LOVÁRI NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
|
|
- Gizella Csonkané
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Lovári nyelv emelt szint 1712 ÉRETTSÉGI VIZSGA május 26. LOVÁRI NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
2 I. OLVASOTT SZÖVEG ÉRTÉSE A vizsgaszabályzatnak megfelelően az írásbeli vizsga vizsgadolgozatát a szaktanár kijavítja, a hibákat, tévedéseket a vizsgázó által használt tintától jól megkülönböztethető színű tintával megjelöli a javított feladatrészben. Ha többféle válasz is elfogadható, a javítási értékelési útmató tartalmazza a szövegből adódó lehetséges válaszokat, illetve azokat a tartalmi elemeket, amelyeket a jó válasznak tartalmaznia kell. (A szöveg szerinti megoldások mellett / jellel szerepelnek a tartalmilag még elfogadható egyéb megoldások is. A zárójelben szereplő szavak, kifejezések nem feltételei a válasz elfogadhatóságának.) A feladatokat kizárólag tartalmi szempontok alapján értékeljük, azaz a nyelvtani és a helyesírási hibákat csak akkor vesszük figyelembe, ha azok a válasz érthetőségét akadályozzák. Amennyiben több választ írt be a vizsgázó, a válasz akkor sem elfogadható, ha tartalmazza a helyes megoldást. Javítás közben minden feladat végén (a lap alján) a feladatban szereplő összes kérdéshez egy-egy szürke négyzetbe, kérjük, írja be a következő kódokat: Például: 1 = jó válasz 0 = nem elfogadható válasz, vagy nem válaszolt a vizsgázó A példában az első és a harmadik kérdésre helyes a válasz, a másodikra nem elfogadható, a negyedik kérdésre pedig nem válaszolt a vizsgázó. Minden feladat végén (szintén a lap alján, a kérdéseket jelölő szürke négyzetsor végén) két külön rubrika található. Az egyikbe előre beírtuk az elérhető maximális pontszámot, a másikba kérjük, írja be a feladatban a vizsgázó által elért összpontszámot. Például: Max. Elért 4 2 A feladatlap végén található összesítő táblázatba, kérjük, írja be a részeredményeket (az egyes feladatok eredményeit) és az elért összpontszámot írásbeli vizsga 2 / május 26.
3 Általános útmutató Az elérhető maximális vizsgapontszám: 30. Az elérhető maximális feladatpontszám: 30. Részletes útmutató I. Ginav e hertija, pala kodo de duma po pushipe! Alosar avri e lashi vorba! Jekh (0) aba kerdam! C B A B A B C C A C B B B II. Ginav o interjuvo! Rode po pushipe o lasho teksto! Jekh (0) aba kerdam! C A E F B H D K I G III. Ginav e hertija, thaj iskirisar andre, hoj chacho si vaj naj chacho kodo mondato, so ginadan! Jekh (X) aba kerdam! X IV. Ande kadi butyi hamisardam le tekstura. Shuvle pala jekhavreste andej lashi vrama! Jekh (0) aba kerdam! C E D B A 1712 írásbeli vizsga 3 / május 26.
4 II. NYELVHELYESSÉG A vizsgaszabályzatnak megfelelően az írásbeli vizsga vizsgadolgozatát a szaktanár kijavítja, a hibákat, tévedéseket a vizsgázó által használt tintától jól megkülönböztethető színű tintával megjelöli a javított feladatrészben. A javítási-értékelési útmutató tartalmazza az összes elfogadható választ. Amennyiben a válasz helyesírási hibát tartalmaz, az nem elfogadható. Amennyiben több választ írt be a vizsgázó, a válasz akkor sem elfogadható, ha tartalmazza a helyes megoldást. (A helyes megoldások mellett / jellel szerepelnek a nyelvhelyességi szempontból még elfogadható egyéb megoldások is.) A vizsgarészben szerzett pontok vizsgaponttá való átalakítása a javítási útmutató előtt található átszámítási táblázat alapján történik. Javítás közben minden feladat végén (a lap alján) a feladatban szereplő összes kérdéshez egy-egy szürke négyzetbe, kérjük, írja be a következő kódokat: Például: 1 = jó válasz 0 = nem elfogadható válasz, vagy nem válaszolt a vizsgázó A példában az első és a harmadik kérdésre helyes a válasz, a másodikra nem elfogadható, a negyedik kérdésre pedig nem válaszolt a vizsgázó. Minden feladat végén (szintén a lap alján, a kérdéseket jelölő szürke négyzetsor végén) két külön rubrika található. Az egyikbe előre beírtuk az elérhető maximális pontszámot, a másikba kérjük, írja be a feladatban a vizsgázó által elért összpontszámot. Például: Max. Elért 4 2 A feladatlap végén található összesítő táblázatba, kérjük, írja be a részeredményeket (az egyes feladatok eredményeit), az elért összpontszámot és az átszámítási táblázat segítségével megállapított vizsgapontokat írásbeli vizsga 4 / május 26.
5 Általános útmutató Az elérhető maximális vizsgapontszám: 30. Az elérhető maximális feladatpontszám: 35. Részletes útmutató Átszámítási táblázat Feladatpont Vizsgapont Feladatpont Vizsgapont I. Shuv le vorbi andre lashi forma, sar trubul te hasnisras len andel mondatura! Jekh (0) aba kerdam! (0) Foroski (1) La (2) Baro (3) Kerdyilas (4) Savo (5) Ande/Andej (6) Angluno (7) Manusha (8) Beshlas (9) Lesko (10) Themesko 1712 írásbeli vizsga 5 / május 26.
6 II. Alosar avri mashkar le shtar vorbi, e lashi vorba! Somnosar! Jekh (0) aba kerdam! A C A D C A B D B III. Savi vorba telal si cirdi, kodi perdal trubul te iskiris, hoj lashi t avel! Jekh (0) aba kerdam! (0) tyiri tyiro (19) leske lesko (23) manusheske manushenge (20) butyaki butyako (24) amendar amende (21) kodoles kadi (25) ando ande/andej (22) lasha lashi (26) familija familijasa IV. Iskirisar perdal le vorbi, save avri lam mashkar le majbut, ande dulmutani vrama! Jekh (0) aba kerdam! (0) si - sas (27) inkras - inkerdam (28) sikavel - sikadas (29) keren - kerde/kerdine (30) phenav - phendem/phendom (31) lav - lem/lom (32) vorbisaras - vorbisardam (33) kamen - kamle/kamline (34) zhav - gelem/gelom (35) ashunav - ashundem/ashundom 1712 írásbeli vizsga 6 / május 26.
7 III. HALLOTT SZÖVEG ÉRTÉSE A vizsgaszabályzatnak megfelelően az írásbeli vizsga vizsgadolgozatát a szaktanár kijavítja, a hibákat, tévedéseket a vizsgázó által használt tintától jól megkülönböztethető színű tintával megjelöli a javított feladatrészben. Ha többféle válasz is elfogadható, a javítási-értékelési útmutató tartalmazza a szövegből adódó lehetséges válaszokat, illetve azokat a tartalmi elemeket, amelyeket a jó válasznak tartalmaznia kell. (A szöveg szerinti megoldások mellett / jellel szerepelnek a tartalmilag még elfogadható egyéb megoldások is. A zárójelben szereplő szavak, kifejezések nem feltételei a válasz elfogadhatóságának.) A feladatokat kizárólag tartalmi szempontok alapján értékeljük, azaz a nyelvtani és a helyesírási hibákat csak akkor vesszük figyelembe, ha azok a válasz érthetőségét akadályozzák. Amennyiben több választ írt be a vizsgázó, a válasz akkor sem elfogadható, ha tartalmazza a helyes megoldást. A vizsgarészben szerzett pontok vizsgaponttá való átalakítása a javítási útmutató előtt található átszámítási táblázat alapján történik. Javítás közben minden feladat végén (a lap alján) a feladatban szereplő összes kérdéshez egy-egy szürke négyzetbe, kérjük, írja be a következő kódokat: Például: 1 = jó válasz 0 = nem elfogadható válasz, vagy nem válaszolt a vizsgázó A példában az első és a harmadik kérdésre helyes a válasz, a másodikra nem elfogadható, a negyedik kérdésre pedig nem válaszolt a vizsgázó. Minden feladat végén (szintén a lap alján a kérdéseket jelölő szürke négyzetsor végén) két külön rubrika található. Az egyikbe előre beírtuk az elérhető maximális pontszámot, a másikba kérjük, írja be a feladatban a vizsgázó által elért összpontszámot. Például: Max. Elért 4 2 A feladatlap végén található összesítő táblázatba, kérjük, írja be a részeredményeket (az egyes feladatok eredményeit), az elért összpontszámot és az átszámítási táblázat segítségével megállapított vizsgapontokat írásbeli vizsga 7 / május 26.
8 Általános útmutató Az elérhető maximális vizsgapontszám: 30. Az elérhető maximális feladatpontszám: 25. Átszámítási táblázat Feladatpont Vizsgapont Feladatpont Vizsgapont Részletes útmutató 1. Angluni butyi A feladatok megoldása és a hanghordozón elhangzó szövegek Dikh e hertija! Akanak ashunesa le vorbi, haj de duma pel pushipe! Po angluno pushipe sikavas tuke, hoj so si e lashi vorba. Situ dosta vrama te dikhes e hertija. (0) (Jekh) gazhi (1) (Ande jekh) phurengo kher (2) Tranda thaj oxto/38 (3) Sekretarica si (4) Socialno butyarica (5) Panzh /5 (6) Satyarica (7) Lako rom/la gazhako rom (8) Ande/Andej khangeri (9) (Katolikusho) rashaj (10) O milaj 1712 írásbeli vizsga 8 / május 26.
9 2. Dujto butyi Alosar avri mashkar le duj butya, A vaj B si o lasho! Po angluno pushipe sikavas tuke, hoj so si e lashi vorba. Situ dosta vrama te dikhes e hertija. 3. Trito butyi A A A B A A B B Dikh e hertija! Akanak ashunesa le vorbi, alosar avri, hoj chacho si vaj naj chacho! Po angluno pushipe sikavas tuke, hoj so si e lashi butyi. Situ dosta vrama te dikhes e hertija. Savo chacho si: 1 Savo naj chacho: 0 X I. szöveg Jekh gazhi Me jekh gazhi sim andar Pestha, kon kathe beshel ando foro peske chaladosa. Muro gazho lasho manush si, and'ekh phurengo kher kerel butyi. Me sim tranda thaj oxto bershengi, thaj aba dulmut kerav butyi, me sim jekh sekretarica pasha jekh zhutori. Zhi kado kurko nasma diploma, ke pala abituro chi kamlem te sityuvav majdur. Akanak kerdem muro shibako egzameno, thaj pala kado dinema avri muri diploma, me avilem socialno butyarica.angla deshoxto bersha andre kamlem ande muro rom, thaj kathar kado dyes ame kethane trajuvas. Rakhadyile amen but shavora: duj shave thaj trin sheja. Von sa phiren aba andej shkola, duj zhene andej teluni shkola, thaj trin zhene aba ando gimnaziumo sityon. Muri legmajbari shej zurales mishto sityol, voj sastyarica kamel t' avel, saveske ame zurales losshas. Muro gazho aba shtarvardesh thaj oxto bershengo-j, thaj inke mishto dikhel avri, sako kurko phirel te shportolisarel, thaj pasha kado inke sako ratyi nashel jekh cerra po Margit-podo. Sako kurko phiras ame andej khangeri, ame katholikusha sam, amenge fontosho si o patyajipe ando Del. Muro majbaro shavo katholikusho rashaj kamel te avel, soske me na zurales losshav, ke chi avna man unokuri. Muro rom ande sako duj kurke dikhel peske dades thaj peska da, kas voj zurales kamel. Muro sokro zurales lasho manush si, but butyi kerel andej peski bar, siles but gilchi, krastaveci, paradajka, thaj siles inke fruktonge kashta: prunyin, akhorin, zarzarin, ambrolin, phabajin. Tomnasa ame butivar zhas lende, ke trubul te zhutisaras lenge andel but butya. Ame zurales zhukaras aba o milaj, ke atunchi kamas te zhas ando kaver them, ando Horvaticko Them. (Zvoro: Perdal iskirisardasles: Lakatos Szilvia) 1712 írásbeli vizsga 9 / május 26.
10 II. szöveg Interjuvo Bogdán Jánoshesa Cerra zhene samas. But gindura, planura tele iskirisardam kathar 92 februari zhikaj septemberi. Ando septemberi arakhadyilas jekh zurales cini pedagogijaki kruja, thaj zumadam kethane te kidas la shkolake legmajvazhni fundura, inke ande kado shkolako bersh gata kerdyilas jekh pedagogijako koncepciovo, so fundo si la butyake andej shkola. E beashicko shib thaj e romani shib, kodo gindisarav, hoj anda kodo si vazhno, hoj le shave khere te hatyarenpe andel lende, kade sar lengo dad, lengi mami, vaj lengo shukar dad hatyardepe khere. Muro dad thaj dej chi phirde andej shkola. Chi zhanenas te ginaven, chi phirde chi jekh dyes andej shkola, thaj jekh cerra phurikanes gindisarnaspe. Phure sas aba kana me rakhadyilem, muro dad aba 50 bershengo manush sas, thaj kade gindisardas, hoj ande adyesutni vrama aba chi dichol la tradicijaki avucija. De, mange zurales vazhno sas kadi tradicija, ke trubun te zhanen, hoj na kade pinzhardem e lyuma, hoj so si lasho thaj so naj lasho. Zhanglem te shuvavma pe jekh than andej lyuma, thaj kade zhanav, hoj vi akanak zhanav te shuvavma, hoj kaj sim.me kade gindisarav, hoj vi e filozofia kado zumavel te phenel amenge, hoj kaj si amaro than andej kadi lyuma.akarsoske bare jakhanca shaj dikhen pe mande kana kodo phenav, hoj kathe pel biginade manusha vorbisarav, de si len kadi tradicija, thaj e butyi savi zurales bari avucija si, thaj muro dad thaj muri dej zurales vazhnones gindisarde pe kadi butyi, thaj o manush jokhar andej shkola si atunchi kothe trubuj te tordyol pe peske duj punre. Kado na kade kerde, hoj sako dyes pushle man, hoj sar zhal muri butyi andej shkola, ke chi na chi zhanglinesas kado te keren. Unyivar phende mange, hoj kado zurales vazhno-j lenge, kade vi mange kodo kerdyilas, ke kamlem len. Kodo kamos, hoj la shkola - kerdipe gata te avel. Kado inke majbut bershenga butyako frukto avla. Vi kodo kamos, hoj kodola shave, kon kathe phiren, kodolenca but lashe butya te pecinpe. Na feri o abituro, tena vi majdur te sityon ando univerziteto, ande opruni shkola. Kodo gindisarav, hoj mashkar le shave, kon kathe phiren, but zhenen si shanso pe kado. Kade kodo gindisarav, jekh kaver shkolatar majbut butyi si amen. Thaj kade amare lashe butya na feri amare avna, tena vi le shavenge, kon majdur sityon. (Zvoro: Megpróbálni elhelyezni magunkat ebben a világban. - egy iskolaalapító visszaemlékezése - interjú Bogdán Jánossal Elhangzott Magyar Rádió Cigány félóra c. műsorában (Varga Ilona) (Zvoro: Herold Szabolcs (szerk.) és munkatársai (2015): Üzenő emlékek 2. - Gandhi Gimnázium és Kollégium, 2015, (kotor). Gandhi Közalapítvány, Pécs, Perdal iskirisardasles: Lakatos Szilvia) III. szöveg Romani Gastro Blogo Ginadem na dulmut jekh iskiripe pal romengo sastyipeski situacija, so zurales brigaslo kipo sikadas. Me kodo gindisarav, hoj majfeder la gastronomijasa shaj zhutisaras po sastyipe, anda kado rakhadyilas ande mande jekh romano gastroblogosko plano. Butaig gindisardemma po koncepciovo. Vorbisardem vi la Zhanivasa, thaj voj kaver dyes andas jekhe bashnes - le bashnesko perkelto jekh tradicionalisho romano xabe si- thaj kado sas amaro angluno iskiripe po blogo - kezdil o Romano gastro blogoski pecipija e Tonté Barbara, kon la Budai Zhanettasa aba jekh thaj dopash bersh iskirisarel o blogo írásbeli vizsga 10 / május 26.
11 La romana gastronomija naj iskiripesko zvoro, cerra kasave kiravipeske ginadya si, andel soste si romane receptura. Le majbut receptura so akanak hasnisaras chaladoske receptura si. La Budapeshtake romane sityimaske manusha jekh zurales cino grupo si, ba pel but thana avile kathe le manusha, kade majbut romane grupongi gastronomijaki tradicija perdal shaj las. Phenel e Tonté Barbara, kon andar Segedino, andar jekh muzhikusho chalado avilas. Kadi vi andej romani kinda jekh shpecialisho kinda si. Le muzhikusha rom barvali kinda ingren, ke andar o restorano khere ingren le receptura. Le Sabolchake rom pale jekh kaver, maj chorikani kinda ingren, kadi vi mange nevi si, akanak sityuvav la. So ame xalam khere, kodo si, so le ungrika manusha romana kindake gindisaren: khajnyako perkelto, bashnesko perkelto xumeresa, le zurales chikenale, fuseresha xabena - so pasha ungriko kinda pashal tordyol. E Budai Zhanett pale jekh kaver drom phirdas andre, von chi xale khere romane xabena, po interneto sityilas te kiravel. Majsigo kiradem curryvo sar gilchako xumer, thaj pala kado rakhlem palpale kaj tradicionalisha receptura. Kado mange jekh palpale rakhipe sas. Phenel pa blogo. Butivar si inke andej romani kinda, hoj andej cerra love trubul but manushen te xaxaven, kadela le maripeske xabena si, kasavo si o fusujalo xumer vaj e romani bokolyi, so le naturake niposke bikovasosko manro si. Kado butivar xan ande peste, chikenesa, vaj ando shon pel anglune dyesa kaj perkeltura. Kado jekh brigaslo recepto si, numa lon, aro, thaj paji si andre, ba me chikana chi xalem nasul bokolyi. Phenen le blogerura. (Zvoro: Index,(kotor) Boldasles: Lakatos Szabina, Perdal iskirisardasles: Lakatos Szilvia) 1712 írásbeli vizsga 11 / május 26.
12 IV. ÍRÁSKÉSZSÉG A vizsgaszabályzatnak megfelelően az írásbeli vizsga vizsgadolgozatát a szaktanár kijavítja, a hibákat, tévedéseket a vizsgázó által használt tintától jól megkülönböztethető színű tintával megjelöli a javított feladatrészben. A munkalap végén a táblázatban két különböző oszlop található: az elsőbe előre beírtuk az egyes értékelési szempontok alapján elérhető maximális pontszámokat; a másikba, kérjük, írja be a vizsgázó által elért pontszámokat, majd a feladatra adott összpontszámot. Például: Max. Elért 4 2 Értékelési szempontok az I. feladathoz Értékelési szempontok Maximális pontszám A feladat teljesítése, a megadott szempontok követése 4 Érthetőség, nyelvi megformálás 5 Íráskép 1 Összesen 10 Amennyiben a dolgozat A feladat teljesítése, a megadott szempontok követése szempont alapján 0 pont, akkor az összpontszám is 0 pont. Amennyiben a létrehozott szöveg terjedelme meghaladja a 225 szót, A feladat teljesítése, a megadott szempontok követése pontszámából 1 pontot le kell vonni. A feladat teljesítése, a megadott szempontok követése szempont alapján adott pontszám 0 pont, ha a létrehozott szöveg 60 szónál rövidebb. Az értékelési szempontok részletes kifejtése A feladat teljesítése, a megadott szempontok követése Ezen a szemponton belül azt értékeljük, hogy a vizsgázó megvalósította-e a kommunikációs szándékot, azaz megfelelően dolgozta-e ki a témát; megfelelő hosszúságú szöveget hozott-e létre. Érthetőség, nyelvi megformálás Ezen a szemponton belül azt értékeljük, hogy a vizsgázó által létrehozott szöveg érthetőe az olvasó számára, az esetlegesen előforduló nyelvi (mondattani, alaktani, helyesírási) hibák a megértést nem akadályozzák-e. Íráskép Ezen a szemponton belül azt értékeljük, hogy milyen a szöveg írásképe, mennyire olvasható; a törlések és javítások mennyiben zavarják a szöveg áttekinthetőségét írásbeli vizsga 12 / május 26.
13 Értékelési skála az I. feladathoz A feladat teljesítése, a megadott szempontok követése 4 pont 3 pont 2 1 pont 0 pont A vizsgázó tökéletesen megvalósította a kommunikációs célokat. Valamennyi irányító szempontot megfelelően dolgozta ki. A vizsgázó többnyire megvalósította a kommunikációs célokat. Egy-két részlettől eltekintve általában megfelelően dolgozta ki. A vizsgázó részben valósította meg a kommunikációs célokat. Félreértette, illetve nem megfelelően dolgozta ki a feladat bizonyos részeit. A vizsgázó nem valósította meg a kommunikációs célokat. Félreértette, illetve nem megfelelően dolgozta ki. Érthetőség, nyelvi megformálás 5 pont 4 3 pont 2 1 pont 0 pont A szöveg egy-két kisebb pontatlanság ellenére az olvasó számára tökéletesen érthető és követhető. A szöveg a nyelvi (mondattani, alaktani, helyesírási) hibák ellenére az olvasó számára nagyjából érthető és követhető. A szöveg a nyelvi (mondattani, alaktani, helyesírási) hibák következtében több helyen nehezen érthető és követhető, illetve félreérthető. A szöveg a nyelvi (mondattani, alaktani, helyesírási) hibák miatt nem érthető és nem követhető. Íráskép 1 pont 0 pont Olvasható kézírás, áttekinthető törlések Olvashatatlan kézírás és/vagy áttekinthetetlen törlések és és javítások. javítások. Értékelési szempontok a II. feladathoz Értékelési szempontok Maximális pontszám A feladat teljesítése, a megadott szempontok követése 5 Hangnem, az olvasóban keltett benyomás 2 Szövegalkotás 4 Szókincs, kifejezésmód 4 Nyelvhelyesség, helyesírás 4 Íráskép 1 Összesen 20 Amennyiben a dolgozat A feladat teljesítése, a megadott szempontok követése szempont alapján 0 pont, akkor az összpontszám is 0 pont. Amennyiben a létrehozott szöveg terjedelme meghaladja a 375 szót, A feladat teljesítése, a megadott szempontok követése pontszámából 1 pontot le kell vonni. A feladat teljesítése, a megadott szempontok követése szempont alapján adott pontszám 0 pont, ha a létrehozott szöveg 100 szónál rövidebb. A fentieken túl a szempontok értékelése az elmúlt vizsgaidőszakokban megszokott módon, a javítási-értékelési útmutatóban leírtak szerint történik írásbeli vizsga 13 / május 26.
14 Az értékelési szempontok kifejtése A feladat teljesítése, a megadott szempontok követése Ezen a szemponton belül azt értékeljük, hogy a vizsgázó hogyan valósította meg a kommunikációs célt; hány irányító szempontra tért ki, és milyen mélységben tárgyalta azokat. Hangnem, az olvasóban keltett benyomás Ezen a szemponton belül azt értékeljük, hogy a vizsgázó által létrehozott szöveg hangneme és stílusa megfelel-e a közlési szándéknak, valamint az írásmű szerzője és olvasója közötti viszonynak; az olvasóban a szerző szándékának megfelelő benyomást kelti-e. Szövegalkotás Ezen a szemponton belül azt értékeljük, hogy logikus-e az irányító szempontok elrendezése és a szöveg gondolatmenete, megfelelő-e a gondolati tagolás, azaz van-e bevezetés és befejezés; a vizsgázó hogyan alkalmazza a szövegösszefüggés tartalmi és nyelvi elemeit (előre- és visszautalás eszközei, névmások, kötőszók stb.). Szókincs, kifejezésmód Ezen a szemponton belül azt értékeljük, hogy a vizsgázó által használt szókincs megfelel-e a témának, a szituációnak és a közlési szándéknak; a szóhasználat az emelt szintnek megfelelő változatosságot mutat-e. Nyelvhelyesség, helyesírás Ezen a szemponton belül azt értékeljük, hogy a vizsgázó által létrehozott szöveg megfelel-e a mondattan, az alaktan és a helyesírás normáinak; az esetlegesen előforduló nyelvi (mondattani, alaktani, helyesírási) hibák mennyiben akadályozzák az olvasót abban, hogy a szöveget teljes egészében megértse. Íráskép Ezen a szemponton belül azt értékeljük, hogy milyen a szöveg írásképe, mennyire olvasható; a törlések és javítások mennyiben zavarják a szöveg áttekinthetőségét. Értékelési skála a II. feladathoz A feladat teljesítése, a megadott szempontok követése 5 pont 4 3 pont 2 1 pont 0 pont A vizsgázó tökéletesen megvalósította a kommunikációs célokat. Valamennyi irányító szempontot megfelelően dolgozta ki. A vizsgázó többnyire megvalósította a kommunikációs célokat. Az irányító szempontok közül egyet vagy kettőt megfelelően dolgozott ki, a többit csak részben, illetve egy irányító szempontot megfelelően, az összes többit csak részben. A vizsgázó részben valósította meg a kommunikációs célokat. Az irányító szempontok közül egyet megfelelően dolgozott ki, ezen kívül még egyet részben, a többit egyáltalán nem, illetve valamennyi irányító szempontot csak részben. A vizsgázó nem valósította meg a kommunikációs célokat. Az irányító szempontok közül egyet sem dolgozott ki megfelelően, csak néhányat részben, és van olyan is, amelyet egyáltalán nem írásbeli vizsga 14 / május 26.
15 Hangnem, az olvasóban keltett benyomás 2 pont 1 pont 0 pont A szöveg a szövegfajtának és a szerző és az olvasó közötti kapcsolatnak megfelelő hangnemben íródott, az olvasóban a szerző szándékának megfelelő benyomást kelt. A szöveg hangneme következetlenséget mutat, az olvasóban nem mindig a szerző szándékának megfelelő benyomást kelt. A szöveg hangneme nem megfelelő, az olvasóban nem a szerző szándékának megfelelő benyomást kelt. Szövegalkotás 4 pont 3 2 pont 1 pont 0 pont A szöveg felépítése, az irányító szempontok elrendezése logikus. A gondolati tagolás megfelelő, elkülönül A szöveg felépítése, az irányító szempontok elrendezése többnyire logikus. A vizsgázó törekszik a gondolati tagolásra, elkülöníti A mondanivaló nem mindenütt logikus elrendezésű. A vizsgázó nem törekszik A szöveg tagolatlan és áttekinthetetlen, összefüggéstelen mondatokból áll. a bevezetés és a befejezés. A szöveg a gondolati tagolást követő bekezdésekből áll. A mondatok szervesen kapcsolódnak egymáshoz. legalább a bevezetést vagy a befejezést (2 pont), bekezdéseket alkalmaz (3 pont). A mondatok általában szervesen kapcsolódnak egymáshoz. a gondolati tagolásra, hiányzik a bevezetés és a befejezés. A mondatok több helyen nem kapcsolódnak egymáshoz. Szókincs, kifejezésmód 4 pont 3 2 pont 1 pont 0 pont A szöveget a témának és a közlési szándéknak megfelelő gazdag és változatos szókincs, valamint a közlési szándéknak megfelelő nyelvhasználat jellemzi. A szöveget a témának és a közlési szándéknak megfelelő szókincs jellemzi. A szókincs korlátai miatt előfordul ismétlés. Néhol nem megfelelő a szóhasználat, ez azonban nem vagy csak kis mértékben nehezíti a megértést. A szöveget kevésbé változatos, helyenként egyszerű, de még a téma és a közlési szándék szempontjából elfogadható szókincs jellemzi. Sok a szóismétlés. Többször nem megfelelő a szóhasználat, ami néhány helyen jelentősen megnehezíti a mondanivaló megértését. A szövegben felhasznált szókincs nagyon egyszerű, nem a témának és a közlési szándéknak megfelelő. A nem megfelelő szóhasználat több helyen jelentősen megnehezíti a szöveg megértését írásbeli vizsga 15 / május 26.
16 Nyelvhelyesség, helyesírás 4 pont 3 2 pont 1 pont 0 pont A szöveget igényes nyelvhasználat jellemzi, a vizsgázó változatos és igényes nyelvtani szerkezeteket használ, mondatszerkesztése is igényes. A szöveg hibátlan, vagy csak kevés, a szöveg megértését nem nehezítő nyelvi (mondattani, alaktani, helyesírási) hiba található benne. A szöveg több nyelvi (mondattani, alaktani, helyesírási) hibát tartalmaz, amelyek azonban a megértést nem befolyásolják, VAGY csak néhány nyelvi (mondattani, alaktani, helyesírási) hibát tartalmaz, amelyek azonban nehezítik a megértést. A szövegben sok olyan nyelvi (mondattani, alaktani, helyesírási) hiba van, amelyek a megértést jelentősen megnehezítik, valamint sok, a megértést nem befolyásoló nyelvi (mondattani, alaktani, helyesírási) hiba is előfordul benne. A szöveg a nyelvi (mondattani, alaktani, helyesírási) hibák miatt több helyen nem érthető. Íráskép 1 pont 0 pont Olvasható kézírás, áttekinthető törlések Olvashatatlan kézírás és/vagy áttekinthetetlen és javítások. törlések és javítások írásbeli vizsga 16 / május 26.
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Lovári nyelv középszint 0521 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. november 4. LOVÁRI NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM I. Olvasott szöveg értése Ha többféle
Tájékoztató az Íráskészség feladatok értékeléséről (2017. május-júniusi vizsgaidőszaktól) Román nyelv
Tájékoztató az Íráskészség feladatok értékeléséről (2017. május-júniusi vizsgaidőszaktól) Román nyelv A feladatlapon az alábbi figyelmeztetés és tájékoztatás jelenik meg: Ügyeljen a megadott szószámra!
EMELT SZINT ÍRÁSKÉSZSÉG ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Minta. Értékelési szempontok
A feladat I. Összefoglaló táblázat az értékelési szempontokról Értékelési szempontok A feladat teljesítése, a megadott szempontok követése Hangnem, az olvasóban keltett benyomás Szövegalkotás Szókincs,
Angol nyelv. A feladatlapon az alábbi figyelmeztetés és tájékoztatás jelenik meg: A szószámra vonatkozó szabályok részletezése
Tájékoztató az Íráskészség feladatok értékeléséről 2017. május-júniusi vizsgaidőszaktól Angol nyelv A feladatlapon az alábbi figyelmeztetés és tájékoztatás jelenik meg: Ügyeljen a megadott szószámra! Amennyiben
Tájékoztató az Íráskészség feladatok értékeléséről május-júniusi vizsgaidőszaktól. Angol nyelv
Tájékoztató az Íráskészség feladatok értékeléséről 2017. május-júniusi vizsgaidőszaktól Angol nyelv A feladatlapon az alábbi figyelmeztetés és tájékoztatás jelenik meg: Ügyeljen a megadott szószámra! Amennyiben
LOVÁRI NYELV JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Lovári nyelv középszint 0911 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 25. LOVÁRI NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM I. Olvasott szöveg értése
LOVÁRI NYELV JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Lovári nyelv középszint 1211 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 26. LOVÁRI NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA I. OLVASOTT SZÖVEG ÉRTÉSE
PRÓBAÉRETTSÉGI május ANGOL NYELV. KÖZÉPSZINT Írásbeli vizsga Javítási-értékelési útmutató
PRÓBAÉRETTSÉGI 2004. május ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT Írásbeli vizsga Javítási-értékelési útmutató OLVASOTT SZÖVEG ÉRTÉSE Javítási-értékelési útmutató Középszint Ha többféle válasz is elfogadható, a javítási
Tájékoztató az Íráskészség feladatok értékeléséről május-júniusi vizsgaidőszaktól. Német nyelv
Tájékoztató az Íráskészség feladatok értékeléséről 2017. május-júniusi vizsgaidőszaktól Német nyelv A feladatlapon az alábbi figyelmeztetés és tájékoztatás jelenik meg: Ügyeljen a megadott szószámra! Amennyiben
Tájékoztató az Íráskészség feladatok értékeléséről május-júniusi vizsgaidőszaktól. Német nyelv
Tájékoztató az Íráskészség feladatok értékeléséről 2017. május-júniusi vizsgaidőszaktól Német nyelv A feladatlapon az alábbi figyelmeztetés és tájékoztatás jelenik meg: Ügyeljen a megadott szószámra! Amennyiben
Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny 2012/2013. tanév Olasz nyelv I. és II. kategória 1. forduló Javítási-értékelési útmutató
Oktatási Hivatal Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny 2012/2013. tanév Olasz nyelv I. és II. kategória 1. forduló Javítási-értékelési útmutató A 100 pontos feladatlap három részből áll: "A" feladat:
A 2015/2016. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló OLASZ NYELV I-II. KATEGÓRIA. Javítási-értékelési útmutató
Oktatási Hivatal A 2015/2016. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló OLASZ NYELV I-II. KATEGÓRIA Javítási-értékelési útmutató A 100 pontos feladatlap három részből áll: "A" feladat:
LOVÁRI NYELV JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Lovári nyelv középszint 0612 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. november 6. LOVÁRI NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM I. OLVASOTT SZÖVEG ÉRTÉSE
Azonosító jel: ÉRETTSÉGI VIZSGA május 26. LOVÁRI NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május 26. 8:00. I. Olvasott szöveg értése
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 26. LOVÁRI NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 26. 8:00 I. Olvasott szöveg értése Időtartam: 70 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
LOVÁRI NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Lovári nyelv középszint 1712 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. október 25. LOVÁRI NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA I. OLVASOTT SZÖVEG ÉRTÉSE A vizsgaszabályzatnak
LOVÁRI NYELV JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Lovári nyelv középszint 1212 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. október 18. LOVÁRI NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA I. OLVASOTT SZÖVEG ÉRTÉSE
LOVÁRI NYELV JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Lovári nyelv emelt szint 1211 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. október 18. LOVÁRI NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA I. OLVASOTT SZÖVEG ÉRTÉSE
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Lovári nyelv középszint Javítási-értékelési útmutató 0512 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 25. LOVÁRI NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Olvasott szöveg értése
LOVÁRI NYELV JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Lovári nyelv emelt szint 1412 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. október 17. LOVÁRI NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA I. OLVASOTT SZÖVEG ÉRTÉSE
Tájékoztató az Íráskészség feladatok értékeléséről május-júniusi vizsgaidőszaktól. Szlovén nyelv
Tájékoztató az Íráskészség feladatok értékeléséről 2017. május-júniusi vizsgaidőszaktól Szlovén nyelv A feladatlapon az alábbi figyelmeztetés és tájékoztatás jelenik meg: Ügyeljen a megadott szószámra!
Tájékoztató az Íráskészség feladatok értékeléséről május-júniusi vizsgaidőszaktól. Orosz nyelv
Tájékoztató az Íráskészség feladatok értékeléséről 2017. május-júniusi vizsgaidőszaktól Orosz nyelv A feladatlapon az alábbi figyelmeztetés és tájékoztatás jelenik meg: Ügyeljen a megadott szószámra! Amennyiben
Tájékoztató az Íráskészség feladatok értékeléséről május-júniusi vizsgaidőszaktól. Spanyol nyelv
Tájékoztató az Íráskészség feladatok értékeléséről 2017. május-júniusi vizsgaidőszaktól Spanyol nyelv A feladatlapon az alábbi figyelmeztetés és tájékoztatás jelenik meg: Ügyeljen a megadott szószámra!
LOVÁRI NYELV JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Lovári nyelv középszint 1011 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. május 24. LOVÁRI NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM I. OLVASOTT SZÖVEG ÉRTÉSE Ha
LOVÁRI NYELV JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Lovári nyelv emelt szint 1511 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 24. LOVÁRI NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA I. OLVASOTT SZÖVEG ÉRTÉSE
KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. május 27. LOVÁRI NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2013. május 27. 8:00 I. Olvasott szöveg értése Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
LOVÁRI NYELV JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Lovári nyelv középszint 1311 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. május 27. LOVÁRI NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA I. OLVASOTT SZÖVEG ÉRTÉSE
Azonosító jel: LOVÁRI NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. 2012. október 19. 14:00. I. Olvasott szöveg értése. Időtartam: 70 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. október 19. LOVÁRI NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. október 19. 14:00 I. Olvasott szöveg értése Időtartam: 70 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK
B1 ÍRÁSBELI MINTAFELADATSOR Cigány (lovári)
I. Olvasáskészség B1 ÍRÁSBELI MINTAFELADATSOR Cigány (lovári) Olvasáskészség 1. Maximális pontszám: 15 Olvassa el figyelmesen az alábbi szöveget, majd annak alapján válaszoljon magyarul a kérdésekre! E
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Angol nyelv középszint Javítási-értékelési útmutató 0513 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 12. ANGOL NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI
KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. október 18. LOVÁRI NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2013. október 18. 14:00 I. Olvasott szöveg értése Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK
LOVÁRI NYELV JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Lovári nyelv emelt szint 1411 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 26. LOVÁRI NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA I. OLVASOTT SZÖVEG ÉRTÉSE
LOVÁRI NYELV JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Lovári nyelv emelt szint 0911 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. október 26. LOVÁRI NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM I. Olvasott szöveg
Azonosító jel: LOVÁRI NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. 2011. május 23. 8:00. I. Olvasott szöveg értése. Időtartam: 70 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 23. LOVÁRI NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. május 23. 8:00 I. Olvasott szöveg értése Időtartam: 70 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM
LOVÁRI NYELV JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Lovári nyelv középszint 1511 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 24. LOVÁRI NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA I. OLVASOTT SZÖVEG ÉRTÉSE
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Angol nyelv középszint 0512 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 30. ANGOL NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM OLVASOTT
PRÓBAÉRETTSÉGI május ANGOL NYELV. EMELT SZINT Írásbeli vizsga Javítási-értékelési útmutató
PRÓBAÉRETTSÉGI 2004. május ANGOL NYELV EMELT SZINT Írásbeli vizsga Javítási-értékelési útmutató OLVASOTT SZÖVEG ÉRTÉSE Javítási-értékelési útmutató Emelt szint Ha többféle válasz is elfogadható, a javítási
Javítási-értékelési útmutató a középszintű írásbeli vizsgához. Minta. Íráskészség. Első feladat. Minta. Értékelési szempontok
Javítási-értékelési útmutató a középszintű írásbeli vizsgához Íráskészség Az írásfeladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott
LOVÁRI NYELV JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Lovári nyelv középszint 0912 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 23. LOVÁRI NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM I. Olvasott szöveg értése A
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Angol nyelv emelt szint 0512 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 30. ANGOL NYELV EMELT SZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM OLVASOTT
KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 26. LOVÁRI NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. május 26. 8:00 I. Olvasott szöveg értése Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
ÉRETTSÉGI VIZSGA május 26. LOVÁRI NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május 26. 8:00. I. Olvasott szöveg értése. Időtartam: 60 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 26. LOVÁRI NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 26. 8:00 I. Olvasott szöveg értése Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
Azonosító jel: LOVÁRI NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. 2013. május 27. 8:00. I. Olvasott szöveg értése. Időtartam: 70 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. május 27. LOVÁRI NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2013. május 27. 8:00 I. Olvasott szöveg értése Időtartam: 70 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
LOVÁRI NYELV JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Lovári nyelv emelt szint 1512 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. október 16. LOVÁRI NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA I. OLVASOTT SZÖVEG ÉRTÉSE
KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 26. LOVÁRI NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. május 26. 8:00 I. Olvasott szöveg értése Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Angol nyelv emelt szint Javítási-értékelési útmutató 0513 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 12. ANGOL NYELV EMELT SZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
ÉRETTSÉGI VIZSGA október 25. LOVÁRI NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. I. Olvasott szöveg értése. Időtartam: 60 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. október 25. LOVÁRI NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. október 25. 14:00 I. Olvasott szöveg értése Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK
Azonosító jel: ÉRETTSÉGI VIZSGA október 25. LOVÁRI NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. I. Olvasott szöveg értése
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. október 25. LOVÁRI NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. október 25. 14:00 I. Olvasott szöveg értése Időtartam: 70 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK
Minta. Javítási-értékelési útmutató az emelt szintű írásbeli vizsgához. Íráskészség
Javítási-értékelési útmutató az emelt szintű írásbeli vizsgához Íráskészség Az írásfeladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott
ÉRETTSÉGI VIZSGA május 25. LOVÁRI NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május 25. 8:00. I. Olvasott szöveg értése. Időtartam: 60 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. május 25. LOVÁRI NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. május 25. 8:00 I. Olvasott szöveg értése Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
Minta. Javítási-értékelési útmutató az emelt szintű írásbeli vizsgához. Íráskészség
Javítási-értékelési útmutató az emelt szintű írásbeli vizsgához Íráskészség Az írás feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott
Értékelési útmutató az emelt szintű vizsga Íráskészség részéhez. A javítás alapelvei. Első feladat
Értékelési útmutató az emelt szintű vizsga Íráskészség részéhez Az írásfeladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési
Minta. Javítási-értékelési útmutató az emelt szintű írásbeli vizsgához. Íráskészség
Javítási-értékelési útmutató az emelt szintű írásbeli vizsgához Íráskészség Az írásbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott
KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 25. LOVÁRI NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. május 25. 8:00 I. Olvasott szöveg értése Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI
LOVÁRI NYELV JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Lovári nyelv emelt szint 1212 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. május 24. LOVÁRI NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM I. OLVASOTT SZÖVEG ÉRTÉSE
LOVÁRI NYELV JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Lovári nyelv emelt szint 1112 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. október 21. LOVÁRI NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM I. OLVASOTT SZÖVEG ÉRTÉSE
Azonosító jel: LOVÁRI NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. 2010. május 25. 8:00. I. Olvasott szöveg értése. Időtartam: 70 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 25. LOVÁRI NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. május 25. 8:00 I. Olvasott szöveg értése Időtartam: 70 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS
LOVÁRI NYELV JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Lovári nyelv középszint 1111 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. október 21. LOVÁRI NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM I. OLVASOTT SZÖVEG ÉRTÉSE
ÚJGÖRÖG NYELV JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Újgörög nyelv középszint 1211 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. október 19. ÚJGÖRÖG NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA I. OLVASOTT SZÖVEG ÉRTÉSE
Azonosító jel: ÉRETTSÉGI VIZSGA október 25. LOVÁRI NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. I. Olvasott szöveg értése
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. október 25. LOVÁRI NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. október 25. 14:00 I. Olvasott szöveg értése Időtartam: 70 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK
LOVÁRI NYELV JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Lovári nyelv emelt szint 1311 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. május 27. LOVÁRI NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA I. OLVASOTT SZÖVEG ÉRTÉSE
KOMMUNIKÁCIÓS HELYZETEK ÉS SZÁNDÉKOK. 1. Kommunikációs helyzetek
KOMMUNIKÁCIÓS HELYZETEK ÉS SZÁNDÉKOK 1. Kommunikációs helyzetek A vizsgázó az alábbi kommunikációs helyzetekben, illetve szerepekben nyilatkozhat meg szóban mindkét szinten. Helyzet Áruházban, üzletben,
KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. október 22. LOVÁRI NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. október 22. 14:00 I. Olvasott szöveg értése Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM
Azonosító jel: LOVÁRI NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. I. Olvasott szöveg értése. Időtartam: 70 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. október 26. LOVÁRI NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. október 26. 14:00 I. Olvasott szöveg értése Időtartam: 70 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS
Azonosító jel: LOVÁRI NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május 26. 8:00. I. Olvasott szöveg értése. Időtartam: 70 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 26. LOVÁRI NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. május 26. 8:00 I. Olvasott szöveg értése Időtartam: 70 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 24. LOVÁRI NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2007. május 24. 8:00 I. Olvasott szöveg értése Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI
Azonosító jel: LOVÁRI NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. I. Olvasott szöveg értése. Időtartam: 70 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. október 17. LOVÁRI NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. október 17. 14:00 I. Olvasott szöveg értése Időtartam: 70 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK
Minta. A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója
A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési szempontokon,
ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI VIZSGÁHOZ
ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI VIZSGÁHOZ Általános útmutató 1. A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az eljárás meghatározott értékelési
ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ AZ EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGÁHOZ
ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ AZ EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGÁHOZ Általános útmutató 1. A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az eljárás meghatározott értékelési
A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója
A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója Szlovén nyelv Általános útmutató A következő táblázat az értékelési szempontokat és az egyes szempontoknál adható maximális pontszámot mutatja. A Beszédtempó,
ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI VIZSGÁHOZ. Általános útmutató
ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI VIZSGÁHOZ Általános útmutató 1. A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az eljárás meghatározott értékelési
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Lovári nyelv emelt szint 0811 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. október 31. LOVÁRI NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM I. OLVASOTT SZÖVEG
Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója
Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési szempontokon,
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Lovári nyelv emelt szint 0512 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. november 6. LOVÁRI NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM I. OLVASOTT SZÖVEG
KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 23. LOVÁRI NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. május 23. 8:00 I. Olvasott szöveg értése Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM
Azonosító jel: LOVÁRI NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május 26. 8:00. I. Olvasott szöveg értése. Időtartam: 70 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 26. LOVÁRI NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. május 26. 8:00 I. Olvasott szöveg értése Időtartam: 70 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Újgörög nyelv emelt szint 0611 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. november 3. ÚJGÖRÖG NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM I. Olvasott szöveg
Minta. Javítási-értékelési útmutató a középszintű írásbeli vizsgához. Íráskészség
Javítási-értékelési útmutató a középszintű írásbeli vizsgához Íráskészség Az írásfeladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott
A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója. Orosz nyelv. Általános útmutató
A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója Orosz nyelv Általános útmutató A következő táblázat az értékelési szempontokat és az egyes szempontoknál adható maximális pontszámot mutatja. A Beszédtempó,
Azonosító jel: LOVÁRI NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. I. Olvasott szöveg értése. Időtartam: 70 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. október 16. LOVÁRI NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. október 16. 14:00 I. Olvasott szöveg értése Időtartam: 70 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK
Azonosító jel: LOVÁRI NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. I. Olvasott szöveg értése. Időtartam: 70 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. október 18. LOVÁRI NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2013. október 18. 14:00 I. Olvasott szöveg értése Időtartam: 70 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK
Azonosító jel: LOVÁRI NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október 31. 8:00. I. Olvasott szöveg értése. Időtartam: 70 perc
É RETTSÉGI VIZSGA 2008. október 31. LOVÁRI NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. október 31. 8:00 I. Olvasott szöveg értése Időtartam: 70 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS
LOVÁRI NYELV JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Lovári nyelv emelt szint 1119 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. október 19. LOVÁRI NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA I. OLVASOTT SZÖVEG ÉRTÉSE
Azonosító jel: LOVÁRI NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május 24. 8:00. I. Olvasott szöveg értése. Időtartam: 70 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 24. LOVÁRI NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. május 24. 8:00 I. Olvasott szöveg értése Időtartam: 70 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 24. LOVÁRI NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. május 24. 8:00 I. Olvasott szöveg értése Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
Azonosító jel: ÉRETTSÉGI VIZSGA október 21. LOVÁRI NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. I. Olvasott szöveg értése
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. október 21. LOVÁRI NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. október 21. 14:00 I. Olvasott szöveg értése Időtartam: 70 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK
KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. május 24. LOVÁRI NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. május 24. 8:00 I. Olvasott szöveg értése Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM
ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ AZ EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGÁHOZ. Általános útmutató
ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ AZ EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGÁHOZ Általános útmutató 1. A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az eljárás meghatározott értékelési
Azonosító jel: LOVÁRI NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. I. Olvasott szöveg értése. Időtartam: 70 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. október 22. LOVÁRI NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. október 22. 14:00 I. Olvasott szöveg értése Időtartam: 70 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS
LOVÁRI NYELV JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Lovári nyelv emelt szint 1312 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 26. LOVÁRI NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA I. OLVASOTT SZÖVEG ÉRTÉSE
MAGYAR MINT IDEGEN NYELV
Magyar mint idegen nyelv középszint. ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 9. MAGYAR MINT IDEGEN NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI
Minta. Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója
Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési szempontokon,
Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához
Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési szempontokon, valamint az egyes szempontokhoz tartozó szintleírásokon alapul. Minden feleletet ezen
Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához
Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához A középszintű szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési
B1 ÍRÁSBELI MINTAFELADATSOR Cigány (lovári)
I. Olvasáskészség B1 ÍRÁSBELI MINTAFELADATSOR Cigány (lovári) Olvasáskészség 1. Maximális pontszám: 15 Olvassa el figyelmesen az alábbi szöveget, majd annak alapján válaszoljon magyarul a kérdésekre! E
Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához. Angol nyelv
Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához Angol nyelv Általános jellemzők FELADATTÍPUS ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI PONTSZÁM Bemelegítő beszélgetés Nincs értékelés 1. Társalgási feladat: - három témakör
Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához. Angol nyelv. Általános jellemzők. Nincs értékelés
Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához Angol nyelv Általános jellemzők FELADATTÍPUS ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI PONTSZÁM Bemelegítő beszélgetés Nincs értékelés 1. Társalgás - interakció kezdeményezés
Minta. Értékelési útmutató a középszintű vizsga Íráskészség részéhez
Értékelési útmutató a középszintű vizsga Íráskészség részéhez Az írásfeladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az eljárás meghatározott értékelési szempontokon,
KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. október 21. LOVÁRI NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. október 21. 14:00 I. Olvasott szöveg értése Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM
Minta. Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója
Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési szempontokon,