Mindennapos testnevelés a CSOK Batsányi János Gimnázium és Szakközépiskola tanintézményében

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Mindennapos testnevelés a CSOK Batsányi János Gimnázium és Szakközépiskola tanintézményében"

Átírás

1 Mindennapos testnevelés a CSOK Batsányi János Gimnázium és Szakközépiskola tanintézményében A 2010/2011-es tanévben a Csongrád Megyei Önkormányzat kísérleti jelleggel bevezette a mindennapos testnevelést iskolánkban, a csongrádi Batsányi János Gimnázium és Szakközépiskolában. Abban a megtiszteltetésben volt részünk, hogy a megyében egyedüliként, mintegy referenciaként, iskolánkat bízták meg ezzel a nemes feladattal. A tanévnyitó ünnepélyünkön Magyar Annától, a Csongrád Megyei Önkormányzat elnökasszonyától és Czene Attila olimpia bajnoktól, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkárától fenntartói támogatásként labdákat, floorballkészleteket és magnót kaptunk ajándékba. A képen balról jobbra: Kiss Attila,a Csongrádi Oktatási Központ helyettes igazgatója; Dr. Kőrösi Tibor, Csongrád város polgármestere; Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára; Magyar Anna, a Csongrád Megyei Önkormányzat elnöke, Vincze László országgyűlési képviselő. Már a beiratkozáskor felmérést végeztünk a tanulók között, hogy ki milyen sportágat szeretne űzni, ugyanis a mindennapos testnevelést úgy terveztük bevezetni, hogy három alkalommal hagyományos testnevelés órán, két alkalommal viszont a tanulók által választott sportágban mozoghassanak iskolánk 9.-es tanulói. 15 sportágat ajánlottunk fel, melyek közül egyet választhattak a tanulók. Olyan változatos, népszerű sportágakat ajánlottunk választásra, amit eszköz- és szakemberállományunk biztosíthatott.

2 A választék a következő volt: labdarúgás, kosárlabda, röplabda, kézilabda, asztalitenisz, floorball, aerobic, úszás, evezés, kerékpározás, tenisz, bodybuilding, atlétika, torna, tollaslabda. Voltak olyan sportágak, amik népszerűek voltak, de voltak olyanok is, amikre egyáltalán nem, vagy csak kevesen jelentkeztek ezeket a csoportokat nem tudtuk beindítani, ezért ők választhattak egy másik sportágat. Végül hat sportágat indítottunk be: kézilabdát, kosárlabdát, aerobicot, teniszt, úszást, evezést. Ezek annyira népszerűek lettek, hogy a minőségbiztosítási csoport félévkor végzett felmérésében többen javasolták, hogy a hagyományos testnevelés helyett is ilyen csoportok működjenek. Ez sajnos nem megvalósítható, mert a tantervben előírt feladatokat is el kell végezni. Mivel kevés fiú tanuló van a kilencedik évfolyamon, ezért a legnépszerűbb az aerobicfoglalkozás, ahová 37-en járnak. A hagyományos aerobic mellett step- és bokszaerobic foglalkozást is tart Pászti Edit tanárnő, a foglalkozásokon nyújtó és lazító gyakorlatok is vannak. Sokan annyira megszerették ezt a fajta sportmozgást, hogy a kötelező foglalkozásokon kívül is eljárnak aerobicozni. Mivel idén tömegsport-foglalkozások keretében nem indult aerobic, ezért felsőbb évfolyamosok is eljárnak a foglalkozásokra.

3 A másik népszerű sportág a kézilabda. Itt a fiúk és a lányok együtt gyakorolnak, amiből semmiféle hátrány nem származik, tapasztalatunk szerint egymásra jó hatással vannak a fiúk és a lányok, motiválják egymást. Olyanok is bejárnak edzeni, akik felsőbb osztályba járnak. Nekik nem lenne kötelező, de a sportág és a mozgás iránt érzett szeretet miatt eljárnak edzésre. De nemcsak idősebb, hanem fiatalabbak is itt találják meg a mozgás örömét, ötödikes és hetedikes tanulónk is rendszeresen látogatja az edzéseket. A népszerűségünk az iskolánk falain kívülre is eljutott, az Ének-Zenei Általános Iskola és a Bársony István Szakközép-iskola tanulói is látogatják edzéseinket. Hírünket városon kívülre is elvisszük, mivel a lányokkal és a fiúkkal eljárunk kézilabda-bajnokságokra, ahol szentesi, szegedi, mindszenti, gádorosi általános és középiskolás ellenfelekkel mérkőzünk meg. A csapatok felkészítő tanára Borda Zsolt tanár úr.

4 Kosárlabdázáshoz remek eszközállománnyal rendelkezünk. Megfelelő mennyiségű és minőségű labda, plexi palánk és rugós gyűrű is segíti a gyakorlást. Fiúk és lányok egyaránt járnak Kádas Kálmán tanár úr foglalkozására. Az ezeket a foglalkozásokat látogató tanulóink fontosnak tartják, hogy megismerhették a kosárlabda szabályait, nem csinálnak felesleges dolgokat, hanem sportolnak. Itt nem kritérium a szálfatermet, ami általában a kosárlabdában előny. Ide a játék szeretete miatt járnak a diákok, jó érzik magukat ezeken a sportfoglalkozásokon.

5

6 Az úszás az egyik legegészségesebb sportág, ezért választották többen ezt a mozgási lehetőséget. A Csongrád Megyei Önkormányzat jóvoltából ingyen használhatják az úszók a városi uszodát. A foglalkozásokat Kádas Kálmán tanár úr vezeti. Olyan edzettséget szereznek a tanulóink, hogy télen, mínusz fokokban is a kinti medencében úszhatnak. Ők a betegségekkel szemben is ellenállóbbak lesznek. Emellett fejlesztik a szívet, a tüdőt, a keringési rendszer, a váz- és izomrendszert. Az evezést nemcsak ősszel és tavasszal, hanem télen is tudják gyakorolni tanulóink az ergométerrel. Jó időben a Tisza holtágán, az úgynevezett Kis-Tiszán, gyönyörű környezetben evezhetnek diákjaink Petrity Rudolf evezős edző irányításával. Igaz, hogy mentőmellényben eveznek, de akkor is kritérium az úszni tudás. A szép vízparti táj mellett sok érdekes állattal és növénnyel is találkozhatnak a gyerekek sportolás közben. A fizikai erőnléten túl pszichikai feltöltődéssel is jár az evezés. A hidegben beszorulnak a sportolni vágyók a terembe, ahol az ergométereket veszik birtokukba (lásd. fenti kép). Ezek használata ugyanolyan fizikai hatást vált ki, mint a hagyományos evezés.

7 A teniszcsoport is beindult, igaz nem nagy létszámban. A nagy tornatermünkben fel van festve a teniszpálya vonala. Beszereztünk ütőket és labdákat, hogy gyakorolni tudjanak az ide jelentkező tanulóink. Pászti Edit teniszedző vezetésével a városi teniszpályára salakpályárajárnak gyakorolni a gyerekek. Gyönyörű, csendes környezetben, a Kis-Tisza partján játszhatnak diákjaink, télen pedig iskolánk tornatermében edzhetnek. Félévkor megkérdeztük tanulóinkat, mi a véleményük a mindennapos testnevelésről. Többségük jónak tartotta, hogy kötelező, mert belátták, hogy így ráveszik őket a rendszeres napi mozgásra. Véleményük szerint azért is jó, mert egészségesebbek lesznek, nem híznak el, nem lesznek lusták. Tanulóink azt válaszolták, hogy jó a mindennapos testnevelés, mert változatos sportolást tesz lehetővé, sokkal aktívabbaknak érzik magukat, jó lesz a közérzetük. Az igazi sikert az jelentené, ha az tapasztalnánk, hogy az iskola elvégzése után a gyerekekben megmaradna a vágy a sportolás, az edzés után, és a sportpályán, uszodában, Tisza-gáton, Kis- Tiszán és amatőr sportversenyeken egyre több volt batsányis diákkal találkozhatnánk, ekkor tapasztalnánk igazán a most elindított kísérleti projekt sikerét. Reményeink szerint a programban részt vevő tanulóink edzettebben, egészségesen tudnak a felnőtt életbe lépni, ahol munkába is egészségesen állnak. A prevenciónak ez a lényege.

BABITS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA

BABITS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA BABITS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA 036280 ISKOLAI SPORTKÖR RÉSZLETES SZAKMAI PROGRAMJA 2009. IX. 1. A TANÉV SPORTTAL KAPCSOLATOS KIEMELT FELADATAI Legfontosabb feladatunk, hogy biztosítsunk minél több sportolási

Részletesebben

BABITS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA

BABITS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA BABITS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA 036280 ISKOLAI SPORTKÖR RÉSZLETES SZAKMAI PROGRAMJA 2012. IX. 1. A TANÉV SPORTTAL KAPCSOLATOS KIEMELT FELADATAI Legfontosabb feladatunk a 2012/13-as tanévben is, hogy minél

Részletesebben

FIATALOK NYÁRI SPORTOLÁSI LEHETİSÉGEI 2011 NYÁRI SPORTTEVÉKENYSÉGEK 2011. 2011.07.04 2011.08.31.

FIATALOK NYÁRI SPORTOLÁSI LEHETİSÉGEI 2011 NYÁRI SPORTTEVÉKENYSÉGEK 2011. 2011.07.04 2011.08.31. FIATALOK NYÁRI SPORTOLÁSI LEHETİSÉGEI 2011 SZERVEZİ: MAGYARKANIZSAI KÖZSÉGI SPORTSZÖVETSÉG TÁMOGATÓ: MAGYARKANIZSAI ÖNKORMÁNYZAT NYÁRI SPORTTEVÉKENYSÉGEK 2011. 2011.07.04 2011.08.31. ÉLVEZD A MOZGÁS ÉS

Részletesebben

Beszámoló a 24 órás sportnapról:

Beszámoló a 24 órás sportnapról: Beszámoló a 24 órás sportnapról: A TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0236 számú pályázatunk iskolai hagyománnyá tehető eseményei között immár 2. alkalommal rendeztük meg a tanév vége előtti 24 órás sportnapot, amely

Részletesebben

Szakkörök igénybevételének lehetősége, mindennapos testedzés lehetősége 2012/2013

Szakkörök igénybevételének lehetősége, mindennapos testedzés lehetősége 2012/2013 Szakkörök igénybevételének lehetősége, mindennapos testedzés lehetősége 2012/2013 A tevékenységi formák kialakításakor, megválasztásakor meghatározó a tanulók érdeklődése. A foglalkozások szervezését igényelheti

Részletesebben

Székesfehérvár Megyei Jogú Város sportéletének bemutatása

Székesfehérvár Megyei Jogú Város sportéletének bemutatása Székesfehérvár Megyei Jogú Város sportéletének bemutatása A székesfehérvári sportélet kiemelt területei Iskolai sport Szabadidősport Fogyatékkal élők sportja Idősek sportja Utánpótlás-nevelés Verseny-

Részletesebben

HAJRÁ, MAGYAROK! Magyarország Kormánya 2010 óta kiemelten támogatja a sportot.

HAJRÁ, MAGYAROK! Magyarország Kormánya 2010 óta kiemelten támogatja a sportot. Magyarország Kormánya 2010 óta kiemelten támogatja a sportot. Ennek eredményeként háromszor több magyar ember sportol, és több mint duplájára nőtt az igazolt sportolók száma. EGYRE TÖBB MAGYAR SPORTOL

Részletesebben

Melléklet. ISK munkaterv 2014/ 2015. tanévre

Melléklet. ISK munkaterv 2014/ 2015. tanévre Melléklet ISK munkaterv 2014/ 2015. tanévre Iskolai Diáksportkörünk elsődleges feladata, hogy minden tanulónk részére biztosítsa a lehetőséget a sportolásra. Ezt több iskolai sportolási lehetőség keretén

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI MEGYEI ÉS PÉCSI KÖRZETI DIÁKSPORT VERSENYNAPTÁR TERVEZET

2018/2019. TANÉVI MEGYEI ÉS PÉCSI KÖRZETI DIÁKSPORT VERSENYNAPTÁR TERVEZET 2018/2019. TANÉVI MEGYEI ÉS PÉCSI KÖRZETI DIÁKSPORT VERSENYNAPTÁR TERVEZET SZEPTEMBER MEGYEI KÖRZETI 3. Hétfő 4. Kedd 5. Szerda 6. Csütörtök 7. Péntek 8. Szombat 9. Vasárnap 10. Hétfő 11. Kedd 12. Szerda

Részletesebben

PÁLYÁZATI TUDNIVALÓK. A rendezéssel kapcsolatos részletes forgatókönyvet az Általános Versenykiírás mellékletében találhatják.

PÁLYÁZATI TUDNIVALÓK. A rendezéssel kapcsolatos részletes forgatókönyvet az Általános Versenykiírás mellékletében találhatják. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2009/2010. TANÉVI ORSZÁGOS BAJNOKSÁGOK RENDEZÉSÉRE A Magyar Egyetemi Főiskolai Sportszövetség (MEFS) pályázatot hirdet a 2009-2010. tanévi országos egyetemi főiskolai bajnokságok döntőinek

Részletesebben

Általános tudnivalók. A testnevelés tantárgy követelménye

Általános tudnivalók. A testnevelés tantárgy követelménye A tantárgy: AMITESTNEV/valamennyi szakon/testnevelés Heti óraszám: 2 gyakorlat, kredit: 0 pont A tantárgy célja: a hallgatók rendszeres sportolásához szükséges feltételek biztosítása, az egészséges életvitel

Részletesebben

A 2016/2017-os tanév Testnevelés és Sport tervezete

A 2016/2017-os tanév Testnevelés és Sport tervezete A 2016/2017-os tanév Testnevelés és Sport tervezete LABDARÚGÁS Őszi fordulók ( II. III. IV. korcsoportos fiúk részére) Ideje: 2016. szeptember 9.-október 10. Kezdési időpont: 14 00 Helye: Vajda Résztvevő

Részletesebben

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Intézmény neve: Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Igazgató: Makkos Csaba Címe: Fonyód Fő u. 8. Telefon / fax: 85 / 361423 Email cím: mbaltisk@tonline.hu OM azonosító: 034007 Telefon: 85361423 1. Pedagógusok

Részletesebben

A 2012/2013-ES TANÉV KERÜLETI DIÁKOLIMPIAI VERSENYENYNAPTÁRÁNAK TERVEZETE

A 2012/2013-ES TANÉV KERÜLETI DIÁKOLIMPIAI VERSENYENYNAPTÁRÁNAK TERVEZETE A 2012/2013-ES TANÉV KERÜLETI DIÁKOLIMPIAI VERSENYENYNAPTÁRÁNAK TERVEZETE LABDARÚGÁS Őszi fordulók ( II. III. IV. korcsoportos fiúk részére) Ideje: 2012. szeptember 11, 12, 13, 18, 19, 20, 25, 26, 27 Kezdési

Részletesebben

Különös közzétételi lista A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

Különös közzétételi lista A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Különös közzétételi lista 2018. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Kőszeg: Középiskolai tanár: Általános iskolai tanár: Tanító speciális

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ Magyar Birkózó Szövetséggel ( ) FTC Birkózó Kft-vel ( )

SZAKMAI BESZÁMOLÓ Magyar Birkózó Szövetséggel ( ) FTC Birkózó Kft-vel ( ) SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2012. MÁJUS 1-AUGUSZTUS 31. SZAKMAI BESZÁMOLÓ 1. Az iskola folyamatos kapcsolatot tart a MOB Sportiskolai Program Pedagógiai Munkacsoportjával illetve a sportiskolai módszertani központokkal.

Részletesebben

Az Egri Városi Sportiskola nevében köszöntöm a sportszakmai fórum résztvevőit!

Az Egri Városi Sportiskola nevében köszöntöm a sportszakmai fórum résztvevőit! Az Egri Városi Sportiskola nevében köszöntöm a sportszakmai fórum résztvevőit! A sport nemcsak testnevelés, hanem a léleknek is az egyik legerőteljesebb nevelőeszköze. /Szent-Györgyi Albert/ AZ EGRI VÁROSI

Részletesebben

TÁRSADALMI ESÉLYEK EGY

TÁRSADALMI ESÉLYEK EGY Magyar Szociológiai Társaság Kongresszusa 2008. november 15. TÁRSADALMI ESÉLYEK EGY ÁLLAMILAG TÁMOGATOTT SPORTPROGRAMBAN RÉSZT VEVŐK KÖZÖTT Velenczei Attila Kovács Árpád Szabó Attila Szabó Tamás Nemzeti

Részletesebben

Iskolai Sportkör szakmai programja

Iskolai Sportkör szakmai programja Iskolai Sportkör szakmai programja 2010-2011. tanév Összeállította: Fábosné Józsa Zsuzsanna Keresztesné Lengyel Erzsébet Bognár Tamás Czirják György Tápiószecső, 2010. szeptember 1. 1 A szakmai program

Részletesebben

Az intézményválasztás motivációi

Az intézményválasztás motivációi NYME 9400 Sopron Bajcsy-Zsilinszky u. 4.. Az intézményválasztás motivációi Felmérési eredmények kiértékelése - Elsőévesek sportolása, Győr Ez az összesítés a/az Elsőévesek sportolása, Győr elsőseinek körében

Részletesebben

Dr. Jády György sportigazgató

Dr. Jády György sportigazgató Dr. Jády György sportigazgató Program terv 10.30 10.50 érkezés, regisztráció 10.55 megnyitó, köszöntés 11.05-11.25 általános ismeretek a Speciális Olimpiáról 11.25 11.55 Speciális Olimpia egyesített (integrált)

Részletesebben

Különös közzétételi lista 2010/2011. tanév

Különös közzétételi lista 2010/2011. tanév Különös közzétételi lista 2010/2011. tanév Személyi feltételek Pedagógus-munkakörben Sorszám A pedagógus végzettsége, szakképzettsége 1. Magyar-orosz-német szakos tanár Szakvizsgázott pedagógus: közoktatási

Részletesebben

Tisztelt Sportvezető!

Tisztelt Sportvezető! Tisztelt Sportvezető! Bizonyára Ön is jól ismeri a sport területén képesítéshez kötött tevékenységek gyakorlásához szükséges képesítések jegyzékéről szóló 157/2004. (V. 18.) Korm. rendeletet, mely alapján

Részletesebben

KÉZILABDÁZÁS AZ ISKOLÁBAN. Juhász István MKSZ szakmai igazgató európai mesteredző, főiskolai docens

KÉZILABDÁZÁS AZ ISKOLÁBAN. Juhász István MKSZ szakmai igazgató európai mesteredző, főiskolai docens KÉZILABDÁZÁS AZ ISKOLÁBAN Juhász István MKSZ szakmai igazgató európai mesteredző, főiskolai docens A program beindításának indoklása Egy gyermek élete olyan, mint egy papírlap. Minden arra járó nyomot

Részletesebben

Kritérium tantárgy a testnevelés, ezért ennek teljesítése nélkül a hallgató nem bocsátható záróvizsgára.

Kritérium tantárgy a testnevelés, ezért ennek teljesítése nélkül a hallgató nem bocsátható záróvizsgára. TESTNEVELÉS /valamennyi szakon/ Kódja: Heti óraszáma: AMTTE1KBNE 2 gyakorlat, kredit: 0 pont A tantárgy célja: a hallgatók rendszeres sportolásához szükséges feltételek biztosítása, az egészséges életvitel

Részletesebben

Jakabszállás. Települési projektgyűjtő adatlap a Kistérségi Sport-és szabadidős stratégiához 2009-2013.

Jakabszállás. Települési projektgyűjtő adatlap a Kistérségi Sport-és szabadidős stratégiához 2009-2013. Jakabszállás elérhetősége 2 : I. Jakabszállás Községi Lovas Sportpálya teljes körű fejlesztése, kiépítése Jakabszállási Lovas Sportegyesület Konfár János elnök 20/54-111-66 - Jakabszállás és vonzáskörzete

Részletesebben

Oktatói munka hallgatói véleményezése. 2016/2017-es tanév I. félév. Testnevelő tanárok

Oktatói munka hallgatói véleményezése. 2016/2017-es tanév I. félév. Testnevelő tanárok 2. számú melléklet Oktatói munka hallgatói véleményezése 2016/2017-es tanév I. félév Testnevelő tanárok A Nemzeti Közszolgálati Egyetem szellemi műhelyként az ország meghatározó felsőoktatási intézménye.

Részletesebben

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/ Fax: 89/

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/ Fax: 89/ PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 106. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2011. július 7-i ülésére Tárgy: Tájékoztató

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA MARCALVÁROSI KÖZOKTATÁSI KÖZPONT, ÓVODA ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA GYİR, ÖRKÉNY I. U. 4-6. JOGSZABÁLYI HÁTTÉR 32/2008. - XI.24. OKM rendelet 2009 augusztus 31-én lépett életbe a 32/2008.

Részletesebben

Az intézményválasztás motivációi

Az intézményválasztás motivációi NYME 9400 Sopron Bajcsy-Zsilinszky u. 4.. Az intézményválasztás motivációi Felmérési eredmények kiértékelése - Elsőévesek sportolása, Soproni campus Ez az összesítés a/az Elsőévesek sportolása, Soproni

Részletesebben

FEJÉR MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET TANÉV VERSENYNAPTÁRA Szükség esetén a változtatás jogát a FMDE fenntartja

FEJÉR MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET TANÉV VERSENYNAPTÁRA Szükség esetén a változtatás jogát a FMDE fenntartja Szeptember 1. Szombat 2. Vasárnap 3. Hétfő Első tanítási nap 4. Kedd 5. Szerda 6. Csütörtök 7. Péntek 8. Szombat 9. Vasárnap 10. Hétfő 11. Kedd 12. Szerda 13. Csütörtök 14. Péntek 15. Szombat 16. Vasárnap

Részletesebben

SPORTEREDMÉNYEINK KÖZÖTT:

SPORTEREDMÉNYEINK KÖZÖTT: SPORTEREDMÉNYEINK 2004-2016 KÖZÖTT: Év Helyezés Sportág Verseny Név 2004. I. lány kosárlabda XII. ker. Diákolimpia V. Korcsoportos 2004. III. váltóúszás XII. ker. Diákolimpia VI. korcsoportos 2004. I.

Részletesebben

További információk és részletes versenykiírások hamarosan https://www.facebook.com/pages/es%c3%a9lyegyenl%c5%91s%c3%a9gisportnap/293850744104746

További információk és részletes versenykiírások hamarosan https://www.facebook.com/pages/es%c3%a9lyegyenl%c5%91s%c3%a9gisportnap/293850744104746 1 MEGHÍVÓ ESÉLYEGYENLŐSÉGI SPORTVÁLASZTÓ NAP A BAKONY ÉS BALATON KELETI KAPUJA KÖZHASZNÚ EGYESÜLET SZERVEZÉSÉBEN 2014. MÁJUS 25. BALATONFŰZFŐ VÁROSI STADION, BALATON USZODA 2014. május 9-én pénteken 16

Részletesebben

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/ Fax: 89/

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/ Fax: 89/ PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 179. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2012. december 13-i ülésére Tárgy: Előadó:

Részletesebben

Iskolai Sportkör szakmai programja

Iskolai Sportkör szakmai programja Iskolai Sportkör szakmai programja Összeállította: Keresztesné Lengyel Erzsébet Bognár Tamás Czirják György Tápiószecső, 2012. szeptember 3. 1 A szakmai program készült: Gróf Széchenyi István Ált. Isk.

Részletesebben

Dr. Szabó Tamás a Nemzeti Sport Intézet főigazgatója MOB-alelnök

Dr. Szabó Tamás a Nemzeti Sport Intézet főigazgatója MOB-alelnök NEMZETI SPORT INTÉZET Dr. Szabó Tamás a Nemzeti Sport Intézet főigazgatója MOB-alelnök LEZÁRULT EGY KORSZAK A tehetséggondozó programok 9-10 évesek. Új struktúra áll fel. Új források jelennek meg. HÁROM

Részletesebben

Fogyatékosok Országos Diák-, és Szabadidősport Szövetsége

Fogyatékosok Országos Diák-, és Szabadidősport Szövetsége Fogyatékosok Országos Diák-, és Szabadidősport Szövetsége Országos Diák és Ifjúsági Olimpia Zánka, 2013. május 23 26. Beszámoló sajtótájékoztató Szövetségünk nagy sikerrel rendezte meg Zánkán az Országos

Részletesebben

Sportágak és hangszerek között választhatott Magyarország!

Sportágak és hangszerek között választhatott Magyarország! Sportágak és hangszerek között választhatott Magyarország! Óriási érdeklődés mellett, fantasztikus hangulatban zajlott a XXIV. Nagy Sportágválasztó, ahová több mint 19 000 mozogni vágyó gyermek és felnőtt

Részletesebben

Sport projekt ÚÁMK Általános Iskolája Baja

Sport projekt ÚÁMK Általános Iskolája Baja Újvárosi Általános Művelődési Központ Általános Iskolája Baja Oltványi u. 14. 6500 E-mail: titkarsag@uamk-baja.koznet.hu WEB: http://www.uamk-baja.koznet.hu/ Tel: 79/325-599 Társadalmi Megújulás Operatív

Részletesebben

Sporteredmények 2012/2013

Sporteredmények 2012/2013 Sporteredmények 2012/2013 Időpont Verseny megnevezése Eredmény Résztvevők Nyári eredmények Kajak-Kenu Katrinecz Rita Országos Bajnokság Borbély Bence Evezés Vívás Asztalitenisz-serdülő -serdülő Szent István

Részletesebben

4. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások,

4. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, 4. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai 4.1 A műveltségterületek és tantárgyak viszonya: Műveltségi területek / Tantárgyak 1-4. 5. 6.

Részletesebben

Helyi tanterv 2013/2014 tanévtől felmenő rendszerben Testnevelés és sport. 5.-8. évfolyam Célok és feladatok

Helyi tanterv 2013/2014 tanévtől felmenő rendszerben Testnevelés és sport. 5.-8. évfolyam Célok és feladatok Helyi tanterv 2013/2014 től felmenő rendszerben Testnevelés és sport 5.-8. évfolyam Célok és feladatok Gyakorlati tudásanyag Az iskolai testnevelés és sport célja, hogy a tanulók életkori sajátosságaihoz,

Részletesebben

Különös közzétételi lista. A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége, és tanított tárgyai 2013/2014

Különös közzétételi lista. A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége, és tanított tárgyai 2013/2014 Különös közzétételi lista A 11/1994 (VI.8) MKM rendelet 10. sz. mellékletében leírtaknak megfelelően intézményünk által nyilvánosságra hozandó adatok találhatók ebben a menüpontban A pedagógusok iskolai

Részletesebben

Különös közzétételi lista A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

Különös közzétételi lista A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Különös közzétételi lista 2016. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Tanító speciális képesítéssel: Tartósan távol: 1 igazgató, 2

Részletesebben

TENISZEZZ VELÜNK! JÓ GYAKORLAT bemutatása egy általános iskolában a mindennapos testnevelés keretein belül

TENISZEZZ VELÜNK! JÓ GYAKORLAT bemutatása egy általános iskolában a mindennapos testnevelés keretein belül TENISZEZZ VELÜNK! JÓ GYAKORLAT bemutatása egy általános iskolában a mindennapos testnevelés keretein belül KÖÁI József Attila Általános Iskolája Emelt szintű testnevelés oktatásunk 1979 óta évfolyamonként

Részletesebben

SÁTORALJAÚJHELY VÁROS ÉS VONZÁSKÖRZETE DIÁKOLIMPIAI ÉS ALAPFOKÚ VERSENYEINEK VERSENYKIÍRÁSA, ESEMÉNYNAPTÁRA 2018/2019. TANÉV.

SÁTORALJAÚJHELY VÁROS ÉS VONZÁSKÖRZETE DIÁKOLIMPIAI ÉS ALAPFOKÚ VERSENYEINEK VERSENYKIÍRÁSA, ESEMÉNYNAPTÁRA 2018/2019. TANÉV. SÁTORALJAÚJHELY VÁROS ÉS VONZÁSKÖRZETE DIÁKOLIMPIAI ÉS ALAPFOKÚ VERSENYEINEK VERSENYKIÍRÁSA, ESEMÉNYNAPTÁRA 2018/2019. TANÉV Készítették: Dr. Esztergomy Zoltánné Pribojszkiné Emri Gabriella Pikó Attila

Részletesebben

UEFA Grassroots C edzőképzés kiegészítő tanfolyam. FOGYATÉKOSOK A LABDARÚGÁSBAN Baranya István UEFA Pro, pszichológus

UEFA Grassroots C edzőképzés kiegészítő tanfolyam. FOGYATÉKOSOK A LABDARÚGÁSBAN Baranya István UEFA Pro, pszichológus UEFA Grassroots C edzőképzés kiegészítő tanfolyam FOGYATÉKOSOK A LABDARÚGÁSBAN Baranya István UEFA Pro, pszichológus FOGYATÉKOSSÁGRÓL ÁLTALÁBAN A fogyatékosságot meghatározhatjuk: - orvosi, - társadalmi,

Részletesebben

Köszöntjük vendégeinket!

Köszöntjük vendégeinket! Köszöntjük vendégeinket! Kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola OM azonosító: 030175 Telefon: 06-22-368-940 E-mail:iskola@mail.knyek.sulinet.hu http://www.vmg.vm-knyek.hu/

Részletesebben

SOFI MUNKATERV 2018/2019. TANÉV TESTNEVELÉS ÉS SPORT MUNKAKÖZÖSSÉG TERVEZETE

SOFI MUNKATERV 2018/2019. TANÉV TESTNEVELÉS ÉS SPORT MUNKAKÖZÖSSÉG TERVEZETE SOFI MUNKATERV 2018/2019. TANÉV TESTNEVELÉS ÉS SPORT MUNKAKÖZÖSSÉG TERVEZETE Tárgyi feltételek: Kondor Béla sétány 15. szám alatti épületben 1 darab testnevelés szoba, iskolaudvar, kisméretű beton borítású

Részletesebben

SZÉKESFEHÉRVÁRI SZÉCHENYI ISTVÁN MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA MUNKATERV 2013/2014. TANÉV

SZÉKESFEHÉRVÁRI SZÉCHENYI ISTVÁN MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA MUNKATERV 2013/2014. TANÉV SZÉKESFEHÉRVÁRI SZÉCHENYI ISTVÁN MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA MUNKATERV 2013/2014. TANÉV igazgató Időpont Esemény Felelős SZEPTEMBER 1. 17.00 Tanévnyitó ünnepség a 9. évfolyam számára Poór Mária, Berczeliné

Részletesebben

VERSENYNAPTÁR 2014/2015

VERSENYNAPTÁR 2014/2015 1 Diáksport Bizottság i Béni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola MEZŐCSÁT Tel.: 49/552-010; Fax.: 49/552-011 Szent István út 35. 3450 E-mail: egressy@altisk-mezocsat.sulinet.hu MEZŐCSÁT VÁROS

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztását

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztását 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztását Legmagasabb iskolai végzettség Szakképzettség 2011/2012. tanévben tanított tantárgy angol nyelv

Részletesebben

Különös közzétételi lista Görgetegi Általános Iskola

Különös közzétételi lista Görgetegi Általános Iskola Különös közzétételi lista Görgetegi Általános Iskola 2016/2017 1.A pedagógusok végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tantárgyfelosztáshoz Szám Iskolai végzettsége Szakképzettsége Tantárgyfelosztás

Részletesebben

2013/2014. TANÉVI MEGYEI ÉS PÉCS VÁROSI DIÁKSPORT VERSENYNAPTÁR-TERVEZET

2013/2014. TANÉVI MEGYEI ÉS PÉCS VÁROSI DIÁKSPORT VERSENYNAPTÁR-TERVEZET 2013/2014. TANÉVI MEGYEI ÉS PÉCS VÁROSI DIÁKSPORT VERSENYNAPTÁR-TERVEZET A versenynaptár tervezett időpontokat és helyszíneket jelöl. A versenykiírások tartalmazzák a konkrétumokat, melyek letölthetők

Részletesebben

Európai Sporthét

Európai Sporthét Európai Sporthét 2017.09.23-30. Az eseménysorozat keretében különböző sportágak kipróbálására és szabadidős versenysorozat lebonyolítása a cél, oly módon, hogy a hét programja lefedje egész Budapest területét.

Részletesebben

Oktatói munka hallgatói véleményezése. 2014/2015-ös tanév II. félév. Testnevelő tanárok

Oktatói munka hallgatói véleményezése. 2014/2015-ös tanév II. félév. Testnevelő tanárok Oktatói munka hallgatói véleményezése 2014/2015-ös tanév II. félév Testnevelő tanárok A Nemzeti Közszolgálati Egyetem szellemi műhelyként az ország egyik meghatározó felsőoktatási intézménye. Emellett

Részletesebben

TORNATEREM IGÉNYLÉSI TÁJÉKOZTATÓ A 2018/2019-ES TANÉV TAVASZI FÉLÉVÉRE. Általános tudnivalók. Kedves Hallgatók, Sportbarátok!

TORNATEREM IGÉNYLÉSI TÁJÉKOZTATÓ A 2018/2019-ES TANÉV TAVASZI FÉLÉVÉRE. Általános tudnivalók. Kedves Hallgatók, Sportbarátok! TORNATEREM IGÉNYLÉSI TÁJÉKOZTATÓ A 2018/2019-ES TANÉV TAVASZI FÉLÉVÉRE Kedves Hallgatók, Sportbarátok! Röviden összefoglaltuk számotokra a fontosabb tudnivalókat a 2018/19-es tanév tavaszi félévére vonatkozó

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI MEGYEI ÉS PÉCS VÁROSI DIÁKSPORT VERSENYNAPTÁR-TERVEZET

2014/2015. TANÉVI MEGYEI ÉS PÉCS VÁROSI DIÁKSPORT VERSENYNAPTÁR-TERVEZET 2014/2015. TANÉVI MEGYEI ÉS PÉCS VÁROSI DIÁKSPORT VERSENYNAPTÁR-TERVEZET A versenynaptár tervezett időpontokat és helyszíneket jelöl. A versenykiírások tartalmazzák a konkrétumokat, melyek letölthetők

Részletesebben

OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS ELŐTANULMÁNYI RENDJE. Középiskolai testnevelő gyógytestnevelő-egészségfejlesztő tanár (4,5+1 tanév)

OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS ELŐTANULMÁNYI RENDJE. Középiskolai testnevelő gyógytestnevelő-egészségfejlesztő tanár (4,5+1 tanév) OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS ELŐTANULMÁNYI RENDJE Középiskolai testnevelő gyógytestnevelő-egészségfejlesztő tanár (4,5+1 tanév) Tantárgyak KÖZÖS KÉPZÉSI SZAKASZ A tantárgy felvételének féléve A tantárgy felvételének

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények számára

Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények számára Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények számára A 2009. augusztus 31-én életbe lépő 32/2008. XI.24. OKM rendelet értelmében, minden nevelési-oktatási intézmény köteles az interneten is

Részletesebben

Pedagógiai Csoport. VI. Országos Sporttudományi 1

Pedagógiai Csoport. VI. Országos Sporttudományi 1 A SPORTISKOLAI RENDSZER FEJLESZTÉSÉNEK AKCIÓKUTATÁSSOROZATA Pedagógiai Csoport 1 Szakmai vezető: DR. SZABÓ TAMÁS utánpótlás-nevelési nevelési igazgató Programvezető: LEHMANN LÁSZLÓ pedagógiai csoportvezető

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Főiskola tanító tanító főiskola 5 Főiskola 6 Főiskola magyar és irodalom,

Részletesebben

A sport közösségteremtő hatása a Debreceni Egyetemen

A sport közösségteremtő hatása a Debreceni Egyetemen A sport közösségteremtő hatása a Debreceni Egyetemen Készítette: Kovács Klára PhD-hallgató Nevelés-és Művelődéstudományi Doktori Program Debrecen, 2010. december 3. Campus-lét Műhelykonferencia Cél A sport

Részletesebben

Phoenix Fireball Sport Egyesület

Phoenix Fireball Sport Egyesület Phoenix Fireball Sport Egyesület Egyesületünk 2005 júliusában alakult meg. Fő célunk, melyet az elkövetkezendő években is szeretnénk képviselni, hogy egy Európa-szerte igen népszerű sportágat, a FLOORBALL*-t

Részletesebben

Nyá ri RECTOR, DECAN,

Nyá ri RECTOR, DECAN, EGYETEMI TANTERV (érvényes a 2012/2013-AS tanévre) BABEŞ-BOLYAI TUDOMÁNYEGYETEM TESTNEVELÉS ÉS SPORT KAR Terület: Testnevelés és sport Szakirány: Testnevelés és sport Posztgradualis rangja: Licenszezett

Részletesebben

Általános tudnivalók, változások: (teljes szöveg a honlapon)

Általános tudnivalók, változások: (teljes szöveg a honlapon) 1 A 2014/2015. tanévi Budapesti Diáksport Szövetség versenykiírásai a www.bpdiaksport.hu oldalról tölthetők le. Elérhetőségek: Budapesti Diáksport Szövetség: 266-7993, bpdssz@gmail.com és facebook oldalunk.

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista A 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet 10. fejezete előírja az oktatási intézményeknek, hogy mely adatokat kell közérdekűnek tekinteni és közzétételi listában megjeleníteni. 1.

Részletesebben

FIATALOK NYÁRI SPORTOLÁSI LEHETŐSÉGEI A SPORTSZÖVETSÉG SZERVEZÉSÉBEN

FIATALOK NYÁRI SPORTOLÁSI LEHETŐSÉGEI A SPORTSZÖVETSÉG SZERVEZÉSÉBEN FIATALOK NYÁRI SPORTOLÁSI LEHETŐSÉGEI A SPORTSZÖVETSÉG SZERVEZÉSÉBEN MAGYARKANIZSA 1. Játékos sportfoglalkozás óvodásoknak. 2010. 07. 01. től, a nyár végéig A gyermekek játékos formában ismerkedhetnek

Részletesebben

Hallássérült Tanulók Országos Szabóky Adolf Informatika és Sportversenyét

Hallássérült Tanulók Országos Szabóky Adolf Informatika és Sportversenyét 1204 Budapest, Török Flóris u. 89. és fax: 283-0624 283-0858 www.eotvos-szki.sulinet.hu Versenykiírás 2015/2016. tanév Hagyományainknak megfelelően, ebben az évben is szeretnénk megrendezni a Budapest

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Budapest IX. Kerületi Szent Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A L SÓ TAGOZAT P edagógiai programunkban célul tűztük ki, hogy minden tanulónkat képességének megfelelő szinten

Részletesebben

MEGYEI ÉS PÉCS VÁROSI DIÁKSPORT VERSENYNAPTÁR. A versenynaptár tervezett időpontokat jelöl. A versenykiírások tartalmazzák a konkrétumokat.

MEGYEI ÉS PÉCS VÁROSI DIÁKSPORT VERSENYNAPTÁR. A versenynaptár tervezett időpontokat jelöl. A versenykiírások tartalmazzák a konkrétumokat. MEGYEI ÉS PÉCS VÁROSI DIÁKSPORT VERSENYNAPTÁR A versenynaptár tervezett időpontokat jelöl. A versenykiírások tartalmazzák a konkrétumokat. SZEPTEMBER MEGYEI PÉCS VÁROSI 1. Szombat 2. Vasárnap 3. Hétfő

Részletesebben

BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ

BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ Intézmény neve: Egri Dobó István Gimnázium Intézmény kódja: 031599 Telephely kódja: 001 Intézmény címe: Eger, Széchenyi u. 19. Intézmény telefonszáma: 36/312-717 Intézmény honlapja:

Részletesebben

Testnevelés és sport munkaközösség munkaterve 2013/2014. tanév

Testnevelés és sport munkaközösség munkaterve 2013/2014. tanév Testnevelés és sport munkaközösség munkaterve 2013/2014. tanév Készítette: Ignácz Krisztina munkaközösség-vezető 2013. szeptember 13. A munkaközösség tagjai: Felső tagozat: Baranyi Katalin Csomor Erika

Részletesebben

Képzési formák. Hatosztályos gimnázium. Négyosztályos gimnázium. Szakközépiskolai képzés

Képzési formák. Hatosztályos gimnázium. Négyosztályos gimnázium. Szakközépiskolai képzés Képzési formák Hatosztályos gimnázium Négyosztályos gimnázium Szakközépiskolai képzés (kertész- és növényvédelmi technikus, bor és pezsgőgyártó technikus 4+1 év) A gimnáziumi képzés eredményei Célja, hogy

Részletesebben

Kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola OM azonosító: 030175 Telefon: 06-22-368-940 E-mail:iskola@mail.knyek.sulinet.hu http://www.vmg.vm-knyek.hu/ Kápolnásnyék,

Részletesebben

a 2013/2014. tanévi Diákolimpia versenyeken közreműködő személyek díjazásának tárgyában

a 2013/2014. tanévi Diákolimpia versenyeken közreműködő személyek díjazásának tárgyában K Ö Z L E M É N Y a 2013/2014. tanévi Diákolimpia versenyeken közreműködő személyek díjazásának tárgyában A Magyar Diáksport Szövetség (továbbiakban MDSZ) kialakította a Diákolimpia országos elődöntőin,

Részletesebben

A testnevelés tantárgy követelménye

A testnevelés tantárgy követelménye A tantárgy neve: AMITESTNEV kódon TESTNEVELÉS Heti óraszám: 2 gyakorlat, kredit: 0 pont A tantárgy célja: a hallgatók rendszeres sportolásához szükséges feltételek biztosítása, az egészséges életvitel

Részletesebben

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató -1- -6- A TANÉV RENDJE A 2013/2014. tanévben 180 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2013. szeptember

Részletesebben

A Diákolimpia Versenyszabályzata

A Diákolimpia Versenyszabályzata 2 3 A Diákolimpia Versenyszabályzata 1. Diákolimpia célja, feladata: A versenykiírásban szereplő sportágakban a tanév megyei diákolimpiai címeinek, helyezéseinek eldöntése a sportágak népszerűsítése. 2.

Részletesebben

Zuglói Sasok Sportegyesület. TAO Program

Zuglói Sasok Sportegyesület. TAO Program Zuglói Sasok Sportegyesület TAO Program 2018.07.01 2019.06.30 Az egyesületről A Zuglói Sasok Sportegyesület 1998-ban alakult azzal a céllal, hogy a kosárlabdát szerető gyerekeknek - lányoknak és fiúknak

Részletesebben

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Intézmény neve: Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Igazgató: Makkos Csaba Címe: Fonyód Fő u. 8. Telefon / fax: 85 / 361423 Email cím: mbaltisk@tonline.hu OM azonosító: 034007 Telefon: 85361423 1. Pedagógusok

Részletesebben

NTP SV szakmai beszámoló

NTP SV szakmai beszámoló Katolikus Általános és Óvoda NTP SV-14-0031 szakmai beszámoló 1. Legfeljebb 5 mondatban foglalja össze a pályázati program lényegét! A fő szempont az volt, hogy a nek bizonyuló at kiszűrjük és a sport,

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista A 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet 10. fejezete előírja az oktatási intézményeknek, hogy mely adatokat kell közérdekűnek tekinteni és közzétételi listában megjeleníteni. 1.

Részletesebben

Senseimarossy Délegyházi Karate SE - www.senseimarossy.hu

Senseimarossy Délegyházi Karate SE - www.senseimarossy.hu 2009-09-08 11:03:57 SPORTOKTATÓ KÉPZÉS SPORTOKTATÓ KÉPZÉS A Budapesti Szabadidősport Szövetség - megfelelő számú jelentkező esetén - államilag elismert, Országos Képzési Jegyzékben szereplő 1 éves sportoktató

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához egyetem + 5 Főiskola 6 Főiskola Tanító, német sorszám Iskolai végzettség

Részletesebben

Szakdolgozati témakörök az osztatlan tanárképzésben

Szakdolgozati témakörök az osztatlan tanárképzésben SZTE JGYPK Testnevelési és Sporttudományi Intézet Szakdolgozati témakörök az osztatlan tanárképzésben A labdarúgás technikai elemeinek oktatása, és mérési lehetőségei testnevelésórán Utánpótlás korú labdarúgók

Részletesebben

Tisztelt Szülők! Badacsonytomaj, 2015. március Tisztelettel: Krisztin N. Lászlóné igazgató

Tisztelt Szülők! Badacsonytomaj, 2015. március Tisztelettel: Krisztin N. Lászlóné igazgató Tisztelt Szülők! Gyermekük hamarosan betölti a bűvös életkort, iskolás lesz. Önök is, gyermekük is örömteli várakozással, izgalommal, s talán némi szorongással néznek a jövendő és az első tanévnyitó elébe.

Részletesebben

VAJDA PÉTER ÉNEK-ZENEI ÁLTALÁNOS ÉS SPORTISKOLA OM SZAKMAI BESZÁMOLÓ

VAJDA PÉTER ÉNEK-ZENEI ÁLTALÁNOS ÉS SPORTISKOLA OM SZAKMAI BESZÁMOLÓ VAJDA PÉTER ÉNEK-ZENEI ÁLTALÁNOS ÉS SPORTISKOLA OM 034931 1089 BUDAPEST, Vajda Péter utca 25-31. Telefon: (+36-1) 333 49 13; Gazdasági iroda: 313 74 17; Telefax: 477 04 27 E-mail: info@vajdaiskola.hu;

Részletesebben

A NYITOTT TORNATERMEK DÍJMENTES SPORTOLÁSI LEHETŐSÉGEI ( )

A NYITOTT TORNATERMEK DÍJMENTES SPORTOLÁSI LEHETŐSÉGEI ( ) A NYITOTT TORNATERMEK DÍJMENTES SPORTOLÁSI LEHETŐSÉGEI ( 2017. 01. 03. - 06. 15.) Hétfő 16.30-17.15 NYUGDÍJASOK TORNÁJA Kossuth Lajos Ált. Isk. (kis) tornatermében: (Székesfehérvár, Pozsonyi út 99.) 16.45-17.25

Részletesebben

Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz

Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz Közzétételi lista 2014/15-ös tanév Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ az Ózd Térségi Diáksport Bizottság tevékenységéről

TÁJÉKOZTATÓ az Ózd Térségi Diáksport Bizottság tevékenységéről TÁJÉKOZTATÓ az Ózd Térségi Diáksport Bizottság tevékenységéről Ó z d, 2013. január 24. Előterjesztő: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Elnöke Előkészítő: Ózd Térségi Diáksport Bizottság Elnöke 2

Részletesebben

Versenykiírás. Általános rendelkezések

Versenykiírás. Általános rendelkezések Versenykiírás Általános rendelkezések 1. A Campus Olimpia bemutatása A Campus Olimpia 2010. július 20-22 között megrendezendő sportrendezvény a magyarországi és a határon túli felsőoktatási intézmények

Részletesebben

A MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG (MOB) AZ EDZŐKÉRT DR. BARTHA CSABA SPORTIGAZGATÓ-HELYETTES

A MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG (MOB) AZ EDZŐKÉRT DR. BARTHA CSABA SPORTIGAZGATÓ-HELYETTES A MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG (MOB) AZ EDZŐKÉRT DR. BARTHA CSABA SPORTIGAZGATÓ-HELYETTES A XXX. nyári Olimpiai Játékok nemzetek közötti összesített éremtáblázata LONDON 2012 / Éremtáblázat Aranyérem Ezüstérem

Részletesebben

11. évfolyam SPORTKÖR

11. évfolyam SPORTKÖR 11. évfolyam SPORTKÖR Az iskolai testnevelés amellett, hogy teljesíti egészségmegőrző, kultúraközvetítő és nevelési feladatait, szolgálhatja, segítheti a versenysportot is. A sportolás során a fizikai

Részletesebben

1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. Tanító Közoktatás vezetői szak Közoktatási

Részletesebben

A TANULÓK ÉRTÉKELÉSE, OSZTÁLYOZÁSA (testnevelés)

A TANULÓK ÉRTÉKELÉSE, OSZTÁLYOZÁSA (testnevelés) A TANULÓK ÉRTÉKELÉSE, OSZTÁLYOZÁSA (testnevelés) Alapja I. Az elvégzett munka (tanulási folyamat, gyakorlás) II. A tanulási folyamat során bekövetkező változások - technikai - taktikai tudásszint; - általános

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. 4. A Vajda Péter DSE-vel közösen az alábbi rendezvényeket szerveztük a sportiskolás tanulóknak:

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. 4. A Vajda Péter DSE-vel közösen az alábbi rendezvényeket szerveztük a sportiskolás tanulóknak: VAJDA PÉTER ÉNEK-ZENEI ÁLTALÁNOS ÉS SPORTISKOLA OM 034931 1089 BUDAPEST, Vajda Péter utca 25-31. Telefon: (+36-1) 333 49 13; Gazdasági iroda: 313 74 17; Telefax: 477 04 27 E-mail: info@vajdaiskola.hu;

Részletesebben

Velenczei Attila. velenczei.attila@nupi.com. 2009. október 20.

Velenczei Attila. velenczei.attila@nupi.com. 2009. október 20. Velenczei Attila velenczei.attila@nupi.com 2009. október 20. Bemelegítő kérdések 1) Hogyan nevezték az 1999-ben létrejött sportminisztériumot? 2) Ma hogy hívják a legfelsőbb állami sportirányító szervezetet?

Részletesebben

A Magyar Kézilabda Szövetség Kézilabda az iskolában és a NAT-ba való bekerülés programjainak bemutatása. Juhász István

A Magyar Kézilabda Szövetség Kézilabda az iskolában és a NAT-ba való bekerülés programjainak bemutatása. Juhász István A Magyar Kézilabda Szövetség Kézilabda az iskolában és a NAT-ba való bekerülés programjainak bemutatása Juhász István A program beindításának indoklása Az iskola, a képzés és a személyiség fejlesztés bölcsője

Részletesebben

Testnevelés és Sport ágazati munkaközösség munkaterve 2016/2017

Testnevelés és Sport ágazati munkaközösség munkaterve 2016/2017 Testnevelés és Sport ágazati munkaközösség munkaterve 2016/2017 Tartalomjegyzék I. Bevezető II. Személyi feltételek (munkaközösség tagjainak névsora) III. Tárgyi feltételek (tanterem, eszközök) IV. Ajánlott

Részletesebben