Magyar alkotmánytörténet Mezey, Barna

Átírás

1 Magyar alkotmánytörténet Mezey, Barna

2 Magyar alkotmánytörténet Mezey, Barna Publication date Szerzői jog Barna, Mezey (szerkesztő); Szerzők Kivonat A kötet a magyar joghistória történetének jellemző alkotmányos jogfolytonosságára helyezve a hangsúlyt a közjogi intézmények feldolgozásával rajzolja meg a magyar alkotmánytörténet tablóját.

3 Tartalom ELŐSZÓ... vi 1. I. rész A MAGYARSÁG TÖRZSI SZERVEZŐDÉSE ÉS A NOMÁD ÁLLAMMODELL Mezey Barna A NEMZETSÉGI SZERVEZET KORA A TÁRSADALMI SZERVEZŐDÉS KEZDETEI A TÁRSADALOM ALAPEGYSÉGEI A FEGYVERES DEMOKRÁCIA KORA (TÖRZSI ÉS TÖRZSSZÖVETSÉGI KORSZAK) A TÖRZSI DEMOKRÁCIA A FEJEDELEMSÉG A HONFOGLALÁS A MEGTELEPEDÉS AZ URUSZÁG Irodalom II. rész FEUDÁLIS ÁLLAMMODELLEK MAGYARORSZÁGON Mezey Barna CSATLAKOZÁS EURÓPÁHOZ A SZÉLSŐ NEMZETTÉ VÁLÁS OKAI A SZÉLSŐ NEMZETI LÉT JELLEMZŐI A PATRIMONIÁLIS MONARCHIA A PATRIMONIÁLIS MONARCHIA FOGALMA A MAGYAR PATRIMONIÁLIS ÁLLAM A PATRIMONIÁLIS ÁLLAM MŰKÖDÉSE A RENDI-KÉPVISELETI MONARCHIA A PATRIMONIÁLIS MONARCHIA FELBOMLÁSA A RENDEK ÉS A RENDISÉG A RENDI-KÉPVISELETI MONARCHIA SZERVEZETE A HABSBURGOK ABSZOLÚT MONARCHIÁJA AZ ABSZOLÚT MONARCHIA KIALAKULÁSA ÉS LÉNYEGE A HABSBURG-ABSZOLUTIZMUS ESÉLYEI AZ ABSZOLUTIZMUS ÁLLAMÁNAK MŰKÖDÉSE SPECIÁLIS ÁLLAMMODELLEK A FEUDÁLIS KORSZAK FEJLŐDÉSÉBEN AZ ERDÉLYI FEJEDELEMSÉG A HABSBURG-ELLENES ELLENÁLLÁS ÁLLAMAI HORVÁT-SZLAVÓNORSZÁG ÁLLAMISÁGA Irodalom III. rész A FEUDÁLIS ÁLLAM SZERVEI Bódiné Beliznai Kinga Horváth Attila Mezey Barna AZ ÁLLAMFŐ A KIRÁLY A HATALOM LEGITIMÁCIÓJA; A SZENTKORONA-ESZME A HATALOM MEGSZERZÉSE: TRÓNBETÖLTÉS A KORONÁZÁS A KORONÁZÁSI JELVÉNYEK A KIRÁLY HELYETTESÍTÉSE. KORMÁNYZÓ, HELYTARTÓ AZ ERDÉLYI FEJEDELEM A VEZÉRLŐ FEJEDELEM AZ ORSZÁGGYŰLÉS AZ ORSZÁGGYŰLÉS AZ ÁLLAMGÉPEZETBEN A MAGYAR ORSZÁGGYŰLÉS ELŐZMÉNYEI AZ ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELET AZ ORSZÁGGYŰLÉS SZERVEZETE AZ ORSZÁGGYŰLÉSEK TANÁCSKOZÁSAI ORSZÁGGYŰLÉSEK A FEJEDELMI ERDÉLYBEN A KÖZPONTI KÖZIGAZGATÁS SZERVEI A KIRÁLYI TANÁCS ORSZÁGOS ÉS UDVARI MÉLTÓSÁGOK iii

4 Magyar alkotmánytörténet 3.3. A SZAKKORMÁNYZAT SZERVEI, DIKASZTÉRIUMOK A VARMEGYEK ES A KIVÁLTSÁGOS KERÜLETEK A KIRÁLYI VÁRMEGYEK A NEMESI VÁRMEGYEK A KIVÁLTSÁGOS KERÜLETEK SZÉKEK, KIVÁLTSÁGOLT ÉS NEMES KÖZSÉGEK KATONAI HATÁRŐRVIDÉKEK SZABAD KIRÁLYI VÁROSOK ÉS A BÁNYAVÁROSOK A KÖZÉPKORI VÁROSOK A SZABAD KIRÁLYI VÁROSOK A BÁNYAVÁROSOK MEZŐVÁROSOK, URADALMAK, FALVAK MEZŐVÁROSOK URADALMAK, FÖLDESÚRI HATALOM FALVAK, KÖZSÉGEK A PARASZTVÁRMEGYÉK ERDÉLY KÖZIGAZGATÁSA A HÓDOLTSÁGI IGAZGATÁS A TÖRVÉNYKEZÉS SZERVEI BÍRÓSÁGOK ÜGYVÉDEK AZ ÜGYÉSZI INTÉZMÉNY FÖLDKÖNYV AZ EGYHÁZ AZ EGYHÁZJOG FOGALMA EGYHÁZSZERVEZET AZ ÁLLAM ÉS AZ EGYHÁZ VISZONYA AZ ÁLLAM ÉS A RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZON KÍVÜLI VALLÁSOS MOZGALMAK ÉS EGYHÁZAK Irodalom IV. POLGÁRI ÁLLAMMODELLEK A MAGYAR ALKOTMÁNYTÖRTÉNETBEN Föglein Gizella Máthé Gábor Mezey Barna Révész T. Mihály Völgyesi Levent A POLGÁRI ÁTALAKULÁS MAGYARORSZÁGON AZ ÁTMENET KORA AZ ALKOTMÁNYOS FORRADALOM AZ ALKOTMÁNYOS MONARCHIA (1848 ALKOTMÁNYA) AZ ALKOTMÁNYREFORM AZ ÁPRILISI ALKOTMÁNY A POLGÁRI SZABADSÁGJOGOK ALAPVETÉSE A SZABADSÁGHARC KORMÁNYFORMA-KÍSÉRLETEI FELEMÁS POLGÁROSODÁS A NEOABSZOLUTIZMUS ÉVEI AZ ELVESZÍTETT SZUVERENITÁS AZ ALKOTMÁNYFEJLŐDÉS JELLEMZŐI A TÖRVÉNYHOZÓ ÉS VÉGREHAJTÓ HATALOM A NEOABSZOLUTIZMUS ÁLLAMÁBAN A PARLAMENTÁRIS MONARCHIA A DUALISTA ÁLLAM ALKOTMÁNYA A JOGFOLYTONOSSÁG KONSTRUKCIÓJA: A TRIANONI MAGYARORSZÁG ALKOTMÁNYA A POLGÁRI DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG AZ ELSŐ POLGÁRI DEMOKRATIKUS KÍSÉRLET (1918 KÖZTÁRSASÁGA) A MÁSODIK POLGÁRI DEMOKRATIKUS KÍSÉRLET ( ) Irodalom V. A MAGYAR POLGÁRI ÁLLAM SZERVEI Bódiné Beliznai Kinga Föglein Gizella Horváth Attila Máthé Gábor Mezey Barna Révész T. Mihály AZ ORSZÁGGYŰLÉS PARLAMENTÁRIS VÁLTOZÁSOK A NÉPKÉPVISELETI VÁLASZTÓJOG A KÉPVISELŐ JOGÁLLÁSA A PARLAMENT HATÁSKÖRE iv

5 Magyar alkotmánytörténet 1.5. A TÖRVÉNYHOZÁS SZERVEZETE ÉS MŰKÖDÉSE AZ ÁLLAMI ELLENŐRZÉS SZERVEZETE AZ ÁLLAMFŐ A KIRÁLY A KORMÁNYZÓ A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK A KÖZIGAZGATÁS A KÖZIGAZGATÁS FOGALMA A KÖZIGAZGATÁS FEJLŐDÉSÉNEK TENDENCIÁI A KÖZIGAZGATÁS SZERVEI A MAGYAR POLGÁRI KÖZIGAZGATÁS KORSZAKAI A KORMÁNY ÉS A KORMÁNYZATI SZERVEK A TESTÜLETI ÖNKORMÁNYZATOK NÉPTANÁCSOK, KATONATANÁCSOK, NEMZETI TANÁCSOK NEMZETI BIZOTTSÁGOK ÉS VÁRMEGYÉK A KÖZIGAZGATÁSI BÍRÁSKODÁS A TÖRVÉNYKEZÉS SZERVEI BÍRÓSÁGOK ÜGYÉSZI SZERVEZET ÜGYVÉDSÉG KÖZJEGYZŐSÉG Irodalom VI. DIKTATÓRIKUS BERENDEZKEDÉSEK A 20. SZÁZADI MAGYAR ALKOTMÁNYTÖRTÉNETBEN Horváth Attila Révész T. Mihály A SZOVJET TIPUSU DIKTATÚRA ELSŐ KÍSÉRLETE: A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG (1919) AZ ALKOTMÁNYFEJLŐDÉS JELLEGZETESSÉGEI A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG IDŐSZAKÁBAN A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG IDEIGLENES ALKOTMÁNYA A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG VÉGLEGES ALKOTMÁNYA A DIKTATÚRA KÖZPONTI SZERVEI A TANÁCSKÖZTÁRSAÁG HELYI SZERVEI: A TANÁCSOK A NYILAS DIKTATÚRA (1944) MAGYARORSZÁG NÉMET MEGSZÁLLÁSA A HUNGARISTA HATALOMÁTVÉTEL A HUNGARISTA MUNKAÁLLAM SZERVEZETE A SZOVJET TÍPUSU ÁLLAMBERENDEZKEDÉS MAGYARORSZÁGON ( ) A SZOVJET TÍPUSU ÁLLAMBERENDEZKEDÉS MAGYARORSZÁGON AZ ALKOTMÁNY ÉS ALKOTMÁNYOSSÁG MAGYARORSZÁGON A PÁRT A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG SZERVEI Irodalom v

6 ELŐSZÓ A tankönyveknek sem az új tudományos eredmények nyilvánosságra hozatala, sem a szakmai értékek és általánosan elfogadott tételek igazságába vetett hit megingatása nem feladatuk. Rendeltetésük ellenben a tudományos eredmények összegzése, a stúdium megelőző tankönyveiben foglalt hasznos és értékes szempontok integrálása, a szakmai tevékenység monografikus és részeredményeinek szintézisbe foglalása; feladatuk továbbá a tudományos konklúziók tanulhatóvá formálása. Egy tankönyv tehát a legritkább esetben fémjelezhető egyetlen névvel. A tankönyv szerzői mögött ott áll az egész szakma, ott a segédtudományok és a határterületek tudományossága. A jó tankönyv nem születhet meg a tudományág legjobbjainak passzív közreműködése nélkül. A magyar alkotmánytörténet jelen összegzése sem csupán a nevesített szerzők munkája. E könyv nemcsak a budapesti jogtörténészek munkálkodásának terméke, lapjain felbukkannak a többi felsőoktatási és tudományos műhely kutatásának eredményei is. E helyütt köszönetet mondunk tehát mindazoknak a jogtörténész kollégáknak, akik tanulmányaikkal, monográfiáikkal segítették munkánk elkészítését. E lapokra kívánkozik Kajtár Istvánnak a magyar városi önkormányzatok, Ruszoly Józsefnek a rendiség és népképviselet, a választási bíráskodás körében írott monográfiáinak az említése; Máthé Gábor közigazgatás-történeti, Szita János alkotmány- és közigazgatás-történeti, Sík Ferenc önkormányzat-történeti munkásságának felidézése. Számos adalékkal szolgáltak tananyagunk elkészítésében Rácz Lajosnak a hatalmi szimbolika és hatalomátruházás körében végzett kutatásai, Zlinszky János a jogállamiság modelljéről, Tóth Árpád a kivételes hatalomról, Pecze Ferenc a parlamentijogokról, Zinner Tibor és Kahler Frigyes a legújabb alkotmánytörténeti fejlődésünkről írott tanulmányai; Nagyné Szegvári Katalin, Horváth Pál és Kállay István magyar jogtörténeti vonatkozású munkái. Megemlékezésünkbe kell foglalnunk a nagy elődök neveit is: Bónis György, Degré Alajos, Eckhart Ferenc, Hajnik Imre, Illés József, Timon Ákos, Wenzel Gusztávmunkái alapvető jelentőségűek egy alkotmánytörténeti munka elkészítésekor. S idézzük fel a közelmúltban elhunyt kollégák jelentős munkásságát: Balás Gábor, Both Ödön, Csizmadia Andor, Hajdú Lajos, Ijjas József, Kovács Kálmán, Tárkány-Szűcs Ernő könyveit és értekezéseit. S minthogy a jogtörténet-tudomány számára az alapkutatásokat jó néhány területen a történész kutatókvégezték s végzik (s amint az irodalomjegyzékek is tanúsítják: nagymértékben támaszkodtunk eredményeikre), nem lenne teljes a fölsorolás a történettudósok munkásságának megemlítése nélkül. A tankönyvek különbözőségét a tartalom mellett a szerkezet, a stílus, az oktatási szempontokat figyelembe véve kialakított modell adja. Az ún. szocialista érát lezáró fordulat után megnövekedett az egyes tudományos műhelyek aktivitása és mozgástere is új írott tananyagok elkészítésében. Az 1972-es, Csizmadia Andor, Kovács Kálmán és Asztalos László jegyezte (s később több változatlan és átszerkesztett kiadást megért) állam- és jogtörténeti szintézist követően néhány esztendeje SzitaJános, ajanus Pannonius Tudományegyetem nagy tapasztalatokkal rendelkező docense jelentkezett elsőként kitűnő alkotmánytörténeti vázlatával. Jelen tananyagunk a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Magyar Jogtörténeti Tanszékén, a Miskolci Egyetem és a Széchenyi Egyetem Jogtörténeti Tanszékein felhalmozódott oktatási tapasztalatok hasznosításával született meg. Az írás sokszor megvitatott tudományos és módszertani problémák és eredmények összegzése, melyben az oktatástechnikai szempontok is jelentős szerepet játszanak. Korábbi magyar alkotmány- és jogtörténeti tankönyveinkhez képest e tananyag módosított szerkezettel kívánja szolgálni az egyetemi oktatást. A tradicionális feldolgozásokkal szemben a kötetben a kronologikus szempont másodlagossá vált a magyar állam történeti modelljeinek analízise mellett. Ezt a felfogást kívánja szolgálni az állammodellek általános elemzésének és az államfejlődés legáltalánosabb tendenciáinak kiemelt ismertetése, az állami szervek (törvényhozó, közigazgatási és törvénykezési szervek) működési és szerkezeti sajátosságainak különválasztott kezelése. Meggyőződésünk szerint így a hallgatók részletesebb és összefüggőbb képet kaphatnak az egyes állami intézmények alakulásáról, az állami szervtípusok karakteres elkülönüléséről egyfelől, a politika és az alkotmányosság kapcsolatáról, az alattvalói, nemesi, az állampolgári és emberi jogok fejlődéséről, tartalmuk megváltozásáról másfelől. Minthogy feltételezzük hallgatóink általános történelmi műveltségét, nem gondolhatjuk, hogy megzavarhatja történeti szemléletmódjukat a diktatórikus modellek különválasztott tárgyalása, ellenben lehetőséget kapnak a totalitárius minták hasonlóságainak értelmezésére. S ugyanezen okból e könyv nem kíván történelemkönyv lenni. Funkciója ajogi oktatás közjogi vonulatának előkészítése, figyelemmel a felsőbb stúdiumok és az államtudományi képzés igényeire. Az egyes fejezetekhez részletes irodalomjegyzékeket csatoltunk, melyeket a stúdiumban elmélyülni kívánóknak segítségül kínálunk kutatásaik kezdetéhez. A lajstrom korántsem teljes és kimerítő, döntően a hallgatói érdeklődés kielégítésére szolgál. A jobb eligazodás végett a könyv végére mutatót illesztettünk. vi

7 ELŐSZÓ Rövidítéseinknél, az intézménynevek helyesírásánál a jogtörténeti irodalomban legáltalánosabban elfogadott megoldásokat követtük, kétely esetén a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének műhelyeiben készült tízkötetes vállalkozás, a Magyarország története megoldásaihoz igazodtunk. A törvények és az egyéb jogszabályok írásmódját a lehetőségekhez képest igyekeztünk egységesíteni, jóllehet a rendeleteknek még a hivatalos kiadványokban is többféle egyidejű jelölési megoldását alkalmazták, a hivatkozások sokszínűségéről nem is szólva. A törvényeket az utóbbi évtizedekben bevett gyakorlat szerint arab számmal írtuk. Az 1945-ös korszakhatárt átlépve azonban (tekintettel a hatályos szabályozásra és a még hatályban lévő jogszabályokra), áttértünk a ma szokásos írásmódra, azaz a római számos megjelölésre. A korábbi magyar állam- és jogtörténeti tankönyvek szerkezetének ismeretében esetlegesen megfogalmazódó hiányérzetet megelőzendő megjegyezzük, hogy néhány olyan fejezet, mely e kötetben is elhelyezhető lett volna (például jogforrások, alkotmány- és jogtörténet-tudomány, jogi oktatás) e tankönyv párjában, a Magyarjogtörténet anyagában kapott helyet. AMagyar alkotmánytörténet megjelenése óta eltelt esztendőkben több ezren forgatták tankönyvünket, tanultak és vizsgáztak belőle négy jogi fakultáson. Az írott tananyagok igazi próbája mindig az oktatási gyakorlat; valódi minősítései pedig a kollokviumok és szigorlatok során szerzett benyomások, a hallgatók visszajelzései s természetesen a növekvő eladott példányszám. A Magyar alkotmánytörténet szerzői munkaközössége a tankönyv megjelenését követően szervezett tankönyvviták, a hallgatók véleményének összegzése, a tananyagot oktatásban használók tapasztalatainak elemzése alapján döntött ajelenlegi, szám szerint ötödik, átdolgozott kiadás mellett. A szokásostól eltérően azonban ez a kiadás nem a hiányok pótlását (tehát az írott matéria bővítését), hanem a didaktikusság, a tanulhatóság igényeinek kielégítését célozza. Ajelen kiadás változtatásait nagy többségükben a könyvet elsajátítani törekvő hallgatóság és az oktató kollégák észrevételeinek figyelembevételével hajtottuk végre. A hibák kijavítása, a stíluscsiszolás, némi szövegszerű egyszerűsítés és rövidítés mellett főként a tanulhatóság és taníthatóság szempontjai játszottak főszerepet a módosításban. Ezért döntöttünk úgy, hogy a korábbi, sokféle címmel differenciált szöveget marginálisokkal ellátva, más szerkesztési technikával tesszük közzé, ami reményeink szerint a hallgatók helyeslésével találkozik majd. Budapest július 23. A szerkesztő vii

8

9 1. fejezet - I. rész A MAGYARSÁG TÖRZSI SZERVEZŐDÉSE ÉS A NOMÁD ÁLLAMMODELL Mezey Barna A NEMZETSÉGI SZERVEZET KORA 1.1. A TÁRSADALMI SZERVEZŐDÉS KEZDETEI Nem sokkal az eurázsiai sztyeppek népei között meghatározóvá vált nomadizmus elfogadása után Kr. e táján befejeződött az ugor egység felbomlása, s megkezdődött a magyarság önálló népi élete. Ha tekintetbe vesszük az általánosan elfogadott időpontot -akr.e. 8. századot, amikor a magyarság népneve kialakult, szembeötlő az a széles intervallum, amelyről az állam és jog történetének tárgyalása során jószerével szó sem esik. Pedig a magyarság eddigi történelmének mintegy kétszeresét élte le a keresztény államszervezést megelőző időkben, ám e periódusról a tankönyvek csak néhány oldalon emlékeznek meg, önálló előadásokat e korszak hosszú időn át nem kapott. Ennek oka egyfelől nyilván azon történelemszemléletben keresendő, amely az államot vagy szigorúan a kizsákmányolás megjelenéséhez, vagy a keresztény monarchia kialakulásához kötötte. S ezen szempontoknak valóban csak a 10. századtól kezdődő fejlődés felelt meg. Másfelől az is kétségtelen, hogy a keresztény állam létrehozásától visszafelé haladva egyre ritkulnak a hiteles tudósítások a magyarokról; még a honfoglalást körülölelő eseményekről is ádáz polémia dúl történészeink, régészeink és nyelvészeink között. E vitában a jogtörténész nyilván nem tud érdemben állást foglalni. Ismereteink szerint azonban vannak olyan általánosan elismert források, továbbá az etnográfiának, a nyelvtudománynak és az archeológiának olyan következtetései, amelyek alapján megrajzolható a magyar társadalom belső igazgatási szervezete, s Levédiához közeledve, egyre jobban kibontakozó politikai irányító apparátusa. Bár számos szerző definíciója szerint nem állam a politikai irányítás vérségiből kibontakozó szervezete, és nem jog a nemzetségek életét szabályozó normák sokasága, mi nem kerülhetjük meg e viszonyok a tudomány mai állása szerinti vázlatos ábrázolását. Amikor a lovas nomád népek birodalmairól szólunk, persze félre kell tennünk az állam modern fogalmát, mert hiszen egészen más elvek alapján születtek meg ezek az alakulatok a földművelő vagy városlakó népek államalakulásának fogalmaival nem jellemezhető. Meggyőződésünk, hogy a században kialakuló keresztény államiságjelentős elemeiben merít e forrásból. Az ekkor már kétezer éves magyar nép közösségei értelemszerűen nem nélkülözhették az élelemszerzés és - termelés szervezőapparátusát, a közös vállalkozások, a fegyveres akciók, vándorlások, szállásváltások koordinálását, a közösségek vagy a közösségek tagjai közötti konfliktusok rendezésének mechanizmusát, az igazságtevést. E funkciók eredetileg kizárólag a vérségi-rokonsági szervezetre támaszkodtak, később fokozatosan kialakultak a politikai jellegű kötelékek, amelyek az idő előrehaladtával mind jobban függetlenedtek a nemzetségi-családi kapcsolatoktól. (E folyamat hű tanúságtevői a magyar nyelv bolgár-török és kazár jövevényszavai, melyek a politikai berendezkedés kiépülését tanúsítják: törvény, tanú, bilincs, bakó, orv, vár, vám, ezer stb.) Erre a fejlődésre alapozva osztotta Bartha Antal a magyar nép őstörténetét három szakaszra: a nemzetségi, a törzsi és a törzsszövetségi periódusra. Időrendi szétválasztásukra alig vannak támpontok. Megközelítően az i. e. 3. évezredtől az 1. évezred közepe tájáig a nemzetségi, majd az i. sz századig a törzsi, s végül a honfoglalás utáni időre átnyúló törzsszövetségi korszak következett. Az első, tehát a Bartha által nemzetségi társadalomnak nevezett szakaszról alig tudunk valamit; a régészet eredményei mellett döntően a nyelvtudományi kutatások és az analógia nyújtanak támpontokat. Ami erősen valószínűsíthető magyar őstörténet egészére az apasági leszármazású nemzetség a jellemző. A politikai fennhatóság, a hatalom ugyancsak a férfiak jussa volt, habár a honfoglalás korát megelőző periódusokban ez nem feltétlenül jelentette, hogy a nők alávetett helyzetben lettek volna. Közösségen belüli fontosságuk (mint például a nemzetség tagjainak utánpótlása, nevelő-ápoló funkciójuk, hagyományőrző tevékenységük és gazdasági szerepük) biztosította akaratuk érvényesülését a nemzetségi demokráciában A TÁRSADALOM ALAPEGYSÉGEI 1

10 I. rész A MAGYARSÁG TÖRZSI SZERVEZŐDÉSE ÉS A NOMÁD ÁLLAMMODELL Mezey Barna A vérségi szerveződés egységei (melyek megérték a honfoglalás korát is) a kiscsalád, a nagycsalád és a nemzetség voltak. Kiscsalád A kiscsalád nem más, mint egy nő-gyermek csoport, anya és gyermekei, akik között rendkívül erős a kapcsolat. A férfi e közösségben úgy jelenik meg, mint az asszony védelmezője, a gyermekek barátja és tanítója, de lényegében külső személy. Végeredményben ő inkább tagja a munkamegosztásból fakadóan külön életet élő férfiszövetségnek, a fegyveresférfiak közösségének (Bónis György). A vérségi alapsejt, a nő-gyermek csoport, jellegéből adódóan, nem alkalmas az igazi közösségi cselekvések szervezésére, sokkal inkább a teremtés-ápolás-nevelés hármas feladatának teljesítésére. A társadalmi lét csomópontja a nagycsalád volt. A magyar nagycsalád nemcsak vagyon-, vér- és munkaközösség volt, hanem megbonthatatlan mágikus egység is. A mágikus egységet a szétbomlás után is megtartotta a közös ős tisztelete (László Gyula). A nagycsalád rokonoknak azon csoportja, amely egy helyen együtt lakott, egy fő vezetése alatt (Bónis György). Különbözősége a kiscsaládtól, hogy több generációt egyesített, a házas gyerekeket is, hozzátartozóikkal egyetemben. Sajátos ismertetőjele volt továbbá gazdasági funkciója. A vérségi közösség létfenntartó tevékenységét döntően a nagycsalád keretében szervezte; így az a termelésigazgatás és a közös vagyon feletti rendelkezés csomópontjává vált. A nagycsaládban képződtek az együttélés szabályai, a tekintély és a kegyelet tradíciói, itt fejlődött ki az idősek autoritása, és ez a szint gyakorolta a szakrális funkciókat is. A nagycsalád lévén vérségi közösség elsősorban születéssel és házasodással gyarapodott, nagy ritkán adoptációval. A legnagyobb létszámcsökkenést a halálozásokjelentették, ezt egészítették ki a kiházasítások (jobban mondva: a nők eladása, akik így másik családhoz kerültek), továbbá a szabályok súlyos megszegőinek vagy a ragályos betegeknek a kiközösítése. Nagycsalád A nagycsalád vér- és vagyonközösségéhez csatlakozó szegényebb rokonok, nagy ritkán idegen jövevények helye a nagycsalád hierarchikus rendjében ugyanúgy megszabott volt, mint a munkamegosztásban kijelölt pozíciójuk. Családfő A nagycsalád élén a csaknem korlátlan hatalommal rendelkező családfő állt, aki általában a család férfiai közül a legidősebb vagy a legértelmesebb volt. Az öröklési rend nem volt egyértelmű. Bár általában uralkodó az idősebb családtagjoga, nem ritkák a kivételek sem, akár a fiúé, aki atyját követi, akár a legrátermettebb férfié. (Gondoljunk csak az Árpádok kialakulatlan utódlási rendjére, mely annyi trónvillongásnak vált forrásává. Az idősebb rokon öröklési elve vetélkedett az elsőszülöttségével, de nem volt példa nélküli a kijelölt utód trónbetöltése sem.) A honfoglalás kori nagycsaládban a családfő akár a családtagok életével is rendelkezhetett, ő volt a család papja, a termelés irányítója, a közös akciók vezetője, az igazság szolgáltatója. Alatta a nagycsalád szigorú rendbe szerveződött. A rangban feljebb lévők egyben parancsolói is voltak az alattuk lévőknek. A rangot a nem, a kor és a közösséghez kötődés foka határozta meg. A rangsort pontosan betartották mind a munkában, mind a különféle szertartásoknál, étkezéseknél, közös tevékenységeknél. A férfiak mindig megelőzték a nőket. Családanya A családanya a nők között ugyanolyan szerepet töltött be, mint a családatya az egész nagycsalád vonatkozásában. Ekkor már a nők egyértelműen alárendelt szerepet játszottak a közösségben, ami érzékletesen fejeződik ki például olyan szabályokban, mint az étkezés szertartása, amikor is a nő nem ülhetett a férfival egy asztalhoz. Ahogy László Gyula a nőkről megállapította: a nő a család tulajdona volt, s így éppen úgy öröklődött, mint minden más vagyontárgy. (A levirátus intézménye értelmében a férj halála után a feleség a család legidősebb férfitagjának nőjévé vált.) E különös szokásnak, mely az összes nomád népeknél megtalálható, nyilvánvalóan az a rendeltetése, hogy az özvegyek ne váljanak ki a család vagyonközösségéből s elhunyt férjük javait ne vigyék magukkal új házasságukba, mely így az idegen nemzetséget gazdagítaná (Deér József). Az asszonnyal adott hozomány bizonyos ideig (általában hét évig) az asszony személyes tulajdona maradt, utána azonban beolvadt a befogadó nagycsalád vagyonába. A nők a hozományon kívül semmiféle részesedést nem kaptak a családi vagyonból. Vérközösség, vagyonközösség A fentebbiekben állítottuk, hogy a nagycsalád, amellett hogy vérközösség, vagyonközösség is volt. A nagycsalád az élelemszerzés területét és eszközeit közösen birtokolta. A családból a felnőtt családtagok sem 2

11 I. rész A MAGYARSÁG TÖRZSI SZERVEZŐDÉSE ÉS A NOMÁD ÁLLAMMODELL Mezey Barna léptek ki, munkájukat s szerzeményüket is a közösség rendelkezésére bocsátották, így a családi vagyon (elvileg) mindenkit egyformán illetett; a vagyon kezelőjét (a családfőt) pedig a közösség közvéleménye ellenőrizte. A vagyon szoros együtt tartását fejezte ki a nagycsalád egyik későbbi, közkeletű elnevezése, a házközösség. Ezzel szemléletesen fogalmazták meg, hogy a nagycsaládhoz tartozók egy tűzhelynél laktak, egy háztartás részeiként munkálkodtak. A közösség szaporodásával azután a kényszer új házak építését tette szükségessé, ezek azonban a kapcsolat hangsúlyozása érdekében a szülői ház közelében, a nagycsalád földjén épültek. (Az így kialakult, szinte áttekinthetetlen épületgombolyagok nyomai még napjainkban is láthatók az Őrség településszerkezetében [szerek].) Földközösség A vagyonközösség másik, még a feudális jogban sokáig élő bizonyítéka: a földközösség léte. Igaz, e föld -nek még hosszú ideig nem a szántóföld töltötte ki tartalmát, hanem a földön dolgozók száma és a földön megtermelt javak fölötti tulajdon és rendelkezés. Érdemes feleleveníteni azt a tényt, hogy a századi alapítólevelek vagy adományozóiratok sem földterületekről szóltak, hanem legtöbbször névvel is fölsorolt szolgák lajstromával határozták meg az adomány mértékét. Nem a földet adták tehát a szolgákkal, hanem a szolgákat a földdel. Maga a vagyon oszthatatlan tulajdonként szállt nemzedékről nemzedékre. A család férfitagjai bizonyos osztály (nyilak) szerint csupán használói életük tartamára a javaknak. Ez a tény már nemcsak a férfiági öröklést bizonyítja, hanem azt is, hogy ez a vérközösség a nagycsalád formájában érvényesült. Krónikáink is mindenütt csak az apát tartják számon (László Gyula). Persze a szó mai jogi értelmében a vagyon nem öröklődött, hanem csak volt. Magától értetődő rendben szállt tovább, s még a 13. század elején is csak királyi engedéllyel lehetett végrendelkezni. A nagycsalád kifelé zárt egység volt, egyformán részesedett javakban és büntetésekben, s jelen volt a magyar vérségi életben mint László Gyula bizonyítja a vérbosszú is. Ágak A nagycsaládok szerte a világon mindenütt nemzetségekbe ( ágakba ) szerveződtek. E nemzetségek a rokonok azon csoportjai voltak, amelyek már nem tartották fönn a közös lakóhelyet, az együttes gazdálkodást és vezetést, de a vérségi összetartozást tudatosan vallották, sőt a gazdaság és a jogvédelem területén érvényesítették is. Gazdasági téren a nemzetség sajátos várományosi közösség volt, amely az egykor egy házközösségbe tartozóknak és utódaiknak csoportjából állt, akik a vagyon elidegenítésébe, a leányok eladásába egyaránt beleszólhattak. Szellemi téren a közös ős tisztelete, az egymás közötti házasságkötési tilalom, kifelé pedig a szolidaritás fűzte össze tagjait (Bónis György). A nemzetség nem fogható fel egyszerűen szétszakadt egykori házközösségként, mert több ízben előfordult a nemzetségnekegyszerre férfi- és női ágon történő nyilvántartása is. Bónis György hívta föl a figyelmet a nemzetség modellértékűségére a törzsalakulásban. Tudniillik: mivel a nemzetség esetében a vérségi kötelék nyilvántartása szükségképp felületesebb (hiszen jóval nehezebb), mint a nagycsaládban, a nemzetségek könnyebben nyíltak meg kívülállók előtt. Ilyenkor azonban nem volt mellőzhető a vérszerződési ceremónia; aki a nemzetségbe lépett, annak a vérségi kapcsolatra utaló rítusok szerint kellett csatlakoznia, ezzel fiktív vérrokonná válnia. Bónis szerint ez adta az ötletet a későbbi törzsi szerveződéshez, amelyben a vérségi kapcsolatoknak alárendelt szerepük volt. Előbb-utóbb a nemzetségek is mesterséges»politikai«intézménnyé váltak a legjelentősebb állatvagyonnal bíró, a legnagyobb földterületet kisajátító nemzetségfő keze alatt (Bán Péter). Nemzetségfő A nemzetségfő politikai tekintélye a téli szállásokon zsúfoltságból adódó, s ezért gyakran előforduló konfliktusos helyzetek, viszályok megoldásában történő fellépése, bírókénti szereplése nyomán bontakozott ki. E tevékenysége során kialakuló személyes tekintélyére támaszkodva tett szert lassan állandó befolyásra a közösségek életében, irányításában. A nemzetségfő, a bő körül kíséret szerveződött, rendelkezett a nemzetség közrendű tagjaival (ínekkel) és a foglyokkal; szállásokat birtokolt. A nagycsaládi szállás mellett megjelent a nemzetségfők elkülönült szállása is. (Aszállás az állatállomány gondozására, a közösség elszállásolására elfoglalt földterület.) A bőség kialakulása sejteni engedi a nagyobb vagyoni különbségek létrejöttét, a társadalmi differenciálódás kezdeteit. A nemzetségek létszáma ezer és kétezer fő között mozgott. Figyelembe véve a nemzetségek feltételezett számát, mely Konsztantinosz szerint 108-at tett ki, a magyarság lélekszámát Pauler Gyula legkevesebb 80 ezerre tette, Timon Ákos 120 ezerre, Herczegh Mihály 216 ezerre. Engel Pál is arra hívja fel a figyelmet, hogy a magyarság képes volt viszonylag sűrűn benépesíteni a Kárpát-medence lakható tájait, és rövid idő alatt beolvasztotta a térség minden más etnikumát. Ez azt mutatja, hogyjelentős lélekszámúnak kellett lennie. (Más számítások 50 körülire teszik a nemzetségek számát.) 3

12 Tízes rendszer I. rész A MAGYARSÁG TÖRZSI SZERVEZŐDÉSE ÉS A NOMÁD ÁLLAMMODELL Mezey Barna Honfoglalás kori adataink azt mutatják, hogy a magyar nagycsaládok tízes csoportokba szerveződtek. Ez a tízes rend még hosszú ideig fennmaradt a hagyományban. Gondoljunk akár a székelyek igazgatási beosztására, akár a bűnösségpróbákra, vagy, miként azt László Gyula feltételezi, István király templomépíttetési rendelkezésére, mely tízfalvanként ( tízcsaládonként ) rendelt templomot emeltetni. (Jól tudjuk, a korabeli települések nagycsaládi szerkezetre támaszkodtak.) A tudomány mai állása szerint azonban nem világos, hogy ez a tízes rendszer még a keleti hazából jött-e a magyar szervezetbe, vagy a honfoglalás környékén, esetleg az azt megelőző harcok termékeként jelent-e meg a társadalomszerveződésben. A fentiekben vázolt vérségi társadalom képéhez az adatok jelentős részét a századi magyar társadalom elemzése szolgáltatta. Mégis, hihetőnek tűnik az állítás, hogy a vérségi szervezet felépítése nem sokat változhatott az idők folyamán. Mint László Gyula írta: A nagycsalád tökéletes rendje ezer éven keresztül szinte változatlanul megtartotta szerkezetét, nem volt ok változtatásra, mert a munkafelosztás természeti alapokon nyugodott, s így a mindenkori termelési rendnek rugalmasan megfelelt. A nagycsalád és a nemzetség nemcsak megérte, de túlélte az államalapítást, s részben változatlan formában, részben némi módosuláson átmenve beépült a keresztény társadalomba. Így a nagycsalád rendje tovább élt a vér és jog közösségében, az osztatlan család jogi kategóriájában, a nyílra (osztályra) igényt tartó osztályos atyafiak jogainak biztosításában, s lényegében az ősiség intézményében. A nemzetség ugyancsak erős gyökerekkel kapaszkodott a társadalomba: Bónis György fejtegetése szerint a nemzetség régi elnevezése: a nem alapjául szolgált a későbbi nemmel rendelkező, tehát nem-es, nemes kifejezés kialakulásához is A FEGYVERES DEMOKRÁCIA KORA (TÖRZSI ÉS TÖRZSSZÖVETSÉGI KORSZAK) 2.1. A TÖRZSI DEMOKRÁCIA A törzsi demokrácia kialakulása Mint említettük, az államszervezést megelőző időkben a magyarságnál a nemzetségi-vérségi kötelékeken túl döntően politikai jelentőségű és funkciójú szervezetek is kialakultak: a törzs és törzsszövetség. Apolitikai szervezés első csírái szinte észrevétlenül nőttek ki a családi, gazdasági és társadalmi alapokból, s ezt a bensőséges kapcsolatot sokáig meg is őrzik..., ha a nemzetségfő például...tekintélyt és vagyont tud biztosítani népének, akkor más nemzetségek és ezek együtt telelő egységei is csatlakoznak hozzá, alávetik magukat akaratának, vagy ha nem, egyszerűen kényszeríti őket erre a vagyoni fölény, a túlerő (Deér József). A politikai szerveződés a magyaroknál csakúgy, mint a nomád népek nagy részénél a törzsi demokrácia kialakulásával egy időben jelent meg. A családi keretekből kiinduló szervezés mindinkább politikai és katonai egyeduralom képét vette föl: az együtt telelő nemzetségi közösségek törzzsé, a törzsek hasonló alakulatok szövetségévé duzzadtak, míg végül megszületett a régi Eurázsia jellegzetes politikai alakulata, a négy világtájat átfogó birodalom. A hatalom racionalizálódik, a birodalom immár idegenek, rabszolgák vállán emelkedik a magasba (Deér József). Fegyveres demokrácia A fegyveres demokrácia kialakulása döntően életmódbeli változásokkal függ össze. Ez pedig a vérségi társadalom életében felerősödő katonai jelleggel magyarázható. Törzsszövetség Amikor egy nép megindult a hadak országútján, s új szállást keresett, értelemszerűen fegyveres vállalkozásra készült. Akárcsak azok a közösségek, amelyek meg akarták állítani a támadást, vagy létüket mentve továbbvonultak, immáron támadóvá válva. Ebben a környezetben létkérdéssé vált a harci erő mértéke. (Ez, tekintve a kor egyszerű haditechnikáját, legfőképpen a kiállított harcosok számától és fegyverforgatási gyakorlatától függött.) Leegyszerűsítve a képletet: a népek életmódváltozásának lényege abban állott, hogy a népélet szabályszerű funkciója lett a háború és a háborúra készülődés. Ezért minden férfi (termelő) egyben harcos is volt. Aha- dakozás háttérbe szorította a termelést, de amúgy is új felismerés született: a más népek (elsősorban megtelepedettek) által termelt javak fegyverrel megszerezhetők. Az életmódváltozás a politikai életben isfordulatothozott. A közösségi élet módosulásának elemei: a politikai szervek és szervezetek kialakulása, a sajátos hadi demokrácia kibontakozása és a személyes hatalom kiterjesztése. Törzs 4