Egy évszázad az erdőgazdaságfejlesztés

Átírás

1 d r. B a b o s Imre, Bakkay László, Gertheisz Antal, Halász Aladár, J e- rome René, Kocsárdi Károly, Kolossváry Szabolcsné, d r. Madas András, dr. Marjai Zoltán, d r. Nemky Ernő, Pankotai Gábor, d r. Paris János, Riedl Gyula, d r. Szabó István, dr. Szepesi László, S z o d- f r i d t István, dr. Szőnyi László és Tóth Sándor közreműködésével írta: dr. Keresztesi Béla: Egy évszázad az erdőgazdaságfejlesztés szolgálatában (Az Erdészeti Lapok az években) A 100 évvel ezelőtti statisztika adatai szerint a magyar erdők az ország akkori összterületének 34%-át foglalták el és még körülbelül egymillió kat. holdra terjedő olyan őserdeink is voltak, amilyenekkel Európa kevés állama dicsekedhetett. Ezek az adatok azt mutatják, hogy bár a feudalizmus közismerten áldatlan állapotokat teremtett az erdőgazdálkodás terén, a népesség csekély száma, a mérsékelt fafogyasztás, s a primitív fakitermelés és szállítás miatt általánosságban nem vezetett az erdők nagymértékű pusztulásához. A kiegyezés után a Magyarországon is jobban kibontakozott kapitalizmus viszont hamarosan megváltoztatta a magyar erdők őseredeti képét. A mezőgazdaság tőkés fejlesztéséhez szükséges hitelt gyakran nagyarányú fakitermelések útján teremtették elő. Az 1867 után megindult heves ütemű vasútépítés, a. bánya- és kohóipar fejlődése temérdek fát és szenet fogyasztott, s egyéb fafogyasztó iparágak is keletkeztek, élükön a gőziürésztelepekkel, üveggyárakkal, mészégetőkkel. Megkezdődtek a nagyobb építkezések is. kivált Budapesten és a vidékek nagyobb városaiban. Mindezzel kapcsolatosan nagy erdőkitermelések folytak és nagyarányú fakereskedelem bontakozott ki. Ehhez járult még, hogy az úrbéri elkülönítések legnagyobb részét is a múlt század 70-es, 80-as éveiben végezték, s a volt úrbéresek kezelésébe került különösen a legelőilletményül kihasított erdők termőképessége a szertelen legeltetés következtében rohamosan csökkent. Az 1879-es erdőtörvény életbelépése előtti időben erdeinknek körülbelül egynegyed része, tehát kereken 3 millió kat. hold volt olyan pusztuló állapotban, hogy Bedő Albert mint délibáb természetű erdőkről emlékezik meg róluk, amelyekből, ha közelebb megyünk, eltűnik a fa. Ebben az időben a síkvidék már nagyrészt fátlan volt, az elő- és középhegységekben pedig az erdők irtása, tönkretétele és ezekkel együtt a kopárosodás rohamléptekben haladt előre. Az ország erdeinek pusztulása miatt joggal aggódó, haladó szellemű erdészek a reformkorszakra s a szabadságharc utáni időkre jellemző hazafias felbuzdulással igyekeznek a bajokon, már azok első jelei láttán segíteni. A nemzeti elnyomatás és az abból származó általános csüggedés szomorú korszakában, 1361 október 25-én bocsátotta ki Divald Adolf erdőrendező és Wagner Károly erdészeti akadémiai segédtanár az Erdészeti Lapok első előfizetési felhívását, amelyben az alapítandó lap célját a magyar erdészeti irodalom kialakításában és ápolásában, a magyar erdőgazdaság fejlesztésében és a megalakítandó magyar erdészeti egyesület útjának egyengetésében jelölték meg. Eleinte csak kevesen csoportosultak az Erdészeti Lapok zászlaja körül. De igen nehéz volt az alig életrekelt zsenge irodalmi fórum fenntartása a lap kife-

2 jezett célját, a magyar erdészet fejlesztését ellenséges szemmel kísérő akkori kormányzat üldözése miatt is. Az alapítók és az alig félezer előfizető szakmai szeretete és hazafiúi érzése azonban erősebbnek bizonyult a feltornyosuló nehézségeknél, az üldöztetésnél; az Erdészeti Lapok megjelenését, a magyar erdészet fejlesztését, a magyar erdészeti irodalom megalkotását már nem lehetett megakadályozni. Az Erdészeti Lapok régi évfolyamait lapozgatva, a megjelent cikkeket, közleményeket olvasva, életre kel szemünk előtt az elmúlt évtizedek erdészete és életre kelnek azok az emberek is, akik. az erdészet állapotának megjavításán fáradoztak. Fáradozásaik sikerét mindenkor az uralkodó társadalmi viszonyok szabták meg, az adott történelmi szakasz körülményei, amelyek közt éltek. De a valósággá nem vált gondolatok, tapasztalatok is túlélték korukat, szellemi hagyatékként fennmaradtak az utódok számára. Amit az apák nem tudtak véghez vinni, valóra váltották a fiak, vagy megvalósítják az unokák. A mai ünnepi megemlékezés a magyar erdészeti szakirodalom többezer főnyi művelőjének szól, akik Divald és Wagner száz év előtti zászlóbontása óta az írott szó fegyverével szolgálták és szolgálják a magyar erdészetet. Több mint ezer erdőroérnököt és négyezer erdészt számláló egyesületünk azokat az erdészprofesszorokat, kutatókat, gyakorlati erdőmérnököket és erdészeket ünnepli, akiknek írásban megfogalmazott elméleti tudása, gyakorlati tapasztalata erdőgazdaságunk fejlesztésének szilárd alapját képezi. Az évszázad, amelyről röviden számot kell itt adnunk, három történelmi szakaszra tagozódik: 1. az osztrák magyar monarchia kora, 2. a két világháború közötti időszak és 3. a felszabadulás utáni korszak. Erdőgazdasági szempontból az első szakaszt még felbontottuk három időszakra: , , ; a második szakaszt két időszakra: 19?0 1935, Az első szakaszról szóló beszámolónkat e jubileumi ünnepségen talán nem lesz érdektelen a 92 évvel ezelőtt (1868-ban) itt Debrecenben tartott egyesületi közgyűlés ismertetésével kezdeni. Ennek a közgyűlésnek a meghívó szerint elsőrendű célja az volt, hogy a résztvevők megismerjék a vidék erdészeti viszonyait és vizsgálják a fejlesztés lehetőségeit, vagyis ugyanaz volt a cél, mint ma. Ezen a vándorgyűlésen már beszámoltak arról, hogy a homokos területek beerdősítésére az akác bizonyult a legalkalmasabbnak. Felmerült az a követelmény, hogy az erdészet nem maradhat a mezőgazdaság függeléke, az erdőgazdálkodást a mezőgazdaságtól el kell választani. Felmerült a közgyűlés vitájában a sok magánbirtok beékelődése miatt a városi erdő tagosításának kérdése. A közgyűlést gazdag kulturális programmal kötötték össze: színházi előadás, országos dalosverseny volt, megrendezték az azóta hagyományossá vált ismerkedési összejövetelt, s a közgyűlés résztvevői erdőbejáráson is részt vettek. Rendkívüli figyelmet érdemel az Erdészeti Lapok első szakmai cikke: Mérei (Wagner) Károly: Az erdők jelentősége a természet nagyszerű háztartásában" című írása. Wagner kormányfeladatnak tekinti a feltétlen erdőtalajon álló erdők védelmét a tulajdonosok könnyelműségéből vagy haszonvágyából eredő pusztítások ellen, s javasolja, hogy ezeket az erdőket az állam vegye birtokába, azzal a kötelezettséggel, hogy azokban az államgazdasági elveknek megfelelően gazdálkodik, állományaikat ápolja és ahol elpusztultak, helyreállítja. Az Erdészeti Lapok első évfolyamaiban közölt cikkek az az idő tájt világviszonylatban legfejlettebb német erdészeti szakirodalom erős hatását tükrözik.

3 Sok cikk német szakirodalmi munkák egyszerű magyar nyelvű ismertetése, más része külföldi tanulmányutakról szóló beszámoló. A magyar szakirodalom kialakulását hazai gyakorlati tapasztalatok közreadása jelzi. Számos tanulmány ad átfogó vagy bizonyos nézőpontok szerinti ismertetést egy-egy tájról. írnak a Nyírség erdeiről, Fejér megye, Deliblát, Szentgál stb. erdészeti viszonyairól. Ezek az ismertetések megalapozottak, a tenyészeti és termesztési leírások részletesek, adatokra támaszkodók, következtetéseik gyakorlatiasak. Állományalkotó fafajaink közül, legtöbbet a tölgyekről írnak. Gyakran kerül szó a tölgyek vágásfordulójáról, üzemmódjáról, különösen a cserhántó üzemről, a területi arányról a tölgyek felújításáról, a tölgyeseket pusztító pohók" évenkénti megismétlődő károsításáról, s az irtásukra alkalmazott eljárásokról. Mindinkább nyilvánvalóvá válik azonban az is, hogy a gyakorlati eredmények egymagukban nem elégségesek a magyar erdészeti tudomány megalkotásához. Fekete Lajos az OEE kalocsai közgyűlésén (1874) már felveti az önálló magyar erdészeti kutatás megszervezésének a szükségességét. Az első problémák között merül fel az Alföld fásítása is ban katasztrofális szárazság pusztított hazánkban, főleg az Alföldön. Korizmics László csatornázásokkal egybekötött nagymérvű fa- és erdőültetéseket javasol hasonló csapások megakadályozására. A kibontakozó kapitalizmus azonban hamarosan rányomja bélyegét az Erdészeti Lapok tartalmára is. Túlsúlyba kerülnek a fakereskedelemmel, faüzletekkel foglalkozó írások, valamint ezzel kapcsolatosan az erdők számbavételével, állapotuk feltárásával foglalkozó cikkek. Ez az irányzat magával ragadja a folyóirat szerkesztőit is. Az erdőgazdálkodás elméleti és gyakorlati fejlesztését abban az időben a kevésbé előtérben álló erdészek szolgálják. Hosszas irodalmi viták készítik elő az Erdészeti Lapok hasábjain az első magyar erdőtörvény megjelenését. A szakmai közvélemény ettől várta az egyre túlzottabb mértékű erdőirtások meggátlását, a gyors tempóban folyó vasútépítések nyomán megindult túlságosan nagyarányú fahasználatoknak az okszerűség korlátai közé való szorítását, az erdőrendészeti szolgálat hatósági szervezetének kiépítését és törvényes jogcím megteremtését a kopár és futóhomokos területek beerdősítésének hatósági elrendelésére. Az évi XXXI. tc-kel életbe léptetett új erdőtörvényre azonban (természetszerűleg a kapitaljizmus korszelleme nyomta rá bélyegét és ezért elsősorban nem az erdőgazdálkodás fejlesztésén munkálkodó szakemberek, hanem az erdőtulajdonosok várakozásának tett eleget. Az üzemterv szerint való erdőhasználat kötelezettségét csak az ún. korlátolt forgalmú erdőkre terjeszette ki, a magánerdőkre azonban már nem, és csak az ún. feltétlen erdőtalajakon álló erdők fenntartásának intézményes biztosítását mondta ki, így a mezőgazdasági művelésre alkalmas talajon álló erdők kiirtása továbbra sem ütközött akadályba Az új erdőtörvény ia kapitalizmus lényegéből eredő mindezen hibáival együtt is nagy lépést jelentett előre a rendszeres erdőgazdálkodás megteremtésében. Nagyobb lehetőségek nyíltak a kincstári erdők fejlesztésére. Aránylag kismértékben ugyan, de megindult a kopár és homokterületek beerdősítése. A haladó szakemberek minden erejükkel szolgálni igyekeztek az erdőtörvény nyújtotta lehetőségek valóraváltását. Következetesen, lankadatlan energiával küzdöttek az erdőgazdálkodás ügyéért. Sokszor azonban csupán a problémákat vethették fel s ha kidolgozták is a szükséges szakmai intézkedéseket,

4 ír.: ^ f ' HISZI! i LAPOK IRIŐSZETI LAPOK. p \ í \.. V»ir Karolj. ff" n-ssí]«t M?8f 15. ; 1 i ERDÉSZETI LÁPOK KÖZLÖNYE. fi!v,u,!t míu» t w a Küa&fc ftttnll) V.I..H I ' ' ',! : t»h.im Vílotf. K5M> At«8*T. I. FŰZET. f.farmatiik \ Jj I. FÜ. [l JJ 1 t «< IMS, i azok megvalósítására már kevés lehetőségük volt. Ez annál szomorúbb, mert erre az időre Magyarország lassacskán már kivetkőzött fél évszázaddal azelőtti középkori elmaradottságából, és kezdte megközelítenji Európia szerencsésebb fekvésű, fejlettebb országait. Az erdőtörvény megjelenése utáni években az Erdészeti Lapokat a maggazdálkodási, csemetenevelési, erdősítési és botanikai cikkek tömege jellemzi. Az Országos Erdészeti Egyesület pályázatot hirdetett, a különböző fafajok csemeteneveléséről Írandó munkákra, s ezeket az Erdészeti Lapok 1888-ban le is közölte. Ezek a tanulmányok sok esetben ma is helytálló eljárásokat ismertetnek, s a problémák, amelyeket felvetnek, jórészt még ma is időszerűek. Foglalkozik a szakirodalom a természetes lucosok elegyes állományainak monokultúrává való átalakításával, valamint a lucnak elterjedési területén kívül, így pl. a Vértesben és a Bakonyban folyó telepítésével. Havas Ágoston (1889) helytelenítette a luc behurcolását a tölgy termőhelyekre. Problémát okoz a sarj erdők terjeszkedése a síkvidéki erdőkben, különösen a tölgyesekben. A kopárfásítás és a legeltetés kérdése is egyre inkább előtérbe kerül. Cikkek jelennek meg az erdélyi Mezőség ós a Karszt fásításáról. A lassan meginduló gépesítésről újabb és újabb gépek leírása révén értesülünk az Erdészeti Lapokból. A gépesítés azonban egyelőre csak a csemetekerti és az erdősítési munkáknál jelentkezik. A fahasználatra a faipar és kereskedelem fejletlensége nyomja rá bélyegét. Schmidt Károly felmérése szerint 1895-től 1900-ig folyton növekszik a nagyobb értékű faáru behozatala - - jóllehet akkoriban a legtöbb faanyagot ország voltunk, mert nincs megfelelő ipar. exportáló Felsőfokú erdészeti szakoktatásunkban ez időben erősödik meg a műszaki képzés. Abban az időben már az üzemtervkészítés, az erdőfeltárás, a szállítás és a faipar fejlesztése 1 volt az erdészek legfőbb feladata. Az 1904/5-ös tanévtől kezdve Selmecen négy évre emelik a hároméves tanulmányi időt és a végzett hallgatók mérnöki oklevelet kapnak. Ez akkoriban nagy haladást jelentett, megelőztük vele Ausztriát és Poroszországot is. A tárgyalt időszakban az Erdészeti Lapok két legkiemelkedőbb szakírója: IZZés Nándor és Fekete Lajos.

5 Illés Nándor érdeklődési köre szokatlanul sokoldalú; s kiterjed az erdőgazdaság, az erdészeti tudományok csaknem minden ágára. Az Erdészeti Lapokban mintegy 270 különféle írása jelent meg. A kialakulóban levő, a szakkifejezések terén még komoly nehézségekkel küzdő akkori nyelven írja meg, l,erdőtenyész,téstan"-át, a magyar erdészeti irodalom első erdőműveléstanát. Munkássága összeforrott a homokfásítás és az akáctelepítés múltjával ben először.mutat rá szakirodalmunkban a talaj borító növényzet nagy jelentőségére a talaj, illetve a termőhely megítélése szempontjából. Ezzel a homokfásítás fejlődésének új szakaszát vezeti be, s a magyar erdészet más országok erdészetét is megelőzi, mind a gondolat megszületése, mind pedig annak gyakorlati felhasználása tekintetében. Elsőnek ismeri fel az akác kiemelkedő jelentőségét az Alföld fásítása terén és ad szakszerű útmutatást termesztésére. Már 1887-ben felveti Fischbach Károlyra való hivatkozással a gondolatot, hogy a vágáskorig fenntartandó fákat az állomány egész élete folyamán kiváló gondozásban kellene részesíteni. Fekete Lajos a magyar erdészeti szakirodalom nagy polihisztora. A tollából megjelent könyvek és tudományos értekezések egy egész könyvtárat megtöltenének. Egymás után jelennek meg: Erdőértékszámítástan", Erdészeti rovartan", Erdészeti talajtan", Erdőműveléstan" című művei, majd a Mágocsi Dietz Sándorral közösen megírt Erdészeti növénytan", a Scholtz Gyulával közösen megírt Erdőbecsléstan", továbbá A szálaló erdők berendezése" és Erdészeti nyereségtan" című önálló munkái. Nyugalomba vonulva készíti el Blattny Tiborral Az erdészeti jelentőségű fák és cserjék elterjedése a magyar állam területén" című hatalmas összefoglaló munkáját Az 1900 és 1903 között kirobbanó súlyos gazdasági válság felszínre vetette az uralkodó osztályon belüli gazdasági érdekellentéteket, valamint politikai véleménykülönbségeket és súlyos kormányzati válságokat idézett elő. A kormányzati válságot elmélyítette az 1905-ös oroszországi forradalom magyarországi visszhangja. Valóságos sztrájkhullám bontakozott ki. A válság után uralomra jutó koalíció a munkás-paraszt és a nemzetiségi mozgalmak erőszakos elnyomásában látta legfőbb feladatát, fokozta a bel- és külpolitikai reakciót. Megindult a háború előkészítése. Az Erdészeti Lapókban a korábbi évektől eltérően fokozott mértékben tükröződik a politikai helyzet és viszonylag kevés az önálló szakcikk. Ezek elsősorban a szaporodó erdőpusztításokkal foglalkoznak. Az időszak legjelentősebb szakmai egyénisége Kaán Károly, aki 1889-től áll az államerdészet szolgálatában, 1908-tól pedig minisztériumi beosztásban dolgozik. Kaán világosan látja, hogy az évi törvény minimális előírásai nem nyújtanak gyakorlatilag semmi védelmet az erdők oktalan pusztításával szemben. Az erdőterület 36%-án, amely nem tartozott a törvény hatálya alá, a tulajdonosok azt csináltak erdeikben, amit akartak. De az üzemterv szerint kezelendő erdőkben is a vágásokat 5 10 évre előre eladták, jött a kisvasút, a gyarmatias kihasználás, az erdőt letarolták, a síneket felszedték és nagy területek sok évre használhatatlanokká váltak. Kaán egyetlen kiutat látott: az erdők állami kezelésbe vételét. Minisztériumi beosztásában figyelmét elsősorban a hegyvidéken fekvő kincstári erdők fellendítésére fordította. Ezekben az erdőkben addig gyakorlatilag ugyanaz a rendszer uralkodott, mint a magánerdőkben. Kaán a kincstár csak-

6 : E R D! S S1 I (Í ERDÉSZETI LAPOK Á P 0 K í -, K Ö Z T <")>? V V ««».«..»»««! -.L ««t9j.,*l,»;a KÖZLÖNYE ERD ESZET1. JŰAPOK 1 KÖZLÖNYE BERÓ ZOLTÁH.-«.,»(...,»,.,».,..,.»r.» _ JL_ " nem kh-nyi erdőbirtokán 10 évi következetes munkájával bevezette a házi kezelést. Ennek köszönhető, hogy a sarjerdő gazdálkodás felszámolása, a sarj erdőknek szálerdővé történő átalakítása a kincstári erdőkben kötelező erővel érvényesült. Nagy figyelmet fordított Kaán a természetes felújításra, az időbein alkalmazott gyérítésekre. Ezek bevezetésével megvetette a kincstári erdőkben az okszerű gazdálkodás alapját, így az állami erdőbirtokokon az akkori időkhöz képest mintaszerű gazdaságok jöttek létre. Kaán Károly mellett az időszak másik kiemelkedő szaktekinténye Kiss Ferenc, aki 1885-től 1925-ig Szeged város erdeit kezeli. A korszakból, amelyet az erdők hihetetlen mértékű tarolása, pusztítása jellemez, tevékenysége szinte kiáltóan emelkedik ki. Erdősít, fát ültet, szinte négyzetméterenként hódítja vissza a homoktól az elrabolt területeket. Megteremti a gyakorlati alföldfásítás alapjait. A homoktalajok minősítését már 1891-ben a rajtuk talált növényzet alapján végzi ben már ír a fehérnyárfa jelentőségéről a homoki erdősítéseknél. Figyelme egyre inkább a nagyarányú mesterséges erdőtelepítések felé fordul. Az akác területét Szegeden tízszeresére növeli. Javasolja a rossz homokokon a feketefenyő szélesebb körben való telepítését ben 50 éves az Erdészeti Lapok. A jubileumról megemlékezve Bedő Albert aki a 25 éves évforduló alkalmából is írt ünnepi megemlékezést, visszatekint az elmúlt 50 évre, s megállapítja, hogy Magyarország közgazdasági, kulturális és politikai szempontból kedvezőtlenebb, közállapotára nézve pedig veszélyesebb helyzetben van, mint 25 évvel azelőtt. Ennek okát egy nálunk hatalmasabb ellenségben (valószínűleg az akkori osztrák politikában) látja, amely nálunk szerinte útját állta és állja a haladásnak. Ezek között a politikai, gazdasági és társadalmi viszonyok között, az első világháborút megelőző pangás éveiben, nem véletlen, hogy az Erdészeti Lapokban az írók száma kevés és főleg a gyakorlati szakemberek hallgatnak. Ügy látszik, hogy ha valaki leírja tapasztalatait, fejlesztést célzó meglátásait, az elöljárók egy része ezt nem nézi jó szemmel. Így többnyire csak a nevesebb főiskolai vagy erdészeti vezetők, s egyes magánalkalmazásban álló szakemberek írnak. Az erdőművelés előtt álló feladatokat Vadas Jenő (1911) foglalja össze. Szerinte az erdőművelő feladata kétirányú: 1. a meglevő erdők állapotának és

7 minőségének a javítása, és 2. a feltétlen erdőtalajokon új erdők telepítése. Ezért szorgalmazza állami támogatással a futóhomok- és kopárterületek fásítását; a rontott erdők és bokros legelők alátelepítéssel való átalakítását; a gyérítések szakszerű keresztülvitelét; a természetes felújítás Iszéleskörű bevezetését. Felhívja a figyelmet a fafajok helyes, természetszerű megválasztására, a jó minőségű vetőmag és életerős csemete fontosságára. A merev keretekbe szorított erdőrendezés ez idő tájt már erősen gátolta az erdőgazdálkodás fejlődését. Erről először Muzsnay Géza (1911) ír, aki a természetes felújítástól való idegenkedés okát nem annyira a belterjesebb kezelésétől való tartózkodásban, mint inkább a merev előírásokban látja, amelyek megkötik az erdőművelő kezét. Véleménye szerint a térszakozással szemben fatömeg-szakozásnak kell tért nyernie. Roth Gyula (1916) a hegyvidéki erdők természetes felújításáról szóló előadásában olyan eljárást ismertet, amely a mai fejlettségi fok mellett is maradéktalanul megállja a helyét. a Szakmai érdeklődés tárgyát képezi még az erdei melléktermékek termelése, nevezetesen a gyantáé és a cserkéregé, szoros összefüggésben a háborús anyaghiánnyal. Napirenden van a háborús készletgazdálkodás és a helyettesítő anyagok keresése is. A hadsereg és a hadfelszerelési ipar szükségleteinek fedezése az első világháború idején szinte hihetetlennek látszó famennyiséget igényelt, s nagymértékű erdőpusztítással járt. Ezt látva a kormány mely a háború alatt kivételes intézkedésekre kapott felhatalmazást, 1918-ban a magánerdőkben is hatósági engedélyhez kötötte a fahasználatot, majd minden erdőirtást tehát a nem feltétlen erdő talajon álló erdők irtását is, a földművelésügyi miniszter engedélyétől tette függővé. Ez a két rendelet áttörte az évi erdőtörvény elveit és már kezdetét jelenti a két világháború közé eső korszaknak Az első világháborút lezáró békeszerződések rendelkezései következtében Magyarország az erdős hegyvidék legnagyobb részét, s ezáltal erdőterületének csaknem 85%-át elveszítette. Ez a körülmény felrázta az erdészeti közvéleményt és még fokozottabban életre keltette benne a bajok orvoslására irányuló törekvéseket. A gazdasági konszolidáció éveiben a bajok orvoslásának fel is csillant ugyan, de az évi gazdasági válság, majd az ezt reménye követő fasizálódás s a háborúra való készülődés idején ismét elhalványodott. Végeredményben a fasizmusba beletorkollt kapitalizmus az erdőgazdálkodás területén is igen szomorú örökséget hagyott maga után. Az első világháborút követő idők legfontosabb erdőgazdasági programtételeiként említhetjük meg az alföldfásítást, a tarvágásos gazdálkodás felváltását felújítóvágásos gazdálkodással és az üzemtervszerű kezelés törvényerejű kiterjesztését az ország minden erdejére. Az Erdészeti Lapokban megjelent cikkek élénken tükrözik mindezeket a problémákat. Az alföldi erdőtelepítésekről szóló évi XIX. tc. és az Alföld fásítására kidolgozott 15 éves munkaterv Kaán Károly személyes érdeme. Kaán szervezi meg a szegedi erdőigazgatóságot, s a kecskeméti és püspökladányi er-

8 dészeti kísérleti telepeket. Az alföldfásítás érdekében hatalmas irodalmi munkásságot fejt ki. Körülötte az alföldfásítási szakírók egész tábora alakul ki. A tarvágásos gazdálkodási rendszerről a felújítóvágásosra való áttérés az erdőművelést hozta előtérbe. Az erdőművelésnek a gazdasági helyzet diktálta fejlesztése azonban komoly nehézségekbe ütközött. A hivatalos erdészet fő érdeklődési területét a háború előtt a közép- és magashegységi erdők képezték. A háború után megmaradt, főleg dombvidéki és síksági erdők gazdasági viszonyai jórészt ismeretlenek, erdőművelési kérdései kidolgozatlanok voltak. Ebben az időben számos szakíró figyelmét, köti le a sarj erdő veszedelem és az elgyertyánoscdás elleni küzdelem. A. fő kérdésre, a gazdálkodási rendszer megváltoztatására, Scherg Károly szolgáltat nagyszerű példát. Sárvárott bebizonyítja, hogy céltudatos erdőműveléssel tisztítással, gyérítéssel, természetes felújítással aránylag rövid idő alatt számottevő eredményt lehet elérni. A felújító vágások elterjedésének azonban az akkori idők erdőgazdálkodását jellemző tűzifagazdálkodással járó külterjes üzemmódok általában nem kedveztek. Így aztán országosan számottevő eredményt e téren nem is sikerült elérni. A gazdasági válság éveiben visszatérő téma az alföldfásítás válsága. A szépen megindult akciót Kaán Károly nyugdíjazása, majd a beruházási hitelek állandó redukálása csendes halódásra ítéli. A lapban aránylag kevés színvonalas tanulmány jelenik meg, az írások inkább a múltba, mint előre néznek. Fehér Dániel cikkeiből azonban egy hatalmas tudású, merészen előretekintő, nagy munkabírású, élénken kezdeményező egyéniség alakja bontakozik ki. Fehér munkásságának jellegét és különleges karakterét a növényélettani és talajélettani kutatások adják meg. Közben folyik az új erdőtörvény előkészítése. A legkülönbözőbb helyekről érkező észrevételekben, hozzászólásokban felelősségtudat és hozzáértés nyilvánul meg. Az erdőtörvény tárgyalását 10 évi előkészítés után a kormányzat szeretné elodázni, de a gazdasági válság megszűntével kénytelen megint elővenni. Utolsó akkordként újra felzendül az Erdészeti Lapokban a tervezethez hozzászólók hangja, s 1935-ben az erdésztársadalom hosszú harca után szentesítést, majd beiktatást nyer az új erdőtörvény.

9 A várva várt törvény, annak ellenére, hogy az üzemterv szerinti kezelést kiterjesztette a magán erdőkre és általában sok egyéb pozitív vonást is találhatunk benne, biztosította az uralkodó osztály érdekeinek a köz érdekeivel szemben való érvényesülését, mert rendkívüli használatok" fedőnév alatt lehetővé tette a rablógazdálkodás folytatását. Így történhetett meg, hogy az ország erdőségeiben már a második világháború előtti években engedélyezett, a háború éveiben pedig kötelezővé tett rendkívüli fahasználatok aránytalanul kikezdték és sok helyen le is rontották a növedéket szolgáltató fakészleteket. Az új erdőtörvény megjelenése utáni időszak az erdészeti tudományok fejlődését illetőleg a rendszer által nyújtott igen szerény anyagi keretek ellenére is az első világháború utáni évek legvirágzóbb korszakának tekinthető. Sajnos a tudományok ez idő tájt történő fejlődésének eredményeit úgyszólván csírájában elpusztította a háború. Meg kell jegyeznünk, hogy a dolgozatok számát illetőleg ebben a korszakban, de talán az első világháború utáni egész korban az 1936-os év magaslik ki. Ebben az évben hazánkban zajlott le az Erdészeti Kutató Intézetek Nemzetközi Szövetsége (IUFRO) IX. kongresszusa és a II. Erdőgazdasági Világkongresszus. Figyelemre méltó az az erőfeszítés, amelyet a szakma ebben a korszakban kifejt. Talán nincs is olyan korszak, amidőn az erdőrendezést érintő kérdésekkel ennyire behatóan foglalkoztak volna. Ezek közül az írások közül kiemelkednek Fekete Zoltán akadémiai levelező tag dolgozatai, amelyek a 14,500/1920. FM. rendeletlel kiadott Erdőrendezési Utasítás egyes részeit bírálják és javaslatokat tartalmaznak az érvényben levő rendszer korszerűsítésére. Ez a cikksorozat az Erdészei Lapok 1938-as évfolyamában jelenik meg. A legjelentősebb tanulmány az erdő gazdasági beosztásával és a jövőbeli gazdaság alapelveinek megszabásával foglalkozik. Ebben a dolgozatban Fekete Zoltán a haladó erdőrendező elképzeléseit fogalmazza meg és foglalja össze. Közgazdasági érdek írja az erdőben rejlő tőkének, mint nemzeti vagyonnak megőrzése, sőt okszerű emelése s ezzel kapcsolatban a hazai többtermelés emelése"... A másik domináló témakör ebben az időben az alföldfásítás és az azt kiegészítő talajtani kutatás. Az erdőművelés témakörében az állományápolások foglalkoztatják különösképpen a szakembereket. Helyet kap ebben a korban az Erdészeti Lapok hasábjain a meteorológia, talaj biológia és a vadászati kérdésekről is bőségesen jelennek meg cikkek. A műszaki kérdésekkel kapcsolatban külön ki kell emelnünk az, erdőli utak stabilizációjával foglalkozó dr. Kroll Oszvald munkásságát, aki ebben a kérdésben az erdészet úttörőjének tekinthető,,a talajútjavítás problémája" c. dolgozatával. Érdekes, hogy cikkének megjelenése után húsz esztendőnek kellett eltelnie ahhoz, hogy megépítsék hazánkban az első javított utakat. Az erdei vasutaknak az erdőfeltárás szolgálatában betöltött szerepét ez idő tájt Modrovich Ferenc foglalja össze kiemelkedő művében, s ezzel egyszersmind le is zárja az erdei vasútépítés hazai korszakát. A negyvenes években a régi rendszer összeomlásának közeledtével általában mind kevesebb fejlesztéssel foglalkozó cikk lát napvilágot és a lap hasábjait egyre inkább a különféle háborús gazdálkodással kapcsolatos rendeletek töltik ki. Szakcikkeket jóformán csak műszaki témájúakat találhatunk, amelyek az erdei utak, vasutak, hidak, a tutajozás kérdéseit ismertetik. Különösen Lángos Lajos nevéhez fűződnek ilyen tanulmányok, ezek sok adatot is tartalmaznak a gyakorlati szakemberek számára könnyen használhatóan, táblázatokba foglalva.

10 AZ ERDŐ Az Erdészeti Lapok decemberi számát, amely a felszabadulás előtti utolsó száma volt a lapnak, a posta már nem tudta széthordani. A következő szám négy év múlva, 1948 októberében jelent meg. A közben eltelt időszak alapvető változásokat hozott hazánk életében, és így a magyar erdőgazdálkodásban is ben a Szovjetunió felszabadította hazánkat, s ez lehetőséget adott arra, hogy a magántulajdon elvén alapuló kapitalista társadalmat fokozatosan szocialista társadalommá alakítsuk át. A szocializmus építésének útján a népgazdaság egészével együtt fejlődött erdőgazdaságunk is. A szocialista átalakítás döntő előfeltételeit itt még az 1945-ös földreform teremtette meg. Ennek eredményeként az állami erdők felszabadulás előtti 5%-os aránya 77 u /o-ra nőtt, a közbirtokossági erdők (15"/o) pedig állami kezelésbe kerültek. Lehetővé vált a tervszerű gazdálkodás. Ma az erdőgazdálkodást pártunk és kormányunk támogatása mellett, a tudomány vívmányaira és a gyakorlati munka tapasztalataira támaszkodó országos terv alapján folytatjuk, nagyszámú képzett szakember irányításával. Mindez megteremtette az előfeltételeit annak, hogy mindazok a helyes elgondolások, amelyek a múlt évtizedekben a közösség érdekeit szolgáló, korszerű, belterjes erdőgazdálkodás megteremtésére irányultak, fokozatosan megvalósuljanak. Az erdészek a felszabadulás után valóban nagy lelkesedéssel fogtak hozzá az egységes állami erdőgazdálkodás megszervezéséhez, az erdőgazdaság fejlesztéséhez. Az első 3 éves terv idején biztosítani kellett a németek által kifosztott és lerombolt ország újjáépítéséhez szükséges sok-sok faanyagot. Az első 5 éves terv folyamán a népgazdaság faanyagszükségletének fokozott mértékű kielégítése mellett meg kellett kezdeni a tőkés erdőgazdálkodás mulasztásainak jóvátételét, be kellett erdősíteni a felújítatlan vágásterületeket stb., de emellett sikerült nagymértékben növelni az ország erőterületét is. A 3 és az 5 éves terv eredményei alapján megértek az előfeltételek a valóban belterjes erdőgazdálkodás megteremtésére, az erdőgazdasági munkák gyökeres minőségi megjavítására. Az 5 éves terv utolsó évében, 1954-ben, a Magyar Népköztársaság

11 Minisztertanácsa nagy jelentőségű határozatot hozott az erdőgazdasági termelés fejlesztéséről. A 3 éves és az első 5 éves terv alatt az erdőgazdaságok tevékenysége főképpen a fakitermelés és erdőtelepítés-fásítás munkáiban merült ki, a fejlesztési határozat ráirányította a figyelmet az erdőművelés fontosságára. Elrendelte erdeink feltárásának fokozását, valamint az erdőgazdasági munkák nagyfokú gépesítését is. Az erdőgazdaságfejlesztési határozatban előírt feladatokat a megadott határidőre, 1960 végére, végre is hajtottuk. Az említett változásokat világosan tükrözik az Erdészeti Lapok 1948-tól újra.megjelenő évfolyamai. A lap hasznos tevékenysége 1950-ben egy helytelen intézkedés folytán megszakad ugyan, 1952-ben azonban Az Erdő" címen újra megjelenik folyóiratunk. Példányszáma évről évre gyorsan emelkedik, százéves évfordulóra már jóval meghaladja az ötezret. Gyakorlatilag úgyszólván minden erdőmérnök és erdész előfizetője és olvasója a lapnak. A felszabadulás után több mint ha-on telepítettünk új erdőt, illetőleg végeztünk fásítást, valamint több mint ha vágásterületet a újítottunk fel mesterségesen. Ezt a hatalmas munkát erdősítéssel, fásítással foglalkozó szakirodalmunk soha nem látott fellendülése kísérte. A maggazdálkodás, csemetetermelés, erdősítés, fásítás, nyárfatermesztés témaköreiben számos szakemberünk írt iránymutató cikkeket. Az erdőgazdaságfejlesztési határozat gyorsannövő fafajok, elsősorban nyarak telepítését rendelte el minden arra alkalmas termőhelyen. E rendelkezésre indult meg nálunk a nyarak nagyarányú eredményes termesztése. Nyárfatermesztéssel foglalkozó szakirodalmunk ezzel kapcsolatban a legfejlettebb nyárfatermesztő országok szakirodalmának színvonalára emelkedik. A vezető szerep ebben Koltay György Kossuth-díjas nyárfatudósunknak jutott, akinek szakirodalmi működése jelentősen hozzájárult a nyárfatermesztés modern módszereinek elterjedéséhez szakembereink körében. A haladó erdőgazdaság Európa-szerte az erdőművelést hozta előtérbe. Mennél fejlettebb egy ország erdőgazdasága, annál szélesebb körben érvényesül erdőművelés. A magyar erdőművelés csak a felszabadulás után vált igazán korszerűvé. Széleskörű szakírói kollektíva új erdőművelési rendszert, az erdőnevelési és felújítási útmutatót állított össze. Azóta a gyakorlatban is mind általánosabban elterjed a V-fás állománynevelés, amely forradalmi jellegű változást eredlményez a hazai fatermesztés fejlődésében. Az új erdőnevelési rendszer egyben a természetes felújítás előkészítését is eredményezi, és így lehetővé teszi a megfelelő termőhelyeken annak általános bevezetését. A nálunk alkalmazott felújítóvágásokra jellemző: a megközelítőleg egyenletes bontással kezdődő csoportos felújításra való törekvés; a térbeli rend biztosítása, és a felújítási idő lehetőség szerinti lerövidítése. Az erdőtelepítés és erdőművelés eljárásainak korszerű megalapozására szakíróink meghatározzák hazánk erdőgazdasági tájait és tájrészleteit, valamint az erdőgazdasági gyakorlat számára jelentős erdő- és termőhelytípusokat. Az erdőés termőhelytipológia a fafaj megválasztás és a felújítás lehetőségei tekintetében nyújt alapvető segítséget a gyakorlatnak. Az erdei munkák végzésére a felszabadulás utáni években alkalmaztunk első ízben gépeket. A feudalizmusban az erdőhasználat jellemző eszköze a fejsze, a szekér és a tutaj, a kapitalizmusban a fejsze, a fűrész, a szekér és a keskenyvágányú vasút volt nálunk, a szocializmusban pedig a motorfűrész, a traktor és a tehergépkocsi. A gépesítéssel összhangban fejlődött az erdőfeltárás. A múlt vasútépítései helyett az útépítések kerültek előtérbe. A gépesítés és erdőfeltárás ügyét a szakírók egész sora szolgálja.

12 Ezzel, amennyire egyórás előadás keretében lehetséges volt, számot adtunk a t. Vándorgyűlésnek az Erdészeti Lapok 100 évéről, amelyből 85 év esik a kapitalizmus és 15 a szocializmus idejére.az erdőgazdaságban ténylegesen elért fejlődés ezekkel a számokkal fordítottan arányos. A kapitalizmus 85 éve alatt elért igen mérsékelt előrehaladás a szocializmus 15 éve alatt viharos ütemű fejlődésbe csapott át. A korszerű fejlett erdőgazdaság megteremtése, amelynek érdekében működtek elődeink a kapitalizmus egész ideje alatt is, ebben a rövid időszakban valósult meg. Ennek a gyors fejlődésnek az alapjait rakta le azonban a messze elmúlt évtizedek erdészeti szakirodalma is. A jelen és a múlt így kapcsolódik egybe, s a sok nemes szándék, tiszta akarat, a szakma rajongó szeretete, amely az egész évszázadot egyformán jellemzi, így találja meg napjainkban a megvalósulás mind teljesebb lehetőségét. Az Erdészeti Lapok az években. Időszak A lap címe A kiadás helye Szerkesztő, főmunkatárs Erdőszeti Lapok Selmec Szerkesztő és kiadó : Wagner Károly Főmunkatárs: Divald Adolf Erdészeti és Gazdászati Lapok Budapest Szerkesztő és kiadó : Sporzon Pál Főmunkatárs: Divald Adolf Erdészeti Lapok Pozsony Szerkesztő és kiadó: Wagner Károly Főmunkatárs : Divald Adolf Erdészeti Lapok Budapest Szerkesztő : Bedő Albert Lapvezetők és kiadók : Divald Adolf és Wagner Károly Erdészeti Lapok Budapest Szerkesztő : Bedő Albert Laptulajdonosok : Divald Adolf és Wagner Károly Erdészeti Lapok Budapest Szerkesztő : Bedő Albert Főmunkatárs : Divald Adolf és Wagner Károly Erdészeti Lapok Budapest Szerkesztő : Bedő Albert Főmunkatárs : Divald Adolf Erdészeti Lapok Budapest Szerkesztő : Bedő Albert Főmunkatárs : Divald Adolf és Horváth Sándor Erdészeti Lapok Budapest Szerkesztő : Bedő Albert Főmunkatárs : Horváth Sándor Erdészeti Lapok Budapest Szerkesztő : Bedő Albert Főmunkatárs : Horváth Sándor és Arató Gyula Erdészeti Lapok Budapest Szerkesztő : Bund Károly Erdészeti Lapok Budapest Szerkesztő : Czillinger János Erdészeti Lapok Budapest Szerkesztő : Bund Károly Erdészeti Lapok Budapest Szerkesztő : Bíró Zoltán Erdészeti Lapok Budapest Szerkesztő : Bíró Zoltán és Mihályi Zoltán Erdészeti Lapok Budapest Szerkesztő : Mihályi Zoltán Erdészeti Lapok Budapest Főszerkesztő : Lady Géza Főmunkatárs : Mihályi Zoltán és Madas András Az Erdő Budapest Felelős szerkesztő : Paris János " 1 Az Erdő Budapest- Szerkesztő : Keresztesi Béla Főmunkatárs : JérŐme René