A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei. I. évfolyam, 2014/1. szám
|
|
- Vince Kocsis
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1
2 Per Aspera ad Astra A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei I. évfolyam, 2014/1. szám
3 Per Aspera ad Astra A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei Megjelenik évente kétszer I. évfolyam, 2014/1. szám Felelős kiadó: Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora Szakmai tanácsadó testület: Ambrusné Kéri Katalin, Font Márta, Jankovits László, Kajtár István, Kaposi Zoltán, Lénárd László, Monok István, Szögi László, Vonyó József Főszerkesztő: F. Dárdai Ágnes A számot szerkesztette: Schmelczer-Pohánka Éva Szerkesztőség: Dezső Krisztina, Lengvári István, Polyák Petra, Schmelczer-Pohánka Éva, Szeberényi Gábor Lektor: Vonyó József Nyelvi lektor: Hartvig Gabriella (angol) Olvasószerkesztő: Szilágyi Mariann Tördelőszerkesztő: Gergely Zsuzsanna A szerkesztőség címe: Pécsi Egyetemi Könyvtár Történeti Gyűjtemények Osztálya 7621 Pécs, Szepesy Ignác utca / /22651, adastra-szerkesztoseg@lib.pte.hu A borítón dr. Strommer György ex librise látható. ISSN doi: /paaa
4 Tartalom Beszédek, köszöntők Rektori köszöntő (Bódis József)... 9 Lectori Salutem! (F. Dárdai Ágnes) Bódis József A tanévnyitó ünnepi szenátusi ülésen elhangzott rektori köszöntő, az egyetem Pécsre költözésének 90. évfordulója alkalmából, szeptember Tanulmányok Lengvári István Az Erzsébet Tudományegyetem alapítása, a pozsonyi és budapesti évek története Kaposi Zoltán Pécs gazdasági és társadalmi helyzete az Erzsébet Tudományegyetem Pécsre költözése évtizedében...26 Font Márta Egyetemi hagyományok és tanárképzés. Az intézményi keretek változása Pécsett F. Dárdai Ágnes Az Egyetemi Könyvtár mint az egyetemtörténeti kutatások műhelye Betlehem József A pécsi egészségtudományi képzések megjelenése és előzményei Perhács János Koltai Dénes Az andragógusképzés a pozsonyi és a pécsi egyetemen Polyák Petra Az Erzsébet Tudományegyetem névváltozatai Sztana-Kovács Adrienn Idegen nyelvi lektorok működése az Erzsébet Tudományegyetemen ( )...138
5 Visszapillantó Riport Kajtár István jogászprofesszorral nyugdíjba vonulása alkalmából Műhely Dezső Krisztina Schmelczer-Pohánka Éva A Pécsi Egyetemtörténeti Gyűjtemény képadatbázisa (eképek) Dezső Krisztina Az Erzsébet Tudományegyetem pozsonyi és pécsi időszakának relikviái a Pécsi Egyetemtörténeti Gyűjteményben Schmelczer-Pohánka Éva Nendtvich Andor díszdoktori kinevezése a pécsi Erzsébet Tudományegyetemen Szemle Vörös Katalin Az egyetemtörténet szerszámosládájába
6 Contents Speeches and Salutations Rector s Introduction (József Bódis)... 9 Lectori Salutem! (Ágnes F. Dárdai) József Bódis Rector s Speech on the Senate s Meeting of the Opening of the Academic Year and Commemorating the 90th Anniversary of the Removal of Erzsébet University to Pécs Studies István Lengvári The Foundation of the Erzsébet University, the History of Pozsony and Budapest Years Zoltán Kaposi The Economic and Social Conditions of Pécs during the Removal of Erzsébet University to Pécs Márta Font The Traditions of Teacher Training in Pécs Ágnes F. Dárdai The University Library as Centre for Research on the History of the University József Betlehem Appearance and History of the Education of Health Sciences at Pécs János Perhács Dénes Koltai Adult Education at the Universities of Bratislava and Pécs Petra Polyák Name Variations of Erzsébet University Adrienn Sztana-Kovács History of the Foreign Language Department at the Royal Erzsébet University between 1918 and
7 Retrospective Interview with István Kajtár, Professor of Law on the Occasion of his Retirement Communications Krisztina Dezső Éva Schmelczer-Pohánka The Picture Database of the Pécs University History Collection (eképek) Krisztina Dezső The Relics of the Pozsony and Pécs Years of Erzsébet University at the Pécs University History Collection Éva Schmelczer-Pohánka Bestowal of Honoris Causa Degree of Andor Nendtvich at the Erzsébet University Review Katalin Vörös A Tool of University History
8 Per Aspera ad Astra I. évfolyam, 2014/1. szám Font Márta Egyetemi hagyományok és tanárképzés. Az intézményi keretek változása Pécsett A pécsi tanárképzés múltja elválaszthatatlan a Pécsi Tudományegyetem egészének történetétől, az egyetem illetve egyes karainak a létezésért folytatott időnként heroikus küzdelmétől. Ez a történet ugyanakkor példa arra is, hogy a hagyomány milyen energiákat képes megmozgatni nemegyszer reménytelennek tűnő helyzetekben is. A tanárképzés mint a felsőoktatás sajátos képzési területe a 20. századi intézménytörténethez kapcsolódik, de nem térhetünk ki az elől, hogy ne vessünk egy pillantást a pécsi egyetemi hagyomány gyökereire. Már a középkori egyetemalapítást is számos probléma kísérte, olyan problémák, amelyek napjainkban is visszaköszönnek, például a finanszírozás, a célok és lehetőségek között feszülő ellentmondás, stb. A tanárképzés ekkor nem különült el az oktatáson belül, hanem annak valóban szerves részét alkotta a docendo discimus elvének megfelelően. A középkori egyetem létezése erőteljesen kötődött a püspök személyéhez (Koppenbachi Vilmos), de ugyanez elmondható a 18. századi egyetemalapítási kísérletről is (Klimo György). Ez utóbbinak köszönhető a PTE könyvtárának alapja, a Klimo-gyűjtemény. A középkori gyökerek A leghíresebb középkori egyetemek (Bologna, Párizs, Oxford) esetében az alapítás dátumát nem is ismerjük, mivel a tudománynak ezek a központjai fokozatosan alakultak ki. A században azonban az egyetemalapítás presztízsnövelő tényezővé vált azok számára, akik ezt kezdeményezték; az alapítás joga azonban továbbra is a Szentszék kezében volt. A pécsi egyetem alapítása illeszkedik az új, 14. századi közép-európai egyetemek sorába: Prága (1348), Krakkó (1364), Bécs (1365), Pécs (1367). Mindegyiknél tapasztalható volt, hogy a kezdetek után elsősorban financiális nehézségek léptek fel, de Prága, Bécs és Krakkó esetében ezek megoldódtak, és hamarosan az egyetemi tanulmányok kedvelt helyszínei lettek.1 Pécs nem élte túl ezt a krízist, hiszen hamarosan újabb magyar városokban indult egyetem, és a pécsi tradíciókra sehol sem építettek. Ám ezek az alapítások, Óbudán két alkalommal (1395, 1410), majd Pozsonyban (1467), még annyi nyomot sem hagytak maguk után, mint a korábbi pécsi.2 A három egykorú külföldi alapítást az különböztette meg a magyarországiaktól, hogy a legfontosabb uralkodói rezidenciákon létesültek, így a mindenkori uralkodóhoz jobban kötődtek. A pécsi püspökség és a pécsi egyetem történetének első kutatója Koller József volt,3 aki a pápai iratanyagot is tanulmányozva írta meg történeti összefoglalóját. Véleménye szerint a pécsi egyetem egészen a mohácsi csatáig működött. Ezt arra az elbeszélő forrás1 2 3 Kubinyi ; Matschinegg ; Fedeles 2011a Békefi 1909; Klaniczay ; Klaniczay Koller doi: /paaa
9 Font Márta ból származó hírre alapozta, hogy a mohácsi csatában néhány pécsi diák is életét vesztette.4 Ezek a diákok azonban a káptalani iskolai tanulói lehettek. Később megfogalmazódott egy szkeptikus vélemény is, amely szerint a pécsi egyetemet csak megalapították, de soha nem működött,5 mivel egyetlen matrikulát sem ismerünk. Az egyetem megalapításáról egy pápai oklevél tanúskodik, amelyet V. Orbán pápa állított ki szeptember 1-jén. (1. kép) Az oklevél hírt ad arról, hogy az alapítást Nagy Lajos király ( ) kezdeményezte: ( ) Lajos, Magyarország dicső királya, a mi Krisztusban kedves fiunk részéről indítvány tétetett ( ), hogy az Apostoli Szék által állíttassék fel egy mindenféle megengedett fakultással felruházott egyetem ( ).6 A pápai rendelkezés szerint az oktatás és a vizsgáztatás a pécsi püspök és a káptalan ellenőrzése alatt történjék: ( ) azon kar doktora ( ) ahol a vizsga történt, bemutassa őket a mindenkori pécsi püspöknek, vagy ha a pécsi egyház nélkülözné pásztorát, a vikáriusnak vagy a káptalan officiálisának.7 Ekkor a német származású Wilhelm von Koppenbach ( ) volt Pécs püspöke, aki 1358 óta állt a magyar király szolgálatában mint comes capellae regiae és secretarius et predilectus consiliarius. Vilmos püspök életéről vajmi keveset tudunk, a rendelkezésre álló adatokat Harald Zimmermann foglalta össze.8 A magyar király szolgálatában állva kísérte el Erzsébet anyakirálynét Marburgba, Szent Er1. kép zsébet sírjához.9 Ami az egyetemalapítás szema középkori egyetem alapító oklevele pontjából igen fontos, hogy a Velencével kötött békéhez (1358. február 1.) vezető tárgyalásokon Vilmos püspök is Zárában tartózkodott a királlyal. A másik részről a béketárgyalásokat folytató csoportban jelen volt Bartolomeo Piacentini, a páduai egyetem jogászprofesszora.10 A következő években Bartolomeo Piacentini többször is felbukkant a magyar királyi udvarban, és aligha lehet véletlen, hogy 1367-ben Viterbóban is jelen volt. A pécsi alapítás és Pádua működése közötti hasonlatosság (a kancellár szerepe és a studium generale megnevezés) szintén nem lehet véletlen, mögötte Bartolomeo Piacentini tevékenységét sejthetjük. A pécsi egyetem alapításában bizonyosan a király volt a kezdeményező, ám az anyagi bázist a pécsi püspök biztosította. A Szentszék 14. századi gyakorlata szerint a döntések A korábbi vélekedésekről lásd Boda Barta ( ) pro parte carissimi in Christo filii nostri Ludivici Regis Hungariae Illustris fuit propositum ( ) ordinari per sedem Apostolicam studium generale in qualibet licita facultate ( ). In: Memoria ; magyar fordítása: Koszta ; legújabban németül: Roth Gündisch ( ) in qua examinatio fuerit facienda episcopo Quinque Ecclesien. qui pro tempore fuerit, vel ecclesia Quinque Ecclesien. vacante, vicario, seu officiali dilectorum filiorum Capituli ipsius Ecclesie presententur ( ). In: Memoria ; magyarul: Koszta Zimmermann ; legutóbb magyarul: Petrovics Zimmermann Fedeles
10 Egyetemi hagyományok és tanárképzés. Az intézményi keretek változása Pécsett előkészítéséhez tartozott, hogy pápai legátust küldtek ki a helyszínre.11 A pécsi alapítólevél kelte előtt három nappal érkezett vissza magyarországi útjáról Viterbóba Radolphus de Castello ágostonrendi szerzetes, teológiaprofesszor. Valószínű ennek tudható be az oklevél azon kitétele, hogy ( ) a mondott város alkalmasságát amit a tudomány magjainak megsokszorozására és üdvös hajtásainak előhozására az ország többi városai között leginkább megfelelőnek mondanak megítélvén ( ).12 Van másutt is arra példa, hogy az egyház finanszíroz egy új intézményt, de ezúttal a pápa a király szerepvállalásával nem lehetett elégedett, emiatt kelt már másnap, szeptember 2-án egy királynak szóló levél, amely a király számára kötelezettséget írt elő: Akarjuk továbbá, hogy azokról a doktorokról és magiszterekről, akik ezen az egyetemen tanítanak, Magyarország mindenkori királya megfelelő járadékkal gondoskodjék. 13 Pécs püspöki város volt, ezért a város polgárainak nem volt joga az alapításban közreműködni. Azt viszont tudjuk, hogy Pécs püspöke a leggazdagabbak közé tartozott, csupán az esztergomi érseknek volt nagyobb jövedelme,14 amit a város polgárai is gyarapítottak. Igazolható, hogy Pécs polgárai érdekeltek voltak a bécsi és észak-itáliai kereskedelemben.15 Pécs a földesúri város jogi státusza ellenére regionális központtá fejlődött, betöltötte a térségben hiányzó szabad királyi város (civitas libera regia) szerepét.16 Pécsett már az egyetemalapítás előtt is többféle oktatásról tudunk: ismert volt egy káptalani iskola (schola maior) és a dominikánusok iskolája (schola). Mindkettő szolgálhatott alapul az alapítandó egyetem számára mint facultas artium, amelyben az oktatás az egyetem megszűnte után is folytatódott.17 A teológiai fakultás létrehozását a pápai alapítólevél kimondottan tiltotta, mint a másik három kortárs egyetem esetében is. Orvosi karról a dokumentumban nincs szó. Létezését Petrovich Ede vetette fel, de a városban működő kórház ehhez nem elegendő érv.18 Az egyetem alapítása tehát a facultas artium alapjául szolgáló iskolákra építve lényegében a jogi kar létrehozását jelentette.19 Mivel matrikulák nem maradtak fenn, nehéz megállapítani meddig is működött az egyetem. Az alapító Vilmost követő püspök Alsáni Bálint volt ( ), aki szintén viselte az egyetem kancellárja címet. Alsáni abból a magyarországi elitből származott, amely az Anjou uralkodóknak köszönhette felemelkedését. Rokoni kötődései miatt nem tudott kimaradni az elit hatalmi küzdelmeiből: már az 1370-es években konfliktusai támadtak az esztergomi érsekkel, a zágrábi püspökkel, saját egyházmegyéjében pedig a káptalannal és néhány apáttal. Zsigmond trónra lépése után (1387) kikerült a politikai elitből.20 Mind a konfliktusok, mind a püspök háttérbe szorulása kedvezőtlenül hatott a püspökség bevételeire, ezen keresztül az egyetem sorsára is. Zsigmond pedig már 1395Fedeles ( ) ydoneitate dicte civitatis, que ad multiplicanda doctrine semina et germina salutaria producenda magis accomoda et idonea inter alias civitates dicti regni fore dicitur ( ). In: Memoria ; magyarul: Koszta ( ) voluimus, quod Magistris et Doctoribus, qui in huiusmodi legunt studio, per Regem Ungarie pro tempore existentem, in competentibus stipendiis provideatur ( ). In: Memoria ; magyarul: Koszta Mályusz Petrovics Kubinyi Fedeles 2011b ; Fedeles 2011a Petrovich ; Font 2001a ; Font 2001b. 19 Font Fedeles Koszta
11 Font Márta ben Óbudán egy új egyetem alapításával próbálkozott.21 Ez alapján a pécsi egyetem megszűnését az 1380-as évekre datálhatjuk. A középkori egyetemekre azért sem árt odafigyelnünk, mert létük és működésük több, ma is aktuális jellemzőt tartalmaz. Az első mindjárt az elnevezésben van. Az universitas elnevezés eredendően közösséget jelentett, azaz a tanárok és tanulók közösségét, akik a tudomány művelésén együttesen munkálkodnak. A docendo discimus (= tanítva tanulunk) elve lényegében a mai life long learning megfogalmazása. Az utóbbi másfél évtizedben kibontakozott Erasmus mobilitás pedig a peregrináció felelevenítése; csak épp a középkorban nyelvileg egyszerűbben zajlott: hiszen a tanítás és a könyvek nyelve mindenütt a latin volt. Persze nem gondolhatjuk, hogy a diákok egymás között is mindig latinul társalogtak, az azonos helyről érkezettek csoportjaiban (natio) az otthon nyelve is jelen volt. A felsoroltakon kívül középkori eredetű az egyetemi autonómia, és a tudományok közötti mezsgye átjárhatósága, azaz az interdiszciplinaritás. A kétszintű képzést viszont indokolatlanul képzelik bele sokan a középkori egyetemi rendszerbe. Igaz, hogy létezett a baccalaureatus és a magister szint, de az első a facultas artium elvégzését, azaz az alapot jelentette, ezt követően lehetett más karon (jog, orvoslás, teológia) tanulni. Mintha ma mindenkinek csak bölcsészdiploma birtokában lehetne mással foglalkozni. A Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem A 20. században Pécs az egyetemét a kezdeti négy kar mindegyikét tulajdonképpen Trianonnak köszönheti: az 1912-ben Pozsonyban alapított egyetem eredeti helyszínéről távozni kényszerült.22 Az egyetem pozsonyi léte sem volt zökkenőmentes, rányomta bélyegét az első világháború, a folyamatos pénzszűke. Az évi alapítás után az első tanév csak két évvel később, 1914 őszén kezdődött el. Az egyetem avatóünnepségére újabb két évet kellett várni, mígnem november 19-én (Erzsébet napon) sor került rá. Az oktatás évi kezdete a jogi és orvosképzést jelentette, a Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Kar több éves késedelemmel, 1918-ban indult el. És 1920-ban az egyetemnek távoznia kellett a városból. Egy rövid átmeneti budapesti időszak ( ) után került a pozsonyi egyetem Pécsre. A Pécsre helyezésről szóló döntés 1921-ben megszületett, de a pécsi oktatás kezdete 1923 őszéig húzódott. Mind a budapesti, mind a pécsi időszakot ideiglenesre tervezték. Pécsett a tanárképzés gazdája a Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Kar lett.23 Ehhez a karhoz tartozott a Földrajzi Intézet és a mindössze hat évig fennállt Állattani Intézet is. Pécsett az egész egyetemi oktatás a Rákóczi út 80-ban nyert elhelyezést. A hely igen szűkös volt, az egész Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Kar egyetlen (!) tanteremmel, és intézetenként egy-egy szemináriumi teremmel rendelkezett. A könyvtári állomány a folyosókon szekrényben kapott helyet. A helyszűke akkor enyhült, amikor 1934-ben megépült a jogi kar részére az új épületszárny. De a tervezett bölcsészkari épület nem készült el Szögi Pohánka 2011a ; Pohánka 2011a Működéséről lásd BTK JKV
12 Egyetemi hagyományok és tanárképzés. Az intézményi keretek változása Pécsett A karon az alábbi intézetek működtek (1. táblázat):24 Magyar Történeti Világtörténeti Német Nyelv és Irodalom Francia Nyelv és Irodalom Olasz Nyelv és Irodalom Filozófia Klasszika Filológia (1935-től Ókortudományi) Pedagógia (1924-től) Magyar Nyelvtudomány Magyar Irodalomtörténet Állattani ( ) Földrajzi 1. táblázat Az Erzsébet Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Karának intézetei Az intézetek élén egy-egy nyilvános rendes tanár állt, a professzori kar létszáma az intézetek számától függően 8 12 között mozgott. Az összes tanár és a tudományos segédszemélyzet kari összlétszáma nem haladta meg a 30 főt. A Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Karon között összesen 19 professzor25 oktatott. Ugyanezen idő alatt a jogi karon 17, a teológiai karon 12, az orvosi karon pedig 45 professzor működött. Ezek a számok az orvosi kar túlsúlyát tükrözik a másik háromhoz képest, amelyek között nem volt lényeges nagyságrendi különbség. A rektori tisztség betöltésénél26 nem ez az arány érvényesült. Az közötti tizennyolc évben hét alkalommal a bölcsészkar adta az egyetem rektorát.27 (2. táblázat) 1923/ / / / / / /1942 Halasy-Nagy József Gyomlay Gyula Weszely Ödön Hodinka Antal Prinz Gyula Birkás Géza Vargha Damján 2. táblázat Az Erzsébet Tudományegyetem bölcsészrektorai Kezdetben a beiratkozott hallgatók létszáma is alacsony volt ra emelkedett száz fölé, majd lassan megközelítette a kétszázat. Sajnos az adatok 1936-tól nem állnak rendelkezésre, de gyaníthatóan az 1934-től kezdődő csökkenés folytatódott. Szabó ; Lengvári Czibók Jankovits Nagy Itt összesen 23 professzor szerepel, de közülük négyen az 1983ban újrainduló egyetemi képzés résztvevői voltak. 26 A korabeli szabályzat szerint a rektort évenként választották. 27 Czibók Jankovits Nagy
13 Font Márta A beiratkozott hallgatók száma az alábbiak szerint alakult (3. táblázat):28 Tanév I. félév II. félév Tanév I. félév II. félév 1923/ / / / / / / / / / / /1938 Nincs adat Nincs adat 1929/ /1939 Nincs adat Nincs adat 1930/ /1940 Nincs adat Nincs adat 1931/ táblázat Az Erzsébet Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv és Történettudományi Karára beiratkozott hallgatók száma A vizsgázók száma az alábbiak szerint alakult (4. táblázat):29 Tanév Alapvizsga Szakvizsga Szigorlat 1923/ / / / / / / / / / / / / / Doktori oklevél Tanári oklevél táblázat Az Erzsébet Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Karán alap-, szakvizsgát és szigorlatot tett, valamint doktori és tanári oklevelet szerzett hallgatók száma Szabó Szabó
14 Egyetemi hagyományok és tanárképzés. Az intézményi keretek változása Pécsett 2. kép A képen balról jobbra haladva: Zolnai Gyula, Thienemann Tivadar, Császár Elemér, Kornis Gyula, Prinz Gyula, Koltay-Kastner Jenő, Koszó János, Tóth László, Halasy-Nagy József, Weszely Ödön,Vargha Damján, Bozóky Géza, Gyomlay Gyula, Hodinka Antal, Holub József, Birkás Géza 56
15 Font Márta 1925-től a bölcsészkar 1940-ben kezdődött szüneteltetéséig a Középiskolai Tanárképző Intézet30 volt a tanárképzés felelőse (ma úgy mondanánk: szakgazdája). Ez az intézet biztosította az Erzsébet Tudományegyetemen a tanárjelöltek speciális, szakmai felkészítését. Szervezetileg az egyetem mellett létrehozott intézmény tanári kara alapvetően a bölcsészkar oktatóiból állt. A tanári oklevél megszerzéséhez az ún. Tanárvizsgáló Bizottság előtt kellett vizsgát tenni. A pozsonyi időszakban a Pozsonyi Országos Középiskolai Tanárvizsgáló Bizottság elnöke Kornis Gyula ( ) volt, a budapesti átmeneti időszakban pedig Császár Elemér ( ). Pécsett a M. Kir. Erzsébet Tudományegyetem mellett működő Országos Középiskolai Tanárvizsgáló Bizottság elnöki tisztét Weszely Ödön töltötte be, tagjait (vizsgáztató tanárait) pedig a kar professzoraiból állították össze (5. táblázat): Császár Elemér (magyar nyelv és irodalom) Birkás Géza (francia nyelv és irodalom) Nagy József (filozófia és pedagógia) Gyomlay Gyula (klasszika filológia) Prinz Gyula (földrajz) Thienemann Tivadar (német nyelv és irodalom) Vári Rezső (klasszika-filológia) Zolnai Gyula (magyar nyelvészet) Holub József (magyar történelem) 5. táblázat A M. Kir. Erzsébet Tudományegyetem mellett működő Országos Középiskolai Tanárvizsgáló Bizottság tagjai 1921 és 1923 között A tanári képesítés megszerzésének alapelveit és követelményeit Weszely Ödön és HalasyNagy József professzoroktól vett egy-egy idézettel lehet a legjobban jellemezni: A szakképzés és a tiszta tudomány ellentéte csak látszólagos. Igazi szakember senki sem lehet pusztán alkalmazott tudománnyal, tiszta tudomány nélkül; alapos gyakorlat nem lehetséges elméleti belátás nélkül. 31 Szerintem a tanárjelölt is akkor készül elő legjobban a maga hivatására, ha éppúgy, mint a tisztán tudományos grádusra törekvő hallgató, minél alaposabb elméleti tudományos ismeretek megszerzésére törekszik. Csak az tud igazán tanítani, akinek van mit tanítani. Tudományt pedig csak szabad szellemmel, az igazság elfogulatlan szemléletével lehet szerezni, tehát engedni kell, hogy a jelölt két kézzel meríthessen mindazokból a forrásokból, melyekhez az egyetemen hozzájuthat. 32 Az Erzsébet Tudományegyetem pécsi működése során mindig a levegőben volt az elhelyezés ideiglenessége. A Sopronban működő teológiai kar kötődése laza volt a pécsiekhez. Az orvosi kar stabil és jelentős létszáma, valamint a kialakult klinikai háttér, a jogi kar számára az 1934-re elkészült új épület stabilitást adott az ideiglenességben. A Polyák Weszely 1929; Weszely Ödön munkásságáról lásd: Sándor Dr. Halasy-Nagy József hozzászólása. In: Mártonffy ; Halasy-Nagy József munkásságáról lásd: Gyánti
16 Egyetemi hagyományok és tanárképzés. Az intézményi keretek változása Pécsett bölcsészkar számára tervezett épület nem készült el, pénzügyi gondok mellett személyi problémák is felmerültek.33 Például a történeti intézetek élére nem sikerült megfelelő professzorokat találni (Hodinka Antal 1934-ben nyugdíjba vonult, Holub József 1938tól a jogi karon oktatott), között a két intézetet összevonták. Úgy tűnik, a bölcsészkar helyzete szilárdult meg legkevésbé a pécsi évek alatt, ezért kerülhetett sor 1940-ben a megszüntetésére. Az évi XXVIII. törvénycikk megfogalmazása szerint: ( ) a Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ( ) működését az 1940/41. tanévtől kezdve a további törvényes intézkedésig szüneteltetni kell. 34 Az egyetem nem értett egyet az intézkedéssel, tiltakozásként bölcsészrektort választottak a Pécsett maradt Vargha Damján személyében. A többi professzor elhagyta a várost.35 Kolozsvárra távozott Koszó János, a Német Intézet; Prinz Gyula, a Földrajzi Intézet és Tóth László, az Egyetemes Történeti és Magyar Történeti Intézetek professzora. Szegedre került Kerényi Károly, az Ókortudományi Intézet; Halasy-Nagy József, a Filozófia Intézet; Klemm Antal, a Magyar Nyelvtudományi Intézet; Birkás Géza, a Francia Intézet; Bognár Cecil Pál, a Pedagógiai Intézet és Koltay-Kastner Jenő, az Olasz Intézet professzora. Debrecenben folytatta tanári működését Paulovics István, az Ókortörténeti Intézet professzora. Egyedüliként maradt Pécsett Vargha Damján, a Magyar Irodalomtörténeti Intézet tanára. Szétszóródott a bölcsészkar legértékesebb vagyona, a könyvállomány.36 (6. táblázat) Intézet Ókortört. és Archeológia Földrajzi Egyetemes Tört. Magyar Történeti Német Olasz Filozófiai Francia Ókortudományi Magyar Nyelvtud. Pedagógia Letétként átadandó Az Intézet Pécsi Egyetemi könyveinek Könyvtár %-a megőrzésére darab Egyetem 62 Debrecen Kolozsvár Kolozsvár Kolozsvár Kolozsvár Szeged Szeged Szeged Szeged Szeged Szeged táblázat A Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Kar könyveinek sorsa a kar szüneteltetése után Lásd a tanárok távozását, ill. pótlásukra történt javaslatokat a kar tanácsülési jegyzőkönyveiben: BTK JKV Lásd évi XXVIII. törvénycikk 3. (1), idézi Kovács Schuch Schuch
17 Font Márta A kar távozása után az egyetem rektora, Vargha Damján tett javaslatot a Dunántúli Tudományos Intézet felállítására. A háború után, július 31-i ülésén az egyetem Szenátusa ismételten kérelmezte a bölcsészeti kar újraindítását, amit az időközben megalakult Orosz Intézet létesítése is indokolt. A többször megismételt kérésre kitérő válaszok érkeztek, például 1947-ben a választásokra való hivatkozással. Az 1940-től 1948-ig folyamatos újraindítási törekvéseket a formálódó pártállami struktúra céljainak megfelelően a személyi összetételében és az oktatás-nevelés terén is eltérő gyakorlatot követő Pécsi Pedagógiai Főiskola megszervezése tette okafogyottá. A Pedagógiai Főiskola tól kezdve a főiskola a képzés kísérleti terepe volt: két-, három- és négyéves képzési ciklusokban két-három szakkal rendelkező diplomásokat bocsátott ki. (7. táblázat) hároméves szakcsoportos képzés kétéves kétszakos képzés hároméves kétszakos képzés négyéves háromszakos képzés négyéves kétszakos képzés 7. táblázat A Pécsi Pedagógiai/Tanárképző Főiskola képzési rendszerei 1948 és 1982 között A kialakulatlan képzési struktúra ellenére jelentős számú hallgató képzése folyt az új intézményben, amelyet a tanárhiány indokolt. (1. ábra) Az 1960-as évektől hirtelen emelkedett a levelező képzésben résztvevők száma,39 a háttérben az ún. képesítés nélküli pedagógusok alkalmazása (is) állt ig ezt az intézményt is instabilitás jellemezte, a gyakori átszervezések mellett hiányzott (fel sem merült) a rendszeres kutatómunka követelménye. Nappali Levelező ábra A Pécsi Pedagógiai/Tanárképző Főiskola nappali és levelező hallgatóinak létszámalakulása 1948 és 1982 között Polyák Az 1982-ben felvettek tanulmányaikat 1986-ban fejezték be. 39 Az ábra Polyák Petra összeállítása, lásd Tudomány Egyetem. A Pécsi Egyetem és hallgatói a középkortól napjainkig. A konferencia-előadás ppt-n bemutatott anyagából. Az átvételhez való hozzájárulást ezúton is köszönöm. F. M
18 Egyetemi hagyományok és tanárképzés. Az intézményi keretek változása Pécsett Az 1970-es évektől lettek stabilak az oktatási keretek, megszilárdult a négyéves kétszakos képzési struktúra. A pécsiek által Pedfő -nek nevezett intézmény országosan elismert pedagógusképző műhellyé vált. (3. kép) Ennek ellenére folyamatos volt az igény a bölcsészkar újjászervezésére. Az egyetemi hagyományokat a jogi kar tartotta ébren: 1967-ben nagy országos rendezvénnyel emlékeztek meg az 1367-ben alapított, első magyar egyetemről. Felmerül a kérdés, hogy pótolta-e a főiskola a bölcsészkar hiányát. A kérdésre egyértelmű nem a válasz. Számos példa van arra, amikor maguk a főiskolai oktatók küldték el legjobb diákjaikat, hogy valamelyik egyetemen fejezzék be tanulmányaikat. Az 1970-es évektől az oktatói gárdában azonban elsősorban egyéni ambíciók nyomán kimagasló kutatói teljesítmények is születtek. A Pedfő alkalmassá vált arra, hogy egyetemi kar szerveződjön és épüljön rá. 3. kép A Pécsi Pedagógiai/ Tanárképző Főiskola épülete Janus Pannonius Tudományegyetem 1982-ben a Pécsi Pedagógiai Főiskola az akkor létrehozott Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző Karává alakult.40 Az egyetemmé válás nemcsak az egykori főiskolának a hazai bölcsészkarokhoz mért felfejlesztését tűzte ki célul, hanem a tanárképzés, és a hozzá kapcsolódó oktatási tartalmak, módszerek reformját is. Ezzel összekapcsolódott a pedagógusképzés tartalmi és módszertani reformjának szükségessége és a pécsi bölcsészképzés visszaállítása: a főiskola pedagógusképző hagyományaira építve, egy integrált tudásanyagot közvetítő, innovatív, gyakorlatorientált, a társadalmi igényekre érzékenyen reagáló, s hosszabb távon a társadalom- és természettudományok elméleti szakembereinek, kutatóinak nem tanári jellegű felkészítését is ellátó bölcsészkari modell irányába mutató tradícióváltás.41 Ez volt az ún. egységes tanárképzés, amely módszerében a tutori rendszert és a kiscsoportos szemináriumi képzést állította előtérbe. A célok megfogalmazói abból indultak ki, hogy a kiscsoport és a szeminárium az egyéni fejlődést jobban követhetővé teszi, megalapozza az önálló ismeretszerzést és az elmélyült kutatómunkát is; valamint az oktató-nevelő munka szempontjából strukturált, továbbfejleszthető tudáshoz juttatja a hallgatókat. Ezt szolgálták a választható tárgyak, a tantervi alternatíva, a témaválasztás szabadsága, amely nagyfokú hallgatói felelősséget feltételezett a hallgatók részéről tanulmányaik irányításában. A megnövelt idejű gyakorlati képzés (kiscsoport, szeminárium) nem nélkülözhette az átfogó képet megrajzoló, az önálló munkát szemléletében segítő előadásokat. A hallgatói igények egyre markánsabb megfogalmazása nyomán visszakerültek helyükre az egyetemi előadások, és a képzés struktúrája az 1980-as évek végére a többi bölcsészkar képzési rendszerével azonossá vált. Ezzel 1988-ban a kísérletet befejezettnek tekintették.42 Lengvári Polyák Polyák Lásd december 22-én Czibere Tibor művelődésügyi miniszter levelét Ormos Mária rektorhoz a kísérleti jelleg megszüntetéséről. In: Lengvári Polyák
19 Font Márta A JPTE között fennálló Tanárképző Karán 1983 őszén indult el az egyetemi képzés magyar, történelem,43 angol és orosz szakokon, felmenő rendszerben, a főiskolai képzés fokozatos megszüntetése mellett. Az 1980-as évek az építkezés és bővülés időszaka volt ben francia és olasz egyetemi szakokkal bővült a kar; míg 1989-ben elindultak az első természettudományos egyetemi szakok, a földrajz és a fizika; valamint a rajz- és vizuális nevelés ben lépett be a biológia, a német és nemzetiségi német szak, 1991-ben a néprajz, a szociális munkás és a szociálpolitikus szak, 1992-ben pedig az énekzene, karvezetés, pszichológia és a testnevelés. Az egyetemi szakok gyarapodása 1992-re megérlelte a helyzetet a Tanárképző Kar szétválására: ekkor alakult meg a mai Bölcsészettudományi és a Természettudományi Kar. A Bölcsészettudományi Karból 1996-ban vált ki a művészeti képzés, és szerveződött meg a Művészeti Kar, majd a Felnőttképzési Kar elődje, intézeti formában. A Tanárképző Kar felbomlása a tanárképzés szempontjából az alábbi következményekkel járt: a tanárképzés koordinálása a BTK szervezetén belül maradt, gazdája a Tanárképző Intézet lett, amely betagozódott a Humán Fejlesztési Tudományok Intézetébe (HUFTI) ben pedig kiválva ebből a keretből létrejött egy önálló, karközi szervezeti egység a Tanárképző Intézet. A Művészeti Kar és a Felnőttképzési Intézet (majd Kar) szintén rendelkezett tanári szakokkal is, így a Tanárképző Intézet feladatköre bővült. Amikor 2000-ben a Janus Pannonius Tudományegyetem és a Pécsi Orvostudományi Egyetem összeolvadásával megszületett a Pécsi Tudományegyetem, a hatályos felsőoktatási törvény nem tette lehetővé karközi intézetek fenntartását. Hosszú viták után a Tanárképző Intézet visszakerült eredeti helyére, a Bölcsészettudományi Karra. A bölcsészkar intézeti struktúrájának kialakításakor jött létre a mai Neveléstudományi Intézet. Jelenleg a Pécsi Tudományegyetem tíz kara közül hat foglalkozik tanárképzéssel, és a hetedik most fontolgatja tanári szak indítását. Mára a gondot okozó párhuzamosságok letisztulni látszanak. Ebben a folyamatban fontos szerepe volt a évi törvényi szabályozásnak, amely előírta, hogy intézményen belül a tanárképzésnek egy szakgazdája lehet csak. Ekkor alakult meg a Pedagógusképzést Koordináló Központ (PKK), amelynek munkája egy nagyobb pályázat lebonyolítása során összeforrt. Ez volt a Pedagógusképzést segítő szolgáltató és kutatóhálózatok kialakítása projekt között (TÁMOP 4.1.2/b).44 A pályázat keretében készült egy adatbázis az között Pécsett tanári diplomát szerzettekről. Az adatbázis összesítése szerint között tanári diplomát adott ki a Pécsi Tudományegyetem (és jogelődje) Lásd PTK Szendiné Szendiné
20 Egyetemi hagyományok és tanárképzés. Az intézményi keretek változása Pécsett Képjegyzék 1. kép 2. kép 3. kép Vatikáni Levéltár Pécsi Egyetemtörténeti Gyűjtemény eképek, a festményreprodukciók Rodler Miklós fotói Pécsi Egyetemtörténeti Gyűjtemény eképek Irodalom Barta 1937 Békefi 1909 Boda 2002 BTK JKV 2012 Czibók Jankovits Nagy 2000 Fedeles 2009 Fedeles 2011a Fedeles 2011b Fedeles Koszta 2011 Font 2001a Barta István: Középkori szellemi művelődésünk és a középkori egyetemek. Budapest, Békefi Remig: A pécsi egyetem. Budapest, Boda Miklós: Stúdium és literatúra. Művelődéstörténeti tanulmányok. Pécs, A Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelvés Történettudományi Kar tanácsülési jegyzőkönyveinek napirendi pontjai Szerk. és összeáll. Kovács Adrienn. (PTE Egyetemi Levéltár kiadványai 2. Sorozatszerk. Lengvári István) Pécs, Memoria Professorum Quinqueecclesiensium. Az Erzsébet Tudományegyetem és a jogutód intézmények professzorai. Szerk. Czibók Balázs Jankovits László Nagy Ferencné. Pécs, Fedeles Tamás: Studium generale Quinqueecclesiense. In: A Pécsi egyházmegye története I. ( ). Szerk. Fedeles Tamás Sarbak Gábor Sümegi József. Pécs, Fedeles Tamás: A középkori pécsi egyetem. In: Fedeles Tamás Lengvári István Pohánka Éva Polyák Petra: A pécsi felsőoktatás évszázadai. Pécs, Fedeles Tamás: Eztán Pécs tűnik szemünkbe. A város középkori históriája Pécs, Fedeles, Tamás Koszta, László: Pécs (Fünfkirchen) das Bistum und die Bischofsstadt im Mittelalter. (Publikationen der ungarischen Geschichtsforschung in Wien Bd. II.) Wien, Font, Márta: Ede Petrovich, der Forscher der mittelalterlichen Universität von Pécs/Fünfkirchen. In: Die ungarische Universitätsbildung. Hrsg. Font, Márta Szögi, László. Pécs,
21 Font Márta Font 2001b Font 2002 Gyánti 2010 Klaniczay 1974 Klaniczay 1984 Koller Koszta 1996 Kovács 2012 Kubinyi 1971 Kubinyi 2001 Lengvári 2011 Lengvári Polyák 2013 Mályusz 2007 Tanulmányok Petrovich Ede tiszteletére. Szerk. Font Márta. (Tanulmányok Pécs történetéből 9.) Pécs, Font Márta: A középkori pécsi egyetem. Jelenkor 45. (2002): Gyánti István: Halasy-Nagy József. In: Pécs Lexikon. I. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, Klaniczay Tibor: Megoldott és megoldatlan kérdések az első magyar egyetem körül. Irodalomtörténeti Közlemények 78. (1974): Klaniczay Tibor: Egyetem és politika a magyar középkorban. In: Eszmetörténeti tanulmányok. Szerk. Székely György. Budapest, Koller, Josephus: Historia episcopatus Quinqueecclesiarum. I VII. Posonii Pesthini Koszta László (ford.): Az egyetem alapítólevele. In: Pécs ezer éve. Szemelvények és források a város történetéből ( ). Történelmi olvasókönyv. Főszerk. Márfi Attila. Pécs, Kovács Adrienn: A jegyzőkönyvek keletkezési körülményei és forrásértékük. In: A Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Kar tanácsülési jegyzőkönyveinek napirendi pontjai Összeáll. Kovács Adrienn. (PTE Egyetemi levéltár kiadványai 2. Sorozatszerk. Lengvári István) Pécs, Kubinyi András: A középkori magyarországi városhálózat hierarchikus térbeli rendjének kérdéséhez. Településtudományi közlemények 23. (1971) Kubinyi András: Pécs gazdasági jelentősége és városiassága a középkorban. In: Pécs szerepe a Mohács előtti Magyarországon. Szerk. Font Márta. Pécs, Lengvári István: A Bölcsészet-, Nyelv és Történettudományi Kar. In: Fedeles Tamás Lengvári István Pohánka Éva Polyák Petra: A pécsi felsőoktatás évszázadai. Pécs, A pécsi bölcsészkar bölcsője. A Pécsi Tanárképző Főiskola egyetemi karrá válása és az egységes, egyetemi szintű tanárképzési kísérlet. Szerk. Lengvári István Polyák Petra. Pécs, Mályusz Elemér: Egyházi társadalom a középkori Magyarországon. Budapest 2007.² 63
22 Egyetemi hagyományok és tanárképzés. Az intézményi keretek változása Pécsett Mártonffy 1937 Matschinegg 2001 Memoria 1995 Petrovich 1960 Petrovics 2001 Petrovics 2005 Pohánka 2011a Pohánka 2011b Polyák 2011 Polyák 2013 PTK 2008 Magyar felsőoktatás. Az évi december hó 10-től december hó 16-ig tartott Országos Felsőoktatási kongresszus munkálatai. Szerk. Mártonffy Károly. Budapest, Matschinegg, Ingrid: Studentische Migration im Umfeld der Universität Wien ( Jahrhundert). In: Die ungarische Universitätsbildung und Europa. Hrsg. Font, Márta Szögi, László. Pécs, Régi magyar egyetemek emlékezete. Memoria universitatum et scholarum maiorum regni Hungariae Ed. Szögi, László. Budapest, Petrovich Ede: Pécs középkori kórháza. In: Janus Pannonius Múzeum Évkönyve, Szerk. Dombay János. Pécs, Petrovics István: A középkori Pécs polgárai. In: Pécs szerepe a Mohács előtti Magyarországon. Szerk. Font Márta (Tanulmányok Pécs történetéből 9.) Pécs, Petrovics István: A középkori pécsi egyetem és alapítója. Aetas 20. (2005): Pohánka Éva: A pozsonyi egyetemalapítás. In: Fedeles Tamás Lengvári István Pohánka Éva Polyák Petra: A pécsi felsőoktatás évszázadai. Pécs, Pohánka Éva: A budapesti évek. In: Fedeles Tamás Lengvári István Pohánka Éva Polyák Petra: A pécsi felsőoktatás évszázadai. Pécs, Polyák Petra: A Pedagógiai/Tanárképző Főiskola. In: Fedeles Tamás Lengvári István Pohánka Éva Polyák Petra: A pécsi felsőoktatás évszázadai. Pécs, Polyák Petra: Tanárképzés Pécsett a 20. században. In: Mandulavirágzási Tudományos Napok: Tudomány-Egyetem. A Pécsi Egyetem és hallgatói a középkortól napjainkig. Témavezető: Font Márta [CD-ROM]. Szerk. Font Márta Kuráth Gabriella Mayer Lilla Farkas Gyöngyvér Csilla Pálfi Melinda. Pécs, Csabai Zoltán Dévényi Anna Fischer Ferenc Hahner Péter Kiss Gergely Vonyó József: Előszó. A pécsi történelem-képzés rövid története. In: Pécsi Történeti Katedra. Szerk. Csabai Zoltán Dévényi Anna Fischer Ferenc Hahner Péter Kiss Gergely Vonyó József. Pécs,
23 Font Márta Roth Gündisch 2010 Sándor 2010 Schuch 2001 Szabó 1940 Szendiné 2011 Szögi 1995 Weszely 1929 Zimmermann 2001 Roth, Harald Gündisch, Konrad: Fünfkirchen/Pécs. Geschichte einer Europäischen Kulturhauptstadt. Wien Köln Weimar, Sándor László: Weszely Ödön. In: Pécs Lexikon. II. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, Schuch, Gereon: A pécsi bölcsészettudományi kar megszüntetése 1940-ben és az intézeti könyvtár sorsa. Függőben lévő kérdések. In: Tanulmányok Pécs történetéből, Szerk. Varga Lajos Vonyó József. Pécs, Szabó Pál: A M. Kir. Erzsébet Tudományegyetem és irodalmi munkássága. Pécs, A kompetencia-alapú pedagógusképzés regionális szervezeti, tartalmi és módszertani fejlesztése a Pécsi Tudományegyetem és a Kaposvári Egyetem részvételével. Szerk. Szendiné Faragó Adrienne. Pécs, Szögi, László: Die Universitäten Ungarns vom Mittelalter bis zum aufgeklärten Absolutismus. In: Régi magyar egyetemek emlékezete. Memoria universitatum et scholarum maiorum regni Hungariae Ed. Szögi, László. Budapest, Weszely Ödön: Az egyetem eszméje és típusai. A M. Kir. Erzsébet Tudományegyetem ünnepi közgyűlésén, szeptember 22-én tartott rektori székfoglaló előadás. Budapest ( hu/01900/01934/html/weszel13.htm) [ ] Zimmermann, Harald: Wilhelm von Koppenbach, der Gründer der Universität Fünfkirchen. In: Die ungarische Universitätsbildung und Europa. Hrsg. Font, Márta Szögi, László. Pécs,
24 Egyetemi hagyományok és tanárképzés. Az intézményi keretek változása Pécsett The Traditions of Teacher Training in Pécs by Márta Font (Summary) The past of teacher training in Pécs is inseparable from the wider history of the University of Pécs and from the sometimes rather heroic struggles for survival of the university and of its individual faculties. At the same time, the history of teacher training also exemplifies what energies can be gained from tradition, sometimes in seemingly hopeless situations. Although teacher training, as a particular field of higher education, belongs to the university s twentieth-century history, the tradition and historical roots of the University of Pécs cannot be ignored. The foundation of the medieval universitas in the 14th century had already been surrounded by problems very much similar to the difficulties that we have to tackle today, including the question of financing, and the tension between our aims and our possibilities. In the Middle Ages, teacher training was not isolated within the educational system, but constituted an organic part of the whole, conforming to the principle of docendo discimus. The existence of the universitas in the Middle Ages was strongly connected with the bishop s person (William of Koppenbach) and the same can be said of the attempt to re-establish the university in the eighteenth century by Bishop György Klimo. It is the latter who accumulated the Klimo Library which today serves as the basis of our University Library. In the twentieth century, Pécs, strictly speaking, owed each of its four faculties to the Treaty of Trianon: the Royal Erzsébet University, founded in 1912, had to be moved from its original hometown of Pozsony (Bratislava). The university at Bratislava, after a brief transitional period in Budapest ( ), was moved to Pécs. During its operation in Pécs, the thought that the university s presence in that city was only transitory was continually in the air. The Faculty of Theology, operating in Sopron, was only loosely tied to the institution in Pécs. The Faculty of Medicine has always had a well-established and significant number of teachers and students and there developed a substantial clinical background. The new building, having been erected to accommodate the Faculty of Law by 1934, offered stability in the midst of temporality for the faculty. The building, designed for the Faculty of Humanities, was never finished; besides financial difficulties, there arose personal problems thus the project, regarded to be the weakest link in the chain, was terminated. The Pedagogical College, founded in 1948, was the experimental field of training for a long time: students graduated with double and triple majors after finishing two-, three-, and four-year programmes. Until 1964, this form of education had also been characterized by instability; the all-too-frequent reorganizations resulted in the lack of any demand for systematic scholarly research. After the 1970s, the educational framework 66
25 Font Márta became more standardized and double-degree programmes, lasting for four years, became the common structure. Since then, PedCol, or Pedfő, as the people of Pécs used to call it, had become a nationally acknowledged teacher training centre which, by 1982, was ready to offer ground for setting up a university faculty, the Faculty of Education. In 1982, the existence of the new institution, now a university, meant that the previous Teacher Training College had to raise its standards and adjust them to those of other national faculties of humanities as well as to improve its pedagogical content and methods. The structure of training had become similar to the programmes of the other faculties of humanities by the end of the 1980s: the experimental period was declared to be over in In 1992, the Faculty of Education was split into the Faculty of Humanities and the Faculty of Sciences, then a Faculty of Music and Visual Arts was established. At present, six out of ten faculties of the university are involved in teacher training, its host institute being an inter-faculty organization, the Centre for Coordinating Teacher Training ( PKK ). (A szöveget Hartvig Gabriella fordította.) 67
Pécs május 6-7.
A tanárképzés megújítása a 21. század eleji oktatási-képzési igényeknek megfelelően Pécs 2013. május 6-7. A pécsi tanárképzés történeti áttekintése Font Márta Pécs, 2013. május 6. Egyetemalapítás Pécsett
Egyetemi hagyományok és tanárképzés. Az intézményi keretek változása Pécsett
Per Aspera ad Astra I. évfolyam, 2014/1. szám Egyetemi hagyományok és tanárképzés. Az intézményi keretek változása Pécsett A pécsi tanárképzés múltja elválaszthatatlan a Pécsi Tudományegyetem egészének
A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei. I. évfolyam, 2014/1. szám
Per Aspera ad Astra A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei I. évfolyam, 2014/1. szám Per Aspera ad Astra A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei Megjelenik
A TANÁRKÉPZÉS JÖVŐJÉRŐL
E L S Ő K Ö T E T A TANÁRKÉPZÉS JÖVŐJÉRŐL Pécs, 2013. május 5 6. Szerkesztették: Deák Máté Erostyák János Fischer Ferenc Gerner Zsuzsanna Kaposi József A TANÁRKÉPZÉS JÖVŐJÉRŐL ELSŐ KÖTET Pécs, 2013. május
A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei. I. évfolyam, 2014/1. szám
Per Aspera ad Astra A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei I. évfolyam, 2014/1. szám Per Aspera ad Astra A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei Megjelenik
Pécsi Tudománye gyetem. prog ramfüzet
Pécsi Tudománye gyetem JUBILEUM prog ramfüzet Az Erzsébet Tudományegyetem alapításának 100. és Pécsre költözésének 90. évforulójára 2012 2013 Tisztelt Olvasó! A Pécsi Tudományegyetem történetében különleges
A Pécsi Tudományegyetem Levéltárának fond- és állagjegyzéke.
A Pécsi Tudományegyetem Levéltárának fond- és állagjegyzéke. VIII. Tanintézetek, intézmények 1. A Pozsonyi Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem iratai (1837-) 1914-1923 (-1935), 5,48 ifm a. A Rektori
A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei. I. évfolyam, 2014/1. szám
Per Aspera ad Astra A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei I. évfolyam, 2014/1. szám Per Aspera ad Astra A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei Megjelenik
A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei. I. évfolyam, 2014/1. szám
Per Aspera ad Astra A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei I. évfolyam, 2014/1. szám Per Aspera ad Astra A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei Megjelenik
A földrajztanárképzés rövid története az ELTE-n
A földrajztanárképzés rövid története az ELTE-n A budapesti földrajztanárképzés az Eötvös Loránd Tudományegyetemen jelenleg a Földrajzés Földtudományi Intézet Földrajztudományi Központjához kapcsolódik.
TÁMOP B.2-13/
Pedagógusképzést segítő hálózatok továbbfejlesztése a Dél-Dunántúl régióban A projekt támogatási összege: 493 405 276 Ft Megvalósítás időszaka: 2014. február 01. 2015. június 30. Kedvezményezett: Pécsi
TANULMÁNYOK PÉCS TÖRTÉNETÉBŐL 13.
TANULMÁNYOK PÉCS TÖRTÉNETÉBŐL 13. A Koller József emlékkonferencia (2002. október 24-25.) válogatott előadásai Szerkesztette: Font Márta és Vargha Dezső Pécs Története Alapítvány Pécs, 2003 TARTALOMJEGYZÉK
A DEBRECENI MÉRNÖK INFORMATIKUS KÉPZÉS TAPASZTALATAIRÓL. Kuki Attila Debreceni Egyetem, Informatikai Kar. Összefoglaló
A DEBRECENI MÉRNÖK INFORMATIKUS KÉPZÉS TAPASZTALATAIRÓL TEACHING EXPERIENCES OF THE IT ENGINEERING COURSE OF UNIVERSITY OF DEBRECEN Kuki Attila Debreceni Egyetem, Informatikai Kar Összefoglaló A Debreceni
A PTE EGYETEMI LEVÉLTÁR
A PTE EGYETEMI LEVÉLTÁR 2011. évi munkabeszámolója I. Az intézmény általános helyzete 2004. január 1-én jött létre a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Központi Levéltára a PTE Központi Könyvtár szervezeti egységeként.
A PTE EGYETEMI LEVÉLTÁR évi munkabeszámolója
A PTE EGYETEMI LEVÉLTÁR 2012. évi munkabeszámolója I. Az intézmény általános helyzete 2004. január 1-én jött létre a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Központi Levéltára a PTE Központi Könyvtár szervezeti egységeként.
Tájékoztató az egyéni tanrend összeállításához a 11. évfolyamra. a 2015/2016. tanévben
Tájékoztató az egyéni tanrend összeállításához a 11. évfolyamra a 2015/2016. tanévben A 11. (12-13.) évfolyamon a tanrend az érettségi - felsőoktatási felvételi igényekhez igazodik Tanulóink korábbi választásuktól
A PTE EGYETEMI LEVÉLTÁR évi munkabeszámolója
A PTE EGYETEMI LEVÉLTÁR 2013. évi munkabeszámolója I. Az intézmény általános helyzete 2004. január 1-én jött létre a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Központi Levéltára a PTE Központi Könyvtár szervezeti egységeként.
Pedagógusok képesítése. Végzettségek szintje szakonként. 1. KLTE TTK 1. egyetem 1. matematika 2. ábrázoló geometria. 1. főiskola 1. földrajz 2.
Végzettségek általános iskolai Az oklevelet kiállító intézmények megnevezése (a kar jelölésével) Nápolyi Pedagógusok képesítése Végzettségek szintje szakonként Mely szakokra képesített (tantárgyanként)
A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei. I. évfolyam, 2014/1. szám
Per Aspera ad Astra A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei I. évfolyam, 2014/1. szám Per Aspera ad Astra A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei Megjelenik
Tanítóképzők, tanítók a 20. századi Magyarországon. A budai képző 100 éve. TBN08M15
Tanítóképzők, tanítók a 20. századi Magyarországon. A budai képző 100 éve. TBN08M15 2012. február 22. A félévi munka megbeszélése: tematika, ütemterv, követelmények. 2012. február 29. Tanítóképzők, tanítók
Új könyvtár virul itt, tele rendbe rakott tudománnyal. Fontos, hogy mindent nyitva találsz odabent. Tudomány és kutatás a Klimo Könyvtárban
Új könyvtár virul itt, tele rendbe rakott tudománnyal. Fontos, hogy mindent nyitva találsz odabent. Tudomány és kutatás a Klimo Könyvtárban Pécs, 2016 A Pécsi Egyetemi Könyvtár kiadványai 13. Új könyvtár
Buda András szakmai életrajza
Buda András szakmai életrajza Tudományos fokozat 2001 PhD nevelés és sporttudomány; száma:100/2001 Szakterület didaktika, e-learning, tanárképzés Munkahely Bölcsészettudományi Kar Neveléstudományok Intézete
A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei. I. évfolyam, 2014/2. szám
Per Aspera ad Astra A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei I. évfolyam, 2014/2. szám Per Aspera ad Astra A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei Megjelenik
Egyház és társadalom Fejezetek hazánk újkori művelődéstörténetéből
Egyház és társadalom Fejezetek hazánk újkori művelődéstörténetéből Készítette: Fülep Ádám EKE Tittel Pál Könyvtár, szaktájékoztató Neveléstudományi Doktori Iskola, II. évf. hallgató Eger, 2016. Dr. Kovács
100. szám május 26. Tartalom
Egyetemi Értesítő A Szegedi Tudományegyetem hivatalos és információs lapja 100. szám 2015. május 26. Tartalom NAPIRENDI PONTOK A Szegedi Tudományegyetem Szenátusának 2015. év április hó 27. napján tartott
Dr. habil. FEHÉR KATALIN CSc Szakmai önéletrajz. 18-19. századi magyar művelődéstörténet (neveléstörténet,andragógiatörténet, sajtótörténet)
Dr. habil. FEHÉR KATALIN CSc Szakmai önéletrajz Szakterület: 18-19. századi magyar művelődéstörténet (neveléstörténet,andragógiatörténet, sajtótörténet) Tanulmányok: 1969-1974 Eötvös Loránd Tudományegyetem
Pedagógusok képesítése
Pedagógusok képesítése Az intézmény neve: Benedek Elek Általános Iskola S.sz. Név Munkakör 1. Antal Istvánné 2. Balázsiné Jaczkó Márta Alkalmazási jogviszony (közalkalmazott idejű jogviszonyban, határozott
A PTE EGYETEMI LEVÉLTÁR évi munkabeszámolója
A PTE EGYETEMI LEVÉLTÁR 2015. évi munkabeszámolója I. Az intézmény általános helyzete 2004. január 1-én jött létre a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Központi Levéltára a PTE Központi Könyvtár szervezeti egységeként.
Jogászképzés Pécsett a 20. században
Jogászképzés Pécsett a 20. században Dr. Schmelczer-Pohánka Éva osztályvezető, főkönyvtáros Pécsi Egyetemi Könyvtár Történeti Gyűjtemények Osztálya Történelmi előzmények A középkori pécsi egyetem (1367)
Per Aspera ad Astra. A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei. IV. évfolyam, 2017/1 2. szám
Per Aspera ad Astra A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei IV. évfolyam, 2017/1 2. szám Per Aspera ad Astra A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei
Előadás címe: Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar bemutatása
Előadás címe: Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar bemutatása Károli Gáspár Református Egyetem Alapítása: Magyarországi Református Zsinat, 1993. február 24. Elvész az én népem, mivelhogy
A PTE EGYETEMI LEVÉLTÁR évi munkabeszámolója
A PTE EGYETEMI LEVÉLTÁR 2017. évi munkabeszámolója I. Az intézmény általános helyzete 2004. január 1-én jött létre a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Központi Levéltára a PTE Központi Könyvtár szervezeti egységeként.
Bemutatkozik a SZIE KDKL Levéltára
Bemutatkozik a SZIE KDKL Levéltára A Magyar Hidrológiai Társaság XXXI. Országos Vándorgyűlése Gödöllő, 2013. július 3. Kissné Bognár Krisztina főlevéltáros, levéltárvezető Szent István Egyetem Kosáry Domokos
TÁJÉKOZTATÓ AZ EGYÉNI TANREND ÖSSZEÁLLÍTÁSÁHOZ A 11. ÉVFOLYAMRA. a 2019/2020. tanévben
TÁJÉKOZTATÓ AZ EGYÉNI TANREND ÖSSZEÁLLÍTÁSÁHOZ A 11. ÉVFOLYAMRA a 2019/2020. tanévben A 11. (12.) évfolyamon a tanrend az érettségi - felsőoktatási felvételi igényekhez igazodik Tanulóink korábbi választásuktól
ME BTK MAGYAR SZAKOS OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS
ME BTK MAGYAR SZAKOS OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara (ME BTK) magyar szakos képzéseinek megtervezésekor alapvetően két tényezőt vettünk figyelembe: a hagyományos magyar
A KÁRPÁTALJAI MAGYAR NYELVŰ FELSŐOKTATÁS HELYZETE ÉS A MAGYARORSZÁGI FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKKEL VALÓ EGYÜTTMŰKÖDÉS LEHETŐSÉGEI
A KÁRPÁTALJAI MAGYAR NYELVŰ FELSŐOKTATÁS HELYZETE ÉS A MAGYARORSZÁGI FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKKEL VALÓ EGYÜTTMŰKÖDÉS LEHETŐSÉGEI dr. SPENIK SÁNDOR, Ungvári Nemzeti Egyetem Kárpátalja SZOLNOK - 2014 Kárpátalja
Szülői tájékoztató 10. évfolyam 2017/18-as tanév
Szülői tájékoztató 10. évfolyam 2017/18-as tanév Tartalom A kétszintű érettségi vizsga rendszere A pontszám számítás Intézményi ajánlatok és lehetőségek További segítség Kérdések-válaszok A kétszintű érettségi
A 2019-re vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként
A 2019-re vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya Cím Acta Antiqua Academiae Scientiarum Hungaricae Kiadó Megítélt
ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY
ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY A feladatsor három részbol áll 1. A vizsgáztató társalgást kezdeményez a vizsgázóval. 2. A vizsgázó egy szituációs feladatban vesz részt a
2. Local communities involved in landscape architecture in Óbuda
Év Tájépítésze pályázat - Wallner Krisztina 2. Közösségi tervezés Óbudán Óbuda jelmondata: Közösséget építünk, ennek megfelelően a formálódó helyi közösségeket bevonva fejlesztik a közterületeket. Békásmegyer-Ófaluban
A 2018-ra vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként
A 2018-ra vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya Cím Acta Antiqua Academiae Kiadó Megítélt támogatás (forint)
A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 2016. ÉVI HATÁROZATAI SOPRON 2016 1/2016. (I.15.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa egyhangúlag elfogadja a
ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY
ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY A feladatsor három részből áll 1. A vizsgáztató társalgást kezdeményez a vizsgázóval. 2. A vizsgázó egy szituációs feladatban vesz részt a
A MŰSZAKI MENEDZSMENT ÉS VÁLLALKOZÁSI TANSZÉK TÖRTÉNETE
A MŰSZAKI MENEDZSMENT ÉS VÁLLALKOZÁSI TANSZÉK TÖRTÉNETE Dr. Varga Emilné Dr. SZŰCS Edit Dr. PAPP Péter Debreceni Egyetem, AMTC Műszaki Kar Műszaki Menedzsment és Vállalkozási Tanszék 4028 Debrecen, Ótemető
Képzési rend 2016-2017. tanév. Iskolánk képzési rendje és pontszámítás az egyes képzési formákban
Képzési rend 2016-2017. tanév Iskolánk képzési rendje és pontszámítás az egyes képzési formákban 9. A humán tantervű osztály magyar nyelv és irodalom csoport (17 fő) Tagozatkód: 001 1. : angol nyelv, német
TANÁRI KÉPESÍTÉSI KÖVETELMÉNYEK LEVELEZŐ TAGOZAT. A TANÁRI KÉPESÍTÉSI KÖVETELMÉNYEK kredit alapú mintatanterve a 2002/2003-as tanévtől*
A TANÁRI KÉPESÍTÉSI KÖVETELMÉNYEK kredit alapú mintatanterve a 2002/2003-as tanévtől* Kötelező (A típusú) tanak: pszichológia, pedagógia. Teljesítendő 16 kredit. Tan neve Kód Óra sz. ea. Gya k. szk. Teljesítés
A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei. I. évfolyam, 2014/1. szám
Per Aspera ad Astra A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei I. évfolyam, 2014/1. szám Per Aspera ad Astra A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei Megjelenik
Név Végzettség szintje Szakképzettségek
Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettségei Név Végzettség szintje Szakképzettségek 1 Aradi Katalin Judit egyetem 2 Barna Judit mesterfokozat MA 3 Benkovich András egyetem 4 Bíró Adrienn egyetem
A Nyugat-magyarországi Egyetem Központi Levéltára
Könyvtári szakmai nap Győr, 2014. 03. 25 Kisalföldi Könyvtárak és Könyvtárosok Egyesülete A Nyugat-magyarországi Egyetem Központi Levéltára Szemerey Tamásné Dr. levéltárvezető Dr. Sági Éva levéltáros Egyetemi
TAGOZATÁN SATU MARE EXTENSION. Baranyai Tünde, Stark Gabriella
Volume 3, Number 2, 2013 3. kötet, 2. szám, 2013 PEDAGÓGIAI GYAKORLAT A BBTE SZATMÁRNÉMETI TAGOZATÁN THE EXAMINATION OF PEDAGOGICAL PRACTICE AT THE SATU MARE EXTENSION Baranyai Tünde, Stark Gabriella Abstract:
ME BTK MAGYAR SZAKOS OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS
ME BTK MAGYAR SZAKOS OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara (ME BTK) magyar szakos képzéseinek megtervezésekor alapvetően két tényezőt vettünk figyelembe: a hagyományos magyar
ME BTK MAGYARTANÁRI MESTERKÉPZÉS (TANÁRI MA)
ME BTK MAGYARTANÁRI MESTERKÉPZÉS (TANÁRI MA) A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara (ME BTK) magyar szakos képzéseinek megtervezésekor alapvetően két tényezőt vettünk figyelembe: a hagyományos magyar
Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Kft. 7621 Pécs, Mária u. 9. email: varosfejlesztes@pecs2010.hu
Alapadatok Emberi erőforrás Regionális erőforrás Befektetői kézikönyv Terület: 163 km² Tengerszint feletti magasság: 120-250m Éves csapadékmennyiség: 620 mm Éves átlagos középhőmérséklet: 10, 3 C Januári
AZ ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM PEDAGÓGUSKÉPZŐ KÖZPONT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJE
AZ ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM PEDAGÓGUSKÉPZŐ KÖZPONT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJE 2017. Preambulum Jelen szabályzat célja, hogy a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 103. előírásának,
Emlékezzünk az elődökre!
Emlékezzünk az elődökre! Pályázók: Nagy Ottó (16 éves) Tamaskó Marcell (16 éves) Iskola neve: SZOI Vörösmarty Mihály Gimnáziuma A pályamunka befejezésének időpontja: 2012. március 29. Dolgozatunk a hagyományteremtés
Nevelést-oktatást végző pedagógusok végzettsége
tanító 19 fő Nevelést-oktatást végző pedagógusok végzettsége Munkakör Iskolai végzettség Intézmény neve általános iskolai tanító angol nyelv társadalomtudományi és gazdasági szakfordító Diploma szerzési
Magyar Levéltárosok Egyesülete 2008. évi vándorgyűlése
Magyar Levéltárosok Egyesülete 2008. évi vándorgyűlése Zalaegerszeg 2008. augusztus 26-28. A vándorgyűlés támogatói: Oktatási és Kulturális Minisztérium Nemzeti Kulturális Alapprogram Zala Megyei Önkormányzat
Fulbright Bizottság Budapest
Fulbright Bizottság Budapest Budapest Tel.: 462-8040 Fax: 252-0266 Baross u. 62. info@fulbright.hu H-1082 www.fulbright.hu Híd emberek és kultúrák között: A Fulbright Program Magyarországon Dr. Brückner
INFORMATIKA OKTATÁS A KLTE-N 1
INFORMATIKA OKTATÁS A KLTE-N 1 Juhász István, pici@math.klte.hu KLTE, Matematikai és Informatikai Intézet, Információ Technológia Tanszék Abstract The Institute of Mathematics and Informatics of Kossuth
IN MEMORIAM. Az újra felfedezett Magyary-Kossa. a Kóssa-reakció (1. rész) MAGYAR ÁLLATORVOSOK LAPJA 2015. FEBRUÁR.
MAGYAR ÁLLATORVOSOK LAPJA 2015. FEBRUÁR 137. / 123-127. I The rediscovered MAGYARY-KOSSA GYULA MAGYARY-KOSSA was born 150 years ago the Kossa reaction Gálfi Péter 1* Koósné Török Erzsébet 2 Az újra felfedezett
Debreceni Egyetem Neveléstudományok Intézete
Debreceni Egyetem Neveléstudományok Intézete DE BTK alapszakjai: Bölcsészettudomány andragógia anglisztika germanisztika (néderlandisztika, német) Társadalomtudomány kommunikáció- és médiatudomány politológia
MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION
MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION AHU MAGYAR AFRIKA-TUDÁS TÁR AHU HUNGARIAN AFRICA-KNOWLEDGE DATABASE ---------------------------------------------------------------------------- SZABÓ-ZSOLDOS
PEDAGÓGIA BA. Alapszakos tájékoztató
PEDAGÓGIA BA Alapszakos tájékoztató 2017 Dr. Kálmán Orsolya Misley Helga Az alapszakos tájékoztató tartalma 1. Mi is a pedagógia? 2. A pedagógia alapszak bemutatása Képzési szerkezet Tantárgyak, tantárgycsoportok
A felsőoktatás változásának tendenciái Előadások az európai oktatáspolitika köréből.
A felsőoktatás változásának tendenciái Előadások az európai oktatáspolitika köréből. Bevezetés Kihívás: expanzió Felsőoktatási válaszok: tömegesedés, általánossá válás A felsőoktatás funkciói: tudományos
VII. SZÁMÚ MELLÉKLET A FŐISKOLA KÉPZÉSI KÍNÁLATA
VII. SZÁMÚ MELLÉKLET SAPIENTIA SZERZETESI HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT A FŐISKOLA KÉPZÉSI KÍNÁLATA Teológia mesterszak Egységes, osztatlan képzés 1. (1) Teológia mesterszak kizárólag
A SZOCIÁLPEDAGÓGIA szak kredit alapú szakmai tanterve a 2002/2003 tanévtől, felmenő rendszerben
A SZOCIÁLPEDAGÓGIA szak kredit alapú szakmai tanterve a 2002/2003 tanévtől, felmenő rendszerben Szak : Szociálpedagógia Tagozat: Levelező, LA, LD Képzési idő: 8 félév Az oktatás nyelve: magyar A megszerezhető
Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI)
Kállai Ernő Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI) Osztály: Romakutatások Osztálya Tudományos cím vagy fokozat: PhD E-mail: kallai.erno@tk.mta.hu Telefonszám: +36-1 224-6700 / 5224 Épület: T (Emelet,
A Debreceni Egyetem Intézményfejlesztési Terve
Kivonat a DE Szenátusa által 7. április 9-én elfogadott A Debreceni Egyetem Intézményfejlesztési Terve dokumentumból. . DOKTORI KÉPZÉS FOLYTATÁSA, TOVÁBBFEJLESZTÉSE.. A doktori képzés rendszerének átalakítása
Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár e-mail: leveltar@veszpremiersekseg.hu Tel.: (88) 426-088
Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár e-mail: leveltar@veszpremiersekseg.hu Tel.: (88) 426-088 TÁJÉKOZTATÓ 2015. augusztus 26-án Veszprémben, Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolán megrendezésre kerülő
Publikációk. Györgyi Zoltán
Publikációk Györgyi Zoltán Szerkesztések 1992 Egy ismeretlen Magyarország - Mezőgazdaság és szakképzés. Szerkesztette: Forray R. Katalin és Györgyi Zoltán. Akadémiai, 1992. 154 p. 2006 Diplomával a munkaerőpiacon.
AKTUÁLIS INFORMÁCIÓK (Eredmények)
Eredmények [1] Nr. 1. Tagozat Színháztudomány I. II. I Kertész Lilla (SZTE BTK) 2. Régi magyar irodalom Farkas Flóra 3. Populáris irodalom és kultúra Babos Orsolya (ME BTK) 4. Összehasonlító irodalom és
A PTE EGYETEMI LEVÉLTÁR. 2014. évi munkabeszámolója
A PTE EGYETEMI LEVÉLTÁR 2014. évi munkabeszámolója I. Az intézmény általános helyzete 2004. január 1-én jött létre a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Központi Levéltára a PTE Központi Könyvtár szervezeti egységeként.
A közoktatási ügyet a nemzet legfontosabb ügyének tekintem
MEGHÍVÓ A VERITAS Történetkutató Intézet, az MTA Pécsi Akadémiai Bizottság Neveléstörténeti Munkabizottsága és a Magyar Történelmi Társulat tisztelettel meghívja A közoktatási ügyet a nemzet legfontosabb
1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztását
1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztását Legmagasabb iskolai végzettség Szakképzettség német nyelv és irodalom - orosz nyelv és irodalom
THE RELATIONSHIP BETWEEN THE STATE OF EDUCATION AND THE LABOUR MARKET IN HUNGARY CSEHNÉ PAPP, IMOLA
THE RELATIONSHIP BETWEEN THE STATE OF EDUCATION AND THE LABOUR MARKET IN HUNGARY CSEHNÉ PAPP, IMOLA Keywords: unemployment, employment policy, education system. The most dramatic socio-economic change
A PTE karai. Állam- és Jogtudományi Kar
A PTE karai A Pécsi Tudományegyetemen jelenleg tíz kar mûködik. Az alábbiakban valamennyit röviden bemutatjuk és innen tovább is lehet lépni az egyes karok beiskolázási, illetve felvételi oldalaira. Állam-
AZ ÚJ TÍPUSÚ OKLEVELEK KÖTELEZŐ FORMASZÖVEGEI ÉS ANGOL
AZ ÚJ TÍPUSÚ OKLEVELEK KÖTELEZŐ FORMASZÖVEGEI ÉS ANGOL NYELVŰ VÁLTOZATAI Az oklevelek kötelező formaszövegeit a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló
JOGSZABÁLYOK AZ OKTATÁSRÓL MAGYARORSZÁGON 2005 Betlehem József
JOGSZABÁLYOK AZ OKTATÁSRÓL MAGYARORSZÁGON 2005 Betlehem József Jogszabályok a képzésben 1993. évi LXXIX. tv. a közoktatásról 1993. évi LXXX. tv. a felsőoktatásról 1993. évi LXXVI. tv. a szakképzésről 2001.
NYÍREGYHÁZI EGYETEM A BESSENYEI GYÖRGY PEDAGÓGUSKÉPZŐ KÖZPONT ÜGYRENDJE
NYÍREGYHÁZI EGYETEM A BESSENYEI GYÖRGY PEDAGÓGUSKÉPZŐ KÖZPONT ÜGYRENDJE Elfogadva: 2013. november 19., hatályba lép: 2013. november 21-én Utolsó módosítás: 2018. október 30., hatályba lép: 2018. augusztus
Barta János (Történelmi Intézet)
Barta János (Történelmi Intézet) SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS Megnevezés évszám kibocsátó intézmény történelem angol nyelv- és irodalom 1963 Kossuth Lajos Tudomány-egyetem, szakos tanár,
Debreceni S Z E M L E. tudomány kultúra
Debreceni S Z E M L E tudomány kultúra 2 0 1 4 1 Szerkesztik: ifj. Barta János főszerkesztő Kovách Ádám főszerkesztő-h. Angi János Kerepeszki Róbert Pallai László A szerkesztőség címe: Debreceni Szemle,
TANÁRI KÉPESÍTÉSI KÖVETELMÉNYEK (NA) A TANÁRI KÉPESÍTÉSI KÖVETELMÉNYEK kredit alapú mintatanterve a 2002/2003-as tanévtől
A TANÁRI KÉPESÍTÉSI KÖVETELMÉNYEK kredit alapú mintatanterve a 2002/2003-as tanévtől Kötelező (A típusú) tantárgyak: pszichológia, pedagógia. Teljesítendő 16 kredit. Tantárgy Kód Órasz. ea. Gyak. szk.
Szakmai önéletrajz. Végzettség: 2002 PhD (ELTE Neveléstudományi Doktori Iskola) 1980 ELTE Bölcsészettudományi kar könyvtármagyar
Szakmai önéletrajz Név: Győri János Születési hely: Budapest, Magyarország Születési idő: 1956. 04. 01. Állampolgárság: magyar Jelenlegi munkahely: ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolája Jelenlegi beosztása:
ÁLTALÁNOS KATEKÉZIS IV. ÉVFOLYAM A TANTÁRGY ADATLAPJA
ÁLTALÁNOS KATEKÉZIS IV. ÉVFOLYAM A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási Babeş-Bolyai Tudományegyetem Kolozsvár intézmény 1.2 Kar Római Katolikus Teológia Kar 1.3 Intézet Pasztorálteológia
HALLGATÓI KÉRDŐÍV ÉS TESZT ÉRTÉKELÉSE
HALLGATÓI KÉRDŐÍV ÉS TESZT ÉRTÉKELÉSE EVALUATION OF STUDENT QUESTIONNAIRE AND TEST Daragó László, Dinyáné Szabó Marianna, Sára Zoltán, Jávor András Semmelweis Egyetem, Egészségügyi Informatikai Fejlesztő
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM INTÉZMÉNYI ÜNNEPEK ÉS MEGEMLÉKEZÉSEK RENDJE
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM INTÉZMÉNYI ÜNNEPEK ÉS MEGEMLÉKEZÉSEK RENDJE Szeged, 2013. október 28. Intézményi ünnepek és megemlékezések rendje a Szegedi Tudományegyetemen 1 A Szegedi Tudományegyetem (továbbiakban:
Péterfi Gábor. Bölcsészettudományi Kar, Politikaelmélet speciális képzés József Attila Tudományegyetem
Péterfi Gábor MUNKAHELYEK 2013 - Evangélikus Pedagógiai Intézet, történelem tantárgygondozó 2000 - Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium, középiskolai tanár, tanított szaktárgyak:
DR. ZACHÁR LÁSZLÓ PHD.
DR. ZACHÁR LÁSZLÓ PHD. FŐISKOLAI TANÁR KUTATÁSI TERÜLETEK A HAZAI FELNŐTTKÉPZÉS FUNKCIÓI, FEJLŐDÉSE, HATÉKONYSÁGA A SZAKKÉPZÉS MODULÁRIS ÉS KOMPETENCIA ALAPÚ FEJLESZTÉSE A KULCSKOMPETENCIÁK SZEREPE A SZEMÉLYISÉG
Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei Társadalomtudományi Szakosztálya 2010-2012-ben végzett munkájáról szóló beszámolót.
Magyar Szociológiai Társaság 1014 Budapest, Országház u. 30. Paksi Veronika titkár részére Tárgy: szakosztályi beszámoló Tisztelt Titkár Asszony! Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei
KELET-ÁZSIAI DUPLANÁDAS HANGSZEREK ÉS A HICHIRIKI HASZNÁLATA A 20. SZÁZADI ÉS A KORTÁRS ZENÉBEN
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem 28. számú művészet- és művelődéstörténeti tudományok besorolású doktori iskola KELET-ÁZSIAI DUPLANÁDAS HANGSZEREK ÉS A HICHIRIKI HASZNÁLATA A 20. SZÁZADI ÉS A KORTÁRS
A Ráckevei Ady Endre Gimnázium tanári kara a 2019/2020-as tanévben
A Ráckevei Ady Endre Gimnázium tanári kara a 2019/2020-as tanévben Név: Molnár László Szak(ok): történelem, könyvtár Igazgató Szakvizsgával rendelkező mesterpedagógus Elérhetőség: ramolasz60@gmail.com
Önéletrajz. További heti 40 órás jogviszonyban a munkáltató neve: Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Büntetı Eljárásjogi Tanszék
Önéletrajz Személyi adatok: Vezetéknév/utónév : Dr. Elek Balázs Email: elekb@dit.birosag.hu, elek.balazs@law.unideb.hu Állampolgárság: magyar Születési dátum: 1973. 08.17 Neme: férfi Bírósági szakmai tapasztalat:
FAMILY STRUCTURES THROUGH THE LIFE CYCLE
FAMILY STRUCTURES THROUGH THE LIFE CYCLE István Harcsa Judit Monostori A magyar társadalom 2012-ben: trendek és perspektívák EU összehasonlításban Budapest, 2012 november 22-23 Introduction Factors which
ME BTK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM RÖVID CIKLUSÚ TANÁRKÉPZÉS Mintatanterv
ME BTK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM RÖVID CIKLUSÚ TANÁRKÉPZÉS Mintatanterv 017 szeptemberétől országos szinten új rendszerű tanárképzés jelenik meg a felsőoktatásban, mivel a korábbi, bolognai rendszerű tanárképzések
MOHÁCSI MÁRTA főiskolai adjunktus, NYF GTK Alkalmazott Kommunikáció Intézet
PUBLIKÁCIÓS LISTA MOHÁCSI MÁRTA főiskolai adjunktus, NYF GTK Alkalmazott Kommunikáció Intézet I. Könyv, könyvrészlet, jegyzet 1. Mohácsi Márta (2011): Korszerű felsőoktatás és munkaerőpiac empirikus vizsgálat
pedagógia szociológia história ökonómia pszichológia politológia
Educatio pedagógia szociológia história ökonómia pszichológia politológia A Bolognai tanárképzés Tanárképzés a Bologna-folyamatban 273 Kozma Tamás A magyar középiskolai tanárképzés és szakmai professzió
Table 1 ERASMUS KÓD AZ EGYETEM NEVE ORSZÁG SZAK/TANTÁRGY. SZENT ISTVÁN EGYETEM HU Filozófia és etika
Table 1 ERASMUS KÓD AZ NEVE ORSZÁG SZAK/TANTÁRGY BUDAPES01 TUDOMÁNY Filozófia és etika SZENT ISTVÁN Filozófia és etika HR ZAGREB01 UNIVERSITY OF ZAGREB HR Filozófia és etika NYIREGY04 COLLEGE OF NYÍREGYHÁZA
Az Eszterházy Károly Egyetem könyvtárai szeptember 22.
Az Eszterházy Károly Egyetem könyvtárai 2017. szeptember 22. Az egyetem könyvtári rendszere Tittel Pál Könyvtár Eger Gyöngyös Jászberény Sárospatak Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum Tittel Pál (1784-1831)
fenyoimre@freemail.hu Középfokú C típusú állami nyelvvizsga Alapfokú C típusú állami nyelvvizsga
Önéletrajz SZEMÉLYES ADATOK Név FENYŐ IMRE Munkahelyi telefon 52-512900/2233 Fax 52-512922 E-mail fenyoimre@freemail.hu KÉPZETTSÉG 1994-1999. 1996-2000. 1997. 1999-2002.. Filozófia (Kossuth Lajos Tudományegyetem)