5. A nemzeti érték rövid, szöveges bemutatása, egyedi jellemzőinek és történetének leírása
|
|
- Ödön Török
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 5. A nemzeti érték rövid, szöveges bemutatása, egyedi jellemzőinek és történetének leírása A városháza 1901-ben épült neoklasszicista stílusban. Helyén egykor a Petrich család háza állt, itt született a magyar történelmi és művelődéstörténeti festészet megteremtője Orlai Petrics Soma. Petrich család háza Forrás: Az 1358 és 1359-es hrsz., 1179 négyszögöl területen Bach Nándor tervező elképzelései alapján, Dékány András és társa, Gombos Imre építkezési vállalkozók kivitelezésében valósult meg az impozáns épület. Az épület tervezése, építése kissé a múlt homályába vész, mindenesetre kalandosnak mondható, hiszen az eredeti tervek, elképzelések a városházát a régi épület helyére képzelték, a mostani pedig nem ott áll. "Mező-Berény községben építendő községházának leírása című dokumentumban olvashatunk erről. A korabeli leírásból a következőket tudjuk meg a tervezett új városházáról: A Nagy utzán, a 1358, h.r.sz-on, a öl terjedelmű 430 és 431 házszámú telken fog épülni a mostani községház és a volt jegyzői lak lebontása által nyert területen, mintegy 1114 m 2 területen. A telek utcai vonala keletre fekszik. A tervezésnél a jövedelmezőségre is tekintettel kellett lenni, mert a község csak községház építésére ezer koronát kiadni anyagi viszonyainál fogva képtelen volt. Ezért alapul (földszinten, alul) boltok és nem lakások építése lett elhatározva, ezek száma a telekhez képest 8, illetve az áthelyezendő anyakönyvi hivatal és adópénztárakkal együtt 10, ezen tíz bolt után kezdetben 4,5 évre évi 4-5 ezer korona bér várható, mely azutánra 5-8 ezer koronára biztosra tehető. A dokumentum hangsúlyozza, hogy ezen a helyen boltok nyitása okszerű és a legalkalmasabb hely, a hivatalok egy helyen, az emeleten fognak működni. A boltokba és az épületbe elkülönített bejárón, (kocsibejárón is) lehet bejutni, melyet élre rakott téglából építettek volna. A bejáratból két lépcső vezet fel a földszinti folyosóra jobbról és balról, ez utóbbi a főlépcső, innen jutunk fel (30 lépcsőfok) az emeletre, a hivatalos helységekbe. Az épületben kis könyvtár is helyet kap, mint ahogyan a nagytermet terv szerint az esküvői násznép is használhatja. A korabeli igényeknek megfelelően 3 üléses WC-t is beterveztek. Az épületnek homlokzatát 72 méter hosszúra tervezték, ezt egy fő és négy mellékkiszögelés díszíti. A középső rész körként emelkedik ki, magasabb a többinél (nagy terem), az ehhez kapcsolódó két mellék kiszögelés toronyként kapcsolódik hozzá a terv szerint. Az udvarra haladva a főlépcső alatt kap helyet a két börtön (női és férfi) ezek közös előtérből nyílnak. A régi épület anyagából az Eötvös utcára nézve istállót és más épületet (4-6 ülésű árnyékszék) kívántak építeni. Fő építészeti szempont: természetes, hogy minden az épület czéjainak megfelelően úgy, hogy a kettő: szilárdság, lakhatóság és csín ellegyen érve.
2 A korábbi tervet március 23-i dátummal Tiszay Géza mérnök a királyi építészeti hivatal nevében elutasítja, felülvizsgálatra utalja, egyben pályázat kiírására kéri, utalja a várost. Ekkor kerülhetett képbe, mai nyelven szólva, a leendő városháza elhelyezésére a mai hely, azaz a régi Petrics-ház. A Petrics házat elárverezték, mert az öreg Petrics nem tudta megtéríteni az Árvabizottmánynak a Kossuth-bankók kötelező beszolgáltatásából származó kárt. Orlai, a fia, aki öccsének szánta az épületet, egy összegben nem tudta kifizetni. Az árverés 1860-ban (esetleg pár évvel később) esett meg. Az épület 1899-ben Füchsel Adolfné tulajdonában volt, jó állapotban állt, ezt tudjuk róla, illetve, hogy a község vélhetően tőle vette meg. A Füchsel család iparos-kereskedő család volt Mezőberényben. A 19. század végén, több hasonnevű család élt a fővárosban, Erdélyben és az ország más területein, mindahányan iparos-kereskedő családok voltak. Több tervrajz is készült, de végül mégsem a kéttornyos változat valósult meg. A látványosabb tervet részben anyagi megfontolásból vetették el, hiszen jócskán meghaladta a tervezett költségvetést. Az utókor számára így csak a szépen kidolgozott homlokzati rajzok maradtak meg. Innen tudhatjuk, hogy milyen grandiózus elképzelései lehettek a korabeli városatyáknak. A tervrajzokat és az építési dokumentációkat az önkormányzat műszaki osztályán őrzik. Forrás: Az új tervet Bach Nándor mérnök készítette. A főhomlokzat hossza 26,45 méter, a Petőfi úti szárny 36,1 méter, a Békési úti 20,2 méter. Forrás:
3 A földszinten különféle irodák kaptak helyet, az emeleten alakították ki a 108 m 2 es exkluzív közgyűlési termet, valamint a 45,35 m 2 es kis tanácstermet. Forrás: Forrás: A régi időkben könyvtár, valamint Petőfi-szoba is volt berendezve az épületben. A tanulmánytervek 1899 augusztusában kerültek az elöljáróság elé, elfogadásukat a Mezőberényi Mérnöki Hivatal pecsétje is igazolja. A község akkori mérnöke Harsányi Frigyes ellenőrizte a felülvizsgált terveket. A kiviteli tervek március 24-én érkeztek a vármegyéhez engedélyeztetésre. Az építési munkák 1901 őszén fejeződtek be. Az eredeti költségvetés ,79 Ft - helyett az építkezés végszámlája ,96 Ft lett, melyhez még 1108,40 Ft pótmunka társult. Az összes költség koronába került és rekord időben felépült, fél év alatt. Az udvaron állt a börtön épülete, melyet Schaffer József és Frei Márton kőművesek építettek koronáért. A Városháza falán található emléktáblák: Petőfi Sándor (1899) Centenárium (1948) Orlai Petrics Soma szülőháza (1974)
4 Millecentenárium (1996) Millennium (2000) Forrás:
5 A városháza előtt világháborús emlékmű áll, mely Vass Viktor munkája. Eredeti formájában egy 7 m magas fehér kőoszlop, a tetején nyitott szárnyú bronz turul, az oszlop tövében a talapzaton egy bekötött fejű, jobbján fegyvert tartó, ércből öntött honvéd áll. A turul az idők folyamán lekerült, majd ismét visszakerült az oszlopra. Az első világháborúban elhunyt hősi halottak névsorát kiegészítették a második világháborúban elesettek és a deportálás idején elhunytak (az 53 elhunyt neve az emlékmű talapzatán elhelyezett emléktáblán) nevével. Így kerülhetett fel 1942 után az és között elhunytak emlékét is szimbolizáló emlékműre vitéz nagybányai Horthy István kormányzóhelyettes neve is. Az emlékművet június 24.-én leplezte le József főherceg. "A mű jellemzése: lépcsőzetes posztamensből emelkedik ki az obeliszk, melynek mindegyik oldalán az elesett hősök neve olvasható. Az obeliszk gömbben végződik és rajta az elrepülő Turul-madár... Az obeliszk előtt széles posztamensen kontraposztos szituációban, sebesülése ellenére is büszkén, felemelt fejjel, bátor tekintettel áll a sebesült katona. Bal kezében az ország címere, jobb kezében földre eresztett fegyvere." Forrás: rx=&nyelv=hu&stype=1&stype2=&menuparam5=125&heaadat=103&hozzaid=34063 Jelenleg a mezőberényi Városháza épületében a Polgármesteri Hivatal, valamint a Békési Járási Hivatal Kirendeltségei működnek. A polgármesteri hivatal földszintjén: iktató, adó- és mezőgazdaság, pénztár, beruházás, anyakönyvezés, népesség, építésügy szolgáltatási pont; emeletén: titkárság II. munkaügy, tárgyalóterem, díszterem, pénzügy, könyvelés, titkárság, polgármester, jegyző, aljegyző található. A Polgármesteri Hivatal belső udvarában szociális iroda, temetési ügyintézés és bérlakás ügyintézés történik. Békési Járási Hivatal Kirendeltségei: okmányiroda, gyámhivatal, hatósági osztály.
6 Dísztermében képviselő-testületi ülések, fórumok, konferenciák, rendezvények kerülnek megrendezésre. Házasságkötő teremként is funkcionál. A Békés Megyei Munkácsy Mihály Múzeum tulajdonát képező Orlai Petrics Soma képek közül a legnagyobb festmény: a Coriolanus jelenleg a mezőberényi városháza dísztermében látható. A kép restaurálási költségeinek egy részét átvállalta a mezőberényi önkormányzat, ezért cserébe meghatározott ideig kölcsön kapta azt ben alkotta a festő ezt a monumentális alkotást (140 x 260 cm), mely méltó helyre került. A díszteremet egy ismeretlen mester az öregkori Kossuthot ábrázoló képe és nemzetünk, városunk jelképei díszítik. Forrás: 6. Indoklás az értéktárba történő felvétel mellett Az 1901-ben neoklasszicista stílusban épült városháza a mai napig meghatározza a Kossuth tér hangulatát. Az épület helyi védettség alatt álló egyedi érték (helyrajzi szám: 1/1), mely méltán kerülhet bele Mezőberény Város Települési Értéktárába.
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat salgótarjáni I. világháborús honvéd emlékművek felújítására irányuló pályázatok benyújtására
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 19031/2017. Javaslat salgótarjáni I. világháborús honvéd emlékművek felújítására irányuló pályázatok benyújtására Tisztelt Közgyűlés! I. A Közép- és Kelet-európai
Várostörténet. 3. forduló. Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat.
Várostörténet 3. forduló Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat. 1. Egészítsd ki a szöveget! Az iskola híres kegyesrendi, más néven iskola. megalapítása gróf.
1.) Petőfi-emléktábla
5. A nemzeti érték rövid, szöveges bemutatása, egyedi jellemzőinek és történetének leírása 1.) Petőfi-emléktábla A Városháza falában emléktábla van elhelyezve, amely Petőfinek állít emléket. Az emléktáblát
2014. március 4-i rendkívüli ülésére
5. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 4-i rendkívüli ülésére Tárgy: Pályázat benyújtása I. világháborús emlékmű renoválására
A jelenlegi épületünk elkészülése előtt a Bakáts tér, illetve a Mester utca 23-ban működött iskolánk. Bakáts tér Mester utca 23. Mester utca 56-58.
Az iskolapalota A jelenlegi épületünk elkészülése előtt a Bakáts tér, illetve a Mester utca 23-ban működött iskolánk Bakáts tér Mester utca 23. Mester utca 56-58. A diákok számának növekedése is indokolttá
Kulturális Javak Bizottsága 2013. június 10-i ülés
Kulturális Javak Bizottsága 2013. június 10-i ülés Az ülés napirendje 1. Bethlen Gábor (Marosillye, 1580 Gyulafehérvár, 1629) erdélyi fejedelem saját kezű aláírásával ellátott latin nyelvű oklevele. Kelt:
ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 12-ei rendes, nyílt ülésére. Tisztelt Képviselő-testület!
Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány
1. függelék a 18/2015. (XII.10.) önkormányzati rendelethez HELYI VÉDELEM ALATT ÁLLÓ ÉPÍTMÉNYEK JEGYZÉKE
1. függelék a 18/2015. (XII.10.) önkormányzati rendelethez HELYI VÉDELEM ALATT ÁLLÓ ÉPÍTMÉNYEK JEGYZÉKE 1 246 Hősök tere 2. Római katolikus plébánia Az udvari szárny 1746-ban, az utcai beforduló szárny
ELŐTERJESZTÉS. Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 27-én tartandó ülésére
ELŐTERJESZTÉS Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 27-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: A Tiszavasvári világháborús emlékhely felújítása érdekében pályázat benyújtásáról
Megoldókulcs. Várostörténet
Megoldókulcs Várostörténet 3. forduló Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat. 1. Egészítsd ki a szöveget! Az iskola híres kegyesrendi, más néven piarista
5. A nemzeti érték rövid, szöveges bemutatása, egyedi jellemzőinek és történetének leírása
5. A nemzeti érték rövid, szöveges bemutatása, egyedi jellemzőinek és történetének leírása A szarajevói pisztolylövés eldördült, megkezd dtek a harcok. A háborúban elesett, eltűnt katonák emlékére hozzátartozók,
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Beérkezett pályaművek elbírálása: március 8. A pályázók értesítése: március 10. Ünnepélyes átadás: április 18.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A RepTár Szolnok Nonprofit Kft. mint Kiíró, pályázatot hirdet: Vitéz Nagybányai Horthy István repülő főhadnagy domborművének elhelyezésére a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum területén. A
Javaslat a Polgármesteri Hivatal épülete települési értéktárba történő felvételéhez
Javaslat a Polgármesteri Hivatal épülete települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Vezér Ákos (név). (aláírás) Pusztaszabolcs, 2014. június 16. (település, dátum) (P. H.) I. A JAVASLATTEVŐ
A cs.és kir. 68. gyalogezred emlékhelyei
1 A cs.és kir. 68. gyalogezred emlékhelyei Az 1866-os königgratzi csatát követően a 68. gyalogezred tisztjei elhatározták, hogy a hadjáratban elesett hősök számára egy emlékművet állítanak föl. Az emlékmű
Beregnyei Miklós Újvárosi anziksz (4. rész) Paks újváros épített környezete. Épített környezet
Beregnyei Miklós Újvárosi anziksz (4. rész) Paks újváros épített környezete Paks 1945 utáni épített környezetére vonatkozó adatok kutatása közben az Illyés Gyula Megyei Könyvtár Helytörténeti Gyűjteményében
Előterjesztés: Testületi ülés dátuma: február 16. Készítés ideje: február 07. Készítette: Herczeg Krisztián
Előterjesztés: Testületi ülés dátuma: 2017. február 16. Készítés ideje: 2017. február 07. Készítette: Herczeg Krisztián Ellenőrizte: Szabadosné Harangozó Mária Jóváhagyta: Tárgyalja meg: Képviselő-testület
Az Oroszlányi Települési Értéktár Bizottság (TÉB) ismét várja a javaslatokat
Az Oroszlányi Települési Értéktár Bizottság (TÉB) ismét várja a javaslatokat Felhívás! A TÉB az alábbi felhívás közzétételével kéri a polgárokat, civil és társadalmi szervezeteket, intézményeket, hogy
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ az első világháború történelmi emlékeit őrző emlékművek rendbetétele, renoválása, helyreállítása témában a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány
Az Értéktár Bizottság tagjai a javaslattal egyetértettek és egyhangúlag, 5 igen szavazattal, határozathozatal nélkül elfogadták az alábbi:
Települési Értéktár Bizottság 8296 Monostorapáti Petőfi u.123. Száma: 3597-2/2015. J e gy z ő k ö ny v Készült: A Települési Értéktár Bizottság 2015. november 10-én (kedden) 18.00 órai kezdettel megtartott
Munkácsy emlékezete Csabán
Munkácsy emlékezete Csabán 2014. március 4. Békéscsaba, Fő tér (Fiume szálloda) 1906-ban. Képeslap fekete-fehér fotója. Levéltári jelzet: XV.9./177. Őrzés helye: Munkácsy Mihály Múzeum, 17 849 Békéscsaba,
POLGÁRMESTERI HIVATAL
POLGÁRMESTERI HIVATAL ELÉRHETŐSÉGEK: H-5650 Mezőberény, Kossuth tér 1. /Városháza épülete/ Telefon: +36 (66) 515-515 FAX: +36 (66) 515-503 E-mail: info@mezobereny.hu Általános ügyfélfogadási rend: Hétfő:
ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottság május 16-i ülésére
Iktató szám: Sz-340/2012. Budapest Főváros I. kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottság 2012. május 16-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Emléktábla elhelyezésének
Csipkeház. Javaslat a. települési értéktárba történő felvételéhez. 1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez.
1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez Javaslat a Csipkeház települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Szabóné Gőgh Henriett. Kiskunhalas, 2014. január 6. Javaslat a Kiskunhalasi
Gyulai séta Albrecht Dürer / / emlékei nyomán múltban, jelenben, jövőben
Gyulai séta Albrecht Dürer /1471-1528/ emlékei nyomán múltban, jelenben, jövőben 1878 Haan Lajos evangélikus lelkész kiadványának megjelenése Dürer Albert családi nevéről s családjának származási helyéről
Javaslat az I. világháborús hadisírok és emlékművek felújítására vonatkozó pályázat benyújtására
Javaslat az I. világháborús hadisírok és emlékművek felújítására vonatkozó pályázat benyújtására Előterjesztő: Farkas Péter Barnabás alpolgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési Osztály Ózd, 2016.
IPICS-APACS, CSÍKSZEREDA! VIII. honismereti játék Emléktáblák, domborművek MEGOLDÁSOK
IPICS-APACS, CSÍKSZEREDA! VIII. honismereti játék Emléktáblák, domborművek Rég elmúlt események emléke népesíti be a szív és virágok városát. Eredjünk néhányuk nyomába! MEGOLDÁSOK Név, osztály, iskola,
Értékvizsgálati dokumentáció helyi egyedi védetté nyilvánításhoz
Értékvizsgálati dokumentáció helyi egyedi védetté nyilvánításhoz Budapest XII. kerület, Mátyás király út 8. (hrsz. 9507), Reimann-villa és melléképülete Budapest XII. kerület Hegyvidék Önkormányzata 2011
E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő - testület 2007. február 22.-i ülésére. Juhászné Varga Éva bérlakás megvásárlására irányuló kérelme
E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő - testület 2007. február 22.-i ülésére 32. Napirendi pont Tárgy: Juhászné Varga Éva bérlakás megvásárlására irányuló kérelme Készítette: Csényi István ügyintéző Képviseli:
Csopak épített környezetének értékkatasztere
HE ép 1 Csákányhegyi kilátó 050/2 Leírás: A Csopak települését északról határoló Csákány-hegy, valamint a parkerdő mindig is kedvelt kirándulóhely volt az itt élők és az üdülő vendégek körében, a Balaton
2. A nemzeti érték szakterületenkénti kategóriák szerinti besorolása. turizmus
1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez II. A NEMZETI ÉRTÉK ADATAI 1. A nemzeti érték megnevezése: Szalkszentmárton faluközpont 2. A nemzeti érték szakterületenkénti kategóriák szerinti besorolása
FÖLDHIVATALI TÉRKÉPMÁSOLAT
12 36426 FÖLDHIVATALI TÉRKÉPMÁSOLAT M = 1 : 0 VK - VIII - 1 JÓKÉSZ TÉRKÉP KIVONAT M = 1 : 2000 (Hrsz: 36426 / 718 m2) Előírt Meglévő Tervezett Beépítettség:,0 %,0 %,0 % 4,00 2, 3,98 Zöldfelület: 10,0 %
A K.u.K. 68. Jászkun gyalogezred emlékhelyei
A K.u.K. 68. Jászkun gyalogezred emlékhelyei Az 1866-os königgrätzi csatát követően a cs. és kir. 68. gyalogezred tisztjei elhatározták, hogy a hadjáratban elesett bajtársaik számára emlékművet állítanak.
JEGYZŐKÖNYV április 10. napján megtartott KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL
Veszkény Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9352 Veszkény, Fő utca 63. 3/2017. JEGYZŐKÖNYV 2017. április 10. napján megtartott KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL 1 Veszkény Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
A Fõvárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtára
A Fõvárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtára rendezvényi ajánló A Wenckheim-palota A Belsõ-Józsefvárosban, a Nemzeti Múzeum háta mögött az 1860-as évektõl kezdõdõen épült ki a palotanegyed. A historizáló
J A V A S L A T emlékművek áthelyezésével kapcsolatos döntések meghozatalára
J A V A S L A T emlékművek áthelyezésével kapcsolatos döntések meghozatalára Ózd, 2016. május 20. Előterjesztő: Előkészítő: Polgármester Humánerőforrás- és Képviselő-testületi Osztály Tisztelt Képviselő-testület!
Javaslat a városi rang elnyerését megörökítő Emlékkő települési értéktárba történő felvételéhez
Javaslat a városi rang elnyerését megörökítő Emlékkő települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Ádám László (név). (aláírás) Pusztaszabolcs, 2014. május 20. (település, dátum) (P. H.) I. A
Kerekegyháza Város Képviselőtestületének augusztus 5-i rendkívüli ülésére
8064-1/2009 E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselőtestületének 2009. augusztus 5-i rendkívüli ülésére Tárgy: Emlékoszlop elhelyezése a kommunizmus és fasizmus áldozatainak emlékére, Millenniumi
KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság január 13.-ai üléséről. 01/2016. (01.13.)TELB. Határozat
Tárgy: napirend 01/2016. (01.13.)TELB. Határozat úgy dönt, hogy a 01/2016 sorszámú meghívóban szereplő napirendi pontokat elfogadja, azzal a módosítással, hogy leveszi a Zárt ülésre megjelölt: 3. Bp.,
Városunk Pécs Pécsi Tudományegyetem webhelyen lett közzétéve (http://hunyor.pte.hu)
PÉCS [1] A pannon és kelta törzsek által lakott vidéken a rómaiak alapítottak várost a 2. század elején Sopiane néven. A kereszténység egyik központjává váló város tartományi székhellyé nőtte ki magát.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
5/2015. számú jegyzőkönyv J E G Y Z Ő K Ö N Y V VÁRBALOG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. április 27-én megtartott testületi ülésről J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Várbalog Község Önkormányzata
FELSŐZSOLCA VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE
FELSŐZSOLCA VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. ÉVI MUNKATERVE I. TESTÜLETI ÜLÉSEK IDŐPONTJA ÉS NAPIRENDJE JANUÁR 19. 1. Köztisztviselői teljesítménykövetelmények alapját képező kiemelt célok meghatározása
ONGA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 9/1995.(V.22.) R E N D E L E T E a községi címer és zászló használatáról
ONGA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 9/1995.(V.22.) R E N D E L E T E a községi címer és zászló használatáról (A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege) Onga Község Önkormányzata az 1990. évi LXV.
Balatonrendes Község Képviselő-testület 9/2010. (VIII.03.) r e n d e l e t e. Egyes kitüntetések alapításáról és adományozás rendjéről
Balatonrendes Község Képviselő-testület 9/2010. (VIII.03.) r e n d e l e t e Egyes kitüntetések alapításáról és adományozás rendjéről A település önkormányzata a település gazdasági gyarapodását, továbbfejlődését,
Békés Megyei Ügyvédi Kamara. Kirendelhető ügyvédek
Békés Megyei Ügyvédi Kamara Kirendelhető ügyvédek Lezárva: 2015.06.03. Békéscsaba helységben: 1. Dr. Balázs Imre Tel.: 66/452-251 Dr. Balázs Imre Ügyvédi Irodája Mobil: 30/9255-126 5600 Békéscsaba, Deák
NÉMETKÉR KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE februári adatok alapján frissítve
NÉMETKÉR KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE 2018. februári adatok alapján frissítve Németkér, Ady Endre u. 19. 254, 255, 256 H1 lakóépület (tájház) és utcai kerítés A zsúpfedeles kis lakóház a zsellérházak
Budapest XII., Széchenyi emlék út 4 (hrsz. 9237/2), Lakóépület. Dokumentáció helyi védelem törléséhez
Budapest XII., Széchenyi emlék út 4 (hrsz. 9237/2), Lakóépület Dokumentáció helyi védelem törléséhez Az épület a Széchenyi hegy északi, meredek lejtőjén helyezkedik el, a Svábhegyről a Széchenyi hegyi
Budapest III. kerület
Árpád fejedelem emlékműve Budapest III. kerület Katinyi mártírok parkja Hrsz.: 14723/3 DAY8 DESIGN Kft. 1014 Budapest Tárnok u. 22-24. Tel.:06-70-338-6444 1 ALÁÍRÓLAP Árpád fejedelem emlékműve Budapest
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Kramlik Kornélia Előterjesztő: Hegedűs
1. Az önkormányzat jelképei. Az önkormányzat jelképei: a címer és a zászló. 2. A címer
Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2014. (IV.10.) önkormányzati rendelete az önkormányzat címeréről, zászlajáról és használatuk rendjéről Beleg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Nagyrécse-Galambok kerékpártúra
Nagyrécse-Galambok kerékpártúra Túra hossza: 39 km Nehézsége: Könnyű Terep: Dombvidék A kerékpártúra Nagyrécsén a Kossuth u és a Petőfi u találkozásánál kezdődik (1). Innen a Kossuth úton a falut északi
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Tahitótfalu Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Szám: 2/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. január 18- án (szerda) 7,30 órakor tartott
2. A Rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba és a hatályba lépését követő napon hatályát veszti.
Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2015.(II.25.) önkormányzati rendelete az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodásáról szóló 12/2012.(V.23.) önkormányzati rendelet módosításáról
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak Mester Árpád polgármester, Bencsik János alpolgármester, Horváth Árpád képviselő / 3 fő /
1 Tormásliget Község Önkormányzat 8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tormásliget Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28-án 17.30 órakor megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Kastélyépület
1 Cím, megnevezés helyrajzi szám védettség foka
1. melléklet a 39/2017. (XII. 18.) önkormányzati rendelethez 1. A HV-A jelű védett épületek A B C D 1 Cím, megnevezés helyrajzi szám védettség foka nyilvántartási szám 2 Akácos u. 10. lakóház 6305 HV-A
20. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i rendes ülésére
20. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. január 26-i rendes ülésére Tárgy: Tájékoztató a Dombóváron található emléktáblákról Előterjesztő:
4/1997. (VII.11.) számú ÖNKORMÁNYZATI RENDELET. a címer és zászló alapításról és használatának rendjéről
Mány község képviselő testületének 4/1997(VII.11.) 4/1997. (VII.11.) számú ÖNKORMÁNYZATI RENDELET a címer és zászló alapításról és használatának rendjéről egységes szerkezetben a 16/2005. (X.28.) számú,
Gyékényes Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2003. (XI. 26.) Ökr. számú rendelete
Gyékényes Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2003. (XI. 26.) Ökr. számú rendelete A helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjéről Gyékényes Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület április 25-i ülésére a lejárt határidejű határozatokról
Városi Önkormányzat Polgármesterétől, Jegyzőjétől H-2740 Abony Kossuth tér 1. Telefon/fax: (53) 360-010 Előterjesztés készítésében részt vett: Titkárság Településfejlesztési Osztály Gazdasági Osztály Hatósági
DUNAVARSÁNY POLGÁRMESTERI HIVATAL ÚJ ÉPÜLET KOSSUTH LAJOS KŐSZOBOR
DUNAVARSÁNY POLGÁRMESTERI HIVATAL ÚJ ÉPÜLET KOSSUTH LAJOS KŐSZOBOR tervezet Dunavarsány, 2014. június MŰLEÍRÁS, KONCEPCIÓ Dunavarsányban élő alkotóművészként munkámmal szeretnék hozzátenni a város életéhez,
Lajosmizse Város Önkormányzat Ügyrendi Bizottságának üléséről készült jegyzőkönyv december 16.
Lajosmizse Város Önkormányzat Ügyrendi Bizottsága I/2-48/2009. Lajosmizse Város Önkormányzat Ügyrendi Bizottságának üléséről készült jegyzőkönyv 2009. december 16. Az ülésen hozott határozatok száma és
Törvényességi szempontból ellenőrizte: Szimoncsikné dr. Laza Margit jegyző
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Vagyonkezelési Osztály 1239 Budapest, Grassalkovich út 170. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Budapest XXIII., Bercsényi u. 17.
Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége:
Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: 2010. január 14. a Sátoraljaújhelyi Városvédő és Szépítő Egyesülettel, az Eötvös József Klubbal közösen megemlékezést
1. A rendelet hatálya
Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 34/2016. (XII.16.) önkormányzati rendelete Kiskunhalas város középületeinek, köztereinek fellobogózásáról, díszkivilágításáról Kiskunhalas Város Önkormányzatának
Kulturális Javak Bizottsága 2011. október 3-i ülés
Kulturális Javak Bizottsága 2011. október 3-i ülés Az ülés napirendje 1. Ligeti Antal (Nagykároly, 1823 Budapest, 1890): Az ifjú Mukácsy Mihály portréja [papír, ceruza, 450x610 mm, jelezve jobbra lent:
ELŐTERJESZTÉS. Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2015. február 26-i rendes nyílt ülésére
Iktatószám: 4/ 21- /2015. Tárgy: Vegyes ügyek. ELŐTERJESZTÉS Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 26-i rendes nyílt ülésére Előterjesztő: Szabó László polgármester Az
Karcag - a szobrok városa
Karcag - a szobrok városa Karcag a múlt valóságos panteonja. A város lakossága és a látogatók sok köztéri, közintézményi szoborban és más műalkotásban gyönyörködhetnek. Kun emlékhely a város határában
Mezőberény Város Önkormányzatának 10/1999.(IV.26.)MÖK. sz. rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról
1 Mezőberény Város Önkormányzatának 10/1999.(IV.26.)MÖK. sz. rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Mezőberény Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (a továbbiakban: Önkormányzat)
Védelembe helyezés 9/A.
Marcali Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 2/B. sz. előterjesztés MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK./2015. (...) önkormányzati R E
Javaslat a A Szent Imre templom épülete
Javaslat a A Szent Imre templom épülete Készítette: Czöndör Mihályné (név). (aláírás) Pusztaszabolcs, 2014. július 15. (település, dátum) (P. H.) I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás)
Szászi Értékek Értékőrzők javaslatai 2015.
Szászi Értékek Értékőrzők javaslatai 2015. Helyi értéktár bizottság (2013-ban alakult) tagság megújítása, új tagok felvétele, hivatalos Szervezeti és Működési Szabályzat megalkotása- további hivatalos
Alsóörs község Önkormányzat 8226 Alsóörs, Endrődi S.u.49. Tel.:(87) Fax: (87) E.
Alsóörs község Önkormányzat 8226 Alsóörs, Endrődi S.u.49. Tel.:(87)447-192 Fax: (87)447-192 E. mail:hivatal@alsoors.hu Szám:1/69-3/2017/Ált. Előterjesztés ingatlanok értékesítésére (volt polgármesteri
ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, 2008. május 29-i ülésére. Az előterjesztést készítette: VG Kft ügyvezetője
ELŐTERJESZTÉS Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, 2008. május 29-i ülésére Az előterjesztést készítette: Előterjesztő: Ferencz Péter VG Kft ügyvezetője dr.kelemen Márk polgármester Véleményezésre
Az önkormányzat jelképei 1.. A címer leírása 2..
KONDOROS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 1995. évi 18. (XII.18.) számú r e n d e l e t e A helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjéről Kondoros Nagyközség Önkormányzata az 1990. évi LXV.
Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottsága /l 0
Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottsága /l 0 Előterjesztő: Gazdálkodási Ügyosztály '..ftt?.sz. napirend ELŐTERJESZTÉS A
Kérem a tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztés tárgyában dönteni szíveskedjen!
BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a 2013. augusztus 28. napján tartandó Kt. ülésre Készítette: Handelné Kiscelli Ágnes vagyonhasznosítási referens Tárgy: Egyes állami ingatlanok
KISKUNHALAS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
KISKUNHALAS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 29/2008. (X.29.) Ktr.sz. rendelete Kiskunhalas város középületeinek, köztereinek fellobogózásáról, díszkivilágításáról A helyi önkormányzatokról szóló 1990.évi
ELŐTERJESZTÉS. 2012. augusztus 9-i rendkívüli ülésére
Új napirendi pont 25. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. augusztus 9-i rendkívüli ülésére Tárgy: Hamulyák Mihályról elnevezendő
Forgalomképtelen törzsvagyon
1 1. melléklet Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól 21/2013. (VII.18.) önkormányzati rendeletéhez Forgalomképtelen törzsvagyon
Mediterrán külső, modern belső MODERN HÁZAK LAKÁSOK 75
Élettér A kert fő attrakciója a nagyméretű, L alakú medence. Ha a nyári grillezéskor valakinek melege van, a padról akár egyenesen beledőlhet a vízbe 74 MODERN HÁZAK LAKÁSOK Mediterrán külső, modern belső
HAJDÚSZOVÁT. Elhelyezkedés. Földrajz, természeti adottságok. Történelem. Terület: 58,01 km 2 Lakosság: 3.173 fő Polgármester: Vass Sándor
HAJDÚSZOVÁT Terület: 58,01 km 2 Lakosság: 3.173 fő Polgármester: Vass Sándor Elérhetőség: Hajdúszovát Község Önkormányzata 4212 Hajdúszovát, Hősök tere 1. Telefon: 52/559-211, Fax: 52/559-209 Hajdúszovát
FELSİZSOLCA VÁROS KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE
FELSİZSOLCA VÁROS KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2008. ÉVI MUNKATERVE I. TESTÜLETI ÜLÉSEK IDİPONTJA ÉS NAPIRENDJE JANUÁR 15. 1. Köztisztviselıi teljesítménykövetelmények alapját képezı kiemelt célok meghatározása
Egy egész örökkévalóság őrzi mindannyiuknak sorsát, rendíthetetlen, mint a kőzet.
h ő sök beszéde, ZMNE / 2010. XI. 02. Assisi Szent Ferenc mondta egyszer: ha a császárral beszélhetnék, elrendeltetném vele, hogy a pacsirtáknak karácsony estéjén magot szórjanak a havas utakra, hadd legyen
J e g y z ő k ö n y v. 2013. január 9-i rendkívüli testületi üléséről
Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2013. sz. J e g y z ő k ö n y v Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. január 9-i rendkívüli testületi üléséről 2 Hosszúhetény
ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐ LAP. - az előterjesztés tartalmilag és formailag megfelelő - nem megfelelő
ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐ LAP E-szám: 24/2016. Tárgy: A Nagykovácsi Zenei Alapítvány helyiségkérelme Előterjesztő neve: Kiszelné Mohos Katalin polgármester Előadó: dr. Németh Zsanett aljegyző Az előterjesztés
PÁPAI JÁRÁSI HIVATALA
PÁPAI JÁRÁSI HIVATALA Ügyiratszám: VE-05D/EH/417-14/2017. Tárgy: 8330 Sümeg, Kompanik Zs. u. 8. alatti, 944. hrsz-ú ingatlanon épületek bontási és egészségház építésére megadott VE- 05D/EH/417-10/2017.
Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere
2. Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere 2339 Majosháza, Kossuth u. 34., Tel: 06/24-511-830, Fax: 06/24-511-831, E-mail: majoshaza@majoshaza.hu ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének
Előterjesztés. Sorszám: Ií. Tár2y: Intézményi Atcsoportosítások. Előterjesztő: Szvitán Zoltán pénzügyi osztályvezető
Sorszám: Ií Tár2y: Intézményi Atcsoportosítások Előterjesztő: Szvitán Zoltán pénzügyi osztályvezető Készítette: Hidasi Zoltán pénzügyi ügyintéző Véleményező bizottság: Pénzügyi, Gazdasági Bizottság Tervezett
M u t a t ó : Határozat: Rendelet Tárgy:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Csataszög Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. december 16ai Képviselő testületi üléséről M u t a t ó : Határozat: Rendelet Tárgy: 139/2014.(XII.16.) Napirendi pontok
Pásztó Városi Önkormányzat és a Nógrád Megyei Kormányhivatal között létrejött használati megállapodás módosítására
Pásztó városi önkormányzat 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. TEL.: (06-32) 460-155 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Szám: 1-88 /2015. A határozat meghozatala egyszerű szavazattöbbséget igényel.
T á j é k o z t a t ó. a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, átruházott hatáskörben. hozott döntésekről, fontosabb intézkedésekről
T á j é k o z t a t ó a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, átruházott hatáskörben hozott döntésekről, fontosabb intézkedésekről Előadó: Göntér Gyula polgármester Előterjesztést készítette:
S C.F.
Ref. 1121 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Torino Exkluzív luxusvilla eladó Torinó környékén LEIRÁS
Nemesvámos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013. (IX.26.) önkormányzati rendelete az önkormányzat jelképeiről
Nemesvámos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013. (IX.26.) önkormányzati rendelete az önkormányzat jelképeiről Nemesvámos Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk
EPÖL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 5/1998./VIII.28./SZ. ÖKT.RENDELETE A HELYI CIMER ÉS ZÁSZLÓ ALAPÍTÁSÁRÓL ÉS HASZNÁLATÁNAK RENDJÉRŐL
EPÖL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 5/1998./VIII.28./SZ. ÖKT.RENDELETE A HELYI CIMER ÉS ZÁSZLÓ ALAPÍTÁSÁRÓL ÉS HASZNÁLATÁNAK RENDJÉRŐL Epöl Község Önkormányzata az 1990. évi LXV.törvény 1.. /6/ bekezdésének a./
A régi iskolaépület HÁROM felhasználási lehetősége /tanulmányterv/
A régi iskolaépület HÁROM felhasználási lehetősége /tanulmányterv/ A régi iskolaépület HÁROM felhasználási lehetősége /tanulmányterv/ IDŐSEK OTTHONA /kevés beavatkozás/ SZOLGÁLTATÓHÁZ /régi épület bővítése/
JAVASLAT. a Budapest XXI. kerület Tamariska-domb területére KERÜLETI SZABÁLYOZÁSI TERV készítésére
BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER JAVASLAT a Budapest XXI. kerület Tamariska-domb területére KERÜLETI SZABÁLYOZÁSI TERV készítésére Készítette: Dr. Polinszky Tibor főépítész Előterjesztő:
CÍM 5609 sz. út mellett. HELYRAJZI VÉDETTSÉGI KATEGÓRIA 09 hrsz. H1. FUNKCIÓ Szent Vendel kápolna
5609 sz. út mellett 09 hrsz. H1 Szent Vendel kápolna Az állatvész elmúltávalhálából, a falu Állagmegóvás. egykori legelője szélén 1866-ban épített kápolna és az előtte álló kereszt jelentős építészeti
Pásztó Városi Önkormányzat és a Nógrád Megyei Kormányhivatal között létrejött használati megállapodás módosítására
Pásztó városi önkormányzat 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. TEL.: (06-32) 460-155 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Szám: 1-114 /2016. A határozat meghozatala egyszerű szavazattöbbséget igényel.
Javaslat a DIGI Kft. bérleti szerződéseinek módosítására és kiviteli terveinek jóváhagyására
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal 1239 Budapest, Grassalkovich út 170. KÉPVISELŐ - TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a DIGI Kft. bérleti szerződéseinek módosítására és kiviteli
Javaslat a.. helyrajzi számú, természetben a Budapest XXIII. kerület (cím). szám alatti ingatlan 4650/6750-ed részének értékesítésére
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának P O L G Á R M E S T E R E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ - TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a.. helyrajzi számú, természetben a
Tájház. Javaslat a. Mezőkovácsháza települési értéktárba történő felvételéhez. 1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm.
1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez Javaslat a Tájház Mezőkovácsháza települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Strifler Károlyné Mezőkovácsháza, 2016. november 30. HELYI ÉRTÉK