Ferdinánd Miksa, a tengerész
|
|
- Sándor Lakatos
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Ferdinánd Miksa, a tengerész április 10-én III. Napóleon francia császár javaslatára a mexikói konzervatív erők Ferenc József öccsét, Habsburg Miksát hívták meg Mexikó trónjára. Miksa azonban csak 3 évet tölthetett az ország élén. Amikor a francia csapatok amerikai nyomásra kivonultak Mexikóból, ő a nép szeretetében bízva továbbra is Mexikóban maradt, ám 1867 nyarán a juaristák elfogták és kivégezték. A történet közismert, s ha csak ennyit tudnánk Miksáról, bízvást tarthatnánk a helyzet reális felmérésére képtelen könnyelmű kalandornak, vagy romantikus álmodozónak. Ausztriában befutott megelőző tengerész-karrierje azonban bebizonyítja, hogy erről szó sincs az európai forradalmak éve után az Ausztria ellen lázadó Velence visszafoglalását követően Ausztria legfőbb célja az volt, hogy a saját flottája ereje megegyezzen az itáliai flották egyesített erejével. A főparancsnoki posztra meghívott dán admirális, Hans Birch von Dahlerup ezért 6 sorhajó, 10 fregatt, 6 korvett, 24 gőzös, 6 brigg, 6 sóner és 36 ágyúnaszád építését írta elő a következő esztendőre (természetesen ekkor még vitorlás hajókról volt szó). A tervet április 12-én Ferenc József jóváhagyta és szentesítette: flottatörvény lett belőle. A hajóépítés finanszírozására az évi 1,5 milliós rendes költségvetés mellé összesen 18 millió Ft rendkívüli juttatást biztosítottak, bevezették a német vezényleti nyelvet és a haditengerészet főparancsnoksága Velencéből az isztriai Polába költözött. A hadihajógyártást a megbízhatatlan Velence helyett pedig Triesztben szervezték meg és ide került a német tannyelvűvé váló haditengerészeti akadémia is. A flottatörvény megszületése mellett azonban más fontos esemény is történt ekkor a flotta életében: 1850-ben Ferdinánd Miksa főherceg Ferenc József császár 19 éves öccse belépett a haditengerészet kötelékébe. Miksa mindössze egy évvel volt fiatalabb a testvérénél. Míg a hűvös és fegyelmezett Ferenc József az Alpok vidékét és a bécsi udvart tekintette természetesnek, addig az érzékeny és intelligens Miksa délre, a tengerre vágyott. Először 1845-ben, velencei látogatásakor jelentette ki, hogy tengerész szeretne lenni. Később, amikor bátyja császárrá koronázása kényszerűen falat emelt Miksa és fivére közé (egykori játszópajtását Felségednek kellett szólítania, és ha látni akarta, audienciára kellett jelentkeznie), óhaja kéréssé vált. Bécsben Miksára nem várt fényes jövő. Bár Ferenc Józseffel együtt nőtt fel, az új császár tekintélye még nem volt stabil, nem volt hát szüksége társuralkodóra: Míg a tizennyolc éves Ferenc József beleszólhatott a világpolitika alakításába, addig Miksa számára tizenhét évesen bezárult a világ és nem maradt más dolga, mint élvezni a dinasztia tagjainak tétlen életét. Miksa viszont telve volt tettvággyal. A gyakran betegeskedő fiúnak jót tett a napfény és az enyhe mediterrán klíma, a tengeren az utazás közben nem volt érvényben az etikett, és végül: a tengerészek között eljátszhatta a legfőbb ember szerepét (a haditengerészet kötelékében kiképzője futaki Hadik Béla gróf, Hadik András dédunokája volt). Dahlerup aki sohasem lelkesedett különösebben az osztrák szolgálatért ekkor, főparancsnoki tisztét veszélyben érezve megvált hivatalától, amelyet Franz von Wimpffen gróf altábornagy vett át. Ő és mindenki más is tudta, hogy megbízatása ideiglenes jellegű, csak addig tart, amíg Miksa főherceg elég gyakorlatot szerez a főparancsnoki tisztség betöltéséhez. Érdeklődő, buzgó és kötelességtudó hadnagy dicsérte a tengernagy. Ezután hamarosan megkezdődött Miksa tíz éves, a flottára döntő befolyással bíró tengerészeti pályafutása, amelynek főbb állomásait Krámli Mihály kutatásai alapján foglaljuk össze:
2 1. kép: Ferdinánd Miksa, mint korvettkapitány Forrás: : Ferenc József ellentengernaggyá léptette elő 22 éves öccsét, Miksát és kinevezte a haditengerészet főparancsnokává. Miksa, aki tehetségesebb volt bátyjánál, ambícióit immár a haditengerészet főparancsnokaként élhette ki. Miksa sosem engedelmeskedett a felső hatóságoknak a haditengerészet 1856 végéig formailag a hadsereg-főparancsnokság (Armeeoberkommando) alá volt rendelve hanem azokat megkerülve, mindig egyenesen a császárhoz ment. Ferenc József pedig, amíg egyeduralkodóként tehette, szabad kezet adott öccsének, főleg amikor a flottaépítési program pénzügyeiről volt szó. Miksa még 1854-ben utasítást adott egy sorhajó építésére Polában és a RADETZKY mintájára két modern immár csavargőzös fregattéra Triesztben, valamint, a rebellis olaszokkal szembeni minden félelmet félretéve, a velencei Arzenálban két gőzkorvettére. 1856: Miksa nem csak hajóépítésre költött nagy összegeket, hanem a flotta parti létesítményeire is. Polában újabb szárazdokkot építtetett és lerakatta az Arzenál alapkövét, amelytől vasúti összeköttetést létesített Trieszt felé, az új haditengerészeti akadémiát pedig Fiuméba költöztette. A flotta nagy kiadásait nem fedezte a flottatörvényben megállapított összeg, különösen a 1,5 milliós működési költség volt kevés, mert azt még vitorlásokra szabták, viszont a gőzhajók üzeme a magas szénköltség miatt jóval többe került. Miután Ferenc József szabad kezet adott öccsének, a haditengerészet költségvetése évi 5 millió forint fölé emelkedett. Mindezek mellett 1856-ban az altengernaggyá előlépett Miksának sikerült keresztülvinnie a haditengerészet adminisztrációjának reformját. Az pénzügyi évtől a haditengerészet önállóvá vált és pénzügyileg függetlenedett a hadseregtől. Miután a flottának külön költségvetése lett, a hadsereg vezetői nem mondhatták többé, hogy a haditengerészet tőlük veszi el a pénzt ban Miksát a haditengerészet önállósításán kívül még egy ambiciózus terv foglalkoztatta. A cs. kir. haditengerészet fennállása óta még egyetlen osztrák hajó sem kerülte meg a Földet. Erre a nagy vállalkozásra kedvenc hajóját, a NOVARA fregattot szemelte ki, az expedíció parancsnokául pedig Wüllerstorf-Urbair-t, a tudós tengerészt.
3 Ferdinánd Miksa az utazás tervezésébe és megvalósításba a kor legismertebb hazai és külföldi tudósait is bevonta. Kapcsolatba lépett például Alexander von Humboldttal, valamint az angol Sir Roderick Murchinsonnal, akik lelkesen támogatták az ötletét. Mindnyájan meglátták ugyanis azt a lehetőséget, amellyel a korábbi expedíciók munkájára építve, tovább bővíthetik a tudományos ismereteket és újabb természetrajzi mintákat gyűjthetnek a távoli földrészekről Az expedíció magyar tagjai (Gaál Béla, Kalmár Sándor, Máriássy Mihály, Semsey Gusztáv, Schwarz Ede és Xantus János) révén ugyanakkor a magyar hajózástörténet és földrajztudomány is sokat köszönhet neki. Az út előkészületeként a külügyminisztérium biztosította a hajó semlegességének nemzetközi elfogadottságát (amire később szükség is lett, mert a NOVARA útjába beleesett az 1859-es háború). A fregatt keleti irányban kerülte meg a Földet: április 30-a és augusztus 30-a között tengeri mérföldet tett meg. A klasszikus kínai irodalomtól a jótékony rebarbaragyökérig számos anyagot gyűjtött. Az utazás tudományos eredményeit a cs. kir. Udvari- és Államnyomda 21 kötetbe gyűjtötte, amelyet Charles Darwin a felvilágosító közlemények lenyűgöző gyűjteményének nevezett. 1857: A NOVARA indulása előtt egy hónappal, Radetzky nyugalomba vonulása után, Ferenc József Miksát Velence és Lombardia kormányzójává nevezte ki. Miksa nem adta fel a haditengerészet főparancsnoki tisztét, fel-alá utazott Milánó és Trieszt között. Helyetteseként Triesztben Anton von Bourguignon ellentengernagyot hagyta. Milánóban Miksát hidegen fogadták. Hamarosan liberális reformokat javasolt a helyzet javítására, ám Bécsben szinte mindenki az abszolutizmus és a bürokratikus centralizmus mindenhatóságában hitt, ezért a reformokból nem lett semmi. Nagy örömére, 1859 tavaszán visszatérhetett a haditengerészethez. 1858: Több év halogatás után, Ferenc József végül felülvizsgálta és módosította a flottatörvényt. Az új rendelkezés szerint a 6 sorhajónak, a fregattoknak és a korvetteknek már csavargőzösként kellett megépülniük. A korvettek tervezett száma 6 maradt, a fregattok számát 10-ről 12-re emelték. A briggeket, sónerokat és ágyúnaszádokat törölték a tervekből. Helyettük partvédelmi célokra 12 csavarhajtású ágyúnaszádot kellett építeni végén Ausztria 3 gőzfregattal (RADETZKY, DONAU, ADRIA) 2 gőzkorvettel (ERZHERZOG FRIEDRICH, DANDOLO), és 3 csavargőzös ágyúnaszáddal rendelkezett. A KAISER sorhajó teste hiába készült el, a gépe nem érkezett meg Angliából. Az osztrák ipar pedig még nem tudott nagy hajógépeket előállítani, ezért nagyban függött a külföldtől nyarán III. Napóleon francia császár és Cavour szárd-piemonti miniszterelnök titkos szerződést kötött, melyben Nizza és Savoya átadásáért cserében katonai segítséget ígért Ausztria ellen. A flottára fontos feladat várt. Miksa kétféle haditervet dolgozott ki. Az egyiket arra az esetre, ha a Szárd Királyság egyedül szállna hadba, ekkor mindenáron csatát akart vállalni, bízva a győzelemben, míg a francia hadbalépés esetén kizárólag a partvédelemre kívánt összpontosítani. 1859: Tavasszal Ausztria, erejében bízva és Piemont provokálására, megindította a háborút. Április 28-án, két nappal azután, hogy a piemontiak visszautasították az osztrák ultimátumot, Miksa személyesen vette át a flotta parancsnokságát. Május 3-án Franciaország is belépett a háborúba és két hét múlva erős francia flotta jelent meg az Adrián. A franciák hadba lépése értelmetlenné tette a döntő ütközetre vonatkozó tervet és a partvédelem került előtérbe. A legjobb hajókat Pólában gyűjtötték össze, a többi pedig a dalmát partvidék különböző pontjain foglalt el védelmi pozíciót. Június 2-án az egyesült francia-piemonti flotta blokád alá vette Velencét, július elején pedig elfoglalták Lussin szigetét, amely egy későbbi partraszállás bázisa lett volna. Időközben a háború eldőlt a szárazföldön, Ausztria vereséget szenvedett Magentánál (június 4.) és Solferinónál (június 24.), a porosz mozgósítás hírére pedig III. Napóleon gyorsan fegyverszünetet kötött Ferenc Józseffel Villafrancában (július 11.). Szövetséges nélkül Cavour nem folytathatta tovább a háborút; kompromisszumos béke született, Piemont megkapta Lombardiát, míg Velence osztrák kézen maradt. Itáliában azonban a háború nyomán visszafordíthatatlan folyamatok indultak el, amelyek eredményként új hatalom jelent meg 1861-ben az Adria nyugati partján, az Olasz Királyság.
4 A cs. kir. haditengerészet egyetlen sikeres akciót könyvelhetett el a háború folyamán, amikor elfogtak egy francia kereskedelmi hajót és Zára kikötőjébe vitték. A haditengerészet és Miksa szerencséjére, mintegy gyógyírként a flotta gyenge háborús teljesítményére, épp egy hónappal a békekötés után, hazaérkezett föld körüli útjáról a NOVARA. Triesztben hatalmas pompával és demonstratív flottafelvonulással fogadták a fregattot. Az ünneplés feledtetni kívánta a háborús kudarcot és a flotta meggyengült morálját volt hivatva erősíteni. A NOVARA legendássá váló útja valóban jó hatással volt a haditengerészetre, amely nagyobb publicitást kapott, nőtt a népszerűsége és a tengertől távol eső területek fiataljai is kedvet kaptak a tengeri szolgálatra. 1860: Az 1859-es itáliai háború kudarca után Miksa rájött, hogy a haditengerészetet úgy védelmezheti meg legjobban a belső ellenfeleitől, ha offenzívát indít a flotta növeléséért. Meg sem várva kritikusainak első támadását, nagy és erős, Ausztria hatalmi állásához méltó flotta felállítását javasolta Ferenc Józsefnek. Ám küzdelmét megnehezítették az abszolutizmus végetértével bekövetkezett politikai változások és a páncélos hajók megjelenésével ugrásszerűen megnövekvő hajóépítési költségek. Ebben a harcban legnagyobb szövetségese éppen Ausztria ádáz ellensége, az egyesült Olaszország fenyegető tengeri hatalma lett. Az 1859-es vereség után politikai reformok kezdődtek Ausztriában. Az abszolutizmus rendszerét jelképező személyeket menesztették, az október 20-án kiadott Októberi Diploma pedig helyreállította az országgyűléseket és a tartományi gyűléseket, a pénzügyeket pedig a birodalmi tanács hatáskörébe utalta. Az igazán nagy csapást a Februári Pátens (1861. február 26.) jelentette Miksa törekvéseire, ugyanis ezután a törvényhozó testületté formált birodalmi tanács döntött a haditengerészet költségvetéséről (is). Miksa ezidáig mentesült a parlamentáris kontroll alól, de ezentúl a birodalmi tanács nem éppen haditengerészet-párti többségével is meg kellett küzdenie. Az as esztendő nem volt túl szerencsés a haditengerészet számára. Ferenc József elutasította öccse javaslatát a flotta növeléséről és törölte a tervezett második sorhajó építését ban a flotta támogatójának számító Karl von Bruck pénzügyminiszter a kirobbant pénzügyi botrány miatt öngyilkos lett; utóda, Ignaz von Plenert, a haditengerészet egyik legádázabb ellenségének bizonyult. Az 1861-es évre mindössze 5 millió forintot javasolt a flottának, ami az előző évi költségvetésnek csak a felét tette ki. Miksa a miniszter javaslatára egy pamflettel válaszolt, amelyben a birodalmi tanács hazafias érzéseire apellált a flotta költségvetésének megállapításakor. Hamarosan előhozakodott a saját, 14,8 millió forintos előterjesztésével, de végül a haditengerészet 1861-es költségvetése 7,4 millió forint lett. 1861: március 17-én Viktor Emánuel felvette az Olaszország királya címet, április elején pedig hivatalosan is megalakult az olasz királyi haditengerészet. Olaszország nem csak Ausztriától tartott, hanem a Bourbon Spanyolországtól is, ezért feszített ütemű flottafejlesztésbe kezdett, amit azután is folytatott, hogy kiderült: Ausztria és Spanyolország nem készül közös akcióra. Az olasz flotta fejlesztését ekkor már az erősödő irredentizmus indokolta, amely nemcsak Velencét és Rómát, hanem Isztriát és Dalmáciát is a királysághoz akarta csatolni. Olaszország rövidesen Európa negyedik legerősebb hadiflottájával rendelkezett, s egyre komolyabb kihívást jelentett Ausztriának. Az olasz egység kivívásával ráadásul pontosan egybeesett a haditengerészeti technika forradalmi átalakulása, a páncélos hadihajók megjelenése. A francia GLOIRE, majd az angol WARRIOR megjelenése egy csapásra korszerűtlenné tette a fahajókat és egy-két éven belül már tucat-számra épültek a páncélos hadihajók a világ hajógyáraiban. Minden, magát valamire tartó flotta megszakította fahajó-építési programját és páncélosokat kezdett építeni, vagy ha erre technikailag nem volt képes, akkor külföldről rendelt. Ám mindez drasztikus költségnövekedéssel járt együtt, egy páncélos hajó ára kétszerese-háromszorosa volt egy hasonló méretű fahajóénak késő őszén, a
5 Nápolyi Királyság összeomlása után megjelent egy névtelen pamflet, amelyet az irodalom Miksának tulajdonít. A szerző az olasz veszélyre hívta fel a figyelmet, és Dalmáciát Ausztria Achilles-sarkának nevezte. Az olasz fenyegetés elhárítására erős osztrák haditengerészetet javasolt, melynek költségeire 30 millió forint megszavazását tartotta szükségesnek. Ha esetleg nem is maga Miksa volt a szerző, az írást minden bizonnyal ő sugallta, mert annyira egybevágott törekvéseivel. Miksa ebben az időben dolgozta ki véglegesen flottaprogramját, és november végén pályafutásának egyik legkockázatosabb lépésére szánta el magát: még mielőtt a birodalmi tanács jóváhagyta volna a flottaprogramot, válaszként az olaszok Franciaországtól rendelt két páncélosára, személyesen két páncélos fregatt építését rendelte el a cs. kir. flotta számára. Ferenc József február 5-én hagyta jóvá öccse lépését, de a páncélos hajók építése számos problémát vetett fel. A forint mélyrepülése miatt Ausztria nem fordulhatott külföldi hajógyárhoz, mint az olaszok, a hajókat hazai bázison kellett megépíteni. A hajók megtervezése a zseniális, de még tapasztalatlan Josef von Romako feladata lett, a fa hajótestek megépítését a trieszti Navale Adriatico hajógyárra bízták. Ausztria, szerencséjére, ekkor már rendelkezett két olyan gépgyárral, amelyek alkalmasak voltak nagy hajógépek előállítására. A legnagyobb gondot a páncéllemezek beszerzése jelentette, végül erre is találtak hazai vállalkozót, de kis kapacitása miatt a páncélzat egy részét, kalandos úton, Franciaországból kellett átcsempészni. Végül a tervet sikerült végrehajtani: 1862-ben szolgálatba állt a flotta első két páncélosa, a DRACHE és a SALAMANDER, építési költségük egyenként 2,3 millió forintra rúgott. Miksa tudta, ha folytatni akarja a páncélosok építését, a jövőben még nagyobb költségvetést kell biztosítania a flottának áprilisában összeültek a csonka birodalmi tanács követei. Miksa személyesen nem képviselhette a flottát a tanács előtt, ezért Wüllerstorfot bízta meg, hogy próbáljon minél több pénzt megszavaztatni, de a tanács Plenert pénzügyminiszter 6 milliós javaslatát fogadta el. Nem sokkal ezután érkezett meg a hír, hogy Olaszország két újabb páncélost rendelt, ezúttal az Egyesült Államokból. Miksa ekkor 3 újabb páncélos fregatt építését, továbbá a NOVARA és a SCHWARZENBERG gőzfregattá alakítását javasolta, 9,1 millió forintért, de a tervet Schmerling miniszterelnök és a pénzügyminiszter elutasította. A császár azonban közbelépett, és október 20-án megparancsolta a terv végrehajtását. A császári közbelépés visszaütött a haditengerészetre: a flotta és a haditengerészeti adminisztráció élén egyaránt álló főherceg nem illett már az új rendszerbe, melyben a hadsereg immár a felelős hadügyminiszter alá volt rendelve, ezért sokan távozását követelték. Miksa fontolgatta, hogy lemond, de attól tartott, hogy ez esetben a flotta fejlesztése félbeszakad. Végül a helyzetet úgy oldották meg, hogy 1862 januárjában létrehoztak egy új minisztériumot, a flottáért és a kereskedelmi tengerészetért felelős Tengerészeti Minisztériumot (Marineministerium), amely 1865-ig állt fenn, Miksa ezután formálisan csak a flotta tevékenységét irányította. 1862: A flotta fejlesztésének kérdése az új minisztériummal nem oldódott meg, ezért Degenfeld hadügyminiszter 1862 februárjában speciális bizottság létrehozását javasolta, hogy az döntsön a flotta jövőbeli szerepéről és fejlesztési irányáról. A 11 tagú bizottságban Wickenburg tengerészeti miniszteren kívül két ember képviselte a haditengerészetet. A következő hetekben Ausztriában parázs vita robbant ki a partvédelmi és a nyílt tengeri hadiflotta hívei között. A partvédelmi tábor vezére, Karl Möring, pamfletet adott ki Miksa tengerészeti elképzelései ellen. Ebben az erősen flottaellenes légkörben ült össze a bizottság március án és végül 6:5 arányban a flotta további fejlesztése mellett döntött. Nem sokkal ezután érkezett meg a hampton roads-i ütközet híre, és ezután már senki sem kételkedhetett a páncélos hajók szükségességében. Nem kis részben ennek köszönhetően a haditengerészet évi költségvetése rekordnagyságot, 17,2 millió forintot ért el.
6 Ám a VIRGINIA és a MONITOR harcának híre Olaszországban is hasonló hatást váltott ki és a torinói kormány még feszítettebb ütemű flottaépítési programba kezdett. Olaszország 1863-ban már egy 14 páncélosból közöttük egy toronyhajóból álló flottát tervezett, melyek közül csak 4 épült volna hazai üzemben, a többi Franciaországban és Angliában. A hatalmas pénzügyi terheket azonban az olaszok sem bírták, és 1864-ben gátat szabtak a haditengerészet túlköltekezésének. Végül Olaszország 1866-ig 12 páncélos hajót állított szolgálatba, Ausztria 7-et. Az 1862-es költségvetés hatalmas győzelem volt Miksa számára, de egyben az utolsó győzelem is ban a tervezett újabb három páncélos fregatt helyett csak kettőre adott pénzt a költségvetés, és a KAISER sorhajó páncélozásának tervét is elvetették. Miksa, hogy javítsa a haditengerészet viszonyát Béccsel, a hajóépítésen kívül minden területen visszafogta a költekezést. Kevés hajót állított szolgálatba, és az as görög válság idején egy kis hajórajon kívül nem küldött hadihajókat az Adrián kívülre. Miksa új forrásokat igyekezett szerezni a páncélos-program finanszírozására, ezért 1862 novemberében tárgyalásokat kezdtek egy angol fegyverkereskedővel néhány páncélozatlan osztrák hadihajó eladásáról a Konföderáció részére. A hajók árából egy újabb páncélos fregattot lehetett volna építeni, de végül az üzlet nem jött létre telén Anglia három, a Konföderáció részére épülő, ám annak közelgő veresége miatt eladatlanná vált páncélost ajánlott fel Ausztriának, de a túl magas vételár miatt, hiába lelkesedett Miksa a tervért, végül egyet sem vásároltak meg : A parlamentáris intézmények behozatala megnehezítette a főhercegek életét. A hatvanas évek elején Ferenc József kénytelen volt az uralkodóház tagjait sorra elmozdítani a valódi hatalmat jelentő pozíciókból és belátható időn belül ez a sors várt volna Miksára is. A császár öccse, mint nagy költekező, nem volt túlságosan népszerű a birodalmi tanács szemében, ezért nem számíthatott újabb, felelős pozícióra. A Habsburg birodalmon belül minden lehetőség megszűnt Miksa számára, hogy ambícióinak és rangjának megfelelő hivatalt kapjon, ezért egy külföldi trón elfoglalása jelentette számára az egyetlen esélyt a vágyaihoz és méltóságához illő élethez. Már 1861 októberében elkezdődtek a tárgyalások a mexikói trón elfoglalásáról, közben egy ideig a görög királysággal kacérkodott, végül 1863-ban egy mexikói küldöttség formálisan is felajánlotta a koronát. Miksa úgy érezte, addigi tevékenysége biztosította a flotta jövőjét, ezért 1864 januárjában lemondott a haditengerészet főparancsnoki tisztéről, és április 10-én aláírta a miramari szerződést, melyben a mexikói császári címért cserében lemondott esetleges ausztriai trónigényéről. Április 14- én a NOVARA fedélzetén elindult Mexikó felé, ahol császársága három év múlva, harmincöt éves korában, a kivégzésével ért véget. A sors furcsa fintora, hogy Miksa császár holttestét ugyanaz a hajó, szeretett NOVARÁ-ja szállította Triesztbe, mint, amelyen a kaland elején Mexikóba érkezett. Ferdinánd Miksa a cs. kir. haditengerészet egyik legnagyobb formátumú parancsnoka volt, aki modernizálta és ütőképessé tette a flottát. Tehetségét és személyiségének dinamizmusát latba vetve egy évtizeden át küzdött azért, hogy Ausztria gyenge harmad vonalbeli országból erős másodrendű tengeri hatalommá váljon, amely hathatósan meg tudja védeni érdekeit az Adrián és a Földközi-tenger keleti medencéjében között megszűnt a tisztikarban az olaszok dominanciája, helyüket túlnyomó részt osztrák-német tisztek vették át. A flotta, most már legfelsőbb akaratból, a flottatörvény segítségével, megindult a növekedés és a korszerűsödés útján és a hadseregtől is sikerült függetlenné válnia. Miksa személyében pedig olyan parancsnoka lett, akinek ambíciói, képességei, és főleg lehetőségei minden addigi parancsnokéit messze meghaladták ig neki köszönhetően 7 páncélos fregatt, 1 sorhajó, 5 gőzfregatt és 2 gőzkorvett épült, tehát a flottaterv közel került a teljes megvalósuláshoz.
7 Miksa főparancsnokságának tíz esztendeje a haditengerészet történetének egyik legragyogóbb, legdinamikusabban fejlődő korszaka volt. Munkájának gyümölcsei még életében, de már Mexikóba távozása után értek be: az olasz flotta felett aratott 1866-os a lissai tengeri győzelmet és a haditengerészet nemzetközi elismerését amire nagyon vágyott még megérhette (igaz nem főparancsnokként), s ha nem vitte volna keresztül páncélos-programját, Ausztria történelme bizonyosan másként alakul. 2. kép: Ferdinánd Miksa szobra miramari kastélya kertjében (a szobrot eredetileg Triesztből szállították ide az olaszok a város 1918-as megszállása után, s csak 1914-ben helyezték vissza eredeti helyére, a városba) Forrás: Dr. Balogh Tamás
8 A mexikói kaland kronológiája június 19-én délelőtt 10 órakor a Mexikóvárostól nyugatra fekvő Queretaro városa mellett fekvő Harangdombon (Cerro de las Campanas) kivégezték I. Miksa mexikói császárt, osztrák főherceget, az osztrák császári-királyi Haditengerészet korábbi főparancsnokát, aki között Mexikó császára volt. Az érdeklődők kedvéért rövid összefoglalását adjuk a második mexikói császárság négy esztendejének Január 25.: Június: Kiadták az állam elleni bűncselekményekről szóló törvényt. Ez a köztársasági törvény minden mexikóit halállal fenyegetett, aki külföldi lobogó alatt harcol, vagy bármilyen módon a republikánus kormány elleni lázad később ez volt az Miksa császár és követői kivégzésének. Benito Juarez mexikói köztársasági elnök újraválasztása és a magas rangú egyházi személyek, köztük Antonio Pelagio Labastida y Dávalos mexikóvárosi érsek, kiutasítása.
9 Július 17.: Október 31.: December 8.: December 11.: A mexikói kongresszus felfüggeszti a külföldi hatalmakkal szembeni adósságok törlesztését. Franciaország, Nagy-Britannia és Spanyolország aláírja a londoni egyezményt, amelyben megállapodnak, hogy együttes erővel kényszerítik Mexikót adósságai kiegyenlítésére. A spanyol flotta és a hadsereg Kubából Veracruzba hajózik. A kongresszus rendkívüli jogokkal ruházza fel Juarez elnököt Január 1.: Január 6-8.: Február 27.: Március 5.: Április 9.: Április 24.: Május 5.: Június 14.: Az Egyesült Államok figyelmezteti Mexikót, hogy a polgárháború miatt nem tud a nemzetközi konfliktusban a segítségére lenni. A brit és a francia flotta is megérkezik Veracruzba. A francia flotta beveszi Campechét. Lorencez tábornok a francia hadsereg parancsnoka Mexikóba érkezik. Nagy-Britannia és Spanyolország a csapatkivonásról dönt. Az utolsó brit és spanyol katona is elhagyja Mexikót. A mexikói hadsereg Zaragoza tábornok vezetésével jelentős győzelmet arat a Lorencez tábornok vezette francia sereg felett Pueblánál. A mexikói hadsereget a franciák körülzárják Orizabánál Verecruz tartományban. Szeptember 21.: Francia erősítés érkezik Mexikóba. Október 1.: Október 16.: Október 23.: December 12.: 1863 Január 15.: Március 16.: Április 30.: Május 7.: Május 17.: Lorencez leváltása. Utóda Forey tábornok. További francia seregtestek érkeznek Bazaine tábornok vezetése alatt. Tampico városát elfoglalja a francia hadsereg. Jalapa harc nélkül kerül Bazaine kezére. Francia hadihajók Acapulcót bombázzák. A Forey tábornok vezette francia seregek az ország belsejébe vonulnak és ostrom alá veszik Pueblát. A francia Idegenlégió 1. hadseregének 3. százada szó szerint az utolsó emberig harcol Cameronénál. Ez alapozza meg a légió későbbi félelmetes hírnevét. Comofort tábornok mexikói felmentő seregét Bazaine tábornok francia hadserege megsemmisíti San Lorenzo mellett, Pueblától délre. Puebla megadja magát a franciáknak. Május 31.: Juarez elnök és a republikánus kormány elhagyja Mexikóvárost és az államkincstárral együtt északra menekül. Június 7.: Június 16.: A Bazaine tábornok vezette első francia seregtestek behatolnak Mexikóvárosba. A Forey tábornok vezette fősereg Június 10-én követi őket. Forey tábornok Legfelső Tanácsot (Superior Junta) nevez ki és a konzervatív Almonte mexikói tábornokot állítja az élére, mint az ország ideiglenes elnökét.
10 Június 21.: Július 10.: Október 1.: Október 3.: A 35 tagú Legfelső Tanács első ülése. A Legfelső Tanács kikiáltja a katolikus császárságot és Ferdinánd Miksa főhercegnek, Ferenc József császár, az osztrák és magyar uralkodó öccsének ajánlja fel a koronát. Forey tábornok leváltása. A főparancsnoki tisztségben Bazaine tábornok követi. A Legfelső Tanács által kiküldött mexikói küldöttség (Comisiòn Mexicana) a Trieszt melletti miramari kastélyéban felkeresi Miksa főherceget, aki kijelenti, hogy csak a monarchiát és a személyét megerősítő népszavazást követően hajlandó elfogadni a felajánlott koronát. A népszavazást a francia hadsereg biztosította magas részvétel mellett megtartják. Cesare dell'agua: Ferdinánd Miksa meghívása a mexikói trónra. A képről Jókai Mór ír "Egy dráma szavak nélkül" c. novellájában a Miramar kastélyban tett látogatásakor átélt élményei alapján: "Két olajfestmény az oldalfalon, egyik a mexikói meghívó küldöttség fogadtatását, másik a mexikói partra kilépést ábrázolja. Csupa arcképek. Hogy Miksa császár a mexikói fogadtatástól nem riad vissza, azt erős jellemében indokolva találom, hanem hogy a mexikói meghívó deputatiótól meg nem ijedt, az előttem megfoghatatlan. Ezek az alakok mind azt a benyomást teszik a szemlélőre, mintha simára borotvált, fekete frakkba, fehér kesztyűbe bújtatott, életükben először fésülködött Danérosok volnának, nyárspolgárokká álcázott cinkosai Fra Diavolónak. Nincs közöttük egy kép, kiből az ember kinézné, hogy rá lehet bízni az útitáskáját. Hanem hát a tengerész délibábja Pizarro hőseit alkotta belőlük, s az újvilág partját elhozta Miramár alá."
11 Cesare dell'agua: A birodalom, amelyben nem nyugodott le a nap - festmény Miksa miramari kastélyában, amelyet a mexikói küldöttség látogatása után a császár európai rezidenciájává alakítottak. A kép a "trónterem" falát díszítette. Üzenete világos, hisz' a legendás Habsburg uralkodó, V. Károly császár élete élénken foglalkoztatta Miksát. Alighanem folyamán Brazíliába tett uatzása idején (ahol unokatestvére, II. Péter császár uralkodott), rokonlátogatással egybekötött botanikai kutatóútján fogant meg benne a Mexikótól Brazíliáig húzódó amerikai Habsburg testvér-császárságok ideája Január 7.: Február 6.: Április 4.: Április 10.: Május29.: Június 3.: Június 12.: Július 3.: Szeptember 1.: November: A francia csapatok Bazaine tábornok vezetésével elfoglalják Guadalajarát. A francia csapatok Douay tábornok vezetésével elfoglalják Zacatecast. Az USA Kongresszusa egyhangúan elutasítja a mexikói monarchia elismerését. Miksa főherceg elfogadja a mexikói koronát és aláírja a miramari egyezményt. Miksa és Sarolta Veracruzba érkezik az SMS NOVARA fregatt fedélzetén. Acapulcót elfoglalják a Franciák. A császár és a császárné Mexikóvárosba érkezik. A franciák elfoglalják Durangót. Bazaine tábornokot kinevezik marsallá. A köztársaságiak jelentős vereséget szenvednek Sinola és Jalisco mellett.
12 Cesare dell'agua: A császári pár indulása. A képen feltűnik a Miramar-kastély előtt horgonyzó S.M.S. NOVARA fregatt, a császár környezetében pedig több magyar nemes. Az es forradalom és szabadságharc leverése után ez nem véletlen. A magyarokat kedvelő Miksa - aki nem mellesleg kiválóan beszélt egyebek között magyarul is (a nyelvre testvérével, Ferenc Józseffel együtt Nemeskéry Kiss Pál apát tanította) - a honvédségben viselt rangjukhoz képest egy rangosztállyal történő előléptetést garantált minden vele tartó önkéntesnek. Mindent egybevetve 1047 magyar nemzetiségű katona harcolt Mexikóban a császár oldalán, a képzettség nélküli közkatonától a katonai akadémiát végzett tisztekig. Közülük többen különlegesen kimagasló beosztásokat töltöttek be, így többek között számos jelentős mexikói város köztük a főváros, Mexikóváros katonai parancsnoka is magyar származású volt. De találunk magyarokat a császár közvetlen közelében is. A magyar katonákban feltétlenül bízó Miksa személye testőrségének összeállításakor a következőket jelentette ki: Ennek mind a tizennégy tagja feddhetetlen magatartású és minősítésű, kipróbált hűségű magyar legyen. Követelmény még a tekintélyt sugárzó külső megjelenés és a körszakáll megnövesztése. Nem tervezetten, de Tüdős József huszártizedes, Miksa inasa és bizalmasa is kivételes helyzetbe került: végig kellett néznie a trónfosztott császár kivégzését, majd szomorú kötelességeként a kivégzett uralkodó véres ingét neki kellett átadnia a gyászoló édesanyának Február 9.: Március 29.: A francia hadsereg Bazaine marsal vezetésével elfoglalja a Porfirio Diaz tábornok által védett Oaxacát. A francia flotta és a szárazföldi csapatok elfoglalják Guyamast.
13 Április 11.: Április-Május: Július 11.: Október 3.: Október 21.: November 8.: A köztársaságiak legyőzik a belga önkénteseket és a császári csapatokat Tacámbaro mellett Michoachán tartományban. Sinola és Chihuahua állam a republikánusok kezébe kerül, akik több jelentős várost elfoglalnak a Rio Grande mentén. A belgák legyőzik a köztársaságiakat a második tacámbarói csatában. Miksa császár kibocsájtja hírhedt fekete dekrétumát, amely az 1861-es hasonló republikánus törvény mintájára kivégzéssel fenyeget minden mexikóit, aki a köztársaság mellett fog fegyvert. Néhány magas rangú köztársasági katonát és polgári személyt kivégeznek a császári csapatok a fekete dekrétum alapján. Hivatali idejének lejárta ellenére Juarez elnök hivatalban marad az intervencióra hivatkozva; a köztársaságiak Matamorost ostromolják Február 12.: Március 25.: Május 6.: Május 31.: Július 8.: Július: Július 26.: Augusztus 5.: Az Egyesült Államok diplomáciai jegyzékben követeli a franciák kivonulását Mexikóból, egyidejűleg megkezdi a fegyverszállításokat a köztársaságiaknak. A köztársaságiak elfoglalják Chihuahua tartományt. Az Egyesül Államok hivatalosan tiltakozik Ausztriánál a mexikói osztrák önkéntes alakulat miatt. III. Napoleon francia császár bejelenti a mexikóban állomásozó francia csapatok kivonásának megkezdését. A Mariano Escobedo tábornok vezetése alatt álló köztársasági csapatok legyőzik a császári csapatokat Santa Gertrudisnál (Nuevo Leon tartományban) és visszafoglalják Guadalajarát. A köztársasági csapatok visszafoglalják Matamorost, Tampicót és Acapulcót. A franciák kiürítik Montereyt. A franciák evakuálják Saltillót. Augusztus 11.: Sarolta császárné eredménytelenül könyörög több francia katonáért III. Napóleonnak. Szeptember: A franciák kiürítik Guyamast és feladják egész Sonora tartományt. Szeptember 18.: Miksa császár kormányának francia tagjai lemondanak. Október 3-7.: December 6.: A köztársasági sereg Diaz tábornok vezetésével legyőzi a császári csapatokat Miahuatlànnál Oaxaca tartományban.november: A köztársaságiak elfoglalják Oaxacát és Zacatecas tartomány egy részét, San Luis Potosit és Guanajuatót. Az osztrák és a belga önkéntes alakulatokat feloszlatják és maradékaik beolvadnak a nemzeti császári hadseregbe. (4 648 életben maradt és fogságba nem esett tagjuk dönt a maradás mellett, másik önkéntes igyekszik elhagyni Mexikót).
14 Miksa Amerikában mindenkinek idegen volt. A Monroe-elvre tekintettel az USA egyetlen percre sem ismerte el császárságát, a franciák bábcsászárt akartak, az indián lakosság nevében és a jogfolytonosságra hivatkozva pedig még az utolsó azték uralkodó, az 1540-ben elhunyt Montezuma egyenesági leszármazottja, a spanyol Montezuma gróf is levélben tiltakozott a császári cím elfogadása ellen. Miksát azonban nem lehetett eltántorítani, hiszen határozott népboldogító szándékkal érkezett. Ezért Juárez számos rendelkezését érvényben hagyta (ilyen volt például a földreform, a szavazójog kiterjesztése a földbirtokkal nem rendelkező parasztokra, valamint több, a katolikus egyház nemtetszését kiváltó rendeletet, mint például a vallásszabadság deklarálása, az egyházi javak államosítása, a pápai okmányok polgári jóváhagyása, a polgári anyakönyvvezetés, vagy éppen a temetők szekularizálása). Ezen túlmenően azonban bevezettette a tízes számrendszeren alapuló hossz- és űrmértékrendszert, s olyan jogszabályokat alkotott, amelyek az országban addig ismeretlen szociális intézkedéseket tartalmaztak: szabályozta a béreket és a munkakörülményeket, a nyugdíjat és a járulékokat, valamint eltörölte az adósrabszolgaságot és visszaszolgáltatta az indiánok
15 földjeit, ami miatt a mai napig népszerű. Sőt! Igazság szerint ezek az intézkedései annyira népszerűek voltak, hogy a kivégzése után Juarez aki Miksát csak El gran Illuso -ként, azaz Nagy Álmodozóként emlegette sem merte visszavonni őket. Mindezen intézkedései miatt Miksa az őt meghívó konzervatívok számára túl liberális, a republikánusok számára viszont még így is túl konzervatív volt. A megszálló francia haderő kegyetlenkedései azonban a legtöbb intézkedését egyszerűen nem engedték pozitív színben feltűnni: Miksa a mexikói kortársak számára nem volt több egy idegen betolakodónál Január.: Február 5.: Február 13.: Február 20.: Március 9.: A köztársaságiak visszafoglalják Zacatecas többi részét. A franciák kiürítik Mexikóvárost. Miksa császár hadserege maradékát Querétaróba vezeti. A köztársaságiak elfoglalják Moreliát. Az Escobedo tábornok vezette köztársaságiak körülzárják Querétarót és megkezdik a város ostromát. Cesare dell'agua: Miksa apoteózisa. Vajon a megrendelő szerette volna, ha így ábrázolják (netán maga is ilyennek látta saját magát), vagy csak a festő túlzott megfelelési kényszere vezetett ehhez az alkotáshoz? Akárhogy is: bármennyire is szerette volna, Miksa életében soha nem kapott ilyen hódolatot Amerikában. Alkotásait és reformjait jórészt csak a halála után kezdték respektálni, de ekkor sem lett tragikus hős, megítélése máig vitatott. Március 12.: Április 2.: Az utolsó francia csapatok is elhajóznak Veracruzból, ám előtte az összes megmaradt fegyverüket eladják a köztársaságiaknak! Diaz tábornok csapatai elfoglalják Pueblát.
16 Április 12.: Április 27.: Május 15.: Június 19.: Június 20.: Július 15.: Július 17.: Augusztus 16.: Október 3.: A köztársaságiak megkezdik Mexikóváros ostromát. A császári csapatok kitörése Queretaróból meghiúsul. Escobedo tábornok csapatai elfoglalják Queretarót és foglyul ejtik Miksa császárt. Miksa császárt és két tisztjét, Miguel Miramón és Tomás Meija tábornokokat agyonlövik Querétaróban. Mexikóváros meghódol a köztársasági csapatok előtt. Benito Juarez diadalmenet élén vonul be Mexikóvárosba. A többi elfogott császári tábornokot, Aguirre minisztert, és az ezredesi rangban szolgáló Salm-Salm herceget szintén halálra ítélik. Az összes magas rangú császári tisztnek és tisztviselőnek megkegyelmeznek, néhányan azonban csak később szabadulnak, néhányan még éveket töltenek fogságban. Tegetthoff admirális átveszi Miksa főherceg holttestét Veracruzban, s hazaviszi Ausztriába az SMS NOVARA fedélzetén, mely január 18-án érkezett meg Triesztbe. Jean-Paul Laurens: Miksa utolsó percei (1882). A bukott császárt a Cerro de las Campanas-on felsorakozott kivégzőosztag hat katonája vette célba (Miksa előtte megajándékozta őket egy-egy arannyal, hogy ne lőjenek az arcába, hazaszállítása után hadd lássa még egyszer az édesanyja). A kivégzésen két magyar volt jelen, Tüdős, a császár inasa és Szenger Ede, orvos (aki évekig magánorvosként praktizált San Luis de Potosí városában, s a császár kérésére segített a dizentériában szenvedő császári orvos, az osztrák Dr. Basch és a kirendelt mexikói orvos Dr. Licea mellett Miksa holttestének boncolásában és bebalzsamozásában). Rajtuk kívül összesen három külföldi volt jelen (2 porosz diplomata és 1 kereskedő). A holttesten elölről hat golyó becsapódása látszott, 2 a szív tájékon,
17 1 balra, a szegycsontban, 2 a májban és 1 a hasüregben, a köldök alatti régióban; a hátán azonban csak öt kimeneti seb volt: az egyik golyó elakadt a gerincben. Az arcon nem látszott semmilyen sérülés eltekintve pár különféle zúzódástól, aminek oka ismert: a császár maga ütötte be a fejét, amikor arccal bukott a földre. Ezeket a sérüléseket kenőccsel hozták helyre. Két órás munkával vértelenítették a holttestet, kiemelték a lágy részeket (zsigerek, stb.) majd az ereket feltöltötték hidrokloriddal és cinkkel, végül bebalzsamozták a testet, ám az a déli éghajlaton hamarosan mégis bomlani kezdett. A szerencsétlen császárt még holtában is üldözte a balszerencse. Juarez ragaszkodott hozzá, hogy a holttestet feltétlen győzelmének demonstrációjaként Mexikó-szerte közszemlére tegyék. Június 28-án, két nappal azután, hogy üvegtetejű ideiglenes koporsójába tették, egy katona, aki közelről akarta látni, véletlenül betörte a koporsó egyik üvegét. Senki sem gondolta meg magát a baleset miatt, mint ahogy arra se gondolt senki, hogy talán nem kellene ránehezedni. A holttestet még esőben is állandóan kint tartották a szabadban a törött üveg alatt szeptember első napjaiig, amikor megérkezett a parancs, hogy a Köztársaság fővárosába szállítsák át. Az úton kétszer is felborult a tetemet szállító szekér (egyszer ráadásul egy patakban). A holttest állandóan vízzel érintkezett, ami folyamatosan átjárta, degenerálta a zsírszöveteket és felpuhította a holttestet, amely jelentősen megrongálódott. Ahogy közeledett Mexicóvároshoz, az a szóbeszéd járta, hogy a holttest első bebalzsamozását hanyagul végezték és rémisztő történetek kerültek nyilvánosságra. Ezek szerint a főherceg szemeit Szent Orsolya egyik szentképéből vett kristályokkal helyettesítették, de azok sötétek voltak. Azt is beszélték, hogy amikor a hulla több zuhanás miatt megrongálódott a Queretaroból Mexicóba tartó utazás alatt, letört egy darab az orrából, amit viasszal kellett rekonstruálni. Akárhogy is: mire Mexicóvárosba ért, a holttest kész katasztrófa volt, egyáltalán nem emlékeztetett a főhercegre, már nem volt más csak egy megfeketedett, mumifikálódott hulla. Amikor Tegetthoff admirális már kis híján újabb háborúval fenyegetve végül több hónapos huzavona után elérte, hogy kiadják a tetemet és hazatért vele, Bécsben az édesanyja nem ismert rá. Üres tekintettel meredt a felnyitott koporsóra és alig hallhatóan csak annyit mondott: Ez nem az én fiam. A hatvankét éves asszony, aki néhány napja még csupa erő és tettrekészség volt, egyszeriben reszketeg, elesett öregasszony lett. Néhány napra rá szélütést kapott: a queretarói sortűz az anyacsászárnőt is leterítette. Francois Aubert, Miksa korábbi udvari fotósa fő megrendelőjének elvesztése után az utolsó lehetőséget is kihasználta, hogy egy kis bevételhez jusson: a győztesek vad és torz diadalvágyát kiszolgáló morbid fotósorozatot készített a halott uralkodó véres ingéről, üvegkoporsóban közszemlére tett holttestéről, s végül a Bécsben felravatalozott múmiáról, amely egy valaha volt nagy ember utolsó földi maradványa. Barbár végzete egykori közegében, szűkebb pátriájában, a haditengerészetben is mindenkit dermedt csendre intett: egykori tiszttársai - akik a koporsóját Triesztben a mólótól a pályaudvarig kísérték - miközben a Miksa kedves mexikói szerelmes dala, Sebastian Irader "La Palomája" szólt, fogadalmat tettek: ezt a dalt osztrák(-magyar) lobogó alatt soha többé nem játsszák egyetlen hajó fedélzetén sem. A Miksa emlékét tisztelők máig tartják magukat ehhez a hagyományhoz.
18 További információk: Lukáts Gyula magyar önkéntes naplója: djarol A Vasárnapi Újságnak az eseményekről tudósító korabeli számai: május 19.: július 14.: A Vasárnapi Újságnak a Miramari kastélyról tudósító száma: március 25.: A Vasárnapi Újságnak Ferenc József és Ferdinánd Miksa gyermekkoráról tudósító száma: augusztus 19.:
19 A búcsúzások császárnéja Szegény felesége bele is őrült, és egy kastélyba zárták, amíg meg nem halt... - írták egy kommentben. Erről további információk találhatók a következő linken: Sarolta_mexik%C3%B3i_cs%C3%A1sz%C3%A1rn%C3%A9 További általános vélekedés: "olyan szép nő volt, mindig sajnáltam szegényt". Sarolta (spanyolosan Carlotta) valójában inkább negatív szerepet játszott a történetben, amennyiben féktelen hatalomvágya és nagyravágyása nem mérsékelte, hanem inkább szította Miksa érdeklődését más országok trónja iránt. Amikor a tapasztaltabb rokonok látták, hogy Miksa alighanem tényleg komolyan gondolja, hogy elfogadja a "kaktuszkoronát" (a mexikói császári koronát), akkor közelebbi és kevésbé veszélyes országok trónjának felajánlásával igyekeztek maradásra bírni. Felajánlották például az akkor éppen üres görög trónt, de még az is felmerült, hogy az irredenta olasz ajkú osztrák tartományt, reformjai első helyszínét, a Lombard-Velencei Királyságot bízzák rá (inkább, minthogy Olaszországgal egyesüljön). Sarolta azonban - aki halálosan féltékeny volt sógornőjére, Erzsébetre - nem tudta volna elviselni a gondolatot, hogy ő maga csak királyné, miközben Erzsébet egy császár felesége. Ceasre dell Agua Császári látogatás Miramarban. Az idillinek tűnő festmény egy óriási botrány kellős közepén - egy ambíciókkal teli, de mellőzött ezért és a fiára féltékeny anyós miatt hisztis nő, Erzsébet császárné egyik szökése (az udvari élet kötöttségei előli menekülés-szerű utazása) végén készült, amikor a császárnét szégyenszemre a brit haditengerészetnek kellett hazahozni, s Miksa az osztrák haditengerészet egyik hajóján ment eléjük az Adrián, ahol a Miramarba vezető visszaúton Ferenc József is csatlakozott hozzájuk. A kép a miramari partraszállást ábrázolja. A két nő Erzsébet és Sarolta szívélyes üdvözlése azonban látszólagos (Ferenc József is inkább pironkodva, mint büszke és fesztelen uralkodói méltósággal biccent a brit tengerésztiszteknek). A két nő között vibráló feszültség a következő napokban ki is robbant, amikor Erzsébet nagytestű dán dogja felfalta Sarolta madárcsontú ölebjét
20 Isten mindenesetre nem ver bottal: "Szegény Sarolta"! Nincs bizonyíték rá, hogy valóban ezek lettek volna Miksa utolsó szavai. Arra viszont van, hogy a queretarói fogságban egyik nőtlen fogolytársának, aki arra panaszkodott, hogy ha lett volna felesége, talán sosem kerül kalandokat keresve ebbe a helyzetbe, azt mondta: "Barátom, ne hibáztassa magát! Én éppen a feleségem miatt kerültem ide"... Sarolta védelmében annyit el lehet és kell mondani, hogy egy rövid kezdeti periódus kivételével nem volt boldog a házasságuk. Miksa életének nagy szerelme I. Péter brazil császár második házasságából származó leánya, Mária Amália portugál infánsnő volt. El is jegyezték egymást, de a sors közbeszólt, s Mária Amláia 1853-ban egy tüdőgyulladásos betegségben hirtelen meghalt. Az eszményített halott nő emlékével ezután egyetlen élő sem tudott versenyre kelni. Nehéz sors ez egy nőnek. Aligha járunk messze az igazságtól, ha Miksa 1859-es brazíliai útja hátterében - a rokonlátogatáson és a botanikán túl - a halott brazil kedves emlékét sejtjük. Az S.M.S. ELISABETH lapátkerekes gőzhajó, amelynek fedélzetén Miksa Brazíliába utazott. Miksa főherceg és Mária Amália infánsnő szinte még gyerekek
21 Ezek után talán az sem puszta véletlen, hogy Miksa erre az útra - bár örömmel elkísérte volna - nem vitte magával Saroltát, s az sem, hogy éppen ezen az útján lett szifiliszes, bár ezt a betegségét orvosilag nem igazolták. Csak a gyermektelenség ténye volt ismert, az oka nem. Elképzelhető, hogy Miksa esetleges impotenciája volt a valódi ok. Mindenesetre, ha így volt, azt nyilván kellemetlen lehetett beismerni, ezért még mindig remek fedő-sztorinak tűnhetett a nyilvánosság előtt egy, a férfiúi képességek hiánya helyett azok bizonyos túltengésével is magyarázható "szifiliszes alibi". Ugyanakkor, ha tényleg szifiliszes volt a császár, arról ugyanúgy nem tudnánk többet a puszta szóbeszédnél, hiszen egy ilyen kórt az akkori udvari orvosoknak elképzelhetetlen volt feljegyezni... Egy biztos: Saroltának egyszerre több kihívással kellett szembenézni: 1) Volt egy férje, akit házasságuk elején ő maga kétségkívül őszintén szeretett, de akiről később fokozatosan kiderült, hogy a legjobb esetben is csak a második helyet tartja fenn számára a szívében (s ráadásul pont egy olyan halott nő mögött, akivel soha, egyetlen percig sem élt ténylegesen együtt, tehát akiről tulajdonképpen nem lehetett tudni, hogy milyen feleség vált volna belőle). Csoda-e, ha ezek után a családi élet boldogsága jelentette sikerélmények helyett másban - rangban, politikában - keresett vigasztalást (amihez természeténél fogva úgyis vonzódott)? 2) Férjével való kapcsolatát alighanem Erzsébettel való viszonya is tovább nehezíthette, hiszen Ferenc József és Miksa őszinte és mély testvéri szeretettel érzett egymás iránt. A két testvér számára biztosan rossz lehetett átélni a feleségeik közti feszültségeket, amely alkalmasint őket is eltávolította egymástól. Ha így volt (vagyis, ha ennek tényleg köze volt a Ferenc József és Miksa közti későbbi súrlódásokhoz), akkor Miksa bizonyosan nem gondolt hálával a feleségére emiatt. 3) És végül a legnehezebb: Sarolta tudta, ha hű marad Miksához, soha sem szülhet gyermeket. Ezt az áldozatot még egy máskülönben boldog családban is nehéz meghozni. Egy boldogtalan életben azonban aligha lehet kétséges az eredmény. Nem tudjuk, hogy ki kezdte (hacsak a szifiliszes sztori nem igaz), de valószínűleg mindketten rendszeresen megcsalták egymást. Nyíltan senki sem teregette ki a császári szennyest, de a pletykák mint mindig ezúttal is sok frivol kalandról beszámoltak. Miksa például feltűnően sok időt töltött távol a császári palotától egy barátságos lugassal, szökőkúttal és medencével felszerelt kert közepén álló kis vidéki házban. Állítólag egyedül S végül egy sokat mondó adalék. Miksa kivégzésekor Sarolta már messze járt, Mária Amália azonban, ha áttételesen is, de jelen volt: halála után a hajszálait Miksa egy gyűrűbe foglaltatta, s azt élete végéig hordta. A gyűrű akkor is a kezén volt, amikor Mexikó bukott császáraként a köztársaságiak kivégzőosztaga elé állt Saroltának még akkor is nehéz volt jót tenni, amikor igazán szeretett volna. Példa erre a lacromai átok. Lacroma (ma: Lokrum) egy apró sziget a régi Ragusa (ma: Dubrovnik) déli előterében. Olyan kicsi, hogy egy kolostor romjainál és egy parknál több nem is fér el rajta, ez a sziget mégis szerencsétlenséget és halált hozott birtokosai fejére. A sorscsapásokat a hagyomány szerint egy szerzetes hívta a császári ház fejére, bosszúból, amiért az uralkodó, II. József betiltotta a hasznos munkát (oktatást, gyógyítást, ápolást, stb.) nem végző kontemplatív szerzetesrendeket, közöttük a bencéseket, akiknek volt egy kolostora Lacroma szigetén. A bencés az egyik legrégebbi szerzetesrend, közel ezerötszáz éves. Magyar földön történt megtelepedésük is több mint ezer évre tekint vissza (első apátságuk Pannonhalmán 1001-ben kapta meg kiváltságlevelét). Hosszú évszázadokig háborítatlanul éltek az országban, ám II. József feleslegesnek ítélte őket. Lacromai birtokukat a császári rendelet végrehajtására kiadott ragusai tanács határozat alapján a tehetősebb ragusai polgároknak adták el, a kik ott szőlőművelést űztek. A mese szerint a sziget elhagyásakor egy szerzetes azonban megátkozta a sziget leendő tulajdonosait, hogy haláluk minél szörnyűbb legyen.
22 Kezdet és vég: A pelyhes állú Miksa és hitvese Sarolta együtt a kamerák előtt, majd a vesztőhelyen álló császár és a távollévő bánatos-szép császárné, kinek öntudatára az őrület borít komor szemfedőt. A szerencsétlen uralkodók sorát Miksa nyitotta meg, aki az évi szárd-piemonti francia osztrák hadizárlat idején, a partvédő feladatokat ellátó cs. kir. haditengerészet parancsnokként járt a szigeten. (Történt ugyanis, hogy a Lacroma és Ragusa közt cirkáló S.M.S. TRITON brigg lőporkamrája felrobbant, s a hajó a levegőbe repült. A pusztulás színhelyén megjelent Miksa főherceg tengernagy, s ekkor tűnt szemébe a kies sziget.) Bár a flotta elfogott és Zára (ma: Zadar) kikötőjébe kísért egy francia kereskedelmi hajót, a franciák lényegében ellenállás nélkül tudták blokád alá venni Velencét és elfoglalni Lussin (ma: Losinj) szigetét, s a háborút lezáró békével Ausztria elvesztette Lombardiát. Sikertelen Lombard-Velencei kormányzósága ( ), majd a háborús vereség (1859) miatti mélabújára orvosságul felesége, Sarolta (az átokról mit sem tudva) 1860-ban megvette neki a festői szigetet, hogy ott rendezzék be a saját kis Paradicsomukat. Az apátságot rendbe hozatták anélkül azonban, hogy a kolostorudvar vad szépségét, s a Kálváriaromok műemlékeit érintetni engedték volna., melyet - mihelyt Saroltával megszerezték Miramar módjára paradicsommá varázsoltak, építve rá egy gyönyörű csendes menedékhelyet, amely örömet, békét és élvezetet nyújtott, bárhogy tombolt körülötte a vihar. Igyekezetüknek meglett a maga jutalma: itt valóban boldogok voltak. Erről egyértelműen tanúskodnak Miksa Lacromán írt versei: Lacroma (1860. július 17.) Kék Adria hullámain, Természet zöld játékszere, Állsz, kis sziget, oly bájjal ím, Mint a szerelem képzete.
23 Habszülte szép tündértanya Mint drágakő égsz a napon, S szelíden lengsz, mint egy csiga Az egyre tánczoló habon. És e csigában most íme Az én kincsem, a gyöngy, pihen, Szerelmi üdv dús ékköve, Legdrágább kincs a tengeren. Miksa Lacromán egészen Saroltáé. Sarolta a szigeten tehát tényleg úgy élhetett, ahogy a miramari kastélyukat bebarangoló Jókai szerint élni vágyott: Amannak [ti.: a férfinek] ellentéte, szelídítője: a nő Az ifjú hölgy szépségének egész hódító bájával mosolyog... Férj és feleség. Ebben a szűk négyfalközötti országban boldog emberek. Senki sem lakik rajtuk kívül más itt. Hányszor mondhatta itt egyik a másiknak:»maradj itt! Maradjunk boldogok! Jobb embernek lenni és szeretve, mint istennek lenni és gyűlölve!«minden megnyugtatónak tűnt amíg ki nem derült, hogy Miksa nem képes gyermeket nemzeni. A tünékeny boldogság ekkor tovaröppent, s a helyébe lépő nyughatatlan tettvágy Miksa arcát újra a tenger felé fordítja, hogy a mexikói felajánlásra válaszul mohón nyújtsa kezét az eltűnt délibáb aranypartja felé Csak adalék (de a lacromai átok szempontjából érdekes) a sziget és új urainak további sorsa. Miksa halála után minden az enyészeté lett Lacromán: A kastély voltakép egy minden építészeti becs nélküli, meglehetős kiterjedt kolostori építmény. Meddig terjedt volt ki, ma már nehéz meghatározni, sok fala egészen eltűnt, s a mi még megmaradt, az inkább csak egy hosszú korridor, melybe jobbról és bakói egészen parányi, de felette kedvesen berendezett czellácskák nyílnak, Miksa császár egykori lakóhelyiségei. Egyes tárgyak még ma is úgy állnak ott, a mint utolsó használatkor hagyták: a császárnő íróasztala nyitva, a reggeliző asztal megterítve, rajta a csészék és egy darab kiflivég; itt-ott a császárnénak sajátkezű rajzai is föllelhetők, az értékesebb tárgyaknak azonban, mint ékszereknek, albumoknak, csecsebecséknek lassanként lába kelt, s ezek nagy része a betolakodó idegenek zsákmányaivá lett. Leszállva a lakosztályokból, a keresztúthoz érünk, melyből Miksa nagyszabású pálmaberket akart csinálni s innen újra a tengerhez, egy terrasz-szerü fensikon, hol Miksa császárnak kedvencz tartózkodási helye volt. Széles babérsövények visznek a kastélytól a tengerig; melancholikusan veti a rombadőlt kolostor tömött passiflora- és repkénynyel befont falainak roskatag körvonalait a tenger kék vizére, melynek derült fénye s a cziprusok aranynyal átszőtt sötétzöld lombozata közt fehér kőormok szeszélyes vonalai kígyóznak. Benn a facsoportok mély sűrűjében, mint nagy harmatcseppek, csüggnek a datura fehér virágai; illatos narancsvirágok s fehér lucca pálmák ringatóznak a lágy szellő fuvalmában s mindenütt ott leselkednek apró fehér szemeikkel a rozmaringok, ez édes bánatos költői teremtései a virágok társadalmának, melyeknek Lacroma a klaszszikus hazája. Kopaszon meredezik amott az égnek a régi kolostor egy fala; homlokzatát, körfalait, tetőzetét rég elmorzsolta az idő; itt-ott egy-egy kőtorony vagy terrász maradt még fenn, de minden tömött repkényzölddel beszőve, mely néha emberderék-vastagságot is ér s uj meg uj kacsokat ereszt, melyek közt poronddal hintett szép ösvények vezetnek végig. A Miksa császár által tervezett kastély nem épült fel; a már összehordott építési anyagokat olcsón átadták a raguzai görögöknek, kik magoknak templomot építettek belőle. Nagyszerű víztartókat is kezdettek építeni, hogy a szigetet az eddig hiányzott jó ivóvízzel lássák el; egyike ezeknek egymaga 100,000 veder vizet képes befogadni ; de a vas-vízvezető csöveket, melyeknek a hegyekből kellett volna a vizet alávezetni, ócska vas gyanánt adták el.
24 A fejedelmi álomsziget: Lacroma térképe, a kastély és egy kőből faragott mexikói sas a kaktusz koronával a homlokzat egyik kváderkövén Miksa Halála után Dumovich főhadnagy, ettől pedig egy ügyvéd vásárolta meg a szigetet. Az utóbbi a szigeten gyógytelepet akart berendezni, terve azonban nem sikerült. Ezután tévedt a szigetre a következő áldozat: Rudolf trónörökös, akinek egy abbáziai nyaraláson tetszett meg a gyönyörű hely, és röviddel azután meg is vásárolta. További sorát ismerjük A következő szerencsétlenül járt tulajdonos Erzsébet királyné volt, Ferenc József felesége, és Rudolf anyja, Miksa sógornője. Fia halálát követően már házasságában sem volt boldog, és miután császári férjének szerzett egy szeretőt, utazgatott Európában. Halálát Genfben 1898-ban egy szívébe szúrt reszelő okozta: ezúttal egy hiú olasz anarchista, Luigi Lucheni, volt a sors eszköze, aki így akart híres lenni. A három haláleset után a sziget a domokosrendiek kezébe került ben vásárolta vissza Windisch-Graetz Erzsébet hercegnő (Rudolf lánya), s a sziget újra Habsburg-tulajdon lett. Az ősi átok ekkor újra beteljesedett. Ezúttal Ferenc Ferdinánd, s így egész Európa, sőt a világ volt az áldozat: június 28-án a trónörököst szarajevói látogatásakor Gavrilo Princip szerb nacionalista merénylő agyonlőtte a trónörököst és nejét. Egy hónappal később kitört a világháború
25 Egymás mellett, társas egyedüllétben.
Ferdinánd Miksa, a tengerész
Ferdinánd Miksa, a tengerész Velence visszafoglalása után és Trieszt blokádján okulva Ausztria legfőbb célja az volt, hogy a cs. kir. flotta ereje megegyezzen az itáliai flották egyesített erejével. Dahlerup
Császár a kivégzőosztag előtt
Dr. Celler Tibor Császár a kivégzőosztag előtt Egy osztrák főherceg Mexikó trónján, akinek a politikai naivitása az életébe került 1867. június 19-én délelőtt 10 órakor a Mexikóvárostól nyugatra fekvő
A szatmári béke. Magyarország a szatmári béke idején
1 A szatmári béke Magyarország a szatmári béke idején A szatmári béke megkötésének körülményeit vizsgálva vissza kell tekintenünk az azt megelőző eseményekhez. 1701-ben Rákóczi Ferenc egy nemesi mozgalmat
A Nagy Háború ( ) emlékezete Megyei Történelem Verseny. 1. forduló - megoldások
A Nagy Háború (1914-1918) emlékezete Megyei Történelem Verseny 1. forduló - megoldások 1. feladat (10 pont) 1. Igaz 2. Hamis 3. Hamis 4. Igaz 5. Igaz 6. Hamis 7. Igaz 8. Igaz 9. Igaz 10. Hamis 2. feladat
TÖRTÉNELEM FELADATLAP
VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM 2030 Érd, Széchenyi tér 1. TÖRTÉNELEM FELADATLAP 2016 Név:... Iskola:... A megoldásra 45 perc áll rendelkezésedre! Eredményes munkát kívánunk! A KÖVETKEZŐ KÉRDÉSEK AZ ÓKORI
KORA ÚJKOR, ÚJKOR Családi ügyek Orániai Vilmos és a Habsburgok V. Károly lemondása után
KORA ÚJKOR, ÚJKOR Családi ügyek Orániai Vilmos és a Habsburgok V. Károly lemondása után A Habsburgok és a Nassauiak, akik együttműködtek V. Károly uralkodása idején, élesen összecsaptak egymással II. Fülöp
Horváth Mihály Történelemverseny középiskolások számára. A török kiűzése Magyarországról ( ) ESSZÉ. 120 perc.
Horváth Mihály Történelemverseny középiskolások számára 2015 A török kiűzése Magyarországról (1683-1699) ESSZÉ 120 perc Név: Iskola neve: Javító tanár neve nyomtatott betűkkel: Javító tanár aláírása: ESSZÉKÉRDÉS
A tiszafüredi tiszti gyűlés és a tavaszi hadjárat előkészítése, 1849 márciusában
A tiszafüredi tiszti gyűlés és a tavaszi hadjárat előkészítése, 1849 márciusában Múzeumpedagógiai sorozat 2013/1. Dr. Vadász István, múzeumigazgató Kiss Pál Múzeum, Tiszafüred Tiszafüred, 2013. március
A KÖZÉPISKOLÁSOK FELADATAI. 1. 1849. január 1. 2. 1849. január 3. 3. 1849. január 5. 4. 1849. január 8.
A KÖZÉPISKOLÁSOK FELADATAI 1. TOTÓ Melyik válasz a helyes? a) Mikor szállta meg Windischgrätz a fővárost? 1. 1849. január 1. 2. 1849. január 3. 3. 1849. január 5. 4. 1849. január 8. b) Melyik várost szabadította
A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt
AZ ANGOL H A D I F L O T T A Irta: SZALAY ISTVÁN A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt részei között
Lázár Vilmos Örményszármazású magyar nemesi családban született ban a forradalom hatására lépett be a honvédseregbe, 1849 nyarára ezredes lett.
Lázár Vilmos Örményszármazású magyar nemesi családban született. 1848-ban a forradalom hatására lépett be a honvédseregbe, 1849 nyarára ezredes lett. Mivel az osztrákok előtt tette le a fegyvert, kegyelemből
TÖRTÉNELEM - G. ÍRÁSBELI FELVÉTELI FELADATOK JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ 2003. június 26.
TÖRTÉNELEM - G ÍRÁSBELI FELVÉTELI FELADATOK JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ 2003. június 26. I. A tesztkérdések, illetve azok elemei (a,b,c stb.) rövid (a kérdezett adatot vagy tömör megfogalmazást tartalmazó) választ
A HAZAI ORVOSI KÖZIGAZGATÁS TÖRTÉNETE
A HAZAI ORVOSI KÖZIGAZGATÁS TÖRTÉNETE Kapronczay Károly Az újkori európai államok közigazgatása a 18. században formálódott ki. Mintául az erõsen központosított porosz hivatali rendszer szolgált, amely
ÚJKOR A félszigeti háború Spanyolországban és Portugáliában
ÚJKOR A félszigeti háború Spanyolországban és Portugáliában A félszigeti háború, ahogy a későbbiekben a történészek elnevezték, a napóleoni háborúk egy jelentős részét képezte. A francia hadsereg folyamatosan
A Császári és Királyi Haditengerészet szervezete
A Császári és Királyi Haditengerészet szervezete Hozzáadta: olaf 2005. február 23. szerda 19:59 Hajomakett.hu - Vitorlás, hajó, makett A Császári és Királyi Haditengerészet szervezeti felépítését ismerhetitek
Az Oszmán Birodalom a XIV-XVI. században 13. sz. vége Turkisztánból, határőrök Kisázsiában szeldzsuk din. kihalása 13o1. I. Oszmán - szultán -
Az Oszmán Birodalom a XIV-XVI. században 13. sz. vége Turkisztánból, határőrök Kisázsiában szeldzsuk din. kihalása 13o1. I. Oszmán - szultán - önállósodik a szeldzsuk törököktől 1389. Rigómező - balkáni
3 Tiszták, hősök, szentek. Árpád-házi Szent Erzsébet Árpád-házi Szent Kinga Árpád-házi Boldog Jolán Árpád-házi Szent Margit Szent Hedvig
3 Tiszták, hősök, szentek Árpád-házi Szent Erzsébet Árpád-házi Szent Kinga Árpád-házi Boldog Jolán Árpád-házi Szent Margit Szent Hedvig 2013 ( 2 ) Erzsébet sokat imádkozott Árpád-házi Szent Erzsébet Ünnepe:
Batthyány István kormánybiztossága
Batthyány István kormánybiztossága 1849. április 25-ei keltezéssel az alábbi bejegyzés olvasható Székesfehérvár tanácsának jegyzőkönyvében: Minden itt volt császári katonaság és katonai hatóság ma reggel
MAGYARORSZÁG A II. VILÁGHÁBORÚBAN június : Fegyveres semlegesség Belépés a háborúba Harc a tengely oldalán
MAGYARORSZÁG A II. VILÁGHÁBORÚBAN 1939-1941 1941. június 27. 1941-1945: Fegyveres semlegesség Belépés a háborúba Harc a tengely oldalán 1. A semlegesség időszaka: Semlegességi taktika: Magyarország a II.
ZSOLDOS ATTILA: A Szent Korona. A korona a történelemben és a nemzeti hagyományban I. A koronázási jelvények A jogar A palást Országalma
ZSOLDOS ATTILA: A Szent Korona. A korona a történelemben és a nemzeti hagyományban História 2000/05-06. A szabad választások után 1990- ben összeülő magyar parlament egyik legádázabb vitája a körül forgott,
A kormányzó és a trón. Alkotmányos szerepvállalás vagy dinasztikus tervek a Horthy családban
DOI: 10.18427/iri-2016-0056 A kormányzó és a trón. Alkotmányos szerepvállalás vagy dinasztikus tervek a Horthy családban Olasz Lajos Szegedi Tudományegyetem JGYPK olasz@jgypk.szte.hu Az elvesztett háború,
Így került le a lófarkas lobogó Buda váráról
2011 szeptember 03. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 1684-ben a Habsburg birodalom, Lengyelország és Velence Szent Liga
Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói
KARACS ZSIGMOND Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói Az országot 1956. október 4-én a keringõ hírek ellenére váratlanul érte a katasztrófa. Az emberek bíztak a szovjet csapatok kivonulásában, mindenki
ZENTA EMBERVESZTESÉGEI A XX. SZÁZADI VILÁGHÁBORÚ(K)BAN
Viktimológia 49 Molnár Tibor ZENTA EMBERVESZTESÉGEI A XX. SZÁZADI VILÁGHÁBORÚ(K)BAN A XX. SZÁZADI VILÁGHÁBORÚ(K) világháború fogalmának meghatározása nem egyszerű feladat. Tudományos megfogalmazás szerint
Apám baráti köre az Adriai-tengeren 1917. VIII. 17-én
GYERMEKKOROM 1917. május 21-én születtem Pilisvörösvárott. Apám, Fetter János géplakatos volt a Budapestvidéki Kõszénbánya Rt.-nél. Bevonulása elõtt az Erzsébet-aknánál (három község találkozásánál) a
Kössünk békét! SZKA_210_11
Kössünk békét! SZKA_210_11 TANULÓI KÖSSÜNK BÉKÉT! 10. ÉVFOLYAM 145 11/1 NÉMETORSZÁG A VALLÁSHÁBORÚ IDEJÉN SZEMELVÉNYEK Németországban a XVI. században számos heves konfliktus jelentkezett, s ezek gyakran
A gyarmati hadseregtől a békefenntartó műveletek modern, professzionális haderejéig
1 ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Hadtudományi Doktori Iskola A gyarmati hadseregtől a békefenntartó műveletek modern, professzionális haderejéig A fegyveres erők szerepe, helyzete Spanyolország XX.
Történelem levelező verseny II. FORDULÓ
Történelem levelező verseny II. FORDULÓ I. Ismerd fel a leírások alapján és jelöld be a vaktérképen a forradalom és szabadságharc vidéki eseményeinek helyszíneit a számok megfelelő helyre történő beírásával!
Műveltség és társadalmi szerepek: az arisztokrácia változó társadalmi szerepei Kora újkori szekció (Papp Klára)
Műveltség és társadalmi szerepek: az arisztokrácia változó társadalmi szerepei Kora újkori szekció (Papp Klára) Orosz István (Debreceni Egyetem, Magyarország) Szőlőbirtokos arisztokraták Tokaj-Hegyalján
Akik nem nyugodhattak békében 1.rész
2012 december 01. Flag 0 Értékelés kiválasztása nincs Give Akik értékelve nem nyugodhattak Mérték Még 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Kihantolták kedden a 2004-ben elhunyt Jasszer Arafat földi maradványait. Rajta
Olaszország hadba lép
Doberdó & Isonzó Az olaszok átállása Olaszország az I. világháború előtt a hármas szövetség tagjaként Németország és a Monarchia szövetségese volt. Majd ellentétbe került a Monarchiával. A fiatal olasz
- gazdag nagypolgárság - Napóleon - a hadsereg növekvő szerepe - szegény kispolgárság - királypártiak
1. feladat: Olvassátok el a tankönyv 124. oldalán a Polgári köztársaság című fejezetet, majd nézzétek meg az ábrát, s a megismertek alapján fejtsétek meg az alábbi ábra jelentését! (Beszámolótok során
Keresztes háborúk, lovagrendek
Horváth Mihály Történelemverseny középiskolások számára 2014 Keresztes háborúk, lovagrendek TESZT 60 perc Név: Iskola neve: Javító tanár neve: 1. feladat Mit ábrázolnak a képek? Tömör, minél pontosabb
Windsor-i kastély története
2009 október 22. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 A kastély 1000 éves története összeforrt a monarchia történetével, hiszen nem volt
A macedón nemzeti öntudat történeti alakulása
Kapronczay Péter A macedón nemzeti öntudat történeti alakulása Napjainkban, a médiában közzétett hírekben az elsők között szerepelnek a Balkán-félsziget népeinek egymás ellen vívott politikai és katonai
Mihályi Balázs. Dél-Buda ostroma 1944-1945
Mihályi Balázs Dél-Buda ostroma 1944-1945 Budapest, 2014 Tartalom Előszó... 7 Dél-Buda Budapest ostromában (1944-45)... 10 Előzmények... 10 Az ostrom első szakasza (1944. december 24-25.) Buda bekerítése...
Életút: dr. Küry Albert, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye alispánja [1]
Published on Reformáció (http://reformacio.mnl.gov.hu) Címlap > Életút: dr. Küry Albert, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye alispánja Életút: dr. Küry Albert, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye alispánja [1] Küry
Budapest ostromkalauz
Mihályi Balázs Budapest ostromkalauz 1944-1945 Budapest, 2014 Tartalom Előszó... 7 Budapest ostroma (1944 45)... 9 Védelmi és támadási eljárások Budapest ostrománál... 20 Buda Észak... 29 Buda Dél... 62
Hadszíntér és hátország
Hadszíntér és hátország LÖVÉSZÁRKOK A HÁTORSZÁGBAN A napjainkban olyan élesen látható árkok és törésvonalak gyökerei legalább száz évre, az 1905 1918 közötti évtizedre nyúlnak vissza érvel monográfiájában
Meg kell küzdenem a társadalomba beivódott előítéletekkel
http://www.honvedelem.hu/cikk/14500 Meg kell küzdenem a társadalomba beivódott előítéletekkel Végh Ferenc nyugállományú vezérezredes az elmúlt hetekben több konferencián is jelen volt. A Magyar Honvédség
Domborműveken a hazai tűzvédelem nagyjai
Dr. Hadnagy Imre József Domborműveken a hazai tűzvédelem nagyjai Kiállítócsarnok nem lévén a gyűjtemény néhány muzeális tűzoltószere és a hazai tűzvédelem jeles személyiségeinek domborműve az intézménynek
B. Stenge Csaba vitéz nemes belényesi Heppes Miklós repülő alezredes
B. Stenge Csaba vitéz nemes belényesi Heppes Miklós repülő alezredes Heppes Miklós öccséhez, Aladárhoz hasonlóan - a magyar királyi honvéd légierő hosszú szolgálati idejű, fontos beosztásokat betöltő,
ÖSSZEFOGLALÓ KÉRDÉSEK
ÖSSZEFOGLALÓ KÉRDÉSEK A francia forradalom kezdete Ki volt a francia uralkodó 1789-ben? XVI. Lajos. Mit jelentett az abszolutizmusa? Korlátlan királyi önkényuralmat. Miért került államcsőd közeli helyzetbe
1 Tiszták, hősök, szentek. Árpád-házi Szent István Boldog Bajor Gizella Árpád-házi Szent Imre Árpád-házi Szent László Árpád-házi Szent Piroska
1 Tiszták, hősök, szentek Árpád-házi Szent István Boldog Bajor Gizella Árpád-házi Szent Imre Árpád-házi Szent László Árpád-házi Szent Piroska 2013 Géza fejedelem megkereszteltette fiát, aki a keresztségben
GÉFIN GYULA EMLÉKVERSENY FELADATLAP 1.
GÉFIN GYULA EMLÉKVERSENY 2013-2014. FELADATLAP 1. 1 Kedves Diákok, kedves Kollégák! A Géfin Gyula emlékverseny három feladatlapja három, némileg eltérő tematika köré fog csoportosulni. A köztük lévő kapcsolatot
Kedves Versenyző! Válaszait olvashatóan írja le! Hiba esetén egyértelműen - egy áthúzással - javítson!
A versenyző kódszáma: Nyugat-magyarországi Egyetem Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ Kedves Versenyző! Válaszait olvashatóan írja le! Hiba esetén egyértelműen - egy áthúzással - javítson!
1. TOTÓ. 1. Széchenyi Ferenc 2. Széchenyi István X. Kossuth Lajos X pozsonyi 2. kéttáblás X. évenkénti
1. TOTÓ 1. Kire ismersz: ősiség eltörlése, Lánchíd, gőzhajó, kaszinó? 1. Széchenyi Ferenc 2. Széchenyi István X. Kossuth Lajos 2. Ebben az évben nyílik meg Magyarországon az első vasútvonal: 1. 1844 2.
Bírói számadás, emlékirat, egyházlátogatási jegyzőkönyv a Tolna Megyei Levéltár legújabb kiadványa
Bírói számadás, emlékirat, egyházlátogatási jegyzőkönyv a Tolna Megyei Levéltár legújabb kiadványa 2014-ben a Tolna Megyei Levéltári Füzetek 14. kötete látott napvilágot Tanulmányok Bírói számadás, emlékirat,
Dr. Lelkes Miklós Zsolt A MAGYAR NÉP TÖRTÉNETE II.
Dr. Lelkes Miklós Zsolt A MAGYAR NÉP TÖRTÉNETE II. 32. FEJEZET HAYNAU RÉMURALMA, A BACH- KORSZAK. MEGTORLÁSOK ÉS A PASSZÍV ELLENÁLLÁS (1849 1867) Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc elbukott ugyan,
II. Rákóczi Ferenc Irodalmi és Műveltségi csapatverseny
II. Rákóczi Ferenc Irodalmi és Műveltségi csapatverseny iskolai forduló FELADATLAP 2014. április I. feladat Keresztrejtvény 1 2 3 Á S 4 5 6 7 8 R 9 O 10 A 11 12 13 14 15 A 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25
Az Oszmán Birodalom kialakulása Törökellenes harcok 1458-ig
SZAMOSI LÓRÁNT Az Oszmán Birodalom kialakulása Törökellenes harcok 1458-ig A. Az oszmán állam kialakulása, az első hódítások Ha manapság a török szót meghalljuk mindenkinek a mai Török Köztársaság lakossága
Királynők a házban (2016) A Szegedi SZC Kőrösy József Gazdasági Szakképző Iskolája komplex történelem csapatversenyének feladatsora
Királynők a házban (2016) A Szegedi SZC Kőrösy József Gazdasági Szakképző Iskolája komplex történelem csapatversenyének feladatsora 1. Melyik királynőre igazak az alábbi állítások? Írd az állítások betűjelét
Írásban kérem megválaszolni:
Házi feladat! Tisza István magyar miniszterelnök álláspontja a lehetséges magyar szerb háború kérdésében! Írásban kérem megválaszolni: Tankönyv 24. oldal 3. sz. feladat (A bal alsó sarokban lévő kérdésre
Erdély. Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély
Erdély és a Partium Erdély Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély Történelmi Erdély (Belső-Erdély) Az
I. Mátyás ( ) az igazságos
I. Mátyás (1458-1490) az igazságos született: 1443 Kolozsvár meghalt: 1490 Bécs feleségei: Podjebrád Katalin (cseh) Aragóniai Beatrix (nápolyi) (eljegyezve Cillei Borbála és Garai Anna) - Edelpock Borbála
B) Mintafeladatok. Középszint szöveges, kifejtendő, elemző feladat
B) Mintafeladatok Középszint szöveges, kifejtendő, elemző feladat 1. FELADAT Az alábbi források az Oszmán Birodalom hadseregéről és kormányzatáról szólnak. A források és saját ismeretei alapján mutassa
Sándor Iván. Az éjszaka mélyén
Sándor Iván Az éjszaka mélyén 1914 Felsőtestüket a bársonyhuzatú karosszékekben hátrafeszítve, fejüket magasra emelve, az elnök egy-egy közbevetésére rábólintva hallgatták a miniszterek Pinchon külügyminiszter
Megmenteni a világot
Megmenteni a világot Kisfilm forgatókönyv Tartalomjegyzék Bevezetés...2 Ne lődd le a hírvivőt...2 Nem minden az, aminek elsőre látszik...2 Megmenteni a világot...3 Mi a fene???...4 A világ bajai...4 Ökológiai
A VÁROSOK SZÜLETÉSE ÉS A RENDISÉG KIALAKULÁSA (11-13. század)
Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra Egyén, közösség, társadalom Népesség, település, életmód A VÁROSOK SZÜLETÉSE ÉS A RENDISÉG KIALAKULÁSA (11-13. század) Városok A mezőgazdaság fejlődésével és
1.2. l) frank uralkodó vagy császár ( ) vagy a középkori császári hatalom megteremtője összesen 12 pont
TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 6. OSZTÁLY 2012/2013 TERÜLETI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS A feladatok legkisebb, önállóan értékelhető elemeit, azaz az itemeket a magyar ABC kisbetűivel jelöltük.
V. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY TÖRTÉNELEM 7-8. OSZTÁLY. Tanuló neve:... Osztálya:... Iskola neve: Címe: Felkészítő tanár neve:...
Fekete István Általános Iskola 2213 Monorierdő, Szabadság u. 43. Tel./Fax: 06-29-419-113 www.fekete-merdo.sulinet.hu V. TOLLFORGATÓ 2. forduló V. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY TÖRTÉNELEM 7-8. OSZTÁLY
PERE. Lánczos Zoltán. - Kézirat. Budapest, 1977. -
A T A T A I F R A N Y Ó R E M I G I U S F E L S É G S É R T É S I PERE. Lánczos Zoltán. - Kézirat. Budapest, 1977. - A T A T A I FRANYÓ REMIGIUS FELSÉGSÉRTÉSI P E R E. Lánczos Zoltán. - Kézirat. Budapest,
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott
Arany János FELLÁZADTUNK-E MI MAGYAROK?
Arany János FELLÁZADTUNK-E MI MAGYAROK? A népeknek természet szerint való jussa van a szabadsághoz, éppen úgy, mint a halnak a vízhez, a madárnak a levegőéghez, mert szabadság nélkül az ember nem is Isten
Ismerkedés a kontinensekkel és az ott élő emberek kultúrájával, életével
Ismerkedés a kontinensekkel és az ott élő emberek kultúrájával, életével diákmelléklet ÉN ÉS A VILÁG 5. évfolyam 111 D1 Történetek a Földről Vasco da Gama A XIV XV. századi Európába sokféle kereskedelmi
1918. október július március 21. Kitör az őszirózsás forradalom. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzen Szerbiának
MAGYARORSZÁG 1900 1918. október 30. Kitör az őszirózsás forradalom 1914. július 28. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzen Szerbiának 1919. március 21. Kikiáltják a Tanácsköztársaságot 1910 1920. június
Az írásbeli érettségi témakörei
Az írásbeli érettségi témakörei Dőlt betűvel szerepelnek azok a részek, amelyeket csak emelt szinten kérnek. 1. AZ ÓKOR ÉS KULTÚRÁJA 1.1 Vallás és kultúra az ókori Keleten Az egyes civilizációk vallási
Megúsztuk volna a szovjeteket az ügyes kiugrással?
II. világháború Megúsztuk volna a szovjeteket az ügyes kiugrással? Veczán Zoltán, 2015. október 15., csütörtök 19:42, frissítve: péntek 15:46 Bevonuló szovjet csapatok Budapesten. Gépfegyverek, csomagok
FÖLDES GYÖRGY A magyar szovjet viszony 1957 1989 között
FÖLDES GYÖRGY A magyar szovjet viszony 1957 1989 között Rövid áttekintés Ez a bő három évtized különleges helyet foglal el a magyar orosz kapcsolatok ezeréves történetében. Drámai és tragikus volt a kezdet.
a magyar szovjet és a magyar jugoszláv kapcsolatok felülvizsgálatát és rendezését;
Magyarország 1944/45 és 1989 között Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc főbb eseményei, célkitűzése, nemzetközi jelentősége Az 1956-os forradalom 1956 őszén megélénkülő politikai élet: felújítja
Dr. CELLER Tibor A japán császárkultusz
Dr. CELLER Tibor A japán császárkultusz Japánnak a történelem során olyan politikai rendszere volt, amelyben mértéktelen politikai ambíció általában nem ütötte fel a fejét. A hatalmi problémák egy lépcsőfokkal
Én Istenem! Miért hagytál el engem?
Édes Illat Én Istenem! Miért hagytál el engem? Sóhajtotta Jézus, miközben a fakereszten felfüggesztve, vércseppek csöpögtek végig a testén. És akkor, nem lélegzett többet. Nem, te voltál minden reményem!
Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett
16 Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett mást is felfedezni vélt. Dühöt, talán. Kétségbeesést.
FÖLDRAJZI FELFEDEZÉSEK A XVI-XVIII. SZÁZADBAN
Petőfi-pályázat 2013 Történelem FÖLDRAJZI FELFEDEZÉSEK A XVI-XVIII. SZÁZADBAN 1) Ismert és ismeretlen felfedezők Kire ismersz rá? Portugál herceg, támogatott minden felfedező utat, bár ő maga ritkán szállt
Hölderlin. Életpályája
Hölderlin Életpályája Friedrich Hölderlin (1770 1843) a német költészet és az egyetemes világirodalom egyik legnagyobb lírikusa, a legtisztább eszményekért rajongó költô. Míg élt, kevés elismerésben volt
TÖRTÉNELEM. Általános érettségi tantárgyi vizsgakatalógus Splošna matura
Ljubljana 2010 TÖRTÉNELEM Általános érettségi tantárgyi vizsgakatalógus Splošna matura A tantárgyi vizsgakatalógus a 2012. évi tavaszi vizsgaidőszaktól érvényes az új megjelenéséig. A katalógus érvényességéről
A térképkészítő huszártiszt kiállítás
2016/04/11-2016/07/09 250 évvel ezelőtt, 1766. április 10-én született Lipszky János huszártiszt, aki mégsem katonai hőstetteivel, hanem Magyarország-térképével írta be magát a magyar tudomány- és kultúrtörténet
Soós Mihály laudációja Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek!
Soós Mihály laudációja Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek! Vannak emberek, akiken érződik, hogy a helyükön vannak, tudják mit akarnak, miért vannak a földön. Mások nyugtalanok, keresik, de nem
LÉPÉSEK A SZARAJEVÓI MERÉNYLET UTÁN. RedRuin Consulting munkája
LÉPÉSEK A SZARAJEVÓI MERÉNYLET UTÁN RedRuin Consulting munkája BEVEZETÉS 1914. július 12. SZERB VILLÁMHADMŰVELET HELYZETELEMZÉS ERŐSSÉGEK felfelé ívelő, diverz gazdaság véderő tv. (hadsereg modernizációja)
d barokk c görög/római g mezopotámiai toronytemplom b román f bizánci
A 2004/2005. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első (iskolai) fordulójának feladatmegoldásai TÖRTÉNELEMBŐL I. KÉPAZONOSÍTÁS (5 pont) A képeken különböző korok templomai láthatóak. Válassza
ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval
Lehet-e? ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN Hiteles tanúk cáfolata Interjú Horthy Istvánnéval A közelmúltban a Jobbik néven ismert, de általam kezdettől ártalmas és értelmetlen képződménynek nevezett
ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19
ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19 20 Elõszó A román és a magyar életkörülmények alakulása a dualizmus korabeli Magyarországon és Nagy-Romániában (1867-1940) A kézirat szerzõje a fenti kérdés áttekintésével olyan
A Habsburg- és a Habsburg-Lotharingia-család
ÖSSZEFOGLALÁSOK A Habsburg- és a Habsburg-Lotharingia-család Karl Vocelka osztrák történészprofesszor, a Bécsi Egyetem Történeti Intézetének elnöke ismert a magyar szakmai közönség számára. Az elmúlt két
Az atlanti hatalmak felemelkedése
Az atlanti hatalmak felemelkedése I. VIII. Henrik uralkodása (1509-1547) 1. Előzmények -1337-1453 százéves háború Franciao. ellen Anglia elveszítette összes franciao.-i birtokát, kivéve Calais kikötőjét
Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny 2011/2012 TÖRTÉNELEM
Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny 2011/2012 TÖRTÉNELEM I. (iskolai) forduló 2012. február 9. Intézmény neve (bélyegző) Versenyző Pontszám Neve Megye Elérhető Elért 60 Felkészítő tanár
Szövetségesi és NATO kötelezettségeink Irakban, a feladatok teljesítésének tapasztalatai egy magyar résztvevő katona szemével
Szövetségesi és NATO kötelezettségeink Irakban, a feladatok teljesítésének tapasztalatai egy magyar résztvevő katona szemével A feladatom nagyon egyszerű. Felkérés alapján szeretnék tájékoztatást adni
Az osztrák- magyar haditengerészeti erők csoportosítása az I. Világháború kitörésekor
Az osztrák- magyar haditengerészeti erők csoportosítása az I. Világháború kitörésekor Az osztrák-magyar flotta 1914 augusztusában: Az alábbi felsorolásban természetesen nem szerepelnek a későbbi időpontokban
A császári királyi haditengerészet ben
KRÁMLI MIHÁLY EGY SORSDÖntő IDősZak: A CSÁSZÁRI KIRÁLYI HADITENGERÉSZET 1864 1868-BAN Ausztria a XVIII. században kezdett érdeklődést mutatni a tenger és a tengerészet iránt. Több elvetélt kísérlet után
hogy ezzel a szultánt János ellen fordítja. I. Ferdinánd
Az előzményekről 1526 augusztusában Mohácsnál a Szulejmán szultán vezette törökök megverték a magyar sereget. A csatában odaveszett a magyar király, II. Lajos is. A csata után Szulejmánnak 12 nap is elegendő
Tófalvi Zoltán: A Magyarországon kivégzett 1956-os erdélyi mártírok
Tófalvi Zoltán: A Magyarországon kivégzett 1956-os erdélyi mártírok A magyar forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulója tiszteletére, Dávid Gyula irodalomtörténész, egykori politikai elítélt szerkesztésében
Látványos számok: diagramok felhasználása a történelemórán
Történelemtanítás a gyakorlatban Látványos számok: diagramok felhasználása a történelemórán Dupcsik Csaba A DIAGRAM MINT DIDAKTIKAI ESZKÖZ A diagramok adatsorokat jelenítenek meg látványos formában. Nem
LEADÁSI HATÁRIDŐ: március 21. Elérthető pont 100
FELHASZNÁLHATÓ IRODALOM: 1. Rubicon 1999/ 5-6, 1-2 rész 2. Tankönyv 3. Középiskolai atlasz 4. www.1000ev.hu 5. www.wikipedia.hu 6. www.holokausztmagyarorszagon.hu LEADÁSI HATÁRIDŐ: 2017. március 21. Elérthető
KOSSUTH LAJOS IRODALMI HA GYA TÉKA
KOSSUTH LAJOS IRODALMI HA GYA TÉKA MAGYAR Nemzeti Múzeum és Kossuth Lajos örökösei közt a turini remete irodalmi hagyatéka tárgyában 1894 december elsején Budapesten kötött adás-vételi szerződés értelmében
A virilizmus érvényesülése a debreceni törvényhatósági bizottság szervezetében /1872-1929/
A virilizmus érvényesülése a debreceni törvényhatósági bizottság szervezetében /1872-1929/ Ölveti Gábor Magyarországon a dualista államberendezkedés a polgári társadalom kialakulásának és fejlődésének
Észak-Erdély kérdése Románia külpolitikájában 1940 1944 között
Észak-Erdély kérdése Románia külpolitikájában 1940 1944 között Előadásom elsősorban román szemszögből, továbbá a politika- és az eszmetörténet oldaláról közelíti meg az 1940 1944 közötti észak-erdélyi
Indián Amerika 2 - Kolumbusz a felfedez?
Indián Amerika 2 - Kolumbusz a felfedez? 2011 január 27. Flag Szöveg méret Mentés 0 nincs értékelve Még Mérték 1492-ben történt, hogy egy talán genovai származás, spanyol szolgálatba állt hajós, bizonyos
Vogel Dávid: MAX Egy Habsburg a mexikói trónon
Vogel Dávid: MAX Egy Habsburg a mexikói trónon Bevezető helyett Írásom témájául egy különleges államformájú, különleges ország, nem kevésbé különleges uralkodóját választottam, mely nemcsak latin-amerikai
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott
Osztályozó vizsga témái. Történelem
9.ÉVFOLYAM Egyiptom, a Nílus ajándéka Athén, a demokrácia kialakulása és fénykora A görög perzsa háborúk (Kr. e. 492 448) A poliszok hanyatlása és Nagy Sándor birodalma A város alapításától a köztársaság