A trónra kerülő Mátyás király adótörvényei
|
|
- Veronika Pásztor
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A trónra kerülő Mátyás király adótörvényei Hunyadi Mátyás kiskorú volt, amikor 1458-ban trónra lépett. Ezért uralkodásának elején Mátyás nevében Szilágyi Mihály kormányzó járt el, aki 1458-ban többek között az alábbi törvényeket hozta. A törvények Mátyást is kötelezték: V. törvénycikk hogy adót soha se lehessen követelni Továbbá, hogy sem király urunk, sem Szilágyi Mihály ur, ez ország kormányzója, bármi okból vagy bármily fontos dolog, miatt, az országlakosok jobbágyaitól, vagy más nemesektől soha semmi adót vagy pénzfizetést ne követelhessen, s erre joga ne legyen, X. törvénycikk hogy a papok, tanulók és nemesek vámot és tizedet nem fizetnek Továbbá hogy a papoktól, tanulóktól, nemesektől senkinek sem kell sem vámot sem tizedet venni (a mint ezt az ország régi szokása megkivánja). Adómentesség Válaszoljátok meg párban vagy csoportban a következő kérdéseket! a) Kik mentesültek a királynak való adófizetés és a vámfizetésalól? b) Igazságos szerintetek, hogy éppen ezek a csoportok mentesültek az adó- és vámfizetés alól? Miért vagy miért nem? Egyenként válaszoljátok meg a kérdést minden mentesített csoport kapcsán! 1
2 c) Állapodjatok meg 2 csoportban, akiket a Mátyás-kori Magyarországon mentesítenétek az adózás alól, ha Ti dönthettetek volna róla! Miért pont őket mentesítenétek? Közteherviselés a) Mire fordította Mátyás király az állami bevételeket? Mi az, amire feltétlenül költenie kellett volna kevesebb bevételből is? b) Ha Mátyás betartotta volna az évi V. és X. törvénycikkeket, milyen bevételi forrásai maradtak volna? c) Milyen bevételi forrásai vannak egy modern államnak? Tudtok olyan államot mondani, amelyik sok bevételre tesz szert adókon, vámokon, illetékeken kívül (is)? Miből származnak ezek a bevételek? d) Mi az, amire feltétlenül költenie kell szerintetek egy modern államnak? Házi feladat: Közteherviselés és lelkiismereti szabadság Henry David Thoreau, egy 19. századi amerikai gondolkodó, azért tagadta meg az adófizetést, mert az USA kormánya a beszedett adókat részben a Mexikó elleni háborúra fordította. Ezt a háborút pedig Thoreau igazságtalannak tartotta. Szerinted meg szabadna engedni, hogy az állampolgárok ne támogassák az adójukkal az olyan közös, politikai célokat, amelyeket igazságtalannak tartanak? Miért, vagy miért nem? Válaszodat írd meg kb. 400 szóban! Tisztázd az elején, mi a válaszod a kérdésre: elfogadhatónak tartod az adófizetés megtagadását a Thoreau-éhoz hasonló okokból, vagy nem? Írj le legalább 2 érvet, ami a válaszod mellett szól. Akármi is a válaszod, próbálj meg legalább egy érvet felhozni a tiéddel ellentétes válasz mellett. Pl. ha te elfogadhatónak tartod Thoreau viselkedését, írj egy okot, amiértvalaki úgy gondolhatná, hogy nem elfogadható a viselkedése! Írd le azt is, szerinted ez az ellenérv miért hibás. Ajánlott olvasmányok: H. D. Thoreau: A polgári engedetlenség iránti kötelesség. In: (ugyanő:) Walden A polgári engedetlenség iránti kötelességről. Budapest, Fekete Sas Kiadó,2015. Felhívás a helyi adó bojkottjára Esztergomban. 2
3 Mátyás uralkodásának kései adópolitikája Mátyás király nem tartotta be az évi V. törvénycikket: a korábbi törvény ellenére a jobbágyokat is megadóztatta. Bevételi forrás Összeg (forint) % Jobbágyok adója ,3% Sóbányák haszna ,7% Pénzverő- és bányakamarák ,6% Harmincadbevétel ,0% Erdélyi szászok különadója ,0% Városi adók ,5% Zsidók különadója ,6% Ötvened adó ,3% Összesen % 1. TÁBLÁZAT: Mátyás bevételei az 1480-as években 1 A közterhek viselésénekeloszlása Mátyás király híres kódexkönyvtára, a Corvinák akkori áron összesen kb. 2 2,5 millió forintot érő kódexekből állt. 2 A kódexeket Mátyás az állam bevételeiből vásárolta, és a korabeli reneszánsz kultúra legjavát képviselték. Nézzétek meg az állami bevételek fenti forrásait, elosztását (1. Táblázat). A táblázat alapján igazságos, hogy Mátyás ezt a jelentős összeget a királyi könyvtár fejlesztésére fordította? A csoport: Érveljetek amellett, hogy a fenti forrásból származó pénzeknek ez a fel használása igazságos! B csoport: Érveljetek amellett, hogy a fenti forrásból származó pénzeknek ez a felhasználása igazságtalan! 1 A táblázat a cseh és az osztrák tartományok bevételeit nem tünteti fel. FORRÁS: Honvári János (szerk.): Magyarország gazdaságtörténete a Honfoglalástól a XX. századig. Budapest, Aula Kiadó, o. 2 FORRÁS: dr. Juhász István: Mátyás király kegyetlenül adóztatott 2. rész. adó/online június rovatok/ado/matyas-kiraly-kegyetlenul-adoztatott-2-resz (utolsó hozzáférés: január 31.) 3
4 Néhány szempont mindkét csoport számára: I. Kik járultak hozzá nagyobb mértékben az állami bevételekhez? II. Milyen előnyökkel jár(t), milyen célt szolgált, hogy Mátyás jelentős állami bevételt költött a kódexekre? Mennyire voltak fontosak ezek a célok, előnyök? III. Vajon kik férhettek hozzá a kódexekhez? IV. Kellett-e bármi más célra a kódexekre költött pénz? Ha igen, mennyire voltak fontosak ezek a más célok, és kiknek voltak fontosak? V. Lehetne a kódexkönyvtár létrehozásának előnyeit biztosítani úgy is, hogy akönyvek beszerzésének költsége igazságosabban oszoljék el a lakosságon? A és B csoportok tagjai: Közösen vitassátok meg, és döntsétek el: A táblázat alapján igazságos, hogy Mátyás az állami bevételekből 2-2,5 millió forintot a királyi könyvtár fejlesztésére fordított? Az adózás változása Mátyás király intenzív hódítópolitikájának költségeit az emelkedő rendszeres adóterhek mellett olykor évente 2-3-szor is kivetett rendkívüli hadiadóval fedezte. A hadiadó főként a jobbágyságot sújtotta. A csoport: Képzeljétek el, hogy Mátyás korában egy kis földön gazdálkodó jobbágycsalád vagytok az ország déli részében (2 szülő, 4 gyerek, 4 idős nagyszülő). Hogyan érint titeket a évente változó, gyakran növekvő adóteher? Néhány szempont az A csoport számára: I. Mennyire tudtok tervezni az éves bevételetekkel? Például tudjátok előre, mennyit ehettek meg vagy adhattok el a terményből? II. Másképp terveztétek volna-e az életeteket, gazdálkodásotokat, ha tudjátok, hogy a király nem tartja be a jobbágyok királyi adóztatásának tilalmát? (Ld évi V. törvénycikk.) Például több vagy kevesebb gyereket vállaltatok volna? III. A nagyszülőknek többet, kevesebbet, vagy ugyanannyit kell dolgozniuk, mint azt gondolták 1458-ban, hogy minden gyereknek legyen mit enni? IV. Mennyire fontosak nektek a nyugati hódító hadjáratok sikerei? * * * B csoport: Képzeljétek el, hogy Mátyás korában földtelen zsoldos katonák vagytok. Hogyan érint titeket a évente változó, gyakran növekvő adóteher? 4
5 Néhány szempont a B csoport számára: I. Mit tesz lehetővé számotokra a folyton növekvő, szükség esetén évente többször is beszedett hadiadó? II. Miből élnétek, ha nem lenne a hadiadó? III. Lesz várhatóan munkátok, bevételetek jövőre? Mitől függ, hogy lesz-e vagy sem? IV. Mennyire fontosak nektek a nyugati hódító hadjáratok sikerei? A és B csoportok tagjai: Közösen döntsétek el: Igazságos volt-e az adóterhek évente változó, gyakori növekedése Mátyás uralkodása idején? Néhány további szempont a kérdés eldöntéséhez: I. Hányan járnak jól, és hányan rosszul ahadiadóval? II. A hadiadó előnyeit lehetne biztosítani valahogy máshogy, a hátrányai nélkül? Pl. lehetne jobban tervezni a háborúkat, és így kiszámíthatóbb mértékű, gyakoriságú hadiadót kivetni? Házi feladat: Közteherviselés és korrupció Omar Bongo Ondimba egy afrikai ország, Gabon elnöke volt 42 éven keresztül, 2009-ben bekövetkezett haláláig. Egy neves angol nyelvű hetilap, a The Economist állítása szerint «Bongo semmilyen különbséget nem tett Gabon vagyona és a saját tulajdona között. [ ] A New York-i Citibanknél vezetett bankszámláján tárolt 130 millió dollár [ ] nagy része valószínűleg országának nemzeti össztermékéből származott.» 3 Szerinted azokban az országokban, ahol Gabonhoz hasonlóan nagy a korrupció, igaza van-e azoknak az állampolgároknak, akik inkább nem fizetnek adót? Miért van igazuk, vagy miért nincs? Válaszodat írd meg kb. 400 szóban! Tisztázd az elején, mi a válaszod a kérdésre: elfogadhatónak tartod a korruptállamokban az adófizetés megtagadását, vagy nem? Írj le legalább 2 érvet, ami a válaszod mellett szól. Akármi is a válaszod, próbálj meg legalább egy érvet felhozni a tiéd del ellentétes válasz mellett. Pl. ha te elfogadhatónak tar tod, ha valaki egy korrupt államban nem fizet adót, írj egy okot, amiért valaki úgy gondolhatná, hogy ez nem elfogadható! Írd le azt is, szerinted ez az ellenérv miért hibás. 3 FORRÁS: (szerző nélkül): Omar Bongo. The Economist, június
6 Néhány szempont a válaszadáshoz: I. Mire kellene az államnak felhasználni a befizetett adókat? Ehelyett mire használják fel a korrupt államok az adókat? II. Aki úgy dönt, nem fizet adót egy korrupt államban, mit csinálna szerinted ehelyett a pénzzel? III. Ha nem mindenki tagadná meg az adófizetést, de elég sokan nem fizetnének adót, szerinted mi történne az adót továbbra is fizetők adóterheivel? Ajánlott olvasmányok: Svékus Gergő: Ilyen korrupt államot még nem láttál: 4,5 milliárdot költött egy államfő egy nap alatt autókra. Vezess.hu december hu/hirek/2014/12/30/ilyen-korrupt-allamot-meg-nem-lattal/ Sobieski Tamás: Vádemelés korrupt afrikai elnökök ellen. Magyar Nemzet Online május elnokok_ellen
7 7
ÓRAVÁZLATOK: Igazságos Mátyás király?
ÓRAVÁZLATOK: Igazságos Mátyás király? 1 Célközönség: 16-17 éves középiskolai tanulók Oktatási célok: Cél, hogy a modul végére a tanulók ismerjék fel az adópolitika hatékonysága és moralitása közötti különbséget,
I. Mátyás ( ) az igazságos
I. Mátyás (1458-1490) az igazságos született: 1443 Kolozsvár meghalt: 1490 Bécs feleségei: Podjebrád Katalin (cseh) Aragóniai Beatrix (nápolyi) (eljegyezve Cillei Borbála és Garai Anna) - Edelpock Borbála
HUNYADI MÁTYÁS URALKODÁSA ( ) Csapat neve:... Iskola:... A forduló maximális pontszáma: 61 pont
KATEDRA TÖRTÉNELEMVERSENY II. forduló tori.katedra@gmail.com Rovatvezető: Presinszky Ágnes Beküldési határidő: 2013. november 30. HUNYADI MÁTYÁS URALKODÁSA (1458-1490) Csapat neve:... Iskola:... A forduló
Adózási általános elmélet. EKF Csorba László
Adózási általános elmélet EKF Csorba László A magyar államháztartás mérete, aránya az országhoz képest GDP Bruttó hazai termék GDP 47 (2005) 42 (2010)% az államháztartáson folyik keresztül Visegrádi országok:
Olvassátok el a törvény szövegének legfontosabb részeit az 1/A. szövegben, és válaszoljátok meg párban vagy csoportban a következő kérdéseket!
Házasság "A" változat 1. A történelmi tilalom Magyarországon ma nem házasodhat össze mindenki azzal, akivel szeretne. Ez történelmünk során korábban is előfordult már. A magyar Országgyűlés 1941-ben olyan
1. A történelmi tilalom
Házasság A változat 1. A történelmi tilalom Magyarországon ma nem házasodhat össze mindenki azzal, akivel szeretne. Ez történelmünk során korábban is előfordult már. A magyar Országgyűlés 1941- ben olyan
Mátyás király öröksége
Mátyás király öröksége Történelmi-mőveltségi levelezıs játék 1.forduló A csapat neve: Tagjai: Az iskola neve, címe, tel.sz.: Felkészítı tanár neve: 1. Egérrágta Az alábbi szövegrészt egészítsétek ki a
Módszertani segédlet pedagógusoknak az első szexszel kapcsolatos órák megtartásához. Óravázlatok Projektötletek Megbeszélendő kérdések
Módszertani segédlet pedagógusoknak az első szexszel kapcsolatos órák megtartásához Óravázlatok Projektötletek Megbeszélendő kérdések Első szex Javasolt évfolyam: 7 12. Időbeosztás Tanári tevékenység Tanulói
ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2015/2016 ISKOLAI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS
ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2015/2016 ISKOLAI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS A feladatok legkisebb, önállóan értékelhető elemeit, azaz az itemeket a magyar ABC kisbetűivel jelöltük.
Jelentkezés: RAJTAD ÁLL A JÖVŐD!
Jelentkezés: RAJTAD ÁLL A JÖVŐD! 2018. december 14-16-a között kerül sor Budapesten, az UNICEF "Egy generáció korlátok nélkül" új kezdeményezésének céljait megvalósító, "Rajtad áll a jövőd!" elnevezésű
I. Erdély földrajzi helyzete 1. Erdély a Magyar Királyság legkeletibb része 1541-ig, az ország három részre szakadásáig. Földrajzi szempontból a
I. Erdély földrajzi helyzete 1. Erdély a Magyar Királyság legkeletibb része 1541-ig, az ország három részre szakadásáig. Földrajzi szempontból a Kárpátok hegyvonulatai határolják, gazdag nemesfém, vasérc
Ismét jól teljesítettek az egri adózók (az előirányzatot meghaladóan teljesültek az adóbevételek)
Ismét jól teljesítettek az egri adózók (az előirányzatot meghaladóan teljesültek az adóbevételek) A 2015. évi adóbevételi adatok Eger gazdaságát illetően - bizakodásra adhatnak okot, hiszen az előző évhez
ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2010/2011 ISKOLAI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS
ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2010/2011 ISKOLAI FORULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS A feladatok legkisebb, önállóan értékelhetı elemeit, azaz az itemeket a magyar ABC kisbetőivel jelöltük.
Gépjárműadó (A gépjármű adóról szóló 1991. évi LXXXII. törvény)
Általános tudnivalók Tájékoztató Kemecse Város Önkormányzat által működtetett adónemekről Az adóztatást elsősorban a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (Htv.) és az adózás rendjéről szóló 2003. évi
Eszközhasználat: tábla, tankönyv, füzet, feladatlap, számítógép, internet
Tanár: Czupi Tilda Osztály: 10A Tantárgy: Üzleti tevékenység gyakorlata Témakör: Adók, járulékok és egyéb közterhek Az óra témája: Összefoglalás, gyakorlás Oktatási cél: A tanulók képesek legyenek önállóan
Közzétette: ( Még nincs értékelve
2015 május 04. Flag Szöveg méret 90 100 Mentés 110 120 130 140 150 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1 % 1/5 Give 1 % 2/5 Mérték Give 1 % 3/5 Give 1 % 4/5 Give 1 % 5/5 Érdekl?dve olvastam
1.2. l) frank uralkodó vagy császár ( ) vagy a középkori császári hatalom megteremtője összesen 12 pont
TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 6. OSZTÁLY 2012/2013 TERÜLETI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS A feladatok legkisebb, önállóan értékelhető elemeit, azaz az itemeket a magyar ABC kisbetűivel jelöltük.
liliom és holló MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 3. FORDULÓ Hunyadi Mátyás, a Jagellók kora, mohács
liliom és holló MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 6-7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 3. FORDULÓ Hunyadi Mátyás, a Jagellók kora, mohács III. FORDULÓ Név:... Cím:.. Iskola, évfolyam:.. E-mail cím:... 1. Ha jól forgatod
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott
A kétfejű sas árnyékában
A kétfejű sas árnyékában MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 2. FORDULÓ MÁRIA TERÉZIA ÉS II. JÓZSEF, A FELVILÁGOSULT ABSZOLUTIZMUS II. FORDULÓ Név:... Cím:.. Iskola, évfolyam:.. E-mail
Mi lesz veled EVA? Az egyszerűsített vállalkozói adó 2009.évre tervezett változása és hatásai (esettanulmány)
Mi lesz veled EVA? Az egyszerűsített vállalkozói adó 2009.évre tervezett változása és hatásai (esettanulmány) Készítette: Sinka Jánosné közgazdász, adószakértő 2009. január 1-től 40% lesz az EVA (?) Szakmai
Javítókulcs Savaria országos történelem tanulmányi verseny 9. évfolyam Javítókulcs
Javítókulcs 1. a) Hamis b) Igaz c) Hamis 1 d) Hamis e) Hamis f) Igaz g)igaz h)hamis i)igaz j)igaz 10 pont 2. a) a horvátok aláhúzása, ők déli szlávok /a másik kettő nyugati szláv b) a consul aláhúzása,
liliom és holló MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 1. FORDULÓ Az Anjou-kor
liliom és holló MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 6-7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 1. FORDULÓ Az Anjou-kor I. FORDULÓ Név:... Cím:.. Iskola, évfolyam:.. E-mail cím:... 1. Az ország főpapjai, bárói, nemesei és
JOGI KI MIT TUD? Jogi verseny diákoknak
JOGI KI MIT TUD? Jogi verseny diákoknak I. Az alábbi kérdések esetében jelöljétek meg a helyes választ. 1. Létezik halálbüntetés Romániában? a) Igen, de csak nagyon súlyos bűncselekményekért. b) Nem, semmilyen
B) Írd a pontozott vonalakra, hogy melyik uralkodók címereit idézik a keresztrejtvény megfejtésének (egyben egy könyv címének) szavai?
Név: 1.A) Fejtsd me a keresztrejtvényt! (Több szóból álló válasz esetén a szóközt jelöltük.) a) Nándorfehérvár mai neve b) e város pénzének mintájára veretett pénzt Károly Róbert c) az erdélyi három nemzet
HUNYADI MÁTYÁS a szövegértés-szövegalkotás kompetencia területén a harmadik osztályban
HUNYADI MÁTYÁS a szövegértés-szövegalkotás kompetencia területén a harmadik osztályban az intézmény saját innovációjaként TÁMOP-3.1.4-08/2-2008-0010 Kompetencia alapú oktatás bevezetése a Piarista Rend
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 2009.11.30. COM(2009)194 végleges/2 2009/0060 (COD) HELYESBÍTÉS A 2009.04.21-i COM(2009)194 végleges dokumentumot törli és annak helyébe lép. A helyesbítés a
Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás
Pályázati Hirdetmény A(z) Factor Kft. (cégjegyzékszám: 01-09-269929, székhely: 1031 Budapest,, Kazal utca 65.., levelezési cím: 1031 Budapest,, Kazal utca 65..), mint a(z) KARAMELL-SNACK Kft. f.a (cégjegyzékszám:
Magyar várak a XV-XVI. században I. forduló
Magyar várak a XV-XVI. században I. forduló Magyarország területén lévő várak története, híres kapitányaik, hőseik - megjelenítése irodalmi és képzőművészeti eszközökkel. Határidő: 2017. március 20. Cím:
Élethosszig tartó, befektetési egységekhez kötött életbiztosítások adózási szabályainak változása jétől
Élethosszig tartó, befektetési egységekhez kötött életbiztosítások adózási szabályainak változása 2018.01.01-jétől Azon kockázati biztosításnak nem minősülő, határozatlan idejű, kizárólag halál esetére
1. TOTÓ. 1. Széchenyi Ferenc 2. Széchenyi István X. Kossuth Lajos X pozsonyi 2. kéttáblás X. évenkénti
1. TOTÓ 1. Kire ismersz: ősiség eltörlése, Lánchíd, gőzhajó, kaszinó? 1. Széchenyi Ferenc 2. Széchenyi István X. Kossuth Lajos 2. Ebben az évben nyílik meg Magyarországon az első vasútvonal: 1. 1844 2.
SZKA208_52 a rábeszélőgép
A rábeszélőgép SZKA208_52 tanulói A RÁBESZÉLÕGÉP 8. évfolyam 499 A típus 52/1 IGAZ VAGY HAMIS? Feladatleírások Írj magaddal kapcsolatosan 3 igaz állítást! Olyat írj, amit még nem tudnak rólad a többiek!
SZKA211_21. megöregszünk. Elöregedő társadalmak
SZKA211_21 Lassan megöregszünk Elöregedő társadalmak tanulói Lassan megöregszünk 11. évfolyam 247 21/1 Feketemunka feketegazdaság Újságszemelvények A) Feketemunka Átfogó ellenőrzések kezdődnek szeptembertől
ADÓVÁLTOZÁSOK 2011. KIEGÉSZÍTŐ az ADÓZÁS című könyv 2010. évi kiadásához
ADÓVÁLTOZÁSOK 2011 KIEGÉSZÍTŐ az ADÓZÁS című könyv 2010. évi kiadásához Budapest, 2011 Adozas_kieg_2011.indd 1 2011.04.05. 10:46:11 Szerző: Sztanó Imréné dr. Lektor: Dr. Bokor Pál Kézirat lezárva: 20.03.31.
Tárgy: Adózással kapcsolatos feladatok ellátásáról beszámoló.
Csanádpalota Város Jegyzője Csanádpalota, Kelemen L. tér 10. Telefon 263-026. 9-109/2010. Tárgy: Adózással kapcsolatos feladatok ellátásáról beszámoló. Csanádpalota Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
ÉLETKEZDÉSI TERV GAZDAG NAGYBÁCSITÓL ÍZELÍTŐ. Készítette:
ÉLETKEZDÉSI TERV GAZDAG NAGYBÁCSITÓL ÍZELÍTŐ Készítette: A Magánpénzügyi Akadémia - vagyonteremtés önerőből - A Magánpénzügyi Akadémia küldetése: közérthetővé tenni a pénzügyeket, ezzel az évtized végére
A mellékelt véleményben részletesen kifejtjük álláspontunkat, és a jó nemzetközi tapasztalatok alapján javaslatokat teszünk a megoldásra.
Budapest, 2011. január 10. Tarlós István főpolgármester Fővárosi Önkormányzat Budapest Tárgy: költségvetési koncepció Tisztelt Főpolgármester Úr! Áttanulmányozva a Javaslat Budapest Főváros Önkormányzata
GÉFIN GYULA EMLÉKVERSENY FELADATLAP 1.
GÉFIN GYULA EMLÉKVERSENY 2013-2014. FELADATLAP 1. 1 Kedves Diákok, kedves Kollégák! A Géfin Gyula emlékverseny három feladatlapja három, némileg eltérő tematika köré fog csoportosulni. A köztük lévő kapcsolatot
Az állam és az adóssága
2010 március 31. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 A rendszerváltás (?) óta tudjuk, Magyarország azért (is) van rossz gazdasági helyzetben,
Adózás és államháztartás.
Adózás és államháztartás. Az állam én vagyok- XIV Lajos ezt nem mondta Miről lesz szó? Adókról általában Jövedelemtermelő csoportok Fogalmak, meghatározások Az adózás lehetséges pontjai Célok, eszközök
Tisztelt Aljegyző Asszony!
Felsőpakony Nagyközség Polgármesteri Hivatala 2363 Felsőpakony Petőfi S. u. 9. Itsz.: III 243 / 2015. Ügyintéző: Matisz Zsolt kuratóriumi elnök Langné Malecz Andrea aljegyző részére Tárgy: beszámoló az
JOGI HÍRLEVÉL 2012/10. Ecovis Holding Budapest
WWW.ECOVIS.HU WWW.ECOVIS.COM Tartalom HÓNAP témája: A kisadózó vállalkozások tételes adója és a kisvállalati adó Dr. Balogh Péter Róbert ügyvéd, senior partner, irodavezető Változik a lakásszerzés illetéke
Levélben értesítsen engem!
2013/01/31 1. oldal (összes: 5) [1]Ez a díszes kötet az Országos Széchényi Könyvtár alapításának [2] 210. évfordulójára jelent meg, s a könyvtár nyomtatott katalógusainak szétküldése alkalmából Széchényi
TB, EHO, SZOCHO változások 2015. Zahoránszki Szilvia
TB, EHO, SZOCHO változások 2015. Zahoránszki Szilvia Társadalombiztosítás Járulékalapot képező jövedelem: / Tbj. 4. k) pont/ 1. a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban:
A vadvilág tartamos használata a vidéki térségekben: Esettanulmány Afrika déli országaiból. Jon Hutton IUCN/SSC Sustainable Use Specialist Group
A vadvilág tartamos használata a vidéki térségekben: Esettanulmány Afrika déli országaiból Jon Hutton IUCN/SSC Sustainable Use Specialist Group Több, mint egy Afrika van? Gyarmati örökség Szegénység és
Óravázlat. Kognitív kompetenciák: emlékezőképesség, következtetési képesség, lényegfelismerés fejlesztése
Óravázlat Tanárjelölt: Czupi Tilda Osztály: 10A Tantárgy: Üzleti tevékenység gyakorlata Témakör: Adók, járulékok és egyéb közterhek Az óra témája: Összefoglalás, gyakorlás Oktatási cél: A tanulók képesek
JEGYZŐKÖNYV. Psz/59/24/2014.ny.
Psz/59/24/2014.ny. JEGYZŐKÖNYV a Pusztaszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 18-án megtartott rendes, nyilvános üléséről 99/2014. (XII.18.) sz. Képviselőtestületi Határozat
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bagi Polgármesteri Hivatal házasságkötő termében 2014. november 27-én megtartott képviselő-testületi ülésén.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bagi Polgármesteri Hivatal házasságkötő termében 2014. november 27-én megtartott képviselő-testületi ülésén. Jelen vannak: Jamrik László, Varga András, Mezőfi Ferenc László,
C.) EGYÉB JOGSZABÁLYI VÁLTOZTATÁSOK
C.) EGYÉB JOGSZABÁLYI VÁLTOZTATÁSOK 11. A környezet állapotának javítását, a humán szféra fejlesztését, a gazdaság korszerûsítését és a feketegazdaság visszaszorítását szolgáló egyéb jogszabályok megalkotása
P Á Z M Á N Y B ö l c s É s z T A N U L M Á N Y I V E R S E N Y T Ö R T É N E L E M
P Á Z M Á N Y B ö l c s É s z T A N U L M Á N Y I V E R S E N Y T Ö R T É N E L E M 2017/2018. II. forduló írásbeli teszt (munkapéldány) Online kitöltendő: https://goo.gl/forms/4drkcstj0m6bce1x2 határidő:
ADÓZÁS GYAKORLAT. SZJA; Járulékok; ÁFA; TAO
ADÓZÁS GYAKORLAT SZJA; Járulékok; ÁFA; TAO Személyi jövedelem adó SzJA A jövedelemadók általános jellemzői Közvetlen tárgya a jövedelem Adózási egységre (személyre) vetik ki A közfelfogás a legigazságosabbnak
Az adózás története. Néhány idézet
Az adózás története dr. Juhász István Néhány idézet Az adóbevételek előteremtése olyan, mint a libatolltépkedés: minél több tollra akarunk szert tenni, minél kevesebb sziszegéssel. Colbert 1 Néhány idézet
1. Mátyás híres könyvtára a Bibliotheca Corviniana. Mi volt a korabeli neve?
"ÉRC, MÁRVÁNY ÉS KÖNYV NEM HAGY ENYÉSZNI SOHA." (BONFINI) MÁTYÁS KIRÁLY PÁLYÁZAT I. FORDULÓ (HATÁRIDŐ: 2018. MÁRCIUS 25.) FELSŐ TAGOZATOS CSAPATVERSENY CSAPATNÉV/TAGOK: ISKOLA, OSZTÁLY: ELÉRHETŐSÉG: 1.
Feltételnélküli alapjövedelem. dr. Mélypataki Gábor
Feltételnélküli alapjövedelem dr. Mélypataki Gábor Mit is értünk feltételnélküli alapjövedelem alatt? Az alapjövedelem olyan jövedelem, amelyet egy politikai közösség valamennyi tagja számára egyéni alapon
SZÓBELI TEMATIKA TÖRTÉNELEM közpészint 2013
Tatabányai Integrált Szakiskola Középiskola és Kollégium Cím: 2800 Tatabánya, Cseri u. 35. Telefon: +36 34 309 545 E-mail: ititkar@is-kola.hu Web: www.is-kola.hu Fax: +36 34 309 549 SZÓBELI TEMATIKA TÖRTÉNELEM
3-4. osztályos kategória
ISKOLA NEVE:. CSAPAT NEVE: TELEPÜLÉS:.. 3-4. osztályos kategória 1. feladat iskolai farsang Az iskolai farsangon négy osztály nyitott büfét. Össze akarják hasonlítani az áraikat, de nem árulják el egymásnak
Szakál Ferenc Pál A szükséges pedagógus-státuszok számításának változásai és egyéb összefüggései
Szakál Ferenc Pál A szükséges pedagógus-státuszok számításának változásai és egyéb összefüggései 1. A státusz-meghatározás korábbi szabályai, módja Emlékeim szerint korábban nem volt egységesen előírt
Az Utalvány foglaló felhasználásának szabályzása:
Ez a melléklet elválaszthatatlan részét képezi a mindenkori érvényes Inlernet Törzsvásárlói szerzõdés Általános Szerzõdési Feltételeinek (ÁSZF). érvényes. március 0.-tõl Az Utalvány foglaló felhasználásának
Adózási tudnivalók (2008.) a ChinaMAX életbiztosítási szerződéshez
Adózási tudnivalók (2008.) a ChinaMAX életbiztosítási szerződéshez I. Magánszemély által kötött ChinaMAX szerződés Szja*: A magánszemély által kötött életbiztosítás díját a szerződő magánszemély adózott
ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet módosításához
1. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet módosításához Tisztelt képviselő-testület! A helyi önkormányzat adóztatási tevékenységét a helyi adókról
FIT-jelentés :: 2014. Esztergomi Babits Mihály Általános Iskola 2500 Esztergom, Sugár út 24. OM azonosító: 031815 Telephely kódja: 001
FIT-jelentés :: 2014 6. évfolyam :: Általános iskola Esztergomi Babits Mihály Általános Iskola 2500 Esztergom, Sugár út 24. Létszámadatok A telephely létszámadatai az általános iskolai képzéstípusban a
Gyorsjelentés a pénzügyi tranzakciós illetékkel és az energiaköltségek alakulásával kapcsolatban készített gazdálkodó szervezeti véleménykutatásról
Gyorsjelentés a pénzügyi tranzakciós illetékkel és az energiaköltségek alakulásával kapcsolatban készített gazdálkodó szervezeti véleménykutatásról 2013. február 11. Háttér A Fejér Megyei Kereskedelmi
Kutatás a fesztiválozási szokásokról
MINDENKI VOLT FIATAL Kutatás a fesztiválozási szokásokról K É S Z Í T E T T E A H I N T A L O V O N G Y E R M E K J O G I A L A P Í T V Á N Y A T E L E N O R F E L K É R É S É R E VAN KÜLÖNBSÉG? Négy generáció
ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK november 17-ei képviselő-testületi ülésre
ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐJÉTŐL 3571 Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel: 46/520-020 ; Fax: 46/520-021 jegyzo@alsozsolca.hu www.alsozsolca.hu ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2016.
Érd 775 Helytörténeti verseny. I. forduló
Érd 775 Helytörténeti verseny I forduló 1 Melyik a kakukktojás, és miért? (Több válasz is lehetséges, a helyes válaszok plusz pontot érnek! Nem fogadjuk el azonban azt a választ, hogy Margit vagy Hedvig
FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 6. évfolyam :: Általános iskola
FIT-jelentés :: 2015 6. évfolyam :: Általános iskola Budapest IV. Kerületi Babits Mihály Magyar- Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
ETE_Történelem_2015_urbán
T Ö R T É N E L E M ETE_Történelem_2015_urbán Szóbeli középszintű érettségi tételek / 2015-2016. év tavaszára / Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra 1, T é t e l A korai feudalizmus / középkor gazdálkodása
A krokodil és a kígyó képének származási helye:
19. modul 1. melléklet (t/12.) 4. évfolyam csoport 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. Válogassátok az állatokat a címkék szerint. Melyik válogatáshoz melyik rajz illik legjobban? Párosítsátok
FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 6. évfolyam :: Általános iskola
FIT-jelentés :: 2016 6. évfolyam :: Általános iskola Kaposmérő Hunyadi János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 7521 Kaposmérő, Hunyadi utca 9. Létszámadatok A telephely létszámadatai az általános
Kerékpáros Közösségi Közlekedési Rendszerek
Kerékpáros Közösségi Közlekedési Rendszerek Dalos Péter www.communities.canada.com COWI Magyarország Tanácsadó és Tervező Kft. 1 Bubi Szakmai Fórum 2011.szeptember 20. Témák Mi az a Kerékpáros Közösségi
J e g y z ő k ö n y v
Önkormányzati Képviselő-testület 8294 Kapolcs Száma: 271-10/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 9-én (hétfőn) 18 órai kezdettel megtartott
Nagyvállalkozók tíz év után
Nagyvállalkozók tíz év után Laki Mihály- Szalai Julia MTA Közgazdasági Kutató Központ MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont 2013. január 18. Kornai János 85 konferencia Az előadás vázlata - kutatástörténet
TestLine - Pedigped tesztje-06 Minta feladatsor
Történelem a 10. évfolyam számára IV. témakör: Az újjáépítés kora Magyarországon A magyar országgyűlés. 1. 2:42 Normál Válaszolj a táblázat és saját ismereteid alapján a kérdésekre! A magyar országgyűlés...
KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK INTERJÚ KÉSZÍTÉSE
KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT Csapatnév Vörösmarty-Fröccs Település Pincehely Interjúalany Spacérné Szili Zsuzsanna INTERJÚALANY: SPACÉRNÉ SZILI ZSUZSANNA CSAPAT NEVE: VÖRÖSMARTY-FRÖCCS 1/1
Széchenyi István Iskolafejlesztési Alapítvány közhasznúsági jelentése a évi tevékenységéről
Széchenyi István Iskolafejlesztési Alapítvány közhasznúsági jelentése a 2009. évi tevékenységéről 1./ Számviteli beszámoló Az Alapítvány célja a Széchényi István Gimnáziumban a nevelés és az oktatás, a
Általános forgalmi adó
Bejelentkezéskor eldöntve, de minden adóév végén megváltoztatható Mindenki áfa alany, aki saját nevében gazdasági tevékenységet folytat Tevékenység üzletszerűen, rendszeresen folytatva, bevétel elérése
15/1998. (VII. 27.) RENDELETE
ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 15/1998. (VII. 27.) RENDELETE BUDAPEST III. KERÜLET, ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT ÁLTAL FENNTARTOTT NEVELÉSI- OKTATÁSI INTÉZMÉNYEKBEN ALKALMAZANDÓ
I. Az Együtt Magyarországért Alapítvány 2014. évi egyszerűsített éves beszámolója Az egyszerűsített éves beszámoló mérlege.
Az Együtt Magyarországért Alapítvány 2014. évi jelentése a pártok működését segítő tudományos, ismeretterjesztő, kutatási, oktatási tevékenységet végző alapítványokról szóló törvény szerint Székhely: 1122
FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 6. évfolyam :: Általános iskola
FIT-jelentés :: 2016 6. évfolyam :: Általános iskola Gál Ferenc Főiskola Szarvasi Gyakorló Általános Iskola és Gyakorlóóvoda, Bölcsőde 5540 Szarvas, Szabadság utca 6-8. Létszámadatok A telephely létszámadatai
Első forduló (1-9. lecke)
Első forduló (1-9. lecke) I. Tankönyvi témához kapcsolódó feladatok 1. A család a társadalom fontos része, tagjai közvetlen rokoni, házastársi, élettársi kapcsolatban vannak egymással. A családnak fontos
FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 6. évfolyam :: Általános iskola
FIT-jelentés :: 2016 6. évfolyam :: Általános iskola Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda Kossuth Lajos Utcai Telephelye 5540 Szarvas, Kossuth Lajos utca 7 Létszámadatok
A természettel való gazdálkodás hosszú távú kérdései és eszközrendszere
A természettel való gazdálkodás hosszú távú kérdései és eszközrendszere Dr. Gyulai Iván NFFT, TÁJ-KÉP Program, Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány A probléma A jelenlegi gazdálkodási
ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet módosításához
2. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet módosításához Tisztelt képviselő-testület! A helyi önkormányzat adóztatási tevékenységét a helyi adókról
7-8. osztályos kategória II. forduló
ISKOLA NEVE:. CSAPAT NEVE: TELEPÜLÉS:. 7-8. osztályos kategória II. forduló A megoldásokat, kérjük, hogy csak egyféle módon küldjék vissza: e-mailhez csatolva, elektronikus formátumban (pl. beszkennelve
es tanév 3-4. osztályos kategória 1. forduló
ISKOLA NEVE:. CSAPAT NEVE: TELEPÜLÉS:. 1. feladat kvíz 2018-2019-es tanév 3-4. osztályos kategória 1. forduló Ha megnéztétek a vigyázz#kápé vlog részeit, akkor könnyedén válaszolni tudtok az alábbi kvízsorra.
TÖRTÉNELEM FELADATLAP
VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM 2030 Érd, Széchenyi tér 1. TÖRTÉNELEM FELADATLAP 2016 Név:... Iskola:... A megoldásra 45 perc áll rendelkezésedre! Eredményes munkát kívánunk! A KÖVETKEZŐ KÉRDÉSEK AZ ÓKORI
1. Jellemezze a fejlett országok adórendszerének kialakulást, a főbb adónemeket és azok viszonyát! Vázlatos válasz:
ESSZÉ KÉRDÉSEK AZ ADÓZÁS I. CÍMŰ TÁRGY VIZSGÁJÁHOZ 1. Jellemezze a fejlett országok adórendszerének kialakulást, a főbb adónemeket és azok viszonyát! 1) az egységes adórendszerek több mint száz év során
Liliom és holló. Magyarország a XIV-XV. században. Országos történelem és műveltségi vetélkedő 2011/2012 Döntő
Oh nagy volt hajdan a magyar, Nagy volt hatalma, birtoka; Magyar tenger vizében húnyt el Éjszak, kelet s dél hullócsillaga. /Petőfi: A hazáról/ Liliom és holló Magyarország a XIV-XV. században Országos
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. február 4 -én Jászboldogháza Önkormányzati Képviselőtestületének rendkívüli ülésén 15.00 órakor, a Községháza tanácskozó termében. Jelen vannak: Gerhát Károly, Joó-Kovács
Válasz B: több biztosításközvetítőnél végezheti a tevékenység irányítását.
Kérdések Válaszok Válassza ki a helyes választ! A független biztosításközvetítői tevékenység irányítója... Válasz A: csak egy biztosításközvetítőnél végezheti a tevékenység irányítását. Válasz B: több
Jelen nyilatkozat aláírásával megerősítem, hogy az alább megjelölt dokumentumokat átvettem, azok tartalmát megismertem és elfogadtam.
Nyilatkozat az Aranyszárny CLaVis (G75) rendszeres díjas, befektetési egységekhez kötött, élethosszig tartó életbiztosítás nyugdíjbiztosítási feltételkiegészítéséhez 1/9 Jelen nyugdíjbiztosítási kiegészítő
Új adók: KATA, KIVA másodszor a KIVA-val! - kinek kedvez, az új adózás? ÁFA: Alanyi mentesség értékhatára emelkedik 6 millióig számlázhat!
REZON IRODA HÍRLEVÉL 2012. NOVEMBER KEDVES ÜGYFELÜNK! KÉREM A KÖVETKEZŐT! Folytatjuk a jövő évi változásokat: Új adók: KATA, KIVA másodszor a KIVA-val! - kinek kedvez, az új adózás? ÁFA: pénzforgalmi adózás
XXV-ik éuf September October 1890. 5-ik füzet. HUSZ JÁNOS.
KERESZTÉNY MAGVETŐ. XXV-ik éuf September October 1890. 5-ik füzet. HUSZ JÁNOS. Az első társadalmi élet keletkezése óta, a történelem tanúsága szerént az emberi természetben mindég meg volt a hajlam, hogy
adózása (Előadó: dr. Bozsik Sándor) Tananyag: előadások anyaga + adózás ÁFA törvény Félórás vizsga az elméletből 1,5 órás nyitott könyves vizsga a
Vállalkozások lk á k adózása (MSC levelező hallgatók részére) (Előadó: dr. Bozsik Sándor) Tananyag: előadások anyaga + adózás rendjéről szóló tv., SZJA, TA, ÁFA törvény Vizsga: Félórás vizsga az elméletből
FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 8. évfolyam :: Általános iskola
FIT-jelentés :: 2016 8. évfolyam :: Általános iskola Budapest IV. Kerületi Babits Mihály Magyar- Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL. 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen
Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL Írásbeli vizsga: teszt + esszé (60 perc) 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen I. Az ókori kelet 9. évfolyam Mezopotámia
Időarányosan jól alakultak Egerben az első negyedéves adóbevételek
1 Időarányosan jól alakultak Egerben az első negyedéves adóbevételek A 2016. első negyedévi befizetési határidőket követően Eger Megyei Jogú Város adóbevételi adatai továbbra is bizakodásra adhatnak okot.
Colling Ügyfél-tájékoztató május 30.
Colling Ügyfél-tájékoztató 2011. május 30. 1 H 1138 Budapest, Váci út 141. Tel: +36 1 452 6900 Fax: +36 1 452 6910 colling@colling.hu www.colling.hu Tisztelt Olvasó! Ebben a hónapban is összeállítottunk
Történelem- és társadalomismeretmunkafüzet 10.
Fazekas Rózsa Juhász Ernô Reszler Gábor Sallai József Ember és társadalom Történelem- és társadalomismeretmunkafüzet 10. Szakiskolák részére School Kiadó Nyíregyháza, 2010 Tartalom Elôszó 5 Európa és a
Történelem levelező verseny II. FORDULÓ
Történelem levelező verseny II. FORDULÓ I. Ismerd fel a leírások alapján és jelöld be a vaktérképen Mátyás király életének és uralkodásának főbb eseményeit és helyszíneit a számok megfelelő helyre történő