7-8. osztályos kategória II. forduló

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "7-8. osztályos kategória II. forduló"

Átírás

1 ISKOLA NEVE:. CSAPAT NEVE: TELEPÜLÉS: osztályos kategória II. forduló A megoldásokat, kérjük, hogy csak egyféle módon küldjék vissza: hez csatolva, elektronikus formátumban (pl. beszkennelve vagy lefotózva, PDF/JPG/TIF) a kh.vigyazzkeszpenz@lwpk.hu címre vagy postai úton: Szalai Ágnes, LWP Kommunikáció, 1113, Budapest, Diószegi út 53. Az beérkezésének, illetve a postára adásnak a határideje március feladat árfolyamtábla a) Készítsetek árfolyamtáblázatot, melyben legalább három valuta vételi és eladási árfolyamát vezetitek tíz napon keresztül, a valóságnak megfelelően (tehát azt is jelöljétek, ahogy a tíz nap alatt ingadozik az árfolyam, naponta írjátok bele a táblázatba az adatokat). Válasszatok ki egy valutát a táblázatotokból, majd ábrázoljátok a tíz napon keresztül vezetett eladási és vételi árfolyamainak alakulását grafikonon is. A táblázatotok minimum A/4-es, maximum A3-as méretű lehet, a grafikonotok pedig maximum A4-es méretű. Mind a kettőt készíthetitek kézzel vagy számítógéppel is. Az árfolyamtáblátokon mindenképpen tüntessétek fel, hogy honnan, milyen forrásból származnak az adatok. b) Tegyük fel, hogy egy valutaváltónál a következő kiírást látod február 27-én: Valutát adna el? Valuta Árfolyam USD EUR GBP AUD CAD DKK Valutát venne? Valuta Árfolyam USD EUR GBP AUD CAD DKK Ez alapján számoljátok ki, hogy hogyan alakultnak az alábbi valuta adás-vételek! Papp Zoltán 500 eurót szeretne vásárolni külföldi útjához. Hány forintot kell fizetnie a pénzváltónál?

2 . Ha pedig John Kenneth szeretne 500 dollárt beváltani, amikor Magyarországra érkezik, hány forintot kap érte? c) A három valutátokból válasszatok ki egyet és bonyolítsatok le egy kitalált vételi és eladási üzletet, ugyanakkora valutamennyiségre. A külföldi valutával szemben a forint álljon. A szituációban szerepeljen az is, hogy mely napon és milyen összegben történt az üzletkötés! Számoljátok ki, hogy a pénzváltó mennyit keres az üzleten! 1. szituáció valuta eladása:

3 2. szituáció valuta vásárlása: d) A kiválasztott valuta árfolyamváltozását figyelembe véve írjátok le, hogy mely napon érdemes leginkább valutát vásárolnunk és mely napon érdemes eladnunk a valutaváltónál. Számításokkal bizonyítsátok be, hogy ezen a két napon járnak a turisták a legjobban! megoldás: bizonyítás: A kiválasztott valutát a. napon érdemes megvenni. A kiválasztott valutát a. napon érdemes eladni. bizonyítás:

4 2. feladat költségvetés tervezés A Révész család Tiszaújvárosban él egy lakótelepi háromszobás lakásban és havonta forintból gazdálkodnak. Mindkét szülő dolgozik, a bérből és a családi pótlékból két gyereket nevelnek, egy általános iskolást és egy gimnazistát. A rezsiköltségeket (víz, gáz, villany, fűtés) átalánydíjként fizetik. Szeptemberben elhatározzák, hogy jó lenne a februári iskolai síszünetben elmenni a Miskolctapolcai Barlangfürdőbe egy közös családi kikapcsolódásra, ehhez azonban félre kell tenniük. A tervezésnek úgy fognak neki, hogy szeptemberre készítenek egy háztartási naplót, hogy lássák, mire mennyit költenek egy hónapban. Nézzétek át a család szeptemberi kiadásait és segítsetek nekik tervezni! a) Készítsetek féléves családi költségvetés-tervet a tervetekben írjátok össze, hogy a szeptemberi háztartási napló alapján, mely kiadások ismétlődnek biztosan, tehát mely tételek lesznek hónapról hónapra / negyedévente, stb. visszatérő és változatlan tételek soroljátok fel, hogy a szeptemberi kiadások közül mely tételek eshetnek ki és milyen új tételek adódhatnak a következő hónapokban (pl. másik évszak, ünnep, stb. miatt). Feltételezzük, hogy nem várt esemény, ami nagyobb plusz kiadással járna, nem történik a család életében február végéig. a tervetekből derüljön ki, hogy tud-e, hol és körülbelül mennyit spórolni a család, hogy lássuk, februárra körülbelül mennyi félretett pénzük gyűlhet össze. A terv maximum 1 kézzel vagy géppel írott A4-es oldal lehet. b) Az interneten fellelhető információk segítségével készítsetek tervet arról, hogy az a) feladatban kapott megtakarításból a tiszaújvárosi család hány napra tudna elutazni, hogy pihenjen a Miskolctapolcai Barlangfürdőben. A tervetekben térjetek ki a következő részletekre: a családi pihenéshez kapcsolódóan milyen költségek fordulhatnak elő már az utazás megkezdése előtt? milyen kiadásokkal kell a családnak számolnia a pihenés alatt? A tervet illusztrálhatjátok képekkel, rajzokkal vagy fotókkal is ezekért természetesen plusz pontok járhatnak. A terv az illusztrációkkal együtt maximum 1,5 A4-es oldal lehet.

5 A Révész család szeptemberi kiadásai nagybevásárlás: Ft hétközi vásárlás: Ft lakásfenntartás (villany, gáz, víz, csatorna) villanyszámla: Ft gázszámla: hírközlés (telefon, TV szolgáltatás) kábeltévé: Ft telefondíj: Ft közlekedés (benzin, autójavítás, tömegközlekedési bérletek) tankolás: Ft bérlet: Ft kultúra, szórakozás (színház, mozi, utazás) családi mozizás: Ft éves diák színházbérlet: Ft egyéb (öltözködés, tisztítószerek, egészségügy, biztosítás, cigaretta, zsebpénz) zsebpénz a gyerekeknek: Ft tanszerek vásárlása: Ft nagybevásárlás: Ft fűtés: Ft KGFB (negyedéves): Ft nagyszülők meglátogatása a nagymama születésnapja alkalmából: Ft sportruházat: hétközi vásárlás: Ft ebédbefizetés gyerekeknek: Ft ebédbefizetés szülőknek: Ft víz (kéthavonta): Ft csatorna díja: közös költség: Ft mosógéphitel törlesztés: Ft sportcipő: Ft új sporttáska: Ft havi zeneiskolai díj: Ft havi sportbérlet: Ft osztálykirándulás: Ft

A Kovács család pénzügyei (megoldások)

A Kovács család pénzügyei (megoldások) A Kovács család pénzügyei (megoldások) A Kovács család nagy kihívás előtt áll, Pisti fiúk középiskolás lesz, egy hónap múlva a közeli nagyvárosba kell majd járnia. Ez a család költségvetésének átgondolását

Részletesebben

as tanév 7-8. osztályos kategória

as tanév 7-8. osztályos kategória ISKOLA NEVE:. CSAPAT NEVE: TELEPÜLÉS:. 1. feladat csak tudatosan! 2017-2018-as tanév 7-8. osztályos kategória A Szabó család nemigen foglalkozik pénzügyi tervezéssel: így van, amikor kijönnek a szülők

Részletesebben

es tanév 3-4. osztályos kategória 1. forduló

es tanév 3-4. osztályos kategória 1. forduló ISKOLA NEVE:. CSAPAT NEVE: TELEPÜLÉS:. 1. feladat kvíz 2018-2019-es tanév 3-4. osztályos kategória 1. forduló Ha megnéztétek a vigyázz#kápé vlog részeit, akkor könnyedén válaszolni tudtok az alábbi kvízsorra.

Részletesebben

7-8. osztályos kategória

7-8. osztályos kategória ISKOLA NEVE:. CSAPAT NEVE: TELEPÜLÉS:. 7-8. osztályos kategória 1. feladat lakásfelújítás Egy fiatal házaspár lakást vásárol Budapesten, a lakás árának 60%-át fizették ki az eladónak, ami 4 800 000 Ft.

Részletesebben

Szent István Egyetem Gazdasági és Társadalomtudományi Kar Pénzügyi és Számviteli Intézet. Beadandó feladat. Pénzügytan I. tárgyból

Szent István Egyetem Gazdasági és Társadalomtudományi Kar Pénzügyi és Számviteli Intézet. Beadandó feladat. Pénzügytan I. tárgyból Szent István Egyetem Gazdasági és Társadalomtudományi Kar Pénzügyi és Számviteli Intézet Beadandó feladat Pénzügytan I. tárgyból Közgazdász gazdálkodási alap levelező, GAM alap és kieg. levelező képzés

Részletesebben

Megszűnt betétlekötési konstrukciók kamatai

Megszűnt betétlekötési konstrukciók kamatai Megszűnt betétlekötési konstrukciók kamatai Közzététel: 2015. október 01-től Hatályos: 2015. október 01-től 1. Erste Cseperedő Bankszámla 2014. április 17-től az Erste Cseperedő Bankszámla értékesítése

Részletesebben

3 4. A háztartások gazdálkodása

3 4. A háztartások gazdálkodása 3 4. A háztartások gazdálkodása A. Kik alkotnak egy háztartást? B. Milyen bevételei lehetnek egy háztartásnak? C. Milyen kiadásai lehetnek egy háztartásnak? 3 4. A háztartások gazdálkodása A. Kik alkotnak

Részletesebben

HIRDETMÉNY. Devizaszámla-vezetés, devizaügyletek kondícióiról. Hatályos: 2013. október 01-től

HIRDETMÉNY. Devizaszámla-vezetés, devizaügyletek kondícióiról. Hatályos: 2013. október 01-től HIRDETMÉNY Devizaszámlavezetés, devizaügyletek kondícióiról Hatályos: 2013. október 01től * Devizaszámlákon történő fizetési megbízás összegének átutalásakor a Takarékszövetkezetünk által meghirdetett

Részletesebben

Pénzforgalmi számla 0,01 % (0,01%) Kamatláb % ( EBKM % ) 3 hónap 6 hónap 1 év 100-1.000.000 0,40 (0,41) 0,40 (0,41) 0,40 (0,41) 100

Pénzforgalmi számla 0,01 % (0,01%) Kamatláb % ( EBKM % ) 3 hónap 6 hónap 1 év 100-1.000.000 0,40 (0,41) 0,40 (0,41) 0,40 (0,41) 100 HIRDETMÉNY Lakásszövetkezetek és Társasházak részére a Takarékszövetkezetnél vezetett számlák kamat, jutalék és költség kondícióiról. Érvényes: 2015. április 2-től I. Megtakarítások kamatai: a.) Látraszóló

Részletesebben

Első forduló (1-9. lecke)

Első forduló (1-9. lecke) Első forduló (1-9. lecke) I. Tankönyvi témához kapcsolódó feladatok 1. A család a társadalom fontos része, tagjai közvetlen rokoni, házastársi, élettársi kapcsolatban vannak egymással. A családnak fontos

Részletesebben

Pénzforgalmi számla 1,25% (1,25%)

Pénzforgalmi számla 1,25% (1,25%) HIRDETMÉNY Lakásszövetkezetek és Társasházak részére a Takarékszövetkezetnél vezetett számlák kamat, jutalék és költség kondícióiról. Érvényes: 2013. február 22-től I. Megtakarítások kamatai: a.) Látraszóló

Részletesebben

5-6. osztályos kategória

5-6. osztályos kategória ISKOLA NEVE:. CSAPAT NEVE: TELEPÜLÉS:. 5-6. osztályos kategória 1. feladat lakásfelújítás Egy fiatal házaspár lakást vásárol Budapesten, a lakás árának csak a felét fizették ki az eladónak, ami 4 000 000

Részletesebben

Árfolyamtábla jelentés

Árfolyamtábla jelentés Árfolyamtábla jelentés 2015-08-03 5 2015-08-03 CHF 1 290,42 292,92 295,42 5 2015-08-03 EUR 1 307,90 310,40 312,90 2015-08-04 5 2015-08-04 CHF 1 289,94 292,44 294,94 5 2015-08-04 EUR 1 307,90 310,40 312,90

Részletesebben

KONDÍCIÓS LISTA (HIRDETMÉNY) ALL FINANCE ÜZLETÁG

KONDÍCIÓS LISTA (HIRDETMÉNY) ALL FINANCE ÜZLETÁG KONDÍCIÓS LISTA (HIRDETMÉNY) ALL FINANCE ÜZLETÁG Devizában és valutában végzett műveletek Devizakülföldi/devizabelföldi nem természetes személyek részére vezetett devizaszámlák kondíciói Kiadás időpontja:

Részletesebben

Családi pénzügyek Miért fontos és hogyan működik a családi költségvetés?

Családi pénzügyek Miért fontos és hogyan működik a családi költségvetés? PÉNZÜGYI TUDATOSSÁG DIÁKFÓRUM Eger, 2019. február 07. Családi pénzügyek Miért fontos és hogyan működik a családi költségvetés? Témakörök: Családi költségvetés tervezése, felépítése, egyensúlya Diákok pénzügyi

Részletesebben

Devizakülföldi/devizabelföldi természetes/nem természetes személyek részére vezetett devizaszámla kondíciói

Devizakülföldi/devizabelföldi természetes/nem természetes személyek részére vezetett devizaszámla kondíciói 1/b. sz. melléklet Érvényes: 2015. szeptember 15. Devizakülföldi/devizabelföldi természetes/nem természetes személyek részére vezetett devizaszámla kondíciói I. Általános feltételek A Takarékszövetkezet

Részletesebben

es tanév 1-2. osztályos kategória

es tanév 1-2. osztályos kategória ISKOLA NEVE:. CSAPAT NEVE: TELEPÜLÉS:. 2016-2017-es tanév 1-2. osztályos kategória 1. feladat Anna új távcsöve Anna kedvenc mesekönyvében szerepel egy jó tündér, aki egy távcső segítségével igazítja útba

Részletesebben

es tanév 5-6. osztályos kategória 1.forduló

es tanév 5-6. osztályos kategória 1.forduló ISKOLA NEVE:. CSAPAT NEVE: TELEPÜLÉS:. 1. feladat kvíz 2018-2019-es tanév 5-6. osztályos kategória 1.forduló Ha megnéztétek a vigyázz#kápé vlog részeit, akkor könnyedén válaszolni tudtok az alábbi kvízsorra.

Részletesebben

Szent István Egyetem Gazdasági és Társadalomtudományi Kar Pénzügyi és Számviteli Intézet. Beadandó feladat. Pénzügy tárgyból

Szent István Egyetem Gazdasági és Társadalomtudományi Kar Pénzügyi és Számviteli Intézet. Beadandó feladat. Pénzügy tárgyból Szent István Egyetem Gazdasági és Társadalomtudományi Kar Pénzügyi és Számviteli Intézet Beadandó feladat Pénzügy tárgyból Pénzügy MSc. képzés I. évfolyam levelező tagozat számára A Pénzügyi és Számviteli

Részletesebben

A valós szükségleteknek megfelelő fogyasztói magatartás fejlesztése

A valós szükségleteknek megfelelő fogyasztói magatartás fejlesztése A valós szükségleteknek megfelelő fogyasztói magatartás fejlesztése diákmelléklet ÉN ÉS A VILÁG 5. évfolyam 77 D1 Magyar pénzek Ki vagy mi látható az egyes magyar pénzérméken, bankjegyeken? Írd a pontozott

Részletesebben

Pénzforgalmi számla 0,01 % (0,01%) Kamatláb % ( EBKM % ) 3 hónap 6 hónap 1 év 100-1.000.000 0,10 (0,11) 0,10 (0,11) 0,10 (0,11) 100

Pénzforgalmi számla 0,01 % (0,01%) Kamatláb % ( EBKM % ) 3 hónap 6 hónap 1 év 100-1.000.000 0,10 (0,11) 0,10 (0,11) 0,10 (0,11) 100 HIRDETMÉNY Lakásszövetkezetek és Társasházak részére a Takarékszövetkezetnél vezetett számlák kamat, jutalék és költség kondícióiról. Meghirdetés: 2015. június 29. napján Hatályos: 2015. július 3. napjától

Részletesebben

KONDÍCIÓS LISTA. Passzív üzletág kondíciói (Betétek) P/4/2015.

KONDÍCIÓS LISTA. Passzív üzletág kondíciói (Betétek) P/4/2015. KONDÍCIÓS LISTA Passzív üzletág kondíciói (Betétek) P/4/2015. Érvényben: 2015. május 26-tól Változás: Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy 1.) a jegybanki alapkamat, valamint a pénzpiaci kamatlábak

Részletesebben

Adatlap a 2017/18. évi szociális pályázathoz

Adatlap a 2017/18. évi szociális pályázathoz Adatlap a 2017/18. évi szociális pályázathoz Beérkezési határidő: 2017. Március 30. Kérjük, az Adatlapot a valóságnak megfelelően töltse ki, mert az igazságos elbírálás csak így garantálható. Az Adatlap

Részletesebben

es tanév 3-4. osztályos kategória

es tanév 3-4. osztályos kategória ISKOLA NEVE:. CSAPAT NEVE: TELEPÜLÉS:. 2016-2017-es tanév 3-4. osztályos kategória 1. feladat a természet közelről Barbi nagyon szereti a természetet, az állatokat, növényeket. Rengeteg időt tud eltölteni

Részletesebben

*Születésnapi betét: 0,10%-k *OTPdirekt-en keresztül lekötött betét: 0,20% 0,10% Megjegyzés: *Nyugdíjasoknak nyújtott betét: 0,20% 0,10%

*Születésnapi betét: 0,10%-k *OTPdirekt-en keresztül lekötött betét: 0,20% 0,10% Megjegyzés: *Nyugdíjasoknak nyújtott betét: 0,20% 0,10% Kamatlábak Folyószámla Junior számla Megtakarítási számla Betétek OTP Sincron csomag MAGÁNSZEMÉLYEK 2015. február 04 FOLYÓSZÁMLA (bankfiókban és a szolgáltatáson keresztül nyitott számla) JUNIOR SZÁMLA

Részletesebben

MEGTAKARíTÁSI SZÁMLA (bankfiókban és a OTPdirekt szolgáltatáson keresztül nyitott számla) Deviza Sávok Kamatok Sávok Kamatok Sávok Kamatok < 500

MEGTAKARíTÁSI SZÁMLA (bankfiókban és a OTPdirekt szolgáltatáson keresztül nyitott számla) Deviza Sávok Kamatok Sávok Kamatok Sávok Kamatok < 500 Kamatlábak Folyószámla Junior számla Megtakarítási számla Betétek OTP Sincron csomag MAGÁNSZEMÉLYEK 2015. augusztus 21 FOLYÓSZÁMLA (bankfiókban és a szolgáltatáson keresztül nyitott számla) JUNIOR SZÁMLA

Részletesebben

Árfolyamtábla jelentés

Árfolyamtábla jelentés Árfolyamtábla jelentés 2015-01-05 5 2015-01-05 CHF 1 264,95 267,45 269,95 5 2015-01-05 EUR 1 318,91 321,41 323,91 2015-01-06 5 2015-01-06 CHF 1 264,77 267,27 269,77 5 2015-01-06 EUR 1 318,71 321,21 323,71

Részletesebben

K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő regionális középdöntők feladatsora osztály

K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő regionális középdöntők feladatsora osztály K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő regionális középdöntők feladatsora 2017-2018 3-4. osztály 1. feladat pénzügyi kirakós Egy 24 darabos puzzle képet kell kirakni időre. A puzzle kirakására 3 perc

Részletesebben

K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő regionális középdöntők feladatsora osztály

K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő regionális középdöntők feladatsora osztály K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő regionális középdöntők feladatsora 2017-2018 7-8. osztály 1. feladat szókereső A szavakban összekeveredtek a betűk. Vajon milyen pénzügyi kifejezéseket rejtenek?

Részletesebben

Tájékoztató. Forintszámlák és devizaszámlák vezetéséhez kapcsolódó díjak és jutalékok

Tájékoztató. Forintszámlák és devizaszámlák vezetéséhez kapcsolódó díjak és jutalékok NHB Növekedési Hitel Bank Zrt. H-1118 Budapest, Kelenhegyi út 39. www.nhbbank.hu Tájékoztató Forintszámlák és devizaszámlák vezetéséhez kapcsolódó díjak és jutalékok Jogi személyek, nem jogi személyiségű

Részletesebben

Váci Mihály: Még nem elég

Váci Mihály: Még nem elég Váci Mihály: Még nem elég Mi történt az álmaiddal? Álmok, vágyak, célok Elképzelt helyzet, ötlet; olyan jövőbeli kellemes esemény vagy állapot, amit éberen kigondolunk, de még nem valósítottunk meg. Remélt

Részletesebben

I. Megtakarítások kamatai: a.) Látraszóló kamatok. b.) Lekötött betétek

I. Megtakarítások kamatai: a.) Látraszóló kamatok. b.) Lekötött betétek HIRDETMÉNY Egyesületek, alapítványok, pártok, illetve egyéb szervezetek részére a Takarékszövetkezetnél vezetett számlák kamat, jutalék és költség kondícióiról. Meghirdetés: 2016. június 1. napján Hatályos:

Részletesebben

GEOMATECH TANULMÁNYI VERSENYEK 2015. FEBRUÁR

GEOMATECH TANULMÁNYI VERSENYEK 2015. FEBRUÁR GEOMATECH TANULMÁNYI VERSENYEK 2015. FEBRUÁR 1-2. osztály KEREKERDŐ lakói takarékossági programban vesznek részt. Ennek keretében pályázatot írnak ki a bank épületének megtervezésére. A tervezést Bagoly

Részletesebben

Hirdetmény. a Bak és Vidéke Takarékszövetkezet. Lakossági és vállalkozói deviza számlavezetés jutalékairól, díjairól és költségeiről.

Hirdetmény. a Bak és Vidéke Takarékszövetkezet. Lakossági és vállalkozói deviza számlavezetés jutalékairól, díjairól és költségeiről. Hirdetmény a Bak és Vidéke Takarékszövetkezet Közzététel: 2013. július 1. Lakossági devizaszámla vezetés Papír alapon Megnevezés indított megbízások Számlavezetés Számlanyitási díj: díjmentes Számlanyitáskor

Részletesebben

HIRDETMÉNY. Indoklás: Központ címe, email címe: 3000 Hatvan, Kossuth tér 22., Tel: 37/541-911, Fax: 37/541-910, kozpont@hatvan.tksz.

HIRDETMÉNY. Indoklás: Központ címe, email címe: 3000 Hatvan, Kossuth tér 22., Tel: 37/541-911, Fax: 37/541-910, kozpont@hatvan.tksz. HIRDETMÉNY Devizakülföldi/devizabelföldi természetes/nem természetes személyek részére vezetett devizaszámlák és lekötött betétszámlák kondícióiról valamint a devizában végzett műveletek teljesítésének

Részletesebben

Adatlap. Magánszemély (egyéni vállalkozó) adófizetési könnyítésre és mérséklésre irányuló kérelmének elbírálásához

Adatlap. Magánszemély (egyéni vállalkozó) adófizetési könnyítésre és mérséklésre irányuló kérelmének elbírálásához Adatlap Magánszemély (egyéni vállalkozó) adófizetési könnyítésre és mérséklésre irányuló kérelmének elbírálásához Tájékoztatjuk a kérelmezőt, hogy az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. Törvény alapján

Részletesebben

Erős vs. gyenge forint

Erős vs. gyenge forint 2010 február 15. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 Naponta halljuk a hírekben, hogy most épp gyengült vagy erősödött a forint, hogyan

Részletesebben

HIRDETMÉNY PASSZÍV ÜZLETÁG KONDÍCIÓI VÁLLALKOZÓK RÉSZÉRE

HIRDETMÉNY PASSZÍV ÜZLETÁG KONDÍCIÓI VÁLLALKOZÓK RÉSZÉRE HIRDETMÉNY PASSZÍV ÜZLETÁG KONDÍCIÓI VÁLLALKOZÓK RÉSZÉRE Pénzforgalmi forint számlák díj- és jutaléktételei, valamint vállalkozói forint betétek és egyéb szolgáltatások kondíciói A Hirdetmény hatályos:

Részletesebben

VÁLLALATI ÜGYFELEK RÉSZÉRE

VÁLLALATI ÜGYFELEK RÉSZÉRE K&H Bank Zrt. 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 9. telefon: (06 1) 328 9000 fax: (06 1) 328 9696 www.kh.hu bank@kh.hu hirdetmény VÁLLALATI ÜGYFELEK RÉSZÉRE ÉRVÉNYBEN: 2013. SZEPTEMBER 11-ÉTŐL INTERNET:

Részletesebben

I. Raiffeisen bankszámla, elektronikus szolgáltatások Kondíciós Lista Érvényben: 2016. április 15-től visszavonásig

I. Raiffeisen bankszámla, elektronikus szolgáltatások Kondíciós Lista Érvényben: 2016. április 15-től visszavonásig I. Raiffeisen bankszámla, elektronikus szolgáltatások Kondíciós Lista Érvényben: 2016. április 15-től visszavonásig 1. VÁLASZTHATÓ BANKSZÁMLAKONSTRUKCIÓK... 1 2. RAIFFEISEN FORINT BANKSZÁMLA KAMATAI...

Részletesebben

A Szatmár-Beregi Takarékszövetkezet hirdetménye. magánszemélyek bankszámláira, megtakarításira vonatkozóan

A Szatmár-Beregi Takarékszövetkezet hirdetménye. magánszemélyek bankszámláira, megtakarításira vonatkozóan A Szatmár-Beregi Takarékszövetkezet hirdetménye magánszemélyek bankszámláira, megtakarításira vonatkozóan Érvényes: 2015. november 12-től A jelen Hirdetmény -ben szereplő betétek a hitelintézetekről és

Részletesebben

DEVIZANEM AUD CAD CHF CNY CZK DKK EUR GBP HKD HRK HUF JPY NOK PLN RON RUB SEK TRY USD 2015. január 1. csütörtök X X X X X X X X X X X X X X X X X X X

DEVIZANEM AUD CAD CHF CNY CZK DKK EUR GBP HKD HRK HUF JPY NOK PLN RON RUB SEK TRY USD 2015. január 1. csütörtök X X X X X X X X X X X X X X X X X X X AUD CAD CHF CNY CZK DKK EUR GBP HKD HRK HUF JPY NOK PLN RON RUB SEK TRY USD 2015. január 1. csütörtök X X X X X X X X X X X X X X X X X X X 2015. január 2. péntek X X X X X X 2015. január 3. szombat 2015.

Részletesebben

5 6. A családi költségvetés. A. Mi a költségvetés, és hogyan készítsük el? B. Hogyan alakulhat a költségvetés egyenlege?

5 6. A családi költségvetés. A. Mi a költségvetés, és hogyan készítsük el? B. Hogyan alakulhat a költségvetés egyenlege? 5 6. A családi költségvetés A. Mi a költségvetés, és hogyan készítsük el? B. Hogyan alakulhat a költségvetés egyenlege? 5 6. A családi költségvetés A. Mi a költségvetés, és hogyan készítsük el? Meddig

Részletesebben

VÁLLALATI ÜGYFELEK RÉSZÉRE

VÁLLALATI ÜGYFELEK RÉSZÉRE K&H Bank Zrt. 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 9. telefon: (06 1) 328 9000 fax: (06 1) 328 9696 www.kh.hu bank@kh.hu hirdetmény VÁLLALATI ÜGYFELEK RÉSZÉRE ÉRVÉNYBEN: 2015. NOVEMBER 1-TŐL (az egyes, a

Részletesebben

GYÖNGYÖS-MÁTRA Takarékszövetkezet

GYÖNGYÖS-MÁTRA Takarékszövetkezet 1 GYÖNGYÖS-MÁTRA Takarékszövetkezet 3200 Gyöngyös, Magyar út 1. 1 em 7. Telefon: 37/505-220, Fax: 37/505-225 email: kozpont@gyongyosmatra.tksz.hu, www.gyongyosmatratakarek.hu Nyilvántartó bíróság: Egri

Részletesebben

1. a. Vegye fel az alábbi táblázatban szereplő adatokat! Ügyeljen a táblázatban szereplő

1. a. Vegye fel az alábbi táblázatban szereplő adatokat! Ügyeljen a táblázatban szereplő 1. 1. a. Vegye fel az alábbi táblázatban szereplő adatokat! Ügyeljen a táblázatban szereplő formátumokra is! Sorszám Betét napja Kamatláb Bet. össz. (Ft) Kamat (Ft) Kifiz (Ft) 1. 1997. 08. 14. 12% 100

Részletesebben

Árfolyamtábla jelentés

Árfolyamtábla jelentés Árfolyamtábla jelentés Alap adatok 2013-10-01 5 2013-10-01 CHF 1 243,26 245,76 248,26 5 2013-10-01 EUR 1 298,01 300,51 303,01 2013-10-02 5 2013-10-02 CHF 1 241,77 244,27 246,77 5 2013-10-02 EUR 1 296,79

Részletesebben

Rajka és Vidéke Takarékszövetkezet HIRDETMÉNY

Rajka és Vidéke Takarékszövetkezet HIRDETMÉNY Rajka és Vidéke Takarékszövetkezet HIRDETMÉNY Devizakülföldi/devizabelföldi természetes/nem természetes személyek részére vezetett devizaszámla kondíciói Hatályos: 2016. január 1. 1 I. Általános feltételek

Részletesebben

VÁLLALATI ÜGYFELEK RÉSZÉRE

VÁLLALATI ÜGYFELEK RÉSZÉRE K&H Bank Zrt. 1051 Budapest, Vigadó tér 1. telefon: (06 1) 328 9000, (06 30) 761 9000 fax: (06 1) 328 9696 www.kh.hu bank@kh.hu hirdetmény VÁLLALATI ÜGYFELEK RÉSZÉRE ÉRVÉNYBEN: 2009. OKTÓBER 21-TŐL INTERNET:

Részletesebben

Kérdezési stratégiák a probléma alapú tanulásban HOGYAN GAZDÁLKODIK EGY ORSZÁG?

Kérdezési stratégiák a probléma alapú tanulásban HOGYAN GAZDÁLKODIK EGY ORSZÁG? Készítette: Simkó Krisztián 2016. november 5. Kérdezési stratégiák a probléma alapú tanulásban HOGYAN GAZDÁLKODIK EGY ORSZÁG? A probléma feldolgozása az előző óra utolsó részében kezdődik. Idő 10 Problémafelvetés,

Részletesebben

H I R D E T M É N Y. Devizakülföldi/devizabelföldi természetes/nem természetes személyek részére vezetett devizaszámla kondíciói

H I R D E T M É N Y. Devizakülföldi/devizabelföldi természetes/nem természetes személyek részére vezetett devizaszámla kondíciói H I R D E T M É N Y Devizakülföldi/devizabelföldi természetes/nem természetes személyek részére vezetett devizaszámla kondíciói I. Általános feltételek A Takarékszövetkezet csak tartalmi, nyelvi és alaki

Részletesebben

Devizakülföldi/devizabelföldi természetes személyek részére vezetett devizaszámlák kondíciói

Devizakülföldi/devizabelföldi természetes személyek részére vezetett devizaszámlák kondíciói Kis-Rába menti Takarékszövetkezet 9343 Beled, Rákóczi Ferenc utca 131. Hatályos: 2014. március 14-től Devizakülföldi/devizabelföldi természetes személyek részére vezetett devizaszámlák kondíciói I. Valuta,

Részletesebben

munkajövedelem jutalom, kiküldetési díj, munkabér, társadalmi jövedelem családi pótlék, nyugdíj, táppénz

munkajövedelem jutalom, kiküldetési díj, munkabér, társadalmi jövedelem családi pótlék, nyugdíj, táppénz I. Családi költségvetés szoba Egyéni 1 (2 perc) Egészítsétek ki a hiányos mondatot úgy, hogy az helyes legyen. A kipontozott részekre egy-egy szót írjatok! A... (háztartás) az együtt élő és jövedelmüket

Részletesebben

Árfolyamtábla jelentés

Árfolyamtábla jelentés Árfolyamtábla jelentés 2016-04-01 5 2016-04-01 CHF 1 287.64 290.14 292.64 5 2016-04-01 EUR 1 314.67 317.17 319.67 2016-04-04 5 2016-04-04 CHF 1 287.47 289.97 292.47 5 2016-04-04 EUR 1 314.17 316.67 319.17

Részletesebben

Szent István Egyetem Gazdasági és Társadalomtudományi Kar Pénzügyi és Számviteli Intézet. Beadandó feladat. Pénzügytan tárgyból

Szent István Egyetem Gazdasági és Társadalomtudományi Kar Pénzügyi és Számviteli Intézet. Beadandó feladat. Pénzügytan tárgyból Szent István Egyetem Gazdasági és Társadalomtudományi Kar Pénzügyi és Számviteli Intézet Beadandó feladat Pénzügytan tárgyból Közgazdász-gazdálkodási kiegészítő képzés számára A Tanszékre történő beérkezés

Részletesebben

PÉNZVÁLTÁSI ÜZLETSZABÁLYZAT

PÉNZVÁLTÁSI ÜZLETSZABÁLYZAT PÉNZVÁLTÁSI ÜZLETSZABÁLYZAT Az üzletszabályzat 2019. május 1. napján hatályát veszti. Az üzletszabályzatban foglalt információkat 2019. május 1. napjától a Tájékoztató a Fizetési megbízások benyújtásának

Részletesebben

VÁLLALATI ÜGYFELEK RÉSZÉRE

VÁLLALATI ÜGYFELEK RÉSZÉRE K&H Bank Zrt. 1051 Budapest, Vigadó tér 1. telefon: (06 1) 328 9000, (06 30) 761 9000 fax: (06 1) 328 9696 www.kh.hu bank@kh.hu hirdetmény VÁLLALATI ÜGYFELEK RÉSZÉRE ÉRVÉNYBEN: 2010. MÁJUS 12-TŐL INTERNET:

Részletesebben

NEM ÉRTÉKESÍTHETŐ BANKSZÁMLA Általános Kondíciós Lista - Vállalati forint és devizaszámlák általános kondíciói STANDARD VÁLLALATI BANKSZÁMLA

NEM ÉRTÉKESÍTHETŐ BANKSZÁMLA Általános Kondíciós Lista - Vállalati forint és devizaszámlák általános kondíciói STANDARD VÁLLALATI BANKSZÁMLA Meghirdetve: 2016. február 1. Hatályos: 2016. február 1-től (kivéve a jelen Kondíciós Listában a konkrét kondíciónál megjelölt - ettől eltérő - hatályba lépési időponttal meghirdetett kondíciók) Díjak

Részletesebben

Könyvtárhasználati és szolgáltatási díjak a Berzsenyi Dániel Megyei és Városi Könyvtár Központi Könyvtárában

Könyvtárhasználati és szolgáltatási díjak a Berzsenyi Dániel Megyei és Városi Könyvtár Központi Könyvtárában Könyvtárhasználati és szolgáltatási díjak a Berzsenyi Dániel Megyei és Városi Könyvtár Központi Könyvtárában HATÁLYOS 2015.06.15-től Kérjük a kedvezményre jogosító igazolványok felmutatását! 1. SZJ 92.51.11.

Részletesebben

<C15. lista> Árfolyam lista. Nem archivált idıszak: 2006.01.01-5. lap. TKSZ technikai központ Idıpont: 2010.03.01 15:56:54

<C15. lista> Árfolyam lista. Nem archivált idıszak: 2006.01.01-5. lap. TKSZ technikai központ Idıpont: 2010.03.01 15:56:54 Nem archivált idıszak: 2006.01.01-1. lap 2010.02.01 USD 1 0.000000 0.000000 0.000000 2010.02.01 CHF 1 179.930000 184.270000 188.610000 2010.02.01 GBP 1 0.000000 0.000000 0.000000 2010.02.01 JPY 100 0.000000

Részletesebben

VÁLLALATI ÜGYFELEK RÉSZÉRE

VÁLLALATI ÜGYFELEK RÉSZÉRE K&H Bank Zrt. 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 9. telefon: (06 1) 328 9000 fax: (06 1) 328 9696 www.kh.hu bank@kh.hu hirdetmény VÁLLALATI ÜGYFELEK RÉSZÉRE ÉRVÉNYBEN: 2016. FEBRUÁR 1-TŐL INTERNET: www.kh.hu

Részletesebben

as tanév 3-4. osztályos kategória 1. forduló

as tanév 3-4. osztályos kategória 1. forduló ISKOLA NEVE:. CSAPAT NEVE: TELEPÜLÉS:. 1. feladat szókereső 2019-2020-as tanév 3-4. osztályos kategória 1. forduló A szókeresőben 10 db, pénzügyekhez kapcsolódó szót rejtettünk el, keressétek meg őket!

Részletesebben

I. Raiffeisen bankszámla, elektronikus szolgáltatások Kondíciós Lista Érvényben: 2014. április 14-től visszavonásig

I. Raiffeisen bankszámla, elektronikus szolgáltatások Kondíciós Lista Érvényben: 2014. április 14-től visszavonásig I. bankszámla, elektronikus szolgáltatások Kondíciós Lista Érvényben: 2014. április 14-től visszavonásig 1. VÁLASZTHATÓ BANKSZÁMLAKONSTRUKCIÓK... 1 2. RAIFFEISEN FORINT BANKSZÁMLA KAMATAI... 2 3. RAIFFEISEN

Részletesebben

Hatályos: 2013. augusztus 1-től (1309) Közzététel napja: 2013. július 15.

Hatályos: 2013. augusztus 1-től (1309) Közzététel napja: 2013. július 15. Hatályos: 2013. augusztus 1-től (1309) Közzététel napja: 2013. július 15. 1. Jelen Kondíciós lista az Általános Üzleti Feltételek elválaszthatatlan mellékletét képezi. A Kondíciós listában külön nem definiált

Részletesebben

Esedékesség napja Nettó eszközérték összege (EUR) Nettó eszközérték jegyenként (EUR/db)

Esedékesség napja Nettó eszközérték összege (EUR) Nettó eszközérték jegyenként (EUR/db) 1 K H Fix Plusz Alapok : Fix Plusz 5, Fix Plusz 6, Fix Plusz 7, Fix Plusz 8, Fix Plusz 11, Fix Plusz 12, Fix Plusz 13, Fix Plusz 14, Fix Plusz 15., Fix Plusz 16.,Fix Plusz 17., Euro Fix 6., Dollár Fix

Részletesebben

Egyedi árfolyamos deviza konverzió az FHB Banknál

Egyedi árfolyamos deviza konverzió az FHB Banknál Egyedi árfolyamos deviza konverzió az FHB Banknál Egyedi árfolyamos deviza konverzió bemutatása Egyedi árfolyamos devizaügylet esetén az Ügyfél konverziója az aktuális piaci árakhoz igazodik, így a bankok

Részletesebben

Árfolyamtábla jelentés

Árfolyamtábla jelentés Árfolyamtábla jelentés Alap adatok 2012-04-02 5 2012-04-02 CHF 1 244,34 246,84 249,34 5 2012-04-02 EUR 1 294,77 297,27 299,77 5 2012-04-02 GBP 5 2012-04-02 JPY 5 2012-04-02 USD 2012-04-03 5 2012-04-03

Részletesebben

Árfolyamtábla jelentés

Árfolyamtábla jelentés Árfolyamtábla jelentés Alap adatok 2012-06-01 5 2012-06-01 CHF 1 250,74 253,24 255,74 5 2012-06-01 EUR 1 301,54 304,04 306,54 5 2012-06-01 GBP 5 2012-06-01 JPY 5 2012-06-01 USD 2012-06-04 5 2012-06-04

Részletesebben

Hatályos: 2016. január 1.-tıl 2015.12.01-jei hatállyal változik a forgalmi kivonat díja. 2016.01.01-jei hatállyal a kamatadó mértéke módosult.

Hatályos: 2016. január 1.-tıl 2015.12.01-jei hatállyal változik a forgalmi kivonat díja. 2016.01.01-jei hatállyal a kamatadó mértéke módosult. Devizában és valutában végzett mőveletek Devizakülföldi/devizabelföldi nem természetes személy részére vezetett devizaszámlák és deviza/valuta mőveletek kondíciói Hatályos: 2016. január 1.-tıl 2015.12.01-jei

Részletesebben

1/6. számú melléklet FHB Globál Devizaszámlához kapcsolódó költségek, díjak, jutalékok és kamatmértékek

1/6. számú melléklet FHB Globál Devizaszámlához kapcsolódó költségek, díjak, jutalékok és kamatmértékek Lakossági Bankszámla Hirdetmény. 1/6. számú melléklet FHB Globál Devizaszámlához kapcsolódó költségek, díjak, jutalékok és kamatmértékek Az FHB Bank Zrt. azon Ügyfelei részére, akik 2013. január 1. napja

Részletesebben

MEGTAKARíTÁSI SZÁMLA (bankfiókban és a OTPdirekt szolgáltatáson keresztül nyitott számla) JUNIOR SZÁMLA (bankfiókban)

MEGTAKARíTÁSI SZÁMLA (bankfiókban és a OTPdirekt szolgáltatáson keresztül nyitott számla) JUNIOR SZÁMLA (bankfiókban) Kamatlábak Folyószámla Junior számla Megtakarítási számla Betétek OTP Sincron csomag MAGÁNSZEMÉLYEK 2015. december 16. FOLYÓSZÁMLA (bankfiókban és a szolgáltatáson keresztül nyitott számla) JUNIOR SZÁMLA

Részletesebben

7 TERMÉKHASZNÁLAT ÉS ELADÁS

7 TERMÉKHASZNÁLAT ÉS ELADÁS 7 TERMÉKHASZNÁLAT ÉS ELADÁS Ez a téma nagyon nyilvánvalónak tűnhet, de tapasztalataim szerint ez az egyik legfélreértettebb része az üzletnek. Minden üzlet, vállalkozás, cég elad valamit. Rendszerint megoldást

Részletesebben

K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő regionális középdöntők feladatsora osztály

K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő regionális középdöntők feladatsora osztály K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő regionális középdöntők feladatsora 2017-2018 5-6. osztály 1. feladat szókereső A szavakban összekeveredtek a betűk. Vajon milyen pénzügyi kifejezéseket rejtenek?

Részletesebben

Csapat neve:.. APRÓTALPÚAK EURÓPÁBAN 1. forduló 1. feladat Elérhető pontszám: 20 pont

Csapat neve:.. APRÓTALPÚAK EURÓPÁBAN 1. forduló 1. feladat Elérhető pontszám: 20 pont Csapat neve:.. APRÓTALPÚAK EURÓPÁBAN 1. forduló 1. feladat Elérhető pontszám: 20 pont FELADAT: Válasszátok ki a helyes megoldást! Minden helyes megoldás 1 pontot ér. 1. Melyik EU-tagországban alapították

Részletesebben

Hirdetmény. a Bak és Vidéke Takarékszövetkezet. Lakossági forint TakarékPont számlacsomagok jutalékairól, díjairól és költségeiről.

Hirdetmény. a Bak és Vidéke Takarékszövetkezet. Lakossági forint TakarékPont számlacsomagok jutalékairól, díjairól és költségeiről. Hirdetmény a Bak és Vidéke Takarékszövetkezet Közzététel: 2013. augusztus 30. Megnevezés Lakossági TakarékPont számlacsomagok Csemete Nebuló 6-14. éves korig 14-18. éves korig Számlavezetés Számlanyitási

Részletesebben

KONDÍCIÓS LISTA (HIRDETMÉNY) ALL FINANCE ÜZLETÁG

KONDÍCIÓS LISTA (HIRDETMÉNY) ALL FINANCE ÜZLETÁG KONDÍCIÓS LISTA (HIRDETMÉNY) ALL FINANCE ÜZLETÁG Devizában és valutában végzett műveletek Devizakülföldi/devizabelföldi nem természetes személyek részére vezetett devizaszámlák kondíciói Kiadás időpontja:

Részletesebben

1. OTP részvény vásárlása (prompt ügylet napon belülre, napon túlra, Technikai DayTrade-del)

1. OTP részvény vásárlása (prompt ügylet napon belülre, napon túlra, Technikai DayTrade-del) Összefoglaló król, költségekről I. Számlavezetéshez kapcsolódó költségek Számlanyitás Ingyenes Normál, deviza és TBSZ Ingyenes számla vezetése NYESZ számla vezetése 2000 Ft/év Számla megszüntetése Ingyenes

Részletesebben

Feladatok. Az adatokat tartalmazó munkafüzetet mentsük le saját számítógépünkre, majd onnan nyissuk meg az Excel programmal!

Feladatok. Az adatokat tartalmazó munkafüzetet mentsük le saját számítógépünkre, majd onnan nyissuk meg az Excel programmal! 1. Feladat A táblázatunk négy légitársaság jegyeladását tartalmazza, negyedéves bontásban. Válaszoljunk a táblázat alatt lévő kérdésekre! Az eredmény IGAZ, vagy HAMIS legyen. Készítette: SZÁMALK Zrt, Szakképzési

Részletesebben

FÖL(D)PÖRGETŐK HÁZI VERSENY 2. FORDULÓ 5-6. évfolyam Téma: Lelkünk temploma, avagy nagyító alatt az emberi test

FÖL(D)PÖRGETŐK HÁZI VERSENY 2. FORDULÓ 5-6. évfolyam Téma: Lelkünk temploma, avagy nagyító alatt az emberi test A Földpörgetők versenyen, minden tantárgy feladataira összesen 20 pontot lehet kapni, így egy forduló összpontszáma 100 pont a feladatok számától függetlenül. Csak a kiosztott fejléces üres papírokra lehet

Részletesebben

Közzététel: 2016. május 23. napján Hatályos: 2016. május 24-től. A módosítás okai:

Közzététel: 2016. május 23. napján Hatályos: 2016. május 24-től. A módosítás okai: Közzététel: 2016. május 23. napján Hatályos: 2016. május 24től A módosítás okai: 1. A 2016. május 24.től megkötött széfbérleti szerződésekre a mindenkori hatályos Széfszolgáltatási hirdetmény feltételei

Részletesebben

Árfolyamtábla jelentés

Árfolyamtábla jelentés Árfolyamtábla jelentés Alap adatok 2012-11-05 5 2012-11-05 CHF 1 233,08 235,58 238,08 5 2012-11-05 EUR 1 281,94 284,44 286,94 2012-11-06 5 2012-11-06 CHF 1 234,25 236,75 239,25 5 2012-11-06 EUR 1 283,36

Részletesebben

3-4. osztályos kategória

3-4. osztályos kategória ISKOLA NEVE:. CSAPAT NEVE: TELEPÜLÉS:.. 3-4. osztályos kategória 1. feladat iskolai farsang Az iskolai farsangon négy osztály nyitott büfét. Össze akarják hasonlítani az áraikat, de nem árulják el egymásnak

Részletesebben

Nem lakáscélú ingatlan bérbeadó

Nem lakáscélú ingatlan bérbeadó Nem lakáscélú ingatlan bérbeadó Url: http://www.bfvk.hu/ingatlan-es-ingosag-kinalat/kiado-ingatlanok/nem-lakascelu-ingatlan-berbeado-64.html Letöltés dátuma: 2018. December 06. 11:04 Kategória: Kiadó ingatlanok

Részletesebben

SZEREPJÁTÉK/CSOPORT MUNKA. Tervezett idő: megbeszélt szituációktól függően változó

SZEREPJÁTÉK/CSOPORT MUNKA. Tervezett idő: megbeszélt szituációktól függően változó SZEREPJÁTÉK/CSOPORT MUNKA Tervezett idő: megbeszélt szituációktól függően változó A feladat rövid leírása Ebben a feladatban különböző szituációk segítségével gondolhatják végig a tanulók, hogy miként

Részletesebben

~ 1 ~ III. Díjtételek A fizetési számlanyitáshoz szükséges minimum összeg Kötelezően tartandó minimum összeg Számlanyitási díj

~ 1 ~ III. Díjtételek A fizetési számlanyitáshoz szükséges minimum összeg Kötelezően tartandó minimum összeg Számlanyitási díj ~ 1 ~ LAKOSSÁGI FORINTSZÁMLA VEZETÉS I. Kamat HIRDETMÉNY SZÁMLACSOMAGOK Látra szóló, változó mértékű, éves kamat, havi tőkésítéssel 0,05 % EBKM: 0,05 % A kamat jövedelem után az adó mértéke 15 %, az egészségügyi

Részletesebben

H I R D E T M É N Y. Lakosság részére vezetett fizetési számlával kapcsolatban térített és felszámított kamatokról és díjakról

H I R D E T M É N Y. Lakosság részére vezetett fizetési számlával kapcsolatban térített és felszámított kamatokról és díjakról H I R D E T M É N Y Lakosság részére vezetett fizetési számlával kapcsolatban térített és felszámított kamatokról és díjakról 1. KAMAT MÉRTÉKEK 1.1. Lakossági fizetési számla kamata Megnevezés új EBKM

Részletesebben

NYÍRBÉLTEKI KÖRZETI TAKARÉKSZÖVETKEZET

NYÍRBÉLTEKI KÖRZETI TAKARÉKSZÖVETKEZET NYÍRBÉLTEKI KÖRZETI TAKARÉKSZÖVETKEZET www.nyirbeltektksz.hu Egységes Fizetési Számlatermékek Hirdetménye Lakossági ügyfelek Hatályos: Közzététel napja: 2015. december 21. napjától 2015. december 1. Módosítás

Részletesebben

Árfolyamok. Miskolci Egyetem mesterképzés

Árfolyamok. Miskolci Egyetem mesterképzés Árfolyamok Miskolci Egyetem mesterképzés 24 órás devizapiac (Forex) Dollár/euró árfolyam alakulása (1999-2014 hónapvégi,ecb) 1,6 1,5 1,4 1,3 1,2 1,1 1 0,9 0,8 jan..99 jún..99 nov..99 ápr..00 szept..00

Részletesebben

KORÓZS LAJOS elnökségi tag Lajos.korozs@mszp.hu + 36 30 63 73 954

KORÓZS LAJOS elnökségi tag Lajos.korozs@mszp.hu + 36 30 63 73 954 KORÓZS LAJOS elnökségi tag Lajos.korozs@mszp.hu + 36 30 63 73 954 Most is van lehetőség természetben nyújtani a családi pótlékot vagy a segély egy részét! Az utalvánnyal kötötté teszik a pénz felhasználását.

Részletesebben

Tájékoztató. 2) magyarországi pénzforgalmi szolgáltatónál vezetett fizetési számlára (utalási költségtıl mentesen), vagy

Tájékoztató. 2) magyarországi pénzforgalmi szolgáltatónál vezetett fizetési számlára (utalási költségtıl mentesen), vagy Tájékoztató az ellátás külföldön élı jogosultak részére történı folyósításának lehetıségeirıl A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tny.) 79. (2) bekezdése,

Részletesebben

Miért jó az euro az uniónak? Megszűnik az árfolyamkockázat az eurozóna tagországain belül. 1999.01.01. VIRTUÁLIS VALUTA 2002.01.01 BANKJEGYEK, ÉRMÉK Az EURO jele: Tudod-e, hogy mi volt az euro előtti nemzeti

Részletesebben

FRIEDRICH WILHELM RAIFFEISEN KONDÍCIÓS LISTA KIEMELT MAGÁNÜGYFELEK RÉSZÉRE ÉRVÉNYES: FEBRUÁR 13-TÓL. 2. számú melléklet

FRIEDRICH WILHELM RAIFFEISEN KONDÍCIÓS LISTA KIEMELT MAGÁNÜGYFELEK RÉSZÉRE ÉRVÉNYES: FEBRUÁR 13-TÓL. 2. számú melléklet FRIEDRICH WILHELM RAIFFEISEN KONDÍCIÓS LISTA KIEMELT MAGÁNÜGYFELEK RÉSZÉRE 2. számú melléklet ÉRVÉNYES: 2018. FEBRUÁR 13-TÓL Előzetes minta költségkalkulációk Előzetes minta költségkalkulációk Jelen előzetes

Részletesebben

HUNGÁRIA TAKARÉK Takarékszövetkezet www.hungariatakarek.hu

HUNGÁRIA TAKARÉK Takarékszövetkezet www.hungariatakarek.hu HUNGÁRIA TAKARÉK Takarékszövetkezet www.hungariatakarek.hu Egységes Fizetési Számlatermékek Hirdetménye Lakossági ügyfelek részére Hatályos: Közzététel napja: 2015. október 20. napjától 2015. október 19.

Részletesebben

2. számú melléklet - Lakossági Bankszámla Hirdetmény

2. számú melléklet - Lakossági Bankszámla Hirdetmény 2. számú melléklet - Lakossági Bankszámla Hirdetmény Lakossági forint és devizabetétek kamatai Hatályos: 2015. december 21. napjától visszavonásig Az itt feltüntetett OBA logó arról ad tájékoztatást, hogy

Részletesebben

HIRDETMÉNY. Hatályos: 2012. január 01.-től

HIRDETMÉNY. Hatályos: 2012. január 01.-től HIRDETMÉNY Előzetes tájékoztatás a számlatulajdonosok pénzforgalmi számláját, bankszámláját érintő fizetési megbízások benyújtásának és teljesítésének feltételeiről, rendjéről és egyéb, nem bankszámlához

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. október 22-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. október 22-i ülésére Gödöllői Távhő Kft. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. október 22-i ülésére Tárgy: Javaslat a távhőszolgáltatás hődíjának változtatására Előterjesztő: Tóth István ügyvezető - 2 - Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

DEVIZA SZÁMLA ÉS BETÉT HIRDETMÉNY

DEVIZA SZÁMLA ÉS BETÉT HIRDETMÉNY DEVIZA SZÁMLA ÉS BETÉT HIRDETMÉNY LAKOSSÁGI (fogyasztónak minősülő) ÜGYFELEK RÉSZÉRE Érvényes: 2015. március 21-től A Takarékszövetkezet új Hirdetményt tesz közzé a lakossági (fogyasztónak minősülő) ügyfelek

Részletesebben

KONDÍCIÓS LISTA. Passzív üzletág kondíciói (Betétek) P/2/2015.

KONDÍCIÓS LISTA. Passzív üzletág kondíciói (Betétek) P/2/2015. KONDÍCIÓS LISTA Passzív üzletág kondíciói (Betétek) P/2/2015. Érvényben: 2015. április 1-től Változás: Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Dunakanyar Takarékszövetkezet 2015.04.01-től kedvezményes

Részletesebben

Esedékesség napja Nettó eszközérték összege (Ft) Nettó eszközérték jegyenként

Esedékesség napja Nettó eszközérték összege (Ft) Nettó eszközérték jegyenként 1 K H Fix Plusz Alapok : Fix Plusz 8, Fix Plusz 11, Fix Plusz 12, Fix Plusz 13, Fix Plusz 14, Fix Plusz 15., Fix Plusz 16.,Fix Plusz 17., Fix Plusz 18., Fix Plusz 19., Fix Plusz 20., Fix Plusz 21., Dollár

Részletesebben

Hirdetmény. Lakossági és vállalkozói devizabetétek és devizaszámlák kondíciói A JÖVŐRE TERVEZVE!

Hirdetmény. Lakossági és vállalkozói devizabetétek és devizaszámlák kondíciói A JÖVŐRE TERVEZVE! 1/9 Hirdetmény Lakossági és vállalkozói devizabetétek és devizaszámlák kondíciói A JÖVŐRE TERVEZVE! 2/9 I. Lakossági és vállalkozói devizabetét kamat kondíciói Lekötési idő Devizanem CHF USD GBP Éves EBKM

Részletesebben