Alternatív női irodalomtörténet? Menyhért Anna, Női irodalmi hagyomány, Napvilág Kiadó, 2013
|
|
- Hanna Bakosné
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Kántás Balázs Alternatív női irodalomtörténet? Menyhért Anna, Női irodalmi hagyomány, Napvilág Kiadó, 2013 Menyhért Anna legújabb, negyedik tanulmánykötete figyelemre méltó vállalkozás, hiszen tulajdonképpen nem egyebet szándékozik tenni, mint bizonyos szempontból átírni az irodalomtörténeti kánont. Kiindulópontja szerint a XX. századi magyar irodalmon belül létezik egy kontinuus, jól megragadható női irodalmi hagyomány, melynek releváns, saját korukban hangsúlyozottan ismert és elismert alkotói pusztán társadalmi okok miatt, a férfidominancia által meghatározott társadalmi és irodalmi intézményrendszer visszásságai révén szorultak ki utólag az irodalomtörténeti kánonból, vagy éppen kerültek annak peremére. Menyhért Anna természetesen válogatott, hiszen minden irodalomtörténet-írás szükségszerűen kiválasztja a számára legmegfelelőbb szerzőket, teljes irodalomtörténet és/vagy kánon tehát szükségképpen nem létezik, legfeljebb teljességre törekvő. Menyhért választott szerzői olyan nőírók, mint Erdős Renée, Czóbel Minka, Kosztolányiné Harmos Ilona, Lesznai Anna, illetve Nemes Nagy Ágnes. A kötet szándékával nincs is semmi probléma, hiszen az irodalomtörténet-írás folyamatosan arra kényszerül, hogy bizonyos álláspontokat revideáljon, bizonyos szerzőket és/vagy 1
2 műveket pedig rehabilitáljon, vagy éppenséggel elvessen, hiszen ahogyan a korok változnak, úgy az irodalmi ízlés, elvárás- és szempontrendszer is változik. Megesik, hogy életükben mellőzött szerzők csak jóval haláluk után kapják meg a méltó elismerést lásd klasszikus példaként József Attila esetét, s előfordul, hogy életükben túlértékelt szerzők haláluk után a kánon peremére szorulnak. De vajon ez történt/történik-e a Menyhért Anna tanulmánykötete által kiválogatott öt nőíróval is? A szerző előszavában a felejtés hagyományáról értekezik, mely szerint a női írók nagy része szükségszerűen kiszorul a férfiak által dominált irodalmi kánonból, s ennek ellenpontja csupán az lehet, ha az irodalomtörténész jelen esetben Menyhért Anna filológiai kutató-elemző munkába kezd, s felhívja a figyelmet látszólag méltatlanul elfeledett szerzők műveinek vagy életműveinek esztétikai erényeire, újszerűségére, értékeire. A kötet Erdős Renée-ről szóló fejezete leginkább azt hangsúlyozza, hogy a szerzőnő költészetét és prózáját a kortársak nagy része sokra értékelte ezt a recepciótörténet taglalása szépen alá is támasztja, jelentékeny kortárs költők, mint Babits Mihály vagy Somlyó Zoltán elismerően bókoltak neki még versben is (!), s csupán Bródy Sándorral való tragikus szakítása után, mely miatt a férfi öngyilkossági kísérletet követett el, fordult el tőle a magyar irodalmi nyilvánosság. Ennek ellenére sikeres regényíró lett, aki megélt regényei jogdíjaiból egy jó ideig. Prózája mellett költészete is jelentős irodalmi teljesítménynek könyvelhető el, hiszen szintaktikai megoldásai állítólag annyira egyéniek voltak, hogy még a fiatal Ady is tőle tanult/vett át bizonyos technikákat. A második világháború után pedig nagypolgári származása és szemlélete miatt osztályidegennek számított, így szükségszerűen indexre került. Czóbel Minka ugyancsak úttörő volt a modern magyar lírában, állítja Menyhért Anna könyve, ő írt elsőként Magyarországon szabadverset (!), melyet maga ritmikus prózának nevezett, s idős korában maga fordult el az irodalmi élettől, 1914 után írott művei kiadatlanok maradtak. Menyhért Anna itt is bemutatja a kortárs recepciót, azokat, akik elismerően nyilatkoztak a költőnőről, s a kánonból való későbbi kiszorulását ugyancsak életrajzi okokkal, valamint a kommunista korszak sajátos politikai-társadalmi berendezkedésével magyarázza, habár megjegyzi, hogy Erdős Renée-vel ellentétben azért valamennyire sikerült benne maradnia az irodalmi köztudatban 1980-ban Danyi Magdolna még monográfiát is írt róla, ami egyfajta rekanonizációnak, vagy legalábbis annak előjelének is betudható. 2
3 Menyhért Anna szerint Kosztolányi Dezsőné Harmos Ilona esetében hasonló a helyzet, ha nem tragikusabb, szerencsétlenebb: ő ugyanis a híres író feleségeként folyamatosan férje árnyékában volt kénytelen élni, nélkülözve az irodalmi élet reflektorfényét, s csupán Kosztolányi Dezső életrajzírójaként tűrték meg valamennyire a kánon peremén. A könyv sugalmazása szerint a tehetséges írónőt egyszerűen beskatulyázta a kortárs irodalmi élet mint egy nagy író özvegyét, s főleg csak Kosztolányi Dezsőről szóló visszaemlékezését tartották valamire, pedig holokausztmemoárja, a Tüzes cipőben című visszaemlékezés-gyűjtemény irodalomtörténetileg és esztétikailag legalább olyan jelentős és értékes alkotás. A Moscovitz Amália néven született Lesznai Anna, miként arra Menyhért Anna vonatkozó nagytanulmánya a könyvön belül rávilágít, saját korában azon felül, hogy ismert képzőművész volt, női íróként is népszerűségnek örvendett. A Kezdetben volt a kert című regényt, melyet többek között Zsávolya Zoltán kortárs irodalomtörténész egyik tanulmányában (Szövegalapzat, műfajiság, autonómia. Lesznai Anna nagyregénye mint élet(műv)ének foglalata, 2009) poros alkotásnak nevez, Menyhért Anna mindennek ellenére jelentős regénynek tartja, melyben a szerző újítónak számító narrációs technikákat alkalmazott, többek között a patchworknek foltvarrásnak nevezett, az amerikai irodalom történetében megtalálható technikát használta; s regényének egyik női főszereplője, Lizó modern nő módjára eljut oda, hogy ne rendelje többé alá magát a férfiak akaratának, hanem megkísérelje a kezébe venni saját életét. 3
4 Nemes Nagy Ágnes esetében valamennyire más a helyzet. Ő Menyhért Anna okfejtése szerint úgy került bele és maradt benne a magyar irodalmi kánonban, mert megpróbált sikeresen nem nőköltőként alkotni, hanem az új tárgyiasság, az objektív líra személytelenséget, ily módon pedig nemtelenséget kedvelő lírai hagyományához csatlakozott. A szerző filológiai kutatásainak középpontjában azok a Nemes Nagy által korábban eltitkolt és életében többnyire nem publikált versek állnak, melyekben fontos szerepet kap a nőiség, és melyek eredményesen olvashatók akár a gender studies különböző irányzatainak szempontrendszere szerint. Nemes Nagy Ágnes a vonatkozó tanulmány szerint azután lett szélesebb körben elismert költő, hogy női alkotói identitását felszámolta, s maszk mögé rejtőzött. Élete és írói pályája tehát bizonyos szempontból tragikus, hiszen kompromisszumot kellett kötnie az irodalmi élettel és önmagával, hogy nőként is sikeres alkotó lehessen, állítja Menyhért Anna. Félreértés ne essék, az öt tanulmányból álló kötet mely a szerzőket egyébként meglepő módon nem egészen kronologikus sorrendben tárgyalja, mint az elvárható lett volna, ha már alternatív irodalomtörténet/hagyomány megrajzolására tesz kísérletet vitathatatlan erényekkel bír, hiszen olyan alkotókat helyez az irodalomtörténeti érdeklődés középpontjába, akik látszólag valamilyen okból méltatlanul kiestek belőle/a peremére kerültek. Mindezzel együtt azonban az a benyomásunk támadhat, hogy Menyhért Anna szempontrendszere helyenként túl egysíkú, érvelése pedig olykor szélsőséges. Az esetek többségében a tárgyalt nőírókat mintha oly módon akarná legitim módon visszahelyezni a kánonban szerinte megérdemelt helyükre, hogy bemutatja saját korukban pozitív recepciójukat, majd azon életrajzi, társadalmi fordulatokat és tényeket, melyek nyomán tragikus módon kiestek a kánonból. Bőséggel hoz példákat arra is, hogy a rendszerváltozás környékén/után egyik-másik tárgyalt nőíró művei után feltámadni látszott az érdeklődés, átalakult az irodalomtörténeti gondolkodás, új szempontok merültek fel, éppen ezért itt az ideje Erdős Renée-t, Czóbel Minkát, Lesznai Annát és Kosztolányiné Harmos Ilonát végre rekanonizálni. Nemes Nagy Ágnessel más a helyzet, hiszen ő ugyan kanonizált szerző, ám nem azon versei miatt, melyek ízig-vérig női irodalomként (is) olvashatók. Őt nem rekanonizálni kell, hanem egész megítélését átértékelni és azon verseit újraolvasni, melyekben ott vannak a női irodalmi hagyományra utaló vonások. Hozzátehetjük, hogy a szerzők életrajzának bekapcsolása az értelmezésbe önmagában dicséretes irodalomtörténészi gesztus, hiszen az életrajznak az irodalmi művek interpretációjából való szinte teljes kiiktatásának idején merész és invenciózus tett azt újra az értelmezés egyik legitim szempontjaként felvetni, megtéve egy 4
5 lépést a legalább részben referenciális irodalomolvasatok újra-legitimációja felé. Az érvelés azonban ennek ellenére sajnos sokhelyütt egysíkú és meglehetősen radikális többek között az olyan mondatokkal, mint az alábbi, Nemes Nagy Ágnesről szóló nagytanulmányban olvasható idézet, jelen sorok szerzője vajmi kevéssé tud egyetérteni: A «női irodalom» kifejezés (miközben azt a köznyelv könnyedén és a maga helyén használja) elleni tiltakozást félelem vezérli; a félelem a kirekesztődéstől, a nagy, egységes irodalomból való kimaradásból. Nemes Nagy Ágnes történetéből kiderül, hogy ez a félelem nem alaptalan. (97. oldal). Persze nem létezik irodalomtörténet, s főleg irodalomtörténész elfogultságok nélkül Menyhért Annának mint a női irodalom és a gender studies jeles hazai kutatójának irodalomtörténészként nyilvánvalóan megvannak a maga elfogultságai a tanulmánykötetben tárgyalt nőírók és az általuk történetszerűen képviselt, a kánon alatt/mellett búvópatakszerűen csörgedező irodalmi hagyomány koncepcióját illetően, amivel nincs is semmi baj. Olykor azonban ezek az elfogultságok mintha beárnyékolnák az értelmezést, s a szerző az említett írókat különösen Lesznai Anna, Erdős Renée és Harmos Ilona esetében főleg tragikus élettörténetük, valamint koruk és az 1990-ig terjedő utókor sajátos irodalmi-intézményi és társadalmi körülményei alapján akarná visszahelyezni a kánonba, mintegy kárpótlásként, hogy egészen addig mellőzve voltak, holott jelentékeny szerzőkről van szó. Kétségtelenül előfordult már olyan az irodalomtörténetben, hogy bizonyos szerzőket méltatlanul leértékelt akár saját koruk, akár az utókor irodalmi kánona, s az értő-értelmezőnek meg kellett harcolnia választott szerzője legalább részleges rekanonizációjáért. De előfordult már az is, hogy olyan szerzőket, akik talán nem véletlenül lettek a későbbiekben másod- vagy harmadvonalbeli alkotókként számon tartva, egy-egy irodalomtörténész a saját korában túlértékelt, kissé átesve a ló másik oldalára. Czóbel Minka esetében, aki ha esztétikai szempontból nem is feltétlenül minden művében, de újító verstechnikája révén mindenképpen a korai modern magyar líra egyik jelentős alakja, ez a törekvés talán még helytálló és követendő is. Nemes Nagy Ágnes kanonicitásához pedig vajmi kevés kétség fér, még ha fel is vetődnek olyan szempontok, melyek alapján lírája egy kisebb részét átértékelhetnénk. Erdős Renée, Lesznai Anna és Kosztolányiné Harmos Ilona esetében azonban már nem feltétlenül lehetünk annyira biztosak abban, hogy teljesen méltatlanul elfeledett, mellőzött szerzőkről beszélünk, akik nem egészen esztétikai okokból kerültek a másod- vagy harmadvonalbeli alkotók közé a magyar irodalomtörténeti kánonban. Még ha van is igazságtartalom abban, hogy életrajzi körülményeik és a rendszerváltás előtti időszak politikai szempontjai száműzték őket a kánon 5
6 peremére, úgy vélem, nem túlzottan szerencsés őket részben ezen körülmények, ezen érvelés alapján megkísérelni újrakanonizálni, s csak másodsorban vizsgálni műveik önmagukban legitim esztétikai szempontjait, értékét, függetlenül attól, hogy milyen nemű és/vagy társadalmi hátterű alkotókról van szó. A szerző persze helyenként ezt is megteszi, néha viszont mintha a ló másik oldalára átesve utólag akarná a szerinte méltatlanul elfeledett írónőket kártalanítani (?). Ily módon bármennyire is nagyszabású vállalkozás Menyhért Anna alternatív női irodalomtörténet-írásának kísérlete, az eredmény a szerző helyenként túlzottan elfogult nézet- és érvrendszeréből és a túlzottan személyes olvasásmódból adódóan sajnos töredékes. Tévedni persze emberi dolog, így jelen bírálat szerzője is tévedhet. Ma már többszólamú kánonról/kánonokról beszélhetünk, így nem kizárt, hogy azok valamelyikében s nem csupán a másod- vagy harmadvonalban Lesznai Annának, Kosztolányiné Harmos Ilonának és Erdős Renée-nek is megvan a helye mint jelentékeny XX. századi magyar nőíróknak. A kérdés pusztán az: elsősorban életrajzi, (társadalom)történeti, adott esetben genderszempontok, vagy inkább ezektől valamennyire független, ha létezik egyáltalán olyan: objektív(ebb) irodalomesztétikai szempontok alapján? 6
OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA IRODALOM TANTÁRGYBÓL 2013-2014 9-12. ÉVFOLYAM
OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA TANTÁRGYBÓL 9-12. ÉVFOLYAM A felsorolásban megjelölt, a tankönyvben elemzett irodalmi művek (versek, novellák és regények ismerete, azok elolvasása) kötelező. A vizsga
Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból
Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott témakörökből,
Vendégünk Törökország
2014/04/23-2014/05/31 1. oldal (összes: 9) 2. oldal (összes: 9) [1]2014. április 23. és május 31. között tekinthető meg a modern Törökországot és a modern török irodalom egy-egy darabját bemutató kamarakiállítás
Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016
Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott témakörökből,
Érettségi témakörök és tételek magyar irodalom 12. C
Érettségi témakörök és tételek magyar irodalom 12. C 1. Tétel : Hagyomány és újítás Petőfi Sándor tájleíró költészetében 2. Tétel : Arany János a tragikus alkatú balladaköltő 3. Tétel : Látomásos szimbolizmus
Érettségi témakörök és tételek irodalomból 12. A
Érettségi témakörök és tételek irodalomból 12. A 1. Tétel: Hagyomány és újítás Petőfi Sándor költészetében 2. Tétel: Arany János a tragikus alkatú balladaköltő 3. Tétel: Látomásos szimbolizmus : Ady Endre
JOBB KÁNON A BALKÁNON
Figyelő 1033 JOBB KÁNON A BALKÁNON Szegedy-Maszák Mihály: Irodalmi kánonok Csokonai Kiadó, Debrecen, 1998. 196 oldal, 750 Ft (Bev.) A z I r o d a l m i k á n o n o k e g y m e g f o n t o l t i r o d a
Károlyi Mihály Magyar Spanyol Tannyelvű Gimnázium SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELEK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL C
Károlyi Mihály Magyar Spanyol Tannyelvű Gimnázium SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELEK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL 2015 13.C Hári Andrea (HA) Vámosné Polyák Krisztina (VPK) 2015 SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELSOR MAGYAR
Osztályvizsga Évfolyam: 12. Írásbeli Időtartam 240p Próbaérettségi
A TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK MAGYAR IRODALOMBÓL A tanulmányok alatti vizsgák szerkezete és az értékelés elvei Osztályozóvizsga Írásbeli Szóbeli Időtartam 60p 10p Aránya az értékelésnél 70% 30% A vizsga
Sokszínű tanulmánymozaik negyedszázad irodalmári működéséből
Kántás Balázs Sokszínű tanulmánymozaik negyedszázad irodalmári működéséből Megkésett utószó Zsávolya Zoltán Gyújtópont Válogatott tanulmányok című szakkönyvéhez Zsávolya Zoltán, a kortárs magyar széppróza
Irodalom tételsor Középszintű érettségi vizsga 12.K osztály 2017.
Irodalom tételsor Középszintű érettségi vizsga 12.K osztály 2017. Készítette: Imrik Gyöngyi szaktanár 1 1. Tétel Művek a magyar irodalomból Petőfi Sándor tájköltészete 2. Tétel Művek a magyar irodalomból
Az osztályozó vizsga követelményei. Szakközépiskola IRODALOM
Az osztályozó vizsga követelményei Szakközépiskola IRODALOM Az irodalom tantárgy osztályozó vizsgáján az osztályzat kialakítása az egységes követelmények szerint történik (40%-tól elégséges). Írásbeli
PESTI BÖLCSÉSZ AKADÉMIA
PESTI BÖLCSÉSZ AKADÉMIA 2014/2015 őszi szemeszter (Budapest, ELTE BTK, Ifjúsági épület III. 1.) 2014. szeptember 29., hétfő 2014. szeptember 25., csütörtök* 18.30 Spiró György: Fogság Pethő Anita 18.00
A biográfia visszatérése az irodalomtörténeti oknyomozás után?
KÁNTÁS BALÁZS A biográfia visszatérése az irodalomtörténeti oknyomozás után? Bíró-Balogh Tamás Mint aki a sínek közé esett Kosztolányi Dezső életrajzához című tanulmánykötetéről Bíró-Balogh Tamás tanulmánykötete
TARTALOMJEGYZÉK A TÁJÉKOZTATÁS TARTALOMJEGYZÉKE ÉRETTSÉGI
TÉMAKÖRÖK 2017 MÁJUS 1 A TÁJÉKOZTATÁS TARTALOMJEGYZÉKE TARTALOMJEGYZÉK 1Kötelező szerzők Művek a magyar irodalomból I...2 1.1Petőfi Sándor...2 1.2Arany János...2 1.3Ady Endre...2 1.4Babits Mihály...2 1.5Kosztolányi
A Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet szakdolgozati témajavaslatai magyartanár szakos hallgatóknak
A Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet szakdolgozati témajavaslatai magyartanár szakos hallgatóknak A megadott témajavaslatokon kívül a hallgatók további szakdolgozati témákat is választhatnak,
ű ő ő ű ő ő ő ő ő ő ő ű ű ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. május 7. MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. május 7. 8:00 Az írásbeli vizsga idtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM
A SAPIENTIA SZERZETESI HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA BIBLIATUDOMÁNYI TANSZÉKÉNEK KIADVÁNYAI. A d o r já n i Z o l t á n. Jób testamentuma
A SAPIENTIA SZERZETESI HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA BIBLIATUDOMÁNYI TANSZÉKÉNEK KIADVÁNYAI A d o r já n i Z o l t á n Jób testamentuma B e v e z e t é s f o r d í t á s j e g y z e t e k Adorjáni Zoltán Jób testamentuma
MAGYAR TÉTELEK. Témakör: MŰVEK A MAGYAR IRODALOMBÓL I. KÖTELEZŐ SZERZŐK Tétel: Petőfi Sándor tájlírája
MAGYAR TÉTELEK IRODALOM 1. Tétel: Petőfi Sándor tájlírája 2. Tétel: Arany János balladaköltészete 3. Tétel: Ady Endre emberi és költői arca a Léda-versek tükrében 4. Tétel: Babits Mihály: Jónás Könyve
PETŐFI SÁNDOR TANULMÁNYI VERSENY 2018
PETŐFI SÁNDOR TANULMÁNYI VERSENY 08 ISKOLAI FORDULÓ KÖZÉPISKOLA MÉSZÖLY ÁGNES: SZABADLÁBON Feladatlap Megoldási idő: 60 perc Elérhető pontszám: 50 pont Elért pontszám: pont Kódszám: Kedves Versenyző! Köszöntünk
1.,, 8. 10. 2007. 2. % &a( ), 16. 10. 2007. 3.,& &, -. & & 1 (& ) ( ). & 1 - & - ( :!"# $#%# &' &(!)'*+! 19. *'&# 4. &.,, -. & &, && &.
1 I, 1.,, 8. 10. 2007. 2. % &a( ), 16. 10. 2007. 3.,& &, -. & & 1 (& ) ( ). & 1 - & - ( :!"# $#%# &' &(!)'*+! 19. *'&# 4. &.,, -. & &, && &. & 1.. +'/!"# # #0,.. ( : 21. 02. 2005). & 1 - & - (: ) 5 -,
BA Germanisztika alapképzés mintatanterve (180 kredit, 6 félév)
BA Germanisztika alapképzés mintatanterve (180 kredit, 6 félév) Neptun kód Tanegység Heti Féléves Beszámolási óraszám óraszám kötelezettség Kredit Megjegyzés Előfeltétel 1. év 1. félév BTSBN001X01 Filozófia
A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉCTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZETÉNEK TÖRTÉNETI DEMOGRÁFIAI FÜZETEI
A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉCTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZETÉNEK TÖRTÉNETI DEMOGRÁFIAI FÜZETEI 8. Dr.SCHNELLER KÁROLY / 1893-1953/ SCHNELLER KAROLY NÉPESSÉGTUDOMÁNYI ÉLETMŰVE Budapest 1990/1 KÖZPONTI
Kilencvenöt éves korában elhunyt Robert Merle
3. szint Március-április Kilencvenöt éves korában elhunyt Robert Merle Kilencvenöt éves korában elhunyt Robert Merle, jelentette be kedd este a francia író lánya. Kilencvenöt éves korában Párizs környéki
Szemle. Kimondható és elbeszélhető tartományok. Z. Varga Zoltán, Önéletrajzi töredék, talált szöveg, Balassi Kiadó, Budapest 2014, 201 p.
Szemle Kimondható és elbeszélhető tartományok Z. Varga Zoltán, Önéletrajzi töredék, talált szöveg, Balassi Kiadó, Budapest 2014, 201 p. Az önéletrajzról szóló elméletek kidolgozása az elmúlt évszázad 70-es
Érintsd meg a Holdat!
Gárdonyi-emlékév, 2013 Érintsd meg a Holdat! rejtvényfüzet 1. forduló Gárdonyi Géza születésének 150. évfordulója alkalmából hívunk, hogy játsszatok velünk! Az első fordulóban Gárdonyi Géza életével, a
1 STÍLUS ÉS JELENTÉS
STÍLUS ÉS JELENTÉS 1 2 3 SEGÉDKÖNYVEK A NYELVÉSZET TANULMÁNYOZÁSÁHOZ XXXI. STÍLUS ÉS JELENTÉS Tanulmányok Krúdy stílusáról Szerkesztette JENEI TERÉZ és PETHÕ JÓZSEF TINTA KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 2004 4 KÖNYVEM
Bodonyi Emőke. A szentendrei művészet fogalmának kialakulása. PhD. disszertáció tézisei. Témavezető: Dr. Zwickl András PhD.
1 Bodonyi Emőke A szentendrei művészet fogalmának kialakulása PhD. disszertáció tézisei Témavezető: Dr. Zwickl András PhD. 1965-ben megjelent írásában Körner Éva jogosan állapítja meg és teszi fel a kérdést:
Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról
Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról A verseny megrendezésének időpontja: 2019. 03. 05. rendező intézményének neve: szervezőjének neve, beosztása: Kerekes Gábor Imre, Művész
TÉTELEK 207 TAVASZ KENYERES ZOLTÁN: KOSZTOLÁNYI DEZSŐ ÉS KORA. VIZSGATÉTELEK ÉS OLVASMÁNYJEGYZÉKEK MR-283/a és MRN-671/c Kenyeres Zoltán
TÉTELEK 207 TAVASZ KENYERES ZOLTÁN: KOSZTOLÁNYI DEZSŐ ÉS KORA VIZSGATÉTELEK ÉS OLVASMÁNYJEGYZÉKEK MR-283/a és MRN-671/c Kenyeres Zoltán Kötelező olvasmány: - SZABÓ Lőrinc, Kosztolányi Dezső = Uő, Könyvek
Elsők és utolsók : elbeszélések. Médea és gyermekei
Ljudmilla Ulickaja művei a Debreceni Városi Könyvtár fiókkönyvtáraiban Daniel Stein, tolmács Központi Olvasóterem Elsők és utolsók : elbeszélések Petőfi Emlékkönyvtár Kukockij esetei Benedek Elek Könyvtár
Kelecsényi László: Lovagiatlan ügyek
Kelecsényi László: Lovagiatlan ügyek Kelecsényi László Lovagiatlan ügyek (Részlet) (Részlet) 2 0 1 0 Kelecsényi László A kézirat szerkesztésében Székely Sz. Magdolna működött közre. Borító: Kelecsényi
2013/2014 őszi és tavaszi szemeszter (Budapest, ELTE BTK)
PESTI BÖLCSÉSZ AKADÉMIA KULTÚRÁRA AKADVA 2013/2014 őszi és tavaszi szemeszter (Budapest, ELTE BTK) 2013. november 4., hétfő 18.00 A kétnyelvűségtől a többnyelvűségig I. Kétnyelvűség. Előny vagy hátrány?
Az iskolai könyvtár gyűjtőköri szabályzata
11 2. sz. melléklet Az iskolai könyvtár gyűjtőköri szabályzata 1. Az iskolai könyvtár gyűjtőköri alapelvei 1.1. Általános alapelvek Követendő alapelv, hogy a gyarapítás és apasztás folyamatosságával és
A magánhangzók és a mássalhangzók, a mássalhangzók egymásra hatása
Az osztályozó vizsga témakörei magyar nyelvből 9. osztály A kommunikáció rádiós, televíziós és sajtóműfajai A magánhangzók és a mássalhangzók, a mássalhangzók egymásra hatása A szóelemek fajtái Az ige
Színházi táncos Táncos
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
A könyvtár gyűjtőkörét meghatározó tényező: Kettős funkciójú könyvtár általános iskolai és városi fiókkönyvtár.
1.sz.melléklet Gyűjtőköri szabályzat Az 1997. évi CXL. törvény a kulturális javak védelméről és a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről, - 1993. évi LXXIX. törvény
SZATHMÁRI ISTVÁN STILISZTIKAI LEXIKON
1 SZATHMÁRI ISTVÁN STILISZTIKAI LEXIKON 2 A MAGYAR NYELV KÉZIKÖNYVEI VII. Sorozatszerkesztõ KISS GÁBOR A»stílus«eleven energia, amely a szavak médiumán át érzékiesen, lüktetõ érveléssel továbbít egy személyiséget
XX. A Nyugat további alkotói
XX. A Nyugat további alkotói 1. Krúdy Gyula Hol, mikor született és halt meg az író? 2. Mely helyszíneknek van komolyabb szerepe életútján? 3. Milyen kapcsolat fűzte az alábbi nőkhöz? Csákányi Julianna:
Vörösmarty Mihály életműve
Vörösmarty Mihály életműve A ROMANTIKUS TRIÁSZ NAGY ALAKJA Javasolt feldolgozási idő: 80 perc 1. feladat Készítsd el Vörösmarty Mihály életrajzának 10 pontos vázlatát! A következő elemek feltétlenül szerepeljenek
Magyar irodalomtörténet németeknek németül
Magyar irodalomtörténet németeknek németül Egy efféle könyv kiadása már igen időszerű volt. A bécsi és a berlini (Humboldt) egyetem hungarológusokat is képez, nemcsak másod- és/vagy harmadgenerációs magyarok
A zetna XIV. (Fluid) Irodalmi Fesztiválja
A zetna XIV. (Fluid) Irodalmi Fesztiválja Mély levegő címmel irodalmi találkozót tartottunk iskolánkban A zetna XIV. (Fluid) Irodalmi Fesztiválja november 9. és 11. között került megrendezésre. A rendezvényt,
Analógiák és eltérések szövevénye
Thomka Beáta Irodalomtörténeti Közlemények (ItK) 117(2013) Analógiák és eltérések szövevénye Sőtér István komparatista módszeréről Az európai önismeret és a közös hagyományát őrző művelődéstörténet megbecsülése
ÉDES ANNA FILM ÉS IRODALOM KÖZÖTT FÁBIÁN LÁSZLÓ SZÍNHÁZ- ÉS FILMMŰVÉSZETI EGYETEM DOKTORI ISKOLA TÉMAVEZETŐ: DR. BÁRON GYÖRGY, EGYETEMI TANÁR, DLA
SZÍNHÁZ- ÉS FILMMŰVÉSZETI EGYETEM DOKTORI ISKOLA ÉDES ANNA FILM ÉS IRODALOM KÖZÖTT AZ ADAPTÁCIÓ JELENSÉGÉNEK ÖSSZEHASONLÍTÓ VIZSGÁLATA DOKTORI DISSZERTÁCIÓ TÉZISEI FÁBIÁN LÁSZLÓ 2012 TÉMAVEZETŐ: DR. BÁRON
T. Ágoston László 70. születésnapjára
T. Ágoston László 70. születésnapjára A Magyar Írószövetség és a Hungarovox Kiadó és a jelenlévő vendégek T. Ágoston László író 70. születésnapját köszöntötte 2012. október 11. (csütörtök) 18 órakor a
A bécsi Szapphó regényes élete és életműve
KÁNTÁS BALÁZS A bécsi Szapphó regényes élete és életműve Megkésett megjegyzések Gabriele von Baumberg (1766 1839). Die Laufbahn einer österreichischen Dichterin und ihr geistiges Umfeld um die Wende des
Nemes Nagy Ágnes Babits-portréja
KÁNTÁS BALÁZS Nemes Nagy Ágnes Babits-portréja Reflexiók Nemes Nagy Ágnes A hegyi költő című esszékötetéről Nemes Nagy Ágnes Babits költészetét elemző tanulmányfüzére 1 vállalt szubjektivizmussal, ugyanakkor
EMBERISMERET ÉS ETIKA
Emberismeret és etika emelt szint 080 ÉRETTSÉGI VIZSGA 008. május 6. EMBERISMERET ÉS ETIKA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM . Esszék
Felvételi előkészítő, magyar, Nyelvünk virágai PTE GYAKORLÓ ÁLT. ISK., GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISK. ÉS ÓVODA PTE BABITS
Felvételi előkészítő, magyar, 2016. Nyelvünk virágai PTE GYAKORLÓ ÁLT. ISK., GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISK. ÉS ÓVODA PTE BABITS Szókészletünk részei az állandósult szókapcsolatok. Ezek olyan szókapcsolatok vagy
Szak- és záródolgozati témakörök
Szak- és záródolgozati témakörök A felsorolt témák természetesen csak átfogó javaslatok, területek, ezeken belül, ezekhez kapcsolódva lehet a tényleges dolgozat témájában egyeztetni az adott tanárral.
Hazám tudósi, könyvet nagy nevének!
Hazám tudósi, könyvet nagy nevének! Arany János pályájának művelődéstörténeti olvasatai Szerkesztette: Cieger András MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Országos Széchényi Könyvtár Universitas Könyvkiadó
Alkotószakkör iskolánk könyvtárában
Alkotószakkör iskolánk könyvtárában Gyermekeink esztétikai érzékenysége, művészetek iránti fogékonysága az élményt és eredményt biztosító aktivitás révén fejlődik igazán. Alkotó, kreatív, a saját világát
Szubjektív-objektív (mikro)filológiai regény
KÁNTÁS BALÁZS Szubjektív-objektív (mikro)filológiai regény Soltész Márton Csalog Zsolt című monográfiájáról Soltész Márton Csalog Zsolt című monográfiája olyan irodalomtörténeti vállalkozás, amely mellett
KönyvTÁRlat III/6. Bűnök és szenvedélyek. Pajzán történetek, avagy magyar erotikus irodalom
KönyvTÁRlat III/6. Bűnök és szenvedélyek. Pajzán történetek, avagy magyar erotikus irodalom 2014/02/13 2014/02/05-14:37 1. oldal (összes: 5) 2. oldal (összes: 5) [1]2014. február 13-án, csütörtökön pajzán
Orbán János Dénes. Irodalomra hívó szó
Orbán János Dénes Irodalomra hívó szó Nyíltan és bátran kiáltom ki ezt a végső célunkat. Minden hátsó gondolat nélkül, őszintén. És hiszem, hogy ott lappang ez az akarás mindnyájunk lelkében, akik tisztán
LOGIKA ÉS ÉRVELÉSTECHNIKA
LOGIKA ÉS ÉRVELÉSTECHNIKA Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/a/KMR-2009-0041 pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék az MTA
Bethlen Gábor Közlekedési és Közgazdasági Szakközépiskola 1157 Budapest Árendás köz 8. Gyüjtőköri szabályzat. Érvényes: 2009. november 31-től.
Bethlen Gábor Közlekedési és Közgazdasági Szakközépiskola 1157 Budapest Árendás köz 8. Gyüjtőköri szabályzat Érvényes: 2009. november 31-től. Jóváhagyta: Fischerné Szilasi Gabriella igazgató 1. Az iskolai
A GONDOLATOK ÉRTÉKE. az Irodalmi Rádió folyamatos pénzjutalmazású pályázata 2009.
A GONDOLATOK ÉRTÉKE az Irodalmi Rádió folyamatos pénzjutalmazású pályázata 2009. Egyetlen verssel vagy rövidprózával akár 100.000 Ft készpénzt is nyerhet! Továbbá lehetőséget kap az Irodalmi Rádió hangzó-
A munka világával kapcsolatos tulajdonságok, a kulcskompetenciák
Zachár László A munka világával kapcsolatos tulajdonságok, a kulcskompetenciák HEFOP 3.5.1. Korszerű felnőttképzési módszerek kidolgozása és alkalmazása Tanár-továbbképzési alprogram Szemináriumok Budapest
Előterjesztés. Arany János emléknap megszervezéséről
Előterjesztés Arany János emléknap megszervezéséről 1. előterjesztés száma: 301/2017 2. Előterjesztést készítő személy neve: Ádámné Bacsó Erika 3. előterjesztést készítésében közreműködő személy neve:
MAGYAR IRODALOM Tömbösített tanmenet 8.D évfolyam
MAGYAR IRODALOM ömbösített tanmenet 8.D évfolyam Óra Az óra anyaga Fogalmak, ismeretek Készségfejlesztés Szemléltetés, koncentráció Megjegyzés 1. Bevezető óra Az irodalmi művek Beszélgetés Kötelező olvasmány
jétől érvényes jogi dokumentumok
2017. 01. 01-jétől érvényes jogi dokumentumok 100/1997. (VI. 13.) Korm. rendelet az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról Az érettségi vizsga részletes követelményeiről szóló 40/2002. (V. 24.)
Athenaeum Kiadó Könyvklubja - Párizs fehér fényei
2011 február 18. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Athenaeum értékelve Kiadó Mérték - 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Xénia kénytelen volt elhagyni a cári Oroszországot, amikor kb. 16 éves volt. Hirtelen
275 éve született Benyovszky Móric kiállítás
2016/09/27-2017/01/28 A magyar történelem egyik legkalandosabb életű egyénisége, az egyik leghíresebb magyar világutazó, hajós és katona, az indiai-óceáni szigetvilág első európai uralkodója, Benyovszky
SZÓBELI TÉMAKÖRÖK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL közpészint 2013
Tatabányai Integrált Szakiskola Középiskola és Kollégium Cím: 2800 Tatabánya, Cseri u. 35. Telefon: +36 34 309 545 E-mail: ititkar@is-kola.hu Web: www.is-kola.hu Fax: +36 34 309 549 SZÓBELI TÉMAKÖRÖK MAGYAR
A dolgok arca részletek
1 Bakonyi István: A dolgok arca Arcképvázlat Pék Pálról Nagykanizsa, Czupi Kiadó Pannon Tükör, 2007. A dolgok arca részletek Pék Pál 1939. július 26-án született Nagykanizsán. A szülőhely mindmáig lakóhelye
Főszerkesztő: Felelős szerkesztő: Szerkesztők: SZABÓ G. Zoltán. Nyitólap: www.iti.mta.hu/szorenyi60.html
Nem sűlyed az emberiség! Album amicorum Szörényi László LX. születésnapjára Főszerkesztő: Felelős szerkesztő: Szerkesztők: JANKOVICS József CSÁSZTVAY Tünde CSÖRSZ Rumen István SZABÓ G. Zoltán Nyitólap:
Mesék és mesekönyvek illusztrációinak adatbázisa. Kenéz Tünde Debreceni Egyetem Komputergrafikai és Könyvtárinformatikai Tanszék
Mesék és mesekönyvek illusztrációinak adatbázisa Kenéz Tünde Debreceni Egyetem Komputergrafikai és Könyvtárinformatikai Tanszék Hol volt hol,nem volt I. A mesék kialakulása -földrajztörténeti irányzat:
A tanmenetek elé. Tanmenetjavaslat
A tanmenetek elé Az Értékorientált pedagógia sorozatban elkészült válogatás a katolikus értéket, tartalmat felmutató gazdag irodalmunkból csak egy kis szeletke. Ennek ellenére az összeállított irodalmi
Osztályozóvizsga témakörök
Osztályozóvizsga témakörök 9 12. évfolyam általános tantervű osztályok 9. évfolyam 1. Műnemek, tanult műfajok 2. A homéroszi eposzok 3. Az antik görög színház. Szophoklész: Antigoné 4. Az antik római irodalom
Képzési program. Múzeumi Önkéntes Tárlatvezetők
Képzési program Múzeumi Önkéntes Tárlatvezetők A képzés a Múzeumok Oktatási és Képzési Központja (Szentendre) és a Megyei Múzeumi Igazgatóság közös szervezése. Önkéntes tárlatvezető képzés 5 helyszínen:
Kultúrára akadva. Pesti Bölcsész Akadémia. Az ELTE BTK nyitott egyeteme 2013/2014. őszi félév. Kurzusaink:
Az ELTE BTK Doktoranduszai bemutatják: Kurzusaink: Pesti Bölcsész Akadémia Kultúrára akadva Az ELTE BTK nyitott egyeteme 2013/2014. őszi félév A kétnyelvűségtől a többnyelvűségig Labancz Linda Perge Gabriella
A 10/2007 (II. 27.) 1/2006 (II. 17.) OM
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Versenyfelhívás. Egyéni versenyek
Versenyfelhívás 2018. december 01. Ünnepélyes megnyitó: 8.45 Verseny kezdési időpontja: 9.00 Helyszín: Debreceni Kazinczy Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 4031 Debrecen, Margit tér
SZTE-BTK Klasszika-Filológiai és Neolatin Tanszék VERSENYFELADATOK. Kultúrtörténeti teszt forduló, 1. kategória
VERSENYFELADATOK Kultúrtörténeti teszt 2015 2016. 1. forduló, 1. kategória A versenyző neve:... Osztálya:... Iskolája:. Felkészítő tanára:... Pontszáma:... / 51 pont Kedves Versenyző! Minden feladatot
ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19
ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19 20 Elõszó A román és a magyar életkörülmények alakulása a dualizmus korabeli Magyarországon és Nagy-Romániában (1867-1940) A kézirat szerzõje a fenti kérdés áttekintésével olyan
Ady Endre. Irodalom tétel. Ady Endre ( )
dezs.extra.hu tételek gyûjteménye Ady Endre Szerzõ dezs Irodalom tétel Ady Endre (18771919) Életrajz 1877.nov.22én született Érmindszenten. Apja hétszilvafás nemes volt. Elszegényedés. Nemesi család. Paraszti
DRÁMA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Dráma emelt szint 0512 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 22. DRÁMA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Feladatok 1. Elemezze egy szabadon
Arany János emlékhelyek régiónkban
Arany János emlékhelyek régiónkban Arany János már életében a nemzet költője lett. Életműve máig élő és ható, meghatározó része a magyar irodalomnak, ezzel együtt a magyar köztudatnak is. Így hát természetes,
MISKOLCI MAGISTER GIMNÁZIUM ETIKA TANMENET
MISKOLCI MAGISTER GIMNÁZIUM ETIKA TANMENET Készítette: Varga Enikő 1 EMBER-ÉS TÁRSADALOMISMERET, ETIKA Célok és feladatok Az etika oktatásának alapvető célja, hogy fogalmi kereteket nyújtson az emberi
A fordítás váratlan fordulatai
KÁNTÁS BALÁZS A fordítás váratlan fordulatai Kappanyos András Bajuszbögre, lefordítatlan Műfordítás, adaptáció, kulturális transzfer című monográfiájáról Kappanyos András ötödik, akadémiai doktori értekezésként
Helikon Irodalomtudományi Szemle tematikus számok jegyzéke
Helikon Irodalomtudományi Szemle tematikus számok jegyzéke 1955 1962 Vegyes tartalmú számok 1963 1. sz. A komplex összehasonlító kutatások elvi kérdései 2. sz. Nemzetközi Összehasonlító Konferencia (Budapest,
DOKTORI TÉZISEK Szabó Ádám
Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Irodalomtudományi Doktori Iskola Magyar irodalomtörténet és irodalomtudomány A legújabb kori magyar irodalom DOKTORI TÉZISEK Szabó Ádám Az értekezés
Az iskola könyvtár gyűjtőköri leírása
1. sz. melléklet Melykóné Tőzsér Judit iskolai könyvtári szakértő véleménye alapján módosítva 2005. jan. 5-én. Az iskola könyvtár gyűjtőköri leírása Az iskolai könyvtár gyűjtőkörének alapelvei A Könyvtár
Komplex vizsga. Fő témakörök október. 2017/2018-as tanév. A fő témakörök leadása minden év októberében történik meg.
Komplex vizsga Fő témakörök 2017. október 2017/2018-as tanév A fő témakörök leadása minden év októberében történik meg. Azokban a programokban, ahol nem szerepel tétel, az idei tanévben nem lesz vizsgázó.
Távolságtartó közelítés az elmúlt évszázad irodalmához
KÁNTÁS BALÁZS Távolságtartó közelítés az elmúlt évszázad irodalmához Kappanyos András Hová tűnt a huszadik század? című tanulmánykötetéről Kappanyos András új tanulmánykötete negyedszázad irodalomtörténeti
KÖNYVISMERET HÁZIDOLGOZAT
KÖNYVISMERET HÁZIDOLGOZAT Kós Károly 21. századi tükre Egy illusztrált, magyar kiadású szakkönyv bemutatása Készítette: Dróth Júlia Konzulens: Buda Attila PPKE Kiadói szerkesztő I. évfolyam Budapest, 2007.
[Erdélyi Magyar Adatbank] Bori Imre: A jugoszláviai magyar irodalom története BORI IMRE
BORI IMRE BORI Imre (Bácsföldvár, 1929. dec. 28. Újvidék, 2004. ápr. 22.), irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő. Az általános iskolát szülőhelyén, a gimnáziumot Petrovgradban (Zrenjanin), Becsén, Zentán
Információtartalom vázlata. Az egyiptomi művészet korszakai és általános jellemzői; feladata, célja
1. Ön a szakterületén belül felkérést kap egy mű elkészítésére az ókori egyiptomi művészet Mutassa be az egyiptomi művészet korszakait, az építészet, szobrászat és festészet stílusjegyeit, jellegzetességeit!
Javaslat a Fellegi Imre Németh Béla-féle helytörténeti gyűjtemény és a Helytörténeti ÉLET-KÉP-TÁR települési értéktárba történő felvételéhez
1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez Javaslat a Fellegi Imre Németh Béla-féle helytörténeti gyűjtemény és a Helytörténeti ÉLET-KÉP-TÁR települési értéktárba történő felvételéhez Készítette:
Jerzy Hoffman. A történelem vonzásában
Jerzy Hoffman. A történelem vonzásában Jerzy Hoffman rendező születésének 80. évfordulója alkalmából Életmű-kiállítás nyílt a Lengyel Intézetben (Budapest 1065, Nagymező u. 15.). A kiállítás 2012. november
Bartha Eszter. Egy megkésett párbeszéd? E. P. Thompson újraolvasása
Bartha Eszter Egy megkésett párbeszéd? E. P. Thompson újraolvasása Edward P. Thompson: Az angol munkásosztály születése. Budapest: Osiris, 2007 A némiképp elcsépeltnek hangzó alcím ezúttal legalább a könyv
ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ÉNEK-ZENE TANTÁRGYBÓL
ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ÉNEK-ZENE TANTÁRGYBÓL 2014 REPRODUKÁLÁS I. ÉNEKLÉS A helyes hangzóformálás - A pontos szövegejtés és ritmus - Az intonációs biztonság - A stílusnak megfelelő, kifejező előadás Huszonnégy
Tanulói feladatok értékelése
Tanulói feladatok értékelése FELADATLEÍRÁS: TÉMA: A Méhkirálynő című mese feldolgozása 2. d osztály ALTÉMA:Készítsünk árnybábokat! FELADAT: Meseszereplők megjelenítése árnybábokkal A FELADAT CÉLJA: Formakarakterek
XIX. Kosztolányi Dezső
XIX. Kosztolányi Dezső 1. Hol, mikor született és halt meg a Kosztolányi Dezső? 2. Hol, milyen tanulmányokat folytatott? 3. Milyen kapcsolat fűzte a következő személyekhez? Ady Endre: Babits Mihály: Brenner
SYLLABUS. DF DD DS DC megnevezése X II. Tantárgy felépítése (heti óraszám) Szemeszter
SYLLABUS I. Intézmény neve Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Kar Bölcsészettudományi Kar Szak Német nyelv és irodalom Német nyelv és irodalom Magyar nyelv és irodalom Angol nyelv és irodalom Német/román
XX. Összefoglalás. 1. Melyek a fontosabb avantgárd irányzatok? Említs néhány alkotót is! 2. Értelmezd a következő fogalmakat!
XX. Összefoglalás 1. Melyek a fontosabb avantgárd irányzatok? Említs néhány alkotót is! 2. Értelmezd a következő fogalmakat! abszurd irodalom: _ aktivizmus: családregény: egyperces novella: _ epikus dráma:
GRAFIKUS B CSOPORT
FORRAI GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM A MAGYARORSZÁGI METODISTA EGYHÁZ FENNTARTÁSÁBAN GRAFIKUS 54 211 04 KOMPLEX SZAKMAI VIZSGA GYAKORLATI VIZSGATEVÉKENYSÉG B CSOPORT A vizsgafeladat megnevezése:
PESTI BÖLCSÉSZ AKADÉMIA
PESTI BÖLCSÉSZ AKADÉMIA nyitott előadások az ELTE BTK-n (Budapest, ELTE BTK, Ifjúsági épület III. 1.) 2016/2017. őszi félév 2016. október 10., hétfő 18.00 Digitális bölcsészet szövegen innen és túl I.
Az irodalomtudomány alapjai. Anglisztika alapszak Germanisztika alapszak
Az irodalomtudomány alapjai Anglisztika alapszak Germanisztika alapszak Témakörök - az irodalom meghatározása(i), - az irodalomtudomány és feladatköre, irodalomtudományi diszciplínák, irodalomtudományi