A GOM BA MINT ÉTEL A MA GYAR NÉP HA GYO MÁNY BAN
|
|
- Nikolett Molnár
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Zsigmond Győző Acta Siculica 2008, A GOM BA MINT ÉTEL A MA GYAR NÉP HA GYO MÁNY BAN 1. A gomba és értelmezései, jelentései A ter mészettudománynak sokáig tisztázatlan kérdé se volt, hogy mi is a gom ba. Bár a tu dósok inkább növénynek tartották, elismerték, hogy növényi és állati tulajdonságok egyaránt jellemzőek rá, oly annyira, hogy pél dául ismertek a világon helyi hagyományok, melyek állatként tartják számon. 1 A ma gyar ság esetében erre nincs adatunk, van azon ban ar ra, hogy a nö vényt, il let ve an nak egy ré szét (föld alat ti gu móját) gom bának tartják (a szívgomba tulajdonképpen a Corydalis cava gu mója). A köznyelv ben és a népnyelv ben ná lunk a gom ba szón elsődlegesen a gombák kö zül a ma ga sabb rendűek, a több nyire szárral és ka lap pal rendelkezők értendők. Je len ta nul mány ban csak az ilyen, ún. nagy gom bák ról (Macromycetes) szó lok. A ná lunk szám ba jö hető má sodlagos jelentések kö zül a gom ba gombaétel je lentését emelem ki, mint olyat, mely ál talánosan ismert. Gyakori, hogy a származtatott jelentés tulajdonképpen funkcióra, felhasz ná lá si mód ra (ez út tal a leg is mer tebb re) utal. A z e d d i g i a d a tok t a nú s á g a s z e r i nt a g om ba képét, raj zát vagy ma gát a nö vényt nem hasz nál ja a magyar ság köz is mert jel kép ként. Ese ten ként szá mon tart hat ják egy fé le rit káb ban előforduló ikonikus jelként. Bi zo nyos gom bák lap pan gó, passzív jel ké pei a férfi ne mi ség nek. A ketek pél dá u l m í to s z u k ba n a z erdőbeli gom bá kat el cse ne vé sze se dett falloszoknak tekintik. 2 A kucs ma gom bát, a szö mör csö göt és sok más gom bát for dí tott alak ja úgy szól ván pre desz tinált ar ra, hogy ero ti kus je len tés tar tal mat köt hes senek hoz zá. En nek a jel ké pi ség nek a meg lé te a mag y a r s á g n á l i s k i mu t at h a tó, m á r a g om banevek egy ré sze is er re vall (mint pél dá ul az ét ke zés re vagy ar ra is hasz nált kucs ma gom ba és szö mör csög egyes né pi nevei). 3 Csík ban je gyez tem le, hogy ez az a gom bafaj, ame lyi ket a legjobban szereti a fejérnép. A ma gyarázatot neve faszkógomba (Csík, Gyergyó, Gyimes), c i gá n y fa s z ú gomba (Udvarhelyszék), péterfaszú gomba 1 TOPOROV, V. Ny. 1988, Uo. 3 ZSIG MOND Győző 1994, ZSIG MOND Győző 2001a, ZSIG MOND Győző 1994, CHEVALIER, Jean GHEERBRANT, Alain 1991, 205. (Háromszék), többé-kevésbé rej tett jel ké pi sé ge, jelentése adja meg. 4 Frazeológiai kapcsolataink néhányából kikövetkeztethető, hogy egyes esetekben a gomba szaporaság, termékenység jelentésű, akár ki mondatlanul is. Példá ul azt, hogy gom ba mód ra, úgy ér ti a ma gyar, hogy szaporán. Mindkét említett esetben azonban csak lappang, la tens mó don érvényesül a gomba jelszerű volta. A magyarságnál tehát nem kapcsolhatunk a gombához egyértelmű jel ké pet, míg más né peknél, például a szá szok nál, a légyölő ga lóca szerencsejelkép, 5 amelynek a raj zát az új évi jó kívánságokhoz mellékelik. A kínaiaknál a gomba a halhatatlanság, a termékenység jelképe, a bantuknál a lélek szimbóluma. 6 A különböző kultúrákban tehát éles különbségek figyelhetők meg a gombák tekintetében. Kínában úgy tartották, csak akkor nő csi per ke, ha bé ke ho nol; e gom ba az ural ko dó helyes gondolkodásának, az égi megbízatás teljesítésének jelképe. 7 Gö rög szó val a gom ba istenek ele de le, az aztékoknál istenek húsa, míg a mikofób né peknél ördög kenyere, halottak elede le, széklet a gom ba szó jelentése. 8 Az ausztráliai arunta törzsbeliek egyenesen föld re hullott csillagoknak tartják a gombákat Gom ba, gom ba evés és mi to ló gia Gomba és népi kultúra kapcsolatának kutatása vé gett jött lét re századunk ötvenes éveiben az etnomikológia tu dománya. Alapítójának az amerikai G. R. Wassont te kinthetjük, aki orosz felesége hatá sá ra kez dett el a té mával foglalkozni. 10 Főképp a hallucinogén anyagokat tartalmazó gombáknak mitológiában játszott szerepére tért ki tanulmányaiban. 11 Munkáját többek közt a híres etnológus, Lévi-Strauss is elismerte, ösztönözte, sőt maga is írt tanulmányt e témában. A mikológusok közül valószínűleg Roger Heim is mer te fel először a né pi gom baismeret vizsgálatának fontosságát, a népi kultúrák, a mitológia kutatóival való együttműködés szükségességét CHEVALIER, Jean GHEERBRANT, Alain 1991, TOPOROV, V. Ny. 1988, LEPP, Heino 2003; KALOTAS Ár pád 1996, WASSON, R. Gor don et al WASSON, R. Gor don et al HEIM, R. WASSON, R. Gor don
2 ZSIG MOND Győző Az etnomikológia lé te zé se is utal ar ra, hogy a gombának jelentékeny szerepe van emberi kultúrákban, kiváltképp a mitológiában. 13 A ma gyarság körében ke vés bé, il let ve alig, de más (köz tük rokon) népeknél rend kí vü li fon tos sá gú ak a szak rá lis je len tés me ze jé be tartozó vetületei is. Bár a gombáról szóló mitológiai és más in formációk nagyobb része még feldolgozatlan, fontosságuk tagadhatatlan a hozzájuk fűzött jelentéstartalmak szempontjából is. A mikofób (gombagyűlölő) és mikofil (gombakedvelő) hagyományok földrajzi váltakozása miatt mindmáig a figyelem hátterében maradt a gomba és a hoz zá fűződő konnotációk. A me xikói indiánok gom ba kul tu szá nak 20. szá za di fel fe de zé se lehetővé tet te az új raértékelést, hasonló (például ókínai, paleoázsiai, skan dináviai stb.) hagyományokra is fi gyel meztetett. (1. áb ra.) A magyar nyelvterületen a hagyományt követve egyet len gom bát sem hasz nálnak hallucinogénként, ré vü let, bó dult ság előidézésére, még a bo londgomba légyölő ga ló cát sem. Kivételről 2003-ban sze reztem tu domást. Erdélyben éppenséggel nem hagyományos, nem népi, hanem kivételes, művészeti és tömegjellegű megnyilvánulás alkalmával, az ún. performance gya korlása idején a Szent An na-tó mel lett használták a légyölő galócát kábítószerként. A kereszténység felvétele előtt a magyarság több sá mánhitű nép hez ha son ló an va ló színű élt ve le, mint az égi ek kel való kapcsolatteremtés eszközével. A magyarság körében te hát a gom ba ha köz ve tet ten is szin tén az is ten ség fo ga lom kör éhez kap csol ha tó bi zo nyos vo natko zás ban, valószínű, hogy a ke reszténység felvétele előtt őseink szin tén él het tek ve le a ter mészetfelettivel való kapcsolatteremtés elősegítőjeként. 14 Már első keresztény remetéink, szerzeteseink, az élő elpusztításától, a húsevéstől óvakodó, különféle hitű ma gyarok egyik fon tos eledele lehetett a gomba, melyet nem termesztettek, mégis termett a gondviselés nyilvánvaló jeleként. Isten ajándéka tehát a gomba, mondják rég óta: nem ve tik, még is te rem. Van, ahol ar ról is szól a nép ha gyo mány, hogy ki ve ti: (Szent) Pé ter ve ti a gom bát, mond ják pél dául a Zempléni-hegységben. Az Is ten ad ta a gom bákat, mond ják ezt ma is többfelé, vagy nem tud ni, miből let tek. Bár nem kis munka begyűjtésük, értékesítésük, jó, hogy van nak. Az, hogy a gom bá szók nak is van védőszentjük Szent Koz ma és Szent Damján sze mé lyé ben (mogyoróskai 13 TOKAREV, Szergej A. 1988, 82 83; HOPPÁL Mi hály et al. 1990, VOIGT Vilmos 1975; DIÓSZEGI Vilmos 1967; VÉRTES Edit Ki csi Sán dor And rás közlése. 16 MN V, ; KÁLMÁNY La jos 1882, 142; LAMMEL Zemp lén-hegy vi dé ki ma gya rá zat sze rint a gombaszedőket véd ték a mér ges gom bák tól 15 ), azt jel zi, hogy ez az ősi fog la la tos ság a ke resz tény ség meg becsülését is messzemenően kivívta. Mi ná lunk a gom ba ke let ke zé sét több nyi re Krisztus és Szent Pé ter föl di ván dor út já val hoz zák kap csolat ba. Az út köz ben ké re gető ván do rok élel met (tú rót, lángost, cseresznyét, libacombot, kenyeret, galuskát) kapnak. Jézus arra ké ri Pé tert, hogy vár jon még, egyelőre ne egyék. Pé ter csak nem tud ja megállni, s beleharap a koldult elemózsiába. Jézus épp ekkor szól hozzá, és, hogy válaszolni tudjon, Péternek ki kell köp nie a szá jába vett falaltot. A kiköpött darabkákból lett eszerint a gom ba, az en nivaló így a Jóistennek köszönhetően nem ment kár ba. 16 (2. áb ra.) 3. Gombászók és körülményeik A föld raj zi kör nye zet ked vező le het a jó és vál to zatos gombatermés szempontjából. A jó gombatermő (he gye sebb, erdősebb) he lyek hez kö ze lebb la kók közül ke rül ki a gom bá szók zö me. Bár elsősorban a hegyiek gombász nak, a len ti ma gya rok közt is akad szép számmal gombászó. Alig ta lálunk olyant, aki egyáltalán ne gombászott volna. Kárpát-medencei adatközlőim főleg ma gyarok vol tak; de ci gány s más származásúak is szép számmal akadtak. A gyer me kek úgy 12 éves ko rig több nyi re csak a leg ismertebb gombák ról (ha) tud tak, a fiatalok többi része, a középkorúak és idősebbek gom baismeretében fi gyelemreméltó különbséget mely a korral függ össze nem ész leltem. Kö rül be lül adatközlővel áll tam szó ba saját kérdőív alapján; gombáskönyveket, közös gombászások tapasztalatát is felhasználva. 17 A gyűjtést 1992 őszén kezd tem s mind má ig vé gez tem, vég zem. A ma gyarság körében főleg a Székelyföldön, de pél dá ul Beregben is azt a sze mélyt ne ve zik gombakirálynak, aki valamelyik helységben kitűnik mint jó gombaismerő, kiváló gombász. Nála a gyűjtögetés foglalkozásszámba megy, bár más alkalmi munkát is vé gez. 18 A sepsikőröspataki Pa ku lár Berti né ninél nagyobb tudású falusi, műkedvelő gombászról nem olvastam, nem hallot tam ed dig. Ő is olyan, mint például baranyai társa, ki állította, hogy mög tudtam taláni a gom bát, ha po kolba vót is. 19 Előfordul, hogy a gombakirályt becsülik, de talán gyakrabban le né zik sze gény sé ge mi att. Ba ra nyai, zengővárkonyi gombakirály (ugyancsak nő) nyilatkozott ekképp: a faluban sokat csúfolódtak rajtam, gombakirálynak An na má ria NAGY Ilo na 1995, 192; PÓCS Éva 1980, 319, 581; BER NÁT Lász ló 1982, 55 (me setípusa: AaTh 774L). 17 ZSIG MOND Győző ZSIG MOND Győző 2001b. 19 NYILASSY Ju dit 1951a,
3 mondtak. 20 A foglalkozást nem tekintik meghatározó nak a gom bászást illetően, a munkanélküliséget, a nincstelenséget annál inkább. Tehát a szegényebb sorsú cigányok nem valamely nemzeti jellegzetességük folytán gombásznak többet, és nem is fog lalkozásuk jellegéből fa kadóan... Magyarok körében sem rit ka az ilyenszerű vallomás: Édesanyám gombából nevelt fel min ket. 21 (3. áb ra.) A kikapcsolódásképp, szórakozásként történő gombászás a falusiak számára szinte ismeretlen. Itt a cél a mun ka-kiegészítés, a táplálkozás változatosabbá tétele, egyáltalán az élelemszerzés: majdnem minden család kivette részét többé-kevésbé tevékenyen a gombá szás ból, amely el is mer ten ne héz, fá rasz tó. Nem kis ügyes sé get és tu dást is igé nyel. Általában a koránkelést szin tén megkívánja és szerencse is kell hozzá. Az sem mel lékes, hogy a többnyire megkülönböztetetten ve szé lyes tér, az erdő a hely szín. Veszélyesnek tartják pél dá ul azért, mert könnyen el le het ott té vedni; mert sok ott a vad ál lat. A gombakedvelő, gombaismerő pász to rok töb bet gombásznak a falubeli hoz zájuk képest erre kevésbé rászoruló emberek többségénél, kivéve a cigányokat (akik ál talában elég kevés gombát ismernek, szinte csak azo kat, ame lye ket jól el tud nak ad ni). A pász torkodásban inkább honos románok többnyire a helyi magyar gombaismerőktől tanultak. (A románosan nevezett gomba mind köz is mert az ot tani magyarok körében. Ezzel szemben a zömében románlakta vidéken a magyarságnál centrális gombák egy részét az eddigi adatok tanúsága szerint nem ismerik vagy mérgesnek vélik.) A magyar nyelvterületen többnyire ugyanazokat a gombákat tartják a legismertebbeknek, ese tük ben ezek cent rálisak, azaz egy bizonyos közösségben a legismertebbek. 22 A centrális gombák szinte mindegyike ehető, a táplálkozásban betöltött sze re pük, étel vol tuk a fő ma gyarázata annak, hogy sokan ismerik őket. A gombaismeret inkább kötődik nemzetiséghez, kultúrához, mint foglalkozáshoz, nemhez; másfelől inkább befolyásolják az egzisztenciális tényezők, mint a nem ze ti ek, ha a gom bákhoz viszonyulásban a nemzetek közt nincs lé nye ges el té rés. Ha van, ak kor is meg határozóvá léphet elő az egzisztenciális tényező. Mint példá ul a szá szok ese té ben, akik höltövényi adatközlőm sze rint tá ja in kon az 1980-as évektől kezd tek nagyobb számban gombászni. 23 Azelőtt a szá szok leg inkább csak az ín sé ges esztendőkben gom básztak. A tár sa dal mi osz tály hoz, ré teg hez kötődést is többnyire a megélhetési körül mé nyek ala ku lá sa ha tá roz za 20 NYILASSY Ju dit 1951b, NYILASSY Ju dit 1951a, A ki fe je zés Ki csi Sán dor And rás tól va ló. KI CSI Sán dor And rás 2005, 337. A gom ba mint étel a ma gyar nép ha gyo mány ban meg. Rég óta is mert, hogy a job bágy, a zsel lér gom bát is tar to zott be szol gál tat ni urá nak. 24 Ar ról is van adat, hogy püs pökének tartozott gombával a nép: minden hét ön Szentlászlóra a püs pök nek kellött gom bát vin ni. 25 No ha min dig is a sze gé nyek, az al só ré teg szolgáltatta a gombát az előkelőbbeknek, at tól függően, hogy mennyi re volt vál sá gos az épp meg élt tör ténelmi korszak: több vagy kevesebb köztes rétegbeli (felső rétegbeliek csak kivételesen) is be kapcsolódott a gom baszedésbe. Másfelől: a kellemes kikapcsolódásra, ínyenc ség re va ló igény fo kozódása ugyancsak lehet a gom bák kal va ló is mer ke dést ösztönző tényező, nem csu pán a meg élhetési gondok szorítása. Életkor szempontjából csak a kora gyermekkor nem mérv adó a gom bászás szempontjából. A továbbiakban a részvétel nagyjából független a kortól. Nagyjá ból, mert a nyug dí ja sok, az idősebbek könnyeb ben rászorulhatnak a gomba ré vén va ló pénz- és éle lemszer zés re, mint a jobb erőben levő fiatalabbak; bár az is igaz, hogy az öre geb bek nek elég gé megerőltető, nem épp von zó fizikai munkát jelent a gombászás. A nem hez tar to zás nem kü lönösen lényeges, de nem is elhanyagolandó szempont. Fér fi ak is, asszo nyok is gombásznak. Az asszonyok már a ha gyo mányos munkamegosztás miatt is valamivel többet. A pi acon viszont rendszerint ők árulják. (4. áb ra.) Csoportosan és egyedül egyaránt szokás gombáért men ni. A cso por tok rendszerint egyetlen család tagjaiból, esetleg más, nagyon közeli ismerősökből állnak össze, in nen bi zo nyos bensőségesség árad ki ma gára a te vé keny ség re is. A lelőhelyet min denki igyekszik titokban tarta ni. A szük ség és az össze tar tás ezt megkívánja. Itt is rendreutasítva felel nek az olyan kér désre, mely valamely gomba lelőhelyét firtatja. Nem épp úgy, mint a dél kelet-erdélyi Hídvégen, ahol példá ul ilyen vá laszt ad tak nem rég egy nem hely bé li nek: a kurvákhoz és gombászni egyedül jár az ember!. Persze Híd vé gen sem csak egye dül gom bász nak, de az mindenhol általános, hogy a gombalelőhelyet nem kö tik a kí vülálló orrára. 4. A gomba és a gombászás értékelése, funkciói Nemcsak kultúrák különbözőségének, de történelmi ko rok elkülönülésének a jelei is meg mutatkoznak a gom ba meg ítélésében. Adatközlőim egyhangúlag vall ják, hogy a 80-as évek ben mind job ban fel jött a csil la ga a gom bá nak mint pénz nél kül is, nem jegyre, szabadon kapható élelemnek, húspótlónak. Bár aki pénz ben nem bővelkedett, an nak bi zony nem kis 23 ZSIG MOND Győző 1994, MNL II, 291; CZIRÁKY An tal Mó zes NYILASSY Ju dit 1951a,
4 ZSIG MOND Győző 26 BROMBERGER, Christian LENCLUD, Gérard 1982, IST VÁN La jos SZŐCS La jos fáradságába kerül(t) a gombászás, kiváltképpen, ha a dol got, a ne he zeb bik fe lét, rang ján alu li nak is érezte. Romániában ma sincsenek a piacokon alkalmazott gombaszakértők. Adatközlőim sze rint is előrelépést jelentene, ha lennének. Főképp az élel me zé si gon dok miatt, a gombával foglalkozás, a rá is szorulás mértéke azt jel zi, hogy nem tör tént elég gé gyö ke res vál to zás a né pi tár sa da lom ban a 80-as évek hez ké pest. Az életszín vo na lat illetően sem lett lé nyeges javulás. A 80- as évek vé ge fe lé és újab ban na gyon elszaporodtak a gom bá szók; ezt adatközlőim rosszal lás sal ele gyes belenyugvással állapították meg. Elsősorban a kényszerű böjt nap ok, a szűk esztendők előjelének vél ték a jelenséget. A gombászóból is megárt a sok. Ezért is oly kor elég messze kell men ni gom bá ért, és ko rábban: ne hogy má sok előbb jár ja nak. Bár a lelőhelyek tit ko sak, sok szor úgy tűnik, hogy nem elég gé. A gom bászás vizsgálata összetett kérdése az etnomikológiának. Ez az ősi te vékenység, annak ellenére, hogy ha gyo mányosan a szegények foglalkozásának szá mít, az utób bi időben úgy mond megnemesedett 26. Megmaradt viszont archaikus jellege, a mindennapitól elütő volta, továbbra is ötvözi a játékot, a szen ve délyt és a ne héz mun kát, ter mé szet kö zel sé ge, valamint gazdasági szempontból többnyire jelentéktelen volta egyszerre kölcsönöz neki veszélyességet, bensőségességet, ko molyságot és játékosságot. A gom bának gyakorlati hasznával összefüggő jelenté sei igen meg határozók. Ellentétes jelentéstartalmak nemcsak sokfélesége, mérges vagy ehető, felhasználható vagy kártékony volta miatt kapcsolódnak hozzá. A szemiózis kü lönféleképpen alakulhat a jelértelmező kilététől függően is. Így egye sek, a pén zesebbek szemében mindenekelőtt ínyencség, kivételes íz a jó gomba, mások, a nincstelenebbek egy része szerint az főképp pénz forrás, áru, és szükség esetén táplálék. De in kább olyan, amellyel meg sze rez hető eset leg az igazi táplálék. Bár többen a hússal egyenértékűnek vagy an nál is íz letesebbnek tartják a gom bát. Esztétikai értékelése is az előbbi nézőpontoktól függően tör té nik. Akik szá mára megélhetés kérdése is a gom ba, a szép sé get sem tud ják a hasz nosság nagyobb fokú figyelembe vétele nélkül megítélni. A művészek, a me séskönyvek gombajelképét, a légyölő galócát faluhelyen többnyire nem tartják a legszebbnek. Például a piruló galóca, őzláb, csiperke, a varas zöld galambgomba, a rókagomba számít szépnek. A gom ba elsősorban re mény, lehetőség a jobb meg él he tés re (túl élés re). Íz le tes sé ge, sza po ra sá ga és más fé le hasz na, eset leg szép sé ge is köz re játsz hat ab ban, hogy a gom bá szók oly kor km-re is elmen nek ér te, még ha eset leg üres kéz zel kell is visszatér n i ü k. A g om ba pi a c i á r u sí t á s a s z i n te k i z á ró l a g női munkának számít a magyarságnál. Megszerzése volt a na gyobb do log, vé lik, az el adás már csak ke res kedés, azt le né zik, pe dig az áhí tott pénz re va ló cse rélést je len ti. Ám de ilyen kor a szo rult hely zet is ki te regettetik. A kofaság nem dicsőség nálunk. Ráadásul időigényes. A gom ba esetében kivételesen fontos, hogy a vevő bíz zon az el adó ban. Egy adatközlőm me sélte, hogy egy szer egy asszony meg akar ta őt győzni, hogy hozzon neki bolondgombát, mert meg akarja mérgez ni az urát. Ő azon ban meg ta gad ta, mert az jó hír nevét rontaná, folt esne gombászói becsületén, hisz őt sokan is me rik. A gom bászok az erdészetnek és falustársaknak is ad nak el gom bát. Az erdészetnek nem szívesen, mert olcsón veszi. Másféle számításból, példá ul az er dész be folyásolása végett mégis szál lítanak a begyűjtő köz pont szá má ra is. Dísz tár gyat is ké szí te nek igaz, csak Korondon 27 a va la mi kor ehetőnek tar tott, és szük ség ese tén fo gyasz tott gom bá ból, a nyír fa tap ló ból (Piptoporus betulinus): pél dá ul kis mell dí sze ket, ún. m á rc iu s k á k at a ro m á nok, me lye k e t m á r c i u s e l s e jén s z ok t a k ajá n dé ko z ni (a bol gá rok is más kü lön ben). A Szé kely Nem ze ti Mú ze um ban gyimesi, felsőloki h í me s to já s on gom bás min ta van. (5. áb ra.) Egy gyimesbükkin pe dig faszkós ( kucsmagombás ). Egyéb, gomba alakú tárgyat is készítenek, illetve a gom ba ké pét, raj zát is hasz nál ják a ma gyar nyelvterületen fűszertartó, asztalterítő, szalvéta díszítésére pél dá ul (ezek nem fel tétlenül hagyományosan készülnek). A szá rított gombát tároló gomba alakú edény ese tében kiváltképp hangsúlyozott a gazda gombakedvelő vol ta. A gyógyításra való felhasználás több ehető gomba esetében is szokás (pöfeteg, fehértejű keserűgomba, ró ka gom ba, sár ga gé va gom ba, íz le tes var gá nya, me zei csiperke, júdásfülegomba, sárga és ró zsás ko rall gomba, nyári szarvasgomba, cserepes gereben stb.). Egy gyógy mód az ét ke zés hez is kap cso ló dik: a Mezőségen a szép asszony kalányának ne vezett pecsétviaszgombát (Ganoderma lucidum) hús leves kanalazásához ajánlották, állítva, hogy gyógyító hatású. 5. Ismeretek és hiedelmek a gombák ehető, illetve mérgező voltáról A gom ba keletkezéséről ál ta lá ban nem tud nak: az Isten adta, csak ennyit mon da nak. A mezőségi Magyarszováton je gyez tem le egy más hol is köz is mert etiológiai mon da nyo mát: Ahová lehull a kenyérmorzsa, abbó csi nálódik a gomba. 28 Bármilyen mondást, hiedelmet ismerjenek, általában ahhoz tartja magát 28 ZSIG MOND Győző 1994,
5 29 JACCOTTET, J. 1973, OR BÁN Ba lázs 1869, GUNDA Bé la 1966, JACCOTTET, J ZSIG MOND Győző A gom ba mint étel a ma gyar nép ha gyo mány ban a ma gyar ság, hogy min den nem elég gé is mert, ki nem próbált gomba mérges, bolondgomba. A növénytársulások ismerete rávezethet a gombászóhelyek meg ta lá lá sá ra: ezt a gom bá szás né pi spe ci a lis tái jól tud ják, és él nek is e tu dá suk kal. A jó gom bász is me ret len he lyen is tud ja, hogy hol és me lyik gombafajt érdemes keresni. Mindenhol jól tudják, hogy a leg jobb kasba (kosárba) szedni a gom bát. Töb ben zacskóra, vederre szorulnak. Abba teszik a több nyire kéz zel le sze dett gom bá kat, vi gyáz va, hogy ne ke rüljön az épek kö zé férges. Általában úgy tudják, hogy például a csiperkének, májusi pereszkének, rókagombának, kucsmagombának a tönkjét sem kell el dobni, az is jó az étel be. (6 7. áb ra.) A gombatermesztés egyszerűbb módjait falvakon is is merik. Termesztenek is csiper két a ház körül, csi per ke tön kö ket té ve a trá gyá zan dó, öntözendő föld be. (Ér de kes ség, hogy ál lat is, bi zonyos amerikai hangyafajta is termeszt gom bát, sokkal eredményesebben. 29 ) Szá mon tart ják, hogy me lyik év szakban melyik gomba hogyan követi a másikat. Általában a következő el te vé si, tar tó sí tá si el já rá sok is mer tek minálunk: szárítás, savanyítás, lesózás, befőzés, fagyasztás. Hasogatás, szeletelés után cérnára felfűzve szárítják a vargányát, szegfűgombát, sárga rókagombát, me zei csi per két, májusi pereszkét stb. (8. áb ra.) Savanyúságnak teszik el például a gyűrűs tuskógombát, lila pereszkét, márványos pereszkét, laskagombát. A ma gyarság (centrális) gombáinak tekinthetők a következők: 1. (sár ga) rókagomba (Cantharellus cibarius), 2. keserűgomba (Lactarius piperatus, Lactarius pergamenus), 3. csiperke (Agaricus campestris, A. arvensis, A. bisporus), 4. nagy őzláb (Macrolepiota procera), 5. kékhátú (Russula cyanoxantha), 6. íz letes var gá nya (Boletus edulis), 7. kucs magomba (Verpa bohemica, Morchella esculenta stb.), 8. szegfűgomba (Marasmius oreades), 9. pöfeteg (Lasiosphaera gigantea, Calvatia utriformis, Bovista plumbea, Lycoperdon perlatum), 10. ké sei laskagomba (Pleurotus ostreatus), 12. tap ló (Fomes fomentarius). (9 11. ábra.) Több eset ben vi dé ken ként más és más gom ba ismert, illetve számít centrálisnak. A máshol eset leg ismert fajok közül egyáltalán nem ismerik például Háromszéken a szarvasgombát, 30 császárgombát (Amanita caesarea). Ez utóbbiak itteni előfordulásáról nem tu dok. Elég ke ve sen is me rik itt a más hol oly népszerű ri zi két (Lactarius deliciosus stb.). Több gom bát ismernek másként is, mint táplálékot (például a taplót, pöfeteget). Elterjedt hiedelem, hogy amit a csi ga sze ret, meg kezd, az jó gom ba; to váb bá azt tart ják, hogy a szín váltó húsú vargányák, tinóruk nem jók: de ez utób bi ki fogásolható vélekedéseket a megkérdezettek egyike sem ve szi kész pénz nek. Az egyes gom ba fa jok mér gező ha tá sá ért so ká ig az élőhelyet tet ték felelőssé. Így Plinius (Kr. u ) azt ír ta, hogy azok a gom bák mérgezőek, ame lyek kígyófészkek közelében, rozsdás vason vagy rongyokon nőnek. Ez a né zet is fenn maradt a középkor végéig. Matthiolus 560 kö rül meg je lent első il lusztrált füvészkönyv ében a gom bákat kígyókkal együtt áb rázolta. Ezek az elképzelések és az emberek félelme a gombáktól szükségszerűen ah hoz ve ze tett, hogy a gom bákat a go nosszal hoz zák kapcsolatba. Napjainkban is él még ilyen tév hit, ma is van nak még em be rek, akik jó cselekedetnek tartják, ha min den gombát széttaposnak, el pusztítanak. A magyarság körében is vannak, akik hi szik, hogy a gom ba nem jó, ha a gyík, kí gyó meg mássza, de igen, ha csi ga kóstol bele. Valamint ab ban is hisz nek egye sek, hogy főzéssel (főleg, ha ezüst ka na lat vagy hagy mát is dob nak a víz be) kiderül ehető-e a gom ba. Ha színt vált, ak kor nem. De olyanok is van nak, akik a na gyon megfőzött gom bá ról azt tart ják, hogy az, ha mér ges is volt, ehetővé vált. Mér ge zés ese tén édes te jet és hány tatást ajánlanak a kór házba szállítás előtt a betegnek. Úgy tartják, hogy a há ziállatok közül főleg a juhok és a kecs kék szeretik a gombát. A tej gombával való oltásáról ugyan csak tud a ma gyar ság, főképp a Ke le ti Kár pátokban. 31 Orvoslásra jóként például a sebre ajánlott pö fe teg por is me re tes, ha son ló képp van ez a ro mánok nál, szlá vok nál is. A fin nek tej jel gyomorrontás el len is ad ják az óriáspöfeteg porát. 32 Az időjárástól a gombatermés is nagyon függ, mondják. Eső után nő a gom ba. A bő gombatermésből jó solhatnak is. Kárpát al ján pél dá ul jó ku ko ri ca ter més re kö vet kez tet nek ab ból, hogy sok a tinóri (vargánya) abban az évben. 6. Az ehető gom ba a nép köl té szet ben és a népművészetben Marosgombás, Gombaszög, Gom bás bérc stb.: beszélő helynevek. Beszédes a falucsúfoló is: Bélafalviak gom bá sok stb. Ma ga a gom ba sza vunk is előbb nagybetűsen, tu laj don névként fordul elő nyelvemlékeink ben, és egy ehető gom bánk ugyan csak fel lel hető mint ré gi ma gyar női név: a csiperkéről van szó. 33 A magyar helynevekben leggyakrabban előforduló gombanév a vargá nya. 34 A ma gyar folk lór ban és 34 Vargánya határnév (Alsómocsolád, Baranya m.), Vargányás a Somogy megyei Risnyabesenyőn erdőnév, Homokszentgyörgyön, ugyancsak Somogyban, a Nagy-erdő része. A zalai Márokföldön dom bos erdő, Máhomfán pe dig szán tó ne ve. 657
6 ZSIG MOND Győző népművészetben falucsúfolóban, eredetmondában, népdalban, kályhacsempén, varrottason, mesében 35, gombás találós kérdésben 36 egy aránt ta lá lunk utalást a gom bá ra. Böjti, ünnepnapi ételként olykor bizonyos vidékeken szin tén él nek a gom bá val. A Nyitra kör nyéki falvakban a bablevesbe száraz szilvát és gombát is tet tek karácsonykor. Lédecen gombalevest készítettek és mákos pupácskát. 37 Ba ra nyá ban, Pécsváralján je gyez ték le a következőket: régen hétfőn volt a hús ta lan nap, ak kor vit tük Pécs re a gom bát és igen si kerünk volt ve le. 38 Medvesalján elmaradhatalan böjt kor, de főleg karácsony böjtjén a szepés káposzta. 39 Mold vában még ar ra is ki tér tek, hogy ho gyan nem sza bad gombás ételt fogyasztani nagyböjtben. A gyébét in kább fok hagy má val, ecetvel esszük meg, főleg nagyböjtbe (Gorzafalva, B. B.). Nagypénteken nem esszük ecetvel, mert Krisz tus meg volt ver ve csihánnyal s ece tet ad tak ne ki víz he lyett (Gorzafalva, B. C.). (12. áb ra.) Böjti ételként a magyarságnál máshol nem ismeretes a gom ba. A ro má nok több ün ne pet ül nek meg, több böj töt is tar ta nak, ta lán azért is ná luk számontartott böj ti étel a gom ba. 40 Több igaztörténet szól gombá ról, főleg a gom bamér ge zé ses esetekről. Sok fe lé jár ja tréfálkozásképp a következő Mórickához kö tött vicc: Ehető-e minden gom ba? Igen, de van, ame lyik csak egy szer... Ugyan csak a tré fá ból tud hat juk meg azt, amit egy m i kológ u s ho s s z a s ér te k e z é s b e k e z d ve m a g y a r á z - na el: miről is mer ni meg a bo lond gom bát? Áll az erdő szé lin és ve ri a föld höz a ka lap ját! Ma gyar né pi gyer mek já ték ban is előfordul a gom ba ( ka nyar gó járás 41 ), amely ben rá adá sul gom bás gyer mek dal hangzik el. (13. áb ra.) A gom ba á r u s ok k í n á ló k i k i á l t á s k ént a z t mondják: Min den gom ba jó gom ba, csak az em ber go romba. Több gom bás szó lás mon dás is jár ja. Az ilyenek, mint bo lond gom bát evett ; nő, mint eső után a gom ba elég sé ges nyo ma ték kal jel zik: a gom ba, gombászás jelentései, szerepei révén szerves ré szei élő néphagyományunk nak, a né pi (és nem csak népi) kul tú ránk nak. A tap lón kí vül főként ét ke zés re használt gombáink szerepelnek név nélkül, de név sze rint is szó lás mon dá sa ink ban: Jó he lyen van, mint a gom ba az ecet ben ; Úgy áll a ka lap ja, mint a keserűgomba ; Fonnyadt, mint a var gánya ; Olyan a galambgomba, mint a fejérnép ; Ma szü le tett, mint a rókagomba stb. 35 Mint ami lyen pél dá ul a számú. Lásd TOPOROV, V. Ny. 1988, A sóvidéki Kibédről ki lenc gom bás ta lálós kérdés ismert. Lásd RÁDULY Já nos 1990, MN VII, 1990, NYILASSY Ju dit 1951c, A gom ba he lye a ma gyar né pi táp lál ko zás ban A kü lönféle csoportosítások közelebb visznek ben nün ket a gom ba mint étel je lentéseinek, funkciói nak a meg is me ré sé hez. A gom baétel minálunk mindennapi vagy ünnepi fogásként (különlegesen fi nom ételként vagy rendkívüli ajándékként) kerül terítékre. Mindennapjaink ételeként a gombát többnyire alkalomszerűen eszik, főleg nyá ron és ősszel él nek vele. An nak el le né re, hogy az ősz a leg gazdagabb évszak gombában, inkább a nyarat te kin tik gom ba sze zonnak, valószínűleg azért, mert ek kor te rem a leg több a tájainkon ismertebb gombák közül, s ekkor jár ják gyak rab ban az erdőt. Leg több ször a gom ba pó tol, illet ve fűszerez más élel met. Hasz nál ják egy-egy étel fő alapanyagaként: kisütve, savanyúságnak, kirántva, ilyenkor szinte csak gom bát fo gyaszt va és mel lé többnyire a kenyeret. Viszonylag gyakran teszik bele néhány olyan étel féleségbe, melyekben általában a húst vagy a szalonnát helyettesíti vagy pótolja: tokány, paprikás, rántotta. Ün nepi eledelként főleg a magyar nyelvterület északi részein fordul elő a gom ba. A gom baleves elsősorban a ka rácsony, a szenteste és olykor a böjt velejárója, valószínűleg szláv hatás ra tejedt el. Év század ok so rán a job bá gyok (majd zsel lérek, szolgák) gombával is tartoztak megadni jussát uruknak. Ezt például a munkácsi uradalom 17. századi összeírásá ból is tud juk. 42 Legtöbbször szárított kucsmagombá ból pél dá ul Gyergyóremetén két sing nyit épp karácsonykor szoktak ajándékozni a földesúrnak, aki ezt az aján dé kot ál ta lá ban meg is há lálta. 43 Borravalóként gom bát főleg ott szok tak ad ni, ahol az ál talában erre használt pénznek, illetve szilvapálinkának, bornak híjával vannak (például a felsőháromszéki hegyi településen, Kommandón). Hogy mi lyen étel a gom ba a magyarság megítélése szerint? Erre a kérdésre álta lá ban a következő jellemzőket em lítik: 1. különlegesen ízletes (természetesen különbözik a megítélés gombafajok szerint, az alapos fel mérés e tekintetben még nem készült el) 2. gyanús, sőt ve szélyes (elterjedt a gombaételtől való félelem, óvakodás, főleg ott, ahol jelentősebb a né met, an gol s egy ál talán a külföldi befolyás. 3. sajátosan magyaros. (Ez egy részt a Clusiusra 44 visszavezethető régi hiedelem to vább élé sé nek is tekinthető. Főleg a keserűgombát vagy harapégésgombát tartalmazó ételek esetében mond hat juk el, hogy a gom baételek a népi konyha 39 ZSUPOS Zol tán 1985, DRĂGULESCU, Constantin MN VI, 1990, GUNDA Bé la 1960, CZIRÁKY An tal Mó zes CLUSIUS, Carolus
7 jel leg ze tes sé gei egyút tal. De a csá szárgalócás húslevest is már a 16. szá zad ban ma gyarosnak te kintették a már em lí tett Charles de l Écluse (Clusius) nyo mán.) 4. ün ne pi (általában nem túl gyako ri étel a gom baétel, egy részt ezért is, s mert ki vált képp be csü lik, és mert ün ne pek főleg ka rá csony, a nagy pén te ki, húsvét előtti és ad ven ti böjt egyes vi dé ke ken szo ká sos ele de lé nek szá mít). 5. ne héz étel, ne he zen emészt hető (ez több nyi re így van, no ha van nak olyan gom bák is kis szám ban, ame lyek a vi szony lag könnyen emészthető ételek közé sorolhatók). Fontosnak tartom kiemelni, hogy hogyan jelentke zik a né pi (egyes vidékeken hangsúlyozottabb, más hol alig ész lelhető) ragaszkodás a gomba étel voltához. Például azzal, hogy olykor hajlamosak az emberek kockáztatni (valószínűleg a mikofília egyik jellemzője is ez) és mér gező vagy is meretlen gombákat is ehetőekké pró bál nak ten ni. Nem csu pán az ehetőket ké szí tik el, eze ket is megfőzik és kü lön fé le próbáknak vetik alá (ezüstkanál, hagyma színváltása, állattal való kóstoltatás, állat viselkedésének megfi gyelé se pél dá ul, ha a ku tya meg sza gol ta s nem for dul el gyor san tőle, biz tos jó gom ba, tart ják né hol Háromszéken), hogy ehetőekként fogadhassák el őket, annak ellenére, hogy effelől nincsenek meggyőződve. Nem kifejezetten magyar jellegzetesség a gomba ízét kísértésnek tekinteni, a gombaevést rendkívüli élményként felfogni. Már a római közmondás szerint is ara nyat, kin cset rábízhatsz a szolgára, de a császárgombát nem. 45 Egy nepáli közmondás pedig nem ke ve seb bet sej tet, mint azt, hogy a gom ba étel az élet egyik sa va-borsa: ha brahmanok gombát ehetnének, megismerhetnék a jó dolgok ízét. 46 Már az ókor ban élelemként becsülték az ehető gombákat (császárgomba szólásmondás, szarvasgomba Tuber, Terfezia, Elaphomyces mint afrodiziákum stb.). Ugyan ak kor már ter mesztésükkel is foglalkoztak (első ilyen adatunk a dé li tőkegombával kap csolatos). Napjainkig a középkori, csak részlegesnek mondható gombától való európai elfordulástól eltekintve folyamatosan ada tolható a gomba hagyományos megbecsülése mikofil kö zeg ben. Ezt alá tá maszt ja a tény, hogy mindmáig sokfelé a magyar fal vak ban is jel zik a he lyet, ahol ehető gom ba ta lálható (ronggyal stb.). Különlegesebb jelzésnek vehetjük azt, amikor más gom ba je lenlétével megjelöltnek tartanak egy bizonyos területet mint jó gombatermőt. Ná lunk elsősorban az Őrségben és Kár pátalján, s részben a Palócföldön ez a helyzet a vargánya esetében. Az őrségiek vargánya elejének, a Vas megyeiek varganyaanyjának mond ják a kajsza liszt gom bát (Clitocybe prunulus), a fel vidékiek egy 45 VERESS Magda ADHIKARI, Mahesh Kumar DURRIEU, Guy 1982, NYILASSY Ju dit 1951c, 43. A gom ba mint étel a ma gyar nép ha gyo mány ban ré sze pe dig szepemutatónak, az in doklás hasonló: ott, ahol te rem, vargányának, illetve szepének (Boletus edulis) is len nie kell, ezt jel zi (a meg figyelés mikológiailag is fi gye lemreméltó). Tudunk róla, hogy Ba ranyában a légyölő galócát is vargányajelzőnek tart ják: látjuk a pirospöttyöst, akkó má örü lünk és mond juk, hogy na lesz sok őszi var gá nya ; oan közel bujtak ki, ta lán meg is mér gez het te a má si kat. 47 A középkor óta Magyarországon is tudunk a gomba be szolgáltatásának szabályozásáról: ez önmagában is jel zi a ne ki tu lajdonított fontosságot, sajátos ízei, fűszerjellege mél tányolását. Sőt színt is je lenthet a gom ba az étel ben, az étel szá mára. Hagyományosan tudunk a császárgalóca és a légyölő galóca sárgító hatásáról a levesben (például a Dunántúlon), és a sajthoz is adnak színezéknek nagyon keveset (Gyimesben). 48 Mai na pig a gom ba egy aránt ínyenc ség és ínségenyhítő. A táp lálkozásban attól függően lehet kedvező vagy ká ros kimenetelű hatása, hogy megfelelő-e a hoz zá való viszonyulás. Kalóriaszegény, a jóllakottság érzését kel ti, ke vés ke nyér rel fo gyaszt va fo gyó kúrás táp lálék. Az elkészítés, sőt az előkészítés módjának ismeretét kivételesen fontosnak tartják a gom ba ese té ben. Ál ta lá ban ne héz étel nek tar ta nak min den gombát, 49 amelyekből a császárgomba, tinórú, vargá nya, fűgomba, me zei csi per ke könnyű éte lek, és va ló já ban ne héz étel pél dául a sárga rókagomba és a gyűrűs tus kógomba. (14. áb ra.) Ál ta lá ban előzetesen csak a következőket nem forrázzák: kucsmagomba, őzláb, piruló galóca, csiper ke, ga lamb gom ba, keserűgomba. Ke nyér rel, rizszsel, hús sal, pu liszkával, galuskával, laska(tésztával) eszik a gom bát. Nyer sen fo gyaszt ják a ke nyér gombát, varas zöld galambgombát. Levesnek vargányát, ró ka gom bát, csá szár ga ló cát, szegfűgombát, gyűrűs tus kó gom bát szok tak meg ké szí te ni; sü tik pél dá ul a keserűgombát, a pi ru ló ga ló cát, a ga lam bicákat, a tö vis al ja gom bát, a nyírfa-szőrgombát. Több nyi re to kánynak, (tejfölös) paprikásnak, töltve, tojásrántottá val, to jás ban ki ránt va, pör költ nek, vad már tás sal és rit kán sa va nyú ság nak szok ták a gom bát elkészíteni (ritkán, de előfordul fasírthoz, kolbászhoz való hozzá adá sa is), leg gyak rab ban ta lán to kány nak, pap rikásnak és sütve. Kérdőíves felmérésem adatai szerint tar tó sí tá sa tár sa dal mi hely zet sze rint kü lön fé le képp tör té nik. A sa va nyí tást szin te csak az ún. előkelők vég zik fa lun, vá ro son ál ta lá no sabb. A szá rí tást, sózást már a sze gé nyeb bek is gya ko rol ják, de ők a tá rolá si, tartósítási módtól függetlenül is többnyire jóval ke ve seb bet tá rol nak a tehetősebbeknél, akik ke vés bé élnek egyik napról a másikra. 48 ISTVÁNFFI Gyu la 1900, 75 76; ZSIG MOND Győző 2003, KAL MÁR Zol tán MAKARA György
8 ZSIG MOND Győző A gom bák épp ehetőségük sok szor kétséges volta miatt nem egyértelmű jelek, jelentéstartalmuk egé szen különböző is le het. Annyi ra, hogy at tól is különbözhet, hogy ételnek vagy méregnek tartják, hogy egy bi zonyos faj tekint hető egyik nép ál tal ehetőnek, íz letesnek, másnál pedig ehetetlennek, sőt mérgezőnek akár (pél dá ul a keserűgomba vagy a nyírfa-szőrgomba ese té ben). Az is előfordulhat, hogy érzékszerveinkből egy szerre többet is igénybe vevő gom ba fel is me rést követően ar ra a kö vet kez tetés re ju tunk, hogy a mér gező gom ba le het ehető is, ehetővé te hető pél dá ul főzéssel mely nek oly kor hosszabb idejűnek kell len nie, de ez csak bi zonyos esetekben. Viszonylag rit kán for dul elő, hogy ez megle gyen a né pi tu dás ban, de azért a ma gyarság körében is akad erre példa. A Háromszéken borsgombának nevezett piru ló ga ló ca (Amanita rubescens) nyer sen fo gyaszt va va ló ban mérgező, az elég gé ál ta lá no san is mert gyűrűs tus kógomba különféle népi neveken úgy szin tén, de ezekről s a töb bek közt Má tyás ki rály gombájának is ne vezett sárga és rózsás korallgombáról úgy tud ják, hogy fél órá ig főzni kell őket étel ként való felhasználásukat megelőzően. Nem számottevő a szar vas gom bák (Tuber) felhasználása a népi táplálkozásban, ennek a múltban alig ma radt fenn nyo ma. Ar ról vi szont tu dunk, hogy szedték magyar nyelvterületen is a gazdagok és főleg a na gyon gaz da gok szá má ra meg él he té si forrás ként, jö ve de lem-ki egé szí tés vé gett. Er dély jelentős ha gyo má nyok kal büsz kél ked het a szarvasgombászatot illetően ben meg jelent munká já ban K. Mátyus Ist ván már szól ar ról, hogy ná lunk a Csíki- és a Gyergyói-havasokban bőven te rem. Ugyanő írt egy egy szerű elkészítési módjáról is a leírásból kivehetően a fe hér szar vas gom bá nak: A la kó sok tü zes pará sa alatt meg-sütve, vagy ele ven sze ne ken meg-fonnyasztva, nyer sen kiváltképen va ló ked ves tsemegének tart ják. 50 Em lí ti azt is, hogy tud nak az em be rek e gom ba ne mi in gert ser kentő hatásáról. Az 1820-ban vég zett Cziráky-féle össze írás, mely főleg azt tér ké pez te fel, hogy mi vel fog lal koz nak, miből él nek a szé kely föl di em be rek, sűrűn em lí ti, hogy a gom bá szás, s azon be lül a szarvasgombászás fon tos a z ot t a n i a k jö ve de lem-k i e g é s z í té s e s z em p ont já b ól, főleg Csík ese té ben. Or bán Ba lázs a 19. szá zad ban 50 MÁTYUS Ist ván, K. 1787, OR BÁN Ba lázs 1869, GUNDA Bé la 2001; KIS BÁN Esz ter 1997; KAR DOS Lász ló 1943; CSA BA Jó zsef 1945; BÖDEI Já nos 1943, 70 73; BÍ RÓ Fri de ri ka 1988, ; VIGA Gyu la 2004, 38; BŐDI Er zsébet 1981, ; Uő 1985, 76; VAR GA Ber na dett 1993; ZSUPOS Zol tán 1985, 32 36; Uő 1987, 34 42; PALÁDI- KOVÁCS At ti la 1982, 33 34; BARSI Ernő 1996; TIMAFFY Lász ló 1980, 35; GRESCHIK Vik tor 1915; NYÁRY SZA BÓ Lász ló 2002; VAJKAI Au rél 1959, 20 21; HOL LÓS Lász ló A Szé kely föld le írá sá ban utal ar ra Csíkszentmihály vo n at ko z á s á ba n, hog y ot t a s z é ke lyek nagy mennyiség ben sze dik és főleg ör mény kereskedők ré vén érté ke sí tik is a ta lált szar vas gom bát. Nem jel zi, hogy me lyik faj tát, valószínűleg a fe hér szar vas gom bát (Choiromyces venosus, ill. meandriformis). Ér dekes, hogy 20. szá zad ele ji ada tunk is megerősíti az Or bán Ba lázs ál tal jel zet te ket, s még is je len leg Csíkszentmihály és a szom szé dos Csíkszépvíz la kos sá ga nem is em lék szik már ar ra, hogy va la mi kor nem is olyan ré gen ez volt egyik leg fon to sabb meg é l he té si forrás, még azon is csodálkoznak, hogy létezik gomba a föld alatt is 51 (15. áb ra.) A gom baevés gyakorisága a magyarságnál tájegysé gen ként különböző. Más né pe ké hez vi szo nyít va átlagosnak tekinthető az alföldi régiókban, valamivel átlag fölöttinek domb- és hegyvidéki területeken. A gom baétel fontossága jelentősebbnek mutatkozik a magyar nyelvterület nyugati, északi és keleti részein. 52 Ha nem is le het messzemenő kö vet kez te té se ket le von ni vi szony lag rep re zen ta tív sza kács köny vek össze ha son lí tá sá ból, jel zés ér té kük két ség te len. Öt, nagy já ból ugyan annyi re cep tet tar tal ma zó né met, an gol, ro mán, fran cia és ma gyar szakácskönyvről megadom a továbbiakban, hogy hány gombás re ceptet tartalmaznak. Német 2 (a Romániában megjelent ben: 5), an gol 6, ro mán 37, ma gyar 39, francia A gomba felhasználásának a mértéke ará nyosnak tekinthető ismertsége, kedveltsége mér té ké vel, de ez az arány nem min dig tükröződik kellőképpen. Ár nyal tabb len ne a kép, ha a gom ba egyes receptekben játszott fontossága szintén számítás ba jön ne. A hibalehetőségekkel szá mol va ál lít ha tó te hát, hogy a ma gyar gom baismeret szakácsberkekben is számottevő, alig ma rad le a mikofíliában élenjárók (például a franciák) konyhai gombafelhasználá sa mö gött. Ma gá ért be szélő tény az is, hogy egy a magyar konyhát franciául népszerűsítő kiadvány 48 receptjéből 6 (nyol cada) gombás Összeg zés A magyarság népi gombaismerete a világon közepesnek, helyenként átlag felettinek mondható. Ez utóbbi a helyzet a gombatermés számára kedvező természeti körülményekkel rendelkező magyar falvak 1933; ZSIG MOND Győző 1994; KÓSA-SZÁNTHÓ Vil ma 1997; ROMSICS Im re 1998, 295; VI TA Zsig mond 1994, 45; TÁLASI Ist ván 1977, 156; ER DÉSZ Sán dor 1974, 35; KISS Géza 1986, ; BA LOGH Ist ván 1969, 105; BEREZNAI Ilo na, N. 1991; FA ZEKAS Mihály LINDE, G. KNOBLOCH, H. é. n.; LIESS, M. 1966; GRIGSON, J. 1992; JURCOVAN, S. 1983; LEXÁNÉ Regéczi Márta VÁRKONYI Ju dit é. n. 660
9 viszonylatában is (mint amilyen a Székelyföldön például Sepsikőröspatak, Gelence, Csíkszentmihály, Kommandó, Csíkszentmárton, Gyergyószárhegy). Gunda Bé la a gom bá szás szó cikk ben a gombafajtát ismerő falut jó átlagnak tekinti. 55 Gyűjtéseim tapasztalata alapján elfogadható átlag ez az egyéni tudásra, kevésbé viszont egy-egy faluközösség gombaismeretére. Ez utóbbi esetben a sokféle gombában gazdag falvak át la gát a ma gyarság körében körülinek tartom (így például Sepsikőröspatakon 33 körüli). Síkföldi, erdő nélküli falvak esetében 4 8 lehet az átlag. A döntő szó a további kutatási eredményeké. Úgy tűnik, a Gregor Fe renc ál tal jel zett szláv átlagot a hasonló vidékeken élő magyarság is megköze lí ti, és J. Vido becs lé sét te kint ve el is éri, meg is haladja a szlovákoknak tulajdonított (valószínűleg alulbecsült) átlagot. 56 Márpedig egy szlovák etnobotanikus szerint a természetben termő gombák ismeretében és szeretetében a szláv né pek kö zül ta lán csak a szomszédos csehek múlják felül a szlovákokat. 57 A lengyeleknél átlag 24 gombanév ismert falun, Kőröspatakon Drăgulescu alap ján a Szeben környéki románoknál körülire becsü löm az átlagot. 58 A pontosabb, megbízhatóbb összehasonlításhoz több s ala po sabb mun ká ra van szük ség. Egy spanyolországi felmérés szerint a spanyol fal vak leg jobb átlaga a nagytá jak kö zül a katalániai: 5, 54. Ennyi ehető, va don termő gom bát fo gyasz ta nak, eh hez ha hoz zá ve szünk két ter mesz tett fajt és két mérgezőt, akkor is legfeljebb 10-es átlagot számolhatunk. Összesen 63 ehető gom bát ismernek Spanyolország falvai ban Rollán fel mé ré se sze rint, nem valószínű, hogy len ne olyan fa lu, amely ben mindet ismernék. 59 Régebb néha túlbecsülték a magyarság gombaismere tét, és Clusius Codexe 60 leírása alapján Magyarországot a gom ba evés egyik köz pontjának tartották. 61 Úgy vé lem, Gregor Fe renc vi szont alábecsülte a magyar népi gom baismeretet a szláv és latin né pekhez viszonyítva (az Erdélyben élő románok esetében a gombák tanúsága szerint is a délszláv ha tás volt rend kí vül nagy. Ez egy be vág Gregor meg állapításával és Drăgulescu adataival például a román növénynevek etimológiáját illetően. 62 Az északibb területeken élő szlávok nagyobb 55 GUNDA Bé la GREGOR Fe renc 1973, MARKUŠ, Michal 1975, DRĂGULESCU, Constantin ROLLÁN, M. Garcia Clusius a mi kológia atyja, jeles 16. századi botanikus. CLUSI- US, Carolus KRÉBECZ Jenő, dr DRĂGULESCU, Constantin GUNDA Bé la 1979, BURUCS Kor né lia 1988, Lásd a vadászatban való felhasználásáról ÚJFALVI Sándor A gom ba mint étel a ma gyar nép ha gyo mány ban gombaismeretének nincs különösebb jele a románság népi gombaismeretében, mely a magyarságéhoz hasonlóan közepesnek, mérsékeltnek mondható. Sajnos a finn ugor né pek, a tö rök né pek gombaismeretéről ke ve set tu dunk. Valószínűnek tar tom, hogy a Kárpát-medencében a magyarságnál, lévén, hogy mikofil és mikofób kul tú rák egy aránt nagy ha tásának kitéve (szlávok, németek) egyféle köztes magatartást alakított ki ma gának a Kárpát-medencében, és ezt a nem túl nagy, de nem is túl ke vés gombanév, ismert gombák szá ma is tük rö zi a mai na pig. Hasonló a helyzet a gombaételek tekintetében is. A gyak ran és sok féle gombaételt készítő szláv és latin népek ugyanúgy hatottak ránk, mint a tőlük élesen elkülönülő, kevés gombát fogyasztó németek. Bi zonyára az itáliai kolostori konyhának jelentős szerep ju tott a gom bafogyasztás elterjesztésében minálunk. 63 A Mátyás király gombája népi gombanév meglé te akár en nek az em lé két is őrizheti. Már a századból ismert, hogy a magyarok kedvelték a sütve, főzve vagy párolva elkészített gombaételeket, borssal, faolajjal ízesítve, rántottával dúsítva. 64 A hely zet lénye gé ben má ig nem vál to zott, a ked veltség maradt, az elkészítési mód kissé módo sult, a sült, főzött, to jásos gom ba ma is népszerű, ha nem is annyi ra, mint a to kány és a pap rikás. Egy fé le össze ge zésként megadom a továbbiakban, hogy me lyek a gom bák funk ciói, jelentései általában, illetve a magyarságnál. Félkövérrel je lö löm a ma gyar néphagyományban is meglévőket (számukat), dőlttel emelve ki azokat, melyek a valamiképp ehető gombákra is vonatkoznak: 1. étel (fűszer; ínyenc ség stb.); 2. méreg: ember, illetve állat számára 65 ; 3. áru (pénzforrás); 4. nyers anyag (fes ték 66 ) dísz- és használati tárgyak, ékszerek, tűzgyújtó, valamint játék készítéséhez; 5. (tej)oltószer 67 ; 6. díszítőmotívum 68 ; 7. jel kép: a fér fi nemiséget idéző (ikonikus jelként), a hal hatatlanságé, a termékenységé, szaporaságé 69, a lé leké 70 stb.; 8. gyógy szer; 9. időjárásjelző; 10. tisztító, fertőtlenítő, rovarirtó; 11. füstölésre alkalmas (méhek füstölése); 12. hallucinogén, kábító, bódító szer 71 ; 13. illatosító 72 ; 14. halászok árvízjelzője (meggyújtott taplót használnak e célra a Du na men tén, 1982, JACCOTTET, J. 1973, 21 22; PÁLFALVI Pál közléséből szerez tem tu do mást ar ról, hogy Gyimesben a légyölő ga lócát a sajt sárgítására használják (PÁLFALVI Pál 2000). 67 GUNDA Bé la 1979, 291; GUNDA Bé la Lásd még SINKÓ Kal ló Ka ta lin 1980, TOPOROV, V. Ny. 1988, CHEVALIER, Jean GHEERBRANT, Alain 1991, TOPOROV, V. Ny. 1988, 82 83; WASSON, Gor don R JACCOTTET, J. 1973,
10 ZSIG MOND Győző például a Tolna megyei Decsen 73 ; 15. kenőanyag 74 ; 16. táblatörlő (Moldva, Bahána, valamint Göcsej 75 ); 17. állatriasztó ként, a vad (med ve, far kas) elűzésére használták jószágőrzés közben a hosszú rúdra kötött, meg gyúj tott tap lót (a gyimesi Fehérmezőn pél dául) 76 ; 18. időzítőként robbantáshoz bükkfataplót is használtak (aranybányában Verespatakon); 19. irányjelző (Szé kely föld) 77 ; 20. trágya (a föld, a ta laj fel ja ví tá sá ra, Mold va, Klézse); 21. tömítés (hajópadlóé 78, paj zsé 79 ); 22. talizmán 80 ; 23. szellem(ek) be folyásolása 81 ; 24. magyarázata (oka, eredete) természeti jelenségeknek 82 ; 25. afrodiziákum 83 ; 26. egyféle istenség, varázserejű lény 84. Meg jegy zem, hogy a 15. és a 25. funk ció je len le gi érvényesüléséről nincs ada tom. Zsigmond Győző Bukaresti Tudományegyetem, Hungarológia Tanszék; zsigmondgyozo@yahoo.com Irodalom ADHIKARI, Mahesh Kumar DURRIEU, Guy 1996 Ethnomycologie népalaise, Bull. Soc. Mycol. Fr., 112, Pa ris, ANDRÁSFALVY Bertalan 1975 A Duna mente népének ártéri gazdálkodása Tolna és Baranya megyében az ár men te sí tés be fe je zé sé ig, Tanulmányok Tolna megye történetéből, Szek szárd, BALOGH István 1969 Hajdúság, Gondolat, Budapest. BARSI Ernő 1996 Táplálkozás a bükk al ji Sály köz ségben a hagyományos gazdálkodás idején, A Herman Ottó Múzeum Évkönyve, XX- XIII XXXIV, Mis kolc, BEREZNAI Ilo na, N Ada tok Nagykőrös né pi táp lálkozásához (Növényi eredetű nyersanyagok), különlenyomat, Debrecen. BERNÁT László (összeáll.) 1982 Ma gyar népmesekatalógus 3. A ma gyar legendamesék típusai, Budapest. BÍRÓ Friderika 1988 Göcsej, Gondolat, Budapest. BÖDEI Já nos 1943 Adatok Zalabaksa gyűjtögető gazdálkodásához, A Néprajzi Múzeum Értesítője, XXXV, 2, BŐDI Erzsébet 1981 Növényi alapanyagú táplálékok, in: Szabadfalvi József (szerk.): Néprajzi tanulmányok a Zempléni-hegyvidékről, Mis kolc, A medvesaljai fal vak táp lálkozása, Gömör nép rajza, I, Debrecen. BROMBERGER, Christian LENCLUD, Gérard 1982 La chasse et la cueillette aujourd hui, Études rurales, 87 88, BRILLAT-SAVARIN, Anthelme 1845 Physiologie du goût, Pa ris. BURUCS Kornélia 1988 Ma gyar ízek recepteskönyvekben, in: Glatz Fe renc (szerk.): Magyarok a Kárpát-medencében, Budapest. CHEVALIER, Jean GHEERBRANT, Alain 1991 Dictionnaire des symboles. Mythes, rêves, coutumes, gestes, formes, figures, couleurs, nombres, I IV, Pa ris. CLUSIUS, Carolus 1601 Fungorum in Pannoniis observatorum brevic historia et Codex Clusii, Antwerpen. CSABA József 1945 Gom ba fé lék gyűjtése és fel használása a vendeknél, Ethnographia, LVI, 1 4, CSAPLOVICS, Johann 1829 Gemälde von Ungarn, II, Pest, CZIRÁKY An tal Mó zes 1820 Cziráky-féle össze írás, kéz irat má so la ta, SÁL, III/1874. DIÓ SZE GI Vil mos 1967 A po gány ma gyarok hitvilága, Budapest. 73 ANDRÁSFALVY Ber ta lan 1975, DÖ MÖ TÖR Sán dor 1952, Lásd GUNDA Bé la 1990, GUNDA Bé la 1989, Mi va dá szok gyak ran a pö feteg porából állapítjuk meg a szél irányát. (Sepsiszentgyörgy) 78 CSAPLOVICS Johann 1829, 107; RADVÁNYI An tal THOEN, Daniel 1982, Az ame ri kai in di ánok egyik törzsénél olyan talizmánként tartanak számon bizonyos fagombát, mely szerencsét hoz a játékban (LÉVI-STRAUSS, Claude 1973, 276). 81 Lásd pél dá ul: LÉVI-STRAUSS, Claude 1973, Egy pél da: a vissz hang oká nak, eredetének egy gombát lát nak a szkuamis in di á nok. Lásd LÉVI-STRAUSS, Claude 1973, HOL LÓS Lász ló 1911, 120, 177; MÁTYUS Ist ván, K. 1797, II, 484; BRILLAT-SAVARIN Anthelme 1845, TOPOROV, V. Ny. 1988, I,
11 A gom ba mint étel a ma gyar nép ha gyo mány ban DÖMÖTÖR Sándor 1952 Dömötör Sándor gyűjtése, Farkasfa, má jus Savaria Múzeum, Szombathely, Néprajzi Osztály Kézirattára, K-189. IV. 3 4., 15. DRĂGULESCU, Constantin 1992 Botanică populară în mărginimile Sibiului, Sibiu. ERDÉSZ Sándor 1974 Nyírség, Gondolat, Budapest. FAZEKAS Mihály 1994 Kar cag népi táplálkozása, Folk lór és Et nográfia, 80, Deb re cen, 19. GREGOR Fe renc 1973 Ma gyar népi gombanevek, Nyelvtudományi Értekezések, 80. GRESCHIK Vik tor 1915 A sze pesi fló ra mint táp lálék (május hónapban), Szepesi Hírnök, má jus, VIII. GRIGSON, J English Food, Lon don. GUNDA Bé la 1960 A gyűjtögető élet mód em lé kei a gya lui ha vasokban, Műveltség és Ha gyomány, I II, Vadfogó hurkok a Keleti-Kárpátokban, in: Uő: Ethnographica Carpathica, Aka démiai Kiadó, Budapest Tejoltó növények a Kárpátokban, Ethnographia, LXXVIII, 2, Gombászás, Magyar Néprajzi Lexikon, II A má gi kus jószágőrzés, in: Uő: A rostaforgató asszony, Mú zsák, Budapest, A ter mészetes növénytakaró és az ember, AGRIA, XXIV. (Különlenyomat az Egri Dobó István Vármúzeum évkönyvéből) 2001 Gom bák, MN, II, HEIM, R. WASSON, R. Gor don 1958 Les champignons hallucinogènes du Mexique. Muséum national d histoire naturelle, Pa ris. HOLLÓS László 1911 Ma gyarország földalatti gombái, szarvasgombaféléi, kiadja a K. M. Természettudományi Társulat, Budapest Szek szárd vidékének gombái, Matematikai és Természettudományi Közlemények, vonatkozólag a hazai viszonyokra, 37, 2, HOPPÁL Mi hály et al. (szerk.) 1990 Jelképtár, Budapest. ISTVÁNFFI Gyu la 1900 A Clusius-Codex mykologiai mél tatása, adatokkal Clusius életrajzához, Budapest. ISTVÁN Lajos SZŐCS La jos 2008 Taplómegmunkálás Korondon, Ki adja a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és az Udvarhelyszék Kulturális Egyesület, Székelyudvarhely. JACCOTTET, J Les champignons dans la nature, Neuchatel. JURCOVAN, S Car te de bucate, Bucureşti. KÁLMÁNY La jos 1882 Sze ged né pe, II, Arad. KAL MÁR Zol tán MAKARA György 1976 Ehető és mér ges gom bák, Budapest. KALOTAS Ár pád 1996 Aboriginal knowledge and use of fungi, Fungi of Australia, Vol. IB. CSIRO, Mel bourne, KARDOS László 1943 Az Őrség népi táplálkozása, Budapest. KICSI Sándor András 2005 Né hány né pi gombanevünkről, Magyar Nyelv, CI, 3, KISBÁN Eszter 1997 Táplálkozáskultúra, MN, IV, KISS Gé za 1986 Or mányság, (III. ki adás), Gondolat, Budapest. KÓSA-SZÁNTHÓ Vil ma 1997 A gyimesi csán gók táp lálkozásáról, in: Romsics Imre Kisbán Esz ter (szerk.): A táp lálkozáskultúra változatai a században, Kalocsa, KRÉBECZ Jenő, dr Gombaatlasz, Budapest. LAMMEL An na má ria NAGY Ilo na 1995 Pa rasztbiblia. Magyar népi biblikus történetek, Osiris, Bu da pest, 192. LEPP, Heino 2003 Aboriginal use of fungi. For rás: LÉVI-STRAUSS, Claude 1973 Les champignons dans la culture, in: Uő: Anthropologie structurale deux, Pa ris,
12 ZSIG MOND Győző LEXÁNÉ REGÉCZI Már ta 1987 Gombaételek, Budapest. LIESS, M Kochbuch, Bukarest. LINDE, G. KNOBLOCH, H. é. n. Guten Appetit, Leipzig. MN Ma gyar Nép rajz 1988 V. kö tet, Budapest VI. kö tet, Budapest VII. kö tet, Budapest. MNL Magyar Néprajzi Lexikon 1979 II. kö tet, Budapest. MARKUŠ, Michal 1979 A Kárpát.medence etnobotanikai prob lé mái, Comm. Hist. Artis. Med. Suppl , MÁTYUS Ist ván, K A Gom bák ról, in: Uő: O és Uj Diaetetica, III. könyv, IX. rész, Füskúti Landerer Mi hály, Po zsony, NYÁRY SZABÓ László 2002 Az üvegfúvó falvak gombászata. Mátraszentimre gombanevei és gombászati szokásai, kéz irat. NYILASSY Ju dit 1951a Gyűjtögető gaz dálkodás, kéz irat, Nép rajzi Múzeum, EA b Táplálkozás, kéz irat, Nép rajzi Múzeum, EA c Gyűjtögetés, kéz irat, Nép rajzi Múzeum, EA ORBÁN Balázs 1869 A Székelyföld leírása, II, Pest. PALÁDI-KOVÁCS At tila 1982 Barkóság és népe, Hermann Ottó Múzeum, Miskolc. PÁLFALVI Pál 2000 Gyimesi etnobotanikai gyűjtés (kéz irat). PÓCS Éva 1980 A fa lu hi edelemvilágának összetevői, in: Szemerkényi Ág nes (szerk.): Nógrádsipek, Bu da pest, , RÁDULY Já nos 1990 Hold el ejti, Nap felkapja. Kibédi találós kérdések, Bukarest, RADVÁNYI An tal 1912 A székelyföldi taplóipar. A toplászat mo nográfiája, Erdészeti Lapok, LI, 17, ROLLÁN, M. Garcia 1989 La consommation des champignons en Espagne péninsulaire (milieu rural), BSMF, 105, 3, Pa ris, ROMSICS Im re 1998 Székelyvarság népi táplálkozásának rendje, in: Bárth János (szerk.): Havasalja ha vasa, Kecskemét, SINKÓ KAL LÓ Ka talin 1980 Kalotaszegi nagyírásos, Bukarest. TÁLASI Ist ván 1977 Kiskunság, Gondolat, Budapest. THOEN, Daniel 1982 Usages et légendes liés aux polypores, Bull. Trim. de la Société Mycologique de France, 98, fasc. 3, TIMAFFY Lász ló 1980 Szigetköz, Gondolat, Budapest. TOKAREV, Szergej A. (szerk.) 1988 Mitológiai enciklopédia, Budapest. TOPOROV, V. Ny Gom bák, in: Tokarev, Szergej A. (szerk.): Mitológiai enciklopédia, I II, Bu da pest. ÚJFALVI Sándor 1982 Az erdélyi régibb és közelebbi vadászatok és vadak. Újfalvi Sándor öreg vadásztól Kolozsvárt 1854ik évben, (I. ki adá sa ben), Budapest. VAJKAI Au rél 1959 Szentgál. Egy bakonyi falu néprajza, Akadémiai Kiadó, Budapest. VARGA Bernadett 1993 Gom bák, in: Bod nár Mónika (szerk.): Bódva menti dolgozatok, Utánpótlás 3, A Szlovákiai Magyar Néprajzi Társaság kiadványa, VÁRKONYI Ju dit (szerk.) é. n. Bon appétit en Hongrie, h. n. VERESS Magda 1982 Gombáskönyv, Kriterion, Bu karest. VÉRTES Edit 1990 Szibériai nyelvrokonaink hitvilága, Budapest. 664
13 A gom ba mint étel a ma gyar nép ha gyo mány ban VIGA Gyu la 2004 Tá jak, ízek, éte lek Borsod Abaúj Zemplén me gyében, Mis kolc. VITA Zsigmond 1994 Tápláléknövények gyűjtögetése Nagyenyed környékén, Népismereti Dolgozatok, Bukarest, VOIGT Vil mos 1975 A szi bériai sámánizmus, Nyelvtudományi Közlemények, 77, 1, Bu da pest. WASSON, R. GOR DON et al Mushrooms, Russia and History, I II, New York So ma, Divine Mushroom of Immortality, New York Persephone s Quest: Entheogens and the Origins of Religion, New Haven and Lon don, 17 81, ZSIGMOND Győző 1993 Kérdőív a né pi gom ba is me ret fel mé ré sé hez, Kri za Já nos Nép raj zi Tár sa ság Értesítője, 1, A gom ba helye népi kultúránkban. Egy falu (Sepsikőröspatak) etnomikológiai vizs gálata, Kriza János Néprajzi Társaság Év könyve, 2, Ko lozs vár, A gom ba helyneveinkben, Névtani Értesítő, Budapest, a Erdeink gombái. A kucsmagombák, Közbirtokossági Hírvivő, 2001, 3, b Gomba és gombakirály, Holmi, XIII, 5, The Amanitaceae in Hungarian folk tradition, Moeszia. Erdélyi Gombász, 1, 1, ZSUPOS Zol tán 1985 Né pi növényismeret a Medvesalján, Gömör nép rajza, I, Deb re cen Dél-Gömör gyűjtögető gazdálkodása, Gömör nép rajza, X, Deb re cen. Ciuperca aliment în tradiţiile culinare maghiare (Rezumat) În realizarea acestui studiu autorul s-a bazat pe munca de teren efectuată în ultimele 20 de ani în rândul maghiarilor din Bazinul Carpatic şi împrejurimile acestuia. În trecut s-a supraestimat adesea cunoştinţa maghiarilor privind ciupercile şi pe baza Codicelui lui Clusius Ungaria a fost considerată una dintre centrele consumului de ciuperci. De fapt, slavii şi popoarele latine care preparau des şi variat ciupercile au avut aceeaşi influenţă asupra noastră ca şi germanii, care, în mod contrar, consumau rar ciuperci. Se cunoaşte încă din secolele XVI XVII că maghiarii au consumat cu plăcere bucate pregătite din ciuperci gătite, prăjite sau călite, condimentate cu piper, untdelemn, îmbogăţite cu omlete. Situaţia nu s-a schimbat prea mult de atunci, plăcerea de a consuma ciuperci a rămas aceeaşi, modul de preparare s-a modificat un pic. Ciupercile gătite, prăjite sau preparate cu ouă sunt la fel de populare şi acum, chiar dacă nu sunt aşa de des consumate ca tocăniţa sau papricaşul. Mushrooms as food in Hungarian culinary traditions (Abstract) The author builds his paper on 20 years of field work realized among Hungarians living in the Carpathian Basin and the neighborhoods. In the past the knowledge of Hungarians regarding mushrooms has sometimes been overestimated and, based on Clusius Codex, Hungary was considered one the mushroom-consuming centers. Slavic and Latin peoples who prepared mushrooms often and varied had the same influence on us as the Germans who, on the contrary, rarely consumed mushrooms. It is known since the 16 th 17 th century that Hungarians have preferred meals prepared of cooked, fried and steamed mushrooms, seasoned with pepper, wood-oil, enriched with omelet. The situation hasn t changed much since then, the delight of consuming mushrooms has remained the same, the way of preparing them has changed a bit; the cooked, fried mushrooms and those prepared with eggs are just as popular today, even if they are not consumed as often as ragouts and stews. 665
14 ZSIGMOND Győző 1. ábra Gomba alakú istenszobor. Costa Rica, Kr. u. 5. sz. 2. ábra Így keletkezett a gomba (Reich Károly rajza). 3. ábra A sepsikőröspataki gombakirály elindul hazulról,
15 A gomba mint étel a magyar néphagyományban 4. ábra Gombaárusítás Oltszemen, ábra Gyimesi gombás húsvéti tojás (Bányai Éva felvétele). 667
16 ZSIG MOND Győző 6. ábra Vasgereblye gombagyűjtéshez, Szentgál (Vajkai Aurél rajza). 7. ábra Szentgáli gombászóbot (Vajkai Aurél rajza). 8. ábra Ízletes vargánya (Boletus edulis) (Málnási András rajza). 9. ábra Mezei csiperke (Agaricus campester) (Málnási András rajza). 10. ábra Kései laskagomba (Pleurotus ostreatus) (Málnási András rajza). 668
17 A gom ba mint étel a ma gyar nép ha gyo mány ban 11. ábra Májusi pereszke (Calocybe gambosa) (Málnási András rajza). 12. ábra Gyűrűs tuskógomba (Armillaria mellea) (Málnási András rajza). 13. ábra Kanyargó járás. 669
18 ZSIG MOND Győző 14. ábra Mezei szegfűgomba (Marasmius oreades) (Málnási András rajza). 15. ábra Fehér szarvasgomba (Choiromyces meandriformis). 670
A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT KIADVÁNYAI
A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT KIADVÁNYAI 2 A MA GYAR TÖR TÉ NEL MI TÁR SU LAT KI AD VÁ NYAI A kö tet írá sai zöm mel a hu sza dik szá zad idõ sza ká ról szól nak, más részt pe dig át té te le sen ér vel
33. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. már ci us 27., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 3887, Ft
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. már ci us 27., hétfõ 33. szám Ára: 3887, Ft TARTALOMJEGYZÉK 62/2006. (III. 27.) Korm. r. Az egyes pénzbeli szociális ellátások elszámolásának szabályairól...
75. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. jú ni us 15., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 2478, Ft. Oldal
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. jú ni us 15., péntek 75. szám Ára: 2478, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2007: LXI. tv. A cég nyil vá nos ság ról, a bí ró sá gi cég el já rás ról és a vég el szá
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. jú ni us 25., szerda. 93. szám. Ára: 2400, Ft
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. jú ni us 25., szerda 93. szám Ára: 2400, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. jú ni us 25., szerda 93. szám Ára: 2400, Ft TARTALOMJEGYZÉK
2008. évi CVIII. tör vény. 2008/187. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 24697
2008/187. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 24697 III. Tár sa dal mi szem pon tok: 1. Az épí tett 3-x szo bás la ká sok ará nya az idõ szak végi la kás ál lo mány ból, % 2. A személygépkocsik kor szerint
38. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. áp ri lis 5., szerda TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1311, Ft. Oldal
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. áp ri lis 5., szerda 38. szám Ára: 1311, Ft TARTALOMJEGYZÉK 79/2006. (IV. 5.) Korm. r. A fel sõ ok ta tás ról szóló 2005. évi CXXXIX. tör vény egyes
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2004. no vem ber 15., hétfõ 169. szám TARTALOMJEGYZÉK 2004: CI. tv. Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekrõl szóló tör vé nyek mó do
155. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. ok tó ber 31., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1110, Ft. Oldal
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. ok tó ber 31., péntek 155. szám Ára: 1110, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2008: LXI. tv. A köz al kal ma zot tak jog ál lá sá ról szóló 1992. évi XXXIII. tör -
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. 2007: CXXVI. tv. Egyes adótör vények mó do sí tás áról
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. no vem ber 16., péntek TARTALOMJEGYZÉK 2007: CXXVI. tv. Egyes adótör vények mó do sí tás áról... 10754 Oldal 2007: CXXVII. tv. Az ál ta lá nos for gal
NAGYÍTÁS MOL NÁR ISCSU ISTVÁN RAINER M. JÁ NOS SÁRKÖZY RÉKA A HATVANAS ÉVEK VILÁGA 339
NAGYÍTÁS MOL NÁR ISCSU ISTVÁN RAINER M. JÁ NOS SÁRKÖZY RÉKA A HATVANAS ÉVEK VILÁGA 339 338 A fény ké pe ket a Ma gyar Nem ze ti Mú ze um Tör té ne ti Fény kép tárából (Nép sza bad ságar chí vu m, Ká dár
AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA FELHÍVÁS!
LVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 1-120. OLDAL 2007. január 9. AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA ÁRA: 1113 FT FELHÍVÁS! Fel hív juk tisz telt Ol va só ink fi gyel mét a köz löny utol só ol da lán köz zé
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. áp ri lis 19., szerda 46. szám I. kötet Ára: 1679, Ft TARTALOMJEGYZÉK 20/2006. (IV. 19.) BM r. A belügyminiszter irányítása alá tartozó szervek, valamint
GONDOLATOK AZ ISKOLASZÖVETKEZETEK JOGI SZABÁLYOZÁSÁRÓL
182 SZÖVETKEZÉS XXXIII. évfolyam, 2012/1 2. szám Dr. Kár olyi Géza 1 GONDOLATOK AZ ISKOLASZÖVETKEZETEK JOGI SZABÁLYOZÁSÁRÓL Cselekvési változatok A szö vet ke zet a ha tá lyos meg fo gal ma zás 2 sze rint:
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. már ci us 17., hétfõ. 44. szám. Ára: 250, Ft
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. már ci us 17., hétfõ 44. szám Ára: 250, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. már ci us 17., hétfõ 44. szám TARTALOMJEGYZÉK 2008:
34. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, már ci us 28., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1495, Ft. Oldal
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. már ci us 28., kedd 34. szám Ára: 1495, Ft TARTALOMJEGYZÉK 68/2006. (III. 28.) Korm. r. A Fel sõ ok ta tá si és Tu do má nyos Ta nács ról... 2906 69/2006.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2005. jú li us 5., kedd 92. szám TARTALOMJEGYZÉK 2005: LXX. tv. A fog lal koz ta tás elõ se gí té sé rõl és a mun ka nél kü li ek el lá tá sá ról szóló 1991.
148. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. de cem ber 5., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1701, Ft. Oldal
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. de cem ber 5., kedd 148. szám Ára: 1701, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2006: C. t v. A kül föl di bi zo nyít vá nyok és ok le ve lek el is me ré sé rõl szóló 2001.
28. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, már ci us 10., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1863, Ft. Oldal
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. már ci us 10., péntek 28. szám TARTALOMJEGYZÉK 49/2006. (III. 10.) Korm. r. A föld gáz el lá tás ról szóló 2003. évi XLII. tör vény egyes ren del ke
79. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2005. jú ni us 14., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1472, Ft. Oldal
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2005. jú ni us 14., kedd 79. szám TARTALOMJEGYZÉK 2005: XLVI. tv. A ma gyar ál lam pol gár ság ról szóló 1993. évi LV. tör vény és a kül föl di ek be uta
2007/9. szám TURISZTIKAI ÉRTESÍTÕ 401 AZ ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS ÉRTESÍTÕJE
XIII. ÉVFOLYAM 9. SZÁM 2007. SZEPTEMBER 30. 2007/9. szám TURISZTIKAI ÉRTESÍTÕ 401 AZ ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS ÉRTESÍTÕJE A Turisz ti kai Ér te sí tõ Szer kesz tõ sé ge
132. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, ok tó ber 4., csütörtök TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 966, Ft. Oldal
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. ok tó ber 4., csütörtök 132. szám Ára: 966, Ft TARTALOMJEGYZÉK 254/2007. (X. 4.) Korm. r. Az ál lam i va gyon nal való gaz dál ko dás ról... 9636 255/2007.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. jú li us 11., szerda 93. szám Ára: 588, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2007: CIII. tv. A pénz mo sás meg elõ zé sé rõl és meg aka dá lyo zá sá ról szó ló 2003.
6060 Ti sza kécs ke, Er kel fa sor 10. Te le fon: 76/441-255, 76/441-592 Fax: 76/440-063, 76/441-592 OM azo no sí tó: 027 955
fuzet 2011:SZOROLAP10.QXD 2011.10.13. 8:10 Page 1 MÓ RICZ ZSIG MOND Ál ta lá nos Is ko la, Gim ná zi um, Szak kép zõ Is ko la, Kollégium, Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény és Pe da gó gi ai Szak szol
LVII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM ÁRA: 874 Ft 2006. ja nu ár 27.
LVII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM ÁRA: 874 Ft 2006. ja nu ár 27. T A R T A L O M Szám Tárgy O l d a l Törvények 2006: X. tv. A szövetkezetekrõl --------------------------------------- 370 2006: XI. tv. Az ál lat
III. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM Ára: 715 Ft JANUÁR 17.
III. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM Ára: 715 Ft 2011. JANUÁR 17. F E L H Í V Á S! Fel hív juk tisz telt Elõ fi ze tõ ink fi gyel mét a köz löny utol só ol da lán köz zé tett tá jé koz ta tó ra és a 2011. évi elõ fi
PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY
A ma gyar la kos ság bel föl di uta zá sai PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY Ké szí tet te: a Ma gyar Tu riz mus Rt. Ku ta tá si Igaz ga tó sá gá nak meg bí zá sá ból a M.Á.S.T. Pi ac- és Köz vé le mény ku ta tó
37. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, április 4., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 575, Ft. Oldal
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. április 4., kedd 37. szám Ára: 575, Ft TARTALOMJEGYZÉK 77/2006. (IV. 4.) Korm. r. Az Út ra va ló Ösz tön díj prog ram ról szóló 152/2005. (VIII. 2.)
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2009. jú li us 8., szerda TARTALOMJEGYZÉK Oldal 95. szám 2009. évi LXXVII. tör vény A köz te her vi se lés rend sze ré nek át ala kí tá sát cél zó tör - vénymódosításokról...
A Kormány rendeletei
2007/39. M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2547 A Kormány rendeletei A Kormány 57/2007. (III. 31.) Korm. rendelete a közúti árufuvarozáshoz és személyszállításhoz kapcsolódó egyes rendelkezések megsértése esetén
(Margitszigeti sétány, 1940 körül; MNM) Copyright Márai Sándor jogutódai L. C. Gaal (Toronto)
A borítóillusztráció Gruber Ferenc fotójának felhasználásával készült (Margitszigeti sétány, 1940 körül; MNM) A borító Kiss László munkája. Copyright Márai Sándor jogutódai L. C. Gaal (Toronto) Kiadja
84. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, jú ni us 30., szombat TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 399, Ft. Oldal
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. jú ni us 30., szombat TARTALOMJEGYZÉK 2007: LXXXIII. tv. A köz tiszt vi se lõk jog ál lá sá ról szóló 1992. évi XXIII. tör vény mó do - sí tá sá ról...
LIX. ÉVFOLYAM ÁRA: 1365 Ft 4. SZÁM TARTALOM MAGYARORSZÁG ALAPTÖRVÉNYE. Ma gyar or szág Alap tör vé nye (2011. áp ri lis 25.)...
LIX. ÉVFOLYAM ÁRA: 1365 Ft 4. SZÁM A LEGFÕBB ÜGYÉSZSÉG HIVATALOS LAPJA BUDAPEST, 2011. áp ri lis 30. TARTALOM MAGYARORSZÁG ALAPTÖRVÉNYE Ma gyar or szág Alap tör vé nye (2011. áp ri lis 25.)... Oldal Melléklet
121. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, szep tem ber 17., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 2100, Ft. Oldal
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. szep tem ber 17., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK 2007: CVI. tv. Az ál la mi va gyon ról... 9082 2007: CVII. tv. A te le pü lé si ön kor mány za tok több cé lú
Ked ves Ta ní tók! Ked ves Szü lôk!
Ked ves Ta ní tók! Ked ves Szü lôk! A tech ni ka ro ha mos fej lô dé se szük sé ges sé te szi, hogy már egé szen ki csi kor ban in for - ma ti kai és szá mí tó gép-fel hasz ná lói is me re tek kel bô vít
A földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 18/2009. (III. 6.) FVM rendelete. 2009/27. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 5065
2009/27. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 5065 1. (1) A ren de let cél ja a mo ni tor ing ada tok egy sé ges rend - szer alap ján tör té nõ adat szol gál ta tá si ke re te i nek meg ha tá - ro zá sa. (2)
150. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, no vem ber 15., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1633, Ft. Oldal
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2005. no vem ber 15., kedd 150. szám TARTALOMJEGYZÉK 2005: CXIX. tv. Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekrõl szóló tör vények mó do
TARTALOM. III. ÉVFOLYAM, 14. SZÁM Ára: 1700 Ft JÚLIUS 15. oldal oldal. A köz tár sa sá gi el nök 101/2011. (V. 20.) KE ha tá ro za ta
III. ÉVFOLYAM, 14. SZÁM Ára: 1700 Ft 2011. JÚLIUS 15. TARTALOM oldal oldal JOGSZABÁLYOK A nem ze ti erõ for rás mi nisz ter 24/2011. (V. 18.) NEFMI ren de le te az egyes sa já tos köz ok ta tá si fel ada
MESEBÁL 3.A hõs kisegér Huszti Zoltán
MSBÁL. hõs kisegér Huszti Zoltán nek 12 Marsch lt egy - szerélt a kam - ra sar - ka mé - lyén, Laczó Zoltán Vince lt egy - szerélt egy órus ora hõs kis - e-gér. Hosz - szú far - ka volt és büsz - ke nagy
Barni har ma dik szü le tés nap já ra ka pott
Me se ku tyá val és bi cik li vel Barni har ma dik szü le tés nap já ra ka pott egy gyö nyö rû bi cik lit. volt két nagy ke re ke, két kis ke re ke, egy szél vé dõ je, ben zin tar tá lya, szi ré ná ja,
FELHÍVÁS! Felhívjuk tisztelt Elõfizetõink figyelmét az értesítõ utolsó oldalán közzétett tájékoztatóra és a évi elõfizetési árainkra
LVII. ÉVFOLYAM 25. SZÁM ÁRA: 798 Ft 2006. december 28. FELHÍVÁS! Felhívjuk tisztelt Elõfizetõink figyelmét az értesítõ utolsó oldalán közzétett tájékoztatóra és a 2007. évi elõfizetési árainkra T A R T
KOCSÁR MIKLÓS. Dalok magyar költ k verseire
KOCSÁR MIKLÓS Dalok magyar költk verseire Énekhangra és zongorára 2. Gyurkovics Tibor versei ÖLELJ MEG ENGEM, ISTEN 1. Fönn 2. Antifóna 3. Figura 4. Istenem LÁTJÁTOK FELEIM KÉRÉS EGYHELYBEN POR-DAL Kontrapunkt
II. rész JOGSZABÁLYOK. A Kormány rendeletei. A Kormány 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelete. 9372 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2004/102.
9372 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2004/102. szám II. rész JOGSZABÁLYOK A Kormány rendeletei A Kormány 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelete a felszín alatti vizek védelmérõl A Kor mány a kör nye zet vé del
2007. évi CXXIX. tör vény
11156 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2007/156. szám 2007. évi CXXIX. tör vény a termõföld védelmérõl* I. Fejezet BEVEZETÕ RENDELKEZÉSEK A tör vény hatálya 1. (1) A tör vény ha tá lya ki ter jed a ter mõ föld
13. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, ja nu ár 30., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 3555, Ft. Oldal
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2009. ja nu ár 30., péntek 13. szám TARTALOMJEGYZÉK 19/2009. (I. 30.) Korm. ren de let A föld gáz el lá tás ról szóló 2008. évi XL. tör vény ren del ke zé
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. szep tem ber 12., péntek. 133. szám. Ára: 465, Ft
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. szep tem ber 12., péntek 133. szám Ára: 465, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. szep tem ber 12., péntek 133. szám TARTALOMJEGYZÉK
A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM
V. ÉVFOLYAM 1. szám 2007. ja nu ár 31. A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA Szo ci á lis Közlöny Szerkesztõsége 1054 Budapest, Akadémia u. 3. Telefon: 475-5745 Megjelenik szükség szerint.
2009. évi XXXVII. törvény
2009/71. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 16273 2009. évi XXXVII. törvény az erdõrõl, az erdõ védelmérõl és az erdõgazdálkodásról* Az er dei élet kö zös sé gek nél kü löz he tet len fennmara - dása, vé dõ
A SZOCIÁLIS SZÖVETKEZETEK JELLEMZŐI ÉS TÉNYSZERŰ ADATAI 2
136 SZÖVETKEZÉS XXXIII. évfolyam, 2012/1 2. szám Né meth Lász ló 1 A SZOCIÁLIS SZÖVETKEZETEK JELLEMZŐI ÉS TÉNYSZERŰ ADATAI 2 Cselekvési változatok Ki in du lás ként fon tos meg fo gal maz ni azt, hogy
145. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. ok tó ber 26., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1344, Ft. Oldal
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. ok tó ber 26., péntek 145. szám Ára: 1344, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2007: CXVII. tv. A fog lal koz ta tói nyug díj ról és in téz mé nye i rõl... 10192 282/2007.
XII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM ÁRA: 598 Ft febru ár 1. TARTALOM. II. rész
XII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM ÁRA: 598 Ft 2006. febru ár 1. TARTALOM II. rész 2005: CXXXII. tv. A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII.
123. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. szep tem ber 21., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1155, Ft
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. szep tem ber 21., péntek 123. szám TARTALOMJEGYZÉK 241/2007. (IX. 21.) Korm. r. A köz al kal ma zot tak jog ál lá sá ról szó ló 1992. évi XXXIII. tör
A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM ÉS AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FÕFELÜGYELÕSÉG HIVATALOS LAPJA. Tartalom
VI. ÉVFOLYAM 2. szám 2008. feb ru ár 25. A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM ÉS AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FÕFELÜGYELÕSÉG HIVATALOS LAPJA Munkaügyi Közlöny Szerkesztõsége 1054 Budapest, Alkotmány
III. Az Alkotmánybíróság teljes ülésének a Magyar Közlönyben közzétett végzése
III. Az Alkotmánybíróság teljes ülésének a Magyar Közlönyben közzétett végzése 31/2006. (VII. 5.) AB végzés 1021 31/2006. (VII. 5.) AB végzés Az Al kot mány bí ró ság al kot mány jo gi pa nasz és utó
93. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, jú li us 6., szerda TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 667, Ft. Oldal
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2005. jú li us 6., szerda 93. szám TARTALOMJEGYZÉK 2005: LXXIX. tv. A vil la mos ener gi á ról szóló 2001. évi CX. tör vény mó do sí tá sá ról 4904 64/2005.
TARTALOMJEGYZÉK. Bu da pest, 2006. feb ru ár 14. Ára: 1518 Ft 3. szám. 2005. évi CLXIII. tv.
Bu da pest, 2006. feb ru ár 14. Ára: 1518 Ft 3. szám 2002. december TARTALOMJEGYZÉK TÖRVÉNYEK 2005. évi CLXIII. tv. 2005. évi CLXXIV. tv. Az adózás rendjérõl szóló törvény egyes rendelkezéseinek alkalmazásáról
TARTALOM. III. ÉVFOLYAM, 12. SZÁM Ára: 820 Ft JÚNIUS 8. oldal oldal
III. ÉVFOLYAM, 12. SZÁM Ára: 820 Ft 2011. JÚNIUS 8. TARTALOM oldal oldal JOGSZABÁLY 72/2011. (IV. 29.) Korm. ren de let az egész ség ügyi felsõ - fokú szak irá nyú szak kép zé si rend szer rõl szóló 122/2009.
80. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, jú ni us 15., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 585, Ft
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2009. jú ni us 15., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK Oldal 80. szám Ára: 585, Ft 125/2009. (VI. 15.) Korm. ren de le t A lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001.
Bu da pest, 2006. au gusz tus 25. Ára: 1386 Ft 10. szám TARTALOMJEGYZÉK
Bu da pest, 2006. au gusz tus 25. Ára: 1386 Ft 10. szám 2002. december TARTALOMJEGYZÉK TÖRVÉNYEK 2006. évi LIX. tv. Az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és járadékról... 224 2006. évi LX. tv.
97. szám. II. rész JOGSZABÁLYOK. Törvények A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA évi LXXI. tör vény. Budapest, au gusz tus 2.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. au gusz tus 2., szerda 97. szám TARTALOMJEGYZÉK 2006: LXXI. tv. A köz ok ta tás ról szóló 1993. évi LXXIX. tör vé ny mó do sí tá sá ról 7895 2006: LXXII.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2004. de cem ber 2., csütörtök 182. szám TARTALOMJEGYZÉK 2004: CXV. tv. A lakásszövetkezetekrõl... 13806 32/2004. (XII. 2.) OM r. A szakképzési hozzájárulásról
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI ÉRTESÍTÕ
III. év fo lyam 7. szám 28 Ft 2006. jú li us 0. KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI ÉRTESÍTÕ A KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA ÚJ HELYEN A KÖZLÖNYBOLT! 2006. jú li us 3-tól a Köz löny
2004. évi LXXXIV. törvény
11330 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2004/132. szám hasz nált fel, ide ért ve a bel sõ mi nõ ség el len õr zés hez szük - sé ges vizs gá la tok cél já ra tör té nõ a ha tá lyos jog sza bá - lyok nak, va la
79. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, jú ni us 12., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1125, Ft. Oldal
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2009. jú ni us 12., péntek 79. szám Ára: 1125, Ft TARTALOMJEGYZÉK Oldal 2009. évi XLIV. tör vény A szak kép zé si hoz zá já ru lás ról és a kép zés fej lesz
122. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, szep tem ber 13., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1794, Ft. Oldal
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2005. szep tem ber 13., kedd 122. szám Ára: 1794, Ft TARTALOMJEGYZÉK 183/2005. (IX. 13.) Korm. r. Az üvegházhatású gázok kibocsátásával kapcsolatos hitelesítési
A SZÓRVÁNNYÁ VÁLÁS FOLYAMATA MINT A NEMZETI KISEBBSÉGI KÖZÖSSÉG LEBOMLÁSÁNAK TERMÉKE
A SZÓRVÁNNYÁ VÁLÁS FOLYAMATA MINT A NEMZETI KISEBBSÉGI KÖZÖSSÉG LEBOMLÁSÁNAK TERMÉKE Mirnics Károly A DESTRUKTURÁLÓ TÉNYEZÕK SZÁMBAVÉTELE ÉS A DESTRUKCIÓ FOLYAMATÁNAK SZOCIOLÓGIAI MEGVILÁGÍTÁSA Egy nemzetrész
A MINISZTERELNÖKI HIVATAL, VALAMINT AZ ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA
XII. ÉVFOLYAM 12. SZÁM ÁRA: 546 Ft 2006. de cem ber 22. A MINISZTERELNÖKI HIVATAL, VALAMINT AZ ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM II. rész 2006: XCIV. tv. A tûz el
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. no vem ber 7., szerda TARTALOMJEGYZÉK 2007: CXXI. tv. Egyes szo ciá lis tár gyú tör vé nyek mó do sí tá sá ról... 10456 2007: CXXII. tv. A szol gá la
A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE T A R T A L O M
A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE Budapest, 2006. március 8. Meg je le nik minden szerdán. IX. évfolyam, 2006/10. szám Ára: 345 Ft T A R T A L O M I. FÕRÉSZ: Személyi és szer ve ze ti hírek Sze mély ügyi hírek...
122. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, ok tó ber 5., csütörtök TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1533, Ft. Oldal
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. ok tó ber 5., csütörtök 122. szám Ára: 1533, Ft TARTALOMJEGYZÉK 202/2006. (X. 5.) Korm. r. A Nemzeti Fejlesztési Terv operatív programjai, az EQUAL
Ajánlat. Gyertyaláng III. Érvényes: 2015. január 1-től
Ajánlat Gyertyaláng III. Érvényes: 2015. január 1-től UNIQA Biztosító Zrt. 1134 Budapest, Károly krt. 70 74. Tel.: +36 1 5445-555 Fax: +36 1 2386-060 Gyertyaláng III. Temetési biztosítás Ajánlatszám: Ajánlat
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. má jus 21., hétfõ 63. szám I. kö tet Ára: 3234, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2007: XXXIX. tv. Egyes adótör vények mó do sí tá sá ról... 4132 18/2007. (V. 21.)
145. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, no vem ber 27., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 357, Ft. Oldal
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. no vem ber 27., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK 237/2006. (XI. 27.) Korm. r. A felsõoktatási intézmények felvételi eljárásairól... 11138 81/2006. (XI. 27.) GKM
147. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2005. no vem ber 10., csütörtök TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 2116, Ft. Oldal
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2005. no vem ber 10., csütörtök 147. szám Ára: 2116, Ft TARTALOMJEGYZÉK 246/2005. (XI. 10.) Korm. r. A vil la mos ener gi á ról szóló 2001. évi CX. tör vény
6. Róka fogta csuka, csuka fogta róka
6. Róka fogta csuka, csuka fogta róka 106 Allegretto Markal Mátyás, Szilágyi, Garai, Beckensloer, Õrök piano 5 5 Két kapuõr kíséretében Markal lép Mátyás trónusa elé egy zsákkal a hátán. A - ki a 5 5 9
TARTALOM. IV. ÉVFOLYAM, 5. SZÁM Ára: 2415 Ft MÁRCIUS 6. KÖZLEMÉNYEK JOGSZABÁLYOK
IV. ÉVFOLYAM, 5. SZÁM Ára: 2415 Ft 2012. MÁRCIUS 6. TARTALOM oldal oldal JOGSZABÁLYOK 1/2012. (I. 20.) Korm. rendelet a hallgatói hitelrendszerrõl... 434 2/2012. (I. 20.) Korm. rendelet a magyar állami
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2009. má jus 25., hétfõ 71. szám TARTALOMJEGYZÉK Oldal 2009. évi XXXVI. tör vény A köz pon ti ál lam igaz ga tá si szer vek rõl, va la mint a Kor - mány tag
166. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2005. de cem ber 22., csütörtök TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 2921, Ft. Oldal
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2005. de cem ber 22., csütörtök 166. szám Ára: 2921, Ft TARTALOMJEGYZÉK 289/2005. (XII. 22.) Korm. r. A felsõoktatási alap- és mesterképzésrõl, valamint a
21. szám. Budapest, má jus 14., szerda TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 525, Ft. Oldal
Budapest, 2008. má jus 14., szerda TARTALOMJEGYZÉK Oldal 2057/2008. (V. 14.) Kor m. h. A Miniszterelnöki Hivatalban, a minisztériumokban, az igazgatási és az igazgatás jellegû tevékenységet ellátó központi
A LEGFÕBB ÜGYÉSZSÉG HIVATALOS LAPJA. BUDAPEST, 2006. áp ri lis 28. LIV. ÉVFOLYAM ÁRA: 575 Ft 4. SZÁM TARTALOM TÖRVÉNYEK SZEMÉLYI HÍREK UTASÍTÁSOK
LIV. ÉVFOLYAM ÁRA: 575 Ft 4. SZÁM A LEGFÕBB ÜGYÉSZSÉG HIVATALOS LAPJA BUDAPEST, 2006. áp ri lis 28. TARTALOM TÖRVÉNYEK Oldal Oldal SZEMÉLYI HÍREK 2006. évi LI. tör vény a bün te tõ el já rás ról szó ló
A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE T A R T A L O M
2006/4. szám H I V A T A L O S É R T E S Í T Õ 137 A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE Budapest, 2006. január 25. Meg je le nik minden szerdán. IX. évfolyam, 2006/4. szám Ára: 345 Ft T A R T A L O M I. FÕRÉSZ:
72. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2005. május 31., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 506, Ft. Oldal
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2005. május 31., kedd 72. szám Ára: 506, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2005: XXXVII. tv. Má jus 9-e Eu ró pa Nap já vá nyil vá ní tá sá ról... 3520 2005: XXXVIII. tv.
III. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM Ára: 505 Ft JANUÁR 21.
III. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM Ára: 505 Ft 2011. JANUÁR 21. F E L H Í V Á S! Fel hív juk tisz telt Elõ fi ze tõ ink fi gyel mét a köz löny utol só ol da lán köz zé tett tá jé koz ta tó ra és a 2011. évi elõ fi
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA évi LXXXI. tör vény Az adó zás rend jé rõl szó ló évi XCII. tör vény mó do - dosításáról...
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2009. jú li us 14., TARTALOMJEGYZÉK Oldal kedd 97. szám 2009. évi LXXXI. tör vény Az adó zás rend jé rõl szó ló 2003. évi XCII. tör vény mó do - sításáról....
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. már ci us 14., szerda TARTALOMJEGYZÉK 14/2007. (III. 14.) EüM r. A gyógyászati segédeszközök társadalombiztosítási támogatásba tör té nõ be fo ga dá
173. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, de cem ber 12., szerda TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 588, Ft. Oldal
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. de cem ber 12., szerda 173. szám TARTALOMJEGYZÉK 101/2007. (XII. 12.) AB h. Az Alkotmánybíróság határozata... 13018 102/2007. (XII. 12.) AB h. Az Alkotmánybíróság
XV. ÉVFOLYAM, 6. SZÁM ÁRA: 1617 Ft június T A R T A L O M. Szám Tárgy Ol dal
XV. ÉVFOLYAM, 6. SZÁM ÁRA: 1617 Ft 2006. június T A R T A L O M Szám Tárgy Ol dal 4/2006. (VI. 20.) Tü. határozat Az Alkot mány bíró ság he lyet tes el nö ké nek meg vá lasz tá sá ról... 419 5/2006. (VI.
2008. évi LXIX. tör vény M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2008/161. szám
19424 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2008/161. szám zott ter mék ese té ben az elsõ bel föl di for ga lom ba hozó elsõ ve võ je vagy sa ját célú fel hasz ná ló ja, 2008. évi LXIX. tör vény a környezetvédelmi
136 Con Dolore. Tenor 1. Tenor 2. Bariton. Bass. Trumpet in Bb 2. Trombone. Organ. Tube bell. Percussions
Tenor 1 Tenor 2 Bariton Bass Trumpet in Bb 1 Trumpet in Bb 2 Trombone Percussions Organ 136 Con Dolore Tube bell X. Nikodémus: Mer - re vagy, Jé - zus, hol ta - lál - lak? Mu-tass u - tat az út - ta- lan
Feltétel. Perfekt Vagyonés üzemszünet biztosítás. Érvényes: 2007. januártól
Feltétel Perfekt Vagyonés üzemszünet biztosítás Érvényes: 2007. januártól Perfekt Vagyon- és üzemszünet biztosítás feltételei TARTALOMJEGYZÉK 1. ÁLTALÁNOS FELTÉTELEK 3 1.1 A BIZTOSÍTÁSI SZERZÔDÉS HATÁLYA
1. Bevezetés. Szent-Györgyi Albert: Psalmus Humanus. œ œ. A-nyám? œ œ œ Œ Ó. Te al - kot - tál en-gem, vagyté-ged. œ Ó. meg-osz-szam?
eat 1 evezetés b 4 Œ Œ Œ Œ Œ Œ U-r, ki vagy? U-r, ki vagy? 5 b 8 b Heavy 11 is b Szi-go-rú -tyám len-nél, vagy sze-re-tő Œ ség meg-szü-le-tett? gm -nyám? 7 Te len-nél # # -vagy a Tör-vény, mely u-ral-ko-dik
Feltétel. Quattro. Befektetési egységekhez kötött életbiztosítás személybiztosítási kiegészítővel
Feltétel Quattro Befektetési egységekhez kötött életbiztosítás személybiztosítási kiegészítővel Ügyféltájékoztató QUATTRO fo lya ma tos dí jas, be fek te té si egy sé gek hez kö tött élet biz to sí tás
ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás egységes szerkezetben
ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás egységes szerkezetben A je len mó do sí tás sal az Ala pí tók a Fô vá ro si Bí ró ság ál tal nyil ván tar - tás ba vett Ala pít vány Ala pí tó oki ra tát úgy kí ván ják mó do sí
CXIV. ÉVFOLYAM ÁRA: 1357 Ft 2. SZÁM
CXIV. ÉVFOLYAM ÁRA: 1357 Ft 2. SZÁM AZ IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA B U D A P E S T, 2 0 0 6. F E B R U Á R 2 8. TARTALOM Oldal TÖRVÉNY 2003. évi CXXIX. tv. a köz be szer zé sek rõl (egy sé
XV. ÉVFOLYAM, 3. SZÁM ÁRA: 1771 Ft március T A R T A L O M. Szám Tárgy Ol dal
XV. ÉVFOLYAM, 3. SZÁM ÁRA: 1771 Ft 2006. március T A R T A L O M Szám Tárgy Ol dal 11/2006. (III. 23.) AB ha tá ro zat Az egész ség ügy rõl szóló 1997. évi CLIV. tör vény 25. (5) be kez dés ki vé - ve,
A f ldm vel s gyi s vid kfejleszt si miniszter 81/2009. (VII. 10.) FVM rendelete
2009/96. sz m M A G Y A R K Z L N Y 24407 A f ldm vel s gyi s vid kfejleszt si miniszter 81/2009. (VII. 10.) FVM rendelete a k lcs n s megfeleltet s k r be tartoz ellenдrz sek lefolytat s val, valamint
A közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter 33/2009. (VI. 30.) KHEM rendelete
23584 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2009/90. szám A közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter 33/2009. (VI. 30.) KHEM rendelete a szélerõmû kapacitás létesítésére irányuló pályázati kiírás feltételeirõl,
A környezetvédelmi és vízügyi miniszter 31/2008. (XII. 31.) KvVM rendelete
26734 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2008/193. szám A környezetvédelmi és vízügyi miniszter 31/2008. (XII. 31.) KvVM rendelete a környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról
XVI. ÉVFOLYAM, 5. SZÁM ÁRA: 1764 Ft május T A R T A L O M. Szám Tárgy Oldal
XVI. ÉVFOLYAM, 5. SZÁM ÁRA: 1764 Ft 2007. május T A R T A L O M Szám Tárgy Oldal 4/2007. (V. 7.) Tü. határozat A há rom ta gú ta ná csok és az ál lan dó bi zott sá gok össze té te lé rõl... 387 27/2007.
12. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. február 3., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1311, Ft. Oldal
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. február 3., péntek 12. szám Ára: 1311, Ft TARTALOMJEGYZÉK 22/2006. (II. 3.) Korm. r. A fiatalok lakáskölcsönéhez kapcsolódó állami kezesség vállalásá
74. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, június 21., szerda TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1127, Ft. Oldal
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. június 21., szerda 74. szám Ára: 1127, Ft TARTALOMJEGYZÉK 36/2006. (VI. 21.) GKM r. A ha gyo má nyos vas úti rend szer köl csö nös át jár ha tó sá gá