ÚJBUDA 60+ PROGRAM FEBRUÁR havi programlista
|
|
- Jenő Németh
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 ÚJBUDA 60+ PROGRAM FEBRUÁR havi programlista Dátum Számítógép- és internethasználat, valamint számítógép és okoseszközök (okostelefon, tablet) kezelésével kapcsolatos segítségnyújtás Újbudai Önkéntes Koordináció és (1112 Bp., Kérő utca 3.): Szerda óra között: számítógépek használata, internetezési lehetőség segítséggel Péntek óra között: számítógéphasználat, internetezési lehetőség (1117 Bp., Bölcső utca 3.): Kedd óra között: számítógépek használata, internetezési lehetőség segítséggel Csütörtök óra között: számítógépek használata, internetezési lehetőség, saját laptoppal és okoseszközzel (táblagép/tablet és okostelefon) kapcsolatos segítségnyújtás Előzetes egyeztetés alapján Lelki segítő beszélgetések időseknek vagy Különböző lelki problémával kapcsolatos személyes beszélgetések képzett önkéntesekkel. szükséges! minden nap Kérő u. 2. sz. társasház mellett 60+ Gyalogló Program Kisközösségi Gyaloglás Őrmező Őrmező Pázmándi Edit 60 perc, emelkedő nincs, a séta lassú tempóban történik több megállással. Rossz idő esetén elmarad! febr. 01. csütörtök Hahota jóga Bikás park kék sportpálya melletti füves területen Király Vilma cím: 1112 Bp., Kérő u 3. tel.: (ügyfélfogadás: óra között)
2 febr. 01. csütörtök Izületi torna Horváth Péter tanár vezetésével Gazdagrét-Csíkihegyek Általános Iskola 1118 Bp., Csíkihegyek utca Ft/5 alk., 5000Ft/10 alk. Valentin Ferencné óra között a febr. 01. csütörtök A hónap alkotója Kolozsvári Klára: Festmények A tárlat február 28-ig látogatható nyitva tartási időben. febr. 01. csütörtök Milyen színű vagy? Színek és jelentésük USZOSZ Keveháza Idősek Klubja 1119 Bp., Keveháza u 6. Szabó Imréné klubvezető óra között a Színtérkép Személyiség teszt febr. 01. csütörtök Sakk Klub Sakk kedvelők klubja febr. 01. csütörtök meridiántorna Idős torna febr. 01. csütörtök Szavak varázsa - irodalmi alkotóműhely febr. 01. csütörtök Farsangi maszkok készítése USZOSZ Gazdagréti Idősek Klubja 1118 Bp., Gazdagréti tér 1. Békésiné Lévai Mariann gondozó óra között a cím: 1112 Bp., Kérő u 3. tel.: (ügyfélfogadás: óra között)
3 febr. 01. csütörtök Horgász Klub A Kelenvölgyi Kék-tő (HITEKA Horgász Egyesület) horgászainak összejövetele febr. 01. csütörtök Eszperantó Klub febr. 02. péntek Pilates (kezdő) Előzetes regisztrációt igényel! febr. 02. péntek Zumba light 6000 Ft/10 alkalom, 1000 Ft/10 alk. latin mozgás febr. 02. péntek meridiántorna Szentes Rezső óra közöt a febr. 02. péntek meridiántorna Baloghné Gabi febr. 02. péntek Hahota jóga 1112 Bp., Kérő utca 3. Király Vilma cím: 1112 Bp., Kérő u 3. tel.: (ügyfélfogadás: óra között)
4 febr. 02. péntek Pilates (haladó) febr. 02. péntek Callanetics 1200 Ft Foglalkozásvezető: Nagyné Tauzin Csilla febr. 02. péntek meridiántorna febr. 02. péntek Újbudai Botladozók Táncház Belépő: 300 Ft Szentes Rezső óra között a A táncokat betanítja a Cavinton Tánccsoport febr. 03. szombat Déli p.u. (ind Győrbe, jegy: Bicskéig) febr. 03. szombat természetjárás Farsangi mulatozás és télűzés a Vadrózsák Néptáncegyüttessel febr. 03. szombat Farsangi bál "Alcsúti hóvirágok" séta az Arborétumban Belépő: 600 Ft Szászi Katalin (Műanyag SC) 2000 Ft/fő óra között a szükséges! A műsoron táncház, kézműves foglalkozás és fánksütés! cím: 1112 Bp., Kérő u 3. tel.: (ügyfélfogadás: óra között)
5 febr. 04. vasárnap Katolikus Szentmise Morus Szent Tamás Egyesület Kelenföldi Szent Gellért plébánia felügyelete mellett febr. 04. vasárnap Széll Kálmán tér, az óránál 60+ természetjárás febr. 04. vasárnap Református Istentisztelet febr. 05. hétfő Zenés Kímélő Torna febr. 05. hétfő Hahota jóga febr. 05. hétfő Zumba light Budai hegység, Gyalogtúra az időjárásnak megfelelően - helyszínen megbeszélve 350.-/tagoknak/alk. 600Ft/alkalom 6000 Ft/10 alkalom, 1000 Ft/10 alk. Somóczi Szilvia (CAOLA) Őrmezői Református Misszió Lippai Erzsébet szükséges (délután óra között)! Kímélő zenés torna Majorszky Klára szakoktatóval. latin mozgás febr. 05. hétfő Szenior örömtánc Almási Judittal első óra 800 Ft/alkalom Ft/10 alk. Bérlet óra között a Mozgás-öröm-agytorna A csoporthoz bármikor lehet csatlakozni, hiszen minden foglalkozás alkalmával megtanulnak egy új táncot. febr. 05. hétfő meridiántorna Sancz Klára Lujza cím: 1112 Bp., Kérő u 3. tel.: (ügyfélfogadás: óra között)
6 febr. 05. hétfő meridiántorna Baloghné Gabi febr. 05. hétfő Bridzs, römi, rejtvény klub febr. 05. hétfő meridián torna febr. 05. hétfő Zumba light febr. 05. hétfő meridiántorna febr. 05. hétfő Ízületi és gerinc torna febr. 05. hétfő febr. 05. hétfő Együtt egymásért! nyugdíjas klub Útifilmvetítés: Dominika a Karib szigetvilág legnagyobb állama febr. 05. hétfő Keresztrejtvényfejtők Klubja Kelen Civil Közösségek a 1119 Bp,, Petzvál J. u. 42. USZOSZ Gazdagréti Idősek Klubja 1118 Bp., Gazdagréti tér Ft/10 alkalom, 1000 Ft/10 alk Ft/4 alkalom /8 alkalom Kassai Mihályné, Sári 60+ önkéntes Sancz Klára Lujza Valentin Ferencné ideje alatt a helyszínen, telefon kelencivilkozosseg@ ujbuda.hu óra között a a résztvevők maguk döntik el, melyik játékot választják ; bridzsoktató Tichy-Rács József latin mozgás Izületi és gerinctorna Nagy Katalin szakoktatóval cím: 1112 Bp., Kérő u 3. tel.: (ügyfélfogadás: óra között)
7 febr. 06. kedd Hahota jóga febr. 06. kedd febr. 06. kedd febr. 06. kedd Eszperantó nyelvtanfolyam - kezdő Izületi torna Horváth Péter tanár vezetésével Angol társalgási klub középhaladó febr. 06. kedd Kézimunka kör febr. 06. kedd Tarokk, römi, rejtvény klub Bikás park kék sportpálya melletti füves területen Gazdagrét-Csíkihegyek Általános Iskola 1118 Bp., Csíkihegyek utca Kelen Civil Közösségek a 1119 Budapest, Petzvál J. u Ft/5 alk., 5000Ft/10 alk. Király Vilma Valentin Ferencné Reid Auguszta Kassai Mihályné, Sári 60+ önkéntes óra között a ideje alatt a helyszínen, telefon kelencivilkozosseg@ ujbuda.hu a résztvevők maguk döntik el, melyik játékot választják febr. 06. kedd Angol társalgási klub kezdő Bujákiné Szántó Zsófia febr. 06. kedd Fotókör Tóth Károly: Kaleidoszkóp c. kiállításának megnyitója 60+ Médiaműhely Fotókör febr. 06. kedd Döngicsélő - nyugdíjas klub cím: 1112 Bp., Kérő u 3. tel.: (ügyfélfogadás: óra között)
8 febr. 06. kedd Afázia Budai Tagozata Kelen Civil Közösségek a 1119 Budapest, Petzvál J. u. 42. Szilágyi György önkéntessegítő A beszédnehezítettek rehabilitációs önsegítő csoportjának szakmai foglalkozását Medgyessy László, logopédus tartja alkalmanként febr. 06. kedd Sakk Klub Sakk kedvelők klubja febr. 06. kedd Kártya Klub febr. 07. szerda Fogaskerekű városmajori végáll. febr. 07. szerda természetjárás Budai hegység 60+ Gyalogló Program Kisközösségi Gyaloglás Kelenföld febr. 07. szerda Kézimunka klub Kelenföld Bikás park Vahot és Bártfai utca sarkán található szürke épületnél (közterület-felügyelők épülete) Thaly Emese (Olajipari Tb.SE) Váradi Istvánné szükséges! Két kör (1600 m) gyaloglása, emelkedő nélkül. Tempó igény szerint, inkább lassú. Zivatar, felhőszakadás esetén a gyaloglás elmarad! Nyugdíjas klub kézimunka tevékenység febr. 07. szerda Széll Kálmán tér, az óránál 60+ természetjárás Budai hegység, Gyalogtúra az időjárásnak megfelelően - a helyszínen megbeszélve Somóczi Szilvia (CAOLA) szükséges (délután óra között)! cím: 1112 Bp., Kérő u 3. tel.: (ügyfélfogadás: óra között)
9 febr. 07. szerda Zumba haladó Kurzus díja: Ft; első alkalommal a kurzus 60+ kártyával: 1000 Ft óra között a A tanfolyam vezetője: Ferencz Szilvia febr. 07. szerda meridiántorna febr. 07. szerda Zumba kezdő febr. 07. szerda meridiántorna Kurzus díja: Ft; első alkalommal a kurzus 60+ kártyával: 1000 Ft Baloghné Gabi Kovács Erika óra közöt a óra között a óra közöt a A tanfolyam vezetője: Ferencz Szilvia febr. 07. szerda Angol társalgási klub középhaladó Dutka Imre febr. 07. szerda Pilates febr. 07. szerda Pilates 6000 Ft/10 alkalom, 1000 Ft/10 alk Ft/10 alkalom, 1000 Ft/10 alk. Pilates szakképzett oktatóval Pilates szakképzett oktatóval febr. 07. szerda Ízületi és gerinc torna 3800 Ft/4 alkalom /8 alkalom Izületi és gerinctorna Nagy Katalin szakoktatóval febr. 07. szerda Duna-Ipoly Nemzeti Park előadása "Az év természeti kincsei" Duna-Ipoly Nemzeti Park cím: 1112 Bp., Kérő u 3. tel.: (ügyfélfogadás: óra között)
10 febr. 07. szerda Nyugi Klub febr. 07. szerda Szenior Örömtánc febr. 07. szerda Bridzs-Sakk Klub Kelen Civil Közösségek a 1119 Budapest, Petzvál J. u Ft/alk. Kassai Mihályné, Sári 60+ önkéntes óra között a ideje alatt a helyszínen, telefon kelencivilkozosseg@ ujbuda.hu Társalgási Klub az őrmezei Vöröskeresztesek és nyugdíjasok részére Az idősebb korosztály számára kifejlesztett egészségmegőrző és betegségmegelőző mozgásforma. Tichy-Rács József, sakk és bridzsoktató oktat: óráig febr. 07. szerda Jogi tanácsadás csak előzetes bejelentkezés alapján: febr. 07. szerda Ezüstkar kórus próba Lágymányosi Bárdos Lajos Két Tan. Nyelvű Ált. Iskola 1117 Bp., Baranyai u Békés Gyöngyi gyongy.bekes@ gmail.com telefon: vagy esti órákban Folyamatosan lehet csatlakozni febr. 07. szerda Albertfalvai Polgárok Köre febr. 07. szerda Horgoló Kör febr. 08. csütörtök Őstermelői Piac febr. 08. csütörtök Hahota jóga Bikás park kék sportpálya melletti füves területen 300 Ft Király Vilma cím: 1112 Bp., Kérő u 3. tel.: (ügyfélfogadás: óra között)
11 febr. 08. csütörtök febr. 08. csütörtök Izületi torna Horváth Péter tanár vezetésével Eszperantó tanfolyam - kezdő és haladó Gazdagrét-Csíkihegyek Általános Iskola 1118 Bp., Csíkihegyek utca Ft/5 alk., 5000Ft/10 alk. Valentin Ferencné óra között a febr. 08. csütörtök Munkácsy Mihály élete, munkássága USZOSZ Keveháza Idősek Klubja 1119 Bp., Keveháza u 6. Szabó Imréné klubvezető óra között a Érdekességek, ismertebb művei febr. 08. csütörtök Sakk Klub febr. 08. csütörtök meridiántorna febr. 08. csütörtök Német társalgási klub - haladó febr. 08. csütörtök Filmek tükrében a demeciáról: Iris - egy csodálatos női elme febr. 08. csütörtök Textilfestés USZOSZ Demens Klub 1119 Bp., Keveháza u 6. USZOSZ Gazdagréti Idősek Klubja 1118 Bp., Gazdagréti tér 1. Benkó Erzsébet Nagy Ágnes Békésiné Lévai Mariann gondozó benko.erzsebet@ uszosz.ujbuda.hu óra között a Sakk kedvelők klubja Idős torna Beszélgetéssel egybekötött filmnézés febr. 08. csütörtök Horgász Klub A Kelenvölgyi Kék-tő (HITEKA Horgász Egyesület) horgászainak összejövetele febr. 08. csütörtök Kelenvölgyi Festőiskola Barlai László cím: 1112 Bp., Kérő u 3. tel.: (ügyfélfogadás: óra között)
12 febr. 09. péntek Pilates (kezdő) febr. 09. péntek Zumba light febr. 09. péntek meridiántorna febr. 09. péntek meridiántorna febr. 09. péntek Hahota jóga febr. 09. péntek Pilates (haladó) febr. 09. péntek Callanetics febr. 09. péntek meridiántorna 1112 Bp., Kérő utca Ft/10 alkalom, 1000 Ft/10 alk Ft Szentes Rezső Baloghné Gabi Király Vilma Szentes Rezső Előzetes regisztrációt igényel! latin mozgás Foglalkozásvezető: Nagyné Tauzin Csilla febr. 09. péntek Mentálhigiénés Program: Egyedülállóként felnőtt gyerekünkkel való kapcsolat I. rész Előadás és beszélgetés pszichológus vezetésével febr. 09. péntek Kelenvölgyi Festőiskola febr. 10. szombat Fogaskerekű városmajori végáll. 60+ természetjárás Budai hegység, Széchenyi hegy - Normafa - Virág vgy. - Kis Kőfej - Szépjuhászné - Hűvösvgy. Táv: 7 km, Szint: 300 m Bálint Kinga (Műanyag SC) szükséges! cím: 1112 Bp., Kérő u 3. tel.: (ügyfélfogadás: óra között)
13 febr. 10. szombat Széll Kálmán tér, az óránál 60+ természetjárás Budai hegység: Normafa - Virág vgy. - Normafa Táv: 6 km, Szint: 200 m Soltész Ferencné (CAOLA) febr. 10. szombat Médiaműhely rádiósainak magazinműsora a Civil Rádióban új adás Civil Rádió FM.98.0 Újbuda 60+ Médiaműhely (Kéri Juli) febr. 10. szombat Alekszej Arbuzov: Kései találkozás Jegyár: diák, nyugdíjas: 600 Ft, belépőjegy: Ft óra között a Lírai játék két részben. A Tarka Színpad előadása febr. 11. vasárnap Katolikus Szentmise Morus Szent Tamás Egyesület Kelenföldi Szent Gellért plébánia felügyelete mellett febr. 11. vasárnap Széll Kálmán tér, az óránál 60+ természetjárás febr. 11. vasárnap Református Istentisztelet febr. 12. hétfő Zenés Kímélő Torna febr. 12. hétfő Hahota jóga Budai hegység, Gyalogtúra az időjárásnak megfelelően - a helyszínen megbeszélve 350 Ft/tagoknak/alk. 600Ft/alkalom Somóczi Szilvia (CAOLA) Őrmezői Református Misszió Lippai Erzsébet szükséges (délután óra között)! Kímélő zenés torna Majorszky Klára szakoktatóval. cím: 1112 Bp., Kérő u 3. tel.: (ügyfélfogadás: óra között)
14 febr. 12. hétfő Találkozás: Széll Kálmán téren az óránál 60+ Városismereti séta Domoszlai Erzsivel Makovecz Emlékház és a Kútvölgyi Boldogasszony Kápolna megtekintése Domoszlai Erzsébet Előzetes és visszaigazolt jelentkezés szükséges: Domoszlai Erzsébet önkéntesnél, tel.: , domoszlai.erzsebet@ gmail.com kb. 13 óráig tart febr. 12. hétfő Zumba light 6000 Ft/10 alkalom, 1000 Ft/10 alk. latin mozgás febr. 12. hétfő Szenior örömtánc Almási Judittal első óra 800 Ft/alkalom Ft/10 alk. Bérlet óra között a Mozgás-öröm-agytorna A csoporthoz bármikor lehet csatlakozni, hiszen minden foglalkozás alkalmával megtanulnak egy új táncot. febr. 12. hétfő meridiántorna Sancz Klára Lujza febr. 12. hétfő meridiántorna Baloghné Gabi cím: 1112 Bp., Kérő u 3. tel.: (ügyfélfogadás: óra között)
15 febr. 12. hétfő Bridzs, römi, rejtvény klub febr. 12. hétfő meridiántorna febr. 12. hétfő Zumba light febr. 12. hétfő meridiántorna febr. 12. hétfő Ízületi és gerinc torna febr. 12. hétfő febr. 12. hétfő febr. 12. hétfő Együtt egymásért! - nyugdíjas klub Őrmező 60 + Szomszédsági Önkéntes Klub Útifilmvetítés Hajóval a világ legszebb tájain. Fenséges Amerika febr. 12. hétfő Kertbarát Kör febr. 13. kedd Hahota jóga febr. 13. kedd Eszperantó tanfolyam - kezdő Kelen Civil Közösségek a 1119 Budapest, Petzvál J. u. 42. USZOSZ Gazdagréti Idősek Klubja 1118 Bp., Gazdagréti tér 1. Bikás park kék sportpálya melletti füves területen 6000 Ft/10 alkalom, 1000 Ft/10 alk Ft/4 alkalom 6800 Ft/8 alkalom Kassai Mihályné, Sári 60+ önkéntes Sancz Klára Lujza Suszterné Pető Judit Valentin Ferencné Király Vilma ideje alatt a helyszínen, telefon kelencivilkozosseg@ ujbuda.hu óra között a a résztvevők maguk döntik el, melyik játékot választják ; bridzsoktató Tichy-Rács József latin mozgás Izületi és gerinctorna Nagy Katalin szakoktatóval cím: 1112 Bp., Kérő u 3. tel.: (ügyfélfogadás: óra között)
16 febr. 13. kedd febr. 13. kedd Izületi torna Horváth Péter tanár vezetésével Angol társalgási klub középhaladó febr. 13. kedd Kézimunka kör febr. 13. kedd Tarokk, römi, rejtvény klub febr. 13. kedd Döngicsélő - nyugdíjas klub febr. 13. kedd Sakk Klub Gazdagrét-Csíkihegyek Általános Iskola 1118 Bp., Csíkihegyek utca Kelen Civil Közösségek a 1119 Budapest, Petzvál J. u Ft/5 alk., 5000Ft/10 alk. Valentin Ferencné Dutka Imre Kassai Mihályné, Sári 60+ önkéntes óra között a ideje alatt a helyszínen, telefon kelencivilkozosseg@ ujbuda.hu a résztvevők maguk döntik el, melyik játékot választják Sakk kedvelők klubja febr. 13. kedd 14: Afázia Budai Tagozata Kelen Civil Közösségek a 1119 Budapest, Petzvál J. u. 42. Szilágyi György önkéntessegítő A beszédnehezítettek rehabilitációs önsegítő csoportjának szakmai foglalkozását Medgyessy László, logopédus tartja alkalmanként febr. 13. kedd Kártya Klub febr. 13. kedd Árnyék és fonákja Fazekas Bence filmrendező és operatőr fotókiállításának megnyitója A tárlat március 12-ig látogatható nyitvatartási időben. cím: 1112 Bp., Kérő u 3. tel.: (ügyfélfogadás: óra között)
17 07.30 febr. 14. szerda Fogaskerekű városmajori végáll. febr. 14. szerda természetjárás Budai hegység 60+ Gyalogló Program Kisközösségi Gyaloglás Kelenföld febr. 14. szerda Kézimunka klub Kelenföld Bikás park Vahot és Bártfai utca sarkán található szürke épületnél (közterület-felügyelők épülete) Thaly Emese (Olajipari Tb.SE) Váradi Istvánné szükséges! Két kör (1600 m) gyaloglása, emelkedő nélkül. Tempó igény szerint, inkább lassú. Zivatar, felhőszakadás esetén a gyaloglás elmarad! Nyugdíjas klub kézimunka tevékenység febr. 14. szerda Széll Kálmán tér, az óránál 60+ természetjárás Budai hegység, Gyalogtúra az időjárásnak megfelelően - a helyszínen megbeszélve Somóczi Szilvia (CAOLA) szükséges (délután óra között)! febr. 14. szerda Német társalgási klub középhaladó Adolffyné Szederjei Ágnes febr. 14. szerda Személyes táplálkozási tanácsadás febr. 14. szerda Zumba haladó Kurzus díja: Ft; első alkalommal a kurzus 60+ kártyával: 1000 Ft óra között a szükséges Személyre szabott tanácsadás szakember vezetésével A tanfolyam vezetője: Ferencz Szilvia cím: 1112 Bp., Kérő u 3. tel.: (ügyfélfogadás: óra között)
18 febr. 14. szerda meridiántorna febr. 14. szerda Zumba kezdő febr. 14. szerda meridiántorna febr. 14. szerda Pilates febr. 14. szerda Pilates febr. 14. szerda Személyes táplálkozási tanácsadás 1112 Bp., Kérő utca Bp., Kérő utca 3. Kurzus díja: Ft; első alkalommal a kurzus 60+ kártyával: 1000 Ft 6000 Ft/10 alkalom, 1000 Ft/10 alk Ft/10 alkalom, 1000 Ft/10 alk. Baloghné Gabi Kovács Erika óra között a A tanfolyam vezetője: Ferencz Szilvia Pilates szakképzett oktatóval Pilates szakképzett oktatóval szükséges Személyre szabott tanácsadás szakember vezetésével febr. 14. szerda Szabó Olivér makói méhész interaktív előadása. Az akác méztől a" kurkumáig". Érdekességek! Méhészeti eszközök bemutatása. USZOSZ Szentimreváros Idősek Klubja 1113 Bp., Bocskai út Polgár Tiborné USZOSZ Kostolásra is lesz lehetőség! febr. 14. szerda Ízületi és gerinc torna 3800 Ft/4 alkalom 6800 Ft/8 alkalom Izületi és gerinctorna Nagy Katalin szakoktatóval cím: 1112 Bp., Kérő u 3. tel.: (ügyfélfogadás: óra között)
19 febr. 14. szerda Országjárás az Ezüstnettel Pázmány Péter Katolikus Egyetem Piliscsaba előadás ea.: Éles Józsefné / Csóka István Budapest, Kérő utca 3 Ezüstnet Egyesület febr. 14. szerda Bridzs-Sakk Klub Kelen Civil Közösségek a 1119 Budapest, Petzvál J. u. 42. Kassai Mihályné, Sári 60+ önkéntes ideje alatt a helyszínen, telefon kelencivilkozosseg@ ujbuda.hu Tichy-Rács József, sakk és bridzsoktató oktat: óráig febr. 14. szerda Délutáni teázó febr. 14. szerda Szenior Örömtánc febr. 14. szerda Jogi tanácsadás USZOSZ Kenderes Idős Klub 1116 Bp., Kenderes u. 4 László Gábor Kenderes Idős Klub 600 Ft/alk , Kártya és sakk klub, internet és könyvtárhasználat, Az idősebb korosztály számára kifejlesztett egészségmegőrző és betegségmegelőző mozgásforma. csak előzetes bejelentkezés alapján: febr. 14. szerda Ezüstkar kórus próba Lágymányosi Bárdos Lajos Két Tan. Nyelvű Ált. Iskola 1117 Bp., Baranyai u Békés Gyöngyi gyongy.bekes@ gmail.com telefon: vagy esti órákban Folyamatosan lehet csatlakozni febr. 14. szerda Albertfalvai Polgárok Köre cím: 1112 Bp., Kérő u 3. tel.: (ügyfélfogadás: óra között)
20 febr. 14. szerda Horgoló Kör febr. 15. csütörtök Őstermelői Piac febr. 15. csütörtök Vásár febr. 15. csütörtök Hahota jóga febr. 15. csütörtök febr. 15. csütörtök febr. 15. csütörtök Izületi torna Horváth Péter tanár vezetésével Eszperantó tanfolyam - kezdő és haladó 60+ Teaház irodalmi délutánnal, terítéken a magyar írók Bikás park kék sportpálya melletti füves területen Gazdagrét-Csíkihegyek Általános Iskola 1118 Bp., Csíkihegyek utca Újbudai Szociális Szolgálat Albertfalva Idősek Klubja, 1116 Bp. Kisújszállás u Ft 2500Ft/5 alk., 5000Ft/10 alk. Kiárusítás Kft. Király Vilma Valentin Ferencné Kasnyík Anna klubvezető óra között a óra között a es febr. 15. csütörtök Nekem nem térkép-e táj Országjárás, Veszprém megye USZOSZ Keveháza Idősek Klubja 1119 Bp., Keveháza u 6. Szabó Imréné klubvezető óra között a Program sorozatunkkal, képzeletben bebarangoljuk Magyarország tájait. febr. 15. csütörtök Sakk Klub Sakk kedvelők klubja febr. 15. csütörtök "Naplemente" közérthetően a demenciáról Előadó: Sasvári Erika mentálhigiénés szekember, csoportvezető USZOSZ Demens Klub 1119 Bp., Keveháza u 6. Benkó Erzsébet Nagy Ágnes benko.erzsebet@ uszosz.ujbuda.hu Demensgondozás bentlakásos otthonban cím: 1112 Bp., Kérő u 3. tel.: (ügyfélfogadás: óra között)
21 febr. 15. csütörtök meridiántorna febr. 15. csütörtök Német társalgási klub - haladó febr. 15. csütörtök Tavaszi virágok készítése krepp papírból febr. 15. csütörtök Horgász Klub febr. 15. csütörtök Kelenvölgyi Festőiskola febr. 15. csütörtök Filmklub febr. 16. péntek Pilates (kezdő) febr. 16. péntek Zumba light febr. 16. péntek meridiántorna febr. 16. péntek meridiántorna febr. 16. péntek Hahota jóga febr. 16. péntek Pilates (haladó) USZOSZ Gazdagréti Idősek Klubja 1118 Bp., Gazdagréti tér 1. USZOSZ Szentimreváros Idősek Klubja 1113 Bp., Bocskai út Bp., Kérő utca 3. Békésiné Lévai Mariann gondozó óra között a Törökné Jordán Katalin tjkatalin@gmail.com 6000 Ft/10 alkalom, 1000 Ft/10 alk. Szentes Rezső Baloghné Gabi Király Vilma óra közöt a Idős torna Előzetes regisztrációt igényel! latin mozgás cím: 1112 Bp., Kérő u 3. tel.: (ügyfélfogadás: óra között)
22 febr. 16. péntek Móricz Zs.krt. Metró kijárat Szabó Magda emlék kiállítás vezetéssel Petőfi Irodalmi Múzeum, 1053, Budapest Károlyi utca évig 400 Ft/fő, 70 felett tárlatvezetés díja: Ft/fő létszámtól függően 4000 Ft/csoport Ezüstnet Egyesület Jelentkezés: Farkas Ágnesnél címen, ill febr. 16. péntek Callanetics febr. 16. péntek meridiántorna febr. 16. péntek Kelenvölgyi Festőiskola Ft Szentes Rezső Foglalkozásvezető: Nagyné Tauzin Csilla febr. 17. szombat Széll Kálmán tér, az óránál 60+ természetjárás Budai hegység, Gyalogtúra az időjárásnak megfelelően - a helyszínen megbeszélve Soltész Ferencné (CAOLA) febr. 17. szombat Garázsvásár Asztalfoglalás:, kkh@ujbuda.hu febr. 17. szombat "Hol a boldogság mostanában? Barátságos, meleg szobában." - téli kamarakoncert és irodalmi válogatás a Ludmány családtól 600 Ft/fő febr. 17. szombat Nosztalgia Táncest Bakacsi Bélával Jegyár: Ft óra között a Asztalfoglalás, jegyvásárlás hétfőtől péntekig óráig, a közösségi házban febr. 18. vasárnap Katolikus Szentmise Morus Szent Tamás Egyesület Kelenföldi Szent Gellért plébánia felügyelete mellett cím: 1112 Bp., Kérő u 3. tel.: (ügyfélfogadás: óra között)
23 09.30 febr. 18. vasárnap Széll Kálmán tér, az óránál 60+ természetjárás febr. 18. vasárnap Református Istentisztelet febr. 19. hétfő Zenés Kímélő Torna febr. 19. hétfő Hahota jóga febr. 19. hétfő Zumba light febr. 19. hétfő Szenior örömtánc Almási Judittal febr. 19. hétfő meridiántorna febr. 19. hétfő meridiántorna febr. 19. hétfő Bridzs, römi, rejtvény klub Budai hegység, Gyalogtúra az időjárásnak megfelelően - a helyszínen megbeszélve Kelen Civil Közösségek a 1119 Budapest, Petzvál J. u Ft/tagoknak/alk. 600 Ft/alkalom 6000 Ft/10 alkalom, 1000 Ft/10 alk. első óra 800 Ft/alkalom Ft/10 alk. Bérlet Somóczi Szilvia (CAOLA) Őrmezői Református Misszió Lippai Erzsébet Sancz Klára Lujza Baloghné Gabi Kassai Mihályné, Sári 60+ önkéntes óra között a ideje alatt a helyszínen, telefon kelencivilkozosseg@ ujbuda.hu szükséges (délután óra között)! Kímélő zenés torna Majorszky Klára szakoktatóval. latin mozgás Mozgás-öröm-agytorna A csoporthoz bármikor lehet csatlakozni, hiszen minden foglalkozás alkalmával megtanulnak egy új táncot. a résztvevők maguk döntik el, melyik játékot választják ; bridzsoktató Tichy-Rács József cím: 1112 Bp., Kérő u 3. tel.: (ügyfélfogadás: óra között)
24 febr. 19. hétfő meridiántorna febr. 19. hétfő Zumba light febr. 19. hétfő meridiántorna febr. 19. hétfő Együtt egymásért! - nyugdíjas klub 6000 Ft/10 alkalom, 1000 Ft/10 alk. Sancz Klára Lujza latin mozgás febr. 19. hétfő Útifilmvetítés: Hajóval a világ legszebb tájain. Romantikus Európa USZOSZ Gazdagréti Idősek Klubja 1118 Bp., Gazdagréti tér 1. Valentin Ferencné óra között a febr. 19. hétfő Cukrászda: sütemény & irodalom, terítéken a tiramisu mellett Boccaccio Dekameronja 300 Ft/fő febr. 20. kedd Hahota jóga febr. 20. kedd febr. 20. kedd Izületi torna Horváth Péter tanár vezetésével Angol társalgási klub középhaladó febr. 20. kedd Kézimunka kör Bikás park kék sportpálya melletti füves területen Gazdagrét-Csíkihegyek Általános Iskola 1118 Bp., Csíkihegyek utca Ft/5 alk., 5000Ft/10 alk. Király Vilma Valentin Ferencné Reid Auguszta óra között a cím: 1112 Bp., Kérő u 3. tel.: (ügyfélfogadás: óra között)
25 febr. 20. kedd Tarokk, römi, rejtvény klub Kelen Civil Közösségek a 1119 Budapest, Petzvál J. u. 42. Kassai Mihályné, Sári 60+ önkéntes ideje alatt a helyszínen, telefon kelencivilkozosseg@ ujbuda.hu a résztvevők maguk döntik el, melyik játékot választják febr. 20. kedd Angol társalgási klub kezdő Bujákiné Szántó Zsófia febr. 20. kedd Fotókör Bánszki Judit, a Vadvilág Természetfotós Egyesület tagjának bemutatkozása: Én így fotózok...képek és keletkezésük. Dévényi Dömötör: Palma de Mallorca a fotós szemével. 60+ Médiaműhely Fotókör febr. 20. kedd Döngicsélő - nyugdíjas klub febr. 20. kedd Sakk Klub febr. 20. kedd Afázia Budai Tagozata febr. 20. kedd Kártya Klub Kelen Civil Közösségek a 1119 Budapest, Petzvál J. u. 42. Szilágyi György önkéntessegítő Sakk kedvelők klubja A beszédnehezítettek rehabilitációs önsegítő csoportjának szakmai foglalkozását Medgyessy László, logopédus tartja alkalmanként cím: 1112 Bp., Kérő u 3. tel.: (ügyfélfogadás: óra között)
26 febr. 20. kedd Női Sarok - A grafológia, mint önismereti eszköz, vendég: Szeifert Zsuzsa grafológus, asztrológus, életvezetési tanácsadó febr. 21. szerda Fogaskerekű városmajori végáll. febr. 21. szerda természetjárás Budai hegység 60+ Gyalogló Program Kisközösségi Gyaloglás Kelenföld febr. 21. szerda Kézimunka klub Kelenföld Bikás park Vahot és Bártfai utca sarkán található szürke épületnél (közterület-felügyelők épülete) Thaly Emese (Olajipari Tb.SE) Váradi Istvánné szükséges! Két kör (1600 m) gyaloglása, emelkedő nélkül. Tempó igény szerint, inkább lassú. Zivatar, felhőszakadás esetén a gyaloglás elmarad! Nyugdíjas klub kézimunka tevékenység febr. 21. szerda Széll Kálmán tér, az óránál 60+ természetjárás febr. 21. szerda Zumba haladó febr. 21. szerda meridiántorna febr. 21. szerda Zumba kezdő Budai hegység, Gyalogtúra az időjárásnak megfelelően - a helyszínen megbeszélve Kurzus díja: Ft; első alkalommal a kurzus 60+ kártyával: 1000 Ft Kurzus díja: Ft; első alkalommal a kurzus 60+ kártyával: 1000 Ft Somóczi Szilvia (CAOLA) Baloghné Gabi óra között a óra közöt a óra között a szükséges (délután óra között)! A tanfolyam vezetője: Ferencz Szilvia A tanfolyam vezetője: Ferencz Szilvia cím: 1112 Bp., Kérő u 3. tel.: (ügyfélfogadás: óra között)
27 febr. 21. szerda Angol társalgási klub középhaladó Dutka Imre febr. 21. szerda meridiántorna febr. 21. szerda Pilates febr. 21. szerda Pilates febr. 21. szerda febr. 21. szerda Olaszország rejtekhelyei saját szemmel. Patakiné Kósa Éva vetítés. Várkert Bazár látogatása idegenvezetéssel febr. 21. szerda Bridzs-Sakk Klub febr. 21. szerda Szenior Örömtánc febr. 21. szerda Jogi tanácsadás USZOSZ Szentimreváros Idősek Klubja 1113 Bp., Bocskai út Budapest, Ybl Miklós tér 4. Kelen Civil Közösségek a 1119 Budapest, Petzvál J. u Ft/10 alkalom, 1000 Ft/10 alk Ft/10 alkalom, 1000 Ft/10 alk Ft Kovács Erika Polgár Tiborné USZOSZ László Gábor Kenderes Idős Klub Kassai Mihályné, Sári 60+ önkéntes 600 Ft/alk óra közöt a , ideje alatt a helyszínen, telefon kelencivilkozosseg@ ujbuda.hu Pilates szakképzett oktatóval Pilates szakképzett oktatóval Előzetes bejelentkezés szükséges Tichy-Rács József, sakk és bridzsoktató oktat: óráig Az idősebb korosztály számára kifejlesztett egészségmegőrző és betegségmegelőző mozgásforma. csak előzetes bejelentkezés alapján: cím: 1112 Bp., Kérő u 3. tel.: (ügyfélfogadás: óra között)
28 febr. 21. szerda Ezüstkar kórus próba Lágymányosi Bárdos Lajos Két Tan. Nyelvű Ált. Iskola 1117 Bp., Baranyai u Békés Gyöngyi gmail.com telefon: vagy esti órákban Folyamatosan lehet csatlakozni febr. 21. szerda Albertfalvai Polgárok Köre febr. 21. szerda Horgoló Kör febr. 22. csütörtök Őstermelői Piac febr. 22. csütörtök Hahota jóga febr. 22. csütörtök febr. 22. csütörtök febr. 22. csütörtök Izületi torna Horváth Péter tanár vezetésével Eszperantó tanfolyam - kezdő és haladó 60+ Filmklub: szemezgetés a magyar humor felvételeiből Bikás park kék sportpálya melletti füves területen Gazdagrét-Csíkihegyek Általános Iskola 1118 Bp., Csíkihegyek utca USZOSZ Albertfalva Idősek Klubja, 1116 Bp., Kisújszállás u Ft 2500Ft/5 alk., 5000Ft/10 alk. Király Vilma Valentin Ferencné Kasnyík Anna klubvezető óra között a óra között a es febr. 22. csütörtök Mese csoport: Mátyás király USZOSZ Keveháza Idősek Klubja 1119 Bp., Keveháza u 6. Szabó Imréné klubvezető óra között a Választott mesén keresztül beszélgetünk magunkról cím: 1112 Bp., Kérő u 3. tel.: (ügyfélfogadás: óra között)
29 febr. 22. csütörtök Sakk Klub febr. 22. csütörtök Társasjáték- és kártyaklub febr. 22. csütörtök meridiántorna febr. 22. csütörtök Német társalgási klub - haladó febr. 22. csütörtök Ismerkedés a gyógynövényekkel Hadik Kávéház 1111 Bp., Bartók Béla út 36. USZOSZ Gazdagréti Idősek Klubja 1118 Bp., Gazdagréti tér 1. Borsóthy-Gaál Edit Békésiné Lévai Mariann gondozó óra között a óra között a Sakk kedvelők klubja Idős torna febr. 22. csütörtök Horgász Klub A Kelenvölgyi Kék-tő (HITEKA Horgász Egyesület) horgászainak összejövetele febr. 22. csütörtök Kelenvölgyi Festőiskola febr. 23. péntek Pilates (kezdő) febr. 23. péntek Zumba light febr. 23. péntek meridiántorna 6000 Ft/10 alkalom, 1000 Ft/10 alk. Barlai László Szentes Rezső Előzetes regisztrációt igényel! latin mozgás cím: 1112 Bp., Kérő u 3. tel.: (ügyfélfogadás: óra között)
30 febr. 23. péntek meridiántorna febr. 23. péntek Hahota jóga febr. 23. péntek Pilates (haladó) febr. 23. péntek Callanetics febr. 23. péntek meridiántorna febr. 23. péntek Mentálhigiénés Program: Egyedülállóként felnőtt gyerekünkkel való kapcsolat II. rész febr. 23. péntek Kelenvölgyi Festőiskola Bp., Kérő utca Ft Baloghné Gabi Király Vilma Szentes Rezső Foglalkozásvezető: Nagyné Tauzin Csilla Előadás és beszélgetés pszichológus vezetésével febr. 24. szombat Móricz Zsigmond körtér tér metro febr. 24. szombat múzeumlátogatás vezetéssel Tűzoltó Múzeum 60+Médiaműhely rádiósainak magazinműsora a Civil Rádióban ismétlés febr. 24. szombat Még egy kis farsang! febr. 25. vasárnap Katolikus Szentmise Civil Rádió FM.98.0 Jegyár: Ft, Jelmezben: Ft Hattyár Zsuzsa (CAOLA) Újbuda 60+ Médiaműhely (Kéri Juli) Morus Szent Tamás Egyesület óra között a szükséges! Közreműködik: a CselesCsávók zenekar Kelenföldi Szent Gellért plébánia felügyelete mellett cím: 1112 Bp., Kérő u 3. tel.: (ügyfélfogadás: óra között)
31 09.30 febr. 25. vasárnap Széll Kálmán tér, az óránál 60+ természetjárás febr. 25. vasárnap Református Istentisztelet febr. 26. hétfő Zenés Kímélő Torna febr. 26. hétfő Hahota jóga febr. 26. hétfő Zumba light febr. 26. hétfő Szenior örömtánc Almási Judittal febr. 26. hétfő meridiántorna febr. 26. hétfő meridiántorna febr. 26. hétfő Bridzs, römi, rejtvény klub Budai hegység, Gyalogtúra az időjárásnak megfelelően - a helyszínen megbeszélve Kelen Civil Közösségek a 1119 Budapest, Petzvál J. u Ft/tagoknak/alk. 600 Ft/alkalom 6000 Ft/10 alkalom, 1000 Ft/10 alk. első óra 800 Ft/alkalom Ft/10 alk. Bérlet Somóczi Szilvia (CAOLA) Őrmezői Református Misszió Lippai Erzsébet Sancz Klára Lujza Baloghné Gabi Kassai Mihályné, Sári 60+ önkéntes óra között a ideje alatt a helyszínen, telefon kelencivilkozosseg@ ujbuda.hu szükséges (délután óra között)! Kímélő zenés torna Majorszky Klára szakoktatóval. latin mozgás Mozgás-öröm-agytorna A csoporthoz bármikor lehet csatlakozni, hiszen minden foglalkozás alkalmával megtanulnak egy új táncot. a résztvevők maguk döntik el, melyik játékot választják ; bridzsoktató Tichy-Rács József cím: 1112 Bp., Kérő u 3. tel.: (ügyfélfogadás: óra között)
32 febr. 26. hétfő meridiántorna febr. 26. hétfő Zumba light febr. 26. hétfő meridiántorna febr. 26. hétfő Ízületi és gerinc torna febr. 26. hétfő Együtt egymásért! - nyugdíjas klub 6000 Ft/10 alkalom, 1000 Ft/10 alk Ft/4 alkalom 6800 Ft/8 alkalom Sancz Klára Lujza latin mozgás Izületi és gerinctorna Nagy Katalin szakoktatóval febr. 26. hétfő Útifilmvetítés: Hajóval a világ legszebb tájain. Egzotikus tájak USZOSZ Gazdagréti Idősek Klubja 1118 Bp., Gazdagréti tér 1. Valentin Ferencné óra között a febr. 27. kedd Hahota jóga febr. 27. kedd febr. 27. kedd febr. 27. kedd Eszperantó nyelvtanfolyam - kezdő Izületi torna Horváth Péter tanár vezetésével Angol társalgási klub középhaladó Bikás park kék sportpálya melletti füves területen Gazdagrét-Csíkihegyek Általános Iskola 1118 Bp., Csíkihegyek utca Ft/5 alk., 5000Ft/10 alk. Király Vilma Valentin Ferencné Dutka Imre óra között a cím: 1112 Bp., Kérő u 3. tel.: (ügyfélfogadás: óra között)
33 febr. 27. kedd Kézimunka kör febr. 27. kedd Tarokk, römi, rejtvény klub febr. 27. kedd Döngicsélő - nyugdíjas klub febr. 27. kedd Sakk Klub Kelen Civil Közösségek a 1119 Budapest, Petzvál J. u. 42. Kassai Mihályné, Sári 60+ önkéntes, ideje alatt a helyszínen, telefon kelencivilkozosseg@ ujbuda.hu a résztvevők maguk döntik el, melyik játékot választják Sakk kedvelők klubja febr. 27. kedd Afázia Budai Tagozata Kelen Civil Közösségek a 1119 Budapest, Petzvál J. u. 42. Szilágyi György önkéntessegítő A beszédnehezítettek rehabilitációs önsegítő csoportjának szakmai foglalkozását Medgyessy László, logopédus tartja alkalmanként febr. 27. kedd Kártya Klub febr. 27. kedd Etele Helytörténeti Kör - Gazdagrét febr. 28. szerda Fogaskerekű városmajori végáll. 60+ természetjárás Budai hegység Thaly Emese (Olajipari Tb.SE) szükséges! cím: 1112 Bp., Kérő u 3. tel.: (ügyfélfogadás: óra között)
34 febr. 28. szerda Gyalogló Program Kisközösségi Gyaloglás Kelenföld febr. 28. szerda Kézimunka klub Kelenföld Bikás park Vahot és Bártfai utca sarkán található szürke épületnél (közterület-felügyelők épülete) Váradi Istvánné Két kör (1600 m) gyaloglása, emelkedő nélkül. Tempó igény szerint, inkább lassú. Zivatar, felhőszakadás esetén a gyaloglás elmarad! Nyugdíjas klub kézimunka tevékenység febr. 28. szerda Széll Kálmán tér, az óránál 60+ természetjárás Budai hegység, Gyalogtúra az időjárásnak megfelelően - a helyszínen megbeszélve Somóczi Szilvia (CAOLA) szükséges (délután óra között)! febr. 28. szerda Német társalgási klub középhaladó Szántó Zsófia febr. 28. szerda Személyes táplálkozási tanácsadás febr. 28. szerda Zumba haladó febr. 28. szerda meridiántorna febr. 28. szerda Zumba kezdő Kurzus díja: Ft; első alkalommal a kurzus 60+ kártyával: 1000 Ft Kurzus díja: Ft; első alkalommal a kurzus 60+ kártyával: 1000 Ft Kovács Erika óra között a óra közöt a óra között a szükséges Személyre szabott tanácsadás szakember vezetésével A tanfolyam vezetője: Ferencz Szilvia A tanfolyam vezetője: Ferencz Szilvia cím: 1112 Bp., Kérő u 3. tel.: (ügyfélfogadás: óra között)
35 febr. 28. szerda Pilates febr. 28. szerda Pilates febr. 28. szerda Személyes táplálkozási tanácsadás febr. 28. szerda Ízületi és gerinc torna febr. 28. szerda Szenior Örömtánc febr. 28. szerda Bridzs-Sakk Klub febr. 28. szerda Jogi tanácsadás 1112 Bp., Kérő utca 3. Kelen Civil Közösségek a 1119 Budapest, Petzvál J. u Ft/10 alkalom, 1000 Ft/10 alk Ft/10 alkalom, 1000 Ft/10 alk Ft/4 alkalom 6800 Ft/8 alkalom 600 Ft/alk. Kassai Mihályné, Sári 60+ önkéntes ideje alatt a helyszínen, telefon kelencivilkozosseg@ ujbuda.hu Pilates szakképzett oktatóval Pilates szakképzett oktatóval szükséges Személyre szabott tanácsadás szakember vezetésével Izületi és gerinctorna Nagy Katalin szakoktatóval Az idősebb korosztály számára kifejlesztett egészségmegőrző és betegségmegelőző mozgásforma. Tichy-Rács József, sakk és bridzsoktató oktat: óráig csak előzetes bejelentkezés alapján: febr. 28. szerda Ezüstkar kórus próba Lágymányosi Bárdos Lajos Két Tan. Nyelvű Ált. Iskola 1117 Bp., Baranyai u Békés Gyöngyi gyongy.bekes@ gmail.com telefon: vagy esti órákban Folyamatosan lehet csatlakozni cím: 1112 Bp., Kérő u 3. tel.: (ügyfélfogadás: óra között)
36 febr. 28. szerda Albertfalvai Polgárok Köre febr. 28. szerda Horgoló Kör 300 Ft cím: 1112 Bp., Kérő u 3. tel.: (ügyfélfogadás: óra között)
ÚJBUDA 60+ PROGRAM JANUÁR havi programlista
ÚJBUDA 60+ PROGRAM 2018. JANUÁR havi programlista Számítógép- és internethasználat, valamint számítógép és okoseszközök (okostelefon, tablet) kezelésével kapcsolatos segítségnyújtás Újbudai Önkéntes Koordináció
ÚJBUDA 60+ PROGRAM JÚLIUS HAVI PROGRAMLISTA
ÚJBUDA 60+ PROGRAM 2017. JÚLIUS HAVI PROGRAMLISTA Számítógép és okoseszközök (okostelefon, tablet) kezelésével kapcsolatos segítségnyújtás két helyszínen! Újbudai Önkéntes Koordináció és Módszertani Központ
ÚJBUDA 60+ PROGRAM FEBRUÁR havi programlista
ÚJBUDA 60+ PROGRAM 2019. FEBRUÁR havi programlista Számítógép- és internethasználat, valamint számítógép és okoseszközök (okostelefon, tablet) kezelésével kapcsolatos segítségnyújtás Újbudai Önkéntes Koordináció
ÚJBUDA 60+ PROGRAM SZEPTEMBER havi programlista
ÚJBUDA 60+ PROGRAM 2018. SZEPTEMBER havi programlista Számítógép- és internethasználat, valamint számítógép és okoseszközök (okostelefon, tablet) kezelésével kapcsolatos segítségnyújtás Újbudai Önkéntes
ÚJBUDA 60+ PROGRAM JÚNIUS HAVI PROGRAMLISTA
ÚJBUDA 60+ PROGRAM 2017. JÚNIUS HAVI PROGRAMLISTA Előzetes egyeztetés alapján Lelki segítő beszélgetések időseknek vagy Újbudai Önkéntes Koordinációs és 1112 Bp., Kérő u. 3. 8.00-14.00 óra között a 372-4636
ÚJBUDA 60+ PROGRAM NOVEMBER havi programlista
ÚJBUDA 60+ PROGRAM 2017. NOVEMBER havi programlista VÁLTOZÁS! Számítógép- és internethasználat, valamint számítógép és okoseszközök (okostelefon, tablet) kezelésével kapcsolatos segítségnyújtás Újbudai
ÚJBUDA 60+ PROGRAM OKTÓBER havi programlista
ÚJBUDA 60+ PROGRAM 2017. OKTÓBER havi programlista Előzetes egyeztetés alapján Lelki segítő beszélgetések időseknek vagy 1112 Bp., Kérő u. 3. Különböző lelki problémával kapcsolatos személyes beszélgetések
ÚJBUDA 60+ PROGRAM AUGUSZTUS HAVI PROGRAMLISTA
ÚJBUDA 60+ PROGRAM 2017. AUGUSZTUS HAVI PROGRAMLISTA NYÁRI SZÜNET az Újbuda 60 + Program központjaiban Tájékoztatjuk a Kedves Ügyfeleket, hogy 2017. AUGUSZTUS 1-31-IG A BÖLCSŐ UTCAI ÉS A KÉRŐ UTCAI 60+
ÚJBUDA 60+ PROGRAM MÁJUS HAVI PROGRAMLISTA
ÚJBUDA 60+ PROGRAM 2017. MÁJUS HAVI PROGRAMLISTA Dátum minden nap 14.00 Kérő u. 2. sz. társasház mellett 60+ Gyalogló Program Kisközösségi Gyaloglás Őrmező Őrmező Pázmándi Edit 60 perc, emelkedő nincs,
ÚJBUDA 60+ PROGRAM MÁJUS HAVI PROGRAMLISTA
ÚJBUDA 60+ PROGRAM 2017. MÁJUS HAVI PROGRAMLISTA minden nap 14.00 Kérő u. 2. sz. társasház mellett 60+ Gyalogló Program Kisközösségi Gyaloglás Őrmező Őrmező Pázmándi Edit 60 perc, emelkedő nincs, a séta
ÚJBUDA 60+ PROGRAM SZEPTEMBER HAVI PROGRAMLISTA
ÚJBUDA 60+ PROGRAM 2017. SZEPTEMBER HAVI PROGRAMLISTA Szeptember 1-től Számítógép és okoseszközök (okostelefon, tablet) kezelésével kapcsolatos segítségnyújtás két helyszínen! Újbudai Önkéntes Koordináció
ÚJBUDA 60+ PROGRAM OKTÓBER havi programlista
ÚJBUDA 60+ PROGRAM 2018. OKTÓBER havi programlista Dátum Számítógép- és internethasználat, valamint számítógép és okoseszközök (okostelefon, tablet) kezelésével kapcsolatos segítségnyújtás Újbudai Önkéntes
ÚJBUDA 60+ PROGRAM MÁRCIUS HAVI PROGRAMLISTA
ÚJBUDA 60+ PROGRAM 2017. MÁRCIUS HAVI PROGRAMLISTA Dátum A program kezdete és várható befejezése A program megnevezése Helyszín Részvételi díj Szervező személy/szervezet További információ kérése Megjegyzés
ÚJBUDA 60+ PROGRAM SZEPTEMBER HAVI PROGRAMLISTA
ÚJBUDA 60+ PROGRAM 2017. SZEPTEMBER HAVI PROGRAMLISTA Szeptember 1-től Számítógép és okoseszközök (okostelefon, tablet) kezelésével kapcsolatos segítségnyújtás két helyszínen! Újbudai Önkéntes Koordináció
ÚJBUDA 60+ PROGRAM NOVEMBER havi programlista
ÚJBUDA 60+ PROGRAM 2018. NOVEMBER havi programlista Számítógép- és internethasználat, valamint számítógép és okoseszközök (okostelefon, tablet) kezelésével kapcsolatos segítségnyújtás Újbudai Önkéntes
ÚJBUDA 60+ PROGRAM FEBRUÁR HAVI PROGRAMLISTA
ÚJBUDA 60+ PROGRAM 2017. FEBRUÁR HAVI PROGRAMLISTA Dátum minden nap 14.00 Kérő u. 2. sz. társasház mellett 60+ Gyalogló Program Kisközösségi Gyaloglás Őrmező Őrmező Pázmándi Edit pazmandie@vipmail.hu 60
ÚJBUDA 60+ PROGRAM FEBRUÁR HAVI PROGRAMLISTA
ÚJBUDA 60+ PROGRAM 2017. FEBRUÁR HAVI PROGRAMLISTA minden nap 14.00 Kérő u. 2. sz. társasház mellett 60+ Gyalogló Program Kisközösségi Gyaloglás Őrmező Őrmező Pázmándi Edit pazmandie@vipmail.hu 60 perc,
ÚJBUDA 60+ PROGRAM JANUÁR HAVI PROGRAMLISTA
ÚJBUDA 60+ PROGRAM 2017. JANUÁR HAVI PROGRAMLISTA Dátum minden nap 14.00 Kérő u. 2. sz. társasház mellett 60+ Gyalogló Program Kisközösségi Gyaloglás Őrmező Őrmező Pázmándi Edit pazmandie@vipmail.hu 60
ÚJBUDA 60+ PROGRAM JANUÁR HAVI PROGRAMLISTA
ÚJBUDA 60+ PROGRAM 2017. JANUÁR HAVI PROGRAMLISTA Dátum minden nap 14.00 Kérő u. 2. sz. társasház mellett 60+ Gyalogló Program Kisközösségi Gyaloglás Őrmező Őrmező Pázmándi Edit pazmandie@vipmail.hu 60
ÚJBUDA 60+ PROGRAM JANUÁR HAVI PROGRAMLISTA
ÚJBUDA 60+ PROGRAM 2016. JANUÁR HAVI PROGRAMLISTA Dátum A program kezdete és várható befejezése A program megnevezése Helyszín Részvételi díj Szervező személy/szervezet További információ kérése jan. 1.
ÚJBUDA 60+ PROGRAM 2016. JANUÁR HAVI PROGRAMLISTA
ÚJBUDA 60+ PROGRAM 2016. JANUÁR HAVI PROGRAMLISTA Dátum jan. 1. jan. 2. szombat Találkozás: 10.00 tér, 6-os vill. megállója 12.00-13.00 60+ természetjárás 60+Médiaműhely rádiósainak magazinműsora a Civil
ÚJBUDA 60+ PROGRAM DECEMBER HAVI PROGRAMLISTA
ÚJBUDA 60+ PROGRAM 201 DECEMBER HAVI PROGRAMLISTA Dátum minden nap 00 Kérő u. 2. sz. társasház mellett 60+ Gyalogló Program Kisközösségi Gyaloglás Őrmező Őrmező Pázmándi Edit pazmandie@vipmail.hu 60 perc,
ÚJBUDA 60+ PROGRAM 2015. SZEPTEMBER HAVI PROGRAMLISTA
ÚJBUDA 60+ PROGRAM 2015. SZEPTEMBER HAVI PROGRAMLISTA Nap kezdete és várható befejezése megnevezése Helyszín Részvételi díj Szervező személy/ szervezet További információ Egyéb 1. K. 9.00-10.00 3-1-2 meridiántorna
ÚJBUDA 60+ PROGRAM 2016. FEBRUÁR HAVI PROGRAMLISTA
ÚJBUDA 60+ PROGRAM 2016. FEBRUÁR HAVI PROGRAMLISTA Dátum 08.45-10.00 Német társalgási klub Senior torna Nyugdíjas Angol Társalgási Klub középhaladó 10.00-10.30 3-1-2 meridiántorna 10.00-11.00 A hónap alkotója
ÚJBUDA 60+ PROGRAM AUGUSZTUS HAVI PROGRAMLISTA
ÚJBUDA 60+ PROGRAM 2016. AUGUSZTUS HAVI PROGRAMLISTA Dátum minden nap 16.00 Kérő u. 2. sz. társasház mellett Őrmező Pázmándi Edit pazmandie@vipmail.hu 60 perc, emelkedő nincs, a séta lassú tempóban történik
ÚJBUDA 60+ PROGRAM NOVEMBER HAVI PROGRAMLISTA
ÚJBUDA 60+ PROGRAM 2016. NOVEMBER HAVI PROGRAMLISTA Dátum minden nap 16.00; nov. 17-től 14 óra Kérő u. 2. sz. társasház mellett 60+ Gyalogló Program Kisközösségi Gyaloglás Őrmező Őrmező Pázmándi Edit pazmandie@vipmail.hu
ÚJBUDA 60+ PROGRAM SZEPTEMBER HAVI PROGRAMLISTA
ÚJBUDA 60+ PROGRAM 2016. SZEPTEMBER HAVI PROGRAMLISTA Dátum minden nap 16.00 Kérő u. 2. sz. társasház mellett 60+ Gyalogló Program Kisközösségi Gyaloglás Őrmező Őrmező Pázmándi Edit pazmandie@vipmail.hu
ÚJBUDA 60+ PROGRAM NOVEMBER HAVI PROGRAMLISTA
ÚJBUDA 60+ PROGRAM 2016. NOVEMBER HAVI PROGRAMLISTA Dátum minden nap 16.00; nov. 17-től 14 óra Kérő u. 2. sz. társasház mellett 60+ Gyalogló Program Kisközösségi Gyaloglás Őrmező Őrmező Pázmándi Edit pazmandie@vipmail.hu
ÚJBUDA 60+ PROGRAM 2016. FEBRUÁR HAVI PROGRAMLISTA
ÚJBUDA 60+ PROGRAM 2016. FEBRUÁR HAVI PROGRAMLISTA Dátum 08.45-10.00 Német társalgási klub Senior torna Nyugdíjas Angol Társalgási Klub középhaladó 10.00-11.00 A hónap alkotója Kőszegi Julianna: Gobelinek
ÚJBUDA 60+ PROGRAM 2015. NOVEMBER HAVI PROGRAMLISTA
ÚJBUDA 60+ PROGRAM 2015. NOVEMBER HAVI PROGRAMLISTA Dátum nov. 1. nov. 2. nov. 2. 9.30 Széna tér, a Mammut I. előtt 08.30-09.30 Senior torna 08.45-10.00 Német társalgási Klub közepesen nehéz túra a Budai-hegységben
ÚJBUDA 60+ PROGRAMOK, 2015. JANUÁR
ÚJBUDA 60+ PROGRAMOK, 2015. JANUÁR Nap 1. Cs. 8.00-9.00 Katolikus Szentmise 3. Szo. 4. V. 13.00 Zeneakadémia épülete előtt 7.20 Széll Kálmán tér, óra alatt Zeneakadémia épületének megtekintése túra a Budaihegységben
ÚJBUDA 60+ PROGRAM FEBRUÁR HAVI PROGRAMLISTA
ÚJBUDA 60+ PROGRAM 2016. FEBRUÁR HAVI PROGRAMLISTA Dátum február 1. kezdete és várható befejezése megnevezése 08.45-10.00 Német társalgási klub Helyszín Részvételi díj Szervező személy/szervezet További
ÚJBUDA 60+ PROGRAM JÚLIUS HAVI PROGRAMLISTA
ÚJBUDA 60+ PROGRAM 2016. JÚLIUS HAVI PROGRAMLISTA Dátum július 3. vasárnap 7.50 Nyugati pu. pénztárak Börzsöny hg., kisvonattal: Szob - Márianosztra, gyalog: Nagyirtás psz. - Királyrét Táv: 11 km, szint:
ÚJBUDA 60+ PROGRAM 2015. JÚNIUS HAVI PROGRAMLISTA
ÚJBUDA 60+ PROGRAM 2015. JÚNIUS HAVI PROGRAMLISTA Nap 1. H. 8.30-9.30 Senior torna 1. H. 8.45.10.00 Német társalgási klub 1. H. 9.05-9.50 Hahota jóga 1. H. 10.00-11.00 A hónap alkotója - Szabó Károly:
ÚJBUDA 60+ PROGRAM MÁJUS HAVI PROGRAMLISTA
ÚJBUDA 60+ PROGRAM 2016. MÁJUS HAVI PROGRAMLISTA Dátum május 1. vasárnap 7.20 Széll Kálmán tér, metró 60+ természetjárás Budai hegység Normafa - Makkosmária - Sorrento - Farkas h. - Kakukk h. - Farkasrét
ÚJBUDA 60+ PROGRAMOK, 2015. FEBRUÁR
ÚJBUDA 60+ PROGRAMOK, 2015. FEBRUÁR Nap 1. V. 8.00-9.00 Katolikus Szentmise 1. V. 9.00 Széll Kálmán tér Budai-hg. Hűvösvgy - Nagy Hárs h. - Normafa 9 km, 350 m 1. V. 10.00-12.00 Református Istentisztelet
ÚJBUDA 60+ PROGRAM 2015. OKTÓBER HAVI PROGRAMLISTA
ÚJBUDA 60+ PROGRAM 2015. OKTÓBER HAVI PROGRAMLISTA Nap 1. Cs. 09.00-10.00 1. Cs. 09.00-11.00 1. Cs. 10.00-11.00 Izületi torna Horváth Péter tanár vezetésével Pilates-intim torna kezdő, haladó A hónap alkotója
ÚJBUDA 60+ PROGRAMOK, 2015. MÁRCIUS
ÚJBUDA 60+ PROGRAMOK, 2015. MÁRCIUS Nap 1. V. 7.30 Fogaskerekű városmajori végállomása 60+ természetjárás Budai-hg. - Szépjuhászné - Makkosmária - Sorrento - Farkasrét 16 km Kremzer Ferenc (Olajip.TE)
ÚJBUDA 60+ PROGRAMOK, 2015. ÁPRILIS
ÚJBUDA 60+ PROGRAMOK, 2015. ÁPRILIS Nap 1. Sz. 1. Sz. 7.30 a Fogaskerekű városmajori végáll. 8.50 Széna tér, Mamut I. előtt Túra a Budaihegységben Közepesen nehéz túra a Budai-hegységben Kremzer Ferenc
ÚJBUDA 60+ PROGRAM 2015. DECEMBER HAVI PROGRAMLISTA
ÚJBUDA 60+ PROGRAM 2015. DECEMBER HAVI PROGRAMLISTA Dátum 1. K. 09.00-10.00 Izületi torna Horváth Péter tanár Csíki-hegyek utcai általános iskola Valentin Ferencné 06 30 831-8102 2500Ft/5alk.; 5000Ft/10
ÚJBUDA 60+ PROGRAM 2015. OKTÓBER HAVI PROGRAMLISTA
ÚJBUDA 60+ PROGRAM 2015. OKTÓBER HAVI PROGRAMLISTA Nap 1. Cs. 09.00-10.00 1. Cs. 09.00-11.00 1. Cs. 10.00-11.00 Izületi torna Horváth Péter tanár vezetésével Pilates-intim torna kezdő, haladó A hónap alkotója
ÚJBUDA 60+ PROGRAM 2015. DECEMBER HAVI PROGRAMLISTA
ÚJBUDA 60+ PROGRAM 2015. DECEMBER HAVI PROGRAMLISTA Dátum 09.00-10.00 Izületi torna Horváth Péter tanár Csíki-hegyek utcai általános iskola Valentin Ferencné 06 30 831-8102 2500Ft/5alk.; 5000Ft/10 alk.
ÚJBUDA 60+ PROGRAM DECEMBER HAVI PROGRAMLISTA
ÚJBUDA 60+ PROGRAM 2015. DECEMBER HAVI PROGRAMLISTA Dátum 09.00-10.00 Izületi torna Horváth Péter tanár Csíki-hegyek utcai általános iskola Valentin Ferencné 06 30 831-8102 2500Ft/5alk.; 5000Ft/10 alk.
ÚJBUDA 60+ PROGRAM 2015. NOVEMBER HAVI PROGRAMLISTA
ÚJBUDA 60+ PROGRAM 2015. NOVEMBER HAVI PROGRAMLISTA Dátum nov. 1. vasárnap nov. 2. nov. 2. nov. 2. nov. 2. nov. 2. nov. 2. nov. 2. nov. 2. 9.30 Széna tér, a Mammut I. el tt 60+ természetjárás 08.30-09.30
ÚJBUDA 60+ PROGRAM 2015. AUGUSZTUS HAVI PROGRAMLISTA
ÚJBUDA 60+ PROGRAM 2015. AUGUSZTUS HAVI PROGRAMLISTA Nap 2. V. 7.20 Széll Kálmán tér metro 2. V. 8.00-9.00 Katolikus Szentmise 2. V. 10.00-12.00 Református Istentisztelet 3. H. 8.30-9.30 Senior torna 3.
ÚJBUDA 60+ PROGRAMOK 2015. MÁJUS
ÚJBUDA 60+ PROGRAMOK 2015. MÁJUS Nap 3. V. 8.00-9.00 Katolikus Szentmise 3. V. 10.00-12.00 Református Istentisztelet 4. H. 8.30-9.30 Senior torna 4. H. 8.45.10.00 Német társalgási klub 4. H. 9.05-9.50
ÚJBUDA 60+ PROGRAMOK 2015. MÁJUS
ÚJBUDA 60+ PROGRAMOK 2015. MÁJUS Nap 3. V. 8.00-9.00 Katolikus Szentmise 3. V. 10.00-12.00 Református Istentisztelet 4. H. 8.30-9.30 Senior torna 4. H. 8.45.10.00 Német társalgási klub 4. H. 9.05-9.50
ÚJBUDA 60+ PROGRAM OKTÓBER HAVI PROGRAMLISTA
ÚJBUDA 60+ PROGRAM 2015. OKTÓBER HAVI PROGRAMLISTA Nap 1. Cs. 09.00-10.00 1. Cs. 09.00-11.00 1. Cs. 10.00-11.00 Izületi torna Horváth Péter tanár vezetésével Pilates-intim torna kezd, haladó A hónap alkotója
ÚJBUDA 60+ PROGRAM 2015. JÚLIUS HAVI PROGRAMLISTA
ÚJBUDA 60+ PROGRAM 2015. JÚLIUS HAVI PROGRAMLISTA Nap 1. Sz. 1. Sz. 7.30 Fogaskerekű városmajori végállomása 8.50 Széna tér, Mammut I. előtt 60+ természetjárás Budai-hegység 60+ természetjárás 1. Sz. 16.00-19.00
22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs
Katolikus egyházközségeink F Egyházaink hírei Gyóni Katolikus EgyHÁZKÖZSég Hétköznapi szentmiséinket a szokásos időpontokban kezdjük Gyónon: hétfőn, szerdán és pénteken 17 órától, utóbbi után 1 órás csendes
A Szenior Örömtánc foglalkozások helyszínei BUDAPEST (kerületek szerinti bontásban)
NYÁRI TÁNCOLÁSI LEHETŐSÉGEK: - Aranytíz Kulturális Központ (V., Arany János u. 10.) Július 4., 11., 18., 25., csütörtök 10.00 órától ALAPSZINT, 11.30-tól HALADÓ SZINT. - Danza Táncstúdió (a Burger King
GAMESZ vagyonkezelésébe adott teljes tárgyi eszközök (ingatlan, épület, építmény)
Teljes ingatlan 4. melléklet a 33/2012. (VI. 6.) XI.ÖK rendelethez 1 GAMESZ vagyonkezelésébe adott teljes tárgyi eszközök (ingatlan, épület, építmény) Sorszám Hrsz Megnevezés Utca Házszám 1. 2337/ 9 SASADI
Bécsi út / Vörösvári út / Kelenföld vasútállomás M
Batthyány Tér M+H 19 villamos menetrend és vonal térkép 19 Bécsi út / Vörösvári út / Kelenföld vasútállomás M Váltás Teljes Weboldal Nézetre A 19 villamos vonal (Bécsi út / Vörösvári út / Kelenföld vasútállomás
2015. OKTÓBERI PROGRAMOK
SZAKMAKÖZI MŰVELŐDÉSI HÁZ KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 6100 KISKUNFÉLEGYHÁZA, Szent János tér 3. Telefon/fax:76/462-364 e-mail:szakmakozimuvelodesihaz@gmail.com 2015. OKTÓBERI PROGRAMOK Október 1. Csütörtök Október
PROGRAMFÜZET. 2015. február június
PROGRAMFÜZET 2015. február június 2 www.algyokultura.hu ADATOK Faluház Búvár u. 5. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 8-20 óráig, rendezvények esetén ettől eltérően. Hétvégenként a rendezvényeknek megfelelően.
2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA
Erkel Ferenc Művelődési Központ 2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA 2092 Budakeszi, Fő u. 108. Tel/fax: 06-23-451-161 www.efmk-budakeszi.hu, info@efmk-budakeszi.hu Szeptemberi programjaink Szeptember 20-án, (péntek)
BUDAPEST (kerületek szerint)
BUDAPEST (kerületek szerint) I. kerület: Idősek Klubja (Szilágyi Dezső tér 1.) kéthetente csütörtök 14.00 (szeptember 14-től) Tóth Krisztina (70/7758-625) Budavári Művelődési Ház (Bem rkp. 6.) szerda:
1. TEVK 1. számú szavazókör (Művelődési és Ifjúsági Központ, Deák F. u. 6.)
A 2010. október 3. napjára kitűzött helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választásán Kisújszállás városban működő szavazatszámláló bizottságok választott tagjai, póttagjai 1. TEVK
KATolikus egyházközségeink F
2019. február hit vallás Egyházaink hírei KATolikus egyházközségeink F Gyóni KAToliKUs Egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón), vasárnap 9.00 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón)
Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása
Programajánló Szeptember 12-ig megtekinthető Előtéri fotókiállítás: Nyugat-nógrádi barangoló Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából
Szinyei Merse Pál: Parkban (részlet)
Szinyei Merse Pál: Parkban (részlet) Májusi Program HONVÉD KULTURÁLIS KÖZPONT 1899 óta a katonaközösségek szolgálatában Nyitva: minden nap 8-22 óráig 1143 Budapest, Stefánia út 34-36. Telefon: (1) 460
Bécsi út / Vörösvári út / Kamaraerdei Ifjúsági Park
41 villamos menetrend és vonal térkép 41 Bécsi út / Vörösvári út / Váltás Teljes Weboldal Nézetre A 41 villamos vonal (Bécsi út / Vörösvári út / )9 útiránya van. Az átlagos hétköznapokon az üzemideje:
Hűvösvölgy / Városház tér
56 villamos menetrend és vonal térkép 56 Hűvösvölgy / Városház tér Váltás Teljes Weboldal Nézetre A 56 villamos vonal (Hűvösvölgy / Városház tér)5 útiránya van. Az átlagos hétköznapokon az üzemideje: (1)
2017. ÉVI ESEMÉNYNAPTÁR BÁCSKOSSUTHFALVA
2017. ÉVI ESEMÉNYNAPTÁR BÁCSKOSSUTHFALVA A SZERVEZŐK FENNTARTJÁK AZ IDŐPONT ÉS A MŰSOR VÁLTOZTATÁS JOGÁT 2017. JANUÁR Január 14. szombat - Ady bál Január 22. vasárnap - VII. Vince napi venyigeszentelő
Péntek, 18 óra: bibliatanulmányozás + imaközösség (havonta egyszer) Márk evangéliuma tanulmányozása
Katolikus egyházközségeink F Egyházaink hírei református egyházközségeink Gyóni Katolikus Egyházközség A nagyböt 14-én hamvazószerdával kezdődik. Ez szigorú böjti nap, melyen 18 60 éves korig 35 veszünk
Gyóni ReforMÁTUS EgyHÁZközség
KatolikUS egyházközségeink F Egyházaink hírei református egyházközségeink Gyóni Katolikus EgyHÁZközség A nagyböt 14-én hamvazószerdával kezdődik. Ez szigorú böjti nap, melyen 18 60 éves korig 35 veszünk
forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március
forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptárja
A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014
A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 SZEPTEMBER Szeptember 16. kedd 18:00 Találkozás a festészettel I. Színek versek hangulatok: Hölgyek ecsettel és tollal Festménykiállítás
Hűvösvölgy / Móricz Zsigmond körtér M
61 villamos menetrend és vonal térkép 61 Hűvösvölgy / Móricz Zsigmond körtér M Váltás Teljes Weboldal Nézetre A 61 villamos vonal (Hűvösvölgy / Móricz Zsigmond körtér M)5 útiránya van. Az átlagos hétköznapokon
BERCZIK SÁRA BUDAI TÁNCKLUB 2018/2019. TANÉV I. FÉLÉV ÓRARENDJE MŰFAJONKÉNT
BERCZIK SÁRA BUDAI TÁNCKLUB 2018/2019. TANÉV I. FÉLÉV ÓRARENDJE MŰFAJONKÉNT MŰVÉSZI TORNA 15.15-16.00 ISKOLÁS (11-12 ÉVESEK) SZOLLÁS ERZSÉBET 16.15-17.00 ÓVODÁS (4-5 ÉVESEK) SZOLLÁS ERZSÉBET 17.00-17.45
DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN
DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN Dátum hét napja Program Szervező Helyszín 2019.02.7 Csütörtök Vámos Miklós: Legközelebb majd sikerül 2019.02.8 Péntek Világjárók Hátizsákkal Vietnámtól Mexikóig 2019.02.14.
egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET
egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:
Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok
Gyóni Napok 2019 október 14 27. Gyóni Napok 2019 október 14 27. Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára Pálinkásné Balázs Tünde alpolgármester Kőszegi
Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár évre
Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár 2019. évre Időpont Rendezvény Helye Jan. 04. Egy kis esti természettudomány Múzeumi rejtélyek Jan. 06. Újévi koncert a Táti Német Nemzetiségi Fúvószenekarral
A játszóház nyitvatartása. Helyszín:
A játszóház nyitvatartása 2018. 09. 03. 12. 31. Hétfôtôl péntekig: 09.00 18.00 Szombaton: 15.00 18.00 Vasárnap: 10.00 13.00 Játszóház hétköznap: 1000 Ft/gyermek/óra, utána minden megkezdett 30 perc 500
DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,
Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét
Forrás: www.starity.hu. Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptára 2014. szeptember
Forrás: www.starity.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptára 2014. szeptember Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptára
2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében
2016. Csobánka program A 2016. évi munkaterve tervezett szereplők időpont helyszín interaktív bábelőadás gyerekeknek, A magyar kultúra napja január 23. Nyáry Bernadett bábművész Farsangi kézműves foglalkozás
2015. évi rendezvénytervezet
2015. évi rendezvénytervezet Időpont Esemény megnevezése Rendező Helyszín Jan. 11. 9 óra Megemlékezés a Malenkij robot -ról JANUÁR Zebegény (a települések összevont Jan. 22. 14 óra Magyar Kultúra Napja
Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -
1. 5-2/2013 Terdik Ferenc Kossuth 2. 1 m3 2. 5-4/2013 Nagy Ferencné Kossuth 17. 1 m3 3. 5-5/2013 Cseh Gyula Kossuth 20. 1 m3 4. 5-6/2013 Lukács György Kossuth 38. 1 m3 5. 5-7/2013 Deák László Kossuth 49/b.
A TANÓRÁN KÍVÜLI EGYÉB FOGLALKOZÁSOK IGÉNYBEVÉTELÉNEK LEHETŐSÉGE. (Berettyóújfalui József Attila Általános Iskola székhelyintézmény)
A TANÓRÁN KÍVÜLI EGYÉB FOGLALKOZÁSOK IGÉNYBEVÉTELÉNEK LEHETŐSÉGE (Berettyóújfalui József Attila Általános Iskola székhelyintézmény) Csoport név Évfolyam Csoport típus Csoport vezetője Időpont Hely Matematika
Kulturális támogatás. A Pingvin diákújság kiadása. Latinovits Diákszínpad előadása. Szent Mihály Akadémia c. előadássorozat rendezése
1. 2. 3. Támogatott a Budai Ciszterci Szt. Imre Gimnáziumért a Budai Ciszterci Szt. Imre Gimnáziumért Támogatási cél Kulturális A Pingvin diákújság kiadása Latinovits Diákszínpad előadása Szent Mihály
Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére
PROGRAMJAINK: Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. Tel: 92/314-120, Fax: 92/815-522 E-mail: info@kereszturyamk.hu Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja
A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár programjai szeptember II. Rákóczi Ferenc Könyvtár
2019. szeptember 9 15. II. Rákóczi Ferenc Könyvtár Miskolc, Görgey Artúr u. 11. Szeptember 11., szerda 14.00 Mit Miskolc adhatott az elővárosainak is Kerekasztal-beszélgetés Miskolc város és a Miskolc
Komárom-Esztergom Megyei Tehetséggondozó és Léleksegítõ Alapítvány
Komárom-Esztergom Megyei Tehetséggondozó és Léleksegítõ Alapítvány "Az életben nem az jelenti a tragédiát, ha nem éred el a célokat, hanem, ha nincsenek céljaid. " Benjamin Elijah Mays 2011. március- május
KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program
KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program 10 - A Bocskai István Ált. Isk. és AMI fúvószenekarának és majorette csoportjának bemutatója - Bocskai István
Országos Könyvtári Napok 2014. október 13-20. A szentgotthárdi Móra Könyvtár programjai
MÓRA FERENC VÁROSI KÖNYVTÁR ÉS MÚZEUM SZENTGOTTHÁRD Országos Könyvtári Napok 2014. október 13-20. A szentgotthárdi Móra Könyvtár programjai Program: Versek és dalok a barátságról Alcím: Óvodás foglalkozás
MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.
MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye
EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK HIT VALLÁS
HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra Dabasi-Szőlők,
DEBRECENI NYÁRI EGYETEM
DEBRECENI NYÁRI EGYETEM Az anyanyelvi kultúra megőrzése idegennyelvi környezetben Grundtvig felnőtt tanulói műhely 2010. OKTÓBER 14 24. Október 14. csütörtök 12.00-14.00 Ebéd (Cívis Étterem) 14.00-16.00
RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS
Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi
Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok
Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november 20-ig. XV. Könyvszalon
Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok
Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. 05. 06. 07. 09. 12. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november
hétköznap között 4 Kard Eszter kerti munkákban segítés hétköznap között 2 Kard Eszter óvodás korú gyerekekkel foglalkozás
Intézmény időpont hány fő? mentor feladat 1 Batthyány Strattmann László vakok intézete előre egyeztetve 6 2 Befogadás Háza - Páty 3 4 5 6 7 8 Bolyai Gyermekotthon Berzno köz - kertrendezés Bolyai Gyermekotthon
KÖNYVTÁRAK AZ EMBERI KAPCSOLATOKÉRT Országos Könyvtári Napok 2013-ban október 7-13. Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Győr KÖNYVTÁRAK AZ EMBERI KAPCSOLATOKÉRT Országos Könyvtári Napok 2013-ban
Határozati javaslatok
Határozati javaslatok Határozati javaslat az 2. sz. melléklethez 1. /PJB/2017. (II. 20.) sz. határozat A Pénzügyi és Jogi Bizottság szavazattal az államháztartáson kívüli források (támogatások) átadásának,
DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra
Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2
EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS
2019. szeptember HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA SZEPTEMBER 15-TŐL ÉRVÉ- NYES MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra,
Időpont Esemény Helyszín Felelős 2014.02.hónap minden kedd, szerda, csütörtök. 2014.02.hónap Pszichológiai tanácsadás Kaposfő Ifjúsági Pont
Időpont Esemény Helyszín Felelős minden kedd, szerda, csütörtök Tanoda- Kézműves, Pályaorientáció, Tanulás technikai tréning Szenna Ifjúsági Farkas Gergely Pszichológiai tanácsadás Kaposfő Ifjúsági két
DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN Dátum hét napja Program Szervező Helyszín Kedd Farsangtemetés Pilisvörösvári Német Nemzetiségi
DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN Dátum hét napja Program Szervező Helyszín 2018.02.13 Kedd Farsangtemetés, Werischwarer Heimatwerk 2018.02.16 Péntek 3500 Km a Mária Úton 2018.02.17 Szombat Színház -Oscar