Doktoranduszok. Országos Szövetsége

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Doktoranduszok. Országos Szövetsége"

Átírás

1 Doktoranduszok Országos Szövetsége

2 ACTA DOCTORANDORUM 2016 Kiadja a Doktoranduszok Országos Szövetsége ISSN Szerkesztette: Kohus Zsolt

3 Tartalomjegyzék Lectori Salutem 3 A doktori képzés átalakításával kapcsolatos eredmények, megtett lépések.. 7 A DOSz tudományos osztályainak szerepe a doktoranduszok tudományos közösségi életében 10 Sikerek nemzetközi kapcsolatainkban - A Doktoranduszok Országos Szövetsége külkapcsolati tevékenysége 2016-ban 70 A DLA képzéssel kapcsolatos előrelépések. 73 Doktorandusz önkormányzatok finanszírozásával kapcsolatos megtett lépések. 75 A DOSz által elvégzett szociokulturális felmérés főbb eredményei a Magyarországon doktori képzésben résztvevő hallgatók bevonásával.. 79 A Magyar Doktorandusz Közösség A XIX. Tavaszi Szél Konferencia 102 DOSz Nyári tábori élmények Keszthelyről. 106 IV. Mérföldkő Konferencia, A DOSz Jogsegély-szolgálat működésével és fejlesztésével kapcsolatos koncepciók A DOSz pályázati sikerei a évben 119 Előremutató együttműködések Hazatérő tudás

4 Lectori Salutem! Ön a Doktoranduszok Országos Szövetségének annuális kiadványát, az Acta Doctorandorumot tartja kezében. Szervezetünk számára mindig örömteli esemény a kiadvány megjelentetése, hisz ez tulajdonképpen szervezetünk évkönyve. Jelzi számunkra, hogy ismét eltelt egy tartalmas év, számos élménnyel, rengeteg munkával, rendezvénnyel a hátunk mögött. A 2016-os év a Doktoranduszok Országos Szövetsége története során bizonyosan a kiemelkedő évek közé fog bekerülni, egy igazi újabb mérföldkőnek fog számítani. A doktori képzés tavaly elindított reformfolyamata az idei évben lezárult, melynek szervezetünk aktív kidolgozója, alakítója és képviselője volt. Az átalakítás következtében a képzési idő a korábbi három évről négy évre nő, míg ugyanilyen fontos eredmény, hogy a doktori ösztöndíjak jelentős emelésére is sor kerül. A 2016/17-es tanévtől kezdve a doktori képzésben részt vevő hallgatók az első két évben havi Ft ösztöndíjat kapnak, míg a sikeres komplex vizsga után, újabb két évre havi Ft ösztöndíjra számíthatnak. Úgy gondolom, hogy ez a 40 és 80%- os emelés átütő eredményt hozhat a képzés minőségének emelésében, a fokozatszerzési arány, valamint az attraktivitás növelésében, illetve a tehetségek elismerésében és kibontakoztatásában. A szervezet egész évben azon dolgozott, hogy a doktorandusz közösség számára a társadalmi és anyagi megbecsültséget elérje és a doktori képzés színvonalát tovább emelje, melynek köszönhetően jelentős minőségi szűrők is parallel bevezetésre kerültek a képzésbe. A doktori képzések kurrikulumreformját az egyes doktori iskoláknál kezdeményeztük, reményeink szerint egyre több iskola él majd ennek lehetőségével. Kemény munka volt, mely meghozta gyümölcsét. A Doktoranduszok Országos Szövetsége számára elsődlegesek tagjai, a fiatal kutatói társadalmat és a jövő értelmiségét alkotó doktoranduszok és doktorjelöltek. Mindezek után a szervezet tisztségviselői is nyugtázhatják, hogy megérte a rengeteg éjszakai és hétvégi munka, megérte a rengeteg utazás, telefon és váltás, az erőfeszítések eredményeket hoztak. 3

5 A nagy képzési reform mellett természetesen folyamatosan láttuk el további feladatainkat is. Kiemelten segítettük év közben az intézményi doktorandusz önkormányzatok megalakulását, melynek köszönhetően idén újabb egyetemi képviseletek jöttek létre és csatlakoztak szervezetünkhöz. Az önkormányzatok finanszírozási kérdéseinek jogszabályi keretek között történő rendezése a jövő nagy feladata lesz, melyre szakmai dokumentumokat készítettünk elő az év során. A tudományszervezési tevékenységünk soha nem látott méreteket öltött. A szervezet által működtetett tudományos osztályok folyamatosan erősödtek, sikerült taglétszámukat növelni és közel félszáz színvonalas rendezvényt megszervezni. Az osztályok elindultak a saját lábra állás útján, utánpótlásukat folyamatosan biztosítani tudják és önálló pénzügyi forrásokat is megteremtettek. Fontos feladat lesz a jövőben is a tudományos közösségek mentorálása és fejlesztése, hiszen ők adják a szervezet lelkét és igazi értékét. Ezúton is köszönöm valamennyi osztálytagunknak és vezetőiknek, hogy együtt alakíthatjuk a Szövetséget, hogy számos munkahelyi és magánéleti feladatuk mellett erre is szánnak időt és energiát! Tesszük mindezt a magyar tudomány és a felsőoktatás érdekében egy csapatként, hisz szervezetünk mottója is ezt fejezi ki: Közösség a tudományért. Örömmel jelenthetem, hogy sikeresen bonyolítottuk le hagyományos nagyrendezvényünket, a Tavaszi Szél multidiszciplináris konferenciát, ezúttal az Óbudai Egyetemen. Úgy gondolom, hogy a mintegy 600 résztvevő maradandó szakmai és kulturális élményekkel térhetett haza. Szintén nagy sikerrel szerveztük meg az immár hagyományosnak számító Nyári Tábor rendezvényünket is, mely idén a Pannon Egyetem szervezésében, Keszthelyen került megvalósításra. A rendezvényen a doktori képzésről, a Jogsegély-szolgálatról, az ösztöndíjakról, nemzetközi és hazai lehetőségekről, továbbá önmenedzselési lehetőségekről hallhattak a résztvevők. Szintén rendkívül sikeres rendezvény volt év végén a IV. Mérföldkő Konferencia, a Szegedi Tudományegyetem szervezésében, melynek keretében szakmai workshopokat szerveztünk tagintézményeink, osztályaink számára és közösen határoztuk meg a Szövetség jövőbeni feladatait. 4

6 A két fő tevékenységünk, az érdekképviselet és a tudományszervezés mellett az év során természetesen további feladatokat is elláttunk és más terveket is megvalósítottunk. A nemzetközi ügyeket tekintve sikerült az európai doktorandusz ernyőszervezet, a EURODOC elnökségébe egyedüli tagállamként két elnökségi tagot delegálnunk és megvalósítás alatt van az ún. DOSz nagyköveti rendszer kiépítése, melynek lényege, h ogy a külföldön kutató doktoranduszok számára, tapasztalt, hosszabb ideje kint élő kollégák nyújtsanak, nyújthassanak segítséget, támogatást. Folyamatosan fejlődtek emellett kapcsolataink a határon túli magyar doktorandusz szervezetekkel, a Magyar Doktorandusz Közösség tagjaival. A nemzetközi kapcsolatok építése mellett kiemelt figyelmet fordítottunk természetesen a hazai potenciális partnerekkel való együttműködés kialakítására. A kormányzattal az ősz folyamán stratégiai partnerségi megállapodást kötöttünk, mely úgy gondolom, hogy az eddigi eredményeink elismerését jelenti és a további hatékonyabb képviseleti munkát szavatolja. Közös gyakornoki rendszert indítottunk a Belügyminisztériummal és a Külgazdasági és Külügyminisztériummal. További együttműködési megállapodásokat készítettünk elő a Nemzetgazdasági Minisztériummal, a Földművelésügyi Minisztériummal és az Igazságügyi Minisztériummal. A szervezet kommunikációja is továbbfejlődött számos megjelenésünk volt mind az állami, mind a kereskedelmi média körében. Az ősz folyamán országszerte intézményi fórumokat szerveztünk, hogy megismertessük az új képzés részleteivel és a helyi és országos érdekképviseletek munkájával a doktori képzésben résztvevő hallgatókat. Ezen eredményeket kizárólag stabil alapokon nyugvó szervezettel lehetett elérni. A gazdálkodásunk az egész év során kiegyensúlyozott volt, pályázati tevékenységünk pedig rendkívül aktív. Jogsegély-szolgálatunk magas szakmai színvonalon látta el a doktorandusz kollégák által felvetett jogi problémákkal kapcsolatosan felmerülő ügyeket, melyekből az idei évben, az új képzés indulásának köszönhetően akadt bőven feladat. Az elnökség és a titkárság valamennyi tagja szinergikusan tudott együttműködni az egész év során. Ilyen háttér nélkül nem is lehetett volna megvalósítani elképzeléseinket, köszönöm ezért ezúton is valamennyi kollégám munkáját. 5

7 Kedves Olvasó! Bízom benne, hogy az évkönyvben leírtak kellő mértékben bizonyítják az Ön számára is, hogy a Doktoranduszok Országos Szövetsége egy rendkívül értékes, Magyarország és a tudomány fejlődéséért dolgozó, ambiciózus KÖZÖSSÉG. Nem véletlen a nagybetű használata, hisz az egész szervezet, kedves Doktorandusz Kollégák, elsősorban Önökért van és Önökkel együtt tudtuk megvalósítani a terveinket. A DOSz vár minden kollégát a közösség tagjainak sorába, aki részese szeretne lenni, egy olyan ambiciózus társaságnak, amely alapvetően határozza majd meg a magyar tudományos élet elkövetkezendő évtizedeit. Széchenyi István időtálló gondolataival búcsúzom a kedves Olvasótól és egyben mutatok irányt a Doktoranduszok Országos Szövetsége jövőbeni tagjai számára: A tudományos emberfő mennyisége a nemzet igazi hatalma. Kellemes olvasást kívánok! Üdvözlettel: Dr. Keresztes Gábor s.k. elnök Sopron, november 28. 6

8 A doktori képzés átalakításával kapcsolatos eredmények, megtett lépések Az elmúlt évek során a Doktoranduszok Országos Szövetsége kezdeményezője és elindítója volt azoknak a változásoknak, amelyek a magyarországi doktori képzés reformját eredményezték. A képzés átalakításával kapcsolatos egyeztetések 2015 tavaszán kezdődtek meg. A tárgyalások a Felsőoktatási Kerekasztal keretei közt zajlottak, ahol a DOSz a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával van jelen, s amelynek vezetője Prof. Dr. Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár tavaszán a Kerekasztal több ponton is javasolta a Nemzeti felsőoktatásról szóló évi CCIV. törvény módosítását, ezek egyike a doktori képzés átalakítása volt. A módosítás időszerőségét indokolta, hogy a 2016 szeptemberétől átalakult rendszer 1993 óta működött, s számos ponton bizonyult problémásnak. Ezek közé tartozik az alacsony fokozatszerzési arány, az országos sztenderdek hiánya, a doktorjelöltek rendezetlen jogi státusza és az alacsony ösztöndíj is. A törvénymódosítással a következő változások léptek életbe 2016 szeptemberétől, felmenő rendszerben: - A képzés hossza három évről négy évre módosul. Az első két év a képzési és kutatási szakasz, amelynek lezárásaként és a kutatási és disszertációs szakasz megkezdéseként komplex vizsgát kell teljesíteni, amely értékeli a tanulmányi és kutatási előmenetelt. - A képzési és kutatási szakaszban minden kötelező és ajánlott tárgyat le kell hallgatni, ugyanakkor fontos, hogy az első két év során is kötelező a kutatási munka. - A szigorlat helyét átveszi a komplex vizsga, amely során a doktori iskola által létrehozott bizottság számonkéri a tárgyi tudást és a kutatás előrehaladását. Sikeres komplex vizsga esetén a doktorandusz automatikusan felvételt nyer a második kétéves ciklusra. - A második két év indokolt esetben még egy évvel meghosszabbítható, erre az időszakra azonban nem jár ösztöndíj. - A fokozatszerzési eljárás menete nem változik. 7

9 - A képzés végén kötelező a disszertáció leadása, visszafizetési kötelezettség azonban nem terheli a doktoranduszokat, a disszertációt le nem adó doktoranduszok után fizetett normatívát a fenntartó a felsőoktatási intézmény következő évi költségvetéséből levonhatja. Ezáltal a témavezetők, a doktori programok és a doktori iskolák vezetőinek felelőssége jelentősen nő a kiválasztás és a teljesítményértékelés terén is. - A doktori képzés reformjának további fontos eleme az ösztöndíjak növelése. Mivel az elmúlt években ez az összeg messze elmaradt a diplomás kezdőfizetésektől, mind a doktori képzés presztízsének és attraktivitásának biztosítása, mind a magasan képzett fiatal kutatók kivándorlásának szempontjából sürgető volt a probléma megoldása. A törvénymódosítás alapján az állami ösztöndíjas doktoranduszok a képzés első két évében havi , a második két évben havi forint juttatásban részesülnek. Sikeres fokozatszerzés esetén egyszeri forint jár. A doktori képzés során elnyerhető teljes összeg így a korábbi képzésben elérhető összeg több mint kétszerese. A doktori képzés rendszerének átalakítása egyértelmű sikerként könyvelhető el, azonban számos megoldásra váró problémát is felvet. Az elkövetkező időszak legfontosabb feladata az új rendszer gyakorlati megvalósításának nyomonkövetése A szerkezeti reformot egyelőre nem követte tartalmi reform, holott más európai országok képzésében számos követendő példát találhatunk januárjában a DOSz elnöksége összeállított egy részletes anyagot a doktori képzés tartalmi átalakítására vonatkozóan. A dokumentumot véleményezték az egyetemek doktorandusz önkormányzatai és a DOSz tudományos osztályai is, februárban pedig nyílt workshop keretei közt vitatták meg. Bár a kidolgozott koncepciót több doktori iskola is alkalmazta az elmúlt időszakban, ez csupán ad-hoc jelleggel történt meg, ami a képzés általános minőségfejlesztéséhez nem elegendő. A legfontosabb kitűzött cél a gyakorlati, jól transzferálható kutatói kompetenciák beépítése a doktori tantervekbe, a szűkebb szakterület alaposabb megismerése és a doktorandusz-témavezető-doktori iskola közötti kapcsolat intenzívebbé tétele. A javaslatcsomag három fő modult tartalmaz, amelyet a doktoranduszok a legfontosabbnak ítéltek meg, tudományágtól függetlenül. (1) Academic writing (magyar és idegennyelven), információkeresés, tudományos kommunikáció és tudományetika. Szükségesnek tartjuk az írott és szóbeli tudományos műfajok technikáinak magas szintű oktatását, emellett a legmodernebb eljárások és programok nagyban segítik a kutatást és a publikálást, amely a doktori 8

10 fokozatszerzést követően is az egyik fő tevékenység marad, függetlenül a munkaerő piaci elhelyezkedéstől. (2) Felsőoktatás-pedagógia: célja, hogy a leendő oktatók (akik jelentős része már doktori tanulmányai alatt is folytat oktatói tevékenységet) eredményesebben, hatékonyabban tudjanak eleget tenni pedagógusi kötelezettségeiknek. A modul közvetett eredménye az egyetemi tudástranszfer jobb megvalósulása, ezáltal a hallgatói lemorzsolódás csökkenése. (3) Pályázatírás, vállalkozásfejlesztési ismeretek, projekt- és innovációmenedzsment: célja a doktori életpálya nemzetközi viszonylatban legdinamikusabban fejlődő szektorának támogatása, a doktori képzőhelyeken felhalmozott tudás visszaforgatása a gyakorlatba, a tudásalapú gazdasági folyamatok elősegítése. További problémát jelent a megnövelt ösztöndíjak által kiváltott bérfeszültség. A reform hatására az oktatói, kutatói és dolgozói bérek többlépcsős növelése várható az egyetemeken, ám a tanársegédi és adjunktusi fizetések még mindig elmaradnak az újonnan bevezetett ösztöndíjaktól. Szintén megoldatlan probléma, hogy a felsőbb éves doktoranduszok ösztöndíja továbbra is forint, ráadásul ők viselik az oktatási és adminisztrációs terhek nagyobb részét is a doktori iskolákban. Néhány egyetem saját kiválósági keretéből az ő számukra külön támogatási rendszert hozott létre, azonban ez nem általános tendencia az országban. A DOSz további célja az állami ösztöndíjas doktoranduszok szociális juttatásaink rendezése. Látható, hogy a 2015-ben megkezdődött egyeztetések alapján 2016 szeptemberéről felmenő rendszerben bevezetett doktori reform számos pozitív változást eredményezett. Ugyanakkor fontos szem előtt tartanunk a még rendezés előtt álló kérdéseket, hogy a további egyeztetések során is eredményesen képviselhessük a doktoranduszuk érdekeit, különös tekintettel a részletszabályok kidolgozására, a curriculum-reformra és a szociális helyzet biztosítására. Asztalos Katalin, a Doktoranduszok Országos Szövetsége elnökségi tagja dr. Kőmíves Péter Miklós, a Doktoranduszok Országos Szövetsége általános elnökhelyettese 9

11 A DOSz tudományos osztályainak szerepe a doktoranduszok tudományos közösségi életében A Nemzeti felsőoktatásról szóló évi CCIV. törvény hatályba lépésével a Doktoranduszok Országos Szövetsége immár köztestületi formában működő érdekképviseleti szervezetként végzi munkáját. A megújuló szervezet fontos feladatának érezte, hogy érdekképviseleti szerepén túl tudományszervezési munkát is végezzen. A Doktoranduszok Országos Szövetségének 20+1 tudományos osztálya kezdte meg működését az elmúlt három évben. A pillanatnyi adatok szerint a 25 tudományágat megjelenítő 18 tudományos osztály alkotta rendszer több mint 100 doktori iskolából érkező mintegy 600 főt foglal magába. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt 3 évben közel megduplázódott taglétszámunk. Elmondható, hogy a DOSz rendelkezik egy maga nemében egyedülálló, jelentős szellemi tőkét összefogó, saját tudományos hálózattal és közösséggel. A tudományos osztályok megszervezése alapjaiban változtatta meg a DOSz arculatát. A tudományszervezés központi szerepet kapott, hiszen a Doktoranduszok Országos Szövetségében azok a fiatal tudósok, vezető értelmiségiek dolgoznak, akiknek kutatásai, illetve az azok nyomán megfogalmazódott tudományos eredmények olyan értékek, amelyekre az ország mindenkori közéleti vezetése, gazdasági szereplői, akadémiai szakemberei, a piac, a piacok szereplői nagy érdeklődéssel tarthatnak számot. A 2016-os évben a tudományos osztályok közel 50 rendezvényt bonyolítottak le a Nemzeti Tehetség Program támogatásával. A rendezvények, workshopok során nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy szakmailag színvonalas és kifogástalan programokat valósítsanak meg. A programok hozzásegítették a résztvevő doktoranduszok doktori tanulmányaik jövőbeni sikeres befejezéséhez azáltal, hogy lehetőségük nyílt szakmai kapcsolatok építésére, illetve a kutatási témájukban publikálásra. Idén is számos visszatérő résztvevőnk, előadónk volt, és a visszajelzések alapján sokan szívesen részt vennének a következő évi programokon is. A pozitív tapasztalatokat támasztja alá az is, hogy a megvalósult rendezvények során folyamatos bővültek a tudományos osztályok is. Szabó Katalin A Doktoranduszok Országos Szövetsége elnökségi tagja 10

12 Agrártudományi Osztály A DOSz Agrártudományi Osztálya egyre növekvő és aktívabb tagsággal rendelkezik, mely jól mutatja azt, hogy az elmúlt években több, nagyon sikeres kezdeményezést és rendezvényt is maga mögött tudhat. Az osztály elnöke Szabó Péter, a Pannon Egyetem Festetics Doktori Iskolájának PhD hallgatója. Az osztály két további tisztségviselőt is megválasztott: Kálmán Ákos a szervezet alelnöke, Keszte Szilvia pedig a kommunikációért felelős referensi tisztséggel járó feladatokat látja el. PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK AZ AGRÁRIUMBAN KONFERENCIA A Doktoranduszok Országos Szövetsége Agrártudományi Osztály és a Földművelésügyi Minisztérium Mezőgazdasági Főosztály szervezésében került megrendezésre a "Pályázati lehetőségek az agráriumban" című konferencia január 29-én a Földművelésügyi Minisztérium Darányi Ignác termében. A konferencia fővédnöke nem kisebb személy, mint Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter volt. Dr. Fazekas Sándor köszöntőjében arról beszélt, hogy a magyar mezőgazdaságban megkezdődött fejlődés, megújulási folyamat folytatódjon, tudományos kutatói munkára és fejlesztésekre van szükség. Hozzátette: a magyar állam pedig a rendelkezésre álló eszközökkel ezt a tevékenységet segíti. A földművelésügyi miniszter szavai szerint minden gazdasági területen szükséges az újító szellem, az innováció, és ennek alkalmazásában főként a fiatalok járnak az élen. Ezért a fiataloknak lesz munkájuk és sok feladatuk a magyar mezőgazdaságban. A rendezvényen részt vett és felszólalt Feldman Zsolt, agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár is, aki plenáris előadásában kiemelte: a magyar mezőgazdaságnak jól képzett, magas szakmai szinten álló fiatal szakemberekre van szükség, akik a tudás előállításában és közvetítésében is szerepet tudnak vállalni. Nagy megtiszteltetés volt számunkra az is, hogy Gyuricza Csaba, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elnöke, egyetemi tanár is elfogadta felkérésünket. Plenáris előadásában emlékeztette hallgatóit: jelentős, mintegy 12 ezer milliárd forint forrás áramlik Magyarországra között az unióból. Ebből mintegy 5700 milliárd forint, ami célzottan a mezőgazdaságot és a vidékfejlesztést szolgálja majd. Így a Magyarország 11

13 számára 2020-ig rendelkezésre álló uniós forrásnak több mint 30 százalékát a mezőgazdaságban és a vidékfejlesztés területén lehet elkölteni. A konferencia további programjában Dr. Juhász Anikó az Agrárgazdasági Kutató Intézet főigazgatója a Horizont 2020 programban elérhető lehetőségekről és célokról beszélt. Dr. Pesti Csaba, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara igazgatója a NAK tevékenységét, és a falugazdász hálózatot mutatta be. Dr. Olasz Ferenc, a NAIK igazgatója a szervezetet és a fiatal kutatók lehetőségeiről beszélt. Dr. Weisz Miklós, az AGRYA társelnöke a fiatal gazdák lehetőségeit mutatta be. Zádor Tamás pályázati tanácsadó a pályázatírás gyakorlatáról tartott előadást, míg a konferencia zárásaként - Jancsó Mihály és Székely Árpád a NAIK kutatói utánpótlást elősegítő programját mutatták be. A rendezvény sikerét jól mutatta, hogy a konferencia közel telt ház előtt zajlott, illetve a sajtó nagyfokú érdeklődése is ezt a tényt támasztja alá. VIDÉKFEJLESZTÉS A MURAVIDÉKEN HATÁRON TÚLI KONFERENCIA A Doktoranduszok Országos Szövetsége Agrártudományi Osztály szervezésében került megrendezésre a "Vidékfejlesztés a Muravidéken" című konferencia április 2-án a lendvai Bánffy-Központban. A konferencia célja egyrészt az volt, hogy a tanácskozással a DOSz is hozzá tudjon járulni a Muravidék fejlődéséhez, versenyképességének növeléséhez. Másrészt pedig az, hogy elősegítse a kétoldali kapcsolatok kialakítását, hiszen mai világunkban az együttműködésnek kulcsfontosságú szerepe van. A konferencia alapvetően a térség, a muravidék vidékfejlesztési lehetőségeivel foglalkozott, ezen belül kiemelten a mezőgazdasággal, illetve a turizmussal. A konferenciát megtisztelte jelenlétével Dr. Mezei Dávid Csaba, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztési stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára is. Mezei Dávid előadását az agrárium, az élelmiszeripar helyzetének ismertetésével kezdte. Mezei Dávid a magyar vidékfejlesztési programot is bemutatta. Előadásában elmondta, hogy a Közös Agrárpolitika első pillérének forrásait növelni tudtuk, míg a vidékfejlesztési programban kismértékű csökkenés figyelhető meg a forrásokat tekintve. Kiemelte, hogy a támogatás 44%-át beruházásokra lehet felhasználni annak érdekében, hogy növeljük a mezőgazdaság versenyképességét, kifejezetten az intenzív ágazatokban. Dr. Göncz László, szlovén nemzetiségi országgyűlési képviselő is köszöntötte a rendezvény résztvevőit. Dr. Göncz László elmondta, hogy míg Magyarország agrár-országként szerepel máig is a köztudatban, addig Szlovénia egészére inkább az erdőgazdálkodás jellemző, hiszen az ország területének 60% erdőterület. Muravidék viszont azon része Szlovéniának, 12

14 amely egyértelműen agrár-jellegű, mely szerves része a Kárpátmedencének, a történelmi Magyarországnak. Az eseményről a szlovén, a magyar, és a határon túli média is beszámolt. Mozgóképes anyaggal jelentkezett a szlovén RTV, illetve a Hidak, jelen volt a Muravidéki Magyar Rádió, mely két műsorában is beszámolt a konferenciáról. JÖVŐBENI TERVEK, ESEMÉNYEK A DOSZ Agrártudományi Osztálya hagyományt kíván teremteni: a Kutatás-fejlesztés - innováció az agrárium szolgálatában című tudományos kiadványban össze szeretnénk foglalni a Magyarországon folyó agrárkutatásokat, bemutatni a legújabb technológiákat. A készülő kiadványunkban teret adnánk a legfrissebb kutatási eredmények publikálására is, természetesen szigorú lektorálási folyamatot követően. Bízunk benne, hogy kiadványunk hozzájárul a magyar kutatásfejlesztés és innováció sikerességéhez. Az Agrártudományi Osztály folytatni szeretné sikeres rendezvényeinek sorát is, így november 29-én rendezi meg a Nemzetközi Szőlő Szaporítóanyag Termelői Konferencia és Kiállítást Keszthelyen. A rendezvény fővédnöke Gál Péter, eredetvédelemért felelős helyettes államtitkár lesz. A rendezvény a szőlőszaporító alapanyag és a gyökeres szaporítóanyag termesztők, forgalmazók, kutatók és fejlesztők nemzetközi fóruma, melynek célja az ágazat korszerűsítése, a kiemelten magas biológiai értékű tesztelten vírusmentes szőlő szaporítóanyag előállítás fejlesztése. A rendezvény a Doktoranduszok Országos Szövetsége Agrártudományi Osztálya főszervezésében valósul meg. A rendezvény partnerei a Pannon Egyetem Georgikon Kar, a Magyar Szőlőszaporítóanyag Termesztők Szövetsége, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa és MTA Kertészeti és Élelmiszer-tudományi Bizottság Szőlőtermesztési és Borászati Albizottsága és az MTA PAB Kertészeti Munkabizottsága. 13

15 Alumni Osztály Az DOSz Alumni Osztály 2015-ben alakult meg három fővel. Jelenleg az alapító elnök mellet kilenc végzett doktor alkotja az osztályt. Az osztály elsődleges célkitűzése, hogy a DOSz szervezeti értékeit ötvözze a doktoranduszok oktatási és kutatási értékeivel. Ebben a törekvésben jelentős szerepet játszik a DOSz volt doktoranduszaival történő kapcsolattartás, amely a múlt értékeit összeköti a jövőben elérendő eredményekkel. További célok között szerepel, hogy az osztály tagsága összefogja, és ez által erősítse ezt a közösséget, és lehetőséget biztosítson a kapcsolattartásra azon doktoranduszokkal, akikkel a tudományos osztályok keretein belül működtek közre. Hangsúlyos szerepet kap az összefogás, amely a doktori fokozattal rendelkező volt doktoranduszokat ösztönzi a további kapcsolattartásra a DOSz tudományos osztályainak tisztségviselőivel és tagjaival. Az DOSz Alumni Osztály e céljai elérésének érdekében rendezvényeket, tudósesteket és konferenciákat szervez. Az osztály működése merőben eltér a DOSz tudományos osztályainak működésétől. Elsődlegesen figyelembe kell venni, hogy az osztályba olyan személyek kérhetik felvételüket, akik már rendelkeznek doktori fokozattal. Az osztály tagsága egy úgynevezett mentori tevékenységet is be kíván tölteni azáltal, hogy lehetőséget biztosít arra, hogy a doktorandusz iskolákba tanuló hallgatók segítségért fordulhassanak az osztály tagjaihoz a sikeres doktori védés véghezvitele érdekében. Terveink között szerepel, hogy időközönként tudós estek és műhelybeszélgetések keretén belül számoljunk be az elért eredményekről, terveinkről, céljainkról. Fontos, hogy az osztály doktorai a DOSz által szervezett rendezvényeken is jelen legyen és, hogy a tudományos osztályok tagsága is megismerhesse kutatásainkat és átadhassuk oktatói tapasztalatainkat. A Fiatal Tudós Estek elnevezésű programsorozat keretében december 21-én, három tudományos előadás hangzott el az osztály tagjai részéről. A Doktoranduszok Országos Szövetség, Alumni Osztályának szervezésében június 9-én a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Ludovika főépület, Zrínyi termében tartott könyvbemutatón mutatta be a Studia Doctorandorum Alumnae-Válogatás a DOSz Alumni Osztály tagjainak doktori munkáiból 14

16 c. doktori munkák válogatás kiadványát. A két kötetes könyvben öt volt doktorandusz doktori disszertációjának monográfiája kapott helyet. Terveink a 2017-es évre vonatkozóan: A DOSz pályázatán elnyert pályázati összeg erejéig tovább kívánjuk folytatni az osztálytagok publikációból összeállított kiadványkötet megjelentetését. A kötet a Studia Doctorandorum Alumnae c. tudományos kötet folytatása lesz, amelyben a legfrissebb kutatási eredmények publikálására törekszünk továbbra is. A kötetet a megjelenést követően egy akadémikus mutatja majd be, amely bemutató keretében a szerzők is kifejthetik véleményüket a kutatási eredményeket illetően. Biológiai és Kémiai Tudományok Osztály A Biológiai és Kémiai Tudományok Osztálya október 17-én alakult meg mint az egyik legifjabb tudományos DOSz tudományos osztály. Az osztály szervezeti és tudományos programjainak célja, hogy mind a biológiai, mind a kémiai, mind pedig a környezettudományi doktori iskolák hallgatói, vagy e tudományágak határterületeivel foglalkozó doktori iskolák hallgatói számára is lehetőséget adjon a tudományszervezésben folyó munkába való bekapcsolódásba. Az osztály hét fiatal hallgatóval alakult meg, amely létszám már kibővült az eltelt időszak alatt. A hallgatók nagy létszámban a Szegedi Tudományegyetemről jöttek és képviselik tudományterületüket, de a Szent István Egyetemről, a Pannon Egyetemről, a Nyugat-Magyarországi Egyetemről és a Babeș-Bolyai Tudományegyetemről (Románia) is van tagunk. A tagok főleg a Biológia Doktori Iskolákból és a Környezettudományi Doktori Iskolákból kerülnek ki, de van Kémiai Doktori Iskolából érkezett tagunk és Vegyészmérnöki Doktori Iskolából érkezett tagunk is. A Biológiai és Kémiai Tudományok Osztályának egyik legfőbb célja, hogy a két nagy tudományterület között megteremtse a szakmai kapcsolatok kiépítését, közös programok szervezését és a meglévő hagyományok ápolását, továbbá elősegítse a fontosabb hazai biológiai és kémiai, illetve környezettudományi szakmai szervezetekkel történő kommunikációt és tapasztalatcserét. A doktoranduszok és az akadémiai intézetekben dolgozó fiatal kutatók számára kiemelkedően fontos, hogy kutatásaikat és eredményeiket nemzetközi szinten is bemutathassák, közös témákon és projekteken keresztül hasznos, személyes kapcsolatokat alapozhassanak meg. 15

17 Célunk a doktoranduszok körében elősegíteni az ilyen irányú szerveződések létrehozását, másrészt a nagy beruházási igényű kutatásokban fontos, hogy megteremtsük a lehetőséget más intézetek infrastruktúrájának megismerését, vagy akár használatát is. Támogatni szándékozunk minden olyan kezdeményezést, amely ezen eszközök, kutatások megismerését például tanulmányutak szervezését jelenti. Lehetőséget kívánunk teremteni a doktoranduszok számára, hogy megismerjék más intézetek tevékenységét éves intézeti nyílt napok szervezésével, akár későbbi posztdoktori álláslehetőségek bemutatása okán is. MEGÚJULÓ ENERGIÁK NYOMÁBAN WORKSHOP A DOSz Biológiai és Kémiai Tudományok Osztálya november 6-án, a Szegedi Tudományegyetemen megszervezte Megújuló Energiák Nyomában címet viselő workshopját. A rendezvényen az osztály különböző egyetemekről érkező tagjai számára betekintést kívántunk nyújtani a Szegedi Tudományegyetem Biotechnológia tanszékén folyó kutatási munkákba, melyben kiemelt szerepet tölt be a biogáz előállításának lehetősége különböző hulladékokból. Jelentőségét az adja, hogy az Európai Unió kiemelt stratégiaként tekint a megújuló energia ágazatára, amelynek köszönhető az EU Zöld gazdaság kiépítésére és fejlesztésére vonatkozó rendelete is. Ennek fontos eleme, hogy a jelenleg használt fosszilis energiahordozókat megpróbáljuk kiváltani olyan alapanyagokból előállítható energiával, amellyel a környezet további terhelését és a káros vagy éppen nem kívánatos, ipari méretű környezetszennyező hatásokat minimalizáljuk, melyek jellemzően a fosszilis tüzelőanyagok kitermelése során jelentkeznek. A biogáz előállításával lehetőségünk adódik a földgáz kiváltására megfelelő mennyiségű előállított biogáz esetében, illetve a biogáz előállításával a főleg szerves lebomló hulladékok ártalmatlanítása és hatékony kezelése is megvalósíthatóvá válik. A rendezvény november 6-án péntek délelőtt kezdődött, amelynek megnyitóbeszédét Szélpál Szilárd a Doktoranduszok Országos Szövetségének Biológiai és Kémiai Tudományok Osztálya elnöke mondta el. A megnyitóbeszédben sor került a DOSz, mint a doktorandusz hallgatók érdekvédelmi szervezetének a tudományos közösség formáló szerepének a bemutatása és ezután magának a tudományos osztálynak a bemutatása is. Ezt követően Dr. Wirth Roland tartotta meg prezentációját a saját kutatási témájában és elemezte annak a gazdasági és társadalmi hatásait is. Az előadás segítségével bepillantást nyerhettünk a metagenomikába, a gének közösségébe, amelynek segítségével feltárhatóvá válik a sokféle eddig azonosítatlan biogáztermelő mikroorganizmus világa. 16

18 Az előadást követően a hallgatóság részéről kérdések következtek. A kérdések után egy interaktív szakmai vita vette kezdetét, amelynek keretében minden doktorandusz hallgató és jelenlévő érdeklődő elmondhatta véleményét és saját kutatási tapasztalatait a témával kapcsolatban. A rendezvény zárásaként az SZTE TTIK Biotechnológia tanszékének laborkapacitását tekintettük meg, amelynek keretében a fontosabb laboreszközök bemutatása és használatuk, alkalmazási és mérési lehetőségeik bemutatása történt meg. A rendezvény zárásaként a tudományos osztály elnöke megköszönte a hallgatóság érdeklődését és a meghívott szakember előadását. A workshop sikeresnek bizonyult, hiszen a résztvevők olyan eljárásokat és technológiákat ismertek meg, melyekkel modern körülmények között lehet előállítani zöldnek tekinthető, tehát megújuló energiát speciális energiatermelő baktériumok felhasználásával. Érdekes tanulságokkal szolgált, hogy az egyetemen milyen előremutató kutatásokat folytatnak, amelyek világviszonylatban is élenjárónak számítanak. Az előadást követő interaktív beszélgetésben további érdekes részletekre derült fény a technológia alkalmazási lehetőségeinek tekintetében, és a költségvonzatát illetően is. Sajnos jelenleg még olyan világpiaci tendenciák uralkodnak, hogy az így előállított biogáz nem tudja felvenni a versenyt a földgázzal, de az EU-s szabályozásoknak és stratégiáknak köszönhetően ez akár már a közeljövőben változhat is. Az előadás utáni laborbejárásnál megtekinthettük azokat a modernnek számító laboreszközöket, szekvenáló berendezéseket, amelyekkel jelen kutatásokat folytatják. Érdekes és hasznos élményekkel és tapasztalatokkal mehetett mindenki haza és adott esetben kaphatott ötletet vagy bizonyos problémákra megoldási lehetőséget saját kutatásaiban. Filozófiatudományi Osztály A DOSz Filozófiatudományi Osztálya 2013 júniusában alakult meg az ELTE BTK Filozófia Intézetében és azóta is sikeresen működik 52 taggal. A Filozófiatudományi Osztály elsődleges és magától értődő célkitűzése a szakterületen munkálkodó doktoranduszok, illetve doktorjelöltek integrációja. Éppen ezért az osztály olyan, a tehetséggondozást biztosító szakmai fórumok megteremtésén dolgozik, mely az összes doktori iskola doktorandusz hallgatója számára lehetőséget nyújt a fejlődésre és a bemutatkozásra. Egyrészt konferenciákat szervezünk, másrészt publikációs lehetőséget biztosítunk, harmadrészt pedig közösséget építünk. 17

19 Formális és informális közösségépítésre is nagy hangsúlyt fektetünk a hatékony szakmai együttműködés elősegítéséért. A Facebookon csoportot hoztunk létre az osztálytagok számára, ahol folyamatosan kirándulásokat, szakmai programokat és tábor felhívásokat osztunk meg. Osztályunk elnöke a 2016/2017-es tanévben Hendrik Nikoletta (ELTE BTK), alelnökei Eged Dalma (SZTE BTK) és László Laura (ELTE BTK). Tanácsadónk Nemesi Nikoletta (PTE BTK) volt elnök, kommunikációs referensünk Rosta Kosztasz (ELTE BTK) alapító elnök, rendezvény referensünk Szabó Ferenc (SZTE BTK), leendő tudományos referensünk pedig Paár Tamás (PPKE BTK). 2015/2016. TANÉV EREDMÉNYEK A DOSz Filozófiatudományi Osztály számára az elmúlt tanév rendezvényekben gazdag volt, ugyanis megtartottuk a Feminista workshopunkat a Central Médiával együttműködésben, a Fiatal Tudósok Estjét az ELTE BTK épületében, a Filozófia publikáció workshopunkat a Kossuth Klubban, és Az ismeretlen harmadik Konferencia a fordításról című rendezvényünket a Szegedi Tudományegyetemen. Immár harmadszorra rendeztük meg az Ütközéspontok konferenciánkat, ez alkalommal a Budapesti Műszaki Egyetemen. Az Ütközéspontok 3. két napja alatt összesen 170 fő vett részt a konferencián, amely rekordnak számít a konferencia történetében és az egyik legnagyobb magyarországi filozófia konferenciává emeli a rendezvényünket. A sikeres események mellett kiadtuk az Ütközéspontok 2. konferenciához tartozó kötetet a szegedi Különbség folyóiratban, amelyhez kötetbemutatót is szerveztünk. 2016/2017. TANÉV TERVEK szeptember - Doktori iskola előadások és új tagok toborzása Egy évvel korábban már sikerrel tartottunk doktori iskolai előadást, ahol három új tagja is lett az osztályunknak. Ugyanezt megismételtük szeptemberében az ELTE és a BME elsőéves doktorandusz beiratkozásainál, amelynek köszönhetően tíz új taggal bővült az osztályunk október First Budapest Seminar in Early Modern Philosophy Az ELTE BTK Filozófiatudományi Doktori Iskolájával együttműködésben idén először szervezzük meg ezt a nemzetközi konferenciát, amelyen doktoranduszok, doktorjelöltek, fiatal kutatók és kutatók egyaránt előadnak. A kétnapos konferencia középpontjában az 1600 és 1781 közötti időszak filozófiája áll. Az előadások angol nyelven zajlanak és negyven percesek. A konferencia két plenáris előadója Ursula Renz (Alpen-Adria Universität, Klagenfurt) és Boros Gábor (ELTE BTK). Helyszín: ELTE BTK november Kant kötet 2014-ben a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara adott otthont az...amennyiben szellemi lények vagyunk. Immanuel Kant ( ) című konferenciának, amelynek 18

20 konferenciakötete most ősszel jelenik majd meg a tudományos találkozón elhangzott legjobb előadások alapján írt cikkekből. A tanulmányok témája Kant életműve és hatástörténete a filozófiatörténetben február Ütközéspontok 3. kötetbemutató Az Ütközéspontok 3. konferenciakötet bemutatóját első negyedévére tervezzük. A kötet az Elpis folyóirat különszámaként jelenik meg és a konferencia legjobb előadásaiból írt, válogatott tanulmányokat tartalmazza. A kötetbemutató pódiumbeszélgetésből és fogadásból áll. Az eseményre a szerkesztőbizottságot, a szerkesztőket, a szerzőket és a széles közönséget is meghívjuk március Sztoicizmus és recepciója workshop Két napos workshopot tervezünk az antik filozófiával foglalkozók körében az első napon a sztoicizmusról, a második napon pedig a sztoicizmus recepciójáról. A téma relevanciáját azt adja, hogy rendkívül kevés antik filozófiai rendezvényt szerveztek az elmúlt évtizedben Magyarországon, miközben folyamatosan jelennek meg jelentős sztoikus művek fordításai magyarul. Az első nap elnöke Bene László (ELTE), míg a második napé Boros Gábor (ELTE). A első nap nyitóelőadását Lautner Péter (PPKE), míg a második napét John Sellars (King s College London) tartja. A helyszín az ELTE BTK március 30. Angol nyelvű publikáció workshop A márciusban megrendezett publikáció workshop kielemkedő sikerére alapozó angol publikáció workshop is a terv részét alkotja Paár Tamás tagunk javaslatára és szervezésében a Kossuth Klubban. A filozófiai doktoranduszok külföldi publikációs tevékenységében kíván segítséggel szolgálni a tervezett workshop. Tájékoztató előadásokkal, folyóiratbemutatókkal és műhelymunkával. Itt megismerkedhetünk a publikációs lehetőségekkel, folyamatokkal és teendőkkel. A műhelymunka részeként magyar és idegen anyanyelvű tapasztalt kollégák segítenék tanácsaikkal a doktoranduszok angol publikációs tevékenységét. Megerősített előadóink között van Tim Crane (CEU, University of Cambridge), Farkas Katalin (CEU) és Maria Kronfeldner (CEU) május Ütközéspontok 4. konferencia Célunk az éves kétnapos éves konferenciánk negyedik alkalommal történő megrendezése, ötven főt megcélzó előadói és ötven fős korreferensi létszámmal Budapesten a KRE Hittudományi Karán. A szekciók az elmúlt három évben bevált struktúrát követik: analitikus filozófia, antik filozófia, esztétika, etika, érveléstechnika-logika, kontinentális filozófia, társadalomfilozófia, újkori filozófia, - valamint kiegészülnek egy vallásfilozófia szekcióval. Az előadások húsz percesek, amelyet tízperces korreferátum, majd tízperces vita követ, így az előadó részletes visszajelzést kap a témájáról. A konferencia célja, hogy minden magyar és határon túli 19

21 intézményből érkezzenek előadók és korreferensek. A konferencia fővédnöke Kendeffy Gábor (KRE), plenáris előadói pedig Darida Veronika (ELTE), Gyenge Zoltán (SZTE), Kendeffy Gábor (KRE) és Zvolenszky Zsófia (ELTE). Programjainkon minden érdeklődőt szívesen látunk! Elérhetőségeink: és dosz.filozofia@gmail.com. Fizika Tudományok Osztálya A Fizika Tudományok Osztálya június 22-én alakult meg 16 fővel az Eötvös Loránd Fizikai Társulat (ELFT) és a DOSZ által szervezett II. Fizikus Doktoranduszi Konferencián. Az osztály alapító elnöke Soha Rudolf Ferenc, korábban a DE doktorandusza, jelenlegi elnöke Gulyás Krisztina, az ELTE TTK Fizika Tanítási Doktori Iskola 3. éves doktorandusza. Az osztály létszáma 2016-ben elérte a 80 főt, az ország mind az öt nagy tudományegyetemének fizika doktori iskolája képviselteti magát: BME, ELTE, DE, SZTE, PTE, tovább más akadémiai kutató intézetek doktoranduszai. A tudományos osztály legfőbb céljai: a kapcsolattartás és hosszú távú együttműködési megállapodások kötése országos szakmai szervezetekkel, kutatóintézetekkel, az osztály tudományágaiban tevékenykedő, kutató hallgatók részére megfelelő színvonalú tudományos, szakmai és közösségi rendezvények szervezése, kapcsolattartás a határon túli magyar doktorandusz szervezetekkel, partnerek, szponzorok megkeresése, akik támogatják az osztály rendezvényeit anyagi és szakmai szempontból. Az eddig megvalósult legjelentősebb programjaink közé tartozik (ápolva a tradíciókat és hagyományokat) az ELFT-vel Balatonfenyvesen közösen szervezett fizikus doktorandusz konferencia (DOFFI), melyen az összes doktori iskola több mint 50 résztvevővel képviseltette magát, továbbá ipari partnerek, szponzorok (Audi Hungária Motor Kft, Robert Bosch, TEVA Gyógyszergyártó Zrt, MVM Paksi Atomerőmű Zrt.), meghívott neves oktatók és kutatók is részt vettek a konferencián és tartottak előadást. Kiemelten fontos számunkra, hogy doktoranduszaink a legfrissebb kutatási eredményeiket bemutassák, megvitassák, akár egy közös projektekben kutatóintézetekkel, akár nagyobb cégekkel egyetemben. I. ORVOS- FIZIKUS- MÉRNÖK DOKTORANDUSZ KONFERENCIA 20

22 A Közösség a Kutatás Szolgálatában tudományos rendezvénysorozaton belül került megrendezésre az I. Orvos Fizikus- Mérnök Doktorandusz Konferencia 2016 Június 10-én Siófokon. A DOSZ Fizikai Tudományok Osztálya egy olyan tudományos, szakmai találkozó tervezését tűzte ki célul, amely önmagában véve egyedülállónak tekinthető. Hiszen a meghívott előadóink, vendégeink egytől egyig a kutatásfejlesztés, innováció területén komoly anyagi és szellemi erőfeszítéseket tesznek. Ez a Konferencia lehetőséget biztosított a Magyarországon és a határon túl tevékenykedő kutató orvos, fizikus, mérnök doktorjelöltek, fiatal kutatók személyes és szakmai fejlesztésére, kapcsolatépítésre. Az elismert és neves kutatók és kutatóorvosok mellett számos multinacionális cég is képviseltette magát a rendezvényen, többek között az MVM Paksi Atomerőmű Zárt vagy Robert Bosch Kft. A Robert Bosch Kft. képviselői előadásuk során kitértek a PhD programjuk interaktív módon történő bemutatására is. A Kormány részéről az EMMI Oktatásért Felelős Államtitkár, Prof. Dr. Palkovics László, NGM Kiemelt Vállalatok Kapcsolatáért Felelős Helyettes Államtitkár, Marczinkó Zoltán István, az Országgyűlés Kulturális Bizottsága részéről, Dr. Hoffmann Rózsa Alelnök Asszony tisztelték meg a rendezvényünket. A Konferencia elsődleges céljául azt tűztük ki, hogy szoros együttműködést tudjunk kialakítani a Kormánnyal, Magyarországon tevékenykedő multinacionális cégekkel, kutatóintézetekkel, egyetemekkel, hiszen a kutatásfejlesztésben aktívan tevékenykedő kutatókat itthon kell tartani, illetve, akik korábban elhagyták az országot, vissza kell csalogatni. A konferencia nagy sikerrel zajlott, és több mint 50 regisztrált résztvevő jelenlétével valósult meg (elsősorban doktoranduszok, de egyetemi hallgatók is képviseltették magukat a konferencián). A délelőtti előadások komoly tudományos viták követték, a délutáni Orvos- és Fizikus szekción pedig neves és elismert kutatók ismertették a hallgatókkal legújabb kutatási eredményeiket. A délutáni szekciót szintén komoly szakmai vita és beszélgetés követte. A konferencia során megvalósultak az elsődleges célkitűzések, és szakmai kapcsolatok alakultak ki az egyes ágazatok képviselői között. 21

23 Földtudományok Osztálya A földtudományokkal foglalkozó doktoranduszok országos képviseletét 2014-ig a Műszaki, Építészeti és Földtudományi Osztály látta el, azonban hazánkban és a határokon túl működő magyar nyelvű földtudományi doktori képzések száma indokolttá tette egy olyan osztály létrehívását, melynek elsődleges profilja az eme területen tevékenykedő hallgatók összefogása. A DOSz Földtudományok Osztálya május 9-én alakult meg az ELTE Természetrajzi Múzeumának Ásványtárában Kis Annamária (ELTE Földtudományi Doktori Iskola) vezetésével. A jelenleg 19 fős osztály tagjai az országban működő öt földtudományi doktori iskolából négyet képviselnek (ELTE Földtudományi Doktori Iskola, PTE Földtudományi Doktori Iskola, ME Mikoviny Sámuel Földtudományi Doktori Iskola, SZTE Földtudományok Doktori Iskola), valamint a tagok közül hárman környezettudományi doktori iskola hallgatójaként vesznek részt a közös munkában (ELTE Környezettudományi Doktori Iskola, Nyugat-Magyarországi Egyetem, Kitaibel Pál Környezettudományi Doktori Iskola). A taglétszám bővítése folyamatban van, ugyanis a DOSz Földtudományok Osztályának megalakulásával lehetőség nyílik az ország különböző egyetemeinek ugyanazon tudományág doktori iskolájában tanuló doktoranduszok összefogására, ahol az önállóság és egyéniség megőrzése mellett erőinket, erőforrásainkat összegezni tudjuk. Ennek szellemében kezdtük el a közös programok szervezését, kapcsolatok kiépítését, és a már meglévő hagyományaink őrzését, ápolását. Terveink között szerepel olyan Kárpát-medencei konferenciák szervezése, melyek a földtudományi tudományág magyar ajkú doktori hallgatóit fogják össze. A Kárpát-medencén túlra is kitekintünk, ugyanis nemzetközi kapcsolataink széles körűek, több külföldi egyetemmel állunk összeköttetésben, a nálunk tanuló doktoranduszok rendszeresen részt tudnak venni külföldi részképzéseken és konferenciákon. Ennek a hagyománynak a megőrzése és bővítése különösen fontos a doktoranduszok számára, ugyanis a közös kutatási projekten keresztül alkalom nyílik a szakmai fejlődést segítő és támogató személyes kapcsolatok kialakítására. Ezen cél megvalósításához is a legalkalmasabb eszköz a nemzetközi doktorandusz konferenciák szervezése. Az új kutatási eredmények bemutatásához számos esetben mérésekre, valamint különböző labormunkákra van szükség, melyekhez adott esetben 22

24 a saját intézményben nem mindig áll rendelkezésre a megfelelő műszer. Éppen ezért elengedhetetlennek tartjuk más intézetek infrastruktúrájának felderítését, esetleges használatát. Ennek megkönnyítésére szervezni tervezünk olyan tanulmányutakat, melyek segítségével a Magyarországon már meglévő eszközparkokat látogatni tudjuk. A Földtudományok Osztályának céljai az ország különböző egyetemein földtudományi doktori iskolákban dolgozó, ill. földtudományi témában kutató doktoranduszok közös érdekeit szolgálják. Ezért bízunk benne, hogy sikeresen meg is tudjuk őket valósítani, így újabb és újabb közös célok megfogalmazása és elérése által elősegíthetjük a tudomány és az azt művelő szakemberek fejlődését, remélve hogy osztályunk létrejötte egy hiánypótló együttműködés kezdetét jelenti. TÉRINFORMATIKA WORKSHOP november Miskolci Egyetem, valamint a Herman Ottó Múzeum, Miskolc Manapság a térinformatika a földtudományok területén dolgozó és kutató doktorandusz hallgatók és fiatal kutatók számára elengedhetetlen segédeszköz. Akár földrajzi információs rendszerek készítésére, akár földtudományi adatbázisok vagy tematikus térképek összeállítására és értelmezésére gondolunk, biztosan a térinformatika eszközeit kell segítségül hívnunk. Az egyetemek közötti infrastrukturális különbségek nyomán a hallgatóknak gyakran nincs hozzáférésük a modern szoftverekhez, ezért a megismerésükre sincs lehetőségük. A workshop célja, hogy a résztvevők bepillantást nyerjenek a legkorszerűbb szoftverekbe és azok felhasználási területeibe, ill. ismeretséget köthessenek az érintett területek szakembereivel, valamint azon intézmények képviselőivel, melyeknél elérhetőek a használni kívánt számítógépes programok. A 2015 november KÖZÖTT megrendezésre került workshop a leggyakrabban használt térinformatikai szoftverek (AutoCAD, Surfer, ArcGIS) elméleti hátterét és gyakorlati alkalmazásait mutatta be. November 13-án a megnyitót követően elsőként Kasó Attila (ROTAQUA Kft.) röviden összegezte, hogy milyen térinformatikai szoftverekkel találkozhat manapság a felhasználó, majd elkalauzolta a hallgatóságot az AutoCAD világába. A szoftver elméleti hátterével történő ismerkedést követően néhány gyakorlati példán keresztül kerültek szemléltetésre a program különböző válfajainak felhasználási lehetőségei. A délutáni előadások sorát Mezei Éva (Magyar Bányászati és Földtani Hivatal) nyitotta, aki az ArcGIS nevű alkalmazást mutatta be a jelenlevőknek, ismertetve a fontosabb funkciókat, valamint azokat a területeket, melyeken a mindennapos munka során szükség lehet a program használatára. Rövid szünetet követően Tóth Márton (Miskolci Egyetem) következett az oktatásban jelenleg legelterjedtebb szoftver a Surfer 23

25 ismertetésével. Mindegyik blokk után lehetőség nyílt a megjelentekben felmerült kérdések megvitatására, emellett több esetben is sor került egyfajta közös gondolkodásra, mely arra irányult, hogy az egyes résztvevők kutatási témájában, hogyan lehetne eredményesen/értelmesen alkalmazni a szóban forgó programokat. A workshop után lehetőség nyílt a kötetlenebb szakmai beszélgetésekre, valamint későbbi esetleges kooperációk egyeztetésére a szoftvereket ismertető szakemberekkel. Így a résztvevőknek alkalmuk volt szakmai, ill. személyes kapcsolataik bővítésére egyaránt. A rendezvény másnapján, november 14-én (szombaton) délelőtt pedig a miskolci Herman Ottó Múzeum földtörténeti és természetrajzi kiállítóhelyére, a 2013-ban megnyílt Pannon-tenger Múzeum tárlatába látogattunk el, mely évmilliók hazai földtani emlékeit mutatja be az érdeklődők számára. A délelőtt során bebarangolhattuk a bükkábrányi mocsárciprusok világát és egy szakmai tárlatvezetés keretein belül megcsodálhattuk a Kárpátok ásványaiból összeállított kiállítást. A workshop résztvevői ízelítőt kaphattak a hazánkban leggyakrabban alkalmazott térinformatikai szoftverek főbb felhasználási lehetőségeiről, működéséről, ill. hazai hozzáférhetőségéről, olyan szakemberek tolmácsolásában, akik több éve foglalkoznak az általuk ismertetett programokkal. A rendezvényre regisztrált hallgatóság az ország több felsőoktatási intézményéből érkezett így a találkozó remek lehetőséget kínált a szakmai kapcsolatépítésre is, mely számos esetben a későbbi kooperációs lehetőségek felderítéséhez vezetett. A résztvevők sorai között a doktoranduszok mellett MSc-s diákok is jelen voltak, így a Földtudományok Osztályának a leendő doktorandusz generáció körében történő népszerűsítésére is sor kerülhetett. A rendezvény kiváló lehetőséget nyújtott azon PhD hallgatók ismereteinek elmélyítésére is, akik munkájuk során már használták az ismertetett programok bármelyikét. A kétnapos esemény során megfogalmazódott az igény egy újabb, hasonló témával foglalkozó program létrehívására is, mely ugyanezen szoftverek gyakorlatban történő kipróbálását tehetné lehetővé. Ez a következmény jól szemlélteti, hogy a workshop tervezése során sikerült olyan témát választanunk, mely kellőképpen aktuális, és érdeklődésre tart számot szélesebb körben is. A rendezvény másnapján a múzeum meglátogatásának fontos eredménye volt, hogy a résztvevők megismerhettek egy modern, interaktív szakmai demonstrációs helyet, mely mind az oktatás, mind pedig a tudománynépszerűsítés terén hasznos segítség lehet a jelenlevők későbbi pályája során. Emellett lehetőség nyílt egy olyan korszerű információs rendszer megtekintésére/kipróbálására, mely a mai számítástechnikai újításokat sikeresen alkalmazza a kiállítás interaktivitásának fokozása érdekében. 24

26 Hadtudományi Osztály A Hadtudományi Osztály június 11-én tartotta meg alakuló ülését a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Zrínyi termében. Az eseményt számos professzor, akadémikus tisztelte meg jelenlétével. 15 fővel kezdtük meg a munkát, létszámunk pedig azóta is folyamatosan nő. A most 64 főt számláló Osztály jelenleg hat doktori iskolából érkező doktoranduszokat fog össze: az NKE Hadtudományi, Közigazgatás-tudományi és Katonai Műszaki Doktori Iskoláján kívül van tagunk az ELTE BTK Történelemtudományi, az Óbudai Egyetem Biztonságtudományi Doktori Iskolából a PPKE BTK Történelemtudományi Doktori Iskolából és a BCE Politikatudományi Doktori Iskolájából is. Célunk, hogy összefogjuk a hadtudományok valamennyi ága iránt érdeklődő doktoranduszokat, segítve munkájukat, megkönnyítve az egymással való kommunikációt, és megjelenési lehetőségeket biztosítsunk számukra. Alakuló ülésünkön ünnepélyes keretek között együttműködési megállapodást kötöttünk a Magyar Hadtudományi Társasággal (MHTT) és a Magyar Tudományos Akadémia Hadtudományi 28 Bizottságával. További együttműködési megállapodások születtek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Doktorandusz önkormányzatával is. Egy mentorrendszer kidolgozásával segítjük tagjainkat, akik a végzés után egy-egy professzor segítségével készülhetnek a Tudományos Akadémia köztestületi tagságára. Tevékenységünk része a PhD hallgatók publikációs lehetőségét biztosító konferenciák szervezése. Az első ilyen a DOSz Közigazgatás-tudományi Osztályával, a Rendészeti Doktoranduszok Országos Egyesületével, valamint az NKE Doktorandusz Önkormányzatával együttműködve megrendezett A haza szolgálatában c. konferencia volt október 25-én a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, amelyet azóta is nagy érdeklődés mellet évente megszervezünk. Az általunk szervezett Hadtudomány és a XXI. század című konferencia különlegessége abban állt, hogy az előadók bemutatott kutatási eredményeire hallgatói opponensek is reagálhattak. A résztvevő oktatók is nagyon aktívan, segítő szándékkal bírálták az előadókat. A doktoranduszok így egy kis ízelítőt kaphattak a védés hangulatából és ötleteket a hozzászólásokból. Mindemellett aktívan részt veszünk a Doktoranduszok Országos Szövetsége által rendezett eseményeken is. A rendezvényekkel párhuzamosan figyelemmel kísérjük az új PhD hallgatók jelentkezését, és a legszélesebb tájékozathatást nyújtunk az új doktori-képzési rendszerről, valamint a DOSz eseményeiről és lehetőségeiről. Az új tanév új doktoranduszokat is jelent, akikkel reményeink szerint tagságunk is bővülni fog. Számukra szeretnénk 25

27 hasznos programokat szervezni, bemutatni az osztálytagság előnyeit, a tudományos osztályok működését. Remélem, hamarosan Önt is üdvözölhetjük Osztályunk valamelyik rendezvényén! Hittudományi Osztály A DOSz Hittudományi Osztálya a legkorábban létrejött, folyamatosan működő tudományos osztály, melynek jogelődje a Teológiai Tudományos Osztály 2009-ben állt fel. Eddigi elnökei: Csűrös András ( ), Szávay László ( ), Gér András ( ), jelenlegi elnöke Zila Gábor, aki második ciklusát tölti. A taglétszám 25 fő, mely figyelembe véve a hittudományi képzések átlaghoz képesti alacsony létszámát igen szép eredménynek tekinthető. A Hittudományi Osztály tagjai között nem csak a szűken vett teológia területéről érkeztek hallgatók, hanem a kapcsolódó diszciplínák doktori iskoláiból is. Osztályunk 7 egyetemen 10 doktori iskolájából érkező tagokat tömörít, s nem csak Magyarországról, hanem a Kárpát-medence egész területéről. Az Osztály által szervezett legjelentősebb esemény a Fiatal Kutatók és Doktoranduszok Nemzetközi Teológuskonferenciája, melyet immár 5 esztendeje minden évben komoly sikerrel rendezünk meg, az előadói létszám minden alkalommal fő volt. Az idei esztendőben október között került sor a konferenciára, hagyományosan a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán, 60 résztvevővel. A tanácskozás fővédnökségét Főtiszteletű Steinbach József püspök úr, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke vállalta el. Az idei évben is mint eddig minden alkalommal tervezzük, hogy tanulmánykötet formájában is megjelentetjük a konferencia anyagát. E konferencia tapasztalatai nagy segítségünkre voltak, abban, hogy a 2015 márciusában megrendezett Tavaszi Szél Konferencián a Hittudományi Szekció lebonyolítását sikeresen megoldjuk. Az elmúlt félév egyik legnagyobb vállalkozása volt számunkra, hogy megszerveztük a Fiatal tudós estek nyitórendezvényét. A felvezető előadás arra kereste a választ, hogy miért fontos a kötelező hit- és erkölcstan bevezetése, milyen helyzetekben nyújthat pluszt a diákok számára. A kerekasztal beszélgetés során a szakemberek és politikusok a bevezetés óta eltelt időszak tapasztalatait, és a jövőbeni teendőket elemezték. Az Osztály jövőbeni tervei között szerepel, hogy szorosabb együttműködést alakít ki más tudományos osztályokkal, annak érdekében, hogy olyan 26

28 közös rendezvényeket hívhassunk életre, amelyek az általunk képviselt tudományágak közötti párbeszédet segíthetik elő. IRODALOMTUDOMÁNYI OSZTÁLY Az Irodalomtudományi Osztály (röviden DOSZ ItO) az irodalomtudományi doktori iskolák hallgatóinak és doktorjelöltjeinek szakmai szervezete. Osztályunk május 24-én tartotta alakuló ülését, azóta is folyamatosan új tagokkal gyarapodik. Kezdeti célkitűzésünk, hogy mind a hat Magyarországon irodalomtudományi Ph.D-képzést indító intézményt hatékonyan tudjuk képviselni, mára felül is múltuk. Nemcsak magyarországi Ph.D-képzést indító egyetemekkel tartunk eredményes szakmai kapcsolatot, hanem külföldi doktori iskolákkal is. Elsődleges feladatunknak január óta a tudomány- és kultúraszervezést, valamint az irodalom népszerűsítését tarjuk. Az irodalomtudományi doktori iskolát indító intézmények (Magyarországon: Debreceni Egyetem, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Miskolci Egyetem, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Pécsi Tudományegyetem és a Szegedi Tudományegyetem) külön-külön is nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy hallgatóikat bevonják a tudományos életbe, ennek megvalósításához azonban a doktoranduszok aktív részvételére és az egyetemek közötti párbeszédre, élénk tudományos közösség kialakítására is szükség van. Osztályunk büszke arra, hogy tagjai rendszeresen részt vesznek a különböző szakmai rendezvényeken. Legfontosabb feladatunknak azt tartjuk, hogy programjainkkal keretet biztosítsunk a képzéseken, intézményeken vagy akár határokon átívelő kapcsolatok kiépítéséhez, illetve az egyéni kutatási témák minél szélesebb körű bemutatására és megvitatására. Havonta szervezünk találkozási alkalmakat. Ezek lehetnek irodalmi tematikájú beszélgetések, illetve osztályunk lehetőséget biztosít arra is, hogy tagjai kutatási eredményeiket ismertethessék, megvitathassák. Eseményeink időpontjait a Doktoranduszok Országos Szövetsége Irodalomtudományi Osztály Facebook-oldalán is folyamatosan frissítve követhetővé tesszük. (Link: Tagjaink tudományos eredményeinek publikálását megkönnyítendő útjára indítottunk egy tanulmánykötet-sorozatot, amelynek különböző darabjai a kutatási témáknak megfelelő nyelven írt szövegeket gyűjtik 27

29 majd össze. A sorozat első kötete 2016 nyarán jelent meg Identitás, emlékezet, történelem címmel Boldog-Bernád István, Szabó P. Katalin és Tanos Márton szerkesztésében, a könyvbemutató szervezés alatt áll, de a könyv példányai a nagyobb könyvtárakban már hozzáférhetők. IRODALMI BESZÉLGETÉS KAJ ÁDÁM TARANTELLA CÍMŰ SZÍNDARABJÁNAK PREMIERJE KAPCSÁN február 3. 17:00 ELTE BTK Gólyavár, Pázmány terem 2016-ban az első rendezvényünk témája Kaj Ádám zalai származású költő, rendező második színdarabjának kritikai és irodalmi értelmezése volt. A beszélgetésben négy a színházhoz és a kortárs irodalomhoz értő személy vett részt (Kaj Ádám és Bödecs László költők, Kalmár Balázs színházesztéta, Kollár Zsuzsanna ELTE BTK doktori hallgató). Célkitűzésük az volt, hogy a Dukai Takács Judit életéhez és művészetéhez szorosan kapcsolódó Tarantella irodalmi és eszmetörténeti megközelítésén túl a színházi perspektívákat is behozzuk az értelmezésbe, s a beszélgetés rávilágítson arra, a költészetben két költőszemélyiség találkozása hogyan konstruálja meg a konvenciók művészeti kontextusait egy kortárs drámában. Az irodalmi műelemzésen túl a színpadi megvalósítás kritikai értékelése is szerepelt a célkitűzések között. A színpadi díszlet elemzése a mű belső világától nem elválasztható módon került elemzésre, hiszen többszörösen rétegzett jelentései beépültek a mű tartalmába, a dráma mint műfaj ugyanis mindig a színrevitel folytán teljesedik be igazán a néző és a rendező által. Kaj Ádám rendezőként és íróként is csatlakozott tehát a beszélgetéshez. A beszélgetés első felében áttekinttették Kaj Ádám eddigi szakmai eredményeit. Felelevenítették a 2013-ban, Budapesten alapított színtársulat (Sz-projekt) kezdeteit, és a társulat első előadását, mely Hajnal Géza Ördögárok című művének színrevitele volt. Miután Kaj Ádám a Szegedi Nemzeti Színház munkatársa lett, Szegeden a társulat Theaterrepublik Ungarn néven nyitott a szegedi színészek felé. A Szegedi Nemzeti Színháznak és az Sz-projektnek közös produkciója is említésre került a beszélgetésben: a Nyiratkozások, mely Bohumil Hrabal Sörgyári capriccio című műve alapján készült. Az est második felének felvezetése a Tarantella két színművészének, Vámos Vicának (Psyché) és Bilicsi Mónikának (Dukai Takách Judit) a drámaíróval, rendezővel való megismerkedése, szakmai együttműködésük és színházi világuk szépségeinek a bemutatása volt. A beszélgetés egyik nagy egységét a díszlet elemzése adta. A színpad közepén az előadás egésze alatt egy férfiarc volt látható, melynek különböző funkciói voltak, száján keresztül például levelek érkeztek a 28

30 korszak nagy költőitől (Kazinczy Ferenctől, Kisfaludy Károlytól, Berzsenyi Dánieltől). A beszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy a Pipei Borbála által tervezett díszlet központi motívuma rendkívül rétegzett jelentésű: az eredetileg Goethe-arckép a színdarab kezdésében ténylegesen is emlegetett, Psyché szerint a Faustot soha be nem fejező Goethe. Azonban később fokozatosan a Judit érzelmi és költői világát totálisan uraló Berzsenyivé válik, aki távollétével is drasztikusan jelen van, de megtestesíti például a Kisfaludy Károlyt is. Kaj Ádám a beszélgetés során szép állásfoglalást tett amellett, hogy a színház pedagógia is, nemcsak szórakozás: fogom a néző kezét, és felemelem fogalmazott. Itt visszakapcsolt a Színészköztársasághoz, s elmondta, ott azt kívánta megmutatni, hogy nincs szégyellnivalónk a magyar színjátszás kezdeteit tekintve sem. Kaj Ádám klasszikus magyar irodalmi tematikát feldolgozó munkáival kapcsolatban kortárs magyar irodalmi párhuzamokkal érzékeltették, hogy a korszak iránt élénk érdeklődés figyelhető meg a 21. században. A beszélgetésről készült részletes szakmai beszámoló képekkel megtekinthető a Kultúra és Kritika portálján: BESZÉLGETÉS A MEGÚJULÓ GYERMEKIRODALOMRÓL április : 00 ELTE BTK, Gólyavár, Pázmány terem Második rendezvényünkkel célkitűzésünk elsősorban az volt, hogy a másnap kezdődő Tavaszi Szél 2016 konferencia előtt az irodalomtörténész doktorandusz kollégákat összehozzuk egy igényes és vitaindító irodalmi beszélgetésre. A gyermekirodalomról való gondolkodásra öt szakértő (Kadlót Nikolett költő, szerkesztő; Sándor Csilla főszerkesztő, Radnóti Blanka és Pásztohy Panka írók és illusztrátorok, valamint Kulcsár Sarolta újvidéki doktori hallgató) művészeti és tudományos beszélgetése buzdította a lelkes közönséget. A beszélgetés első felében a megújulás irodalmi kontextusban elhelyezett fogalmának több dimenziójú megközelítését tárgyaltuk meg. A mit is jelent a megújulás az irodalomban, a gyermekirodalomban? kérdésnek a megfogalmazása ugyanis óhatatlanul bevonja a gondolkodásba annak az előfeltételezését, hogy a gyermekirodalomban periódusokat tudunk kijelölni, s ezeknek a periódusoknak a szerzői egymáshoz képest is meg kívánják magukat határozni. Miután felhívták rá a figyelmet, hogy specifikusnak tűnik a gyermekirodalom internetkompatibilissé válása, elhangzott a kérdés, hogy Honnan tekintjük a megújuló/folyamatosan újjászülető gyermekirodalmat? A beszélgetők Lovász Andrea kitűnő könyvére 29

31 irányították a hallgatóság figyelmét: a Felnőtt gyerekirodalom (Cerkabella, 2015) ugyanis nagy magabiztossággal kijelöl egy korszakhatárt és 2000-től számítja a gyerekirodalom forradalmát. Az irodalom megújulása folyamatos, de ezekben az években a témák megválasztásában kivételes volt a merészség, a szerzők, illusztrátorok olyan témákhoz nyúltak, melyek korábban elképzelhetetlenek lettek volna, észrevették, hogy nagyon sok csatornát be lehetne vetni. Elhangzott, hogy az offline-online jelenlét összekapcsolódik ezzel a folyamatos fejlődéssel, hiszen amellett, hogy vannak nyomtatott könyvek, folyóiratok, megjelentek a piacon a gyerekirodalmi alkalmazások is. A BookRKids (az alkalmazás szabadon elérhető: fejleszti a gyerekek készségeit, és számos lehetőséget kínál fel az írók számára is. Ezekben az években a kötetekben a klasszikus gyermekirodalmi témák mellett megjelentek felnőttesebb tárgyak is, melyek erősen kötődtek az aktuális társadalmi jelenségekhez. A valóság illúziómentes világát mutatják be, nem ritka az állatok elhelyezését, a mellrákot érintő gyerekkönyv, a másság elfogadására tanító kötet. Ezek divatos témaválasztások lettek 2000 után. Felhívták rá a figyelmet, hogy a peremre szorult figurák a mesekönyvekben nagy hagyományra tekintenek vissza, és sok esetben nagyon mások, mint a megszokott. Jelentősége van annak, hogy a társadalom ezeket az embereket hogyan fogadja be, hogy a gyerekek milyen magatartásformákat társítanak ezekhez a karakterekhez, társítanak-e egyáltalán. Ebből a témából vezették át a beszélgetést a gyermekirodalom és a befogadó bonyolult viszonyának kérdésére. Ugyanis a gyerek mellett a szülő is befogadóvá válik, mert bár a gyerekkönyvek lényegüket tekintve gyerekeknek szólnak, viszont a szülő vásárolja meg azokat gyermekeinek. A kulturális különbségek és a sztereotípiák felfejtése után a beszélgetés következő nagy egységét a Bologna Children s Book Fair 2016 adta. Sándor Csilla és Radnóti Blanka mondták el tapasztalataikat a hallgatóságnak. A beszélgetésről készült részletes szakmai beszámoló képekkel megtekinthető a FÉLonline portálján: Beszélgetés a kritikaírásról május :00 ELTE BTK, Gólyavár, Pázmány terem Májusi eseményünk elsődleges témája a kritikaírás magyar hagyománya volt. A beszélgetés résztvevői között az ELTE Irodalomtudományi Doktori Iskolájának több doktori programjából képviseltették magukat a hallgatók: volt résztvevő a a magyar és európai felvilágosodás (Mészáros Gábor), a 30

32 késő romantikus és kora modern (Steinmacher Kornélia), az 1945 utáni magyar irodalom (Nyerges Gábor Ádám és Tinkó Máté költők, szerkesztők), valamint az irodalmi modernség (Tóth Anikó) doktori programból is, így a magyar kritikaírás minden korszakának szakértői megszólaltak a beszélgetésen. A Jaffa Kiadó munkatársaként és íróként Szendi Nóra csatlakozott a vitafórumhoz. A beszélgetés tematikus pontok köré szerveződött, melyek közül az első a kritikaírásban fellelhető két nagy hagyomány (szaktudományos értekezés és széles közönséghez szóló mű) felől fogalmazta meg azt a kérdést, hogy beszélhetünk-e a kortárs magyar irodalom esetében iskolákról. A beszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy általános megközelítésben a kritikaírásban jelenleg Magyarországon nincsenek iskolák, amennyiben iskola alatt azt értjük, hogy az egyes kritikusok egy szellemi műhelyen belül működve, egyezményes célok és módszerek mentén értékelik az alkotásokat. A 90-es évek óta lezajlott két kritikavitát említette, amelyek felmutatásával érzékeltette, hogy ezek esetében az egyik legégetőbb kérdés éppen az volt, hogy milyen beszédmódban és kihez szól a kritikus. Megemlítették, hogy a Cseke Ákos és Horkay-Hörcher Ferenc tanár urak által 2008-ban alapított és Pázmányos doktori hallgatók szerkesztésével működő Kultúra és Kritika esetében megkerülhetetlen kritikai műhelyről beszélni. A magyar kritikai hagyomány a kezdetektől erősen kötődött a folyóirat-kultúrához, meghatározó a különböző lapok szemlélete. Ez azért fontos, mert a megszülető kritika szerzőjének el kell tudnia helyezni szövegét ezen a széles horizonton: tudnia kell, hogy munkája egy adott folyóirat esetében több diszciplína eredményeiből is merítsen-e, például a társadalomtudományok, a történettudomány tájékozódási pontjaiból, vagy nagyobb arányban támaszkodjék inkább az identitások mentén vizsgált szöveg elemzésére. A beszélgetők személyes élményeinek felidézése érzékletesen szemlélteti, hogyan válik valaki irodalommal, kulturális kritikával foglalkozó emberré. Végezetül megállapodtak abban, hogy kritikusnak lenni hivatás, amely foglalkozás nagy morális felelősséggel jár. Az alkotóként is jelen lévő beszélgetők egyetértettek abban, hogy íróként is profitálnak a kapott kritikáikból, noha nem feltétlen a dicsérő recenzióikból, tette hozzá Nyerges Gábor Ádám. Az irodalom kritika nélkül nem létezhet, hiszen ez jelenti a szűrőt számára. Ugyanakkor a kritika önismeretet is ad, miközben befolyásolja az olvasmánylistánkat, van egy nagyon erős közvetítőszerepe is. Megmutatja a kritikusnak és az olvasónak, hogy vajon tényleg szereti és tényleg érti-e a szöveget, vagy csak azt hiszi, hogy egymásra találtak az adott alkotással. A magyar írott kultúra mindig is folyóirat-alapú volt, a magyar kritika pedig erősen kötődött a 31

33 folyóiratokhoz, mivel jellemzően a széles közönséghez szólt, nem egy szűk, értő befogadói közeghez, ezért is távolodott el a szigorú értelemben vett szaktudományos értekezéstől. A folyóirat az, amiben a magyar irodalom történik, ami képes arra, hogy felmutassa ez a mi kultúránk, ilyen szellemi termékeink vannak. A beszélgetésről készült részletes szakmai beszámoló képekkel megtekinthető a FÉLonline portálján: Identitás, emlékezet, történelem című tanulmánykötet megjelenése Június Kötetünkkel útjára indítottunk egy tanulmánykötet-sorozatot, amelynek különböző darabjai a kutatási témáknak megfelelő nyelven írt szövegeket gyűjtenek majd egybe. A sorozat megindításának gondolata az Irodalomtudományi Osztály első elnökétől, Tamás Pétertől (Eötvös Loránd Tudományegyetem) származott, megvalósítását a második elnök, Horváth Attila (Debreceni Egyetem) is ösztönözte. Büszkék vagyunk rá, hogy ban megvalósítottuk. A kötet MTMT-ben rögzített leírása: Boldog-Bernád István, Szabó P Katalin, Tanos Márton (szerk.) Identitás, emlékezet, történelem: Tanulmánykötet: A Doktoranduszok Országos Szövetsége Irodalomtudományi Osztály I. Konferenciája Konferencia helye, ideje: Budapest, Magyarország, Budapest: Doktoranduszok Országos Szövetsége, Irodalomtudományi Osztály, p. (Doktoranduszok Országos Szövetsége Irodalomtudományi Osztály Tanulmánykötet; 1.) ISBN ISSN Jogtudományi Osztály A június 13-a óta működő Jogtudományi Osztály elsődleges és mindenkorinak tekintett célja, hogy a jogász doktoranduszok közötti együttműködést elősegítse és erősbítse. Ezen cél szem előtt tartása mellett kezdte meg munkáját az osztály első elnöke, Dr. Zoványi Nikolett, aki akkor a Debreceni Egyetem, Marton Géza Állam-és Jogtudományi Doktori Iskola PhD hallgatója volt. Az Ő nevéhez kötődik többek között az éves osztálykonferencia programsorozat elindítása is, amely elnevezéséhez Jogalkotás és jogalkalmazás a XXI. század 32

34 Európájában mérten az állam-és jogtudomány területén tevékenykedő, kutató valamennyi doktorandusz számára nyitott rendezvény. A konferenciát az osztály egyik legfontosabb rendezvényének tekinti és nem titkoltan hagyományőrzést kíván teremteni az évente történő megrendezéssel. A rendezvény másik sajátossága, hogy vándorkonferencia-jelleggel működik. Azáltal, hogy minden évben másik egyetem állam-és jogtudományi kara ad otthont a rendezvénynek, reméljük, hogy a jogász doktoranduszok közötti kapcsolatépítést fokozottabban és szervezett keretek között tudjuk elősegíteni. Az első osztálykonferencia 2013 decemberében, kétnapos programmal került megrendezésre a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Az osztály következő elnökében dr. Bodó Lászlót tisztelhetjük, aki szintén a Debreceni Marton Géza Doktori Iskola PhD hallgatója. Tevékenységét leginkább Nikolett munkásságának folytatása és az Osztály életének felpezsdítése, a tudományos életének továbbfejlesztése fémjelezte. Elnöksége alatt az osztály létszáma folyamatosan gyarapodott és a tagok között rendszeres kommunikáció valósult meg az osztály levelezőlistának köszönhetően, ezzel elősegítve a tényleges és közvetlenebb kapcsolattartást ben megjelent az I. Jogalkotás és jogalkalmazás a XXI. század Európájában konferencia tanulmánykötete, mely az előző évi konferencián előadott doktoranduszok tanulmányait tartalmazta. Folytatva az előző évi konferencia-szervezési gyakorlatot a II. Jogalkalmazás jogalkotás konferenciára a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog-és Államtudományi Karán került sor. A második osztálykonferenciánk eredményeképpen egy színvonalas rendezvény részesei lehettünk, melyhez nagyban hozzájárult a nyitóelőadásra meghívott vendégek jogászi szakmában elfoglalt és megbecsült pozíciója is ben az osztály vezetését dr. Sápi Edit, a Miskolci Egyetem Deák Ferenc Állam-és Jogtudományi Doktori Iskola doktorandusz hallgatója vette át. Az Osztály működése tekintetében a korábbi két év munkásságát folytatta, erőteljesebben népszerűsítette a DOSz-t és a DOSz JTO-t. Az Osztálynak jelenleg 58 tagja van, mind budapesti, mind vidéki doktori iskolák hallgatói személyében szeptember 1-től az osztály vezetését dr. Rimaszécsi János, a Károli Gáspár Református Egyetem Állam-és Jogtudományi Doktori Iskola hallgatója vette át. A tudományos színtéren való fellépés, megjelenés egyik fontos állomására került sor 2015 decemberében, mikor az Osztály megrendezte a - DOSz által elindított és valamennyi Tudományos Osztály éves programtervében szereplő Fiatal Tudósok Estjét. A Fiatal Tudósok Estjének témája az Államhatalmi ágak elválasztásának elve a XXI. században melynek 33

35 szakmai lebonyolítására még 2015 tavaszán létrejött egy munkacsoport, amelynek tagjai az Est főszereplőiként a téma legfontosabb kérdéseit járják körül március 11-én került megrendezésre a III. Jogalkotás és jogalkalmazás a XXI. század Európájában jogász doktorandusz konferencia a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi KaránJ Az Osztály életében és programjainak szervezésében természetesen részt vesznek az Osztály tisztségviselői (alelnökei, titkára, referensei, delegáltjai) és tagjai egyaránt, akiknek közreműködése hozzásegít az Osztály tudományos színtéren való aktívabb megjelenéséhez és reményeink szerint elismeréséhez. III: JOGALKOTÁS ÉS JOGALKALMAZÁS A XXI. SZÁZAD EURÓPÁJÁBAN jogász doktorandusz konferencia március 11. Miskolci Egyetem, Állam-és Jogtudományi Kar. 3515, Miskolc, Egyetemváros A Doktoranduszok Országos Szövetsége Jogtudományi Osztálya immár harmadik alakalommal rendezte meg a Jogalkotás és jogalkalmazás a XXI. század Európájában című doktorandusz konferenciát. A konferencia célja összetett. A konferencia legfontosabb célkitűzése az, hogy lehetőséget biztosítson valamennyi jogász doktori iskola hallgatója számára, hogy szakmai és kutatási tevékenységükhöz kapcsolódóan, egy perces előadást tartsanak. A rendezvény további célja, hogy szakmai és személyes kapcsolatokat teremtsen a jogász doktori iskolák hallgatói között, segítve ezzel a tudományos műhelyekben folyó kutatásokat, valamint, hogy a konferencia alatt bemutassa a DOSz 2013 júniusában megalakult Jogtudományi Osztályát, annak működést, és lehetőséget teremtsen az Osztályhoz való csatlakozásra azoknak a PhD hallgatóknak, akik még nem tagjai az Osztálynak. A DOSz Jogtudományi Osztályának első elnöke, Dr. Zoványi Nikolett az első konferenciát hagyományteremtő céllal szervezte meg a 2013/14-es tanévben a Debreceni Egyetem Állam-és Jogtudományi Karán. Az előző tanévben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kara látta vendégül a konferencia résztvevőit, az akkori elnök, dr. Bodó László szervezésében. A konferenciának idén a Miskolci Egyetem adott otthont. Az osztály reményei szerint a konferenciának a jövőben az ország további jogász doktorandusz képzőhelyei fognak otthont adni, ezzel fenntartva a rendezvény vándorjellegét. 34

36 A konferencia egy megnyitó plenáris üléssel kezdődött. A megnyitón a jelenlévőket köszöntötte dr. Sápi Edit, a Jogtudományi Osztály elnöke, majd a Miskolci Egyetem képviseletében Prof. Dr. Kékesi Tamás Tudományos és Nemzetközi Rektorhelyettes Úr. A helyszínül szolgáló Miskolci Egyetem Állam-és Jogtudományi Karának képviseletében a Kar Tanulmányi Dékánhelyettese Csemáné Dr. Váradi Erika fogadta köszöntő szavakkal a megjelent doktoranduszokat, a Deák Ferenc Állam-és Jogtudományi Doktori Iskola nevében pedig Dr. habil. Róth Erika egyetemi docens nyitotta meg a plenáris előadásokat. Az első plenáris előadást dr. Maksó Bianka, a Miskolci Egyetem, Deák Ferenc Állam-és Jogtudományi Doktori Iskola másodéves nappali tagozatos doktorandája tartotta, aki egy napjainkban egyre inkább központivá váló téma, az adatvédelem legaktuálisabb jogalkotási tendenciáit elemezte. A második plenáris előadó dr. Anka Márton Tibor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog-és Államtudományi Doktori Iskolájának hallgatója és a Magyar Országos Közjegyzői Kamara jogtanácsosa volt, aki a több éves kodifikációs munka eredményeként március 15-én hatályba lépett új Polgári Törvénykönyv által újonnan létrehozott jogintézmény, a hitelbiztosítéki nyilvántartás elméleti és gyakorlati problémáival, kérdéseivel foglalkozott prezentációjában. A megnyitó köszöntők és a plenáris előadásokat követően egy rövid ebédszünet után a konferencia szakmai része szekcióülésekre bontva folytatódott. A szekcióknak a Jogi Kar tanszéki, intézeti könyvtárai és a Kar Dékáni Tanácsterme szolgált helyszínül. Minden teremben biztosított volt a technikai háttér (laptop, projektor) a színvonalas prezentációk megtartására. A résztvevők kutatási témáikat öt darab, a jogtudomány nagyobb területeit érintő szekciókban prezentálhatták, mely szekciók elnöklésére a Miskolci Egyetem Állam-és Jogtudományi Karának kiváló, elismert oktatóit kérték fel a szervezők. Az így kialakított szekciók a következők voltak: Közjog szekció (jogelmélet, alkotmányjog és pénzügyi jog), Munka-, agrár és szociális jog szekció, Nemzetközi-, európai- és polgári eljárásjogi szekció, Büntetőjog és büntető eljárásjog, valamint Polgári jog szekció A szekcióüléseken elhangzott előadások igen változatos képet mutattak, melynek eredményeként egy sokrétű, számos, a jogalkotást és jogalkalmazást lényegesen érintő kérdés megvitatásra került. Megvalósult emellett a kapcsolati tőke cseréje is, mely a jelenlegi doktori képzésben és a kutatói életpályán való előremenetéhez nélkülözhetetlen. Az előadók között többekben is felmerült a konkrét igény, mely a szervezők elképzeléseihez és az osztály korábbi konferenciaszervezési gyakorlatához is igazodik, arra vonatkozóan, hogy a konferencián elhangzott előadások írásos változatából egy kiadvány jelenjen meg. A szervezők ezt 35

37 maximálisan szem előtt tartják és tervezik konferenciakötet megjelentetését. Kommunikáció- és Médiatudományi Osztály A Kommunikáció- és Médiatudományi Osztály szeptember 22-én alakult meg 16 taggal a Budapesti Corvinus Egyetem Társadalmi Kommunikáció Doktori Iskolában, jelenlegi elnöke András Hanga (BCE TKDI). Fennállása óta tagjainak száma 34 fő és négy magyarországi doktori iskola doktoranduszait reprezentálja. A 2015/2016-os tanévben az alábbi tisztségviselők segítették az osztály működését: Pelle Veronika, alelnök (BCE TKDI), Richman Gabriella, titkár és kommunikációs referens (ELTE TáTK), valamint Gion Zsófia, gazdasági és programszervező referens (BCE TKDI). Az osztály működési területe a komplex társadalmi jelenségeket, a kommunikáció- és médiatudományt tudományfilozófiai, konceptuális és metodológiai, valamint nyelvészeti és nyelvszociológiai szempontú vizsgálatát végző doktoranduszok szakmai szocializációjának elősegítése, széleskörű képviselete. Feladatának tekinti a Doktoranduszok Országos Szövetsége Osztályaival való együttműködésben a tudományterületek kölcsönös és mélyebb megismerését, megismertetését. Célja segíteni a PhD hallgatókat tudományáguk mély megismerésében, annak módszertani, tudományfilozófiai és társadalmi vonatkozásainak felismerésében, figyelmüket ráfókuszálni tudományterületük változásaira; bemutatni a kommunikáció (alapvető) társadalmi beágyazottságát, intézményi megmutatkozását; kialakítani a problémaérzékeny reflexióképességet, a történeti rálátást saját tudományágukra; rámutatni a kommunikáció kutatási és módszertani követelményeire és ezek alkalmazására. További alapvető céljának tekinti a doktoranduszok tanulmányainak gyakorlati előmozdítását a tudományos fokozat megszerzésének alapfeltételéül szolgáló lektorált publikációs, kutatási és oktatási kreditek megszerzéséhez szükséges információk, felhívások, lehetőségek figyelésével, összegyűjtésével, kihirdetésével. Széles partneri kapcsolatot ápol a meghatározó MTA kutatóhálózati és egyetemi tudományos műhelyekkel, kerekasztal beszélgetéseket, konferenciát, könyvbemutatót rendez. A doktoranduszok hallgatói mobilitását és a nemzetközi tudományos életbe való beilleszkedését pályázatfigyeléssel, a tudományos/oktatói kapcsolatok intézményes kialakításával segíti. 36

38 Az aktív tagok - az Osztály életében való fokozott jelenlét elismeréseként - különböző előnyöket élveznek mind a Kommunikáció- és Médiatudományi Osztály, mind a DOSz gondozásában lebonyolított tudományos és/vagy közösségteremtő rendezvények alkalmával, amely regisztrációköteles és korlátozott férőhely esetén garantált részvételt, regisztrációs díj esetén csökkentett összeg ellenében vagy ingyenesen történő részvételt jelenthet. KOMMUNIKÁCIÓS TEREK 2016 ISBN: ; Megjelenés dátuma: május 17. A kötet a Kommunikáció- és médiatudományi Osztály tagjainak a 2015/2016-os tanévben végzett munkáját hivatott bemutatni. Célja egy olyan rendszeres kiadvány készítése, amely nemcsak a folyamatos munkát reprezentálja, hanem a kommunikációtudomány relevanciáját is. Ennek bizonyításaképp az idei kötet már a második kiadvány és egyre terjedelmesebb. A kiadvány elsődleges célja, hogy beszámoljon a Doktoranduszok Országos Szövetsége Kommunikáció- és Médiatudományi Osztályának 2015/2016 tanévnek, működése második évének tudományos eredményeiről azáltal, hogy tagjainak tudományos munkáit, szakmai orientáltságát és hivatásbeli szocializációját reprezentálja. Az itt megjelent írások három hangsúlyos részbe kerültek besorolásra. A Recenziók fejezetben a szerzők egyéni látásmódját tükröző értelmezések kaptak helyet, újonnan és korábban megjelent művekről. A Műhelybeszélgetések című fejezet az ugyanezt a nevet viselő előadássorozaton elhangzottak összefoglalói, mestereink, oktatóink tudományos érdeklődésének tükre. A Tanulmányok címkét hordozó részben a KMO tagok igen változatos témájú elemzései olvashatóak a gender érzékeny makrogazdaságtól, a társas tánc különös és izgalmas kommunikációs helyzetén át az Internet hatásmechanizmusáig. A közös bennük, hogy a kommunikációtudomány perspektívájából tekintenek rá az esetekre, állapotokra, helyzetekre, folyamatokra. Joggal merülhet fel olvasás közben, hogy ez a nézőpont nem minden tanulmányban nyilvánul meg explicit módon, de nem is hiba: a szerzők a szakmai szocializáció folyamatában sajátítják el a kommunikációra, mint tudományra való érzékenységüket. Ami megmutatkozik, az ennek a folyamatnak egy állomása: ki itt, ki ott tart, és halad a célja felé. A kiadvány hagyományteremtő jelleggel születik, hogy a nyugati világban már gyökeret vert és elismert kommunikációs diszciplína Európa e tájain is mély gyökereket ereszthessen. 37

39 DOKTORANDUSZ MŰHELY Herendy Csilla PhD: ef, Gé, kismadár?!? november :00 Hogy a cím hallatára sokan felkapták a fejüket, az biztos. Mi az, hogy ef, Gé, kismadár?!? Tudnom kellene? És egyáltalán miről fog szólni ez az előadás? hívtak fel minket többen is a műhely soron következő, november 19-i alkalmát megelőzően. Az utolsó kérdésre már az előadás legelején választ adott a 2015/16-os tanév első műhelybeszélgetésének előadója, dr. Herendy Csilla, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusa. A műhelybeszélgetés bő másfél órájában egy usability és eye-tracking kutatás részleteivel és tanulságaival ismerkedhettünk meg, melyet a webergonómiával foglalkozó előadó az ujbuda.hu 60+ korosztály számára létrehozott weboldalán végzett, s melynek eredményei számos érdekes tanulsággal szolgáltak a hallgatóság számára a 60+ korosztály internetezési szokásairól. Mindenekelőtt megtudhattuk például, hogy mit is vizsgál az a kutató, aki website usabilityvel és web- vagy szoftverergonómiával foglalkozik, s hogy miért fontos az, hogy vizsgálatok készüljenek a weboldalak, a honlapok optimális, kényelmes használatáról és felhasználóbarát kialakításáról. Megtudhattuk, hogy az előbbiek hogyan segíthetők elő az eye-tracking, azaz a szemmozgáskövető kutatás módszerének segítségével, amely az adott weboldalra látogató felhasználó szemmozgását követve megmutatja, hogy az oldalnak melyek azok a pontjai, elemei, részei, amelyekre először, illetve hangsúlyosabban esik a tekintet, a figyelem, s ahol a felhasználó elsődlegesen keresi a számára fontos információkat. Beszélgettünk arról is, hogy egy ilyen kutatás hogyan járul hozzá ahhoz, hogy segítségével közelíthetők legyenek a megbízó (vagy mondjuk a weboldal megálmodója) és a felhasználó célközönség fejében lévő mentális modellek egymáshoz, s végső célként ez hogyan eredményez optimálisabb, használhatóbb weboldalt. És persze néztünk kevésbé sikeres - na jó, mondjuk ki: rossz - honlappéldákat. S ha mindez még nem volna elég, beszéltünk még olyan ínyencségekről is, mint a webes affordanciák, a parallaxtechnika és a reszponzív webdizájn. Domschitz Mátyás PhD: Munkaaszkézis és sikerirodalom december :00 Vendégelőadónk Domschitz Mátyás PhD volt, aki a Nyugat-magyarországi Egyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Intézeti Tanszékének docense, a Budapesti Corvinus Egyetem Társadalmi Kommunikáció Doktori Iskola oktatója, a Magyar Kommunikációtudományi Társaság főtitkára, valamint a Tudástőke Alapítvány kutatásvezetője. 38

40 Az esemény célja az volt, hogy az érdeklődő hallgatók elsajátítsák a munkaaszkézis fogalmát, járatosak legyenek a protestáns etika előnyeinek és hátrányainak tudásával, valamint megismerkedjenek a Hogyan legyünk sikeresek szakirodalom tudományos és nem- tudományos könyveivel. A műhelybeszélgetés képessé tette őket arra, hogy különbséget tudjanak tenni a tudományosan használható szakirodalmak és a pénzcsináló könyvek között, vagyis a műhelybeszélgetés az önsegítő könyvektől a tudományos könyvekig terjedő széles palettát mutatott be a hallgatóságnak. Az érintett témakörök között szerepelt az eklektikus szervezetfejlesztés, a motivációs folklór és a tudományos folklór közötti különbségtétel, a munkaaszkézis (miszerint keményen meg kell dolgozni a sikerért), valamint a logoterápia. Szóba került még a pozitív pszichológia tudománya is, amelyen belül Sellingman, Csíkszentmihályi és Jung elméleteit tekintették át a résztvevők. Dr. Bakó Rozália Klára: Digitális gyerekkor március 4. 17:00 Vendégelőadónk dr. Bakó Rozália Klára volt, aki a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Műszaki és Társadalomtudományi Karának egyetemi docense, a Társadalomtudományi Intézetnek tanszékvezetője, valamint az MTA köztestületi tagja. Kutatási területe a szervezeti kommunikáció, illetve számos újmédia használattal kapcsolatos kutatás tagja. A műhelybeszélgetés témája a digitális gyerekkorról, az általános iskola alsó tagozatának tanulóival végzett kutatások bemutatásáról szólt s arról, hogy a digitális világ és a digitális termékek (ld. számítógép, laptop, tablet, okostelefon) milyen mértékben befolyásolja és alakítja át a jelen generáció életvitelét és jövőjét. Az esemény célja az volt, hogy a hallgatók betekintést nyerjenek egy más országban folyó újmédiakutatásba, megismerkedjenek egy másik kultúra újmédiához való viszonyával, illetve azokkal a szociokulturális tényezőkkel, amelyek befolyásolják az ott élő emberek számítástechnikához való hozzáállásukat. A műhelybeszélgetés képessé tette őket arra, hogy elsajátítsanak egy olyan kutatásmódszertant, amely a gyerekekkel való minél hatékonyabb és sikeresebb kommunikáció eléréséhez szükséges. Bavalicsné Kerekes Beáta: MTMT tájékoztató május 23. 9:00 Vendégelőadónk Bavalicsné Kerekes Beáta volt, aki a Budapesti Corvinus Egyetem oktatás- és kutatástámogató könyvtárosa, az intézmény MTMT adminisztrátora. 39

41 A műhelybeszélgetés témája a Magyar Tudományos Művek Tára (MTMT) adatbázis használatának fontossága, regisztrációjának módja és a publikációk/konferenciák felvitelének módja. Az esemény célja az volt, hogy a hallgatók megismerkedjenek az MTMT adatbázisával, a doktori iskola és számos kutatási projekt, valamint pályázat előírásának megfelelően regisztráljanak az adatbázisba, tudatosan használják a felkínált lehetőségeket. A műhelybeszélgetés képessé tette őket arra, hogy elsajátítsanak egy magyarországi tudományos munkásságot tömörítő adatbázis használatot, amellyel reprezentálni tudják mind a doktori éveik alatt megjelent publikációikat, konferenciaelőadásaikat és egy tudományos/publikációs önéletrajzszerű összefoglaló elkészítését. ELKÖSZÖNŐ KONFERENCIA június Szentbékkálla, Kossuth utca 15. A konferencia a Kommunikáció- és Médiatudományi Osztály tagjainak éves munkáját hivatott bemutatni, olyan neves kutatók részvételével, akik a kommunikációtudomány területén maradandót alkottak (a teljesség igénye nélkül: Horányi Özséb, Karácsony András, Hadas Miklós, Simon Miklós, Szabó Levente). A konferencia célja a szakmai szocializáció megteremtése, a kommunikációtudomány területén jelen levők munkáinak, személyének megismerése és kooperáció kiépítése a doktoranduszok körében. A konferenciának a Szentbékkállán található Napraforgó turistaszálló épülete/udvara adott otthont. Az előadók komoly felkészülést és szakmai tudást reprezentáltak. Június 2-án, csütörtökön az I. szekcióban négy előadó számolt be kutatásáról, a levezető elnök Benkő Lívia volt. Az első előadó, Deli Eszter a katasztrófahírek médiareprezentációjáról és a vizualitás erejéről beszélt, arról, hogy a katasztrófahíreket tekintve nehezebben gondolunk bele abba, hogy az egyes csatornák elsődleges szándéka a haszonmaximalizáció, a néző attitűdjeinek megváltoztatása, befolyásolása. Katona Gyöngyi a tér hatásának vizsgálatáról értekezett nagyvállalati környezetben és olyan érdekes és fontos kérdésekre kereste a választ, hogy hogyan működik együtt a digitális és fizikai tér a vállalatnál, milyen interakcióban vannak az ott dolgozok a térrel, melyek azok a terek, amelyeket szívesen használnak stb. Nagy Júlia előadása a napjaink legtöbbet foglalkoztatott témája az e-learning volt, kitért arra, hogy egy átfogó használat- és attitűdkutatásra lenne szükség ezügyben a magyar felsőoktatásban. Péter Szabó Richárd a videojátékok fejlődéstörténetét mutatta be a grafikai megoldások tekintetében. Az előadások után következett egy 20 perces diszkusszió, ahol a hallgatóság kérdéseivel, megjegyzéseivel segíthette a doktoranduszt témája pontosabb megfogásában, empirikus előmenetelében. A diszkusszió és kávészünet után Németh Gabriella folytatta a szekciót, aki a vizuális retorikáról, a 40

42 retorikai és szemiotikai eszközök képi meggyőzéséről beszélt, majd a szemiotikai vonalat folytatva, Gion Zsófi a szemiotikai textológia és a PTC összefüggéseit, összefésűlhetőségét elemezte, Petőfi S. János és Horányi Özséb elméletei alapján. Komár Zita előadása a szónoki beszédek retorikai-nyelvi elemeinek vizsgálatáról szólt, ahol többnyire a női politikusok diskurzusait elemezte. A szekciót Turai Gabriella érdekes és magával ragadó előadása zárta, aki a karizma és a misztika kapcsolatáról beszélt egy weberi kísérlet alapján. Június 3-án a II. szekció levezető elnöke Katona Gyöngyi volt, első előadó pedig Juhász Gergely, aki a kollektív emlékezet rekonstruálását kutatja online csoportokban. Őt követte András Hanga, aki az emlékezet vonalat kissé folytatva az erdélyi magyar (székely) nemzeti identitás alakulásáról beszélt a politika diszkurzív terében. Tóth Tamás az interneten történő információelérésről beszélt hálózati kommunikációs aspektusból. Fenyvesi Judit szintén az internet világát használva színtérként egy olyan kutatást mutatott be, amikor egy doktorandusz álvevő álhirdetésre bukkan az interneten. A kérdések/diszkusszió után Major Zsolt számolt be a gyermekotthonban végzett megfigyeléseiről, az intézet szervezeti kommunikációját vizsgálva. Tóth Judit Gabriella kellemes címválasztása nem hazudtolta meg az előadás témájának tudományos aspektusát, a Kulák, gyere ki!, avagy miként éli át újra a felnőtt személyiség gyermekkorának legtraumatikusabb élményét címet viselő előadás pontos antropológiai kutatásbeszámoló volt. Nagy Györgyi felhívta a figyelmet a harmadik kultúrás gyerekek létezésére, nehézségeikre és erősségeikre egyaránt. Balogh Andrea Johanna a délelőtt zárásaként Hit és szavak címmel tartott előadást a rákbetegek és a vallás közötti kapcsolatról, változó attitűdökről. A III. szekció levezető elnöke Turai Gabriella, az első előadó pedig Oltvári Beatrix, aki a zeneipari kommunikációval, a popzenei kultúra jelentőségével valamint a magasés alacsony kultúra összehasonlításával foglalkozott. Veczán Zoltán az internetes mémek és a retorika kapcsolatát boncolgatta, majd Farkas Zsolt az apátia végéről szóló gondolataival ismertette meg a hallgatóságot. Tóth Loretta pedig az udvariasság és udvariatlanság fogalmait tisztázta és utóbbi diplomáciában betöltött szerepét vizsgálta. A kérdések és kávészünet után Csorba Zuszsanna a startupok világába vezetett be és ezek különböző megközelítéseit mutatta/értelmezte. Benkő Lívia aktuális témaválasztása a fenntartható adatok és adatvédelem témakörével foglalkozott, Herendy Csilla pedig az online felületek kutatásához adott módszertani tanácsokat. Június 4-én, pénteken a levezető elnök András Hanga, az első előadó pedig Lips Adrián volt, aki Női sorsokba fordult történelem címmel tartott érdekfeszítő előadást Karády Katalinról és az őt körülvevő történelmi helyzetekről. Tasnádi Róbert a hétköznapi hősökről és azokról a fotóriporterekről beszélt, akik kreatívan igyekeznek ezeket a hősöket 41

43 ábrázolni, bemutatni a világnak. Barkóczi Janka a magyarországi filmhíradókat kutatta és annak közötti vizuális reprezentációjáról és a propagandáról beszélt. A konferencia utolsó előadója Simon Miklós, akinek előadása által a hallgatóság betekintést nyerhetett az addiktológia világába, a függőség formáiba és ezek participatív elemzésébe. A konferencia zárásaként felkértük Horányi Özséb professzor urat, hogy értékelje a konferenciát és zárja le azt. A konferenciát izgalmas viták, építő jellegű hozzászólások kísérték. Az osztály immár második alkalommal szervezett konferenciát, ami idén a jelentkezők megnövekedett számának köszönhetően 3 napos lett. E három napra tervezett konferencia sikeresnek mondható, mind az előadók, mind a hallgatóság a kommunikációtudomány számos izgalmas és új területét ismerhette meg, valamint a társadalom olyan problémáit konceptualizálta, amelyek mindent összevetve erősítik és kötelezővé teszik a társadalmi kommunikációval való foglalkozást. Közgazdaságtudományi Osztály A Közgazdaságtudományi Osztály június 24-én 7 fős lelkes csapattal alakult meg, az azóta 60 fő feletti tagság 11 doktori iskola képviseletében. Az osztály fő missziója a közgazdaságtudomány (és a kapcsolódó) területeken tanuló doktoranduszok szakmai kibontakozásának segítése, egy szoros szakmai hálózat kiépítése, valamint az oktatás és a doktori képzések színvonalának emelése. Az osztály tagjai immár két éve havi rendszerességgel találkoznak budapesti és pécsi helyszíneken KTO Klub néven. Ezek az informális beszélgetős esték lehetőséget kínálnak egymás kutatási témájának megismerésére, szakmai kapcsolatok kiépítésére. A budapesti rendezvénynek a Paris Texas kávéház ad otthon minden hónap harmadik keddjén, míg a pécsit havonta új helyszínen minden hónap első szerdáján rendezzük. A rendezvény sikerességét és a doktori hallgatók közötti szoros együttműködést mutatja, hogy a legutóbbi alkalommal Pécsett rekordszámú, közel 30 fő képviseltette magát a nemzetközi programunk PhD hallgatóinak részvételével. 42

44 KÖZGAZDÁSZ KUTATÓK ÉS DOKTORANDUSZOK III. TÉLI KONFERENCIÁJA január 29. Budapest, Edutus Főiskola január 29-én immáron harmadik alkalommal került megrendezésre a Doktoranduszok Országos Szövetsége Közgazdaságtudományi Osztály, közgazdász kutatók és hallgatók számára szervezett Téli Konferenciája, melynek ezúttal a budapesti Edutus Főiskola (1055, Budapest, Falk Miksa u. 1.), Parlament mellett található épülete adott otthont. Az évente megrendezésre kerülő konferencia célja, hogy lehetőséget és kapcsolatot teremtsen a magyarországi és határon túli közgazdaságtudományi vagy kapcsolódó területen tanuló illetve kutató doktoranduszok között. Emellett további célja az is, hogy elősegítse a doktoranduszok közötti tapasztalatcserét és támogassa őket a képzési szakaszban. A konferencia mellett lehetőséget nyújtunk publikációra is, ahogy az elmúlt években, úgy idén is készül lektorált tanulmánykötet a konferencián elhangzó előadásokból. Az egynapos, pénteki Doktorandusz konferencián közel 30 PhD hallgató vett részt. A mérsékelt létszám ellenére a konferencián való részvétel nagyon aktív volt és a közgazdaságtudomány számos tudományterülete pénzügy, marketing, logisztika, kereskedelem, kommunikáció és média képviseltette magát, így bátran állíthatjuk, hogy az előző évekhez hasonlatosan idén is minden terület érdeklődője hallhatott előadásokat, multidiszciplinaritás volt jellemző a konferenciára. Külön öröm osztályunk számára, hogy a szekcióelnöki pozíciókat korábbi KTO tagok töltötték be. A reggeli regisztráció követően a 11:00 órai kezdéssel, hivatalos megnyitó ünnepséggel vette kezdetét a konferencia, melyet ebédszünet követett. A konferencia fővédnöki szerepét Nemes László, a DOSz elnökhelyettesimegbízottja töltötte be, aki a felsőoktatásban a DOSz által elért eredményekről, a 2016 év szeptemberétől bevezetésre kerülő doktoranduszokat érintő új változásokról és a doktoranduszok előtt álló jövőbeli lehetőségekről beszélt. Előadásában hangsúlyozta, hogy a DOSz által kezdeményezett, PhD képzésre irányuló átalakítások sikeresek voltak. Ennek következményeként szeptembertől jelentősen növekszik a PhD ösztöndíj mértéke illetve a képzési idő hossza is háromról négy évre fog bővülni. Az egynapos pénteki konferencia során, a délutáni program részeként, a három (marketing és menedzsment, pénzügy és közgazdaságtan, regionális gazdaságtan) szekcióban összesen huszonöt előadás hangzott el. Az egyes szekciókban az előadások többé-kevésbé egyenletesen kerültek beosztásra, ahogy a legtöbb konferencián, itt is az időkorlát 43

45 tartása okozta a legnagyobb problémát, mert igen aktív hallgatóság gyűlt össze, minden előadásra értékes vélemények érkeztek, továbbá olyan kérdéseket tettek fel, amelyek az előadók munkásságát segítik, doktori pályájukon ezáltal előrébb tudnak jutni. A délutáni szekciókat rövid kávészünet követte. Az előadásokat és a kávészünetet követően megtartott DOSz KTO osztályülésen szó esett az osztály jövőbeli programjáról és céljairól és a feladatok is kiosztásra kerültek. A DOSz KTO osztályülés során az osztály létszáma több új taggal is bővült. A szakmai programok mellett természetesen jutott idő fakultatív programokra is. A hosszú pénteki napot, rövid városnézés után egy ízekben gazdag és elegáns gálavacsora követte, a Margit-híd budai hídfőjénél található Trófea étteremben, mely méltó lezárása volt a konferenciát. A konferencia során a beadott tanulmányok kivonatait tartalmazó absztraktkötet mellett egy tanulmánykötet és kiadásra kerül. A tanulmányok beküldési határideje február 29. volt, így a konferenciát követő egy hónap áll rendelkezésre a publikációk végleges változatának kidolgozására. Az elfogadott, előadott és lektori nyilatkozattal beadott tanulmányokat a Közgazdaságtudományi Osztály a korábbi szokásoknak megfelelően lektorált tanulmánykötetben jelentette meg 2016 áprilisában. A konferenciával kapcsolatban számos pozitív visszajelzést és észrevételt kaptunk illetve DOSz iránt is számos érdeklődő résztvevővel találkoztunk, akiknek felajánltuk a közgazdaságtudományi osztályhoz történő csatlakozás lehetőségét ban 30 résztvevővel és 25 előadóval zajlott le a Közgazdász Kutatók és Doktoranduszok III. Téli Konferenciája. A konferencián program és absztraktkötetet is kiadásra került illetve több új taggal is bővült a szekció. A konferenciáról készült képes beszámolónk a következő linken érhető el. Ezúton szeretnénk megköszönni, az Emberi Erőforrások Minisztériumának, a Nemzeti Tehetség Programnak, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelőnek, hogy támogatta rendezvényünket és az Edutus Főiskolának, hogy otthon adott a Közgazdaságtudományi Osztály eme kiemelt fontosságú éves eseményének! 44

46 KÖZIGAZGATÁS-TUDOMÁNYI OSZTÁLY A Közigazgatás-tudomány területén történelmi jelentőségű esztendőként tartják számon a 2013-as évet, amikor a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság határozata nyomán létrejött az ország első közigazgatástudományi doktori iskolája a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. A doktorandusz közösség még ugyanebben az évben, 2013 júniusában megalapította az új diszciplínának megfelelő tudományos osztályt. A DOSZ Közigazgatás-tudományi Osztály küldetése, hogy a közjóért szellemiséget követve megteremtse hazánkban azt a fórumot, mely befogadja, átadja és közvetíti a közigazgatás elméleti, gyakorlati eredményeit, ezáltal az elvégzett kutatások és az alkotói munka ténylegesen hozzájáruljanak a magyar nemzeti közigazgatás fejlesztéséhez, megújításához. A tavalyi tanév az Osztály egyik kiemelt rendezvénye a módszertani képzést támogató rendezvénysorozat elindítása volt. MÓDSZERTANI MŰHELY A DOSZ-KiTO KUTATÁSTÁMOGATÓ RENDEZVÉNYSOROZATA A modern, nemzetközi társadalomtudomány egyre erősödő elvárása a kutatások módszertanilag jól megalapozott, lehetőség szerint empirikus alátámasztása. Az empíriát tartalmazó, tudományos igényű, módszertanilag jól megtervezett, majd megvalósított kutatások és elemzések készítése komoly kihívás minden kutató számára. A Doktoranduszok Országos Szövetsége Közigazgatás-tudományi Osztály által megrendezett módszertani műhelysorozat célja ezért a fiatal kutatók elméleti módszertani kiemelten empirikus - ismereteinek gyakorlatorientált bővítése, az egyedi kutatás-módszertani esetek feldolgozása és az egyéni kutatási tanácsadás volt közvetlen, interaktív formában. A rendezvénysorozat eladói az NKE Államkutatási és Fejlesztési Intézetben idén alakult speciális kutatástámogató egység, a Mérési és Módszertani Labor munkatársai voltak. A Labor kiemelt feladatának tekinti a kutatók és doktoranduszok empirikus, társadalomkutatási módszertant igénylő adatfelvételeinek szakmai támogatását és a kvantitatív és kvalitatív módszerek bemutatását, alkalmazásuk elterjesztését, amely a megrendezett műhelysorozatnak is célja volt. 45

47 #1 Az adatok és praktikum szerepe az empirikus kutatásban A Módszertani Műhelysorozat első, nyitó rendezvénye május 9-én került megrendezésre. A műhely facilitátora Csuhai Sándor, az NKE Államkutatási és Fejlesztési Intézetében működő Mérési és Módszertani Labor vezetője volt, aki arra a kérdésre kereste a választ, hogyan keletkezik az adat és aztán mire lesz alkalmas? Előadásában a műhelysorozat bevezetéseként összegezte azokat a szempontokat, amik hasznos hátteret jelenthetnek az adat, az empirikus anyag kezelésében; felvillantotta azokat az alapokat, amik döntő befolyással bírnak a kutatásra, az empirikus anyagra; illetve ráirányította a hallgatóság figyelmét sok (köz)ismert, de a gyakorlatban mellőzött körülményre. A kutatások elméletével kapcsolatban bemutatta a két alapvető elméleti kategória, a strucc és a megküzdő jellemzőit, majd ismertette a Mérésügyi és Módszertani Labor célkitűzéseit, kutatások támogatásában való szerepvállalását. Az empíria és a praktikum kapcsolatának vázlatos bemutatását követően az adat-adatközlő-adatforrás kapcsolódásait elemezte, majd ezen adatoknak a kutatásokban betöltött szerepét és korlátait (használhatatlanság esetei, aluldetermináltsági tétel). Az első alkalom elméleti megközelítése mintegy felvezetője volt a következő alkalmak gyakorlati aspektusainak. #2 Amiről nem beszélnek a számok félrevezető adatok, hibás értelmezések A Módszertani Műhelysorozat második rendezvényén, május 9-én Várhalmi Zoltán, az NKE Államkutatási és Fejlesztési Intézetében működő Mérési és Módszertani Labor szakértője az adatok értelmezési kérdéseiről, illetve azok buktatóiról tartott előadást. Az empirikus tartalmak előnyben részesítése jegyében az előadás rövid bevezetőt követően, az egzaktság illúziójának, illetve az érvényesség és megbízhatóság kapcsolatának bemutatása után valós példákon keresztül elemezte az empirikus kutatások során gyakran elkövetett mérési, értelmezési hibákat. A példák, többek közt a boldogságot mérő indexek elemzése, a migrációs potenciál mérhetőségének kérdése, vagy a sajtószabadság indexeinek megbízhatósága több, a gyakorlatban is gyakran előforduló hibára mutatott rá, amellyel kapcsolatban a hallgatóság megismerhette az ellentmondások elképzelhető feloldásának lehetőségeit. Az előadás fontos tanulsága volt például annak megismerése, hogy miért mérnek szisztematikusan mást a közvélemény-kutató intézetek, vagy hogy elég-e egy indikátor az értékeléshez. A második alkalom az adatok nézőpontjából mutatott rá néhány lényeges kérdésre, ezzel megalapozva a műhelysorozat harmadik, a kutatások emberi oldaláról szóló alkalmát. 46

48 #3 A kutatói döntések dilemmái - a kutatástervezés és megvalósítás rögös útja A Módszertani Műhelysorozat harmadik rendezvénye május 9-én került megrendezésre, facilitátora Demeter Endre, az NKE Államkutatási és Fejlesztési Intézetében működő Mérési és Módszertani Labor szakértője volt. Előadásában olyan tipikus döntési szituációkat mutatott be, és azokhoz kapcsolódóan praktikus tanácsokkal látta el a hallgatóságot, amelyekkel egy kutatás során minden kutató szembesül. A kutatások személyes céljainak kijelölése, a célok és keretek összhangjának biztosítása már a kutatás megkezdése előtt fontos szempontként jelentkeznek, míg az erőforrásbővítés különböző lehetőségeinek (például pénzügyi forrásbővítés, bekapcsolódás futó projektekbe, befejezett empirikus kutatások felhasználása) a lebonyolításban van nagy szerepük. A műhely szűkebb témájának jegyében az empirikus adatfelvételi eljárások kínálata, illetve a lehetséges kompromisszumok is tárgyalásra kerültek. Végül az empirikus kutatások folyamatának áttekintését az előadó a kutatási ötlettől a kutatás tervezésén át a megvalósításig elemezte a hallgatósággal közösen. #4 Védés előtt - Technikák és praktikák A Módszertani Műhelysorozat utolsó, záró rendezvénye május 31-én került megrendezésre. A rendezvény helyszínéül rendhagyó módon a KiSSBende Bistro (1054 Budapest, Zoltán u. 9.) szolgált. A rendezvény facilitátora Dr. Szarvák Tibor Ph.D, az NKE Államkutatási és Fejlesztési Intézetében működő Mérési és Módszertani Labor szakértője volt. Tibor előadását egy fontos kérdéssel kezdte: életünk fő művének kell-e lennie a disszertációnak, vagy csupán egy vizsgaként, egy lépésként tekintsünk rá tudományos pályafutásunk elindításában. Ez természetesen függ a Ph.D hallgató motivációitól, attól hogy életvitelszerűen a tudományos pályában gondolkozik-e, vagy szakmailag szeretne elmélyültebb tudást szerezni adott területen, netán presztízsből, karrierépítésből választotta azt. Az előadó szerint itt is, mint az élet számos területén, az arany középút megtalálása a legideálisabb. Célszerű egy projektként kezelni a fokozat megszerzéséig vezető utat. A műhelyvitáról és a szóba jövő nehézségekről szintén beszélt az előadó. Elmondta, hogy a tézisfüzet megalkotásánál érdemes újra papírra vetni a disszertáció hipotézisét és a főbb sarokpontokat. Kvázi vezetői összefoglalóként kell azt felfogni. A felhasznált irodalomnak és a hivatkozásoknak pedig következetesen alkalmazott, egységes formát kell mutatniuk. A bírálatok és opponensi vélemények általában a módszertanra, az empirikus elemzések meglétére és a hipotézisre fókuszálnak. A műhelyvitában tehát ezekre is kell összpontosítani, és a kapott visszajelzéseket a védésnél lehet kamatoztatni. 47

49 A 2016/2017 tanév során is számos programmal támogatjuk tagjaink tudományos fejlődését és nyitjuk ki az Osztály szakmai programjait az érdeklődő fiatal kutatók és szakemberek számára. Ezek közül néhányat érdemes kiemelni: Forgács István előadása (Nemzeti Közszolgálati Egyetem, november ) Az interaktív előadás egy tabuként kezelt kérdést feszeget szegénységről és a cigányok helyzetéről egy cigány kutató tolmácsolásában. Forgács István az Államigazgatási Főiskolán diplomázott, majd tanult a CEU-n, és a Columbia Egyetemen. Az OSI Budapest Roma Programjának munkatársa volt. Dolgozott a közigazgatásban és az Európa Tanácsnak ban jelent meg Cigánynak lenni leszámolás a tabukkal című könyve, rendszeresen publikál, vitaműsorok szereplője. Jelenleg saját tanácsadó ügynökségét vezeti, megbízói között önkormányzatok, rendőrkapitányságok is szerepelnek. Módszertani Téli Egyetem (Nemzeti Közszolgálati Egyetem, február 3-5.) A program célja a kutatás-módszertani ismeretek megszerzésének elősegítése az érdeklődő doktoranduszok, doktorjelöltek és aktív kutatók részére. A megvalósítani kívánt program az egyes társadalomtudományi módszerek szakértőinek előadásában, a résztvevők aktív kooperációjával több modulban kínálja különböző kvalitatív és kvantitatív kutatási módszerek, illetve az ezek alapját képező szoftverek ismereteinek elsajátítását. Államtudomány és jogtudomány műhelybeszélgetés (Nemzeti Közszolgálati Egyetem, február) A program két tudományterület határán fekvő fontos kérdésekkel foglalkozik a DOSz két tudományos osztályának - a Közigazgatástudományi Osztály, valamint a Jogtudományi Osztály - közös szervezésében. A program során az Államtudomány és a jogtudomány kapcsolódásának történeti, elméleti és gyakorlati kérdései kerülnek körüljárásra. A tudományterületek elismert kutatóinak vitaindító előadásait követően panelbeszélgetésen kerül sor elméleti és gyakorlati kérdések megvitatásra, mint pl. az állami szerepvállalás, a modern kor kihívásai, vagy a tudományterület képzés és munkaerő-piaci lehetőségei. 48

50 Multidiszciplináris konferencia az állam és a közigazgatás hatékonyságáról (Nemzeti Közszolgálati Egyetem május) A program célja az állam és a közigazgatás széles spektrumú működésének többszempontú megközelítése, mely lehetőséget biztosít az érdeklődő doktoranduszoknak a kutatási eredményeik bemutatására és publikálására. A konferencián a téma elismert, felkért előadójának plenáris ülése után a tematikus szekciókban lesz lehetőség angol nyelvű előadások tartására is. A konferenciához kapcsolódóan az év során elért tudományos eredmények kötetben való publikálására is lehetőség lesz, nemcsak doktoranduszoknak, hanem a tudományos pálya iránt érdeklődő fiatal kutatóknak, szakembereknek is. Szeretettel várjuk a közigazgatás-tudomány iránt elkötelezett kollégák érdeklődését a kozigazgatastudomany@dosz.hu címen! Matematikai és Informatikai Tudományok Osztálya A Matematikai és Informatikai Tudományok Osztálya (továbbiakban MITO) június 14- én alakult meg a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetében 7 alapító taggal, 5 doktori iskolát képviselve, alapító elnöke Hegyháti Máté, a Pannon Egyetem doktorjelöltje volt. Az Osztály céljául tűzte ki a matematikai, informatikai területen kutató doktorandusz hallgatók tájékoztatását, tudományos fórumok szervezését, valamint a két tudományág specifikus problémáinak kezelését, ill. közvetítését a DOSz felé. A 2014/2015-ös akadémiai évben Cserép Máté, az Eötvös Loránd Tudományegyetem doktorandusza vette át az Osztály vezetését, aki egy második ciklusra is megbízást kapott a tisztség betöltésére. Ezután Hudoba Péter vette át az osztály vezetését. A MITO elsődleges célja, a már hagyományosan éves rendszerességgel megrendezésre kerülő rendezvénye, egy három napos téli iskola, a Winter School of PhD Students in Mathematics and Informatics (WSPS), melynek fő célja kettős. Az iskola résztvevői az évente megválasztott témakörben rangos plenáris előadásokon, valamint az azokhoz kapcsolódó intenzív kurzusokon vehetnek részt, melyért doktori iskolától 49

51 függően tanulmányi vagy tudományos kreditekben is részesülhetnek. Mindemellett a kulturális programok, valamint egy poszter szekció lehetőséget teremt arra, hogy a résztvevők megismerjék egymást, s egymás kutatási témáit. A vándor-konferencia jelleggel a veszprémi Pannon Egyetem, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem és a győri Széchenyi István Egyetem után a Pécsi Tudományegyetemen kerül megrendezésre a big data témakörében. A korábbi téli iskolák az elosztott rendszerek, a matematikai optimalizálás és a funkcionális programozás témáit ölelték fel, további információért kérlek, látogass el honlapunkra! A DOSz jelmondatához ( Közösség a tudományért. ) hűen az osztály fontos céljának tekinti a közösségépítést, így gyakran közösségi programokon is találkozhatnak az osztály tagjai, illetve a terület doktoranduszai. Végezetül de nem utolsó sorban az osztály igyekszik ipari partnereknél való látogatással lehetőséget teremteni arra, hogy a doktoranduszok jobb betekintést nyerhessenek a versenyszféra kutatásaiba. Winter School of PhD Students (WSPS) A DOSz MITO hagyományteremtő céllal éves rendszerességgel téli iskolát és workshopot szervez az informatikai és matematikai tudományok területén kutató doktoranduszok részére. A téli iskolánk célja a PhD hallgatók számára hármas, amely magába foglalja: egyrészt a tudományos-szakmai kapcsolatok megerősítésének lehetőségét a rendezvény részeként lebonyolítandó poszterszekció segítségével, a poszterek absztraktjai a téli iskola ISBN számmal rendelkező kiadványában jelennek meg, másrészt a tudományos szakértelem elmélyítését egy adott szakterületen az intenzív kurzus, valamint az alkalmazási lehetőségeket bemutató plenáris előadások által, harmadrészt a kapcsolatépítést a doktorandusztársakkal/előadókkal, így is elősegítve a kutatóközösség területeinek megismerését és a közös kutatási témák megtalálását. 50

52 A téli iskola központi témáját minden évben a szélesebb körű hallgatóság részére is releváns módon igyekszünk megválasztani, amelyről országosan és nemzetközileg is elismert szaktekintélyek tartanak előadásokat. Az intenzív képzés részeként a kapcsolódó témakörök részletesebb megismerésére interaktív szemináriumokon keresztül nyílik lehetőség. A matematikus és informatikus PhD hallgatók első téli iskolája 2013 novemberében a veszprémi Pannon Egyetemen került megrendezésre először az MTA SZTAKI meghívott előadóival, másodjára pedig 2015 márciusában az Eötvös Loránd Tudományegyetemen a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemről, valamint a Pannon Egyetemről felkért oktatókkal és kutatókkal. Harmadjára 2016 januárjában a győri Széchenyi István Egyetemen szerveztük meg, témája pedig a funkcionális programozás volt. Az előadások megtartására az Eötvös Loránd Tudományegyetem oktatóit és az Erlang Solutions munkatársát kértük fel. Az WSPS I és III hivatalos nyelve az angol, amelyet a programunkon részt vevő külföldi vendég doktorandusz jelenléte is megkívánt, így az esemény egyben az idegen szakmai nyelvtudás fejlesztésére, gyakorlására is lehetőséget kínált a résztvevőknek. Műszaki Tudományok Osztálya Történetünk, fennállásunk néhány részlete: A Műszaki Tudományok Osztály (MTO) június 21.-én, Győrött tartotta alakuló ülését. Az osztály őszétől, a Földtudományok Osztályának márciusi különválásáig Műszaki, Építészeti és Földtudományi Osztályként jelent meg. Az MTO tagjai között az ország több doktori iskolájának doktoranduszai is megtalálhatóak. Ez idő szerint 21 aktív taggal (BME, ÓE, ME) illetve 12 fő passzív taggal (BME, ÓE, PTE, SZE) rendelkezik Osztályunk. A novemberéig 9 fő jelentkezett sorainkba. Az osztály eddigi elnökei voltak: Tormási Alex (Győr), Cseh Dávid (Miskolc) szeptemberétől elnökként Tokody Dániel az Óbudai Egyetem, Biztonságtudományi Doktori Iskolának doktorandusza vette át az Osztály irányítását. Az Osztály további tisztségviselői Nyikes Zoltán stratégiai alelnök, Szabó Anikó általános alelnök, Földesi Krisztina titkár, Bélafi Zsófia PR menedzser és Szabó Zsolt Mihály kommunikációs ügyekért felelős referens. 51

53 Tagjaink fluktuációja folyamatos, hiszen a doktoranduszképzésben mindig akadnak belépő hallgatók és tanulmányaikat befejező, fokozatot szerző kollégák is. Ezért szükségszerű a műszaki tudományterület elsőéves doktoranduszainak bátorítása az osztály munkájában való aktív részvételre, azaz az utánpótlás megtalálása és a közös munkába való bevonása. Szeretnénk, ha osztályunk az ország összes műszaki doktori iskolájából rendelkezne aktív tagokkal, mert így válhat közösségünk kellő mértékben reprezentatívvá a műszaki tudományos életben. Aktív taglétszámunk szinten tartása, némi-nemű emelése Osztályunk ez évi célkitűzései között is szerepel. Az Osztályba jelentkezni scennelt jelentkezési lappal és szakmai önéletrajzzal lehet a muszakitudomanyok@dosz.hu ímél címen. Az új tagok felvételéről a soron következő taggyűlés konszenzus alapján határoz. Ezúton is várunk és hívunk minden műszaki érdeklődésű doktorandusz kollégát osztályunk tagjai közé! V. DOSz-MTO, WORKSHOP-pal EGYBEKÖTÖTT SZAKMAI TANULMÁNYÚT ÉS KIHELYEZETT OSZTÁLYÜLÉS Tápiószentmárton A Műszaki Tudományok Osztálya május 06. és 08. között Tápiószetmártonban tartotta V. szakmai rendezvényét. A rendezvény célja és témája a workshop-al egybekötött szakmai tanulmányút és kihelyezett osztályülés megvalósítása volt. Az első napon délután érkeztünk Tápiószentmártonba. Közös vacsora és a rendezvény megnyitója után barátias szakmai beszélgetéssel folytattuk az estét. Számos kolléga most ismerte meg egymás kutatását egy pohár jó helyi bor mellett. A második nap tartottuk meg a soron következő MTO osztályülést, melyen 3 fő tagfelvételét valósítottunk meg. Ezáltal ma már osztályunk tagja az első DOSZ MTO nemzetközi diák Vietnámból. A közös ebéd után két osztálytagunk Rubóczki Edit és Szilágyi Győző mutatta be a Trapéz Projekt c. interaktív előadást a Tudásháló kutatói műhelyről. Az osztály több tagja is aktívan részt vesz ebben a projektben. A téma kapcsán alkalom adódott workshop keretében történő együtt gondolkodásra a doktoranduszok, kutatók és professzorok közös hálózatáról, a tudás hatékony felhasználásáról, a kutatók közötti kapcsolatok felderítéséről és további kapcsolatok kiépítésének elősegítéséről, a publikációs tevékenység megkönnyítéséről, a tudományterületi sajátosságok megismeréséről. A workshop után közös sétát tettünk a környéken felfrissülés gyanánt. Megtekintettük a helyi hírességnek számító Attila dombot is. A vacsora előtt Kiss Attila borászmérnöktől hallgattunk rendhagyó előadást A feldolgozó-élelmiszeriparban végzett kertészmérnöki, szőlész-borász szakmérnöki tevékenységről. Majd üzemlátogatás tettünk borászati telephelyükön és megtekintettük a szakma specifikus gépészeti berendezéseket. A mozgalmas napot közös 52

54 társasági esttel zártuk, ahol az osztály elnöke értékelte a rendezvényen történteket, megköszönte a résztvevők munkáját és lezárta a rendezvény szakmai részét. A harmadik napon közös reggeli után elhagytuk a szállodát és haza indultunk. A MŰSZAKI TUDOMÁNYOK OSZTÁLYÁNAK ÉVI MUNKÁJÁRÓL Hagyományosan tagjaink szerepet vállalnak a DOSZ és az osztály rendezvényein (Mérföldkő Konferencia, workshopok, Tavaszi Szél Konferencia). A következő ciklusban az osztály tagjainak munkáját a külvilág felé sokkal inkább extrovertált és reprezentatív módon szeretnénk megmutatni. Ennek jó módja lesz a januárjában tartandó tudományos konferencia. Amelynek témája: Smart City - Az élhető város. Várhatóan az osztály aktív tagsága és a témában prominens szakemberek részvételével zajlik majd az esemény. Az osztály ebben az évben is folytatni szeretné a megkezdett hagyományokat így lesz lehetőségünk szervezőként és résztvevőként is reprezentatív módon képviselni az osztályt és a műszaki értelmiséget több hazai esetleg külföldi konferencián. Folytatni kívánjuk az osztálykirándulások szervezését is, mert ez nem csak szakmai fejlődést jelent a tagok számára, hanem egy olyan baráti légkörben történő ismerkedést és szórakozást, ami könnyebbé és hatékonyabbá teszi majd a közös munkát. Helyszínek és programok tekintetében szóba jöhetnek üzem- és gyárlátogatások, energetikai létesítmények, kutató laboratóriumok stb. felkeresése. Az osztály életében új fejezetet jelenthet az eddigiekhez képest, hogy doktorandusz közösségünk és a magyarországi ipari szereplők közötti kapcsolatok kiépítésével egy valós tudományos együttműködést kívánunk létrehozni tagjaink és a cégek innovációra fogékony divíziói között. Művészeti, Színház-, és Filmtudományi Osztály A Művészeti, Színház-, és Filmtudományi Osztály, ahogy a neve is mutatja, sokféle területet foglal magába, annak ellenére, hogy mindegyik terület közös fókuszpontja a művészet. Ez a sokszínűség egyszerre jelenti az osztály életének izgalmait, de egyben ez a sokféleség a tudományterületeket lefedő doktori iskolák nehézségét is mutatja. A kezünkre játszott abban a véletlen, hogy egy tudományos osztályba szervezte ezeknek a területeknek a 53

55 doktoranduszait. Így közösen tudunk tenni azokért a dolgokért, amik jelenleg, mint hiány jelentkeznek a doktori képzésben ezeken a területeken. A tudományos osztályra is jellemző vonás, hogy tagjaink nem feltétlenül a művészeti doktori iskolák hallgatói, hogy a kutatási területek különböző tudományterületek határainál találhatóak, stb. Ezeket, mint alapvonásokat felismerve szeretnénk olyan doktorandusz közösséget létrehozni az osztály segítségével, amely képes kielégíteni mindezeket az egyedi sajátosságból fakadó igényeket, továbbá képes inspirálni tagjaikat a tudományos munkára, szereplésre. Osztályunk tagjainak sorába várunk minden olyan, a fenti tudományterületeken kutatást végző doktoranduszt, aki úgy érzi, hogy szeretne és tudna is tenni azért, hogy jobb és több lehetőség álljon rendelkezésre a művészeti, színház- és filmtudományi területeken kutatást végző hallgatók számára. Célunk, hogy olyan közösséget alkossunk, amelyben mindezen területek doktori iskolái képviseltetik magukat doktoranduszaik által, így valóban mindegyik terület érdekében lehetőségünk nyílik tevékenykedni! Nyelvtudományi Osztály képviseltessék magukat. A Nyelvtudományi Osztály október 21-én alakult meg az ELTE Bölcsészettudományi Karán. A 12 tag az ELTE mellett a Pécsi Tudományegyetem és a Szegedi Tudományegyetem doktoranduszai közül került ki, de szeretnénk, hogy a következő hónapokban az ország valamennyi nyelvtudományi doktori képzést indító intézmény hallgatói Az osztály fő célként egy olyan tehetséggondozást biztosító fórum létrehozását tűzte ki, amely egyszerre a szakmai és a személyes kapcsolatteremtés színtere. Emellett fontosnak tartjuk a magyar nyelven nyelvészeti kutatásokat folytató doktoranduszok tájékoztatását és szakmai előmenetelük segítését is. A következő évben két nagyobb rendezvényt tervezünk: 2014 márciusában Találkozási pontok a nyelvészetben címmel egy országos szintű konferenciát, valamint 2014 januárjától egy hat alkalomból álló, havonta egyszer megrendezett beszélgetéssorozatot, melynek címe: Párbeszélgetés. A két eseményt ugyanaz a probléma hívta életre: 54

56 napjainkban egyre gyakrabban jelenik meg a nyelvtudomány részéről az a felvetés, miszerint egy adott kérdésre csak kettő vagy több különböző tudományterület együttes munkájával lehet választ adni. A beszélgetések során két-két tudományterület jeles képviselői (pl. orvos és nyelvész, informatikus és nyelvész) között kezdeményezünk párbeszédet, a konferencián pedig a nyelvészeten belül több témába tartozó kutatásnak szeretnénk teret adni. A konferenciához kapcsolódva egy lektorált tanulmánykötet megjelentetését is tervezzük, a későbbiekben pedig szakirodalmi adatbázist, projekt-társkeresőt, illetve egyéb formális és informális programokat is szeretnénk megvalósítani. Orvos- és Egészségtudományi Osztály Tudományos osztályunk életre hívása a 2014-es Tavaszi Szél Konferencián merült fel, az alakuló ülésre május 2-án került sor Szegeden, ahol a nyolc alapító tag hét doktori iskolát, a négy hazai orvostudományi egyetemből hármat (a debrecenit, szegedit és pécsit) képviselt. Osztályunk célja olyan érdekes és hasznos előadások és szakmai fórumok teremtése, amelyek minden PhD hallgató javára válhatnak. A szakmai előadások mellett olyan programokat is tervezünk, melyeknek a PhD-hallgatók a sikeres doktorálás után hasznát veszik, pl. HR-sek által tartott tréningek, állásbörze Szeretettel várjuk minden orvos- és egészségtudományi szakterületen dolgozó doktorandusz kolléga jelentkezését. Az osztályba a tisztségviselőktől igényelhető vagy az oldalról letölthető jelentkezési lap kitöltésével és aláírásával lehet jelentkezni, melyet az elnöknek kell eljuttatni. A tagfelvételről mindig a soron következő osztályülés dönt. A felvettek az ülés után azonnal az osztály teljes jogú tagjaivá válnak, és felkerülnek az osztály levelezőlistájára. FÓKUSZBAN AZ ELŐADÓKÉSZSÉG PhD KONFERENCIA án került megrendezésre a Debreceni Egyetem Élettudományi Központjában, a Doktoranduszok Országos Szövetségének (DOSZ) Orvos- és Egészségtudományi Osztálya (OEO) által szervezett II. Fókuszban az előadókészségek PhD Konferencia. Immáron második alkalommal gyűltek össze a 4 nívós orvostudományi egyetem (Budapest, Szeged, Pécs, Debrecen) doktori képzésében részt vevő fiatal hallgatók, hogy olyan szakmai előadásokkal bővítsék a már megszerzett ismereteiket, melyek nagyban hozzájárulnak a jövőbeli fokozatszerzésükhöz. 55

57 A rendezvény jén vette kezdetét, melyet a Debreceni Egyetem doktoranduszhallgatóiból álló Medichoir kórus nyitott meg. A felcsendülő dallamok kellemes légkört teremtve alapozták meg a rendezvény hangulatát és ezzel is emelték a program színvonalát. Ezt követően Bankó Csaba, a DOSZ OEO Elnöke tartotta meg ünnepi köszöntőjét. Nyitóbeszédében bemutatta a DOSZ-t, a tudományos osztály által szervezett főbb eseményeket (absztraktok szakmai bírálata, részvétel a Medikus és Orvos Fesztiválon, nyári tábor megszervezése, tanulmányi és csapatépítő kirándulások, PhD továbbképzés, TEVA gyógyszergyár látogatás). Beszéde végén, minden orvos- és egészségtudományi szakterületen dolgozó doktorandusz kollégát buzdított a DOSZ-ba történő belépésbe, hiszen hangsúlyozta: közös céljaink eléréséhez nagyban segít, ha összefogva, szövetségben működve számos színvonalas és hasznos rendezvényeket, szakmai programokat tudunk szervezni, amelyek mindannyiunk érdekét képviselik. Az osztályelnöki köszöntő után, első előadóként Dr. Jeney Viktóriát hallhattuk, aki a Nephrológiai Tanszékről érkezett rendezvényünkre. Előadásában elkalauzolta a hallgatóságot a tudományos publikálás rejtelmeibe: segítségével bepillantást nyerhettünk a folyóiratokba/online megjelenő újságokba beküldeni kívánt cikkek szerkezeti felépítéséről kezdve, a kapott kísérleti adatok feldolgozásán át, a megjelenés utáni időszakig. Az előadás látványos, színvonalas és roppant érdekes volt, ezáltal teljes képet kaphattunk arról, hogyan jutunk el egy ötlet megvalósításától kezdve egy publikáció megszületéséig. Számos új, eddig nem ismert információval lehettünk gazdagabbak, melyek nagyban segíteni fogják a későbbiekben a saját tudományos eredményeink interpretálását is. A Debreceni Egyetemen tanuló PhD hallgatóknak a Neptun tanulmányi rendszerben felvehető kurzusként lett hirdetve a konferencia (Fókuszban az előadó készség, tárgykód: OT-MSIDI-T58, tárgyfelelős: Dr. Mádi András), ezért a debreceni hallgatóknak egy tesztírás következett, az előadáson elhangzott információkból. Ezt követően egy svédasztalos állófogadás volt a konferencián megjelenteknek, aztán a program az egyetemi kávézóban (Pulzus Café) folytatódott, ahol egy csapatépítő tréning keretein belül mérhették össze a tudásaikat az doktoranduszok. A szórakoztató játékok mellett lehetőség nyílt a más doktori képzésben részt vevő hallgatókkal való megismerkedésre és a tapasztalatok megosztására. A baráti légkör mellett új kapcsolatokat is ki lehetett építeni egymással. A konferencia második napján ( , szombat), a közös reggelit követően, Dr. Bugán Antal: A prezentáció közben fellépő előadói szorongás leküzdése c. interaktív előadása következett. A 56

58 Magatartástudományi Intézet docense kisebb csoportokra osztotta a jelenlévőket, majd arra kérte, vonuljanak el és beszéljék meg, kinek milyen fizikai tünetei vannak, mikor nyilvános előadást kell tartani és mit lehetne ez ellen tenni, amivel leküzdhetőek lennének ezek a problémák. Ezután a csoportokból 1-1 fő kiállt a hallgatóság elé és prezentálta az általuk összeszedett gondolatokat és a potenciális megoldásokat. A debreceni PhD-soknak ismét tesztírás következett, majd egy közösen elfogyasztott svédasztalos ebéd a többi résztvevővel együtt. Végül Dr. Forisek Péter, a Bölcsészettudományi Kar oktatási dékán helyettese mutatta be Hogyan prezentáljunk? c. előadását, melyben előtérbe kerültek a retorikai készségek, a prezentáció formai követelményei, valamint a jól megszerkesztett és igényes előadás kritériumai. Az előzőekhez hasonlóan, szintén tesztírás következett az előadáson elhangzott információkból. Bankó Csaba Elnök Úr záróbeszédében megköszönte a jelenlévőknek a részvételt és lezárta a konferenciát. A rendezvény színvonalát tovább növelte, hogy elfogadta meghívásunkat az osztály alelnöke, dr. Köteles István (a Semmelweis Egyetem Gyógyszertudományok Doktori Iskola), dr. Farkas Bence, a DOSZ OEO titkára, Dr. Mádi András, a Debreceni Egyetem Molekuláris Sejt- és Immunbiológiai Doktori Iskola titkára. A helybeli doktoranduszhallgatók mellett részt vettek rendezvényünkön Budapestről, Miskolcról, Egerből érkező PhD hallgatók, valamint szakorvos jelöltek is, akiknek külön köszönettel tartozunk. Az esemény nem titkolt célja az volt, hogy olyan érdekes és praktikus, nem csak elméleti előadásokkal segítsük a közönséget, melyek minden PhD hallgató számára hasznosnak bizonyulnak az előttük álló nehéz időszakban. Pszichológiai és Neveléstudományi Osztály rendezvényt sikerült megvalósítani. A DOSz Pszichológiai és Neveléstudományi Osztály alapítása, október 18-a óta töretlenül dolgozik a területéhez kapcsolódó magyar doktoranduszok összefogásán, a közösségépítésen és színvonalas szakmai programok szervezésén. Tagjaink lelkiismeretes munkájának köszönhetően az elmúlt három évben számos célkitűzést, 57

59 Első nagyszabású konferenciánk a 2012-es PISA mérés eredményei és a magyar közoktatás aktuális kérdései köré épült. Az eseményre meghívott neves kutatók, szakemberek előadásaira közel kétszázan voltak kíváncsiak. E programunk sikerén is fellelkesülve azóta újabb és újabb rendezvényeket hívtunk életre. A területünkön kutató doktoranduszoknak is előadási lehetőséget biztosítva, évente megrendezzük az IPSZILON mozaiknevet viselő rendezvényünket (Ifjú Pszichológus és Neveléstudományi Kutatók Országos Konferenciája), melyet mindig egy-egy aktuális téma köré építünk fel, és országosan és nemzetközileg is elismert plenáris előadókat hívunk meg. Konferenciáink témái 2014-ben a függőségek, 2015-ben a gazdaságpszichológia és oktatás-gazdaságtan, 2016-ban az iskolapszichológia voltak, 2017-ben pedig a pedagógiai értékelés és pszichometria lesz a középpontban. A Tagjaink a Tudományért és Közösségért workshop keretében évről évre szervezünk módszertani szakmai műhelyet elsősorban az osztály tagjai számára, ahol kötetlen formában számolhatunk be egymásnak doktori kutatásainkról azzal a céllal, hogy megismerjük egymás szakmai munkáját, és segítsünk megoldani a felmerülő kutatásmódszertani problémákat. Továbbá kulcsfontosságúnak tartjuk a csapatépítést, osztályunk közösséggé kovácsolását is. Így a szakmai programok mellett nagy szerepet kapnak a jól bevált csapat- és közösségépítő feladatok is ben rendeztük meg először a Doktorandusz Pályaorientációs és Motivációs Napot, ahol elsősorban az akadémiai szférán kívüli elhelyezkedés lehetőségeit kívántunk feltárni. A programot a nagy érdeklődésre való tekintettel újra megszervezzük, következő alkalommal a pályázati lehetőségeket állítjuk majd a középpontba. Mindezeken felül 2015 és 2016 között zajlott a Professzor Emeritusaink Nyomában rendezvénysorozatunk Budapesten és Szegeden, amelyeken neves elődeink életpályáját, kiemelkedő tudományos munkáját ismerhettük meg egy-egy kötetlen beszélgetés formájában. Saját szakmai programjaink mellett az Osztály megalakulása óta nagy hangsúlyt fektetünk a Tavaszi Szél Konferencia előkészítésére és népszerűsítésére, itt tagjaink előadóként és a szekcióik szervezőiként is képviseltetik magunkat. A megalakulást követő első években a programok kialakítása, tevékenységünk széleskörű megismertetése volt hangsúlyos. A megkezdett munkát a jövőben is hasonló lelkesedéssel kívánjuk folytatni, továbbá célunk rendezvényeink folytonosságát megtartani. Ehhez elengedhetetlen az utánpótlás biztosítása, az Osztály jövőjének megalapozása. 58

60 DOKTORANDUSZ PÁLYAORIENTÁCIÓS ÉS MOTIVÁCIÓS NAP (DoPaMIN) február 6. ELTE PPK Kazinczy u , 1075 Budapest A konferencia célja fórumot teremteni, melyen megismerkedhet egymással a jövőbeli munkaadó és munkavállaló. Célunk felsorakoztatni kutatási lehetőségeket, tanácsokat, és megadni a lehetőséget, hogy a közönség feltegye az őket foglalkoztató kérdéseket a terület legjelesebb képviselőinek. Az eseményt elsősorban a pszichológia és a neveléstudomány területén doktori tanulmányokat folytató hallgatóknak ajánljuk. Szeretettel várunk azonban mindenkit, aki egyelőre csak érdeklődik a doktori képzés iránt, valamint azokat, akik már elvégezték a képzést, és kíváncsiak a munkaerő-piaci lehetőségeikre. A doktori képzést végzett hallgatók egyre nagyobb arányban keresnek lehetőségeket az akadémiai szférán kívül, s egyre többen helyezkednek el a versenyszférában. De vajon milyen lehetőségek állnak rendelkezésre? Milyen tudás és mely készségek növelik az elhelyezkedési esélyeket? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ. A programot Asztalos Kata, a DOSZ Pszichológiai és Neveléstudományi Osztályának elnöke nyitotta meg, aki az utóbbi évek doktori fokozatot szerzett hallgatóinak elhelyezkedéséről beszélt, valamint bemutatta az Osztályt. Őt Maráz Anikó követte, az osztály tudományos alelnöke, aki a doktoranduszok pályaválasztásáról, elhelyezkedési statisztikájáról beszélt - elsősorban ELTÉs adatokra támaszkodva. A délelőtti előadásblokkban négy előadótól hallottunk előadásokat. Nagygyörgy Katalin pszichológus, abszolvált doktori hallgató egy olyan cégnél dolgozik, melyben videojátékok felhasználói élményét kutatják, fejlesztik. Mivel a videójáték-használatból írta a doktoriját (sőt, első TDK munkáját), ezért elsőkézből mutatta be, hogy hogyan kell nem csak a végzettségnek, hanem az érdeklődésnek megfelelő pályát találni. Salamon János piackutatással foglalkozik, és saját cégének indításáról mesélt. Uzsák Éva az Aon-Hewitt kiválasztással foglalkozó cég konzultánsa a beszélt a jövő szakmáiról és készségeiről. Elmondta például - kutatási adatokra támaszkodva -, hogy a 20 év múlva elérhető munkahelyek kb. 60%-áról nem tudjuk pontosan, hogy miféle munkahely lesz. Viszont people skill -re, amit a pedagógia és pszichológia nyújt, mindig szükség lesz. Csigás Zoltán coach beszélt a szükséges és elégséges készségekről, a belső út megtalálásának fontosságáról, amit majd megtalál az álláslehetőség. Az előadásokat egy félórás kerekasztal követte, melynek során a közönségnek is lehetősége nyílt kérdéseket feltenni. Az ebédszünetet és networkinget követő délutáni előadás-blokkot Füzér Gábor kezdte, aki közgazdász-pszichológusként a big data elemzésről mesélt. Elmondása szerint a munkájához használt tudás nagyrészét maga 59

61 sajátította el, és erre bíztatta a jelenlévőket is. Szertics Péter szintén a teszteléssel, big data elemzéssel foglalkozik, ezen belül pedig tesztek forgalmazásával, vagyis rengeteg adat birtokában van, melyet készségesen felajánlott az érdeklődőknek elemzésre, együttműködésre. Németh Dezső egyetemi docens, és kiemelkedő kutató nagysikerű előadásában az akadémiai szférában való munkavállalásra motivált, és osztotta meg velünk tapasztalatait arról, hogy milyen remek lehetőség, ha az ember saját főnöke lehet, amihez csak folyton pályázni kell. Végül Molnár Attila coach adott néhány ötletet arra, hogy hogyan tudunk álláskeresés helyett a saját tudásból önálló üzletet, megélhetést kreálni. Az előadásblokkot szintén kerekasztal-beszélgetés követte. III. IFJÚ PSZICHOLÓGIAI ÉS NEVELÉSTUDOMÁNYI KUTATÓK ORSZÁGOS KONFERENCIÁJA március 4-5. között harmadik alkalommal rendeztük meg az Ifjú Pszichológiai és Neveléstudományi Kutatók Országos Konferenciáját (IPSZILON), melynek ezúttal a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar adott otthont. Rendezvényünket Marsi István, a kar dékánja nyitotta meg, aki beszédében kiemelte, milyen fontos a pedagógusok számára, hogy magas szintű pszichológiai ismeretekkel is rendelkezzenek. Ezt követően Asztalos Kata, a tudományos osztály elnöke, a DOSZ elnökségi tagja köszöntötte a résztvevőket, és mutatta be az osztály célkitűzéseit, eddig elért eredményeit. A konferenciát idén az iskolapszichológia témája köré építettük fel, e terület elismert szakértőjét Szabó Évát, az SZTE BTK Pszichológiai Intézet vezetőjét kértük fel plenáris előadónak. Az intézetvezető asszony előadásában az iskolapszichológia jelentőségére hívta fel a figyelmet, bemutatva mennyire összetett az iskola világa, amelyben rengeteg olyan folyamat zajlik le, aminek megértéséhez, a problémák kezeléséhez elengedhetetlen az iskolapszichológus. Az IPSZILON konferencia évről évre egyre jobban kezd ismertté válni a pszichológia és neveléstudomány területén kutató doktoranduszok, valamint pedagógusok, hallgatók, egyetemi oktatók körében is. Az idei létszám is jól mutatja ezt, mivel a két nap alatt 95-en vettek rész a rendezvényen. Többségük a Szegedi Tudományegyetemről érkezett, de jelentős számban voltak jelen az ELTE-ről, az Eszterházy Károly Főiskoláról és a Pécsi Tudományegyetemről is. A nagy számú érdeklődőt tartalmas szakmai program várta. A már említett plenáris előadás mellett mindkét napon workshop-okra is sor került, melyeken tanulhattunk az absztraktírás legfontosabb szempontjairól, beszélgethettünk az iskolai konfliktuskezelésről, az iskolapszichológusok mindennapi feladatairól, és bemutatkozott a Hősök Tere Kezdeményezés is. A konferencia tematikus szekcióiban pedig összesen 28 PhD-hallgató és 60

62 doktorjelölt mutatta be legfrissebb kutatási eredményeit, amelyeket a jelenlévők közösen meg is vitathattak. A péntek esti közösségi program lehetőséget biztosított kötetlenebb beszélgetésekre is. A konferencia zárását követően tartott osztályülésünkön az előadók közül egy új tag is csatlakozott hozzánk. Összességében elmondható, hogy a DOSZ Pszichológiai és Neveléstudományi Osztálya által évente megrendezésre kerülő IPSZILON konferenciát sikerült bekapcsolnunk a hazai konferenciák vérkeringésébe, a pszichológia és neveléstudomány területén kutató doktoranduszok már számítanak a konferencia évente történő megrendezésére, számos visszatérő előadónk van. Ezt a munkát szeretnénk jövőre is folytatni, hogy országos szakmai rendezvényünket évről évre magasabb színvonalon szervezhessük meg. Történelem- és Politikatudományi Osztály A Történelem- és Politikatudományi Osztály (röviden DOSz-TePo) a történész és politológus doktoranduszok és doktorjelöltek szakmai szervezete. Alakuló ülését május 25-én tartotta az Országos Széchényi Könyvtárban. Elsődleges feladatának a magyarországi és kárpát-medencei magyar PhD-hallgatók közötti információáramlás biztosítását és személyes kapcsolatainak előremozdítását tartja. A megalakulás óta képviseltette magát a Tavaszi Szél konferencián, a Kárpát-medencei Fiatal Magyar Történészek Táborában, a Magyar Történelmi Társulat éves közgyűlésén, továbbá tevékeny szerepe volt az Európai Közösség magyarországi doktori képzést vizsgáló látogatóbizottsága számára elkészített hivatalos jelentés elkészítésében. Az Osztály 2013-as alakuló ülésén elhatározta, hogy éves rendszerességgel vándorrendezvényt indít útjára. Minden év novemberében egy aktuális téma köré szervez tudományos előadásokat, azok megtartására tapasztalt kutatókat kér fel, hogy az azt követő politikai kerekasztal-beszélgetéshez a kellő felvezetést megadja decemberében indult el kisebb sorozatunk, a DOSz Café nevezetű tudományos kerekasztal-beszélgetés. Ez a kötetlen hangulatot célzó beszélgetéssorozat mindig egy problémás témakört jár körül, ami a doktorandusz társadalmat érinti. Debrecen, Budapest, Kolozsvár, Pécs, Eger, Szeged - néhány a legfőbb állomásaink közül. 61

63 DOSZ Café - Az állampolgárság kérdése a magyar kisebbség századi történetében: Identitás- és lojalitásformák, integrációs- és asszimilációs stratégiák (kerekasztal-beszélgetés) december 11. MTA Domus Ház (1146 Budapest, Abonyi utca 10.) A DOSz Café című rendezvénysorozat a Történelem- és Politikatudományi Osztály specialitása, amelynek célja a képviselt tudományágak népszerűsítése olyan témákon keresztül, amelyek amellett, hogy képet adnak a történeti és politikai kutatások eredményeiről és feladatairól, valamilyen aktualitással is bírnak december én zajlott a PI- NET (Postgraduates International Network) nevű, nemzetközi hatáskörű doktorandusz szervezet éves konferenciája, amely mellett osztályunk az MTA Domus Vendégházban megtartotta a TéKa Szlovákiai Magyar Fiatalok Tudományos és Kulturális Társulásával szervezett közös rendezvényét. A két szervezet együttes munkájának köszönhető kerekasztal-beszélgetésre Az állampolgárság kérdése a magyar kisebbség századi történetében: identitás-és lojalitásformák, integrációs-és asszimilációs stratégiák címmel került sor a konferencia második napján. A beszélgetés célja az volt, hogy a határon túli magyarok állampolgársági kérdéseit vizsgálja az 1918-as államváltástól napjainkig. A kerekasztalhoz felkért négy szakember a négy legfontosabb határon túlra került régiót képviselte. A mai Szerbiához tartozó területeken (Délvidék) felmerülő kérdéseket A Sajti Enikő, a Szegedi Tudományegyetem professzora mutatta be. A ma Szlovákiához tartozó területek (Felvidék) ügyeiről Filep Tamás Gusztáv, az MTA Kisebbségkutató Intézetének munkatársa és Öllős László, a Fórum Kisebbségkutató Intézet kutatója tájékoztatta a jelenlévőket. A ma Romániához tartozó területek (Erdély és a Partium) helyzetét Bárdi Nándor, a ma Ukrajnához tartozók (Kárpátalja) esetét pedig Fedinec Csilla történészek vizsgálták, akik szintén az MTA Kisebbségkutató Intézetének munkatársai. A beszélgetés moderálására Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója vállalkozott. A teltházas rendezvényen a határon túli magyarok állampolgárságának kérdését történelmi és társadalmi folyamatok összefüggésében volt alkalmunk megvizsgálni. A kerekasztal-beszélgetésben a rendezvény szervezése során kialakult koncepcióban felmerült kérdések mindegyike terítékre került, a közönségnek pedig szintén alkalma nyílt a vitába való bekapcsolódásba. Az esemény pozitív visszhangot szült, és hozzájárult ahhoz, hogy egy nemzetközi doktorandusz konferencia hallgatói előtt ismertethessük a DOSz TePo tevékenységét és működését. Emellett a vitakör kiváló alkalmat biztosított arra, hogy az Osztály együttműködjön a felvidéki magyar doktoranduszokkal, és ez remélhetőleg későbbi projektekben is gyümölcsözni fog. 62

64 DOSZ Café A délszláv háború emlékezete (kerekasztal-beszélgetés) március 2. PTE BTK TTI Modernkori Történeti Tanszék (7624 Pécs, Rókus u emelet) március 2-án a Pécsi Tudományegyetem Modernkori Történeti Tanszéke adott otthont a Doktoranduszok Országos Szövetsége Történelem-és Politikatudományi Osztály (DOSz TePo) által szervezett, DOSz Café elnevezésű rendezvénysorozat egyik állomásának, amely A délszláv háború emlékezete címet viselte. A kerekasztal-beszélgetésben négyen vettek részt: Bíró László, Hornyák Árpád és Stefano Bottoni az MTA Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársai Hornyák Árpád egyúttal a rendezvénynek otthont adó tanszék docense is, Blazsetin István pedig a PTE Horvát Tanszékének vezetője. A beszélgetést Hamerli Petra, a Pécsi Tudományegyetem és a római Sapienza egyetem (Università degli Studi di Roma La Sapienza ) doktorandusza moderálta. A téma aktualitását az adta, hogy az utolsó szerb csapatok húsz éve, ban hagyták el Szarajevó térségét, s ezzel véget ért a délszláv háború. Mivel a háború eseményei kevéssé ismertek, az egykori Jugoszláviában történtek széleskörű érdeklődésre tartanak számot, amit a közönség létszáma is bizonyít. A DOSz TePo jelenlegi és egykori tagjai közül a moderátorral együtt öten vettek részt az eseményen. A kerekasztalbeszélgetés körülbelül fő előtt zajlott, több tanszékről érkeztek a vendégek. Az egyetem polgárai mellett a tanszék dolgozói és középiskolások egyaránt jelen voltak. A rendezvény állófogadással zárult. A rendkívül pozitív kritikákkal illetett kerekasztal-beszélgetésen a délszláv háborút átfogóan körüljárták a résztvevők, akik egyúttal érdekességekkel is színesítették a történeti tényeket, aminek köszönhetően a beszélgetés jó hangulatúra sikeredett. Az előzmények tekintetében szó esett arról, hogy a jugoszláviai etnikai csoportok miként képzelték el az egységes délszláv államot. A résztvevők rávilágítottak arra, hogy bár az egység lehetősége adott volt, az egyes etnikumok vezetői más-más módon képzelték el az egységet. A kerekasztal-beszélgetésben a rendezvény szervezése során kialakult koncepcióban felmerült kérdések mindegyike terítékre került, és a kb fős közönség megismerkedhetett a délszláv háború főbb eseményeivel és tapasztalataival. A beszélgetést követő állófogadáson lehetőség nyílt arra, hogy a közönség tagjai további kérdésekkel forduljanak a résztvevőkhöz. Az esemény visszhangja rendkívül pozitív, és hozzájárult ahhoz, hogy a hallgatók érdeklődjenek a DOSz, és azon belül a TePo tevékenysége iránt. 63

65 DOSZ Café: Konfrontáció-kooperáció-kollaboráció. A Magyar katolikus Egyház túlélési stratégiái a 20. században Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar, B épület (1088, Budapest, Múzeum krt. 4/B), I. emelet, 217. terem A DOSz Történelem- és Politikatudományi Osztályának egyedülálló rendezvénysorozata a DOSz Café, amelyen a történettudomány aktuális, a nagyközönséget foglalkoztató kérdéseit kerekasztal-beszélgetések formájában járjuk körül. Ezen általános cél tükrében került megrendezésre a XII. DOSz Café, jén, az ELTE BTK-n, Konfrontáció-kooperációkollaboráció. A Magyar katolikus Egyház túlélési stratégiái a 20. században címmel. A beszélgetés célja az volt, hogy a Magyar Katolikus Egyház által a 20. század krízispontjaira (háborúk, diktatúrák, összeomlások, egyház- és vallásellenes ideológiák terjedése) adott reakciókat bemutassák, és azokat politika-, társadalom- és eszmetörténeti síkon is összekapcsolják egyháztörténeti jelentőségükkel. A rendezvényt Jávor Miklós, a DOSz Történelem- és Politikatudományi Osztályának és az MTA-PPKE Lendület Egyháztörténeti Kutatócsoport doktorandusz tagja szervezte és moderálta. A meghívott előadók: Tóth Krisztina, a Kutatócsoport tudományos munkatársa, Gárdonyi Máté, a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola docense (egyben a Kutatócsoport külső főmunkatársa), valamint Koltai András, a Magyar Piarista Rendtartomány Központi Levéltárának főmunkatársa (a Cameralia-projekt szerződéses munkatársa) voltak. Beszélgetésünk során a hangsúlyt a 20. század krízispontjai (háborúk, diktatúrák, összeomlások, egyház- és vallásellenes ideológiák terjedése) és a Magyar Katolikus Egyház relációjára helyeztük, azokat politika-, társadalom- és eszmetörténeti síkon is összekapcsolva egyháztörténeti jelentőségükkel. Témafelvetéseink az Osztrák-Magyar Monarchia időszakától egészen az 1989-es rendszerváltásig terjedtek ki, amelyek során az első világháborús összeomlás, a trianoni békeszerződés, a második világháború, a nyilas, majd a kommunista diktatúra, a szélsőjobb- és szélsőbaloldali, valamint az ateista eszmék terjedése által sorozatos krízishelyzetbe jutatott Magyar Katolikus Egyház kríziskezelési lehetőségeit és mozgásterét, valamint a fennmaradás érdekében kifejtett tevékenységét elemeztük. A kerekasztal-beszélgetés több mint 30 résztvevő előtt zajlott, és tudományos vita alakult ki a résztvevő doktoranduszok és előadók között. Mivel a DOSz Café rendezvénysorozatunk nagy népszerűségnek örvend, a jövőben is folytatni szeretnénk tevékenységünket és lehetőséget szeretnénk biztosítani a doktoranduszok és elismert szakemberek közti tudományos vitának és eszmecserének. 64

66 Doktorandusz kutatóúton, avagy minden, ami egy tanulmány mögött van (workshop) május 7. SZTE Móra Ferenc Szakkollégium A Szegedi Tudományegyetem Móra Ferenc Szakkollégiumában tartott workshop tizenöt perces előadások, poszterbemutatók mentén zajlott, ahol egy adott kutatási projekt módszertanát, forrásbázisát, buktatóit, tapasztalatait foglalta össze a kutató. Az előadás/bemutató után lehetőség nyílt a hallgatóság számára észrevételeik, kérdéseik feltételére. A rendezvényt Hevő Péter osztályelnök nyitotta meg, aki a workshop céljainak lefektetése mellett ismertette a TePo eddigi tevékenységét. Őt követte Kovács Attila, a szakkollégium igazgatójának köszöntője, aki kifejezte az iránti örömét, hogy az ország más egyetemeiről érkezett doktoranduszok Szegedet választották a workshop és osztályülés helyszínéül. A rendezvényen öt előadás hangzott el, amelyek közül az elsőt Apjok Vivien tartotta A makói bútorok kutatásának új lehetőségei címmel. Az előadásból megtudhattuk, hogy az etnológusok milyen tárgyak és források vizsgálatával végzik kutatásaikat; a 19. századi makói bútorok miben különlegesek; hogyan maradtak fenn; miket árulnak el egykori gazdáikról és milyen számban állnak a városi múzeum rendelkezésére. A történelemtudományi doktori iskolákon és ezzel párhuzamosan a TePo-n belül a néprajzzal foglalkozók aránya viszonylag alacsony, így Vivien bemutatója üde színfoltot jelentett a történeti jellegű témák közt. A második előadást a Szegedi Tudományegyetem hallgatója, Csernus- Lukács Szilveszter tartotta Módszerek és tapasztalatok a boldog békeidők magyarországi sajtóéletének vizsgálatához címmel. Egy rövid sajtótörténeti bevezetőt követően a hallgató pontról-pontra kifejtette, hogy milyen segédletek mentén, mely tényezőkre figyelve érdemes belefogni egy 19. századi magyar sajtóügy kutatásába és feldolgozásába. A 20. századra evezve az Eötvös Loránd Tudományegyetem doktorandusza, Fekete Bálint Mit kezdhetünk a filmhíradókkal? című előadásában a Horthy-korban készült filmhíradók feldolgozottságáról elmondta, hogy annak ellenére, hogy ezek egy része manapság már online is elérhető, a magyar történettudomány még számtalan szempontból adós maradt a vizsgálatukkal. Disszertációjában különböző ismérvek alapján csoportosítja több mint húsz év filmhíradóinak témáit, és azok alapján a revíziókra készülő, majd a hadviselő Magyarországra vonatkozóan érdekes következtetések vonhatók le. A hidegháború alatti keleti blokkra áttérve a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hallgatója, Jávor Miklós A vallásellenesség kommunista frazeológiájának eszmetörténeti értelmezése egy 21. századi disszertációban címmel tartott bemutatót. Miután a 19. századi kommunista tanok és azok gyakorlatba való 65

67 átültetéséről szó esett, az előadó mélyebb betekintést nyújtott a Rákosi- és a Kádár-rendszernek az egyházüldözésben alkalmazott módszereiről, a magyar történelmi egyházak alkalmazkodásáról és túlélési stratégiájáról, valamint az úgynevezett békepapi mozgalmakról. Végül Juhász Péter, a Szegedi Tudományegyetem doktoranduszának Van új a Nap alatt? A magyar őstörténet kutatásának sajátosságai című előadását hallgattuk meg, amelyből kiderült, hogy az általános vélekedés ellenére a magyar honfoglalás vizsgálata még korántsem tekinthető lezártnak. Néhány külföldi például bajor forrás feldolgozásával a magyar őstörténet számtalan új aspektusból megvilágítható, és ezek feltárása közben olykor a szomszédos államok történetírásának hivatalos álláspontjával is szembetaláljuk magunkat. Az előadásokat minden esetben kérdések követték, és a vita közben komoly érdeklődést tapasztaltunk a szegedi jelenlévők részéről is. Évzáró workshopunk, amelyen bemutathatjuk egymásnak a kutatási projektünk módszertanát, forrásbázisát, buktatóit, tapasztalatait már-már hagyományosnak mondható, amelyet a jövőben is folytatni szeretnénk, így biztosítva lehetőséget a fiatal kutatók közötti tapasztalatcserére. Zenetudományi Osztály A Zenetudományi Osztály október 19-én alakult meg 15 taggal a Zeneakadémia Ligeti György épületében. Magyarországon jelenleg zenetudományi képzés mind alap-, mester- és doktori szinten kizárólag a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen (Zeneakadémia) folyik. Az oktatás első számú célja néhány egyelőre kisszámú, de üdvözlendő kezdeményezés mellett a klasszikus zenei felvértezettség. A kurzuskínálat szinte egyik képzési formában sem bővelkedik a germán muzikológia által ránk hagyományozott zenei matérián és metódusokon kívüli egyéb repertoárok vagy módszerek megismertetését célzó tantárgyakban. Leginkább a doktori képzés során kellene hangsúlyt fektetni a társművészetek, társtudományok megismerésére és kutatási módszereik zenetudományban való alkalmazhatóságának kipróbálására. Mindebből adódóan a Zenetudományi Osztály céljait mindenképpen interdiszciplináris alapokra helyezve képzeljük el, mivel egyrészt a Zeneakadémia PhD-képzése mindössze néhány hallgatót foglal magába, 66

68 másrészt mivel fontosnak tartjuk a már említett tudományterületek megismerését és módszereik alkalmazását, ami a zenetudomány látóterének csak bővülésére szolgálhat. Az osztály tagsága is interdiszciplináris törekvéseinket mutatja, hiszen a tagjaink között üdvözölhetünk olyan doktoranduszokat, akik más egyetemek doktori iskoláinak hallgatói, de kutatási területük a zenével kapcsolatos. Ennek szellemében szeretnénk bővíteni az osztály tagságát. Várjuk tehát minden olyan doktorandusz és doktorjelölt jelentkezését, akinek kutatási témája szorosan kötődik a zenéhez. Továbbá a művészeti programok szervezését is fontos feladatunknak tartjuk, ezért a zeneművészet területén tanuló DLA-s doktoranduszok jelentkezését is várjuk az osztályunkba. Szeretnénk, ha osztályunk tagjai egymást inspirálhatnák, megosztanák egymással tapasztalataikat, közös előadásokat (koncerteket) tartanának, így létrehozva egy olyan művészeti-tudományos, sőt baráti közösséget, amely a jövőben mind szakmailag, mind emberileg profitálni tud szerteágazó tevékenységének köszönhetően. ÖSSZMŰVÉSZETI DOKTORANDUSZ NAP Április 23-án szombaton a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen került megrendezésre az intézmény Doktorandusz Önkormányzata szervezésében az Összművészeti Doktorandusz Nap. Az esemény megvalósulását a védnök Dr. Vigh Andrea (Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora), és szakmai mecénások segítették: Dr. Ferencz Győző (Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia ügyvezető elnöke), Dr. Jankovics Marcell (Magyar Művészeti Akadémia alelnöke), Dr. Navracsics Tibor (Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa), Dr. Palkovics László (oktatási államtitkár). A Doktoranduszok Országos Szövetsége és annak Zenetudományi osztálya, továbbá a Magyar Művészeti Akadémia is hozzájárult, hogy a két évvel ezelőtt tervbe vett konferencia informatív előadásaival és változatos programjaival kecsegtető legyen a doktoranduszok számára. A nap folyamán nagyon hasznos prezentációk mellett zenei műsorra és művészeti kerekasztalbeszélgetésre is sor került. Az eseményt a Zeneakadémia rektora és egyben a program védnöke Dr. Vigh Andrea nyitotta meg, aki az egynapos konferencia célkitűzéséről a művészeti és művészetelméleti képzés területein tanuló doktoranduszok megismerkedése a társművészetek képzésével, valamint az összefogás jelentőségéről beszélt. Ezt követte a Zeneakadémia Doktori Iskolájának elnöke Dr. Kovács Sándor felszólalása, mely a tőle megszokott módon egy tréfás Rejtő történet köré épült, a zeneakadémiai doktori képzésről. A nap mottója: Itt vagyunk! Létrejött! hangzott el többször is a főszervező, a 67

69 Zeneakadémia Doktorandusz Önkormányzata elnöke Kovács Zalán László által, akinek pontos és lelkiismeretes munkája nélkül ez a rendezvény nem jöhetett volna létre. A köszöntők után csendült fel Donizetti: Lucia di Lammermoor című opera kadenciája Papp Tímea tolmácsolásában, melyet egy igen ifjú zeneszerző, Balogh Máté kompozíciója a Tra követett. A két fuvolára és zongorára írt mű előadói: Nagy Judit, Bán Máté, Dani Imre, különös hangzásvilágával és váratlan hangszerbelépéseivel, jelentős kontrasztként hatott az olasz opera lágy hárfa dallamai után. Az általános előadások a doktori képzés változásaira és azok érvénybelépésének dátumára, illetve mind a belföldi mind az EU-s pályázati lehetőségekre is felhívta a figyelmet, hiszen: Magyarországon is van pénz, de az EU-ban még több van! bíztatta a hallgatókat Kiss Antal miniszteri biztos. Az előadók számára különösen fontos projekt a Kreatív Európa, mely a kulturális, kreatív és audiovizuális ágazatok támogatására irányul. A program vezetője Dr. Kiss Patrícia, a különböző kulturális pályázatok ismertetése mellett az elérhető célokról és forrásokról is informálta a közönséget. A továbbiakban a Nemzeti Kulturális Alap főigazgatója, Krucsainé Herter Anikó a tavaly kiosztott 143 milliárdos támogatás részletezése mellett, az NKA honlap kezeléséről és a pályázatokra való jelentkezés feltételeiről nyújtott akkurátus tájékoztatást. Ebédszünet után kaptak helyet az interdiszciplináris előadások. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rekonstrukciójának nehézségeiről, ezen belül is az innováció és művészet metszéspontjáról, valamint a megvalósításról tartott előadást Lakatos Gergely a Zeneakadémia műszaki igazgatója és Dr. Pazár Béla építész. A több díjat is elnyert projekt kivitelezésekor készült rendkívüli képeket láthattak a konferencia résztvevői. Dr. Soós Kata az ELTE fiatal tanáraként az alkotás, kutatói kíváncsiság és felfedezés jelentőségéről és szerepéről számolt be a társadalomkutatásban. A BGE Tanszékvezető Docense Dr. Surányi András a konferencia társszervezője a média felöl közelített a művészetekhez. Előadásában a percepció és a szubjektív megélés, a manipulált közvetítés és az interdiszciplináris nyelvi készlet komplexitása kerültek terítékre. A nap koordinátora Dr. Hegedüs D. Géza a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektorhelyettese volt, aki nemcsak konferált, hanem igen releváns megfigyeléseit is megosztotta a közönséggel. Ilyen volt a tudományra és művészetre vonatkozó megjegyzése: a tudományban valaki felfedez valamit és az utókor meghaladja azt, addig a művészetben bár megvan a felfedezés öröme és annak eredménye, a következő kutató már teljesen más felfedezésére törekszik majd. Emellett a művészetben számos olyan kérdés merül fel, amelyre nincs válasz. 68

70 A kerekasztal-beszélgetés talán a nap legizgalmasabb pontja volt, hiszen olyan illusztris személyek vettek részt, mint Dr. Hegedüs D. Géza, Dr. Csanádi Judit (MKE rektora), Dr. Balázs Mihály (BME Építőművészeti Doktori Iskola vezetője), Dr. Kutnyánszky Csaba (LFZE rektorhelyettese, Doktori Iskola vezetője), Dr. Prazsák Gergő (ELTE Interdiszciplináris Társadalmi Kutatások doktori program oktatója) és Szinetár Miklós (SZFE professor emeritusa). A diskurzust Kovács Zalán László és Dr. Surányi András vezette. Megbeszélésre került témák többek között a progresszió és hagyomány, a jó publikum fogalma, a motiváció és a DLA képzés jelentősége volt. A beszélgetés során felmerültek a társadalmi konfliktusok megjelenési formái, a tudós és művészi hivatás közötti különbségek is, de a tudós zeneszerző Bartók és Kodály neve is említésre került, a gyerekek zenei oktatásának színvonala kapcsán. Az Összművészeti Doktorandusz Nap igazán sikeres és eredményes kísérlet volt a doktori hallgatók aktív alkotóházának megteremtésére, és a tudományos kapcsolatok létrehozására. Talán már jövőre sikerül kivitelezni a Kovács Zalán László által kitűzött újabb célt: legközelebb a Zeneakadémia Nagyterme teljen meg. 69

71 Sikerek nemzetközi kapcsolatainkban - A Doktoranduszok Országos Szövetsége külkapcsolati tevékenysége 2016-ban A Doktoranduszok Országos Szövetsége 2015-ben komoly nemzetközi szerepvállalásba kezdett, amikor az EURODOC Kolozsvárott megrendezett éves küldöttgyűlésén sikerült elnökségi taggá választania Gáspár Marcellt, a DOSZ elnökség külügyekért felelős tagját. Az előző év második felében és a 2016-os év elején is alapjaiban határozta meg szervezetünk külügyi profilját a magyar elnökségi tag áldozatos munkája. Az EURODOC elnökségén belül Gáspár Marcell feladata lett az európai ernyőszervezet éves nagy kutatásának előkészítése és levezénylése is, a felmérés eredményinek feldolgozásában több magyar kollégánk (Asztalos Kata, Tózsa Réka, Németh Ketrin és Kövér László) is közreműködött. Az EURODOC idei luxemburgi küldöttgyűlésének egyik meghatározó napirendi pontjává is a felmérés bemutatása válhatott, amelyre hivatalban lévő elnökségi tagunk vállalkozott. A luxemburgi küldöttgyűlést megelőzően azonban minden korábbinál hatásosabb nemzetközi kapcsolatépítésbe kezdett a Doktoranduszok Országos Szövetsége. Az Óbudai Egyetemmel együttműködésben megszervezett Tavaszi Szél Konferencián ugyanis egy olyan nemzetközi találkozót is szerveztünk, amelyen vendégül láttuk a lengyel, a litván, a cseh és a szlovák EURODOC tagszervezetek küldötteit. A vendégek részben a Tavaszi Szél Konferencia szekcióelőadóinak sorába is bekapcsolódva saját kutatásaikról is beszámoltak, illetve egy nemzetközi workshop keretében az európai együttműködés lehetőségeiről, az EURODOC jövőképéről folytattak eszmecserét. A workshopon minden meghívott tagállami delegáció bemutatta szervezetét, kitűzött céljait és elért eredményeit. A megbeszélés során kiderült, hogy a Doktoranduszok Országos Szövetsége által elért jogi státusz és kialakított szervezetrendszer (a tudományos osztályok rendszere illetve a Nemzeti felsőoktatásról szóló évi CCIV. törvény által létrehozott Doktorandusz Önkormányzatok rendszere) olyan unikális nemzeti jó gyakorlat, amely visegrádi társszervezeteink között leginkább vágyott célkitűzésként jelenik meg. A rendezvény kiemelkedően sikeresnek bizonyult, ma már tudjuk, hogy az össz-európai érdekképviselet szempontjából is kardinális jelentőségű tanácskozás komoly hatást ért el. Az EURODOC luxemburgi küldöttgyűlése ugyanis mindössze néhány nappal a budapesti Tavaszi Szél Konferencia után került megrendezésre, így a magyar szervezésű workshopon részt vett kollégák még a közös 70

72 tanácskozás élményével felvértezetten utaztak el a rendezvényre, ahol több, a szervezetünkhöz köthető előadás is elhangzott. Ezek közül kiemelendő Gáspár Marcell prezentációja az EURODOC éves felméréséről, amely nagy közérdeklődésre tett szert. A hosszas eszmecserével kísért felmérés a doktoranduszok, doktorjelöltek és a fokozattal rendelkező fiatal kutatók európai helyzetéről ad érdekes látleletet. Ebből kiderül egyebek mellett, hogy a Doktoranduszok Országos Szövetsége által kiemelt jelentőségűként kezelt szociális kérdésekben (így kiemelten a doktoranduszi ösztöndíjak vagy fizetések mértéke, a doktoranduszok hallgatói vagy munkavállalói jogi státusza, a doktoranduszok szolgálati idejének figyelembe vétele nyugdíjjogosultság számítása vagy egészségbiztosítás szempontjából) milyen a helyzet a többi tagállamban. Mint az kiderült a magyar delegáció tagjai számára, a magyar doktoranduszok helyzete a nyugat-európai kollégáikhoz képest elmaradást mutat ugyan például az ösztöndíjak mértékének vagy vásárlóerejének szempontjából, azonban az ösztöndíjreformnak köszönhetően az új javadalmazás mértéke már versenyképes jövedelmet ad a visegrádi társországok tekintetében. Az is kiderült, hogy a nyugdíjjogosultság kérdése sok tagállamban égető probléma, a nemzetközi jó gyakorlatok alapján a magyar javaslatcsomag finomhangolását is elvégeztük. A Luxemburgban bemutatott felmérés eredményei alapján az is kijelenthető, hogy a magyar érdekképviselet európai szinten is kiemelkedően erős jogosítványokkal bír, a Nemzeti felsőoktatásról szóló törvényben rögzített jogi státusza pedig olyan működési biztonságot ad a Doktoranduszok Országos Szövetségének, amelyet a többi európai társszervezet még nem tudott elérni. Az intézményi tagönkormányzatok működése és a tudományos osztályok léte egyfelől növeli a szervezetünk legitimitását, amelyet a külföldi delegáltak is messzemenőkig elismernek, másfelől pedig a tudományszervezés formájában olyan többletfeladatot is ad, amely egyértelműen túlmutat az egyszerű érdekképviseleti szervezetek körén. A rendezvényen arra is lehetőségünk nyílott, hogy egy érdekes prezentációban mutassuk be a doktori képzések hazai rendszerének tól megvalósuló teljes körű reformját. A prezentáció utáni hozzászólások folyományaként a Doktoranduszok Országos Szövetségének a reform előkészítése során vállalt szerepéről is bővebben szó esett, illetve részleteiben mutatta be Asztalos Kata a tartalmi reformjavaslatok körében összeállított modulok rendszerét. Az EURODOC éves konferenciájával egyszerre került megrendezésre a szervezet küldöttgyűlése is, ahol sor került a leköszönő elnökség tagjainak beszámolójára, a költségvetés és a zárszámadás elfogadására és a 71

73 szervezet aktualitásainak megtárgyalásaira is. Ezen a fórumon a magyar delegáció kiemelt aktivitást mutatva az EURODOC aktivitásának növelését, az együttműködés elmélyítését és az ernyőszervezet költségvetésének növelését sürgette. A felszólalások nyomán az ülés szüneteiben egyre több tagszervezet kereste a magyar delegációt, a folyosói egyeztetések témája egyre inkább a Doktoranduszok Országos Szövetsége komolyabb szerepvállalása és a finanszírozási reform volt. A tisztújító küldöttgyűlés végül komoly magyar sikerrel zárult: a leköszönő elnökségi tagunkat, Gáspár Marcellt Kövér László (általános elnökségi tag; kiemelt fókuszterülete a posztdoktori ügyek és a kommunikáció, társadalmi kapcsolatok) és Kőmíves Péter Miklós (kincstárnok) követi az EURODOC új elnökségében, amelyet a lengyel Ewelina Pabjanczyk-Wlazlo vezet. A kincstárnoki feladatok ellátásához kapcsolódó adminisztratív teendők újabb luxemburgi hivatalos utat is szükségessé tettek, amelyet sikerült a Doktoranduszok Országos Szövetsége forrásai nélkül megvalósítani. A tavaly megkezdett hagyomány folytatásaként az EURODOC elnöksége egyetlen személyes, nem Skype segítségével szervezett találkozóját Magyarországon, a Doktoranduszok Országos Szövetsége Nyári Táborában tartja. A megfeszített munkával zsúfolt háromnapos találkozó során az elnökségi tagok elvégezhették a szervezet belső működésével kapcsolatos operatív módosításokat és a küldöttgyűlés által meghatározott stratégiai célok megvalósításával kapcsolatos ütemtervet is megtárgyalták. A kiemelkedően eredményes találkozón az EURODOC elnökség minden tagja részt vett, munkájukat a házigazda Pannon Egyetem Doktorandusz Önkormányzat tisztségviselői mellett Gáspár Marcell és Németh Ketrin is segítette. Dr. Kőmíves Péter Miklós A Doktoranduszok Országos Szövetsége általános elnökhelyettese 72

74 A DLA képzéssel kapcsolatos előrelépések A DLA (Doctor of Liberal Arts) képzés a PhD (Philosophiae Doctor) képzés művészeti megfelelője. A két fokozat mind a művészeti, mind a tudományos terület kutatói utánpótlását biztosítja Magyarországon. A Doktoranduszok Országos Szövetsége mindeddig, s ezután is kiemelt céljának tekinti, hogy egyformán képviselje valamennyi tudományterület és tudományág doktoranduszainak érdekeit. Az elmúlt évek tapasztalatai azonban azt mutatják, hogy a művészeti terület doktoranduszainak igényei, megoldandó problémái esetenként eltérést mutatnak a PhD hallgatók érdekképviseleti témaköreihez képest. A Doktoranduszok Országos szövetsége és a DLA képzéseket hirdető felsőoktatási intézményekben működő doktorandusz képviseletek április 11-én, Budapesten egyeztetést folytattak a doktori képzések reformjáról, mely során több, a DLA képzést specifikusan érintő megállapítás és tervezet született. A DLA-képzés rendszere alapvetően különbözik a PhD-képzéstől, a program struktúrája egyedi, azonban felépítése tipikusan megvalósítja a doktori képzés ideáljának tekintett mester-tanítvány viszonyt. Köszönhetően az aktív művészeti doktoranduszi önkormányzatok és tudományos osztályok munkájának, az elmúlt időszakban több olyan javaslat is készült, amely tükrözi ezeket az igényeket. A továbbiakban szükségesnek látjuk, hogy a hatékony együttgondolkodást minél inkább megalapozzuk. Ehhez kívánunk fórumot teremteni a DLA tanácsadói testület felállításával. A testület tagjai a Magyarországon működő DLA képzőhelyek képviselői. Ezek a képzőhelyek a következők: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Pécsi Tudományegyetem Színház-és Filmművészeti Egyetem Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Magyar Képzőművészeti Egyetem 73

75 Mivel a DLA-képzés olyan speciális körülmények között zajlik, melyek alapjaiban térnek el a PhD-képzések jellegzetességeitől, a testület feladata, hogy rendszeres ülések keretében megvitassa, elemezze a magyar DLA képzés helyzetét, s vezetője folyamatos kapcsolatot tartson a DOSz elnökségével, információt biztosítson az aktuális felvetésekről, kezelendő problémákról. A testület tervezett feladatköréhez hozzátartozik a félévenkénti írásos beszámolók elkészítése. A tanácsadó testület további funkciója, hogy összefogja és közösséggé kovácsolja a művészeti területeken tevékenykedő tehetséges kutatókat, s ezáltal mind összművészeti, mind tudományszervezési célokat valósítson meg. A testület megalakítása hosszútávon hozzájárul a DLA hallgatók magyar doktori közösségbe való eredményesebb bevonásához, érdekeik sikeresebb képviseletéhez, s nem utolsó sorban a művészeti doktoranduszok közösségének további építéséhez, kapcsolati hálójuk támogatásához. Asztalos Kata A Doktoranduszok Országos Szövetsége elnökségi tagja 74

76 Doktorandusz önkormányzatok finanszírozásával kapcsolatos megtett lépések A évi CCIV. törvény 63. -a hozta létre kötelező erővel az intézményi doktorandusz önkormányzatok rendszerét, és tette köztestületi jogállásúvá a Doktoranduszok Országos Szövetségét. Az új jogszabály egységessé tervezte tenni a korábban számos minta szerint működő doktorandusz érdekképviselet rendszerét. A jogi szabályozás és a felsőoktatási intézmények gyakorlati működése szerint a doktorandusz önkormányzatiság három pillérre épül, amelyek mentén célszerű kijelölni a tevékenység kereteit és a hozzájuk kapcsolódó forrásokat. 1. Érdekképviselet: A doktoranduszok (doktorjelöltek) egyéni és kollektív érdekeinek képviselete. 2. Tudományszervezés: Közösségi szintű (interdiszciplináris) tudományszervezés 3. Az egyéni szakmai-tudományos előmenetel támogatása: A doktori képzésben résztvevők szakmai-tudományos fejlődésének elősegítése teljesítmény alapú támogatási formákon keresztül. A törvény rendelkezései értelmében a felsőoktatási intézmények kötelesek segíteni a doktorandusz önkormányzatok működését és munkáját. Összességében elmondható, hogy a legtöbb felsőoktatási intézmény stratégiai partnerként tekint a doktoranduszok képviseletére, de ennek ellenére működésüket mégis mindössze néhány intézményben segítik viszonylag megfelelően. Az egyes felsőoktatási intézmények eltérően értelmezik a doktorandusz önkormányzatok működésének támogatására vonatkozó kötelességüket. Vannak intézmények, ahol jól kiépített infrastruktúra áll a doktorandusz képviselők rendelkezésére (pl.: jól felszerelt iroda, tárgyaló, esetenként főállású vagy gyakornoki státuszú titkárságvezető), míg másutt valamilyen központi szolgáltató egységnél biztosítanak minimális támogatást (pl.: telefonhasználatot, nyomtatási lehetőséget). Jelenleg semmilyen jogszabály nem vonatkozik arra, hogy az egyes doktorandusz képviseletek milyen mértékű és milyen jellegű támogatásra jogosultak. Ez az állapot veszélyezteti a kialakult rendszert, a további fejlődést pedig teljes mértékben gátolja. 75

77 A DOSZ meglátása szerint halaszthatatlan feladattá vált az intézményi doktorandusz önkormányzatok költségvetési támogatásának megteremtése. E célt vezérelve a DOSZ által február 26-án megrendezett Képzési és Finanszírozási Workshop során a tagönkormányzatok képviselői eszmecserét folytattak a doktorandusz önkormányzatok lehetséges finanszírozásáról. Ezt követőn a szervezet küldöttgyűlése április 29-én tartott ülésén egy munkacsoportot hozott létre a doktorandusz önkormányzatok finanszírozására vonatkozó egységes javaslatcsomag kidolgozására. Az ezzel kapcsolatos feladatok koordinálását dr. Kőmíves Péter Miklós elnökhelyettes és dr. Gáspár Marcell elnökségi tag látta el, a csoport munkájában pedig közreműködött: Bálint Csaba (SZIE), Burkus Boglárka (LFZE), dr. Cseporán Zsolt (PTE), Kiss Dávid (NKE), Kovács Zalán (LFZE), Szabó Péter (PE) és Zila Gábor (KGRE). A munkacsoport az on-line és személyes egyeztetéseket követően június 6-án véglegesítette a javaslatcsomagot, amelyet a DOSZ elnökségének jóváhagyását követően június 27-i dátummal elektronikus szavazás formájában a küldöttgyűlés fogadott el. Az elkészült dokumentumot elküldtük Prof. Dr. Palkovics László oktatási államtitkár számára, aki a szervezet vezetőivel folytatott személyes találkozó alkalmával arról tájékoztatta a DOSZ-t, hogy ideális esetben már 2017-ben sikerült megoldást találni a doktorandusz önkormányzatok finanszírozására. A DOSZ által összeállított finanszírozási javaslatcsomag az alábbi alapelvekre épült: A. A modellekben szereplő költségkalkulációk értéke alsó küszöbként határozza meg a doktorandusz önkormányzatiság hatékony működéséhez szükséges minimum pénzügyi feltételeket. Ennek következtében a finanszírozási rendszer felül nyitott struktúrában jelenik meg, így a többletforrást biztosító eltérésre az egyes szervezetek esetében az intézmény gazdálkodásától függően lehetőség van. B. A doktorandusz önkormányzatok az intézményi sajátosságok figyelembevételével szabad hatáskörben, autonóm módon döntenek az adott évi keretösszegük felhasználásáról. Ezzel párhuzamosan szükségesnek tartjuk a megfelelő intézményi kontroll szerepének kialakítását. C. Az érdekvédelem, illetve az egyéni tudományos karrier és megélhetés szempontjából fontos elv, hogy a doktorandusz önkormányzatok finanszírozását a rendelkezésre álló forrásokon felül biztosítja az állam. D. A finanszírozási struktúra szerint a doktorandusz önkormányzat költségvetése egy fix és egy változó forrásból tevődik össze. Ennek indoka, hogy a doktorandusz önkormányzatiság fenntartásához mindenképpen szükség van egy olyan forrásra, amely független az 76

78 intézményben lévő doktoranduszok számától, illetve az önkormányzat nagyságától és szervezeti felépítésétől. Az intézményi doktorandusz önkormányzatok finanszírozására több modellt is kidolgoztunk. A finanszírozási modellek kidolgozásakor az Országos Doktori Tanács honlapján ( közzétett, a ban felvehető állami ösztöndíjas doktoranduszi helyekre vonatkozó adatokat vettük figyelembe. A modellek vizsgálatához doktorandusz létszám tekintetében egy nagy (ELTE), egy közepes (ME) és egy kis (SzFE) intézményt választottunk ki. A képzési normatívára vonatkozó információk forrásaként az 50/2008. (III. 14.) kormányrendelet szolgált. Mindegyik modell doktorandusz önkormányzatonként fix 2 mft/naptári év támogatási összeggel számol, amely független a képviselt doktoranduszok számától. A költségvetés másik része minden esetben a doktoranduszok létszámától függ. A DOSZ által kidolgozott négy lehetséges modell a következő: 1. Doktoranduszi ösztöndíj adott százalékának megfelelő támogatás Ez a modell a fix támogatási összegen felül az intézménybe éves szinten befolyó doktorandusz ösztöndíjat veszi alapul. Ebben a modellben a doktorandusz önkormányzat adott évi költségvetését a felsőoktatási intézménybe előző naptári évben befolyt doktoranduszi ösztöndíjak 2%-a alapján számolják. 2. Képzési normatíva adott százalékának megfelelő támogatás A 2-es modell a fix támogatási összegen felül az intézménybe éves szinten befolyó képzési normatívát veszi alapul. Ebben a modellben a doktorandusz önkormányzat adott évi költségvetését a felsőoktatási intézménybe előző évben befolyt képzési normatíva 4%-a alapján számolják. A modell előnye, hogy így a képzési normatíva esetleges jövőbeni emelésével arányosan a doktorandusz önkormányzatok kerete is megnövekedne. 3. Hallgatói normatíva adott százalékának megfelelő támogatás Ebben az esetben abból a megfontolásból indulunk ki, hogy a doktoranduszok az egyetemi hallgatók egy speciális csoportját jelentik, akik után járhatna egyfajta speciális doktoranduszhallgatói normatíva. Jelen finanszírozási alternatíva a fix támogatási összegen felül az intézménybe éves szinten befolyó doktoranduszhallgatói normatívát venné alapul, amelynek összege a mindenkori hallgatói normatíva 30%-a lenne. A modell előnye, hogy mivel egyfajta doktorandusz hallgatói 77

79 normatíváról van szó, ezért alapvetően ösztöndíjkeretnek tekinthető. A fix támogatási összeg pedig lehetőséget ad az alapvető működési kiadások rendezésére. A modell létjogosultságát indokolja, hogy az intézményi hallgatói önkormányzatok is részben a hallgatói normatíva adott százalékából (kb. 10%) működnek. Tekintettel arra, hogy arányait tekintve a doktoranduszok esetében egy sokkal kisebb hallgatói közösségről van szó, ezért indokolt lehet ettől nagyobb százalékos arány megállapítása. További érv a 30% mellett, hogy jelen koncepció alapján a doktorandusz önkormányzatok pályázati úton támogatnák a doktoranduszok tudományos tevékenységét. Ez a modell abból a szempontból kedvező lehet, hogy várhatóan a közeljövőben a hallgatói normatíva összegét meg fogják emelni, amellyel együtt a doktorandusz önkormányzatok költségvetése is megnövekedne. 4. Független doktoranduszi normatíva alapján járó támogatás Ez a modell is tartalmazza az éves fix támogatási összeget, azonban az előbbiektől mégis alapjaiban különbözik. Ennél a modellnél az adott felsőoktatási intézmény doktorandusz önkormányzata minden állami ösztöndíjas doktorandusz után Ft/év támogatási összeget kapna. A modell esetleges hátrányaként tekinthető, hogy egy viszonylag kőbe vésett összeget jelentene, amely az előbbi modellekhez képest az egyes vetítési alapok emelkedésével nem növekedne automatikusan. Az előzőekben ismertetett modellek alapján a DOSZ álláspontja szerint az országban működő 29 doktorandusz önkormányzat finanszírozását hozzávetőlegesen mft éves támogatási összeggel lehetne állami szinten biztosítani, amely a nagyobb intézményi doktorandusz önkormányzatok számára mft/év, a közepesek számára 5-8 mft/év, a kisebb önkormányzatoknak pedig 2-3 mft/év támogatást jelentene. Dr. Gáspár Marcell A Doktoranduszok Országos Szövetsége elnökségi tagja 78

80 A DOSz által elvégzett szociokulturális felmérés főbb eredményei a Magyarországon doktori képzésben résztvevő hallgatók bevonásával 2015 decemberében fogadták el a doktori képzés átalakítására vonatkozó törvényt, mely a es tanév első félévétől lépett életbe. Annak érdekében, hogy a Doktoranduszok Országos Szövetsége az átalakítás során megfelelően tudja képviselni a doktoranduszok érdekeit képviselni, a készített egy átfogó szociokulturális felmérést, mely látleletet adott a Magyarországon doktori képzésben résztvevők helyzetéről és tapasztalatairól, valamint arról hogy milyen motivációkkal léptek a PhD pályára, és mennyire elégedettek a jelenlegi képzésükkel. Vizsgáltuk a karrierlehetőséget a doktori képzést követően, valamint a doktoranduszszabadidő mítosz vagy valóság létezését és annak felhasználását is. A felhasznált adatgyűjtési módszer online kérdőíves megkérdezés volt. Jelen munkában a doktoranduszok perspektíváiról nyújtunk bepillantást az olvasók számára. Összesen 1476 értékelhető választ kaptunk az alábbi tudományterületi megoszlás szerint. A doktori státusz alapján a válaszadók 55%-a doktorandusz, 21%-a fokozatot szerzett, 11-11%-a doktorjelölt és abszolutóriumot szerzett, és csupán 3% a 3 éves képzést végezte el. 79

81 Képzési forma szerint a résztvevők 79,5%-a nappali, 17,8%-a levelező tagozatos, 2,7%-a egyéni képzésben vesz/vett részt. A mintában szereplő válaszadók 65,9%-a államilag finanszírozott, 34,1%-a költségtérítéses formában végzi/végezte doktori tanulmányait. Életkor alapján képzett részminták szerint 71%-uk 35 év alatti, tehát döntő mértékben fiatal kutatók, doktoranduszok vettek részt a kutatásban. Karrierlehetőségek - Perspektívák A teljes mintát vizsgálva megállapítható, hogy a doktoranduszok legnépszerűbb elhelyezkedési területének továbbra is az akadémiai szférán belüli oktatói (35%) és kutatói (37%) állások számítanak, azonban fontos kiemelni, hogy a válaszadók igen nagy százalékban választották a versenyszférát (32%) és a közszférát (27%) is. Bár a kutatói tevékenység számos innovációs lehetőséget rejt magában a vállalati szféra népszerűsége a többi területhez képest alacsony (12%). Azok a doktoranduszok, akik még nem rendelkeznek főállású vagy részmunkaidős munkaviszonnyal (a teljes minta 31%-a), terveik között elsősorban az akadémiai kutatói (44%) és a versenyszférát (43%) jelölték meg. Érdekes módon alacsonyabb népszerűségnek örvend az egyetemi oktatói munkakör (38%), valamint a közszférában (23%) és a vállalkozóként (14%) való elhelyezkedés. A főállással vagy részmunkaidős állással rendelkező részminta (69%) esetében teljesen kiegyenlített a megoszlás az akadémiai oktatói, kutatói (34-34%) pálya között, emellett jelentős a verseny- és a vállalkozói szféra aránya (28 és 30%), vállalkozóként a minta mindösszesen 11%-a helyezkedett el. Az eredmények azt mutatják, hogy a már dolgozók 29%-a kettő, vagy annál több állást tölt be egyidejűleg. 80

82 A főállású vagy részmunkaidős és munkaviszonnyal még nem rendelkező részminták közötti eltéréseket független t-próbával is megvizsgáltuk. Szignifikáns különbséget a kutatói (t=3,78, p<0,001), a versenyszféra (t=5,51, p<0,001) és a közszféra (t=2,89, p<0,005) esetében találtunk. Az elmúlt évtizedek változásai jól megfigyelhetőek a fokozatszerzés éve alapján bontott részminták vizsgálatakor. Jelentősen nőtt a versenyszféra népszerűsége, de mind a közszféra, mind a vállalkozói szféra esetében növekedés tapasztalható. A varianciaanalízis során azt tapasztaltuk, hogy a részminták a versenyszféra esetében különülnek el szignifikánsan (F=20,85, p<0,001, {2006 előtti fokozat, közötti fokozat} < {fokozattal még nem rendelkezők}). Az elhelyezkedési területek népszerűségét tudományterületekre bontva is megvizsgáltuk. Az akadémiai szférában oktatóként való elhelyezkedés a bölcsészet-, hit-, művészet-, társadalom- és multidiszciplináris tudományok esetében dominált. 81

83 Az akadémiai szférában kutatóként való elhelyezkedést a természettudományok területén tevékenykedő részminta jelölte a legnagyobb arányban. Megfigyelhetjük, hogy a versenyszféra aránya a műszaki tudományok esetében a legnagyobb, itt meghaladja az összes többi terület arányát, de az agrár-, műszaki- és természettudományok esetében sem elhanyagolható. A közszférában leginkább a bölcsészet-, orvos- és társadalomtudományok képviselői helyezkednek el, vagy tervezik leendő munkájukat. A vállalkozási szféra aránya érdekes módon az agrártudományok mellett a hittudományok és a multidiszciplináris tudományok képviselői esetében is meghaladja a 20%-ot. Fontos azonban kiemelni, hogy míg az agrárszektor részmintájának nagysága és jellegzetességei jól alátámasztják a tendenciát, a másik két tudományterület esetében az alacsony mintaelemszám miatt nehéz lenne általánosítani. Szabó Katalin, Doktoranduszok Országos Szövetsége elnökségi tagja Asztalos Kata, Doktoranduszok Országos Szövetsége elnökségi tagja 82

84 A Magyar Doktorandusz Közösség 2011 augusztusában a magyarországi, valamint a határon túli, Kárpátmedencei magyar doktoranduszszervezetek kezdeményezésére megalakult a Magyar Doktorandusz Közösség (MDK). A magyarországi Doktoranduszok Országos Szövetsége, a szlovákiai TéKa (Szlovákiai Magyar Fiatalok Tudományos és Kulturális Társulása), a kárpátaljai MD (Momentum Doctorandus), a romániai RODOSZ (Romániai Doktorandusok és Fiatal Kutatók Szövetsége), és a vajdasági VMDOK (Vajdasági Magyar Doktoranduszok és Kutatók Szervezete) együttműködési szándékukat fejezték ki annak érdekében, hogy a Kárpát-medencében élő magyar doktoranduszok szakmai együttműködését, közéleti szerepvállalását elősegítsék. Az együttműködéssel létrejött egy aktív Kárpát-medencei magyar doktoranduszhálózat, melynek elsődleges célja, hogy elősegítse a hazai és külföldi, illetőleg európai uniós tapasztalatok felhasználásával a doktoranduszok által végzett kutatások színvonalának emelését, valamint a határon túli doktorandusz- és fiatal kutatói szervezetek közös érdekérvényesítését. Mondd el a véleményed! Fiatal és tapasztalt/döntéshozó generáció közti szakadék szűkítése Annak érdekében, hogy a Magyar Doktorandusz Közösség eleget tegyen célkitűzéseinek, 2015 szeptemberében a Doktoranduszok Országos Egyesülete segítségével pályázatot nyújtottunk be az Erasmus+ KA3 kategóriájába, melynek célja a strukturált párbeszéd előmozdítása a fiatalok és az ifjúság területén tevékenykedő döntéshozók között. A benyújtott pályázat a Fiatal és tapasztalt/döntéshozó generáció közti szakadék szűkítése címet viseli, és 2015 decemberében az Erasmus+ program támogatásban részesítette. A sikeres pályázatnak köszönhetően a magyarországi Doktoranduszok Országos Egyesülete, a felvidéki TéKa, valamint az erdélyi RODOSZ hivatalosan is megkezdhette a program megvalósításáta a vajdasági 83

85 VMDOK és a kárpátaljai Momentum Doctorandus támogatásával és segítségével. A pályázatban vállaltaknak megfelelően a megvalósítás 3 prioritást ölel fel. I. prioritás online kérdőívvel felmértük a magyarországi, erdélyi és felvidéki, év közötti fiatalok véleményét az oktatásról, a tanulás utáni érvényesülésről, az őket érintő elsődleges problémákról, valamint a számukra legrelevánsabb kulcskompetenciákról, melyeket fontosnak tartanak az érvényesüléshez; II. prioritás a megkérdezett fiatalok bevonásával megoldási stratégia kidolgozása a fiatalokat érintő problémákra, elsősorban az oktatással és a munkaerőpiaci érvényesüléssel kapcsolatos helyzetre; III. prioritás a megoldási stratégia ismertetése a döntéshozókkal nemzetközi találkozók keretén belül, valamint szakmai párbeszéd kezdeményezése a fiatal és a tapasztalt generáció közt. A projekt I. fázisa lezárult, a felmérés és annak kiértékelése elkészült. A felmérésből kiderült, hogy a fiatalok a legsúlyosabb problémának a következőket tartják: - munkanélküliség, - pénztelenség, - kiszámíthatatlan jövő, bizonytalan jövőkép. További fontos probléma még az értéknélküliség, az elvándorlás, a növekvő társadalmi egyenlőtlenség, valamint az idegen nyelvek (Erdély esetében az államnyelv) nem megfelelő ismerete. Emellett a megkérdezettek úgy vélik, az egyetemi képzés nem nyújt egyenlő mértékben elméleti és gyakorlati képzés, sok esetben a hallgatók az elméleti képzés túlsúlyát emelték ki a gyakorlat rovására. A projekt II. fázisában létrehoztunk egy globális felsőoktatási problématérképet, melyet eljuttattunk azokhoz a diákokhoz, akik jelezték, részt szeretnének venni a találkozón a döntéshozókkal. Mondd el a véleményed Budapest, május 4 7, MTA Domus Vendégház Az első nemzetközi találkozóra május 4-e és 7-e között került sor Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia Domus Vendégházában. Már a rendezvény előtt világossá vált számunkra, hogy a döntéshozó generáció támogatja kezdeményezésünket, hisz a Magyar Tudományos Akadémia Határon Túli Magyarok Titkársága és az MTA Domus Vendégház 84

86 biztosította a rendezvényhelyszínt, és segített a rendezvény sikeres lebonyolításában. A 4 napos rendezvény nemcsak azért volt különleges, mert először került sor a fiatal generáció és döntéshozók találkozójára, hanem azért is, mert az Előttem az utódom mini konferencia keretében a tapasztalt generáció véleményét is kikérhettük a fiatalokat jelenleg érintő kérdésekkel kapcsolatban. Erre azért is lényeges volt, mert így mind a fiatal, mind a tapasztalt generáció (döntéshozók) szemszögéből meg tudtuk vizsgálni a fiatalokat érintő problémákat. A konferencia során dr. Bitay Enikő (Erdélyi Múzeum Egyesület, az MTA külső tagja), prof. Csizmadia Imre (University of Toronto), prof. Kontra Miklós (Károli Gáspár Egyetem Bölcsésztudományi Kar), dr. Menyhárt József (Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Középeurópai Tanulmányok Kara), valamint dr. Rágyanszki Anita (Miskolci Egyetem) is megosztotta velünk véleményét és tapasztalatait. A konferencián tapasztaltaknak, továbbá a megoldási stratégiának köszönhetően másnap prof. Bauer Győzővel (Szlovák Tudományos Akadémia Kísérleti Gyógyszerkutató Intézet), dr. Gonda Tiborral (Pécsi Tudományegyetem Gazdaságtudományi és Turisztikai Intézet), dr. prof. Korhecz Tamással (Jogász, Egyetemi tanár) és Zsigmond Csillával (Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem) tárgyaltuk meg a fiatalokat érintő problémákat, és az általuk javasolt megoldáscsomagot. Olyan témákat vitattunk meg, mint a szakmai gyakorlatok hiánya, az elméleti és gyakorlati képzés közti egyensúly hiánya, a kompetenciák fejlesztése, minőségbiztosítás, ösztöndíjrendszerek, csereprogramok, ALUMNI rendszerek, kapcsolatkialakítás a versenyszférával, valamint a fiatalok motivációjának elősegítése. 85

87 Mondd el a véleményed Kolozsvár, november 3 6, Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem A második nemzetközi találkozóra november 3-a és 6-a között került sor Kolozsváron, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Karának épületében. A Magyar Doktorandusz Közösség hálával tartozik dr. Tonk Márton dékán úrnak, hogy lehetővé tette itt számunka az erdélyi nemzetközi találkozó megvalósítását. A májusi, budapesti rendezvényhez hasonlóan Kolozsváron is egy lelkes, fiatalokból álló csapat jött össze, akik aktívan és örömmel vettek részt a közös munkában. Külön öröm számunkra, hogy a Kolozsvári Magyar Diákszövetség, valamint az Országos Magyar Diákszövetség képviselői is részt vettek a közös munkában. A nemzetközi találkozó során a döntéshozó generációt dr. Bitay Enikő (Erdélyi Múzeum Egyesület főtitkára, az MTA külső tagja), dr. Soós Anna (Babes-Bolyai Tudományegyetem rektor helyettese, a Magyar Tagozat vezetője, egyetemi docens), dr. Veres Valér (Babes-Bolyai Tudományegyetem, habilitált egyetemi docens, oktatáspolitikai szakértő) és dr. Balog Adalbert (Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Marosvásárhelyi Kar, egyetemi tanár, kari kancellár) képviselte. A találkozó 86

88 során arra kerestük a választ, hogyan is növelhető a diákok idegen nyelvi kompetenciája, továbbá létrehozhatók-e karrierirodák az egyetemeken, a versenyszféra és az egyetemek/diákok közti szorosabb kapcsolat hogyan mozdítható elő, továbbá megfogalmazódott az az igény is, hogy szükséges szakmai workshopok megszervezése az egyetemi városokban, ahol találkozik a kereslet és kínálat. Természetesen a közös munka még nem ért véget. A jövőben még vár ránk egy felvidéki találkozó Komáromban, mely 2017 februárjában kerül megszervezésre, továbbá a három találkozó után a fiatalokkal egy közös munkába kezdünk, mely során az összegyűjtött tapasztalatok alapján egy kiforrott és átgondolt, régióspecifikus javaslatcsomaggal állunk elő, és azt terjesztjük a döntéshozók elé. Természetesen mind a fiatal, mind a döntéshozó generáció véleményére kíváncsiak vagyunk, és minden érdeklődő számára elérhetővé tesszük munkánkat, megoldási stratégiánkat, javaslatcsomagunkat, a felméréseink eredményét. Kérdés és érdeklődés esetén bátran keresse Kohus Zsoltot, a Magyar Doktorandusz Közösség koordinátorát (zsolt.kohus@gmail.com), vagy a Magyar Doktorandusz Közösség szervezeteinek bármelyikét: Kohus Zsolt A Magyar Doktorandusz Közösség koordinátora 87

89 A Momentum Doctorandus A SZERVEZET PROFILJA A Momentum Doctorandus kárpátaljai magyar doktorandusz szervezet 2011 márciusában jött létre kárpátaljai magyar doktoranduszok kezdeményezésére. A szervezet tagjai a tudományok igen széles és változatos skáláját reprezentálják: történészek, szociológusok, nyelvészek, irodalmárok mellett fizikusok, matematikusok, biológusok és földtudománnyal foglalkozó fiatal kutatók is gazdagítják sorainkat. Ennek megfelelően a szervezet munkáját két alapvető (társadalom- és természettudományi) szakosztály keretében végzi, amelyek önálló koordinátorai a szervezet titkárával, valamint 3 tagú elnökségével közösen irányítják a Momentum Doctorandust. Munkánkat egy 3 főből álló ellenőrző bizottság is segíti. A MOMENTUM DOCTORANDUS CÉLJAI A szervezet elsősorban azt a célt tűzte ki maga elé, hogy összefogja a kárpátaljai magyar származású vagy kárpátaljai magyar vonatkozású kutatási témával foglalkozó doktori képzésben részt vevő hallgatókat, a doktori abszolutóriummal rendelkező, illetve doktorjelölti státuszban lévő személyeket. Továbbá célunk, hogy a tagok számára olyan szakmai információkat áramoltassunk (konferencia, publikálási, kutatási, ösztöndíj 88

90 lehetőségek) és olyan szakmai programokat szervezzünk, amelyek segíthetik őket doktori fokozatuk megszerzésében, az ukrajnai és magyarországi tudományos társadalomba való integrációjukban. Fontos feladatunknak tekintjük még azt is, hogy a hazai és külföldi tapasztalatokat felhasználva és átadva a doktori kutatások szakmai színvonalának növekedését segítsük elő. FŐBB PROJEKTEK Doctorandus esték A Momentum Doctorandus kiemelt feladatának tekinti, hogy lehetőséget biztosítson a kárpátaljai doktoranduszoknak, doktorjelölteknek, fiatal kutatóknak az egymással való megismerkedésre és kapcsolattartásra. Erre kiváló alkalmat biztosítanak doktorandusz estéink. Ez a programsorozatunk már negyedik éve nagy népszerűségnek örvend doktoranduszaink körében, amelynek során kéthavi rendszerességgel szervezünk egy estés találkozót Kárpátalján (Ungvár, Beregszász) és Magyarországon (Budapest, Debrecen), ott, ahol a kárpátaljai magyar doktoranduszok jelentős része összpontosul. A programsorozat célja, hogy a kárpátaljai magyar fiatal értelmiségiek találkozzanak, megismerjék egymás kutatási témáját, kötetlenül beszélgessenek. Minden alkalommal sor kerül két-két doktorandusz által előadott ismeretterjesztő előadásra, az előadások után pedig kötetlen beszélgetés, társasjátékozás veszi kezdetét. A Doktorandus esték remek alkalmat teremt a kárpátaljai magyar doktoranduszok szakmai egymásra találására, a jókedvű beszélgetésekre, az ötletelésekre, együttgondolkodásra. 89

91 Tandem 2016 közvélemény-kutatás A kutatás alapját az etnikai viszonyokat meghatározó öt kárpátaljai településtípuson végzett, 1200 fős reprezentatív mintán alapuló vizsgálat adta a felnőtt lakosság (18-65 éves korosztály) körében. A kutatás célja az volt, hogy a reprezentatív minta alapján képet kapjunk a kárpátaljai felnőtt lakosság szocio-demográfiai jellemzőiről, identitásáról, Magyarországhoz és Ukrajnához fűződő viszonyáról, a helyi lakosság migrációs szándékairól, a Kárpátalján élő nemzetek egymásról alkotott képéről, valamint a magyarországi nemzetpolitika megítéléséről. A kutatás eredményeként megszülető tanulmányoknak köszönhetően pedig átfogó képet kaphatunk egyebek mellett arról, hogy a kárpátaljai lakosság körében milyen elvándorlási trendek érvényesülnek, milyennek ítélik meg a Magyar Kormány Kárpátalja irányába kifejtett tevékenységét, összességében hogyan vélekednek jelenlegi helyzetükről, milyen kilátásokkal rendelkeznek a jövőre vonatkozóan. A kutatás lebonyolításában szakmai partnereink a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola keretein belül működő Lehoczky Tivadar Intézet és Hodinka Antal Intézet, továbbá a Kárpáti Közvéleménykutató Központ, valamint a Nemzetpolitikai Kutatóintézet voltak. Kárpátaljai Tudományos Adatbank 2014 decemberében sikerült életre hívnunk a Kárpátaljai Tudományos Adatbankot. A projekt fő célja, hogy elektronikusan elérhetővé tegyük a kárpátaljai magyar kutatók munkásságának eredményeit, illetve a Kárpátaljával kapcsolatos tudományos kutatásokat. A honlapon három fő menüpontot alakítottunk ki, melyet folyamatosan bővítünk. Az elsőben a Kárpátaljával kapcsolatos tudományos igényű bibliográfiát gyűjtjük. A második fő vonal a kárpátaljai disszertációkat foglalja magába, ahol azokat a doktori értekezéseket tároljuk, amelyek kárpátaljai magyar kutatók munkájának gyümölcsei, és amely kutatók hozzájárultak írásuk közzétételéhez. A harmadik menüpont pedig a jelenleg doktori képzésben résztvevők bemutatkozásait tartalmazza. Az adatbankon már több, mint 60 90

92 kárpátaljai doktoranduszhallgató rövid szakmai életrajza és munkásságának főbb eredményei találhatóak meg. Mindezen gyűjteményekkel igyekszünk hozzájárulni ahhoz, hogy a kárpátaljai tudományos élet főszereplői megismerhessék egymás munkásságát, könnyebben alakítsanak ki hasznos szakmai kapcsolatokat. Felvételi Tájékoztató kiadvány A Momentum Doctorandus a kárpátaljai tehetséggondozást megalakulása óta fontos feladatának tartja. A szervezet ezen törekvések elérése érdekében a korábbi négy év hagyományaihoz híven 2017-ben is szeretne egy felvételi tájékoztatót összeállítani a kárpátaljai magyar végzős középiskolások számára. A kiadvány elsődleges célja a magyar nyelvű továbbtanulás ösztönzése, az Ukrajnában működő magyar tannyelvű felsőoktatási intézmények népszerűsítése. A Felvételi tájékoztató összefoglaló tájékoztatást nyújt a továbbtanulással kapcsolatos követelményekről, a vonatkozó jogszabályokról. Másrészt áttekinthető formában mutatja be azokat a felsőoktatási intézményeket, amelyeken a kárpátaljai végzős diákok magyar nyelven végezhetik felsőfokú tanulmányaikat, valamint az ösztöndíj lehetőségekről is tájékozódhatnak. A tájékoztatás mellett az ösztönzést is feladatunknak érezzük. Ezért a felvételi tájékoztató kiadványokat személyesen visszük el a nagyobb magyar nyelvű kárpátaljai középiskolákba és gimnáziumokba, ahol a kötetbemutató előadást követően interaktív beszélgetést kezdeményeztünk a tanulókkal, hogy a felmerülő kérdésekkel, bizonytalanságokkal kapcsolatban közvetlen módon beszélgethessünk. A Momentum Doctorandus és a HÖOK Tehetségmentor programja A Momentum Doctorandus, az európai trendeket figyelembe véve, kiemelt céljának tekinti a tudományok népszerűsítését, a tehetséggondozást, ezért az elmúlt négy évben számos tehetséggondozó projektet valósítottunk meg (pl. tudománynépszerűsítő előadássorozat, Felvételi Tájékoztató kiadvány szerkesztése és terjesztése, stb.). Hagyományainkat folytatva a 2016-os évben a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával (HÖOK) karöltve, pilot jelleggel tehetségmentor programot indítottunk. A program hosszú távú célja, hogy 91

93 a középiskolától kezdődően a doktori képzésig végig kísérjük és segítsük a kárpátaljai tehetséges fiatalok útját. A program keretében a fentebb már említett Felvételi Tájékoztató kiadvány eljuttatásának körútja a mentorprogram bemutatását is magába foglalta, amelyre összesen 28 diák jelentkezett. A program egyik fontos célja volt, hogy személyes kapcsolatot létesíthessünk a diákokkal, akikkel a későbbiekben telefonon és elektronikus úton, illetve személyesen is tarthassuk a kapcsolatot, illetve segítsük őket a továbbtanulással kapcsolatban felmerült kérdéseikben. Személyes segítséggel, a tapasztalatok és élmények megosztásával kívántuk a kárpátaljai magyar tehetséges középiskolásokat egyetemi, főiskolai tanulmányokra buzdítani. A mentorprogram során Hangoldj Rá! című hétvégét is szerveztünk, melynek célja elsősorban a mentorok és a mentoráltak személyes találkozása volt. Emellett a résztvevő diákok megismerkedtek a kárpátaljai és a magyarországi tehetséggondozó műhelyekkel, a különböző ösztöndíjlehetőségekkel, valamint a kárpátaljai diákszervezetek képviselőinek előadása nyomán a diákélettel is. Együttműködéseink A Momentum Doctorandus szoros kapcsolatot ápol a vajdasági (VMDOK), felvidéki (TÉKA), erdélyi (RODOSZ) és magyarországi (DOSZ) doktorandusz szervezetekkel, valamint a kárpátaljai magyar hallgatói önkormányzatokkal. Az utóbbiakkal való hatékony együttműködés eredményeként, 2016 nyarán megalakult a Kárpátaljai Felsőoktatási Tehetséggondozó Diáktanács, mely a Momentum Doctoranduson kívül a Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetségét, a Kölcsey Ferenc Szakkollégium Hallgató Önkormányzatát, illetve a II. RFKMF Hallgatói Önkormányzatát tömöríti. Az együttműködés elsődleges célja a kárpátaljai 92

94 tehetséges fiatalok gondozása, a kárpátaljai magyar értelmiségi közösség fejlesztése. A főbb projektjeink megvalósításán kívül több ukrajnai és külföldi konferencián, work-shopon, kárpátaljai magyar diáktáborban, valamint a Magyar Ifjúsági Konferencia (MIK) programjain is részt vettünk. A többi határon túli doktorandusz szervezettel együtt bekapcsolódtunk a Balassi Intézet által szervezett Tehetséggondozó Szakkollégium munkájába és az adott intézet által szervezett Kárpát-medencei Állásbörze, illetve PhD konferencia szervezésébe. Ezen kívül szakmai segítséget nyújtottunk a Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferencia lebonyolításában. Részt vettünk a PI-NET által szervezett közösségépítő és önfejlesztő workshopokon is. Kovály Katalin A Momentum Doctorandus elnöke 93

95 A Vajdasági Magyar Doktoranduszok és Kutatók Szervezete A szervezetről általában A Vajdasági Magyar Doktoranduszok és Kutatók Szervezete (VMDOK) 2001 februárjában jött létre, hogy összefogja a térség doktoranduszait, fiatal kutatóit, majd május 28-án a Regionális Tudományi Társaság által Szabadkán rendezett I. Vajdasági Doktorandusz Konferencián a jelenlévő mintegy ötven doktorandusz a szervezet újjászervezése mellett döntött. A szervezet egy olyan szellemi műhely kíván lenni a térség fiatal tudományos értelmisége számára, melyről Hankiss Elemér ír: a függetlenség mellett fontos az is, hogy a gondolkodó ember valamilyen szellemi műhelyt találjon magának. Olyan emberek közösségét, akik kritikusan ugyan, de odafigyelnek egymás gondolataira. A VMDOK-hoz bárki csatlakozhat, aki doktori képzésben vesz részt, vagy még csak gondolkodik ezen, aki már ledoktorált, aki fiatal kutatóként tevékenykedik, és mindazok, akik szívügyüknek tekintik a vajdasági magyar tudományos utánpótlást. A szervezet céljai Tapasztalataink azt mutatják, hogy a doktoranduszok és kutatók körében az egyik legnagyobb problémát az információáramlás hiánya jelenti, az azonos szakterületen tevékenykedők közül is csak kevesen ismerik 94

96 egymást, működnek együtt. Ma, amikor az interdiszciplinaritás és a csapatmunka idejét éljük, e hiányosságok orvoslása az elsődleges cél. Ennek függvényében fontosnak tarjuk a vajdasági magyar doktoranduszok és fiatal kutatók felkutatását, igényeik felmérését, kapcsolati hálójuk gazdagítását. Lényeges célkitűzésünk a tudományos vívmányokkal, szakmai lehetőségekkel kapcsolatos információk terjesztése, a tudományos munka serkentése, a segítségnyújtás a diplomahonosítási eljárásban, a magyar szakmai és tudományos nyelv ápolása és fejlesztése, tudományos kiadványok megjelentetése, műhelymunkák, konferenciák szervezése, interdiszciplináris és egyéb kutatócsoportok kialakítása, a tudományos utánpótlás nevelése, a tudományos, kutatói életpálya népszerűsítése már a középiskolától kezdődően. Főbb események, projektek A vajdasági generáció lendületben (Műhelymunkák, képzések, tapasztalatcserék, publikációs lehetőségek egyetemistáknak és doktoranduszoknak) projektum keretében, mely a Balassi Intézet és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósult meg, februárban társadalomtudományi műhelymunkát tartottunk Szabadkán, valamint március és április folyamán English for Academic Superheroes címmel akadémiai angol képzést szerveztünk. Ugyancsak e projekt keretében valósult meg május 6-án A vállalkozó felsőoktatás című networking workshop, melyet a szervezet keretében működő Vajdasági Magyar Műszaki Tudományos Társaság bonyolított le. Egy Vajdaságot több szempontból tematizáló kötetsorozat elkészítésén kezdett el dolgozni a szervezetünk tagsága, az első kötet 2017 tavaszán 95

97 jelenik meg nyomtatásban. Az év folyamán több műhelymunkán is foglalkoztunk e kötet előkészítésével. Egy vajdasági magyar akkreditált kutatóintézet megvalóshatósági tanulmányának elkészítésére is vállalkozott szervezetünk. A PADOC Alapítvány támogatásával 2016 májusában kezdtük el a munkát egy kerekasztal-megbeszéléssel, ahová meghívtuk a téma szempontjából releváns szereplőket. Színház az egész világ. És színész benne minden férfi és nő című projektumunk keretében fiatal magyartanárok, egyetemisták tartottak drámapedagógiai foglalkozásokat zentai középiskolásoknak 2016 novemberében a Bethlen Gábor Alap támogatásával. Nyom-követés 2. címmel idén novemberben is megszerveztük irodalomtudományi műhely-konferenciánkat Újvidéken a Doktoranduszok Országos Szövetsége Irodalomtudományi Osztályával közösen a Bethlen Gábor Alap támogatásával. Szakmai partnereink: Célkitűzéseink tekintetében az egyik legfontosabb vajdasági partnerünk a Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium, amely megadja a kezdő anyagi és szakmai támogatást a tehetséges egyetemistáknak, elindítja őket a tudományos pályán. Szorosan együttműködünk továbbá a Doktoranduszok Országos Szövetségével, a TéKa Szlovákiai Magyar Fiatalok Tudományos és Kulturális Társulásával, a kárpátaljai Momentum Doctorandusszal és a Romániai Magyar Doktorandusok és Fiatal Kutatók Szövetségével. A főbb projektjeink megvalósításán túl a többi határon túli doktorandusz szervezettel együtt bekapcsolódtunk a Balassi Intézet által szervezett Tehetséggondozó Szakkollégium munkájába és az adott intézet által szervezett Kárpát-medencei PhD konferencia szervezésébe. Részt vettünk a Doktoranduszok Országos Szövetsége által szervezett Nemzeti Doktorandusz Kerekasztal-beszélgetésen, ahol a Kárpát-medence doktoranduszait érintő kérdésekről, problémákról esett szó. Elnök: Novák Anikó Elnökségi tagok: Rózsa Rita és Takács Zoltán Honlap: uneco84@gmail.com, rozsa.rita84@gmail.com 96

98 A TéKa Szlovákiai Magyar Fiatalok Tudományos és Kulturális Társulása A TéKa évben elsősorban a tehetséggondozás és a tudományszervezés területén ért el eredményeket. Ebben az évben jelent meg a szervezet második konferencia-kötete Multietnikus világok Közép- Európában címmel. A évi Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete és a kassai Šafárik Egyetem társszervezésében megrendezett Modernizációs folyamatok multietnikus nemzetállamokban. Mentalitás-, társadalom- és művelődéstörténeti megközelítések c. nemzetközi doktorandusz konferenciához kötődő többnyelvű kiadványban szlovákiai, magyarországi, erdélyi, kárpátaljai és vajdasági fiatalok jelentették meg társadalomtörténeti munkáikat, melyek témája a nemzet és kisebbség témaköréből került ki. A Selye János Egyetem Történelem Tanszékének társszervezésében több alkalommal is sor került olyan szakestek szervezésére, melyek során neves előadók mutatták be kutatásaikat szlovákiai magyar egyetemisták számára. A témát a kisebbségi magyarságot érintő történeti jellegű előadások adták májusában a (cseh)szlovákiai magyarságot érintő jogfosztottság eseményeiről egy kerekasztal-beszélgetésre került sor. A meghívott vendégek között olyan kutatók voltak jelen, mint Vadkerty Katalin és Popély Árpád, akik (cseh)szlovákiai magyarság korabeli története kapcsán élvonalbeli kutatóinak számítanak májusában sor került Simon Attila, a Történelem Tanszék vezetőjének és Riszovannij Mihály, a Modern Filozófiai tanszék oktatójának Életképek a komáromi zsidóság életéből c. előadásra októberében Rácz Lajos tartotta meg 97

99 került. előadását a következő címmel: Természeti katasztrófák a történelemben, avagy mikorra várható a világvége? A tanév legnépszerűbb tanszéki prezentációját Romsics Ignác akadémikus adta. A Széchenyidíjas magyarországi történész Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásáról és a trianoni békeszerződésről tartott előadást novemberében. Az említett előadások külön érdeme, hogy azok végén kérdések és problémafelvetések által a fiatalok bekapcsolására és beszélgetés kialakítására is sor Időközben a TéKa támogatásával megalakult a Selye János Egyetemen a Történelem Tanszék, ahol kéthetente műhelyfoglalkozások zajlanak a fiatalok kutatási készségeinek a fejlesztése érdekében. Szervezetünk a hallgatók számára módszertani, retorikai, valamint közösségfejlesztő foglalkozásokat biztosít, melyek elősegítik a fiatalok kutatási készségeinek fejlesztését. 98

100 2016. novemberében került sor a TéKa TDK népszerűsítő körútjára, amelynek keretein belül a sor került a Tudományos Diákköri Konferenciák népszerűsítésére, a TéKa szervezet és a szlovákiai magyar fiatalok ösztöndíj lehetőségeinek a bemutatására is. Az előadások helyszínét Komárom, Nyitra és Pozsony adta. A Selye János Egyetemen kívül a nyitrai JUGYIK (Juhász Gyula Ifjúsági Klub), valamint az újonnan megalakult Pozsonyi Magyar Szakkollégium fiataljai számára prezentáltuk előadásainkat a szlovákiai magyar fiatal kutatókat érintő fejlődési irányok és az ösztöndíj-lehetőségek ismertetésével. Az előadások és beszélgetések során rávilágítottunk a TDK munkák és prezentációk szerepére a fiatalok szakmai fejlődésében és előrelépésében. Emellett támogatásunkról is biztosítottuk a hallgatókat. Ennek érdekében tovább üzemeltetjük 2015-ben létrehozott mentorprogramunkat. Ezen belül a szervezethez kapcsolódó mentor a TDK-n részt venni kívánó diákot szakmai tanácsokkal látja el, és elősegíti a hallgató szakmai fejlődését, előrelépését. Adott esetben pedig segíti továbbtanulását tájékoztatja képzési és ösztöndíjlehetőségeiről. Elnök: Bajcsi Ildikó Honlap: tekatarsulas@gmail.com 99

101 A RODOSZ Romániai Magyar Doktorandusok és Fiatal Kutatók Szövetsége A Romániai Magyar Doktorandusok és Fiatal Kutatók Szövetsége (RODOSZ) 1999 márciusában jött létre, a magiszteri és doktori iskolai hallgatók, valamint a tudományos kutató-munkát végző fiatalok szakmai és érdekvédelmi szervezeteként; és célul tűzte ki a fiatal kutatók társadalmi státusának megerősítését, helyzetének javítását. RODOSZ CAFÉ: TUDOMÁNY MINDEKINEK március 1. és május 30. között zajlott Nagyváradon a RODOSZ Café előadássorozat. A Romániai Magyar Doktoranduszok és Fiatal Kutatók Szövetsége által életre hívott rendezvény kettős célból jött létre. Tőtős Áron főszervező elképzelése szerint a rendezvény egy felől ismeretterjesztő előadások keretében tudománynépszerűsítő, kulturális tevékenység, amely kortól függetlenül nyitott mindenki számára. A ÉS SCHOLARSCHIPS.RO OLDALAK MŰKÖDTETÉSE Szervezetünk célja a weboldalakkal elsősorban a továbbtanulással kapcsolatos bel- és külföldi lehetőségek ismertetése mindazokkal, akik részt vesznek a felsőoktatási ciklusban - kezdve az egyetemi hallgatókkal, folytatva a magiszteri és doktorandusz-hallgatókkal, a fiatal kutatókkal, a posztdoktorokkal, egészen az oktatókig. Az oldalon a részképzésen kívül számtalan más ösztöndíjpályázat, konferencián való részvételi és publikációs lehetőség, internship-felhívás, nyári egyetem, szimpózium, tréning, könyvbemutató, workshop, álláslehetőség stb. található. ÖSZTÖNDÍJAK.RO PROJEKTBEMUTATÓK A RODOSZ egyik állandó projektje az Ösztöndíjak.ro működtetése, amely a Facebook-on is elérhető (Facebook.com/Osztondijak.ro). A 2015/2016-0s tanév során többször is sor került szakmai találkozókra Ösztöndíjak.ro projektbemutató címen, melynek keretében a kolozsvári magyar egyetemi hallgatók, főként azok a hallgatók, akik a Kolozsvári Magyar Diákszövetség különböző szakosztályainak tagjai, illetve más ifjúsági szervezetek aktív tagjai, önkéntesei, valamint más érdeklődők is megismerkedhettek az oldallal, annak működésével, valamint az adott szakterületre szabott pályázati tanácsadásban is részesültek. IDŐMENEDZSMENT TRÉNING A RODOSZ által szervezett Időmenedzsment tréningre Kolozsváron került sor, április 20-án és 27-én (helyszín: BBTE Politika-, 100

102 Közigazgatástudományi és Kommunikáció Kar) 16: között, alapképzős-, mesteris- és doktoranduszhallgatók számára. A részvétel ingyenes volt, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, Balassi Intézet Márton Áron Szakkollégium, a Doktoranduszok Országos Szövetsége és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség támogatásának köszönhetően. HATÉKONY TANULÁS WORKSHOP A Hatékony tanulás tréningre május 17-én 14: között került sor, ugyancsak Kolozsváron, a BBTE Politika-, Kommunikáció és Közigazgatástudományi Kar új épületében. A tréninget Benkő Ilona HR oktatási szakember, illetve Benkő Klára dietetikus, táplálkozási szakértő tartotta. A tréning az Emberi Erőforrások Minisztériuma, Balassi Intézet Márton Áron Szakkollégium, a Doktoranduszok Országos Szövetsége és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség támogatásával valósult meg. I. ERDÉLYI TÖRTÉNELEMTUDOMÁNYI DOKTORI KONFERENCIA Hagyományteremtő szándékkal, első alkalommal került megszervezésre Nagyváradon április 28. és 29. között az I. Erdélyi Történelemtudományi Doktorandusz Konferencia. Az ülésszak témája: Új kihívások és válaszok az erdélyi történelemkutatásban volt. A rendezvényt a Romániai Magyar Doktoranduszok és Fiatal Kutatók Szövetségének Bihar Megyei Szervezete a Nagyváradi Egyetem, Történelem tanszékével közösen szervezte. AZ V. ERDÉLYI POLITIKATUDOMÁNYI KONFERENCIA május 19-én került sor a V. Erdélyi Politikatudományi Konferenciára Kolozsváron, amelynek a RODOSZ társszervezője volt, idén harmadik alkalommal. A konferencia tematikája a Democracy, migration, and a changing Europe volt. A RODOSZ nevében, Székely Tünde, elnök 101

103 A XIX. Tavaszi Szél Konferencia április 15-e és 17-e között immáron 19. alkalommal került megrendezésre a Tavaszi Szél Konferencia, amelynek idén az Óbudai Egyetem adott otthont. Hosszú idő után újra Budapesten kerülhetett sor a fiatal kutatók ilyen szintű pártfogására, amelyet az egyetemi vezetés maximálisan támogatott. A rangos esemény fővédnöke Prof. Dr. Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke volt. A rendezvényre elfogadta a meghívást többek között: Dr. Maruzsa Zoltán miniszteri biztos és az Oktatási Hivatal elnöke, Prof. Dr. Csernoch László ODT elnök, Prof. Dr. Szendrő Péter OTDT elnök, valamint Prof. Dr. Réger Mihály, az Óbudai Egyetem tudományos rektorhelyettese. A Tavaszi Szél Konferencia a tudományos utánpótlás, a doktorandusz társadalom legfontosabb országos szintű éves rendezvénye. A Doktoranduszok Országos Szövetsége által életre hívott konferencia az elmúlt évek során mind nagyobbá és teljesebbé vált. Ebben az évben már több mint 500 jelentkező részvételével közel 470 tudományos előadást tartottak meg a találkozó idején, amely a teljes magyar tudományos spektrumot átfogja. Az Óbudai Egyetem komoly hagyományokkal rendelkezik, és kiemelten fontosnak tartja, hogy a doktoranduszok tradícióit felkarolja, támogassa. Az egyetem és a DOSZ elkötelezett abban, hogy a jövő oktatóinak, 102

104 professzorainak utánpótlását biztosító doktoranduszok számára olyan közösséget, tudományos közeget teremtsen e konferencia alkalmával is, amely elősegíti a tudományos szocializációt. Kiemelt célként tűzték ki, hogy a Tavaszi Szél a doktoranduszok tudományos életpályájának fontos és meghatározó pontjává váljon. A rendezvényt megelőzte egy sajtótájékoztató, amelyen Prof. Dr. Rajnai Zoltán, az egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karának dékánja köszöntötte elsőként a megjelenteket. Majd Dr. Maruzsa Zoltán miniszteri biztos méltatta a konferenciát és örömét fejezte ki, hogy egyre több a tudomány irányába nyitott fiatal. Elmondta, a kormány átalakítja a doktoranduszképzést: megemelik az ösztöndíjakat, amellett plusztámogatást juttatnak a diplomavédéshez, melynek összege forint lesz. Így kívánják a képzést megerősíteni, illetve vonzóvá tenni. Prof. Dr. Réger Mihály, az Óbudai Egyetem rektorhelyettese hangsúlyozta, az első perctől támogatta a konferencia Óbudai Egyetemen való megtartását, amely az egész magyar felsőoktatás javát szolgálja, az egyetemet pedig még szélesebb körben ismerté teszi. Dr. Keresztes Gábor, a Doktoranduszok Országos Szövetségének elnöke elmondta, a DOSZ-nak alapvetően két feladata van: az érdekvédelem és a tudományszervezés. A konferencia iránt évről-évre egyre nagyobb az érdeklődés, az OTDK győztesek is sikeresen pályáztak, akik potenciális utánpótlását jelenthetik a doktoranduszképzésnek. Majd köszönetét fejezte ki az Óbudai Egyetemnek, amiért befogadta a rendezvényt. 103

105 A sajtótájékoztató után került sor a konferencia megnyitására, ahol az esemény fővédnöke Dr. Pálinkás József üdvözlő beszédében a rendezvény életútját méltatta. A doktoranduszokat a magyar tudományos életben, elsősorban a kutatásban való aktív részvételre buzdította. Dr. Maruzsa Zoltán hangsúlyozta, a hazai doktorandusz rendszer, szervezettsége folytán a Közép- Kelet-Európai régióban élen jár. Dr. Réger Mihály a kreativitás fontosságára, a megfelelő tudományos téma kiválasztására hívta fel a figyelmet. Dr. Csernoch László a járatlan utakra feltérképezésére, a meggyökeresedett nézeteken való felülemelkedésre buzdította a megjelent doktoranduszokat. Dr. Szendrő Péter arra hívta fel a fiatalok figyelmét, a tudományosság és az ambíció lebontja a határokat. Dr. Keresztes Gábor a legjobbak seregszemléjeként aposztrofálta a rendezvényt. A szövetség jövőbeni céljait említve elmondta, terveik között szerepel, hogy a doktori képzés ideje számítson bele a nyugdíj- kiszámításba, valamint a díjazás bevezetése a témavezetők részére. A nagyszabású kétnapos rendezvény formális és tudományos része az Óbudai Egyetem Tavaszmező utcai kampuszában, 3 épület 25 helyszínén zajlott. A konferencián a legkülönbözőbb tudományterületekről érkező doktoranduszok, és ebben az évben először a meghívott OTDK nyertes hallgatók 21 szekcióban, összesen 48 alszekcióban magyarul vagy angolul mutatták be elért kutatási eredményeiket. Több mint 600 jelentkező részvételével közel 470 tudományos előadást tartottak. Nemcsak Magyarországról érkeztek előadók, hiszen minden olyan határon túli magyar vagy más nemzetiségű doktorandusz-hallgató, aki magyarul tanul, részt vehetett a programon, így lehetett a Tavaszi Szél egy határokon 104

106 átívelő rendezvény. Az előadóknak módja nyílt a bemutatott munkájukkal kapcsolatos tanulmányaik publikálására, a szokásoknak megfelelően ezek a munkák online konferenciakötetben jelentek meg. A rendezvény záróünnepségén került sor az egyes szekciók legjobb előadóinak díjazására, melyen Dr. Pupos Tibor, az Agrártudományi Szekció vezetője, Dr. Bacsó Zsolt, az Orvos- és egészségtudományi Szekció vezetője, valamint Prof. Dr. Rajnai Zoltán, a Had- és rendészettudományi Szekció vezetője értékelte az előadássorozatot. Záróbeszédet mondott Prof. Dr. Réger Mihály és Dr. Kőmíves Péter, a DOSZ alelnöke. Mindketten egyaránt sikeresnek ítélték a konferenciát, külön kiemelve a jó szervezést és a színes különprogramokat. Tokody Dániel Az Óbudai Egyetem Doktorandusz Önkormányzatának Elnöke Barta Andrea Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar dékáni hivatalvezetője 105

107 DOSz Nyári tábori élmények Keszthelyről Idén nyáron nagy megtiszteltetés érte a Pannon Egyetem Doktorandusz Önkormányzatát: idén a PEDÖK rendezhette meg a magyar doktoranduszok egyik legnagyobb jelentőségű seregszemléjét, a Nyári Tábort. A rendezvény mottója Tábor a Balaton fővárosában volt, mely méltán tükrözte a rendezvény hangulatát és helyszínét, hiszen a vendéglátó a Pannon Egyetem Georgikon Kara volt. Az alábbiakban a résztvevők beszámolóját olvashatják. Amikor doktorandusz társaink megkérdezték, hogy mi is a DOSz Nyári Tábor lényege, magunk is elgondolkodtunk. De nem tartott sokáig a válasz megtalálása, hiszen már tavaly is részünk volt Pécsen ebben a nagyszerű élményben. Harmadéves doktoranduszok számára a tábor leginkább arról szól, hogy a közösségünkbe érkező új tagoknak segítséget nyújtsunk, megmutassuk mit is jelent doktorandusznak lenni, milyen az aktuális doktori képzés és hogy elmondjuk, az elkövetkezendő években mi fogja életüket meghatározni. Az előbbieken túl, a tábor alkalmával megismerhetjük a fogadó intézmény és ezzel együtt a rendezvénynek otthont adó város értékeit. Ebben az évben különös szerencsénk volt, hiszen Keszthelyre és a Pannon Egyetem Georgikon Karára látogathattunk el vándorrendezvényünkkel. 106

108 Augusztus 25-én Budapestről indultunk és közel 3 órás menetidő után érkeztünk meg vonattal Keszthelyre. Egy rövid sétával értünk el a Pethe Ferenc Egyetemi Kollégiumhoz, ahol a szállásunk volt. A kollégium 6. emeletéről szemet és lelket gyönyörködtető kilátás nyílt a Balaton vízére. A kipakolás után a D épületben regisztráltunk, majd részt vettünk Prof. Dr. Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora által tartott ünnepélyes megnyitón. Ezután egy előadást hallgathattunk meg, amelyben tájékoztattak bennünket a doktori képzés átalakításról. Este 8 órától a szervezők, a Doktoranduszok Országos Szövetségének és a Pannon Egyetem Doktorandusz Önkormányzatának képviselői egy ünnepi fogadás keretében köszöntötték a tábor résztvevőit. A fogadás része volt, hogy az egyetem, a Georgikon Pincészet és a Georgikon Kar Kertészeti Tanszéke által készített borokat kóstolhattunk meg a vacsora mellett. A közös és jó hangulatban telt étkezés után Szávay Lászlóval, a DOSz egykori elnökhelyettesével a Ki mit tud? következett, mely az elmúlt évek alatt már hagyománnyá vált. A szervezők a későbbiekben több csapatba osztották a résztvevő doktoranduszokat. Az így megszervezett csapatok a különféle játékok alkalmával pontokat szerezhettek, és versenybe szállhattak a Nyári Tábor vándorkupájáért. A barátságos verseny hatékony formája lehet az új ismeretségek és baráti viszonyok kialakításának, s ez idén nyáron is bebizonyosodott.. A Ki mit tud? után éjszakai városnézés következett a káprázatos Keszthelyen. Az éjszakai, holdvilágos Balaton látványa és a kivilágított város szépsége mellett a versenyszámok hangulatos feladataival telt az este. 107

109 Másnap, a reggeli után előadásokat hallgattunk meg. Szó volt a tudományos pályára lépéshez szükséges gyakorlati tudnivalókról, a kutatói mobilitásról Európában, illetve pályázati lehetőségekről. A közösen elköltött ebéd után újra csapatokba verődtünk és megtekintettük a Festetics Imre Bioinnovációs Központ laboratóriumait, a Festetics-kastélyt, a Helikon Kastélymúzeumot a vadászati kiállítással, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum Majortörténeti kiállítóhelyét és a Szendrey Júlia egykori lakhelyén berendezett emlékszobát. A kulturális élmények után a Keszthelyi-móló következett, ahonnan az összes táborozóval együtt indultunk sétahajózni a Balatonon. A hajóútról visszatérve borkóstolóval egybekötött vacsorával vártak minket. A vacsora és a kis pihenés után a Chili Zenekar paprikázta a kedélyeket, ezzel remek hangulatot teremtve a táncparketten. A szombati napon sem pihentünk sokáig, reggeli után a DOSz tudományos osztályai mutatkoztak be az újdonsült doktoranduszoknak. Valamivel több, mint egy órában bemutattuk a DOSz-t és a tudományos osztályok rendszerét (a Szövetség 20 tudományos osztállyal rendelkezik), az osztályelnökök, tisztviselők ismertették a saját osztályaikat, az eddigi munkát, a közösségi életet, az osztályprogramokat. A beszélgetésen résztvevők bemutatkoztak egymásnak, elmondták miért szeretnének tudományos pályára lépni, milyen elképzeléseik és motivációik vannak arra vonatkozólag, hogy elvégezzék a most kezdett képzést és fokozatot szerezzenek. Volt lehetőségük egymástól és az előadóktól is kérdezni. Ezt a kissé kötetlenebb beszélgetős részt három további programpont követte. Ezek voltak a DOSz Jogsegély Szolgálat 108

110 bemutatkozása, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság előadása és a Tudós villamos workshop. Az eddigi sok sok program után kicsit lazább formában folytatódott a délután. A nyári, balatoni hangulat olyan átható zsongást adott az egész további rendezvényhez, ami valóban egyedivé varázsolta az esemény egészét. Sokunk örömére kiváló időjárás tette felhőtlenné a Nyári Tábort. A jó időt élvezve, a Balaton parton lehetősége nyílt a résztvevőknek napozni, strandolni, regattázni vagy akár röplabdázni is. Ezek az események is a csapatversenyek sorát képezték. Mindeközben, a versenyekben megéhezett doktoranduszok a strandon lévő büféből a hagyományosan balatoni élményt jelentő lángosból annyit fogyasztottak, hogy az összes tészta elfogyott. Új ismeretségek, barátságok szövődtek a röplabda csapatok küzdelmében vagy akár az evezőlapát nyelének korántsem egyszerű pontos ütemre végzett mozgatása mellett. A regattázásról még annyit, hogy jobb, ha észnél van az ember, mert ha a hajót a többi evezős húzza, de te mégis elmélázol bizony bizony fájdalmas élményben lehet részed. A kellemes délután után közösen indultunk vissza vacsorázni. A tábor utolsó vacsoráját a szabadban töltöttük el egy igen csak kellemes pálinkakóstolóval összekötve. Az asztaloknál ülve és beszélgetve már ránk sötétedett, mire befejeztük a vacsorát. A csapatverseny végeredmény hirdetésére és a rendezvény zárására kis idő múlva gyűltünk össze a Bexi Klubban. A verseny alkalmával minden csapat kitett magáért, de elsőnek mindig lennie kell, így volt ez most is. A mi csapatunk, a rózsaszín, az első 109

111 helyről éppen, hogy lemaradva másodikként zárta a versenyt. Az első csapat, amely a vándorkupát továbbvihette, a kék lett. Este szép számmal gyűltünk össze, meg is telt a Club táncparkettje. Dj Krasznai segítségével egy jó hangulatú záró eseménnyel, egy zenés esttel fejeződött be a nap. Mindent összevetve a DOSz-nak és a Pannon Egyetemnek sikerült egy igazan jó 2016-os keszthelyi Nyári Tábort szervezni. A tábor célja volt, hogy a leendő doktorandusz kollégák megismerkedjenek a rájuk váró feladatokkal, lehetőségekkel, különösen a most ősztől induló új 2 2 éves képzési rendszer eddig ismert elemeivel. Ez a rendezvény is bebizonyította, hogy jó doktorandusznak lenni! És nagy öröm olyan közösség tagjává válni, akik nem csak a tudományért, de egymásért is szívesen tesznek! Találkozunk jövőre! A beszámolót írták: Tokody Dániel, DOSz MTO Elnök és Nyikes Zoltán, DOSz MTO Stratégiai Alelnök A cikk azonos címmel és tartalommal megjelent a Pannon Tükör Online kulturális folyóiratban szeptember 29-én. Jelen megjelenés a tudósítás változtatás nélküli másodközlése, melyhez Kaj Ádám főszerkesztő (Pannon Tükör) és Tóth Imre online főszerkesztő (Pannon Tükör Online) hozzájárultak. A cikk elérhető: ( )" 110

112 IV. Mérföldkő Konferencia, november között a Doktoranduszok Országos Szövetsége hódmezővásárhelyi és szegedi helyszíneken rendezte meg évértékelő és a jövőbeli célokat meghatározó rendezvényét, a IV. Mérföldkő Konferenciát, amelyen mintegy 100 fő vett részt. A rendezvény szervezését a Szegedi Tudományegyetem Doktorandusz Önkormányzata vállalta. A konferencia elsődleges célja a tudományos osztályok és a doktorandusz önkormányzatok szakmai tapasztalatcseréje volt, emellett nagy szerepet kapott a közösségépítés is. A négynapos rendezvény hivatalos megnyitójára november 18-án került sor a hódmezővásárhelyi Polgármesteri Hivatal dísztermében. Elsőként Almási István polgármester köszöntötte a fiatal kutatókat. Prof. Dr. Szabó Gábor a Magyar Rektori Konferencia képviseletében hívta fel a doktori képzés fontosságára és színvonalának növelésére a jelenlevők figyelmét. Ezt követően Dr. Illés Boglárka ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár hangsúlyozta, a doktoranduszok jelentik az ország szellemi jövőjét, így társadalmi felelősségük óriási. A megnyitón köszöntőt mondott Dr. Kőmíves Péter Miklós, a DOSz általános elnökhelyettese és leendő elnöke, Dr. Csiszár Imre a szervezet tiszteletbeli elnöke és Szilágyi Árpád az SZTE Doktorandusz Önkormányzatának elnöke. Prof. Dr. Szabó Gábor, dr. Illés Boglárka és Almási István a IV. Mérföldkő megnyitóján 111

113 2016. november 18-án reggeltől estig folytak a szakmai értekezletek. A tudományos osztályok workshopjait Szabó Péter, Tokody Dániel és Cseh Dávid koordinálta, főbb témáik a következők voltak: (1) a tudományos osztályok gyakorlati működése, jövője, (2) a DOSz és az OTDK együttműködése, (3) a duális PhD képzés kérdései. Az osztályok üléseivel párhuzamosan zajlott a doktoranduszi önkormányzatok workshopja, amelyet Dr. Kőmíves Péter Miklós vezetett le. A DÖK-ök működésével kapcsolatos kérdések mellett megvitatásra került az új képzési rendszer jogi háttere és a résztvevők egyeztetést folytattak a legfontosabb érdekvédelmi teendőkről. Tanácskoznak a doktorandusz önkormányzatok képviselő Péntek este Dr. Majó-Petri Zoltán, a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar Marketing-Menedzsment szakcsoportjának docense tartott plenáris előadást a tudományos utánpótlás helyzetéről, jövőképéről, a doktoranduszokat érintő aktuális kihívásokról és a szervezeten belüli megfelelő együttműködés fontosságáról. A konferencia harmadik napja során a résztvevők szakmai és kulturális programokon keresztül ismerhették meg Szeged nevezetességeit. 16 órától a Szegedi Tudományegyetem Rektori Hivatalának dísztermében kezdődött meg az évértékelő szakmai értekezlet, amelyet Prof. Dr. Szabó Gábor az SZTE rektora nyitott meg. Ezt követően Dr. Berkesi Ottó Szeged felsőoktatási tanácsosa köszöntötte a megjelenteket a város nevében. A szakmai program keretében Dr. Gáspár Marcell ismertette az EURODOC, az Európai Fiatal Kutatók és Doktoranduszok szervezetének idei felmérését és főbb eredményeit. A nemzetközi kitekintést követően Dr. Szabó Katalin előadásából értesülhettek a résztvevők a DOSz szociokulturális felmérésének legfrissebb adatairól. Az értekezlet Dr. Keresztes Gábor DOSz 112

114 elnök kétéves értékelőjével folytatódott, amelyben kiemelte az érdekképviselet és a tudományszervezés területén elért legfőbb eredményeket, valamint ismertette a szervezet előtt álló további célokat. A szakmai értekezlet megnyitóján Dr. Asztalos Kata, Dr. Berkesi Ottó, Prof. Dr. Szabó Gábor, Dr. Keresztes Gábor és Dr. Csiszár Imre Az értekezlet zárásaként átadásra kerültek A Tudomány Patrónusa és a Közösség a Tudományért díjak. A Közösség a Tudományért elismerés díjazottjai 113

Doktoranduszok. Országos Szövetsége SzsSzövetsége

Doktoranduszok. Országos Szövetsége SzsSzövetsége Doktoranduszok Országos Szövetsége SzsSzövetsége 2015 ACTA DOCTORANDORUM 2015 Kiadja a Doktoranduszok Országos Szövetsége Szerkesztette: Kohus Zsolt Tartalomjegyzék Lectori Salutem!...3 A doktori képzés

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A DOSz tudományos rendezvényei és a DOSz tudományos osztályainak tehetséggondozó programjai

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A DOSz tudományos rendezvényei és a DOSz tudományos osztályainak tehetséggondozó programjai SZAKMAI BESZÁMOLÓ A DOSz tudományos rendezvényei és a DOSz tudományos osztályainak tehetséggondozó programjai A "DOSz tudományos osztályok tehetséggondozó programjának" fő célkitűzése a magyar anyanyelvű

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A DOSz tudományos rendezvényei és a DOSz tudományos osztályainak tehetséggondozó programjai. Megvalósult szakmai tevékenységek:

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A DOSz tudományos rendezvényei és a DOSz tudományos osztályainak tehetséggondozó programjai. Megvalósult szakmai tevékenységek: SZAKMAI BESZÁMOLÓ A DOSz tudományos rendezvényei és a DOSz tudományos osztályainak tehetséggondozó programjai Megvalósult szakmai tevékenységek: Tevékenység/Feladat megnevezése Tevékenység/Feladat időpontja

Részletesebben

A Debreceni Egyetem Intézményfejlesztési Terve

A Debreceni Egyetem Intézményfejlesztési Terve Kivonat a DE Szenátusa által 7. április 9-én elfogadott A Debreceni Egyetem Intézményfejlesztési Terve dokumentumból. . DOKTORI KÉPZÉS FOLYTATÁSA, TOVÁBBFEJLESZTÉSE.. A doktori képzés rendszerének átalakítása

Részletesebben

Összefoglaló a TÁMOP projekt Regionális Mentori Szakmai Találkozójának Gyulai rendezvényéről május 8.

Összefoglaló a TÁMOP projekt Regionális Mentori Szakmai Találkozójának Gyulai rendezvényéről május 8. Összefoglaló a TÁMOP 2.1.2 projekt Regionális Mentori Szakmai Találkozójának Gyulai rendezvényéről 2014. május 8. Készítette: Vári Barbara TÁMOP 2.1.2 kommunikációs munkatárs 1 A Intézet TÁMOP 2.1.2 projektirodája

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Kajos Attila

Szakmai beszámoló. Kajos Attila Szakmai beszámoló A Marketing megújulás - Marketing Oktatók Klubja 20. Konferenciájáról és az Egyesület a Marketing Oktatásért és Kutatásért (EMOK) alakuló taggyűléséről Kajos Attila A Szegedi Tudományegyetem

Részletesebben

KÚTFŐ projekt mit is végeztünk?

KÚTFŐ projekt mit is végeztünk? KÚTFŐ projekt mit is végeztünk? rövid összegzés a számok tükrében Madarász Tamás projektfelelős FAVA Konferencia, 2015. április 8-9. Siófok Tartalom KUTATÁS-FEJLESZTÉS FINANSZÍROZÁSA A FELSŐOKTATÁSBAN

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ IV. TEJÁGAZATI KONFERENCIA

SZAKMAI BESZÁMOLÓ IV. TEJÁGAZATI KONFERENCIA SZAKMAI BESZÁMOLÓ IV. TEJÁGAZATI KONFERENCIA A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (továbbiakban Tej Terméktanács) 2014. október 30-án rendezte meg a Mérföldkő Tagországi válaszlépések a tejágazat

Részletesebben

A magyar doktori iskolák nemzetköziesedésének vizsgálata. Dr. Kovács Laura Tempus Közalapítvány június 5.

A magyar doktori iskolák nemzetköziesedésének vizsgálata. Dr. Kovács Laura Tempus Közalapítvány június 5. A magyar doktori iskolák nemzetköziesedésének vizsgálata Dr. Kovács Laura Tempus Közalapítvány 2019. június 5. AZ ELŐADÁS FELÉPÍTÉSE: A doktori kutatás háttere, módszerei A doktori iskolák nemzetköziesítési

Részletesebben

SZIE GTK TDK programjainak megvalósítása a 2016/17. tanévben NTP-HHTDK SZAKMAI BESZÁMOLÓ

SZIE GTK TDK programjainak megvalósítása a 2016/17. tanévben NTP-HHTDK SZAKMAI BESZÁMOLÓ Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar SZIE GTK TDK programjainak megvalósítása a 2016/17. tanévben NTP-HHTDK-16-0069 SZAKMAI BESZÁMOLÓ Gödöllő, 2017. NTP-HHTDK-16-0069 SZIE GTK TDK

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem BTK A/221-es terme (1088 Budapest, Múzeum körút 4/A., II. emelet)

Eötvös Loránd Tudományegyetem BTK A/221-es terme (1088 Budapest, Múzeum körút 4/A., II. emelet) Jegyzőkönyv a DOSz Nyelvtudományi Osztályának alakuló üléséről Ülés időpontja: 2013. 10. 21. 15:00 Ülés helyszíne: Eötvös Loránd Tudományegyetem BTK A/221-es terme (1088 Budapest, Múzeum körút 4/A., II.

Részletesebben

AZ NKFIH A JÖVŐ KUTATÓIÉRT

AZ NKFIH A JÖVŐ KUTATÓIÉRT AZ NKFIH A JÖVŐ KUTATÓIÉRT Dr. Szabó István a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal innovációs és általános elnökhelyettese Tehetséghíd a jövőbe V. Országos TDK-fórum 2018. október 18. A

Részletesebben

NTP-HHTDK Tudományos Diákkörben folyó multidiszciplináris egészségtudományi kutatások támogatása és fejlesztés Szakmai beszámoló

NTP-HHTDK Tudományos Diákkörben folyó multidiszciplináris egészségtudományi kutatások támogatása és fejlesztés Szakmai beszámoló NTP-HHTDK-17-0049 Tudományos Diákkörben folyó multidiszciplináris egészségtudományi kutatások támogatása és fejlesztés Szakmai beszámoló Ebben a periódusban folytatódott a tehetséggondozás tudományos diákköri

Részletesebben

PTE DOK KÜLDÖTTGYŰLÉSI KIVONAT

PTE DOK KÜLDÖTTGYŰLÉSI KIVONAT 0 0 PTE DOK KÜLDÖTTGYŰLÉSI KIVONAT Összefoglaló a Pécsi Tudományegyetem Doktorandusz Önkormányzatának Küldöttgyűlésén említett legfontosabb napirendi pontokról 2019. 02. 11. info@phdpecs.hu 1 Érintett

Részletesebben

EAST-WEST COHESION NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA Dunaújváros, 2015. november 12. 1. számú HÍRLEVÉL

EAST-WEST COHESION NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA Dunaújváros, 2015. november 12. 1. számú HÍRLEVÉL EAST-WEST COHESION NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA Dunaújváros, 2015. november 12. 1. számú HÍRLEVÉL 1. A konferencia célja A Dunaújvárosi Főiskola 2007-től hagyományteremtő módon nemzetközi tudományos

Részletesebben

(A pályázat kódja: NTP-TDK-14) DÖNTÉSI LISTA

(A pályázat kódja: NTP-TDK-14) DÖNTÉSI LISTA Az Országos Tudományos Diákköri Tanács által elismert TDK-műhelyek 1. NTP-TDK-14-0001 Gazdaságés Társadalomtudományi Elmélet és gyakorlat - az Európai Unió kiemelt ügyei a hallgatók kutatásaiban 1 2. NTP-TDK-14-0002

Részletesebben

PROF. DR. FÖLDESI PÉTER

PROF. DR. FÖLDESI PÉTER A Széchenyi István Egyetem szerepe a járműiparhoz kapcsolódó oktatásban, valamint kutatás és fejlesztésben PROF. DR. FÖLDESI PÉTER MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA 2014. JANUÁR 31. Nemzetközi kitekintés Globalizáció

Részletesebben

FELHÍVÁS ELŐADÁS TARTÁSÁRA

FELHÍVÁS ELŐADÁS TARTÁSÁRA FELHÍVÁS ELŐADÁS TARTÁSÁRA A FELSŐOKTATÁS NEMZETKÖZIESÍTÉSÉNEK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI MILYEN LESZ AZ EURÓPAI FELSŐOKTATÁS 2020 UTÁN? KITEKINTÉSSEL A KÖZÉP-EURÓPAI TÉRSÉGRE Budapest, 2019. június 5. A Tempus

Részletesebben

Főszervezők: Doktoranduszok Országos Szövetsége Agrártudományi Osztálya

Főszervezők: Doktoranduszok Országos Szövetsége Agrártudományi Osztálya Főszervezők: Doktoranduszok Országos Szövetsége Agrártudományi Osztálya A pályázat az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett Nemzeti Tehetség

Részletesebben

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Rektori hivatalában

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Rektori hivatalában ERASMUS+ beszámoló 2017 júniusában a KA107-SK01-0222751 azonosítószámú ERASMUS+ mobilitási projekt keretében két kolléganőmmel Macho Renáta, dékánhelyettes és Szarka Katalin, tanszékvezető asszonnyal közösen

Részletesebben

A Nemzeti Tehetség Program, a Nemzeti Tehetség Alap és pályázataik

A Nemzeti Tehetség Program, a Nemzeti Tehetség Alap és pályázataik A Nemzeti Tehetség Program, a Nemzeti Tehetség Alap és pályázataik Géniusz Országos Tehetségnap Budapest, 2010. március 27. Sarka Ferenc a Magyar Tehetséggondozó Társaság alelnöke A tehetségsegítés nemzeti

Részletesebben

Magyar joganyagok /2016. (XII. 13.) Korm. határozat - a Nemzeti Tehetség Prog 2. oldal 3. felkéri az érdekelt szervezeteket, hogy működjenek köz

Magyar joganyagok /2016. (XII. 13.) Korm. határozat - a Nemzeti Tehetség Prog 2. oldal 3. felkéri az érdekelt szervezeteket, hogy működjenek köz Magyar joganyagok - 1728/2016. (XII. 13.) Korm. határozat - a Nemzeti Tehetség Prog 1. oldal 1728/2016. (XII. 13.) Korm. határozat a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2017-2018. évi cselekvési programjáról

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a DOSz Filozófiatudományi Osztályának üléséről

JEGYZŐKÖNYV a DOSz Filozófiatudományi Osztályának üléséről JEGYZŐKÖNYV a DOSz ának üléséről Az ülés időpontja: 2015. augusztus 29. 11.30. Az ülés helyszíne: Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara, 205-ös terem Az ülést a DOSz-FiTO leköszönő elnöke,

Részletesebben

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542 Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

SZIEGTK Tudományos Diákköri programjainak támogatása a 2017/18. tanévben NTP-HHTDK SZAKMAI BESZÁMOLÓ

SZIEGTK Tudományos Diákköri programjainak támogatása a 2017/18. tanévben NTP-HHTDK SZAKMAI BESZÁMOLÓ Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar SZIEGTK Tudományos Diákköri programjainak támogatása a 2017/18. tanévben NTP-HHTDK-17-0036 SZAKMAI BESZÁMOLÓ Gödöllő, 2018. NTP-HHTDK-17-0036 SZIEGTK

Részletesebben

A díszkertész ágazat kutatási és innovációs kilátásai 2014-2020 közötti időszakban

A díszkertész ágazat kutatási és innovációs kilátásai 2014-2020 közötti időszakban A díszkertész ágazat kutatási és innovációs kilátásai 2014-2020 közötti időszakban Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Budapest, 2014. szeptember

Részletesebben

A Magyar Elektrotechnikai Egyesület Mentor programjának bemutatása 2014. november 21. OET

A Magyar Elektrotechnikai Egyesület Mentor programjának bemutatása 2014. november 21. OET A Magyar Elektrotechnikai Egyesület Mentor programjának bemutatása 2014. november 21. OET A magyar villamosipar legnagyobb független szakmai szervezete Energiát fektetünk a jövődbe! - mentorprogram fiataloknak

Részletesebben

K O N F E R E N C I A F E L H Í V Á S

K O N F E R E N C I A F E L H Í V Á S K O N F E R E N C I A F E L H Í V Á S A Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSz) örömmel értesíti a doktorandusz hallgatókat, doktorjelölteket, fiatal kutatókat, mesterszakos hallgatókat, hogy 2018-ban

Részletesebben

A H2020 munkacsoport bemutatása

A H2020 munkacsoport bemutatása Interdiszciplináris kutatói teamek létrehozása és felkészítése a nemzetközi programokban való részvételre a Miskolci Egyetem stratégiai kutatási területein TÁMOP-4.2.2.D-15/1/KONV-2015-0017 A H2020 munkacsoport

Részletesebben

Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület 2628 Szob, Köztársaság u. 2. / 06-27-370-890 / borzsony.duna@gmail.com / www.borzsonyleader.

Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület 2628 Szob, Köztársaság u. 2. / 06-27-370-890 / borzsony.duna@gmail.com / www.borzsonyleader. Emlékeztető Tárgy: Projektlátogatások ECOSYAL program 2. Időpont: 2014. augusztus 28. Helyszín: Szokolya, IKSZT 2014. áprilisától a Börzsöny Duna Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület bekapcsolódott egy már

Részletesebben

Menedzsment és Controlling Egyesület (MCE)

Menedzsment és Controlling Egyesület (MCE) Menedzsment és Controlling Egyesület (MCE) Jogi státusz: bejegyzett egyesület Székhely: 1119 Budapest, Fehérvári út 79. Terület: tevékenysége kiterjed Magyarország területére Alapítás: 1992 Tagok: Honlap:

Részletesebben

A HAKI szolgáltatásai az EHA fejlesztések tervezéséhez és megvalósításához

A HAKI szolgáltatásai az EHA fejlesztések tervezéséhez és megvalósításához A HAKI szolgáltatásai az EHA fejlesztések tervezéséhez és megvalósításához Békefi Emese és Dr. Váradi László Halászati és Öntözési Kutatóintézet SustainAqua Termelői Fórum Rétimajor, 2009. június 26. HAKI

Részletesebben

FÖLDTUDOMÁNY SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM. Földtudomány alapszak (BSc) Földtudomány mesterszak (MSc)

FÖLDTUDOMÁNY SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM. Földtudomány alapszak (BSc) Földtudomány mesterszak (MSc) SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS INFORMATIKAI KAR FÖLDTUDOMÁNY Földtudomány alapszak (BSc) Földtudomány mesterszak (MSc) www.ttik.hu/felvi A Földrajzi és Földtudományi Intézet célja olyan

Részletesebben

Magyar Tudományos Művek Tára (MTMT) publikációs adatbázis szolgáltatások országos kiterjesztése TÁMOP 4.2.5.A-11/1-2012-0001. projekt.

Magyar Tudományos Művek Tára (MTMT) publikációs adatbázis szolgáltatások országos kiterjesztése TÁMOP 4.2.5.A-11/1-2012-0001. projekt. Magyar Tudományos Művek Tára (MTMT) publikációs adatbázis szolgáltatások országos kiterjesztése TÁMOP 4.2.5.A-11/1-2012-0001 projekt Nyitórendezvény 2012. augusztus 28-án, kedden, 11 órai kezdettel tartottuk

Részletesebben

Olvass. Tanulj. Vidd magaddal.

Olvass. Tanulj. Vidd magaddal. ELTE Reader Olvass. Tanulj. Vidd magaddal. Az ELTE Eötvös Kiadó a tudományegyetem intézményi könyvkiadója. Könyvkiadóként keressük azokat a lehetőségeket, amelyek a digitális publikálásban rejlenek. Egyetemi

Részletesebben

Jegyzőkönyv, amely készült a Doktoranduszok Országos Szövetsége küldöttgyűlésén

Jegyzőkönyv, amely készült a Doktoranduszok Országos Szövetsége küldöttgyűlésén Jegyzőkönyv, amely készült a Doktoranduszok Országos Szövetsége küldöttgyűlésén Időpont: 2015. november 28. 10 óra Helyszín: Szent István Egyetemen (2100 Gödöllő, Páter K. u. 1., Kollégium B épület, Gorka

Részletesebben

Beszámoló az EU Jogot Oktatók Első Találkozójáról

Beszámoló az EU Jogot Oktatók Első Találkozójáról Beszámoló az EU Jogot Oktatók Első Találkozójáról Miskolci Egyetem 2012. május 3. 1 2012. május 3-án került megrendezésre a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán az EU Jogot Oktatók Első Találkozója

Részletesebben

Intézkedési terv intézményi tanfelügyeleti látogatás után

Intézkedési terv intézményi tanfelügyeleti látogatás után Intézmény neve: Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: 037326 Intézményvezető neve: Takácsné Tóth Alice Noémi Intézményvezető oktatási azonosítója: 76215132822

Részletesebben

ßz JisztaCtársaság neve, címe és jogi HeCyzete

ßz JisztaCtársaság neve, címe és jogi HeCyzete A Miskolci Egyetem Közleménye A sorozat. Bányászat, 67 kötet, (2004) p. 99-103 S E L M E C I Asz

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Hajdú Istvánné

Oktatói önéletrajz Dr. Hajdú Istvánné egyetemi tanár Élelmiszertudományi Kar Élelmiszeripari Gazdaságtan Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1963-1968 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, okleveles közgazda 1971-1973 MLEE, Filozófia

Részletesebben

A 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó Vidékfejlesztési Program tervezési folyamata. Romvári Róbert, NAKVI MTO, tervezési referens

A 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó Vidékfejlesztési Program tervezési folyamata. Romvári Róbert, NAKVI MTO, tervezési referens A 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó Vidékfejlesztési Program tervezési folyamata Romvári Róbert, NAKVI MTO, tervezési referens Amiről szó lesz 1. A NAKVI és a tervezés kapcsolata 2. Hogyan segíti az

Részletesebben

Tehetséggondozás a felsőoktatásban

Tehetséggondozás a felsőoktatásban Tehetséggondozás a felsőoktatásban 2010. március 29. Dr. Hudecz Ferenc, az ELTE rektora A felsőoktatás hosszútávú céljai Magas színvonalú és versenyképes tudás elérhetővé tétele az egyén számára. A kiművelt

Részletesebben

2017. november Emberközpontú tudomány

2017. november Emberközpontú tudomány A M a g y a r T u d o m á n y Ü n n e p e 2017. november 3-30. Emberközpontú tudomány A rendezvény címe A rendezvény típusa (pl. előadás, emlékülés, konferencia, kerekasztal-beszélgetés, könyvbemutató,

Részletesebben

Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei Társadalomtudományi Szakosztálya 2010-2012-ben végzett munkájáról szóló beszámolót.

Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei Társadalomtudományi Szakosztálya 2010-2012-ben végzett munkájáról szóló beszámolót. Magyar Szociológiai Társaság 1014 Budapest, Országház u. 30. Paksi Veronika titkár részére Tárgy: szakosztályi beszámoló Tisztelt Titkár Asszony! Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei

Részletesebben

STRATÉGIA ALKOTÁS A TÁMOP B-10/2/KONV PROJEKT KERETÉN BELÜL. Projekt koordinációs értekezlet október 4.

STRATÉGIA ALKOTÁS A TÁMOP B-10/2/KONV PROJEKT KERETÉN BELÜL. Projekt koordinációs értekezlet október 4. STRATÉGIA ALKOTÁS A TÁMOP- 4.2.1.B-10/2/KONV-2010-0001 PROJEKT KERETÉN BELÜL Projekt koordinációs értekezlet 2011. október 4. A stratégia készítés - szerződéses kötelezettség A Pályázónak a kiemelt kutatási

Részletesebben

A HORIZONT 2020 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI

A HORIZONT 2020 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI A HORIZONT 2020 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI Ki pályázhat? A kedvezményezett lehet: Konzorcium Önálló jogi entitás Országokra vonatkozó szabályok Kutatók Kutatói csoportok Együttműködés Párhuzamos finanszírozások

Részletesebben

Szakmai beszámoló. A program részletes leírása:

Szakmai beszámoló. A program részletes leírása: Szakmai beszámoló Az idei évben az ERASMUS+ adminisztratív dolgozói mobilitás keretében 2015.09.28. és 10.02. között szakmai úton vettem részt a portugáliai Portóban; a Portói Egyetem Sporttudományi Karán,

Részletesebben

KÉPZÉSI PROGRAM PTE BTK OKTATÁS ÉS TÁRSADALOM NEVELÉSTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA A KÉPZÉS ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI

KÉPZÉSI PROGRAM PTE BTK OKTATÁS ÉS TÁRSADALOM NEVELÉSTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA A KÉPZÉS ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI KÉPZÉSI PROGRAM PTE BTK OKTATÁS ÉS TÁRSADALOM NEVELÉSTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA A KÉPZÉS ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI A PTE BTK Oktatás és Társadalom Neveléstudományi Doktori Iskolában a 2016 szeptemberétől felvett

Részletesebben

Határon átnyúló felsőoktatási együttműködéssel a tudásrégióért

Határon átnyúló felsőoktatási együttműködéssel a tudásrégióért Határon átnyúló felsőoktatási együttműködéssel a tudásrégióért Dr. Rechnitzer János egyetemi tanár, intézetigazgató MTA RKK Nyugat-magyarországi Tudományos Intézete A kutatás-fejlesztés és a felsőoktatás

Részletesebben

Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület. LEADER kritériumok. Célterület kód: 580a01

Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület. LEADER kritériumok. Célterület kód: 580a01 Célterület kód: 580a01 Nemzetiségi hagyományok ápolása, civil szervezetek eszközbeszerzésének támogatása adottságokon alapul, vagy újszerűsége, témája miatt fontos a települések fejlődése szempontjából

Részletesebben

Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája 1055 Budapest, Honvéd u. 38. Telefon: 06/1/ , 70/ Fax: 06/1/

Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája 1055 Budapest, Honvéd u. 38. Telefon: 06/1/ , 70/ Fax: 06/1/ Eseménynaptár Időpont Helyszín Esemény Május 8-10. Kecskemét HÖOK Küldöttgyűlés Május 19. Budapest HÖOK Elnökségi Ülés Május 22. Budapest HÖOK Választmányi Ülés Május 23. Budapest Ifjúsági Szakmai Egyeztető

Részletesebben

Mindenkinek eredményes V. Magyarországi Klímacsúcs, Jövőnk a víz konferenciát kívánok!

Mindenkinek eredményes V. Magyarországi Klímacsúcs, Jövőnk a víz konferenciát kívánok! Médiatámogatói együttműködés V. Magyarországi Klímacsúcs 2013. szeptember 12. Jövőnk a víz Budapest Meghívom Önöket a Klíma Klub szervezésében az V. Magyarországi Klímacsúcs, Jövőnk a víz konferenciára!

Részletesebben

Képzési lehetőségek oktatók és felsőoktatási munkatársak számára a Campus Mundi programban

Képzési lehetőségek oktatók és felsőoktatási munkatársak számára a Campus Mundi programban Képzési lehetőségek oktatók és felsőoktatási munkatársak számára a Campus Mundi programban Campus Mundi program - felsőoktatási intézmények nemzetköziesítésének támogatása Cél: a hazai felsőoktatási intézményekben

Részletesebben

Az MNVH szerepe a VP tervezésében, megvalósításában

Az MNVH szerepe a VP tervezésében, megvalósításában Az MNVH szerepe a VP tervezésében, megvalósításában Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid főtitkár Virágzó Vidékünk Európa Nap Kecskemét 2014. Május 16. Az MNVH feladata Uniós jogszabály alapján minden tagállam létrehozza

Részletesebben

MEGHÍVÓ a. Nanotechnológia mint az innováció egyik hajtóereje Lépés egy magyarországi nanotechnológiai kormányprogram felé?

MEGHÍVÓ a. Nanotechnológia mint az innováció egyik hajtóereje Lépés egy magyarországi nanotechnológiai kormányprogram felé? MEGHÍVÓ a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége, Magyar Tudományos Akadémia Műszaki Tudományok Osztálya, MTESZ Veszprém Megyei Szervezete közös rendezvényére, melyet a Magyar Tudomány Ünnepe

Részletesebben

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat.. MNVH. megyei területi felelős 2015. szeptember Az MNVH célja, feladatai Az MNVH célja: Az MNVH feladata a vidékfejlesztésben érdekelt összes szereplő együttműködési hálózatba

Részletesebben

Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló

Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló Diószegi Sámuel Baptista Szakgimnázium és Szakközépiskola Debrecen Fenntarthatósági témahét (2018. 04.23-27.) A témahét résztvevője: Iskolánk nem végzős tanulói. (12 osztály, 713 tanuló) Időtartama: 2018.04.23.-2018.04.27.

Részletesebben

Prof. Dr. Maróti Mihály ( )

Prof. Dr. Maróti Mihály ( ) Prof. Dr. Maróti Mihály (1917-2009) DR. MARÓTI MIHÁLY EMLÉKÜLÉS 2017. április 21. BUDAPEST Szervezők: Magyar Növény-Mikroszaporítók Egyesülete Szent István Egyetem, Kertészettudományi Kar, Dísznövénytermesztési

Részletesebben

ENELFA - ENtrepreneurship by E-Learning For Adults. Az ENELFA projekt eredményeinek hasznosítása, értékesítése

ENELFA - ENtrepreneurship by E-Learning For Adults. Az ENELFA projekt eredményeinek hasznosítása, értékesítése Az ENELFA projekt eredményeinek hasznosítása, értékesítése A projekt jövőbeni hasznosíthatósága kétirányú: egyrészről a Továbbképzési és Szakképzési Központ segítségével külső körnek történő értékesítés,

Részletesebben

10 éves a Szociális Klaszter Egyesület. 10ünnepi konferencia az IDŐSEK VILÁGNAPJÁN YESÜLET

10 éves a Szociális Klaszter Egyesület. 10ünnepi konferencia az IDŐSEK VILÁGNAPJÁN YESÜLET 10 éves a Szociális Klaszter Egyesület 10ünnepi konferencia az IDŐSEK VILÁGNAPJÁN YESÜLET Tisztelt Kollégák, Kedves Barátaink! Az Idősek Világnapján tudományos-szakmai nemzetközi tanácskozásra invitáljuk

Részletesebben

KÉPZÉSI PROGRAM PTE BTK OKTATÁS ÉS TÁRSADALOM NEVELÉSTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA A KÉPZÉS ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI

KÉPZÉSI PROGRAM PTE BTK OKTATÁS ÉS TÁRSADALOM NEVELÉSTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA A KÉPZÉS ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI KÉPZÉSI PROGRAM PTE BTK OKTATÁS ÉS TÁRSADALOM NEVELÉSTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA A KÉPZÉS ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI A PTE BTK Oktatás és Társadalom Neveléstudományi Doktori Iskolában a 2016 szeptemberétől felvett

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK A Tudományos Diákkör A Tudományos Diákköri munka Az Egyetemi Tudományos Diákköri Tanács A kari Tudományos Diák

TARTALOMJEGYZÉK A Tudományos Diákkör A Tudományos Diákköri munka Az Egyetemi Tudományos Diákköri Tanács A kari Tudományos Diák 1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 3. melléklet Hallgatói követelményrendszer 12. függelék Az ÓBUDAI EGYETEM TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI SZABÁLYZATA BUDAPEST, 2010. január TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

A FELSŐOKTATÁS NEMZETKÖZIESÍTÉSE HATÉKONY ESZKÖZÖKKEL. Szekció: A doktori iskolák nemzetköziesítése

A FELSŐOKTATÁS NEMZETKÖZIESÍTÉSE HATÉKONY ESZKÖZÖKKEL. Szekció: A doktori iskolák nemzetköziesítése A FELSŐOKTATÁS NEMZETKÖZIESÍTÉSE HATÉKONY ESZKÖZÖKKEL Konferencia a Campus Mundi program támogatásával Szekció: A doktori iskolák nemzetköziesítése Dobos Gábor egységvezető, Study in Hungary egység Tempus

Részletesebben

Karrier Iroda és Tehetséggondozási Központ 2015/2016-os tanév hírlevele

Karrier Iroda és Tehetséggondozási Központ 2015/2016-os tanév hírlevele Karrier Iroda és Tehetséggondozási Központ 2015/2016-os tanév hírlevele II. Karrier Nap: Vendég: Dr. Genzwein Ferenc A Karrier Iroda és Tehetséggondozási Központ 2015.nevember 17-én rendezte második Karrier

Részletesebben

Az OTDT Agrártudományi Szakmai Bizottságának Szervezeti és Működési Szabályzata

Az OTDT Agrártudományi Szakmai Bizottságának Szervezeti és Működési Szabályzata Az OTDT Agrártudományi Szakmai Bizottságának Szervezeti és Működési Szabályzata Az agrártudományi területen működő diákkörök tevékenységének összehangolását a agrártudományi szakmai bizottság (a továbbiakban:

Részletesebben

A Műszaki Földtudományi Kar Tanácsának 2017-ben hozott határozatai

A Műszaki Földtudományi Kar Tanácsának 2017-ben hozott határozatai A Műszaki Földtudományi Kar Tanácsának 2017-ben hozott határozatai (1/2017. sz. határozat) 2017.01.24. A Kari Tanács 2017. január 24-i ülésén nyílt szavazás keretében egyhangúlag elfogadta a Kari Tanács

Részletesebben

Jean Monnet tevékenységek

Jean Monnet tevékenységek Jean Monnet tevékenységek Nemzetközi pályázati lehetőségek a felsőoktatás fejlesztésében Európán belül és a világban 2014. november 3. Koós-Herold Zsuzsa A Jean Monnet tevékenységek fő célja az oktatás

Részletesebben

ELNÖKI BESZÁMOLÓ A ÉVI, 14. KÖZGYŰLÉSEN Alapítva: 2002

ELNÖKI BESZÁMOLÓ A ÉVI, 14. KÖZGYŰLÉSEN Alapítva: 2002 MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG ELNÖKI BESZÁMOLÓ A 2016. ÉVI, 14. KÖZGYŰLÉSEN Alapítva: 2002 Rechnitzer János elnök 2015. évi közgyűlés Eger Részletes értékelés a 2012 2015 közötti időszak eredményeiről.

Részletesebben

Interdiszciplináris Doktori Iskola

Interdiszciplináris Doktori Iskola Interdiszciplináris Doktori Iskola PTE BTK Interdiszciplináris Doktori Iskola Európa és a magyarság a 18-20. században Doktori Program habilitációs kritériumai I. Publikációk 1. Két monográfia. (vagy 2.

Részletesebben

Hatásvizsgálatok és stratégiák kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban. 2013. november 26. ÁROP-1.1.19 Záró konferencia

Hatásvizsgálatok és stratégiák kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban. 2013. november 26. ÁROP-1.1.19 Záró konferencia Hatásvizsgálatok és stratégiák kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban 2013. november 26. ÁROP-1.1.19 Záró konferencia Államreform Operatív Program ÁROP-1.1.19 Amiről szó lesz. Az ÁROP-1.1.19 pályázati

Részletesebben

Tisztelt Érdeklődők!

Tisztelt Érdeklődők! Tisztelt Érdeklődők! A Pécsi Tudományegyetem Doktorandusz Önkormányzata 2015-ben is megrendezi az immáron hagyományosnak tekinthető nemzetközi, több tudományterületet összefogó szakmai rendezvényét. A

Részletesebben

Beruházási pályázati lehetőségek Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

Beruházási pályázati lehetőségek Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Beruházási pályázati lehetőségek 2014-2020 Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály TÁMOGATÓ VÁLLALKOZÁSI KÖRNYEZET Magyarország közép és hosszú távú élelmiszeripari fejlesztési stratégiája A STRATÉGIA

Részletesebben

Osztojkán Béla Szakkollégium Működési Rend. Ikt. sz.: SZF/../2014.

Osztojkán Béla Szakkollégium Működési Rend. Ikt. sz.: SZF/../2014. Osztojkán Béla Szakkollégium Működési Rend Ikt. sz.: SZF/../2014. A Szolnoki Főiskola (a továbbiakban Főiskola) Szenátusa a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény, továbbá a nemzeti felsőoktatási

Részletesebben

Az agrárium helyzete, fejlődési irányai a kormány agrárpolitikájának tükrében

Az agrárium helyzete, fejlődési irányai a kormány agrárpolitikájának tükrében Az agrárium helyzete, fejlődési irányai a kormány agrárpolitikájának tükrében Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium 2015. szeptember 29. Mezőgazdaság

Részletesebben

Debrecen Megyei Jogú Város. Meghívó. Az Ipar napjai Debrecenben

Debrecen Megyei Jogú Város. Meghívó. Az Ipar napjai Debrecenben Debrecen Megyei Jogú Város Meghívó A Debreceni Egyetem Műszaki Kara, valamint Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata 2016. október 13-14-én közösen rendezi meg az Az Ipar napjai Debrecenben c. rendezvényét

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY Azonnali közlésre és korlátlan felhasználásra

SAJTÓKÖZLEMÉNY Azonnali közlésre és korlátlan felhasználásra SAJTÓKÖZLEMÉNY Azonnali közlésre és korlátlan felhasználásra További információ a média számára: Magyar Nemzeti Múzeum, Orzságos Múzeológia Módszertani és Információs Központ Sz. Fejes Ildikó, főosztályvezető,

Részletesebben

Smartpolis projekt Okos város kutatások a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen V4 projektek

Smartpolis projekt Okos város kutatások a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen V4 projektek Smartpolis projekt Okos város kutatások a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen V4 projektek Dr. Bakonyi Péter Tudományos tanácsadó BME Smartpolis Tudásközpont Okos város konferencia Infotér

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁSOK A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN

PÁLYÁZATI KIÍRÁSOK A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN PÁLYÁZATI KIÍRÁSOK A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN VERSENYKÉPES KÖZÉP- MAGYARORSZÁG OPERATÍV PROGRAM KALOCSAI KORNÉL NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI PROGRAMOKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁRSÁG

Részletesebben

Véndiák Találkozó 2016

Véndiák Találkozó 2016 Véndiák Találkozó 2016 A Kar 2016. szeptember 23-án rendezte meg éves Véndiák Találkozóját, immár hatodik alkalommal. Az esemény hivatalosan 18.00 órakor, egy eseménydús programmal várta a regisztrált

Részletesebben

Buda András szakmai életrajza

Buda András szakmai életrajza Buda András szakmai életrajza Tudományos fokozat 2001 PhD nevelés és sporttudomány; száma:100/2001 Szakterület didaktika, e-learning, tanárképzés Munkahely Bölcsészettudományi Kar Neveléstudományok Intézete

Részletesebben

A Doktoranduszok Országos Szövetségének Művészeti, Színház- és Filmtudományi osztály elnökének éves beszámolója (2013-2014/I.)

A Doktoranduszok Országos Szövetségének Művészeti, Színház- és Filmtudományi osztály elnökének éves beszámolója (2013-2014/I.) A Doktoranduszok Országos Szövetségének Művészeti, Színház- és Filmtudományi osztály elnökének éves beszámolója (2013-2014/I.) Tisztelt Osztálytagok, tudományos osztályok, DOSZ vezetőség! 2013-ban a DOSZ

Részletesebben

KÉPZÉS ÉS TUDOMÁNY KAPCSOLATA

KÉPZÉS ÉS TUDOMÁNY KAPCSOLATA Tudomány az iskola, tudományos a tanítás ott, de csakis ott, ahol tudósok tanítanak. Hozzátehetem, hogy tudósnak nem a sokat tudót, hanem a tudomány kutatóját nevezem.. Eötvös Loránd KÉPZÉS ÉS TUDOMÁNY

Részletesebben

Az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság tevékenységének ismertetése Kocsis Károly elnök

Az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság tevékenységének ismertetése Kocsis Károly elnök Az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság tevékenységének ismertetése Kocsis Károly elnök Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság Elnök: Kocsis Károly, 2011 Románia: Benedek József

Részletesebben

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) és a referensi hálózat Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Tudásmegosztó nap

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) és a referensi hálózat Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Tudásmegosztó nap Székesfehérvár 2014. november 27. A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) és a referensi hálózat Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Tudásmegosztó nap Csikász Gábor MNVH B.-A.-Z. megyei referense Az MNVH célja,

Részletesebben

Tudományszervezési Kabinet ÜGYREND

Tudományszervezési Kabinet ÜGYREND Ügyiratszám: KT-1232/2013. Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Tudományszervezési Kabinet ÜGYREND Gödöllő 2013. szeptember 1 BEVEZETÉS A SZIE Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar

Részletesebben

Interdiszciplináris Doktori Iskola. A Kárpát-medence és a szomszédos birodalmak között Doktori Program. Képzési program

Interdiszciplináris Doktori Iskola. A Kárpát-medence és a szomszédos birodalmak között Doktori Program. Képzési program Interdiszciplináris Doktori Iskola A Kárpát-medence és a szomszédos birodalmak 900 1800 között Doktori Program Képzési program A KÉPZÉS ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI A 2016 szeptemberében tanulmányaikat megkezdő

Részletesebben

Smart City Tudásbázis

Smart City Tudásbázis Smart City Tudásbázis Projektpartner: Vezető partner és további projektpartnerek: TINA VIENNA (Vezető partner) Esetleg Bécs város kollégái és üzlettársai a kiválasztott tématerületeken Potenciális projektpartnerek

Részletesebben

Az Európai Innovációs Partnerség(EIP) Mezőgazdasági Termelékenység és Fenntarthatóság

Az Európai Innovációs Partnerség(EIP) Mezőgazdasági Termelékenység és Fenntarthatóság Az Európai Innovációs Partnerség(EIP) Mezőgazdasági Termelékenység és Fenntarthatóság Dr. Maácz Miklós főosztályvezető Vidékfejlesztési Főosztály Vidékfejlesztési Minisztérium Kontextus Európa 2020 Stratégia:

Részletesebben

Észak-balatoni Polgári Klub Alapítva 1998

Észak-balatoni Polgári Klub Alapítva 1998 Az Árpádháziak szellemi örökségétől az európai partnerségig A versenyképesség és energiái a magyar-türingiai kapcsolatokban Magyar-Türingiai Gazdasági Konferencia Székesfehérvár 2014. január 30-31. Helyszín:

Részletesebben

EURÓPAI BIZOTTSÁG III. MELLÉKLET ÚTMUTATÓ A PARTNERSÉGI MEGÁLLAPODÁSHOZ

EURÓPAI BIZOTTSÁG III. MELLÉKLET ÚTMUTATÓ A PARTNERSÉGI MEGÁLLAPODÁSHOZ Ref. Ares(2018)3022244-08/06/2018 EURÓPAI BIZOTTSÁG KOMMUNIKÁCIÓS FŐIGAZGATÓSÁG EURÓPAI BIZOTTSÁG MAGYARORSZÁGI KÉPVISELETE III. MELLÉKLET ÚTMUTATÓ A PARTNERSÉGI MEGÁLLAPODÁSHOZ E dokumentum célja, hogy

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. a PANNON EGYETEM Doktori képzésébe való részvételre. 2007/2008 tanév

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. a PANNON EGYETEM Doktori képzésébe való részvételre. 2007/2008 tanév PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a PANNON EGYETEM Doktori képzésébe való részvételre 2007/2008 tanév A doktori képzés egyetemi felelősei az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács elnöke Tudományos és Nemzetközi ügyek

Részletesebben

A MAGYAR PAPRIKA NAPJA MÓRAHALOM SZEPTEMBER 1.

A MAGYAR PAPRIKA NAPJA MÓRAHALOM SZEPTEMBER 1. A MAGYAR PAPRIKA NAPJA MÓRAHALOM 2017. SZEPTEMBER 1. KIÁLLÍTÓI TÁJÉKOZTATÓ Kapcsolat: Kis-Tóth Roland FruitVeB Tel: 06-70-338-9569 E-mail: roland.kis-toth@fruitveb.hu Fax: 06-1-209-1697 www.fruitveb.hu

Részletesebben

2. Két Zsiráf Diákújság Cikksorozat létrehozásának támogatása amely a diplomácia fogalmába vezeti be az olvasóit. A támogatás összege: 1 000 000 Ft.

2. Két Zsiráf Diákújság Cikksorozat létrehozásának támogatása amely a diplomácia fogalmába vezeti be az olvasóit. A támogatás összege: 1 000 000 Ft. KÜM- 2005 SZKF Az EU kül- és biztonságpolitikájának és az atlanti gondolatnak a népszerűsítését segítő kommunikációs tevékenység támogatása című pályázat nyerteseinek névsora Támogatást nyert pályázók

Részletesebben

A Közös Agrárpolitika jelenlegi rendszerének értékei Magyarország számára

A Közös Agrárpolitika jelenlegi rendszerének értékei Magyarország számára A Közös Agrárpolitika jelenlegi rendszerének értékei Magyarország számára Dr. Feldman Zsolt helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Agrárakadémia Merre tovább Közös Agrárpolitika? Herman Ottó

Részletesebben

Tisztelt Partnereink!

Tisztelt Partnereink! Tisztelt Partnereink! A jövőre tartandó VIII. Magyar Privátbankári Konferenciánk iránt mutatott nagyfokú érdeklődés nyomán, illetve a 2017-es év marketing büdzsé hatékony tervezéséhez együttműködési lehetőséget

Részletesebben

Magyar Fejlesztési Központ október 12.

Magyar Fejlesztési Központ október 12. Magyar Fejlesztési Központ 2015. október 12. Létrehívás A magyar Kormány felismerte, hogy a 2014-2020-as programozási időszakban Magyarország számára rendelkezésre álló, az Európai Strukturális és Beruházási

Részletesebben

MAGYAR IPARI KARBANTARTÓK SZERVEZETE 2824 Várgesztes, Vadászdomb u évi Közhasznúsági jelentése

MAGYAR IPARI KARBANTARTÓK SZERVEZETE 2824 Várgesztes, Vadászdomb u évi Közhasznúsági jelentése MAGYAR IPARI KARBANTARTÓK SZERVEZETE 2824 Várgesztes, Vadászdomb u. 26. 2016. évi Közhasznúsági jelentése Várgesztes, 2017. MÁRCIUS 01. elnök 1 Magyar Ipari Karbantartók Szervezete Közhasznúsági jelentése

Részletesebben

Jean Monnet tevékenységek. Koós-Herold Zsuzsa Tempus Közalapítvány november 19.

Jean Monnet tevékenységek. Koós-Herold Zsuzsa Tempus Közalapítvány november 19. Jean Monnet tevékenységek Koós-Herold Zsuzsa Tempus Közalapítvány 2015. november 19. A Jean Monnet tevékenységek fő célja: az oktatás és kutatás ösztönzése az európai integrációs tanulmányok területén

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Második Felhívás. E-agrárium & E-vidék. AGRÁRINFORMATIKAI FÓRUM és KONFERENCIA

MEGHÍVÓ. Második Felhívás. E-agrárium & E-vidék. AGRÁRINFORMATIKAI FÓRUM és KONFERENCIA MEGHÍVÓ Második Felhívás E-agrárium & E-vidék AGRÁRINFORMATIKAI FÓRUM KONFERENCIA Rendező : Magyar Agrárinformatikai Szövetség - MAGISZ Szent István Egyetem - SZIE Társrendező: Magyar Térinformatikai Társaság

Részletesebben

Projektmenedzsment Kiválóság Tábla

Projektmenedzsment Kiválóság Tábla Az ÉV Projektmenedzsere Díj kiírási rendszere A Projektmenedzsment Kiválóság Tábla, a magyar projektmenedzsment szervezetek által létrehozott közösség, amely évente a Projektmenedzsment világnapján Év

Részletesebben