AZ ERDŐBÉNYEI KŐBÁNYÁK ÉS EGYÉB KŐANYAGOK
|
|
- Léna Tóth
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 AZ ERDŐBÉNYEI KŐBÁNYÁK ÉS EGYÉB KŐANYAGOK SZAKÁLL SÁNDOR Az, hogy egy település, illetve népessége egymást váltó generációinak életét a helyben található ásványok és kőzetek kitermelése és hasznosítása miként befolyásolja, igen sok tényező függvénye. A fellelhető természeti javak minősége és mennyisége mellett fontos szempont a megközelítés és kitermelés lehetősége, s az, hogy az adott tájban vannak-e, vagy hiányoznak hasonló anyagot adó lelőhelyek. Különösen szerencsés adottságú lehet egy település, ha területe korábban összetett, változatos geológiai folyamatok nyomait őrzi, s többféle ásványi nyersanyag, illetve kőzet található meg lokális körében. Ez utóbbinak a történeti vetülete is lényeges: a különböző korokban másmás kőanyagot hasznosít a helyben élő emberi közösség, s a változatos anyagok hosszú távon is befolyásolják a népesség technikai tudását, kultúráját. S nem elhanyagolható tényező maga a település földrajzi helyzete sem: a közlekedési utak, az eltérő adottságú tájak találkozása, más vonatkozásban a gazdagság és az ízlés által megformált kereslet, igény egyértelműen serkenti azt, hogy egy lelőhely kitermelése fellendüljön, nyersanyagára feldolgozó kézművesipar települjön, s maga az anyag vagy feldolgozott formái akár távolabbi tájak népének igényeit is kielégítsék. Vagyis a fenti feltételrendszer dönti el, hogy pl. egy település kőfejtői lokális jelentőségűek és időszakosak maradnak, vagy hosszabb távon is gazdasági fejlődést képesek akkumulálni. A fentiek alapján Erdőbénye kőiparát - geológiai, földrajzi és gazdasági-társadalmi szempontból egyaránt - szerencsés adottságúnak nevezhetjük. Többféle kőanyagát - más-más kőfejtők nyitásával - eltérő igények hasznosították, termékeit Tokaj-Hegyalja gazdasága és sajátos paraszt-polgári népessége helyben is sokirányúan hasznosította, s közlekedésföldrajzi feltételei lehetővé tették azok eljutását más tájak népességéhez is. Az egyes kőzetanyagok, illetve kőbányák hasznosításának időrendje azonban más és más, s eltérő jelentőséggel bírnak azok Erdőbénye gazdasági életében is. A bányák helye és anyaga Az, hogy Erdőbényén a századok során számos kőzettípust felhasznált az ember különböző célokra, az a változatos kőzettani felépítésnek köszönhető. 1 A község nyugati és déli határában elsősorban az andezit és annak változatai fordulnak elő. A keleti és az északi részén lévő hegyeket és dombokat pedig riolit, illetve riolittufa építi fel. Mind az andezit, mind a riolittufa jelentős változásokon ment keresztül a vulkáni utóműködés során. Az andezit helyenként agyagásványosodott, kovásodott, illetve piritesedett. A riolittufa kovásodott, zeolitosodott, agyagásványosodott. Egyes területeken (Ligetmajor, Aranyos-völgy térsége) a vulkáni utóműködés során a magas kovasavtartalmú oldatokból nagy kvarctartalmú kőzetek, limnokvarcitok képződtek. A kovavázas élőlények milliárdjai alkotják a földes megjelenésű kovaföldet. 1 Gyarmati Pál: A Tokaji-hegység intermedier vulkanizmusa. MÁFI Évkönyve LVIII. kötet. 441
2 1. kép. A kőbányák helye Erdőbénye határában Az említett kőzettípusok közül legkorábban a limnokvarcitot és az obszidiánt használta fel a neolitikum embere eszközkészítésre, amint azt a feldolgozóműhelyekben előkerült leletek bizonyítják. Ezek legfontosabb lelőhelyei Ligetmajor környékén, az Aranyos-völgy patak- és útfeltárásaiban, illetve a községtől északra húzódó hegysor lábainál találhatók. Érdekes, hogy ezeket a kőzeteket (a helyiek kvarckőnek nevezték helyesen, hiszen túlnyomórészben kvarc vagy opál alkotja), a későbbiekben - szinte századunkig is - használták, hiszen tüzet lehetett vele csiholni, a taplót meggyújtani. Állítólag még a második világháború alatt is előkerült, amikor nem lehetett gyufához jutni. Valószínűleg a középkor óta hasznosítják építkezési és kőfaragási célokra a riolittufa különböző változatait. Az alább említésre kerülő kőbányák egy része a hagyomány és az írott források szerint már a múlt században működött. Ezek mind a községtől keletre helyezkednek el. (A bányák azonosításához Réti Gyula kőfaragó nyújtott segítséget. A Spitzer-bánya adta a klasszikus bényei kőfaragás legfontosabb alapanyagát. A fagyálló, egyenletes szemcsézettségű, jól faragható riolittufának (fehérkő), azonban itt is voltak olyan változatai, melyeket nem igazán használtak fel, ilyen a homokkőnek nevezett típus, mely durva szemcsézettségű volt és könnyen porlott, vagy a porcelánkő, mely ezzel ellentétben finomszemcsés (törési felülete a porcelánhoz hasonlított) és keményebb is volt, tehát felhasználása több munkát igényelt volna. (Réti Gyula kőfaragó.) Aránylag jelentős lelőhely volt a Dongói-bánya és a Kásási-bánya Tolcsva irányában. A Dongó nevű dombon két kőfejtő is működött: eredetileg a szepesi káptalan birtoka volt, majd az első világháború után az egri érsekségé lett. De ott volt Fillérek bányája, a Király-bánya, a Bunda-bánya, a Himesdi-bánya, s a Pálfalvi kőfaragó által bé- 442
3 2. kép. A Hubertusz-bánya a Mulató-hegyen (A külön nem jelölt képek Fehér József és Viga Gyula felvételei) relt fejtés is. A fentiek mellett számos kisebb, alkalmi kőfejtő lelhető a Sajgó-völgyben, a Gyilkos-kertnél, a Bánya-kútnál (Brónoki-bányá). A Brónoki-bányában (egyesek szerint ez nem is bánya volt, hanem a felszínen megtalálható sziklákat szedték föl az emberek), kemény, fagyálló, erősen likacsos kőzetet fejtettek (ún. darázskő), amelyet házak alapozásához, illetve olykor kézidaráló készítéséhez használtak fel. A darázskő alkalmas volt kutak béleléséhez is, szemben a fehérkővel, mert nem szívta magába a vizet. Egyes darabjait káposztáskőnek is használták. Annak ellenére, hogy számos kőfejtő működött, az igazán jó minőségű, kőfaragásra alkalmas kő kevés volt, s lényegében a 20. század elejének iparszerű kőbányászata biztosította csupán fennakadás nélkül a helybeli kőfaragók tevékenységét. Kevés kő volt itt a határban. Ha valaki szántóföldeken, szőlőben észrevett egy sziklát, ami szántáskor, kapáláskor kilátszott, akkor sokáig figyelgette, tapogatta, hogy megéri-e kitermelni. Ilyenkor megállapodott a terület gazdájával, hogy mennyiért engedné át neki azt a kis 443
4 3-4. kép. Munka a Dongói-bányában (1940-es évek eleje) részt, hogy bebújjon a föld alá, kivegye a követ. Ha tudtuk, akkor meg is vettük bányának a területet." (Rácz Andor kőfaragó, szül ) A riolittufa mellett az andezitet csak századunkban - a húszas években - kezdték el bányászni a Mulató-hegyen, a Hubertusz-bányában, igaz viszont, hogy ezt nagy mennyiségben termelték, így nagy távolságra is eljutott. Az itt és a szomszéd hegyen (Barnamáj) bányászott sötétszürke ép andezitet (helyi néven vaskő) a helyszínen különböző szemnagyságúra összezúzták és útkavicsolásra, vasúti töltések készítésére, javítására használták. Emellett kisebb-nagyobb tömbjei építkezési célokat is szolgáltak, de mivel ez a kőzettípus nehezen faragható, nemigen használták kőfaragásra. Megemlíthető, hogy ennek az üregeiben messze földön ismert, híresen szép ásványok jelentek meg (helyi elnevezéssel kőrózsa vagy kővirág), melyekről egy külön monográfia jelent meg. 2 Sajnos a Hubertusz kőfejtő a megfelelő kőanyag csökkenése, illetve vízproblémák miatt 1983-ban bezárt. A Ligetmajor mellett, századunk negyvenes és ötvenes éveiben pirit-kutatások folytak. Az andezit vulkáni utóműködési folyamatai során a környéken több helyen jól ismertek pirittel kitöltött repedések, hintések, melyeket - minthogy a pirit sok esetben tartalmaz több-kevesebb mennyiségben aranyat - az évszázadok során számos helyen megkutatták árkolással, illetve kisebb tárókkal (ilyeneket találhatunk a Pest-hegy alatt 2 Papp G.-Szakáll S.-Weiszburg T. (szerk.): Az erdőbényei Mulató-hegy ásványai. Top. Mineral. Hung. I. Miskolc,
5 A. A Si* 5. kép. Kőbányászok és riccerek a Hubertusz-bányában 1928-ban (Hála József nyomán) X- :"^v?""' -^i^-f 6-7. /:ép. Fejtésnyomok a régi Spitzer-bányában 445
6 kép. Beck Sámuel kőbányájának cégbejegyzése (1889) 9. kép. Spitzer Jónás iparigazolványa (1909) es Erdőbénye-fürdő környékén). Mivel azonban az elvégzett kémiai elemzések csak minimális mennyiségű aranyat mutattak ki, illetve mivel a piritesedések - az eddigi kutatások alapján - csak lokális jelentőségűek, a további kutatások abbamaradtak. Csak érdekesség, hogy a század első felében időszakosan szenet (valószínűleg helyesebben lignitet) bányásztak kis mennyiségben a Hidegoldal aljában lévő üledékes képződményekből. Végül ma is folyik bányászat a községtől nyugatra, a Ligetmajor régen ismert kovaföld-lelőhelyén. A kovaföldet megfelelő előkészítés után igen változatos célokra felhasználják: élelmiszeripar, hangszigetelés, környezetvédelem, víztisztítás és vegyipar. A kvarctól a darázskőig, a kőportól a vulkáni tufáig a helybeliek valójában választhattak, hogy mindenkori céljaikat milyen kőanyag kitermelésével tudják megvalósítani. A Mulató-hegy nagy kőbányái azonban a település határán túlra tágították a helyben fellelhető anyagok hasznosítását, sokféle módon visszahatva a helybeli kőtechnikára és annak művelőire. 446
Az Északi-középhegység HEFOP 3.3.1.
Északi-középhegység HEFOP 3.3.1. Az Északi-középhegység HEFOP 3.3.1. Az Északi-középhegység I. Néhány tagja középidei üledékes kőzetekből áll üledéken kialakult dombságok és medencék A Dunántúli-középhegység
Időpont: január (szombat-vasárnap) Utazás: különbusszal. Szállás: kollégiumban Egerben, 2 személyes, saját zuhanyzós szobákban.
Időpont: 2019. január 26-27. (szombat-vasárnap) Utazás: különbusszal. Szállás: kollégiumban Egerben, 2 személyes, saját zuhanyzós szobákban. Étkezés: otthonról szendvicsek. Egerben vacsora lehetőség. Mit
A tételsor a 21/2007. (V.21.) SZMM rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült.
A /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Tanítási tervezet Fehér András Tamás Vulkáni kőzetek Tantervi követelmények A tanítási óra oktatási célja: A tanítási óra nevelési célja:
Tanítási tervezet Óra időpontja: 2017.10.17. - 9:00 Évfolyam/osztály: 9/A Tanít: Fehér András Tamás Témakör: A Föld, mint kőzetbolygó Tanítási egység címe: Vulkáni kőzetek Óra típusa: Új ismereteket szerző
PILISMARÓTI ÉS DUNAVARSÁNYI DUNAI KAVICSÖSSZLETEK ÖSSZEHASONLÍTÓ ELEMZÉSE
PILISMARÓTI ÉS DUNAVARSÁNYI DUNAI KAVICSÖSSZLETEK ÖSSZEHASONLÍTÓ ELEMZÉSE RÁCZ RÉKA ELTE TTK KÖRNYEZETTAN SZAK TÉMAVEZETŐ: DR. JÓZSA SÁNDOR ELTE TTK KŐZETTAN-GEOKÉMIAI TSZ. 2012.06.27. http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/8/89/alpen_01.jpg
Az Északi-középhegység természeti földrajza
Az Északi-középhegység természeti földrajza A Visegrádi-hegységtől a Bodrog folyóig terjed. Hazánk legváltozatosabb és legmagasabb tája. Mészkő: Bükk és Aggteleki-karszt. Andezit: Visegrádi-hegység, Börzsöny,
ÖVEGES KÁLMÁN KOMPLEX ANYANYELVI VERSENY 2012. április 19. Séta a Balaton-felvidéken
ÖVEGES KÁLMÁN KOMPLEX ANYANYELVI VERSENY 2012. április 19. Kódszám: Séta a Balaton-felvidéken A Káli-medence a Balaton-felvidéken található. Honfoglaló ősünknek, Kál vitéznek őrzi a nevét. Az Árpád-korban
Előszó az építőkövek és építőkő-bányák tárgyában írt dolgozathoz, az abban használt megnevezésekről
Előszó az építőkövek és építőkő-bányák tárgyában írt dolgozathoz, az abban használt megnevezésekről Az építőkő és a díszítőkő fogalma és megnevezése Az építőkövek és építőkő-bányák tárgyában írt dolgozathoz
A Föld kéreg: elemek, ásványok és kőzetek
A Föld kéreg: elemek, ásványok és kőzetek A Föld szerkezete: réteges felépítés... Litoszféra: kéreg + felső köpeny legfelső része Kéreg: elemi, ásványos és kőzettani összetétel A Föld különböző elemekből
Geológiai képződmények az egri vár elpusztult Dobó-bástyájának a területén
Geológiai képződmények az egri vár elpusztult Dobó-bástyájának a területén Mint ismeretes, a Dobó-bástya 1976 júliusában leomlott, ezt követően a megmaradt részt balesetvédelmi okok miatt lerobbantották.
Anyagok és nyersanyagok az őskorban és a történeti korokban - bevezető
Anyagok és nyersanyagok az őskorban és a történeti korokban - bevezető Szakmány György Archeometria, 2012. március 7. Nyersanyagok és felhasználásuk Szervetlen eredetű anyagok Természetes eredetű (ásványok
AZ ÉLETTELEN ÉS AZ ÉLŐ TERMÉSZET
AZ ÉLŐ ÉS AZ ÉLETTELEN TERMÉSZET MEGISMERÉSE AZ ÉLETTELEN ÉS AZ ÉLŐ TERMÉSZET Az élőlények és az élettelen természet kapcsolata. Az élettelen természet megismerése. A Földdel foglalkozó tudományok. 1.
ÁSVÁNY vagy KŐZET? 1. Honnan származnak ásványaink, kőzeteink? Írd a kép mellé!
ÁSVÁNY vagy KŐZET? 1. Honnan származnak ásványaink, kőzeteink? Írd a kép mellé! 2. Magmás kőzetek a hevesek A legjobb építőtársak a vulkáni kiömlési kőzetek. Hogy hívják ezt a térkövet?.. A Föld kincseskamrája
PERLITBÁNYÁSZAT -ELŐKÉSZÍTÉS- KÖRNYEZETVÉDELEM
A Miskolci Egyelem Közleménye A sorozat, Bányászat, 60. kötet, (2001) p. 9-16 Perlit, a környezetbarát magyar ásványi nyersanyag" tudományos konferencia PERLITBÁNYÁSZAT -ELŐKÉSZÍTÉS- KÖRNYEZETVÉDELEM Dr.
MIBŐL ÉS HOGYAN VAN FELÉPÍTVE A MAGYAR AUTONÓM TARTOMÁNY? Rövid földtani áttekintés
MIBŐL ÉS HOGYAN VAN FELÉPÍTVE A MAGYAR AUTONÓM TARTOMÁNY? Rövid földtani áttekintés Felhasználható ásványi nyersanyagaink megismeréséhez szükséges általános képet kapnunk a nagyobb szerepet játszó képződmények
Bányászat-e a kőbányászat? Igen! Kő-, kavics konferencia, Velence,
Bányászat-e a kőbányászat? Igen! Kő-, kavics konferencia, Velence, 2018. 03.01. Dr. Nagy Lajos A bányászat társadalmi megítélése a korábbi időkben és napjainkban Hős bányász lenézett bányász Szakmán belüli
ELŐZETES JELENTÉS SZÉCSÉNKE-KIS-FERENC-HEGY SZELETIEN LELŐHELY ÉVI SZONDÁZÓ KUTATÁSÁRÓL
ELŐZETES JELENTÉS SZÉCSÉNKE-KIS-FERENC-HEGY SZELETIEN LELŐHELY 2015. ÉVI SZONDÁZÓ KUTATÁSÁRÓL 6. Kőkor Kerekasztal 2015. december 11. Miskolc, Herman Ottó Múzeum, Pannon-tenger Múzeum Zandler Krisztián
Mélységi magmás kızetek
Mélységi magmás kızetek Magma (gör.): tészta Hımérséklete: 700-1 200 (1 400) C Nagy szilikáttartalmú (SiO 2 ): 37 75 % Lassú lehőlés: kristályos szövet! Kel\SiO 2 Savanyú Semleges Bázikus Ultrabáz. Tufa
Érettségi tételek 1. A 2 A 3 A 4 A
Érettségi tételek 1. A Témakör: A Naprendszer felépítése Feladat: Ismertesse a Naprendszer felépítését! Jellemezze legfontosabb égitestjeit! Használja az atlasz megfelelő ábráit! Témakör: A világnépesség
Sajóbábony Településrendezési Tervének módosítása OTÉK alóli felmentés kérése és indoklása január
Sajóbábony Településrendezési Tervének módosítása OTÉK alóli felmentés kérése és indoklása 2017. január Előzmények Sajóbábony hatályban lévő Településrendezési tervének alapterve 2005-ben készült és került
Műemléki kőzetek diagnosztikája
Műemléki kőzetek diagnosztikája Török Ákos torokakos@mail.bme.hu Tárgy adatai Előadók: Török Ákos, Kopecskó Katalin, Gálos Miklós Követelmények: -1 ZH - 1 diagnosztikai feladat Segédanyagok: Könyv, cikkek,
Tanítási tervezet. Iskola neve és címe: Sashalmi Tanoda Általános Iskola 1163 Budapest, Metró u. 3-7.
Tanítási tervezet Az óra időpontja: 2017. november 20. 1. óra Iskola, osztály: Sashalmi Tanoda Általános Iskola, 8. a Iskola neve és címe: Sashalmi Tanoda Általános Iskola 1163 Budapest, Metró u. 3-7.
Zene: Kálmán Imre Marica grófnı - Nyitány
Zene: Kálmán Imre Marica grófnı - Nyitány A tájegység földrajzi jellemzői Északon: a Zala-folyó és a Balaton Nyugaton: az Alpokalja Keleten: a Sió és a Duna Délen : az országhatár határolja Területe: 11
11. előadás MAGMÁS KŐZETEK
11. előadás MAGMÁS KŐZETEK MAGMÁS KŐZETEK A FÖLDKÉREGBEN A magmából képződnek az elő- és főkristályosodás során. A megszilárdulás helye szerint: Intruzív (mélységi) kőzetek (5-20 km mélységben) Szubvulkáni
Vajon kinek az érdekeit szolgálják (kit, vagy mit védenek) egy víztermelő kút védőterületének kijelölési eljárása során?
Vajon kinek az érdekeit szolgálják (kit, vagy mit védenek) egy víztermelő kút védőterületének kijelölési eljárása során? Tósné Lukács Judit okl. hidrogeológus mérnök egyéni vállalkozó vízimérnök tervező,
Nyugat magyarországi peremvidék
Nyugat magyarországi peremvidék Nyugat- magyarországi peremvidék ÉGHAJLATI és NÖVÉNYZETI sajátosságok alapján különül el, nem morfológiai különbségek alapján 7100 km² Határai: Kisalföld (É), Dunántúlikhg.,Dunántúli-dombvidék
Környezeti és fitoremediációs mentesítés a Mátrában
Környezeti és fitoremediációs mentesítés a Mátrában A Zagyva- Tarna vízgyűjtője A két folyó között a Mátra Hol vagyunk? Gyöngyösoroszi 0 A Mátra földrajza A Mátra az Északi-középhegység része Európa legnagyobb
Csörög Településrendezési terv
Csörög Településrendezési terv Örökségvédelmi hatástanulmány Régészet munkarész Archeo-Art Bt. I. Vizsgálat Csörög, Örökségvédelmi hatástanulmány, Régészet Bevezetés A jelenlegi hatástanulmány Csörög település
Hazánk ásványi nyersanyagai Az ásványi nyersanyag fogalma: A föld felszínén vagy a felszín alatt előforduló olyan természetes eredetű szilárd,
Hazánk ásványi nyersanyagai Az ásványi nyersanyag fogalma: A föld felszínén vagy a felszín alatt előforduló olyan természetes eredetű szilárd, légnemű, vagy cseppfolyós halmazállapotú ásványok feldúsulása,
Terepgyakorlat I. A természetföldrajzi ismeretanyag alkalmazása, gyakorlása és rögzítése az alábbiak szerint:
Terepgyakorlat I. A tantárgy kódja: BFD1213L, FDO1224, FDO1224L A meghírdetés féléve: 2. Előfeltétel: - Időtartam: Nappali tagozaton 28 óra, levelező tagozaton 9 óra Kredit érték: BSc szakon: 2 kr, Osztatlan
Meteorit becsapódás földtani konzekvenciái a Sudbury komplexum példáján
Meteorit becsapódás földtani konzekvenciái a Sudbury komplexum példáján Készítette : Gregor Rita Környezettan BSc. Témavezető: Dr. Molnár Ferenc egyetemi docens Tartalomjegyzék o A Sudbury szerkezet elhelyezkedése
ÓRACSOPORT TEMATIKUS TERVE
ÓRACSOPORT TEMATIKUS TERVE modul címe: Világörökségünk (Tokaj-hegyalja történelmi borvidék - kultúrtáj) Táj és életmód, 3. félév Szak: tanító, óvodapedagógus Településkép, népi építészet. Népi és modern
1. Magmás. 2. Üledékes. 3. Metamorft. A kőzet egy vagy több ásvány természetes keletkezésű, tömeges megjelenésű társulása.
A kőzet egy vagy több ásvány természetes keletkezésű, tömeges megjelenésű társulása. 1. Magmás 2. Üledékes 3. Metamorft (átalakult) A kőzetképződés körfolyamata (Juhász Á. nyomán) KELETKEZÉS Forró kőzetolvadék
A GOODWILL CONSULTING KFT. ÜGYFÉLKÖRÉBE TARTOZÓ TESTVÉRVÁROSI KAPCSOLAT KIALAKÍTÁSÁRA NYITOTT BOLGÁR TELEPÜLÉSEK
A GOODWILL CONSULTING KFT. ÜGYFÉLKÖRÉBE TARTOZÓ TESTVÉRVÁROSI KAPCSOLAT KIALAKÍTÁSÁRA NYITOTT BOLGÁR TELEPÜLÉSEK HISARYA Hisarya Bulgária közepén helyezkedik el, a fővárostól kb. 180 km távolságra. Lakossága
A BÜKKALJA KŐBÁNYÁSZATÁHOZ ÉS KŐFARAGÁSÁHOZ II. SZOMOLYA
A BÜKKALJA KŐBÁNYÁSZATÁHOZ ÉS KŐFARAGÁSÁHOZ II. SZOMOLYA SZAKÁLL SÁNDOR-VIGA GYULA 1984-ben, amikor tervezett feldolgozás-sorozatunk első írását, Bogács kőmunkáinak bemutatását közreadtuk, 1 joggal hiányoltuk
A feladatlap 1. részének megoldásához atlasz nem használható!
z írásbeli vizsga I. része feladatlap 1. részének megoldásához atlasz nem használható! 1. feladat Vulkán Utazási Iroda ajánlatából: Tegyen feledhetetlen túrákat gőzölgő, füstölgő vulkánokon, miközben az
ÉPÍTÉSZETI KŐANYAGOK ELŐFORDULÁSA ÉS FELHASZNÁLÁSA A MAI MAGYARORSZÁG TERÜLETÉN A XVIII. SZÁZADIG
A Miskolci Egyelem Közleménye A sorozat, Bányászat, 74. kötet, (2008) p. 137-155 ÉPÍTÉSZETI KŐANYAGOK ELŐFORDULÁSA ÉS FELHASZNÁLÁSA A MAI MAGYARORSZÁG TERÜLETÉN A XVIII. SZÁZADIG Török Ákos Budapesti Műszaki
A KISTERENYEI PÁLYAUDVAR ÉS TARTOZÉKAINAK (ÁLLOMÁS, FELVÉTELI ÉPÜLETEK, PÁLYAMESTERI HÁZ, VÍZTORONY, TRAFÓHÁZ) MŰEMLÉKI VÉDELMÉRE TETT JAVASLAT
A KISTERENYEI PÁLYAUDVAR ÉS TARTOZÉKAINAK (ÁLLOMÁS, FELVÉTELI ÉPÜLETEK, PÁLYAMESTERI HÁZ, VÍZTORONY, TRAFÓHÁZ) MŰEMLÉKI VÉDELMÉRE TETT JAVASLAT A TELPÜLÉS 1867. MÁJUSÁBAN KAPOTT VASUTAT Budapest- Hatvan
PÉCS ÉS KÖRNYÉKE BAKONYA. BAKONYA A szöveget írta: Sallay Árpád. TársszerzŐk: Keresztény Zsolt, Németh Gábor BÁNYÁSZ ÚTIKALAUZ
PÉCS ÉS KÖRNYÉKE BÁNYÁSZ ÚTIKALAUZ BAKONYA BAKONYA A szöveget írta: Sallay Árpád TársszerzŐk: Keresztény Zsolt, Németh Gábor 165 9. térkép, Bakonya 9.1. II. sz. Bányaüzem 200 m 1000 foot 9.2. Kossuth Lajos
A GEOTERMIKUS ENERGIA
A GEOTERMIKUS ENERGIA Mi is a geotermikus energia? A Föld keletkezése óta létezik Forrása a Föld belsejében keletkező hő Nem szennyezi a környezetet A kéreg 10 km vastag rétegében 6 10 26 Joule mennyiségű
Kőbányász, ásványelőkészítő Külszíni bányász Külfejtéses bányaművelő Külszíni bányász
Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,
Természeti értékek a Tokaj-Zempléni-hegység felhagyott kõbányáiban*
FOLIA HISTORICO NATURALIA MUSEI MATRAENSIS 2006 30: 391 397 Természeti értékek a Tokaj-Zempléni-hegység felhagyott kõbányáiban* SZLABÓCZKY PÁL ABSTRACT: It was justified by several photos in the first
Magnitudó (átlag) <=2.0;?
2. Epicentrum Egy földrengés keletkezési helyének földfelszíni vetületét nevezzük a rengés epicentrumának, melynek meghatározása történhet műszeres észlelés ill. makroszeizmikus adatok alapján. Utóbbi
Természetes környezet. A bioszféra a Föld azon része, ahol van élet és biológiai folyamatok mennek végbe: kőzetburok vízburok levegőburok
Természetes környezet A bioszféra a Föld azon része, ahol van élet és biológiai folyamatok mennek végbe: kőzetburok vízburok levegőburok 1 Környezet természetes (erdő, mező) és művi elemekből (város, utak)
Dunavarsányi durvatörmelékes összlet kitettségi kor vizsgálata
Dunavarsányi durvatörmelékes összlet kitettségi kor vizsgálata Készítette: Ormándi Szilva Környezettan BSc Témavezető: Dr. Józsa Sándor egyetemi adjunktus 1 1.Cél Munkám célja: a felszínen keletkező kozmogén
Gördülő Tanösvény témakör-modulok
Gördülő Tanösvény témakör-modulok E: Élőhelyek és életközösségeik E.1. Lombhullató erdők és élőviláguk tölgyesek bükkösök E.2. Tűlevelű erdők és élőviláguk E.3. E.4. E.5. E.6. lucfenyvesek Patakvölgyi,
Műemléki kőanyagok archeometriája
Műemléki kőanyagok archeometriája Évezredek óta használt anyagok eszközök, művészi alkotások és építkezés céljára. Feladat: technológia megértése, az anyag eredete, a felületi elváltozások vizsgálata.
ÉPÍTŐIPARI ÁSVÁNYI NYERSANYAGOK FÖLDTANA ÉS TELEPTANA
ÉPÍTŐIPARI ÁSVÁNYI NYERSANYAGOK FÖLDTANA ÉS TELEPTANA Műszaki földtudományi alapszak 2018/19 I. félév TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar Ásványtani-Földtani Intézet
PÁLYÁZAT BÁNYÁSZATI JOG MEGSZERZÉSÉRE
PÁLYÁZAT BÁNYÁSZATI JOG MEGSZERZÉSÉRE 1. A Magyar Bányászati és Földtani Hivatal (a továbbiakban: MBFH) a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban Bt.) 26/A. (6)-(7) bekezdése, valamint
A T43644 sz. OTKA-pályázat (2003-2006) szakmai zárójelentése
A T43644 sz. OTKA-pályázat (2003-2006) szakmai zárójelentése 1. A kutatás körülményei, személyi kérdései, előrehaladása A négyéves OTKA-kutatás 2003 elején kezdődött. 2003-ban a projekt alapvető részét
Csódi-hegy, szombati terepgyakorlat, 2012 ősze
Csódi-hegy, szombati terepgyakorlat, 2012 ősze Környezettan alapszak: 09.22., szombat Földrajz alapszak: 09.29., szombat Földtudomány alapszak: 10.06. szombat Aki nem a saját idejében megy, és még nem
ÉRCEK ércnek ércásványok
ÉRCEK Minden olyan kőzetet ércnek nevezünk, melyből azadottkor technológiai szintjén gazdaságosan fémet nyerhetünk ki. Az érc azon komponensei, melyek az adott fémet (fémeket) tartalmazzák az ércásványok.
FÖLDRAJZ JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Földrajz középszint 0803 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 15. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM 1. FELADAT A) Rajna B) Elba C)
Nógrád megye uránkutatása
Fehér B. (szerk.) (2014): Az ásványok vonzásában. Tanulmányok a 60 éves Szakáll Sándor tiszteletére. Herman Ottó Múzeum és Magyar Minerofil Társaság, Miskolc, pp. 247 251. Nógrád megye uránkutatása Uranium
AZ UPPONYI-HEGYSÉGBŐL SZÁRMAZÓ KŐZETEK, TALAJ ÉS VÍZ ELEMTARTALMÁNAK VIZSGÁLATA
AZ UPPONYI-HEGYSÉGBŐL SZÁRMAZÓ KŐZETEK, TALAJ ÉS VÍZ ELEMTARTALMÁNAK VIZSGÁLATA Készítette: Gyenes Katalin, környezettan alapszak Témavezető: Csorba Ottó, ELTE Atomfizika Tanszék Kép forrása: http://fold1.ftt.unimiskolc.hu/~foldshe/mof02.htm
Labradorit. Fegyvári Tamás Ásvány- és Kőzettár
Labradorit Fegyvári Tamás Ásvány- és Kőzettár Labradorit A labradorit kétarcú ásvány. A plagioklász- földpátok közé tartozó anortit változata. Mint kőzetalkotó ásvány nagy mennyiségben fordul elő például
Bethlen emlékút. A Bethlen-út rövid története:
Bethlen emlékút A Bethlen-út a Bükk első turista útja volt, átadására 1892. július 17-én került sor. A Miskolci Helyiipari Természetbarát Egyesület a 120 éves jubileumra emlékezve határozta el, hogy az
Készítették: Márton Dávid és Rác Szabó Krisztián
Készítették: Márton Dávid és Rác Szabó Krisztián A kőolaj (más néven ásványolaj) a Föld szilárd kérgében található természetes eredetű, élő szervezetek bomlásával, átalakulásával keletkezett ásványi termék.
Versenyző iskola neve:. Település:... Csapat neve:... Csapattagok nevei:... Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő
Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232 Versenyző
Hidroplánleszálló is volt egykor a Duna újbudai szakaszán
Hidroplánleszálló is volt egykor a Duna újbudai szakaszán 2016. július 3. 10:55 portfolio.hu A XI. kerület Budapest fiatalabb kerületei közé tartozik. A terület szentimrevárosi és lágymányosi részei a
Az egykori állami kőbányák kőzeteinek építőkő, díszítőkő hasznosítási lehetőségei
Az egykori állami kőbányák kőzeteinek építőkő, díszítőkő hasznosítási lehetőségei - 1 - Alternatív cím a honlapon: Az egykori állami ún. "kőbányaipari" építőkövek és építőkő-bányák tulajdonságai Írta és
Az endogén erők felszínformáló hatásai-tektonikus mozgás
Az endogén erők felszínformáló hatásai-tektonikus mozgás A köpeny anyagának áramlása Lemez mozgások (tektonika) 1-10 cm/év Gravitációs hatás Kambrium (550m) Perm (270m) Eocén (50m) Az endogén erők felszínformáló
Készítette: Badik Dóra Kovács Jázmin Orosz Blanka
Készítette: Badik Dóra Kovács Jázmin Orosz Blanka A XIX. század elején már létezett egy színházpártoló csoport Veszprémben, főként az iskolai színjátszás köré épülve. A század második felében aztán egyre
B E K Ö L C E TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE
EGRI ÉPÍTÉSZ IRODA KFT. 3300 Eger, Dobó utca 18. Tel.: 36/511-570 Fax: 36/411-890 Heves Megyei Bíróság mint Cégbíróság Cg. 10-09-021606 E-mail: egriepir@egriepir.hu B E K Ö L C E TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE
Szerszámkövek archeometriája
Szerszámkövek archeometriája Szakmány György 2017. március 31. Szerszámkövek Viszonylag kevés kőzettani-geokémiai adat vizsgálatok az utóbbi időben kezdtek elterjedni. Származás: általában a legközelebbi,
Az ELTE kutatási programja a kőnyersanyag-források és az őskori megtelepedések kapcsolatának vizsgálatára
Kőkor Kerekasztal A Kőkor Kutatóinak Éves Gyűlése Miskolci Egyetem, 2012. december 7. Az ELTE kutatási programja a kőnyersanyag-források és az őskori megtelepedések kapcsolatának vizsgálatára Mester Zsolt,
Dr. Horváth Zoltán FÖLDI ERŐFORRÁS KUTATÁSI FŐOSZTÁLY
Dr. Horváth Zoltán FÖLDI ERŐFORRÁS KUTATÁSI FŐOSZTÁLY Nyersanyag, újratöltve az MFGI feladatai a hazai nyersanyag-politika végrehajtásában 2014. Április 16.» Tartalom Bevezetés Globális kitekintés és hazai
Taktaszada Község Önkormányzata GAZDASÁGI PROGRAMJA. 2011.január 01.-től 2014. december 31-ig terjedő időszakra
Taktaszada Község Önkormányzata GAZDASÁGI PROGRAMJA 2011.január 01.-től 2014. december 31-ig terjedő időszakra I. BEVEZETŐ Taktaszada Község Borsod-Abaúj-Zemplén megye dél-keleti részén, Zemplénben található.
Útvonal: Márkó Bánd Essegvár Majer Antal kilátó Miklós-Pál-hegy Szentgáli tiszafás (medvehagyma?) Kőlik barlang - Bánd buszmegálló
2016. március 13. Szentgáli Tiszafás tanösvény Majer Antal kilátó Útvonal: Márkó Bánd Essegvár Majer Antal kilátó Miklós-Pál-hegy Szentgáli tiszafás (medvehagyma?) Kőlik barlang - Bánd buszmegálló Táv:
Máramaros-megye geologiai viszonyai különös tekintettel értékesíthető ásványok fekvő helyeire.
IX. Máramaros-megye geologiai viszonyai különös tekintettel értékesíthető ásványok fekvő helyeire. Gesell Sándor-tól. Máramaros-megyének legkiterjedtebb geologiai képződése a kárpáti homokkő, mely az egész
TEREPGYAKORLATI NAPLÓ
TEREPGYAKORLATI NAPLÓ 2012/2013 Készítette: I. évfolyam BSc hallgató Terepgyakorlat I. A tantárgy kódja: FDB1701, FDB 1701L A meghirdetés féléve: 2. szemeszter Előfeltétel: - Időtartama: 5 nap (30 tanóra)
Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó - Kis-hegy - Bödei-hegy - ZSIMBA-HEGY - KÁVÁSI KULCSOSHÁZ
Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó - Kis-hegy - Bödei-hegy - ZSIMBA-HEGY - KÁVÁSI KULCSOSHÁZ Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó Jelzése: piros
A régió közigazgatási, gazdasági, tudományos, oktatási és kulturális központja Magyarország negyedik legnagyobb városa A városban és
A régió közigazgatási, gazdasági, tudományos, oktatási és kulturális központja Magyarország negyedik legnagyobb városa A városban és agglomerációjában több mint 300 000 ember él Gazdag ipari múlttal rendelkezik
Kor: XIV. század közepén épült, de helyén már korábban is templom állhatott;
Rudabányai református templom Megközelítés: H-3733 Rudabánya,Temető u. 8.; GPS koordináták: É 48,38152 ; K 20,62107 ; Kor: XIV. század közepén épült, de helyén már korábban is templom állhatott; Jelenlegi
Pattintott kőeszközök
Felhasználás: funkciók Pattintott kőeszközök Nyersanyagtípusok - Kárpát-medence és környezete - Európa, Európán kívüli fontosabbak - Bemutató gyűjtemény Pattintott kőeszközök vizsgálati módszerei - makroszkópos,
A Kárpát medence kialakulása
A Kárpát -medence A Kárpát medence kialakulása Az 1200 km hosszúságú félköríves hegykoszorú és a közbezárt, mintegy 330 000 km2-nyi területű Kárpátmedence egymással szoros összefüggésben és az Alpok vonulataihoz
a.) filloszilikátok b.) inoszilikátok c.) nezoszilikátok a.) tektoszilikátok b.) filloszilikátok c.) inoszilikátok
1. Melyik összetett anion a szilikátok jellemzője? a.) SO 4 b.) SiO 4 c.) PO 4 2. Milyen ásványok a csillámok? a.) filloszilikátok b.) inoszilikátok c.) nezoszilikátok 3. Milyen ásványok az amfibolok?
Csiszolt kőeszközök. Szakmány György. Archeometria - 2012. április 11.
Csiszolt kőeszközök Szakmány György Archeometria - 2012. április 11. Kőeszközök, idő, funkció Kőeszközök Pattintott kovás vagy üveges Csiszolt változatos kőzettípusok Szerszámkövek (őrlő-csiszoló stb.)
Kedves Természetjárók!
A túra időpontja: 2018.01.06 szombat A tervezett indulás: Kedves Természetjárók! Találkozó: 2018.01.06. 8.45 Buszpályaudvar Veszprém A menetjegy ára: 50 %-os 280 HUF oda vissza pedig 325; Összesen: 605
Kőzetlemezek és a vulkáni tevékenység
Kőzetlemezek és a vulkáni tevékenység A vulkánok a Föld felszínének hasadékai, melyeken keresztül a magma (izzó kőzetolvadék) a felszínre jut. A vulkán működését a lemeztektonika magyarázza meg. Vulkánosság
Magyar Tudományos Akadémia Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézet 9400, Sopron, Csatkai E. 6-8. Tel.: 99/508-340 Fax.: 99/508-355 www.ggki.
Magyar Tudományos Akadémia Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézet 9400, Sopron, Csatkai E. 6-8. Tel.: 99/508-340 Fax.: 99/508-355 www.ggki.hu JELENTÉS A Magyar Tudományos Akadémia Geodéziai és Geofizikai
A módosított Hoek-Brown törési kritérium
A módosított Hoek-Brown törési kritérium DR. VÁSÁRHELYI BALÁZS okl. építõmérnök (FÕMTERV Rt., Talajmechnikai Iroda, Budapest) A cikk célja a már Magyarországon is bemutatott Hoek-Brown törési elmélet általánosított
Feltárási jelentés Sátoraljaújhely Római Katolikus főplébánia templom keleti külső oldala
Feltárási jelentés Sátoraljaújhely Római Katolikus főplébánia templom keleti külső oldala 2009. május júniusában régészeti feltárást végeztünk Sátoraljaújhely Római Katolikus főplébánia templom keleti
Régészeti örökségvédelmi vizsgálat
Műholdkép a vizsgált területről Régészeti örökségvédelmi vizsgálat Eger, Hajdúhegy városrész 24 sz. főút belterületi határ 0936/2 hrsz-ú út 0943/1 hrsz-ú út által határolt területre 2011. (Hrsz. 0937 0939)
A főváros természeti értékeinek kezelése, valamint hazai és nemzetközi jelentősége. Előadó: Bajor Zoltán Főkert Nonprofit Zrt.
A főváros természeti értékeinek kezelése, valamint hazai és nemzetközi jelentősége Előadó: Bajor Zoltán Főkert Nonprofit Zrt. A fővárosban található természeti értékek csoportosítása: Országos jelentőségű
A DUNÁNTÚLI-KÖZÉPHEGYSÉG
A DUNÁNTÚLI-KÖZÉPHEGYSÉG KIALAKULÁSA Zala folyótól a Dunakanyarig Középidő sekély tengereiben mészkő és dolomit rakódott le. Felboltozódás Összetöredezés Kiemelkedés (a harmadidőszak végén) Egyenetlen
A Börzsöny hegység északkeleti-keleti peremének ősföldrajzi képe miocén üledékek alapján
A Börzsöny hegység északkeleti-keleti peremének ősföldrajzi képe miocén üledékek alapján Simon István 2015. ELTE TTK Kőzettani és geokémiai tanszék Témavezetők: Dr. Józsa Sándor, ELTE TTK Dr. Szeberényi
VÁZLATOK. Az északi félgömb, keleti felén, közép-európa keleti részén helyezkedik el. Székelyföld Marosvásárhely, Kolozsvár, Székelyudvarhely
VÁZLATOK XI. A természeti erőforrásokban gazdag Románia ÁLTALÁNOS ADATOK Elhelyezkedése: Az északi félgömb, keleti felén, közép-európa keleti részén helyezkedik el. Határai: É: Ukrajna ÉK: Moldova K: Ukrajna,
VÍZTELENÍTŐ KUTAK HOZAMVÁLTOZÁSA LIGNITKÜLFEJTÉSEKBEN
A Miskolci Egyetem Közleményei, A sorozat, Bányászat, 80. kötet (2011), p.197-203. VÍZTELENÍTŐ KUTAK HOZAMVÁLTOZÁSA LIGNITKÜLFEJTÉSEKBEN egyetemi tanár, MTA rendes tagja Miskolci Egyetem,Bányászati és
Pattintott kőeszközök: nyersanyagok; vizsgálati módszerek; magyarországi legfontosabb nyersanyagok Kerámia 1. régészeti vonatkozások
Archeometria Pattintott kőeszközök: nyersanyagok; vizsgálati módszerek; magyarországi legfontosabb nyersanyagok Kerámia 1. régészeti vonatkozások Földrajzi környezet - földtani környezet 1 Legfontosabb
Magmás kőzetek szerkezete és szövete
Magmás kőzetek szerkezete és szövete Szövet: A kőzetet alkotó ásványok alaki sajátságai, az ásványok egymáshoz való viszonya, kapcsolata, elhelyezkedési módja és mérete. A kőzeteket felépítő ásványokat
IV.ORSZÁGOS KISMOTORFECSKENDŐ -SZERELÉSI BAJNOKSÁG 6. forduló- Tolcsva
IV.ORSZÁGOS KISMOTORFECSKENDŐ -SZERELÉSI BAJNOKSÁG 6. forduló- Tolcsva A Tolcsva Ö.T.E.kismotorfecskendő szerelési csapata által megrendezésre kerülő 6.fordulójának a versenykiírása. 1.A verseny célja:
A középkori Bonyhád helyének meghatározása az újabb régészeti feltárások alapján
Csányi Viktor Szabó Géza A középkori Bonyhád helyének meghatározása az újabb régészeti feltárások alapján A mai Bonyhád keleti szélén, ahol egykor a dombok lábánál a középkori út kanyargott Pécs felé,
Robbantással jövesztett kőzet, két bánya közötti szállításának megoldási lehetőségei
Robbantással jövesztett kőzet, két bánya közötti szállításának megoldási lehetőségei ALBERT Károly PhD hallgató Miskolci Egyetem, Bánya és Geotechnikai Intézet, 3515, Miskolc - Egyetemváros, Egyetem út
Metamorf kőzettan. Magmás (olvadék, kristályosodás, T, p) szerpentinit. zeolit Üledékes (törmelék oldatok kicsapódása; szerves eredetű, T, p)
Metamorf kőzettan Metamorfózis (átalakulás, átkristályosodás): ha a kőzetek keletkezési körülményeiktől eltérő nyomású és/vagy hőmérsékletű környezetbe kerülve szilárd fázisban átkristályosodnak és/vagy
Javaslat nemzeti érték felvételére a Kapos hegyháti Natúrpark Tájegységi Értéktárába
I. A javaslattevő adatai Javaslat nemzeti érték felvételére a Kapos hegyháti Natúrpark Tájegységi Értéktárába 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Kiss Gábor 2. A javaslatot
Kőanyag állapotfelmérési segédlet a szakvélemény elkészítéséhez
Kőanyag állapotfelmérési segédlet a szakvélemény elkészítéséhez Geológia gyakorlat 2005. Forgó Lea Zamfira Dr. Török Ákos BME Építőanyagok és Mérnökgeológia Tanszék Elkészítendő feladatrészek A felhasznált
A fenntartható geotermikus energiatermelés modellezéséhez szüksége bemenő paraméterek előállítása és ismertetése
A fenntartható geotermikus energiatermelés modellezéséhez szüksége bemenő paraméterek előállítása és ismertetése Boda Erika III. éves doktorandusz Konzulensek: Dr. Szabó Csaba Dr. Török Kálmán Dr. Zilahi-Sebess
Anyagtan - Laborgyakorlat. Építőkövek
Anyagtan - Laborgyakorlat Építőkövek Kőzetek csoportosítása 1. Magmás kőzetek 1.1 Mélységi kőzetek a Föld magmájából keletkeznek kristályos szerkezetűek nagy szilárdság, tömörség, keménység előfordulás:
Az európai térszerkezet változásai. Topa Zoltán PhD hallgató
Az európai térszerkezet változásai Topa Zoltán PhD hallgató Topa.zoltan.szie@gmail.com Mi a térszerkezet? Egy ország gazdaság és társadalmi folyamatainak térbeli kerete Intézmények rendszere, települések