Soproni Egyetem. Doktori (PhD) értekezés tézisei
|
|
- Donát Barta
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Soproni Egyetem Doktori (PhD) értekezés tézisei Anaerob fermentációs folyamatok optimálása a mikroalga alkalmazhatóság továbbá a mikroelem adagolás tekintetében Szabó Piroska Gabriella Sopron 2017.
2 Soproni Egyetem Erdőmérnöki Kar Kitaibel Pál Környezettudományi Doktori Iskola Biokörnyezettudomány Program Témavezető: Dr. Rétfalvi Tamás
3 BEVEZETÉS A világ fokozódó energiaigénye, a fosszilis energiatartalékok kimerülésének veszélye, valamint használtuk környezetkárosító hatása révén szén-alapú társadalmunk felismerte a megújuló energiaforrásokban rejlő lehetőségeket. A sokoldalúan alkalmazható biomassza, ezen belül pedig a biogáz előállítás fontos szerepet játszhat a nap-, szél-, vízenergia hasznosítás mellett A legfrissebb tanulmányok azonban azt vetítik előre, hogy a jelenleg nagy tömegben fermentált alapanyagok jelenléte a jövőben csökkeni fog, új módszerek fognak előtérbe kerülni. Ilyen alternatívát jelenthet a mikroalgák anaerob fermentációja, az értekezés egyik fő célja a jelenlegi technológiákhoz történő illeszthetőségük vizsgálata volt. A lebontás optimális működését a mikroelem adagolás jelentősen befolyásolja, így további célok között szerepelt a cukorrépa préselt szelet monofermentációja során alkalmazott mikroelem adagolás metánkihozatalra gyakorolt hatásainak elemzése. Az anaerob fermentáció széleskörű, flexibilis használata mellett a komplex hasznosítás szintén előremutató kérdés az ágazatban, a fermentációs maradék magas szervetlen anyag tartalma miatt a talajerő javítás eszközeként szolgálhat. A gyakorlatban történő alkalmazhatóság céljából növényi tesztszervezeteken vizsgáltam az ökotoxikológiai aspektusokat, a fémek akkumulációját elemanalitikai analízissel követtem nyomon.
4 Célkitűzések 1. Chlorella vulgaris és Scenedesmus sp. mikroalga fajok jelenlegi anaerob fermentációs technológiákhoz történő illeszthetőségének vizsgálata. Monofermentációs vizsgálatok révén a kedvezőbb mikroalga faj kiválasztása további kofermentációs kísérletek végrehajtásához. 2. A lebontás során esetlegesen fellépő inhibíciós hatások elemzése analitikai módszerekkel. A klasszikus titrimetriás meghatározások mellett nagyműszeres kromatográfiás eszközök, HPLC-UV, GC-MS alkalmazása a metabolitok analíziséhez. 3. Kofermentációs vizsgálatok elvégzése mikroalga és különböző mezőgazdasági eredetű ipari melléktermékekre vonatkozóan, az optimális működés és maximális terhelhetőség meghatározása céljából. 4. Különböző szárazanyag tartalmú mikroalga biomassza metántermelési potenciáljának vizsgálata, a feltételezett hígulás mikrobiális összetételre gyakorolt hatásának elemzése. 5. Az anaerob fermentáció során alkalmazott mikroelem adagolás hatásának vizsgálata a metán kihozatalra cukorrépa préselt szelet monofermentációja esetében. A feltételezett pozitív hatás igazolása és számszerűsített értékének meghatározása. 6. A mezőgazdasági, erdészeti területeken történő alkalmazási lehetőségek meghatározása céljából
5 különböző mikroelem kezelésű kierjedt fermentiszapok ökotoxikológiai értékelése növényi tesztszervezeteken, valamint az egyes fémek akkumulációjának nyomon követése az alkalmazott iszapokban, talajokban és a biomasszában.
6 ANYAG ÉS MÓDSZER Kísérleti elrendezés 1. Monofermentáció - 3% és 10% N-tartalmú tápoldatban tenyésztett Chlorella vulgaris mikroalga anaerob fermentációja - 3% és 10% N-tartalmú tápoldatban tenyésztett Scenedesmus sp. mikroalga anaerob fermentációja 2. Kofermentáció - Kettes kofermentáció: Chlorella vulgaris + használt sütőolaj/kukoricaszilázs/malomipari korpa alkalmazása - Szárazanyag tartalom változásának vizsgálata: 3,8% és 7,2% szerves szárazanyag tartalmú szubsztrát mix (Chlorella vulgaris, használt sütőolaj) - Hármas kofermentáció: SBPP/kukoricaszilázs (70%) +Chlorella vulgaris (20%), használt sütőolaj (10%) együttes alkalmazása. 3. Mikroelem adagolás - Metántermelésre gyakorolt hatás vizsgálata SBPP monofermentáció esetében, három különböző kezelésű csoport felállítása: a. kezeletlen: mikroelem adagolás nélkül, b. kezelt (2 µl/l/nap mikroelem), c. kezelt+fe (2 µl/l/nap mikroelem+ 82µL/L/nap Fe(III)-klorid 40%-os oldata)
7 - Ökotoxikológia: SBPP, kukoricaszilázs monofermentációjából származó iszapokon végzett gyökérnövekedés gátlás fehér mustár (Sinapis alba), biomassza hozam vizsgálatok tavaszi árpa (Hordeum vulgare L.) tesztszervezeteken. - Mikroelem analízis: talaj, iszap, biomassza *összetétele 1 kg oldatra vonatkoztatva: 1625 mg cink, mg mangán, 93 mg bór, mg nikkel, 600 mg réz, mg kobalt, 228 mg molibdén és 113 mg szelén. Anaerob fermentáció Kísérleteimet fél folyamatos rendszerben laboratóriumi körülmények között a VDI 4630 német szabvány alapján végeztem. A vizsgálatok során alkalmazott aktív oltóiszapok a kaposvári biogáz üzemből származtak. Az oltóiszap terhelését 2500 ml névleges térfogatú sötétített fermentorüvegekben, (Merck & Co., Germany) 1000 ml térfogatú iszappal hajtottam végre. Az állandó mezofil tartományt (38 C iszap maghőmérséklet) vízfürdők (Memmert WNB 14 Basic, Memmert GmbH. & Co.) segítségével biztosítottam. A fermentorok keverését manuálisan, naponta 3 alkalommal végeztem el. A termelődött biogázt Tedlar teflonzacskókban gyűjtöttem, mennyiségét naponta mértem gáztömör Hamilton fecskendővel (Sigma Aldrich Co.). A biogáz metántartalmát heti rendszerességgel ellenőriztem Ecoprobe 5-IR talajlevegő-analizátor segítségével (RS Dynamics Ltd, Czech Republic). A kutatás során alkalmazott alapanyagok legfontosabb paramétereit az 1. táblázat tartalmazza.
8 1. táblázat Az anaerob fermentációs kísérletek során alkalmazott szubsztrátok paraméterei TS% VS% C% N% S% C/N Cukorrépa préselt szelet ,04 3,38 0,30 14 Kukoricaszilázs ,92 2,25 0,23 21 Malomipari korpa ,28 2,66 0,25 17 Használt sütőolaj ,57 0,08 0, A monofermentációk során felhasznált mikroalga biomassza a Mosonmagyaróvári Alga Kultúra Gyűjteményből származott (MACC). A termesztés csöves fotobioreaktorokban történt (Agro-Bioferment Rt.). A betakarítás Alfa Laval Clara 80 szeparátor (Alfa Laval, Sweden) segítségével történt. A kofermentációs kísérletek során liofilizált Chlorella vulgaris mikroalga port alkalmaztam. 2. táblázat Az alkalmazott mikroalgák főbb paraméterei Chlorella vulgaris (MACC-452) monofermentáció Scenedesmus sp. (MACC-401) monofermentáció Chlorella vulgaris (liofilizált algapor) kofermentáció lipid (%/TS) fehérje (%/TS) össz. szénhidrát (%/TS) 34,4 15,9 43,5 23,7 24,3 24,7 11,2 60,2 13,5
9 Analitikai vizsgálatok Az iszap titrált savtartalmának meghatározását saját módszer alapján hajtottam végre (Rétfalvi et al., 2013). Az iszap szerves sav összetételt HPLC-UV (Gynkotek M 480-as pumpa, TOSOH 6040 UV detektor, 20 ml-es feltöltő hurok, Rheodyne 8125 injektor, Aminex HPX-87H oszlop segítségével végeztem el. Az iszap KOI tartalmának meghatározását az MSZ ISO 6060 szabvány, NH 4 + tartalmat az MSZ ISO szabvány, az összes foszfor tartalmat az MSZ 488/18-77 szabvány alapján végeztem. A mikroelem analízist ICP-OES (icap 6300 Duo ICP-OES, Thermo Fisher Scientific Inc, Waltham, MA USA) műszer, a CNS tartalom meghatározását Elementar vario MAX CNS analizátor (Elementar Analysensysteme GmbH, Germany) és WLD detektor segítségével hajtottam végre. Ökotoxikológiai vizsgálatok A kierjedt fermentiszapok ökotoxikológiai értékelése céljából akut toxicitási tesztet alkalmaztam fehér mustár (Sinapis alba) tesztszervezeten. A gyökérnövekedés gátlási vizsgálatokat az STN :1999 szabvány alapján hajtottam végre. A fölösiszapok mikroelemek akkumulációjának szántóföldi flórára gyakorolt hatását statikus akut toxicitási teszttel elemeztem. Tenyészedényes kísérleteim során a tavaszi árpa (Hordeum vulgare L.) biomassza hozamát az STN EN 14735: ( ) szabvány alapján vizsgáltam.
10 Metagenomikai vizsgálatok A DNS szekvenálás Ion Torrent PGM (Life Technologies, USA) szekvenátorral valósult meg. A mintakönyvtárak előkészítése a Life Technologies IonXpress Plus Fragment Library Kit protokollja szerint történt, a DNS tisztítása PureLink PCR Purification Kit segítségével történt. Statisztikai értékelés Leíró statisztikai elemzések során a Microsoft Excel programot alkalmaztam. A variancia analízist STATISTICA 10 (Version 10, StatSoft, Tulsa, OK, USA) program, a sokváltozós adatelemzést (PCAfőkomponens elemzés) a Chemometrics-Add-In Microsoft Excel bővítmény segítségével végeztem el.
11 AZ EREDMÉNYEK TÉZISSZERŰ ISMERTETÉSE 1. tézis A mikroalga termesztés során alkalmazott tápoldat nitrogéntartalma hatással van a szüretelt mikroalga anaerob fermentációjának fajlagos metánhozamaira. A hatás mértéke és iránya mikroalga faj specifikus. Chlorella vulgaris (MACC 452) esetén 3%-ról 10%-ra növelve a tápoldat nitrogéntartalmát az iszaptérfogatra számított fajlagos metánhozam 7,6%-kal, a szerves száraz anyagra vonatkoztatott metánhozam 59,8%-kal nőtt, ugyanakkor a Scenedesmus (MACC 401) esetén a tápoldat nitrogéntartalmának megegyező változása az iszaptérfogatra számított metánhozamot 54,2%-kal, a szerves száraz anyagra vonatkoztatott metánhozamot 9,6%-kal csökkentette. 2. tézis Cukorrépa préselt szeletre alapozott félfolyamatos anaerob kofermentációs kísérleteim alapján liofilizált Chlorella vulgaris és használt sütőolaj hozzáadásával eredményes kofermentáció valósítható meg. A szerves szárazanyag alapján 20% (liofilizált Chlorella vulgaris) és 10%-os (használt sütőolaj) részarány mellett a szerves szárazanyagra vonatkoztatott metán kihozatal 18,4%-kal, az iszaptérfogatra vonatkoztatott metánhozam 26,2%-kal emelkedett a cukorrépa préselt szelet monofermentációjához képest. A megtermelt biogáz metántartalmában 10,8%-os növekmény érhető el.
12 3. tézis A liofilizált Chlorella vulgaris és kukorica szilázs 50-50% szerves szárazanyag részarány mellett végzett kofermentációja használt sütőolaj alkalmazásával 70% kukorica szilázs, 20% liofilizált Chlorella vulgaris és 10% használt sütőolaj szerves szárazanyag részarány mellett a szerves szárazanyagra vonatkozatott metánhozam tekintetében 38,9%-os intenzifikálás érhető el. 4. tézis Félfolyamatos laboratóriumi körülmények között végzett cukorrépa préselt szelet monofermentációja során a szerves komplex formában lévő mikroelem pótlás hatására a szerves szárazanyagra vonatkoztatott metánhozam 11,0%-kal nőtt. A mikroelem adagolás további kedvező hatása, hogy szerves anyag túlterhelést követően az iszap titrált savtartalmi értéke gyorsabban csökken, az iszap rövidebb idő alatt visszaterhelhető. 5. tézis A mikroelem adagolás hatással van az anaerob iszapok ökotoxikológiai aspektusaira. A Sinapis alba-n (fehér mustár) végzett szabványosított gyökérnövekedés gátlási tesztek alapján a cukorrépa préselt szelet és kukorica szilázs anaerob fermentációjából származó, mikroelemmel kiegészített iszapjaira stimulációs hatást fejt ki, ugyanakkor az iszapok hígítási arányának növekedésével csökken a stimuláló hatás.
13 A Hordeum vulgare L. (tavaszi árpa) biomassza termelésére a kukorica szilázs mikroelemmel kezelt iszapja gátló hatást (23,8 IC%) gyakorol, a mikroelemmel és vassal kezelt iszap esetében azonban stimuláció (-89,4 IC%) figyelhető meg.
14 Az értekezés témakörében megjelent publikációk Nemzetközi lektorált folyóiratban megjelent publikáció - Szabó, P., Hybská, H., Bolodár-Varga, B., Rétfalvi, T., (2017). Evaluation of trace element supplementation for methane production and ecotoxicological aspects of sugar beet pressed pulp. Applied Ecology and Environmental Research (megjelenés alatt) - Rétfalvi, T., Szabó, P., Tukacs-Hájos, A., Albert, L., Kovács, A., Milics, G., Neményi, M., Lakatos, E., Ördög, V., (2015). Effect of co-substrate feeding on methane yield of anaerobic digestion of Chlorella vulgaris. Journal of Applied Phycology DOI /s Tukacs-Hájos, A., Szendefy, J., Maróti, G., Pap, B., Szabó, P., Rétfalvi, T., (2014). Monitoring of thermophilic adaptation of mesophilic anaerobe fermentation of sugar beet pressed pulp. Bioresource Technology, DOI /j.biortech Rétfalvi, T., Tukacs-Hájos, A., Szabó, P., (2013). Effects of artificial overdosing of p-cresol and phenylacetic acid on the anaerobic fermentation of sugar beet pulp. International Biodeterioration & Biodegradation DOI /j.ibiod
15 Tudományos közlemény - konferencia kötetben - Szabó P., Hybská H., Bolodár-Varga B., Rétfalvi T., (2017). A mikroelem adagolás ökotoxikológiai hatásainak vizsgálata silókukorica fermentiszapon. MKE XIII. Környezetvédelmi Analitikai és Technológiai Konferencia, Program és előadás összefoglalók, p. 63. ISBN Szabó P., Ördög V., Rétfalvi T., (2016). Effect of C/N ratio on anaerobic digestion of Chlorella vulgaris and Scenedesmus microalgae Biogas Science 2016, Book of absctracts, pp ISBN Szabó P., Rétfalvi T., Tukacs-Hájos A., Albert L., Ördög V., Kovács A., Milics G., Neményi M., Lakatos E., (2015). Effect of C/N ratio of anaerobic fermentation of Chlorella microalgae. 7 th Symposium of Microalgae and Seaweed Products in Plant/Soil-Systems, Book of Abstracts, p Pozsonyiné-Oravecz B., Rétfalvi T., Szabó P., Albert L., Ördög V., Kovács A., Milics G., Neményi M., Lakatos E., (2015). Anaerobic fermentation of Scenedesmus microalgae. 7th Symposium of Microalgae and Seaweed Products in Plant/Soil-Systems, Book of Abstracts, p. 62.
16 - Szabó P., (2013). Fermentiszapok kromatográfiás vizsgálata. In: Albert L., Szabó P. (szerkesztők) Kémia, Környezettudomány, Fenntarthatóság. Kémiai Intézet Tudományos Ülése, pp ISBN Konferencia előadások, poszterek - Szabó P., Rétfalvi T., (2016). Application of chromatographic methods in monitoring of anaerobic sludges. Zem v pasci? 2016 Aplikácie analytických metód v environmentálnom a požiarnom inžinierstve Hodruša-Hámre, Szlovákia (poszter) - Szabó P., Pozsonyiné Oravecz B., Ördög V., Molnár Z., Rétfalvi T., (2015). A C/N arány hatása a Chlorella mikroalga anaerob fermentációban történő hasznosítására. Tavaszi Szél Konferencia, Eger (szóbeli előadás) További közlemények Tudományos közlemény - konferencia kötetben - Rétfalvi T., Szabó P., Nebehaj E., Hofmann T., (2015). Magyarországi nemestölgy hordó-faanyagok kémiai összetételének összehasonlító vizsgálata. Nyugatmagyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar Kari Tudományos Konferencia. Konferencia kötet, p. 40.
17 - Rétfalvi T., Pozsonyiné Oravecz B., Szabó P., Tukacs- Hájos A., (2011). A krezol okozta inhibíció vizsgálata az anaerob fermentációs folyamatokban. Nyugatmagyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar, Kari Tudományos Konferencia. Konferencia kötet, p Rétfalvi T., Tukacs-Hájos A., Oravecz B., Szabó P., Albert L., (2011). Analitikai kémia szerepe az anaerob fermentációs folyamatok ellenőrzésében. MKE 1. Nemzeti Konferencia, Program és előadás összefoglalók, p Oravecz B., Tukacs-Hájos A., Szabó P., Rétfalvi T., (2011). Kémiai jelzőmolekulák vizsgálata az anaerob fermentáció során. Nyugat-magyarországi Egyetem, Tudományos Doktorandusz Konferencia, Konferencia kiadvány, pp Konferencia előadások, poszterek - Tukacs-Hájos A., Rétfalvi T., Szabó P., (2012). Biogáz üzemek monitorozási rendszereinek kialakítása és előnye. Környezeti problémák a Kárpát-medencében II. Konferencia, Pécs (szóbeli előadás) - Szabó P., Pécsi J., Markó G., (2012). Moisture content fluctuation in forest road subgrades. International conference, Catchment processes in regional hydrology: from experiment to modelling in Carpathian drainage basins, Sopron, Hungary (poszter)
A szennyvíztelepi biogáz termelő fermentációs folyamatok nyomon követése kémiai és biokémiai módszerekkel. Doktori értekezés tézisei.
A szennyvíztelepi biogáz termelő fermentációs folyamatok nyomon követése kémiai és biokémiai módszerekkel Doktori értekezés tézisei Kardos Levente Témavezető: Dr. Záray Gyula, egyetemi tanár, DSc Konzulens:
Dr. habil. Bai Attila egyetemi docens
Dr. habil. Bai Attila egyetemi docens Biogáz-alga rendszer bemutatása Algák biogáztermelése Saját kísérletek Algatermesztés Különböző algatermékek értéke A biogáz-alga rendszer jellemzői Vállalati szinten
Szennyvíziszap dezintegrálási és anaerob lebontási kísérlete. II Ökoenergetika és X. Biomassza Konferencia Lipták Miklós PhD hallgató
Szennyvíziszap dezintegrálási és anaerob lebontási kísérlete II Ökoenergetika és X. Biomassza Konferencia Lipták Miklós PhD hallgató Lehetséges alapanyagok Mezőgazdasági melléktermékek Állattenyésztési
Jegyzőkönyv Arundo biogáz termelő képességének vizsgálata Biobyte Kft.
Jegyzőkönyv Arundo biogáz termelő képességének vizsgálata Biobyte Kft. 2013.10.25. 2013.11.26. 1 Megrendelő 1. A vizsgálat célja Előzetes egyeztetés alapján az Arundo Cellulóz Farming Kft. megbízásából
MEMBRÁNOK ALKALMAZÁSI LEHETŐSÉGEI A BIOGÁZ ELŐÁLLÍTÁSNÁL
PANNON EGYETEM VEGYÉSZMÉRNÖKI TUDOMÁNYOK ÉS ANYAGTUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLA MEMBRÁNOK ALKALMAZÁSI LEHETŐSÉGEI A BIOGÁZ ELŐÁLLÍTÁSNÁL DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI KÉSZÍTETTE: SZENTGYÖRGYI ESZTER OKL.
Anaerob fermentációs folyamatok optimálása a mikroalga alkalmazhatóság továbbá a mikroelem adagolás tekintetében
DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS Soproni Egyetem Kitaibel Pál Környezettudományi Doktori Iskola Biokörnyezettudomány Doktori Program Anaerob fermentációs folyamatok optimálása a mikroalga alkalmazhatóság továbbá
Soproni Egyetem. Doktori értekezés tézisei. Makk Ádám Nándor. Sopron
Soproni Egyetem Doktori értekezés tézisei Lignocellulóz rendszerek anaerob fermentációjának vizsgálata Makk Ádám Nándor Sopron 2017 Soproni Egyetem Erdőmérnöki Kar Kitaibel Pál Környezettudományi Doktori
Új mérték a C H N O S analízisben
vario EL III Új mérték a C H N O S analízisben elementar Analysensysteme GmbH German Technology for quality and environment control A K T I V I T Kft. H - 1 5 8 1 - B u d a p e s t, P f. : 1 0 4. H-1145-Budapest,
Új lehetőségek a biogáz technológiában
Új lehetőségek a biogáz technológiában Szegedi Tudományegyetem, Biotechnológiai Tanszék Magyar Biogáz Egyesület MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont KOVÁCS L. Kornél elnok@biogas.hu, kornel@brc.hu XXV.
Mikroalga szaporítás lehetőségei Laboratóriumtól a terepi megvalósításig
Mikroalga szaporítás lehetőségei Laboratóriumtól a terepi megvalósításig Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. Biotechnológiai Intézet Koós Ákos A Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú
GYENIS B. SZIGETI J. MOLNÁR N. VARGA L.
LACTOBACILLUS PLANTARUM ÉS ENTEROCOCCUS FAECIUM SZAPORODÁSÁNAK VALAMINT SAVTERMELÉSÉNEK SERKENTÉSE TEJBEN, SZÁRÍTOTT CHLORELLA ÉS ARTHROSPIRA (SPIRULINA) BIOMASSZA FELHASZNÁLÁSÁVAL GYENIS B. SZIGETI J.
OTKA NN Szabó András és Balog Kitti
Alföldön telepített erdők hatása a talaj sótartalmára és a talajvízre OTKA NN 79835 Szabó András és Balog Kitti 2013. 12. 03. Hipotézis EC max: a sófelhalmozódás maximuma GYz: gyökérzóna Tv: talajvízszint
Vinasse +P szakmai ismertető anyag
Vinasse +P szakmai ismertető anyag Vinasz avagy Vinasse, szerves trágya A vinasz a szeszgyártás során keletkező tisztán növényi eredetű anyag, amely koncentrált és azonnal felvehető formában tartalmazza
KUTATÁS + FEJLESZTÉS PROGRAM. - AKF2013/4. ütem -
KUTATÁS + FEJLESZTÉS PROGRAM - AKF2013/4. ütem - AGROWATT biogáz kutató központ Kecskemét, 2013. október - december Készítette: AGROWATT Nonprofit KFT. 1 Előzmények: Az Agrowatt Kft. biogáz kutató központ
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE BIOGÁZ-POTENCIÁLJA ÉS ANNAK ENERGETIKAI HASZNOSÍTÁSI LEHETŐSÉGEI Papp Luca Geográfus mesterszak Táj- és környezetkutató szakirány Energiaföldrajz c. kurzus 2019. 04. 01. Témaválasztás
Nyugat-magyarországi Egyetem. Doktori értekezés tézisei CUKORRÉPA ÉS EGYÉB MAGAS SZÉNHIDRÁTTARTALMÚ NÖVÉNYEK ENERGETIKAI HASZNOSÍTÁSI LEHETŐSÉGEI
Nyugat-magyarországi Egyetem Doktori értekezés tézisei CUKORRÉPA ÉS EGYÉB MAGAS SZÉNHIDRÁTTARTALMÚ NÖVÉNYEK ENERGETIKAI HASZNOSÍTÁSI LEHETŐSÉGEI Potyondi László Sopron 2016 Nyugat-magyarországi Egyetem
a NAT /2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1586/2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Halászati és Öntözési Kutatóintézet Környezetanalitikai Központ Vizsgáló Laboratórium (5540
A SZULFÁTTRÁGYÁZÁS HATÁSA AZ ŐSZI BÚZA KÉMIAI ÖSSZETÉTELÉRE ÉS BELTARTALMI ÉRTÉKMÉRŐ TULAJDONSÁGAIRA. DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI KALOCSAI RENÁTÓ
A SZULFÁTTRÁGYÁZÁS HATÁSA AZ ŐSZI BÚZA KÉMIAI ÖSSZETÉTELÉRE ÉS BELTARTALMI ÉRTÉKMÉRŐ TULAJDONSÁGAIRA DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI KALOCSAI RENÁTÓ MOSONMAGYARÓVÁR 2003 NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM MEZŐGAZDASÁG-
KUTATÁS + FEJLESZTÉS PROGRAM. - AKF2011/1. ütem -
KUTATÁS + FEJLESZTÉS PROGRAM - AKF2011/1. ütem - AGROWATT biogáz kutató központ Kecskemét, 2011. szeptember október Készítette: AGROWATT KFT. 1 Előzmények: Az Agrowatt Kft. biogáz kutató központ építkezési
B I O M A S S Z A H A S Z N O S Í T Á S és RÉGIÓK KÖZÖTTI EGYÜTM KÖDÉS
B I O M A S S Z A H A S Z N O S Í T Á S és RÉGIÓK KÖZÖTTI EGYÜTM KÖDÉS Dr. Petis Mihály : MezDgazdasági melléktermékekre épüld biogáz termelés technológiai bemutatása Nyíregyházi FDiskola 2007. szeptember
Adatbázis. Az adatbázis legfontosabb elemei:
Adatbázis a bioenergetikai melléktermékek komplex hasznosítása érdekében Szakmai, tudományos tartalma: Komposztalapanyagok tulajdonságainak vizsgálata országos szinten összegyőjti, illetve rendszerezi
A GEOSAN Kft. célkitűzése a fenntartható fejlődés alapjainak elősegítése
A GEOSAN Kft. célkitűzése a fenntartható fejlődés alapjainak elősegítése 1. A környezet védelemében: Hatékony oltóanyagok biztosítása a környezeti károk helyreállítása érdekében Szennyezett talajok mentesítési
Biogáz és Biofinomító Klaszter szakmai tevékenysége. Kép!!!
Biogáz és Biofinomító Klaszter szakmai tevékenysége Kép!!! Decentralizált bioenergia központok energiaforrásai Nap Szél Növényzet Napelem Napkollektor Szélerőgépek Biomassza Szilárd Erjeszthető Fagáz Tüzelés
KUTATÁS + FEJLESZTÉS PROGRAM. - AKF2014/2. ütem -
KUTATÁS + FEJLESZTÉS PROGRAM - AKF2014/2. ütem - AGROWATT biogáz kutató központ Kecskemét, 2014. április - június Készítette: AGROWATT Nonprofit KFT. 1 Előzmények: Az Agrowatt Kft. biogáz kutató központ
KUTATÁS + FEJLESZTÉS PROGRAM. - AKF2012/3. ütem -
KUTATÁS + FEJLESZTÉS PROGRAM - AKF2012/3. ütem - AGROWATT biogáz kutató központ Kecskemét, 2012. augusztus - szeptember Készítette: AGROWATT Nonprofit KFT. 1 Előzmények: Az Agrowatt Kft. biogáz kutató
EEA Grants Norway Grants
Élelmiszeripari zöld innovációs program megvalósítása EEA Grants Norway Grants Dr. Mézes Lili, University of Debrecen, Institute of Water and Environmental Management 28 October 2014 HU09-0015-A1-2013
Hidrogén előállítása tejcukor folyamatos erjesztésével
BME OMIKK ENERGIAELLÁTÁS, ENERGIATAKARÉKOSSÁG VILÁGSZERTE 44. k. 4. sz. 25. p. 36 43. Energiatermelés, -átalakítás, -szállítás és -szolgáltatás Hidrogén előállítása tejcukor folyamatos erjesztésével A
VIZSGÁLÓLABORATÓRIUM ÁRJEGYZÉK
VIZSGÁLÓLABORATÓRIUM ÁRJEGYZÉK A HIDROFILT Analitikai Laboratórium a mintavételt, helyszíni- és laboratórium vizsgálatokat szabványok és validált egyedi módszer szerint végzi. mintavétele laboratóriumi
Újgenerációs biodízel: motorhajtóanyag előállítás algából
Újgenerációs biodízel: motorhajtóanyag előállítás algából Fazekas Flóra Franciska SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM Természettudományi és Informatikai Kar Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszék Bevezetés Világ
Soproni Egyetem. Doktori értekezés tézisei. Kommunális szennyvíz ökotoxikológiai és kémiai analitikai vizsgálata. Horváthné Farsang Ágota.
Soproni Egyetem Doktori értekezés tézisei Kommunális szennyvíz ökotoxikológiai és kémiai analitikai vizsgálata Horváthné Farsang Ágota Sopron 2017 Soproni Egyetem Kitaibel Pál Környezettudományi Doktori
A komponensek jellemzőinek és a gyártási műveletek paramétereinek szerepe papírból készült különböző termékek visszaforgathatóságában
A komponensek jellemzőinek és a gyártási műveletek paramétereinek szerepe papírból készült különböző termékek visszaforgathatóságában Beszámoló a 2014 15-ös tanév első félévében végzett doktoranduszi tevékenységről
Kun Ágnes 1, Kolozsvári Ildikó 1, Bíróné Oncsik Mária 1, Jancsó Mihály 1, Csiha Imre 2, Kamandiné Végh Ágnes 2, Bozán Csaba 1
Kun Ágnes 1, Kolozsvári Ildikó 1, Bíróné Oncsik Mária 1, Jancsó Mihály 1, Csiha Imre 2, Kamandiné Végh Ágnes 2, Bozán Csaba 1 1 NAIK Öntözési és Vízgazdálkodási Önálló Kutatási Osztály, Szarvas 2 NAIK
A RESZUSZPENDÁLT ÉS BELÉLEGEZHETŐ VÁROSI AEROSZOL JELLEMZÉSE. DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI
A RESZUSZPENDÁLT ÉS BELÉLEGEZHETŐ VÁROSI AEROSZOL JELLEMZÉSE DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI Készítette: Jancsek-Turóczi Beatrix okleveles környezetkutató Kémiai és Környezettudományi Doktori Iskola Témavezető:
Újabb eredmények a borok nyomelemtartalmáról Doktori (PhD) értekezés tézisei. Murányi Zoltán
Újabb eredmények a borok nyomelemtartalmáról Doktori (PhD) értekezés tézisei Murányi Zoltán I. Bevezetés, célkit zések Magyarország egyik jelent s mez gazdasági terméke a bor. Az elmúlt évtizedben mind
Mélységi víz tisztítására alkalmas komplex technológia kidolgozása biológiai ammónium- mentesítés alkalmazásával
2. Junior szimpózium 2011. december 9. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Mélységi víz tisztítására alkalmas komplex technológia kidolgozása biológiai ammónium- mentesítés alkalmazásával Készítette:
GALAKTURONSAV SZEPARÁCIÓJA ELEKTRODIALÍZISSEL
PANNON EGYETEM VEGYÉSZMÉRNÖKI- ÉS ANYAGTUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLA GALAKTURONSAV SZEPARÁCIÓJA ELEKTRODIALÍZISSEL DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI KÉSZÍTETTE: MOLNÁR ESZTER OKL. ÉLELMISZERMÉRNÖK TÉMAVEZETŐ:
Bioszén típusai, előállítása és felhasználása, valamint hatása a saláta, szójabab és más növények növekedésére - esettanulmányok
Bioszén típusai, előállítása és felhasználása, valamint hatása a saláta, szójabab és más növények növekedésére - esettanulmányok Készítette: Bombolya Nelli 2015.11.10. 1 A bioszén és felhasználása Forrás:
Makroelem-eloszlás vizsgálata vizes élőhely ökotópjaiban
Makroelem-eloszlás vizsgálata vizes élőhely ökotópjaiban Horváth-Szabó Kata Környezettudományi Doktori Iskola II. évfolyam Témavezető: Szalai Zoltán Téma Réti talaj vizsgálata Feltételezés: a talaj biotikus
Indokolt-e határértékek szigorítása a szennyvíziszapok mezőgazdasági felhasználásánál?
Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége SZENNYVÍZISZAP 2013 HALADUNK, DE MERRE? című konferencia BUDAPEST, 2013. május 30. Indokolt-e határértékek szigorítása a szennyvíziszapok mezőgazdasági
DOKTORI (PHD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI SZAFNER GÁBOR
DOKTORI (PHD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI SZAFNER GÁBOR MOSONMAGYARÓVÁR 2014 NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar Mosonmagyaróvár Matematika, Fizika és Informatika Intézet Ujhelyi
Létesített vizes élőhelyek szerepe a mezőgazdasági eredetű elfolyóvizek kezelésében
Létesített vizes élőhelyek szerepe a mezőgazdasági eredetű elfolyóvizek kezelésében Kerepeczki Éva és Tóth Flórián NAIK Halászati Kutatóintézet, Szarvas 2017. december 7. A rendszer bemutatása Létesítés:
A biometán előállítása és betáplálása a földgázhálózatba
A biometán előállítása és betáplálása a földgázhálózatba Dr. Kovács Attila - Fuchsz Máté Első Magyar Biogáz Kft. 2011. 1. április 13. XIX. Dunagáz Szakmai Napok, Visegrád Mottó: Amikor kivágjátok az utolsó
Anaerob fermentált szennyvíziszap jellemzése enzimaktivitás-mérésekkel
Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Környezettudományi Centrum Anaerob fermentált szennyvíziszap jellemzése enzimaktivitás-mérésekkel készítette: Felföldi Edit környezettudomány szakos
RÉSZLETEZŐ OKIRAT (5) a NAH /2015 nyilvántartási számú 2 akkreditált státuszhoz
RÉSZLETEZŐ OKIRAT (5) a NAH-1-1323/2015 nyilvántartási számú 2 akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve: Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. Központi Vizsgálólaboratórium Fejér megyei Vizsgálólaboratórium
Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT /2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-1051/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Szegedi Vízmű Zrt. Környezetvédelmi osztály (6724 Szeged, Kátay u. 21. és Szeged
A mezőgazdaságra alapozott energiatermelés fejlesztési irányai és műszaki lehetőségei. Bácskai István
A mezőgazdaságra alapozott energiatermelés fejlesztési irányai és műszaki lehetőségei Bácskai István Kutatási osztályvezető Bioenergetikai osztály 1 Tartalom Témakör aktualitása Nemzetközi E-körkép Hazai
Biogáztelep hulladék CO 2 -jének, -szennyvizének, és -hőjének zárt ciklusú újrahasznosítása biomasszával
Biogáztelep hulladék CO 2 -jének, -szennyvizének, és -hőjének zárt ciklusú újrahasznosítása biomasszával Projekt bemutatása ELSŐ MAGYAR ENERGIATÁROLÁSI KLASZTER NONPROFIT KFT. V e z e t ő p a r t n e r
Bai Attila. Sertés hígtrágyából előállított alga energetikai hasznosítási lehetőségei
Bai Attila Sertés hígtrágyából előállított alga energetikai hasznosítási lehetőségei Energy use of algae from pig sludge abai@agr.unideb.hu Debreceni Egyetem, AMTC, GVK, 4032 Debrecen, Böszörményi u. 138.
Küzdi Gyöngyi Ágnes ELTE TTK Környezettudomány, földtudományi szakirány 2010. Témavezető: Dr. Munkácsy Béla
BIOGÁZ MINT MEGÚJULÓ ALTERNATÍV ENERGIAFORRÁS LEHETŐSÉGE A MAGYAR MEZŐGAZDASÁGBAN ÉS AZ ENERGIAGAZDÁLKODÁSBAN A PÁLHALMAI BIOGÁZÜZEM PÉLDÁJÁN SZEMLÉLTETVE Küzdi Gyöngyi Ágnes ELTE TTK Környezettudomány,
KUTATÁS + FEJLESZTÉS PROGRAM. - AKF2014/1. ütem -
KUTATÁS + FEJLESZTÉS PROGRAM - AKF2014/1. ütem - AGROWATT biogáz kutató központ Kecskemét, 2014. január - március Készítette: AGROWATT Nonprofit KFT. 1 Előzmények: Az Agrowatt Kft. biogáz kutató központ
BIOSZORBENSEK ELŐÁLLÍTÁSA MEZŐGAZDASÁGI HULLADÉKOKBÓL SZÁRMAZÓ, MÓDOSÍTOTT CELLULÓZROSTOK FELHASZNÁLÁSÁVAL
Pannon Egyetem Vegyészmérnöki- és Anyagtudományok Doktori Iskola BIOSZORBENSEK ELŐÁLLÍTÁSA MEZŐGAZDASÁGI HULLADÉKOKBÓL SZÁRMAZÓ, MÓDOSÍTOTT CELLULÓZROSTOK FELHASZNÁLÁSÁVAL DOKTORI (Ph.D) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI
BIOGÁZ-TERMELŐDÉS MATEMATIKAI MODELLEZÉSE
BIOGÁZ-TERMELŐDÉS MATEMATIKAI MODELLEZÉSE Varga Terézia 1, Dr. Bokányi Ljudmilla 2 1 tudományos segédmunkatárs, 2 egyetemi docens Miskolci Egyetem Nyersanyagelőkészítési és Környezeti Eljárástechnikai
Környezeti hatásvizsgálatok támogatása információs rendszerekkel
Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar Doktori (PhD) értekezés tézisei Környezeti hatásvizsgálatok támogatása információs rendszerekkel Elekné Fodor Veronika Sopron 2016 Doktori Iskola: Vezető: Program:
2004 Nyugat Magyarországi Egyetem, Faipari Mérnöki Kar Okleveles Könnyűipari Mérnök
Szakmai önéletrajz Email: szabo.orsolya@rkk.uni-obuda.hu Felsőfokú tanulmányok 2008 - Nyugat Magyarországi Egyetem, Faipari Mérnöki Kar Cziráki József Faanyagtudomány és Technológiák Doktori Iskola (doktoranduszhallgató)
Pannon Egyetem Vegyészmérnöki- és Anyagtudományok Doktori Iskola
Pannon Egyetem Vegyészmérnöki- és Anyagtudományok Doktori Iskola A KÉN-HIDROGÉN BIOKATALITIKUS ELTÁVOLÍTÁSA BIOGÁZBÓL SZUSZPENDÁLT SZAKASZOS ÉS RÖGZÍTETT FÁZISÚ FOLYAMATOS REAKTORBAN, AEROB ÉS MIKROAEROB
TARTALOMJEGYZÉK 1. KÖTET I. FEJLESZTÉSI STRATÉGIA... 6
TARTALOMJEGYZÉK 1. KÖTET I. FEJLESZTÉSI STRATÉGIA... 6 II. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY ÉS TÉRKÖRNYEZETE (NÖVÉNYI ÉS ÁLLATI BIOMASSZA)... 8 1. Jogszabályi háttér ismertetése... 8 1.1. Bevezetés... 8 1.2. Nemzetközi
Biogáz termelő mikroorganizmus közösségek vizsgálata metagenomikai megközelítéssel. Ph.D. Tézisek. Készítette: Wirth Roland.
Biogáz termelő mikroorganizmus közösségek vizsgálata metagenomikai megközelítéssel Ph.D. Tézisek Készítette: Wirth Roland Témavezetők: Prof. Dr. Kovács L. Kornél Dr. Maróti Gergely Szegedi Tudományegyetem
2018. év. Ivóvíz 1/2 o. ivóvíz, forrásvíz, technológiai víz, felszín alatti víz (karszt-, réteg-, talajvíz)
Ivóvíz 1/2 o. ivóvíz, forrásvíz, technológiai víz, felszín alatti víz (karszt-, réteg-, talajvíz) Vízszintmérés # Hőmérséklet (helyszíni) MSZ 448-2:1967 1. Fajl. el. Vezetőképesség 20 o C (helyszíni) MSZ
Könyv, könyvrészletek (magyar nyelven): Idegen nyelven megjelent publikációk: Poszterek (idegen nyelven): Lektorált cikkek, magyar nyelven
Könyv, könyvrészletek (magyar nyelven): Gergely I. (szerk: Szőcs I.)(2008): Az EU-tagság hatása az agrárgazdaság fejlıdésére Komárom-Esztergom megyében. Az EU-tagság hatása a magyar agrárgazdaságra (MAEszemmel).
Nitrogén- és szénvegyületek átalakulásának követése egy többlépcsős biológiai szennyvízkezelő rendszerben
Jurecska Judit Laura V. éves, környezettudomány szakos hallgató Nitrogén- és szénvegyületek átalakulásának követése egy többlépcsős biológiai szennyvízkezelő rendszerben Témavezető: Dr. Barkács Katalin,
a NAT /2007 számú akkreditálási ügyirathoz
Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1323/2007 számú akkreditálási ügyirathoz A Dunántúli Regionális Vízmû Zrt. Központi Vizsgálólaboratórium Fejér megyei Vizsgálólaboratórium (8044 Kincsesbánya
A KUTATÁS CÉLJA, A MUNKATERVBEN VÁLLALT KUTATÁSOK ISMERTETÉSE
Részletes szakmai zárójelentés A talaj tápanyag-ellátottságának és a szimbionta partnerek kompatibilitásának szerepe néhány mezőgazdasági haszonnövény mikorrhiza-függésében c. F42543 nyilvántartási számú
Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei FONTOSABB AGROTECHNIKAI TÉNYEZŐK HATÁSÁNAK VIZSGÁLATA AZ ŐSZI BÚZA TERMESZTÉSBEN
Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei FONTOSABB AGROTECHNIKAI TÉNYEZŐK HATÁSÁNAK VIZSGÁLATA AZ ŐSZI BÚZA TERMESZTÉSBEN Hornok Mária Témavezető: Prof. Dr. Pepó Péter MTA doktora DEBRECENI EGYETEM Hankóczy
Baranyáné Dr. Ganzler Katalin Osztályvezető
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Biokémiai és Élelmiszertechnológiai Tanszék Kapilláris elektroforézis alkalmazása búzafehérjék érésdinamikai és fajtaazonosítási vizsgálataira c. PhD értekezés
MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2015 nyilvántartási számú 2 akkreditált státuszhoz
MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH-1-1323/2015 nyilvántartási számú 2 akkreditált státuszhoz A Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. Központi Vizsgálólaboratórium Fejér megyei Vizsgálólaboratórium (Kincsesbányai
TERMÉSZETES EREDETŰ KIVONATOK ALKALMAZÁSA A NÖVÉNYI SZÖVETTENYÉSZETEK TÁPTALAJAIBAN
TERMÉSZETES EREDETŰ KIVONATOK ALKALMAZÁSA A NÖVÉNYI SZÖVETTENYÉSZETEK TÁPTALAJAIBAN DR. MOLNÁR ZOLTÁN PROF. DR. MARÓTI MIHÁLY (1917-2009) EMLÉKÜLÉS SZENT ISTVÁN EGYETEM BUDAI CAMPUS 2017. ÁPRILIS 21.,
Nagyhatékonyságú oxidációs eljárás alkalmazása a szennyvízkezelésben
Nagyhatékonyságú oxidációs eljárás alkalmazása a szennyvízkezelésben Gombos Erzsébet Környezettudományi Doktori Iskola I. éves hallgató Témavezető: dr. Záray Gyula Konzulens: dr. Barkács Katalin PhD munkám
A MAGNÉZIUM - ADAGOLÁS HATÁSA A TYÚKOK TERMELÉSI TULAJDONSÁGAIRA
DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI NYUGAT - MAGYARORSZÁGI EGYETEM MEZ GAZDASÁG- ÉS ÉLELMISZERTUDOMÁNYI KAR MOSONMAGYARÓVÁR ÁLLATTUDOMÁNYI INTÉZET Doktori Iskola vezet je: Dr. Schmidt János egyetemi tanár
A tölgyek nagy értékű hasznosítását befolyásoló tényezők vizsgálata és összehasonlító elemzése c.
Nyugat-magyarországi Egyetem Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Kar Cziráki József Faanyagtudomány- és Technológiák Doktori Iskola Faanyagtudomány program A tölgyek nagy értékű hasznosítását
2017. év. Ivóvíz 1/2 o. ivóvíz, forrásvíz, technológiai víz, felszín alatti víz (karszt-, réteg-, talajvíz)
Ivóvíz 1/2 o. ivóvíz, forrásvíz, technológiai víz, felszín alatti víz (karszt-, réteg-, talajvíz) Vízszintmérés # Hőmérséklet (helyszíni) MSZ 448-2:1967 1. Fajl. el. Vezetőképesség (helyszíni) MSZ EN 27888:1998
SZENNYVÍZ ISZAP KELETKEZÉSE,
SZENNYVÍZ ISZAP KELETKEZÉSE, ÖSSZETÉTELE, MEZŐGAZDASÁGI FELHASZNÁLÁSRA TÖRTÉNŐ ÁTADÁSA Magyar Károly E.R.Ö.V. Víziközmű Zrt. SZENNYVÍZ ÖSSZETEVŐI Szennyvíz: olyan emberi használatból származó hulladékvíz,
Kárpát-medencei Magyar Energetikai Szakemberek XXII. Szimpóziuma (MESZ 2018) Magyarország energiafelhasználásának elemzése etanol ekvivalens alapján
Magyar Energetikai Társaság (MET) Kárpát-medencei Magyar Energetikai Szakemberek XXII. Szimpóziuma (MESZ 2018) Budapest (Pesthidegkút), 2018. szept. 20. Magyarország energiafelhasználásának elemzése etanol
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2006
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2006 - Beszámoló a WESSLING Nemzetközi Kutató és Oktató Központ Kht. 2006. évi tevékenységéről - 2006. 1 WIREC 2006. évi közhasznúsági jelentés TARTALOMJEGYZÉK Működési feltételeink
Az együttrothasztás tapasztalatai a BAKONYKARSZT Zrt. veszprémi telepén
A vízkincset nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön! Az együttrothasztás tapasztalatai a BAKONYKARSZT Zrt. veszprémi telepén Előadó: Volf Balázs István üzemvezető Energiafelhasználás
A bioüzemanyagok környezeti hatása a kiválasztott rendszerhatárok függvényében
A bioüzemanyagok környezeti hatása a kiválasztott rendszerhatárok függvényében Dr. Kiss Ferenc Újvidéki Egyetem Technológiai Kar XIII. Életciklus-elemzési (LCA) szakmai konferencia Szentendre, 2018. A
Nyugat-magyarországi Egyetem. Doktori (Ph. D.) értekezés tézisei
Nyugat-magyarországi Egyetem Doktori (Ph. D.) értekezés tézisei Abiotikus hatások kémiai vizsgálata a kocsányos tölgy (Quercus robur L.) makk tárolása és korai ontogenezise folyamán Pozsgainé Harsányi
KUTATÁS + FEJLESZTÉS PROGRAM. - AKF2013/3. ütem -
KUTATÁS + FEJLESZTÉS PROGRAM - AKF2013/3. ütem - AGROWATT biogáz kutató központ Kecskemét, 2013. július - szeptember Készítette: AGROWATT Nonprofit KFT. 1 Előzmények: Az Agrowatt Kft. biogáz kutató központ
Információtartalom vázlata: Mezőgazdasági hulladékok definíciója. Folyékony, szilárd, iszapszerű mezőgazdasági hulladékok ismertetése
1. Jellemezze és csoportosítsa a mezőgazdasági hulladékokat és melléktermékeket eredet és hasznosítási lehetőségek szempontjából, illetve vázolja fel talajra, felszíni-, felszín alatti vizekre és levegőre
Energianövények, biomassza energetikai felhasználásának lehetőségei
Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége Hulladékból Tüzelőanyag Előállítás Gyakorlata Budapest 2016 Energianövények, biomassza energetikai felhasználásának lehetőségei Dr. Lengyel Antal főiskolai
A biomassza rövid története:
A biomassza A biomassza rövid története: A biomassza volt az emberiség leginkább használt energiaforrása egészen az ipari forradalomig. Még ma sem egyértelmű, hogy a növekvő jólét miatt indult be drámaian
RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH-1-0990/2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: MOTIM ZRt. Laboratórium 9200 Mosonmagyaróvár, Timföldgyári u. 9-13. 2) Akkreditálási
Állati eredetű veszélyes hulladékok feldolgozása és hasznosítása
Állati eredetű veszélyes hulladékok feldolgozása és hasznosítása Dr. Kiss Jenő 1, Dr. Simon Miklós 2, Dr. Kádár Imre 3 Dr. Kriszt Balázs 4, Morvai Balázs 3, Horváth Zoltán 1 1 ATEVSZOLG Innovációs és Szolgáltató
A kárpát-medencei erdőállományok meteorológiai/éghajlati hatásainak vizsgálata Drüszler Áron
Nyugat-Magyarországi Egyetem Erdőmérnök Kar Kémiai és Termőhelyismerettani Intézet A kárpát-medencei erdőállományok meteorológiai/éghajlati hatásainak vizsgálata Drüszler Áron I. éves doktorandusz Kitaibel
Biomassza alapú bioalkohol előállítási technológia fejlesztése metagenomikai eljárással
Biomassza alapú bioalkohol előállítási technológia fejlesztése metagenomikai eljárással Kovács Zoltán ügyvezető DEKUT Debreceni Kutatásfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. Problémadefiníció Első generációs
Fagyasztott élelmiszer-emulziók stabilitásának vizsgálata
Fagyasztott élelmiszer-emulziók stabilitásának vizsgálata Zeke Ildikó Csilla Doktori értekezés tézisei Témavezetők: Dr. Balla Csaba, egyetemi magántanár, PhD Dr. Friedrich László egyetemi docens, PhD Készült
GYÓGYSZEREK ÉS METABOLITJAIK ELTÁVOLÍTHATÓSÁGÁNAK VIZSGÁLATA SZENNYVÍZBŐL
GYÓGYSZEREK ÉS METABOLITJAIK ELTÁVOLÍTHATÓSÁGÁNAK VIZSGÁLATA SZENNYVÍZBŐL Dr. Bokányi Ljudmilla 1, Dr. Emmer János 1, Leskó Gábor 1,2, Varga Terézia 1 1 Miskolci Egyetem 2 ÉMK Észak-Magyarországi Környezetvédelmi
Adszorbeálható szerves halogén vegyületek koncentráció változásának vizsgálata kommunális szennyvizek eltérő módszerekkel történő fertőtlenítése során
Eötvös Loránd Tudományegyetem Analitikai Kémiai Tanszék Adszorbeálható szerves halogén vegyületek koncentráció változásának vizsgálata kommunális szennyvizek eltérő módszerekkel történő fertőtlenítése
RÖVID ISMERTETŐ A KAPOSVÁRI EGYETEM TALAJLABORATÓRIUMÁNAK TEVÉKENYSÉGÉRŐL
RÖVID ISMERTETŐ A KAPOSVÁRI EGYETEM TALAJLABORATÓRIUMÁNAK TEVÉKENYSÉGÉRŐL A laboratóriumi szolgáltatások rövid bemutatása A Kaposvári Egyetem Állattudományi Kar Növénytani és Növénytermesztés-tani Tanszékéhez
RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAH-1-0990/2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: MOTIM ZRt. Laboratórium 9200 Mosonmagyaróvár, Timföldgyári u. 9-13. 2) Akkreditálási
Az új Thermo Scientific icap TQ ICP-MS bemutatása és alkalmazási lehetőségei. Nyerges László Unicam Magyarország Kft április 27.
Az új Thermo Scientific icap TQ ICP-MS bemutatása és alkalmazási lehetőségei Nyerges László Unicam Magyarország Kft. 2017. április 27. Thermo Scientific ICP-MS készülékek 2001-2012 2012-2016 icap Q 2016-
1. Bevezetés A. TRUZSI, I. BODNÁR, Z. FÜLÖP
A debreceni szennyvíztisztító telep biogáz termelő fermentációs folyamatainak nyomon követése kémiai módszerekkel Monitoring of Debrecen WWTP biogas fermentation processes by chemical methods A. TRUZSI,
PUBLIKÁCIÓS LISTA MAGYAR NYELVEN, LEKTORÁLT FOLYÓIRATBAN MEGJELENT:
PUBLIKÁCIÓS LISTA MAGYAR NYELVEN, LEKTORÁLT FOLYÓIRATBAN MEGJELENT: 1., Kalmárné Hollósi, E. Kalmár, S. (2000): Friss zöldségek és gyümölcsök értékesítési formái New Jersey államban. Gazdálkodás XLIV.
BOROK EREDETVIZSGÁLATÁRA HASZNÁLATOS ANALITIKAI KÉMIAI MÓDSZEREK ÁTTEKINTÉSE
BOROK EREDETVIZSGÁLATÁRA HASZNÁLATOS ANALITIKAI KÉMIAI MÓDSZEREK ÁTTEKINTÉSE Készítette: Kisdi Benedek ELTE TTK Környezettan BSc Témavezető: Dr. Tatár Enikő egyetemi docens 2016 Bevezetés A borkészítés
Fenntartható biomassza termelés-biofinomításbiometán
CO 2 BIO-FER Biogáz és Fermentációs Termékklaszter Fenntartható biomassza termelés-biofinomításbiometán előállítás Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Enyingi Tibor Mérnök biológus Klaszterigazgató
Új zöld ipari technológia alkalmazása és piaci bevezetése melléktermékekből. csontszén szilárd fermentációjával (HU A2-2016)
Új zöld ipari technológia alkalmazása és piaci bevezetése melléktermékekből előállított magas foszfor tartalmú csontszén szilárd fermentációjával (HU09-0114-A2-2016) Edward Someus, Terra Humana Ltd. 2016.Szeptember
Magas fehérjetartalmú ipari hulladékok anaerob fermentációjának fokozása adaptált mikrobaközösség segítségével. Ph.D. Tézisek.
Magas fehérjetartalmú ipari hulladékok anaerob fermentációjának fokozása adaptált mikrobaközösség segítségével Ph.D. Tézisek Készítette: Kovács Etelka Témavezetők: Prof. Kovács Kornél Dr. Bagi Zoltán Biológus
AGROMETEOROLÓGIAI INTÉZETI TANSZÉK
AGROMETEOROLÓGIAI INTÉZETI TANSZÉK Az Agroklimatológiai Kutatócsoport publikációi (1996-2012): Könyvrészlet: 1. VARGA-HASZONITS Z. (1997): Agrometeorológiai információk és hasznosításuk. In: Meteorológia
SZENNYVÍZKEZELÉS NAGYHATÉKONYSÁGÚ OXIDÁCIÓS ELJÁRÁSSAL
SZENNYVÍZKEZELÉS NAGYHATÉKONYSÁGÚ OXIDÁCIÓS ELJÁRÁSSAL Kander Dávid Környezettudomány MSc Témavezető: Dr. Barkács Katalin Konzulens: Gombos Erzsébet Tartalom Ferrát tulajdonságainak bemutatása Ferrát optimális
Adszorbeálható szerves halogén vegyületek kimutatása környezeti mintákból
Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Adszorbeálható szerves halogén vegyületek kimutatása környezeti mintákból Turcsán Edit környezettudományi szak Témavezető: Dr. Barkács Katalin adjunktus
Zöldenergia - Energiatermelés melléktermékekbıl és hulladékokból
Zöldenergia - Energiatermelés melléktermékekbıl és hulladékokból Dr. Ivelics Ramon PhD. irodavezetı-helyettes Barcs Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési és Üzemeltetési Iroda Hulladékgazdálkodás