A Tan Kapuja Buddhista Gimnázium és Általános Iskola Az intézményvezető önértékelésének területei és elvárásai
|
|
- Zsanett Pintérné
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 1. A tanulás és tanítás stratégiai vezetése és operatív irányítása Önértékelési szempontok Elvárások Intézményi elvárások 1) Milyen módon biztosítja, hogy a tanulás a tanulói eredmények javulását eredményezze? a) Részt vesz az intézmény pedagógiai programjában megjelenő nevelési-oktatási alapelvek, célok és feladatok meghatározásában. b) Együttműködik munkatársaival, és példát mutat annak érdekében, hogy az intézmény elérje a tanulási eredményekre vonatkozó deklarált céljait. Részt vesz az intézmény pedagógiai programjában megjelenő nevelésioktatási alapelvek, célok és feladatok meghatározásában. Együttműködik munkatársaival, és példát mutat annak érdekében, hogy az intézmény elérje a tanulási eredményekre vonatkozó deklarált céljait. 2) Hogyan biztosítja a mérési, értékelési eredmények beépítését a tanulásitanítási folyamatba? c) A tanulói kulcskompetenciák fejlesztésére, a tanulói eredmények javítására összpontosító nevelő oktató munkát vár el. a) Az intézményi működést befolyásoló azonosított, összegyűjtött, értelmezett mérési adatokat, eredményeket felhasználja a stratégiai dokumentumok elkészítésében, az intézmény jelenlegi és jövőbeli helyzetének megítélésében, különösen a tanulás és tanítás szervezésében és irányításában. A tanulói kulcskompetenciák fejlesztésére, a tanulói eredmények javítására összpontosító nevelő oktató munkát vár el Az intézményi működést befolyásoló azonosított, összegyűjtött, értelmezett mérési adatokat, eredményeket felhasználja a stratégiai dokumentumok elkészítésében, az intézmény jelenlegi és jövőbeli helyzetének megítélésében, különösen a tanulás és tanítás szervezésében és irányításában. b) A kollégákkal megosztja a tanulási eredményességről szóló információkat, a központi mérési eredményeket elemzi, és levonja a szükséges szakmai tanulságokat. A kollégákkal megosztja a tanulási eredményességről szóló információkat, a központi mérési eredményeket elemzi, és levonja a szükséges szakmai tanulságokat. c) Beszámolót kér a tanulói teljesítmények folyamatos mérésén alapuló egyéni teljesítmények összehasonlításáról, változásáról és elvárja, hogy a tapasztalatokat felhasználják a tanuló fejlesztése érdekében. Beszámolót kér a tanulói teljesítmények folyamatos mérésén alapuló egyéni teljesítmények összehasonlításáról, változásáról és elvárja, hogy a tapasztalatokat felhasználják a tanuló fejlesztése érdekében. Oldal1
2 3) Hogyan biztosítja a fejlesztő célú értékelést, visszajelzést, reflektivitást az intézmény napi gyakorlatában? a) Irányításával az intézményben kialakítják a tanulók értékelésének közös alapelveit és követelményeit, melyekben hangsúlyosan megjelenik a fejlesztő jelleg. b) Irányításával az intézményben a fejlesztő célú visszajelzés beépül a pedagógiai kultúrába. Irányításával az intézményben kialakítják a tanulók értékelésének közös alapelveit és követelményeit, melyekben hangsúlyosan megjelenik a fejlesztő jelleg. Irányításával az intézményben a fejlesztő célú visszajelzés beépül a pedagógiai kultúrába. 4) Hogyan gondoskodik arról, hogy a helyi tanterv, a tanmenetek, az alkalmazott módszerek a tanulói igényeknek megfeleljenek, és hozzájáruljanak a továbbhaladáshoz? a) A jogszabályi lehetőségeken belül a helyi tantervet a kerettantervre és az érettségi követelményekre alapozva az intézmény sajátosságaihoz igazítja. b) Irányítja a tanmenetek kidolgozását és összehangolását annak érdekében, hogy azok lehetővé tegyék a helyi tanterv követelményeinek teljesítését valamennyi tanuló számára. A jogszabályi lehetőségeken belül a helyi tantervet a kerettantervre és az érettségi követelményekre alapozva az intézmény sajátosságaihoz igazítja. Irányítja a tanmenetek kidolgozását és összehangolását annak érdekében, hogy azok lehetővé tegyék a helyi tanterv követelményeinek teljesítését valamennyi tanuló számára. 5) Hogyan működik a differenciálás és az adaptív oktatás az intézményben és saját tanítási gyakorlatában? a) Irányítja a differenciáló, az egyéni tanulási utak kialakítását célzó tanulástámogató eljárásokat, a hatékony tanulói egyéni fejlesztést. b) Gondoskodik róla, hogy a kiemelt figyelmet igénylő tanulók (tehetséggondozást, illetve felzárkóztatást igénylők) speciális támogatást kapjanak. Irányítja a differenciáló, az egyéni tanulási utak kialakítását célzó tanulástámogató eljárásokat, a hatékony tanulói egyéni fejlesztést. Gondoskodik róla, hogy a kiemelt figyelmet igénylő tanulók (tehetséggondozást, illetve felzárkóztatást igénylők) speciális támogatást kapjanak c) Nyilvántartja a korai intézményelhagyás kockázatának kitett tanulókat, és aktív irányítói magatartást tanúsít a lemorzsolódás megelőzése érdekében. Nyilvántartja a korai intézményelhagyás kockázatának kitett tanulókat, és aktív irányítói magatartást tanúsít a lemorzsolódás megelőzése érdekében Oldal2
3 2. A változások stratégiai vezetése és operatív irányítása Önértékelési szempontok Elvárások Intézményi elvárások 1) Hogyan vesz részt az intézmény jövőképének kialakításában? a) A jövőkép megfogalmazása során figyelembe veszi az intézmény külső és belső környezetét, a folyamatban lévő és várható változásokat. b) Szervezi és irányítja az intézmény jövőképének, értékrendjének, pedagógiai és nevelési elveinek megismerését és tanulásitanítási folyamatokba épülését. A jövőkép megfogalmazása során figyelembe veszi az intézmény külső és belső környezetét, a folyamatban lévő és várható változásokat Szervezi és irányítja az intézmény jövőképének, értékrendjének, pedagógiai és nevelési elveinek megismerését és tanulásitanítási folyamatokba épülését c) Az intézményi jövőkép, és a pedagógiai program alapelvei, célrendszere a vezetői pályázatában megfogalmazott jövőképpel fejlesztő összhangban vannak. Az intézményi jövőkép, és a pedagógiai program alapelvei, célrendszere a vezetői pályázatában megfogalmazott jövőképpel fejlesztő összhangban vannak 2) Hogyan képes reagálni az intézményt érő kihívásokra, változásokra? a) Figyelemmel kíséri az aktuális külső és belső változásokat, konstruktívan reagál rájuk, ismeri a változtatások szükségességének okait. b) A változtatást, annak szükségességét és folyamatát, valamint a kockázatokat és azok elkerülési módját megosztja kollégáival, a felmerülő kérdésekre választ ad. Figyelemmel kíséri az aktuális külső és belső változásokat, konstruktívan reagál rájuk, ismeri a változtatások szükségességének okait. A változtatást, annak szükségességét és folyamatát, valamint a kockázatokat és azok elkerülési módját megosztja kollégáival, a felmerülő kérdésekre választ ad. c) Képes a változtatás folyamatát hatékonyan megtervezni, értékelni és végrehajtani. Képes a változtatás folyamatát hatékonyan megtervezni, értékelni és végrehajtani Oldal3
4 3) Hogyan azonosítja azokat a területeket, amelyek stratégiai és operatív szempontból fejlesztésre szorulnak? a) Folyamatosan nyomon követi a célok megvalósulását. b) Rendszeresen meghatározza az intézmény erősségeit és gyengeségeit (a fejlesztési területeket), ehhez felhasználja a belső és a külső intézményértékelés eredményét. Folyamatosan nyomon követi a célok megvalósulását Rendszeresen meghatározza az intézmény erősségeit és gyengeségeit (a fejlesztési területeket), ehhez felhasználja a belső és a külső intézményértékelés eredményét 4) Milyen lépéseket tesz az intézmény stratégiai céljainak elérése érdekében? a) Irányítja az intézmény hosszú és rövid távú terveinek lebontását és összehangolását, biztosítja azok megvalósítását, értékelését, továbbfejlesztését. b) A stratégiai célok eléréséhez szükséges feladatmeghatározások pontosak, érthetőek, a feladatok végrehajthatók. Irányítja az intézmény hosszú és rövid távú terveinek lebontását és összehangolását, biztosítja azok megvalósítását, értékelését, továbbfejlesztését. A stratégiai célok eléréséhez szükséges feladatmeghatározások pontosak, érthetőek, a feladatok végrehajthatók 5) Hogyan teremt a környezete felé és a változásokra nyitott szervezetet? a) Folyamatosan informálja kollégáit és az intézmény partnereit a megjelenő változásokról, lehetőséget biztosít számukra az önálló információszerzésre (konferenciák, előadások, egyéb források). Folyamatosan informálja kollégáit és az intézmény partnereit a megjelenő változásokról, lehetőséget biztosít számukra az önálló információszerzésre (konferenciák, előadások, egyéb források). b) A vezetés engedi, és szívesen befogadja, a tanulástanítás eredményesebbé tételére irányuló kezdeményezéseket, innovációkat, fejlesztéseket. A vezetés engedi, és szívesen befogadja, a tanulástanítás eredményesebbé tételére irányuló kezdeményezéseket, innovációkat, fejlesztéseket. Oldal4
5 3. Önmaga stratégiai vezetése és operatív irányítása Önértékelési szempontok Elvárások Intézményi elvárások 1) Hogyan azonosítja erősségeit, vezetői munkájának fejleszthető területeit, milyen az önreflexiója? 2) Milyen mértékű elkötelezettséget mutat önmaga képzése és fejlesztése iránt? 3) Időarányosan hogyan teljesülnek a vezetői programjában leírt célok, feladatok? Mi indokolja az esetleges változásokat, átütemezéseket? a) Vezetői munkájával kapcsolatban számít a kollégák véleményére. b) Tudatos saját vezetési stílusának érvényesítésében, ismeri erősségeit és korlátait. c) Önértékelése reális, erősségeivel jól él, hibáit elismeri, a tanulási folyamat részeként értékeli. a) A tanári szakma és az iskolavezetés területein keresi az új szakmai információkat, és elsajátítja azokat. b) Vezetői hatékonyságát önreflexiója, a külső értékelések, saját és mások tapasztalatai alapján folyamatosan fejleszti. c) Hiteles és etikus magatartást tanúsít. (Kommunikációja, magatartása a pedagógus etika normáinak megfelel.) a) A vezetői programjában leírtakat folyamatosan figyelembe veszi a célok kitűzésében, a tervezésben, a végrehajtásban. b) Ha a körülmények változása indokolja a vezetői pályázat tartalmának felülvizsgálatát, ezt világossá teszi a nevelőtestület és valamennyi érintett számára. Vezetői munkájával kapcsolatban számít a kollégák véleményére Tudatos saját vezetési stílusának érvényesítésében, ismeri erősségeit és korlátait. Önértékelése reális, erősségeivel jól él, hibáit elismeri, a tanulási folyamat részeként értékeli A tanári szakma és az iskolavezetés területein keresi az új szakmai információkat, és elsajátítja azokat Vezetői hatékonyságát önreflexiója, a külső értékelések, saját és mások tapasztalatai alapján folyamatosan fejleszti. Hiteles és etikus magatartást tanúsít. (Kommunikációja, magatartása a pedagógus etika normáinak megfelel.) A vezetői programjában leírtakat folyamatosan figyelembe veszi a célok kitűzésében, a tervezésben, a végrehajtásban. Ha a körülmények változása indokolja a vezetői pályázat tartalmának felülvizsgálatát, ezt világossá teszi a nevelőtestület és valamennyi érintett számára. Oldal5
6 4. Mások stratégiai vezetése és operatív irányítása Önértékelési szempontok Elvárások Intézményi elvárások 1) Hogyan osztja meg a vezetési feladatokat a vezetőtársaival, kollégáival? 2) Hogyan vesz részt személyesen a humánerőforrás ellenőrzésében és értékelésében? a) A munkatársak felelősségét, jogkörét és hatáskörét egyértelműen meghatározza, felhatalmazást ad. b) A vezetési feladatok egy részét delegálja vezetőtársai munkakörébe, majd a továbbiakban a leadott döntési és hatásköri jogokat ő maga is betartja, betartatja a) Irányítja és aktív szerepet játszik a belső intézményi ellenőrzési-értékelési rendszer kialakításában (az országos önértékelési rendszer intézményi adaptálásában) és működtetésében. b) Részt vállal a pedagógusok óráinak látogatásában, megbeszélésében. c) A pedagógusok értékelésében a vezetés a fejlesztő szemléletet érvényesíti, az egyének erősségeire fókuszál. A munkatársak felelősségét, jogkörét és hatáskörét egyértelműen meghatározza, felhatalmazást ad. A vezetési feladatok egy részét delegálja vezetőtársai munkakörébe, majd a továbbiakban a leadott döntési és hatásköri jogokat ő maga is betartja, betartatja Irányítja és aktív szerepet játszik a belső intézményi ellenőrzésiértékelési rendszer kialakításában (az országos önértékelési rendszer intézményi adaptálásában) és működtetésében. Részt vállal a pedagógusok óráinak látogatásában, megbeszélésében. A pedagógusok értékelésében a vezetés a fejlesztő szemléletet érvényesíti, az egyének erősségeire fókuszál. 3) Hogyan inspirálja, motiválja és bátorítja az intézményvezető a munkatársakat? a) Ösztönzi a nevelőtestület tagjait önmaguk fejlesztésére. A feladatok delegálásánál az egyének erősségeire épít Ösztönzi a nevelőtestület tagjait önmaguk fejlesztésére. A feladatok delegálásánál az egyének erősségeire épít b) Alkalmat ad a pedagógusoknak személyes szakmai céljaik megvalósítására, támogatja munkatársait terveik és feladataik teljesítésében. Alkalmat ad a pedagógusoknak személyes szakmai céljaik megvalósítására, támogatja munkatársait terveik és feladataik teljesítésében. Oldal6
7 4) Hogyan tud kialakítani együttműködést, hatékony csapatmunkát a kollégák között? 5) Milyen módon biztosítja és támogatja az érintettek, a nevelőtestület, az intézmény igényei, elvárásai alapján kollégái szakmai fejlődését? 6) Hogyan vonja be a vezető az intézményi döntéshozatali folyamatba a pedagógusokat? a) Aktívan működteti a munkaközösségeket, az egyéb csoportokat (projektcsoport például intézményi önértékelésre), szakjának és vezetői jelenléte fontosságának tükrében részt vesz a team munkában. b) Kezdeményezi, szervezi és ösztönzi az intézményen belüli együttműködéseket. a) A továbbképzési programot, beiskolázási tervet úgy állítja össze, hogy az megfeleljen az intézmény szakmai céljainak, valamint a munkatársak szakmai karriertervének. b) Szorgalmazza a belső tudásmegosztás különböző formáit. a) Az intézményi folyamatok megvalósítása során megjelenő döntésekbe, döntések előkészítésébe bevonja az intézmény munkatársait és partnereit b) A döntésekhez szükséges információkat megosztja az érintettekkel. Aktívan működteti a intézmény Szakmai és Módszertani csoportját, az egyéb csoportokat (projektcsoport például intézményi önértékelésre), szakjának és vezetői jelenléte fontosságának tükrében részt vesz a team munkában. Kezdeményezi, szervezi és ösztönzi az intézményen belüli együttműködéseket A továbbképzési programot, beiskolázási tervet úgy állítja össze, hogy az megfeleljen az intézmény szakmai céljainak, valamint a munkatársak szakmai karriertervének Szorgalmazza a belső tudásmegosztás különböző formáit. Az intézményi folyamatok megvalósítása során megjelenő döntésekbe, döntések előkészítésébe bevonja az intézmény munkatársait és partnereit A döntésekhez szükséges információkat megosztja az érintettekkel. c) Mások szempontjait, eltérő nézeteit és érdekeit figyelembe véve hoz döntéseket, old meg problémákat és konfliktusokat. Mások szempontjait, eltérő nézeteit és érdekeit figyelembe véve hoz döntéseket, old meg problémákat és konfliktusokat. Oldal7
8 7) Mit tesz a nyugodt munkavégzésre alkalmas, pozitív klíma és támogató kultúra megteremtése érdekében? a) Személyes kapcsolatot tart az intézmény teljes munkatársi körével, odafigyel problémáikra, és választ ad kérdéseikre. b) Olyan tanulási környezetet alakít ki, ahol az intézmény szervezeti és tanulási kultúráját a tanulási folyamatot támogató rend jellemzi (például mindenki által ismert szabályok betartatása). Személyes kapcsolatot tart az intézmény teljes munkatársi körével, odafigyel problémáikra, és választ ad kérdéseikre. Olyan tanulási környezetet alakít ki, ahol az intézmény szervezeti és tanulási kultúráját a tanulási folyamatot támogató rend jellemzi (például mindenki által ismert szabályok betartatása). c) Támogatja, ösztönzi az innovációt és a kreatív gondolkodást, az újszerű ötleteket. Támogatja, ösztönzi az innovációt és a kreatív gondolkodást, az újszerű ötleteket. Oldal8
9 5. Az intézmény stratégiai vezetése és operatív irányítása Önértékelési szempontok Elvárások Intézményi elvárások 1) Hogyan történik a jogszabályok figyelemmel kísérése? 2) Hogyan tesz eleget az intézményvezető a tájékoztatási kötelezettségének? 3) Hogyan történik az intézményi erőforrások elemzése, kezelése (emberek, tárgyak és eszközök, fizikai környezet)? a) Folyamatosan figyelemmel kíséri az intézmény működését befolyásoló jogi szabályozók változásait b) A pedagógusokat az őket érintő, a munkájukhoz szükséges jogszabály-változásokról folyamatosan tájékoztatja. a) Az érintettek tájékoztatására többféle kommunikációs eszközt, csatornát (verbális, nyomtatott, elektronikus, közösségi média stb.) működtet. b) A megbeszélések, értekezletek vezetése hatékony, szakszerű kommunikáción alapul. a) Hatékony idő- és emberi erőforrás felhasználást valósít meg (egyenletes terhelés, túlterhelés elkerülés stb.). b) Hatáskörének megfelelően megtörténik az intézmény mint létesítmény, és a használt eszközök biztonságos működtetésének megszervezése (például nyelvi labor, sportlétesítmények eszközei, taneszközök, IKT eszközök). Folyamatosan figyelemmel kíséri az intézmény működését befolyásoló jogi szabályozók változásait. A pedagógusokat az őket érintő, a munkájukhoz szükséges jogszabályváltozásokról folyamatosan tájékoztatja. Az érintettek tájékoztatására többféle kommunikációs eszközt, csatornát (verbális, nyomtatott, elektronikus, közösségi média stb.) működtet. A megbeszélések, értekezletek vezetése hatékony, szakszerű kommunikáción alapul. Hatékony idő- és emberi erőforrás felhasználást valósít meg (Az egyenletes elosztás elvét követi, egyenletes terhelés, túlterhelés elkerülés stb.). Hatáskörének megfelelően megtörténik az intézmény mint létesítmény, és a használt eszközök biztonságos működtetésének megszervezése (például nyelvi labor, sportlétesítmények eszközei, taneszközök, IKT eszközök). 4) Hogyan biztosítja az intézményvezető az intézményi a) Az intézményi dokumentumokat a jogszabályoknak megfelelően hozza nyilvánosságra. Az intézményi dokumentumokat a jogszabályoknak megfelelően hozza nyilvánosságra. Oldal9
10 működésnyilvánosságát, az intézmény pozitív arculatának kialakítását? b) A pozitív kép kialakítása és a folyamatos kapcsolattartás érdekében kommunikációs eszközöket, csatornákat működtet. A pozitív kép kialakítása és a folyamatos kapcsolattartás érdekében kommunikációs eszközöket, csatornákat működtet. (weboldal, közösségi oldal és a fenntartó online felületei) 5) Hogyan biztosítja az intézményi folyamatok, döntések átláthatóságát? a) Szabályozással biztosítja a folyamatok nyomon követhetőségét, ellenőrizhetőségét. Szabályozással biztosítja a folyamatok nyomon követhetőségét, ellenőrizhetőségét. b) Elvárja a szabályos, korrekt dokumentációt. Elvárja a szabályos, korrekt dokumentációt. Betartja és betartatja az adminisztratív rendet. 6) Milyen, a célok elérését támogató kapcsolatrendszert alakított ki az intézményvezető? a) Személyesen irányítja az intézmény partneri körének azonosítását, részt vesz a partnerek képviselőivel és a partnereket képviselő szervezetekkel (például DÖK, szülői képviselet) történő kapcsolattartásban. b) Az intézmény vezetése hatáskörének megfelelően hatékonyan együttműködik a fenntartóval az emberi, pénzügyi és tárgyi erőforrások biztosítása érdekében Személyesen irányítja az intézmény partneri körének azonosítását, részt vesz a partnerek képviselőivel és a partnereket képviselő szervezetekkel (például DÖK, szülői képviselet) történő kapcsolattartásban. Az intézmény vezetése hatáskörének megfelelően hatékonyan együttműködik a fenntartóval az emberi, pénzügyi és tárgyi erőforrások biztosítása érdekében. Oldal10
Intézményvezetői Tanfelügyelet értékelése
Üllés, Forráskút, Csólyospálos Községi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Intézményvezetői Tanfelügyelet értékelése Indikátorok értékelése 1.1. Részt vesz az intézmény pedagógiai programjában
Vezetői tanfelügyeleti ellenőrzés február
Vezetői tanfelügyeleti ellenőrzés 2017. február Eljárás azonosítója: T715256930962017AVez Ellenőrzött vezető:zsigáné Kósa Edit Értékelés 1. A tanulás és tanítás stratégiai vezetése és operatív irányítása
INTÉZMÉNYI ELVÁRÁSRENDSZER
Itsz.: III-477/2015 INTÉZMÉNYI ELVÁRÁSRENDSZER A Felsőpakonyi Herman Ottó Általános Iskola vezető elvárás rendszere Felsőpakony, 2015. október Készítette: Önértékelési Csoport A tanulás és tanítás stratégiai
1. A tanulás és tanítás stratégiai vezetése és operatív irányítása 1.1. Milyen módon biztosítja, hogy a tanulás a tanulói eredmények javulását
1. A tanulás és tanítás stratégiai vezetése és operatív irányítása 1.1. Milyen módon biztosítja, hogy a tanulás a tanulói eredmények javulását eredményezze? 1.1.1. Részt vesz az intézmény pedagógiai programjában
Üllés, Forráskút, Csólyospálos Községi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Tagintézményvezetői-tanfelügyelet eredménye
Üllés, Forráskút, Csólyospálos Községi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Tagintézményvezetőitanfelügyelet eredménye PÉM Eredmények Indikátorok értékelése 1.1. Részt vesz az intézmény pedagógiai
GYULAI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM HARRUCKERN JÁNOS SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA
A vezető önértékelésének területei Intézményi elvárás rendszer vezető 1. A tanulás és tanítás stratégiai vezetése és operatív irányítása 2. A változások stratégiai vezetése és operatív irányítása 3. Önmaga
I. A tanulás és tanítás stratégiai vezetése és operatív irányítása. Önértékelési szempontok. Intézményi elvárások. Külső elvárások
I. A tanulás és tanítás stratégiai vezetése és operatív irányítása 1. Milyen módon biztosítja, hogy a tanulás a tanulói eredmények javulását eredményezze? Részt vesz az intézmény pedagógiai programjában
VEZETŐI TANFELÜGYELET EREDMÉNYE MÁRCIUS
VEZETŐI TANFELÜGYELET EREDMÉNYE 2017. MÁRCIUS Kompetenciák értékelése 1. A tanulás és tanítás stratégiai vezetése és operatív irányítása Kiemelkedő területek - A differenciált oktatás feltételrendszerének
Vezetői tanfelügyelet eredménye Tanfelügyeleti és önértékelési rendszer Eljárások Gulyás Ágnes ( )
Vezetői tanfelügyelet eredménye Tanfelügyeleti és önértékelési rendszer Eljárások Gulyás Ágnes (78994632685) 1. A tanulás és tanítás stratégiai vezetése és operatív irányítása 1.1. Milyen módon biztosítja,
A vezetői elvárás rendszer az önértékelésének területek figyelembe vételével. 1. A tanulás és tanítás stratégiai vezetése és operatív irányítása
A vezetői elvárás rendszer az önértékelésének területek figyelembe vételével A vezetői önértékelés során az alábbi területekről származó adatok és tapasztalatok kerülnek felhasználásra: 1. A tanulás és
FÖLDESI KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA
FÖLDESI KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Átfogó intézményi önértékelés: A vezető önértékelése Földes, 2015 Átfogó intézményi önértékelés: A vezető önértékelése Milyen módon
Vezetői tanfelügyelet
Vezetői tanfelügyelet 2017.02.09. Pedagógus neve: Eördöghné Árva Ildikó Folyamatazonosító: O782608706242017A001 Oktatási azonosító: 78260870624 Célfokozat: Eljárás fajtája: Eredmény rögzítésének dátuma:
Vezetői tanfelügyeleti ellenőrzés eredménye
Vezetői tanfelügyeleti ellenőrzés eredménye Értékelés A tanulás és tanítás stratégiai vezetése és operatív irányítása Milyen módon biztosítja, hogy a nevelés/tanulás a gyermeki fejlődést eredményezze?
Önfejlesztési terv neve:
Önfejlesztési terv Intézményvezető neve: Szöbölődi Zita Intézményvezető oktatási azonosítója: 79327503879 Önfejlesztési terv neve: Vezetői tanfelügyeleti ellenőrzéshez kapcsolódó önfejlesztési terv Kapcsolódó
Önértékelés Pedagógiai módszertani felkészültség Elvárások. Alkalmazott módszerei a tanítás-tanulás eredményességét segítetik.
I. Pedagógusra vonatkozó elvárások 1. Pedagógiai módszertani felkészültség Alapos, átfogó és korszerű szaktudományos és szaktárgyi tudással rendelkezik. A szaktárgynak és a tanítási helyzetnek megfelelő,
1. A tanulás és tanítás stratégiai vezetése és operatív irányítása
1. A tanulás és tanítás stratégiai vezetése és operatív irányítása 1.1. Milyen módon biztosítja, hogy a tanulás a tanulói eredmények javulását eredményezze? 1.1.1. Részt vesz az intézmény pedagógiai programjában
A tanulás és tanítás stratégiai vezetése és operatív irányítása
A tanulás és tanítás stratégiai vezetése és operatív irányítása Milyen módon biztosítja, hogy a tanulás a tanulói eredmények javulását eredményezze? Részt vesz az intézmény pedagógiai programjában megjelenő
Indikátorok értékelése
Pedagógus neve: Rémi Péter Folyamatazonosító: T743488733802017AVez Oktatási azonosító: 74348873380 Eredmény rögzítésének dátuma: 2017.02.24. Indikátorok értékelése 1.1. Részt vesz az intézmény pedagógiai
Dr. Radványiné Varga Andrea: Önfejlesztési terv április Az önértékelés összegzése
Dr. Radványiné Varga Andrea: Önfejlesztési terv 2016. április 6. Fejleszthető területek: 1. Az önértékelés összegzése 1. A tanulás és tanítás stratégiai vezetése és operatív irányítása 1.14. A teljes tantestületet
ELVÁRÁSRENDSZER PEDAGÓGUS
ELVÁRÁSRENDSZER PEDAGÓGUS A területhez kapcsolódó értékelési szempontok elvárások és intézményi elvárások: 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 1. Pedagógiai módszertani felkészültség Szempontok Elvárások
1. A tanulás és tanítás stratégiai vezetése és operatív irányítása
Értékelés 1. A tanulás és tanítás stratégiai vezetése és operatív irányítása 1.1. Milyen módon biztosítja, hogy a nevelés/tanulás a gyermeki fejlődést eredményezze? 1.1.1. Részt vesz az intézmény pedagógiai
Részt vesz az intézmény pedagógiai programjában megjelenő nevelési-oktatási alapelvek, célok és feladatok meghatározásában.
Vezetői önértékelés 1. A tanulás és tanítás stratégiai vezetése és operatív irányítása Önértékelési szempontok Intézményi elvárások Adaptált elvárások Milyen módon biztosítja, hogy a tanulás a gyermeki
Indikátorok értékelése
Pedagógus neve: Kjoszeva Szvetla Folyamatazonosító: X6NIEM47C8ZP850T Oktatási azonosító: 74454870206 Eredmény rögzítésének dátuma: 2018.03.03. Indikátorok értékelése 1.1. Részt vesz az intézmény pedagógiai
OM azonosító: FEJLESZTÉSI TERV (A vezetői önértékelés során feltöltött önfejlesztési terv módosítása)
Bp. Főv. XIII. kerületi Önkormányzat Egyesített Óvoda Csupa- Csoda Tagóvodája OM azonosító: 200911 Tagóvoda vezető neve: Molnár Gabriella Oktatási azonosítója: 72156971654 A fejlesztési terv kezdő dátuma:
Értékelőlap vezetői tanfelügyelet
Értékelőlap vezetői tanfelügyelet 1. A tanulás és tanítás stratégiai vezetése és operatív irányítása 1.1. Milyen módon biztosítja, hogy a tanulás a tanulói eredmények javulását eredményezze? 1.1.1. Részt
1. A tanulás és tanítás stratégiai vezetése és operatív irányítása
1. A tanulás és tanítás stratégiai vezetése és operatív irányítása 1.1. Milyen módon biztosítja, hogy a tanulás a tanulói eredmények javulását eredményezze? 1.1.1. Részt vesz az intézmény pedagógiai programjában
INTÉZKEDÉSI TERV. Káli Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola Intézmény OM azonosítója:
INTÉZKEDÉSI TERV Intézmény neve: Káli Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: 031585 Intézményvezető neve: Miksi Jánosné Intézményvezető oktatási azonosítója: 72798770861 i terv
Dr. Radványiné Varga Andrea: Önfejlesztési terv május Vezetői tanfelügyeleti ellenőrzés összegzése
Dr. Radványiné Varga Andrea: Önfejlesztési terv 2016. május 10. 1. Vezetői tanfelügyeleti ellenőrzés összegzése 1. A tanulás és tanítás stratégiai vezetése és operatív irányítása Az intézmény tervezési
Intézményvezető elvárásrendszere
Rábatamási Móra Ferenc Általános Iskola 9322 Rábatamási, Szent István u.47. Intézményvezető elvárásrendszere Összeállította: RÁTZ OTTÓ mesterpedagógus tanár,igazgató, közoktatás-vezető Hatályos: 2016.
Intézkedési terv intézményi tanfelügyeleti látogatás után
Intézmény neve: Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: 037326 Intézményvezető neve: Takácsné Tóth Alice Noémi Intézményvezető oktatási azonosítója: 76215132822
PÁLYÁZAT INTÉZMÉNYVEZETŐ (MAGASABB VEZETŐ)
PÁLYÁZAT ZALAKAROSI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA INTÉZMÉNYVEZETŐ (MAGASABB VEZETŐ) BEOSZTÁS ELLÁTÁSÁRA Kiíró: Emberi Erőforrások Minisztere Pályázó: Grófné Csatos Andrea Grófné
Értékelés. Tanfelügyeleti és önértékelési rendszer Eljárások Hajós Éva ( ) Értékelés Hajós Éva Intézmény. Kompetencia:
Tanfelügyeleti és önértékelési rendszer Eljárások Hajós Éva (79607668637) Értékelés Hajós Éva Intézmény Értékelés Kompetencia: 1. 2. 3. 4. 5. Mind 1. A tanulás és tanítás stratégiai vezetése és operatív
Vezetői teljesítményértékelés értékelő és önértékelő kérdőív Készítették: a KISOSZ munkatársai
Vezetői teljesítményértékelés értékelő és önértékelő kérdőív Készítették: a KISOSZ munkatársai Veszprém, 6. szeptember Vezetői értékelő lap Kérjük, a megfelelő oszlopban lévő szám aláhúzásával vagy bekarikázásával
Az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés, a tanfelügyelet standardjai
Az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés, a tanfelügyelet standardjai A tanfelügyeleti standardok fajtái 1. Az ellenőrzés területeinek megfelelő A vezető ellenőrzése - értékelése A pedagógusok ellenőrzése
A tanfelügyelet: a vezető mint pedagógus, a vezető mint vezető ellenőrzése
A tanfelügyelet: a vezető mint pedagógus, a vezető mint vezető ellenőrzése A tanfelügyeleti standardok fajtái 1. Az ellenőrzés területeinek megfelelő A vezető ellenőrzése - értékelése A pedagógusok ellenőrzése
INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV
INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV Intézmény neve: Budapest XV. Kerületi Kossuth Lajos Általános Iskola OM azonosító: 032085 Intézményvezető: Bikfalvi Borbála Intézkedési terv
BÁN ZSIGMOND RFEORMÁTUS ÁLTALÁMOS ISKOLA,
BÁN ZSIGMOND RFEORMÁTUS ÁLTALÁMOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS ÓVODA BESZÁMOLÓ TISZAFÜRED 2016-2017. 1., Pedagógiai folyamatok Tervezés A tervek elkészítése a nevelőtestület bevonásával történt,
Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás után. Pusztakovácsi Pipitér Óvoda Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve:
Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás után Intézmény neve: Pusztakovácsi Pipitér Óvoda Intézmény OM azonosítója: 202461 Intézményvezető neve: Bendli Tiborné Intézményvezető oktatási azonosítója:
Felsővárosi Általános Iskola, Oberstädtische Grundschule. Önértékelés
Felsővárosi Általános Iskola, Oberstädtische Grundschule Önértékelés Pedagógus elvárás rendszere Székesfehérvár, 2017. szeptember 1. A pedagógus önértékelése A standardhez képesti eltérést, azaz a helyi
Módszertani segédlet az intézmények országos pedagógiai-szakmai ellenőrzése során az elvárások értékeléséhez
Módszertani segédlet az intézmények országos pedagógiai-szakmai ellenőrzése során az elvárások értékeléséhez Az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés keretében az intézmények ellenőrzését végző szakértők
Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése
Eredmény rögzítésének dátuma: 2016.04.20. Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 100.00% Változatos munkaformákat alkalmaz. Tanítványait önálló gondolkodásra,
SZEGED ÉS TÉRSÉGE EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉSI PROGRAM
SZEGED ÉS TÉRSÉGE EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉSI PROGRAM a 2015/2016. tanévtől a 2019/2020. tanévig tartó önértékelési időszakra 2015. november SZTEJKI INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉSI
SZEGED ÉS TÉRSÉGE EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉSI PROGRAM
SZEGED ÉS TÉRSÉGE EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉSI PROGRAM a 2015/2016. tanévtől a 2019/2020. tanévig tartó önértékelési időszakra A módosításokkal egységes szerkezetben
A i intézményi tanfelügyeleti ellenőrzés a következő átfogó értékelést adta az intézményünkről: Kiemelkedő területek. Értékelési terület
A 2018.03.09-i intézményi tanfelügyeleti ellenőrzés a következő átfogó értékelést adta az intézményünkről: Értékelési terület Kiemelkedő területek 1. Pedagógiai folyamatok Az éves munkaterv összhangban
OM azonosító: INTÉZKEDÉSI TERV. (Az intézményi tanfelügyelet eredményeire épülő terv) 1. PEDAGÓGIAI FOLYAMATOK
Bp. Főv. XIII. kerületi Önkormányzat Egyesített Óvoda Hétszín Tagóvodája OM azonosító: 200911 Tagóvoda vezető neve: Szászhalmi Edit Oktatási azonosítója: 71428489821 A fejlesztési terv kezdő dátuma: 2018.05.05.
Nagykállói Általános Iskola 4320 Nagykálló Szabadság tér 5-8.
INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉSI PROGRAM 2015-2020. Nagykállói Általános Iskola 4320 Nagykálló Szabadság tér 5-8. 1. Az önértékelés alapja Jogszabályok: 2011. évi CXC. törvény a Nemzeti köznevelésről (64-65. és
Fejlesztési terv: Kasperkieviczné Vágner Ilona. Intézményvezető neve:
Fejlesztési terv: Intézményvezető neve: Kasperkieviczné Vágner Ilona Intézményvezető oktatási azonosítója: 72156440561 Fejlesztési terv neve/azonosítója: vezetői tanfelügyelet Fejlesztési terv kezdő dátuma:
INTÉZMÉNYI ELVÁRÁSRENDSZER
2017 INTÉZMÉNYI ELVÁRÁSRENDSZER Az intézményi önértékelés dokumentuma Horváthné Sabáli Éva Centenáriumi Általános Iskola 2017.01.01. A pedagógus önértékelése A pedagógusok önértékelésének célja a pedagógusok
INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV
2018-2022 Intézmény neve: Szederkényi Általános Iskola OM azonosító: 027312 Intézményvezető: Beck László Intézkedési terv kezdő dátuma: 2018.02.03. Intézkedési terv befejező dátuma: 2022.02.03. Készítette:
Intézkedési terv. A november 9-i intézményi tanfelügyelet megállapításai alapján kiemelkedő területek
Intézkedési terv Intézmény neve: Európa Alapítvány Középfokú Intézet (EAKI) Gimnázium Intézmény OM azonosítója: 035313 Intézményvezető neve: Intézményvezető oktatási azonosítója: dr Stumpf Jánosné 71836537383
Az intézményi önértékelés és a tanfelügyeleti értékelés eredményei alapján. Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium
2017-2022 Az intézményi önértékelés és a tanfelügyeleti értékelés eredményei alapján Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium TERÜLET - 1. Pedagógiai folyamatok Tervezés: Az intézmény vezetése irányítja az intézmény
Intézkedési terv. Intézmény neve: Harsányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve:
Intézkedési terv Intézmény neve: Harsányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: 029120 Intézményvezető neve: Takácsné Oczela Csilla Intézményvezető oktatási azonosítója: 74385975176
SZAKMAI ELLENŐRZÉSI RENDSZERE HASONLÍTSA ÖSSZE A SZAKTANÁCSADÁS ÉS A TANFELÜGYELET RENDSZERÉT
ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA TANÁRKÉPZÉSI ÉS TUDÁSTECHNOLÓGIAI KAR A KÖZNEVELÉSI RENDSZER PEDAGÓGIAI, SZAKMAI ELLENŐRZÉSI RENDSZERE LSP_TK102G4. HASONLÍTSA ÖSSZE A SZAKTANÁCSADÁS ÉS A TANFELÜGYELET RENDSZERÉT
A pedagógus önértékelő kérdőíve
A pedagógus önértékelő kérdőíve Kérjük, gondolja végig és értékelje, hogy a felsorolt állítások közül melyik milyen mértékben igaz. A legördülő menü segítségével válassza a véleményét tükröző értéket 0
Szülők és pedagógusok körében végzett. vezetői értékelés (2015)
Szülők és pedagógusok körében végzett vezetői értékelés (2015) A közoktatási intézmények vezetőinek munkáját a megbízatásuk során két alaklommal kell az intézmény pedagógusainak és a tanulók szüleinek
1. Helyzetelemzés: INTÉZMÉNYI FEJLESZTÉSI TERV Budenz József Általános Iskola és Gimnázium 1021 Budapest, Budenz u
Budenz József Általános Iskola és Gimnázium 1021 Budapest, Budenz u. 20-22. 1. Helyzetelemzés: Iskolánk jogutódja az 1897-ben alapított Labanc utcai iskolának, 1984 óta működik az új épületben is. 1996
1. Pedagógiai módszertani felkészültség
2.sz. melléklet Elvárás-rendszer pedagógus 1. Pedagógiai módszertani felkészültség Milyen a módszertani felkészültsége? Milyen módszereket alkalmaz a tanítási órákon és egyéb foglalkozásokon? Ismeri és
BELSŐ ELLENŐRZÉS ÜTEMTERVE
Patay István Általános Iskola Nyírmada BELSŐ ELLENŐRZÉS ÜTEMTERVE (ÉVES TERVEZÉS) 2017/18-AS TANÉV BELSŐ ELLENŐRZÉS ÜTEMTERVE (1. félév) Helye: Patay István Általános Iskola Nyírmada Honvéd út 36-38. Ütemezés
2. A beiratkozásra meghatározott idő, a fenntartó által engedélyezett osztályok, csoportok száma:
Közzétételi lista A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23. - a értelmében az Őcsényi Perczel Mór Általános Iskola az alábbi adatokat, információkat honlapunkon is közzé tesszük: 1. Felvételi lehetőségről
INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZMÉNYI ÖNFEJLESZTÉSI TERV NAGYMÁNYOK
Intézmény neve: Nagymányoki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola OM azonosító: 036307 Intézmény vezető: Wusching Mária Rita Öni terv kezdő dátuma: 2018.09.01 Öni terv befejező
Készítette: Kobzos István november 25.
Pályázat intézményvezető-helyettes (magasabb vezető) beosztás ellátására Készítette: Kobzos István 2016. november 25. 16 IV. Intézményvezető-helyettesi program Programom célkitűzése - természetéből kifolyólag
ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT AZ INTÉZMÉNYI ELVÁRÁS-RENDSZER ALAPJÁN
Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT AZ INTÉZMÉNYI ELVÁRÁS-RENDSZER ALAPJÁN 2015. Jogszabályok: 2011.évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről
Intézkedési terv. Kiszombori Karátson Emília Óvoda Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve:
Intézkedési terv Intézmény neve: 1) Pedagógiai folyamatok Az intézmény stratégiai dokumentumai összhangban vannak az adott időszak oktatáspolitikai céljaival és a fenntartó elvárásaival. A tervezés a nevelőtestület
ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT
ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Érvényes 2016. szeptember 01-től Önértékelési szabályzat 2016.02.22-től T i l d y Z o l t á TARTALOM 1. Az önértékelés
INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV
Intézmény neve: Szabolcsi Bence Zenei AMI OM azonosító: 039663 Intézmény vezető: Barta Dóra Intézkedési terv kezdő dátuma: 2017. december 12. Intézkedési terv befejező dátuma: 2022. december 11. 1. Pedagógiai
Kalocsai Nebuló Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Intézményi önértékelés elvárásrendszere
Kalocsai Nebuló Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Intézményi önértékelés elvárásrendszere 2015.12.10. Tartalom Bevezetés... 3 Pedagógus modul... 4
Az e-portfólió dokumentumai és a védés alapján
1. kompetencia: Szakmai feladatok, szaktudományos, szaktárgyi, tantervi tudás 1.1. Alapos, átfogó és korszerű szaktudományos és szaktárgyi tudással rendelkezik. 1.2. Rendelkezik a szaktárgy tanításához
ÖNÉRTÉKELÉSI TERV GYULAI SZC DÉVAVÁNYAI SZAKGIMNÁZIUMA, SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA
GYULAI SZC DÉVAVÁNYAI SZAKGIMNÁZIUMA, SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA 5510 Dévaványa, Mezőtúri út 2. Iskolai : (66) 585-110, fax: (66) 585-110 e-mail: devavanya.gyszc@gmail.com OM: 203069 ÖNÉRTÉKELÉSI
Segédanyag az Oktatási Hivatal által kiadott Önértékelési kézikönyvekben szereplő elvárásrendszer január 1-i változásaihoz
Segédanyag az Oktatási Hivatal által kiadott Önértékelési kézikönyvekben szereplő elvárásrendszer 2017. január 1-i változásaihoz A segédanyagban a módosított önértékelési szempontok és elvárások szürkített
A gádorosi Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskolában megvalósításra kerülő MESTERPROGRAM I. RÉSZTERVE Készítette: Kozmer Imre Gyula
A gádorosi Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskolában megvalósításra kerülő MESTERPROGRAM I. RÉSZTERVE 2017-2019 Készítette: Kozmer Imre Gyula intézményvezető mesterpedagógus-aspiráns 2016 Befogadó
A PEDAGÓGIAI-SZAKMAI ELLENŐRZÉS MEGÁLLAPÍTÁSAI A SZEMÉLYES ADATOK VÉDELMÉRE VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOK MEGTARTÁSÁVAL
A PEDAGÓGIAI-SZAKMAI ELLENŐRZÉS MEGÁLLAPÍTÁSAI A SZEMÉLYES ADATOK VÉDELMÉRE VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOK MEGTARTÁSÁVAL A 2015/2016-os tanévben 1 pedagógus pedagógiai-szakmai ellenőrzése zajlott le intézményünkben.
Tanfelügyeleti ellenőrzés eredménye
Tanfelügyeleti ellenőrzés eredménye 1. Pedagógiai folyamatok Az intézmény stratégiai dokumentumai összhangban vannak az oktatáspolitikai célokkal, aktualizálásuk azonban szükséges a jogszabályoknak való
Az intézmény jelenlegi és jövőbeli helyzetének megítéléséhez felhasználja a különböző mérések eredményeit, a tanulás-tanítás szervezése ennek alapján
6. A pedagógiai-szakmai ellenőrzés megállapításai Intézményünkben vezetői és intézményi tanfelügyelet is volt 2018-ban. Vezetői tanfelügyelet A látogatás dátuma 2018. márc. 06. A folyamat azonosítója UN1HSC8TGJ0CSYM2
A Mikszáth Kálmán Líceum Éves önértékelési terve 2018/2019. tanév
A Mikszáth Kálmán Líceum Éves önértékelési terve 2018/2019. tanév 1 Tartalomjegyzék 1. Jogszabályi háttér... 3 2. Az intézményi önértékelési munkaközösség... 3 3. Intézményi önértékelés... 7 4. Vezetői
ÉVES ÖNÉRTÉKELÉSI TERV
ÉVES ÖNÉRTÉKELÉSI TERV Bersek József Általános Iskola Kőszeg 2017.01.01. 2017.12.31. Jogszabályi háttér: Az intézményi önértékelést az Önértékelési kézikönyvben rögzítettek szerint kell végezni. Az intézményi
Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás értékelése alapján
Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás értékelése alapján Intézmény neve: Baptista Szeretetszolgálat Gyöngyszem Óvodája Intézmény OM azonosítója: 201 839 Intézményvezető neve: Béresné Dobránszky
2. SZEMÉLYISÉG- ÉS KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉS
Bp. Főv. XIII. kerületi Önkormányzat Egyesített Óvoda OM azonosító: 200911 Csicsergő Tagóvodája Tagóvoda vezető neve: Oktatási azonosítója: Koltainé Balogh Katalin 73984747401 A fejlesztési terv kezdő
Önértékelés Intézményi elvárásrendszer
TINÓDI SEBESTYÉN GIMNÁZIUM ÉS IDEGENFORGALMI, VENDÉGLÁTÓI SZAKKÉPZŐ ISKOLA Önértékelés Intézményi elvárásrendszer 2015. szeptember 1. Tartalom A pedagógus önértékelése... 3 Pedagógiai módszertani felkészültség...
ÖNÉRTÉKELÉS INTÉZMÉNYI ELVÁRÁSRENDSZER. A módosított önértékelési elvárásrendszert a nevelőtestület augusztus 31- én elfogadta.
Székesfehérvári SZC Deák Ferenc Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító: 203053 8000 Székesfehérvár, Károly János u. 32. Tel.: 06 22 / 505-222, 505-223 Honlap:
Az intézményi tanfelügyelet által javasolt fejlesztendő területek, intézkedések, feladatok
Melléklet: Az intézményi tanfelügyelet által javasolt fejlesztendő területek, intézkedések, feladatok Kompetencia megnevezése Fejlesztendő terület Intézkedés megnevezése és célja Intézkedés mérföldkövei
Patay István Általános Iskola Önértékelési programja
Patay István Általános Iskola Önértékelési programja Érvényes: 2017.09. 01. - 2022.08. 31 Készítette: Kukuts Csilla intézményvezető Patay István Általános Iskola OM: 033624 www.altisk-nyirmada.sulinet.hu
NÉPMESE-HÁZ NONPROFIT KFT
NÉPMESE-HÁZ NONPROFIT KFT Fenntartói értékelés 2015/2016.tanév Pillangó óvoda Pedagógiai-Szakmai munka fenntartói értékelése Pillangó Óvoda (9200 Mosonmagyaróvár Szent István király út 7.) Az intézmény
Önértékelési szabályzat
Érvényes: Önértékelési szabályzat Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 5520 Szeghalom, Tildy Zoltán u. 19-21. 1. Az önértékelés alapja 1. Jogszabályok: & 2011. évi CXC. törvény a
Bükerné Huszár Erzsébet junius.04.
ÖNFEJLESZTÉSI TERV PEDAGÓGUS NEVE:BÜKERNÉ HUSZÁR ERZSÉBET Pedagógus/Intézményvezető neve: Pedagógus/Intézményvezető oktatási azonosítója: Bükerné Huszár Erzsébet 78420259939 Önfejlesztési terv neve/azonosítója:
Az Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium
z Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium öt évre szóló i programja (2015-2020) (Módosítva 2016. december 5.) Részlet az Önértékelési kézikönyvből: z öt évre szóló i programban
Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskola éves önértékelési terve
Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskola éves önértékelési terve 2018/2019-as tanév Az intézményi önértékelési csoport tagja: A munkaközösségek számainak változása miatt a tagok létszáma csökkent. Tagok:
INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV (2017)
Intézmény neve: Dr. Mester György Általános Iskola Elek OM azonosító: 201335 Intézmény vezető: Intézményvezető oktatási azonosítója: Intézkedési tervneve/azonosítója:t2013350012017aint Intézkedési terv
Önértékelési szabályzat
Önértékelési szabályzat Levéli Német Nemzetiségi Általános Iskola 2016 1. Az önértékelés alapja Jogszabályok: 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről (64-65. és a 86-7. ) 20/2012 (VIII. 31.) EMMI
Jegyzőkönyv. Önértékelés. Hogyan követi a szakmában megjelenő újdonságokat, a végbemenő változásokat?
Jegyzőkönyv Az eljárás azonosítója Az eljárás típusa Az értékelt neve Az értékelt azonosítója Az adatgyűjtés módszere Az adatgyűjtést végző neve Az adatgyűjtést végző oktatási azonosítója Az adatgyűjtés
Kerekharaszt Község Polgármesterétől : 3009 Kerekharaszt, Bimbó utca 2. : 37/ :37/ :
Kerekharaszt Község Polgármesterétől : 3009 Kerekharaszt, Bimbó utca 2. : 37/541-434 :37/541-433 : polgarmester@kerekharaszt.hu /2016. Előkészítésben közreműködött: Ludányi Brigitta köznevelési referens
Községház Utcai Óvoda Sándorfi Lászlóné SZABÁLYZAT
Községház Utcai Óvoda Sándorfi Lászlóné Budapest óvodavezető OM-azonosító: 034224 Intézmény neve: KÖZSÉGHÁZ UTCAI ÓVODA Szabályzat típusa: SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Intézmény székhelye, címe: Budapest
INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS ÖTÉVES MUNKATERV EGRI DOBÓ ISTVÁN GIMNÁZIUM Eger, Széchenyi u. 19.
INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS ÖTÉVES MUNKATERV 2015-2020 EGRI DOBÓ ISTVÁN GIMNÁZIUM 3300 Eger, Széchenyi u. 19. 1. Jogszabályi háttér Sorsz. Azonosító Név Rövidítés 1. 2011.CXC:törvény a nemzeti köznevelésről
Gyakornoki szabályzat
A Budapest XIX. kerület Gábor Áron Általános Iskola Gyakornoki szabályzat 2007 Célja: az intézményben gyakornoki időt teljesítő pedagógus, valamint segítői feladatainak, hatásköreinek és juttatásának szabályozása
A ÉVI TANFELÜGYELETI LÁTOGATÁSOK ELŐKÉSZÍTÉSE (TÁMOP-3.1.8)
A 2015. ÉVI TANFELÜGYELETI LÁTOGATÁSOK ELŐKÉSZÍTÉSE (TÁMOP-3.1.8) A MEGÚJULÓ KÖZNEVELÉS ÉRTÉKELÉSI KERETRENDSZERE Minősítés Tanfelügyelet Pedagógus, vezető, intézmény KÜLSŐ értékelése saját célok mentén.
Dr. Barsi Ernő Alapfokú Művészeti Iskola 9330 Kapuvár, Fő tér 22. OM Önértékelés Intézményi elvárásrendszer
Dr. Barsi Ernő Alapfokú Művészeti Iskola 9330 Kapuvár, Fő tér 22. OM 200624 Önértékelés Intézményi elvárásrendszer I. A pedagógus önértékelése Pedagógiai módszertani felkészültség Alapos, átfogó, korszerű
Intézményi önértékelési szabályzat. Mikszáth Kálmán Líceum
Intézményi önértékelési szabályzat Mikszáth Kálmán Líceum 2017 Mikszáth Kálmán Líceum Intézményi önértékelési szabályzat 1. Az önértékelés alapja 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről (64-65.
SZOLNOK VÁROSI ÓVODÁK. A Portfólió elemzés tapasztalatai a gyakorlatban
SZOLNOK VÁROSI ÓVODÁK A Portfólió elemzés tapasztalatai a gyakorlatban Bozsóné Jakus Tünde 2014.11.17. Nekünk minden gyermek fontos Szeretem, vagy nem szeretem?? A portfólió értékelése nem magára a gyűjtemény
Az intézmény nevelő oktató munkája a pedagógiai program alapelveinek megfelelő napi pedagógiai gyakorlatot tükrözi.
38 válasz Összes válasz megtekintése Elemzések közzététele carinosamadre@gmail.com Űrlap szerkesztése Összegzés Az intézmény nevelő oktató munkája a pedagógiai program alapelveinek megfelelő napi pedagógiai
1. A tanulás és tanítás stratégiai vezetése és operatív irányítása 1.1. Részt vesz az intézmény pedagógiai programjában megjelenő nevelési-oktatási
1. A tanulás és tanítás stratégiai vezetése és operatív irányítása 1.1. Részt vesz az intézmény pedagógiai programjában megjelenő nevelési-oktatási alapelvek, célok és feladatok meghatározásában. Aktualizálta
INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET INTÉZKEDÉSI TERVE
INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET INTÉZKEDÉSI TERVE Intézmény neve: AM DASZK Csapó Dániel Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Tagintézmény neve: AM DASzK Vépi Mezőgazdasági Szakgimnáziuma,