Vörös a koreai oklevéllel
|
|
- Márta Boglárka Somogyi
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 XIV. évfolyam 21. szám november 1. Vörös a koreai oklevéllel A zenésszel készült interjúnk a 322. oldalon kezdődik! (fotó: Molnár Mihály)
2 Harmadik helyezéssel tért haza Egy csengelei harsonás Ázsiában Vörös József a csengelei művészeti iskolában, Czirok Zoltán tanítványaként kezdett el harsonán tanulni. A szegedi Tömörkény István Művészeti Szakközépiskola elvégzése után a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója lett. Jelenleg a negyedik évfolyamot végzi. Sok országos szintű versenyen vett részt, ahol szép eredményeket ért el. Legutóbb a dél-koreai Jeju városban rendezett nemzetközi rézfúvós fesztiválon III. helyezést ért el. Mondjál már bővebbet erről az Ázsiában rendezett versenyről! - Augusztus 10-étől 20-ig tartott ez a verseny Dél-Koreában, Jeju nevű városban. Minden rézfúvós hangszer külön kategória volt: trombita, kürt, tuba, harsona. Én a tenorharsonások kategóriájában indultam. Három forduló volt, az elsőben még 14-en voltunk. Kilenctagú zsűriben német, dél-koreai, francia, amerikai szakemberek voltak. 8-an jutottunk tovább a második fordulóba. Innen hárman kerültünk a döntőbe, egy amerikai, egy francia és én. Az amerikai innen is kiesett. A harmadik díjat én kaptam, a francia srác második lett, az első díjat pedig nem adták ki. Ilyen kemény volt. Mondhatjuk ezt világversenynek? - Igen, hiszen bárhonnan lehet rá jelentkezni. Voltak Európából, Amerikából és Ázsiából is. Ez már a negyedik verseny volt, kétévente rendezik meg. Négy évvel ezelőtt is voltak kint magya-rok, és azt mondják, hogy egyre magasabb a színvonal. Ahogy egyre jobban kezdik megismerni ezt a versenyt, annál többet várnak el. Magyarországon, a zeneakadémián is szokott lenni minden ősszel verseny, ami már negyvenvalahányadik lesz az idén.
3 Hogy kerültél ki? Volt valami selejtező Magyarországon? - Nem, ez jelentkezés alapján működik. Az interneten kerestünk nemzetközi versenyeket, és ezt találtuk. Meg már mondtam, hogy Budapestről voltak már kint más fiatalok is. Ők mondták, hogy próbáljam meg. Felkészültem rá, jelentkeztem, kimentem, és egy harmadik helyezéssel jöttem haza. Más nemzetközi versenyeken, például Münchenben, ahol sok jelentkező várható, ott CD-t kérnek be előre a jelentkezőktől. A zsűri majd ez alapján eldönti, hogy ki lesz az a 60 ember, akit meg fognak hívni. Dél-Korea nem a szomszédban van. A repülőjegy sem lehetett olcsó. Saját zsebből fizetted? - A repülőjegy oda-vissza 300 ezer forintba került. Amszterdamba a MALÉV-vel mentünk, onnan pedig a koreai légitársasággal repültünk tovább Szöulba. Innen egy másik járattal repültünk a fellépés helyszínéül szolgáló szigetre. És ki fizette a repülőjegyet? - Megpályáztuk a pénzt. Budapesten van sok szakszervezet, egyetemi baráti kör, meg magához az egyetemhez is lehet pályázni. A nemzeti kulturális alaphoz az egyetem is pályáz, ahová személyenként is lehet fordulni. Innen kaptam 250 ezer forintot, meg a csengelei polgármesteri hivatal is támogatott. Plusz a szüleim, nagyszüleim is hozzájárultak. Koreában hol laktatok? - Kollégiumban. Az egyetemi városrészben volt a kollégium. Mellette 20 méterre volt az intézmény, ahol volt a verseny, 30 méterre volt az étkezde, ahol lehetett enni. Megtanultál pálcikával enni? - Igen. Mi mindig koreai ételt ettünk, hogy megismerjük az ottani konyhát. Halakat, meg mit tudom én, miket ettünk, amik ott vannak. Rizs töménytelen mennyiségben volt. Ízlett? Azt mondják, hogy Ázsiában nagyon fűszeresen esznek. - Nekem ízlett, nem lett tőle semmi bajom. Nem is fűszeresnek, inkább csípősnek mondanám. Mindent csípősen, nagyon csípősen esznek. A magyar Erős Pista hozzájuk képest nem csípős. Városnézésre volt-e időtök? - Tíz napig voltunk kint. Az utolsó két nap pont szombat-vasárnap-
4 ra esett. Pénteken délután meg volt a döntő, meg tudtuk hogy ki hogyan végzett. Az eredményhirdetés, a díjkiosztó gálaünnepség vasárnap este volt. Így két napunk volt arra, hogy csavarogjunk. Nyolcan voltunk kint magyarok, és béreltünk egy autót, körbejártuk a szigetet. Anyagi szempontból nagyon olcsó ország Dél-Korea, kb. feleannyiba kerülnek a dolgok, mint nálunk. A híradókban sűrűn lehet látni dél-koreai tüntetéseket is. Ilyennel nem találkoztatok? - Nem, semmi ilyen nem volt. Nagyon kedvesek az emberek, gyönyörű szép hely. Buddha templomokat nézegettünk. Ez a sziget egy vulkánon van, azt is megnéztük. Persze nem lehetett odamenni a kürtőhöz, csak a közelébe, pedig azt mondják, hogy már nem működik. Nem füstölög semmi, de lehet, hogy egyszer újraéled. Úgy tudom, hogy Angliában is jártál az idén. - Igen, Birmingham-ben. A Nemzetközi Harsona Szövetség rendez minden évben egy fesztivált. Minden évben más országban, más földrészen kerül rá a sor. Tavaly New Orleans-ban volt, most pedig Birmingham-ben. Erre is interneten keresztül lehet jelentkezni. Különböző kategóriák vannak: jazz, zenekari, szóló, kamara verseny stb. Van féle kategória, amibe lehet jelentkezni. Én a Robert Masteller/Conn-Selmer kategórában indultam. CD-t kellett elküldeni. Ez alapján hívtak meg három zenészt a döntőbe, amit most Birmingham-ben rendeztek meg. Csak az első helyezettet díjazzák egy hangszerrel. A második, harmadik helyezett egy-egy 100 dolláros vásárlási utalványt kapott. Én megkérdeztem a zsűritagokat, akik azt mondták, hogy a pontszámok alapján én lettem a második. De ezt már nem tartják nyilván. Angliában még a latin betűket használják, de Dél-Koreában hogyan tudták kiejteni a neved? - Dél-Koreában a zsűri elnöke német volt. Négy éve már ő tölti be ezt a tisztséget. De ő is csak úgy szólított, hogy Josef. Viszont a koreai oklevélen nagyon szép helyesírással szerepel a neved, még az ékezetek sem hiányoznak. - Igen, géppel rá tudták írni. Az angol oklevélről viszont hiányoznak az ékezetek. Mikor végzel az egyetemen?
5 Vörös József dél-koreai oklevele
6 Negyedéves vagyok, a következő tanévben végzek, 2008-ban diplomázok. Ötéves ez az iskola. Addig még egy jó pár fesztiválon fogsz részt venni. - A jövő hét végén megyek Olaszországba, Torino mellé, szintén versenyre. Ez egy kisebb, nem egy rangos verseny. Hárman megyünk Magyarországról. Majd kiderül, hogy mi lesz. Nem félsz attól, hogy meg fogják Czirok tanár urat rohanni a gyerekek, hogy harsonát szeretnének tanulni? - Én sem gondoltam, hogy el fogok jutni a világ másik felére, Dél- Koreába. Két év múlva lehet, hogy újra elmegyek. Akkor talán már a harmadiktól jobb helyezést tudok elérni. Az iskola elvégzése után mik a terveid? - Külföldre szeretnék menni, Berlinbe, Németországba. Tanulás és munka szempontjából is. Sajnos Magyarországon szűnnek meg a zenekarok. Az Operaházból is sok embert kirúgnak. A Telekom szimfónikus zenekar úgy néz ki, hogy teljesen megszűnik. Nyelvet tanultok az egyetemen? - Angolt és németet. A zenének nem az olasz a nyelve? - De az, csak a kapcsolatteremtésben inkább az angolt és a németet lehet használni. Az olaszt Szegeden tanultam, abból érettségiztem. A zenei szakkifejezéseket megtanulják, és annyi az olasz tudás. Tehát 2008-ban végzel, és elmégy világot látni? - Már láttam belőle egy kicsit, de még szeretnék. (-r -ly) Betörő a vegyesboltban Október 18-ra virradó éjszakán betörő járt Novákné vegyesboltjában. A bejárati ajtót befeszítve jutott be a kis üzletbe, ahonnan aprópénzt, cigarettát és csokoládét lopott el közel fél millió forint értékben. A bolt nem rendelkezik biztosítással, így a kárt a szerencsétlen özvegyasszonynak kell viselnie. M. M.
7 Megemlékezés október 23-án Az 1956-os forradalom eseményeiről Csengelén is megemlékeztünk az 50. évfordulón. Az ünnepség reggel fél 9-kor szentmisével kezdődött, melyet a hősi halottakért Laczkó Ferenc plébános, pápai prelátus mutatott be. Szentbeszédében kiemelte, hogy a magyarságban mindig töretlen volt a szabadság utáni vágy, s csak egy uralmat fogadott el: Isten uralmát. Ezért ajánlotta Szent István az országot a Magyarok Nagyasszonya pártfogásába. A szentmise után a kb. 30 fős ünneplő közösség a templom mellett álló hősök emlékművénél helyezte el a megemlékezés virágait. Itt Sánta Ferenc polgármester úr mondott beszédet, melyben felelevenítette a forradalmi eseményeket. A megemlékezés a Himnusz eléneklésével ért véget. K. A. Mazsorettes sikerek Nemrég rendezték meg Kiskőrösön az Országos Ifjúsági Mazsorett Fesztivált. Ezen a csengelei ifjúsági csoport arany, a "Szivárvány" csapat ezüst fokozatú oklevelet kapott. Gratulálunk a szép eredményekhez! M. M.
8 M E G H Í V Ó Szeretettel hívunk minden csengelei családot templombúcsúnk ünnepére, és az egyházközség 75 éves jubileumára. Tervezett programjaink: november 3-án (pénteken) du. 5-7 óráig: gitáros énekekkel kísért ima a templomban (taizéi imaóra), utána szerény vacsora és beszélgetés a vidéki vendégekkel november 4-én (szombaton): 13 órától játékos vetélkedő gyerekeknek (Az éhes és szomjas résztvevők számára teát és sütit biztosítunk. Ehhez köszönettel elfogadunk mindenféle segítséget.) 16 órától az egyházközség múltját bemutató kiállítás megnyitója 16,30-tól a hittanosok műsora 17 órától ünnepi szentmise Gyulay Endre püspök úr vezetésével 18 órától az egyházközség történetéről szóló könyv bemutatása, dedikálása Kérjük együtt templomunk és községünk védőszentjének pártfogását! Szeretettel várnak mindenkit: az egyházközség munkatársai
9 Ezt írták Csengeléről 70 éve: Visszatekintő Az engedetlen csengelei fiú tragédiája Szörnyű tragédia hírét jelentették kedden reggel Csengeléről. A jelentés elmondta, hogy kigyulladt a Csengele 307. számú tanya, mely Kunszabó József tulajdona és porig égett. A tanyabeliek megkísérelték a mentést, kannákban, dézsákban hordták a vizet, de minden igyekezet kárba veszett, mert a tűz a zsúptetős tanyaépületen hatalmas arányokban terjedt és néhány percen belül merő lángtenger volt az egész épület. A kis tanya a bennlevő bútorokkal együtt elhamvadt. A tanyabelieknek feltűnt, hogy az idősebbik fiút, Kunszabó Jánost nem látják, pedig rá is szükség lett volna az oltás közben. A 28 esztendős fiatalember azonban eltűnt. Később akadt valaki, aki elmondta, hogy kevéssel a tűz kitörése előtt látta Kunszabó Jánost, amint felment a padlásra. Kevéssel utóbb kezdődött a tűz a padláson. A jelek szerint tehát a tüzet Kunszabó János okozta, az is kiderült hamarosan, hogy mi oka lehetett a szülei viskóját felgyújtani. Kunszabó János nem volt jó viszonyban szüleivel. A fiú rossz társaságokba keveredett, kimaradozott hazulról, nem dolgozott, ami miatt gyakran heves jelenete volt az édesapjával. A tűz kitörése előtt is hevesen összeszólalkoztak és a fiú ekkor kijelentette, hogy elmegy hazulról és többé vissza sem tér. Összeszedte ruháit, hogy közben végleg búcsút mond a szülői háznak. Úgy látszik, hogy közben bosszúra gondolt és hirtelen elhatározással felgyújtotta az épületet. Kunszabó János Mihály nevű öccse reggel a Jójárt-tanya szőlőjének egyik fáján akasztott embert pillantott meg messziről. Amikor a fához szaladt, akkor látta, hogy bátyja lóg a fa egyik ágán élettelenül. Az öngyilkosságot még előtte való napon követhette el.
10 A nyomozás azután teljesen rehabilitálta a szerencsétlen fiatalembert. Kiderült, hogy véletlenül okozta a tüzet és e fölötti elkeseredésében felakasztotta magát. Az eset úgy történt, hogy amikor ruháit csomagolta össze, eszébe jutott, hogy a padláson szárad néhány holmija. Kezébe vette a nyílt lángú olajmécsest és felment a padlásra. A mécsest a gerendára, közvetlenül a tető alá tette és feldúlt lelkiállapotában nem gondolhatott arra, hogy könnyen tűz üthet ki. Amikor látta, hogy a tető lángra kapott, lerohant a padlásról, elszaladt és a szomszédok szőlőjében felakasztotta magát. (Megjelent a Tanyai Újság november 29-i számában) Kedvenc receptjeim M o l n á r p o n t y Hozzávalók: 80 dkg pontyfilé, 10 dkg füstölt szalonna, 20 dkg csuszatészta, 1 közepes fej vöröshagyma, 10 dkg gomba. 1 húsos zöldpaprika, 1 közepes paradicsom, 2 evőkanál liszt, 2 dl tejföl, 1 mokkáskanál pirospaprika, őrölt bors, só. A halszeleteket megsózzuk, lisztben megforgatjuk, és kevés olajon mindkét oldalon 2 percig sütjük. Az apróra vágott vöröshagymát kevés olajon néhány percig kevergetjük, majd hozzátesszük a gombát, és puhára pároljuk. Megszórjuk pirospaprikával, sózzuk, borsozzuk, beledaraboljuk a húsos paprikát és a paradicsomot, és néhány percig együtt sütjük. Hozzátesszük a tejföl felét. Közben a csuszatésztát enyhén sózott, lobogva fővő vízben
11 kifőzzük, leszűrjük, alaposan lecsepegtetjük, és hozzákeverjük a tejfölös lecsóhoz. Tűzálló tálba öntjük, a keveréket, a félig sült halszeleteket rátesszük, és mindegyikre 1-1 szelet szalonnát borítunk. Forró sütőbe toljuk, és megpirítjuk a tetején a szalonnát. A megmaradt tejföllel meglocsoljuk és tálaljuk. Nemere Ilona Foci krónika Három fős emberhátrány Bakson Bajnoki mérkőzések: október 14. Balástya II. - Csengele 2:5 (1:2) Csengele: Demeter, Tóth, Kiss, Túri, Pálfi, Veszprémi, Kubát, Mészáros, Dancsok (Vozár 55.'), Wenner I. B., Juhos (Horváth 60.'). Csengelei gólszerzők: Veszprémi, Kubát, Wenner I. B. (3) Jó időben, jó játék, szép győzelem október 21. Baks Csengele 6:2 (4:0) Csengele: Demeter, Dancsok, Kiss, Túri, Pálfi, Veszprémi, Mészáros, Csala, Wenner I. B., Heim. Csengelei góllövők: Wenner I. B., Heim. Tartalékosan, tíz emberrel álltunk ki. A 10. percben Pálfi lesérült, így 9 játékosunk maradt. A 65. perctől már csak 8-an játszottunk tovább, mert Kisst kiállították. Fennállásunk legsúlyosabb vereségét szenvedtük el, ettől függetlenül a tabella élén állunk. Kun-Szabó Tibor
12 H i r d e t é s e k Újra megnyílt a virágboltom! A Felszabadulás u. 13. szám alatti üzletemben újból fogadom kedves vásárlóimat. Vágott és cserepes virágok, selyemvirágok, koszorúk és ajándéktárgyak kaphatók. Várom régi és új vásárlóimat. Nyitva tartás: Hétfő 8-12 és 12,30-16 Csütörtök 8-12 Kedd 8-12 és 12,30-16 Péntek 8-12 és 12,30-16 Szerda 8-12 és 12,30-16 Szombat 8-12 Flavon max Sándorné Zsóka 06-30/ növényi színanyag koncentrátum, magas antioxidáns tartalmú étrendkiegészítő (lekvár állagú) forgalmazását megkezdtem. Azoknak ajánlom, akiknek fontos a saját és családja egészsége, aki nem fogyaszt naponta megfelelő mennyiségű gyümölcsöt, aki erősíteni akarja az immunrendszerét. Mindenkit szeretettel várok, aki érdeklődést mutat a készítmény iránt, személyesen és telefonon is. Törkölyné Harkai Erika Csengele, Tisza u / Eladó 14 db 4,5 m hosszú, 10 x 12 cm vastagságú, új állapotú gerenda, új betonkeverő, 200 db B 30-as bontott tégla, 20 db 170 cm-es bontott pala, 25 db betonoszlop. Ugyanitt bontott vályog ingyen elvihető. Érdeklődni lehet este 7 és 8 óra között a 06-70/ telefonszámon. A község történetét feldolgozó, 379 oldalas "Csengele krónikája" című könyv 1 példánya eredeti áron eladó! Molnár Mihály 06-30/ Kaukázusi és kuvasz keverék kiskutyák (3 fehér, 4 barna) 500 Ft/dbos eszmei áron eladók. Dr. Torontáli Renáta
13 Minden hétfőn sörnap a Gól sörözőben! Ezeken a napokon mindig egy-egy fajta sör akciósan kapható es évjáratú, világoskék színű Lada 2107 típusú személygépkocsi tetőablakkal, magnóval, 2007 februárjáig érvényes műszakival eladó. Irányár: Ft. Érdeklődni: Kiss László, Csengele, Tanya / Tanya eladó kövesút mellett 5 hold földdel. Villany, nortonkút van. Buszmegálló 5 percre. Érdeklődni lehet a helyszínen Túri Ferencnél a Csengele, Tanya 682. szám alatt. 900 négyzetméteres, bekerített porta eladó az Aranykalász u. 12. szám alatt. Víz, villany van. Eladó továbbá egy 5 mázsás utánfutó magasítóval, sátorral, új vonófejjel, friss műszakival és új forgalmival. Ár megegyezés szerint. Érdeklődni: Pálnok Sándor Csengele, Vadgerlés u. 18. szám. Telefon: Új családi ház eladó a Csengele, Vadgerlés u. 16. szám alatt. Szociálpolitikai támogatás is igénybe vehető! Érdeklődni lehet a 06-30/ telefonszámon. Sírcsokor, koszorú, virág (ballagás, anyák napja stb.) rendelés leadható a 06-30/ es telefonszámon. Helyi temetéskor az itt rendelt kegyeleti virágok, koszorúk átvehetők a temető bejáratánál. A kiszállítás ingyenes. Hunyadi Ilona 4 sebességes Simson S51 motorkerékpár eladó. Érdeklődni: Süli István Csengele, Május 1. u. 56. Telefon: 06-30/ vagy (62) Kisebb jellegű, műhelyben végezhető munkákat (kapuk, állványok, vízmelegítők, polcok gyártását) vállalok. Igény szerint fixen vagy szerelhetően. Kormányos Zoltán Csengele, Vadgerlés u. 6. Telefon: 06-30/ Négysebességű Simson S51B segédmotor-kerékpár újszerű állapotban eladó. Érdeklődni lehet a 06-70/ telefonszámon. Mindenfajta villamos háztartási gép (fűnyíró, szivattyú, daráló stb.) teljes körű szervizelését, tekercselését vállalom. MOLNÁR TIBOR Csengele, Május 1. u. 1. szám
14 Eladó a Csengele, Akácfa u. 5. szám alatti ház! Érdeklődni: (62) Hobbitelek eladó a focipálya mellett, a Béke utca folytatásában. Nortonkút, 380 V-os villany van. Érd.: Hell Rudolf Csengele, Akácfa u. 10. (62) Kártyás mobiltelefonok azonnali elektronikus feltöltése Novák Imréné vegyesboltjában (Felszabadulás u. 18.), Pannon GSM, T- Mobil és Vodafone szolgáltatók készülékeire. Jó minőségű kis- és nagybálás széna és lucerna eladó. Házhoz szállítás megoldható. Érdeklődni lehet a 06-30/ telefonszámon. Faluhoz nagyon közeli tanya 7 hold földdel eladó. Érdeklődni lehet Magony Antalnénál Csengele, Tisza u / Csengelén, faluhoz közel tanya eladó 6 hold földdel. Központi fűtés, gáz, ipari áram van. Érdeklődni lehet Vörös Ferencnél Csengele, Tanya / Gumiszerelést, -javítást és centrírozást vállalok! Új gumiabroncsok kedvező áron kaphatók! Longa István autó- és gumiszerelő Csengele, Felszabadulás utca Telefon: (06-30)
15 Gépi hímzés! Céglogók, emblémák, saját tervezésű rajzok, óvodai jelek, névre szóló törülközők stb. gépi hímzését vállaljuk egyedi elképzelés szerint cégeknek, motoros kluboknak, vadásztársaságoknak, baráti köröknek, magánszemélyeknek. Várjuk szeretettel! Bővebb tájékoztatás: TTM CREATOR HÁZ Szeged, Kossuth Lajos sgt. 75. Telefon/fax: (06-62) és fél szobás családi ház garázzsal és melléképülettel eladó a Csengele, Dózsa György u. 19. szám alatt. Gáz és központi fűtés is van. Irányár 5,7 millió Ft. Érdeklődni lehet a 06-30/ telefonszámon. Mindenfajta fogászati pótlás hitelre is elkészíthető. Hitelbírálat helyben. Törlesztési határidő: 1 évtől 4 évig terjedően. Érdeklődni lehet a telefonszámon dr. Balikó Katalinnál. Az Aranykalász u. 27. szám alatti építési telek, fóliasátorral eladó. Érdeklődni: Olajos József Csengele, Dózsa u. 21. szám Telefon: 06-30/ Eladó 600 -öles zárt kert 3 db fóliasátorral. Érdeklődni: Túri István vízmű-kezelőnél, Csengele, Tisza u. 15. szám alatt. A Kelőpatak u. 29. szám alatt 900 négyzetméteres, bekerített, nortonkúttal ellátott, közművesített (telefon, víz, villany) porta eladó. Megegyezés szerint a telken lévő bódéval is. Érdeklődni: Pigniczki Éva, Csengele, Május 1. u
16 Táp-takarmány kereskedésemben tüzelő- és építőanyagot (PB-gáz, betongerenda, cserép, tégla, kőpor, cement, mész, faanyag, sóder stb.) is árusítok. Előrendelés esetén néhány napos határidővel házhoz szállítom a megrendelt anyagot. Gyors kiszolgálás, kedvező árak! Nyitvatartási idő: keddtől szombatig 7-től 13 óráig. Baranyi József kereskedő Csengele, Arany J. u / Új szolgáltatások a Fotó szaküzletben - Esküvő, lakodalom és egyéb rendezvények felvétele. Gyermekfelvételek háznál és műteremben. Igazolványkép - Hagyományos és digitális fotókidolgozás - Képek digitalizálása CD-re, régi képek felújítása - Digitális gépről, kártyáról CD-írás, képek korrigálása kérésre - Video átírása DVD-re - Fotocikkek, filmek, videokazetták, elemek és albumok - Képkeretezés, keretek széles választékban, kész keretek - Olaj-, pasztell- és akvarell képek - Szaktanácsadás Nacsa Jánosné fényképész Kistelek, Kossuth Lajos u , este: / ========================================================= A Csengelei Polgárőr Csoport havonta kétszer megjelenő lapja Kiadja és sokszorosítja: Csengelei Polgárőr Csoport Felelős kiadó: Kucsora Péter Szerkesztőség: Csengele, Felszabadulás utca 2/A. csengele@fre .hu Alapító szerkesztő: Molnár Mihály Felelős szerkesztő: Kontesz Józsefné =========================================================
XV. évfolyam 3. szám 2007. február 1. Darts-bajnokok a szervezővel
XV. évfolyam 3. szám 2007. február 1. Darts-bajnokok a szervezővel A versenyről szóló beszámolónk a 40. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) - 38-1 %-ot a civil szervezeteknek! Csengelén az alábbiaknak
XVII. évfolyam 3. szám 2009. február 1. Szűcs Erik szüleivel. Az új polgárőr bébiről szóló írásunk a 36. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály)
XVII. évfolyam 3. szám 2009. február 1. Szűcs Erik szüleivel Az új polgárőr bébiről szóló írásunk a 36. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) - 34 - NAPTÁR Február 1. 2. 3. 6. 7. 1956-ban ezen a napon
XV. évfolyam 23. szám 2007. december 1. Polgárőrök éjszakai akcióban
XV. évfolyam 23. szám 2007. december 1. Polgárőrök éjszakai akcióban Írásunk a 366. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) - 358 - Nyilatkozat Alulírott képviselők, mint Csengele Község Önkormányzatának
XV. évfolyam 19. szám 2007. október 1. Polgárőrök esküvője. Az eseményről szóló írásunk a 290. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály)
XV. évfolyam 19. szám 2007. október 1. Polgárőrök esküvője Az eseményről szóló írásunk a 290. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) - 290 - Polgárőrök esküvője 2007. szeptember 22-e jeles nap volt a
Két ifjú zenész az idősek napján
XV. évfolyam 1. szám 2007. január 1. Két ifjú zenész az idősek napján Az idősek napjáról szóló írásunk a 9. oldalon olvasható! (fotó: Törköly Ágnes) hogy ekkor mi történik - 2 - Halász Zsolt az új falugazdász
19. évfolyam 17. szám szeptember 1. Országos siker
19. évfolyam 17. szám 2011. szeptember 1. Országos siker Vincze János kiállításáról szóló írásunk a 2. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) - 246 - NAPTÁR Szeptember 1. 2. 4. 5. 6. 1929-ben ezen a
KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS. Jegyek elõvételben 2016. március 7-ig Nagy Mihálynál, és a Faluházban 4800 Ft/fõ áron kaphatók.
2016. február Csengelei KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS KÖZÉLETI HAVILAP Ingyenes Lakodalmas Zenekarok és Vofélyek IX. Találkozója 2016. március 19-én 18 órai kezdettel a csengelei Faluházban.
Új szolgáltatások a Fotó szaküzletben
- 132 - Táp-takarmány kereskedésemben tüzelő- és építőanyagot (PB-gáz, betongerenda, cserép, tégla, kőpor, cement, mész, faanyag, sóder stb.) is árusítok. Előrendelés esetén néhány napos határidővel házhoz
Polgárőrök az iskola előtt
20 éves a XX. évfolyam 19. szám 2012. október 1. Polgárőrök az iskola előtt Írásunk a 284. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) - 282 - NAPTÁR Október 1. 2. 3. 6. 7. 1890-ben ezen a napon kezdődött
XVI. évfolyam szám augusztus Tetőcsere az orvosi rendelőn
XVI. évfolyam 15-16. szám 2008. augusztus 1-15. Tetőcsere az orvosi rendelőn A felújításról szóló írásunk a 229. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) - 226 - NAPTÁR Augusztus 1 2 3 5 6 7 8 1932-ben
19. évfolyam 17. szám 2011. szeptember 1. Leánybúcsú csengelei módra
19. évfolyam 17. szám 2011. szeptember 1. Leánybúcsú csengelei módra Írásunk a 249. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) - 246 - NAPTÁR Szeptember 1. 2. 4. 5. 6. 1929-ben ezen a napon született Csókási
XIV. évfolyam 20. szám 2006. október 15. Újra vásárdíjas lett
XIV. évfolyam 20. szám 2006. október 15. Újra vásárdíjas lett Tóth Tiborral készült interjúnk a 306. oldalon kezdődik! (fotó: Molnár Mihály) - 302 - Az önkormányzati választások eredményei Az október 1-jei
Csengelei. hírek. Önkormányzati hírek. "Kompetencia alapú oktatás bevezetése és fejlesztése Csengelén" címû pályázat záró rendezvénye
2013. július 8. Csengelei KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS OBJEKTÍV, KÖZÉLETI HAVILAP Ingyenes Önkormányzati "Kompetencia alapú oktatás bevezetése és fejlesztése Csengelén" címû pályázat záró rendezvénye
Gólyafiókák a majsai út mellett
XVII. évfolyam 15-16. szám 2009. augusztus 1-15. Gólyafiókák a majsai út mellett (fotó: Molnár Mihály) - 234 - NAPTÁR Augusztus 1. 2. 3. 5. 6. 7. 1932-ben ezen a napon született Rácz Tibor ( 1976), aki
Menüjavaslatok. Vacsorára
Menüjavaslatok Vacsorára Főtt tojás Főtt tojás 4 db tojás 1000 g friss spenót 300 ml 10%-os tejszín 60 g liszt 30 ml napraforgó olaj 4 gerezd fokhagyma 5 g petrezselyemzöld 2 g őrölt bors 1 l víz 1 db
18. évfolyam 6. szám 2010. március 15. A Nemere házaspár
18. évfolyam 6. szám 2010. március 15. A Nemere házaspár A házaspárral készült interjúnk a 83. oldalon kezdődik! (fotó: Molnár Mihály) - 76 - NAPTÁR Március 16. 18. 19. 1947-ben ezen a napon született
SZENT LÁSZLÓ KIRÁLY NAPJAI CSÍKRÁKOSON
SZENT LÁSZLÓ KIRÁLY NAPJAI CSÍKRÁKOSON Időpontja: 2009. Június 25-28. (4 nap) A rendezvény eszmeisége: Sok évszázados, vagy akár évezredes székely hagyomány megjelenítése történik meg, tehát minden program
XIV. évfolyam 19. szám 2006. október 1. A megmentett madár
XIV. évfolyam 19. szám 2006. október 1. A megmentett madár Írásunk a 294. oldalon olvasható! (fotó: Lantos István) - 286 - Lázadás a hangfalak ellen A népszerű írót, Nemere Istvánt most rendhagyóan nem
Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója
XVI évfolyam - 11 szám 2015 November Programajánló óvoda, iskola, ápolóotthon, Tompaháti Közösségi Tér karácsonyi műsora, az estet a Szegedi Miniszínház műsora zárja Hozzon egy díszt a falu karácsonyfájára!
XXII. évfolyam 22. szám 2014. november 15. Átadták a felújított focipályát
XXII. évfolyam 22. szám 2014. november 15. Átadták a felújított focipályát Az ünnepségről szóló írásunk a 353. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) - 346 - NAPTÁR November 16. 18. 20. 21. 23. 24. 25.
XV. évfolyam 15-16. szám 2007. augusztus 1-15. Rolls-Royce a presszó előtt
XV. évfolyam 15-16. szám 2007. augusztus 1-15. Rolls-Royce a presszó előtt A veterán járművekről szóló írásunk a 245. oldalon kezdődik! (fotó: Molnár Mihály) - 242 - Talján-e kend? Augusztus végén Csengele
BékésVáros Önkormányzati Híradója. www.bekesvaros.hu ingyenes 2015. május XVIII. évfolyam 3. szám
Városházi BékésVáros Önkormányzati Híradója www.bekesvaros.hu ingyenes 2015. május XVIII. évfolyam 3. szám Megemlékezés a trianoni békeszerződés 95. évfordulója alkalmából 2015. június 4. (csütörtök) 17
EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS
2019. szeptember HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA SZEPTEMBER 15-TŐL ÉRVÉ- NYES MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra,
PÁLFA KÖZSÉG POLGÁRMESTERI HIVATALA NYILVÁNTARTÁS
NYILVÁNTARTÁS A PÁLFA KÖZSÉG TERÜLETÉN KERESKEDELMI TEVÉKENYSÉGET FOLYTATÓKRÓL A dokumentum tartalma a 2011. május 10-én érvényes nyilvántartási adatoknak megfelelő. dr. Orova Dániel jegyző Pálfa Pékség
Önkormányzati hírek. Temetői urnafal megváltás
KUNBARACSI HÍRMONDÓ 2016. XV. ÉVFOLYAM, Január Február Megjelenik kéthavonta Önkormányzati hírek Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselőtestülete a 2016. február 16-ai ülésén elfogadta a 2016. évi költségvetést,
Derecskei Zenei Esték
MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói
XXI. évfolyam 8. szám 2013. április 15. A gólyát nem zavarja a belvíz
XXI. évfolyam 8. szám 2013. április 15. A gólyát nem zavarja a belvíz A belvízhelyzetről szóló tudósításunk a 137. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) - 134 - NAPTÁR Április 16. 17. 18. 19. 1881-ben
SIÓAGÁRDI KRÓNIKA VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM
Sióagárd Község Önkormányzata 2014. JANUÁR VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM LELKI ÚTRAVALÓ 2. oldal AZ ÖNKORMÁNYZAT TÁJÉKOZTATÁSA 3. oldal FELHÍVÁS - SIÓAGÁRDI ÉRTÉKTÁR 4. oldal MEGHÍVÓ RENDEZVÉNYEKRE 5. oldal KILIÁN
2016. Április. Magyarcsanád Község Önkormányzatának ingyenes tájékoztató havilapja
Magyarcsanád Község Önkormányzatának ingyenes tájékoztató havilapja 2016. Április ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Magyarcsanád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. március 31-én tartotta soros ülését. A képviselő
1300 kcal minta étrend
Reggeli Tízórai Ebéd Uzsonna Vacsora Összesen Étel 1 adag (4) Fehérjés zabkása 150g Uborka 150g Paprika 150g Paradicsom 1db (52g) Főt tojás 100g Főtt rizs (zsír és olaj nélkül) 100g Sült csirkemell 200g
XXI. évfolyam 9. szám 2013. május 1. Üllési néptáncosok
XXI. évfolyam 9. szám 2013. május 1. Üllési néptáncosok A Szomszédolóról szóló írásunk a 154. oldalon kezdődik! (fotó: Molnár Mihály) - 150 - NAPTÁR Május 1. 2. 3. 4. 1925-ben ezen a napon született Putnoki
egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET
egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:
KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS. Figyelem!
2013. április 8. Csengelei KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS OBJEKTÍV, KÖZÉLETI HAVILAP Ingyenes Figyelem! Felhívjuk a Tisztelt Lakosság figyelmét, hogy Önkormányzatunk 2013. május 6-tól 10-ig egészségügyi
KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS. XVII. Csengelei Falunapok június 11-12-13.
2011. június 8. Csengelei KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS OBJEKTÍV, KÖZÉLETI HAVILAP Ingyenes XVII. Csengelei Falunapok június 11-12-13. Június 11. (szombat) 08 00 Kiállítások megnyitója a Faluházban
EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Dr. Beer Miklós megyéspüspök atya június 1-jén töltötte be 75. életévét. Ez a papi és püspöki nyugdíjkorhatárunk, amikor kötelező
alapítva 1995 SZIGETKÖZ A HÁZIAS ÍZEK VILÁGA VEVŐTÁJÉKOZTATÓ-KATALÓGUS 2015. OKTÓBER 5. - OKTÓBER 31.
alapítva 1995 DARNÓ SZIGETKÖZ A HÁZIAS ÍZEK VILÁGA VEVŐTÁJÉKOZTATÓ-KATALÓGUS 2015. OKTÓBER 5. - OKTÓBER 31. Áraink Nettó -ban értendőek, kivéve egalizáltak, azok darabárasak! AKCIÓS TERMÉKEK Nyári turista
Csengelei. hírek. Útjavítás. Figyelemfelhívás! Csatornatisztítás KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS
2016. április Csengelei KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS KÖZÉLETI HAVILAP Ingyenes Önkormányzati Elismerés a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól 2015-ben több olyan katasztrófavédelmi
Amur kompérágyáson, lórban sütve, frissen készített savanyúsággal Mátranovák
I70 Amur kompérágyáson, lórban sütve, frissen készített savanyúsággal Mátranovák ÍZÔRZÔK Hozzávalók: másfél kg tisztított amur 10 dkg füstölt kenyérszalonna 10 dkg fôtt császárszalonna szeletben 2 nagyobb,
Az Önérvényesítők Európai Platformjának Hírlevele október - december
Az Önérvényesítők Európai Platformjának Hírlevele 2016. október - december Tartalom Bevezető Ne használjuk az R betűs szót! Mi az Exit 21? Új zenés program Spanyolországban Én, az állampolgár Fogyatékossággal
DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra
Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2
1500 Kcal ás mintaétrend
1500 Kcal ás mintaétrend 1. R: 2dl tej 1,5%-os 1db zsemle margarin 10g (light: 35% zsírtartalmú, vagy még alacsonyabb) csirkemell felvágott 1 vékony szelet paradicsom, paprika, vagy más az idénynek megfelelő
A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév
2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján
XIV. évfolyam 13. szám július 1. A négyszeres bajnokcsapat
XIV. évfolyam 13. szám 2006. július 1. A négyszeres bajnokcsapat Foci krónikánk a 219. oldalon kezdődik! (fotó: Árvai Kálmánné) - 210 - XII. Csengelei Falunapok II. rész A több mint egy évtizedes hagyományokkal
EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZ- SÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET május HIT VALLÁS
2019. május HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),
Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére
PROGRAMJAINK: Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. Tel: 92/314-120, Fax: 92/815-522 E-mail: info@kereszturyamk.hu Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja
REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám
REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám Kedves Olvasó! A nyár derekán közelegve az őszhöz már most szervezzük új tevékenységeinket. Már ebben a hírlevélben is meghirdetünk néhány őszi programot, és természetesen
Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló
Séta a szülőfalumban Egy szép napon elmentünk a barátnőmmel sétálni a szülőfalumban. Az Erzsébet parkban megmutattam az emlékművet, a református templomot meg a nyári színpadot. _ Te, nagyon szereted a
GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET
Katolikus EGYHÁZKÖZSÉGEINK F Gyóni Katolikus EGYHÁZKÖZSÉG Miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón) vasárnap 8.30 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón) Szeptember 10-én, hétfőn este 18.30-tól Biblia
HartApro.hu. Havonta megjelenő, ingyenes újság. Hartai hírek. 3. oldal. Hát immár elértük a csúcsot. Hartai Hársfavirág Szociális Központ
HartApro.hu ISSN 2064-3241 Óvodai hírek 6. oldal Havonta megjelenő, ingyenes újság Hartai hírek 3. oldal 2014. július Tájékoztató a hartai kábeltelevízió és internetszolgáltatás helyzetéről 4-5. oldal
egyházaink hírei KAtolIKus egyházközségeink F GyónI evangélikus GyüleKezet református egyházközségeink
2019. június hit vallás egyházaink hírei KAtolIKus egyházközségeink F GyónI KAtolIKus egyházközség miserend a nyári időszakban: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (dabas-szőlők),
MÁJUSI ELÕZETES Május 1. Majális a Sárostói Sportpályán tervezett program
ÁPRILIS 1-3. (csütörtök-szombat) III. Bihar-Bihor Amatõr Diákszínjátszó Fesztivál színházterme ÁPRILIS 8. (csütörtök) 17 óra A GOBLEIN kör gyûlést tart Szõllõsi Imréné vezetésével Munkákat lehet hozni
Amint ment, mendegélt egy nagy királyi városon keresztül, meglátta a folyosóról a király a nagy betűket s leküldte inasát, hogy nézné meg, mi van
Százat egy ütéssel Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy mesterlegény, kinek se égen, se földön nem volt egyebe egy rongyos garasánál. Elindult ő vándorolni. A mint ment, mendegélt hegyen völgyön
DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,
Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét
A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus
A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben Augusztus Augusztus 21. Augusztus 22-23 Augusztus 24. Augusztus 27-29. Augusztus 27. Augusztus 28. Augusztus 27-30 Augusztus 30.
A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus
A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben Augusztus Augusztus 21. Vezetőségi értekezlet Augusztus 22-23 Augusztus 24. Augusztus 27-29. Augusztus 27. Augusztus 28. Augusztus
I. Szitás Róbert 18.000 gr,
Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából
HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2012. Időpont idő Helyszín Megnevezés Közreműködik Koordinálja. Téltemetés és Kiszebáb égetés
HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2012. Időpont idő Helyszín Megnevezés Közreműködik Koordinálja Február 17. 15.00 Nagyiskola Kisiskola Petőfi S. utca Téltemetés és Kiszebáb égetés
XI.4. FŐZŐCSKE. A feladatsor jellemzői
XI.4. FŐZŐCSKE Tárgy, téma Előzmények Cél Egyenes arányosság. Egyenes arányosság ismerete. A feladatsor jellemzői Problémamegoldás fejlesztése. A projektmunka gyakorlása. A feladatsor által fejleszthető
TÖKÖS ÉTELRECEPTEK. Igal Városért Egyesület gyűjteménye
TÖKÖS ÉTELRECEPTEK Igal Városért Egyesület gyűjteménye 2014 Tökös- mákos muffin: 20 dkg liszt, 22 dkg cukor, 0,5 tk sütőpor, 0,5 tk szódabikarbóna, 0,5 tk só, 0,5 tk őrölt fahéj, 2 tojás, 2 étolaj, 1 db
Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév.
2 Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév programjai 2014. SZEPTEMBER HAVI PROGRAM 1. HÉTFŐ Első tanítási nap 2. KEDD
Az ünnepeltek családi körben
XIV. évfolyam 23. szám 2006. december 1. Az ünnepeltek családi körben A gyémántlakodalomról szóló írásunk a 370. oldalon olvasható! (fotó: Gera Ferenc) - 358 - Véradás, kevés résztvevővel Legutóbbi véradás
KÓKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA NYILVÁNTARTÁS a működési engedéllyel rendelkező üzletekről
KÓKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA NYILVÁNTARTÁS a működési engedéllyel rendelkező üzletekről A nyilvántartás vezetése a 210/2009. (IX.29.) Korm. rendelet 9. (1) bekezdése alapján kötelező.
DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam
DIÁKVILÁG Kedves Olvasók! Az áprilisi iskolai eredményekről szeretnék Önöknek beszámolni. A matematika helyi verseny eredménye a következő: 2. évfolyam 1. Vigh-Molnár Rudolf felk. nev: Laskovicsné Ágoston
Kedves Olvasó! ZSIDEK LÁSZLÓ. gasztronómiai szakértô
Kedves Olvasó! Ugye Önnel is többször elôfordult már, hogy munka után szinte beesett a konyhába és gyorsan valami finomat kellett összedobni vacsorára a családnak?! Ehhez azonban elôször be kell vásárolni,
FALU - KÉP. Falunap 2008 2008 JÚNIUS C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA
FALU - KÉP C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA 2008 JÚNIUS Falunap 2008 2 OLDAL FALU - KÉP Az alábbi névsor két helybéli, egykori urán kutatása alapján készült úgy, hogy alapját még az azóta elhunyt
Jegyzőkönyv. Bugyiné Kökény Gizella
Jegyzőkönyv Készült: 2015. június 1-én 15 órai kezdettel megtartott soron következő testületi üléséről. Ülés helye: Közös Önkormányzati Hivatal Jászivány Jelen vannak: Tari András Mihályi Zoltán Bugyiné
XIV évfolyam - 12 szám 2013 December Meghívó Programajánló Az Örökzöld Nyugdíjas Klub meghívja klubtagjait 2013 december 18-án 16 órai kezdettel Karácsony és Névnapok ünneplésére a Dr Brusznyai Árpád Művelődési
Felkészülve a belvízre
Alapítva 2011. FELGYŐI HÍREK KIADJA: FELGYŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Felgyő, Széchenyi út 1. 2013. Február-Március III. évfolyam 2-3. szám felgyo.hu/felgyoihirek TELEFON/FAX: 06-63/580-061 FELELŐS KIADÓ: HORVÁTH
19. évfolyam 11. szám 2011. június 1. Virágszentelés
19. évfolyam 11. szám 2011. június 1. Virágszentelés Az elsőáldozásról szóló írásunk a 178. oldalon olvasható! (fotó: Nacsa Jánosné) - 170 - NAPTÁR Június 2. 3. 4. 5. 6. 7. 1988-ban ezen a napon hunyt
REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám
REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám Kedves Olvasó! Hamarosan kezdődik a nyári pihenés, legalább is gyermekeink részére. Ez számunkra is öröm, viszont az, hogy hol legyen gyermekünk a nyári szünidőben már
Böjti receptek. Gombás zöldbabragu: (Elkészítési idő: 60 perc) Köles juhsajtos zöldbabbal: (Elkészítési idő: 70 perc)
Böjti receptek Gombás zöldbabragu: (Elkészítési idő: 60 perc) 25 dkg zöldbab 1dl olaj 15 dkg gomba 1 gerezd fokhagyma 5dkg paradicsompüré 1 mokkáskanál só késhegynyi erősen csípős pirospaprika A megtisztított,
A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó!
A pécsváradi Tourinform iroda HÍRLEVELE 2014/ÁPRILIS Tisztelt Olvasó! Ön a pécsváradi Tourinform Iroda 2014. évi negyedik hírlevelét olvassa, amellyel célunk, hogy mind partnereinket, mind pedig az érdeklődőket
Helyi emberek kellenek a vezetésbe
Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt
EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS
2019. április HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),
T A R T A L O M M U T A T Ó
TARTALO M M UTAT Ó 1. Beszámoló Szentgotthárd Város Önkormányzata 2009. évi költségvetésének I-III. negyedéves teljesítéséről. 2. A fizetőparkolók működésének és igénybevételének rendjéről szóló rendelet
2010/2011-es tanév GRATULÁLUNK!
MŐVÉSZETOKTATÁS 2010/2011-es tanév GRATULÁLUNK! II. Látványtánc Európa - bajnokságot 2011. június 3-5-ig rendezték meg Kaposváron. Perdülı táncegyüttesünk is bejutott az Európa - bajnokságra, az országos
Képújság rovatai. Civil szervezetek, egyesületek hírei, Önkormányzati hírek. Kisebbségi Önkormányzati hírek, Közérdekű információk,
2017.07.11. Képújság rovatai Önkormányzati hírek Kisebbségi Önkormányzati hírek, Intézmények aktuális közleményei, Rendezvények, programok, Civil szervezetek, egyesületek hírei, Közérdekű információk,
Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára
A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november
Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére
10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása
Dánia Nykobing Falster SOSU
Erasmus+K1 Mobilitasi Program Tanulói beszámoló Dánia Nykobing Falster SOSU 2015.10.26-2015.11.23 ORSZÁG KATA 14. gyakorló ápoló Beszámoló A Szegedi Szolgáltatási Szakképző Iskola Kossuth Zsuzsanna Tagintézményének
Az elsõ. 2012. május 20. 9. évf. 5. szám.
9. évf. 5. szám. 2012. május 20. Az elsõ Az elsõ egyben az egyetlen is. Elsõbõl nincsen több, ezért életünk során végig egyben egyetlen is marad, ami meghatározza életünket. A házasság is családdá csak
20. évfolyam 4. szám február 15. Belepte a hó Csengelét
20. évfolyam 4. szám 2012. február 15. Belepte a hó Csengelét Cikkünk az 57. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) - 54 - NAPTÁR Február 16. 17. 19. 20. 21. 1895-ben ezen a napon született Balog Imre
JEGYZŐKÖNYV A Verebélÿ László Vasúttörténeti Egyesület éves közgyűléséről
JEGYZŐKÖNYV A Verebélÿ László Vasúttörténeti Egyesület éves közgyűléséről Időpont: 2009. május 30. (szombat). 14:00 óra Helyszín: Az egyesület klubhelyisége a Kapostüskevári vasúti megállóhelyen Kemenczei
V. évfolyam 2.szám február
V. évfolyam 2.szám - 2019. február XV. SAJÓBÁBONYI PÁLINKA ÉS POGÁCSASÜTŐ VERSENY Nagy érdeklődés kísérte február 02-án a XV. Sajóbábonyi Pálinka és Pogácsasütő versenyt. Összesen 301 pálinkát, párlatot
Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola. 2018/2019-es tanév. Eseménynaptár
1 Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola 2018/2019-es tanév Eseménynaptár Tanítás nélküli munkanap Időpontja Felelőse Diákönkormányzati nap 2018. december 1. szombat diákönkormányzat Szakmai nap
II. Országos Baptista Ki Mit Tud? április 6-7. Kisújszállás
II. Országos Baptista Ki Mit Tud? 2018. április 6-7. Kisújszállás Tisztelt Versenyzők, Kollégák és Diákok! Meg kell tanítani a gyerekeknek azt, hogy önmagáért élvezzék a tanulást, ne csak azért, hogy jó
Tanácskozási joggal Meghívottak : Bodnár Katalin jegyző Bodolai Andrea gazdálkodási előadó Janó Elemér Arnóti Roma Nemzetiségi Önkormányzat Elnöke
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 12 /2014 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének
VI. 1. 2006. január. történő változások fő időbeni mértékegységét a napokat, heteket, hónapokat összefogó évek jelentik. Mindenki életében voltak,
VI. 1. 2006. január ingyenes Újévi köszöntő Tavaszra sok rigófüttyöt, hóvirág harangját, őszre fehér új kenyeret, diót, szőlőt, almát Házunk tája Testületi tájékoztató Köszöntő 2. oldal Szülők bálja meghívó
BEJELENTÉSKÖTELES KERESLEDELMI TEVÉKENYSÉG GYÖNGYÖSFALU KÖZSÉGBEN. Nyitvatartás. hétfőpéntek: ;
BEJELENTÉSKÖTELES KERESLEDELMI TEVÉKENYSÉG GYÖNGYÖSFALU KÖZSÉGBEN Nyilvántartási szám 1. Üzlet elnevezése, alapterülete Posta 40 m2 Üzlet Címe, Kőszegi út 22. Kereskedő neve, székhelye Magyar Posta Zrt.
6 2011. október HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS Egyéni Atlétika Verseny - Szarvas, 2011. 09. 27. A III-IV. korcsoportnak (5-8.osztály) megrendezett atlétika versenyen, minden tanuló, abban a versenyszámban indulhatott,
PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ
PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2009. ÁPRILIS Tisztelt Pusztaföldváriak! Nem kívánom rabolni az idejüket értelmetlen dolgokkal, de témaadónak elmondanám a következőt. A korábbi számban közölt levél írójától újabb,
EBC*L GAZDASÁGI VERSENY 2008
EBC*L GAZDASÁGI VERSENY 2008 HAZAI ÉS NEMZETKÖZI FORDULÓVAL Európa gazda(g)ságot tanul! Részletes ismertető 2 / 5 oldal EBC*L GAZDASÁGI VERSENY Európa gazda(g)ságot tanul! Immár negyedik éve kerül megrendezésre
A Haza és haladás vetélkedő döntője
A Haza és haladás vetélkedő döntője 2013. május 27. Debrecen Részletek az előzetes feladatokból A megnyitó A csapatok munka közben Nézzük, kit rejt a léggömb? A zsűri a feladatok értékelése közben, nagy
Csengelei. hírek. Önkormányzati hírek. Általános Iskolai hírek Karácsonyi ünnepség. Mûvészeti iskola hírei Karácsonyi koncert
2016. január Csengelei KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS KÖZÉLETI HAVILAP Ingyenes Önkormányzati ÉRTESÍTÉS ingyenes adósságkezelési tanácsadásban és jogi tanácsadásban való részvételrõl Ezúton Tájékoztatjuk
A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER
A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.
Bodrogközy Eszter. Dr. Sebestyén István fuvolaművész-tanárra emlékeztünk
Bodrogközy Eszter Dr. Sebestyén István fuvolaművész-tanárra emlékeztünk Dratsay Ákos fuvolaművész kereste fel a Tanár Úr családját, volt növendékeit, kollégáit, tisztelőit e különleges ünnepi alkalomra
XVII. évfolyam 18. szám szeptember 6.
XVII. évfolyam 18. szám 2013. szeptember 6. Vörös tojótyúk (1 éves, kb 2 kg) rendelhetõ. Ára: 650 Ft/db Rendelésfelvétel: Bordány, Oszi Takarmánybolt. Kossuth u. 83 Tel.: 62/288-571 Forráskút Kálmán Vencel
Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u /2015. tanév.
2 Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév programjai 2014. SZEPTEMBER HAVI PROGRAM 1. HÉTFŐ Első tanítási nap 2. KEDD
Jegyzőkönyv Magyar Fizikushallgatók Egyesülete Vezetőségi Ülés
Jegyzőkönyv Magyar Fizikushallgatók Egyesülete Vezetőségi Ülés Időpont: 2015. november 7. 15:00 Helyszín: 6724 Szeged, Kossuth Lajos sgt. 74. Melléklet: Jelenléti ív Szavazati joggal jelenlevők száma: