Gólyafiókák a majsai út mellett
|
|
- Károly Székely
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 XVII. évfolyam szám augusztus Gólyafiókák a majsai út mellett (fotó: Molnár Mihály)
2 NAPTÁR Augusztus ben ezen a napon született Rácz Tibor ( 1976), aki között tanácselnök volt ben ezen a napon született Franczia Lajos, aki 2002-ről tagja a népdalkörnek ben ezen a napon született Baghy Dezsőné Makra Ilona tanár, aki között az Erdősarki iskolában tanított ban ezen a napon született Csókási Mihály, aki között az önkéntes rendőri csoport vezetője volt ban ezen a napon született Menyhárt András, aki között Csengele plébánosa volt ben ezen a napon született Tóth Lászlóné Varga Ilona, aki között Csengelén tanított ban ezen a napon született Kordás István, aki között az Egyetértés Tsz elnökeként tevékenykedett között a községi tanács elnöke volt ben polgármesternek választották meg ben ezen a napon született Sárhegyi Károlyné Cseh Irén, aki 1942-től tanított Csengelén ben ezen a napon született dr. Sikter András, aki 1982-től 2005-ig csengelei állatorvos volt ben ezen a napon született Heim Tamás, aki 1994-től a csengelei focicsapat játékosa. Tagja volt a Csongrád megyei ifi labdarúgó válogatottnak ban ezen a napon született Greksa Tibor, aki 2001-től a művészeti iskola ütős zenetanára, a Csengelei Ütőegyüttes vezetője ban ezen a napon adták át ünnepélyesen a Csengele-Kiskunmajsa utat ben ezen a napon született Longa Istvánné Túri Márta, aki 1982-től tanít az általános iskolában tól igazgatóhelyettes ban "Arany Katedra" emlékplakettel, ban "A csengelei iskoláért" plakettel tüntették ki ben ezen a napon hunyt el Kiss László, aki között az Egyetértés Tsz elnöke volt.
3 ban ezen a napon született Nagy Lajos, aki között az Aranyhomok Tsz növénytermesztési főágazatvezetőjeként tevékenykedett között az MSZMP községi párttitkára volt ben ezen a napon született Heim Géza, aki 1976-tól tanít falunkban tól iskolaigazgató. Testnevelő tanári tevékenységének köszönhetően atlétikai csapata 1994-ben a Népstadionban rendezett országos döntőn első helyezést ért el ban ezen a napon született Molnár Sándorné Horváth Ilona, aki között Csengelén tanított ban ezen a napon született Gregus Sándorné Jójárt Ilona, aki között gazdajegyző, majd és között falugazdász volt ban ezen a napon született Széll Lajosné Kővágó Rozália, aki 2000-ben megkapta "A csengelei iskoláért" plakettet ban ezen a napon született Magyar István ( 2004), aki kovács- és lakatosmester volt ban ennek a napnak az éjszakáján Hajagos Tóth Imre két társával felgyújtotta volt élettársa tanyáját. 8 személy vesztette életét ban ezen a napon született Fráter Béla, aki között a Pántlika úti iskolában, között a Templomhalmi iskolában tanított ban ezen a napon született Süli Lajosné Kőrösi Irén, aki között a községi könyvtárat vezette ben "A csengelei iskoláért" plakettel tüntették ki ben ezen a napon született Pékné László Rozália, aki 1975-ben a községi tanács adminisztrátora és a helyi KISZ szervezet titkára volt től a benzinkút kezelője ben ezen a napon hunyt el Orosz Ferenc, aki 1927-től a Belsőcsengelei iskolában tanított től anyakönyvvezetői tisztséget is ellátott. "A szegedi kubikosok" című színdarabjával az elemi iskolások Budapesten II. helyezést értek el ben ezen a napon született Kuklis Mariann, akit 1999-ben "A csengelei iskoláért" plakettel tüntettek ki ban a nőnapi bál szépévé választották.
4 ban ezen a napon született Forgó Gyuláné Hegedűs 19. Ilona, aki 1979-től dajkaként dolgozik az óvodában ben a napon hunyt el Novák Imre kőműves mester ben ezen a napon született Magyar Nikolett, aki ben "A csengelei iskoláért" plakettel tüntettek ki ben ezen a napon született Virágné Horváth Rozália, aki között dajka volt az óvodában ban ezen a napon született Molnár János, aki 2000-től foglalkozik szikvízkészítéssel ban ezen a napon született 22. Katona Attila, aki 2002-től hitoktató falunkban tól önkormányzati képviselő ben ezen a napon hunyt el Gazsovics József kovács, aki 1956-ban az Ideiglenes Nemzeti Bizottság elnöke volt ban ezen a napon hunyt el Kovacsis Vince Gábor ferences szerzetes, aki Csengelén a kántori feladatokat látta el ben ezen a napon született Túri Ferencné Vígh Ilona ( 2004), aki között a községi tanács, majd az általános iskola alkalmazottja volt ban ezen a napon született Tóthné Rabi Ildikó, ki között a gyógyszertár asszisztense volt között a FIDESZ csen- 24. gelei csoportjának képviselője volt ben ezen a napon hunyt el Minkó Ferenc, aki között községi KISZtitkár, az 1970-es és 1980-as években a focicsapat intézője ben ezen a napon született Czakó János, aki 2002-től önkormányzati képviselő. Alapításától tagja a citerazenekarnak ben ezen a napon hunyt el Balog Jenő, aki között Csengele lelkésze volt ban ezen a napon született Vörös Csilla, akit 2002-ben "A csengelei iskoláért" plakettel tüntettek ki ban ezen a napon született Szőke Lászlóné Simon Erzsébet, aki között a belterületi iskolában tanított ban ezen a napon született Gémes Józsefné Hunyadi Ilona ( 2008), aki között az általános isko- 26. la napközis tanára volt. Utána két évig közművelődési előadóként tevékenykedett.
5 ben ezen a napon hunyt el Dorogi Gézáné Csiszár Ilona Györgyi, aki 1959-től a község könyvtárosa volt között a közművelődést is szervezte a könyvtárosi munka mellett ben ezen a napon született Víghné Juhász Anett, aki a takarékszövetkezet pénztárosa volt Balástyán és Csengelén között közművelődési előadó is volt től a Korona sörözőt vezeti ban ezen a napon született Török Mihály ( 1945), aki 1944 novemberében szovjet hadifogságba esett, és ott is hunyt el ben ezen a napon született dr. Apró Zsolt jogász, aki 2006-tól önkormányzati képviselő ben ezen a napon olasz katolikus delegáció látogatott községünkbe Vallo Torinese-ből. Tűz a Vincze-tanyánál Július 21-én avartűzhöz riasztották a csengelei önkéntes tűzoltókat. A majsai út mellett, a volt Vincze-tanya udvarán gyulladt meg az elszáradt gaz. Árvai Kálmán parancsnok vezetésével gyorsan kivonultak a Mercedes tűzoltó autóval és eloltották a lángokat. A tűz feltehetően egy eldobott csikktől keletkezhetett. M. M.
6 Szeptemberben jövünk újra! Az augusztusi két lapszámunk a telefonszám-jegyzék miatt a szokásokhoz híven összevontan jelent meg. A következő Csengelei Krónika szeptember 1-jén jelenik meg. A Szerk. H i r d e t é s e k Eladó Csengelén 2 db nagytejű (4 liter/nap) anyakecske és 3 db 3 hónapos gida. Érdeklődni: 06-20/ A Csengele, Felszabadulás u. 33. szám alatti ház eladó. Érdeklődni: Hegedűs Erzsébet, Csengele, Petőfi u. 2. Eladó bontásból származó 3 db háromszárnyas, redőnyös ablak, kisablakok, ajtók és 2 db gázkonvektor. Érdeklődni lehet Kuklis Andrásnál a Május 1. u. 21. szám alatt. (62) Pultost keresek a Vénusz presszóba. Érdeklődni lehet a helyszínen, vagy a 06-30/ telefonszámon. Volkswagen Polo 1.2 típusú személygépkocsi, 2003-as évjárat, benzin üzemű, új gumikkal, sötétített üveggel, 48 ezer km-rel eladó. Érdeklődni: Balog János 06-30/ Tárcsázást (5.000 Ft/hold+ÁFA), szántást (9.000 Ft/hold+ÁFA) és aratást vállalok. Érd.: Széll János 06-30/
7 Kitűnő állapotú kéttengelyes utánfutó és egy 4 lapos villanytűzhely újszerű állapotban eladó. Érdeklődni lehet Baranyi Józsefnél a Tápboltban 06-30/ db 8,5 m-es és 2 db 6 m-es fóliaváz eladó! 06-30/ Virágboltomba alkalmi munkavállalói könyvvel rendelkező dolgozót keresek virágkötői munkára. Érdeklődni lehet a virágboltban Sándor Józsefnénál. Akácfa, fűzfa és olajfa kuglizva, házhoz szállítva 1800 Ft/mázsa. Ugyanitt érett marhatrágya szállítással együtt 230 Ft/mázsa. Érd.: Balázs Tibor, Csengele, Tanya / A Csengele, Honfoglalás u. 9. szám alatti családi ház igényesnek eladó! Érdeklődni: Valkovics Antal 06-30/ Aratást, bálázást, szántást, vetést vállalok. Csókási Tibor 06-30/ Kisebb jellegű, műhelyben végezhető munkákat (kapuk, állványok, vízmelegítők, polcok gyártását) vállalok. Igény szerint fixen vagy szerelhetően. Kormányos Zoltán Vadgerlés u. 6. Telefon: 06-30/ Kártyás mobiltelefonok azonnali elektronikus feltöltése Novák Imréné vegyesboltjában (Felszabadulás u. 18.), Pannon GSM, T-Mobile és Vodafone szolgáltatók készülékeire. Jó minőségű kis- és nagybálás széna és lucerna eladó. Házhoz szállítás megoldható. Érdeklődni lehet a 06-30/ telefonszámon. Gépi hímzés! Céglogók, emblémák, saját tervezésű rajzok, óvodai jelek, névre szóló törülközők stb. gépi hímzését vállaljuk egyedi elképzelés szerint cégeknek, motoros kluboknak, vadásztársaságoknak, baráti köröknek, magánszemélyeknek. Várjuk szeretettel! Bővebb tájékoztatás: TTM CREATOR HÁZ Szeged, Kossuth Lajos sgt. 75., telefon/fax: (06-62)
8 Táp-takarmány kereskedésemben tüzelő- és építőanyagot (PB-gáz, betongerenda, cserép, tégla, kőpor, cement, mész, faanyag, sóder stb.) is árusítok. Előrendelés esetén néhány napos határidővel házhoz szállítom a megrendelt anyagot. Gyors kiszolgálás, kedvező árak! Nyitvatartási idő: keddtől szombatig 7-től 13 óráig. Baranyi József kereskedő Csengele, Arany J. u / Fotó és videó felvételek készítése - Vállalom esküvő, lakodalom és egyéb rendezvények fényképezését és videózását. - Gyermek felvételek készítése háznál. - Olaj-, pasztell- és akvarell képek árusítása Elérhetőségeim: Nacsa Jánosné fényképész Szeged, Zentai u / vagy 06-30/ nacsafoto@t-online.hu ========================================================= Havonta kétszer megjelenő közéleti lap Kiadja és sokszorosítja: Csengelei Krónikás Egyesület. Példányszám: 125 Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6765 Csengele, Felszabadulás u. 2/A. (62) (30) csengele@fre .hu Felelős kiadó és felelős szerkesztő: Molnár Mihály Copyright reserved! A lap másolása csak a kiadó előzetes írásbeli engedélyével lehetséges. Az újság szívesen fogad a szerkesztőség álláspontjával ellentétes, nem megrendelésre készült írásokat is. =========================================================
XVI. évfolyam szám augusztus Tetőcsere az orvosi rendelőn
XVI. évfolyam 15-16. szám 2008. augusztus 1-15. Tetőcsere az orvosi rendelőn A felújításról szóló írásunk a 229. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) - 226 - NAPTÁR Augusztus 1 2 3 5 6 7 8 1932-ben
19. évfolyam 17. szám szeptember 1. Országos siker
19. évfolyam 17. szám 2011. szeptember 1. Országos siker Vincze János kiállításáról szóló írásunk a 2. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) - 246 - NAPTÁR Szeptember 1. 2. 4. 5. 6. 1929-ben ezen a
A II. kakasfőző verseny résztvevői
XXII. évfolyam 15-16. szám 2014. augusztus 1-15. A II. kakasfőző verseny résztvevői A vetélkedőről szóló írásunk a 249. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) - 246 - NAPTÁR Augusztus 1. 2. 3. 5. 6.
XVII. évfolyam 3. szám 2009. február 1. Szűcs Erik szüleivel. Az új polgárőr bébiről szóló írásunk a 36. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály)
XVII. évfolyam 3. szám 2009. február 1. Szűcs Erik szüleivel Az új polgárőr bébiről szóló írásunk a 36. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) - 34 - NAPTÁR Február 1. 2. 3. 6. 7. 1956-ban ezen a napon
Lövészek a polgárőrnapon
20 éves a XX. évfolyam 15-16. szám 2012. augusztus 1-15. Lövészek a polgárőrnapon A rendezvényről szóló írásunk a 232. oldalon kezdődik! (fotó: Molnár Mihály) - 226 - NAPTÁR Augusztus 1. 2. 3. 5. 6. 1885-ben
XV. évfolyam 23. szám 2007. december 1. Polgárőrök éjszakai akcióban
XV. évfolyam 23. szám 2007. december 1. Polgárőrök éjszakai akcióban Írásunk a 366. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) - 358 - Nyilatkozat Alulírott képviselők, mint Csengele Község Önkormányzatának
20. évfolyam 4. szám február 15. Belepte a hó Csengelét
20. évfolyam 4. szám 2012. február 15. Belepte a hó Csengelét Cikkünk az 57. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) - 54 - NAPTÁR Február 16. 17. 19. 20. 21. 1895-ben ezen a napon született Balog Imre
19. évfolyam 17. szám 2011. szeptember 1. Leánybúcsú csengelei módra
19. évfolyam 17. szám 2011. szeptember 1. Leánybúcsú csengelei módra Írásunk a 249. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) - 246 - NAPTÁR Szeptember 1. 2. 4. 5. 6. 1929-ben ezen a napon született Csókási
Polgárőrök az iskola előtt
20 éves a XX. évfolyam 19. szám 2012. október 1. Polgárőrök az iskola előtt Írásunk a 284. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) - 282 - NAPTÁR Október 1. 2. 3. 6. 7. 1890-ben ezen a napon kezdődött
18. évfolyam 6. szám 2010. március 15. A Nemere házaspár
18. évfolyam 6. szám 2010. március 15. A Nemere házaspár A házaspárral készült interjúnk a 83. oldalon kezdődik! (fotó: Molnár Mihály) - 76 - NAPTÁR Március 16. 18. 19. 1947-ben ezen a napon született
XV. évfolyam 3. szám 2007. február 1. Darts-bajnokok a szervezővel
XV. évfolyam 3. szám 2007. február 1. Darts-bajnokok a szervezővel A versenyről szóló beszámolónk a 40. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) - 38-1 %-ot a civil szervezeteknek! Csengelén az alábbiaknak
XV. évfolyam 19. szám 2007. október 1. Polgárőrök esküvője. Az eseményről szóló írásunk a 290. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály)
XV. évfolyam 19. szám 2007. október 1. Polgárőrök esküvője Az eseményről szóló írásunk a 290. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) - 290 - Polgárőrök esküvője 2007. szeptember 22-e jeles nap volt a
Telefonkönyv Csengele
Ábel Vincéné Egyetértés utca 7. 30-4876946 Agárdi Ferenc Tanya 257. 30-3114280 30-3114267 Agárdi János Május 1. utca 39. 62-286060 Állatorvosi rendelő Deák Ferenc utca 40. 30-5191829 Almási Attila Tanya
XXII. évfolyam 22. szám 2014. november 15. Átadták a felújított focipályát
XXII. évfolyam 22. szám 2014. november 15. Átadták a felújított focipályát Az ünnepségről szóló írásunk a 353. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) - 346 - NAPTÁR November 16. 18. 20. 21. 23. 24. 25.
XXI. évfolyam 8. szám 2013. április 15. A gólyát nem zavarja a belvíz
XXI. évfolyam 8. szám 2013. április 15. A gólyát nem zavarja a belvíz A belvízhelyzetről szóló tudósításunk a 137. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) - 134 - NAPTÁR Április 16. 17. 18. 19. 1881-ben
19. évfolyam 11. szám 2011. június 1. Virágszentelés
19. évfolyam 11. szám 2011. június 1. Virágszentelés Az elsőáldozásról szóló írásunk a 178. oldalon olvasható! (fotó: Nacsa Jánosné) - 170 - NAPTÁR Június 2. 3. 4. 5. 6. 7. 1988-ban ezen a napon hunyt
XXI. évfolyam 9. szám 2013. május 1. Üllési néptáncosok
XXI. évfolyam 9. szám 2013. május 1. Üllési néptáncosok A Szomszédolóról szóló írásunk a 154. oldalon kezdődik! (fotó: Molnár Mihály) - 150 - NAPTÁR Május 1. 2. 3. 4. 1925-ben ezen a napon született Putnoki
18. évfolyam 7. szám április 1. Megbeszélés az akció előtt
18. évfolyam 7. szám 2010. április 1. Megbeszélés az akció előtt A polgárőr akcióról szóló írásunk a 82. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) - 92 - NAPTÁR Április 1. 2. 3. 4. 1921-ben ezen a napon
XVII. évfolyam 14. szám július 15. Hegedűs Csaba a négyszer díjazott postagalambjával
XVII. évfolyam 14. szám 2009. július 15. Hegedűs Csaba a négyszer díjazott postagalambjával A galambásszal készült interjúnk a 222. oldalon kezdődik! (fotó: Molnár Mihály) - 218 - NAPTÁR Július 17. 18.
Tisóczki Ferenc bronzérmes lett
19. évfolyam 5. szám 2011. március 1. Tisóczki Ferenc bronzérmes lett A pingpong bajnokságról szóló írásunk a 80. oldalon kezdődik! (fotó: Kálovics Béla) - 70 - NAPTÁR Március 1. 2. 3. 4. 6. 1552-ben ezen
Medgyesbodzás, Gábortelep telefonkönyv
, Gábortelep telefonkönyv ÁFÉSZ, Medgyesegyháza és Bánkút Mini ABC 5663 Széchenyi utca 39-68 425480 ÁFÉSZ, Medgyesegyháza és Bánkút Vegyesbolt 5664 Gábortelep, Vasút utca 44-68 425482 Annus Imréné 5664
XVI. évfolyam 21. szám november 1. Utolsó simítások a játszótéren
XVI. évfolyam 21. szám 2008. november 1. Utolsó simítások a játszótéren A felújításról szóló írásunk a 312. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) - 310 - NAPTÁR November 1. 1957-ben erre a napra készült
Virágos Dunaújvárosért eredmények
A Gazdasági és Területfejlesztési Bizottság és a Városüzemeltetési, Környezetvédelmi és Turisztikai Bizottság egyetértésével Városunk Települési Környezetvédelmi Programja feladatainak és célkit?zéseinek
A Földmunkás Szövetség Csengelei Csoportja 1919-ben
A Földmunkás Szövetség Csengelei Csoportja 1919-ben Molnár Mihály A 20. század elején indult meg Magyarországon a paraszti szakszervezeti mozgalmak szervezése. Ennek keretében 1905. április 22-én országos
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK X. 218. Zala vármegyei Közjóléti Szövetkezet iratai 1940-1949
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK X. 218. Zala vármegyei Közjóléti Szövetkezet iratai 1940-1949 Terjedelme: 3 doboz +1 kötet = 0,36 ifm Helyrajzi jelzete: Elhelyezés:
XVII. évfolyam 2. szám január 15. Tűzoltók a kiégett ablaknál
XVII. évfolyam 2. szám 2009. január 15. Tűzoltók a kiégett ablaknál A szilveszteri tűzről szóló írásunk a 25. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) - 18 - NAPTÁR Január 16. 18. 19. 20. 1723-ban ezen
Virágos Dunaújvárosért 2013
Virágos Dunaújvárosért 2013 Virágos Dunaújvárosért 2013 A Gazdasági és Területfejlesztési Bizottság egyetértésével Városunk Települési Környezetvédelmi Programja feladatainak és célkit?zéseinek megvalósítása
Avar kori korsó. 20 éves a. XX. évfolyam 23. szám 2012. december 1.
20 éves a XX. évfolyam 23. szám 2012. december 1. Avar kori korsó Az új csengelei leletről szóló írásunk a 358. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) - 354 - NAPTÁR December 1. 2. 3. 4. 5. 1888-ban
Temetõi melléklet 2010
A RÖSZKEI SZENT ANTAL PLÉBÁNIA HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA Temetõi melléklet 2010 Tisztelt Hozzátartozók! A temetői nyilvántartás szerint az alábbi sírhelyek feletti rendelkezési jog lejárt! Mivel a sírhely
Két ifjú zenész az idősek napján
XV. évfolyam 1. szám 2007. január 1. Két ifjú zenész az idősek napján Az idősek napjáról szóló írásunk a 9. oldalon olvasható! (fotó: Törköly Ágnes) hogy ekkor mi történik - 2 - Halász Zsolt az új falugazdász
A választók névjegyzéke
A választók névjegyzéke 1. Czikhardt Gyula 41. Fekete Lídia 81. Tarcsi Béla 2. Egyházy Béla 42. Csizmadia Zoltán 82. Tarcsi Béláné 3. Egyházy Sarolta 43. Ifj. Csizmadia Zoltán 83. Kovács Gáspárné 4. Ifj.
Csengelei. hírek. Önkormányzati hírek. "Kompetencia alapú oktatás bevezetése és fejlesztése Csengelén" címû pályázat záró rendezvénye
2013. július 8. Csengelei KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS OBJEKTÍV, KÖZÉLETI HAVILAP Ingyenes Önkormányzati "Kompetencia alapú oktatás bevezetése és fejlesztése Csengelén" címû pályázat záró rendezvénye
1. TEVK 1. számú szavazókör (Művelődési és Ifjúsági Központ, Deák F. u. 6.)
A 2010. október 3. napjára kitűzött helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választásán Kisújszállás városban működő szavazatszámláló bizottságok választott tagjai, póttagjai 1. TEVK
Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése
dátuma: 2015.03.31. 1 NYZCS/14/12289497 SIMON GYULA 4 357,00 520 000 520 000 2 NYZCS/14/12290655 CZUBOR SÁNDORNÉ 3 101,00 450 000 450 000 3 NYZCS/14/12289468 KINCSES GÁBOR FERENC 2 520,00 520 000 520 000
2011-ben a park területén végzett munka (bozótírtás, kapálás, gyomlálás, levélszüret, tüzelés, kerítésjavítás stb.) ledolgozott.
kerítésjavítás 1 Bába János 8.50 Bába János 0.00 8.50 2 Bába Jánosné 6.50 Bába Jánosné 0.00 6.50 Bagladi Sándor 0.00 1 Bagladi Sándor 10.00 10.00 3 Bajusz Balázs 4.50 Bajusz Balázs 0.00 4.50 4 Bajusz Bence
Orvosné Dr. Kósa Ildikó
Á LMOSD Farkas Pál (független) Demeter Csaba Kozma Barnáné Adorján Csaba Ármós Zoltán Asztalos Sándor Fórián József Markocsány Tamásné Wrábel Gyula Sándor Toplak Jenő B AGAMÉR Orvos Mihály (MSZP) Erdősné
az Önkormányzat közművelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról szóló 22/2009. (X.30.) számú rendelet függeléke
1 az Önkormányzat közművelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról szóló 22/2009. (X.30.) ú rendelet függeléke K I M U T A T Á S FÖLDESEN MŰKÖDŐ TÁRSADALMI SZERVEZETEKRŐL, EGYESÜLETEKRŐL,
hrsz a terven NAGY LÁSZLÓ MESTER U /1 SZILÁGYI JÓZSEF MESTER U /2 DANKÓ LÁSZLÓ MESTER U MÁTÉ ISTVÁNNÉ MESTER U /1
név cím hrsz a terven NAGY LÁSZLÓ MESTER U 35 17015/1 SZILÁGYI JÓZSEF MESTER U 33 17015/2 DANKÓ LÁSZLÓ MESTER U 27 17018 MÁTÉ ISTVÁNNÉ MESTER U 9 17019/1 GEDEI GYULA GYÖRGY MESTER U 11 17019/2 GEDEI ANIKÓ
Virágos Dunaújvárosért eredmények
Virágos Dunaújvárosért 2015 - eredmények A Városüzemeltetési, Környezetvédelmi és Turisztikai Bizottság egyetértésével Városunk Települési Környezetvédelmi Programja feladatainak és célkit?zéseinek megvalósítása
HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008.
2.Ternai 2.Zelei 3.Katona 1.Sebesi 1.Makai Melitta Anikó Marianna 6Dr.Pálfi 6Lőrincz Edit Tiborné Városi Kiss Bálint Általános Református Iskola Kunszentmárton 2.Füzi Balázs Viktória Hajnalka 6Szemerédi
XV. évfolyam 15-16. szám 2007. augusztus 1-15. Rolls-Royce a presszó előtt
XV. évfolyam 15-16. szám 2007. augusztus 1-15. Rolls-Royce a presszó előtt A veterán járművekről szóló írásunk a 245. oldalon kezdődik! (fotó: Molnár Mihály) - 242 - Talján-e kend? Augusztus végén Csengele
K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete március 13-i soron kívüli ülésének jegyzőkönyvéből
19/2014. (III. 13.) önkormányzati testületi határozat a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény 22. (5) bekezdése alapján ezúton kihirdeti, hogy a Püspökladány Város Önkormányzatának szervezetfejlesztése
KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS. Jegyek elõvételben 2016. március 7-ig Nagy Mihálynál, és a Faluházban 4800 Ft/fõ áron kaphatók.
2016. február Csengelei KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS KÖZÉLETI HAVILAP Ingyenes Lakodalmas Zenekarok és Vofélyek IX. Találkozója 2016. március 19-én 18 órai kezdettel a csengelei Faluházban.
ELHUNYT NEVE LEÁNYKORI NEVESZÜLETÉSHALÁL SÍR MÉRETE SÍR TIPUSA. Ábrahám Ferenc. 1 üres sírhely. Alexa János Almási Ferenc.
ELHUNYT NEVE LEÁNYKORI NEVESZÜLETÉSHALÁL SÍR MÉRETE SÍR TIPUSA KIV Ábrahám Ferenc. 1 üres sírhely Alexa János. 1867 1905 Almási Ferenc. 1928 1994 Almási Ferencné Kovalik Anna 1923 2003 Aplaki Bertalan.
SZAVAZATSZÁMLÁLÓ BIZOTTSÁGOK NYILVÁNTARTÁSA. Országos népszavazás október 02.
1 SZAVAZATSZÁMLÁLÓ BIZOTTSÁGOK NYILVÁNTARTÁSA Országos népszavazás 2016. október 02. 2 1. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖR (ISKOLA, BICSKEI U. 2.) Jegyzőkönyvvezető: Varga - Sulyok Erika Markó-Markech Bernadet elnök Jáger
A XVI. kerületi Helyi Választási Bizottság közleménye
A XVI. kerületi Helyi Választási Bizottság közleménye a polgármesterek, és helyi képviselők 2010. október 3-án megtartott választásának Budapest főváros XVI. kerületének végleges eredményeiről A POLGÁRMESTER-VÁLASZTÁS
KŐRÖSHEGY KÖZSÉG Ö N K O R M Á N Y Z AT HUMÁN BIZOTTSÁGA 8617 Kőröshegy, Petőfi S. u. 71. Tel.: , fax: ,
KŐRÖSHEGY KÖZSÉG Ö N K O R M Á N Y Z AT HUMÁN BIZOTTSÁGA 8617 Kőröshegy, Petőfi S. u. 71. Tel.: 340-011, fax: 540-044, E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2016. október 24-i ülésére Tárgy: JELENTÉS
Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -
1. 5-2/2013 Terdik Ferenc Kossuth 2. 1 m3 2. 5-4/2013 Nagy Ferencné Kossuth 17. 1 m3 3. 5-5/2013 Cseh Gyula Kossuth 20. 1 m3 4. 5-6/2013 Lukács György Kossuth 38. 1 m3 5. 5-7/2013 Deák László Kossuth 49/b.
Az EOQ MNB kitüntetettjei
Az EOQ MNB Külföldi Tiszteletbeli Tagjai: Gabriel A. Pall, USA (2006) Greg H. Watson (2015) Hans Dieter Seghezzi, Svájc (2003) Shoji Shiba, Japán (2007) EOQ MNB Életmű Díj : Mikó György (2018) Sütő Kálmán
N y i l v á n t a r t á s az önkormányzat kitüntetettjeiről évtől
N y i l v á n t a r t á s az önkormányzat kitüntetettjeiről 1994. évtől N é v Időpont Jellege Hargitai Mihály 1994. április 6. posztumusz Proksza Pálné 1994. április 6. ért Lázár András 1994. április 6.
Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet. magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. Alsós tantestület
Intézményvezető Dessewffyné Szabó Erzsébet magyar, orosz szakos tanár Intézményvezető-helyettesek Fodorné Balla Mária alsós tanító Horváthné Farkas Ildikó matematika, kémia, informatika szakos tanár Alsós
Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselı Testületének Településüzemeltetési és Összeférhetetlenséget Vizsgáló Bizottsági ülésének
Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselı Testületének Településüzemeltetési és Összeférhetetlenséget Vizsgáló Bizottsági ülésének a) jegyzıkönyve b) határozata : 2/2015 Napirendi pontok: 1. A 2015.
XX. évfolyam 6. szám március 15. Avartűz a tanyavilágban
XX. évfolyam 6. szám 2012. március 15. Avartűz a tanyavilágban A tűzesetekről szóló írásunk a 85. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) - 82 - NAPTÁR Március 16. 18. 19. 1947-ben ezen a napon született
343/2018.(VIII.28.) számú Ügyrendi-Jogi-Szociális Bizottsági határozat Jegyzőkönyv hitelesítő személyének megállapításáról
343/2018.(VIII.28.) számú Ügyrendi-Jogi- Jegyzőkönyv hitelesítő személyének megállapításáról Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete Ügyrendi-Jogi-Szociális Bizottság a 2018. augusztus
Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet. magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. matematika, kémia, informatika szakos tanár
Intézményvezető Dessewffyné Szabó Erzsébet magyar, orosz szakos tanár Intézményvezető-helyettesek Fodorné Balla Mária alsós tanító Horváthné Farkas Ildikó matematika, kémia, informatika szakos tanár Alsós
NAPTÁR Október
- 270 - NAPTÁR Október 1. 2. 3. 4. 6. 7. 8. 1890-ben ezen a napon kezdődött meg a csengelei közoktatás a csengelei (későbbi nevén: Belsőcsengelei) iskolában. 1974-ben ezen a napon született Sántáné Czombos
ELHUNYT NEVE LEÁNYKORI NEVESZÜLETÉSHALÁL SÍR MÉRETE SÍR TIPUSA. Antal Mihály Antal Mihályné Palásti Etelka
ELHUNYT NEVE LEÁNYKORI NEVESZÜLETÉSHALÁL SÍR MÉRETE SÍR TIPUSA KIV Antal Mihály. 1931 1983 Antal Mihályné Palásti Etelka 1933 1989 Babenyecz István. 1934 2004 Bajkán Béla. 1948 1989 Bálint Andrásné Palatinusz
Az EOQ MNB kitüntetettjei
Az EOQ MNB Külföldi Tiszteletbeli Tagjai: Hans Dieter Seghezzi, Svájc (2003) Gabriel A. Pall, USA (2006) Shoji Shiba, Japán (2007) Greg H. Watson (2015) EOQ MNB Életmű Díj : Sütő Kálmán Dr. (2007) Az EOQ
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE
XX. évfolyam külön szám 2010. április 7. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA TARTALOM K Ö Z L E M É N Y A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI
E-hiteles tulajdoni lap - Teljes másolat Megrendelés szám:30005/88066/2015 2015.11.20 Szektor : 53
Veszprém 8201, Vörösmarty tér 9. Pf.121. Oldal: 1 / 11 I. R É S Z 1. Az ingatlan adatai: alrészlet adatok terület kat.t.jöv. alosztály adatok mûvelési ág/kivett megnevezés/ min.o ha m2 k.fill. ter. kat.jöv
LİRINTE A HOFFMANN CSALÁD
A HOFFMANN CSALÁD HÁTSÓ SORBAN ÁLLNAK: JÁNOS (szül: 1935), ROZÁLIA (1931), MÁRIA (1926), ILONA (1923), LAJOS (1929) KÖZÉPEN: HOFFMANN LAJOSNÉ- MÁRTON MÁRIA (1898), ELİTTE A GYEREKEK: IRÉN (1938), ERZSÉBET
Pedagógusok képesítése
Pedagógusok képesítése Az intézmény neve: Benedek Elek Általános Iskola S.sz. Név Munkakör 1. Antal Istvánné 2. Balázsiné Jaczkó Márta Alkalmazási jogviszony (közalkalmazott idejű jogviszonyban, határozott
Otthon Melege Program ZFR-KAZ/14 "Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése
dátuma: 2015.05.21. adatai 1 KZCS/14/12193369 PAIS-HORVÁTH SZILVIA 631 380 17 210,00 631 380 2 KZCS/14/12193377 ÁBRAHÁM LÁSZLÓ 422 420 14 500,00 422 420 3 KZCS/14/12193299 KEMÉNYNÉ NAGY ERIKA 493 326 9
TANTÁRGYFELOSZTÁS A 2016/2017. tanév A Fehérgyarmati Deák Ferenc Gimnázium és Kollégium pedagógusainak heti munkaidőbeosztása 5.K - 12.
sorszám TANTÁRGYFELOSZTÁS A 6/7. tanév A Fehérgyarmati Deák Ferenc Gimnázium és Kollégium pedagógusainak heti munkaidőbeosztása 5.K -.A osztály A pedagógus neve megjelölése 5.K 6.K 7.K 8.K 9.NY 9.A 9.B
Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. Alsós tantestület
Intézményvezető Dessewffyné Szabó Erzsébet magyar, orosz szakos tanár Intézményvezető-helyettesek Fodorné Balla Mária alsós tanító Horváthné Farkas Ildikó matematika, kémia, informatika szakos tanár Alsós
Budapesti Erımő Rt. és Sportegyesület
Rendezı: Budapesti Erımő Rt. és Sportegyesület Nıi egyéni Hely. Név Csapat Teli/1. Tar./1. Teli/2. Tar./2. Teli Tarolás Összesen 1 Balogh Mária TITÁSZ I. 179 48 151 44 330 92 422 2 Kelemen Gáborné BERT
K I V O N A T. Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlés 2014. június 13-i, rendes, nyílt ülésének jegyzőkönyvéből H A T Á R O Z A T
K I V O N A T Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlés 2014. június 13-i, rendes, nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 176/2014. (06. 13.) Kgy.h. Tárgy: Döntés energetikai célú felújításokhoz, magánszemélyeknek
Kalmár László Mat.verseny2014. Végleges lista Helyezés Név Oszt. Felkészítő tanár Márki-Zay Zsuzsanna Harcsás Jánosné Rumpler Bianka
Kalmár László Mat.versen 2014. Végleges lista Helyezés Név Oszt. Felkészítő tanár 1. Márki-Zay Zsuzsanna 3 Harcsás Jánosné 1. Rumpler Bianka 3 Konkolyné Szilágyi Beáta 1. Szalaji Gábor 3 Vidovicsné Szamosi
TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2015/2016 tanév Budapest II. korcsoport "A" kategória leány csapatbajnokság
Hely. Cím Csapatnév 1 Dunaújváros Vasvári Pál Ált. Isk. 38,000 37,500 38,500 114,000 2 Nagykanizsa Zrínyi Miklós-Bólyai János Ált. Isk. 37,900 37,800 37,800 113,500 3 Szombathely Zrínyi Ilona Ált. Isk.
Fiatalok a tollasbajnokságon
20 éves a XX. évfolyam 20. szám 2012. október 15. Fiatalok a tollasbajnokságon A versenyről szóló beszámolónk a 305. oldalon kezdődik! (fotó: Molnár Mihály) - 298 - NAPTÁR Október 16. 17. 18. 19. 20. 1913-ban
TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2011/2012 tanév Budapest, Kőrösi Cs. S. Ált. Isk. és Gimn. I-II. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság
Hely. Cím Csapatnév 1 Velence Zöldligeti Magyar-Angol Két Tan. Nyelvű Ált. Isk. 44,400 3 45,550 1 45,750 2 135,700 2 Budapest XVII. Kossuth Lajos Ált. Isk. 44,650 1 44,300 3 45,900 1 134,850 3 Budapest
Benevezett: 68 fő Részt vett: 60fő
Kalmá László Mat. verseny 2014. Végleges lista Helyezés Név Évfolyam Felkészítő tanár 1. Takács Balázs 5 Szalainé Szunyi Klára 2. Hámori Janka 5 Tánczosné Fullér Ildikó, Hoffer G 3. Jászapáti Péter 5 Tánczosné
Általános Iskola Körzeti Általános iskola Körmendi Péter Gencsapáti Vas Dózsa u. 2/a. 9721
OM azon. név vezeto helység megye utca hsz irsz 036628 Községi Általános Iskola Némethné Auer Valéria Alsóújlak Vas Petofi u. 13/a. 9842 036710 Általános Iskola Bérbaltavár Kóbor Erzsébet Bérbaltavár Vas
főiskola média szakv.
pedagógus neve iskolai végzettsége szakképzettsége mely tárgyakat tanít Varga Ildikó igazgató Szabóné Valkony Mária igazgatóhelyettes Szivós Istvánné igazgatóhelyettes Algayerné Vadász Gabriella média
XXI. évfolyam 17. szám szeptember 1. A 11-es rúgó verseny dobogósai
XXI. évfolyam 17. szám 2013. szeptember 1. A 11-es rúgó verseny dobogósai További sportnapi fotók a 275. oldalon láthatók! (fotó: Molnár Mihály) - 266 - NAPTÁR Szeptember 1. 2. 4. 5. 6. 1929-ben ezen a
XVII. évfolyam 12. szám 2009. június 15. Óriás szalmabábuk a falu szélén
XVII. évfolyam 12. szám 2009. június 15. Óriás szalmabábuk a falu szélén A falunapokról szóló írásunk a 184. oldalon kezdődik! (fotó: Molnár Mihály) - 182 - NAPTÁR Június 16. 17. 19. 20. 21. 22. 1899-ben
XV. ORSZÁGOS SZENIOR ÚSZÓBAJNOKSÁG Gyula, augusztus 31. szombaton 10 óra
XV. ORSZÁGOS SZENIOR ÚSZÓBAJNOKSÁG Gyula, 1985. augusztus 31. szombaton 10 óra Pontverseny eredménye: 1. megye 2. megye 3. megye 4. Baranya megye 5. Borsod megye 6. Csongrád megye Legeredményesebb: férfi
18. évfolyam 17. szám szeptember 1. Zenésztalálkozó
18. évfolyam 17. szám 2010. szeptember 1. Zenésztalálkozó Cikkünk a 239. oldalon olvasható! - 232 - NAPTÁR Szeptember 1. 2. 4. 5. 6. 1929-ben ezen a napon született Csókási István, aki 1957-1964 között
Biharkeresztes választási eredményei október 13.
Biharkeresztes választási eredményei DANI BÉLA PÉTER Független jelölt 998 57,22% SEMLYÉNYINÉ MIZÁK ÁGOTA NÉPPÁRT 499 28,61% HARSÁNYI CSABA Független jelölt 223 12,79% MAGYARI CSABA Független jelölt 24
2892/2015. (XII.15.) számú Ügyrendi-Jogi-Szociális Bizottsági határozat Jegyzőkönyv hitelesítő személyének megállapításáról
2892/2015. (XII.15.) számú Ügyrendi-Jogi-Szociális Bizottsági határozat Jegyzőkönyv hitelesítő személyének megállapításáról Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete Ügyrendi-Jogi-Szociális
Etyeki Református Egyházközség
Etyeki Református Egyházközség 2014. Évi Választói Névjegyzéke 1 Adolf Ferencné Ötház 17 Torbágy 1950 2014 2 Andrásy István id. Kender 35 Tiszadob 1923 2014 3 Andrásy István ifj. Öreghegy Etyek 1950 2014
ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE
XI. évfolyam 12. szám ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE HIVATALOS LAP 2010. OKTÓBER 22. TARTALOM SZEMÉLYI RÉSZ ZMJVK 213/2010. sz. hat. ZMJVK 214/2010. sz. hat. ZMJVK 215/2010. sz. hat. ZMJVK 217/2010.
H I R D E T M É N Y. Árváné Körmendi Judit Hartmann Attila Gönczy Mihály Czérna Gábor Balogh István Lázár Sándor
H I R D E T M É N Y Tata város szavazatszámláló bizottságainak tagjairól a 2019. május 26-i Európai Parlament tagjainak választására 001. számú szavazókör Havasi Árpádné Juhász Istvánné Kalász Csilla Árváné
19. évfolyam 14. szám július 15. Ökrös szekér Csengelén
19. évfolyam 14. szám 2011. július 15. Ökrös szekér Csengelén Írásunk a 224. oldalon olvasható! (fotó: Tóth Anita) - 222 - NAPTÁR Július 17. 18. 19. 20. 21. 1922-ben ezen a napon született Kun Szabó Jenő
Nemzeti Ünnepünk október 23-a alkalmából. a SZOLGÁLATI ÉRDEMJEL arany fokozatát adományozza. rendőr ezredesnek
Magyarország honvédelmi minisztere a társadalmi szervezetek és a nyugállományú klubok kezdeményezésére, a honvédelem, illetve a nyugállományú katonák érdekében végzett tevékenysége elismeréséül Nemzeti
SORSZÁM (NYILV.SZÁM) Esztergomi Járásbíróság. Bíróság Székesfehérvári Járásbíróság. Kerületi Bíróság. dr. Gremspergerné Drippey Mária Anna (alapító)
SORSZÁM (NYILV.SZÁM) 1. (115) 2. (119) 3. (114) 4. (074) 5. (075) 6. (008) 7. (087) 8. (016) 9. (109) 10. (052) 11. (051) 12. (03) 13. (026) 14. (122) 15. (009) 16. (021) 17. (130) 18. (042) 19. (079)
Budapesti Erımő Rt. és Sportegyesület
Rendezı: Budapesti Erımő Rt. és Sportegyesület Nıi egyéni Helyezés Név Csapat Teli/1. Tar./1. Teli/2. Tar./2. Teli Tarol. Összesen 1 Balogh Mária TITÁSZ Rt. 165 59 164 63 329 122 451 2 Hirt Szilvia Bakonyi
TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2012/2013 tanév Kecskemét, Lánchíd Utcai Sportcsarnok I-II. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság
Hely. Cím Csapatnév 1 Kecskemét Széchenyivárosi Óvoda és Ált. Isk. 45,650 1 46,150 1 46,750 1 138,550 2 Szeged Arany János Ált. Isk. 45,550 2 45,650 2 45,800 2 137,000 3 Nagykőrös Kossuth Lajos Ált. Isk.
Lap1 LEJÁRT SÍRHELYEK -ABC NÉV LEÁNYKORI NÉV SZÜL. ELHUNYT SÍRHELY
LEJÁRT SÍRHELYEK -ABC 2015. 10. 09. NÉV LEÁNYKORI NÉV SZÜL. ELHUNYT SÍRHELY Abonyi József 1914 1984 0005-0033 Ádám Gáborné Gőz Eszter 0035-0054 Agócs Pál 1937 1990 0045-0018 Alföldi Zsigmondné Bodnár Róza
120010080019012700100005026751615065232004 ABAKUSZ GRÁNIT KFT. 120010080019012700100005026751745065232004 ABAKUSZ GRÁNIT KFT.
Bizonylat vonalkódja Értékesítő partner neve 120010080019012700100005026751615065232004 ABAKUSZ GRÁNIT KFT. 120010080019012700100005026751745065232004 ABAKUSZ GRÁNIT KFT. 120010080019012700100005026752885065232004
Ujsághy Géza XI. 16. Klafszky Valéria XI 17. Mizsér Jenőné XI 18. Répási Ildikó XI. 19. Halász Miklósné XI 20.
Sudoku1 Név lakhely összesített XI.kerület nem XI. Merényiné Szászhalmi Kamilla XI 1. Merényiné Szászhalmi Kamilla 1. Horváth Ferencné 1. Bakó Dezső Sándorné XI 2. Bakó Dezső Sándorné 2. Michnay Lászlóné
Otthon Melege Program ZFR-KAZ/14 "Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése
dátuma: 2015.04.28. 1 KZCS/14/12193524 MAKAI RÓBERT 649 986 8530 649 986 2 KZCS/14/12193363 PAUSITS ERIKA 643 204 7480 643 204 3 KZCS/14/12193462 VIDA JÁNOS 650 000 7280,4 650 000 4 KZCS/14/12193486 MILÁVECZ
Adószám, adóazonosító. Név
AGATITY ISTVÁN 8331274520 BAJA SZENT-GYÖRGYI A. U. 7. 78 750 AMBROZI ATTILA 8355992407 FADD RÓZSA UTCA 8. 78 030 ANDREAS LEIBERSBERGER 98920413210 EISINGEN GOETHE STR. 3/2. 211 612 ANTAL ISTVÁN 8307913853
TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ BUDAPEST BAJNOKSÁG 2007/2008 tanév. Budapest, február 23. I-II. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság
Helyezés Cím Csapatnév 1 Budapest XVI. Kölcsey Ferenc Ált. Isk. "A" 46,000 44,800 46,250 137,050 2 Budapest XVII. Kossuth Lajos Ált. Isk. "A" 45,900 43,900 46,100 135,900 3 Budapest XIII. Ének-Zenei és
XI. Ketskés K. Endre nemzetközi úszóverseny. 100ffivegyes
100ffivegyes 20104.10 100 m ffi.vegyes kcs. egyesület idő helyezés Kasza József V 02:14,1 3 2. Csikány József IX Újbuda 01:20,1 1 3. Zajzon András IX Újbuda 01:42,2 2 4. Deák Gyula XI Sprint Fortuna 02:15,7
NEM NYERTES PÁLYÁZÓK febrár 8. és február 22. között kiírt KÖLTSÉGELVŰ LAKÁSPÁLYÁZAT
NEM NYERTES PÁLYÁZÓK 2016. febrár 8. és február 22. között kiírt KÖLTSÉGELVŰ LAKÁSPÁLYÁZAT Ssz. Név 1. Bakos Zoltán 2. Bakos Zoltán 3. Bakos Zoltán 4. Bakos Zoltán 5. Balog Csaba 6. Balog Csaba 7. Balog
Név Telefon Mellék Ajtó E-mail Keller Anikó. 74/505-672 224 kellera@lab.hu igazgató
TOLNA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA 7100, Szekszárd, Szent István tér 11-13. Honlapcím: http://kozig.tolnamegye.hu Központi tel.szám:74/505-600 Fax:74/415-686 e-mail: tolnakh-mk@lab.hu Név
76. Horváth József 4484. Ibrány, Kossuth u. 102. 77. Horváth József 4484. Ibrány, Rózsa u. 21. 78. Horváth József (ifj.) 4484. Ibrány, Kossuth u.
Településünkön adóhátralékosok listája: Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. tv. 55/B. -ában biztosított jogkörömben eljárva ez úton közlöm az adóhatóságnál nyílván tartott 90- napon keresztül folyamatosan
20 éves a. XX. évfolyam 24. szám december 15. Mikulás Csengelén. Írásunk a 376. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály)
20 éves a XX. évfolyam 24. szám 2012. december 15. Mikulás Csengelén Írásunk a 376. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) - 374 - NAPTÁR December 17. 19. 20. 21. 1979-ben ezen a napon született Sisák
Debreceni Református Koll. Ált. Isk.
TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2016/2017 tanév 1 12 Debrecen Vezető: Bándiné Gacsó Judit, Antal Mária Debreceni Református Koll. Ált. Isk. Süle Luca 9,300 9,100 9,400 27,800 Dandé Csenge 9,300 9,200