K I V O N A T. Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlés június 13-i, rendes, nyílt ülésének jegyzőkönyvéből H A T Á R O Z A T

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "K I V O N A T. Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlés 2014. június 13-i, rendes, nyílt ülésének jegyzőkönyvéből H A T Á R O Z A T"

Átírás

1 K I V O N A T Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlés június 13-i, rendes, nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 176/2014. ( ) Kgy.h. Tárgy: Döntés energetikai célú felújításokhoz, magánszemélyeknek nyújtandó támogatásokról H A T Á R O Z A T 1./ Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése támogatja a melléklet szerinti személyek lakáscélú helyi támogatási kérelmét a Pénzügyi, Gazdasági Bizottság javaslata alapján. 2./ A Közgyűlés felkéri a Polgármestert, hogy a szerződések megkötése, valamint a rendeletben foglaltak szerinti kifizetés érdekében a szükséges intézkedést tegye meg. Felelős: polgármester Határidő: azonnali Határozatot kapja: 1./ Tisztségviselők- Helyben 2./ PH Lakosságszolgálati Iroda Lakás-és Helyiséggazdálkodási Csoport 3./ PH Közgazdasági Iroda 4./ Irattár K. m. f. Almási István sk. polgármester Dr. Korsós Ágnes sk. címzetes főjegyző Kivonat hiteléül:

2 1. számú Melléklet 176/2014. ( ) Kgy.h. számú határozathoz Angyal Frigyes és ht. Ibolya u Ft Antalóczy Tibor és Horváth Erzsébet Vas u. 5. Ardai Tamás és ht. Zrínyi u. 72. Balázs István és ht. Garay u Ft Balázs István és ht. Klauzál u Ft Bánfi Marianna Dáni u Ft Csala Attila és Jójárt Tünde Kaptár u Ft Csík Bertalan és ht. Vörösmarty u Ft Csikos Erzsébet és Takács Szabolcs-Somogyi u. 32. Csóvics Piroska és Bencze Tamás Vadász u Ft Dávidházi Sándor és ht. Szerencse u Ft Deák István és ht. Csillag u Ft Dienes Lászlóné Török Bálint u Ft Égető Mihály László és ht. Gregus Máté u. 29. Faragó Edit Juhász Gy. u. 6/B Ft Farkas László és ht. Gonda J. u. 4/A. Fazekas Sándorné Zrínyi u Ft Finta Gyula és ht. Gólyás u. 16. Földesi László és ht. Pál u Ft

3 Gilinger István és ht. Martinovics u Ft Gojdár László és ht. Almásy u. 27. Gombkötő Ferenc és Budai Erzsébet Völgy u Ft Hoffer Ferenc és ht. Ádám u. 46. Imre László és ht. Hajnal u Ft Járvásné Nagyiván Andrea Hóvirág u. 10. fsz Ft Kádár István és ht. Beretzk Pál u Ft Kállai Béla Honvéd u. 11/ Ft Kapus Pál és ht. Bajza u Ft Kincses Krisztián és Maszlag Klára Rárósi u Ft Király Gyuláné Felhő u Ft Kis Imre Andrásné Csomorkányi u. 40. Kocsis Károly és ht. Kutasi út Ft Kosahuba Erzsébet Gyulai u. 4. Körömi Albertné és ht. Királyszék u Ft Kristó Sándor és Kristó Margit Fáncsy u. 4. Martonosi Gábor és Bagi Ildikó Szent L. u Ft Martonosi Roland és ht. Dózsa Gy. útja 94., Ft Megyeri József és ht. Kazinczy u Ft Mohos Imre Bálint és ht Lázár u Ft

4 Molnár Ferenc és ht. Szikáncs, Hét vezér tér Ft Molnár Jánosné Észak u. 14. Molnár Katalin (Csikós Ernőné) Sarkaji u Ft Molnár László, özv. Molnár Jánosné Fáncsy u. 14/A. Molnár Mihály és ht. Püspök u. 8. Nagy Istvánné Szegfű u Ft Nagy Pál Károly és ht. Galamb u Ft Nagygyörgy Imre és ht. Mátyás u. 23/A Ft Németh Róbert és ht. János u Ft Oláh Ibolya Nyár u. 45., Ft Olasz László és ht. Kígyó u Ft Pap László és ht. Szent István u Ft Pap Sándor József és Klisics Olga Malom u. 31., Rácz István Tanya 3002., Ft Rácz László és ht. Görbe u Ft Rácz Zoltán Móricz Zs. u. 48. Rideg László és ht. Jókai u Ft Sándor Tamás és Vincze Éva Váci M. u. 18. Sárai Éva Balassa u. 34. Suba Jánosné és Szűcs Imre Hajnal u. 36.

5 Szél Erzsébet és Pásztor Zoltán Fűz u Ft Szilágyi Gábor és ht. Felhő u. 13. Szirovicza Béla és ht. Pál u Ft Szitás Csaba Bánffy u Ft Szűcs Katalin Kiskert u Ft Tejes Katalin Csillag u Ft Tóth Bálint és ht. Pál u Ft Tóth István Zsolt és ht. Vidám u Ft Török Imre Fáncsy u. 16/A Ft Török István és Pap Ildikó Temesvár u Ft Török Zoltán és ht. Fűz u Ft Váczi Mihály és ht. Martinovics u. 44. Vajda Józsefné és Orovecz György Klauzál u. 159/A Ft Varga Attila és ht. Klauzál u Verók Ágnes és Molnár Sándor Ábrai K. u Ft

Városi Beszerzési Szabályzat alapján. Közbeszerzési törvény alapján. 2 Xeless Kft. Megbízás 30 000 Ft 2014.06.03 2014.06.08

Városi Beszerzési Szabályzat alapján. Közbeszerzési törvény alapján. 2 Xeless Kft. Megbízás 30 000 Ft 2014.06.03 2014.06.08 Szerződés tárgya Szerződő fél Kiválasztás típusa Szerződéses érték (nettó Ft) Szerződés megkötésének napja Szerződés lejárta Hirdetési felület vásárlás 7oktáv Kft. Városi Beszerzési Szabályzat alapján

Részletesebben

Sorszám Név Születési idő Utolsó bejegyzés Megjegyzés 1. Ágoston Terézia Ajtai Mária

Sorszám Név Születési idő Utolsó bejegyzés Megjegyzés 1. Ágoston Terézia Ajtai Mária Sorszám Név Születési idő Utolsó bejegyzés Megjegyzés 1. Ágoston Terézia 1936.10.10 1949.01.31 2. Ajtai Mária 1970.07.01 1985.06.18 3. Antal József 1956.08.22 1971.06.12 4. Antal Mária 1940.02.19 1953.06.17

Részletesebben

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján - 1. 5-2/2013 Terdik Ferenc Kossuth 2. 1 m3 2. 5-4/2013 Nagy Ferencné Kossuth 17. 1 m3 3. 5-5/2013 Cseh Gyula Kossuth 20. 1 m3 4. 5-6/2013 Lukács György Kossuth 38. 1 m3 5. 5-7/2013 Deák László Kossuth 49/b.

Részletesebben

2. Képviselő-testület hatályon kívül helyezi a Z-31/2010. (II.15.) számú határozatát.

2. Képviselő-testület hatályon kívül helyezi a Z-31/2010. (II.15.) számú határozatát. Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 2-32/2010/JT. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. július 29-i rendkívüli zárt üléséről.

Részletesebben

Zárt ülés határozatai 114-189-ig

Zárt ülés határozatai 114-189-ig Zárt ülés határozatai 114-189-ig 114/2015.(III.24.) Ügyrendi-Jogi-Szociális Bizottsági határozat Jegyzőkönyv hitelesítő személyének megállapításáról 115/2015.(III.24.) Ügyrendi-Jogi-Szociális Bizottsági

Részletesebben

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése dátuma: 2015.03.31. 1 NYZCS/14/12289497 SIMON GYULA 4 357,00 520 000 520 000 2 NYZCS/14/12290655 CZUBOR SÁNDORNÉ 3 101,00 450 000 450 000 3 NYZCS/14/12289468 KINCSES GÁBOR FERENC 2 520,00 520 000 520 000

Részletesebben

Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar. Közgazdaság képzési ág Csoportbeosztás tanév

Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar. Közgazdaság képzési ág Csoportbeosztás tanév Közgazdaság képzési ág 1 Ambrus K. Norbert A A1 2 Antal V. Tamás A A1 3 Babota G. Zoltán A A1 4 Baczoni G. Gyopárka A A1 5 Baló Cs. Zsolt A A1 6 Baricz C. Anita A A1 7 Bartha L.-J. Boglarka A A1 8 Bartók

Részletesebben

Otthon Melege Program ZFR-KAZ/14 "Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Otthon Melege Program ZFR-KAZ/14 Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) alprogram Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése dátuma: 2015.05.21. adatai 1 KZCS/14/12193369 PAIS-HORVÁTH SZILVIA 631 380 17 210,00 631 380 2 KZCS/14/12193377 ÁBRAHÁM LÁSZLÓ 422 420 14 500,00 422 420 3 KZCS/14/12193299 KEMÉNYNÉ NAGY ERIKA 493 326 9

Részletesebben

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: HIRDETMÉNY év 12. hó 16. naptól év 12. hó 30.

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: HIRDETMÉNY év 12. hó 16. naptól év 12. hó 30. HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény (a továbbiakban: Nfatv.) 18. (1) bekezdés a) pontja, valamint a Nemzeti

Részletesebben

Feladta Horváth Attila. Feladta Beck László. Feladta Kádas Miklós 4 Abszolut hely.: 11 Start: 10:15:30 beérkez 14:44:37

Feladta Horváth Attila. Feladta Beck László. Feladta Kádas Miklós 4 Abszolut hely.: 11 Start: 10:15:30 beérkez 14:44:37 Férfi Kajak 1 1 Abszolut hely.: 4 Start: 10:00:30 beérkez 14:08:57 Rajtszám: 36 Futott idı: 4:08:27 Horváth Attila 2 Abszolut hely.: 5 Start: 10:04:55 beérkez 14:15:08 Rajtszám: 3 Futott idı: 4:10:13 Beck

Részletesebben

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés Élelmiszer- és vegyiáru eladó Tervezett létszám: 12 fő Süveges Attila 10. B 1 felvéve Földvári Beáta 10. B 2 felvéve Vadász Brigitta 10. B 3 felvéve Kun Ibolya 10. B 4 felvéve Baktai Vivien 10. B 5 felvéve

Részletesebben

NEM NYERTES PÁLYÁZÓK febrár 8. és február 22. között kiírt KÖLTSÉGELVŰ LAKÁSPÁLYÁZAT

NEM NYERTES PÁLYÁZÓK febrár 8. és február 22. között kiírt KÖLTSÉGELVŰ LAKÁSPÁLYÁZAT NEM NYERTES PÁLYÁZÓK 2016. febrár 8. és február 22. között kiírt KÖLTSÉGELVŰ LAKÁSPÁLYÁZAT Ssz. Név 1. Bakos Zoltán 2. Bakos Zoltán 3. Bakos Zoltán 4. Bakos Zoltán 5. Balog Csaba 6. Balog Csaba 7. Balog

Részletesebben

hrsz a terven NAGY LÁSZLÓ MESTER U /1 SZILÁGYI JÓZSEF MESTER U /2 DANKÓ LÁSZLÓ MESTER U MÁTÉ ISTVÁNNÉ MESTER U /1

hrsz a terven NAGY LÁSZLÓ MESTER U /1 SZILÁGYI JÓZSEF MESTER U /2 DANKÓ LÁSZLÓ MESTER U MÁTÉ ISTVÁNNÉ MESTER U /1 név cím hrsz a terven NAGY LÁSZLÓ MESTER U 35 17015/1 SZILÁGYI JÓZSEF MESTER U 33 17015/2 DANKÓ LÁSZLÓ MESTER U 27 17018 MÁTÉ ISTVÁNNÉ MESTER U 9 17019/1 GEDEI GYULA GYÖRGY MESTER U 11 17019/2 GEDEI ANIKÓ

Részletesebben

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának hivatali telefonkönyve.

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának hivatali telefonkönyve. Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának hivatali telefonkönyve. A Polgármesteri hivatal központi telefonszáma: +36 (62) 530-100 A központi telefonszámra érkező bejövő hívások a Polgármesteri

Részletesebben

2011-ben a park területén végzett munka (bozótírtás, kapálás, gyomlálás, levélszüret, tüzelés, kerítésjavítás stb.) ledolgozott.

2011-ben a park területén végzett munka (bozótírtás, kapálás, gyomlálás, levélszüret, tüzelés, kerítésjavítás stb.) ledolgozott. kerítésjavítás 1 Bába János 8.50 Bába János 0.00 8.50 2 Bába Jánosné 6.50 Bába Jánosné 0.00 6.50 Bagladi Sándor 0.00 1 Bagladi Sándor 10.00 10.00 3 Bajusz Balázs 4.50 Bajusz Balázs 0.00 4.50 4 Bajusz Bence

Részletesebben

Erről értesül: 1./ Ügyrendi-Jogi-Szociális Bizottság tagjai helyben

Erről értesül: 1./ Ügyrendi-Jogi-Szociális Bizottság tagjai helyben 1/2015. (I.27.) számú Ügyrendi-Jogi-Szociális Bizottsági határozat Jegyzőkönyv hitelesítő személyének megállapításáról Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete Ügyrendi-Jogi- Szociális Bizottság

Részletesebben

Vizsgaszervező intézmény: Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium (3300 Eger, II. Rákóczi Ferenc út 2.) tel./fax: 06-36/

Vizsgaszervező intézmény: Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium (3300 Eger, II. Rákóczi Ferenc út 2.) tel./fax: 06-36/ Vizsgaszervező intézmény: Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium (3300 Eger, II. Rákóczi Ferenc út 2.) tel./fax: 06-36/311-211 Tisztelt Vizsgázó! Ezúton tájékoztatjuk, hogy a(z) szakképesítés

Részletesebben

Fazekas Jánosné dr. igazgató (42) 503-350 (42) 503-214 ear.igazgato@apeh.gov.hu 4400 Nyíregyháza Szabadság tér 7-8.

Fazekas Jánosné dr. igazgató (42) 503-350 (42) 503-214 ear.igazgato@apeh.gov.hu 4400 Nyíregyháza Szabadság tér 7-8. Név Szervezeti egység Beosztás Telefon Fax E-mail Irsz. Helység Cím Fazekas Jánosné dr. igazgató (42) 503-350 (42) 503-214 ear.igazgato@apeh.gov.hu 4400 Nyíregyháza Szabadság tér 7-8. Gáll Eszter Adó-

Részletesebben

Közösségi megbízottak névsora I. körzet: Lakcím Telefon Mobil

Közösségi megbízottak névsora I. körzet: Lakcím Telefon Mobil Közösségi megbízottak névsora 2017.09.06 I. körzet: Lakcím Telefon Mobil Palotai u. 53. Varga Tibor Palotai út 53. 4/16. 327-406 20/333-1464 Palotai u. 55. Virág Józsefné Palotai út 55. 7/66. 318-630 30/753-3913

Részletesebben

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008.

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008. 2.Ternai 2.Zelei 3.Katona 1.Sebesi 1.Makai Melitta Anikó Marianna 6Dr.Pálfi 6Lőrincz Edit Tiborné Városi Kiss Bálint Általános Református Iskola Kunszentmárton 2.Füzi Balázs Viktória Hajnalka 6Szemerédi

Részletesebben

Medgyesbodzás, Gábortelep telefonkönyv

Medgyesbodzás, Gábortelep telefonkönyv , Gábortelep telefonkönyv ÁFÉSZ, Medgyesegyháza és Bánkút Mini ABC 5663 Széchenyi utca 39-68 425480 ÁFÉSZ, Medgyesegyháza és Bánkút Vegyesbolt 5664 Gábortelep, Vasút utca 44-68 425482 Annus Imréné 5664

Részletesebben

15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49

15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49 15 km Férfi 18 év alatt 1 Holló-Szabó Martin 108 0:59:44 0:59:44 2 Csáni Bendegúz 110 1:19:50 1:19:55 3 Varga István 81 1:31:01 1:31:01 15 km Férfi 18-29 1 Oláh Norbert 49 0:57:23 0:57:23 2 Szabó Milán

Részletesebben

Közösségi megbízottak névsora I. körzet: Lakcím Telefon Mobil

Közösségi megbízottak névsora I. körzet: Lakcím Telefon Mobil Közösségi megbízottak névsora I. körzet: Lakcím Telefon Mobil Palotai u. 53. Varga Tibor Palotai út 53. 4/16. 327-406 20/333-1464 Palotai u. 55. Virág Józsefné Palotai út 55. 7/66. 318-630 30/753-3913

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete március 13-i soron kívüli ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete március 13-i soron kívüli ülésének jegyzőkönyvéből 19/2014. (III. 13.) önkormányzati testületi határozat a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény 22. (5) bekezdése alapján ezúton kihirdeti, hogy a Püspökladány Város Önkormányzatának szervezetfejlesztése

Részletesebben

A választók névjegyzéke

A választók névjegyzéke A választók névjegyzéke 1. Czikhardt Gyula 41. Fekete Lídia 81. Tarcsi Béla 2. Egyházy Béla 42. Csizmadia Zoltán 82. Tarcsi Béláné 3. Egyházy Sarolta 43. Ifj. Csizmadia Zoltán 83. Kovács Gáspárné 4. Ifj.

Részletesebben

Szent László 33 teljesítménytúra teljesítői

Szent László 33 teljesítménytúra teljesítői Szent László 33 teljesítménytúra teljesítői Indulók száma: 76 fő, teljesítette: 72+1 fő Rsz. Név Sz. év Lakhely Rajtidő Célidő Menetidő 1 Takács Tibold 1967 Budapest 9:05 17:27 8:22 2 Takács Tiboldné 1967

Részletesebben

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának hivatali telefonkönyve.

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának hivatali telefonkönyve. Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának hivatali telefonkönyve. A Polgármesteri hivatal központi telefonszáma: +36 (62) 530-100 A központi telefonszámra érkező bejövő hívások a Polgármesteri

Részletesebben

12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL

12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL 12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL NÉV CÍM 1.TÚRA 2.TÚRA 3.TÚRA 4.TÚRA 1. ÁDÁM BIANKA BUCSA, JÓZSEF ATTILA U. 2. 2. ÁDÁM CINTIA BUCSA, JÓZSEF ATTILA U. 2. 3. AUER BRIGITTA BUCSA, KOSSUTH U. 96/B 4. AUER GABRIELLA

Részletesebben

Adatszolgáltatás a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló évi CXXII. Törvény alapján

Adatszolgáltatás a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló évi CXXII. Törvény alapján Hódmezővásárhelyi Vagyonkezelő Zrt. Adatszolgáltatás a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. Törvény időbére idő Ptk. megbízásos vezető Ádók János igazgatósági

Részletesebben

VI. Csongrád Megyei Fafúvós Verseny eredményei Szentes, április 16.

VI. Csongrád Megyei Fafúvós Verseny eredményei Szentes, április 16. VI. Csongrád Megyei Fafúvós Verseny eredményei Szentes, 2019. április 16. OBOA I. KORCSOPORT I. helyezés, Nagydíj: Bubor Sári I. helyezés: Kovács Eszter II. helyezés: Korsós Katalin felkészítő tanár: Krupiczerné

Részletesebben

Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2004. február 27-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből HATÁROZAT

Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2004. február 27-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből HATÁROZAT Kivonat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése. február 27-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből /. (II. 27.) Kgy számú HATÁROZAT Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta az Oktatási, Kulturális és

Részletesebben

Adószám, adóazonosító. Név

Adószám, adóazonosító. Név AGATITY ISTVÁN 8331274520 BAJA SZENT-GYÖRGYI A. U. 7. 78 750 AMBROZI ATTILA 8355992407 FADD RÓZSA UTCA 8. 78 030 ANDREAS LEIBERSBERGER 98920413210 EISINGEN GOETHE STR. 3/2. 211 612 ANTAL ISTVÁN 8307913853

Részletesebben

Vizsgázó osztály: 11/3 Vizsgaazonosító szám:

Vizsgázó osztály: 11/3 Vizsgaazonosító szám: 34 582 08 KŐMŰVES ÉS HIDEGBURKOLÓ 2017. 05. 18 06. 09. Vizsgázó osztály: 11/3 Vizsgaazonosító szám: 130509 1. Csík Tamás Gábor 2. Rostás Erik Adrián 3. Szegő Adorján József 34 582 04 FESTŐ, MÁZOLÓ, TAPÉTÁZÓ

Részletesebben

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként 2011-2012. tanév

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként 2011-2012. tanév A MEGYEI FORDULÓ EREDMÉNYE 8. évfolyam Felterjesztési ponthatár az országos döntıbe: 80 pont/100 pont NÉV ISKOLA TANÁR PONTSZÁM Kovács Attila Rezner Józsefné 79 Gáspár Gergı Rezner Józsefné 73 Koltai Kadosa

Részletesebben

A szavazatszámláló bizottságok póttagjainak megválasztása. 1 db határozati javaslat

A szavazatszámláló bizottságok póttagjainak megválasztása. 1 db határozati javaslat Előterjesztő: Dr. Mózes Ervin Címzetes Főjegyző Ikt. szám: 01/56.422/2016. Tárgy: A szavazatszámláló bizottságok póttagjainak megválasztása Melléklet: 1 db határozati javaslat Készítette: Jegyzői Iroda

Részletesebben

Óvodai, iskolai felvételi körzetek meghatározása

Óvodai, iskolai felvételi körzetek meghatározása Az előterjesztés 2 határozati javaslatot tartalmaz 0 Iktatószám: 41- /2007. Címzett: Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése Tárgy: Óvodai, iskolai felvételi körzetek meghatározása Az anyagot készítette:

Részletesebben

Előterjesztés Körmend Város Önkormányzata Képviselő-testülete február 18-i ülésére. Tárgy: Szavazatszámláló Bizottságok tagjainak megválasztása.

Előterjesztés Körmend Város Önkormányzata Képviselő-testülete február 18-i ülésére. Tárgy: Szavazatszámláló Bizottságok tagjainak megválasztása. Előterjesztés Körmend Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. február 18-i ülésére. Tárgy: Szavazatszámláló Bizottságok tagjainak megválasztása. Tisztelt Képviselő-testület! A választási eljárásról

Részletesebben

1. TEVK 1. számú szavazókör (Művelődési és Ifjúsági Központ, Deák F. u. 6.)

1. TEVK 1. számú szavazókör (Művelődési és Ifjúsági Központ, Deák F. u. 6.) A 2010. október 3. napjára kitűzött helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választásán Kisújszállás városban működő szavazatszámláló bizottságok választott tagjai, póttagjai 1. TEVK

Részletesebben

a Képviselő-testülethez

a Képviselő-testülethez FÖLDESI KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: 2915-2/2014. 12. E LŐTERJESZTÉS

Részletesebben

APEH Közép-dunántúli Regionális Igazgatósága Vezetői elérhetőségei

APEH Közép-dunántúli Regionális Igazgatósága Vezetői elérhetőségei APEH Közép-dunántúli Regionális Igazgatósága Vezetői elérhetőségei Név Szervezeti egység Beosztás Telefon Fax E-mail Irsz. Helység Cím Bocskay Vince Régió igazgató Igazgató (22) 548-901 (22) 316-270 kdr.igazgato@apeh.gov.hu

Részletesebben

I. körzet. Közösségi megbízott: Küldött:

I. körzet. Közösségi megbízott: Küldött: I. körzet Palotai u. 53. Palotai u. 55. Palotai u. 57. Palotai u. 59. Palotai u. 61. Palotai u. 63. Palotai u. 65. Palotai u. 67. Palotai u. 69. Palotai u. 71. Palotai u. 73. Palotai u. 75. Palotai u.

Részletesebben

53. OPTTTT-Budapest Eredmények

53. OPTTTT-Budapest Eredmények A2 (turista) kategória Helyezés Csapat Csapattagok ep.hiba idő hiba elmélet hiba Összesen 1. MTDSC6 Mánik Ágnes; Varga Tibor 50 20 38 108 2. MTDSC 2 Lukács László; Lukácsné Nagy Zsuzsanna; Lukács Henrietta

Részletesebben

A II. osztály góllövőlistájának állása H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Szokolai János Alföldi Szakértő 14 2 Mihályi Márk SRS Autókozmetika 13 2 Sánta

A II. osztály góllövőlistájának állása H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Szokolai János Alföldi Szakértő 14 2 Mihályi Márk SRS Autókozmetika 13 2 Sánta A II. osztály góllövőlistájának állása H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Szokolai János Alföldi Szakértő 14 2 Mihályi Márk SRS Autókozmetika 13 2 Sánta Renátó SRS Autókozmetika 13 4 Erdei Zoltán Kormányhivatal

Részletesebben

Békés Megyei Ügyvédi Kamara. Kirendelhető ügyvédek

Békés Megyei Ügyvédi Kamara. Kirendelhető ügyvédek Békés Megyei Ügyvédi Kamara Kirendelhető ügyvédek Lezárva: 2015.06.03. Békéscsaba helységben: 1. Dr. Balázs Imre Tel.: 66/452-251 Dr. Balázs Imre Ügyvédi Irodája Mobil: 30/9255-126 5600 Békéscsaba, Deák

Részletesebben

Országos fordulón elért pontszám DÍJ / HELYEZÉS. Felkészítő tanár(ok) TANULÓ NEVE MEGYE HELYSÉG ISKOLA

Országos fordulón elért pontszám DÍJ / HELYEZÉS. Felkészítő tanár(ok) TANULÓ NEVE MEGYE HELYSÉG ISKOLA DÍJ / HELYEZÉS TANULÓ NEVE MEGYE HELYSÉG ISKOLA I. díj Homonnay Bálint Bp VIII. Budapest I. díj Németh Ilona Bp VIII. Budapest II. díj Tatár Dániel Bp VIII. Budapest II. díj Ágoston Péter Bp VIII. Budapest

Részletesebben

Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselı Testületének Településüzemeltetési és Összeférhetetlenséget Vizsgáló Bizottsági ülésének

Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselı Testületének Településüzemeltetési és Összeférhetetlenséget Vizsgáló Bizottsági ülésének Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselı Testületének Településüzemeltetési és Összeférhetetlenséget Vizsgáló Bizottsági ülésének a) jegyzıkönyve b) határozata : 2/2015 Napirendi pontok: 1. A 2015.

Részletesebben

Két Keréken Békésben kerékpáros túramozgalom teljesítői. 1 Barna Krisztina Miskolc

Két Keréken Békésben kerékpáros túramozgalom teljesítői. 1 Barna Krisztina Miskolc 1 Barna Krisztina Miskolc 1994.05.10. 1994.05.13. 2 Imregh István Miskolc 1994.05.10. 1994.05.10. 3 Pintér József 1955 Győr 1994.07.06. 1994.07.13. 4 Rácz Krisztián 1977 Békéscsaba 1994.05.01. 1994.08.30.

Részletesebben

Dél-Alföld.xls. 1. oldal, összesen: :00

Dél-Alföld.xls. 1. oldal, összesen: :00 Szum Irodalom, nyelv és helymatematika és fizika Számítástechnika Történelem Összesen Elérhető: 100 100 100 75 Elért maximum: 75 74 100 68 Bejutási határ: 60 35 69 54 Beküldési határ: 55 55 55 41 Beküldött

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete Szociális Bizottságának 2015. március 30-án tartott nyilvános üléséről. Tartalmazza a 13/2015.(III.30.) 14/2015.(III.30.)

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Ady Endre utca Arany János utca Balassa János utca Balogh Ádám utca Barackos

Részletesebben

Etyeki Református Egyházközség

Etyeki Református Egyházközség Etyeki Református Egyházközség 2014. Évi Választói Névjegyzéke 1 Adolf Ferencné Ötház 17 Torbágy 1950 2014 2 Andrásy István id. Kender 35 Tiszadob 1923 2014 3 Andrásy István ifj. Öreghegy Etyek 1950 2014

Részletesebben

B U D A P E S T I Ü G Y V É D I K A M A R A V Á L A S Z T Á S S Z A V A Z A T S Z Á M L Á L Ó B I Z O T T S Á G

B U D A P E S T I Ü G Y V É D I K A M A R A V Á L A S Z T Á S S Z A V A Z A T S Z Á M L Á L Ó B I Z O T T S Á G A megválasztott személyek neve és annak a tisztségnek, illetve testületnek a neve, amelyre, illetve amelybe a jelöltet megválasztották: Elnök DR. TÓTH M. GÁBOR Főtitkár DR. GYALOG BALÁZS Elnökhelyettes

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Ady Endre utca páros oldal, páratlan oldal 1-87-ig Balassa János utca Balogh

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III-IV. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont

Részletesebben

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 14 éves és ez alatti 1 5089 SZŐKE-KISS Jácint 2003 00:20:00 Nem Fóton Járok Iskolába 4:00 min/km +00:00:00 2 5091 TAKÁCS Levente Márton 2004 00:21:04 Garay János Általános Iskola, Fót 4:12 min/km

Részletesebben

Név Titulus Kollégium Választó elektori gyűlés

Név Titulus Kollégium Választó elektori gyűlés Név Titulus Kollégium Választó elektori gyűlés Baksa József Bánhidi Sándor dr. dr. Orbán Zsófia pót Nyugat-Dunántúl (regionális civil szervezetek kollégiumválasztó ) Győri-Dani Lajos pót Hódi Gyula Dél-Alföld

Részletesebben

MINI FIÚ MINI LÁNY. 1. Tóth Szandra Emese Kende Baranta Balogh Bernadett Abasár HE FIÚ

MINI FIÚ MINI LÁNY. 1. Tóth Szandra Emese Kende Baranta Balogh Bernadett Abasár HE FIÚ MINI FIÚ 1. Marsa Márk EVO 429+1 10 2. Nagy Kristóf Botond Ecséd 429 8 3. Fazekas Levente Egyéni (Szarvas) 312 6 4. Gombola Bence Egyéni (Sárisáp) 267 4 5. Tresó Balázs Csaba EVO 251 2 6. Fazekas Bence

Részletesebben

SZAVAZATSZÁMLÁLÓ BIZOTTSÁGOK NYILVÁNTARTÁSA. Országos népszavazás október 02.

SZAVAZATSZÁMLÁLÓ BIZOTTSÁGOK NYILVÁNTARTÁSA. Országos népszavazás október 02. 1 SZAVAZATSZÁMLÁLÓ BIZOTTSÁGOK NYILVÁNTARTÁSA Országos népszavazás 2016. október 02. 2 1. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖR (ISKOLA, BICSKEI U. 2.) Jegyzőkönyvvezető: Varga - Sulyok Erika Markó-Markech Bernadet elnök Jáger

Részletesebben

I. számú választókerület

I. számú választókerület I. számú választókerület Ady Endre utca Berzsenyi Dániel utca Hársfás utca Hársfás utca Kazinczy utca Nádasdy utca Puskás Ferenc utca Szigetdőlı Táncsics lakótelep Wesselényi utca a a 1-23 páratlan házszámok

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA "B" KATEGÓRIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2015/2016 tanév Budapest V-VI. korcsoport HALADÓ fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA B KATEGÓRIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2015/2016 tanév Budapest V-VI. korcsoport HALADÓ fiú csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Veszprém Vetési Albert Gimn. 37,850 36,350 37,400 37,900 37,650 36,950 224,100 2 Nyíregyháza Eötvös József Gimn. 37,450 37,050 36,000 37,750 37,100 36,650 222,000 3 Nagykőrös Arany

Részletesebben

A XVI. kerületi Helyi Választási Bizottság közleménye

A XVI. kerületi Helyi Választási Bizottság közleménye A XVI. kerületi Helyi Választási Bizottság közleménye a polgármesterek, és helyi képviselők 2010. október 3-án megtartott választásának Budapest főváros XVI. kerületének végleges eredményeiről A POLGÁRMESTER-VÁLASZTÁS

Részletesebben

5. Keszi Maraton eredménylista xlsx - 5km abszolút. 5km abszolút

5. Keszi Maraton eredménylista xlsx - 5km abszolút. 5km abszolút 5. Keszi Maraton eredménylista 2015.09.19..xlsx - 5km abszolút 5km abszolút 1. Filep Alex 446 Férfi 5km Tiszaújváros 0:24:28.193 2. Bordás Attila 410 Férfi 5km Kistokaj 0:24:40.395 3. Burai Jácint 430

Részletesebben

43 Kiss György Ö. Nemzeti Győr 44 Krakovszky János I. osztályú Budapest 45 Kovács Iván EABA Budapest 46 Kovács Gábor I. osztályú Baja 47 Kovács

43 Kiss György Ö. Nemzeti Győr 44 Krakovszky János I. osztályú Budapest 45 Kovács Iván EABA Budapest 46 Kovács Gábor I. osztályú Baja 47 Kovács 2012. évi bírólista Név Minősítés Város 1 Ajtai Péter AIBA Budapest 2 Babai Sándor II. osztályú Tatabánya 3 Becsey Károly AIBA Szeged 4 Bende Szabolcs II. osztályú Hódmezővásárhely 5 Benda Tivadar Ö. Nemzeti

Részletesebben

Általános Iskola Körzeti Általános iskola Körmendi Péter Gencsapáti Vas Dózsa u. 2/a. 9721

Általános Iskola Körzeti Általános iskola Körmendi Péter Gencsapáti Vas Dózsa u. 2/a. 9721 OM azon. név vezeto helység megye utca hsz irsz 036628 Községi Általános Iskola Némethné Auer Valéria Alsóújlak Vas Petofi u. 13/a. 9842 036710 Általános Iskola Bérbaltavár Kóbor Erzsébet Bérbaltavár Vas

Részletesebben

2016. június június 6.

2016. június június 6. 2016. június 1. 2016. június 6. GYŐRI ÉDES TERMÉKCSOMAG: Szalainé Koczó Erzsébet Juhász Edit (feldolgozás alatt) SZŐLLŐSI ISTVÁNNÉ Zoltán Oláh Czanik Beáta Szabó Veronika A Györgyné Barati Istvánné Botos

Részletesebben

05. Dél-Tisza Tagszövetség 2011.Standard Hím kategóriában eredményt elért galambok: 1. Molnár Péter Pál U21 Hu H 65,8482 ko m 2.

05. Dél-Tisza Tagszövetség 2011.Standard Hím kategóriában eredményt elért galambok: 1. Molnár Péter Pál U21 Hu H 65,8482 ko m 2. 05. Dél-Tisza Tagszövetség 2011.Standard Hím kategóriában eredményt elért galambok: 1. Molnár Péter Pál U21 Hu 06-05-27262 H 65,8482 ko 2971136 m 2. Varga K.István U05 HU 09-05-82335 H 157,4612 ko 2618843

Részletesebben

343/2018.(VIII.28.) számú Ügyrendi-Jogi-Szociális Bizottsági határozat Jegyzőkönyv hitelesítő személyének megállapításáról

343/2018.(VIII.28.) számú Ügyrendi-Jogi-Szociális Bizottsági határozat Jegyzőkönyv hitelesítő személyének megállapításáról 343/2018.(VIII.28.) számú Ügyrendi-Jogi- Jegyzőkönyv hitelesítő személyének megállapításáról Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete Ügyrendi-Jogi-Szociális Bizottság a 2018. augusztus

Részletesebben

A IV. osztály góllövőlistájának végeredménye H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Fodor Artúr Törökszentmiklósiak 61 2 Drotter Zsolt Grande Szanda 33 3 Tóth

A IV. osztály góllövőlistájának végeredménye H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Fodor Artúr Törökszentmiklósiak 61 2 Drotter Zsolt Grande Szanda 33 3 Tóth A IV. osztály góllövőlistájának végeredménye H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Fodor Artúr Törökszentmiklósiak 61 2 Drotter Zsolt Grande Szanda 33 3 Tóth Norbert Trakció 31 4 Szelindi Ádám Népsport 28 5 Gombos

Részletesebben

SPIE Hungaria Kft. Telefonkönyv szakterületenként Név Beosztás Telephely Telefon Telefax Mobil Ügyvezetés

SPIE Hungaria Kft. Telefonkönyv szakterületenként Név Beosztás Telephely Telefon Telefax Mobil Ügyvezetés Név Beosztás Telephely Telefon Telefax Mobil Ügyvezetés Fekete Zoltán ügyvezető igazgató Budapest (1) 238-4858 (1) 238-4859 n.n. titkárságvezető Budapest (1) 238-4858 (1) 238-4859 Nagy Attila IIR vezető,

Részletesebben

biológia-mezg. gyakorlatok

biológia-mezg. gyakorlatok Darida István Faragó Béláné magyar-orosz rajz-földrajz- Fülöp Ferencné Gál Pálné Gát László Korsós Jozefa Mészáros Pál Mészáros Pálné Pokorny Irma Dr. Pozsár Pálné Szucsán Andrásné Dr. Rantal János Lakatos

Részletesebben

Biharkeresztes választási eredményei október 13.

Biharkeresztes választási eredményei október 13. Biharkeresztes választási eredményei DANI BÉLA PÉTER Független jelölt 998 57,22% SEMLYÉNYINÉ MIZÁK ÁGOTA NÉPPÁRT 499 28,61% HARSÁNYI CSABA Független jelölt 223 12,79% MAGYARI CSABA Független jelölt 24

Részletesebben

MAGYARORSZÁG ÉVI IFJÚSÁGI ÉS JUNIOR TÉLI DOBÓ BAJNOKSÁGA VESZPRÉM

MAGYARORSZÁG ÉVI IFJÚSÁGI ÉS JUNIOR TÉLI DOBÓ BAJNOKSÁGA VESZPRÉM MAGYARORSZÁG 2012. ÉVI IFJÚSÁGI ÉS JUNIOR TÉLI DOBÓ BAJNOKSÁGA Helyszín: Veszprém Stadion Időpont: 2012. március 11. A Versenybíróság elnöke: Szabóné Harlai Katalin 2010/2011. TANÉVI ATLÉTIKA JUNIOR TÉLI

Részletesebben

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának hivatali telefonkönyve.

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának hivatali telefonkönyve. Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának hivatali telefonkönyve. A Polgármesteri hivatal központi telefonszáma: +36 (62) 530-100 A központi telefonszámra érkező bejövő hívások a Polgármesteri

Részletesebben

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként 2011-2012. tanév

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként 2011-2012. tanév A MEGYEI FORDULÓBA TOVÁBBJUTOTT TANULÓK 8. évfolyam Felterjesztési ponthatár a megyei fordulóba: 60 pont/100 pont NÉV ISKOLA TANÁR PONTSZÁM Molnár Krisztina Paragvári Utcai Általános Iskola, Juhász Ildikó

Részletesebben

ÖSSZESEN: Utcanevek. Állandó lakosok száma (fő) 1. melléklet a 26/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelethez

ÖSSZESEN: Utcanevek. Állandó lakosok száma (fő) 1. melléklet a 26/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelethez I. számú háziorvosi körzet körzethatára (utcajegyzék) 1. melléklet a 26/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelethez Utcanevek Öreghegy pincesor 25 Ságvári utca 47 Szabadság tér 143 Templom utca 33 Török Bálint

Részletesebben

Budapesti Erımő Rt. és Sportegyesület

Budapesti Erımő Rt. és Sportegyesület Rendezı: Budapesti Erımő Rt. és Sportegyesület Nıi egyéni Helyezés Név Csapat Teli/1. Tar./1. Teli/2. Tar./2. Teli Tarol. Összesen 1 Balogh Mária TITÁSZ Rt. 165 59 164 63 329 122 451 2 Hirt Szilvia Bakonyi

Részletesebben

JÁKI PAPÍR. I. B.osztály Ősz Eredményei XIX. FORDULÓ. Zotu Reklám - DPSE 1 : 7 ( 0 : 3 ) Peakfitness - EPCOS 4 : 3 ( 2 : 1 )

JÁKI PAPÍR. I. B.osztály Ősz Eredményei XIX. FORDULÓ. Zotu Reklám - DPSE 1 : 7 ( 0 : 3 ) Peakfitness - EPCOS 4 : 3 ( 2 : 1 ) SZABADIDŐSPORT SZÖVETSÉG 9700SZOMBATHELY, MARKUSOVSZKY U. 8. 2016. év Zotu Reklám - DPSE 1 : 7 ( 0 : 3 ) Peakfitness - EPCOS 4 : 3 ( 2 : 1 ) Harangláb Söröző - Nyugat Rádió 3 : 6 ( 1 : 1 ) Rács SE - KÖRY-KER

Részletesebben

INGATLAN ADÁS-VÉTELI ÉS BÉRLETI SZERZŐDÉSEK - 5 MILLIÓ FT FELETTI SZERZŐDÉSEK IKV ZRT

INGATLAN ADÁS-VÉTELI ÉS BÉRLETI SZERZŐDÉSEK - 5 MILLIÓ FT FELETTI SZERZŐDÉSEK IKV ZRT tárgya t kötő felek Szeged, Kölcsey u. 10. - 1. em. 6. hrsz.: 3903/2/A/6 2016.01.11. vevő: Mráz Éva 17 404 800 Ft Szeged, Kárász u. 16. - 2. em. 21. hrsz.: 3875/5/A/21 2016.01.11. vevő: Sütő Vilmos Zsolt

Részletesebben

VI.Szigetköz Minimaraton

VI.Szigetköz Minimaraton Abszolút eredmények 1. 33. Major József 1979 0:52:57 2. 10. Garami Árpád 1966 0:55:22 3. 71. Görözdi Máté 1983 0:57:34 4. 153. Sándor Csaba 1985 0:58:58 5. 6. Varga Csaba 1965 0:59:51 6. 18. Milan Stano

Részletesebben

5. Jeremiás Roland Dávid 2002 Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája és Kollégiuma Pest Megyei D 13,0

5. Jeremiás Roland Dávid 2002 Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája és Kollégiuma Pest Megyei D 13,0 FIÚ EREDMÉNYEK - V. KORCSOPORT ssz név szül. év Iskola (Feladatellátás helye) város (cím) OM kód megye eredmény 100 m fiú V. kcs. 11.7 Tokos Zsolt 2002 Perczel Mór Gimnázium 11.7 1. Tóth Csaba 2002 Törökbálint,

Részletesebben

Jász-Nagykun-Szolnok megyei LÖVÉSZVERSENY ÖSSZESÍTŐ 2014.

Jász-Nagykun-Szolnok megyei LÖVÉSZVERSENY ÖSSZESÍTŐ 2014. EZÜSTFŰZ BRFK-TEAM TÓSZEGI DR. BAY BÉLA Jász-Nagykun-Szolnok megyei LÖVÉSZVERSENY ÖSSZESÍTŐ 2014. CSAPAT FORDULÓK KEZDŐK JAGERMEISTER ABÁDSZALÓK II. I. II. III. IV. V. VI. ÖSSZ: MÓD ÁBEL LÁSZLÓ 32 37 30

Részletesebben

EREDMÉNYLAP ***TELJES*** Turul Koppány Íjászai HE, Hunvér Kft.

EREDMÉNYLAP ***TELJES*** Turul Koppány Íjászai HE, Hunvér Kft. Turul Koppány Íjászai, Hunvér Kft. Korosztály: 0-10 1. 44 Hajdú Metód Sándorfalvi Sólymok ÍE 312 pont 49 % 2. 151 Büki Adrián 287 pont 45 % Korosztály: 10-14 1. 47 Barta Viktória Aliscai Nyilai 477 pont

Részletesebben

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 20 év alatt 1 1102 BOROS Ádám 2004 01:14:33 7 7 12:25 min/km +00:00:00 2 1064 RÁCZ Balázs 1997 01:18:10 11 10 13:01 min/km +00:03:37 3 352 SZABÓ Dávid 1999 01:18:43 12 11 13:06 min/km +00:04:08 4

Részletesebben

Észak-Budapesti Döntő eredménylista

Észak-Budapesti Döntő eredménylista Észak-Budapesti Döntő eredménylista 1. korcsoport ( A kategória) 1. Boros Vince Karinthy Frigyes Két Tannyelvű Ált. Isk. 2. Gaál Miklós Dr. Béres József Ált. Isk. 3. Kerekes Balázs Bárczi Géza Ált. Isk.

Részletesebben

ELHUNYT NEVE LEÁNYKORI NEVESZÜLETÉSHALÁL SÍR MÉRETE SÍR TIPUSA. Ábrahám Ferenc. 1 üres sírhely. Alexa János Almási Ferenc.

ELHUNYT NEVE LEÁNYKORI NEVESZÜLETÉSHALÁL SÍR MÉRETE SÍR TIPUSA. Ábrahám Ferenc. 1 üres sírhely. Alexa János Almási Ferenc. ELHUNYT NEVE LEÁNYKORI NEVESZÜLETÉSHALÁL SÍR MÉRETE SÍR TIPUSA KIV Ábrahám Ferenc. 1 üres sírhely Alexa János. 1867 1905 Almási Ferenc. 1928 1994 Almási Ferencné Kovalik Anna 1923 2003 Aplaki Bertalan.

Részletesebben

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Profi 1 1087 VARGA Zoltán Csaba 1972 00:55:25 1 1 9:14 min/km +00:00:00 1 1009 BITA Árpád 1985 00:56:34 2 2 9:25 min/km +00:01:08 1 1063 PICHLER Tamás 1988 01:05:55 3 3 10:58 min/km +00:10:27 3 352 SZABÓ

Részletesebben

Michelin Bringafesztivál - Bringarally

Michelin Bringafesztivál - Bringarally Amatőr férfi 1 325 Trabach Norbert 01:38:48 00:00:00 2 116 Gyurkó László 01:48:14 00:09:25 3 84 Farkas József 01:48:46 00:09:57 4 237 Ónodi Péter 01:48:52 00:10:03 5 82 Evinyih Zsolt 01:53:00 00:14:12

Részletesebben

INGATLAN ADÁS-VÉTELI ÉS BÉRLETI SZERZŐDÉSEK - 5 MILLIÓ FT FELETTI SZERZŐDÉSEK IKV ZRT

INGATLAN ADÁS-VÉTELI ÉS BÉRLETI SZERZŐDÉSEK - 5 MILLIÓ FT FELETTI SZERZŐDÉSEK IKV ZRT tárgya t kötő felek Szeged, Csongor tér 9. hrsz.: 15453/9 2016.09.26. vevő: Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgálat 1/1 arányban 16 000 000 Ft Szeged, Széchenyi tér 2/A - fszt.

Részletesebben

Bonyhád-Bátaszék félmaraton eredmények Absz férfiak: Helyezés Név Idő Orsós Zoltán 01:27: Kovács Krisztián 01:31:52

Bonyhád-Bátaszék félmaraton eredmények Absz férfiak: Helyezés Név Idő Orsós Zoltán 01:27: Kovács Krisztián 01:31:52 Bonyhád-Bátaszék félmaraton eredmények 2014.09.20. Absz férfiak: Helyezés Név 1. 267 Orsós Zoltán 01:27:55 2. 266 Kovács Krisztián 01:31:52 3. 262 Takács Dávid 01:39:00 4. 174 Veréb Dávid 01:40:32 5. 253

Részletesebben

CSONGRÁD MEGYEI DIÁKOLIMPIA. ÚSZÁS V-VI. Kcs HÓDMEZŐVÁSÁRHELY VÁROSI SPORTUSZODA január 19.

CSONGRÁD MEGYEI DIÁKOLIMPIA. ÚSZÁS V-VI. Kcs HÓDMEZŐVÁSÁRHELY VÁROSI SPORTUSZODA január 19. CSONGRÁD MEGYEI DIÁKOLIMPIA ÚSZÁS V-VI. Kcs. 2008-2009 HÓDMEZŐVÁSÁRHELY VÁROSI SPORTUSZODA 2009. január 19. Nem hivatalos eredményjegyzék A kategória 100 fiú gyors 1. Király Bence 1993 SZTE Ságvári Szeged

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2009/2010 tanév Szombathely, április III-IV. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2009/2010 tanév Szombathely, április III-IV. korcsoport B kategória fiú csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Debrecen Vénkerti Ált. Isk. 46,550 1 47,850 1 47,750 1 142,150 2 Nagykőrös Kossuth Lajos Ált. Isk. 45,650 2 46,650 3 47,750 1 140,050 3 Villány Alapfokú Okt. és Nev. Központ 45,600

Részletesebben

Mucsi Balázs Sándor főigazgató Pelyhéné Bartha Irén főigazgató 2015.06.15 Dr. Varga Zoltán Balázs 2015.06.15

Mucsi Balázs Sándor főigazgató Pelyhéné Bartha Irén főigazgató 2015.06.15 Dr. Varga Zoltán Balázs 2015.06.15 BAJAI SZAKKÉPZÉSI 6500 Baja, Petőfi Sándor utca 1 12.) 2015.06.15 Korm. rendelet Virág Tibor főigazgató BÉKÉSCSABAI SZAKKÉPZÉSI 5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1 BERETTYÓÚJFALUI SZAKKÉPZÉSI BUDAPESTI GAZDASÁGI

Részletesebben

Hely. Cím Csapatnév Össz.

Hely. Cím Csapatnév Össz. Hely. Cím Csapatnév 1 Nagykőrös Toldi Miklós Élelm. Szki. 46,050 2 46,050 2 47,950 1 47,350 1 46,200 1 45,400 2 279,000 2 Nyíregyháza Eötvös József Gyak. Ált. Isk. és Gimn. 46,950 1 47,250 1 47,050 2 47,300

Részletesebben

FIÚ. l. korcsoport január 1. és utána születettek

FIÚ. l. korcsoport január 1. és utána születettek JEGYZŐKÖNYV A tanulásban akadályozott tanulók nevelését, oktatását ellátó iskolák tanulóinak atlétikai bajnokságáról 2009. október 08. Budapest, XIII. Tüzér utca Honvéd pálya FIÚ l. korcsoport 1996. január

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL Köznevelési intézmény: Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Felvételi körzet: Ady Endre utca páros oldal, páratlan

Részletesebben

es tanévre előzetesen felvett tanulók Általános adatok

es tanévre előzetesen felvett tanulók Általános adatok sor szám Beküldő iskola OM azonosítója 2010-2011-es tanévre előzetesen felvett tanulók Általános adatok Tanuló OM neve Tanuló neve Tagozat kód azonosító 1. 031589 ÁMK Mezőtárkány Egerfarmos Bakondi Zsófia

Részletesebben

Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton 2015-06-07 12:17:09 Helyezés Rajtszám Név Egyesület Idő Hátrány 7km F1 férfi 1 140 Riczu Balázs UFC 00:33:01 00:00:00 Tempo Sport Kft 1/ 13 2015-06-07 12:17:09 Helyezés Rajtszám Név Egyesület Idő Hátrány

Részletesebben

Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. január 30-31.

Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. január 30-31. Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. január 30-31. V. Országos Társastáncverseny A) Táncospárok kategória I. korcsoport 1. Miskolczi

Részletesebben

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE XX. évfolyam külön szám 2010. április 7. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA TARTALOM K Ö Z L E M É N Y A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI

Részletesebben

Diákolimpia - Úszás Csongrád Megyei Döntő

Diákolimpia - Úszás Csongrád Megyei Döntő Diákolimpia - Úszás Csongrád Megyei Döntő Hódmezővásárhely, Gyarmati Dezső Sportuszoda 2010. január 18. "A" kategória - középiskola 5-6- korcsoport 100 m fiú gyors 1 Király Bence 1993 SZTE Ságvári Szeged

Részletesebben