ROSSZ KÖZÉRZET A KULTÚRÁBAN *

Átírás

1 ROSSZ KÖZÉRZET A KULTÚRÁBAN *

2 * Dos Unbehagen in dér Kultur. (1930) Ges. Werke, Bánd 14. Copyright 1948 by Imago Publishing Co., Ltd., London.

3 I. N em lehet attól a benyom ástól szabadulni, hogy az em berek rendszerint ham is m értékekkel m érnek, h atalo m ra, sikerre és g azdagságra törekednek, és ezt csodálják m ásoknál, az élet valódi értékét pedig lebecsülik. És mégis, m inden ilyen általános ítéletnél abba a veszélybe kerülünk, hogy m egfeledkezünk az em beri világról és lelki életének a tarkaságáról. V annak egyesek, akiktől kortársaik nem tagadják meg a tiszteletet, noha nagyságuk olyan tulajdonságokon és teljesítm ényeken alapul, melyek a töm eg céljai és ideáljai szám á ra teljességgel idegenek. E lfogadhatnánk ugyan, hogy csak egy kisebbség ismeri el ezeket a nagy em bereket, m ialatt a nagy többség nem akar róluk tudni. A zonban ez nem ilyen egyszerű, hála az em berek gondolkodása és viselkedése közötti eltéréseknek és vágyrezd ü letü k sokrétűségének. Ezen kiváló em berek egyike leveleiben b aráto m n ak vallja m a gát. Elküldtem neki kis írásom at, am elyik a vallást m int illúziót taglalja, és ő azt válaszolta, hogy a vallásról alkotott ítéletem m el teljesen egyetértene, viszont sajnálta, hogy nem m éltattam a vallásosság voltaképpeni forrását. E zt különös érzésnek tartja, am ely őt sohasem hagyja el, úgy találta, hogy sokan mások is ugyanezt vallják, feltételezhetően em berek milliói. Ez az érzés, m elyet ő az örökkévalóság sejtelm ének nevezne, h atártalan, korlát nélküli, m integy óceáni érzés. Ez az érzés tisztán szubjektív tény, sem m ilyen hittétel, a személyes fennm aradás sem m ilyen biztosítéka nem kapcsolódik hozzá, azonban ez a forrása a vallásos energiának, am elyet különböző tem plom ok és vallási rendszerek m egragadnak, és meg- 329

4 h atáro zo tt csatornákba vezetve bizonyára fel is használnak. Csak ennek az óceáni érzésnek az alap ján nevezheti valaki m agát vallásosnak akkor is, ha m inden h ite t és m inden illúziót elutasít. Tisztelt b aráto m n ak ez a nyilatkozata, aki egyszer az illúzió varázsát m aga is költőien m éltatta, nem csekély nehézséget okozott nekem.1én ezt az óceáni érzést nem fedeztem fel m agam ban. Nem kényelmes érzelm eket tudom ányosan feldolgozni. M egkísérelhető fiziológiai jelentkezésüket leírni. A hol ez nem közelíthető m eg - a t tól félek, hogy az óceáni érzés is kivonja m agát az ilyen jellegzetességek köréből, nem m arad más h átra, m int ahhoz a kép zettartalom hoz tartan i m agunkat, am ely leginkább társul az érzelem hez. H a b aráto m at jól értettem, ugyanazt véli, am it egy eredeti és n a gyon különös költő a hősének a szabadon választott halál előtt vigaszul a d o tt: ebből a világból nem tudunk kiesni. 12 T eh át ez az érzés a feloldhatatlan kapcsolatnak, a külvilág egészével való összetartozásnak az érzése. Én azt m ondanám, hogy szám om ra ennek in k áb b intellektuális belátás jellege van, biztos, hogy nem kísérő érzelm i hangszín nélküli, am inthogy az hasonló horderejű m ás gondolati aktusból sem hiányzik. Saját szem élyem et illetően, egy ilyen érzés p rim er term észetéről nem lennék m eggyőződve. E zért azonban nem tagadhatom, hogy ténylegesen előfordul m ásoknál. Csak az a kérdés, hogy vajon helyesen értelm ezik-e, és hogy vajon el kell-e ism ernünk m inden vallásos szükséglet fons et origo -jának. Sem m it sem kell felhoznom, am i ennek a problém ának a m egoldását döntően befolyásolhatná. Az az idea, hogy az em ber egy közvetlen, kezdettől fogva erre irányított érzés által hírt kapna a külvilággal való összefüggéséről, olyan idegenszerűen cseng, olyan roszszul illik pszichológiánk szövedékébe, hogy egy ilyen érzés pszichoanalitikus, azaz genetikus levezetése m egkísérelhető. A kkor következő gondolatm enet áll rendelkezésünkre: N orm álisan, szám unkra sem m i sem bizonyosabb, m int saját m agunknak, saját énünknek az 1Liluli Két könyve megjelenése óta, La vie de Ramakrisma és La ine de Vivekananda (1930), nem kell többé titkolnom, hogy a fejezetben említett barátom Romáin Rolland. 2 D. Chr. Grabbe, Hannibál: Nos, a világból nem fogunk kiesni, hiszen benne vagyunk. 330

5 érzése. Ez az én szám unkra önállónak, egységesnek, m inden mástól jól elkülönültnek tűnik. Hogy ez a látszat ám ítás, hogy az én ellenkezőleg befelé h a tá r nélkül egy tu d attalan lelki létezésbe folytatódik, m elyet mi ösztön-énnek (Es) jelölünk, am inek m integy a hom lokzatául szolgál, ezt először a pszichoanalitikus kutatás tanította, mely az én és az ösztön-én kapcsolata felől még sok felvilágosítással adós. A zonban úgy látszik, hogy legalább kifelé, az énnek világos és éles határvonalai vannak. Csak egy rendkívüli állapotban, m e lyet azonban nem lehet betegnek ítélni, történik m ásképp. A szerelem azzal fenyeget a csúcspontján, hogy a h atár az én és az objektum között elmosódik. Az érzékek m inden tanúbizonysága ellenére a szerelmes azt állapítja meg, hogy én és te egyek vagyunk és kész úgy viselkedni, m intha úgy is lenne. A m it átm enetileg egy fiziológiás funkció érvényteleníthet, term észetesen kóros folyam atok által is zav art szenvedhet. A patológia nagyszám ú olyan állapottal ism ertet meg, m elyben az én és a külvilág elhatároltsága bizonytalanná válik, vagy a határok valóban hibásan húzódnak; olyan esetekkel, am elyekben saját testünk részei, sőt lelki életünk d arab jai, érzékelések, gondolatok, érzelm ek, idegenként és nem az énhez tartozóként jelennek meg, másokkal, am ikor az em ber a külvilágra tolja át azt, am i nyilvánvalóan az én b en keletkezett és m in t o lyat kellene elism erni. T eh át az énérzés is ki van téve zavaroknak és az énhatárok nem állandóak. Egy másik megfontolás szerint a felnőtt énérzése nem lehetett kezdettől fogva ilyen. Fejlődésen kellett átesnie, m ely érth ető módon nem m u tath ató ki, azonban meglehetős valószínűséggel megkonstruálható.3 A csecsemő m ég nem különíti el az énjét a külvilágtól, m int a rááram ló érzetek forrásától. Fokozatosan tanulja meg különféle ösztönzések alapján. A legerősebb benyom ást az kell hogy tegye nála, hogy az izgalm i források ném elyike, m elyekben később testének szerveit ismeri fel, m inden időben érzeteket tudnak küldeni neki, m ialatt m ásokat időnként m egvonnak tőle - köztük a le g ó h ajto ttab b at: az anyam ellet - és csak követelőző kiabálás segítségével k apja vissza. Ezzel először helyezkedik szem be az én a 3 Lásd Ferenczinek számos munkáját az énfejlődésről és az énérzésről, a valóságérzékelés fejlődési fokai (1913), P. Fedem közleményéig és később. 331

6 tárggyal m int olyannal, am i kívül van és csak egy különös tevékenységgel je le n íth e tő meg. Az énnek az érzet töm egből kiválásához, tehát a külsőnek, a külvilágnak az elismeréséhez, további ösztönzést nyújtanak a gyakori, sokrétű elkerülhetetlen fájdalom - és kínérzések, melyek a korlátlanul uralkodó öröm elvet m egszüntetik és mellőzik. K ialakul az a tendencia, hogy m inden, am i ilyen kín forrásává válhat, az éntől különválasztható, kidobható legyen és hogy egy tiszta öröm -én képződjék, am ellyel szem ben áll az idegen, fenyegető külvilág. Ennek a prim itív öröm -énnek a h atárai a tapasztalati kiigazítástól nem m enekülhetnek, hiszen lehet, hogy valam i, am it m int öröm forrást nem szeretne feladni, nem az én, h a nem tárgy és ném ely kín, m elytől szab ad u ln i akar, az éntől elválaszthatatlannak, belső eredetűnek bizonyul. M egtanuljuk azt az eljárást, hogyan lehet az érzéki tevékenység szándékos korm ányzásával és megfelelő izomtevékenységgel a belsőt - az énhez tartozót - és külsőt egy külvilágból szárm azót - m egkülönböztetni, és ezzel az első lépést tesszük a valóságelv beiktatásához, am elynek u ralnia kell a további fejlődést. Ez a m egkülönböztetés term észetesen azt a gyakorlati szándékot szolgálja, hogy m egszabaduljunk a megérzett és fenyegető kínérzetektől. Az a körülm ény, hogy az én a belsejéből szárm azó bizonyos kellem etlen izgalm ak e lh árítá sára sem mi m ás m ódszert nem használ fel, m int am ilyet a külső kínnal szem ben vesz igénybe, jelentős beteges zavaroknak válik m ajd kiindulópontjává. T eh á t ilyen m ódon válik el az én a külvilágtól. Pontosabban m ondva: eredetileg az én tartalm az m indent, később választja le a külvilágot m agából. M ai énérzésünk te h á t csupán összezsugorod ott m aradéka egy átfogó - sőt egy m indent átfogó - érzésnek, mely az én és a külvilág bensőségesebb kapcsolatának felelt meg. H a feltételezhetjük, hogy ez a p rim er énérzés sok em ber lelki életében - nagyobb, vagy kisebb m értékben fennm aradt, akkor az érett kor szorosabban és élesebben körülhatárolt énérzése, m int egyfajta p árja zárkózik fel hozzá, és az ahhoz tartozó k ép zettartalm ak, a h atártalan ság és a mindenséggel összetartozás volnának éppen ugyanazok, m int amelyekkel a barátom az óceáni érzést m a gyarázza. V an-e azonban hozzá jogunk, hogy feltételezzük az ős 332

7 eredetinek a fennm aradását am ellett a későbbi m ellett, mely belőle lett? K é tsé g te len ü l; ennek az előfordulása sem lelki, sem m ás területen nem m eglepő. Az állato k n ál ahhoz a feltevéshez tartju k szilárd an m agunkat, hogy a legm agasabban fejlett fajták az alacsonyabb an fejlettekből alakultak ki. V iszont m inden egyszerű életform át m ég m a is m egtalálunk az élőlények között. A nagy saurusok fajtája kihalt és helyet ad o tt az emlős állatoknak; de ennek a fajtának egy valódi képviselője, a krokodil még velünk él. Lehet, hogy az analógia nagyon távoli, és azért is hibás, hogy a túlélő fajok többnyire nem valódi ősei a m ai m agasabban fejletteknek. A közbülső fejlődési form ák szabály szerint kihaltak és csak rekonstrukció révén ism ertek. Lelki területen ezzel szem ben a prim itív fennm arad ása a belőle keletkezett, á ta la k u lt m ellett oly gyakori, hogy példákkal bizonyítani szükségtelen. Ez az eset legtöbbször fejlődési hasadás következm énye. Egy beállítódás, vagy valam ely ösztönrezd ü let egy bizonyos m ennyisége változatlanul fennm aradt, egy m á sik része elérte a további fejlődést. Ezzel a lelki élet fennm aradásának általánosabb problém áját érintjük, am i még alig feldolgozott terület, de olyan vonzó és jelen tős, hogy a nem kielégítő indok ellenére is bizonyos figyelm et szentelhetünk neki. M ió ta ú rrá lettü n k azon a tévedésen, hogy a szám unkra közism ert elfeledés az em léknyom roncsolódását, tehát megsem m isülését jelenti, hajiunk az ellentétes feltételezésre, hogy a lelki életben semmi sem pusztulhat el, am i valaha képződött, hogy m inden valam ilyen m ódon fennm arad és alkalm as körülm ények között, például egy messze ható regresszió következtében, ismét n ap v ilág ra kerülhet. M egpróbáljuk más területről n yert összehasonlítással m egvilágítani, hogy mi e feltételezés ta rta lm a. P éldaként elevenítsük fel talán az örök város fejlődését.4 Történészek arról világosítanak fel, hogy a legrégibb R óm a a R om a Q u ad rata volt, egy körülkerített település a Palatínuson. Ezt követte a septim ontinum fázisa, a települések egyes halm okon, azu tán az a város, m elyet a serviusi fal h atáro lt, és még később a köztársaság és a ko 4 A Cambridge Ancient History nyomán, VII ,,Thefounding of Romé Hugh Lastnál. 333

8 rai császárság átalakításai után az, m elyet A urelianus császár vett körül falaival. N em követjük tovább a város változásait és eltű n ő dünk azon, hogy egy látogató, akiről azt gondoljuk, hogy a legtökéletesebb történelm i és topográfiai tudással rendelkezik, m it találhat a mai R óm ában ezekből a korai stádium okból. Az aurelianusi falat, eltekintve néhány nyílástól, csaknem változatlanul látja m ajd. Egyes helyeken a serviusi fal szakaszait m egtalálhatja, ahogy az ásatások feltárták. H a elég sokat tud - többet m int a m ai archeológusok - talán ennek a falnak az egész m enetét és a R om a Q u a d rata körvonalát berajzolhatja a városképbe. Azokból az épületekből, melyek valaha ezeket a régi kereteket kitöltötték, sem m it se talál, vagy csekély m arad v án y o k at, m ert m ár nem állnak fönn. A legtöbb, am i a köztársaság R óm ájának legjobb ism eretét bizonyítaná, az volna, hogy képes megjelölni a helyeket, ahol ennek az időnek a tem plom ai és nyilvános épületei állottak. R om ok foglalják el most ezeket a helyeket, de nem saját rom jaik, han em késői időkből származó felújításaiké, tűzvészek és rom bolások után. Alig szorul még külön em lítésre, hogy a régi R óm a m indezen m aradványai a reneszánsz ó ta a nagyváros kuszaságához keveredve, az utolsó évszázadokból szárm aznak. Némely régiség bizonyára még el van tem etve a város ta la já b a n vagy m odern építm ényei alatt. Ez a m últ fennm arad ásán ak az a m ódja, am ely elénk táru l történelm i városokban, m int például R óm ában. M ost tegyük meg azt a fantasztikus feltételezést, hogy R óm a nem em beri lakóhely, hanem pszichés lény, hasonló hosszú és ta r talm as m últtal, am iben teh át sem m i sem pusztult el, am i egyszer létrejött, am elyben az utolsó fejlődési fázisok m ellett m ind a korábbi többiek is m ég tovább léteznek. Ez teh át azt jelentené R óm a esetében, hogy a Palatínuson a császári palota és hogy Septim ius Severus septim ontium a még a régi nagyságában em elkedik ki, hogy az A ngyalvár tetőpárkányain m ég hordja a szép szobrokat, am e lyekkel egész a gótok ostrom áig díszítették stb. De még inkább: a Palazzo Caffarelli helyén ismét állana a C apitolium i J u p ite r tem p lom a anélkül, hogy ezeket az épületeket le kellett volna bontani, éspedig nem csak utolsó alakjában, ahogy a császári idők róm aijai látták, hanem a legkorábbiban is, m ikor még etruszk form át m u tato tt és agyag antefixákkal volt ékesítve. Ahol most a Colosseum áll, egy 334

9 szersm ind m egcsodálhatnánk az elpusztult Néró-féle Dom us Aureá t; a P antheon téren nem csak a m ai P an th eo n t találnánk, ahogy azt szám unkra H adrianus h átrah ag y ta, hanem ugyanazon a talajo n A grippa eredeti építm ényét is; sőt ugyanaz a talaj h ordaná a M aria Sopra M inerva tem plom ot és azt az öreg tem plom ot, am elyre ráépült. És közben talán a megfigyelőnek csak álláspontjának vagy a szemléleti irányának változására volna szüksége, hogy egyik vagy másik látványt idézze fel. N yilván sem m i értelm e nincs ezt a fan táziát tovább szőni, elképzelhetetlen, sőt abszurd dologhoz vezet. H a mi a történelm i egym ásutánt térbelileg szeretnénk ábrázolni, ez csak a térben történő egym ásm ellettiség által valósulhat m eg; ugyanaz a tér nem visel el kétféle kitöltést. K ísérletünk úgy tűnik, m int egy céltalan játszad o zás; csak egyetlen dolog igazolja: m egm utatja, hogy milyen nehéz m egbirkóznunk a lelki élet sajátosságainak szem léletes áb rázo lásával. Egy ellenvetéssel kapcsolatban még állást kell foglalnunk. Ez m egkérdez bennünket vajon m iért éppen egy városnak a m últját választottuk, hogy összehasonlítsuk a lelki m ú lttal. M in d en m últbéli fennm aradásának a feltételezése a lelki élet szám ára is csak azzal a feltételezéssel érvényes, hogy a lélek szerve in tak t m aradt, hogy szövete nem szenvedett trau m át, vagy gyulladást. A zonban olyan rom boló hatások, melyek ezen betegségekkel azonos elbírálás alá eshetnek, egyetlen város történetéből sem hiányoznak, akkor sem, hogyha kevésbé m ozgalm as m últjuk volt m int R óm áé, akkor se, h a m int L ondont, alig sújtotta ellenség. Egy város legbékésebb fejlődése is az épületek lebontását és pótlását vonja m aga után, és ezért egy város m ár eleve alkalm atlan arra, hogy ilyen m ódon öszszehasonlítsuk a lelki szervezettel. K itérünk ez elől az ellentét elől és lem ondva egy ilyen hatásos szem beállításról, egy mégiscsak rokonabb összehasonlítási tárgy: az állati, vagy az em beri test felé fordulunk. A zonban itt is ugyanazt találjuk. A fejlődés korai fázisai sem m ilyen szem pontból nem m aradnak fenn, beleolvadnak a későbbibe, m elyhez az anyagot szolgáltatták. Az em brió a felnőttben nem m u tath ató ki, a thym us m irigyet, mely a gyerekben megvolt, a pubertás u tán kötőszövet pótolja, de m aga nincs m ár meg. Az érett em ber csöves csontjaiba 335

10 noha berajzolhatom a gyerm eki csont kontúrjait, de m aga m ár nem létezik, m iközben nyú lt és v astag o d o tt, m íg végérvényes form áját elérte. A nnál m arad u n k, hogy m inden előfok ilyen konzerválódása a végső kialakulása m ellett csak a lelkiben lehetséges, és hogy nem vagyunk ab b an a helyzetben, hogy előfordulásukat szemléletessé tegyük. T alán túl messze m együnk ebben a feltételezésben, talán meg kellene elégednünk azzal a m egállapítással, hogy a m últ a lelki életben fennm arad h at, nem szükségképpen kell elpusztuljon. M indam ellett lehetséges, hogy a lelkiben is bizonyos régi dolgok - norm álisan vagy kivételesen - an n y ira elm osódnak vagy elhasználódnak, hogy ezeket sem m ilyen folyam at többé nem állíthatja helyre és nem elevenítheti fel, vagy hogy fennm aradásuk általában bizonyos kedvező feltételekhez kapcsolódik. Lehetséges, de erről sem m it sem tudunk. Csak ahhoz ragaszkodnánk, hogy a m últ fennm ara d ása a lelki életben in k áb b szabály, m in t m eglepő kivétel. H a így éppenséggel készek vagyunk elism erni, hogy sok em ber rendelkezik óceáni érzéssel, és hajlam osak vagyunk ezt az énérzés valam ely korai fázisára visszavezetni, felm erül a következő kérdés, mi az igénye ennek az érzésnek, hogy m int a vallásos szükségletek fo rrását tekintsük. Nekem úgy tűnik, hogy ez az igény nem kényszerítő. Egy érzés csak akkor lehet energiaforrás, h a önm aga erős szükségletet fejez ki. Nekem visszautasíthatatlannak tűnik, hogy a vallásos szükségletet az infantilis gyám oltalanságból és az általa ébresztett apa u tán i sóvárgásból vezessem le, kiváltképpen, m ivel ez az érzés nem egyszerű en a gyerm eki életből folytatódik, han em a félelem a sors túlerejétől m aradan d ó an fenntartja. N em tudnék megnevezni hasonlóan erős szükségletet a gyerm ekkorból, m int am i az apai védelm et igényli. Ezzel az óceáni érzés szerepe, mely m integy a korlátlan nárcizm us helyreállítására törhetne, az előtérből kiszorul. Egészen a gyerm eki gyám oltalanság érzéséig követhető a vallásos beállítottság eredete érthető körvonalakban. V alam i más is lap p an g h at a háttérben, azt azonban egyelőre hom ály borítja. El tudom képzelni, hogy az óceáni érzés pótlólag került vonatkozásba a vallással. A világm indenséggel eggyé válás, am ely hozzátartozik m int gondolati tartalom, úgy tetszik, m int egy vallásos vi 336

11 gasz első kísérlete, m int egy másik út annak a veszélynek a tag ad á sához, m elyet az én a külvilágból fenyegetőnek ism er fel. M egism étlem azt a vallom ásom at, hogy nagyon terhes nekem ezzel az alig felfogható nagyságrenddel dolgoznom. B arátaim közül egy m ásik, akit csillap íth atatlan tudásszom ja a legszokatlanabb kísérletekre vett rá, és végül tudálékossá avatta, biztosított, hogy a jóga gyakorlatával a külvilágtól elfordulás, a figyelem testi funkciókhoz kötése, a légzés különleges m ódja által ténylegesen új érzetek és egyetem es érzés ébreszthető, m elyet a lelki élet ősrégi, rég betem e tett állapotának fog fel. A m isztika sok bölcsességének úgyszólván fiziológiai m egalapozottságát lá tja bennük. A lelki élet sötét m odifikációival való kapcsolatterem tés, m int transz és eksztázis, nyilvánulnának meg ebben. A zonban szükségét érzem, hogy egyszer csak Schiller Búvárja szavaival felk iáltsak: Es freue sich wer d a atm et in rosigen L icht Ö rüljön, aki napfényt szív s rózsaeget! Fordította: Szabó Lőrinc 337

12 II. Egy illúzió jövője (Die Zukunft einer Ulusion) cím ű írásom ban nem annyira a vallásos érzés legm élyebb forrásáról volt szó, hanem sokkal inkább arról, am it az átlagem ber ért vallása alatt, az ígéreteknek és tanításoknak arról a rendszeréről^m ely szám ára egyrészt ennek a világnak talán y át irigylésre m éltó tökéletességgel m agyarázza, m ásrészt biztosítja arról, hogy m ajd egész életében szorgos gondviselés őrködik felette, és esetleges k u d arcait egy túlvilági létben jó v á teszi. Ezt a gondviselést nem tudja az átlagem ber m ásképp elképzelni, m int egy m onum entálisán m egnövekedett apa szem élyében. Csakis ilyen ism erheti az em berfia szükségleteit, lágyulhat el kéréseitől és csitulhat el b ű n b án a ta jelétől. Az egész olyan szemmel láth ató an infantilis, annyira valóságidegen, hogy em b erb aráti felfogás szám ára fájdalm assá válik elképzelni, hogy a h alan d ó k nagy többsége sohasem em elkedhetett az élet ezen felfogása fölé. M ég m egszégyenítőbben hat, ha az ju t a tudom ásunkra, hogy a m a élők nagy része, akiknek be kell látniuk, hogy ez a vallás ta rth a ta tla n, mégis megkísérli, hogy m inden d arab ját külön-külön, szánalm as h á trá ló ütközetekben védje. Szeretnénk elvegyülni a hívők sorában, hogy azoknak a filozófusoknak, akik azt hiszik, hogy a vallás istene m enthető azzal, hogy egy szem élytelen, árnyékszerűen absztrakt elvvel helyettesítik, a szem ükre hányjuk, ne vedd hiába az úr nevét! H a a m últban a legnagyobb szellemek egyike-m ásika ugyanezt tette, nem szabad eb b en a kérdésben ráju k hivatkoznunk. T udjuk, m iért kellett így tenniük. V isszatérünk az átlag em b erh ez és vallásához, az egyedülihez, 338

13 m ely ezt a nevet viselheti. Legelőször is legnagyobb költőnk és bölcselőnk ism ert kijelentése száll szem be velünk, m elyet a vallásnak a m űvészethez és a tudom ányhoz fűződő viszonyáról m ond. így szól: W er W issenschaft und K unst besitzt h at auch R eligion; wer jen e beiden nicht besitzt dér habé R eligion 5 Aki tudós, aki művész, annak m inek a vallás; Ki egyik sem, a másik sem, annak o tt van a vallás. Fordította: Pók Lajos Ez a bölcs m ondás egyfelől szem beállítja a vallást az em ber m in d k ét csúcsteljesítm ényével, másfelől m egállapítja, hogy egym ást az életben képviselt érték ü k b en helyettesíthetik vagy pótolhatják. H a teh át mi az átlagem bertől el akarjuk vitatni a vallást, nyilván a költő tekintélye nem áll az oldalunkon. M egpróbálunk m egállapításának m éltatásához sajátos úton közeledni. A ránk m ért élet nehéz, túl sok fájdalm at, csalódást és m egoldhatatlan fela d a to t hoz m agával. H ogy m indezt elviselhessük, nem nélkülözhetjük a csillapítószereket. (Nem megy segédkonstrukciók nélkül, m ondta T heodor Fontane.) T alán három féle ilyen szer van: nagym érvű kikapcsolódások, melyek nyom orunkat alacsonyra értékelik, pótkielégülések, melyek csökkentik, kábítószerek, m elyek érzéketlenné tesznek iránta. V alam elyik ezek közül elengedhetetlen.6 A kikapcsolódásra céloz V oltaire, m ikor Candide-jában az a tanács csendül ki, hogy a saját kertünket m űveljük; ilyen kikapcsolódás a tu dom ányos tevékenység is. A pótkielégülések, ahogy a m űvészet nyújtja, illúziók a realitással szem ben, ettől pszichésen nem kevéssé hatásosak, hála annak a szerepnek, m elyet a lelki életben a fantázia 3 Goethe: A szelíd Xénia. IX. (Költemények a hagyatékból). 6 Alacsonyabb szinten ugyanezt mohdja Wilhelm Busch a Jámbor Helénában: Akinek gondja van, likőrje is van. 339

14 határo zo tt meg. A kábítószerek testi felépítésünket befolyásolják, kem izm usát m egváltoztatják. E bben a sorban nem egyszerű a vallás helyzetét m egszabnunk. M egint csak neki kell látnunk. A zt a kérdést, hogy mi a célja az em beri életnek, szám talanszor felvetették; még soha nem találtak m egnyugtató választ, talán ilyen egyáltalán nem is lehetséges. Ném ely kérdező hozzáfűzte: H a kiderülne, hogy az életnek nincs célja, akkor m inden értékét elvesztené. A zo n b an ez a fenyegetés sem m in sem válto ztat. Sokkal in kább úgy tűnik, hogy jogos ennek a kérdésnek a visszautasítása. Ú gy tűnik, hogy az előfeltétele az az em beri felfuvalkodás, melyről m ár más m egnyilvánulásaiból annyi m indent tudunk. Az állatok életének a céljáról nem beszélnek, hacsak rendeltetésük v alam ik ép pen nem abból áll, hogy az em bert szolgálják. Á m de ez sem tarth a tó, m ert sok állattal nem tud m it kezdeni az em ber - azonkívül, hogy leírja, osztályozza, tanulm ányozza őket - és szám talan állatfajta m indezek alól is kivonja m agát, m ert azelőtt éltek és haltak ki, m ielőtt az em ber látta őket. Ism ét csak a vallás, mely az élet céljának a kérdését képes m egválaszolni. Alig tévedünk, ha eldöntjük, hogy az életcél id eája a vallási rendszeren áll vagy bukik. É ppen ezért azzal az igénytelenebb kérdéssel foglalkozunk, hogy mi az, am it m aga az em ber ism er el m agatartásával élete céljának és szándékának, hogy m it követel az élettől, m it akar benne elérni. E rre a válasz alig hibázható e l: boldogságra tör, boldog ak ar lenni, és úgy m aradni. Ennek a törekvésnek két oldala van, egy pozitív és egy negatív cél. Egyfelől a fájdalom és kín távollétét ak arja, m ásfelől erős öröm érzések átélését. Szűkebb értelem ben a boldogság csak az u tó b b ira vonatkozik. A cél ezen kettéosztottságának m egfelelően, az em ber tevékenysége két irányban bontakozik ki aszerint, hogy ezen célok egyikét vagy m ásikát elsősorban vagy kizárólag ak a rja m egvalósítani. Észrevehető, hogy egyszerűen az öröm elv program ja az, mely az életcélt kiszabja. Ez az elv a lelki szerkezet teljesítm ényét kezdettől fogva u ra lja; célirányosságában nem lehet kétség, és mégis, program ja viszályban áll az egész világgal, a makrokozm osszal éppen úgy, m int a mikrokozmosszal. E gyáltalán nem keresztülvihető, a világm indenség m inden intézm énye ellenszegül neki; a z t m ondhatnék, hogy azt a szándékot, hogy az em ber boldog legyen, a te 340

15 rem tés terve nem foglalja m agában. A m it az em ber a legszűkebb értelem ben boldogságnak nevez, inkább nagyon felduzzasztott szükségletek hirtelen kielégítéséből ered és term észeténél fogva csak m int epizodikus jelenség lehetséges. Az öröm elvtől hőn óhajtott helyzet m inden tartós fennm aradása csupán langyos élvezet érzését kelti; úgy vagyunk berendezve, hogy intenzíven csak a kontrasztot tu djuk élvezni, a tartós állap o to t csak nagyon kevéssé.' Ezzel boldogságunk lehetőségét m ár konstitúciónk korlátozza. Sokkal könynyebb a sorscsapásokat átélni. H árom oldalról fenyeget a b a j; a saj á t test felől, m ely p usztulásra és felbom lásra ítélt, sőt m int figyelm eztetőjelzést a fájdalm at és szorongást sem nélkülözheti, a külvilág felől, mely túl erős, könyörtelen, rom boló erőkkel tám ad, és végül a más em berekhez való kapcsolataink felől. Azt a bán ato t, mely ebből az utóbbi forrásból szárm azik, talán fájdalm asabban éljük meg, m int a többit, hajlandóak vagyunk arra, hogy ezt m int felesleges körítést tekintsük, noha nem kevésbé végzetszerűen elh áríth a ta tla n lehet, m int a m ás ered etű baj. N em csoda, hogy ha ezen szenvedéslehetőségek nyom ása következtében az em berek boldogságigényüket m érsékelni szokták, m int ahogy m aga az öröm elv is átalakult a külvilág befolyása révén az igénytelenebb valóságelvvé, m ikor az em ber m ár szerencséjének tartja, hogy elkerülte a bajt, hogy átvészelte a szenvedést, ha egész általánosan a kínkerülés feladata az öröm nyerését h áttérb e szorítja. Ez a megfontolás arra tanít, hogy ennek a feladatnak a m egoldása igen különböző utakon kísérelhető m eg; az életbölcsesség egyes iskolái m indezen u tak at tanácsolják és az em berek ezeket követik. Előtérbe kerül az összes szükséglet korlátlan kielégítése m int az életvezetés legcsábítóbb fajtája, azonban ez azt jelenti, hogy az élvezetet az óvatosság elé helyezik, am i rövid gyakorlat után bűnhődéssel já r. A többi m ódszerek, m elyeknél a kínkerülés az uralkodó szándék, különválnak aszerint a kínforrás szerint, am elynek n a gyobb figyelm et szentelnek. Itt szélsőséges és m érsékelt módszerek ad ó d n ak ; egyoldalúak és olyanok, melyek egyúttal több ponton h atn ak. Szándékolt m agányosság, m ásoktól való tartózkodás, a 1 1 Sőt Goethe óva int: Semmit sem nehezebb elviselni, mint a szép napok sorát. Ez talán mégiscsak túlzás lehet. 341

16 legkézenfekvőbb védelem az ellen a baj ellen, mely az em beri kapcsolatokból adódhat. É rthető, hogy az az öröm, mely ezen az úton elérhető, a nyugalom é. A félelmes külvilággal szem ben nem védekezhetünk m ásképp, m int az elfordulás valam ilyen form ájában, ha ezt a feladatot kizárólag a m agunk szám ára akarjuk m egoldani. M indenesetre adódik egy m ásik és jo b b út, am elyen az em ber, m int az em beri társadalom tagja a tudom ánytól vezérelt technika segítségével tám adásba megy át a term észettel szem ben és azt aláveti az em beri akaratnak. Ilyenkor m indenkivel együtt, m indenki boldogságáért dolgozik. A baj m egakadályozására alk alm azo tt legérdekesebb módszerek azonban azok, melyek megkísérlik, hogy sajá t szervezetünket befolyásolják. V égül is m inden baj csak érzés; csak annyib an áll fönn, am ennyiben érezzük, és csak szervezetünk bizonyos berendezései következtében érezzük. Az ilyen befolyásolásnak a legdurvább, azonban egyben a leghatásosabb m ódszere a kém iai m ódszer, az intoxikáció. N em gondolom, hogy m echanizm usát bárki átlátja, azonban tény, hogy léteznek testidegen anyagok, am elyeknek jelen léte a vérben és a szövetekben közvetlen öröm érzést okoz, sőt érzésvilágunk feltételeit is úgy m egváltoztatja, hogy kínrezdületek vételére alkalm atlanokká válunk. M indkét hatás nem csak egyidőben alakul ki, hanem úgy tűnik, hogy bensőségesen is kapcsolódik egymással. A zonban kell, hogy saját kem izm usunkban is legyenek anyagok, melyek hasonló eredm énnyel járn ak, m ert ism erünk legalábbis egy beteg állapotot, a m ániát, am elyben ez a m ám orszerű viselkedés létrejön anélkül, hogy kábítószert ju tta tta k volna be. Ezenfelül norm ális lelki életünk is az öröm könnyebb és nehezebb keletkezése között ingadozást m utat, m elyet párhuzam osan kísér a kínhoz fűződő kisebb vagy nagyobb fogékonyság. N agyon sajnálatos, hogy a lelki folyam atoknak ezzel a toxikus oldalával m indeddig a tudom ányos kutatás nem foglalkozott. A kábítószerek hatását a boldogságért folytatott h arcb an és a lelki nyom or távol tartásáb an annyira jó tétem én y ként m éltányolják, hogy m ind egyedek, m ind népek lib id ó h áztartásáb a n állan d ó helyet foglal el. N em csak a közvetlen öröm nyereség köszönhető nekik, h an em a külvilágtól való hőn ó h a jto tt függetlenség egy része is. Hiszen tudjuk, hogy a gondűzők segítségével az em ber m inden időben k iv o n h atja m ag át a valóság kényszere 342

17 alól és egy saját világban jo b b érzetfeltételek m ellett oltalm at találhat. Ism eretes, hogy a kábítószereknek éppen ez a tulajdonsága, veszélyük és károsító hatásuk alapja. Bizonyos körülm ények közt felelősek azért, hogy nagy energiam ennyiségek, am elyeket fel lehetne használni az em beri sors m egjavítására, haszo n talan u l elvesznek. Lelki szerkezetünk b onyolult felépítése m ás befolyások egész sorá t is lehetővé teszi. Ahogy az ösztönkielégítés öröm, úgy oka lehet nagy fájdalm aknak, ha a külvilág nélkülözésre ítél bennünket, m egtagadja tőlünk a kielégítést. T eh á t rem élhető, hogy ezeknek az ösztönrezdületeknek a befolyásolásával a fájdalom egy részétől m egszabadulunk. A fájdalom elh árításán ak ez a m ódja m ár nem csak az érzékelő ap p arátu sra hat, hanem m egpróbálja, hogy uralja a szükségletek belső forrását. Szélsőséges esetben sikerül ez, m iközben elfojtják az ösztönt, m int ahogy a keleti életbölcsesség tanítja és a jógapraxis kivitelezi. H a ez sikerül, akkor term észetesen m inden más tevékenységet is feladott az em ber (az életet is feláldozva), s egy másik úton ismét csak a nyugalom boldogságát érte el. Mások ugyanezt az u tat járják m érsékelt célokért, nevezetesen, ha csak az ösztönélet feletti u ralom ra törekszenek. Ekkor a m agasabb lelki h a tóságok az uralkodók, m elyek alávetették m ag u k at a valóságelvnek. Eközben a kielégítés szándékát sem m iképp sem adják fel; a szenvedéssel szem beni bizonyos védelm et azáltal érik el, hogy a függőségben tarto tt ösztönök kielégíthetetlenségét nem találják olyan fájdalm asnak, m in t a g áto latlan ét. Ezzel szem ben áll azonban az élvezeti lehetőségek tag ad h atatlan lefokozása. Az én fékezetlen, vad kielégülés nyújtotta öröm érzése összehasonlíthatatlanul intenzívebb, m int a szelídített ösztönélvezés. Perverz im pulzusok ellenállhatatlansága, talán általáb an véve a tiltottnak a csábítása, eb b en találja az ökonóm iai m ag y aráza tát. A kínkerülés másik technikája a libidóeltolások felhasználása, m elyekhez lelki szerkezetünk hozzájárul és ez által funkciója h ajlékonyságban olyan sokat nyer. A m egoldandó felad at az ösztöncélok olyan m értékű áthelyezése, hogy a külvilág tagadása ne érintse őket. Az ösztönök szublim ációja kölcsönöz ehhez segítséget. Legtöbbet akkor ér el az em ber, ha a pszichés és intellektuális forrásokból eredő öröm nyerést kellően képes fokozni. Nekik a sors keveset 343

18 árth at. Effajta kielégülések, m int a művészek öröm e az alkotásban, fantáziaképeik m egtestesítésében, a kutatóké a problém ák m egoldásában és valóság felismerésében, különös kvalitással rendelkeznek és bizonyos, hogy egy szép napon képesek leszünk ennek m etapszichológiai jellem zését adni. Jelenleg képletesen csak annyit m ondhatunk, hogy szám unkra finom abbnak és m agasabb rendűnek tűnnek, azonban intenzitásuk d urvább, prim érebb ösztönrezdületek kielégítésével összehasonlítva, csökkentebb; nem rendítik meg testi lényünket. Ennek a m ódszernek a nehézsége azonban ab ban áll, hogy nem általánosan használható, csak kevés em ber szám ára hozzáférhető. K ülönleges, hatásos m értékben nem éppen gyakori adottságot és képességet tételez fel. Ezeknek a keveseknek sem tud tökéletes védelm et b iztosítani a fájdalom ellen, a sors nyilai szám ára nekik sem alkot áth ato lh atatlan páncélt és kudarcot vallanak, h a a saját testük a fájdalom forrása.8 H a m ár ennél a m ódszernél is kivehető az a szándék, hogy valaki a külvilágtól függetlenné váljék azzal, hogy belső lelki folyam atokb an keresi a kielégülést, úgy a következőnél az ehhez hasonló vonások m ég erősebben kerülnek előtérbe. Itt az összefüggés a realitással még inkább m eglazul, a kielégülést illúziókból nyerik, melyeket felism ernek ugyan, m int ilyeneket, anélkül, hogy z a v artatn á k m a 8 Ha a létérdeknek különleges készség parancsolóan nem szabja meg az irányát, akkor egy, általában mindenki számára elérhető szakma foglalhatja el a helyét, ahogy azt számára Voltaire bölcs tanácsa kijelölte. Lehetetlen a munka jelentőségét a libidóökonómia számára egy szűkös áttekintés kereteiben kielégítően méltatni. Az életvezetés semmilyen más technikája nem köti az egyes embert olyan szorosan a valósághoz, mint a munka érvényesülése, mely őt legalábbis a realitás egy részébe, az emberi közösségbe biztosan beilleszti. Az a lehetőség, hogy nagymértékű libidinózus összetevők, narcisztikusak, agresszívek^sőt erotikusak a szakmunkára és a vele fűződő emberi kapcsolatokra tolódhatnak, olyan értéket kölcsönöz neki, mely elengedhetetlensége mellett az egzisztencia megtartásához és igazolásához nem utolsó a társadalomban. Különleges kielégülést hoz létre a szakmunka, hogyha szabadon választott, tehát fennálló hajlamok, folyamatos vagy alkatilag felerősített ösztönrezdületek válnak hasznossá szublimáció útján. És ennek ellenére az emberek a munkát mint a boldogság útját kevésre értékelik. Nem úgy tülekednek érte, mint a kielégülés más lehetőségeihez. Az emberek nagy része csak kénytelen-kelletlen dolgozik, és ebből a természetes munkaviszonyukból vezethetők le a legsúlyosabb szociális problémák. 344

19 gukat élvezetükben am iatt, hogy ezek elütnek a valóságtól. Az a terület, melyből ezek az illúziók szárm aznak, a fantázia világának birodalm a, ez a m aga idejében, am ikor a valóságelv fejlődése lezajlott, h atározottan kivonta m agát a valóságvizsgálat igényei alól és nehezen keresztülvihető óhajok teljesítésének színterévé vált. E fantáziakielégülések első helyén áll a m űvészeti alkotások élvezete, mely a művész közvetítése révén azok szám ára is hozzáférhető, akik nem alkotók." Aki a m űvészet irán t fogékony, nem is tudja kellően értékelni, hogy ez szám ára m ilyen öröm forrás és vigasz. De az az enyhe narkózis, am ihez a m űvészet ju tta t bennünket, csak futólagos m egszabadulást biztosít a gondoktól és nem elég erős ahhoz, hogy elfeledtesse a reális nyom ort. E nergikusabban és alaposabban zajlik le egy másik eljárás, mely az egyetlen ellenséget a valóságban veszi észre, am i a fájdalom forrása, mellyel nem lehet élni, s vele éppen ezért m inden kapcsolatot m eg kell szakítani akkor, ha valaki bárm ilyen m ódon boldog akar lenni. A rem ete h átat fordít ennek a világnak, nem ak ar vele semm it kezdeni. A zonban többet tehetünk, át is alakíthatjuk a világot, ahelyett, hogy helyette m ásikat építenénk, am elyben a legelviselhetetlenebb vonásokat k iirto ttu k és m ásokkal p ó toltuk a saját kívánságunknak megfelelően. Szabály szerint sem m it sem ér el, aki kétségbeesett lázadása során ezt az u tat v álasztja: a valóság túl nehéz szám ára. T ébolyodottá válik, aki elvakultságának a keresztülviteléhez általáb an nem talál segítőtársat. K i kell azonban jelen teni, hogy közülünk m indenki valam ely pon to n hasonlóan viselkedik, m int a paranoid, egy szám ára elviselhetetlen felét a világnak vágyképzettel korrigálja és ezt a tévhitet bevezeti a realitásba. K ü lönös figyelm et igényel az az eset, m ikor az em berek nagyobb része közösen azon kísérletezik, hogy a valóság eszelős átala k ításá v al biztosítsák boldogságukat és a bajtól való védelm et m aguk szám ára. Az em beriség vallásait is ilyen töm egőrületnek kell m eghatároz- 9 9 Vö. Formulierungen über die z.wei Prinzipien des psychischen Geschehens (Ges. Werke, V ili.) és Vorlesungen z.ur Einjührung in die Psychoanalyse. XXIII. (Ges. Werke, XI.) (Utóbbi magyarul: Bevezetés a pszichoanalízisbe. Fordította: dr. Hermann Imre, kiadó: Internationaler Psychoanalytischer Verlag Wien, és Somló Béla Budapest) - A fordító. 345

20 nunk. Term észetesen az elvakultságot senki sem ismeri fel, aki még osztozik benne. N em gondolom, hogy a m ódszerek ezen felsorolása tökéletes, ahogy az em berek azon fáradoznak, hogy a boldogságot elérjék és a bajokat távol tartsák, azt is tudom m ár, ez a tém a más felépítést is m egenged. E m ódszerek egyikét m ég nem soroltam fel; nem azért, m ert m egfeledkeztem volna róla, hanem m ert más összefüggésben foglalkozunk m ajd vele. H ogy is volna lehetséges az életm űvészetnek éppen ezt a technikáját elfelejten i! Jellegzetes vonások legkülönösebb egyesülésével tűnik ki. Term észetesen ez is a sorstól való függetlenség felé törekszik - így jellem ezhetjük a legjobban - és ettől a szándéktól vezérelten a kielégülést a belső lelki folyam atokba helyezi át, kiszolgálja ebben a libidónak a korábban em lített eltolhatósága, de nem fordul el a külvilágtól, ellenkezőleg tárgyaiba belekapaszkodik és a hozzájuk való érzelm i kapcsolatban n y er öröm et. E m ellett nem adja meg m agát a kínkerülés fárasztó rezignált céljának, inkább elm egy m ellette, ügyet sem vetve rá, és a pozitív boldogságbeteljesedés eredeti szenvedélyes törekvéséhez ragaszkodik. T alán ezzel valóban közelebb kerül ehhez a célhoz, m in t m inden más m ódszerrel. Term észetesen az életnek arra az irán y ára gondolok, am elyik középpontba a szeretetet helyezi és m inden kielégülést attól vár, hogy szeressen és szeressék. M indnyájunkhoz eléggé közel áll az ilyen lelki b eállító d ás; a szeretet egyik megjelenési form ája a nem i szeretet, a lenyűgöző öröm érzés legnagyobb fokú tapasztalását közvetíti szám unkra és így boldogságra törekedésünk ősképét n y ú jto tta. M i sem term észetesebb, hogy ragaszkodunk ahhoz, hogy a boldogságot ugyanazon az úton keressük, m e lyen először találkoztunk vele. Ennek az élettechnikának a gyenge oldala teljesen nyilvánvaló; k ü lönben egyetlen em bernek sem j u to tt volna eszébe ezt a boldogsághoz vezető u ta t egy m ásikért elhagyni. Soha nem vagyunk védtelenebbek sérelmekkel szem ben, m int m ikor szeretünk, soha gyám oltalanabbul szerencsétlenek, m int m ikor a szeretett tárgyat, vagy annak szeretetét elvesztettük. A zonban a szeretet boldogító értékére alapozott életvezetést ezzel nem intéztük el, m ég sokat kell m ondanunk róla. Ide sorolhatjuk azt az érdekes esetet is, hogy az életöröm öket főként a szépség élvezetében keressük, m indenhol, ahol csak m egnyilvánul érzékeinknek 346

21 és ítéletünknek, az em beri form ák és kifejező m ozgások szépségében, term észeti jelenségekben és tájakban, m űvészeti vagy éppen tudom ányos alkotásokban. Ez az esztétikus beállítódás az életcélhoz kevés védelm et nyújt a fenyegető bajok ellen, azonban sok m indenért kárpótolhat bennünket. A szépség élvezete különleges, enyhén m ám orító érzet jellegű. A szépség haszna nem teljesen nyilvánvaló, kulturális szükségszerűsége nem láth ató be és mégsem nélkülözhető a kultú ráb an. Az esztétika tudom ánya vizsgálja azokat a feltételeket, melyek alap já n a szépet érzékeljük, a szépség term észetéről és eredetéről nem tud felvilágosítást adni, ahogy szokásos, eredm énytelenségét jó l hangzó ta rta lm a tla n szavak felhasználásával leplezi. Sajnos a pszichoanalízis is csak igen keveset m ondhat a szépségről. C supán az tűnik bizonyosnak, am ikor a szexuális érzékelésből vezeti le, m ikor m egállapítja, hogy a céljában korlátozott izgalom m intaszerű példánya lehet. A szépség és a b áj eredetileg a szexuális objektum tulajdonságai. Figyelem re m éltó, hogy m a g u k at a nem i szerveket, m elyek m egpillantása m indig izgatóan hat, mégis m ajdnem sohasem ítélik szépnek, ezzel szem ben úgy tűnik, hogy a szépség jellege bizonyos másodlagos nem i jegyekhez tapad. Ezen tökéletlenségek ellenére m áris m egengedek m agam nak néhány, a vizsgálatainkat lezáró észrevételt. Az a program, m elyet az öröm elv erőszakol ránk, hogy boldogok legyünk, nem teljesíthető, de nem lehet sőt nem kell - feladnunk azt a törekvést, hogy valam ilyen m ódon közelebb kerüljünk a megoldáshoz. Az em ber ehhez különböző u ta k ra térh et, előtérbe állíth a tja ak ár a cél pozitív ta r talm át, az öröm nyerést, ak ár a negatívot, a kínkerülést. Egyik úton sem érhetjük el m indazt, am it kívánunk. A boldogság abban a m érsékelt felfogásban, m elyben lehetségesnek ism erjük el, az egyéni libidóháztartás problém ája. Itt nincs tanács, mely m indenre haszn álh ató ; m indenkinek m agának kell megkísérelnie, hogy milyen sajátos form ában boldogulhat. A legkülönfélébb tényezők ju tn ak érvényre, hogy a választáshoz az u tat m utassák, m inden azon m ú lik, hogy m ennyi valóságos kielégítést v árh at a külvilágtól és m enynyiben kénytelen önm agát a külvilágtól függetleníteni; végül attól is, hogy m ennyi erőt tételez fel önm agában, hogy ezeket kívánsága szerint módosítsa. M ár ekkor is döntő szerepet já tszh a t a külső vi 347

22 szonyokon kívül az egyén individuális felépítettsége. Az elsősorban erotikus em b er előtérbe helyezi az érzelm i kapcsolatot más szem é lyekkel. Az in k áb b önelégült nárcisztikus a lényeges kielégülést sajá t belső lelki folyam ataiban keresi, m ajd a tettre kész nem tágít a külvilágtól, m elyen ki akarja próbálni erejét. A közbülső típusokat adottságuk alapján és a szám ukra lehetséges ösztönszublim áció m értékében az h atáro zza m eg, hogy érdeklődésüket m inek szentelik. M inden szélsőséges döntés azáltal bosszulja meg m agát, hogy olyan veszélyeknek teszi ki az egyént, mely a kizárólag kiválasztott élettechnika fogyatékosságával já r. A hogy az óvatos kereskedő óvakodik attól, hogy egész tőkéjét egy helyen kösse le, úgy talán az életbölcsesség is azt tanácsolja, hogy ne várjunk m inden kielégülést egyetlenegy törekvéstől. Az eredm ény sohasem biztos, sok m ozzanat találkozásától függ, talán egyiktől sem annyira, m int a lelki alkat azon képességétől, hogy funkciójával a külvilághoz idom uljon és utóbbit öröm nyerésre aknázza ki. Aki különlegesen kedvezőtlen ösztönalkatot hozott m agával és libidója alkotóelem einek a későbbi teljesítm ényhez az elengedhetetlen átalakulása és újjárendezése nem történt m eg szabályszerűen, annak nehéz dolga lesz külső szituációiból öröm öt szerezni, kivált ha nehezebb feladatok hárulnak rá. Utolsó élettechnikául, m ely legalább pótkielégüléseket ígér, a neurotikus betegségbe m enekülés kínálkozik szám ára, mely á lta lá ban m ár fiatal éveiben kialakul. Akinek azután idősebb korban tű nik úgy, hogy m eghiúsultak fáradozásai a boldogságért, m ég vigaszt találh at a krónikus intoxikációk öröm nyerésében, vagy a pszichózis kétségbeesett lázadási kísérletére vállalkozik.10 A vallás csökkenti a választás és alkalm azkodás ezen já té k á t, m iközben a boldogság elnyerését és a fájdalom tól való védelm et m indenkire azonos m ódon erőszakolja rá. T echnikája ab b an áll, hogy lekicsinyli az élet értékét és a való világ képét téveseszm eszerűen eltorzítja, am inek az intelligencia m egfélem lítése a feltétele. Ezen az áro n a 1,1Szükségét érzem, hogy legalább a hiányosságok egyikére utaljak, mely a fenti vázlatban megmaradt. Az emberi boldogságlehetőségek felőli elmélkedés nem mellőzheti, hogy számba vegye a nárcizmusnak a tárgylibidóhoz való relatív viszonyát. Megkívánjuk annak a tudását, hogy mit jelent a libidóháztartás számára, hogyha lényegében önmagára támaszkodik. 348

23 lelki infantilizm us erőszakos rögzítésével és egy tö m egőrületbe tö r ténő bevonásával sikerül a vallásnak sok em ber egyéni neurózisát m egtakarítani. A zonban ennél alig többet v árh atu n k ; ahogy m ondtuk sok út vezethet a boldogsághoz, am it az em ber könnyen elérhet; egy sem, am i biztosan vezet hozzá. A vallás sem képes tartani ígéreteit. H a a hivő végül arra kényszerül, hogy isten kikutath atatlan szándékáról beszéljen, akkor ezzel elism eri, hogy csak a feltétel nélküli behódolás m arad t neki, fájdalm aiban utolsó vigaszlehetőségként és öröm forrásként. És h a erre kész, valószínűleg m egtak a ríth a tta volna a kerülőutat. 349

24 III. V izsgálódásunk a boldogságról eddig nem sokra tan íto tt, am i nem köztudom ású. H a akár azzal a kérdéssel folytatjuk, vajon m iért olyan nehéz az em ber szám ára, hogy boldog legyen, akkor sincs több rem ényünk arra, hogy ú ja t tapasztaljunk. H iszen m ár m egadtuk a választ, m iközben arra a három forrásra utaltunk, melyből szenvedésünk fa k a d : a term észet túlerejére, saját testünk esendőségére és azoknak a berendezkedéseknek az elégtelenségére, melyek az em berek egym ás közti kapcsolatait családba, állam b a és közösségbe rendezik. A két első esetben ítéletünk nem tétovázhat sokáig; e bajforrások elism erésére kényszerít m inket és a rra, hogy beletörődjünk a válto ztath atatlanba. Sohasem fogjuk a term észetet tökéletesen uralni, szervezetünk, mely m aga is ennek a term észetnek része, m indig m úlandó, alkalm azkodásában és teljesítm ényében korlátozott képződm ény m arad. Ez a felismerés nem já r bénító h a tással; ellenkezőlep, irányítja tevékenységünket. H a nem is tudunk m inden b ajt m egszüntetni, mégis egyikét m egoldjuk, m ásikát enyhítjük; erről több ezer éves tap asztalat győzött meg bennünket. M ásképp viselkedünk a harm adikkal, a szociális bajforrással szemben. Ezt egyáltalán nem akarjuk elfogadni, nem látjuk be, m iért nem jelentenek több védelm et és jó tétem én y t m indnyájunk szám á ra ezek a berendezések, m elyeket mi m agunk terem tettünk meg. M indazonáltal ha m egfontoljuk, hogy m ilyen rosszul sikerült a baj m egakadályozásának éppen ez a része, e m ögött is ott rejlik a legyőzhetetlen term észetnek, ezúttal saját lelki term észetünknek egy része. 350

25 Ezzel a lehetőséggel foglalkozva olyan m eglepő feltevésre bukkanunk, hogy időzzünk el csak nála. Úgy szólt, hogy lelki nyom orunk ért nagyrészt a mi úgynevezett k u ltú rán k felelős; sokkal boldogabbak lennénk, ha feladnánk és prim itív viszonyok közé találnánk vissza. A zért nevezem m eglepőnek, m ert - bárhogy is határozzuk m eg a kultúra fogalm át - mégsem vitás, hogy m inden am ivel m egkísérelünk a bajok forrásából eredő fenyegetés ellen védekezni, éppen ugyanennek a k u ltú rá n a k a tartozéka. U gyan m ilyen utakon ju to tt olyan sok em ber a különös kultúraellenességnek erre az álláspontjára? Úgy vélem, hogy a m indenkori kulturális körülm énnyel való mély, hosszan fennálló elégedetlenség terem tette m eg azt a talajt, am elyen m eghatározott történelm i alkalm akkor az elm arasztalás felm erült. Ezen alkalm ak közül úgy gondolom, hogy az utolsót és utolsó előttit ism erem ; nem rendelkezem kellő m űveltséggel, hogy ezek lán co la tá t az em beri faj tö rténelm ébe visszafelé elég m esszire nyom on kísérjem. M á r a kereszténységnek a pogány vallások feletti győzelm énél érvényesülhetett ilyen kultúraellenes tényező. A földi életnek a krisztusi tanokon végighúzódó elértéktelenítése igen közel állt hozzá. Az utolsó előtti indíték akkor adódott, am ikor a felfedező utak előrehaladásával a prim itív népekkel és törzsekkel kialakult az érintkezés. Hiányos megfigyelés és téves felfogás következtében erkölcseik és szokásaik úgy tűntek az európaiaknak, hogy olyan egyszerű, igénytelen, boldog életet vezetnek, am ilyen a kulturális fölényben lévő látogatók szám ára elérhetetlen volt. A későbbi tapasztalat helyesbítette az efféle ítéletek egy részét; sok esetben az élet m egkönnyítésének a m értékét, am i a term észet nagylelkűségének és a nagy kívánalm ak kielégítéséhez fűződő kényelem nek volt köszönhető, tévesen a bonyolult kulturális követelm ények hiányának tulajdonították. Az utolsó indíték nekünk különösen ismerős; akkor lépett fel, am ikor a neurózisok m echanizm usát m egism erték, am ely a kultúrem ber szem ernyi öröm ét aláásással fenyegeti. Azt találták, hogy az em ber azért lesz neurotikus, m ert nem képes elviselni a csalódások töm egét, m elyet a közösség kulturális ideáljai szolgálatában ráró és ebből a rra következtettek, hogy visszatérést jelen ten e a boldogság lehetőségéhez, ha ezeket a követelm ényeket eltörölnék, vagy csökkentenék. 351

26 Ehhez a csalódásnak m ég egy m ozzanata járu l. Az em berek utolsó generációi a term észettudom ányokban és azok technikai alkalm azásában rendkívüli előrehaladást tettek, term észet fölötti u ralm u k at korábban elképzelhetetlen m ódon m egszilárdították. Ennek a haladásnak a részletei közismertek, felesleges felsorolni őket. Az em berek büszkék ezekre a vívm ányokra és joguk van hozzá. De úgy vélik, észrevették, hogy ez az újonnan szerzett rendelkezés térrel és idővel a term észet erőinek ez a leigázása, az évezredek óta óhajto tt beteljesülést, a vágykielégítés m értékét, am it az élettől elvártak nem em elte, és érzésük szerint nem tette boldogabbá őket. Be kellene érni azzal, hogy e m egállapításokból levonjuk azt a következtetést, hogy a term észet fölötti hatalom az em beri boldogságnak nem az egyetlen feltétele, m inthogy a kulturális törekvéseknek sem az egyetlen célja; nem kellene azonban levezetni ebből a technikai előrehaladás értéktelenségét boldogságökonóm iánk szám ára. V a la ki azt az ellenvetést te h e ti: vajon nem pozitív öröm nyereség, nem a boldogságérzés félreérthetetlen növekedése, ha bárm ilyen gyakran hallhatom a gyerm ekem hangját, aki több száz kilom éterre él tőlem, ha baráto m partraszállása után a legrövidebb időn belül értesülhetek arról, hogy a hosszú, fáradságos u tat jól kiállta? T alán sem m it sem jelent, hogy az orvostudom ánynak sikerült a kis gyermekek halálozását, a szülőasszonyok fertőzési veszélyeztetettségét olyan rendkívüli m ódon csökkenteni, sőt a kultúrem ber átlagos életkorát jelentős szám ú évvel m eghosszabbítani? És hosszan sorolhatnánk m ég az ilyen jótétem ényeket, melyeket a sokat ócsárolt korszak tudom ányos és technikai előrehaladásának köszönhetünk; azonban itt hallatja m agát a pesszimisztikus kritika hangja és figyelm eztet, hogy e kielégüléseknek nagy része an n ak az olcsó élvezetnek a m intáját követte, am elyet egy bizonyos anekdota m a gasztal. Az em ber úgy tesz szert erre a gyönyörűségre, ha hideg téli éjszakán egyik m eztelen láb át a takaró alól kinyújtja, m ajd ismét visszahúzza. H a nem lenne vonat, am ely a távolságokat legyűri, úgy a gyerek sose h agyta volna el a szülővárosát, nem kellene telefon, hogy hangját halljuk. H a nem tették volna lehetővé a hajóutazást az óceánon át, akkor a baráto m nem vállalkozott volna a tengeri ú tra, nem volna szükségem a sürgönyzésre, hogy irán ta táplált aggodalm am at elcsitítsam. M it használ a gyerm ekhalandóság 352

27 csökkenése, ha éppen ez erőszakolja ránk a gyerm eknem zésben a legnagyobb m érvű tartózkodást, úgy, hogy egészében véve mégsem nevelünk fel több gyerm eket, m in t a higiénia u ra lm a előtti időkben, em ellett azonban szexuális életünket a házasságban nehézkes feltételek közé ju tta ttu k és valószínűleg a jótékony term észetes kiválasztás ellen dolgozunk. És végül m it jelen t nekünk a hosszú élet, h a fáradságos, öröm ökben szegény és olyan fájdalm as, hogy a h a lált csak m egváltóként fogadhatjuk? Ú gy tűnik nem vitás, hogy nem érezzük jó l m agunkat m ai kultúrá n k b an ; de nagyon nehéz ítéletet alkotni arról, hogy a korábbi idők em berei vajon boldogabbnak érezték-e m agukat és m ennyivel, és ebben mi volt a része a kulturális körülm ényeiknek. M indig arra hajiunk, hogy a nyom ort objektíven fogjuk fel, azaz saját m a g unkat m inden igényünkkel és érzékenységünkkel átü ltetjü k azokba a m ás feltételekbe, hogy ezu tán vizsgáljuk meg, m ilyen alapot találunk bennük az öröm, vagy kín érzéséhez. Ez a fajta szemlélet, m ely tárgyilagosnak tűnik, m ert eltekint a szubjektív érzések v áltakozásától, voltaképpen term észetesen a legszubjektívebb, am i csak lehet azáltal, hogy m inden más ism eretlen lelkiállapot helyébe a sajátjáét illeszti. A boldogság azonban m indenképpen valam i szubjektív dolog. B árm ennyire m egrendítenek is bennünket bizonyos szituációk: az antik gályaraboknak, a harm incéves háború parasztjain ak, a szent inkvizíció áldozatainak, a pogrom ot váró zsidóknak a helyzete, mégiscsak lehetetlen, hogy beleéljük m agunkat e személyek életébe, hogy kitaláljuk azokat a m ódosulásokat, amelyek ilyen körülm ények között term észetes eltom pulást, fokozatos kábultságot, az elvárások m egszüntetését, az öröm - és kínérzésekre való fogékonyság csökkenésének d u rv ább és finom abb fokozatát idézték elő. A legnagyobb fájdalom lehetőségek esetében bizonyos lelki védőberendezések is m űködésbe lépnek. T erm ék etlen n ek tű nik, hogy a problém ának ezt az irányát nyom on kövessem. Ideje, hogy ennek a k u ltú rán ak a lényegével törődjünk, melynek boldogító értékét kétségbe vonjuk. N em követelünk olyan szóképletet, m ely ezt a lényeget kevés szóval kifejezi m ég m ielőtt vizsgálatáról nem tudtu n k meg sem m it. Elég tehát m egism ételnünk", hogy a 1 11 Die Zukunft einer Illusion (Ges. Werke, XIV.) magyarul. Egy illúzió jövője. Fordította: Dr. Schönberger István. Bibliotheca, Budapest,

28 k u ltú ra szó a teljesítm énynek és berendezéseknek azt az egész sum m áját jelöli, am elyben eltávolodik életünk állati őseinkétől és am ely két célt szolgál: az em ber term észettel szem beni védelm ét és az em berek egym ás közti k apcsolatának szabályozását. H ogy jo b b an érthető legyen, egyenként összekeresgéljük a kultú ra vonásait, ahogy az em beri közösségekben m egnyilvánulnak. Eközben, a nyelvhasználat vagy ahogyan m ondják nyelvérzék m egfontolása nélkül vezettetjük m agunkat ab b an bízva, hogy olyan mély bepillantást nyerünk ily m ódon, am ely még több m int az absztrakt szavakban történő m egfogalmazás. A kezdet k ö n n y ű : m inden olyan tevékenységet és értéket kulturálisnak ism erünk el, mely az em bernek használ azáltal, hogy a földet szolgálatába állítja, a term észeti erők hatalm ától m egvédi és efféléket. H iszen a kulturálisnak ehhez az irányához sem m i kétség sem fér. H ogy elég messzire m enjünk vissza: az első kulturális tett a szerszám használata, a tűz megfékezése és lakótelepek építése volt. Ezek közül kitűnik a tűz megfékezése, m in t teljesen rendkívüli, péld átlan teljesítm ény,12 a többivel az em ber olyan ú tra tért, am it azóta is m indig követ és melyhez az ösztönzés könnyen m egfejthető. Az em ber összes eszközével tökéletesíti m ind a mozgási, m ind az érzékelő szerveit, vagy eltávolítja m űködésük korlátáit. A gépek h a talm as erőket bocsátanak rendelkezésre, m elyeket éppúgy m int iz 12 Hiányos és nem biztosan értelmezhető pszichoanalitikus anyag legalábbis megenged egy - fantasztikusnak tűnő - feltevést, ennek az emberi hőstettnek az eredetéről. Mintha az ősember hozzászokott volna, hogy mikor tűzzel találkozott, infantilis örömét azzal elégítse ki, hogy vizelete sugarával kioltsa. A rendelkezésünkre álló mondák alapján a kígyózó fel-felmagasodó lángok eredeti fallikus felfogásához nem fér kétség. Tűzoltás vizeléssel, amelyre Liliputban még Gulliver a késői óriásgyerek és Rabelais Gargantuája is rákényszerül, tehát olyan volt, mint egy férfival folytatott szexuális aktus, a férfi potencia élvezete a homoszexuális versengésben. Aki erről az örömről először mondott le és megkímélte a tüzet, magával vihette és szolgálatába kényszeríthette. Azzal szelídítette meg a tűz természeti erejét, hogy elfojtotta saját szexuális izgalmának tüzét. E nagy kulturális győzelem tehát ösztönlemondás jutalma volna. És továbbá, mintha azért nevezték volna ki a nőt a házi tűzhelyen fogságban tartott tűz őrzőjévé, mert anatómiai felépítése lehetetlenné teszi számára az ilyen élvezeti kísértést. Az is említésre méltó, hogy az analitikus tapasztalatok a nagyravágyás, a tűz és az uretrális erotika összefüggéseit milyen rendszeresen bizonyítják. 354

29 m ait tetszés szerinti irán y b an rendezhet; a hajó és a repülő eredményezik, hogy haladását sem víz, sem levegő nem akadályozhatja. Szem üveggel korrigálja szemlencséi fogyatékosságát, távcsővel távoli messzeségbe tekint, m ikroszkóppal legyőzi az észlelésnek azt a h atárát, m elyet recehártyájának felépítése jelölt ki. A fényképezőgéppel olyan szerkezetet hozott létre, am i a futó látási benyom á sokat rögzíti, am it a hanglem ez az éppen olyan m úlékony hangbenyom ásoknál nyújt, m indkettő alap jáb an véve az ad o tt em lékezőképességének, az em lékeinek a m aterializálódása. A telefon segítségével olyan távolságokból hall, m elyet m aguk a mesék is elérh etetlennek m éltán y o ln án ak ; az írás eredetileg a távollevő beszéde, a lakóház helyettesíti az anyam éhet, az első valószínűleg még m indig vág y o tt hajlékot, am elyben biztonságban voltunk, és oly jó l éreztük m agunkat. Ez nem csak m esének hangzik, hanem egyenesen m inden m esebeli kívánságnak - vagy legalább a legtöbbnek - a beváltása, am it az em ber tudom ányával és technikájával ezen a földön előállított, ahol legelőször m int gyenge állati lény lépett színre és ahová faja m inden egyedének ismét ú jra gyám oltalan csecsem őként - oh inch of n atú ré! - kell belépnie. M indezek birtoklását m int kulturális szerzem ényt ítélheti meg. M ár rég a m indenhatóság és m indentudás eszm ényképét fejlesztette ki m ag áb an, m elyet isteneiben testesített meg. Nekik tulajdonított m indent, am i kívánságai szám ára elérhetetlennek tűnt, vagy neki tiltott volt. Azt m ondhatjuk tehát, hogy ezek az istenek kultúrideálok voltak. M ost m ár ennek az ideálnak az elérését nagyon m egközelítette, m ajdnem m aga is isten lett. Persze csak úgy, ahogy általános em beri ítélet szerint szokás elérni az ideálokat. N em teljesen, egyrészt eg y általán nem, m ásrészt csak félig-m eddig. Az em b er úgyszólván egyfajta isten p ro tézissé vált, igazán nagyszerű, ha összes segédeszközeire tám aszkodik, de ezek nem nőttek össze vele és alkalom adtán m ég sok gondot okoznak neki. Jo g áb an áll egyébként azzal vigasztalódnia, hogy ez a fejlődés nem pont az 1930-as évvel zárul le, a távoli jövő a kultúra e területén új, valószínűleg elképzelhetetlen nagy haladást hoz m ajd, még tovább fokozza m ajd az istenhez való hasonlóságot. V izsgálatunk érdekében azonban ne feledjük, hogy a m ai em ber istenhez való hasonlóságában, nem érzi m ag át boldognak. 355

30 Szóval, egy ország kultúrfokát akkor ism erjük el, ha azt találjuk, hogy benne m inden gondozott és célszerűen ellátott, am i alkalm as a föld em beri kihasználására és m egvédésére a term észeti erőktől, te h á t röviden összefoglalva: hasznos. Az ilyen országban szabályozzák az áradással fenyegető folyók m edrét, vizüket csatornákon vezessék oda, ahol nélkülözik. M űveljék gondosan a földet és vessék be olyan növényekkel, m elyek term esztésére alkalm as, hozzák szorgosan a m élység ásványkincseit felszínre, és dolgozzák fel az igényelt szerszám okká és eszközökké. L egyen bőséges, gyors és m egbízható közlekedési eszköz, a vad és veszélyes állatokat pusztítsák ki, a háziállatokká szelídítettek tenyésztése virágozzék. M ás követelm ényeket is kell tám asztanunk kultúránkkal szem ben és figyelem re m éltó m ódon azt rem éljük, hogy ugyanezen országokban akadunk rá m egvalósulásukra. M in th a m egtagadnánk először tá m asztott igényünket, azt is kulturális eredm ényként köszöntjük, ha azt látjuk, hogy az em berek gondoskodása olyan dolgokra is k iterjed, melyek egyáltalán nem hasznosak; inkább haszontalannak tűnnek ; például ha egy városban a játszótereken és a tiszta levegőt biztosító parkokban virágágyak is vannak, vagy ha a lakások ablakait virágcserepekkel díszítik. C sakham ar észrevesszük: az a haszontalanság, m elynek értékelését a kultúrától elvárjuk a szépség; m egköveteljük, hogy a kultúrem ber a szépséget tisztelje, ahol találkozik vele a term észetben és állítsa elő tárgyakon, am ennyire keze m unkájával erre képes. N agyon távol állunk attól, hogy a kultúra irá n ti igényünk ezzel kim erült volna. M egkívánjuk, hogy a tisztaság és re n d je leit is láthassuk. N em sokat gondolunk egy angol m e zőváros kultúrájáról Shakespeare idejében, ha azt olvassuk, hogy S tratfordban szülőháza ajtaja előtt egy magas trágyadom b hevert; bosszankodunk és b a rb árn ak m ondjuk, am i a kulturálisnak ellentéte, h a azt találjuk, hogy a W iener W ald ú tja it teleszórták eld o b ált pap íro k k al. M inden fajtájú tisztátalanság összeegyeztethetetlennek látszik szám unkra a kultúrával, az em beri testre is kiterjesztjük a tisztaság követelm ényét és m egdöbbenve halljuk, hogy milyen szokásos szagot terjesztett m aga körül a N apkirály személye és m egrázzuk a fejünket, ha Isola Bellán m egm utatják azt a p arányi m osdótálat, am elyet N apóleon használt reggeli toilette-jéhez. Sőt nem lepődünk meg, ha valaki a szappan használatát egyenesen 356

31 a k u ltú ra m ércéjéül szabja meg. H asonló ez a renddel is, mely éppúgy m int a tisztaság, teljesen em beri tevékenységre vonatkozik. A zonban míg a term észettől tisztaságot nem v árh atu n k el, a rendet in k áb b a term észettől lestük el; a nagy asztronóm iai szabályosságok megfigyelése ad ta az em bernek nem csak a m intát, hanem az első tám p o n to t is ahhoz, hogy bevezesse a rendet életébe. A rend egyfajta ismétlési kényszer, mely egyszeri beütem ezéssel határozza m eg m ikor, hol és hogyan kell valam it tennünk úgy, hogy m inden azonos esetben tétovázást és habozást tak arít meg. A rend jó tétem énye teljesen tag ad h atatlan, lehetővé teszi az em bernek a tér és idő legjobb kihasználását, m ialatt lelki erőit kíméli. Jogos volna elvárni, hogy az em beri tevékenységben kezdettől fogva és kötetlenül érvényesüljön és álm élkodhatunk, hogy nem ez a helyzet, hogy az em ber sokkal inkább hanyagságra, szabálytalanságra és m egbízhatatlan ság ra jellem ző hajlam ot tanúsít m unkájában és előbb fárad ságosan kellett a m ennyei m intaképek u tán zá sára nevelődnie. Szépség, tisztaság és rend nyilván különleges helyet foglalnak el a kulturális követelm ények között. Senki sem állítja, hogy éppolyan életfontosak, m int a term észeti erők uralása és más m ozzanatok, am elyeket m ég m eg kell ism ernünk és mégsem szorítja senki sem szívesen h áttérb e őket, m int mellékes dolgokat. Hogy a kultúra nem csak a hasznot veszi figyelem be, azt m ár a szépség példája is m u tatja, am it a k u ltú ra érdekei m ellett sem akarunk nélkülözni. A rend haszna teljesen nyilvánvaló; a tisztaságnál m eg kell fontolnunk, hogy a higiénia is követeli és feltehetjük, hogy az em berek szám ára ez az összefüggés a tudom ányos betegségmegelőzés ideje előtt sem volt teljesen idegen. A zonban a haszon nem teljesen világítja m eg az igyekezetei; v alam i más is kell, hogy legyen a dologban. Ú gy véljük, hogy a k u ltú rát semmi más jellegzetességével nem tudjuk jo b b an m eghatározni, m int hogy megbecsüli és gondozza a m agasabb lelki tevékenységeket, az intellektuális, tudom ányos és művészi teljesítm ényeket, azt a vezető szferepet, m elyet az em berek az eszmétnéltéliígedtek át. Ezen ideák között első helyen állnak a vallási rendszerek, melyek bonyolult felépítésére m egkíséreltem hogy más helyen világítsak rá ; m ellette a filozófiai spekulációk és végül, am i az em berek ideálképzésének nevezhető, képzeteik az 357

32 egyén, a nép, az egész em beriség lehető tökéletességéről és azok a követelm ények, m elyeket ilyen képzetek alapján tám asztanak. M ind ábrázolásukat, m ind lélektani levezetésüket nehezíti, hogy ezek az alkotások nem függetlenek egym ástól, sokkal in k áb b bensőségesen összeszövődnek. H a csupán csak azt tételezzük fel, hogy m inden em beri tevékenység hajtórugója a két egym ásba folyó célra, haszonra és öröm nyerésre irányuló törekvés, akkor ugyanezt érvényesnek kell tartanunk az itt em lített kulturális m egnyilvánulásokra is, noha ez csakis a tudom ányos és m űvészeti tevékenység esetében láth ató be könnyen. N em vonható azonban kétségbe, hogy az em berek más erőteljes igényének is megfelelnek, talán olyanoknak is, melyek csak egy kisebbségnél alakultak ki. Nem is szabad hogy m egzavarjanak bennünket e vallásos és filozófiai rendszerek egyenkénti értékítéletei; ak ár valaki az em beri szellem legm agasabb teljesítm ényét keresi bennük, vagy fájlalja, m int tévedéseket, el kell ism ernünk, hogy létezésük, különösen uralkodó je l legük a kultúra virágkorát jelenti. Végül a k u ltúrának utolsó, de biztos nem a legjelentéktelenebb vonását a b b a n kell értékelnünk, hogy m ilyen m ódon szabályozottak az em beri kapcsolatok, a szociális kapcsolatok, m elyek az em bert m ind szom szédot, m int m unkaerőt, m int egymás szexuális tá r gyát érintik. Itt különösen nehéz lesz fenntartással élni m eghatározott ideálkövetelm ényekkel szem ben és azt m egragadni, am i voltaképpen a kulturális. T alán azzal a m agyarázattal kezdhetjük, hogy a kulturális elem azzal az első kísérlettel adódott, hogy ezeket a szociális vonatkozásokat szabályozza. H a ilyen kísérlet elm aradna, akkor e kapcsolatok az egyén önkényének volnának alávetve, azaz a fizikailag erősebb érdekei és ösztönrezdületei határoznák meg azokat. Ezen sem m it sem válto ztatn a, ha ez az erősebb a m aga részéről egy még erősebbet találna. Az em beri együttélés csak akkor lehetséges, ha kialakul a többség, mely erősebb, m int m inden egyes em ber, és m inden egyessel szem ben összetart. Ennek a közösségnek a h atalm a most m ár m int jog helyezkedik szembe az egyén h a talm ával, m elyet m int durva erőszakot elítél. Az egyén h atalm á nak helyettesítése a közösségével, ez a döntő kulturális lépés. Lényege ab b a n áll, hogy a közösség tagjai kielégülésük lehetőségeiben korlátozzák m agukat, m ialatt az egyén soha nem ism ert ilyen kor- 358

33 látót. A következő kulturális követelm ény teh át a törvényé, azaz annak a biztosítása, hogy az egyszer adott jogren d az egyén jav ára ne legyen ism ét áthágható. Ezzel a joggal m ég nem d ö n tö ttü n k az igazság etikai értékéről. Ú gy tűnik, hogy a kulturális fejlődés további útja a rra halad, hogy ez a jog többé ne egy kis közösség kaszt, népréteg, néptörzs - ak a ratn y ilv án ítása legyen, akik m á sokkal és talán szélesebb kört m ag áb an foglaló tömegekkel m egint csak úgy viselkednének, m in tég y hatalm askodó individuum. A végeredm ény olyan jog kell legyen, am elyhez m indenki - legalábbis m inden társadalom képes - ösztönáldozatával hozzájárult, és hogy senkit - ism ét csak az azonos kivétellel - se hagyjon d u rv a erőszak áldozatául esni. Az egyéni szabadság nem kultúrkincs. A legnagyobb a m inden k u ltú rát megelőző korban volt, igaz akkor többnyire érték nélküli, m ert az individuum alig volt képes megvédeni. A k u ltú ra fejlődése során a szabadság korlátozása szükségszerű és a törvényesség azt követeli, hogy senki se takaríthassa meg ezeket a korlátozásokat. A m i időnként valam ely em beri közösségben m int szabadságra törekvés nyilvánul meg, lehet lázadás a fennálló törvénytelenséggel szem ben, és így a kultú ra további fejlődésére kedvező, a kultúrával összeegyeztethető m arad. A zonban szárm azhat az eredeti, a kultúrától m eg nem szelídített személyiségtől, és így alapjává válik a kultúraellenességnek. A szabadságvágy teh át vagy a k u ltú ra m eghatározott form ái és igényei ellen irányul, vagy általáb an a kultú ra ellen. Nem tűnik úgy, hogy az em bert valam iféle befolyásolással rá lehetne bírni, hogy term észete a term eszévé alakuljon. Egyéni szabadságigényét a töm eggel szem ben m indig védeni fogja. Az em beriség küszködésének nagy része a köré az egyetlen feladat köré gyűlik, hogy célszerű, azaz boldogító egyességet találjo n ezen individuális és a kulturális töm egigények között, sorsproblém áinak egyike, hogy ez az egyensúly a k u ltú ra m eghatározott alakulása m ellett elérhető-e, vagy pedig a konfliktus kibékíthetetlen. Azzal, hogy általánosan elterjedt tapasztalatok nyom án elm ondtuk, hogy az em ber életében m ely vonások nevezhetők k u ltu rálisnak, világos benyom ást kap tu n k a kultú ra összképéről, persze egyelőre sem m i olyat nem tu d tu n k meg, am i nem volt köztudom ású. A m ellett óvakodtunk, nehogy ahhoz az előítélethez csatlakozzunk, 359

34 m in th a a k u ltú ra egyértelm ű volna a tökéletesedéssel, az a tökéletességhez vezető út volna, am i az em ber szám ára m egszabott. Nos, lehetséges azonban olyan felfogás is, mely talán m áshova vezet. A k u ltú ra fejlődése olyan sajátos folyam atnak tűnik, mely az em beriségen végigfut, am elyben sok dolog szám unkra ism erősnek tűnik..ezt a folyam atot azokkal a változásokkal jellem ezhetjük, am elyet az em ber az ism ert ösztönadottságaival visz végbe, melyek kielégítése mégiscsak életünk ökonóm iai feladata. N éhány ilyen ösztön olyan m ódon szűnik meg, hogy a helyébe lép valam i, m elyet mi az egyes egyénnél m int karaktertulajdonságokat írunk le. E folyam at legfigyelem rem éltóbb példáját a fiatal em ber analerotikájánál találtuk. E redeti, a kiválasztási funkctiók, szerveik és azok p ro d u k tu m ai irá n ti érdeklődése, a fejlődés során olyan tulajdonságok csoportjává alakult, melyek szám unkra m int takarékosság, m int rendés tisztaságszeretet ismeretesek, am ik tulajdonképpen értékesek és szívesen látottak, de feltűnő u ralom ra törhetnek és akkor azt eredményezik, am it analis karakternek nevezünk. H ogy ez hogyan történik, nem tu djuk, de e felfogásnak az érvényessége nem kétséges.13 A zt találtuk, hogy a rend és tisztaság lényeges kultúrigény, h ab á r életszükséglet jellegük nem éppen érthető, éppoly kevéssé, m int alkalm asságuk az öröm forrásra. Ezen a helyen először kell, hogy felm erüljön a k u ltú rfo ly am at hasonlósága az egyén libidófejlődésével. M ás ösztönök a rra kényszerülnek, hogy kielégülésük feltételeit eltolják, más u tak ra helyezzék át, am i a legtöbb esetben az általunk jól ism ert szublim ációval (az ösztöncél szublim ációjával) vág egybe, más esetekben m ég elkülönül tőle. Az ösztönszublim á ció a kultúrfejlődésnek különösen szem betűnő vonása, ez teszi lehetővé, hogy m agasabb lelki tevékenységek, tudom ányosak, m űvésziek, ideológiaiak, a kulturális életben olyan jelentős szerepet já ts z a nak. H a az első benyom ásnak engedünk, kísértésbe jövünk, hogy azt valljuk, hogy a szublim áció általáb an egy, a kultúrától kierőszakolt ösztönsors. De jo b b an tesszük, ha ezt m ég hosszasabban m egfontoljuk Végül harm adszor és ez látszik a legfontosabbnak, lehetetlen figyelmen kívül hagynunk, hogy a kultú ra milyen m érték 13 Charakter und Analerotik (Ges Werke, VII. és E Jones és mások számos további cikkét.) 360

35 ben épül ösztönlem ondásra, hogy m ennyivel in k áb b éppen h a ta l mas ösztönök nem kielégítése (elnyom ásuk, elfojtásuk, vagy még valam i?) a feltétele. Ez a kulturális m egvonás uralja az em berek szociális kapcsolatainak nagy részét; m ár tudjuk, hogy ez az oka annak az ellenségeskedésnek, mellyel szem ben m inden kultúrának h arco ln ia kell. A mi tudom ányos m u nkánk irá n t is nagy követelm ényeket tám aszt m ajd, és akkor sok felvilágosítást kell adnunk. N em könnyen érthető, hogyan lehetséges a kielégítést egy ösztöntől m egvonni. E g y általán nem olyan veszélytelen dolog; ha ökonom i kusán nem kom penzálódik, az em ber súlyos zavarokra készülhet fel. H a azonban azt akarjuk tudni, hogy m ilyen értékre tarth at igényt felfogásunk a kultu rális fejlődésről, m int különös folyam atról összehasonlíthatóan az egyén norm ális érésével, akkor nyilván egy m ásik p roblém ához kell h o zz álátn u n k és azt a kérdést feltennünk, hogy a kulturális fejlődés m ilyen befolyásoknak köszönheti eredetét, hogyan állt elő és p ály áját mi h atáro zta meg. 361

36 IV. Ez a feladat túl nehéznek tűnik, bevallhatjuk csüggedésünket. ím e, itt az a kevés, a m it képes voltam m egfejteni. M iu tán az ősem ber felfedezte, hogy - szó szerint így értendő - kezétől függ, hogy sorsát ezen a földön m unkával m egjavítsa, nem lehetett szám ára közömbös, hogy egy másik, vele vagy ellene dolgozik. A m á sik, m int m unkatárs vált jelentőssé, akivel együtt élni hasznos volt. M ég régebben, m ajom szerű őskorában, felvette azt a szokást, hogy családot alap ítso n; valószínűleg a család tagjai voltak első segítőtársai. Elképzelhetően a családalapítás azzal függ össze, hogy a genitális kielégülés szüksége többé nem csak vendégként lépett fel, aki hirtelen m egjelenik valakinél, és elutazása u tán sem m it sem h allat hosszan m agáról, hanem m int az egyéneknél állandó bérlőként telepedett meg. Ez a hím et m otiválta, hogy a nőt, vagy általánosabban: a szexuális tárgyat m agánál tartsa; a nőstényeknek, akik gyám oltalan gyerm ekeiktől nem akartak elválni, ennek érdekében szintén az erősebb hím eknél kellett m arad n io k.14 E bben a prim itív 14 Bár a szexuális folyamatok organikus periodicitása megmaradt, befolyásuk a pszichés szexuális izgalomra inkább ellentétbe fordult. Ez a változás leginkább a szagingerek háttérbe szorulásával függ össze, melyekkel a menstruációs folyamat a férfi lélekre hatott. Az utóbbi szerepét átvette a mimika nyújtotta izgalom, mely az átmenetileg szünetelő szaglási ingerekkel szemben folytonos hatást tarthatott fenn. Ebből az organikus elfojtásból ered a menstruáció tabuja, mint egy túlhaladott fejlődési fázis elhárítása; minden más motiváció valószínűleg másodlagos természetű. (Vö. C. D. Daly: Hindumithologie und Kastrationskomplex. - Imago, XIII. 1927). Más szinten ismétlődik ez a folyamat, mikor az elavult kultúrperiódus istenei 362

37 család b an nélkülözzük m ég a k u ltú ra egy lényeges vo n ását; a főnök és az apa önkénye korlátlan volt. A Totem és tabuban kísérletet tettem, hogy m egm utassam azt az utat, mely ebből a családból az együttélés következő fokaként a testvérszövetségek form ájához vezetett. Az ap a legyőzésével a fiúk arra a tap asztalatra tettek szert, hogy a szövetség erősebb lehet, m int az egyes em ber. A totem isztikus kultú ra azokon a korlátozásokon nyugszik, m elyeket egymással szem ben érvényesíteniük kellett az új helyzet m egőrzése érdekében. A tab u előírás volt az első jog. Az em berek együttélése tehát démonokká válnak. Maguknak a szagingereknek háttérbe szorulása azonban, úgy tűnik, az ember földtől elfordulásának következménye, az ember egyenes járásának elhatározásáé, amely aztán az eddig fedett genitáliákat láthatóvá és védelemre szorulóvá alakítja, és így kiváltja a szégyenkezést. Tehát a végzetes kulturális folyamat elején az ember felegyenesedése állna. Innen indul ki a láncolat a szagingerek elértéktelenedésén és a periódusok izolálásán keresztül a mimikái ingerek túlsúlyához, a genitáliák láthatóságához, továbbmenőleg a szexuális izgalom kontinuitásához, a családalapításhoz és ezzel az emberi kultúra küszöbéhez. Ez csak elméleti spekuláció, de elég fontos ahhoz, hogy megérdemelje az emberhez közel álló állatok életkörülményeinek a felülvizsgálatát. A tisztaságra való kultúrtörekvésben, mely higiénés szempontok alapján utólagos igazolást nyert, azonban már ennek belátása előtt is megnyilvánult, szintén felismerhető a szociális mozzanat. A tisztaság indítéka azon váladékok eltávolításának törekvéséből ered, melyek az érzéki észlelés számára kellemetlenné váltak. Tudjuk, hogy a gyerekszobában ez másképpen van. A váladékok a gyermeknél nem keltenek undort, értékesnek tűnnek neki, mint teste leszakadt része. A nevelés itt különösen energikusan tör a küszöbönálló fejlődési folyamat gyorsítására, melynek az exkrementumokat értéktelenné, undorítóvá, ocsmánnyá és megvetendővé kell változtatnia. Alig volna lehetséges ilyen átértékelés, ha ezek a testből kiválasztott anyagok erős szaguk miatt nem lennének arra ítélve, hogy ugyanarra a sorsra jussanak, ami az ember földtől felegyenesedése után a szagingereknek ju tott. Tehát először az analerotika esik áldozatul annak az organikus elfojtásnak, mely a kultúrához vezető utat egyengette. A szociális faktor, mely az analerotika további átalakításáról gondoskodik, azzal igazolódik, hogy minden fejlődés ellenére az embernek a saját exkrementum szaga alig visszataszító, mindig csak a mások ürüléké az. A tisztátalan, azaz aki váladékait nem rejti el, ezek szerint megsérti a többieket, nincs tekintettel rájuk, és erre vonatkoznak a legerőteljesebb, leginkább használt szidalmak. Az is érthetetlen volna, hogy az ember az állatvilágban leghívebb barátjának a nevét szitokként használja fel, ha nem vonná magára a kutya két tulajdonságával az ember megvetését, azzal, hogy szaglászó állat, amely az exkremetumoktól nem irtózik, és hogy nem szégyelli magát szexuális funkciói miatt. 363

38 kétszeresen volt m egalapozott; a m unka kényszerével, m elyet a külső szükség terem tett és a szeretet h ata lm á v a l; a férfi az asszonyban a szexuális tárgyat, az asszony a saját m agából leválasztott részelem et, a gyereket nem ak arta nélkülözni. Az em beri kultúrának is erósz és ananké lettek a szülei. Az első kulturális eredm ény az volt, hogy most m ár nagyobb szám ú em ber volt képes arra, hogy közösségben m aradjon. És m ivelhogy ennél m ind a két nagy h a ta lom közrem űködött, várható lett volna, hogy a további fejlődés zökkenő nélkül megy végbe: m ind a külvilág teljesebb birtokba vétele, m ind az egyre nagyobb em bértöm egekre kiterjedő közösségek m egvalósítása. N em is könnyű m egértenünk, hogyan h ath a t ez a k u ltú ra résztvevőire m ásképp, m in t boldogítóan. M ielőtt m ég m egvizsgáljuk honnan a zavar, vezessen bennünket az a belátás, hogy a szeretet a kultúra alapja, hogy egy korábbi fejtegetésünk hézagát pótoljuk. H a azt állítottuk, hogy a nem i (genitális) szeretet nyújtja az em bereknek a leghatalm asabb kielégülési élm ényt, szám ára voltaképpen m inden boldogság m intáját, akkor azt kellett volna tanácsolnunk, hogy a boldogság kielégítését az életben to v áb b ra is a nem i kapcsolatokban kell keresni, az élet középpontjává a genitalis erotikát kell helyezni. Azzal folytatjuk, hogy ezen az úton a legsebezhetőbben válunk függővé a külvilág egy részétől, nevezetesen a v álaszto tt szerelm i tárgytól és a leghevesebb kínoknak tesszük ki m agunkat, ha az visszautasít, vagy ha elveszítjük, m ert hűtlen, vagy m eghal. M inden idők bölcsei éppen ezért nyom atékosan ellenezték ezt az életu tat; ennek ellenére igen sok em ber szám ára ez az ú t nem vesztette el vonzerejét. Egy csekély kisebbségnek alkatánál fogva mégis lehetséges, hogy m egtalálja a szeretet ú tját a boldogságot, m ellette azonban elkerülhetetlen a szeretetfunkció m esszemenő módosítása. E személyek függetlenítik m agukat az objektum hozzájárulásától azáltal, hogy a szerettetés elsődleges értékelését eltolják arra, hogy m aguk szeretnek, védekeznek a veszteséggel szem ben azáltal, hogy szeretetüket nem egyes tárgyakra, hanem m inden em berre egyenlő m értékben fordítják, és úgy kerülik el a genitális szeretet ingadozásait és kiábrándulásait, hogy ennek a szexuális céljától eltérnek, az ösztönt céljá b a n gátolt izgalom m á változtatják. A nnak am it m agukban így életre hívnak, az egyenletesen lebegő, m eg za v arh a tatla n, gyengéd 364

39 érzés állapotának, m ár kevés a külső hasonlósága azzal a viharosan kavargó genitális szerelm i élettel, melyből mégis levezethető. Assisi szent Ferenc vihette a legtöbbre a szeretetnek e belső boldogság érdekében folyó kiaknázásában; am it az öröm elv teljesítése egyik tech n ik ájáu l fogunk fel, többszörösen kapcsolatba is került a vallással, mellyel összefügghet azokban a távoli régiókban, ahol az énnek a tárgyaktól és utóbbiaknak egym ástól való m egkülönböztetésére alig kerül sor. Egy olyan etikai szem lélet, m elynek m élyebb m otivációi szám ukra egyszer m agától értetődőek lesznek, az általános em ber- és m indenségszeretetnek e készségét a legm agasabb rendű m agatartásnak ítéli m ajd, melyhez az em ber képes felemelkedni. M ár most sem tudjuk m agunkba fojtani azonban két lényeges kételyünket. Valam iféle szeretet, am ely nem válogat, úgy tűnik, hogy elveszti saját értékének egy részét, m iközben az objektum m al szemben igazságtalan. És to vábbm enőleg: nem m inden em ber szeretetre m éltó. Az a szeretet, mely a családot alapította, m egm arad ősi m ivoltáb an, m elyben a közvetlen szexuális kielégülésről nem m ond le, valam in t változatában, m int céljában korlátozott gyengédség, a kultú ráb a n tovább hat. Funkcióját m indkét form ában folytatja, hogy az em berek nagy töm egét egym áshoz kapcsolja éspedig intenzívebb m ódon, m int ahogy a munkaközösségek érdekének sikerül. A beszéd hanyagsága a szeretet szó használatánál genetikus igazolást nyer. Szeretetnek nevezik a férfi és nő közötti kapcsolatot, akik genitális igényük alapján családot alapítottak, azonban a szülők és gyerekek közti, a csa lá d b an a testvérek közötti pozitív érzelem is szeretet, ám b ár mi ezt a viszonyt céljában korlátozott szeretetnek, gyengédségnek írjuk le. A céljában k o rláto zo tt szeretet eredetileg éppen teljes értékű szeretet volt és az em ber tu d attalan jában most is az. M indkettő, a teljes értékű és a céljában korlátozott szeretet a családi kereteken túl új kapcsolatokat létesít, eddig idegenekkel. A genitális szeretet új családalapításokhoz vezet, a céljában korlátozott barátságokhoz, melyek kulturálisan fontossá válnak, m ert a genitális szeretet több korlátját, így például annak a kizárólagosságát elkerülik. A zonban a szeretet viszonya a kultúrához a fejlődés folyam án elveszti egyértelm űségét. Egyfelől a szeretet he 365, > >

40 lyezkedik szem be a kultú ra érdekeivel, másfelől a kultú ra fenyegeti a szeretetet érezhető korlátozásokkal. Ez a m eghasonlás elkerülhetetlennek tetszik; alapja nem tüstént ism erhető fel. Elsősorban úgy nyilvánul meg, m int konfliktus a család és a között a nagyobb közösség között, m elyhez az egyén tarto zik. M ár utaltunk arra, hogy a kultú ra alapvető törekvéseinek egyike, hogy az em bereket nagy egységekbe töm örítse. A család azonban nem akarja az individuum ot szabadon bocsátani. M inél bensőségesebb a családtagok összetartása, a n n á l in k áb b h ajlam o sak gyakran arra, hogy másoktól elzárkózzanak, annál nehezebbé válik szám ukra a belépés a nagyobb életkörbe. A filogenetikusán ősibb, az együttélésnek a gyerekkorban kizárólagosan fennálló m ódja, védekezik attól, hogy a későbbi kulturálisan szerzett mód váltsa fel. A leválás a családból m inden fiatal szám ára feladat, m elynek a m egoldását a társadalom gyakran pubertás- és felvételi rítusokkal tám o g atja. Az a benyom ásunk, hogy ezek olyan nehézségek, m e lyek m inden pszichés, sőt alap jáb an m inden organikus fejlődést is kísérnek. A nők is ham arosan ellentétbe kerülnek a kultú ra áram lásával, és így ugyanazok fejtik ki késleltető és visszatartó h atásá t, akik kezd etben szeretetigényükkel a k u ltú ra alap ját szolgáltatták. A nők a család és a szexuális élet érdekeit képviselik; a kulturális szerep egyre inkább a férfiak dolga lett, m indig nehezebb feladat elé állítja, ösztönszublim ációra készteti a nőket, am ihez ők nem nőttek fel eléggé. M ivel az em ber nem rendelkezik k o rlátlan m ennyiségű lelki energiával, feladatait a libidó célszerű elosztásával kell intézze. A m it a férfi kulturális célokra használ fel, nagyrészt a nőktől és a szexuális élettől vonja e l: mivel állandóan férfiakkal van együtt és a velük való kapcsolatoktól függ, m ég férji és atyai feladataitól is elidegenedik, így a nő úgy érzi, hogy a kultú ra igényei m iatt h á t térb e szorult és ellenséges m ag atartással lép fel vele szem ben. A k u ltú rá n a k az a ten denciája, hogy korlátozza a szexuális életet, nem kevésbé érthető, m int a másik, hogy a kultúrkört kitágítsa. M á r az első kultúrfázis, a totem izm us, az incessztuózus tárg y v á lasztás tilalm ával já r, talán a leglényegesebb m egcsonkítással, mely az idők folyam án az em b er szerelm i életét érte. T a b u, törvény 366

41 és hagyom ány további korlátozásokat hoztak létre, melyek m ind a férfit, m ind a nőt érintik. N em m inden kultúra megy ebben egyform án m esszire; a társad alo m gazdasági stru k tú rá ja befolyásolja a m aradék szexuális szabadság m értékét is. T u d ju k m ár, hogy a k u ltú ra ennél az ökonóm iai szükségszerűség kényszerét követi, mivel tőle a szexualitás a pszichés energia nagy m ennyiségét vonja el, m elyet m aga igényel. Ezenfelül a kultúra a szexualitással szemben úgy já r el m int egy néptörzs, vagy a népesség egy rétege, mely egy m ásikat kizsákm ányolása érdekében leigázott. A félelem az elnyom ottak felkelésétől túl szigorú elővigyázatossági ren d szab ály o kat sürget. A mi nyugat-európai kultúránk az ilyen fejlődés csúcsp o n tját m utatja. L élektanilag teljesen jogos, hogy azzal kezdi, hogy m egtiltja a gyerm eki élet szexuális m egnyilvánulásait, m ert a feln őtt érzéki vágyainak megfékezésére semmi kilátása sem volna, ha nem m entek volna végbe gyerm ekkorban az előkészítő m u n k álatok. Á m de sem m ilyen m ódon sem igazolható, hogy a k u ltu rált tá r sadalom olyan messzire m ent, hogy e könnyen k im utatható, sőt feltűnőjelenségeket még tagadja is. Az ivarérett egyén tárgyválasztását az ellenkező nem re korlátozzák, a legtöbb extragenitális kielégülést, m int perverziót m egtiltják. A többféle hasonló helyett, az egyfajta szexuális életnek az e m líte tt tilalm ak b an k ialak íto tt kívánalm a túl teszi m agát az em berek vele született és szerzett szexuális alkatának különbözőségén, szexuális élvezetükből tetem es m ennyiséget lehasít és így súlyos m éltánytalanság forrásává válik. Ezeknek a korlátozó rendszabályoknak a következm énye leh etett azután, hogy azoknál, akik norm álisak, akiket nem akadályoz alkati a d o ttság, m in d en szexuális érdeklődés veszteség nélkül a szabadon h a gyott csatornákba áram lik. A zonban a heteroszexuális genitális szerelm et, am ire ugyan a törvényen kívül helyezés nem vonatkozik, tovább csorbítja a törvényesség és az egynejűség korlátja. A mai k u ltú ra érthetően kifejezésre ju tta tja, hogy a szexuális kapcsolatokat csak egy férfi és egy nő egyszeri felbonthatatlan kapcsolatában kívánja m egengedni, hogy a szexualitást, m int önálló öröm forrást nem óhajtja és csak az em berek szaporodásának eddig mással nem p ó to lh ató forrásaként h ajlan d ó elviselni. Ez term észetesen szélsőség. K özism ert, hogy ak ár rövid időre is kivihetetlennek bizonyult, csak gyenge em berek alkalm azkodtak 367

42 ah hoz, hogy ilyen m esszem enően beav atk o zzan ak szexuális szabadságukba, erősebb term észetűek csak egy kom penzáló feltétel m ellett képesek erre, m elyről később eshet szó. A k u ltu rált társad a lom kénytelen volt sok túllépést hallgatólagosan engedélyezni, am elyet előírásai szerint üldöznie kellett volna. De ne essünk a ló másik oldalára és ne tételezzük fel, hogy ez a kulturális beállítódás teljesen ártalm atlan, m ert nem éri el m inden szándékát. Hiszen a kultúrem ber szexuális élete súlyosan károsodott, olykor valam ely visszafejlődésben lévő funkció ben y o m ását teszi, m int m ás szerveink: a fogazatunk és a hajzatunk. T alá n jogosult feltételezni, hogy szerepe az öröm érzések forrásában, teh át életcélunk teljesítésében érezhetően h an y atlo tt.15 N éha úgy hisszük, azt ism erjük fel, hogy nem csupán a kultú ra nyom asztó hatása tagadja m eg tőlünk a teljes kielégülést, hanem valam i m ag áb an a funkció lényegében és ez h ajtan a m ás u tak ra bennünket. Lehet, hogy tévedés, nehéz ezt eldönteni A finomlelkű angolnak, a manapság általános elismerésnek örvendő J. Galsworthynek a költeményei közül már korábban értékeltem egy kis történetet, a címe: The appletree. Szívhez szólóan mutatja be, hogy két ember egyszerű természetes szerelmének a mai kultúrember életében nincs többé lehetősége. 16 A következő megjegyzésekkel a fentiekben kifejtett feltevéseket támasszuk alá: az ember is egyértelműen biszexuális hajlamú élőlény. Az egyén két szimmetrikus fél ötvöződésének felel meg, melyek közül némely kutató nézete szerint az egyik tisztán hím, a másik nőstény. Éppen úgy az is lehetséges, hogy mindegyik fél eredetileg hermafrodita volt. A nemiség biológiai tény, amely annak ellenére, hogy rendkívüli jelentőségű a lelki életre, lélektanilag nehezen ragadható meg. Azt szoktuk mondani: minden ember mind férfias, mind nőies ösztönrezdületeket, igényeket és tulajdonságokat mutat, azonban a férfias és nőies jelleget az anatómia ugyan képes, de a pszichológia nem képes kimutatni. Számára elhalványul az aktivitás és passzivitás nemi ellentéte, melynél mi túlságosan meggondolatlanul az aktivitást a férfiassággal, a passzivitást a nőiességgel azonosítjuk, mely az állatvilágban semmiképpen sem igazolódik kivétel nélkül. A biszexualitás tanítása még nagyon a sötétben tapogatózik, és azt a körülményt, hogy nem talált az ösztöntannal kapcsolatot, súlyos fennakadásnak érezzük a pszichoanalízisben. Bárhogyan is legyen, ha mi tényként feltételezzük, hogy az egyén szexuális életében mind férfias, mind nőies kívánságoknak eleget akar tenni, felkészülünk annak a lehetőségére, hogy ezeket az igényeket nem ugyanaz a személy fogja kielégíteni, és hogy ezek egymást zavarják, ha nem sikerül őket különválasztani és minden izgalmat önálló, számára célszerű pályára terelni. A másik nehézség abból adódik, hogy az eroti 368

43 kus kapcsolathoz saját szadisztikus komponensén kívül olyan gyakran társul egy bizonyos mennyiségű direkt agresszív hajlam. A szerelmi tárgy e komplikációk során nem mindig tanúsít annyi értelmet és toleranciát, mint az a parasztasszony, aki panaszkodik, hogy férje már nem szereti, mert már egy hete nem verte meg. Legmélyebbre hatol azonban az a feltevés, amely a 362. oldali lábjegyzet fejtegetéséhez csatlakozik, hogy az ember felegyenesedésével és a szagérzékelés leértékelésével nemcsak az analerotikát, hanem az egész szexualitást az fenyegeti, hogy az organikus elfojtás áldozatává válik úgy, hogy azóta a szexuális funkciót egy tovább nem indokolható idegenkedés kíséri, mely megakadályozza a teljes kielégülést és a szexuális céltól szublimációhoz és libidóeltoláshoz vezet. Tudom, hogy Bleuler ( Dér Sexualwiderstand. Jahrbuch f. Psychoanalyt, und Psychopathol. Forschungen, Bd. V. 1913) egy ízben a szexuális élettel szemben ilyen eleve visszautasító magatartásra utalt. Az inter urinas et faeces nascimur tényén minden neurotikus és sok egészséges ember is megbotránkozik. A genitáliák kifejezett szagérzetet is okoznak, mely sok ember számára elviselhetetlen, és meggyűlölteti velük a szexuális életet. így adódna legmélyebb eredetében, a kultúrával növekvő szexuális elfojtás révén az organikus elhárítás, a felegyenesedett járással, a korábbi állati egzisztenciával szembenálló új életforma; tudományos kutatás eredménye, melyet különös módon gyakran hangoskodó banális előítéletek fednek el. Mindamellett jelenleg ezek igazolatlan, tudományosan nem bizonyított lehetőségek csupán. Arról se feledkezzünk meg, hogy a szagingerek tagadhatatlan értékcsökkenése ellenére, vannak népek még Európában is, akik az erős, számunkra oly ellenszenves genitális szagokat nagyra értékelik mint a szexualitás ingeranyagát és nem akarnak róluk lemondani. (Lásd a folklorisztikus adatgyűjtést Iván Bloch Körkérdés -ére Über dér Geruchsinn in dér vita sexualis Friedrich S. Krauss Anthropophyteia -ja különböző évfolyamaiban.) 369

44 V. A pszichoanalitikus m unka a rra tan íto tt bennünket, hogy éppen a szexuális élet e kudarcait az úgynevezett neurotikusok nem viselik el. T üneteikben pótkielégüléseket hoznak létre, melyek azonban vagy m agukban véve okoznak kínt, vagy úgy válnak kínforrássá, hogy nehézségeket okoznak nekik a külvilággal és a társadalom m al szem ben. Az utóbbi könnyen érthető, a másik új talányt ad fel. A kultú ra azonban még más áldozatot is követel, m int a szexuális kielégülését. A kulturális fejlődés nehézségét úgy fogtuk fel, m int általános fejlődési nehézséget azáltal, hogy a libidó tevékenységére vezettük vissza, a rra az idegenkedésére, hogy valam ely régi pozíciót egy újért elhagyjon. K örülbelül ugyanazt állítjuk, ha a kultú ra és a szexualitás közötti ellen tétet abból sz á rm aztatju k, hogy a szexuális szeretet két személy közötti viszony, m elynél a harm adik csak felesleges vagy zavaró lehet, am íg a k u ltú ra nagyobb em bertöm egek kapcsolatán alap u l. A szerelm i viszony csúcspontján m egszűnik az érdeklődés a külvilág irá n t; a szerelm espár elég önm agának, m ég a közös gyerm ekre sincs szükség, hogy boldog legyen. Sem m ilyen m ás esetben nem árulja el erósz olyan érthetően lényének velejét, azt a szándékot, hogy többől egyet hozzon létre; azonban ha ezt, m int ahogyan közm ondásossá vált, két em ber szerelm ében elérte, ezen nem kíván túllépni. E ddig egészen jól el tudjuk képzelni, hogy valam ely kultúrközösség ilyen individuum -duplikátum okból állna, melyek m iu tán m a guk között libidinózusan kielégültek, a m unka és érdekközösség kö- 370

45 telékével is kapcsolódnak egym áshoz. E bben az esetben nem volna arra szükség, hogy a kultú ra a szexualitástól energiát vonjon el. De ez a kívánatos állapot nem áll és soha nem is állt fe n n ; a valóság arra utal, hogy a kultú ra nem elégszik meg az eddig elism ert kapcsolataival : a közösség tagjait libidinózusan is egym áshoz akarja kötni, m inden eszközt igénybe vesz és m inden u ta t pártol, hogy erőteljes azonosításokat létesítsen közöttük, a legnagyobb m értékben felhasználja az eszközében gátolt libidót, hogy a közösségi hordákat b arátság i kapcsolatokkal erősítse. E szándékok teljesítéséhez elkerülhetetlen a szexuális élet korlátozása. V iszont belőlünk hiányzik a szükségszerűség belátása, am i a k u ltú rát erre az ú tra tereli és m egalapozza ellenséges érzületét a szexualitáshoz. V alam ilyen, még általu n k fel nem fedezett m ás zav aró tényezőnek is kell lennie. A kultúrtársadalom úgynevezett ideál követelm ényeinek egyike vezethet itt nyom ra. így h an g z ik : szeresd felebarátodat, m int önm ag ad at; világhírű, bizonyára idősebb m int a kereszténység, am ely m int legdölyfösebb igényét m u tatja fel, de bizonyos, hogy nem nagyon ré g i; m ég a történelm i időkben is idegen volt az em bertől. Á lljunk hozzá naivan, m in th a először hallanánk. Akkor nem tudjuk elfojtani a m eglepetés és m egütközés érzését. M iért kellene tennünk? M it segíthet rajtu n k? M indenekelőtt azonban hogy valósítsuk m eg? H ogy lehetséges? A szeretetem értékes, am ivel nem dobálózhatok számvetés nélkül. Kötelességeket ró rám, és kész kell lennem, hogy ezeket áldozatok á rá n teljesítsem. H a én v alak it szeretek, annak valam ilyen m ódon rá kell szolgálnia. (E ltekintek a h a szontól, m elyet eredm ényezhet, éppúgy, m int attól, hogy m in t szexuális objektum jö h et szóba; a kapcsolat e két fajtája a felebaráti szeretet előírásánál nem jö n szám ításba.) M egérdem li azért, m ert lényeges vonásokban olyan hasonló hozzám, hogy benne m agam at szerethetem ; rászolgál, m ert annyival tökéletesebb m int én, hogy a saját személyiségem ideálját szerethetem benne; szeretnem kell, m ert barátom fia, m ert baráto m fájdalm a, ha őt b án a t érné az az én bán ato m is volna, m eg kellene vele osztanom. De ha idegen és sem m ilyen értékével, az érzelm i életem szám ára sem m ilyen m egszerzett jelentőséggel sem képes vonzani, nehezem re esik m ajd, hogy szeressem. Sőt ezzel igazságtalanságot követek el, m ert szeretetem et az enyéim kitüntetésképpen értékelik; igazságtalanságnak 371

46 érzik, ha én az idegent egy sorba helyezem velük. H a azonban szeretnem kell azzal a bizonyos világm indenség iránti szeretettel, pusztán azért m ert ő is élőlény a földön, m int a rovar, a giliszta, a vízisikló, akkor attól félek csekély szeretet ju t m ajd neki, sem m iképpen sem annyi, m int am ennyit értelm em ítélete után jogosnak ta r tok, hogy m egőrizzek a m agam szám ára. M ire való egy ilyen ünnepélyesen fellépő előírás, h a beteljesítésének nincs értelm e? K özelebbről szemlélve, még több problém ára akadok. Ez az idegen, nem csak általáb an véve m éltatlan a szeretetre, hanem becsületesen el kell ism ernem, hogy inkább ta rth a t igényt ellenségeskedésemre, sőt gyűlöletem re. Úgy látszik, hogy legkevésbé sem szeret, a legcsekélyebb tap in tato t sem tanúsítja irántam. H a hasznot húz belőle nem tétovázik, hogy ártson nekem, em ellett azon sem tűnődik, hogy vajon hasznának foka megfelel-e a nekem okozott kár m értékének. Sőt m ég az sem kell hogy hasznot húzzon; ha csupán valam iféle öröm ére szolgál, nem átallja, hogy gúnyoljon, m egsértsen, rágalm azzon, h atalm át fitogtassa, és m ennél biztosabbnak érzi m agát, m ennél gyám oltalanabb vagyok én, annál biztosabban várható ez a m agatartása. H a m ásképp viselkedne, ha velem, az idegennel ta p in tato s és kím életes lenne, egyébként is, enélkül az előírás nélkül is kész volnék hasonló m ódon viszonozni. Nos, ha ez a nagyszerű parancsolat úgy hangoznék: szeresd felebarátodat, ahogy a felebarátod téged szeret, akkor nem tiltakoznék. V an egy m ásodik parancsolat is, am i szám om ra m ég felfoghatatlanabb és m ég hevesebb ellenállást vált ki belőlem. É spedig: szeresd ellenségeidet. H a jó i megfontolom, nincs igazam hogy ezt m int egy még hatásosabb elvárást utasítsam vissza. A lapjában véve u g y an az.1' M ost az t vélem, hogy m éltóságteljes hangon a következő intel 1' Egy nagy költő megengedheti magának, hogy súlyosan kárhoztatott lélektani igazságokat legalább tréfásan kifejezésre juttasson. így H. Heine, a következőket ismeri el: Érzületem a legbékésebb. Kívánságaim: egy szerény kunyhó, szalmatető, viszont jó ágy, jó ételek, tej és vaj, mind frissen, az ablak előtt virágok, az ajtó előtt néhány szép fa, és ha a jó Isten egészen boldoggá akar tenni, megadja azt az örömöt, hogy ezeken a fákon körülbelül hat-hét ellenségem legyen felakasztva. Megindult szívvel bocsátanám meg haláluk előtt mindazt a sérelmet, melyet életükben nekem okoztak - igen, meg kell bocsátani ellenségeinknek, de nem korábban, mint hogy felakasztják őket. (Heine; Gedanken und Einfálle.) 372

47 m et h allo m : éppen azért, m ert a felebarát nem szeretetre méltó és inkább az ellenséged, azért kell hogy szeresd, m int önm agadat. Ú gy fogom fel ezután, hogy ez azonos eset, m int a Credo, quia absurdum. M árm ost nagyon valószínű, hogy a felebarát ha felszólítják, hogy engem úgy szeressen m int saját m agát, ugyanúgy fog v álaszolni m int én és engem is azonos indokokkal utasít m ajd el. R em é lem, hogy nem ugyanazzal a tárgyilagos igazsággal, de ugyanazt gondolja m ajd ő is. M indam ellett az em berek viselkedésében adódnak különbségek, am elyeket az etika - feltételhez kötöttségük félretételével - m int jót és rosszat klasszifikál. A m íg ezeket a tag ad h a ta tla n különbségeket nem helyezik h atály o n kívül, a m agas etikai követelm ények m egtartása a kulturális igények károsodásával já r, azzal, hogy egyenesen ju ta lm a t tűznek ki a gonoszságért. Nem lehet itt elfelejtenünk, hogy egy eseményre ne em lékezzünk, amely a francia k am aráb an fordult elő, m időn a halálbüntetésről tárgyaltak; egy szónok szenvedélyesen síkraszállt eltörlésükért és viharos tetszést arato tt, m íg egy hang a terem ből közbe nem k iálto tt: Que messieurs les assassins commencent! (K ezdjék a gyilkos urak! A fordító) M ind e m ögött az a szívesen letagadott valóságrészlet áll, hogy az em ber nem gyengéd, szeretetre méltó lény, aki csak akkor szánja rá m agát hogy védekezzék, h a m egtám adják, hanem ösztönös adottságaihoz az agresszív hajlam óriási részvételét is szám ításba veheti. Ennélfogva a feleb arát szám ára nem csak lehetséges segítőtárs és szexuális tárgy, hanem kísértés is, hogy agresszióját kielégítse rajta, hogy m unkaerejét kárpótlás nélkül kihasználja, hogy beleegyezése nélkül szexuálisan igénybe vegye, hogy vagyona birtokába lépjen, hogy m egalázza, fájdalm at okozzon neki, kínozza és m egölje. Homo homini lupus. K i rendelkezik azzal a b áto rság gal, hogy az élet és a történelem m inden tap asztalata u tán ezt a m egállapítást kétségbe vonja? Ez a kegyetlen agresszió rendszerint provokációra vár, vagy egy m ásik szándék szo lg álatáb a áll, m elynek célja szelídebb eszközökkel is elérhető lett volna. K edvező körülm ények között, h a azok a lelki ellenerők, m elyek különben gátolják, nem m űködnek, sp o n tán is m egnyilvánul, az em b ert v a d állatk én t leplezi le, m ely saját faját sem kím éli. Aki a n ép v á n 373

48 dorlás borzalm ait, a hunok betörését, az úgynevezett m ongolokat Dzsingisz kán és T im urlenk alatt, az ájtatos keresztesek útján Jeruzsálem bevételét, sőt még m agának az utolsó világháborúnak a borzalm ait em lékezetébe idézi, az alázatosan meg kell hajoljon e felfogás tényszerűsége előtt. Ennek az agresszív hajlam nak a léte, m elyet m agunknál is érezhetünk, m ásoknál pedig joggal tételezünk fel, az a m om entum, mely felebarátunkkal a kapcsolatunkat zavarja és a kultú ra igénybevételére kényszerít. Az em berek egym ás elleni, p rim ér ellenségeskedése következtében a k u ltú rtársad alm at állandóan szétbom lás fenyegeti. A munkaközösségek érdeke nem tarta n á össze, az ösztönös szenvedélyek erősebbek az értelm es érdekeknél. A k u ltú rá nak m in d en t m ozgósítania kell, hogy az em berek agressziós ösztöneit korlátok közé szorítsa, m egnyilvánulásait pszichés reakcióképződm ények által megfékezze. In n en szárm azik teh át azoknak a m ódszereknek az alkalm azása, m elyek az em bereket identifikációkra és céljában gátolt szeretetkapcsolatokra kell hogy serkentsék, em iatt történik a szexuális élet korlátozása és ebből ered az ideális parancs is, hogy felebarátunkat úgy szeressük, m int önm agunkat, mely valóban azzal igazolja m agát, hogy sem m i más nem áll az eredeti em beri term észettel ennyire ellentétben. M inden fáradozása m ellett ez a kulturális törekvés m indeddig nem sokat ért el. Azt rem éli, hogy a brutális erőszak legotrom bább rendzavarásait m egakadályozza, azáltal, hogy m ag án ak ta rtja fent a jo got, hogy erőszakot alkalm azzon a bűnözőkön, azonban az em beri agresszió elővigyázatosabb és finom abb m egnyilvánulásait a törvény nem képes kategorizálni. M indnyájan o d a ju tu n k, hogy azokat a rem ényeket, melyek fiatal korunkban em bertársainkhoz fűztek bennünket, m int illúziókat elejtsük és tapasztalhatjuk, hogy életünk környezetünk rosszakarata m iatt m ennyire nehézzé és fájdalm assá vált. A m ellett igazságtalanság volna a k u ltú rát hib áztatn i azért, hogy az em beri tevékenységből a h arco t és versengést ki ak a rja zárni. Ezek bizon yára nélkülözhetetlenek, azonban az ellenséges érzület nem szükségszerűen gyűlölség, csak ennek in dokául élünk vissza vele. A kom m unisták azt hiszik, hogy m egtalálták az u tat a rossz m egoldására. Az em ber egyértelm űen jó, felebarátja jó ak aratú, azonban a m agántulajdon intézm énye term észetét elrontotta. M agán 374

49 jav ak birtoklása az egyiknek h atalm at kölcsönöz, és ezzel ab b a a kísértésbe hozza, hogy felebarátját b án talm azza; a birtoklásból kizártak n ak ellenséges érzülettel fel kell lázadni az elnyom ók ellen. H a m egszüntetik a m ag án tu lajd o n t, a jav ak közösek lesznek, és élvezetükben m inden em ber részt vehet, el fog tűnni a rosszakarat és az ellenségeskedés az em berek között. M ivel m inden szükséglet kielégül, senkinek sem lesz oka, hogy a m ásikban ellenségét lássa; a szükséges m unkának m indnyájan készségesen alávetik m ajd m agukat. Sem m i közöm a kom m unista rendszer gazdasági kritikájához, nem vizsgálhatom meg, vajon a m agántulajdon eltörlése célravezető, vagy előnyös-é..18 A zo n b an lélektani előfeltételeit kénytelen vagyok tarth a ta tla n illúziónak ítélni. A m agántulajdon m egszüntetésével az em beri agresszió indítékainak egyik - bizonyára erős, és biztos, hogy nem a legerősebb eszközét vonják meg. A hatalo m és befolyás eltérő lehetőségei, m elyekhez az agressziót egyesek céljuk érdekében felhasználják, változatlanul m egm aradnak, sőt m aga az agresszió is. Ezt nem a tulajdon terem tette, m ajdnem korlátlanul uralkodott ősi időkben, am ikor a tulajdon még nagyon szegényes volt, m ár a gyerm ekszobában m egm utatkozik, m ég alig ad ta fel a tu lajd o n anális ősform áit, m ár az em berek közti összes gyengéd és szerelm i kapcsolatok alap ját képezi, talán egyetlen kivétel az anyának a fiúgyerm ekéhez való viszonya. H a a dologi ja v a k a t érintő jo g igényt eltörlik, m ég m indig m egm arad a szexuális kapcsolatokból eredő kiváltság, am ely a különben egyenrangú em berek között irigység és a leghevesebb ellenségeskedés forrásává válik. H a ezt is m egszüntetik a szexuális élet teljes felszabadításával, akkor felszám olják a családot, a k u ltú ra m elegágyát, s így, bár nem láth ató előre, hogy a kultúrális fejlődés m ilyen új ú tra tér, azonban várható, 18 Aki fiatal évei során a szegénység nyomorát megízlelte, a vagyonosok közönyét és önhittségét tapasztalta, ahhoz a gyanú árnyéka sem férhetne, hogy nem érti meg és nem támogatja azokat a törekvéseket, amelyek az ember vagyoni egyenlőségéért folynak, és azért küzdenek, ami ebből származik. Természetesen, ha ez a harc minden ember egyenlőségének absztrakt igazságkövetelményére kísérel hivatkozni, kézenfekvő az az ellenvetés, hogy maga a természet az egyes ember legnagyobb mértékben különböző testi felépítésével és szellemi adottságával olyan igazságtalanságot hozott létre, amelyből nincs kiút. 375

50 hogy az em beri term észet elpusztíthatatlan vonása oda is követi m ajd. N yilvánvaló, hogy nem lesz könnyű az em bernek erről az agreszszív hajlam áról lem ondani; akkor nem érezné m agát jól. Nem lebecsülendő egy kisebb kultú rk ö rn ek az az előnye, hogy az ösztönnek szabad folyást enged az idegenekkel szem beni ellenségeskedésre. M indig könnyebb nagyobb töm eget szeretetben egym áshoz fűzni, ha m arad n ak mások az agressziójuk kiélésére. Egyszer azzal a jelenséggel foglalkoztam, hogy éppenséggel szomszédos és egym áshoz k ü lönben is közelálló közösségek tám ad ják és gúnyolják egym ást, így a spanyolok és portugálok, az észak- és délném etek, az angolok és a skótok stb. Ennek azt a nevet adtam, hogy a kis különbségek nárcizm usa, mely nem sok m agyarázatra szorul. Ebben az agresszióhajlam kényelm es és viszonylag á rta lm a tla n kielégülését ism erjük fel, mellyel a közösség tagjainak összefogása előm ozdítható. A zsidók m indenhová szétszóródott népe ezen a m ódon elism erésre m éltó érdem eket szerzett gazdanépeik k u ltú rá ja érdekében ; sajnos az összes középkori zsidóöldöklés sem volt elég ahhoz, hogy keresztény társaik szám ára ezt az időszakot békésebbre és biztosabbra form álja. M iu tán Pál apostol keresztény egyházközsége alap já n ak az általános em berszeretetet tette meg, ennek elkerülhetetlen következm énye lett a kereszténység legszélsőségesebb tü relmetlensége a kívülm aradottakkal szem ben; a róm aiak szám ára, akik pedig állam i közösségüket nem szeretetre alapították, a vallási türelm etlenség idegen m aradt, noha náluk a vallás állam i ügy volt, és az állam á t volt itatv a vallással. Az sem volt érthetetlen véletlen, hogy a g erm á n világuralom álm a kiegészítéséül az antiszem itizm ust h ird ette meg, és belátjuk, hogy érthető az a kísérlet, hogy O roszországban új kom m unista k u ltú rát létesítsenek, és ez a b u r zsoázia elleni h arcb an pszichológiai tám aszt talál. Csak azt kérdjük aggódva, m egoldanak-e a szovjetek m indent, m iután burzsoáziájuk at felszám olták? H a a k u ltú ra nem csupán a szexualitásra, hanem az em b er agresszív h ajlam ára is oly nagy áldozatot ró, úgy jo b b an m egértjük, m ilyen nehéz az em bernek, hogy öröm ét lelje benne. Az ősem bernek valójában azért volt jo b b, m ert nem ism erte az ösztönkorlátozást. Ám nagyon csekély volt a biztosíték arra, hogy ezt a boldog 376

51 ságát hosszan élvezze. A k u ltú re m b e r egy rész boldogságlehetőségért egy rész biztonságot cserélt. A zonban ne feledjük, hogy az őscsaládban csak a főnök örvendett ilyen ösztönszabadságnak; a többiek rabszolgának m egfelelő elnyom ásban éltek. A k u ltú ra előnyeit élvező kisebbség és az ettől az előnytől m egfosztott többség ellentétét teh át a k u ltú ra őskorában a végletekig vitték. A m a élő prim itívek életének szorgalm as kutatásánál azt tapasztaltuk, hogy ösztönéletük szabadsága sem m iképpen sem irigyelhető, hogy más fajta korlátozások h a tá ro ltá k be életüket, de ta lá n nagyobb szigorúsággal, m int a m odern kultúrem berét. H a mi jelenlegi kulturális állap o tu n k at joggal bíráljuk, hogy m ennyire nem kielégítően teljesíti a boldogító életrend irá n ti követelm ényeinket, hogy m ennyi kínt nyújt, mely valószínűleg nélkülözhető volna, h a tökéletlensége gyökereit kím életlen kritikával ip a r kodunk leleplezni, jó okunk van erre, és nem m int a kultúra ellenségei tesszük ezt. E lvárhatjuk, hogy kultúránk efféle m ódosításai fokozatosan m egvalósuljanak, és így igényeinket jo b b an kielégítve m egszűnjenek a fenti kritikák. De talán azzal a gondolattal is megbarátkozunk, hogy adódnak nehézségek, melyek a kultú ra lényegéhez tapadnak, és sem m ilyen reform kísérletnek nem engednek. Az ösztönkorlátozás feladatain kívül, m elyekre felkészültünk, egy olyan veszélyes helyzet áll elő, m elyet a töm eg pszichológiai nyom o rán ak nevezhetünk. Ez a veszély leginkább ott fenyeget, ahol a társadalm i kötődés főként a résztvevők egymás közötti azonosítása révén álakul ki, m iközben vezéregyéniségek nem ju tn a k olyan je lentős szerephez, a m it a töm egek kialakulásánál m egérdem elnén ek.19 A m erika jelenlegi kulturális állapota jó alkalm at adna, hogy ezt a rettegett kulturális kárt tanulm ányozzuk. De én kitérek a kísérletezés elől, hogy A m erika k u ltú ráján ak a kritikájába bocsátkozzam ; nem akarom azt a benyom ást kelteni, m intha m agam is am erikai m ódszereket vennék igénybe. 19 Lásd Massenpsychologie und Ich-Analyse Ges. Werke, X III. 377

52 VI. Egyetlen m unkám nál sem éreztem annyira kifejezetten, m int ezúttal, hogy olyat ábrázolok, am i közism ert, hogy p ap írt és tin tát, a következőkben szedési m unkát és nyom dafestéket használok fel arra, hogy voltaképpen m agától értetődő dolgokat m ondjak. É ppen ezért szívesen nekikezdek, ha valószínűnek látszik, hogy egy sajátos, önálló agressziós ösztön elism erése a pszichoanalitikus ösztönta n m ódosítását jelen ti. M ajd m egm utatkozik, hogy nem így van, hogy csupán arról van szó, hogy egy m ár régen végbem ent fordulatot pontosabban m eg rag ad ju n k és következm ényeiben kövessük. Az analitikus elm élet m inden lassan k ialakult része közül az ösztöntan tap o g ató zott előre a legfáradtságosabban. És mégis az egész szám ára olyan nélkülözhetetlen volt, hogy v alam it a helyébe kellett tenni. A kezdeti teljes tanácstalanságban a filozófus-költő Schiller m egállapítása ad ta az első tám pontot, hogy éhség és szerelem tartják össze a világ fo rg atag át. Az éhség azon ösztönök képviselőjének szá m íth a tott, melyek az egyént akarják fen n tartan i, a szeretet tárg y ra tör; fő funkciója, m elyet a term észet m inden m ódon tám ogat, a fajfenntartás. így először én-ösztönök és tárgyösztönök helyezkedtek szem be egym ással. Az u tó b b i en erg iája szám ára és kizárólag szám ára a libidó nevét vezettem be. Ezzel folytatódott az ellentét az én-ösztönök és a szerelem nek a tárgyra irányuló libidinózus ösztönei között a leg tág ab b értelem ben. E tárgyösztönök egyike a szadista, noha azzal tű n t ki, hogy célja b ár egyáltalán nem volt szeretetteljes és nyilvánvalóan ném ely tek in tetb en az én-ösztönökhöz 378

53 csatlakozott, nem re jth e tte el közeli rokonságát a libidinózus szándék nélküli hatalm i ösztönökkel, de ezen a pontatlanságon átsiklottu n k ; a szadizm us mégiscsak nyilván a szexuális élethez tartozott, a kegyetlen játék p ó to lh atta a gyengédet. A neurózis úgy tűnt, m int az önm egóvás érdeke és a libidó követelm énye közti harc kim enetele, egy olyan harcé, m elyben az én győzött, azonban súlyos p an a szok és lem ondások árán. M inden analitikus elismeri, hogy ez m a sem hangzik úgy, m int egy rég tú lh alad o tt tévedés. De egy m ódosítás elengedhetetlenné vált, m időn kutatásunk az elfojtottról az elfojtóra, a tárgy ösztönökről az énre h alad t tovább. D öntő volt itt a nárcizm us fogalm ának bevezetése, azaz annak a belátása, hogy m aga az én libidóval m egszállott, sőt an n ak ered eti o tth o n a és bizonyos m értékben főhadiszállása m arad. Ez a nárcisztikus libidó tárgyakra irányul, így tárgylibidóvá válik és képes visszaalakulni nárcisztikus libidóvá. A nárcizm us fogalm a lehetővé tette, hogy a traum ás neurózisokat éppúgy, m int sok pszichózishoz közelálló affekciót és m agukat a pszichózisokat is m egértsük an alitik u san. Az in d u latáttételes neurózisoknak azt az értelm ezését, hogy az én kísérletei, azért, hogy m egvédje m ag át a szexualitás ellen, nem kellett feladnunk, azonban a libidó fogalm a veszélybe került. M ivel az énösztönök is libidinózusak voltak, egy ideig elkerülhetetlennek tűnt, hogy a libidót általáb an az ösztönenergiával azonosítsuk, m int ahogy C. G. Ju n g m ár korábban akarta. A zonban valam i mégis m arad t, m int még nem m egalapozott bizonyosság, hogy az ösztönök nem lehetnek m ind hasonló fajtájúak. A következő lépést a Jenseits des Lustprinzipsben (1920) tettem, m időn először tűnt fel nekem az ismétlési kényszer és az ösztönélet konzervatív jellege. Az élet kezdetéről és biológiai párhuzam okról folytatott fontolgatásokból kiindulva, azt a következtetést vontam le, hogy azon az ösztönön kívül, am ely az élő szubstanciát fenntartja és m indig nagyobb egységekbe fogja össze, kell hogy egy másik, vele ellentétes is legyen, mely arra törekszik, hogy ezeket az egységeket megszűntesse és az őseredeti anorganikus állap o tra redukálja.20 T eh át erószon kívül, halálösztön is létezik; 20 Az az ellentét, amellyel eközben erósz fáradhatatlan terjeszkedési tendenciája szembe került az ösztönök általános konzervatív természetével, feltűnő, és további problémafelvetések kiinduló pontjául szolgálhat.

54 ennek a kettőnek eg y ü tth atásáb ó l és ellenhatásából m ag y arázh a tók meg az életjelenségek. M árm ost nem volt könnyű ennek a feltételezett halálösztönnek a tevékenységét k im u tatn i. Erósz m egnyilvánulásai elég feltűnőek és lárm ásak voltak; feltételezhető, hogy a halálösztön az élőlény belsejében ném án dolgozik m egszüntetésén, de ez term észetesen nem bizonyíték. T o vábbiakban az az eszme vezetett, hogy ennek az ösztönnek egy része a külvilág ellen fordul és akkor bukkan elő, m int agresszió és destrukció. Az ösztön m aga így erósz szo lg álatáb a kényszerülne, m iközben m ás létezőket, élőlényeket éppúgy, m int életteleneket, önnön lénye helyett sem m isítene meg. K ülönben e kifelé irányuló agressziónak a korlátozása az am úgy is zajló önpusztítást fokozná. E gyúttal ebből a példából rájö h etü n k, hogy m ind a két ösztönféleség ritkán, talán soha nem lép fel egym ástól elkülönülten, h an e m nagyon különböző, nagyon változó keverékarányban ötvöződnek egymással és ezáltal válnak ítéletünk szám ára felism erhetetlenné. A szexualitás részösztöneként régóta ism ert szadizm usban a szerelm i törekvés és a rom bolási ösztön közötti ilyen különlegesen erős ötvözet állna előttünk, m int ahogy ellentétében, a m azochizm usban a befelé irán y u lt destrukció és a szexualitás kapcsolata, mely által a különben észrevehetetlen törekvés ép p en hogy feltűnővé és érezhetővé válik. A halál- vagy destrukciós ösztön feltételezése m agában az an alitikus körökben is ellenállásra talált; tudom, hogy sokkal inkább az a hajlandóság, hogy m indent, am it a szerelem ben veszélyesnek és ellenségesnek találtak, in k áb b lénye eredeti bip o laritásán ak tu lajdonítsanak. K ezdetben az itt kifejezett felfogást csak kísérletképpen képviseltem, azonban az idők folyam án úgy elhatalm asodott bennem, hogy m ár nem tudok m ásképpen gondolkozni. Ü gy vélem, elm életileg összehasonlíthatatlanul használhatóbb, m int az összes lehetséges többi, m egterem ti az egyszerűsítést anélkül, hogy elhanyagolná a tényeket, vagy erőszakot követne el rajtuk. M egengedem, hogy a szadizm usnál és m azochizm usnál a kifelé és befelé irányuló destrukciós ösztönnek az erotikával erősen ötvözött m egnyilvánulásait m indig észleltük; de azt m ár nem értem, hogyan hagyhattuk figyelmen kívül és hogy hanyagolhattuk el a nem erotikus agresszió és destrukció m indenütt való előfordulását, hogy engedhettük át az élet értelm ezésében m egillető helyét. (Persze, a befelé fordult 380

55 destrukciós vágy, ha erotikusán nem színezett, legtöbbször kivonja m agát az észlelés alól.) Emlékszem saját elhárításom ra, m ikor a destrukciós ösztön eszméje legelőször m erült fel a pszichoanalitikus irodalom ban, s m ennyi ideig tarto tt, am íg el tu d tam fogadni. Hogy mások ugyanezt az elutasító álláspontot képviselték és képviselik m ég most is, azon kevésbé csodálkozom, m ert a kis gyerekek sem hallják szívesen, ha szóba kerül az em ber veleszületett hajlam a a rosszra, az agresszióra, destrukcióra és ezzel a kegyetlenségre is. Hiszen isten saját tökéletességének hasonm ására terem tette őket, nem szeretik, ha figyelm eztetik őket, hogy m ilyen nehéz, a Christian Science bizonygatásai ellenére, a gonosz ta g a d h a ta tla n létezését az ő m indenhatóságával és jóságosságával egybevetni. Az ördög isten m entségére a legjobb kiút lenne, ha u g y an a zt az ökonom ikusán teherm entesítő szerepet venné át, m int az á rja ideál világáb an a zsidók. De m ég akkor is : az ördög létezéséért éppúgy felelősségre v o nhatjuk istent, m int az ért a gonoszságért, am elyet m egtestesít. T ekintettel a bonyodalm akra, m indenki szám ára tanácsos, hogy alkalm as helyen az em ber mélységesen erkölcsös term észete elő tt m élyen m eghajoljon: ez hozzásegíti az em b ert a közkedveltséghez és ezt-azt elnéznek m ajd neki.21 A libidó elnevezés m ásrészt erósz erőm egnyilvánulásaira hasz- 21 Kjjjönlegesen meggyőzően hat a gonosz princípiumnak a rombolási ösztönnel történő azonosítása Goethe Mephistophelesénél:...mert minden születő; elpusztulást érdemlő; Mit bűnnek szoktak nevezni, Romlásnak, rossznak röviden, Az hát sajátos elemem. Ellenfeleként maga az ördög nem a szentet, a jót emeli ki. hanem a természet erejét a nemzés, az élet gyarapítása miatt, tehát az erószt. Földön-vízen, levegőégben ezer mag játszik ki velem, sziken, havon, hőben csírát ont! Ha nem tartottam volna meg a lángot, Nem volna semmi fegyverem. Goethe: Faust. (Fordította Jékely Zoltán, Kálnokv László). 381

56 n álh ató, hogy elválasszuk a halálösztön energ iájátó l.22 El kell ism ernünk, hogy az u tóbbit sokkal nehezebben értjük meg, úgyszólván az erósz m ögötti m aradványként találjuk, és hogy ahol nem áru lja el ötvöződését érásszal, ott rejtve m arad előttünk. A szadizm usban, ahol az erotikus célt szándékában téríti el, am ellett a szexuális törekvést mégis teljes m értékben kielégíti, sikerül a legtisztáb b bepillantás lényébe és érászhoz fűződő viszonyába. A zonban ott is, ahol szexuális szándék nélkül lép fel, még a legelvakultabb pusztító d ü h b en sem érthető félre, hogy kielégülése rendkívül nagy nárcisztikus élvezettel kapcsolódik azáltal, hogy az én régi m indenhatósági vágyainak teljesítésére utal. A tárgyra irányuló destrukciós ösztönnek m érsékelten, megszelídítve, m integy céljában gátoltan kell m egszereznie az én életszükségleteit és term észetfölötti u ra l m át. M ivel létezését lényegében teoretikus alapokon tételezzük fel, el kell ism ernünk, hogy teoretikus ellenvetések ellen sem teljesen védhető. De persze most, tudásunk jelenlegi állapotában tűnik így, a jövőbeni kutatás és megfontolás nyilván döntően tisztázza majd feltételezésünket. A továbbiakban teh át arra az álláspontra helyezkedem, hogy az agresszív hajlam az em ber eredeti önálló ösztönös adottsága és viszszatérek arra, hogy a kultú ra legerősebb g átjára lel benne. V alam i kor, ennek a kutatásnak a folyam án felm erült m ár az a nézet, hogy a k u ltú ra egy sajátos folyam at, mely az em beriségen végigfut és még m indig ennek az eszmének az igézete alatt állunk. H ozzáfűzzük, hogy erósz szolgálatában álló folyam at, am i egyes em beri egyedeket később családokká, az u tá n törzsekké, népekké, nem zetekké, az em beriség nagy egységévé akarja töm öríteni. M iért kell, hogy ez így történjék, nem tu d ju k : ez éppen erósz m űve. Kell, hogy ezek az em bertöm egek libidinózusan kapcsolódjanak egym áshoz ; csupán a szükségszerűség, a m unkaközösség előnye nem ta rta ná össze őket. A zonban a kultú ra ezen program jának ellenszegül az em berek term észetes agressziós ösztöne, az ellenséges érzület m indenkivel szem ben és m indenkié eggyel szem ben. Ez az agressziós 22 Jelenlegi felfogásunk körülbelül azzal a megállapítással fejezhető ki, hogy minden ösztönmegnyilvánulásban részt vesz a libidó, de bennük nem minden libidó. 382

57 ösztön a halálösztön leszárm azottja és fő megtestesítője, m elyet erósz m ellett találunk, és am ely vele a világuralm at m egosztja. És m ost úgy vélem, hogy többé nem hom ályos szám unkra a kulturális fejlődés értelm e. Erósz és halál, életösztön és destrukciós ösztön közötti harcokban nyilvánul meg, ahogyan azt az em beri faj végigküzdi. Ez a harc voltaképpen az élet lényeges tartalm a, és azért röviden úgy határo zh ató m eg a kulturális fejlődés, m int az em beri faj létküzdelm e.23 És a gigászoknak ezt a küzdelm ét ak arják nevelőnőink elcsitítani a m ennyei tente-baba-tentével! I 23 Talán azzal a közelebbi meghatározással: e harcot egy bizonyos, eddig még fel nem fedezett esemény alakítja majd. 383

58 VII. M iért nem folytatnak rokonaink, az állatok ilyen kulturális harcot? O h, ezt nem tudjuk. V alószínűleg néhányan közülük, a méhek, hangyák, term eszek évszázezredeken á t küzdöttek, am íg azokat az állam i intézm ényeiket, a funkciók azon m egoszlását és az individuum oknak azt a korlátozását elérték, am it m a csodálunk. Jelenlegi állapotunkra jellem zően érzéseink azt sugallják, hogy ezen állati állam ok egyikében sem, és o tt az egyednek ítélt egyik szerepben sem tartan án k m agunkat boldognak. M ás állatfajoknál ideiglenes egyensúly jö h etett létre a külvilág befolyása és a bennük egymás ellen küzdő ösztönök között, és így a fejlődés nyugalm i helyzete állh ato tt elő. Az ősem bernél a libidónak egy új előretörése, a rom bolási ösztön ú jab b erőfeszítését éleszthette fel. Sok itt a kérdés, m elyre nem ad h ató válasz. K ézenfekvőbb egy másik kérdés. M ilyen eszközöket vesz igénybe a kultúra, hogy a vele szembe helyezkedő agressziót gátolja, árta l m atlan n á tegye, talán kiirtsa? N éhány ilyen m ódszert m ár megism ertünk, a látszólag legfontosabbat azo n b an m ég nem. T a n u l m ányozhatjuk az egyén fejlődéstörténetén. M i történik vele, hogy agressziós kedvét árta lm a tla n n á tegye? V alam i nagyon különös dolog, am it nem találtunk volna ki, pedig annyira nyilvánvaló. Az agresszió introjiciálódik, bensőségessé válik, voltaképpen azonban o d a ju t vissza, ah o n n an jö tt, teh át a saját én ellen fordul. O tt az én egyik része veszi át, mely m int felettes én áll szem ben a többivel és most m int lelkiism eret az énnel szem ben ugyanazt a szigorú agressziós készséget fejti ki, m elyet az én szívesen más idegen indi- 384

59 viduum okon elégített volna ki. A szigorú felettes én és az általa leigázott én közti feszültséget b ű n tu d atn ak nevezzük; ez m int bűnhődési vágy nyilvánul meg. A k u ltú ra m egbirkózik teh át az egyén veszélyes agressziós kedvével azáltal, hogy gyöngíti, lefegyverzi és a belsejében kialakított hatóság ú tján m int m eghódított városban egy m egszálló csa p attal, ellenőrizteti. A bűn érzésének a keletkezéséről m ásképp gondolkozik az analitikus, m int a pszichológusok; egyébként neki sem túl könnyű, hogy beszám oljon róla. Először is, ha m egkérdezzük hogy ju t el valaki bűnérzéshez, olyan választ kapunk, am elynek nem lehet ellentm ondani: bűnösnek érzi m agát (vallásosok úgy m ondják: vétkes), ha valaki valam i olyat tett, am it rossznak tart. Akkor észrevesszük, m ilyen keveset m ond ez a válasz. T alán kis tétovázás után azt is hozzátesszük, akkor is, ha valaki nem tette m eg ezt a rosszat, hanem csupán felismeri m agában a szándékot, hogy megtegye, m ár bűnösnek ta rth a tja m agát, és akkor feltehetjük a kérdést, hogy m iért került itt a szándék a kivitelezéssel azonos elbírálás alá. M indkét eset azonban feltételezi, hogy a rossz m ár elvetendőként, a végrehajtásból kirekesztettként ismeretes. H ogy ju t el az em ber ehhez a döntéshez? A jó n ak és rossznak eredeti, m o ndhatni term é szetes m egkülönböztetési lehetőségét el lehet vetni. A rossz gyakra n az én szám ára eg y általán nem káros, vagy veszélyes, ellenkezőleg valam i olyan is, am it kíván, am i élvezetet okoz neki. T eh át ebben idegen befolyás nyilvánul m eg; ez h atározza meg, hogy mit jelentsen a jó és a rossz. M ivel saját érzete az em bert nem vezethette volna éppen erre az ú tra, m otivált kell legyen, hogy behódoljon ennek az idegen befolyásnak. Ez könnyen felfedezhető g y ám oltalanságában és másoktól függésében, leginkább úgy jellem ezhető, m int félelem a szeretet elvesztésétől. H a az em ber a m ásik szeretetét, akitől függ, elveszti, úgy sok veszéllyel szem ben védtelen, m indenekelőtt annak a veszélynek teszi ki m agát, hogy ez a nagyhatalom büntetés form ájában igazolja a fölényét. A rossz teh át kezdetben ugyanaz, am iért a szeretet elveszítésével fenyegetnek; a veszteség m iatti félelem ből kell elkerülni. E zért legkevésbé sem szám ít, hogy vajon valaki a rosszat m ár m egtette, vagy csupán m egtenni szándékozik ; m indkét esetben csak akkor lép fel a veszély, ha a tekintély felfedezi és m in d k ét esetben azonosan viselkedik. 385

60 Ezt az állapotot rossz lelkiism eretnek hívják, de tulajdonképpen nem szolgál rá erre a névre, m ert ezen a fokon a b ű n tu d a t nyilvánvalóan csak a szeretet elveszítéséhez fűződő félelem, szociális félelem. K isgyereknél sohasem lehet más, de sok felnőttnél sem n a gyon m ódosul, m időn az apa helyébe vagy m indkét szülő helyébe belép a nag y o b b em beri társad alo m. E zért szabályszerűen m egengedjük m agunknak, hogy a rosszat, m ely kom fortot ígér, elkövessük, ha m egbizonyosodunk, hogy a tekintély nem értesül róla, vágynem á r th a t nekünk, és hogy félelm ünk csak leleplezés esetén érvényes.24 N apjaink társadalm ának ezzel a körülm énnyel általáb an szám olnia kell. Csak akkor következik be nagy változás, ha a tekintély a felettes én létesítésével bensőségesebbé válik. Ezzel a lelkiism ereti jelenségek új fokozatra em elkednek, alap jában véve csak ekkor beszélhetünk lelkiism eretről és b ű n tu d atró l.25 M ost m ár nem a felfedeztetéstől való félelem determ inál és teljes m értékben m egszűnik a rossz elkövetése és akarása közti különbség, m ert a felettes én elől sem m it sem lehet elrejteni, gondolatokat sem. A helyzet reális kom olysága kétségkívül ekkor m ár a m últé, m ert a felettes ént, az új tekintélyt, elképzelésüpk szerint sem m i sem m otiválja, hogy gyötörje az én t, am ivel bensőségesen összetartozik. A zo n b an a genezisének a befolyása, mely a m ú ltat és tú lh alad o ttat tovább élteti ab b an nyilvánul meg, hogy alap jában véve m inden úgy m arad, ahogy kezdetben volt. A felettes én ugyanazokkal a félelem érzésekkel kínozza a bűnös ént és csak les az alkalom ra, hogy a k ü l világgal bűntettessé. Ezen a m ásodik fejlődési fokon a lelkiism eret olyan sajátosságot tanúsít, m ely az elsőnél idegen volt, és többé nem könnyen m agyarázható. Nevezetesen annál szigorúbban és gyanakvóbban viselkedik, m inél erényesebb az em ber úgy, hogy végül azok vádolják m a 24 Gondoljunk Rousseau hírneves mandarinjára! 25 Azt a körülményt, hogy ebben az áttekintő vázlatban élesen elválik, ami valójában folymatos átmenetekkel megy végbe, hogy nem kizárólag a felettes én létezéséről, hanem relatív erejéről és befolyási övezetéről van szó, azt mindenki, akinek kellő áttekintése van, megérti, és számításba veszi. A lelkiismeretről és a bűnről minden eddigi felfogás köztudott és majdnem kétségbevonhatatlan. 386

61 g u k at a legszörnyebb bűnösséggel, akik a szentségben legm esszebbre vitték. Az erény eközben a neki ígért ju talo m egy részét elveszti, az engedelm es és ö nm egtartóztató én m entorának a bizalm át nem élvezi és úgy látszik h iáb a fáradozik azon, hogy elnyerje. Kézenfekvőnek tűnik az az ellenvetés, hogy ezek m űvileg csoportosított gondok. A szigorú és éberebb lelkiism eret éppen az erkölcsös em ber jellem ző vonása és ha a szentek bűnösnek vallják m agukat, úgy nem jo g talan u l teszik, utalva az ösztönkielégítés kísértéseire, melynek különleges nagy m értékben kiszolgáltatottak, mivel közismert, hogy a kísértések tartós önm egtagadás során csak nőnek, míg alkalmi kielégülések folytán legalább ideiglenesen alábbhagynak. Az etika problém ákban olyan gazdag területének másik ténye, hogy a balsors, teh át a külső kudarc, m ennyire erősíti a felettes énben a lelkiism eret h atalm át. Am íg az em bernek jó a sora, lelkiism erete is elnéző és hagyja, hogy az én sok m indent kezdem ényezzen; ha balszerencse érte m ag áb a száll, felism eri bűnösségét, fokozza lelkiism ereti igényeit, önm egtartóztatást ró ki m agára és vezekléssel bünteti m ag át.26 U gyanígy viselkedtek egész népek és éppígy viselkednek még m indig. A zonban ez könnyen m egm agyarázható a lelkiism eret eredeti infantilis fokával, mely a felettes énbe való introjectiója után sem akarja elhagyni, hanem m ellette és m ögötte fennm arad. A sorsot az illetékes szülői hatóság pótlásának tekintjük; ha balszerencsések vagyunk, ez azt jelenti, hogy ezek a legfelsőbb hatalm ak tö b b é nem szeretnek, és ezen szeretet elvesztésétől fenyegetetten ism ét m eghajtunk a felettes én b en létező szülőképviselet előtt, m e lyet, am ikor boldogok voltunk el akartunk hanyagolni. Ez különös jelentőségűvé válik, ha szigorúan vallásos értelem ben a sorsban csak az isteni hatalom kinyilvánulását látjuk meg. Izrael népe isten kivételezett gyerm ekének tarto tta m agát, és m ikor a hatalm as atya balsorsot balsorsra szakasztott erre a népére, nem ingott m eg a bi 26 A morálnak ezt a balszerencse okozta előmozdítását tárgyalja Mark Twain egy pompás kis történetben: The Jirst melón I ever stole. Ez az első dinnye véletlenül éretlen. Személyesen hallottam, midőn Mark Twain ezt a kis történetet előadta. Miután a címét kiejtette, szünetet tartott és mintegy kétkedőén kérdezte: Was it the Jirst? Ezzel mindent megmondott. Az első tehát nem maradt az egyetlen. 387

62 zalm a e kapcsolatban, vagy nem kételkedett Isten h atalm áb an és igazságosságában, han em m eg terem tette a p rófétákat, akik szem é re hányták bűnösségét és saját b ű n tu d atáb ó l m egterem tette papi vallása túl szigorú előírásait. F igyelem re m éltó, hogy m ilyen m ásképp viselkedik a prim itív em ber! H a balsors érte nem m agát ta rtj a bűnösnek, han em a fétist, m ely nyilván nem te tt eleget a kötelezettségének, és azt páholja el, ahelyett, hogy önm agát büntetné. T eh á t a b űn érzésének két eredetét ism erjük, a tekintélytől és későbbiekben a felettes éntől kialakult félelemből szárm azót. Az első a rra kényszerít, hogy m ondjunk le az ösztönkielégítésről, a m á sodik, mivel a felettes én elől a tiltott kívánságok létezése sem rejth ető el, ezen túlm enően is sürgeti a büntetést. A rról is h allo t tunk, hogyan érth ető a felettes én szigora, teh át a lelkiism ereti követelm ény. Egyszerűen folytatja a külső tekintély szigorát, m elyet felvált, és részben pótol. M ost m ár látjuk, hogy milyen viszonyban áll az ösztönlem ondás a b űntudathoz. Nos, eredetileg az ösztönlem ondás a külső tekintélyekhez kötődő félelm ünk következm énye; azért m ondunk le a kielégülésről, hogy ne veszítsük el szeretetüket. H a valaki teljesítette ezt az ösztönlem ondást, akkor úgyszólván kvittek egymással, nem szükséges a bűnérzés. M ás a helyzet a felettes énhez fűződő félelem esetében. I tt nem segít kellően az ösztönlem ondás, m ert a kívánság fennáll és nem m arad titokban a felettes én előtt. T eh á t a m egtörtént lem ondás ellenére létrejön a bűnérzés és ez a felettes én igénybe vételének, m ondhatnánk a lelkiism eret képződésének nagy ökonóm iai h átrán y a. M ost az ösztönlem ondásnak m ár nincs teljesen m entesítő hatása, az erényes tartózkodást többé nem viszonozza a szeretet biztosítása, egy fenyegető külső csapás - a külső tekintély szeretetm egvonása és a büntetés helyett cserében tartós belső boldogtalanságot és b ű n tu d ati feszültséget kaptunk. E viszonyok an n y ira bonyolultak és egyszersm ind olyan fontosak, hogy az ism étlés veszélyének ellenére szeretném őket m ásik oldalukról is m egragadni. K övetkező volna tehát az időbeli sorrend: m indenekelőtt az ösztönlem ondás a külső tekintély agressziójától kialakult félelem m iatt - hiszen ehhez vezet a szeretet elvesztéséhez fűződő félelem, a szeretet a büntetésnek ettől az agressziójától m ego ltalm az, ezután a belső tekintély létesítése, ösztönlem ondás a tőle 388

63 táp lált félelem következtében, a lelkiism ereti félelem. A második esetben egyenértékűvé válik a rossz tett és a rossz szándék. Innen a b ű n tu d at, a bűnhődési vágy. A lelkiism eret agressziója konzerválja a tekintély agresszióját. E ddig alkalm asint tisztázódtak a dolgok; a z o n b an m iért van lehetősége a balsorsnak (a kívülről rá ró tt lem ondásnak) a lelkiism eretet fokozó befolyására, a lelkiismeret rendkívüli szigorára, a legjobbaknál a legalkalm azkodóbbaknál? M eg m ag y aráztu k a lelkiism eret m indkét sajátosságát, de valószínűleg feltételezhető az a benyom ás, hogy ezek a m agyarázatok nem nyúlnak az alapokig, m aradnak fenn meg nem m agyarázott részek. És ehhez kapcsolódik az a szellem, mely m indenestül a pszichoanalízis sajátja, és távol áll az em berek szokásos gondolkodásm ódjától. Ez olyan eszme, am ely m egérteti, m iért tű n t ez a tém a m egjelenésekor oly kuszának és rejtélyesnek. Azt fejezi ki ugyanis, hogy noha kezdetben a lelkiism eret (p o n to sab b an : a félelem, mely később lelkiism eretté válik) az ösztönlem ondás oka, de később ez a viszony a visszájára fordul. M ost m ár m inden ösztönlem ondás a lelkiism eret új dinam ikus forrásává válik, m inden új lem ondás fokozza a szigorúságát és türelm etlenségét és csak ha a lelkiism eret ism ert fejlődéstörténetével jo b b an összhangba tudnán k hozni, akkor jö nnénk kísértésbe, hogy azt a paradox m egállapítást v allju k : a lelkiism eret az ösztönlem ondás következm énye; vag y: a (ránk kívülről kiszabott) ösztönlem ondás hozza létre a lelkiism eretet, m ely azu tá n további ösztönlem ondást követel. V oltaképpen ennek a m egállapításnak az ellentm ondása a lelkiism eret geneziséről m ondottakkal kapcsolatban nem olyan nagy és látu n k is k iu tat további csökkentésére. R agadjuk ki a könnyebb szemléltetés céljából az agressziós ösztön példáját, és tételezzük fel, hogy ezekben a viszonyokban m indig az agresszió feladásáról volt szó. Persze ez csak ideiglenes feltevés legyen. A kkor az ösztönlem ondás lelkiism eretet célzó hatása úgy zajlik le, hogy az agresszió m inden olyan részét, m elynek a kielégítését m ellőztük, átveszi a felettes én és ennek az agresszióját (az énnel szem ben) fokozza. Ez nem egészen egyezik m eg azzal, hogy a lelkiism eret eredeti agreszsziója nem más, m int a külső tekintély folytatódó szigora, tehát a lem ondáshoz semmi köze. A zonban ezt az ellentétet kiküszöböljük, h a a felettes én ezen első agresszív szerkezete szá m á ra más leveze 389

64 tést tételezünk fel. A gyerekben a tekintéllyel szem ben, aki az első, de egyben a legjelentősebb kielégüléseit m egakadályozza, tetemes m értékű agresszív h ajlam kellett, hogy létrejöjjön, teljesen m indegy, m ilyenek voltak a m egkövetelt ösztönlem ondások. A gyerek kénytelen-kelletlen le kellett m ondjon ennek a bosszúvágyó agreszsziónak a kielégítéséről. E b b en a nehéz ökonóm iai helyzetben ism ert m echanizm usok útján segít m agán azáltal, hogy azonosítás segítségével m agába olvasztja ezt a m eg tám ad h atatlan tekintélyt, mely most m ár felettes énné válik és m indazon agressziót birtokolja, m elyet az em ber m int gyerek szívesen ellene fejtett volna ki. A gyerm ek énje be kell érje az ilyen m ódon lealacsonyított tekintélynek - az ap án ak - a szom orú szerepével. Ez a szituáció m egfordítása, oly g y ak ran így: H a én volnék az ap a és te lennél a gyerek, rosszul bánnék veled. A felettes én és én közötti kapcsolat a még osztatlan én, és valam ely külső tárgy közötti reális kapcsolatok vágytól torzított visszatérése. Ez is tipikus. Az azonban a lényeges különbség, hogy nem - vagy nem annyira - a felettes én eredeti szigora, am elyet tapasztalunk, vagy feltételezünk, hanem a saját agresszió lép fel az apával szem ben. H a ez helyesnek bizonyul, valóban m egállapítható, hogy a lelkiism eret kezdetben egy agresszió elfojtásával keletkezett és további alakulásában új, hasonló elfojtások következtében fokozódott. M ost m ár a két felfogás közül melyiknek van igaza? A korábbinak, mely genetikusán olyan m egtám adhatatlan n ak tetszett, vagy az újnak, am elyik az elm életet olyan készségesen lekerekíti. A közvetlen megfigyelés tanúbizonysága szerint is nyilván m in dkettő jogos ; nem ellenkeznek, sőt egy pon to n találkoznak egym ással; m ert a gyerek bosszúvágyó agresszióját annak a b üntető agressziónak a m értéke h atározza meg, m elyet az apjától vár. A tapasztalat azonban azt tanítja, hogy a felettes én szigora, m elyet a gyerek kialakít, sem m iképpen nem tükrözi az á lta la ta p asz ta lt b ánásm ód szigorúságát.27 F üggetlennek tűnik ettől, n a gyon elnéző nevelés m ellett nagyon szigorú lelkiism erethez ju th a t a gyerek. De az is helytelen volna, ha eltúloznánk ezt a függetlenség et; nem nehéz arról m eggyőződni, hogy a nevelés szigora a gyerm eki felettes én képződésére is erélyes befolyást gyakorol. A rra kell 27 Amint Melanie Klein és más, angol szerzők helyesen hangsúlyozták. 390

65 gondolnunk, hogy a felettes én képződésénél és a lelkiism eret létrejö tté n é l vele született alk ati tényezők és a reális környezet m iliőjének a befolyása együtt h at és ez sem m iképpen sem m eglepő, hanem m inden ilyen folyam at általános etiológiai feltétele.28 Úgy is m ondhatjuk, hogy ha a gyerek az első nagy ösztönkudarcoknál túl heves agresszióval és a felettes én ennek m egfelelő szigorával reagál, ebben túllép az ak tuálisan indokolt reakción, m ert az aty a az ősidőkben volt nyilván félelmes és akkor leh etett elvárni tőle a legszélsőségesebb m értékű agressziót. A lelkiism eret geneziséről alkotott két felfogás különbsége teh át még jo b b an csökken, ha áttérü n k az individuális fejlődéstörténetéről a filogenetikusra. A zért eb b en a két foly am atb an m utatkozik új, jelentős különbség is. N em tudunk megszabadulni ettől a feltételezéstől, hogy a bűnösség érzése az Ö dipusz-kom plexusból szárm azik és a testvérközösségek által elkövetett apagyilkosság révén tettünk szert rá. Akkor egy agressziót nem fojtottak el, hanem kivitelezték ugyanazt az agressziót, m elynek az elfojtása a gyereknél a bűnösség érzésének a forrása kell, hogy legyen. M ost nem nagyon csodálkoznék, ha az olvasó bosszúsan felkiá lta n a : Szóval teljesen egyrem egy, hogy valaki megöli az apát vagy sem, m indenesetre bűnérzéshez ju t! Akkor engedtessék meg ném i kétely. V agy az ham is, hogy a bűn érzése elfojtott agressziókból ered, vagy az apagyilkosság egész tö rtén ete regény, és az ősem ber gyerekei apjukat nem g y ak rab b an ölték meg, m int ahogy m anapság szokásos. E gyébként ha ez nem regény, hanem nyilvánvaló történet, úgy olyan esetről volna szó, m elyben az történik am it az egész világ elvár, ugyanis, hogy valaki bűnösnek érzi m agát, 28 Fr. Alexander a Psychoanalyse dér Gesamtpersönlichkeitben (1927) a patogén nevelési módszerek mindkét fő típusát, a túl szigorút és a kényeztetőt találóan méltatta Eichhornnak az elhanyagoltságáról szóló tanulmányához mellékelten. A túlságosan lágyszívű és elnéző apa okot szolgáltat arra, hogy a gyermeknél túl szigorú felettes én képződjék, az élvezett szeretet hatására nem marad más kiút agressziója számára, mint a befelé fordulás. Az elhanyagoltnál, akit szeretet nélkül neveltek, elvész az én és felettes én közti feszültség, teljes agresszióját kivetítheti. Ha tehát egy feltételezendő alkati tényezőtől eltekintünk, azt mondhatjuk, hogy a szigorú lelkiismeret két, az életmódra gyakorolt befolyás összhatásából áll elő, az ösztöntagadásból, amelyik kiváltja az agressziót, és a szeretet észleléséből, amely ezt az agressziót befelé fordítja és felettes énre ruházza át. 391

66 m ert valóban csinált valam it, am i nem igazolható. És erre az eshetőségre, am elyik mégiscsak m in d e n n a p előadódik, a pszichoanalízis adós m arad t a m ag y arázattal. Ez igaz, és helyre kell hozni. Nem is különös titok ez. H a valakinek bűnösségi érzése van, m iután és mivel valam it elkövetett, ezt az érzést inkább bűnbánatnak kellene neveznünk. Ez csak egyetlen tettre vonatkozik, term észetesen feltételezi, hogy a lelkiismeret, az a készség, hogy valaki bűnösnek érezze m agát, m ár a tett előtt fennállt. Egy ilyen b ű n b án at teh át sohasem tud hozzásegíteni b en n ü n ket ahhoz, hogy a lelkiism eretnek és a bűnérzésnek az ered etét lényegében m egism erjük. Ezen m indennapi esetek folyam ata szokásosan az, hogy egy ösztönszükséglet elérte azt a m értéket, hogy az erejében ugyancsak korlátozott lelkiism erettel szem ben kielégüljö n, és hogy ezután, a szükséglet term észetes gyengülésével, a korábbi erőviszonyok helyreállnak. A pszichoanalízis teh át helyesen teszi, ha a b ű n b án atb ó l fakadó bűnösség érzés esetét ebből a vitából kizárja, bárm ilyen gyakran fordul is elő, és ak ár m ekkora is a gyakorlati jelentősége. De ha az em beri bűn visszanyúlik az ősapa megöléséhez, ez mégiscsak a b ű n b á n a t egy esete volt és akkoriban a feltételezés szerint a tett előtt lelkiism eret és bűnérzés nem létezett? Ebben az esetben h o n n an eredt a b ű n b án at? Bizonyosan ez az eset kell, hogy szám unkra a bűnérzés titkát tisztázza, hogy véget vessen zav aru n k nak ; és én azt hiszem eleget is tesz ennek. Ez a b ű n b án at az apa elleni őseredeti érzelm i am bivalencia eredm énye volt, a fiúk gyűlölték, de szerették is őt; m iután a gyűlölet az agresszióval kielégült a tett m iatti b ű n b án a tb a n, a szeretet került napvilágra, létrehozta az apával való identifikáció révén a felettes ént, az apa h atalm át kölcsönözte neki, m integy büntetésül az ellene elkövetett agresszív tett m iatt, m egterem tette azokat a korlátozásokat, m elyeknek el kell h árítaniu k a tett ismétlését. És mivel az ap a elleni agresszív hajlam a következő nem zedékekben ism étlődött, a bűnösség érzése is fennm aradt, és ú jra meg újra m egerősödött m inden elfojtott és a felettes énre á tv itt agresszióval. Nos, az t hiszem, végül kétféle dolgot értünk m eg teljesen tisztán, a szeretet részvételét a lelkiism eret létrejö tténél és a bűnérzés végzetes elkerülhetetlenségét. V alóban nem döntő, vajon m egölték-e az ap át, vagy tartózkodtak ettől a tettől, 392

67 m indkét esetben bűnösnek kellett érezniük m agukat, m ert ez az érzés az erósz és a destrukciós vagy halálösztön közötti örök harc am bivalencia konfliktusának a kifejeződése. Ez a konfliktus feléled, m ihelyt az em ber elé kitűzik az együttélés feladatát; am eddig ez a társadalom csak a család form áját ismeri, az Ö dipusz-kom plexusb an kell m egnyilvánulnia, a lelkiism eretet kell igénybe vennie és m eg kell terem tenie az első bűnérzést. H a megkísérlik ennek a társadalom nak a kibővítését, ugyanez a konfliktus folytatódik a m últtól függő form ákban, erősödik és a b ű n tu d a t további fokozódásának következm ényével já r. M ivel a kultú ra belső erotikus indítékának engedelm eskedik, am i arra kényszeríti az em bereket, hogy egy bensőségesen összekapcsolt töm egben egyesüljenek, célját csak a bűnérzés m indig növekvő erősödésének az útján érheti el. Am i az ap án ál kezdődött, a töm egnél fejeződött be. H a a k u ltú ra a szükséges fejlődési folyam at a családtól az em beriséghez, úgy elválaszthatatlan u l kapcsolódott vele a bűn érzésének a fokozódása, m int a vele született am bivalencia konfliktusnak, m int a szerelm i és h aláltö rekvések közötti örök viszálynak a következm énye, talán olyan fokig, m elyet az egyes em ber nehezen elviselhetőnek talál. E m lékezzünk a nagy költő m egragadó v ád jára a m ennyei hatalm akkal szem b en: Ih r fü h rt ins L eben uns hinein, Ih r lasst d en A rm en schuldig w erden, D ann überlasst Ih r ihn d ér Pein, D e n n je d e Schuld rách t sich a u f É rd en. A szegényt élni küldik, és Eltűrik, hogy bűnben fürödjön, A ztán eljő a büntetés, Nincs m egtorlatlan bűn a földön Goethe: Wilhelm Meister tanulóévá, A hárfás dalai. (Fordította: Benedek Marcell.) Európa, Budapest,

68 És tényleg csak felsóhajthatunk m ikor ráébredünk, hogy egyes em bereknek m eg ad a to tt, hogy saját érzéseik forgatagából, v oltaképpen fáradság nélkül hozzák elő azt a legm élyebb belátást, m elyhez nekünk többieknek kínos bizonytalansággal és tanácstalan tapogatózással kell u ta t törnünk.

69 VIII. Ilyen ú t végéhez érve bocsánatot kell kérjen a szerző olvasóitól, hogy nem volt ügyesebb vezetőjük, nem tak aríto tta m eg nekik az egyhangú szakaszok és fáradságos kerülőutak élm ényét. N em kétséges, hogy jo b b an is lehet csinálni. M egpróbálom, hogy pótlólag valam it jóvá tegyek. Legelőször is, azt a benyom ást tételezem fel az olvasónál, hogy a bűnérzésról szóló fejtegetések ennek a tan u lm án y nak a kereteit szétfeszítik azzal, hogy túl sok helyet foglalnak el m a guk szám ára és a többi tartalm at, mellyel nincsenek m indig összefüggésben, a m argóra szorítják. Ez a tanulm ány felépítését zavarh atta, azonban teljesen megfelel annak a szándéknak, hogy a b űnérzést a kulturális fejlődés legfontosabb problém ájának tüntesse fel és kifejezésrejuttassa, hogy a kulturális előrehaladásért, a boldogság elveszítésével, a bűnérzés fokozódásával fizettük m eg az á ra t.30 Ami 30 Ekképp az öntudat belőlünk mind gyávát csinál... (Hamlet dán királyfi. Fordította: Arany János.) Az a körülmény, hogy a fiatal ember előtt eltitkolják, mekkora szerepet játszik majd életében a szexualitás, nem az egyetlen szemrehányás, melyet a mai neveléssel szemben kell tennünk. Abban is hibázik ezen kívül, hogy nem készíti fel őt az agresszióra, amelynek áldozatául szánták. Miközben a fiatalokat ilyen helytelen lélektani tájékozódással bocsátják ki az életbe, nem másképpen viselkedik a nevelés, mint ha olyan embereket, akik sarkkutatásra indulnak nyári ruhával és az észak-itáliai tengerek térképével szerelnének fel. Ezzel bizonyos visszaélés az etikai követelményekkel érthetővé válik. Ugyanez a szigor nem sokat ártana, ha a nevelés így mondaná: Ilyen kellene legyen az ember, hogy boldoggá váljék és másokat boldoggá tegyen; de számolni kell azzal, hogy nem ilyen. Ehelyett elhitetik a fiatalokkal, hogy a többi mind eleget tesz az etikai előírásoknak, tehát erényes. Ezzel indokolják azt a követelményt, hogy ő is olyan legyen. 395

70 ebben a m egállapításban vizsgálatunk végeredm ényénél m ég m eglepőnek tűnik valószínűleg visszavezethető a bűnösség érzésének és tu d atu n k egészen különös, m ég egyáltalán m eg nem értett viszonyára. A b ű n b án a t az általános, szám unkra norm álisnak szám ító esetekben a tu d a t szám ára eléggé világosan észrevéteti m agát; hiszen m egszoktuk, hogy bűnérzés helyett b ű n tu d a to t m ondunk. A neurózisok tanulm ányozásából, am elynek mégiscsak a norm ális m egértéséhez a legértékesebb ú tm u tatáso k at köszönjük, ellentm ondó körülm ények következnek. Az ilyen affekciók egyikénél, a kényszerneurózisnál a bűnérzés túl hangosan tolakszik a tu d atb a, a betegség tüneteit éppúgy uralja, m int a beteg életét, alig tű r m eg m a ga m ellett m ást. De a neurózisok legtöbb más esetében és form ájában m erőben tu d attalan m arad, anélkül, hogy a legcsekélyebb hatást fejtené ki. A betegek nem hisznek nekünk, ha tu d attalan b űnérzést tételezünk fel n álu k; hogy félig-m eddig m egértsenek bennünket, tu d attalan bűnhődési vágyról beszélünk nekik, am elyben a bűnérzés kifejezésre ju t. A zonban a neurózisform ához fűződő k a p csolatot nem szabad tú lérték eln ü n k ; a kényszerneurózis esetéiben is adódnak olyan típusú betegek, akik bűnérzésüket nem észlelik, vagy m in t kínzó kényelm etlenséget, m in t egy fajta szorongást érzik, de csak akkor, ha bizonyos cselekvéseik kivitelezése elé akadály kerül. E zeket a körülm ényeket végre egyszer m eg kellene értenünk, ám m ég nem tudjuk. T alán itt helyén való az a m eglátás, hogy alap jáb an véve a b űn érzése nem más, m int a szorongásnak egy topikai változata, am ely későbbi fázisaiban teljesen egybevág a felettes éntől való félelemmel. És a szorongás tu d ath o z fűződő viszonyában ugyanazok a rendkívüli variációk m utatkoznak. V alahogyan a szorongás rejtőzik m inden tü n et m ögött, de hol lárm ásan teljesen igénybe veszi a tu d ato t, hol olyan tökéletesen elbújik, hogy arra kényszerülünk, hogy tu d attalan szorongásról, vagy mivel azt akarjuk, hogy pszichológiai lelkiism eretünk tiszta legyen, hiszen a szorongás m indenekelőtt érzés hogy szorongási alkalm akról beszéljünk. És ezért nagyon könnyen elképzelhető, hogy a k u ltú ra létrehozta b ű n tu d a t sem ism erhető fel valójában, m int olyan, nagyrészt tu d attalan m arad, vagy m int kényelm etlenség, m int elégedetlenség bukkan fel, m elynek m ás m otivációt keresünk. A vallások legalább sosem ism erték félre a bűnérzés szerepét a k u ltú ráb an. Hi- 396

71 szén am ire más helyen nem tértem ki eléggé31, azzal az igénnyel is fellépnek, hogy az em beriséget ettől a bűnérzéstől, m elyet véteknek neveznek, m egváltsák. A bból, ahogy a kereszténységben ezt a m egváltást egyetlen egyén áldozati halálával nyerik el, aki ezzel, egy m indenkivel közös b ű n t m agára vesz, levontuk a következtetést, hogy m i lehetett az indítéka ezen ősbűn m egszerzésének, am ivel a k u ltú ra is kezdődhetett.32 N em nagyon fontos, de nem is felesleges, hogy egyes szavak je lentését, m int: felettes én, lelkiism eret, bűnérzés, bűnhődési vágy, b ű n b án a t, m egm agyarázzuk, m elyeket talán túl szabadon és egyiket a másik helyett használtuk. M indegyik u g y an arra a viszonyra vonatkozik, azonban u gyanannak különböző o ldalát nevezi meg. A felettes énnek ennek az általunk feltárt hatóságnak, a lelkiism eret többek között egyik funkciója, mely szükséges, hogy ellenőrizze és m egítélje az én cselekedeteit és szándékát, cenzori tevékenységet fejt ki. A bűnérzés, a felettes én keménysége, ilyenform án ugyanaz, m int a lelkiism eret szigora, az én érzékelési képessége, hogy ilyen m ódon ellenőrizze ez a kritikai hatóság az én törekvései és a felettes én követelm ényei közötti feszültség felm érését, és az egész viszony alap já u l szolgáló szorongást. A bűnhődési vágy az én ösztönm egnyilvánulása, mely a szadisztikus felettes én hatására m azochisztikussá vált, azaz a belső destrukcióhoz rendelkezésre álló ösztön egy részét a felettes énhez fűződő erotikus kötődéséhez használja fel. L elkiism eretről nem beszélhetünk addig, am íg felettes én nem m u tath ató ki; a b ű n tu d atró l el kell ism ernünk, hogy régebb óta létezik, m int a felettes én, vagy ak ár a lelkiism eret. Azon kívül a b ű n tu d a t a külső tekintélytől való félelem nek a közvetlen kifejezője, az én és a tekintély közti feszültség elismerése, a szeretetigény és az ösztönkielégítésre törés közti konfliktusnak egyenes leszárm azottja, mely kielégítés gátlása agresszív hajlam ot alakít ki. A bűnérzés e két rétegének egymás fölé helyezkedése - a külső és a belső tekintély irá n ti félelem ből - sokszor m egnehezítette a betekintést a lelkiism eret kapcsolataiba. A b ű n b án at együttes elnevezés az én reakciója szá m á ra a bűnérzés bizonyos esetében, a h á tté rb e n h atékony szo 31 Egy illúzió jövőjére gondolok. 32 Totem és tabu. (Fordította: Pártos Zoltán.) Dick Manó, Budapest,

72 rongás kevéssé átalak íto tt érzetanyagát tartalm azza, m aga is b ü n tetés és m agába foglalhatja a bűnhődési vágyat; szintén régibb lehet tehát, m int a lelkiismeret. N em árt, ha azokat az ellentm ondásokat ismét felsorakoztatjuk, melyek vizsgálatainknál egy ideig összezavartak bennünket. Á llítólag a bűn érzése egyes esetekben meg sem valósult agressziók következm énye, azonban m áskor, és éppen történeti kezdeténél, az ap a gyilkosságnál a kivitelezett agresszió eredm énye. Ebből a nehézségből is m egtaláltuk a kiutat. A felettes énnek, a belső tekintélynek a beiktatása válto ztatta meg éppen alaposan a viszonyokat. A zelőtt a bűnérzés a b ű n b án attal azonos volt; ennél m egjegyezzük, hogy a b ű n b án a t megjelölés az agresszió valóságos kivitelezése u tán kialakuló reakció szám ára tartan d ó fenn. K ésőbb a felettes én m indentudása következtében a szándékolt és a kivitelezett agresszió közötti különbség elvesztette érvényét; m inthogy m ind a v alóban m egvalósított erőszakos cselekedet létreh o zh atta a bűn érzését - am int az egész világ tu d ja -, m ind a csupán szándékolt, ahogy a pszichoanalízis felismerte. A lélektani szituáció m ódosulása m iatt m indkét ősi ösztön am bivalencia konfliktusa ugyanazt a hatást váltja ki. K ézenfekvő az a kísértés, hogy itt a talány m egoldását a bűnérzés és a tud a t váltakozó viszonyában keressük. A rossz cselekedet m iatti b ű n bánatból szárm azó bűnérzés m indig tudatos kell legyen, a gonosz im pulzus érzékeléséből eredő, tu d attalan m arad h at. A zonban ez nem ilyen egyszerű, a kényszerneurózis ennek h atáro zo ttan ellentm ond. A m ásodik ellentm ondás az volt, hogy az az agresszív energia, mely úgy gondoljuk, hogy ellátja a felettes ént, egyik felfogás szerint csak a külső tekintély fenyítő en e rg iáját folytatja és konzerválja a lelki élet szám ára, m iközben egy másik felfogás úgy véli, hogy sokkal inkább a nem felhasznált saját agresszió az, m elyet e gátló tekintélyre fogunk rá. Ú gy látszik, hogy az első tanítás a b űnérzés történetéhez, a másik az elm életéhez alkalm azkodik jo b b an. T üzetes m egfontolás a látszólag k ibékíthetetlen ellentétet m ajd nem tú lo n tú l is elm osta; m in t lényeges és közös vonás az m a ra d t fent, hogy befelé tolt agresszióról van szó. A klinikai megfigyelés másfelől m egengedi, hogy valóban két forrást különítsünk el a felettes énhez fűződő agresszió szám ára, közülük egyes esetben az 398

73 egyik, vagy a másik gyakorol erősebb hatást, általáb an azonban összem űködnek. Itt a helye, gondolom, hogy valójában képviseljük azt a nézetet, m elyet im ént előfeltételként ajánlottam. A legújabb analitikus irod alo m rokonszenvez azzal a tanítással, hogy a visszautasítás m ind en fajtája, m inden m eggátolt ösztönkielégülés a bűnérzés fokozódásának a következm ényével já r vagy já rh a t.33 Ú gy gondolom, hogy elm életileg teherm entesítjük m agunkat, ha ezt csak az agreszszív ösztönökről fogadjuk el, és nem sok m indent találunk m ajd, am i ennek a feltevésnek ellentm ond. V ajon hogy tu d n án k dinam i kusan és ökonom ikusán m agyarázni, hogy a nem teljesített erotikus igény helyébe a bűnérzés fokozódása lép fel? H a az erotikus kielégülés akadályoztatása bizonyos m ennyiségű agresszív hajlam ot vált ki, a kielégülést zavaró személy iránt, és ezt az agressziót személyesen ism ét el kell fojtani, úgy tűnik, hogy ez csak kerülő úton lehetséges. Akkor azonban mégis csak az agresszió alakul á t bűnérzéssé, azáltal, hogy elfőjtódik és a felettes énre h áru l. M eg vagyok győződve, hogy számos folyam atot egyszerűbben és áttekinthetőbben áb rázolhatnánk, ha a pszichoanalízisnek a b űn érzésének a levezetésére alk alm azo tt ötletét az agresszív ösztönökre korlátozzuk. A klinikai anyag áttekintése itt nem ad egyértelm ű választ, m ert feltevésünk értelm ében m indkét ösztönfajta aligha lép fel tisztán, egym ástól izoláltan; de az extrém esetek alkalm asint a rra az irányzatra utalnak m ajd, am it elvárok. K ísértésbe esem, hogy ebből a szigorú felfogásból az első h asznot h ú zzam avval, hogy az elfojtási folyam atra alkalm azom. A neurózisok tünetei ahogy tan u ltu k - lényegében pótkielégülések, teljesületlen szexuális óhajok helyett. Az analitikus m unka során m eglepetésünkre azt tapasztaltuk, hogy talán m inden neurózis egy bizonyos m ennyiségű tu d attalan b űnérzést leplez, am i a tü n etet büntetés céljából ism ét csak m egszilárdítja. M árm o st kézenfekvő, hogy m egfogalm azzuk a tételt: h a v alam ely ösztöntörekvés elfojtást szenved, úgy libidinózus részei tü n e tekké, agresszív összetevői bűnérzéssé alakulnak át. H a ez a tétel csak átlagos közelítésben is helyes, m egérdem li érdeklődésünket. 33 Kiváltképpen E. Jonesnál, Susan Isaacsnál, Melanie Kleinnél, hajói értem, de Reiknél és Alexandernál is. 399

74 Értekezésünk néhány olvasójának az lehet a benyom ása, hogy az erósz és a halálösztön közti küzdelem sém áját túl sokat h allo t ták. M eghatározónak véltük ab b an a kulturális folyam atban, mely az em beriségen végigfut, azonban az egyes em ber fejlődésére is vonatkoztattuk, és ezen felül állítólag leleplezte az organikus élet titkát. Ú gy látszik nem lehet kitérni az elől, hogy ennek a h áro m foly am atnak egymás iránti összefüggéseit m egvizsgáljuk. Nos, ugyanennek a fo rm ulának az ism étlődése azzal a m ódosítással igazolódik, hogy m ind az em beriség kulturális folyam ata, m ind az egyén fejlődése életfolyam atok, teh át kell részesedniük az élet általánosjellem zőiben. Másfelől éppen ezért, ennek az általános vonásnak a kim utatása nem csak a m egkülönböztetést segíti elő, am íg sajátos feltételekkel nem korlátozzuk. T eh á t csak most nyugodhatunk m eg abban a kijelentésben, hogy a kulturális folyam at az életfolyam atnak az a m ódosulása, m elyről ez, az erósztól kitűzött és a reális szükség anankéjától ösztönözött feladat hatása nyom án értesül, és a feladat az, hogy az egyes em bereket egy egymással libidinozusan kapcsolódó közösségbe egyesítse. H a azonban szem ügyre vesszük az em beriség kulturális folyam ata és az egyes em ber fejlődési vagy nevelési folyam atának a viszonyát, akkor nem sok habozás u tán arra az elhatározásra ju tu n k, hogy m indkettő nagyon hasonló term é szetű, ha nem éppen ugyanaz a folyam at, m ásfajta objektum okkal. Az em beri faj kulturális folyam ata term észetesen m agasabb ren d ű absztrakció m int az egyén fejlődése, ezért nehezebb szem léletesen felfognunk, és az analógiák felderítését nem vihetjük erőltetetten tú lzásb a; azonban a célok azonossága - itt az egyén besorolása az em beri töm egbe, ott sok egyesből egységes töm eg létesítése - a ráfordított eszközök és a létrejött jelenségek hasonlósága nem lephet meg. Egy m indkét folyam atot m egkülönböztető vonást azonban rendkívüli jelentősége m iatt, nem hagyhatunk tovább említés nélkül: Az egyes em ber fejlődési folyam atában az öröm elvnek az a pro g ram ja, hogy vágykielégítést találjon, m int főcél rögzül, a beilleszkedés az em beri közösségbe vagy az alkalm azkodás hozzá, alig nélkülözhető feltételnek tűnik, ennek a boldogságcél elérésének az útján eleget kell tennünk. H a e nélkül a feltétel nélkül sikerülne, talán jo b b volna. M ásképp fogalm azva: az individuális fejlődés úgy m utatkozik, m in t két törekvés in terferen ciájá 400

75 nak az eredője, a boldogság utáni törekvésének, m elyet mi szokásosan egoisztikusnak és a többiekkel a közösségben való egyesülés törekvésének, m elyet altruisztikusnak nevezünk. M indkét elnevezés eléggé a felszínen mozog. Az em beri fejlődésben, ahogy m ondják, a főhangsúly legtöbbször az egoisztikusra, vagy boldogságra törekvésre vetül, a másik a kulturálisnak nevezhető beéri rendszerint a korlátozás szerepével. M ásképpen adódik a kulturális folyam at esetében, itt alapvető cél az em beri egyénekből egyetlen egység m egterem tése, a boldogítás célja néha m ég létezik, de h áttérb e szoru l; szinte úgy tűnik, hogy nagy em beri közösség m egterem tése akkor sikerülne a legjobban, h a nem kellene törődni az egyén boldogságával. Az egyén fejlődési folyam atának tehát meg lehetnek a sajáto s vonásai, melyek az em beriség kulturális folyam atával nem találk o zn ak; csak h a ez az első folyam at céljául tű zte ki a csatlakozást a közösséghez, ak k o r kell, hogy az utób b iv al egybevágjon. A hogy a bolygó azonkívül, hogy saját tengely körül forog, még egy középponti test körül is kering, úgy vesz részt az egyes em ber az em beriség fejlődésm enetében, m iközben saját életútját járja. De a mi ostoba szem ünknek úgy tűnik, hogy az égen az erők játék a m indig azonos rendbe szilárdul; az organikus történésben még látjuk hogyan küzdenek egym ás ellen az erők és hogyan m ódosulnak állan d ó an a konfliktus eredm ényei. így kell, hogy m inden egyénnél e két törekvés, az egyéni boldogság elérésére és a közösséghez való csatlakozásra m egküzdjön egym ással, így kell, hogy az egyéni és kulturális fejlődés m indkét folyam ata egym ással ellenségesen találkozzék és kölcsönösen elvitassák egym ástól a teret. A zonban e küzdelem az egyén és a közösség között nem erósznak és a halálnak e valószínűleg k ibékíthetetlen ősi ösztönök ellentétének a szárm azéka, csak villongást jelen t a libidóháztartásban. Ö sszehasonlítható ez azzal a harccal, am elyet a libidó az én és a tárgyak közti felosztásáért folytat, és végül kiegyenlítődik az egyénben éppúgy, m int rem élhetően a k u ltú ra a jövőjében is, bárm ennyire is terhelje jelenleg az egyes em b er életét. A kulturális folyam at és az egyén fejlődési útja közti analógia je lentős összetevővel bővülhet. U gyanis m eg állap íth ató, hogy a közösség is kialakít egy felettes ént, m elynek a befolyása nyom án megy végbe a kulturális fejlődés. Az em beri kultúrák szakértőjének 401

76 csábító felad at lehet, hogy ezt az összehasonlítást részleteiben figyelem m el kísérje. Én egyes feltűnő pontok kiemelésére korlátozódom. V alam ely kulturális korszak felettes énje azonos eredettel ren d elk e zik m int az egyes em beré; azon a benyom áson alapul, m elyet nagy vezető egyéniségek hagyom ányoztak, lenyűgöző szellem i erejű em berek, vagy olyanok, akikben valam elyik az em beri törekvések közül a legerősebb és legtisztább, ezért gyakran egyben a legegyoldalúbb, a legtökéletesebben ju to tt kifejezésre. Az analógia sok esetben m ég tovább megy azzal, hogy ezeket a szem élyeket - elég gyakran, ha éppen nem m indig korukban mások kigúnyolták, bán talm azták, vagy éppenséggel em bertelen m ódon tették el láb alól, am in t persze az ősapa is erőszakos meggyilkolása után csak sokára vált istenséggé. Ehhez a sorsösszefüggéshez éppenséggel Jézus K risztus személye a legm egindítóbb példa, ha csak netalán nem ahhoz a m ítoszhoz tartozik, mely őt éppen arra az ősfolyam atra hom ályos figyelm eztetésül h o zta létre. Az azonosság m ásik szem pontja, hogy a kulturális felettes én éppúgy m int az egyéné szigorú ideál követelm ényeket állít fel, m elyeknek nem teljesítését a lelkiism ereti szorongás követi m int büntetés. Sőt az az érdekes eset alakul itt ki, hogy a töm eg erre vonatkozó lelki folyam atai szám unkra ism erősebbek, a tu d at szám ára hozzáférhetőbbek, m int ahogy az egyénnél lehetnének. N éha csak a felettes én agressziói v álnak túl hangossá feszültség esetében, m in t szem rehányások, m i alatt m aguk a követelm ények a h áttérb en gyakran tu dattalanok m aradnak. H a tudatos ism eretté alakítjuk őket, akkor feltűnik, hogy a m indenkori kulturális felettes énnel azonosulnak. Itt, a kulturális fejődési folyam atnak úgyszólván m indkét folyam ata, a tömegé és m agáé az egyéné szabályszerűen összeolvad egymással. E zért a felettes én sok m egnyilvánulását és tulajdonságát könnyebben ism erhetjük fel a kultúrközösségben kifejtett m agatartásáról, m int az egyénnél. A kulturális felettes én k ialak íto tta id eáljait és érvényesíti követelm ényeit. U tóbbiak közül azokat, m elyek az em berek egym áshoz fűződő viszonyát érintik, m in t etikát foglaltuk össze. E nnek az etikának m inden időben a legnagyobb értéket tu lajd o n íto tták, m in t ha éppen tőle v árn án ak különösen fontos teljesítm ényeket. És valóban az a szem pont, am ely felé az etika fordul, könnyen felismerhe- 402

77 tőén, m inden kultú ra legsebezhetőbb pontja. Az etikát teh át m int egy terápiás kísérletet kell felfognunk, m int egy olyan igyekezetét, hogy a felettes én parancsával érjük el azt, am i más kulturális m unkával eladdig nem volt elérhető. M ár tudjuk, itt az a kérdés, hogy a k u ltú ra legnagyobb akadályát, az em berek alkati h ajlam át az egymás elleni agresszióra hogyan lehet elhárítani, és éppen ezért különösen érdekessé válik a kulturális felettes én parancsolatai közül valószínűleg az a legújabb p aran cs: szeresd felebarátodat, m int önm agadat. A neurózis k u tatásáb an és a neurózisok gyógykezelésénél a rra jövünk rá, hogy két szem rehányást tegyünk az egyén felettes én jén ek : törvényei és tilalm ai szigora m iatt túl keveset törődik az én boldogságával azáltal, hogy a követelm ényei iránti ellenállást, az ösztön-én nagy erejét és a való világ nehézségeit nem veszi kellően szám ításba. E zért mi terápiás szándékból nagyon gyakran arra kényszerülünk, hogy k ü zdjünk a felettes én ellen és azon fáradozzunk, hogy igényeit csökkentsük. Egészen hasonló ellenvetéseket teh etü n k a kulturális felettes én etikai követelm ényeivel szem ben. Ez sem törődik az em ber lelki alkatának tényeivel, kiad egy p aran cso t és nem kérdezi, vajon az em ber követheti-e. Sokkal inkább azt tételezi fel, hogy az em ber énjének pszichológiailag m indaz lehetséges, am ivel m egbízzák, hogy az én korlátlan uralom m al rendelkezik a saját ösztön-énje felett. Ez tévedés, és az úgynevezett norm ális em bereknél sem m egengedett, hogy az ösztön-én m egfékezése bizonyos h atáro n túl fokozódjék. H a többet követelünk, az egyén lázad vagy neurotikussá válik, vagy boldogtalanná tesszük. Az a törvény szeresd felebarátodat, m int ö n m ag ad at az em beri agresszió legerősebb elhárítása és kitűnő példa a kulturális felettes én pszichológiát nélkülöző eljárásának. A törvény kivihetetlen; a szeretet ennyire nagym érvű inflációja csak értékét csökkentheti, nem h áríth atja el a nehézséget. A kultúra m indezt elhanyagolja; csak a rra buzdít, hogy m inél nehezebb az előírás követése, annál n a gyobb az érdem. A zonban, aki a jelenlegi k u ltú ráb an ilyen előírást b etart, csak h átrán y b a kerül azzal, aki túlteszi m agát rajta. M ilyen hatalm as lehet az agresszió kulturális gátlása, ha elhárítása éppen olyan boldogtalanná tehet, m int m aga az agresszió! Az úgynevezett term észetes etika itt nem tud m ást nyújtani azon a nárcisztikus kielégülésen túl, hogy m agunkat jo b b n ak tarthassuk, m int a többi 403

78 ek. Az az etika, am ely a valláshoz tartja m agát, egy jo b b túlvilág ígéretével lép fel. Ú gy gondolom am íg az erényt m ár nem itt e földön ju talm azzák, addig az etika hiába prédikál. Szám om ra is kétségtelennek tűnik, hogy a reális m ódosulás az em berek birtokviszonyában itt inkább jelen t m ajd kiutat, m int m inden etikai parancs; de a szocialistáknál ennek a belátását az em beri term észet újabb idealista jelleg ű félreism erése elhom ályosítja és csökkenti a m egvalósításnak az értékét. Az a szemlélet, mely a kulturális fejlődés jelenségeiben a felettes én szerepét kívánja figyelemmel kísérni, úgy tűnik, hogy m ég más értékes ad ato k at is ígér. Sietek, hogy eljussak a befejezéshez. Egy kérdés elől csakugyan nehezen tudok kitérni. H a a kulturális fejlődés olyan messzemenő hasonlóságot m u tat az egyénével, és ugyanazon eszközökkel m űködik, nem jogosult-e az a diagnózis, hogy némely kultú ra - vagy kulturális korszak -, esetleg az egész em beriség - a kulturális törekvések befolyása révén neurotikussá vált? Ezeknek a neurózisoknak az analitikus felbontásához terápiás j a vaslatok csatlakozhatnának, melyek nagy gyakorlati érdeklődésre ta rth a tn á n ak igényt. Nem m o ndhatnám, hogy egy ilyen kísérletet a pszichoanalízis kulturális közösségre tö rténő áttételére érte lm e t lennek vagy nagyon term éketlennek ítéltü n k volna. A zonban n a gyon elővigyázatosnak kellene lenni, nem lenne szabad elfelejteni, hogy m égiscsak analógiákról van szó, és hogy nem csak az em bereknél, h an em fogalm aknál is veszélyes, hogy abból a szférából kiszakítsuk őket, am elyben létrejöttek és fejlődtek. A közösségi n eu ró zis diagnózisa is sajátos nehézségbe ütközik. Az egyén neurózisánál legközelebbi tám pontul az a kontraszt szolgál, am ellyel a beteg a norm álisnak tekintett környezetétől elüt. Ilyen h áttér egy azonosan érin tett töm egnél elesik, m áshonnan kellene szerezni. És am i a belátás teráp iás alkalm azását illeti, m it segítene a szociális neurózisok legm egfelelőbb analízise, ha senki sem rendelkezne azzal a tekintéllyel, hogy a töm egre a gyógyítást rákényszerítse? E súlyosbító körülm ények ellenére várható, hogy valaki egy napon a kulturális közösségek ilyen p ato ló g iáján ak a k o ck ázatára vállalkozik. A legkülönfélébb m otívum ok m iatt nagyon távol áll tőlem, hogy az em beri kultú ra értékelését nyújtsam. Azon fáradoztam, hogy tá vol tartsam m agam tól azt a lelkesült elfogultságot, m in th a a mi 404

79 kultúránk volna a legértékesebb, am it birtokolhatunk, vagy megszerezhetünk, és ú tja szükségképpen nem sejtett tökéletesség csúcsaira kellene vezessen bennünket. L egalább felháborodás nélkül h allgathatom végig a kritikust, aki úgy véli, hogy h a a kulturális törekvések céljait és igényelt eszközeit szem ügyre vesszük, a rra a következtetésre kell jussunk, hogy az egész vesződség nem éri meg a fáradságot és hogy az eredm ény csakis olyan állapot lehet, m elyet az egyén elviselhetetlennek kell találjon. Elfogulatlanságom azzal teherm entesít, hogy én m indezekről a dolgokról nagyon keveset tu dok, m egbízhatóan csak azt az egyet, hogy az em berek értékítéletét okvetlenül boldogságvágyuk vezérli, te h á t kísérletszám ba m egy illúzióikat érvelésekkel alátám asztani. N agyon jól m egértem, h a valaki az em beri kultú ra törvényszerű jellegét hangsúlyozná és például azt m ondaná, hogy a szexuális élet korlátozására a hajlam, vagy a hum anitásideál érvényesítése a term észetes kiválasztódás rovására, olyan fejlődési irányzatok, melyek nem akadályozhatok meg és nem h áríthatok el, s melyek előtt legjobb, ha az em ber m eghajol, m in th a term észeti szükségszerűségek volnának. Ism erem ezzel szem ben azt az ellenvetést is, hogy olyan törekvéseket, m elyeket legyőzhetetlennek tarto ttak, az em beriség történetének folyam án g y ak ran félredobtak és m ásokkal pótoltak. íg y elillan a b áto rságom, hogy em bertársaim előtt prófétaként lépjek fel, és meghajlok a szem rehányásuk előtt, hogy sem m i vigaszt nem tudok nyújtani szám ukra, pedig ezt kívánják alap jáb an véve m indnyájan, a legv ad ab b forradalm árok nem kevésbé szenvedélyesen, m int a legderekabb hívők. S zám om ra az em beri faj létkérdésének tűnik, hogy vajon és milyen m értékben sikerül kulturális fejlődésének ú rrá lenni az em beri agresszív és önpusztító ösztönöknek az együttélésben okozott zavarán. E bben a vonatkozásban talán éppen a jelen érdem el különleges figyelmet. Az em berek a term észeti erők feletti uralm ukban odáig ju to ttak, hogy segítségükkel könnyű egym ást az utolsó em berig kiirtaniuk. In n en szárm azik jó része jelenlegi nyugtalanságuknak, boldogtalanságuknak, szorongó hangulatuknak. És m ost azt várjuk, hogy a két m ennyei h atalo m m ásika, az örök erósz m egerőlteti m agát, hogy éppoly h alh atatlan ellenfelét legyőzze a harcban. De ki lá th a tja előre az eredm ényt, a végkifejletet? 405