A napraforgó betegségei. gei. Fotó: internet

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A napraforgó betegségei. gei. Fotó: internet"

Átírás

1 A napraforgó betegségei gei 1

2 Napraforgó peronoszpóra Plasmopara halstedii A napraforgó egyik legveszedelmesebb betegsége. Korábban a fogékony fajtákon jelentős terméskiesést okozott. Ma a kereskedelemben kapható hibridek ellenállóak gombával szemben. 2

3 Napraforgó peronoszpóra Plasmopara halstedii Tünetek: A fiatal kori (szisztemikus) fertőzésnél: törpülés ízközök rövidülése és sűrű levélállás (káposztalevelűség) 3

4 Napraforgó peronoszpóra Plasmopara halstedii Tünetek: A fiatal kori (szisztemikus) fertőzésnél: mereven fölfelé álló, sokszor torz tányér, benne fejletlen kaszatokkal erős fertőzéskor a fiatal napraforgók elszáradnak, esetleg már 6 8 pár lombleveles stádiumban elpusztulnak 4

5 Napraforgó peronoszpóra Plasmopara halstedii Tünetek: Másodlagos ( lokális) fertőzés : apró, erek által határolt klorotikus foltok 5

6 Napraforgó peronoszpóra Plasmopara halstedii Védekezés :megelőzéssel Agrotechnikai: 4 5 évesvetésváltás gazdanövények (árvakelésű napraforgó, szerbtövis, parlagfű) irtása a vetésidő helyes megválasztása (a korai vetés hűvös, nedves időben veszélyhelyzetet teremt) nitrogénellátás optimális szintje Genetikai rezisztens fajták használata (PR jelzést) de: nem mindegyik patotípussal szembeni rezisztenciát hordozzák ezek a fajták! Kémiai: metalaxilos csávázás 6

7 Napraforgó lisztharmat Erysiphe cichoracearum var. cychoracearum Gazdanövények: Napraforgó, dohány, tök, uborka var.: varietas, változat, fajon belüli rendszertani egység 7

8 Napraforgó diaportés szárfoltossága és korhadása Diaporthe helianthi Előfordulás, jelentőség: Komoly terméskiesést okozhat. Csökkentheti a termés mennyiségét, az olajtartalmat, a tányér méretét és a magok súlyát. Az elgyengült és ledőlő szárak eltörhetnek. 8

9 Napraforgó diaportés szárfoltossága és korhadása Diaporthe helianthi Tünetek: A levelek szélén klorotikus határvonallal szegélyezett kis, elhaló foltok jelennek meg, amelyek a levél főerezete mentén terjednek. 9

10 Napraforgó diaportés szárfoltossága és korhadása Diaporthe helianthi Tünetek: A foltok az alsó vagy középső leveleken fordulnak elő, általában virágzás után. A fertőzött levelek hamar elszáradnak, elhervadnak, de nem esnek le a szárról. 10

11 Napraforgó diaportés szárfoltossága és korhadása Diaporthe helianthi Tünetek: A száron gyorsan növekedő, barna, besüllyedt foltok, láthatók, melyek ellipszis formájúvá válnak, és általában körülölelik a szárat. A betegség utolsó fázisában az egész növény elhervad. 11

12 Napraforgó diaportés szárfoltossága és korhadása Diaporthe helianthi Védekezés: Agrotechnikai: vetésforgó a fertőzött növénymaradványok bedolgozása a talajba, térbeli izoláció az előző évi napraforgótáblától Genetikai ellenálló (rezisztens) napraforgó hibridek 12

13 Napraforgó diaportés szárfoltossága és korhadása Diaporthe helianthi Védekezés: Kémiai: fungicides állománykezelés előrejelzésre alapított védekezés ( hidas traktorral vagy légi úton végezhető). 13

14 Fehérpenészes rothadás Sclerotinia sclerotiorum Előfordulás, jelentőség: Polifág (mindenevő) kórokozó. ( 361 gazdanövény faj, pl.: napraforgó, káposzta, közönséges bab, uborka, zeller, koriander, dinnye, szójabab, paradicsom, fejes saláta, citrus-félék ). A napraforgón háromféle betegségét okozhat: szártövi rothadás és hervadás (a növény bármelyik növekedési szakaszában felléphet) a szár középső részének rothadását (idősebb növényeken) tányér rothadás (kifejlett egyedeken). 14

15 Fehérpenészes rothadás Sclerotinia sclerotiorum Tünetek: Levelek hirtelen hervadása, a gyökér rothadása és a szár tövének üszkösödése. A szár tövének belsejében, fehér micéliumszövedék és kemény, fekete szkleróciumok láthatóak. Fotók: internet 15

16 Fehérpenészes rothadás Sclerotinia sclerotiorum Tünetek: A tányér-rothadás tünetei általában vízzel telített foltok vagy elszíntelenedett területek megjelenése a magbugákon (a tányér húsos hátsó oldalán). A gomba az egész magbugás részt elrothaszthatja, nagy szkleróciumok által átlyuggatott vázat hagyva hátra. 16

17 Fehérpenészes rothadás Sclerotinia sclerotiorum Tünetek: Bármely fertőzött növényi részen nagy tömegű szkleróciumot képezhet a gomba, a tányérban ezek rácsszerű képződményként jelenhetnek meg. 17

18 Fehérpenészes rothadás Sclerotinia sclerotiorum Védekezés: Agrotechnikai: a napraforgó öt évnél hamarabb ne kövesse önmagát fogékony kultúrnövény (pl.: repce, szója stb.) szintén legalább öt évig ne legyen az elővetemények között sűrű állományok kerülése hatékony gyomirtás N-bőség kerülése 18

19 Fehérpenészes rothadás Sclerotinia sclerotiorum Védekezés: Genetikai: mérsékelten, esetenként nagy mértékben ellenállófajták Kémiai: csávázás az egyéb szárbetegség ellen végrehajtott állomány kezelés ezt a betegséget is korlátozza. 19

20 Napraforgó rozsda Puccinia helianthi Fahéjbarna színű rozsdatelepek, először az alsó leveleken, majd a felső leveleken is. Az erősen fertőzött levelek elhervadhatnak, a sérült levélfelszínen át történő nagy vízveszteség miatt. 20

21 Napraforgó rozsda Puccinia helianthi Védekezés: ellenálló hibridek ültetése a termesztett táblák közelében található, vadon növő, illetve vad napraforgó egyedek eliminálása vetésforgó arányos tápanyagellátás ( túlzott N kerülése) és megfelelő (nem túl magas) mag-ráta korai vetés vegyszeres védekezés csak akkor, ha a rozsda a tenyészidő elejénjelenik meg. 21

22 Napraforgó fómás, v. fekete szárfoltossága Phoma macdonaldi A száron fekete, közepén ezüstössé váló, hosszanti irányban terjedő foltok a levélnyelek tövénél. A szár üreges lesz szártörés Védekezés: min. 4 éves vetésváltás 22

23 Napraforgó alternáriás betegsége Alternaria helianthi A leveleken sötétbarna, szabálytalan alakú, barázdált foltok nagyon sötét szegéllyel, közepén szürkés színnel. Fiatal növényeken a foltokat sárga gyűrű veszi körül. 23

24 Napraforgó alternáriás betegsége Alternaria helianthi A száron a rombusz alakú, növekedő, keskeny, sötét, elmosódott szélű foltok. A bélállomány mélylila, borvörös. Szártörés. 24

25 Napraforgó alternáriás betegsége Alternaria helianthi A tányéron sötétbarna ovális vagy kör alakú, céltábla kinézésű foltok 25

26 Hamuszürke hervadás Macrophomina phaseolina Polifág (kukorica, burgonya, lóbab, csicsóka, paprika). Száraz, meleg időben. Bélszövetben mikroszkleróciumok ( mákos ). 26

27 Napraforgó szeptóriás levélfoltossága Septoria helianthi Változatos színű (sárgától sötétbarnáig), szabálytalan alakú foltok. A levél színén világos, fonákán szürke szegéllyel. A betegség az alsó levelekről halad fölfelé. 27

28 Napraforgó szádor Orobanche cumana 28

A kabakosok betegségei

A kabakosok betegségei A kabakosok betegségei gei Kép: internet Fotó: internet 1 Uborka mozaik vírus Cucumber mosaic virus (CMV) Gazdanövények: Sárgadinnye Görögdinnye Uborka Tökfélék Paradicsom Gyomnövények Dísznövények stb.

Részletesebben

Napraforgófajták betegségekkel szembeni rezisztenciavizsgálatának eredményei, 2009

Napraforgófajták betegségekkel szembeni rezisztenciavizsgálatának eredményei, 2009 2010. április Napraforgófajták betegségekkel szembeni rezisztenciavizsgálatának eredményei, 2009 Dr. Gergely László, Birtáné Vas Zsuzsanna MgSzH Központ, Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatóság, Budapest

Részletesebben

Felkészülés a napraforgó betegségek elleni védelmére

Felkészülés a napraforgó betegségek elleni védelmére Felkészülés a napraforgó betegségek elleni védelmére Dr. Békési Pál ny. osztályvezető Szentendre Kissé talán meglepő, hogy ilyen korán, már a márciusi számban a napraforgó-betegségek elleni védelemre irányítjuk

Részletesebben

A bogyós gyümölcsök betegségei

A bogyós gyümölcsök betegségei A bogyós s gyümölcs lcsök betegségei gei (Kertész) 1 Szamóca nyálkagombás károsodása Kórokozó: Diachea leucopodia (Myx) Képek: internet 2 Szamóca mikoszferellás levélfoltossága Kórokozó: Mycosphaerella

Részletesebben

Növénykórtan. Növényt megbetegítő gombák V. Konídiumos vagy mitospórás gombák Deuteromycetes (Mitosporic fungi) Növénykórtan 5 - Mikológia 5 1

Növénykórtan. Növényt megbetegítő gombák V. Konídiumos vagy mitospórás gombák Deuteromycetes (Mitosporic fungi) Növénykórtan 5 - Mikológia 5 1 Növénykórtan Növényt megbetegítő gombák V. Konídiumos vagy mitospórás gombák Deuteromycetes (Mitosporic fungi) Növénykórtan 5 - Mikológia 5 1 Konídiumos gombák (Deuteromycota) Ivaros szaporító képleteket

Részletesebben

NÖVÉNYVÉDELEM. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010

NÖVÉNYVÉDELEM. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 NÖVÉNYVÉDELEM Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A napraforgó betegségei Csírakori és szikleveles állapottól fellépő betegségek Peronoszpóra Plasmopara halstedii

Részletesebben

IPARI ÉS TAKARMÁNYNÖVÉNYEK TERMESZTÉSE. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010

IPARI ÉS TAKARMÁNYNÖVÉNYEK TERMESZTÉSE. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 IPARI ÉS TAKARMÁNYNÖVÉNYEK TERMESZTÉSE Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 Előadás áttekintése Termesztési tényezők II. - A napraforgó vetése - Növényvédelem, növényápolás

Részletesebben

Gyökérzöldségek növényvédelme:

Gyökérzöldségek növényvédelme: Gyökérzöldségek növényvédelme: Gyökérzöldségek növényvédelme: I.Sárgarépa Kórokozói: 1.S. tarkalevelűsége 2.S. vöröslevelűsége 3.S. lisztharmat 4.S. alternáriás levélfoltossága 5.S. sztemfíliumos betegsége

Részletesebben

MAGYAR NÖVÉNYVÉDŐ MÉRNÖKI ÉS NÖVÉNYORVOSI KAMARA Hajdú-Bihar Megyei Területi Szervezet. Hajdú-Bihar Megye növényvédelmi időszakos helyzetképe

MAGYAR NÖVÉNYVÉDŐ MÉRNÖKI ÉS NÖVÉNYORVOSI KAMARA Hajdú-Bihar Megyei Területi Szervezet. Hajdú-Bihar Megye növényvédelmi időszakos helyzetképe MAGYAR NÖVÉNYVÉDŐ MÉRNÖKI ÉS NÖVÉNYORVOSI KAMARA Hajdú-Bihar Megyei Területi Szervezet Hajdú-Bihar Megye növényvédelmi időszakos helyzetképe Hajdú-Bihar megye növény-egészségügyi helyzetének alakulásáról

Részletesebben

gei Kép: internet Fotó: internet

gei Kép: internet Fotó: internet A keresztes virágúak betegségei gei Kép: internet Fotó: internet 1 Káposztafélék gyökérgolyválya (Kertész) Plasmodiophora brassicae (Protozoa) Gazdanövények: Keresztesek, pl.: Repce Retek Torma Karalábé,

Részletesebben

Kiváló Nagyon jó Jó Elfogadható Gyenge

Kiváló Nagyon jó Jó Elfogadható Gyenge DEKALB HÍRLEVÉL 2012.08.02. 2012/10. Szám A repcék télállósága A repcék betegség ellenálló képessége Hasznos információk Árutőzsdei információk Agrometeorológia Szaktanácsadás www.monsanto.hu Télállóság

Részletesebben

Főbb szántóföldi kultúrák betegségei

Főbb szántóföldi kultúrák betegségei Főbb szántóföldi kultúrák betegségei KALÁSZOSOK A búza főbb betegségei Vírusbetegségek Búza csíkos mozaik (wheat streak mosaic Potyvirus) Búzatörpülés (wheat dwarf Geminivirus) A búza főbb betegségei Gombabetegségek

Részletesebben

A borsó betegségei. fuzárium, alternária, aszkohita, rizoktónia fajok a talajból fertőznek, és

A borsó betegségei. fuzárium, alternária, aszkohita, rizoktónia fajok a talajból fertőznek, és NÖVÉNYORVOS A ZÖLDSÉGESKERTBEN A borsó betegségei A BORSÓ KÁRTEVŐI UTÁN A LEGFONTOSABB KÓROKOZÓKAT, BETEGSÉGEKET ISMERTETJÜK. EZEK KÖZÜL CSÁVÁZOTT VETŐMAG HASZNÁLATÁVAL, A TERMESZTÉSTECHNOLÓGIAI AJÁNLÁSOK

Részletesebben

Tóth Pál Zöldborsó termékmenedzser. Rezisztencianemesítés szerepe a zöldborsó termesztésben

Tóth Pál Zöldborsó termékmenedzser. Rezisztencianemesítés szerepe a zöldborsó termesztésben Tóth Pál Zöldborsó termékmenedzser Rezisztencianemesítés szerepe a zöldborsó termesztésben A zöldborsó jelentősége Táplálkozás szempontjából Termesztés szempontjából Táplálkozás szempontjából (USDA adatai

Részletesebben

Dinnye növényvédelme

Dinnye növényvédelme Dinnye növényvédelme VÍRUSOS BETEGSÉGEK: Görögdinnye mozaik vírus, Uborka mozaik vírus Cukkini sárgamozaik vírus Tünete:-komplexen jelentkezhetnek. -mozaikszerű foltosodás Életmód:- levéltetvekkel, és

Részletesebben

Funguran OH 50 WP (77% rézhidroxid) gombaölő permetezőszer címkétől eltérő felhasználására vonatkozó előírások

Funguran OH 50 WP (77% rézhidroxid) gombaölő permetezőszer címkétől eltérő felhasználására vonatkozó előírások Funguran OH 50 WP (77% rézhidroxid) gombaölő permetezőszer (kg/ha) kalászosok: őszi búza, tönkölybúza, rozs, árpa, zab, durumbúza rizs gyökér és gumósnövények: cikória, csicsóka, cékla, tarlórépa leveles

Részletesebben

NÖVÉNYNEMESÍTÉS. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010

NÖVÉNYNEMESÍTÉS. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 NÖVÉNYNEMESÍTÉS Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 Előadás áttekintése A napraforgó nemesítési célkitűzése és nemesítés módszerei A repce nemesítési célkitűzése és

Részletesebben

Szántóföldi növények. termesztés-technológiai ajánlat 2014

Szántóföldi növények. termesztés-technológiai ajánlat 2014 Szántóföldi növények termesztés-technológiai ajánlat 2014 TARTALOM BEVEZETŐ NAPRAFORGÓ TERMESZTÉS-TECHNOLÓGIA vetőmag ajánlat NK Kondi NK Brio NK Stradi Alexandra PR NK Neoma NK Alego NK Adagio SY Estiva

Részletesebben

Szántóföldi növények. termesztés-technológiai ajánlat 2015

Szántóföldi növények. termesztés-technológiai ajánlat 2015 Szántóföldi növények termesztés-technológiai ajánlat 2015 Szántóföldi növények termesztés - technológiai ajánlat 2015 tartalom Bevezető Napraforgó termesztés-technológia vetőmag ajánlat NK Ferti Tutti

Részletesebben

Tisztelt Gazdálkodó!

Tisztelt Gazdálkodó! EURALIS HÍRLEVÉL 2011/4. EURALIS VETŐMAG KFT. 1118. Budapest, Rétköz u. 5. Tel.: 06-1-883-8884 Fax: 06-1-883-8885 www.euralis.hu Tisztelt Gazdálkodó! A jó idő érkeztével egyre sűrgetőbbé válik a határban

Részletesebben

A VETÉSIDŐ, FAJTA- ÉS FUNGICIDHASZNÁLAT INTERAKTÍV VIZSGÁLATA NAPRAFORGÓNÁL A HAJDÚSÁGBAN

A VETÉSIDŐ, FAJTA- ÉS FUNGICIDHASZNÁLAT INTERAKTÍV VIZSGÁLATA NAPRAFORGÓNÁL A HAJDÚSÁGBAN DEBRECENI EGYETEM HANKÓCZY JENŐ NÖVÉNYTERMESZTÉSI, KERTÉSZETI ÉS ÉLELMISZERTUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLA Doktori Iskola vezető: Dr. Kátai János egyetemi tanár Témavezető: Dr. Pepó Péter egyetemi tanár A VETÉSIDŐ,

Részletesebben

Olajos növények termesztés-technológiai ajánlat 2012

Olajos növények termesztés-technológiai ajánlat 2012 Olajos növények termesztés-technológiai ajánlat 2012 Tartalomjegyzék Bevezető 4. Napraforgó vetőmagajánlat NK Kondi 10. NK Brio 14. NK Oktava 16. NK Delfi 18. Alexandra PR 20. NK Neoma 22. NK Alego 26.

Részletesebben

A búza rozsdabetegségei

A búza rozsdabetegségei NÖVÉNYVÉDELEM ROVATVEZETŐ: Dr. Békési Pál c. egyetemi tanár Veszélyes növénybetegségek (II./2.) A sorozat megtervezésében és szerkesztésében közreműködik Dr. Békési Pál és Dr. Fischl Géza A burgonya Y

Részletesebben

Szőlő növényvédelmi előrejelzés a Pannonhalmi borvidék szőlőtermesztői számára

Szőlő növényvédelmi előrejelzés a Pannonhalmi borvidék szőlőtermesztői számára Szőlő növényvédelmi előrejelzés a szőlőtermesztői számára 2018.08.21-től 08. 30 ig Fenológia: érés szüret körül 1 Merlo Időjárás(08.12 08. 21.) Folyamatosan kánikula volt, csapadék nélkül. A napi átlagos

Részletesebben

Származása, elterjedése

Származása, elterjedése Szójabab -Latin név: Glycine max (L.) Merill. -Rendszertani besorolása: - törzs: zárvaterm k -osztály: kétszik ek - rend: Fabales (hüvelyesek) - család: Papilionaceae (pillangós virágúak)/fabaceae - nemzetség:

Részletesebben

Francia Orobanche toleráns fajták gyakorlati alkalmazhatóságának vizsgálata az ULT Magyarország Kft. és a Nyidoter Kft.-nél

Francia Orobanche toleráns fajták gyakorlati alkalmazhatóságának vizsgálata az ULT Magyarország Kft. és a Nyidoter Kft.-nél Francia Orobanche toleráns fajták gyakorlati alkalmazhatóságának vizsgálata az ULT Magyarország Kft. és a Nyidoter Kft.-nél Bevezetés A dohánytermesztők körében a vajvirág vagy dohány virág jól ismert,

Részletesebben

A legtöbbet termő középérésű.

A legtöbbet termő középérésű. REPCE 64 REPCE HIBRIDEK REPCE HIBRIDEK A legtöbbet termő középérésű. Az SY Bluestar a Syngenta legújabb, ogura típusú hibridrepcéje. Robosztus megjelenésű, középérésű hibrid, mely átlagon felüli terméspotenciállal

Részletesebben

A káposztafélék védelme

A káposztafélék védelme A káposztafélék védelme Talajfertôtlenítés A káposztafélék növényvédelmében meghatározó szerepe van a fajta tenyészidejének. Egyes károsítók a rövid tenyészidejû, míg mások inkább a kései káposztaféléket

Részletesebben

A napraforgó. növényvédelme

A napraforgó. növényvédelme A napraforgó növényvédelme 2013 A napraforgó A napraforgó a legfontosabb olajnövényünk. Fél millió hektár körüli vetésterületével a harmadik legnagyobb területen termesztett szántóföldi növény Magyarországon.

Részletesebben

A szója gyakorlati szempontból fontosabb betegségei

A szója gyakorlati szempontból fontosabb betegségei A szója gyakorlati szempontból fontosabb betegségei Dr. Varga Zsolt Cheminova Magyarország Kft., Budapest A szója (Glycine max (L.) Merr.) délkelet-ázsiai származása alapvető magyarázatot szolgáltat a

Részletesebben

Rizoktónia. Velünk kezdõdik. www.kws.hu. A narancs a KWS egyik védjegye.

Rizoktónia. Velünk kezdõdik. www.kws.hu. A narancs a KWS egyik védjegye. Rizoktónia www.kws.hu A narancs a KWS egyik védjegye. Velünk kezdõdik. Tartalomjegyzék Szakkifejezések...4 Rhizoctonia solani...6 Származása, története, elterjedése, gazdasági jelentôsége...7 Tünetei...12

Részletesebben

A napraforgó termesztése

A napraforgó termesztése A napraforgó termesztése Növénytermesztéstan II. Mezőgazdasági Mérnök BSc III. 2018. szeptember 4. Olajnövények Olajnövény: a magból (vagy más részből) gazdaságosan kinyerhető a növényi olaj (lipidek),

Részletesebben

/ 2203-06/2 2012 NEMZETI AGRÁRSZAKTANÁCSADÁSI, VIDÉKFEJLESZTÉSIINTÉZET. Irásbeli vizsgatevékenység

/ 2203-06/2 2012 NEMZETI AGRÁRSZAKTANÁCSADÁSI, VIDÉKFEJLESZTÉSIINTÉZET. Irásbeli vizsgatevékenység / 2203-06/2 Kódszám: M ----- KIV: 2012. 07. ll. VIÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM KORLÁ TOZOTT TERJESZTÉSŰ! Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2203-06 Növénytermesztés Vizsgarészhez

Részletesebben

Természetesen a Kwizdától

Természetesen a Kwizdától Természetesen a Kwizdától Csodálatos természet Gyilkosan jó megoldásaink vannak! BŐVÜLŐ ÉS MEGÚJULÓ KÍNÁLAT A KWIZDA AGRO HOZAMFOKOZÓ ANYAGOK PALETTÁJÁN! A kultúrnövényeinket támadó gombabetegségek ellen

Részletesebben

Szántóföldi növények. termesztés-technológiai ajánlat 2016

Szántóföldi növények. termesztés-technológiai ajánlat 2016 Szántóföldi növények termesztés-technológiai ajánlat 2016 Szántóföldi növények termesztés - technológiai ajánlat 2016 TARTALOM BEVEZETŐ NAPRAFORGÓ TERMESZTÉS-TECHNOLÓGIA vetőmag ajánlat Tutti SY Excellio

Részletesebben

A parlagfű Magyarországon

A parlagfű Magyarországon Előadás a Környezetvédelmi Világnap alkalmából Csongrád, 2012. június 5. A parlagfű Magyarországon Szerzők: Dr. Juhászné Halász Judit Exner Tamás Parlagfűmentes Magyarországért Egyesület A parlagfű bemutatása

Részletesebben

Mikrobiológiai termésnövelő termékek. Velük természetes, hogy a termés egészséges

Mikrobiológiai termésnövelő termékek. Velük természetes, hogy a termés egészséges Mikrobiológiai termésnövelő termékek Velük természetes, hogy a termés egészséges Gyilkosan jó megoldásaink vannak! Bővülő és megújuló kínálat a Kwizda Agro hozamfokozó anyagok palettáján! A kultúrnövényeinket

Részletesebben

www.syngenta.hu A káposztafélék védelme A póréhagyma védelme

www.syngenta.hu A káposztafélék védelme A póréhagyma védelme A káposztafélék védelme A póréhagyma védelme www.syngenta.hu Talajfertőtlenítés A káposztafélék növényvédelmében meghatározó szerepe van a fajta tenyészidejének. Egyes károsítók a rövid tenyészidejű, míg

Részletesebben

A kalászosok betegségei

A kalászosok betegségei A kalászosok betegségei gei 1 Gabona (fűfélék) lisztharmata Kórokozó: Erysiphe graminis f.sp. tritici (A) syn.: Blumeria graminis f.sp. tritici Gazdanövények: Búza Egyes fűfélék 2 Gabona (fűfélék) lisztharmata

Részletesebben

A repce fómás betegsége

A repce fómás betegsége NÖVÉNYVÉDELEM ROVATVEZETŐ: Dr. Békési Pál ny. egyetemi tanár Veszélyes növénybetegségek (II./10.) A sorozat megtervezésében és szerkesztésében közreműködik Dr. Békési Pál és Dr. Fischl Géza A burgonya

Részletesebben

A dohány növényvédelme

A dohány növényvédelme A dohány növényvédelme Kórokozók I. Vírusbetegségek : 1./ Dohánymozaik (Tobacco mosaic tobamovirus,tmv) 2./ Dohány érbarnulás (Potato Y potyvirus, PVY) 3./ Uborkamozaik vírus (Cucumber mosaic virus, CMV)

Részletesebben

IPARI ÉS TAKARMÁNYNÖVÉNYEK TERMESZTÉSE. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010

IPARI ÉS TAKARMÁNYNÖVÉNYEK TERMESZTÉSE. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 IPARI ÉS TAKARMÁNYNÖVÉNYEK TERMESZTÉSE Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 Előadás áttekintése Olajnövények jellemzői A napraforgó jelentősége Származása, rendszertana

Részletesebben

Csongrád megyei növényegészségügyi helyzetkép között

Csongrád megyei növényegészségügyi helyzetkép között Csongrád megyei növényegészségügyi helyzetkép 2013. 04. 16.- 2013. 04. 30. között Időjárás: A márciusi hó után április elején megérkezett a tavasz, amelyet a hónap második felében már nyári idő váltott

Részletesebben

A bab kórokozói. Vírusos betegségek

A bab kórokozói. Vírusos betegségek A bab kórokozói A BOKOR- ÉS KARÓSBAB ŐSHAZÁJA MEXIKÓ ÉS GUATEMALA. EURÓPÁBA AMERI- KÁN ÁT A 16. SZÁZAD KÖZEPÉN ÉRKEZETT. SZÁRAZBABKÉNT ÉS ZÖLDBABKÉNT IS SZÍVESEN FOGYASZTJUK. MAGAS TÁPÉRTÉKE, VITAMIN-

Részletesebben

Csávázás. Védelem a csíra-, a gyökér- és a korai lombkártevők ellen. Gombabetegségek ellen az Apron XL tartós védelmet nyújt. A napraforgó védelme

Csávázás. Védelem a csíra-, a gyökér- és a korai lombkártevők ellen. Gombabetegségek ellen az Apron XL tartós védelmet nyújt. A napraforgó védelme Csávázás Védelem a csíra-, a gyökér- és a korai lombkártevők ellen A vetőmag-forgalmazók a napraforgó-vetőmagot a csírakori kórokozók és a peronoszpórás kártétel elleni megelőző védelem érdekében általában

Részletesebben

h a t á r o z a t o t :

h a t á r o z a t o t : Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság 1118 Budapest, Budaörsi út 141-145. 1/309-1000; Fax: 1/246-2942 ELŐADÓ: dr. Kelemen Mária ENGEDÉLYSZÁM:

Részletesebben

A cékla betegségei Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál (

A cékla betegségei Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál ( Hazánkban a 17. században Lippai János már a cékla (Beta vulgaris ssp. vulgaris var. conditiva) három típusáról vörös, fehér, sárga ír (Lásd fönt). Nálunk csak a vörös változata terjedt el. Ázsiában, Orosz-

Részletesebben

1.ábra. A napraforgó termőterületének és termésátlagának alakulása Magyarországon között

1.ábra. A napraforgó termőterületének és termésátlagának alakulása Magyarországon között 1. BEVEZETÉS A napraforgó (Helianthus annuus L.) Észak-Amerika nyugati részéről származik, Európába Amerika felfedezése után jutott be az 1510-es években. Eleinte dísznövényként tartották számon, de BUNYAN

Részletesebben

Borsó növényvédelme:

Borsó növényvédelme: Borsó növényvédelme: Borsó mozaik: Tünete: a levéllemezen az erek között világoszöld és sötétzöld mozaikosság figyelhető meg. A fertőzött növények visszamaradnak a növekedésben, a hüvelyek deformáltak

Részletesebben

IPARI ÉS TAKARMÁNYNÖVÉNYEK TERMESZTÉSE. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010

IPARI ÉS TAKARMÁNYNÖVÉNYEK TERMESZTÉSE. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 IPARI ÉS TAKARMÁNYNÖVÉNYEK TERMESZTÉSE Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 Előadás áttekintése Talaj-előkészítése Tápanyagellátása Vetése Növényvédelem, növényápolás

Részletesebben

Gombaölõ szer felvehetõ cink tartalommal. Nem csak véd táplál is!

Gombaölõ szer felvehetõ cink tartalommal. Nem csak véd táplál is! Gombaölõ szer felvehetõ cink tartalommal Nem csak véd táplál is! Az Antracol kettôs funkciójú hatóanyaga a propineb A propineb több ponton gátolja a gombák életfolyamatát micélium növekedés spóracsírázás

Részletesebben

Módszerei: Tüneti meghatározás (symptomatológia) Közvetlen mikroszkópi vizsgálatok Tiszta tenyészet készítése és vizsgálata mikroszkópi biokémiai

Módszerei: Tüneti meghatározás (symptomatológia) Közvetlen mikroszkópi vizsgálatok Tiszta tenyészet készítése és vizsgálata mikroszkópi biokémiai Módszerei: Tüneti meghatározás (symptomatológia) Közvetlen mikroszkópi vizsgálatok Tiszta tenyészet készítése és vizsgálata mikroszkópi biokémiai szerológiai molekuláris biológiai (DNS alapú technikák)

Részletesebben

Ismertesse az őszi búza termesztésének célját, jelentőségét, technológiáját! Információtartalom vázlata:

Ismertesse az őszi búza termesztésének célját, jelentőségét, technológiáját! Információtartalom vázlata: 1. Ismertesse az őszi búza termesztésének célját, jelentőségét, technológiáját! Információtartalom vázlata: Termesztés céljai, jelentősége (fő- és melléktermékek felhasználása) Fajtaismeret (fontosabb

Részletesebben

h a t á r o z a t o t:

h a t á r o z a t o t: Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság 1118 Budapest, Budaörsi út 141-145. 1/309-1000; Fax: 1/246-2942 ELŐADÓ: Csaba Eszter HATÁROZATSZÁM: 02.5/1230/1/2010 OLDALAK

Részletesebben

Tavasz a biokertben. Badacsonytördemic 2015. február 28

Tavasz a biokertben. Badacsonytördemic 2015. február 28 Tavasz a biokertben Badacsonytördemic 2015. február 28 Képesek vagyunk csodát tenni Ízleteset, egészségeset, szépet és illatosat Hogyan kezdjem? Mi van most a kertben? Mi a célom? Mi kell a kertnek, mi

Részletesebben

Magyarországon engedélyezett SYNGENTA készítmény-kultúra párok MRL értékei

Magyarországon engedélyezett SYNGENTA készítmény-kultúra párok MRL értékei kalászosok (búza, árpa, tritikále, rozs, zab) 0,05 (zab, rozs, búza, tritikálé); 0,5 (árpa) 28 virágzás (BBCH69) burgonya 0,02* 14 sorzáródás (BBCH 39) cukorrépa lambda-cihalotrin 0,02* (gyökér) 14 sorzáródás

Részletesebben

Irásbeli vizsgatevékenység megoldása

Irásbeli vizsgatevékenység megoldása / Kódszám: M --- KIV: 2012. 08. 08. VIÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM KORLÁTOZOTT TERJESZTÉSŰ! Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2203-06 Növénytermesztés Vizsgarészhez rendelt

Részletesebben

A tarakbúza jelentősége és az ellene történő védekezés

A tarakbúza jelentősége és az ellene történő védekezés A tarakbúza jelentősége és az ellene történő védekezés Immár több mint tíz éve használható az őszi búza és a tritikálé gyomirtására, elsősorban egyszikű gyomnövények ellen, a szulfoszulfuron hatóanyagú

Részletesebben

A hörcsög érzékelhető jelenléte csak Jászfelsőszentgyörgy-Pusztamonostor térségében figyelhető meg (1 kotorék/ha).

A hörcsög érzékelhető jelenléte csak Jászfelsőszentgyörgy-Pusztamonostor térségében figyelhető meg (1 kotorék/ha). Jász-Nagykun-Szolnok megye növény-egészségügyi helyzetkép 2014. 09. 15. - 2014. 09.30. között Időjárás 2014. szeptember második felének időjárása változást hozott térségünkbe. A csapadékos periódus után

Részletesebben

Igényeim: Napos vagy félárnyékos helyeket kedvelek. Mezofita, azaz közepes vízigényű vagyok. Meszes talajokat is jól viselem

Igényeim: Napos vagy félárnyékos helyeket kedvelek. Mezofita, azaz közepes vízigényű vagyok. Meszes talajokat is jól viselem Igényeim: Napos vagy félárnyékos helyeket kedvelek Fény Árnyékot is elviselem, ám ilyen helyen kevesebbet virágzom, tavaszi kihajtásban kevésbé élénk-piros a levelem Mezofita, azaz közepes vízigényű vagyok

Részletesebben

Fotó: Németh Mariann. szőlő

Fotó: Németh Mariann. szőlő Fotó: Németh Mariann szőlő napraforgó 272 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék 273 275 288 Gyommentes állomány a betakarításig 275 Gyomnövények a napraforgóban 276 A Clearfield gyomirtási rendszer előnyei 277

Részletesebben

Az EM készítmények használatának komplex vizsgálata című témáról

Az EM készítmények használatának komplex vizsgálata című témáról KUTATÁSI JELENTÉS Az EM készítmények használatának komplex vizsgálata című témáról Készítette: Futó Zoltán főiskolai docens Mezőtúr, 2006. ANYAG ÉS MÓDSZER A kísérletet az EM Magyarország Kft együttműködésével

Részletesebben

A napraforgó termesztése

A napraforgó termesztése A napraforgó termesztése Olajnövények Olajnövény: a magból (vagy más részből) gazdaságosan kinyerhető a növényi olaj (lipidek), ez minimum 18-20 % Fölhasználás: Étkezés sütőolaj, margarin Festék- és lakkipar

Részletesebben

Paprika növényvédelme

Paprika növényvédelme Paprika növényvédelme I. A paprika betegségei II. A paprika kártevői III. A paprika gyomirtása I. A paprika betegségei I/1. Vírusbetegségek A paprika bokrosodása (újhitüség): Cucumber mosaic virus Tünetek:

Részletesebben

Jász-Nagykun-Szolnok megye növény-egészségügyi helyzetkép között

Jász-Nagykun-Szolnok megye növény-egészségügyi helyzetkép között JászNagykunSzolnok megye növényegészségügyi helyzetkép 2014. 09. 01. 2014. 09.15. között Időjárás 2014. szeptember első fele sok csapadékot hozott térségünkbe. Egy északról leszakadó magassági légörvény

Részletesebben

Jász-Nagykun-Szolnok megye növény-egészségügyi helyzetkép

Jász-Nagykun-Szolnok megye növény-egészségügyi helyzetkép Jász-Nagykun-Szolnok megye növény-egészségügyi helyzetkép 2014. 08. 15. - 2014. 08.31. között Időjárás 2014 augusztus második felében lehűlést okoztak azok az átvonuló hidegfrontok, amelyek csak kevés

Részletesebben

ÉDESBURGONYA TERMESZTÉS

ÉDESBURGONYA TERMESZTÉS ÉDESBURGONYA TERMESZTÉS Balla Zoltán Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Földhasznosítási, Műszaki és Területfejlesztési Intézet Nyíregyháza 2017. március

Részletesebben

GREENFOOD PROJECT 2010-1-ES1-LEO05-20948

GREENFOOD PROJECT 2010-1-ES1-LEO05-20948 Organic production of sunflower seed and processing of sunflower oil A napraforgó ökológiai termesztése és az olaj előállítása E-Learning GREENFOOD PROJECT 2010-1-ES1-LEO05-20948 1 Tartalomjegyzék 1. Bevezetés...

Részletesebben

A nagy termés nyomában. Mezőhegyes, szeptember 11.

A nagy termés nyomában. Mezőhegyes, szeptember 11. A nagy termés nyomában Mezőhegyes, 2014. szeptember 11. Időjárás Trágyázás, növénytáplálás, talaj- és növénykondícionálás Levegőből támadó rovarok Levegőből támadó gombák Herbicid-használat Vetésidő Talajlakó

Részletesebben

Paradicsom és paprika tápoldatozása fejlődési fázisai szerint. Szőriné Zielinska Alicja Rockwool B.V

Paradicsom és paprika tápoldatozása fejlődési fázisai szerint. Szőriné Zielinska Alicja Rockwool B.V Paradicsom és paprika tápoldatozása fejlődési fázisai szerint Szőriné Zielinska Alicja Rockwool B.V page 2 A növények növekedésének alapjai: Napenergia,CO2, víz, tápelemek Tápelemeket 2 csoportra osztjuk:

Részletesebben

Az EM készítmények használatának komplex vizsgálata című témáról

Az EM készítmények használatának komplex vizsgálata című témáról KUTATÁSI JELENTÉS Az EM készítmények használatának komplex vizsgálata című témáról Készítette: Futó Zoltán főiskolai docens Mezőtúr, 2006. ANYAG ÉS MÓDSZER A kísérletet az EM Magyarország Kft együttműködésével

Részletesebben

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság 1118 Budapest, Budaörsi út 141-145. 1537 Budapest, Pf. 407 Telefon: +36 (1) 309 1000 ppp.registration@nebih.gov.hu

Részletesebben

PARADICSOM. (Lycopersicon esculentum)

PARADICSOM. (Lycopersicon esculentum) PARADICSOM (Lycopersicon esculentum) 1g=magszám Vetőmagigény 100 palántához Vetésidő Vetésmélység cm Sor- és tőtávolság cm Csírázási nap 18-20 C-on 270-450 0,4-0,5 g vagy 140 szem 1. I-II-hajtatás 2. II-III

Részletesebben

Napraforgó kísérleti módszertan NAPRAFORGÓ

Napraforgó kísérleti módszertan NAPRAFORGÓ NAPRAFORGÓ 1 TARTALOMJEGYZÉK 1 BEVEZETÉS... 5 2 ÁLTALÁNOS RÉSZ... 5 2.1 BEJELENTÉS KEZDEMÉNYEZÉSE.....5 2.1.1 Vizsgálati csoportok... 5 2.2 BEJELENTÉS ELFOGADÁSA... 6 2.3 VIZSGÁLAT SZÜNETELTETÉSE, MEGSZŰNÉSE,

Részletesebben

A burgonya y vírussal kapcsolatos nemzetközi kísérlet eredményei (Debrecen-Pallag, )

A burgonya y vírussal kapcsolatos nemzetközi kísérlet eredményei (Debrecen-Pallag, ) A burgonya y vírussal kapcsolatos nemzetközi kísérlet eredményei (Debrecen-Pallag, 1996-5) NAGY GYULA VARGA LAJOS Agrotab Kft. BEVEZETÉS A dohánykutatás nemzetközi szervezetének, a CORESTA-nak a növénykórtani

Részletesebben

TEMATIKUS TERV. Oktatási cél: Az őszi búza termesztésének enciklopédikus tárgyalása a Gazda I. képzésnek megfelelően koncentrálva.

TEMATIKUS TERV. Oktatási cél: Az őszi búza termesztésének enciklopédikus tárgyalása a Gazda I. képzésnek megfelelően koncentrálva. 1. számú melléklet (Forrás: K.B) TEMATIKUS TERV Téma: Az őszi búza termesztése. Oktatási cél: Az őszi búza termesztésének enciklopédikus tárgyalása a Gazda I. képzésnek megfelelően koncentrálva. Nevelési

Részletesebben

DuPont napraforgó növényvédelmi technológia. Tanos 0,4 kg/ha. 17. ábra

DuPont napraforgó növényvédelmi technológia. Tanos 0,4 kg/ha. 17. ábra DuPont napraforgó növényvédelmi technológia Tanos 0,4 kg/ha Steward 1 g/ha Alert S 1 l/ha Alternaria, Sclerotinia, Botrytis Helicoverpa Diaporthe, Alternaria, Phoma 17. ábra Termékeink felhasználása elôtt

Részletesebben

Célirányos hatékonyság

Célirányos hatékonyság A Bayer legújabb kukorica gyomirtó szere Célirányos hatékonyság Széles hatásspektrum Rezisztencia védelem Levél és talaj hatás Szezonhosszú hatástartam A Bayer CropScience legújabb fejlesztésû posztemergens

Részletesebben

Õszi káposztarepce ajánlat. Jövőt vetni 1856 óta

Õszi káposztarepce ajánlat. Jövőt vetni 1856 óta Õszi káposztarepce ajánlat 2011 Jövőt vetni 1856 óta Köszöntô Tanulj a múltból, élj a mának és gondolj a jövôre! A KWS cégcsoport több évtizedre visszatekintô kutatás-fejlesztési tevékenységének köszönhetôen,

Részletesebben

agrárium Növényvédelmi melléklet

agrárium Növényvédelmi melléklet Növényvédelmi melléklet Növényvédelem 27 A növényvédelem kihívásai 2013-ban 2012 nem volt könnyû év a mezôgazdaság számára. A felhasznált növényvédô szerek értéke 2011-hez képest több mint 10%-kal növekedett.

Részletesebben

Csongrád megyei növényegészségügyi helyzetkép között

Csongrád megyei növényegészségügyi helyzetkép között Csongrád megyei növényegészségügyi helyzetkép 2013. 06. 01.- 2013. 06. 15. között Időjárás: Június elején végre beköszöntött a nyár, a hűvös csapadékos idő mára már az emlékezeté lett, sőt, június közepén

Részletesebben

DEKALB HÍRLEVÉL 2012.06.01. 2012/07. szám. Dekalb repce Akadémia. Müller Gábor. Repce állományszárítás Roundup Mega használatával.

DEKALB HÍRLEVÉL 2012.06.01. 2012/07. szám. Dekalb repce Akadémia. Müller Gábor. Repce állományszárítás Roundup Mega használatával. DEKALB HÍRLEVÉL 2012.06.01. 2012/07. szám Dekalb repce Akadémia Müller Gábor Repce állományszárítás Roundup Mega használatával Czepó Mihály Hasznos információk Árutőzsdei információk Agrometeorológia Szaktanácsadás

Részletesebben

DuPont Wirtuoz gombaölő szer

DuPont Wirtuoz gombaölő szer DuPont Wirtuoz gombaölő szer A kalászos gabonafélék gombabetegségeinek leküzdésére kifejlesztett gombaölő szer a magasabb és jobb minőségű termésért, mely egyedüliként tartalmaz fuzárium ellen aktív gázosodó

Részletesebben

A Növényi Diverzitás Központ tevékenységei

A Növényi Diverzitás Központ tevékenységei A Növényi Diverzitás Központ tevékenységei Ponicsánné Gyovai Ágnes Kollár Zsuzsanna, Simon Attila, Baktay Borbála Növényi Diverzitás Központ Tápiószele A NöDiK főbb tevékenységei Génforrások felkutatása,

Részletesebben

Csongrád megyei növényegészségügyi helyzetkép 2013. 07. 16.- 2013. 07. 31. között

Csongrád megyei növényegészségügyi helyzetkép 2013. 07. 16.- 2013. 07. 31. között Csongrád megyei növényegészségügyi helyzetkép 2013. 07. 16.- 2013. 07. 31. között Időjárás: Július második felében továbbra is tombolt a szárazság, a lehullott csapadék mennyiségét a megyénkben 2-6 mm

Részletesebben

Növénytermesztési és kertészeti termékek termelése. /Elméleti jegyzet/

Növénytermesztési és kertészeti termékek termelése. /Elméleti jegyzet/ Növénytermesztési és kertészeti termékek termelése /Elméleti jegyzet/ Növénytermesztési és kertészeti termékek termelése /Elméleti jegyzet/ Szerző: Kocsisné Molnár Gitta Pannon Egyetem Georgikon Kar (12.

Részletesebben

Kedves Partnerünk! Cégismertetô

Kedves Partnerünk! Cégismertetô 2015 Kedves Partnerünk! Üdvözlöm az Euralis csapata nevében a repce szezon küszöbén. Megszokhatta tôlünk, hogy minden évben valamilyen újdonsággal állunk elô. Az elmúlt évben nagy sikerrel vezettük be

Részletesebben

panoramatrade@outlook.hu www.panoramatrade.webnode.hu 30/708-2578 20/852-7789

panoramatrade@outlook.hu www.panoramatrade.webnode.hu 30/708-2578 20/852-7789 Szójabab termesztési technológia Vetésváltás A szója nem igényes az előveteménnyel szemben, amennyiben a kívánatos tulajdonságokkal rendelkező (jó tápanyag- és vízgazdálkodású, könnyen felmelegedő) talajon

Részletesebben

Yaramagazin. YaraVita TM napraforgóban... A tavalyi évben a kompolti Fleischmann Rudolf Kutatóintézetben, kisparcellás körülmények között

Yaramagazin. YaraVita TM napraforgóban... A tavalyi évben a kompolti Fleischmann Rudolf Kutatóintézetben, kisparcellás körülmények között XI. évfolyam 1. szám 2011. március Ez az ön ingyenes példánya Ára: 275.- Ft (1.- ) Yaramagazin napraforgóban... A tavalyi évben a kompolti Fleischmann Rudolf Kutatóintézetben, kisparcellás körülmények

Részletesebben

Rózsa katalógus Tearózsa hibridek tel

Rózsa katalógus Tearózsa hibridek   tel Rózsa katalógus 2013. Tearózsa hibridek www.rozsa.kereskedes.eu tel. +36 70 311-6255 www.rozsa.kereskedes.eu rozsa@kereskedes.eu Tearózsa hibridek www.rozsa.kereskedes.eu tel.: +36 70 311-6255 Tearózsa

Részletesebben

IPARI ÉS TAKARMÁNYNÖVÉNYEK TERMESZTÉSE. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010

IPARI ÉS TAKARMÁNYNÖVÉNYEK TERMESZTÉSE. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 IPARI ÉS TAKARMÁNYNÖVÉNYEK TERMESZTÉSE Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 Előadás áttekintése Vetése Növényvédelem, növényápolás Öntözés Érés, betakarítás A termés

Részletesebben

A pillangósok betegségei. gei. Fotó: internet. Fotó: internet. Fotó: internet

A pillangósok betegségei. gei. Fotó: internet. Fotó: internet. Fotó: internet A pillangósok betegségei gei 1 Bab közönséges mozaik Bean common mosaic virus, BCMV Gyakori. Akár 30-70%-os termésveszteség. Tünetek: Mozaik Fotók: internet 2 Bab közönséges mozaik Bean common mosaic virus,

Részletesebben

AZ ÁLLOMÁNYSŰRŰSÉG HATÁSA A NAPRAFORGÓ HIBRIDEK TERMÉSMENNYISÉGÉRE, TERMÉSBIZTONSÁGÁRA ÉS MINŐSÉGÉRE című doktori értekezés tézisei

AZ ÁLLOMÁNYSŰRŰSÉG HATÁSA A NAPRAFORGÓ HIBRIDEK TERMÉSMENNYISÉGÉRE, TERMÉSBIZTONSÁGÁRA ÉS MINŐSÉGÉRE című doktori értekezés tézisei DEBRECENI EGYETEM AGRÁRTUDOMÁNYI CENTRUM MEZŐGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR NÖVÉNYTUDOMÁNYI INTÉZET NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÉS KERTÉSZETI TUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLA Doktori iskola vezető: Dr. Győri Zoltán MTA doktora

Részletesebben

Drótférgek, azaz pattanóbogár lárvák Agriotes spp.

Drótférgek, azaz pattanóbogár lárvák Agriotes spp. Drótférgek, azaz pattanóbogár lárvák Agriotes spp. Csalogatóanyag: WW csalogató keverék. A pattanóbogarak lárvái, a drótférgek, 35 mm-es testhossznál nem nagyobbak, erœsen kitinesek, ezért keményebb vázú

Részletesebben

Kajszi járványos betegségei (Monilíniás, sztigminás és tafrinás betegség) Nagy Géza NÉBIH NTAI (SZIE KertK Növénykórtani Tanszék)

Kajszi járványos betegségei (Monilíniás, sztigminás és tafrinás betegség) Nagy Géza NÉBIH NTAI (SZIE KertK Növénykórtani Tanszék) Kajszi járványos betegségei (Monilíniás, sztigminás és tafrinás betegség) Nagy Géza NÉBIH NTAI (SZIE KertK Növénykórtani Tanszék) Uralkodó időjárási körülmények 2013 Szélsőséges (tavaszi) időjárás 2014

Részletesebben

Ordax kukoricában Hatás Általános leírás Clio topramezon talajon keresztüli egyszikû gyomnövények ellen hatást hosszabbíthatjuk Stomp 330-cal

Ordax kukoricában Hatás Általános leírás Clio topramezon talajon keresztüli egyszikû gyomnövények ellen hatást hosszabbíthatjuk Stomp 330-cal Ordax kukoricában Hatás Az Ordax kiválóan irtja a magról kelô egyszikû gyomnövényeket, a kakaslábfüvet, a muharféléket, a pirók ujjasmuhart, különösen erôsen a vadkölest. A kétszikû gyomnövények közül

Részletesebben

A napraforgó. növényvédelme

A napraforgó. növényvédelme A napraforgó növényvédelme 2015 A napraforgó A napraforgó a legfontosabb olajnövényünk. Fél millió hektár feletti vetésterületével a harmadik legnagyobb területen termesztett szántóföldi növény Magyarországon.

Részletesebben

Arccal a parlagfű ellen

Arccal a parlagfű ellen Arccal a parlagfű ellen A nemzetközi parlagfű naphoz kapcsolódó megyei rendezvénysorozat 2013. június Együttműködő partnerek Magyar Növényvédelmi Társaság Gyommentes Környezetért Alapítvány Magyar Gyomkutató

Részletesebben

Cukorrépa 2 cm 30 cm 30 cm

Cukorrépa 2 cm 30 cm 30 cm Faj Vetés mélysége Távolság a sorok között Ritkítás vagy Padlizsán 0,5-1 cm-es 40-60 cm 40-60 cm Fólia takaró alá: március-április palántanevelés: április-május Kiültetés: április-május Betakarítás: július-október

Részletesebben

A NAPRAFORGÓ (HELIANTHUS ANNUUS) HIBRIDEK FEHÉRPENÉSZES SZÁRTŐ- ÉS TÁNYÉR- ROTHADÁSSAL SZEMBENI ELLENÁLLÓSÁGÁNAK VIZSGÁLATA

A NAPRAFORGÓ (HELIANTHUS ANNUUS) HIBRIDEK FEHÉRPENÉSZES SZÁRTŐ- ÉS TÁNYÉR- ROTHADÁSSAL SZEMBENI ELLENÁLLÓSÁGÁNAK VIZSGÁLATA Gradus Vol 3, No 1 (2016) 296-300. ISSN 2064-8014 A NAPRAFORGÓ (HELIANTHUS ANNUUS) HIBRIDEK FEHÉRPENÉSZES SZÁRTŐ- ÉS TÁNYÉR- ROTHADÁSSAL SZEMBENI ELLENÁLLÓSÁGÁNAK VIZSGÁLATA EXAMINATION OF RESISTANCE TO

Részletesebben