A leltárhiányért való felelősség alkalmazásának feltételei

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A leltárhiányért való felelősség alkalmazásának feltételei"

Átírás

1 A leltárhiányért való felelősség alkalmazásának feltételei A felsorolás tartalmazza mindazokat az előírásokat és az ezekből adódó feladatokat, amelyeket a Munka Törvénykönyve /D. -ai megemlítenek. I. fejezet 1. A forgalmazási veszteség elszámolható mértékének, illetve arányának megállapítása (170. (3) bekezdés a.) 1.1. A forgalmazási veszteség mértékét, arányát a munkáltató szervezete, illetve a leltározási szempontból önálló szervezeti egység (a továbbiakban: egység) sajátosságainak figyelembevételével kell meghatározni. (170. (3) 1.2. A forgalmazási veszteség tartalmi megalapozottságát (a kockázatviselés tényleges megosztására) a munkáltatónak kell biztosítania A munkavállalót a forgalmazási veszteség mértékéről és arányáról (abban az egységben, ahol a leltárhiányért felelős) írásban tájékoztatni kell: a leltárfelelősségi megállapodás megkötését illetve a leltáridőszak kezdetét megelőzően (170. (4) A kártérítés összegének (fizető hiány) megállapításánál az előzetesen meghatározott forgalmazási veszteséget (vagy emelt mértékét) kell alkalmazni. 2. Megállapítandó azoknak az anyagoknak, áruknak a köre amennyiben vannak ilyenek amelyek után forgalmazási veszteség nem számolható el. (170. (3) bekezdés b) pont) 2.1. A forgalmazási veszteség nélküli árukört a munkáltató szervezete és az egység sajátossága figyelembevételével kell meghatározni. (170. (3) 2.2. A forgalmazási veszteség nélküli árukör meghatározásakor tekintetbe kell venni az áru (áruk) jellegét, méretét, a raktározás, illetve tárolás feltételeit és mindennek a tartalmi megalapozottságát a munkáltatónak kell biztosítania A forgalmazási veszteség nélküli árukör értékesítésének, forgalmazásának, kezelésének elkülönült nyilvántartását biztosítani kell A munkavállalót a forgalmazási veszteség nélküli árukörről (abban az egységben, ahol a leltárhiányért felelős) írásban tájékoztatni kell: a leltárfelelősségi megállapodás megkötését illetve a leltáridőszak kezdetét megelőzően (170. (4) 2.5. A kártérítés összegének (fizető hiány) megállapításakor csak a pontban előírtak alapján alkalmazható a forgalmazási veszteség nélküli árukör figyelembe

2 vétele. 3. Meg kell állapítani a leltári készlet átadásának és átvételének módját és szabályait. (170. (3) bekezdés c) pont) 3.1. A készlet átadás-átvétel módját és szabályait a munkáltató, illetve az egység sajátosságainak figyelembevételével kell megállapítani. (170. (3) 3.2. A leltári készlet átadásának módját és szabályait úgy kell meghatározni, hogy az egyrészt a leltározás során (leltározási szabályzat) másrészt a leltáridőszak alatt (a minőségi-mennyiségi áruátvételi szabályzat) biztosítsa a szabályszerű átadás-átvétel feltételeit. (170. (2) 3.3. A szabályzatok tartalmának (törvények betartása, stb.) és alkalmazhatóságának (áruátvétel feltételei, módszerei, bizonylati fegyelem, nyomtatványok, stb.) megalapozottságát a munkáltatónak kell biztosítani A munkavállalót a leltári készlet átadásának módjáról és szabályairól (szabályzatok, illetve kivonataik) írásban tájékoztatni kell: a leltárfelelősségi megállapodás megkötését illetve a leltáridőszak kezdetét megelőzően. (170. (4) 3.5. A nyitó, illetve záró leltár, valamint a leltáridőszak folyamán a pontban rögzített szabályoknak (szabályzatoknak) megfelelően folyamatosan biztosítani kell a leltári készletek szabályszerű átadását és átvételét, mint a leltárhiányért való felelősség feltételét. (170/A. (1) bekezdés b) pont) 4. Meg kell állapítani a leltárhiány meghatározásának szabályait. (170.. (3) bekezdés d) pont) 4.1. A leltárhiány meghatározásának szabályait a munkáltató szervezete, illetve az egység sajátosságainak figyelembe vételével kell megállapítani. (170. (3) 4.2. A leltárhiány meghatározás szabályainak megállapítása során a munkáltatónak megalapozottan biztosítania kell: a készletek és a változásukra ható tényezők (beszerzés, értékesítés, árváltozás, selejtezés stb.) zárt, pontos, naprakész, ellenőrizhető, egységenként elhatárolt nyilvántartási rendszerét, (könyv szerinti készlet vezetése) a leltározás és leltárelszámoltatás rendszerét, személyi és tárgyi feltételeit, a hiány kiszámításának módszertani, számszaki megoldását rögzítő szabályzatot A munkavállalót a leltárhiány meghatározásának szabályairól (illetve a leglényegesebb tudnivalóiról) írásban tájékoztatni kell: a leltárfelelősségi megállapodás megkötését illetve a leltáridőszak kezdetét megelőzően. (170. (4) 4.4. A leltárhiány a leltározási rend (a leltározási szabályzat és a leltárhiány megállapítása pontban leírt szabályai) szerint lebonyolított, a teljes leltári készlet (értsd. záró leltári készlet) érintő leltárfelvétel alapján kell megállapítani, a leltárfelelősség feltételeként. (170/A. (1)bekezdés c) pont)

3 5. Meg kell állapítani a leltári készlet (a nyitókészlet, valamint az értékesítésre, forgalmazásra, kezelésre átadott-átvett árukészlet) biztonságos megőrzését szolgáló munkáltatói kötelezettségeket. (170. (3) bekezdés c) pont) 5.1. A biztonságos őrzést szolgáló kötelezettségeket a munkáltató szervezete és az egység sajátosságainak figyelembevételével kell megállapítani. (170. (3) 5.2. A biztonságos őrzést szolgáló kötelezettségek elvárható mértékét (személyi, tárgyi feltételrendszerét) és alkalmazásának feltételeit (előírások, szabályok, stb.) a munkáltatónak kell tartalmilag megalapoznia A munkavállalót a leltári készlet biztonságos őrzését szolgáló munkáltatói kötelezettségekről írásban tájékoztatni kell: a leltárfelelősségi megállapodás megkötését illetve a leltáridőszak kezdetét megelőzően. (170. (4) 5.4. A leltáridőszak során az előírt kötelezettségeknek megfelelően kell biztonságos őrzést megvalósítani a leltáridőszak teljes egészében. II. fejezet 1. Ha a leltári készletet (nyitókészletet, valamit az értékesítésre, forgalmazásra, kezelésre átadott-átvett árukészletet) a leltárhiányért nem felelős munkavállaló is kezeli, a munkáltató az ilyen munkavállalót csak a leltárhiányért felelős munkavállaló(k) előzetes hozzájárulásával foglalkoztathatja az adott munkakörben, illetve egységben. A leltárfelelősség ennek hiányában nem állapítható meg. (170/A. (2) 1.1. Ki kell alakítani annak az eljárásnak a rendjét, amelynek alapján a munkáltató megszerzi és bizonylatolja a felelős munkavállalók előzetes hozzájárulását a nem felelős foglalkoztatásához A leltáridőszak folyamán nem felelős munkavállalók foglalkoztatásához az 1.1. pontban foglaltakat minden esetben alkalmazni kell. 2. Leltárhiányért való felelősség csak azzal a munkavállalóval szemben alkalmazható, aki a leltáridőszak legalább felében az adott egységben dolgozott (és munkaviszonya a záró leltárkor is fennállt 170/A. (3) bekezdés.) A munkáltatónak egységenként nyilvántartást kell vezetnie az ott munkát végző munkavállalók foglalkoztatásának időtartamáról. III. fejezet 1. A leltárfelelősségi megállapodás megkötése a leltárhiányért való felelősség feltétele. (170/A. (1) bekezdés a) pont) 1.1. A leltárfelelősségi megállapodást írásba kell foglalni. A munkáltatónak kell

4 biztosítania az irat tartalmi és formai kellékeit. (170/A.. (1) bekezdés a) pont) 1.2. A leltáridőszak megkezdése előtt, illetve új felelős munkavállaló egységbe kerülésekor a munkáltató biztosítja a leltárfelelősségi megállapodás megkötésének feltételeit: az Mt (3) bekezdés a) e) pontjai szerint meghatározott feltételekről (írásos dokumentumok alapján) tájékoztatást ad és ezek megismeréséről a munkavállalók igazolását rögzíti. (170. (4). A leltárfelelősségi megállapodási iratot valamennyi felelős számára aláírásra átadja (egyéni vagy csoportos formában) A munkáltatónak meg kell határozni a leltári készletnek (készleteknek) azt a körét, amelyért a munkavállaló felelősséggel tartozik. (A leltárfelelősség alkalmazása szempontjából elkülönült egység(ek) pontos körülírásával (170/B. (1) 1.4. Csoportos leltárfelelősség alkalmazásakor meg kell határozni, hogy a munkáltatónál mely munkakörök betöltésének megváltozásakor kell leltározást tartani. (170/B. (2) 1.5. Amennyiben csoportos leltárfelelősségi megállapodás alkalmazásakor a felelősség munkavállalók közötti megosztása az általánostól (átlagkereset arányos) eltérő, akkor ennek a munkáltatónál alkalmazott rendszerét is meg kell határozni. (170/B. (3) IV. fejezet 1. Amennyiben a munkáltatónál az Mt. 170/C. (1) (3) bekezdéseiben foglaltaktól eltérő kártérítési mértékeket alkalmaznak, ennek rendszerét előzetesen meg kell határozni (figyelemmel a hátrányos megkülönböztetés törvényi tilalmára is). Ez esetben egyrészt meghatározandó az egységek típusára, jellegére (raktár, nyílt árusítású önkiszolgáló bolt, stb.) másrészt a munkavállalók beosztásából fakadó felelősségére (vezető, beosztott, részmunkaidős, stb.) tekintettel alkalmazott eltérő kártérítési mértékek Meg kell határozni azokat az egységeket, ahol fennállnak a teljes anyagi felelősség alkalmazásának összes feltételei (egyszemélyes egységek, ahol a munkavállaló a leltári készletet állandóan egyedül kezeli). (170/C. (1) 1.2. Meg kell határozni azokat az egységeket, ahol a leltári készletet állandóan egyedül kezelő munkavállaló nagyfokú kockázatra tekintettel nem felel a leltárhiány teljes összegéért és ezt a leltárfelelősségi megállapodásban is rögzíteni kell. (170/C. (1) 1.3. A leltáridőszakot megelőzően, valamint folyamatosan figyelemmel kell kísérni, hogy az pontban körülírt egységben foglalkoztatnak-e a leltárhiányért nem felelős munkavállalót. (Ez esetben a felelősség mértéke legfeljebb hat havi átlagkereset 170/C. (2)

5 1.4. A munkavállalóra vonatkozó konkrét felelősségi mértékeket a leltárfelelősségi megállapodásban rögzíteni kell. V. fejezet 1. Meg kell állapítani a leltárfelelősség megállapítására irányuló eljárás részletes rendjét. (170/D. (1) 1.1. Az eljárási szabályokat írásba kell foglalni, és a munkavállalók számára ennek megismerését biztosítani kell A leltározásnál a munkavállaló akadályoztatása esetén képviselője jelenlétét lehetővé kell tenni. A munkáltató feladata a munkavállalók értesítése. (170/D. (2) 1.3. Csoportos leltárfelelősségnél meg kell határozni azokat a munkavállalókat, akik jelenlétét biztosítani kell és ezt az eljárási szabályok között rögzíteni kell. (170/D. (2) 1.4. Ha a munkavállaló képviseletéről a felhívás ellenére nem gondoskodik, a munkáltató jelölhet ki az adott szakmában jártas, érdektelen képviselőt A leltárfelelősséggel tartozó munkavállalókkal a leltárelszámolást és annak eredményét ismertetni kell. Az ehhez szükséges dokumentumokat a munkáltatónak kell biztosítania. (170/D. (3) 1.6. A munkavállaló az eljárás során észrevételt tehet, ezt a munkáltatónak meg kell hallgatnia és dokumentálnia kell. (170/D. (3) 1.7. A meghallgatás pontban leírt feltételeit és körülményeit szabályszerű értesítéssel a munkáltatónak kell biztosítania. (170/D. (3) VI. fejezet 1. A munkáltató a leltárhiánnyal kapcsolatos kártérítési igényét amennyiben átfogóan, egységenként, valamint az egyes munkavállalókra a felelősség alkalmazásának feltételei fennállnak az általános szabályok szerint érvényesítheti a jogvesztő határidőkre vonatkozó eltérésekkel. (170/D. (4). Ennek során először azt kell megállapítani, hogy a leltárhiányért való felelősség alapfeltétele anyagban, áruban ismeretlen okból bekövetkezett hiány fennáll-e A leltárfelvételt követő 60 napos, illetve büntetőeljárást követő 30 napos jogvesztő határidő betartásáról a munkáltató gondoskodik. (170/D. (5)

6 1.2. A munkáltató az Mt (1) bekezdés szerint a munkavállaló által okozott kár megtérítésére vonatkozó igényét bíróság előtt érvényesítheti. Az ehhez szükséges dokumentumokat az 1.1. pont szerinti jogvesztő határidőn belül a munkáltatónak kell elkészítenie, illetve a bírósághoz benyújtania. (170/D. (4) 1.3. Amennyiben az Mt (2) bekezdése szerint a munkáltatónál érvényes kollektív szerződés meghatározza a közvetlenül kiszabható kártérítési értéket, valamint a kártérítés eljárási rendjét a munkáltató a munkavállalót közvetlenül kártérítésre kötelezheti. A kártérítési határozat alkalmazásakor is betartandók az 1.1. pont szerinti jogvesztő határidők Amennyiben az 1.3. pontban említett, közvetlenül kiszabható értéket a kártérítési igény mértéke meghaladja (az Mt alapján) a munkáltatónak az 1.2. pontban foglaltak szerint kell eljárnia (igényérvényesítés bírósági úton) A munkáltató gondoskodik a kártérítési igény érvényesítéséhez szükséges dokumentumok (határozat, fizetési felszólítás, bírósági beadvány, stb.) formai és tartalmi követelményeknek megfelelő módon történő elkészítéséről A kártérítés érvényesítéséhez szükséges dokumentumoknak tartalmazniuk kell a kártérítés jogcímét, az indoklást, a fizetendő összeget (számszakilag ellenőrizhető módon), valamint a jogorvoslat lehetőségéről szóló kioktatást azzal, hogy az Mt és a 202. e) pontja szerint a keresetnek az intézkedés végrehajtására halasztó hatálya van. A jelen összefoglalóban részletezett feladatokat a Munka Törvénykönyve állapítja meg a munkáltatók számára. A felsorolt feladatokat mindenképpen végre kell hajtani, ami megoldható szakszervezeti egyetértéssel kollektív szerződéses keretek között, vagy ennek hiányában a munkáltató által megállapított és végrehajtott intézkedés sorozattal. (170. (3) bekezdés, 170/C. (4) bekezdés, 170/D (1)és (4). Kollektív szerződéses rendezés hiányában az egyes feltételek biztosítása, a jogszerű gyakorlat és mindezek dokumentálása, illetve bizonylatolása a Munka Törvénykönyve részletszabályainak megfeleltetve vezethet a leltárfelelősség alkalmazásához. A leltárhiányért való felelősség alkalmazásáról történő döntés előtt fontos tudni, hogy a leltárhiányért a munkavállaló vétkességére tekintet nélkül felel ugyan (170. (1), de a jelen összefoglalóban is körülírt feltételek biztosításával kapcsolatos bizonyítási teher a munkáltatóval szemben áll fenn. Budapest, május 19. Összeállította: Mátraházi István alelnök Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete

NYK + KN = ZK + KCS. 1. Leltárfelvétel. Leltározással kapcsolatos döntések:

NYK + KN = ZK + KCS. 1. Leltárfelvétel. Leltározással kapcsolatos döntések: Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 1464-06 Előkészítés Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 1464-06/1 Gazdálkodási számítások, veszteségszámítás, kapacitásszámítás

Részletesebben

Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola munkavállalóinak fegyelmi és kártérítési felelősségéről szóló szabályzata

Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola munkavállalóinak fegyelmi és kártérítési felelősségéről szóló szabályzata Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola munkavállalóinak fegyelmi és kártérítési felelősségéről szóló szabályzata A Szervezeti és működési szabályzat melléklete 2013. május T A R T A L O M J E G Y Z É K A szabályzat

Részletesebben

A leltározás a vendéglátó tevékenység nagyon fontos munkafolyamata.

A leltározás a vendéglátó tevékenység nagyon fontos munkafolyamata. Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 1464-06 Előkészítés Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 1464-06/1 Gazdálkodási számítások, veszteségszámítás, kapacitásszámítás

Részletesebben

1. Leltár. Leltár: Leltározás:

1. Leltár. Leltár: Leltározás: Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 1464-06 Előkészítés Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 1464-06/1 Gazdálkodási számítások, veszteségszámítás, kapacitásszámítás

Részletesebben

6. Elszámoltatás, leltár felelősség

6. Elszámoltatás, leltár felelősség 6. Elszámoltatás, leltár felelősség A vállalkozások tevékenységük során alkalmazottakat foglalkoztatnak, akik a rájuk bízott vagyonnal, vagy annak ellenértékével (árbevételével) kötelesek elszámolni a

Részletesebben

legfeljebb 4 havi illetmény legfeljebb 4 havi ellátmány (külszolgálat alatt) 1. táblázat: Kártérítés mértéke a Ktv. és a Kttv.

legfeljebb 4 havi illetmény legfeljebb 4 havi ellátmány (külszolgálat alatt) 1. táblázat: Kártérítés mértéke a Ktv. és a Kttv. Táblázatok, folyamatábra Ktv. szabályai szerint Kttv. szabályai szerint (hatályos) gondatlan elkövetés 3 havi illetmény 3 havi ellátmány (külszolgálat alatt) legfeljebb 4 havi illetmény legfeljebb 4 havi

Részletesebben

A KÉSZLETNAGYSÁG MEGÁLLAPÍTÁSÁNAK 6. TÉTEL

A KÉSZLETNAGYSÁG MEGÁLLAPÍTÁSÁNAK 6. TÉTEL A KÉSZLETNAGYSÁG MEGÁLLAPÍTÁSÁNAK SZEREPE ÉS MÓDJAI 6. TÉTEL Készletezés I. Az árukészlet az az árumennyiség, mely a forgalom lebonyolításához nélkülözhetetlen. A készletgazdálkodásra azért van szükség,

Részletesebben

A leltárhiányért való anyagi felelősség szabályai

A leltárhiányért való anyagi felelősség szabályai A leltárhiányért való anyagi felelősség szabályai Tartalomjegyzék 1. Leltárhiány fogalma Mt. 183. (1) bekezdés 2. A leltárhiányért való felelősség tartalma Mt. 182. (1) bekezdés 3. A leltárhiányért való

Részletesebben

AZ ÓBUDAI EGYETEM KÖZALKALMAZOTTI KÁRTÉRÍTÉSI SZABÁLYZATA

AZ ÓBUDAI EGYETEM KÖZALKALMAZOTTI KÁRTÉRÍTÉSI SZABÁLYZATA 2. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 2. melléklet Foglalkoztatási Követelményrendszer 9. függelék AZ ÓBUDAI EGYETEM KÖZALKALMAZOTTI KÁRTÉRÍTÉSI SZABÁLYZATA Budapest, 2013. június

Részletesebben

Munka törvénykönyve II.

Munka törvénykönyve II. Munka törvénykönyve II. 2012. évi 8. szám 2012. június 25. Tartalom i védelem A törvény szabadságra vonatkozó részei csak 2013. január 1-én lépnek hatályba. A rendes szabadság az új törvény szerint is

Részletesebben

Elméleti feladatok gyakorlás a munkaforma szerint. 1. Adminisztráció: 2 perc 2. Ismétlés: 20 perc

Elméleti feladatok gyakorlás a munkaforma szerint. 1. Adminisztráció: 2 perc 2. Ismétlés: 20 perc Osztály 10A. Tantárgy Üzleti tevékenység tervezése gyakorlat Téma: A készletek elemzésének tervezésének, valamint a leltáreredmény mutatószámai Tanítási egység Összefoglalás Az óra száma 18 Az óra típusa

Részletesebben

Hatályos: 2011. május 26-tól

Hatályos: 2011. május 26-tól GYULA ÉS KÖRNYÉKE TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS FELESLEGES VAGYONTÁRGY HASZNOSÍTÁSI ÉS SELEJTEZÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2011. május 26-tól A Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Kistérségi Iroda

Részletesebben

műszakpótlék szabályozása (140) köztulajdonban álló munkáltató (172-177)

műszakpótlék szabályozása (140) köztulajdonban álló munkáltató (172-177) Munkavállalói jogot sért Keresetcsökkenéssel jár Egyéb, munkavállalókra hátrányos Szakszervezeti jogot sért Egyéb kollektív jogot sért Nagyon súlyos munkaviszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményei

Részletesebben

SZELLEMI ÉS ANYAGI INFRASTRUKTÚRA MAGÁNCÉLÚ IGÉNYBEVÉTELÉNEK SZABÁLYZATA

SZELLEMI ÉS ANYAGI INFRASTRUKTÚRA MAGÁNCÉLÚ IGÉNYBEVÉTELÉNEK SZABÁLYZATA Békés Megyei Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény SZELLEMI ÉS ANYAGI INFRASTRUKTÚRA MAGÁNCÉLÚ IGÉNYBEVÉTELÉNEK SZABÁLYZATA igazgató P.H. 1 A SZELLEMI ÉS ANYAGI INFRASTRUKTÚRA MAGÁNCÉLÚ IGÉNYBEVÉTELÉNEK SZABÁLYZATA

Részletesebben

Munkáltatói jogok-felelősségi szabályok

Munkáltatói jogok-felelősségi szabályok Magyar Ápolási Igazgatók Egyesületének 2018 évi konferenciája Munkáltatói jogok-felelősségi szabályok Dr. Kőszegfalvi Edit Munkaügyi - egészségügyi szakjogász Bács-Kiskun Megyei Kórház Magasabb vezetői

Részletesebben

Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület 1146. Budapest, Istvánmezei út 1-3. SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT. Jóváhagyva: 2002. február 27.

Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület 1146. Budapest, Istvánmezei út 1-3. SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT. Jóváhagyva: 2002. február 27. Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület 1146. Budapest, Istvánmezei út 1-3. SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT Jóváhagyva: 2002. február 27. 1) A használhatatlannak minősítés és egyéb fogalmak: Vagyontárgyak: minden

Részletesebben

Szabályozás fegyelmezés a szabályok betartása - betartatása a munkatársak körében. MRE Szeretetszolgálati Iroda 2012. november 27.

Szabályozás fegyelmezés a szabályok betartása - betartatása a munkatársak körében. MRE Szeretetszolgálati Iroda 2012. november 27. Szabályozás fegyelmezés a szabályok betartása - betartatása a munkatársak körében MRE Szeretetszolgálati Iroda 2012. november 27. SZABÁLYOZÓ KÖRNYEZET Jogi normák: 2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvéről

Részletesebben

SZABÁLYZATMINTÁK KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK RÉSZÉRE

SZABÁLYZATMINTÁK KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK RÉSZÉRE GAZDÁLKODÁSI KÉZIKÖNYVEK SZABÁLYZATMINTÁK KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK RÉSZÉRE II. KÖTET Budapest, 2016 Szerzők: Dr. Böszörményi Judit Nagyné Véber Györgyi Buránszkiné Alföldy Zita Sorozatszerkesztő: Kökényesiné

Részletesebben

Leltár: Leltározás: Leltározás részei:

Leltár: Leltározás: Leltározás részei: Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 1464-06 Előkészítés Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 1464-06/1 Gazdálkodási számítások, veszteségszámítás, kapacitásszámítás

Részletesebben

Selejtezés. Kedves Partnereink!

Selejtezés. Kedves Partnereink! Selejtezés Kedves Partnereink! A vállalkozásnál selejtezni ritkább esetben az immateriális javakat, gyakrabban a tárgyi eszközöket és a készletet kell. A selejtezés értelemszerűen nem jelent fizikai megsemmisítést

Részletesebben

Vendéglős Vendéglős Étkezdés Vendéglős Vendéglátó eladó Vendéglős

Vendéglős Vendéglős Étkezdés Vendéglős Vendéglátó eladó Vendéglős A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA

FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT Polgármesteri Hivatal 2462 Martonvásár, Budai út 13. sz. FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA Hatályos: 2010. július 1. napjától FELESLEGES

Részletesebben

SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSRENDJE

SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSRENDJE SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSRENDJE A Kazincbarcika és Vonzáskörzete Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás Társulási Iroda (továbbiakban: Társulási Iroda) szabálytalanságok kezelésének eljárásrendjét

Részletesebben

SZENT IMRE KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA

SZENT IMRE KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA FELESLEGESSÉ VÁLT VAGYONTÁRGYAK ÉRTÉKESÍTÉSÉNEK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA (továbbiakban: Selejtezési Szabályzat) A Szent Imre Katolikus Általános Iskola felesleges vagyontárgyainak hasznosításával

Részletesebben

-1- I. Általános rendelkezések

-1- I. Általános rendelkezések -1- I. Általános rendelkezések A Számvitelről szóló módosított 2000. évi C. törvény, valamint a módosított 249/2000. (XII.24.) Kormány rendelet 37.. (1) alapján a költségvetési évről december 31-ei fordulónappal

Részletesebben

ÖNKÖLTSÉGSZÁMÍTÁSI SZABÁLYZATÁNAK KIVONATA

ÖNKÖLTSÉGSZÁMÍTÁSI SZABÁLYZATÁNAK KIVONATA S Z E G E D I Í T É LŐTÁBLA ELNÖKE S Z E G E D Telefon: 62/568-555 6701 Szeged Pf. 1192 2010. El. II. B. 5/9. Hatályos: 2010.08.01-től SZEGEDI ÍTÉLŐTÁBLA ÖNKÖLTSÉGSZÁMÍTÁSI SZABÁLYZATÁNAK KIVONATA A KÖZÉRDEKŰ

Részletesebben

Élelmezési szabályzat Nyirádi Közös Önkormányzati Hivatal Konyha

Élelmezési szabályzat Nyirádi Közös Önkormányzati Hivatal Konyha 1. Az élelmezés feladata Élelmezési szabályzat Nyirádi Közös Önkormányzati Hivatal Konyha 1.1. Az élelmezés alapvető feladata, szabályozása A Nyirádi Közös Önkormányzati Hivatalnál (a továbbiakban: Hivatal),

Részletesebben

új jogszabály jön vagy módosítják a következőt. A tulajdonjog a legteljesebb dologi jog, a legfőbb hatalom a dolog felett.

új jogszabály jön vagy módosítják a következőt. A tulajdonjog a legteljesebb dologi jog, a legfőbb hatalom a dolog felett. Jogszaba lyok hata lyok Személyi hatály o Mely személyekre vonatkozik. Területi hatály o Mely földrajzi területekre vonatkozik. Időbeni hatály o Mely időintervallumban hatályos az adott jogszabály. Megváltozhat,

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem [1] Bizonylati Szabályzata. Preambulum

A Pécsi Tudományegyetem [1] Bizonylati Szabályzata. Preambulum A Pécsi Tudományegyetem [1] Bizonylati Szabályzata Preambulum A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény, az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségeinek sajátosságairól rendelkező

Részletesebben

ADATLAP Azonosító: A10

ADATLAP Azonosító: A10 BIZONYLAT MEGNEVEZÉSE: ADATLAP Azonosító: A10 Tárgyi eszközök naplója Bizonylat száma: B. 11-52/új.r.sz. Bizonylat kitöltésére, kezelésére vonatkozó információk: A tárgyi eszközök naplója elnevezésű nyomtatványt

Részletesebben

A kártérítési eljárás szabályai. I. Kártérítési eljárás

A kártérítési eljárás szabályai. I. Kártérítési eljárás A kártérítési eljárás szabályai I. Kártérítési eljárás A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) 166.. alapján a munkáltatónak okozott kárért a munkavállalót kártérítési

Részletesebben

b) Állapítsa meg a raktár leltáreredményét a következő adatok alapján, értékelje a kapott eredményt!

b) Állapítsa meg a raktár leltáreredményét a következő adatok alapján, értékelje a kapott eredményt! 1464-06 ELŐKÉSZÍTÉS 1464-06/1 GAZDÁLKODÁSI SZÁMÍTÁSOK, VESZTESÉGSZÁMÍTÁS, KAPACITÁSSZÁMÍTÁS 1. a) Ön egy vendéglő vezetője. Kérem, mutassa be, hogy üzletében az árubeszerzéskor milyen források állnak rendelkezésére,

Részletesebben

Az Országos Magyar Vadászkamara Országos Szervezete Hivatali Apparátusának. Szervezeti és Működési Szabályzata 2017.

Az Országos Magyar Vadászkamara Országos Szervezete Hivatali Apparátusának. Szervezeti és Működési Szabályzata 2017. Az Országos Magyar Vadászkamara Országos Szervezete Hivatali Apparátusának Szervezeti és Működési Szabályzata 2017. I. AZ OMVK HIVATALI APPARÁTUSÁNAK JOGÁLLÁSA ÉS FELADATAI Az Országos Magyar Vadászkamaráról

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA. Rektor. BMF-RH-1475/08. Budapest, 2008. június 3.

BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA. Rektor. BMF-RH-1475/08. Budapest, 2008. június 3. BMF-RH-1475/08. Budapest, 2008. június 3. 3/2008. i Utasítás a vagyonnyilatkozat átadása, nyilvántartása, a vagyonnyilatkozatban foglalt személyes adatok védelme, valamint a vagyongyarapodási vizsgálat

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Gyógyszertári asszisztens szakképesítés. 2399-06 Gyógyszertári asszisztens adminisztratív és ügyviteli feladatai modul

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Gyógyszertári asszisztens szakképesítés. 2399-06 Gyógyszertári asszisztens adminisztratív és ügyviteli feladatai modul Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes

Részletesebben

V. sz. melléklet 22. pontja APOR VILMOS KATOLIKUS FİISKOLA FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA

V. sz. melléklet 22. pontja APOR VILMOS KATOLIKUS FİISKOLA FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA V. sz. melléklet 22. pontja APOR VILMOS KATOLIKUS FİISKOLA FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA Az Apor Vilmos Katolikus Fıiskola (Fıiskola) kezelésében lévı felesleges

Részletesebben

Elszámoltatás. TÉMAKÖR TARTALMA - Az elszámoltatás általános menete - Raktár elszámoltatás - Termelés elszámoltatás - Értékesítés elszámoltatás

Elszámoltatás. TÉMAKÖR TARTALMA - Az elszámoltatás általános menete - Raktár elszámoltatás - Termelés elszámoltatás - Értékesítés elszámoltatás Elszámoltatás TÉMAKÖR TARTALMA - Az elszámoltatás általános menete - Raktár elszámoltatás - Termelés elszámoltatás - Értékesítés elszámoltatás Az elszámoltatás során a leltár szerinti és a könyv szerinti

Részletesebben

ÉRTESÍTŐ 2016/28. SZÁM TARTALOM

ÉRTESÍTŐ 2016/28. SZÁM TARTALOM 2016/28. SZÁM TARTALOM Utasítások oldal 39/2016. (VII. 18. MÁV-START Ért. 28.) sz. vezérigazgatói utasítás a munkakör átadás-átvétel rendje a MÁV-START Zrt.-nél... 2 Utasítások ÉRTESÍTŐ 39/2016. (VII.

Részletesebben

Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1. 2363-06 Jogi-, kereskedelmi és vállalkozási ismeretek követelménymodul szóbeli vizsgafeladatok

Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1. 2363-06 Jogi-, kereskedelmi és vállalkozási ismeretek követelménymodul szóbeli vizsgafeladatok 1. feladat Barátja megkéri, adjon segítséget egyéni vállalkozása beindításához. Tájékoztassa barátját az egyéni vállalkozás beindításával kapcsolatos tudnivalókról! - az egyéni vállalkozásokra vonatkozó

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. Előszó 11. 1992. évi XXII. törvény a Munka Törvénykönyvéről 13

TARTALOMJEGYZÉK. Előszó 11. 1992. évi XXII. törvény a Munka Törvénykönyvéről 13 Tartalomjegyzék 3 TARTALOMJEGYZÉK Előszó 11 1992. évi XXII. törvény a Munka Törvénykönyvéről 13 ELSŐ RÉSZ BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK 13 A) A törvény hatálya 13 1. A törvény tárgyi hatálya 14 2. A törvény területi

Részletesebben

C/1. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG

C/1. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG C/1. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG A megfelelő tételekhez szükséges a KK 18., 23., 25., 27. és az MK 95. számú állásfoglalásainak ismerete. MUNKAJOG 1. A Munka

Részletesebben

CSONGRÁD MEGYEI ÉPÍTÉSZ KAMARA PÉNZÜGYI SZABÁLYZATA. Elfogadva 17/2013 Eln. Hat.(IX.19) számú elnökségi határozattal

CSONGRÁD MEGYEI ÉPÍTÉSZ KAMARA PÉNZÜGYI SZABÁLYZATA. Elfogadva 17/2013 Eln. Hat.(IX.19) számú elnökségi határozattal CSONGRÁD MEGYEI ÉPÍTÉSZ KAMARA PÉNZÜGYI SZABÁLYZATA Elfogadva 17/2013 Eln. Hat.(IX.19) számú elnökségi határozattal 1 Jelen Szabályzat célja a Csongrád Megyei Építész Kamara pénzkezelésének és számvitelének

Részletesebben

Gépkocsi Használati Szabályzat

Gépkocsi Használati Szabályzat ... (társaság neve)... (adószám) Gépkocsi Használati Szabályzat Érvényes:... -tól Érvénybe helyezte:... Tartalomjegyzék 1. A gépkocsi használati szabályzat célja...3 2. Társaság bemutatása...3 3. Jelen

Részletesebben

2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvéről

2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvéről Jogszabályok 2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvéről ( ) I. fejezet Bevezető rendelkezések 5. A személyiségi jogok védelme 9. (1) A munkavállaló és a munkáltató személyiségi jogainak védelmére, ha

Részletesebben

VASUTASOK SZAKSZERVEZETE EGYSÉGES SZOLIDARITÁSI ÉS SZOLGÁLTATÁSI ALAP (ESZSZA) SZABÁLYZAT

VASUTASOK SZAKSZERVEZETE EGYSÉGES SZOLIDARITÁSI ÉS SZOLGÁLTATÁSI ALAP (ESZSZA) SZABÁLYZAT VASUTASOK SZAKSZERVEZETE EGYSÉGES SZOLIDARITÁSI ÉS SZOLGÁLTATÁSI ALAP (ESZSZA) SZABÁLYZAT A Vasutasok Szakszervezete XVII. Kongresszusa által módosított Alapszabálya V. fejezet 4.a alpontjának harmadik

Részletesebben

Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati és Kistérségi Társulás Selejtezési és hasznosítási szabályzata

Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati és Kistérségi Társulás Selejtezési és hasznosítási szabályzata Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati és Kistérségi Társulás Selejtezési és hasznosítási szabályzata A selejtezés részletes szabályait az Államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési

Részletesebben

MUNKA ÉS SZOCIÁLIS JOG II. 2015/2016. TANÉV/TAVASZI FÉLÉV

MUNKA ÉS SZOCIÁLIS JOG II. 2015/2016. TANÉV/TAVASZI FÉLÉV MUNKA ÉS SZOCIÁLIS JOG II. KOLLOKVIUMI MINIMUMKÉRDÉSEK 2015/2016. TANÉV/TAVASZI FÉLÉV II. félév 1. A munkajogi felelősség rendszere (előadásvázlat 1.) 2. A felróhatóság fogalma és szerepe a munkajogban

Részletesebben

SZABÁLYZATMINTÁK KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK RÉSZÉRE

SZABÁLYZATMINTÁK KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK RÉSZÉRE GAZDÁLKODÁSI KÉZIKÖNYVEK SZABÁLYZATMINTÁK KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK RÉSZÉRE II. KÖTET Budapest, 2016 Szerzők: Dr. Böszörményi Judit Nagyné Véber Györgyi Buránszkiné Alföldy Zita Sorozatszerkesztő: Kökényesiné

Részletesebben

Az ERDŐKERTESI POLGÁRMESTERI HIVATAL. a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjét rögzítő SZABÁLYZATA

Az ERDŐKERTESI POLGÁRMESTERI HIVATAL. a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjét rögzítő SZABÁLYZATA Az ERDŐKERTESI POLGÁRMESTERI HIVATAL a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjét rögzítő SZABÁLYZATA Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló

Részletesebben

É V E S E L L E N Ő R Z É S I J E L E N T É S A HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL BELSŐ ELLENŐRZÉSÉNEK ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

É V E S E L L E N Ő R Z É S I J E L E N T É S A HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL BELSŐ ELLENŐRZÉSÉNEK ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL É V E S E L L E N Ő R Z É S I J E L E N T É S A HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL BELSŐ ELLENŐRZÉSÉNEK 2008. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL I. A belső ellenőrzés által végzett tevékenység bemutatása

Részletesebben

Mobiltelefon Használati és Elszámolási Szabályzat

Mobiltelefon Használati és Elszámolási Szabályzat ... (társaság neve)... (adószám) Mobiltelefon Használati és Elszámolási Szabályzat Érvényes:... -tól Érvénybe helyezte:... Tartalomjegyzék 1. A mobiltelefon használati szabályzat célja...3 2. Társaság

Részletesebben

Az IBS NEMZETKÖZI ÜZLETI FŐISKOLA KÁRTÉRITÉSI SZABÁLYZATA november 18-i változtatásokkal egységes szerkezetben

Az IBS NEMZETKÖZI ÜZLETI FŐISKOLA KÁRTÉRITÉSI SZABÁLYZATA november 18-i változtatásokkal egységes szerkezetben Az IBS NEMZETKÖZI ÜZLETI FŐISKOLA KÁRTÉRITÉSI SZABÁLYZATA 2014. november 18-i változtatásokkal egységes szerkezetben A hallgató kártérítési felelőssége 1. (1)A hallgató tanulmányai folytatásával összefüggésben

Részletesebben

PÉNZÜGYI SZABÁLYZATA

PÉNZÜGYI SZABÁLYZATA I. sz. melléklet a CsMÉK Alapszabályához CSONGRÁD MEGYEI ÉPÍTÉSZ KAMARA PÉNZÜGYI SZABÁLYZATA Elfogadva a 17/2013 Eln. Hat.(IX.19) számú elnökségi határozattal Módosítva a 28/2013 Eln. hat (X. 25.) számú

Részletesebben

ÍRÁSBELI FELADAT MEGOLDÁSA

ÍRÁSBELI FELADAT MEGOLDÁSA 31 341 01 0010 31 03-2012 MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA Szakma Kiváló Tanulója Verseny Elődöntő ÍRÁSBELI FELADAT MEGOLDÁSA Szakképesítés: 31 341 01 0010 31 03 Modulok: 0004-06 Az áruforgalom lebonyolítása

Részletesebben

1.3. ADATLAP a SZÁMVITELI SZABÁLYZATOK elkészítéséhez. TÁJÉKOZTATÓ ADATOK A MEGRENDELŐRŐL: NÉV:... Székhely:... Telephely/ek/:......

1.3. ADATLAP a SZÁMVITELI SZABÁLYZATOK elkészítéséhez. TÁJÉKOZTATÓ ADATOK A MEGRENDELŐRŐL: NÉV:... Székhely:... Telephely/ek/:...... 1.3. ADATLAP a SZÁMVITELI SZABÁLYZATOK elkészítéséhez. TÁJÉKOZTATÓ ADATOK A MEGRENDELŐRŐL: (az itt közölt adatok a Számviteli Politika cégismertető részében fognak szerepelni) NÉV: Székhely: Telephely/ek/:

Részletesebben

MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEM

MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEM Ikt. szám: MKE/362-7/2018 MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEM A JOGI ÉS HUMÁNPOLITIKAI OSZTÁLY ÜGYRENDJE Jóváhagyta a Szenátus 20/2018. (X. 26.) számú határozatával. 2 1. Általános rendelkezések A Magyar Képzőművészeti

Részletesebben

Ügyiratszám:639-3/2014. SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSRENDJE SZABÁLYZAT HATÁLYA

Ügyiratszám:639-3/2014. SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSRENDJE SZABÁLYZAT HATÁLYA Ügyiratszám:639-3/2014. SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSRENDJE SZABÁLYZAT HATÁLYA A Csetényi Közös Önkormányzati Hivatal, mint az Ávr. 10. alapján kijelölt költségvetési szerv szabályzatának hatálya

Részletesebben

A munkaviszony létrejötte és megszűnése

A munkaviszony létrejötte és megszűnése A munkaviszony létrejötte és megszűnése a jó munkahely mindnyájunknak fontos a munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése TÁMOP-2.4.8-12/1-2012-0001 www.tamop248.hu

Részletesebben

B) KÉSZLETEK BIZONYLATAI

B) KÉSZLETEK BIZONYLATAI B) KÉSZLETEK BIZONYLATAI Sorszám Bizonylat megnevezése Bizonylat száma Azonosító 1. Készlet-bevételezési bizonylat B. 12-111/V.r.sz. B01. 2. Készlet kivételezési bizonylat B. 12-114/V.r.sz. B02. 3. Azonnali

Részletesebben

a Közalkalmazotti Tanács elnöke

a Közalkalmazotti Tanács elnöke DEBRECENI FAZEKAS MIHÁLY GIMNÁZIUM A KÖZALKALMAZOTTI TANÁCS SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 5 sz. függeléke OM azonosító kód: 031198 Elfogadva: 2017. június 06. Hatálybalépés

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK Általános rendelkezések Záró rendelkezések

TARTALOMJEGYZÉK Általános rendelkezések Záró rendelkezések 1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 3. melléklet Hallgatói Követelményrendszer 9. függelék AZ ÓBUDAI EGYETEM HALLGATÓI JOGORVOSLATI ELJÁRÁS SZABÁLYZATA BUDAPEST, 2010. január

Részletesebben

105/2010. (XI. 25.) számú h a t á r o z a t a. a Leltározási és Leltárkezelési Szabályzat módosításáról

105/2010. (XI. 25.) számú h a t á r o z a t a. a Leltározási és Leltárkezelési Szabályzat módosításáról A Semmelweis Egyetem S z e n á t u s á n a k 105/2010. (XI. 25.) számú h a t á r o z a t a a Leltározási és Leltárkezelési Szabályzat módosításáról A Szenátus a Szervezeti és Működési Szabályzat 9. (12)

Részletesebben

Sajáttulajdonú eszközök használatának szabályai Foglalkozás-egészségügyi orvosi vizsgálatok rendje, védőoltás

Sajáttulajdonú eszközök használatának szabályai Foglalkozás-egészségügyi orvosi vizsgálatok rendje, védőoltás Sajáttulajdonú eszközök használatának szabályai Foglalkozás-egészségügyi orvosi vizsgálatok rendje, védőoltás Tűz- és füstgátló nyílászárók, tűz- és füstszakaszhatár Saját eszközök Nem szabályozzák a hazai

Részletesebben

Leltár: Leltározás: Leltározás céljai:

Leltár: Leltározás: Leltározás céljai: Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 1464-06 Előkészítés Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 1464-06/1 Gazdálkodási számítások, veszteségszámítás, kapacitásszámítás

Részletesebben

Javadalmazási Szabályzat. a... Társaság (székhely:... cégjegyzékszám:...)

Javadalmazási Szabályzat. a... Társaság (székhely:... cégjegyzékszám:...) Javadalmazási Szabályzat a... Társaság (székhely:... cégjegyzékszám:...) vezető tisztségviselője (ügyvezetője), felügyelő bizottsági tagjai javadalmazása, valamint a jogviszony megszűnése esetére biztosított

Részletesebben

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) Fax:

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) Fax: ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017. október 26-án tartandó ülésére Füzesgyarmati Városgazdálkodási és Intézményüzemeltetési Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezetői tisztségére vonatkozó pályázat

Részletesebben

Az intézményi szabályzatok

Az intézményi szabályzatok TÁMOP-5.5.7-08/1-2008-0001 Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ Az intézményi szabályzatok Lőwné Szarka Judit ellátottjogi képviselő 2013. szeptember 21.. 1/2000. (I.

Részletesebben

KERESKEDELEM ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK I. FELADATLAP

KERESKEDELEM ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK I. FELADATLAP KERESKEDELEM ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK I. FELADATLAP I. Szöveges feladatok A feladatok az Irodatechnikai eszközök használata, iratkezelés, üzleti levelezés technikája, tartalma,

Részletesebben

Belföldi kiküldetési szabályzat

Belföldi kiküldetési szabályzat Testnevelési Egyetem Belföldi kiküldetési szabályzat A Szenátus elfogadta a 43/2015. számú határozatával. 2016. december 15-ig elfogadott módosításokkal egységes szerkezetben. Módosító határozatok: 90/2016.

Részletesebben

Munkaerı-kölcsönzés. Bihary, Balassa & Társai Ügyvédi Iroda 1028 Budapest, Pasaréti út 83.

Munkaerı-kölcsönzés. Bihary, Balassa & Társai Ügyvédi Iroda 1028 Budapest, Pasaréti út 83. Munkaerı-kölcsönzés jogi háttere Bihary, Balassa & Társai Ügyvédi Iroda 1028 Budapest, Pasaréti út 83. Tartalomjegyzék 1. Jogszabályi háttér 2. Munkaerı-kölcsönzés fogalma 3. Munkaerı-kölcsönzés szereplıi

Részletesebben

Balatoni Regionális Történeti Kutatóintézet, Könyvtár és Kálmán Imre Emlékház Felnőttrészleg, Előadóterem bérlésének szabályai

Balatoni Regionális Történeti Kutatóintézet, Könyvtár és Kálmán Imre Emlékház Felnőttrészleg, Előadóterem bérlésének szabályai Balatoni Regionális Történeti Kutatóintézet, Könyvtár és Kálmán Imre Emlékház Felnőttrészleg, Előadóterem bérlésének szabályai Az előadóterem bérlése nyitvatartási időben és nyitvatartási időn túl bérelhető.

Részletesebben

PANASZKIVIZSGÁLÁSI SZABÁLYZAT

PANASZKIVIZSGÁLÁSI SZABÁLYZAT DENTAFORM Egészségügyi Szolgáltató, Gyógyászati és Egészségügyi Cikkeket Forgalmazó Korlátolt Felelősségű Társaság Dr. Kerekes Sándor Rendelő vezető fogszakorvos, főorvos Székhely: 2241 Sülysáp, Fő út

Részletesebben

Kedves 10. évfolyamos tanulónk!

Kedves 10. évfolyamos tanulónk! Kedves 10. évfolyamos tanulónk! A 10. osztály befejezését követően a nyári szünetben háromhetes szakmai gyakorlaton kell részt venned DM üzletekben. A beosztás az előzetesen megkaptátok, az üzletek behívtak

Részletesebben

A MARCALI VÁROSI KULTURÁLIS KÖZPONT BELFÖLDI KIKÜLDETÉS SZABÁLYZATA

A MARCALI VÁROSI KULTURÁLIS KÖZPONT BELFÖLDI KIKÜLDETÉS SZABÁLYZATA A MARCALI VÁROSI KULTURÁLIS KÖZPONT BELFÖLDI KIKÜLDETÉS SZABÁLYZATA A Marcali Városi Kulturális Központ kiküldetési rendjét a 1992.évi XXXIII. törvény a közalkalmazottak jogállásáról, a személyi jövedelemadóról

Részletesebben

A Munka Törvénykönyve változásai január 1-től

A Munka Törvénykönyve változásai január 1-től A Munka Törvénykönyve változásai 2018. január 1-től A Munka Törvénykönyve változásai 2018. január 1-től 1. 2. egyrészt az európai uniós joggal és a nemzetközi (ILO) egyezményekkel való összhang megteremtése

Részletesebben

A Salgótarjáni Szakképzési Centrum Táncsics Mihály Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Vagyonnyilatkozat-tételi szabályzata

A Salgótarjáni Szakképzési Centrum Táncsics Mihály Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Vagyonnyilatkozat-tételi szabályzata A Salgótarjáni Szakképzési Centrum Táncsics Mihály Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Vagyonnyilatkozat-tételi szabályzata A szabályzat a szervezeti és működési szabályzat 4. sz. melléklete Vagyonnyilatkozat-tételre

Részletesebben

Belső ellenőrzési terve

Belső ellenőrzési terve Belső ellenőrzési terve A vezetői feladatokat ellátók, továbbá a pedagógus és más munkakörben foglalkoztatottak ellenőrzése, értékelése az éves munkatervben ütemezett módon történik. Az intézmény egy tanévre

Részletesebben

Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete november 26-ai ülésének jegyzőkönyvéből:

Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete november 26-ai ülésének jegyzőkönyvéből: Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. november 26-ai ülésének jegyzőkönyvéből: 132/2015.(XI.26.) sz. önkormányzati határozat: Fegyvernek Város Önkormányzat 2016. évi éves ellenőrzési

Részletesebben

VII. Fejezet. Könyvviteli zárlat. 1. A könyvviteli zárási feladatok

VII. Fejezet. Könyvviteli zárlat. 1. A könyvviteli zárási feladatok VII. Fejezet Könyvviteli zárlat Az Intézménynél a könyvviteli zárlat meghatározott időszakonként, illetve a költségvetési év végén a folyamatos könyvelés teljessé tétele érdekében végzett: - kiegészítő,

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Gyógyszertári asszisztens szakképesítés. 2399-06 Gyógyszertári asszisztens adminisztratív és ügyviteli feladatai modul

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Gyógyszertári asszisztens szakképesítés. 2399-06 Gyógyszertári asszisztens adminisztratív és ügyviteli feladatai modul Emberi Erőforrások Minisztériuma Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő

Részletesebben

Szállítási Szerződés amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban m

Szállítási Szerződés amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban m Szállítási Szerződés amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban megrendelő),valamint a JOHNSON & JOHNSON Kft. (2045

Részletesebben

Közalkalmazotti Szabályzat

Közalkalmazotti Szabályzat Közalkalmazotti Szabályzat HODÁSZI ESZTERLÁNC EGYSÉGES ÓVODA- BÖLCSŐDE 2013. Tóthné Darabánt Anikó óvodavezető 1 Intézmény neve: Hodászi Eszterlánc Egységes Óvoda-Bölcsőde Szabályzat típusa: Közalkalmazotti

Részletesebben

KAMERA/ ELEKTRONIKUS MEGFIGYELŐRENDSZER ALKALMAZÁSÁRA VONATKOZÓ SZABÁLYZAT. Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakgimnázium és Szakközépiskola

KAMERA/ ELEKTRONIKUS MEGFIGYELŐRENDSZER ALKALMAZÁSÁRA VONATKOZÓ SZABÁLYZAT. Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakgimnázium és Szakközépiskola KAMERA/ ELEKTRONIKUS MEGFIGYELŐRENDSZER ALKALMAZÁSÁRA VONATKOZÓ SZABÁLYZAT Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakgimnázium és Szakközépiskola (székhely: 2700 Cegléd, Széchenyi út 16., OM Azonosító:

Részletesebben

A MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVÉRŐL SZÓLÓ ÉVI I. TÖRVÉNY KOMMENTÁRJA

A MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVÉRŐL SZÓLÓ ÉVI I. TÖRVÉNY KOMMENTÁRJA A MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVÉRŐL SZÓLÓ 2012. ÉVI I. TÖRVÉNY KOMMENTÁRJA TARTALOMJEGYZÉK ELSŐ RÉSZ 13 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I. FEJEZET (1. 13. ) 13 BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK 1. A törvény célja 13 2. A törvény hatálya

Részletesebben

kiadott Leltározási Leltározási szabályzat/, a leltárak megfelelő

kiadott Leltározási Leltározási szabályzat/, a leltárak megfelelő Makói Kistérség Többcélú Társulása Ellenőrzési tervjavaslat i belső i terv Ellenőrzési tervet megalapozó elemzés címe, időpontja sor szá m 1. Település Ellenőrzött szerv Ellenőrizendő folyamatok Ambrózfalva

Részletesebben

Tantárgyi tematika. 6. hét: A munkaügyi kapcsolatok a részvételi jogok, a szakszervezetek jogai, a kollektív szerződés, a sztrájkjog, a munkaügyi vita

Tantárgyi tematika. 6. hét: A munkaügyi kapcsolatok a részvételi jogok, a szakszervezetek jogai, a kollektív szerződés, a sztrájkjog, a munkaügyi vita Tantárgyi tematika Tantárgy neve Munkajogi és tb. alapismeretek Neptun kódja: I1:MUJ Képzés- tagozat: Igazságügyi igazgatási képzés levelező tagozat Tantárgy kreditszáma: 8 kredit Tantárgyfelelős: Dr.

Részletesebben

C/3. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG

C/3. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG C/3. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG TÉTELEK ÉS ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG MUNKAJOG A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.), a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi

Részletesebben

1/2016. (VI. 30.) kancellári utasítás. a Budapesti Gazdasági Egyetem. leltározási és leltárkészítési munkáiról

1/2016. (VI. 30.) kancellári utasítás. a Budapesti Gazdasági Egyetem. leltározási és leltárkészítési munkáiról 1/2016. (VI. 30.) kancellári utasítás a Budapesti Gazdasági Egyetem leltározási és leltárkészítési munkáiról Budapest, 2016. június 30. (2016. július 1. napjától hatályos változat) A Budapesti Gazdasági

Részletesebben

A Polgármesteri Hivatal ügyrendjéről 1

A Polgármesteri Hivatal ügyrendjéről 1 A Polgármesteri Hivatal ügyrendjéről 1 6. számú melléklet Az önkormányzatokról szóló módosított 1990. évi LXV. tv. 38.. (1) bekezdése értelmében: "A képviselőtestület egységes hivatalt hoz létre - polgármesteri

Részletesebben

Az eszközök és a források leltárkészítési és leltározási szabályzata

Az eszközök és a források leltárkészítési és leltározási szabályzata Az eszközök és a források leltárkészítési és leltározási szabályzata 2007. Inter Rezidencia Tanácsadó Kft. Vállalkozás neve: Con-Túr Iroda Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft. Adószám: 00000000-0 - 00 Cégjegyzékszám:

Részletesebben

VASUTASOK SZAKSZERVEZETE KÖZPONTI SEGÉLYEZÉSI SZABÁLYZATA. Munkabaleseti segély

VASUTASOK SZAKSZERVEZETE KÖZPONTI SEGÉLYEZÉSI SZABÁLYZATA. Munkabaleseti segély Munkabaleseti segély A segélyezés célja: a munkabalesetet szenvedett dolgozó, illetve családtagjai részére gyorssegély biztosítása. A segély forrása: a szakszervezeti tagdíjból a VSZ Központ részesedésének

Részletesebben

Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ 1051 Budapest, Arany János utca 1.

Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ 1051 Budapest, Arany János utca 1. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ 1051 Budapest, Arany János utca 1. Felesleges vagyontárgyak hasznosításának és a hasznosíthatatlan eszközök selejtezésének szabályzata Érvényes:

Részletesebben

ÓBUDAI EGYETEM KOLLÉGIUM

ÓBUDAI EGYETEM KOLLÉGIUM 1. verzió ÓBUDAI EGYETEM KOLLÉGIUM FEGYELMI ÉS KÁRTÉRÍTÉSI ÜGYEK ELBÍRÁLÁSÁNAK RENDJE Budapest, 2009. december Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzat 1. számú mellékletének, a Szervezeti és

Részletesebben

KÉSZLETEZÉS. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde

KÉSZLETEZÉS. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde KÉSZLETEZÉS Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Készletezés 2 Az árukészlet az az árumennyiség, mely a forgalom lebonyolításához nélkülözhetetlen. A készletgazdálkodásra azért van szükség, hogy a vállalkozás

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Biatorbágy Város Önkormányzata közbeszerzési szabályzatának felülvizsgálatáról

ELŐTERJESZTÉS. Biatorbágy Város Önkormányzata közbeszerzési szabályzatának felülvizsgálatáról ELŐTERJESZTÉS Biatorbágy Város Önkormányzata közbeszerzési szabályzatának felülvizsgálatáról Biatorbágy Város Képviselő-testülete 16/2010. (02.18.) Öh. sz. határozatával vizsgálta felül és fogadta el új

Részletesebben

Munkajogi ismeretek 2014. dr. Száldobágyi Zsigmond Csongor www.szaldobagyi.hu

Munkajogi ismeretek 2014. dr. Száldobágyi Zsigmond Csongor www.szaldobagyi.hu Munkajogi ismeretek 2014. 1 A munkajogi szabályok rendszere Alaptörvény Törvények 2012. évi I. törvény a Munka Törvénykönyvéről 2011. évi CXCIX. törvény a közszolgálati tisztviselőkről 1992. évi XXXIII.

Részletesebben

Ügyiratszám: 639-2/2014. FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA

Ügyiratszám: 639-2/2014. FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA Ügyiratszám: 639-2/2014. FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA Csetényi Közös Önkormányzati Hivatal FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA

Részletesebben

Taktaközi Önkormányzati Szennyvízelvezetési és Szennyvíztisztítási Társulás Közbeszerzési Szabályzata

Taktaközi Önkormányzati Szennyvízelvezetési és Szennyvíztisztítási Társulás Közbeszerzési Szabályzata Taktaközi Önkormányzati Szennyvízelvezetési és Szennyvíztisztítási Társulás Közbeszerzési Szabályzata Taktaközi Önkormányzati Szennyvízelvezetési és Szennyvíztisztítási Társulás (3922, Taktaharkány, Gépállomás

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK Általános rendelkezések A Tagkollégium Fegyelmi Bizottsága A fegyelmi eljárás formai és tartalmi követelményei, az elj

TARTALOMJEGYZÉK Általános rendelkezések A Tagkollégium Fegyelmi Bizottsága A fegyelmi eljárás formai és tartalmi követelményei, az elj 1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 10. függelék 5. melléklet Az ÓBUDAI EGYETEM KOLLÉGIUM FEGYELMI és KÁRTÉRÍTÉSI ÜGYEK ELBÍRÁLÁSÁNAK

Részletesebben

Szákszendi Közös Önkormányzati Hivatal LELTÁROZÁSI ÉS LELTÁRKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZAT 2016.

Szákszendi Közös Önkormányzati Hivatal LELTÁROZÁSI ÉS LELTÁRKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZAT 2016. Szákszendi Közös Önkormányzati Hivatal LELTÁROZÁSI ÉS LELTÁRKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZAT 2016. A Szákszendi Közös Önkormányzati Hivatal (a továbbiakban: Hivatal) leltározásával összefüggő feladatait a számvitelről

Részletesebben