MAGYARORSZÁG A HUNYADIAK KORA Pálosfalvi Tamás

Átírás

1 7 MAGYARORSZÁG T Ö R T É N E T E A HUNYADIAK KORA Pálosfalvi Tamás

2

3 PÁLOSFALVI TAMÁS A Hunyadiak kora Főszerkesztő Romsics Ignác KOSSUTH KIADÓ

4 Írta: Pálosfalvi Tamás Főszerkesztő: Romsics Ignác Sorozatszerkesztő: Nagy Mézes Rita Képszerkesztő: Demeter Zsuzsanna A térképeket készítette: Nagy Béla Tervezte: Badics Ilona Kiadói programvezető: Szuba Jolanta Kiadói programkoordinátor: Winter Angéla Közreműködő intézmények: Budapesti Történeti Múzeum, Magyar Nemzeti Múzeum, Magyar Országos Levéltár, Országos Széchényi Könyvtár, amelyek a sorozat képanyagát a rendelkezésünkre bocsátották. Egyéb források: Civertan, Cultiris, ELTE Egyetemi Könyvtár (Budapest), Érseki Simor Könyvtár (Esztergom), Főszékesegyházi Kincstár (Esztergom), Hermán Ottó Múzeum, Keresztény Múzeum (Esztergom), Laczkó Dezső Múzeum (Veszprém), Magyar Képek Archívum, Magyar Nemzeti Galéria, MTA Művészettörténeti Kutatóintézet, Szépművészeti Múzeum, Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár Fotók: Bagosi Zoltán, Bakos Ágnes, Bakos Margit, Búzás Gergely, Dabasi András, Hapák József, Jaksity László, Józsa Dénes, Kocsis András Sándor, László János, Makky György, Mudrák Attila, Rafael Csaba, Soós Ferenc, tszabóky Zsolt, Szalatnyay Judit, Szelényi Károly, Szepsy Szűcs Levente, Tihanyi Bence Külföldi intézmények: Albertina (Bécs), Bibliotheca Nazionale (Velence), Kunsthistorisches Museum (Bécs), österreichische Nationalbibliothek (Bécs), Zentralbibliothek (Zürich) ISBN Minden jog fenntartva Kossuth Kiadó 2009 Pálosfalvi Tamás 2009 Felelős kiadó Kocsis András Sándor a Kossuth Kiadó zrt. elnök-vezérigazgatója A kiadó az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének a tagja Műszaki vezető Badics Ilona Nyomdai előkészítés Veres Ildikó Korrektor Török Mária Képkidolgozás GMN Repró Stúdió A nyomtatás és a kötés a debreceni nyomdászat több mint négy évszázados hagyományait őrző Alföldi Nyomda zrt. munkája Felelős vezető György Géza vezérigazgató / kiado@kossuth.hu

5 Tartalom A RENDI MAGYARORSZÁG SZÜLETÉSE Habsburg Albert 8 Egy ország - két király 12 Hunyadi János, a kormányzó 27 V. László személyes uralkodása 38 MÁTYÁS URALKODÁSÁNAK ELSŐ SZAKASZA ( ) Út a koronázásig 48 A reformok 57 Az első hódítások - belső válságok 61 Mátyás hadserege 66 MÁTYÁS URALKODÁSÁNAK MÁSODIK SZAKASZA ( ) A kormányzat 72 Nyugati terjeszkedés: az osztrák háborúk 77 Mátyás és az oszmánok 83 A magányos király 90 Mátyás és a kultúra 96 Ajánlott irodalom 104

6

7 A rendi Magyarország születése Habsburg Albert 8 Egy ország-két király 12 Hunyadi János, a kormányzó 27 V. László személyes uralkodása 38

8 Habsburg Albert Zsigmond császárt és királyt ugyanaz az átok sújtotta, amely a legrátermettebb magyar uralkodókat - köztük I. Lajost és Hunyadi Mátyást - szinte menetrendszerűen utolérte: nem született törvényes fiú utóda. Első házassága Máriával terméketlen maradt, második feleségétől, Borbálától pedig, akivel sokkal harmonikusabb volt a kapcsolata, csupán egyetlen lánya, Erzsébet született (1409). Elképzelhető, hogy Borbálánál, talán a szülés következtében, vagy más okból, meddőség alakult ki, mert más, esetleg fiatalon elhalt gyermekekről nincs tudomásunk. Mindenesetre Zsigmond 1421-től, amikor Erzsébet lányát feleségül adta Habsburg Albert osztrák herceghez, az utóbbit tekintette örökösének valamennyi országában, és utódlásának előkészítése érdekében mindent meg is tett. Albert a Habsburgok úgynevezett Albert-ágából származott. Jóllehet a család két tagja már ült a Szent Római Birodalom trónján, és 1364 óta érvényben volt a Luxemburg-Habsburg-szerződés - IV. Károly császár és Habsburg Rudolf ekkor állapodott meg a két dinasztia kölcsönös örökösödéséről, amennyiben valamelyik kihalna -, a herceg születésekor (1397. augusztus 10.) semmi nem utalt arra, hogy Borbála királyné és Erzsébet megérkezése a konstanzl zsinatra. Illusztráció Ulrich Richental krónikájából

9 egyszer majd ő követi Zsigmondot annak királyságaiban. Ezt végső soron annak köszönhette, hogy apja, IV. Albert, 1400 után, amikor Luxemburgi Vencelt letették a német trónról, Pfalzi Ruprechttel szemben Vencel testvérét, Zsigmond magyar királyt támogatta. Cserében Zsigmond örökös nélküli halála esetére utódjául jelölte IV. Albertet, aki azonban már 1404-ben meghalt. Zsigmond az apa iránti szimpátiáját a fiúra is átörökítette, és segítséget nyújtott az ifjú V. Albertnek ausztriai uralma megszilárdításában. Ezek után már nem volt meglepő, hogy vejéül is őt szemelte ki, és 141l-ben eljegyezte vele alig kétéves leányát, Erzsébetet. Albert hercegből hiányzott Zsigmond személyiségének minden varázsa, viszont rendelkezett olyan tulajdonságokkal, melyekkel apósa nem: jó hadvezér volt, jövedelmeivel okosan gazdálkodott, és szót értett a megerősödő rendekkel. Mindezek alkalmassá tették az uralkodásra, noha tény, hogy Ausztria, Magyarország és Csehország közös kormányzásának nem voltak történelmi hagyományai. Albert ráadásul Zsigmonddal ellentétben nem bírta sem leendő cseh, sem magyar alattvalóinak nyelvét, ami eleve megnehezítette személyének elfogadtatását. Zsigmond már 1421-ben megerősítette az évi Luxemburg-Habsburg örökösödési szerződést, és a választófejedelmeket idejekorán igyekezett veje megválasztása mellett elkötelezni ban Albertre ruházta a morva őrgrófságot, és ezzel a cseh husziták elleni küzdelem terhét is. Albert volt az egyetlen katolikus hadvezér, aki említésre méltó sikereket tudott felmutatni az eretnekek" ellen. Magyarországon, ahol a hatalma teljében lévő Zsigmonddal egyébként sem mert senki szembeszállni, nem okozott különösebb gondot Albert elismertetése. Más kérdés, hogy a mélyben már érlelődtek azok a folyamatok, amelyek 1438 után a rendi erők győzelméhez és Zsigmond örökségének felszámolásához vezettek decemberi halála idején Zsigmond vitán felül Európa legtekintélyesebb uralkodója volt. Római császárként, német, magyar és cseh királyként, kivételes intellektusával, kiváló diplomáciai érzékével kimagaslott a kortárs uralkodók közül. Tény azonban, hogy személyén és a körülötte csoportosuló többnemzetiségű udvari vezetőrétegen kívül semmi nem kötötte egymáshoz heterogén birodalmának alkotórészeit. Kétségtelen, hogy főleg a kancellárok körül létrejött egy nem arisztokrata származású értelmiségi réteg, amely már gyökereire való tekintet nélkül igyekezett érvényt szerezni az uralkodó akaratának. Utolsó éveiben Pozsony intenzív fejlesztésével Zsigmond valamiféle közös fővá Habsburg Albert képmása a Thuróczy-krónikából, 1488

10 A Habsburgok Az eredetileg a mai Svájc területén és a Rajna felső folyása mentén birtokos Habsburgok I. Rudolf személyében léptek a világtörténet színpadára, akit 1273-ban két hatalmas jelölttel: III. Fülöp francia és II. Ottokár cseh királlyal szemben választottak német királlyá. Rudolf szerezte meg családja számára az osztrák és stájer hercegséget, amelyekhez a következő évszázadban járult még Karintia, Krajna, Tirol és több más kisebb birtok. Rudolf fia és unokája ugyancsak a birodalom trónjára emelkedett, ezután azonban évszázados szünet következett. Elvben az újonnan szerzett birtokok a család minden tagját közösen illették, egészen addig, amíg II. Albert fiai 1379-ben megosztoztak rajtuk. Ettől kezdve a III. Alberttől leszármazott úgynevezett Albert-ág birtokolta Alsó- és Felső-Ausztriát, a III. Lipóttól leszármazó Lipót-ág pedig a későbbi Belső-Ausztriát, vagyis Stájerországot, Karintiát, Krajnát és Tirolt. A viszony így sem volt harmonikus, mert ha bármelyik ágban kiskorú volt az uralkodó, általában a másik ág rangidős tagja gyakorolta felette a gyámságot, ami gyakran okozott konfliktust. Így lett gyámja a Lipót-ágból származó Frigyes Albert utószülött fiának, Lászlónak. Albert halála után a választófejedelmek Frigyest választották német királlyá, és ettől kezdve az ő leszármazottai ültek a birodalom trónján. Királyfej a budavári szoborleletből, között rost" is megpróbált adni birodalmának. Ennél tovább azonban nem jutott Zsigmond központosítása". Az a tényező, amely közel száz esztendővel később létrehozta a Habsburgok közép-európai birodalmát, egyelőre csak Magyarországot fenyegette. Ausztria, Németország és Csehország még nem érzékelte közvetlenül az oszmán törökök terjeszkedésében rejlő halálos veszedelmet, s így nem értékelte az összefogásban rejlő erőt sem. A társadalmi és gazdasági viszonyok pedig oly mértékben eltértek egymástól, hogy egyéb kényszerítő körülmény híján nem indokolták a politikai egyesülést. Zsigmond tekintélyének jele, hogy mindezek ellenére Albertet valamennyi országában utódjává választották. A magyar országnagyok december 18-án választották királyuknak, és január elsején koronázták magyar királlyá Székesfehérváron december 27-én a cseh rendek egy része is uralkodójának ismerte el az osztrák herceget, a következő év március 18-án pedig - Zsigmond szándékának megfelelően - német királlyá választották. Albertből, bár tisztában volt a nehézségekkel, nem hiányzott a tetterő, és hosszú távon talán képes lett volna a Zsigmondi életmű folytatására. Elvégre Zsigmond lényegesen nehezebb körülmények közepette került trónra Magyarországon, végül mégis legkeletibb országára támaszkodva vált európai tekintélyű uralkodóvá. Albert utódlása azonban csak látszólag volt problémamentes. Magyarországon a Zsigmond által felemelt új arisztokrácia olyan választási feltételeket kényszerített az új uralkodóra, amelyek már önmagukban a Zsigmondi hatalomgyakorlás tagadását jelentették. Korlátozták rendelkezési jogát mind a királyi jövedelmek felhasználását, mind a kormányzat összetételét illetően, és ezzel drasztikusan szűkítették politikai mozgásterét. Ráadásul párthívei jutalmazására kénytelen volt feláldozni a királyi vagyon Zsigmond által megkímélt maradékát. Azok a bárók, akik Zsigmondtól csak méltóságot kaptak, hozzáillő birtokol nem, most az új királlyal kárpótoltatták magukat. Ilyen helyzetbe persze Zsigmond is került, de neki egyszerre mindig csak egy

11 problémát kellett, ha kompromisszumok árán is, megoldania. Albertre ezzel szemben másik királyságában rögtön polgárháború várt, hiszen a cseh rendek másik része 1438 márciusában Ulászló lengyel király öccsét, Kázmér herceget választotta cseh királlyá. Mi több, az oszmánok új erőre kapott birodalma immár komolyan fenyegette Magyarország területi integritását, és néhány évvel később egyenesen Nándorfehérvár elfoglalásával próbálkozott. Ebben a helyzetben Albert versenyt futott az idővel. Bár hosszú tépelődés után, április 29-én elfogadta a választást, arra nem is gondolhatott, hogy Németországba utazzon megkoronáztatni magát, így haláláig választott római király maradt. Június 29-én Prágában cseh királlyá koronázták, de az őt elismerő cseh rendek éppen olyan kemény feltételekhez kötötték megkoronázását, mint magyar társaik. Albert Prágából magyar segédcsapatokkal megerősítve indult a Kázmér vezette csehlengyel sereg ellen. Miután katonai és diplomáciai eszközökkel sikerült megszilárdítania helyzetét Csehországban, Sziléziába ment tovább, ahol a Kázmérral folytatott tárgyalások és egy betegség miatt egészen 1439 márciusáig időzött. Albert eredendően Németországba szándékozott menni, májusban mégis kénytelen volt több mint egy év után visszatérni Magyarországra augusztusában ugyanis az addig biztonságban élő Erdélyt súlyos oszmán betörés érte, és a következő évre újabb támadás volt várható májusában Albert Budán országgyűlést tartott, és a köznemességnek tett engedmények árán sikerült némiképp kiterjesztenie királyi hatalmát. Ezután életében először és utoljára az oszmánok ellen vonult, akik éppen a szerb despota székhelyét, Szendrőt ostromolták. A hadjárat kudarcba fulladt, a szultán a tétlenül várakozó magyar sereg szeme láttára foglalta el a Magyarország védelme szempontjából is fontos várat. A kudarcból okulva Albert még a táborban kötelezte magát, hogy a következő évben a rendkívüli adóból felállítandó zsoldossereg élén vonul az oszmánok ellen, de a terv papíron maradt: a táborban kitört járványnak Albert is áldozatául esett (1439. október 27.). A király törvényes fiú örököst nem, csak két leánygyermeket és egy várandós feleséget hagyott maga után. Magyar- és Csehország alig két éven belül másodszor maradt uralkodó nélkül. Albert király pecsétje, 1439 Az interregnum idején vert érme,

12 Egy ország - két király V. László koronázása Az újszülött V. László fehérvári koronázása az egész magyar középkor legjobban ismert koronázási szertartása, hála Erzsébet királyné udvarhölgyének, a német Kottaner Ilonának, aki visszaemlékezésében részletesen leírta az eseményeket. A koronázás egyházi esemény volt, kevés kivétellel minden aktusát egyháziak végezték. A mise folyamán a kisfiút előbb megbérmálták, majd következett a lovaggá ütés. Ezt az ifjú Újlaki Miklós végezte, Cillei Ulrik kardjával, és olyan erővel mérte az ütéseket, hogy az aggódó anya kénytelen volt magyarul rászólni. Ezután Szécsi Dénes esztergomi érsek felkente a szent olajjal, majd a gyermek feje fölé tartotta a koronát. A koronázás után a gyermek nevében felolvasták a koronázási esküt, amelyben a király ígéretet tesz alattvalói szabadságainak tiszteletére. A koronázótemplomból Lászlót átvitték a Szent Péter-templomba, és jelképesen trónra ültették, ezzel jelezve, hogy a király megkezdte uralkodását. Végül a kis királyt szállására vitték, miközben Cillei Ulrik lóhátról tartotta feje fölé a Szent Koronát. Halála előtt Albert király megpróbálta biztosítani, hogy ha feleségének fiúgyermeke születne, annak nagykorúságáig országai: Magyarország, Csehország és Ausztria közös irányítás alatt maradjanak. A terv nem gyökerezett évszázados történelmi hagyományban, és egyelőre nélkülözte a politikai racionalitást is. A három ország érdekei nem indokolták a közös kormányzást, sőt élesen el is tértek egymástól. Az eleve valószínűtlen volt, hogy Albert esetlegesen megszülető fiát megválasztják majd német királynak, Ausztria pedig önmagában nem sok segítséget jelentett az oszmánok ellen. A polgárháborútól sújtott, vallásilag és politikailag is megosztott Csehország szintén sokkal inkább terhet jelentett volna Magyarország számára. A közös kormányzásból eredő nehézségek már Albertet is erejének meddő elaprózására kényszerítették; e nehézségek pedig hatványozottan jelentkeztek volna egy gyermekkirály és egy nemzetközi régenstanács esetében. A magyar politikai elit tehát mindenképpen indokoltan járt el, amikor Albert temetése után az elhunyt király akaratával szembeszegülve új uralkodó után nézett. A megfelelő személy kiválasztására az 1440 elején tartott budai gyűlésen került sor. A gyűlésen részt vett kevés kivétellel az öszszes méltóságviselő, számos főpap, a huzamosabb ideje Magyarországon élő Brankovics György szerb despota, valamint Cillei Ulrik gróf is - mindazok tehát, akiknek az adott pillanatban szavuk lehetett az új uralkodó kiválasztásában. Ugyancsak Budán tartózkodott ekkor Albert özvegye, Erzsébet, akinek egyelőre azt a szerepet szánták, hogy bárkit válasszanak is uralkodónak, ahhoz menjen feleségül. Az özvegy királyné lelkében azonban egészen más tervek érlelődtek. Zsigmond egyetlen leánya már férje koronázásakor azt szerette volna, ha őt is a Szent Koronával koronázzák meg, és bár e szándéka Rozgonyi Simon veszprémi püspök ellenállásán zátonyra futott (a veszprémi püspököt illette ugyanis hagyományosan a királyné koronázásának joga), Erzsébet többször is a királyság örökösének" nevezte magát, nem is titkolva uralkodói ambícióit. Egy jól értesült kortárs szerint a gyűlés résztvevői több fejedelmet számba vettek a trón lehetséges betöltőjeként, de csak két jelöltet ismerünk név szerint. Az egyik, Brankovics Lázár szerb despota, az öreg Brankovics György fia; az ő jelölése mögött minden bizonnyal az apját és a sógorát, Cillei Ulrikot kell keresnünk. A szerb-magyar perszonálunió ugyanúgy a török elleni

13 összefogást szolgálta volna, mint a végül megvalósuló lengyel-magyar, de magyar szempontból kevés haszonnal kecsegtetett. III. Ulászló lengyel király megválasztásának ezzel szemben nemcsak a racionális indítékai voltak meg, hanem a történelmi előzményei is. Az I. Lajos kori rövid magyar-lengyel perszonálunió egyik ország emlékezetében sem hagyott maradandó nyomot, pusztán mint precedens szolgálhatott. Sokkal fontosabb, hogy Ulászló megválasztása egyszer már felmerült, közvetlenül Zsigmond halála előtt, mint a Habsburg-utódlással szembeni alternatíva. A lengyel megoldás legfőbb szorgalmazója akkor Borbála királyné volt, akit éppen ezért fogatott el az öreg császár. A lengyel-magyar perszonáluniót ugyanakkor hiba volna ideális megoldásnak tekinteni. Lengyelország, bár Európa egyik legnagyobb országa, maga sem volt egységes, Litvánia pedig állandó figyelmet igényelt. Ott volt továbbá a Német Lovagrend, amelyet legutóbb éppen Habsburg Albert mozgósított Lengyelország ellen. Mindez már előrevetítette annak árnyékát, hogy Ulászló nem lesz képes két királyságának minden erejét a török elleni harcra összpontosítani. Nem véletlen, hogy lengyel tanácsosainak egy jelentős része kezdettől ellenezte a magyar korona elfogadását, és az otthoni problémák rendezését sürgette helyette. Hamarosan kiderült, hogy nekik volt igazuk: a királyválasztás eredménye az erők egyesítése helyett évekig tartó polgárháború lett. A budai gyűlés résztvevői követeket küldtek Krakkóba, hogy Ulászlót felkérjék a magyar trón elfoglalására. Az ifjú (1424- ben született) lengyel király, tisztában lévén az imént említett nehézségekkel, csak hoszszas töprengés után, március 8-án mondott igent a felkérésre. Ekkorra azonban Magyarországon nagyot fordultak a dolgok. Az özvegy Erzsébet előbb egyik udvarhölgyével ellopatta Visegrádról a Szent Koronát, majd február 21-én éjjel Komáromban egy fiúgyermeknek adott életet. Ekkor haladéktalanul a Krakkóban tárgyaló követek után küldött, ők azonban hallani sem akartak szándékuk megváltoztatásáról. Mi több, Magyarországra visszatérve kereken közölték a királynéval, hogy újszülött fiát, Lászlót semmiképpen nem ismerik el királynak, mert az oszmánok elleni harcban felnőtt uralkodóra van szükség. Erzsébet viszont elszánta magát, hogy mindenképpen saját gyermeke számára biztosítja a trónt. Ulászló április 23-án lépett csapataival magyar földre, és csaknem egy hónapig tartott, mire május 19-én Pestre ért. Erzsébetnek volt tehát ideje megszervezni az újszülött László koronázását. A szertartásra végül május 15-én került sor, és az mindenben megfelelt a koronázás íratlan I. Ulászló képmása a Thuróczy-krónikából, 1488

14 ereklyetartóján lévő diadémra, amelyet július 17-én ugyanazon Szécsi Dénes érsek helyezett Ulászló fejére, aki két hónappal korábban V. Lászlót koronázta. A koronát, arra az esetre, ha az igazi nem kerülne meg többé, Fehérváron helyezték el, hogy szükség szerint ismét elő lehessen venni. A második koronázás nyomán elkerülhetetlenné vált, hogy a fegyverek mondják ki a döntő szót. Társadalmilag Ulászló bázisa volt a szélesebb: őt támogatta a főurak többsége, élükön az oszmánok elleni harcokban aktív katonabárókkal, valamint a köznemesség tömegei; kivételt csak azok képeztek, akik familiárisként elkötelezték magukat egy-egy László-párti főúr mellett, vagy közvetlenül fenyegetve érezték birtokaikat. Erzsébet mögé sorakozott a királyi városok zömmel német nyelvű polgársága, Cillei Ulrik gróf és Brankovics György despota. Az elköteleződés azon- Királykoronázás. Miniatura Filipec János szertartáskönyvéből, Szécsi Dénes bíboros, esztergomi érsek sírköve az esztergomi bazilika kriptájában szabályainak: a székesfehérvári koronázótemplomban végezte Szécsi Dénes esztergomi érsek, azzal a koronával, amelyet a kortársak Szent Istvánnak tulajdonítottak. A fejék ugyan nem került a csecsemő király fejére, csupán Cillei Ulrik gróf tartotta fölé, de ez semmit nem vont le az aktus érvényéből, így amikor Ulászló május 22-én végre bevonult Budára, Magyarországnak már volt törvényesen megkoronázott uralkodója, V. László ( ) személyében. Erzsébet a kis Lászlóval Pozsonyban táborozott le, Ulászló pedig Budán. Itt gyülekeztek az országnagyok, valamint a megyék követei, akik június 29-én ünnepélyes hűségesküt tettek a lengyel királynak. Nem lévén birtokukban az ellopott Szent Korona, rendkívül fontos tettre szánták el magukat. Előbb érvénytelenítették V. László koronázását, majd arra hivatkozva, hogy a korona hatékonysága az országlakosok jóváhagyásában rejlik, átruházták a Szent Korona erejét a Szent István fehérvári

15 ban távolról sem volt kizárólagos. A politikai elit java része mindvégig az ország érdekét szem előtt tartva a felek összebékítésén dolgozott, és leginkább Erzsébet makacsságán múlt, hogy törekvésük sikertelen maradt. A királyné elhunyt férje rokonához, az időközben német királlyá választott Habsburg Frigyeshez fordult támogatásért, akinek saját javai mellett a Szent Koronát is elzálogosította. A polgárháború teljes intenzitással csupán néhány hónapig dühöngött, de maradandó következményekkel járt. Társadalmilag annak volt a legnagyobb jelentősége, hogy Erzsébet és Ulászló kölcsönösen eladományozták az ellenpárt híveinek kezük ügyébe eső birtokait, amivel egyes családoknak megalapozták, másoknak viszont örökre tönkretették a szerencséjét. Az is megtörtént, hogy tévedésből vagy egy rosszakaró buzgólkodásának köszönhetően, kipróbált hűségű személyek birtokait adományozták el, és a hibát aztán a megadományozott rovására kellett jóvátenni. Nem véletlen, hogy többen kockázatos manőverezéssel mindkét oldalról igyekeztek biztosítani magukat. Politikailag ekkor alapozta meg tekintélyét az Erzsébet-párt két, nagy jövőre hivatott hadvezére: Szlavóniában a Cilleiek zsoldoskapitánya, Jan Vitovec, Észak-Magyarországon pedig az ugyancsak huszita gyökerekkel bíró Jan Jiskra. Utóbbit Ulászló hívei még 1440 nyarán foglyul ejtették, de balszerencséjükre elengedték, és Erzsébet rábízta a hozzá hű északkelet-magyarországi városok védelmét. Jiskra előbb szepesi és kassai kapitány címmel, később egyszerűen mint László király magyarországi főkapitánya" hatalma alá vonta Szepes és Sáros megyéket, valamint a felső-magyarországi királynéi birtokokat, köztük az összes bányavárost a körmöci pénzverőkamarával együtt. Jiskra nemcsak kitűnő katona, hanem elsőrangú szervező is volt, így az általa igazgatott terület, bár határai folytonosan változtak, szinte önálló életet élt egészen V. László tényleges uralmának kezdetéig. A magyar rendek oklevele I. Ulászló koronázásáról [1440. július 17.] [...] nagyobb számban gyűltünk össze, mint korábban emberemlékezet óta bármelyik király koronázása alkalmával, és sok napon át tanácskoztunk azon okból, hogy az említett korona [ti. a Szent Korona] a már ismert körülmények folytán nem volt elérhető; mégis segíteni vágyván és akarván magunk és az ország nehéz helyzetén, amelynek határait most is a betörő ellenségek, pogányok és mások fájdalmas harapásai marcangolják, megfontolván mindenekelőtt, hogy a királyok koronázása mindenkor az országlakosok akaratától függ, és a korona hatékonysága és ereje az ő jóváhagyásukban áll, eszünkbe idézve továbbá, hogy a királyság nem nélkülözheti tovább egy rátermett király gondoskodását, közös akarattal és szándékkal elhatároztuk, eldöntöttük és elrendeltük, hogy a felséges Ulászló király urat azzal a másik, aranyból készült régi koronával kell megkoronázni, amelyet eddig apostolunk és patrónusunk, a szentséges István király fejereklyetartóján őriztek nagy tisztelettel; ezen koronázást pedig, miután könyörgőn megidéztük a szentlélek kegyelmét, és, amint hisszük, az ő ösztönzésére, megtartván és nyilvánosan véghezvivén mindazon szertartásokat, amelyek a koronázáshoz és annak hatékonyságához és ünnepélyességéhez hozzátartoznak, és feldíszítvén nevezett király urunkat szentséges első királyunk ékeivel és öltözékével, kezeibe adván ugyanazon szent király kardját, jogarát, [országjalmáját és apostoli keresztjét, valamint az ellopott koronán kívül minden ehhez szükséges dolgot, a mai napon szerencsésen elvégeztük." Egyebütt azonban a harc hamarosan Ulászló javára dőlt el januárjában csapatai Bátaszéknél legyőzték a délvidéki bárók Garai László és Kórógyi János vezette seregét, majd tavasszal Ulászló személyesen vezette azt a hadjáratot, melynek során viszszafoglalták Vitovec dunántúli hódításait. A koronázási eskükereszt

16 Hunyadi János neve Zsigmond király 1435-ös adománylevelének részletén A Hunyadiak családi fészke, Vajdahunyadvár Áprilisban a király szombathelyi táborában meghódoltak a Cillei grófok is. A januári harcokban tűnt fel Hunyadi János szörényi bán, akit a király erdélyi vajdának és temesi ispánnak nevezett ki. Hunyadi azonnal a rábízott tartományba ment, és áprilisra ott is felszámolta az ellenállást; Ulászló hűségére tért a korábbi vajda, Losonci Dezső is. Ettől kezdve a Jiskra által kormányzott terület, valamint néhány fontosabb Erzsébet-párti város, mint Pozsony és Győr, kivételével az egész ország Ulászlónak engedelmeskedett derekán így végre mód nyílt arra, hogy foglalkozzanak azzal a problémával, amely Ulászló megválasztását eredetileg indokolta; jelesül az oszmán fenyegetéssel. A szultán ugyanis nem érte be évi hódításaival. A következő esztendőben, kihasználva a kettős királykoronázást követő

17 magyarországi zűrzavart, Murád szultán személyesen vonult Nándorfehérvár ostromára. A jól felszerelt és megerősített végvárat ugyan a Tallóci fivérek sikeresen megvédték, az ostrom mégis komoly figyelmeztetés volt a polgárháborúba merült országnak. Ráadásul egy évvel később, 1441 nyarán az oszmánok ismét Szerbiába törtek, és elfoglalták a gazdag ezüstbányáiról híres Novobrdo városát ben egyszerre érte támadás Erdélyt és Szlavóniát, ekkor a boszniai Szrebernik várát foglalták el az oszmánok. Az évről évre nagy erőkkel indított hadjáratok jelezték, hogy az oszmán-magyar szembenállás minőségileg más szakaszba lépett. Magyar oldalon a védelem szervezése két egységre tagolódott. Horvátország és Szlavónia Ulászló alatt is megmaradt a még Zsigmond által kinevezett bánok, Tallóci Matkó, Frank és Petkó, valamint a legifjabb fivér, Jován vránai perjel kormányzása alatt, a délkeleti határszakasz viszont, a temesi ispánság, a Szörényi bánság és az erdélyi vajdaság, kiegészülve a nándorfehérvári kapitánysággal, Hunyadi János kezébe került. (Mindeme tisztségeiben hivatalosan Újlaki Miklós volt a társa, de ő sem ekkor, sem később nem foglalkozott személyesen a határvédelem ügyével.) Hunyadi pályafutása korábbi szakaszában több délvidéki úr szolgálatában is megfordult, jól ismerte tehát a határvidéki hadviselés körülményeit. Míg azonban a Tallóci fivérek beérték az oszmán betörések lehetőség szerinti kivédésével, Hunyadi kezdettől ellentámadásokkal próbálkozott, és fokozatosan egy nagyobb szabású ellenoffenzíva tervét dolgozta ki késő nyarán az oszmán fősereg távozása után betört Szerbiába, ahol kisebb török csapatokat szórt szét tavaszán egy török hadtest Mezid bég vezetésével váratlanul Erdélyre tört, de a támadás hírére Nándorfehérvár alól sietve visszatérő Hunyadi útját állta a zsákmánnyal megrakva hátráló ellenségnek és súlyos vereséget mért rá. Ugyancsak komolyak voltak Hunyadi János származása és ifjúsága Magyarország kormányzójának, az oszmánok elleni harc hősének nemcsak a származása, hanem még a születési ideje is máig eldöntetlen viták tárgya. Ami utóbbit illeti, az 1395 és 1407 közötti évek bármelyike szóba jöhet születésének éveként, de ennél pontosabbat már soha nem fogunk tudni. Származásáról a legtöbb pletykát" Mátyás udvari történetírója, Antonio Bonfini hagyta ránk, aki számos kortárs szóbeszédet feljegyzett. Ezek egyike az, hogy Hunyadi János egyenesen Zsigmond király törvénytelen gyermeke lett volna. A híresztelést egyes feltételezések szerint maga Mátyás is táplálta, aki sok szempontból császári elődjét tekintette példaképének. Bonfini hivatalos" verziójában a római Valerius nemzetségtől származtatta Mátyást, apjának általa is említett román eredete és a címerében szereplő holló alapján. Havasalföldi származásúnak mondja Hunyadit a kortárs Turóczi János, és román eredetűnek ismerték őt külföldön is. Román származását illetően ma már nincs kétség, annál inkább abban, pontosan honnan került Magyarországra, illetve Zsigmond udvarába. Román történészek általában úgy vélik, hogy Hunyad megyei román kenéz családban született, a magyarok ellenben havasalföldi bojárszármazásúnak gondolják, aki esetleg rokonságban állt valamelyik vajdai családdal is (erre utalna, hogy egy ízben maga is használta a havasalföldi vajda címet). Hunyadi apja, Vajk mint udvari lovag 1409-ben kapta Zsigmondtól az erdélyi Hunyadvár uradalmát, ahol később felépült a család ma is látható nagyszerű vára. Fia, János ifjúkorában a nevezetes Ozorai Pipo, Lazarevics István szerb despota, majd Újlaki István macsói bán kíséretében tanulta ki a katonai mesterséget táján került Zsigmond udvarába, és ebben az évben a király kíséretében hagyta el Magyarországot és 1433 között bizonytalan ideig Filippo Maria Vísconti milánói herceg szolgálatában állt, majd az időközben császárrá koronázott Zsigmonddal együtt tért vissza Magyarországra 1434 őszén. Ezután, úgy tűnik, Tallóci Frank mellé került a Szörényi bánságba, és ekkor kezdte birtokai gyarapítását Komjáti mezőváros zálogbavételével. Zsigmond halála előtt még megfordult Csehországban is, végül Albert uralkodása alatt került szörényi bánként a bárók közé. Albert király szeptember 17-i oklevelét 58 báró és előkelő között még cím nélkül az 54. helyen, az V. László koronázását érvénytelenítő június 29-i oklevelet már báróként 55 főúr között a 34. helyen erősítette meg az az ember, aki alig hat esztendővel később Magyarország választott kormányzója lett. azonban a magyar veszteségek, és holtan maradt a csatatéren az erdélyi püspök is. Még ugyanezen év őszén a csorba kiköszörülésére érkező ruméliai beglerbéget (az európai török seregek vezérét) állította

18 A középkori Baba Vida-erőd Vidinben Giuliano Cesarini bíboros, pápai legátus. Fametszet Hartmann Schedel Világkrónikájából, 7493 meg Hunyadi ezúttal társával, Újlaki Miklóssal együtt Erdély és Havasalföld határán. Decemberben pedig egy villámgyors portya keretében Bulgáriába tört, ahol felégette Vidin városát. A vajda némiképp váratlan győzelmei új fejezetet nyitottak az oszmánellenes küzdelem történetében. Az új szakasz kulcsfigurája kétségkívül Hunyadi János volt. Származásával, pályafutásának korábbi állomásaival kapcsolatban sok a homály, a legnagyobb rejtély mégis az, miképpen került ez a máig ismeretlen származású udvari lovag néhány esztendő leforgása alatt az ország kormányzójának méltóságába. Üstökösszerű emelkedésében nyilván szerepet játszott, hogy a köznemesség széles rétegei nehezen viselték Zsigmond király defenzív honvédelmi politikáját és nyugati orientációját. Ők Hunyadi offenzív fellépésében visszatérést láttak I. Lajos dicsőséges balkáni politikájához, és szívesen sorakoztak zászlói alá. Hunyadi új törökpolitikája találkozott a vitatott legitimitású Ulászló király céljaival. A mélyen katolikus Ulászlótól alkatilag sem állt távol a keresztes háború eszméjének felélesztése, ráadásul a sikeres oszmánellenes harc bel- és külpolitikai téren is segített volna megszilárdítani tekintélyét. Végül Hunyadi malmára hajtotta a vizet a pápaság politikája is, amely éppen ekkor tette az utolsó kísérletet arra, hogy fegyverrel kényszerítse ki a nyugati és a keleti egyház újraegyesítését. E kísérlet ideológiai lelke Giuliano Cesarini bíboros volt, aki Hunyadiban vélte megtalálni a terv kivitelezésére alkalmas, kellően ambiciózus vezért. Cesarini 1442 tavaszán érkezett Magyaror

19 szágra, azzal a nehéz feladattal, hogy Erzsébetet és Ulászlót kibékítve megteremtse egy nagy oszmánellenes hadjárat előfeltételeit. A legátus helyzetét megkönnyítette, hogy ekkorra Erzsébetnek elfogyott a pénze, Ulászló seregei pedig előbb 1441 szeptemberében Jiskra ellen, majd a következő év elején Pozsony ostrománál is kudarcot vallottak. Ráadásul Brankovics György szerb despota, aki csak egy keresztény koalíciótól remélhette országa visszaszerzését, ugyancsak Ulászlóhoz közeledett, akárcsak a Cillei grófok. Az oszmánellenes keresztes hadjárat Róma által táplált eszméjével nyíltan senki sem mert szembehelyezkedni, még Habsburg Frigyes sem, így Erzsébet kül- és belpolitikailag elszigetelődött. Cesarini legátusnak így is kitartó munkával sikerült csak megállapodásra kényszerítenie, amit végül december 13-án kötöttek meg Győrben. Ennek értelmében Erzsébet megtarthatta az akkor birtokában lévő várakat és városokat, és egy külön közjegyzői oklevélben ünnepélyesen fenntartotta fia jogát a magyar trónhoz. A királyné, aki örökölte apja uralkodói habitusát és ambícióját, nem tudta feldolgozni a számára kudarccal felérő megállapodást, és december 17-én váratlanul elhunyt. Az ország megosztottsága Erzsébet halálával sem szűnt meg. Az elárvult László III. Frigyes bécsújhelyi udvarában nevelkedett tovább, de Jiskra változatlanul az ő nevében kormányozta az északkeleti ország- V. László képmása a Thuróczy-krónikából, 1488 A Hunyadiak egyszerűsített leszármazási táblája

20 Az Oszmán Birodalom, részt. Az oszmánellenes hadjárat útjából azonban elhárultak az akadályok késő telén vagy kora tavaszán Hunyadi egy újabb támadó portyát vezetett, ezúttal Szerbiába. Áprilisban a királyi tanács a két erdélyi vajda, Hunyadi János és Újlaki Miklós részvételével tartott ülést Budán, ahol előbb jobbágytelkenként fél, majd a készülő oszmán támadásról értesülve egy aranyforint adót vetettek ki a hadjárat költségeire. A befolyó adóból Hunyadi haladéktalanul megkezdte egy sereg felszerelését, amely a tervek szerint ősszel, az oszmán hadműveleti idény végeztével lépett volna ellenséges földre. A helyzet sok szempontból kedvezőnek tűnt. Murád szultánnak nehézségei támadtak Anatóliában a Karamán Emírséggel, ami azzal a reménnyel kecsegtetett, hogy a szultán kénytelen lesz megosztani az erőit. Érdekelt volt a támadásban az országát vesztett szerb despota, Brankovics György, valamint a Szerbia sorsán okkal megrémült bosnyák és havasalföldi uralkodók. Cesarini bíboros közreműködése nyomán sikerült fegyverszünetre bírni a gyermek László legfőbb támogatóit, Frigyes királyt és Jiskrát, így Ulászló távollétében nem kellett a polgárháború kiújulásától tartani. Ennek ellenére Ulászló jelentős erőket hagyott az ország biztosítására, amelyet távollétében úgynevezett vikáriusok kormányoztak Hédervári Lőrinc nádor és a főkancellár, Rozgonyi Simon egri püspök vezetésével. Akadtak azonban aggasztó jelek is. Velence ugyan küldött pénzt és hadfelszerelést is, de a legfontosabb dologban, a hadi-

21 flotta felszerelésében nem tudott megegyezni IV. Jenő pápával. Kevéssé támogatták a hadjárat gondolatát a lengyel országnagyok. Jóllehet, mint szó volt róla, Ulászló magyar királlyá választását elsősorban éppen az indokolta, hogy a két ország egyesült erővel vehesse föl a harcot az oszmánokkal, a frontvonaltól távol élő lengyeleket a közös harc gondolata éppoly kevéssé hevítette, mint a szavakban ugyan elszánt, de gyakorlati segítségre egyáltalán nem hajlandó nyugat-európai udvarokat. Mindezek ellenére az a mintegy főből, főleg magyarokból és lengyelekből, kisebb részben pedig szerbekből, románokból, csehekből és bosnyákokból álló sereg, amely 1443 októberében lépett szerb földre, Nikápoly óta a legnagyobb nemzetközi összefogás eredményeként állt össze, és a továbbiakban is példa nélkül maradt a középkori Magyarország bukásáig. Mivel II. Murád szultán az oszmán sereg zömével Kis-Ázsiában volt lekötve, a keresztény koalíciós seregnek csak a hátrahagyott helyőrségekkel és a határvidéki bégek csapataival kellett számolnia. Ennek megfelelően Nis városáig nem ütközött komoly ellenállásba, utána viszont több kisebb összecsapás után, valahol Nis és Krusevac között a hadjárat egyetlen nagyobb ütközetében Hunyadi megverte a ruméliai beglerbég összevont csapatait. A krusevaci szerb kolostor

22 Hunyadi János képmása a Thuróczy-krónikából, 1488 A keresztény sereg november 22-én foglalta el Pirotot, majd a hónap végén bevonult Szófiába. Bár Hunyadi a saját állítása szerint Szófiából az Oszmán Birodalom akkori fővárosa, Drinápoly ellen akart vonulni, erre már nem nyílt komoly esély. Időközben ugyanis Murád szultán békét kötött Kis- Ázsiában, és csapataival akadály nélkül átkelt a tengerszorosokon. Nyílt csata vállalása helyett megelégedett azzal, hogy lezárja és torlaszokkal megerősítse a Balkánhegység szorosait. A keresztények helyzetét nehezítette, hogy az idő hidegre fordult, a sereg ellátása egyre nehezebbé vált, ráadásul a táborban lópestis tört ki. Az elővédet vezető Hunyadi ennek ellenére december 12-én megpróbált áttörni az északabbra fekvő Zlatica-hágón, de kísérlete sikertelen maradt. Ulászló király december közepén kiadta a visszavonulási parancsot. A visszafelé vezető úton, január 2-án a kunovicai szorosban Hunyadi megfutamított egy kisebb üldöző sereget, január végén pedig a végkimerülés határán lévő sereg bevonult Nándorfehérvárra. A hosszú hadjárat jelentőségét nem az elfoglalt területek nagyságában vagy a legyőzött ellenséges seregek erejében kell keresnünk. Sokkal inkább abban, hogy megingatta az oszmánok legyőzhetetlenségének mítoszát. A puszta tény, hogy egy keresztény hadsereg mélyen behatolt az Oszmán Birodalom területére, és onnan nagyobb veszteségek nélkül, győzedelmesen tért vissza, ismét megerősítette az európai összefogás gondolatát. A veszéllyel maga Murád szultán is tisztában volt, ezért a hadjárat után a diplomácia eszközeivel igyekezett megakadályozni egy újabb keresztény koalíció megalakulását. Fontos azonban látni, hogy amint korábban, úgy 1443-ban sem sikerült felmérni az Oszmán Birodalom valódi erejét, és a látszólag könnyen kivívott diadal olyan illúziókba ringatta a magyar udvart és szövetségeseit, amelyek néhány hónappal később katasztrófához vezettek. A sikeres hadjárat fő nyertese Hunyadi mellett - aki ezzel alapozta meg európai hírnevét - Ulászló király volt, akinek belés külpolitikai helyzete egy csapásra megszilárdult. Ennek jeleként az áprilisi budai országgyűlésen egy sor fontos határozattal próbálta megteremteni a hatékony királyi kormányzás előfeltételeit. Mindenekelőtt kötelezte valamennyi jelenlévő főpapot, bárót és nemest, hogy távollévő társaikkal egyetemben újítsák meg a királynak tett hűségesküjüket. Egyszersmind kilátásba helyezte, hogy akik pünkösd napjáig visszatérnek a hűségére, azok visszakapják birtokaikat, azokét viszont, akik kitartanak László mellett, eladományozzák.

23 Országgyűlési határozat szögezte le, hogy a királynak korlátlan szabadságában áll főtisztviselőit kinevezni és tetszése szerint elbocsátani. Ugyancsak elrendelték a királyi jövedelmek visszavételét, a magánpénzverés megszüntetését, és egy sor intézkedés volt hivatva garantálni a jogbiztonság helyreállítását. Az országgyűlés után újra kezdték munkájukat a csaknem négy éve szünetelő központi bíróságok, és megindult a politikai konszolidáció, amely elvezethetett volna az ország hőn áhított egységesüléséhez. Hogy nem így történt, főképp a legátusnak és Hunyadinak volt köszönhető. A hosszú hadjárat sikerén felbuzdulva ugyanis Cesarini bíboros haladéktalanul új, ezúttal döntő hadjárat indítására akarta rábeszélni Ulászlót. A sikerre éhes fiatal király 1444 áprilisában, az országgyűlés alatt esküvel ígérte a legátusnak, hogy még a nyáron hadat vezet a hiteden törökök kiirtására". Bár lengyel oldalról még a korábbinál is jobban ellenezték az újabb támadást, egy nagyon fontos szempontból sikerült előrelépni: megkezdődött egy közös velencei, burgundi és pápai hajóhad felszerelése, amely képes lett volna lezárni a tengerszorosokat. Ugyancsak jó esély kínálkozott Brankovics szerb despota, a bizánci császár, valamint az albán Kasztrióta György (Szkander bég) csatlakozására. Egy ilyen széles körű balkáni koalíció olyan sok fronton kötötte volna le az oszmán erőket, hogy a birodalom valóban válságos helyzetbe kerülhetett. Ezt azonban a szultán is tisztán látta. Ennek megfelelően kapcsolatba lépett apósával, Brankovics Györggyel, és felajánlotta neki Szerbiát, amennyiben megakadályozza a keresztény offenzívát. A despota, aki jól ismerte Hunyadi hírvágyát, hatalmas magyarországi birtokait kínálta a vajdának közbenjárásáért cserében. A tárgyalások, melyeket egy szerb követ folytatott Ulászló király nevében - de nem biztos, hogy a tudtával - június közepén eredményre vezettek. Murád szultán vállalta, hogy visszaadja Brankovicsnak Szerbiát, szabadon engedi a fiait, és még hadisarcot is fizet a magyar királynak. A fegyverszünet I. Ulászló pénze Nándorfehérvár (Belgrád) vára

24 Kasztrióta György, a legendás Szkander bég. Rézmetszet, 1600 Velencei gályák. Városkép részlete, 1495 nyolc nappal azután lépett volna érvénybe, hogy Ulászló király esküvel megerősíti. Murád annyira biztos volt az ajánlat elfogadásában, hogy miután maga már július 12-én letette az esküt, és útnak indította követeit, csapataival átkelt Anatóliába. Augusztusban Ulászló király már a hadra kelt magyar sereg élén hallgatta meg az oszmán ajánlatot szegedi táborában. Az ajánlat annyira kedvező volt, hogy a magyar országnagyok az elfogadását javasolták. Cesarini bíboros azonban, aki nem volt hajlandó elállni tervétől, keresztülhúzta mind a magyar bárók, mind a szultán számításait. Építve Hunyadi nagyravágyására, az elfoglalandó Bulgária királyságát ígértette neki a királlyal, Ulászlóval pedig megismételtette áprilisi esküjét, egyben előre érvénytelenítve minden megkötendő szerződést a szultánnal vagy annak követeivel. A rosszhiszemű színjáték csúcspontján, immár Váradon, Hunyadi János a magyar király nevében letette az esküt a békeszerződés pontjaira. Az oszmánok, mit sem tudva Ulászló preventív" esküjéről, a kijelölt időn belül kiürítették Szendrőt és a többi várat, miközben keresztény oldalon tovább folytak az előkészületek. A hitetleneknek" tett eskü megszegése oszmán oldalon sem volt ismeretlen gyakorlat. Később a magyarok nem ok nélkül panaszkodtak arra, hogy hivatalos" béke idején az állandó török portyák miatt jobban pusztult az ország, mint egy deklarált háborúban. A katasztrófát 1444-ben sem a hamis eskü okozta, hanem az, hogy maguk a tárgyalások szétzilálták az oly ígére

25 tesnek tűnő koalíciót. Az természetes, hogy országának visszaszerzését követően Brankovics despota megtagadta a hadjáratban történő részvételt. Mi több, oszmán retorzióktól tartva Kasztrióta György albán csapatait sem engedte át a területén. A legnagyobb problémát mégis az jelentette, hogy az elbizonytalanodott velenceiburgundi flotta mindössze kéttucat gályát számlált, amelyekkel a két tengerszoros lezárása eleve reménytelen feladat volt. Mindezek fényében nem túlzás azt mondani, hogy az a mintegy , zömmel magyar lovas, akikhez még néhány ezer román csatlakozott útközben, a győzelem minden reménye nélkül lépett oszmán területre szeptember végén. II. Mehmed török szultán képmása az úgynevezett Szeráj-albumtoóV, 75. századvége A hadjárat sikere egyébként is három, egymásból következő feltétel teljesülésén alapult: a flotta lezárja a Boszporuszt és a Hellészpontoszt (Dardanellákat), így a szultán képtelen lesz ázsiai csapatait átszállítani Európába, végül a támadók ezt kihasználva elfoglalják az Oszmán Birodalom fővárosát. A katonai vereség politikai válsághoz vezet, ami, akárcsak Timur Lenk támadása idején, megbénítja a birodalmat, s közben újjá lehet szervezni a balkáni keresztény államokat. A tervnek megfelelően a csaknem kizárólag lovasokból álló sereg a Duna mentén vonult Nikápoly irányában, hogy a hosszú hegyi menetelés nehézségeit elkerülje, majd délnek fordulva gyors menettel elfoglalja Drinápolyt. Űtközben a minél gyorsabb előrenyomulás érdekében várostromokkal nem is bajlódtak. Az események eleinte igazolták a keresztények várakozásait. Drinápolyban pánik tört ki, a lakosság egy része menekült, s az időközben trónra lépett ifjú II. Mehmed kormányzatának vezetői egymással marakodtak. E hírre Murád szultán ismét maga vette kezébe a hatalmat, és ázsiai csapataival azonnal megindult a szorosok felé. Tekintve, hogy a Hellészpontoszt tizenöt, a Boszporuszt pedig mindössze hat szövetséges gálya őrizte úgy, hogy mindkét partot az oszmán tüzérség ellenőrizte, esély sem volt az átkelés megakadályozására. A gályák navigálását az erős szél is nehezítette, így nem meglepő, hogy Murád, egyes hírek szerint bérelt genovai hajókon, könnyedén átszállította csapatait a szorosokon. Ettől kezdve gyorsan peregtek az események. A Drinápolyból Dobrudzsába vezető főúton előrenyomuló oszmán hadsereg Provadijánál a keresztények hátába került, és elzárta a visszavonulás útját. Bár többen, köztük Cesarini legátus, azt javasolták, hogy szekérvárba zárkózva védekezzenek, Hunyadi az egyetlen reális alternatíva, a támadás mellett döntött november 10-én a várnai öbölben a túlerőben lévő oszmánok súlyos vereséget mértek a magyar seregre. A több ezer névtelen áldozat mellett holtan maradt a csatatéren a legátus, Rozgonyi Simon kancellár és Bátori István volt országbíró is. Mindez persze keveset számított amellett, hogy életét vesztette maga a király, az alig húszesztendős Ulászló is. A hazafelé menekülő Hunyadit a havasalföldi vajda foglyul ejtette, de Hédervári nádor fenyegetésére hamarosan szabadon engedte.

26 A rendek Európában és Magyarországon A középkor társadalma területi, jogi, foglalkozási és más alapon egymástól elkülönült kisebb-nagyobb embercsoportok szövedéke volt. E csoportokat leggyakrabban a latin ordo szóval jelölték, amelyet magyarul rendnek szoktunk fordítani. A középkor embere a társadalmat kizárólag hierarchikusan tudta elképzelni, amelyen belül mindenkinek megvan a maga Istentől kijelölt helye. Az egyénekből összeálló csoportok sajátos funkcióján alapult a társadalom organikus felfogása, amely utóbbit az emberi testhez, az egyes csoportokat pedig annak tagjaihoz hasonlította. A kései középkor népszerű nőírója, Christine de Pisán metaforájában (amelynek számtalan más változata Is ismert) például a fej jelképezi a királyt, a karok a nemességet, a has és a lábak pedig a köznépet". Egy másik kortárs író, Philippe de Meziéres finomabb osztályozást talált ki, amikor a nemesebb szervek mellett a hasat és a belső szerveket a kincstárnak tartotta fenn, a combokat a gazdag polgároknak és kereskedőknek feleltette meg, a lábszárakat az iparosoknak és a lábfejeket a parasztoknak. Magyarországon fejlett politikai irodalom hiányában hasonló metaforákat nem találunk, de gyakran használták például az ország tagja (membrum regni) kifejezést egyes személyekkel, társadalmi csoportokkal vagy városokkal kapcsolatban. A középkori rendek legalapvetőbb jellemvonása az volt, hogy azonos jogállású személyeket foglaltak magukban, és ebben a tág értelemben a legkülönbözőbb társadalmi csoportokra alkalmazták az egyházi rendtől a parasztokig. Amikor azonban a késő középkori rendekről beszélünk, elsősorban azokat értjük alatta, akik jogot formáltak arra, hogy az országgyűléseken beleszóljanak az állam irányításába. Ez Európa legtöbb országában és Magyarországon is a társadalom ősi hármas felosztásának első két csoportját, az imádkozókat (oratores) és a harcolókat (bellatores), vagyis a klérust és a nemességet foglalta magában. Csak a papság és a nemesség tartozott minden megszorítás nélkül a politikai társadalomhoz, e két rend tagjai rendelkeztek személyenként is a politikai cselekvés jogával. A klérus sajátos szervezetéből és feladataiból adódóan mindig is a társadalom többi részétől elkülönült rendként lépett fel, nemesi rendről azonban politikai értelemben csak akkortól beszélhetünk, amióta a nemesek fejenként vagy követeik útján a rendszeresen tartott országgyűléseken valóban részt vettek a törvények meghozatalában, és nem csupán a királyi akarat passzív végrehajtói voltak többé. A későbbi harmadik rend" képviseletében alkalmanként azokat találjuk az országgyűléseken, akik testületként ugyanolyan jogon birtokoltak, mint a nemesek, vagyis a szabad királyi városokat. A városok követeit többször is meghívták az országgyűlésekre, de, mivel érdekeik alapvetően eltértek a másik két rend érdekeitől, a rendszeres megjelenésre nem törekedtek. Magyarországon a városok egyébként is gyengék és szegények voltak nyugat-európai társaikhoz képest, így az uralkodó sem tudta őket ellensúlyként használni a nemességgel szemben, ezért nem is törekedett rá, hogy bevonja őket az országgyűlés munkájába. A magyar rendi állam több olyan sajátosságot mutat, amelyek világosan megkülönböztetik Európa más országaitól. Az egyház ugyancsak szegény volt például Franciaországhoz vagy Itáliához képest, és a felső klérust óriási szakadék választotta el az alsópapságtól. Az egyházi rendet ezért az országgyűléseken a püspökök, valamint néhány gazdagabb prépost és apát képviselte, akik egyébként is tagjai voltak a királyi tanácsnak. Ők együtt tárgyaltak a világi bárókkal, akik, akárcsak Angliában, személyre szóló meghívót kaptak az országgyűlésekre. Mivel a bárók többsége a nagybirtokosok közül került ki, illetve a nem nagybirtokos bárók hivatalviselésük alatt általában azzá váltak, a 15. század folyamán a jogilag egy és oszthatatlan nemességen belül a mágnások" rétege fokozatosan elkülönült a köznemesség tömegeitől. Utóbbiakat általában választott követek képviselték a gyűléseken, alkalmanként azonban fejenként jelentek meg. A köznemesség sem volt azonban egységes: a több száz jobbágycsaláddal rendelkező gazdag birtokosokat valóságos szakadék választotta el egytelkes társaiktól, akik a nemesség túlnyomó többségét alkották. A vitézlő" (egregius) tiszteleti címmel megkülönböztetett tehetős nemesek bárói patrónusaik révén vagy saját jogon egyébként is utat találtak a királyhoz, és az országgyűléseken is általában ők közvetítették szegényebb társaik óhajait. A hatalmas gazdasági és társadalmi különbségek dacára a köznemesség testületileg szívósan védte legszegényebb tagjaínak kiváltságait is a királyi hatalom és a bárók támadásaival szemben, és így a legnyomorultabb bocskoros atyafit is szinte átjárhatatlan fal választotta el a leggazdagabb mezővárosi jobbágytól.

27 Hunyadi János, a kormányzó A király, I. Ulászló halála nyomán ugyanaz a helyzet állt elő, mint 1440 februárjában: a törvényesen megkoronázott V. László ugyan már ötödik évében járt, de ugyanúgy nem volt alkalmas a személyes uralkodásra, mint ötödfél évvel korábban. A tragédia és a felelős döntés szükségessége viszont közelebb hozta a korábbi politikai ellenfeleket februárjában Szécsi Dénes esztergomi érsek, Hédervári Lőrinc nádor és a két erdélyi vajda, Hunyadi János és Újlaki Miklós együtt hirdettek országgyűlést április hónapra Pestre, hogy ott az előállt helyzetről tanácskozzanak. Rozgonyi György országbíró eközben Jiskrával tárgyalt, hogy legalább az országgyűlés összeüléséig elejét vegyék az ellenségeskedések kiújulásának. Az országgyűlés végül május elején hozta meg határozatait. Mindenekelőtt leszögezték, hogy ha Ulászló király május 30-ig nem tér vissza, vagy a Lengyelországba küldött követek nem hoznak biztos hírt életben maradásáról, akkor egyetemlegesen a néhai Albert király fiát, Lászlót ismerik el uralkodójuknak. De csak akkor, ha Frigyes király a gyermeket és a Szent Koronát is kiadja kezéből. Ha nem, megtagadják az engedelmességet Lászlónak, és a királyság helyzetének és szükségletének megfelelően" új király választásáról gondoskodnak. Az előállt problémára valójában aligha volt megoldás. Előre látható volt, hogy Frigyes nem fogja átengedni a gyermeket, de ha megtenné is, az osztrákok és a csehek ugyanolyan joggal követelnék maguknak, mint a magyarok. Másrészt olyan uralkodójelölt sem mutatkozott, sem bel-, sem külföldön, aki képes és hajlandó is volna a nemzet erőit egyesíteni és az oszmánok ellen fordítani. Nem is tudunk róla, hogy bárki jelöltségét komolyan megvitatták volna. Az ország kormányzását, akárcsak korábban a király távollétében, vikáriusokra bízták, akik a legfőbb méltóságviselők (nádor, országbíró, erdélyi vajda) közül kerültek ki. A király bírói hatalmát elvileg az ország közössége (universitas) gyakorolta. Az okleveleket a főpapok, bárók, előkelők és nemesek", hagyományos elnevezéssel az országos tanács nevében bocsátották ki, rájuk Magyarország közösségének pecsétje" került. Ez természetesen nem volt egyéb jogi fikciónál, a pecsétet valójában Agmándi Péter váci püspök őrizte, mint az országtanács kancellárja. Az operatív kormányzati döntések meghozatalában ugyanazok a főpapok és főurak vettek részt, akik korábban Ulászló tanácsát alkották, kiegészülve néhány ellenpárti társukkal. Az ilyen döntésekre csupán az okleveleken szereplő a prelátusok és bárók tanácsából" jegyzet utal, de hogy alkalmanként kiket kell mögötte látnunk, nem tudjuk. Az viszont biztos, hogy bár az országos tanács saját állítása szerint a király hatalmát és hivatalát" gyakorolta, hosszú távon nem volt alkalmas arra, hogy egy törvényes uralkodó hiányát pótolja. A belső rend helyreállítására hét kapitányt választottak, akik között négy régióra osztották az országot. A kapitányoknak, akik között Hunyadi és Újlaki, valamint Rozgonyi György, Bebek Imre, Ország Mihály és Szentmiklósi Pongrác mellett Jiskra is helyet kapott, elsősorban az engedély nélkül épített erősségek lerombolásánál kellett közreműködniük, de általában egyfajta karhatalomként" szolgáltak az igaz- "Magyarország közősségének pecsétje", 1445

28 Boltozati zárókő az Újlaki család címerével, 15. század második fele ságszolgáltatás hatékonyabbá tétele érdekében. Egy oklevél szavai szerint például Újlaki Miklósnak mint kapitánynak a Duna másik oldalán, vagyis a mai Dunántúlon kellett minden panaszosnak igazságot szolgáltatnia". Mivel kevés kivétellel maguk is alaposan kivették a részüket a zavaros időkben elkövetett jogtalanságokból, aligha gondolta bárki is komolyan, hogy éppen a kapitányok fognak igazságot szolgáltatni. A rendelkezés a tényleges helyzetet tükröző szükségmegoldás volt, és bár hivatalosan csak 1447-ben szüntették meg, a gyakorlatban csupán néhány hónapig működött. A magyar követek 1445 szeptemberében érkeztek Bécsbe, hogy megismerjék Habsburg Frigyes feltételeit. Újlaki Miklós, aki az újszülött Lászlót egykor Fehérvárott lovaggá ütötte, a lováról sem volt hajlandó leszállni, hogy a királyt üdvözölje. Frigyes úgy képzelte, hogy a gyermek László az ismételt koronázás után továbbra is az ő felügyelete alatt maradna, és a Szent Koronával együtt Pozsonyba költözne, amelyet a magyarok ebből a célból átadnak neki. III. Frigyes és kísérete, Illusztráció a Berni Krónikából, 1470

29 A magyar követek ezzel szemben azt javasolták, hogy az újabb (többek szerint egyébként is fölösleges) koronázás Fehérváron történjen, ami után László visszatérhet Frigyeshez, a Szent Korona viszont a magyar vikáriusok őrizetében maradna, mintegy megosztva a két fél között a főhatalom két alkotórészét". A tárgyalások Frigyes konokságán zátonyra futottak, és nem látszott, milyen szél lendíthetné őket tovább. A válaszra nem kellett sokáig várni végére Magyarországon (Jiskra territóriumát nem számítva) három politikai központ alakult ki, de csak kettő volt képes a gyakorlati cselekvésre. Az első, amelyet a nádor, Hédervári Lőrinc vezetett, komolyan véve a májusi határozatot, új király választása mellett szállt síkra. Legfontosabb hívei Guti Ország Mihály és Szentmiklósi Pongrác voltak, de egy rövid ideig csatlakozott hozzájuk Újlaki Miklós is. Amint azonban kiderült, hogy nincs olyan jelölt, aki mögött egyetemesen felsorakoznának, Újlaki jó érzékkel vajdatársához, Hunyadi Jánoshoz pártolt. Ők ketten titokban megállapodtak Frigyes királlyal, szabad kezet kaptak Magyarországon, cserében lemondtak Lászlóról és a koronáról is. Hozzájuk csatlakozott Brankovics György szerb despota is, akivel Hunyadi rendezte 1444-ben megromlott viszonyát. A harmadik központ Szlavóniában jött létre: itt Tallóci Matkó halála után Cillei Ulrik elfoglalta a zágrábi püspökség és a vránai perjelség várait, és felvette a szlavón báni címet. Cillei, a gyermek László nagybátyja, valamint Hunyadi nyíltan az ország feletti uralomra törtek, ellentétük szükségszerűen vezetett nyílt összecsapáshoz. Az, hogy Cillei Ulrik gróf mint a király legközelebbi rokona beleszólást igényelt az ország irányításába, helyzetét és családja évszázados hagyományait tekintve is természetesnek mondható. Hunyadi János viszont rövid, de elképesztően meredek pályát befutva vált Cillei méltó ellenfelévé. Emelkedése két forrásból táplálkozott. Az egyik az erdélyi vajdaság, amelyet Ulászló királytól kapott. A vajda mindig is az ország legfontosabb méltóságai közé tartozott, nagy területen gyakorolt jelentős katonai és bírói hatalmat. Hunyadi azonban ezt a hatalmat kezdettől tovább bővítette, mintegy a magáénak tekintette, és Ulászló halála után a királyi jog további elemeivel (például az egyházi javadalmak betöltése) bővítette. Vajdai hatalmához járult - a várnai csatavesztés ellenére is - a törökverő nimbusza, amely európai elismertséget biztosított számára, s ennek a magyar belpolitikában is mindig hasznát látta. Annál is inkább, mert e hírnév erősítésén és terjesztésén egy A pozsonyi Szent Mártonplébániatemplom gótikus szentélye Cillei Ulrik pecsétje. 1454

30 A Cilleiek Magyarországon A stájerországi Cillei család a ma Szlovéniában fekvő Celje (Cilii) városáról nyerte nevét ben Bajor Lajos császártól kapták a grófi rangot, és már a század második felében közelebbi kapcsolatba kerültek Magyarországgal. I. Hermán és a fivére, Ulrik részt vettek Nagy Lajos király balkáni hadjárataiban, sőt Hermán gróf házassága révén a magyar király sógora lett. A család nemzetközi tekintélyének jele, hogy Ulrik fia, Vilmos III. Kázmér lengyel király egyik lányát vette feleségül, és III. Ulászló második felesége (Anjou Hedvig halála után) ugyancsak Cillei lány volt. Első magyarországi birtokaikat a Nagy Lajos halálát követő zivataros években szerezték, igazi hatalmukat azonban II. Hermán gróf alapozta meg, akinek leányát, Borbálát Luxemburgi Zsigmond vette feleségül. Zsigmondtól kapták a Várasd megye nagyobbik részét magában foglaló Zagorjét, amely ugyancsak bekerült grófi címükbe. Ortenburg grófság megszerzésével vált teljessé a címük, és miután Zsigmond Cillei Frigyest és Ulrikot 1436-ban birodalmi fejedelmekké tette (vagyis kivette őket közvetlen hűbéruraik, a Habsburgok hatalma alól), Isten kegyelméből Cilii, Ortenburg és Zagorje grófjainak címezték magukat. A család utolsó tagja, Ulrik hatalmas birtokaira és királyi rokonságára támaszkodva egyre nagyobb szerepet játszott a magyar belpolitikában, szuverén uralkodóként önálló külpolitikát folytatott. Halálával kihalt a Cillei család, birodalmi birtokaira III. Frigyes tette rá a kezét, míg magyarországi uradalmainak többségét egykori zsoldosvezére, Jan Vitovec szerezte meg. Vitéz János arcképe a Tribrachus-kódexben nagy jövő előtt álló humanista dolgozott, jelesül Vitéz János, akinek a vajda maga járta ki a váradi püspökséget. A hadvezéri hírnév és a vajdai hatalom kiegészültek a Brankovics Györgytől megszerzett hatalmas birtokokkal, s együtt alapot biztosítottak az ország kormányzásához, amire Hunyadi kezdettől készült. Hunyadi az 1446 márciusában Fehérvárott tartott országgyűlés után először fegyverrel próbált leszámolni Cilleivel. Névleg az országos tanács által meghatalmazott kapitányként járt el, de meg sem próbálkozott Szlavónia elfoglalásával. Seregét a stájerországi Cillei-birtokok ellen vezette, melyeket a már említett Jan Vitovec védelmezett. Mivel a cseh kapitány kitért a nyílt összecsapás elől, a hadjárat lényegében kimerült a birtokok prédálásában, amit aztán visszafelé a Muraköz feldúlásával folytattak. Így persze nem lehetett Cilleit megtörni, és Hunyadi kénytelen volt eredmény nélkül hazatérni. A hadra kelt sereg arra viszont alkalmas volt, hogy reá támaszkodva Hunyadi hivatalosan is átvegye az ország fölötti hatalmat. Már a hadjárat folyamán felvette a magyar és szlavón királyságok kapitánya és általános helytartója" címet, majd a sereg élén vonult Budára, ahol kész tények elé állította az országgyűlésen megjelent rendeket. A kész tények egy öt pontból álló tervezetet jelentettek, amelynek legfontosabb eleme kormányzó választását rendelte el. A további pontok előírták a zavaros időkben elfoglalt birtokok és egyházi javadalmak visszaadását, utasították a főméltóságokat hivatalaik letételére, valamint elrendelték a magánföldesúri ligák (politikai jellegű, de magánjogi szövetségek) érvénytelenítését. Az országgyűlés résztvevői megesküdtek a fenti pontok megtartására, és ezzel jóvá is hagyták Hunyadi előzetes forgatókönyvét június 6-án a rendek László király kiskorúságának idejére kormányzóvá választották Hunyadi Jánost. Ő, bár magát méltatlannak ítélte a megtiszteltetésre, az esküre hivatkozva nem tudott kitérni a vállaira helyezett súlyos teher alól. A jövőbeli viták elkerülése érdekében mindjárt meg is

31 határozták, mit tehet és mit nem a kormányzó. Miután leszögezték, hogy királyi hatalmat gyakorol, ezt a hatalmat három fontos pontban korlátozták. Előírták, hogy harminckét jobbágyteleknél nagyobb birtokot nem adományozhat, az országlakosok, vagyis az országgyűlés tanácsa nélkül nem gyakorolhat kegyelmet, végül a tanács, vagyis a főpapok és bárók jóváhagyása nélkül nem adományozhat nagyobb egyházi javadalmat (püspökséget vagy apátságot). Ezzel a királyi hatalom gyakorlásának legfontosabb eszközeit vették el a kormányzótól, és eleve behatárolták mozgásterét. A királyi jövedelmek felhasználásáról ugyancsak az országos tanácsnak kellett döntenie. A királyi bíróságok helyett egyfajta rendi bírói tanácsot állítottak fel, melynek a kormányzó vezetése alatt a nádor, az országbíró, két-két főpap és világi báró mellett hat köznemes lett tagja. A bírósági nyolcadokon kívül viszont a négytagú kormányzói tanácsnak (egy báró, egy főpap és két köznemes) csupán panaszok meghallgatására és kivizsgálására volt joga. A kormányzó szabadon beléphetett valamennyi királyi és királynéi városba és várba, de ezek egy jelentős része Jiskra kezén volt, az ő területére pedig legfeljebb fegyverrel mehetett volna. Szintén nem érvényesült a kormányzó hatalma Szlavóniában, ahol a két Cillei gyakorolta a báni jogokat. A kormányzói hatalom területi és elvi korlátai eleve lehetetlenné tették, hogy Hunyadi maradéktalanul megfeleljen egyetlen írásban rögzített kötelességének: az ország védelmének. A leggazdagabb királyi városok és a bányavárosok többsége Jiskrának adózott, őt segítette kölcsönökkel, az adóbehajtás az ország más területein is akadozott. A bárók jelentős része nem szimpatizált Hunyadival, vagy egyenesen féltékeny volt rá, és ezért nem igyekezett megkönnyíteni a kormányzás munkáját. Adományozási jogkörének megkurtítása miatt a kormányzó a köznemesség soraiból sem tudott odaadó híveket toborozni magának egy olyan korban, amikor a gyakran kockázatos szolgálatokért azonnali jutalmat vár tak. (Más kérdés, hogy a királyi kegy gyakorlásának egyéb, a dekrétumban említés nélkül hagyott eszközeivel, például a vásártartási vagy pallosjog adományozásával némileg tágítani tudta mozgásterét.) Ráadásul Hunyadi közismert hatalomvágya és kompromisszumra való képtelensége tovább nehezítette az együttműködést a régi bárói családok tagjai val, akik le is nézték a parvenü kormányzót. Hunyadinak nem volt udvara, ezért az udvari méltóságok be sem voltak töltve, egyetlen kancelláriája a mindennapi ügyek intézéséhez szükséges írásbeli adminisztrációt intézte. Részlet Enea Silvio Piccolomini március 6-i leveléből Hunyadi János kormányzói pecsétje, 1449 Miután Miklós erdélyi vajda [ti. Újlaki] visszatért Magyarországra, mindent elkövetett, hogy az országlakosok elszakadjanak Lászlótól, de semmilyen módon nem ért célt. Ezért szövetségre lépett a másik vajdával, [Hunyadi] Jánossal, és megígérték egymásnak, hogy László jogait megvédik, majd titokban követeket küldtek királyunkhoz [Frigyeshez], aki megerősítette őket hivatalaikban, sőt felhatalmazta őket, hogy a többi országlakost is visszavezessék László hűségére, és ha kell, megerősítsék azokat méltóságaikban és hivatalaikban. Végül országgyűlést hirdettek Székesfehérvárra, ahol már sokan meg is jelentek, és várják a többieket. Lőrinc nádor azonban, folytatva mesterkedéseit, miután rájött, hogy a lengyel színjátékból nem tud több hasznot húzni - ugyanis a lengyel király haláláról mindenki meg van már győződve, mert a hazugság hamar lelepleződik - a csalásnak újabb módját eszelte ki. A nép körében ugyanis azt a híresztelést terjeszti, hogy már meg is állapodott Burgundia hercegével arról, hogy az hajón elküldi a fiát Magyarországra. A megegyezést állítólag egy bizonyos spanyol közvetítette, aki Fülöp hercegnek a szorosokba küldött flottáját vezette, és Rómába menet járt Magyarországon. Senki sincs már azonban, aki a nádornak hinne, és ennyi hazugság után nem is érdemli meg, hogy higgyenek neki. Ráadásul mindenki tudja, hogy Burgundia hercegének csupán egyetlen fia van, akit semmiképp nem akar elveszíteni, mivel gazdag és hatalmas, és László királynak vérrokona, és senki sem hiszi, hogy a nemes fejedelemnek ártani akarna; ml több, a herceg birtokai Magyarországtól távol fekszenek, és semmilyen hasznára nem lehetnek a magyaroknak."

32 Csehek" Magyarországon A csehországi huszita háborúk egyik sajátos következménye volt, hogy létrejött egy háborúból élő, hivatásos katonaréteg, amely a béke helyreállta után sem talált vissza a megtelepedett élethez. Sokuk részt vett az 1430-as évek magyarországi betöréseiben, és alaposan megismerték Felső-Magyarországot. Mivel a kor legjobb katonáinak számítottak, valamennyi szomszédos ország hadseregében szívesen foglalkoztatták őket. Így tett már élete alkonyán Zsigmond is, majd Albert, Erzsébet királyné pedig Jiskra révén egészen rájuk építette fia uralmának biztosítását. E Magyarországon eleinte még huszitának, később cseheknek (Bohemi), végül közönségesen csak gonosztevőknek (malefactores) nevezett zsoldoskompániáknak semmi közük nem volt már a huszitizmus vallási tanításaihoz, egyszerűen csak megélhetés után jártak. Jiskra igyekezett őket egységes szervezetbe fogni, de teljesen sohasem sikerült őket ellenőrzése alatt tartani. Félig független alvezérei, akik mind magyar várakban ültek, így Jan Talafuz vagy Petr Axamit, gyakran indítottak Jiskra nélkül is portyákat, és össze-összecsaptak magyar szomszédaikkal. Nemcsak Jiskrát szolgálták azonban az egykori husziták, hiszen a híres táborita vezér, Jan Capek például Ulászló mellett harcolt, Jan Vitovec pedig a Cilleiek szolgálatában vált híressé. A magyar hadviselésben általuk jelent meg a szekérvár alkalmazása. A zsoldoscsapatok folyamatosan bővültek a határon átszivárgó lengyel, sőt magyar elemekkel Is, úgyhogy az 1450-es években már igazi nemzetközi társaságokká váltak. Közülük kerültek ki Mátyás zsoldosseregének első csapatai, mások Ausztriában vagy Lengyelországban folytatták szolgálatukat. Sok igazság van Gyalogsági roham. Metszet Johann Hartlieb hadtudományi munkájából, 15. század közepe abban a megállapításban, hogy a 15. század második felének közép-európai háborúiban leggyakrabban csehek harcoltak csehekkel, cseh kapitányok vezetése alatt. A kormányzónak a legkönnyebb dolga Erdélyben volt, ahol a hatalmát néhány évvel korábban megalapozta. Ő maga lemondott ugyan a vajdai címről, de helyette bizalmi embere, Vízaknai Miklós alkormányzói címmel intézte a tartomány kormányzását. Ugyancsak szilárd volt Hunyadi hatalma az Erdéllyel szomszédos keletmagyarországi megyékben, Máramarostól Krassóig, ahol saját birtokainak többsége terült el, és ő maga vagy familiárisai viselték az ispáni tisztet. Egyebütt azonban ahhoz a sajátos kényszermegoldáshoz folyamodott, hogy a hozzá hű bárókra bízta hatalmának érvényesítését és a rend fenntartását. Ilyen szerepet játszott barátja, Újlaki Miklós a déli megyékben és a Dunántúl egyes részein, vagy a Rozgonyiak egyik ága. A legnagyobb területi hatalmat azonban Guti Ország Mihály és Szentmiklósi Pongrác építette ki a nyugati Felvidéken, ahol egyfajta gátat képeztek Jiskra terjeszkedésének nyugat felé. Ők gyakran több ezer fős magánhadseregeket tartottak fegyverben,

33 amelyek fizetésére a kormányzónak nem volt pénze. Ezért el kellett néznie, hogy rendszeresen betörtek a határszéli osztrák és morva területekre, de alkalmanként megsarcolták a saját területükön lévő városokat és egyházi intézményeket is. Ez a módszer rövid távon biztosította ugyan Hunyadi befolyását az érintett területeken, de súlyosan aláásta a társadalmi rendet, állandósította a háborús állapotot, és végleg elidegenítette az érintett gazdag városokat, mint Pozsonyt vagy az Ország Mihály által sanyargatott Nagyszombatot. A budai várat Hédervári nádor halála (1447) után ugyancsak a kormányzó embere, Szepesi László vette át alkormányzói címmel. Hunyadinak nyugat felé nem volt egyéb célja, mint hogy a hátát biztosítsa, és így minél előbb legfőbb tervének, az oszmánok elleni háborúnak szentelhesse magát. Már 1445 szeptemberében egy sikertelen villámhadjáratot vezetett a Duna menti Kisnikápoly vára ellen, de ezután a Cilleiek elleni akció, majd a kormányzóválasztás miatt nem lehetett szó az offenzíva folytatásáról őszén viszont a rendek nyomására Frigyes király ellen kellett vonulnia. Frigyes még 1445 nyarán szállt meg több nyugat-magyarországi várat és várost, köztük Kőszeget, és a polgárháború óta a kezén volt Győr városa is. Hogy a kétfrontos háborút elkerülje, Hunyadi előbb szeptemberben három évre fegyverszünetet kötött Jiskrával, aki megtarthatta az uralma alatt álló területet, cserében viszont segítséget ígért az ország ellenségeivel szemben. Ezután a kormányzó seregével betört Stájerországba, ahol ugyanúgy nem ért el eredményt, mint korábban a Cilleiek ellen. Hunyadinak nem volt elég pénze ah hoz, hogy jelentős gyalogságot és ostromtüzérséget huzamosabb időn keresztül szolgálatában tartson, ezek nélkül pedig nem érhetett el eredményt a várakra és erődített városokra épülő védelemmel szemben. Később fiának, Mátyásnak is hoszszú évekbe tellett, míg egy sokkal jobban szervezett sereg élén meghódította Ausztria egy részét, nem csoda hát, ha a kormányzó kénytelen volt beérni Bécs környékének feldúlásával. A kudarccal Hunyadi is tisztában volt, mint ahogy azzal is, hogy az elégedetlen bárók a leváltását fontolgatták. Ő azonban éppen az ilyen válságos helyzetekben találta fel legjobban magát. Garai László Hunyadi János kormányzósága idején vert pénz, Csatajelenet az Averulinuskódex egyik lapszéldíszén

34 Garai László nádor pecsétje, 1453 macsói bánon keresztül megkereste a Cillei grófokat, és felajánlotta nekik, hogy törvényesen berendezkedhetnek Szlavóniában, ha segítenek tető alá hozni a megállapodást Frigyessel. Az 1447 januárjában papírra vetett tervezet értelmében a Cilleiek megtarthatták szlavóniai foglalásaikat, és hivatalában maradhatott az általuk kinevezett zágrábi püspök is. A béke zálogaként Hunyadi Lászlót eljegyezték Ulrik gróf kisleányával, Erzsébettel, a házasság előkészítésével Brankovics György despotát bízták meg. A Cillei grófok hatalmát konzerváló megállapodás után Hunyadi tett még egy kísérletet, hogy Erdély mintájára Szlavóniában is saját alkormányzót állítson a bánok mellé, de próbálkozá- Brankovics György despota (1375 k.-1456) Szerbia a 14. század közepén, Dusán István a szerbek és görögök cárja" uralkodása alatt élte fénykorát, ekkor Szerbia volt a Balkán vezető hatalma. Halála után azonban gyorsan megindult a széttagolódás. A Marica melletti csatában a szerb, majd 1389-ben az első rigómezei csatában az egyesült balkáni seregek is vereséget szenvedtek az oszmánoktól. Dusán utódai már nem használták a cári címet, csupán kenéznek nevezték magukat. Szerbia déli részét (Koszovót és környékét) kormányozta Brankovics Vuk, majd 1412-től a fia, György ben utóbbi még oszmán vazallusként vett részt az ankarai csatában, ahol Timur Lenk fogságába esett. Bizánci hercegnőt vett feleségül, és 1429-ben a bizánci császártól kapta a despota (deszpotész) címet, amelynek alapján Szerbia despotájának" (despotus Rascie) nevezte magát. (A despota cím természetesen nem keverendő össze a szó mai, erősen pejoratív értelmével.) ben nagybátyja, Lazarevics István halálával ő lett a maradék Szerbia ura, és Zsigmond királytól megkapta annak hatalmas magyarországi birtokait folyamán II. Murád szultán elfoglalta Szerbia legnagyobb részét, Brankovics György pedig Magyarországra költözött. Kezdetben aktívan támogatta Hunyadi törökellenes harcalt, a várnai csata után azonban elhidegült korábbi szövetségesétől. Helyzetét nehezítette, hogy egyik leánya, Mara, Murád felesége volt, két idősebb fiát pedig túszként tartotta magánál a szultán, sőt ben meg is vakíttatta őket. Másik leányát, Katalint, Cillei Ulrik vette feleségül, a házasságból született Cillei Erzsébet Hunyadi Mátyás menyasszonyaként halt meg 1455-ben. sa sikertelen maradt től kezdve meg sem kísérelte, hogy politikai és katonai hatalmát Szlavóniában a Cilleiek rovására növelje. Cserében viszont Cillei Frigyes gróf is betartotta ígéretét májusában a stájerországi Radkersburgba hívta össze a magyar és osztrák megbízottakat, és miután a tárgyalások megfeneklettek, rábírta Frigyes királyt, hogy személyesen kapcsolódjon be a megbeszélésekbe. Végül június 1 -jén kötötték meg a kétéves fegyverszünetet, amely magyar szempontból egyértelműen kedvezőtlen volt. Frigyes visszaadta ugyan Győrt, de megtartotta valamennyi más foglalását, köztük Sopront és Kőszeget is, és már szó sem esett László és a Szent Korona átadásáról. A felek közötti közvetítésre és a tartós béke megteremtésére a pápát kérték fel, aki valóban el is küldte legátusát, a spanyol Juan Carvajal bíborost. A szerződés egyetlen pozitív eredménye az volt, hogy ettől kezdve valóban szünetelt az ellenségeskedés a nyugati határ mentén, akárcsak Szlavóniában, így Hunyadinak erről az oldalról nem kellett többé támadástól tartania. Még a Frigyessel kötött fegyverszünet előtt, 1447 márciusában országgyűlést tartottak Budán. Itt került sor mindazon kérdések rendezésére, amelyekkel a kormányzóválasztó gyűlésen nem volt idő foglalkozni. Látszólag tovább szűkítették a kormányzó hatalmát, amennyiben csak akkor engedélyezték a nemesi felkelés kihirdetését, ha a királyi jövedelmek, valamint a bárói és főpapi bandériumok nem elegendőek a támadás kivédésére, és akkor is csak az ország határáig. Felhatalmazták viszont általános mozgósításra mindazon országlakosok ellen, akik kormányzói hatalma ellen lázadnak, és ezzel fontos fegyvert adtak a kezébe hatalmának fenntartásához márciusában például e rendelkezés alapján mozgósította számos megye nemességét a Dunántúl megtisztítására. Ugyancsak Hunyadi érdekét szolgálta az a rendelkezés, mely az országgyűlést a politikai rendszer

35 alapintézményei közé kívánta emelni. Előírták ugyanis, hogy a főpapok és a bárók mellett minden húsz jobbágynál többel rendelkező nemes köteles megjelenni minden év pünkösdjén az országgyűlésen, hogy ott hasznosan tárgyaljanak az ország dolgairól". A fegyveresen megjelenő jómódú köznemességet, amely egyébként is a kormányzó hatalmának társadalmi bázisát alkotta, Hunyadi a nyomásgyakorlás eszközének szánta a bárókkal szemben, és távolról sem kívánta őket bevonni az ország ügyeinek érdemi intézésébe. Miután bel- és külpolitikai helyzetét stabilizálta, Hunyadi ismét délkelet felé fordult telén egy gyors hadjárat során betört Havasalföldre, ott letette a törökbarát vajdát, és, igaz csak átmenetileg, maga vette föl a vajdai címet. Ezt követően minden energiáját nagy céljának, az oszmánok elleni döntő hadjárat szervezésének szentelte szeptemberére a külön e célra kivetett adóból, saját birtokai jövedelméből és némi külföldi segélyből sikerült felszerelnie egy főre rúgó sereget, amelyhez útközben csatlakozott a Hunyadi által trónra segített havasalföldi vajda mintegy 8000 lovasa. A seregnek ezúttal Szerbián keresztül kellett volna dél felé vonulnia, hogy egyesüljön Kasztrióta György albán felkelőivel, majd egyesült erővel induljanak Szaloniki elfoglalására. A terv lényege az albánok csatlakozása és a meglepetés volt, de mindkettő elmaradt. A szultán állítólag Brankovics György révén értesült Hunyadi tervéről, és felkészülten várta a támadást. Az albán csapatok csatlakozása előtt a dél-szerbiai Rigómezőn (Koszovopolje) a magyar sereg hátába került, és csatára kényszerítette. Október én a magyar sereg a véres rigómezei csatában súlyos vereséget szenvedett a felvonuló szultáni hadseregtől. Több ezer nemes és névtelen közkatona mellett számos tekintélyes magyar báró, köztük Hunyadi sógora, Szentgyörgyi Székely János, valamint egykori pártfogója, Tallóci Frank maradt holtan a csatatéren. Maga a kormányzó ugyan túlélte a csatát, de útban hazafelé a despota fogságába esett, aki súlyos feltételekhez kötötte szabadon engedését. A rigómezei katasztrófa két fontos következménnyel járt. Egyrészt világossá tette, hogy Magyarország erői elégtelenek ahhoz, hogy egymagában a csatamezőn próbálják megroppantani az Oszmán Birodalmat. Ügy tűnik, Hunyadiban ennek ellenére lett volna elszántság az offenzíva folytatására, de a súlyos vérveszteségtől megdöbbent közvélemény meghátrálásra kényszerítette folyamán a bárók nyomására kénytelen volt tárgyalásokat kezdeni a szultánnal, s ettől kezdve a többször megújított fegyverszünetet 1456-ig csak kisebb, korlátozott célú akciók szakították meg mindkét oldalon. A kényszerű fordulat így tartósnak bizonyult, és a török fronton ismét egy Zsigmond-féle defenzív politika körvonalai bontakoztak ki. Ugyan- A soproni ferences templom

36 Hunyadi János törökellenes harcai, Berekszói Péter címere török katona ábrázolásával, 1448 csak az országos tanács közbenjárására egyezett ki Hunyadi régi ellenfelével, Brankovics György despotával. A megegyezés zálogaként ezúttal kisebbik fiát, Mátyást jegyezték el a despota unokájával, Cillei Erzsébettel. A csata másik következménye az volt, hogy átalakulást idézett elő Hunyadi belpolitikájában. A törökverő nimbusza megroppant, miközben másutt is kudarcok érték a kormányzót őszén, a fegyverszünet lejárta után ismét fegyverrel próbálta meghódolásra bírni Jiskrát, de a hadjárat egyetlen kézzelfogható eredménye Körmöcbánya értelmetlen feldúlása volt. A katonai vereségek hatására Hunyadi belátta, hogy hatalmának fenntartása érdekében muszáj kompromisszumokat kötnie. Az új politika része volt a Brankoviccsal kötött béke, de már előtte, 1449 májusában ismét felvette a kapcsolatot Frigyes királlyal. Kényszerűen bár, de ejtette régi szövetségesét, Szentmiklósi Pongrácot, aki ellen Frigyes megbízásából és Hunyadi hallgatólagos hozzájárulásával éppen Cillei Ulrik vezetett hadjáratot márciusában Mezőkövesden Jiskrával is békét kötött, ismét a fennálló helyzet alapján. A cseh kapitány kezén maradt

37 minden birtok és jövedelem, cserében csupán annyit vállalt, hogy elküldi az országnak károkat okozó zsoldosokat és ártalmas embereket". Végül, de nem utolsósorban, június 17-én Hunyadi formális szövetségre, a kor szóhasználatával ligára lépett a két leggazdagabb báróval, Garai László nádorral és Újlaki Miklós erdélyi vajdával. A szövetség leplezetlen célja az volt, hogy a három báró hatalmi helyzetét biztosítsa László király trónra lépéséig és azt követően is. Ezzel Hunyadi maga is egyike lett a hatalmukat építő oligarcháknak, amit mindennél jobban bizonyít a Frigyes királlyal 1450 októberében kötött titkos megállapodása. Miközben az országnagyok éppen a király és a korona kiadása ügyében hívták tanácskozásra a megyéket, Hunyadi kötelezte magát, hogy László 18 éves koráig nem háborgatja Frigyest sem a király személye, sem a Szent Korona ügyében, sőt segítséget nyújt azok ellen, akik mégis ezt tennék. Ugyancsak megígérte, hogy nem feszegeti a Frigyes hatalma alatt lévő magyar területek kérdését. Cserében a király vállalta, hogy továbbra is elismeri Hunyadit Magyarország kormányzójának, semmilyen formában nem szervezkedik ellene, László trónra lépése után pedig közbenjár nála Hunyadi érdekében. A megállapodás, amennyiben nem egy Frigyes által készíttetett közönséges hamisítvány, nemcsak a magyar érdekeket sértette, hanem szembehelyezkedett a Habsburg szokásjoggal is, amely a 16. életévet tekintette a nagykorúság kezdetének. Körmöcbánya középkori városfalának maradványai

38 V. László személyes uralkodása Akármi volt is az igazság Frigyes és Hunyadi különmegállapodása körül, az osztrák rendekben egyre erősödött a gyanú, hogy a király egyáltalán nem akarja visszaadni ifjú rokonának az őt megillető osztrák hercegséget. Erre utal, hogy már 1450-ben arról tanácskoztak, miképpen lehetne Frigyest rászorítani László kiadására. Hasonló nehézségek mutatkoztak Csehországban is. Itt két párt feszült egymásnak: a katolikus Rosenberg család által vezetett csoport László mielőbbi trónra lépését sürgette, míg a tényleges hatalmat gyakorló mérsékelt huszita" Podjebrád Györgynek egyáltalán nem állt érdekében az ifjú király kiszabadulása. Nem meglepő, hogy Frigyes az utóbbi mellé állt, és 1451 októberében felszólította a cseh rendeket, hogy ismerjék el Podjebrádot kormányzónak, amíg László el nem éri a nagykorúságot. Az 1452 áprilisában tartott prágai gyűlés a Rosenberg-párt ellenállásával nem törődve meg is választotta a kormányzót, és olyan kormánytanácsot állított mellé, amilyen Hunyadi mellett is működött Magyarországon őszén az osztrák rendek maguk is szövetkezni kezdtek Frigyes ellen, amire ő sajátos módon válaszolt: Rómába indult, hogy ott a pápa császárrá koronázza, és magával vitte Lászlót is. Rossz nyelvek szerint abban reménykedett, hogy az itáliai klíma végleg megszabadítja gyenge egészségű rokonától. Távozása után az osztrák urak Ulrich Eizinger vezetésével rendi kormányt alakítottak, és felmondták a hűséget Frigyesnek. Mindeközben Hunyadi, miután sikerült megállapodnia Frigyessel és Brankovicscsal, és fegyverszünetet kötött az oszmánokkal, újabb kísérletet tett arra, hogy V. László és jegyese, Franciaországi Magdolna képmása. Osztrák festő, 1500 körül

39 fegyverrel szorítsa ki Jiskrát az országból. Erre jó oka volt, hiszen biztos lehetett benne, hogy László trónra lépése után Jiskra helyzete tovább fog erősödni, és vele szemben is komoly vetélytársként fog fellépni. Ezért 1451 késő nyarán és őszén, arra hivatkozva, hogy a cseh kapitány elvetemült" társaival együtt ismét pusztítani kezdte Magyarországot, újabb hadjáratot vezetett ellene. Ezúttal azonban mindjárt a hadjárat elején Losonc mellett, egy hevenyészett faerődítmény ostrománál minden korábbinál súlyosabb vereséget szenvedett ellenfelétől: serege szinte harc nélkül megfutott, és egész tábora Jiskra kezére került. A vereségben Jiskra zsoldosainak kétségtelen katonai fölénye mellett az is szerepet játszhatott, hogy a Hunyadi táborában lévő bárók távolról sem tekintették szívügyüknek a harcot. A kudarcot követően Hunyadi ugyan folytatta a hadjáratot, de figyelme egyre inkább az Ausztriában érlelődő válság felé fordult. Az osztrák rendi kormány vezetője, Ulrich Eizinger a lehető legszélesebb koalíciót igyekezett összekovácsolni Frigyes ellen, így a szervezkedésbe a Rosenberg-párt mellett bevonta a Cillei grófokat is. Cillei Frigyes meg is ígérte a segítséget, és - úgy látszik, az ő közvetítésével - Hunyadi János is kilátásba helyezte közreműködését. A grófhoz írt levelében felajánlotta, hogy a táborában lévő sereggel, saját állítása szerint emberrel, oda megy László király nevében és szolgálatában", ahová kívánják. Ugyancsak követeket küldött 1451 decemberében a Bécsben ülésező osztrák rendekhez, majd a következő év február végén, számos főpap és világi báró, köztük Szécsi Dénes esztergomi érsek és Garai László nádor társaságában személyesen is megjelent az osztrák fővárosban március 5-én az osztrák és magyar rendek, a cseh-morva katolikus párt, valamint a Cillei grófok ünnepélyes szövetségre léptek egymással. A szövetség célja az volt, hogy Frigyest rákényszerítse László és a Szent Korona, valamint az ifjú királyt illető területek átadására. Közbenjárónak a pápát kérték fel, egyszersmind közös követséget küldtek Frigyeshez, hogy utoljára felszólítsák az együttműködésre. A követek, köztük magyar részről Salánki Ágoston győri püspök és Töttös László pohárnokmester, Firenzében várták be a Rómából hazatérő császárt, és egyes hírek szerint László nevelőjét próbálták rávenni, hogy segítsen megszöktetni a fogoly királyt. A kísérlet ugyan sikertelen maradt, de Frigyesnek hamarosan mégis engednie kellett. Frigyes alighogy visszaért székvárosába, Bécsújhelyre, az osztrák rendek és a Cillei grófok hadserege a márciusi szövetség értelmében ostrom alá vette. Hunyadi, bár őt is kérték, hogy csatlakozzon, egy utolsó, eredménytelen kísérletet tett Jiskra kiűzésére, amikor azonban értesült az ausztriai fejleményekről, még a korábbiaknál is előnytelenebb békét kötött ellenfelével szeptember 4-én ugyanis a szorongatott Frigyes császár kiadta László királyt a koalíció tényleges vezérének, Cillei Ulriknak. Cillei, miután jelképesen lemosta unokaöccséről a Frigyes udvarában rárakódott stájer szennyet", bevonult vele Bécsbe. Itt került sor decemberben, immár Hunyadi jelenlétében, a hatalmi viszonyok újrarendezésére. Hunyadi János lemondott a kormányzóságról, de nem távozott üres kézzel: László kinevezte országos főkapitánynak és a királyi jövedelmek kezelőjének. Emellett, hogy semmivel ne érezze magát kevesebbnek a birodalmi gróf Cilleieknél, megkapta az első örökletes magyar arisztokrata címet, az erdélyi Beszterce grófja lett. (A horvát Frangepán és Korbáviai grófokon kívül a Tallóci fivérek kaptak még örökös grófi címet I. Ulászlótól, de az ő címadó birtokuk is Horvátországban feküdt.) Csehországban László király Cillei Ulrik nyomására megerősítette kormányzói hivatalában Podjebrádot, míg Ausztriában maga Ulrik gróf ragadta magához a kormányzást. Látszólag annyi változás történt csupán, hogy Podjebrád György arcképe. Fametszet Hartmann Schedel Világkrónikájából, 1493

40 V. László pecsétje, 1453 V. László Hunyadi János örökös besztercei grófnak új címert adományoz, 1453 Frigyes császár helyét Cillei vette át titkos), amelyek, bár a király nem maradt László oldalán, de e helycsere fontos Magyarországon, biztosították a rendek befolyását a kormányzás mechanizmusára. következményekkel járt: míg Frigyes következetesen távol tartotta magát a magyar ügyektől, Cillei nemcsak sek és Ausztriában, Vitéz János hanem váradi püspök személyé A két kancellár: Szécsi Dénes esztergomi ér Magyarországon is teljhatalomra ben is demonstrálta a kormányzat helyreállított egységét. Ugyancsak a hőn áhított tört, ami szükségszerűen állította ismét szembe Hunyadi Jánossal. béke és egyetértés visszatértéről árulkodott Ugyancsak a viszály magvát hordozta magában Hunyadi János helyzete: dult sora: a valamikori László- és Ulászló a királyi adományok Pozsonyban megin mivel továbbra is ő rendelkezett a királyi párt hívei egyaránt kaptak jutalmat a királytól, akárcsak a familiárisaik. Szimbolikus birtokokkal és jövedelmekkel, világos volt, hogy, amennyiben László nem elégszik jelentőségű, hogy Hunyadi korábbi alkormányzója, Szepesi László, valamint szabol meg a formális hatalommal, elkerülhetetlen lesz köztük a konfliktus. csi alispánja, Szakolyi Miklós megjutalmazását éppen Cillei Ulrik terjesztette elő a kancellárián. Az új helyzet ugyanakkor az 1453 elején mindebből még semmi nem emlékezet furcsa megbicsaklásait" idézte látszott. Januárban a király jelenlétében tartott pozsonyi országgyűlés formailag rendez elő; Rozgonyi Rénold például, aki mindkét pártot megjárta, mielőtt Hunyadi hívévé szegődött, és 1441-ben Ulászló-pártite az ország kormányzatát. László ígéretet tett a szabadságjogok tiszteletben tartására, közkegyelmet hirdetett, cserében pedig ként esett Jiskra fogságába, 1453-ban már úgy emlékezett, hogy a fogságot a gyermek a rendek hűséget esküdtek uralkodójuknak. Ismét felálltak a kancelláriák (nagy László híveként szenvedte el. és

41 A konszolidációt azonban már 1453 folyamán két fontos esemény ásta alá május 29-én II. Mehmed szultán elfoglalta Konstantinápolyt. A valamikori Bizánci Birodalom fővárosának eleste régóta várható volt, mégis Európa-szerte megdöbbenést okozott. A katasztrófa nyomában járó rémület pedig ismét feltámasztani látszott a keresztény összefogás Hunyadi által is szorgalmazott eszméjét. A tervezett és a pápaság által intenzíven támogatott ellentámadás vezéreként más nem is jöhetett szóba, ez pedig tovább szilárdította belpolitikai helyzetét. A másik fontos esemény az volt, hogy éppen a keresztes hadjárat kihirdetésével egy időben az Ulrich Eizinger vezette osztrák rendek elérték Cillei Ulrik eltávolítását László király udvarából. Lászlót október 28-án cseh királlyá koronázták, és ezzel mindhárom országában törvényes uralkodóvá vált. Ettől kezdve az osztrák tanácsosok egy csoportja, valamint Rabensteini Prokop cseh kancellár együttműködött a Vitéz János körül csoportosuló magyar tanácsosokkal László hatalmának megszilárdítása érdekében. A köznemesi, sőt részben polgári származású hivatalnokok törekvése László birodalmának egységes és hatékony irányítására a kor legmodernebb kormányzati elveit tükrözte, és nem véletlen, hogy László mindhárom országában kiváltotta a hatalmuk korlátozását nem tűrő főurak ellenállását. Vitéz János az új királyi kormányzat alapelveit 1454 januárjában a király nevében terjesztette a magyar országgyűlés elé. Egyik legfontosabb pontja egy magyar, osztrák és cseh urakból álló állandó tanács felállítását kívánta László mellett, akikkel együtt az uralkodó az operatív munkát végezte volna. Emellett minden országában, így Magyarországon is létrejött volna egy világi és egyházi bárókból, valamint köznemesekből álló tágabb királyi tanács, amely korlátozottabb döntési jog mellett főképpen előterjesztéseket tett volna a szűkebb testület számára. Még ennél is fontosabb, hogy az előterjesztés a királyi jövedelmek kezelését az uralkodó által kinevezett hivatalnokokra kívánta bízni, akik fölött a rendek semmilyen ellenőrzést nem gyakorolnak. Egyszóval Vitéz János folytatni akarta a kormányzati központosításnak azt a folyamatát, amely Zsigmond alatt kezdődött, de a császár halála után a rendi ellenállás megszakította. Hunyadinak egy más ügy kapcsán tett kijelentése - amelyben állítólag azzal fenyegette a szlavóniai kisnemes Vitézt, hogy amint fölemelte, úgy bármikor vissza is taszíthatja - jól mutatja a főkapitány hozzáállását a kormányzati reformokhoz. Nem különbözött ettől a cseh kormányzó, Podjebrád magatartása sem, aki megpróbálta fizikailag is elszigetelni Bizánc 1453-as ostromának francia ábrázolása V. László pénze

42 II. Mehmed szultán és az Oszmán Birodalom A Timur Lenktől 1401-ben Ankaránál elszenvedett katasztrofális vereség jó néhány évre leállította az oszmán terjeszkedést. Az addigi hódítások is csaknem veszendőbe mentek, és I. Bajezid fia, II. Murád ( ) csak az 1420-as évektől kezdte újra a módszeres terjeszkedés politikáját. A hosszú szünetet kihasználva Zsigmond királynak sikerült létrehoznia a balkáni ütközőállamok rendszerét, és kiépítette azt a végvárrendszert, amely Mohácsig védte a Magyar Királyságot. Uralkodása végén azonban ismét érezhetővé vált az oszmánok nyomása: megszaporodtak a magyar területeket sújtó betörések, és 1428-ban Galambócnál Zsigmond személyesen is megtapasztalta a veszélyt ben Murád elfoglalta Szerbiát, 1440-ben pedig Nándorfehérvárt ostromolta sikertelenül. Az oszmán nagyhatalom igazi megalapítója Murád fia és utóda, II. Mehmed ( ) volt. Két évvel trónra lépése után, május 29-én csaknem kéthavi ostrom után elfoglalta az egykori Bizánci Birodalom fővárosát, Konstantinápolyt, és oda helyezte át székhelyét ban ő is sikertelenül próbálkozott Nándorfehérvár elfoglalásával, de 1459-re megszállta Szerbia megmaradt részét. Ugyancsak bekebelezte a Bizánci Birodalom megmaradt európai és kisázsiai részeit, és hosszú harcban leverte az albán felkelőket ban támaszpontot szerzett Itáliában, elfoglalta Otranto kikötőjét, amivel óriási riadalmat keltett Európában. A város visszafoglalására Hunyadi Mátyás is csapatokat küldött Magyar Balázs vezetésével. Az Oszmán Birodalom területét, lakosságát és bevételeit tekintve is II. Mehmed uralkodása idején vált nagyhatalommá. A szultán bevételei uralkodásának utolsó évtizedében megközelítették az évi kétmillió aranyat, ami két és félszeresen múlta felül Mátyás jövedelmét. Az oszmán állam megszületésétől kezdve hódításra rendezkedett be, de Mehmed alatt épült ki az az állami és katonai gépezet, amely négy évtizeddel a szultán halála után összeroppantotta a középkori Magyar Királyságot. Az Oszmán Birodalom volt az egyetlen ország a korabeli Európában, amely sajátos társadalmi és katonai szervezeténél fogva évről évre képes volt több tízezer fős hadseregeket harcba küldeni, és az elfoglalt területeket fokozatosan integrálni a birodalomba. Ráadásul a szultánok bevételei a hódításokkal exponenciálisan emelkedtek, miközben a keresztény uralkodóknak, így Mátyásnak is, minden többletforrásért és katonáért késhegyre menő küzdelmet kellett vívnia a saját rendjeivel. Végső soron ez a szerkezeti különbség magyarázza, hogy keresztény riválisai oly sokáig, egészen a 16. század második feléig, a nagy központosított európai monarchiák megszületéséig nem bírtak az oszmán hatalommal. Lászlót a magyar és osztrák tanácsosoktól, olyannyira, hogy egy kortárs beszámoló szerint a király szinte számüzöttként éldegélt a prágai udvarban. A két főúr, Hunyadi és Podjebrád, hamar egymásra is talált, és október 28-án formális szövetségre lépett egymással. Az ilyen szövetséglevelek mindig a király és országai érdekeire hivatkoztak, valójában soha nem volt egyéb céljuk, mint hogy az érintettek hatalmát és befolyását biztosítsák. Hunyadi újra megerősödött helyzetét arra használta fel, hogy visszatérjen régi tervéhez, az oszmánok elleni totális háborúhoz. Már 1454 januárjában, Prágából hazatérvén, a király nevében országgyűlést tartott, amely gyakorlatilag az ország haderejének teljes mozgósítását rendelte el a főkapitány vezetése alatt. A királyi, bárói és főpapi csapatok mellett fejenként kellett volna felkelnie a nemességnek, valamint az úgynevezett telekkatonaságnak, száz jobbágy után négy lovasnak és két gyalogosnak. A mozgósítás ürügyét az ismét fenyegetővé váló oszmán katonai aktivitás jelentette. A hódító" melléknevét Konstantinápoly elfoglalásának köszönhető II. Mehmed szultán 1454-ben és a következő esztendőben elfoglalta Szerbia jelentős részét. Hunyadi, miután a tervezett mozgósításból nem lett semmi, 1454 októberében, az oszmán hadműveleti szezon végén, egy korlátozott ellencsapással válaszolt: Krusevac mellett szétszórta a Szerbia védelmére hátrahagyott oszmán csapatokat, majd Pirot és Vidin felégetésével bizonyította, hogy Magyarország nemcsak védekezésre, hanem ellentámadásra is képes. A Vitéz János-féle kormányzati reformok kudarca, valamint Podjebrád és Hunyadi viselkedése láttán László jobb híján ismét nagybátyja, Cillei Ulrik szárnyai alá helyezkedett. A gróf 1455 tavaszán szerezte vissza vezető helyét az udvarban, és azt többé nem is adta ki a kezéből. Cillei a saját hatalmát nem önzetlenül bocsátotta uralkodója szolgálatába: az ifjú Lászlón keresztül magyarországi befolyását igyekezett növelni. A veszéllyel Hunyadi is tisztában volt, és válaszul 1455 májusában Győrben a többi magyar országnaggyal egy forma szerint a király és az ország javát szem előtt

43 csapást, ezért az februárban, már László király jelenlétében tartott budai országgyűlés augusztus elejére mozgósítást rendelt. Mehmed szultán azonban nem várt augusztusig: áprilisban megindult seregével, és május végére nyilvánvalóvá vált hogy Nándorfehérvár ostromára készül. Az Erdélytől Horvátországig húzódó, rendkívül hosszú magyar védelmi vonal miatt csak akkor lehetett az erők összpontosítására gondolni, amikor az oszmánok ténylegesen hozzákezdtek az ostromhoz. Továbbá az oszmán hadviselés egyik sajátossága volt, hogy számbeli fölényüket kihasználva, a stratégiai főcsapás mellett több más irányban is támadtak, általában Erdély vagy a Temesköz, és Szlavónia irányában. Ezért sem az erdélyi, sem a szlavóniai csapatokat nem lehetett Nándorfehérvár védelmére vezényelni. Mivel az ostrom idején Hunyadi állt az összes érintett határszakasz élén, és ő rendelkezett a királyi Kapisztrán János ferences szerzetes prédikál. Olajfestmény részlete, 1480 tartó, valójában hatalmukat főképpen a királlyal szemben konzerválni hivatott szövetséget kötött, amelyet esküvel erősítettek meg. A liga szövegét elküldték Lászlónak és Cilleinek, de a királyi válasz nem ismert. Annyi bizonyos, hogy a messzebbre látó Vitéz János kancellár pontosan felismerte a szövetség lényegét, és, bár neve szerepel az oklevél kiállítói között, sem azt megpecsételni, sem arra megesküdni nem volt hajlandó. A győri gyűlés résztvevői között volt a híres ferences hitszónok, Kapisztrán János (Giovanni da Capestrano) is. Kapisztrán feladata az volt, hogy az oszmán betörésektől leginkább sújtott déli megyékben hirdesse a keresztes hadjáratot. Hunyadi még mindig úgy tervezte, hogy a korábbiakhoz hasonló, de sikeresebb támadó hadjárattal megelőzi a várható oszmán Nándorfehérvár ostroma Török miniatura

44 Cseri János és Szárcsádi János címere páncélos apród ábrázolásával. Buda Hunyadi János síremléke Gyulafehérváron jövedelmekkel is, az ő kötelessége volt a védelem szervezése és irányítása ben a hasonló helyzetben lévő Tallóci fivérek ugyancsak egymaguk védték meg a várat. A főkapitány meg is tett minden tőle telhetőt; a nemesi felkelést, mint számos példa mutatja, képtelenség volt összegyűjteni augusztus vége előtt, de az a ember, akiket Hunyadi mozgósított, elegendő volt a vár megvédéséhez. Hunyadi seregéhez járult a Kapisztrán által toborzott több ezer keresztes, akik az ostrom egy szakaszában jelentős szerepet játszottak. II. Mehmed szultán július elején kezdett hozzá Nándorfehérvár ostromához, de az oszmán csapatok nem zárták körül teljesen a várat, és ez később döntőnek bizonyult. Hunyadi ugyanis, kihasználva, hogy Nándorfehérvár felett lovasai ellenőrizték a Duna mindkét partját, naszádosaival áttörte az oszmán folyami zárat, és erősítést vitt a várba. A Szilágyi Mihály és Geszti János vezette őrség létszáma így több ezer főre emelkedett, és fős oszmán sereggel számolva - a kor viszonyai között reménytelenné tette az ostromot. Mehmed szultán ennek ellenére több rohamot is vezényelt, de ezeket a védők súlyos veszteségeket okozva visszaverték. Július 22-én a Zimony alatt táborozó keresztesek Hunyadi engedélye nélkül beavatkoztak a küzdelembe, és csak a főkapitány gyors beavatkozása mentette meg őket a súlyos vereségtől. Ekkorra azonban a szultán is felismerte a helyzet kilátástalanságát, és még az éjjel tábort bontott, majd seregével együtt elvonult. A felhevült keresztesek üldözni akarták a visszavonuló oszmánokat, de Hunyadi, tisztában lévén serege állapotával, ezt megtiltotta, sőt kifejezetten hazatérésre utasította a felkelőket. A táborban ekkor már pestis dühöngött, aminek augusztus 11-én Hunyadi is áldozatul esett. Két hónappal később követte őt a sírba Kapisztrán is. A főkapitány halálával nemcsak az elmúlt évtized vezető magyar politikusa tűnt el, hanem az a katonai stratégia is, amelyet képviselt. Ettől kezdve a mindenkori magyar vezetés - mindjárt Hunyadi saját fiával, Mátyással kezdődően - soha többé nem tett kísérletet arra, hogy támadó hadjárattal, nyílt csatában próbálja legyőzni az Oszmán Birodalmat. Hunyadi halála után az ellentétek minden korábbinál durvább formát öltöttek. Idősebb fia, László úgy tekintette, hogy nemcsak a családi vagyonnak, hanem apja politikai hatalmának is ő az örököse. Ha-

45 Politikai gyilkosság Magyarországon: a Cillei-krónika Cillei Ulrik haláláról Korán reggel a király és Cillei misét hallgatott; és mielőtt a mise véget ért volna, Hunyadi László Szilágyi Mihályt és más magyar urakat küldött Cilleihez, hogy siessen hozzá fontos dolgokról tanácskozni [...] Amint hozzájuk jött, a hitszegő Hunyadi László kérdőre vonta, hogy mit keres Magyarországon; hiszen annyi uradalma van otthon, hogy semmi szüksége Magyarországon újabb uradalmakat és birtokokat szerezni, és ott a dicsőséget keresni; erre ő azt válaszolta, hogy ura, a király és a keresztény hit szolgálatában jött, de [Hunyadi] javait nem akarja, és szüksége sincs azokra. Erre a hitszegő kihúzta hüvelyéből a kését, és így kiáltott az övéinek: vágjátok a Cilleit! Mikor a nemes Cillei látta, hogy az életéről van szó [...], lovaghoz illően védekezni kezdett, gyorsan Hunyadi László felé sújtott, és ha a hitszegő e vágást ki nem védi és el nem hárítja, megbosszulta volna hitszegését [...]. Ekkor kinyílt egy titkos ajtó, és kiugrottak azok, akik ott elrejtőztek, és kardjaikkal súlyos sebeket ejtettek Cillei fején és lábán; és amint így halálra sújtották, egy asztalra fektették, és levágták a fejét." sonlóan gondolkodott Cillei Ulrik is, aki német keresztesekkel kiegészült serege élén a királlyal együtt Magyarországra indult októberében a futaki országgyűlésen Hunyadi László megígérte ugyan a királyi várak átadását, de ígéretét esze ágában sem volt megtartani. Csellel Nándorfehérvárra csalta Cilleit, és a kíséret nélkül, csupán László király társaságában érkező grófot familiárisaival lekaszabolta. Ezután a rémült királlyal magát neveztette ki főkapitánynak, és azt is megígértette vele, hogy nem áll bosszút a gyilkosságért. V. László úgy tartotta meg a szavát, mint Hunyadi László a magáét. Ügyes színleléssel elaltatta a Hunyadiak gyanúját, majd márciusban Budán lefogatta Hunyadi Lászlót és Mátyást, valamint híveiket, köztük Vitéz János váradi püspököt, Rozgonyi Sebestyént, Kanizsai Lászlót és másokat. Vitéz szerepének értékelése nem könnyű, hiszen, mint láttuk, korábban éppen Hunyadival szemben védelmezte a királyi hatalmat. Most talán azért állt nyíltan a Hunyadi fiúk mellé, mert szlavóniai nemesként nem szimpatizált Cillei Ulrikkal. Őt mindenesetre csupán Szécsi Dénes őrizetére bízták, Hunyadi Lászlót viszont a bírósággá alakult királyi tanács halálra ítélte, és lefejezték. A kivégzésre a Hunyadi-párt, amelynek élére az elhunyt kormányzó sógora, Szilágyi Mihály állt, nyílt háborúval felelt. László ennek irányítását hű vezérére, Jiskrára bízta, akit kinevezett a felső részek kapitányának. Maga a kisebbik Hunyadi fiút, Mátyást magával hurcolva Bécsen keresztül Prágába ment. Ekkorra azonban nemcsak Magyarországon, hanem Ausztriában is tetőfokára hágott a zűrzavar. Nyilvánvaló volt, hogy László, bármilyen reményeket fűztek is hozzá alattvalói, egyedül képtelen lesz megbirkózni a három országában tornyosuló problémákkal. Helyzetével alighanem a király is tisztában volt, és a hányatott gyermekkor után reá váró óriási kihívás megtörte életerejét. Még megszervezte házasságát VII. Károly francia király leányával, de mire követei megkötötték a házassági szerződést, László király november 23-án meghalt. Bár azonnal híre ment, hogy megmérgezték (leginkább Podjebrád Györgyöt illették a váddal), a tünetek alapján elképzelhető, hogy leukémia végzett vele. Lászlóval magva szakadt a Habsburgok Albert-ágának; Ausztriát a Lipót-ágból származó III. Frigyes császár örökölte. Csehországban és Magyarországon ismét királyválasztás elé néztek. Szilágyi-címer ismeretlen helyről. Címeres tábla töredéke, 15. század vége

46

47 Mátyás uralkodásának első szakasza ( ) Út a koronázásig 48 A reformok 57 Az első hódítások-belső válságok 61 Mátyás hadserege 66

48 Út a koronázásig Hunyadi Mátyás fiatalkori portréja Prága látképe. Fametszet Hartmann Schedel Világkrónikájából, 1493 A néhai kormányzó kisebbik fia, Mátyás V. László halálakor Prágában tartózkodott, csak a király őrizetéből átkerült Podjebrádéba. Magyarország sorsa az anyja, Szilágyi Erzsébet, és a nagybátyja, Szilágyi Mihály kezében volt. Ők tartották hatalmukban a királyi várakat, köztük Nándorfehérvárt, és ők rendelkeztek, Jiskra mellett, a legnagyobb fegyveres erővel. Bár az erdélyi vajdai címet nem vette fel, Szilágyi még 1457 folyamán biztosította a tartomány hűségét, az ellenálló szászokat fegyverrel kényszerítette engedelmességre. Seregét a Hunyadi-familiárisok mellett a Felvidéken toborzott zsoldosokkal is kiegészítette, és világossá tette, hogy, amennyiben nem Mátyás kerül a trónra, ismét polgárháború következik. Akárcsak 1440-ben, most is fontos szerep várt volna a királyválasztás megszervezésében a nádorra. Csakhogy amíg akkor konszenzus uralkodott a kiszemelt uralkodót illetően, most ilyesmiről szó sem volt. Garai László nádor a polgárháború alatt számos birtokát elvesztette, megjárta Frigyes fogságát, és nem rendelkezett olyan tekintéllyel, hogy akaratát megpróbálja keresztülvinni. Ezzel ő is tisztában volt, ezért maga közeledett Szilágyiakhoz január 12-én Szegeden párthívei és familiárisai nevében is megegyezett velük, hogy támogatja Mátyás megválasztását és kiszabadítását, amennyiben nem feszegetik szerepüket Hunyadi László kivégzésében, és a jövendő király feleségül veszi a nádor leányát, Annát. A másik leggazdagabb főúr, Újlaki, talán alkatából következően, kivárásra játszott, akárcsak Jiskra, akit viszont április 24-ig kötelezett a Szilágyival kötött fegyverszünet. Két külpolitikai tényező is fontos szerepet játszott Mátyás királlyá választásában. Az egyik a pápaság támogatása. III. Callixtus pápa valóban szívügyének tekintette az oszmánellenes harcot, és legátusa, Juan de Carvajal bíboros személyesen ismerte Hunyadi Jánost, a nándorfehérvári ostromot is testközelből kísérte végig. Ők Mátyástól azt várták, hogy apjáéhoz fogható eréllyel

49 folytatja majd a küzdelmet, amit a kiújuló polgárháború lehetetlenné tett volna. A pápa nyomására Mátyás mellé állt a magyar püspöki kar, élén Szécsi Dénes esztergomi érsekkel. A másik fontos tényező nem volt más, mint a Mátyást őrizetében tartó Podjebrád György cseh kormányzó. Ő attól tarthatott, hogy IV. Kázmér lengyel király, aki a néhai Habsburg Albert leányát, Erzsébetet vette feleségül, öröklés jogán bejelenti igényét nemcsak a magyar, hanem a cseh trónra is, amelyet pedig Podjebrád már a saját jussának tekintett. Az ő szempontjából ezért Mátyás választása ideális megoldást jelentett volna, amennyiben példát mutat a cseheknek is. Nem is ellenezte Mátyás kiadását, mindössze" némi váltságdíjat követelt érte, valamint azt, hogy Kunigunda (Katalin) nevű lányát vegye feleségül, amint eléri a házasulandó kort. A királyválasztó országgyűlés 1458 januárjában Pesten gyűlt össze. A hagyományos rend szerint a budai várban tanácskozó főpapokat és főurakat a sereg élén megjelenő Szilágyi ismét megnyugtatta, hogy nem kíván bosszút állni Hunyadi László haláláért, és ezzel biztosította beleegyezésüket unokaöccse megválasztásába. Január 24-én a befagyott Duna jegére özönlő nemesség, értesülvén a döntésről, maga is királlyá kiáltotta ki Hunyadi János fiát. Mátyás később egy oklevelében nem alaptalanul állította tehát, hogy valamennyi országlakos egyhangú és egyetértő" választásával került a magyar trónra. Ugyanazon oklevélben ugyanakkor arra is utalt, hogy e választásban neki személyesen semmi része nem volt, arról - legalábbis Bonfini kései tudósítása szerint - Podjebrád György értesítette vacsora közben. Tekintettel arra, hogy a megválasztott uralkodó egyelőre nem volt ura a saját személyének, az országgyűlés öt évre kormányzóvá választotta Szilágyi Mihályt. A királyválasztás után hozott határozatok azt mutatják, hogy a kormányzó ott szeret- Szilágyi Mihály Apja, Szilágyi László Maróti János macsói bán familiárisaként kapta a Temes megyei Horogszeg uradalmát, amely a család előnevét adta. Mihály nővérét, Erzsébetet Hunyadi János vette feleségül, és Mihály is e házasságnak köszönhette karrierjét ban Nándorfehérvár egyik kapitányaként védte a várat, majd macsói bánként került a bárók közé. Hunyadi László kivégzése után ő állt a Hunyadi-párt élére, köznemesi hívei és zsoldosai élén fontos szerepet játszott Mátyás királlyá választásában. Vitéz katona, de rossz politikus volt, a jelek szerint túlbecsülte képességeit és lehetőségeit is. Bár az országgyűlés unokaöccse mellé kormányzóvá választotta, és megkapta a besztercei grófi címet, Mátyás kezdettől szabadulni akart gyámságától, ezért az ifjú király főúri ellenzékéhez közeledett októberében Mátyás elfogatta, később kibékültek, de szeptembertől ismét őrizet alatt élt Visegrádon májusában, az újabb kibékülés után erdélyi kormányzó és főkapitány lett, és Mátyás a déli végekre küldte végén oszmán fogságba esett, és miután Mátyás nem volt hajlandó kiváltani, a szultán kivégeztette. te volna folytatni, ahol sógora, Hunyadi János egykor abbahagyta. Saját magának kívánta fenntartani a királyi várakat és városokat, miközben a királyra és a főurakra bízta volna az ország védelmét. Ugyancsak vissza akarta hozni az évenkénti országgyűlés intézményét, amelyen a nemességnek fejenként kellett megjelennie. Ilyen feltételek mellett Mátyás ugyanolyan árnyékkirály lett volna, mint V. László, csakhogy a dolgok nem Szilágyi forgatókönyve szerint alakultak. Mátyás február 14-én vonult be Budára, ahol korona hiányában csupán ünnepélyesen trónra ültették a mai Mátyás-templomban, és jelképes bíráskodással kezdte meg uralkodását. Február 20-án megerősítette Szilágyi kormányzóvá választását, de együttműködésük nem tartott sokáig. Február 9-én, még mielőtt Mátyás magyar földre lépett, megerősítette a választása előtt Podjebrádnak tett házassági ígéretét, egyben szövetségre lépett a cseh kormányzóval. A szövetség szavatolói között már ott találjuk azt a két politikust, akik az elkövetkező évek-

50 Vitéz János sírköve az esztergomi bazilika kriptájában Vetési Albert veszprémi püspök, Mátyás diplomatájának címere ben az ifjú király politikáját irányították: Vitéz János váradi püspököt és Guti Ország Mihályt. Vitéz, mint láttuk, az erős központi hatalom és az oszmánellenes harc elkötelezett híveként dolgozott - hasztalanul - V. László helyzetének megerősítése érdekében, és most elérkezettnek látta az időt, hogy egykori neveltje oldalán végre gyakorlatban is megvalósíthassa az elképzelt kormányzati modellt. Formális hivatalt ugyan nem kapott, de egyértelmű, hogy ő állt Mátyás legfontosabb kül- és belpolitikai lépései mögött. Ország Mihály, Vitézhez hasonlóan, Zsigmond király utolsó éveiben kezdte pályáját, és Mátyás volt az ötödik magyar uralkodó, akit szolgált. Már ajtónállómesterként ott találjuk több oklevél előterjesztőjeként, júliusban pedig ő vette át az elmozdított Garai László helyét. Vitéz és Ország is kisnemesi sorból emelkedett fel, alaposan kitanulták a politika művészetét, ezért talán indokolt őket keresni a félig gyermek Mátyás több meglepőnek tűnő döntése mögött. Ilyennek tekinthető mindjárt Garai László nádor leváltása. Békeidőben a nádorok általában életfogytig viselték hivatalukat, és Garai a választás előtt ígéretet is kapott arra, hogy hatalomban marad. Ugyancsak hamar szertefoszlottak Szilágyi hatalmi ábrándjai. A kormányzó mindöszsze néhány hétig intézkedett kormányzati ügyekben, és márciusban a hozzájárulását említő kitételek is eltűntek a királyi oklevelekből. Mivel Mátyás nem volt törvényesen megkoronázva, nagypecsétje sem lehetett, így a kormányzati munkához szükséges adminisztrációt a titkos kancellária intézte, ennek vezetői pedig, előbb Vetési Albert nyitrai püspök, majd Györgyi Bodó Miklós, Vitéz János bizalmi embereinek számítottak. Ország Mihály régi barátja volt viszont a török fogságot is megjárt Rozgonyi Sebestyén, aki Erdély élére került vajdaként, és ezzel nemcsak Szilágyi, hanem Újlaki Miklós érdekei is sérültek. Ugyancsak Vitéz állhatott azon lépések mögött, amelyekkel a király legitimitását próbálták megerősíteni. Jól emlékezhetett rá, milyen nehézségeket okozott Ulászlónak a törvényes koronázás elmaradása, és joggal tartott ezek kiújulásától Mátyás esetében. Alig egy hónappal Mátyás Budára érkezése után a már többször emlegetett Jan Vitovec, aki Cillei Ulrik halála után felvette a szlavón bán címet, megpróbálta foglyul ejteni Frigyes császárt, minden bizonnyal azért, hogy így kényszerítse a Szent Korona átadására. Nem biztos, de nagyon valószínű, hogy a rajtaütés a magyar udvar tudtával történt. Miután az akció nem sikerült, az az ötlet merült fel, hogy Mátyást is az Ulászló koronázása alkalmával használt fejékkel koronázzák meg, amelyet éppen ebből a célból őriztek Székesfehérvárott. Mátyás május derekán

51 udvarával együtt Fehérvárra utazott, és a velencei követ szerint csak kevesen tudták, mi a hirtelen utazás célja. A dologból végül nem lett semmi, és az udvar visszatért Budára, ahol júniusban a nemesség fejenkénti részvételével tartottak országgyűlést. Az országgyűlésen megerősíttették Mátyással a néhai Albert király évi dekrétumát, amely a királyi hatalom rovására kifejezetten a rendek: a főpapok, a bárók és a köznemesek érdekeit tükrözte. Minden törvény annyit ér persze, amennyit megtartanak belőle, és Mátyásnak eszében sem volt beletörődni hatalmának korlátozásába. Adott pillanatban azonban a lehető legszélesebb társadalmi támogatásra volt szüksége, és ennek érdekében kompromisszumra is hajlandó volt. Az országgyűlésen jelen lévő főurakat és nemeseket személyesen eskette meg a király iránti hűségre, és, akárcsak Ulászló 1440-ben, a meg nem jelent nemeseket a minden megyébe elküldött esküformula alapján ugyanerre kötelezte. A fejenkénti eskü ugyancsak az elmaradt koronázás okozta hiányérzetet volt hivatva orvosolni, ráadásul a megyei hatóságok által készített listákból az is kiderült, hogy ki vonakodott nyíltan elkötelezni magát az új királynak. Az új uralkodó (és leginkább tanácsosai) váratlanul határozott politikáján megdöbbent Szilágyi és Garai egy a korábbi évtizedekre jellemző főúri ligával válaszolt, amelybe bevonták az ugyancsak csalódott Újlaki Miklóst is. Július 26-án Simontornyán, Garai várában kötöttek szövetséget, amely főként a király ellen irányult. Mátyásnak kapóra jött, hogy az oszmánok ismét mozgolódni kezdtek, olyannyira, hogy 1458 nyarán újra Szerbiára törtek, és elfoglalták Galambóc várát. Mátyás, attól tartva, hogy ismét Nándorfehérvárt veszik ostrom alá, általános mozgósítást rendelt, és szeptember folyamán személyesen indult a déli végekre. Szilágyi látszólag beletörődött a helyzetbe, és még a nyár folyamán lemondott a kormányzóságról. Október elején ennek ellenére Mátyás bizonyos Guti Ország Mihály Mátyás uralmának egyik oszlopa, huszonhat éven át nádora, egy nagy múltú Árpád-kori nemzetség, a Gutkeled egyik legszegényebb, Szabolcs megyei birtokos ágából származott körül született, pályafutását Zsigmond király udvarában kezdte tól, amikor kincstartó lett, egészen 1484-ben bekövetkezett haláláig megszakítás nélkül országos hivatalokat viselt, pályafutása ebből a szempontból valószínűleg egyedülálló a késő középkori Magyarországon. Az, hogy öt egymást követő uralkodó tartott igényt szolgálataira, és nem mellékesen Hunyadi János kormányzónak is kedves embere volt, tehetségének és egyben alkalmazkodó természetének világos jele. Első uradalmait még Zsigmondtól kapta, de élete végéig szívósan gyűjtögette a birtokokat, és leszármazottainak egy évszázadra helyet biztosított az ország leggazdagabb főurai között. Habsburg Albert idején ( ) asztalnokmester, majd I. Ulászló megválasztásának egyik legfőbb szorgalmazója, ismét kincstartó ( ) tól V. László ajtónállómestere, 1458-tól Szilágyi Mihály, majd az ifjú Mátyás támogatója derekán ő vette át az elmozdított Garai László nádor hivatalát, ettől kezdve haláláig a király után az ország második embere ben mások mellett ő közvetített a Frigyes-párti urak, főleg Újlaki Miklós és a király között. Elkísérte Mátyást minden fontosabb hadjáratára, és rendületlenül kitartott mellette a legsúlyosabb válságok (1467, 1471) idején is. Élete utolsó éveiben lényegesen kevesebbet foglalkozott államügyekkel, főleg a birtokain tartózkodott, bár a királyi tanács ülésein rendszeresen megjelent. Egyebek mellett az ő elbeszéléseit használta Turóczy János krónikájának megírásához. okokból" lefogatta nagybátyját, és tettének a mai napig nem ismerjük a pontos magyarázatát. A legvalószínűbb, hogy Szilágyi a hadra kelt sereget kihasználva próbált változtatni a kialakult viszonyokon, esetleg nem akarta átadni a királyi várakat, és Mátyás ezt akadályozta meg a letartóztatással. Bármi is volt az ok, 1458 utolsó hónapjaiban más fontos események is történtek, amelyek Mátyás uralkodásának első komoly válságához vezettek. Az események pontos kronológiája sajnos nem világos, de a főbb vonalak azért kitapinthatók. Mátyás, úgy tűnik, talán Vitéz János ösztönzésére, tovább akarta tágítani mozgásterét, és ezzel súlyosan sértette bárói párthíveinek érdekeit. Újlaki Miklóst Mátyás első titkos pecsétje,

52 A simontomyai vár reneszánsz loggiája. Rekonstrukció A Bodfalvi Bod csatád címere, 1460 leváltotta a szlavón és macsói bánságokról is, és a helyét köznemesi származású Hunyadi familiárisok vették át. Ugyancsak macsói bán lett Tamás István bosnyák király fia, miután apja Mátyás jóváhagyásával megszállta Szerbia megmaradt részét. Szlavóniában Vitovec mellé a király rokona, Szentgyörgyi Székely Tamás vránai perjel került. Újlaki és Vitovec ezt egyértelmű megaláztatásként élte meg, mások, például Kanizsai László, akit 1457-ben a Hunyadi fiúkkal együtt fogtak perbe, azt sérelmezték, hogy kimaradtak a tisztségek újraelosztásából. Mivel ugyanebben az időben más kormányzati és udvari tisztségekben is Hunyadi-párti köznemesek tűnnek fel, a királyi politika fordulata egyértelműnek látszik. Ugyanebbe az irányba mutatnak az 1458 decemberében Szegeden tartott országgyűlés határozatai. A király, tekintettel az állandó oszmán fenyegetésre, igyekezett feléleszteni a telekkatonaság intézményét, de egyértelmű báróellenes éllel, így a bárók által a telekkatonasági kulcs alapján kiállított katonákat a megyei haderőhöz csatolta, amelynek kapitányait maga nevezte ki. Ugyancsak elrendelték, hogy valahányszor mozgósítják a királyi és főúri bandériumokat, a nemesek is kötelesek felkelni, és három hónapig szolgálni. A nemesek fejenkénti honvédelmi kötelezettsége eddig is fennállt, de most két fontos pontban kiegészítették: egyrészt a nemesi birtokok alapján kiállított telekkatonaság az ország határain túlra is köteles volt elkísérni a királyt, másrészt bármelyik Duna vagy Száva menti (vagyis a szűkebb értelemben vett Magyar Királyságon kívül fekvő) végvár ostroma esetén a fejenként felkelt nemességnek is a vár védelmére kellett vonulnia. Mátyás a jelek szerint tisztában volt a várható nehézségekkel, és február 10-én Budán ismét hűségesküt tétetett a hozzá hű bárókkal és tekintélyes köznemesekkel. Az egyetlen erdélyi püspök kivételével ugyancsak Mátyás mellett sorakozott fel a teljes magyar püspöki kar. Egy héttel később Újlaki Miklós várában, a Vas megyei Németújváron az ellenzék, köztük Újlaki mellett Garai László, Szécsi János, Alsólendvai Bánfi Pál és Jan Vitovec, magyar királlyá választotta III. Frigyes császárt. Frigyes a választást a Magyar Királyság nagyobb és jobbik részének" tulajdonította, ami a választók hatalmas birtokait tekintve részben igaz is volt. Mátyás ugyanezen eseményt viszont úgy értékelte, hogy a császár a királyság felforgatói által" kiáltatta ki magát királlyá. A lázadók akciójukat a nyomásgyakorlás erőteljesebb eszközének tekintették, de nem akartak polgárháborút szítani. Így, miután Körmend mellett megfutamították a király ellenük küldött seregét, a tárgyalások útjára

53 léptek. Garai László röviddel a választás után meghalt, a többiek viszont 1459 áprilisától kezdve kisebb-nagyobb jutalmak fejében meghódoltak Mátyásnak. Újlaki Miklóst maga a nádor, Ország Mihály és Szécsi Dénes érsek győzte meg a kibékülés szükségességéről. Ideje is volt az erők egyesítésének, hiszen két nappal az Újlakival kötött megegyezés előtt, június 29-én az oszmán sereg elfoglalta Szendrő várát, és ezzel befejezte Szerbia hódoltatását. A lázadásnak amellett, hogy Magyarország kísérletet sem tehetett Szendrő felmentésére, két további következménye is volt. Először, Frigyes ettől kezdve magyar királynak nevezte magát, és innen eredeztette a Habsburgok trónigényét. Másodszor, Vitovec megmaradt Frigyes hűségén, és így vele együtt Szlavónia is elveszett Mátyás számára a bán májusi meghódolásáig tavaszától öt éven keresztül Mátyás meg sem kísérelhette, hogy legalább részben maga vegye kézbe a kezdeményezést; akárcsak rövid uralkodása alatt Albert, kénytelen volt beérni azzal, hogy a különböző irányokból érkező kihívásokra válaszolt. A kihívások, amelyek Frigyes, Podjebrád György és Jiskra részéről érkeztek, egymással is összefüggtek, és együtt lehetetlenné tették, hogy a király súlyának megfelelően tudjon foglalkozni az egyre erősebb oszmán nyomással. Bár az új pápa, II. Pius (eredeti nevén Enea Silvio Piccolomini), korábban Frigyes császár bizalmi embere volt, a pápai trónra kerülve mindent megtett, hogy Mátyást ellenfeleivel kibékítve ismét az oszmánok ellen fordítsa. Nem rajta múlt, hogy erőfeszítései sikertelenek maradtak. Jiskra 1458 februárjában ugyan meghódolt Mátyásnak, néhány héttel később viszont már IV. Kázmér lengyel királynak ajánlotta fel szolgálatait. A kapitány távollétét felhasználva Mátyás hadvezére, Rozgonyi Sebestyén számos várat elfoglalt a Felvidé Németújvár vára. Légi felvétel II. Pius pápa. Fametszet Hartmann Schedel Világkrónikájából, 1493

54 III. Frigyes császár címeres levele Szentgyörgyi és Bazini György, János és Zsigmond részére, 1459 ken, és sikerei nyomán Jiskra több embere is a magyar király hűségére tért elején azonban Jiskra visszatért Magyarországra, és újrakezdte a háborút. Mi több, március 10-én forma szerint is Frigyes császár emberének esküdött fel, ami már komoly fenyegetést jelentett. Ezért Mátyás, miután ismét Rozgonyi Sebestyént küldte a kapitány ellen, 1460-ban, majd a következő év nyarán és őszén ismét személyesen vezetett hadjáratot. Jiskra végül május 14-én kötött békét Mátyással, miután kiderült, hogy Frigyes képtelen lesz érvényt szerezni magyarországi jogainak, és a lengyel király sem akart háborút kezdeni Mátyással. Jiskra jelentős pénzösszeg és több magyarországi uradalom fejében ígéretet tett az uralma alatt álló terület átadására, és ettől kezdve valóban hű maradt a magyar királyhoz. Más kérdés, hogy háborús zűrzavarhoz szokott alvezéreinek és zsoldosainak nem volt ínyére a konszolidáció, és az ellenálló gócok felszámolása még évekig munkát adott Mátyás kapitányainak. Frigyes császárral, bár katonai ereje nem volt Jiskráéhoz fogható, legalább ilyen nehéz dolga volt Mátyásnak. Már 1459 augusztusában egyéves fegyverszünetet kötöttek, de a Szent Korona birtokában Frigyes sokkal előnyösebb pozícióban volt. Pius pápa legátusai útján és személyesen is sürgette a császárt a korona visszaadására, mindhiába. Frigyest végül belpolitikai nehézségei kényszerítették megegyezésre folyamán a tulajdon fivérével, Albert herceggel támadt nézeteltérése, és Mátyás nem habozott katonai segítséget nyújtani a hercegnek februárban elhagyták Frigyest utolsó magyar hívei, a Szentgyörgyi grófok és Ellerbach Berthold is, csupán Vitovec tartott ki mellette. Az év elején Vitéz János személyesen ment Szlavóniába a bánnal tárgyalni, majd áprilisban egy előzetes megállapodást kötött a császárral. A békét végül július 19-én kötötték meg Bécsújhelyen. Frigyes forint fejében viszszaadta a Szent Koronát és Sopron városát, a többi foglalását azonban továbbra is megtartotta. A szerződés később legnagyobb je-

55 Podjebrád György, a cseh nemzeti király" lentőségre emelkedő kikötése az volt, hogy amennyiben Mátyásnak nem születik törvényes örököse, Frigyes vagy a fia, Miksa örökli a magyar trónt. A kikötés adott pillanatban mellékesnek látszott, hiszen Mátyás időközben ígéretének megfelelően feleségül vette Podjebrád Katalint. A házasság azonban nem javította meg a cseh-magyar viszonyt. Podjebrádot 1458 márciusában magyar főpapok koronázták Csehország királyává, de ettől kezdve György király már a saját pecsenyéjét sütögette, és terveiben Mátyás csak egyike volt a potenciális szövetségeseknek. A cseh király egyben birodalmi választófejedelem is volt, és ilyen minőségében szüksége volt a császár formális elismerésére. Ezt Frigyestől meg is kapta, cserében viszont éppen Mátyás ellen ígért katonai segítséget a császárnak. Nem tudjuk, miképpen alakult volna Mátyás és Podjebrád viszonya, ha Katalintól a magyar királynak örököse születik; a királyné azonban 1464 elején szülésben meghalt, és így Mátyás mentesült minden korábban tett ígérete alól. A magyar-cseh viszony hamarosan döntő fordulatot vett. Addig viszont az oszmán front kötötte le a magyar kormányzat minden figyelmét. Szerbia megszállását két csendesebb esztendő követte: 1460-ban II. Mehmed szultán Görögországban hadakozott, a következő évben pedig Anatóliába vezetett hadjáratot ben ismét híre jött, hogy Magyarország ellen készül, és Mátyás személyesen állt a Szeged környékén gyülekező magyar sereg élére. Ekkor azonban Havasalföld volt a cél, ahol az oszmán csapatok letették a hírhedt Vlad Tepes vajdát, és a helyére öccsét, Radut ültették. Ősszel Mátyás azzal a szándékkal tört be Havasalföldre, hogy visszahelyezi a trónra Vladot, végül azonban megegyezett Raduval, a hírhedten kegyetlen Vladot pedig fogolyként hurcolta magával Magyarországra ban március folyamán Tolnaváron országgyűlést tartottak, amelyen a várható újabb oszmán támadás hírére elrendelték az ország teljes haderejének mozgósí A későbbi cseh király morvaországi nemesi családban született 1420-ban, és születése pillanatában ugyanúgy nem gyanította senki, hogy egyszer király lesz, mint Hunyadi Mátyás születésekor ban. Apja a legendás huszita vezér, Jan Zizka híve volt, de György már hétéves korában árván maradt. Nagybátyja oldalán részt vett a lipanyi csatában, ahol a mérsékelt husziták, a kelyhesek" döntő vereséget mértek a radikális táboritákra és árvákra. Miután Csehországban is sikerült birtokokat szereznie, 1444-ben már a kelyhesek egyik vezetője lett ban csellel elfoglalta a fővárost, Prágát, és ettől kezdve Csehország egységének helyreállításán munkálkodott ben kormányzóvá választották, hivatalában V. László is megerősítette trónra lépése után. Kormányzóként megerősítette a központi hatalmat, helyreállította a belső békét. Mivel ugyanúgy igyekezett távol tartani László királyt a hatalomtól, mint Magyarországon Hunyadi János, a király halála után gyorsan elterjedt, hogy ő mérgezte meg a függetlenségre törekvő uralkodót, de erre nincs bizonyíték március 2-án cseh királlyá választották, előtte azonban ígéretet tett a pápának a huszita eretnekség minden fajtájának kiirtására. Mivel Csehország lakosságának többsége ragaszkodott a mérsékelt huszitizmushoz, és az szorosan összefüggött az ébredő cseh nemzeti törekvésekkel, György király kénytelen volt megszegni ígéretét, és a pápa többszöri követelése ellenére sem vetette alá magát Rómának. Podjebrád aktív külpolitikával igyekezett kiszabadulni a vallásipolitikai elszigeteltségből, de 1464-ben II. Pius mint eretneket kiközösítette. Halála (1471) előtt saját fiai helyett a katolikus Jagellókat jelölte örököseinek a cseh trónon. Személyisége és politikája számos rokon vonást mutat Mátyás király pályafutásával, és helye a cseh történeti emlékezetben is nagyjából megfelel Mátyásénak a mienkben. tását pünkösd napjára, Péterváradra. Májusban a király is megindult délre, és útközben megállapodott Jan Vitoveccel: elismerte Szlavónia törvényes bánjának, és fiaival együtt felruházta őt a Cilleiek által egykor használt Zagorje grófja címmel. Ekkor már Mátyás kíséretében volt a teljes püspöki kar és az összes világi báró, de a sereg egész nyáron Futak és Nándorfehérvár között táborozott, ami arra utal, hogy, akárcsak 1456-ban, csupán egy Nándorfehérvár elleni támadás esetén kívánt megütközni az oszmán sereggel. Márpedig az oszmánok célja ekkor nem Magyarország volt, hanem az utolsó megmaradt ütközőállam, Bosznia május-június folya-

56 Szapolyai Imre síremlékének másolata mán az oszmánok megszállták az országot, Tamás István királyt Mehmed szultán parancsára lefejezték. A támadással egy időben egy kisebb oszmán sereg a Temesközbe tört, és Mátyás megelégedett ennek visszaverésével; Bosznia megvédésére kísérletet sem tett. Tettének egyetlen magyarázata, amit későbbi viselkedése is igazol, hogy apja példáján okulva sem ekkor, sem később nem szándékozott egyetlen csatában megmérkőzni az oszmán főerőkkel. Miután az oszmán fősereg elhagyta Boszniát, szeptemberben Mátyás szövetségre lépett Velencével, és a köztársaság pénzén betört Boszniába. December végére elfoglalta az ország északnyugati részét Jajcával és számos más várral együtt. Az elfoglalt terület élére rövidesen Szapolyai Imrét nevezte ki bosnyák báni címmel. Jajca ettől kezdve 1527-ig a magyar határvédelem egyik kulcsa volt, amely fontos szerepet játszott Horvátország és Szlavónia védelmében nyarán az oszmánok sikertelen kísérletet tettek Jajca viszszafoglalására, távozásuk után pedig Mátyás megpróbálta kelet felé kiszélesíteni boszniai hódításait. Kisebb sikerek után azonban a Drina mellett álló Zvornik vár ostrománál a magyar sereg máig nem tisztázott körülmények között táborát hátrahagyva megfutamodott a ruméliai beglerbég közeledésének hírére. A magyar-oszmán összecsapás Boszniában így döntetlenül zárult, a továbbiakban egyik fél sem próbálkozott a másik részének elfoglalásával. Mátyás uralkodásának első, legválságosabb periódusát a koronázás zárta. A Frigyestől visszaszerzett Szent Koronát március 29-én Székesfehérvárott Szécsi Dénes esztergomi érsek helyezte a király fejére. Ezzel az aktussal Mátyás teljes jogú uralkodóvá vált, és végre hozzákezdhetett uralkodói programjának megvalósításához. I. Mátyás koronázási dekrétuma, 1464

57 A reformok Mátyás koronázását több mint két évtizedes válságperiódus előzte meg, amelynek során alaposan szétzilálódott a Zsigmond király alatt még olajozottan működő kormányzati és gazdasági rendszer. Akadozott az igazságszolgáltatás folyamata, kézen-közön elfolytak a királyi bevételek, összekuszálódott a pénzrendszer. A pénzverés egysége rögtön a polgárháború elején megszűnt, külön pénzt vertek Erzsébet és Ulászló országrészében, sőt Ulászló fizetségképpen még egyes báróinak is engedélyezte a pénzverést. Erzsébet halála után a saját országrészében Jiskra folytatta a pénzverést, mi több, a pénzrontás eszközéhez is folyamodott, és a sorozatos fegyverszünetek legalább a különböző pénzek értékállóságát próbálták biztosítani. Ugyancsak Jiskra szedte be a határvám, az úgynevezett harmincad jelentős részét, csakúgy, mint a bányajövedelmeket. Elszaporodtak az engedély nélkül létesített vámok, tovább nehezítve a háborús viszonyok miatt egyébként is akadozó kereskedelmet. A királyi adót, a kamarahasznát Hunyadi kormányzósága idején is szedték, de nagy részére már a kivetés pillanatában rátették a kezüket a bárók, Hunyadi engedélyével vagy a nélkül. Megszűnt a királyi sómonopólium, Nyugat-Magyarországon ausztriai, Szlavóniában tengeri sót hoztak forgalomba engedély nélkül, a sókamarákon kívül. Nem csoda, hogy amikor V. László trónra lépése után számba vették a királyi jövedelmeket, azok mindössze aranyforintra rúgtak, amely összeg még a határvédelem költségeire sem volt elegendő. Mátyásnak trónra lépése után sem elég hatalma, sem ideje nem volt a viszonyok rendbetételére. Már ekkor megkezdődött Királyi adószedés a késő középkori Magyarországon Mátyás uralkodása idejéből van először pontosabb képünk az adóbehajtás módjáról. Miután a király az országgyűléssel, esetleg csak a királyi tanáccsal megszavaztatta az adót, valamennyi megyét értesítették az adó céljáról, mértékéről, a behajtás módjáról és határidejéről. Az értesítés általában tartalmazta azokat a szankciókat is, amelyekkel a fizetéssel késlekedők vagy azt megtagadók számolhattak. Ezek után kezdték meg a kijelölt adószedők (dicator) munkájukat. Az adószedők általában más, nem is mindig szomszédos megyék nemesei közül kerültek ki, de lehettek udvari emberek is ben például Zágráb megyében egy körösi és egy sárosi nemes végezte az egyforintos adó behajtását, 1468-ban ugyanott egy kancelláriai jegyző, 1488-ban Veszprém megyében pedig két zalai nemes. Az adószedők felkeresték a megyei hatóságot, és magukhoz vették a szolgabírákat, akiknek joga és egyben kötelessége volt az adószedésben segédkezni. Járásonként végigjárták a településeket, és birtokosok szerint összeírták az adófizető portákat. Ezután a falusi bírák vagy földesúri tiszttartók személyesen vitték be az adót a megyei hatóság székhelyére, ahol nyugtaképpen egy, a befizetett adó összegét feltüntető szám közepén széthasított fapálcika egyik felét kapták, míg a másik felét az adószedő tartotta magánál igazolásul. A dikátoroknak, csakúgy, mint az adószedésben részt vevő megyei tisztviselőknek fizetés járt, amit mindjárt a beszedett adóból meg is kaptak. Az adószedők már behajtás közben is kaptak utasítást különböző összegek kiutalására, ilyenkor a kincstartó parancsa szolgált igazolásul. A valamilyen okból mentességet élvezők birtokait ugyancsak összeírták, de az adót nem a királyi adószedő, hanem maga a földesúr hajtotta be. Az adószedők végül a kincstartóval számoltak el, aki viszont a királynak tartozott beszámolni. azonban a tervezett reformok kidolgozása, amit az mutat, hogy rögtön a koronázás után megkezdődött gyakorlati megvalósításuk. Mindjárt a koronázással egy időben tartott fehérvári országgyűlés fontos rendelkezéseket hozott: megtiltotta a külföldi só forgalomba hozatalát, elrendelte a vámszedés szabályozását, értékálló pénz verését és forgalomba hozatalát, az eladományo-

58 Mátyás király arcképe. Ismeretlen festő, 16. század eleje Mátyás aranybullája, 1464 zott királyi jövedelmek felülvizsgálatát, valamint az V. László és Mátyás által kibocsátott adománylevelek kötelező bemutatását megerősítés céljából. Ugyancsak az országgyűlés szabályozta a bírósági nyolcadok megtartását, elrendelve, hogy azokat a király távollétében sem lehet elhalasztani, az idézéseket pedig úgynevezett inszinuációval kell foganatosítani, ami azt jelentette, hogy az egyik fél távolmaradása esetén is be lehetett fejezni a pert. A hatékonyabb igazságszolgáltatás érdekében egyszerűsítették a bírósági szervezetet, amennyiben a nádori és országbírói kúria mellett csak a királyi személyes jelenlét bírósága maradt, élén a később személynöknek nevezett hivatalnokkal. Az úgynevezett nagybírák közé tartozott a nádoron, az országbírón és a személynökön kívül az erdélyi vajda és a szlavón bán is. Ugyancsak bírói hatáskörrel rendelkezett a macsói bán öt dél-magyarországi megye területén, valamint a varasdi ispán a saját megyéjében, az előbbit azonban 1478-ban, utóbbit pedig 1486-ban megszüntette Mátyás. Valamennyi nagybíró kúriájában szakképzett jogászok, ítélőmesterek és jegyzők végezték a gyakorlati munkát. A kancelláriai reform lényege az volt, hogy egyesítették a korábban különálló nagy- és titkos kancelláriákat, és az egységes kancellária élére eleinte két, majd egyetlen kancellár került, fő- és titkos 8 kancellári címmel. A kancellár politikai jelentőségét az adta, hogy a kancelláriának saját hatáskörben is adhafl tott oklevélkiállítási parancsot, s így W akár neki, akár rajta keresztül a rendeknek módjukban állt keresztezni vagy megkerülni a királyi akaratot. Mátyás ez ellen úgy védekezett, hogy több, a kancellártól független pecsétet használt, később pedig cseh királyként, illetve osztrák hercegként vésetett pecsétjeit is alkalmazta magyar vonatkozású ügyekben. Ennek ellenére a király szinte valamennyi kancellárjával összeveszett, a két legtekintélyesebbet, Vitéz Jánost és Váradi Pétert be is börtönöztette. Ennek oka talán abban keresendő, hogy a kancellárok egyszerre voltak a királyi akarat végrehajtói és a rendi ország" képviselői, és nehezen tudtak megfelelni a szerepükben rejlő kettősségnek.

59 Legnagyobb horderejűnek a király pénzügyi reformjai bizonyultak. Ezek kidolgozója minden jel szerint egy kikeresztelkedett bécsi zsidó, Ernuszt János, Mátyás egyik első igazi felfedezettje lehetett. Az új rendszer központi eleme az volt, hogy a korábbiaktól eltérően, amikor a királyi jövedelmek kezelése számos különböző szerv között oszlott meg, most minden jövedelmi forrást a kincstartó alá rendeltek, aki ugyancsak kezébe vette az adószedés irányítását. A bíróságok jogtudó hivatalnokrétege mellett a kincstartóság lett a másik csoport, amelyben a szaktudás fokozatosan áttörte a familiaritás kereteit, és így emelkedést kínált alacsonyabb származású, gyakran nem is nemes születésű egyéneknek. Maga Ernuszt a kincstartóság mellett később szlavón bán lett, fiai közül Zsigmond pécsi püspök, János ugyancsak bán, az Ernusztok az ország leggazdagabb családjai közé tartoztak kihalásukig. Az idősebb Jánost követő kincstartók közül az egyaránt jobbágyi származású Handó György és Nagylucsei Orbán püspöksé- Ernuszt János Egyes adatok szerint kikeresztelkedett bécsi zsidó családban született, már budai kereskedőként került kapcsolatba a magyar udvarral. Körmöci kamaraispán, majd udvari lovag volt, közben Felső-Magyarországon bányavállalkozásba kezdett. Mátyás pénzügyi reformjainak vélelmezett kidolgozója, 1467-től haláláig királyi kincstartó. Kezdetben ugyancsak a Felvidéken kapott Mátyástól birtokokat, aki zólyomi ispánná is kinevezte, később megkapta a Muraközben a csáktornyai és sztrigói uradalmakat novemberében a király szlavón bánná nevezte ki, a hivatalt 1476 márciusa után röviddel bekövetkezett haláláig viselte. Bánként kevés időt töltött Szlavóniában, de megszerezte a hatalmas szentgyörgyvári uradalmat, több más Körös megyei birtokot pedig erőszakkal foglalt el ben átmenetileg kegyvesztett lett, börtönbe került, és elvesztette nemcsak felvidéki birtokait, hanem a bányáit is. Bár hamarosan kiszabadult, az elkobzott javakat fiai apjuk halála után sem kapták vissza, csak szlavóniai és muraközi birtokaik maradtak meg, de így is az ország leggazdagabb családjai közé számítottak kihalásukig. gig emelkedett, és mindketten Mátyás legbizalmasabb híveinek számítottak. Az adóreform két elemből állt. Egyrészt a kamarahasznát átkeresztelték a királyi Mátyás király Nagylucsei Orbán kincstartónak és rokonságának címeres levelet ad, 1480

60 Pénzváltó. Részlet a Mátyás-graduále D" iniciáléjából Mátyás király aranyforintja, 1467-U68 kincstár adójára, és az új névvel a régi mentességek is érvényüket vesztették. A kamarahaszna hagyományosan portánként 20 dénárt tett ki, emellett azonban időről időre rendkívüli adót is kivetettek. A kettőt most összevonták, és együtt tettek ki általában portánként egy aranyforintot. Ez az adóteher önmagában nem lett volna elviselhetetlen, de előfordult, hogy évente többször is kivetették, ráadásul a behajtás a korábbiaknál sokkal hatékonyabban történt. Mátyás a nemesi adómentesség bástyáján is rést ütött, amikor később az egytelkes nemeseket is kötelezte a rendkívüli adó fizetésére. Mátyás más módokon is igyekezett növelni bevételeit. Pénzt követelt például a népszerűtlen nádori közgyűlések és a katonai szolgálat megváltásáért, kölcsönökre szorította a városokat és a bárókat is. Az adókivetés a rendek jóváhagyásához volt kötve, de uralma második felében Mátyás nemegyszer több évre előre szavaztatta meg az országgyűléssel a rendkívülinek nevezett adót. Az adókat az ugyancsak Ernuszt által vezényelt pénzreform nyomán ismét értékállóvá tett ezüstdenárban kellett fizetni, melyekből újra száz ért egy aranyforintot. A jó minőségű pénz jótékonyan hatott a kereskedelemre, így többet jövedelmeztek a külkereskedelmi vámok is, amelyeket harmincad helyett immár koronavám néven hajtottak be. A királyi birtokok igazgatását már 1458-ban egy újonnan felállított hivatal, a budai vár udvarbírója alá rendelték, a Hunyadi-család birtokainak kivételével, melyeket haláláig a király anyja, Szilágyi Erzsébet igazgatott. A reformok következtében Mátyás jövedelmei tetemesen megnövekedtek, de szerkezetük hűen tükrözte az ország alapvetően paraszti jellegét. Az évi aranyforint közé becsült bevétel több mint felét tette ki a jobbágyok által fizetett portális adó, és mindössze egy hatodát a külkereskedelmet megcsapoló koronavám. A hazai bevételek mellett rendszeresen érkeztek pénzbeli segélyek a pápaságtól és Velencétől is, ezeket Mátyásnak az oszmánok elleni háborúra kellett volna fordítania, bár nem mindig tett így. A királyság Mátyás kori jövedelmeit sem korábban, sem később nem sikerült még megközelíteni sem, és a népesség számához viszonyítva európai összehasonlításban is megálltak a helyüket. Az önálló pénzügyigazgatás kiépítése egyébként, akárcsak az állandó hadsereg szervezésének megkezdése, nem Mátyás elszigetelt kezdeményezése volt, az európai monarchiákban mindenütt ekkor kezdték lerakni a modern állam alapjait.

61 Az első hódítások - belső válságok A reformok és Mátyás önálló kormányzati lépései hamar megérlelték a koronázás utáni első politikai válságot. A király, miután visszanyerte cselekvési szabadságát, azonnal megpróbálta tágítani mozgásterét. Kinevezési politikája meglepő fordulatról árulkodik. Míg 1464 előtt megpróbált egyensúlyozni bárói párthívei és a Hunyadi-párt köznemesi támogatói között, a koronázás után szakított óvatos politikájával. Szlavónia élére visszahelyezte Jan Vitovecet, aki egészen haláláig a király egyik legmegbízhatóbb bárója maradt. De fontos posztokra kerültek Cillei Ulrik más egykori familiárisai is, mint Turóci Benedek vagy Lamberger Frigyes. Hasonló megoldással próbálkozott Mátyás Erdélyben, ahol 1465-ben Szentgyörgyi Jánost és Zsigmondot, valamint Ellerbach Bertholdot tette meg vajdákká, akik a legtovább tartottak ki Frigyes pártján. Szlavóniában az új megoldás bevált, Erdélyben viszont nem. Az erdélyi nemességet a korábbi mentesség miatt különösen sújtotta az adóreform, ráadásul 1467 folyamán háromszor is volt adókivetés. Az év augusztusában az erdélyi három rend, vagyis a nemesek, a székelyek és a szászok a kolozsmonostori konvent előtt szabályos szövetségre léptek a vajdákkal, valamint a Szapolyai testvérekkel, Imrével és Istvánnal szabadságaik és kiváltságaik" védelmében. A szövetséglevélből sajnos nem derül ki, hogy pontosan mi is volt az összeesküvők célja, így a mai napig nincs egyetértés a mozgalom megítélésében. Bármit is akartak tenni, idejük nem maradt rá, mert Mátyás villámgyorsan Erdélyben termett, és megjelenésére az összeesküvők harc nélkül meghódoltak. A király ennek ellenére kegyetlen bosszút állt: a nemesi és városi résztvevők közül sokakat kivégeztetett, birtokaikat szétosztotta. Érdekes módon azonban sem a vajdákat, sem a Szapolyai fivéreket nem bántotta, előbbieket csak hivatalukból mozdította el. Hasonlóan kegyetlen példát utoljára Zsigmond király statuált 1388-ban, és valószínű, hogy a rendteremtés mellett a vérengzéssel Mátyás egyszer s mindenkorra el akarta venni alattvalói kedvét a hasonló megmozdulásoktól. Célját ugyan csak részben érte el, de a továbbiakban hasonló megtorlásokra nem került sor. Serege élén Mátyás még 1467 decemberében a szomszédos Moldvába nyomult, amelynek vajdája, Nagy István, egyes hírek szerint támogatta az erdélyi felkelőket. Bár Mátyás a csatát elveszítette, és így eredeti célját, a vajda letételét A kolozsmonostori konvent pecsétje, 1453 A Szentgyörgyi és Bazini család címere, 1459

62 Mátyás cseh háborúi Csehország címere a Philostratos-kódex lapszéldíszén sem tudta keresztülvinni, a hadjáratot a körmendi ütközethez hasonlóan győzelemként kommunikálta; ő az első magyar uralkodó, aki politikájának indoklására rendszeresen felhasználta a hivatalos propaganda eszközét, különös tekintettel az oszmánokkal szembeni tartózkodó fellépésére ig úgy tűnt, hogy Mátyás legalább részben megpróbálja követni apja példáját az oszmánok elleni harcban. II. Pius pápa, majd utóda, II. Pál nemcsak szavakkal buzdították a királyt, hanem tetemes pénzösszegekkel is támogatták. Velence 1463 óta háborúban állt a szultánnal, Magyarország pedig névleg a köztársaság szövetségese volt. Mátyás azonban a pápa és Velence ismételt sürgetései dacára szemmel láthatóan vonakodott attól, hogy akárcsak a jajcaihoz fogható hadjárattal próbálkozzon késő őszén ugyan seregével a Szávához vonult, de amint biztossá vált, hogy oszmán részről nem várható támadás, azonnal visszafordult tavaszán ismét oszmán támadásról érkeztek hírek, sőt májusban elterjedt, hogy a szultán fős sereget küld Nándorfehérvár ostromára, amelynek tűzmestere átszökött az oszmánokhoz, és megmutatta a vár gyenge pontjait. A támadásból ekkor sem lett semmi, és a mozgósított magyar sereg ismét harc nélkül oszlott fel tavaszán utoljára került szóba Nándorfehérvár ostroma, de támadásra nem került sor; II. Mehmed szultán Albániában és a Velence elleni háborúval volt elfoglalva, északon békét akart, és törekvése találkozott Mátyás céljaival. Már 1467-ben tárgyalások kezdődtek, és valószínűleg hároméves fegyverszünet megkötésével végződtek.

63 Mátyás figyelme ekkor már jó ideje Csehországra irányult. Podjebrád György ugyan Mátyáséhoz fogható eréllyel szedte rendbe a cseh királyságot, de maradt egy gyenge pontja: a pápaság szemében huszita eretneknek számított. A pápai álláspont szerint Csehország fájó seb volt az egységesen katolikus Európa testén, és legalább olyan intenzíven dolgoztak a seb begyógyitásán", mint az oszmánellenes keresztes hadjárat megszervezésén. II. Pius pápa 1462-ben hatályon kívül helyezte a prágai kompaktátákat, 1466-ban pedig utóda, II. Pál kiközösítette a cseh uralkodót. Az világos volt, hogy György királyt csak fegyverrel lehet engedelmességre kényszeríteni, de a vállalkozásra szóba jöhető jelöltek közül Frigyes császár nem volt képes, IV. Kázmér, lengyel király pedig nem volt hajlandó akcióba lépni. Maradt Mátyás, magyar király, aki már 1465-ben felajánlkozott volt apósa ellen a pápának. O azonban kényszermegoldásnak számított, hiszen rá elsősorban az oszmánok elleni harcban volt szükség. Nem tudni, hogy Mátyás pontosan milyen tervekkel vágott bele a Podjebrád elleni hadjáratba, miután a cseh és morva katolikus rendek erre felkérték, és a pápa forma szerint is keresztes hadjárattá nyilvánította a hadjáratot. Az ürügyet az szolgáltatta, hogy Podjebrád fia, Viktorin herceg 1468 elején betört Ausztriába, Frigyes pedig Mátyástól kért segítséget. Miután Mátyás március 31-én megüzente a háborút, a magyar csapatok benyomultak Morvaországba, és rövid idő alatt jelentős sikereket értek el. Nem védekező háborúról lévén szó, Mátyás nemcsak a zsoldosokat, hanem a bárói és főpapi bandériumokat is fizetni volt kénytelen, nem csoda, ha a pénze hamar elfogyott. Podjebrád ezt kihasználva ellentámadást indított, mire Mátyás tárgyalásokat kezdeményezett ellenfelével. A fegyverszünet alatt a cseh katolikus rendek Olmützben Mátyást választották cseh királlyá (1469. május 3.), aki ettől kezdve használta is a címet. A hadműveletek a királyválasztást követően újrakezdődtek, és Vitéz János Szlavóniai kisnemesi család fia. Bécsben járt egyetemre, de tanulmányait nem fejezte be. Bár többször tervezte, soha nem járt Itáliában, de így is kitűnő humanista műveltségre tett szert. Valószínűleg földije, az ugyancsak Körös megyei kisnemes Gatalóci Mátyás kancellár révén került az udvarba ban már zágrábi kanonok, 1440-ben tagja az Ulászló megválasztására Krakkóba küldött követségnek ben Hunyadi János neveztette ki váradi püspökké, ettől kezdve ő irányította a vajda, majd kormányzó diplomáciáját. Ugyancsak őt bízta meg Hunyadi kisebbik fia, Mátyás nevelésével után eltávolodott Hunyaditól, V. László titkos kancellárjaként a királyi hatalom megerősítésén munkálkodott. Ennek ellenére 1457 márciusában rövid időre ő is fogságba került a Hunyadi fiúkkal együtt. Mátyás trónra lépése után az ifjú király külpolitikáját irányította, fontos szerepet játszott a Szent Korona kiváltásában től Várdai Istvánnal együtt vezette az egyesített kancelláriát, 1465-ben esztergomi érsek lett. Mátyáshoz fűződő viszonya azonban kezdettől nem volt harmonikus, kimutatható kapcsolata a király főúri ellenzékével is. Hogy a viszony megromlásának elvi vagy személyes okai voltak, nem tudjuk. Jellemző, hogy Mátyás nem a rangban első Vitéznek, hanem Várdainak járta ki a bíborosi kalapot. Vitéz váradi, majd esztergomi udvarában jelentős humanista kört hozott létre, könyvtára messze földön híres volt. Számos tehetséges fiatalt taníttatott itáliai egyetemeken, köztük saját unokaöccsét, a híres költő Janus Pannoniust. Valószínűleg ő kezdeményezte a pozsonyi egyetem alapítását, amelyen egy Ideig a híres német csillagász, Johannes Regiomontanus is tanított. Az évi összeesküvés után kegyvesztett lett, a következő évben meg is halt. ugyancsak változó sikerrel folytak: 1469 nyarán Mátyás elfogta Viktorin herceget, viszont ősszel Magyarbródnál csatát vesztett. Ekkorra megmerevedtek a frontvonalak, Mátyás tartotta kezén a katolikus Morvaországot, Sziléziát és Lausitzot, Podjebrádé maradt maga Csehország. Igazán jelentős fordulat 1471 májusában következett be, amikor az időközben elhunyt Podjebrád György helyett a cseh rendek nem Mátyást, hanem Kázmér lengyel király fiát, Ulászlót választották királyuknak. Az esemény jelentőségét az adta, hogy Ulászlót, elődjével ellentétben, semmiképpen sem lehetett huszitának bélyegezni, és így Mátyás további terveihez aligha remélhetett pápai támogatást. Ráadásul

64 Janus Pannonius állítólagos portréja Mantegana festményén A négy erény falképen. Vitéz János stúdiója, az esztergomi vár kápolnájában, 1490 körül úgy tűnhetett, hogy éppen az egész hadjárat legfőbb célját nem sikerült elérni, és ez megkérdőjelezte az addigi, rendkívül költséges erőfeszítéseket. A háború alatt Mátyás két ízben is kivetette a rendkívüli adót, másodszor országgyűlés nélkül, és ezért köteleznie kellett magát, hogy többé nem kerüli meg a rendek jóváhagyását. Ugyancsak megadóztatta a magyar klérust, mégpedig Vitéz János érsek határozott ellenzése dacára. Az elkövetkező válság kulcsfigurája pedig éppen Vitéz, Mátyás egykori nevelője volt. Szerepe azért különös, mert korábban ő is helyeselte a Podjebrád elleni hadjáratot, később viszont, legalábbis egy kortárs beszámoló szerint, szembeszegült a cseh háború folytatásával, olyannyira, hogy vitájuk a király részéről tettlegességig fajult. Vitézt ezért szokás elvtelenséggel, sőt anyagiassággal vádolni, de egész pályafutásán végigtekintve sokkal inkább elvhűsége tűnik szembe: amint korábban V. László trónra lépésekor, úgy most a katolikus Ulászló választásakor is önmagához következetesen járt el, és amint 1453-ban Hunyadi, úgy most Mátyás haragját vonta a fejére. Azt sem szabad elfelejteni, hogy Vitéz és a lázadásba ugyancsak belekeveredett unokaöccse, Csezmicei János, közismert humanista nevén Janus Pannonius szlavóniai származású volt, utóbbi nem mellesleg szlavón bán, miközben szűkebb hazájukat, Szlavóniát 1469-ben és ben, majd a következő évben éppen a lázadás idején jelentős oszmán betörések sújtották. Nemcsak ők látták úgy 1471 nyarán Magyarországon, hogy Mátyásnak az egyre meddőbb csehországi erőfeszítések helyett ideje volna ismét az oszmánok elleni harccal foglalkozni. A Vitéz vezette összeesküvők a lengyel király ifjabbik fiát, Kázmér herceget szemelték ki a magyar trónra. Ismét visszatértek tehát a lengyel-magyar államközösség gondolatához, amely, kibővülve az ugyancsak a Jagellók jogara alatt lévő Csehországgal, hatékonyan szállhatott volna szembe az oszmán fenyegetéssel. Más kérdés, hogy a koncepció gyakorlati megvalósítására vajmi kevés idejük maradt. Mátyás, értesülve az újabb mozgolódásról, július végén visszatért Morvaországból, és megjelenésére ugyanúgy elpárolgott az ellenzék harci kedve, mint négy évvel korábban Erdélyben. Az eredetileg az egész országra kiterjedő ellenzéki mozgalom mellett Vitézen és unokaöccsén kívül csak Tuz János volt szlavón bán és rokona, Osvát zágrábi püspök, valamint még né-

65 hány báró és familiárisaik tartottak ki. Mátyásnak ezek után nem volt nehéz dolga: 1471 szeptemberében a nemesség fejenkénti részvételével országgyűlést tartott, amelyen a püspöki kar és számos báró írásban ismételte meg a királynak tett hűségesküjét. Cserében Mátyás megerősítette a rendek (főleg a főpapok és a nemesség) több régi szabadságát, hogy aztán amint lehet, ismét megsértse őket. A két összeesküvés eltérő kezelése megdöbbentő élességgel mutatja, hogy Machiavelli A fejedelem című műve előtt csaknem fél évszázaddal Mátyás milyen ösztönös magabiztossággal alkalmazta a reneszánsz államkormányzás elveit ben az elrettentő kegyetlenség eszközéhez folyamodott, mert a félelmet, amely a fejedelem uralmának egyik alapja, a büntetéstől való rettegés tartja fenn"; 1471-ben viszont a színlelés eszközét alkalmazta: az összeesküvőket futni hagyta, sőt Vitéz Jánossal decemberben kiegyezett. Három hónappal később mégis lefogatta, és az érsek őrizetben halt meg a következő év augusztusában. Janus Pannoniusszal nem volt gondja, mert a gyenge egészségű költő-püspök menekülés közben a Zágráb megyei Medvevárban elhunyt. Tuz Jánosnak és Perényi Miklósnak nem esett baja, mi több, Tuz, bár hivatalt nem kapott többé, gyakran megfordult az udvarban. Máyás azonban nem felejtett. Csaknem egy évtizeddel később csapott le a Perényiekre és Tuz Jánosra is, olyannyira, hogy az utóbbi velencei száműzetésben végezte életét. A dolog csattanójaként az összeesküvésben ugyancsak részes Osvát püspök nemcsak túlélte Mátyást, hanem ő volt az, aki 1490-ben Székesfehérvárott Magyarország királyává koronázta Jagelló Ulászlót. Bonfini az évi lázadásról Ez az összeesküvés oly jelentékeny ós széles körű volt, hogy a túlsó Magyarországon Gábor kalocsai érseken, Mihály nádoron és néhány előkelőn kívül senki sem maradt, aki a király hűségéről át ne tért volna a lengyelhez. Azt beszélik, hogy Ország Mihály, ez a rendkívül eszes és rengeteg tapasztalata folytán nem ok nélkül bölcsnek tartott férfiú nemcsak a szívében, hanem a száján is vallotta: Akit a szent koronával koronázva látsz, imádd, szentséges királynak tekintsd és tiszteld, ha ökör volna is." megvívnia. Nem is ment tovább Buda irányába, hanem északnyugat felé fordult, és Nyitra várában táborozott egy darabig, majd december végén szép csendben hazament. Mátyás sikere teljes volt, de ettől kezdve végképp nem épített alattvalói szeretetére", uralkodása egyre autokratikusabb jelleget öltött. Medvevár Hátravolt még Kázmér herceg ügye, aki 1471 szeptemberében hadat üzent Mátyásnak, és kicsiny seregével októberben megindult Magyarországra. Ő még úgy tudta, hogy az egész ország epedve várja, annál nagyobb volt az elképedése, amikor kiderült, hogy minden várat egyenként kellene

66 Mátyás hadserege Gótikus félvért, 15. század második fele A cseh háborúban alkalmazott Mátyás először nagyobb számban zsoldosokat. A később legendássá váló fekete seregnek" (melyet a maga korában nem is neveztek így) eredete azonban a homályba vész. Voltaképpen nem is arról van szó, hogy Mátyás egyetlen rendelettel vetette volna meg új típusú zsoldosseregének alapjait, hanem arról, hogy fokozatosan, apja és saját hadi tapasztalatain okulva szervezte újjá fegyveres erejét. Mi több, a zsoldos katonaság sohasem vált a hadsereg kizárólagos alkotórészévé, hanem (a hadjárat jellegétől függően) mindig kiegészült főúri és főpapi bandériumokkal, városi csapatokkal, valamint (a kezdeti időszakban) a felkelt nemesség erőivel is. Nem is teljesen helyes a zsoldosok elkülönítése a sereg egyéb elemeitől, hiszen a banderiális vagy városi kötelékben felvonuló katonák ekkor már ugyanúgy fizetést kaptak, mint a hivatásos, eleinte zömmel cseh és lengyel területekről származó harcosok. Mátyásnak uralkodása első esztendeiben sem ideje, sem lehetősége nem volt arra, hogy számottevően módosítsa az apjától örökölt katonai szervezetet ig minden évben jelentős oszmán seregek fenyegették az ország déli határait, és ennek megfelelően a király mindazon erők mozgósítását elrendelte, akik kiváltságaik fejében az ország védelmére kötelezve voltak ben, Kázmér herceg betörése alkalmával elvi igénnyel jelentette ki, hogy az ország ellenségeivel szemben minden főpap, báró és nemes hűségesküjénél fogva köteles az uralkodó mellett táborba szállni. E számottevő, bár vegyes harcértékű sereg élén sem mert azonban csatába bocsátkozni az oszmánokkal, és - apjával ellentétben - egy kivétellel (Jajca elfoglalása) arra sem vállalkozott, hogy a hadműveleti idényen kívül, késő ősszel és télen saját területén támadja az Oszmán Birodalmat. Várakozó álláspontját, az ingatag bel- és külpolitikai helyzet mellett, éppen az idősebb Hunyadi súlyos balkáni vereségeinek az emléke indokolta.

67 Már az 1460-as években megkezdődött a Felvidéken évtizedek óta garázdálkodó, eredetileg főleg cseh, morva és lengyel eredetű katonaság királyi zsoldba fogadása. E háborúból élő katonaelemet a huszita hadviselés egyik legjobb szakértője, Jan Jiskra ütőképes sereggé kovácsolta, olyanynyira, hogy Hunyadi János kormányzó több hadjáratban is sikertelenül próbálkozott a megtörésével. Mátyás koronázásától, 1464-től ezekhez járultak még olyan, a huszita hadviselésben ugyancsak jártas, és időközben a király pártjára tért zsoldosvezérek csapatai, mint például a szintén cseh származású Jan Vitovec, aki korábban a Cillei grófok hadvezére volt. Az ily módon felfogadott, zömmel nehézlovas kontingensek alkották annak a változó méretű seregnek a magját, amelyet Mátyás nyugati hadjárataiban alkalmazott után, amikor az oszmánok utoljára fenyegették Nándorfehérvárt, a király lemondott a nemesi felkelés mozgósításáról, a főúri és főpapi bandériumokra azonban továbbra is igényt tartott fordulóján például a lengyel betörés kivédésére - a zágrábi püspököt kivéve - valamennyi prelátus bandériuma felvonult. Magyarország, akárcsak európai kortársai, ekkoriban még képtelen volt jelentősebb hivatásos katonaság állandó fegyverben tartására. Mátyás az adóteher irgalmatlan növelése mellett két módszert alkalmazott a hadsereg eltartására. Egyrészt békeidőben szélnek eresztette a nélkülözhető erőket, és csak a hadjáratok idejére, néhány hónapra, esetleg néhány hétre fogadta fel őket újra. A hetvenes évek közepétől azonban egyre kevesebb volt a békeév, így a király vagy a hadműveleti területen, vagy a fő hadkiegészítési zónában, a megszállt Sziléziában, Cseh- és Morvaországban állomásoztatta csapatait. Az osztrák háború tetőpontján, 1487-ben Bécsújhelyen lovas és 8000 gyalogos fölött tartott szemlét, ami, hozzászámítva a megszálló helyőrségek létszámát, korabeli mércével tekintélyes seregnek számít, de ezt a nagyságot csak ritkán érhette el. Ez, a klasszikus értelemben vett zsoldossereg főleg nehézlovasságból állt, de Mátyás ugyancsak alkalmazta az ekkor modernnek számító, részben már puskával is felszerelt nehézgyalogságot. Szerepe azonban alárendelt maradt. Zömét a hosszú állópajzzsal felszerelt gyalogosok alkották, Bonfini a bécsújhelyi seregszemléről A sereg, amely a táborból a síkságra vonult, hogy a noricumi hegyszorosok és hágók elfoglalására induljon, 8000 gyalogosból és lovasból állott [...] Minden egyes csapatnak megvolt a maga zászlaja; ezeken mindenekelőtt a keresztény vallásnak, azután a Hunyadi-háznak, a győzhetetlen magyar nemzetnek, végül a Dalmát és Cseh Királyságnak és a két Ausztriának címerei voltak láthatók. A lovastiszteknek és vitézeknek sem hiányoztak zászlaik, sőt fejenként minden lovas egy-egy zászlócskát hordott lándzsájára tűzve, ami a katonaságot nagyon díszítette [...] Sohasem lehetett látni semmiféle nemzetiségű katonaságot, amely a hideget és meleget, a fáradságot és éhséget jobban tudná tűrni, a parancsokat szívesebben teljesítené, az adott jelre szívesebben rohanna az ütközetbe, készebben kitenné magát a halálnak, s a katonai lázadást jobban megvetné, a táborban nyugodtabban és tisztességesebben élne, vallásosabban viselkednék, a lázongásoktól inkább tartózkodnék, az önuralmat és tisztaságot jobban megőrizné, minden káromkodástól, esküdözéstől, tisztátalanságtól jobban tartózkodnék." Számszeríj, 1480 körül

68 Gyalogsági állópajzs Habsburg Zsigmond tiroli herceg fegyvertárából, 15. század második fele akik mintegy a huszita szekérvár szerepét vették át, a puskások pedig mindössze a gyalogság ötödét tették ki. A kor színvonalán állt a király ostromtüzérsége is, amelybe beletartoztak még a hagyományos mechanikus ostromgépek is. Ellentétben az oszmánokkal, akik az ostrom színhelyén is képesek voltak ágyúkat önteni, Mátyás általában vízi vagy szárazföldi úton szállította tüzérségét az alkalmazás helyszínére. A tüzérségen belül az ostromágyúk domináltak, a tábori tüzérség, bár nem volt ismeretlen, a rendkívül csekély tűzgyorsaság miatt nem tudott beleszólni az ütközetek menetébe. Az ágyúkat többségében magyarországi városi műhelyekben öntötték, de rendszeresen zsákmányoltak az ellenségtől is, mint 1463-ban Jajcánál. Külföldiek mellett ugyancsak a városok szolgáltatták a tűzmestereket. Sajátos részét alkotta Mátyás seregének a folyami flotta, amely már Nándorfehérvár évi felmentésében is döntő szerepet játszott. A naszádok fő feladata a szállítás volt, de alkalmanként ágyúkat is szereltek rájuk, mint Szabács ostrománál 1476-ban. Fontos megemlíteni a zömmel Magyarországra áttelepült szerb főurak által fegyverben tartott ( rác") könnyűlovasságot, amelynek főleg az ellenséges területek pusztításában volt szerepe mind Egervári László Az ősi Geregye nemzetségből származó Vas megyei köznemesi család fia ben bihari ispán és váradi várnagy, majd udvari lovag. Részt vett a szabácsi hadjáratban ban a király horvát-szlavón bánná nevezte ki, a tisztséget hat éven keresztül töltötte be, és jelentős sikereket ért el az oszmánok ellen től Ausztriában, majd később Sziléziában szolgálta Mátyást hadvezérként ben a király visszaküldte Szlavóniába, hogy a bánságot biztosítsa fia, Corvin János számára. Bár Mátyás halála után nem vallott nyíltan színt a herceg mellett, segített a német csapatok kiűzésében Szlavóniából, és újabb győzelmeket aratott az oszmánok felett ban II. Ulászló tárnokmesterré nevezte ki, a tisztséget 1495-ben bekövetkezett haláláig viselte. nyugaton, mind az oszmán fronton. Ugyancsak könnyűlovasokat alkalmaztak, részben a király zsoldján, a horvát grófok, akik azonban, a horvát-szlavón bán bandériumához hasonlóan, főleg az állandó oszmán portyák kivédésében és viszonzásában voltak lekötve. A sereg vezetéséről, a szó modern értelmében, nem lehet beszélni, hiszen a felfogadott és begyakorolt zsoldoskompániák még harc közben is viszonylag nagy szabadságot élveztek. Az irányítással megbízott vezérek, maguk is zsoldosok lévén, az eredménytől vagy a jobb fizetéstől függően

69 Domborműtöredék lovasjelenettel a feltételezett Kinizsi-sírkőről gyakran cserélődtek. Többségük külföldi volt, mint a Szabács ostrománál elesett Frantisek Hag vagy Jan Haugwitz, de számos magyart is találunk közöttük, így a király rokonát, Szapolyai Istvánt, a köznemesből Mátyás egyik legkiválóbb bárójává emelkedő Egervári Lászlót, aki előbb a délvidéken, majd Sziléziában és Ausztriában szolgált, vagy a Bereg megyei kisnemes Dávidházi Istvánt, aki Korneuburg ostrománál vesztette életét. Mindhárom fegyvernem (lovasság, gyalogság, tüzérség), de főleg a páncélos nehézlovasság fenntartása óriási összegekbe került, ezért Mátyás, akárcsak ellenfelei, nem szívesen kockáztatta őket nyílt csatákban. A cseh, majd osztrák háborúk is elsősorban az ellenséges terület prédálásából, a rivális erőinek fárasztásából, valamint elhúzódó várostromokból álltak. Más volt a helyzet az oszmán fronton, ahol az ellenség, számbeli és anyagi fölényében bízva, egyenesen kereste a közvetlen összecsapás lehetőségét. Mátyás szerencséje volt, hogy II. Mehmed szultán uralkodása második felében nem vezetett hadjáratot Magyarország ellen, és így nem kényszerítette a királyt katonai koncepciójának alapvető újragondolására. A nyugati típusú zsoldossereg, amely Mátyás sajátos alkotásának tekinthető, nem sokkal élte túl létrehozóját ben a király egyik felfedezettje, Kinizsi Pál temesi ispán verte szét fizetés nélkül maradt, rablásból élő maradványait. Az igazsághoz tartozik ugyanakkor, hogy a nyugaton ekkoriban egyebütt is alkalmazott nehézlovas zsoldossereg az újra intenzívebbé váló oszmán nyomás megállítására akkor sem lett volna alkalmas, ha egy Mátyáshoz hasonlóan erőskezű uralkodó továbbra is képes működésben tartani. Mátyás haderejének többi része azonban, mindenekelőtt a végvári katonaság, valamint a főpapi és főúri bandériumok, tovább működtek, igaz, miután a nyugati hódítások elvesztek és a nagy király kíméletlen, de hatékony pénzügypolitikáját is felszámolták, fizetésükre egyre kevésbé volt pénz.

70

71 Mátyás uralkodásának második szakasza ( ) A kormányzat 72 Nyugati terjeszkedés: az osztrák háborúk 77 Mátyás és az oszmánok 83 A magányos király 90 Mátyás és a kultúra 96

72 A kormányzat Mátyás király képmása a Thuróczy-krónikából, 1488 A középkor végi politikai élet nem írható le mai fogalmakkal, bár bizonyos intézmények a mai olvasó számára is ismerősnek tűnhetnek. Ilyen mindjárt az országgyűlés, amelynek középkori formáját azonban bajosan lehetne megfeleltetni a modern képviseleti rendszer alapintézményének. Már csak azért sem, mert munkájában csupán a társadalom alig néhány Mátyás bírói pecsétje, 1489 százalékát kitevő, országlakosnak (regnicola) tekintett nemesség volt jogosult részt venni. Ismeretlen fogalom volt még a 15. században a hatalmi ágak elhatárolása, ugyanazon emberek vettek részt a törvények meghozatalában, azok végrehajtásában, valamint a bíráskodásban, és ez sem politikai, sem lelkiismereti konfliktust nem okozott. Maguk az országgyűléseken hozott törvények (dekrétumok) sem tekinthetők modern értelemben vett jogszabályoknak, inkább valamiféle viszonyítási pontnak számítottak, és bár sokszor hivatkoztak rájuk, egyetemesen kötelező érvényt nem tulajdonítottak nekik. Hasonló volt a helyzet a formális bírósági ítéletekkel, amelyek a legtöbb esetben csupán tárgyalási alapként szolgáltak, és sok függött az érintett felek közötti erőviszonytól, politikai befolyásuktól. Az éppen csak kialakulni kezdő modern államszervezet tág teret hagyott a helyi közösségek, társadalmi csoportok önszerveződése számára, amelyek szívósan ragaszkodtak gyakran több évszázados jogaikhoz és kiváltságaikhoz.

73 Ilyen körülmények között egy tehetséges középkori uralkodó számára tág tér nyílt hatalma bővítésére - és Mátyás a politikai eszközök ügyes kombinálásával a korban elképzelhető legnagyobb mértékben erősítette meg a királyi hatalmat. A királyi hatalom elvileg korlátlan volt, betöltője a koronázás révén egyházi szentesítést nyert, elméletben egyedül Istennek tartozott felelősséggel, a gyakorlatban mégsem hagyhatta teljesen figyelmen kívül alattvalói érdekeit. A középkori államelmélet ismeretes alapelve mellett ( ami mindenkit érint, azt mindenkinek jóvá kell hagynia"), az egyes országokban a szokásjog különböző mértékben tette szükségessé a rendekkel való konzultációt. Láttuk, hogy rendkívüli adót a király elvben csak az országgyűlés jóváhagyásával vethetett ki, és ha megsértette is az elvet, legalább formálisan köteleznie kellett magát, hogy a jövőben ilyesmi nem fordul elő. Uralkodása első éveiben Mátyás, apjához hasonlóan, gyakran használta a tömegesen megjelenő köznemességet a politikai nyomásgyakorlás eszközeként, és ekkor szinte minden évben tartottak országgyűlést után csupán egyetlen alkalommal gyűlt össze fejenként a nemesség, egyébként különböző számú választott képviselő jelent meg minden megyéből. Amennyire tudni lehet, a követek mindig a tekintélyes, gazdag köznemesség soraiból kerültek ki, akik egyébként is szoros kapcsolatban álltak a királyi udvarral. Sokuk familiárisként valamelyik báró vagy főpap szolgálatában állt, és az országgyűlésen is ura érdekeit képviselte. Ők képesek voltak Mátyás király trónkárpitja, 1470-es évek Mátyás király címere a budai királyi palotából,

74 Püspöki pásztorbot, 1490 arra, hogy fontos külpolitikai kérdésekben állást foglaljanak; 1473-ban például a király csupán a királyi tanács jóváhagyásával küldött követeket a szultánhoz és a lengyel királyhoz, a visszatért követek jelentésének megtárgyalására viszont már országgyűlést hívott össze. Az országgyűlés ugyanakkor leginkább arra szolgált, hogy a megyei nemesség elitje, amely a királyi tanácsban nem jutott szóhoz, hangot adhasson a maga érdekeinek és panaszainak. A király a dekrétumokban rögzített vállalásait a legritkább esetben tartotta meg, valamiért a nemesség mégis ragaszkodott a politikai véleménynyilvánítás e formájához, és a király is célszerűnek ítélte időről időre szabad utat engedni alattvalói akaratának. Sokkal nagyobb jelentősége és hatalma volt a királyt az operatív ügyek intézésében segítő királyi tanácsnak. Ennek hivatalból tagja volt valamennyi prelátus és báró, valamint általában a nagybirtokosok, továbbá azok, akiket a király bevont a tanács munkájába. Az, hogy a tanácsot milyen döntésekbe kell bevonni, ugyanúgy nem volt meghatározva, mint az országgyűlés hatásköre, de a századok ^ folyamán azért kialakult valamiféle rendszer. Így például fontos külpolitikai döntéseknél, például hadüzeneteknél, az uralkodó mindig kikérte tanácsa véleményét, és a fontosabb kormányzati posztok betöltésénél is hasonlóan járt el. Tekintve, hogy a tanácsban egészen a középkor végéig a nagybirtokosok domináltak, a királynak is érdeke volt, hogy döntéseit konzultáció előzze meg, és így a végrehajtás ne ütközzön nehézségekbe. A királynak több lehetősége is volt a tanács összetételének befolyásolására. A főkegyúri jog révén végső soron ő döntött a kinevezendő főpapok személyéről, és így általában hozzá hű és valóban alacsony sorból felemelt prelátusok ültek a tanácsban. Ugyancsak módosította Mátyás a világi arisztokrácia összetételét, noha olyan mesés karrierekre, mint Zsigmond idején, nem adott módot. Ha szemügyre vesszük az 1490-ben leggazdagabbnak számító családokat, illetve személyeket, azt látjuk, hogy - leszámítva a király törvénytelen fiát, Corvin Jánost, valamint a Hunyadicsalád rokonait, így a vingárti Gerébeket, a dengelegi Pongrácokat és a nádasdi Ongorokat - csupán Magyar Balázs és a veje, Kinizsi Pál, (ifi.) Ernuszt János, Szokoli András és Egervári László tekinthető Mátyás felfedezettjének. Az Ernusztokról esett már szó, Egervári és Szokoli középnemesi, Kinizsi és Magyar Balázs kisnemesi sorból emelkedett a bárók közé. Magyar Balázs még Hunyadi alatt kezdte pályáját, Mátyás alatt többször volt szlavón bán, erdélyi vajda, és a legkülönbözőbb feladatokat végrehajtó hadvezér, ő az es években még képes volt összekovácsolni egy hat várból és két kastélyból álló hatalmas birtoktömböt, amelyet aztán leánya kezével Kinizsi Pál örökölt. A később induló, de hasonlóan tehetséges Egervárinak viszont már csak egyetlen uradalom jutott szlavón báni kinevezésével egy időben (1476), ezért ő később Ulászló révén igyekezett kárpótoltatni magát. Különösen érdekes az új emberek között szándékosan említés nélkül hagyott Szapolyai család esete. A Pozsega megyei família pályafutása sok szempontból különlegesnek számít. A legidősebb fivér, Imre pénzügyi szakemberként kezdte karrierjét még az 1450-es években, főkincstartó lett, majd fivérével, Istvánnal együtt harcolt a Felvidéken, 1464-ben rövid időre horvát-szlavón és bosnyák bán lett ben Szepes megye örökös ispánjaivá tette őket a király, a harmadik fivér, Miklós pedig az erdélyi püspökség élére került. Dacára annak, hogy belekeveredtek mindkét Mátyás elleni mozgalomba, nem esett bántódásuk, sőt Imre bárói hivatal nélkül is a király bizalmi embere maradt, István pedig egyik legjobb katonájává vált ban Szapolyai Imre az ország nádorává emelkedett, és a poszton, immár Mátyás

75 halála után, öccse, István követte. A tüneményes és példa nélkül álló karrier, főleg pedig az egyébként bosszúálló és kiszámíthatatlan király kegyének állandósága arra a feltételezésre indította a kutatókat (mindenekelőtt Kubinyi Andrást), hogy Szapolyai Imre esetleg Hunyadi János törvénytelen fia volt, bár erre bizonyíték nincs. A végrehajtó" hatalom, a modern kormányzat csíráit nem a királyi tanácsban, hanem a királyi udvarban (aula) érdemes keresni. Az aula tagjai a legkülönbözőbb feladatokat hajtották végre királyi parancsra: mozgósítási parancsokat kézbesítettek, birtokokat foglaltak le, fontos vizsgálatokat végeztek, a háborúban maguk is vezérkedtek. Tanulságos ebből a szempontból, hogy az imént említett új bárók közül Ernuszt, Egervári, Magyar Balázs és Kinizsi is az udvarban kezdte szolgálatát. Mátyás egyik legkedveltebb embere volt Bajnai Both András, később szlavón bán, aki olyan fontos feladatokat teljesített, mint a Perényiek elleni hadjárat, majd később Podjebrád Vik- Kinizsi Pál A népmesék nagy erejű molnárlegénye valójában Abaúj megyei kisnemesi családból származott, és nem hatalmas erejével, hanem gazdasági szakértelmével hívta fel magára Mátyás figyelmét. Pályafutását ugyanis jelen ismereteink szerint sókamaraispánként kezdte ben már katonaként vett részt a cseh-lengyel háborúban, és ettől kezdve a király egyik legjobb hadvezérének számított ban már nándorfehérvári várnagy, és állítólag ő volt az, aki 1477-ben a Frigyes császárnak küldendő hadüzenetről tárgyaló tanácsülésen legjobban kardoskodott a háború mellett ben Mátyás kinevezte az Alsó részek főkapitányává, ettől kezdve ben bekövetkezett haláláig kulcsszerepet játszott az oszmánok elleni védelem szervezésében. Apósával, Magyar Balázzsal együtt Mátyás kegyéből emelkedett a nagybirtokosok közé, a nagy király halála után mégis szembefordult Corvin Jánossal, és ő volt az, aki 1492-ben szétverte Mátyás híres zsoldosseregének fizetetlen maradványait. Országbíróként fejezte be mozgalmas életét. torin szlavóniai birtokainak lefoglalása. Népszerűségét" mutatja, hogy Perényi Imre nádor és Viktorin herceg fia még húsz évvel az események után is igyekeztek bosz- A nagyvázsonyi vár

76 Corvin János feltételezett képmása a Philostratoskódexben szút állni rajta. De ugyancsak Mátyás udvarában kezdték pályafutásukat olyan nagy jövőre hivatott családok is, mint a Batthyányak vagy a Coborok. Uralkodása utolsó évtizedében, amikor minden erejével Corvin János trónutódlásának előkészítésén dolgozott, Mátyás az udvarhoz tartozó köznemesi híveit állította egy egész sor megye és királyi vár élére; Cecei Kis Máté például, aki Corvin oldalán esett el a csontmezei csatában, egyszerre hét megyét igazgatott. Ugyancsak az udvarhoz tartoztak a Mátyás alatt megjelenő királyi titkárok, akik szintén jártak el különböző kormányzati ügyekben, de fő feladatuk a kérvények elbírálása volt: rajtuk keresztül vezetett az út különböző királyi kegyek elnyeréséhez. Legnagyobb befolyásra és hírnévre egy kerékgyártó fia, Bakócz Tamás tett szert, akiből 1513-ban kis híján pápa lett. Mátyás állama" és Európa A 15. század második fele egész Európában az újkori központosított monarchia megalapozásának időszaka. Franciaországban VII. Károly, majd XI. Lajos, Angliában Tudor Henrik, Spanyolországban Aragóniái Ferdinánd és Kasztíliai Izabella, Burgundiában Merész Károly herceg kezdte meg a központi hatalom kiterjesztését és függetlenítését a társadalom korporativ erőitől. A folyamat, akárcsak Magyarországon, egyebütt is főleg a pénzügyek és a hadsereg újjászervezését jelentette. Mindenütt egységesítették a kincstári szervezetet, így javították az adószedés mechanizmusát, végül rendszeressé tették a rendkívüli adókat. A stabil adórendszer képezte az első állandó hadseregek alapját, amelyek Franciaországban és Burgundiában Mátyás uralkodásával egy időben, Spanyolországban viszont csak a 16. század elején jöttek létre. A pénzügyi reformok mindenütt komoly ellenállásba ütköztek, amelyeket az uralkodók katonai erővel vertek le. A pénzügyigazgatáson kívül azonban nem alakultak kí még olyan, specializált kormányszervek, amelyek akárcsak távolról emlékeztetnének az újkori állam működésére. A kormányzás és igazságszolgáltatás munkájában részt vevők, de még a hadsereg vezetői is, egységesen a király udvarához" (Magyarországon a latin aula szó jelöli, magyarul valószínűleg palotának nevezték, Burgundiában például hotel" volt a neve) tartoztak, a kancellároktól az udvari szolgálattevőkig, és így, elvileg legalábbis, mind közvetlenül a királytól függtek. Az egyes funkciók között Kincsei közt trónoló Dávid király. Oldalán követek, ajtónálló, pénzváltó. A D" iniciálé részlete a Mátyás-graduáléból ezért szabad volt az átjárás, alig mutatható ki specializáció. A kancellária, amelyet korábban a mátyási központosítás egyik eszközének tekintettek, valójában csak intézte, de nem befolyásolta a királyi parancsok írásba foglalását. Bár az igazgatás alacsonyabb szintjein régóta tért hódított a magánjogi függéstől elválasztott szakértelem, a legfőbb posztok többségét még Európa-szerte születésük alapján erre feljogosított nagybirtokosok töltötték be, akik vajmi keveset foglalkoztak az elvileg őket illető ügyekkel. A modern, szakképzett, fizetett és az udvarból kivált bürokrácia a 16. században terjedt el Európában, Magyarországon, Jagellókori kezdemények után, a Habsburgok alatt jelent meg.

77 Nyugati terjeszkedés: az osztrák háborúk Az májusi csehországi királyválasztás után Mátyásnak egyetlen célja lehetett volna: minél hamarabb lezárni a háborút, annál is inkább, mert Jagelló Ulászló révén immár Lengyelország is a potenciális ellenfelek közé tartozott. A tárgyalások azonban nem vezethettek eredményre, mert Mátyás, érthető okokból, ragaszkodott vérrel és rengeteg pénzzel megszerzett hódításaihoz ben Mátyás és IV. Kázmér fegyverszünettel zárta le a Kázmér herceg betörése óta formálisan fennálló hadiállapotot, amit 1474 februárjában békeszerződés követett, ez azonban lengyel részről már nem volt több puszta színjátéknál. Az események kulcsa, mint annyiszor korábban, a tunya, de rendkívül szívós III. Frigyes kezében volt. Mátyás és a császár viszonya soha nem volt szívélyes. A magyar király 1470-ben hiába próbálta rávenni Frigyest arra, hogy mondjon le trónörökösödési jogáról, hiába kérte a csehek elleni háború (amelyet, mint láttuk, formálisan a császár kérésére indított) költségeinek megtérítését, végül hiába kérte meg Frigyes lányának kezét. Mátyás ezek után egyszerűen faképnél hagyta a császárt, és bosszúból támogatást nyújtott Frigyes belső ellenzékének. Ugyancsak elképzelhető, bár bizonyíték nincs rá, hogy Boszniából Mátyás tudtával és engedélyével vonultak át magyar területen a Stájerország és Karintia prédálására induló oszmán portyázok. Frigyes viszont a maga részéről logikusan cselekedett, amikor Mátyás ellenségei- III. Frigyes 1415-ben született Ernő osztrák herceg és a hatalmas erejéről híres Cimburga mazóviai hercegnő fiaként től uralkodott Stájerországban, Karíntiában és Krajnában. A Habsburg szokásjognak megfelelően 1439-től Tirolt, majd V. László gyámjaként Ausztriát is kormányozta ben német királlyá választották, 1442-ben megkoronázták. Ettől kezdve 1452-ig, amikor Rómában a pápa császárrá koronázta, igyekezett a birodalomban is aktívan politizálni, később azonban az osztrák tartományok kötötték le figyelmét ben V. László halálával megörökölte Ausztriát, 1459-től választott magyar király. A Mátyással 1463-ban kötött örökösödési szerződéssel, valamint Miksa fia házasságával, aki Merész Károly burgundi herceg leányát, Máriát vette feleségül, megvetette a Habsburg nagyhatalom alapjait. Mátyással szemben jelentős területekről volt kénytelen lemondani, de még megérte sokkal fiatalabb ellenfelének halálát és az elfoglalt területek visszatérését. Anyjától örökölt fizikumára jellemző, hogy élete végén még egy lábamputációt is túlélt. Uralmának korábban egyoldalúan negatív megítélése az utóbbi időben árnyaltabbá vált, kormányzati intézkedéseiben már utódai nagy reformjainak csíráit látják. III. Frigyes lábamputáciája, 1493

78 Boroszló látképe. Fametszet Hartmann Schedel Világkrónikájából Páncélos katona a garamszentbenedeki úrkoporsón, 15. szazad hez fordult március 11-én Nürnbergben megállapodott Ulászlóval a magyar király elleni fellépésben, és a szövetséghez csatlakozott Ulászló apja, Kázmér király is. Mátyás egész uralkodása legnagyobb katonai kihívásával nézett szembe, még akkor is, ha a szövetség kiötlője, Frigyes császár végül nem vett részt az akcióban. Történt ugyanis, hogy 1474 nyarán Merész Károly burgundi herceg ostrom alá vette Neuss városát, és Frigyes, ha nem akarta maradék tekintélyét is elveszteni a birodalomban, kénytelen volt a herceg ellen vonulni. Kázmér és Ulászló két irányból Sziléziára törő serege így is óriási túlerőben volt Mátyás csapataival szemben. A történetírásban csak boroszlói táborozás"-ként emlegetett hadjárat Mátyás legnagyobb szabású és legsikeresebb katonai akciója volt. Pontosan felmérte, hogy kizárólag zsoldosokból álló, viszonylag kis létszámú serege élén nem ütközhet meg a hat-hétszeres túlerőben lévő ellenséggel, ezért más taktikát választott. Csapataival módszeresen végigpusztította Sziléziát, de előbb az összes élelmiszert és takarmányt, de még a falvak lakosságát is a városokba és várakba összpontosította. Jelentős és jól felszerelt helyőrségeket rakott minden erődített helységbe, maga pedig Boroszlóban állította fel főhadiszállását. Mátyás könnyűlovas csapatai szünet nélkül zavarták a felvonuló cseh és lengyel sereg utánpótlásvonalait. Mivel a támadók Boroszló környékén nem találtak élelmet, nagyobb vidéken kellett portyázniuk, és az ilyen portyázókat Mátyás fegyelmezett zsoldosai kivétel nélkül levágták vagy elfogták. (Jól illusztrálja a hivatásos zsoldosok nemzeten kívüli" jellegét a lengyel krónikás, Jan Dlugosz anekdotája, amely szerint Mátyás főleg cseh és lengyel katonái saját

79 anyanyelvükön csalták csapdába a túloldalon harcoló honfitársaikat.) Kázmér király főleg nemesi felkelőkből álló seregével döntő összecsapásra számított, és nem találta Mátyás taktikájának ellenszerét. Serege egyre apadt, és amikor 1474 októberében Mátyás rettegett rác könnyűlovasait egyenesen Lengyelország pusztítására küldte, végleg elment a kedve a hadjárattól. Ulászló már előbb feladta, a csehek hazaindultak, de előbb felgyújtották táborukat; a tűz átterjedt a lengyelek állásaira, és a teljes felszerelés megsemmisült. Mátyás csata nélküli győzelme nemcsak teljes volt, hanem megalázó is. A felek májusig tartó fegyverszünetet kötöttek. Az ellenségeskedések kiújulását Mátyás azzal akadályozta meg, hogy felújította Lengyelország ellenfeleinek hagyományos taktikáját, és szövetségre lépett a Német Lovagrenddel. A cseh kérdésben azonban újabb pofont kapott júniusában ugyanis Frigyes császár mint hűbérúr Ulászlót iktatta be a Cseh Királyságba, és ezzel ő lett a birodalom rangban első választófejedelme. Ez már önmagában is okot adott a háborúra, és Mátyás elérkezettnek látta az időt, hogy fegyverrel vegyen elégtételt a császártól addig elszenvedett sérelmekért. A királyi tanács némi vita után a háború mellett döntött, és Mátyás megüzente a háborút Frigyesnek. A háború mindössze néhány hónapig tartott. Mátyás ugyanolyan gyorsan elfoglalta Alsó-Ausztriát, mint korábban Morvaországot, de Frigyesnek nem volt ereje ellentámadást indítani. A sarokba szorított császár szokása szerint mindent megígért, hogy aztán az időre bízza a dolgok elrendezését; most Mátyásnak ígérte meg, hogy elismeri cseh királynak, erre ráveszi a birodalmi fejedelmeket, és még fizet arany kárpótlást is. Mátyás ezután valóban letette Frigyes kezébe cseh királyként a hűbéresküt, de célját ezzel sem érte el. A birodalmi rendek ugyanis, bár Frigyest sem kedvelték, egyáltalán nem látták szívesen, hogy egy ambiciózus, jelentős katonai erő- Az elfoglalt területek kormányzása Morvaország, Galícia és Szilézia a Philostratos-kódexben Mátyás élete végén a magyar korona országain kívül uralma alatt tartotta Morvaországot, Sziléziát, Lausitzot, valamint Alsó-Ausztriát. A cseh tartományokat választott cseh királyként törvényesen kormányozta, Ausztriát viszont csak a hódítás jogán tartotta. Szilézia és Lausitz ráadásul nem is volt egységes, többé-kevésbé független hercegségekből álltak, vagyis a hűbériségnek Magyarországon ismeretlen formáját képviselték. A rendek valamennyi hódított tartományban erősebbek voltak, mint Magyarországon, és nagyobb hatalmat képviseltek a gazdag városok is, például Boroszló (ma Wroctaw). Nem véletlen tehát, hogy Mátyás maximálisan igyekezett tiszteletben tartani a rendi jogokat. A cseh korona országaiban tartománygyűlésen választatta meg a királyi hatalom legfőbb képviselőit, a tartományi főkapitányokat. Ugyancsak nem próbálkozott azzal, hogy a rendek jóváhagyása nélkül vessen ki adót, viszont zsoldosseregének jelentős részét a megszállt tartományokban állomásoztatta, melynek eltartása így mégis azokra hárult. Ausztriában a főkapitányt Mátyás a rendek megkérdezése nélkül nevezte ki, és az elfoglalt erősségek élére többségében magyarokat helyezett. Egyebekben azonban érintetlenül hagyta az osztrák intézményrendszert. Mátyás birodalmának" kormányzata szükségszerűen olyan nemzetközi jelleget öltött, mint Zsigmondé egy emberöltővel korábban. Valamennyi meghódított tartományban fontos szerepet játszottak magyar hívei, főleg katonaként vagy főkapitányként, mint Szapolyal István Sziléziában, majd Ausztriában, vagy Kövendi Székely Jakab az elfoglalt stájer és karintiai területeken. Ugyanakkor külföldi hívei is megjelentek Magyarországon, mint a morva Jan Filipec, Mátyás utolsó éveinek bizalmasa, főkancellár, sziléziai főkapitány, egyben váradi püspök. A magyar Nagylucsei Orbán viszont, aki Szapolyai Imre halála után a nádori bíróságot irányította, az egri püspökség mellett a bécsit is megkapta. Mátyásnak cseh királlyá választásától kezdve külön cseh kancelláriája, az osztrák hercegi cím felvételétől kezdve pedig külön osztrák kancelláriája is volt. Ez tovább tágította a király mozgásterét, hiszen az osztrák pecsétet gyakran használta magyar ügyekben, megkerülve a magyar tanácsot, és a cseh és osztrák kancelláriáknak többször adtak oklevélkiállítási parancsot magyar tanácsosai. Mátyás kormányzata sohasem vált népszerűvé a megszállt tartományokban, és a nagy király halála után mindenütt szinte kártyavárként omlott össze a magyar uralom.

80 Emléktábla a békekötésről, Olmützben vei rendelkező fejedelem próbál ügyeikbe avatkozni. Így aztán sem a békés Ulászlót, sem a harcias Mátyást nem hívták meg a birodalmi gyűlésekre. A patthelyzet arra viszont jó volt, hogy Mátyás és Ulászló végleges megegyezését elősegítse. A cseh fronton már évek óta nem történtek harci cselekmények, és egyik fél sem reménykedhetett további jelentősebb sikerekben. A két király követei így 1478 márciusában megállapodtak az előzetes feltételekben, és július 21-én Olmützben, a két király személyes találkozóján ratifikálták a békeszerződést. Megállapodtak abban, hogy Ulászló és Mátyás is törvényesen viseli a cseh királyi címet, és a gyakorlatilag 1470 óta fennálló helyzet alapján osztoztak meg a cseh korona tartományain. Ugyanakkor abban is megegyeztek, hogy a Mátyás hatalma alatt álló tartományok halála után örököseire szállnak, de Ulászlónak bármikor jogában áll aranyforint ellenében kiváltani azokat. A váltságösszeg olyan hatalmas volt, hogy Ulászlónak aligha lett volna módjában előteremteni, de erre végül nem is volt szüksége: magyar királlyá Mátyás ausztriai háborúi,

81 választásával minden erőfeszítés nélkül az ölébe hullottak Mátyás hódításai. Kázmér lengyel királlyal már néhány hónappal korábban megkötötte Mátyás a békét, és ettől kezdve nyugaton egyetlen ellenfele volt: Frigyes. Az ellenségeskedések itt már 1479-ben kiújultak, amikor a császár el akarta mozdítani székéről a salzburgi érseket. Hogy mi köze volt ehhez Mátyásnak? Csupán annyi, hogy Frigyes az érsekséget annak a Beckensloer Jánosnak akarta adni, aki esztergomi érsekként a kincstárával együtt szökött át Magyarországról a császárhoz. A salzburgi érsekségnek jelentős birtokai voltak Stájerországban, és miután az elcsapott érsek a magyar királyhoz fordult segítségért, Mátyás zsoldosai szép csendben, hadüzenet nélkül megszállták az érsek várait. A különös háború a következő két évben is folytatódott, Mátyás lépten-nyomon beavatkozott az ausztriai belügyekbe, és a tehetetlen Frigyes szeme láttára megszállt egy sor területet. Eladdig, hogy 1482 áprilisában immár formálisan is hadat üzent a császárnak, és leplezetlenül Ausztria meghódítását tűzte ki célul. Az utolsó osztrák háború volt Mátyás leghosszabb katonai vállalkozása, 1482-től 1487-ig folyamatosan tartott, szinte végig Mátyás közvetlen irányításával. A király táborából intézte az államügyeket, Bécs elfoglalása (1485) után pedig ott tartotta székhelyét. Mivel Mátyás célja ezúttal a hódítás volt, kénytelen volt lépésről lépésre haladni, és minden erődített helyet sziszte- matikusan elfoglalni. Az ostromok gyakran több hónapig tartottak, és a kiéheztetés és megvesztegetés csaknem olyan fontos szerepet játszott, mint az ostromtüzérség. Mátyás elszántsága és sikerei láttán Frigyes, aki kezdetben megpróbálkozott az ellentámadással, áttette székhelyét Linzbe, és tétlenül szemlélte ellenfele diadalát. Amikor 1487-ben Mátyás csapatai bevonultak Bécsújhelyre, gyakorlatilag egész Alsó-Ausztria magyar fennhatóság alá került. Ugyancsak magyar helyőrségek állomásoztak Stájerország és Karintia keleti részének erősségeiben. Mátyás felvette az Ausztria hercege címet, és 1487 karácsonyán fegyverszünetet kötött a Frigyest képviselő szász herceggel. A katonai győzelem Mátyásé volt, a politikai azonban, mint oly sokszor hosszú élete során, Frigyesé ben, Bécs elfoglalása után, a hat birodalmi választó (a két cseh király, Ulászló és Mátyás nem vett részt Mátyás király éremportréja Ausztria címere a Philostratos-kódexben

82 Corvin János bevonulása Bécsbe, miniatúra a Philostratos-kódexiben a választásban) Frigyes fiát, Miksát választotta német királlyá. Mátyás ugyanúgy járt, mint Csehországban: kétségtelen katonai fölényét képtelen volt politikai befolyássá változtatni. Ha határozottan akarunk fogalmazni, azt mondhatjuk, hogy a cseh és osztrák tartományok megszerzésére fordított hatalmas összegek politikai szempontból értelmetlennek bizonyultak. Arra a kérdésre, hogy egy tágabb összefüggésben lehet-e rájuk mégis valamiféle racionális magyarázatot találni, azt az oszmán-magyar viszony alakulásának ismeretében próbáljuk megválaszolni.

83 Mátyás és az oszmánok Mátyás 1466 után végleg letett arról, hogy apjához hasonlóan minden erejével az oszmánok ellen harcoljon előtt és után is készültek ugyan Európa-szerte, de főleg Rómában, nagyszabású tervek a hitetlenek kiűzésére, és Mátyás propagandája mindig gondosan ügyelt arra, hogy e tervekben Magyarország fontos szerepet kapjon. Közreműködését azonban mindig attól tette függővé, hogy az összefogás valóban megvalósul, és országának nem kell magára hagyatottan küzdenie hatalmas szomszédjával. Tényleges szövetséges pedig nem sok kínálkozott. Pénzbeli segítséget egyedül a pápa és Velence küldött, és a hatalma tetőpontján álló adriai köztársaság katonai szempontból is értékes szövetségesnek számított. Velence azonban, mint mindig története során, főleg a saját gazdasági érdekeit tartotta szem előtt, és a magyar udvarban még eleven volt az 1440-es évek meghiúsult együttműködésének emléke. A birodalomból ígéreteken kívül nem érkezett semmi, a többi európai udvar pedig legfeljebb követi jelentésekből értesült az oszmánok katonai sikereiről. Nemcsak Magyarországon kívül, de azon belül is eleven maradt azonban Hunyadi háborúinak emléke, és különösen 1471 májusa után erősödtek fel a király politikáját bíráló hangok. A katolikus Ulászló és Kázmér elleni háborút nehezen lehetett lenyomni a közvélemény torkán, és főleg a főpapság viselte nehezen a keresztény testvérviszályt. Álláspontjukat Mátyás csak addig hagyhatta figyelmen kívül, amíg a viszonyok romlása nem fenyegetett tekintélyének és belpolitikai helyzetének gyengülésével. Így időről időre kénytelen volt jelentősebb figyelmet szentelni az oszmánkérdésnek. Bár 1466 után az oszmánok nem tettek kísérletet egyetlen jelentősebb magyar végvár elfoglalására sem, a hosszú határvidéken soha nem volt béke. A ma már meglehetősen jól ismert oszmán terjeszkedési stratégia egyik eleme volt ugyanis, hogy a hódításra kiszemelt területet módszeres portyákkal demoralizálták. A központtól többé-kevésbé független határvidéki bégek saját szakállukra is indítottak rablóportyákat, és ezeket a hivatalos oszmán-magyar békék és fegyverszünetek sem tudták megakadályozni. A balkáni ütközőállamok megszűnésével e portyák mindenütt magyar és horvát területeket sújtottak, egyre növelve a lakosság elkeseredését. Szlavóniában 1465-től minden évben említik az oszmán betörések következményeit: elhurcolt embereket, feldúlt vidéke- Mátyás király képmása Johann Lichtenberg asztrológiai értekezésében

84 Hunyadi Mátyás törökellenes harcai ket, felégetett birtokokat. A horvát Zrínyi Péter gróf birtokai már 1471-ben nagyrészt lakatlanok voltak. A nemesi birtokokon sorra épültek királyi engedéllyel az erősségek, amelyek alkalomadtán védelmet nyújtottak a környező falvak lakóinak is ben Szlavóniában már mint hétköznapi lehetőséget említette egy oklevél az országot pusztító törökök miatti általános menekülést" ben Várasd megyét, 1476-ban Szlavónia központját, Körös városát dúlták fel a portyázok. Erdélyt a Kárpátok karéja némiképp megvédte, de Szlavóniához és Horvátországhoz hasonlóan sokat szenvedett a Szerémség is, különösen azután, hogy az oszmánok ben a Száva déli partján akadálytalanul felépítették Szabács várát. Mátyás, mint láttuk, megpróbálta a betöréseket Stájerország és Karintia felé terelni", de nemegyszer megtörtént, hogy az oszmánok visszafelé magyar és horvát területeken is prédálni kezdtek. Végül 1474-ben, Mátyás talán legnagyobb szabású katonai sikerével egy időben érett meg a helyzet arra, hogy a király ismét átcsoportosítsa erőit az oszmán frontra. Az esztendő elején már nem a határvidéket dúlta egy oszmán sereg, hanem az ország szívében felevő Nagyváradot égette fel. Az év végén, hosszú idő után Mehmed szultán ismét észak felé fordult, bár a ruméliai beglerbég seregét Nagy István moldvai vajda, erdélyi és lengyel segédcsapatok közreműködésével legyőzte. Mátyás ugyanakkor semmiképpen sem akart olyan fordulatot előidézni, amely további nyugati terveit végleg aláaknázná. Ezért olyan célpontot keresett, amely látványos sikert ígért, anélkül, hogy a szultán komoly ellentámadását váltaná ki. Elvárásainak tökéletesen megfelelt az imént említett Szabács vára, amelynek, a sokkal erősebb Szendrővel és Galambóccal ellentétben, nem volt stratégiai jelentősége.

85 Mátyás talán egész uralkodásának legnagyobb seregét mozgósította, olyannyira, hogy egy kortárs velencei követjelentés egyenesen másfélszázezer emberről beszél. Ezt a számot persze legalább negyedelni kell, de az erőfeszítés nagyságával Mátyás mindenképpen demonstrálni akarta, hogy ő az oszmánellenes harc elsőszámú vezére (talán nem mellékes körülmény, hogy az oszmánokat 1475 januárjában legyőző Nagy István vajdától szenvedett hét évvel korábban vereséget). A nélkülözhető zsoldoscsapatokat még Sziléziából is kivonta a hadjárat kedvéért, és október elején maga is a déli határra utazott. Péterváradi táborában elutasította a török követek által ajánlott fegyverszünetet, és 1476 első napjaiban megindult Szabács ostromára. A fából épült, földsáncokkal erősített várat 1200 főnyi helyőrség védte, s ez a kor viszonyai közepette jelentős védőseregnek számított. Ráadásul a várat csak nagyon nehezen lehetett körülvenni a Száva és mocsaras ártere miatt. A kedvezőtlen időjárás miatt a gályákra szerelt lövegekkel nem tudták tűz alá venni az erősséget, így egy hónapi lövetés sem tett benne különösebb kárt. Végül február első két hetében Mátyás a veszteségekkel nem törődve a vizesárokba vontatott gályákról lövette tovább a várat, és a rombolás végül megtette hatását: a kiéhezett, megfogyatkozott török helyőrség február 15-én megadta magát. Mátyás mesteri propagandája úgy tálalta Szabács elfoglalását, mintha a király világraszóló sikert aratott volna, és hatására már-már visszatért a korai hatvanas évek eufóriája. Rómában és Velencében hálaadó ünnepségeket tartottak, és ismét késznek mutatkoztak a segélypénzek folyósítására. Valójában azonban az eredmény kiábrándító volt, és ezzel a reálpolitikus Mátyás is tisztában volt. Féléves előkészület, hatalmas anyagi ráfordítás és másfél havi ostrom után sikerült elfoglalni egy favárat, miközben Szendrő ostromához hozzá sem mertek kezdeni. Ráadásul az ostrom során egy elhamarkodott rohamban életét vesz- Különkormányzatok a késő középkori Magyarországon A magyar királyi cím állandó eleme volt a korai középkor óta Horvátország és Dalmácia is. Horvátország nem ugyanazt a területet fedte, mint a mai állam: a Kapela hegység és a tenger közötti változó szélességű sávot foglalta magában. Dalmácia viszont néhány tengerparti városra és az Adria szigeteire terjedt ki. Horvátország és Dalmácia élén elvileg a magyar király által kínevezett bán állt, hatalma azonban már csak Horvátországra terjedt ki, mióta Dalmácia Zsigmond idején végleg velencei fennhatóság alá került. Ettől kezdve egyedül a gazdag kereskedőváros, Raguza ismerte el a magyar király fennhatóságát. Horvátország társadalmi és politikai rendszerét a magyar uralom semmiben nem érintette, a magyar megyerendszer nem honosodott meg, a bán által kinevezett horvát vicebán Kninben a horvát szokásjog alapján ítélkezett. Ugyancsak királyságnak (regnum) nevezték a mai Horvátország északi részét, a középkorban Szlavóniának hívott területet, de ez nem képezte részét a királyi címnek. Szlavónia lakossága ugyanúgy szláv volt, mint Horvátországé, de itt sok magyar nemzetség is szerzett birtokokat, és ugyanolyan megyékre oszlott, mint a magyar törzsterület. A szlavón megyék ispánjait az egész tartomány élén álló bán nevezte ki, a szolgabírákat azonban ugyanúgy választották, mint más megyékben. Létezett szlavón szokásjog, de ez, a horváttal ellentétben, nem különbözött jelentősen a magyartól, így nem okozott gondot a perek áttétele a királyi kúriába. A szlavón megyék rendszeresen küldték követeket a magyar országgyűlésbe. Szlavóniától keletre 1464-ben Mátyás szervezte meg a bosnyák bánságot, amely 1471-ig állt fenn. Ekkor Mátyás feltámasztotta a korábbi boszniai királyságot, amelynek élére Újlaki Miklós került királyi címmel. Újlaki halála (1477) után fia, Lőrinc nem örökölte a királyi címet, a továbbiakban jajcai bánságnak nevezett magyar Boszniát általában külön bán kormányozta, aki már nem számított bárónak. Ugyancsak nem voltak bárók, báni címük ellenére, a Szlavónia és Erdély között húzódó bánságok: a szabácsi, szreberniki, nándorfehérvári és Szörényi betöltői, akik jobbára csak a névadó végvár és néhány hozzájuk tartozó erősség fölött rendelkeztek, feladatuk tisztán katonai volt. Nem így az erdélyi vajda, amely rangban az ország harmadik méltóságának számított. Erdélyt, Szlavóniával ellentétben, regnum helyett általában erdélyi részeknek (partes Transylvane) nevezték. Mig Szlavónia jogilag és közigazgatásilag egységes volt, Erdélyt a nemesi megyék mellett kiváltságos és a megyeszervezetből kivett területek tarkították, mindenekelőtt a szász és székely székek. Mátyás uralkodásának második felében a vajda egyben székelyispán is volt. A szászok élén viszont a szász királybíró állt. Az erdélyi három nemzet" (magyar nemesség, székelyek, szászok) gyakran tartott közös gyűléseket, a vajda vezetésével, az egész tartományt érintő ügyekben.

86 Szabács látképe. Fametszet Hartmann Schedel Világkrónikájából, 1493 Részlet a Szabács viadala című históriás énekből tette Mátyás legkiválóbb zsoldoskapitánya, Frantisek Hag, és egy szemleútja során majdnem a király is bajba került. Ennek el- lenére Szabács ostroma volt a középkori magyar hadsereg utolsó nagyszabású fegyverténye az oszmánok ellen, és mint ilyen mindenképpen elismerést érdemel. Szabács bevételét követően még egyszer lángolt fel a harc a magyar-oszmán fronton január 25-én véget ért az 1463 óta tartó oszmán-velencei háború, így Mehmed szultán ismét észak felé fordult. Célja az volt, hogy megszilárdítsa az oszmán befolyást a román vazallus fejedelemségekben, és elejét vegye a magyar-román összefogásnak. Ennek jegyében tört 1479 októberében egy fős, főleg irreguláris csapatokból álló oszmán sereg Erdélyre, és Szászsebes környékét pusztította. A tartomány elhagyására készülő sereget azonban Bátori István vajda és Kinizsi Pál a Maros melletti Kenyérmezőn harapófogóba szorította, és egy véres ütközetben felmorzsolta. A győzelem legalább akkora visszhangot vetett Európában, mint Szabács megvívása, és számos hősi ének örökítette meg a győzők dicső tetteit. A lendületet kihasználva a következő évben Mátyás egy utolsó offenzívát indított a valamikori balkáni ütközőállamok területén. Az ürügyet a boszniai pasa egy portyája szolgáltatta, aki, mondhatni szokás szerint, Stájerországból hazatérve magyar területen egészítette ki zsákmányát. Bosszúból Mátyás, aki ekkor több hónapig Zágrábban táborozott, Boszniára tört: Vuk szerb despota, Egervári László szlavón bán és Dóci Péter jajcai bán Szarajevóig pusztította az oszmán Boszniát, míg Kinizsi Pál a valamikori Szerbiát dúlta egészen Kruíevacig, több tízezer szerb parasztot telepítve az elnéptelenedett határvidékre. Ez volt hosszú ideig a magyar-oszmán küzdelem utolsó jelentős epizódja, mert 1481-ben meghalt a hódító" II. Mehmed szultán, és utódjával, a lényegesen békésebb természetű II. Bajeziddel Mátyás 1483-ban ötéves fegyverszünetet kötött, amelyet aztán többször is megújítottak. Mátyás, bár igyekezett kerülni a nyílt öszszecsapást, azért a határvédelmet folyama-

87 tosan erősítette. Ő volt az, aki végleg egyesítette a dalmát-horvát és szlavón bánságokat, és így egy kézben összpontosította a délnyugati végek védelmét. A bánok gondoskodtak a horvátországi végvárak karbantartásáról és ellátásáról, és kölcsönösen segítették egymást jajcai kollégáikkal. Ugyancsak a bánok alá rendelte a király a horvát grófok fizetett lovasait. A határszakasz középső vonalán ugyancsak új rendszert vezetett be Mátyás: itt 1479-ben Kinizsi Pál temesi ispánt kinevezte az Alsó részek főkapitányává, és ettől kezdve ő irányította a Szlavónia és Erdély közötti határvidék védelmét. Keleten, az erdélyi vajdaságban már korábban megtörtént a centralizáció, jelesül 1467-ben, amikor Mátyás egyesítette a vajdai és a székely ispáni tisztet. Ez a hármas tagolású határvédelem egészen Nándorfehérvár évi elestéig működött, így Mátyás egyik legjobban bevált újításának tekinthető. Talán nincs még egy olyan aspektusa Mátyás uralkodásának, sőt az egész 15. század magyar történetének, amelyet olyan hosszan és hevesen vitattak volna, mint Mátyás nyugati és vele szorosan összefonódott oszmán politikáját. Az értékelések az értelmetlen pénzpocsékolástól és az ország védelmének elhanyagolásától a bölcs államférfi kiváló helyzetfelismerésen alapuló heroikus küzdelméig valamennyi köztes álláspontot felölelik. A helyzet objektív vizsgálatát nehezíti, hogy az oszmánokkal szembeni küzdelem elhanyagolásának vádját már az 1470-es évektől gyakran hangoztatták Mátyás ellenfelei és szövetségesei egyaránt, sőt a vita még belpolitikai válságot is okozott. Fontos látni azonban, hogy a kortárs Európa döntéshozó politikusai és értelmiségi (egyházi) megfigyelői, köztük a pápa, ekkor még kevés és megbízhatatlan információval rendelkeztek az Oszmán Birodalom erejéről, így helyzetmegítélésük aligha volt megalapozott. Megbízható ismeretekkel azok az államok rendelkeztek, amelyek kényszerűségből többször összemérték erejüket az oszmánokkal, ilyen ál- Iámból pedig a balkáni népek leverése után csupán kettő maradt, Magyarország és Velence. További nehézséget jelentett egészen a közelmúltig, hogy a történészek, de talán már a kortársak is, következetesen túlbecsülték egyrészt Hunyadi János oszmánellenes sikereit, másrészt Mátyás király lehetőségeit. Ma már világosan látjuk, hogy Hunyadi legnagyobb sikereit mindig az oszmán főerők távollétében, késő ősszel és télen érte el, és mindkét alkalommal, amikor nyílt csatában próbált megmérkőzni a szultánnal, súlyos vereséget szenvedett. Ugyancsak az utóbbi idők kutatásai állapították meg, hogy Mátyás jövedelmei meg sem közelítették a korábban emlegetett évi egymillió arany fölötti mesés összegeket, s így, bár európai összehasonlításban nem volt szegény uralkodó, a szultánnal nem vehette fel a versenyt, sőt a különbség folyamatosan nőtt a 15. század második felében. A fekete sereg" legendája ugyancsak kiigazításra szorul legalább két pontban. Először is, Magyarország önerejéből még Mátyás alatt is képtelen volt akkora állandó Bátorí István országbírói pecsétje, 1489 Bonfini: A kenyérmezei ütközet megünneplése Véres volt a győzelem, de Kinizsi örvendett felette. Társával s a győztes keresztény csapatokkal lakomát rendezett a holtak között. Az éji szürkület ugyanis már beállt s táborukba vissza nem térhettek. Az ellenség elfoglalt táborában pedig ételt-italt találtak bőven. Tetemek közt lakomáztak, mert szerte a mezőn oly számosan és sűrűn feküdtek a holtak, hogy bármerre fordulhatott az ember, tizenhat mérföldnyire holttestekre bukkant [...] A lakmározásnál vitézi énekeket zengtek, hevenyében dalba foglalták a vezérek és főemberek dicséretét. Majd a bortól felhevülve vitézi táncba kezdtek. Fegyveresen járták a katonatáncot, mindent betöltött a lárma. Tetőpontjára hágott a vigalom, s minden katona taglejtésekkel, furcsa mozdulatokkal nevettette társait. Kinizsit is táncba hívták: a kör közepére állt, felkapott egy török hullát, de csak úgy a fogával, kezével még csak hozzá sem nyúlt. Aztán ütemesen szökdelni kezdett vele a körben. Nevetésnél is nagyobb volt a csodálkozás a herkulesi tánc láttán."

88 Páncélos lovas katonák. Részletek a Mátyásgraduále illusztrációiból hadsereget fenntartani, amekkora folyamatosan és a siker reményével vehette volna fel a harcot az oszmánokkal. Másodszor, az a zsoldossereg, amelyet Mátyás zömmel a meghódított cseh tartományokban toborzott, alkalmatlan volt a könnyűlovas-gyalogos együttműködésre alapozott oszmán taktika ellen, és ezt már saját tapasztalatból tudta Mátyás. Mindeme szempontok figyelembevételével ma már leszögezhető, hogy a lehető legbölcsebben cselekedett a király, amikor kezdettől fogva letett az oszmánok elleni offenzíva folytatásáról. De mi a helyzet a nyugati háborúkkal? Hiszen az kétségtelen, hogy nemcsak Magyarország erőforrásainak, hanem a kifejezetten az oszmánok ellen adott külföldi segélyeknek is jelentős részét ezekre költötte Mátyás, és, figyelembe véve a tényt, hogy halála után néhány hónappal valamennyi hódítása elveszett, ez a hatalmas összeg kidobott pénznek bizonyult. Óvakodnunk kell azonban attól, hogy a következmények fényében ítélkezzünk. Két fontos dolgot mindenképpen figyelembe kell ugyanis venni. Az európai viszonylatban is jelentős bevételek fenntartásának feltétele volt az erős királyi hatalom, ez pedig mindenekelőtt az uralkodó fegyveres erején nyugodott. A jelentős hadsereg és az oszmánok elleni (európai összehasonlításban egyedülálló!) végvárrendszer párhuzamos fenntartására a mégoly tetemes bevételek sem

89 voltak elegendőek, a király tehát kénytelen volt seregét vagy részben elbocsátani, vagy ott foglalkoztatni, ahol az el tudja magát tartani. Egyszóval a saját hatalmának fenntartása érdekében kénytelen volt háborúzni. Ha már egyszer háborúzni kényszerült, Mátyás igyekezett racionális célt kijelölni. A vágyott (és részben elért) cseh királyság, valamint az ugyancsak vágyott (de el nem ért) német királyi cím arra utal, hogy elődei: Zsigmond, Albert és V. László középeurópai államcsoportját akarta saját jogara alatt egyesíteni. Céljai elérésének esetén Európa legnagyobb tekintélyű uralkodójaként maga vehette volna kezébe az oszmánok elleni harc szervezését, és nem szorult volna rá bizonytalan szövetségesek bizonytalan támogatására. Hogy a cél elérésére mennyi esélye volt, komoly viták tárgya. Mátyásnak nemcsak a lenézett parvenü helyzetéből fakadó nehézségekkel kellett megküzdenie, hanem az ébredő nemzeti öntudattal is: Csehországban is, az egyre inkább németté váló római" birodalomban is ellenségesen tekintettek a betolakodó magyar király ra. Az is kérdéses, hogy a cél elérése esetén, ha fiúörököse törvényes és amennyiben Mátyásnak születik, létrejött és fennmaradt volna-e a Hunyadi-birodalom". A kérdés tág teret nyit a fantáziának, de történészi válasz nincs rá. Majolikatál Magyarország címerével díszítve Hunyadi Mátyás uralma alatt álló területek 1490-ben

90 A magányos király Mátyás és Beatrix domborművű arcképe Bármiképp ítéljük is meg Mátyás politikai és katonai célkitűzéseit, mindenképpen veszélyeztette őket a király utolsó évtizedének legnagyobb problémája: a törvényes örökös hiánya. Podjebrád Katalin gyermekszülés közben halt meg még a koronázás előtt, és ezután Mátyás több mint egy évtizedig feleség nélkül (bár nem egyedül) élt. Született ugyan ban egy fia, János, de az ő édesanyja, egy gazdag osztrák polgárleány, nem volt Mátyás felesége. Ahogy ma mondanánk, előbb a szeretője, majd az élettársa volt, csakhogy ez semmilyen jogokat nem biztosított se az anyának, se gyermekének. A balkézi gyermek nem volt ritka Európában, a burgund hercegek például sorozatban termelték őket, és születési hibájuk" ellenére általában szép karriert futottak be. De a trón örököseként ott sem jöhettek szóba. Mátyás időközben több sikertelen kísérletet tett arra, hogy valamelyik európai uralkodóházból találjon magának feleséget. Próbálkozásainak hol a politikai helyzet változása, hol nem eléggé előkelő származása vetett gátat. Ezért aztán nem kis örömöt okozott a király udvarában, amikor diplomatái szorgos munkálkodásának köszönhetően 1474-ben Ferdinánd nápolyi király hajlandónak mutatkozott Mátyáshoz adni a leányát, Beatrixot. Az após hajlandóságát fokozhatta, hogy maga is V. Alfonz törvénytelen fia volt. A 19 éves Beatrix 1476 végén érkezett Magyarországra, december 12-én Székesfehérvárott királynévá koronázták, majd az év végén pompás ünnepségek keretében tartották meg az esküvőt. Mátyás házassága révén belebonyolódott az itáliai politika szövevényes hálójába, de ezért bőséggel kárpótolta volna, ha feleségétől fia születik. Csakhogy nem született, és így a problémát még feleségének és törvénytelen fiának egyre élesedő konfliktusa is tetézte. Corvin János kiváló nevelésben részesült, több nyelven, köztük latinul is beszélt, később horvát-szlavón bánként sikerrel hadakozott az oszmánok ellen, ami arra mutat, hogy katonaként is megállta a helyét. Apja eredendően egyházi pályára szánta, amikor azonban kiderült, hogy feleségétől nem számíthat utódra, őt próbálta minden eszközzel örökösévé tenni. A hatéves gyermek számára megalkotta a korábban nem létező liptói hercegséget és hunyadi grófságot, és igyekezett olyan helyzetbe hozni, hogy apja halálakor ne legyenek anyagi gondjai. Ez addig nem is okozott nehézséget, amíg jelentős mágnásvagyonok háramlottak a koronára, mint a legjobb időpontban kihalt Garai és Marcali családok hatalmas uradalmai. Ezeket a király gond nélkül adományozhatta fiá-

91 nak, legfeljebb néhány bárói híve érzett csalódást. Ugyancsak János herceg kapta Szilágyi Erzsébet halála után a Hunyadicsalád hatalmas birtokait. Mátyás azonban nem szorítkozott a háramlott birtokokra. Nyilvánvalóan koholt vagy részben koholt vádak alapján olyan régi családokat tett tönkre, mint például a Perényiek. Egy évtizeddel a Vitéz-féle összeesküvés után száműzetésbe kényszerítette Hunyadi János egykori hű emberét, Laki Tuz Jánost, akit pedig maga emelt a bárók közé. Politikája addigi legkedvesebb embereit sem kímélte. A legjellemzőbb példa Alsólendvai Bánfi Miklósé, aki húsz éven át volt Mátyás pozsonyi ispánja, és részt vett a király szinte minden háborújában. Jutalmul ő kapta Jiskra Maros menti uradalmait 1470-ben, de részesült a lengyelek ellen meghalt Csupor Miklós vajda és Garai Jób hagyatékából is, mi több, két megye, Arad és Verőce örökös ispánságát is viselte ben mégis börtönbe csukatta Mátyás, birtokai többségét elkoboztatta, bár volt, amit később visszaadott neki. A Bánfitól elkobzott, majd mégis viszszaadott verőcei uradalom Szlavóniában Aragóniái címeres velencei üvegserleg, 15. század utolsó negyede Bonfini Beatrix királyné befolyásáról Miután pedig a királyné megérkezett, az asztalt és az életmódot kulturáltabbá tette, a hitvány háztartástól viszolyogva nagyszerű ebédlőtermeket rendezett be, díszes csarnokokat, aranyozott lakószobákat teremtett, a királyt visszafogta a közvetlenségtől, az ajtókhoz silbakot állított, megszüntette a szabad bejárást, rávette a királyi felséget, hogy sokkalta gondosabban őrizze a méltóságát. Figyelmeztette, hogy meghatározott időben lépjen be a fogadóterembe és szolgáltasson igazságot. A szkíta szokások közé olaszokat hozott, és a latin konyhát is megkedveltette. Itáliából nagy költségen különböző mesterségeket és kiváló mestereket hívott be, mi azelőtt hiányzott. Ezüstpohár, 15. század vége Majolikatál Mátyás és Beatrix címerével,

92 Lakótorony Vajdahunyadon Mátyás, Beatrix és Corvin János Pál apostolt hallgatja. Breviárium illusztrációja feküdt, ahol valóságos tisztogatást végzett Mátyás Corvin János érdekében. Talán maga sem bízott abban, hogy fia képes lesz érvényt szerezni örökösödési jogának, ezért legalább Szlavóniát és Bosznia magyar részét akarta számára biztosítani. A nyolcvanas évek végén kiverte zagorjei váraikból a Vitovec fiúkat, akik pedig végig hűek maradtak hozzá, és ugyancsak katonai erővel foglaltatta el azokat az uradalmakat, amelyeket korábban Podjebrád Viktorin hercegnek adott cserében. Végül 1489-ben elmozdította a horvát-szlavón bánság éléről tulajdon rokonát, Vingárti Geréb Mátyást, és a helyére visszaküldte a mindenestül hozzá kötődő, felemelkedését neki köszönő Egervári Lászlót. Mátyás utolsó háborúja is Corvin utódlása miatt tört ki. A király ugyanis fiára akarta ruházni Sziléziában a troppaui és glogaui hercegségeket, az utóbbit azonban addigi birtokosa, János sagani herceg (Bánfi Miklós apósa) ígérete dacára nem akarta átadni. Ami legfőbb törekvését, Corvin János helyzetbe hozását" illeti, Mátyás elérte a célját, hiszen halálakor a herceg gazdagabb volt, mint a két utána következő család, a Szapolyai és az Újlaki együttvéve. Autokratikus vagy egyenesen jogsértő lépései azonban elidegenítették tőle a politizáló közvélemény jelentős részét. Magyarországon nem volt szokás főpapokat börtönben tartani, Mátyás pedig nemcsak lecsukatta kancellárját, a túl nagy befolyásra szert tevő Váradi Péter kalocsai érseket, hanem a pápa kifejezett tiltakozása ellenére ott is tartotta, és az érsek csak Mátyás halála után szabadult. Ügy látszik, hogy a király kiszámíthatatlan kormányzási stílusát csak olyan dörzsölt és simulékony politikusok tudták elviselni, mint az öreg Ország Mihály, aki 1484-ben bekövetkezett haláláig az ország nádora maradt, vagy az újabb generációból a nagy jövőre hivatott Bakócz Tamás királyi titkár. János herceg utódlásához kapcsolódott Mátyás 1486-ban kiadott nagy törvénykönyve is. Hasonló terjedelmes dekrétumokat elődei is kiadtak, például Zsigmond 1435-ben, Mátyás azonban a sajátját anynyira fontosnak ítélte, hogy, felhasználva a kor legnagyobb újítását, külföldön ki is nyomtatta. Az időpont nem volt véletlen: Bécs elfoglalása után, hatalma csúcsán Mátyás elérkezettnek látta az időt, hogy törvényhozóként is beírja nevét a világtörténet

93 nagy könyvébe. A rendelkezések jelentős része ugyanakkor valóban törekedett a jogrend megerősítésére, mindenekelőtt a megyei nemesség és a megyei törvényszék erősítésére, és ezekkel a tehetős köznemességet akarta fia mellé állítani Mátyás. A dekrétummal párhuzamosan, de azoktól külön fogadták el az úgynevezett nádori cikkelyeket. Ezekhez az alkalmat az elhunyt Guti Ország Mihály nádor utódának megválasztása adta, akit Mátyás szokatlan módon az országgyűléssel választatott meg. A nádori cikkelyek jelentősen kibővítették a nádor jogkörét, a királyitól alig elmaradó hatalommal ruházták fel, és részletesen szabályozták szerepét egy esetleges királyválasztás alkalmával. Az ekkor megválasztott nádor, Szapolyai Imre, a következő évben meghalt, és Mátyás ezután haláláig betöltetlenül hagyta az ország első világi méltóságát. Élete alkonyára Mátyás nemcsak belpolitikailag, hanem külpolitikailag is elszigetelődött, magányos uralkodóvá vált. A pápaság, amely pedig a hatvanas években legaktívabban támogatta oszmánellenes harcait, fokozatosan eltávolodott tőle. Ennek legfőbb oka éppen a pogányok elleni harc elhanyagolása volt, de Róma sérelmezte Mátyás egyházpolitikáját és Nápoly-barát külpolitikáját is. Ugyancsak elhidegült a viszony Velencével, miután a köztársaság 1479-ben békét kötött a szultánnal. Mátyás diplomáciája ugyan távoli országokban is aktív volt, Párizstól egészen Moszkváig, konkrét segítségben azonban ilyen messziről nem reménykedhetett közeli ellenségeivel szemben. Utolsó éveiben Mátyás is érezte, hogy politikája zsákutcába jutott. III. Frigyest megkerülve annak fiához, Miksához fordult, aki nyugati politikája miatt ugyancsak érdekelt volt a magyar háború lezárásában. Váradi Péter kalocsai érsek Budán kifestett kánonjogi könyve, 1480 körül Mátyás 1486-os törvényének nyomtatott kiadása

94 A népmesék igazságos Mátyása" Az álruhában Igazságot osztó Mátyás alakjában két, ősi és széles körben elterjedt motívum kapcsolódott össze, az igazságosztó királyé és az álruhás királyé. Az igazságos király motívumára számos példát lehet említeni, Európában legismertebb talán a vincennes-i tölgyfa alatt alattvalóinak panaszát személyesen meghallgató és orvosló Szent Lajos francia királyé. A középkori királytükrök egyik legfontosabb királyerénye az igazságosság, amelyet a humanisták is erőteljesen hangsúlyoztak. Mátyás kortársa, Merész Károly burgundi herceg például hetente tartott személyes audienciát, amelyen egész udvarának meg kellett jelennie. Az álruhás uralkodó legjobban ismert alakja viszont Hárún ar-rasíd kalifa az Ezeregyéjszaka meséiből. Érdekes módon az álruhás igazságtévő király motívuma Magyarországon először Nagy Lajos személyével kapcsolatban bukkan fel, és erről éppen Mátyás udvari történetírója, Bonfini révén értesülünk. Mátyás alakja nem sokkal halála után váltotta fel a népmesékben Lajost, aki maga is talán valamelyik elődjét követte a szerepben. Ennek egyik oka lehetett a király halálát követő polgárháború, de sokkal inkább a Mohácsot követő összeomlás és a nyomában járó zűrzavar. A történelmi nosztalgia" jól ismert jelenség, a meglepő inkább az, hogy Mátyás tisztában volt azzal, hogy János herceg valószínűleg képtelen lesz érvényt szerezni jogainak. Mátyás helyzetét nehezítette, hogy közismert volt súlyos betegsége, ezért ellenfelei az utolsó időben már kivárásra játszottak elején súlyos köszvénye miatt már képtelen volt lábra állni, ősszel betegsége okán nem tudott Miksával személyesen találkozni. Bár állapota később valamelyest javult, közvetlen környezetének tagjai a jelek szerint tisztában voltak a helyzettel, és Mátyás sem táplált illúziókat januárjában a király visszatért Bécsbe, és néhány napi agónia után itt érte a halál április 6-án. esetében, Nagy Lajostól eltérően, a kortársi megítélés és az utókor képe kiáltó ellentétben áll egymással. Mátyás utolsó éveiben, amennyire megítélhető, páratlanul népszerűtlen volt, és halála inkább megkönnyebbülést váltott ki, mint sajnálatot. Uralkodói teljesítménye, hódításai mégis hamar a dicső, fényes múlt részévé váltak, különösen a Jagelló-kormányzat egyre nyilvánvalóbbá váló tehetetlenségének fényében. Kályhacsempe Mátyás király alakjával, Festett fapajzs Mátyás királyra utaló M betűvel, 15. század második fele 1489 végén minden korábbi elképzelését elejtve odáig ment, hogy fia, János herceg bosnyák-horvát királyságának fejében Miksát jelölte volna örökösének Magyarországon is. Tette mindezt annak ellenére, hogy néhány hónappal korábban az urakat és a városokat is hűségesküvel kötelezte fia trónutódlásának elismerésére. Bár nem látunk a színfalak mögé, Mátyás valószínűleg

95 A korban szinte minden, idejekorán vagy gyanús körülmények között elhunyt uralkodója esetében azonnal felmerült a mérgezés gyanúja. Mátyás a maga 47 évével ma kimondottan fiatalnak számítana, életmódját, az állandó utazást és táborozást figyelembe véve azonban fizikailag bizonyosan elhasználódott. Ötven év körül a kortárs nyugat-európai uralkodók, kevés kivétellel, már öregnek számítottak, de Mátyás apja, Hunyadi János, aki nagyjából annyi időt élt meg, mint fia, a kortárs beszámolók alapján ugyancsak szinte aggastyánként szállt a sírba 1456-ban. Az állandó fizikai igénybevétel által megkövetelt egészségtelen táplálkozás, a rengeteg hús és bor fogyasztása ugyancsak hozzájárult a gyors fizikai leromláshoz. Mindezek, valamint Mátyás rabiátus természetének fényében az agyvérzés (gutaütés) diagnózisa, amit akár egy romlott füge által okozott dühroham is kiválthatott, elfogadhatónak tűnik. Kétségtelen azonban, hogy a Bonfini által leírt tünetek akár mérgezésre is utalhatnak, és szinte bizonyos, hogy ebben a kérdésben soha nem lesz konszenzus. A gyászistentisztelet után Mátyás holttestét hajón Budára szállították, majd onnan Székesfehérvárra vitték, ahol április 25-én eltemették. A kíséretében lévő főpapok és bárók, az özvegy Beatrix királynéval együtt, már útközben összehívták a királyválasztó országgyűlést. Látszólag minden simán ment tehát, de valójában egyre nőtt a zűrzavar. Mint minden nagy formátumú, ellentmondást nem tűrő uralkodó halála után, az elfojtott gőz elemi erővel tört fel. Nemcsak a megszállt tartományokban, de Magyarországon is megszaporodtak a jogtalanságok, a rend felbomlását kihasználva mindenki igyekezett biztosítani helyét a királyválasztás utáni időre. Királyjelöltekből is volt bőven, Corvin, Miksa és a Jagelló-testvérek mellett Beatrix is nagyon szeretett volna hatalmon maradni. Magyarország nehéz időszaknak nézett elébe. Antonio Bonfini Symposionjának címlapja Beatrix királyné arcképével

96 Mátyás és a kultúra Petrus Ransanus nápolyi követ Mátyás király és Beatrix előtt Mátyás írástudatlan apjának köszönhetően gondos és alapos nevelésben részesült. Több nyelven beszélt, köztük latinul, olyannyira, hogy képes volt követni az udvarában folyó tudós társalgásokat. Nevelője, Vitéz János, bár soha nem járt Itáliában, a magyarországi humanizmus atyjának" számít, és az antik kultúra és történelem iránti rajongást sikerrel plántálta bele tanítványába is. Az itáliai eredetű humanizmus nem Mátyás alatt jelent meg Magyarországon. Köszönhetően Zsigmond európai utazásainak, kíséretének számos magyar tagja ismerkedett meg közelebbről a legújabb szellemi és politikai irányzatokkal, és itáliai egyetemeken is számos magyar fordult meg. Az évi császárkoronázás alkalmával sokuknak személyesen nyílt alkalma megcsodálni az antik Róma emlékeit. Ugyancsak Zsigmond idején jelentek meg Magyarországon az első itáliai humanista tudósok. Az előzmények dacára az a kulturális felvirágzás, amely Mátyás uralkodásának főképp a második felét jellemezte, szinte példa nélkül áll a magyar történelemben. Különösen meglepő annak fényében, hogy az itáliai reneszánsz és humanizmus a korabeli Európa legfejlettebb városi társadalmában gyökerezett, magyarországi feltételei ilyen értelemben teljesen hiányoztak. Nálunk a városi polgárság nemcsak számbelileg volt csekély, hanem nyelvileg és szellemileg is elkülönült a társadalom egyéb részeitől. Az arisztokrácia és a nemesség alig-alig állt kapcsolatban a városi polgársággal, és csírái sem léteztek az Itáliában oly gyakori urbánus" nemességnek. Sok igazság van tehát abban a megállapításban, hogy a Mátyás kori kultúra egy különös egyéniség különös kezdeményezése" volt (Engel Pál). Tekintettel arra, hogy Mátyás kulturális és mecénási tevékenységének szinte minden eredménye fizikailag megsemmisült

97 (olyannyira, hogy visegrádi palotájának sokáig még a létezésében is kételkedtek), számbavételük meglehetősen nehéz. Könyvtára, a híres Bibliotheca Corviniana alapjait már az 1460-as években lerakta a király. Gyarapodása három forrásból táplálkozott. Mátyás mindvégig kapott ajándékba könyveket, és ugyancsak ingyen" kerültek birtokába olyan gyűjtemények, mint az 1472-ben elhunyt Janus Pannonius könyvtára. Legtöbb szerzeményéért azonban a királynak fizetnie kellett, nem is keveset. A kész kódexek többségét Itáliában vásárolta, egyebek mellett a híres firenzei könyvkereskedőtől, Vespasiano Bisticcitől. A kifejezetten Mátyás megrendelésére készített kötetek többségét ugyancsak Itáliában másolták a legnevesebb műhelyekben, de Budán is működött egy másolóműhely, ugyancsak itáliai mesterek közreműködésével. Különösen nagy hírnévnek örvendett a könyvtár görög szekciója, nem egy tudós kifejezetten miatta látogatott Budára. Mátyás megbízottjai, ugyancsak a király pénzén, módszeresen kutatták fel a még hiányzó műveket, hogy a gyűjtemény a korban elképzelhető legteljesebb legyen. A könyvtár teljes állományát a kutatók kötet közé teszik, Janus Pannonius pergamenre nyomott verseskötete, 1513 Janus Pannonius Janus Pannonius görög nyelvű evangélikus könyve, század Vitéz János unokaöccse, eredeti nevén Csezmicei János. Körös megyei kisnemesi családból származott. Nagybátyja támogatásával Guarino da Verona ferrarai iskolájában tanult, ahol tudásával és tehetségével, remekbe szabott latin epigrammáival ámulatba ejtette társait és tanárait is. Később Padovában folytatta tanulmányait, ahol jogi doktorátust szerzett 1458-ban. Hazatérése után pécsi püspök lett, 1471-ig Mátyás politikájának egyik oszlopa: kincstartó, kancellár, fontos diplomáciai megbízatások végrehajtója. Befolyásos politikusként is elsősorban költő maradt, folyvást vágyott visszatérni szeretett Itáliájába. Ennek ellenére műveiben már világosan megjelenik magyar öntudata, és hazájának európai hivatása az oszmánok elleni küzdelemben. Latin nyelvű verseiben először szólal meg Magyarországon az új típusú humanista művészi öntudat. Máig sem teljesen tisztázott okokból került szembe - nagybátyjával együtt - Mátyással, ami előbb politikai bukásához, majd korai halálához vezetett ben Itáliába visszatérőben, a Zágráb megyei Medvevárban hunyt el. J

98 A Philostratos-corvina és a Trapezuntius-corvina egy lapja Mátyás-címeres vörös márványoromzat a budavári palotából ezzel a Bibliotheca Corviniana a korabeli Európa második legnagyobb gyűjteménye volt a vatikáni után. Értékére jellemző, hogy Mátyás halála után a királyi tanács a Corvin Jánossal kötött szerződésben külön is kitért a könyvtár sorsának kérdésére. A Corvinákból napjainkban kétszáznál is kevesebb darab ismert, és Mátyás építkezéseinek egykori pompájából még ennyi sem maradt. A király jelentős munkálatokat kezdeményezett főleg Budán és Visegrádon, de egyebütt is, például Tatán, Pozsonyban vagy a családi fészeknek számító Hunyadváron. A budavári palotán folytatta a Zsigmond által megkezdett átalakításokat, anélkül, hogy az épületegyüttes alapszerkezetét megváltoztatta volna. A munkálatok eredményeit sajnos csak Bonfini túlzásoktól sem mentes leírásából ismerjük, szerinte Mátyás palotái nem maradnak a rómaiak pompája mögött". Ugyancsak elődei munkáját folytatta Mátyás a visegrádi palota átépítésével. A ma már csak feltárt romok formájában szemlélhető épületek Oláh Miklós esztergomi érsek 1536-ból származó, ugyancsak túlzó leírása szerint mintegy 350 lakószobával büszkélkedtek. A palota udvarán álló márvány díszkútba a környező hegyekből vezették a vizet, de ünnepeken bor folyt belőle. Mátyás szívesen pihent a környező hársfák árnyékában, sőt alkalmanként követekkel is tárgyalt az udvaron. A helyiségeknek különösen a belső díszítése volt pompázatos, szobrokkal, festményekkel, de éppen ezek nyom nélkül pusztultak el. Az építkezéseket irányitó mesterek többségét Itáliából hozatta Má-

99 99 tyás, sokukat név szerint is ismerjük. Itáliai iparosok és művészek különösen 1476 után érkeztek nagy számban Magyarországra, amikor a király házassága révén kapcsolatai a korábbiaknál is intenzívebbé váltak a félsziget államaival. Tudni kell azonban, hogy az új, később reneszánsznak nevezett művészeti stílus egyáltalán nem vált uralkodóvá még a király építkezésein sem: az új stíluselemeket általában korábbi, gótikus épületek átalakítására, díszítésére használták, és például a templomépítkezéseknél továbbra is uralkodó maradt a késői gótika. Nemcsak építőmesterek, hanem festők, szobrászok és más művészek is dolgoztak Mátyás udvarában. Legismertebb közülük a dalmát származású, de olaszos nevén közismert Giovanni Dalmata, aki korábban Rómában is dolgozott a Sixtus-kápolnán ban szolgálatai jutalmaként kapta a Körös megyei Majkovc kastélyt és uradalmát. Ugyancsak adományban részesült egy Martin Cota nevű toledói spanyol művész, aki Mátyás halála után is Budán maradt. Sajnos nem tudjuk, ki készítette a három Hunyadi: János, László és Mátyás budai szobrát, amelyek a palotával együtt megsemmisültek. Mátyás arcképét a híres itáliai mester, Andrea Mantegna festette meg, és a király a könyvekhez hasonlóan festményeket is vásárolt itáliai mesterektől. A véső és ecset mesterei mellett a toll mesterei is szívesen álltak Mátyás szolgálatába. A Beatrix kíséretében érkezett Fran- Rekonstruált Hunyadicímeres majolikapadló részlete

100 A visegrádi királyi palota A Herkules-kút a visegrádi palota udvarán cesco Bandini révén a király kapcsolatba került a kor egyik leghíresebb filozófusával, az újplatonista Marsilio Ficinóval, akit hiába próbált Budára csábítani. Általában is elmondható, hogy az olasz humanistáknak inkább csak a második vonala vállalkozott az északi utazásra. Ilyen volt mindjárt a narni Galeotto Marzio, Janus Pannonius barátja, aki ura megbízásából Mátyás király tetteit és bölcs mondásait szerkesztette könyvbe. Antonio Bonfini későn, 1486-ban érkezett Budára, és humanista alapelvek szerint írta át az addigi magyar történelmet, majd egészítette ki saját korának eseményeivel. Magyar története mellett más, kisebb latin műveket is írt mind a király, mind Beatrix királyné megbízásából. A budai udvarban tartózkodó itáliai humanisták magyar társaikkal együtt baráti társaságokat alakítottak, amelyek keretében itáliai módra tudós beszélgetéseket folytattak.

101 A visegrádi királyi palota részlete. Rekonstrukció Vitéz János váradi püspökként, majd esztergomi érsekként számos fiatalt taníttatott itáliai egyetemeken, akik műveltségükben semmivel sem maradtak el olasz társaiktól. A leghíresebb, nemzetközi hírnevet szerzett magyar humanista Vitéz unokaöccse, Csezmicei János volt, aki Janus Pannonius néven vált neves költővé. De Itáliában szerezte humanista műveltségét mások mellett Várdai István kalocsai érsek, és későbbi utóda, Váradi Péter, Handó György kancellár, Ernuszt Zsigmond pécsi püspök, vagy a király rokona, Geréb László erdélyi püspök. Egy maroknyi főpap alkotta azt az értelmiségi társaságot, amely képes és hajlandó is volt elsajátítani a kor modern szellemi irányait, egy alapvetően közömbös, gyakran egyenesen ellenséges közegben. Galeotto Marziótól tudjuk, hogy Bátori Miklós j püspököt, akinek váci udvara gyakran szolgált tudós disputák helyszíneként, a királyi tanácsban azért gúnyolták, mert állandóan olvasni látták. De Janus Pannonius is hangot adott elkeseredésének, hogy a barbár táj" elfojtja benne az ihlet tüzét. Valószínűleg ugyancsak az érdektelenség miatt maradtak sikertelenek Mátyás egyetemalapítási erőfeszítései is. Az 1460-as években gyaníthatóan Vitéz János ösztönzésére jött léte Pozsonyban az Academia Istropolitana, amelyen valóban elsőrangú természettudósok tanítottak. Ennek ellenére az új főiskola nem volt képes a bécsi egyetem vetélytársává válni, és Vitéz bukása után rövidesen meg is szűnt. Később Mátyás ismét tervbe vette egyetem Az úgynevezett Visegrádi Madonna

102 egyetemeket is tömegesen látogatták magyarországi diákok. Mátyás számára a kultúra támogatása nem csupán a neveltetéséből eredő szellemi szükséglet volt, hanem királyi hatalmának egyik megjelenési formája is. Ahogyan Giovanni Dalmata és műhelye: Diósgyőri Madonna". Oltártöredék Mátyás címere a Philostratos-kódexben alapítását, mégpedig Budán, de a terv megvalósítására már nem került sor. Az érdeklődés hiányára a mai napig sincs általánosan elfogadott magyarázat, hiszen a közeli bécsi és krakkói, de a távolabbi itáliai Antonio Bonfini mellképe a Philostratos-kódexben tudatában volt a politikai propaganda jelentőségének, úgy tisztán látta a művészetpártolásban rejlő lehetőségeket is. Különösen fontos volt nevének dicsőítése egy olyan uralkodó számára, aki nem rendelkezett illusztris ősök hosszú sorával, és ezt gyakran éreztették is vele. A kor jelentős humanistái és művészei egyetlen nagy szellemi közösséget alkottak, akik egymásnak adták tovább a Mátyás bőkezű pártfogásáról és kiváló szellemi képességeiről szerzett pozitív tapasztalataikat. A humanista történetírók, így Antonio Bonfini is, egyenesen azért kapták bőkezű javadalmazásukat, hogy a király szándékainak megfelelően írják át a valóságot, és akár teljesen fiktív történetekkel (mint Mátyás római szárma

103 103 Humanizmus és reneszánsz Akárcsak maga a középkor szó, a humanizmus és a reneszánsz is utólagos történészi konstrukciók. Humanizmusnak azt a szellemi-filozófiai irányzatot nevezzük, amely a 14. századtól az antik kultúra újrafelfedezésével és átértelmezésével az egyes embert állította világnézetének középpontjába. Nem arról volt szó tehát, hogy a középkor megelőző századaiban ne ismerték és használták volna az ókor nagyjainak műveit: Arisztotelész filozófiája például a középkori egyetemek tananyagának gerincét alkotta. Az antik kultúra és történelem átértékelésével azonban együtt járt a természet, a szépség, az egyéni tettek és a politika megváltozott szemlélete. Az új szellemi irányzat Itáliában született, ahol az antikvitás emléke leginkább elevenen élt, és ahol a fejlett és gazdag városi társadalom a legtermékenyebb talajt biztosította az új eszmék befogadása számára. A humanista tudósok nemcsak a régi római szerzők ismert és ismeretlen kéziratai után kutattak, hanem megkezdték az antik Róma emlékeinek leírását, sőt helyreállítását is. A köztársasági Róma polgárainak erényei és szabadságai váltak a korabeli itáliai politikusok eszményévé, amelyet nemcsak tudós disputában elemezni, hanem a gyakorlati politikában megvalósítani is igyekeztek. A humanizmus ugyanakkor távolról sem jelentett szakítást a kereszténységgel, nem volt újpogányság, csupán a hagyományos skolasztikus filozófiát vetette el. Számos humanista éppen a pápák szolgálatában állt, és legfőbb céljának éppen a keresztény hagyomány mélyebb megismerését tekintette. A humanizmus művészeti lecsapódását szokás reneszánsznak nevezni. Ennek legfontosabb elemei a festészetben a perspektivikus ábrázolás, a szobrászatban az antik példák nyomán újra megjelenő életszerűség és profán témák térhódítása. Ahogy a humanizmus, úgy a reneszánsz művészet sem szakított a kereszténységgel, elegendő csupán Leonardo, Raffaello vagy Michelangelo szakrális témájú műveire gondolni. Az építészetben a reneszánsz ugyancsak az antik római épületek utánzásából táplálkozott, elméletét a kor neves építésze, a firenzei Leon Battista Alberti dolgozta ki. A reneszánsz művészek, festők, szobrászok és építészek szoros kapcsolatban álltak a humanista tudósokkal, gyakran részt vettek vitáikban. A reneszánsz művészetben lép előtérbe nemcsak az öntudatos alkotó, hanem a munkáját finanszírozó mecénás is, aki nemcsak támogatta, de értette is a művészetet, legyen szó akár a firenzei Medicikről, akár a pápai udvarról. Bár egyes jegyeik később az Alpoktól északra is megjelentek, mind a humanizmus, mind a reneszánsz alapvetően itáliai jelenség maradt. zása) segítsenek a király hírnevének és tekintélyének megszilárdításában. Ennek ellenére, vagy éppen ezért, Mátyás udvara valóban sziget maradt a tengerben, kisugárzása a tágabb társadalmi környezetre alig megfogható. A humanizmus, valamint a korai reneszánsz egyes jegyei kizárólag az udvarban és az udvarhoz szorosan kötődő egyházi és világi arisztokrácia köreiben találtak visszhangra. Ráadásul a Mátyás kori udvari kultúra, mint minden új szellemi irányzat, csak lassan terjedt, így Magyarországon az első, valóban reneszánsz épületeket (mint az esztergomi Bakócz-kápolnát) már a Jagellókorban emelték. Ugyancsak Mátyás halála után, a századforduló tájától nyert teret a bárók és a tehetős köznemesség soraiban is az írásbeliség. Antonio Bonfini Rerum Ungaricarum Decades (A magyarok történetének tizedei) című művének kézirata

104 Ajánlott irodalom Barta Gábor: Nándorfehérvár Budapest, Draskóczy István: A tizenötödik század története. H.n. (Pannonica), E. Kovács Péter: Hétköznapi élet Mátyás király korában. H.n. (Corvina), E. Kovács Péter: Matthias Corvinus. Budapest, Elekes Lajos: Hunyadi. Budapest, Fügedi Erik: Uram, királyom. A 15. századi Magyarország hatalmasai. Budapest, Hunyadi Mátyás. Emlékkönyv Mátyás király halálának 500. évfordulójára. Szerkesztette: Rázsó Gyula, V. Molnár László. Budapest, Kubinyi András: Mátyás király. Budapest, Kubinyi András: Nándorfehérvártól Mohácsig. A Mátyásés Jagelló-kor hadtörténete. Budapest, Kulcsár Péter: Kapisztrán János. Budapest, Lovagkor és reneszánsz. Magyarország művelődéstörténete Főszerkesztő: Szentpéteri József. Budapest, Magyarország vegyesházi királyai. Szerkesztette: Kristó Gyula. H.n. (Szukits), Pálosfalvi Tamás: Nikápolytól Mohácsig Budapest, Teke Zsuzsa: Hunyadi János és kora. Budapest, 1980 Tringli István: Az újkor hajnala. Magyarország története Budapest, Engel Pál: Hunyadi pályakezdése. In: uő: Honor, vár ispánság. Válogatott tanulmányok. Válogatta, szerkesztette, a jegyzeteket gondozta: Csukovits Enikő. Budapest, old. Fraknói Vilmos: Vitéz János esztergomi érsek élete. Budapest, Huszti József: Janus Pannonius. Pécs, Mályusz Elemér: A magyar rendi állam Hunyadi korában. Századok91. (1957) old., old. Mályusz Elemér: Az első Habsburg a magyar trónon. Albert király Aetas 1994/1. Mályusz Elemér: Egyházi társadalom a középkori Magyarországon. Budapest, Schönherr Gyula: Hunyadi Corvin János Budapest, Tóth Zoltán: Mátyás király idegen zsoldosserege. A fekete sereg. Budapest, Tóth-Szabó Pál: A cseh-huszita mozgalmak és uralom története Magyarországon. Budapest, Szakirodalmi feldolgozások Balogh Jolán: A művészet Mátyás király udvarában. I II. Budapest, Bartoniek Emma: A magyar királykoronázások története. Budapest, Bónis György: A jogtudó értelmiség a Mohács előtti Magyarországon. Budapest, Engel Pál: A szegedi eskü és a váradi béke. In: uő: Honor, vár ispánság. Válogatott tanulmányok. Válogatta, szerkesztette, a jegyzeteket gondozta: Csukovits Enikő. Budapest, old.

105 MAGYARORSZÁG T Ö R T É N E T E Főszerkesztő Romsics Ignác 1. Őstörténet és honfoglalás 2. Államalapítás Válság és megerősödés Nagy uralkodók és kiskirályok a 13. században 5. Az Anjouk birodalma Luxemburgi Zsigmond uralkodása A Hunyadiak kora Mohács felé A három részre szakadt ország Romlás és megújulás A Rákóczi-szabadságharc Megbékélés és újjáépítés A nemzeti ébredés kora Forradalom és szabadságharc Polgári átalakulás és neoabszolutizmus A dualizmus kora Világháború és forradalmak A Horthy-korszak Magyarország a második világháborúban 20. Demokráciából a diktatúrába Az 1956-os forradalom és szabadságharc 22. A Kádár-korszak A Harmadik Magyar Köztársaság Időrendi áttekintés K O S S U T H K I A D Ó