SEBÉSZETI GYAKORLATI ALAPISMERETEK
|
|
- Júlia Mészáros
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 SEBÉSZETI GYAKORLATI ALAPISMERETEK Kötelező féléves tantárgy az SZTE ÁOK II. évfolyama számára. Kredit: 3 Prof. Dr. habil. Boros Mihály, az orvostudomány doktora, tanszékvezető egyetemi tanár; Tanulmányi felelős: Dr. Hartmann Petra Ph.D. (hartmann.petra@med.uszeged.hu) Felvételének feltétele: az első 3 szemeszter sikeres teljesítése. A tantárgy felvételének és teljesítésének időpontja az félév. A tantárgy oktatásának célja: Kötelező Tantárgyi követelmény: Az orvostudomány invazív módszereinek gyakorlati oktatása, az alapvető műtéti beavatkozásokhoz szükséges módszertani és technikai ismeretek rendszerezése, az orvosi gyakorlat számára szükséges elméleti és gyakorlati műtéttani ismeretek átadása és elsajátíttatása. előadás (7 x 2 óra) + szeminárium (5 x 2 óra) + gyakorlat (9 x 2 óra) a csoportok előre megadott egyedi programja alapján Boros Mihály (szerk.): Sebészeti műtéttan. Egyetemi tankönyv, Medicina, Budapest, Boros Mihály (szerk.): Skills képzés és értékelés. Gyakorlati segédanyag. Innovariant Kft., Szeged, A tantárgy teljesítésének feltétele az előadások látogatása, valamennyi gyakorlat teljesítése és legalább elégséges jegy a gyakorlati és az elméleti vizsgán. A számonkérés módja: a. Évközi értékelés: A gyakorlatokon nyújtott teljesítményt értékeljük. b. Szemeszter végi kollokvium: írásbeli elméleti tesztvizsga + gyakorlati vizsga. A kollokvium jegyet az elméleti és a gyakorlati vizsga jegyének az átlaga adja. Sebészeti gyakorlati alapismeretek előadás. Kredit: 3. Vizsga: kollokvium, ötfokozatú jegy Az előadások : (7 x 2 óra): Aszepszis és antiszepszis. Definíciók, történeti háttér. Infekciók, kórokozók, fertőzési utak. A sebfertőzések típusai, osztályozásuk, kockázati tényezőik, megelőzésük lehetőségei. Sterilizálás, dezinficiálás. A beteg műtét előtti előkészítése, a műtéti terület lemosása, fertőtlenítése, izolálása. A műtői személyzet bemosakodása, beöltözése. Viselkedés és mozgás a műtőben. A műtői aszepszis szabályai. Posztoperatív sebkezelés. A sebészi antiszepszis. A műtő felépítése és berendezése; alapvető technikai háttér. A műtői személyzet és feladataik. A betegek fektetése a műtőasztalon.
2 3. 7. A sebészeti instrumentárium. Alapvető sebészeti műszerek, sebészeti-orvostechnikai eszközök, varróanyagok. Szövetegyesítés (tűk, fonalak, varratok, kapcsok, ragasztószalagok). Alapvető varrattechnikák. Varrattechnikai hibák. Varratok eltávolítása. Drének, drenálás A műtét. Műtéti alaptípusok. Műtéti indikációk, beleegyezés, kockázatok, felelősség. Műtét előtti vizsgálatok. A beteg előkészítése a műtétre. Perioperatív monitorozás, perifériás és centrális vénabiztosítás. A helyi érzéstelenítés alapjai (érzéstelenítőszerek, érzéstelenítési típusok, szövődmények). Sebek. Az alkalmi sebek típusai, csoportosítása. Sebgyógyulás, hegesedés. Műtéti sebek. Posztoperatív sebkezelés. A sebzárás. Alkalmi sebek ellátása. Sebgyógyulás zavarai. Kötszerek, kötéstípusok. Innovációk a sebkezelésben Vérzések. Sebészi vérzések főbb típusai, csoportosítása. A vérvesztés tünetei, következményei. (műtét előtti, alatti és utáni vérzések). A műtéti vérveszteséget befolyásoló tényezők. Sebészi hemostasis, helyi vérzéscsillapítási módszerek (mechanikai módszerek, hő, kémiai-biológiai anyagok). Új vérzéscsillapító módszerek. A vérpótlás alapjai a sebészetben, autotranszfúzió. Szövődmények. A szövődmények meghatározása, felosztása. Aneszteziológiai szövődmények. Sebgyógyulási szövődmények. Műtéti szövődmények. Vérzéses szövődmények. A vérzéses shock kórélettani alapjai, klinikuma, diagnózisa és kezelése. A minimálisan invazív sebészet. Történeti háttér. Technikai alapok. Eszköztárak. Sebészeti gyakorlati alapismeretek gyakorlat. Kredit: 0. Vizsga: aláírás A gyakorlatok : összevont gyakorlatok (szemináriumok) (5 x 2 óra) vagy 2 órás csoportonkénti bontásban kivitelezett gyakorlatok (9 x 2 óra) váltakoznak a csoportok előre megadott egyedi programja alapján: Összevont gyakorlatok : (5 x 2 óra) (hetek: 1,2,6,7,13): 3. Bemosakodás, műtői mozgás Varrás és csomózás A műtéti terület izolálása, vérzéscsillapítás és haladó szövetegyesítés Sebkezelés. Minimálisan invazív sebészet Adminisztrációs kötelezettségek. Felkészítés a gyakorlati vizsgára Gyakorlatok (9 x 2 óra) (hetek: 3-5, 8, 10-12, 14-15):
3 1- Általános információk. Bemosakodás, beöltözés. A műtői aszepszis gyakorlati szabályai. A műtőben való viselkedés, mozgás. 3- Az alapvető sebészeti műszerek, varróanyagok, műtői textíliák. Metszés, szövetegyesítés varratokkal, ill. kapcsokkal (szivacson). Eszközös csomózás gyakorlása Suture Tutor program segítségével 5- Alapvető sebészi csomózási ismeretek (kézi és műszeres csomók). Sebészi csomózás, feszülés alatt, mélyben 7-8. Bőrmetszés, vérzéscsillapítás, réteges szövetegyesítés varratokkal, ill. kapcsokkal. A subcutan seb drénezése Sebellátás. Bemosakodás, beöltözés (másodszor). A műtéti terület lemosása, izolálása. műtéti terület lemosása, izolálása. A 11-1 A minimálisan invazív sebészet gyakorlati alapjai. A laparoszkópos torony részei, eszköztárak. Mozgáskoordináció, műszerhasználat, csomózás 13-1 Varrás szöveten steril körülmények között Gyakorlati vizsga. Feladatok: (1) Bemosakodás, beöltözés (Külső műtő: 5 hallgató; max. 20 perc); (2) Csomózási technikák (Oktatóterem: csomózás feszülés alatt és mélyben; max. 5 perc); (3) Varratkészítés (Belső műtő: tűfogó felszerelése, kb. 5 cm hosszú seb zárása Donatiöltésekkel, műszeres csomózás; max. 15 perc) BEVEZETÉS A SEBÉSZETI MŰTÉTTANBA Kötelező féléves tantárgy az SZTE FOK III. évfolyama számára. Kredit: 2 Felvételének feltétele: A tantárgy oktatásának célja: Prof. Dr. habil. Boros Mihály, az orvostudomány doktora, tanszékvezető egyetemi tanár, Tanulmányi felelős: Dr. Szabó Andrea Ph.D. (szabo.andrea.exp@med.u-szeged.hu) az alapozó modul teljesítése. A tantárgy felvételének és teljesítésének időpontja az félév. Az orvostudomány invazív módszereinek gyakorlati oktatása, az alapvető műtéti beavatkozásokhoz szükséges módszertani és technikai ismeretek rendszerezése, a fogorvosi gyakorlat számára szükséges elméleti és gyakorlati műtéttani ismeretek átadása és elsajátíttatása. előadás (kéthetente 2 óra; 6 x 2 óra) + gyakorlat (kéthetente 2 óra; 7 x 2 óra)
4 Kötelező Tantárgyi követelmény: A számonkérés módja: Boros Mihály (szerk.): Sebészeti műtéttan. Egyetemi tankönyv, Medicina, Budapest, Boros Mihály (szerk.): Skills képzés és értékelés. Gyakorlati segédanyag. Innovariant Kft., Szeged, A tantárgy teljesítésének feltétele az előadások látogatása, valamennyi gyakorlat teljesítése és legalább elégséges jegy a gyakorlati és az elméleti vizsgán. a. Évközi értékelés: A gyakorlatokon mutatott teljesítményt értékeljük. b. Szemeszter végi kollokvium: írásbeli elméleti tesztvizsga + gyakorlati vizsga. A vizsga jegyét az elméleti és a gyakorlati vizsga jegyének az átlaga adja. Bevezetés a sebészeti műtéttanba előadás (FOG-M411). Kredit: Vizsga: kollokvium, ötfokozatú jegy Aszepszis és antiszepszis. Definíciók, történeti háttér. Infekciók, kórokozók, fertőzési utak. Sterilizálás, dezinficiálás. A beteg műtét előtti előkészítése, a műtéti terület lemosása, fertőtlenítése, izolálása. A műtői személyzet bemosakodása, beöltözése. Viselkedés és mozgás a műtőben. A műtői aszepszis szabályai. A sebészi antiszepszis. A műtő felépítése és berendezése; alapvető technikai háttér. A műtői személyzet és feladataik. A betegek fektetése a műtőasztalon. Az előadások : (6 x 2 óra) 3. A sebészeti instrumentárium. Alapvető sebészeti műszerek, sebészetiorvostechnikai eszközök, varróanyagok. Szövetegyesítés alapjai (tűk, fonalak, varratok, kapcsok, ragasztószalagok). Varrattechnikai hibák. Varratok eltávolítása. A minimálisan invazív sebészet technikai alapjai. A műtét. Műtéti alaptípusok. Műtéti indikációk, beleegyezés, kockázatok, felelősség. Műtét előtti vizsgálatok. A beteg előkészítése a műtétre. A helyi érzéstelenítés alapjai (érzéstelenítőszerek, érzéstelenítési típusok, szövődmények). Perioperatív monitorozás, folyadékegyensúly, folyadékszükséglet és folyadékterápia. Vérzések. A vérzések típusai, csoportosítása. A vérvesztés tünetei, következményei. Vérzés a sebészetben (műtét előtti, alatti és utáni vérzések). A műtéti vérveszteséget befolyásoló tényezők. Vérzéscsillapítás (mechanikai módszerek, hő, kémiai-biológiai anyagok). Sebek. Az alkalmi sebek típusai, csoportosítása. Műtéti sebek. A sebzárás. Drénezés. Posztoperatív sebkezelés. Sebgyógyulás, hegesedés. Kötszerek, kötéstípusok. Innovációk a sebkezelésben Szövődmények. A műtéti szövődmények meghatározása, felosztása. Fertőzések. A sebfertőzések típusai, osztályozásuk, kockázati tényezőik, megelőzésük lehetőségei. Sebgyógyulási szövődmények. Vérzéses szövődmények. Bevezetés a sebészeti műtéttanba gyakorlat (FOG-M412). Kredit: Vizsga: gyakorlati jegy (ötfokozatú jegy) A gyakorlatok : (7 x 2 óra; kéthetente) Általános információk. Bemosakodás, beöltözés. A műtői aszepszis gyakorlati szabályai. A műtőben való viselkedés, mozgás. Az alapvető sebészeti műszerek, varróanyagok, műtői textíliák. Bemosakodás, beöltözés. A műtéti terület lemosása, izolálása.
5 3. Sebészi csomózás (kézi és műszeres csomók), feszülés alatt, mélyben Varrattechnikák. Eszközös csomózás gyakorlása Suture Tutor program segítségével Sebellátás. Sebkötözés, steril kötéscsere, varratszedés. Nyálkahártya varrattípusok Vérzéscsillapítás. Szövetegyesítés a mélyben. Szem-kéz koordináció gyakorlása 7. Gyakorlati vizsga SÜRGŐSSÉGI BETEGELLÁTÁSI ALAPISMERETEK Kötelezően választható féléves tantárgy az SZTE ÁOK III. évfolyama számára. Kredit: 2 (Megjegyzés: mivel a tárgy felmenő rendszerben kötelező tárgyként kerül bevezetésre a 2013/2014 tanévtől kezdődően, minden hallgatónak fel kell vennie ezt a tantárgyat a későbbi diploma kompatibilitási problémák megelőzésére céljából) Felvételének feltétele: A tantárgy oktatásának célja: Tantárgyi követelmény: Prof. Dr. habil. Molnár Zsolt tanszékvezető egyetemi tanár (AITI) és Prof. Dr. habil. Boros Mihály, az orvostudomány doktora, tanszékvezető egyetemi tanár (Sebészeti Műtéttani Intézet) a Sebészeti Gyakorlati Alapismeretek előzetes teljesítése. A tantárgy felvételének és teljesítésének időpontja a félév. az általános orvos számára szükséges gyakorlati orvosi ismereteknek, eljárásoknak, az orvostechnikai, monitorozási elméleti és gyakorlati ismereteknek az oktatása, valamint a sürgésségi betegellátás elméleti és gyakorlati alapjainak oktatása. előadás (hetente 2 óra; 6 x 2 óra) + összevont gyakorlat (kéthetente 2 óra) + gyakorlat (kéthetente 2 óra); órai jegyzet A tantárgy teljesítésének feltétele az előadások látogatása, ill. valamennyi gyakorlat teljesítése és legalább elégséges jegy az elméleti vizsgán. A számonkérés módja: a. Évközi értékelés: A gyakorlatokon mutatott teljesítményt értékeljük. b. Előadások: aláírás, Gyakorlat: Szemeszter végi ötfokozatú gyakorlati jegy: írásbeli elméleti tesztvizsga eredménye alapján Sürgősségi betegellátási alapismeretek előadás Kredit: (Aláírás) Az előadások (6 x 2 óra): A sürgősségi ellátás helyzete ma itthon és külföldön A légzés monitorizálása, oxigén terápia alapjai 3. A gyógyszeradagolás módjai, eszközei, gyakorlati kivitelezése Folyadékterápia
6 Alapvető invazív eljárások EKG, vérnyomásmérés, monitorizálás eszközei Sürgősségi betegellátási alapismeretek gyakorlat Kredit: 0. Vizsga: ötfokozatú gyakorlati jegy Az összevont gyakorlatok (kéthetente 2 óra; 6 x 2 óra, egyszerre több csoportnak): A gyakorlatok (kéthetente 2 óra; 6 x 2 óra, csoportonkénti bontásban): Eszköznélküli újraélesztés A légzés monitorizálása, oxigén terápia alapjai, eszközei 3. A gyógyszeradagolás módjai, eszközei, gyakorlati kivitelezése A folyadékterápia módja, eszközei, beviteli módok Gyomorszonda levezetése, hólyagkatéterezés, vénabiztosítás, vér- és mintavételi eljárások EKG, vérnyomásmérés, monitorizálás eszközei Az új SBO bemutatása, bejárása A légzés monitorizálása, oxigén terápia alapjai, eszközei 3. Az injekciózás gyakorlata, infúziós pumpák alkalmazása Infúzió bekötés számítógépes szimulációval és fantomon (Braunül/pille tű használatával) Gyomorszonda levezetése, hólyagkatéterezés, vénabiztosítás, vér- és mintavételi eljárások EKG, vérnyomásmérés, monitorizálás eszközei HALADÓ SEBÉSZI ELJÁRÁSOK Kötelezően választható féléves tantárgy az SZTE ÁOK III-V. évfolyama számára. Kredit: 2 Felvételének feltétele: A tantárgy oktatásának célja: Kötelező Prof. Dr. habil. Boros Mihály, az orvostudomány doktora, tanszékvezető egyetemi tanár; Tanulmányi felelős: Dr. Hartmann Petra Ph.D. (hartmann.petra@med.u-szeged.hu) a Sebészeti gyakorlati alapismeretek (vagy Sebészeti műtéttan) előzetes teljesítése. A tantárgy felvételének és teljesítésének időpontja az ÁOK III- V. év I. féléve (5, 7, vagy 9. félév). Csak azon hallgatók számára, akik korábban nem teljesítették a Haladó sebészi eljárások vagy Haladó orvosi eljárások c. tárgyat. a műtétes szakmák iránt érdeklődő általános orvostanhallgatók megismertetése az alapvető műtéttani ismeretekkel, invazív beavatkozásokkal és haladó műtéttani képzésük. (12 óra) + gyakorlat (12 óra); tankönyv Boros Mihály (szerk.): Sebészeti műtéttan. Egyetemi tankönyv, Medicina, Budapest, 2009.
7 Boros Mihály (szerk.): Skills képzés és értékelés. Gyakorlati segédanyag. Innovariant Kft., Szeged, Tantárgyi követelmény: A számonkérés módja: A tantárgy teljesítésének feltétele az előadások látogatása, ill. valamennyi gyakorlat teljesítése és legalább elégséges gyakorlati jegy (a gyakorlatokon mutatott teljesítményt osztályozzuk) és elméleti vizsgajegy. a. Évközi értékelés: A gyakorlatokon mutatott teljesítményt értékeljük, ezek átlaga adja a félév végi gyakorlati jegyet. b. Szemeszter végi ötfokozatú beszámoló vizsga: írásbeli elméleti tesztvizsga. Haladó sebészi eljárások előadás. Kredit: Vizsga: beszámoló, ötfokozatú jegy Kisműtétek - az ambuláns sebészet alapjai (ismétlés: sterilitás, sebészi instrumentárium, műtői feladatok, adminisztráció) (2 óra) Az előadások (12 óra): Bemetszések, kimetszések, biopsziák, helyi érzéstelenítés (2 óra) 3. Anastomosisok (bél, ér, ideg). Minimálisan invazív technikák (2 óra) 4- Tracheostomia, conicotomia. A hasi sebészet alapjai. Laparotomia. Appendectomia (4 óra) Fast track surgery. Egynapos sebészet. Intraoperatív endoszkópia (2 óra) Haladó sebészi eljárások gyakorlat. Kredit: 0. Vizsga: aláírás Bemosakodás, alapvető csomózási és varrási technikák (2 óra) A gyakorlatok (12 óra/szemeszter): Kissebészeti beavatkozások. Lokális anaesthesia, kimetszés, lipoma eltávolítás, abscessus bemetszés. (2 óra) 3. Haladó varrattechnikák. Enterotomia, bél-, és éranasztomosis. (2 óra) Minimálisan invazív sebészet (2 óra) 5- Haladó vérzéscsillapítási és varrási eljárások gyakorlása nagyállaton. Tracheostoma. Laparotomia és zárása (4 óra) MIKROSEBÉSZET Kötelezően választható féléves tantárgy az SZTE ÁOK III évfolyama számára. Kredit: 2 Felvétel feltétele: A tantárgy oktatásának célja: Dr. habil. Szabó Andrea, Ph.D., egyetemi docens és Prof. Dr. habil. Boros Mihály, az orvostudomány doktora, tanszékvezető egyetemi tanár a Sebészeti gyakorlati alapismeretek párhuzamos teljesítése. a műtéti szakmák iránt érdeklődő orvostan-hallgatók megismertetése az alapvető mikrosebészeti ismeretekkel, eszközökkel és technikákkal. előadás (8 óra/kurzus) + gyakorlat (20 óra/kurzus); jegyzet
8 Kötelező Tantárgyi követelmény: A számonkérés módja: Szabó Andrea, Vass Gábor, Zádor Zsolt, Boros Mihály: A mikrosebészet alapjai. Jegyzet orvostanhallgatóknak, Szeged, 200 A tantárgy teljesítésének feltétele az előadások látogatása, ill. valamennyi gyakorlat teljesítése és legalább elégséges jegy a gyakorlati és az elméleti vizsgán. a. Évközi értékelés: A gyakorlatokon mutatott teljesítményt értékeljük. b. Szemeszter végi ötfokozatú beszámoló vizsga: írásbeli elméleti tesztvizsga + gyakorlati vizsga. A vizsga jegyét az elméleti és a gyakorlati vizsga jegyének az átlaga adja. Mikrosebészet előadás. Kredit: Vizsga: beszámoló, ötfokozatú jegy Általános információk, bevezetés a mikrosebészetbe (1 óra) Az előadások (8 óra/kurzus): A mikrosebészeti beavatkozások indikációi. A mikrosebészet klinikai alkalmazásai I. (2 óra) 3. A mikrosebészet klinikai alkalmazásai II. (2 óra) Az operációs mikroszkóp (1 óra) Alapvető varrattechnikák: ér- és idegvarratok (2 óra) Mikrosebészet gyakorlat. Kredit: 0. Vizsga: aláírás A gyakorlatok (20 óra/kurzus): A mikroszkópnál való elhelyezkedés, a mikroszkóp beállítása. Alapvető mozgáskoordinációs gyakorlatok (1 óra) A mikrosebészeti csomók alaptípusainak gyakorlása makroszkópos és mikroszkópos körülmények között (2 óra) Öltés és csomózás gyakorlása gumikesztyűn mikrosebészeti eszközökkel és fonalakkal (3, ill. 2 óra) Öltés csövön (2 x 3 óra) Vég a véghez éranasztomózis készítése patkány arteria carotison ex vivo (2 x 3 óra) KURZUS CÍME: AZ IMMUNPATOLÓGIA ALAPJAI Szabadon választható féléves tantárgy az SZTE Általános Orvostudományi Kar Általános Orvostudományi Szak III. évfolyama számára. Kredit: 1 Dr. habil. Jánossy Tamás, az orvostudomány kandidátusa, egyetemi docens Tárgyfelvétel előfeltétele: a Mikrobiológia és immunitástan (AOK-K741) I. félévének (alapimmunológia) a teljesítése Előadás: 14 óra/kurzus Kurzus kódja: AOK-K Vizsgaforma: beszámoló (5) Gyakorlat: nincs
9 A tantárgy oktatásának célja: Kötelező Ajánlott az általános orvos számára szükséges alapvető immunpatológiai ismeretek elsajátítása, amelyek elősegítik a tárgyalt betegségek immunológiai patomechanizmusainak, valamint az alkalmazható immunterápiás eljárásoknak a megértését, illetve a klinikai immunológia (AOK-K491) elsajátítását. Jánossy Tamás: Az immunpatológia alapjai. Előadásjegyzet Gergely János, Erdei Anna: Immunbiológia. Medicina, Budapest, Petrányi Győző: Klinikai immunológia. Medicina, Budapest, Abbas A.K., Lichtman A.H., Pober, J.S.: Cellular and Molecular Immunology. 5th edition. W.B. Saunders Company, Szemeszter végi vizsga: Tanulmányi felelős: Írásbeli tesztvizsga Dr. Hartmann Petra Tel.: ; egyetemi vonalon: 5106, hartmann.petra(kukac)med.u-szeged.hu
Sebészeti Műtéttani Intézet. Sebészeti Műtéttan A2. gyakorlati modul
Sebészeti Műtéttani Intézet Sebészeti Műtéttan A2. gyakorlati modul Sebészeti Műtéttan gyakorlatok A1. MODUL - Az aszepsis és a sebész Bemosakodás, beöltözés; A műtőbeli mozgás gyakorlása; Ismerkedés a
ÁLLATKÍSÉRLETEK AZ ORVOSTUDOMÁNYBAN
ÁLLATKÍSÉRLETEK AZ ORVOSTUDOMÁNYBAN Szabadon választott tantárgy az ÁOK, FOK, GYTK, TTIK, JGYPK II-V. éves hallgatói számára Kredit: 1. Tantárgyfelelős: Felvétel feltétele: A tantárgy oktatásának célja:
A 035/14 referencia számú FELASA kurzus során megszerzendő képességek
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM UNIVERSITY OF SZEGED ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR SCHOOL OF MEDICINE Sebészeti Műtéttani Intézet Institute of Surgical Research E-mail: office.expsur@med.u-szeged.hu web: http://web.szote.u-szeged.hu/expsur/
Sebészeti Műtéttani Intézet
Sebészeti Műtéttani Intézet Sebészeti Műtéttan A6. gyakorlati modul A1. MODUL - Az aszepszis és a sebész A2. MODUL - A sebészi instrumentárium A3. MODUL Műtétek A4. MODUL Műtétek, vérzések A5. MODUL Sebek
Sebészeti Skill Tréning Program
Sebészeti Skill Tréning Program 1. hét Általános sebészet (programvezető: Dr. Ferencz Andrea) HÉTFŐ 9.00-11.30 Előadás: A műtőblokk felépítése, berendezései. A műtő személyzete, feladataik és felelősségük
MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE
MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE Tantárgy kódja Tantárgy neve, kurzushirdető tanszék, tanszékvezető/kurzushirdető Héti óraszám - elmélet Héti óraszám - gyakorlat Vizsgaforma
MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE. ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE (5.-6. szemeszter): 56 kredit
MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE Tantárgy kódja Tantárgy neve, kurzushirdető tanszék, tanszékvezető/kurzushirdető Héti óraszám elmélet Héti óraszám gyakorlat Vizsgaforma Kredit
Szeminárium vagy Gyakorlat Időpont: csütörtök Helyszín: Sebészeti. Műtéttani Intézet tanterem/hallgatói műtő
AZ ÁLLATKÍSÉRLETEK ELMÉLETE ÉS GYAKORLATA B kurzus részletes tematikája Hét Dátum és időpont 1 Szeptember 16. 17.0-19.0 17. 8.00-11.00 18. 8.00-10.00 2 Szeptember 23. 17.0-19.0 24 8.00-11.00 25. 8.00-10.00
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM, ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR Az Állatkísérletek elmélete és gyakorlata B szint részletes programja
Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Sebészeti 2016. november 28-december 9 Referencia szám: AB1.0/2015 SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM, ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR Az Állatkísérletek elmélete
Kísérletes és sebészeti műtéttan Elméleti tételsor 2015/2016. tanév. I. félév
Kísérletes és sebészeti műtéttan Elméleti tételsor 2015/2016. tanév. I. félév Az aszepszis történeti háttere (Semmelweis) Az aszepszis fogalma Aszepszis a gyakorlatban: átöltözés Aszepszis a gyakorlatban:
MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE. Heti óraszám - elmélet
MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE Tantárgy kódja Tantárgy neve, kurzushirdetı tanszék, tanszékvezetı/kurzushirdetı Heti óraszám - elmélet Heti óraszám - gyakorlat Vizsgaforma
Sebészeti Műtéttani Intézet
Sebészeti Műtéttani Intézet Sebészeti Műtéttan A5. gyakorlati modul A1. MODUL - Az aszepszis és a sebész A2. MODUL - A sebészi instrumentárium A3. MODUL Műtétek A4. MODUL Műtétek, vérzések A5. MODUL Sebek
Sebészeti Műtéttani Intézet
Sebészeti Műtéttani Intézet B Modul Gyakorlati orvosi alapismeretek B1-2 MODUL feszülés alatti csomózás csomózás a mélyben több rétegű sebzárás B3-4 MODUL Kisműtétek - helyi érzéstelenítésben Lumenes szervek
1. félév. 15 45 5fgy 42. 15 45 5fgy 44
Tantárgy 1. félév 2. félév Oldalszám E. Sz. Gy. V. E. Sz. Gy. V. Klinikai biokémia I. 11 6 5fgy 12 Klinikai biokémia II. 10 6 K 13 Pathológia I. 33 45 K 14 Pathológia II. 49 45 Sz 17 Klinikai Fiziológia
Sebészeti Műtéttani Intézet
Sebészeti Műtéttani Intézet B Modul Gyakorlati Orvosi Alapismeretek B1-2 MODUL feszülés alatti csomózás csomózás a mélyben több rétegű sebzárás B3-4 MODUL katéterezés, szondázás tokos képletek eltávolítása
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM, ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR Az Állatkísérletek elmélete és gyakorlata B szint részletes programja
Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Sebészeti 2017. december 06-december 15. Referencia szám: AA1.0/2015 / Referencia szám: AB1.0/2015 SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM, ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI
Foglalkozási napló. Fogászati asszisztens
Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Fogászati asszisztens (OKJ száma: 54 720 02) szakma gyakorlati oktatásához 13. évfolyam A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának
MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE. Heti óraszám elmélet
MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE Tantárgy kódja Tantárgy neve, kurzushirdetı tanszék, tanszékvezetı/kurzushirdetı Heti óraszám elmélet Heti óraszám - gyakorlat Vizsgaforma Kredit
AZ ANATÓMIA, SZÖVET- ÉS FEJLŐDÉSTAN TANTÁRGGYAL KAPCSOLATOS TANULMÁNYI INFORMÁCIÓK 2014/2015-ös tanév, I. félév, II. évfolyam FOK
Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézete Igazgató: Dr. Mihály András egyetemi tanár 6724 Szeged, Kossuth L. sgt. 40. Telefon: (62)-545-665 6701
1. hét. január 8. (szerda)
REZIDENSKÉPZÉS "Sebészeti skill tréning" 4 hetes törzsképzés program 2014. január 6-31. 1. hét január 6. (hétfő) 8.30-9.30: Adminisztráció. Ismerkedés a rezidensekkel, tájékozódás eddigi haladásukról 9.30-10.15:
Kreditpontos tanfolyamok
Kreditpontos tanfolyamok PROGRAMFÜZET Semmelweis Egyetem Kísérletes és Sebészeti Műtéttani Intézet Budapest 2012. október 24-26. Az endoszkópos sebészet aktualitásai 2012. október 29-31. Mikrosebészet
Kreditpontos. Laparoszkópos varrástanfolyam. 2012. október 8 20.
Kreditpontos laparoszkópos tanfolyamok 2012. október 8 20. Semmelweis Egyetem Kísérletes és Sebészeti Műtéttani Intézet George Berci Laparoszkópos Tréning Centrum Herceghalom Október 8-9. Október 10-11.
C Modul Haladó orvosi eljárások
Sebészeti Műtéttani Intézet C Modul Haladó orvosi eljárások C1-2 MODUL Kisműtétek. Haladó szövetegyesítés C3-4 MODUL Nagyműtét a gyakorlatban Hasi drenázs: diagnosztikus és terápiás hasűri mosás Laparotomia
A képzésen túl kiemelt célunk a tapasztalatcsere is. Mottónk ezért: tanulva tanítsuk egymást!
Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar I. sz. Sebészeti Klinika Igazgató: Dr. Kupcsulik Péter egyetemi tanár 1082 Budapest, Üllői út 78. Tel./fax: 333-5343 Budapest, 2010. augusztus 29. Tisztelt
A Szegedi Tudományegyetem Sebészeti Műtéttani Intézet JUBILEUMI ÉVKÖNYVE (1998 2012) Nagy Sándor professzor 80. születésnapja alkalmából
A Szegedi Tudományegyetem Sebészeti Műtéttani Intézet JUBILEUMI ÉVKÖNYVE (1998 2012) Nagy Sándor professzor 80. születésnapja alkalmából Szeged, 2012 1 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék I. Ünnepi köszöntő
A műtétek általános elvei, az aszepszis szabályai, alapvető sebészi beavatkozások és sebkezelés.
Reference number: 035/14 UNIVERSITY OF SZEGED, Institute of Surgical Research Animal experiments theory and practice C level Minimally invasive procedures; Principles of surgical procedures, the rules
Az 51.. sorszámú Műtéti szakasszisztens megnevezésű szakképesítés ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye
Az 51.. sorszámú Műtéti szakasszisztens megnevezésű szakképesítés ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés ráépülés azonosító száma:
Gyakorlati protokoll-témakörök a XI. félévi kisállat-belgyógyászati klinikai gyakorlat teljesítésére
11_félév_bel_gyak_protokoll_13_12_08 vzs.doc Gyakorlati protokoll-témakörök a XI. félévi kisállat-belgyógyászati klinikai gyakorlat teljesítésére Összeállította: Dr. Vörös Károly Rotáció az egyes klinikai
Sebészeti Műtéttan. Egyetemi tankönyv. Támogató: ROP 3.3.1 2005 02 0001/34 sz. projekt. Szerkesztette: Dr. Boros Mihály
Sebészeti Műtéttan Egyetemi tankönyv Szerkesztette: Dr. Boros Mihály Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Sebészeti Műtéttani Intézet Szeged 2006 Támogató: ROP 3.3.1 2005 02 0001/34 sz.
2465-06 Műtét lebonyolítása követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai
2465-06 Műtét lebonyolítása követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai 1. feladat gastrostomia műtéthez, és közben tájékoztassa őt a műtéti megoldás lehetőségeiről! A tájékoztatás során az alábbiakra térjen
Kísérletes és Sebészeti Műtéttani Intézet A CSOMÓZÁSI ÉS ÖLTÉSI TECHNIKÁK ÖSSZEFOGLALÁSA
A CSOMÓZÁSI ÉS ÖLTÉSI TECHNIKÁK ÖSSZEFOGLALÁSA Csomózási Technikák Bécsi Csomó Sebész Csomó Bécsi Csomó Sebész Csomó Sziketartási Módok Hegedűvonó-tartás Ceruza Tartás Feszítse meg a bőrt! Egyenletes nyomás
Sebészeti Műtéttan. Egyetemi tankönyv. Támogató: ROP 3.3.1 2005 02 0001/34 sz. projekt. Szerkesztette: Dr. Boros Mihály
Sebészeti Műtéttan Egyetemi tankönyv Szerkesztette: Dr. Boros Mihály Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Sebészeti Műtéttani Intézet Szeged 2006 Támogató: ROP 3.3.1 2005 02 0001/34 sz.
Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Ápolás és Betegellátás Intézet Ápolástudományi Tanszék. Dr. Váradyné Horváth Ágnes főiskolai adjunktus
Draingondozás Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Ápolás és Betegellátás Intézet Ápolástudományi Tanszék Dr. Váradyné Horváth Ágnes főiskolai adjunktus Draingondozás célja: Szövetek tehermentesítése
2465-06 Műtét lebonyolítása követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai
2465-06 Műtét lebonyolítása követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai 1. feladat gastrostomia műtéthez, és közben tájékoztassa őt a műtéti megoldás lehetőségeiről! - lehetséges műtéti megoldások - a laparoszkópos
Sebészi és háziorvosi team együttműködése
Sebészi és háziorvosi team együttműködése Prof. Dr. Hajnal Ferenc, Prof. Dr. Varga Albert, Dr. Nagyvári Péter, Dr. Ágoston Gergely SZTE ÁOK Családorvosi Intézet A háziorvos kompetenciája Diagn. tevékenységek,
ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR
S ZE G E D I TU DOM ÁN Y E GY E T EM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR T Á J É K O Z T A T Ó III. ÉVES ORVOSTANHALLGATÓKNAK AZ ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS ALAPOZÓ ELŐKÉSZÍTŐ MODULJÁNAK TANTERVÉRŐL ÉS VIZSGARENDJÉRŐL
Szegedi úti akadémia PROSZTATA BETEGSÉGEK MŰTÉTEI A JÁRÓBETEG ELLÁTÁSBAN ÉS AZ EGYNAPOS SEBÉSZETEN LEHETŐSÉGEK, HATÁROK Dr.
Szegedi úti akadémia 2017 PROSZTATA BETEGSÉGEK MŰTÉTEI A JÁRÓBETEG ELLÁTÁSBAN ÉS AZ EGYNAPOS SEBÉSZETEN LEHETŐSÉGEK, HATÁROK Dr. Siller György Egynapos sebészeten végzett műtétek aránya országonként Egynapos
A tantárgyelem kódja: SZDE0304G
A mérföldkő megnevezése: Szakdolgozat készítése gyógytornászoknak A tantárgy megnevezése: Szakdolgozat készítése gyógytornászoknak A tantárgyelem megnevezése: Szakdolgozat készítése gyógytornászoknak 2
A 48. sorszámú Műtéti szakasszisztens megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye
A 48. sorszámú Műtéti szakasszisztens megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés-ráépülés azonosító száma: 55
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ ÍRÁSBELI VIZSGAFELADATHOZ. Felnőtt aneszteziológiai és intenzív szakápoló szakképesítés
Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes
Az 58. sorszámú Perioperatív asszisztens megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 3. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
Az 58. sorszámú Perioperatív asszisztens megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 3. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 720 04 1.2. Szakképesítés
5.4. kompetencia tábla
5.4. kompetencia tábla Légutak Lélegeztetés Betegellátás ALAP MÁ 5.2 MÁ 5.5 MT MO Átjárható légutat biztosítani eszköz nélkül Pharingeális eszközöket alkalmazni Supraglotticus eszközöket alkalmazni Endotrachealis
A radiológus szakorvosképzés tematikája (a Radiológiai Szakmai Kollégium 2005. 01. 16-i állásfoglalása alapján)
A radiológus szakorvosképzés tematikája (a Radiológiai Szakmai Kollégium 2005. 01. 16-i állásfoglalása alapján) Általános szempontok I.: Követelmények: A képzés eredményeként a radiológia szakvizsgát tett
TÜDŐGYÓGYÁSZATI KLINIKA 4012 Db., Nagyerdei krt. 98. Tel/fax: (52) 255-222
4012 Db., Nagyerdei krt. 98. Tel/fax: (52) 255-222 Klinikaigazgató: Klinikai főorvos: Szakorvos: Szakorvos jelölt: Központi gyakornok: Tanulmányi felelős: Dr. Szilasi Mária egyetemi docens Dr. Fodor Andrea
Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre
i napló a 0 /0. tanévre Egészségügyi asszisztens szakma gyakorlati oktatásához OKJ száma: 54 70 01 A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának dátuma: Tanulók adatai
I. évfolyam Általános orvos szak (1-10. csoport) TANÉV I. félév
I. évfolyam Általános orvos szak (1-10. csoport) 2018-2019. TANÉV I. félév HÉTFÕ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK 7-8 biofizika gy 10 8-9 SZÁMONKÉRÉS 9-10 BIOSTATISZTIKA Szeminárium 10-11 2. hét O. KÉMIA o.
2326-06 Aszepszis- antiszepszis, munkavédelem, környezetvédelem követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai
1. feladat Lakóhelyén nagy ellentéteket váltott ki a szelektív hulladékgyűjtők kihelyezése. A polgármester felkéri mint egészségügyi dolgozót, hogy beszéljen az emberekkel a szelektív hulladékgyűjtésről,
1. Emlődaganatok neoadjuváns kezelésének hatása a műtéti technikára Témavezető: Dr. Harsányi László PhD egyetemi docens
SZAKDOLGOZAT TÉMAJAVASLATOK A 2012/2013 tanévre Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar I. sz. Sebészeti Klinika SEBÉSZET 1. Emlődaganatok neoadjuváns kezelésének hatása a műtéti technikára 2.
Biomatematikai Tanszék
BIOSTATISZTIKA DENTISTRY Biomatematikai Tanszék Tantárgy: BIOSTATISZTIKA Év, szemeszter: 1. évfolyam - 1. félév Óraszám: Szeminárium: 28 Kód: FOBST03F1 ECTS Kredit: 2 A tárgyat oktató intézet: Biofizikai
A steril körülmények között végzett munka Bemosakodás-beöltözés, műtéti terület izolálása
A steril körülmények között végzett munka Bemosakodás-beöltözés, műtéti terület izolálása Dr. Erős Gábor Gyakorlati jegyzet az Állatkísérletek elmélete és gyakorlata A szint kurzus hallgatóinak A kísérlet
I. évfolyam Általános orvos szak (1-10. csoport) TANÉV I. félév
I. évfolyam Általános orvos szak (1-10. csoport) 2017-2018. TANÉV I. félév HÉTFÕ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK 7-8 biofizika gy 10 8-9 SZÁMONKÉRÉS 9-10 BIOSTATISZTIKA Szeminárium 2. hét o. kémia sz 5,1
ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR
SZE G E DI TUDOM ÁNYEGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR T Á J É K O Z T A T Ó III. ÉVES ORVOSTANHALLGATÓKNAK AZ ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS ALAPOZÓ - ELŐKÉSZÍTŐ MODULJÁNAK TANTERVÉRŐL ÉS VIZSGARENDJÉRŐL Érvényes:
2461-06 Műtőszolgálat biztosítása követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai
1. feladat: A műtéti program kiírásában laparoscopos cholecystectomia műtét szerepel. A gyakorlatát töltő műtőssegéd kollegájának ismertesse milyen feladatai vannak a műtét előkészítésében! - a technikai
10. MŰTÉTI ELLÁTÁS SZAKMACSOPORT
10. MŰTÉTI ELLÁTÁS SZAKMACSOPORT 10.A. Endoszkópia 10.1. Emésztőszervi endoszkópos szakasszisztens 10.2. Emésztőszervi endoszkópos szakasszisztens (egészségügyi szakasszisztens) (54) 10.3. Endoszkópos
Köszöntő. Kedves Kollégák!
Köszöntő Kedves Kollégák! A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Sürgősségi Orvostan Tanszék, a Debreceni Egyetem ÁOK Gyermekgyógyászati Intézet, a Magyar Sürgősségi Orvostani Társaság, a Magyar
ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR
S ZE G E D I TU DOM ÁN Y E GY E T EM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR T Á J É K O Z T A T Ó II. ÉVES ORVOSTANHALLGATÓKNAK AZ ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS ALAPOZÓ - ELŐKÉSZÍTŐ MODULJÁNAK TANTERVÉRŐL és VIZSGARENDJÉRŐL
Köszöntő. Kedves Kollégák!
Köszöntő Kedves Kollégák! A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Belgyógyászati Intézet Sürgősségi Orvostani Tanszék, a Debreceni Egyetem ÁOK Gyermekgyógyászati Intézet, az Országos Mentőszolgálat
VALÓBAN AZ OLCSÓ AZ OLCSÓBB? Negatívnyomás-terápia szakdolgozói szemmel
VALÓBAN AZ OLCSÓ AZ OLCSÓBB? Negatívnyomás-terápia szakdolgozói szemmel Földesné Ferenczi Tünde Diplomás ápoló, Eü.gyakorlat vezető Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Általános sebészet Székesfehérvár
ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR
S ZE G E D I TU DOM ÁN Y E GY E T EM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR T Á J É K O Z T A T Ó III. ÉVES ORVOSTANHALLGATÓKNAK AZ ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS ALAPOZÓ - ELŐKÉSZÍTŐ MODULJÁNAK TANTERVÉRŐL ÉS VIZSGARENDJÉRŐL
52 723 01 Gyakorló ápoló összefüggő szakmai gyakorlata
9.évfolyam 52 723 01 Gyakorló ápoló összefüggő szakmai gyakorlata Egészséges csecsemő és gyermek gondozása Munkavédelmi, tűzvédelmi szabályok megismerése, betartása. Napirend megismerése, napirend szerinti
A tantárgyelem kódja: KIT0301G
A mérföldkő megnevezése: A tantárgy megnevezése: A mérföldkő kódja: A tantárgy kódja: A tantárgyelem megnevezése: Számítástechnika az egészségügyben védőnőknek A tantárgyelem kredit-értéke: A tantárgyelem
A tantárgyelem kódja: KIT0401G. gyakorlat A tantárgyelem jellege: A tantárgyelem oktatásának ajánlott 5. félév
A mérföldkő megnevezése: A tantárgy megnevezése: A mérföldkő kódja: A tantárgy kódja: A tantárgyelem megnevezése: Számítástechnika az egészségügyben ápolóknak A tantárgyelem kredit-értéke: 1 A tantárgyelem
Tartós fájdalomcsillapítás központi oktatási programja
200. Tartós fájdalomcsillapítás központi oktatási programja az alap, közép, emeltszintű, valamint felsőfokú egészségügyi szakképesítéssel, egészségügyi főiskolai végzettséggel vagy felsőoktatási intézményben
Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1. 2464-06 Műtét előkészítése követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai
1. feladat: Medikusok érkeznek műtői gyakorlatra a műtőbe. A műtővezető főorvos megkéri Önt, hogy tartson számukra bemosakodási gyakorlatot. - Mondja el a medikusoknak a bemosakodás menetét, a felhasználható
II. évfolyam BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Számvitel alapjai. 2012/2013 I. félév
II. évfolyam BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Számvitel alapjai 2012/2013 I. félév Tantárgyi útmutató Tantárgy megnevezése Számvitel alapjai Tantárgy kódja: Tantárgy jellege/típusa: Üzleti alapozó modul része Kontaktórák
2.sz. Klinikai Orvostudományok Doktori Iskola vezető: Dr. Tulassay Tivadar. 2 éves kurzusterv
2.sz. Klinikai Orvostudományok Doktori Iskola vezető: Dr. Tulassay Tivadar 2 éves kurzusterv 2/1 A diabetes mellitus és szövődményeinek, valamint a májbetegségek etiopatológiai és genetikai tényezőinek
FOGLALKOZÁSI NAPLÓ. Neve:... Címe:... neve:... telefonszáma:... Név:... osztály:... Szakképzés megnevezése: Gyakorlat idıtartama (kezdete - vége):...
Hódmezıvásárhelyi SZC Boros Sámuel Szakközépiskolája és Szakiskolája 6600 Szentes, Ady Endre utca 6 8. Tel./Fax: 63/313-038 E-mail: iskola@boros.sulinet.hu Web: www.boros.sulinet.hu FOGLALKOZÁSI NAPLÓ
ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR
S ZE G E D I TU DOM ÁN Y E GY E T EM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR T Á J É K O Z T A T Ó I. ÉVES ORVOSTANHALLGATÓKNAK AZ ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS ALAPOZÓ - ELŐKÉSZÍTŐ MODULJÁNAK TANTERVÉRŐL és VIZSGARENDJÉRŐL
NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Rendészettudományi Kar TANTÁRGYI PROGRAM. 1. számú példány
NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Rendészettudományi Kar 1. számú példány TANTÁRGYI PROGRAM 1. A tantárgy kódja: RVPTB03 2. A tantárgy megnevezése (magyarul): Jövedéki jog 1. 3. A tantárgy megnevezése (angolul):
Hallgatói tájékoztató a Sebészet és Szemészet c. Tantárgy oktatási rendjéről 2016.
SEBÉSZETI ÉS SZEMÉSZETI TANSZÉK ÉS KLINIKA Cím: 1078 Budapest, István utca 2. Tel.: +36-1-478-41-95, Fax: +36-1-478-41-96 www.kisallatsebeszet.hu, www.univet.hu Hallgatói tájékoztató a Sebészet és Szemészet
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vállalati gazdaságtan. tanulmányokhoz
I. évfolyam Pénzügy-Számvitel Szak, Gazdálkodási és Menedzsment Szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Vállalati gazdaságtan tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2014/2015 Tanév I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése:
A Gyermekfogászati és Fogszabályozási Klinika tájékoztatója IV. és V. éves fogorvoshallgatók számára
A tájékoztatója IV. és V. éves fogorvoshallgatók számára A gyermekfogászat és fogszabályozás oktatásának célja, hogy a hallgatók elsajátítsák mindazokat az elméleti és gyakorlati ismereteket, melyeket
2012.09.04. Műtéti sebek Sérülés utáni elsősegély. A sebzárás célja az elsődleges. mélyre terjedő sebek vagy. Az elsősegélynyújtás célja az
Sebkezelés Sebkezelés fajtái Műtéti sebek Sérülés utáni elsősegély Sebkezelés sérülések után (12-2424 ó) Régi sebek kezelése Dr. Izing Simon Műtéti sebek A sebzárás célja az elsődleges sebgyógyulás feltételének
A tantárgyelem kódja: KIT0101G
A mérföldkő megnevezése: A tantárgy megnevezése: A mérföldkő kódja: A tantárgy kódja: 1 A tantárgyelem megnevezése: Számítástechnika I.; A tantárgyelem kredit-értéke: 2 A tantárgyelem teljesítési formája:
Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar. Jelentkezési Lap FELNŐTT TRANSOESOPHAGEALIS ECHOKARDIOGRÁFIA
Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Jelentkezési Lap FELNŐTT TRANSOESOPHAGEALIS ECHOKARDIOGRÁFIA A képzés időtartama minimum 6 hónap 23/2012. (IX. 14.) EMMI rendelet alapján 1. A képzésben
Foglalkozási napló. Gyakorló mentőápoló
Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Gyakorló mentőápoló (OKJ száma: 54 723 01) szakma gyakorlati oktatásához 13. évfolyam A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának
VEGYIPARI RENDSZEREK OPTIMALIZÁLÁSA
VEGYIPARI RENDSZEREK OPTIMALIZÁLÁSA ANYAGMÉRNÖK MSC KÉPZÉS VEGYIPARI TECHNOLÓGIAI SPECIALIZÁCIÓ (Levelező munkarend) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR KÉMIAI INTÉZET
Radiológiai Klinika Tanulmányi információk tanév II. félév ÁOK IV. évfolyam
Radiológiai Klinika Tanulmányi információk 2017-18. tanév II. félév ÁOK IV. évfolyam Elérhetőségek Klinika igazgató: Prof. Bérczi Viktor Tanulmányi adminisztráció: Keviczky Katalin Titkárság telefon: 06-1-210-0307
Foglalkozási napló. Gyakorló csecsemő- és gyermekápoló
Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Gyakorló csecsemő- és gyermekápoló (OKJ száma: 54 723 03) szakma gyakorlati oktatásához 13. évfolyam A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló
A Gyermekfogászati és Fogszabályozási Klinika tájékoztatója IV. és V. éves fogorvoshallgatók számára
A tájékoztatója IV. és V. éves fogorvoshallgatók számára A gyermekfogászat és fogszabályozás oktatásának célja, hogy a hallgatók elsajátítsák mindazokat az elméleti és gyakorlati ismereteket, melyeket
A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:
Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység
Skills Képzés és Értékelés
Skills Képzés és Értékelés Gyakorlati segédanyag Szegedi Tudományegyetem Sebészeti Műtéttani Intézet Szeged, 2008 Lektorálás: Dr. Szabó Andrea Dr. Kaszaki József Felelős kiadó: Dr. Boros Mihály Borítóterv:
A tantárgyelem kódja: KIT0101G. gyakorlat A tantárgyelem jellege: A tantárgyelem oktatásának ajánlott 1. félév
A mérföldkő megnevezése: A tantárgy megnevezése: A mérföldkő kódja: A tantárgy kódja: 1 A tantárgyelem megnevezése: Számítástechnika I.; A tantárgyelem kredit-értéke: 2 A tantárgyelem teljesítési formája:
2. oldal a) a mellékletben foglalt tárgyi feltételeket; b) a műtéti beavatkozás elvégzésében jártas olyan szakorvost, aki a szakvizsgát követően 5 éve
1. oldal 16/2002. (XII. 12.) ESzCsM rendelet az egynapos sebészeti és a kúraszerűen végezhető ellátások szakmai feltételeiről Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (a továbbiakban: Eütv.) 247.
BEVEZETÉS AZ ORVOSTUDOMÁNYBA AOK-K600 ÁOK I. évfolyam 2015/2016. tanév őszi szemeszter
Általános Orvostudományi Kar MAGATARTÁSTUDOMÁNYI INTÉZET Faculty of Medicine DEPARTMENT OF BEHAVIOUR SCIENCES BEVEZETÉS AZ ORVOSTUDOMÁNYBA AOK-K600 Tantárgy típusa kötelezően választható Kreditértéke 2
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. E-business alapjai. tanulmányokhoz
IV. évfolyam Gazdálkodási és Menedzsment Szak, Vállalkozásszervező Szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ E-business alapjai tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2014/2015 Tanév I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése:
SZAKFORDÍTÓ ÉS AUDIOVIZUÁLIS FORDÍTÓ szakirányú továbbképzési szak 2017-től felvett hallgatóknak
Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység
POSZT-RESZUSZCITÁCIÓS ELLÁTÁS
POSZT-RESZUSZCITÁCIÓS ELLÁTÁS POSZTGRADUÁLIS TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Aneszteziológia- és Intenzív Terápiás Intézet, Belgyógyászati Intézet Sürgősségi Orvostan
Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Szakmai Kollégium irányelvei, útmutatói, módszertani levelei, ajánlásai
irányelvei, útmutatói, módszertani levelei, ajánlásai Az egészségügyi miniszter 33/1981. (Eü.K. 21.) EüM számú utasítása az anaesthesiológiai és intenzív betegellátó osztályok, az égési sérülteket ellátó
Engedélyszám: 6195-11/2009-0003EGP Verziószám: 1.
1. feladat Új dolgozó kollégájának magyarázza el a beteg felvétel rendjét a sürgősségi osztályon, a triage kategória jelentőségét, megállapításának módját, mutassa be az első állapot felmérés során alkalmazható
M2325 FELADATOK. 18 19 Felkészíti a beteget EEG-re
M2325 FELADATOK Előkészít has-, mellkas-, lumbál-, ciszterna-, csontvelő 4 punkcióhoz 5 Előkészít gyomormosáshoz, gyomorszondát levezet 6 Előkészít katéterezéshez, férfi és női beteget katéterez 7 Irrigáláshoz
2367-06 Vizsgálatok-terápiás eljárások követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai
1. feladat Betegének vércukorszint ellenőrzést rendeltek el. Tájékoztassa a beteget a vércukorteszt elvégzéséről! - a vércukorszint mérésének módja, menete - az ápolásetika fontossága az eljárásban tájékozott
A tantárgyelem kódja: KIN2802G
A mérföldkő megnevezése: A tantárgy megnevezése: Informatika A tantárgyelem megnevezése: Egészségügyi informatikai rendszerek A mérföldkő kódja: A tantárgy kódja: KIN28XXX A tantárgyelem kódja: KIN2802G
Innováció a műtőben a műtős-szakasszisztensek szemszögéből
Innováció a műtőben a műtős-szakasszisztensek szemszögéből Péczeli András vezető műtősasszisztens Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Szombathely Mi is az innováció? Az innováció egy kreatív ötletből születő
Bevezetés a számvitelbe
II. évfolyam BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Bevezetés a számvitelbe 2013/2014 I. félév Tantárgyi útmutató Tantárgy megnevezése Bevezetés a számvitelbe Tantárgy kódja: Tantárgy jellege/típusa: Üzleti alapozó modul
SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK től felvett hallgatóknak
TANEGYSÉGLISTA Jelek, rövidítések: EF=egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható
Tantátgyi követelmények Család- és nevelésszociológiai alapismeretek
Tantátgyi követelmények Család- és nevelésszociológiai alapismeretek CGB1203 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+0 Tantárgyfelelős neve és beosztása Bodnárné dr. Kiss Katalin főiskolai docens A tantárgyfelelős
Ifjúsági védőnő szakirányú továbbképzési szak
Ifjúsági védőnő szakirányú továbbképzési szak Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar 2007. Szakirányú továbbképzés I. Képzési és kimeneti követelmények 1. A kérelmező felsőoktatási intézmény neve, címe: Debreceni
Semmelweis Egyetem VIII. Infektológiai Továbbképző Tanfolyam
2015. március 20 21. Fókuszban az antibiotikum terápia PROGRAM 2015. MÁRCIUS 20. PÉNTEK 07.30 09.00 Regisztráció 09.00 09.30 Antibiotikum kezelés jelene és jövője 09.30 10.00 10.00 10.30 Prof. Dr. Ludwig