Figyeljen a hulladékszállítás napjára, az 2018-ban eltérhet az előző évben megszokottól
|
|
- Kinga Molnárné
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Hasznos információk Figyeljen a hulladékszállítás napjára, az 2018-ban eltérhet az előző évben megszokottól, illetve ellenőrizze azt is, hogy az adott napon milyen hulladékfajtát vesznek át, mivel gyakran előfordul, hogy a szállítás napján a hulladékátvevő helyen nincs megfelelő gyűjtőkonténer vagy hulladékgyűjtő zsák. Az önkormányzati rendelet előírásai szerint a hulladékot konténerben és a kommunális hulladék elszállítását végző vállalat hulladékgyűjtő zsákjaiban lehet a hulladékátvevő helyre szállítani, a hulladékszállítási napon, 6.00 óráig. A veszélyes és speciális hulladékot azon a szombaton adja le, amikor településén annak gyűjtését végezzük. Addig őrizze azt annak eredeti csomagolásában, száraz, biztonságos és gyermekek számára nem hozzáférhető helyen. Honlapunkon ( a Veszélyes és speciális hulladékok menüpontban arra vonatkozó információkat talál, hogy mi számít veszélyes és speciális hulladéknak. Amennyiben Önnél időnként több biológiailag lebomló és vegyes kommunális hulladék gyűlik össze, mint amennyi a gyűjtőkonténerben elfér, vagy ha elfogy a vegyes csomagolóanyag gyűjtésére szolgáló hulladékgyűjtő zsák, vásárolhat újat vállalatunk székhelyén, a Komunala, d.o.o. M. Sobota helyiségében vagy a hulladékgyűjtő zsákok elszállítását végző speciális hulladékszállító jármű vezetőjénél. A nem a speciális hulladékgyűjtő zsákban gyűjtött szemetet nem áll módunkban elszállítani. Lehetővé akartuk tenni, hogy bizonyos ügyeket»otthonról«, interneten intézhessenek, ezért ügyfélportált hoztunk létre, mely honlapunk (www. saubermacher-komunala.si) nyitóoldaláról, az Ügyfélportál menüpont alatt érhető el. Az elektronikus szolgáltatás minden ügyfelünk számára elérhető. Egy helyen kezelheti az összes igénybevett szolgáltatással kapcsolatos ügyeket. A felhasználók ügyfélazonosítójuk és jelszavuk segítségével léphetnek be. Az ügyfélazonosító az UPN nyomtatványlapon (»a letéti jegyen«), illetve az e-számlán is szerepel. A felhasználó a regisztrációt követően, ben kapja meg jelszavát. 2 Egészséges környezetet teremtünk
2 UTASÍTÁSOK A KOMMUNÁLIS HULLADÉK SZELEKTÍV GYŰJTÉSÉHEZ EGYÉB HULLADÉK nem újrahasznosítható anyagok szennyezett csomagolóanyagok szemét kihűlt hamu ablaküveg higiéniai papírtermék pelenka kerámiaedények ragasztószalagok másolópapír porcelánedények varrodai hulladék tapéta VEGYES CSOMAGOLÓANYAG műanyag palackok hungarocel műanyag zacskó és fólia folyékony tisztítószer, vízlágyító, sampon, folyékony szappan, desztillált víz, stb. műanyag flakonjai italos dobozok megtisztított konzervdobozok alufólia megtisztított műanyag dobozok és poharak tej, kávé, stb. tetrapack csomagolóanyagai (Tetra Pak) BIOLÓGIAI ÚTON LEBOMLÓ HULLADÉK kávé- és teamaradék, filterrel tojáshéj szilárd ételhulladék gyümölcs- és zöldségmaradék hagyma- és burgonyahéj fű avar aratási maradék bokor-, sövény- és fametszésnél keletkezett hulladék fahamu PAPÍR újságpapír papírból, kartonból, papírlemezből készült csomagolóanyagok könyvek füzetek telefonkönyvek prospektusok karton katalógusok folyóiratok levél- és csomagolópapír Hasznos információk A következő oldalon: HASZNOS TANÁCSOK Egészséges környezetet teremtünk 3
3 HASZNOS TANÁCSOK A papírból, műanyagból, fémből készült és az összetett (tetrapack) csomagolóanyagokat a konténerben vagy hulladékgyűjtő zsákokban való elhelyezés előtt laposra kell taposni, különben a gyűjtő idő előtt megtelhet. Leadás előtt az üvegeket ki kell üríteni. Az üveg gyűjtésére szolgáló konténerbe csak az üvegek kerüljenek, a kupakokat helyezze a vegyes csomagolóanyagok konténerébe. A háztartások gyűjthetik a papírt és a papírcsomagolást 240 literes konténerekben, amennyiben különálló lakóházról van szó. Ezek ürítése négyhetente történik. A biológiai úton lebomló hulladékot az erre a célra szolgáló konténerekben, biológiai úton lebomló vagy papírból készült zacskókban lehet leadni, műanyag zacskókban nem. Hasznos információk A BIOLÓGIAI HULLADÉK KOMPOSZTÁLÁSA Hogyan hozzunk létre házi komposztálót? A házi komposztáló felállítása a kert félárnyékos vagy árnyékos részén javasolt, mely szélvédett és könnyen hozzáférhető. A házi komposztálót közvetlenül a talajon helyezzük el, s minden oldalról megfelelően szellőzzön. Helyének kiválasztásakor ügyeljünk arra, hogy (pl. a szagokkal) ne zavarja szomszédainkat. Az ezzel kapcsolatos alapvető szabályok a fából vagy dróthálóból készült nyitott és a műanyagból készült zárt házi komposztálókra egyaránt érvényesek. Mi a házi komposztálás helyes technikája? A házi komposztálónak közvetlenül kell érintkeznie a talajjal. A felaprított ágakból álló alapréteg alulról biztosítja a jó szellőzést és megakadályozza a víz felgyülemlését. Az optimális bomlási folyamathoz szükség van elegendő mennyiségű oxigénre, amit úgy biztosíthatunk, hogy a száraz anyagot (ágak és zöldhulladék) és a nedves anyagot (fű, konyhai hulladék) mindig elkeverjük. A konyhai hulladékot és ételmaradékot azonnal levelekkel, földdel vagy fűvel kell fedni, majd finoman el kell egyengetni, hogy megakadályozzuk a kellemetlen szagokat és a hívatlan vendégek, így a patkányok és madarak megjelenését. A bomlási folyamat 50 és 60 C közötti hőmérsékleten zajlik, melynek során a mikroorganizmusok, baktériumok és gombák humuszt és tápanyagokat termelnek, amihez azonban meghatározott nedvességre van szükség. A hosszabb nyári szárazságok idején ajánlatos a komposzt locsolása. A komposztáláshoz alapvetően nincs szükség adalékanyagokra. Amennyiben azonban azt pl. zöldségtermesztéshez kívánja felhasználni, hozzákeverhet szárított tyúk- vagy marhatrágyát, illetve zöldtrágyát is. A kőpor gyorsítja a rohadást és megköti az esetleges szagokat. Mikor a házi komposztáló megtelik, illetve mintegy fél év elteltével tartalmát áthelyezzük. Ezzel levegőztetjük, gyorsítva a bomlást. Az érett komposztot mm sűrűségű szitán átszitáljuk, a maradékot pedig felhasználjuk a további komposztáláshoz. A komposztálással teljes értékű humusz keletkezik, melyet felhasználhatunk a házi veteményesben, a virágokhoz, a gyümölcsösben vagy a szőlőtermesztésnél. SZELEKTÍV HULLADÉKGYŰJTŐ KÖZPONT 4 Egészséges környezetet teremtünk A hulladékgyűjtő központba érkezve először a vonalkód segítségével azonosítania kell magát. A vonalkódot az UPN nyomtatványlapon (»letéti jegy«) és az e-számlán találja meg. A hulladékgyűjtő munkatársa leolvassa a vonalkódot, s ilyen módon ellenőrzi, hogy Ön részt vesz-e a konténerekben vagy hulladékgyűjtő zsákokban történő vegyes kommunális hulladékgyűjtés programjában, azaz jogosult-e a hulladékgyűjtő központ használatára. A helyi lakosok a hulladékgyűjtő központokban térítésmentesen elhelyezhetik a következő szelektív hulladékféléket: minden méretű és típusú papír és papírlemez, a papírból vagy papírlemezből készült hulladék papírcsomagolást is beleértve, minden méretű és alakú üveg, beleértve az üveghulladékot, műanyag, beleértve a műanyagból vagy összetett anyagokból készült csomagolóanyagokat, fémhulladék, beleértve a fém csomagolóanyagot, faanyag, beleértve a fából készült hulladék csomagolóanyagot,
4 ruhanemű, textil, étolaj és zsiradék, festékanyagok, tintafélék, ragasztó és gyanta, amennyiben nem tartalmaznak veszélyes anyagokat, mosószerek, melyek nem tartalmaznak veszélyes anyagokat, egyes elem- és akkumulátortípusok, elektromos és elektronikai berendezések, melyek nem tartalmaznak veszélyes anyagokat, lomok, gyógyszerek és használt autógumik, felni nélkül (háztartásonként évente maximum négy darab). Kérjük, hogy a gyűjtőközpontokban tartózkodva tartsák tiszteletben a hulladékleadás jobb szervezettségét és a látogatók biztonságának növelését szolgáló új biztonsági előírásokat. A lakosság maga végzi a szelektív hulladék válogatását, amihez védőfelszerelést kell használni (védőkesztyű, védősisak, kevlár kézvédő és szemvédő), amit a gyűjtőközpont gondnokánál lehet átvenni. A látogatás során mindenki felel a saját és látogatótársai biztonságáért. A VESZÉLYES HULLADÉK KEZELÉSE A veszélyes hulladék felismeréséhez segítségünkre vannak a szimbólumok, melyek a csomagolóanyagokon találhatóak meg: HASZNOS TANÁCSOK A veszélyes hulladékot, amennyiben erre van mód, tartsa az eredeti csomagolásban, száraz, biztonságos helyen, ahol gyermekek nem férhetnek hozzá. A veszélyes anyagokat ne keverje, mivel a különböző anyagok reakcióba léphetnek egymással. A veszélyes folyadékokat zárt tárolókban tartsa. A veszélyes anyagok eltávolítása, megsemmisítése nem végezhető otthon, az ilyen anyagokat a tavaszi/őszi veszélyes hulladék gyűjtési akcióig megfelelő körülmények között őrizze. Ez a szolgáltatás nem jelent többletköltséget, a kommunális szemétszállítás díja magában foglalja azt. HASZNÁLT RUHÁZAT, TEXTIL ÉS LÁBBELI GYŰJTÉSE Hasznos információk A textilhulladék az Európai Unió leggyorsabban növekvő mennyiségű hulladéktípusa, ezért a ruházat, lábbeli, házi textil és divatkiegészítők (táskák, hátizsákok, sapkák, sálak, kesztyűk, övek...) és plüssállatok gyűjtésére utcai konténereket állítottunk fel, hogy földrajzi értelemben közelebb kerüljünk a hulladék keletkezésének helyéhez. A gyűjtők a következő helyeket elérhetőek: Egészséges környezetet teremtünk 5
5 Hasznos információk a községi szelektív hulladékgyűjtőkön, a Maximus Bevásárlóközpont belső részén (a gyűjtő a hátsó bejáratnál található), a BTC City Murska Sobota Bevásárlóközpont mellett (a kertészetnél, a BTC bejárata előtt, a Spar étterme alatt), Murska Sobota (Muraszombat) Jakobovo naselje városrészében, az ökológiai szigeten Rakičan tűzoltóközpontjánál, a MOL benzinkútján, a Mala Nova utcában Murska Sobotában (Muraszombat), a Rakičane felé vezető úton, a Spar üzletnél Beltinci településen, a Lenart Mezőgazdasági Szövetkezet boltjánál, Cankova településen, a Jager szupermarketnél, Turnišče településen, Odranci község önkormányzati épülete mellett, a Mercator üzletnél, Dobrovnik településen és a TUŠ Kocet szupermarketnél Lendava (Lendva) településen. A használt ruházat, lábbeli és házi textil a megrendelésre történő lomtalanítás alkalmával is leadható. A HASZNÁLT ÉTOLJA UTCAI GYŰJTŐi A kommunális hulladékgyűjtés keretében a háztartások számára lehetővé tesszük a használt étolaj átadását: a községi szelektív gyűjtőközpontokban és a háztartási veszélyes és speciális hulladékgyűjtési akciók során. Hogy földrajzilag közelebb kerüljünk a hulladék keletkezésének helyéhez, 2017 novemberében létrehoztuk az első utcai étolajgyűjtőket, mégpedig a következő helyszíneken: Murska Sobota (Muraszombat) az ökoszigeten a transzformátornál a Prešernova utcában, az ökoszigeten a transzformátornál Jakobovo naselje városrészben, a Mojstrska utcai parkoló mellett, a Gregorčičeva és a Lendavska utca kereszteződésénél lévő szemafornál, az OŠ III sportpálya melletti ökoszigeten, a Trstenjakova utcában. Beltinci a Spar Beltinci objektumnál Noršinci Noršinci település régi tűzoltóközpontjánál Sveti Jurij Sveti Jurij településen, a Spar üzlethez vezető út mentén Turnišče a Jager szupermárket mellett, Turnišče településen A használt, lehűlt étolaj gyűjtéséhez alkalmazhatnak pl. használt, lezárható műanyagpalackokat vagy kifejezetten erre a célra szolgáló 3,5 literes palackot, melyet térítésmentesen átvehetnek cégünk székhelyén, a Noršinski ulica 12., Murska Sobota (Murszombat) cím alatt. 6 Egészséges környezetet teremtünk
6 JELENTKEZÉSI LAP INGYENES SMS ÉRTESÍTÉSRE A HULLADÉKELSZÁLLÍTÁS IDŐPONTJAIRÓL FELIRATKOZÁS / LEIRATKOZÁS (a megfelelő bekarikázandó) Tisztelt Ügyfelünk, amennyiben szeretné, hogy a különböző típusú hulladékok elszállításának idejéről ingyenes SMS-ben tájékoztassuk, illetve amennyiben lemondaná az SMS-ben történő tájékoztatást, kérjük töltse ki az alábbi nyomtatványt. A kitöltött nyomtatványt küldje az info@saubermacher-komunala.si címre vagy juttassa el cégünk székhelyére: Noršinska ulica 12, 9000 Murska Sobota (Muraszombat). Kereszt- és családnév*: Cím*: Posta*: Az átvételi hely kódja (az átvételi hely kódját a letéti jegy jobb felső sarkában találja meg)*: Mobiltelefonszám*: * kötelezően kitöltendő mezők Az adatokat kizárólag az SMS-tájékoztatás céljára használjuk fel, azokat A személyes adatok védelméről szóló törvény rendelkezéseinek megfelelően kezeljük. Az SMS-tájékoztatási szolgáltatás bármikor lemondható, jelen nyomtatvány kitöltésével. A telekommunikációs hálózat előre nem látható hibája vagy egyéb vis maior (elháríthatatlan külső ok) esetén előfordulhat, hogy a tájékoztató SMS nem érkezik meg az ügyfelekhez, illetve, hogy nem időben érkezik meg, ezért hangsúlyozzuk, hogy az SMSszolgáltatásra való jelentkezés ellenére az ügyfeleknek követniük kell a szemétszállítási időpontokat, melyek a kézbesített éves szemétszállítási menetrenden szerepelnek. Dátum*: Aláírás*: Egészséges környezetet teremtünk 7
7 LOMTALANÍTÁS MEGRENDELÉSE LOMTALANÍTÁS MEGRENDELÉSE 2018-BAN A vegyes kommunális szemétszállításban résztvevő minden háztartásnak joga van 2 m 3 -ig terjedő mennyiségű lom elszállítására. Amennyiben a mennyiség meghaladja a 2 m 3 -t, illetve az önkormányzati rendeletben meghatározott éves szállításnál több alkalomra kerül sor, úgy a szolgáltatásért az érvényes árlista szerint fizetni kell. Az átvételi hely kódja*: Az átvételi hely címe: Kereszt- és családnév*: Cím*: Posta*: LOMTALANÍTÁS (töltse ki, karikázza be a megfelelőt vagy írja körül) Telefon*: Megrendelés dátuma*: Megjegyzés: * kötelezően kitöltendő mezők párnázott bútor (fotel, kanapé... matrac (dupla, szimpla, gyermek), szőnyeg fa-, illetve szobabútor (asztal; szék; ágy dupla heverő, szimpla heverő, gyermekágy; szekrény egyrészes, kétrészes, háromrészes; éjjeli szekrény; ablakok; ajtók fürdőszobai felszerelés (mosdó, wc csésze, bidé, fürdőkád, fürdőkabin vastárgyak (mosogató, radiátor, szárító, karnis, babakocsi, alkatrészek, tartók... háztartási eszközök (mosógép, hűtő, porszívó, vasaló, elektromos borotva, telefon, számítógép, fúró, rádió hűtőberendezés (nagyméretű hűtőgép, hútőgép, fagyasztó, klímaberendezés, szellőzőberendezés televízió, monitorok sportfelszerelés (sílécek, windsurf, bicikli világítóberendezések, árnyékolók használt ruházat, házi textil (ágynemű, huzatok, terítők ), lábbeli, övek, táskák... egyéb lomok (kerti berendezés, játékok... egyéb (kérjük, írja körül): Az átvételnél a lomoknak meg kell felelniük a lomtalanítás megrendelésekor leadottaknak. A kitöltött nyomtatványt postán vagy faxon küldjék meg. Saubermacher - Komunala Murska Sobota d.o.o. Noršinska ulica 12, 9000 Murska Sobota (Muraszombat) Fax: 02/ ; info@saubermacher-komunala.si A megrendelő aláírása*: A megrendelés kézhezvételét követően legfeljebb 14 naptári napon belül megörténik a lomtalanítás. A szállításról írásos vagy telefonos tájékoztatást adunk, legfeljebb 3 nappal a lomtalanítás előtt. A szállítás idején a megrendelőnek vagy képviselőjének mindenképpen jelen kell lennie. A MEGRENDELŐ HOZZÁJÁRULÁSA: A személyes adatok védelméről szóló törvény rendelkezéseivel összhangban jelen dokumentum aláírásával egyetértek és hozzájárulok ahhoz, hogy a fent szerepő személyes adatokat a Saubermacher-Komunala Murska Sobota d.o.o. által léterhozott és kezelt adatbázisban tárolják. Emellett kijelentem, hogy az adatok helyesek és teljes mértékben valósak, illetve kötelezem magamat arra, hogy amennyiben adataimban változás történik, arról 10 munkanapon belül, írásban tájékoztatom a vállalatot. Szállítás dátuma: A szállításkor jelenlévő személy kereszt- és családneve: A SZÁLLÍTÁSKOR KITÖLTENDŐ A lomok átvevőjének aláírása: A szállításkor jelenlévő személy aláírása:
Figyeljen a hulladékszállítás napjára, az 2019-ban eltérhet az előző évben megszokottól konténerben
Figyeljen a hulladékszállítás napjára, az 2019-ban eltérhet az előző évben megszokottól, illetve ellenőrizze azt is, hogy az adott napon milyen hulladékfajtát vesznek át, mivel gyakran előfordul, hogy
Hulladékgazdálkodás Budapest III. kerületében
Hulladékgazdálkodás Budapest III. kerületében Óbudai Zöld Szabadegyetem Szabó Magdolna 2011. december 1. főtanácsadó Törvényi háttér Európa Tanácsi alapelvek, Környezeti akcióprogramok 1990. évi LXV. trv.
Tájékoztató a szelektív hulladékszállítás évi rendjéről GYŰJTSÜNK EGYÜTT SZELEKTÍVEN 2018-BEN IS! Tisztelt Ingatlantulajdonos!
GYŰJTSÜNK EGYÜTT SZELEKTÍVEN 2018-BEN IS! Házhoz menő lomtalanítás Társaságunk 2013-ban bevezette az évente egy alkalommal, az ingatlantulajdonossal előre egyeztetett időpontban a háztartásban keletkezett
HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2015. (IV.8.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A TELEPÜLÉSI SZILÁRDHULLADÉK GAZDÁLKODÁSRÓL Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2015. (IV.29.)
Tájékoztató a szelektív hulladékszállítás évi rendjéről GYŰJTSÜNK EGYÜTT SZELEKTÍVEN 2018-BEN IS! Tisztelt Ingatlantulajdonos!
GYŰJTSÜNK EGYÜTT SZELEKTÍVEN 2018-BEN IS! Házhoz menő lomtalanítás Társaságunk 2013-ban bevezette az évente egy alkalommal, az ingatlantulajdonossal előre egyeztetett időpontban a háztartásban keletkezett
KOMPOSZTÁLJ UNK EGYÜT T! leírás
KOMPOSZTÁLJ UNK EGYÜT T! leírás Komposztálás Otthoni komposztálással a természetes lebomlási folyamatoknak köszönhetően jó minőségű humusz nyerhető a konyhai és a kerti zöldhulladékokból, amelyek ideális
KESZTHELY VÁROS HULLADÉKGAZDÁLKODÁSA évekre. Keszthelyi Városüzemeltető Egyszemélyes Kft Végh Szilárd ügyvezető igazgató
KESZTHELY VÁROS HULLADÉKGAZDÁLKODÁSA 2009-2016 évekre Készítette: Keszthelyi Városüzemeltető Egyszemélyes Kft Végh Szilárd ügyvezető igazgató Keszthely jellemzői hulladékgazdálkodás szempontjából Város
Gyűjtési útmutató. Hulladékpapír, dobozok. Fehér üveg. Színes üveg
Gyűjtési útmutató Mivel a gyűjtési frakciók regionálisan igen különbözőek lehetnek, itt a használt anyagok gyűjtésére vonatkozó legszokványosabb változatok moduljait mutatjuk be, amelyeket a regionális
Gyűjtési útmutató. Hulladékpapír, dobozok. Fehér üveg. Színes üveg
Gyűjtési útmutató Mivel a gyűjtési frakciók regionálisan igen különbözőek lehetnek, itt a használt anyagok gyűjtésére vonatkozó legszokványosabb változatok moduljait mutatjuk be, amelyeket a regionális
GYŰJTSÜNK EGYÜTT SZELEKTÍVEN 2014-BEN IS! Tájékoztató a szelektív hulladékszállítás rendjéről Érvényes: 2014.03.01-2014.12.31-ig
GYŰJTSÜNK EGYÜTT SZELEKTÍVEN 2014-BEN IS! Házhoz menő lomtalanítás Társaságunk a 2014. évben is elvégzi az évente legalább 1 alkalommal, az ingatlantulajdonossal előre egyeztetett időpontban háztól történő,
2. Az Ör. 2. alcíme helyébe a következő alcím lép: 2. A vegyes hulladék és az elkülönítetten gyűjtött hulladék gyűjtése, átvétele és elszállítása
Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2016. (I. 28.) önkormányzati rendelete a gazdálkodási közszolgáltatásról szóló 4/2014. (II. 27.) önkormányzati rendelet módosításáról Eplény Községi
Hulladékgyűjtő udvarban elhelyezhető hulladék típusok:
Hulladékgyűjtő udvarban elhelyezhető hulladék típusok: A Hulladékgyűjtő udvar olyan zárt területtel és szakképzett személyzettel ellátott gyűjtőhely, ahová több fajta és nagyobb tömegű előre szelektált
Környezetvédelmi totó 1.
Környezetvédelmi totó 1. Miből áll a háztartási hulladék? 1 mindenféle lomokból 2 papír-, műanyag-, üveg-, textil-, kevert- és egyéb hulladékokból, komposztálható anyagokból x amit a konyhában a szemetesbe
HÁZHOZ MENŐ LOMTALANÍTÁS VECSÉSEN. Részletes tájékoztató 2017.
HÁZHOZ MENŐ LOMTALANÍTÁS VECSÉSEN Részletes tájékoztató 2017. Vecsés Város Önkormányzata és a Vecsési Városgondnok Nonprofit Kft. örömmel tájékoztatja a kedves lakosságot, hogy 2017 tavaszától Vecsésen
2015 ŐSZÉN LOMTALANÍTÁSI AKCIÓ SZOLNOKON!
NHSZ Szolnok Közszolgáltató Nonprofit Kft. - NHSZ Zounok Zrt. 2015 ŐSZÉN LOMTALANÍTÁSI AKCIÓ SZOLNOKON! Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata megbízásából a közszolgáltatás keretében ingyenes LOMTALANÍTÁSI
Budapest Főváros Önkormányzata házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszerének bemutatása
Budapest Főváros Önkormányzata házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszerének bemutatása Budapest Főváros Önkormányzata házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszerének bemutatása A fejlesztés
Dabason 10 helyszínen található szelektív hulladékgyűjtő sziget:
Dabason 10 helyszínen található szelektív hulladékgyűjtő sziget: 1. Örkényi út Buszforduló (Gyón) 2. Vasút út Halász Jenő u. (Gyón) 3. Szőlő u. Iskola előtt (Gyón) 4. Szent István út Halász Kúria környéke
A Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. által működtetett, Budapest területén üzemelő hulladékudvarainak használati szabályai
A Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. által működtetett, Budapest területén üzemelő hulladékudvarainak használati szabályai A hulladékudvar fogalma A hulladékudvarok szakképzett személyzet által
1) A közszolgáltatás igénybevételére kötelezettek esetében a települési szilárd hulladék elszállítására heti egy alkalommal szerdai napokon kerül sor.
9 1. számú melléklet 23242526, 2728 1) A közszolgáltatás igénybevételére kötelezettek esetében a települési szilárd hulladék elszállítására heti egy alkalommal szerdai napokon kerül sor. 2) A települési
Budapest Főváros Önkormányzata házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszerének bemutatása
Budapest Főváros Önkormányzata házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszerének bemutatása A fejlesztés céljainak meghatározása Az Európai Uniós pályázatot 2011 októberében nyújtottuk be A fővárosi
PÁLYÁZATI ŰRLAP Kérjük, a kitöltött nyomtatványt küldjék vissza a következő e-mailre: budapest@tanzerconsulting.com,
Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium ÖKO-Pannon Nonprofit Kft. Öko-Pack Nonprofit Kft. Electro-Coord Magyarország Nonprofit Kft. Hungakku Nonprofit Kft. Re lem Nonprofit Kft..A.S.A. Magyarország Kft.
LERAKÁS - Hulladékkezelési technológiák nem hasznosítható maradékanyagainak listája
LERAKÁS - Hulladékkezelési technológiák nem hasznosítható maradékanyagainak listája 1 ÁSVÁNYOK KUTATÁSÁBÓL, BÁNYÁSZATÁBÓL, KŐFEJTÉSBŐL, FIZIKAI ÉS KÉMIAI 01 04 08 kő törmelék és hulladék kavics, amely
Tájékoztató a háztartási hulladék megfelelő kezeléséhez
Tájékoztató a háztartási hulladék megfelelő kezeléséhez Tisztelt partnerünk, a Saubermacher Komunala vállalat immáron több mint 25 éve foglalkozik szelektív hulladékgyűjtéssel, egészséges környezetet teremtve
HULLADÉK? Hulladékosztályozási útmutató iskolásoknak
HULLADÉK? Hulladékosztályozási útmutató iskolásoknak Tisztelt pedagógusok, kedves tanulók! Ennek az útmutatónak elsődleges feladata a tanulók és a pedagógusok számára segítséget nyújtani a hulladékgyűjtésben
Komposztálás: Irányított humusz gyártás A háztartásban és a kerti munkák során keletkező szerves hulladékokban lévő tápanyagok visszajuttatása a
Bevezető go dolatok Magyarországon évente 4,6 millió tonna kommunális szilárd hulladék keletkezik 30 %-a biológiailag lebomló, újra hasznosítható Újrahasznosítás egyik módja a komposztálás Komposztálás:
PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS DÓZSA GYÖRGY U. 55-61. TEL: 75/830-690. Hulladékszállítási szerződés (közületi közszolgáltatás)
PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS DÓZSA GYÖRGY U. 55-61. TEL: 75/830-690 Ügyfél azonosító szám: (szolgáltató tölti ki) Iktatószám:.../2015. Hulladékszállítási szerződés (közületi közszolgáltatás)
Komposzt is érték! A helyben végzett komposztálás elmélete és gyakorlata. Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.
Komposzt is érték! A helyben végzett komposztálás elmélete és gyakorlata Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. Jelentősége Összes mennyiség 2015-ben: 3 709 ezer tonna Veszélyes hulladék 1% Papír 13% Egyéb
Tisztelt Lakosok! Gyarmaton a hulladékudvar nyitvatartása: hulladékudvar
Tisztelt Lakosok! A GYŐRSZOL Zrt megküldte részünkre a 2011. évi hulladékgazdálkodásra vonatkozó tájékoztatást. Ebben nyomon követhető az előző évben a hulladékudvar igénybevétele, a szelektív gyűjtés
PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. Hulladékkezelési díjak 2015.
EWC Megnevezés Ve szé lyes Átvételi ár NEM LAKOSSÁGI nettó Ft+ÁFA/kg (bruttó Ft/kg) Átvételi ár LAKOSSÁGI nettó Ft+ÁFA/kg (bruttó Ft/kg) Megjegyzés 08 01 11 Szerves oldószereket, illetve más veszélyes
Budapest Főváros Önkormányzata és az FKF Zrt. házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszerének bemutatása. FKF Zrt.
Budapest Főváros Önkormányzata és az házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszerének bemutatása A fejlesztés céljainak meghatározása Az Európai Uniós pályázat 2011 októberében került benyújtásra A
T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez
1 FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5./Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: /2015. 5. T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez a hulladékgazdálkodási
PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS DÓZSA GYÖRGY U. 55-61. TEL: 75/830-690. Hulladékszállítási szerződés (közületi közszolgáltatás)
PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS DÓZSA GYÖRGY U. 55-61. TEL: 75/830-690 Ügyfél azonosító szám: (szolgáltató tölti ki) Iktatószám:.../2014. Hulladékszállítási szerződés (közületi közszolgáltatás)
Fogyasszunk tudatosan, szelektáljunk okosan. Hogyan tehetjük meg mindezt? Ehhez nyújt segítséget ez az összefoglaló
Veled zöldebb lesz Zemplén! Fogyasszunk tudatosan, szelektáljunk okosan Hogyan tehetjük meg mindezt? Ehhez nyújt segítséget ez az összefoglaló Az Európai Unió és a Magyar Állam segítségével az Abaúj-Zempléni
Kérdések komposztálásról. 2. Környezetbarát módszer-e az, hogy a zöld hulladékot elégetjük?
Kérdések komposztálásról 1. Milyen élőlények segítik a komposztálást? a, gombák, baktériumok, férgek b, vírusok, lótetűk, sugárgombák c, baktériumok, tetvek, kérészek és medveállatkák 2. Környezetbarát
HULLADÉKUDVAROK. Engedély szám 65295/ / / /2013 FE-08/KTF/4763-9/2019 FE-08/KTF/ /2019
HULLADÉKUDVAROK A hulladékudvar olyan zárt területtel és személyzettel rendelkező gyűjtőhely, ahová több fajta és nagyobb tömegű előre szelektált hulladék rakható le. A hulladékudvarokban nem gyűjthető:
PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS DÓZSA GYÖRGY U. 55-61. TEL: 75/830-690
PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS DÓZSA GYÖRGY U. 55-61. TEL: 75/830-690 Ügyfél azonosító szám: (szolgáltató tölti ki) Iktatószám:../2015. Hulladékszállítási szerződés (társasházi lakossági
Vaszarról a hulladékudvarra 2011-ben összesen 813,05 m 3 hulladékot szállítottak be, melynek százalékos összetételét az alábbi grafikon szemlélteti.
Tisztelt Lakosok! A GYŐRSZOL Zrt megküldte részünkre a 2011. évi hulladékgazdálkodásra vonatkozó tájékoztatást. Ebben nyomon követhető az előző évben a hulladékudvar igénybevétele, a szelektív gyűjtés
Üveghulladék: Az üveghulladékok szelektív gyűjtése továbbra is az ismert helyeken fellelhető gyűjtőkonténerekbe történik.
Tisztelt Ügyfelünk! Budakeszi Városában a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási tevékenységet 2013. augusztus 5-től - a Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás által kiírt közbeszerzési
PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS DÓZSA GYÖRGY U. 55-61. TEL: 75/830-690
PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS DÓZSA GYÖRGY U. 55-61. TEL: 75/830-690 Ügyfél azonosító szám: (szolgáltató tölti ki) Iktatószám:../2014. Hulladékszállítási szerződés (közfeladatokat
Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2016.(II.11.) önkormányzati rendelete
Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2016.(II.11.) önkormányzati rendelete a települési szilárdhulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 8/2007.(IV.27.) önkormányzati rendelet
A hulladék hasznosításának legősibb módja a komposztálás
A hulladék hasznosításának legősibb módja a komposztálás A biohulladék elkülönítése és kezelése Egy magyarországi lakos átlagos éves hulladéktermelése meghaladhatja a 430 kg-ot. Ennek akár 45%-a is állhat
Lomtalanítás a közszolgáltatás kryptonítja? Hartman Mátyás
Lomtalanítás a közszolgáltatás kryptonítja? Hartman Mátyás 42. (1)A közszolgáltató a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás keretében: a) b) c) a lomtalanítás körébe tartozó lomhulladékot az ingatlanhasználóktól
Fenntartható kistelepülések KOMPOSZTÁLÁSI ALAPISMERETEK
Fenntartható kistelepülések KOMPOSZTÁLÁSI ALAPISMERETEK Táltoskert Biokertészet Életfa Környezetvédő Szövetség Csathó Tibor - 2014 Fenntarthatóság EU stratégiák A Földet unokáinktól kaptuk kölcsön! Körfolyamatok
PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS DÓZSA GYÖRGY U. 55-61. TEL: 75/830-690. Hulladékszállítási szerződés (lakossági közszolgáltatás)
PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS DÓZSA GYÖRGY U. 55-61. TEL: 75/830-690 Ügyfél azonosító szám: (szolgáltató tölti ki) Iktatószám:..../2015. Hulladékszállítási szerződés (lakossági közszolgáltatás)
(egységes szerkezetben)
1 Székkutas Község Önkormányzat Képviselőtestületének 7/1999./V. 26./ Ktr. számú rendelete a települési szilárd hulladékok kezelésével kapcsolatos kötelező közszolgáltatás igénybevételéről (egységes szerkezetben)
ÁRJEGYZÉK évre július 16-tól visszavonásig érvényes
VHG Velencei-tavi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. 2481 Velence, Tópart út 26. ÁRJEGYZÉK 2016. évre 2016. július 16-tól visszavonásig érvényes I. fejezet Konténerek II. fejezet Matricák III. fejezet
Közszolgáltatói Hulladékgazdálkodási Terv Békési Kommunális és Szolgáltató Kft.
Közszolgáltatói Hulladékgazdálkodási Terv Békési Kommunális és Szolgáltató Kft. 2013. Bevezetés A Békési Kommunális és Szolgáltató Kft. 2012. június 1-én alakult, azzal a céllal, hogy a békési és más települések
4/2017. (IV. 21.) 7/2014. (VI.
Hetes Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2017. (IV. 21.) önkormányzati rendelete a települési hulladékról és közszolgáltatás szervezéséről szóló 7/2014. (VI. 27.) önkormányzati rendelet módosításáról
Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2012. (II.29.) rendelete
Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2012. (II.29.) rendelete a települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás kötelező igénybe vételéről és a szelektív hulladékgyűjtésről
Hulladékgazdálkodás a Hajdúságban
Hulladékgazdálkodás a Hajdúságban Sánta Krisztián divízióvezető Hajdúsági Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. www.hhgkft.hu 2014. November 6. Néhány érdekesség A szilárd és folyékony hulladék elszállításának
TÁJÉKOZTATÓ A TELEPÜLÉSI HULLADÉKSZÁLLÍTÁSRÓL. Tisztelt Ügyfelünk!
TÁJÉKOZTATÓ A TELEPÜLÉSI HULLADÉKSZÁLLÍTÁSRÓL Tisztelt Ügyfelünk! Budakeszi Városában a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási tevékenységet 2013. augusztus 5-től - a Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási
I. Fejezet Általános rendelkezések
Martonvásár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 33/2005. (XI. 30.) rendelete a közterületek tisztán tartásáról, a települési szilárd hulladék gyűjtéséről és elszállításáról 1 Martonvásár Város önkormányzatának
Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 35/2016. (IX. 26.) önkormányzati rendelete
Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 35/2016. (IX. 26.) önkormányzati rendelete a köztisztaság fenntartásáról, a települési szilárd hulladék kezeléséről, a hulladékok szelektív gyűjtéséről és ártalommentes
Szeméthegyeken túl. szemétszedé s Dezsővel. Cihat Annamária Kossuth Lajos Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola
Szeméthegyeken túl. szemétszedé s Dezsővel Cihat Annamária Kossuth Lajos Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola Hulladék vagy szemét? Segíts eldönteni! EZT NE! Hulladékok csoportosítása Keletkezés helye
Adatszolgáltatás haszonanyag
Adatszolgáltatás haszonanyag 2015-2016 Haszonanyag: valamennyi a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás körébe tartozó hasznosítható hulladék. Hasznosítható hulladéknak tekinthető különösen: 1) csomagolási
Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2011. (I...) önkormányzati rendelete
Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2011. (I....) önkormányzati rendelete a helyi hulladékkezelési közszolgáltatás rendjéről, a településtisztaság egyes kérdéseiről és a közszolgáltatás
PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS, DÓZSA GYÖRGY ÚT 55-61. TEL: 75/830-690. Hulladékszállítási szerződés (közületi közszolgáltatás)
PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS, DÓZSA GYÖRGY ÚT 55-61. TEL: 75/830-690 Ügyfél azonosító szám: (szolgáltató tölti ki) Iktatószám: /2014. Hulladékszállítási szerződés (közületi közszolgáltatás)
Veszélyes és nem veszélyes hulladékok begyűjtése elszállítása és ártalommentes elhelyezése.
Veszélyes és nem veszélyes hulladékok begyűjtése elszállítása és ártalommentes elhelyezése. Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/60 Keretszerződés a FŐTÁV Zrt. munkavégzései során keletkezett veszélyes és
Az FKF Nonprofit Zrt. által üzemeltetett hulladékudvarokra vonatkozó, kötelezően alkalmazandó hulladék átvételi eljárásrendek
Az FKF Nonprofit Zrt. által üzemeltetett hulladékudvarokra vonatkozó, kötelezően alkalmazandó hulladék átvételi eljárásrendek Lakosság által beszállításra kerülő átvételi rendje Az FKF Nonprofit Zrt. által
Kézikönyv a háztartási hulladék megfelelő kezeléséhez
Kézikönyv a háztartási hulladék megfelelő kezeléséhez Tisztelt Olvasó! A Saubermacher - Komunala Murska Sobota d.o.o. vállalatban immár több mint 20 éve foglalkozunk szelektív hulladékgyűjtéssel, így önökkel
www.hargitamegye.ro www.elhetojovo.ro /elhetojovohr OKTATÓ KIADVÁNY AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁK V VIII. OSZTÁLYOS TANULÓI RÉSZÉRE
S M I D H A R G H I T A I H R H A R G I T A F E L E L Ő S K Ö Z Ö S S É G, É L H E T Ő J Ö V Ő! www.hargitamegye.ro www.elhetojovo.ro /elhetojovohr OKTATÓ KIADVÁNY AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁK V VIII. OSZTÁLYOS
Bemutató oktatási anyag. PEVIK Közüzemi és Szolgáltató Nonprofit Kft. (36)
Bemutató oktatási anyag PEVIK Közüzemi és Szolgáltató Nonprofit Kft 3250 Pétervására, tiszti sor 29. (36)368-445 www.pevik.hu info@pevik.hu (36)368-445 www.pevik.hu info@pevik.hu C sak a szemetet teg ye
GYÛJTSÜNK SZELEKTÍVEN! Az új hulladékgazdálkodási rendszer mûködése. Gyakorlati útmutató Felgyô és térsége
GYÛJTSÜNK SZELEKTÍVEN! Az új hulladékgazdálkodási rendszer mûködése Gyakorlati útmutató Felgyô és térsége Tisztelt Lakosok! Az elmúlt évtizedek során a gondatlanul végzett hulladéklerakás, a mainál jóval
385/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás végzésének feltételeiről
385/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás végzésének feltételeiről A Kormány a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 88. (1) bekezdés 1. és 31. pontjában kapott felhatalmazás
1. melléklet a 12/2016.(VI.28.) önkormányzati rendelethez
1. melléklet a 12/2016.(VI.28.) önkormányzati rendelethez FBH-NP Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Nyilvántartó cégbíróság: Kecskeméti Törvényszék Cg.: 03-09-126039 Adószám: 24290054-2-03
Szolgáltatási díj megállapításával kapcsolatos adatszolgáltatások tapasztalatai, elemzése és az OHKT-nak történő megfelelés
Szolgáltatási díj megállapításával kapcsolatos adatszolgáltatások tapasztalatai, elemzése és az OHKT-nak történő megfelelés Urbánné Lazák Emese Közszolgáltató Konferencia Balatonalmádi, 2017. október 18-20.
PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS DÓZSA GYÖRGY U. 55-61. TEL: 75/830-690. Hulladékszállítási szerződés (lakossági közszolgáltatás)
PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS DÓZSA GYÖRGY U. 55-61. TEL: 75/830-690 Ügyfél azonosító szám: (szolgáltató tölti ki) Iktatószám:../2014. Hulladékszállítási szerződés (lakossági közszolgáltatás)
Hulladéktan - A szelektív hulladékgyűjtés módszerei. A hulladékudvarok. a lomtalanítási akciók során sem szállít
Hulladéktan - A szelektív hulladékgyűjtés módszerei A téma tartalma: A hulladékudvarban gyűjthető hulladékok A hulladékudvarok kialakítása Hulladékudvar példák Egy hulladékudvar Budapesten Kapcsolódó témák:
d.)a háztartásban kezdődő zöldhulladék és elkülönítetten gyűjtött hulladék összegyűjtésére és elszállításra
Serényfalva Községi Önkormányzat Képviselő- testületének 6/2015.(IV.29.) önkormányzati rendelete A hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Serényfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a hulladékról
Lakossági hulladékudvar [1]
[1] A Depónia Nonprofit Kft. a lakosság környezetszemlélet? tudat-formálását célozva Csákváron, Székesfehérváron és Csala-Pénzver?völgyben hulladékudvarokat üzemeltet. A hulladékudvarok olyan gy?jt?helyek,
60 % 40 % Mai óra tartalma. HULLADÉKFELDOLGOZÁS 6.óra Szilárd települési hulladékok kezelése -III. Válogatómű. Szilárd települési hulladék mennyisége
HULLADÉKFELDOLGOZÁS 6.óra Szilárd települési hulladékok kezelése -III. Válogatómű Prof.Dr. Csőke Barnabás Miskolci Egyetem Eljárástechnikai Tanszék Mai óra tartalma Szilárd települési hulladékok mennyiségi
A hulladék útja a Keszthelyi Városüzemeltetõ Kft.-n keresztül
A hulladék útja a Keszthelyi Városüzemeltetõ Kft.-n keresztül Köszöntõ Tisztelt Keszthelyi Polgárok! 2003-ban, amikor a városban elkezdtük kiépíteni a szelektív hulladékgyûjtés rendszerét, megteremtettük
385/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás végzésének feltételeiről
385/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás végzésének feltételeiről A Kormány a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 88. (1) bekezdés 1. és 31. pontjában kapott felhatalmazás
~ 2 ~ Bevezető. BTG Budaörsi Településgazdálkodási Korlátolt Felelősségű Társaság 2040 Budaörs, Dózsa György u. 21.
ÜZLETI JELENTÉS 2012 2013. április 12. ~ 2 ~ Bevezető A z e l m ú l t 5 é v e t t e k i n t v e a l e g i n n o v a t í v a b b a 2 0 1 2 - e s e s z t e n d ő v o l t. A B T G K f t. e r ő f o r r á s
2019. első negyedév szelektív hulladékszállításának időpontjai:
2019. első negyedév szelektív hulladéknak időpontjai: ÁTÁNY Srga zskos 28. 25. 25. fenyő 11. és 28. szünetel szünetel BOCONÁD Srga zskos 30. 27. 27. fenyő ERDŐTELEK Srga zskos 28. 25. 25. fenyő 11. és
ZÖLDUDVAROK MŰKÖDÉSE
ZÖLDUDVAROK MŰKÖDÉSE Tájékoztató a Zöldudvarok működéséről Célunk, hogy a Zöldudvarok működése a kukaedényekbe kerülő hulladék mennyiségének csökkentésével könnyítse a lakosság ilyen irányú terheit, ezért
Magyar joganyagok - 385/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet - a hulladékgazdálkodási kö 2. oldal (3) A konténer és a válogatómű tekintetében az egyes hull
Magyar joganyagok - 385/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet - a hulladékgazdálkodási kö 1. oldal 385/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás végzésének feltételeiről A Kormány
Tüskevár Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 5/2010./XII.21./ önkormányzati rendelete A TELEPÜLÉSI SZILÁRD HULLADÉK ÁRTALMATLANÍTÁSÁRÓL
Tüskevár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2010./XII.21./ önkormányzati rendelete A TELEPÜLÉSI SZILÁRD HULLADÉK ÁRTALMATLANÍTÁSÁRÓL Tüskevár község Önkormányzatának Képviselő-testülete az egyes
Rakamaz Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2014. (XII.30.) önkormányzati rendelete
Rakamaz Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2014. (XII.30.) önkormányzati rendelete a helyi hulladékkezelési közszolgáltatás rendjéről, a köztisztasággal kapcsolatos egyes kérdésekről és a közszolgáltatás
I. FEJEZET. Általános rendelkezések 1.. 2..
Szomor Község Önkormányzatának a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról szóló 13/2002.(XII.12.) számú rendelete. ( egységes szerkezetben ) Szomor Község Képviselő-testülete
2. Fogalmi meghatározások
VILLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2015. (II.27.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI HULLADÉKKEZELÉSI KÖZSZOLGÁLTATÁS RENDJÉRŐL, A TELEPÜLÉS TISZTASÁG EGYES KÉRDÉSEIRŐL VillányVáros Önkormányzatának
Fenntartható fejlődés szakkör
Fenntartható fejlődés szakkör Környezetbarát termékek Az újrahasznosítás lehetőségei 3-4. foglalkozás 2010.03.11. 2 1.Mit értünk környezetbarát terméken? Környezetbarát Termék védjegy Környezetbarát Termék
- 1 - (A módosításokkal egységes szerkezetben )
- 1 - HOSSZÚPERESZTEG KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET 8/2001./VII.19./számú rendelete a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatás igénybevételéről. (A módosításokkal egységes
Most legyél válogatós!
Jó helyen járok, mik ezek a színek? Hová lettek a régi kukák? És miért ilyen szépek az újak? Mert 2012. szeptemberétõl a Corvinuson is bevezetésre került a szelektív hulladékgyûjtés! Ne a tanulnivalót,
2015. évben is folytatódik a szolnoki családi házas övezetekben a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés.
NHSZ Szolnok Közszolgáltató Nonprofit Kft. - NHSZ Zounok Zrt. 2015. évben is folytatódik a szolnoki családi házas övezetekben a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés. Tisztelt Ügyfeleink! Tájékoztatjuk
E L Ő T E R J E S Z T É S. Veszprémfajsz Község Önkormányzata Képviselő-testületének január 27. napján tartandó ülésére
Szám: 105-18/2016. E L Ő T E R J E S Z T É S Veszprémfajsz Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. január 27. napján tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: A hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról
A KEVESEBB HULLADÉKÉRT. A BIOLÓGIAILAG LEBOMLÓ KONYHAI HULLADÉK HATÉKONY FELDOLGOZÁSA
A KEVESEBB HULLADÉKÉRT. A BIOLÓGIAILAG LEBOMLÓ KONYHAI HULLADÉK HATÉKONY FELDOLGOZÁSA A KOMPOSZTÁLÓ KÖNNYEN KEZELHETŐ GG 10 A KOMENSKÉHO ÁLT. ISKOLÁBAN A KÉSZ KOMPOSZT FELHASZNÁLHATÓ AZ ISKOLA KERTJÉBEN
A Közbeszerzési eljárás feltételrendszere Hajdúszoboszló tekintetében
A Közbeszerzési eljárás feltételrendszere Hajdúszoboszló tekintetében Feladat általános meghatározása: Hulladék gyűjtés és hulladékkezelő létesítménybe történő szállítása és kapcsolódó feladatok ellátása
(2014. január 1-től hatályos egységes szerkezetű szövege)
Balatonfűzfő Város Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2013. (XI. 29.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladék gyűjtésére és elszállítására vonatkozó szervezett közszolgáltatás kötelező
Bürüs község Önkormányzat Képviselő-testületének. 712001.(V/Il.24.) Önk. számú rendelete
Bürüs község Önkormányzat Képviselő-testületének 712001.(V/Il.24.) Önk. számú rendelete a települési szilárd hulladék kezelési közszolgáltatás igénybevételéről Bürüs község Önkormányzat Képviselő-testülete
SAJÓKÁPOLNA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 6/2008. (IV.18.) SZ. RENDELETE A SZEMÉTSZÁLLÍTÁSRÓL ÉS A KÖZTISZTASÁGRÓL
SAJÓKÁPOLNA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 6/2008. (IV.18.) SZ. RENDELETE A SZEMÉTSZÁLLÍTÁSRÓL ÉS A KÖZTISZTASÁGRÓL Sajókápolna Község Önkormányzat Képviselőtestülete az egyes helyi közszolgáltatások
15/2016. (III.22.) 55/2013. (XII.17.)
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 15/2016. (III.22.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról és annak kötelező igénybevételéről szóló 55/2013. (XII.17.) önkormányzati
1. A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás tartalma, a közszolgáltatási terület határai
MHK JogszabGly szolggltatgs 1. oldal, összesen: 7 oldal 10/2015. (IX. 15.) Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 10/2015. (IX. 15.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodás helyi rendjéről
JÁSZBERÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETE EL TERJESZTÉSEK FED LAPJA
JÁSZBERÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL-TESTÜLETE ELTERJESZTÉSEK FEDLAPJA Az elterjesztés címe, tárgya: Elterjesztés a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról és igénybevételérl szóló 5/2014.
KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁS HULLADÉKGAZDÁLKODÁS ÉS SZEMÉT KÉRDÉS
KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁS HULLADÉKGAZDÁLKODÁS ÉS SZEMÉT KÉRDÉS HULLADÉK ÉS SZEMÉT Hulladék - az ember termelő-fogyasztó tevékenysége során keletkező anyagok melyeket már nem tudnak/akarnak felhasználni. Kezeléséről
Előterjesztés. A hulladékkezelési közszolgáltatási szerződés módosításáról. Tisztelt Képviselő-testület!
Város Alpolgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: alpolgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés Tisztelt Képviselő-testület!
Az FKF Nonprofit Zrt. által üzemeltetett hulladékudvarokra vonatkozó, kötelezően alkalmazandó hulladék átvételi eljárásrendek
Az FKF Nonprofit Zrt. által üzemeltetett hulladékudvarokra vonatkozó, kötelezően alkalmazandó hulladék átvételi eljárásrendek Lakosság által beszállításra kerülő hulladékok átvételi rendje Az FKF Nonprofit
KISZÁLLÍTÁSI SEGÉDLET 1
KISZÁLLÍTÁSI SEGÉDLET 1 1. Belépés az Online Megrendelői Felületre 1. 1. Lépjen fel a www.erzsebetutalvany.hu weboldalra. 2. A kezdőoldalon válassza az Online megrendelő menüpontot. 3. Adja meg a felhasználónevét
Gyakorlati útmutató. az új hulladékgazdálkodási rendszer használatához
Gyakorlati útmutató az új hulladékgazdálkodási rendszer használatához Tisztelt Lakosok! Szeretettel köszöntöm Önöket, a Homokhátsági Regionális Települési Hulladékgazdálkodási Projektben részt vevô települések
HASZONANYAG NÖVELÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI AZ ÚJ KÖZSZOLGÁLTATÁSI RENDSZERBEN
HASZONANYAG NÖVELÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI AZ ÚJ KÖZSZOLGÁLTATÁSI RENDSZERBEN Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium