- 1 - (A módosításokkal egységes szerkezetben )

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "- 1 - (A módosításokkal egységes szerkezetben )"

Átírás

1 - 1 - HOSSZÚPERESZTEG KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET 8/2001./VII.19./számú rendelete a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatás igénybevételéről. (A módosításokkal egységes szerkezetben ) Hosszúpereszteg Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az 1990.évi LXV.Tv. 8. -ában foglaltak, valamint a hulladékgazdálkodásról szóló 2000.évi XLIII. Tv. és végrehajtási rendeleteiben kapott felhatalmazás alapján a környezetvédelmi előírásokra tekintettel a település tisztaságának biztosítása érdekében Hosszúpereszteg község és Szajki-tavak hétvégi kirándulóhely területén a települési hulladék összegyűjtésével, elszállításával, valamint az ehhez fűződő díjakkal kapcsolatosan a következő rendeletet alkotja: I. fejezet Általános rendelkezések 1.. /1/ E rendelet hatálya Hosszúpereszteg község és a Szajki-tavak hétvégi kirándulóhely közigazgatási területére terjed ki. Rendelkezései a község területén lakó, tartózkodó vagy működő természetes és jogi személyekre valamint jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekre vonatkozik /tulajdonos, használó/ /2/ A község területén a települési szilárd hulladék rendszeres gyűjtéséről, elszállításáról, elhelyezéséről - a veszélyes hulladék kivételével - az önkormányzat gondoskodik. A veszélyes hulladék elszállításáról annak keletkezését okozója köteles gondoskodni. /3/ A települési szilárd hulladék rendszeres elszállításának igénybevétele az /1/ bekezdésben megjelöltek részére kötelező. /4/ A község területén a települési szilárd hulladék gyűjtését és elszállítását az önkormányzat által kiírt pályázat nyertese a Müllex-Körmend Hulladékgyűjtő és Hasznosító Kft. /9784 Harasztifalu, Nyárfasor/ végzi. 2.. Települési hulladék /1/ A települési szilárd hulladék - bio és maradék - háztartási hulladék, amely a lakásokban és lakás céljára szolgáló helyiségekben, a lakók közös használatára szolgáló helyiségekben /területeken/, valamint egyéb helyiségek rendeltetésszerű használata során keletkezett. a./ Bio hulladék: Minden konyhai hulladék, kerti nyesedék amely komposztálható és újrahasznosítható

2 - 2 - b./ Maradék hulladék: A bio hulladék körébe nem tartozó szilárd hulladék /söpredék, por, salak, hamu, törött vagy hibás eszköz, kisebb mennyiségben 50 kg alatt vakolat, faltörmelék, amely zsákban szállítható. /2/ Nem minősül háztartási hulladéknak a trágya, állati hulla, jég, hó, sár, épület bontásából származó törmelék, tűz- és robbanásveszélyes, valamint fertőző anyag. /3/ Egyéb szilárd hulladék az /1/ - /2/ bekezdésbe nem tartozó hulladék. /4/ Lomtalanítás alá tartozó alkalmi háztartási szilárd hulladék: nagyobb méretű darabos hulladék /így pl. nagyobb háztartási eszköz, berendezési tárgy, bútor, ágybetét, stb./ /5/ Veszélyes hulladék: a háztartásokban keletkező zsír, olaj, festék, higító maradék, szárazelem, akkumulátor, gyógyszer, savas-lúgos edények, fénycsövek, izzók, permetező és egyéb vegyszerek, valamint mindazon anyagok amelyet más jogszabály e körbe sorol. /1/ A tulajdonos kötelezettsége, hogy A tulajdonos kötelezettségei 3.. a./ a települési szilárd hulladékot az elszállításra való átvételig gyűjtse, illetve tárolja. b./ a szolgáltatásba újonnan bekapcsolódó tulajdonosként /ide értve a tulajdonosváltozást is/ az önkormányzatnak bejelentse, hogy a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás igénybevételére kötelezetté vált. /2/ Nem köteles a tulajdonos a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos szolgáltatást igénybe venni azokon az ingatlanokon, amelyekben hulladék nem keletkezik. /üres lakások/ A települési szilárd hulladék elhelyezésével kapcsolatos rendelkezések 4.. /1/ A települési szilárd hulladékkal kapcsolatos szolgáltatás a rendelet 2../1/bek. a-b./ pontjaiban és a /3/ bekezdésében megjelölt települési szilárd hulladék rendszeres gyűjtésére, elszállítására és ártalommentes elhelyezésére irányuló szolgáltatás. /2/ A szolgáltató a települési szilárd és szelektív hulladékot a Zalaispa Zrt. telepén ( Zalabér, Hrsz: 3096/12 ) helyezheti el.

3 /1/ A hulladék gyűjtését a szolgáltató által biztosított hulladékgyűjtő edényekben / 110 l-es/ kell megoldani. A hulladékgyűjtő edények a szolgáltató tulajdonát képezik. A gyűjtés során meghibásodott edényzetet a szolgáltató díjmentesen kicseréli. A tisztántartásáról a szolgáltatást igénybe vevő köteles gondoskodni. /2/ A hulladékgyűjtő edényekbe nem helyezhetők el olyan tárgyak, amelyek a gyűjtést végző dolgozók testi épségét veszélyeztetik, vagy a szállító járművet rongálják vagy károsítják. A gyűjtőtartály rendeltetéstől eltérő használata, továbbá eltűnése, megsemmisülése miatt keletkezett károkat a szolgáltatást igénybevevőnek kell megtéríteni. /3/ A hulladék összegyűjtése, elszállítása a vonatkozó központi jogszabály által meghatározottszükséges gyakorisággal, a megfelelő megállapodásban rögzített napokon történik. A tényleges szállítási napokról a lakosságot tájékoztatni kell. A hulladékszállítási nap minden második hét csütörtök. /4/ A szolgáltatást igénybe vevők csak a /3/ bekezdésben meghatározott szállítási napokon helyezhetik ki gyűjtő edényeiket, valamint a zsákokat a közterületre úgy, hogy azok a közlekedés biztonságát ne veszélyeztessék. A hulladék gyűjtésére használt edények egyéb időpontban a közterületen nem tárolhatók. /1/ A lomtalanítás alá tartozó alkalmi háztartási hulladékot az önkormányzat által meghirdetett időpontban a megjelölt helyre kell kirakni /lomtalanítási akció/ 6.. /2/ Építési törmeléket, kitermelt és visszatöltésre nem kerülő földet csak az önkormányzattal külön egyeztetve e célra alkalmas helyre lehet szállítani. /3/ A /2/ bekezdésben megjelölt hulladékot annak előidézője köteles elszállítani. /4/ A lomtalanítással, illetve a rendszeres hulladékszállítással el nem hordható szemét elszállításáról és ártalommentes elhelyezéséről a tulajdonos eseti megrendelés alapján köteles gondoskodni. A szolgáltatás díja 7.. /1/ A szolgáltatás igénybevételéért az ingatlan tulajdonosa a szolgáltató részére közvetlenül, vagy az általa megbízott díjbeszedő útján szemétdíjat köteles fizetni. A szolgáltatás igénybevételének havi díját az ingatlanra rendelkezésre bocsátott gyűjtőtartályok számának, az adott típusú tartályok egyszeri ürítési díjának és az átlagos havi ürítések számának szorzataként kell megállapítani. /2/ A díj megfizetése a számlázás alapján évi két egyenlő részletben félévente történik. A szemétdíj alapját jelentő egyszeri ürítési díjakat - edényzet típusonként a rendelet

4 - 4-1.számú melléklete állapítja meg. /3/ A hulladékszállítási díj fizetése alól senki sem vonhatja ki magát, a hulladék gyűjtésére és szállítására más szolgáltatást ill. szolgáltatót nem vehet igénybe. /4/ A háztartási hulladékon felüli hulladékot termelőknek hulladékuk elszállítására külön megállapodást kell kötni a Müllex-Körmend Kft.-vel. /5/ A szolgáltató minden év november 30-ig a következő évre vonatkozóan kezdeményezheti a díj felülvizsgálatát az előző évi hivatalos infláció mértékének figyelembevételével. 7/A Adatkezelés /1/ A jegyző a közszolgáltatás hatékony és folyamatos ellátása céljából a közszolgáltatás időtartamára az ingatlantulajdonos bejelentése alapján nyilvántartást vezet. /2/ A nyilvántartás tartalmazza: a közszolgáltatást igénybe vevő nevét, lakcímét, születésének helyét, idejét, anyja leánykori nevét. /3/ A nyilvántartásból a közszolgáltató részére évi kettő alkalommal ( I. félévben május 1-ig, II. félévben november 1-ig) szolgáltat adatot a közszolgáltatást igénybevevőkről és a változásokról. A nyilvántartásból a közszolgáltató részére eseti megkeresés alapján is szolgáltatható adat. /4/ Az adatkezelésre és az adatok védelmére egyebekben a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló évi LXIII. Törvény rendelkezései az irányadók. Záró rendelkezések 8.. /1/ E rendelet 3. /1/ bek. b./ pontjában foglaltak megszegése szabálysértésnek minősül és ,- ft-ig terjedő pénzbírsággal sújtható. /2/ Az /1/ bekezdésben foglaltak esetén helyszíni bírság is kiszabható. /3/ E rendelet kihirdetése napján lép hatályba, rendelkezéseit azonban Szeptember 1-től kell alkalmazni. /4/ A rendelet kihirdetéséről a jegyző gondoskodik Hosszúpereszteg, Július 19. /: Rajki István :/ /: Kardos Andrea :/ polgármester jegyző

5 számú melléklet A települési szilárd hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatás igénybevételének évi díja /szemétdíj/ 1. A kötelező közszolgáltatással ellátott területen a helyi közszolgáltatás igénybevételének díját az ingatlanra rendelkezésre bocsátott gyűjtőtartályok számának, a tartályok űrméretétől függő egyszeri ürítési díjának és az ürítések számának szorzataként kell megállapítani. 2. A rendszeres gyűjtésre rendelkezésre bocsátott tartály egyszeri ürítési díja: 1 db 80 literes tartály egyszeri ürítése 286,-ft 1 db 120 literes tartály egyszeri ürítése 398,-ft 1 db 240 literes tartály egyszeri ürítése 757,-ft / A fenti díjak az ÁFA-át nem tartalmazzák /

Általános rendelkezések 1..

Általános rendelkezések 1.. Vasszécseny Község Képviselő-testületének 10/2002. (XII.20.) számú rendelete a települési hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatás igénybevételéről Vasszécseny Község Képviselő-testülete a település

Részletesebben

1. A települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatás tartalma, a közszolgáltató megnevezése

1. A települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatás tartalma, a közszolgáltató megnevezése !'k.: 012 JMrf6'.' "' ( lg\.( Kovácshida Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2011. (Xll.05.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról Kovácshida

Részletesebben

SAJÓKÁPOLNA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 6/2008. (IV.18.) SZ. RENDELETE A SZEMÉTSZÁLLÍTÁSRÓL ÉS A KÖZTISZTASÁGRÓL

SAJÓKÁPOLNA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 6/2008. (IV.18.) SZ. RENDELETE A SZEMÉTSZÁLLÍTÁSRÓL ÉS A KÖZTISZTASÁGRÓL SAJÓKÁPOLNA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 6/2008. (IV.18.) SZ. RENDELETE A SZEMÉTSZÁLLÍTÁSRÓL ÉS A KÖZTISZTASÁGRÓL Sajókápolna Község Önkormányzat Képviselőtestülete az egyes helyi közszolgáltatások

Részletesebben

I. Fejezet Általános rendelkezések

I. Fejezet Általános rendelkezések Martonvásár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 33/2005. (XI. 30.) rendelete a közterületek tisztán tartásáról, a települési szilárd hulladék gyűjtéséről és elszállításáról 1 Martonvásár Város önkormányzatának

Részletesebben

Győrtelek Község Önkormányzatának. 12/2005. (VIII. 10.) rendelete. a szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról

Győrtelek Község Önkormányzatának. 12/2005. (VIII. 10.) rendelete. a szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról Győrtelek Község Önkormányzatának 12/2005. (VIII. 10.) rendelete a szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról Győrtelek Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a hulladékgazdálkodásról szóló

Részletesebben

Vácszentlászló Község Önkormányzata. 9/2000. /XII.30./ sz. rendelete A helyi közszolgáltatók kötelező igénybevételéről. Kihirdetve: 2000. XII. 30.

Vácszentlászló Község Önkormányzata. 9/2000. /XII.30./ sz. rendelete A helyi közszolgáltatók kötelező igénybevételéről. Kihirdetve: 2000. XII. 30. Vácszentlászló Község Önkormányzata 9/2000. /XII.30./ sz. rendelete A helyi közszolgáltatók kötelező igénybevételéről Kovács Sándor s.k. polgármester dr. Král László s.k. körjegyző Kihirdetve: 2000. XII.

Részletesebben

A hulladékkezelési közszolgáltatásról

A hulladékkezelési közszolgáltatásról Diósviszló község Önkormányzatának 6/2002. (XII. 04.) számú rendelete A hulladékkezelési közszolgáltatásról Diósviszló Községi Önkormányzat Képviselőtestülete az önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.

Részletesebben

/3/ Intézmények szemétszállítására e rendelet 2. sz. mellékletében szereplő tárolóedények igényelhetők.

/3/ Intézmények szemétszállítására e rendelet 2. sz. mellékletében szereplő tárolóedények igényelhetők. Pilisszentkereszt község Önkormányzatának 4/1999.(II. 12.) sz. rendelete a TELEPÜLÉSI SZILÁRD HULLADÉK GYŰJTÉSÉRE ÉS ELSZÁLLÍTÁSÁRA vonatkozó közszolgáltatás helyi szabályozásáról /a 5/2000. (II. 15.),

Részletesebben

Tiszatenyő Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Tiszatenyő Község Önkormányzat Képviselő-testületének Tiszatenyő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2002 (XII. 20.) rendelete A települési hulladékokkal és a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésével kapcsolatos közszolgáltatásokról

Részletesebben

Tüskevár Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 5/2010./XII.21./ önkormányzati rendelete A TELEPÜLÉSI SZILÁRD HULLADÉK ÁRTALMATLANÍTÁSÁRÓL

Tüskevár Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 5/2010./XII.21./ önkormányzati rendelete A TELEPÜLÉSI SZILÁRD HULLADÉK ÁRTALMATLANÍTÁSÁRÓL Tüskevár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2010./XII.21./ önkormányzati rendelete A TELEPÜLÉSI SZILÁRD HULLADÉK ÁRTALMATLANÍTÁSÁRÓL Tüskevár község Önkormányzatának Képviselő-testülete az egyes

Részletesebben

(egységes szerkezetben)

(egységes szerkezetben) 1 Székkutas Község Önkormányzat Képviselőtestületének 7/1999./V. 26./ Ktr. számú rendelete a települési szilárd hulladékok kezelésével kapcsolatos kötelező közszolgáltatás igénybevételéről (egységes szerkezetben)

Részletesebben

I. fejezet. Általános rendelkezések

I. fejezet. Általános rendelkezések 1 Tóalmás Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2002.(VI.28.) rendelete a települési szilárd hulladékra vonatkozó helyi közszolgáltatásról a módosító 6/2008.(III.3.) és 19/2009.(IX.28.), 5/2011.(III.28.)

Részletesebben

Nádasd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2004. (IV.29.) RENDELETE

Nádasd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2004. (IV.29.) RENDELETE Nádasd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2004. (IV.29.) RENDELETE az Önkormányzat által szervezett települési szilárd hulladék szervezett gyűjtéséről és elszállításáról, valamint az avar és

Részletesebben

Bürüs község Önkormányzat Képviselő-testületének. 712001.(V/Il.24.) Önk. számú rendelete

Bürüs község Önkormányzat Képviselő-testületének. 712001.(V/Il.24.) Önk. számú rendelete Bürüs község Önkormányzat Képviselő-testületének 712001.(V/Il.24.) Önk. számú rendelete a települési szilárd hulladék kezelési közszolgáltatás igénybevételéről Bürüs község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2015. (IV.8.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A TELEPÜLÉSI SZILÁRDHULLADÉK GAZDÁLKODÁSRÓL Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2015. (IV.29.)

Részletesebben

Általános rendelkezések 1.

Általános rendelkezések 1. Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselőtestületének 23/2004. (VII. 1.) önkormányzati rendelete a szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos hulladékkezelési közszolgáltatásról Módosítva: Kihirdetve:

Részletesebben

A RENDELET TÁRGYI HATÁLYA

A RENDELET TÁRGYI HATÁLYA Nagyrada Község Önkormányzatának 8/2007. (XI.27.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodásról (Egységes szerkezetben a 9/204. (XI.28) /203.(IX.3) 8/203.(V.3.) /2009.(XII.7.) önkormányzati rendelettel)

Részletesebben

1. A települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatás tartalma, a Közszolgáltató megnevezése

1. A települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatás tartalma, a Közszolgáltató megnevezése Döbrönte Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2011.(IV.01.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról Döbrönte Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

I. FEJEZET. Általános rendelkezések 1.. 2..

I. FEJEZET. Általános rendelkezések 1.. 2.. Szomor Község Önkormányzatának a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról szóló 13/2002.(XII.12.) számú rendelete. ( egységes szerkezetben ) Szomor Község Képviselő-testülete

Részletesebben

I. Fejezet. A rendelet hatálya 1.. II. Fejezet. A közterületek tisztántartása

I. Fejezet. A rendelet hatálya 1.. II. Fejezet. A közterületek tisztántartása Királyszentistván Község Önkormányzata 7/1996.(IV.3.) Ör. sz. rendelete a közterületek tisztántartásáról, valamint a házi szemét összegyűjtéséről és elszállításáról I. Fejezet A rendelet hatálya 1.. A

Részletesebben

Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2012. (II.29.) rendelete

Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2012. (II.29.) rendelete Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2012. (II.29.) rendelete a települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás kötelező igénybe vételéről és a szelektív hulladékgyűjtésről

Részletesebben

Kövegy Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 7/2002. (IV.24.) ÖR. számú rendelete

Kövegy Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 7/2002. (IV.24.) ÖR. számú rendelete Kövegy Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2002. (IV.24.) ÖR. számú rendelete a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás kötelező igénybevételéről Egységes szerkezetben a 9/2010.(XII.22.)Ör.számú

Részletesebben

Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselőtestületének 12/2006. (XII.19.) számú rendelete

Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselőtestületének 12/2006. (XII.19.) számú rendelete Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselőtestületének 12/2006. (XII.19.) számú rendelete /egységes szerkezetben/ A település szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos hulladékkezelési közszolgáltatásról

Részletesebben

Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 8/2014.(VI.13.) önkormányzati rendelete. a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról

Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 8/2014.(VI.13.) önkormányzati rendelete. a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014.(VI.13.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a hulladékról

Részletesebben

FELSŐZSOLCA VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2002. (I.25.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A RENDELET HATÁLYA

FELSŐZSOLCA VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2002. (I.25.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A RENDELET HATÁLYA FELSŐZSOLCA VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2002. (I.25.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A TELEPÜLÉSI SZILÁRD HULLADÉKKAL KAPCSOLATOS HULLADÉKKEZELÉSI HELYI KÖZSZOLGÁLTATÁSRÓL (A 24/2007. (XII.21.) és a

Részletesebben

Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2013. (IX.19.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról

Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2013. (IX.19.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2013. (IX.19.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Vecsés Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a hulladékról szóló

Részletesebben

Taktaszada Község Önkormányzat Képviselőtestületének. 22 /2004. (XII.28.) rendelete. a települési folyékony hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról

Taktaszada Község Önkormányzat Képviselőtestületének. 22 /2004. (XII.28.) rendelete. a települési folyékony hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról Taktaszada Község Önkormányzat Képviselőtestületének 22 /2004. (XII.28.) rendelete a települési folyékony hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról Taktaszada Község Képviselőtestülete a hulladékgazdálkodásról

Részletesebben

A HULLADÉKKEZELÉSI KÖZSZOLGÁLTATÁS HATÁLYA

A HULLADÉKKEZELÉSI KÖZSZOLGÁLTATÁS HATÁLYA Bocskaikert Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2010. (XII.20. ) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatásról Bocskaikert Község Önkormányzatának

Részletesebben

Rábahídvég Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Rábahídvég Község Önkormányzata Képviselő-testületének Rábahídvég Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2003. (XII.15.) számú r e n d e l e t e Egységes szerkezetben a 17/23007.(XII.06.) számú rendelettel az önkormányzat által szervezett települési

Részletesebben

Bakonysárkány Község Önkormányzata 12/2004. (VI.28.). rendelete A települési szilárd hulladékkezelési közszolgáltatás igénybevételéről

Bakonysárkány Község Önkormányzata 12/2004. (VI.28.). rendelete A települési szilárd hulladékkezelési közszolgáltatás igénybevételéről Bakonysárkány Község Önkormányzata 12/2004. (VI.28.). rendelete A települési szilárd hulladékkezelési közszolgáltatás igénybevételéről /Egységes szerkezetbe/ 6 Bakonysárkány Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Sajtoskál község Önkormányzat Képviselı-testületének. 9 / 2004./ X II. 28. / számú rendelete

Sajtoskál község Önkormányzat Képviselı-testületének. 9 / 2004./ X II. 28. / számú rendelete Sajtoskál község Önkormányzat Képviselı-testületének 9 / 2004./ X II. 28. / számú rendelete A települési szilárd hulladékra vonatkozó kötelezı közszolgáltatásról /EGYSÉGES SZERKEZET/ Sajtoskál község Önkormányzatának

Részletesebben

4/2017. (IV. 21.) 7/2014. (VI.

4/2017. (IV. 21.) 7/2014. (VI. Hetes Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2017. (IV. 21.) önkormányzati rendelete a települési hulladékról és közszolgáltatás szervezéséről szóló 7/2014. (VI. 27.) önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

SZEGHALOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

SZEGHALOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK SZEGHALOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/1999. (III. 02.) számú rendelete egységes szerkezetben a 6/2001.(III.27.) számú a 4/2002.(III.26.) számú a 4/2003.(IV.01.) számú a 5/2004.(III.30.)

Részletesebben

1. A települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatás tartalma, a Közszolgáltató megnevezése

1. A települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatás tartalma, a Közszolgáltató megnevezése Herend Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2010. (VI.30.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról Herend Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Márkó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2010. (V.19.) önkormányzati rendelete

Márkó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2010. (V.19.) önkormányzati rendelete Márkó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2010. (V.19.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról Márkó Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Iklanberény község Önkormányzat Képviselıtestületének. 8 / 2004./ X II. 29. / számú rendelete

Iklanberény község Önkormányzat Képviselıtestületének. 8 / 2004./ X II. 29. / számú rendelete Iklanberény község Önkormányzat Képviselıtestületének 8 / 2004./ X II. 29. / számú rendelete A települési szilárd hulladékra vonatkozó kötelezı közszolgáltatásról /EGYSÉGES SZERKEZET/ Iklanberény község

Részletesebben

2010. december 22. szerda, 00:00 - Módosítás: 2011. augusztus 10. szerda, 10:20

2010. december 22. szerda, 00:00 - Módosítás: 2011. augusztus 10. szerda, 10:20 16/2010. (XII.21.) önkormányzati rendelet "a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgá Herend Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2010. (XII.21.) önkormányzati rendelete a

Részletesebben

Tiszacsécse község Önkormányzata Képviselőtestületének 1/2014. (II. 10.) önkormányzati rendelete

Tiszacsécse község Önkormányzata Képviselőtestületének 1/2014. (II. 10.) önkormányzati rendelete Tiszacsécse község Önkormányzata Képviselőtestületének 1/2014. (II. 10.) önkormányzati rendelete - a települési szilárdhulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról - Tiszacsécse község Önkormányzat

Részletesebben

7/2011. (VI. 23.) önkormányzati rendelete. a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgájtatás ról

7/2011. (VI. 23.) önkormányzati rendelete. a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgájtatás ról "AVAR AJKA" KFT. ÉRKEZETI:, 2011 jún 2 1 IKTATÓSZÁM: ~jj-~g,j JloJ1 KAPJA.: ~~ Szőc Község Önkormányzata ~ Képviselő-testü letének ~~ ~ 7/2011. (VI. 23.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladék

Részletesebben

6/2016.(IX.7.) 24/2013. (XII.12.)

6/2016.(IX.7.) 24/2013. (XII.12.) Sajóivánka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2016.(IX.7.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló 24/2013. (XII.12.) önkormányzati rendelet módosításáról Sajóivánka

Részletesebben

I. Fejezet. Általános rendelkezések. A rendelet hatálya

I. Fejezet. Általános rendelkezések. A rendelet hatálya Hosszúhetény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2015.(V.04.) rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról Hosszúhetény Községi

Részletesebben

7. A R. 7. p. pontjában az egyéb szilárd szövegrész helyébe a nagydarabos szöveg lép, a szolgáltató szövegrész helyébe a közszolgáltató szöveg lép.

7. A R. 7. p. pontjában az egyéb szilárd szövegrész helyébe a nagydarabos szöveg lép, a szolgáltató szövegrész helyébe a közszolgáltató szöveg lép. Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 15/2013. (VI.24.) önkormányzati rendelete a köztisztaság fenntartásáról, a települési hulladékok kezeléséről szóló 15/2011. (VI.30) önkormányzati rendelet

Részletesebben

I. fejezet. Általános rendelkezések 1..

I. fejezet. Általános rendelkezések 1.. Kerecseny község Önkormányzatának 13/2003./XII.17./ sz. rendelete a közterületek tisztántartásáról és a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról Kerecseny község Önkormányzata a hulladékgazdálkodásról

Részletesebben

PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS DÓZSA GYÖRGY U. 55-61. TEL: 75/830-690

PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS DÓZSA GYÖRGY U. 55-61. TEL: 75/830-690 PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS DÓZSA GYÖRGY U. 55-61. TEL: 75/830-690 Ügyfél azonosító szám: (szolgáltató tölti ki) Iktatószám:../2014. Hulladékszállítási szerződés (közfeladatokat

Részletesebben

Süttő Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 11/2013.(X. 17.) önkormányzati rendelete

Süttő Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 11/2013.(X. 17.) önkormányzati rendelete Süttő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2013.(X. 17.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról Süttő Község Önkormányzatának

Részletesebben

Varsány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2003.(II.14.) rendelete. a helyi hulladékgazdálkodásról

Varsány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2003.(II.14.) rendelete. a helyi hulladékgazdálkodásról Varsány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2003.(II.14.) rendelete a helyi hulladékgazdálkodásról (A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva.) Varsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

1. A rendelet hatálya 1..

1. A rendelet hatálya 1.. 1 Jászboldogháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2014.(VII. 02.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatásról Jászboldogháza

Részletesebben

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. Értelmező rendelkezések

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. Értelmező rendelkezések Tiszasas Község Önkormányzat Képviselő-testülete 14 /2015. (VI.15.) önkormányzati rendelete A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatásról Tiszasas Község Önkormányzatának

Részletesebben

1. A települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatás tartalma, a Közszolgáltató megnevezése

1. A települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatás tartalma, a Közszolgáltató megnevezése Lókút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2010.(XII.22.), 6/2012.(VI.4.), 6/2013.(II.28.), 19/2013.(VI.28.) önkormányzati rendeletekkel módosított 7/2010.(VI.10.) önkormányzati rendelete a települési

Részletesebben

PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS DÓZSA GYÖRGY U. 55-61. TEL: 75/830-690. Hulladékszállítási szerződés (közületi közszolgáltatás)

PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS DÓZSA GYÖRGY U. 55-61. TEL: 75/830-690. Hulladékszállítási szerződés (közületi közszolgáltatás) PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS DÓZSA GYÖRGY U. 55-61. TEL: 75/830-690 Ügyfél azonosító szám: (szolgáltató tölti ki) Iktatószám:.../2014. Hulladékszállítási szerződés (közületi közszolgáltatás)

Részletesebben

Balatonfűzfő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 37/1996. (VII. 29.) számú rendelete

Balatonfűzfő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 37/1996. (VII. 29.) számú rendelete Balatonfűzfő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 37/1996. (VII. 29.) számú rendelete a kommunális szilárd hulladék gyűjtésére és elszállítására vonatkozó szervezett közszolgáltatás kötelező

Részletesebben

Városlőd Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 9/2010. (XII. 9.) önkormányzati rendelete

Városlőd Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 9/2010. (XII. 9.) önkormányzati rendelete Városlőd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2010. (XII. 9.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról (módosításokkal egységes szerkezetben) Rendelet

Részletesebben

TISZASAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK

TISZASAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK TISZASAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 9/2000.(VIII.3.) sz. önkormányzati r e n d e l e t e A köztisztasággal, és a települési szilárd és folyékony hulladékkal összefüggő tevékenységről, a szervezett köztisztasági

Részletesebben

1. Értelmező rendelkezések

1. Értelmező rendelkezések Tószeg község Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2013.(XII. 19.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatásról Tószeg Község Önkormányzata

Részletesebben

ZSÁMBÉK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2 /2004/(II.3.) számú* R E N D E L E T E

ZSÁMBÉK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2 /2004/(II.3.) számú* R E N D E L E T E ZSÁMBÉK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2 /2004/(II.3.) számú* R E N D E L E T E a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról Zsámbék Nagyközség

Részletesebben

A rendelet célja és hatálya

A rendelet célja és hatálya Cserkút Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2019. (I. 16.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó kötelező helyi közszolgáltatásról Cserkút

Részletesebben

/A 10/2018. (XII.14.) önkormányzati rendelettel módosított egységes szerkezetbe foglalt szöveg./

/A 10/2018. (XII.14.) önkormányzati rendelettel módosított egységes szerkezetbe foglalt szöveg./ Vasasszonyfa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2014. (II.7.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról /A 10/2018.

Részletesebben

EGYSÉGES SZERKEZETBEN

EGYSÉGES SZERKEZETBEN 1 Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testületének 5/2002. /II.21./ rendelete a köztisztaság fenntartásának rendjéről és a hulladékkezelési közszolgáltatásról 1 EGYSÉGES SZERKEZETBEN Sárvár Város Önkormányzatának

Részletesebben

Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 9/2014.(V.7.) önkormányzati rendelete

Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 9/2014.(V.7.) önkormányzati rendelete Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 9/2014.(V.7.) önkormányzati rendelete a települési hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselőtestülete

Részletesebben

PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS DÓZSA GYÖRGY U. 55-61. TEL: 75/830-690. Hulladékszállítási szerződés (közületi közszolgáltatás)

PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS DÓZSA GYÖRGY U. 55-61. TEL: 75/830-690. Hulladékszállítási szerződés (közületi közszolgáltatás) PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS DÓZSA GYÖRGY U. 55-61. TEL: 75/830-690 Ügyfél azonosító szám: (szolgáltató tölti ki) Iktatószám:.../2015. Hulladékszállítási szerződés (közületi közszolgáltatás)

Részletesebben

I. fejezet. Általános rendelkezések. A rendelet hatálya 1.

I. fejezet. Általános rendelkezések. A rendelet hatálya 1. Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2012.(V.25.) önkormányzati rendelete a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos közszolgáltatásról Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzat

Részletesebben

Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 9/2014.(V.7.) önkormányzati rendelete

Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 9/2014.(V.7.) önkormányzati rendelete Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 9/2014.(V.7.) önkormányzati rendelete a települési hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselőtestülete

Részletesebben

3. A rendelet 7. helyébe a következő rendelkezés lép:

3. A rendelet 7. helyébe a következő rendelkezés lép: Neszmély Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2014(I. 31.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról szóló 8/2003. (XII.10.)

Részletesebben

A hulladékkezelési közszolgáltatás tartalma, rendje

A hulladékkezelési közszolgáltatás tartalma, rendje Monoszló Község Önkormányzata Képviselőtestületének 10/2010. (XII.20.) önkormányzati rendelete a háztartási hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 33/2009. (XII.17.) önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 35/2016. (IX. 26.) önkormányzati rendelete

Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 35/2016. (IX. 26.) önkormányzati rendelete Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 35/2016. (IX. 26.) önkormányzati rendelete a köztisztaság fenntartásáról, a települési szilárd hulladék kezeléséről, a hulladékok szelektív gyűjtéséről és ártalommentes

Részletesebben

PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS DÓZSA GYÖRGY U. 55-61. TEL: 75/830-690. Hulladékszállítási szerződés (lakossági közszolgáltatás)

PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS DÓZSA GYÖRGY U. 55-61. TEL: 75/830-690. Hulladékszállítási szerződés (lakossági közszolgáltatás) PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS DÓZSA GYÖRGY U. 55-61. TEL: 75/830-690 Ügyfél azonosító szám: (szolgáltató tölti ki) Iktatószám:../2014. Hulladékszállítási szerződés (lakossági közszolgáltatás)

Részletesebben

Udvar Község Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2004. (XI.26.) önkormányzati rendelete

Udvar Község Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2004. (XI.26.) önkormányzati rendelete Udvar Község Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2004. (XI.26.) önkormányzati rendelete Hatályos:2013-11-05 -tól Udvar Község Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2004. (XI.26.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS, DÓZSA GYÖRGY ÚT 55-61. TEL: 75/830-690. Hulladékszállítási szerződés (közületi közszolgáltatás)

PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS, DÓZSA GYÖRGY ÚT 55-61. TEL: 75/830-690. Hulladékszállítási szerződés (közületi közszolgáltatás) PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS, DÓZSA GYÖRGY ÚT 55-61. TEL: 75/830-690 Ügyfél azonosító szám: (szolgáltató tölti ki) Iktatószám: /2014. Hulladékszállítási szerződés (közületi közszolgáltatás)

Részletesebben

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. Újléta Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2009. (I.30.) rendelete a települési szilárd hulladék gyűjtésével és kezelésével összefüggő tevékenységről Újléta Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 33/2011.(XII.28.) önkormányzati rendelet

Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 33/2011.(XII.28.) önkormányzati rendelet 33/2011.(XII.28.) önkormányzati rendelet A települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról Időállapot: 2013. május 3. Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 33/2011.(XII.28.)

Részletesebben

1. A települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatás tartalma, a Közszolgáltató megnevezése

1. A települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatás tartalma, a Közszolgáltató megnevezése Csehbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2014. (VII.23.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról Csehbánya Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

A rendelet célja és hatálya

A rendelet célja és hatálya Nagybaracska Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2007.(II.1.) önkormányzati rendelete a települési folyékony hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatásról a módosító 17/2008.(XII.23.), 10/2009.(XI.25.),18/2011.(XII.20.),

Részletesebben

A rendelet célja és hatálya

A rendelet célja és hatálya Egyházasrádóc Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2014. (X. 21.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról Egyházasrádóc

Részletesebben

1. A települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatás tartalma, a Közszolgáltató megnevezése.

1. A települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatás tartalma, a Közszolgáltató megnevezése. Nagyvázsony Község Önkormányzata képviselő-testületének 19/2010.(XII.15.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásokról. (Módosításokkal egységes szerkezetben.

Részletesebben

1. Rendelet célja. 2. Értelmező rendelkezések. 3. A közszolgáltatás tartalma, a közszolgáltatással ellátott terület határai

1. Rendelet célja. 2. Értelmező rendelkezések. 3. A közszolgáltatás tartalma, a közszolgáltatással ellátott terület határai Kistelek Város Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2014. (I.29.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásokról Kistelek Város

Részletesebben

PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS DÓZSA GYÖRGY U. 55-61. TEL: 75/830-690. Hulladékszállítási szerződés (lakossági közszolgáltatás)

PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS DÓZSA GYÖRGY U. 55-61. TEL: 75/830-690. Hulladékszállítási szerződés (lakossági közszolgáltatás) PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS DÓZSA GYÖRGY U. 55-61. TEL: 75/830-690 Ügyfél azonosító szám: (szolgáltató tölti ki) Iktatószám:..../2015. Hulladékszállítási szerződés (lakossági közszolgáltatás)

Részletesebben

Borsodszirák községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2003./IV. 15./számú rendelete

Borsodszirák községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2003./IV. 15./számú rendelete Borsodszirák községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2003./IV. 15./számú rendelete A települési folyékony hulladék gyűjtésére, szállítására és ártalmatlanítására szervezett kötelező helyi közszolgáltatásról

Részletesebben

Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 33/2011.(XII.28.) önkormányzati rendelet

Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 33/2011.(XII.28.) önkormányzati rendelet 33/2011.(XII.28.) önkormányzati rendelet A települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról Időállapot: 2012. július 1. Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 33/2011.(XII.28.)

Részletesebben

Rendelet tervezet. Általános rendelkezések

Rendelet tervezet. Általános rendelkezések Rendelet tervezet Putnok Város Önkormányzat Képviselő-testületének./2014. (II.07.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladék gyűjtésére, szállítására és elhelyezésére vonatkozó szabályokról

Részletesebben

A rendelet hatálya. A közszolgáltatás tartalma, területe

A rendelet hatálya. A közszolgáltatás tartalma, területe Bocskaikert Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2014. (III.03.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatatásra Bocskaikert

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Földeák község Önkormányzata Képviselő-testületének a települési folyékony hulladékkal kapcsolatos kötelező helyi közszolgáltatásról szóló 7/2005./III.24./ rendelete (egységes szerkezetben) Földeák község

Részletesebben

Rétalap Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014. (XI. 25.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról

Rétalap Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014. (XI. 25.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról Rétalap Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014. (XI. 25.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról Rétalap Község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C.

Részletesebben

Rimóc Község Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2013.(XII.06.) önkormányzati rendelete

Rimóc Község Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2013.(XII.06.) önkormányzati rendelete Rimóc Község Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2013.(XII.06.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról Rimóc Község

Részletesebben

Celldömölk Város Önkormányzata 28/2013. (XII.20.) sz. önkormányzati rendelete

Celldömölk Város Önkormányzata 28/2013. (XII.20.) sz. önkormányzati rendelete Celldömölk Város Önkormányzata 28/2013. (XII.20.) sz. önkormányzati rendelete közszolgáltatásról Celldömölk Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés d.) pontjában meghatározott

Részletesebben

A közszolgáltatás tartalma, a közszolgáltatással ellátott terület határai

A közszolgáltatás tartalma, a közszolgáltatással ellátott terület határai Hegyeshalom Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2014. (I.30.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatásról Hegyeshalom

Részletesebben

A tulajdonos alapvető kötelességei

A tulajdonos alapvető kötelességei Felsőpakony Községi Önkormányzat Képviselő - testületének 21/2002. (XII.17. ) sz. rendelete a települési szilárd hulladék kezelésére irányuló hulladékkezelési közszolgáltatásról (módosításokkal egységes

Részletesebben

A települési szilárd hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatásról és annak kötelező igénybe vételéről.

A települési szilárd hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatásról és annak kötelező igénybe vételéről. Nagykozár Község Önkormányzatának 20/2002.(XII.11.). sz. rendelete A települési szilárd hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatásról és annak kötelező igénybe vételéről. A község önkormányzatának képviselőtestülete

Részletesebben

Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének.../2013 (...) önkormányzati rendelete

Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének.../2013 (...) önkormányzati rendelete 4 Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének.../2013 (...) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról Szuhakálló

Részletesebben

A rendelet hatálya. A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás tartalma

A rendelet hatálya. A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás tartalma Vasszécseny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2013. (XII.30.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás igénybevételéről és a közterületek tisztán

Részletesebben

a települési szilárd hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló 12/2013.(VI.28.) önkormányzati rendelet módosításáról

a települési szilárd hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló 12/2013.(VI.28.) önkormányzati rendelet módosításáról DECS Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2016.(VII.1.) önkormányzati r e n d e l e t e a települési szilárd hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló 12/2013.(VI.28.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

d.)a háztartásban kezdődő zöldhulladék és elkülönítetten gyűjtött hulladék összegyűjtésére és elszállításra

d.)a háztartásban kezdődő zöldhulladék és elkülönítetten gyűjtött hulladék összegyűjtésére és elszállításra Serényfalva Községi Önkormányzat Képviselő- testületének 6/2015.(IV.29.) önkormányzati rendelete A hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Serényfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a hulladékról

Részletesebben

Módosította: a 18/2014.(IX.29.) önk. rendelet. (egységes szerkezetben)

Módosította: a 18/2014.(IX.29.) önk. rendelet. (egységes szerkezetben) Apátistvánfalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2014.(I.23.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról Módosította:

Részletesebben

I. Fejezet Általános rendelkezések 1. A rendelet hatálya

I. Fejezet Általános rendelkezések 1. A rendelet hatálya Pátka Község Önkormányzata 2/2014 (II.5.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról Pátka Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás tartalma

A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás tartalma Felsőszölnök Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2014. (I.27.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás kötelező igénybevételéről Felsőszölnök Község

Részletesebben

A rendelet célja A rendelet hatálya 2.

A rendelet célja A rendelet hatálya 2. Röszke Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2014. (III.31.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról Röszke Község

Részletesebben

T E R V E Z E T! 1. A települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatás tartalma, a közszolgáltató megnevezése

T E R V E Z E T! 1. A települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatás tartalma, a közszolgáltató megnevezése T E R V E Z E T! Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2011. (.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról Bazsi Község Önkormányzata

Részletesebben

KABA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

KABA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK KABA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK Hatályos:2014-06-01 -tól KABA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK A települési hulladék összegyűjtésére, elszállítására és ártalmatlanítására szervezett

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2004. év május 24.-i ülésére Tárgy: A közterületek tisztántartásáról és a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról

Részletesebben

(1) A Rendelet a következő 5/ A. -sal és az azt megelőző alcímmel egészül ki:

(1) A Rendelet a következő 5/ A. -sal és az azt megelőző alcímmel egészül ki: Barcs Város Önkormányzatának 7/2014. (VI.19.)önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelésről, a helyi közszolgáltatás kötelező igénybcvétcléri szóló 11/2004. (lil.26.)

Részletesebben

FELSŐZSOLCA VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2004. (VIII.27.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A RENDELET HATÁLYA

FELSŐZSOLCA VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2004. (VIII.27.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A RENDELET HATÁLYA FELSŐZSOLCA VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2004. (VIII.27.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A TELEPÜLÉSI FOLYÉKONY HULLADÉKKAL KAPCSOLATOS HULLADÉKKEZELÉSI HELYI KÖZSZOLGÁLTATÁSRÓL (Az 1/2005. (II.25.)

Részletesebben