Általános Szerződési Feltételek. 1. Az oldal üzemeltetőjének adatai:
|
|
- Elek Takács
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Általános Szerződési Feltételek A jelen általános szerződési feltételek ("ászf") a weboldalon a Német Zsolt Kisadozó Egyéni vállalkozó által végzett termékértékesítésre vonatkoznak, a Német Zsolt Kisadozó Egyéni vállalkozó és a vásárlók közötti jogviszony részleteit határozzák meg. A weboldalon keresztül a jelen ászf-ben meghatározott feltételek mellett lehet vásárolni. Megrendelő kijelenti, hogy elolvasta a oldal használatára és szolgáltatásaira vonatkozó Általános Szerződési feltételeket és annak minden pontjával egyetért, azokat elfogadta. Az ÁSZF ismerete a felhasználó kötelezettsége. A megrendelő a megrendelés online beküldésével elfogadja a jelen feltételeket. Jelen ÁSZF letölthető pdf formátumban, ezzel a gabiglassart.com oldal eleget tesz 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet 11. -ban foglalt kötelezettségének.a gabiglassart.com oldalon való megrendelés illetőleg vásárlás esetén ún. távollévők között kötött szerződés jön létre. Jelen szerződés nem kerül iktatásra, kizárólag elektronikus formában kerül megkötésre, későbbiekben nem kereshető vissza, magatartási kódexre nem utal. A szerződés nyelve: magyar. 1. Az oldal üzemeltetőjének adatai: Cégnév: Német Zsolt Egyéni vállalkozó Kisadozó Székhely: 2095 Pilisszántó, Hársfa u. 8. Adószám: Képviselő neve: Németné Wéber Gabriella Telefon: cím: gabi@gabiglassart.com Weboldal: Ügyfélszolgálat (telefon, ): Hétfőtől péntekig 8-16 óráig, Telefon: , gabi@gabiglassart.com Számlaszám: IBAN: HU NAIH adatvédelmi nyilvántartásba vételi szám: NAIH-96377/2016. Csomagküldő kereskedelmi tevékenység nyilvántartásba vételi száma: H/1381/2016 Pilisszántó, Kamarai tagság: Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Városi Kereskedemi és Iparkamara Az üzemeltető kamarai nyilvántartási száma: PE Tárhelyszolgáltató adatai: MikroVPS Kft. Címe: 1096 Budapest, Sobieski János utca 19-21/A Adószám: EU adószám: HU
2 2. Általános rendelkezések (termékek ismertetése, alapvető tudnivalók) Termékismertető A gabiglassart.com oldalon kézzel festett üvegórákat és üvegmandalákat kínálunk. Az üveglakotások jó minőségű üvegfestékekkel készülnek 4 mm vastag lekerekített szélű üveglapokra. Az üvegórákhoz német óraszerkezetet használunk. Az üvegmandalák, üvegórák beltéri használatra valók, tisztításuk enyhén nedves kendővel történik. Termékeink egy részét megrendelésre készítjük el, ebben az esetben minimum 1-2 hetes elkészítési idővel számoljon. A rendelésre készülő termékek űrlapján szereplő fotók ebből adódóan csak illusztrációk, az elkészülő termékek kis mértékben eltérhetnek a fotókon látottaktól. (pl. színeltérések stb.) Termékeinket online megrendelés után postai úton szállítjuk (Magyar Posta Zrt.). Személyes átvétel előzetes egyeztetéssel történhet. A termékek ára nem tartalmazza a szállítási költséget, a szállítási költség azonban magában foglalja a csomagolási költséget.(kartondobozba). Fa díszdoboz is rendelhető a termékekhez, amelynek plusz költsége van. A feltüntetett árak forintban értendők. A termékekről illusztrációként készült fotók saját készítésűek, más oldalakon való leközlésükhöz előzetes engedélykérés után csak a forrás megjelölésével járulunk hozzá. Bár igyekszünk valósághű fényképeket készíteni termékeinkről, a fotók színárnyalatainak észlelése a készülék monitor beállításaitól is nagyban függ, ezért a kiszállított termék színének a Megrendelő szubjektív elvárásaitól való kismértékű különbözősége előfordulhat. A weboldalon található Gabi Glass Art alkotásokról, az értékesítésre kínált termékekről készült fotók és az ezek felhasználásával készített egyéb grafikai alkotások a szerzői jogról szóló évi LXXVI törvény értelmében szerzői művek, így a törvényben foglalt szerzői jogvédelem alatt állnak. Egyedi termékek megrendelése Lehetőség van arra, hogy ben megküldött, esetleg ben vagy telefonon egyeztetett szempontok (színek, forma, személyes feliratok) alapján egyedi kérésre készítsünk üvegórát, üvegplakettet a vevő részére. Az egyedi termék tervezésének az ára ft. (a minta bonyolultságától függ) Amennyiben a vevő az előzetes egyeztetés során ezt kifejezetten, írásban meg nem tiltja, úgy az általa kívánt szempontok alapján megtervezett üvegórából, üvegplakettből több példányt is készíthet a későbbiekben, természetesen a személyes feliratok nélkül. Gabi Glass Art AJÁNDÉKUTALVÁNY: A Gabi Glass Art ajándékutalványa kíváló ajándék lehet, mert a megajándékozott döntheti el, hogy milyen termékre szeretné beváltani a oldalon - egyre vagy akár többre. Alkotókörökre is vásárolható ajándékutalvány, ami a gabiglassart.com oldalon meghirdetett programokra érvényes. Mennyibe kerül s hogy jut el a címzetthez az utalványt? A kiválasztott ajándékutalványon szereplő érték + aktuális ajánlott postaköltség - ebből tevődik össze az utalvány ára. Vásárlást követően az ajándékutalványt postai úton juttatjuk el a vásárló részére.
3 Kérjük vegye figyelembe, hogy a pontatlan adatközlésből eredő károkért (pl. meghiúsult postai kézbesítés...) az ajándékutalványok esetében sem vállalunk felelősséget! Az utalvány beváltása Ha Ön rendelkezik Gabi Glass Art ajándékutalvánnyal, akkor a oldal teljes kínálatából választhat, az utalvány értékének keretéig az utalvány hátoldalán megadott határidőn belül. Az ajándékutalvány értékét ki lehet egészíteni beváltáskor, de az utalvány értékéből készpénzben nem tudunk visszaadni. Ezért érdemes az utalványt teljes egészében felhasználni. Az ajándékutalvány készpénzre nem váltható. Az ajándékutalvány beváltása csak egy alkalommal történhet, de egyidejűleg akár több terméket is vásárolhat egy utalvánnyal. Egy vásárlás alkalmával kizárólag egy ajándékutalványt tud érvényesíteni! 3. Vásárlás menete, megrendelés Válassza ki a galéria kínálatából a megfelelő terméket, amit a termék alatti űrlap kitöltésével megrendelhet vagy ben. Megrendeléshez szükséges adatok: termékszám, darabszám, postacím, számlázási cím. A rendelés elküldése a jelen általános szerződési feltételek elfogadását is jelentik. A beküldést követően a rendelést ben visszaigazoljuk. A rendelés összegének megfizetése a termék átvételekor történik. Felhívjuk a figyelmet, hogy a Gabi Glass Art termékek, egyedi, kézzel készített alkotások. Ezek alapján, amennyiben egyfajta termékből több is készül, úgy nincs garantálva, hogy azok teljes mértékben azonosak egymással, kicsi, nem feltűnő eltérés lehet két, azonos tervek alapján készített termék között. Emiatt, a gabiglassart.com oldalon szereplő fotón látható termék kismértékben, nem lényeges módon eltérhet a megrendelés teljesítése során az Ön részére megküldésre kerülő terméktől. Kérjük, hogy megrendelését ennek figyelembevételével küldje meg a részünkre. A kismértékű eltérések nem jelentik a Német Zsolt Egyéni vállalkozó nem szerződésszerű teljesítését, emiatt szavatossági igényt, vagy a szerződésszegés jogkövetkezményeit érvényesíteni nem lehet. A gabiglassart.com oldalon szereplő termékek egy része készleten van, nagy része rendelhető. A rendelés határideje ben kerül egyeztetésre. (függ az elkészítendő darab munkaidőigényétől, a megrendelt darabszámtól). A megrendelés kézhezvételét 48 órán belül -ben visszaigazoljuk a megrendelésben feltüntetett címre küldött elektronikus levélben. Amennyiben rosszul töltötte ki a megrendelést és nem helyesen adta meg címét, úgy a megrendelését sem visszaigazolni, sem teljesíteni nem tudjuk. A megrendelés nem helyes kitöltéséből eredő kényelmetlenségekért, károkért felelősséget nem vállalunk. Amennyiben a visszaigazolás a megrendelés elküldésétől számított 48 órán belül nem érkezik meg a vevőhöz, a vevő mentesül az ajánlati kötöttség alól. A visszaigazolás kizárólag a megrendelés kézhezvételét és nem annak elfogadását, vagyis nem a szerződés felek közötti létrejöttét bizonyítja. A megrendelt termékek értékesítésére vonatkozó szerződés a felek között akkor jön létre, amikor a Német Zsolt EV ben tájékoztatja a vevőt a teljesítésről, azaz a postai feladásról. Amennyiben a megrendelést valamilyen elháríthatatlan ok miatt nem tudjuk a jelen ászf szerinti feltételekkel teljesíteni, úgy erről, a megrendelés visszaigazolását követően a lehető leghamarabb ben értesítjük. Amennyiben a vevő rossz szállítási címet ad meg a megrendelésben és így a kézbesítés lehetetlen, úgy a teljesítés elmaradásáért Német Zsolt EV nem tartozik felelősséggel. Ebben az esetben a Német Zsolt EV a teljesítés meghiúsulásáról való értesülést követő 5 munkanapon belül ben értesíti az érintett vevőt erről a tényről és felszólítja, hogy adja meg a helyes szállítási címet. Amennyiben a vevő megadja a helyes címet és kéri az ismételt kézbesítést, úgy erre a következő
4 feltételek teljesülése esetén van lehetőség. Ebben az esetben a vevő köteles kifizetni az első szállítás díját, amely az utánvét összegéhez kerül hozzáadásra. 4. Szállítási és fizetési feltételek A GabiGlassArt üvegórákat, üvegplaketteket a leegyeztetett határidőig, gondosan becsomagolva postai utánvétes csomagként adjuk fel. A feladás után -ben tájékoztatjuk a megrendelőt a csomagfeladás pontos költségéről, így a végösszegről. Termékeinket törékeny biztosítással adjuk fel a Posta aktuális díjszabása szerint. A fizetés az áru átvételekor történik. A megrendelő a számlát a csomagban találja. Német Zsolt a postára adás határidejéért vállal felelősséget. A postára adást követően a Magyar Posta Zrt. a saját üzletszabályzata szerinti határidőn belül szállítja ki a küldeményt, ezért Német Zsolt felelősséget nem vállal. Mielőtt átveszi a csomagot, kérem egyeztesse a csomagra filctollal felírt feladót és a címzettet, azzal, amely a posta által kinyomtatott műanyag tasakba helyezett feladóvényen szerepel. Csak abban az esetben vegye át, ha megegyezik. Kérjük a csomag sértetlenségét a kézbesítő jelenlétében szíveskedjék ellenőrizni! Ha sérülést lát, vetessen fel jegyzőkönyvet, s ne vegye át a csomagot. Utólagos reklamációra, illetve az alább szabályozott elállásra a termék sérülése okán akkor van lehetősége a vevőnek, ha a csomag fizikai sérüléséről szóló jegyzőkönyvet a reklamációval, illetve az elállásról szóló nyilatkozatával együtt részünkre bemutatja. Az elállás jogának esetleges gyakorlásának megkönnyítése végett, kérjük, hogy a küldemény átvételének időpontjáról a kézbesítőtől kérjen igazolást, de legalább kérje meg a kézbesítőt, hogy írja alá dátumozva az átvett küldemény csomagolását, vagy az átvételi elismervény vevőnél maradó példányát, amelyeket kérjük őrizzen meg. Amennyiben élni kíván az alábbi elállási jogával, úgy ezen igazolás másolatát is mellékelje elállási nyilatkozatához. 5. Termékek ára, a vásárlás költségei A kiválasztott termék(ek) mellett feltüntetett ár(ak) forintban értendők. Német Zsolt kisadozó egyéni vállalkozó alanyi áfamentes. A szolgáltató fenntartja a jogot az árak egyoldalú módosítására azzal, hogy az adott áron már megrendelt üvegórák, üvegmandalák ára a kiszállításig nem emelhető. 6. Elállás joga A jelen ászf alapján a weboldalon keresztül megrendelt termékek megvásárlásától a vevő tizennégy napon belül indokolás nélkül elállhat. A tizennégynapos határidő a megrendelt termékek kézhezvételének napján kezdődik. A vevőnek kell tudnia igazolni a kézhezvétel napját, és ezen igazolást az elállási nyilatkozatához csatolnia kell. Ebből a célból kérjük, vegye figyelembe a szállítási feltételeknél írtakat. A vevő írásban, ben elküldött nyilatkozattal gyakorolhatja elállási jogát. Az elállási nyilatkozatot a jelen ászf "Cégadatok" fejezetében rögzített címre kell megküldeni a fenti határidőn belül. Az elállási nyilatkozatban meg kell adni a megrendelésben szereplő minden adatot illetve a megrendelésnek és a termék kézhezvételének az időpontját. Ezek hiányában, vagy ha egyéb okból Német Zsolt nem tudja beazonosítani, hogy az elállási nyilatkozat mely megrendelésre/vevőre/termékre vonatkozik és határidőben benyújtásra került-e, úgy az elállási nyilatkozatot nem tudja elfogadni. Elállás esetén a vevő köteles, a termékek biztonságát, sérülésmentességét megfelelően biztosító csomagolásban (legalább olyan csomagolásba, amelyben az ő részére kézbesítve lett), törékeny biztosított küldeményként visszaküldeni Német Zsolt részére a kérdéses termékeket. A visszaküldés költségeit a vevő viseli. Elállás esetén a vevő a termékkel együtt a vonatkozó számlát is köteles Német Zsolt részére visszaküldeni. Az elektronikusan megküldött elállási nyilatkozat kézhezvételét követő legfeljebb 30 napon belül
5 Német Zsolt a vevő által a részére kifizetett összeget visszatéríti a vevőnek, feltéve, hogy ezen határidőn belül a visszaküldött termékeket sértetlen állapotban megkapta. Német Zsolt jogosult levonni a visszatérítendő összegből a visszaküldött termékek nem rendeltetésszerű használatából eredő kárának értékét. A vevő nem gyakorolhatja az elállási jogot egyedi termékek megrendelése esetén (lásd alább). 7. Szavatosság Amennyiben a gabiglassart.com oldalon megvásárolt termék már a vásárláskor hibás volt, és ez a hiba a vásárlást követően derül ki, úgy Német Zsolt köteles a vevő szavatossági igényét teljesíteni. Német Zsolt csak akkor köteles a szavatossági igényt teljesíteni, ha a termék már a vásárláskor is hibás volt. Ha a hiba a termék vásárlását követő 6 hónapon belül jelentkezik, akkor vélelmezni kell, hogy a hiba már a vásárláskor is fennállt, kivéve, ha Német Zsolt az ellenkezőjét bizonyítani tudja. Amennyiben a hiba a vásárlást követő 6 hónapon túl jelentkezik, úgy a vevő köteles bizonyítani, hogy a hiba már a vásárláskor is fennállt. Német Zsolt csak ebben az esetben köteles a szavatossági igényt teljesíteni. A szavatossági igényre és annak teljesítésére egyebekben a Polgári törvénykönyvnek a hibás teljesítésre vonatkozó rendelkezései az irányadók. (Ennek összefoglalóját megtalálják a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság honlapján - Amennyiben a termék vásárlásától számítva 6 hónap eltelt, úgy a vevő köteles bizonyítani, hogy a termék már a vásárláskor hibás volt. Abban az esetben, ha a vevő ezt nem tudja bizonyítani, úgy Német Zsolt nem köteles a szavatossági igényt érvényesíteni. Német Zsolt nem köteles a kicserélésre, amennyiben visszaküldött óraszerkezet ill. a mutatók állapota alapján egyértelműen igazolható, hogy a termék a nem rendeltetésszerű használat miatt lett hibás (például az óramutatók le vannak törve stb.). Amennyiben a megküldött termékre vonatkozóan Német Zsolt nem tartozik szavatossággal a fent leírtak alapján, úgy erről a vevőt tájékoztatja és a terméket a vevő költségére utánvéttel postázza vissza a vevőnek. Egyebekben, a jogos szavatossági igény teljesítésének költségei (ideértve a javítás és a postázás költségeit is) Német Zsoltot terhelik. Panaszügyintézés helye, módja Panaszait írásban az alábbi címekre küldött levélben/ ben, szóban pedig az alábbi telefonszámon teheti meg. - levélben: 2095 Pilisszántó, Hársfa utca ben: gabi@gabiglassart.com - telefonon: munkanapon 8-16 óra között, Panaszainak elintézéséhez szükséges, hogy közölje a kérdéses megrendelésben feltüntetett miden adatot, beleértve a megrendelés időpontját, hogy azonosítani tudjuk a panasszal érintett teljesítést. A telefonon érkező panaszokat azonnal megvizsgáljuk és tájékoztatjuk álláspontunkról a panaszost, illetve lehetőség szerint orvosoljuk a panaszt. Ha a vevő nem ért egyet a szóbeli panaszára kapott válasszal, írásban meg kell küldenie részünkre a panaszát. Ebben az esetben az alábbiak szerint, az írásbeli panaszokra vonatkozó rendelkezések szerint járunk el. Az írásbeli panaszokat 5 munkanapon belül megvizsgáljuk és megválaszoljuk. Válaszunkat indokoljuk. Amennyiben válaszunkkal nem ért egyet, úgy felügyeleti szervünkhöz fordulhat panaszával. Felügyeleti szerveink a következők: - megrendeléssel kapcsolatban (adatbeviteli hibák javításának lehetősége, visszaigazolás) az illetékes fogyasztóvédelmi hatóság;
6 - jogszabály szerinti kötelező tájékoztatás, adatok kötelező közzétételének elmulasztása esetén az illetékes fogyasztóvédelmi hatóság, illetve a Gazdasági versenyhivatala, amennyiben a mulasztás a gazdasági verseny érdemi befolyásolására alkalmas (bővebb információt a weboldalon talál); - elektronikus hirdetéssel kapcsolatos szabályok megsértése esetén a Nemzeti Hírközlési Hatóság (bővebb információt a weboldalon talál); - a termék minőségét, a szavatossági jogok érvényesítését, a fogyasztók tájékoztatását és a panaszügyintézést az illetékes fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzi; - az Általános Szerződési Feltételek tartalmának jogszerűségét az illetékes fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzi; Társaságunk tevékenységének ellenőrzésére nézve az illetékes fogyasztóvédelmi hatóság NFH Közép-magyarországi Regionális Felügyelősége. Bővebb információt a weboldalon talál. A panaszokra vonatkozó levelezéseket 3 évig megőrizzük. 8. Adatkezelés, adatvédelem Német Zsolt a megrendelő által megadott vevői adatokat (megrendeléskor-cím,telefonszám stb.) nyilvántartja. A oldalon lehetőség van hírlevél feliratkozásra önkéntes adatszolgáltatás útján. Adatkezelési szabályzatunkból megismerheti, hogy ezeket az adatokat hogyan tartjuk nyilván. A Nemzeti Adatvédelmi és Inforációs Hatóság engedélye alapján hírlevél feliratkozás céljára, leiratkozásig kezeljük az adatokat.
Szállításra vonatkozó információk - Üzletszabályzat
Szállításra vonatkozó információk - Üzletszabályzat Általános tudnivalók: Kérjük, amennyiben vásárlója, illetve aktív felhasználója kíván lenni webáruházunknak, figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési
Általános Szerződési Feltételek 1. Szolgáltató adatai. 2. Alapvető rendelkezések
Általános Szerződési Feltételek www.gajdosmeheszet.hu Az Általános Szolgáltatási Feltételek ( ÁSZF ) tartalmazzák a Gajdos Méhészet, Gajdos Máté István egyéni vállalkozó (székhely: 4028 Debrecen, Szigligeti
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK A jelen ÁSZF tartalmazza a Weboldal megrendelési felülete használatának feltételeit az alábbiak szerint: 1. A Weboldal címe http://www.hajnalpirkiado.hu 2. A weboldal üzemeltetőjének
1. Fizetési feltételek
Fizetés, szállítás, garancia 1. Fizetési feltételek 1.1. Általános tudnivalók A Fejlesztő Játékok Webáruházban a minimális rendelési érték: 5000 Ft. Amennyiben a kosárba tett termék(ek) ára eléri vagy
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (ÁSZF) Somogyi Elektronic Kft. Székhely és postacím: 9027 Győr, Gesztenyefa út 3.
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (ÁSZF) 1. A CÉG FONTOSABB ADATAI, ELÉRHETŐSÉGEI Cégnév: Somogyi Elektronic Kft. Székhely és postacím: 9027 Győr, Gesztenyefa út 3. E-mail cím: somogyi@somogyi.hu Telefonszám:
A Szuper Használtruha Kereskedés Általános Szerződési és Felhasználási feltételei
A Szuper Használtruha Kereskedés Általános Szerződési és Felhasználási feltételei 1. Általános rendelkezés Kérjük amennyiben vásárlója, kíván lenni az általunk forgalmazott termékeknek, figyelmesen olvassa
A Strauss Metal Kft. által működtetett webáruház Általános Szolgáltatási Feltételei ÁSZF 2014. Hatályos 2014.06.01.-től
A Strauss Metal Kft. által működtetett webáruház Általános Szolgáltatási Feltételei ÁSZF 2014. Hatályos 2014.06.01.-től Az Általános Szolgáltatási Feltételek ( ÁSZF ) tartalmazzák a Strauss Metal Kft (székhely:
Általános Szerződési Feltételek
Általános Szerződési Feltételek Hatályos: 2017. január 1. napjától Jelen Általános Szerződési Feltételek (továbbiakban: ÁSZF) tartalmazza a Szolgáltató www.designbyrothaniko.hu weboldalán (továbbiakban:
Általános Szerződési Feltételek
Általános Szerződési Feltételek Üdvözöljük a www.ekszerek-dombianita.hu weboldal látogatói és vásárlói között! Kérjük, amennyiben vásárlója, illetve aktív felhasználója kíván lenni Webáruházunknak, figyelmesen
Általános szerződési feltételek
Általános szerződési feltételek I. Általános tudnivalók I.1. Az N.D.- KER Kft. által üzemeltetett webáruházban és honlapon történő rendeléssel a vásárló kijelenti, hogy megértette és elfogadja jelen szerződési
ÁLTALÁNOS SZOLGÁLTATÁSI FELTÉTELEK
ÁLTALÁNOS SZOLGÁLTATÁSI FELTÉTELEK Az ÁSZF tartalmazza a Bakelit Art Kft. (székhely: 1027 Budapest, Horvát u. 1-7., adószám: 23022812-2-41), mint szolgáltató ( Szolgáltató ) által üzemeltetett webáruház
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK A szerződés tárgya a Beyond Beauty Kft. internetes áruházában található valamennyi árucikk. Az árucikkek tulajdonságait, jellemzőit az árucikkhez tartozó konkrét oldalon
GLASSLAMPWORLD ÜVEGSTÚDIÓ
GLASSLAMPWORLD ÜVEGSTÚDIÓ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI ÉS FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK Kérjük, amennyiben vásárlója, illetve aktív felhasználója szeretne lenni a webáruházunknak, figyelmesen olvassa el jelen Általános
A szerződés lényeges tulajdonságai az alábbiak szerint határozhatóak meg: - Házhoz szállítással kapcsolatos információk, tudnivalók bemutatása
kedvencek-eledele.hu Általános Szerződési és Felhasználási feltételek Kérjük, amennyiben vásárlója, illetve aktív felhasználója kíván lenni Webáruházunknak, figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési
Adatvédelmi és jogi nyilatkozat
Általános Szerződési Feltételek Adatvédelmi és jogi nyilatkozat Az Általános Szolgáltatási Feltételek ( ÁSZF ) tartalmazzák a ZODESIGN MEDIA Kft. (székhely: 6000 Kecskemét, Erdősi I. utca 2.), mint szolgáltató
Általános Szerződési és Felhasználási feltételek
Általános Szerződési és Felhasználási feltételek Kérjük, amennyiben vásárlója, illetve aktív felhasználója kíván lenni Webáruházunknak, figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési Feltételeinket és
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF ) érvényesek a www.szokesben.hu online megrendelés, vásárlás esetén. Szolgáltató Cégnév: Candover Kft "fa" Székhely:
Általános Szerződési és Felhasználási feltételek
Általános Szerződési és Felhasználási feltételek Kérjük, amennyiben vásárlója, illetve aktív felhasználója kíván lenni a Pippi.hu webáruházunknak, figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési Feltételeinket
A KCM Kft. webáruházában történő vásárlás Általános Szerződési Feltételei (ÁSZF)
A KCM Kft. www.riekershop.hu webáruházában történő vásárlás Általános Szerződési Feltételei (ÁSZF) A KCM Kft-től a www.riekershop.hu webáruházon keresztül történő vásárlás esetére kizárólag az alábbi általános
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
1. oldal / 6 ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Általános tudnivalók: A Brooklyn Divat Webáruházban (továbbiakban: webáruház), kizárólag a www.brooklyndivat.hu webcímen keresztül lehet vásárolni. Ezen címen
A szerződés lényeges tulajdonságai az alábbiak szerint határozhatóak meg: Megvásárolható termékek, szolgáltatások körének bemutatása
Általános Szerződési és Felhasználási feltételek Kérjük, amennyiben vásárlója, illetve aktív felhasználója kíván lenni Webáruházunknak, figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési Feltételeinket és
Általános Szerződési és Felhasználási feltételek
Általános Szerződési és Felhasználási feltételek A noroaming.hu weboldal használatával és megrendelése elküldésével Ön kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az oldal használatára és szolgáltatásaira vonatkozó
Általános Szerződési és Felhasználási Feltételek
1 Általános Szerződési és Felhasználási Feltételek Kérjük, amennyiben vásárlója, illetve aktív felhasználója kíván lenni web áruházunknak, figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési Feltételeinket
Általános Szerződési és Felhasználási feltételek
Általános Szerződési és Felhasználási feltételek Kérjük, amennyiben vásárlója, illetve aktív felhasználója kíván lenni Webáruházunknak, figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési Feltételeinket és
Általános Szerződési Feltételek
Általános Szerződési Feltételek Megrendelése leadásával Ön a KÉKZORKA Kft. partnere, vásárlója lesz. Kérjük, figyelmesen olvassa el az alábbi információkat, tudnivalókat. A KÉKZORKA KFT. WEBÁRUHÁZÁNAK
ÁSZF. A weboldal Általános Szerződési Feltételei
ÁSZF A www.hunharcos.hu weboldal Általános Szerződési Feltételei A www.hunfoglalas.hu és www.hunfoglalas.com weboldalak böngészésével és használatával Ön kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta azoknak
Általános szerződési feltételek
Általános szerződési feltételek A jelen ÁSZF tartalmazza a SárgaFogó Szerszám Webáruház (továbbiakban Webáruház) használatának feltételeit az alábbiak szerint: A Webáruház címe: URL: http://szerszamar.hu,
Általános Szerződési Feltételek
Ficúrmese Általános Szerződési Feltételek Jelen dokumentum nem kerül iktatásra, kizárólag elektronikus formában kerül megkötésre, nem minősül írásbeli szerződésnek, magyar nyelven íródik, magatartási kódexre
Általános szállítási feltételeink szerszámainkra vonatkozóan
Általános szállítási feltételeink szerszámainkra vonatkozóan Rendelését várjuk: web áruházunkban, személyesen telephelyünkön (2092 Budakeszi, Budaörsi út 11.), e- mailen (ertekesites@ballun.hu), faxon
Általános Szerződési és Felhasználási feltételek
Általános Szerződési és Felhasználási feltételek Kérjük, amennyiben vásárlója, illetve aktív felhasználója kíván lenni Webáruházunknak, figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési Feltételeinket és
Általános szerződési és felhasználási feltételek
Általános szerződési és felhasználási feltételek Kérjük, amennyiben vásárlója, illetve aktív felhasználója (a továbbiakban: megrendelő) kíván lenni webáruházunknak (a továbbiakban: webáruház), figyelmesen
ÁSZF, Jogi Nyilatkozat
ÁSZF, Jogi Nyilatkozat ÁSZF Az adásvételi szerződés a www.almachips.hu weboldalon felkínált árut megrendelő vevő és az internetes áruház üzemeltetője a NASI-PACK Kft., 6440 Jánoshalma, Deák Ferenc u. 45.,
A termékek mellett feltüntetett árak nem tartalmazzák az esetleges szállítási költséget.
Általános Szerződési Feltételek A cég adatai: Cég neve: Major Légfék Kft. Cégjegyzékszám: 01-09-724623 Fővárosi Bíróság, mint Cégbíróság Adószám:13227724-2-43 Székhely és telephely: 1214 Budapest, II.
Toppikhungary.hu Általános Szerzõdési Feltételei
Toppikhungary.hu Általános Szerzõdési Feltételei Az Általános Szolgáltatási Feltételek (,,ÁSZF") tartalmazzák a Program Labor Bt. (5600 Békéscsaba, Bajza u. 18, Adószám: 20680453-1-04), mint szolgáltató
A Football Mania Online Webshop Általános Szerződési Feltételei (ÁSZF) (hatályos: 2014.02.24.-től)
A Football Mania Online Webshop Általános Szerződési Feltételei (ÁSZF) (hatályos: 2014.02.24.-től) 1. A Webshop szerződés alanyai 1.1 Szolgáltató: A Football Mania Online Webshop (továbbiakban Webshop)
Sorry, currently our Terms and Conditions are only available in Hungarian.
Sorry, currently our Terms and Conditions are only available in Hungarian. Általános Szerződési Feltételek A szerződés a Bzzzfans képviseletében Patkós Luca ev-el jön létre. A szolgáltató neve: Bzzzfans
A szerződés lényeges tulajdonságai az alábbiak szerint határozhatóak meg:
Általános Szerződési és Felhasználási feltételek Kérjük, amennyiben vásárlója, illetve aktív felhasználója kíván lenni a kockabolygo.hu webáruházunknak, figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési Feltételeinket
Általános Szerződési és Felhasználási feltételek
Általános Szerződési és Felhasználási feltételek Kérjük, amennyiben vásárlója, illetve aktív felhasználója kíván lenni Webáruházunknak, figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési Feltételeinket és
A megjelenített termékek kizárólag on-line, házhoz szállítással rendelhetőek meg. Az árak bruttó árak és forintban értendőek!
Babavilág Webshop Szerződés (Baba-Ker Kft.) Üzemeltető: Baba-Ker Kft. (Babavilág Gyermekáruház) Székhelye: 4025. Debrecen, Nyugati utca 11. Telephelye: 4025. Debrecen, Nyugati utca 11. Adószám: 12826980-2-09
Általános szerződési feltételek
Általános szerződési feltételek A jelen Általános szerződési feltételek ( ÁSZF ) tartalmazzák az ILST-Hungary Kft. ( szolgáltató ) és az által üzemeltetett ilst.hu internetes címen található webáruház
Általános szerződési feltételek
Általános szerződési feltételek A jelen Általános szerződési feltételek (továbbiakban: ÁSZF) a ZsuzsiFizio honlap és webáruház, használatának feltételeit tartalmazza az alábbiak szerint: A honlapon történő
HÁZHOZSZÁLLÍTÁS FUTÁRSZOLGÁLATTAL
MEGRENDELÉS Webáruházunk az interneten keresztül érhető el, de készleten lévő termékeink, ill, temékmintáink a 1132 Budapest, Visegrádi u. 60. 1/5 címen megtekinthetők. Megrendelését az áruház online felületén,
KELLÉKSZAVATOSSÁGI / TERMÉKSZAVATOSSÁGI IGÉNY BEJELENTÉSE (Kérjük nyomtatott betűvel kitölteni!)
Forgalmazó: LUK-CLOR Kft. Székhely: 1138. Budapest Turóc utca 3. 6. em. 5. Cégjegyzékszám: Cg. 01-09-271934 Adószám: 25382387-2-41 Playsport webshop Postacím: 3200. Gyöngyös, Köztársaság tér 11. 1.emelet
Általános Szerződési és Felhasználási feltételek
Általános Szerződési és Felhasználási feltételek 1/10 Általános Szerződési és Felhasználási feltételek Kérjük, amennyiben vásárlónk kíván lenni, figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési és Felhasználási
Vásárlási szerződés. (A Tábla webáruházban (http://tablak.ensaf.hu) elektronikus úton megrendelést leadó vásárlók részére)
Vásárlási szerződés Kérjük, amennyiben vásárlója, illetve aktív felhasználója kíván lenni webáruházunknak, figyelmesen olvassa el az Vásárlási Szerződésünket és kizárólag abban az esetben vegye igénybe
Általános Szerződési Feltételek
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK webaruhaz.borakft.hu Általános Szerződési Feltételek Jelen dokumentum nem kerül iktatásra, kizárólag elektronikus formában kerül megkötésre, nem minősül írásbeli szerződésnek,
Általános Szerződési és Felhasználási feltételek
Általános Szerződési és Felhasználási feltételek Kérjük, amennyiben vásárlója, illetve aktív felhasználója kíván lenni Webáruházunknak, figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési Feltételeinket és
Általános Szerződési Feltételek Namlugal Számítástechnikai Bt.(Webshop)
Kérjük, hogy csak akkor vegye igénybe szolgáltatásainkat, amennyiben minden pontjával egyetért, és kötelező érvényűnek tekinti magára nézve. Jelen dokumentum nem kerül iktatásra, kizárólag elektronikus
Általános Szerződési és Felhasználási feltételek
Általános Szerződési és Felhasználási feltételek Kérjük, amennyiben vásárlója, illetve aktív felhasználója kíván lenni Web áruházunknak, figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési Feltételeinket és
Általános szerződési feltételek
Általános szerződési feltételek A jelen ÁSZF tartalmazza a Titavit.com (továbbiakban Webáruház) használatának feltételeit az alábbiak szerint: A WEBÁRUHÁZ CÍME www.titavit.com A WEBÁRUHÁZ ÜZEMELTETŐJÉNEK
Általános Szerződési és Felhasználási feltételek
Általános Szerződési és Felhasználási feltételek Kérjük, amennyiben vásárlója, illetve aktív felhasználója kíván lenni a weboldalnak, figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési Feltételeinket és kizárólag
1. Szállítási feltételek
1. Szállítási feltételek A www.rs-shop.hu-n keresztül megrendelt termékeket a Vásárló címére, telephelyére futárszolgálat segítségével juttatjuk el (ennek a Bruttó ára 2.100.- Ft). Cégünk kereskedelmi
1. A szerződés tárgya. A szerződés tárgyának lényeges tulajdonságai
Kérjük, olvassa el az alábbi vásárlói tájékoztatót! Amennyiben Ön él privát áruházunkban a vásárlás lehetőségével, akkor eladó és vevő közt szerződéses viszony keletkezik. Az alábbi dokumentum a http://www.tur-mix.hu/
Bankszámla szám: Unicredit Bank IBAN: HU SWIFT: BACXHUHB
Általános Szerződési és Felhasználási feltételek Kérjük, amennyiben vásárlója, illetve aktív felhasználója kíván lenni Webáruházunknak, figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési Feltételeinket és
VÁSÁRLÁS (RENDELÉS) A Webshopból rendelés kétféle módon történhet:
Általános tájékoztató, segítség a weboldal használatához (vásárlás, szállítás). VÁSÁRLÁS (RENDELÉS) A Webshopból rendelés kétféle módon történhet: - a webes felületen (akár regisztráció nélkül is igénybevehető)
A szerződés lényeges tulajdonságai az alábbiak szerint határozhatóak meg: - A megrendelt termék / házhoz szállítás díjának fizetésének ismertetése
elektromax2000.hu Általános Szerződési és Felhasználási feltételek Kérjük, mielőtt WEB áruházunkban vásárolna, figyelmesen olvassa el az alábbi Általános Szerződési Feltételeket és kizárólag abban az esetben
Általános Szerződési és Felhasználási feltételek
Általános Szerződési és Felhasználási feltételek A honlapon szereplő árak BRUTTÓ árak! Webáruházunkat elsősorban orvosok, fogorvosok, dentálhigiénikusok használhatják, más személyektől érkező rendelések
Általános Szerződési Feltételek
Szor-Szer-Ször meséi Általános Szerződési Feltételek Jelen dokumentum nem kerül iktatásra, kizárólag elektronikus formában kerül megkötésre, nem minősül írásbeli szerződésnek, magyar nyelven íródik, magatartási
Üzemeltető, cégadatok
Kérjük, ha úgy dönt vásárlója, illetve aktív felhasználója kíván lenni webáruházunknak, figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési Feltételeinket és kizárólag abban az esetben vegye igénybe szolgáltatásainkat,
Általános Szerződési Feltételek
Általános Szerződési Feltételek Kérjük, amennyiben vásárlója, illetve aktív felhasználója kíván lenni Webáruházunknak, figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési Feltételeinket és kizárólag abban az
Általános Szerződési és Felhasználási feltételek
Általános Szerződési és Felhasználási feltételek Kérjük, amennyiben vásárlója, illetve aktív felhasználója kíván lenni Webáruházunknak, figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési Feltételeinket és
Az értékesítés a Vevõ igénye alapján, postai úton, és személyes átvétellel is lehetséges.
ÁSZF Fiz-Szállítási feltétel ÁSZF Üzletszabályzat ÁSZF (Általános Szerzõdési Feltételek) A megrendelés elküldésével és annak visszaigazolásával szerzõdés jön létre Barát László e.v. (naturforrás.superwebaruhaz.hu),
http://szakallasember.hu/home/shop/ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
http://szakallasember.hu/home/shop/ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK A jelen Általános Szerződési Feltételek ( ÁSZF ) a Horváth és Társa Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság (székhely: 1046 Budapest,
4.1. Vásárló a regisztrációját követően bejelentkezik a webshopba Vásárló a megvásárolni kívánt termék, termékek darabszámát beállítja.
Általános Szerződési Feltételek 1. Bevezetés Jelen Általános Szerződési Feltételek (továbbiakban ÁSZF) tartalmazza a www.orseg.hu weboldalon a (továbbiakban: honlap) elérhető szolgáltatás igénybevételének
Általános Szerződési feltételek
Általános Szerződési feltételek A jelen feltételek tartalmazzák a www.moonbasanails.hu (Vizolmix Kft.) webáruházban forgalomba hozott termékeket megrendelők a www.moonbasanails.hu -val szemben érvényesíthető
Általános Szerződési Feltételek
Általános Szerződési Feltételek Kérjük, amennyiben vásárlója, illetve aktív felhasználója kíván lenni Webáruházunknak, figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési Feltételeinket és kizárólag abban az
Általános felhasználási feltételek. 1. Üzemeltetői adatok. 2. Megvásárolható termékek, szolgáltatások köre. 3. Rendelési információk
Általános felhasználási feltételek 1. Üzemeltetői adatok 2. Megvásárolható termékek, szolgáltatások köre 3. Rendelési információk 4. A megrendelt termék/házhoz szállítás díjának fizetésének módja 5. Elállás
Általános Szerződési Feltételek www.sigillanda.hu
A szerződés tárgya a www.sigillanda.hu internetes oldalon található valamennyi árucikk/termék. Az árucikkek/termékek tulajdonságait, jellemzőit a hozzájuk tartozó konkrét oldalon ismerheti meg. Üzemeltetői
Szállítási feltételek, díjak
Általános Szerződési és Felhasználási feltételek Az Általános Szerződési és Felhasználási Feltételek ( ÁSzF ) tartalmazzák a Premi Air Simulation Kft. (székhely: 2943 Bábolna, Dr. Köves János u. 2., adószám:
Általános Szolgáltatási Feltételek
Általános Szolgáltatási Feltételek Általános Szerződési Feltételek Eladó: Üzemeltető: OnLine-Egészség Kft. Üzemeltető címe: 5516 Körösladány, Batthyány utca 36. Ügyvezető: Petneházi Szilvia Email cím:
Általános Szerződési és Felhasználási feltételek
Általános Szerződési és Felhasználási feltételek Webáruházunk használatához kérjük, olvassa el Általános Szerződési és Felhasználási feltételeinket. Szolgáltatásaink használatával Ön az alábbi pontok mindegyikével
Általános Rendelési, Szerződési és Felhasználási feltételek (ÁSZF):
Általános Rendelési, Szerződési és Felhasználási feltételek (ÁSZF): Kérjük, amennyiben vásárlója, illetve aktív felhasználója kíván lenni Webáruházunknak, figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési
Általános Szerződési és Felhasználási feltételek
Általános Szerződési és Felhasználási feltételek http://m-info.hu Kérjük, amennyiben vásárlója, illetve aktív felhasználója kíván lenni Webáruházunknak, figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési Feltételeinket
VASUTAS ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA
VASUTAS ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ EGÉSZSÉG- ÉS ÖNSEGÉLYEZŐ PÉNZTÁR PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA 2017. A Vasutas Önkéntes Kölcsönös Kiegészítő Egészség- és Önsegélyező Pénztár a panaszkezelés során alkalmazandó
Á SZF. A szappany.hu webáruházhoz DOBOM ALKOTÓ TÉR 8764 ZALASZENTMÁRTON KOSSUTH UTCA 47 WWW.DOBOM.HU INFO@DOBOM.HU
Á SZF A webáruházhoz DOBOM ALKOTÓ TÉR 8764 ZALASZENTMÁRTON KOSSUTH UTCA 47 WWW.DOBOM.HU INFO@DOBOM.HU 1. Az Általános Szolgáltatási Feltételek ( ÁSZF ) tartalmazzák Dobom Kft. (8764 Zalaszentmárton, Kossuth
Általános Szerződési feltételek
Általános Szerződési feltételek 1. Üzemeltetői adatok Cégnév: Dénes Krisztián Patrik E.V. Székhely: 2531 Tokod, Kossuth Lajos utca 13. Adószám: 66916686-1-31 Nyilvántartási szám: 40876088 Bejegyző: Okmányiroda,
AUM Jógabazár Általános Szerződési Feltételek
AUM Jógabazár Általános Szerződési Feltételek Vásárlói szerződés Érvényes: 2013. március 17-től A Vásárlói szerződés a vevő e-mailen, telefonon vagy a webáruház rendszerén keresztül leadott megrendelése
Általános Szerződési Feltételek
Általános Szerződési Feltételek Kérjük, amennyiben vásárlója, illetve aktív felhasználója kíván lenni Webáruházunknak, figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési Feltételeinket és kizárólag abban az
Általános szerződési feltételek A jelen ÁSZF tartalmazza a Kémshop (továbbiakban Webáruház) használatának feltételeit az alábbiak szerint:
Általános szerződési feltételek A jelen ÁSZF tartalmazza a Kémshop (továbbiakban Webáruház) használatának feltételeit az alábbiak szerint: A Webáruház címe: URL: www.kemshop.hu A webáruház üzemeltetőjének
GAZDAFI-ELECTRONIC KFT. WEBÁRUHÁZ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
GAZDAFI-ELECTRONIC KFT. WEBÁRUHÁZ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK I. BEVEZETÉS 1. A gazdafielectronic.hu domain név alatt elérhető internetes webáruház a Gazdafi-Electronic Kft. (3508 Miskolc, Futó út
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Tájékoztatjuk, hogy Ön mint vásárló (fogyasztó) az kartyapont.hu/ugykoz, valamint az 1ketto.hu/ugykoz címen elérhető honlap használatával kinyilvánítja, hogy ismeri és elfogadja,
Szállítási feltételek
Szállítási feltételek Az eladó adatai Nyitvatartási idő Megrendelés feladása Árak Megrendelt áru átvételének módja Fizetési feltételek Szállítási határidő Házhoz szállítási díj Csomagolási költség Elállás
Általános Szerzõdési Feltételek
Általános Szerzõdési Feltételek Vásárlás elõtt kérjük figyelmesen olvassa el az Általános Szerzõdési Feltételeket (továbbiakban ÁSZF). Jelen ÁFSZ a Kockacsoki Nonprofit Kft. webáruházához kapcsolódik,
Általános Szerződési és Felhasználási feltételek
Általános Szerződési és Felhasználási feltételek Kérjük, amennyiben vásárlója, illetve aktív felhasználója kíván lenni Webáruházunknak, figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési Feltételeinket és
Általános Szerződési és Felhasználási feltételek
Általános Szerződési és Felhasználási feltételek Kérjük, amennyiben vásárlója, illetve aktív felhasználója kíván lenni Webáruházunknak, figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési Feltételeinket és
A Webáruházmûködésével, megrendelési, és szállítási folyamatával kapcsolatosan felmerülõ kérdések esetén Ügyfélszolgálatunk rendelkezésére áll.
Általános Szerzõdési és Felhasználási feltételek www.auto-multimedia.hu Kérjük, amennyiben vásárlója, illetve aktív felhasználója kíván lenni Webáruházunknak, figyelmesen olvassa el az Általános Szerzõdési
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Jelen dokumentum nem kerül iktatásra, kizárólag elektronikus formában kerül megkötésre, nem minősül írásbeli szerződésnek, magyar nyelven íródik, magatartási kódexre nem
Szállítási feltételek
Szállítási feltételek Eladó adatai Nyitvatartási idő Megrendelés Árak meghatározása Megrendelt áru átvételének módja Fizetési feltételek Szállítási határidő Házhoz szállítási díj Csomagolási költség Elállás
Általános Szerződési és Felhasználási feltételek
Általános Szerződési és Felhasználási feltételek Kérjük, amennyiben vásárlója, illetve aktív felhasználója kíván lenni Webáruházunknak, figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési Feltételeinket és
Általános Szerződési és Felhasználási feltételek
Általános Szerződési és Felhasználási feltételek Kérjük, amennyiben vásárlója, illetve aktív felhasználója kíván lenni Webáruházunknak, figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési Feltételeinket és
Általános szerződési feltételek
Általános szerződési feltételek A szerződés tárgyának lényeges tulajdonságai A shop.kezmu.hu webáruházban eladásra kínált termékek képezik a vállalkozó és a vásárlók közötti szerződés tárgyát. A vásárolni
ÁSZF VÁSÁRLÁSI FELTÉTELEK BEVEZETÉS:
ÁSZF VÁSÁRLÁSI FELTÉTELEK BEVEZETÉS: Jelen Általános Szerződési Feltételek (továbbiakban ÁSZF) tartalmazza a www.bolthely.hu/autoalkatresz/.hu weboldalon (a továbbiakban: honlap) elérhető szolgáltatás
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI ÉS FELHASZNÁLÁSI FELTÉT ELEK
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI ÉS FELHASZNÁLÁSI FELTÉT ELEK WWW.ELETSO.HU 2013 A SZERZŐDÉS LÉNYEGES TULAJDONSÁGAI AZ ALÁBBIAK SZERINT HATÁROZHATÓAK MEG (TARTALOMJEGYZÉK) A SZERZŐDÉS LÉNYEGES TULAJDONSÁGAI AZ ALÁBBIAK
Netchilli Workshopra történő jelentkezés esetén irányadó Általános Szerződési Feltételek
Netchilli Workshopra történő jelentkezés esetén irányadó Általános Szerződési Feltételek A jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF ) a Netchilli, képviselője Jóljárt Dávid EV (a továbbiakban:
Általános Szerződési és Felhasználási feltételek
Általános Szerződési és Felhasználási feltételek Kérjük, amennyiben vásárlója, illetve aktív felhasználója kíván lenni webáruházunknak, figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési Feltételeinket és
Minősített Rozsdamentes Kéményajtó
Magyarországon Gyártott Rozsdamenetes Kéményajtó FORGALMAZÁS és BEÉPÍTÉS Keressük Viszonteladó partnereinket! HANS PÉTER Kéményajtó TEAM Tel: 06.70.200.5757 Web: www.kemenyajto.eu E-Mail: info@kemenyajto.eu
A megrendelt termék / házhoz szállítás díjának fizetésének módja
Általános Szerződési és Felhasználási feltételek Kérjük, amennyiben vásárlója, illetve aktív felhasználója kíván lenni Webáruházunknak, figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési Feltételeinket és
Az általános szerződési feltételek ( ASZF) megtekintéséhez és letöltéséhez kattintson ide!
Webáruház használata, kezelési segédlet, - hasznos vásárlási, szállítási információk, módok, díjak - Általános szerződési feltételek (ASZF) - - Az áruházban feltüntetett árak bruttó árak, tehát áfával
Kibocsájtó cégbíróság, okmányiroda: Nemzeti Adó- és Vámhivatal Kiemelt Ügyek Igazgatósága (1077. Budapest, Dob. u 75-81)
Általános Szerződési és Felhasználási feltételek Az alábbiakban az eladó, szállító vagy a mi szavak értelemszerűen Nagy Károly (Szaffina Fűszerkonyhája - 8200 Veszprém, Stromfeld A u. 3/B) jelentik, a
A megjelenített termékek online rendelhetõk meg, házhoz szállítással vagy a cég telephelyén történõ személyes átvétellel.
Általános Szerzõdési és Felhasználási feltételek 1. Bevezetés Kérjük, amennyiben vásárlója, illetve aktív felhasználója kívánsz lenni a Kaldecolor Kft. által üzemeltetett DekorÁlom az Esküvõm webáruháznak,