Biofaluvá válhat Esztelnek és Gelence

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Biofaluvá válhat Esztelnek és Gelence"

Átírás

1 16 th November 2016 HAROMSZEK daily newspaper/and website Estelnic and Ghelinta can become bioenergy villages Author: Iochom Istvan Biofaluvá válhat Esztelnek és Gelence Egy sikeres, Biovill nevű nemzetközi pályázatnak köszönhetően a közeljövőben két háromszéki település, Esztelnek és Gelence energiafüggetlen mintafaluvá válhat mondta Vajda Lajos, a sepsiszentgyörgyi Green Energy Egyesület és a Biomassza Innovációs Klaszter elnöke pénteken Esztelneken a művelődési házban megtartott konferencián. A projekt révén zöldenergiával járulnának hozzá Esztelnek és Gelence energiaszükségletének biztosításához, egyelőre a középületek fűtését oldanák meg biomasszával. Esztelneken már egy éve biomasszával fűtik a községházát, a művelődési otthont, az ifjúsági klubot és az Angustia Egyesület székhelyét. Erre a jól működő rendszerre kapcsolnák rá a közeljövőben a Nagy Mózes-iskola épületét, valamint a ferences kolostort, Gelencén pedig az összes középület fűtését biomasszával oldanák meg. Az eseményen a projekt résztvevői mellett Ion Vişa egyetemi tanár, a brassói Transilvania Egyetem volt rektora, Daniel Coşniţă, a romániai klaszterszövetség elnöke és Bartha Sándor sepsiszentgyörgyi vállalkozó is jelen volt. A Biovill program részeként Romániából, Macedóniából, Szlovákiából, Szlovéniából és Horvátországból választottak ki egy-két települést, amelyek energetikailag független mintafaluvá válhatnak. A legnagyobb érdeklődés Romániából volt, hiszen Kovászna, Hargita, Brassó, Kolozs és Ialomița megyéből összesen tizennyolc falu adta le pályázatát. Háromszékről Sepsibodok, Sepsikőröspatak, Gidófalva, Gelence, Bereck, Lemhény, Bölön és Esztelnek. Közülük választották ki szigorú pontozási rendszer alapján Esztelneket és Gelencét, mert itt adott a lehetőség a biomassza előállítására. A program költségvetése 1,99 millió euró. Vajda Lajos elmondása szerint a Green Energy Klaszter a német partnerekkel közösen pályázott, a projekt lényege, hogy német és osztrák modelleket alkalmazzanak Kelet-Európában is. Mindenképpen népszerűsítenünk kell, hogy ez a rendszer hatékony és megszervezhető. Nemcsak energetikailag fontos, hanem szociális szempontból is: például ha a fahulladékot gyűjtjük, vágjuk, patakmedret, zöldövezetet tisztítunk, vagy a legelőtakarításból származó hulladékot gyűjtjük, azt kézi erővel kell megoldani. Tehát egy társadalmi problémát is tud kezelni. A lényeg az, hogy az energiát ne csak megvegyük, így elköltve a pénzt: körkörös gazdaságról beszélünk, és nemcsak a gazdasági hatásokat elemezzük, hanem a környezeti, szociális szempontokat is. Mert például a fahulladék felhasználása a környezet védelme szempontjából is fontos mondotta a klaszter elnöke. A Biovill programot Vajda Boglárka, a klaszter munkatársa mutatta be. A tanácskozáson jelen levő Fejér László Ödön parlamenti képviselő örömét fejezte ki, hogy Esztelnek és Gelence képviseli Romániát egy európai uniós finanszírozású bioenergia programban. A képviselő úgy értékelte, hogy ez követendő példaként szolgálhat más önkormányzat számára is, hiszen az energetikai önállóságot biztosíthatja, amely eredményeképp a pénzük helyben maradhat. Varga Attila községmenedzser vetített képes előadáson számolt be Németországban szerzett tapasztalatairól.

2

3 18 th November 2016, - MORFONDIR website Estelnic and Ghelinta on the way to become a biovillag e Author: Ambrus Ágnes Biofaluvá válás útján Esztelnek és Gelence A Green Energy klaszter támogatásával megvalósuló BioVill projektnek köszönhetően bió mintafaluvá válhat két háromszéki település, Gelence és Esztelnek erről szólt a november 11-i fórum Esztelneken, amelyen a projekt résztevői mellett jelen volt Vajda Lajos, a Green Energy klaszter elnöke; Bartha Sándor sepsiszentgyörgyi vállalkozó, a klaszter alelnöke; Domokos Árpád esztelneki energiafűz-termelő, a klaszter alelnöke; Vajda Boglárka, a klaszter munkatársa; Daniel Cosnita, a Romániai Klaszterek Szövetségének elnöke és Ion Visa egyetemi tanár, a brassói Transilvania Egyetem Kutatási és Fejlesztési Intézetének igazgatója. Az Európai Unió 1,99 millió euróval finanszírozza a projektet a Horizon 2020 kutatási és innovációs programon keresztül. A BioVill projekt részleteiről Domokos Árpádtól, a Green Energy klaszter alelnökétől érdeklődtünk. A projekt célja, hogy a fejlettebb nyugati államok mintájára megújuló energia felhasználásával energetikai szempontból független falvakat alakítson ki Szlovéniában, Szerbiában, Horvátországban, Macedóniában és Romániában, tudtuk meg Domokos Árpádtól, aki a klaszter általánosabb célkitűzései közé helyezte a projektet. Egy falu, egy megawatt! ez a klaszterünk egyik fontos jelszava. Egy megawatt energiával meg lehet valósítani egy falu energiafüggetlenségét. Mi főként biomasszára alapozunk, de nem zárunk ki más lehetőséget, például a nap- és szélenergiát sem. A Green Energy klaszter sikeres pályázata a megújuló energiával történő energiatermelés népszerűsítésében segít. A BioVill projektre tizennyolc falu adta le pályázatát Brassó, Hargita, Ialomița, Kolozs és Kovászna megyéből; Háromszékről Bereck, Bodok, Bölön, Esztelnek, Gelence, Gidófalva, Kőröspatak és Lemhény. Közülük választották ki szigorú pontozási rendszer alapján Esztelneket és Gelencét, ezekben a falvakban ugyanis már léteztek kezdeményezések ezen a téren. Esztelneken a Norvég Alapnál pályázva már megvalósítottunk egy biomasszával működő hőközpontot, amely a polgármesteri hivatal, a művelődési ház és az Angustia Egyesület székházát látja el hőenergiával, erre csatlakozik rá majd az iskola és a ferences kolostor, sőt a közelben lakó magánszemélyek is kapcsolódhatnak a rendszerhez. Gelencén az összes középület fűtését biomasszával oldják majd meg. A BioVill projekt három év alatt a promoválást, a dokumentáció elkészítését támogatja, a beruházáshoz új forrásokat kell majd keresni. A projekt révén mindkét székelyföldi település olyan mintafaluvá válhat, amelyeket követni lehet tájékoztatott Domokos Árpád. Bioenergia az erdők kivágása helyett Az alelnök elmondása szerint a hároméves időtartamú projektet idén júniusban nyerték meg, kilenc célországbeli, valamint ausztriai és németországi partnerekkel együtt. Hozzátette: azóta már németországi tanulmányúton vett részt egy csapat Cseh József gelencei polgármester, Varga Attila esztelneki falumenedzser és Daniel Cosnita, a Romániai Klaszterek Szövetségének elnöke, amelynek során teljesen energiafüggetlen falvakat látogattak meg.

4 Az olyan vidéki települések, mint a németországi Jühnde, az ausztriai Güssing és a dániai Samsø, úttörők voltak a megújuló energia felhasználásában, és ezekben az országokban jelenleg néhány száz ilyen falu van. A pályázat célja, hogy Dél-Kelet-Európában is átvegyék ezeket a pozitív példákat és tapasztalatokat, ebben segítenek az ausztriai és a németországi partnerek. Ezekben az országokban kormányzati szinten is sokat tesznek a megújuló energia hasznosításáért. Motiválják a közösségeket és egyéneket, hogy megújuló forrásból saját maguk állítsák elő az elhasznált villamos energiát, üzemanyagot és vizet. Az önkormányzatoknak nagyon fontos szerepük van a népszerűsítésben, a lakosok példát látnak maguk előtt, észreveszik, hogy így is lehetséges energiát előállítani, és követni kezdik őket. Fontos lenne, hogy ne vágjuk ki mi magunk az erdeinket. Csak az a baj, hogy sok önkormányzati vezető négyéves ciklusban, és nem távlatokban gondolkodik részletezte Domokos Árpád. Az alelnöktől azt is megtudtuk, hogy a klaszter együttműködik az egyetemekkel is, különösen a fiatal kutatókkal, bennük látják a jövőt, mert ha így indulnak a pályájukra a szakemberek, akkor van remény a megújulóenergia-termelés fejlődésére, a különböző energiahordozók felhasználásának növekedésére. Horizon 2020 program BioVill projekt A Horizon 2020 az Unió kutatási-fejlesztési és innovációs politikáját között meghatározó program, amely minden eddiginél nagyobb, közel 79 milliárd eurós költségvetéssel gazdálkodik. A program a kontinens globális versenyképességének növelését célzó Európa 2020 stratégia Innovatív Unió elnevezésű kiemelt kezdeményezésének egyik alappillére. A Horizon 2020 program kiválósági alapon, nemzetközi versenyben, közvetlenül Brüsszelből elnyerhető pályázati forrásokat jelent, vagyis a rendelkezésre álló pénzügyi keretből mindegyik tagállam annyit hasznosít, amennyire képes: a pályázatok brüsszeli elbírálásánál döntő szempont a kiválóság, a magas szakmai szintű és jól menedzselt konzorcium, továbbá az uniós szinten is mérhető hatás. A BioVill projekt a németországi és ausztriai tapasztalatok adaptálását és átvételét támogatja azokban az országokban (Szlovéniában, Szerbiában, Horvátországban, Macedóniában és Romániában), amelyekben kevés bioenergetikai kezdeményezés létezik. A projekt fő tevékenységei: a célfalvak gazdasági és technológiai feltérképezése az érdeklődő felek és a lakosok aktív bevonásával, finanszírozási képességük fejlesztése, a helyi bioenergetikai technológiák és kapacitások erősítése. A projekt öt bioenergetikai falu létrehozását támogatja a fenti országokban a beruházások megkezdéséig.

5

6 20th January SZEKELY HIRMONDO daily newspaper/website Talked about green projects Author: Bartos Lóránt Zöld pályázatokról beszéltek Tavaly december derekán a Green Energy Egyesület konferenciát szervezett Gelencén, a zöld energiákat támogató pályázatokról tájékoztatva a mintegy ötven érdeklődőt, köztük az önkormányzat képviselőit, panziótulajdonosokat és más érdeklődőket. A jelenleg futó, az EU által kétmillió euróval támogatott, a Horizon 2020 kutatási és innovációs program részét képező BioVill projektben hét országból kilenc partner vesz részt, a vezető szervezet németországi, de vannak ausztriai, a volt Jugoszlávia országaiból képviselők, Romániát pedig a Green Energy Cluster képviseli, amely a rendelkezésre álló összeg nyolc százaléka fölött (160 ezer euró) rendelkezik. Vajda Lajos, a biomassza klaszter elnöke érdeklődésünkre elmondta: a projekt lényege, hogy energetikailag független településmodelleket alakítsanak ki, Háromszéken két községet, Esztelneket és Gelencét választották ki az összesen 18 jelentkezőből. Esztelneken a modell működik, azt szeretnénk kiterjeszteni, hiszen a biomassza-potenciál környékünkön óriási. Biztató, hogy nagyon jó modellek működnek az osztrákoknál, Németországban és az északi államokban így Norvégiában vagy Svédországban is, akikkel egyébként kapcsolatban vagyunk, és azokat próbáljuk alkalmazni mifelénk tudtuk meg a szakembertől. Cél az energiafüggetlenség A gelencei megbeszélés lényege az volt, hogy a lakosságot is információkkal lássák el a projekt mibenlétéről, tudatosítsák azt a potenciált, ami a biomasszában rejlik az energiafüggetlenség eléréséhez. Esztelneken és Gelencén is több olyan középület van, aminek a fűtésénél alkalmazni lehet ezeket a rendszereket, amik egyébként a lakosság esetében is megteremthetik az alacsony költségű, környezetbarát, a leginkább elterjedt fosszilis energiahordozókat kiváltó fűtésrendszerekre való áttérés lehetőségét. Ha viszont az emberek nem tudnak róla, akkor, úgymond, nem lesznek vevők rá summázott Vajda Lajos.

7 A továbbiakban a projekt lényegéről és a megoldásokról tartott felvezetőt, mielőtt átadta volna a szót a klaszter munkatársának, Vajda Boglárkának, aki részletekbe menően ismertette a programot. Cseh József polgármester elégtétellel nyugtázta, sikerült elérni, hogy a programban részt vegyenek, ugyanis nagy volt a harc, sokan versenyeztek velük, hogy bekerülhessenek a modelltelepülések elit klubjába, így Brassó, Kovászna, Hargita, Kolozs, de még Ialomiţa megyei településekkel is fel kellett venni a harcot. Háromszékről Bereck, Bodok, Bölön, Esztelnek, Gelence, Gidófalva, Kőröspatak és Lemhény pályázott. Esztelneken egyébként egy háromhektáros energiafűz-ültetvényt létesítettek, emellett erdeihulladék-aprítót és biomassza-előállító felszerelést vásároltak. Ezek mellett felszereltek egy hőközpontot, amely fűtést és meleg vizet biztosít a középületek számára, így a polgármesteri hivatalt, a mögötte levő kultúrotthont és az Angustia Egyesületet látja el, viszont a tervekben szerepel a rendszer kiterjesztése további épületekre. Általánosságban elmondható, hogy egy háromhektáros energiafűz-ültetvény létesítése körülbelül 10 ezer euróba kerül, a különleges, biomasszával működő hőközpont ára pedig kapacitás függvényében 20 ezer eurótól kezdődik, így egy önkormányzat több tényező függvényében pár tízezer euróból érheti el azt, hogy függetlenítse magát energetikailag. Ez nagy összegnek tűnhet, viszont a pénz az Európai Uniótól származik, és a befektetés az energiahordozók mai árát tekintve viszonylag rövid idő alatt nullszaldóssá válik. Mi a BioVill projekt, illetve a biomassza? A wip-munich.de honlap szerint a BioVill (Bioenergy Villages zöld települések)-program révén a biomassza felhasználásának Németországban és Ausztriában már sikeres példáit terjesztik ki Szlovénia, Szerbia, Horvátország, Makedónia és Románia településeire. A projekt a tudás átadása mellett anyagi támogatással is jár, így a felsorolt országokban modelltelepüléseket hoznak létre, amelyek a későbbiekben példák lehetnek más falvak számára is. A fennebb említett Horizon 2020 program 2016 márciusa és 2019 februárja között, három éven át zajlik. A tüzelhető biomassza a Wikipedia online lexikon leírásában viszonylag alacsony nedvességtartalmú és ennek megfelelően magas fűtőértékű anyag. A tüzelhető biomasszákkal szemben fontos követelmény, hogy az éghetetlen hamutartalmuk olyan vegyi összetevőkből álljon, amelyek nem roncsolják szét a kazánberendezést, illetve nem olvadnak rá a fűtőfelületekre, valamint nem okoznak jelentős levegőszennyezést. A legjellemzőbb tüzelt biomassza-fajták: tűzifa-apríték erdei lágy v. keménylombos erdőkből előállítva, fűrészüzemi hulladékokból, illetve lágyfa-energiaültetvényekből (például nyárfa) előállítva, fűrészpor (fűrészipari melléktermék), szalma, energiafűz, illetve ezekből előállított pellet. A biomasszák jelentősége, hogy fosszilis energiahordozók válthatók ki velük, így megvalósítható a fenntartható energiafelhasználás (fenntartható fejlődés). Mivel ezek a biomasszák a megfelelő kezelés esetén megújuló energiaforrások, vagyis rövid életciklusban, általában 1 éven belül újból megtermelődnek, használatuk esetén elvileg bányászott energiahordozók takaríthatók meg (kőszén, földgáz, kőolaj). Így a megtakarított fosszilis energiahordozók nem fokozzák a levegő szennyezettségét és CO2-tartalmának növekedését (üvegház-hatás, globális felmelegedés).

8

9 15th February 2017 SZEKELY HIRMONDO - daily newspaper/website hungarian language Strengthening the energetic sector Author: Kovács Zsolt Az energiaszektort erősítenék Romániában újszerű kezdeményezésbe fogott a sepsiszentgyörgyi Green Energy biomassza klaszter, amely két felsőháromszéki településen Esztelneken és Gelencén hoz létre központosított energiától független mintafalvakat. Sebestyén Tihamér doktorandusz, a Green Energy klaszter szakértője lapunknak elmondta: a nemzetközi BioVill Bioenergia falu pályázat partnereként készítenek energia-stratégiát Esztelnek és Gelence számára, amely alapján kiépíthetnek olyan zöldhő- és villanyáramtermelő rendszereket, amelyek első lépésben a falvak közintézményeit, majd a lakosság hő- és áramszükségletét is biztosítják helyi erőforrásokból. Ezen rendszerek kialakításával az energiaszektorban érdekelt helyi gyártó és szolgáltató cégeket erősítik, szociális vállalkozások alakulhatnak, és munkahelyek jöhetnek létre. A fiatal szakember aki doktori kutatását a Kovászna megyei szintű, településekre szóló megújulóenergia-potenciál elemzéséből készíti rámutatott, hogy Eszteleneken már kiépült egy biomassza-rendszer, amely a községháza, a kultúrház és az Angustia Leader egyesület irodájának energiafüggetlenségét biztosítja. A másik, mintafalunak kiválasztott település, Gelence is hagyományosan fakitermelő és fafeldolgozó falu, és mindkét település elöljárói és vállalkozói támogatják a projektet. Ez hosszú, 5-15 éves folyamat lesz, de Nyugat-Európában 30 éve indultak hasonló projektek, és mára működnek önellátó települések, ehhez kell felzárkóznunk, mondta Sebestyén, aki szerint a helyi lakosoknak kézzelfogható példát kell mutatni ahhoz, hogy be tudják fogadni. Háromszéken az elmúlt években már megjelentek az energiafűz-termelők, és van hatékony biomassza-kazánt gyártó cég is. A helyi energiapiacon viszont van még rés, hiszen a vágtereken nagy mennyiségű fahulladék termelődik, ha ezeket egy helyi vállalkozó vagy önkormányzat szociális vállalkozása elkezdi begyűjteni, őrölni és feldolgozni, azzal munkahelyeket teremthet. Ausztriában van példa rá, hogy több erdőtulajdonos összefogott, fahulladékból biomasszát állítanak elő, és működtetik a hő- és villanyáram-ellátó rendszert. Háromszéken az energiaszektorban ki kell alakítani a teljes értékláncot, és ha a lakosság például helyi vállalkozásnak fizeti be a havi lejes villanyszámláját, a pénzt helyben tartja, helyi munkahelyeket támogat, és erősödik a háromszéki gazdaság. A Green Energy klaszter szakértője szerint vannak pályázati lehetőségek, amelyek startupok létrehozását, illetve a helyi energiaellátó rendszer kiépítését támogatják. Hozzátette: próbál háromszéki egyetemistákat ráállítani a zöldenergiakutatásokra, hogy egyetem után, hazatérve be tudják indítani vállalkozásukat, és helyi energiaszolgáltatást nyújtsanak. Sepsiszentgyörgy már elindult az energiafüggetlenség útján, hiszen a város előpataki kijáratánál, egy 6,4 hektáros dombon felállították a 2,2 MW kapacitású napelem-parkot, amely a városi közvilágítás, a városháza, az önkormányzatnak alárendelt iskolák, művelődési intézmények áramszükségletének 85 százalékát fedezi, és évi mintegy kétmillió lejes megtakarítást eredményezhet a városnak. Bár a létesítményt tavaly átadták, a bürokratikus akadályok miatt még nem üzemel, mutatott rá Tóth Birtan Csaba. Sepsiszentgyörgy

10 alpolgármestere szerint az volt az elgondolás, hogy az áramszolgáltató, amelytől a város vásárol, átveszi a megtermelt energiát, és a számlákat kompenzálják. Nemrég azonban liberalizálták az árampiacot, és a sepsiszentgyörgyi áramot is csak az OPCOM áramtőzsdén lehet forgalmazni. Jelenleg tanulják kezelni az áramtőzsdét, majd kijelölnek egy alkalmazottat, aki a sepsiszentgyörgyi áram értékesítésével foglalkozik.

11 23th April 2017 Observatorul de Covasna daily newspaper/website romanian language Specialists from Covasna and Brasov county seeking together solutions for bioenergy development Author: Iulia Drăghici Covăsnenii și brașovenii caută împreună soluții pentru dezvoltarea bioenergetică Clusterul Inovativ al Biomasei Green Energy a găzduit vineri, 21 aprilie, la Incubatorul de Afaceri din Sfântu Gheorghe, o întâlnire cu o delegație din județul Brașov. Gazdele au avut misiunea de a prezenta oaspeților, aflați în vizită de studiu, motivele pentru care producerea de biomasă reprezintă nu doar o resursă de energie regenerabilă, ci și o oportunitate semnificativă pentru dezvoltarea rurală durabilă. Delegația brașovenilor a fost formată din primarii și viceprimarii comunelor Bran, Moieciu și Fundata, președintele Asociației Bran-Moieciu-Fundata, viceprimarul orașului Codlea, dar și președintele Clusterului ETREC și o consilieră a deputatului Roxana Mînzatu. În cadrul activităților derulate vineri s-au numărat vizite la sistemele de încălzire de la Incubatorul de Afaceri, la compania de salubritate din oraș (care se ocupă chiar de colectarea deșeurilor verzi din localitate și care, printr-un sistem de tocare, aprovizionează sistemul de încălzire montat la Incubator), la o companie de producție a mezelurilor, dar și la Moacșa, unde au aflat mai multe despre culturile de salcie energetică. După vizitele de studiu, delegația, împreună cu reprezentanții clusterului Green Energy, au discutat cele văzute și au dezbătut diferite aspecte privind implementarea unui sistem integrat bazat pe biomasă la nivel de localitate și impactul social și ecologic al acestuia. Delegația a decis ca prin colaborare cu specialiștii din cadrul clusterului să realizeze un plan de dezvoltare a comunelor din punctul de vedere al bioenergiei. (...) De asemenea, s-a discutat despre aderarea administrațiilor din localitățile amintite la cluster pentru implementarea unor sisteme bazate pe biomasă și pentru promovarea acestui concept. Participanții au fost de acord că un program național de sprijinire a implementării sistemelor mici de încălzire bazate pe biomasă ar contribui mult la îndeplinirea așteptărilor europene privind înlocuirea resurselor fosile cu resurse regenerabile ca și materii prime pentru obținerea bioenergiei, program lansat de Clusterul Inovativ al Biomasei Green Energy, transmit organizatorii evenimentului printr-un comunicat de presă. Întâlnirea dintre covăsneni și brașoveni, pe teme ce privesc dezvoltarea bioenergetică, nu este o premieră. În urmă cu două luni, reprezentanții Green Energy au fost la rândul lor în vizită la Bran, împreună cu parlamentarul Roxana Mînzatu. Aceștia le-au prezentat membrilor din Asociația Bran-Moieciu-Fundata un program de dezvoltare durabilă a satelor privind implementarea unor soluții de încălzire a clădirilor publice din zonă cum ar fi primăria din localitate, școlile, dispensarul și alte clădiri publice, folosind și valorificând biomasa ca sursă de energie regenerabilă. Evenimentul de la Sfântu Gheorghe a fost astfel o continuare, mai degrabă practică, pe discuțiile purtate anterior la Bran. Acțiunea Clusterului Green Energy face parte din proiectul BioVill din cadrul programului Horizont2020 finanțat de Comisia Europeană.

12

13 n_elsokent 8th September 2017 HAROMSZEK daily newspaper/and website Biomass oven in Ghelinta (first time in Romania) Author: Iochom Istvan Biomasszával működő kemence Gelencén (Romániában elsőként) Vajda Lajos, a sepsiszentgyörgyi Green Energy Egyesület és a Biomassza Innovációs Klaszter elnöke, Bartha Sándor sepsiszentgyörgyi kazánépítő vállalkozó, valamint a község elöljáróinak jelenlétében mutatták be a jövőre fennállásának huszonötödik évét ünneplő gelencei Bingó Pékségnél immár öt hete kiválóan működő kemencét, valamint a Bartha Sándor cége által épített őrlőgépet. A beruházást Cseh Csaba nem pályázati pénzből, hanem saját pénzforrásaiból állta. Egy sikeres, Biovill nevű nemzetközi pályázatnak köszönhetően a közeljövőben két háromszéki település, Esztelnek és Gelence energiafüggetlen mintafaluvá válhat, a két háromszéki községet tizennyolc jelentkező település közül választották ki mondta Vajda Lajos, akitől azt is megtudtuk, hogy a Romániából kiválasztott Green Energy Klaszter két német és két osztrák partnerrel működik együtt, de vannak szerbiai, szlovéniai és horvátországi partnereik is. A program révén zöldenergiával járulnának hozzá Esztelnek és Gelence energiaszükségletének biztosításához, egyelőre a középületek fűtését oldanák meg biomasszával. Esztelneken már két éve biomasszával fűtik a községházát, a művelődési otthont, az ifjúsági klubot és az Angustia Egyesület székhelyét. Erre a jól működő rendszerre kapcsolnák rá a közeljövőben a Nagy Mózes-iskola épületét, valamint a ferences kolostort, ugyanakkor Gelencén az összes középület fűtését biomasszával oldanák meg. A sepsiszentgyörgyi klaszter helyi szinten elsősorban az energiafűzből vagy más engergianövényből előállított biomassza-alapú fűtésrendszereket próbálja népszerűsíteni. Mindkét település számára már elkészült a mesterterv, amelyeket a közeljövőben életbe ültetnek. Gelencén egy magánvállalkozó, Cseh Csaba, a jelenleg hatvanhat személynek munkát biztosító Bingó Kft. tulajdonosa tért át biomasszás kemencefűtésre. Jövő héten egy öttagú gelencei küldöttség látogat Ausztriába a Mureckben sorra kerülő városnapokra, ami a remények szerint egy testvértelepülési kapcsolat kialakításához vezet. Bartha Sándor vállalkozó elmondta: százötven kazánja és háromszáz kemencéje működik jelenleg. Cseh Csabával tavaly ősszel találkozott először, és akkor beszélték meg a következő lépést. Romániában a gelencei az első ilyen automata tüzelésű kemence hangsúlyozta a kivitelező szakember. Cseh Csaba elmondta: automatizálni és optimizálni szerette volna a kenyérsütési folyamatot, illetve az időt, hogy ki tudja küszöbölni az emberi tévedéseket, amelyek előfordulhatnak a folyamatban. Olyan korpát, energiafüzet és őrleményt használ fel, amelyet hagyományosan nem lehetne elégetni. A fa árának látványos növekedése miatt keresett és talált más megoldást, égetési módszert a költségek csökkentéséhez. A kemence egy égetővel van összekötve, amely a rendszert működteti. A kemencében a hőfok Celsius-fok között mozog. seh József, Gelence polgármestere arra panaszkodott, hogy a bürokrácia és a sok dokumentáció miatt idén nem sikerült biomasszával megoldani egyetlen középület fűtését sem, de remélhetőleg jövőre megvalósítják ezt, mivel rendelkeznek a kivitelezéshez szükséges pénzzel. A rövid bemutató beszélgetést követően a jelenlevők előbb az őrlőgép működését, majd a kemencét tekintették meg, ahol egyszerre 168 kenyér sül. A Bingó cégnél tett látogatást követően Vajda Lajos megbeszélést tartott a két felső-háromszéki község munkacsoportjával.

14

15 17 th November 2017 HAROMSZEK daily newspaper/website The energy source of the future: biomass (Estelnik) Author: Iochom Istvan A jövő energiaforrása: a biomassza (Esztelnek) A szeptember elején Gelencén megtartott tanácskozás folytatásaként tegnap délelőtt Esztelneken zajlott a zöldenergia felhasználásáról szóló konferencia, amit terepszemle előzött meg. Vajda Lajos, a sepsiszentgyörgyi Green Energy Egyesület és a Biomassza Innovációs Klaszter elnöke, Bartha Sándor sepsiszentgyörgyi kazánépítő vállalkozó, valamint a község elöljárói, önkormányzati képviselői és energiafűz-termelők, a tanácskozás előadói a ferences kolostort és a Nagy Mózes-iskolát látogatták meg. A Biovill nemzetközi pályázatnak köszönhetően a közeljövőben a két felső-háromszéki település, Esztelnek és Gelence energiafüggetlen mintafaluvá válhat, a két háromszéki községet tizennyolc jelentkező település közül választották ki mondta Vajda Lajos, akitől azt is megtudtuk, hogy a Romániából kiválasztott Green Energy Klaszter két német és két osztrák partnerrel működik együtt, de vannak szerbiai, szlovéniai és horvátországi partnereik is. A program révén zöldenergiával járulnának hozzá Esztelnek és Gelence energiaszükségletének biztosításához, egyelőre a középületek fűtését oldanák meg biomasszával. Esztelneken már két éve biomasszával fűtik a községházát, a művelődési otthont, az ifjúsági klubot és az Angustia Egyesület székhelyét. Ugyancsak biomasszával oldanák meg a közeljövőben a Nagy Mózes-iskola, valamint a ferences kolostor fűtését. A sepsiszentgyörgyi klaszter helyi szinten elsősorban az energiafűzből vagy más energianövényből előállított biomassza-alapú fűtésrendszereket próbálja népszerűsíteni, ezért szervezték a tegnapi rendezvényt is. Mindkét település számára elkészült a mesterterv, a közeljövőben életbe is ültetik. Sebestyén Tihamér doktorandusz, a Green Energy Klaszter kutatója, a kolozsvári Babeş Bolyai Tudományegyetem földrajz karának tanársegédje elmondta: a lakossággal is szóba állnak, a pályázatról nemcsak a döntéshozóknak kell tudniuk, hanem az utca emberének is. Horvátországból, a zágrábi energetikai műszaki egyetemről két szakember is eljött Esztelnekre, és előadást tartanak arról, hogyan lehet a legoptimálisabban fenntartani a középületek fűtési rendszerét zöld energiaforrással. Tervek szerint a középületeken kívül a készruhagyárat és a tömbházakat is bevonnák a programba. Minden tervbe vett épülethez biomasszás kazánt telepítenének, amit esetleg összekötnének egy úgymondott falufűtőművel. A helyszíni szemle után a községháza dísztermében Domokos Ferenc polgármester, Domokos Árpád energiafűz-termelő, a két horvátországi szakember, valamint Sebestyén Tihamér és Vajda Lajos tartott előadást.

16

17 ovo_energiaforrasa 23th November 2017 HAROMSZEK daily newspaper/website Biovillage Ghelinta (Biomass - the energy source of the future) Author: Iochom István Gelence a mintafalu (biomassza - a jövő energiaforrása) Mint már hírül adtuk, a BioVill projektnek köszönhetően Gelence és Esztelnek a közeljövőben energetikailag önellátó és fenntartható településsé válik. A közintézmények egy részében már biomassza-tüzelésű kazánokat használnak a hagyományos fűtésrendszerek helyett. Múlt csütörtökön Vajda Lajos, a sepsiszentgyörgyi Green Energy Egyesület és a Biomassza Innovációs Klaszter elnöke és munkatársai találkozót szerveztek Gelencén az érintettekkel, meglátogatták és táblákat helyeztek ki azokban a létesítményekben, ahol hasznosítják a biomasszát (többek között a Jancsó Benedek-iskolában, a Cseh Csaba vállalkozó által működtetett Bingó Pékségben, illetve a fűrésztelepen). A terepszemlén Bartha Sándor sepsiszentgyörgyi kazánépítő vállalkozó is jelen volt. Miután a nagyközség bejáratánál is kihelyezték a települést biofaluvá minősítő táblát, az ebéddel egybekötött előadás-sorozaton a falu elöljáróival újraelemezték a biofaluvá válás irányvonalait. Dr. Bartha Sándor egyetemi professzor és kutató, Hrvoje Dorotić és Borna Doračić, a zágrábi energetikai műszaki egyetem doktorandusz hallgatói, továbbá Sebestyén Tihamér, a Babeş Bolyai Tudományegyetem doktorandusza és Bőjte Orsolya, a Babeş Bolyai Tudományegyetem harmadéves hallgatója (aki az Eötvös Loránd Tudományegyetem Márton Áron Szakkollégiumának kutatási ösztöndíját is elnyerte) tartott előadást. A szakemberek elemzéseket mutattak be a biomasszáról, a BioVill projektről, a kis és nagy fűtésrendszerekről, a fenntarthatóságról, illetve a helyi lakosság integrálásáról. Bőjte Orsolya érdeklődésünkre elmondta: önmagában nem elégséges, hogy használunk néhány biomasszakazánt. Ahhoz, hogy az egész rendszer fenntartható legyen hosszú távon, és a településen élők jólétét segítse, nagyon fontos, hogy a helyi közösséget, kezdve a legkisebbektől a legnagyobbakig, bevonjuk a település alakításába, formálásába. A térség szempontjából óriási jelentőséggel bírnak a két községben történtek, hiszen útjára indult egy folyamat, amelynek a fejlődés, az önállósulás és az aktív társadalmi bevonás mentén kell alakulnia.

18

19 28 th November 2017 SZEKELY HIRMONDO daily newspaper/website The second biomass oven was put into operation Ghelinta also become a biovillage Author: Bartos Lóránt Beüzemelték a második kemencét Mintafaluvá vált Gelence is November 16-án a gelencei Bingo pékségben beüzemelték a második olyan kemencét is, ami biomasszával fűtött, így a benne sülő kenyereket akár zöld terméknek is nevezhetjük. A pékség egy hónappal ezelőtt már felszerelt egy modern kemencét, ami egyébként Háromszéken készül. Az átadáson jelen volt Sebestyén Tihamér, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem segédtanára, Vajda Lajos, a Green Energy Egyesület elnöke, Cseh Tibor polgármester, Ilyés Botond alpolgármester, dr. Bartha Sándor egyetemi professzor és kutató, Hrovje Dorotic és Borna Doracic, a zágrábi egyetem két doktorandusza, illetve Bőjte Orsolya a Babeș-Bolyai Tudományegyetem harmadéves hallgatója, aki az Eötvös Loránd Tudomány Egyetem Márton Áron Szakkollégiumának kutatási ösztöndíját is elnyerte. A jelenlévők kiselőadásokat tartottak, elemzéseket mutattak be a biomasszáról, szó esett a kis és nagy fűtésrendszerek fenntarthatóságáról. Ezenkívül egy tábla is kikerült a falu határába, ami igazolja, hogy Esztelnek mellett Gelence is mintafaluvá vált a Biovill-programnak köszönhetően.

Biomasa o sursă de energie regenerabilă

Biomasa o sursă de energie regenerabilă 7/16/2015 Biomasa o sursă de energie regenerabilă Mesagerul de Covasna Biomasa o sursă de energie regenerabilă in Știri iunie 23, 2015 Clusterul Biomasei Green Energy a organizat ieri, la sediul Universității

Részletesebben

A biomassza rövid története:

A biomassza rövid története: A biomassza A biomassza rövid története: A biomassza volt az emberiség leginkább használt energiaforrása egészen az ipari forradalomig. Még ma sem egyértelmű, hogy a növekvő jólét miatt indult be drámaian

Részletesebben

Megújuló energetikai ágazat területfejlesztési lehetőségei Csongrád megyében

Megújuló energetikai ágazat területfejlesztési lehetőségei Csongrád megyében Megújuló energetikai ágazat területfejlesztési lehetőségei Csongrád megyében Ágazat nemzetközi megatrendjei EU országai 5 fő energiapiaci trenddel és folyamattal számolnak levegőszennyezés és a bekövetkező

Részletesebben

Intézményrendszernek végzett munkák

Intézményrendszernek végzett munkák Boza Pál HDI Consulting Kft. 2013. október 29. Budapest HDI Consulting Kft. Intézményrendszernek végzett munkák KEOP IH számára pályázati konstrukciók előkészítése pl. KEOP 4.3.1 Norvég Alap energiahatékonysági

Részletesebben

A kohéziós politika és az energiaügy kihívásai: az Európai Unió régiói eredményeinek ösztönzése

A kohéziós politika és az energiaügy kihívásai: az Európai Unió régiói eredményeinek ösztönzése IP/08/267 Brüsszel, 2008. február 20. A kohéziós politika és az energiaügy kihívásai: az Európai Unió régiói eredményeinek ösztönzése Danuta Hübner, a regionális politikáért felelős európai biztos ma bemutatta,

Részletesebben

Zöldenergia Konferencia. Dr. Lenner Áron Márk Nemzetgazdasági Minisztérium Iparstratégiai Főosztály főosztályvezető Budapest, 2012.

Zöldenergia Konferencia. Dr. Lenner Áron Márk Nemzetgazdasági Minisztérium Iparstratégiai Főosztály főosztályvezető Budapest, 2012. Zöldenergia Konferencia Dr. Lenner Áron Márk Nemzetgazdasági Minisztérium Iparstratégiai Főosztály főosztályvezető Budapest, 2012. június 14 A zöldenergia szerepe a hazai energiatermelés és felhasználás

Részletesebben

Tervezzük együtt a jövőt!

Tervezzük együtt a jövőt! Tervezzük együtt a jövőt! gondolkodj globálisan - cselekedj lokálisan CÉLOK jövedelemforrások, munkahelyek biztosítása az egymásra épülő zöld gazdaság hálózati keretein belül, megújuló energiaforrásokra

Részletesebben

A ZÖLD GAZDASÁG ERŐSÍTÉSE A HOSSZÚTÁVON FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS BIZTOSÍTÁSA ÉRDEKÉBEN

A ZÖLD GAZDASÁG ERŐSÍTÉSE A HOSSZÚTÁVON FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS BIZTOSÍTÁSA ÉRDEKÉBEN A ZÖLD GAZDASÁG ERŐSÍTÉSE A HOSSZÚTÁVON FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS BIZTOSÍTÁSA ÉRDEKÉBEN Balassagyarmat, 2013.május 09. Mizik András erdőmérnök Ipoly Erdő Zrt. Miért Zöldgazdaság? A Zöldgazdaság alapelvei:

Részletesebben

Biogáztelep hulladék CO 2 -jének, -szennyvizének, és -hőjének zárt ciklusú újrahasznosítása biomasszával

Biogáztelep hulladék CO 2 -jének, -szennyvizének, és -hőjének zárt ciklusú újrahasznosítása biomasszával Biogáztelep hulladék CO 2 -jének, -szennyvizének, és -hőjének zárt ciklusú újrahasznosítása biomasszával Projekt bemutatása ELSŐ MAGYAR ENERGIATÁROLÁSI KLASZTER NONPROFIT KFT. V e z e t ő p a r t n e r

Részletesebben

Az ENERGIA. FMKIK Energia Klub: Az élhető holnapért. Mi a közeljövő legnagyobb kihívása? Nagy István klub elnöke istvan.nagy@adaptiv.

Az ENERGIA. FMKIK Energia Klub: Az élhető holnapért. Mi a közeljövő legnagyobb kihívása? Nagy István klub elnöke istvan.nagy@adaptiv. FMKIK Energia Klub: Az élhető holnapért Mi a közeljövő legnagyobb kihívása? Az ENERGIA 2011. április 14. Nagy István klub elnöke istvan.nagy@adaptiv.eu Tartalom: 1. Miért alakult? 2. Kik a tagjai? 3. Hogyan

Részletesebben

A decentralizált megújuló energia Magyarországon

A decentralizált megújuló energia Magyarországon A decentralizált megújuló energia Magyarországon Közpolitikai gondolatok Őri István Green Capital Zrt. Bevált portugál gyakorlatok konferencia Nyíregyháza 2010. június 4. Miről fogok beszélni? A portugál-magyar

Részletesebben

Honvári Patrícia MTA KRTK MRTT Vándorgyűlés, 2014.11.28.

Honvári Patrícia MTA KRTK MRTT Vándorgyűlés, 2014.11.28. Honvári Patrícia MTA KRTK MRTT Vándorgyűlés, 2014.11.28. Miért kikerülhetetlen ma a megújuló energiák alkalmazása? o Globális klímaváltozás Magyarország sérülékeny területnek számít o Magyarország energiatermelése

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY 2013/01

SAJTÓKÖZLEMÉNY 2013/01 Projekt címe: Turizmus határok nélkül információs látogatóközpontok fejlesztése Nagyatádon és Križevciben Projekt rövid címe: ViNaK Projekt azonosító: HUHR/1101/1.2.2/2020 Vezető Kedvezményezett: Križevci

Részletesebben

Munkahelyteremtés a zöld gazdaság fejlesztésével. Kohlheb Norbert SZIE-MKK-KTI ESSRG

Munkahelyteremtés a zöld gazdaság fejlesztésével. Kohlheb Norbert SZIE-MKK-KTI ESSRG Munkahelyteremtés a zöld gazdaság fejlesztésével Kohlheb Norbert SZIE-MKK-KTI ESSRG Témakörök Zöld gazdaság és munkahelyteremtés Közgazdasági megközelítések Megújuló energiaforrások Energiatervezés Foglakoztatási

Részletesebben

Megújuló energia és energiahatékonysági beruházások pályázati finanszírozásának lehetőségei Előadó: Vámosi Gábor, igazgató

Megújuló energia és energiahatékonysági beruházások pályázati finanszírozásának lehetőségei Előadó: Vámosi Gábor, igazgató Megújuló energia és energiahatékonysági beruházások pályázati finanszírozásának lehetőségei Előadó: Vámosi Gábor, igazgató Zöldségtermesztés a homokon szakmai konferencia Nyíradony, 2015.09.25. Tartalom

Részletesebben

Hulladékból Energia Helyszín: Csíksomlyó Előadó: Major László Klaszter Elnök

Hulladékból Energia Helyszín: Csíksomlyó Előadó: Major László Klaszter Elnök Hulladékból Energia 2012.10.26. Helyszín: Csíksomlyó Előadó: Major László Klaszter Elnök Hulladékok szerepe az energiatermelésben; mintaprojekt kezdeményezése a Kárpát-medencében. A legnagyobb mennyiségű

Részletesebben

Megnyitó. Markó Csaba. KvVM Környezetgazdasági Főosztály

Megnyitó. Markó Csaba. KvVM Környezetgazdasági Főosztály Megnyitó Markó Csaba KvVM Környezetgazdasági Főosztály Biogáz szerves trágyából és települési szilárd hulladékból IMSYS 2007. szeptember 5. Budapest Biogáz - megújuló energia Mi kell ahhoz, hogy a megújuló

Részletesebben

FENNTARTHATÓ ENERGIA PRIORITÁSI TERÜLET (PA2) Árvay Szilárd

FENNTARTHATÓ ENERGIA PRIORITÁSI TERÜLET (PA2) Árvay Szilárd Duna Régió Stratégia Projektfinanszírozási Konferencia Budapest, 2015. március 26. FENNTARTHATÓ ENERGIA PRIORITÁSI TERÜLET (PA2) Árvay Szilárd Főtanácsadó Külgazdasági és Külügyminisztérium A prioritási

Részletesebben

KÓRHÁZ Napelemekkel csökkentik az energiaköltségeket

KÓRHÁZ Napelemekkel csökkentik az energiaköltségeket KÓRHÁZ Napelemekkel csökkentik az energiaköltségeket Megjelent: www.veszpremkukac.hu Korszerű és környezetbarát villamosenergia napelem rendszer kerül a megyei Csolnoky Ferenc Kórház A, D és E épületének

Részletesebben

Teljes a leállás - Önkormányzati és közintézményi energiahatékonysági projektek

Teljes a leállás - Önkormányzati és közintézményi energiahatékonysági projektek Energiagazdálkodás: a jövő lehetőségei és korlátai Világgazdaság konferencia Teljes a leállás - Önkormányzati és közintézményi energiahatékonysági projektek Makra József Budapest, Danubius Hotel Gellért

Részletesebben

KKV Energiahatékonysági Stratégiák. Ifj. Chikán Attila ALTEO Nyrt. 2015.05.20.

KKV Energiahatékonysági Stratégiák. Ifj. Chikán Attila ALTEO Nyrt. 2015.05.20. KKV Energiahatékonysági Stratégiák Ifj. Chikán Attila ALTEO Nyrt. 2015.05.20. Áttekintés 1. Az energiahatékonyság fejlesztésének irányai 2. Energetikai rendszerek üzemeltetésének kiszervezése 3. Az ALTEO

Részletesebben

Az enhome komplex energetikai megoldásai. Pénz, de honnan? Zalaegerszeg, 2015 október 1.

Az enhome komplex energetikai megoldásai. Pénz, de honnan? Zalaegerszeg, 2015 október 1. Az enhome komplex energetikai megoldásai Pénz, de honnan? Zalaegerszeg, 2015 október 1. Az energiaszolgáltatás jövőbeli iránya: decentralizált energia (DE) megoldások Hagyományos, központosított energiatermelés

Részletesebben

Napenergiás helyzetkép és jövőkép

Napenergiás helyzetkép és jövőkép Napenergiás helyzetkép és jövőkép Varga Pál elnök MÉGNAP Egyesület Napkollektoros és napelemes rendszerek (Magyarországon) Napkollektoros és napelemes rendszerek felépítése Hálózatra visszatápláló napelemes

Részletesebben

Hulladékok szerepe az energiatermelésben; mintaprojekt kezdeményezése a Kárpát-medencében

Hulladékok szerepe az energiatermelésben; mintaprojekt kezdeményezése a Kárpát-medencében Hulladékok szerepe az energiatermelésben; mintaprojekt kezdeményezése a Kárpát-medencében 2012.09.20. A legnagyobb mennyiségű égetésre alkalmas anyagot a Mechanika-i Biológia-i Hulladék tartalmazza (rövidítve

Részletesebben

Önkormányzatok megújuló energia használatának lehetőségei. Vámosi Gábor igazgató

Önkormányzatok megújuló energia használatának lehetőségei. Vámosi Gábor igazgató Önkormányzatok megújuló energia használatának lehetőségei Vámosi Gábor igazgató Energiaügynökségek Európában Energia Ügynökség Magyarországon Észak-Alföldi Régió Megyék (települések száma): - Szabolcs-Szatmár-Bereg

Részletesebben

A szén-dioxid mentes város megteremtése Koppenhága példáján. Nagy András VÁTI Nonprofit Kft.

A szén-dioxid mentes város megteremtése Koppenhága példáján. Nagy András VÁTI Nonprofit Kft. A szén-dioxid mentes város megteremtése Koppenhága példáján Nagy András VÁTI Nonprofit Kft. Szén-dioxid semlegesség A vízió: 2025-ben Koppenhága lesz az első szén-dioxidsemleges főváros a világon. az összes

Részletesebben

Energiahatékonysághoz, megújuló energiaforrásokhoz kapcsolódó beszerzések a gyakorlatban

Energiahatékonysághoz, megújuló energiaforrásokhoz kapcsolódó beszerzések a gyakorlatban Energiahatékonysághoz, megújuló energiaforrásokhoz kapcsolódó beszerzések a gyakorlatban Farkas Zénó szerkesztő Zöldtech magazin és piactér www.zoldtech.hu Energiahatékonyság lendületben energetikai zöld

Részletesebben

Zöld beszerzés a Buy Smart+ projekt tapasztalatai

Zöld beszerzés a Buy Smart+ projekt tapasztalatai Zöld beszerzés a Buy Smart+ projekt tapasztalatai Budapest, 2013. november 26. A Kbt. 2013. július 1-jei változásai nyomán felmerült egyes jogértelmezési kérdések konferencia Varga Katalin, Energiaklub

Részletesebben

ENERGETIKAI BEAVATKOZÁSOK A HATÉKONYSÁG ÉRDEKÉBEN SZABÓ VALÉRIA

ENERGETIKAI BEAVATKOZÁSOK A HATÉKONYSÁG ÉRDEKÉBEN SZABÓ VALÉRIA ENERGETIKAI BEAVATKOZÁSOK A HATÉKONYSÁG ÉRDEKÉBEN SZABÓ VALÉRIA TARTALOM I. HAZAI PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK 1. KEHOP, GINOP 2014-2020 2. Pályázatok előkészítése II. ENERGIA HATÉKONY VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉS LEHETŐSÉGEK

Részletesebben

Zöld tanúsítvány - egy támogatási mechanizmus az elektromos energia előállítására a megújuló energiaforrásokból

Zöld tanúsítvány - egy támogatási mechanizmus az elektromos energia előállítására a megújuló energiaforrásokból Zöld tanúsítvány - egy támogatási mechanizmus az elektromos energia előállítására a megújuló energiaforrásokból Maria Rugina cikke ICEMENBERG, Romania A zöld tanúsítvány rendszer egy olyan támogatási mechanizmust

Részletesebben

Zöldenergia szerepe a gazdaságban

Zöldenergia szerepe a gazdaságban Zöldenergia szerepe a gazdaságban Zöldakadémia Nádudvar 2009 május 8 dr.tóth József Összefüggések Zöld energiák Alternatív Energia Alternatív energia - a természeti jelenségek kölcsönhatásából kinyerhető

Részletesebben

Elemzés a megújuló energia ágazatról - Visegrádi négyek és Románia 2012

Elemzés a megújuló energia ágazatról - Visegrádi négyek és Románia 2012 Elemzés a megújuló energia ágazatról - Visegrádi négyek és Románia 2012 2012. január info@trinitinfo.hu www.trinitinfo.hu Tartalomjegyzék 1. Vezetői összefoglaló...5 2. A megújuló energiaforrások helyzete

Részletesebben

OTP Consulting Romania OTP Bank Romania. Uniós források vállalkozásoknak Nagyvárad, április 4.

OTP Consulting Romania OTP Bank Romania. Uniós források vállalkozásoknak Nagyvárad, április 4. OTP Consulting Romania OTP Bank Romania Uniós források vállalkozásoknak Nagyvárad, 2008. április 4. A Nemzeti Stratégiai Referencia Kerethez kapcsolódó Operatív Programok Humánerőforrás-fejlesztési Operatív

Részletesebben

Hulladékból energiát technológiák vizsgálata életciklus-elemzéssel kapcsolt energiatermelés esetén Bodnár István

Hulladékból energiát technológiák vizsgálata életciklus-elemzéssel kapcsolt energiatermelés esetén Bodnár István Hulladékból energiát technológiák vizsgálata életciklus-elemzéssel kapcsolt energiatermelés esetén Bodnár István II. éves PhD hallgató,, Sályi István Gépészeti Tudományok Doktori Iskola VIII. Életciklus-elemzési

Részletesebben

lyázatok lkodás feladat vagy lehetőség? g? Önkormányzati nyzati konferencia Budapest, 2009. május m

lyázatok lkodás feladat vagy lehetőség? g? Önkormányzati nyzati konferencia Budapest, 2009. május m Energetikai témájút KEOP-pály lyázatok Az önellátó energiagazdálkod lkodás feladat vagy lehetőség? g? Önkormányzati nyzati konferencia Budapest, 2009. május m 25. 1 Pályázni válság idején? Milyen kiutat

Részletesebben

VP Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban. A projekt megvalósítási területe Magyarország.

VP Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban. A projekt megvalósítási területe Magyarország. VP3-4.2.1-4.2.2-18 Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban 1 Pályázat benyújtása Projekt helyszíne A támogatási kérelmek benyújtására 2019. január 2. napjától 2021. január 4. napjáig van

Részletesebben

Önfinanszírozó beruházások, energiamegtakarítás ESCO konstrukcióban. Kuntner Gábor vezérigazgató, Energy Hungary Zrt

Önfinanszírozó beruházások, energiamegtakarítás ESCO konstrukcióban. Kuntner Gábor vezérigazgató, Energy Hungary Zrt Önfinanszírozó beruházások, energiamegtakarítás ESCO konstrukcióban Kuntner Gábor vezérigazgató, Energy Hungary Zrt Energiamegtakarítás = függetlenség Energiamegtakarítás Energiahatékonyságból Plusz energiateremtés

Részletesebben

PROF. DR. FÖLDESI PÉTER

PROF. DR. FÖLDESI PÉTER A Széchenyi István Egyetem szerepe a járműiparhoz kapcsolódó oktatásban, valamint kutatás és fejlesztésben PROF. DR. FÖLDESI PÉTER MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA 2014. JANUÁR 31. Nemzetközi kitekintés Globalizáció

Részletesebben

Amit a zöld beszerzésről tudni kell. Bevezetés. Varga Katalin Energiaklub Budapest, 2013. december 11.

Amit a zöld beszerzésről tudni kell. Bevezetés. Varga Katalin Energiaklub Budapest, 2013. december 11. Amit a zöld beszerzésről tudni kell Bevezetés Varga Katalin Energiaklub Budapest, 2013. december 11. Tartalom Az Energiaklubról A zöld beszerzés definíciója A zöld beszerzés előnyei Buy Smart+ projekt

Részletesebben

2010. MEGÚJULÓ ENERGIA ALAPÚ TÉRSÉGFEJLESZTÉS 2010.02.17.

2010. MEGÚJULÓ ENERGIA ALAPÚ TÉRSÉGFEJLESZTÉS 2010.02.17. 2010. MEGÚJULÓ ENERGIA ALAPÚ TÉRSÉGFEJLESZTÉS 2010.02.17. Kedves Pályázó! Ezúton szeretném Önöket értesíteni az alábbi pályázati lehetőségről. Amennyiben a megküldött pályázati anyag illeszkedik az Önök

Részletesebben

Boundless World - Establishing an NGA Telecommunications Network between Békés Sub- Region and Bihor County HURO/1101/002/1.2.1. Webes megjelenések

Boundless World - Establishing an NGA Telecommunications Network between Békés Sub- Region and Bihor County HURO/1101/002/1.2.1. Webes megjelenések 1. http://www.beol.hu/bekes/gazdasag/elindult-a-bekesi-szuperhalozat-epitese-485861 Elindult a békési szuperhálózat építése 2013. február 26. 14:02 p. g. A nyitórendezvénnyel indították útjára kedden a

Részletesebben

ÖKOINDUSTRIA 2013 III. Nemzetközi Környezetipari, Energiahatékonysági és. Megújuló Energiaforrások Szakkiállítás. 2013. Szeptember 25-27.

ÖKOINDUSTRIA 2013 III. Nemzetközi Környezetipari, Energiahatékonysági és. Megújuló Energiaforrások Szakkiállítás. 2013. Szeptember 25-27. ÖKOINDUSTRIA 2013 ÖKOINDUSTRIA 2013 III. Nemzetközi Környezetipari, Energiahatékonysági és Megújuló Energiaforrások Szakkiállítás 2013. Szeptember 25-27. SYMA Rendezvényközpont 1146 Budapest, Dózsa György

Részletesebben

Jean Monnet támogatás egyesületeknek

Jean Monnet támogatás egyesületeknek Jean Monnet támogatás egyesületeknek Ez a Jean Monnet tevékenységtípus olyan egyesületeket támogat, amelyek kifejezett hozzá kívánnak járulni az európai integrációs folyamatra vonatkozó tanulmányokhoz.

Részletesebben

Zöld stratégia a területfejlesztésben A ZÖLD megye

Zöld stratégia a területfejlesztésben A ZÖLD megye Zöld stratégia a területfejlesztésben A ZÖLD megye Seszták Oszkár A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés Elnöke Nyíregyháza, 2012. június 19. Vázlat I. Változások II. Múlt III. Stratégiai céljaink IV.

Részletesebben

Tapasztalatok és tervek a pécsi erőműben

Tapasztalatok és tervek a pécsi erőműben Tapasztalatok és tervek a pécsi erőműben Péterffy Attila erőmű üzletág-vezető ERŐMŰ FÓRUM 2012. március 22-23. Balatonalmádi Tartalom 1. Bemutatkozás 1.1 Tulajdonosi háttér 1.2 A pécsi erőmű 2. Tapasztalatok

Részletesebben

Az Energia[Forradalom] Magyarországon

Az Energia[Forradalom] Magyarországon Az Energia[Forradalom] Magyarországon Stoll É. Barbara Klíma és energia kampányfelelős Magyarország barbara.stoll@greenpeace.hu Láncreakció, Pécs, 2011. november 25. Áttekintés: Pár szó a Greenpeace-ről

Részletesebben

BERALMAR TECNOLOGIC S.A.

BERALMAR TECNOLOGIC S.A. BERALMAR TECNOLOGIC S.A. A PETROL-KOKSZ HASZNÁLTÁNAK ELTERJEDÉSE FŐ ÜZEMANYAGKÉNT KÖZÉP-EURÓPÁBAN ÉS A BALKÁN TÉRSÉGBEN Balatonvilágos, 2013. október 10. A VÁLLALAT A BERALMAR berendezéseket tervez, gyárt

Részletesebben

Geopower projekt találkozó Budapest 2012. július 18-19.

Geopower projekt találkozó Budapest 2012. július 18-19. Geopower projekt találkozó Budapest 2012. július 18-19. A Geopower projekt 6. találkozóját ezúttal Budapesten rendezték meg 2012. július 18-19- én. Szerda reggel 9 órakor indultunk a tanulmányút első színhelyére,

Részletesebben

Napenergia rendszerek létesítése a hazai és nemzetközi gyakorlatban

Napenergia rendszerek létesítése a hazai és nemzetközi gyakorlatban Napenergia rendszerek létesítése a hazai és nemzetközi gyakorlatban Tóth Boldizsár elnök, Megújuló Energia Szervezetek Szövetsége I. MMK Energetikai Fórum NAPERŐMŰVEK TERVEZŐINEK FÓRUMA 2018. május 25-27.

Részletesebben

Szakolyi Biomassza Erőmű kapcsolt energiatermelési lehetőségei VEOLIA MAGYARORSZÁGON. Vollár Attila vezérigazgató Balatonfüred, 2017.

Szakolyi Biomassza Erőmű kapcsolt energiatermelési lehetőségei VEOLIA MAGYARORSZÁGON. Vollár Attila vezérigazgató Balatonfüred, 2017. Szakolyi Biomassza Erőmű kapcsolt energiatermelési lehetőségei Vollár Attila vezérigazgató Balatonfüred, 2017. március VEOLIA MAGYARORSZÁGON Több, mint 20 éve a piacon Víz Hulladék Energia ESZKÖZÖK AJÁNLATOK

Részletesebben

Frank-Elektro Kft. BEMUTATKOZÓ ANYAG

Frank-Elektro Kft. BEMUTATKOZÓ ANYAG Frank-Elektro Kft. 5440 Kunszentmárton Zrínyi u. 42. Telefon: 56/560-040, 30/970-5749 frankelektro.kft@gmail.com BEMUTATKOZÓ ANYAG Frank-Elektro Kft. telephely korszerűsítése, építési munkái. A Frank-Elektro

Részletesebben

NAPOS BERUHÁZÁSOK A VÁLLALKOZÁSOK ÉS AZ ÖNKORMÁNYZATOK SZEMSZÖGÉBôL

NAPOS BERUHÁZÁSOK A VÁLLALKOZÁSOK ÉS AZ ÖNKORMÁNYZATOK SZEMSZÖGÉBôL NAPOS BERUHÁZÁSOK A VÁLLALKOZÁSOK ÉS AZ ÖNKORMÁNYZATOK SZEMSZÖGÉBôL elôadó: Csanaky Lilla SUNNY DAY KONFERENCIA Budapest, 2012. április 11. 2 RÓLUNK 1990 óta Célunk: új szemléletmód Eszközeink: kutatás,

Részletesebben

Energiahatékonysági Beruházások Önkormányzatoknál Harmadikfeles finanszírozás - ESCO-k Magyarországon. Műhelymunka

Energiahatékonysági Beruházások Önkormányzatoknál Harmadikfeles finanszírozás - ESCO-k Magyarországon. Műhelymunka Energiahatékonysági Beruházások Önkormányzatoknál Harmadikfeles finanszírozás - ESCO-k Magyarországon Műhelymunka A SEAP finanszírozási lehetőségei: Fókuszban a megtakarítás-alapú energiaszolgáltatási

Részletesebben

MAGYAR KAPCSOLT ENERGIA TÁRSASÁG COGEN HUNGARY. A biogáz hasznosítás helyzete Közép- Európában és hazánkban Mármarosi István, MKET elnökségi tag

MAGYAR KAPCSOLT ENERGIA TÁRSASÁG COGEN HUNGARY. A biogáz hasznosítás helyzete Közép- Európában és hazánkban Mármarosi István, MKET elnökségi tag ? A biogáz hasznosítás helyzete Közép- Európában és hazánkban Mármarosi István, MKET elnökségi tag Tartalom MAGYAR KAPCSOLT ENERGIA TÁRSASÁG A biogáz és a fosszilis energiahordozók A biogáz felhasználásának

Részletesebben

A megújuló energiahordozók szerepe

A megújuló energiahordozók szerepe Magyar Energia Szimpózium MESZ 2013 Budapest A megújuló energiahordozók szerepe dr Szilágyi Zsombor okl. gázmérnök c. egyetemi docens Az ország energia felhasználása 2008 2009 2010 2011 2012 PJ 1126,4

Részletesebben

SEAP- Fenntartható Energetikai Akciótervek fontossága, szerepe a települési energiagazdálkodásban

SEAP- Fenntartható Energetikai Akciótervek fontossága, szerepe a települési energiagazdálkodásban SEAP- Fenntartható Energetikai Akciótervek fontossága, szerepe a települési energiagazdálkodásban III. Észak-Alföldi Önkormányzati Energia Nap Nyíregyháza, 2012. június 19. Szabados Krisztián gazdasági

Részletesebben

Martfű általános bemutatása

Martfű általános bemutatása 2014 Martfű általános bemutatása Martfű földrajzi elhelyezkedése Megújuló lehetőségek: Kedvezőek a helyi adottságok a napenergia és a szélenergia hasznosítására. Martfűn két termálkút működik: - Gyógyfürdő

Részletesebben

Ajkai Mechatronikai és Járműipari Klaszter Energetikai Stratégiája 2010. December 8.

Ajkai Mechatronikai és Járműipari Klaszter Energetikai Stratégiája 2010. December 8. Ajkai Mechatronikai és Járműipari Klaszter Energetikai Stratégiája 2010. December 8. Nagy István épületenergetikai szakértő T: +36-20-9519904 info@adaptiv.eu A projekt az Európai Unió támogatásával, az

Részletesebben

A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001

A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM A Fejlesztési program eszközrendszere: Energiahatékonyság Zöldenergia megújuló energiaforrások

Részletesebben

ACCESS. Napenergia hasznosító és kisméretű biomassza tüzelésű kombinált fűtésű rendszerek gyors elterjesztése

ACCESS. Napenergia hasznosító és kisméretű biomassza tüzelésű kombinált fűtésű rendszerek gyors elterjesztése Napenergia hasznosító és kisméretű biomassza tüzelésű kombinált fűtésű rendszerek gyors elterjesztése A kiadványt készítette: Fráter Miklós Innoterm Kft. Cím: 1071 Budapest, Városligeti fasor 47-49 Tel.

Részletesebben

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542 Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

ENEREA Észak-Alföldi Regionális Energia Ügynökség bemutatása. Vámosi Gábor igazgató

ENEREA Észak-Alföldi Regionális Energia Ügynökség bemutatása. Vámosi Gábor igazgató ENEREA Észak-Alföldi Regionális Energia Ügynökség bemutatása Vámosi Gábor igazgató 1 Megalakulás Az intézmény az Intelligens Energia Európa Program támogatásával alakult meg 2009. március 6-án Tulajdonosok:

Részletesebben

Energetikai pályázatok 2012/13

Energetikai pályázatok 2012/13 Energetikai pályázatok 2012/13 Összefoglaló A Környezet és Energia Operatív Program keretében 2012/13-ban 8 új pályázat konstrukció jelenik meg. A pályázatok célja az energiahatékonyság és az energiatakarékosság

Részletesebben

Éves energetikai szakreferensi jelentés év

Éves energetikai szakreferensi jelentés év Éves energetikai szakreferensi jelentés 2017. év Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 1 Vezetői összefoglaló... 2 Energiafelhasználás... 4 Villamosenergia-felhasználás... 4 Gázfelhasználás... 5 Távhőfelhasználás...

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP 1.2.1-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs

Részletesebben

Finanszírozási lehetőségek közvetlen brüsszeli források

Finanszírozási lehetőségek közvetlen brüsszeli források Finanszírozási lehetőségek közvetlen brüsszeli források Energiahatékonyság finanszírozása műhelyfoglalkozás I. Miskolc, 2019. április 16. Tisza Orsolya vezető projektmenedzser BEVEZETÉS Uniós finanszírozás

Részletesebben

Zöldenergia - Energiatermelés melléktermékekbıl és hulladékokból

Zöldenergia - Energiatermelés melléktermékekbıl és hulladékokból Zöldenergia - Energiatermelés melléktermékekbıl és hulladékokból Dr. Ivelics Ramon PhD. irodavezetı-helyettes Barcs Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési és Üzemeltetési Iroda Hulladékgazdálkodás

Részletesebben

Új biomassza erőmű - és kiszolgáló ültetvények - helyének meghatározása térinformatikai módszerekkel az Inno Energy KIC keretében

Új biomassza erőmű - és kiszolgáló ültetvények - helyének meghatározása térinformatikai módszerekkel az Inno Energy KIC keretében Új biomassza erőmű - és kiszolgáló ültetvények - helyének meghatározása térinformatikai módszerekkel az Inno Energy KIC keretében Dr. Ladányi Richard - Chrabák Péter - Kiss Levente Bay Zoltán Alkalmazott

Részletesebben

Handa Orsolya sekért felelős s projekt menedzser

Handa Orsolya sekért felelős s projekt menedzser Handa Orsolya Regionális fejlesztések sekért felelős s projekt menedzser IEE háttereh EU 2020 : Versenyképesség Fenntarthatóság Energiabiztonság Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan A változáshoz

Részletesebben

Miskolc MJV Önkormányzatának eredményei a Miskolc EgyetemVáros 2015 projekt megvalósításához kapcsolódóan

Miskolc MJV Önkormányzatának eredményei a Miskolc EgyetemVáros 2015 projekt megvalósításához kapcsolódóan Miskolc MJV Önkormányzatának eredményei a Miskolc EgyetemVáros 2015 projekt megvalósításához kapcsolódóan TÁMOP 4.2.1C-14/1/Konv-2015-0012 Völgyiné Nadabán Márta Miskolc MJV Önkormányzata, partner szintű

Részletesebben

www.regions4greengrowth.eu Mátrai Melinda Projektmenedzser, ÉARFÜ Nonprofit Kft. Nyíregyháza, 2013. június 6.

www.regions4greengrowth.eu Mátrai Melinda Projektmenedzser, ÉARFÜ Nonprofit Kft. Nyíregyháza, 2013. június 6. www.regions4greengrowth.eu Mátrai Melinda Projektmenedzser, ÉARFÜ Nonprofit Kft. Nyíregyháza, 2013. június 6. A projekt A megújuló energiaforrásokat alkalmazó technológiák ösztönzése és finanszírozási

Részletesebben

Finanszírozható-e az energia[forradalom]? Pénzügyi és szabályozói kihívások

Finanszírozható-e az energia[forradalom]? Pénzügyi és szabályozói kihívások Finanszírozható-e az energia[forradalom]? Pénzügyi és szabályozói kihívások Felsmann Balázs Budapesti Corvinus Egyetem Kutatóközpont-vezető Az Energia[forradalom] Magyarországon: Úton a teljesen fenntartható,

Részletesebben

A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001

A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM Fejlesztési

Részletesebben

Energiahatékonysági Beruházások Önkormányzatoknál Harmadikfeles finanszírozás - ESCO-k Magyarországon. Műhelymunka

Energiahatékonysági Beruházások Önkormányzatoknál Harmadikfeles finanszírozás - ESCO-k Magyarországon. Műhelymunka Energiahatékonysági Beruházások Önkormányzatoknál Harmadikfeles finanszírozás - ESCO-k Magyarországon Műhelymunka A SEAP finanszírozási lehetőségei: Fókuszban a megtakarítás-alapú energiaszolgáltatási

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP 1.2.1-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs

Részletesebben

A MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁSOK a hazai felsőoktatásban (európai kitekintéssel)

A MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁSOK a hazai felsőoktatásban (európai kitekintéssel) Nap- és szélenergia kutatás és oktatás OMSZ 2014. május 29. A MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁSOK a hazai felsőoktatásban (európai kitekintéssel) Ütőné dr. Visi Judit Kaknics-Kiss Barbara Kovács Enikő Miről lesz

Részletesebben

Az EUREKA és a EUROSTARS program

Az EUREKA és a EUROSTARS program Az EUREKA és a EUROSTARS program Mészáros Gergely vezető-tanácsos 2014.03.13. Az EUREKA program 1985-ben létrehozott kormányközi együttműködés, Cél: Az európai ipar termelékenységének és világpiaci versenyképességének

Részletesebben

Szervezeti innovációk a kis- és középvállalati szektorban A BGF és a BKIK "ADAPTYKES" címmel megvalósuló közös nemzetközi projektjének bemutatkozása

Szervezeti innovációk a kis- és középvállalati szektorban A BGF és a BKIK ADAPTYKES címmel megvalósuló közös nemzetközi projektjének bemutatkozása ADAPTYKES - Adaptation of trainings based up on the Finnish Szervezeti innovációk a kis- és középvállalati szektorban A BGF és a BKIK "ADAPTYKES" címmel megvalósuló közös nemzetközi projektjének bemutatkozása

Részletesebben

VETUSFORG Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Építés a Vetusforg Kft-nél

VETUSFORG Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Építés a Vetusforg Kft-nél VETUSFORG Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Építés a Vetusforg Kft-nél Szakmai anyag a Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájából a Térségi és helyi vállalkozások fejlesztése,

Részletesebben

Németország környezetvédelme. Készítették: Bede Gréta, Horváth Regina, Mazzone Claudia, Szabó Eszter Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola

Németország környezetvédelme. Készítették: Bede Gréta, Horváth Regina, Mazzone Claudia, Szabó Eszter Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola Németország környezetvédelme Készítették: Bede Gréta, Horváth Regina, Mazzone Claudia, Szabó Eszter Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola Törvényi háttér 2004-ben felváltotta elődjét a megújuló energia

Részletesebben

A faipari, fűrészipari feldolgozás és a biomassza energetikai hasznosításának kapcsolata Magyarországon

A faipari, fűrészipari feldolgozás és a biomassza energetikai hasznosításának kapcsolata Magyarországon A faipari, fűrészipari feldolgozás és a biomassza energetikai hasznosításának kapcsolata Magyarországon Prof.. Dr. Molnár Sándor Toth Béla 1 Előadás tartalma: Hazai fűrészipari feldolgozás alapanyaghelyzete

Részletesebben

Beruházási pályázati lehetőségek Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

Beruházási pályázati lehetőségek Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Beruházási pályázati lehetőségek 2014-2020 Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály TÁMOGATÓ VÁLLALKOZÁSI KÖRNYEZET Magyarország közép és hosszú távú élelmiszeripari fejlesztési stratégiája A STRATÉGIA

Részletesebben

Havasi Patrícia Energia Központ. Szolnok, 2011. április 14.

Havasi Patrícia Energia Központ. Szolnok, 2011. április 14. Az Új Széchenyi Terv Zöldgazdaság-fejlesztési Programjához kapcsolódó megújuló energiaforrást támogató pályázati lehetőségek Havasi Patrícia Energia Központ Szolnok, 2011. április 14. Zöldgazdaság-fejlesztési

Részletesebben

Prof. Dr. Krómer István. Óbudai Egyetem

Prof. Dr. Krómer István. Óbudai Egyetem Környezetbarát energia technológiák fejlődési kilátásai Óbudai Egyetem 1 Bevezetés Az emberiség hosszú távú kihívásaira a környezetbarát technológiák fejlődése adhat megoldást: A CO 2 kibocsátás csökkentésével,

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S a 2009. október 29.-i képviselő-testületi ülés 13-as számú - A saját naperőmű létrehozására pályázat beadásáról tárgyú - napirendi pontjához. Előadó: Gömze Sándor polgármester

Részletesebben

Az önkormányzati energiagazdálkodás néhány esete Dr. Éri Vilma Éghajlatváltozás, energiatakarékosság, környezetvédelem és kármentesítés VIII. Környezetvédelmi Konferencia Dunaújváros, 2006. június 6. Amiről

Részletesebben

A napenergia hasznosítás támogatásának helyzete és fejlesztési tervei Magyarországon. 2009. Március 16. Rajnai Attila Ügyvezetı igazgató

A napenergia hasznosítás támogatásának helyzete és fejlesztési tervei Magyarországon. 2009. Március 16. Rajnai Attila Ügyvezetı igazgató A napenergia hasznosítás támogatásának helyzete és fejlesztési tervei Magyarországon 2009. Március 16. Rajnai Attila Ügyvezetı igazgató Energia Központ Nonprofit Kft. bemutatása Megnevezés : Energia Központ

Részletesebben

Energiamenedzsment ISO 50001. A SURVIVE ENVIRO Nonprofit Kft. környezetmenedzsment rendszerekről szóló tájékoztatója

Energiamenedzsment ISO 50001. A SURVIVE ENVIRO Nonprofit Kft. környezetmenedzsment rendszerekről szóló tájékoztatója Energiamenedzsment ISO 50001 A SURVIVE ENVIRO Nonprofit Kft. környezetmenedzsment rendszerekről szóló tájékoztatója Hogyan bizonyítható egy vállalat környezettudatossága vásárlói felé? Az egész vállalatra,

Részletesebben

Megújuló energia, megtérülő befektetés

Megújuló energia, megtérülő befektetés Megújuló energia, megtérülő befektetés A megújuló energiaforrás fogalma Olyan energiaforrás, amely természeti folyamatok során folyamatosan rendelkezésre áll, vagy újratermelődik (napenergia, szélenergia,

Részletesebben

Frank-Elektro Kft. EMLÉKEZTETŐ Nyílt napról

Frank-Elektro Kft. EMLÉKEZTETŐ Nyílt napról Frank-Elektro Kft. 5440 Kunszentmárton Zrínyi u. 42. Telefon: 56/560-040, 30/970-5749 frankelektro.kft@gmail.com EMLÉKEZTETŐ Nyílt napról Frank-Elektro Kft. telephely korszerűsítése, építési munkái. A

Részletesebben

Projekt címe: LIFE TreeCheck:

Projekt címe: LIFE TreeCheck: Projekt címe: LIFE TreeCheck: A városi hőszigetek hatásainak minimalizálása zöld területekkel PROJEKT HELYSZÍNEK: Csehország, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia, valamint: Ausztria, Belgium és Németország

Részletesebben

Adottságokból előnyt. A megújuló és alternatív energiaforrások hasznosítása és az energiahatékonyság az önkormányzatok mindennapjaiban

Adottságokból előnyt. A megújuló és alternatív energiaforrások hasznosítása és az energiahatékonyság az önkormányzatok mindennapjaiban Adottságokból előnyt. A megújuló és alternatív energiaforrások hasznosítása és az energiahatékonyság az önkormányzatok mindennapjaiban Gémesi Zsolt Zöldgazdaság-fejlesztésért és Klímapolitikáért felelős

Részletesebben

Buy Smart+ A zöld beszerzés előnyei

Buy Smart+ A zöld beszerzés előnyei Buy Smart+ A zöld beszerzés előnyei Budapest, 2013. október 30. Zöld beszerzés villásreggeli Varga Katalin, Energiaklub Tartalom Az Energiaklubról A zöld beszerzés definíciója A zöld beszerzés előnyei

Részletesebben

Energiahordozók II. kommunikációs dosszié ENERGIAHORDOZÓK II LEVELEZŐ ANYAGMÉRNÖK ALAPKÉPZÉS HŐENERGIA-GAZDÁLKODÁSI SZAKIRÁNY KÖTELEZŐ TANTÁRGYA

Energiahordozók II. kommunikációs dosszié ENERGIAHORDOZÓK II LEVELEZŐ ANYAGMÉRNÖK ALAPKÉPZÉS HŐENERGIA-GAZDÁLKODÁSI SZAKIRÁNY KÖTELEZŐ TANTÁRGYA ENERGIAHORDOZÓK II LEVELEZŐ ANYAGMÉRNÖK ALAPKÉPZÉS HŐENERGIA-GAZDÁLKODÁSI SZAKIRÁNY KÖTELEZŐ TANTÁRGYA TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR TÜZELÉSTANI ÉS HŐENERGIA

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar ENERGIAGAZDÁLKODÁSI MENEDZSER szakirányú továbbképzési szak Az Energiagazdálkodási menedzser képzés az energiagazdaságtan alapfogalmainak és a globális és

Részletesebben

Tata Város Önkormányzati Képviselő-testületének 14/2008. (III.28.) sz. rendelete

Tata Város Önkormányzati Képviselő-testületének 14/2008. (III.28.) sz. rendelete Tata Város Önkormányzati Képviselő-testületének 4/008. (III.8.) sz. rendelete a Nemzeti Energiatakarékossági Program energiatakarékossági pályázatainak önkormányzati támogatásáról Tata Város Önkormányzati

Részletesebben

A tanyás térségekben elérhető megújuló energiaforrások

A tanyás térségekben elérhető megújuló energiaforrások A tanyás térségekben elérhető megújuló energiaforrások Romvári Róbert tervezési referens Magyar Tanyákért Programiroda NAKVI Tanyák és aprófalvak Magyarországon Budapest, 2014. 12. 16. Amiről szó lesz

Részletesebben

A napenergia-hasznosítás jelene és jövője, támogatási programok

A napenergia-hasznosítás jelene és jövője, támogatási programok A napenergia-hasznosítás jelene és jövője, támogatási programok Dr Grabner Péter Elnökhelyettes úr megbízásából Tóth Tamás Főosztályvezető Naperőmű Tervezők Fóruma 2018. május 30. 1 Tartalom A megújuló

Részletesebben

Sertéstartó telepek korszerűsítése VP

Sertéstartó telepek korszerűsítése VP Sertéstartó telepek korszerűsítése VP2-4.1.1.5-16 A felhívás a mezőgazdasági termelők, a mezőgazdasági termelők egyes csoportjai és a fiatal mezőgazdasági termelők részére az állattartó gazdaságokban a

Részletesebben

A Hivatal feladatai a METÁR kapcsán. Bagi Attila főosztályvezető-helyettes október 11.

A Hivatal feladatai a METÁR kapcsán. Bagi Attila főosztályvezető-helyettes október 11. A Hivatal feladatai a METÁR kapcsán Bagi Attila főosztályvezető-helyettes 2016. október 11. Tartalom - A MEKH feladatai 1. Áttekintés 2. METÁR pályázat lebonyolítása (NFM rendelet alapján) 3. MEKH rendelet

Részletesebben