FÖLDPRÖGETŐK TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÁZIVERSENY III. FORDULÓ - Úszás 5 6. évfolyam
|
|
- Alfréd Szabó
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 1. feladat A. Egy pásztornak át kell vinni a folyón egy farkast, egy kecskét és egy káposztát. A csónakkal egyszerre csak az egyiket tudja átvinni. Ha a pásztor magára hagyja a farkast a kecskével, vagy a kecskét a káposztával, akkor az egyik megeszi a másikat. Hogyan kelhetnek át a folyón, hogy senkinek ne legyen bántódása? B. 1. Átmegy a pásztor a kecskével, otthagyja és visszaúszik a csónakkal 2. Átmegy a pásztor a farkassal/káposztával, otthagyja őket és a báránnyal visszamegy 3. A bárányt otthagyja egyedül és a káposztával/farkassal megy át a túlsó partra. 4. Kiteszi a káposztát/farkast és visszamegy egyedül a kecskéért. Az ábrán Lizi lakóhelyének (L), gyülekezetének, (a képen templom jelzi: T) iskolájának (I) és sportklubjának (S) az elhelyezkedését látod. A lakóhelyét és a templomot egy 8 m széles folyó választja el az iskolától és a sportklubtól.
2 Lizi az iskola otthon utat általában a templom felé tette meg, onnan az ívelt sétáló hídon át ment az iskolába. Amióta edzeni jár a sportklubba, edzések után a legrövidebb úton kisétál a folyóhoz, ott folyóba ugrik, egyenesen beúszik a folyó közepére, ott az ábra szerinti déli irányba fordul, tovább egyenesen úszik, majd az útkereszteződéssel egyvonalban a folyó közepéről kiúszik a partra (az ábrán vékony vonal jelzi). Az úton haladva tovább megy, majd ismét az ábra szerinti déli irányba fordulva érkezik haza. Az alábbiakat tudjuk: Lizi otthona és a templom 1 km-re vannak egymástól A templomtól a hídig a legrövidebb út 10 m Az iskola és a sportklub közti távolság 470 m Úszás után összesen 340 m-t kell sétálnia Lizinek, hogy hazaérkezzen A sportklub és a folyó távolsága 400 m AZ ÁBRA NEM MÉRETARÁNYOS a. Mekkora távot úszik Lizi egy nap, ha csak hazafelé közlekedik így? b. Melyik útvonal hosszabb, miért? 208 m (340-10)= =208 Az eredeti, mert ott a hídon való sétálás hosszabb, mint 8m. c. Hányad része a folyó szélessége a sportklub és a folyó távolságának? 8/400, ötvened része Írd az ábrára az ismert adatokat, majd írd le a számolás menetét! Adatok helyes felírása
3 2. feladat Az úszás sporttevékenység, mely a folyadékban történő mozgás összefoglaló neve. Úszhatunk nyílt vízben (például tenger, tó, folyó), fedetlen vagy fedett mesterséges medencékben, uszodában. Mivel a mesterséges strandokat és uszodákat tömegek használják, nagyon fontos azok vízének tisztántartása. Mi lehet a fertőtlenítés célja? A mikroorganizmusok egyedszámának adott határérték alá csökkentése. Mi a különbség a sterilizálás és a fertőtlenítés között? A sterilizálás célja: csírátlanítás, az összes mikroorganizmus elpusztítása. A következőkben írj le, s részletezz legalább 3 fertőtlenítési eljárást, mellyel a vizet fertőtleníteni lehet! Fertőtlenítési eljárások: 1. Melegítés: Tökéletes csírátlanítás érhető el 30 perces forralással, de már 15 perces melegítés 60 C-on is elpusztítja a baktériumok nagy részét. Ez az eljárás medencék fertőtlenítésére nem alkalmas, mivel nagyon költséges lenne. 2. Klórozás Hazánkban a leggyakrabban használt fertőtlenítőszer a klór, amelyet a következő formákban alkalmaznak: Klórgáz (Cl 2 ), Klóros víz,,hypó (NaOCl oldata),de néha a klór-dioxidot választják, míg néhány uszoda ezek helyett klór- és bromidsók keverékét alkalmazza. A klórozás elterjedését annak köszönheti, hogy megbízható, üzembiztos és gazdaságos. A vízbe adagolt klór a fertőtlenítő hatást azáltal fejti ki, hogy a vízből elemi oxigént szabadít fel, ami oxidálja a baktériumsejteket. Cl 2 + H 2 O HOCl + HCl A hipoklórossavból felszabadulhat az oxigén: HOCl = HCl + O 3. Fertőtlenítés ózonnal Az ózon rendkívül erős oxidálószer, már kis koncentrációban is veszélyes az élő szervezetekre, beleértve a magasabbrendű élőlényeket, így az embert is. Fertőtlenítő hatásának felfedezése 1886-ra tehető. Ettől kezdve kutatók tanulmányozták az ózon alkalmazási lehetőségeit, azonban az olcsó és hatékony klór használata háttérbe szorította az ózon felhasználását és megakadályozta széles körű elterjedését. Az ózon rendkívül erős oxidáló hatása a felszabaduló egyatomos (nasscens) oxigénnek köszönhető: O 3 O 2 +,O
4 Ezek a folyamatok az okai annak, hogy az ózon (vízbe adagolásától számítva) hosszú ideig nem tudja erőteljes oxidációs tulajdonságát kifejteni. Ezért az ózon alkalmazása esetén klórral vagy klórdioxiddal történő fertőtlenítésre van szükség. 4. UV (ultraibolya) sugárzás Meghatározott hullámhossz tartományban az ultraibolya sugárzás erős fertőtlenítő hatással rendelkezik. Ez a fajta fertőtlenítés nem kémiai, hanem fizikai úton hatástalanítja a mikroorganizmusokat. Az ultraibolya sugárzás azonban csak néhány centiméteres vízrétegben tudja fertőtlenítő hatását a kívánt mértékben kifejteni. A sugárzás fertőtlenítő hatását csak a sugárzás időtartama alatt tudja kifejteni, mikroorganizmus-elszaporodást nem tudja megakadályozni. Ezért az ózonhoz hasonlóan fertőtlenítőszerként csak más anyagokkal kombinálva alkalmazható. Hogyan lehet a víz minőségét megőrizni, a fertőzések kialakulásának veszélyét csökkenteni? A medencébe bekerülő szennyeződések mennyiségét minimális szinten kell tartani. Azon túlmenően, hogy a fürdőzőket előzetes tusoló- és WC-használatra, valamint fertőtlenítő lábfürdő vételére kell késztetni, azokat a személyeket, akik ismert, vízi úton terjedő fertőzésben szenvednek, el kell tanácsolni a medence használatától. A klórozott fürdővíz bizonyos körülmények között rákkeltő lehet. -állítja az Amerikai Környezetvédelmi Hatóság. Miért? Milyen kutatást végeztek ezzel kapcsolatosan a közelmúltban? Egy tanulmány szerint az uszodában, strandmedencékben rákkeltő anyagok is lehetnek különböző anyag keletkezhet, ha a klór a haj, a korpa vagy a vizelet szerves anyagaival reakcióba lép. Közülük sok képes megváltoztatni az örökítő anyagot, és így elméletileg akár rákot is okozhat. Egy nemzetközi kutatócsapattal együttműködve végeztek vizsgálatot, melyek során 49 egészséges önkéntes 40 percig tartózkodott klórozott vizű medencékben. Az orvosok előtte és utána is megmérték az önkéntesek vérében lévő olyan biomarkerek koncentrációját, amelyek a rákot okozó anyagok bizonyítékai. A fürdőzés után a trihalogén-metánok koncentrációja átlagosan hétszer magasabb volt, mint előtte. Bizonyos vérsejtekben nőtt a mikroszemcsék száma, mely az örökítőanyag károsodási ffolyamatának jele, amit közvetlenül a vizsgálat előtt váltott ki feltehetően valamelyik klórvegyület.
5 3. feladat A. Mely területeken és hogyan hat az úszás a szervezetre? Sorolj fel legalább hatot! - a test összes izmát megmozgatja - fejleszti az állóképességet - pozitívan befolyásolja a szív- és érrendszer működését / javul a sejtek oxigénellátása - fokozza a szellemi teljesítményt/ nyugtató hatást gyakorol az idegrendszerre - növeli a mozgékonyságot - gyorsítja az anyagcserét - fejlődik a légző szervrendszer - tehermentesíti a gerincet / nyújtja, erősíti az izmokat - megerősíti a szervezet ellenálló képességét B. Miben egyedülálló sport az úszás? Fejezd be a mondatot! Az egyetlen sport ami - légzésszabályozásra kényszerít! C. Országunk úszás sportágban a legeredményesebb. Kik és milyen egyéni számban nyertek aranyérmet a következő olimpiákon? 1952 Helsinki Szőke Katalin 100 gyors, Gyenge Valéria 400 gyors, Székely Éva 200 mell 1896 Athén Hajós Alfréd 100m és 1200m gyors 1988 Szöul Darnyi Tamás 400és 200 vegyes, Szabó József 200 mell, Egerszegi Krisztina 200m hát 1996 Atlanta Rózsa Norbert 200m mell, Czene Attila 200 vegyes, Egerszegi Krisztina 200 hát D. A madarak között is vannak remek úszók! Melyik a leggyorsabban úszó faj? Mennyi lehet a maximális sebessége? A pingvinek km/h Hogyan érik ezt el? Úszás közben a pingvinek a víz felszínére ugranak. Ettől apró buborékokból álló réteg képződik tollazatukon, amely csökkenti a súrlódást, ez lehetővé teszi a 32 km/h úszási sebesség elérését.
6 4. feladat A. Ede remek úszó és szeret mindent kipróbálni. Melyik tóhoz menjen lubickolni, ha a Európa legnagyobb, a világ legmélyebb tavában, a világ legmagasabban fekvő tavában szeretne fürdőzni? 1 Európa legnagyobb tava- Ladoga-tó 2. a világ legmélyebb tava Bajkál-tó 3. a világ legmagasabban fekvő tava Ojos del Salado krátertó B. Ede másik hobbija, műholdas felvételeket gyűjt azokról a tavakról,ahol már úszott? Mely tavakról látsz felvételeket? 1.Kaszpi-tenger 2 Balaton 3 Tanganyika-tó
7 C. Ha Ede Nessivel szeretne együtt lubickolni, melyik országba kell elutaznia és azon belül is mely tájra? Hogy hívják itt a tavakat? Egyesült Királyság-ország Skót-felföld- táj neve Loch- tavak neve D. Hol készíthette Ede ezt a képet? Holt-tenger Hogyan lehetséges ez? A magas sótartalom miatt nem süllyedünk el,mely a magasabb vízsűrűséggel magyarázható E. Úszó legek! Ki úszta át először az Atlanti-óceánt? Benoit Lecomte Mikor volt az expedíció és hány napig tartott? nap Ki úszta át az Amazonast hosszában először? Maritn Strel Hogyan tartották távol a húsevő halakat az úszótól? Friss vért szállítottak a kísérő hajók,hogy ha kell ezzel tereljék el a ragadozó állatok figyelmét
8 5. feladat A. Biztosan ugrottál már be medencébe a strandon. Mi történik azután, hogy a víz alá merülsz? Feljössz a vízfelszínre. B. Mitől függ, hogy egy test a vízen úszni fog, vagy elmerül? Milyen tulajdonsága határozza meg a testnek? Ha a sűrűsége nagyobb, mint a folyadéké, amiben van, akkor elmerül; ha kisebb, akkor úszni fog. A sűrűsége/átlagsűrűsége a meghatározó. C. Egy búvár a medencében gyakorol. Azt tapasztalja, hogyha nagy levegőt vesz, nem tud lemerülni, sőt jobban kiveti magából a víz. Ha azonban kifújja az összes levegőt, könnyedén elmerül. Magyarázd a jelenséget! Mi változott? A búvár testének átlagsűrűsége változott. Mivel nem csak egy anyagból áll a test, itt az átlagsűrűségét tudjuk megadni. Amikor nagy levegőt vesz, a tüdejében nagy térfogatú, de kis sűrűségű gáz van, így az átlagsűrűsége lecsökken. Az előbbi feladatban megismert szabály érvényesül, a búvár átlagsűrűsége kisebb lesz, mint a vízé, így a felszínen úszik. Amikor kifújja a levegőt, a testben jóval kevesebb lesz a gáz, tehát összességében kisebb lesz a test térfogata, viszont a tömege szinte változatlan. Így az átlagsűrűsége megnő, nagyobb lesz, mint a vízé, ezért a búvár elmerül. D. Hol figyelhetünk meg hasonló jelenséget a természetben? Milyen állatnál? M: A halak úszóhólyagja működik így.
9 E. Milyen ember alkotta gép használja még ki az előbbi jelenséget? Hogyan működik? A tengeralattjáró. A tengeralattjáró törzsében nagy tartályok vannak, amikbe ki és be lehet szivattyúzni a vizet. Amikor elmerülni szeretnének, beengedik a vizet (növelik az átlagsűrűséget), amikor a felszínre szeretnének jönni, kiszivattyúzzák a vizet (csökkentik az átlagsűrűséget).
FÖLDPRÖGETŐK TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÁZIVERSENY III. FORDULÓ - Úszás 5 6. évfolyam
1. feladat A. Egy pásztornak át kell vinni a folyón egy farkast, egy kecskét és egy káposztát. A csónakkal egyszerre csak az egyiket tudja átvinni. Ha a pásztor magára hagyja a farkast a kecskével, vagy
(A feladatok megoldásait indokolni kell.)
1. feladat (A feladatok megoldásait indokolni kell.) A) Egy általános iskola alsótagozatának egyik évfolyamán kilencen tudnak valamilyen hangszeren játszani, ami az évfolyam létszámának 18%-a. Év elején
(A feladatok megoldásait indokolni kell.)
1. feladat (A feladatok megoldásait indokolni kell.) A) Egy általános iskola alsótagozatának egyik évfolyamán kilencen tudnak valamilyen hangszeren játszani, ami az évfolyam létszámának 18%-a. Év elején
A klórozás hatása a vizek mikrobaközösségeire. Készítette: Vincze Ildikó Környezettan BSc Témavezető: dr. Makk Judit Mikrobiológia Tanszék
A klórozás hatása a vizek mikrobaközösségeire Készítette: Vincze Ildikó Környezettan BSc Témavezető: dr. Makk Judit Mikrobiológia Tanszék A víz Az élet alapja, tápanyagforrás Az ivóvíz nélkülözhetetlen
Vízkezelések hatása a baktériumközösségek összetételére tiszta vizű rendszerekben- az ivóvíz
Vízkezelések hatása a baktériumközösségek összetételére tiszta vizű rendszerekben- az ivóvíz Készítette: Korányi Erika Környezettan Alapszakos Hallgató Témavezető: Majorosné Dr. Tóth Erika Mikrobiológia
A ferrát-technológia klórozással szembeni előnyei a kommunális szennyvizek utókezelésekor
A ferrát-technológia klórozással szembeni előnyei a kommunális szennyvizek utókezelésekor Gombos Erzsébet PhD hallgató ELTE TTK Környezettudományi Kooperációs Kutató Központ Környezettudományi Doktori
Nagytisztaságú ózonos víz felhasználása a szőlőültetvényekben
kft Nagytisztaságú ózonos víz felhasználása a szőlőültetvényekben Az ieog ( indirekt Elektrolízises Ózon Generátor ) ózonvizes technológia előnyei a hagyományos korona kisüléses ózongenerátor rendszerekkel
A klórozás kémiája. Kémiai reakciók. Affinitási sorrend. Klórgáz és a víz reakciói gáz oldódása hidrolízis disszociáció
Víz és szennyvíztechnológiai gyakorlatok Fertőtlenítés klórgázzal Vincze lászlóné dr. főiskolai docens A klórozás kémiája Klórgáz és a víz reakciói gáz oldódása hidrolízis disszociáció Szabad aktív klórformák
Mit kell tudni az ASTAXANTHIN-ról? A TÖKÉLETES ANTIOXIDÁNS
Mit kell tudni az ASTAXANTHIN-ról? A TÖKÉLETES ANTIOXIDÁNS Az antioxidánsok olyan molekulák, melyek képesek eltávolítani a szabadgyököket a szervezetünkből. Ilyen az Astaxanthin is, reakcióba lép a szabadgyökökkel
Mi az ÓZON és hogyan hat?
Mi az ÓZON és hogyan hat? Az ÓZON egy háromatomos oxigén molekula. Az ÓZON, kémiailag nagyon aktív instabil gáz. Ha baktériummal, vagy szagmolekulával találkozik, azonnal kölcsönhatásba lép azokkal. Ez
A víz fertő tlenítése
A víz fertő tlenítése Mérő-, elemző-, Elektrolízises Klór-dioxid UV- szabályzórendszerek rendszerek berendezések technológia Szenvedélyünk a víz A vízfertőtlenítés specialistái vagyunk: Mérjük, elemezzük
Szennyvíztisztítás III.
Szennyvíztisztítás III. Harmadlagos tisztítás lehetséges eljárásai Fertőtlenítés Kémiai szennyvíztisztítás Adszorpció Membránszeparáció Elpárologtatás Ultrahangos kezelés Szennyvíz fertőtlenítés Szennyvíz
SZENNYVÍZKEZELÉS NAGYHATÉKONYSÁGÚ OXIDÁCIÓS ELJÁRÁSSAL
SZENNYVÍZKEZELÉS NAGYHATÉKONYSÁGÚ OXIDÁCIÓS ELJÁRÁSSAL Kander Dávid Környezettudomány MSc Témavezető: Dr. Barkács Katalin Konzulens: Gombos Erzsébet Tartalom Ferrát tulajdonságainak bemutatása Ferrát optimális
DINAMIKA ALAPJAI. Tömeg és az erő
DINAMIKA ALAPJAI Tömeg és az erő NEWTON ÉS A TEHETETLENSÉG Tehetetlenség: A testek maguktól nem képesek megváltoztatni a mozgásállapotukat Newton I. törvénye (tehetetlenség törvénye): Minden test nyugalomban
A közeljövő feladatai az ivóvíztisztítás területén
A közeljövő feladatai az ivóvíztisztítás területén Licskó István (BME VKKT) Laky Dóra Sonia AL Heboos (BME VKKT) Czégény Ildikó (TRV ZRt.) Mivel foglalkoznak külföldön? On-line monitoring (adat kezelés,
Nyomás. Az az erő, amelyikkel az egyik test, tárgy nyomja a másikat, nyomóerőnek nevezzük. Jele: F ny
Nyomás Az az erő, amelyikkel az egyik test, tárgy nyomja a másikat, nyomóerőnek nevezzük. Jele: F ny, mértékegysége N (newton) Az egymásra erőt kifejtő testek, tárgyak érintkező felületét nyomott felületnek
ÚJ LEHETŐSÉGEK A VASAS ÖNTÖZŐVÍZ GAZDASÁGOS KEZELÉSÉHEZ ÉS FELHASZNÁLÁSÁHOZ
ÚJ LEHETŐSÉGEK A VASAS ÖNTÖZŐVÍZ GAZDASÁGOS KEZELÉSÉHEZ ÉS FELHASZNÁLÁSÁHOZ Víz alkotóelemei H 2 O Oldott anyagok Ionok H +, K +,Ca ++, Mg 2+, Na +, Fe 3+, Fe 2+, Mn 2+, As, Cd, Cl - NO 2, NO 3, PO 4,,
Az úszás biomechanikája
Az úszás biomechanikája Alapvető összetevők Izomerő Kondíció állóképesség Mozgáskoordináció kivitelezés + Nem levegő, mint közeg + Izmok nem gravitációval szembeni mozgása + Levegővétel Az úszóra ható
a. Melyik nagyvárost hívják Nagy Almának? Itt rendezik meg évente a világ leghosszabb ultra maratoni futóversenyét.
1. feladat a. Melyik nagyvárost hívják Nagy Almának? Itt rendezik meg évente a világ leghosszabb ultra maratoni futóversenyét. Hogyan hívják ezt a versenyt? Pontosan hol rendezik meg a versenyt? Hány kilométert
4. osztályos feladatsor II. forduló 2016/2017. tanév
Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, AMI és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232 4. osztályos feladatsor II.
Tehát az A, C, D szabályosan közlekedik, a B nem szabályosan.
Jedlik korcsoport Jedlik Ányos Fizikaverseny. (regionális) forduló 7. o. 017. március 01. 1. A következő sebességkorlátozó táblával találkoztunk. Az alábbi járművek közül melyik közlekedik szabályosan?
Hevesy György Országos Kémiaverseny Kerületi forduló február évfolyam
Hevesy György Országos Kémiaverseny Kerületi forduló 2013. február 20. 8. évfolyam A feladatlap megoldásához kizárólag periódusos rendszert és elektronikus adatok tárolására nem alkalmas zsebszámológép
A vízminőség új dimenziója
VariTab A vízminőség új dimenziója Újdonság Az uszoda felhőtlen élvezete Kétrétegű tabletta a gyors és hosszú távú fertőtlenítésre Eljött az ideje a medencevíz kezelés alapjaiban új módszerének. A BAYROL
Szennyvíztisztítás III.
Szennyvíztisztítás III. Harmadlagos tisztítás lehetséges eljárásai Fertőtlenítés Kémiai szennyvíztisztítás Adszorpció Membránszeparáció Elpárologtatás Ultrahangos kezelés Szennyvíz fertőtlenítés Szennyvíz
Hatvani István fizikaverseny Döntő. 1. kategória
1. kategória 1.D.1. A villamosiparban a repülő drónok nagyon hasznosak, például üzemzavar esetén gyorsan és hatékonyan tudják felderíteni, hogy hol van probléma. Egy ilyen hibakereső drón felszállás után,
2013.11.17. Tatabánya Megye Bajnokság, 50m gyorsúszás aranyérem 50m hátúszás aranyérem 100m mellúszás aranyérem
A Komárom város által meghirdetett programban Minden komáromi gyermek tanuljon meg úszni intézményünk, a Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda harmadik éve vesz részt. Az óvodából a nagycsoportosok,
Nyomás. Az az erő, amelyikkel az egyik test, tárgy nyomja a másikat, nyomóerőnek nevezzük. Jele: F ny
Nyomás Az az erő, amelyikkel az egyik test, tárgy nyomja a másikat, nyomóerőnek nevezzük. Jele: F ny, mértékegysége N (newton) Az egymásra erőt kifejtő testek, tárgyak érintkező felületét nyomott felületnek
7. osztály Hevesy verseny, megyei forduló, 2003.
Figyelem! A feladatokat ezen a feladatlapon oldd meg! Megoldásod olvasható és áttekinthető legyen! A feladatok megoldásában a gondolatmeneted követhető legyen! A feladatok megoldásához használhatod a periódusos
PRIORITÁSOK A FÜRDŐÜZEMELTETÉSBEN:
PRIORITÁSOK A FÜRDŐÜZEMELTETÉSBEN: higiénés és baleseti biztonság mellékhatás-csökkentés környezetvédelem, energiatakarékosság költséghatékonyság A 4 PRIORITÁS MEGNEVEZÉSÉVEL EGYBEN MEGHATÁROZTUK A KORSZERŰ
Gázok. 5-7 Kinetikus gázelmélet 5-8 Reális gázok (limitációk) Fókusz Légzsák (Air-Bag Systems) kémiája
Gázok 5-1 Gáznyomás 5-2 Egyszerű gáztörvények 5-3 Gáztörvények egyesítése: Tökéletes gáz egyenlet és általánosított gáz egyenlet 5-4 A tökéletes gáz egyenlet alkalmazása 5-5 Gáz halmazállapotú reakciók
Víztechnológiai mérőgyakorlat 2. Klórferőtlenítés törésponti görbe felvétele. Jegyzőkönyv
A mérést végezte: NEPTUNkód: Víztechnológiai mérőgyakorlat 2. Klórferőtlenítés törésponti görbe felvétele Jegyzőkönyv Név: Szak: Tagozat: Évfolyam, tankör: AABB11 D. Miklós Környezetmérnöki Levlező III.,
3. feladat. Állapítsd meg az alábbi kénvegyületekben a kén oxidációs számát! Összesen 6 pont érhető el. Li2SO3 H2S SO3 S CaSO4 Na2S2O3
10. osztály Kedves Versenyző! A jobb felső sarokban található mezőbe a verseny lebonyolításáért felelős személy írja be a kódot a feladatlap minden oldalára a verseny végén. A feladatokat lehetőleg a feladatlapon
Felmérő lap I. LIFE 00ENV/H/ Kelet Magyarországi Biomonitoring projekt Kelet- magyarországi Biomonitoring Hálózat
Felmérő lap I. LIFE 00ENV/H/000963 Kelet Magyarországi Biomonitoring projekt Kelet- magyarországi Biomonitoring Hálózat 2004. 1.feladat - totó A helyes válaszokat karikázd be! 1. Melyek a levegő legfontosabb
Newton törvények, lendület, sűrűség
Newton törvények, lendület, sűrűség Newton I. törvénye: Minden tárgy megtartja nyugalmi állapotát, vagy egyenes vonalú egyenletes mozgását (állandó sebességét), amíg a környezete ezt meg nem változtatja
Mérés: Millikan olajcsepp-kísérlete
Mérés: Millikan olajcsepp-kísérlete Mérés célja: 1909-ben ezt a mérést Robert Millikan végezte el először. Mérése során meg tudta határozni az elemi részecskék töltését. Ezért a felfedezéséért Nobel-díjat
Talaj mikrobiális biomasszatartalom. meghatározásának néhány lehetősége és a módszerek komparatív áttekintése
Talaj mikrobiális biomasszatartalom mennyiségi meghatározásának néhány lehetősége és a módszerek komparatív áttekintése A talajminőség és a mikrobiális biomassza kapcsolata A klasszikus talajdefiníciók
FÖLDPRÖGETŐK TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÁZIVERSENY II. FORDULÓ 7 8. évfolyam
1. feladat A. Két különböző állatról 2 világhírű kerékpárversenyt neveztek el. Ha felismered a képek alapján, hogy mely állatokról van szó, meg tudod adni a verseny nevét, sőt az is ki tudod találni,hogy
Pálya : Az a vonal, amelyen a mozgó test végighalad. Út: A pályának az a része, amelyet adott idő alatt a mozgó tárgy megtesz.
Haladó mozgások A hely és a mozgás viszonylagos. A testek helyét, mozgását valamilyen vonatkoztatási ponthoz, vonatkoztatási rendszerhez képest adjuk meg, ahhoz viszonyítjuk. pl. A vonatban utazó ember
Folyadékok és gázok mechanikája
Folyadékok és gázok mechanikája Hidrosztatikai nyomás A folyadékok és gázok közös tulajdonsága, hogy alakjukat szabadon változtatják. Hidrosztatika: nyugvó folyadékok mechanikája Nyomás: Egy pontban a
Hevesy György Országos Kémiaverseny Kerületi forduló február évfolyam
1. feladat (12 pont) Hevesy György Országos Kémiaverseny Kerületi forduló 2012. február 14. 8. évfolyam 212 éve született a dinamó és a szódavíz feltalálója. Töltsd ki a rejtvény sorait és megfejtésül
Öveges korcsoport Jedlik Ányos Fizikaverseny 2. (regionális) forduló 8. o március 01.
Öveges korcsoport Jedlik Ányos Fizikaverseny. (regionális) forduló 8. o. 07. március 0.. Egy expander 50 cm-rel való megnyújtására 30 J munkát kell fordítani. Mekkora munkával nyújtható meg ez az expander
Bor Pál Fizikaverseny 2016/17. tanév DÖNTŐ április évfolyam. Versenyző neve:...
Bor Pál Fizikaverseny 2016/17. tanév DÖNTŐ 2017. április 22. 8. évfolya Versenyző neve:... Figyelj arra, hogy ezen kívül ég a további lapokon is fel kell írnod a neved! Iskola:... Felkészítő tanár neve:...
Lakossági ózongenerátorok
Lakossági ózongenerátorok AQUTOS ózonos-víz előállító mikrogenerátor. A legkompaktabb ózongenerátor. A generátort könnyen, szerszám nélkül lehet a vízhálózathoz csatlakoztatni, használata, működtetése
ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA KÖRNYEZETVÉDELEM-VÍZGAZDÁLKODÁS ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK
KÖRNYEZETVÉDELEM-VÍZGAZDÁLKODÁS ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK Tesztfeladatok Környezetvédelem témakör Összesen: 40 pont Maximális pontszám: 20 pont 1. Az alábbi négyféle asszociáció
I. A gyökvonás. cd c) 6 d) 2 xx. 2 c) Szakaszvizsgára gyakorló feladatok 10. évfolyam. Kedves 10. osztályos diákok!
Kedves 10. osztályos diákok! Szakaszvizsgára gyakorló feladatok 10. évfolyam Közeleg a szakaszvizsga időpontja, amelyre 019. április 1-én kerül sor. A könnyebb felkészülés érdekében adjuk közre ezt a feladatsort,
TestLine - Fizika 7. osztály Hőtan Témazáró Minta feladatsor
1. 2:24 Normál Magasabb hőmérsékleten a részecskék nagyobb tágassággal rezegnek, s így távolabb kerülnek egymástól. Magasabb hőmérsékleten a részecskék kisebb tágassággal rezegnek, s így távolabb kerülnek
A projekt rövidítve: NANOSTER A projekt időtartama: 2009. október 2012. december
A projekt címe: Egészségre ártalmatlan sterilizáló rendszer kifejlesztése A projekt rövidítve: NANOSTER A projekt időtartama: 2009. október 2012. december A konzorcium vezetője: A konzorcium tagjai: A
Egy részecske mozgási energiája: v 2 3 = k T, ahol T a gáz hőmérséklete Kelvinben 2 2 (k = 1, J/K Boltzmann-állandó) Tehát a gáz hőmérséklete
Hőtan III. Ideális gázok részecske-modellje (kinetikus gázmodell) Az ideális gáz apró pontszerű részecskékből áll, amelyek állandó, rendezetlen mozgásban vannak. Rugalmasan ütköznek egymással és a tartály
Klórozott szénhidrogénekkel szennyezett talajok és talajvizek kezelésére alkalmazható módszerek
Klórozott szénhidrogénekkel szennyezett talajok és talajvizek kezelésére alkalmazható módszerek Készítette: Durucskó Boglárka Témavezető: Jurecska Laura 2015 Téma fontossága Napjainkban a talaj és a talajvíz
Mikroszennyezők az ivóvízben és az Ivóvízminőség-javító Program
Mikroszennyezők az ivóvízben és az Ivóvízminőség-javító Program Dr. Czégény Ildikó, TRV (HAJDÚVÍZ) Sonia Al Heboos, BME VKKT Dr. Laky Dóra, BME VKKT Dr. Licskó István BME VKKT Mikroszennyezők Mikroszennyezőknek
Szennyvíztisztítás. Harmadlagos tisztítás
Szennyvíztisztítás Harmadlagos tisztítás Harmadlagos tisztítás lehetséges eljárásai Fertőtlenítés Kémiai szennyvíztisztítás Adszorpció Membránszeparáció Elpárologtatás Ultrahangos kezelés Szennyvíz fertőtlenítés
Hevesy verseny döntő, 2001.
7. osztály 2 Kedves Versenyző! Köszöntünk a Hevesy György kémiaverseny országos döntőjének írásbeli fordulóján. A következő kilenc feladat megoldására 90 perc áll rendelkezésedre. A feladatokat a számítási
TestLine - Fizika 7. osztály Hőtan Témazáró Minta feladatsor
1. 2:29 Normál párolgás olyan halmazállapot-változás, amelynek során a folyadék légneművé válik. párolgás a folyadék felszínén megy végbe. forrás olyan halmazállapot-változás, amelynek során nemcsak a
Nagyhatékonyságú oxidációs eljárás alkalmazása a szennyvízkezelésben
Nagyhatékonyságú oxidációs eljárás alkalmazása a szennyvízkezelésben Gombos Erzsébet Környezettudományi Doktori Iskola I. éves hallgató Témavezető: dr. Záray Gyula Konzulens: dr. Barkács Katalin PhD munkám
Az egészséges élet innen kezdődik
Az egészséges élet innen kezdődik Természetes baktériumölő hatóanyag Az ózont (O 3 ) erős oxidáló hatóanyagként tartják számon. Oxidációs folyamatai révén, amelyek a sejtek membránját pusztítják, megsemmisíti
Diamonds are forever
Diamonds are forever egyesíti a fürdőmedence klasszikus vízkezelésének tisztaságát és higiéniáját a klórmentesen kezelt víz kellemes érzésével. Az innovatív AQUA DIAMANTE szóda eljárás gyémánt elektródákkal
V É R Z K A S A Y E N P
Hevesy György Országos Kémiaverseny Kerületi forduló 2012. február 14. 7. évfolyam 1. feladat (1) Írd be a felsorolt anyagok sorszámát a táblázat megfelelő helyére! fémek anyagok kémiailag tiszta anyagok
Gázok. 5-7 Kinetikus gázelmélet 5-8 Reális gázok (korlátok) Fókusz: a légzsák (Air-Bag Systems) kémiája
Gázok 5-1 Gáznyomás 5-2 Egyszerű gáztörvények 5-3 Gáztörvények egyesítése: Tökéletes gázegyenlet és általánosított gázegyenlet 5-4 A tökéletes gázegyenlet alkalmazása 5-5 Gáz reakciók 5-6 Gázkeverékek
Fizika minta feladatsor
Fizika minta feladatsor 10. évf. vizsgára 1. A test egyenes vonalúan egyenletesen mozog, ha A) a testre ható összes erő eredője nullával egyenlő B) a testre állandó értékű erő hat C) a testre erő hat,
Belső energia, hőmennyiség, munka Hőtan főtételei
Belső energia, hőmennyiség, munka Hőtan főtételei Ideális gázok részecske-modellje (kinetikus gázmodell) Az ideális gáz apró pontszerű részecskékből áll, amelyek állandó, rendezetlen mozgásban vannak.
Pálya : Az a vonal, amelyen a mozgó test végighalad. Út: A pályának az a része, amelyet adott idő alatt a mozgó tárgy megtesz.
Haladó mozgások A hely és a mozgás viszonylagos. A testek helyét, mozgását valamilyen vonatkoztatási ponthoz, vonatkoztatási rendszerhez képest adjuk meg, ahhoz viszonyítjuk. pl. A vonatban utazó ember
KÖRNYEZETVÉDELEM-VÍZGAZDÁLKODÁS ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A MINTAFELADATOKHOZ
KÖRNYEZETVÉDELEM-VÍZGAZDÁLKODÁS ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A MINTAFELADATOKHOZ I. Tesztfeladatok Összesen: 40 pont Környezetvédelem témakör Maximális pontszám:
ÚSZÁS SZABÁLYZAT. A versenyt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány hirdeti meg.
ÚSZÁS SZABÁLYZAT A versenyt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány hirdeti meg. 1. A verseny célja: a. Az úszás sportág népszerűsítése és megszerettetése az iskoláskorú tanulók
Környezetvédelmi műveletek és technológiák 4. EA. Víz fertőtlenítése Bodáné Kendrovics Rita Óbudai Egyetem RKK KMI 2010
Környezetvédelmi műveletek és technológiák 4. EA. Víz fertőtlenítése Bodáné Kendrovics Rita Óbudai Egyetem RKK KMI 2010 FERTŐTLENÍTÉS = DEZINFEKCIÓ Cél: a vízben lévő kórokozó baktériumok eltávolítása.
SOROZATOK- MÉRTANI SOROZAT
SOROZATOK- MÉRTANI SOROZAT Egy mértani sorozat első tagja 8, hányadosa 1 2. Számítsa ki a sorozat ötödik tagját! 2005. május 10. 8. feladat (2 pont) Egy mértani sorozat első tagja 3, a hányadosa 2. Adja
Ferrát-technológia alkalmazása biológiailag tisztított szennyvizek kezelésére
Ferrát-technológia alkalmazása biológiailag tisztított szennyvizek kezelésére Gombos Erzsébet Környezettudományi Doktori Iskola II. éves hallgató Témavezető: dr. Záray Gyula Konzulens: dr. Barkács Katalin
FÖLDPRÖGETŐK TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÁZIVERSENY IV. FORDULÓ - Sakk 7 8. évfolyam
1. feladat A. Egy sakkozó 40 partit jatszott és 25 pontot szerzett (a győzelemért egy pont, a döntetlenért fél pont, a vereségért nulla pont jár). Mennyivel több partit nyert meg, mint amennyit elvesztett?
(2006. október) Megoldás:
1. Állandó hőmérsékleten vízgőzt nyomunk össze. Egy adott ponton az edény alján víz kezd összegyűlni. A gőz nyomását az alábbi táblázat mutatja a térfogat függvényében. a)ábrázolja nyomás-térfogat grafikonon
SOLTVADKERT 1. SZÁMÚ MELLÉKLET 1. A strand mederfenék jellemzése: Homokos, iszapos. 2. A strandhoz tartozó partszakasz talajának jellemzése: Homokos, és gyepszőnyeggel borított. 3. A víz elérhetősége:
T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. A megyei forduló feladatlapja. 8. osztály. A versenyző jeligéje:... Megye:...
T I T - M T T Hevesy György Kémiaverseny A megyei forduló feladatlapja 8. osztály A versenyző jeligéje:... Megye:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:... pont 4. feladat:...
bemutatja: BetaVuSan Orvosilag tesztelt Táplálékkiegészítő Beta vulgaris
bemutatja: BetaVuSan Orvosilag tesztelt Táplálékkiegészítő Beta vulgaris КDа Céklalé frakcionálás molekuláris tömeg alapján, gélszűrés segítségével (laboratóriumi körülmények között) Egy speciális céklafajta
T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. A megyei forduló feladatlapja. 8. osztály. A versenyző jeligéje:... Megye:...
T I T - M T T Hevesy György Kémiaverseny A megyei forduló feladatlapja 8. osztály A versenyző jeligéje:... Megye:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:... pont 4. feladat:...
Személyi edző Fitness & Health Club by Marriott
SZABACSI PÉTER Személyi edző Fitness & Health Club by Marriott 2018. DECEMBER SÚLYZÓS VAGY CARDIO EDZÉS? Közeleg az újév, a nagy újrakezdések és nekibuzdulások időszaka. Sokan ilyenkor veszik meg a bérletüket
1. feladat Összesen: 8 pont. 2. feladat Összesen: 11 pont. 3. feladat Összesen: 7 pont. 4. feladat Összesen: 14 pont
1. feladat Összesen: 8 pont 150 gramm vízmentes nátrium-karbonátból 30 dm 3 standard nyomású, és 25 C hőmérsékletű szén-dioxid gáz fejlődött 1800 cm 3 sósav hatására. A) Írja fel a lejátszódó folyamat
Nemzetközi kémiai biztonsági kártyák - R mondatok
Nemzetközi kémiai biztonsági kártyák - R mondatok A veszélyes anyagok veszélyeire/kockázataira utaló R mondatok 1 Száraz állapotban robbanásveszélyes 10 Kismértékben tûzveszélyes. 11 Tûzveszélyes. 12 Fokozottan
zog, de vannak fokozottan védett szárnyasok is, melyek eszmei értéke százezertől egymillió forintig terjed.
A madarakról A madarak az állatvilágon belül egy különleges csoportot alkotnak. Világszerte mítoszok, legendák, néphagyományok fűződnek hozzájuk. Repülési képességük évezredek óta megmozgatja az emberek
TestLine - Fizika 7. osztály Hőtan Témazáró Minta feladatsor
Nézd meg a képet és jelöld az 1. igaz állításokat! 1:56 Könnyű F sak a sárga golyó fejt ki erőhatást a fehérre. Mechanikai kölcsönhatás jön létre a golyók között. Mindkét golyó mozgásállapota változik.
TestLine - Fizika 7. osztály Hőtan Témazáró Minta feladatsor
gázok hőtágulása függ: 1. 1:55 Normál de független az anyagi minőségtől. Függ az anyagi minőségtől. a kezdeti térfogattól, a hőmérséklet-változástól, Mlyik állítás az igaz? 2. 2:31 Normál Hőáramláskor
TÉMA. A csontváz az emberi test támasza. Hogyan mozog az ember?
TÉMAKÖR. Az ember a természet része TÉMA. A csontváz az emberi test támasza. Hogyan mozog az ember? CÉL. Tovább ismertetni a tanulókat az emberi test felépítésével, a csontvázzal, mint az emberi test támasza,
A víz Szerkesztette: Vizkievicz András
A víz Szerkesztette: Vizkievicz András 1.A talajban, mint talajoldat, ami lehet: kapilláris víz (növények által felvehető víz), adszorbciós víz (talajkolloidok felületén megkötött víz, növények számára
58. ročník Fyzikálnej olympiády v školskom roku 2016/2017 Okresné kolo kategórie F Texty úloh v maďarskom jazyku
58. ročník Fyzikálnej olympiády v školskom roku 2016/2017 Okresné kolo kategórie F Texty úloh v maďarskom jazyku 3. feladat megoldásához 5-ös formátumú milliméterpapír alkalmas. Megjegyzés a feladatok
Név: Dátum: Oktató: 1.)
1.) Jelölje meg az egyetlen helyes választ (minden helyes válasz 1 pontot ér)! i). Redős szűrőpapírt akkor célszerű használni, ha a). növelni akarjuk a szűrés hatékonyságát; b). a csapadékra van szükségünk;
5. Egy 21 méter magas épület emelkedési szögben látszik. A teodolit magassága 1,6 m. Milyen messze van tőlünk az épület?
Gyakorlás 1. Az út emelkedésének nevezzük annak a szögnek a tangensét, amelyet az út a vízszintessel bezár. Ezt általában %-ban adják meg. (100 %-os emelkedésű a vízszintessel 1 tangensű szöget bezáró
Hőtan ( első rész ) Hőmérséklet, szilárd tárgyak és folyadékok hőtágulása, gázok állapotjelzői
Hőtan ( első rész ) Hőmérséklet, szilárd tárgyak és folyadékok hőtágulása, gázok állapotjelzői Hőmérséklet Az anyagok melegségének mérésére hőmérsékleti skálákat találtak ki: Celsius-skála: 0 ºC pontja
Életünk és a víz. Kiss Miklós www.vizinform.hu. Kiss Miklós 1
Életünk és a víz Kiss Miklós www.vizinform.hu Kiss Miklós 1 Víz,ha csak életünkhöz lenne szükséges rádde magad vagy az élet! Nincs arra szó, mily fenséges enyhülést ad csodás üdeséged. Hajdan volt erőnk,
X/7. X. Épületgépészeti munkák. 86. Uszodatechnika. TERC Kft. 2015.
X. Épületgépészeti munkák X/7. 86. Uszodatechnika TERC Kft. 2015. Tételcsoportok 86-002 86-051 86-052 86-071 86-082 86-090 86-101 Masszázsmedencék (Jakuzzik) ÁTDOLGOZÁS ALATT Vízgépészet Vízkémia és eszközei
Levegő összetételének vizsgálata
A kísérlet, mérés megnevezése, célkitűzései: A levegő összetételének vizsgálata A levegőben lévő szennyeződések megfigyelése Eszközszükséglet: Szükséges anyagok: meszes víz, kobalt-klorid oldat, színezőanyag
Földpörgetők 2017/2018. Természettudományos Verseny I. Forduló - FUTÁS 7 8. évfolyam
1. feladat a. Néhány extrém futóverseny neve lett összegyűjtve egy táblázatba. Töltsd ki a táblázatot a megadott szempontok alapján. Verseny neve Pikes Peak Marathon Barkley Marathon Jungel Marathon Melyik
I. Internetes keresési feladatok (ajánlott idő: 20 perc)
I. Internetes keresési feladatok (ajánlott idő: 20 perc) A talált oldalak internet címét (URL) másold ki egy szöveges dokumentumba és mentsd Csapatnev_internet néven! A konkrét válaszokat ide a papírra
Populációs kölcsönhatások. A populációs kölcsönhatások jelentik az egyedek biológiai környezetének élő (biotikus) tényezőit.
Populációs kölcsönhatások A populációs kölcsönhatások jelentik az egyedek biológiai környezetének élő (biotikus) tényezőit. A populációk között kialakulhatnak közvetett vagy közvetlen kapcsolatok. Ezek
a, Hogyan nevezik a képen látható kerékpáros közlekedési eszközt?
1. feladat A. a, Hogyan nevezik a képen látható kerékpáros közlekedési eszközt? b, Melyik országban használták először? c, Húzd alá azon országok nevét, ahol ma is fontos szállítási szerepe van ennek?
T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. A megyei forduló feladatlapja. 7. osztály. A versenyző jeligéje:... Megye:...
T I T - M T T Hevesy György Kémiaverseny A megyei forduló feladatlapja 7. osztály A versenyző jeligéje:... Megye:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:... pont 4. feladat:...
TERMÉSZETTUDOMÁNY JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Természettudomány középszint 1012 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. október 26. TERMÉSZETTUDOMÁNY KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM I. Enzimek, katalizátorok
KÖRNYEZETVÉDELMI- VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK
Környezetvédelmi-vízgazdálkodási alapismeretek középszint 1521 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. október 12. KÖRNYEZETVÉDELMI- VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI
OPTIKA. Geometriai optika. Snellius Descartes-törvény. www.baranyi.hu 2010. szeptember 19. FIZIKA TÁVOKTATÁS
OPTIKA Geometriai optika Snellius Descartes-törvény A fényhullám a geometriai optika szempontjából párhuzamos fénysugarakból áll. A vákuumban haladó fénysugár a geometriai egyenes fizikai megfelelője.
Kérdőjelek a víztisztítás kapcsán
Tolnai Béla Kérdőjelek a víztisztítás kapcsán Almássy Endre XXIV. konferencia Siófok 2017. márc. 28.- 29. 1 Ivóvízminőségjavító program Technológiák Forrás: Laky-Licskó-Takó / Maszesz Hírcsatorna / 2013
TestLine - Fizika 7. évfolyam folyadékok, gázok nyomása Minta feladatsor
légnyomás függ... 1. 1:40 Normál egyiktől sem a tengerszint feletti magasságtól a levegő páratartalmától öntsd el melyik igaz vagy hamis. 2. 3:34 Normál E minden sorban pontosan egy helyes válasz van Hamis
TestLine - Fizika 7. évfolyam folyadékok, gázok nyomása Minta feladatsor
Melyik állítás az igaz? (1 helyes válasz) 1. 2:09 Normál Zárt térben a gázok nyomása annál nagyobb, minél kevesebb részecske ütközik másodpercenként az edény falához. Zárt térben a gázok nyomása annál
Adatgyűjtés, mérési alapok, a környezetgazdálkodás fontosabb műszerei
Tudományos kutatásmódszertani, elemzési és közlési ismeretek modul Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdasá Adatgyűjtés, mérési alapok, a környezetgazdálkodás fontosabb műszerei KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI
A gáz halmazállapot. A bemutatót összeállította: Fogarasi József, Petrik Lajos SZKI, 2011
A gáz halmazállapot A bemutatót összeállította: Fogarasi József, Petrik Lajos SZKI, 0 Halmazállapotok, állapotjelzők Az anyagi rendszerek a részecskék közötti kölcsönhatásoktól és az állapotjelzőktől függően