Házi feladat. 1. ábra. Mh1 Adagoló henger. Vákum E12 F I O M E10. Mh4 Emelő henger E11 M O I F O. Tolólap E14 E13 E2 E3 E4 F I O M 2 0.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Házi feladat. 1. ábra. Mh1 Adagoló henger. Vákum E12 F I O M 2 0 1 2 E10. Mh4 Emelő henger E11 M O I F O. Tolólap E14 E13 E2 E3 E4 F I O M 2 0."

Átírás

1 Házi feladat Adott az. ábrán látható korongválogató berendezés. A csőtárba betárolt 6 db korongon lentről fölfele a felirat olvasható kétszer. Ekkor a vályú üres. A feladat az, hogy a korongok kitárolása és megfelelő rendezése után a vályúban a korongokon a felirat legyen olvasható. ivel a korongokból a szükséges mennyiség kétszerese áll rendelkezésünkre a helyes feliratot megkaphatjuk úgy is, hogy a vályú végén néhány felesleges korongot kiejtünk. inden kiejtett korong hibapontot jelent. Jutalompontot kapnak azok, akik a vályú végén helyesen kirakott korongot ejtenek ki úgy, hogy megkezdik a második felirat kirakását. A kirakott felíratok maximális száma három. Az első és a második 8 korong színben különbözik. Jó megoldásnak számít az is, ha a színek keverednek, de a homogén felírat értékesebb. A feladat bemutatása során csak a betárolt 6 db korongot használhatjuk. A helyesen kirakott és a vályúból kiejtett korong visszatehető a tárba, ezzel segítve a második illetve harmadik felírat kirakását. Több helyes megoldás esetén a megoldáshoz felhasznált idő dönt. A berendezés pneumatikus kapcsolási rajza a. ábrán látható. E E E3 E4 Vákum E h4 E E h E4 E3 E E E3 E4 Tár h h3 h endező henger. ábra

2 E E E3 E4 h h endező henger V V V3 V4 E h4 h3 E V8 V7 V5 V6 V9 E V L L piros zöld. ábra A korongválogató négy egységből áll: Adagoló egység; endező egység; Visszatérítő egység; Emelő egység.

3 Az adagoló egység működését a 3 7. ábrákon követhetjük figyelemmel. A csőtárból a korongokat az h jelű munkahenger egy tolólap segítségével, egyesével tolja ki. A 3. ábrán a kiindulási helyzetet láthatjuk. Ezt az E jelű érzékelő jelzi. Az adagolás a STAT jelű nyomógomb megnyomása után az h jelű munkahenger dugattyújának hátsó véghelyzetbe történő vezérlésével indul (V=). Ekkor az első korong a tolólap elé esik (4. ábra). A korongok műanyagból készültek. A tolólap elé eső korongot az E3 jelű kapacitív közelítéskapcsoló érzékeli. Az E4 jelű induktív közelítéskapcsolónak ebben a feladatban nincs szerepe. A ST jelű nyomógomb megnyomásakor a még folyamatban lévő mozgás befejeződik, és a gép leáll. Ha a STAT jelű nyomógombot ismét megnyomjuk, a válogatás ott folytatódik, ahol azt megállítottuk. A gép működését a zöld jelzőlámpa jelzi. Ha a tár kiürült, vagy a ST gombot megnyomtuk, a piros jelzőlámpa villog. E E E3 E4 E h4 E h E4 E3 3. ábra E E E3 E4 E h4 E h E4 E3 4. ábra A dugattyú hátsó véghelyzetét az E jelű érzékelő jelzi. Ha a tolólapot egy osztásnyit mozdítjuk előre (V=), az első korong a rendező egységbe, az emelő henger alá kerül (5. ábra). Ezt E jelzi. A korongot áttolhatjuk az emelő henger alatt egy osztással (6. ábra) akkor, ha a dugattyú mozgását az E3 jelű érzékelő jelére állítjuk meg. Ekkor figyelnünk kell a

4 rendező asztal helyzetére is! A 7. ábra a tolólap első véghelyzetét mutatja. Ekkor a korong az eltérítő egység elé kerül. Ezt E4 jelzi. E E E3 E4 E h4 E h E4 E3 5. ábra E E E3 E4 E h4 E h E4 E3 6. ábra E E E3 E4 E h4 E h E4 E3 7. ábra

5 A rendező egység működését a 8. ábrákon láthatjuk. Az h jelű munkahenger működtetésének feltétele, hogy az E vagy E érzékelő jelezzen. Az alaphelyzet (hátsó véghelyzet) a 8. ábrán látható. A dugattyút V3= jellel vezérelhetjük pozitív irányba. Hátramenet V4=. E E E3 E4 Tár h h3 h endező henger 8. ábra E E E3 E4 Tár h h3 h endező henger 9. ábra

6 E E E3 E4 Tár h h3 h endező henger. ábra E E E3 E4 Tár h h3 h endező henger. ábra

7 Az eltérítő egység a. ábrán látható. Az h3 jelű eltérítő henger működtetésekor (V5=) az egységben lévő korong egy íves pályára kerül. Amikor a pálya megtelik ( db korong van rajta) új korong érkezésekor az első korong visszatér a rendező egységbe, feltéve, hogy az íves pálya előtt álló rekesz üres. Ha a rekesz nem üres, a visszatérő korong kilöki a benne lévőt. Ez hibának számít. h3 működtetésének további feltétele az, hogy h pozícióban legyen. Ezt vagy vagy jelzi. Ha V6= az eltérítő henger dugattyúja negatív irányba mozog. A berendezés hossztengelyében elhelyezkedő emelő egység segítségével a rendező asztalról felemelhetünk, vagy oda visszatehetünk korongot. Két korong egymásra nem helyezhető. A dugattyú két véghelyzetét az E, illetve E szenzor jelzi. Ha a korong megfogása sikeresen megtörtént az E jelű vákumkapcsoló jelet ad. A V szelep a lerakást segíti, egy,5 szekundumos impulzussal. A bemenetek/kimenetek bekötése az. táblázatban illetve. ábrán látható.. táblázat Vezeték sorszáma Csatlakozó jelzése Bemenet Kimenet egjegyzés a STAT a ST 3 a3 3 E 4 a4 4 E 5 a5 5 E3 6 a6 6 E4 7 a7 7 8 a8 8 9 a9 9 a b b E 3 b3 3 E 4 b4 4 E 5 b5 5 E3 6 b6 6 E4 7 b7 V 8 b8 V 9 b9 3 V3 b 4 V4 c 5 V5 c 6 V6 3 c3 7 V7 4 c4 8 V8 5 c5 9 V9 6 c6 V 7 c7 L 8 c8 L 9 c9 4V (+) 3 c GND TÁESZÜLTSÉG

8 . ábra - + TÁEGYSÉG V V V3 V4 V5 V6 V7 V8 V9 V L L CSATLAKZÓ b7 b8 b9 b c c c c3 c4 c5 c6 c7 c8 c c9 CSATLAKZÓ a a a3 a4 a5 a6 a7 a8 a9 a b b b6 STAT ST E E E3 E4 E3 E b3 E b4 E b5 E3 p pnp E4 pnp 4V

WorldSkills előválogató Mechatronika 2009. PLC feladat. 2009. március 4. - Gödöllő

WorldSkills előválogató Mechatronika 2009. PLC feladat. 2009. március 4. - Gödöllő WorldSkills előválogató Mechatronika 2009 PLC feladat 2009. március 4. - Gödöllő PLC feladat: Válogatóállomás beprogramozása Súlyozás (PLC feladatra kapható pont / összes pont): Feladatra adott maximális

Részletesebben

Dinnyeválogató v2.0. Típus: Dinnyeválogató v2.0 Program: Dinnye2 Gyártási év: 2011 Sorozatszám: 001-1-

Dinnyeválogató v2.0. Típus: Dinnyeválogató v2.0 Program: Dinnye2 Gyártási év: 2011 Sorozatszám: 001-1- Dinnyeválogató v2.0 Típus: Dinnyeválogató v2.0 Program: Dinnye2 Gyártási év: 2011 Sorozatszám: 001-1- Omron K3HB-VLC elektronika illesztése mérlegcellához I. A HBM PW10A/50 mérlegcella csatlakoztatása

Részletesebben

KUTATÁSI JELENTÉS. A FÉMALK Zrt. Öntött járműipari alkatrészek automatizált ellenőrzési rendszerének és eszközeinek fejlesztésére

KUTATÁSI JELENTÉS. A FÉMALK Zrt. Öntött járműipari alkatrészek automatizált ellenőrzési rendszerének és eszközeinek fejlesztésére KUTATÁSI JELENTÉS A FÉMALK Zrt. Öntött járműipari alkatrészek automatizált ellenőrzési rendszerének és eszközeinek fejlesztésére ösztöndíj pályázathoz. Készítette: Rádics János Péter Budapest 2010 1/11

Részletesebben

XXI. Országos Ajtonyi István Irányítástechnikai Programozó Verseny

XXI. Országos Ajtonyi István Irányítástechnikai Programozó Verseny XXI. Országos Ajtonyi István Irányítástechnikai Programozó Verseny 2015. április 10. Pécs 2. Technológiai Programozó Feladat Feladatkiírás Tartalomjegyzék 1. I/O Lista... 3 2. Általános információk...

Részletesebben

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA. Országos Szakmai Tanulmányi Verseny. Elődöntő KOMPLEX ÍRÁSBELI FELADATSOR

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA. Országos Szakmai Tanulmányi Verseny. Elődöntő KOMPLEX ÍRÁSBELI FELADATSOR MGYR KERESKEDELMI ÉS IPRKMR rszágos Szakmai Tanulmányi Verseny Elődöntő KMPLEX ÍRÁSBELI FELDTSR Szakképesítés: SZVK rendelet száma: 29/2016. (VIII. 26.) NGM rendelet Komplex írásbeli: Villamosipari és

Részletesebben

ZL180 Kétmotoros vezérlés 24V-os mototokhoz

ZL180 Kétmotoros vezérlés 24V-os mototokhoz KLING Mérnöki, Ipari és Kereskedelmi Kft 1106 BUDAPEST Gránátos utca 6. Tel.: 433-16-66 Fax: 262-28-08 www.kling.hu E-mail: kling@kling.hu Magyarországi Képviselet ZL180 Kétmotoros vezérlés 24V-os mototokhoz

Részletesebben

Folyamatirányítás labor 4. mérés Gyártósori szállítószalag modell irányítása Modicon M340 PLC-vel. Feladat leírás

Folyamatirányítás labor 4. mérés Gyártósori szállítószalag modell irányítása Modicon M340 PLC-vel. Feladat leírás Folyamatirányítás labor 4. mérés Gyártósori szállítószalag modell irányítása Modicon M340 PLC-vel Feladat leírás A mérési feladat a tanszéki laborban található, az alábbi ábrán felülnézetbl látható, gyártósori

Részletesebben

Beachside FAMILY. Kombinált Infraszauna HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ

Beachside FAMILY. Kombinált Infraszauna HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ Beachside FAMILY Kombinált Infraszauna HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ Beachside FAMILY Kombinált Infraszauna Méretei: 2000x1950x2100 2-4 személyes Candlenut diófa infraszauna Füstszínű üvegajtó Színterápiás világítás

Részletesebben

ÍRÁSBELI FELADAT MEGOLDÁSA

ÍRÁSBELI FELADAT MEGOLDÁSA 54 523 04-2015 MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA Országos Szakmai Tanulmányi Verseny Elődöntő ÍRÁSBELI FELADAT MEGOLDÁSA Szakképesítés: 54 523 04 SZVK rendelet száma: 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet

Részletesebben

eco1 egymotoros vezérlés

eco1 egymotoros vezérlés ECO-1 Egymotoros vezerle s oldal: 1 osszes: 4 - MŰSZAKI UTMUTATO - 1. Felépítés eco1 egymotoros vezérlés 1: Tap csatlakozo 2: Villogo csatlakozo 3: Motor csatlakozo 4: Indito bemenetek csatlakozoi 5: Biztonsagi

Részletesebben

Versenyző kódja: 38 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA. Országos Szakmai Tanulmányi Verseny.

Versenyző kódja: 38 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA. Országos Szakmai Tanulmányi Verseny. 54 523 04-2015 MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA Országos Szakmai Tanulmányi Verseny Elődöntő ÍRÁSBELI FELADAT Szakképesítés: 54 523 04 SZVK rendelet száma: 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet : Mechatronikai

Részletesebben

A pneumatika alapjai 2.

A pneumatika alapjai 2. A pneumatika alapjai. A pneumatikában alkalmazott építőelemek és működésük vezérlő elemek (szelepek) PTE PMMFK - útváltók, - áramlásszelepek, - nyomásszabályozó szelepek, - zárószelepek, - logikai elemek

Részletesebben

Követővezérlés időzítőkkel

Követővezérlés időzítőkkel Követővezérlés időzítőkkel Szállítószalagok együttes vezérlése A kikapcsolás-késleltetéses időzítő tipikus alkalmazására láthatunk példát a következő feladat megoldásában, ahol a szilárd anyag feltorlódását

Részletesebben

Poolcontroller. Felhasználói leírás

Poolcontroller. Felhasználói leírás Poolcontroller Felhasználói leírás Ring Elektronika Ipari és Elektronika Kft. Budapest 1031 Pákász u. 7. Tel/Fax:+3612420718, Mobil: 06209390155 e-mail: ring.elektronika@mail.datanet.hu web: www.ringel.hu

Részletesebben

Szélkövetés: Ehhez az üzemmódhoz a PR3-as paraméter értékét 0-ra kell állítani.

Szélkövetés: Ehhez az üzemmódhoz a PR3-as paraméter értékét 0-ra kell állítani. Szélkövető v4 1 Bekapcsolást követően a szélkövető elektronika kijelzőjén a SZEL42 felirat jelenik meg néhány másodpercre, majd ezt követően pedig az ALAP felirat (Az Auto/Kézi kapcsoló lekapcsolva). A

Részletesebben

Alapvető információk a vezetékezéssel kapcsolatban

Alapvető információk a vezetékezéssel kapcsolatban Alapvető információk a vezetékezéssel kapcsolatban Néhány tipp és tanács a gyors és problémamentes bekötés érdekében: Eszközeink 24 V DC tápellátást igényelnek. A Loxone link maximum 500 m hosszan vezethető

Részletesebben

A kísérlet, mérés megnevezése célkitűzései: Váltakozó áramú körök vizsgálata, induktív ellenállás mérése, induktivitás értelmezése.

A kísérlet, mérés megnevezése célkitűzései: Váltakozó áramú körök vizsgálata, induktív ellenállás mérése, induktivitás értelmezése. A kísérlet, mérés megnevezése célkitűzései: Váltakozó áramú körök vizsgálata, induktív ellenállás mérése, induktivitás értelmezése. Eszközszükséglet: tanulói tápegység funkcionál generátor tekercsek digitális

Részletesebben

KORLÁTOZOTT TERJESZTÉSŰ! A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján.

KORLÁTOZOTT TERJESZTÉSŰ! A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 34 523 01 Mechatronikus-karbantartó

Részletesebben

Elektropneumatika. 3. előadás

Elektropneumatika. 3. előadás 3. előadás Tartalom: Az elektropneumatikus vezérlés Az elektropneumatikus a rendszer elemei: hálózati tápegység, elektromechanikus kapcsoló elemek: relék, szelepek, szenzorok. Automatizálástechnika EP

Részletesebben

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA. Országos Szakmai Tanulmányi Verseny. Elődöntő KOMPLEX ÍRÁSBELI FELADATSOR MEGOLDÁSA

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA. Országos Szakmai Tanulmányi Verseny. Elődöntő KOMPLEX ÍRÁSBELI FELADATSOR MEGOLDÁSA 5 52 0 Automatikai technikus MAGYAR KERESKEDELMI IPARKAMARA rszágos Szakmai Tanulmányi Verseny Elődöntő KMPLEX ÍRÁSBELI FELADATSR MEGLDÁSA Szakképesítés: 5 52 0 Automatikai technikus SZVK rendelet száma:

Részletesebben

Bekötési rajz a Wheels WRS6 típusú ugrókódú távirányítós relémodulhoz

Bekötési rajz a Wheels WRS6 típusú ugrókódú távirányítós relémodulhoz Bekötési rajz a Wheels WRS6 típusú ugrókódú távirányítós relémodulhoz A készülék sokoldalúan használható minden olyan területen, ahol egyszeru vezérlési feladatokat kell megoldani és távirányításúvá tenni.

Részletesebben

T2-CNCUSB vezérlő család hardver segédlet

T2-CNCUSB vezérlő család hardver segédlet T2-CNCUSB vezérlő család hardver segédlet CPU5A Kártyaméret: 100x100mm 3 vagy 4 tengelyes interpoláció, max.125 KHz léptetési frekvencia. Szabványos kimenetek (Főorsó BE/KI, Fordulatszáám: PWM / 0-10V,

Részletesebben

SIOUX-RELÉ. Sioux relé modul telepítési leírás Szerkesztés MACIE0191

SIOUX-RELÉ. Sioux relé modul telepítési leírás Szerkesztés MACIE0191 SIOUX-RELÉ Sioux relé modul telepítési leírás Szerkesztés 1.2 20MACIE0191 1 Leírás 1.1 Leírás A Sioux-relé egy soros modul, amely tartalmaz egy master kártyát, amely maximum két slave kártyával bővíthető.

Részletesebben

Mechatronika szigorlat Írásbeli mintafeladat

Mechatronika szigorlat Írásbeli mintafeladat Mechatronika szigorlat Írásbeli mintafeladat Név: Neptun kód: 1. Készítse el egy fázist fordító műveleti erősítő, (a bemeneten és kimeneten szűrőkondenzátorral) nyomtatott áramköri rajzát. R1 = 10 kohm,

Részletesebben

RPS-1 ph/rx. Felhasználói leírás

RPS-1 ph/rx. Felhasználói leírás RPS-1 ph/rx Felhasználói leírás Ring Elektronika Ipari és Elektronika Kft. Budapest 1031 Pákász u. 7. Tel/Fax:+3612420718, Mobil: 06209390155 e-mail: ring.elektronika@mail.datanet.hu web: www.ringel.hu

Részletesebben

Fázishasításos elven működő vezérlő elektronika rezgőadagoló működtetéséhez, Imax. 8A.

Fázishasításos elven működő vezérlő elektronika rezgőadagoló működtetéséhez, Imax. 8A. VIBRAC - 8 Fázishasításos elven működő vezérlő elektronika rezgőadagoló működtetéséhez, Imax. 8A. TS sínre szerelhető kivitel (IP 0) Verzió szám:00-00-00-009 Jellemzők: Lágy indítás, beállítható felfutás

Részletesebben

Szelepmozgatók hárompont vezérléshez AMV 25 SD - biztonsági funkció (záró rugó) AMV 25 SD - biztonsági funkció (nyitó rugó)

Szelepmozgatók hárompont vezérléshez AMV 25 SD - biztonsági funkció (záró rugó) AMV 25 SD - biztonsági funkció (nyitó rugó) Szelepmozgatók hárompont vezérléshez AMV 25 SD - biztonsági funkció (záró rugó) AMV 25 SD - biztonsági funkció (nyitó rugó) Leírás A szelepmozgató automatikusan igazítja a saját szeleplöketét a szelep

Részletesebben

Hőmérsékletmérés inels BUS System

Hőmérsékletmérés inels BUS System Hőmérsékletmérés inels BUS System TI3-XXX sorozat hő érzékelő bemenetek TI3-10B TI3-40B TI3-10B egycsatornás, TI3-40B négycsatornás mini tokozású hő érzékelő bemeneti eszköz, külső hő érzékelők csatlakoztatásához.

Részletesebben

TERVEZÉS KATALÓGUSOKKAL KISFELADAT

TERVEZÉS KATALÓGUSOKKAL KISFELADAT Dr. Nyitrai János Dr. Nyolcas Mihály TERVEZÉS KATALÓGUSOKKAL KISFELADAT Segédlet a Jármű- és hajtáselemek III. tantárgyhoz Kézirat 2012 TERVEZÉS KATALÓGUSOKKAL KISFELADAT "A" típusú feladat: Pneumatikus

Részletesebben

Panel bekötési pontok:

Panel bekötési pontok: Panel bekötési pontok: 1.-2. Közös pont minden be és kimenethez 3. 24Vac, 7W terhelhetőségű kimenet külső eszközök táplálásához 4.-5. Közös pont minden be és kimenethez 6. 24Vac 10W kimenet figyelmeztető

Részletesebben

A SUN POWER KIT TELEPÍTÉSÉNEK LEÍRÁSA. Leírás telepítő szakemberek részére!

A SUN POWER KIT TELEPÍTÉSÉNEK LEÍRÁSA. Leírás telepítő szakemberek részére! A SUN POWER KIT TELEPÍTÉSÉNEK LEÍRÁSA Leírás telepítő szakemberek részére! ÁLTALÁNOS LEÍRÁS A Sun Power berendezés a 24 V-os Telcoma automatizációk mozgatására lett tervezve, szükségtelenné téve a 230

Részletesebben

C2RF Többzónás programozható vezeték nélküli digitális szobatermosztát

C2RF Többzónás programozható vezeték nélküli digitális szobatermosztát Többzónás programozható vezeték nélküli digitális szobatermosztát Termékjellemzők: 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 1 Kijelezhető hőmérséklet tartomány: 0 C - 40 C (0,1 C lépésekben) Hőmérséklet állítási tartomány:

Részletesebben

AMV 10, AMV 20, AMV 30 AMV 13, AMV 23, AMV

AMV 10, AMV 20, AMV 30 AMV 13, AMV 23, AMV Adatlap Szelepmozgató motorok három-pont szabályozáshoz AMV 10, AMV 20, AMV 30 AMV 13, AMV 23, AMV 33 - DIN EN 14597 bizonyítvánnyal rendelkező biztonsági funkció (záró rugó) Leírás AMV 10 AMV 13 AMV 20,

Részletesebben

A kitolóhenger végezzen (+) mozgást a START gomb lenyomására, (-) mozgást a STOP gomb megnyomására. A vezérlő szelep monostabil.

A kitolóhenger végezzen (+) mozgást a START gomb lenyomására, (-) mozgást a STOP gomb megnyomására. A vezérlő szelep monostabil. Allocation_List O0.0 Y1_1 Kitolóhengert vezérlö szelep (monos) O0.1 Y1_2 Vákuum kapcsoló szelep BE (bistabil) O0.2 Y1_3 Vákuum kapcsoló szelep KI (bistabil) O0.3 Y1_4 Forgatóhengert mozgató szelep BALRA

Részletesebben

ÍRÁSBELI FELADAT MEGOLDÁSA

ÍRÁSBELI FELADAT MEGOLDÁSA 52 523 03 0000 00 00-2012 MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA Országos Szakmai Tanulmányi Verseny Elődöntő ÍRÁSBELI FELADAT MEGOLDÁSA Szakképesítés: 52 523 03 0000 00 00 Modulok: 1395-06 Mechatronikai gyártórendszerek

Részletesebben

Digitális sebességfokozat kijelző szerelési útmutató

Digitális sebességfokozat kijelző szerelési útmutató Digitális sebességfokozat kijelző szerelési útmutató Műszaki adatok: Tápfeszültség (U): 6-24V DC Áramfelvétel max (I): 50mA Vezetékek jelölése: Piros vezeték: Fekete vezeték: Kék-fehér vezeték: Sárga-fehér

Részletesebben

RPS-1 ph/cl. Felhasználói leírás

RPS-1 ph/cl. Felhasználói leírás RPS-1 ph/cl Felhasználói leírás Ring Elektronika Ipari és Elektronika Kft. Budapest 1031 Pákász u. 7. Tel/Fax:+3612420718, Mobil: 06209390155 e-mail: ring.elektronika@mail.datanet.hu web: www.ringel.hu

Részletesebben

Billentyűzet. Csatlakozók: A billentyűzetet kétféle csatlakozóval szerelhetik. 5 pólusú DIN (AT vagy XT billentyűzet csatlakozó),

Billentyűzet. Csatlakozók: A billentyűzetet kétféle csatlakozóval szerelhetik. 5 pólusú DIN (AT vagy XT billentyűzet csatlakozó), Billentyűzet Általános billentyűzet Csatlakozók: A billentyűzetet kétféle csatlakozóval szerelhetik. 5 pólusú DIN (AT vagy XT billentyűzet csatlakozó), 6 pólusú mini-din (PS/2 billentyűzet csatlakozó).

Részletesebben

PERREKUP DxxTx - HDK10 Rekuperátor vezérlő Használati Utasítás

PERREKUP DxxTx - HDK10 Rekuperátor vezérlő Használati Utasítás PERREKUP DxxTx - HDK10 Rekuperátor vezérlő Használati Utasítás Permanent Kft ver.20130502 Műszaki adatok Hálózati feszültség 220-240V AC / 50Hz Működési hőmérséklettartomány -30 ~ +65 C Maximális relatív

Részletesebben

Versenyző kódja: 29 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet 54 523 01-2015 MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA. Országos Szakmai Tanulmányi Verseny.

Versenyző kódja: 29 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet 54 523 01-2015 MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA. Országos Szakmai Tanulmányi Verseny. 54 523 012015 MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA Országos Szakmai Tanulmányi Verseny Elődöntő ÍRÁSBELI FELADAT Szakképesítés: 54 523 01 SZVK rendelet száma: 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet : Villamosipari

Részletesebben

micron s e c u r i t y p r o d u c t s EzeProx proximity kártyaolvasó és kódbillentyűzet

micron s e c u r i t y p r o d u c t s EzeProx proximity kártyaolvasó és kódbillentyűzet micron s e c u r i t y p r o d u c t s EzeProx proximity kártyaolvasó és kódbillentyűzet Jellemzők - 500 kártya vagy kulcstartós kártya tanítható meg akár vegyesen is - 30 programozható, maximum 6 számjegyű

Részletesebben

Használati Útmutató V:1.25

Használati Útmutató V:1.25 Használati Útmutató V:1.25 Vezérlés egységei: Kulcsos kapcsoló BAT LED Biztosíték Csatlakozók Kijelző START/MENU Ok gomb FL.YEL - gomb RED + gomb Memória Akkumulátor Modem Készülék Üzembe helyezése: 1.

Részletesebben

Kecskeméti Főiskola Műszaki Főiskolai Kar Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszék

Kecskeméti Főiskola Műszaki Főiskolai Kar Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszék Kecskeméti Főiskola Műszaki Főiskolai Kar Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszék Irányítástechnika III. Hidraulikus, csukló munkaemelvény tervezése -1- Technikai adatok: Gyártmány: Upright

Részletesebben

PC160 VEZÉRLŐEGYSÉG 24 VDC HAJTÓ MOTOR FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV

PC160 VEZÉRLŐEGYSÉG 24 VDC HAJTÓ MOTOR FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV PC160 VEZÉRLŐEGYSÉG 24 VDC HAJTÓ MOTOR FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV TARTALOMJEGYZÉK 1. PC160 VEZÉRLŐ EGYSÉG 2. ÁLLÍTÁSOK 2.1 SW1 DIP KAPCSOLÓ ÁLLÍTÁS 2.2 FUNKCIÓ KAPCSOLÓK ÉS LED FÉNYJELZÉSEK 2.3 TÁVIRÁNYÍTÓ

Részletesebben

2000 Szentendre, Bükköspart 74 WWW.MEVISOR.HU. MeviMR 3XC magnetorezisztív járműérzékelő szenzor

2000 Szentendre, Bükköspart 74 WWW.MEVISOR.HU. MeviMR 3XC magnetorezisztív járműérzékelő szenzor MeviMR 3XC Magnetorezisztív járműérzékelő szenzor MeviMR3XC járműérzékelő szenzor - 3 dimenzióban érzékeli a közelében megjelenő vastömeget. - Könnyű telepíthetőség. Nincs szükség az aszfalt felvágására,

Részletesebben

Programozott vezérlések (NGB_AU026)

Programozott vezérlések (NGB_AU026) Programozott vezérlések (NGB_AU026) SMC IPC-202A folyadékcsomagoló egység programozása Bajzek Patrik A59SUA Illés József Y6NXZA Kardos Péter EWR0PS Kelemen János G781BE Kovács Benedek E002J6 A projekt

Részletesebben

ASTRASUN PID Reduktor. Kézikönyv

ASTRASUN PID Reduktor. Kézikönyv ASTRASUN PID Reduktor Kézikönyv A kézikönyv használata Kérem olvassa el és értelmezze a kézikönyvet mielőtt használatba veszi a terméket. Miután elolvasta tartsa kézközelben, hogy a telepítés során bármikor

Részletesebben

A pneumatika alapjai 3.

A pneumatika alapjai 3. A pneumatika alapjai 3. Alapkapcsolások PTE PMMFK 1 Tartalom: Elemek azonosítása Kapcsolási rajz példa Vezérlés / szeleppel Vezérlés 3/ szeleppel Vezérlés 5/ szeleppel Kézi vezérlés Út-függő vezérlés Önműködő

Részletesebben

Üzemeltetési útmutató Tárgyreflexiós érzékelő háttérelnyomással és IO-Linkkel O8H2

Üzemeltetési útmutató Tárgyreflexiós érzékelő háttérelnyomással és IO-Linkkel O8H2 Üzemeltetési útmutató Tárgyreflexiós érzékelő háttérelnyomással és IO-inkkel O8H2 7062 / 00 05 / 207 Tartalomjegyzék Bevezető megjegyzés. Alkalmazott szimbólumok 2 Funkciók és tulajdonságok Beszerelés

Részletesebben

TELEPÍTÉSI ÚTMUTATÓ. [Itt felvehet egy kivonatot vagy más fontos kimutatást. A kivonat általában a dokumentum tartalmának rövid összegzése.

TELEPÍTÉSI ÚTMUTATÓ. [Itt felvehet egy kivonatot vagy más fontos kimutatást. A kivonat általában a dokumentum tartalmának rövid összegzése. Guard Control Kft 1112 Budapest Repülőtéri u. 2. Telefon+3612037557 Fax+3612033742 http://szemelykivalaszto.hu TELEPÍTÉSI ÚTMUTATÓ [Itt felvehet egy kivonatot vagy más fontos kimutatást. A kivonat általában

Részletesebben

PC170 VEZÉRLŐEGYSÉG 24VDC HAJTÓ MOTOR FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV

PC170 VEZÉRLŐEGYSÉG 24VDC HAJTÓ MOTOR FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV PC170 VEZÉRLŐEGYSÉG 24VDC HAJTÓ MOTOR FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV TARTALOMJEGYZÉK 1. VEZÉRLŐ EGYSÉG 2. BEÁLLÍTÁSOK 2.1 SW1 DIP KAPCSOLÓ BEÁLLÍTÁSOK 2.1.1 KAPUMOZGÁS LASSULÁS 2.1.2 TÚLÁRAM VÉDELEM 2.1.3 KAPU

Részletesebben

1. A berendezés programozása

1. A berendezés programozása 1. A berendezés programozása Az OMRON ZEN programozható relék programozása a relé előlapján elhelyezett nyomógombok segítségével végezhető el. 1. ábra ZEN vezérlő előlapja és a kezelő gombok Ha a beállítások

Részletesebben

Rhino WL4S Négyablakos ablakemelő modul Dover Kft

Rhino WL4S Négyablakos ablakemelő modul Dover Kft Rhino WLS Négyablakos ablakemelő modul Suzuki Swift 200- Suzuki SX S-Cross 203- Suzuki Vitara 20- Dover Kft. 39 Budapest, Hajdú utca 30. Tel.:239-2202 Dover Kft. 39 Budapest, Hajdú utca 30. Köszönjük,

Részletesebben

Felhasználói útmutató

Felhasználói útmutató A BioEntry Smart/Pass Kezdő Csomag tartalmazza: BioEntry Smart/Pass készülék Műanyag BioEntry állvány BioEntry interfész panel Stereo aljzat a DB-9-es kábelnek DB-9-es bővítő kábel Csavar szett CD, amely

Részletesebben

EGYÉB HIDRAULIKUS ALKATRÉSZEK

EGYÉB HIDRAULIKUS ALKATRÉSZEK EGYÉB HIDRAULIKUS ALKATRÉSZEK PNEUMATIKUS KAPCSOLÓK 402-400CP1SI 1 utas pneumatikus kapcsoló 402-CP2SI 2 utas pneumatikus kapcsoló 402-CP3SI 3 utas pneumatikus kapcsoló TECHNIKAI ADATOK Maximális üzemi

Részletesebben

Digitális sebességfokozat kijelző szerelési útmutató

Digitális sebességfokozat kijelző szerelési útmutató Digitális sebességfokozat kijelző szerelési útmutató Műszaki adatok: Tápfeszültség (U): 6-24V DC Áramfelvétel max (I): 50mA Vezetékek jelölése: Piros vezeték: Tápfeszültség pozitív Fekete vezeték: Test

Részletesebben

STARSET-24V-os vezérlés

STARSET-24V-os vezérlés STARSET-24V-os vezérlés FELHASZNÁLÓI KÉZI KŐNYV 24 vdc szárnyas kapu vezérlő OLVASSA EL A KÉZIKÖNYVET GONDOSAN HASZNÁLAT ELŐTT FIGYELMEZTETÉSEK: Telepítés előtt olvassa el az utasítást gondosan. Helytelen

Részletesebben

MUNKAANYAG. Bellák György László. Mechatronikai elemek. A követelménymodul megnevezése: Mechatronikai elemek gyártása, üzemeltetése, karbantartása

MUNKAANYAG. Bellák György László. Mechatronikai elemek. A követelménymodul megnevezése: Mechatronikai elemek gyártása, üzemeltetése, karbantartása Bellák György László Mechatronikai elemek A követelménymodul megnevezése: Mechatronikai elemek gyártása, üzemeltetése, karbantartása A követelménymodul száma: 0944-06 A tartalomelem azonosító száma és

Részletesebben

DDC rendszerelemek, DIALOG-II család

DDC rendszerelemek, DIALOG-II család DDC rendszerelemek, DIALOG-II család KIVITEL ALKALMAZÁS BEKÖTÉS A SYS-100 L típusú készülék egyszerű légkezelő szabályzására kifejlesztet integráló szabályzó. Egy kalorifert tartalmazó légtechnikákhoz

Részletesebben

VDCU használati utasítás

VDCU használati utasítás VDCU használati utasítás A VDCU a 2 vezetékes Futura Digital rendszerhez tervezett többfunkciós eszköz. 2 db CCTV kamera csatlakoztatható felhasználásával a rendszerhez, továbbá világítás vagy zárnyitás

Részletesebben

CIDRA-RE C CIDRA-RI C vezérlés

CIDRA-RE C CIDRA-RI C vezérlés CIDRA összes: 5, oldal 1 CIDRA-RE C CIDRA-RI C vezérlés CIDRA összes: 5, oldal 2 Bemenet/Kimenet funkciók Kapocs Funkció Leírás L-N Táp Bement 230 Vac 50 Hz (L-fázis/N-semleges) 3-4-5 Motor 1 Csatlakozás

Részletesebben

KeyLock-23 Digitális kódzár 2 kimenettel, 3 bemenettel

KeyLock-23 Digitális kódzár 2 kimenettel, 3 bemenettel KeyLock-23 Digitális kódzár 2 kimenettel, 3 bemenettel HU Felhasználói és programozói leírás A kézikönyv tartalmára és a benne leírt berendezésre vonatkozóan a fejlesztő és gyártó fenntartja a változtatás

Részletesebben

Versenyző kódja: 35 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA. Országos Szakmai Tanulmányi Verseny ELŐDÖNTŐ

Versenyző kódja: 35 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA. Országos Szakmai Tanulmányi Verseny ELŐDÖNTŐ 54 523 04-2016 MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA Országos Szakmai Tanulmányi Verseny ELŐDÖNTŐ ÍRÁSBELI FELADAT Szakképesítés: 54 523 04 SZVK rendelet száma: 27/2012. (VIII.27.) NGM rendelet : Mechatronikai

Részletesebben

A Vizsgaközpont által készített kérdések egy pontszámmal kerülnek értékbesorolásra

A Vizsgaközpont által készített kérdések egy pontszámmal kerülnek értékbesorolásra TÍPUSISMERET EV3 TÍPUSÚ METRÓ MOTORKOCSI IDŐSZAKOS VIZSGA 2014 TESZTKÉRDÉSEK A Vizsgaközpont által készített kérdések egy pontszámmal kerülnek értékbesorolásra A vonat ajtózárás vezérlés biztosítéka (PD2)

Részletesebben

EGYÉB HIDRAULIKUS ALKATRÉSZEK

EGYÉB HIDRAULIKUS ALKATRÉSZEK EGYÉB HIDRAULIKUS ALKATRÉSZEK PNEUMATIKUS KAPCSOLÓK 402-400CP1SI 1 utas pneumatikus kapcsoló 402-CP2SI 2 utas pneumatikus kapcsoló 402-CP3SI 3 utas pneumatikus kapcsoló TECHNIKAI ADATOK Maximális üzemi

Részletesebben

Versenyző kódja: 3 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA. Országos Szakmai Tanulmányi Verseny.

Versenyző kódja: 3 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA. Országos Szakmai Tanulmányi Verseny. 54 523 01-2017 MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA Országos Szakmai Tanulmányi Verseny Szakképesítés: 54 523 01 Elődöntő ÍRÁSBELI FELADAT SZVK rendelet száma: 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet : Villamosipari

Részletesebben

JIM JM.3, JM.4 garázskapu mozgató szett CP.J3 vezérléssel

JIM JM.3, JM.4 garázskapu mozgató szett CP.J3 vezérléssel 1 JIM JM.3, JM.4 garázskapu mozgató szett CP.J3 vezérléssel Felszerelési javaslat: JIM garázskapu mozgató szett 2 Technikai adatok: JM.3 JM.4 Tápfeszültség: 230Vac 230Vac Motor: 24Vdc 24Vdc Teljesítmény:

Részletesebben

JIM garázskapu mozgató szett JIM. JM.3, JM.4 garázskapu mozgató szett CP.J3 vezérléssel

JIM garázskapu mozgató szett JIM. JM.3, JM.4 garázskapu mozgató szett CP.J3 vezérléssel 1 JIM JM.3, JM.4 garázskapu mozgató szett CP.J3 vezérléssel Felszerelési javaslat: JIM garázskapu mozgató szett 2 Technikai adatok: JM.3 JM.4 Tápfeszültség: 230Vac 230Vac Motor: 24Vdc 24Vdc Teljesítmény:

Részletesebben

HAFNER PNEUDACTIC OKTATÓTÁBLA

HAFNER PNEUDACTIC OKTATÓTÁBLA HAFNER PNEUDACTIC OKTATÓTÁBLA HAFNER PNEUDACTIC OKTATÓTÁBLA A Hafner Pneudactic egy olyan fejlesztés, mely elsősorban iskolák, egyetemek, duális képzéssel foglalkozó cégek, karbantartási részlegek számára

Részletesebben

Tisztelt látogató, kedves szülő!

Tisztelt látogató, kedves szülő! Tisztelt látogató, kedves szülő! Köszönjük, hogy megtisztel figyelmével, és megtekinti az ÁlomVirág babalégzésfigyelő készülékünk rövid ismertetőjét, mely orvosok által tesztelt és tanácsolt, a Babára

Részletesebben

Példák lefutóvezérlésekre

Példák lefutóvezérlésekre Példák lefutóvezérlésekre Présgép vezérlése A présberendezéssel az előtárolóból kivezetett munkadarabokba jelzést préselnek. A pneumatikus munkahengerek úgy vannak kiképezve, hogy csak egyik irányban szükséges

Részletesebben

GÉPKÖNYV BF-1200, BF-1500 RUDADAGOLÓ BERENDEZÉSHEZ. NCT Ipari Elektronikai Kft. H -1148 Budapest Fogarasi u. 7.

GÉPKÖNYV BF-1200, BF-1500 RUDADAGOLÓ BERENDEZÉSHEZ. NCT Ipari Elektronikai Kft. H -1148 Budapest Fogarasi u. 7. GÉPKÖNYV a RUDADAGOLÓ BERENDEZÉSHEZ NCT Ipari Elektronikai Kft. H -1148 Budapest Fogarasi u. 7. Tel:(361) 46 76 300 Telefax:(361) 46 76 309 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK...2 ADATLAP...3 1. EMELÉSI ÁBRA...4

Részletesebben

Tartalomjegyzék. 2 Telepítés A rendszer standard telepítése Eszköz leírása Eszköz mérete 4

Tartalomjegyzék. 2 Telepítés A rendszer standard telepítése Eszköz leírása Eszköz mérete 4 PL500 Tartalomjegyzék 1 Figyelmeztetések 2 2 Telepítés 3 2.1 A rendszer standard telepítése 3 2.2 Eszköz leírása 3 2.3 Eszköz mérete 4 2.4 Hajtómotor és fogasléc telepítése 4 2.5 Telepítés ellenőrzése

Részletesebben

VDT10 HASZNÁLATI UTASÍTÁS VDT10/D7 sorozatú készülékekhez

VDT10 HASZNÁLATI UTASÍTÁS VDT10/D7 sorozatú készülékekhez VDT10 HASZNÁLATI UTASÍTÁS VDT10/D7 sorozatú készülékekhez Tartalomjegyzék 1. Monitor és funkciók...3 2. Monitor felszerelése...3 3. Alap funkciók működése...4 4. Belső hívások...4 5. Felhasználói beállítások

Részletesebben

Alkalmazási példa. Gyártóberendezés-modell automatizálása PROFIBUS DP-n kommunikáló SIMATIC S7-300 és S7-200 rendszerekkel, valamint AS-i szenzorokkal

Alkalmazási példa. Gyártóberendezés-modell automatizálása PROFIBUS DP-n kommunikáló SIMATIC S7-300 és S7-200 rendszerekkel, valamint AS-i szenzorokkal Alkalmazási példa Dr. Ajtonyi István Trohák Attila Gyártóberendezés-modell automatizálása PROFIBUS DP-n kommunikáló SIMATIC S7-300 és S7-200 rendszerekkel, valamint AS-i szenzorokkal A Siemens automatizálási

Részletesebben

IV. LEGO Robotprogramozó Országos Csapatverseny

IV. LEGO Robotprogramozó Országos Csapatverseny BÁNYAI JÚLIA GIMNÁZIUM - ROBOTIKA CSOPORT Tel.: 76/481-474 (+36 20 479 8460) Fax.: 76/486-942 web: http://www.banyai-kkt.sulinet.hu/robotika e-mail: robotika.bjg@gmail.com IV. LEGO Robotprogramozó Országos

Részletesebben

2-VEZETÉKES KAPUTELEFON RENDSZER Kameraillesztő. VDCU Felhasználói és telepítői kézikönyv VDCU. VDCU Leírás v1.0.pdf

2-VEZETÉKES KAPUTELEFON RENDSZER Kameraillesztő. VDCU Felhasználói és telepítői kézikönyv VDCU. VDCU Leírás v1.0.pdf 2-VEZETÉKES KAPUTELEFON RENDSZER Kameraillesztő VDCU Felhasználói és telepítői kézikönyv VDCU VDCU Leírás v1.0.pdf Tartalomjegyzék 1 Készülék felépítése...3 2 Műszaki paraméterek...3 3 DIP kapcsolók beállítása...4

Részletesebben

Bevilágító kupolák / sötét fedelű kupolák időjárásfüggő vezérlése

Bevilágító kupolák / sötét fedelű kupolák időjárásfüggő vezérlése ACO felülvilágítás 2.4 Időjárásfüggő vezérlés Bevilágító kupolák / sötét fedelű kupolák időjárásfüggő vezérlése 1.ábra Épületséma 48 1. Alkalmazások Épületek belsejének a nyitott bevilágító kupolákon,

Részletesebben

MPLC-06-MIO 1 analóg és 3 digitális bemeneti állapotot átjelző interfész. Műszaki leírás

MPLC-06-MIO 1 analóg és 3 digitális bemeneti állapotot átjelző interfész. Műszaki leírás MPLC-06-MIO analóg és digitális bemeneti állapotot átjelző interfész MultiCom Fejlesztő és Szolgáltató Kft. H -1033 Budapest, Szőlőkert u. 4. Tel.: 437-8120, 437-8121, Fax.: 437-8122, E-mail: multicomkft@multicomkft.hu,

Részletesebben

PLC Versenyfeladat. XIV. Országos Irányítástechnikai Programozó Verseny Budapest, március Összeállította az EvoPro Kft.

PLC Versenyfeladat. XIV. Országos Irányítástechnikai Programozó Verseny Budapest, március Összeállította az EvoPro Kft. PLC Versenyfeladat XIV. Országos Irányítástechnikai Programozó Verseny Budapest, 2008. március 19-21. Összeállította az EvoPro Kft. Általános bemutatás A feladatban szereplő eszköz egy 8x8 képpontos LED-mátrix

Részletesebben

Szakmai gyakorlat. Országos Középiskolai Pneumatika Verseny 2016. Azonosító jel: Ügyeljen a munkavédelmi szabályok betartására!

Szakmai gyakorlat. Országos Középiskolai Pneumatika Verseny 2016. Azonosító jel: Ügyeljen a munkavédelmi szabályok betartására! Csernyánszky Imre Országos Középiskolai Pneumatika Verseny 2016. Szakmai gyakorlat A feladatok megoldására 120 perc áll rendelkezésre. Sorsz. Feladat Max. pont Elért pont 1. Pneumatika feladat 1: Tesztelő

Részletesebben

Kezelési leírás. Portos motor DELUX-R

Kezelési leírás. Portos motor DELUX-R Kezelési leírás Portos motor DELUX-R 1 Tartalomjegyzék Elektromos bekötés Végállás pozíciók beállítása Távirányító egységek hozzáadása/törlése Közbenső pozíciók programozása Végállás pozíciók szerkesztése

Részletesebben

Alternatív kapcsolás. Feladat

Alternatív kapcsolás. Feladat Alternatív kapcsolás Az épületvilágítási áramkörök közül igen elterjedt az a megoldás, amikor egy világító készüléket két különböző helyről lehet működésbe hozni, illetve kikapcsolni. Ha a világítás működik,

Részletesebben

SEGÉDLET. Toshiba RAS készülékek hibakódjainak kiolvasásához

SEGÉDLET. Toshiba RAS készülékek hibakódjainak kiolvasásához Cím: 1155 Budapest, Vasvári Pál u. 1. SEGÉDLET Toshiba RAS készülékek hibakódjainak kiolvasásához Tekintettel a folyamatos fejlesztői tevékenységre, az TOSHIBA fenntartja a jogot arra, hogy termékei műszaki

Részletesebben

Harkány, Bercsényi u. 18. dimatkft@gmail.com +36 (70) 601 0209 www.dimat.hu

Harkány, Bercsényi u. 18. dimatkft@gmail.com +36 (70) 601 0209 www.dimat.hu Harkány, Bercsényi u. 18. dimatkft@gmail.com +36 (70) 601 0209 www.dimat.hu SAS816FHL-0 szoba termosztát egy nem programozható elektromos fűtéshez kifejlesztett, digitális hőmérséklet kijelzővel. Padlóérzékelő

Részletesebben

PLC feladatok. 1. feladat

PLC feladatok. 1. feladat PLC feladatok 1. feladat Csillag-delta kapcsolás. Egy ipari berendezés vezérléséhez PLC programot kell készíteni. A működéshez a hidraulikus rendszerben az üzemi nyomást az M1 háromfázisú aszinkronmotorral

Részletesebben

Rövidített használati útmutató Ability központokhoz

Rövidített használati útmutató Ability központokhoz Rövidített használati útmutató Ability központokhoz A kezelőegység jelzései A védett objektum állapotának kijelzése K: Riasztó kikapcsolva B: Riasztó bekapcsolva (minden zóna éles) M: Éjszakai mód bekapcsolva

Részletesebben

Premier 412, 816, 816+ és 832 felhasználói útmutató. Kezelési útmutató. PREMIER 412, 816, 816+ és 832 központokhoz. RKP16+ kezelőegység használatával

Premier 412, 816, 816+ és 832 felhasználói útmutató. Kezelési útmutató. PREMIER 412, 816, 816+ és 832 központokhoz. RKP16+ kezelőegység használatával Kezelési útmutató PREMIER 412, 816, 816+ és 832 központokhoz RKP16+ kezelőegység használatával A kezelőegység felépítése Az Ön vagyonvédelmi rendszeréhez egy vagy több kezelőegység csatlakozik. Ezekkel

Részletesebben

CDC 2000 Vezérlő 7. Vezérlőelemek figyelése Asian Plastic

CDC 2000 Vezérlő 7. Vezérlőelemek figyelése Asian Plastic 7.1 Programsorok szerkesztése Menü 36 Ez a menü akkor használatos, ha a számítógép program figyelése vagy karbantartása szükségessé válik. Csakis képzett szakember változtathat a programon. Nem szakszerű

Részletesebben

Termelési Eredményjelzı. User Manual

Termelési Eredményjelzı. User Manual Termelési Eredményjelzı User Manual www.eng.hu page 1 Köszönjük, hogy az termékét választotta. Reméljük mindenben megfelel várakozásainak és hosszú ideig, megelégedéssel használja majd. Ha bármilyen kérdése

Részletesebben

MISTRAL MAX 2 R. Autóriasztó beszerelési útmutató. www.metroman.hu

MISTRAL MAX 2 R. Autóriasztó beszerelési útmutató. www.metroman.hu MISTRAL MAX 2 R Autóriasztó beszerelési útmutató www.metroman.hu RENDSZER TULAJDONSÁGOK: Ugrókódos rendszer Ki/be kapcsolás távirányítóval Néma ki/be kapcsolás Passzív élesítés Automatikus újraélesedés

Részletesebben

AARTECH EASY LOCK Használati útmutató

AARTECH EASY LOCK Használati útmutató Aartech Easy Lock típusú kódkilincs ismertető A kódkilincs 35 80 mm vastagságú ajtókhoz alkalmazható, ahol az 5. ábrán B-vel jelölt távolság legalább 21 mm. Kisebb távolság esetén (legfeljebb 14 mm-ig),

Részletesebben

tolózár - pneumatikus működtetés DN15 értékig DN150 sorozat 8040

tolózár - pneumatikus működtetés DN15 értékig DN150 sorozat 8040 tolózár pneumatikus működtetés DN15 értékig DN sorozat 8040 kialakítás csatlakozás anyagok Rögzítés módja beépítési helyzet alkalmazás közeghőmérséklet környezeti hőmérséklet üzemi nyomás vezérlő nyomás

Részletesebben

Folyamatirányítás labor 2. mérés - Folyamatmodell vezérlése I. Tartályparki technológia irányítása Siemens S7-300 PLC-vel

Folyamatirányítás labor 2. mérés - Folyamatmodell vezérlése I. Tartályparki technológia irányítása Siemens S7-300 PLC-vel Folyamatirányítás labor 2. mérés - Folyamatmodell vezérlése I. Tartályparki technológia irányítása Siemens S7-300 PLC-vel - Feladat leírás Vegyi üzemekben a folyékony alapanyagokat (sósav, kénsav, aceton,

Részletesebben

ME3011L Megjelenítő egység

ME3011L Megjelenítő egység ME3011L Megjelenítő egység Tartalomjegyzék Alkalmazás... 1 Főbb jellemzők:... 2 Biztonsági információ!... 2 Megjegyzés... 2 További információ... 2 Csatlakozópontok... 2 A készülék bekötési rajza... 3

Részletesebben

XIV. Országos Irányítástechnikai Programozó Verseny. Magasraktár-modell vezérlése gyakorlati feladat

XIV. Országos Irányítástechnikai Programozó Verseny. Magasraktár-modell vezérlése gyakorlati feladat BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar XIV. Országos Irányítástechnikai Programozó Verseny 2008. március 19-21. Magasraktár-modell vezérlése gyakorlati feladat Hengeres munkadarabokat

Részletesebben

Szerelési és használati utasítás. Ultrahangos hőmennyiségmérő hűtési és fűtési alkalmazáshoz

Szerelési és használati utasítás. Ultrahangos hőmennyiségmérő hűtési és fűtési alkalmazáshoz Ultrahangos hőmennyiségmérő hűtési és fűtési alkalmazáshoz QALCOSONIC HEAT1 1. Szerelés 1.1. Előkészület A dokumentumban felsorolt követelmények szerint kizárólag szakképzett személyzet szerelheti be a

Részletesebben

Roger UT-2. Kommunikációs interfész V3.0

Roger UT-2. Kommunikációs interfész V3.0 ROGER UT-2 1 Roger UT-2 Kommunikációs interfész V3.0 TELEPÍTŐI KÉZIKÖNYV ROGER UT-2 2 ÁLTALÁNOS LEÍRÁS Az UT-2 elektromos átalakítóként funkcionál az RS232 és az RS485 kommunikációs interfész-ek között.

Részletesebben

AC-MF1W. RFID kártyaolvasó és kódzár. Felhasználói leírás

AC-MF1W. RFID kártyaolvasó és kódzár. Felhasználói leírás AC-MF1W RFID kártyaolvasó és kódzár Felhasználói leírás Tartalomjegyzék 1. Leírás... 3 1.1 Tulajdonságok... 3 1.2 Műszaki adatok... 3 1.3 Felszerelés... 3 1.4 Csatlakoztatás... 4 1.4.1 Bekötés... 4 1.4.2

Részletesebben

F1Q Timer V2.1 Brushless motorvezérlő és időzítő az F1Q kategória számára. Leírás

F1Q Timer V2.1 Brushless motorvezérlő és időzítő az F1Q kategória számára. Leírás F1Q Timer V2.1 Brushless motorvezérlő és időzítő az F1Q kategória számára Leírás Az áramkör az F1Q szabadon repülő kategóra modelljei számára készült, egy háromfázisú szabályzót és három szervót képes

Részletesebben