Felvételi előkészítő Magyar nyelv január 23.
|
|
- Flóra Fábián
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Felvételi előkészítő Magyar nyelv január 23. A dinoszauruszok királya nem vágtázott Élet és tudomány, 2002/12. (BBC News) A félelmetes Tyrannosaurus rex látókörébe került zsákmányállatoknak jó esélyük lehetett a menekülésre, ha elég fürgén tudtak futni. Egy új kutatás szerint ugyanis a dinoszauruszok királya komótosan cammogott, s képtelen volt vágtázni. John Hutchinson és Mariano Garcia a Kaliforniai Egyetemen (Berkeley) számítógépes modellezéssel határozta meg, milyen izomzattal kell egy állatnak rendelkeznie, ahhoz, hogy különféle testtartások mellett bizonyos sebességet érjen el. A 6 tonnásra becsült T. rexre alkalmazva a modellt kiderült, hogy az állat csúcssebessége óránként kilométer közé eshetett, ám ezen belül is valószínűbb az alacsonyabb érték. Ez jócskán kisebb, mint az eddigi becslés (óránként 72 kilométer), amely alapjául szolgált a Jurassic Park emlékezetes autóüldözési jelenetének. A filmben vágtázó T. rex az új eredmények tükrében nevetségesen hat: modellünk szerint ezt a fizika törvényei nem tették számára lehetővé mondta Hutchinson. A kutatók a modellel a testtartás és a sebesség függvényében meghatározták a mozgás közben kifejtett erőt, és az ehhez szükséges izommennyiséget. A modellt élő állatokon (alligátorokon és madarakon), sőt emberen is tesztelték. A számításokból az adódott, hogy a T. rex tömege több mint 80 százalékának kellett volna a lábizomzatban összpontosulni ahhoz, hogy a régebben becsült óránkénti 72 kilométeres sebességet az állat elérje. Bizonyára lesznek olyan kutatók, akik az eredmény fényében ismét előhozakodnak, azzal az elmélettel, amely szerint a Tyrannosaurus nem annyira ragadozó, mint inkább dögevő lehetett ezt részben az utóbbi években nagy számban feltárt csontleletek vizsgálata is alátámasztja. Ám Hutchinson és Garcia szerint e vitának nincs értelem: a ma élő húsevők többségéről is elmondható, hogy a pillanatnyi helyzethez alkalmazkodva vadásznak élő zsákmányra vagy fogyasztanak döghúst. Ráadásul ha a zsákmány a T. rexhez hasonló méretű volt, akkor az nyilván ugyanúgy nem tudott vágtázni, ahogy üldözője sem. A Nature-ben megjelent cikk máris heves vitát váltott ki a szakértők között. Vannak, akik üdvözlik, mint az első tudományosan megalapozott becslést a dinoszauruszok csúcssebességére, mások viszont úgy vélik, az állatok nem gépek, és a számítógépes szimuláció nem veheti maradéktalanul figyelembe az élő szervezet bonyolult belső kapcsolatait.
2 Feladatok 1) Melyik újságban jelent meg John Hutchinson és Mariano Garcia cikke?. 2) Melyik állatot nevezik a dinoszauruszok királyának?. 3) Milyen módszert alkalmaztak a kutatók vizsgálataik során?. 4) Karikázd be az állítások közül azoknak a betűjelét, amelyek jellemzőek lehettek a Tyrannosaurus rex életmódjára! A. 72 kilométeres sebességgel vágtázott. B. Képes volt utolérni a leggyorsabb zsákmányállatot is. C. Testsúlya körülbelül 6 tonna volt. D. Csúcssebessége óránként kilométer közé eshetett. E. Kizárólag döghúst fogyasztott. 5) Fejezd be a mondatokat! A kutatók a modellel meghatározták a mozgáshoz szükséges... A húsevők többsége egyaránt vadászik élő állatra vagy... A cikk máris heves vitát váltott ki a... A szakértők egy része úgy véli, hogy az állatok nem... 6) Magyarázd meg a szöveg alapján, miért fest hamis képet a Jurassic Park című film a Tyrannosaurus rex mozgásáról!
3 7) Kiken tesztelték a kutatók modelljüket?... 8) Másold ki a szakértők két ellentétes véleményét az utolsó bekezdésből! 9) Mutasd be néhány mondatban a Tyrannosaurus rex nevű állatot! Külső és belső tulajdonságaira egyaránt térj ki! 10) Keress példát a szövegből! elválós igekötős igére (3) névutós névszóra (2) fokozott melléknévre (3) hangulatfestő szóra (2) írásban jelölt teljes hasonulásra (4) zöngésség szerinti részleges hasonulásra (2) összeolvadásra (2)
4 11) Bontsd szóelemekre a következő szavakat! Használd a következő jelölést 1. szótő, 2. képző, 3. jel, 4. rag! vágtázni modellezéssel nevetségesen meghatározták elmondható 12) Állapítsd meg az első mondat szavainak szófaját! A filmben vágtázó T.rex az új eredmények tükrében nevetségesen hat. 13) Írj rokon értelmű párokat a szavak mellé! vágtázni: kutató: élő: állat.
5 14) Töltsd ki a táblázatot! szóalak szám személy mód idő ragozás kezdd kimossa lopóddzunk metsszen merítettünk volna 15) Alakítsd át a szavakat a megadott módon! Fest: feltételes mód, múlt idő, E/2. tárgyas ragozás Megy: kijelentő mód, múlt idő, T/2. alanyi ragozás Elmulaszt: felszólító mód, jelen idő, T/2 tárgyas ragozás Hisz: felszólító mód, jelen idő, T/3. alanyi ragozás 16) Találd meg a mondatokban a nyelvhelyességi hibákat, és javítsd ki őket! Tamás elhalassza a találkozót. Nem volnák Kováts, ha ezt most megtenném. Már a Józsiék is meg vannak érkezve. Majd táviratilag értesítsük.
6 17) Mit jelentenek a közmondások, szólások? Bolond lyukból bolond szél fúj. Lehazudja a csillagokat is az égről. Egyik kutya, másik eb. Nem látja a fától az erdőt. 18) Elemezd a mondatokat, és készítsd el hozzájuk az ágrajzokat is! A tánciskolába járó kislány szeret fodros hajdíszt hordani. Petike gyorsan megtanulta a furcsa, idegen szöveget. Nagy volt a szája a veszekedéskor Józsinak.
Felvételi előkészítő Magyar nyelv megoldás 2008. január 23.
Felvételi előkészítő Magyar nyelv megoldás 2008. január 23. dinoszauruszok királya nem vágtázott Élet és tudomány, 2002/12. (BBC News) félelmetes yrannosaurus rex látókörébe került zsákmányállatoknak jó
Dr`avni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 1. feladatlap. Nem művészi szöveg elemzése. Szombat, május 29. / 60 perc
A jelölt kódszáma: Dr`avni izpitni center *P041A10311* TAVASZI IDŐSZAK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1. feladatlap Nem művészi szöveg elemzése Szombat, 2004. május 29. / 60 perc Engedélyezett segédeszközök:
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM VIZSGA 8. ÉVFOLYAM
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium 3529 Miskolc, Fényi Gyula tér 2-12. Tel.: (+36-46) 560-458, 560-459, 560-583, Fax: (+36-46) 560-582 E-mail: fenyi@jezsuita.hu Honlap: www.jezsu.hu A JECSE Jesuit
Magyar nyelvtan tanmenet 4. osztály
COMENIUS ANGOL-MAGYAR KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA Magyar nyelvtan tanmenet 4. osztály 2013/2014 Tanítók: Tóth Mária, Buruncz Nóra Tankönyvcsalád: Nemzeti Tankönyvkiadó Anyanyelvünk világa 4. osztály
Dr`avni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 1. feladatlap. Nem művészi szöveg elemzése. Kedd, február 01. / 60 perc
A jelölt kódszáma: Dr`avni izpitni center *P043A10311* TÉLI VIZSGAIDŐSZAK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1. feladatlap Nem művészi szöveg elemzése Kedd, 2005. február 01. / 60 perc Engedélyezett segédeszközök:
Európai Gazdasági és Monetáris Unió
2 P122-A103-1-1 P122-A103-1-1 3 Melléklet az 1. feladatlaphoz Európai Gazdasági és Monetáris Unió 1. Az Európai Gazdasági és Monetáris Unió, vagy egyszerűbben Gazdasági és Monetáris Unió (EGMU vagy GMU)
Dr`avni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 1. feladatlap. Nem művészi szöveg elemzése május 29., hétfő / 60 perc
A jelölt kódszáma: Dr`avni izpitni center *P061A10311* TAVASZI IDŐSZAK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1. feladatlap Nem művészi szöveg elemzése 2006. május 29., hétfő / 60 perc Engedélyezett segédeszközök: a
Dr`avni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 1. feladatlap. Nem művészi szöveg elemzése. Péntek, augusztus 27. / 60 perc
A jelölt kódszáma: Dr`avni izpitni center *P042A10311* ŐSZI IDŐSZAK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1. feladatlap Nem művészi szöveg elemzése Péntek, 2004. augusztus 27. / 60 perc Engedélyezett segédeszközök:
Ottlik Géza: Apagyi (részlet)
Ottlik Géza: Apagyi (részlet) A hosszú alreáliskolai 1 esztendőink alatt a fölöttünk végző vagy alánk kerülő, vagy velünk haladó, több mint ötszáz társunk közül csak egyetlenegy akadt, aki "rossz fiú"
Državni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 1. feladatlap. Nem művészi szöveg elemzése június 1., hétfő / 60 perc
A jelö lt kó dszá ma: Državni izpitni center *P151A10311* TAVASZI VIZSGAIDŐSZAK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1. feladatlap Nem művészi szöveg elemzése 2015. június 1., hétfő / 60 perc Engedélyezett segédeszközök:
Nehogy a nyúl visz a puska! Mondat ez? Bizonyára te is látod,
II. NYELVI SZINTEK 4. A SZÓELEMEK SZINTJE: TÖVEK, TÔ VÁL TO ZA- TOK ÉS TOLDALÉKOK Nehogy a nyúl visz a puska! Mondat ez? Bizonyára te is látod, hogy ezzel némi gond van. Nyelvi közléseinket úgy rakod össze
Državni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 1. feladatlap május 31., hétfő / 60 perc
A j e l ö l t k ó d s z á m a : Državni izpitni center *P101A10311* TAVASZI VIZSGAIDŐSZAK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1. feladatlap Nem művészi szöveg elemzése 2010. május 31., hétfő / 60 perc Engedélyezett
középső o Nyelv eleje magasabban magas hátulja magasabban mély o Ajak kerekítés (labiális) rés (illabiális) o Hossz rövid hosszú Mássalhangzók o Idő
Nyelvtan Nyelvi jelek o szavak (lexéma o szóelem (morféma: szótő és toldalék) o tovább bonthatók fonémákra (jelelemek) Nyelv 3 szint o hangok o szavak o mondatok o nyelvtan szintek egymásra épülésének
Dr`avni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 1. feladatlap. Nem művészi szöveg elemzése. Scütörtök, február 9. / 60 perc
A jelölt kódszáma: Dr`avni izpitni center *P053A10311* TÉLI VIZSGAIDŐSZAK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1. feladatlap Nem művészi szöveg elemzése Scütörtök, 2006. február 9. / 60 perc Engedélyezett segédeszközök:
szó Jelentés: 2) A toll szónak több jelentése van. Nézz utána értelmező szótárban! Legalább 4 különböző jelentésével írj egy-egy mondatot!
szó A szó olyan hangsor vagy betűsor, aminek saját jelentése van. Szavakkal nevezzük meg a világ dolgait azért, hogy kommunikálni tudjunk egymással. Ha értjük a szót, amikor meghalljuk vagy elolvassuk,
NT MAGYAR NYELV ÉS KOMMUNIKÁCIÓ 6. TANMENETJAVASLAT. (heti 2 óra, azaz évi 74 óra)
NT-11531 MAGYAR NYELV ÉS KOMMUNIKÁCIÓ 6. TANMENETJAVASLAT (heti 2 óra, azaz évi 74 óra) A tanmenetben megadott gyakorlatszámok csak tájékoztató jellegűek, nem a megoldandó feladatok mennyiségét jelölik,
Felvételi előkészítő Magyar nyelv megoldás február 06. Romhányi József: Medve-tanköltemény
Felvételi előkészítő Magyar nyelv megoldás 2008. február 06. Romhányi József: Medve-tanköltemény Felmordult a medve a sok rossz mackóvers hallatán: Ez mind kontár! Sarlatán! Mit gügyögnek, locsognak szerencsétlen
Magyar nyelvi Ellenõrzõ dolgozatok
Császárné Horváth Janka szaktanár Magyar nyelvi Ellenõrzõ dolgozatok a z á lta lá nos iskola 6. osztá lya szá m á r a a tanuló neve ellenorzo dolgozatok_6.indd 1 2011.07.20. 15:21:09 Lektorálta: Dr. Goda
Tagolatlan mondat szavakra tagolása, helyes leírása Ellenőrzés
táblák:layout 1 2008.06.13. 6:37 Oldal 18 1. Ismétlés A 2. osztályos szóanyag szavainak másolása írott és nyomtatott betűkről Tollbamondás Szógyűjtés képről, a gyűjtött szavak leírása 2. Ismétlés A 2.
Karikázd be, hogy hányadik osztályba jársz! 7 8
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 7-8. évfolyamos tanulók számára 1. forduló Beküldési határidő: 2014. október 20. Össz.pontszám: 65p Név:.. Lakcím:... Iskola neve, címe:.... TOLLAL DOLGOZZ! Karikázd be, hogy hányadik
ÖVEGES KÁLMÁN KOMPLEX ANYANYELVI VERSENY 2012. április 19. Séta a Balaton-felvidéken
ÖVEGES KÁLMÁN KOMPLEX ANYANYELVI VERSENY 2012. április 19. Kódszám: Séta a Balaton-felvidéken A Káli-medence a Balaton-felvidéken található. Honfoglaló ősünknek, Kál vitéznek őrzi a nevét. Az Árpád-korban
RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 6. évfolyam
SZÖVEGÉRTÉS-SZÖVEGALKOTÁS RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 6. évfolyam TANULÓI MUNKAFÜZET Készítette: Molnár Krisztina 3 Az angyali üdvözlet Három festmény A KIADVÁNY KHF/4531-13/2008 ENGEDÉLYSZÁMON 2008. 12.
A felelős állattartás néhány szabálya
Tanuló neve: Dátum: A felelős állattartás néhány szabálya 1. Táplálás Egyetlen gyógyszer sem képes oly sok betegséget megelőzni, mintha olyan ételt eszünk, amilyenre szükségünk van. Gondoljunk csak arra,
MAGYAR NYELV a 6. évfolyamosok számára. MNy2 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
6. évfolyam MNy2 Javítási-értékelési útmutató MAGYAR NYELV a 6. évfolyamosok számára MNy2 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A javítókulcsban feltüntetett válaszokra a megadott pontszámok adhatók. A pontszámok
Nyelvtan, helyesírás 4. évfolyam. Tollal dolgozz! Ügyelj a külalakra! Jó munkát kívánunk!
Nyelvtan, helyesírás 4. évfolyam Név: Osztály: Tollal dolgozz! Ügyelj a külalakra! Jó munkát kívánunk! 1. Tedd ki a megfelelő ékezeteket a szavakra! futotest, fozokanal, kultura, szulofold, szololevel
Državni izpitni center MAGYAR NYELV ÍRÁSBELI FELMÉRŐLAP. 2006. május 5., péntek / 60 perc
A t a n u l ó k ó d s z á m a: Državni izpitni center *N063* MÁJUSI MÉRÉS MAGYAR NYELV ÍRÁSBELI FELMÉRŐLAP 006. május 5., péntek / 60 perc Engedélyezett segédeszközök: a tanuló által hozott kék vagy fekete
Felvételi előkészítő feladatok Magyar nyelv 2008. február 13.
Kedves leendő ESZI-s tanuló! Felvételi előkészítő feladatok Magyar nyelv 2008. február 13. - A feladatlapok mindegyikére írd rá a nevedet! - Mielőtt hozzákezdenél a munkához, olvasd el figyelmesen az egész
Ne csak nézz, láss is!
A változat 1. ISMÉTLÉS MIT TANULTÁL EDDIG? 1. Ne csak nézz, láss is! a) Karikázd be a szólás igéit! b) Állapítsd meg az igék ragozását, módját, idejét! c) Írd be a táblázatba az igék jelen idejű, határozott
Anyanyelv és kommunikáció évfolyam. 3. forduló
Anyanyelv és kommunikáció 2011-12. 7-8. évfolyam 3. forduló Bizonyára emlékeztek még arra, hogy decemberi találkozásunk témája a tél ünnepkörének felelevenítése volt. A következőkben az ott elhangzottakhoz
*M * MAGYAR NYELV MINT ANYANYELV 2. FELADATLAP NEM MŰVÉSZI SZÖVEG ELEMZÉSE május 28-án / 90 perc TAVASZI VIZSGAIDŐSZAK
K ó d s z á m : Državni izpitni center *M07113112* TAVASZI VIZSGAIDŐSZAK MAGYAR NYELV MINT ANYANYELV 2. FELADATLAP NEM MŰVÉSZI SZÖVEG ELEMZÉSE 2007. május 28-án / 90 perc Engedélyezett segédeszközök: a
A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Jurányi Lajos Egyesületének. I. Bachát László helyesírási versenye. 6. évfolyam
A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Jurányi Lajos Egyesületének I. Bachát László helyesírási versenye 6. évfolyam 1. J vagy LY? Azoknak a soroknak a betűjelét karikázd be, amelyeknek minden tagját ly-nal
Magyar nyelvi felvételi feladatok 2007. február 23. Kedves Felvételiző! Aláhúzással válaszd ki, melyik idegen nyelvet szeretnéd tanulni!
Magyar nyelvi felvételi feladatok 2007. február 23. Kedves Felvételiző! Aláhúzással válaszd ki, melyik idegen nyelvet szeretnéd tanulni! angol német - A feladatlapok mindegyikére írd rá a kódszámodat!
Državni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 1. feladatlap augusztus 24., hétfő / 60 perc
A j e l ö l t k ó d s z á m a : Državni izpitni center *P092A10311* ŐSZI VIZSGAIDŐSZAK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1. feladatlap Nem művészi szöveg elemzése 2009. augusztus 24., hétfő / 60 perc Engedélyezett
MAGYAR NYELV a 8. évfolyamosok számára. MNy2 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
8. évfolyam MNy2 Javítási-értékelési útmutató MAGYAR NYELV a 8. évfolyamosok számára MNy2 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A javítási-értékelési útmutatóban feltüntetett válaszokra a megadott pontszámok adhatók.
Név:... Iskola:... Összpontszám: 240 pont Elért pontszám:... Helyezés:...
Tanulmányi versenyanyag 2018/2019. tanév Nyelvtan-helyesírás 3. osztály Név:... Iskola:... Összpontszám: 240 pont Elért pontszám:... Helyezés:... 1. Tollbamondás 50 2. Bontsd szavakra és mondatokra az
TestLine - ERASMUS-Magyar kimeneti mérés Minta feladatsor
TestLine - RSMUS-Magyar kimeneti mérés olytasd! 1. 2:11 Normál Jelöld a helyes megoldást! Tavaszi szél Talpra sik az eső elszállott a minden sorban pontosan egy helyes válasz van ázik a heveder a páva
Források: magyar nyelv és kommunkikáció kísérleti tk. és mf. (OFI, 2014) Czinegéné L.J.
Források: magyar nyelv és kommunkikáció kísérleti tk. és mf. (OFI, 2014) http://www.drama.hu/jatektar/ http://www.google.com/ Czinegéné L.J. 2014 Tanulói feladatlap 1. Jelöld a magánhangzókat! (Karikázd
TANTÁRGYI PROGRAM. 2. osztály. Éves óraszám: 74 óra 2 óra/hét. fogalmak, ismeretek Új tantárgyunk: az anyanyelv. Bevezetés. A beszéd és az írás.
112 Éves óraszám: 74 óra 2 óra/hét TANTÁRGYI PROGRAM 2. osztály Témakör, óraszám A beszéd és az írás 1 2. óra A hangok és a betûk A betûrend 3 5. óra A beszédhangok keletkezése A magánhangzók csoportosítása.
MAGYAR NYELV a 8. évfolyamosok számára. MNy2 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
8. évfolyam MNy2 Javítási-értékelési útmutató MAGYAR NYELV a 8. évfolyamosok számára MNy2 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A javítási-értékelési útmutatóban feltüntetett válaszokra a megadott pontszámok adhatók.
SZÓFAJOK JÁTÉKOS NYELVI FELADATOK 1. RÉSZ ERDÉLYI TANKÖNYVTANÁCS
Demény Piroska Szilágyi Mária SZÓFAJOK JÁTÉKOS NYELVI FELADATOK 1. RÉSZ ERDÉLYI TANKÖNYVTANÁCS KOLOZSVÁR, 2011 Válogatás a szerzők Szavak kincsesháza című nyelvi feladatgyűjteményéből Véleményezte Dr.
MAGYAR NYELV a 6. évfolyamosok számára. MNy1 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
6. évfolyam MNy1 Javítási-értékelési útmutató MAGYAR NYELV a 6. évfolyamosok számára MNy1 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A javítási-értékelési útmutatóban feltüntetett válaszokra a megadott pontszámok adhatók.
Bálint-házban, a Szabad Zsidó Tanház előadássorozat keretében elhangzott: Kárpáti Ildikó, Példák a zsidóság ábrázolására az amerikai filmtörténetben
Azonosító: ART18 2011 10 31 Lelkednek sem Art egy kis táplálék 2011. 10. 05. szerda Bálint-házban, a Szabad Zsidó Tanház előadássorozat keretében elhangzott: Kárpáti Ildikó, Példák a zsidóság ábrázolására
Legyen a bringa a mániánk!
2 P121-A103-1-1 P121-A103-1-1 3 Melléklet az 1. feladatlaphoz Legyen a bringa a mániánk! 4. Együtt a család A bringázás remek alkalom arra, hogy együtt legyen a család. Közös élményeket szerezhetünk a
Szöveg címe: Az ázsiai elefánt Forrás: és Kép forrása: szabadon használható fotók.
Szöveg címe: Az ázsiai elefánt Forrás: http://hu.wikipedia.org/ és http://www.sulinet.hu/ Kép forrása: http://www.sxc.hu, szabadon használható fotók. Szövegtípus: magyarázó szöveg Szöveg olvashatósága:
Cím: Krokodil Forrás: Programcsomag
Cím: Krokodil Forrás: Programcsomag Szöveg típusa: magyarázó Szöveg olvashatósága: könnyű Kérdések nehézsége: könnyű, közepesen nehéz, nehéz Javasolt felhasználás: 3 4. évfolyam. A folyópartok réme Szerencsére
Mondatkiegészítés adott. Az írásmódtól eltérô. Mondatalkotás. pótlása. Hosszú mássalhangzós. Másolás. Mondatvégi írásjelek
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. Felmérés a tanév elején Az alsó és felsô ívelésû betûcsoportok Felsô hurkolású betûk C-s kapcsolás alsó ívelés után Kis horogvonallal kapcsolódó betûk Kis horogvonal után c-s kapcsolás
NYELVHELYESSÉGI GYAKORLATOK
Zimányi Árpád NYELVHELYESSÉGI GYAKORLATOK IX. RÉSZ A NÉVSZÓK TOLDALÉKOLÁSA Részletek a szerző Nyelvhelyességi gyakorlókönyv című munkájából (EKFT Líceum Kiadó, Eger, 1999) A szerző engedélyével TARTALOM
Anyanyelvi verseny 2. feladatlap
Anyanyelvi verseny 2. feladatlap 2015. október 21. Beküldési határidő: 2015. november 24. Postacím: 2600 Vác, Géza király tér 8. A borítékra írjátok rá: Anyanyelvi verseny e-mail cím: gezaverseny.magyar@gmail.com
TANMENET NYELVTAN ÉS FOGALMAZÁS
TANMENET NYELVTAN ÉS FOGALMAZÁS 4. osztály Készítette: VARGA MARIANN TANÍTÓ A tanmenet kivonata a szerzők által készített, és javasolt tanmenetnek. MOZAIK KIADÓ SZEGED, 2008 : Éves óraszám: 72 óra Heti
JAVÍTÓKULCS R FÜZET ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS. s u l i N o v a K h t. É R T É K E L É S I K Ö Z P O N T É V F O L Y A M
8. É V F O L Y A M ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS R FÜZET s u l i N o v a K h t. É R T É K E L É S I K Ö Z P O N T 2 0 0 6 Untitled-13 1 2006.03.01. 15:01:48 2 Untitled-13 2 2006.03.01. 15:01:48 3 Untitled-13
Felvételi előkészítő Magyar nyelv megoldás 2008. január 30. Zsömle és Picúr
Felvételi előkészítő Magyar nyelv megoldás 2008. január 30. Zsömle és Picúr A világ arca leginkább benépesítőire hasonlít. Például Törökkő leginkább Nádori Gyulára, Rézműves Anteuszra meg Tulipános Fridára
MATEMATIKA VERSENY --------------------
Eötvös Károly Közös Fenntartású Általános Iskola 2013. és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 831 Vonyarcvashegy, Fő u. 8/1. 2. osztály MATEMATIKA VERSENY -------------------- név Olvasd el figyelmesen,
MAGYAR NYELV a 6. évfolyamosok számára. MNy1 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
6. évfolyam MNy1 Javítási-értékelési útmutató MAGYAR NYELV a 6. évfolyamosok számára MNy1 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A javítókulcsban feltüntetett válaszokra a megadott pontszámok adhatók. A pontszámok
Nagy munka ez! Nem mértem én ezt azonban. Csak a cél volt előttem. (Reguly Antal)
Nagy munka ez! Nem mértem én ezt azonban. Csak a cél volt előttem. (Reguly Antal) A REGULY ANTALRÓL ELNEVEZETT MAGYAR NYELVI ÉS KOMMUNIKÁCIÓS VERSENY 2016. ÉVI FELADATAI A versenyző sorszáma: Elérhető
Državni izpitni center MAGYAR NYELV. ORSZÁGOS TUDÁSFELMÉRÉS az alacsonyabb követelményszintű alkalmazott képzési program 6.
A tanuló kódszáma: Državni izpitni center *N17113921* 6. osztály MAGYAR NYELV ORSZÁGOS TUDÁSFELMÉRÉS az alacsonyabb követelményszintű alkalmazott képzési program 6. osztályában 2017. május 4., csütörtök
MAGYAR NYELV a 8. évfolyamosok számára. MNy2 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
8. évfolyam MNy2 Javítási-értékelési útmutató MAGYAR NYELV a 8. évfolyamosok számára MNy2 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A javítási-értékelési útmutatóban feltüntetett válaszokra a megadott pontszámok adhatók.
MAGYAR NYELV Tömbösített tanmenet 7. a osztály
Óra Témakör, tananyag 1. Bevezető óra: ismerkedés az új taneszközökkel 2. Ismétlés: hangtan 3. 4. Ismétlés: a szófajok Ismétlés: szóalaktan 5. Ism.: Az igenevek Tollbamondás 6. Az év eleji tollbamondásértékelése
2013/14. tanév. 3.osztály
2013/14. tanév Magyar és tanmenet 3.osztály Tanító: Kottyán Dóra, Törzsökné Peske Edina Tankönyv:Földvári Erika munkatankönyv I-II. Földvári Erika munkatankönyv Éves óraszám:148 óra ( heti 4 óra) 1.hét
SZKA_209_22. Maszkok tánca
SZKA_209_22 Maszkok tánca diákmelléklet maszkok tánca 9. évfolyam 207 Diákmelléklet 22/1 AUSZTRÁLIA TOTÓ Jelöld X-szel azokat a válaszokat, amiket helyesnek tartasz! Hány millió négyzetkilométer Ausztrália
MAGYAR NYELV a 8. évfolyamosok számára. MNy2 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
8. évfolyam MNy2 Javítási-értékelési útmutató MAGYAR NYELV a 8. évfolyamosok számára MNy2 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A javítási-értékelési útmutatóban feltüntetett válaszokra a megadott pontszámok adhatók.
ALSÓ TAGOZATOS TANULMÁNYI VERSENY. Bük, március 21. név:... iskola:... Két ember és a medve
FELSŐBÜKI NAGY PÁL ALSÓ TAGOZATOS TANULMÁNYI VERSENY Bük, 2016. március 21. SZÖVEGÉRTÉS 2. OSZTÁLY név:... iskola:... Két ember és a medve Sok évvel ezelőtt két jóbarát, Sándor és József vándorolt át az
TestLine - Nyelvtan és irodalom bemeneti mérés Minta feladatsor
Jelöld az összetartozó szótagokat! 1. 2:11 Normál Minden sorban csak egy helyes válasz van. bor gyap kö cser minden sorban pontosan egy helyes válasz van -lyú -jú -lyök -mely -jök -mej Válaszd ki a "lyukas"
Državni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 1. feladatlap május 31., kedd / 60 perc
A j e l ö l t k ó d s z á m a : Državni izpitni center *P111A10311* TAVASZI VIZSGAIDŐSZAK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1. feladatlap Nem művészi szöveg elemzése 2011. május 31., kedd / 60 perc Engedélyezett
PETŐFI SÁNDOR TANULMÁNYI VERSENY 2015
PETŐFI SÁNDOR TANULMÁNYI VERSENY 05 ORSZÁGOS DÖNTŐ KÖZÉPISKOLA Barna Dávid: Egy magyar regény Feladatlap Megoldási idő: 60 perc Elérhető pontszám: 50 pont Elért pontszám: pont Kódszám: Kedves Versenyző!
MATEMATIKA VERSENY
Eötvös Károly Közös Fenntartású Óvoda, Általános Iskola 2012. és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 8314 Vonyarcvashegy, Fő u. 84/1. 2. osztály MATEMATIKA VERSENY -------------------- név Olvasd el figyelmesen,
Kompetenciaalapú mérés 2007/2008. A N Y A N Y E L V I K É P E S S É G E K 9. é v f o l y a m A változat
Fıvárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet Az iskola Az osztály A tanuló A tanuló neme: Kompetenciaalapú mérés 2007/2008. A N Y A N Y E L V I K É P E S S É G E K 9. é v f o l y a m A változat
KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 16. BIOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. május 16. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM
Olvasás javítókulcs. 6. évfolyam ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS. Kiss Árpád Országos Közoktatási Szolgáltató Intézmény - Értékelési Központ
6. ÉVFOLYAM JAVÍTÓKULCS ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS 2003 ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS Olvasás javítókulcs 6. évfolyam Kiss Árpád Országos Közoktatási Szolgáltató Intézmény - Értékelési Központ OLVASÁS 1. BLOKK
EVALUAREA COMPETENȚELOR FUNDAMENTALE LA FINALUL CLASEI a II-a 2014. Model de test 2. CITIT Școli cu predare în limbile minorităților naționale
CENTRUL NAŢIONAL DE EVALUARE ŞI EXAMINARE EVALUAREA COMPETENȚELOR FUNDAMENTALE LA FINALUL CLASEI a II-a 2014 Model de test 2 CITIT Școli cu predare în limbile minorităților naționale Județul / sectorul...
Szövegek típusa: elbeszélő, mese Szövegek olvashatósága: könnyű Kérdések nehézsége: könnyű, közepes, nehéz Javasolt felhasználás: 3 4. évfolyam.
Címek: A róka és a tigris, A sajtot osztó róka Forrás: Első meséskönyvem. Móra Könyvkiadó, 1969. és http://www.freeweb.hu/verslista/rokafi/magyarmese1.htm Szövegek típusa: elbeszélő, mese Szövegek olvashatósága:
SZKA208_33. Kultúrák találkozása
SZKA208_33 Kultúrák találkozása tanulói KULTÚRÁK TALÁLKOZÁSA 8. évfolyam 359 33/1 TALÁLKOZÁS EGY MÁSIK KULTÚRÁVAL Szemelvények A) Az arab házban, ha vendégségbe hívnak, nem illik körbejárni, hogy szemügyre
MAGYAR NYELV a 6. évfolyamosok számára. MNy2 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
6. évfolyam MNy2 Javítási-értékelési útmutató MAGYAR NYELV a 6. évfolyamosok számára MNy2 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A javítási-értékelési útmutatóban feltüntetett válaszokra a megadott pontszámok adhatók..
Nekünk még volt szabadnapunk
Nekünk még volt szabadnapunk 2013. 09. 11. Szerző: Kalmár András Molnár Piroskával egy nagy irodaház felső szintjén találkoztam, vöröses-lilás paróka volt a fején, zebramintás blúz és műszálas sál egészítették
A pillangóval jelölt feladatok mindenki számára könnyen megoldhatók. a mókussal jelölt feladatok kicsit nehezebbek, több figyelmet igényelnek.
Kedves második osztályos tanuló! Bizonyára te is szívesen tanulod a matematikát. A 2. osztályban is sok érdekes feladattal találkozhatsz. A Számoljunk! című munkafüzetünk segítségedre lesz a gyakorlásban.
FELADATLAP. ÉDES ANYANYELVÜNK nyelvhasználati verseny országos döntőjére. a szakképző iskolai versenyzők számára. Sátoraljaújhely 2014
A magyar nyelv tanítására különös gond fordítandó. /KAZINCZY/ FELADATLAP az ÉDES ANYANYELVÜNK nyelvhasználati verseny országos döntőjére a szakképző iskolai versenyzők számára Sátoraljaújhely 2014 1. Állapítsa
MAGYAR NYELV a 6. évfolyamosok számára. MNy2 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
6. évfolyam MNy2 Javítási-értékelési útmutató MAGYAR NYELV a 6. évfolyamosok számára MNy2 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A javítási-értékelési útmutatóban feltüntetett válaszokra a megadott pontszámok adhatók.
Magyar nyelvi felvételi feladatok 2008. február 22.
Magyar nyelvi felvételi feladatok 2008. február 22. Kedves Felvételiző! Aláhúzással válaszd ki, melyik idegen nyelvet szeretnéd tanulni! angol német - A feladatlapok mindegyikére írd rá a kódszámodat!
BORONKAY ANYANYELVI VERSENY. I. FORDULÓ (2019. január 8.) B VÁLTOZAT
BORONKAY ANYANYELVI VERSENY I. FORDULÓ (2019. január 8.) B VÁLTOZAT NÉV: ISKOLA: FELKÉSZÍTŐ TANÁR: TELEPÜLÉS NEVE: TEREM: ELÉRT PONTSZÁM: A feladatokat tetszés szerinti sorrendben oldhatod meg. Tollal
11. Az állandósult szókapcsolatok
11. Az állandósult szókapcsolatok 11.1. A szokványos kifejezésmódok Beszédünk során különféle szavakat kapcsolunk össze, fűzünk mondattá. A mondatban levő szavak sorrendjét felcserélve megváltoztathatjuk
Természetismeret 4. osztály - 3. forduló -
MERJ A LEGJOBB LENNI! A TEHETSÉGGONDOZÁS FELTÉTELRENDSZERÉNEK FEJLESZTÉSE A GYOMAENDRŐDI KIS BÁLINT ISKOLA ÉS ÓVODÁBAN AZONOSÍTÓ SZÁM: TÁMOP-3.4.3-08/2-2009-0053 PROJEKT KEDVEZMÉNYEZETT: KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS
Felvételi előkészítő, magyar, Nyelvünk virágai PTE GYAKORLÓ ÁLT. ISK., GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISK. ÉS ÓVODA PTE BABITS
Felvételi előkészítő, magyar, 2016. Nyelvünk virágai PTE GYAKORLÓ ÁLT. ISK., GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISK. ÉS ÓVODA PTE BABITS Szókészletünk részei az állandósult szókapcsolatok. Ezek olyan szókapcsolatok vagy
HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Forduló: I.
HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 4. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Elérhető pontszám: 70p. 2015. január 9. 1. Fejtsd meg a
bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap
Írd ide az adataidat! neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Olvasd el:
Hargitai Katalin. Játékvilág. Magyar nyelvi munkafüzet az általános iskola 4. évfolyama számára. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest
Hargitai Katalin Játékvilág Magyar nyelvi munkafüzet az általános iskola 4. évfolyama számára Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest Tartalom 1 7. tanítási hét................................. 3 30 Szavak írása
Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-4579/2012 számú ügyben
Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-4579/2012 számú ügyben Előadó: dr. Bácskai Krisztina Az eljárás megindulása Az elmúlt hónapokban a szociális gondozók bérezése kapcsán több panaszbeadvány
Dr`avni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 1. feladatlap. Nem művészi szöveg elemzése május 28., hétfő / 60 perc
A jelölt kódszáma: Dr`avni izpitni center *P071A10311* TAVASZI IDŐSZAK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1. feladatlap Nem művészi szöveg elemzése 2007. május 28., hétfő / 60 perc Engedélyezett segédeszközök: a
TUDOMÁNYOS MÓDSZERTAN
TUDOMÁNYOS MÓDSZERTAN Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék az MTA Közgazdaságtudományi
MAGYAR NYELV a 6. évfolyamosok számára. MNy2 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
6. évfolyam MNy2 Javítási-értékelési útmutató MAGYAR NYELV a 6. évfolyamosok számára MNy2 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A javítási-értékelési útmutatóban feltüntetett válaszokra a megadott pontszámok adhatók.
1. A matematikai logika alapfogalmai. 2. A matematikai logika műveletei
1. A matematikai logika alapfogalmai Megjegyzések: a) A logikában az állítás (kijelentés), valamint annak igaz vagy hamis voltát alapfogalomnak tekintjük, nem definiáljuk. b) Minden állítással kapcsolatban
Državni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 1. feladatlap. Nem művészi szöveg elemzése május 30., hétfő / 60 perc
A jelö lt kó dszá ma: Državni izpitni center *P161A10311* TAVASZI VIZSGAIDŐSZAK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1. feladatlap Nem művészi szöveg elemzése 2016. május 30., hétfő / 60 perc Engedélyezett segédeszközök:
E. KISS KATALIN - KIEFER FERENC - SIPTAR PETER ÚJ MAGYAR NYELVTAN
E. KISS KATALIN - KIEFER FERENC - SIPTAR PETER ÚJ MAGYAR NYELVTAN Osiris Kiadó Budapest, 2003 TARTALOM Előszó 13 MONDATTAN É. Kiss Katalin 1. A mondattan tárgya és alapfogalmai (Yp) 1.1. A mondattan tárgya
Tizenkettedik Erzsébet királyné Megyei Olvasópályázat 2015. Nyirád. 3-4. osztály. Neved: Felkészítőd neve: Iskolád: Osztályod:
Tizenkettedik Erzsébet királyné Megyei Olvasópályázat 2015. 3-4. osztály Neved: Felkészítőd neve: Iskolád: Osztályod: 1 Általános tudnivalók Ebben az évben a tizenkettedik Erzsébet királyné Megyei Olvasópályázat
bibliai felfedező A12 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Bibliaismereti Feladatlap F, Erzsébet f szül neked, és J fogod őt nevezni.
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Olvasd el: Lukács
Fekete István: Lutra Ifjúsági Könyvkiadó, Budapest, 1955.
Fekete István: Lutra Ifjúsági Könyvkiadó, Budapest, 1955. Szöveg típusa: elbeszélő Szöveg olvashatósága: közepesen nehéz Kérdések nehézsége: könnyű, közepesen nehéz, nehéz Javasolt felhasználás: 4 6. évfolyam.
MAGYAR NYELV a 8. évfolyamosok számára. MNy1 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
8. évfolyam MNy1 Javítási-értékelési útmutató MAGYAR NYELV a 8. évfolyamosok számára MNy1 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A javítási-értékelési útmutatóban feltüntetett válaszokra a megadott pontszámok adhatók.
V. Földi János természettudományi verseny II. FORDULÓ - beküldési határidő: január 9.
V. Földi János természettudományi verseny II. FORDULÓ - beküldési határidő: 2018. január 9. Az I. kategória (3. és 4. évfolyam) feladatai: 1.5. feladat Szerezz be néhány közepes méretű, új vasszeget és
E. KISS KATALIN - KIEFER FERENC - SIPTAR PÉTER ÚJ MAGYAR NYELVTAN
E. KISS KATALIN - KIEFER FERENC - SIPTAR PÉTER ÚJ MAGYAR NYELVTAN Osiris Kiadó Budapest, 1998 TARTALOM Előszó 13 MONDATTAN (É. Kiss Katalin) 1. A mondattan tárgya és alapfogalmai 17 1.1. A mondattan tárgya
*M * MAGYAR NYELV MINT ANYANYELV. 2. feladatlap. Nem művészi szöveg elemzése május 31., kedd / 90 perc TAVASZI VIZSGAIDŐSZAK
K ó d s z á m : Državni izpitni center *M11113112* TAVASZI VIZSGAIDŐSZAK MAGYAR NYELV MINT ANYANYELV 2. feladatlap Nem művészi szöveg elemzése 2011. május 31., kedd / 90 perc Engedélyezett segédeszközök:
V. Földi János természettudományi verseny I. FORDULÓ - beküldési határidő: november 7.
V. Földi János természettudományi verseny I. FORDULÓ - beküldési határidő: 2017. november 7. Az I. kategória (3. és 4. évfolyam) feladatai: 1.1. feladat Vágj ki különböző anyagokból (pl. fa, PVC, üveg,
I.1. Az eljárás tárgya
VERSENYTANÁCS * 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. ( 472-8864 7Fax: 472-8860 Vj-156/2006/15. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az Elit Konyha Kft. (Budapest) eljárás alá vonttal szemben fogyasztók