Felvételi előkészítő Magyar nyelv megoldás január 30. Zsömle és Picúr

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Felvételi előkészítő Magyar nyelv megoldás 2008. január 30. Zsömle és Picúr"

Átírás

1 Felvételi előkészítő Magyar nyelv megoldás január 30. Zsömle és Picúr A világ arca leginkább benépesítőire hasonlít. Például Törökkő leginkább Nádori Gyulára, Rézműves Anteuszra meg Tulipános Fridára és a többiekre. Azon belül pedig a Gyöngyfény utca leginkább a Pitagorasz nevezetű hamuszínű macskára, aki állítólag elmúlt száz éves, és minden környékbeli látta kibelezve, átharapott torokkal, autókeréktől szétlapítva. A Gyöngyfény utcában emelkedhetnek és omolhatnak házak, a hely szelleme marad. Változás akkor lesz, ha Pitagorasz valami gonosz csoda folytán nem épül föl többé amerikai bébihorror-rajzfilmeket idéző sérüléseiből. Hogy csak egy példát említsek, a mi kertünk öröknyári kedélye Zsömlétől származott. Az ő szédítő iramodásaitól, melyekkel szinte mindenütt egyszerre volt jelen - ezer hangsúlyú csaholásától, mit ne mondjunk, a személyétől. Úgy élt, ahogy kell, vagy legalábbis kellene: a lét egészét vállalva minden pillanatban, s felelősséget az összes lény iránt, aki őt körülvette. Ha igénytelenebbül akarjuk kifejezni magunkat, mondhatjuk, hogy kiterjedt társadalmi életet bonyolított. De helyesebb, ha annál maradunk, hogy türelmes és gondos intézkedésekkel javítgatta maga körül a lét romlékony szövetét. Persze tudott szigorú is lenni, különösen a dandy szarkákkal, a rigókkal és a léha verebekkel, melyek szeretnek szelesen portyázni a veteményesben és a bokrok között. Megkülönböztetett figyelemmel bánt a Niggerekkel, a két fekete kandúrral és Dugóval, a nénjével, aki messziről megtévesztésig hasonlított rá. Közelről kiderült, hogy bundája parafa dugó színű, vagyis hiányzik belőle annak az árnyalatnak a lelki mélysége, ami a ropogós zsömlét a parafától megkülönbözteti. A leggyöngédebb Picúrral, az óriási, gyámoltalan farkaskutyalánnyal volt, akit a fekete kandúrok délutánonként végig szoktak hajszolni az Áldomás utcán. A kandúroknak azért kijárt egy kemény, esti torna, ennyi s nem több, mert Zsömlének volt humora. Kora reggel már heves csókokkal egymás szájának önfeledt nyalogatásával köszöntötték egymást a vaskapu rácsán keresztül, majd Picúr megtalálta a módját a benyomulásnak, és akkor először rettenetes étvágyában fölfalta az összes maradékot, kenyérdarabot, miegyebet, hogy energiával föltöltve vethesse bele magát a még rettenetesebb hevességű hancúrozásba. Zsömlével és Dugóval, amíg a kapuhoz nem motorozott a postás, akkor aztán neki a rácsnak! Zsömle osztotta be a kertben az időt. Nem egy gép, mint az emberekét például az úgynevezett óra, hanem ő. Így jutott, amennyi kellett játékra, szemlélődésre, alvásra. Az ő dolga az volt, hogy a többieket, akik ezt nem tudták, figyelmeztesse. Mint családfő. Annak született az összes magyarföldi kutyanemzetség genetikai hozzájárulásából, pater familiasnak, királynak. Modern szóval talán miniszterelnöknek nevezhetnénk. Én mindenesetre őreá szavaznék, és bizonyára még sokan mások is, akik vacsoraidő tájt jártak a kertben. Amíg a népe: Dugó és a Niggerek ettek, addig ő egy falatot se. Ült a teraszon, s a leanderek mellől fölügyelt a rendre jusson mindenkinek. Soha ételt el nem vett senkitől, noha erősebb volt bármelyik állatnál, és a macskáktól sem félt. Miért is félt volna bármelyikük bárkitől, hisz mindannyian beleszámítottak a nemzetbe? Szent Mihály napján Zsömle elveszett. Picúr utána még átugrott pár napig reggelente a vacsoramaradékra, de semmi hancúr. Dugóval halk köszöntő vakkantást váltott. Oda a régi szép idők? Az otthon, a kert lelke? Az aranykor? A férfi-princípium? A macskák 1

2 fújtattak Picúrrra, de a kergetőzésnek vége. Unják? Nincs se bíró, se értő közönség? Egy hét sem telt el, Picúr is eltűnt. Azt álmodtam, hogy Zsömle megkerült. Dali volt, selymes, agárszerűen kamasz, virágkoszorút viselt a fején. A lícium-bozótból nyomult elő, mögötte lépegetett hasonlóan fölékesítve Picúr. Bemutatkozott: ő Zsömle menyasszonya, most mennek az esküvőre. Feladatok 1. Kik, vagy mik a címben szereplő nevek tulajdonosai? Két kutya 2. Milyen állatok jelennek meg még a novellában? Macskák, rigók, szarkák, verebek 3. Egyetértesz-e a szövegnek ezzel az állításával: A világ arca leginkább benépesítőire hasonlít. - az élőlények saját képükre formálják, alakítják a környezetüket. Még az állatok is. 4. Miért tűnik el Picúr? Mert hiányzik neki Zsömle. 5. Húzd alá a szöveg tételmondatait! 6. Hány bekezdésből áll a szöveg? 7 7. Milyen logikai kapcsolat van a bekezdések között? (A tanult módon ábrázold!) Mi lehet az álomról szóló rész szerepe? Értelmezd a részletet! Szomorúság, hiányérzet, ezek feloldása 9. A szöveg alapján magyarázd meg a következő kifejezéseket! Hamuszín: szürke A hely szelleme: a hely hangulata Genetika: öröklődés Pater familias: családfő Dali: délceg 10. Írj másik befejezést a novellához! Bármilyen, a szövegnek megfelelő megoldás elfogadható 2

3 Leíró nyelvtan 1. Milyen hangtörvények érvényesülnek a szöveg következő szavaiban? Benépesítőire: hangrend, illeszkedés Egyszerre: összeolvadás Megkülönböztetett: részleges hasonulás Torokkal: jelölt teljes hasonulás Nénjével: összeolvadás Utcán: összeolvadás Otthon: rövidülés 2. Bontsd elemeire a következő szavakat! iram od ás a i tól, körül vet t e, vet emény es ben, igény telen ebb ül szt. k k j r szt j r szt k k r szt k j r 3. Állapítsd meg a következő mondat szavainak szófaját! A kandúroknak azért kijárt egy kemény, esti torna, ennyi s nem több, mert Zsömlének volt humora A: határozott névelő kandúroknak: főnév, köznév azért: mutató névmás kijárt: ige, kijelentő mód múlt idő E/3, alanyi ragozás egy: határozatlan névelő kemény: melléknév esti: melléknév torna: főnév, köznév ennyi: névmás s: kötőszó nem: tagadószó több: határozatlan számnév mert: kötőszó zsömlének: főnév, tulajdonnév volt: a létige múlt idejű, E/3. személyű alakja humora: főnév, köznév 4. Elemezd a fenti mondatot mondatrészek szerint! Ábrázold ágrajzosan! A Á J mi J mi H r 3

4 5. Írj rokonértelmű kifejezéseket a novella következő kifejezéseihez! Többiekre: másokra Kandúrokra: macskákra Mondhatjuk: elbeszélhetjük Fölfalhatja: megeheti Portyázni: rajtaütni 6. Töltsd ki a táblázatot! Felszólító mód E/2. Alanyi ragozás Felszólító mód E/2. Tárgyas ragozás Hagy hagyj hagyd Hisz higgy hidd Mond mondj mondd Tesz tegyél/tégy tedd Küld küldj küldd 7. Sokáig olvasott tegnap Kapcsolj a fenti tagmondathoz egy másikat úgy, hogy a mellérendelő összetett mondat a. kapcsolatos legyen: még zenét is hallgatott. b. Ellentétes legyen: mégsem fáradt el. c. Magyarázó legyen: mert nagyon izgalmas volt a könyv. d. Választó legyen: vagy mégis lefeküdt korán? e. Következtető legyen: ezért ilyen álmos. 8. A pontok helyére írd be azt a szót, amellyel a megadott szavak értelmes összetett szót alkotnak! Kaland film.rendező Kutya tej..fog Kereszt név.mutató 4

5 9. Javítsd ki a nyelvhelyességi, helyesírási hibákat! A tíz kerületben lakunk. 10. Nem-e szeretnél sétálni menni? Nem szeretnél-e Egyszer csak lássuk a többieket. láttuk A cipész megsarkallta a cipőm. megsarkalta Három negyed négyre háromnegyed négyre 2003 ban 2003-ban 2003 julius július 1.én XVII kerületi XVII. kerületi Gyömbér Utca 11 Gyömbér utca 11. Kilencszáz kilencven kilenc Kilencszázkilencvenkilenc Nyarán 1848 nyarán ig ig 5

Felvételi előkészítő Magyar nyelv január 30. Zsömle és Picúr

Felvételi előkészítő Magyar nyelv január 30. Zsömle és Picúr Felvételi előkészítő Magyar nyelv 2008. január 30. Zsömle és Picúr A világ arca leginkább benépesítőire hasonlít. Például Törökkő leginkább Nádori Gyulára, Rézműves Anteuszra meg Tulipános Fridára és a

Részletesebben

Felvételi előkészítő Magyar nyelv 2008. január 23.

Felvételi előkészítő Magyar nyelv 2008. január 23. Felvételi előkészítő Magyar nyelv 2008. január 23. A dinoszauruszok királya nem vágtázott Élet és tudomány, 2002/12. (BBC News) A félelmetes Tyrannosaurus rex látókörébe került zsákmányállatoknak jó esélyük

Részletesebben

TARTALOM. Tartalom. 1. (Bevezető) fejezet A MAGYAR NYELV 11 16. oldal. A határozott névelő: a gitár, az autó

TARTALOM. Tartalom. 1. (Bevezető) fejezet A MAGYAR NYELV 11 16. oldal. A határozott névelő: a gitár, az autó 1. (Bevezető) fejezet A MAGYAR NYELV 11 16. oldal 2. fejezet TALÁLKOZÁS 17 38. oldal 3. fejezet ISMERKEDÉS AZ IRODÁBAN 39 56. oldal 4. fejezet A VÁROSBAN 57 82. oldal TÉMÁK Néhány nemzetközi szó Köszönések

Részletesebben

1. Mik a szófajok elkülönítésének általánosan elfogadott három szempontja? 2. Töltsd ki a táblázatot az alapszófajok felsorolásával!

1. Mik a szófajok elkülönítésének általánosan elfogadott három szempontja? 2. Töltsd ki a táblázatot az alapszófajok felsorolásával! Kedves 3.A osztály! A dolgozathoz való gyakorlás elősegítése érdekében küldök egy feladatsort, melyhez megoldókulcsot is csatoltam. Csütörtökön megtaláltok az iskolában, ha bármi kérdésetek van, tudunk

Részletesebben

Dr`avni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 1. feladatlap. Nem művészi szöveg elemzése. Szombat, május 29. / 60 perc

Dr`avni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 1. feladatlap. Nem művészi szöveg elemzése. Szombat, május 29. / 60 perc A jelölt kódszáma: Dr`avni izpitni center *P041A10311* TAVASZI IDŐSZAK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1. feladatlap Nem művészi szöveg elemzése Szombat, 2004. május 29. / 60 perc Engedélyezett segédeszközök:

Részletesebben

Felvételi előkészítő Magyar nyelv megoldás 2008. január 23.

Felvételi előkészítő Magyar nyelv megoldás 2008. január 23. Felvételi előkészítő Magyar nyelv megoldás 2008. január 23. dinoszauruszok királya nem vágtázott Élet és tudomány, 2002/12. (BBC News) félelmetes yrannosaurus rex látókörébe került zsákmányállatoknak jó

Részletesebben

Magyar nyelvtan tanmenet 4. osztály

Magyar nyelvtan tanmenet 4. osztály COMENIUS ANGOL-MAGYAR KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA Magyar nyelvtan tanmenet 4. osztály 2013/2014 Tanítók: Tóth Mária, Buruncz Nóra Tankönyvcsalád: Nemzeti Tankönyvkiadó Anyanyelvünk világa 4. osztály

Részletesebben

Dr`avni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 1. feladatlap. Nem művészi szöveg elemzése. Kedd, február 01. / 60 perc

Dr`avni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 1. feladatlap. Nem művészi szöveg elemzése. Kedd, február 01. / 60 perc A jelölt kódszáma: Dr`avni izpitni center *P043A10311* TÉLI VIZSGAIDŐSZAK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1. feladatlap Nem művészi szöveg elemzése Kedd, 2005. február 01. / 60 perc Engedélyezett segédeszközök:

Részletesebben

MagyarOK 1. tanmenetek

MagyarOK 1. tanmenetek Szita Szilvia Pelcz Katalin MagyarOK 1. tanmenetek A1.2. Célnyelvi (magyar) környezet Egy 120 órás tanfolyam 61 120. órájára Szita Szilvia és Pelcz Katalin, www.magyar-ok.hu 1 Az alábbiakban a MagyarOK

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM VIZSGA 8. ÉVFOLYAM

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM VIZSGA 8. ÉVFOLYAM Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium 3529 Miskolc, Fényi Gyula tér 2-12. Tel.: (+36-46) 560-458, 560-459, 560-583, Fax: (+36-46) 560-582 E-mail: fenyi@jezsuita.hu Honlap: www.jezsu.hu A JECSE Jesuit

Részletesebben

1. Milyen szerkezetű mondat? Számozd meg az alábbi szövegrészlet mondatait! Majd állapítsd meg róluk, hogy milyen szerkezetű mondatok!

1. Milyen szerkezetű mondat? Számozd meg az alábbi szövegrészlet mondatait! Majd állapítsd meg róluk, hogy milyen szerkezetű mondatok! 1/A feladatlap 1. Milyen szerkezetű mondat? Számozd meg az alábbi szövegrészlet mondatait! Majd állapítsd meg róluk, hogy milyen szerkezetű mondatok! Egyszer Héraklész megszólított valakit: Asszony! Mi

Részletesebben

Források: magyar nyelv és kommunkikáció kísérleti tk. és mf. (OFI, 2014) Czinegéné L.J.

Források: magyar nyelv és kommunkikáció kísérleti tk. és mf. (OFI, 2014)   Czinegéné L.J. Források: magyar nyelv és kommunkikáció kísérleti tk. és mf. (OFI, 2014) http://www.drama.hu/jatektar/ http://www.google.com/ Czinegéné L.J. 2014 Tanulói feladatlap 1. Jelöld a magánhangzókat! (Karikázd

Részletesebben

Nyelvtan, helyesírás 4. évfolyam. Tollal dolgozz! Ügyelj a külalakra! Jó munkát kívánunk!

Nyelvtan, helyesírás 4. évfolyam. Tollal dolgozz! Ügyelj a külalakra! Jó munkát kívánunk! Nyelvtan, helyesírás 4. évfolyam Név: Osztály: Tollal dolgozz! Ügyelj a külalakra! Jó munkát kívánunk! 1. Tedd ki a megfelelő ékezeteket a szavakra! futotest, fozokanal, kultura, szulofold, szololevel

Részletesebben

MagyarOK 1. tanmenetek

MagyarOK 1. tanmenetek Szita Szilvia Pelcz Katalin MagyarOK 1. tanmenetek A1.2. Forrásnyelvi környezetben (külföldön) Egy 96 órás tanfolyam 49 96. órájára Szita Szilvia és Pelcz Katalin, www.magyar-ok.hu 1 Az alábbiakban a MagyarOK

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék A főnév 11 Kis és nagy kezdőbetűk 11 A főnevek neme 12 A főnevek többes száma 13 Nem megszámlálható főnevek 15 Csak többes számban használatos főnevek 16 Foglalkozások 17 Címek, rangok,

Részletesebben

Magyar nyelv és irodalom Fejlesztési terv

Magyar nyelv és irodalom Fejlesztési terv és a Magyar nyelv és irodalom Fejlesztési terv A sport összeköt testvériskolai kapcsolat kiépítése a és a Boglári Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola között Készítette: Pap Andrea Pétervására,

Részletesebben

középső o Nyelv eleje magasabban magas hátulja magasabban mély o Ajak kerekítés (labiális) rés (illabiális) o Hossz rövid hosszú Mássalhangzók o Idő

középső o Nyelv eleje magasabban magas hátulja magasabban mély o Ajak kerekítés (labiális) rés (illabiális) o Hossz rövid hosszú Mássalhangzók o Idő Nyelvtan Nyelvi jelek o szavak (lexéma o szóelem (morféma: szótő és toldalék) o tovább bonthatók fonémákra (jelelemek) Nyelv 3 szint o hangok o szavak o mondatok o nyelvtan szintek egymásra épülésének

Részletesebben

Nehogy a nyúl visz a puska! Mondat ez? Bizonyára te is látod,

Nehogy a nyúl visz a puska! Mondat ez? Bizonyára te is látod, II. NYELVI SZINTEK 4. A SZÓELEMEK SZINTJE: TÖVEK, TÔ VÁL TO ZA- TOK ÉS TOLDALÉKOK Nehogy a nyúl visz a puska! Mondat ez? Bizonyára te is látod, hogy ezzel némi gond van. Nyelvi közléseinket úgy rakod össze

Részletesebben

Tegezés, magázás. Tegeződés: a beszélgetőpartnerünknek azt mondjuk, hogy te. Tegezünk: barátokat családtagokat gyerekeket és (legtöbbször) kollégákat

Tegezés, magázás. Tegeződés: a beszélgetőpartnerünknek azt mondjuk, hogy te. Tegezünk: barátokat családtagokat gyerekeket és (legtöbbször) kollégákat Tegezés, magázás 1 ) Alapszabályok Tegeződés: a beszélgetőpartnerünknek azt mondjuk, hogy te. Tegezünk: barátokat családtagokat gyerekeket és (legtöbbször) kollégákat Magázódás: a beszélgetőpartnerünknek

Részletesebben

Nagy munka ez! Nem mértem én ezt azonban. Csak a cél volt előttem. (Reguly Antal)

Nagy munka ez! Nem mértem én ezt azonban. Csak a cél volt előttem. (Reguly Antal) Nagy munka ez! Nem mértem én ezt azonban. Csak a cél volt előttem. (Reguly Antal) A REGULY ANTALRÓL ELNEVEZETT MAGYAR NYELVI ÉS KOMMUNIKÁCIÓS VERSENY 2016. ÉVI FELADATAI A versenyző sorszáma: Elérhető

Részletesebben

Jelentkezési lap NÉV. Lakcím:. Iskola:... Osztály:. E-mail cím:... Telefonszám:

Jelentkezési lap NÉV. Lakcím:. Iskola:... Osztály:. E-mail cím:... Telefonszám: Jelentkezési lap.. NÉV Lakcím:. Iskola:... Osztály:. E-mail cím:... Telefonszám: 1.Feladat TOTÓ (Húzd alá a helyes választ!) 1. Mibe lépett bele Kópé, amikor vérzett a lába? egy hegyes szögbe egy süni

Részletesebben

A kötőszók. Mindenki jól ismeri a DE szócskát, amivel ellentétet fejezünk ki. Gyakori, jól és könnyen használható:

A kötőszók. Mindenki jól ismeri a DE szócskát, amivel ellentétet fejezünk ki. Gyakori, jól és könnyen használható: A kötőszók Előhang (prelúdium): DE Mindenki jól ismeri a DE szócskát, amivel ellentétet fejezünk ki. Gyakori, jól és könnyen használható: Vera csak 2 éves, de már 100-ig tud számolni. Ez az étterem kitűnő,

Részletesebben

Anyanyelv és kommunikáció évfolyam. 3. forduló

Anyanyelv és kommunikáció évfolyam. 3. forduló Anyanyelv és kommunikáció 2011-12. 7-8. évfolyam 3. forduló Bizonyára emlékeztek még arra, hogy decemberi találkozásunk témája a tél ünnepkörének felelevenítése volt. A következőkben az ott elhangzottakhoz

Részletesebben

MAGYAR NYELV Tömbösített tanmenet 8. D évfolyam Helyesejtés, helyesírás, Kommunikáció Olvasás-szövegértés és szövegalkotás Mtk. 26./4.

MAGYAR NYELV Tömbösített tanmenet 8. D évfolyam Helyesejtés, helyesírás, Kommunikáció Olvasás-szövegértés és szövegalkotás Mtk. 26./4. Óra 1. émakör, tananyag Ismerkedés az új taneszközökkel Ismétlés Hangtani ismeretek MAGYAR NYELV ömbösített tanmenet 8. D évfolyam Helyesejtés, helyesírás, Kommunikáció Olvasás-szövegértés és nyelvhelyesség

Részletesebben

NÉMET NYELVBŐL. Magyar Szentek Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola 3060 Pásztó, Deák Ferenc utca /

NÉMET NYELVBŐL. Magyar Szentek Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola 3060 Pásztó, Deák Ferenc utca / NÉMET NYELVBŐL 1. osztály reagálásra. Bekapcsolódjon, és tevékenyen részt vegyen az órai játékokban, cselekvésekben. Ismerje a mindennapi üdvözlési és búcsúzási formákat. Ismerje a tanult témakörök szavait:

Részletesebben

Brósch Zoltán (Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma) Megoldás

Brósch Zoltán (Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma) Megoldás Megoldás 1. Melyik mondat állítás a következőek közül? A: Szép idő van ma? B: A 100 szép szám. C: Minden prímszám páratlan. D: Bárcsak újra nyár lenne! Az állítás olyan kijelentő mondat, melyről egyértelműen

Részletesebben

Név:... Iskola:... Összpontszám: 240 pont Elért pontszám:... Helyezés:...

Név:... Iskola:... Összpontszám: 240 pont Elért pontszám:... Helyezés:... Tanulmányi versenyanyag 2018/2019. tanév Nyelvtan-helyesírás 3. osztály Név:... Iskola:... Összpontszám: 240 pont Elért pontszám:... Helyezés:... 1. Tollbamondás 50 2. Bontsd szavakra és mondatokra az

Részletesebben

Német nyelvi követelmények a 3. év végéig. A Hallo Max! c. tankönyv alapján

Német nyelvi követelmények a 3. év végéig. A Hallo Max! c. tankönyv alapján Német nyelvi követelmények a 3. év végéig A Hallo Max! c. tankönyv alapján Az ABC, család, lakás, állatok, számok 1-100-ig, évszakok, hónapok, iskola, osztály, barátok, német termékek, 3 dal, 3 versike.

Részletesebben

9 ny - nyelvi előkészítő osztály (KON-TAKT 1 Lehrbuch /Arbeitsbuch)

9 ny - nyelvi előkészítő osztály (KON-TAKT 1 Lehrbuch /Arbeitsbuch) 9 ny - nyelvi előkészítő osztály (KON-TAKT 1 Lehrbuch /Arbeitsbuch) Az alábbi nyelvtani szerkezeteket tudja alkalmazni írásban és szóban a Nemzeti Tankönyvkiadó KON-TAKT 1 című tankönyv és Munkafüzet alapján:

Részletesebben

5. osztályos tananyag

5. osztályos tananyag 1. A kommunikáció OSZTÁLYOZÓ VIZSGA TÉMAKÖREI MAGYAR NYELVTAN 2. A kommunikációs kapcsolat 3. A szövegszerkesztés állomásai 4. Az elbeszélés 5. A leírás 6. Jellemzés 5. osztályos tananyag 7. A hangok világa;

Részletesebben

Nagy Erika. Nyelvtanból Ötös. A magyar nyelvtan érthetően kicsiknek és nagyoknak. www.magyarnyelvtan.hu

Nagy Erika. Nyelvtanból Ötös. A magyar nyelvtan érthetően kicsiknek és nagyoknak. www.magyarnyelvtan.hu Nagy Erika Nyelvtanból Ötös A magyar nyelvtan érthetően kicsiknek és nagyoknak www.magyarnyelvtan.hu 1 Tartalom 1. Alapfogalmak...6 2. Szófajok...13 3. Névszó......14 4. Főnevek...16 5. Melléknevek...26

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Tartalomjegyzék. A főnév 10 A főnevek neme 10 A főnevek többes száma 14 A főnév a mondatban 16 Gyakorlatok 17

Tartalomjegyzék. Tartalomjegyzék. A főnév 10 A főnevek neme 10 A főnevek többes száma 14 A főnév a mondatban 16 Gyakorlatok 17 A főnév 10 A főnevek neme 10 A főnevek többes száma 14 A főnév a mondatban 16 Gyakorlatok 17 A főnév szószerkezetekben 20 A névelő 21 Gyakorlatok 26 A hangsúlytalan mutató névmással álló főnév 28 A birtokos

Részletesebben

ANGOL NYELV, MINT ELSŐ IDEGEN NYELV

ANGOL NYELV, MINT ELSŐ IDEGEN NYELV Nyelvtan: ANGOL NYELV, MINT ELSŐ IDEGEN NYELV megszámlálható és megszámlálhatatlan főnevek, főnevek többes száma névelők és főnévbővítmények: the, a, an, some, any, much, many, a lot of, a few, a little

Részletesebben

Dr`avni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 1. feladatlap. Nem művészi szöveg elemzése. Péntek, augusztus 27. / 60 perc

Dr`avni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 1. feladatlap. Nem művészi szöveg elemzése. Péntek, augusztus 27. / 60 perc A jelölt kódszáma: Dr`avni izpitni center *P042A10311* ŐSZI IDŐSZAK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1. feladatlap Nem művészi szöveg elemzése Péntek, 2004. augusztus 27. / 60 perc Engedélyezett segédeszközök:

Részletesebben

Dr`avni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 1. feladatlap. Nem művészi szöveg elemzése május 29., hétfő / 60 perc

Dr`avni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 1. feladatlap. Nem művészi szöveg elemzése május 29., hétfő / 60 perc A jelölt kódszáma: Dr`avni izpitni center *P061A10311* TAVASZI IDŐSZAK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1. feladatlap Nem művészi szöveg elemzése 2006. május 29., hétfő / 60 perc Engedélyezett segédeszközök: a

Részletesebben

Ne csak nézz, láss is!

Ne csak nézz, láss is! A változat 1. ISMÉTLÉS MIT TANULTÁL EDDIG? 1. Ne csak nézz, láss is! a) Karikázd be a szólás igéit! b) Állapítsd meg az igék ragozását, módját, idejét! c) Írd be a táblázatba az igék jelen idejű, határozott

Részletesebben

Cukimami én idős motiváció:

Cukimami én idős motiváció: Cukimami s én idő ió: c motivá Énidó Kezdjük ott, hogy miért is fontos, az Énidő; Magad miatt, mert kell, hogy érezd; az anyasággal nem veszítetted el a nőiességedet, azt, hogy egy önálló és utánozhatatlanul

Részletesebben

MagyarOK 1. tanmenetek

MagyarOK 1. tanmenetek Szita Szilvia Pelcz Katalin MagyarOK 1. tanmenetek A1.1. Célnyelvi (magyar) környezet Egy 96 órás tanfolyam 1 48. órájára Szita Szilvia és Pelcz Katalin, www.magyar-ok.hu 1 Az alábbiakban a MagyarOK tankönyvcsalád

Részletesebben

Az angol nyelv logikája 6 MONDATSZERKEZET 1. A kijelentés

Az angol nyelv logikája 6 MONDATSZERKEZET 1. A kijelentés Az angol nyelv logikája 6 MONDATSZERKEZET 1. A kijelentés Az angol nyelv kijelentő mondatai három részből állnak, és mindig ebben a sorrendben: SZEMÉLY SEGÉDIGE INFORMÁCIÓ A SZEMÉLY a mondat főszereplője.

Részletesebben

Minimumkövetelmények magyar nyelvből (5. osztály) Minimumkövetelmények irodalomból 5. osztály

Minimumkövetelmények magyar nyelvből (5. osztály) Minimumkövetelmények irodalomból 5. osztály Minimumkövetelmények magyar nyelvből (5. osztály) HELYESÍRÁS: 1. Írása legyen rendezett, olvasható. 2. Megfelelő tempóban írjon diktálás esetén. 3. Kevés hibával másoljon 8-10 soros szöveget vagy 10-15

Részletesebben

Klasszikus héber nyelv 4.: Szintaxis

Klasszikus héber nyelv 4.: Szintaxis Klasszikus héber nyelv 4.: Szintaxis BBN-HEB11-204 Koltai Kornélia, Biró Tamás 2015. november 25. Témaválasztás házi dolgozatra (ע "ו ( igeragozás Ismétlés: Mondatok: Arnold & Choi 5. rész A mondat belső

Részletesebben

Irodalom Szövegértés, szövegfeldolgozás 9. NY Órakeret:36 óra

Irodalom Szövegértés, szövegfeldolgozás 9. NY Órakeret:36 óra / Fejlesztési cél Irodalom Szövegértés, szövegfeldolgozás 9. NY :36 óra Beszédkészség, szóbeli szövegek megértése és alkotása 11 óra A beszéd zenei eszközei: dallam, hangsúly, tempó, hangerő, szünet; beszédhelyzet;

Részletesebben

Magyar nyelvi Ellenõrzõ dolgozatok

Magyar nyelvi Ellenõrzõ dolgozatok Császárné Horváth Janka szaktanár Magyar nyelvi Ellenõrzõ dolgozatok a z á lta lá nos iskola 6. osztá lya szá m á r a a tanuló neve ellenorzo dolgozatok_6.indd 1 2011.07.20. 15:21:09 Lektorálta: Dr. Goda

Részletesebben

Tartalom. 19 Jelen idő 19 Múlt idő 28 Jővő idő 37. Feltételes mód 41 Jelen idő 41 Múlt idő 43 Használata 44 Gyakorlatok 46

Tartalom. 19 Jelen idő 19 Múlt idő 28 Jővő idő 37. Feltételes mód 41 Jelen idő 41 Múlt idő 43 Használata 44 Gyakorlatok 46 Tartalom Az ige alakjai 5 A., t' r za anyt es a argyas ragozas 6 K.. Jeen tö o mo'd 19 Jelen idő 19 Múlt idő 28 Jővő idő 37 Feltételes mód 41 Jelen idő 41 Múlt idő 43 Használata 44 Gyakorlatok 46 Felszólító

Részletesebben

Tagolatlan mondat szavakra tagolása, helyes leírása Ellenőrzés

Tagolatlan mondat szavakra tagolása, helyes leírása Ellenőrzés táblák:layout 1 2008.06.13. 6:37 Oldal 18 1. Ismétlés A 2. osztályos szóanyag szavainak másolása írott és nyomtatott betűkről Tollbamondás Szógyűjtés képről, a gyűjtött szavak leírása 2. Ismétlés A 2.

Részletesebben

1. Hány király él a mesében? egy... Hány lánya van neki? három... Hány országa van? három...

1. Hány király él a mesében? egy... Hány lánya van neki? három... Hány országa van? három... A SÓ (népmese) Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy öreg király s volt három szép lánya. Volt néki három dúsgazdag országa, mindhárom lányának jutott egy-egy ország. Hanem ahogy mondják: nincs három

Részletesebben

A melléknevek képzése

A melléknevek képzése A melléknevek képzése 1 ) Helyezkedjen el kényelmesen, először mesélni fogunk... Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer a magyar nyelv, benne sok szóval, kifejezéssel és szabállyal, amelyeket persze

Részletesebben

MAGYAR NYELV a 8. évfolyamosok számára. MNy2 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

MAGYAR NYELV a 8. évfolyamosok számára. MNy2 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ 8. évfolyam MNy2 Javítási-értékelési útmutató MAGYAR NYELV a 8. évfolyamosok számára MNy2 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A javítási-értékelési útmutatóban feltüntetett válaszokra a megadott pontszámok adhatók.

Részletesebben

Tantárgyi követelmények. Német nyelv. 9. oszt.

Tantárgyi követelmények. Német nyelv. 9. oszt. Tantárgyi követelmények Német nyelv 9. oszt. Témakörök: Bemutatkozás Az én családom Az én barátom Az én házam/lakásom Az én szobám Az én iskolám Lakóhely bemutatása Napirend Étkezési szokások Szabadidő

Részletesebben

MagyarOK 1. tanmenetek

MagyarOK 1. tanmenetek Szita Szilvia Pelcz Katalin MagyarOK 1. tanmenetek A1.1. Célnyelvi (magyar) környezet Egy 120 órás tanfolyam 1 60. órájára Szita Szilvia és Pelcz Katalin, www.magyar-ok.hu 1 Az alábbiakban a MagyarOK tankönyvcsalád

Részletesebben

7. Hitoktatás egyéb gyakorlati kérdései

7. Hitoktatás egyéb gyakorlati kérdései 7. Hitoktatás egyéb gyakorlati kérdései II. A hitoktatás mai helyzetelemzése a. A hittanórák időpontjával kapcsolatos kérdések A közoktatási intézményekben (óvodákban, általános iskolákban) törvény által

Részletesebben

Európai Gazdasági és Monetáris Unió

Európai Gazdasági és Monetáris Unió 2 P122-A103-1-1 P122-A103-1-1 3 Melléklet az 1. feladatlaphoz Európai Gazdasági és Monetáris Unió 1. Az Európai Gazdasági és Monetáris Unió, vagy egyszerűbben Gazdasági és Monetáris Unió (EGMU vagy GMU)

Részletesebben

Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz

Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz Szilágyi N. Sándor Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz (Részletek a szerző Ne lógasd a nyelved hiába! c. kötetéből, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 2000) 9. rész Mitől lesz határozott valami,

Részletesebben

Osztályozóvizsga követelményei

Osztályozóvizsga követelményei Osztályozóvizsga követelményei Képzés típusa: Tantárgy: általános iskola angol nyelv Évfolyam: 1. Vizsga típusa: írásbeli, szóbeli Követelmények, témakörök: Én és a családom: üdvözlés, köszönések napszak

Részletesebben

Dr`avni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 1. feladatlap. Nem művészi szöveg elemzése. Scütörtök, február 9. / 60 perc

Dr`avni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 1. feladatlap. Nem művészi szöveg elemzése. Scütörtök, február 9. / 60 perc A jelölt kódszáma: Dr`avni izpitni center *P053A10311* TÉLI VIZSGAIDŐSZAK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1. feladatlap Nem művészi szöveg elemzése Scütörtök, 2006. február 9. / 60 perc Engedélyezett segédeszközök:

Részletesebben

Felvételi előkészítő Magyar nyelv megoldás február 06. Romhányi József: Medve-tanköltemény

Felvételi előkészítő Magyar nyelv megoldás február 06. Romhányi József: Medve-tanköltemény Felvételi előkészítő Magyar nyelv megoldás 2008. február 06. Romhányi József: Medve-tanköltemény Felmordult a medve a sok rossz mackóvers hallatán: Ez mind kontár! Sarlatán! Mit gügyögnek, locsognak szerencsétlen

Részletesebben

ÓRAVÁZLAT Szövegértés szövegalkotás Szakiskola 9. osztály

ÓRAVÁZLAT Szövegértés szövegalkotás Szakiskola 9. osztály ÓRAVÁZLAT Szövegértés szövegalkotás Szakiskola 9. osztály Kőszeg, 2010. Készítette: Szikora Lászlóné Tanítás helye: Dr. Nagy László EGYMI Kőszeg Évfolyam: 9. A osztály Tantárgy: Magyar nyelv és irodalom

Részletesebben

Feladatlap a gimnáziumi versenyzők számára

Feladatlap a gimnáziumi versenyzők számára Édes anyanyelvünk országos nyelvhasználati verseny Fővárosi forduló, FPPTI, 2007. szeptember 17. A versenyző kódszáma: Feladatlap a gimnáziumi versenyzők számára Olvassa el figyelmesen az alábbi szöveget,

Részletesebben

ISMÉTLÉS 4. (MÓDBELI) SEGÉDIGÉK

ISMÉTLÉS 4. (MÓDBELI) SEGÉDIGÉK Könnyen, Gyorsan Angolul! ISMÉTLÉS 4. (MÓDBELI) SEGÉDIGÉK All modal verbs are auxiliary verbs but not all auxiliary verbs are modal verbs. Minden módbeli segédige segédige, de nem minden segédige módbeli

Részletesebben

Megoldások III. osztály

Megoldások III. osztály Bolyai Farkas Elméleti Líceum Marosvásárhely, 2015. március 20-22. Megoldások III. osztály 1. Számkeresztrejtvény: Az alábbi keresztrejtvény ábra abban különbözik a hagyományos keresztrejtvényektől, hogy

Részletesebben

SZÓFAJOK JÁTÉKOS NYELVI FELADATOK 1. RÉSZ ERDÉLYI TANKÖNYVTANÁCS

SZÓFAJOK JÁTÉKOS NYELVI FELADATOK 1. RÉSZ ERDÉLYI TANKÖNYVTANÁCS Demény Piroska Szilágyi Mária SZÓFAJOK JÁTÉKOS NYELVI FELADATOK 1. RÉSZ ERDÉLYI TANKÖNYVTANÁCS KOLOZSVÁR, 2011 Válogatás a szerzők Szavak kincsesháza című nyelvi feladatgyűjteményéből Véleményezte Dr.

Részletesebben

NT MAGYAR NYELV ÉS KOMMUNIKÁCIÓ 6. TANMENETJAVASLAT. (heti 2 óra, azaz évi 74 óra)

NT MAGYAR NYELV ÉS KOMMUNIKÁCIÓ 6. TANMENETJAVASLAT. (heti 2 óra, azaz évi 74 óra) NT-11631 MAGYAR NYELV ÉS KOMMUNIKÁCIÓ 6. TANMENETJAVASLAT (heti 2 óra, azaz évi 74 óra) A tanmenetben megadott gyakorlatszámok csak tájékoztató jellegűek, nem a megoldandó feladatok mennyiségét jelölik,

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM TANÍTÓ PÓTÍRÁSBELI FELVÉTELI FELADATOK július 4. JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM TANÍTÓ PÓTÍRÁSBELI FELVÉTELI FELADATOK július 4. JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM TANÍTÓ PÓTÍRÁSBELI FELVÉTELI FELADATOK 2003. július 4. JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ A javítási útmutató a középiskolai tananyag követelményeit figyelembe véve adja meg a várható (de nem minden

Részletesebben

Az angol nyelv logikája 2. I. rész Béres Miklós

Az angol nyelv logikája 2. I. rész Béres Miklós Az angol nyelv logikája 2 I. rész Az angol nyelv logikája 3 E könyv célja, hogy megtapasztald: nyelvet tanulni nem nehéz és a tanulás pillanata a megértés. Átfogó képet nyújt a nyelvről, rendszerbe szedi

Részletesebben

Ungarisch. Grammatische Strukturen/lexikalische Einheiten Nével : Határozott, határozatlan

Ungarisch. Grammatische Strukturen/lexikalische Einheiten Nével : Határozott, határozatlan Ungarisch Die Zuordnung der grammatischen Strukturen und lexikalischen Einheiten zu den Funktionen ist exemplarisch zu verstehen. Die angeführten Strukturen werden auch in anderen Zusammenhängen auftreten

Részletesebben

Mondatkiegészítés adott. Az írásmódtól eltérô. Mondatalkotás. pótlása. Hosszú mássalhangzós. Másolás. Mondatvégi írásjelek

Mondatkiegészítés adott. Az írásmódtól eltérô. Mondatalkotás. pótlása. Hosszú mássalhangzós. Másolás. Mondatvégi írásjelek 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. Felmérés a tanév elején Az alsó és felsô ívelésû betûcsoportok Felsô hurkolású betûk C-s kapcsolás alsó ívelés után Kis horogvonallal kapcsolódó betûk Kis horogvonal után c-s kapcsolás

Részletesebben

Mi a célod? Mikor? Mit teszel meg érte?

Mi a célod? Mikor? Mit teszel meg érte? 1 Tisztázzunk valamit: Mi a célod? Mikor? Mit teszel meg érte? Még mielőtt belevágnánk a nagy munkánkba, röviden nézzük is meg, milyen is ez a német nyelv. A NÉMET nyelvről röviden: Azonnal fel fog tűnni

Részletesebben

A nyelvtani szabályok bemutatási módjai három magyar nyelvkönyvben

A nyelvtani szabályok bemutatási módjai három magyar nyelvkönyvben Anna Grzeszak, Damian Kaleta A nyelvtani szabályok bemutatási módjai három magyar nyelvkönyvben Dolgozatunk célja, hogy megnézzük, hogyan mutatják be a nyelvtani szabályokat az egyes magyar nyelvkönyvek.

Részletesebben

Magyar nyelvi felvételi feladatok 2007. február 23. Kedves Felvételiző! Aláhúzással válaszd ki, melyik idegen nyelvet szeretnéd tanulni!

Magyar nyelvi felvételi feladatok 2007. február 23. Kedves Felvételiző! Aláhúzással válaszd ki, melyik idegen nyelvet szeretnéd tanulni! Magyar nyelvi felvételi feladatok 2007. február 23. Kedves Felvételiző! Aláhúzással válaszd ki, melyik idegen nyelvet szeretnéd tanulni! angol német - A feladatlapok mindegyikére írd rá a kódszámodat!

Részletesebben

JAVÍTÓKULCS. Az elrepült focilabda

JAVÍTÓKULCS. Az elrepült focilabda Az iskolától nem messze van egy focipálya. Kerítés választja el az úttesttől. A fiúk gyakran mennek oda focizni. Laci a legjobb játékos. Gyorsan fut, ügyesen cselez, és sok gólt lő. Péntek délután egymás

Részletesebben

HARMATCSEPP LEVELEZŐS TANULMÁNYI VERSENY Olvasás-szövegértés III.

HARMATCSEPP LEVELEZŐS TANULMÁNYI VERSENY Olvasás-szövegértés III. A versenyző neve: HARMATCSEPP LEVELEZŐS TANULMÁNYI VERSENY Olvasás-szövegértés Forduló: III. Osztály: 3. Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Az iskola kódja: H- Elérhető pontszám: 39 p. Ellenőrizte:

Részletesebben

OSZTÁLYOZÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEI OROSZ NYELV

OSZTÁLYOZÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEI OROSZ NYELV OSZTÁLYOZÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEI OROSZ NYELV 9. ÉVFOLYAM ÍRÁS OLVASÁS a cirill-betűs írás és olvasás elsajátítása NYELVANI ISMERETEK a főnevek neme személyes névmások (ragozással) birtokos névmások (csak

Részletesebben

MAGYAR NYELV a 8. évfolyamosok számára. MNy1 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

MAGYAR NYELV a 8. évfolyamosok számára. MNy1 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ 8. évfolyam MNy1 Javítási-értékelési útmutató MAGYAR NYELV a 8. évfolyamosok számára MNy1 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A javítási-értékelési útmutatóban feltüntetett válaszokra a megadott pontszámok adhatók.

Részletesebben

Ottlik Géza: Apagyi (részlet)

Ottlik Géza: Apagyi (részlet) Ottlik Géza: Apagyi (részlet) A hosszú alreáliskolai 1 esztendőink alatt a fölöttünk végző vagy alánk kerülő, vagy velünk haladó, több mint ötszáz társunk közül csak egyetlenegy akadt, aki "rossz fiú"

Részletesebben

Osztályozóvizsga 1/13. K ANGOL NYELV

Osztályozóvizsga 1/13. K ANGOL NYELV Osztályozóvizsga 1/13. K ANGOL NYELV A. Ruházati Vásárlási szituációk az alábbi témakörökben: 1. Méteráru üzlet 2. Férfi cipők 3. Női cipők 4. Rövidáruk / kemény rövidáru 5. Rövidáruk/ puha rövidáru 6.

Részletesebben

Osztályozóvizsga követelményei

Osztályozóvizsga követelményei Osztályozóvizsga követelményei Képzés típusa: Tantárgy: általános iskola emelt szint, heti 3 óra angol nyelv Évfolyam: 2. Vizsga típusa: írásbeli, szóbeli Követelmények, témakörök: Én és a családom: üdvözlés,

Részletesebben

MAGYAR NYELV a 8. évfolyamosok számára. MNy2 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

MAGYAR NYELV a 8. évfolyamosok számára. MNy2 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ 8. évfolyam MNy2 Javítási-értékelési útmutató MAGYAR NYELV a 8. évfolyamosok számára MNy2 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A javítási-értékelési útmutatóban feltüntetett válaszokra a megadott pontszámok adhatók.

Részletesebben

ÉDES ANYANYELVÜNK Bács-Kiskun megyei forduló Kiskunhalas, 2009. április 4-én

ÉDES ANYANYELVÜNK Bács-Kiskun megyei forduló Kiskunhalas, 2009. április 4-én ÉDES ANYANYELVÜNK Bács-Kiskun megyei forduló Kiskunhalas, 2009. április 4-én SZÓBELI FELADATOK Válasszon ki egyet a szóbeli témák közül! A felkészüléskor készített vázlatot használhatja a háromperces megnyilatkozáskor,

Részletesebben

Szeretettel Hargitai Ágnes

Szeretettel Hargitai Ágnes Minden korszakunk lezárása egy számvetéssel ér véget. Bármilyen nehéz időszakot is éltünk meg, jól esik visszatekinteni az elmúlt pillanatokra, hiszen a nehézségek ellenére szebbé is tették életünket.

Részletesebben

LINGUA GAYA. A Lingua Gaya nyelv nyelvtana. 2002, Gajárszki László

LINGUA GAYA. A Lingua Gaya nyelv nyelvtana. 2002, Gajárszki László A Lingua Gaya nyelv nyelvtana 2002, Gajárszki László HANGTAN KIEJTÉS ÉS ÍRÁS A Lingua Gaya betűsor a következő betűkből áll: a, b, c, d, e, f, g, h, i, j, k, l, m, n, o, p, q, r, s, t, u, v, w, x, y,

Részletesebben

Nagy munka ez! Nem mértem én ezt azonban. Csak a cél volt előttem. (Reguly Antal)

Nagy munka ez! Nem mértem én ezt azonban. Csak a cél volt előttem. (Reguly Antal) Nagy munka ez! Nem mértem én ezt azonban. Csak a cél volt előttem. (Reguly Antal) A REGULY ANTALRÓL ELNEVEZETT MAGYAR NYELVI ÉS KOMMUNIKÁCIÓS VERSENY 2017. ÉVI FELADATAI A versenyző sorszáma: Elérhető

Részletesebben

SZKB104_14. Körön kívül, körön belül II.

SZKB104_14. Körön kívül, körön belül II. SZKB104_14 Körön kívül, körön belül II. TANULÓI KÖRÖN KÍVÜL, KÖRÖN BELÜL II. 4. ÉVFOLYAM D1 Három szituáció képen 137 138 SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK TANULÓI D2 Fekete István: A két

Részletesebben

Magyar nyelvi óra. Idő Az óra menete Didaktikai feladat

Magyar nyelvi óra. Idő Az óra menete Didaktikai feladat Magyar nyelvi óra A témakör címe: A grammatikai kapcsolóelemek I. A tematikus egység: A szöveg Az osztály: 9. osztály A tanítás időpontja: 2002. április 10. A tanárjelölt neve: Káli Diána Az intézmény

Részletesebben

MAGYAR NYELV a 4. évfolyamosok számára. MNy2 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

MAGYAR NYELV a 4. évfolyamosok számára. MNy2 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ 4. évfolyam MNy2 Javítási-értékelési útmutató MAGYAR NYELV a 4. évfolyamosok számára MNy2 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A javítási-értékelési útmutatóban feltüntetett válaszokra a megadott pontszámok adhatók.

Részletesebben

Državni izpitni center MAGYAR NYELV ÍRÁSBELI FELMÉRŐLAP. 2006. május 5., péntek / 60 perc

Državni izpitni center MAGYAR NYELV ÍRÁSBELI FELMÉRŐLAP. 2006. május 5., péntek / 60 perc A t a n u l ó k ó d s z á m a: Državni izpitni center *N063* MÁJUSI MÉRÉS MAGYAR NYELV ÍRÁSBELI FELMÉRŐLAP 006. május 5., péntek / 60 perc Engedélyezett segédeszközök: a tanuló által hozott kék vagy fekete

Részletesebben

Megoldások IV. osztály

Megoldások IV. osztály Bolyai Farkas Elméleti Líceum Marosvásárhely, 2015. március 20-22. Megoldások IV. osztály 1. Számkeresztrejtvény: Az alábbi keresztrejtvény ábra abban különbözik a hagyományos keresztrejtvényektől, hogy

Részletesebben

Anyanyelvi verseny 3. feladatlap

Anyanyelvi verseny 3. feladatlap Anyanyelvi verseny 3. feladatlap 2014. november 25. Beküldési határidő: 2014. december 18. Postacím: 2600 Vác, Géza király tér 8. A borítékra írjátok rá: Anyanyelvi verseny e-mail cím: gezaverseny.magyar@gmail.com

Részletesebben

2013/14. tanév. 3.osztály

2013/14. tanév. 3.osztály 2013/14. tanév Magyar és tanmenet 3.osztály Tanító: Kottyán Dóra, Törzsökné Peske Edina Tankönyv:Földvári Erika munkatankönyv I-II. Földvári Erika munkatankönyv Éves óraszám:148 óra ( heti 4 óra) 1.hét

Részletesebben

Osztály: Tananyag: A nagy kesztyűbe dudálás Fejlesztési fókusz: Domináns didaktikai feladat: Célok:

Osztály: Tananyag: A nagy kesztyűbe dudálás Fejlesztési fókusz: Domináns didaktikai feladat: Célok: Osztály: 4. Tananyag: Domboninneni mesék - részlet - A nagy kesztyűbe dudálás (Mesetárban: 5p a felolvasás) Fejlesztési fókusz: Értő olvasás Domináns didaktikai feladat: Tanult ismeretek gyakorlása Célok:

Részletesebben

-közlés, latin eredetű szó, információt adunk és kapunk. célja: tájékoztatás, figyelemfelkeltés, érzelemkifejezés.

-közlés, latin eredetű szó, információt adunk és kapunk. célja: tájékoztatás, figyelemfelkeltés, érzelemkifejezés. nyelvtani gyakorló 9. évfolyam 1. mi a kommunikáció? -közlés, latin eredetű szó, információt adunk és kapunk. célja: tájékoztatás, figyelemfelkeltés, érzelemkifejezés. 2. kommunikációs folyamat tényezői:

Részletesebben

Magyar nyelvtan. 5. osztály. I. félév I. A kommunikáció

Magyar nyelvtan. 5. osztály. I. félév I. A kommunikáció Magyar nyelvtan 5. osztály I. félév I. A kommunikáció A hangsúlyozás, dallam, tempó és szünettartás szerepe a beszédben. Alapismeretek a kommunikáció tényezőiről: feladó, címzett, üzenet, kód, csatorna.

Részletesebben

Državni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 1. feladatlap május 31., hétfő / 60 perc

Državni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 1. feladatlap május 31., hétfő / 60 perc A j e l ö l t k ó d s z á m a : Državni izpitni center *P101A10311* TAVASZI VIZSGAIDŐSZAK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1. feladatlap Nem művészi szöveg elemzése 2010. május 31., hétfő / 60 perc Engedélyezett

Részletesebben

TÉMAKÖR: A MAGYAR NYELV TÖRTÉNETE 5. A NYELVMŰVELÉS ÉS NYELVTERVEZÉS JELENTŐSÉGE; SZEREPE NAPJAINKBAN

TÉMAKÖR: A MAGYAR NYELV TÖRTÉNETE 5. A NYELVMŰVELÉS ÉS NYELVTERVEZÉS JELENTŐSÉGE; SZEREPE NAPJAINKBAN TÉMAKÖR: A MAGYAR NYELV TÖRTÉNETE 5. A NYELVMŰVELÉS ÉS NYELVTERVEZÉS JELENTŐSÉGE; SZEREPE NAPJAINKBAN 1. A nyelvművelés a nyelv életébe való tudatos beavatkozás a javítás szándékával. Ez a tevékenység

Részletesebben

MAGYAR NYELV a 8. évfolyamosok számára. MNy2 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

MAGYAR NYELV a 8. évfolyamosok számára. MNy2 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ 8. évfolyam MNy2 Javítási-értékelési útmutató MAGYAR NYELV a 8. évfolyamosok számára MNy2 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A javítási-értékelési útmutatóban feltüntetett válaszokra a megadott pontszámok adhatók.

Részletesebben

ÖVEGES KÁLMÁN KOMPLEX ANYANYELVI VERSENY 2012. április 19. Séta a Balaton-felvidéken

ÖVEGES KÁLMÁN KOMPLEX ANYANYELVI VERSENY 2012. április 19. Séta a Balaton-felvidéken ÖVEGES KÁLMÁN KOMPLEX ANYANYELVI VERSENY 2012. április 19. Kódszám: Séta a Balaton-felvidéken A Káli-medence a Balaton-felvidéken található. Honfoglaló ősünknek, Kál vitéznek őrzi a nevét. Az Árpád-korban

Részletesebben

A Lánchíd Rádió 2011. április 15-én elhangzott műsora

A Lánchíd Rádió 2011. április 15-én elhangzott műsora A Lánchíd Rádió 2011. április 15-én elhangzott műsora Kovács Anita (felvezető női hang): Az Irhás árok Budapest egyik szép kirándulóhelye, de azoknak, akik ott laknak, bizony okoz bizonyos problémákat

Részletesebben

Državni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 1. feladatlap augusztus 24., hétfő / 60 perc

Državni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 1. feladatlap augusztus 24., hétfő / 60 perc A j e l ö l t k ó d s z á m a : Državni izpitni center *P092A10311* ŐSZI VIZSGAIDŐSZAK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1. feladatlap Nem művészi szöveg elemzése 2009. augusztus 24., hétfő / 60 perc Engedélyezett

Részletesebben

a viszonyuk. És a lány nem is hozta rendbe a dolgokat, mielőtt az apja oly hirtelen elment. Visszatekintve már látta, hogy nagyon sok a hasonlóság

a viszonyuk. És a lány nem is hozta rendbe a dolgokat, mielőtt az apja oly hirtelen elment. Visszatekintve már látta, hogy nagyon sok a hasonlóság ELSŐ FEJEZET Nem így kellett volna történnie. Addie Folsom úgy képzelte, a középiskola után hat évvel tehetősen és egy jó kocsi volánjánál ülve tér majd haza. Ehelyett behúzott nyakkal és egy közel háromszázezer

Részletesebben

szó Jelentés: 2) A toll szónak több jelentése van. Nézz utána értelmező szótárban! Legalább 4 különböző jelentésével írj egy-egy mondatot!

szó Jelentés: 2) A toll szónak több jelentése van. Nézz utána értelmező szótárban! Legalább 4 különböző jelentésével írj egy-egy mondatot! szó A szó olyan hangsor vagy betűsor, aminek saját jelentése van. Szavakkal nevezzük meg a világ dolgait azért, hogy kommunikálni tudjunk egymással. Ha értjük a szót, amikor meghalljuk vagy elolvassuk,

Részletesebben