Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download ""

Átírás

1 Szállítási Szerződés amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban megrendelő), valamint a ScanMedic Kft.1089 Budapest, Benyovszky u. 43. mint szállító (a továbbiakban szállító) között az alábbi feltételek mellett. Az Ajánlatkérő a közbeszerzésekről szóló CXXIX. törvény alapján Csontsebészeti implantatum Kecskemét elnevezésű nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le 24 havi Csontsebészeti implantatummal történő ellátása érdekében felfelé 30 %-os eltéréssel. A lefolytatott közbeszerzési eljárás eredményes volt, és az eljárás nyertes Ajánlattevőjével az Ajánlati Dokumentáció IV. és VII. fejezetében meghatározott specifikált termékek tekintetében az alábbi szállítási szerződést köti meg. 1. A szerződés tárgya A szerződés tárgya a Megrendelő Csontsebészeti implantatum Kecskemét elnevezésű nyílt közbeszerzési eljárásra vonatkozó Ajánlati Felhívásában és jelen szerződés 1. számú mellékletében meghatározott műszaki specifikációjú és megjelölt mennyiségű 17. Gamma szegek 45 db termék Konszignációs raktár létesítése mellett történő szállítása az Ajánlatban megjelölt minőségben. 2. Konszignációs raktár A 2. számú mellékletben meghatározásra kerül az optimális készlet nagysága típus, fajta, méret és darabszám szerint. A szerződő felek kölcsönösen megegyeznek abban, hogy a 2. számú mellékletben meghatározott kihelyezett készlet összetételét, darabszámát szükségletnek megfelelően bármikor módosíthatják. A 2. számú mellékletben meghatározott készlet kialakítását követően a Megrendelő a felhasználásokat fajta, méret és darabszám szerint folyamatosan, írásban (faxon) köteles jelenteni Szállítónak. A jelentés egyben a megrendelés bizonylata is, a készletfeltöltés ezen

2 bizonylat alapján történik. Szállító a jelentés alapján legkésőbb 48 órán belül a konszignációs raktárba a készlet feltöltésének eleget tesz. A konszignációs raktárnak a szerződés hatályba lépését követő naptól rendelkezésre kell állnia. A konszignációs raktár helye: Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza Központi Műtő. A konszignációs raktárban elhelyezett készlet teljes egészében a Szállító tulajdonát képviseli. A nem a konszignációs raktárba címzett árukért a Megrendelő nem vállal felelősséget. A kórház, mint Megrendelő a felelős őrzés szabályai alapján gondoskodik a Konszignációs Raktárba átvett termékek megőrzéséről. A Megrendelő a szerződés hatálya alatt bármikor előzetes egyeztetés alapján lehetőséget biztosít a Szállítónak a kihelyezett készlet leltározására, ellenőrzésére. 3. Műszer kihelyezés A mellékletben megadott műszerek értéke: nettó..,- Ft. A 3. számú mellékletben felsoroltak szerint. A szállító a szerződés hatályának a fennállása időtartamára helyezi ki a műszereket. A kórház teljes anyagi felelősséget vállal a kihelyezett műszerekért: lopás, elvesztés és a rendeltetéstől eltérő használatból fakadó károsodás, rongálás tekintetében. A kórház a keletkezett károkat a Szállító számlája ellenében 15 napon belül köteles megfizetni. A rendeltetésszerű használatból eredő elhasználódás, kopás miatt keletkezett anyagi veszteségek a Szállítót terhelik, aki vállalja, hogy a Megrendelő kérésére az elhasználódott műszereket (amennyiben azok állaga ezt valóban indokolja) saját költségén megjavítja, vagy újra cseréli. A jelen szerződés nem korlátozza a Szállító tulajdonosi jogát. A Szállító jogosult a kihelyezett műszereket a kórháznál bármikor megtekinteni, állagukat ellenőrizni. A beültető műszerkészletnek a szerződés hatályba lépését követően rendelkezésre kell állnia.

3 4. Eseti Szállítás és átvétel módja A felek megállapodnak abban, hogy az áruk leszállítására folyamatos szállítás keretében kerül sor, az alábbiak szerint: - Szállító a teljes árumennyiségből jelen szerződés 1. sz. mellékletében meghatározott árukat a szerződés hatályba lépését követően megrendelő által kért ütemezésben és határidő szerint szállítja le a Központi Raktárba munkanapokon 8-15 óráig. - Sürgős esetben szállító a megrendeléseket órán belül tartozik teljesíteni. 5. Szerződéses ellenérték A Szállító a leszállított, vagy felhasznált áruk ellenértékéről számlát készít, a 1. sz. mellékletben meghatározott egységárak figyelembevételével. A Megrendelő a kiállított számla alapján annak összegét napos átutalással egyenlíti ki Szállító Unicredit Bank Hungary Zrt. pénzintézetnél vezetett sz. bankszámlájára. A fizetés azon a napon tekintendő teljesítettnek, amelyen a pénzintézet a Megrendelő bankszámláját a Szállító által kiállított számla összegével megterheli. Az úgymond kötelező garantált fix ár időtartamának a lejártát követően az ár módosítására a szerződés hatálya alatt a fogyasztói árindex összesen oszlopára vonatkozó KSH inflációs százalékos mérték maximum 80 %-a erejéig van mód a szerződésben meghatározott eljárás mellett a szerződés hatályának második évében 1 alkalommal. Az ajánlati dokumentációban megjelölt árváltozáson túl további árváltoztatásra nincs joga a Szállítónak. 6. Csomagolás A Szállító az írásbeli ajánlatában megadott csomagolásban és kiszerelésben köteles és jogosult a szerződés tárgyát képező terméket szállítani.

4 A csomagolásra a termékeknél jól láthatóan fel kell tüntetni a lejárati időpontot. A Szállító a leszállításra kerülő áruk tekintetében szavatolja a leszállítástól számított legalább 3 éves felhasználhatóságot. A szerződés érvényessége alatt leszállított, sértetlen csomagolású termékeket a Szállító korlátlan számban cseréli a Megrendelő részére értékegyeztetéssel. 7. Mennyiségi és minőségi kifogások Az áruk leszállításakor Megrendelő képviselője az árut mennyiségileg átveszi. Az átvétel csomagolási egység darabszámának megszámlálásával történik. Az áru mennyiségi átvételének tényét, illetve az esetleges hiányokat Megrendelő a szállítólevélre feljegyzi. A szállítólevélre kerül feljegyzésre az áruban szemrevételezéssel megállapíthatóan bekövetkezett károsodás is. A szállítói gyűjtőcsomagoláson belüli mennyiségi hiány, eltérés, sérülés miatt Megrendelőnek az áru átvételétől számított 5 munkanapon belül van lehetősége reklamációval élni. Az utólagosan megállapított mennyiségi hiányokról jegyzőkönyvet kell felvenni. A jegyzőkönyv felvételéhez Szállítót a kifogások és a szemle időpontjának, valamint helyének egyidejű megjelölésével táviratilag vagy telefaxon meg kell hívni. A szemléről a felek jegyzőkönyvet vesznek fel, amelyet mind a Szállító, mind a Megrendelő jelenlévő képviselője aláír. Minőségi kifogás esetén a Megrendelő a kifogás felmerülésétől számított 15 napon belül írásban (fax, távirat) értesíti a Szállítót, megjelölve a minőségi kifogás okát. Ha Szállító ezt elfogadja, a minőségileg kifogásolt termék helyett Megrendelő által megjelölt időpontban minőségileg kifogástalan árut köteles Megrendelő telephelyére szállítani. Ha Szállító az írásbeli jelzés alapján a minőségi kifogást nem fogadja el, helyszíni szemlére kerül sor a mennyiségi kifogások esetén megjelölt eljárás szerint. Ha a szállítási szerződés hatályának fennállása alatt a Szállító által is elfogadott minőségi hiba 2 alkalommal előfordul, jogában áll a Megrendelőnek a súlyos szerződésszegés jogkövetkezményeit alkalmazni a 9. pontban foglaltak szerint.

5 8. Egyéb feltételek Szállító az Ajánlati Dokumentációban előírtak szerint saját költségére biztosítja Megrendelő részére a jelen szerződés specifikációjában meghatározott áruk forgalomba hozatalához szükséges tanúsítványokat. Amennyiben a tanúsítványok érvényessége a szerződés hatálya előtt lejár, úgy a Szállító köteles azt saját költségére és veszélyére meghosszabbítani, illetve új, érvényes tanúsítványt beszerezni oly módon, hogy az adott áru a teljes szerződéses időszak alatt folyamatosan érvényes tanúsítvánnyal rendelkezzen. A jelen pontban foglaltak megsértése súlyos szerződésszegésnek minősül, amely a szerződés azonnali hatályú felmondását vonhatja maga után. Hasonló az eljárás a forgalmazási jogosultság igazolása tekintetében. 9. A szerződés hatálya Jelen szerződés július 21. napjától július 20. napjáig hatályos. A szerződés felmondására csak súlyos szerződésszegés esetén kerülhet sor. A felmondási idő 15 nap, a felmondást írásban kell a másik félhez eljuttatni. Súlyos szerződésszegésnek minősül, ha: szállító ismételt felszólítás ellenére nem teljesít megrendelő 30 napig az ellenérték megfizetésével késedelembe esik. 7 ; 8 pontban meghatározott súlyos szerződésszegés esetén. A felek a köztük keletkező jogvitát békés úton rendezik, ennek eredménytelensége esetén kikötik a Kecskeméti Városi Bíróság illetékességét. Jelen szerződés 6 oldalból és 3 mellékletből áll, és 5 megegyező példányban készült. A szerződés valamennyi oldalát és a mellékletét a szerződő felek képviselője szignóval ellátja. A szerződésre egyebekben a Polgári Törvénykönyv megfelelő szabályai az irányadóak.

6 Felek a szerződést elolvasás és értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag aláírták. Jelen szerződés az 1., 2., 3., számú mellékletekkel együtt érvényes. Kecskemét, július Szállító képviselője Megrendelő képviselője Melléklet: 1, 2, 3, számú

7 2.sz. melléklet Konszignációs Raktár összetételéről

8 3.sz. melléklet Műszer-összetétel

A 2. számú mellékletben meghatározott készlet kialakítását követően a Megrendelő a felhasználásokat fajta, méret és darabszám szerint folyamatosan, ír

A 2. számú mellékletben meghatározott készlet kialakítását követően a Megrendelő a felhasználásokat fajta, méret és darabszám szerint folyamatosan, ír Szállítási Szerződés amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban megrendelő), valamint a Premier G. Med Kft. (1026 Bp.

Részletesebben

Szállítási Szerződés amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban m

Szállítási Szerződés amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban m Szállítási Szerződés amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban megrendelő),valamint a JOHNSON & JOHNSON Kft. (2045

Részletesebben

Szállítási Szerződés amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban m

Szállítási Szerződés amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban m Szállítási Szerződés amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban megrendelő), valamint a Johnson & Johnson Kft. (2045

Részletesebben

2 b.) A 2. számú mellékletben meghatározott készlet kialakítását a Szállító a szerződést követő egy héten belül teljesíti és ezt követően a Megrendelő

2 b.) A 2. számú mellékletben meghatározott készlet kialakítását a Szállító a szerződést követő egy héten belül teljesíti és ezt követően a Megrendelő Szállítási Szerződés Konszignációs raktár Ikt.sz. 843-7/2008. amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban megrendelő),valamint

Részletesebben

Szállítási Szerződés Konszignációs raktár Ikt.sz /2008. amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri ú

Szállítási Szerződés Konszignációs raktár Ikt.sz /2008. amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri ú Szállítási Szerződés Konszignációs raktár Ikt.sz. 843-2/2008. amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban megrendelő),valamint

Részletesebben

A. Műtétekhez műszerkészlet és implantátum biztosítása: B. Konszignációs raktár és térítésmentes műszerkészlet biztosítása

A. Műtétekhez műszerkészlet és implantátum biztosítása: B. Konszignációs raktár és térítésmentes műszerkészlet biztosítása Szállítási Szerződés amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban megrendelő),valamint a KONSENS Kft. (1026 Budapest,

Részletesebben

Szállítási Szerződés amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban megrendelő), valamint az Univer-Coop Zrt. (6000 Kecskemét,

Részletesebben

Szállítási Szerződés amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban megrendelő), valamint a Johnson & Johnson Kft. (2045

Részletesebben

A. Műtétekhez műszerkészlet és implantátum biztosítása: B. Konszignációs raktár és térítésmentes műszerkészlet biztosítása

A. Műtétekhez műszerkészlet és implantátum biztosítása: B. Konszignációs raktár és térítésmentes műszerkészlet biztosítása Szállítási Szerződés amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban megrendelő),valamint a KONSENS Kft. (1026 Budapest,

Részletesebben

Lakiteleki Takarékszövetkezet pénzintézetnél vezetett számú számlájára. A munkálatok 50 %-ának az elkészülte és leigazolását követőe

Lakiteleki Takarékszövetkezet pénzintézetnél vezetett számú számlájára. A munkálatok 50 %-ának az elkészülte és leigazolását követőe Vállalkozási Szerződés amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban megrendelő),valamint a Balog és Balog Kft. (6000 Kecskemét,

Részletesebben

1./ Szerződés tárgya: 1.1. A szerződés tárgya a Megrendelő által közzétett a augusztus 21.-i keltezésű Ajánlati Dokumentációban meghatározott, é

1./ Szerződés tárgya: 1.1. A szerződés tárgya a Megrendelő által közzétett a augusztus 21.-i keltezésű Ajánlati Dokumentációban meghatározott, é SZERZŐDÉS 4229.2/1 mely létrejött egyrészről a * Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza (6000 Kecskemét, Nyíri út 38.) Képviseli: Dr. Svébis Mihály főigazgató Adószám: 15336062-2-03 Számla sz.: OTP Bank

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a Gyógyír XI. Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. (székhely: 1117 Budapest, Fehérvári út 12.; cégjegyzékszám: 01-09-913332; adószám: 21814097-2-43, képviseli:

Részletesebben

Az eljárás nyertese(i) az Ajánlati Dokumentáció III. fejezetében specifikált áruk leszállítását az alábbi szerződéses feltételek mellett vállalja:

Az eljárás nyertese(i) az Ajánlati Dokumentáció III. fejezetében specifikált áruk leszállítását az alábbi szerződéses feltételek mellett vállalja: Szállítási Szerződés Az eljárás nyertese(i) az Ajánlati Dokumentáció III. fejezetében specifikált áruk leszállítását az alábbi szerződéses feltételek mellett vállalja: amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS mely létrejött egyrészről a Heves Megyei Önkormányzat Markhot Ferenc Kórház- Rendelőintézete, mint ajánlatkérő (a továbbiakban, mint megrendelő), Eger, Széchenyi út 27-29., másrészről

Részletesebben

ME-7.4.2 Árajánlatkérés, szerződésminták, vállalkozók értékelése

ME-7.4.2 Árajánlatkérés, szerződésminták, vállalkozók értékelése 30/38 7. sz. melléklet S ZÁLLÍTÁSI SZERZŐ DÉS ( MINTA) mely létrejött az alábbi szerződő felek között, az alulírott napon és helyen az alábbi feltételek mellett: A MEGRENDELŐ ADATAI Megrendelő neve: Székhelye:

Részletesebben

Fizetési feltételek Szállító Szállító Megrendelő A kapcsolattartók megnevezése:

Fizetési feltételek Szállító Szállító Megrendelő A kapcsolattartók megnevezése: 4./ Fizetési feltételek: A Szállító által adott árajánlat alapján a szerződő felek a melléklet szerinti árakban állapodnak meg. Az árak tartalmazzák a Szállító összes költségét és díját, a Bajai Szent

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS mely létrejött egyrészről a Heves Megyei Önkormányzat Markhot Ferenc Kórház-Rendelőintézete, mint ajánlatkérő (a továbbiakban, mint megrendelő), Eger, Széchenyi út 27-29., másrészről

Részletesebben

Szállítási Szerzıdés

Szállítási Szerzıdés Szállítási Szerzıdés amely létrejött egyrészrıl a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelı (a továbbiakban megrendelı), valamint BUSA Kft. (6100 Kiskunfélegyháza,

Részletesebben

Megrendelő neve: Bóly Város Önkormányzata Megrendelő Szállító neve: Velox-Ker Kft. Szállító Előzmény: 1. A szerződés tárgya:

Megrendelő neve: Bóly Város Önkormányzata Megrendelő Szállító neve: Velox-Ker Kft. Szállító Előzmény: 1. A szerződés tárgya: SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS TELESZKÓPOS RAKODÓGÉP BESZERZÉSE amely létrejött egyrészről: Megrendelő neve: Bóly Város Önkormányzata Székhelye: 7754 Bóly, Rákóczi Ferenc utca 3. Teljes jogú képviselője: Hárs József

Részletesebben

Szállítási szerződés

Szállítási szerződés Szállítási szerződés amely létrejött egyrészről Dr. Kenessey Albert Kórház-rendelőintézet (2660 Balassagyarmat, Rákóczi fejedelem út 125-127.) (továbbiakban: Megrendelő) (képviseletében eljár: Dr. Szabó

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS (kenyér, pékáru)

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS (kenyér, pékáru) SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS (kenyér, pékáru) E szerződés létrejött egyrészről a Vác Város Önkormányzat Bölcsődék és Fogyatékosok Intézménye (a továbbiakban: Megrendelő, cím: 2600 Vác, Kölcsey u. 4, adószám: 15566843-2-13,

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről Újhartyán Község Önkormányzata Székhelye: 2367 Újhartyán, Fő u. 21. adószáma: 15391236-2-13 Képviseletében: Schulcz József Polgármester mint Megrendelő (továbbiakban

Részletesebben

Szállítási keretszerződés. 180 ~[f (o In id ej

Szállítási keretszerződés. 180 ~[f (o In id ej " Szállítási keretszerződés 180 ~[f (o In id ej me ly létrejött: Országos Idegtudományi Intézet (1145 Budapest, Amerikai út 57., képviseletre jogosult személy: dr. Gusztonyi Ágnes főigazgató) mint Megrendelő

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS (tej, tejtermék)

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS (tej, tejtermék) SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS (tej, tejtermék) E szerződés létrejött egyrészről a Vác Város Önkormányzat Bölcsődék és Fogyatékosok Intézménye (a továbbiakban: Megrendelő, cím: 2600 Vác, Kölcsey u. 4, adószám: 15566843-2-13,

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Jelen Általános Szerződési Feltételek a Novreczky Tanácsadó és Kereskedelmi Kft. (székhely: 7632 Pécs, Móra Ferenc u. 50. fsz 1., cg: 02-09-068815; adószám: 13075675-2-02),

Részletesebben

Szállítási szerződés

Szállítási szerződés Szerződés száma:: Szállítási szerződés mely létrejött egyrészről: a továbbiakban Vevő, másrészről az UNIVILL Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 1147 Budapest, Fűrész u.25. Adószám: 10316007-242 Bankszáma:

Részletesebben

1. számú mellékletében megnevezett Kézi műszerek a továbbiakban: áruk adásvétele A Szállító által szállítandó áruknak meg kell felelnie a 1. szá

1. számú mellékletében megnevezett Kézi műszerek a továbbiakban: áruk adásvétele A Szállító által szállítandó áruknak meg kell felelnie a 1. szá SZERZŐDÉS Az eljárás nyertese(i) az Ajánlati Dokumentáció III. fejezetében specifikált áruk leszállítását az alábbi szerződéses feltételek mellett vállalja: mely létrejött egyrészről a * Bács-Kiskun Megyei

Részletesebben

S Z Á L L Í T Á S I S Z E R Z Ő D É S

S Z Á L L Í T Á S I S Z E R Z Ő D É S S Z Á L L Í T Á S I S Z E R Z Ő D É S Amely létrejött egyrészről a Kiskunlacháza Nagyközségi Önkormányzat Központi Konyha 2340 Kiskunlacháza, Rákóczi u. 12. szám alatti intézmény (képviselője Kovács Jánosné

Részletesebben

ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Fajta és mennyiség szerint meghatározott dolog határidős adásvételére

ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Fajta és mennyiség szerint meghatározott dolog határidős adásvételére Amely létrejött egyrészről ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Fajta és mennyiség szerint meghatározott dolog határidős adásvételére Név Székhely Képviseli Adószám Cégjegyzékszám Bankszámlaszám Szolgáltató nevében eljáró

Részletesebben

Az eljárás nyertese(i) az Ajánlati Dokumentáció III. fejezetében specifikált áruk leszállítását az alábbi szerződéses feltételek mellett vállalja:

Az eljárás nyertese(i) az Ajánlati Dokumentáció III. fejezetében specifikált áruk leszállítását az alábbi szerződéses feltételek mellett vállalja: SZERZŐDÉS Az eljárás nyertese(i) az Ajánlati Dokumentáció III. fejezetében specifikált áruk leszállítását az alábbi szerződéses feltételek mellett vállalja: mely létrejött egyrészről a * Bács-Kiskun Megyei

Részletesebben

SZÁLLITÁSI SZERZŐDÉS

SZÁLLITÁSI SZERZŐDÉS SZÁLLITÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a Dr. Kenessey Albert Kórház-rendelőintézet (2660 Balassagyarmat, Rákóczi fejedelem út 125-127.) (továbbiakban: Megrendelő) (képviseletében eljár: Dr Szabó

Részletesebben

Ikt.sz.:502-25/2014 AJÁNLATKÉRÉS - hálózati tárhely beszerzésére Az ajánlatkérő Zsámbéki Polgármesteri Hivatal

Ikt.sz.:502-25/2014 AJÁNLATKÉRÉS - hálózati tárhely beszerzésére Az ajánlatkérő Zsámbéki Polgármesteri Hivatal Ikt.sz.:502-25/2014 AJÁNLATKÉRÉS - hálózati tárhely beszerzésére Az ajánlatkérő Zsámbéki Polgármesteri Hivatal intézmény Címe: 2072 Zsámbék, Rácváros u. 2-4. Email: hivatal@zsambek.hu Telefon:23/565-610

Részletesebben

SZERZŐDÉS Kihelyezett áruraktár üzemeltetésére

SZERZŐDÉS Kihelyezett áruraktár üzemeltetésére SZERZŐDÉS Kihelyezett áruraktár üzemeltetésére Amely létrejött egyrészről a Szállító: Johnson & Johnson Kft telephelye: 2045 Törökbálint, Tó park másrészről a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet

Részletesebben

Szállítási Szerződés amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban megrendelő) valamint OZIRISZ Kft ( 5000 Szolnok Kossuth

Részletesebben

SZERZŐDÉS 4351/2. mely létrejött egyrészről a

SZERZŐDÉS 4351/2. mely létrejött egyrészről a SZERZŐDÉS 4351/2 mely létrejött egyrészről a * Budapest Főváros XIX. Ker. Önkormányzat Kispesti Egészségügyi Intézete (1195 Budapest, Ady Endre út 122.) Képviseli: Avramcsev Péter gazdasági igazgató Adószám:

Részletesebben

amely létrejött egyrészről Hajdúnánási Református Egyházközség Székhely: Postacím. Képviseli: mint megbízó (a továbbiakban: Megbízó), másrészről

amely létrejött egyrészről Hajdúnánási Református Egyházközség Székhely: Postacím. Képviseli: mint megbízó (a továbbiakban: Megbízó), másrészről MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS-tervezet Önkormányzati, állami, egyházi, nonprofit fenntartású bentlakásos intézmények korszerűsítése című pályázati felhíváshoz Pályázatírás tárgyában amely létrejött egyrészről Hajdúnánási

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS (fagyasztott termékek)

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS (fagyasztott termékek) SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS (fagyasztott termékek) E szerződés létrejött egyrészről a Vác Város Önkormányzat Bölcsődék és Fogyatékosok Intézménye (a továbbiakban: Megrendelő, cím: 2600 Vác, Kölcsey u. 4, adószám:

Részletesebben

Ikt.sz.:768-9/2014 BESZERZÉSI FELHÍVÁS- telefonközpont beszerzésére A beszerzési felhívást Zsámbéki Polgármesteri Hivatal

Ikt.sz.:768-9/2014 BESZERZÉSI FELHÍVÁS- telefonközpont beszerzésére A beszerzési felhívást Zsámbéki Polgármesteri Hivatal Ikt.sz.:768-9/2014 BESZERZÉSI FELHÍVÁS- telefonközpont beszerzésére A beszerzési felhívást Zsámbéki Polgármesteri Hivatal közzétevő intézmény Címe: 2072 Zsámbék, Rácváros u. 2-4. Email: hivatal@zsambek.hu

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről név: Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona székhely: 1173 Budapest, Pesti út 117. adószám: 15492519-2-42 bankszámlaszám: 11784009-15492519 cégjegyzékszám/pir

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS 1. SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS A szerződés száma:. amely létrejött egyrészről a. mint Megrendelő (Székhelye... Cégjegyzékszáma:, adószáma: - a továbbiakban mint Megrendelő; másrészről az ASSUR KFT mint Szállító

Részletesebben

Különböző átmérőjű PE csővezetékek beszerzése

Különböző átmérőjű PE csővezetékek beszerzése N Y Í R S É G V Í Z NYÍREGYHÁZA ÉS TÉRSÉGE VÍZ- ÉS CSATORNAMŰ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Különböző átmérőjű PE csővezetékek beszerzése elnevezésű árubeszerzésre vonatkozó közbeszerzési eljárás

Részletesebben

KERETMEGÁLLAPODÁS. Megrendelő a Kbt. 18. címében meghatározott keretmegállapodásos eljárást folytatott le, mely két részből áll:

KERETMEGÁLLAPODÁS. Megrendelő a Kbt. 18. címében meghatározott keretmegállapodásos eljárást folytatott le, mely két részből áll: KERETMEGÁLLAPODÁS Amely létrejött a Közbeszerzésekről szóló, többszörösen módosított 2003. évi CXXIX. Törvény (továbbiakban Kbt.) alapján a Fővárosi Vízművek Zártkörűen Működő Részvénytársaság által lefolytatott

Részletesebben

S Z Á L L Í T Á S I S Z E R Z Ő D É S

S Z Á L L Í T Á S I S Z E R Z Ő D É S S Z Á L L Í T Á S I S Z E R Z Ő D É S amely létrejött egyrészről az Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Polgármesteri Hivatal 1033 Budapest, Fő tér 3., képviseli Bús Balázs polgármester, mint megrendelő (továbbiakban,

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről: az Országgyűlés Hivatala 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3. Adószám: 15300014-2-41 Bankszámlaszám: MÁK 10032000-01400805-00000000. Képviseletében eljáró

Részletesebben

REKLÁM SZERZŐDÉS A www.hetiprogramok.hu Internetes portálon lévő egyedi reklámfelület bérbeadásáról

REKLÁM SZERZŐDÉS A www.hetiprogramok.hu Internetes portálon lévő egyedi reklámfelület bérbeadásáról REKLÁM SZERZŐDÉS A www.hetiprogramok.hu Internetes portálon lévő egyedi reklámfelület bérbeadásáról Amely létrejött egyrészről (Cégnév),..(Cím), (Adószám), (Telefon) Képviselő neve: Másrészről Sági Zoltán

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS AZONOSÍTÓ SZÁM amely létrejött egyrészről a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zártkörűen működő Részvénytársaság székhely: 1138 Budapest, Népfürdő utca 38. cégjegyzékszám: 01-10-043152

Részletesebben

BÉRLETI M E G Á L L A P O D Á S

BÉRLETI M E G Á L L A P O D Á S BÉRLETI M E G Á L L A P O D Á S amely létrejött egyfelől - képviselője: - székhely: - számlaszám: - adószám: - cégjegyzékszám: mint Bérlő, másfelől a M6 L.O.G Járműkereskedelmi és Szolgáltató Kft. - képviselője:.

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármestere 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/ Fax: 47/

Sárospatak Város Polgármestere 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/ Fax: 47/ Sárospatak Város Polgármestere 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu Javaslat -a Képviselő-testületnek- a Sárospatak újság nyomdai feladatainak

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről az Allnet Hungary Kft. (székhely: Berekfürdő, Búzavirág út 12.; adószám: 12997565-2-16; cgj: 16-09-007196; képviselő: Pereczár Tamás; bankszámlaszám: OTP

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS Mely létrejött,továbbiakban Vevő és a PeTitan Informatika Kft.. 6726 Szeged, Fülemüle u. 28., továbbiakban Eladó között az alábbi feltételekkel: 1. Szerződés tárgya: Jelen szerződés

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a... (Megrendelő neve) székhely/lakhely:... cégjegyzéket vezető bíróság:... cégjegyzékszám:... adószám:... bankszámlaszám:... képviseli:..., mint Megrendelő

Részletesebben

DN 500 PE csővezeték és csőidomok beszerzése

DN 500 PE csővezeték és csőidomok beszerzése N Y Í R S É G V Í Z NYÍREGYHÁZA ÉS TÉRSÉGE VÍZ- ÉS CSATORNAMŰ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG DN 500 PE csővezeték és csőidomok beszerzése elnevezésű árubeszerzésre vonatkozó közbeszerzési eljárás ajánlattételi

Részletesebben

INTER-TRADE Kft. AZ INTER-TRADE KFT Általános Szerződési Feltételei

INTER-TRADE Kft. AZ INTER-TRADE KFT Általános Szerződési Feltételei AZ INTER-TRADE KFT Általános Szerződési Feltételei 1.. Általános szabályok Az INTER-TRADE KFT minden magyarországi értékesítésére jelen feltételek alkalmazandók, függetlenül az értékesítendő árutól, illetve

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS Amelyet egyik részről a Magyar Szabadalmi Hivatal (székhelye: 1054 Budapest, Garibaldi u. 2., adószám: 15311746-2-41, képviselő: Igréczné Sipos Etelka gazdasági főigazgató), mint

Részletesebben

Magyarország-Budapest: Polietilén hulladékgyűjtő zsák és zacskó 2015/S

Magyarország-Budapest: Polietilén hulladékgyűjtő zsák és zacskó 2015/S 1/5 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:39267-2015:text:hu:html Magyarország-Budapest: Polietilén hulladékgyűjtő zsák és zacskó 2015/S 024-039267 Fővárosi Közterület-fenntartó

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS mely létrejött egyrészről a Heves Megyei Önkormányzat Markhot Ferenc Kórház- Rendelőintézete, mint ajánlatkérő (a továbbiakban, mint megrendelő), Eger, Széchenyi út 27-29., másrészről

Részletesebben

Vállalkozási szerződés Márki Sándor Általános Iskola komplex akadálymentesítése elnevezésű közbeszerzési eljáráshoz

Vállalkozási szerződés Márki Sándor Általános Iskola komplex akadálymentesítése elnevezésű közbeszerzési eljáráshoz Vállalkozási szerződés Márki Sándor Általános Iskola komplex akadálymentesítése elnevezésű közbeszerzési eljáráshoz VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS Iktatószám: 3/40-21/2010. amely létrejött egyrészről Balatonfűzfő Város Önkormányzat (székhely: 8184 Balatonfűzfő, Nike körút 1., adószám: 15430207-2-19), képviseli: Marton Béla polgármester,

Részletesebben

TANÁCSADÓ SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS

TANÁCSADÓ SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS Sorszám: TANÁCSADÓ SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS Közbeszerzési tanácsadás szolgáltatáscsomag Tanácsadás telefonon, írásban, személyesen, valamint előadások és kiadványok formájában. Vevőszolgálati Iroda: Közbeszerzési

Részletesebben

ÉRTÉKESÍTÉSI SZERZŐDÉS

ÉRTÉKESÍTÉSI SZERZŐDÉS Az elemek és akkumulátorok hulladékainak visszavételéről szóló 181/2008. (VII. 8.) Korm. rendelet 9. (4) bekezdése szerinti ÉRTÉKESÍTÉSI SZERZŐDÉS mely létrejött egyrészről a(z) Ramiris Europe Kft Székhely:

Részletesebben

MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS. Adószám:.. Bankszámlaszáma: Képviselő: Mint megbízott (továbbiakban: Megbízott) között a mai napon az alábbi feltételekkel.

MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS. Adószám:.. Bankszámlaszáma: Képviselő: Mint megbízott (továbbiakban: Megbízott) között a mai napon az alábbi feltételekkel. SZEGEDI RENDÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM Cím: 6728. Szeged, Bajai út. 14., 6701. Szeged Pf. 495. Telefon: (62) 559-577, (30) 394 8958 Fax: (62) 559-579, BM tel.: 33/1397, Fax: 33/1162 E-mail:iskola@szrszg.hu Web:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 12. napirendi pont E L Ő T E R J E S Z T É S Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 26-i ülésére Előterjesztés címe és tárgya: Döntés Csabdi közútjainak téli síkosság-mentesítéséről

Részletesebben

-z+o -O()5"~ ~ S u:to- DO,:) 1f QPP06t-,

-z+o -O()5~ ~ S u:to- DO,:) 1f QPP06t-, , SZALLITASI SZERZODES " ", OT" Iktatószám: 154-142/2010. -z+o -O()5"~ ~ S u:to- DO,:) 1f QPP06t-, amely létrejött egyrészről az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (cím: 1097 Budapest, Gyáli út 2-6., képviseli:

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS. amely létrejött egyrészről az Óbuda-Békásmegyeri Önkormányzat Polgármesteri

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS. amely létrejött egyrészről az Óbuda-Békásmegyeri Önkormányzat Polgármesteri SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről az Óbuda-Békásmegyeri Önkormányzat Polgármesteri Hivatal 1033. Budapest, Fő tér 3. adószáma: 15503004-2-41 statisztikai számjele: 15503004751101 számlavezető

Részletesebben

SZERZŐDÉS. Bevezetés. 1. A szerződés tárgya

SZERZŐDÉS. Bevezetés. 1. A szerződés tárgya SZERZŐDÉS Amelyet egyik részről a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (székhelye: Budapest V. Garibaldi u. 2., adószám: 15311746-2-41), mint Vevő, másik részről a Le Cheque Déjeuner Kft. (székhelye: 1074

Részletesebben

2/F. SZÁMÚ MELLÉKLET: TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOKKAL KÖTENDŐ MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE

2/F. SZÁMÚ MELLÉKLET: TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOKKAL KÖTENDŐ MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE 2/F. SZÁMÚ MELLÉKLET: TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOKKAL KÖTENDŐ MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE amely létrejött egyrészről a Név: [Intézmény neve] Képv. jogosult: Székhely: Adószám:

Részletesebben

Megbízási Szerződés (módosítás)

Megbízási Szerződés (módosítás) o A Megbízási Szerződés (módosítás) ''L Zuglói Közbiztonsági Non-profit Kft. (1145 Budapest, Laky Adolf u.26. adószám: 23084454-2-42 képviseli: Steiner Attila igazgató), továbbiakban; Megbízó, és az O-r-.,.-t'.

Részletesebben

DOKUMNETÁCIÓ. Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény ÁLTAL

DOKUMNETÁCIÓ. Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény ÁLTAL DOKUMNETÁCIÓ A Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény ÁLTAL Utalványok beszerzése a Körösi Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény személyi

Részletesebben

Javaslat a Szoceg Nonprofit Kft.-vel kötendő szolgáltatási szerződés jóváhagyására

Javaslat a Szoceg Nonprofit Kft.-vel kötendő szolgáltatási szerződés jóváhagyására Az előterjesztés száma: 146/2014. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges! Decs nagyközség képviselő-testületének 2014. november 17-én, 18-órakor megtartandó rendkívüli ülésére Javaslat

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI KERETSZERZŐDÉS

SZÁLLÍTÁSI KERETSZERZŐDÉS SZÁLLÍTÁSI KERETSZERZŐDÉS Amely létrejött a Közbeszerzésekről szóló, többszörösen módosított 2003. évi CXXIX. törvény alapján a Fővárosi Vízművek Zártkörűen Működő Részvénytársaság által lefolytatott közbeszerzési

Részletesebben

2/D. SZÁMÚ MELLÉKLET: MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATOKKAL KAPCSOLATOSAN SZABADFOGLALKOZÁSÚ JOGVISZONY LÉTESÍTÉSÉRE EGYÉNI VÁLLALKOZÓ

2/D. SZÁMÚ MELLÉKLET: MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATOKKAL KAPCSOLATOSAN SZABADFOGLALKOZÁSÚ JOGVISZONY LÉTESÍTÉSÉRE EGYÉNI VÁLLALKOZÓ 2/D. SZÁMÚ MELLÉKLET: MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATOKKAL KAPCSOLATOSAN SZABADFOGLALKOZÁSÚ JOGVISZONY LÉTESÍTÉSÉRE EGYÉNI VÁLLALKOZÓ amely létrejött egyrészről a Név: [Intézmény neve] Képv.jogosult:

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI SZ E R Z Ő D É S

VÁLLALKOZÁSI SZ E R Z Ő D É S Amely létrejött egyrészről a Megrendelő, Megrendelő: Cégjegyzékszám: Bankszámlaszám Képviseli: a továbbiakban mint Megrendelő, másrészről Vállalkozó: Nyilvántartási szám: Statisztikai számjel: Bankszámlaszám:

Részletesebben

MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS SZERZŐDÉSES FELTÉTELEK amely létrejött egyrészről Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat székhelye: 1082 Budapest, Baross u. 63-67. képviseli: dr. Kocsis Máté polgármester

Részletesebben

KIVONAT. H a t á r o z a t

KIVONAT. H a t á r o z a t KIVONAT A Képviselő-testület 2017. február 23-án megtartott üléséről készült jegyzőkönyvből 72/2017. Kth. A központi alapellátási orvosi ügyelet ellátásához szükséges Kiskunhalas, Nagy Szeder István utcai

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZİDÉS (Tıkehús, csirkehús, belsıség, zsír, pulykahús)

SZÁLLÍTÁSI SZERZİDÉS (Tıkehús, csirkehús, belsıség, zsír, pulykahús) SZÁLLÍTÁSI SZERZİDÉS (Tıkehús, csirkehús, belsıség, zsír, pulykahús) E szerzıdés létrejött egyrészrıl a Boronkay György Mőszaki Középiskola és Gimnázium (a továbbiakban: Megrendelı, cím: 2600 Vác, Németh

Részletesebben

SZERZŐDÉS Kihelyezett áruraktár üzemeltetésére

SZERZŐDÉS Kihelyezett áruraktár üzemeltetésére SZERZŐDÉS Kihelyezett áruraktár üzemeltetésére Amely létrejött egyrészről a Szállító: Sutura Képviseleti és Kereskedelmi Kft.. telephelye: 1089 Budapest, Rezső tér 6 másrészről a Gottsegen György Országos

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZİDÉS (Tej, tejtermék)

SZÁLLÍTÁSI SZERZİDÉS (Tej, tejtermék) SZÁLLÍTÁSI SZERZİDÉS (Tej, tejtermék) E szerzıdés létrejött egyrészrıl a Boronkay György Mőszaki Középiskola és Gimnázium (a továbbiakban: Megrendelı, cím: 2600 Vác, Németh László u. 4,-6 adószám: 15395577-2-13

Részletesebben

Weboldalkészítés - keretszerződés

Weboldalkészítés - keretszerződés Weboldalkészítés - keretszerződés 1. A szerződő felek Jelen szerződés létrejött egyrészről a........... (....), továbbiakban mint Megrendelő, másrészről az ALTAweb Kft. (1135 Bp., Petneházy u. 70-72.)

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről Zalalövői Általános Iskola (8999 Zalalövő, Rákóczi u. 1. adószám: 1555884-2-20 pénzforgalmi jelzőszám: 11749008-15558884-00000000) képviseletében Gyarmati

Részletesebben

amely létrejött egyrészről Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Székhely: 6720 Szeged, Dóm tér 1-4. Telefonszám: Faxszám: cím: Képviseli:

amely létrejött egyrészről Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Székhely: 6720 Szeged, Dóm tér 1-4. Telefonszám: Faxszám:  cím: Képviseli: V Á L L A L K O Z Á S I S Z E R Z Ő D É S 4. r é s z a j á n l a t i k ö r amely létrejött egyrészről Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Székhely: 6720 Szeged, Dóm tér 1-4. Telefonszám: Faxszám:

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZİDÉS (kenyér, pékáru)

SZÁLLÍTÁSI SZERZİDÉS (kenyér, pékáru) SZÁLLÍTÁSI SZERZİDÉS (kenyér, pékáru) E szerzıdés létrejött egyrészrıl a Boronkay György Mőszaki Középiskola és Gimnázium (a továbbiakban: Megrendelı, cím: 2600 Vác, Németh László u. 4,-6 adószám: 15395577-2-13

Részletesebben

SZABOLCS SZATMÁR BEREG MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA ESZKÖZ BÉRBEADÁSI SZABÁLYZAT

SZABOLCS SZATMÁR BEREG MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA ESZKÖZ BÉRBEADÁSI SZABÁLYZAT SZABOLCS SZATMÁR BEREG MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA ESZKÖZ BÉRBEADÁSI SZABÁLYZAT 2015. október 1 Az Eszköz Bérbeadási Szabályzat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Mérnöki Kamara (székhely: 4400 Nyíregyháza, Kálvin

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK az Edenred utalványok megrendelésére, szállítására és elszámolására (továbbiakban: ÁSZF ) Hatályos: 2019.07.15. I. Fogalommeghatározások 1. Szolgáltató: az Edenred Magyarország

Részletesebben

SZERZŐDÉS 4335 mely létrejött egyrészről a * Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza (6000 Kecskemét, Nyíri út 38.) Képviseli: Dr. Svébis Mihály főigazgató Adószám: 15336062-2-03 Számla sz.: OTP Bank Rt,

Részletesebben

TANÁCSADÓ SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS

TANÁCSADÓ SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS Belépési sorszám: TANÁCSADÓ SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS Vállalkozás részére FÓRUM csomag Tanácsadás telefonon, írásban, személyesen, valamint ankétok formájában. Vevőszolgálati Iroda: Társasági Tanácsadó Igazgatóság

Részletesebben

Tervezési szerződés minta - Nyomtatvany, bejelentes, szerződés minta - Építészmérnök tervező iroda

Tervezési szerződés minta - Nyomtatvany, bejelentes, szerződés minta - Építészmérnök tervező iroda TERVEZÉSI SZERZŐDÉS minta amely egyrészről név: Kft. székhely:. adószám:. Cg. sz.: mint megrendelő a továbbiakban: Megrendelő másrészről név: Kft. 1 / 5 székhely:. adószám:. Cg. sz.: mint vállalkozó, a

Részletesebben

RENDKÍVÜLI KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS FÖLDES, 2010. NOVEMBER 29.

RENDKÍVÜLI KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS FÖLDES, 2010. NOVEMBER 29. FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 2081-49/2010. 2. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Piac

Részletesebben

Szilágyi Zita egyéni vállalkozó VIRTUÁLIS TÁMOGATÓ Szolgáltatásai Igénybevételére Vonatkozó Általános Szerződési Feltételek

Szilágyi Zita egyéni vállalkozó VIRTUÁLIS TÁMOGATÓ Szolgáltatásai Igénybevételére Vonatkozó Általános Szerződési Feltételek Szilágyi Zita egyéni vállalkozó VIRTUÁLIS TÁMOGATÓ Szolgáltatásai Igénybevételére Vonatkozó Általános Szerződési Feltételek I. Általános rendelkezések 1.1. Szilágyi Zita egyéni vállalkozó (székhely: 2000

Részletesebben

MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS JÓVÁHAGYÁSA (ASSZISZTENSI FELADATOKRA)

MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS JÓVÁHAGYÁSA (ASSZISZTENSI FELADATOKRA) RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Előterjesztő: Hegedűs Ferenc

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtással összefüggő kérdésekről

ELŐTERJESZTÉS. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtással összefüggő kérdésekről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/144 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Tisztelt Képviselő-testület! Tisztelt Egészségügyi

Részletesebben

J a v a s l a t. lakásfenntartási támogatás keretében nyújtott tüzelő segély biztosítása érdekében beérkezett pályázatok elbírálására

J a v a s l a t. lakásfenntartási támogatás keretében nyújtott tüzelő segély biztosítása érdekében beérkezett pályázatok elbírálására J a v a s l a t lakásfenntartási támogatás keretében nyújtott tüzelő segély biztosítása érdekében beérkezett pályázatok elbírálására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Szociális és Egészségügyi Osztály

Részletesebben

ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS. LEKI projekt keretében közfoglalkoztatáshoz szükséges eszközök beszerzésére.

ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS. LEKI projekt keretében közfoglalkoztatáshoz szükséges eszközök beszerzésére. ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS LEKI projekt keretében közfoglalkoztatáshoz szükséges eszközök beszerzésére. mely létrejött egyrészről: Név: Szatmári Többcélú Kistérségi Társulás Cím: 4700. Mátészalka, Rákóczi u.

Részletesebben

Szállítási szerződés. együttesen Szerződő Felek között az alulírott napon és helyen, az alábbi feltételek szerint:

Szállítási szerződés. együttesen Szerződő Felek között az alulírott napon és helyen, az alábbi feltételek szerint: Amely létrejött egyrészről Szállítási szerződés II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár (3530 Miskolc, Görgey Artúr u.11.) képviseletében: Venyigéné Makrányi Margit mint Megrendelő (a továbbiakban, mint Megrendelő)

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS. székhely/lakhely:... cégjegyzékszám:... képviseli:..., székhely/lakhely:... cégjegyzékszám:... képviseli:...

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS. székhely/lakhely:... cégjegyzékszám:... képviseli:..., székhely/lakhely:... cégjegyzékszám:... képviseli:... VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a... (Megrendelő neve/megnevezése) székhely/lakhely:... cégjegyzéket vezető bíróság:... cégjegyzékszám:... adószám:... bankszámlaszám:... képviseli:...,

Részletesebben

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2014. február 14. Dr. Pavlek Tünde

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZİDÉS

SZÁLLÍTÁSI SZERZİDÉS SZÁLLÍTÁSI SZERZİDÉS Száma:450/2009. Amely létrejött egyrészrıl az Országos Mentıszolgálat Székhely: 1055 Budapest, Markó u. 22., Adószám: 15309989-2-41, Bankszámlaszám: MÁK 10032000-01491687, KSH törzsszám:

Részletesebben

SZABOLCS SZATMÁR BEREG MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA ESZKÖZ BÉRBEADÁSI SZABÁLYZAT

SZABOLCS SZATMÁR BEREG MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA ESZKÖZ BÉRBEADÁSI SZABÁLYZAT SZABOLCS SZATMÁR BEREG MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA ESZKÖZ BÉRBEADÁSI SZABÁLYZAT 2015. október 1 Az Eszköz Bérbeadási Szabályzat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Mérnöki Kamara (székhely: 4400 Nyíregyháza, Kálvin

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. Beszámoló a Dr. Vass Miklós Alapítvány számára megállapított támogatás felhasználásáról

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. Beszámoló a Dr. Vass Miklós Alapítvány számára megállapított támogatás felhasználásáról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Beszámoló a Dr. Vass Miklós

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s. a Megyei Közgyűlés 2006.február 17-i ülésére

E l ő t e r j e s z t é s. a Megyei Közgyűlés 2006.február 17-i ülésére Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Alelnöke 6211/2006. E l ő t e r j e s z t é s a Megyei Közgyűlés 2006.február 17-i ülésére Tárgy: Megállapodás a Kiskőrösi Többcélú Kistérségi Társulással egyes kötelező megyei

Részletesebben