A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése"

Átírás

1 :b, :m- 'l/f~'w4~&fid stijnié~inrry3 `il : ~1 1 4~ő / r. :.... mmium.reri; -~~ _Illf$ m i~ '.1 : ;, 2014 SZEL Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése az egyes közszolgáltatási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslatho z (T/466. szám) benyújtott, részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslat vitájáró l Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat (a továbbiakban: HHSZ) 46. -a szerinti eljárásában szeptember 18-i ülésén értékelte a törvényjavaslathoz benyújtott részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslatot és arról állást foglalt. A Törvényalkotási bizottság megtárgyalta a törvényjavaslatot és az összegz ő jelenté s mellékletében szereplő módosító javaslatokat, megvizsgálva egyben azt is, hogy azo k megfelelnek-e a HHSZ 42. -ában, illetve 44. (1) bekezdésében foglalt követelményeknek. A módosító javaslatokról történő állásfoglalás mellett a Törvényalkotási bizottság tovább i módosításra irányuló szándékot fogalmazott meg. A Törvényalkotási bizottság a HHSZ 46. (5) bekezdése alapján az általa megfogalmazot t módosítást tartalmazó összegző módosító javaslatot nyújt be.

2 2 A Törvényalkotási bizottság a törvényjavaslathoz benyújtott, részletes vitát lezáró bizottság i módosító javaslat tárgyalását szeptember 18-án lezárta. Budapest, szeptember 18. Tisztelettel : Tuzson Bence alelnök

3 t ~l/flh í f. öi' rani.7 G1ct3,oCiGlalroöflriinuwu.ninwaRn ; :-_,.IllilEi Itll_' 11!! ::=-=A 1ü1 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága MELLÉKLET ÁLLÁSFOGLALÁS az egyes közszolgáltatási tárgyú törvények módosításáról szóló T/466. számú törvényjavaslathoz benyújtott, T/466/13. számú részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslatró l A dokumentumban használt rövidítések : Tszt. : a távhőszolgáltatásról szóló évi XVIII. törvény Ht. : a hulladékról szóló évi CLXXXV. törvény Rezsi tv. : a rezsicsökkentések végrehajtásáról szóló évi LIV. törvény Számlakép tv. : az egységes közszolgáltatói számlaképről szóló évi CLXXXVIII. törvény A dokumentum készítésének elvei : A törvényjavaslat szövegéből elhagyni javasolt szöveget [ ] záróje l közé téve, az új szövegrészeket pedig aláhúzással jelöljük. Ha a módosító javaslatban ettől eltérő jelölési mód szerepel az egységes elbírálás megkönnyítése érdekében a javaslatot ehhez a jelölési módhoz igazítottu k annak szó szerinti tartalmára figyelemmel. Amennyiben a módosító javaslat a törvényjavaslat -ainak, illetve a -ok bekezdéseinek számozására, vagy a pontok jelölésére is vonatkozik, a javaslat elfogadása esetén ezek értelemszer űen megváltoznak a törvényjavaslat minden érintett rendelkezésében, hivatkozásában, az erre történ ő külön utalás nélkül is. A módosító javaslatokra vonatkozó észrevételeket a dokumentum érintett pontjaihoz f űzött keretes megjegyzések tartalmazzák. A módosító javaslatok közötti összefüggésekre akkor utalunk, ha a módosító javaslat az összefüggés t megjelöli, illetve ha ugyanazon bizottság által benyújtott módosító javaslatokról vagy több bizottság által közösen benyújtott módosító javaslatokról egyszerre célszer ű dönteni. A dokumentum felhívja a figyelmet az egyes házszabályi rendelkezésekr ől szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat (a továbbiakban : HHSZ) 42. a) és b) pontja szerinti módosító javaslatokra. A bizottság megvizsgálja, hogy a HHSZ 42. a) pontja szerinti, a törvényjavaslat által nem érintett törvény rendelkezésére vonatkozó módosító javaslat (a továbbiakban : túlterjeszkedő módosító javaslat) megfelel-e a házszabályi rendelkezéseknek. Ha a bizottság szerint a túlterjeszkedő módosító javaslat megfelel a házszabályi rendelkezéseknek, dönt a túlterjeszkedő módosító javaslat benyújtásáról. Ha a bizottság saját módosító javaslatként fogalmaz meg túlterjeszked ő módosító javaslatot, azt az összefüggésekre is tekintettel a HHSZ 71. (2) bekezdése alapján az összegz ő módosító javaslattól elkülönítv e kell benyújtania. Ha az Országgyűlés azt állapítja meg, hogy a túlterjeszkedő módosító javaslat szabályszerű, akkor arra a HHSZ 71. (4) (6) bekezdése alapján az általános vita újra megnyílik és kiegészítő részletes vita

4 2 lefolytatására kerül sor. Az Országgyűlés a túlterjeszked ő módosító javaslatot akkor minősíti szabályszerűnek, ha az valamely szabályszerű módosító javaslat tartalmával való összefüggése vagy a HHSZ 44. (1) bekezdésébe n meghatározott szempontok érvényesítése miatt nyilvánvalóan szükséges. A HHSZ 72. -a alapján, ha a bizottság a HHSZ 44. (1) bekezdésében meghatározot t követelményeknek való megfelelés érdekében túlterjeszked ő módosító javaslatot nyújt be, a bizottság kérheti a z Országgyűlés hozzájárulását, hogy a szabályszerű túlterjeszked ő módosító javaslatra ne nyíljon meg újból a z általános vita és ne kerüljön sor kiegészít ő részletes vita lefolytatására. Az Országgyűlés a jelen lévő képviselők kétharmadának szavazatával a hozzájárulását akkor adj a meg, ha a HHSZ 44. (1) bekezdésében meghatározott követelményeknek való megfelelés érdekében benyújtot t szabályszerű túlterjeszkedő módosító javaslat a törvényjavaslat céljára és tartalmára tekintettel kizárólag arr a irányul, hogy a törvényjavaslat által nem érintett törvény rendelkezését a törvényjavaslattal összhangba hozza. 1. A Gazdasági bizottság a törvényjavaslat 4. -ának a következ ő módosítását javasolja : 4. W A távhőszolgáltatásról szóló évi XVIII. törvény (a továbbiakban : Tszt.) 44. -a a következ ő (5) bekezdéssel egészül ki : (5) A távhőszolgáltató köteles a számla felhasználó részére történ ő eljuttatásáról ol y módon gondoskodni, hogy a számla kiegyenlítésére a felhasználónak, az (1) bekezdés szerinti esetben a díjfizetőnek a kézhezvételtől számítva legalább 15 nap rendelkezésére álljon. (2) A Tszt. VIII. Fejezete a következő 57/G. -sal egészül ki : 57/G. E törvénynek az egyes közszolgáltatási tárgyú törvények módosításáról szól ó évi... törvénnyel megállapított 44. & (5) bekezdését els ő alkalommal a évi... elszámolt időszakot is tartalmazó számlák tekintetében kell alkalmazni. Indokolás : Lásd a T/466/13/1. számú módosító javaslat indokolását. Megjegyzés : A Tszt. 57/G. -át érint ően a (2) bekezdés szövegpontosítása indokolt. A módosító javaslatot(tal) : a bizottság nem támogatja az El őterjeszt ő (képviselője) nem ért egye t a Kormány képvisel ője nem ért egye t 2. A Gazdasági bizottság a törvényjavaslat 13. (5) bekezdésének a következő módosítását javasolja : (5) A Ht. a 41. alcímet megel őzően a következő 92/A. -sal egészül ki : 92/A. Azon közszolgáltató, amely az egyes közszolgáltatási tárgyú törvények módosításáról szóló évi... törvény hatályba lépéséig három hónapnál ritkábban állítot t ki számlát, [e törvény] az egyes közszolgáltatási tárgyú törvények módosításáról szóló év i... törvény hatályba lépését követő két hónapon belül számla kibocsátására köteles.

5 3 Indokolás : Lásd a T/466/13/2. számú módosító javaslat indokolását. A módosító javaslatot(tal): a bizottság nem támogatja az Előterjeszt ő (képviselője) nem ért egyet a Kormány képvisel ője nem ért egyet 3. A Gazdasági bizottság a törvényjavaslat 15. (3) bekezdésének a következő módosítását javasolja : (3) A[z] Rezsi tv. a következő 7/A. -sal egészül ki : 7/A. (1) A lakossági felhasználó szerz ődésszegése esetén a közszolgáltató az egyéb jogi úton megvalósuló igényérvényesítés lehetősége mellett a lakossági felhasznál ó nem vagy nem kizárólag számlatartozásból ered ő fizetési kötelezettségének bármilyen jogcímen történő érvényesítése érdekében jogosult kintlév őség kezelési eljárást kezdeményezni. (2) A kintlév őség kezelési eljárás során a közszolgáltató jogosult a lakosság i felhasználó tartozással kapcsolatos adatait a tartozás behajtása érdekében ezzel foglalkozó, adatvédelmi lajstromszámmal rendelkez ő külső szervezetnek (a továbbiakban: követeléskezel ő) peres és peren kívüli eljárásra átadni (a továbbiakban : kintlévőség kezelés i megbízás), vagy engedményezni. A kintlévőség kezelési eljárás során a követeléskezelő és a lakossági felhasználó köteles együttm űködni. [(3) A követelés engedményezésére csak egy éven túli díjtartozás vagy egyé b fizetési igény behajtása érdekében kerülhet sor.] [(4)] (3) A kintlév őség kezelési megbízás esetén a lakossági felhasználó fizetés i könnyítési kérelmet (részletfizetés, fizetési haladék) nyújthat be a közszolgáltatóhoz. A kérelem elbírálásánál mérlegelési szempont a tartozás mértéke, az elszámolás módja, a felhasználó vagy fizető jellemző fizetési magatartása és a számla lejáratának ideje. A közszolgáltató a kedvezmény biztosítására nem köteles, illetve a lakossági felhasználó által kért fizetési ütemezéstől eltérhet, továbbá a megállapodás feltételéül szabhatja a tartozá s bizonyos részének egyösszegű, azonnali megfizetését. [(5)] (4) Az (1) bekezdés szerinti esetben a közszolgáltató köteles a követeléskezel őt tájékoztatni a következőkrő l : a) a lakossági felhasználó azonosításához szükséges személyes adatairól, a felhasználási hely azonosítójáról, b) a fizetési kötelezettség összegéről, jogcíméről, c) a fizetési kötelezettség beazonosításához szükséges adatokról, így különösen a tartozással érintett számla sorszámáról, d) a fizetési kötelezettség esedékességér ő l.

6 4 [(6)] (5) A[z (5)] (4) bekezdés b)-d) pontjában meghatározott adatokról, a tartozáshoz kapcsolódó kamatokról, az egyéb költségekr ől, a fizetési határid őről, továbbá a [(7)-(8)] (6) - (7) bekezdésben foglalt jogorvoslati lehetőségekről és azok joghatásairól a követeléskezelőnek a lakossági felhasználót az első megkeresés alkalmával írásban, igazolható módon kézbesített küldeményben tájékoztatnia kell. [(7)] (6) Amennyiben a lakossági felhasználó az érintett fizetési kötelezettsé g tekintetében kifogást terjeszt el ő a közszolgáltatónál, a követeléskezel ő a közszolgáltat ó érdemi válasza lakossági felhasználó általi igazolt módon történ ő kézhezvételét ől számított 30 napon belül nem tehet további intézkedéseket a tartozás behajtására. A válaszban a közszolgáltató tájékoztatni köteles a lakossági felhasználót a [(8)] (7) bekezdésben foglaltak szerinti jogorvoslati lehetőségekr ől, továbbá arról, hogy azoknak halasztó hatálya van a tartozás behajtása tekintetében. A közszolgáltató a lakossági felhasználó kifogásáról, annak beérkezését követő 24 órán belül tájékoztatni köteles a követeléskezelőt. [(8)] (7) A lakossági felhasználó a [(7)] (6) bekezdés szerinti kifogás megtételét, továbbá az arra nyitva álló válaszadási határid ő leteltét követően az érintett fizetés i kötelezettség tekintetében a Magyar Energetikai és Közm ű-szabályozási Hivatal (a továbbiakban : Hivatal) vagy a fogyasztóvédelmi hatóság eljárását kezdeményezheti. A követeléskezelő a Hivatal, illetve a fogyasztóvédelmi hatóság joger ős döntéséig nem tehet további intézkedéseket a tartozás behajtására. [(9)] (8) Amennyiben a [(7)] (6) bekezdés szerinti kifogás, illetve kérelem alapján a közszolgáltató, a Hivatal, illetve a fogyasztóvédelmi hatóság megállapítja, hogy a [(4)] (3) bekezdés szerint megjelölt fizetési kötelezettség nem megalapozott, a követeléskezel ő a tartozást nem hajthatja be. [(10)] A lakossági felhasználó beadványának intézése során a követeléskezel ő 1 5 napos határidőn belül köteles érdemben írásban választ adni a lakossági felhasználó részére." Indokolás : Lásd a T/466/13/3. számú módosító javaslat indokolását. A módosító javaslatot(tal) : a bizottság nem támogatja az El őterjeszt ő (képviselője) nem ért egyet a Kormány képviselője nem ért egye t 4. A Gazdasági bizottság a törvényjavaslat 15. (3) bekezdésének a következő módosítását javasolja : (3) Az Rezsi tv. a következő 7/A. -sal egészül ki : 7/A. (1) A lakossági felhasználó szerz ődésszegése esetén a közszolgáltató az egyéb jogi úton megvalósuló igényérvényesítés lehet ősége mellett a lakossági felhasznál ó nem vagy nem kizárólag számlatartozásból ered ő fizetési kötelezettségének bármilye n jogcímen történő érvényesítése érdekében jogosult kintlévőség kezelési eljárást kezdeményezni.

7 5 (2) A kintlévőség kezelési eljárás során a közszolgáltató jogosult a lakosság i felhasználó tartozással kapcsolatos adatait a tartozás behajtása érdekében ezzel foglalkozó, adatvédelmi lajstromszámmal rendelkez ő külső szervezetnek (a továbbiakban : követeléskezel ő) peres és peren kívüli eljárásra átadni (a továbbiakban : kintlévőség kezelési megbízás), vagy engedményezni. A kintlévőség kezelési eljárás során a követeléskezel ő és a lakossági felhasználó köteles együttműködni. (3) A követelés engedményezésére csak egy éven túli díjtartozás vagy egyéb fizetés i igény behajtása érdekében kerülhet sor. Kivételt képez ezen rendelkezés alól a közszolgáltató és a felhasználó között fennálló jogviszony alapján keletkez ő jövőbeni (jövőben esedékessé váló) közszolgáltatói díj- vagy egyéb követelések közszolgáltató általi engedményezése. (4) A kintlévőség kezelési megbízás esetén a lakossági felhasználó fizetési könnyítés i kérelmet (részletfizetés, fizetési haladék) nyújthat be a közszolgáltatóhoz. A kérelem elbírálásánál mérlegelési szempont a tartozás mértéke, az elszámolás módja, a felhasznál ó vagy fizet ő jellemző fizetési magatartása és a számla lejáratának ideje. A közszolgáltató a kedvezmény biztosítására nem köteles, illetve a lakossági felhasználó által kért fizetés i ütemezéstől eltérhet, továbbá a megállapodás feltételéül szabhatja a tartozás bizonyo s részének egyösszegű, azonnali megfizetését. (5) Az (1) bekezdés szerinti esetben a közszolgáltató köteles a követeléskezelőt tájékoztatni a következőkről : a) a lakossági felhasználó azonosításához szükséges személyes adatairól, a felhasználási hely azonosítójáról, b) a fizetési kötelezettség összegéről, jogcíméről, c) a fizetési kötelezettség beazonosításához szükséges adatokról, így különösen a tartozással érintett számla sorszámáról, d) a fizetési kötelezettség esedékességérő l. (6) Az (5) bekezdés b)-d) pontjában meghatározott adatokról, a tartozásho z kapcsolódó kamatokról, az egyéb költségekről, a fizetési határidőről, továbbá a (7)-(8) bekezdésben foglalt jogorvoslati lehetőségekről és azok joghatásairól a követeléskezelőnek a lakossági felhasználót az els ő megkeresés alkalmával írásban, igazolható módon kézbesített küldeményben tájékoztatnia kell. (7) Amennyiben a lakossági felhasználó az érintett fizetési kötelezettség tekintetébe n kifogást terjeszt elő a közszolgáltatónál, a követeléskezel ő a közszolgáltató érdemi válasza lakossági felhasználó általi igazolt módon történő kézhezvételétől számított 30 napon belül nem tehet további intézkedéseket a tartozás behajtására. A válaszban a közszolgáltató tájékoztatni köteles a lakossági felhasználót a (8) bekezdésben foglaltak szerinti jogorvoslat i lehetőségekről, továbbá arról, hogy azoknak halasztó hatálya van a tartozás behajtás a tekintetében. A közszolgáltató a lakossági felhasználó kifogásáról, annak beérkezését követ ő 24 órán belül tájékoztatni köteles a követeléskezel őt. (8) A lakossági felhasználó a (7) bekezdés szerinti kifogás megtételét, továbbá az arr a nyitva álló válaszadási határid ő leteltét követ ően az érintett fizetési kötelezettség tekintetébe n a Magyar Energetikai és Közm ű-szabályozási Hivatal (a továbbiakban : Hivatal) vagy a fogyasztóvédelmi hatóság eljárását kezdeményezheti. A követeléskezel ő a Hivatal, illetve a

8 6 fogyasztóvédelmi hatóság jogerős döntéséig nem tehet további intézkedéseket a tartozás behajtására. (9) Amennyiben a (7) bekezdés szerinti kifogás, illetve kérelem alapján a közszolgáltató, a Hivatal, illetve a fogyasztóvédelmi hatóság megállapítja, hogy a (4 ) bekezdés szerint megjelölt fizetési kötelezettség nem megalapozott, a követeléskezel ő a tartozást nem hajthatja be. (10) A lakossági felhasználó beadványának intézése során a követeléskezel ő 15 napos határid őn belül köteles érdemben írásban választ adni a lakossági felhasználó részére. " Indokolás : Lásd a T/466/13/4. számú módosító javaslat indokolását. A módosító javaslatot(tal) : a bizottság nem támogatja az Előterjeszt ő (képvisel ője) nem ért egyet a Kormány képvisel ője nem ért egye t 5. A Gazdasági bizottság a törvényjavaslat 17. -ának a következ ő módosítását javasolja : 17. (1) Az egységes közszolgáltatói számlaképről szóló évi CLXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Számlakép tv.) számú mellékletének 2. pontja a számlakép jobb felső sarkának az oldalszám és a címzés közötti üres része tekintetében a Számla sorszáma : szöveggel egészül ki, valamint a Számlakép tv számú mellékletének 2. pontja kiegészül azzal,hogya Címzés blokkban a számlaküldemény egyedi azonosítását szolgáló vonalkód vagy más nyomdai jel a számlaküldemény borítékj ának címzés ablakában látható módon feltüntethet ő. Ugyancsak feltüntethető a számlakép első oldalán a számlafizetést könnyít ő QR kód. (2) A Számlakép tv. 8. (4) bekezdése az alábbi mondattal egészül ki : További oldalak hozzáadása esetén a Számla sorszáma : szöveg a számla minden hozzáadott páratlan oldalán feltüntethet ő. Indokolás : Lásd a T/466/13/5. számú módosító javaslat indokolását. A módosító javaslatot(tal): a bizottság nem támogatja az El őterjesztő (képvisel ője) nem ért egyet a Kormány képvisel ője nem ért egyet

9 7 6. A Gazdasági bizottság a törvényjavaslat 17. (3) bekezdésének a következő módosítását javasolja: (3) A Számlakép tv. 4. számú melléklet 3. pontjának Tájékoztató adatok része helyébe a következ ő rendelkezés lép : Tájékoztató adatok : * Az elosztói alapdíj fogyasztástól függetlenül fizetendő ** A rezsicsökkentés a fogyasztókat a december 1-jén hatályos árképzés szerinti bruttó számlaérték alapulvételével illeti meg, a tétel a már csökkentett összeget tartalmazza. Az adott elszámolási id őszakban elért megtakarítás az elszámolási id őszakban kibocsátott rész- és elszámoló számlák összességére figyelemmel került meghatározásra. Következő leolvasás várható időpontja : [A fogyasztásmér ő hitelességének lejárati ideje, illetve a mérőcsere tervezett id őpontja: ] AHK: adó hatályán kívül i A számla közvetített szolgáltatást tartalmaz. Leolvasás módja (LM) : Leol leolvasás elosztói engedélyes által; Becs becsült; Dikt fogyasztó által diktált; Ell elosztói ellenőrzés Indokolás : Lásd a T/466/13/6. számú módosító javaslat indokolását. A módosító javaslatot(tal): a bizottság nem támogatja az Előterjesztő (képvisel ője) nem ért egye t a Kormány képvisel ője nem ért egyet

A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése

A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése urbzaggy ű lés Hivatala iroma nyszarn- 6t3.413/ w Érkezett : 2015 DEC 1 1. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottság a A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése a közbeszerzésekr ől szóló 2015. évi

Részletesebben

Ét ::tz : 20 1.4 EC 0 4.

Ét ::tz : 20 1.4 EC 0 4. mccf (á) Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Ét ::tz : 20 1.4 EC 0 4. A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése A harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007.

Részletesebben

A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése

A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése , Ii ianyszám : 16 A ' L G Az Országgyűlés Érkezett : 2015 OKT 0 1. Törvényalkotási bizottsága A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése a bűnügyi nyilvántartási rendszerről, az Európai Unió tagállamainak

Részletesebben

Az Országgyűlés. bizottságána k. Gazdasági és informatikai bizottságának. vitájához

Az Országgyűlés. bizottságána k. Gazdasági és informatikai bizottságának. vitájához ORSZÁGGYÜLI3S 1 11VATAL A T/10332/5. szám Érkezett : 1013 MARC 13. Az Országgyűlés Számvevőszéki és költségvetés i bizottságának Gazdasági és informatikai bizottságának Önkormányzati és területfejlesztés

Részletesebben

a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról szóló T/3486. számú törvényjavaslat

a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról szóló T/3486. számú törvényjavaslat ORSZÁGGYÜLÉS HIVATALA T/3486/11. szám Érkezett : 2011 S2EPT 1 2. Az Országgyűlés Kulturális és sajt ó bizottságának ajánlás a a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról

Részletesebben

részlete s vitájához

részlete s vitájához ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA T/1794/5. Érkezett : 2010 NOV 2 9. Az Országgy űlés Foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának aj ánlás a az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló 2010. évi LXXV. törvény módosításáról

Részletesebben

Frkezett : 2010 WC'.? 2 4. Iromány száma : T/12728/ A L\ Benyújtás dátuma : november 24.

Frkezett : 2010 WC'.? 2 4. Iromány száma : T/12728/ A L\ Benyújtás dátuma : november 24. CRvZ -ívgy i L ti 1.. L Frkezett : 2010 WC'.? 2 4. Iromány száma : T/12728/ A L\ Benyújtás dátuma : 2016. november 24. Az Országgy űlé s Törvényalkotási bizottsága Címzett : Kövér László, az Országgyűlés

Részletesebben

Iromány száma: T/3294/7. Benyújtás dátuma: :32. Parlex azonosító: WMEHJTNY0003

Iromány száma: T/3294/7. Benyújtás dátuma: :32. Parlex azonosító: WMEHJTNY0003 Iromány száma: T/3294/7. Benyújtás dátuma: 2018-11-22 14:32 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: WMEHJTNY0003 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Dr. Bajkai

Részletesebben

Iromány száma: T/6361/11. Benyújtás dátuma: :09. Parlex azonosító: KSI0C

Iromány száma: T/6361/11. Benyújtás dátuma: :09. Parlex azonosító: KSI0C Iromány száma: T/6361/11. Benyújtás dátuma: 2019-06-25 12:09 Az Országgyűlés Költségvetési bizottsága Parlex azonosító: KSI0C3490001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Varju László,

Részletesebben

Az Országgyűlés. egyes törvényeknek a rezsicsökkentés végrehajtásához szükséges módosításáró l szóló T/ számú törvényjavaslat.

Az Országgyűlés. egyes törvényeknek a rezsicsökkentés végrehajtásához szükséges módosításáró l szóló T/ számú törvényjavaslat. T/12491/11. ORSZÁGGY(iLLS HIVATAL A Érkezett : 2013 OKT 10. Az Országgyűlés Gazdasági és informatikai bizottságának Fogyasztóvédelm i bizottságána k kiegészít ő ajánlás a egyes törvényeknek a rezsicsökkentés

Részletesebben

Az Országgyűlés. Önkormányzati és területfejlesztés i. bizottságának. ajánlás a. részlete s. vitájáho z

Az Országgyűlés. Önkormányzati és területfejlesztés i. bizottságának. ajánlás a. részlete s. vitájáho z ORSZÁGGYULES HIVATALA T/10749/15. Érkezett : 2013 StEPT 1 6. Az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának Alkotmányügyi, igazságügyi

Részletesebben

T/7417/23. Az Országgyűlés

T/7417/23. Az Országgyűlés T/7417/23 ORSZÁGGYÜLÉS I IVATALA Érkezett : 2012 JÓN 1 1 Az Országgyűlés Gazdasági és informatikai bizottságának kiegészít ő Önkormányzati és területfejlesztés i bizottságának ajánlás a a nemzeti vagyonról

Részletesebben

12. (1) Ez a törvény a (2) és (3) bekezdésben foglaltak kivételével a kihirdetését követő napon lép hatályba.

12. (1) Ez a törvény a (2) és (3) bekezdésben foglaltak kivételével a kihirdetését követő napon lép hatályba. 2013. évi CLXXXVIII. törvény Hatályos: 2013.12.31-2013.12.31 2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 Az Országgyűlés összhangban az Alaptörvény fogyasztók érdekeit védő

Részletesebben

2013. évi CLXXXVIII. törvény

2013. évi CLXXXVIII. törvény 2013. évi CLXXXVIII. törvény Hatályos: 2013.12.31-2013.12.31 2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 Az Országgyűlés összhangban az Alaptörvény fogyasztók érdekeit védő

Részletesebben

Iromány száma : T/12923/ 6 Benyújtás dátuma : december 1. n. 'ti: 1 CL, :I,. ', 'í

Iromány száma : T/12923/ 6 Benyújtás dátuma : december 1. n. 'ti: 1 CL, :I,. ', 'í Iromány száma : T/12923/ 6 Benyújtás dátuma : 2016. december 1. Az Országgy űlé s Törvényalkotási bizottsága n. 'ti: 1 CL, :I,. ', 'í Címzett : Kövér László, az Országgy űlés elnöke Benyújtó : Dr. Gulyás

Részletesebben

T/6217/13. szám. Az Országgyűlés. Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának. ajánlás a

T/6217/13. szám. Az Országgyűlés. Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának. ajánlás a T/6217/13. szám Az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának Honvédelmi és rendészeti bizottságának ajánlás a egyes büntetőjogi

Részletesebben

A Bizottság a törvényjavaslat részletes vitáját december 7-én lezárta.

A Bizottság a törvényjavaslat részletes vitáját december 7-én lezárta. Iromány száma : T/13159/ g Benyújtás dátuma : 2016: december 7. ORSZÁGG úll, Az Országgyű lés Törvényalkotási bizottsága Érkezett. Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó : Dr. Gulyás Gergely,

Részletesebben

12. (1) Ez a törvény a (2) és (3) bekezdésben foglaltak kivételével a kihirdetését követő napon lép hatályba.

12. (1) Ez a törvény a (2) és (3) bekezdésben foglaltak kivételével a kihirdetését követő napon lép hatályba. 2013. évi CLXXXVIII. törvény Hatályos: 2013.11.23-2013.12.30 2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 Az Országgyűlés összhangban az Alaptörvény fogyasztók érdekeit védő

Részletesebben

az egységes közszolgáltatói számlaképről

az egységes közszolgáltatói számlaképről 2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről 2013.12.31 2013.12.31 3 2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről Az Országgyűl összhangban az Alaptörvény

Részletesebben

Országgyűlés Hivatala Irományszám : T1 A 0 5'1 p/ 8. Érkezett : Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t

Országgyűlés Hivatala Irományszám : T1 A 0 5'1 p/ 8. Érkezett : Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t Országgyűlés Hivatala Irományszám : T1 A 0 5'1 p/ 8 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett : 2016 JÚN 0 6. Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök

Részletesebben

A Költségvetési bizottság jelentése

A Költségvetési bizottság jelentése Érkezett : J. Az Országgyűlés Költségvetési bizottsága Kapcsolódó bizottság A Költségvetési bizottság jelentése az egyes adótörvények és azokkal összefügg ő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról

Részletesebben

A Fenntartható fejl ődés bizottsága jelentése

A Fenntartható fejl ődés bizottsága jelentése Az Országgy űlés Fenntartható fejlődés bizottsága Kapcsolódó bizottság A Fenntartható fejl ődés bizottsága jelentése az épített környezet alakításáról és védelmér ől szóló 1997. évi LxXVIII. törvénynek

Részletesebben

Iromány száma: T/3354/13. Benyújtás dátuma: :46. Parlex azonosító: 1J96BYUB0005

Iromány száma: T/3354/13. Benyújtás dátuma: :46. Parlex azonosító: 1J96BYUB0005 Iromány száma: T/3354/13. Benyújtás dátuma: 2018-12-06 18:46 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: 1J96BYUB0005 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Dr. Bajkai

Részletesebben

épjtílétib'lz ototiság jelenitése,. törvényjavasla t (T/5052. szám) részletes vitájáró l Tisztelt Elnök Úr!

épjtílétib'lz ototiság jelenitése,. törvényjavasla t (T/5052. szám) részletes vitájáró l Tisztelt Elnök Úr! Országgy űlés Hivatal a Irományszám : -v I sc '- 1 5 Az Országgyűlés Népjóléti bizottsága Érkezett 2015 JÚN 1 7. Kijelölt bizottság épjtílétib'lz ototiság jelenitése,. törvényjavasla t (T/5052. szám) részletes

Részletesebben

Iromány száma: T/406/9. Benyújtás dátuma: :02. Parlex azonosító: 1JKNU9PO0006

Iromány száma: T/406/9. Benyújtás dátuma: :02. Parlex azonosító: 1JKNU9PO0006 Iromány száma: T/406/9. Benyújtás dátuma: 2018-06-28 12:02 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: 1JKNU9PO0006 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Hende Csaba,

Részletesebben

valamint az elektronikus hírközlésrá7 szóló évi C. törvény módosításáról szóló T/12714.

valamint az elektronikus hírközlésrá7 szóló évi C. törvény módosításáról szóló T/12714. Iromány száma : T/12714/ /{ Benyújtás dátuma : 2016. november 17. Az Országgy űlés Törvényalkotási bizottsága Címzett : Kövér László, az Országgy űlés elnöke Érkezett : 2016 tiov 1 7. Benyújtó : Dr. Gulyás

Részletesebben

2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről 1

2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 Az Országgyűlés összhangban az Alaptörvény fogyasztók érdekeit védő rendelkezéseivel a közüzemi szolgáltatási területeken való egységes,

Részletesebben

2013. évi CLXXXVIII. törvény

2013. évi CLXXXVIII. törvény 2013. évi CLXXXVIII. törvény Hatályos: 2013.11.22-2013.11.22 2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 Az Országgyűlés összhangban az Alaptörvény fogyasztók érdekeit védő

Részletesebben

Irományszám : Érkezte 2015 JúN 2 6. Tisztelt Elnök Úr!

Irományszám : Érkezte 2015 JúN 2 6. Tisztelt Elnök Úr! ürszdggyiíles Mívatale Irományszám : Tl5Wt ~ 'C" Érkezte 2015 JúN 2 6. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Összegz ő módosító javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök

Részletesebben

T /7417/3. ::']fllll: '-'-!a!yxs_sym WUF! n ta Az Országgyűlés. ajánlás a

T /7417/3. ::']fllll: '-'-!a!yxs_sym WUF! n ta Az Országgyűlés. ajánlás a ORSZÁGGYŰ LÉS HIVATAL T T /7417/3 Érkezett: 2012 JuN 05. ::']fllll: '-'-!a!yxs_sym WUF! n ta Az Országgyűlés Gazdasági és informatikai bizottságának Önkormányzati és területfejlesztési bizottságának ajánlás

Részletesebben

2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről 1

2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 OptiJUS Opten Kft. I 2013. évi CLXXXVIII. törvény 2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 2013.11.22. és 2013.11.22. között hatályos szöveg Tartalomjegyzék 1. melléklet

Részletesebben

http://njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=165033.259047

http://njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=165033.259047 1. oldal, összesen: 42 oldal 2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről 2014.02.18 2014.07.31 6 2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről Az Országgyűlés

Részletesebben

12. (1) Ez a törvény a (2) és (3) bekezdésben foglaltak kivételével a kihirdetését követő napon lép hatályba.

12. (1) Ez a törvény a (2) és (3) bekezdésben foglaltak kivételével a kihirdetését követő napon lép hatályba. 2013. évi CLXXXVIII. törvény Hatályos: 2013.11.22-2013.11.22 2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 Az Országgyűlés összhangban az Alaptörvény fogyasztók érdekeit védő

Részletesebben

2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről 1

2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 Az Országgyűlés összhangban az Alaptörvény fogyasztók érdekeit védő rendelkezéseivel a közüzemi szolgáltatási területeken való egységes,

Részletesebben

2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről 1

2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 Az Országgyűlés összhangban az Alaptörvény fogyasztók érdekeit védő rendelkezéseivel a közüzemi szolgáltatási területeken való egységes,

Részletesebben

2013. évi CLXXXVIII. törvény

2013. évi CLXXXVIII. törvény 2013. évi CLXXXVIII. törvény Hatályos: 2016.07.01-2017.06.30 2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 Az Országgyűlés összhangban az Alaptörvény fogyasztók érdekeit védő

Részletesebben

A Fenntartható fejl ődésbizottsága jelentése

A Fenntartható fejl ődésbizottsága jelentése Az Országgyűlés Fenntartható fejl ődés bizottsága Kapcsolódó bizottság A Fenntartható fejl ődésbizottsága jelentése a területi államigazgatási szervezetrendszer átalakításával összefüggő egyes törvények

Részletesebben

Iromány száma: T/12720/12. Benyújtás dátuma: :01. Parlex azonosító: 1KF52J470003

Iromány száma: T/12720/12. Benyújtás dátuma: :01. Parlex azonosító: 1KF52J470003 Iromány száma: T/12720/12. Benyújtás dátuma: 2016-11-24 15:01 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: 1KF52J470003 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Dr. Gulyás

Részletesebben

az egységes közszolgáltatói számlaképről

az egységes közszolgáltatói számlaképről 2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről 2015.09.01 2016.06.30 11 2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről Az Országgyűlés összhangban az Alaptörvény

Részletesebben

2013. évi CLXXXVIII. törvény

2013. évi CLXXXVIII. törvény 2013. évi CLXXXVIII. törvény Hatályos: 2015.09.01-2016.06.30 2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 Az Országgyűlés összhangban az Alaptörvény fogyasztók érdekeit védő

Részletesebben

2013. évi CLXXXVIII. törvény Hatályos: az egységes közszolgáltatói számlaképről 1

2013. évi CLXXXVIII. törvény Hatályos: az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 2013. évi CLXXXVIII. törvény Hatályos: 2014.10.07-2015.07.31 2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 Az Országgyűlés összhangban az Alaptörvény fogyasztók érdekeit védő

Részletesebben

az egységes közszolgáltatói számlaképről

az egységes közszolgáltatói számlaképről 2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről 2015.08.01 2015.08.31 10 2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről Az Országgyűlés összhangban az Alaptörvény

Részletesebben

az egységes közszolgáltatói számlaképről

az egységes közszolgáltatói számlaképről 2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről 2015.07.24 2015.07.31 9 2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről Az Országgyűlés összhangban az Alaptörvény

Részletesebben

az egységes közszolgáltatói számlaképről

az egységes közszolgáltatói számlaképről 2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről 2014.10.07 2015.07.23 8 2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről Az Országgyűlés összhangban az Alaptörvény

Részletesebben

2013. évi CLXXXVIII. törvény. az egységes közszolgáltatói számlaképről 1

2013. évi CLXXXVIII. törvény. az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 Az Országgyűlés - összhangban az Alaptörvény fogyasztók érdekeit védő rendelkezéseivel - a közüzemi szolgáltatási területeken való

Részletesebben

A Honvédelmi és rendészeti bizottság jelentés e

A Honvédelmi és rendészeti bizottság jelentés e Az Országgy űlés Honvédelmi és rendészeti bizottsága Országgyűlés Hivatal a lrományszáfh : 5 \)U Q Érkezett: 2015 JÓN Kijelölt bizottsál A Honvédelmi és rendészeti bizottság jelentés e a Nemzeti Közszolgálati

Részletesebben

2013. évi CLXXXVIII. törvény Hatályos: évi CLXXXVIII. törvény. az egységes közszolgáltatói számlaképről 1

2013. évi CLXXXVIII. törvény Hatályos: évi CLXXXVIII. törvény. az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 2013. évi CLXXXVIII. törvény Hatályos: 2014.02.18-2014.07.31 2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 Az Országgyűlés összhangban az Alaptörvény fogyasztók érdekeit védő

Részletesebben

A Törvényalkotási bizottság összegző jelentése

A Törvényalkotási bizottság összegző jelentése Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottság a A Törvényalkotási bizottság összegző jelentése az egyes ingatlan-nyilvántartással és földméréssel összefügg ő törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz

Részletesebben

2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről 1

2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 Az Országgyűlés - összhangban az Alaptörvény fogyasztók érdekeit védő rendelkezéseivel - a közüzemi szolgáltatási területeken való

Részletesebben

(^ O. Érkezett: 2015 NOV 3 0. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t. Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére

(^ O. Érkezett: 2015 NOV 3 0. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t. Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére irumanyszóm- 71 Sti $ C. (^ O Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett: 2015 NOV 3 0. Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi

Részletesebben

Iromány száma: T/3371/6. Benyújtás dátuma: :06. Parlex azonosító: ETGFLTA10001

Iromány száma: T/3371/6. Benyújtás dátuma: :06. Parlex azonosító: ETGFLTA10001 Iromány száma: T/3371/6. Benyújtás dátuma: 2018-11-20 12:06 Az Országgyűlés Kulturális bizottsága Parlex azonosító: ETGFLTA10001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Dr. Pósán László,

Részletesebben

2013. évi CLXXXVIII. törvény

2013. évi CLXXXVIII. törvény 2013. évi CLXXXVIII. törvény Hatályos: 2014.01.01-2014.01.01 2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 Az Országgyűlés összhangban az Alaptörvény fogyasztók érdekeit védő

Részletesebben

A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése

A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése ..r,,~.h y}'-egyes Hivatala Az Országgyűlé s Törvényalkotási bizottsága IrományszArn: 1-4 3~ 2 Érkezett: 2015 NOV 16. A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése az Európai Unió Tanácsa által a nemzetközi

Részletesebben

OrszággyíílcsH iramak. 2013. évi... törvény

OrszággyíílcsH iramak. 2013. évi... törvény OrszággyíílcsH iramak 7a '1 : A -rpj (,~.e7c,. 2013 MÁJ 17. ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Képvisel ői önálló indítvány 2013. évi... törvény a szippantott szennyvízre vonatkozó rezsicsökkentésr ől, valamint egyes

Részletesebben

2013. évi CLXXXVIII. törvény

2013. évi CLXXXVIII. törvény 2013. évi CLXXXVIII. törvény Hatályos: 2014.01.02-2014.02.17 2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 Az Országgyűlés összhangban az Alaptörvény fogyasztók érdekeit védő

Részletesebben

Országgy űlés Hivatal a. Irományszám : l. Érkezett : 2015 JúN 2 2. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javaslat

Országgy űlés Hivatal a. Irományszám : l. Érkezett : 2015 JúN 2 2. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javaslat Országgy űlés Hivatal a Irományszám : l L1 $ 2. 111-1- Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett : 2015 JúN 2 2. Egységes javaslat Kövér László ár, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök

Részletesebben

2013. évi CLXXXVIII. törvény. az egységes közszolgáltatói számlaképről 1

2013. évi CLXXXVIII. törvény. az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 Az Országgyűlés - összhangban az Alaptörvény fogyasztók érdekeit védő rendelkezéseivel - a közüzemi szolgáltatási területeken való

Részletesebben

H/5854/4. szám. Az Országgyűlés. Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának. ajánlás a

H/5854/4. szám. Az Országgyűlés. Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának. ajánlás a H/5854/4. szám URSZÁGGYL -` l i ívata A Érkezett: 2012 FEBR 14 Az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának ajánlás a az Egyházkénti elismerés elutasításáról szóló H/5854. számú

Részletesebben

2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről 1

2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 2014.2.18. és 2014.7.31. között hatályos szöveg Az Országgyűlés összhangban az Alaptörvény fogyasztók érdekeit védő rendelkezéseivel

Részletesebben

az egységes közszolgáltatói számlaképről

az egységes közszolgáltatói számlaképről 2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről 2014.08.01 2014.10.06 7 2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről Az Országgyűlés összhangban az Alaptörvény

Részletesebben

2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről 1

2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 OptiJUS Opten Kft. I 2013. évi CLXXXVIII. törvény 2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 2014.2.18. és 2014.7.31. között hatályos szöveg Tartalomjegyzék 1. melléklet a

Részletesebben

2013. évi CLXXXVIII. törvény. az egységes közszolgáltatói számlaképről 1

2013. évi CLXXXVIII. törvény. az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 Hatály: 2016.VII.1. - 2016.XII.31. 2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 Az Országgyűlés - összhangban az Alaptörvény fogyasztók érdekeit védő rendelkezéseivel - a közüzemi

Részletesebben

2013. évi CLXXXVIII. törvény. az egységes közszolgáltatói számlaképről 1

2013. évi CLXXXVIII. törvény. az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 Hatály: 2016.VII.1. - 2017.III.31. 2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 Az Országgyűlés - összhangban az Alaptörvény fogyasztók érdekeit védő rendelkezéseivel - a közüzemi

Részletesebben

2013. évi CLXXXVIII. törvény. az egységes közszolgáltatói számlaképről 1

2013. évi CLXXXVIII. törvény. az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 Hatály: 2014.II.18. - 2014.VII.31. 2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 Az Országgyűlés - összhangban az Alaptörvény fogyasztók érdekeit védő rendelkezéseivel - a közüzemi

Részletesebben

Az Országgyűlés. vitájáho z

Az Országgyűlés. vitájáho z ORSZÁGGY JLÉS HIVATALA T/7858/8. Érkezett: 2012» L 0 4. Az Országgyűlés Számvevőszéki és költségvetési bizottságának Emberi jogi, kisebbségi, civil- é s vallásügyi bizottságának Gazdasági és informatikai

Részletesebben

2013. évi CLXXXVIII. törvény. az egységes közszolgáltatói számlaképről 1

2013. évi CLXXXVIII. törvény. az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 Hatály: 2015.IX.1. - 2016.VI.30. 2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 Az Országgyűlés - összhangban az Alaptörvény fogyasztók érdekeit védő rendelkezéseivel - a közüzemi

Részletesebben

Érkezett : Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javaslat. Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére. Tisztelt Elnök Úr!

Érkezett : Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javaslat. Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére. Tisztelt Elnök Úr! Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága ttomá űy8 c(sp : Érkezett : T) 2015 NOV 2 7 ó 4o 6 [ 2 Egységes javaslat Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi

Részletesebben

2013. évi CLXXXVIII. törvény. az egységes közszolgáltatói számlaképről 1

2013. évi CLXXXVIII. törvény. az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 (2014. január 1-jén hatályos szövegállapot) 2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 Az Országgyűlés - összhangban az Alaptörvény fogyasztók érdekeit védő rendelkezéseivel

Részletesebben

2013. évi CLXXXVIII. törvény. az egységes közszolgáltatói számlaképről 1

2013. évi CLXXXVIII. törvény. az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 Az Országgyűlés - összhangban az Alaptörvény fogyasztók érdekeit védő rendelkezéseivel - a közüzemi szolgáltatási területeken való

Részletesebben

2013. évi CLXXXVIII. törvény. az egységes közszolgáltatói számlaképről 1

2013. évi CLXXXVIII. törvény. az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 Az Országgyűlés - összhangban az Alaptörvény fogyasztók érdekeit védő rendelkezéseivel - a közüzemi szolgáltatási területeken való

Részletesebben

2013. évi CLXXXVIII. törvény. az egységes közszolgáltatói számlaképről 1

2013. évi CLXXXVIII. törvény. az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 Az Országgyűlés - összhangban az Alaptörvény fogyasztók érdekeit védő rendelkezéseivel - a közüzemi szolgáltatási területeken való

Részletesebben

2013. évi CLXXXVIII. törvény. az egységes közszolgáltatói számlaképről 1

2013. évi CLXXXVIII. törvény. az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 Hatály: 2015.VIII.1. - 2015.VIII.31. 2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 Az Országgyűlés - összhangban az Alaptörvény fogyasztók érdekeit védő rendelkezéseivel - a közüzemi

Részletesebben

2013. évi CLXXXVIII. törvény. az egységes közszolgáltatói számlaképről 1

2013. évi CLXXXVIII. törvény. az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 Hatály: 2015.VII.24. - 2015.VII.31. 2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 Az Országgyűlés - összhangban az Alaptörvény fogyasztók érdekeit védő rendelkezéseivel - a közüzemi

Részletesebben

2013. évi CLXXXVIII. törvény. az egységes közszolgáltatói számlaképről 1

2013. évi CLXXXVIII. törvény. az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 Hatály: 2014.X.7. - 2015.VII.23. 2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 Az Országgyűlés - összhangban az Alaptörvény fogyasztók érdekeit védő rendelkezéseivel - a közüzemi

Részletesebben

2013. évi CLXXXVIII. törvény. az egységes közszolgáltatói számlaképről 1

2013. évi CLXXXVIII. törvény. az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 Hatály: 2014.I.1. - 2014.I.1. 2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 Az Országgyűlés - összhangban az Alaptörvény fogyasztók érdekeit védő rendelkezéseivel - a közüzemi

Részletesebben

2013. évi CLXXXVIII. törvény. az egységes közszolgáltatói számlaképről 1

2013. évi CLXXXVIII. törvény. az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 Az Országgyűlés - összhangban az Alaptörvény fogyasztók érdekeit védő rendelkezéseivel - a közüzemi szolgáltatási területeken való

Részletesebben

2013. évi CLXXXVIII. törvény. az egységes közszolgáltatói számlaképről 1

2013. évi CLXXXVIII. törvény. az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 Az Országgyűlés - összhangban az Alaptörvény fogyasztók érdekeit védő rendelkezéseivel - a közüzemi szolgáltatási területeken való

Részletesebben

2013. évi CLXXXVIII. törvény. az egységes közszolgáltatói számlaképről 1

2013. évi CLXXXVIII. törvény. az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 1. oldal 2013. évi CLXXXVIII. törvény 1 Kihirdetve: 2013. XI. 21. 2 Módosította: 2015. évi CCXI. törvény 12. (5) a). az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 Az Országgyűlés - összhangban az Alaptörvény

2013. évi CLXXXVIII. törvény. az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 1. oldal 2013. évi CLXXXVIII. törvény 1 Kihirdetve: 2013. XI. 21. az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 Az Országgyűlés - összhangban az Alaptörvény fogyasztók érdekeit védő rendelkezéseivel - a közüzemi

2013. évi CLXXXVIII. törvény. az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 Hatály: 2014.I.2. - 2014.II.17. 2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 Az Országgyűlés - összhangban az Alaptörvény fogyasztók érdekeit védő rendelkezéseivel - a közüzemi

Részletesebben

2013. évi CLXXXVIII. törvény. az egységes közszolgáltatói számlaképről 1

2013. évi CLXXXVIII. törvény. az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 1. oldal 2013. évi CLXXXVIII. törvény 1 Kihirdetve: 2013. XI. 21. az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 Az Országgyűlés - összhangban az Alaptörvény fogyasztók érdekeit védő rendelkezéseivel - a közüzemi

Részletesebben

2013. évi CLXXXVIII. törvény. az egységes közszolgáltatói számlaképről 1

2013. évi CLXXXVIII. törvény. az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 Az Országgyűlés - összhangban az Alaptörvény fogyasztók érdekeit védő rendelkezéseivel - a közüzemi szolgáltatási területeken való

Részletesebben

Tisztelt Elnök Úr! egyes adminisztratív kötelezettségek megszüntetésével összefüggő törvénymódosításokról

Tisztelt Elnök Úr! egyes adminisztratív kötelezettségek megszüntetésével összefüggő törvénymódosításokról Országgyűlés Hivatal a Irományszám : Érkezett: 2016 ÁPR 21. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Összegző módosító javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! A Törvényalkotási

Részletesebben

2013. évi CLXXXVIII. törvény. az egységes közszolgáltatói számlaképről 1

2013. évi CLXXXVIII. törvény. az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 Az Országgyűlés - összhangban az Alaptörvény fogyasztók érdekeit védő rendelkezéseivel - a közüzemi szolgáltatási területeken való

Részletesebben

2013. évi CLXXXVIII. törvény. az egységes közszolgáltatói számlaképről 1

2013. évi CLXXXVIII. törvény. az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 Az Országgyűlés - összhangban az Alaptörvény fogyasztók érdekeit védő rendelkezéseivel - a közüzemi szolgáltatási területeken való

Részletesebben

2013. évi CLXXXVIII. törvény. az egységes közszolgáltatói számlaképről 1

2013. évi CLXXXVIII. törvény. az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 Hatályos: 2014.10.07-2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 Az Országgyűlés - összhangban az Alaptörvény fogyasztók érdekeit védő rendelkezéseivel - a közüzemi szolgáltatási

Részletesebben

az egységes közszolgáltatói számlaképről

az egységes közszolgáltatói számlaképről 2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről 2013.11.22 2013.11.22 1 2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről Az Országgyűl összhangban az Alaptörvény

Részletesebben

irományszám: ' 11LL 8 I Érkezett 2015 MÁJ o 7. ~som ";, A Népjóléti btzottságflélentése. wtl1:.'.is7 ~ O">* Tisztelt Elnök Úr!

irományszám: ' 11LL 8 I Érkezett 2015 MÁJ o 7. ~som ;, A Népjóléti btzottságflélentése. wtl1:.'.is7 ~ O>* Tisztelt Elnök Úr! b n vidlca{d Az Országgy űlés Népjóléti bizottsága irományszám: ' 11LL 8 I Érkezett 2015 MÁJ o 7. C Kijelöli bizottság ~som ";, A Népjóléti btzottságflélentése. wtl1:.'.is7 ~ O">* a gyermekek védelméről

Részletesebben

T/12720/19. szám. Az Országgyűlés. Emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságának. a j á n l á s a

T/12720/19. szám. Az Országgyűlés. Emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságának. a j á n l á s a T/12720/19. szám Az Országgyűlés Önkormányzati bizottságának Egészségügyi bizottságának Emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságának a j á n l á s a a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi

Részletesebben

Az Országgyűlés. ajánlás a. a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló évi XX. törvény módosításáról szóló T/1247. számú törvényjavaslat

Az Országgyűlés. ajánlás a. a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló évi XX. törvény módosításáról szóló T/1247. számú törvényjavaslat ORBZÁGGYÜLÉS HIVATAL A T/1247/18. Érkezett : 2010 OKT 1 8. Az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának ajánlás a Emberi jogi, kisebbségi, civil- é s vallásügyi bizottságának a

Részletesebben

2013. évi CLXXXVIII. törvény. az egységes közszolgáltatói számlaképről 1

2013. évi CLXXXVIII. törvény. az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 Hatály: 2014.VIII.1. - 2014.X.6. 2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 Az Országgyűlés - összhangban az Alaptörvény fogyasztók érdekeit védő rendelkezéseivel - a közüzemi

Részletesebben

2013. évi CLXXXVIII. törvény. az egységes közszolgáltatói számlaképről 1

2013. évi CLXXXVIII. törvény. az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 Az Országgyűlés - összhangban az Alaptörvény fogyasztók érdekeit védő rendelkezéseivel - a közüzemi szolgáltatási területeken való

Részletesebben

Országgy űlés Hivatala Irományszám : Érkezett : 2016 JÚN 06.

Országgy űlés Hivatala Irományszám : Érkezett : 2016 JÚN 06. Országgy űlés Hivatala Irományszám : I(,o 39 01 Aj, Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett : 2016 JÚN 06. Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök

Részletesebben

2013. évi CLXXXVIII. törvény. az egységes közszolgáltatói számlaképről 1

2013. évi CLXXXVIII. törvény. az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről 1 Az Országgyűlés - összhangban az Alaptörvény fogyasztók érdekeit védő rendelkezéseivel - a közüzemi szolgáltatási területeken való

Részletesebben

Országgyűlés Hivatal a Irományszám : -'~ 14 p O n0 9g/ Érkezett -

Országgyűlés Hivatal a Irományszám : -'~ 14 p O n0 9g/ Érkezett - Az Országgyűlés Népjóléti bizottsága Országgyűlés Hivatal a Irományszám : -'~ 14 p O n0 9g/ Érkezett - 2016 ÁPR 2 0. Kijelölt bizottság fit +»í,t"~iú.k`~ r~, A Napjóléti bizottság jelentésé egyes egészségügyet