Carl Rogers ILYEN VAGYOK (részlet)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Carl Rogers ILYEN VAGYOK (részlet)"

Átírás

1 Carl Rogers ILYEN VAGYOK (részlet) Szeretném beavatni Önöket, szeretnék néhány dolgot elmondani abból, amit sokezer óra során tanultam, amikor négyszemközt dolgoztam együtt bajba jutott emberekkel. Szeretném világosan leszögezni, hogy ezek a tapasztalatok nekem jelentenek valamit. Nem tudom, hogy Önökre is érvényesek-e. Nem áll szándékomban, hogy bárkinek is útmutatóként ajánljam. Mégis eljutottam oda, hogy ha egy másik ember a maga belső beállítódásáról akart nekem beszélni, ez nekem érték volt, legalább annyiban, hogy jobban tudatosult bennem az én különböző beállítódásom. Ilyen szellemben adom közre. azokat a tapasztalataimat, amik most következnek. Minden esetben bizonyos vagyok, hogy e tapasztalataim cselekedeteim részévé és belső meggyőződésemmé váltak jóval azelőtt, hogy tudatosultak volna bennem. Mindenképpen rendezetlen és hiányos ismeretekről van szó. Csak azt mondhatom, hogy nekem fontosak, és mindig is azok voltak. Állandóan tanulom és újratanulom őket. Sokszor nem eszerint cselekszem, és megbánom. Gyakran nem ismerek fel egy új helyzetet, amelyben egyik-másik tapasztalatom alkalmazható lenne. Ezek az ismeretek nem rögzülnek. Állandóan változnak. Némelyik erősebb kontúrokat kap, mások elvesztik számomra eredeti fontosságukat, de nekem mind jelentős. Mindegyik tapasztalatomat egy mondattal vagy olyan kifejezéssel vezetném be, ami jelzi annak személyes tartalmát. Azután egy kissé kifejteném a gondolatot. Az alábbiakban nincs különösebb rendszer, csak annyi, hogy az első néhány megismerés a többi emberhez való viszonyulással kapcsolatos. Az utána következő az emberi értékek és meggyőződések körébe tartozik. Jelentős megismeréseim felsorolását mindjárt egy tagadással kezdeném. Másokkal való kapcsolataimban arra a következtetésre jutottam, hogy hosszú távon nem segít, ha másnak mutatkozom, mint ami vagyok. Nem használ, ha nyugodtan és kedvesen viselkedem, amikor valójában mérges és kritikus vagyok. Nem jó, ha úgy teszek, mintha tudnám a megoldást, ha egyszer nem tudom. Nem használ, ha szívélyesnek látszom, ha éppen ellenséges vagyok. Nem használ, ha magabiztosnak akarok tűnni, amikor éppen bizonytalan és rémült vagyok. Azt tapasztalom, hogy még a legegyszerűbb esetben is érvényes a tétel. Nem jó nekem, ha úgy csinálok, mint aki egészséges, ha egyszerre betegnek érzem magam. Másképpen azt akarom mondani, hogy a többi emberről való kapcsolatomban nem volt célravezető és hatásos módszer az álarc viselése, vagyis olyan látszat keltése, ami belül egyáltalán nem igaz. Úgy vettem észre, hogy ilyen módon nem tudtam más egyénekkel konstruktív kapcsolatot kialakítani. Szeretném azt is világosan megérteni, hogy miközben úgy érzem, meggyőződtem a tétel igazságáról, még nem sikerült kellőképpen hasznomra fordítani. Valójában azt hiszem, hogy a legtöbb hiba, ami emberi kapcsolataimban előfordul, a legtöbb eset, amikor nem tudok másokon segíteni, éppen annak tulajdonítható, hogy valamiféle védekezésből másképpen viselkedem kifelé, mint ahogy belül érzek. Egy második felismerés talán a következő lehetne - úgy hiszem, hogy hatékonyabb vagyok, ha el tudom fogadni saját magam, és képes vagyok önmagamat adni. Úgy érzem, az évek során megtanultam jobban odafigyelni saját magamra. Vagyis jobban tudom, mint azelőtt, mit érzek egy adott pillanatban - képes vagyok valakivel szemben; vagy meleg érzések és szeretet tölt el valaki iránt; vagy unom és közömbös számomra, ami történik; vagy nagyon szeretném megérteni ezt az embert, vagy riaszt és félek a hozzá fűződő kapcsolattól. Ezek a különféle viszonyulások olyan érzések, amelyekre oda tudok figyelni saját magamban. Úgy is fogalmazhatnék, hogy azt érzem, sikerül azzá lennem, ami vagyok. Könnyebb elfogadni magamat, mint nyilvánvalóan tökéletlen egyént, aki nem tud mindig úgy viselkedni, ahogy szeretne. Egyesek ezt biztosan nagyon furcsa iránynak tartják, amit követek. Számomra azért értékes, mert az a különös paradoxon rejlik benne, hogy elfogadom magamat olyannak, amilyen vagyok, akkor megváltozom. Azt hiszem, ezt részben a pácienseimtől tanultam, részben önmagamon észleltem nem tudunk megváltozni, nem tudunk továbblépni onnan, ahol vagyunk, csak ha tökéletesen elfogadjuk magunkat. Ezután a változás szinte észrevétlenül következik be. Egy másik eredmény, ami abból adódhat, hogy önmagam vagyok, hogy kapcsolataim valóssá 1

2 válnak. A valódi kapcsolatok attól izgalmasak, hogy elevenek, és sokat jelentenek. Ha el tudom fogadni azt a tényt, hogy dühös vagyok, vagy untat ez a beteg, vagy tanítvány, akkor sokkal valószínűbb, hogy cserébe el tudom fogadni az ő érzéseit is. A megváltozott élményt és a megváltozott érzéseket is elfogadom, amik feltehetően bennem és őbenne végbemennek. A valódi kapcsolatok inkább változnak, mint stagnálnak. Ezért tartom célravezetőnek, hogy viselkedésemben az legyek, aki vagyok, tudjam, mikor érkeztem el a tűrési határomhoz, türelmem végéhez, s hogy ezt tényként fogadjam el; tudjam, mikor szeretném alakítani vagy manipulálni az embereket, és ezt is tényként nyugtázzam magamban. Ezeket az érzéseket ugyanúgy szeretném elfogadni, mint a kedvesség, az érdeklődés, az engedékenység, szívélyesség érzéseit, amik nagyon is részei valódi énemnek. És amikor igazán elfogadom ezeket a viszonylásokat, mint tényt, mint személyiségem részét, akkor válik kapcsolatom másokkal valódivá, és akkor tud leginkább fejlődni, változni. Most rátérek egy alapvető felismerésemre, melynek a magam részéről különös jelentőséget tulajdonítok. Ezt a következőképpen tudnám megfogalmazni: Óriási értéke van annak, ha megengedhetem magamnak, hogy megértsek egy másik embert. Furcsának tűnhet, ahogy fogalmaztam. Szükséges-e, hogy az ember megengedje magának a másik megértését? Az első reakciónk ha mások mondanak valamit; hogy azonnal értékeljük, megítéljük, ahelyett, hogy megértenénk. Ha valaki valamilyen érzését, viszonyulását vagy meggyőződését fejezi ki, szinte azonnal hajlunk rá, hogy ilyesmit érezzünk: "Így van." vagy "Ez hülyeség"; "Ez nem normális" "Ennek semmi értelme"; "Ez nem helyes"; "Ez nem szép". Nagyon ritkán engedjük, hogy megértsük pontosan, mit jelent a másiknak az, amit mond. Szerintem ez azért van, mert a megértés megváltoztathat. És mindnyájan félünk a változásoktól. Tehát ahogy mondtam, nem könnyű megengedni magunknak, hogy megértsünk valakit, hogy mélyen, tökéletesen, empátiásan belehelyezkedjünk a másik ember gondolatvilágába. És nagyon ritka is. A megértés kétszeresen gazdagabbá tesz. Amikor bajba jutott páciensekkel dolgoztam, azt tapasztaltam, hogy ha megértem és átérzem egy ember viselkedését, akinek az élet elviselhetetlenül tragikusnak tűnik, ha megértek valakit, aki értéktelennek, kisebbrendűnek érzi magát mindezek a megértések valahogy engem tesznek gazdagabbá. Ezekből a tapasztalatokból olyasmit tanulok, amitől megváltozom, másmilyen, azt hiszem, érzékenyebb leszek. Talán még ennél is fontos a tény, hogy ezeknek az embereknek a megértése őket is megváltoztatja. Ezáltal fogadják el saját félelmeiket és bizonytalanságaikat, bizarr gondolataikat, tragikus érzéseiket éppúgy, mint bátorságuk és kedvességük, szeretetük és érzékenységük pillanatait. A betegek is és én is azt tapasztalom, hogy amikor tökéletesen értjük ezeket az érzéseket, akkor el tudjuk őket fogadni saját magunkban is. És akkor rájövünk, hogy az érzéseink és saját magunk is változunk. Akár egy nőről van szó, aki úgy érzi, hogy egy igazi kampó van a fejében, és mások annál fogva rángatják, vagy egy férfiről, aki szerint nincs nála magányosabb, aki jobban el van zárva a többiektől - nekem ezeknek a megértése hasznos. És ami ennél is fontosabb, hogy nagyon nagy dolog nekik, hogy megértik őket. Egy másik felismerés, ami jelentőssé vált számomra: Gyarapítónak tartom, ha olyan csatornákat nyitok, amelyeken át mások eljuttathatják hozzám érzéseiket, észleléseik magánvilágát. Mivel a megértés segít, szeretném csökkenteni a távolságot köztem és mások között, ha ők akarják, hogy jobban kitárulhassanak. A terápiás kapcsolatban sokféle módja van, amivel a beteg számára megkönnyítem a megnyilatkozást. Saját viselkedésemmel olyan biztonságot teremtek a kapcsolatunkban, amely valószínűbbé teszi az ilyen kommunikációt. A megértésre való fogékonyság, amivel a beteget annak látom, aki, és elfogadom meglévő érzéseivel és észleléseivel, ugyancsak segít. De mint tanár is tapasztalom, hogy gyarapodok azzal, ha csatornákat nyitok, amiken át mások megoszthatják velem magukat. Ezért igyekszem az osztályon olyan légkört teremteni nem mindig sikerrel -, ahol mindenki kimondhatja, amit érez, ahol az emberek vitatkozhatnak egymással, és a tanárral. Gyakran kérek "visszajelző ívet" a diákoktól - amin a kurzussal kapcsolatos egyéni véleményüknek adhatnak hangot. Megmondhatják, mennyiben felel meg, vagy nem felel meg az igényeiknek; kifejezhetik a tanárral kapcsolatos érzéseiket, vagy leírhatják, milyen személyes problémájuk adódott a kurzussal kapcsolatban. A visszajelző íveknek semmiféle hatása nincs az 2

3 osztályzatokra. Néha ugyanaz az óra homlokegyenest ellenkező érzéseket vált ki a hallgatókból. Az egyik hallgató azt mondja: "ennek a csoportnak a légköre megmagyarázhatatlan ellenérzést vált ki belőlem." Valaki más, külföldi diák, ugyancsak a kurzusnak ugyanarról a hetéről így nyilatkozik: "A mi csoportunk a legjobb, legeredményesebb tudományos módszerrel tanul. De olyan ember számára, aki hosszú időn át a tekintélyelven alapuló előadás-típusú oktatáshoz van szokva, mint mi, ez az új módszer felfoghatatlan. A hozzánk hasonló embereket úgy kondicionálták, hogy hallgassák a tanárt, passzívan jegyzeteljenek, és véssék eszükbe a vizsgára szánt olvasmányjegyzéket. Nem kell mondani, hogy hosszú ideig tart, amíg az ember megszabadul szokásaitól, függetlenül attól, hogy azok meddő, haszontalan, értelmetlen beidegződések-e vagy sem. Messzemenően hasznos volt, hogy ezeket az egymással ellentétes érzéseket befogadtam." Ugyanezt tapasztaltam olyan csoportokban, ahol én vagyok az igazgató, vagy ahol vezetőnek tekintenek. Igyekszem csökkenteni a félelem vagy védekezés érzését, szükségességét, hogy az emberek fejezzék ki szabadon, amit éreznek. Ez nagyon izgalmas dolog, és egészen új elképzeléseim születtek, hogy mivé lehet az irányítás. De erről nem akarok most hosszabban beszélni. A következő fontos felismeréshez tanácsadói munkám során jutottam el. Ez röviden így szól: nagyon gyümölcsöző számomra, ha el tudok fogadni egy másik személyt. Rájöttem, hogy egy másik embert és érzéseit semmivel sem könnyebb elfogadni, mint megérteni. Megengedhetem-e igazán egy másik embernek, hogy ellenséges legyen velem szemben? Elfogadhatom-e haragját, mint személyiségének valós és érvényes részét? Elfogadhatom-e őt, amikor az életet és az élet problémáit annyira másként látja mint én? Elfogadhatom-e amikor j6 érzéssel viszonyul hozzám; csodál és rám akar hasonlítani? Mindez benne van az elfogadásban és ez nem megy könnyen. Azt hiszem, a mi kultúránkban egyre gyakoribb mindnyájunkban az a séma, hogy így gondolkozunk: "Mindenki másnak azt kell érezni, gondolni és hinni, amit én...". Nagyon nehezen engedjük meg gyermekeinknek, vagy szüleinknek vagy házastársunknak, hogy bizonyos dolgokról, problémákról tőlünk eltérő állásponton legyenek. Nem tudjuk megengedni tanítványainknak, betegeinknek, hogy mások legyenek mint mi, vagy hogy tapasztalataikat a maguk módján hasznosítsák. Országok viszonylatában nem vagyunk képesek megengedni egy másik nemzetnek, hogy másképpen gondolkozzon, és érezzen mint mi. Pedig úgy találom, hogy az élet egyik legértékesebb lehetősége ez - az egyének elkülönülése, minden egyén joga, hogy saját tapasztalatait a maga módján hasznosítsa és a maga értelmét találja meg bennük. Minden ember egy önmagáért való sziget, a szó valódi értelmében; és csak akkor emelhet hidakat más szigetek felé, ha akar és tud is mindenek felett önmaga lenni. Ezért úgy találom, hogyha el tudok fogadni egy másik embert, ami mind személyiségének valós és eleven része, akkor segítek neki abban, hogy személlyé váljon: és ebben óriási értéket látok. A következő felismerést talán nehéz lesz érthetően megfogalmazni. Így szól: Minél inkább tudomásul veszem a magam és a másik ember valóságát, annál kevésbé kapom magam azon, hogy igyekszem a "dolgokat elrendezni". Ahogyan próbálok magamra odafigyelni és a bennem zajló élményekre, s mind jobban igyekszem, hogy a másik emberre is ugyanúgy figyeljek, annál nagyobb alázattal viszonyulok az élet bonyolult dolgaihoz. Így egyre kisebb a késztetésem, hogy elrendezzem a dolgokat, célokat tűzzek ki, embereket befolyásoljak, győzködjem és tereljem őket arra, amerre én szeretném, hogy menjenek. Sokkal elégedettebb vagyok egyszerúen azzal, hogy önmagam vagyok, és hagyom, hadd legyen más is önmaga. Nagyon j61 tudom, hogy ez különös, szinte keleti életfilozófiának tűnhet. Mert mire való az élet, ha nem csinálunk valamit az emberekkel? Mire való az élet, ha nem a saját céljainknak megfelelően alakítjuk a többieket? Mire való az élet, ha nem arra tanítjuk őket, amit szerintünk tudniuk kell? Mire való az élet, ha nem vesszük rá őket, hogy úgy gondolkodjanak és érezzenek, mint mi? Hogyan lehet ilyen passzívan állni a dolgokhoz, mint ahogyan kifejeztem az imént? Biztos vagyok benne, hogy Önök közül sokan reagálnak így az ilyenfajta mentalitásra. Tapasztalatom paradox aspektusa mégis az, hogy minél inkább akarok az élet bonyolultságában egyszerűen csak önmagam lenni, s minél inkább igyekszem a magam és mások realitásait megérteni és elfogadni, annál nagyobb változásokat észlelek. Ez nagyon ellentmondásos amilyen mértékben akarunk önmagunk maradni, azt vesszük észre, hogy nemcsak mi változunk, de velünk kapcsolatban 3

4 álló többi ember is. Legalábbis ezt élem át legelevenebben, és ez az egyik legmélyebb felismerés, amelyhez személyes és szakmai életemben eljutottam. Hadd térjek most át más olyan felismerésekre, amik nem annyira kapcsolatokat érintenek, hanem saját cselekedeteimre és értékrendszeremre vonatkoznak. Az első ezek közül nagyon rövid. Megbízom a magam tapasztalatában Az egyik alapvető dolog, amit régóta tudok, és amire újra és újra rájövök az, hogy ha egy tevékenységről úgy érzem, hogy értékes, érdemes csinálni, akkor érdemes is. Másképpen fogalmazva, rájöttem, hogy totális szervezeti érzékelésem adott helyzetben megbízhatóbb, mint az intellektusom. Egész szakmai pályafutásom alatt sokszor tértem el olyan irányba, ami mások szerint őrültség volt, és amibe én is kételkedtem. De soha nem bántam meg, hogy olyan irányba fordultam, amiről úgy éreztem, hogy j6, noha ugyanakkor magányosnak és boldogtalannak éreztem magam. Rájöttem, hogy amikor hittem valami belső nem intellektuális érzéknek, a megtett lépés okosnak bizonyult. Sőt, kiderült, hogy amikor azért tértem szokatlan útra, mert jónak és igaznak tűnt, öt-tíz év múltán sok kollégám csatlakozott hozzám, és már nem kellett egyedül éreznem magam. Ahogy egyre inkább és mélyebben hiszek a totális reakcióimnak, rájövök, hogy ezeket gondolkodásom irányítására is felhasználhatom. Eljutottam oda, hogy körvonalazatlan gondolataimat, melyek időről-időre felötlenek bennem, s amik valahogy lényegesnek tűnnek, jobban megbecsülöm. Hajlok arra, hogy ezek a halovány gondolatok és sejtések fontos területekre vezethetnek majd el. Ezt úgy hívom, hogy megbízom a tapasztalásom totalitásában, amiről feltételezem, hogy bölcsebb, mint az eszem. Persze, ez biztos, nem csalhatatlan, de hiszem, hogy kevésbé esendő, mint a tudatos észjárásom önmagában. Ezt az álláspontomat Nex Weber, a mű- vész fejezte ki nagyon jól, amikor azt mondja: "Miközben szerény alkotói törekvésemet folytatom, főleg arra támaszkodom, amit még nem tudok, és amit még nem csináltam." Ehhez a felismeréshez kapcsolódik, és belőle következik, hogy mások értékelése számomra nem irányadó. Mások ítélete, bár meg kell hallgatni és el kell fogadni annak, ami, nekem nem lehet mértékadó. Ezt nagyon nehezen tanultam meg. Emlékezem, mennyire megrendített régen egyszer, amikor egy tudományosan képzett ember, akit magamnál sokkal műveltebb és kompetensebb pszichológusnak tartottam, azt mondta, nagy hiba, hogy a pszichoterápia iránt érdeklődöm. Ez nem vezet sehová, és mint pszichológusnak nem is lesz alkalmam gyakorolni. A későbbi évek folyamán kissé megdöbbentett néha, amikor megtudtam, hogy mások szemében szélhámos vagyok, aki diploma nélkül orvosi gyakorlatot folytat, aki egy igen felületes és káros terápia létrehozója, aki hatalmat akar, misztikus stb. És ugyanígy zavart a hasonlóan szélsőséges dicséret. De azért nem érdekelt túlságosan, mert úgy éreztem, csak egyetlen személy (legalábbis az én életemben, és talán egyszer s mindenkorra) tudhatja, hogy amit csinálok, az tisztességes vagy pedig hazug, elhárító és kóros dolog-e, és ez a személy én vagyok. Legnagyobb örömömre mindenféle megerősítést kapok a munkámmal kapcsolatosan, és ennek az igazolásnak része a bírálat is, baráti és ellenséges, és a dicséret is, őszinte és hízelgő. E bizonyíték mérlegelésé és értékelése, hasznosságának megítélése olyan feladat, amit nem háríthatok át senki másra: Figyelembe véve, amit mondtam, a következő felismerés nem fogja meglepni Önöket. A tapasztalat nekem a legfőbb tekintély. Az érvényesség próbaköve a saját tapasztalatom. Sem egy másik ember tapasztalatai, sem a magam elgondolásai nem vetekedhetnek a tapasztalataim hitelével. Újra és újraa tapasztalataimhoz kell nyúlnom, hogy minél közelebb kerüljek a valósághoz; miközben énbennem kialakul. Sem a Biblia, sem a próféták, sem Freud vagy a kutatás, sem isten, sem az ember látomásai nem kerekedhetnek a saját közvetlen tapasztalataim fölé. Tapasztalatom annál mérvadóbb, minél elemibb, hogy nyelvészeti kifejezéssel éljek. Így a 4

5 tapasztalat hierarchikus helye szerint a legmérvadóbb, amikor a legalacsonyabb szinten van. Ha olvasok a pszichoterápia egy elméletéről vagy ha én alkotok egy pszichoterápiás elméletet, amely a betegeimmel való foglalkozáson alapszik, és ha ugyanakkor van közvetlen pszichoterápiás tapasztalatom egy beteg révén, akkor a hitelesség mértéke abban a sorrendben növekszik, ahogy a fentebb előforduló tapasztalatok követik egymást. Tapasztalatom nem azért mértékadó, mert csalhatatlan. Azért képezi tekintély alapját, mert újabb elemi szinteken mindig ellenőrizhető. Így a gyakori hibalehetőség és csalókaság ellenére a korrekció útja mindig nyitva áll. Egy másik személyes felismerés. Örömet okoz, hogy a tapasztalatomban felfedezem a rendet. Elkerülhetetlennek látszik, hogy bármilyen nagyobb tapasztalati anyagban keressem az értelmet, a rendszerességet, a törvényszerűséget. Ez a fajta kíváncsiság, melynek kielégítése számomra öröm, vezetett el minden fontosabb tételhez, amit sikerült megfogalmaznom. Ezért kerestem a rendet abban a tapasztalati halmazban, ami a gyermekek klinikusi ellátása során összegyűlt, és ebből született a The Clinical Treatment of the Problem Child c. könyvem. Ez vezetett el azokhoz az általános elvekhez, amelyek - úgy tűnik - döntő fontosságúak lettek a pszichoterápiában, és ennek eredményeként íródott sok könyv és cikk. Így jutottam el oda, hogy kutatásaimban olyan törvényszerűségek különfé- le típusait vizsgáljam, amikkel szerintem a gyakorlatban találkoztam. Ez a kíváncsiság csábított arra is, hogy bizonyos elméletek felállításával rendet teremtsek ott, ahol már vannak tapasztalataim, és ezt a rendet kivetítsem új, és még ismeretlen területekre, ahol további próbának vetem alá azokat. Így tehát a tudományos kutatást is, és az elméletalkotás folyamatát is olyan eszköznek tekintem, aminek célja egy jelentős tapasztalat belső rendszerezése. A kutatás állandó fegyelmezett erőfeszítés annak érdekében, hogy a szubjektív tapasztalat jelenségeinek értelmet adjunk, és rendszerbe foglaljuk. A kutatás létjogosultságát az a kielégülés igazolja, amit a világ rendjének érzékelése jelent, valamint az, hogy gyakran hasznosnak bizonyul, ha rájön az ember a természet összefüggéseinek rendjére. Így jöttem rá, hogy azért szentelem magam a kutatásnak és az elméletalkotásnak, hogy kielégítsem a rend és az értelem iránti igényemet. Ez egy szubjektív, bennem létező igény. Időnként azért előfordul, hogy más okból folyta- tok kutatást, - mások kielégítésére, az ellentábor és a szkeptikusok meggyőzésére, hogy szakmailag előbbre jussak, hogy nagyobb tekintélyre tegyek szert, és más kellemetlen okokból. Ezek az elhibázott ítéletek és cselekedetek arra jók, hogy méginkább meggyőzzenek, hogy kutatói tevékenységem egyetlen egészséges célja csak az lehet, ami kielégíti a bennem levő igényt az értelem iránt. Egy másik felismerés, amiért nagy árat fizettem, a következő szavakkal fejezhető ki: A tények barátaim. Nagyon felkeltette az érdeklődésemet, hogy a legtöbb pszichoterapeuta és különösen a pszichoanalitikusok kitartóan elzárkóznak attól, hogy terápiás tevékenységüket tudományos vizsgálat tárgyává tegyék, akár ők, akár mások. Én megértem ezt a reakciót, mert én is átéltem ezt. J61 emlékszem, hogy különösen az első vizsgálatainkban mekkora izgalommal vártuk a kapott eredményeket. Tegyük fel, hogy a hipotézisünk nem igazolódott be. Hátha elképzelésünk téves volt! Hátha véleményünk nem állta meg a helyét! Ha most visszagondolok erre az időszakra, úgy gondolom, hogy a tényeket, mint a katasztrófa lehetséges hordozóit, potenciális ellenségnek tartottam. Talán egy kissé lassan fogtam fel, hogy a tények mindig a barátaim. A bizonyosságnak minden egyes darabjával, aminek bármely területen a birtokába jutunk, közelebb kerülünk az igazsághoz. És az a tény, hogy közelebb jutunk az igazsághoz, sohasem lehet káros vagy veszélyes, és nem keltheti bennünk az elégedetlenség érzését. Mialatt utálom mindig korrigálni a gondolkodásmódomat, utálom feladni az értékelés és fogalomalkotás régen bevált útjait, mélyebb szinten mégis valahogy rádöbbenek, hogy ezek a gyötrelmes újrarendszerezések azok; amit tanulásnak hívunk, és bármi gyötrelmes is, ezen át jutunk el egy kielégítőbb, precízebb látásmódhoz. Ezért pillanatnyilag számomra az egyik legcsábítóbb terület, ahol megoldásra váró kérdéseken törhetem a fejem, éppen az, ahol számos kedvenc elméletem dőlt meg a tények súlya alatt. Úgy érzem, ha sikerült megértenem ezt a problémát, olyan kielégüléshez jutok, amit az igazság pontosabb megközelítése adhat csak. Biztosan tudom, hogy a tények a barátaim lesznek. 5

6 Valahol itt szeretném elmondani azt a felismerést, ami azért jelent sokat, mert ettől érzem, hogy mennyire hasonlítok másokhoz. Valahogy így tudnám megfogalmazni. Ami a legszemélyesebb, az a legáltalánosabb. Előfordult, hogy miközben diákokkal vagy munkatársakkal beszélgettem, vagy írásaimban olyan személyes hangot használtam, hogy úgy éreztem, ezt senki sem értheti meg, mert ez az attitűd annyira sajátom. Ennek írásbeli példája a Client-Centered Therapy c. könyvem előszava (a kiadók teljesen rossznak tartották) és egy cikk, Persons or Science címmel. Ilyen esetekben mindig úgy találtam, hogy éppen az az érzés, ami a legszemélyesebb és legprivátibb volt szerintem, bizonyult olyan kifejezési formának, ami sok emberben talált visszhangra. Így jutottam el ahhoz a meggyőződésemhez, hogy ami mindannyiunkban a legszemélyesebb, az valószínűleg az, amit ha másokkal megosztunk, -elmondunk; másoknak is sokat jelent. Ez a felismerés segített abban, hogy megértsem a művészeket és költőket, mint olyan embereket, akiknek van bátorságuk kifejezni önmaguk különös voltát. Egy nagyon fontos felismerés talán alapja lehet mindannak, amit eddig mondtam. Ennek tanulságát az a több, mint 25 év érlelte meg bennem, aminek során megpróbáltam segíteni a bajba jutott embereken. Ez nagyjából a következő. Rájöttem, hogy az emberek beállítottsága alapvetően pozitív. Ezt a megállapítást érvényesnek tartom a terápia során létrejött legszorosabb kapcsolatban is, még olyan egyéneknél is, akiknek különösen nehéz problémáik vannak, akik nagyon antiszociálisan viselkednek, akik látszólag abnormális érzelmeket produkálnak. Ha képes vagyok érzékenyen fordulni érzéseik felé, el tudom őket fogadni, mint öntörvényű egyéneket, akkor rájövök, hogy mind hajlamosak azonos irányba fordulni. Hogy melyik irány az, ami felé fordulnak? A legközkeletűbb kifejezés, amivel az irányt érzékeltetni tudom, azt hiszem, a pozitív, konstruktív, az önmegvalósítás tendenciái, az érés, a szocializáció iránya. Egyre inkább azt érzem, hogy minél jobban megértenek és elfogadnak egy embert, annál valószínűbb, hogy elhagyja a hibás magatartási sémákat, amikkel az élet elé ment, és annál inkább fordul az előremutató irányba. Nem szeretném, ha ebben a kérdésben félreértenének. Nincsenek naiv elképzeléseim az emberi természetről. Nagyon jól tudom, hogy az emberek hihetetlenül kegyetlen, borzalmasan destruktív, éretlen, regresszív, antiszociális, bántó magatartásra képesek, védekezésből és belső félelemből. Ugyanakkor tapasztalataim legelevenebb és legvidámabb élményei közé tartoznak azok, amikor ilyen egyénekkel kerülök kapcsolatba, és közben felfedezem azt az erőteljes pozitív viszonyulási hajlandóságot, ami az ő és mindannyiuk legmélyebb rétegeiben él. Engedjék meg, hogy felismeréseim hosszú sorát azokkal zárjam, amelyik röviden így fogalmazható meg: az élet, amikor a legjobb, állandóan zajló, változó folyamat, amiben semmi sem végleges. A betegeim és a magam esetében is úgy látom, hogy az élet a legszínesebb és legeredményesebb szakaszában is hullámzó folyamat. Ezt átélni egyszerre lenyűgöző és kicsit félelmetes is. Én úgy látom, hogy akkor vagyok a legjobb formában, amikor hagyom, hogy élményeim sodra vigyen abba az irányba, ami látszólag előre mutat, olyan célok felé, amik csak halványan rajzolódnak ki bennem. Miközben tapasztalataim bonyolult áradatában igyekszem megérteni annak állandóan változó komplex létét, tudnom kell, hogy biztos pontok nincsenek. Mikor képes vagyok ebben a folyamatban benne élni, világosan tudom, hogy számomra nem létezik a meggyőződésnek egy zárt világa, vagy elvek változatlan rendszere. Életemet a tapasztalataim értelmezésének változó megértése irányítja. Az élet mindig az alakulás stádiumában van. Bízom benne, hogy most világos, miért nem létezik olyan filozófia, meggyőződés vagy elvrendszer, amelynek elsajátítására bárkit is bátorítanék vagy rábeszélnék. Csak arra vállalkozhatom, hogy az én tapasztalatom pillanatnyi jelentőségét én értelmezzem, és aszerint éljek. És igyekszem másoknak lehetővé tenni és megadni a szabadságot, amellyel a maguk belső szabadságát létrehozhatják, s ezzel a maguk beszámá ra értelmezzék. Ha létezik olyan dolog, hogy igazság, a kutatásnak ez a szabad, egyéni módja szerintem megközelítheti azt. És bizonyos határig ezt tapasztaltam is eddig. A fordítást az On Becoming a Person, Boston: Houghton Miffin, (1961. Pp ), alapján, az Országos Közművelődési Központ szíves hozzájárulásával közöljük. Ajánló bibliográfia: 6

7 Rogers: A személyközpontú megközelítés alapjai. Az empatikus létezési mód: egy el nem fogadott létmód (Bp., 1983.) Rogers: Encounter csoportok (Bp., 1984.) Rogers: Encounter csoportok (Bp., A magyar Pszichológiai Társaság és a Center for Cross-Cultural Communication által rendezett munkaértekezletek segédanyaga.) Rogers: A tanulás szabadsága a 80-as években (Bp., 1986.) * Keretben: CarL R. Rogers ( ) Pszichológus, létrehozta a nem-irányított (nondirective), vagy betegközpontú (betegcentrikus) szemléletmódot a pszichoterápiában, hangsúlyozva a személyes kapcsolatot a gyógyász és a beteg között, úgy tekintve a betegre, mint aki meghatározza a kezelés folyamatát, annak gyorsaságát és időtartamát. A kezelőorvos feszültségmentes légkörre törekedve megpróbálja a beteg gondolkodá- sát és érzelmeit tisztázni, anélkül, hogy különleges csatornákon keresztül irányítaná. Előbb bölcsészdoktori (1928), majd filozófiai doktorátust (1931) szerzett a Columbia Teachers' College-ban. Doktori disszertációjának elkészítése közben kötelezte el magát a gyermekek tanulmányozása iránt A Rochester-i Gyermekvédő Egyesület igazgatója lett ig a Rochester-i Egyetemen tartott előadásokat és megírta a "Nehezen nevelhető gyermekek klinikai gyógykezelése" című munkáját (1939), a nyugtalan gyermekek között szerzett tapasztalataira alapozva ben főigazgatója a Rochester-i Irányító Központnak, 1940-ben az Ohio-i Állami Egyetemen a klinikai pszichológia professzora. Kezelési módserei és annak libe- rális jellege magában foglalja a távolabbi fejlesztés lehetőségét, 1940-ben írt "A pszichoterápia újabb fogalma" c. cikke meghatározó vitát váltott ki. "Tanácsadás és pszichoterápia" c. munkájában (1942) kifejti módserének lényegét; azt próbálja elfogadtatni, hogy a beteg, aki kapcsolatot hoz létre megértö kezelőorvosával, meg tudja oldani nehézségeit, és ösztö- nösen megérzi élete átszervezésének szükségességét. A kezelőorvos, anélkül, hogy formális irányításhoz folyamodna, megmagyarázza a betegnek a problémát, azért, hogy az tisztán láthasson, s így szert tehessen az ösztö nös megérzésre és 1957 között a Chicago-i Egyetem professzora, itt részt vesz az egyetem tanácsadó közpondjának megalapításában és irányítja az oktatást módszere hatékonyabb működése érdekében. Felfedezései "Pszichoterápia és semélyiségváltozás" című könyvében jelentek meg, amely tartalmazza azt a meglátást, hol a beteg személyiségének változása in- kább függ a gyógyász magatartásától, mint magától a kezelési eljárástól. "Személyiséggé válás" című műve (1961) életrajza mellett 1951 és 1960 között írt munkáit tartalmazza. Következtetése szerint minden személyiség, beleértve a még nagyon megzavartat is, képes kifejleszteni és elérni önmegvalósítását, érzelmi érettségét, szocializálódását. (On Encounter groups) (Encyclopaedia Brittania) 7

A neveléslélektan tárgya

A neveléslélektan tárgya Szentes Erzsébet Sapientia EMTE, Tanárképző Intézet 2014 A neveléslélektan tárgya a felnevelkedés, a szocializáció, a nevelés, a képzés ezek szereplői és intézményei elsősorban a szociális (társas) környezet

Részletesebben

Mindannyiunknak vannak olyan gondolatai, amelyek HO OPONOPONO ÉS AZ EMLÉKEK

Mindannyiunknak vannak olyan gondolatai, amelyek HO OPONOPONO ÉS AZ EMLÉKEK 2 HO OPONOPONO ÉS AZ EMLÉKEK AZ EMLÉKEID HATÁROZNAK MEG Mindannyiunknak vannak olyan gondolatai, amelyek korlátozóak, mint például «nem érdemlem meg», «nem vagyok elég művelt» vagy «szegénynek születtem,

Részletesebben

KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K!

KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! Gyakran Ismételt Kérdések a Vonzás Törvényéről 2010 KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! A kiadvány a tartalom módosítása nélkül, és a forrás pontos megjelölésével szabadon terjeszthető.

Részletesebben

Miért tanulod a nyelvtant?

Miért tanulod a nyelvtant? Szilágyi N. Sándor Mi kell a beszédhez? Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz (Részletek a szerző Ne lógasd a nyelved hiába! c. kötetéből, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 2000) 2. rész Térjünk

Részletesebben

Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához. Angol nyelv

Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához. Angol nyelv Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához Angol nyelv Általános jellemzők FELADATTÍPUS ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI PONTSZÁM Bemelegítő beszélgetés Nincs értékelés 1. Társalgási feladat: - három témakör

Részletesebben

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA Mágikus SZERtartás EGÉSZséges +boldog ÉLETedért! INGYENES EGÉSZséget és boldogságot teremtő IMA Mágikus SZERtartás, amit otthonodban végezhetsz EGÉSZséges +BOLDOG életedért!

Részletesebben

Azaz az ember a szociális világ teremtője, viszonyainak formálója.

Azaz az ember a szociális világ teremtője, viszonyainak formálója. Takáts Péter: A TEREMTŐ EMBER Amikor kinézünk az ablakon egy természetes világot látunk, egy olyan világot, amit Isten teremtett. Ez a világ az ásványok, a növények és az állatok világa, ahol a természet

Részletesebben

Fenomenológiai perspektíva 2. Személyes konstrukciók

Fenomenológiai perspektíva 2. Személyes konstrukciók Fenomenológiai perspektíva 2. Személyes konstrukciók Személyes konstrukciók Kiindulópont: A fizikai valóság, önmagunk és az események megtapasztalása személyenként jelentősen változik személyes képet alakítunk

Részletesebben

Fenomenológiai perspektíva

Fenomenológiai perspektíva Fenomenológiai perspektíva Fenomenológiai perspektíva Jellemzői, kiindulópontjai: A világból felvett összes információt némiképpen megszemélyesítve értelmezzük A hangsúly az egyén szubjektív tapasztalatán,

Részletesebben

KÖNNYEN KI TUDOD MONDANI? NEM!

KÖNNYEN KI TUDOD MONDANI? NEM! KÖNNYEN KI TUDOD MONDANI? NEM! A következő kérdőív azt méri fel, hogy mennyire tudsz másoknak nemet mondani, mennyire vagy képes kiállni a neked fontosnak tartott dolgok mellett akkor is, ha ez éppen mások

Részletesebben

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse

Részletesebben

Anyssa. Távolsági hívás Avagy Üzen a lélek

Anyssa. Távolsági hívás Avagy Üzen a lélek Anyssa Távolsági hívás Avagy Üzen a lélek Szeretettel köszöntöm! Távolsági hívás, avagy üzen a lélek: könyvemnek miért ezt a címet adtam? Földi és misztikus értelemben is, jól értelmezhető. Pont ezért,

Részletesebben

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Kislányként sok álmom volt. Embereknek szerettem volna segíteni, különösen idős, magányos embereknek. Arrol

Részletesebben

HÁLA KOPOGTATÁS. 1. Egészség

HÁLA KOPOGTATÁS. 1. Egészség HÁLA KOPOGTATÁS 1. Egészség Annak ellenére, hogy nem vagyok annyira egészséges, mint szeretném, teljesen és mélységesen szeretem és elfogadom a testemet így is. Annak ellenére, hogy fizikailag nem vagyok

Részletesebben

Középszintű szóbeli érettségi vizsga értékelési útmutatója. Olasz nyelv

Középszintű szóbeli érettségi vizsga értékelési útmutatója. Olasz nyelv Középszintű szóbeli érettségi vizsga értékelési útmutatója Olasz nyelv FELADATTÍPUS ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI PONTSZÁM Bemelegítő beszélgetés 1. Társalgási feladat/interjú: három témakör interakció kezdeményezés

Részletesebben

Isten nem személyválogató

Isten nem személyválogató más. Ezért gondolhatja őszintén azt, hogy ő, aki az összes többi apostolnál többet tett, még arról is lemond, ami a többi apostolnak jár. Mert mid van, amit nem Istentől kaptál volna? És amit tőle kaptál,

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

12 A NYER ÉNKÉP hírneve és imázsa mi milyennek látjuk önmagunkat. képünk van saját magunkról mit gondolunk, érzünk és hiszünk

12 A NYER ÉNKÉP hírneve és imázsa mi milyennek látjuk önmagunkat. képünk van saját magunkról mit gondolunk, érzünk és hiszünk 12 A NYERŐ ÉNKÉP Egy országnak, egy iparágnak, egy cégnek, egy szervezetnek, egy terméknek, vagy egy személynek, mind van hírneve és imázsa. Nagyon fontos az, hogy mint cég, vagy személy, milyennek látnak

Részletesebben

Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz

Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz Szilágyi N. Sándor Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz (Részletek a szerző Ne lógasd a nyelved hiába! c. kötetéből, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 2000) 10. rész Hányféle lehetőségünk van

Részletesebben

Érzelmeink fogságában Dr. József István okl. szakpszichológus egyetemi docens Érzelmi intelligencia Emotional Intelligence Az érzelmi intelligencia az érzelmekkel való bánás képessége, az a képesség, amivel

Részletesebben

Ogonovszky Veronika GYERMEK, ÁLDÁS. A szeretet mindenkié

Ogonovszky Veronika GYERMEK, ÁLDÁS. A szeretet mindenkié Ogonovszky Veronika GYERMEK, ÁLDÁS A szeretet mindenkié Előszó Szavakkal lefesteni a láthatatlant, megformálni az érinthetetlent A szó fogyatékos eszköz. Ahogy az öt emberi érzékszerv is. Kétséges, hogy

Részletesebben

Kulcsok a megértéshez

Kulcsok a megértéshez Kulcsok a megértéshez Egyre nagyobb az érdeklődés a spirituális ismeretek, a misztikus kapcsolatok, és a nem tudományos gyógyítás iránt. Ez a tény jelzi, hogy valami történik, s ezt sok ember érzi. Valami

Részletesebben

Létkérdések a háziorvosi rendelőben

Létkérdések a háziorvosi rendelőben Létkérdések a háziorvosi rendelőben Az egzisztenciális pszichoterápiáról Dr. Kiss-Szőke Anna NOÉ Továbbképző Nap Szeged, 2014. szeptember 6. Egzisztenciális pszichológia 4 végső aggodalom: Halál Szabadság

Részletesebben

Mester-ség. Jézus, Buddha, Krisna, a Zen mesterek, a mostani tanítók például Tolle mind ugyanazt mondták és mondják.

Mester-ség. Jézus, Buddha, Krisna, a Zen mesterek, a mostani tanítók például Tolle mind ugyanazt mondták és mondják. ÉN-MI Mester-ség Kincs Meg világosodás Mire érdemes figyelni? Változtatás elfogadás Mit jelent embernek lenni? Kinek Hány a viszonya? világ közepe van? Jézus és mi Nézőpont Átalakuló váltás kérdés Együttérzés

Részletesebben

Kérdőív diákok részére

Kérdőív diákok részére TUDJUNK EGYUTTÉLNI MÁSOKKAL: megismerni és elfogadni az egyéni különbségeket, európai elkötelezettség 112569-CP-1-2003-1-ES-comenius-C21 Kérdőív diákok részére Biztosan értesültél arról, hogy szeretnénk

Részletesebben

ALAPTANÍTÁSOK. A Szent Szellem ajándékai Ihletettségi ajándékok 2. Nyelvek magyarázata

ALAPTANÍTÁSOK. A Szent Szellem ajándékai Ihletettségi ajándékok 2. Nyelvek magyarázata ALAPTANÍTÁSOK A Szent Szellem ajándékai Ihletettségi ajándékok 2. Nyelvek magyarázata 1Korinthus 14:27-29 Ha valaki nyelveken szól, kettı vagy legfeljebb három legyen, mégpedig egymás után; és egy magyarázza

Részletesebben

Meglepetések és elpuskázott lehetőségek. Volt-e, lesz-e sajtószabadság?

Meglepetések és elpuskázott lehetőségek. Volt-e, lesz-e sajtószabadság? Meglepetések és elpuskázott lehetőségek. Volt-e, lesz-e sajtószabadság? Több, önmagát nagy teoretikusnak tartó tényezőtől eltérően nem voltam és nem vagyok meglepve attól, mit hozott a kormányváltás, attól

Részletesebben

MEDIÁCIÓS KÉPZÉS. Szükségünk van másokra, hogy önmagunk lehessünk C. G. Jung. Dr. Fellegi Borbála dr. Vajna Virág

MEDIÁCIÓS KÉPZÉS. Szükségünk van másokra, hogy önmagunk lehessünk C. G. Jung. Dr. Fellegi Borbála dr. Vajna Virág MEDIÁCIÓS KÉPZÉS Szükségünk van másokra, hogy önmagunk lehessünk C. G. Jung Dr. Fellegi Borbála dr. Vajna Virág A MEDIÁTOR KÉPESSÉGEI Objektivitás: mindkét felet erősíteni, támogatni, még akkor is, ha

Részletesebben

Akárki volt, Te voltál!

Akárki volt, Te voltál! Mindenkinek annyi baja van, az annyi bajnak annyi baja van, hogy annyi baj legyen. A. E. Bizottság: Vaníliaálomkeksz Előszövegelés De sok gyerekfilmet meg kellett néznem a gyerekeimmel! Micsoda időpocsékolás

Részletesebben

Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól

Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól Amióta én vagyok a fõigazgató, kell, hogy látsszon az, hogy nagyobb rend van. Ez szép lassan

Részletesebben

KÖZÉPSZINT BESZÉDKÉSZSÉG ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

KÖZÉPSZINT BESZÉDKÉSZSÉG ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Általános jellemzok FELADATTÍPUS ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI PONTSZÁM Bemelegíto beszélgetés 1. Társalgási feladat: három témakör interakció kezdeményezés nélkül 2. Szituációs feladat: interakció a vizsgázó

Részletesebben

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése DEREK PRINCE Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése Bevezető - A Derek Prince Ministries ismertetője Az 1930-as években, a történet szerint, megcsörrent a telefon az igazgatói irodában, abban a washingtoni

Részletesebben

6. DIDAKTIKAI EGYSÉG KONFLIKTUSMEGELŐZÉS. KOMMUNIKÁCIÓ.

6. DIDAKTIKAI EGYSÉG KONFLIKTUSMEGELŐZÉS. KOMMUNIKÁCIÓ. 6. DIDAKTIKAI EGYSÉG KONFLIKTUSMEGELŐZÉS. KOMMUNIKÁCIÓ. Bemutatás A tanteremben, annak jól működéséhez, tisztában kell lenni az interakció és a kommunikáció dinamizmusaival, és ezek hatásaival, Fontos,

Részletesebben

A kultúra szerepe a fájdalomban

A kultúra szerepe a fájdalomban A fájdalom A fájdalom nem kizárólagosan testi jelenség, hanem a test, az elme és a kultúra együttműködéseként áll elő. A fizikai élmény elválaszthatatlan kognitív és érzelmi jelentőségétől. Az egészséges

Részletesebben

POKOL ANETT S Z É L R Ó Z S A. Ne engedd, hogy elsodorjon az élet!

POKOL ANETT S Z É L R Ó Z S A. Ne engedd, hogy elsodorjon az élet! POKOL ANETT S Z É L R Ó Z S A Ne engedd, hogy elsodorjon az élet! Előszó Ez a könyv egy kicsit lelkizős, egy kicsit életmód-tanácsadó, személyiségfejlesztő, önmenedzselő. Olyan, mint én, mindenbe belekap

Részletesebben

Valódi céljaim megtalálása

Valódi céljaim megtalálása Munkalap: Valódi céljaim megtalálása Dátum:... - 2. oldal - A most következő feladat elvégzésével megtalálhatod valódi CÉLJAIDAT. Kérlek, mielőtt hozzáfognál, feltétlenül olvasd el a tanfolyam 5. levelét.

Részletesebben

7. Hiba Irreális igényeid vannak ahelyett, hogy tökéletes férfit nevelnél!

7. Hiba Irreális igényeid vannak ahelyett, hogy tökéletes férfit nevelnél! 7. Hiba Irreális igényeid vannak ahelyett, hogy tökéletes férfit nevelnél! Nicholas Victor www.ferficsabitas.com A hetedik végzetes hiba, amit a nők elkövetnek párválasztáskor: Irreális igényeid vannak,

Részletesebben

Leonard Ravenhill KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE. Mindannyian odaállunk majd Krisztus ítélőszéke (díjkiosztó emelvénye) elé. (Róma 14,10) III.

Leonard Ravenhill KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE. Mindannyian odaállunk majd Krisztus ítélőszéke (díjkiosztó emelvénye) elé. (Róma 14,10) III. Leonard Ravenhill KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE Mindannyian odaállunk majd Krisztus ítélőszéke (díjkiosztó emelvénye) elé. (Róma 14,10) III. fejezet Kiadó: Missionsdienst Sonnenstrahlen D-7120 Bietigheim-Bissingen,

Részletesebben

Szia René! Kriszti. Szia René!

Szia René! Kriszti. Szia René! Én örömmel leírom a véleményemet, mert imádtam ezeket a foglalkozásokat. Bár lehet, pont rajtam láttad, hogy álmos vagyok és ezt esetleg unalom jeleként érthetted, de nem így volt. Egész nap ügyfelezek,

Részletesebben

Fizika óra. Érdekes-e a fizika? Vagy mégsem? A fizikusok számára ez nem kérdés, ők biztosan nem unatkoznak.

Fizika óra. Érdekes-e a fizika? Vagy mégsem? A fizikusok számára ez nem kérdés, ők biztosan nem unatkoznak. Fizika óra Érdekes-e a fizika? A fizikusok számára ez nem kérdés, ők biztosan nem unatkoznak. A fizika, mint tantárgy lehet ugyan sokak számára unalmas, de a fizikusok világa a nagyközönség számára is

Részletesebben

A modern menedzsment problémáiról

A modern menedzsment problémáiról Takáts Péter A modern menedzsment problémáiról Ma a vezetők jelentős része két nagy problémával küzd, és ezekre még a modern a természettudományos gondolkodáson alapuló - menedzsment és HR elméletek sem

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja III. Évfolyam 32. szám, 2010. Aug. 15.

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja III. Évfolyam 32. szám, 2010. Aug. 15. Kedves Testvérek! Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja III. Évfolyam 32. szám, 2010. Aug. 15. Csütörtök óta, amikoris az Agora című filmet megtekintettem a moziban, le nem lohadó nyugtalanság

Részletesebben

KÖNYV AZ ÕSVALAMIRÕL. Georg Groddeck

KÖNYV AZ ÕSVALAMIRÕL. Georg Groddeck Thalassa (7) 1996, 3: 118 122 KÖNYV AZ ÕSVALAMIRÕL (Részlet) Georg Groddeck Nem gondoltam volna, hogy ily KEMÉNY SZAVAKKAL képes MEGDORGÁLNI, Tisztelt Barátném. Ön világos okfejtést követel tõlem, pusztán

Részletesebben

COMINN Innovációs Kompetencia a fémipari szektorban TANULÁSI KIMENET DEFINÍCIÓ

COMINN Innovációs Kompetencia a fémipari szektorban TANULÁSI KIMENET DEFINÍCIÓ COMINN Innovációs Kompetencia a fémipari szektorban Ország: Vállalat: Magyarország TREBAG kft Képesítés: Az innováció fejlesztői és elősegítői a fémipari KKV-k munkacsoportjaiban EQF Szint: Kimenet: A

Részletesebben

TANULÁSI STÍLUS KÉRDŐÍV

TANULÁSI STÍLUS KÉRDŐÍV 1. A tanulási mintázat kérdőív... 215 2. A hallgatói élettörténetek gyűjtésének kutatási eszköze... 223 3. A tanulási orientációk állításainak újrarendezési kísérlete faktoranalízis segítségével (N=1004)...

Részletesebben

A tudatosság és a fal

A tudatosság és a fal A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?

Részletesebben

Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest!

Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest! Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest! Szia! A Faipari Tudományos Alapítvány saját profiljába vágó önkéntes programot indított ZuzmóKa néven. Az egy éven át tartó rendezvénysorozat önkéntesek

Részletesebben

Meditáció a nemzeti karakterről

Meditáció a nemzeti karakterről Csepeli György Meditáció a nemzeti karakterről A nemzeti karakter feltételezése legalább olyan régi, mint magának a nemzetnek a létezése. Sőt a korábbtól fogva létező csoportalakzatok (vallási, etnikai,

Részletesebben

A gyógypedagógia alkonya

A gyógypedagógia alkonya Faragó Ferenc: A gyógypedagógia alkonya Ha úgy vesszük az embert, amilyenek, akkor rosszabbá tesszük őket. Ha úgy kezeljük őket, mintha azok lennének, akiknek kellene lenniök, akkor segítjük őket azzá

Részletesebben

Értékesítések (összes, geográfiai -, ügyfelenkénti-, termékenkénti megoszlás)

Értékesítések (összes, geográfiai -, ügyfelenkénti-, termékenkénti megoszlás) Saját vállalkozás Értékesítések (összes, geográfiai -, ügyfelenkénti-, termékenkénti megoszlás) Piaci részesedés Haszonkulcs Marketing folyamatok Marketing szervezet Értékesítési/marketing kontrol adatok

Részletesebben

Tartalom és forma. Tartalom és forma. Tartalom. Megjegyzés

Tartalom és forma. Tartalom és forma. Tartalom. Megjegyzés Tartalom A tartalom és forma jelentése és kettőssége. A forma jelentősége, különösen az ember biológiai és társadalmi formáját illetően. Megjegyzés Ez egy igen elvont téma. A forma egy különleges fogalom

Részletesebben

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET. ADHD-s gyermekek családjai részére

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET. ADHD-s gyermekek családjai részére Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET ADHD-s gyermekek családjai részére KEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ FÜZET Ezt a tájékoztató füzetet azért készítettük, hogy segítsünk a FIGYELEMHIÁNY/HIPERAKTIVITÁS

Részletesebben

Személyközpontú terápiás elemek a kognitív terápiákban

Személyközpontú terápiás elemek a kognitív terápiákban Ratkóczi Éva (Nap-Kör Mentálhigiénés Alapítvány) Személyközpontú terápiás elemek a kognitív terápiákban A közeledés okai Az irányzatok identitásának megerősödése Kutatások Súlyos személyiségzavarok kihívásai

Részletesebben

Kommunikáció elmélete és gyakorlata. Zombori Judit, pszichológus

Kommunikáció elmélete és gyakorlata. Zombori Judit, pszichológus Kommunikáció elmélete és gyakorlata Zombori Judit, pszichológus 1 Asszertivitás (Sam R. Lloyd alapján) Jelentése: Pozitívan gondolkodunk Önérvényesítő módon viselkedünk Önbizalmat érzünk 2 Önmagunk és

Részletesebben

ÉLETMŰHELY. Mi a program célja?

ÉLETMŰHELY. Mi a program célja? ÉLETMŰHELY Mi a program célja? A kreatív gondolkodás és a kreatív cselekvés fejlesztése, a személyes hatékonyság növelése a fiatalok és fiatal felnőttek körében, hogy megtalálják helyüket a világban, életük

Részletesebben

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá

Részletesebben

Louise L. Hay előszava: Ha a tanítvány készen áll, a tanító megjelenik! Jerry Hicks előszava Esther Hicks bemutatja Abrahamet

Louise L. Hay előszava: Ha a tanítvány készen áll, a tanító megjelenik! Jerry Hicks előszava Esther Hicks bemutatja Abrahamet Tartalom Louise L. Hay előszava: Ha a tanítvány készen áll, a tanító megjelenik! Jerry Hicks előszava Esther Hicks bemutatja Abrahamet 1. fejezet: Egy új szemlélet Minden vágyad meghallgatásra talál, és

Részletesebben

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt

Részletesebben

Betegség elméletek. Bánfalvi Attila

Betegség elméletek. Bánfalvi Attila Betegség elméletek Bánfalvi Attila A halál kihordásának módjai A halál utáni élet a halál mint átjáró A halál idejének elhalasztása csak az evilági élet reális Az emlékezetben való megőrződés Halál és

Részletesebben

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:

Részletesebben

Neoanalitikus perspektíva 2.: Pszichoszociális elméletek

Neoanalitikus perspektíva 2.: Pszichoszociális elméletek Neoanalitikus perspektíva 2.: Pszichoszociális elméletek Pszichoszociális elméletek Jellemzői: Pszichoanalitikus gyökerek Az Ego társas aspektusát hangsúlyozzák Pszichoszociális elméletek Csoportjai: Tárgykapcsolat-elméletek:

Részletesebben

Hogy azt válasszam, akit szeretnék, és azt kapjam, akit megérdemlek

Hogy azt válasszam, akit szeretnék, és azt kapjam, akit megérdemlek 32 Hogy azt válasszam, akit szeretnék, és azt kapjam, akit megérdemlek Kisnémet Mónika Nincs kockázat a szerelemben, és ezt te is meg fogod tanulni. Az emberek évezredek óta keresik és megtalálják egymást.

Részletesebben

A szabadság motívuma

A szabadság motívuma Tartalom A szabadság és annak korlátai. Miért jó és miért lehet rossz a szabadság az egyénnek és a társadalomnak? Honnan erednek és milyen fajtái vannak a korlátainknak? Miért korlátozza a társadalom a

Részletesebben

FELMÉRÉS A ROMÁN NYELV OKTATÁSÁRÓL

FELMÉRÉS A ROMÁN NYELV OKTATÁSÁRÓL Hargita Megye Tanácsa RO-530140 Csíkszereda, Szabadság tér 5. szám Tel.: +4-0266-207700, Fax: +4-0266-207703, info@hargitamegye, www.hargitamegye.ro FELMÉRÉS A ROMÁN NYELV OKTATÁSÁRÓL A román nyelv és

Részletesebben

A KONZULTÁCIÓ FOLYAMATA. Konzultáció a segítésben WJLF ÁSZM

A KONZULTÁCIÓ FOLYAMATA. Konzultáció a segítésben WJLF ÁSZM A KONZULTÁCIÓ FOLYAMATA Konzultáció a segítésben WJLF ÁSZM TANÁCSADÁSI MODELLEK I. Számtalan konzultációs terület és elmélet: a konz. folyamat leírására sok elképzelés született 1. Általános tanácsadási

Részletesebben

Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV

Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV A kötet gondozásában közremûködött a Feldmár Intézet. A Feldmár Intézet szellemi mûhely, amely a filozófia, az etika és az interperszonális fenomenológia eszközeivel

Részletesebben

1. Lecke: Bevezetés és a folyamat. elindítása

1. Lecke: Bevezetés és a folyamat. elindítása 1. Lecke: Bevezetés és a folyamat elindítása 1. Lecke: Bevezetés és a folyamat elindítása Gratulálok a döntésedhez! Kalló Melinda vagyok és üdvözöllek az első leckén! Ez egy kicsit rendhagyó tanítás lesz,

Részletesebben

Miért válaszd az egészségfejlesztés-tanár mesterszakot a JGYPK-n?

Miért válaszd az egészségfejlesztés-tanár mesterszakot a JGYPK-n? Miért válaszd az egészségfejlesztés-tanár mesterszakot a JGYPK-n? A tanári pálya iránt érdeklődő felvételizőként valószínűleg gondoltál már arra, hogy ehhez a hivatáshoz nemcsak a tudás közvetítése, hanem

Részletesebben

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő Prievara Tibor Nádori Gergely A 21. századi szülő Előszó Ez a könyvecske azért született, hogy segítsen a szülőknek egy kicsit eligazodni az internet, a számítógépek (összefoglaló nevén az IKT, az infokommunikációs

Részletesebben

A pedagógus mint személyiségfejleszto

A pedagógus mint személyiségfejleszto A pedagógus mint személyiségfejleszto A pedagógus mint személyiségfejleszto zemélyiség: viselkedésnek, a gondolkodásnak és az érzelmeknek az a jellegzetes mintázata, amely meghatározza a személy környezetéhez

Részletesebben

Egészségedre! Káros szenvedélyek és egészséges életmód megismerése. Kompetenciaterület: Szociális és életviteli kompetencia 10.

Egészségedre! Káros szenvedélyek és egészséges életmód megismerése. Kompetenciaterület: Szociális és életviteli kompetencia 10. Egészségedre! Káros szenvedélyek és egészséges életmód megismerése Kompetenciaterület: Szociális és életviteli kompetencia 10. évfolyam Programcsomag: Felkészülés a felnőtt szerepekre A modul szerzője:

Részletesebben

És bizony: Ha az emberek nincsenek valami hatalmas és kemény kontroll alatt, felfalják egymást. Ez nem igaz.

És bizony: Ha az emberek nincsenek valami hatalmas és kemény kontroll alatt, felfalják egymást. Ez nem igaz. Van egy hamis adat. Íme: Az igazság fáj. Hídvégi Róbert Ez nem igaz. Persze van egy dolog, ami miatt igaznak tűnik. De nem az. Hogyan is használható? 1. Amitől jól érzed magad, abban igazság van 2. Ha

Részletesebben

Betegségmagatartás. Orvosi pszichológia előadás 3. hét Merza Katalin

Betegségmagatartás. Orvosi pszichológia előadás 3. hét Merza Katalin Betegségmagatartás Orvosi pszichológia előadás 3. hét Merza Katalin WHO definíciója: Mi az egészség? Az egészség a teljes testi, lelki és szociális jólét állapota, és nem csupán a betegség vagy fogyatékosság

Részletesebben

Kézipatika. az ország tetején. Beszélgetés Zorkóczy Ferenc háziorvossal, a mátraszentimrei kézigyógyszertár kezelôjével.

Kézipatika. az ország tetején. Beszélgetés Zorkóczy Ferenc háziorvossal, a mátraszentimrei kézigyógyszertár kezelôjével. Kézipatika az ország tetején Mátraszentimre Magyarország legmagasabban átlagosan 800 méteren fekvô önálló települése. Hivatalosan még öt települést foglal magában: Mátraszentistvánt és Mátraszentlászlót,

Részletesebben

Egy idő után nagyon fárasztó egyedül ugatni

Egy idő után nagyon fárasztó egyedül ugatni Egy idő után nagyon fárasztó egyedül ugatni Kovács Bálint2015.04.05. 18:098 Ki kellene mondanunk végre, mit gondolunk, mert különben csak az elhallgatás, az elfojtás, a gyomorfekély, a benyalás és a túlélés

Részletesebben

A beteg és családja lelki reakciói az életet fenyegető betegségre és a veszteségre. Magyari Judit

A beteg és családja lelki reakciói az életet fenyegető betegségre és a veszteségre. Magyari Judit A beteg és családja lelki reakciói az életet fenyegető betegségre és a veszteségre Magyari Judit A betegek és családtagjaik lelki alkalmazkodásában nagy szerepe van: a rákkal kapcsolatos mai társadalmi

Részletesebben

TOLERANCIA WORKSHOP Tájékoztató pedagógusoknak

TOLERANCIA WORKSHOP Tájékoztató pedagógusoknak COLORED GLASSES TOLERANCIA WORKSHOP Tájékoztató pedagógusoknak COLORED GLASSES Tolerancia Workshop YFU Szervezetünk, a Youth For Understanding (YFU) egy nemzetközi, non-profit szervezet, mely 1951 óta

Részletesebben

A Germán Új Medicina = az Új Orvostudomány = a Gyógyásztudomány

A Germán Új Medicina = az Új Orvostudomány = a Gyógyásztudomány "Mindennek van értelme, nem létezik okozat, ok nélkül" A Germán Új Medicina = az Új Orvostudomány = a Gyógyásztudomány Hamer doktor legjelentősebb felfedezése az Germán Új Medicina, mely egy mérnöki pontosságú,

Részletesebben

Vezess úgy, mint Jézus! Dr. Gary L. Johnson

Vezess úgy, mint Jézus! Dr. Gary L. Johnson Vezess úgy, mint Jézus! Dr. Gary L. Johnson A vezetőfejlesztés jézusi módszere 2 Timóteus 2:2 1) Válassz jól Lukács 6:12-16 1 Timóteus 5:22 Elhívás Jellem Képességek 2) Fektess be időt 12 Egy A három Egy

Részletesebben

Az érzelmek logikája 1.

Az érzelmek logikája 1. Mérő László egyetemi tanár ELTE Gazdaságpszichológiai Szakcsoport Az érzelmek logikája 1. BME VIK, 2012 tavasz mero.laszlo@ppk.elte.hu Utam a pszichológiához (23) (35) Matematika Mesterséges intelligencia

Részletesebben

Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez.

Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez. Életgyónáshoz Életrendezés Nemes Ödön jezsuita atya gondolatai Alapelvek A kapcsolataimban, élethelyzeteimben, testi-lelki betegségeimben, kudarcaimban tapasztalt nehézségeimet, ne tekintsem problémának,

Részletesebben

Ónody Helga. Ruhatár. A női elegancia alapjai

Ónody Helga. Ruhatár. A női elegancia alapjai Ónody Helga Ruhatár A női elegancia alapjai Egy könyv a ruhákról Már megint? Hát nincs még elég írás ebben az amúgy is teljesen fölösleges, felületes embereknek való témában? Az a rengeteg színes női magazin,

Részletesebben

MUNKAERÕPIACI POZÍCIÓK GYÕR-MOSON-SOPRON ÉS SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG MEGYÉKBEN

MUNKAERÕPIACI POZÍCIÓK GYÕR-MOSON-SOPRON ÉS SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG MEGYÉKBEN MUNKAERÕPIACI POZÍCIÓK GYÕR-MOSON-SOPRON ÉS SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG MEGYÉKBEN A Társadalomkutatási Informatikai Egyesülés (TÁRKI) 1993 végén, a Népjóléti Minisztérium megbízásából végzett kutatásainak

Részletesebben

A személyiségtanuláselméleti megközelítései

A személyiségtanuláselméleti megközelítései Boross Viktor A személyiségtanuláselméleti megközelítései tanulás: viselkedésváltozás a tapasztalatok függvényében (pszichoterápia: viselkedésváltozása pszichoterápiás tapasztalatok függvényében) tanulás

Részletesebben

Pszichológus etika. Személy voltunk nem pusztán elvehetetlen adottság, hanem egyszersmind embert próbáló feladat is.

Pszichológus etika. Személy voltunk nem pusztán elvehetetlen adottság, hanem egyszersmind embert próbáló feladat is. Pszichológus etika I. Személy voltunk nem pusztán elvehetetlen adottság, hanem egyszersmind embert próbáló feladat is. I. Az etika tárgya A jó fogalma II. Ki határozza meg, mi a jó? III. A hétköznapok

Részletesebben

Pszichológus etika II. Egy szentélybe lép be a lélekkel foglalkozó ember, amikor a másik ember lelkén kopogtat. I. A dilemma fogalma II. A dilemma felbukkanása III. Nem minden dilemma etikai dilemma IV.

Részletesebben

Tehetség és személyiségfejlődés. Dr. Orosz Róbert, pszichológus Debreceni Egyetem, Pszichológiai Intézet

Tehetség és személyiségfejlődés. Dr. Orosz Róbert, pszichológus Debreceni Egyetem, Pszichológiai Intézet Tehetség és személyiségfejlődés Dr. Orosz Róbert, pszichológus Debreceni Egyetem, Pszichológiai Intézet Hová tart a személyiség fejlődése? Jung kiteljesedés, integrált személyiség Maslow fejlődés humánspecifikus

Részletesebben

13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE

13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE 13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE Mindegyikünknek kétféle szokásai vannak: jók és rosszak. A jó szokásaink közelebb visznek minket álmaink földjére, és a rosszak távolabb visznek álmaink földjétől. A jó szokások

Részletesebben

AZ OMBUDSMAN ALAPJOG-ÉRTELMEZÉSE ÉS NORMAKONTROLLJA *

AZ OMBUDSMAN ALAPJOG-ÉRTELMEZÉSE ÉS NORMAKONTROLLJA * Sólyom László AZ OMBUDSMAN ALAPJOG-ÉRTELMEZÉSE ÉS NORMAKONTROLLJA * 1. Ha már ombudsman, akkor rendes közjogi ombudsman legyen mondta Tölgyessy Péter az Ellenzéki Kerekasztal 1989. szeptember 18-i drámai

Részletesebben

Felnőttképzési nyilvántartási szám: 01 0103 07

Felnőttképzési nyilvántartási szám: 01 0103 07 Felnőttképzési nyilvántartási szám: 01 0103 07 Beszélni és beszélgetni önmagában nem nehéz, viszont kevésbé sikert eredményező folyamat. Megértetni magunkat pontosan úgy, ahogy azt mi gondoljuk, illetve

Részletesebben

Óra Téma Didaktikai feladatok Fejlesztési területek Munkaformák, szemléltetés, eszközök

Óra Téma Didaktikai feladatok Fejlesztési területek Munkaformák, szemléltetés, eszközök TANMENET 2014/2015. TANÉV Tantárgy: OSZTÁLYFŐNÖKI Osztály: 9KNy/A Veszprém Készítette: nna Vetési Albert Gimnázium, Heti óraszám 1 Éves óraszám 40 (36 X 1 + 4 óra évkezdés) Tankönyv -------- Óra Téma Didaktikai

Részletesebben

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET gyerekeknek Ferrádi Hádi, a kis versenyautó Ismersz olyan meséket, amiben versenyautók vagy sportkocsik szerepelnek? Ismered például Villám McQueent?

Részletesebben

MELEG PARÁDÉ- AHOGY ISTEN SZÁNTA A VÉGIDÕK JELÉÜL (Hungarian: GAY PRIDE) Harold Camping. Family Stations, Inc. Oakland, California 94621

MELEG PARÁDÉ- AHOGY ISTEN SZÁNTA A VÉGIDÕK JELÉÜL (Hungarian: GAY PRIDE) Harold Camping. Family Stations, Inc. Oakland, California 94621 MELEG PARÁDÉ- AHOGY ISTEN SZÁNTA A VÉGIDÕK JELÉÜL (Hungarian: GAY PRIDE) Harold Camping Family Stations, Inc. Oakland, California 94621 Internet: www.familyradio.com E-mail: international@familyradio.com

Részletesebben

Osztályfőnöki 5. - 8. évfolyam

Osztályfőnöki 5. - 8. évfolyam Osztályfőnöki 5. - 8. évfolyam 5. évfolyam ök Önismeret 6 Együtt élünk 4 A drog fogalma, hatásai 1 Személyes biztonság: jogaim, kötelességeim 2 Tanulási szokások 5 Szabad felhasználás 4 Összesen: 36 6.

Részletesebben

Caramel: Tûrnöm kell 2015. June 24.

Caramel: Tûrnöm kell 2015. June 24. Caramel: Tûrnöm kell 2015. June 24. Nem lenne tanár, és azt is elmondja, miért nem. - Kipróbálná magát külföldön, de imád magyarul énekelni. - Interjú Molnár Ferenc Caramellel cigányságról, kirekesztésrõl,

Részletesebben

Azonnal megkezdődtek a bejelentkezések. És szinte kizárólag férfiak hívtak.

Azonnal megkezdődtek a bejelentkezések. És szinte kizárólag férfiak hívtak. A NAPI BETEVŐ A Férfiak a díványomon egy váratlan utazás története, amely történetesen a férfiak erotikus gondolkodásába vezetett. Amit ott megtanultam pácienseim vágyairól és viselkedéséről a szex és

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Napirendi javaslat 4

Tartalomjegyzék. Napirendi javaslat 4 Ikt. sz.: MB/121-1/2012. MB-34/2012. sz. ülés (MB-82/2010-2014. sz. ülés) J e g y z ő k ö n y v az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottságának 2012. október 31-én, szerdán 9 óra 3 perckor a Képviselői Irodaház

Részletesebben

HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) Szepesy László

HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) Szepesy László Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS Alapige: Malakiás 2,13-16 És ezt is cselekszitek: betöltitek az Úr oltárát könnyhullatással, sírással

Részletesebben

ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM!

ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Dr. Egresits Ferenc ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Kérdések és megfontolások Jézus passiója kapcsán az irgalmasság évében. - Az esetleges párhuzamok és áthallások nem a véletlen művei! -

Részletesebben