Kivonat Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének június 21. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből:

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kivonat Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2012. június 21. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből:"

Átírás

1 Kivonat Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének június 21. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből: VI-18/026/2012. sz. határozat Tárgy : a Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Alapító Okiratának módosítása Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta a Javaslat nevelési-oktatási intézmények alapító okiratának módosítására tárgyú előterjesztést és az alábbi határozatot hozza: 1.) A Közgyűlés a Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Alapító Okiratának módosítását augusztus 1. napjával az alábbiak szerint jóváhagyja (20. sz. melléklet): Az Alapító Okiratból törli: évi XXXVIII. törvény, az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII.19.) Kormányrendelet közintézmény Érvényes augusztus 1-ig: a.) az integráltan oktatható testi, érzékszervi, és beszédfogyatékos a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő tanulók ellátása b.) az integráltan oktatható, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő tanulók ellátása. Érvényes szeptember 1-től: a.) az integráltan oktatható testi, érzékszervi, beszédfogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének tartós és súlyos rendellenességével küzdő tanulók ellátása. b.) az integráltan oktatható, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének súlyos rendellenességével küzdő tanulók ellátása Nemzeti és etnikai kisebbségi tanulók nappali rendszerű szakközépiskolai oktatása (9 12/1. évfolyam) 851 Nemzeti és etnikai kisebbségi tanulók nappali rendszerű szakiskolai oktatása (9 10. évfolyam) 8521 Nemzeti és etnikai kisebbségi tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatása a szak évfolyamokon 8522 Nemzeti és etnikai kisebbségi tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatása a szak évfolyamokon Nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő nemzeti és etnikai kisebbségi tanulók kollégiumi, externátusi nevelése Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése Gépjárműjavítás, -karbantartás Felsőfokú végzettséget nem biztosító egyéb képzés 1

2 Az Alapító Okirat mellékletéből törli: A Széchenyi István Térségi Integrált Szakképző Központ fogadó iskolája az alábbi szakmákban: Sorszám Vasúti járműszerelő; Villamosjármű-szerelő Vasúti járműszerelő; Vontatottjármű-szerelő Autótechnikus (autószerelőknek!) Üzleti szakügyintéző elágazása Banki szakügyintéző Szakközépiskola érettségi utáni szakképzés választható szakképesítések: Táncos Néptáncos* Informatikai műszerész Kiadvány-és képszerkesztő Kozmetikus Vasúti járműszerelő Vasúti villamosjármű szerelő Vasúti járműszerelő Vasúti vontatottjármű-szerelő Üzleti szakügyintéző elágazása Banki szakügyintéző Logisztikai ügyintéző Szakiskola 10. évfolyam utáni képzés választható szakképzések: Villanyszerelő Bőrdíszműves Szabó Női szabó Fodrász Haszongépjármű vezető (autóbusz vezető) Haszongépjármű vezető (tehergépkocsi vezető ) Motor- és kerékpárszerelő (kerékpárszerelő) Motor- és kerékpárszerelő (motorkerékpárszerelő)

3 Iskolarendszeren kívül regisztrált képzésben oktathatja: idő (óra) Alkalmazott fotográfus Dekoratőr Divat és stílustervező Lakberendező Elektronikai műszerész Villamoshálózat szerelő, üzemeltető Villanyszerelő FAM szerelő (a feszültség megjel.) Informatikai rendszergazda Informatikai hálózattelepítő és üzemeltető Informatikai rendszergazda Informatikai műszerész Informatikai rendszergazda IT biztonság technikus Informatikai rendszergazda Számítógéprendszer karbantartó Informatikai rendszergazda Szórakoztatótechnikai műszerész Informatikai rendszergazda Webmester Multimédia alkalmazás fejlesztő Designer Multimédia alkalmazás fejlesztő Multimédiafejlesztő Számítástechnikai szoftverüzemeltető Számítógép szerelő, karbantartó Bőrdíszműves Cipész, cipőkészítő, cipőjavító Szabó Női szabó Kiadvány és képszerkesztő Autóelektronikai műszerész Autószerelő Autóbontó Autókarbantartó és ápoló Autómosógép kezelő Autótechnikus Gázautószerelő Emelőgépkezelő Közlekedésüzemvitel ellátó közúti közlekedésüzemvitel ellátó Közlekedésüzemvitel ellátó szállítmányozási ügyintéző Biztonságtechnikai szerelő, kezelő Biztonságtechnika kezelő Elektronikus vagyonvédelmi rendszerszerelő Mechanikus vagyonvédelmi rendszerszerelő

4 idő (óra) Fodrász Kozmetikus Kéz és lábápoló, műkörömépítő Szabász Színész II. (Színházi- és filmszínész) *000 Biztosításközvetítő (függő biztosításközvetítő) *800 Biztosításközvetítő (jogvédelmi biztosításközvetítő) *800 Biztosításközvetítő (független biztosításközvetítő) *800 Telefonos és elektronikus ügyfélkapcsolati asszisztens *800 Telefonos és elektronikus ügyfélkapcsolati asszisztens (számítógépes adatrögzítő) *00 Telefonos és elektronikus ügyfélkapcsolati asszisztens (telefonkezelő ügyféltájékoztató) *00 Telefonos és elektronikus ügyfélkapcsolati asszisztens (telemarketing asszisztens) *00 Autó- és motorkerékpár kereskedő *1000 Autó- és motorkerékpár eladó, kölcsönző *800 Biztonságszervező I *1200 Biztonságszervező II *50 Haszongépjármű vezető (autóbusz vezető) *600 Haszongépjármű vezető (tehergépkocsi vezető) *600 Motor- és kerékpárszerelő (kerékpárszerelő) *2000 Motor- és kerékpárszerelő (motorkerékpárszerelő) *2000 Az Alapító Okiratot kiegészíti: évi CXCV. törvény a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC törvény valamint az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 68/2011. (XII.1.) Kormányrendelet a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján integráltan oktatható mozgásszervi, érzékszervi, beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók ellátása Nemzetiségi tanulók nappali rendszerű szakközépiskolai oktatása (9 12/1. évfolyam) 851 Nemzetiségi tanulók nappali rendszerű szakiskolai oktatása (9 10. évfolyam) 8521 Nemzetiségi tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatása a szak évfolyamokon 8522 Nemzetiségi tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatása a szak évfolyamokon Nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő nemzetiségi tanulók kollégiumi, externátusi nevelése Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 4

5 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése Gépjárműjavítás, -karbantartás Felsőfokú végzettségi szintet nem biztosító egyéb képzés Az intézmény gazdálkodási besorolása: Az intézményvezetőre vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyt szabályozza: Foglalkoztatási jogviszonyt szabályozza: önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv évi XXXIII. törvény a közalkalmazottak jogállásáról évi I. törvény a Munka Törvénykönyvéről, évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvről évi XXXIII. törvény a közalkalmazottak jogállásáról, évi I. törvény a Munka Törvénykönyvéről Az Alapító Okirat mellékletét kiegészíti: A Széchenyi István Térségi Integrált Szakképző Központ fogadó iskolája az alábbi szakmákban: Vasúti járműszerelő; Vasúti villamos jármű szerelője Vasúti járműszerelő; Vasúti vontatott jármű szerelője Autótechnikus Üzleti szakügyintéző Banki szakügyintéző Szakközépiskola érettségi utáni szakképzés választható szakképesítések: Táncos Néptáncos* Informatikai rendszergazda Informatikai műszerész Kiadványszerkesztő Kozmetikus Szakiskola 10. évfolyam utáni képzés választható szakképzések: Villanyszerelő Bőrdíszműves Szabó Női szabó Fodrász Haszongépjármű vezető (Autóbuszvezető) Haszongépjármű vezető (Tehergépkocsi-vezető) Motor- és kerékpárszerelő (Kerékpárszerelő) Motor- és kerékpárszerelő (Motorkerékpárszerelő)

6 Iskolarendszeren kívül regisztrált képzésben oktathatja: idő (óra) Alkalmazott fotográfus Dekoratőr Divat és stílustervező Lakberendező Elektronikai műszerész Villanyszerelő Érintésvédelmi szabványossági felülvizsgáló Villamos elosztóhálózat szerelő, üzemeltető Villamos távvezeték építő, üzemeltető Informatikai rendszergazda Informatikai hálózattelepítő és üzemeltető 2000 Informatikai rendszergazda Informatikai műszerész Informatikai rendszergazda IT biztonság technikus Informatikai rendszergazda Számítógéprendszer karbantartó Informatikai rendszergazda Szórakoztatótechnikai műszerész Informatikai rendszergazda Webmester Multimédia alkalmazás fejlesztő Designer Multimédia alkalmazás fejlesztő Multimédiafejlesztő Számítástechnikai szoftverüzemeltető Számítógép szerelő, karbantartó Bőrdíszműves Szabó Női szabó Kiadványszerkesztő Autóelektronikai műszerész Autószerelő Autóbontó Autókarbantartó és ápoló Autómosógép kezelő Autótechnikus Gázautószerelő Emelőgépkezelő (kivéve targonca) Közlekedésüzemvitel ellátó közúti közlekedésüzemvitel ellátó Közlekedésüzemvitel ellátó szállítmányozási ügyintéző Biztonságtechnikai szerelő, kezelő Biztonságtechnika kezelő

7 idő (óra) Elektronikus vagyonvédelmi rendszerszerelő Mechanikus vagyonvédelmi rendszerszerelő Fodrász Kozmetikus Színész II. (Színházi- és filmszínész) Biztosításközvetítő (Függő biztosításközvetítő) Biztosításközvetítő (Jogvédelmi biztosításközvetítő) Biztosításközvetítő (Független biztosításközvetítő) Telefonos és elektronikus ügyfélkapcsolati asszisztens Telefonos és elektronikus ügyfélkapcsolati asszisztens (számítógépes adatrögzítő) Telefonos és elektronikus ügyfélkapcsolati asszisztens (telefonkezelő ügyféltájékoztató) Telefonos és elektronikus ügyfélkapcsolati asszisztens (telemarketing asszisztens) Biztonságszervező I Biztonságszervező II Haszongépjármű vezető (Autóbuszvezető) Haszongépjármű vezető (Tehergépkocsi-vezető) Motor- és kerékpárszerelő (Kerékpárszerelő) Motor- és kerékpárszerelő ( Motorkerékpárszerelő) Iskolarendszeren kívül regisztrált tevékenységet végezhet: Előzetes tudásszint felmérés Képzési idő Az alapító okirat módosítással nem érintett pontjai változatlan tartalommal hatályosak. Felelős: Polgármester Végrehajtásért felelős: Humán Főosztály Határidő: augusztus 1. 2.) A Közgyűlés felhatalmazza a Polgármestert a módosított alapító okirat aláírására és elrendeli a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat Magyar Államkincstár által vezetett törzskönyvi nyilvántartásba vételhez történő megküldésére. Felelős: Végrehajtásért felelős: Közreműködik: Határidő: Polgármester Humán Főosztály Gazdálkodási Főosztály A Közgyűlés döntését követő 8 napon belül 7

8 .) A Közgyűlés kötelezi az érintett intézmény vezetőjét, hogy az alapító okiratban bekövetkezett változásokat adatszolgáltatási kötelezettségének megfelelően a Közoktatási Információs Rendszer számára jelentse. Felelős: Végrehajtásért felelős: Közreműködik: Határidő: Polgármester Humán Főosztály az érintett intézmény vezetője A Közgyűlés döntését követő 15 napon belül Dr. Csiszár Miklós sk. jegyző K.m.f. A kiadmány hiteléül kiadó Dr. Kriza Ákos sk. polgármester 8

Címe: 3525 Miskolc, Városház tér 8.

Címe: 3525 Miskolc, Városház tér 8. VI-183/3026/2012. sz. határozat melléklete 20. sz. melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetben) Jelen alapító okiratot Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV.

Részletesebben

az Andrássy Gyula Szakközépiskola Alapító Okiratának módosítása

az Andrássy Gyula Szakközépiskola Alapító Okiratának módosítása I. határozati javaslat: Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta a Javaslat nevelési-oktatási intézmények alapító okiratának módosítására tárgyú előterjesztést és az alábbi határozatot hozza:

Részletesebben

Határidő: 2012. augusztus 31.

Határidő: 2012. augusztus 31. Kivonat Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2012. április 26. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből: IV-93/2681/2012. sz. határozat Tárgy: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata és az Egri Főegyházmegye

Részletesebben

Címe: 3525 Miskolc, Városház tér 8. Az intézmény közfeladata: közoktatási feladat ellátása 4 és 5 évfolyamos szakközépiskola 1 és 2 éves

Címe: 3525 Miskolc, Városház tér 8. Az intézmény közfeladata: közoktatási feladat ellátása 4 és 5 évfolyamos szakközépiskola 1 és 2 éves VI-178/3026/2012. sz. határozat melléklete 15. sz. melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetben) Jelen alapító okiratot Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV.

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: ALAPÍTÓ OKIRAT 14. sz. melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Öveges József Szakképző

Részletesebben

2 éves szakképzési évfolyammal. esti-levelező tagozat Felvehető maximális tanulói létszám: nappali tagozaton: 650 fő

2 éves szakképzési évfolyammal. esti-levelező tagozat Felvehető maximális tanulói létszám: nappali tagozaton: 650 fő VI-169/3026/2012. sz. határozat melléklete 6. sz. melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetben) Jelen alapító okiratot Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV.

Részletesebben

Határidő: 2012. augusztus 31.

Határidő: 2012. augusztus 31. Kivonat Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2012. április 26. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből: IV-94/2682/2012. sz. határozat Tárgy: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Nyitott Ajtó

Részletesebben

3. számú határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. /2012.( ) Kgy sz.

3. számú határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. /2012.( ) Kgy sz. 3. számú határozati javaslat Kivonat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012.... napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből /2012.( ) Kgy sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta

Részletesebben

Marcali Város Önkormányzatának Képviselı-testülete Tel.: 85/501-000 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Fax: 85/501-055. Alapító okirat

Marcali Város Önkormányzatának Képviselı-testülete Tel.: 85/501-000 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Fax: 85/501-055. Alapító okirat Marcali Város Önkormányzatának Képviselı-testülete Tel.: 85/501-000 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Fax: 85/501-055 Alapító okirat Marcali Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

esti-levelező tagozat iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás Felvehető maximális tanulói létszám: nappali tagozaton:1044 fő

esti-levelező tagozat iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás Felvehető maximális tanulói létszám: nappali tagozaton:1044 fő VI-174/3026/2012. sz. határozat melléklete 11. sz. melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetben) Jelen alapító okiratot Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV.

Részletesebben

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T /2012. (10. 25.) sz. határozat 6. melléklete M Ó D O S Í T Ó O K I R A T Fazekas Mihály Általános Iskola 2120 Dunakeszi, Radnóti M. u. 29. Dunakeszi Város Képviselő-testülete jóváhagyta a Fazekas Mihály

Részletesebben

K I V O N A T. A Tiszalök Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 11-én tartott ülése jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. A Tiszalök Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 11-én tartott ülése jegyzőkönyvéből. elektronikus példány K I V O N A T A Tiszalök Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 11-én tartott ülése jegyzőkönyvéből. TIS ZALÖK VÁROS ÖNKORMÁN YZAT KÉPVIS ELŐ-TES TÜLETÉN EK 10/2010.(II.11.)

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT egységes szerkezetben a módosításokkal (2012. november 1-től hatályos szöveg)

ALAPÍTÓ OKIRAT egységes szerkezetben a módosításokkal (2012. november 1-től hatályos szöveg) ALAPÍTÓ OKIRAT egységes szerkezetben a módosításokkal (2012. november 1-től hatályos szöveg) 1. Az intézmény neve: Péter András Gimnázium, és Szigeti Endre Szakképző Iskola Pecsétjének lenyomata: 2. Az

Részletesebben

köznevelési intézmények alapító okiratának módosítására

köznevelési intézmények alapító okiratának módosítására Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. E L Ő T E R J E S Z T É S köznevelési intézmények alapító okiratának módosítására Tisztelt Képviselő-testület! 2012. szeptember 1. napján

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetbe foglalt)

ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetbe foglalt) ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetbe foglalt) 5/A.sz. melléklet Az intézmény elnevezése: Az intézmény rövid neve: Az intézmény rövidített neve: Közgazdasági Szakközépiskola Közgazdasági Szakközépiskola

Részletesebben

szakközépiskola 4;5 szakiskola 2 12. évfolyamra vagy/és érettségire épülő 10. évfolyamra vagy/és 16. betöltött életévre épülő 1;2 Szakképzés 2;3

szakközépiskola 4;5 szakiskola 2 12. évfolyamra vagy/és érettségire épülő 10. évfolyamra vagy/és 16. betöltött életévre épülő 1;2 Szakképzés 2;3 A L A P Í TÓ O K I R A T közép 1. számú melléklet A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény 4. (1) és a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX törvény 37. (5) alapján

Részletesebben

A Képviselő-testület 23 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta:

A Képviselő-testület 23 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: A Képviselő-testület 23 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 337/2009. (IX.25.) K.t. sz. h a t á r o z a t : Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete:

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 17. sz. melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Bánki Donát Szakképző

Részletesebben

szakközépiskola 4;5 szakiskola 2

szakközépiskola 4;5 szakiskola 2 A L A P Í T Ó O K I R A T A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény 4. (1) és a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX törvény 37. (5) alapján Kaposvár Város Önkormányzata

Részletesebben

Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben)

Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben) 56/2010.(II. 12.) csornai kt.h. 2. számú melléklete Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben) Csorna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

37/2010. (IV. 29.) Kgy. határozat

37/2010. (IV. 29.) Kgy. határozat 37/2010. (IV. 29.) Kgy. határozat A Baranya Megyei Önkormányzat fenntartásában működő középfokú közoktatási intézmények alapító okiratainak módosítása 1. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése az irányításában

Részletesebben

KIVONAT. a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat csengeri Ady Endre Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Alapító Okirata megállapításáról

KIVONAT. a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat csengeri Ady Endre Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Alapító Okirata megállapításáról KIVONAT a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés 2009. április 29-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

151/2011. (VIII. 16.) MÖK

151/2011. (VIII. 16.) MÖK 151/2011. (VIII. 16.) MÖK határozat 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 2/A. (3) bekezdésében és a 93. (1) bekezdésében biztosított jogkörében

Részletesebben

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T /2012. (10. 25.) sz. határozat 4. melléklete M Ó D O S Í T Ó O K I R A T Bárdos Lajos Általános Iskola 2120 Dunakeszi, Iskola sétány 18. Dunakeszi Város Képviselő-testülete jóváhagyta a Bárdos Lajos Általános

Részletesebben

ALAPÍTÓ okirat (Egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ okirat (Egységes szerkezetben) ALAPÍTÓ okirat (Egységes szerkezetben) 36. sz. melléklet Jelen alapító okiratot Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény, a közoktatásról szóló 1993.

Részletesebben

Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2009. május 25. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből.

Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2009. május 25. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből. J E G Y Z Ő K Ö N Y V I K I V O N A T Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2009. május 25. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből. POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLET 41/2009. (V. 25.) ÖNK. SZ.

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T A költségvetési szerv Neve: Miroslav Krleža Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon Hrvatski Vrtić, Osnovna Škola, Gimnazija i Učenički Dom Miroslava Krleže Székhelye:

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. alapító okiratát a következők szerint adom ki.

ALAPÍTÓ OKIRAT. alapító okiratát a következők szerint adom ki. HONVÉDELMI MINISZTER Nyt. szám: 154 20/2013. ALAPÍTÓ OKIRAT A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény 39. (1)

Részletesebben

Kivonat Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2012. május 17. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből: V-131/2834/2012. sz.

Kivonat Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2012. május 17. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből: V-131/2834/2012. sz. Kivonat Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2012. május 17. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből: V-131/2834/2012. sz. határozat Tárgy: A kollégiumi intézményhálózat átszervezése Miskolc Megyei

Részletesebben

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T /2012. (10. 25.) sz. határozat 7. melléklete M Ó D O S Í T Ó O K I R A T Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola 2120 Dunakeszi, Garas u. 26. Dunakeszi Város Képviselő-testülete jóváhagyta a Bárdos Lajos

Részletesebben

A Képviselő-testület 23 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta:

A Képviselő-testület 23 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: A Képviselő-testület 23 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 336/2009. (IX.25.) K.t. sz. h a t á r o z a t : Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete:

Részletesebben

INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA 51. sz. melléklet a 86/2011. (V.31..) számú határozathoz INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése, az

Részletesebben

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. május 30-án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből.

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. május 30-án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből. Kivonat: Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. május 30-án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből. Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 85/2013. (V.30.) határozata

Részletesebben

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2009. november 27-i ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2009. november 27-i ülésének jegyzőkönyvéből Szám: 2-7/2009. K I V O N A T a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2009. november 27-i ülésének jegyzőkönyvéből A Tolna Megyei Közgyűlés 98/2009. (XI. 27.) közgyűlési határozata intézményi alapító okiratok

Részletesebben

Alapító okirat - - 5. Tagintézményei: 6. Jogelődjének megnevezése, székhelye: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ 1051 Budapest Nádor utca 32.

Alapító okirat - - 5. Tagintézményei: 6. Jogelődjének megnevezése, székhelye: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ 1051 Budapest Nádor utca 32. Alapító okirat ának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8..(5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21..(3)

Részletesebben

1.sz. függelék A MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA. Alapító okirata. OM azonosító:

1.sz. függelék A MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA. Alapító okirata. OM azonosító: 1.sz. függelék A MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA Alapító okirata OM azonosító: 031202 Sorszám: B/76. ALAPÍTÓ OKIRAT 1. A költségvetési szerv neve: Medgyessy Ferenc Gimnázium és

Részletesebben

BUDAJENŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA

BUDAJENŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA BUDAJENŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA Budajenő Község Önkormányzat Képviselő-testülete a rendelkezésre álló dokumentumok és a Magyar Köztársaság 2008. évi CV. Törvény 2..(2) bekezdése és a

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT 2015.

ALAPÍTÓ OKIRAT 2015. ALAPÍTÓ OKIRAT 2015. A közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény és a Nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. 3. (bek) alapján a meghatározott feladatok ellátására a Nyíregyházi

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 28/2014. (II. 26.) számú. h a t á r o z a t a. A Lengyel Laura Óvoda alapító okiratának módosításáról

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 28/2014. (II. 26.) számú. h a t á r o z a t a. A Lengyel Laura Óvoda alapító okiratának módosításáról ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Szentes Város Polgármesteri Hivatal Jegyzőjétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. szám: U-17846/2012 Témafelelős: Kovács Zsuzsa

Szentes Város Polgármesteri Hivatal Jegyzőjétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. szám: U-17846/2012 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Szentes Város Polgármesteri Hivatal Jegyzőjétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. szám: U-17846/2012 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szentes Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: , TELEFAX:

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: , TELEFAX: HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28-án

Részletesebben

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T M Ó D O S Í T Ó O K I R A T /2012. (10. 25.) sz. határozat 5. melléklete Dunakeszi Oktatási Központ 2120 Dunakeszi, Táncsics u. 4. Dunakeszi Város Képviselő-testülete jóváhagyta a Dunakeszi Oktatási Központ

Részletesebben

4. számú határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből

4. számú határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből 4. számú határozati javaslat Kivonat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012.... napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből /2012. (... ) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta

Részletesebben

Tárgy: A Martin János Szakképző Iskola Alapító Okiratának módosítása

Tárgy: A Martin János Szakképző Iskola Alapító Okiratának módosítása Kivonat Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2012. április 26. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből: IV-118/2774/2012. sz. határozat Tárgy: A Martin János Szakképző Iskola Alapító Okiratának módosítása

Részletesebben

K i v o n a t. Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 18-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 18-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 18/2014. K i v o n a t Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 18-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 149/2014.

Részletesebben

A Képviselő-testület 21 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta:

A Képviselő-testület 21 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta: A Képviselő-testület 21 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta: 194/2009. (V.8.) Kt.sz. h a t á r o z a t : Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete:

Részletesebben

Címe: 3524. Miskolc, Leszih A. u. 6. Szilvás úti Tagóvoda Címe: 3529. Miskolc, Szilvás u. 37.

Címe: 3524. Miskolc, Leszih A. u. 6. Szilvás úti Tagóvoda Címe: 3529. Miskolc, Szilvás u. 37. VI-189/3026/2012. sz. határozat melléklete 26.sz. melléklet A L A P Í T Ó O K I R A T (Egységes szerkezetben) Jelen alapító okiratot Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata az államháztartásról szóló 2011.

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 85/2014. (V. 28.) számú. h a t á r o z a t a

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 85/2014. (V. 28.) számú. h a t á r o z a t a ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben) Melléklet a 283/2010. (VII. 13.) sz. Ökt. határozathoz ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben) A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 37. (5) bekezdésében foglaltak, az államháztartás működési rendjéről

Részletesebben

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 4-én tartandó rendkívüli ülésére

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 4-én tartandó rendkívüli ülésére HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember

Részletesebben

Magyar joganyagok - Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola - alapító okirat 2. oldal A költségvetési szerv működésére, külső és belső kapcsol

Magyar joganyagok - Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola - alapító okirat 2. oldal A költségvetési szerv működésére, külső és belső kapcsol Magyar joganyagok - Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola - alapító okirat 1. oldal Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola alapító okirata 1 Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV.

Részletesebben

Alapító Okirat. b) Székhelye: 2660 Balassagyarmat-Nyírjes, Nyírjespuszta 5. Pf. 102.

Alapító Okirat. b) Székhelye: 2660 Balassagyarmat-Nyírjes, Nyírjespuszta 5. Pf. 102. Alapító Okirat A Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány Szakképző Iskolája, Speciális Szakiskolája és Kollégiuma 1997. július 31-i, többször módosított Alapító Okirata a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért

Részletesebben

OM azonosítója: 031210. A tagintézmények, intézményegységek neve és címe: Létrehozásáról rendelkező. Közvetlen jogelődjeinek neve, címe:

OM azonosítója: 031210. A tagintézmények, intézményegységek neve és címe: Létrehozásáról rendelkező. Közvetlen jogelődjeinek neve, címe: A L A P Í T Ó O K I R A T A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, valamint az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény alapján Püspökladány Város Önkormányzata a Karacs Ferenc Gimnázium,

Részletesebben

SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA

SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA 31.sz. melléklet a 10/2010. (1.18.) számú határozathoz SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. (4)

Részletesebben

KNER IMRE GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata

KNER IMRE GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata KNER IMRE GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata 1, 2 Törzsszám: 342087 Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete 19/1998. (I. 29.) KT. számú határozata az államháztartásról

Részletesebben

FELVÉTELI ELJÁRÁS RENDJE a es tanévre. MIOK József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

FELVÉTELI ELJÁRÁS RENDJE a es tanévre. MIOK József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola MIOK József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Cím: Miskolc, 3530 Meggyesalja út 26. OM: 201189 Intézményvezető: Németh Katalin Pályaválasztási felelős: Pócsik Julianna igazgatóhelyettes Telefon: 06-46-505-195

Részletesebben

Magyar joganyagok - Rázsó Imre Szakközépiskola és Szakiskola - alapító okirata, mód 2. oldal b) Az alaptevékenység(ek) államháztartási szakfeladatrend

Magyar joganyagok - Rázsó Imre Szakközépiskola és Szakiskola - alapító okirata, mód 2. oldal b) Az alaptevékenység(ek) államháztartási szakfeladatrend Magyar joganyagok - Rázsó Imre Szakközépiskola és Szakiskola - alapító okirata, mód 1. oldal Rázsó Imre Szakközépiskola és Szakiskola alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1 Az államháztartásról

Részletesebben

Határozat 2012.12.17. Nádudvar Város Önkormányzat Képviselőtestületének 246/2012. (XII.17.) önkormányzati számú határozata:

Határozat 2012.12.17. Nádudvar Város Önkormányzat Képviselőtestületének 246/2012. (XII.17.) önkormányzati számú határozata: Határozat 2012.12.17. Nádudvar Város Önkormányzat Képviselőtestületének 246/2012. (XII.17.) önkormányzati számú határozata: Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 174/2012. (X.04.) önkormányzati

Részletesebben

Maximálisan felvehető tanulólétszám: Óvodában: 124 Általános iskolában: 2334 Gimnázium: 324 Felnőtt gimnázium: 800 Szakágazat: Alaptevékenysége

Maximálisan felvehető tanulólétszám: Óvodában: 124 Általános iskolában: 2334 Gimnázium: 324 Felnőtt gimnázium: 800 Szakágazat: Alaptevékenysége A L A P Í T Ó O K I R A T A költségvetési szerv Neve: Mecsekaljai Óvoda, Általános Iskola és Középiskola Rövid és rövidített neve: Mecsekaljai Iskola Székhelye: 7633 Pécs, Bánki Donát utca 2. Az Intézmény

Részletesebben

A L A P Í T Ó OKIRAT

A L A P Í T Ó OKIRAT A L A P Í T Ó OKIRAT (egységes szerkezetbe foglalt) 1.) Az intézmény megnevezése: Zalakomári Általános Iskola Az intézmény székhelye: 8752 Zalakomár, Tavasz u. 15. Az intézmény törzsszáma: 666600 Az intézmény

Részletesebben

jogutód) Címe: 3525 Miskolc, Városház tér 8. Az alapítás éve: 1886. Az intézmény fenntartója és irányító Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata

jogutód) Címe: 3525 Miskolc, Városház tér 8. Az alapítás éve: 1886. Az intézmény fenntartója és irányító Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata VI-168/3026/2012. sz. határozat melléklete 5. sz. melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetben) Jelen alapító okiratot Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV.

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés,

ALAPÍTÓ OKIRAT. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés, ALAPÍTÓ OKIRAT Költségvetési szerv neve Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hámori András Szakközépiskola és Szakiskola Rövid név Hámori András Szakképző Iskola, Tiszafüred Székhelye 5350 Tiszafüred, Ady Endre

Részletesebben

Adatlap. Intézmény neve: Miskolci Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium. 1051 Budapest, Nádor u. 32.

Adatlap. Intézmény neve: Miskolci Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium. 1051 Budapest, Nádor u. 32. Adatlap Intézmény neve: Miskolci Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Fenntartó neve, címe: Klebelsberg Intézmény Központ 1051 Budapest, Nádor u. 32. 1. Általános felvételi eljárásban

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: ALAPÍTÓ OKIRAT 16. sz. melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Medgyaszay István

Részletesebben

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 20-án tartandó ülésére. Tisztelt Képviselő-testület!

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 20-án tartandó ülésére. Tisztelt Képviselő-testület! HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember

Részletesebben

HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295

HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő testületének 2012.

Részletesebben

Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős ALAPÍTÓ OKIRATA

Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős ALAPÍTÓ OKIRATA Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős ALAPÍTÓ OKIRATA Az Államháztartásról szóló, módosított 1992. évi XXXVIII. törvény 66. -a, továbbá a közoktatásról szóló, módosított 1993. évi LXXIX.

Részletesebben

89/2008. (VI. 26.) Kgy. határozat

89/2008. (VI. 26.) Kgy. határozat 89/2008. (VI. 26.) Kgy. határozat Intézményi struktúra változtatása a Baranya Megyei Önkormányzat Komló székhelyen fenntartott közoktatási intézményeiben 1. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése dönt

Részletesebben

A HATVANI KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUMOT MŰKÖDTETŐ INTÉZMÉNYFENNTARTÓ TÁRSULÁS TANÁCSÁNAK ELNÖKÉTŐL

A HATVANI KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUMOT MŰKÖDTETŐ INTÉZMÉNYFENNTARTÓ TÁRSULÁS TANÁCSÁNAK ELNÖKÉTŐL A HATVANI KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUMOT MŰKÖDTETŐ INTÉZMÉNYFENNTARTÓ TÁRSULÁS TANÁCSÁNAK ELNÖKÉTŐL /2011. Az előkészítésben közreműködött: Kovács János irodavezető Ludányi Brigitta közoktatási

Részletesebben

./2014. (I. 28.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Bóbita Óvoda Alapító Okiratának módosítása. Normatív Határozat

./2014. (I. 28.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Bóbita Óvoda Alapító Okiratának módosítása. Normatív Határozat ./2014. (I. 28.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Bóbita Óvoda Alapító Okiratának módosítása Normatív Határozat 1./ Kerekegyháza Város Önkormányzata, mint alapító a Kerekegyházi Bóbita Óvoda a határozat

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 145/2012. (IX. 11.) számú határozata. A Lengyel Laura Óvoda alapító okiratának módosításáról

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 145/2012. (IX. 11.) számú határozata. A Lengyel Laura Óvoda alapító okiratának módosításáról ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata

Részletesebben

1. A Határozat 2. számú mellékletében jóváhagyott Jókai Mór Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium alapító okirata az alábbiak szerint módosul:

1. A Határozat 2. számú mellékletében jóváhagyott Jókai Mór Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium alapító okirata az alábbiak szerint módosul: Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2011. április 28. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 40/2011. (IV. 28.) határozata

Részletesebben

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T /2012. (10. 25.) sz. határozat 3. melléklete M Ó D O S Í T Ó O K I R A T Piros Óvoda 2120 Dunakeszi, Hunyadi u. 70. Dunakeszi Város Képviselő-testülete jóváhagyta a Piros Óvoda egységes szerkezetbe foglalt,

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: ALAPÍTÓ OKIRAT 22. sz. melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Kisfaludy Sándor

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT 2013.

ALAPÍTÓ OKIRAT 2013. ALAPÍTÓ OKIRAT 2013. A közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény és a Nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. 3. (bek) alapján a meghatározott feladatok ellátására a Nyíregyházi

Részletesebben

40/2009. (V. 28.) Kt. határozat Gárdonyi Géza Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda Alapító Okiratának felülvizsgálata

40/2009. (V. 28.) Kt. határozat Gárdonyi Géza Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda Alapító Okiratának felülvizsgálata Szám: Tárgy: 40/2009. (V. 28.) Kt. határozat Gárdonyi Géza Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda Alapító Okiratának felülvizsgálata Halmaj, Kiskinizs községek önkormányzatai a közös fenntartású Gárdonyi

Részletesebben

MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 359/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat

MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 359/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat 359/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja a Benedek Elek Óvoda Alapító Okiratának módosítását 2011. augusztus 1-jei hatállyal az alábbiak szerint. Egyben

Részletesebben

Tornyospálca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013.(II.13) határozata

Tornyospálca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013.(II.13) határozata Tornyospálca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013.(II.13) határozata a Tornyospálcai Közös Fenntartású Óvoda és Könyvtár Alapító Okirata módosításáról és egységes szerkezetbe foglalásáról

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT egységes szerkezetben a módosításokkal (2008. március 1.-től hatályos szöveg)

ALAPÍTÓ OKIRAT egységes szerkezetben a módosításokkal (2008. március 1.-től hatályos szöveg) ALAPÍTÓ OKIRAT egységes szerkezetben a módosításokkal (2008. március 1.-től hatályos szöveg) 1. Az intézmény neve: Péter András Gimnázium, és Szigeti Endre Szakképző Iskola Pecsétjének lenyomata: Péter

Részletesebben

HUNYADI MÁTYÁS SZAKKÉPZŐ ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA

HUNYADI MÁTYÁS SZAKKÉPZŐ ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA ALAPÍTÓ OKIRAT 1.1. Az intézmény neve: HUNYADI MÁTYÁS SZAKKÉPZŐ ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA OM azonosítója: 030744 1.2. Az intézmény székhelye, címe: 9200 Mosonmagyaróvár Dr. Gyárfás J. u. 3. hrsz.: 1608 1.3. Az

Részletesebben

Kivonat Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének június 20. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből: VI-134/4960/2013. sz.

Kivonat Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének június 20. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből: VI-134/4960/2013. sz. Kivonat Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2013. június 20. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből: VI-134/4960/2013. sz. határozat: Tárgy: A Belváros-Diósgyőri Óvodai Gazdasági Igazgatóság és az

Részletesebben

KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA Dunaharaszti Város Önkormányzata KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA 1 Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 8. (4) és (5) bekezdésében nyert felhatalmazás

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. E L Ő T E R J E S Z T É S a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete Alapító Okiratának módosítására Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

A Selye János Humán és Zeneművészeti Szakközépiskola alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva)

A Selye János Humán és Zeneművészeti Szakközépiskola alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva) A Selye János Humán és Zeneművészeti Szakközépiskola alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva) Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. -a és az államháztartásról szóló

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: IfPF/7//208. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 20. évi CXCV. törvény 8/A. -a és a nemzeti köznevelésről szóló 20. évi CXC. törvény 2.

Részletesebben

Dunavarsány Város Önkormányzatának. Polgármester

Dunavarsány Város Önkormányzatának. Polgármester Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

A Makó-Belvárosi Református Egyházközség (6900 Makó, Kálvin tér 3.) református középiskola alapítását határozta el. A határozat száma: 12/a-2003.

A Makó-Belvárosi Református Egyházközség (6900 Makó, Kálvin tér 3.) református középiskola alapítását határozta el. A határozat száma: 12/a-2003. A Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola ALAPÍTÓ OKIRATA A Makó-Belvárosi Református Egyházközség (6900 Makó, Kálvin tér 3.) református középiskola alapítását határozta el. A határozat száma:

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T (Egységes szerkezetben) Napraforgó Óvoda

A L A P Í T Ó O K I R A T (Egységes szerkezetben) Napraforgó Óvoda A L A P Í T Ó O K I R A T (Egységes szerkezetben) 1. sz. melléklet Jelen alapító okiratot Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény, a közoktatásról szóló

Részletesebben

ÉLTES MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA, KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA, DIÁKOTTHON, EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY

ÉLTES MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA, KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA, DIÁKOTTHON, EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRAT 1.1. Az intézmény neve: ÉLTES MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA, KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA, DIÁKOTTHON, EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: IfPF/7//208. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 20. évi CXCV. törvény 8/A. -a és a nemzeti köznevelésről szóló 20. évi CXC. törvény 2.

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÁSA

ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÁSA FPH038/211/2012. számú előterjesztés 3.12. számú melléklete Budapest Főváros Önkormányzata [Vonalkód] [Vonalkód] ikt. szám: [Iktatószám] ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÁSA Közgyűlési határozat száma: Budapest Főváros

Részletesebben

Tornyospálca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 484/2012.(XII.10.) határozata

Tornyospálca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 484/2012.(XII.10.) határozata Tornyospálca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 484/2012.(XII.10.) határozata a Közös Fenntartású Általános Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészetoktatás és Könyvtár Tornyospálca többcélú intézmény

Részletesebben

Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium alapító okirata

Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium alapító okirata Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium alapító okirata KGF/1352/2/2011. Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. (2), valamint 89. (1) bekezdésében, a közoktatásról

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei székhelyű vizsgaszervezési jogosultsággal rendelkező szervezetek

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei székhelyű vizsgaszervezési jogosultsággal rendelkező szervezetek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei székhelyű vizsgaszervezési jogosultsággal rendelkező szervezetek Vizsgaszervező neve, székhelye A szakképesítés OKJ szerinti azonosító A szakképesítés megnevezése Engedély

Részletesebben

111/2008. (VII. 15.) MÖK határozat

111/2008. (VII. 15.) MÖK határozat 111/2008. (VII. 15.) MÖK határozat A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése megtárgyalta Ajka Város Képviselőtestületének 121/2008.(VI.24.) számú határozatát, és annak ismeretében az alábbi határozatot

Részletesebben

BAKTAY ERVIN GIMNÁZIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

BAKTAY ERVIN GIMNÁZIUM ALAPÍTÓ OKIRATA Dunaharaszti Város Önkormányzata BAKTAY ERVIN GIMNÁZIUM ALAPÍTÓ OKIRATA 1 Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 8. (4) és (5) bekezdésében nyert felhatalmazás alapján

Részletesebben

HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ÉS MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ISKOLA, EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA

HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ÉS MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ISKOLA, EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ÉS MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ISKOLA, EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv. 88., 90. és 92. -a, valamint a közoktatásról

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 2012. november 29-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 2012. november 29-i rendes ülésére 12. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 29-i rendes ülésére Tárgy: Nevelési-oktatási intézmények alapító okiratának módosítása

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÓ OKIRAT ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÓ OKIRAT Téglás Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a Bárczay Anna Városi Óvoda 2012. július 13. napján kiadott, 86/2012.(VII.13.) számú önkormányzati határozattal elfogadott

Részletesebben

J A V A S L A T a Vasvár Úti Általános Iskola Alapító Okiratának módosítására

J A V A S L A T a Vasvár Úti Általános Iskola Alapító Okiratának módosítására J A V A S L A T a Vasvár Úti Általános Iskola Alapító Okiratának módosítására Ó z d, 2011. szeptember 15. Előterjesztő: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Elnöke Előkészítő: Oktatási, Művelődési és

Részletesebben