1.) tanuszoda. szélfogó 6 m 2. elıcsarnok 40 m 2. klubhelyiség 40 m 2. wc-blokk. recepció 6 m 2 az elıcsarnokban, azzal kapcsolatban öltözık ~2x30m 2
|
|
- Sarolta Soós
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 1.) tanuszoda Javasolt helyszín: Zichy tér A kismérető uszoda barátságos környezetet biztosít a környék iskolái, óvodái számára úszásoktatás céljából, illetve befogadja a helyi sportolni vágyókat is. Az épület kialakításánál figyelni kell az évszakonként illetve napszakonként változó igényeire. Az uszodának az oktatási funkciók mellett a kikapcsolódás lehetıségét is biztosítania kell. Az épületnek barátságos, átlátható terekkel, illetve intenzív kertkapcsolattal kell rendelkeznie. Az uszoda iskolaidıben délelıttönként kizárólag az oktatási intézmények igényeit szolgálja ki, míg délutánonként edzéslehetıséget biztosít a helyi fiatalok számára, felügyelt keretek között teremtve lehetıséget a az iskola utáni hasznos idıtöltésre. Munkaidı után és hétvégén az épület megnyílik, sportolni vágyók edzı- kikapcsolódási- és találkozóhelye. Nyáron itt zajlanak az úszótáborok. Nagy alapterülető funció egy nagy alapterőlető, nagy gesztusokkal és terekkel körbevett telken hogy találja meg az új épület a helyét, szerepét a településszövetben? szélfogó 6 m 2 elıcsarnok 40 m 2 klubhelyiség 40 m 2 wc-blokk recepció 6 m 2 az elıcsarnokban, azzal kapcsolatban öltözık ~2x30m 2 medencetér pancsoló medence szauna 8 m 2 gépészet 15 m 2 leülıhelyekkel várakozásra, találkozásra. Az elıcsarnokból elérhetıen: rendezvények, kikapcsolódás, pihenés. Mellékhelyiségek az elıcsarnokból (2 ff + 2 piss, 4 nıi), + mozgássérült ellenırzési pont! A publikus elıcsarnok és a már ellenırzött medence-zóna között. két öltözı (~15 m2), zuhanyzók (4 fülke, kézmosók) wc-k kabinos vagy nemenként szétválasztott tervezési kérdés 10x25 méteres medence, 1,80 mélységgel, körülötte körbejárási lehetıség, min. belmagasság 4-6m, kényszerbejutás öltözın keresztül; udvarkapcsolat (lábmosóval!) A medencetérben zuhany; innen nyílik a szauna az elıbbi medencetérben, kb. 40 m2, 80 cm mélységgel A medencetérbıl, kis merülımedencével tároló 10 m 2 sok úszódeszka, satöbbi vezetıi iroda 14 m 2 viszonylag szeparáltan Összterület kb. nettó 540 m2 - Funkcionális példa: uszoda, Barbate, Spanyolország (2010) uszodák a Tervlap.hu oldalon;
2 2.) piac A hagyományos kisvárosi piac elengedhetetlen része mindennapjainknak, közvetlen kereskedelmi funkcióján túl a társadalmi lét fontos színtere is. A piac szinte nem is épület egy olyan, fedett, zárt részekkel is bíró tér, ami helyet, teret, alkalmat kínál a helyi termelıknek-kereskedıknek a termékeik árusítására, ezzel együtt a találkozásokra, a helyi nyüzsgésben való részvételre. Aktív, pezsgı élete sok helyen kedvelt turistacélpont is üresen, emberek nélkül is egyértelmően jeleznie kell szerepét, a városszövetben betöltött helyét. A kisvárosi piac szabad, nyitott tér, ideiglenesen belakott és állandó üzletekkel félig térteresedés, félig épület. Hangulata, megjelenése drasztikusan más lehet piacnapokon és használaton kívüli idıszakban. Két fı részbıl áll: a kistermelık pultjaiból, asztalaiból, valamilyen tetıvel, esı elleni védelemmel ez a rész szinte nem is épület, már-már provizórikus elemek sora, rendjük, rendszerük mégis egy nagyobb egészhez kell hogy kapcsolja ıket. Fontos a tiszta szervezés, áttekinthetıség, tisztántarthatóság. Határozottabban építettek a már specializálódott funkciójú üzletek, boltok a közlekedés, a forgalom felé természetesen nagy megnyitásokkal, kipakolható árukészlettel, hátul kis raktárral, tárolóval. Ezek arca is kettıs: piacnapon szinte mindent ellep a kirakott portékák tömege, a terület buja kavalkádhoz hasonlít máskor az üzletek becsukódnak, visszahúzódnak, a harsányság, a kavalkád helyét a feszes építészeti rend veszi át. ıstermelıi elárusítóhelyek ~300 m 2 büfé 12 m 2 fedett-nyitott tér virág, dekoráció 15 m 2 mosdó, wc 18 m 2 ÉLELMISZERÁRUHÁZ: eladótér 120 m 2 hőtött árú raktár 18 m 2 száraz árú raktár 18 m 2 iroda 18 m 2 áruátvevı 6 m 2 teakonyha 18 m 2 öltözı takarítószer tároló 2 m 2 Mellékhelyiségek az elıcsarnokból (2 ff + 2 piss, 4 nıi), + mozgássérül. belmagasság min:4,5m. közvetlen kapcsolat az eladótérrel közvetlen kapcsolat az eladótérrel természetes megvilágítással közvetlen kapcsolat a raktárakhoz férfi nıi öltözı. 4-4 fı, wc -vel zuhanyzóval Összterület kb. nettó 543m2 elıkép lehet: M-Preis (Tirol), Vredenburg tér, Rotterdem (Hertzberger), Celje, piac;
3 3.) játszóház Kezdjük a nyilvánvalóval: a gyerekek szeretnek mászni, rohanni, és bármire rátenni a kezüket ami összetörhet (és ami aztán össze is törik). Szeretnek felfedezni és fantáziálni, létrehozni és lerombolni és alkotni újra. Inspirációra van szükségünk. A közremőködést, beavatkozást örömmel fogadó környezetre, ami a szabad energiák és a képzelet igazi világa. Játszótérre! Otthonos és biztonságos, de akár izgalmas, felfedezésre és kalandra csábító terek. Sok fény, teresség, belmagasság, ki- és belátások, szerethetı, belakható (de nem elzárt!!!) zugok, kuckók A játszótér és a játszóház a gyerekek önfeledt ellenırzött! szórakozásához, játékaihoz biztosít teret. Nagyon fontosak külsı és belsı terek kapcsolata: átláthatóság, ellenırizhetıség; szerethetıség, belakhatóság Az épület a most a Török-kút téren látható játszótér alternatívája alkalom lehet a köztér, a játék tere (játszótér) és a meglevı épített környezet (Török-kút, kıkerítés) közötti kapcsolatteremtésre. szélfogó 6 m 2 Fogadótér, szülıi pihenı 35 m 2 belsı játéktér ~120 m 2 két kis foglalkoztató 2x25 m 2 mellékhelyiségek ~20 m 2 baba-mama szoba 12 m 2 tároló 10 m 2 vezetıi iroda 14 m 2 gépészet 8 m 2 leülıhelyekkel, kis ruhatárral, büfével közvetlen, intenzív udvarkapcsolattal!! a pontos mérete a hely függvénye wc-k [mozgássérült is], felnıtt és 30 gyerek részére Elvonulásra alkalmas szoba, pelenkázóval, etetıszékkel, fotellel sok pöttyöslabda viszonylag szeparáltan Összterület kb. nettó 270 m2 - párhuzam lehet: játszótér-győjtések;
4 4.) kávézó és szabadtéri színpad A Zárda-kert különös zárványa a településszövetnek a csend, a természet egy kis szigete a városka közepén. Korábban csárda (!) mőködött itt; a most javasolt kávézó egy találkozásokra, egyéni vagy társas idıtöltésekre, de kulturálsi programokra: kisebb kamarakoncertekre, felolvasóestekre is alkalmas lehet a hely különleges jellege mellett maga a kávéház funkció is hordoz egyfajta társasági, kulturális jelentéstartalmat. Magából a funkcióból is következik (évszakonként változó intnezitású használat), de a hely is arra vezethet bennünket, hogy a zárt épületrészek mellett legalább akkora figyelem kerüljön a szabadtéri, a csak burkolt, vagy fedett-nyitott átmeneti terekre is! (A programban szereplı szabadtéri színpad nem feltétlenül jelent íves alaprajzú, lépcsıs nézıterő színházat, inkább egy közösségi helyet, egy szabadtéri lehetıséget találkozásokra, eseményekre, ünneplésekre, kisebb elıadásokra.) helyiséglista: szélfogó 4 m 2 fogyasztótér m 2 mellékhelyiségek 8 m 2 elárusítópult 8-10 m 2 raktár 8-10 m 2 iroda 8 m 2 szeparáltan személyzeti wc az iroda közelében fogyasztóterasz benne asztalok és székek; helyet kell hogy kapjon pult, ami egyúttal a pénztárnak is helyet biztosít. Az üzlettérben asztalok-székek. 2 nıi, 2 férfi és 2 piszoár, + mozgássérült. A kiszolgálás helye, üveges és hőtött süteményes résszel, hátsó pultrésszel (kávéfızı, manipuláció) A pult mögött az adminisztratív ügyek intézésére, 2 embernek munkafelülettel, polcokkal 1 fülke; ajtó: kifelé nyílik! A mérete és pozíciója megtervezendı ahogy a rendezvények befogadására alkalmas szabadtéri színpad is. kerti raktár m 2 Az asztaloknak.székeknek, a kerti eszközöknek és szerszámoknak.. Összterület kb. nettó 160 m2 párhuzam lehet: Tranzit kávézó, Budapest, Könyvesbolt és kávézó Brazília; könyvesbolt, Pozsony;
5 5.) mozi és fiatalok háza A mozit az tartja életben, hogy az ember vágyik egy másokkal közösen átélt élményre, amelynek során képeket vetítenek. (Grunwalsky Ferenc) A moziépület legyen egyben a fiatalok háza is! Az épület élete így gazdagabb, nem az esti filmvetítés kezdetekor nyit és végeztével zár, de gazdag programokkal várja szinte egész nap a látogatókat. A kényelmes elıcsarnoka, az oda nyíló büfével legyen alkalmas találkozásokra, akár leülıs beszélgetésekre, és innen legyen érhetı el a DVD-kölcsönzı is. A filmvetítések természetesen a (szintén az elıcsarnokból megközelíthetı) moziteremben zajlanak, de egy kisebb különteremre is szükség lesz, ahol szőkebb körő filmklubok, meghívott vendégekkel való találkozók bonyolíthatóak le. Legyen az épületben egy kis stúdió, benne a fiatalok által használható kamerákkal, számítógépekkel, vágógépekkel. szélfogó elıcsarnok kis büfé különnemő wc-k DVD-kölcsönzı az elıcsarnokban moziterem az elıcsarnokból kis vetítıterem stúdió mozigépész 4 m2 ~80 m2 10 m2 10 m2 100 m2 36 m2 4 m2 méreténél 1,25 méterrel nagyobb mélység és legalább 1,80 méter szélesség a megérkezés, de a találkozások, a közösségi élet helye is ahoyg ennek a térnek kell felfognia a vetítıterembe váró vagy az onnan kiözönlı embereket is. A büfé elıtt leülıhelyek Ásványvíz, szendvicsek, gyümölcsök. Kiszolgálópult, zárhatóság. 3 nıi, 1 ffi és 2 vizelde, mozgássérült fülke kifelé nyíló ajtókkal, a minél akadálytalanabb közlekedésre ügyelni szeparáltabb kialakítással készülhet szeparáltabb kialakítással készülhet gépészeti helyiség 15 m2 Ifjúsági klubok világszerte: Otthon a városban blog; lehetıség szerint minél kevésbé exponált helyen
6 6.) polgármesteri hivatal A polgármesteri hivatal az önkormányzatiság jelképe, az épület a város hivatalainak, a képviselıtestület üléseinek, a polgármester hivatalának és alkalmi rendezvényeknek a befogadására kell hogy alkalmas legyen. Cél a jelenlegi kevésbé méltó helyzetének megváltoztatása, és egy újszerő, nyitottságot sugárzó épület tervezése, amely ugyanakkor képes a funkciójából adódó ünnepélyesség, emelkedettség megfogalmazására is. A polgármesteri hivatalhoz hivatal volta ellenére célszerő lenne az átláthatóság, a tisztaság, a nyitottság képzetét kötni, a belsı tereit, térkapcsolatait ennek szellemében kialakítani, mőködését, életét a Török-kút térhez (mint fıtérhez) kötni. A terek egy része (ügyfélszolgálat, ügyintézések, díszterem) nyitottak a látogató elıtt, míg más funkciók polgármesteri hivatal, jegyzı, ülésterem elvonultabb, nyugodtabb munkakörülményeket kívánnak. helyiséglista: szélfogó elıcsarnok, ügyfélszolgálat közönség wc-k kapcsolat: ügyféltér díszterem az elıcsarnokból 6 m2 40 m2 75 m2 a település lakói részére, a várakozás és az ügyintézések helye. Nyitott pultos munkahelyek, a várakozó ügyfelek részére székek; ez egyben az információ helye is. 2 nıi fülke, 1 ffi fülke, 2 piss. (+ kézmosók), egy mozgássérült fülke Ünnepségek, mősoros estek, közösségi események, akár esküvık helyszíne, lehetıleg udvarkapcsolattal. Flexibilis berendezhetıség (mobil bútorok, székek). Belmag.: min. 3,5m iroda: 7 db m2 fıépítész; pénzügyi oszt.vezetı; költségvetési csoport; szabálysértési ügyek; szociális ügyek; adó- és pénzügy az irodák a minél zavartalanabb munka helyei, a fentebbi publikusabb fukciókhoz képest szeparáltabban, célszerően külön szinten kialakítva.! titkárság polgármesteri iroda a titkárságon keresztül érhetı el jegyzı a titkárságon keresztüll aljegyzı a titkárságon keresztüll ülésterem teakonyha kapcsolat:az irodák közelében személyzeti mellékh. kapcsolat:az irodák közelében takarítószer-tároló a vizesblokk közelében gépészet közlekedı területek, lépcsı, lift Párhuzam: Budakeszi városháza, 2010; m2 2 m2 A polgármesteri irodához és a jegyzıhöz tartozik, azoknak egyfajta elıtere, zsilipje is. részint irodaként de reprezentációs funkciókat is betöltve mőködik. A polgármester a település feje: irodája fı helyen, az irodák közül a legszeparáltabban helyezkedjen el! a település képviselıinek, a közgyőlésnek az üléseihez. a hivatali dolgozók részére: konyhapult, néhány szék, Hőtıszekrény, kávéfızı 1 ffi, 1 nıi, a hivatali dolgozóknak, a nıi fülke egyben mozgássérült is. vízvételi hely, padlóısszefolyó, takarítószerek tárolása (a nıi wc részeként is kialakítható) nem exponált helyen A közlekedık teljes területe ne legyen nagyobb, mint a teljes terület 15%-a
7 7.) látogatóközpont Zsámbék elsı számú nevezetességét most drótkerítés határolja, ahhoz meglehetısen méltatlan módon egy konténer-pénztáron keresztül juthatunk el. Tervezési feladat egy olyan látogatóközpont, ami nem csupán beléptetıvagy ellenırzıpont, de a tág értelemben vett tájékoztatás, a kommunikáció is a szerepe: kiállítások, vetítések, elıadások gazdagíthatják a hely programját, erısebben bekapcsolva a romtemplomot a tágabb környék kulurális életébe. Természetes hogy nagyon fontos az épület megjelenése: kiemelten fontos nemcsak a romtemplomhoz, de a környezı tájhoz való vizuális kapcsolódása is a magaslati hely ugyanakkor kilátópontként is mőködik, amit a tervezésnél ugyancsak érdemes szem elıtt tartani. szélfogó elıcsarnok-kiállítótér elıadó- és vetítıterem recepciós pult büfé, kávézó mellékhelyiségek vezetıi iroda rendezvényszervezés raktár 6 m2 80 m2 60 m2 15 m2 15 m2 Párhuzam: Stonehenge látogatóközpont, Pannonhalma látogatóközpont; kifelé nyíló ajtók információa környék (a város és a templomrom) programjairól, idıszaki kiállítások; de a találkozások helye is székekkel-asztalokkal; kapcsolatban a recepcióval, Elıadások, filmvetítések, tájékoztatók helyszíne az elıcsarnokból nyílik ellenırzési pont és információs pult, a kiállítótérben leülési lehetıségekkel, rendezvény esetén azt kiszolgáló funkcióval 1 nıi, 1 mozgássérült, egy ffi és 1 pissiore szeparáltan célszerő elhelyezni szeparáltan célszerő elhelyezni paravánok, installációk, kellékek
1.) turistaház. helyigények: szélfogó 6 m 2. nagyterem 60 m 2
1.) turistaház A turistaház funkció a városiasabb vendégház-funkció sokkal szabadabb, természetközelibb megfogalmazása a falu szélén. A turistaház/kemping a többcsillagos hotelek luxusával szemben olyan
Részletesebbenközép -2. Mogyoród BME Középülettervezési Tanszék, 2015
közép -2. Mogyoród BME Középülettervezési Tanszék, 2015 program: A tárgy célja, hogy a hallgatóságot rávezesse a természetes, minden tekintetben arányos, különösen a hely szellemének megfelelő építészeti
RészletesebbenCÍVIS INKUBÁTORHÁZ Debrecen Piac utca 77 sz. HELYISÉGKIMUTATÁS
PINCESZINT "B" Lépcsıház 12,11 m 2 1. Közlekedı 6,47 m 2 2. Közlekedı 35,30 m 2 3. Közlekedı 6,42 m 2 4. Közlekedı 47,33 m 2 1. Pince 14,60 m 2 2. Pince 7,12 m 2 3. Pince 12,61 m 2 4. Pince 20,12 m 2 5.
RészletesebbenÉ01. PÉR -Varázskapu vezérszint M=1:300. kereskedelem - szolgáltatás - 370 m2 (netto) többcélú csarnok és kiszolgáló
ᔇ厗ᔇ厗 I I N ᔇ厗ᔇ厗 I I N I I N ᔇ厗ᔇ厗 Fᔇ厗 ŰFÜV F CI V ᔇ厗 I NI Ű ᔇ厗 V - NÖV N VÍ F Ü Ö ᔇ厗 Ú VÍ Ú - Ö Í I C N Ö Ö I ᔇ厗VÍ ᔇ厗 4 ᔇ厗ᔇ厗 I I N ᔇ厗ᔇ厗 I I N I I N ᔇ厗ᔇ厗 Fᔇ厗 ŰFÜV F CI V ᔇ厗 I NI Ű ᔇ厗 V - NÖV N VÍ F Ü Ö ᔇ厗
Részletesebbenközép -2. Mogyoród BME Középülettervezési Tanszék, 2015
közép -2. Mogyoród BME Középülettervezési Tanszék, 2015 program: A tárgy célja, hogy a hallgatóságot rávezesse a természetes, minden tekintetben arányos, különösen a hely szellemének megfelelő építészeti
RészletesebbenA BME Urbanisztika Tanszék által meghirdetett diplomatémák.
A BME Urbanisztika Tanszék által meghirdetett diplomatémák. Ökopiac Coworking iroda Képességfejlesztő játszóház Helytörténeti kiállítótér Nyelviskola Zeneház Műteremház Panzió Az egyes témák kiindulási
RészletesebbenKÖZÖSSÉGI ÉPÜLETEK TERVEZÉSE II. Oszt. N_ed12 TERVEZÉSI PROGRAMOK. 2015/2016. tanév III. évfolyam 1. félév
Épülettervezési Tanszék KÖZÖSSÉGI ÉPÜLETEK TERVEZÉSE II. Oszt. N_ed12 OK 2015/2016. tanév III. évfolyam 1. félév SZAUNAHÁZ A megadott tervezési program alapján tervezendő egy városszéli szaunaház, mely
RészletesebbenKÖZÖSSÉGI HÁZ ÚJPALOTÁN - BUDAPEST XV. VÁZLATTERV MÁRCIUS 3.
KÖZÖSSÉGI HÁZ ÚJPALOTÁN - BUDAPEST XV. VÁZLATTERV 2016. MÁRCIUS 3. P13 TERVEZETT VILLAMOS MEGÁLLÓ GYALOGOS KAPCSOLAT 5,00 6,00 5,00 1,26 5 42,50 26,60 15,90 INFO PONT 3,02 P28 F+1 F+3 F 9,20 8,00 28,60
RészletesebbenMART BEMUTATÓTEREM koncepció terv. mart
MART BEMUTATÓTEREM koncepció terv MART BEMUTATÓTEREM -KONCEPCIÓTERV A Mart épületgépészeti cég sokrétű piaci megjelenése /szanitertechnika, légtechnika, ipari technológia/ többfunkciós bemutatási felületeket
RészletesebbenHELYISÉGKÖNYV EMELET
T e r v e z ő K f t. 9025 Győr Petőfi tér 4. Tel. (96)550-206 E-mail: dimenzio@dimenzio.hu Fax.(96)319 380 Munkaszám: 2012/19. HELYISÉGKÖNYV A GYŐR, FEDETT USZODA /GYŐR, BERCSÉNYI LIGET, 8712./ I.-II..
RészletesebbenHelyszínrajz 1 : 500. Munkahelyek2 - Hang és Videostúdió Konzulens: Szeift Zsuzsanna, Radnai Gergő 2012/13/1
É Hangszerkészítő iskola Hang és videostúdió Helyszínrajz 1 : 2/13/1 Nyugati homlokzat 51 99 5 51 43,8 51 2,51 51 99 5 51 9,2 3, 1,3 2, 4,88 1, 3,2 2, 7,6 3, 2, 1, 2,54 51 2, 51 11,21 3,8 6,38 4,7 9,56
RészletesebbenKIRÁLY GYÓGYFÜRDŐ REKONSTRUKCIÓJA ÉS BŐVÍTÉSÉNEK TERVEZÉSI MUNKÁI
Ganz utca gépészet, kilátás öltözők személyzeti öltözők fittness masszázs 1. A történeti épületrészek átalakítása Az újabb épületrészek elbontásával lehetővé válik a barokk udvar fedett átriummá való átalakítása.
RészletesebbenTÁJÉKOZTATÓ. a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat. Tata, Diófa utca 18. szám alatt található. ingatlanáról. Készült: 2006.
TÁJÉKOZTATÓ a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Tata, Diófa utca 18. szám alatt található ingatlanáról Készült: 2006. márciusában A terület elhelyezkedése, határai A jelenleg meglévı kerítések az ingatlan
RészletesebbenKÖZÖSSÉGI ÉPÜLETEK TERVEZÉSE II. B_ed004_2. A félév részletes programja 2016/2017. tanév III. évfolyam 1. félév
Épülettervezési Tanszék KÖZÖSSÉGI ÉPÜLETEK TERVEZÉSE II. B_ed004_2 A félév részletes programja 2016/2017. tanév III. évfolyam 1. félév Tematika: A félév gyakorlati munkából áll. A gyakorlati órák a középülettervezéssel
Részletesebben1. városháza. közlekedők
1. városháza a kerület új, közigazgatási értelemben meghatározó épülete lesz a városháza az elhelyezendő létszám: 300 fő szélfogó porta, információ (nem önálló helyiség) 1 fő előcsarnok ügyfélszolgálat
RészletesebbenOTTHONA ÉPÍTÉS ÉS REKONSTRUKCIÓ - BUDAPEST IV. KER. BAROSS U. 100.
28,60 5 33,67 5 21,33 6,96 11,50 74269 74270 74271 74272 74273 74274 74275 74276 74277 74278 pihen tet veteményes és virágkert tetszinti KONYHAI BEJÁRAT GAZDASÁGI UDVAR BEJÁRATA 74264 Irányi Dániel utca
RészletesebbenJEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2012. április 10-én megtartott rendkívüli ülésérıl
SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 4/2012. JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2012. április 10-én megtartott rendkívüli ülésérıl Határozat száma: 39-41. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 39/2012.(IV.10.)
RészletesebbenA Kossuth Zsuzsa Leánykollégium Petz Lajos Kollégiumi Egysége ( kizárólag önkormányzati tulajdonban és kezelésben maradó terület )
1. számú melléklet 1. oldal A Kossuth Zsuzsa Leánykollégium Petz Lajos Kollégiumi Egysége Konyha - Étterem 1. 80 férőhelyes étterem 165,0 m2 1 db 165 m2 2. Edénymosó-tároló 9,8 m2 1 db 9,8 m2 3. Iroda
RészletesebbenAz épület leírása. 1. Elhelyezkedés:
Az épület leírása 1. Elhelyezkedés: A 1211 Budapest, Bajáki Ferenc utca 27. szám alatt (hrsz: 210339/2), a volt Posztógyár területén található, É-37 épület hasznos alapterülete: 1.1 Helységleltár I. Szélfogó
RészletesebbenTudatos Vásárlók Egyesülete Infoteszt: vidéki gyógyfürdők
Tudatos Vásárlók Egyesülete Infoteszt: vidéki gyógyfürdők A Tudatos Vásárlók Egyesülete hét vidéki fürdőt tesztelt a szolgáltatások, kedvezmények, tisztaság, a környezetvédelem és akadálymentesítés szempontjából.
RészletesebbenPTE MŰVÉSZETI CAMPUS. építészeti tervpályázat 2005. átnézeti helyszínrajz m=1:500 5116/2 4649/2
+190,00 Radnics u. 1 2 3 4 5 6 7 8 PT MŰVÉSZTI MPUS +196,00 Telekhatár +191,00 +195,00 Jurisics Miklós utca +189,00 +194,00 +188,00 5116/1 +189,43 +187,00 +193,00 5104 5118/2 +183,00 +192,00 +186,15 +186,65
RészletesebbenAz Aba-Novák Agóra. Kulturális Központ. bérelhető termei SZOLNOK
SZOLNOK Kulturális Központ Az Aba-Novák Agóra bérelhető termei AJÁNLÓ Önnek melyek a legfontosabb szempontok egy rendezvény helyszínének kiválasztásakor? Bizonyára ügyel arra, hogy vendégei, szakmai partnerei
RészletesebbenAz Aba-Novák Agóra. Kulturális Központ. bérelhető termei SZOLNOK
SZOLNOK Kulturális Központ Az Aba-Novák Agóra bérelhető termei AJÁNLÓ Önnek melyek a legfontosabb szempontok egy rendezvény helyszínének kiválasztásakor? Bizonyára ügyel arra, hogy vendégei, szakmai partnerei
RészletesebbenHelyiség Bútor megnevezése Anyag, méret, leírás Mennyiségi Nettó Bruttó Nettó Bruttó Mennyiség egység egységár egységár összesen összesen Betegfelvétel várótermi pad 3 fős fém váz, rétegelt lemez ülés
RészletesebbenTisztelt Gazdasági Szereplők!
Tárgy: Debreceni Sportuszoda épület takarítási feladatainak folyamatos ellátása a 2015. évi CXLIII. tv. (Kbt.) Harmadik rész 117. szerinti közbeszerzési eljárás kiegészítő tájékoztatás Kapja: Valamennyi,
RészletesebbenNyilatkozat minták akadálymentesítés teljesítéséhez
Nyilatkozat minták akadálymentesítés teljesítéséhez Az akadálymentesítésre vonatkozó nyilatkozatok közül csak azt kell kitölteni, amely a projektjére releváns. A kitöltés a pályázathoz csatolt építési
RészletesebbenBevásárlóközp. HOMLOKZAT ALAPRAJZ B-B METSZET A-A METSZET B B A A IMPERIAL CENTER NYOMÁN
HOMLOKZAT +7,30 ÜVEGFAL ÜVEGFAL ÜVEGFAL +4,50 ÜVEGFAL A-A zöldtető +5,50 +4,50 33,15 10,15 1,90 6,70 27,00 80,00 KAZÁN KOCSIMOS FOGADÓ KERT. SZEMÉTT. A A ELEKTR. TÁVFELÜGY. VIZESBLOKK FEDETT KÖZL. ET.
RészletesebbenE L İ T E R J E S Z T É S
Elıterjesztés sorszáma: 66. MELLÉKLET: - TÁRGY: Javaslat bölcsıdék és közoktatási intézmények infrastrukturális fejlesztését célzó pályázat benyújtására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ
RészletesebbenTEREMBÉRLÉS. Az Esernyős rendezvényhelyszínei Óbuda KIOSZK
TEREMBÉRLÉS Az Esernyős rendezvényhelyszínei Óbuda KIOSZK Mi az Esernyős? Bérelhető tereink KÁVÉZÓ, KÖZÖSSÉGI TÉR, ahol a minőségi kávé, a hagyományos és reform sütemények mellett hetente változó déli
RészletesebbenKINCSKERESİ ÁMK. Nem szolgaként s nem szolgamódra, az álmokról soha le nem mondva, de a ráció által vezérelve tenni és szolgálni a közmıvelidést
KINCSKERESİ ÁMK PETİFI SÁNDOR MŐVELİDÉSI HÁZA SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZATA Nem szolgaként s nem szolgamódra, az álmokról soha le nem mondva, de a ráció által vezérelve tenni és szolgálni a közmıvelidést
RészletesebbenA balatonfűzfői Fövenystrand felújítása
A balatonfűzfői Fövenystrand felújítása A kivitelezés ideje: 2013. 03. 07. 2013. 06. 28. Az építtető neve és elérhetősége: Balatonfűzfő Város Önkormányzata 8184 Balatonfűzfő, Nike körút 1. Kivitelező neve
RészletesebbenBONYHÁD, EVANGÉLIKUS ISKOLAÉPÜLET ÁTALAKÍTÁSA ÉS BŐVÍTÉSE - VÁZLATTERV 2014. DECEMBER
BONYHÁD, EVANGÉLIKUS ISKOLAÉPÜLET ÁTALAKÍTÁSA ÉS BŐVÍTÉSE - VÁZLATTERV 2014. DECEMBER K e r n é s K l e n k É p í t é s z e t i B t. 7 0 3 0 P a k s, D u n a u. 1 / a t e l : 7 5 / 4 2 1-4 4 1 2. Tartalom
RészletesebbenKMOP-4.5.2/B-2f-2009-0002 Kispesti PszichoCentrum. Forrásház Gondozási Központ
KMOP-4.5.2/B-2f-2009-0002 Kispesti PszichoCentrum Forrásház Gondozási Központ KMOP-4.5.2/B-2f-2009-0002 Kispesti PszichoCentrum Kispesti Forrásház Gondozási A projekt célja: Központ négy egymásra épülı
RészletesebbenF E L M É R É S I T E R V
F E L M É R É S I T E R V BUDAPEST, VIII. KER. HRSZ.: 36545 TULAJDONOS: 12 BUDAPEST, TEL: 06 1 336 28 63 KÉSZÍTETTE: 2000 SZENTENDRE, KŐZÚZÓ UTCA 24. TEL/FAX: ÉPÍTÉSZET: KOCSIS ÁGNES, 06 30 989 54 2014.
Részletesebben-0,02 -0,02 -0,02-0,02 +9,17 +10,30 +3,80 +3,80. jogerıs engedély szerinti óvoda F+1 +6,70 +2,15 +7,60 +7,20. Hrsz.:1216 55,42 +4,06 +4,22 +4,00
Hrsz.:176/6 Hrsz.:176/7 Hrsz.:176/8 Hrsz.:176/9 lakó F+3+TT +1,75 +1,75 +16,85 Hrsz.:115/7 lakó F+3+TT Rákóczi utca +16,85 +3,5 3,65 Hrsz.:115/3 garázsor 8,7 17,45 3,38 1,1 8,7 +,15 - drótháló kerítéssel
Részletesebbena házasságkötések, a bejegyzett élettársi kapcsolatok és a családi események szolgáltatási díjairól
Pomáz Város Önkormányzata Képviselı-testületének 5/2013.(II.21.) valamint 22/2011.(IX.20.) rendelettel módosított egységes szerkezetbe foglalt 1/2011.(I.20.) önkormányzati rendelete a házasságkötések,
RészletesebbenEXPO CENTER PÉCS TECHNIKAI ADOTTSÁGOK
EXPO CENER PÉCS ECHNIKAI ADOSÁGOK A létesítmény közel 10.000 m2 fedett és 20.000 m2 nyitott alapterülettel rendelkezik. Minden helyiségünk légkondicionált, padlófőtéssel, korszerő légtechnikai berendezéssel
Részletesebben2013 Budapest Jazz Club. 2014. tavasz-nyár
2013 Budapest Jazz Club 2014. tavasz-nyár MAGUNKRÓL A Budapest Jazz Club egyedi atmoszférájának, csúcsminőségű technikai felszereltségének és több mint ötéves tapasztalatának köszönhetően izgalmas színfoltja
RészletesebbenA MÓRICZ ZSIGMOND KÖRTÉRI MŰEMLÉKI VÉDETTSÉGŰ GOMBA ÉPÜLETÉNEK ÉPÍTÉSZETI ÉS HASZNOSÍTÁSI ÖTLETPÁLYÁZATA MŰSZAKI LEÍRÁS
A MÓRICZ ZSIGMOND KÖRTÉRI MŰEMLÉKI VÉDETTSÉGŰ GOMBA ÉPÜLETÉNEK ÉPÍTÉSZETI ÉS HASZNOSÍTÁSI ÖTLETPÁLYÁZATA MŰSZAKI LEÍRÁS A MÓRICZ ZSIGMOND KÖRTÉRI MŰEMLÉKI VÉDETTSÉGŰ GOMBA ÉPÜLETÉNEK ÉPÍTÉSZETI ÉS HASZNOSÍTÁSI
RészletesebbenTERASZ BUDAPEST KÖZTERÜLET-HASZNÁLATI KÉZIKÖNYV
TERASZ BUDAPEST KÖZTERÜLET-HASZNÁLATI KÉZIKÖNYV TARTALOM BEVEZETŐ ÁLTALÁNOS TELEPÍTÉSI IRÁNYELVEK ELHELYEZÉS/MÉRETEK ASZTALOK/SZÉKEK/HATÁROLÓ BÚTOROK ÁRNYÉKOLÁS/ESŐVÉDELEM PODESZT SZINTKIEGYENLÍTÉSHEZ
RészletesebbenSzállást már csak a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Laterum Kollégiumába tud foglalni.
SZÁLLÁSFOGLALÁS A szervezıiroda vállalja a szállodai szobafoglalások lebonyolítását. Kérjük, pontos igényüket egyértelmően jelöljék be a regisztrációkor. A szállást csak a 2015. július 30-ig beérkezett
RészletesebbenÖTLETFARM M1 melléklet / a funkcionális igények és műszaki körülmények bemutatása
ÖTLETFARM M1 melléklet / a funkcionális igények és műszaki körülmények bemutatása MEGLÉVŐ IRODA ÁTALAKÍTÁSA, ÚJ ARCULAT: A jelenleg is az épületben található, I. és III. emeleti, irodává alakított lakásokban
RészletesebbenÓvodák és száz lakás Zöld önkormányzati fejlesztések
Óvodák és száz lakás Zöld önkormányzati fejlesztések 100 lakásos passzívház xiii. kerület budapest REITER FERENC UTCA ZSINÓR UTCA FÁY UTCA JÁSZ UTCA JÁSZ UTCA Helyszín ZSINÓR UTCA HELYSZÍNRAJZ REGGEL telepítés
RészletesebbenFEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK NOVEMBER 29-I ÜLÉSÉRE
E LİTERJESZTÉS FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 2012. NOVEMBER 29-I ÜLÉSÉRE 4. IKTATÓSZÁM: 2-14/2012. MELLÉKLET: 2 DB TÁRGY: Javaslat a 2013. évi belsı ellenırzési terv jóváhagyására ELİTERJESZTİ: Törı Gábor
Részletesebben46,800 10,200 0,500 3,600 0,120 3,700 0,120 3,700 0,120 3,700 0,120 3,700 0,120 3,700 0,120 4,151 0,300 8,361 0,500
9 8 7 6 5 4 3 2 1 9 8 7 6 5 4 3 2 1 B B C C D D Török kút 10,200 36,600 46,800 10,200 0,500 3,600 0,120 3,700 0,120 3,700 0,120 3,700 0,120 3,700 0,120 3,700 0,120 4,151 0,300 8,361 0,500 1,400 8,800 1,400
RészletesebbenIparművészeti Múzeum Rekonstrukciója és értéknövelő tervezése Budapest, IX. kerület, Üllői út 33-37.
Iparművészeti Múzeum Rekonstrukciója és értéknövelő tervezése Budapest, IX. kerület, Üllői út 33-37. 2012. Országos tervpályázat: megvétel Tervezők: munkatárs: Szakági tervezők: Dobai János DLA Bálint
RészletesebbenHalmay György bizottsági elnök
V e s z p r é m M e g y e i J o g ú V á r o s Önkormányzata Közgyőlésének Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottsága J e g y z ı k ö n y v Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének
Részletesebben3,5 / m 2 tól! LION IRODAHÁZ. Irodaház XIII. kerületben. Megfizethető irodák a Váci-folyosón 1134 Budapest, Angyalföldi út 5/b
Irodaház XIII. kerületben 3,5 / m 2 tól! Általános leírás Az irodaház a Váci út és a Dózsa György út kereszteződésétől 100 méterre helyezkedik el (3-as metró Dózsa György úti megállóhelye), de mégis nyugodt,
RészletesebbenFıvárosi Önkormányzat Idısek Otthona 1071 Budapest, VII. Dózsa György út 82/b
Fıvárosi Önkormányzat Idısek Otthona 1071 Budapest, VII. Dózsa György út 82/b Fenntartó: Intézmény neve: Budapest Fıváros Önkormányzata Budapest V. Városház u. 9-11. Tel.: 327-1000, e-mail: skulteti@budapest.hu
RészletesebbenSiófok és környéke Nyaralók, apartmanok, magánházak Nyár 2011
Siófok és környéke Nyaralók, apartmanok, magánházak Nyár Megrendelhetı: HÍRÖS GUIDE Utazási Iroda, 6000 Kecskemét, Lórántffy u. 2. Tel./Fax: 76/499-814, Mobil: +36/30/265-1970 E-mail: hirosguide@freemail.hu
Részletesebbenpület Angyalföld szívében épülő modern irodák ipari bájjal
pület Angyalföld szívében épülő modern irodák ipari bájjal A Váci úti folyosó vonzására mágnesként tapadó Lomb utcai irodaház 5000 -en kínál a hagyományos irodai környezetből kilépni vágyó cégeknek kreatív
Részletesebben1.) Takarítási feladatok naponta (20.00 és óra között, heti 5 alkalom)
MŰSZAKI LEÍRÁS: A Budapesti Sportszolgáltató Központ Közhasznú Nonprofit Kft. székhelye, a Városligeti Műjégpálya (1146. Budapest, Olof Palme sétány 5.), illetve az 1. számú telephelye, a Margitszigeti
RészletesebbenJ E G Y Z İ K Ö N Y V. Jelen vannak: Kis József polgármester, Lehota Vilmos, Révész György, Tasi Péter, Tóth József, Tóth Sándor testületi tagok.
J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Gomba Község Önkormányzati Képviselı-testületének 2004. július 23.-án 14 órai kezdettel megtartott rendkívüli ülésérıl. Jelen vannak: Kis József polgármester, Tasi Kálmán
RészletesebbenTÁPIÓSZECSŐ FOOTBALL CLUB ÖLTÖZŐÉPÜLET PÁLYÁZATI TERVE 2251 Tápiószecső, Sági út sportpálya hrsz.: 2601/167
TÁPIÓSZECSŐ FOOTBALL CLUB ÖLTÖZŐÉPÜLET PÁLYÁZATI TERVE 2251 Tápiószecső, Sági út sportpálya hrsz.: 2601/167 1. A D A T L A P Megrendelő: TÁPIÓSZECSŐ FC 2251 Tápiószecső, Sági út sportpálya HUSZA GYÖRGY
RészletesebbenKerepes, Egészségügyi Centrum ELŐZETES TERVEZÉSI PROGRAM
Kerepes, Egészségügyi Centrum ELŐZETES TERVEZÉSI PROGRAM A tervezési program készítője: Kerepes Város Önkormányzata (2144 Kerepes, Vörösmarty utca 2.) Franka Pál Tibor, Kerepes város polgármestere Terdik
RészletesebbenKomplex 2. pótzh. / május
Komplex 2. pótzh. / 2013. május 03-06. Fedett lovarda és kültéri lovaglópálya lelátókkal A tervezési feladat helyszíne Alcsútdoboz külterület. A tervezési területet a jelenleg részben beépített telek jelenti,
RészletesebbenMŰLEÍRÁS. Analízis: A következő kérdésekre kerestük a választ:
MŰLEÍRÁS Analízis: A következő kérdésekre kerestük a választ: - A próbatermek új épületét hol helyezzük el? - Milyen tömegkapcsolatban van a régi épülettel? - A meglévő épület mely részét bővítsük és milyen
RészletesebbenBelsı Helyzetelemzı kérdıív. Iskolai Adatlap 1 Dátum (nap/hó/év) Ország. utánkövetés 3 Intézmény neve Azonosító kódja 4 Alapítás éve 5 Intézmény címe
Belsı Helyzetelemzı kérdıív Iskolai Adatlap 1 Dátum (nap/hó/év) Ország 2 Elsı felmérés vagy Elsı felmérés Utánkövetés utánkövetés 3 Intézmény neve Azonosító kódja 4 Alapítás éve 5 Intézmény címe 6 Kitöltı
RészletesebbenTáblaasztalok, körasztalok, székek natúr állapotban
BERENDEZÉS Táblaasztalok, körasztalok, székek natúr állapotban Sztenderd konferencia bútoraink Könyöklő 110 db (90cm átmérő, 110cm magas) Körasztal 150 db (180cm átmérő) Táblaasztal 100 db (160x80cm, 72cm
RészletesebbenSzállodákról általában
Szállodákról általában A szálloda vagy másképpen hotel az otthonuktól átmeneti idıre távol levıknek ellenszolgáltatásért szállást adó intézmény, amely többnyire ellátást, kiszolgálást nyújt. Korábbi akadémiai
RészletesebbenVÁZLAT TERV Műszaki leírás A tárgyi vázlatterv a két intézmény közötti átrium zárt udvar lefedésének és a városi könyvtár művelődési ház felőli feltárásának kialakításával foglalkozik. A tervben javasolt
Részletesebbenváros_2 2013 Budapest, Zugló, Nagy Lajos király útja Odry Szilvia, Takács Gyula konzulens: Benkő Melinda, Szendrei Zsolt
1 topográfia Budapest, Zugló Nagy Lajos király útja Bosnyák tér, Egressy tér közötti tervezési terület 2 a hely szelleme nagyvárosi lépték, kontraszt, tér és tömeg, transzparencia, transzcendencia történelmiség,
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 12-ei rendes, nyílt ülésére. Tisztelt Képviselő-testület!
Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány
Részletesebben4000 m² HASZONJÁRMŰ SZERVIZ/FORGALMI TELEPHELY AZ M0 DÉLI SZAKASZÁN ELADÓ
4000 m² HASZONJÁRMŰ SZERVIZ/FORGALMI TELEPHELY AZ M0 DÉLI SZAKASZÁN ELADÓ Cégünk saját tulajdonú - s jelenleg is eredeti rendeltetése szerint mőködı - telephelye az M0 körgyőrő déli szakaszától nem egészen
RészletesebbenA régi iskolaépület HÁROM felhasználási lehetősége /tanulmányterv/
A régi iskolaépület HÁROM felhasználási lehetősége /tanulmányterv/ A régi iskolaépület HÁROM felhasználási lehetősége /tanulmányterv/ IDŐSEK OTTHONA /kevés beavatkozás/ SZOLGÁLTATÓHÁZ /régi épület bővítése/
RészletesebbenPÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL REFERATÚRA. Elıterjesztés a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 2011.
PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL REFERATÚRA Dátum: 2011. április 27. Ügyintézı Hajdu Csaba Ügyiratszám: 08-8/1377-2/2011 Tárgy: Melléklet: A Murphy s Pub a Széchenyi tér (18480 hrsz) ÉK-i részén
Részletesebbenközép -2. Verőce BME Középülettervezési Tanszék, 2016
közép -2. Verőce BME Középülettervezési Tanszék, 2016 program: A tárgy célja, hogy a hallgatóságot rávezesse a természetes, minden tekintetben arányos, különösen a hely szellemének megfelelő építészeti
RészletesebbenTudatos Vásárlók Egyesülete Teszt: budapesti gyógyfürdők
tel:(+36) 1 5 8136, fax:(+36) 1 799 8187 Tudatos Vásárlók Egyesülete Teszt: budapesti gyógyfürdők http://tudatosvasarlo.hu/cikk/teszt-budapesti-gyogyfurdok Sokan vesznek ajándékba fürdőbelépőt, vagy elmennek
RészletesebbenBME ÉPÍTŐMŰVÉSZETI DOKTORI ISKOLA A KICSI SZÉP TEMATIKUS ÉV
BME ÉPÍTŐMŰVÉSZETI DOKTORI ISKOLA A KICSI SZÉP TEMATIKUS ÉV PREZENTÁCIÓ 2013. 05.08. CSÍZY LÁSZLÓ HAKKEL MÁRTON 3. megfelelő helyszín XIII. kerület, Jászai Mari tér közelében Pozsonyi utca 12. Noha - önszerveződő
RészletesebbenA tervezési terület:
Mőszaki leírás A tervezési terület: Az Árpád-híd pesti hídfıjénél a Róbert Károly körút, Váci út, Árboc utca Esztergomi út által határolt terület. A tervezési területen a városépítészeti szándék szerint
RészletesebbenExpo és Konto Kft. ötlettől a megvalósulásig
Expo és Konto Kft. ötlettől a megvalósulásig Komplett, kulcsrakész kivitelezés az ötlettől a stand fizikai megvalósulásáig Szívesen részt veszünk már a terület kiválasztásában, engedélyeztetésekben, a
RészletesebbenK i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének november 28-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből
ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének
RészletesebbenTÁJÉKOZTATÓ. a Biztos kezdet Programról
TÁJÉKOZTATÓ a Biztos kezdet Programról 1.) Biztos kezdet program célja: A helyi Biztos Kezdet program esélyteremtő kezdeményezés, mert a lehető legkorábban nyújt segítséget az eltérő élethelyzetből induló
RészletesebbenKötöttség. munkavégzés helye állandó. munkaállomás személyhez kötött. Informatika. sok számítógép nagy helyigény adattárolás, adatcsere lassú
Problémák Megoldás Következmények Koncepció Kötöttség Mobil Kocka Mobilitás Véleményünk szerint a jövő irodájában nem az alaprajzi struktúra, vagy építészeti megoldások fejlődése hoz majd jelentős változást.
RészletesebbenDLA 14/15 - tematikus alkotás - 3. beszámoló
DLA 14/15 - tematikus alkotás - 3. beszámoló Hurták Gabriella - Kun Tamás - Oroszlány Miklós - Török Bence Dobai János DLA - Nagy Iván DLA - Vasáros Zsolt DLA Nagyvásártelep A terület lehetőségei Duna
RészletesebbenSpandex saját arculat design
Spandex- FORMA ÉS DESIGN Kiemelked formavilág, egyedi megvilágítható rendezvényeszközök bérbeadása A Party Trend szék és asztalhuzat kollekcióinak els dleges sikerét nem más, mint a huzatok egyedi összetétel
RészletesebbenDEKORTECH STÚDIÓ. szolnok tiszaligeti sétány 85 nm-es lakás lakberendezési tervezése
DEKORTECH STÚDIÓ szolnok tiszaligeti sétány 85 nm-es lakás lakberendezési tervezése család Modell: DEKORTECH STÚDIÓ 86 nm-es penthouse lakás belsőépítészeti és lakberendezési tervezés Fiatal, jól szituált,
Részletesebben23. számú melléklet. Összehasonlító táblázat az intézmény jelenlegi helyzetéről és az elérni kívánt fejlesztési célról
23. számú melléklet Összehasonlító táblázat az intézmény jelenlegi helyzetéről és az elérni kívánt fejlesztési célról a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében meghirdetett A Infrastruktúra-fejlesztés
RészletesebbenA BÁLVÁNY PRO KFT. FESZTIVÁL INSTALLÁCIÓS AJÁNLATA
Több, mint 20 éves szakmai tapasztalattal rendelkezünk a rendezvény kivitelezés területén. Kínálatunk 8, 12 és 16 m 2 -es faházakból, fedett színekből, elárusító asztalokból áll, bérelhető továbbá rendezvénysátor,
RészletesebbenTANUSZODA PROGRAM VÁZLATTERV MUNKAFÁZIS
PROGRAM VÁZLATTERV MUNKAFÁZIS 1. MŰSZAKI JAVASLAT PROGRAM 86/014. (II. 8.) Korm. határozat alapján VÁZLATTERV MUNKAFÁZIS Az A+ megoldás: Fejépület szaunával és büfével, nemenként - öltözővel, épített tetős
RészletesebbenBÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK NEMZETISÉGI, ÜGYRENDI ÉS ELLENİRZÉSI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt.sz.: I. 240-10/2012. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-808
RészletesebbenLakóépületek tervezése II. gyakorlat MET.BME.HU 2013 / 2014 I. Szemeszter BME Magasépítési Tanszék
Lakóépületek tervezése II. gyakorlat MET.BME.HU 2013 / 2014 I. Szemeszter BME Magasépítési Tanszék Forrás: ZSUFA és KALMÁR Építésziroda Széchenyi utcai családi ház 1 1 1. Zónák és funkciók 2. Funkciók
RészletesebbenA Grund játszótér, hostel, bár
A Grund játszótér, hostel, bár A hostel A Játszótér A Bár Fiatal szívű felnőttek által megálmodott menedék 537 nm-en: zöldbe borított, napos kerthelyiség, egy fedett kert, középen az eperfával, tánctér
RészletesebbenParketta lakkozás. Mázolás. Olaj lábazat. Festendő Címe
Festendő Címe felület Katica Óvoda Tiszaújváros, Irinyi J. út 2. 07.04.-07.10. Földszinti 2-3. csoport mosdó É 26 Személyzeti WC É 12 Olaj lábazat Mázolás Parketta lakkozás Bóbita Óvoda Tiszaújváros, Kazinczy
RészletesebbenKözepes méretű típus standok 16 m 2 -től 49 m 2 -ig
Közepes méretű típus standok 16 m 2 -től 49 m 2 -ig Sarok stand, 16 m 2 A kecses standot a hullámos hátfal teszi különlegessé, dinamikussá. A stand bal oldalán információs pult, középen tárgyaló asztalok
Részletesebben1. A rendelet hatálya
Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyőlésének 6/2015. (II. 11.) önkormányzati rendelete egyes anyakönyvi események engedélyezésének szabályairól és díjairól * Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának
RészletesebbenRAKTÁR PAPÍR GYÁRTÓ TEREM HIGIÉNIAI
110 250 pm 300 300 300 300 1 pm pm pm pm 11,70 m 2 pm pm pm pm pm 34,40 15 17,00 10 17,00 15 16, 16, pm pm 135 pm pm pm pm 220 pm pm pm pm pm pm pm 1 1 8,00 5,55 2,40 3, 6,00 6,00 6,00 6,00 6,00 6,00 6,00
RészletesebbenÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 218/2016. (XI. 30.) számú h a t á r o z a t a
ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének
Részletesebben* KODÁLY ZOLTÁN MAGYAR KÓRUS ISKOLA ELHELYEZÉSI GONDJAINAK MEGOLDÁSA ÉS MŰKÖDÉSI FELTÉTELEINEK JAVÍTÁSA * TERVPÁLYÁZAT * 2003 *
Fsz. pv. = m = 123.22 mf 61,53 +6,65 +7,85 Gm: +18,70 +7,40 Gm: +20,40 +14,50 +16,90 Gm: +4,50 +4,95 +1,46 +1,46 41,92 +4,50-0,77 +12,20 Gm: +17,80-0,70 +18,00 Gm: -1,75 62,955 +20,40 +18,70 serép Fa-fém
RészletesebbenCÍVIS INKUBÁTORHÁZ HELYSZÍNRAJZ
t 906 t 9 8 0 4 5 t 60 lv. 75 FIX PONT 5,00 6,00 5,00 +,0 APUÁTHAJTÓ APUÁTHAJTÓ EURO RGIÓ HÁZ villamospálya 979/ 966 P4 IV. 4 5 APUÁTHAJTÓ APUÁTHAJTÓ P 7 6 980 nem kialakított 98 98 szgk.tár. szgk.tár.
RészletesebbenINGATLAN LEÍRÁSA #54 BALATONFÖLDVÁR BUDAPESTI UTCA 69. Hrsz.: 618
INGATLAN LEÍRÁSA #54 BALATONFÖLDVÁR BUDAPESTI UTCA 69. Hrsz.: 618 Az értékelt vagyontárgy Az ingatlan környezete A tárgybani vagyontárgy Somogy megyében, Balatonföldváron helyezkedik el. Balatonföldvár
RészletesebbenA feladat sorszáma: Standardszint: 4-6. Szövegek műfaji jellemzőinek azonosítása. Lényegkiemelés, következtetés, összefüggések felismerése
A feladat sorszáma: 8 10. Standardszint: 4-6. A standard(ok), amelye(ke)t a feladattal fejlesztünk: Olvasás, az írott szöveg megértése Olvasás, az írott szöveg megértése Írás, szövegalkotás Olvasás, az
RészletesebbenDIÁK KÖZPONT MINTA KERTÉSZET, GYAKORLATI OKTATÓ. szakosodva valamilyen növényre
DIÁK KÖZPONT 1. KIÁLLÍTÓ TÉR 50 m 2 2. ELŐTÉR 30 m 2 FÉNYMÁSOLÓ 30 m 2 4. VIZES BLOKK 25 m 2 5. SZEPARÁLT TANULÓ SZOBA 50 m 2 6. BÜFÉ 35 m 2 7. BÜFÉ VENDÉGTÉR 40 m 2 8. SZÁMÍTÓGÉPES SZOBA 40 m 2 9. KÖZÖSSÉGI
RészletesebbenHogyan használhatja fel a fenti kuponokat?
Hogyan használhatja fel a fenti kuponokat? Ha már tudja, hogy melyik időpont megfelelő Önnek 1. Hívjon minket telefonon a hét minden napján a 06-95-520-630-as számon, ahol munkatársaink várják hívását
Részletesebben2. számú melléklet KIÜRÍTÉS SZÁMÍTÁS
2. számú melléklet Debreceni Egyetem OEC Egészségügyi Kar épületeiben a 30/1996. (XII.6.) BM rendelet értelmében az 50 fınél nagyobb befogadóképességő helyiségek megengedett maximális befogadóképességének
RészletesebbenKis Bocs Baba Mama klub Baba Mama Egészség, Életmód, Szabadidı és Szociális Információs Közhasznú Egyesület. Közhasznúsági jelentés
Adószám: 18589719-1-10 Bejegyzı szerv: HEVES MEGYEI BÍRÓSÁG Regisztrációs szám: 1970 Kis Bocs Baba Mama klub Baba Mama Egészség, Életmód, Szabadidı és Szociális 3377 Szihalom, Deák Ferenc út 42. Közhasznúsági
RészletesebbenVERITAS TRADE CENTER SZOLGÁLTATÓ ÉS IRODA HÁZ
VERITAS TRADE CENTER SZOLGÁLTATÓ ÉS IRODA HÁZ BUDAPEST, XIV. FOGARASI ÚT 45. Általános építészeti leírás Az üzletközpont- irodaház Budapest, XIV:kerület Fogarasi út 45 szám alatt helyezkedik el a közel
RészletesebbenMűszaki leírás. 5650 Mezőberény, Orlai utca 12. szám alatt lévő. 1021 helyrajzi számú ingatlan. felmérési dokumentációjához
Műszaki leírás az 5650 Mezőberény, Orlai utca 12. szám alatt lévő 1021 helyrajzi számú ingatlan felmérési dokumentációjához Elhelyezkedés, megközelítés Mezőberény délkelet Magyarországon található, Békés
RészletesebbenBudapest, XVIII. Nemes u. 22. - 37 lakásos társasház, a földszinten üzlethelyiségekkel, első emeleten irodákkal, rendelőkkel
1/5 Budapest, XVIII. Nemes u. 22. - 37 lakásos társasház, a földszinten üzlethelyiségekkel, első emeleten irodákkal, rendelőkkel A XVIII. kerület két fő településből: Pestszentlőrincből és Pestszentimréből
RészletesebbenBringa Park Program 2012 2014
Bringa Park Program 2012 2014 1 A bringaparkok kialakításának célja: A fiatalok, iskolás korúak számára olyan aktív sportolást biztosító szabadtéri létesítmény létrehozni, ahol biztonságos de ugyanakkor
Részletesebben