923. szám február 3.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "923. szám 2013. február 3."

Átírás

1 A SZEGED-FELSŐVÁROSI SZENT MIKLÓS PLÉBÁNIA LAPJA 923. szám február 3. Évközi 4. vasárnap Senki sem próféta a saját hazájában Lk 4,21-30 Jézus megszólalt: "Ma beteljesedett az Írás, amit az imént hallottatok." Mindnyájan igazat adtak neki, de meglepődtek a magasztos igéken, amelyek ajkáról fakadtak. "Nem József fia ez?" - kérdezgették egymástól. Ő azonban így folytatta: "Bizonyára ezt a közmondást fogjátok nekem szegezni: Orvos, gyógyítsd önmagadat! Tedd idehaza is azt, amit hallomásunk szerint Kafarnaumban tettél. Bizony mondom nektek - folytatta -, sehol sincs a prófétának kevesebb becsülete, mint a saját hazájában. Igazán mondom nektek: Sok özvegy élt Izraelben Illés napjaiban, amikor három évre és hat hónapra bezárult az ég, úgy hogy nagy éhínség támadt az egész földön. Azok közül egyhez sem volt küldetése Illésnek, csak egy özvegyaszszonyhoz a Szidon-földi Száreptába. Leprás is sok élt Izraelben Elizeus próféta idejében. De azok közül sem tisztult meg más, csak a szíriai Námán." Ennek hallatára esztelen harag szállta meg mindnyájukat a zsinagógában. Fölugráltak és kiűzték a városból. Fölvitték a hegy tetejére, ahol városuk épült, hogy onnan letaszítsák. Ő azonban áthaladt közöttük és elment. Ebben a szövegben láthatjuk, hogy miként talál egymásra az Ó- és az Újszövetség, miként veszi át a prófétai küldetés feladatát Izajástól Jézus. A Názáreti zsinagóga a Lukács evangélium logikája szerint fontos kiindulópontja Jézus küldetésének. Az evangélista Jézusnak olyan pályáját írja le, amely szülővárosától folyamatosan halad előre Jeruzsálem felé. Ez nem pusztán egyetlen jeruzsálemi zarándoklat története, amely valójában nem felel meg a történeti tényeknek, mert Jézus legalább három húsvéton járt Jeruzsálemben, de megfelel a szinoptikus evangéliumok elképzeléseinek. Ami ebben a jelenetben Názáretben elkezdődik, az lesz a következőkben

2 2. FELSŐVÁROS február 3. Jézusnak, a Messiásnak, a fokozatos bemutatkozása. Jézus ugyan máskor is szokása szerint, mint kora vallásos férfijai, szombaton felolvasásra jelentkezett a zsinagógában. De talán máskor nem tett ilyen nyilatkozatot, mint most. Az izajási szöveg felszínre hozza Jézus messiási tudatát, megnyilatkozik, saját életére érti: Az Úr lelke rajtam, ő kent fel engem. Miután Jézus elmondja, hogy ez a szöveg benne beteljesedett, világossá válik messiási hitvallása. Furcsa módon azonban ezt a nyilatkozatot nem felszabadult üdvrivalgás követi a hallgatóság részéről, hanem az Istent káromlónak járó megbotránkozás. Jézus a nyilatkozattétel idején már nem egy ismeretlen názáreti ács. Akik körülötte vannak, tudnak gyógyításáról, főleg a kafarnaumi gyógyításról (23.v). Ismert igehirdető, de azt, hogy ő lenne az évszázadok óta várt Messiás, annak még a gondolatát is visszautasítja hallgatósága. Jézus a megbotránkozásra újabb provokációval felel. Illés prófétát említi, és annak visszautasítását. Ez viszont esztelen haragot provokál a hallgatóságban. Kérdeznénk miért? Azért, mert az Isten közelségét valahogyan nehezen viselték el Názáretben, Jézus idejében, és most is. Szinten állandó a tiltakozás, ne nevezze magát senki se szentnek közülünk, a környezetünkben, mert arról azonnal ki fogjuk mutatni, hogy mennyire nem az. Jézust is le akarják taszítani, mert a kortársai fölé emelkedett. Ez a harag erősebb a prófétai szónál. A felkorbácsolt indulatok közben már senki sem törődik az írás számukra nyitott értelmével, senkit sem érdekel a folytatás. Amint Jézus messiási küldetéssel lép fel, azonnal megjelenik az ádáz ellenséges indulat vele szemben. Jézus nagysága a némaságában nyilvánul meg. Áthalad a dühöngő tömegen. Ez fogja jellemezni a későbbi működését is: amikor lelkesednek érte, nem veszíti el a fejét, amikor a gyűlölet esküszik össze ellene, nem ragad át rá az ellenségei haragja. Fontos üzenet ez a názáretieknek, a jeruzsálemieknek, a Galileában élő Jézus-követőknek, de fontos megállapítás az üldözött palesztinai egyháznak, és a Lukács evangélium megírása idején az üldözött pogány keresztényeknek. Számunkra is az evangélium üzenete az, hogy időről időre gyűlölnek minden keresztényt, oktalanul, értelmetlenül. A keresztény egyház előrehaladásának ereje Jézus magatartásában van, akik képes a gyűlölet közepette is higgadt maradni. Sőt, az életveszély, a fájdalmak ellenére is megtagadja magától a gyűlöletet és imádkozik üldözőiért. A názáreti bibliaolvasás jelensége nem minden alkalommal ismétlődik. Csak amikor a próféta lelkének szavai egy nyitott lélekre találnak a

3 2013. február 3. FELSŐVÁROS 3. hallgatóság és az olvasók között. Amikor ez a nyitott lélek vállalja az elköteleződés feladatát. De a folyamat még itt sem ér véget, ez mind csak előkészület. Ebben a világban meg kell vallania elkötelezettségét, vállalnia kell, hogy csodálat helyett értetlenséget, gúnyolódást, esetleg gyűlöletet kap közvetlen barátaitól. Azonban, ha mindeközben meg tud maradni higgadtnak, akkor megkezdődhet Istentől és az Írástól ihletett szolgálata. Ez a szolgálat addig marad értékes, amíg az Úr Lelke rajta. B. Gy. Gyertyaszentelő Boldogasszony Gyertyaszentelő ünnepén még egyszer úgy jelenik meg előttünk Jézus, mint gyermek. Negyven nappal születése után a zsidó vallási előírásoknak megfelelően bemutatják őt a jeruzsálemi templomban, és bemutatják az előírt áldozatot. A Megváltó itt Izrael hívő népének idős képviselőivel találkozik: "egy Simeon nevű igaz és istenfélő emberrel, aki várta Izrael vigaszát és a Szentlélek volt rajta" (Lk 2,25), valamint Anna próféta asszonynyal, aki már 84 esztendős volt (Lk 2,37). A gyermek Jézus nemcsak a gyermekeké és fiatal családoké, hanem az öregeké és magányosoké is. Ez a történet emlékezetünkbe idézi, hogy a Biblia a magas kort nem valamiféle büntetésnek, istenverésnek tekinti, hanem áldásnak. Nekünk is tisztelnünk és szeretnünk kell az idős embereket. A családoknak kötelességük gondoskodni magas korba jutott hozzátartozóikról, miként a társadalomnak is kötelessége azokkal az öregekkel törődnie, akiknek nincs eltartásukat biztosító hozzátartozójuk. A fiataloknak értékelniük kell azokat az élettapasztalatokat, amelyekkel az idősek rendelkeznek, továbbá együtt kell érezniük azokkal, akik soksok szenvedés árán jutottak el öregségükig és a megrokkant egészség keresztjeit hordják. Különösen is fontos átvennünk tőlük a nemes hagyományokat, s még inkább azt a hitet, amely őseinket átsegítette a történelem viharain. Értékelnünk kell azt a hűséget, amelyet ők hosszú évtizedeken át

4 4. FELSŐVÁROS február 3. megőriztek. Láthatjuk, hogy kitartás, állhatatosság, hűség nélkül a fejlődés gyökértelen és nem a jövőbe, hanem a pusztulásba visz. Az Isten, a hitves, a család, a haza, a hivatás iránti hűség nélkül nincs igazi előrehaladás, legfeljebb visszatérés a sok ezer éve elpusztult Szodomába és Gomorrába. Az ünnepi gyertyaszentelés az agg Simeon jövendölésére utal, amely szerint az Üdvözítőt Isten "világosságul küldte a pogányok megvilágosítására" (Lk 2,32). Őt, a világ világosságát kérjük égő gyertyával a kezünkben, hogy adja meg nekünk a tisztán látás és az erkölcsös élet kegyelmét. Márfi Gyula érsek HIT, TUDÁS, KATOLIKUM 13. Isten térfölöttisége Régi katolikus hittétel, hogy Isten mérhetetlen és mindenütt jelen van. Amint az örökkévalóság Isten tökéletességét mutatja az időhöz viszonyítva, úgy a térfölöttiség, mérhetetlenség Isten tökéletességét mutatja a térhez viszonyítva. Ha önmagunkhoz hasonlítjuk Istent, láthatjuk, hogy míg mi, emberek, térben helyezkedünk el, testben élünk, szükségünk van a helyre (pl. ha sokan vagyunk kis helyen, kényelmetlenül érezzük magunkat), addig Neki ilyen korlátai nincsenek: Őbenne nincs kiterjedés, ő nem helyhez kötött, a fizikai világ e tényezőivel meg nem határozható. Ugyanakkor az Egyház egyértelműen tanítja, hogy Isten mindenütt jelen van, ami, ha Isten test lenne, nehezen lenne kivitelezhető. Pontosabban: az Ő számára kivitelezhető lenne, a mi számunkra meg meglehetősen kellemetlen... Istennek ez az egyetemes jelenléte, ez a mindenütt-léte az egyik olyan tény, amelyre a lelki írók felhívják a figyelmet: ha súlyos kísértést szenvedsz, helyezd magad Isten állandó jelenlétébe, így könnyebb a kísértést legyőzni. A Szentírás számos helyen nyilatkozik Isten mérhetetlenségéről. Salamon király így kiált fel a jeruzsálemi templom felszentelésekor: De lehet-e azt vélni, hogy az Isten valóban a földön lakik? Mert ha az ég és az egek egei téged be nem fogadhatnak, mennyivel kevésbé e ház, melyet építettem? A Zsoltárok könyvében ez áll: Hová menjek a te lelked elől? * és hová fussak a te színed elől? Ha fölmegyek az égbe, te ott vagy, * ha leszállok az alvilágba, jelen vagy ott is. Ha felölteném a hajnal

5 2013. február 3. FELSŐVÁROS 5. szárnyait, * vagy laknék a tenger végső határain, oda is a te kezed viszen engem, * és a te jobb kezed tart meg engem. (Zsolt 138, 6 9) Jeremiásnál pedig: Elrejtezhetik-e az ember bármi titkos helyeken, hogy én ne lássa, őt? mondja az Úr. Vajon az eget és földet nem én töltöm-e be? mondja az Úr (Jer 23, 24) Jeruzsálemi Szent Cirill, a Kr. u. IV. század nagy hittudósa és tanára Katekéziseiben így ír: Hely határt nem szab neki: Ő teremtette a helyet; mindenben jelen van; és semmi sem zárja körül Őt. Trónusa az Ég, de Aki azon ül: túlterjed azon és fölötte áll. A föld lábainak zsámolya, de hatalma a föld alá is hat. Szent Ágoston, a nagy nyugati egyházatyák legnagyobbja ezt vallja: De hogyan hívjam az én Uramat, Istenemet? Mert ha hívom, mindenesetre magamhoz hívom, s ugyan vanhely, ahova az én Uram, az Isten, az Ég és Föld Alkotómestere megszállhatna nálam? Vagy igazán van bennem valami, Uram, ami befogadhat téged? De elég szállás-e Neked az egész világmindenség, amelyet s benne engem teremtettél? Nagy Szent Gergely pápa szerint: Nézzük csak, milyen az Istenség természete, mely minden helyet elfoglal, mindent betölt, mindent magába foglal, mindennek felette áll és mindent fenntart... alatta és felette van mindennek anélkül, hogy helyen volna; nagyobb mindennél anélkül, hogy meghatározott nagysága volna; végül egyszerű anélkül, hogy felbontható volna, mert sehol sincs testi tömeg gyanánt, körülírhatatlan lényével ellenben sehonnan sem hiányzik. Ma, amikor még a Katolikus Egyház berkein belül is sokan olyan imamódokat, meditációs formákat tanítanak az embereknek, amelyek távol-keleti eredetűek, s amelyeknek egyetlen célja a személy feloldódása a személytelen világmindenségben, fokozottan kell figyelnünk arra, hogy mi az igazság Istennel kapcsolatban. Bármilyen imaforma csak akkor állja meg a helyét, ha az valóban a személyes, élő, mindenütt jelenvaló Istenhez fordul. Mert senki mástól nem várhatunk sem segítséget, sem boldogságot, sem üdvösséget, csak Őtőle. Ezért mondja a zsoltáros: a pogányoknak minden istenei üres démonok, * az Úr pedig az egeknek Alkotója. (Zsolt 95, 5) Aranyosi-Vitéz Gellért

6 6. FELSŐVÁROS február 3. Elsőáldozóknak A SZENTHÁROMSÁGRÓL Hány Isten van? Csak egy Isten van. Hány személy van az egy Istenben? Az egy Istenben három személy van: Atya, Fiú és Szentlélek. Valóságos Isten-e mind a három személy? Mind a három személy valóságos Isten. Isten az Atya, Isten a Fiú és Isten a Szentlélek is. Hogyan nevezzük a három isteni személyt egy szóval? A három isteni személyt egy szóval Szentháromságnak nevezzük. A Szentháromságot, vagyis azt, hogyan van egy isteni természetben három személy, nem tudjuk megérteni. Ez hitünknek nagy titka. A Szentháromság ünnepe Pünkösd után az első vasárnapon van. Mit tesz a három isteni személy? A három isteni személy egyenkint a következőket teszi: az Atya teremtette, a Fiú megváltotta, a Szentlélek megszenteli a világot. Ezért az Atyát Teremtőnek, a Fiút Megváltónak, a Szentlelket Megszentelőnek is mondjuk, de az isteni személyek közösen munkálkodnak. A három isteni személy öröktől fogva létezik. Ima Mondd el gyakran a Szentháromság tiszteletére ezt a szép dicséretet: Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek; miképpen kezdetben, most és mindörökké. Amen. Az utolsó szó A klinika műtőjébe betolták hordágyon a beteget. Műtét előtt a sebész orvos elmagyarázta neki, hogy mi fog vele történni. - Önnek elég súlyos daganata van a hangszálain. Biztos vagyok benne, hogy maradéktalanul el tudom azt távolítani és így megmentjük az Ön életét. Ám valószínűleg többé nem tud majd beszélni... Az orvos kis szünetet tartott, majd folytatta: -... Ha szeretné kimondani életének utolsó szavait, most megteheti. A beteg egy pillanatig csendben gondolkodott, majd tisztán és hangosan ezt mondta: - Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, most és mindörökké! Amen.

7 2013. február 3. FELSŐVÁROS 7. Olvassuk mindennap a Szentírást! Hétfő: Zsid 11,32-40 Mk 5,1-20 Kedd: Zsid 12,1-4 Mk 5,21-43 Szerda: Zsid 12, Mk 6,1-6 Csütörtök: Zsid 12,18-24 Mk 6,7-13 Péntek: Zsid 13,1-8 Mk 6,14-29 Szombat: Zsid 13, Mk 6,30-34 Vasárnap: Iz 6,1-8 1Kor 15,1-11 Lk 5,1-11 Vallási műsorajánló: Kossuth Rádió: febr ,30: A görögkatolikus egyház félórája febr. 5. és 7. 13,30: A katolikus egyház félórája febr ,04: Szentmise közvetítés Bartók Rádió: febr ,05: Jubilate Deo - egyházi muzsika Televízió: M 1: febr ,35: Családbarát magazin; 14,30: Ízőrzők febr ,25: Magyarlakta vidékek febr ,00: Katolikus krónika M 2: febr ,50: Állatkert a hátizsákban DUNA TV: febr. 4. 9,30: Élő egyház, Isten kezében; 20,45: Erdélyi tört. febr. 5. 8,35: Hazajáró febr ,00: Tihany febr. 7. 9,30: Krisztus vándorai; 10,10: Kerekek és lépések febr. 8. 9,30: Csak ritka a fenyő... febr. 9. 8,20: Élő egyház, Isten kezében; 9,20: Kerekek és lépések; 10,05: Zodiákus; 14,30: Hagyaték - Trianon febr ,15: Ízőrzők; 14,25: Természetfilmek DUNA II.: febr ,30: Családbarát magazin; 20,00: Hazajáró febr ,55: Hazajáró febr ,30: Kerekek és lépések PAX TV: febr ,00: Keresztút a családokért febr ,00: Katolikus hittan febr ,00: Szentmise közvetítés

8 8. FELSŐVÁROS február 3. Híreink Január hónapban a templom felújításra forintot adakoztak híveink. Hétköznapokon reggel fél 8-kor közös zsolozsma a templomban. A héten minden este 5 órakor Lourdesi kilencedet végzünk. A héten folytatódik felnőtt-katekézis sorozatunk Beszélgetések a hitről címmel. Aktuális témánk: Mesébe illő történet? mit gondol az Egyház az angyalokról. Szeretettel várjuk az érdeklődőket hétfőn az esti szentmise után 18:45-kor a sekrestyében. Csütörtökön délután 3 órakor Szent Pió imacsoport. Szombaton délután 3-6 óráig vidám farsangi délutánt rendezünk a hittanosoknak. Süteményt, üdítőt és tombola tárgyakat szívesen fogadunk a rendezvényre. A jövő vasárnap délelőtt 10 órakor elsőáldozási oktatás. A jövő vasárnap a 11 órai szentmisében szolgáltatjuk ki a betegek szentségét azoknak, akik előzetesen föliratkoztak. A héten még jelentkezhetnek a sekrestyében vagy az irodában. Ajánlatos, hogy a hét folyamán végezzék el szentgyónásukat. Az igazoló cédulát vasárnap a mise előtt a sekrestyében kell átvenni. Kérjük a hozzátartozókat, jelezzék, ha valaki nem tud eljönni a templomba a betegek szentségének fölvételére. Február 10. után az atya azoknak otthonában szolgáltatja ki a szentséget. A jövő vasárnap délután 4 órakor kezdődik a Rózsafüzér társulat titokcseréje a sekrestyében. Nagyszombaton a feltámadási szentmisében hittanos gyermekeket keresztelünk. Várjuk azokat az általános iskolás korú gyermekeket, akik hittanra járnak, de még nincsenek megkeresztelve. Jelentkezhetnek olyanok is, akik még nem jártak hittanra, de szeretnének keresztelkedni. Jelentkezési lap kapható a sekrestyében, az irodában vagy a hitoktatóknál. A tartós élelmiszer adományokat folyamatosan várjuk a Szent Ferenc oltárnál kihelyezett kosárba. A plébánia irodának ismét van vonalas telefonja, amelyen hivatali időben hívható. Száma: 62/ Kiadja a Szeged-Felsővárosi Szent Miklós Plébánia 6721 Szeged, Munkácsy u T: 62/ , / plebaniafelsovaros@invitel.hu honlap: templomfelujitas.blogspot.com

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. július 06. Igeliturgia Igeliturgia és Eukarisztia liturgiája, két része ugyan

Részletesebben

Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével,

Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével, 1 Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével, az adventtel és a szentmisével fogunk foglalkozni..

Részletesebben

Messiási próféciák IV. évfolyam. I. félév

Messiási próféciák IV. évfolyam. I. félév Messiási próféciák IV. évfolyam I. félév Tematika: 1. Bevezetés: A messiási jövendölések fogalma, jellegzetességeik, tanulmányozásuk, haszna, jelentősége. Két alapvető messiási jövendölés: Az ősevangélium

Részletesebben

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink:

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink: Munkaterv 2018 1 Állandó programjaink: Mise a Karitászért: minden hónap utolsó keddje 7 órakor Mise a papi, szerzetesi hivatásokért: minden hónap első péntekén 18 órakor Mise a Rózsafüzér-társulatért:

Részletesebben

938. szám 2013. május 19.

938. szám 2013. május 19. A SZEGED-FELSŐVÁROSI SZENT MIKLÓS PLÉBÁNIA LAPJA 938. szám 2013. május 19. Pünkösdvasárnap Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek ApCsel 2,1-11 Amikor elérkezett pünkösd napja, ugyanazon a helyen mindnyájan

Részletesebben

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 Nagyböjt Pontosan így (XVI. Bene Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 február 22. Hamvaz ószerda Joel 2,12-18; 2Kor 5,20-6,2; Mt 6,1-6.16-18 A legveszedelmesebb kísértés Részt veszek az első nagy február

Részletesebben

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele 2014. Március 23. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Plébánia hírlevele II/12. szám Jöjjetek, lássátok meg azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: nem ez-e a Krisztus? Az evangélium

Részletesebben

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,

Részletesebben

Hanukka és Karácsony

Hanukka és Karácsony Bereczki Sándor Igehirdetések 9. Hanukka és Karácsony Mindenki Temploma Hanukka és Karácsony Igehirdetés sorozat 9. Copyright 2010 Bereczki Sándor Korrektor: Dr. Gruber Tibor Kiadványszerkesztő: Danziger

Részletesebben

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET Katolikus EGYHÁZKÖZSÉGEINK F Gyóni Katolikus EGYHÁZKÖZSÉG Miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón) vasárnap 8.30 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón) Szeptember 10-én, hétfőn este 18.30-tól Biblia

Részletesebben

ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7

ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7 Tartalom ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7 5 A RÓMAIAKNAK ÍRT LEVÉL 11 Bevezetés 14 A levél szövege 14 Címzés és köszöntés (1,1-7) 16 Hálaadás és a téma megjelölése (1,8-17) 1. TANÍTÓ RÉSZ (1,18-11,36)

Részletesebben

Hittan tanmenet 2. osztály

Hittan tanmenet 2. osztály Hittan tanmenet 2. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 Az Isten szava című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek

Részletesebben

Péter és az ima hatalma

Péter és az ima hatalma A Biblia gyermekeknek bemutatja Péter és az ima hatalma Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Ruth Klassen 60/57. Történet www.m1914.org Bible for

Részletesebben

Arcodat keresem, Uram!

Arcodat keresem, Uram! Arcodat keresem, Uram! Imádságok az Eukarisztia elõtt Pan non hal ma, 2011. AZ EUKARISZTIA ELÕTT SZENTSÉGIMÁDÁSI ÓRA IMÁDÁS Az Úr Jézus köztünk van az Élet Kenyerében. Hálaadó lélekkel imádjuk ôt, a mi

Részletesebben

22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs

22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs Katolikus egyházközségeink F Egyházaink hírei Gyóni Katolikus EgyHÁZKÖZSég Hétköznapi szentmiséinket a szokásos időpontokban kezdjük Gyónon: hétfőn, szerdán és pénteken 17 órától, utóbbi után 1 órás csendes

Részletesebben

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2018. december 10. (hétfő) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: 2018/19.

Részletesebben

Egyházközségi hírlevél

Egyházközségi hírlevél HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2018. JÚLIUS 30. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Szeptember Szentmisék és szertartások rendje közösségi imaéletünk

Részletesebben

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért Bevezetés Imádság az idei karácsony teljességéért Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.... Mi pedig

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát A Biblia gyermekeknek bemutatja Ésaiás a jövőbe lát Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Jonathan Hay Átírta : Mary-Anne S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát A Biblia gyermekeknek bemutatja Ésaiás a jövőbe lát Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Jonathan Hay Átírta : Mary-Anne S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org

Részletesebben

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség hit vallás Egyházaink hírei KAToliKUS egyházközségeink F Gyóni KAToliKUS EgYHÁzközség miserend: Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap változatlanul 9.00 (Dabasi-szőlőkben),

Részletesebben

Foglakozások ideje: péntekenként 19.00 Karitász csoport Vezetője: Werbőczi Erzsébet

Foglakozások ideje: péntekenként 19.00 Karitász csoport Vezetője: Werbőczi Erzsébet Éppen ezért minden igyekezetetekkel törekedjetek arra, hogy a hitetekben mutassátok meg az igaz emberséget, az igaz emberségben ismeretet, az ismeretben önuralmat, az önuralomban állhatatosságot, az állhatatosságban

Részletesebben

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk A Biblia világosan tanítja:a keresztény ember nem önmagában elszigetelt lélek, akinek magányosan kell élnie vallásos életét. A Biblia világosan tanítja:

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje júniusban

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje júniusban Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje júniusban

Részletesebben

Egyházközségi hírlevél

Egyházközségi hírlevél HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2019. JANUÁR 31. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Férfiszövetség, Rózsafüzértársulat és a Keresztény édesanyák

Részletesebben

3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS

3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS 3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS KÖSZÖNTÉS MISSZIÓI PARANCS KERESZTELÉSI IGE, IGEHIRDETÉS APOSTOLI HITVALLÁS KERESZTELÉSI KÉRDÉSEK KERESZTELÉS (MIATYÁNK) KÖSZÖNTÉS A GYÜLEKEZETBEN 31 KÖSZÖNTÉS Felnőtt

Részletesebben

HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia

HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia 2015.12.27. Szent Család vasárnapja Egyházközségi programok A hét ünnepei, szentjei hétfő: Aprószentek péntek: Szűz Mária, Istenanyja vasárnap: karácsony 2. vasárnapja 31,

Részletesebben

TAKI! (Találd ki!) 2014. 10. 05. ÉVKÖZI 27. VASÁRNAP 2014.09.21. ÉVKÖZI 25. VASÁRNAP

TAKI! (Találd ki!) 2014. 10. 05. ÉVKÖZI 27. VASÁRNAP 2014.09.21. ÉVKÖZI 25. VASÁRNAP TAKI! (Találd ki!) 2014.09.21. ÉVKÖZI 25. VASÁRNAP Keresd meg a megadott szavakat a táblázatban és húzd ki: ÁCSORGÓ, MUNKÁS, DÉNÁR, SZŐLŐ, PIAC, INTÉZŐ, BÉR, GAZDA, UTOLSÓ, ELSŐ, BARÁTOM, ROSSZ, SZEM A

Részletesebben

A liturgikus tételeket helyettesítõ énekversek

A liturgikus tételeket helyettesítõ énekversek A liturgikus tételeket helyettesítõ énekversek A következõ részben az énekverses rendekben használható énekversciklusokat közlünk. Mindegyik ciklus hat-hat énekversbõl áll. Az elsõ hármat az istentisztelet

Részletesebben

Orosz fémikonok Svájci magángyûjteménybôl 2010. december 4., szombat, 11. óra Szakmai meghatározás: prof. dr. Ruzsa György mûvészettörténész

Orosz fémikonok Svájci magángyûjteménybôl 2010. december 4., szombat, 11. óra Szakmai meghatározás: prof. dr. Ruzsa György mûvészettörténész 864IKON.qxd 11/7/2010 9:47 PM Page 241 Orosz fémikonok Svájci magángyûjteménybôl 2010. december 4., szombat, 11. óra Szakmai meghatározás: prof. dr. Ruzsa György mûvészettörténész 864IKON.qxd 11/7/2010

Részletesebben

SZEGED VÁROS PLÉBÁNIÁI

SZEGED VÁROS PLÉBÁNIÁI HÚSVÉTI MISERENDEK 2010. CSONGRÁD MEGYE NAGYOBB TEMPLOMAIBAN SZEGEDI SZÉKESEGYHÁZ SZEGED VÁROS PLÉBÁNIÁI Április 1. Nagycsütörtök 10.00 Olajszentelési szentmise, melyet Püspök úr és az egyházmegye papsága

Részletesebben

Egyházközségi hírlevél

Egyházközségi hírlevél HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2018. NOVEMBER 30. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Férfiszövetség, Rózsafüzértársulat és a Keresztény édesanyák

Részletesebben

Mit keresitek az élőt a holtak között

Mit keresitek az élőt a holtak között Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni

Részletesebben

Egyházközségi hírlevél

Egyházközségi hírlevél HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2017. DECEMBER 29. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Január Szentmisék és szertartások rendje közösségi imaéletünk

Részletesebben

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA Ünnepi szentmise KEZDŐÉNEK (Dallam: Áldjad, ember, e nagy jódat ) 1 Áldunk, Isten jó szolgája / Szent Családnak hű sáfárja, Kire Isten megváltásunk

Részletesebben

Messiási jövendölések IV.évf./2.félév. A Messiás helyettes áldozati halálára vonatkozó jövendölések

Messiási jövendölések IV.évf./2.félév. A Messiás helyettes áldozati halálára vonatkozó jövendölések I.Igehelyek Messiási jövendölések IV.évf./2.félév A Messiás helyettes áldozati halálára vonatkozó jövendölések a.) Nagyobb, egybefüggő szakaszok - 22. Zsoltár - 69. Zsoltár - Ézsa. 52:13-53:12 b.) Rövidebb

Részletesebben

A RÖSZKEI SZENT ANTAL PLÉBÁNIA HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA

A RÖSZKEI SZENT ANTAL PLÉBÁNIA HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA IX. évf. 1. szám (100) 2011. December A RÖSZKEI SZENT ANTAL PLÉBÁNIA HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA Tartalomból: Miseszándékok 2. old. Részlet: Rainer Maria Rilke: Történetek a Jóistenrıl 3. old. E gy ház kö

Részletesebben

Az elsõ. 2012. május 20. 9. évf. 5. szám.

Az elsõ. 2012. május 20. 9. évf. 5. szám. 9. évf. 5. szám. 2012. május 20. Az elsõ Az elsõ egyben az egyetlen is. Elsõbõl nincsen több, ezért életünk során végig egyben egyetlen is marad, ami meghatározza életünket. A házasság is családdá csak

Részletesebben

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43)

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Húsvétvasárnap 2016.03.27. Krisztus Feltámadt! OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Abban az időben Péter szólásra nyitotta ajkát, és ezeket mondta: Ti tudjátok, hogy mi minden

Részletesebben

A javítóvizsgák követelményrendszerét a kerettantervben az adott évfolyamnál megjelölt tematikai egységek, kulcsfogalmak képezik.

A javítóvizsgák követelményrendszerét a kerettantervben az adott évfolyamnál megjelölt tematikai egységek, kulcsfogalmak képezik. Hittan A javítóvizsgák követelményrendszerét a kerettantervben az adott évfolyamnál megjelölt tematikai egységek, kulcsfogalmak képezik. 5. évfolyam: A Biblia, az üdvtörténet fogalma A teremtéstörténetek

Részletesebben

Sokszínű húsvét Sokszínű tár

Sokszínű húsvét Sokszínű tár 2012/04/02-2012/06/15 [1] Mini tárlatunkon ezúttal a húsvét sokszínűségéhez kapcsolódva mutatunk be néhány dokumentumot a sokszínű Plakát- és Kisnyomtatványtár anyagából szemezgetve, és kívánunk minden

Részletesebben

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele A terápia a küldetés!

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele A terápia a küldetés! 2014. Június 8. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Szent András Plébánia hírlevele II/23. szám A terápia a küldetés! Milyen kevéssé látványos ez az elő-pünkösd! Se lángnyelvek, se nyelveken nem beszélnek

Részletesebben

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria! Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje októberben. Egyházközség

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje októberben. Egyházközség Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje októberben

Részletesebben

18. alkalom 2012. április 13. Feltámadás Márk evangéliumában (16,1-14) 16,1) 16,2 16,2 16,2 16,9 16,1 Mk 16,9

18. alkalom 2012. április 13. Feltámadás Márk evangéliumában (16,1-14) 16,1) 16,2 16,2 16,2 16,9 16,1 Mk 16,9 Biblia-kor 2011-2012 1 BB 18. alkalom 2012. április 13. Feltámadás Márk evangéliumában (16,1-14) A feltámadás eseményének ideje: Mikor elmúlt a szombat (16,1) Korán reggel (16,2) A hét első napján (16,2)

Részletesebben

Jézus órája János evangéliumában

Jézus órája János evangéliumában MICHAEL FIGURA Jézus órája János evangéliumában 1. A HELY- ÉS IDÔMEGHATÁROZÁS FONTOSSÁGA JÁNOS EVANGÉLIUMÁBAN A kánai menyegzôrôl szóló perikópában (2,1 11), amely a világosság olvasójának második titka,

Részletesebben

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria! Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez

Részletesebben

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA 1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt

Részletesebben

H I R D E T É S E I N K november 30 december 7.

H I R D E T É S E I N K november 30 december 7. H I R D E T É S E I N K 2014. november 30 december 7. 1. A jövő heti Baba-Mama klub kivételesen nem kedden, hanem szerdán lesz 10 órától. Ekkor mikulásünnepség lesz, Petkó Tamás atyával. 2. Az Első Szeretet

Részletesebben

Dr. Marczell Mihály: FÜGGELÉK I. sorozathoz (1950): EGY ÉVI SOROZAT -ok címekben. I. sorozat: vasárnapok, ünnepnapok

Dr. Marczell Mihály: FÜGGELÉK I. sorozathoz (1950): EGY ÉVI SOROZAT -ok címekben. I. sorozat: vasárnapok, ünnepnapok Dr. Marczell Mihály: FÜGGELÉK I. sorozathoz (1950): EGY ÉVI SOROZAT -ok címekben I. sorozat: vasárnapok, ünnepnapok (Általános bevezetés eléje olvasása szükséges: 1. kötet!) 94. kötet 2 TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Forduló: I.

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Forduló: I. HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 4. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Elérhető pontszám: 70p. 2015. január 9. 1. Fejtsd meg a

Részletesebben

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A SZENT IMÁDSÁG (A MIATYÁNK) ÁTADÁSA A KATEKUMENEKNEK 1 2 AZ IGE LITURGIÁJA Katekumen olvassa: Olvasmány Szent Pál apostolnak a Galatákhoz írt leveléből 4A

Részletesebben

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11. 2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem

Részletesebben

Általános Iskola Hajdúdorog Petőfi tér 1.

Általános Iskola Hajdúdorog Petőfi tér 1. SZENT BAZIL OKTATÁSI KÖZPONT HAJDÚDOROG Ady E. u. 23-27. Általános Iskola Hajdúdorog Petőfi tér 1. LELKIPÁSZTORI PROGRAM 2009/2010 Munkaterv a tanévre: Augusztus 24-25. 9.oo - Pedagógusok lelkigyakorlata

Részletesebben

A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban felolvastak.

A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban felolvastak. Magyar honlap a Hit éve eseményeivel A püspöki kar körlevele a hit évének megnyitójára A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban

Részletesebben

Bereczki Sándor. Isten Fia. Igehirdetések 6. Mindenki Temploma

Bereczki Sándor. Isten Fia. Igehirdetések 6. Mindenki Temploma Bereczki Sándor Igehirdetések 6. Isten Fia Mária fia Mindenki Temploma Isten Fia Mária fia De te, Efratának Bethleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei között: belőled származik nékem, a ki uralkodó az

Részletesebben

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait! 1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő

Részletesebben

BÉRMÁLÁS. Plébániánkon a soron következő bérmálás időpontja: Nova

BÉRMÁLÁS. Plébániánkon a soron következő bérmálás időpontja: Nova BÉRMÁLÁS Plébániánkon a soron következő bérmálás időpontja: 2016.... - Nova A bérmálás a "keresztény nagykorúság szentsége". Urunk Pünkösd ünnepén küldte el a Szentlelket az apostolokra. A Szentlélek csodát

Részletesebben

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez

Részletesebben

Legyenek eggyé kezedben

Legyenek eggyé kezedben Legyenek eggyé kezedben EGYETEMES IMAHÉT ÖKUMENIKUS ZÁRÓ ALKALMA KITEKINTÉSSEL A BIBLIA ÉVÉRE 2009. január 25. vasárnap - 15. 30 tól a gyülekezés alatt a Miskolc - Belvárosi Evangélikus Egyházközség In

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS 2019. április HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),

Részletesebben

Mennyből az angyal. Pásztorok, pásztorok. 2. Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban.

Mennyből az angyal. Pásztorok, pásztorok. 2. Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban. Mennyből az angyal Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban. Angyalok szózata minket is hív, ér tse meg ezt tehát minden hű szív. a kisded Jézuskát

Részletesebben

A Ko m á r o m i. 2016. f e b r u á r 7. IV/6. szám Iz 6,1-2a.3-8; 1Kor 15,1-11; Lk 5,1-11

A Ko m á r o m i. 2016. f e b r u á r 7. IV/6. szám Iz 6,1-2a.3-8; 1Kor 15,1-11; Lk 5,1-11 2016. f e b r u á r 7. A Ko m á r o m i plébánia hírlevele IV/6. szám Iz 6,1-2a.3-8; 1Kor 15,1-11; Lk 5,1-11 Elsősorban azt hagytam rátok, amit magam is kaptam. Sokféleképpen lehet látni az Urat: látomásban,

Részletesebben

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERETETE Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

Az Úr az! Hol van a kutya? Az Úr az!

Az Úr az! Hol van a kutya? Az Úr az! Nézzétek el nekem ezt a képet, de valahogy a ma emberét úgy látom, hogy kezében tart egy okos eszközt, és az a mese kel életre, amikor a fiatalember vagy az a fiatal hölgy találkozik a békával. Ugye megvan

Részletesebben

Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé

Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé III. évfolyam 2. szám 2016. február Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé Érezzétek és lássátok, milyen édes az Úr A nagyböjt az Egyház ajándéka, amely megújításunkra szolgál. A heteken át tartó utazás,

Részletesebben

Hittan tanmenet 4. osztály

Hittan tanmenet 4. osztály Hittan tanmenet 4. osztály Heti óraszám:1 Összes óra: 40 Az Élet a hitben című hittankönyvhöz Plébániai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek

Részletesebben

Otthonunk az Egyház PROGRAMOK. Plébánia száma: 28/610-282. Péceli Római Katolikus Egyházközség 12/1/2013 Elektronikus változat VIII/38

Otthonunk az Egyház PROGRAMOK. Plébánia száma: 28/610-282. Péceli Római Katolikus Egyházközség 12/1/2013 Elektronikus változat VIII/38 Otthonunk az Egyház Péceli Római Katolikus Egyházközség 12/1/2013 Elektronikus változat VIII/38 PROGRAMOK Adventben a roráték hétfőn és pénteken reggel 6 órakor lesznek, melyet agapé követ a hittanteremben.

Részletesebben

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria! Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

Bibliaolvasó vezérfonal a évre

Bibliaolvasó vezérfonal a évre Bibliaolvasó vezérfonal a 2019. évre Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk Őáltala. (1Jn 4,9) KÖZÖS IMÁDSÁGAINK TÉMÁI AZ EGYES NAPOKRA

Részletesebben

A MISE MENETE (TÁBLÁZAT) BEVEZETÉS Kezdőének, bevonulás

A MISE MENETE (TÁBLÁZAT) BEVEZETÉS Kezdőének, bevonulás A MISE MENETE (TÁBLÁZAT) BEVEZETÉS Kezdőének, bevonulás Csengő Térdhajtás Oltárcsók Keresztvetés, köszöntés (szándék) Bűnbánat Kyrie Főkönyörgés IGE LITURGIÁJA Olvasmány Zsoltár (Graduale, psalmus responsoricus)

Részletesebben

Keresd meg az alábbi bibliai eredetű szólások, kifejezések, szállóigék jelentését, majd kapcsolj hozzá egy művészeti alkotást (szerző és cím) is!

Keresd meg az alábbi bibliai eredetű szólások, kifejezések, szállóigék jelentését, majd kapcsolj hozzá egy művészeti alkotást (szerző és cím) is! A Biblia A LEGISMERTEBB IRODALMI MŰ Keresd meg az alábbi bibliai eredetű szólások, kifejezések, szállóigék jelentését, majd kapcsolj hozzá egy művészeti alkotást (szerző és cím) is! kifejezés, szállóige

Részletesebben

22. Bibliai történetek Újszövetség Jézus önmagáról (Jn 6,35. 51; 8,12; 10,7-15; 11,25; 14,6; 15,1-2)

22. Bibliai történetek Újszövetség Jézus önmagáról (Jn 6,35. 51; 8,12; 10,7-15; 11,25; 14,6; 15,1-2) 7. évfolyam 1. Önismeret a Biblia fényében 2. A Szentírásban Isten szava (2Tim 3,16) 3. Megtérés és hit 4. Emberi kapcsolatok a Biblia fényében 5. Hitvallók a történelemben (gályarabok, hitvalló őseink)

Részletesebben

HÁZASSÁG: PRO ÉS KONTRA KRISZTUS SZERINT*

HÁZASSÁG: PRO ÉS KONTRA KRISZTUS SZERINT* Buji Ferenc HÁZASSÁG: PRO ÉS KONTRA KRISZTUS SZERINT* A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Lk 20,34 Ha a keresztény ember a házasság és a szerzetesi, papi, valamint evangéliumi indíttatású világi nőtlenség

Részletesebben

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa

Részletesebben

Az igazi szolgálat kizárólag a Szent Szellem ereje által lehet sikeres. Hét ok, amiért felkentnek kell lenned. 1. fejezet

Az igazi szolgálat kizárólag a Szent Szellem ereje által lehet sikeres. Hét ok, amiért felkentnek kell lenned. 1. fejezet Tartalom 1. Hét ok, amiért felkentnek kell lenned......................... 7 2. A kenet tizenöt erőteljes hatása a szolgálatodra................ 13 3. Egyetlen lépés a kenethez...................................

Részletesebben

Hittan tanmenet 3. osztály

Hittan tanmenet 3. osztály Hittan tanmenet 3. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 A Mennyei Atya gyermekei című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák,

Részletesebben

Tartalom. 1. Miről ismerhetjük fel az atyákat? Különböző atyák felismerése és elfogadása életünk szakaszaiban Az atyák tíz típusa...

Tartalom. 1. Miről ismerhetjük fel az atyákat? Különböző atyák felismerése és elfogadása életünk szakaszaiban Az atyák tíz típusa... Tartalom 1. Miről ismerhetjük fel az atyákat?............................5 2. Különböző atyák felismerése és elfogadása életünk szakaszaiban.......................................9 3. Az atyák tíz típusa........................................15

Részletesebben

m a g v e t é s ötletek

m a g v e t é s ötletek m a g v e t é s ötletek Kerékgyáró Klaudia kre-htk 2015 www.magvetes.wordpress.com 2 O l d a l Igeszakaszok egy évre j a n u á r 1. Jézus megkenetése Igeszakasz: Lk 7,36-50 Aranymondás: 1Tim 1,15 Igaz

Részletesebben

Iskola:Vörösmart Osztály:IV. Hittanár:Sipos-Tűr Klára Dátum: 2015. Kognitív (Tudás, megértés): /ismereti szint/ érdeklődés felkeltése: A

Iskola:Vörösmart Osztály:IV. Hittanár:Sipos-Tűr Klára Dátum: 2015. Kognitív (Tudás, megértés): /ismereti szint/ érdeklődés felkeltése: A Iskola:Vörösmart Osztály:IV. Hittanár:Sipos-Tűr Klára Dátum: 2015. Téma:A hit útján Tanítási egység / a tanóra anyaga:az egyházi év Kulcsfogalmak:Katolikus ünnepek, ünnepkörök, egyházi év, Az óra fő céljai:

Részletesebben

ELSŐÁLDOZÁSI FELKÉSZÍTŐ 4. JÉZUS, AZ ÉLET KENYERE

ELSŐÁLDOZÁSI FELKÉSZÍTŐ 4. JÉZUS, AZ ÉLET KENYERE ELSŐÁLDOZÁSI FELKÉSZÍTŐ 4. JÉZUS, AZ ÉLET KENYERE 1. feladat Olvassátok el a lábmosásról és az utolsó vacsoráról szóló részletet az Evangéliumból A lábmosás 1 Közel volt már húsvét ünnepe. Jézus tudta,

Részletesebben

Jézus, a misszió Mestere

Jézus, a misszió Mestere 7. tanulmány Augusztus 8 14. Jézus, a misszió Mestere SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Ézsaiás 42:1-9; Dániel 9:24-27; Máté 10:5-6; Lukács 2:8-14; Apostolok cselekedetei 1:1-14; 2Timóteus 1:8-9 Majd

Részletesebben

Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3.

Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3. 10. tanulmány Jézus Jeruzsálemben május 28 június 3. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Zakariás 9:9; Máté 21:1-46; 22:1-15; Apostolok cselekedetei 6:7; Róma 4:13-16; Jelenések 14:7-12 Sohasem olvastátok

Részletesebben

4 sztori a 4 adventi Fehér Vera

4 sztori a 4 adventi Fehér Vera 4 sztori a 4 adventi gyertyához @2018 Fehér Vera Készen áll az adventi koszorúd? Tervezed, hogy minden adventi vasárnapon meggyújtasz egy-egy újabb gyertyát rajta? Ha igen, szívesen elmesélem, mi hogyan

Részletesebben

Forrás. Jézus mellénk állt

Forrás. Jézus mellénk állt Forrás a b i a i e g y h á z k ö z s é g h í r l e v e l e Jézus mellénk állt 13. évf. 1. szám 2016. január 10. Gárdonyi Géza népszerű karácsonyi énekében jól láttatja az első karácsony valóságát: Nem

Részletesebben

örög ondolatok A háláról A Nyíregyházi Görög Katolikus Egyházközség lapja 2008/8

örög ondolatok A háláról A Nyíregyházi Görög Katolikus Egyházközség lapja 2008/8 örög ondolatok A Nyíregyházi Görög Katolikus Egyházközség lapja 2008/8 A háláról emberek a jótettek emlékét a porba írják? Az evangéliumi tíz emberbõl kilenc valóban ezt tette. Nekik a gyógyulás volt a

Részletesebben

Szentmisenapló. név. osztály. Boldog Brenner János

Szentmisenapló. név. osztály. Boldog Brenner János Szentmisenapló 2018 2019 Boldog Brenner János név osztály Boldog Brenner János életrajza Brenner János Szombathelyen született 1931. december 27-én, egy háromgyermekes család második fiúgyermekeként. János

Részletesebben

Jézus az ég és a föld Teremtője

Jézus az ég és a föld Teremtője 1. tanulmány december 29 január 4. Jézus az ég és a föld Teremtője SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 1:1; Zsoltár 19:2-4; János 1:1-3, 14; 2:7-11; Kolossé 1:15-16; Zsidók 11:3 Kezdetben teremté

Részletesebben

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET 2018. november KATOLIKUS egyházközségeink F GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG miserendünk: Novembertől a téli miserend lép életbe. Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap

Részletesebben

FELTÁMADÁSI SZERTARTÁS

FELTÁMADÁSI SZERTARTÁS FELTÁMADÁSI SZERTARTÁS 1 2 Feltámadási szertartás A pap teljes liturgiai díszben a szent sírnál megtömjénezi a síri leplet, az oltárra viszi, kiteríti és otthagyja az ünnepzárásig. A lepel átvitele alatt

Részletesebben

URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT

URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT 1 Az 1. olvasmány után A 2. olvasmány után A 3. olvasmány után: Mózes éneke (a kórus énekli) A 4. olvasmány után 2 Az 5. olvasmány után Alleluja

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Májusban közvetlenül minden esti szentmise után közösen imádkozzuk a Loretói litániát. Ezeket idén az egyházközségünk egységéért

Részletesebben

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele Mt 17,1-9 Totális kommunikáció

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele Mt 17,1-9 Totális kommunikáció 2014. Március 16. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Szent András Plébánia hírlevele Mt 17,1-9 Totális kommunikáció II/11. szám Íme a totális kommunikáció! A tanítványok minden érzékszervükkel vesznek

Részletesebben

Újjászületés - Beleszületni Isten családjába

Újjászületés - Beleszületni Isten családjába Kenneth E. Hagin Nem az a fontos, hogy melyik gyülekezetbe tartozol, hanem az, hogy melyik családba. Jézus azt tanította, hogy az embernek újjá kell születnie. A következő állítások Jézus szájából származnak:

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Bevezetés a 3. részhez: Jézus természete és céljai 113 14. Csodálatos Tanácsadó 115 15. Békesség Fejedelme 119

Tartalomjegyzék. Bevezetés a 3. részhez: Jézus természete és céljai 113 14. Csodálatos Tanácsadó 115 15. Békesség Fejedelme 119 Tartalomjegyzék Előszó 5 i. rész: A neveiben föltárulkozó Isten Bevezetés az 1. részhez: Egység és többesség: Atya, Fiú és Szent Szellem 9 1. Elóhim 15 2. Jehova vagy Jahve 21 3. Ő, Aki gondot visel 27

Részletesebben

Bérmálási vizsgakérdések

Bérmálási vizsgakérdések 1 Bérmálási vizsgakérdések 1. Miért bérmálkozol? Hogy a Szentlélek ajándékát elnyerjem. 2. Mire képesít a Szentlélek a bérmálkozásban? Hogy felnőtt keresztény legyek, vagyis saját akaratomból Jézus tanítványa

Részletesebben

2014. NAGYHETI-HÚSVÉTI SZERTARTÁS- ÉS MISEREND VESZPRÉMBEN

2014. NAGYHETI-HÚSVÉTI SZERTARTÁS- ÉS MISEREND VESZPRÉMBEN 2014. NAGYHETI-HÚSVÉTI SZERTARTÁS- ÉS MISEREND VESZPRÉMBEN SzentMihályFőplébánia 2014. ÁPRILIS 11. FÁJDALMAS PÉNTEK 18.00 Élő keresztút a Károly templomtól a Bazilikáig 10.30 Érseki szentmise, barkaszentelés,

Részletesebben

KATolikus egyházközségeink F

KATolikus egyházközségeink F 2019. február hit vallás Egyházaink hírei KATolikus egyházközségeink F Gyóni KAToliKUs Egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón), vasárnap 9.00 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón)

Részletesebben