Hűtési eljárások PAVNADT.SZE

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Hűtési eljárások PAVNADT.SZE"

Átírás

1 Hűtési eljárások Készítette: Pál Viktor levelezős programtervező informatikus PAVNADT.SZE Manapság a számítógépek chipjeinek hőmérsékletét leginkább léghűtéssel hűtik, de emellett léteznek más elvre épülő megoldások is. Ezért most a különbözőféle chiphűtési megoldásokról lesz szó. A léghűtés aránylag egyszerűen működik. Ebben az esetben a melegedő alkatrész által termelt hőt a hőleadó felülethez képest nagy felületen kell elvezetni, ahonnan ezt végül a környezet veszi át. A működési elvből következik, hogy a processzor környezetének hőmérsékletének jóval alacsonyabbnak kell lenni ahhoz, hogy a hűtés hatékony legyen. Emiatt a léghűtéses chiphűtő nem teljesen önálló egység, csak része a számítógép teljes szellőzőrendszerének. Ez azt is jelenti, hogy ugyanaz a hűtő egy másik számítógépben máshogy teljesít. Mivel ennek a hűtőegységnek az előállításához nem nagyon van szükség bonyolult technológiára és speciális alapanyagokra, a gyártási költségek aránylag alacsonyak. A kevés alkatrész miatt a meghibásodás esélye elég kicsi, felszerelésük egyszerű és a fogyasztás elég alacsony. Van viszont egy nagy hátrány, ez a zaj. Még egy nagyon ügyesen megépített rendszernek is tartalmaznia kell legalább egy ventilátort, amennyiben léghűtéses technikára épül. Másik hátrány a működési elvből adódó viszonylag gyenge teljesítmény. A vízhűtés alapú rendszerek nem oszlatják el a felvett hőt a környező légtérbe, hanem elvezetik. Egy átlagos vízhűtő négy fő alkatrészből áll. A blokk, amit a melegedő egységre kell helyezni, és anyaga leginkább vörösréz és néha alumínium. Ezen kívül van még a pumpa, amely keringeti a vizet, a hőleadó egység (radiátor), amely a folyadék által szállított hőt adja le a környezetnek, és a csövek, amik a pumpa segítségével a blokkból szállítják a folyadékot a hőleadó egységbe. A folyamat a léghűtésnél nem sokkal bonyolultabb. A folyadék felveszi a hőt, amit a processzor továbbított blokknak és ezt továbbítja a radiátornak, ami leadja a hőt a környezetnek, és a lehűtött folyadék visszatér a pumpába, és onnét a blokkba. Mivel ezek a szerkezetek elég összetettek, minden elemük kihat a hatékonyságra. A blokknál nagyon fontos a talp vastagsága és a folyadék járatának alakja, hossza és keresztmetszete. A csöveknél fontos az átmérő, és a folyadékra gyakorolt ellenálláson is sok múlhat. A pumpánál fontos lehet, hogy halk legyen és érdemes annak teljesítményét a blokkhoz és a radiátorhoz igazítani. A kontinuitási egyenlet (I=q * v, ahol q az cső keresztmetszete, v a folyadék sebessége, I pedig az áramerősség) fényt vet arra, hogy hiába egy erős pumpa, ha túl kicsi a csőkeresztmetszet. A radiátor mérete sem elhanyagolható. Ha túl hosszú a járata, akkor a belső falának ellenállása lelassíthatja a folyadékáramlást, viszont ha rövid a járat, akkor a folyadék nem tud elég hőt leadni. A rendszer karbantartása végett nem tiszta vizet használnak ezekben a rendszerekben, hanem desztillált vizet különböző adalékokkal. E nélkül nem is igazán lehet biztonságos üzemeltetni ezeket a szerkezeteket. A vízhűtéses rendszerek teljesítménye bizonyos esetekben igencsak meghaladja a léghűtéses változatokét, és sokszor egy-egy alkatrész cseréjével is nagy teljesítménynövekedést lehet elérni. Fontos azonban az, hogy

2 következetesen kell megtervezni ezeket a rendszereket a nagy teljesítmény érdekében, mert sok olyan termék van a piacon aminek teljesítménye nem igazán különbözik a középkategóriás léghűtésekénél. A vízhűtések is rendelkeznek azzal a kellemetlen tulajdonsággal, hogy zajosak, bár vannak ventilátor nélküli passzív vízhűtések is, de ezek teljesítménye nem éri el a felsőkatagóriás léghűtők teljesítményét. Az is negatívum, hogy ezek a rendszerek dupla annyiba kerülnek, mint a megfelelő teljesítményű léghűtéses rendszerek. A Peltier-elemes hűtést (thermoelectric cooling)viszonylag ritkán használják a számítástechnikában, de egyébként nagyon elterjedt a használata (szerv- és vérszállítás, autós hűtők stb.). A technológia összetettsége miatt az informatikában való használata nem egyszerű. A szerkezet lényege, hogy az egyik oldala felmelegszik, a másik pedig lehűl (hőszivattyú). A meleg oldalról mindenképpen lég vagy vízhűtéssel kell elvezetni az ott keletkezett hőt. A léghűtés használata ebben az esetben elég drága és nem elég hatékony. A Peltier-elemek speciális félvezető anyagból készülnek, leggyakrabban bizmuttellridból (Bi2Te3), ezt gyakran ötvözik még szelénnel és antimonnal. Ezekből bonyolult eljárással meghatározott orientációjú, polikristályos, anizotóp termoelektrikus tulajdonságú p és n típusú cellák készülnek. A cellákat előre kialakított, vezető-fémezéssel ellátott (alumínium-oxid) kerámialapok közé forrasztják, amelyek kellő szilárdságot adnak az elemnek, jó hőszigetelők, mégis megfelelő a hővezetésük. Ha egyenáramot vezetünk keresztül a Peltier-elemen, akkor az elektronok az alcsony energiaszintű vezetési sávú, p típusú cellából csak akkor tudnak átlépni a magas energiaszntű vezetési sávval ellátott n típusú cellába, ha közben energiát vonnak el a környezetüktől, tehát hűtik a csatlakozási pontot. Ha elektromosan sorba, termikusan párhuzamos módon helyezünk el több ilyen cellapárt a kerámialapok közé, akkor az áramirány szerinti következő csatlakozásnál pont fordítva játszódik le a folyamat, tehát az elemek fűteni fogják a másik oldalt. A Peltier-elemek teljesítményének mérése: 1. Qmax: ez jelöli azt a hőmérsékletet, amit az elem maximálisan át tud pumpálni 2. d'tmax: ez a két oldal között elérhető maximális hőmérsékletkülönbséget jelzi 3. COP (coefficient of performance): teljesítmény együttható, ez mutatja meg a Peltier-elem hatásfokát, és a hideg oldalról elszállított hő mennyisége és a bevitt villamos teljesítmény hányadosaként lehet kiszámolni Peltier-elemekel a processzort tartósan a környezeti hőmérséklet alá csökkenthetjük, ami vízhűtéssel és léghűtéssel sem lenne lehetséges. Gyakran előfordul, hogy nem a Peltier-elemet szolgálja ki a vízhűtés, hanem fordítva, Peltier-elemeket használnak a vízhűtéses rendszerek hatásfokának javítására. Ez a megoldás nem éri el a Peltier-elemek hűtés hatásfokát, de kisebb teljesítményű Peltier-elem is elég, és az elem meghibásodása esetén sem szenved kárt a számítógép. A Peltier-elemek fogyasztása elég magas (gyakran a 100 Wattot is meghaladja), és önálló tápegységet is igényelnek. Emellett elég kényes is. Ha rögzítésnél megsérül, megégetheti a processzort, és a fagypont alatti hőmérsékletek miatt gondos szigetelésre is szükség van annak érdekében, hogy ne kerüljön víz a processzorra és az alaplapra.

3 A kompresszoros hűtés szintén nagyon ismert technológia, de a számítástechnikában nem igazán elterjedt főként, mert az általa nyújtott hűtési teljesítményre nincs szüksége az átlagfelhasználónak. A működési elve teljesen ugyanaz, mint a hűtőszekrényé, csupán a méret és néhány alkatrész különbözik. A kompresszor első fázisban összenyomja a gázt, ami ettől felmelegszik az egyesített gáztörvénynek megfelelően. Ezután a hőcserélőben (csőrendszer a hűtőszekrény hátulján) a gáz leadja a hőt, aminek hatására halmazállapot változáson megy keresztül, és cseppfolyóssá válik. A kapilláris (kellően vékony) csőhöz érve a nyomás emelkedik, a cső másik végén pedig alacsony nyomás uralkodik, mivel onnan a kompresszor folyamatosan szivattyúzza kifelé a gázt. Amikor a folyékony halmazállapotú a gáz átjut a kapilláris csövön, a hirtelen kis nyomás és nagy térfogat hatására légneművé alakul át, ami hőelvonással jár. A technnológia közel 100 év óta tartó használata miatt mondhatjuk, hogy az eljárás jól működik. Gyári kompresszoros processzorhűtésből nincs nagy választék, de a híresebb gyártók termékei (pl.: a Dán Asetek cég Vapochill nevű rendszerei) biztos garanciát jelentenek. A kompresszoros hűtők az eddíg említettek közül a leghatékonyabbak. Ezzel az eljárással egy átlagos CPU hőmérsékletét fokra is csökkenthetjük, de emellet egy nagy teljesítményű erősen melegedő processzor (100 W fölötti hőleadással) is könnyen -10 és -20 fok között tartható. Ezzel a hűtési formával minden tartalék kihozható a processzorból. Mindemellett a hasonló fagypont alatti eljárásokkal (pl.: folyékony nitrogén, szárazjég) szemben ez technológia teljesen állandó felügyelet nélkül és megbízhatóan használható. A kompresszoros hűtők ára mondhatni nem éppen felhasználóbarát. Egy komplett kompresszoros számítógépház körülbelül Forintba kerül. Házilag viszont nem érdemes próbálkozni, mert egy kisebb illesztési hiba is a processzorunk és alaplapunk halálát jelentheti. Az előző ismertetőkből látszik, hogy manapság két eljárásnak van helye az informatikában, ez a kettő a léghűtés és a vízhűtés. Ezek közül a vízhűtés a fejlesztések eredményének köszönhetően egyre egyszerűbb, biztonságosabb és hatékonyabb lesz, és így közelebb kerül az átlagfelhasználóhoz is.

4 Példa léghűtésre: Példa vízhűtésre:

5 Példa Peltier-elemes hűtésre: Példa kompresszoros hűtésre:

Alaplap: közös kapcsolódási felület a számítógép részegységei számára

Alaplap: közös kapcsolódási felület a számítógép részegységei számára Alaplap: közös kapcsolódási felület a számítógép részegységei számára AGP-csatlakozó alaplapi vezérlő chip PCI-csatlakozók rögzítőkeret a hűtőhöz FDD-csatlakozó tápegységcsatlakozó S.ATAcsatlakozók P.ATAcsatlakozók

Részletesebben

Hőszivattyús rendszerek

Hőszivattyús rendszerek Hőszivattyús rendszerek A hőszivattyúk Hőforrások lehetőségei Alapvetően háromféle környezeti közeg: Levegő Talaj (talajkollektor, talajszonda) Talajvíz (fúrt kút) Egyéb lehetőségek, speciális adottságok

Részletesebben

Járművek és motorok hő- és áramlástani rendszerei

Járművek és motorok hő- és áramlástani rendszerei Járművek és motorok hő- és áramlástani rendszerei 11. Előadás Turbó, kompresszor hatásfoka, hűtése Jelölés - Nem törzsanyag 2 Feltöltők hatásfoka A feltöltők elméletileg izentrópikus kompresszióval működnek,

Részletesebben

Előadó: Varga Péter Varga Péter

Előadó: Varga Péter Varga Péter Abszorpciós folyadékhűtők Abszorpciós folyadékhűtők alkalmazási lehetőségei alkalmazási lehetőségei a termálvizeink világában a termálvizeink világában Előadó: Varga Péter Varga Péter ABSZORPCIÓS FOLYADÉKHŰTŐ

Részletesebben

Hőtan I. főtétele tesztek

Hőtan I. főtétele tesztek Hőtan I. főtétele tesztek. álassza ki a hamis állítást! a) A termodinamika I. főtétele a belső energia változása, a hőmennyiség és a munka között állaít meg összefüggést. b) A termodinamika I. főtétele

Részletesebben

Hőszivattyú. A hőszivattyú működési elve

Hőszivattyú. A hőszivattyú működési elve Thermo-Ciklon Kft. Épületgépészeti Kereskedelmi. és Szolgáltató Kft 3532 Miskolc Andrássy út 3-5 Adószám: 14135851-2-05; Cég j.sz.: 05-09-014932 ; Banksz.: 55100337-12330579; Tel/fax.: 46/740-979 ; Mobil.:20/94-95-114

Részletesebben

Szárazjeges tisztítás hatásai hegesztő szerszámokon 2012 GESTAMP 0

Szárazjeges tisztítás hatásai hegesztő szerszámokon 2012 GESTAMP 0 Szárazjeges tisztítás hatásai hegesztő szerszámokon 2012 GESTAMP 0 Karbantartás Szárazjeges tisztítás hatásai hegesztő szerszámokon Október 2014. október 15. Készítette: Kemény Béla Gestamp Hungária Kft

Részletesebben

Belső energia, hőmennyiség, munka Hőtan főtételei

Belső energia, hőmennyiség, munka Hőtan főtételei Belső energia, hőmennyiség, munka Hőtan főtételei Ideális gázok részecske-modellje (kinetikus gázmodell) Az ideális gáz apró pontszerű részecskékből áll, amelyek állandó, rendezetlen mozgásban vannak.

Részletesebben

L E G N O M E C K F T Faipari gépek, szerszámok forgalmazása, javítása VAPLEM 46.43.30 FAGŐZÖLŐ KAMRA TELJESEN ALUMÍNIUMBÓL ÉPÍTVE.

L E G N O M E C K F T Faipari gépek, szerszámok forgalmazása, javítása VAPLEM 46.43.30 FAGŐZÖLŐ KAMRA TELJESEN ALUMÍNIUMBÓL ÉPÍTVE. VAPLEM 46.43.30 FAGŐZÖLŐ KAMRA TELJESEN ALUMÍNIUMBÓL ÉPÍTVE I) AZ ÁRAJÁNLAT TARTALMA : Cellák száma : 1 Modell :VAP LEM 46.43.30 A cella méretei: 1,2 Méretek : L (m) P (m) H (m) Belső 4,6 4,3 3,0 Külső

Részletesebben

Ariston Hybrid 30. Kondenzációs- Hőszivattyú

Ariston Hybrid 30. Kondenzációs- Hőszivattyú Ariston Hybrid 30 Kondenzációs- Hőszivattyú A hőszivattyú és a kondenzációs gázkészülék technológia egyesítése olyan módon, hogy a rendszer saját maga dönthessen arról, hogy számára melyik működés üzemmód

Részletesebben

Levegő-víz inverteres hőszivattyú

Levegő-víz inverteres hőszivattyú Levegő-víz inverteres hőszivattyú RENDSZER FELÉPÍTÉSE Levegő-víz hőszivattyú rendszer A Carrier bemutatja az XP Energy a lakossági fűtési megoldást megújító levegő-víz hőszivattyú rendszert. Az energia

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÁS HŐTANI FOLYAMATOK

ÖSSZEFOGLALÁS HŐTANI FOLYAMATOK ÖSSZEFOGLALÁS HŐTANI FOLYAMATOK HŐTÁGULÁS lineáris (hosszanti) hőtágulási együttható felületi hőtágulási együttható megmutatja, hogy mennyivel változik meg a test hossza az eredeti hosszához képest, ha

Részletesebben

Két szóból kihoztuk a legjobbat... Altherma hibrid

Két szóból kihoztuk a legjobbat... Altherma hibrid Két szóból kihoztuk a legjobbat... Altherma hibrid Elromlott a gázkazánom és gyorsan ki kell cserélnem Az ügyfelek elvárásai szeretnék hőszivattyút használni, de azt hallottam, hogy nem lenne hatékony

Részletesebben

1a 1b 1c 2. Fűtésre és hűtésre használható, nagy hatásfokú radiátorok. Monoblokk rendszer

1a 1b 1c 2. Fűtésre és hűtésre használható, nagy hatásfokú radiátorok. Monoblokk rendszer Aquarea hőszivattyú termékcsalád 6 5 2 1b 3 4 1a 1c 1a 1b 1c 2 3 4 5 6 Monoblokk rendszer Split rendszer All in One rendszer Aquarea Heat Pump Manager (választható) Vezérlés okostelefonnal, táblagéppel

Részletesebben

Használati utasítás. Infrapanel sötétsugárzó JH-NR10-13A JH-NR18-13A JH-NR24-13A JH-NR32-13A

Használati utasítás. Infrapanel sötétsugárzó JH-NR10-13A JH-NR18-13A JH-NR24-13A JH-NR32-13A Használati utasítás Infrapanel sötétsugárzó JH-NR10-13A JH-NR18-13A JH-NR24-13A JH-NR32-13A DIMAT KFT. 7815 Harkány, Bercsényi u.18. info@dimat.hu +36 70 601 02 09 www.dimat.hu Infrapanel sötétsugárzó

Részletesebben

- Műszaki tartalom: Ajánlati ár tartalmaz: Tesztelés: Tisztelt Ügyfelünk:

- Műszaki tartalom: Ajánlati ár tartalmaz: Tesztelés: Tisztelt Ügyfelünk: Tisztelt Ügyfelünk: Szeretnénk szíves figyelmébe ajánlani ezt a saját gyártású kiváló minőségű készüléket. A szerszám és alkatrész gyártó olaj vagy víz hűtésű gépek hűtésére egy költségkímélő megoldásként

Részletesebben

Major Ferenc részlegvezető ACIS Benzinkúttechnika kft.

Major Ferenc részlegvezető ACIS Benzinkúttechnika kft. Kompresszor állomások telepítésének feltételei, hatósági előírások és beruházási adatok. Gázüzemű gépjárművek műszaki kialakítása és az utólagos átalakítás módja Major Ferenc részlegvezető ACIS Benzinkúttechnika

Részletesebben

Tejhűtési rendszerek. A BouMatic tejhűtési rendszerei biztosítják az optimális teljesítményt, a maximális hatékonyságot és a legjobb minőségű tejet.

Tejhűtési rendszerek. A BouMatic tejhűtési rendszerei biztosítják az optimális teljesítményt, a maximális hatékonyságot és a legjobb minőségű tejet. INNOVÁCIÓ Tejhűtési rendszerek A BouMatic tejhűtési rendszerei biztosítják az optimális teljesítményt, a maximális hatékonyságot és a legjobb minőségű tejet. Glacier tejhűtő tartály GlacierChill forrasztott

Részletesebben

Szolárkollektorok Solarpool polipropilén abszorber

Szolárkollektorok Solarpool polipropilén abszorber Szolárkollektorok Solarpool polipropilén abszorber Medence fűtés a webáruházban - A napenergia leggazdaságosabb hasznosítása Csúcs-technológiával gyártott egyedülálló konstrukció Aktív szénkristályokkal

Részletesebben

Tüzelőanyagok fejlődése

Tüzelőanyagok fejlődése 1 Mivel fűtsünk? 2 Tüzelőanyagok fejlődése Az emberiség nehezen tud megszabadulni attól a megoldástól, hogy valamilyen tüzelőanyag égetésével melegítse a lakhelyét! ősember a barlangban rőzsét tüzel 3

Részletesebben

1. Feladatok a termodinamika tárgyköréből

1. Feladatok a termodinamika tárgyköréből . Feladatok a termodinamika tárgyköréből Hővezetés, hőterjedés sugárzással.. Feladat: (HN 9A-5) Egy épület téglafalának mérete: 4 m 0 m és, a fal 5 cm vastag. A hővezetési együtthatója λ = 0,8 W/m K. Mennyi

Részletesebben

PLASSON ELEKTROFÚZIÓS GEOTERMIKUS RENDSZER vigyázunk a környezetünkre

PLASSON ELEKTROFÚZIÓS GEOTERMIKUS RENDSZER vigyázunk a környezetünkre PLASSON ELEKTROFÚZIÓS GEOTERMIKUS RENDSZER vigyázunk a környezetünkre Amíg a hőmérséklet a föld felett állandóan változik, napról napra, évszakról évszakra, a földfelszín alatt, a fagyhatár alatt (kb.

Részletesebben

CDP 35T/45T/65T falon át szerelhetõ légszárítók

CDP 35T/45T/65T falon át szerelhetõ légszárítók DP 35T/45T/65T falon át szerelhetõ légszárítók Nyugat-Dunántúli Iroda 17:12 IRVENT 9700 Szombathely, Zanati út 4. Tel/Fax: [94] 333-483 Kelet-Magyarországi Iroda 4026 Debrecen, Irinyi u. 20. Tel/Fax: [52]

Részletesebben

J A G A F R E E D O M C L I M A

J A G A F R E E D O M C L I M A J A G A F R E E D O M C L I M A Energiahatékonyság, fenntarthatóság és design! Szerény mérete ellenére a Freedom Clima egyben nagy teljesítményű fűtő- és hűtő, szabadon álló rendszer, mely csendesen és

Részletesebben

TOP SECRET SECRET INTERNAL USE ONLY PUBLIC. Applied berendezések. Dealer Konferencia 2013 Zelenka Péter

TOP SECRET SECRET INTERNAL USE ONLY PUBLIC. Applied berendezések. Dealer Konferencia 2013 Zelenka Péter TOP SECRET SECRET INTERNAL USE ONLY PUBLIC Applied berendezések Dealer Konferencia 2013 Zelenka Péter Applied berendezések TARTALOMJEGYZÉK Bemutatás Termékek: Folyadékhűtők Légkezelő berendezések Fan coil

Részletesebben

Energia hatékony nedves rendszerű fűtési és hűtési. Pe-Xa csövek alkalmazásával

Energia hatékony nedves rendszerű fűtési és hűtési. Pe-Xa csövek alkalmazásával Energia hatékony nedves rendszerű fűtési és hűtési rendszerek kizárólagos előnyei Pe-Xa csövek alkalmazásával Uponor PE-Xa rendszer Térhálósított polietilén cső épületgépészeti alkalmazásokhoz Az Uponor

Részletesebben

CDP 75/125/165 légcsatornázható légszárítók

CDP 75/125/165 légcsatornázható légszárítók CDP 75/125/165 légcsatornázható légszárítók 17:22 IRVENT Tel/Fax: [94] -48 Tel/Fax: [52] 422-64 CDP 75 légcsatornázható légszárító CDP 75 típusú légcsatornázható légszárító nagyobb magán- és közületi uszodákban,

Részletesebben

A legjobb fűtés minden évszakban. DIGITÁLIS SZABÁLYOZÁSÚ ELEKTROMOS KAZÁNOK Fűtéshez és használati melegvíz előállításához.

A legjobb fűtés minden évszakban. DIGITÁLIS SZABÁLYOZÁSÚ ELEKTROMOS KAZÁNOK Fűtéshez és használati melegvíz előállításához. A legjobb fűtés minden évszakban DIGITÁLIS SZABÁLYOZÁSÚ ELEKTROMOS KAZÁNOK Fűtéshez és használati melegvíz előállításához 2010 Katalógus Teljes biztonság és maximális kényelem A GABARRÓN elektromos kazánokok

Részletesebben

Peltier-elemek vizsgálata

Peltier-elemek vizsgálata Peltier-elemek vizsgálata Mérés helyszíne: Vegyész labor Mérés időpontja: 2012.02.20. 17:00-20:00 Mérés végrehatói: Budai Csaba Sánta Botond I. Seebeck együttható közvetlen kimérése Az adott P-N átmenetre

Részletesebben

Egy részecske mozgási energiája: v 2 3 = k T, ahol T a gáz hőmérséklete Kelvinben 2 2 (k = 1, J/K Boltzmann-állandó) Tehát a gáz hőmérséklete

Egy részecske mozgási energiája: v 2 3 = k T, ahol T a gáz hőmérséklete Kelvinben 2 2 (k = 1, J/K Boltzmann-állandó) Tehát a gáz hőmérséklete Hőtan III. Ideális gázok részecske-modellje (kinetikus gázmodell) Az ideális gáz apró pontszerű részecskékből áll, amelyek állandó, rendezetlen mozgásban vannak. Rugalmasan ütköznek egymással és a tartály

Részletesebben

KLÍMABERENDEZÉS A CITROËN TANÁCSAI SEGÍTENEK A KARBANTARTÁSBAN

KLÍMABERENDEZÉS A CITROËN TANÁCSAI SEGÍTENEK A KARBANTARTÁSBAN KLÍMABERENDEZÉS A CITROËN TANÁCSAI SEGÍTENEK A KARBANTARTÁSBAN A CITROËN TANÁCSAI SEGÍTENEK A KARBANTARTÁSBAN A KLÍMABERENDEZÉS NEM CSAK KÉNYELME, HANEM BIZTONSÁGA SZEMPONTJÁBÓL IS ALAPVETŐEN FONTOS Autójának

Részletesebben

Összefoglalás az épület hőigénye: 29,04 kw a választott előremenő vízhőmérséklet: 35 fok fűtési energiaigény: 10205,0 kwh/év

Összefoglalás az épület hőigénye: 29,04 kw a választott előremenő vízhőmérséklet: 35 fok fűtési energiaigény: 10205,0 kwh/év Összefoglalás az épület hőigénye: 29,04 kw (lásd a részletes, helyiségenkénti hőigényszámítást, csatolva) a temperálási időszak hőigénye 321,78 kw a választott előremenő vízhőmérséklet: 35 fok (szükség

Részletesebben

FSC SCU. Üzembe helyezési útmutató: Sebességszabályzó egyfázisú motorokhoz

FSC SCU. Üzembe helyezési útmutató: Sebességszabályzó egyfázisú motorokhoz FSC SCU Üzembe helyezési útmutató: Sebességszabályzó egyfázisú motorokhoz Gyártó: Forgalmazó: GYÁRTÓMŰVI NYILATKOZAT A gyártó magyarázata és kiegészítései az 89/392/EWG sz. EU-irányelv értelmében. A termékeket

Részletesebben

LOGITEX MÁRKÁJÚ HIBRID VÍZMELEGÍTŐK

LOGITEX MÁRKÁJÚ HIBRID VÍZMELEGÍTŐK VÍZMELEGÍTÉS FOTOVOLTAIKUS PANELEKKEL SZABADALMAZOTT SZLOVÁK TERMÉK LOGITEX MÁRKÁJÚ HIBRID VÍZMELEGÍTŐK TERMÉKKATALÓGUS A LOGITEX márkájú vízmelegítők egy új műszaki megoldást képviselnek a vízmelegítés

Részletesebben

Méréstechnika. Hőmérséklet mérése

Méréstechnika. Hőmérséklet mérése Méréstechnika Hőmérséklet mérése Hőmérséklet: A hőmérséklet a termikus kölcsönhatáshoz tartozó állapotjelző. A hőmérséklet azt jelzi, hogy egy test hőtartalma milyen szintű. Amennyiben két eltérő hőmérsékletű

Részletesebben

2009/2010. Mérnöktanár

2009/2010. Mérnöktanár Irányítástechnika Hőszivattyúk 2009/2010 Előadó: NÉMETH SZABOLCS Mérnöktanár 1 Bevezetés Egy embert nem taníthatsz meg semmire, csupán segíthetsz neki, hogy maga fedezze fel a dolgokat. (Galilei) 2 Hőszivattyúról

Részletesebben

IMMERPAN. Acél lapradiátorok

IMMERPAN. Acél lapradiátorok IMMERPAN Acél lapradiátorok IMMERPAN, AZ ÚJ TERMÉKVONAL AZ IMMERGAS KÍNÁLATÁBAN Az Immergas a felhasználói igények széleskörű kiszolgálása érdekében acél lapradiátorokkal bővíti termékskáláját, melyeket

Részletesebben

Plazmavágás

Plazmavágás 2016.09.23. Plazmavágás Ipari vágásmódszereket ismertető sorozatunkban egy, a magánszemélyek részére is már-már elérhető technológia, a plazmavágás került sorra. Százezerrel kezdődő összegtől már kapható

Részletesebben

FIZIKA II. 2. ZÁRTHELYI DOLGOZAT A MŰSZAKI INFORMATIKA SZAK

FIZIKA II. 2. ZÁRTHELYI DOLGOZAT A MŰSZAKI INFORMATIKA SZAK FIZIKA II. 2. ZÁRTHELYI DOLGOZAT A MŰSZAKI INFORMATIKA SZAK 2007-2008-2fé EHA kód:.név:.. 1. Egy 5 cm átmérőjű vasgolyó 0,01 mm-rel nagyobb, mint a sárgaréz lemezen vágott lyuk, ha mindkettő 30 C-os. Mekkora

Részletesebben

SZINIMPEX KFT. ELEKTROMOS FŰTŐELEMEK GYÁRTÁSA ÉS FORGALMAZÁSA

SZINIMPEX KFT. ELEKTROMOS FŰTŐELEMEK GYÁRTÁSA ÉS FORGALMAZÁSA SZINIMPEX KFT. ELEKTROMOS FŰTŐELEMEK GYÁRTÁSA ÉS FORGALMAZÁSA BEMUTATKOZÁS A Szinimpex Kft. magyar tulajdonban lévő vállalkozás, mely 2013 óta kínál széles választékban elektromos fűtőelemeket, Kecskeméten.

Részletesebben

Ipari kondenzációs gázkészülék

Ipari kondenzációs gázkészülék Ipari kondenzációs gázkészülék L.H.E.M.M. A L.H.E.M.M. egy beltéri telepítésre szánt kondenzációs hőfejlesztő készülék, mely több, egymástól teljesen független, előszerelt modulból áll. Ez a tervezési

Részletesebben

Hőszivattyú hőszivattyú kérdései

Hőszivattyú hőszivattyú kérdései Hőszivattyú hőszivattyú kérdései Mi is az a hőszivattyú? A hőszivattyú egy olyan eszköz, amely hőenergiát mozgat egyik helyről a másikra, a közvetítő közeg így lehűl, vagy felmelegszik. A hőenergiát elvonjuk

Részletesebben

FIZIKA I. Ez egy gázos előadás lesz! (Ideális gázok hőtana) Dr. Seres István

FIZIKA I. Ez egy gázos előadás lesz! (Ideális gázok hőtana) Dr. Seres István Ez egy gázos előadás lesz! ( hőtana) Dr. Seres István Kinetikus gázelmélet gáztörvények Termodinamikai főtételek fft.szie.hu 2 Seres.Istvan@gek.szie.hu Kinetikus gázelmélet Az ideális gáz állapotjelzői:

Részletesebben

Termográfia az épületgépészetben

Termográfia az épületgépészetben Termográfia az épületgépészetben A termográfia szó hallatán sokaknak az épületek hőveszteségeivel kapcsolatos mérések, színes hőképek ugranak be. A hőkamerák alkalmazhatósága viszont nem merül ki csak

Részletesebben

Perifériáknak nevezzük a számítógép központi egységéhez kívülről csatlakozó eszközöket, melyek az adatok ki- vagy bevitelét, illetve megjelenítését

Perifériáknak nevezzük a számítógép központi egységéhez kívülről csatlakozó eszközöket, melyek az adatok ki- vagy bevitelét, illetve megjelenítését Perifériák monitor Perifériáknak nevezzük a számítógép központi egységéhez kívülről csatlakozó eszközöket, melyek az adatok ki- vagy bevitelét, illetve megjelenítését szolgálják. Segít kapcsolatot teremteni

Részletesebben

Klíma és légtechnika szakmai nap

Klíma és légtechnika szakmai nap Klíma és légtechnika szakmai nap Hővisszanyerők műszaki paraméterei és jelentésük Tóth István Zehnder Group Magyarországi Képviselet 12/8/2015 Zehnder és Paul hővisszanyerők lakásba, családi házba 2 08.12.2015

Részletesebben

J A G A K N O C K O N W O O D

J A G A K N O C K O N W O O D J A G A K N O C K O N W O O D Kivételes, formabontó, konfrontáló. A KNOCKONWOOD a legelső fűtőtest fából. A gyönyörűen kivitelezett, egyszerű, mégis elegáns, tartós burkolat a legjobb minőségű furnérból

Részletesebben

BETON A fenntartható építés alapja. Hatékony energiagazdálkodás

BETON A fenntartható építés alapja. Hatékony energiagazdálkodás BETON A fenntartható építés alapja Hatékony energiagazdálkodás 1 / Hogyan segít a beton a hatékony energiagazdálkodásban? A fenntartható fejlődés eszméjének fontosságával a társadalom felelősen gondolkodó

Részletesebben

A szilárd testek alakja és térfogata észrevehetően csak nagy erő hatására változik meg. A testekben a részecskék egymáshoz közel vannak, kristályos

A szilárd testek alakja és térfogata észrevehetően csak nagy erő hatására változik meg. A testekben a részecskék egymáshoz közel vannak, kristályos Az anyagok lehetséges állapotai, a fizikai körülményektől (nyomás, hőmérséklet) függően. Az anyagokat általában a normál körülmények között jellemző állapotuk alapján soroljuk be szilád, folyékony vagy

Részletesebben

Energiahatékony gépészeti rendszerek

Energiahatékony gépészeti rendszerek Energiahatékony gépészeti rendszerek Benkő László okl. gépészmérnök épületgépész tervező épületenergetikai szakértő Az előadás mottója: A legjobb energiamegtakarítás az, amikor nem használunk fel energiát.

Részletesebben

Égéshő: Az a hőmennyiség, amely normál állapotú száraz gáz, levegő jelenlétében CO 2

Égéshő: Az a hőmennyiség, amely normál állapotú száraz gáz, levegő jelenlétében CO 2 Perpetuum mobile?!? Égéshő: Az a hőmennyiség, amely normál állapotú száraz gáz, levegő jelenlétében CO 2,- SO 2,-és H 2 O-vá történő tökéletes elégetésekor felszabadul, a víz cseppfolyós halmazállapotban

Részletesebben

Linia PastaCook TÉSZTAFŐZŐ ÉS HŰTŐGYÁRTÓSOR

Linia PastaCook TÉSZTAFŐZŐ ÉS HŰTŐGYÁRTÓSOR Food Processing Equipment Linia PastaCook TÉSZTAFŐZŐ ÉS HŰTŐGYÁRTÓSOR A tészta az ipari élelmiszertermelés egyik legnehezebb terméke, mivel hagyományosan a főzést követően néhány percen belül tálalni kell.

Részletesebben

Folyadékok és gázok áramlása

Folyadékok és gázok áramlása Folyadékok és gázok áramlása Hőkerék készítése házilag Gázok és folyadékok áramlása A meleg fűtőtest vagy rezsó felett a levegő felmelegszik és kitágul, sűrűsége kisebb lesz, mint a környezetéé, ezért

Részletesebben

Hogyan mûködik? Mi a hõcsõ?

Hogyan mûködik? Mi a hõcsõ? Mi a hõcsõ? olyan berendezés, amellyel hõ közvetíthetõ egyik helyrõl a másikra részben folyadékkal telt, légmentesen lezárt csõ ugyanolyan hõmérséklet-különbség mellett 000-szer nagyobb hõmennyiség átadására

Részletesebben

KÖRNYEZETTUDATOS HŰTÉS. Dr. Géczi Gábor egyetemi docens

KÖRNYEZETTUDATOS HŰTÉS. Dr. Géczi Gábor egyetemi docens KÖRNYEZETTUDATOS HŰTÉS Dr. Géczi Gábor egyetemi docens Hűtés Természetes módon A környezeti paraméterek függvénye Mesterséges (munkabefektetés árán) Kompresszoros Abszorpciós Adszorpciós Mágneses Természetes

Részletesebben

Hajdúnánás geotermia projekt lehetőség. Előzetes értékelés Hajdúnánás 2011. 09. 02.

Hajdúnánás geotermia projekt lehetőség. Előzetes értékelés Hajdúnánás 2011. 09. 02. Hajdúnánás geotermia projekt lehetőség Előzetes értékelés Hajdúnánás 2011. 09. 02. Hajdúnánástól kapott adatok a 114-es kútról Általános információk Geotermikus adatok Gázösszetétel Hiányzó adatok: Hő

Részletesebben

Hőszivattyús rendszerek. HKVSZ, Keszthely 2010. november 4.

Hőszivattyús rendszerek. HKVSZ, Keszthely 2010. november 4. Hőszivattyús rendszerek HKVSZ, Keszthely 2010. november 4. Tartalom Telepítési lehetőségek, cél a legjobb rendszer kiválasztása Gazdaságosság üzemeltetési költségek, tarifák, beruházás, piacképesség Környezetvédelem,

Részletesebben

ÜZEMBEHELYEZÉSI ÚTMUTATÓ CPC U-Pipe vákuumcsöves kollektorhoz

ÜZEMBEHELYEZÉSI ÚTMUTATÓ CPC U-Pipe vákuumcsöves kollektorhoz ÜZEMBEHELYEZÉSI ÚTMUTATÓ CPC U-Pipe vákuumcsöves kollektorhoz Készült: 2009.03.02. "U-Pipe" vákuumcsöves napkollektor CPC tükörrel Az "U-Pipe" vákuumcsöves napkollektor jelenti a kollektorok fejlődésének

Részletesebben

REB 900 KÜLTÉRI SZEKRÉNY

REB 900 KÜLTÉRI SZEKRÉNY REB 900 KÜLTÉRI SZEKRÉNY - Megoldások szélessávú Internet, vezetékes telefon, IPTV és kábeltévé szolgáltatóknak. 2016. október /1/7/ A REB szekrénycsaládot Energia Bázis Kft. a távközlési szolgáltatók

Részletesebben

TAKARÍTSA MEG EGY NYARALÁS ÁRÁT MINDEN ÉVBEN!

TAKARÍTSA MEG EGY NYARALÁS ÁRÁT MINDEN ÉVBEN! A napkollektor TAKARÍTSA MEG EGY NYARALÁS ÁRÁT MINDEN ÉVBEN! A meleg víz előállítása az egyik legállandóbb háztartási kiadás. Ez a költség az egyetlen amelyet ellentétben a fűtéssel és a légkondicionálással-

Részletesebben

TestLine - Fizika 7. osztály Hőtan Témazáró Minta feladatsor

TestLine - Fizika 7. osztály Hőtan Témazáró Minta feladatsor 1. 2:24 Normál Magasabb hőmérsékleten a részecskék nagyobb tágassággal rezegnek, s így távolabb kerülnek egymástól. Magasabb hőmérsékleten a részecskék kisebb tágassággal rezegnek, s így távolabb kerülnek

Részletesebben

HŐSZIVATTYÚK AEROGOR ECO INVERTER

HŐSZIVATTYÚK AEROGOR ECO INVERTER HŐSZIVATTYÚK AEROGOR ECO INVERTER FEJLETT INVERTERES TECHNOLÓGIA. Aerogor ECO Inverter Az új DC Inverter szabályzású Gorenje hőszivattyúk magas hatásfokkal, környezetbarát módon és költséghatékonyan biztosítják

Részletesebben

Anyagválasztás dugattyúcsaphoz

Anyagválasztás dugattyúcsaphoz Anyagválasztás dugattyúcsaphoz A csapszeg működése során nagy dinamikus igénybevételnek van kitéve. Ezen kívül figyelembe kell venni hogy a csapszeg felületén nagy a kopás, ezért kopásállónak és 1-1,5mm

Részletesebben

VILLANYBOJLEREK (VB) SZOLÁR TÁROLÓK (SOL) PUFFER TÁROLÓK (PE-PH) H Ô SZIVATTYÚS TÁROLÓK (HP)

VILLANYBOJLEREK (VB) SZOLÁR TÁROLÓK (SOL) PUFFER TÁROLÓK (PE-PH) H Ô SZIVATTYÚS TÁROLÓK (HP) E N E R G E T I K A I M E G O L D Á S O K INDIREKT, SZOLÁR ÉS HÛTÉSI TÁROLÓK VILLANYBOJLEREK (VB) SZOLÁR TÁROLÓK (SOL) PUFFER TÁROLÓK (PE-PH) H Ô SZIVATTYÚS TÁROLÓK (HP) Vara-FÉG Kft. 1139 Budapest, Fáy

Részletesebben

Megújuló energiaforrások épület léptékű alkalmazása. Prof. Dr. Zöld András Budapest, 2015. október 9.

Megújuló energiaforrások épület léptékű alkalmazása. Prof. Dr. Zöld András Budapest, 2015. október 9. Megújuló energiaforrások épület léptékű alkalmazása Prof. Dr. Zöld András Budapest, 2015. október 9. Megújulók - alapfogalmak Primer energia Egyes energiahordozók eléréséhez, használható formába hozásához,

Részletesebben

Osztott rendszerû klímaberendezések

Osztott rendszerû klímaberendezések Osztott rendszerû klímaberendezések INNOVATION IS LIFE A HISENSE Air-Conditioners Ltd. Kína egyik legnagyobb és legfejlettebb légkondícionáló berendezés gyártója. Éves szinten több millió darab légkondicionáló

Részletesebben

Megújuló energiaforrások

Megújuló energiaforrások Megújuló energiaforrások Energiatárolási módok Marcsa Dániel Széchenyi István Egyetem Automatizálási Tanszék 2015 tavaszi szemeszter Energiatárolók 1) Akkumulátorok: ólom-savas 2) Akkumulátorok: lítium-ion

Részletesebben

Lemezeshőcserélő mérés

Lemezeshőcserélő mérés BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM GÉPÉSZMÉRNÖKI KAR Épületgépészeti és Gépészeti Eljárástechnika Tanszék Lemezeshőcserélő mérés Hallgatói mérési segédlet Budapest, 2014 1. A hőcserélők típusai

Részletesebben

Ellenáramú hőcserélő

Ellenáramú hőcserélő Ellenáramú hőcserélő Elméleti összefoglalás, emlékeztető A hőcserélő alapvető működésével és az egyszerűsített számolásokkal a Vegyipari műveletek. tárgy keretében ismerkedtek meg. A mérés elvégzéséhez

Részletesebben

AZ ELŐRETOLT CSŐTÁMOGATÁS GYORS TELEPÍTÉST ÉS KONDENZÁCIÓ- MEGELŐZÉST TESZ LEHETŐVÉ AZ AF/ARMAFLEX -SZEL

AZ ELŐRETOLT CSŐTÁMOGATÁS GYORS TELEPÍTÉST ÉS KONDENZÁCIÓ- MEGELŐZÉST TESZ LEHETŐVÉ AZ AF/ARMAFLEX -SZEL Powered by TCPDF (www.tcpdf.org) Powered by TCPDF (www.tcpdf.org) AZ ELŐRETOLT CSŐTÁMOGATÁS GYORS TELEPÍTÉST ÉS KONDENZÁCIÓ- MEGELŐZÉST TESZ LEHETŐVÉ AZ AF/ARMAFLEX -SZEL Biztonságos Euroclass B/ L B,

Részletesebben

Számítógép felépítése

Számítógép felépítése Számítógép felépítése Amiről szó lesz Szg-ek csoportosítása hardveres szemszögből Kitekintés az Apple termékpalettájára IBM kompatibilis konfigurációk építőkockái (modularitás): ház, táp, hűtés, alaplap

Részletesebben

CDP 35/45/65 falra szerelhetõ légszárítók

CDP 35/45/65 falra szerelhetõ légszárítók CDP 35/45/65 falra szerelhetõ légszárítók Nyugat-Dunántúli Iroda 17:2 IRVENT 9700 Szombathely, Zanati út 4. Tel/Fax: [94] 333-483 Kelet-Magyarországi Iroda 4026 Debrecen, Irinyi u. 20. Tel/Fax: [52] 422-643

Részletesebben

Magyarország kereskedelmi áruházai

Magyarország kereskedelmi áruházai Kaszkád hőtéstechnikai rendszer és hıszivattyús főtési-hőtési rendszer együttmőködése Magyarország kereskedelmi áruházai A B C D E F G H I J össz db m2 átlag össz m2 Diszkont áruházak 190 83 153 65 1500

Részletesebben

Geotermikus hőszivattyú túlfűtő funkcióval Geopro SH. Élvezze a Föld melegét Geopro-val

Geotermikus hőszivattyú túlfűtő funkcióval Geopro SH. Élvezze a Föld melegét Geopro-val Geotermikus hőszivattyú túlfűtő funkcióval Geopro SH Élvezze a Föld melegét Geopro-val Környezetbarát hőenergia a talajból Mindannyian természetes környezetben élünk, és nagymértékben függünk tőle. Ezért

Részletesebben

Klíma a jó közérzetért! - A legkorszerûbb technológiával

Klíma a jó közérzetért! - A legkorszerûbb technológiával Klíma a jó közérzetért! - A legkorszerûbb technológiával A hazai klíma- és légtechnikai piac uszoda specialistája, a MENERGA HUNGÁRIA Energiatechnikai Kft. egy forradalmian új technológiai megoldással

Részletesebben

fűtőteljesítmény 10 W ventilátor nélkül névleges üzemi feszültség ( )V AC/DC

fűtőteljesítmény 10 W ventilátor nélkül névleges üzemi feszültség ( )V AC/DC 7H 7H- Kapcsolószekrények fűtőegységei Fűtőteljesítmény (10 550)W Tápfeszültség vagy Légbefúvással vagy anélkül Kettős szigetelésű műanyag készülékház Alacsony felületi hőmérséklet Dinamikus felfűtés a

Részletesebben

TestLine - Fizika 7. osztály Hőtan Témazáró Minta feladatsor

TestLine - Fizika 7. osztály Hőtan Témazáró Minta feladatsor 1. 2:29 Normál párolgás olyan halmazállapot-változás, amelynek során a folyadék légneművé válik. párolgás a folyadék felszínén megy végbe. forrás olyan halmazállapot-változás, amelynek során nemcsak a

Részletesebben

3. Termoelektromos hűtőelemek vizsgálata jegyzőkönyv. Zsigmond Anna Fizika Bsc II. Mérés dátuma: Leadás dátuma:

3. Termoelektromos hűtőelemek vizsgálata jegyzőkönyv. Zsigmond Anna Fizika Bsc II. Mérés dátuma: Leadás dátuma: 3. Termoelektromos hűtőelemek vizsgálata jegyzőkönyv Zsigmond Anna Fizika Bsc. Mérés dátuma: 28... Leadás dátuma: 28.. 8. . Mérések ismertetése A Peltier-elemek az. ábrán látható módon vannak elhelyezve

Részletesebben

zománcozott 595 2800-1 276 000 rozsdamentes - acél ECO 300 ism 6 fő 2 300 l rozsdamentes - acél alkalmazható rossz hőszigetelésű épület esetén

zománcozott 595 2800-1 276 000 rozsdamentes - acél ECO 300 ism 6 fő 2 300 l rozsdamentes - acél alkalmazható rossz hőszigetelésű épület esetén termodinamikus szolár használati meleg víz rendszer típus ajánlott felhasználók szolár panelek szám ECO COMP 200 esm tároló (db) 3 fő 1 200 l zománcozott felvett teljesítmény min. (W) leadott teljesítmény

Részletesebben

Legújabb műszaki megoldások napkollektoros használati meleg víz termeléshez. Sajti Miklós Ügyvezető +36 20 2086 936 info@soltec.hu www.soltec.

Legújabb műszaki megoldások napkollektoros használati meleg víz termeléshez. Sajti Miklós Ügyvezető +36 20 2086 936 info@soltec.hu www.soltec. Legújabb műszaki megoldások napkollektoros használati meleg víz termeléshez Sajti Miklós Ügyvezető +36 20 2086 936 info@soltec.hu www.soltec.hu Főbb pontok Az 811..813/2013 EU direktíva hatásai az épületgépészeti

Részletesebben

Harmadik generációs infra fűtőfilm. forradalmian új fűtési rendszer

Harmadik generációs infra fűtőfilm. forradalmian új fűtési rendszer Harmadik generációs infra fűtőfilm forradalmian új fűtési rendszer Figyelmébe ajánljuk a Toma Family Mobil kft. által a magyar piacra bevezetett, forradalmian új technológiájú, kiváló minőségű elektromos

Részletesebben

Nagyteljesítményű LEDek fénytechnikai és elektromos tulajdonságai valós működési körülmények között

Nagyteljesítményű LEDek fénytechnikai és elektromos tulajdonságai valós működési körülmények között tulajdonságai valós működési körülmények között 2012.02. 07 MEE-VTT 3. LED konferencia Előadó: SZEGULJA, Márton (M.Eng) 1 a) c) b) d) 1. Ábra: Mérőhelyek és mérőberendezések: a) LED mérőhely FH-Hannover;

Részletesebben

Szivattyúk üzemvitelének biztonsága és energia megtakarítási lehetőségek. Hegedűs Tamás Wilo Magyarország Kft.

Szivattyúk üzemvitelének biztonsága és energia megtakarítási lehetőségek. Hegedűs Tamás Wilo Magyarország Kft. Szivattyúk üzemvitelének biztonsága és energia megtakarítási lehetőségek Hegedűs Tamás Wilo Magyarország Kft. Trias Energetica épületek energiafogyasztása Épület energiafogyasztása Energia-fogyasztás csökkentése

Részletesebben

Szabadonálló gázüzemű főzőüst

Szabadonálló gázüzemű főzőüst A 700XP sorozat több, mint 100 modellt foglal magába. Minden készülékek nagy teljesítményű, megbízható, energiatakarékos, biztonságos és ergonómikus. A modul rendszer megszámlálhatatlan konfigurációban

Részletesebben

Ásványgyapotos szendvicspanel

Ásványgyapotos szendvicspanel Oldalpanel normál csatlakozással Ásványgyapotos szendvicspanel MW Ásványgyapot 1175 mm 1150 mm Minden szín esetében 1000 mm RAL9002/9006/7016 3.000 mm 10.000 mm között A2 s1, do EI60 Az ásványgyapotos

Részletesebben

2. A hőátadás formái és törvényei 2. A hőátadás formái Tapasztalat: tűz, füst, meleg edény füle, napozás Hőáramlás (konvekció) olyan folyamat,

2. A hőátadás formái és törvényei 2. A hőátadás formái Tapasztalat: tűz, füst, meleg edény füle, napozás Hőáramlás (konvekció) olyan folyamat, 2. A hőátadás formái és törvényei 2. A hőátadás formái Tapasztalat: tűz, füst, meleg edény füle, napozás. 2.1. Hőáramlás (konvekció) olyan folyamat, amelynek során a hő a hordozóközeg áramlásával kerül

Részletesebben

Számítógép esetén ATX

Számítógép esetén ATX Számítógép esetén ATX Model: AKY002BK page 1/8 Termékkód Terméktípus Formátum Sorozat Alaplap kompatibilitás AKY002BK Számítógép esetén ATX Midi ATX Gamer ATX, Micro ATX, Flex ATX, Mini ITX Meghajtó hely

Részletesebben

Projektfeladatok 2014, tavaszi félév

Projektfeladatok 2014, tavaszi félév Projektfeladatok 2014, tavaszi félév Gyakorlatok Félév menete: 1. gyakorlat: feladat kiválasztása 2-12. gyakorlat: konzultációs rendszeres beszámoló a munka aktuális állásáról (kötelező) 13-14. gyakorlat:

Részletesebben

Az Ipari világítás jelenlegi helyzete és jövőbeli lehetőségei. 1.Bevezetés

Az Ipari világítás jelenlegi helyzete és jövőbeli lehetőségei. 1.Bevezetés Az Ipari világítás jelenlegi helyzete és jövőbeli lehetőségei 1.Bevezetés Az ipari világítást a feladat speciális megoldásokat használ ezért jellemzően, eltér az egyéb világításoktól ott, ahol a tervezők

Részletesebben

III. LED konferencia Lambert Miklós

III. LED konferencia Lambert Miklós III. LED konferencia Lambert Miklós lambert@milambi.hu A LED mint világítóeszköz Fizikai folyamat: A pn átmenetben folyó áram fotonokat gerjeszt A világításcélú LED látható fényt emittál Nincs ultraibolya

Részletesebben

TestLine - Fizika 7. osztály Hőtan Témazáró Minta feladatsor

TestLine - Fizika 7. osztály Hőtan Témazáró Minta feladatsor Nézd meg a képet és jelöld az 1. igaz állításokat! 1:56 Könnyű F sak a sárga golyó fejt ki erőhatást a fehérre. Mechanikai kölcsönhatás jön létre a golyók között. Mindkét golyó mozgásállapota változik.

Részletesebben

TestLine - Fizika 7. osztály Hőtan Témazáró Minta feladatsor

TestLine - Fizika 7. osztály Hőtan Témazáró Minta feladatsor gázok hőtágulása függ: 1. 1:55 Normál de független az anyagi minőségtől. Függ az anyagi minőségtől. a kezdeti térfogattól, a hőmérséklet-változástól, Mlyik állítás az igaz? 2. 2:31 Normál Hőáramláskor

Részletesebben

Földgáztüzelésű abszorpciós hőszivattyú. Gas HP 35A

Földgáztüzelésű abszorpciós hőszivattyú. Gas HP 35A Földgáztüzelésű abszorpciós hőszivattyú Gas HP 35A Maximális energiamegtakarítás és csökkentett CO2-kibocsátás Remeha földgáztüzelésű abszorpciós hőszivattyú A Remeha termékpalettájában már évek óta az

Részletesebben

VENTUS A-P Műszaki adatok:

VENTUS A-P Műszaki adatok: VENTUS A-P A berendezés - működési mód alapján - a áramlásának típusa szerint aktív és passzív kategóriába sorolható. Passzív típusú biofiltereink ventilátor nélkül működnek, a t a szűrőn a rendszer kényszeráramlása

Részletesebben

Elektromos áramerősség

Elektromos áramerősség Elektromos áramerősség Két különböző potenciálon lévő fémet vezetővel összekötve töltések áramlanak amíg a potenciál ki nem egyenlítődik. Az elektromos áram iránya a pozitív töltéshordozók áramlási iránya.

Részletesebben

Infravörös melegítők. Az infravörös sugárzás jótékony hatása az egészségre

Infravörös melegítők. Az infravörös sugárzás jótékony hatása az egészségre Infravörös melegítők Infravörös melegítőink ökológiai alternatívát jelentenek a hagyományos fűtőanyag alapú készülékekkel szemben. Készülékeink nagytömegű meleget állítanak elő, anélkül, hogy szennyeznék

Részletesebben

Atomic 3000. Felhasználói kézikönyv

Atomic 3000. Felhasználói kézikönyv Atomic 3000 Felhasználói kézikönyv Biztonsági információk Figyelem! A készülék professzionális felhasználásra készült, nem otthoni használatra. Az Atomic 3000 számos veszélyt jelenthet tűz, hő, áramütés,

Részletesebben

Elektromos árammal fűtött ablakok: kényelmes és jó hatásfokú megoldás a hideg ellen

Elektromos árammal fűtött ablakok: kényelmes és jó hatásfokú megoldás a hideg ellen KORSZERÛ ENERGETIKAI BERENDEZÉSEK 4.4 Elektromos árammal fűtött ablakok: kényelmes és jó hatásfokú megoldás a hideg ellen Tárgyszavak: ablakfűtés; fűtés; hatásfok. A lakások ablakainak fűtése az utóbbi

Részletesebben

TORKEL 840 / 860 Akkumulátor terhelőegységek

TORKEL 840 / 860 Akkumulátor terhelőegységek TORKEL 840 / 860 Akkumulátor terhelőegységek Az erőművekben és transzformátor alállomásokon lévő akkumulátortelepeknek hálózat kiesés esetén készenléti energiát kell szolgáltatniuk. Sajnálatos módon az

Részletesebben