központi programok Pályakezdők Ösztöndíjas Foglalkoztatási Programja) és a kapcsolódó gyakorlati tapasztalatok összegzése

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "központi programok Pályakezdők Ösztöndíjas Foglalkoztatási Programja) és a kapcsolódó gyakorlati tapasztalatok összegzése"

Átírás

1 A KSZK részvételével megvalósuló központi programok (Roma Diplomások Programja Pályakezdők Ösztöndíjas Foglalkoztatási Programja) és a kapcsolódó gyakorlati tapasztalatok összegzése dr. Barta Zsuzsanna dr. Miskolczi Zsanett Szakály Kinga HSZOSZ Konferencia Budapest március 24.

2 Romák foglalkoztatása a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban Előnyben részesítés: Nem jelenti az egyenlő bánásmód követelményének megsértését az a rendelkezés, amely egy kifejezetten megjelölt társadalmi csoport tárgyilagos értékelésen alapuló esélyegyenlőtlenségének felszámolására irányul, ha az törvényen vagy törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendeleten, illetve kollektív szerződésen alapul, és határozott időre vagy határozott tt feltétel l bekövetkeztéig téi szól ( ) 406/2007. (XII.27.) Kormányrendelet 10/A. teremti meg a roma foglalkoztatás jogszabályi háttérét és biztosítja a pályázati eljárás során a Ktv nak való megfelelést létszámkeret számítására vonatkozó előírásoknak való megfelelést a létszámgazdálkodást érintő átmeneti intézkedéseknek való a létszámgazdálkodást érintő átmeneti intézkedéseknek való megfelelést.

3 Romák foglalkoztatása a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban Finanszírozás: NFÜ pályázatok Foglalkoztatás támogatása: ÁROP 229-A és B/2010 ÁROP 322/2010 Támogatóprogram: ÁROP-2010/229/C KSZK SZSZI szerepe a Programban: Igények összehangolása (szervek jelöltek) Jelöltek kiajánlása Támogatóprogramban való szakmai részvétel Helpdesk (Open Society Institute /OSI/ versenyszféra) Eredmények a számok tükrében március 23-ig Összes jelentkező: 427 fő Megfelelt a pályázati követélményeknek: 287 fő Sikeres versenyvizsgát tett: 122 fő Sikeres pótvizsgát tett: 36 fő (+ egy vizsgaidőpont) Kiajánlásra került: 123 fő Kinevezést kapott: 46 fő

4 Pályakezdő Diplomások Ösztöndíjas Foglalkoztatása Összkormányzati szinten első ő alkalommal l l áprilisában áb hirdette meg a kormányzati személyügyért felelős államtitkárság a pályakezdő diplomások ösztöndíjas programját évi és a évi program már a KSzK részvételével valósul meg. Program célkitűzése: ösztöndíjasnak lehetősége legyen szakmai készségek elsajátítására, gyakorlati munkatapasztalat megszerzésére, a központi közigazgatás feladatainak, az egyes szervezeti egységeknél folyó munka megismerésére. Generáció-váltás előkészítése a közigazgatásban

5 Pályakezdő Diplomások Ösztöndíjas Foglalkoztatása évi CXXIII. törvény tartalmazza az ösztöndíjas foglalkoztatásra vonatkozó rendelkezéseket Általános feltételek magyar állampolgárság g büntetlen előélet 30. életévét még nem töltötte be, diplomája a két éven belül került kiadásra, munkaviszonyban, közalkalmazotti, közszolgálati, szolgálati jogviszonyban nem áll; Érvényes Start kártya, vagy jogosultság a kiváltására á Jogviszony jellemzői: időtartama: 12 hónap munkaidő: heti 40 óra ösztöndíj: havi bruttó Ft, amely a minimálbér összegéig adómentes.

6 Pályakezdő Diplomások Ösztöndíjas Foglalkoztatása A 2008/2009 évi programban résztvevő Ösztöndíjasok 19%-át foglalkoztatta a munkahely váltás gondolata, ennek okai: Nagyobb fizetés reménye; Stabil, hosszú távú munkahely (olyan munkahelyet keresnek, ahol határozatlan idejű szerződést köthetnek, hiszen a program keretében egy éves határozatlan idejű szerződés létesül, és nincs konkrét garancia a továbbfoglalkoztatásra); Több szakterület megismerésének igénye; Versenyszféra kínálta lehetőségek.

7 Pályakezdő Diplomások Ösztöndíjas Foglalkoztatása A program első két évét követően összesen 309 diplomás, több nyelven beszélő, a köztisztviselői pálya iránt elhivatottságot érző fiatal munkavállaló kapott köztisztviselői i kinevezést. Többségük a gyakorlati helyén került továbbfoglalkoztatásra.

8 Pályakezdő Diplomások Ösztöndíjas Foglalkoztatása Erősségek 1. Fiatal, jól képzett, friss diplomás munkaerő beáramlása a közszférába. 2. A pályakezdő diplomás álláskeresők számának csökkentése. 3. Kisebb munkaadói bérköltség. 4. A program után a munkatapasztalat birtokában - a résztvevők számára könnyebb az elhelyezkedés. Veszélyek 1. MAT támogatás hiánya. 2. Amennyiben a szervek nem tudják feltölteni 1,5%-ot, kiszállnak a programból. 2. A Program megosztott tt működtetése, tés koordinálása. 3. A mindenkori politikai helyzet nagymértékben befolyásolhatja a jelentkezők számát. 4. Egy rosszul működő e-tool alkalmazása igen erős image vesztéssel jár. Gyengeségek 1. Nem elég erős a Program megtartó ereje: a jobb lehetőséget találók zárás előtt kilépnek a programból. 2. Nem versenyképes a program a műszaki és informatikai szakterületeken. 3. A szakszerű kiválasztás hiánya és az esetlegesen túlzó elvárások a kiíró szerveknél. Lehetőségek 1. A program fokozatos kiterjesztése országos szintre. 2. Előzetes igényfelmérés a programban részt vevő ő pályakezdők optimális létszámának á meghatározásához. 3. Hatékonyabb kiválasztási metodika alkalmazása. 4. KÖZIGÁLLÁS e-tool PÖF moduljának fejlesztése. 5. Közvetlen, a célcsoporthoz eljutó, hatékonyabb kommunikációs kampány.

9

10 dr. Barta Zsuzsanna Főigazgató-helyettes tt (KSZK) Alelnök (HSZOSZ) dr. Miskolczi i Zsanett Jogi- és koordinációs szakreferens Szakály Kinga Szakály Kinga Kommunikációs és koordinációs szakreferens

Jogcím Feltételek Jogosultság Mit vált ki? Ft értéke? Pályakezdő fiatal a huszonötödik életévét - felsőfokú végzettségű

Jogcím Feltételek Jogosultság Mit vált ki? Ft értéke? Pályakezdő fiatal a huszonötödik életévét - felsőfokú végzettségű Jogcím Feltételek Jogosultság Mit vált ki? Ft értéke? Pályakezdő fiatal foglalkoztatása Pályakezdő fiatal a huszonötödik életévét - felsőfokú végzettségű személy esetén a harmincadik életévét - be nem

Részletesebben

Támogatások. Ha nem sikerül elhelyezkedni, állami támogatásra lehet jogosult annak érdekében, hogy a munkavállalási esélyei javuljanak

Támogatások. Ha nem sikerül elhelyezkedni, állami támogatásra lehet jogosult annak érdekében, hogy a munkavállalási esélyei javuljanak ok ok Ha nem sikerül elhelyezkedni, állami támogatásra lehet jogosult annak érdekében, hogy a munkavállalási esélyei javuljanak A foglalkoztatása költségének csökkentése Segítő együttműködés az álláskeresésben

Részletesebben

Tájékoztatás a támogatási formákra való jogosultságról:

Tájékoztatás a támogatási formákra való jogosultságról: Tájékoztatás a támogatási formákra való jogosultságról: Bérpótló juttatás: A Nemzeti Közfoglalkoztatási Program keretében az aktív korú nem foglalkoztatott személyek részére megállapított rendelkezésre

Részletesebben

12. Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. május 19-i ülésére

12. Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. május 19-i ülésére Előterjesztés 12. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. május 19-i ülésére Tárgy: Részvétel a Romák foglakoztatása a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban című pályázatban

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem HR kapcsolódások az ÁROP projektekben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem HR kapcsolódások az ÁROP projektekben Teljes munkaidős határozott idejű kjt A projekt célja Projekt feladat/munkakör megnevezése Létszám (fő) Projekt feladat rövid leírása Elvárt kompetenciák (végzettség, szakmai tapasztalat, szakterület stb)

Részletesebben

TÁMOP 1.1.2 A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása (Decentralizált programok a konvergencia régiókban) Szakmai Nap

TÁMOP 1.1.2 A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása (Decentralizált programok a konvergencia régiókban) Szakmai Nap TÁMOP 1.1.2 A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása (Decentralizált programok a konvergencia régiókban) Szakmai Nap Csongrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja 2013. április 8. TÁMOP

Részletesebben

A munkaügyi kirendeltségekkel történő kapcsolatfelvétel, valamint a munkáltatók részéről elérhető kedvezmények és támogatások

A munkaügyi kirendeltségekkel történő kapcsolatfelvétel, valamint a munkáltatók részéről elérhető kedvezmények és támogatások CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA A munkaügyi kirendeltségekkel történő kapcsolatfelvétel, valamint a munkáltatók részéről elérhető kedvezmények és támogatások Szeged, 2013. április 8.

Részletesebben

Dr. Simon Attila István Nemzetgazdasági Minisztérium Munkaerőpiacért Felelős Helyettes Államtitkár Wellbeing Konferencia Sárvár, február 21.

Dr. Simon Attila István Nemzetgazdasági Minisztérium Munkaerőpiacért Felelős Helyettes Államtitkár Wellbeing Konferencia Sárvár, február 21. Munkaerőpiaci helyzetkép Magyarországon Dr. Simon Attila István Nemzetgazdasági Minisztérium Munkaerőpiacért Felelős Helyettes Államtitkár Wellbeing Konferencia Sárvár, 2017. február 21. HOGYAN VÁLTOZTAK

Részletesebben

A szociális hozzájárulási adóból 2013-ban érvényesíthető adókedvezmények

A szociális hozzájárulási adóból 2013-ban érvényesíthető adókedvezmények A szociális hozzájárulási adóból 2013-ban érvényesíthető adókedvezmények A munkaviszonyban foglalkoztatott személyek utáni fizetendő adó megállapításánál a számított adót (27%) e törvény külön rendelkezése

Részletesebben

A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal pályázata roma foglalkoztatás szervezõ munkakör betöltésére September 03.

A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal pályázata roma foglalkoztatás szervezõ munkakör betöltésére September 03. A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal pályázata roma foglalkoztatás szervezõ munkakör betöltésére 2009. September 03. A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal a köztisztviselõk jogállásáról szóló 1992.

Részletesebben

TÁMOP 1.1.2-11/1-2012-0001 A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása (Decentralizált programok a konvergencia régiókban)

TÁMOP 1.1.2-11/1-2012-0001 A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása (Decentralizált programok a konvergencia régiókban) A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása (Decentralizált programok a konvergencia régiókban) Vállalkozói Fórum Csongrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja 2014. október 21. Az Európai

Részletesebben

Készenléti, ügyeleti, helyettesí-tési díj, túlóra, túlszolgálat. Törvény szerinti illetmények, munkabérek

Készenléti, ügyeleti, helyettesí-tési díj, túlóra, túlszolgálat. Törvény szerinti illetmények, munkabérek 08 - Adatszolgáltatás a személyi és a foglalkoztatottak, választott összetételéréről 01 miniszterelnök, miniszterelnök-helyettes 02 miniszter,miniszterrel azonos illetményre jogosult vezető 03 kormánybiztos,

Részletesebben

A "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet. Szentes Városi Könyvtár

A Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet. Szentes Városi Könyvtár A "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet munkakör betöltésére. A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

Részletesebben

Foglalkoztatási támogatások 2011-ben Jáger László

Foglalkoztatási támogatások 2011-ben Jáger László Foglalkoztatási támogatások 2011-ben Jáger László kirendeltségvezető Támogatások Foglalkoztatás bővítését elősegítő bértámogatás Pályakezdők munkatapasztalat szerzés támogatása Mobilitási támogatás MKKv

Részletesebben

I. FEJEZET BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK

I. FEJEZET BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK Algyő Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2001. (XI.4.) Önkormányzati rendelete a Képviselő-testület hivatalának köztisztviselői közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről / egységes

Részletesebben

Tájékoztató a bérkompenzációról és a Munkaügyi Központ évi támogatási lehetőségeiről. Janovics László igazgató Pécs, január 31.

Tájékoztató a bérkompenzációról és a Munkaügyi Központ évi támogatási lehetőségeiről. Janovics László igazgató Pécs, január 31. Tájékoztató a bérkompenzációról és a Munkaügyi Központ 2012. évi támogatási lehetőségeiről Janovics László igazgató Pécs, 2012. január 31. Jogszabályi háttér: Elvárt béremelés jogszabályi háttér 2011.

Részletesebben

Nemzedékeken átívelő foglalkoztatás LIGA Esélyegyenlőségi Tagozat. Alapvető Jogok Biztosa 2012. november 30.

Nemzedékeken átívelő foglalkoztatás LIGA Esélyegyenlőségi Tagozat. Alapvető Jogok Biztosa 2012. november 30. Nemzedékeken átívelő foglalkoztatás LIGA Esélyegyenlőségi Tagozat Alapvető Jogok Biztosa 2012. november 30. Az alapvető jogok biztosáról szóló 2011. évi CXI. törvény (Ajbt.) 18. (1) Az alapvető jogok biztosához

Részletesebben

Aljegyzői pályázat kiírásáról

Aljegyzői pályázat kiírásáról Aljegyzői pályázat kiírásáról A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 36. (1) bekezdés szerint a képviselő-testület - pályázat alapján - a jogszabályban megállapított képesítési követelményeknek

Részletesebben

Tájékoztató. Gyakornoki program pályakezdők támogatására. GINOP kódszámú pályázatról

Tájékoztató. Gyakornoki program pályakezdők támogatására. GINOP kódszámú pályázatról Tájékoztató Gyakornoki program pályakezdők támogatására GINOP-5.2.4-16 kódszámú pályázatról A pályázati kiírás célja A szakképzésből kilépő fiatalok elhelyezkedésének, munkatapasztalat szerzésének elősegítése.

Részletesebben

A Miniszterelnökség pályázati felhívása Magyar Közigazgatási Ösztöndíjra

A Miniszterelnökség pályázati felhívása Magyar Közigazgatási Ösztöndíjra HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 2017. évi 48. szám 4821 A Miniszterelnökség pályázati felhívása Magyar Közigazgatási Ösztöndíjra A Miniszterelnökség a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjról szóló 228/2011. (X. 28.) Korm.

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

Eötvös Loránd Tudományegyetem. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet 1 / 5 2017.01.09. 8:53 Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi

Részletesebben

SORSFORDÍTÓ - SORSFORMÁLÓ regionális munkaerő-piaci program PROGRAMTERV 3. sz. módosítás

SORSFORDÍTÓ - SORSFORMÁLÓ regionális munkaerő-piaci program PROGRAMTERV 3. sz. módosítás SORSFORDÍTÓ - SORSFORMÁLÓ regionális munkaerő-piaci program PROGRAMTERV 3. sz. módosítás Pécs, 2010. április 1. Dr. Brebán Valéria főigazgató A programterv módosításának oka A programterv módosítására

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének május 26-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének május 26-i rendes ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. május 26-i rendes ülésére Tárgy: Pályázat kiírása aljegyzői állás betöltésére Előterjesztő: dr. Gábor Ferenc jegyző

Részletesebben

Az elvárt béremelés kompenzációját

Az elvárt béremelés kompenzációját Az elvárt béremelés kompenzációját biztosító kormányzati lépések a) A bérfejlesztés 5 % fölötti részének normatív támogatása az adórendszeren keresztül a teljes körű végrehajtás esetén Elérthető: 2012.01.01-től

Részletesebben

TÁMOP /

TÁMOP / Projekt főbb adatai Főkedvezményezett: Nemzetgazdasági Minisztérium Kedvezményezettek: 18 megye Konzorciumi megvalósítás - partnerség - szerződés vezető Projekt összköltsége 111 390 000 000 Ft Hajdú Bihar

Részletesebben

KORMÁNYHIVATAL KORMÁNYHIVATAL A projekt az Észak-magyarországi, az Észak-alföldi, a Dél-alföldi

KORMÁNYHIVATAL KORMÁNYHIVATAL A projekt az Észak-magyarországi, az Észak-alföldi, a Dél-alföldi BARANYA BARANYA MEGYEI MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KORMÁNYHIVATAL GINOP GINOP 5.2.1-14 5.2.1-14 Ifjúság Ifjúság Garancia Garancia Fábos Fábos Nóra Nóra 2015.09.17. 2015.09.17. Munkaerőpiaci Munkaerőpiaci Osztály

Részletesebben

Belváros- Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat. Képviselő- testülete

Belváros- Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat. Képviselő- testülete Belváros- Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat Képviselő- testülete a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet a Játékkal- mesével Óvoda

Részletesebben

JEGYZŐ RENDELETTERVEZET. a Polgármesteri Hivatalban pályázati eljárás nélkül betölthető köztisztviselői munkakörökről

JEGYZŐ RENDELETTERVEZET. a Polgármesteri Hivatalban pályázati eljárás nélkül betölthető köztisztviselői munkakörökről Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata JEGYZŐ RENDELETTERVEZET a Polgármesteri Hivatalban pályázati eljárás nélkül betölthető köztisztviselői munkakörökről Készítette: Papp Gyuláné humánpolitikai vezető

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere. I. Tartalmi összefoglaló

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere. I. Tartalmi összefoglaló 'f Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Mászóka Óvoda és a Kőbányai Janikovszky Éva Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános

Részletesebben

Mérlegen az atipikus foglalkoztatás május 14.

Mérlegen az atipikus foglalkoztatás május 14. A Fiatalok Ligája (a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának Ifjúsági Tagozata) álláspontja dr. Szilágyi Veronika Atipikus foglalkoztatási formák az új Munka Törvénykönyvében: Részmunkaidős munkaviszony;

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/5/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. május 27-i ülésére Tárgy: Eplény Községi Önkormányzat fenntartásában

Részletesebben

A kiemelt célcsoportok támogatása a projekt megvalósulása során elsődleges, de nem kizárólagos.

A kiemelt célcsoportok támogatása a projekt megvalósulása során elsődleges, de nem kizárólagos. Út a munkaerőpiacra A program elsődleges célja a hátrányos helyzetű emberek elhelyezkedésének támogatása különböző bértámogatási, bérköltség támogatási konstrukciók keretében. Emellett a munkaadók számára

Részletesebben

.f lrg. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló

.f lrg. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere.f lrg. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Gépmadár Óvoda intézményvezetői álláshelyének pályáztatásáról

Részletesebben

J a v a s l a t az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására

J a v a s l a t az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására J a v a s l a t az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: P.H. Településfejlesztési Osztály Ózd,

Részletesebben

a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján

a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján Közművel velődési, idegen nyelvű pályázatíró, projektmenedzser eupalyazatiportal.hu Budapesti Művelődési Központ. Jelentkezési határidő: 2013. március 29. Budapesti Művelődési Központ a Közalkalmazottak

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 246/2012.(IX.27.) számú. határozata

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 246/2012.(IX.27.) számú. határozata NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 246/2012.(IX.27.) számú határozata a Westsik Vilmos Élelmiszeripari Szakközépiskola és Szakiskola, valamint a Vásárhelyi Pál Építőipari és Környezetvédelmi-Vízügyi

Részletesebben

Több mint lehetıség START

Több mint lehetıség START Több mint lehetıség START Napra kész információk a START, START PLUSZ és START EXTRA kártyákról FONTOS! A kártyákat közvetlenül a munkába állás idıpontja elıtt célszerő igényelni START kártya Az a személy,

Részletesebben

Pest Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja TÁMOP /1/KMR A Nagykátai Járás munkaerő-piaci helyzete

Pest Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja TÁMOP /1/KMR A Nagykátai Járás munkaerő-piaci helyzete Pest Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja A Nagykátai Járás munkaerő-piaci helyzete A Nagykátai járás népességre vonatkozó statisztikái Pest Megye lakosainak száma (2013): 1 237 141 fő. A Nagykátai

Részletesebben

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének április 25-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből.

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének április 25-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből. Kivonat: Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. április 25-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből. Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 68/2013. (IV. 25.) határozata

Részletesebben

A térség munkaerő-piaci helyzete

A térség munkaerő-piaci helyzete Pest Megyei Kormányhivatal Ráckevei Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége A térség munkaerő-piaci helyzete Előadó: Schwarcz Gáspár kirendeltség-vezető Pest megye Járásai Pest Megye lakosainak száma

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s E l ő t e r j e s z t é s a Képviselő-testület 2011. október 20-án de. 8.15 órától tartandó ülésére a Justh Zsigmond Művelődési Ház, Könyvtár és Közösségi Ház vezetői pályázatának kiírása tárgyában. Tisztelt

Részletesebben

A Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ (KSZK) Szociális és Munkaügyi Minisztérium nevében

A Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ (KSZK) Szociális és Munkaügyi Minisztérium nevében A Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ (KSZK) Szociális és Munkaügyi Minisztérium nevében a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 10. (1) bekezdése

Részletesebben

J a v a s l a t az ÓZDINVEST Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására

J a v a s l a t az ÓZDINVEST Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására J a v a s l a t az ÓZDINVEST Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: P.H. Településfejlesztési Osztály Ózd, 2017. október 26. Ózd

Részletesebben

1. (1) E törvény hatálya kiterjed

1. (1) E törvény hatálya kiterjed 2004. évi CXXIII. törvény a pályakezdő fiatalok, az ötven év feletti munkanélküliek, valamint a gyermek gondozását, illetve a családtag ápolását követően munkát keresők foglalkoztatásának elősegítéséről,

Részletesebben

Munkáltatói igények, foglalkoztatási stratégiák, együttműködések

Munkáltatói igények, foglalkoztatási stratégiák, együttműködések A foglalkoztatás fejlesztés helyzete, céljai Szabolcs- Szatmár-Bereg megyében Munkáltatói igények, foglalkoztatási stratégiák, együttműködések Kisvárda, 2017. január 23. Dr. Papp Csaba megyei jegyző Szabolcs-Szatmár-Bereg

Részletesebben

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala. pályázatot hirdet az alábbi munkakörök betöltésére:

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala. pályázatot hirdet az alábbi munkakörök betöltésére: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala a "Köztisztviselők jogállásáról szóló" 1992. évi XXIII. törvény 10. (1) bekezdése alapján Munkakörök megnevezése: 1. Jegyzői Kabinetvezető 2. Gazdálkodási

Részletesebben

375/2010. (XII. 31.) Korm. rendelet. a közfoglalkoztatáshoz nyújtható támogatásokról

375/2010. (XII. 31.) Korm. rendelet. a közfoglalkoztatáshoz nyújtható támogatásokról 375/2010. (XII. 31.) Korm. rendelet a közfoglalkoztatáshoz nyújtható támogatásokról A Kormány foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 43. (4) bekezdésében

Részletesebben

Foglalkozást segítő kormányzati intézkedések, pályázati lehetőségek

Foglalkozást segítő kormányzati intézkedések, pályázati lehetőségek Foglalkozást segítő kormányzati intézkedések, pályázati lehetőségek Ádám Sándor főosztályvezető Munkaerőpiaci Programok Főosztály Nemzetgazdasági Minisztérium Budapest, 2017. március 7. MUNKAERŐPIACI TRENDEK

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A humánerőforrás gazdálkodás több területén magas szintű, korszerű és komplex szolgáltatás nyújtását célul kitűző

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A humánerőforrás gazdálkodás több területén magas szintű, korszerű és komplex szolgáltatás nyújtását célul kitűző PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A humánerőforrás gazdálkodás több területén magas szintű, korszerű és komplex szolgáltatás nyújtását célul kitűző KORMÁNYZATI SZEMÉLYÜGYI SZOLGÁLTATÓ ÉS KÖZIGAZGATÁSI KÉPZÉSI KÖZPONT

Részletesebben

Tájékoztató a TÁMOP Munkaerő-piaci program a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásáért a Közép-magyarországi Régióban programról - Budapest

Tájékoztató a TÁMOP Munkaerő-piaci program a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásáért a Közép-magyarországi Régióban programról - Budapest Tájékoztató a TÁMOP 1.1.4 Munkaerő-piaci program a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásáért a Közép-magyarországi Régióban programról - Budapest A projekt. Időtartam: 2011.05.01 2013.04.30 (2 év) Teljes

Részletesebben

Szociális igazgatási feladatkör I. besorolási osztályban. A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:

Szociális igazgatási feladatkör I. besorolási osztályban. A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök: A közszolgálati jogviszony időtartama: határozatlan idejű közszolgálati jogviszony Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő A munkavégzés helye: Pest megye, 2364 Ócsa, Bajcsy-Zsilinszky utca 2. A közszolgálati

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a START programokról

TÁJÉKOZTATÓ a START programokról TÁJÉKOZTATÓ a START programokról A 2004. évi CXXIII. évi törvény alapján a munkaerő-piaci szempontból kedvezőtlen helyzetű egyes társadalmi csoportok és a munkaerőpiactól tartósan távollévők foglalkoztatása

Részletesebben

Budakörnyéki Közterület - Felügyelet pályázatot hirdet közterület-felügyelő munkakör betöltésére. A munkavégzés helye: Herceghalom és Páty.

Budakörnyéki Közterület - Felügyelet pályázatot hirdet közterület-felügyelő munkakör betöltésére. A munkavégzés helye: Herceghalom és Páty. Budakörnyéki Közterület - Felügyelet pályázatot hirdet közterület-felügyelő munkakör betöltésére. A munkavégzés helye: Herceghalom és Páty. A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök: Budakörnyéki Közterület-felügyelet

Részletesebben

AZ ÉLELMISZERIPAR MUNKAERŐPIACI HELYZETE

AZ ÉLELMISZERIPAR MUNKAERŐPIACI HELYZETE AZ ÉLELMISZERIPAR MUNKAERŐPIACI HELYZETE Dr. Simon Attila István Nemzetgazdasági Minisztérium Munkaerőpiacért Felelős Helyettes Államtitkár Budapest, 2016. november 15. MIRŐL SZÓL AZ ELŐADÁS? Foglalkoztatáspolitikai

Részletesebben

Esélyegyenlőségi kézikönyv mikrovállalkozások számára Könyvismertető

Esélyegyenlőségi kézikönyv mikrovállalkozások számára Könyvismertető Teremts esélyt magadnak és másoknak! Támogatók: Esélyegyenlőségi kézikönyv mikrovállalkozások számára Könyvismertető Sellei Anna 2008. június 26., Budapest Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány FAT intézményi

Részletesebben

J A V A S L A T. az Ózd Városi Rendészet vezetői állására vonatkozó pályázat kiírására. Ózd, július 21.

J A V A S L A T. az Ózd Városi Rendészet vezetői állására vonatkozó pályázat kiírására. Ózd, július 21. J A V A S L A T az Ózd Városi Rendészet vezetői állására vonatkozó pályázat kiírására Ózd, 2016. július 21. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Hatósági és Szociális Osztály Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

A polgármesteri hivatal ellátja a Mötv-ben és a vonatkozó egyéb jogszabályokban a számára meghatározott feladatokat.

A polgármesteri hivatal ellátja a Mötv-ben és a vonatkozó egyéb jogszabályokban a számára meghatározott feladatokat. ALAPÍTÓ OKIRAT 1. függelék (Egységes szerkezet) Dabas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2011. március 30-ai ülésére. Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke

ELŐTERJESZTÉS. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2011. március 30-ai ülésére. Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1. TEL.: (88)545-011, FAX: (88)545-012 E-MAIL: MOKELNOK@VPMEGYE.HU Szám: 14/167-4/2011. ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

Eötvös Loránd Tudományegyetem. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet 1 / 5 2017. 06. 12. 15:51 Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Eötvös Loránd Tudományegyetem Kancellária, Informatikai

Részletesebben

SZEMÉLYI ÉS VAGYONVÉDELMI TEVÉKENYSÉGGEL KAPCSOLATOS MUNKAJOGI KÉPZÉS A 2012 ÉVI I.TÖRVÉNY RENDELKEZÉSEI ALAPJÁN

SZEMÉLYI ÉS VAGYONVÉDELMI TEVÉKENYSÉGGEL KAPCSOLATOS MUNKAJOGI KÉPZÉS A 2012 ÉVI I.TÖRVÉNY RENDELKEZÉSEI ALAPJÁN SZEMÉLYI ÉS VAGYONVÉDELMI TEVÉKENYSÉGGEL KAPCSOLATOS MUNKAJOGI KÉPZÉS A 2012 ÉVI I.TÖRVÉNY RENDELKEZÉSEI ALAPJÁN Készítette: Dr. Dabis Erzsébet és Prof. Dr. Hajdú József I. Módszertani bevezetés Tartalmi:

Részletesebben

Gyakornoki képzési program

Gyakornoki képzési program Gyakornoki képzési program A a MediaGo Holding független érdekszövetség tagjaként jött létre 2009-ben. Missziónk a pályája elején lévő fiatal munkaerő elhelyezkedésének segítése, ezen keresztül a strukturális

Részletesebben

TERVEZET. A Kormány. / 2012.( ) Korm. rendelete Egyes foglalkoztatási tárgyú kormányrendeletek módosításáról

TERVEZET. A Kormány. / 2012.( ) Korm. rendelete Egyes foglalkoztatási tárgyú kormányrendeletek módosításáról A Kormány / 2012.( ) Korm. rendelete Egyes foglalkoztatási tárgyú kormányrendeletek módosításáról A Kormány 1. alcím tekintetében a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991.

Részletesebben

Budak eszi Polgármesteri Hivatal jegyző munkakör betöltésére.

Budak eszi Polgármesteri Hivatal jegyző munkakör betöltésére. Budakeszi Polgármesteri Hivatal a "Közszolgálati tisztviselőkről szóló" 2011. évi CXCIX. törvény 45. (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Budak eszi Polgármesteri Hivatal jegyző munkakör betöltésére.

Részletesebben

SZÉCHENYI PROGRAMIRODA VÁLLALKOZÓVÁ VÁLÁS ÉS MUNKAADÓK ÁLTAL IGÉNYBE VEHETŐ TÁMOGATÁSOK

SZÉCHENYI PROGRAMIRODA VÁLLALKOZÓVÁ VÁLÁS ÉS MUNKAADÓK ÁLTAL IGÉNYBE VEHETŐ TÁMOGATÁSOK SZÉCHENYI PROGRAMIRODA VÁLLALKOZÓVÁ VÁLÁS ÉS MUNKAADÓK ÁLTAL IGÉNYBE VEHETŐ TÁMOGATÁSOK FOGLALKOZTATÁSPOLITIKA Foglalkoztatáspolitika aktív eszközei Aktív eszközcsoport, ami a foglalkoztatás elősegítésére

Részletesebben

1. A közszolgálati tisztviselők jogviszonyának jellemzői, elhatárolása más, munkavégzésre irányuló jogviszonyoktól

1. A közszolgálati tisztviselők jogviszonyának jellemzői, elhatárolása más, munkavégzésre irányuló jogviszonyoktól A diasort hatályosította: dr. Márkus Györgyi (2014. augusztus 15.) 1 Az előadás tartalmi felépítése 1. A közszolgálati tisztviselők jogviszonyának jellemzői, elhatárolása más, munkavégzésre irányuló jogviszonyoktól

Részletesebben

GO-HUMAN. Cégbemutató. A humánerőforrás a mi szakterületünk.

GO-HUMAN. Cégbemutató. A humánerőforrás a mi szakterületünk. Cégbemutató A humánerőforrás a mi szakterületünk. MUNKAERŐ-KÖLCSÖNZÉS Mi a munkaerő-kölcsönzés? A munkaerő-kölcsönzés a legelterjedtebb atipikus foglalkoztatási forma, melynek keretében a foglalkoztató

Részletesebben

Amit a közfoglalkoztatásról tudni kell. Ki lehet közfoglalkoztató és milyen tevékenységek végezhetők közfoglalkoztatás keretében?

Amit a közfoglalkoztatásról tudni kell. Ki lehet közfoglalkoztató és milyen tevékenységek végezhetők közfoglalkoztatás keretében? Amit a közfoglalkoztatásról tudni kell A közfoglalkoztatás a munkaviszony egy speciális formája. Támogatott tranzitfoglalkoztatás, amelynek célja, hogy a közfoglalkoztatott sikeresen vissza-, illetve bekerüljön

Részletesebben

Foglalkoztatáspolitika a gazdaságfejlesztés szolgálatában

Foglalkoztatáspolitika a gazdaságfejlesztés szolgálatában Foglalkoztatáspolitika a gazdaságfejlesztés szolgálatában Dr. Simon Attila István Munkaerőpiacért Felelős Helyettes Államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium Székesfehérvár, 2016. november 24. Tartalom

Részletesebben

Béren kívüli juttatások céljuttatás, projektprémium. Készenléti, ügyeleti, Végkielégítés, jubileumi jutalom. helyettesí-tési díj, túlóra, túlszolgálat

Béren kívüli juttatások céljuttatás, projektprémium. Készenléti, ügyeleti, Végkielégítés, jubileumi jutalom. helyettesí-tési díj, túlóra, túlszolgálat # Megnevezés Létszám* fő (Átlagos statisztikai állományi létszám, éves) 08 - Adatszolgáltatás a személyi juttatások és a ak, választott tisztségviselők összetételéréről Törvény szerinti illetmények, munkabérek

Részletesebben

285/2012.(XI.29.) számú. határozata

285/2012.(XI.29.) számú. határozata NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 285/2012.(XI.29.) számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlésének 228/2012. (IX. 27.) számú határozata alapján vállalt intézmény-működtetési feladatellátásra

Részletesebben

Tisztelt Közgyűlés! I. Hivatali szervezeti változás

Tisztelt Közgyűlés! I. Hivatali szervezeti változás Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu Szám: 02/273-11/2010. ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

A magasabb vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozott időre 5 évre, 2014. augusztus 1-jétől 2019. július 31-ig szól.

A magasabb vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozott időre 5 évre, 2014. augusztus 1-jétől 2019. július 31-ig szól. Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot hirdet Az I-11/80.132/2014.sz. határozat 1. sz. melléklete Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Miskolci Batsányi János Óvoda (3534 Miskolc, Batsányi

Részletesebben

2004. évi CXXIII. törvény

2004. évi CXXIII. törvény 2004. évi CXXIII. törvény a pályakezdő fiatalok, az ötven év feletti munkanélküliek, valamint a gyermek gondozását, illetve a családtag ápolását követően munkát keresők foglalkoztatásának elősegítéséről,

Részletesebben

2/2004. (I. 15.) FMM rendelet. a kollektív szerződések bejelentésének és nyilvántartásának részletes szabályairól

2/2004. (I. 15.) FMM rendelet. a kollektív szerződések bejelentésének és nyilvántartásának részletes szabályairól a kollektív szerződések bejelentésének és nyilvántartásának részletes A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) 41/A. ának (4) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján

Részletesebben

ben a közoktatási intézmények vezetői közül az alábbiaknak jár le a vezetői megbízása: Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

ben a közoktatási intézmények vezetői közül az alábbiaknak jár le a vezetői megbízása: Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Oktatási és Közművelődési Főosztály kmiíet Kőbányai i ifi- :-testüiet ülése A$j 945"/ 5^/tooe. Tárgy: Javaslat közoktatási intézményvezetői

Részletesebben

J A V A S L A T. köznevelési intézmény vezetői megbízásának véleményezésére. Ózd, november 25. Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály

J A V A S L A T. köznevelési intézmény vezetői megbízásának véleményezésére. Ózd, november 25. Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály J A V A S L A T köznevelési intézmény vezetői megbízásának véleményezésére Ózd, 2015. november 25. Előterjesztő: Előkészítő: Polgármester Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály A nemzeti köznevelésről

Részletesebben

Köllő János. Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézete 1012 Budapest, Budaörsi út

Köllő János. Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézete 1012 Budapest, Budaörsi út Köllő János Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézete 1012 Budapest, Budaörsi út 45. E-mail: kollo@econ.core.hu 1 Kényszerek Fiskális sebezhetőség - 2006 óta folyamatosan szükség volt megszorító

Részletesebben

2003. évi CXXV. törvény

2003. évi CXXV. törvény 2003. évi CXXV. törvény az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról Az Országgyűlés elismerve minden ember jogát ahhoz, hogy egyenlő méltóságú személyként élhessen, azon szándékától vezérelve,

Részletesebben

BÉREN KÍVÜLI JUTTATÁSOK SZABÁLYZATA

BÉREN KÍVÜLI JUTTATÁSOK SZABÁLYZATA BÉREN KÍVÜLI JUTTATÁSOK SZABÁLYZATA Cím: Fővárosi Önkormányzat Vázsonyi Vilmos Idősek Otthona Adószám: 15492526-1-42 Törzsszám: 492 522 BÉREN KÍVÜLI JUTTATÁSOK SZABÁLYZATA Hatályos: 2017. január 01-től

Részletesebben

ZÁRÓRENDEZVÉNY. Pécs és Kistérsége Foglalkoztatási Megállapodás. Az Ifjúsági Garancia Program lehetőségei. Sasvári Gábor igazgató-helyettes

ZÁRÓRENDEZVÉNY. Pécs és Kistérsége Foglalkoztatási Megállapodás. Az Ifjúsági Garancia Program lehetőségei. Sasvári Gábor igazgató-helyettes ZÁRÓRENDEZVÉNY Pécs és Kistérsége Foglalkoztatási Megállapodás Az Ifjúsági Garancia Program lehetőségei Sasvári Gábor igazgató-helyettes Pécs, 2014. december 11. A GDP alakulása Az ipari termelés volumenindexe

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. április 24.-én tartandó ülésére. Pályázat kiírása a Lurkófalva Óvoda Füzesgyarmat óvodavezetői állására

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. április 24.-én tartandó ülésére. Pályázat kiírása a Lurkófalva Óvoda Füzesgyarmat óvodavezetői állására Füzesgyarmat Város Önkormányzat P O L G Á R M E S T E R É T Ő L 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. sz. (66) 491-401, Fax: 491-361 E-mail: fgyphiv@globonet.hu Tisztelt Képviselő-testület! ELŐTERJESZTÉS

Részletesebben

TÁMOGATÁSI LEHETŐSÉGEK NEMZETI FORRÁSBÓL

TÁMOGATÁSI LEHETŐSÉGEK NEMZETI FORRÁSBÓL TÁMOGATÁSI LEHETŐSÉGEK NEMZETI FORRÁSBÓL Támogatási lehetőségek nemzeti forrásból NEMZETI FOGLALKOZTATÁSI ALAP (NFA) BÁCS-KISKUN MEGYÉRE ALLOKÁLT ALAPRÉSZEK*: Bács-Kiskun megye rendelkezésére álló NFA

Részletesebben

Start-plusz, Start-extra programok

Start-plusz, Start-extra programok Start-plusz, Start-extra programok Kiss Péter miniszter Szociális és Munkaügyi Minisztérium Előzmények célzott járulék-kedvezmények a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásának elősegítése érdekében célcsoportok:

Részletesebben

TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉST SEGÍTŐ PROGRAMOK KIALAKÍTÁSA A MÓRAHALMI RÉGIÓBAN ÁROP 1.A

TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉST SEGÍTŐ PROGRAMOK KIALAKÍTÁSA A MÓRAHALMI RÉGIÓBAN ÁROP 1.A TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉST SEGÍTŐ PROGRAMOK KIALAKÍTÁSA A MÓRAHALMI RÉGIÓBAN ÁROP 1.A.3-2014 JOGSZABÁLYI KERETRENDSZER Jogszabályi keretrendszer: Az esélyteremtő programterv, illetve szélesebben véve, az

Részletesebben

Újraindul az "Új Pálya" program!

Újraindul az Új Pálya program! Újraindul az "Új Pálya" program! Örömmel értesítünk mindenkit, hogy a TÁMOP 2.3.1. sz. Új Pálya program újabb forrás- és létszám bevonásával folytatódik. A program korlátozott számú résztvevő képzését

Részletesebben

GINOP ÚT A MUNKAERŐPIACRA

GINOP ÚT A MUNKAERŐPIACRA ÚT A MUNKAERŐPIACRA ÚT A MUNKAERŐPIACRA Az Európai Unió a tagjai számára számos támogatási formát nyújt. Magyarország a csatlakozást követően jogosulttá vált ezen támogatási formák igénybevételére. A Széchenyi

Részletesebben

Országos Egészségfejlesztési Intézet

Országos Egészségfejlesztési Intézet Országos Egészségfejlesztési Intézet (Budapest, Nagyvárad tér 2.) pályázatot hirdet egészségfejlesztő konzulens munkakör betöltésére Munkakör pontos megnevezése: egészségfejlesztő konzulens Főbb feladatai:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2015. március 19-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2015. március 19-ei ülésére Iktató szám: 47/2015. Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2015. március 19-ei ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat a Csudafa Óvoda óvodavezetői

Részletesebben

Tájékoztató a Nagykanizsai Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály szolgáltatásairól

Tájékoztató a Nagykanizsai Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály szolgáltatásairól Tájékoztató a Nagykanizsai Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály szolgáltatásairól IFJÚSÁGI GARANCIA MUNKAERŐ-PIACI PROGRAM Célja:hogy munkaerő-piaci program által nyújtottak segítségével javuljon

Részletesebben

1. az előterjesztést megtárgyalta, és

1. az előterjesztést megtárgyalta, és NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYHZATA 79j2014.(IV.24.) számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala alapító okiratának módosításáról A Közgyűlés 1. az előterjesztést megtárgyalta,

Részletesebben

A DEMECSERI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN

A DEMECSERI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN A DEMECSERI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN Demecser Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. (5) bekezdésében kapott

Részletesebben

4400 Nyíregyháza Kossuth tér 1. ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyúlésheza. Nyíregyházi Cantemus Kórus igazgatójának megbízása tárgyában pályázat kiírására

4400 Nyíregyháza Kossuth tér 1. ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyúlésheza. Nyíregyházi Cantemus Kórus igazgatójának megbízása tárgyában pályázat kiírására NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS CÍMZETES FŐJEGYZŐJE Ügyiratszám: 19029/2012.XIII. Ügyintéző: Faragóné/Bné 4400 Nyíregyháza Kossuth tér 1. ELŐTERJESZTÉS - a Közgyúlésheza

Részletesebben

Költségvetési szerveknél foglalkoztatottak létszáma és rendszeres személyi juttatása 2014. évben

Költségvetési szerveknél foglalkoztatottak létszáma és rendszeres személyi juttatása 2014. évben rendszeres juttatása 04. évben XII. FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM Földművelésügyi Minisztérium igazgatása miniszter,miniszterrel 3 3 kormánybiztos, miniszterelnöki biztos, miniszteri biztos 7 769 közigazgatási

Részletesebben

Tájékoztatónyitórendezvény Győr

Tájékoztatónyitórendezvény Győr TÁMOP-2.1.4-09/1-2010-0016 Munkaerő-piaci és vállalkozói kompetenciák fejlesztése a Nyugat-dunántúli régióban Projekt célja A projekt célja az Nyugat-dunántúli régióban (Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala

Részletesebben

Esélyegyenlőségi Terv. Mátyás Király Általános Iskola Csömör

Esélyegyenlőségi Terv. Mátyás Király Általános Iskola Csömör Esélyegyenlőségi Terv Mátyás Király Általános Iskola Csömör 2 Amit az esélyegyenlőségről tudni kell Az Országgyűlés 2003-ban elfogadta az Európai Unió és a hazai társadalom elvárásait tükröző 2003. évi

Részletesebben

A 2010. évi képzési tervről a közigazgatási versenyvizsgáról és a Ktv. módosításáról

A 2010. évi képzési tervről a közigazgatási versenyvizsgáról és a Ktv. módosításáról A 2010. évi képzési tervről a közigazgatási versenyvizsgáról és a Ktv. módosításáról 1 2010. évi képzés tervezés Az éves képzési továbbképzési terv elkészítésekor célelőirányzati forrásra nem számíthatunk!

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2014. (II. 27.) KT.

Részletesebben

FİOSZTÁLYVEZETİ-HELYETTES

FİOSZTÁLYVEZETİ-HELYETTES A Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ (KSZK) Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium nevében a köztisztviselık jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 10. (1) bekezdése

Részletesebben

Előterjesztés A Kapcsolat Központ vezetői pályázatáról

Előterjesztés A Kapcsolat Központ vezetői pályázatáról Előterjesztés A Kapcsolat Központ vezetői pályázatáról 1.Az előterjesztés száma: 349 /2016 2.Az előterjesztést készítő személy neve: dr. Hekman Tibor 3.Az előterjesztést készítésében közreműködő személy

Részletesebben

ÉVES KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ

ÉVES KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 20 1002 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet megnevezése, székhelye: A megye megnevezése, önkormányzat székhelye..................

Részletesebben