Tájékoztató a évi ÁSZ ellenőrzés javaslatai alapján készített Intézkedési tervben foglalt feladatok II. félévi végrehajtásáról

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tájékoztató a 2011. évi ÁSZ ellenőrzés javaslatai alapján készített Intézkedési tervben foglalt feladatok 2012. II. félévi végrehajtásáról"

Átírás

1 IV-61/4579/2013. sz. határozat 1. melléklete Tájékoztató a évi ÁSZ ellenőrzés javaslatai alapján készített Intézkedési tervben foglalt feladatok II. félévi végrehajtásáról Az Állami Számvevőszék (továbbiakban: ÁSZ) országos vizsgálat keretében ellenőrizte a helyi önkormányzatok gazdálkodási rendszerét, döntően a évekre vonatkozóan. A vizsgálat mely önkormányzatunkat is érintette arra irányult, hogy az önkormányzatok tudták-e biztosítani a pénzügyi egyensúlyt és vizsgálták azt is, hogy az önkormányzat hogyan hasznosította az előző ÁSZ vizsgálat által tett javaslatokat. A évi ellenőrzés tapasztalatairól az ÁSZ jelentést készített, melyben javaslatokat fogalmazott meg. Az ÁSZ vizsgálatról a Közgyűlés tájékoztatást kapott és a javaslatok alapján Intézkedési tervet fogadott el. A Közgyűlés a tájékoztató és az Intézkedési terv elfogadásáról szóló határozatában előírta, hogy a testület az intézkedési terv végrehajtásáról a gazdálkodás helyzetét bemutató előterjesztések keretében félévente kapjon tájékoztatást. A Közgyűlés az Intézkedési tervben foglaltak végrehajtásáról először a szeptember 4. napján megtartott ülésen kapott tájékoztatást. A zárszámadással együtt most beterjesztett tájékoztató az Intézkedési tervben foglaltak időarányos teljesítését mutatja be. I. A polgármesternek megfogalmazott javaslatok Az önkormányzat évi költségvetési koncepciójához a helyi adó bevételek vonatkozásában már júliusában számítások készültek. Az adatok a költségvetési koncepció elkészítése során, aktuálisabb információk birtokában frissítésre kerültek. A koncepció kialakításakor áttekintésre kerültek, hogy az adóbevételek növelésénél milyen alternatívák lehetségesek (pl. adómérték emelése, kedvezmények szűkítése, adóalanyi kör bővítése stb.). Az adómérték emelésének törvényi korlátait is figyelembe véve, tekintettel a magánszemélyek és a vállalkozások teherbíró képességének határaira, az arányos közteherviselés elvének szem előtt tartása mellett az önkormányzati érdekeket is érvényesítendő, olyan javaslat készült és került a koncepcióba és a Közgyűlés elé, mely szűk kört, a további terheket még viselni képes rétegek tekintetében kezdeményezett változásokat. Az adóbevételi keretszámok kialakításánál figyelembevételre került az adóellenőrzések és hátralékok behajtásának eredményessége, ugyanakkor számolni kellett a felszámolás alá került és a likviditási gondokkal küzdő vállalkozások számának alakulásával is. A költségvetési bevételek között fontos szerepet töltenek be a saját bevételek melyek jelentős része különféle bérleti, térítési és egyéb díjakból adódik. Ezek beszedése és növelése mind önkormányzati, mind intézményi érdek. A költségvetés előkészítése során ezek áttekintésre kerültek és az igénybe vevők teherbíró képességére figyelemmel emelésükre is sor került (pl. élelmezési nyersanyag költség). Az Önkormányzat az ÁSZ által tett javaslatok érvényre juttatását az önkormányzati rendeletek felülvizsgálatával is törekedett elősegíteni. Így többek között a évi vagyonrendelet helyett

2 2012. decemberében új vagyon rendelet született. Az új vagyon rendelet az ingatlanvagyon bérbe, használatba adásánál az intézményvezetők döntési jogkörét leszűkítette, így az önkormányzat szakmai bizottságán keresztül jobban tudja kontrollálni a hasznosítást, hatékonyabban tud fellépni az e téren elérhető bevételek növelése érdekében. Az új szabályrendszer bevételi eredményességét azonban nagyban befolyásolja az intézmények állami fenntartásba kerülése, ugyanis a szakközépiskolák vagyonkezelői jogát is megkapta az állam. Ebből adódóan az oktatási intézmények ingatlanainak oktatási feladatokon kívüli hasznosítási joga az Önkormányzatnál az általános iskolákra és gimnáziumokra korlátozódik. A kintlévőségek mind teljesebb beszedéséhez az önkormányzatnak fontos érdeke fűződik, ezáltal is bevételi többlethez juthat. A költségvetési szerveknél a követelésállomány nem számottevő, többnyire térítési díjak meg nem fizetéséből adódnak. Ezek behajtása iránt az önkormányzat intézményei folyamatosan lépéseket tesznek. A kintlévőségek beszedése, a követelések érvényesítése a Polgármesteri Hivatalnál és az Önkormányzatnál is folyamatosan jelentkező fontos feladat. Ezek beszedése érdekében felszólítások kibocsátása majd behajtási intézkedések foganatosítása szükséges. A követelések egy jelentős hányada jogosulatlanul felvett szociális juttatásokból adódik, melyeknél az önkéntes visszafizetési hajlandóság kicsi. A kötelezetti kör szociális helyzete, anyagi, jövedelmi viszonyai miatt a behajtás hatékonysága is alacsony. Az önkormányzat költségvetésének elkészítési rendjét a központi jogszabályok mellett több helyi rendelkezés is szabályozza. Így többek között Jegyzői utasítás írja elő a költségvetés és a zárszámadás készítés rendjét, az ezekkel kapcsolatos tartalmi követelményeket, az eljárás rendjét. Szabályokat, illetve követelményeket fogalmaz meg a költségvetési koncepció elfogadásáról szóló közgyűlési határozat is. E mellett ütemterv is készül az előzőekben ismertetett szabályozások figyelembevételével, mely az utolsó hónapokra vonatkozóan időrendben rögzíti a különféle feladatokat, a belső és külső egyeztetéseket. A munka során felülvizsgálat alá kerülnek az egyes beruházási- fejlesztési feladatok abból a szempontból is, hogy az egyes feladatok megvalósításához szükséges fedezet rendelkezésre áll-e, illetve, hogy az hogyan biztosítható. A évi költségvetésbe bekerült feladatok esetében is végrehajtásra kerültek az ez irányú vizsgálatok. A évi beruházási feladatok megvalósításánál az előirányzat rendelkezésre állását illetően probléma nem merült fel. A évi gazdálkodás során az önkormányzatnak olyan szabad többletbevétele nem keletkezett, mely tartalékba helyezhető lett volna. A keletkező bevételeinket az esedékes fizetési kötelezettségeink teljesítésére fordítottuk. A évi költségvetésünkben ütemezett adósságszolgálati kötelezettségeinknek eleget tettünk. Az önkormányzati adósságszolgálat szerkezete mind a mind a évek költségvetési javaslatainak összeállítása előtt teljes részletességgel áttekintésre került. A költségvetési javaslat mellékleteként önálló táblázat készül a bankhitelekről és azok díjairól. Ez hitelügyletenként tartalmazza a fennálló hitel összegét, a hitel kamatlábát és a hitelek futamidejének végéig évenként a tőketörlesztés és a fizetendő hiteldíjak várható összegét. A számítások részben aktuális, részben prognosztizált értékeken készülnek. Ezáltal bemutatásra kerül az árfolyam, a kamatkockázat és a visszafizetési kockázat is. Az önkormányzat gazdálkodásának, pénzellátásának alapja a likviditás-menedzsment. A költségvetési javaslat összeállítását megelőzően már hónapokkal korábban megkezdődött egy átfogó, részletes és informatív likviditás-kimutatás készítése. Az első kimutatások havi

3 bontásban készültek, az óvatosság elvének figyelembevételével. Ennek megfelelően vettük számba az állami támogatásokat, a helyi adó bevételeket, kiadási oldalon elsősorban a különféle szociális juttatásokat, a béreket és a járulékait, az önkormányzati támogatásokat, az adósságszolgálat kiadásait, és egyéb determinizmusokat. A szállítók felé fennálló kötelezettségeket mind az önkormányzat, mind a polgármesteri hivatal mind az intézmények vonatkozásában kiemelten kezeljük. Folyamatosan vizsgáljuk a lejárt állományok, arányát, változásait és annak okait. Törekszünk a lejárt tartozások mielőbbi rendezésére. A Holding és tagvállalatai felé fennálló követelések és kötelezettségek kiemelten szerepelnek a likviditási kimutatásban, ezáltal megvalósul a minősített többségi önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok kötelezettségei alakulásának monitoringja is. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának december 31.-i szállítói állományát az alábbi táblázat mutatja. eft Szállítói tartozások december december 31 Intézmények összesen: Önkormányzat Hivatal Önkormányzat + Hivatal összesen: Miskolc Város összesen: Mint látható a kifizetetlen szállítói állomány a évhez képest összességében 9 %-kal csökkent. Az Intézkedési terv I. féléves végrehajtásáról szóló tájékoztató is tartalmazza, a polgármesteri hivatal szakapparátusa folyamatosan figyelemmel kíséri az intézményrendszer működését, a szakmai feladatellátás szakmai szervezeti kereteit. Ezek racionalizálása, a feladatellátás hatékonyabbá, gazdaságosabbá tétele érdekében a lehetőségek figyelembevételével intézkedések megtételét, döntések meghozatalát kezdeményezi. A hivatkozott I. féléves tájékoztatóban bemutatott intézmény átadások, megszüntetések, intézményi átszervezések után további intézkedésekre is sor került, a következők szerint: - A Közgyűlés szeptember 27.-i ülésén hozott a IX-262/3443/2012. számú határozatával az Iránytű Szociális Szolgálat, a Miskolci Gyermekvédelmi Központ, valamint az Egyesített Bölcsőde és Egészségügyi Szolgálat megszüntetéséről döntött. A megszüntetésre kerülő intézmények jogutódja január 1. napjától a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi Intézmény Módszertani Központ lett. Az átalakítás főbb célja, hogy csökkenjenek a szakmai és támogató feladatok ellátásában jelentkező párhuzamosságok, növekedjen az intézmények működési hatékonysága, és csökkenjen az intézményrendszer finanszírozási igénye, javuljon a nyújtott szolgáltatások színvonala. - A köznevelési feladatot ellátó egyes önkormányzati fenntartású intézmények állami fenntartásba vételéről szóló évi CLXXXVIII. törvény alapján január 1-jétől az iskolák állami fenntartásba kerültek, csak a működtetés maradt a 3000 fő lakosságszámot meghaladó önkormányzatoknál. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata a szakképző

4 iskolák kivételével (melyek teljeskörűen átadásra kerültek) vállalta az oktatási intézmények működtetését. - - Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése a december 13-ai ülésen hozott XII-370/3786/2012. számú határozatával a feladatkörébe tartozó intézmények működtetése céljából új intézményként megalapította a Miskolci Közintézmény-működtető Központot. Az új intézmény fő feladatai (az intézményhálózat) a gazdasági, műszaki szolgáltatási és étkeztetési feladati megszervezéséből, illetve ellátásából adódnak. Az új szervezeti keretek lehetővé teszik a hatékonyság, a gazdaságosság, és a jó színvonalon történő feladatellátás követelményeinek érvényre juttatását. Az önként vállalt feladatok felülvizsgálatának gyakorlatát már az Intézkedési terv végrehajtásáról szóló I., félévi tájékoztató bemutatta. A feladatok felülvizsgálata a évi költségvetési javaslat kimunkálása során is megtörtént és a továbbiakban is folyamatos feladatként kezeljük. Az önkormányzat érdekét e téren fokozza, hogy az új önkormányzati törvény (a továbbiakban Mötv.) újra fogalmazta az önkormányzat kötelező feladatait és fokozza az érdekeltségét az új finanszírozási rend is, melyben az önként vállalt feladatokat alapjaiban az önkormányzatnak saját pénzeszközeiből kell finanszírozni. Az önkormányzat minősített többségi tulajdonú gazdasági társaságainak gazdálkodásáról és pénzügyi helyzetének évi várható alakulásáról a határozati javaslat 2. melléklete ad tájékoztatást. Az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény, a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló évi CXCIV. törvény, valamint az adósságot keletkeztető ügyletekhez történő hozzájárulás részletes szabályairól szóló 353/2011. (XII.30.) kormányrendelet előírásainak megfelelően évente, a költségvetést megelőzően a Közgyűlés részére önálló előterjesztés formájában bemutatásra kerülnek az önkormányzat saját bevételeinek és az adósságot keletkeztető ügyeleteiből származó fizetési kötelezettségeinek tárgyévet követő három évre várható összege. A bevételek és a kiadások jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően kerülnek bemutatásra, ezáltal a bevételek között tételesen szerepelnek a kötelezettségek visszafizetésének forrásai. A kiadásoknál a kamat és az árfolyamváltozás hatásai és az ebből adódó kockázati elemek, számbavételre kerülnek. A stabilitási törvény azon rendelkezésének, mely szerint az adósságot keletkeztető ügyletből származó tárgyévi fizetési kötelezettség az adósságot keletkeztető ügylet futamidejének végéig egyik évben sem haladhatja meg az önkormányzat adott évi saját bevételeinek 50 %-át, önkormányzatunk megfelel. A számításoknál az óvatosság elvét tartottuk szem előtt, így a bevételek növekedésével nem számoltunk, az adósságszolgálat tekintetében pedig még nem vettük figyelembe a még le nem zárult adósság konszolidáció kedvező hatását. A folyamatban lévő és tervezett fejlesztések forrásösszetételének vizsgálatáról a évi költségvetési javaslat vonatkozásában az Intézkedési terv végrehajtásáról szóló I. féléves előterjesztés tájékoztatást adott. E szerint az egyes feladatoknál figyelembevételre kerültek a már elnyert, illetve tervezett pályázati támogatások, ahol pedig önerő biztosítása is szükséges, azt külső forrás bevonásával, hitel igénybevételével tervezte biztosítani az önkormányzat. Az Intézkedési terv szükségesnek tartotta bemutatni a Közgyűlés részére az intézményfenntartó társulási tagságból valamint a fejlesztési társulási tagságból adódó kockázati tényezőket és az azok mérséklését szolgáló intézkedéseket. Önkormányzatunk évben ilyen tagságokkal nem rendelkezett, így a kockázati tényezők sem jelentkeztek.

5 Mint az Intézkedési terv végrehajtásáról szóló I. féléves tájékoztató is tartalmazta, a beruházásokkal létrehozott létesítmények működtetésének fedezetével a évi költségvetési javaslat összeállításakor is számoltunk és számolunk a továbbiakban is. A működtetés fedezete az üzembe helyezés évének költségvetésébe épül be. A várható költségek prognosztizálása a gazdasági környezet bizonytalanságai miatt nehéz, így előfordul, hogy a tényleges költségek meghaladják az előzetesen számított értéket. Az előzőekben, a likvidtás-menedzsmentnél is említésre került, hogy a szállítói állomány kezelése, alakulásának figyelemmel kísérése, elemzése kiemelt feladat. A teljes szállítói állományról hetente kimutatás készül. Az önkormányzat különös figyelmet fordít a lejárt határidejű és a kisebb összegű (300 ezer Ft alatti), tatozások rendezésére. A kisösszegű tartozások többnyire rövid időn belül rendezésre kerülnek, a nagyobbak a forrásképződéshez igazodóan teljesítjük. Egyes esetekben pedig a beszállítókkal tárgyalásra és írásos megállapodások megkötésére kerül sor, melyben ütemezésre kerül a tartozás megfizetése. A tárgyalások megegyezéssel végződnek. II. A jegyzőnek megfogalmazott javaslatok Az előző, I. féléves tájékoztató is tartalmazta, az árfolyam, a kamat, valamint visszafizetési kockázatok figyelemmel kísérése és elemzése folyamatos feladatot jelentett az elmúlt évben is. Az ezzel kapcsolatosan ott megfogalmazottak jelenleg is aktuálisak. Nem tartozik konkrétan a beszámolási időszakhoz, mivel csak év közepén zárul le az adósság konszolidáció, melyben az állam az önkormányzatok adósságállományának meghatározott részét átvállalja, azonban itt is szólni kell róla. Mint ismeretes, a tárgyalások eredményeként megállapodás született az állam és az önkormányzat között, mely számunkra kiemelkedően magas, 70 %-os adósságvállalási arányt tartalmaz. A konszolidáció végrehajtása után az önkormányzatnál maradó hitelek összetétele jelentősen megváltoztathatja a jelenlegi képet. A konszolidációra kerülő portfólió tartalmazhatja a teljes, az árfolyamváltozásnak kitett adósságállományt, valamint kamatkockázatnak kitett adósságállományt. A konszolidáció eredményeként az adósságszolgálat visszafizetésének kockázata jelentősen lecsökken. Az önkormányzati kezességvállalással érintett ügyletek az előzőekben, az adósságot keletkeztető ügyletek bemutatásáról szóló részénél nem kerültek számbavételre. Ettől függetlenül folyamatosan figyeljük ezek kockázatának alakulását. Az önkormányzatnak egy készfizető kezességvállalása és két comfort levélen alapuló kötelezettségvállalása van. Az utóbbi két ügyletnél az önkormányzat közvetlen és közvetett tulajdonában álló gazdasági társaság érdekében történt a kötelezettségvállalás. Egyébként ezeknél is helytállási kötelezettség terheli az önkormányzatot. Az önkormányzat garanciát nem vállalt. Az adósságot keletkeztető kötelezettségvállalásokról valamint a kamat- és árfolyamkockázatokról a tájékoztató fentebbi részében már említés történt. Az Önkormányzat minősített többségi tulajdonú önkormányzati gazdasági társaságok kötelezettségeinek alakulását a második félév folyamán is jelentőségének megfelelően, kiemelten figyelemmel kísértük. A kötelezettségek alakulását a tájékoztató melléklete tartalmazza. Az adósságot keletkeztető kötelezettségvállalásokra a jogszabályi előírások maradéktalan betartása mellett kerül sor. Hitel felvételekor biztosítékként kizárólag forgalomképes, tehermentes ingatlan kerül felajánlásra, illetve megterhelésre. Önkormányzati törzsvagyont fedezetként egyetlen kereskedelmi bank sem fogad el, de a jelzálog bejegyzési eljárás is

6 akadályba ütközhetne, mivel a Földhivatal jelzálogjoggal ilyen típusú ingatlant nem terhelné meg. A szállítói tartozások alakulásáról és figyelemmel kiséréséről a tájékoztató korábbi része ad információt.

K I V O N A T. A Képviselő-testület 2012. augusztus 9-én 15,39 órakor megtartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. A Képviselő-testület 2012. augusztus 9-én 15,39 órakor megtartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből. Polgármesteri Hivatal Szentgotthárd 1161-186/2012. szám K I V O N A T A Képviselő-testület 2012. augusztus 9-én 15,39 órakor megtartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből. 186/2012.számú Képviselő-testületi

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a évi ÁSZ ellenőrzés javaslatai alapján készített Intézkedési Tervben foglalt feladatok II. félévi végrehajtásáról

T Á J É K O Z T A T Ó a évi ÁSZ ellenőrzés javaslatai alapján készített Intézkedési Tervben foglalt feladatok II. félévi végrehajtásáról A IV-38/80.538/2014. határozat 1. melléklete T Á J É K O Z T A T Ó a 2011. évi ÁSZ ellenőrzés javaslatai alapján készített Intézkedési Tervben foglalt feladatok 2013. II. félévi végrehajtásáról 2011. évben

Részletesebben

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a évi költségvetésről szóló. 2/2013. (II. 19.) sz. önkormányzati R E N D E L E T E

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a évi költségvetésről szóló. 2/2013. (II. 19.) sz. önkormányzati R E N D E L E T E 0 MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a 2013. évi költségvetésről szóló 2/2013. (II. 19.) sz. önkormányzati R E N D E L E T E Egységes szerkezetben: a 8/2013. (III. 26.), 18/2013.

Részletesebben

KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS, ÉRTÉKELÉS

KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS, ÉRTÉKELÉS Győrffi Dezső kamarai tag könyvvizsgáló 3800 Szikszó Hunyadi u. 40. Tel: (46) 596-270 KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS, ÉRTÉKELÉS Borsodnádasd Város Önkormányzata 2013. évi költségvetési rendelettervezetének felülvizsgálatáról

Részletesebben

FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI VÉLEMÉNY

FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI VÉLEMÉNY FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI VÉLEMÉNY SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI RENDELETE TERVEZETÉRŐL Készítette: a Dialog Plusz Audit Könyvvizsgáló Kft-munkatársa Budapest, 2013.

Részletesebben

Törökbálint Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2013.(II. 25.) önkormányzati rendelete. az önkormányzat évi költségvetéséről

Törökbálint Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2013.(II. 25.) önkormányzati rendelete. az önkormányzat évi költségvetéséről Törökbálint Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2013.(II. 25.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről a módosító 26/2013.(VI.10.), 32/2013. (IX. 23.), 43/2013. (XII.

Részletesebben

Jásd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2013. (II.28.) önkormányzati rendelete. az Önkormányzat évi költségvetéséről

Jásd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2013. (II.28.) önkormányzati rendelete. az Önkormányzat évi költségvetéséről Jásd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2013. (II.28.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről Jásd Község Önkormányzata képviselő-testülete az Államháztartásról szóló

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Állami Számvevőszéki ellenőrzésről és intézkedési tervről

ELŐTERJESZTÉS Állami Számvevőszéki ellenőrzésről és intézkedési tervről ELŐTERJESZTÉS Állami Számvevőszéki ellenőrzésről és intézkedési tervről Készült Szécsény Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. május 15-i rendkívüli ülésére Előterjesztő: Stayer László polgármester

Részletesebben

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a 2014. évi költségvetésről szóló. 2/2014. (II. 18.) sz. önkormányzati R E N D E L E T E

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a 2014. évi költségvetésről szóló. 2/2014. (II. 18.) sz. önkormányzati R E N D E L E T E 0 MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a 2014. évi költségvetésről szóló 2/2014. (II. 18.) sz. önkormányzati R E N D E L E T E Egységes szerkezetben a 18/2014. (IX. 02.), 19/2014.

Részletesebben

Tárgy : Javaslat az önkormányzat évi költségvetésének koncepciójára

Tárgy : Javaslat az önkormányzat évi költségvetésének koncepciójára Emőd Város Önkormányzat Polgármesterétől 3432 Emőd, Kossuth tér 1. Tel.: 46/476-206 Ikt.sz.:5996/2012. Tárgy : Javaslat az önkormányzat 2013. évi költségvetésének koncepciójára Emőd Város Önkormányzat

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének február 12-i ülése 8. számú napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének február 12-i ülése 8. számú napirendi pontja Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2016. február 12-i ülése 8. számú napirendi pontja Javaslat a Tolna Megyei Önkormányzat saját bevételeinek és adósságot keletkeztető ügyleteinek

Részletesebben

A nagyközségi önkormányzat 2014. évi költségvetési koncepciójának jóváhagyása

A nagyközségi önkormányzat 2014. évi költségvetési koncepciójának jóváhagyása Az előterjesztés száma: 68/2013. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges! Decs nagyközség képviselő-testületének 2013. április 29-én, 18-órakor megtartandó ülésére A nagyközségi

Részletesebben

Nemti Község Önkormányzata

Nemti Község Önkormányzata Nemti Község Önkormányzata 3145 Nemti, Kossuth út 28. Telefon, Fax: 06/32 364-002 e-mail: hivatal @nemti.hu ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2013. április 25-i ülésére Tárgy: Az Önkormányzat 2014. évi

Részletesebben

Szekszárd-Szedres-Medina Óvodafenntartó Társulás

Szekszárd-Szedres-Medina Óvodafenntartó Társulás Szekszárd-Szedres-Medina Óvodafenntartó Társulás AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 5. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Szekszárd-Szedres-Medina Óvodafenntartó Társulás 2017. évi költségvetése E L Ő T E R J E S Z T É S

Részletesebben

1. Az önkormányzat költségvetési létszámkerete és a költségvetés teljesítése

1. Az önkormányzat költségvetési létszámkerete és a költségvetés teljesítése Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2012. (VI.1.) önkormányzati rendelete a 2011. évi zárszámadásról és a pénzmaradvány felosztásáról Budapest Főváros XIV. Kerület

Részletesebben

FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI VÉLEMÉNY

FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI VÉLEMÉNY FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI VÉLEMÉNY SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2017. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI RENDELETE TERVEZETÉRŐL Készítette: a Dialog Plusz Audit Könyvvizsgáló Kft-munkatársa Budapest, 2017.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET február 14-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET február 14-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 42/2013. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2013. február 14-i ülésére Tárgy: Javaslat az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény

Részletesebben

Szekszárd és Szálka Óvodafenntartó Társulás Társulási Tanácsának 2014. január 29.-i ülésére

Szekszárd és Szálka Óvodafenntartó Társulás Társulási Tanácsának 2014. január 29.-i ülésére AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: MELLÉKLET: Szekszárd és Szálka Óvodafenntartó Társulás Társulási Tanácsának 2014. január 29.-i ülésére Tárgy: Javaslat a Szekszárd és Szálka Óvodafenntartó Társulás 2014. évi

Részletesebben

INTÉZKEDÉSI TERV. végrehajtásáért felelős. Szabóné dr. Bartholomaei Krisztina, jegyző. Baloghné Berend Gabriella Viktória pénzügyi csoportvezető

INTÉZKEDÉSI TERV. végrehajtásáért felelős. Szabóné dr. Bartholomaei Krisztina, jegyző. Baloghné Berend Gabriella Viktória pénzügyi csoportvezető INTÉZKEDÉSI TERV az Állami Számvevőszék által Város Önkormányzata gazdálkodási rendszerének 2011. évi ellenőrzéséről készített jelentésében megfoglalt megállapításokkal kapcsolatban Az Állami Számvevőszék

Részletesebben

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. az Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló. 1/2015. (II. 17.) sz.

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. az Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló. 1/2015. (II. 17.) sz. MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK az Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló 1/2015. (II. 17.) sz. önkormányzati R E N D E L E T E Egységes szerkezetben: 7/2015. (II. 27.),

Részletesebben

1. A rendelet hatálya

1. A rendelet hatálya Csetény Község Önkormányzata képviselő-testületének 2/2015 (II.11.) önkormányzati rendelete Az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Csetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 31-i rendes ülésére

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 31-i rendes ülésére 11. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 31-i rendes ülésére Tárgy: Az intézményfenntartó társulások munkaszervezeti, az

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/3/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. március 25-i ülésére Tárgy: Jelentés a lejárt határidejű határozatok

Részletesebben

Javaslat a működési hiány finanszírozását biztosító hitelkeret-szerződések módosításához szükséges Képviselő-testületi nyilatkozatra

Javaslat a működési hiány finanszírozását biztosító hitelkeret-szerződések módosításához szükséges Képviselő-testületi nyilatkozatra Javaslat a működési hiány finanszírozását biztosító hitelkeret-szerződések módosításához szükséges Képviselő-testületi nyilatkozatra Ózd, 2012. március 22. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Pénzügyi

Részletesebben

Ózd, 2014. február 13. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Pénzügyi Osztály

Ózd, 2014. február 13. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Pénzügyi Osztály Javaslat a szennyvízelvezetés és tisztítás fejlesztése Ózd városban című KEOP-1.2.0/2F/09-2010-0060 számú pályázat megvalósításához szükséges önerő biztosítására megkötött kölcsönszerződés módosítására

Részletesebben

1. A rendelet hatálya

1. A rendelet hatálya Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének 4/2013.(II.19.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről és a költségvetés végrehajtásának szabályairól Nyergesújfalu

Részletesebben

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló. 5/2017. (II. 28.) sz.

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló. 5/2017. (II. 28.) sz. MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK az Önkormányzat 207. évi költségvetéséről szóló 5/207. (II. 28.) sz. önkormányzati R E N D E L E T E Egységes szerkezetben: a 3/207. (VI. 27.),

Részletesebben

(1) Az Önkormányzat évi költségvetésének összesített

(1) Az Önkormányzat évi költségvetésének összesített Novaj Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015. (II.23.) önkormányzati rendelete Hatályos:2015-02-24 -tól az Önkormányzat, valamint költségvetési szervei 2015. évi költségvetéséről Novaj Községi

Részletesebben

(1) Az önkormányzat költségvetési szervei az alábbiak:

(1) Az önkormányzat költségvetési szervei az alábbiak: Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2016. ( IV.28.) számú zárszámadási rendelete az Önkormányzat 2015. évi költségvetésének végrehajtásáról Az Államháztartásról szóló 2011. évi CXCV.

Részletesebben

Jánoshalma Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2013. (III.01.) önkormányzati rendelete a évi költségvetési előirányzatokról

Jánoshalma Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2013. (III.01.) önkormányzati rendelete a évi költségvetési előirányzatokról Jánoshalma Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2013. (III.01.) önkormányzati rendelete a 2013. évi költségvetési előirányzatokról I. fejezet Általános rendelkezések Jánoshalma Város Önkormányzat

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. február 16-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. február 16-i ülésére Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 50/2012. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. február 16-i ülésére Tárgy: Javaslat az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény

Részletesebben

Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84.

Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84. 1 Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2018.(III.14.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2018. évi költségvetéséről Szécsény

Részletesebben

A Társulás évi összesített bevételeinek előirányzatai megtalálhatók az 1. számú melléklet 1. számú táblázatában.

A Társulás évi összesített bevételeinek előirányzatai megtalálhatók az 1. számú melléklet 1. számú táblázatában. KAPUVÁR-BELEDI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA KAPUVÁR, FŐ TÉR 1.. napirendi pont KAPUVÁR-BELEDI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK JÓVÁHAGYÁSA A 2014. évi költségvetés összeállításánál

Részletesebben

1. A rendelet hatálya

1. A rendelet hatálya Csetény Község Önkormányzat Képviselő - Testülete Csetény Község Önkormányzat Képviselő - testületének 1/2014.(II.25.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről Csetény Község

Részletesebben

1. Az önkormányzat költségvetési létszámkerete és a költségvetés teljesítése

1. Az önkormányzat költségvetési létszámkerete és a költségvetés teljesítése Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2014. (V. 19.) önkormányzati rendelete a 2013. évi zárszámadásról és a pénzmaradvány felosztásáról Budapest Főváros XIV. Kerület

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület október 16-án tartandó rendkívüli ülésére.

E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület október 16-án tartandó rendkívüli ülésére. Izsák Város Polgármesterétől. E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2017. október 16-án tartandó rendkívüli ülésére. Tárgy: LED közvilágítás korszerűsítése és üzemeltetése (3). Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

Javaslat az önkormányzat saját bevételeinek és adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségeinek jóváhagyására

Javaslat az önkormányzat saját bevételeinek és adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségeinek jóváhagyására Javaslat az önkormányzat saját bevételeinek és adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségeinek jóváhagyására Előterjesztő:Polgármester Előkészítő: Pénzügyi Osztály Ózd, 2013. február

Részletesebben

. számú előterjesztés. a társulás 2014. évi költségvetésének elfogadása

. számú előterjesztés. a társulás 2014. évi költségvetésének elfogadása . számú előterjesztés A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges, az előterjesztés nyilvános ülésen tárgyalható!! a Bátaszék és Környéke Önkormányzatainak Egészségügyi, Szociális és

Részletesebben

Javaslat éven belüli folyószámla hitelkeret igénybevételére

Javaslat éven belüli folyószámla hitelkeret igénybevételére Javaslat éven belüli folyószámla hitelkeret igénybevételére Ózd, 2017. december 1. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Pénzügyi és Gazdasági Osztály 1 Az Önkormányzat 2018. évi működési bevételein belül

Részletesebben

KAPUVÁR TÉRSÉGI SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATI TÁRSULÁS KAPUVÁR, FŐ TÉR 1.

KAPUVÁR TÉRSÉGI SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATI TÁRSULÁS KAPUVÁR, FŐ TÉR 1. KAPUVÁR TÉRSÉGI SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATI TÁRSULÁS KAPUVÁR, FŐ TÉR 1.. napirendi pont KAPUVÁR TÉRSÉGI SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATI TÁRSULÁS 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK JÓVÁHAGYÁSA Tisztelt

Részletesebben

Békés Város Képviselő-testülete február 29-i ülésére

Békés Város Képviselő-testülete február 29-i ülésére Tárgy: Tájékoztató a Békési Kistérségi Intézményfenntartó Társulás 2016. évi költségvetéséről Előkészítette: Váczi Julianna osztályvezető Véleményező bizottság: Gazdasági Osztály Pénzügyi Bizottság Előterjesztés

Részletesebben

Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84.

Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84. 1 Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2017.(III.14.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2017. évi költségvetéséről Szécsény

Részletesebben

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 13/2009. (V.15.) SZ. RENDELETE

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 13/2009. (V.15.) SZ. RENDELETE SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 13/2009. (V.15.) SZ. RENDELETE a költségvetés előterjesztésekor illetve zárszámadáskor bemutatandó MÉRLEGEK taralmának meghatározásáról Siófok Város Képviselőtestülete az államháztartásról

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 231. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Javaslat az Állami Számvevıszék Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata pénzügyi helyzetének ellenırzésérıl készült jelentésben foglalt megállapításokhoz

Részletesebben

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló. 5/2017. (II. 28.) sz.

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló. 5/2017. (II. 28.) sz. MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK az Önkormányzat 2017. évi költségvetéséről szóló 5/2017. (II. 28.) sz. önkormányzati R E N D E L E T E 1 Mezőkovácsháza Város Önkormányzatának

Részletesebben

Javaslat. Pásztó Városi Önkormányzat 2015. évi költségvetési rendeletének módosítására 1. sz. módosítás

Javaslat. Pásztó Városi Önkormányzat 2015. évi költségvetési rendeletének módosítására 1. sz. módosítás PÁSZTÓ VÁROS POLGÁRMESTERE 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155/113 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-115/2015. A rendelet-tervezet elfogadásához minősített szavazattöbbség szükséges!

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 43/2009. (XII.18.) költségvetési és zárszámadási rendelete mérlegei és kimutatásai tartalmáról

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 43/2009. (XII.18.) költségvetési és zárszámadási rendelete mérlegei és kimutatásai tartalmáról Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 43/2009. (XII.18.) költségvetési és zárszámadási rendelete mérlegei és kimutatásai tartalmáról Dombóvár Város Önkormányzatának képviselőtestülete a helyi

Részletesebben

SÜRGŐSSÉGI INDÍTVÁNY

SÜRGŐSSÉGI INDÍTVÁNY Budafok-Tétény Budapest XXII. ker. Önkormányzatának POLGÁRMESTERE SÜRGŐSSÉGI INDÍTVÁNY ügyiratszám: 1887/2013/XIV a Képviselő-testület 2013. szeptember 12-i ülésére Tárgy: Javaslat a Budafok-Tétény 2027

Részletesebben

2/2015. (II. 11.) önkormányzati rendelete 1. a évi költségvetéséről

2/2015. (II. 11.) önkormányzati rendelete 1. a évi költségvetéséről 2/2015. (II. 11.) önkormányzati rendelete 1 a 2015. évi költségvetéséről Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében,

Részletesebben

Javaslat a évi biztonságos működés finanszírozásához szükséges éven belüli folyószámla hitelkeret igénybevételére

Javaslat a évi biztonságos működés finanszírozásához szükséges éven belüli folyószámla hitelkeret igénybevételére Javaslat a 2019. évi biztonságos működés finanszírozásához szükséges éven belüli folyószámla hitelkeret igénybevételére Ózd, 2018. november 15. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Pénzügyi és Gazdasági

Részletesebben

1/2017. (II. 08.) önkormányzati rendelet 1. a évi költségvetéséről

1/2017. (II. 08.) önkormányzati rendelet 1. a évi költségvetéséről 1/2017. (II. 08.) önkormányzati rendelet 1 a 2017. évi költségvetéséről Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében,

Részletesebben

CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 10/2015./IX.03./ önkormányzati rendelete

CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 10/2015./IX.03./ önkormányzati rendelete CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 10/2015./IX.03./ önkormányzati rendelete Celldömölk Város Önkormányzata 2015. évi költségvetésről szóló 1/2015./II.12./ önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

ECSER NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2/2015.(II.19.) SZ. RENDELETE A 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL. A rendelet hatálya

ECSER NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2/2015.(II.19.) SZ. RENDELETE A 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL. A rendelet hatálya ECSER NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2/2015.(II.19.) SZ. RENDELETE A 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL Ecser Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS - a Közgyűléshez -

ELŐTERJESZTÉS - a Közgyűléshez - NyíREGYHÁZA 4400 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524' 500 MEGYEI JOGÚ VÁROS FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU POLGÁRMESTERE Ügyiratszám: GAZDj279-16j2014. Ügyintéző:

Részletesebben

SZÁNTÓ ÉS TÁRSA. Sorszám Dokumentum Összeállításért

SZÁNTÓ ÉS TÁRSA. Sorszám Dokumentum Összeállításért Kormányzati szektorba sorolt, többségi önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságok vizsgálata és intézkedési terve az Állami Számvevőszék gyakorlata alapján Az ellenőrzés fókuszkérdései: - Az önkormányzat

Részletesebben

Hatástanulmány. Báta Község Önkormányzata évi költségvetéséről szóló 8/2014. (IX.11.) önkormányzati rendelet-tervezetéhez

Hatástanulmány. Báta Község Önkormányzata évi költségvetéséről szóló 8/2014. (IX.11.) önkormányzati rendelet-tervezetéhez Hatástanulmány Báta Község Önkormányzata 2014. évi költségvetéséről szóló 8/2014. (IX.11.) önkormányzati rendelet-tervezetéhez Társadalmi, gazdasági, költségvetési hatása: A rendelet módosításának közvetlen

Részletesebben

1. A rendelet hatálya. 2. Az Önkormányzat és intézményei bevételi és kiadási főösszege, a hiány mértéke

1. A rendelet hatálya. 2. Az Önkormányzat és intézményei bevételi és kiadási főösszege, a hiány mértéke BÁTA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /... (...) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSRŐL Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 31. cikk (1) bekezdés f) pontjában

Részletesebben

Ortaháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015 (II.17.) önkormányzati rendelete. Az önkormányzat 2015. évi költségvetésről

Ortaháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015 (II.17.) önkormányzati rendelete. Az önkormányzat 2015. évi költségvetésről Ortaháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015 (II.17.) önkormányzati rendelete Az önkormányzat 2015. évi költségvetésről Ortaháza Község Önkormányzatának képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 2/2018./II.08./ önkormányzati rendelete. a évi költségvetésről. A rendelet hatálya

CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 2/2018./II.08./ önkormányzati rendelete. a évi költségvetésről. A rendelet hatálya CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 2/2018./II.08./ önkormányzati rendelete a 2018. évi költségvetésről Celldömölk Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk

Részletesebben

Tisztelet Képviselő-testület!

Tisztelet Képviselő-testület! Tisztelet Képviselő-testület! Putnok Város Önkormányzata 2013. évi költségvetési rendelet-tervezetének felülvizsgálatát elvégeztem. A költségvetés előterjesztése a polgármester, a költségvetési rendelet-tervezet

Részletesebben

Pannonhalma Város Önkormányzat.../2012. (...) rendeletének indoklása. az Önkormányzat 2012. évi költségvetéséről RÉSZLETES INDOKLÁS

Pannonhalma Város Önkormányzat.../2012. (...) rendeletének indoklása. az Önkormányzat 2012. évi költségvetéséről RÉSZLETES INDOKLÁS Pannonhalma Város Önkormányzat.../2012. (...) rendeletének indoklása az Önkormányzat 2012. évi költségvetéséről RÉSZLETES INDOKLÁS I. A költségvetés összeállításának általános keretei Az önkormányzat 2012

Részletesebben

CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 8/2015./V.29./ önkormányzati rendelete

CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 8/2015./V.29./ önkormányzati rendelete CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 8/2015./V.29./ önkormányzati rendelete Celldömölk Város Önkormányzata 2015. évi költségvetésről szóló 1/2015./II.12./ önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete./2019. (.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete./2019. (.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete./2019. (.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2019. évi költségvetéséről Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S IKTATÓSZÁM: 055/25/2015. TÁRGY: PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖN KORMÁNYZATA 2015. ÉVI KÖLT SÉGVETÉSÉNEK MÓDOSÍTÁSA MELLÉKLET: 5 DB E L Ő T E R J E S Z T É S PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSE 2016.

Részletesebben

E LŐTE RJ ESZT ÉS. - a Közgyűléshez- Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata egyes saját bevételei és adósságot

E LŐTE RJ ESZT ÉS. - a Közgyűléshez- Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata egyes saját bevételei és adósságot NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4400 NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-500 FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: GAZD/27-4/2018. E LŐTE

Részletesebben

ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA

ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA SZÉKESFEHÉRVÁR A MEGYEI JOGÚ VÁROS földrajzi helyzet, urbánus

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2012. január 25-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2012. január 25-i ülésére 505-1/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2012. január 25-i ülésére Tárgy: Térségi tejfeldolgozó kisüzem létesítése Kerekegyházán TP-1-2011/627 jelű pályázat önerejének

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1 TELEFON +36 84 504100 FAX:+36 84 504 103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő: Siófok, 2014. december 15... Kónyáné dr. Zsarnovszky

Részletesebben

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 14/2017. (V. 17) önkormányzati rendelete

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 14/2017. (V. 17) önkormányzati rendelete Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 14/2017. (V. 17) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2016. év költségvetési gazdálkodásáról szóló zárszámadás elfogadásáról, a feladatalapú állami támogatások

Részletesebben

2/2018. (II. 07.) önkormányzati rendelet a évi költségvetéséről 1..

2/2018. (II. 07.) önkormányzati rendelet a évi költségvetéséről 1.. 2/2018. (II. 07.) önkormányzati rendelet a 2018. évi költségvetéséről Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében,

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó

T Á J É K O Z T A T Ó Martfű Város Polgármesterétől T Á J É K O Z T A T Ó a 2009. évi pénzügyi terv I. félévi teljesítéséről Tisztelt Képviselő-testület! Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. sz. törvény 79.. (1) bekezdésében

Részletesebben

I. Fejezet Az Önkormányzat költségvetése

I. Fejezet Az Önkormányzat költségvetése Szentgotthárd Város Önkormányzata képviselő - testületének 6/2007.(III.01.) sz. rendelete Szentgotthárd Város Önkormányzata költségvetési és zárszámadási rendeleteinek tartalmi követelményeiről Módosítva

Részletesebben

Előterjesztés A Rábapatona Község Önkormányzata háromnegyed éves gazdálkodásáról szóló tájékoztatóhoz

Előterjesztés A Rábapatona Község Önkormányzata háromnegyed éves gazdálkodásáról szóló tájékoztatóhoz számú napirend a Képviselő testület 2014. október 29-i ülésén Előterjesztés A Rábapatona Község Önkormányzata 2014. háromnegyed éves gazdálkodásáról szóló tájékoztatóhoz Tisztelt Képviselő testület! Ezúton

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/57/16/2014. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. december 17-i ülésére Tárgy: A) Eplény Községi Önkormányzat

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT HATÁROZAT

VESZPRÉM MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT HATÁROZAT VESZPRÉM MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT HATÁROZAT Szám : 8/2016. (II.15.) MRNÖ határozat Tárgy: Döntés a Veszprém Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2016. évi költségvetésének megállapításáról

Részletesebben

KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS, ÉRTÉKELÉS

KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS, ÉRTÉKELÉS Győrffi Dezső kamarai tag könyvvizsgáló 3800 Szikszó Hunyadi u. 40. Tel: (46) 596-270 KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS, ÉRTÉKELÉS Borsodnádasd Város Önkormányzata 2011. évi költségvetési rendelettervezetének felülvizsgálatáról

Részletesebben

Előterjesztés. Bogyiszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2013. február 13. napján tartandó ülésére. 13. számú napirendi pont

Előterjesztés. Bogyiszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2013. február 13. napján tartandó ülésére. 13. számú napirendi pont Előterjesztés Bogyiszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 13. napján tartandó ülésére 13. számú napirendi pont Tárgy: Közép- és hosszútávú vagyongazdálkodási terv Előterjesztő és

Részletesebben

20/2016. (V. 06.) önkormányzati rendelet az Önkormányzat év költségvetési gazdálkodásáról szóló zárszámadás elfogadásáról, a normatív állami

20/2016. (V. 06.) önkormányzati rendelet az Önkormányzat év költségvetési gazdálkodásáról szóló zárszámadás elfogadásáról, a normatív állami 20/2016. (V. 06.) önkormányzati rendelet az Önkormányzat 2015. év költségvetési gazdálkodásáról szóló zárszámadás elfogadásáról, a normatív állami hozzájárulás elszámolásáról, a maradvány felhasználásáról

Részletesebben

Az elõterjesztés törvényes! Előterjesztés Érsekvadkert Község Önkormányzata évi költségvetésére

Az elõterjesztés törvényes! Előterjesztés Érsekvadkert Község Önkormányzata évi költségvetésére Érsekvadkert Község Polgármestere Ikt.szám:.. 1. sz. napirendi pont Az elõterjesztés törvényes! /: Kőhalmi Erika :/ jegyzõ Előterjesztés Érsekvadkert Község Önkormányzata 2014. évi költségvetésére Készült:

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzatának 2012. évi költségvetéséről szóló önkormányzati rendelet tervezetérõl

Kerekegyháza Város Önkormányzatának 2012. évi költségvetéséről szóló önkormányzati rendelet tervezetérõl Független könyvvizsgálói jelentés Kerekegyháza Város Önkormányzatának 2012. évi költségvetéséről szóló önkormányzati rendelet tervezetérõl a Képviselő-testület részére Készült: Kerekegyháza Város Önkormányzatának

Részletesebben

Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2015. (II. 24.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről

Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2015. (II. 24.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2015. (II. 24.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Törtel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2./2012.(II.10.) önkormányzati rendelete Törtel Község Önkormányzatának évi költségvetéséről

Törtel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2./2012.(II.10.) önkormányzati rendelete Törtel Község Önkormányzatának évi költségvetéséről Törtel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2./2012.(II.10.) önkormányzati rendelete Törtel Község Önkormányzatának 2012. évi költségvetéséről Törtel Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az

Részletesebben

FELSŐZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2017. (II. 20.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

FELSŐZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2017. (II. 20.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE FELSŐZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2017. (II. 20.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE AZ ÖNKORMÁNYZAT 2017. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL Felsőzsolca Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

Javaslat az önkormányzat saját bevételeinek és adósságot keletkeztető ügyleteiből származó fizetési kötelezettségeinek jóváhagyására

Javaslat az önkormányzat saját bevételeinek és adósságot keletkeztető ügyleteiből származó fizetési kötelezettségeinek jóváhagyására Javaslat az önkormányzat saját bevételeinek és adósságot keletkeztető ügyleteiből származó fizetési kötelezettségeinek jóváhagyására Előterjesztő:Polgármester Előkészítő: Pénzügyi és Gazdasági Osztály

Részletesebben

22. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 5-i rendes ülésére

22. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 5-i rendes ülésére 22. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 5-i rendes ülésére Tárgy: Működési hitel igénybevétele Előterjesztő: Hegedüs Csaba

Részletesebben

Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2017. (II. 23.) önkormányzati rendelete. a évi költségvetésről

Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2017. (II. 23.) önkormányzati rendelete. a évi költségvetésről Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2017. (II. 23.) önkormányzati rendelete a 2017. évi költségvetésről Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében

Részletesebben

CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 1/2016./II.11./ számú önkormányzati rendelete. a évi költségvetésről. A rendelet hatálya

CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 1/2016./II.11./ számú önkormányzati rendelete. a évi költségvetésről. A rendelet hatálya CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 1/2016./II.11./ számú önkormányzati rendelete a 2016. évi költségvetésről Celldömölk Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32.

Részletesebben

I. Az Önkormányzat bevételei és kiadásai

I. Az Önkormányzat bevételei és kiadásai Budakalász Város Önkormányzata Képviselő- testületének 12/2016. (V.31.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2015. évi zárszámadásáról Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

Tájékoztató. Pér Község Önkormányzata 2011.I.félévi gazdálkodásáról

Tájékoztató. Pér Község Önkormányzata 2011.I.félévi gazdálkodásáról Tájékoztató Pér Község Önkormányzata 2011.I.félévi gazdálkodásáról Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv. (továbbiakban: Áht.) szerint: Áht. 79. (1) A polgármester a helyi önkormányzat gazdálkodásának

Részletesebben

2. oldal A 2. és a hozzá kapcsolódó 3. melléklet határozza meg a évi költségvetés címrendjét. Rögzíti a címrend felépítésének fő elveit, és - a

2. oldal A 2. és a hozzá kapcsolódó 3. melléklet határozza meg a évi költségvetés címrendjét. Rögzíti a címrend felépítésének fő elveit, és - a 1. oldal 7/2018. (III. 5.) Főv. Kgy. rendelet indokolása Budapest Főváros Önkormányzata 2018. évi összevont költségvetéséről Általános indokolás Budapest Főváros Közgyűlése az Áht. 23. és az Alaptörvény

Részletesebben

KÁRA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

KÁRA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÁRA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 1. A közfeladatot ellátó szerv éves költségvetése, számviteli törvény szerinti beszámolója vagy éves költségvetési beszámolója Kára Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2015.

Részletesebben

KAPUVÁR TÉRSÉGI SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATI TÁRSULÁS KAPUVÁR, FŐ TÉR 1.

KAPUVÁR TÉRSÉGI SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATI TÁRSULÁS KAPUVÁR, FŐ TÉR 1. KAPUVÁR TÉRSÉGI SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATI TÁRSULÁS KAPUVÁR, FŐ TÉR 1.. napirendi pont KAPUVÁR TÉRSÉGI SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATI TÁRSULÁS 2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK JÓVÁHAGYÁSA Tisztelt

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 19-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 19-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S 9. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 19-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzat saját bevételei és adósságot keletkeztető ügyleteiből

Részletesebben

Szekszárd-Szedres-Medina Óvodafenntartó Társulás

Szekszárd-Szedres-Medina Óvodafenntartó Társulás Szekszárd-Szedres-Medina Óvodafenntartó Társulás AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 15. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: A Szekszárd-Szedres-Medina Óvodafenntartó Társulás 2015. évi költségvetéséről szóló 2/2015. (II.2.)

Részletesebben

Ártánd Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Ártánd Község Önkormányzat Képviselő-testületének Ártánd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015. (II. 26.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről (a 9/2015. (VIII. 13.) önkormányzati rendelettel egységes szerkezetben)

Részletesebben

Told Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2/2014. (II. 20.) önkormányzati rendelete Told Község Önkormányzata 2014. évi költségvetéséről

Told Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2/2014. (II. 20.) önkormányzati rendelete Told Község Önkormányzata 2014. évi költségvetéséről Told Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2014. (II. 20.) önkormányzati rendelete Told Község Önkormányzata 2014. évi költségvetéséről Told Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország

Részletesebben

Felsőszölnök Község Önkormányzata képviselő-testületének 2/2016. (II.20.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Felsőszölnök Község Önkormányzata képviselő-testületének 2/2016. (II.20.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről Felsőszölnök Község Önkormányzata képviselő-testületének 2/2016. (II.20.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2016. évi költségvetéséről Módosítva a 6/2016.(X.29.) önkormányzati rendelettel. (Egységes

Részletesebben

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a évi költségvetésről szóló. 2/2019. (III. 05.) sz. önkormányzati R E N D E L E T E

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a évi költségvetésről szóló. 2/2019. (III. 05.) sz. önkormányzati R E N D E L E T E MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a 2019. évi költségvetésről szóló 2/2019. (III. 05.) sz. önkormányzati R E N D E L E T E Mezőkovácsháza Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

A Településszerkezeti Terv Leírása 1. melléklete jelen határozat 2. sz. melléklete szerint kiegészül.

A Településszerkezeti Terv Leírása 1. melléklete jelen határozat 2. sz. melléklete szerint kiegészül. K i v o n a t Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 23-ai ülésének jegyzőkönyvéből: Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testületének 177/2015. (XII.23.) Ök.sz. határozata:

Részletesebben

Bakonyszentiván Község Önkormányzata Képviselő-testülete. 3/2013. (II. 15.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Bakonyszentiván Község Önkormányzata Képviselő-testülete. 3/2013. (II. 15.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről Bakonyszentiván Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3/2013. (II. 15.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről Bakonyszentiván Község Önkormányzata Képviselő-testülete az

Részletesebben