a hadtudományi folyóiratok minősítésével kapcsolatos március 11-én tartott üléséről

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "a hadtudományi folyóiratok minősítésével kapcsolatos 2013. március 11-én tartott üléséről"

Átírás

1 MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA IX. Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya Hadtudományi Bizottsága JEGYZŐKÖNYV a hadtudományi folyóiratok minősítésével kapcsolatos március 11-én tartott üléséről A ülés március 11-én, kor a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Bolyai termében volt. Jelen volt: Bertalan György, Farkas Tibor, Földesi Ferenc, Fórizs Sándor, Haig Zsolt, Hajdú Ferenc, Halász László, Hausner Gábor, Heizler György, Huszár János, Kiss Zoltán, Kiss Zoltán László, Király László, Kovács László, Ledács Kiss Jenő, Lukács László, Matetics László, Orosz Zoltán, Resperger István, Szelei Ildikó, Szenes Zoltán, Tálas Péter, Újhegyi Katalin Távol volt: Grósz Andor, Szilvássy László Szenes Zoltán elnök köszöntötte a megjelenteket. Tájékoztatta a meghívottakat, hogy a Hadtudományi Bizottság (HTB) elnöksége régóta tervez egy szakmai tájékoztatást a katonai szakfolyóiratok szerkesztőbizottságai elnökeinek, főszerkesztőinek, képviselőinek a szakfolyóiratok besorolásával kapcsolatban. A megbeszélés tárgya az új követelményrendszerbe tartozó katonai folyóiratok besorolása, a folyóiratok minőségének javítása. Vizsgálat tárgyává kell tenni még, hogy milyen összefüggés van a folyóirat és a tudományos teljesítmény mérése, valamint a publikálás és a tudományos előmenetel piramisa építkezésében. A megbeszélés előtt a folyóiratok képviselői röviden bemutatkoztak. Halász László, Prof. Emeritus a Hadmérnök szerkesztőbizottsági elnöke, korábban az AARMS egyik főszerkesztő helyettese. Haig Zsolt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) egyetemi tanára, a Katonai Műszaki Doktori Iskola (KMDI) vezetője, a Bolyai Szemle folyóirat szerkesztőbizottsági elnökhelyettese, és a Hadmérnök folyóirat egyik rovat-vezetője. Szelei Ildikó, a Hadtudományi Szemle on-line folyóirat alapító tagja, most pedig főszerkesztője. Földesi Ferenc, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság (ÖHP) Sereg Szemle felelős szerkesztője. Huszár János, az ÖHP tudományos tanácsának elnöke.

2 Ledács Kiss Jenő, a Szakmai Szemle, a Felderítő Szemle, valamint az angol nyelvű Tradecraft Review a felelős szerkesztője. Resperger István, a Szakmai Szemle és a Felderítő Szemle valamint az angol nyelvű Tradecraft Review elnöke. Farkas Tibor, az NKE adjunktusa, és a Hadmérnök főszerkesztője. Kiss Zoltán László, a Társadalom és Honvédelem főszerkesztője. Tálas Péter, a Nemzet és Biztonság főszerkesztője. Hausner Gábor, a Hadtörténelmi Közlemények főszerkesztője. Hajdú Ferenc, a Haditechnika és a Katonai Logisztika felelős szerkesztője Király László, a Magyar Hadtudományi társaság (MHTT) alelnöke, az NKE c. docense és a Hadtudomány című folyóirat szerkesztőbizottságának vezetője. Bertalan György, a Hadtudomány folyóirat elnök-helyettese. Orosz Zoltán, a Honvédségi Szemle szerkesztőbizottsága elnöke. Kiss Zoltán, a Honvédségi Szemle szerkesztőbizottsága titkára. Újhegyi Katalin, a Katasztrófavédelem magazin felelős szerkesztője. Heizler György, Katasztrófavédelmi Szemle főszerkesztője. Fórizs Sándor, a Határrendészeti Közlemények főszerkesztője. Lukács László, egyetemi tanár, a Műszaki Katonai Közlöny főszerkesztője. Kovács László, a HHK tudományos dékán helyettese, több folyóirat szerkesztőbizottsági elnöke, főszerkesztője, és szerkesztője Kovács László titkár jelezte, hogy számos visszajelzés érkezett a folyóiratok főszerkesztőitől, szerkesztőbizottsági elnökeitől, hogy szükség van egy szakmai egyeztetésre a folyóirat-besorolásokkal kapcsolatban. Szenes Zoltán jelezte, hogy a konzultációról a feljegyzést, és az előadás anyagát mindenkinek megkapja, azok is, akik nem képviseltették magukat az ülésen ( Honvédorvos, Repüléstudományi Közlemények ). Kovács László a továbbiakban a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (HHTK) tudományos tevékenységét mutatatta be röviden. A január 01-el létrejött NKE egyik kara a HHTK (Közigazgatás-tudományi Kar és a Rendészettudományi Kar mellett). Meg kell felelni az egyetem struktúrájának, valamint a HM elvárásainak. Az egyetem/kar jelenleg két doktori iskolával működik, a Hadtudományi Doktori Iskola (HDI), valamint a Katonai Műszaki Doktori Iskola (KMDI). A doktori iskolák a témákat folyamatosan a Honvéd Vezérkarral (HVK) egyetértésben hirdetik meg. Az egyetem honlapján található a 2013/2014. évi pályázati felhívás katonai műszaki tudományokban és hadtudományban, amely tartalmazza a mind a két doktori iskola

3 kutatási témáit. Olyan MH és HM által fontosnak tartott - témák szerepelnek, amelyeke HVK kérésének megfelelően, vezérkarfőnök úrral egyeztetettek. Jelentkezési határidő doktori képzésre április 19. Az NKE 19 nappali doktorandusz helylyel rendelkezik, amelyből tíz katonai műszaki és kilenc társadalomtudományi hely. A Közigazgatás-tudományi Kar doktori iskolája is elkezdheti a doktori képzést, sajnálatos módon a Rendészettudományi Kar nem kapta meg a szükséges engedélyt doktori iskolája indításához a Magyar Akkreditációs Bizottságtól (MAB). A kar három intézettel (Katonai Vezetőképző intézet, Katonai Logisztikai Intézet és Katonai Üzemeltető Intézet), és több tanszékkel működik. Minden, ami a katonai vezetőképző szakmákat jelenti /hadászat, hadelmélet, összhaderőnemi vagy a műveleti támogató rész/ a Katonai Vezetőképző Intézet tanszékein, minden, ami logisztika a Katonai Logisztikai Intézetben, és minden, ami egyéb támogató műszaki terület /híradó, informatika, repülésirányítás, repülő műszaki irányítás/ a Katonai Üzemeltető Intézet tanszékein kerül összefoglalásra. A három intézetnek megfelelően sikerült kialakítani egy olyan oktatási struktúrát, ami három intézetnek megfelelően három alap és három mesterképzést jelent 2013/2014-es tanévtől kezdődően /katonai vezetői alap- és mesterszak, katonai logisztikai alap- és mesterszak, katonai üzemeltetés mesterszak/. A kar Dékáni Hivatala végzi az adminisztrációs tevékenységet, valamint a HM-el való kapcsolattartást. A karnak van egy külön Tanulmányi Osztálya, amely a tanulmányi ügyeket és adminisztrációt intézi. A kar rendelkezik még egy átalakulás alatt lévő Katonai át- és Továbbképző Központtal. A Stratégiai és Védelmi Kutató Központ (SVKK) az újonnan felállt Nemzetközi Intézethez kapcsolódva folytatja munkáját. Komoly kihívás elé állítják a kart a nyugdíjtörvényben meghatározott változások. A 280 fős a kar oktatói létszáma fő. A nyugdíjaztatás 60 főt érint. Az érintetteknek április végéig el kell dönteni, hogy a nyugdíjat választják, vagy szeretnének közalkalmazotti státuszban tovább oktatni. A 60 főből 37 főnek van tudományos fokozata. A három alap és három mesterszak indítása érdekében gyorsan meg kell találni az utánpótlás lehetőségét. Napi szintű egyeztetések folynak a tárcák minisztereivel, valamint a fenntartói testületekkel. A karnak szoros kapcsolatai vannak a két doktori iskolán kívül a Hadtudományi Bizottsággal, a bizottságon keresztül az MTA-val, valamint Magyar Hadtudományi Társasággal (MHTT). A kar több tudományos folyóiratot gondoz ( AARMS, főszerkesztő Kovács László, Hadmérnök, főszerkesztő Farkas Tibor, Hadtudományi Szemle, főszerkesztő Szelei Ildikó, Műszaki Katonai Közlöny főszerkesztő Lukács László, Repüléstudományi Közlemények, főszerkesztő Szilvássy László). A kar támogat több tudományos folyóiratot, amely nem feltétlenül a karhoz kapcsolódik. Feladatot jelent a kar számára a nemzetközi tudományos együttműködés újraépítése, kapcsolattartás a szomszédos országok felsőoktatási intézményeivel. Fontos

4 a publikálási lehetőségek, cikkek idegen nyelven történő megjelentetésének kölcsönös biztosítása. Szenes Zoltán a doktori pályázatokkal kapcsolatban megerősítette, hogy csak azok kaphatnak támogatást a költségek átvállalásában, akik a prioritási listáról /HVK által fontosnak tartott kutatási témák/ választanak kutatási témát. Kovács László az elhangzottakat még pontosította azzal, hogy a 19 fő állami támogatású helyét nappali doktori képzésre az Emberi Erőforrások Minisztériuma adja az Egyetemi Doktori Tanács (EDHT) javaslatára. A VKF által támogatott levelező ösztöndíjas tíz helyre civilek és hivatásos tisztek jelentkezését várják, akik a védelmi szférában szeretnének elhelyezkedni, illetve kutatni, és kutatási témáik egybeesnek a HVK által jóváhagyott témákkal. Szenes Zoltán az elhangzottak után rövid ismertetést adott a HTB-ról. Véleménye szerint rendkívül jelentős, hogy hazánkban a hadtudomány, mint tudományos diszciplína elfogadott. A 130 évvel ezelőtt megalakult HTB első elnöke a hadmérnök Hollán Ernő altábornagy, honvédelmi minisztériumi államtitkár volt. A HTB jogilag - az akadémiai törvény, akadémia SZMSZ, Doktori Szabályzat - fel van hatalmazva bizonyos feladatok, hatáskörök elvégzésre, többek között a folyóiratok minősítésére. Szenes Zoltán a továbbiakban az MTA közgyűléséről ejtett néhány szót. A közgyűlésben az akadémia rendes tagjai, levelező tagjai, valamint a köztestületi tagságot képviselő nem akadémikusi tagok képviselik. Négy fő /Munk Sándor, Padányi József, Csikány Tamás, Gőcze István/ képviseli a közel 300 fős hadtudományi köztestületi tagságot. Az MTA nem akadémikus tagjai minden osztályülésre hivatalosak, szavazati joggal rendelkeznek doktori eljárásokban. Az MTA osztályrendszerben épül fel, a hadtudomány alakulásakor a matematikai tudományokhoz tartozott, magánalapítvány teremtette meg a hadtudományi rendes tagság feltételeit. A XIX. században magánpénzekből finanszírozták az akadémikusi tagságot ben alakult újjá a HTB. A hadtudományt besorolták a IX. Osztályba (Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya), amelyhez valamennyi interdiszciplináris vagy multidiszciplináris ágazat tartozik. Az akadémiai reform következtében az Osztálynak 22 bizottságából tíz maradt, köztük önállóan a HTB. A bizottság létszáma 33 fő az akadémikus tagokkal együtt (Michelberger Pál, Simai Mihály, Szabó Miklós). Az MTA doktorainak száma 19 fő. A bizottság többi tagja kandidátusi címmel, illetve PhD tudományos fokozattal rendelkezik. A köztestületi tagság választja meg a 33 fős bizottságot, ezt követően a bizottság választja meg az elnökséget. A HTB elnökségének tagjai Szenes Zoltán, Halász László, Svéd László, Csikány Tamás, Kovács László (titkár). Az akadémiai doktorok a tudományos életben komoly szerepet játszanak /oktatásminősítés, akkreditáció/. Probléma, hogy az MTA doktorai az idősebb generációhoz tartoznak, ezért fontos, hogy a fiatalabb generáció is megszerezze az MTA doktora tudományos címet.

5 A HTB jogállását, feladatait az MTA-ról szóló törvény, az MTA SZMSZ-e, a doktori ügyrend és a HTB ügyrendje határozza meg. A HTB üléseket tart évente 5-6 alkalommal. Új elemként jelent meg kihelyezett ülések megtartása (a évi júniusi ülését a bizottság Székesfehérváron tartotta meg). A HTB konferenciákat, rendezvényeket szervez. A HTB állást foglal a hadtudományok körébe tartozó tudományos, tudománypolitikai, kutatásszervezési és személyi kérdésekben. Véleményt nyilvánít szakterületéhez tartozó kutatóintézetek, támogatott kutatócsoportok tevékenységének támogatásában. Véleményezi a könyv- és folyóirat kiadási tervet. Közreműködik doktori eljárásokban és köztestületi tagi felvételi eljárásban. A HTB köztestületi tagjainak száma közel 300 fő, melynek 50-60%-ban aktív. Törekedni kell a tagság létszámának növelésére, mivel a köztestületi tagság a generációs építkezést szolgálja, tovább kell vinni a 130 éves hagyományokat. Nagyon fontos még az MTA a tudományos rendezvényein, valamint a rokon vagy a hadtudománnyal együttműködő diszciplínák rendezvényein való aktívabb részvétel. Ezek az osztályrendezvények az MTA Tudomány Ünnepe rendezvénysorozathoz kacsolódnak. A bizottság működésében már hagyománnyá vált a születésnapi köszöntés. A tudományszervezés összefogó szervezete a HM Tudományos Munkacsoportja (TMCS), nem pedig a HTB. A megszűnt a HM Oktatási és Tudományos Tanács helyett nem jött létre új szervezet. A tudománypolitika felügyelete az új államtitkár hatáskörébe tartozik, fontos az ő megkeresése, elképzeléseinek meghallgatása. A VKF évente kibocsátja a preferált doktori kutatási témákat, amit a HTB is tud használni. A HTB központi szerepe olyan szempontból lényeges, hogy a bizottságnak az MTA doktori fokozatszerzéshez tartozó tudományos tevékenységben jogszabály által nevesített jogosítványai vannak. Az MTA reformjával együtt a doktori követelményeket szigorították. Az MTA reformja következtében szervezeti átalakulás is végbement. A korábbi intézeti struktúrából, az összevonások után negyvenből mindössze kilenc intézet maradt. Az átalakítás célja, hogy az igazgatási egységek és a tág értelemben vett háttérintézmények racionálisabban, kisebb költséggel működjenek. A szigorítások megjelentek a nemzetközi követelményben, valamint a tudományos folyóiratokban és tudományos szakkönyvekben való szakmai megjelenésben. Gyenge pontjai a pályázatoknak a publikáció és a hivatkozások. A disszertációkat akkor lehet csak elfogadni, ha könyv formájában megjelennek. A doktori követelményeket egységesítették az Osztály bizottságainál a pontszámok, a struktúra és az összesítő táblázat tekintetében. Az új tíz évre tervezett - követelményekkel kapcsolatban nagyon fontos, hogy mindenki megismerje azokat,

6 aki az MTA doktora tudományos címre pályáznak, valamint fontos az együttműködés az egyetem és a doktori iskolák vezetésével. Újra kell építeni a PhD képzéssel kapcsolatos követelményrendszert is. A doktori követelményekben benne van, hogy csak az pályázhat, aki a munkásságának legalább 50%-át a hadtudomány területén végzi. Az MTA speciális hadtudományi követelményei szeptemberben lépnek érvénybe. A katonai szakfolyóiratok vizsgálatát kétévente kell elvégezni. A szeptemberben életbelépő követelményeket jóváhagyta a IX. Osztály és az MTA Doktori Tanácsa. A követelmények megjelentek a Hadtudomány folyóirat 2012-es, 3-4 számában, valamint a honlapon is megtekinthetőek lesznek. A folyóiratok besorolásával kapcsolatban az elnök tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a jelenlegi magyar szakfolyóiratokból négy A kategóriás, kilenc B kategóriás, a többi C kategóriás. Az új követelmények szerint a folyóiratok számának 15-20% lehet A kategóriás, 50%-ig B kategóriás, 50% felett C kategóriás. Az egy családba tartozó folyóiratokat együtt kellett feltüntetni. Egyik legfontosabb követelmény, hogy a szerkesztőbizottságok tagjai rendelkezzenek tudományos fokozattal, valamint pozícióban lévő szakemberek is tanácsadóként - vegyenek rész a szerkesztőbizottsági munkában. Több folyóirat megszűnt, némelyik be vannak sorolva jogutód folyóirathoz / Határőrség /. Külföldi folyóiratoknál csak az került a listába, amire javaslat érkezett, amelybe belekerült magyar katonai szerzőtől publikáció. Ez képezte a külföldi folyóiratlista öszszeállítása alapját. Civil folyóiratokban is lehet publikálni. Értékelésnél azt a pontszámot kell átvenni, amit az ottani szakmai tudományos bizottság adott neki. Mióta a HTB két éve kialakította köztestületi tagsági felvételi rendjét, minden bizottsági ülésen téma volt a köztestületi tagság, melynek létszáma látványosan bővült. Az elmúlt évben a HTB 12 pályázatot tárgyalt meg, és csak egy főt utasított el. Tudományos fokozat megszerzését követően legalább két évig kell publikálni, majd ez után lehet jelentkezni a IX. Osztálynál. Az Osztály megküldi a köztestületi tagi kérelmet a HTB-nak. A bizottság által kijelölt ad hoc bizottság értékeli a pályázót és javaslatot tesz a felvételre/elutasításra. Fontos az új generáció belépése a köztestületi tagok sorába, a hagyományok továbbvitele. A HTB ülésein kívül rendezvényeket is tart. Rendezvények területén kiemelkedő volt az MTA Hadtudományi Köztestületi Tagság III. Tudományos Konferenciája, valamint a 130 éves az MTA Hadtudományi Bizottsága tudományos emlékülése az MTA-n. A Hadtudományi Konferencia mind a négy előadását publikálta a Honvédségi Szemle. Az elnökség a 2013-as évben is tervezi rendezvények szervezését az NKE-el, MHTT-vel, valamint más bizottságokkal. A publikációs listát a IX. Osztály kétévente módosítja, ezért problémás a publikációk bevitele az MTMT elektronikus adattárába. Vannak javaslatok, hogy mi kerül-

7 jön fel a publikációs listára, ezekről évente döntés születik, amit a IX. Osztálynak jóvá kell hagyni (legközelebb 2015-ben). Négy fő (Munk Sándor, Szenes Zoltán, Haig Zsolt, Ács Tibor) véleményezi, hogy az adott publikáció melyik kategóriába tartozik. Az MTA doktora címre pályázó alanyi jogon, egyedi eljárásban külön kérheti a Bizottságtól publikációi beszámítását. de a publikációt az ad hoc bizottság állásfoglalása alapján be lehet számítani. Meghatározó kritériumok a kategóriáknál. A kategória: a hazai hadtudomány egészére, vagy egy nagyon meghatározó tudományterületére vonatkozó, széleskörűen ismert, rendszeresen közreadja a hadtudomány eredményeit, magasra értékelt és lektorált. B kategória: egy-egy tudományterületen ad közre cikkeket a hadtudományok témakörében, rendszeres időközönként jelenik meg, elismert, elfogadott és lektorált. C kategória: hadtudományi szakirodalom részterülete /pl. egészségügy, katasztrófa/, szűkebb szakmai körben ismert és lektorált. A lektorálás valamennyi folyóiratnál követelmény. Egyéb kategória: folyóiratok, kiadványok, konferencia-közlemények, amelyek ritkábban jelennek meg, ISBN számmal rendelkeznek, hadtudománnyal kapcsolatos szakcikkeket tartalmaznak, van szerkesztőbizottságuk és lektoráltak. A konferenciákon tartott előadásokat akkor lehet elfogadni, beszámítani, ha a konferencia-kötetben megjelent. A konferenciakötetnek van szerkesztőbizottsága és van ISBN száma, de ez nem azonos a folyóiratokban megjelent, vagy a könyvekben megjelent publikációkkal. Fontos követelmény a szakfolyóirat jellegének a megőrzése, hiszen minden folyóiratnak van egy eredendő missziós feladata. Ezért bizonyos publikációkat át kell küldeni, egy a cikk profiljába vágó - másik szerkesztőbizottságnak. A folyóiratoknak legyen rovatrendszere. Egy számban egy embertől csak egy cikk jelenjen meg. Fontos még a nemzetközi kapcsolatok kialakítása. Szenes Zoltán megjegyezte, hogy a szerkesztőbizottsági üléseken meg kellene tárgyalni a követelményrendszert, mert a szerkesztőbizottsági tagok gyakran bírálók is. Hadtudományi folyóiratok nem ismertek a civil világban, a magyar média sem ismeri. A folyóiratok terjesztése komoly logisztikai feladat. A lektorálásokat is jobban meg kell szervezni, a publikáció csak akkor jelenhet meg, amikor mind a két lektor visszaküldte véleményét. A magyar katonai szaknyelv változásával kapcsolatban megjegyezte, hogy májusban meg fog jelenni a magyar katonai helyesírási szótár a VK megrendelésére, a Zrínyi kiadó gondozásában. Ebben az évben lesz egy terminológiai konferencia, melynek célja a magyar nyelv használata az anglicizmusok kiirtásával. A szünetet követően a résztvevők saját kiadványukról tartottak tájékoztatót és problémáikról konzultáltak.

8 Műszaki Katonai Közlöny Lukács László: A folyóiratot a 23 éve alapították. Az MH vezetési program kiadványaként megjelent összevont szám Műszaki adattár I néven a évben megjelent összes cikket tartalmazza. Az adattárból komoly szakmai ismeretek nyerhetőek, I. kötet az eddig megjelent műszaki-katonai folyóiratokat, II. kötet - melynek megjelenése még kérdéses előadás, konferencia szakanyag, konferencia-cikkek, prezentációk anyagát tartalmazza ben az MTA HTB beemelte a mértékadó folyóiratok közé. A tervezet évi négy számot a 21. évfolyamtól már csak on-line van lehetőség megjelentetni. A kiadvány anyagi problémákkal küzd, és a humán forrással is gondok vannak. Honvédségi Szemle Kiss Zoltán A Honvédségi Szemle az MH kéthavonta megjelenő központi katonai-szakmai folyóirata, amely a korszerű katonai vezetés, a kiképzési tapasztalatok, a szövetségi együttműködés és a műveleti alkalmazás kérdéseivel foglalkozik A decemberi szerkesztőbizottsági ülés döntései alapján szűkebb 5-7 fős szerkesztőbizottság alakult Orosz tábornok úr vezetésével. Egyben ő látja el a folyóirat főszerkesztői feladatait. A korábbi szerkesztőbizottsági tagok tanácsadó testületet képeznek, az egyes katonai posztokon fegyvernemeknél lévő tábornokok, tisztek lektorként, tanácsadóként vesznek részt a munkában. A szerkesztőbizottság beállította a megújult lap rovat-rendjét is. Bizonyos tematikai sajátosságok kialakítása kívánatos. A lap nem homogén, egyik oldalon a tudományos cikkek, a másik oldalon pedig, részben civileknek szóló cikkek jelennek meg. Probléma a csapatoknál képződő néhány oldalas tapasztalatok közreadása, amelyek nem elégítik ki a tudományos publikációk kritériumait. Katasztrófavédelmi Szemle Heizler György Az 1800 példányban megjelenő kiadványnak alapvetően civil olvasótábora van, mivel sok a civil katasztrófavédelmi szakember. Csapattiszteknek fontos az olvasása, illetve a benne történő publikálás. A szerkesztőbizottság a szigorú szabályok szerint felállt. Kialakult egy szilárd rovatrend. A szakmai fórum rovatokban a szakmai tartalmakra világítanak rá. Nem követelik meg szigorúan a publikáció követelményeit. Kialakult olvasótábort nem akarják elveszíteni, ugyanakkor a követelményekhez is igazodni kell. Katasztrófavédelem Újhegyi Katalin A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tűz-, polgári védelmi és iparbiztonsági képes folyóirata. Megjelenik havonként. Haig Zsolt hozzászólásában elmondta, hogy a doktori iskolában a tudományos fokozatra pályázó jelöltnél a tudományos publikáció komoly követelmény. Meghatározták, hogy lektorált vagy nem lektorált folyóiratban, konferencia-kiadványban milyen szinten kell teljesíteni, és ezt pontozzák a DSZ iránymutatása alapján. Jelentkezéskor

9 el kell végezni egy minimum-követelmény ellenőrzést. Vannak folyóiratok, amelyekben megjelennek lektorált cikkek, és van bennük pl. tudósítás. Tudósítás akkor sem számolható el, ha lektorált folyóiratban jelent meg. AARMS Kovács László A 2012-es év átmeneti év volt két számmal. A lap az NKE központi angol nyelvű kiadványává válik új szerkesztőbizottsággal a Szenátus áldásával. Az Egyetem kiadója fogja gondozni, nyomtatni, terjeszteni. A kiadvány on-line verzióját is az NKE fogja kezelni. Az egyetem mellett alakult egy kiadó, akik végzik a központi kiadványozást. Hamarosan megjelenik a 2013-as év első száma. Nemzet és Biztonság Szenes Zoltán /Tálas Péter távollétében/ Az NKE részéről még nem volt döntés, hogy egyetemi folyóirat legyen-e a kiadvány, amely tavaly óta nem jelent meg. Úgy néz ki, hogy egyetemi folyóirat lesz az AARMS -hoz hasonlóan, de ehhez szenátusi döntés kell. Egyenlőre on-line-s folyóirat formájában fog megjelenni. Aggályos, hogy a szakértők más egyetemek kiadványaiban fognak publikálni. Hadmérnök Haig Zsolt A kiadvány 2006-ban indult on-line folyóiratként. Nagyszámú publikációs lehetőséget tud biztosítani a hallgatóknak és a oktatóknak. Leginkább a PhD hallgatók /KMDI/ publikálnak ebben a körben. Folyamatosan megköveteltük a lektorálást. A főszerkesztői feladatkört Farkas Tibor vette át Kovács Lászlótól. Bolyai Szemle Haig Zsolt A Bolyai Hírek volt az indító folyóirat, ennek jogutójaként jelent mega kiadvány. Mérnök-műszaki jellegű írások jelennek meg a kiadványban. Rovatai lefedik a műszaki technikai szakterület minden szegmensét. Van haditechnikai-történeti rovat. Ez idáig nyomtatásban jelent meg, de a továbbiakban on-line módon fog működni. Kovács László hozzáfűzte, hogy a szerkesztőbizottságba nemzetközi tagokat kell betenni. A kiadványt egyetemi finanszírozásból nyomtatásban évi négy számmal lehet megjelentetni. Az egyetem szervezeti átalakulása után talán már több lehetőség lesz foglalkozni a folyóirat kiadással. Határrendészeti Tanulmányok Fórizs Sándor A kiadványnak nagy hagyománya volt, a határőrségnél dolgozó hivatásos állományt célozta meg. A hivatásos állomány 12 ezer fős létszáma 1200 főre csökkent. Eltűntek a kiadvány mögötti a nagy szervezetek /Határőrség Országos Parancsnoksága/. A határ-rendészeti vonal a rendőrségnél egy főosztályban csúcsosodik ki. A legtöbb munkatárs kirendeltségeken tiszthelyettes, a területen alig dolgozik tiszt. Rendészettudományi Társaság Határrendészeti Szakosztálya igyekezett ezt az újságot fenntartani, de csak on-line sikerült. Tavaly mindössze egy kiadás volt. Folyamatban van a szerkesztőbizottság kiegészítése. Próbálnak pénzt szerezni arra, hogy papírformában is megjelenhessen a kiadvány. Lehetőség még a menekültüggyel - és egyéb ilyen társ-

10 szervezetekkel, ahol érintkezési területek vannak a témában - közös kiadványt készíteni és ezzel szélesíteni a bázist. Hadtudományi Szemle Szelei Ildikó A HHTK két éve alapított on-line folyóirata. Akkor még nem voltak financiális gondok. A kiadvány oldalát feltörték, hirdetések jelentek meg rajta, amit az informatikusoknak sikerült rendbe hozni. Papír alapon nincs mód a megjelentetésre. A kiadványok közötti verseny miatt még nevesebb tagokat kell a rovat élére megszerezni. A doktoranduszoktól kell megjelentetni cikkeket. A pontszám miatt fontos lesz azoknak is, akik nagydoktori címre pályáznak. A folyóirat négy rovattal rendelkezik (általános, társadalomtudományi, hadművészet, biztonságpolitikai), idegen nyelven is megjelennek benne tanulmányok. Sereg Szemle Földesi Ferenc Az ÖHP jó helyzetben van anyagi szempontból, honoráriumot tud fizetni a szerzőknek, a lektoroknak. A szerkesztőbizottságot átalakította, kizárólag tudományos fokozattal rendelkező személyek vannak a szerkesztőbizottságban, lektorálást is ennek megfelelően hajtja végre. A kiadvány terjesztésével kapcsolatban kérdésként tette fel, van-e előírás arra, hogy egy minősített és besorolt folyóiratot, a köteles példányok megküldésén kívül hova lehet megküldeni. Kérdésként tette fel még, hogy egy besorolt folyóirat mennyiben és milyen mértékben tartalmazhat reklámokat, hiszen azok biztosítják a folyóirat talpon maradását. Felvette, hogy bizonyos cikkeket miért kell megküldeni egy másik társlapnak, ha a megjelentetés feltételeinek megfelel a lap /pl. hadtörténelmi témájú cikkek/. Bírálónak a szakterület ismerőjét kérik fel. Gond még, hogy több szerkesztőbizottsági tag nyugállományú, és június 31-el lejár a mandátumuk. Reméli, hogy az ÖHP folyóirata tovább is megjelenik. Tájékoztatta a HTB elnökét, hogy kéréssel fordult hozzá a szervezés megakadása miatt, mert Veszprémben az MTA területi szervénél szeretnének megalapítani egy hadtudományi vagy hadtörténeti munkabizottságot. Több fokozattal rendelkező személy jelentkezett, hogy a bizottság megalakulása esetén részt vennének a munkában. Huszár János: Fontosnak tartja a folyóiratot és színvonalának megtartását. A lap rendelkezik a feltételekkel és be is tudnak fogadni cikkeket, amelyek komoly nívóval rendelkeznek, és a gyakorlati élet tapasztalatait mutatják be. Földesi Ferenc utódjául tudományos fokozattal rendelkező személyt szeretnének. Felderítő Szemle Resperger István A Felderítő Szemle 2002 óta jelenik meg, a Szakmai Szemle 1993 óta. A Szakmai Szemle angol nyelvű változata 1994-ben jelent meg először papír alapon. A szerkesztőbizottság létszáma tíz fő. Szigorítások történtek a lektorálásoknál, hivatkozásoknál.

11 A lap gyengesége, hogy kevés a lektor, a tíz fő doktori fokozattal rendelkező személy leterheltsége az alakulatoknál nagy. Fontos a színvonal megtartása. Tudományos és nemzetközi kitekintésben is előre kell lépni. Ledács Kiss Jenő Bár a követelmények között nem szerepel, a Felderítő Szemle -nél minden cikk második éve egy absztrakttal és kulcsszavakkal indul angol és magyar nyelven. Utána következik maga a tanulmány, tudományos cikk. A Hírek és események rovatban (biztonságpolitika, történelem, szakmatörténet, recenzió, tudósítás) megjelent cikkek lektoráltak, mindenféle tekintetben megfelelnek a követelményeknek, a folyóirat maradhat abban a kategóriában, amely kielégíti az adott kategória követelményeit. Hadmérnök Farkas Tibor A lap 2006 júniusa óta működik, melyben az egyetem oktatóinak, kutatóinak, hallgatóinak, doktoranduszainak a közleményei jelennek meg évente négy számban. A sok publikáció között lehet válogatni, ha szükséges, a lektorok többször is visszaküldik a cikkeket. A tíz rovat között van Fórum rovat, ahová kevésbé besorolható cikkek jelennek meg. A kiadvány idegen nyelven is befogad publikációkat, amelyeket szaklektorok véleményeznek. Fontosnak tartja a színvonalat megtartását, és valamilyen irányban előre vitelét akár nemzetközi kitekintéssel, akár más területeken publikáló személyek bevonásával. A működés feltételeiről a Szenátus gondoskodik. Társadalom és Honvédelem Kiss Zoltán László A Társadalom és Honvédelem a közötti időszakban a ZMNE tudományos kiadványa volt. 16 évfolyamban 35 kötet jelent meg, amelyekben 500 tanulmányt közöltünk lektorálva! Csaknem minden folyóiratszám nem csupán magyar, hanem angol nyelvű rezümével is ellátott. A vezető magyar társadalomtudósok, honvédelmi felső vezetők írásainak közlése mellett nem zárkóznak el más egyetemek, kutató intézetek írásainak közlésétől (jellemzően magyar nyelven, de volt arra is példa, hogy külföldi szakember angol nyelvű írását is közreadták.) A szerkesztőbizottság elnöke Harai Dénes, felelős szerkesztője Szabó A. Ferenc. A kiadvány rovatai: Tanulmányok, Dokumentumok, Interjúk, Jubileum, Hallgatók és doktoranduszok fóruma, Szemle. Szükség lenne a folyóirat tartalmának online formában való megjelentetése. Haditechnika Katonai Logisztika Hajdú Ferenc A Haditechnika gyökerei közösek a Műszaki Katonai Közlönnyel ban jelent meg először négy lapszámmal től jelenik meg folyamatosan Haditechnikai Szemle néven óta jelenik meg évente hatszor 4500 példányban. A lapnak előfizetője van. A lapot megkapják könyvárak, egyetemek, honvédelmi bizottság, alakulatok parancsnokai, tehát katonák is hozzáférnek. A lap lektorált. A szerkesztőség 2 főből áll, mind a kettő PhD fokozattal rendelkezik. A kiadvány szerzőknek és lek-

12 toroknak tud honoráriumot fizetni. Állandó rovatszerkezete van. Külföldön is ismert a folyóirat. A lap célja forrásértékű anyagok publikálása. Kéziratok bőségesen vannak, ami fontos a lap színvonalának megtartása szempontjából. Az Interneten való megjelenést finanszírozási okok miatt el kellett hagyni. A Katonai Logisztika folyóirat 1991 óta létezik, jogelődje a Hadtápbiztosítás volt. Jelen formájában már csak elektronikusan jelenik meg. Semmilyen forrás nincs rá biztosítva. Prioritási sorrend Haditechnika, utána a Katonai Logisztika. A folyóirat megjelenése tulajdonosfüggő. A kiadvány megjelentetésekor két jogi személyt kell feltüntetni, egyik a felelős szerkesztő, a másik a felelős kiadó. Financiális okok miatt a felelős kiadókkal, tulajdonosokkal is beszélni kellene. Javasolta a Zrínyi Média nevezetű szervezettel a kapcsolatfelvételt, mivel gyakorlattal rendelkeznek nyomtatásban, terjesztésben, raktározásban. Hadtudomány Király László A 2010-ben jelent megjelent folyóirat 20. éves jubileumi számának lényege az a repertórium, amely feldolgozta az előző 20 év minden egyes számát /szerzők, cikkek, megjelenések visszakereshetők/. A folyóirat évi négy számmal jelenik meg nyomtatásban és elektronikusan. Mindkét formának azonos a rovatrendje. A cikkek lektoráltak. Az absztraktok angolul is megjelennek. A Hadtörténelmi Közlemények -el jó az együttműködés. A Sereg Szemle -vel történt megállapodás alapján a Hadtudomány inkább tudományelméleti kérdéseket, a Sereg Szemle pedig a gyakorlati oldallal foglalkozó cikkeket jelentet meg. Hadtörténelmi Közlemények Hausner Gábor A folyóiratot az MTA alapította 126 éve. A 2. világháborút követően a HIM folyóirataként működik. Óriási előny, hogy egy szervezet van a kiadvány mögött. A lap finanszírozását részben a HIM költségvetéséből, részben pályázatokkal lehet megoldani /nyomdaköltség, honorárium/. A folyóiratot a hadtörténelem fejlesztésre, hozta létre az MTA. Kizárólag magyar, illetve magyar vonatkozású hadtörténelemmel foglalkozik az újság. Kezdettől fogva volt szerkesztőbizottság. Van a Nemzeti Kulturális Alapnak (NKA) egy Folyóirat-kiadás Kollégiuma, amely kialakított egy egységes folyóirat-támogatási rendszert. Itt a legextrémebb folyóiratok is pályázhatnak. Nincs akadálya a hadtudományi folyóiratok pályázatának sem. Fontos, hogy ne legyenek összevont számok, és legyen nemzetközi megjelenés. A kiadvány internetes megjelenésében, amely nemzetközi elvárás is, komoly nehézségek vannak. A lap nyomtatott formában jelenik meg. Elkészült 1888-tól 2010-ig a teljes hadtörténelmi közleményeknek a feldolgozása. Mindenre kereshető /szavakra, szerzőkre kiterjedő/ hatalmas adatbázis.

13 Minden folyóiratnál nagyon fontos a szemle rovat. Nemzetközi folyóiratoknál is nagyon fontos a recenzió. A lap az egyetlen olyan magyarországi folyóirat, amely tudományterületi bibliográfiát közöl évente. Ez évtől a kiadvány befogad idegen nyelvű cikkeket, tanulmányokat. Szenes Zoltán végezetül tájékoztatta a bizottságot, hogy Orosz Zoltán VKF helyettes úrral megkeresik a tudományos munkáért felelős új államtitkárt (Dankó István), mivel kiemelten fontos az MTA, valamint a HM közötti együttműködési megállapodás újratárgyalása, a kiadványok interneten történő megjelenésének biztosítása, a pénzügyi problémák megoldása. Az elnök külön szólt az impakt faktor problémaköréről. Ebben a követelményrendszerben a társadalomtudományok miatt az impakt faktor nem követelmény, nem kötelező egyelőre, de a későbbiekben azzá válhat. Az elhangzottakon kívül szükséges tulajdonosi könyvkiadás témában egy felelős megbeszélés. Az elnök felajánlotta, hogy meghívás esetén szívesen vesz részt azokon a szerkesztőbizottsági üléseken, ahol a szerkesztőbizottsági tagok a folyóiratok besorolásával kapcsolatos új követelményrendszert megvitatják. Szenes Zoltán megköszönte a jelenlévők aktív részvételét és az ülést bezárta. Budapest, március 11- én Asztalos Katalin jegyzőkönyv-vezető Kovács László titkár Szenes Zoltán elnök

J E G Y Zİ K Ö NYV. az MTA IX. Osztály Hadtudományi Bizottsága 2013. október 01-én tartott üléséről

J E G Y Zİ K Ö NYV. az MTA IX. Osztály Hadtudományi Bizottsága 2013. október 01-én tartott üléséről MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA IX. Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya Hadtudományi Bizottsága J E G Y Zİ K Ö NYV az MTA IX. Osztály Hadtudományi Bizottsága 2013. október 01-én tartott üléséről Az MTA IX.

Részletesebben

HB elnöks a 2009-es. Szenes Zoltán bizottsági elnök. Budapest, 2009. december 17-én. MTA IX. Gazdaság- és Jogtudományi Osztály, Hadtudományi Bizottság

HB elnöks a 2009-es. Szenes Zoltán bizottsági elnök. Budapest, 2009. december 17-én. MTA IX. Gazdaság- és Jogtudományi Osztály, Hadtudományi Bizottság HB elnöks kségg beszámol molója a 2009-es évben végzettv munkáról Szenes Zoltán bizottsági elnök Budapest, 2009. december 17-én MTA IX. Gazdaság- és Jogtudományi Osztály, Hadtudományi Bizottság Tevékenységi

Részletesebben

Tudományos életrajz Dr. Für Gáspár (2008. február)

Tudományos életrajz Dr. Für Gáspár (2008. február) Dr. Für Gáspár egyetemi docens Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Kossuth Lajos Hadtudományi Kar Összhaderőnemi Műveleti Intézet Geoinformációs Tanszék mb. tanszékvezető Tudományos életrajz Dr. Für Gáspár

Részletesebben

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI HABILITÁCIÓS SZAKBIZOTTSÁGÁNAK ÜGYRENDJE

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI HABILITÁCIÓS SZAKBIZOTTSÁGÁNAK ÜGYRENDJE A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI HABILITÁCIÓS SZAKBIZOTTSÁGÁNAK ÜGYRENDJE 1. Az Ügyrend hatálya 1. Jelen szabályozás az SZTE Közgazdaságtudományi Habilitációs Szakbizottságának a működésére

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem. A haza szolgálatában

Nemzeti Közszolgálati Egyetem. A haza szolgálatában Nemzeti Közszolgálati Egyetem A haza szolgálatában Az egyetem missziója és pályája A közös cél: a jogelődök eredményeinek és hagyományainak tiszteletben tartása mellett az új egyetemet, az NKE-t építeni.

Részletesebben

J E G Y ZŐ K Ö NYV. az MTA IX. Osztály Hadtudományi Bizottsága 2015. február 05-én tartott üléséről

J E G Y ZŐ K Ö NYV. az MTA IX. Osztály Hadtudományi Bizottsága 2015. február 05-én tartott üléséről MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA IX. Gazdaság- és Jogtudományok Osztály Hadtudományi Bizottság J E G Y ZŐ K Ö NYV az MTA IX. Osztály Hadtudományi Bizottsága 2015. február 05-én tartott üléséről Az MTA IX. Osztály

Részletesebben

J E G Y ZŐ K Ö NYV. az MTA IX. Osztály Hadtudományi Bizottsága 2015. április 30-án tartott üléséről

J E G Y ZŐ K Ö NYV. az MTA IX. Osztály Hadtudományi Bizottsága 2015. április 30-án tartott üléséről MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA IX. Gazdaság- és Jogtudományok Osztály Hadtudományi Bizottság J E G Y ZŐ K Ö NYV az MTA IX. Osztály Hadtudományi Bizottsága 2015. április 30-án tartott üléséről Az MTA IX. Osztály

Részletesebben

HADTUDOMÁNY. 2013/1. elektronikus lapszám A MAGYAR HADTUDOMÁNYI TÁRSASÁG ÉS A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA HADTUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA FOLYÓIRATA

HADTUDOMÁNY. 2013/1. elektronikus lapszám A MAGYAR HADTUDOMÁNYI TÁRSASÁG ÉS A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA HADTUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA FOLYÓIRATA HADTUDOMÁNY A MAGYAR HADTUDOMÁNYI TÁRSASÁG ÉS A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA HADTUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA FOLYÓIRATA XXIII. évfolyam 2013/1. elektronikus lapszám A MAGYAR HADTUDOMÁNYI TÁRSASÁG ÉS AZ MTA HADTUDOMÁNYI

Részletesebben

Kihívások, kockázatok és válaszok a hadtudományi doktori képzésben

Kihívások, kockázatok és válaszok a hadtudományi doktori képzésben Padányi József Haig Zsolt Kihívások, kockázatok és válaszok a hadtudományi doktori képzésben A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen folyó oktatásban fontos szerepet tölt be a doktori képzés. A három doktori

Részletesebben

7 ~ idegen nyelven: 9

7 ~ idegen nyelven: 9 Fekete: kitöltése mindenki számára kötelező Piros: kitöltése a társadalomtudomány számára kötelező, másoknak opcionális Kék: kitöltése a matematika és természettudományok, valamint az élettudományok számára

Részletesebben

PUBLIKÁCIÓS MINIMUMKÖVETELMÉNYEK A DOKTORI FOKOZATSZERZÉSHEZ AZ SZTE KÖZGAZDASÁGTANI DOKTORI ISKOLÁJÁBAN

PUBLIKÁCIÓS MINIMUMKÖVETELMÉNYEK A DOKTORI FOKOZATSZERZÉSHEZ AZ SZTE KÖZGAZDASÁGTANI DOKTORI ISKOLÁJÁBAN PULIKÁIÓS MINIMUMKÖVETELMÉNYEK OKTORI FOKOZTSZERZÉSHEZ Z SZTE KÖZGZSÁGTNI OKTORI ISKOLÁJÁN doktori képzés átalakuló szabályozási feltételei miatt az SZTE Közgazdaságtani oktori Iskola Tanácsa a 2011. december

Részletesebben

J E G Y Zİ K Ö NYV. Az MTA IX. Osztály Hadtudományi Bizottsága 2012. január 25-én tartott üléséről

J E G Y Zİ K Ö NYV. Az MTA IX. Osztály Hadtudományi Bizottsága 2012. január 25-én tartott üléséről MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA IX. Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya Hadtudományi Bizottsága J E G Y Zİ K Ö NYV Az MTA IX. Osztály Hadtudományi Bizottsága 2012. január 25-én tartott üléséről Az MTA IX. Osztály

Részletesebben

J E G Y ZŐ K Ö NYV. Az MTA IX. Osztály Hadtudományi Bizottsága 2009. június 18-án tartott üléséről

J E G Y ZŐ K Ö NYV. Az MTA IX. Osztály Hadtudományi Bizottsága 2009. június 18-án tartott üléséről MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA IX. Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya Hadtudományi Bizottság J E G Y ZŐ K Ö NYV Az MTA IX. Osztály Hadtudományi Bizottsága 2009. június 18-án tartott üléséről Az MTA IX. Osztály

Részletesebben

A REPÜLÉSTUDOMÁNYI KÖZLEMÉNYEK" CÍMŰ PERIÓDIKUS KIADVÁNYBAN MEGJELENŐ CIKKEK FORMAI ÉS TARTALMI KÖVETELMÉNYEI

A REPÜLÉSTUDOMÁNYI KÖZLEMÉNYEK CÍMŰ PERIÓDIKUS KIADVÁNYBAN MEGJELENŐ CIKKEK FORMAI ÉS TARTALMI KÖVETELMÉNYEI A REPÜLÉSTUDOMÁNYI KÖZLEMÉNYEK" CÍMŰ PERIÓDIKUS KIADVÁNYBAN MEGJELENŐ CIKKEK FORMAI ÉS TARTALMI KÖVETELMÉNYEI I. CIKKEK, TANULMÁNYOK KÖZLÉSÉNEK RENDJE A szerző a közölni kívánt cikket a főszerkesztő címére

Részletesebben

Felvételi adatok elemzése a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

Felvételi adatok elemzése a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen Felvételi adatok elemzése a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen 2014 A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Karai és Intézetei a 2014-2015-ös tanévben is széles körű kínálattal várták az intézményben továbbtanulni

Részletesebben

a BM OKF Katasztrófavédelmi Tudományos Tanács évi munkaterve

a BM OKF Katasztrófavédelmi Tudományos Tanács évi munkaterve BELÜGYMINISZTÉRIUM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG KATASZTRÓFAVÉDELMI TUDOMÁNYOS TANÁCS Jóváhagyom! Dr. Góra Zoltán tű. vezérőrnagy tűzoltósági főtanácsos főigazgató a BM OKF Katasztrófavédelmi

Részletesebben

Interdiszciplináris Doktori Iskola

Interdiszciplináris Doktori Iskola Interdiszciplináris Doktori Iskola PTE BTK Interdiszciplináris Doktori Iskola Európa és a magyarság a 18-20. században Doktori Program habilitációs kritériumai I. Publikációk 1. Két monográfia. (vagy 2.

Részletesebben

A felsőfokú katasztrófavédelmi képzés aktualitásai

A felsőfokú katasztrófavédelmi képzés aktualitásai Biztonságtechnika 2018. Siófok, 2018. május 9-11. A felsőfokú katasztrófavédelmi képzés aktualitásai Dr. habil. VASS Gyula tűzoltó ezredes, egyetemi docens Igazgató, Katasztrófavédelmi Intézet, Nemzeti

Részletesebben

IV. évfolyam 2. szám, március

IV. évfolyam 2. szám, március IV. évfolyam 2. szám, 2019. március Szerkesztőbizottság Elnök Dr. Hoffmann Imre tű. vezérőrnagy, PhD - helyettes államtitkár, BM Közfoglalkoztatási és Vízügyi Helyettes Államtitkárság Főszerkesztő Heizler

Részletesebben

Családi állapota: Nős, 2 gyermekes Gyermekeinek keresztnevei (zárójelben születési évszámuk): Attila (1982) Alexandra (1987)

Családi állapota: Nős, 2 gyermekes Gyermekeinek keresztnevei (zárójelben születési évszámuk): Attila (1982) Alexandra (1987) Dr. Für Gáspár alezredes Elérhetőség: Mobiltelefon: +36 70 3341440 HM vezetékes: 02 2 29548 Vezetékes fax: +36 1 432900 HM fax: 29910 e-mail: fur.gaspar@uni-nke.hu Személyes adatok: Születési idő: 1958.

Részletesebben

K O N F E R E N C I A F E L H Í V Á S

K O N F E R E N C I A F E L H Í V Á S K O N F E R E N C I A F E L H Í V Á S A Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSz) örömmel értesíti a doktorandusz hallgatókat, doktorjelölteket, fiatal kutatókat, mesterszakos hallgatókat, hogy 2018-ban

Részletesebben

Tájékoztató az MTA doktora címre a Biológiai Osztálynál pályázók számára. Az MTA doktora cím adományozásának három fő feltétele van:

Tájékoztató az MTA doktora címre a Biológiai Osztálynál pályázók számára. Az MTA doktora cím adományozásának három fő feltétele van: Követelményrendszer Tájékoztató az MTA doktora címre a Biológiai Osztálynál pályázók számára A Biológiai Tudományok Osztálya az MTA doktora címre pályázók számára az alábbi követelményeket teszi közzé,

Részletesebben

Katasztrófavédelmi online tudományos folyóirat ISSN II. évfolyam, 1. szám március

Katasztrófavédelmi online tudományos folyóirat ISSN II. évfolyam, 1. szám március Katasztrófavédelmi online tudományos folyóirat ISSN 2498-6194 II. évfolyam, 1. szám 2017. március Rádiós és Infokommunikációs Országos Egyesület Budapest Szerkesztőbizottság Elnök Dr. Hoffmann Imre tű.

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Csonka Pál Építészmérnöki Tudományok Doktori Iskola Működési Szabályzat. Általános rendelkezések

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Csonka Pál Építészmérnöki Tudományok Doktori Iskola Működési Szabályzat. Általános rendelkezések BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Csonka Pál Építészmérnöki Tudományok Doktori Iskola Működési Szabályzat Általános rendelkezések 1.. Jelen szabályzat a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011.

Részletesebben

IV. évfolyam 3. szám, június

IV. évfolyam 3. szám, június IV. évfolyam 3. szám, 2019. június Szerkesztőbizottság Elnök Dr. Hoffmann Imre tű. vezérőrnagy, PhD - helyettes államtitkár, BM Közfoglalkoztatási és Vízügyi Helyettes Államtitkárság Főszerkesztő Heizler

Részletesebben

Katasztrófavédelmi online tudományos folyóirat ISSN II. évfolyam, 3. szám október

Katasztrófavédelmi online tudományos folyóirat ISSN II. évfolyam, 3. szám október Katasztrófavédelmi online tudományos folyóirat ISSN 2498-6194 II. évfolyam, 3. szám 2017. október Rádiós és Infokommunikációs Országos Egyesület Budapest Szerkesztőbizottság Elnök Dr. Hoffmann Imre tű.

Részletesebben

Doktori képzés és kutatás a katasztrófavédelem rendszerében

Doktori képzés és kutatás a katasztrófavédelem rendszerében Doktori képzés és kutatás a katasztrófavédelem rendszerében Dr. habil. Kátai-Urbán Lajos tűzoltó ezredes, tanszékvezető egyetemi docens mb. igazgató-helyettes, Katasztrófavédelmi Intézet, Nemzeti Közszolgálati

Részletesebben

Szakmai önéletrajz. Dr. Németh József PhD. rendőr alezredes, rendőrségi főtanácsos

Szakmai önéletrajz. Dr. Németh József PhD. rendőr alezredes, rendőrségi főtanácsos Szakmai önéletrajz Dr. Németh József PhD. rendőr alezredes, rendőrségi főtanácsos Munkahelyek: - 2013. Rendőrség Tudományos Tanácsa elnök - 2012-2013. Zala Megyei Rendőr-főkapitányság, rendelkezési állomány,

Részletesebben

A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a fő zsűri döntése alapján:

A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a fő zsűri döntése alapján: A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a fő zsűri döntése alapján: 1. Biztonságpolitika és Hadtörténelem tagozatban: II Bánki Szabolcs honvéd tisztjelölt

Részletesebben

Oktatók és kutatók teljesítmény-értékelésének szabályzata a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán

Oktatók és kutatók teljesítmény-értékelésének szabályzata a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán Oktatók és kutatók teljesítmény-értékelésének szabályzata a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának (a továbbiakban: Kar) Tanácsa a Karral oktatói és

Részletesebben

PSZICHOLÓGIA DOKTORI ISKOLA

PSZICHOLÓGIA DOKTORI ISKOLA PÁLYÁZATI FELHÍVÁS doktori képzésben való részvételre 2016-2017. tanév PSZICHOLÓGIA DOKTORI ISKOLA BME TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR 1 A BME Természettudományi Kar pályázatot hirdet a Pszichológia Doktori Iskola

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI és GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Természettudományi Kar KOGNITÍV TUDOMÁNYI TANSZÉK. SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

BUDAPESTI MŰSZAKI és GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Természettudományi Kar KOGNITÍV TUDOMÁNYI TANSZÉK. SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA BUDAPESTI MŰSZAKI és GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Természettudományi Kar KOGNITÍV TUDOMÁNYI TANSZÉK SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA BUDAPEST 2010 T A R T A L O M 1. A Tanszék neve 3. o. 2. A Tanszék címe

Részletesebben

A minőségügyi szaklapok tevékenysége és fontossága Sződi Sándor

A minőségügyi szaklapok tevékenysége és fontossága Sződi Sándor A minőségügyi szaklapok tevékenysége és fontossága Sződi Sándor a Magyar Minőség elnöke, a Minőség és Megbízhatóság szerkesztőbizottsági tagja A FENNTARTHATÓSÁGÉRT A KÖRNYEZETTERHELÉS CSÖKKENT KKENTÉSÉÉRT

Részletesebben

Interdiszciplináris Doktori Iskola Politikatudomány Doktori Program. Képzési program. A képzés szakaszai

Interdiszciplináris Doktori Iskola Politikatudomány Doktori Program. Képzési program. A képzés szakaszai Interdiszciplináris Doktori Iskola Politikatudomány Doktori Program Képzési program A KÉPZÉS ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI A 2016 szeptemberében tanulmányaikat megkezdő doktoranduszoknak a képzés négy évében, 8

Részletesebben

sz. példány ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM

sz. példány ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM sz. példány ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM A Magyar Hadtudományii Társaság Tüzér szakosztálly allakulló üllésének jegyzőkönyve 1998 2 ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM A Magyar Hadtudományi Társaság

Részletesebben

BESZÁMOLÓ a Védelemgazdasági- és Logisztikai Szakosztály évben végzett tevékenységéről

BESZÁMOLÓ a Védelemgazdasági- és Logisztikai Szakosztály évben végzett tevékenységéről Magyar Hadtudományi Társaság Védelemgazdasági- és Logisztikai Szakosztály BESZÁMOLÓ a Védelemgazdasági- és Logisztikai Szakosztály 2016. évben végzett tevékenységéről Statisztikai adatok, a szakosztály

Részletesebben

Tudományos láthatóság vizsgálata a gazdálkodás- és szervezéstudományok területén

Tudományos láthatóság vizsgálata a gazdálkodás- és szervezéstudományok területén Tudományos láthatóság vizsgálata a gazdálkodás- és szervezéstudományok területén Dr. Sasvári Péter Egyetemi docens Stúrovo (Párkány), Szlovákia, 06. április 4-5. . Bevezetés Forrás: Jeroen Bosman - Bianca

Részletesebben

A ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM PÁLYÁZTATÁSI SZABÁLYZATA

A ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM PÁLYÁZTATÁSI SZABÁLYZATA ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM 6. sz. melléklet a 1164/115 ZMNE számhoz 1. sz. példány A ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM PÁLYÁZTATÁSI SZABÁLYZATA 2007 2 TARTALOMJEGYZÉK I. FEJEZET... 3 Általános

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM. Tudományfilozófia és Tudománytörténet Doktori Iskola. Működési Szabályzata

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM. Tudományfilozófia és Tudománytörténet Doktori Iskola. Működési Szabályzata BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Tudományfilozófia és Tudománytörténet Doktori Iskola Működési Szabályzata 2016. Általános rendelkezések 1.. Jelen szabályzat a nemzeti felsőoktatásról szóló

Részletesebben

Katasztrófavédelmi online tudományos folyóirat ISSN I. évfolyam, 4. szám december

Katasztrófavédelmi online tudományos folyóirat ISSN I. évfolyam, 4. szám december Katasztrófavédelmi online tudományos folyóirat ISSN 2498-6194 I. évfolyam, 4. szám 2016. december Rádiós és Infokommunikációs Országos Egyesület Budapest Szerkesztőbizottság Elnök Dr. Hoffmann Imre tű.

Részletesebben

1 Bevezetés. 2 Az egyes munkakörökbe történő kinevezés feltételei, az azzal járó jogok és kötelességek

1 Bevezetés. 2 Az egyes munkakörökbe történő kinevezés feltételei, az azzal járó jogok és kötelességek Intézeti szabályzat a tudományos kutatói munkakörökbe való kinevezés, illetve átsorolás feltételeiről és a kutatók tevékenységének értékeléséről Tokaji Borvidék Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet Nonprofit

Részletesebben

Géptervezők és Termékfejlesztők XXXIV. Szemináriuma

Géptervezők és Termékfejlesztők XXXIV. Szemináriuma Géptervezők és Termékfejlesztők XXXIV. Szemináriuma 2018. november 8. (csütörtök) 9. (péntek) MTA Miskolci Akadémiai Bizottságának Székháza Miskolc, Erzsébet tér 3. Gépipari Tudományos Egyesület Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

Jelentkezési adatok elemzése 2014-ben

Jelentkezési adatok elemzése 2014-ben Jelentkezési adatok elemzése 2014-ben A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Karai és Intézetei a 2014-2015-ös tanévben is széles körű kínálattal várják az intézményben továbbtanulni vágyó fiatalokat. Az

Részletesebben

1.sz. melléklet a 1164 / 115. ZMNE számhoz ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM. 1.sz. példány A MUNKÁLTATÓI JOGOK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE - 2007 -

1.sz. melléklet a 1164 / 115. ZMNE számhoz ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM. 1.sz. példány A MUNKÁLTATÓI JOGOK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE - 2007 - ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM 1.sz. melléklet a 1164 / 115. ZMNE számhoz 1.sz. példány A MUNKÁLTATÓI JOGOK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE - 2007 - 2 TARTALOMJEGYZÉK I. FEJEZET... 3 Általános rendelkezések...

Részletesebben

FELHÍVÁS A PALLAS ATHÉNÉ GEOPOLITIKAI ALAPÍTVÁNY MUNKAKÖREINEK BETÖLTÉSÉRE

FELHÍVÁS A PALLAS ATHÉNÉ GEOPOLITIKAI ALAPÍTVÁNY MUNKAKÖREINEK BETÖLTÉSÉRE FELHÍVÁS A PALLAS ATHÉNÉ GEOPOLITIKAI ALAPÍTVÁNY MUNKAKÖREINEK BETÖLTÉSÉRE A Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány pályázatot hirdet az Alapítvány munkaszervezete személyi állományának feltöltésére. Az

Részletesebben

AZ MTA REGIONÁLIS TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG IRÁNYELVEI AZ AKADÉMIAI DOKTORI CÍM HABITUS VIZSGÁLATÁNÁL A TUDOMÁNYOS TELJESÍTMÉNY SZÁMBAVÉTELÉRE

AZ MTA REGIONÁLIS TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG IRÁNYELVEI AZ AKADÉMIAI DOKTORI CÍM HABITUS VIZSGÁLATÁNÁL A TUDOMÁNYOS TELJESÍTMÉNY SZÁMBAVÉTELÉRE TÉT XVII. évf. 2003 1 Konferencia beszámoló 221 AZ MTA REGIONÁLIS TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG IRÁNYELVEI AZ AKADÉMIAI DOKTORI CÍM HABITUS VIZSGÁLATÁNÁL A TUDOMÁNYOS TELJESÍTMÉNY SZÁMBAVÉTELÉRE A Bizottság tagjaihoz

Részletesebben

Tudományszervezési Kabinet ÜGYREND

Tudományszervezési Kabinet ÜGYREND Ügyiratszám: KT-1232/2013. Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Tudományszervezési Kabinet ÜGYREND Gödöllő 2013. szeptember 1 BEVEZETÉS A SZIE Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar

Részletesebben

1.sz. melléklet a 1164 / 115. ZMNE számhoz

1.sz. melléklet a 1164 / 115. ZMNE számhoz ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM 1.sz. melléklet a 1164 / 115. ZMNE számhoz 1.sz. példány A MUNKÁLTATÓI JOGOK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE (Egységes szerkezetben a ZMNE ának módosító határozataival)1-2007 -

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Tudományfilozófia és Tudománytörténet Doktori Iskola Működési Szabályzata

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Tudományfilozófia és Tudománytörténet Doktori Iskola Működési Szabályzata BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Tudományfilozófia és Tudománytörténet Doktori Iskola Működési Szabályzata Általános rendelkezések 1.. Jelen szabályzat a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011.

Részletesebben

Horvátországi Pontrendszer doktori szülőföldi tanulmányi támogatáshoz 2018/2019-es tanév

Horvátországi Pontrendszer doktori szülőföldi tanulmányi támogatáshoz 2018/2019-es tanév Az Eötvös Loránd Tudományegyetem és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által a 2018/2019-es tanévben szülőföldi felsőoktatási doktori képzésben részt vevő horvát állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek

Részletesebben

Interdiszciplináris Doktori Iskola Európa és a magyarság a században Doktori Program. Képzési program

Interdiszciplináris Doktori Iskola Európa és a magyarság a században Doktori Program. Képzési program Interdiszciplináris Doktori Iskola Európa és a magyarság a 18-20. században Doktori Program Képzési program A KÉPZÉS ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI A 2016 szeptemberében tanulmányaikat megkezdő doktoranduszoknak

Részletesebben

A Kari Tanács a napirendi pontokat a módosító javaslatokkal együtt egyhangúlag elfogadta.

A Kari Tanács a napirendi pontokat a módosító javaslatokkal együtt egyhangúlag elfogadta. Jegyzőkönyv a 2008. november 26-ai Kari Tanács üléséről (PTE ETK Pécs, Vörösmarty u. 4. Kari Tanácsterem) Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint. Köszöntötte a Kari Tanács ülésen megjelenteket.

Részletesebben

Bírálati szempontok. 1. A pályázat benyújtását megelőző 5 év tudományos tevékenysége összesen

Bírálati szempontok. 1. A pályázat benyújtását megelőző 5 év tudományos tevékenysége összesen A doktori iskolai bíráló bizottságok tevékenysége A pályázatok bírálati szempontjait a Támogató határozta meg a kiírás 16. pontja szerint. A bírálati szempontok konkretizálása céljából a kutatási terv

Részletesebben

Katasztrófavédelmi online tudományos folyóirat ISSN II. évfolyam, 2. szám június

Katasztrófavédelmi online tudományos folyóirat ISSN II. évfolyam, 2. szám június Katasztrófavédelmi online tudományos folyóirat ISSN 2498-6194 II. évfolyam, 2. szám 2017. június Rádiós és Infokommunikációs Országos Egyesület Budapest Szerkesztőbizottság Elnök Dr. Hoffmann Imre tű.

Részletesebben

EMÖT Pontrendszer magyarországi PhD-hoz 2011/2012

EMÖT Pontrendszer magyarországi PhD-hoz 2011/2012 A Magyar Köztársaság Nemzeti Erıforrás Minisztériuma és a Balassi Intézet által magyarországi felsıoktatási nappali tagozatos képzésre jelentkezett és a felsıoktatási intézmény rangsorolása alapján a költségtérítéses

Részletesebben

A felsőfokú katasztrófavédelmi képzés új iránya, tűzvédelmi mérnöki képzés

A felsőfokú katasztrófavédelmi képzés új iránya, tűzvédelmi mérnöki képzés A felsőfokú katasztrófavédelmi képzés új iránya, tűzvédelmi mérnöki képzés Dr. habil. VASS Gyula tűzoltó ezredes, egyetemi docens Igazgató, Katasztrófavédelmi Intézet, Nemzeti Közszolgálati Egyetem NKE

Részletesebben

Az Építőmérnöki Kar Habilitációs Bizottsága és Doktori Tanácsának követelményrendszere a habilitálás szakmai feltételeiről és értékelési elveiről

Az Építőmérnöki Kar Habilitációs Bizottsága és Doktori Tanácsának követelményrendszere a habilitálás szakmai feltételeiről és értékelési elveiről Az Építőmérnöki Kar Habilitációs Bizottsága és Doktori Tanácsának követelményrendszere a habilitálás szakmai feltételeiről és értékelési elveiről 1.BEVEZETÉS 2014. szeptember A doktori fokozat (PhD, illetve

Részletesebben

Az új katasztrófavédelem alapszak és az NKE KVI működésének tapasztalatai és további feladatok

Az új katasztrófavédelem alapszak és az NKE KVI működésének tapasztalatai és további feladatok Az új katasztrófavédelem alapszak és az NKE KVI működésének tapasztalatai és további feladatok PROF. DR. BLESZITY JÁNOS ny. tű. altábornagy egyetemi tanár, intézetigazgató Magyar Tűzoltó Szövetség Balatonföldvár,

Részletesebben

A HATÁRRENDÉSZETTŐL A RENDÉSZETTUDOMÁNYIG

A HATÁRRENDÉSZETTŐL A RENDÉSZETTUDOMÁNYIG A HATÁRRENDÉSZETTŐL A RENDÉSZETTUDOMÁNYIG Pécs 2016 PÉCSI HATÁRŐR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XVII. A HATÁRRENDÉSZETTŐL A RENDÉSZETTUDOMÁNYIG Szerkesztette: Gaál Gyula Hautzinger Zoltán Pécs 2016 PÉCSI HATÁRŐR

Részletesebben

2/2015. (06.30.) sz. Dékáni Utasítás

2/2015. (06.30.) sz. Dékáni Utasítás a PTE Általános Orvostudományi Kar tudományos kutatási tevékenységének és teljesítményének növelését támogató ösztönzési rendszerről Preambulum A PTE Szenátusa által elfogadott Kutatás-fejlesztési és Innovációs

Részletesebben

ELŐTERJESZTŐI ÉRTÉKELÉS (az előterjesztő tölti ki) (a kitöltött adatlap-minta utolsó javítása: október 22.)

ELŐTERJESZTŐI ÉRTÉKELÉS (az előterjesztő tölti ki) (a kitöltött adatlap-minta utolsó javítása: október 22.) ELŐTERJESZTŐI ÉRTÉKELÉS (az előterjesztő tölti ki) (a kitöltött adatlap-minta utolsó javítása: 2014. október 22.) Jelölt Péter kérelmező doktori habitusáról az MTA Műszaki Tudományok Osztálya Áramlás-

Részletesebben

Tájékoztatás a 4- éves doktori tanulmányok komplex vizsgájáról: a jelentkezésre és a vizsga lebonyolítására vonatkozó információk

Tájékoztatás a 4- éves doktori tanulmányok komplex vizsgájáról: a jelentkezésre és a vizsga lebonyolítására vonatkozó információk Tájékoztatás a 4- éves doktori tanulmányok komplex vizsgájáról: a jelentkezésre és a vizsga lebonyolítására vonatkozó információk Ezen tájékoztató dokumentum célja a komplex átvilágító vizsgára vonatkozó

Részletesebben

Szempontrendszer az oktatók/kutatók szakmai munkájának értékeléséhez

Szempontrendszer az oktatók/kutatók szakmai munkájának értékeléséhez 1.melléklet Szempontrendszer az oktatók/kutatók szakmai munkájának értékeléséhez Az Óbudai Egyetem oktatóinak/kutatóinak (továbbiakban: oktatók) szakmai teljesítményét az alábbi szempontrendszer szerint

Részletesebben

Interdiszciplináris Doktori Iskola. A Kárpát-medence és a szomszédos birodalmak között Doktori Program. Képzési program

Interdiszciplináris Doktori Iskola. A Kárpát-medence és a szomszédos birodalmak között Doktori Program. Képzési program Interdiszciplináris Doktori Iskola A Kárpát-medence és a szomszédos birodalmak 900 1800 között Doktori Program Képzési program A KÉPZÉS ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI A 2016 szeptemberében tanulmányaikat megkezdő

Részletesebben

Főszervezők: Doktoranduszok Országos Szövetsége Agrártudományi Osztálya

Főszervezők: Doktoranduszok Országos Szövetsége Agrártudományi Osztálya Főszervezők: Doktoranduszok Országos Szövetsége Agrártudományi Osztálya A pályázat az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett Nemzeti Tehetség

Részletesebben

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM BÖLCSÉSZET- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR IRODALOMTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM BÖLCSÉSZET- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR IRODALOMTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM BÖLCSÉSZET- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR IRODALOMTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Budapest, 2019 TARTALOMJEGYZÉK Általános rendelkezések... 3 A Doktori Iskola...

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Pattantyús-Ábrahám Géza Gépészeti Tudományok Doktori Iskola Működési Szabályzata

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Pattantyús-Ábrahám Géza Gépészeti Tudományok Doktori Iskola Működési Szabályzata BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Pattantyús-Ábrahám Géza Gépészeti Tudományok Doktori Iskola Működési Szabályzata Általános rendelkezések 1.. Jelen szabályzat a doktori iskola létesítésének

Részletesebben

KÉPZÉSI PROGRAM PTE BTK OKTATÁS ÉS TÁRSADALOM NEVELÉSTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA A KÉPZÉS ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI

KÉPZÉSI PROGRAM PTE BTK OKTATÁS ÉS TÁRSADALOM NEVELÉSTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA A KÉPZÉS ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI KÉPZÉSI PROGRAM PTE BTK OKTATÁS ÉS TÁRSADALOM NEVELÉSTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA A KÉPZÉS ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI A PTE BTK Oktatás és Társadalom Neveléstudományi Doktori Iskolában a 2016 szeptemberétől felvett

Részletesebben

A HADTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KUTATÁSI TÉMÁI A 2016/2017. TANÉVRE KUTATÁSI TERÜLETENKÉNT

A HADTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KUTATÁSI TÉMÁI A 2016/2017. TANÉVRE KUTATÁSI TERÜLETENKÉNT A HADTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KUTATÁSI TÉMÁI A 2016/2017. TANÉVRE KUTATÁSI TERÜLETENKÉNT 1. BIZTONSÁGI TANULMÁNYOK KUTATÁSI TERÜLET Vezető: Prof. Dr. Szenes Zoltán CSc, egyetemi tanár 1. A NATO kollektív

Részletesebben

A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE

A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE Magyar Hadtudományi Társaság Tüzér Szakosztály. számú példány J Ó V Á H A G Y O M! Budapest, 2013. 02. 07. Dr. Szabó Tibor alezredes MHTT Tüzér Szakosztály elnöke A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI

Részletesebben

Németh András. Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar

Németh András. Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar NÉV: Németh András SZÜLETÉSI IDŐ: 1979 MUNKAHELY: BEOSZTÁS: Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Katonai Üzemeltető Intézet Informatikai és Elektronikai Hadviselés Tanszék

Részletesebben

Amennyiben ez a feltétel nem teljesül, akkor az alábbi szempontokat kell figyelembe venni.

Amennyiben ez a feltétel nem teljesül, akkor az alábbi szempontokat kell figyelembe venni. Az Informatikai Tudományok Szakmai Habilitációs Bizottság és Doktori Tanács, valamint a Villamosmérnöki Tudományok Szakmai Habilitációs Bizottság és Doktori Tanács közös követelményrendszere a habilitálás

Részletesebben

NEMZETI ADÓ ÉS VÁMHIVATAL BIZTONSÁGI TANÁCSADÓK NEMZETKÖZI SZAKMAI EGYESÜLETE II.ADR SZAKMAI KONZULTÁCIÓ. Nagy Zsolt BTE Elnök

NEMZETI ADÓ ÉS VÁMHIVATAL BIZTONSÁGI TANÁCSADÓK NEMZETKÖZI SZAKMAI EGYESÜLETE II.ADR SZAKMAI KONZULTÁCIÓ. Nagy Zsolt BTE Elnök NEMZETI ADÓ ÉS VÁMHIVATAL BIZTONSÁGI TANÁCSADÓK NEMZETKÖZI SZAKMAI EGYESÜLETE II.ADR SZAKMAI KONZULTÁCIÓ BUDAPEST VASKAPU UTCA 33-35 2014.02.17 Nagy Zsolt BTE Elnök BTE MEGALAKULÁSA - CÉLOK 2 2006.07.17.

Részletesebben

A Kari Tudományos Diákköri Konferencia díjazottjai

A Kari Tudományos Diákköri Konferencia díjazottjai A Kari Tudományos Diákköri Konferencia díjazottjai A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a Zsűri döntése alapján 1. Biztonságpolitika tagozatban: I Rajnai

Részletesebben

BESZÁMOLÓ a évben végzett tevékenységről

BESZÁMOLÓ a évben végzett tevékenységről MAGYAR HADTUDOMÁNYI TÁRSASÁG TÜZÉR SZAKOSZTÁLY BESZÁMOLÓ a 2005. évben végzett tevékenységről 2005 BESZÁMOLÓ a 2005. évben végzett tevékenységről I. A Tüzér szakosztály a Szervezeti és Működési Szabályzatában,

Részletesebben

A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE

A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE Magyar Hadtudományi Társaság Tüzér Szakosztály. számú példány J Ó V Á H A G Y O M! Budapest, 2014. 01. 10. Dr. Szabó Tibor alezredes MHTT Tüzér Szakosztály elnöke A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI

Részletesebben

Géptervezők és Termékfejlesztők XXXI. Szemináriuma

Géptervezők és Termékfejlesztők XXXI. Szemináriuma Géptervezők és Termékfejlesztők XXXI. Szemináriuma 2015. november 5 (csütörtök) 6 (péntek) MTA Miskolci Akadémiai Bizottságának Székháza Miskolc, Erzsébet tér 3. Gépipari Tudományos Egyesület Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Építészmérnöki Kar Ipari és Mezőgazdasági Épülettervezési

Részletesebben

Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Kollégium Ügyrendje

Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Kollégium Ügyrendje Szám: 04-37-21/2009. Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Kollégium Ügyrendje 2 Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Kollégium ÜGYRENDJE I. Általános rendelkezések 1.. A Kollégium megnevezése,

Részletesebben

BEVEZETÉS. Tisztelt Pályázók!

BEVEZETÉS. Tisztelt Pályázók! DOKTORI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Budapest 2014 TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés... 2 Pályázati felhívás... 3 1. A képzés célja... 3 2. A képzési formák... 4 3. Az NKE doktori iskolái és kutatási területei... 4 4.

Részletesebben

ZRÍNYI MIKLÓS 14. sz. melléklet az 1164/115 ZMNE számhoz A STRATÉGIAI VÉDELMI KUTATÓ INTÉZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJE

ZRÍNYI MIKLÓS 14. sz. melléklet az 1164/115 ZMNE számhoz A STRATÉGIAI VÉDELMI KUTATÓ INTÉZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJE ZRÍNYI MIKLÓS 14. sz. melléklet az 1164/115 ZMNE számhoz NEMZETVÉDELMI EGYETEM 1. sz. példány A STRATÉGIAI VÉDELMI KUTATÓ INTÉZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJE (Egységes szerkezetben a ZMNE Szenátusának

Részletesebben

ELBÍRÁLÁSI- ÉS PONTRENDSZERE. PONTRENDSZER mesterképzés - nappali tagozat

ELBÍRÁLÁSI- ÉS PONTRENDSZERE. PONTRENDSZER mesterképzés - nappali tagozat A Magyar Köztársaság Nemzeti Erőforrás Minisztériuma és a Balassi Intézet által nappali tagozatos mesterképzésben részt vevő, tanulmányaikat 2008/2009-es, a 2009/2010-es, valamint 2010/2011-es tanévben

Részletesebben

KÉPZÉSI PROGRAM PTE BTK OKTATÁS ÉS TÁRSADALOM NEVELÉSTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA A KÉPZÉS ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI

KÉPZÉSI PROGRAM PTE BTK OKTATÁS ÉS TÁRSADALOM NEVELÉSTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA A KÉPZÉS ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI KÉPZÉSI PROGRAM PTE BTK OKTATÁS ÉS TÁRSADALOM NEVELÉSTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA A KÉPZÉS ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI A PTE BTK Oktatás és Társadalom Neveléstudományi Doktori Iskolában a 2016 szeptemberétől felvett

Részletesebben

BELÜGYMINISZTER PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA RENDÉSZETI SZAKVIZSGA VIZSGABIZOTTSÁGI NÉVJEGYZÉKÉBE

BELÜGYMINISZTER PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA RENDÉSZETI SZAKVIZSGA VIZSGABIZOTTSÁGI NÉVJEGYZÉKÉBE BELÜGYMINISZTER PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA RENDÉSZETI SZAKVIZSGA VIZSGABIZOTTSÁGI NÉVJEGYZÉKÉBE Belügyminiszter a rendészeti alapvizsgáról és a rendészeti szakvizsgáról, a Rendészeti Alap- és Szakvizsga Bizottságról,

Részletesebben

Az SZTE Irodalomtudományi Doktori Iskola működési szabályzata 2014 *

Az SZTE Irodalomtudományi Doktori Iskola működési szabályzata 2014 * Az SZTE Irodalomtudományi Doktori Iskola működési szabályzata 2014 * 1. A Ftv. és a SzTE Doktori Szabályzatának figyelembe vételével és ezek függelékeként a SzTE BTK-n működő Irodalomtudományi Doktori

Részletesebben

MÖDFE Nappali munkarendű mester 2018/2019 /2018/FOKT

MÖDFE Nappali munkarendű mester 2018/2019 /2018/FOKT Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Eötvös Loránd Tudományegyetem által nappali munkarendű mesterképzésben részt vevő, tanulmányaikat a 2015/2016-os tanévtől a 2017/2018-as tanévig terjedő

Részletesebben

Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola Működési Szabályzata

Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola Működési Szabályzata BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola Működési Szabályzata Budapest, 2019. április 25. Általános rendelkezések 1.. Jelen szabályzat a doktori

Részletesebben

HUMÁNERŐFORRÁS- FEJLESZTÉSI STRATÉGIA

HUMÁNERŐFORRÁS- FEJLESZTÉSI STRATÉGIA HUMÁNERŐFORRÁS- FEJLESZTÉSI STRATÉGIA A FELSŐOKTATÁS MINŐSÉGÉNEK JAVÍTÁSA KIVÁLÓSÁGI KÖZPONTOK FEJLESZTÉSÉRE ALAPOZVA A MISKOLCI EGYETEM STRATÉGIAI KUTATÁSI TERÜLETEIN TÁMOP-4.2.1.B-10/2/KONV-2010-0001

Részletesebben

Képek a megemlékezésről

Képek a megemlékezésről 2012 Közgyűlések Felderítő Napi megemlékezés 2012. november 11.: az immár hagyományosan a családtagok részvételével tartott ünnepi megemlékezésünkre rendkívül kulturált környezetben, a Művészetek Palotájában

Részletesebben

POLITIKATUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA 1 ELTE Állam- és Jogtudományi Kar

POLITIKATUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA 1 ELTE Állam- és Jogtudományi Kar 1 I. PREAMBULUM POLITIKATUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA 1 ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Tudományág: Politikatudomány Képzési forma: Doktori (PhD) képzés Képzési cél: Tudományos fokozat szerzésére felkészítés,

Részletesebben

A BUDAPESTI M SZAKI F ISKOLA SZERVEZETI ÉS M KÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE REJT SÁNDOR KÖNNY IPARI ÉS KÖRNYEZETMÉRNÖKI KAR

A BUDAPESTI M SZAKI F ISKOLA SZERVEZETI ÉS M KÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE REJT SÁNDOR KÖNNY IPARI ÉS KÖRNYEZETMÉRNÖKI KAR A Budapesti M szaki F iskola Szervezeti és M ködési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és M ködési Rend 7. függelék 2. verzió A BUDAPESTI M SZAKI F ISKOLA SZERVEZETI ÉS M KÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE REJT

Részletesebben

ÖSZTÖNDÍJ BIOLÓGUSHALLGATÓKNAK ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

ÖSZTÖNDÍJ BIOLÓGUSHALLGATÓKNAK ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÖSZTÖNDÍJ BIOLÓGUSHALLGATÓKNAK ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány célja a Szegedi Tudományegyetemen tanuló biológus és biológia szakos hallgatók tudományos tevékenységének,

Részletesebben

A HADTUDOMÁNYI ÉS HONVÉDTISZTKÉPZŐ KAR MINŐSÉGFEJLESZTÉSI PROGRAMJA

A HADTUDOMÁNYI ÉS HONVÉDTISZTKÉPZŐ KAR MINŐSÉGFEJLESZTÉSI PROGRAMJA Nyt. szám: 34000/21/970/2018. ált. A HADTUDOMÁNYI ÉS HONVÉDTISZTKÉPZŐ KAR MINŐSÉGFEJLESZTÉSI PROGRAMJA 2018-2020 BUDAPEST, 2018. Terület Ssz. Az intézkedés megnevezése Az intézkedés előzménye Az intézkedés

Részletesebben

KOMPLEX VIZSGA Tájékoztató Prof. Dr. Haig Zsolt mk. ezredes

KOMPLEX VIZSGA Tájékoztató Prof. Dr. Haig Zsolt mk. ezredes Tájékoztató 2019. 02. 05. Prof. Dr. Haig Zsolt mk. ezredes DOKTORI KÉPZÉSI ÁLTALÁNOS RENDJE A KMDI-BEN Változás 2016. IX. 01-től: - Ftv 53. A doktori képzés és a doktori fokozatszerzési eljárás - 387/2012.

Részletesebben

Szakmai előrehaladási jelentések rendje

Szakmai előrehaladási jelentések rendje Szakmai előrehaladási jelentések rendje Tartalomjegyzék Bevezetés...2 Szakmai előrehaladási jelentés: kitöltési útmutató...2 Rövid szakmai összefoglaló...2 A projekt résztvevői...2 A projektben elért eredmények...2

Részletesebben

Kiadvány adatlap a Nemzeti Közszolgálati Egyetem gondozásában megjelenő kiadványok Egyetemi Kiadói Tanács elé való beterjesztéshez

Kiadvány adatlap a Nemzeti Közszolgálati Egyetem gondozásában megjelenő kiadványok Egyetemi Kiadói Tanács elé való beterjesztéshez Kiadvány adatlap a Nemzeti Közszolgálati Egyetem gondozásában megjelenő kiadványok Egyetemi Kiadói Tanács elé való beterjesztéshez Tisztelt Kitöltő! Kérjük, a fekete kerettel ellátott részeket mindenképpen

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem BTK A/221-es terme (1088 Budapest, Múzeum körút 4/A., II. emelet)

Eötvös Loránd Tudományegyetem BTK A/221-es terme (1088 Budapest, Múzeum körút 4/A., II. emelet) Jegyzőkönyv a DOSz Nyelvtudományi Osztályának alakuló üléséről Ülés időpontja: 2013. 10. 21. 15:00 Ülés helyszíne: Eötvös Loránd Tudományegyetem BTK A/221-es terme (1088 Budapest, Múzeum körút 4/A., II.

Részletesebben

A KRE Történettudomány Doktori Iskolát két oktatási program alkotja: A jelentkezés és a felvétel szabályai a doktori iskolában

A KRE Történettudomány Doktori Iskolát két oktatási program alkotja: A jelentkezés és a felvétel szabályai a doktori iskolában F O N T O S T U D N I V A L Ó K A KRE Történettudomány Doktori Iskolát két oktatási program alkotja: 1. Társadalom, politika és hadsereg a Magyar Királyságban 1740 1867 Programvezető: Prof. Dr. habil Gergely

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Hajdú Istvánné

Oktatói önéletrajz Dr. Hajdú Istvánné egyetemi tanár Élelmiszertudományi Kar Élelmiszeripari Gazdaságtan Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1963-1968 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, okleveles közgazda 1971-1973 MLEE, Filozófia

Részletesebben

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM BÖLCSÉSZET- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR TÖRTÉNELEMTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM BÖLCSÉSZET- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR TÖRTÉNELEMTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM BÖLCSÉSZET- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR TÖRTÉNELEMTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Budapest, 2019 1. Általános rendelkezések A Pázmány Péter Katolikus Egyetem

Részletesebben