MISKOLCI EGYETEM ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR SZAKIRÁNYÚ KÉPZÉSEI ÉS TOVÁBBKÉPZÉSEI

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MISKOLCI EGYETEM ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR SZAKIRÁNYÚ KÉPZÉSEI ÉS TOVÁBBKÉPZÉSEI"

Átírás

1 MISKOLCI EGYETEM ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR SZAKIRÁNYÚ KÉPZÉSEI ÉS TOVÁBBKÉPZÉSEI

2 Tisztelt Hölgyem! Tisztelt Uram! Engedje meg, hogy figyelmébe ajánljam a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának szakirányú továbbképzési kínálatát. Karunk működésének kezdetei óta küldetésünknek tekintjük, hogy az élethosszig tartó tanulás és szakmai specializálódás lehetőségét kínáljuk végzett jogászoknak szakjogász szakok, s nem jogi oklevéllel rendelkező szakembereknek jogi szakokleveles képzések meghirdetésével. Ez évtől kezdve rövidebb (általában 3 féléves) képzési idővel, sokkal nagyobb számban (közel 20 szakon) kínáljuk képzéseinket. Az oktatás hétvégeken (pénteki és szombati napokon) folyik, egyetemünk Felnőttképzési Regionális Központja szervezésében és e központ igényesen kialakított tantermeiben. Szeretnénk, ha kínálatunk találkozna az Ön igényével, s úgy találná, hogy valamely képzésünk hasznosan segítheti elő karrierjét, szakmai fejlődését. Ha ez a helyzet, kérjen részletesebb információkat a Felnőttképzési Központ munkatársaitól, s ha ezeket megnyugtatónak találja, jelentkezzen valamelyik képzésünkre amelyet kellő számú jelentkező számára tudunk megindítani. Ha nem talált érdeklődésének megfelelő szakot, kérem, ezt is hozza tudomásunkra, hogy legalább a jövőben az Ön igényeinek is eleget tehessünk. Abban a reményben, hogy hamarosan Önt is hallgatóink között tudhatjuk, maradok tisztelettel: Dr. Szabó Miklós dékán 2 Oldal

3 3 O ldal

4 TARTALOMJEGYZÉK ÁLTALÁNOS ÉS IGAZSÁGÜGYI MEDIÁTOR (KÖZVETÍTŐ)... 5 ADÓJOGI SZAKJOGÁSZ... 7 BIZTOSÍTÁSI SZAKJOGÁSZ... 9 FOGYATÉKOSSÁGÜGYI SZAKÉRTŐ GAZDASÁGI BÜNTETŐJOGI SZAKJOGÁSZ IGAZSÁGÜGYI SZOCIÁLIS TANÁCSADÓ INGATLANFORGALMI SZAKJOGÁSZ JOGI SZAKOKLEVELES GAZDASÁGI SZAKEMBER JOGI SZAKOKLEVELES HELYI JOGSZABÁLY-SZERKESZTŐ JOGI SZAKOKLEVELES ORVOS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI SZAKEMBER JOGI SZAKOKLEVELES KÖRNYEZETVÉDELMI SZAKEMBER KERESKEDELMI JOGI SZAKJOGÁSZ KÖZLEKEDÉSI SZAKJOGÁSZ NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGVÉDELMI SZAKÉRTŐ TÁRSASÁGI JOGI ÉS CÉGJOGI SZAKJOGÁSZ TŐKEPIACI ÉS BANK SZAKJOGÁSZ Oldal

5 ÁLTALÁNOS ÉS IGAZSÁGÜGYI MEDIÁTOR (KÖZVETÍTŐ) Nyilvántartási szám: Szakterület: Jogi- és igazgatási Típus: Szakirányú továbbképzés Képzésgazda: Állam- és Jogtudományi Kar Szakvezető: CSEMÁNÉ DR. VÁRADI ERIKA egyetemi docens, ME ÁJK A KÉPZÉS CÉLJA A képzés célja, hogy a résztvevők elsajátítsák a mediációs, facilitációs illetve konfliktuskezelő és feloldó tevékenység folytatásához szükséges jogi alapismereteket, a legfontosabb konfliktuskezelési módszerek és modellek elméleti kérdéseit (pl.: beszélőkörök, konferencia-modellek,..), a mediáció elméleti alapjait, alapvető ismeretekhez jussanak a személyiség-lélektan és az önismeret területéről, begyakorolják a különféle mediációs és facilitációs technikákat, konfliktus-feloldási és kezelési módokat, tárgyalási és kommunikációs készségeket szerezzenek és erősítsék empatikus és kapcsolatteremtő képességeiket. A képzés során megszerzett ismeretek, kompetenciák birtokában a szakirányon végzők képesek lesznek mediációs (közvetítői) eljárás lefolytatására bármely területen és konfliktusban (így különösen a gyermekvédelem, gyámügy, családjog, civiljog, büntető ügyek, polgári, gazdasági és munkaügyi viták, egészségügy, oktatás és a szociális igazgatás területén), facilitációs eljárás és tevékenység lefolytatására bármely területen és konfliktusban, konfliktuskezelésre és feloldásra. A KÉPZÉS TANTERVE 5 Oldal Tantárgy Félévi Számonkérés óraszám formája Jogi alapismeretek; a mediáció jogszabályi keretei 12 kollokvium Konfliktuskezelési technikák 12 kollokvium Személyiség- és szociálpszichológiai alapismeretek 30 kollokvium Kommunikációs ismeretek 10 kollokvium Személyiség-fejlesztés, önismeret 60 kollokvium Gyakorlati ismeretek (tréning): Bevezető tréning Gyermekekkel kapcsolatos konfliktusok feloldása (Iskolai, gyámügyi, gyermekvédelmi,.. mediáció) Igazságügyi mediáció (konfliktuskezelés munkaügyi, gazdasági, egészségügyi, polgári,.. vitákban) Mediáció büntetőügyekben Mediáció a közigazgatásban (közigazgatási szervek döntéseinek előkészítése során, meghozatala után keletkező konfliktusok feloldása (pl.: oktatásügy, 110 beszámoló szociális ügyek,..). Mediáció etnikai jellegű konfliktusokban. Esetmegbeszélés, co-mediálás, 16

6 Óraszám: 250 Időtartam: 2 félév+záróvizsga időszak Indítás időpontja: Részvétel feltétele: Jelentkezési határidő: TOVÁBBI INFORMÁCIÓK minden év szeptemberében és februárjában (kellő számú jelentkező esetén) - főiskolai vagy egyetemi szintű diploma vagy főiskolán vagy egyetemen alap-, master képzésben szerzett oklevél; - egyedi kérelemre a Kar Dékánja lehetőséget biztosít a jelenleg még egyetemi vagy főiskolai alap-, master képzésben tanulók számára a kurzuson való részvételre azzal, hogy az oklevél kiadására az adott képzés befejezését követően, annak igazolása után kerülhet sor A jelentkezési határidő folyamatos, a képzés keresztfélévben is indul. Részvételi díj: Jelentkezés módja: Beküldendő a következő címre: Az oklevél megnevezése: Ft/félév intézményi jelentkezési lap kitöltése, (melynek mellékelt példánya sokszorosítható), 5000 Ft felvételi különeljárási díj csekken való befizetése (melyet a jelentkezési lap beérkezésekor utólag postázunk), önéletrajz, eredeti diploma vagy annak Felnőttképzési Regionális Központ által hitelesített másolata Miskolci Egyetem, Felnőttképzési Regionális Központ 3515 Miskolc-Egyetemváros Tel.: /20-81-es mellék, tkzsuzs@uni-miskolc.hu Általános és igazságügyi mediátor (közvetítő) A képzés szakdolgozat készítésével, megvédésével és záróvizsgával fejeződik be. 6 O ldal

7 ADÓJOGI SZAKJOGÁSZ Nyilvántartási szám: Szakterület: Jogi- és igazgatási Típus: Szakirányú továbbképzés Képzésgazda: Állam- és Jogtudományi Kar Szakvezető: Dr. ERDŐS ÉVA intézeti tanszékvezető egyetemi docens, ME ÁJK A KÉPZÉS CÉLJA Az alapképzést meghaladó körben és mélységben biztosítsa az adóztatással, az adókötelezettségek teljesítésével, az adóügyekben képviselettel feladatszerűen foglalkozó gyakorló jogászok számára a legidőszerűbb, adózási ismeretekhez és tevékenységekhez szükséges más jogterületek elméletileg megalapozott,a jogalkalmazási gyakorlatot is feldolgozó megszerzését. A képzésben való részvételt ajánljuk gazdasági társaságok, gazdálkodó szervezetek képviseletét ellátó ügyvédek, jogtanácsosok számára,ügyvéd-jelöltek,fogalmazók valamint a közigazgatásban dolgozó jogászok részére és a bírák, ügyészek számára, továbbá minden e területtel kapcsolatba kerülő jogi szakember számára. A KÉPZÉS TANTERVE Tantárgy Félévi óraszám Számonkérés formája I. II. III. Adójogi alaptan 8 kollokvium Adóeljárás 20 kollokvium Fogyasztási típusú adók 24 kollokvium Társasági jog 10 kollokvium Jövedelemadók 24 kollokvium Vámjogi ismeretek 10 kollokvium Illetékek és helyi adók 10 kollokvium A számviteli jog alapjai 20 kollokvium A járulékrendszer 20 kollokvium alapjai Nemzetközi adójog 16 kollokvium EK adójog 24 kollokvium A képzés kreditrendszerben folyik. 7 Oldal

8 TOVÁBBI INFORMÁCIÓK Óraszám: 186 Időtartam: 3 félév+záróvizsga időszak Indítás időpontja: minden év szeptemberében (kellő számú jelentkező esetén) Részvétel feltétele: állam- és jogtudományi doktori oklevél A jelentkezési határidő folyamatos, a képzés keresztfélévben is indul. Jelentkezési határidő: Részvételi díj: Ft/félév Jelentkezés módja: intézményi jelentkezési lap kitöltése, (melynek mellékelt példánya sokszorosítható), 5000 Ft felvételi különeljárási díj csekken való befizetése (melyet a jelentkezési lap beérkezésekor utólag postázunk), önéletrajz, eredeti diploma vagy annak Felnőttképzési Regionális Központ által hitelesített másolata Beküldendő a következő címre: Az oklevél megnevezése: Miskolci Egyetem, Felnőttképzési Regionális Központ 3515 Miskolc-Egyetemváros Tel.: /20-81-es mellék, tkzsuzs@uni-miskolc.hu Adójogi szakjogász A képzés szakdolgozat készítésével, megvédésével és záróvizsgával fejeződik be. 8 Oldal

9 BIZTOSÍTÁSI SZAKJOGÁSZ Nyilvántartási szám: Szakterület: Jogi- és igazgatási Típus: Szakirányú továbbképzés Képzésgazda: Állam- és Jogtudományi Kar Szakvezető: UJVÁRI ANDORNÉ Dr. egyetemi adjunktus, ME ÁJK A KÉPZÉS CÉLJA A képzés célja a biztosítás és a kártérítési felelősség szélesebb értelemben vett területein megalapozott elméleti és gyakorlati ismeretek megszerzése, amelynek birtokában a végzett szakemberek jogi feladataik szakmailag megalapozottabb, hatékonyabb ellátására válnak képessé. A képzésben való részvétel képessé teszi a szakembert, hogy átlássa a biztosítási rendszer komplex működési folyamatait. Képessé válik a felmerült problémák jogi természetének felismerésére, a konfliktusok kezelésére, az alkalmazható jogi megoldás kiválasztására. A megszerzett ismeretek birtokában képessé válik a szakterület más szakembereivel való együttműködésre a jogi problémák megoldásában. A hallgató elsajátítja a biztosítási és a viszontbiztosítási szerződés hazai és európai joganyagát, összehasonlító ismereteket szerez, továbbá a kártérítési felelősség fejlődésének legújabb tendenciáira is terjedően részletes tudásra tesz szert a téma magyar jogi szabályozásáról és bírói gyakorlatáról. A képzés kiterjed a határterületekre (pl. értékpapírjog, adójog), valamint a biztosítás üzemgazdaságtani alapjaira is. A KÉPZÉS TANTERVE Tantárgy Félévi Számonkérés óraszám formája I. II. III. A biztosítás üzemgazdasági alapjai 9 beszámoló Biztosítási közjog I. 15 kollokvium Általános szerződési jog 12 kollokvium Biztosítási szerződési jog I. 9 kollokvium Felelősségtan I. 15 kollokvium Biztosítási közjog II. 12 kollokvium Biztosítási szerződési jog II. 30 kollokvium Felelősségtan II. 18 kollokvium Biztosítás és kapcsolódó jogterületek 9 kollokvium Versenyjog és fogyasztóvédelem 9 kollokvium Biztosítási közjog III. 9 kollokvium Biztosítási szerződési jog III. 20 kollokvium Felelősségtan III. 13 kollokvium A képzés kreditrendszerben folyik. 9 O ldal

10 TOVÁBBI INFORMÁCIÓK Óraszám: 180 Időtartam: 3 félév+záróvizsga időszak Indítás időpontja: minden év szeptemberében (kellő számú jelentkező esetén) Részvétel feltétele: Jelentkezési határidő: Részvételi díj: Jelentkezés módja: Beküldendő a következő címre: Az oklevél megnevezésée: állam- és jogtudományi doktori oklevél A jelentkezési határidő folyamatos, a képzés keresztfélévben is indul Ft/félév B típusú jelentkezési lap kitöltése, (melynek mellékelt példánya sokszorosítható), 5000 Ft felvételi különeljárási díj csekken való befizetése (melyet a jelentkezési lap beérkezésekor utólag postázunk), önéletrajz, eredeti diploma vagy annak Felnőttképzési Regionális Központ által hitelesített másolata Miskolci Egyetem, Felnőttképzési Regionális Központ 3515 Miskolc-Egyetemváros Tel.: /20-82-es mellék Biztosítási szakjogász A képzés szakdolgozat készítésével, megvédésével és záróvizsgával fejeződik be. 10 Oldal

11 EURÓPA-JOGI SZAKJOGÁSZ Nyilvántartási szám: Szakterület: Jogi- és igazgatási Típus: Szakirányú továbbképzés Képzésgazda: Állam- és Jogtudományi Kar Dr. LÉVAYNÉ Dr. FAZEKAS JUDIT Szakvezető: intézeti tanszékvezető egyetemi tanár, ME ÁJK A KÉPZÉS CÉLJA A jogi egyetemi diplomával rendelkező szakemberek számára átfogó ismereteket nyújt az európai integráció intézményrendszeréről, gazdasági (kereskedelmi) jogáról, nemzetközi szerződéseiről, valamint a jogharmonizáció sajátos problémáiról. Különös hangsúlyt fektet arra, hogy a hazai bírákat, köztisztviselőket és ügyvédeket megismertesse az Európai Unió alkotmányos rendjével, a közösségi jog alkalmazásának problémáival a nemzetközi bíróságok előtt, valamint az Unión belül érvényesülő döntéshozatali mechanizmusokkal és a nemzeti érdekek képviseletének lehetőségeivel. A KÉPZÉS TANTERVE Tantárgy Félévi Számonkérés óraszám formája I. II. III. Az Európai Unió intézmény- és jogforrás- rendszere 8 kollokvium Az uniós jog és tagállamok jogrendszerének viszonya 8 kollokvium Az Európai Bíróságok eljárásai 8 kollokvium A belső piac joga I. 8 kollokvium A belső piac joga II. 8 kollokvium Az uniós versenyjog 12 kollokvium Európai társasági jog 4 kollokvium Alapjogvédelem az Európai Unióban 8 kollokvium Polgári igazságügyi együttműködés az Európai 4 kollokvium Unióban Nemzetközi magánjog az Európai Unióban 4 kollokvium Az európai szerződés jog egységesítése 4 kollokvium Büntető igazságügyi együttműködés az Európai 4 kollokvium Unióban A gazdasági és monetáris unió intézményi és 4 kollokvium jogivonatkozásai Európai fogyasztóvédelem 4 kollokvium A jogász hivatás gyakorlása az Európai Unióban 4 kollokvium A jogharmonizáció alapvető kérdései Magyarországon 4 kollokvium A képzés kreditrendszerben folyik. 11 Oldal

12 TOVÁBBI INFORMÁCIÓK Óraszám: 96 Időtartam: 3 félév+záróvizsga időszak Indítás időpontja: minden év szeptemberében (kellő számú jelentkező esetén) Részvétel feltétele: állam- és jogtudományi doktori oklevél Jelentkezési határidő: A jelentkezési határidő folyamatos, a képzés keresztfélévben is indul. Részvételi díj: Ft/félév Jelentkezés módja: B típusú jelentkezési lap kitöltése, (melynek mellékelt példánya sokszorosítható), 5000 Ft felvételi különeljárási díj csekken való befizetése (melyet a jelentkezési lap beérkezésekor utólag postázunk), önéletrajz, eredeti diploma vagy annak Felnőttképzési Regionális Központ által hitelesített másolata Beküldendő a következő címre: Miskolci Egyetem, Felnőttképzési Regionális Központ 3515 Miskolc-Egyetemváros Tel.: /20-82-es mellék Az oklevél megnevezése: Európa-jogi szakjogász A képzés szakdolgozat készítésével, megvédésével és záróvizsgával fejeződik be. 12 Oldal

13 Nyilvántartási szám: Szakterület: Jogi- és igazgatási Típus: Szakirányú továbbképzés Képzésgazda: Állam- és Jogtudományi Kar Szakvezető: FOGYATÉKOSSÁGÜGYI SZAKÉRTŐ CSEMÁNÉ Dr. VÁRADI ERIKA egyetemi docens, ME ÁJK A KÉPZÉS CÉLJA A képzés komplex ismereteket nyújt a jogtudományok, a kisebbségtudományok és a társadalomtudományok különböző területeiről, erősíti a megértésre és megegyezésre irányuló kommunikációs készséget, a szociális érzékenységet, az empátiát. A KÉPZÉS TANTERVE Tantárgy Félévi Számonkérés óraszám formája I. II. Jogi alapismeretek 3 beszámoló Fogyatékosságügyi alapismeretek 28 kollokvium Településszociológia és vidékfejlesztés 12 kollokvium Szociál- és személyiségpszichológiai alapismeretek 11 kollokvium Konfliktuskezelési technikák (tréning) 14 beszámoló Kommunikációs ismeretek (tréning) 11 Kommunikációs ismeretek 6 beszámoló A fogyatékosságügy nemzetközi és európai jogi kérdései 36 kollokvium Fogyatékosságügy Magyarországon 14 kollokvium A fogyatékügy kihívásai a XXI. században 10 kollokvium Fogyatékosságügy a gyakorlatban (jogesetmegoldás) 6 beszámoló A képzés kreditrendszerben folyik. 13 Oldal

14 TOVÁBBI INFORMÁCIÓK Óraszám: 151 Időtartam: 2 félév Indítás időpontja: minden év szeptemberében (kellő számú jelentkező esetén) Részvétel feltétele: agrár, bölcsészettudományi, társadalomtudományi, informatika, jogi és igazgatási, nemzetvédelmi és katonai, gazdaságtudományi, műszaki, orvos- és egészségtudományi, pedagógusképzés, sporttudomány, hitoktatás, természettudomány, művészetképzési és művészetközvetítési területekhez tartozó alapképzési szakok egyikén szerzett oklevél és szakképzettség Jelentkezési határidő: A jelentkezési határidő folyamatos, a képzés keresztfélévben is indul. Részvételi díj: Ft/félév Jelentkezés módja: B típusú jelentkezési lap kitöltése, (melynek mellékelt példánya sokszorosítható), 5000 Ft felvételi különeljárási díj csekken való befizetése (melyet a jelentkezési lap beérkezésekor utólag postázunk), önéletrajz, eredeti diploma vagy annak Felnőttképzési Regionális Központ által hitelesített másolata Beküldendő a következő címre: Az oklevél megnevezése: Miskolci Egyetem, Felnőttképzési Regionális Központ 3515 Miskolc-Egyetemváros Tel.: /20-82-es mellék Fogyatékosságügyi szakértő A képzés szakdolgozat készítésével, megvédésével és záróvizsgával fejeződik be. 14 Oldal

15 Nyilvántartási szám: Szakterület: Jogi- és igazgatási Típus: Szakirányú továbbképzés Képzésgazda: Állam- és Jogtudományi Kar Szakvezető: Dr. FARKAS ÁKOS intézetigazgató egyetemi tanár, ME ÁJK 15 Oldal A KÉPZÉS CÉLJA A hallgatók a gazdasági és gazdálkodással összefüggő bűncselekmények feltárásához, jogi megítéléséhez szükséges büntető anyagi és eljárásjogi ismeretek elmélyítése és a joggyakorlat megismerése mellett megszerezzék azokat az általános gazdasági, számviteli, illetve speciális jogi ismereteket, amelyek eredményesebbé teszik a jogalkalmazói (bírói, ügyészi, ügyvédi, nyomozói) munkát és biztos alapot adnak a további önképzéshez. A képzés kreditrendszerben folyik. GAZDASÁGI BÜNTETŐJOGI SZAKJOGÁSZ SZAK A KÉPZÉS TANTERVE Tantárgy Félévi óraszám Számonkérés formája I. II. III. Büntetőjog I. 8 kollokvium Büntetőeljárási jog I. 8 kollokvium Társasági jog I. 8 kollokvium Cégjog I. 8 kollokvium Értékpapírjog 8 beszámoló Adó- és jövedékjog 8 beszámoló Közgazdasági ismeretek 8 beszámoló I. Számviteli ismeretek I. 8 beszámoló Büntetőjog II. 8 kollokvium Büntetőeljárási jog II. 6 kollokvium Társasági jog II. 8 kollokvium Cégjog II. 8 kollokvium Közgazdasági ismeretek 8 beszámoló II. Vagyonkezelési 8 beszámoló szabályok I. Számviteli ismeretek II. 8 beszámoló Büntetőjog III. 6 kollokvium Büntetőeljárási jog III. 8 kollokvium Társasági jog III. 6 kollokvium Cégjog III. 6 kollokvium Bankjog 8 beszámoló Vámjog 8 beszámoló Vagyonkezelési szabályok II. 8 beszámoló

16 TOVÁBBI INFORMÁCIÓK Óraszám: 168 Időtartam: 3 félév+záróvizsga időszak Indítás időpontja: minden év szeptemberében (kellő számú jelentkezés esetén) Részvétel feltétele: Jelentkezési határidő: állam- és jogtudományi doktori oklevél (túljelentkezés esetén a jogi szakvizsga és az igazolt nyelvismeret előnyt jelent) A jelentkezési határidő folyamatos, a képzés keresztfélévben is indul. Részvételi díj: Jelentkezés módja: Beküdendő a következő címre: Az oklevél megnevezése: Ft/félév B típusú jelentkezési lap kitöltése, (melynek mellékelt példánya sokszorosítható), 5000 Ft felvételi különeljárási díj csekken való befizetése (melyet a jelentkezési lap beérkezésekor utólag postázunk), önéletrajz, eredeti diploma vagy annak Felnőttképzési Regionális Központ által hitelesített másolata Miskolci Egyetem, Felnőttképzési Regionális Központ 3515 Miskolc-Egyetemváros Tel.: /20-82-es mellék Gazdasági büntetőjogi szakjogász A képzés szakdolgozat készítésével, megvédésével és záróvizsgával fejeződik be. 16 Oldal

17 Nyilvántartási szám: Szakterület: Jogi- és igazgatási Típus: Szakirányú továbbképzés Képzésgazda: Állam- és Jogtudományi Kar Szakvezető: CSEMÁNÉ DR. VÁRADI ERIKA egyetemi docens, ME ÁJK 17 Oldal A KÉPZÉS CÉLJA A jogász szakképzettséggel nem rendelkező pártfogó felügyelők a bűnüldöző-büntető igazságszolgáltatási szerveknél, gyermekvédelmi szerveknél, illetve más intézményeknél, szervezeteknél (pl. közoktatási intézmények, civil szervezetek) a magatartási problémával küzdő gyermek- és fiatalkorúak, felnőttek illetve a bűnelkövetők társadalmi integrációját szolgáló tevékenységet végző szakemberek számára képzésünk hasznos információkat és munkájuk, jövőbeli szakmai lehetőségeik szempontjából pozitív lehetőségeket biztosít. A KÉPZÉS TANTERVE Tantárgy Félévi Számonkérés óraszám formája I. II. III. A magyar és európai alkotmányos rend és jogrendszer alapjai és a 11 Kollokvium magyar igazságszolgáltatás intézményrendszere Közigazgatási ismeretek és szabálysértési jog 16 Kollokvium Szociális és egészségügyi ellátás joga 10 Kollokvium Családjogi és családszociológiai alapismeretek 6 Beszámoló Romológiai ismeretek 8 Beszámoló Jogi informatikai ismeretek és adatvédelem az igazságszolgáltatásban 6 Beszámoló gyakorlat Szabadon választható tárgy (vagylagos) 4 Beszámoló Büntetőjog 2 Kollokvium 0 Gyermekvédelmi- és gyámügyi igazgatási ismeretek 10 Kollokvium Családi jogi alapismeretek 6 Kollokvium Pártfogó felügyelő és pártfogó felügyelet a büntető igazságszolgáltatási 10 Kollokvium rendszerben A kárhelyreállító igazságszolgáltatás 6 Beszámoló Alkohol- és kábítószer problémával kapcsolatos jogi és kriminológiai 4 Beszámoló ismeretek Kommunikáció 5 Beszámoló Büntető eljárásjog 2 Kollokvium 0 Kriminológia 14 Kollokvium Mediációs ismeretek (előadás és gyakorlat) 14 Beszámoló Büntetés-végrehajtási jogi alapismeretek 10 Kollokvium Bírósági és ügyészségi ügyvitel és határozatszerkesztés 7 Beszámoló Szabadon választható tárgy (vagylagos) 2 Beszámoló A képzés kreditrendszerben folyik. IGAZSÁGÜGYI SZOCIÁLIS TANÁCSADÓ SZAK

18 TOVÁBBI INFORMÁCIÓK Óraszám: 189 Időtartam: 3 félév+záróvizsga időszak Indítás időpontja: minden év szeptemberében (kellő számú jelentkező esetén) Részvétel feltétele: Jelentkezési határidő: Részvételi díj: Jelentkezés módja: Beküldendő a következő címre: Az oklevél megnevezése: főiskolai szintű általános szociális munkás, szociálpedagógus, tanítói, tanári, igazságügyi ügyintézői, igazgatásszervezői vagy rendőrtiszti oklevél, egyetemi szintű szociális munkás, szociálpolitikus, gyógypedagógus, pszichológus, szociológus, tanári vagy teológus oklevél, egyéb államilag elismert diploma, amennyiben a jelentkező legalább 1 éves szakmai gyakorlattal rendelkezik a pártfogói tevékenység vagy a büntető igazságszolgáltatással kapcsolatos szociális munka területén. A jelentkezési határidő folyamatos, a képzés keresztfélévben is indul Ft/félév B típusú jelentkezési lap kitöltése, (melynek mellékelt példánya sokszorosítható), 5000 Ft felvételi különeljárási díj csekken való befizetése (melyet a jelentkezési lap beérkezésekor utólag postázunk), önéletrajz, eredeti diploma vagy annak Felnőttképzési Regionális Központ által hitelesített másolata Miskolci Egyetem, Felnőttképzési Regionális Központ 3515 Miskolc-Egyetemváros Tel.: /20-82-es mellék Igazságügyi szociális tanácsadó A képzés szakdolgozat készítésével, megvédésével és záróvizsgával fejeződik be. 18 Oldal

19 INGATLANFORGALMI SZAKJOGÁSZ Nyilvántartási szám: Szakterület: Jogi- és igazgatási Típus: Szakirányú továbbképzés Képzésgazda: Állam- és Jogtudományi Kar Szakvezető: Dr. CSÁK CSILLA intézeti tanszékvezető egyetemi docens, ME ÁJK A KÉPZÉS CÉLJA A jelentkezők az ingatlanjog, ingatlan értékesítés, ingatlan értékbecslés, ingatlanforgalom területén egyfelől az üzleti kereskedelmi, másfelől a hatósági jogalkalmazási szférában tevékenykedő gyakorló jogászok, így különösen az ingatlan beruházások, ingatlan hitelezés, illetőleg ingatlanjogi jogviták területén tevékenykedő, ilyen szakterületre szakosodni kívánó jogászok számára az alapképzésben tanultakat meghaladó tudást, és a gyakorlati jogász pályán jól hasznosítható szakismereteket szerezzenek. A KÉPZÉS TANTERVE Tantárgy Félévi Számonkérés óraszám formája I. II. III. Dologi jogi alaptan 18 kollokvium Szerződésjogi alaptan 20 kollokvium Ingatlan-nyilvántartási eljárásjog 16 kollokvium Településrendezési és építési jog 18 kollokvium Egyes ingatlanszerződések 18 kollokvium Ingatlanmarketing 6 kollokvium Lakásjog 18 kollokvium Polgári peres eljárásjog 12 kollokvium Polgári nemperes eljárások joga 18 kollokvium Földjog 12 kollokvium Műszaki, gazdasági, szakértői ismeretek 18 kollokvium Ingatlan-nyilvántartási jog 18 kollokvium Pénzügyi jog 18 kollokvium Ingatlanforgalmazás és finanszírozás, értékpapírjog 6 kollokvium A képzés kreditrendszerben folyik. 19 Oldal

20 TOVÁBBI INFORMÁCIÓK Óraszám: 216 Időtartam: 3 félév+záróvizsga időszak Indítás időpontja: minden év szeptemberében (kellő számú jelentkező esetén) Részvétel feltétele: állam- és jogtudományi doktori oklevél Jelentkezési határidő: Részvételi díj: Jelentkezés módja: Beküldendő a következő címre: Az oklevél megnevezése: A jelentkezési határidő folyamatos, a képzés keresztfélévben is indul Ft/félév B típusú jelentkezési lap kitöltése, (melynek mellékelt példánya sokszorosítható), 5000 Ft felvételi különeljárási díj csekken való befizetése (melyet a jelentkezési lap beérkezésekor utólag postázunk), önéletrajz, eredeti diploma vagy annak Felnőttképzési Regionális Központ által hitelesített másolata Miskolci Egyetem, Felnőttképzési Regionális Központ 3515 Miskolc-Egyetemváros Tel.: /20-82-es mellék Ingatlanforgalmi szakjogász A képzés szakdolgozat készítésével, megvédésével és záróvizsgával fejeződik be. 20 O ldal

21 JOGI SZAKOKLEVELES GAZDASÁGI SZAKEMBER Nyilvántartási szám: Szakterület: Jogi- és igazgatási Típus: Szakirányú továbbképzés Képzésgazda: Állam- és Jogtudományi Kar Szakvezető: Dr. CSÁK CSILLA intézeti tanszékvezető egyetemi docens, ME ÁJK 21 Oldal A KÉPZÉS CÉLJA A szakirányú továbbképzés célja, hogy a gazdasági élet és a közigazgatás különböző területeien dolgozó agrár, gazdaságtudományi, informatikai, műszaki és természettudományi végzettségű szakemberek számára biztosítsa az alapképzettségükhöz kapcsolódó mindazon jogi ismeretek szervezett továbbképzés formájában történő megszerzését, amelyek birtokában hatékonyabban képesek vezetői, vállalkozói vagy más munkaterületen komplex így meghatározott körű jogi szaktudást is igénylő feladataik ellátására. A képzés segítséget nyújt ahhoz, hogy a speciális szaktudás birtokában az adott szakember felismerje a felmerült jogi problémák lényegét, azok megoldása érdekében képes legyen kapcsolatot teremteni, együttműködni más, elsősorban jogász szakemberekkel. A szakhoz kapcsolódó további ismeretek: Az alapozó és főbb szakjogi ismeretek mellett biztosítani kell, hogy a képzés során a hallgatók célirányos ismereteket szerezzenek a következő területeken: iparjogvédelem, pénzügyi jog, értékpapírjog, polgári eljárásjog, büntetőjog és eljárásjog, társadalombiztosítás stb. Ezen ismeretek körét és tantervi súlyát a képző intézmények határozhatják meg. A KÉPZÉS TANTERVE Tantárgy Félévi óraszám Számonkérés formája I. II. III. Jogelméleti alapok 8 Kollokvium Alkotmányjogi alapismeretek 8 Kollokvium Közigazgatási jogi alapismeretek 8 Kollokvium Polgári jogi alapok Kollokvium Bevezetés a modern európai magánjogba 8 Kollokvium Az EU intézmény- és jogrendszere 8 Kollokvium Pénzügyi jogi ismeretek 10 Kollokvium Társasági jog és cégjog 10 Kollokvium Csődjog és versenyjog 10 Kollokvium Gazdasági büntetőjog 6 Kollokvium Munkajog 10 Kollokvium Társadalombiztosítási jog 10 Kollokvium Nemzetközi magánjog, nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga 10 Kollokvium Polgári eljárásjogi ismeretek 6 Kollokvium Iparjogvédelem 8 Kollokvium Környezetvédelmi jog 8 Kollokvium Értékpapírjog, bankjog 10 Kollokvium Szakdolgozati konzultáció 10 Aláírás A képzés kreditrendszerben folyik.

22 TOVÁBBI INFORMÁCIÓK Óraszám: 182 Időtartam: 3 félév+záróvizsga időszak Indítás időpontja: minden év szeptemberében (kellő számú jelentkezés esetén) Részvétel feltétele: Az agár, a gazdaságtudományi, az informatikai, a műszaki, a természettudományi képzési területeken alapképzésben szerzett oklevél és szakképzettség. Bekapcsolódhatnak a képzésbe a fenti képzési területeken szerzett főiskolai vagy egyetemi végzettséggel rendelkezők is. Jelentkezési határidő: A jelentkezési határidő folyamatos, a képzés keresztfélévben is indul. Részvételi díj: Jelentkezés módja: Beküldendő a következő címre: Az oklevél megnevezése: Ft/félév B típusú jelentkezési lap kitöltése, (melynek mellékelt példánya sokszorosítható), 5000 Ft felvételi különeljárási díj csekken való befizetése (melyet a jelentkezési lap beérkezésekor utólag postázunk), önéletrajz, eredeti diploma vagy annak Felnőttképzési Regionális Központ által hitelesített másolata Miskolci Egyetem, Felnőttképzési Regionális Központ 3515 Miskolc-Egyetemváros Tel.: /20-82-es mellék Jogi szakokleveles gazdasági szakember A képzés szakdolgozat készítésével, megvédésével és záróvizsgával fejeződik be. 22 Oldal

23 JOGI SZAKOKLEVELES HELYI JOGSZABÁLY-SZERKESZTŐ Nyilvántartási szám: Szakterület: Jogi- és igazgatási Típus: Szakirányú továbbképzés Képzésgazda: Állam- és Jogtudományi Kar Szakvezető: Dr. NYITRAI PÉTER egyetemi docens, ME ÁJK A KÉPZÉS CÉLJA Átfogó ismereteket nyújtson a helyi (önkormányzati) jogalkotásról, érintve az Európai Unió központi és helyi jogalkotásának általános kérdéseit is. Ehhez a képzés alapvető jogi ismereteket elsajátítását is biztosítja a résztvevőknek. A képzés során a résztvevők alkalmassá válnak az önkormányzati jogalkotással kapcsolatos legfőbb elméleti és gyakorlati tudnivalók alkalmazására: a jogi normákban megjelenő kodifikációs hibák felismerésére és elhárítására, jogszabályok és egyéb normák tervezeteinek megalkotására, a különböző jogalkotási igényeket keletkeztető elvárások jogi szabállyá való transzformálására, a megalkotandó normának az alkotányossági, törvényességi, és jogharmonizációs elvárásokkal való összhangba hozatalára. A szakképzettség elemei alkalmasak különböző belső szabályzatok előkészítéséhez, alkotmánybírósági és ombudsmani jogvédelem igényebvételéhez is. A KÉPZÉS TANTERVE Tantárgy Félévi Számonkérés óraszám formája I. II. III. Bevezetés a jogalkotástanba 8 kollokvium A helyi jogalkotás története 8 beszámoló A helyi jogalkotás szociológiai alapjai 12 kollokvium A helyi jogalkotás alkotmányjogi alapjai I. 20 kollokvium Jog és nyelv 16 kollokvium A helyi jogalkotás alkotmányjogi alapjai II. 20 kollokvium Jogszabály előkészítési ismeretek 20 kollokvium Jogismeret, közzététel, dereguláció 8 beszámoló Jogszabály szerkesztési ismeretek I. 12 kollokvium Jogszabály szerkesztési ismeretek II. 20 kollokvium Jogharmonizációs ismeretek, kollíziós jog 20 kollokvium Minőségfejlesztés, hatásvizsgálat 12 beszámoló A képzés kreditrendszerben folyik. 23 Oldal

24 TOVÁBBI INFORMÁCIÓK Óraszám: 176 Időtartam: 3 félév+záróvizsga időszak Indítás időpontja: minden év szeptemberében (kellő számú jelentkező esetén) Részvétel feltétele: Jelentkezési határidő: agrár, bölcsészettudomány, társadalomtudomány, informatika, jogi és igazgatási, nemzetvédelmi és katonai, gazdaságtudományok, műszaki, orvos- és egészségtudomány, pedagógusképzés, sporttudomány, természettudomány, művészet, művészetközvetítés képzési területen alapképzésben szerzett alapfokozat és szakképzettség; bekapcsolódhatnak a képzésbe a fenti képzési területeken szerzett főiskolai vagy egyetemi végzettséggel és szakképzettséggel rendelkezők. A jelentkezési határidő folyamatos, a képzés keresztfélévben is indul. Részvételi díj: Ft/félév Jelentkezés módja: B típusú jelentkezési lap kitöltése, (melynek mellékelt példánya sokszorosítható), 5000 Ft felvételi különeljárási díj csekken való befizetése (melyet a jelentkezési lap beérkezésekor utólag postázunk), önéletrajz, eredeti diploma vagy annak Felnőttképzési Regionális Központ által hitelesített másolata Beküldendő a következő címre: Miskolci Egyetem, Felnőttképzési Regionális Központ 3515 Miskolc-Egyetemváros Tel.: /20-82-es mellék Az oklevél megnevezése: Jogi szakokleveles helyi jogszabály-szerkesztő A képzés szakdolgozat készítésével, megvédésével és záróvizsgával fejeződik be. 24 Oldal

25 JOGI SZAKOKLEVELES ORVOS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI SZAKEMBER Nyilvántartási szám: Szakterület: Jogi- és igazgatási Típus: Szakirányú továbbképzés Képzésgazda: Állam- és Jogtudományi Kar Szakvezető: Dr. HEINERNÉ Dr. BARZÓ TÍMEA egyetemi docens, ME ÁJK A KÉPZÉS CÉLJA Az a cél, hogy az orvosok, fogorvosok, gyógyszerészek és egészségügyi felsőfokú képesítéssel rendelkező szakemberek az egészségügy működése és működtetése során felmerülő jogi, igazgatási problémák megoldására, az új szabályok alkalmazására és helyi végrehajtásának megszervezésére képessé váljanak, a gyógyító-megelőző tevékenység során a gyakorlati egészségügyi szakmai feladatok ellátásakor, egészségügyi vállalkozások működtetése során a jogszabályoknak megfelelően járjanak el, s ebben munkahelyi környezetüket valamint betegeiket is segíteni tudják. A KÉPZÉS TANTERVE Tantárgy Félévi Számonkérés óraszám formája I. II. III. Jogelméleti alapok 8 kollokvium Alkotmányjogi alapismeretek 8 kollokvium Közigazgatási jogi ismeretek 8 kollokvium Egészségügyi igazgatás 10 kollokvium Polgári jogi alapismeretek kollokvium Egészségügyi jog I.-II kollokvium Az Európai Unió egészségügyi joga 6 kollokvium Munkajogi alapismeretek 8 kollokvium Társadalombiztosítási jog, egészségbiztosítás 14 kollokvium Pénzügyi jogi alapismeretek 8 kollokvium Egészségügyi vállalkozások joga 8 8 kollokvium Minőségbiztosítás az egészségügyben 6 kollokvium Felelősségi rendszer az egészségügyben 12 kollokvium Az egészségügyi intézmények társadalombiztosítási finanszírozása 14 kollokvium Alternatív tárgyak 8 beszámoló Szakdolgozati konzultáció 10 A képzés kreditrendszerben folyik. 25 Oldal

26 TOVÁBBI INFORMÁCIÓK Óraszám: 190 Időtartam: 3 félév+záróvizsga időszak Indítás időpontja: minden év szeptemberében (kellő számú jelentkező esetén) Részvétel feltétele: Jelentkezési határidő: orvos- és egészségtudományi képzési területen alapképzésben, illetve egységes, osztatlan képzésben szerzett oklevél és szakképzettség A jelentkezési határidő folyamatos, a képzés keresztfélévben is indul. Részvételi díj: Ft/félév Jelentkezés módja: B típusú jelentkezési lap kitöltése, (melynek mellékelt példánya sokszorosítható), 5000 Ft felvételi különeljárási díj csekken való befizetése (melyet a jelentkezési lap beérkezésekor utólag postázunk), önéletrajz, eredeti diploma vagy annak Felnőttképzési Regionális Központ által hitelesített másolata Beküldendő a következő címre: Az oklevél megnevezése: Miskolci Egyetem, Felnőttképzési Regionális Központ 3515 Miskolc-Egyetemváros Tel.: /20-82-es mellék Jogi szakokleveles. (orvos, fogorvos, gyógyszerész, egészségügyi szakember), az eredeti szakképzettség tüntetendő fel A képzés szakdolgozat készítésével, megvédésével és záróvizsgával fejeződik be. 26 Oldal

27 JOGI SZAKOKLEVELES KÖRNYEZETVÉDELMI SZAKEMBER Nyilvántartási szám: Szakterület: Jogi- és igazgatási Típus: Szakirányú továbbképzés Képzésgazda: Állam- és Jogtudományi Kar Szakvezető: Dr. CSÁK CSILLA intézeti tanszékvezető egyetemi docens, ME ÁJK A KÉPZÉS CÉLJA A környezetvédelmi jog és a kapcsolódó jogi és határtudományi területeken mindazon ismeretek megszerzésének biztosítása, amelyek a gazdasági szféra különböző területein, a közigazgatásban, illetve hatósági jogalkalmazásban, az igazságszolgáltatásban és a környezetvédelmi társadalmi mozgalmakban eljáró jogász és más szakképzettségű szakemberek számára szakmailag megalapozott munkavégzést tesz lehetővé. A KÉPZÉS TANTERVE Tantárgy Félévi óraszám Számonkérés formája I. II. III. Jogelméleti alapok 8 kollokvium Polgári jogi alapok 12 kollokvium Közjogi alapok 16 kollokvium Büntetőjogi alapok 8 kollokvium Jogi adatbázisok kezelése 2 aláírás Környezettudomány 10 kollokvium Környezetjogi alapok 16 kollokvium Környezet-gazdaságtan 24 kollokvium Környezettechnika és informatika 12 kollokvium Környezetpolitika 10 kollokvium Környezetvédelmi igazgatás általános rész 24 kollokvium Környezetvédelmi igazgatás különös rész I. 18 kollokvium Környezetvédelmi büntetőjog 10 kollokvium Környezetvédelem a polgári jogban 14 kollokvium EU környezetjog 22 kollokvium Környezetvédelmi igazgatás különös rész II. 14 kollokvium Nemzetközi környezetvédelmi jog 14 kollokvium Szakdolgozat konzultáció 10 A képzés kreditrendszerben folyik. 27 Oldal

28 TOVÁBBI INFORMÁCIÓK Óraszám: 244 Időtartam: 3 félév+záróvizsga időszak Indítás időpontja: minden év szeptemberében (kellő számú jelentkező esetén) Részvétel feltétele: Jelentkezési határidő: gazdaságtudományi, műszaki, agrár, természettudomány képzési területen alapképzésben szerzett oklevél és szakképzettség; bekapcsolódhatnak a képzésbe a fenti képzési területeken szerzett főiskolai vagy egyetemi végzettséggel rendelkezők A jelentkezési határidő folyamatos, a képzés keresztfélévben is indul. Részvételi díj: Ft/félév Jelentkezés módja: B típusú jelentkezési lap kitöltése, (melynek mellékelt példánya sokszorosítható), 5000 Ft felvételi különeljárási díj csekken való befizetése (melyet a jelentkezési lap beérkezésekor utólag postázunk), önéletrajz, eredeti diploma vagy annak Felnőttképzési Regionális Központ által hitelesített másolata Beküldendő a következő címre: Az oklevél megnevezése: Miskolci Egyetem, Felnőttképzési Regionális Központ 3515 Miskolc-Egyetemváros Tel.: /20-82-es mellék Jogi szakokleveles környezetvédelmi szakember A képzés szakdolgozat készítésével, megvédésével és záróvizsgával fejeződik be. 28 Oldal

29 KERESKEDELMI JOGI SZAKJOGÁSZ Nyilvántartási szám: Szakterület: Jogi- és igazgatási Típus: Szakirányú továbbképzés Képzésgazda: Állam- és Jogtudományi Kar Szakvezető: Dr. MISKOLCZI BODNÁR PÉTER intézeti tanszékvezető egyetemi tanár, ME ÁJK A KÉPZÉS CÉLJA A szakirányú továbbképzés célja olyan, a gazdasági jog komplex kérdéseivel foglalkozó jogi szakemberek képzése, akik ismerik a gazdaság és jog összefüggéseit és a gazdasággal kapcsolatos jogi problémákra megfelelő gyakorlati megoldásokat képesek találni. A szakirányú továbbképzés új szemléletben és rendszerben tárgyalja a piacgazdaság joganyagát, segítséget nyújtva ezzel a gazdaság jogi problémáival foglalkozó jogászoknak a rendkívül szerteágazó joganyag áttekintéséhez és gyakorlati alkalmazásához. A képzés kitér a számvitel, az adózás és a szerződési jog kapcsolatainak jogi problémáira, különös tekintettel a társaságok finanszírozására, továbbá az üzleti viszonyokban megjelenő külföldi elemek jogi következményeire. A KÉPZÉS TANTERVE Tantárgy Félévi Számonkérés óraszám formája I. II. III. A kereskedelmi jog alapjai 8 kollokvium A kereskedelmi jog alanyai 21 kollokvium Kereskedelmi jogi jogügyletek I. 21 kollokvium Társaságok számvitelének alapjai 6 kollokvium A gazdasági tevékenység büntetőjogi szabályozása 8 kollokvium Kereskedelmi jogi jogügyletek II. 21 kollokvium Értékpapírjog 12 kollokvium Társaságok adózásának alapjai 8 kollokvium Kereskedelmi jogi jogviták 9 kollokvium A fizetésképtelenség joga 12 kollokvium Európai és összehasonlító kereskedelmi jog 12 kollokvium Kereskedelmi jogi jogügyletek III. 21 kollokvium Versenyjog 21 kollokvium Pénz- és tőkepiaci ügyletek 12 kollokvium A képzés kreditrendszerben folyik. 29 Oldal

30 TOVÁBBI INFORMÁCIÓK Óraszám: 192 Időtartam: 3 félév+záróvizsga időszak Indítás időpontja: minden év szeptemberében (kellő számú jelentkező esetén) Részvétel feltétele: állam- és jogtudományi doktori oklevél Jelentkezési határidő: A jelentkezési határidő folyamatos, a képzés keresztfélévben is indul. Részvételi díj: Jelentkezés módja: Beküldendő a következő címre: Az oklevél megnevezése: Ft/félév B típusú jelentkezési lap kitöltése, (melynek mellékelt példánya sokszorosítható), 5000 Ft felvételi különeljárási díj csekken való befizetése (melyet a jelentkezési lap beérkezésekor utólag postázunk), önéletrajz, eredeti diploma vagy annak Felnőttképzési Regionális Központ által hitelesített másolata Miskolci Egyetem, Felnőttképzési Regionális Központ 3515 Miskolc-Egyetemváros Tel.: /20-82-es mellék Kereskedelmi szakjogász A képzés szakdolgozat készítésével, megvédésével és záróvizsgával fejeződik be. 30 O ldal

31 KÖZLEKEDÉSI SZAKJOGÁSZ Nyilvántartási szám: Szakterület: Jogi- és igazgatási Típus: Szakirányú továbbképzés Képzésgazda: Állam- és Jogtudományi Kar Szakvezető: Dr. GULA JÓZSEF egyetemi docens, ME ÁJK A KÉPZÉS CÉLJA A közlekedési szakjogász képzés célja, hogy az állam- és jogtudományi egyetemi végzettséggel rendelkező, a jogalkalmazás különböző területein működő szakemberek számára elméletileg megalapozott és a gyakorlatban hasznosítható ismereteket adjon a közlekedés valamennyi ágazatát érintő speciális joganyagról, továbbá azokról a határtudományi területekről (műszaki szakértői, igazságügyi orvostani ismeretek, közlekedés-pszichológia), amelyek nélkülözhetetlenek a közlekedéssel kapcsolatos jogászi tevékenységre szakosodott bírák, ügyészek, ügyvédek, rendőrök, közigazgatásban és a gazdasági élet különböző területein szakirányú munkakörben dolgozó jogászok számára. A képzés kreditrendszerben folyik A KÉPZÉS TANTERVE Tantárgy Félévi Számonkérés óraszám formája I. II. III. Büntetőjog I. 14 kollokvium Közigazgatási jog I. 9 beszámoló Szabálysértési jog I. 9 beszámoló Polgári jog I. 12 beszámoló Műszaki szakértői ismeretek I. 9 beszámoló Igazságügyi orvostan I. 12 kollokvium Büntetőjog II. 12 kollokvium Közigazgatási jog II. 9 beszámoló Szabálysértési jog II. 9 beszámoló Polgári jog II. 12 kollokvium Műszaki szakértői ismeretek II. 12 beszámoló Igazságügyi orvostan II. 12 kollokvium Büntetőjog III. 12 beszámoló Közigazgatási jog III. 9 beszámoló Szabálysértési jog III. 9 kollokvium Műszaki szakértői ismeretek III. 12 beszámoló Közlekedési pszichológia 12 kollokvium EU jog, közlekedéspolitika, jogharmonizáció 12 beszámoló 31 Oldal

32 TOVÁBBI INFORMÁCIÓK Óraszám: 197 Időtartam: 3 félév+záróvizsga időszak Indítás időpontja: minden év szeptemberében (kellő számú jelentkező esetén) Részvétel feltétele: Jelentkezési határidő: állam- és jogtudományi doktori oklevél A jelentkezési határidő folyamatos, a képzés keresztfélévben is indul. Részvételi díj: Ft/félév Jelentkezés módja: B típusú jelentkezési lap kitöltése, (melynek mellékelt példánya sokszorosítható), 5000 Ft felvételi különeljárási díj csekken való befizetése (melyet a jelentkezési lap beérkezésekor utólag postázunk), önéletrajz, eredeti diploma vagy annak Felnőttképzési Regionális Központ által hitelesített másolata Beküldendő a következő címre: Az oklevél megnevezése: Miskolci Egyetem, Felnőttképzési Regionális Központ 3515 Miskolc-Egyetemváros Tel.: /20-82-es mellék Közlekedési szakjogász A képzés szakdolgozat készítésével, megvédésével és záróvizsgával fejeződik be. 32 Oldal

33 NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGVÉDELMI SZAKÉRTŐ Nyilvántartási szám: Szakterület: Jogi- és igazgatási Típus: Szakirányú továbbképzés Képzésgazda: Állam- és Jogtudományi Kar Szakvezető: CSEMÁNÉ Dr. VÁRADI ERIKA egyetemi docens, ME ÁJK A KÉPZÉS CÉLJA A képzés komplex ismereteket nyújt a jogtudományok, a kisebbségtudományok és a társadalomtudományok különböző területeiről, erősíti a megértésre és megegyezésre irányuló kommunikációs készséget, a szociális érzékenységet, az empátiát. A KÉPZÉS TANTERVE Tantárgy Félévi Számonkérés óraszám formája I. II. A nemzeti és etnikai kisebbségek története 8 Beszámoló Bevándorlásügy Magyarországon 4 Kollokvium Területi és társadalmi összefüggések 20 Kollokvium Szociálpszichológiai alapismeretek 10 Kollokvium Konfliktuskezelési technikák (tréning) 24 Beszámoló Romológiai ismeretek 8 Kollokvium Kommunikációs ismeretek 16 Beszámoló Emberi jogok, alapjogok és diszkrimináció 8 Kollokvium A kisebbségek jogi helyzete és védelme 24 Kollokvium A nemzeti és etnikai kisebbségek állami és politikai szervezetei és 4 Beszámoló társadalmi önszerveződései A kisebbségvédelem speciális területei 16 Kollokvium Jogesetmegoldás és iratszerkesztés 4 Beszámoló Pályázatírás 4 Beszámoló Bevándorlásjogi kérdések 10 Kollokvium A képzés kreditrendszerben folyik. 33 O ldal

34 TOVÁBBI INFORMÁCIÓK Óraszám: 160 Időtartam: 2 félév Indítás időpontja: minden év szeptemberében (kellő számú jelentkező esetén) Részvétel feltétele: Jelentkezési határidő: agrár, bölcsészettudományi, társadalomtudományi, informatika, jogi és igazgatási, nemzetvédelmi és katonai, gazdaságtudományi, műszaki, orvos- és egészségtudományi, pedagógusképzés, sporttudomány, hitoktatás, természettudomány, művészetképzési és művészetközvetítési területekhez tartozó alapképzési szakok egyikén szerzett oklevél és szakképzettség A jelentkezési határidő folyamatos, a képzés keresztfélévben is indul. Részvételi díj: Ft/félév Jelentkezés módja: B típusú jelentkezési lap kitöltése, (melynek mellékelt példánya sokszorosítható), 5000 Ft felvételi különeljárási díj csekken való befizetése (melyet a jelentkezési lap beérkezésekor utólag postázunk), önéletrajz, eredeti diploma vagy annak Felnőttképzési Regionális Központ által hitelesített másolata Beküldendő a következő címre: Az oklevél megnevezése: Miskolci Egyetem, Felnőttképzési Regionális Központ 3515 Miskolc-Egyetemváros Tel.: /20-82-es mellék Nemzeti és etnikai kisebbségvédelmi szakértő A képzés szakdolgozat készítésével, megvédésével és záróvizsgával fejeződik be. 34 Oldal

35 TÁRSASÁGI JOGI ÉS CÉGJOGI SZAKJOGÁSZ Nyilvántartási szám: Szakterület: Jogi- és igazgatási Típus: Szakirányú továbbképzés Képzésgazda: Állam- és Jogtudományi Kar Dr. MISKOLCZI BODNÁR PÉTER Szakvezető: intézeti tanszékvezető egyetemi tanár, ME ÁJK A KÉPZÉS CÉLJA A szakirányú továbbképzés célja, hogy biztosítsa a gyakorló jogászok számára a gazdasági társaságok és más társasági formákba tartozó társaságok működéséhez kapcsolódó komplex (a társasági jog mellett a cégjog, a pénzügyi jog, a versenyjog, az értékpapírjog, a munkajog, a felszámolási és csődjog, a számviteli jog és az európai társasági jog anyagát is felölelő) jogi ismeretek elméletileg megalapozott, a jogalkalmazási gyakorlatot is feldolgozó megszerzését, amelynek birtokában a jogi feladataik szakmailag megalapozottabb és hatékonyabb ellátásra válnak képessé. A képzés segítséget nyújt abban, hogy a társaságoknál tevékenykedő más szakemberekkel közgazdászokkal, pénzügyi és számviteli szakemberekkel együttműködve a szakjogász hatékonyan vehessen részt a társasági jogi problémáinak kezelésében. A KÉPZÉS TANTERVE Tantárgy Félévi óraszám Számonkérés formája I. II. III. Társasági jog I. 18 kollokvium Cégjog 20 kollokvium Vállalkozások pénzügyi folyamati 10 kollokvium A társasági jog nemzetközi összefüggései 12 kollokvium Társasági jog II. 18 kollokvium Társaságok számvitelének alapjai 12 kollokvium Társaságok adózásának alapjai 10 kollokvium Törvényességi felügyelet 6 kollokvium A fizetésképtelenség joga 14 kollokvium Társasági jog III. 16 kollokvium Értékpapírjog 11 kollokvium Munkajog- és társadalombiztosítási jog 12 kollokvium Versenyjogi ismeretek 11 kollokvium A társasági törvény hatálya alá nem tartozó társaságok 10 kollokvium A képzés kreditrendszerben folyik. 35 Oldal

36 TOVÁBBI INFORMÁCIÓK Óraszám: 180 Időtartam: 3 félév+záróvizsga időszak Indítás időpontja: minden év szeptemberében (kellő számú jelentkező esetén) Részvétel feltétele: Jelentkezési határidő: Részvételi díj: Jelentkezés módja: Beküldendő a következő címre: Az oklevél megnevezése: állam- és jogtudományi doktori oklevél A jelentkezési határidő folyamatos, a képzés keresztfélévben is indul Ft/félév B típusú jelentkezési lap kitöltése, (melynek mellékelt példánya sokszorosítható), 5000 Ft felvételi különeljárási díj csekken való befizetése (melyet a jelentkezési lap beérkezésekor utólag postázunk), önéletrajz, eredeti diploma vagy annak Felnőttképzési Regionális Központ által hitelesített másolata Miskolci Egyetem, Felnőttképzési Regionális Központ 3515 Miskolc-Egyetemváros Tel.: /20-82-es mellék Társasági jogi és cégjogi szakjogász A képzés szakdolgozat készítésével, megvédésével és záróvizsgával fejeződik be. 36 O ldal

37 TŐKEPIACI ÉS BANK SZAKJOGÁSZ Nyilvántartási szám: Szakterület: Jogi- és igazgatási Típus: Szakirányú továbbképzés Képzésgazda: Állam- és Jogtudományi Kar Dr. MISKOLCZI BODRNÁRNÉ Szakvezető: Dr. HARSÁNYI GYÖNGYI egyetemi adjunktus, ME ÁJK A KÉPZÉS CÉLJA A szakirányú továbbképzés célja a jogász szakképzettséggel rendelkező szakemberek számára, széleskörű bankjogi, továbbá a pénz- és tőkepiacra vonatkozó jogi, illetve az ezt megalapozó közgazdasági ismereteket adjon. A pénzügyi piacok működésére, szervezeti rendszerére vonatkozó szakmai törzsanyagnak az alapképzés során megszerezhető ismereteknél tágabb körű ismeretanyag, a szakterület szempontjából alapvető jelentőségű pénzügyi jogi és polgári jogi ismeretek, az azokra vonatkozó jogalkalmazási gyakorlat, a pénzügyi és befektetési szolgáltatásokkal, a pénzügyi piacok termékeivel, és a pénzügyi piacok működésével összefüggő ismeretek megszerzése a cél. Naprakész tudás megszerzéséhez nyújt segítséget a tőkepiac és a bankszféra különböző területein dolgozó szakemberek számára. A KÉPZÉS TANTERVE Tantárgy Félévi Számonkérés óraszám formája I. II. III. Makroökonómia I. 14 kollokvium Pénzügyi intézmények joga I. 14 kollokvium Értékpapír anyagi jog 10 kollokvium Értékpapír eljárási jog I. 6 kollokvium Egyéni feladatmegoldás 20 Makroökonómia II. 10 kollokvium Tőkepiaci intézmények joga 14 kollokvium Tőzsdejog I. 14 kollokvium Értékpapír eljárási jog II. 10 kollokvium Egyéni feladatmegoldás 20 Pénzügyi piaci szolgáltatások joga 15 kollokvium Tőzsdejog II. 10 kollokvium A pénzügyi piacok felügyelete 10 kollokvium Befektető- és fogyasztóvédelem 9 kollokvium Egyéni feladatmegoldás 20 A képzés kreditrendszerben folyik. 37 Oldal

38 TOVÁBBI INFORMÁCIÓK Óraszám: 196 Időtartam: 3 félév+záróvizsga időszak Indítás időpontja: minden év szeptemberében (kellő számú jelentkező esetén) Részvétel feltétele: Jelentkezési határidő: Részvételi díj: Jelentkezés módja: Beküldendő a következő címre: Az oklevél megnevezése: állam- és jogtudományi doktori oklevél A jelentkezési határidő folyamatos, a képzés keresztfélévben is indul Ft/félév B típusú jelentkezési lap kitöltése, (melynek mellékelt példánya sokszorosítható), 5000 Ft felvételi különeljárási díj csekken való befizetése (melyet a jelentkezési lap beérkezésekor utólag postázunk) önéletrajz, eredeti diploma vagy annak Felnőttképzési Regionális Központ által hitelesített másolata Miskolci Egyetem, Felnőttképzési Regionális Központ 3515 Miskolc-Egyetemváros Tel.: /20-82-es mellék Tőkepiaci és bank szakjogász A képzés szakdolgozat készítésével, megvédésével és záróvizsgával fejeződik be. 38 Oldal

39 39 O ldal

40 A Magyar Akkreditációs Bizottság tudományáganként meghatározott kiválósági kritériumok alapján dönt az oktatási intézmények vonatkozásában a kiválósági hely cím odaítéléséről. Az állam- és jogtudományi karok között a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara az egyetlen az országban, mely mind a jogász képzés, mind a doktori képzés tekintetében elnyerte ezt a megtisztelő címet. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium döntése alapján 2008-ban a felsőoktatási intézmények közül a Miskolci Egyetem részesült a Felsőoktatási Minőségi Díjban. hp?page_id= O ldal

41 Felnőttképzési Regonális Központ Miskolci Egyetem A Miskolci Egyetem az elmúlt évtizedekben nemcsak az első diplomás és posztgraduális képzés szintjeinek és tudományterületeinek bővítését vállalta fel, hanem az át- és továbbképzési programok egyre sokszínűbb rendszerét is kifejlesztette összhangban az élethosszig tartó tanulás feltételeinek megteremetésével. Az oktatott tudományterületek bővülésével, a jogász-, közgazdász- és bölcsészképzés beindulását követően egyetemünk nem csak e szakterületek magas szintű továbbképzési programjai iránti igények kielégítésére törekszik, hanem folyamatosan bővül a komplex másoddiplomás képzések kínálata is. A továbbképzések, tanfolyamok szervezése mellett kiemelt feladat a tudományos szakmai konferenciák, szemináriumok országos, regionális és megyei- városi szintű rendezése. Az oktatott tudományterületek bővülésével, a jogász-, közgazdász- és bölcsészképzés beindulását követően egyetemünk nem csak e szakterületek magas szintű továbbképzési programjai iránti igények kielégítésére törekszik, hanem folyamatosan bővül a komplex másoddiplomás képzések kínálata is (jogi szakokleveles közgazdász, mérnök, orvos). Másoddiplomás gyógypedagógiai képzés keretében folyik a logopédia, pszichopedagógia, tanulásban akadályozottak pedagógiájának oktatása. Az akkreditált programok mellett oktatási, gazdasági és közigazgatási szervezetek speciális át- és továbbképzési igényeinek kielégítésére kihelyezett tanfolyamok szervezésével kínál a Központ megoldást. Elérhetőségeink felnottkepzes@uni-miskolc.hu 06/ / 12-81; 12-77; Felnőttképzési nyilvántartási számunk: Felnőttképzési intézményi akkreditációs számunk: ALF Oldal

42 42 Oldal

Reméljük, hogy hamarosan hallgatónkként köszönthetjük valamelyik képzésünkön.

Reméljük, hogy hamarosan hallgatónkként köszönthetjük valamelyik képzésünkön. DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ Tisztelt Hölgyem, Uram! A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara nevében tisztelettel köszöntöm Önt és munkatársait! Karunkon jelenleg tizenkét tanszék keretében folyik az oktatói-kutatói

Részletesebben

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram! DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ Tisztelt Hölgyem, Uram! A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara nevében tisztelettel köszöntöm Önt és munkatársait! Karunkon jelenleg tizenkét tanszék keretében folyik az oktatói-kutatói

Részletesebben

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram! DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ Tisztelt Hölgyem, Uram! A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara nevében tisztelettel köszöntöm Önt és munkatársait! Karunkon jelenleg tizenkét tanszék keretében folyik az oktatói-kutatói

Részletesebben

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram! DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ Tisztelt Hölgyem, Uram! A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara nevében tisztelettel köszöntöm Önt és munkatársait! Karunkon jelenleg tizenkét tanszék keretében folyik az oktatói-kutatói

Részletesebben

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram! DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ Tisztelt Hölgyem, Uram! A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara nevében tisztelettel köszöntöm Önt és munkatársait! Karunkon jelenleg tizenkét tanszék keretében folyik az oktatói-kutatói

Részletesebben

Versenyjogi és versenyfelügyeleti jogi szakjogász szakirányú továbbképzési szak

Versenyjogi és versenyfelügyeleti jogi szakjogász szakirányú továbbképzési szak Versenyjogi és versenyfelügyeleti jogi szakjogász szakirányú továbbképzési szak Együttműködő partnerünk: A képzés célja: A képzésben résztvevők alkalmassá válnak arra, hogy a versenyfelügyeleti intézményrendszerben

Részletesebben

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram! DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ Tisztelt Hölgyem, Uram! A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara nevében tisztelettel köszöntöm Önt és munkatársait! Karunkon jelenleg tizenkét tanszék keretében folyik az oktatói-kutatói

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar ÜZLETI TANÁCSADÓ szakirányú továbbképzési szak Az üzleti tanácsadás napjaink egyik kulcsfontosságú ágazata az üzleti szférában. A tercier szektor egyik elemeként

Részletesebben

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram! DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ Tisztelt Hölgyem, Uram! A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara nevében tisztelettel köszöntöm Önt és munkatársait! Karunkon jelenleg tizenkét tanszék keretében folyik az oktatói-kutatói

Részletesebben

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram! DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ Tisztelt Hölgyem, Uram! A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara nevében tisztelettel köszöntöm Önt és munkatársait! Karunkon jelenleg tizenkét tanszék keretében folyik az oktatói-kutatói

Részletesebben

SZOCIÁLIS MENEDZSER. szakirányú továbbképzési szak. Kiknek ajánljuk? Azoknak, akik el szeretnének elhelyezkedni, vagy már dolgoznak:

SZOCIÁLIS MENEDZSER. szakirányú továbbképzési szak. Kiknek ajánljuk? Azoknak, akik el szeretnének elhelyezkedni, vagy már dolgoznak: SZOCIÁLIS MENEDZSER szakirányú továbbképzési szak Kiknek ajánljuk? Azoknak, akik el szeretnének elhelyezkedni, vagy már dolgoznak: nonprofit szervezetek vezetői szintjein, állami szférában a szociális

Részletesebben

A PTE-ÁJK Igazságügyi Ügyintézői Szakán oktatott tantárgyak (tanegységek) kreditallokációja

A PTE-ÁJK Igazságügyi Ügyintézői Szakán oktatott tantárgyak (tanegységek) kreditallokációja A PTE-ÁJK Igazságügyi Ügyintézői Szakán oktatott tantárgyak (tanegységek) kreditallokációja I. A teljes képzési időre vonatkozó óraszámok, és az összes kreditek megállapítása. tantárgyak óraszám kredit

Részletesebben

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram! DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ Tisztelt Hölgyem, Uram! A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara nevében tisztelettel köszöntöm Önt és munkatársait! Karunkon jelenleg tizenkét tanszék keretében folyik az oktatói-kutatói

Részletesebben

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram! DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ Tisztelt Hölgyem, Uram! A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara nevében tisztelettel köszöntöm Önt és munkatársait! Karunkon jelenleg tizenkét tanszék keretében folyik az oktatói-kutatói

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar GAZDASÁGVÉDELMI SZAKKÖZGAZDÁSZ. szakirányú továbbképzési szak

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar GAZDASÁGVÉDELMI SZAKKÖZGAZDÁSZ. szakirányú továbbképzési szak Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar GAZDASÁGVÉDELMI SZAKKÖZGAZDÁSZ szakirányú továbbképzési szak A gazdasági büntetőjogi és a kriminalisztikai szakjogász posztgraduális jogi szakirányú továbbképzési

Részletesebben

ÜZLETFEJLESZTÉSI MENEDZSER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS

ÜZLETFEJLESZTÉSI MENEDZSER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS ÜZLETFEJLESZTÉSI MENEDZSER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS Edutus Főiskola 2015 A legkülönfélébb üzleti területek sorra vezetik be az üzletfejlesztést, amelynek révén biztosítani kívánják a hosszú távú jövedelmezőséget

Részletesebben

A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére

A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak allokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére Általános társadalomtudományi ismeretek+nyelv / képzési idő Kredit Százalék

Részletesebben

Külügyi szaktanácsadó szakirányú továbbképzési szak tájékoztatója

Külügyi szaktanácsadó szakirányú továbbképzési szak tájékoztatója Külügyi szaktanácsadó szakirányú továbbképzési szak tájékoztatója A képzés célja: A Külügyi szaktanácsadó szakirányú továbbképzés célja a kortárs diplomácia és nemzetközi kapcsolatok működésének magasabb

Részletesebben

A ME AJK Munkaügyi és TB igazgatási (BA) szak Jogi alaptan. Besz. Kr kr. 3. Munkajog 1. 6 kr. Munkajog 2. 6 kr.

A ME AJK Munkaügyi és TB igazgatási (BA) szak Jogi alaptan. Besz. Kr kr. 3. Munkajog 1. 6 kr. Munkajog 2. 6 kr. Előzetesen Jogi felsőoktatási szakképzésben végzett hallgatók kreditbeszámítása Alapszakokon (. oldaltól) Jogász szakon Miskolci Egyetem Állam és Jogtudományi Kar Az Igazságügyi igazgatási (BA) szakra,

Részletesebben

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram! DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ Tisztelt Hölgyem, Uram! A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara nevében tisztelettel köszöntöm Önt és munkatársait! Karunkon jelenleg tizenkét tanszék keretében folyik az oktatói-kutatói

Részletesebben

MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS

MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán a Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási BA képzés 2006/2007. tanévben indult

Részletesebben

IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS

IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán elsőként 2006 őszén indult meg az igazságügyi igazgatási BA képzés. A képzés célja olyan igazgatási szakemberek

Részletesebben

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram! DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ Tisztelt Hölgyem, Uram! A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara nevében tisztelettel köszöntöm Önt és munkatársait! Karunkon jelenleg tizenkét tanszék keretében folyik az oktatói-kutatói

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar KREATÍV IPARI SZAKEMBER szakirányú továbbképzési szak 1 Napjainkban a vállalatok, vállalkozások, illetve a munkaerőpiac részéről egyre jelentősebb igény mutatkozik

Részletesebben

53/2000. (IV. 13.) Korm. rendelet. az államigazgatási és szociális igazgatási felsőoktatás alapképzési szakjainak képesítési követelményeiről

53/2000. (IV. 13.) Korm. rendelet. az államigazgatási és szociális igazgatási felsőoktatás alapképzési szakjainak képesítési követelményeiről 53/2000. (IV. 13.) Korm. rendelet az államigazgatási és szociális igazgatási felsőoktatás alapképzési szakjainak képesítési követelményeiről A Kormány a felsőoktatásról szóló, többször módosított 1993.

Részletesebben

SSC specialista szakirányú továbbképzés

SSC specialista szakirányú továbbképzés SSC specialista szakirányú továbbképzés (Shared Service Center - SSC) Edutus Főiskola 2017 Az SSC (Shared Service Center/szolgáltató központ) szektor jelenleg a leggyorsabban fejlődő iparág Magyarországon.

Részletesebben

Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar

Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar 2013 A z igazságügyi igazgatási alapszak 6 féléves, 180 kredites képzés keretében olyan igazságügyi szervezők és ügyintézők képzését célozza, akik i, különösen

Részletesebben

A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar igazságügyi igazgatási alapképzési szak tanterve

A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar igazságügyi igazgatási alapképzési szak tanterve A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar igazságügyi igazgatási alapképzési szak tanterve A felsőoktatásról szóló 2005. évi évi CXXXIX. törvény 58. (6) értelmében a felsőoktatási intézmény ajánlott

Részletesebben

A PTE-ÁJK levelező tagozatának mintatanterve

A PTE-ÁJK levelező tagozatának mintatanterve A PTE-ÁJK levelező tagozatának mintatanterve Általános ismeretek / képzési idő Kredit Százalék Általános szociológia 15 2 Politikaelmélet 15 2 Filozófia és jogi etika 30 5 Közgazdaságtan 30 5 Szaknyelv

Részletesebben

KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR

KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIAI SZAKTANÁCSADÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ 2018/2019. tanév I. félév A GAZDASÁGDIPLOMÁCIAI SZAKTANÁCSADÓ

Részletesebben

A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának

A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának A magyar állam- és jogrendszer, jogtudomány továbbfejlesztése, különös tekintettel az európai jogfejlődési tendenciákra c. doktori programjának módosított

Részletesebben

A PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére

A PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére A PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére I. A képzést megalapozó ismeretkörök óraszámának, és összkredit értékének

Részletesebben

DESZTINÁCIÓ MENEDZSMENT SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS

DESZTINÁCIÓ MENEDZSMENT SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS DESZTINÁCIÓ MENEDZSMENT SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS Edutus Főiskola 2015 A képzés során a hallgatók megismerkednek a településmenedzsment komplex szemléletmódjával, így képessé válnak a stratégiai tervezésre,

Részletesebben

IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés

IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés 1 Képzés célja: A résztvevők számára olyan átfogó és naprakész tudásanyag átadása, amely a mai magyar és európai gazdasági környezetben egy ipari park hatékony

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar. Szakokleveles magánnyomozó szakirányú továbbképzési szak TANTERV

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar. Szakokleveles magánnyomozó szakirányú továbbképzési szak TANTERV Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Szakokleveles magánnyomozó szakirányú továbbképzési szak TANTERV Szakfelelős: Dr. Christián László - 2015 - I. A Szakokleveles magánnyomozó szakirányú

Részletesebben

SSC specialista szakirányú továbbképzés

SSC specialista szakirányú továbbképzés SSC specialista szakirányú továbbképzés (Shared Service Center - SSC) Edutus Főiskola 2016 Az SSC (Shared Service Center/szolgáltató központ) szektor jelenleg a leggyorsabban fejlődő iparág Magyarországon.

Részletesebben

RENDEZVÉNY MENEDZSMENT SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS

RENDEZVÉNY MENEDZSMENT SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS RENDEZVÉNY MENEDZSMENT SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS Edutus Főiskola 2017 A képzés teljesítése után a hallgatók képesek lesznek saját kisvállalkozásban, vagy egy működő rendezvényszervező partnereként különféle

Részletesebben

KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR

KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR ENERGIOGI ÉS TERMÉSZETI ERŐFORRÁSOK SZAKTANACSÁDÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ 2018/2019. tanév I. félév Energiajogi és természeti

Részletesebben

REKLÁM szakirányú továbbképzés

REKLÁM szakirányú továbbképzés REKLÁM szakirányú továbbképzés Tudást adunk a munkához! Edutus Főiskola 2015 Célunk olyan szakemberek illetve reklámszakmai tanácsadók képzése, akik ismerik a marketingkommunikáció eszközrendszerét, módszertanát.

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar EU PROJEKTMENEDZSER. szakirányú továbbképzési szak

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar EU PROJEKTMENEDZSER. szakirányú továbbképzési szak Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar EU PROJEKTMENEDZSER szakirányú továbbképzési szak Az EU projektmenedzser képzés a projektek sikeres előkészítésével, menedzselésével, végrehajtásával, és

Részletesebben

GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT ALAPKÉPZÉSI SZAK

GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT ALAPKÉPZÉSI SZAK GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT ALAPKÉPZÉSI SZAK Szak neve: Gazdálkodási és menedzsment alapképzési szak Indított specializációk: üzletvitel és szervezés (felelős: Dr. Törő Emese, egyetemi docens) pénzügy

Részletesebben

GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT ALAPKÉPZÉSI SZAK

GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT ALAPKÉPZÉSI SZAK GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT ALAPKÉPZÉSI SZAK Szak neve: Gazdálkodási és menedzsment alapképzési szak Indított specializációk: üzletvitel és szervezés (felelős: Dr. Törő Emese, egyetemi docens) pénzügy

Részletesebben

A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére

A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére Általános társadalomtudományi ismeretek+nyelv Óra/ képzési idő

Részletesebben

Vállalkozásmenedzsment szakmérnök

Vállalkozásmenedzsment szakmérnök Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kar Vállalkozásmenedzsment szakmérnök levelező szakirányú továbbképzés képzési- és kimeneti követelményei Budapest, 2012. Vállalkozásmenedzsment szakmérnök szakirányú

Részletesebben

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram! DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ Tisztelt Hölgyem, Uram! A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara nevében tisztelettel köszöntöm Önt és munkatársait! Karunkon jelenleg tizenkét tanszék keretében folyik az oktatói-kutatói

Részletesebben

Iskolai szociális munka szakirányú továbbképzési szak tájékoztatója

Iskolai szociális munka szakirányú továbbképzési szak tájékoztatója Iskolai szociális munka szakirányú továbbképzési szak tájékoztatója A képzés célja: Az iskolai szociális munka szakirányú továbbképzési szak képzési célja, hogy a résztvevők elsajátítsák az iskolai szociális

Részletesebben

MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS

MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán a Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási BA képzés 2006/2007. tanévben indult

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Előterjesztő neve és beosztása: Szervezeti egység: Dr. Varga István dékán Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar E L Ő T E R J E S Z T É S A Szenátus 2013.

Részletesebben

Minőségügyi rendszerek szakmérnök szakirányú továbbképzés

Minőségügyi rendszerek szakmérnök szakirányú továbbképzés Minőségügyi rendszerek szakmérnök szakirányú továbbképzés (Szakirányú továbbképzési (szakmérnöki) szak) Munkarend: Levelező Finanszírozási forma: Költségtérítéses Költségtérítés (összesen): 375 000 Ft

Részletesebben

KULTURÁLIS MENEDZSER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS. Tudást adunk a munkához!

KULTURÁLIS MENEDZSER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS. Tudást adunk a munkához! KULTURÁLIS MENEDZSER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS Tudást adunk a munkához! Edutus Főiskola 2015 Kulturális szakembereknek kínálunk olyan kultúra-gazdaságtani, vállalkozási, marketing, vezetési és szervezési

Részletesebben

EUROMENEDZSER szakirányú továbbképzés. Uniós és vezetési ismeretek kiváló MAB - minősítéssel

EUROMENEDZSER szakirányú továbbképzés. Uniós és vezetési ismeretek kiváló MAB - minősítéssel EUROMENEDZSER szakirányú továbbképzés Uniós és vezetési ismeretek kiváló MAB - minősítéssel Edutus Főiskola 2015 A képzés célja a változó európai feltételekhez igazodó legkorszerűbb ismeretanyag átadása

Részletesebben

TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI FŐISKOLAI KÉPZÉS

TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI FŐISKOLAI KÉPZÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI FŐISKOLAI KÉPZÉS TÁJÉKOZTATÓ Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karon 1996 őszén indult meg a társadalombiztosítási főiskolai képzés. A képzés célja olyan társadalombiztosítási szakemberek

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar ENERGIAGAZDÁLKODÁSI MENEDZSER szakirányú továbbképzési szak Az Energiagazdálkodási menedzser képzés az energiagazdaságtan alapfogalmainak és a globális és

Részletesebben

Ifjúsági védőnő szakirányú továbbképzési szak

Ifjúsági védőnő szakirányú továbbképzési szak Ifjúsági védőnő szakirányú továbbképzési szak Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar 2007. Szakirányú továbbképzés I. Képzési és kimeneti követelmények 1. A kérelmező felsőoktatási intézmény neve, címe: Debreceni

Részletesebben

NYÍLT NAP ORVOS- ÉS EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI SZAKFORDÍTÓ TOLMÁCS ÉS EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI SZAKNYELVI KOMMUNIKÁTOR

NYÍLT NAP ORVOS- ÉS EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI SZAKFORDÍTÓ TOLMÁCS ÉS EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI SZAKNYELVI KOMMUNIKÁTOR NYÍLT NAP 2017. 04. 27. ORVOS- ÉS EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI SZAKFORDÍTÓ TOLMÁCS ÉS EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI SZAKNYELVI KOMMUNIKÁTOR Dr. Demeter Éva szakvezető, egyetemi docens SZTE ÁOK Orvosi Szaknyelvi Kommunikációs

Részletesebben

A Szolnoki Főiskola képzési programja Diplomás Európai Unió szakreferens szakirányú továbbképzési szak

A Szolnoki Főiskola képzési programja Diplomás Európai Unió szakreferens szakirányú továbbképzési szak A Szolnoki Főiskola képzési programja Diplomás Európai Unió szakreferens szakirányú továbbképzési szak 1. A szak képzési és kimeneti követelményei a. A szakirányú továbbképzés megnevezése: Diplomás szakreferens

Részletesebben

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram! DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ Tisztelt Hölgyem, Uram! A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara nevében tisztelettel köszöntöm Önt és munkatársait! Karunkon jelenleg tizenkét tanszék keretében folyik az oktatói-kutatói

Részletesebben

KÖZVETÍTŐ (MEDIÁTOR) KÉPZÉS A FELSŐOKTATÁSBAN. A Szent István Egyetem Agrár- és Gazdaságtudományi Kar (Gazdasági Campus, 5600 Békéscsaba Bajza u. 33.

KÖZVETÍTŐ (MEDIÁTOR) KÉPZÉS A FELSŐOKTATÁSBAN. A Szent István Egyetem Agrár- és Gazdaságtudományi Kar (Gazdasági Campus, 5600 Békéscsaba Bajza u. 33. Minta Kálmán főosztályvezető Gazdasági Campus, 5600 Békéscsaba, Bajza u. 33. Tel.: +36-66-524-700; Fax: +36-66-447-220 KÖZVETÍTŐ (MEDIÁTOR) KÉPZÉS A FELSŐOKTATÁSBAN A Szent István Egyetem Agrár- és Gazdaságtudományi

Részletesebben

Egészségügyi rehabilitációs menedzser szakirányú továbbképzési szak

Egészségügyi rehabilitációs menedzser szakirányú továbbképzési szak Egészségügyi rehabilitációs menedzser szakirányú továbbképzési szak Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar 2007. 1. KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK A kérelmező felsőoktatási intézmény neve, címe: Debreceni

Részletesebben

Informatikus és szakigazgatási agrármérnök BSc szak

Informatikus és szakigazgatási agrármérnök BSc szak Informatikus és szakigazgatási agrármérnök BSc szak A képzés célja olyan szakigazgatási agrármérnökök képzése, akik az elsajátított elméleti és gyakorlati ismereteik birtokában képesek a termeléssel, szolgáltatással

Részletesebben

INFORMATIKUS ÉS SZAKIGAZGATÁSI AGRÁRMÉRNÖKI ALAPSZAK

INFORMATIKUS ÉS SZAKIGAZGATÁSI AGRÁRMÉRNÖKI ALAPSZAK A Debreceni Egyetem képzési programja 2007 INFORMATIKUS ÉS SZAKIGAZGATÁSI AGRÁRMÉRNÖKI ALAPSZAK Indított szakirányok: Szakigazgatási, Informatikai Képzési terület, képzési ág: Agrár képzési terület; Gazdasági,

Részletesebben

KONFERENCIA- ÉS RENDEZVÉNY-MENEDZSMENT SZAKTANÁCSADÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK

KONFERENCIA- ÉS RENDEZVÉNY-MENEDZSMENT SZAKTANÁCSADÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK KONFERENCIA- ÉS RENDEZVÉNY-MENEDZSMENT SZAKTANÁCSADÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK Tudományterület, tudományág: gazdaságtudományok Képzési forma: levelező A szakért felelős kar: Gazdálkodástudományi és

Részletesebben

A mesterfokozat és a szakképzettség szempontjából meghatározó ismeretkörök:

A mesterfokozat és a szakképzettség szempontjából meghatározó ismeretkörök: Vállalkozásfejlesztés MSc szak A képzés célja olyan szakemberek képzése, akik nemzetközi összehasonlításban is versenyképes, korszerű és magas színvonalú elsajátított elméleti és módszertani ismeretanyag

Részletesebben

A Kormány. /2016. (..) Korm. rendelete

A Kormány. /2016. (..) Korm. rendelete TERVEZET! A Kormány /2016. (..) Korm. rendelete a közszolgálati tisztviselők képesítési előírásairól szóló 29/2012. (III. 7.) Korm. rendelet, valamint a közszolgálati tisztviselők továbbképzéséről szóló

Részletesebben

JLSSZ Levelező tagozatos jogász alapképzés képzési terve (Szeged) 2011/2012. tanévtől Főtárgyak (kötelező) Tanóraszám Számonkérés

JLSSZ Levelező tagozatos jogász alapképzés képzési terve (Szeged) 2011/2012. tanévtől Főtárgyak (kötelező) Tanóraszám Számonkérés JLSSZ Levelező tagozatos jogász alapképzés képzési terve (Szeged) 2011/2012. tanévtől Főtárgyak (kötelező) Tárgy Tanóraszám Számonkérés Jogi alaptan 7 KO 3 őszi --- Általános statisztika 11 KO 4 őszi ---

Részletesebben

SZAKLEÍRÁSOK, MINTATANTERVEK. Szociális és ifjúsági munka felsőoktatási szakképzés

SZAKLEÍRÁSOK, MINTATANTERVEK. Szociális és ifjúsági munka felsőoktatási szakképzés SZAKLEÍRÁSOK, MINTATANTERVEK Szociális és ifjúsági munka felsőoktatási szakképzés 2014/2015. tanév NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM Benedek Elek Pedagógiai Kar Sopron Szociális és ifjúsági munka felsőoktatási

Részletesebben

INFORMATIKUS ÉS SZAKIGAZGATÁSI AGRÁRMÉRNÖKI ALAPSZAK

INFORMATIKUS ÉS SZAKIGAZGATÁSI AGRÁRMÉRNÖKI ALAPSZAK INFORMATIKUS ÉS SZAKIGAZGATÁSI AGRÁRMÉRNÖKI ALAPSZAK Indított szakirányok: Szakigazgatási, Informatikai Képzési terület, képzési ág: Agrár képzési terület; Gazdasági, vidékfejlesztési és informatikus agrármérnöki

Részletesebben

KÖZGAZDÁLKODÁS ÉS KÖZPOLITIKA MESTERKÉPZÉSI SZAK

KÖZGAZDÁLKODÁS ÉS KÖZPOLITIKA MESTERKÉPZÉSI SZAK KÖZGAZDÁLKODÁS ÉS KÖZPOLITIKA MESTERKÉPZÉSI SZAK Az SZTE Gazdaságtudományi Kara által 008 szeptemberében levelező tagozaton, 009 szeptemberétől nappali tagozaton is indítandó Közgazdálkodás és közpolitika

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Miért az NKE-KTK? Dr. Szabó Szilvia mb. oktatási dékánhelyettes 2015.

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Miért az NKE-KTK? Dr. Szabó Szilvia mb. oktatási dékánhelyettes 2015. Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar Miért az NKE-KTK? Dr. Szabó Szilvia mb. oktatási dékánhelyettes 2015. mert az NKE KTK a magyar közigazgatási képzés elsőszámú és vezető intézménye

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar

Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar Szakirányú továbbképzések - a nem szakrendszerű oktatás módszertana (Esti) () - a pedagógia gyakorlat kutatása, fejlesztése (Esti) () - család-iskola

Részletesebben

Gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök BSc szak

Gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök BSc szak Gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök BSc szak A képzés célja olyan gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnökök képzése, akik képesek a termeléssel, szolgáltatással, szaktanácsadással összefüggő szervezési

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2014. október 21-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2014. október 21-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2014. október 21-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 50/2014. (X.21.) KT. sz. határozat a Kari Etikai Bizottság elnökének és tagjainak megválasztásáról

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem. Államtudományi és Közigazgatási Kar

Nemzeti Közszolgálati Egyetem. Államtudományi és Közigazgatási Kar Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Kar Vízügyi közigazgatási szakokleveles tanácsadó szakirányú továbbképzési szak Képzési program Szakfelelős: Dr. Imre Miklós egyetemi docens

Részletesebben

A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére

A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére Általános társadalomtudományi ismeretek+nyelv Óra/ képzési idő

Részletesebben

SZOLNOKI FŐISKOLA SZOLNOK TANTERV. érvényes a. 2010/2011. tanévtől. felmenő rendszerben PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL ALAPKÉPZÉSI SZAK (BA.

SZOLNOKI FŐISKOLA SZOLNOK TANTERV. érvényes a. 2010/2011. tanévtől. felmenő rendszerben PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL ALAPKÉPZÉSI SZAK (BA. SZOLNOKI FŐISKOLA SZOLNOK TANTERV érvényes a 2010/2011. tanévtől felmenő rendszerben PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL ALAPKÉPZÉSI SZAK (BA.) LEVELEZŐ ÉS TÁVOKTATÁS TAGOZAT Szakirányok BANKI SZAKIRÁNY CONTROLLING SZAKIRÁNY

Részletesebben

GAZDÁLKODÁSI ÁS MENEDZSMENT ALAPKÉPZÉSI SZAK SZAKISMERTETŐJE 2014.

GAZDÁLKODÁSI ÁS MENEDZSMENT ALAPKÉPZÉSI SZAK SZAKISMERTETŐJE 2014. GAZDÁLKODÁSI ÁS MENEDZSMENT ALAPKÉPZÉSI SZAK SZAKISMERTETŐJE 2014. 1. AZ ALAPSZAK MEGNEVEZÉSE: Gazdálkodási és menedzsment szak (Gazdaságtudományi képzési terület, üzleti képzési ág) 2. AZ OKLEVÉLBEN SZEREPLŐ

Részletesebben

AJÁNLOTT TANTERV Közigazgatás-szervező alapszak Levelező tagozat

AJÁNLOTT TANTERV Közigazgatás-szervező alapszak Levelező tagozat Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Érvényes: 0 szeptember -től AJÁNOTT TANTERV Közigazgatás-szervező alapszak evelező tagozat Ss z Tárgykód Tárgy megnevezése Szemeszt er Heti óraszá m Számonkér

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar TELEPÜLÉS- ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MENEDZSMENT szakirányú továbbképzési szak A 21. században a település- és területfejlesztés fontossága várhatóan tovább növekszik.

Részletesebben

GYAKORLATVEZETŐ MENTORTANÁR. szakirányú továbbképzési szak

GYAKORLATVEZETŐ MENTORTANÁR. szakirányú továbbképzési szak GYAKORLATVEZETŐ MENTORTANÁR szakirányú továbbképzési szak Képzés célja: A megújuló tanárképzésben a mentortanár képzés célja a pedagógiai kultúra megerősítése, amelynek segítségével a tanárjelöltek nyitottak

Részletesebben

REGIONÁLIS ÉS TÉRSÉGI VIDÉKFEJLESZTÉSI SZAKTANÁCSADÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK

REGIONÁLIS ÉS TÉRSÉGI VIDÉKFEJLESZTÉSI SZAKTANÁCSADÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK REGIONÁLIS ÉS TÉRSÉGI VIDÉKFEJLESZTÉSI SZAKTANÁCSADÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK Tudományterület, tudományág: gazdaságtudományok Képzési forma: levelező A szakért felelős kar: Gazdálkodástudományi és

Részletesebben

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Karának szakirányú továbbképzés kínálata 2012-ben:

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Karának szakirányú továbbképzés kínálata 2012-ben: A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Karának szakirányú továbbképzés kínálata 2012-ben: Intézmény Választható szak Finanszírozás NKE-KTK államháztartási költségvetési ellenőrzés L K NKE-KTK

Részletesebben

NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁS ALAPKÉPZÉSI SZAK

NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁS ALAPKÉPZÉSI SZAK NEMZETÖZI GAZDÁLODÁS ALAPÉPZÉSI SZA Szak neve: Nemzetközi gazdálkodás alapképzési szak Indított akkreditált specializációk (a szak -jában még nem nevesített specializációk): ülgazdasági-vállalkozási EU-integráció

Részletesebben

SPORTLÉTESÍTMÉNY MENEDZSER

SPORTLÉTESÍTMÉNY MENEDZSER SPORTLÉTESÍTMÉNY MENEDZSER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEI 1. A szakirányú továbbképzési szak megnevezése: Sportlétesítmény menedzser szakirányú továbbképzési szak 2. A

Részletesebben

KÖZVETÍTŐ (MEDIÁTOR) KÉPZÉS A FELSŐOKTATÁSBAN

KÖZVETÍTŐ (MEDIÁTOR) KÉPZÉS A FELSŐOKTATÁSBAN KÖZVETÍTŐ (MEDIÁTOR) KÉPZÉS A FELSŐOKTATÁSBAN A Szent István Egyetem Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kara (5600 Békéscsaba Bajza u. 33.) KÖZVETÍTÉS (MEDIÁCIÓ) szakirányú továbbképzési szakra felvételt

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar FELSZÁMOLÁSI ÉS VAGYONFELÜGYELETI SPECIALISTA szakirányú továbbképzési szak A világméretű pénzügyi- és gazdaság válság ráirányította a figyelmet a fizetésképtelenségi

Részletesebben

Féléves Köv. félév KÖZGAZDASÁGTANI, MÓDSZERTANI ÉS ÜZLETI ALAPOZÓ ISMERETEK

Féléves Köv. félév KÖZGAZDASÁGTANI, MÓDSZERTANI ÉS ÜZLETI ALAPOZÓ ISMERETEK Szak megnevezése: Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: Tagozat: ÖZGAZDÁSZTANÁR (VÁLLALOZÁSI ISMERETE) [osztatlan tanári 10 féléves] Emberi erőforrások BA szakspecifikus tanegységekkel Okleveles

Részletesebben

A DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM FELNŐTTKÉPZÉSI KÖZPONT KÉPZÉSEI 2017/2018-AS TANÉV

A DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM FELNŐTTKÉPZÉSI KÖZPONT KÉPZÉSEI 2017/2018-AS TANÉV A DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM FELNŐTTKÉPZÉSI KÖZPONT KÉPZÉSEI 2017/2018-AS TANÉV A/ Pedagógus szakirányú továbbképzési szakok: 1. Drámapedagógia területen pedagógus szakvizsgára felkészítő

Részletesebben

ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK (KARI TANÁCS )

ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK (KARI TANÁCS ) 1. Kari Felvételi Bizottság ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK (KARI TANÁCS 2018.09.26.) szavazati joggal rendelkező tanácskozási jogú tag kari HÖK Kántor Kinga kari HÖK képviselő Prof. Dr. Sáry

Részletesebben

RENDEZVÉNY MENEDZSMENT SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS

RENDEZVÉNY MENEDZSMENT SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS RENDEZVÉNY MENEDZSMENT SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS Edutus Főiskola 2014 A képzés teljesítése után a hallgatók képesek lesznek saját kisvállalkozásban, vagy egy működő rendezvényszervező partnereként különféle

Részletesebben

Az ELTE Jogi Továbbképző Intézet 2003. évi szöveges. A szöveges szakmai beszámoló megfelel az OM által előírt főbb szempontoknak.

Az ELTE Jogi Továbbképző Intézet 2003. évi szöveges. A szöveges szakmai beszámoló megfelel az OM által előírt főbb szempontoknak. Az ELTE Jogi Továbbképző Intézet 2003. évi szöveges beszámolójának felülvizsgálata A szöveges szakmai beszámoló megfelel az OM által előírt főbb szempontoknak. SZAKMAI FELADATOK ÉRTÉKELÉSE: Az Intézet

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2012/2013. tanévre. Mesterképzések. (nappali és levelező tagozat)

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2012/2013. tanévre. Mesterképzések. (nappali és levelező tagozat) FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013. tanévre Mesterképzések (nappali és levelező tagozat) Budapest, 2011. november Budapesti Gazdasági Főiskola TARTALOMJEGYZÉK MSc/MA képzés bemutatása karonként nappali

Részletesebben

Ajánlott tanterv Munkaügyi és Társadalombiztosítási Igazgatási Mesterszak Nappali tagozat

Ajánlott tanterv Munkaügyi és Társadalombiztosítási Igazgatási Mesterszak Nappali tagozat Ajánlott tanterv Munkaügyi és Társadalombiztosítási gazgatási Mesterszak Nappali tagozat S.sz. Tárgykód Tárgy megnevezése Fé lé v 1. GTK Stratégiai menedzsment 2. GTK Stratégiai menedzsment 3. AJPJT510M

Részletesebben

MARKETINGVEZETŐ szakirányú továbbképzés

MARKETINGVEZETŐ szakirányú továbbképzés MARKETINGVEZETŐ szakirányú továbbképzés Edutus Főiskola 2015 A továbbképzés célja a folyton változó piaci körülmények között működő gazdálkodó szervezetek sikeres tevékenységéhez szükséges vezetői készségek

Részletesebben

ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK 2017.

ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK 2017. ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK 2017. Tanulmányi Bizottság szavazati rendelkező joggal oktató szavazati joggal rendelkező hallgató Csemáné dr. Váradi Erika egyetemi docens, általános és tanulmányi

Részletesebben

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram! DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ Tisztelt Hölgyem, Uram! A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara nevében tisztelettel köszöntöm Önt és munkatársait! Karunkon jelenleg tizenkét tanszék keretében folyik az oktatói-kutatói

Részletesebben

benke.gabor@yahoo.de Dr. Bereczky Dániel Dr. Barborják Zoltán

benke.gabor@yahoo.de Dr. Bereczky Dániel Dr. Barborják Zoltán Dr. Benke Gábor LL.M., S.J.D. Dr. Benke Gábor kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal és jelentős bank- és pénzügyi jogi tapasztalatokkal rendelkezik. Külön kiemelendő közösségi jogi, valamint a versenyjog

Részletesebben

MODERN ÜZLETI SZAKÚJSÁGÍRÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS

MODERN ÜZLETI SZAKÚJSÁGÍRÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS MODERN ÜZLETI SZAKÚJSÁGÍRÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS Edutus Főiskola 2015 Képzés célja olyan gyakorlott, magabiztos gazdasági és médiakommunikációs ismeretekkel rendelkező szakemberek képzése, akik képesek

Részletesebben

Gazdasági társaságok működéséhez kapcsolódó szerződések elkészítése

Gazdasági társaságok működéséhez kapcsolódó szerződések elkészítése Büntetőjog Csődjog Ingatlanjog Családjog Munkajog Társasági jog Polgári jog Képviselet közigazgatási eljárásban Követelések, adósságok behajtása Állandó, komplex képviselet Gazdasági társaságok működéséhez

Részletesebben

Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kar

Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kar Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kar Tanulmányi tájékoztató Programozó informatikus szakirányú továbbképzési szak Kecskemét 2017-től 1 A tantárgyleírásokat a NJE GAMF Műszaki és Informatikai

Részletesebben

Angol-magyar gazdaságtudományi szakfordító szakirányú továbbképzési szak

Angol-magyar gazdaságtudományi szakfordító szakirányú továbbképzési szak Angol-magyar gazdaságtudományi szakfordító szakirányú továbbképzési szak Képzés megnevezése: szakirányú továbbképzés A képzés helye: Gazdaságtudományi Kar, Gazdasági Szaknyelvi Kommunikációs Intézet Szakirányú

Részletesebben