KATONAI JOG- ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS

Átírás

1 Csak belső használatra! KATONAI JOG- ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS A KATONAI IGAZSÁGÜGYI SZERVEK BELSŐ KIADVÁNYA XIV. ÉVF. 2. SZÁM

2 A KATONAI IGAZSÁGÜGYI SZERVEK BELSŐ KIADVÁNYA ÉS KATONAI JOG- IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS 1983

3 Szerkeszti: a Szerkesztő Bizottság. A Bizottság tagjai: Dr. Szalma László r. ezds., elnök; Almásiné, Dr. Törőcsik Anna nyá. alez.; Dr. Bácsi Imre hb. ezds.; Dr. Korda György hb. ezds.; Dr. Németh Tibor ezds.; Dr. Habony János hb. ezds.; Dr. Pálfi Zoltán alez., titkár; Dr. Takács László ezds, Szerkesztőség: Budapest V Markó utca Telefon: Felelős kiadó: Dr. Pálfi Zoltán alez. Készül: 500 példányban a ZMKA házinyomdájában. Felelős nyomdavesető: Kardos István,

4 TARTALOMJEGYZÉK A Legfelsőbb Bíróság Teljes Ülése, a Katonai Kollégiumra háruló feladatok 5 Dr. Jacsó János hb. ezds.: Az általános hatályú- és a szolgálati parancs összefüggéseiről 11 Dr. Kaposvári Bertalan hb. alez.: A függelemsértő bűncselekmények elbírálásának egyes kérdései 17 Dr. Hildebrand Róbert hb. szds.: A rehabilitáció az újabb jogfejlődésben és a bírói gyakorlatban 29 Dr. Reviczky S. Pál hb. őrgy.: Az adhéziós eljárásról a katonai büntetőeljárásban 58 Dr. Meilinger Ferenc r. alez.: A rendőri fegyverhasználatról az új végrehajtási utasítás tükrében 65 Almásiné dr. Tör öcsik Anna ny. alez.: A sorkatonák pártfogó felügyeletéről 78 Dr. Hargitai Gábor alez.: A Jehova-tanúi szekta, és hadköteles korú tagjainak előfordulási gyakorisága a Debreceni Katonai Ügyészség illetékességi területén 88 Földesi Sándor őrgy.: A hatalommal való visszaélések motivációs hátteréről - 95 Dr. Szölősi János alez.: Csehszlovák katonai ügyészi delegáció látogatása Magyarországon 110 Magyar katonai ügyészi küldöttség látogatása Romániában 110

5 CO/1, EP>K AHME 3aceaaHHe UneHyMa BepxoBHoro Cyfla h salami BoeHHofl Kojuieru.ii. nojikobhhk locthuhh äoktp HHO Hhoiii: IIOÄnOJIKOBHHK locthuhh äoktp KanouiBapii BspTajiaH: KanHTaH iocthuhh äoktp XnjiÄeHÖpaHÄ PoöepT: Mañop IOCTHUHH AOKTp Ksbhiikh III. naji: IIOAnOJIKOBHHK locthuhh AOKTp MeHJiHHrep <í>epehu: O B3aHMooTHomeHHHx n.piika3a oőiuerohopmathbhoro h cjiyjkeőhoro xapaktepa HeKaTopHe BonpocH paccmotpehhíi npectynjiehhfl nocsiraroiuhx nophäok noä^hhenhocth PeaÔHjiHTauna b HOBeíhiieM pacbimin npaba h npak- THKe cyaob PaccMOTpeHHe rpasíaanckoro iiika b yrojiobhom jxejle b BOGHHOM yrojiobhom npouecce HcnoJíb30BaHiie opyxue MiwiHunoHepaMfi b csere ho- Boro HopMaTHBHoro aiíta no HcnojibneHiiro noflnojikobhhk B CTaBKe Aj1MHUIHH3, ÄOKTP TspaHHK AHHa: HHCTHTyT B3HTHH Ha nopyky B OTHOHjeHHH BOeHHOCJiy- >Kaiunx cpamioh cjiy>k6a rioanojikobhhk K)CTHH,HH äoktp XaprHTaH Taöop: Maiíop 03jiaeaiii IUaHflop IIOÄnOJIKOBHHK 10CTHU.HH äoktp CëjiëuiH Hhoui: CeKTa CBHAeTejioft fterobbi" h eë Boenno-oŐ5i3aHHbie qjiehbi Ha TeppeTopiiH /JeöpeueHCKOH BoeHHoft IlpoKy- MoTHBaUHOHHblH (jjoh 3JIOyUOTpe6jleHHH BJiaCTbKI Bh3ht BGHrepcKOH BoeHHO-npoKypopTCKOH ÄeJierauiin b BeHrpHH 110 BH3HT BeHrepcKOH BoeHHO-upoKypopTCKOH ÄejierauHH B PyMbIHHH

6 A Legfelsőbb Bíróság Teljes Ülése, a Katonai Kollégiumra háruló feladatok Á Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága november 21-én Dr. Szilbereky Jenőnek, a Legfelsőbb Bíróság elnökének elnökletével Teljes Ülést tartott, mely meghatározta a Legfelsőbb Bíróság évi fő feladatait. Az ülésen a Legfelsőbb Bíróság tagjain kívül meghívottként részt vettek: Varga Péter az MSZMP KB tagja, a KB Közigazgatási és Adminisztratív Osztályának vezetője, Dr. Markója Imre igazságügyminiszter, Dr. Nyiri Sándor és Dr. Lévai Tibor a legfőbb ügyész helyettesei, az igazságügyi, valamint a pártszervek munkatársai, a Jogászszövetség főtitkára, a jogtudomány képviselői, a megyei és a katonai bíróságok elnökei. Dr. Szilbereky Jenő elvtárs beszámolójában rámutatott, hogy bár a Legfelsőbb Bíróság feladatait az ítélkezésben és a bíróságok ítélkezésének elvi irányításában az Alkotmány és a bíróságokról szóló törvény; valamint a jogpolitikai iránymutatások és állami határozatok általában meghatározzák, mégis indokolt azoknak a fő feladatoknak % megjelölése, amelyekkel a következő időszakban kiemelten kell foglalkozni. Ugyanakkor látni kell, hogy a Legfelsőbb Bíróság sajátos alkotmányjogi, államjogi helyzete és szerepe, a társadalmi viszonyok gyors mozgása tartalmilag is megkívánja, hogy a jelenlegi ciklusból még hátralevő másfél év feladatait a Legfelsőbb Bíróság testülete, a Teljes Ülés is megtárgyalja. Ezt igényli demokratizmusunk, mert a bíróság testületi szerv, szemben a centrálisán szervezett irányító szervekkel. A beszámoló hangsúlyozta, hogy szocialista állam- és jogrendszerünk, intézményrendszerünk kiépült és alkalmas a társadalom szolgálatára. Az igazságszolgáltatás alapvető teendője ezért a meglévő jogrendszer, a törvények és törvényes rendelkezések hatékony érvényesítése. A Legfelsőbb Bíróság egyik általános feladata kell legyen ezért a következő időszakban, hogy saját eszközeivel és módszereivel elősegítse a bíróság előtti eljárások hatékonyságát, az eljárások meggyorsítását és alaposságát az eljárási garanciák érvényesülése mellett. A másik alapvető feladat, hogy kellően érvényre jusson az igazságszolgáltatásnak a társadalmi viszonyok és a társadalmi rend védelmében betöltött szerepe, mely a jogszabályok megfelelő ismerete és céljainak megértése mellett csak a társadalmi valóság ismeretében, az egyedi eseteknek a valóságos társadalmi viszonyok közé helyezése révén valósulhat meg. Figyelemmel kell lenni ezért a társadalmi viszonyokban végbemenő változá-

7 sokra, az újszerű folyamatokra, s meg kell gátolni, hogy azokat egyesek nyerészkedésre, korrupt kapcsolatok kialakítására használják ki. A büntető ítélkezés feladataira térve a beszámoló rámutatott, hogy az elmúlt években a bűnüldöző szervek erőfeszítései ellenére sem sikerült á bűnözés helyzetét kedvezően befolyásolni. Ugyanakkor az igazságügyi szervek gyakorlata sem mindenben egységes. E szervek több nehézséggel küzdenek, melyek megoldása szolgálhatná a társadalmi és a gazdasági célkitűzéseket veszélyeztető bűncselekmények visszaszorítását. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának áprilisi ülésén hozott határozata bűnüldözési és igazságszolgáltatási szempontból is igen jelentős megállapításokat tett. így egyebek mellett utalt a határozat alapján is arra, hogy felerősödtek nemkívánatos jelenségek, az anyagiasság, az élősdiség, a korrupció... Társadalmi igény, hogy határozottabban, következetesebben lépjünk fel a szocialista közerkölcsöt sértő jelenségekkel szemben. Az utóbbi években gyakoribbá váló törvénybe ütköző cselekedetekkel szemben szükség van a társadalom szervezettebb összefogására, a megelőző munka javítására és indokolt esetben határozottabb törvényes fellépésre is." A Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiuma, a Katonai Kollégiummal együtt, a Büntető Törvénykönyv hatályba lépése óta eltelt négy év alatt a törvény helyes értelmezését és egységes alkalmazását biztosító legfontosabb alapvető kérdésekben a szükséges elvi irányítást megadta ugyan, s azok a gyakorlatban jól hatályosulnak; a jogalkalmazás azonban a jövőben is felvethet és fel is vet majd olyan értelmezéssel kapcsolatos kérdéseket, amelyek megválaszolása nyilvánvalóan a Legfelsőbb Bíróság feladata lesz. így a legutóbbi időben hozott állásfoglalások is mutatják az élet által felvetett problémák sokszínűségét. Eddigi iránymutatásainkban is következetesen juttattuk kifejezésre azt az álláspontunkat, hogy bizonyos fajta bűncselekmények, illetőleg bűncselekménytípusok országos vagy helyi elszaporodása a büntetés kiszabásánál figyelembe jövő tényező, minthogy a büntetés célja az általános és egyéni megelőzés. Jövőbeni elvi irányító tevékenységünk során is követendőnek tartjuk, hogy a társadalmi és gazdasági életben jelentkező káros, s a bűnözés alakulására is hátrányos kihatással lévő jelenségekre gyorsan és rugalmasan reagáljunk. Tisztában vagyunk azzal, hogy a nemkívánatos társadalmi jelenségek visszaszorításához, mint amilyenek az anyagiasság, az élősdiség, a korrupció, nem elegendőek a büntetőjogi eszközök, bár kétségtelen, hogy ezek következetes alkalmazásának is megvan a hatása. A kívánatos frontáttörés azonban ezen a téren csak szervezett társadalmi öszszefogással biztosítható, azonban a társadalom mai fejlődési időszakában ez több, illetőleg határozott bűnüldözési, igazságszolgáltatási intézkedést is megkíván. 1

8 így jogos társadalmi igény, hogy következetesén lépjünk fel a szocialista közerkölcsöt sértő közveszélyes munkakerülőkkel szemben. Bár a statisztikai felmérések szerint a munkaképes lakosságnak csak kb. 0,4 0,5%-a nem végez rendszeres megélhetést biztosító munkát, hanem ellenőrizhetetlen jövedelemből, jogellenes cselekmények elkövetéséből vagy másokon való élősködésből tartja fenn magát, ezek közül kerül ki viszont a vagyon elleni bűncselekmények elkövetőinek jelentős hányada. Mindez szükségessé teszi, hogy a büntetéskiszabási gyakorlat irányítása során e személyeknél a rendszeres munkára nevelés biztosítására alkalmas büntetések kiszabása kerüljön előtérbe. Gazdasági fejlődésünk jelenlegi adottságai között a gazdálkodás törvényes rendjének és a társadalmi tulajdonnak büntetőjogi védelme szorosan összefüggő feladat. Az összbűnözésen belül a vagyon elleni bűncselekmények első helyen állnak és az összes elkövetés 60%-át teszi ki. Az általuk okozott kár pedig eléri az évi 1 milliárd 600 millió forintot. A vagyon elleni bűncselekmények között is jelentős a társadalmi tulajdont károsító szándékos bűncselekmények számaránya. Ugyanakkor mind a társadalmi tulajdont, mind a személyi tulajdont károsító bűncselekmények körében az utóbbi időben elszaporodtak a betöréses lopások, s gyakoribbá vált a mozgóbűnözés. Ujabban a szervezők, a végrehajtók és az orgazdák bűnszövetsége is megjelenik. A társadalomra jelentkező veszély ilyen fokozódása szigorú büntetések kiszabását indokolja. A Legfelsőbb Bíróság legutóbb hozott határozatai az ilyen elkövetőkkel szemben már a törvény szigorának alkalmazását tükrözik. Ezeknek a cselekményeknek az elemzése, figyelemmel kísérése a következő időszak egyik fontos feladata kell legyen. A gazdasági bűncselekmények gyakran együtt jelentkeznek korrupciós cselekményekkel. A közélet tisztaságát, a jövedelemelosztás rendjét torzító vesztegetések mind gyakoribbak, s a korlátozásukra és visszaszorításukra tett intézkedések nem kellő hatásfokúak. Mind a vagyon elleni, mind pedig a gazdasági bűncselekmények elkövetőinél általában a harácsoló életszemlélet, nem egyszer a luxus igények kielégítése is okként szerepel. Mindez a társadalmi védekezés hatékonyabb módszerét és a büntetőjogi eszközök fokozott alkalmazását indokolják a következőkben. A katonai ítélkezésben a fentieken túlmenően feladatként jelölte meg a beszámoló a következetes fellépést minden olyan cselekmény ellen, amely sérti a fegyveres erőink és fegyveres testületeink szilárd rendjét, egyben további feladatként tűzte ki a katonai bíráskodás kiegyensúlyozottságának biztosítását. A beszámoló a továbbiakban a polgári, gazdasági és a munkajog területén jelentkező feladatokkal foglalkozott. A hozzászólók közöttük Varga Péter a KB Közigazgatási és Adminisztratív Osztályának vezetője, valamint Dr. Markója Imre igazságügyminiszter egyetértve a beszámolóban foglaltakkal, részletesebben fog-

9 lalkoztak az ítélkezés egyes területein felmerült problémákkal, s az azokból eredő feladatokkal. A javaslatokkal a Legfelsőbb Bíróság elnöke zárszavában egyetértett, s kiemelte a jogalkalmazás és a tudomány kapcsolatainak fontosságát. A Teljes Ülés ezt követően a beterjesztett határozati javaslatot elfogadta. * * * A beszámoló és a hozzászólások, valamint a Teljes Ülés határozata alapján a Katonai Kollégium munkájának értékelése és az évben megvalósítandó fő feladatai az alábbiakban foglalhatók össze. A Katonai Kollégium folyamatosan figyelemmel kísérte és megoldotta a Btk. hatályba lépése óta felmerült katonai jellegű elvi kérdéseket, s tevékenyen közreműködött a többi büntetőjogi állásfoglalás kidolgozásában és meghozatalában. Eredményesen törekedett arra, hogy a katonai ítélkezés megfelelően kövesse a büntető ítélkezés általános elveit, szolgálva ezzel az országosan egységes ítélkezési gyakorlat biztosítását, ugyanakkor megfelelően gondoskodott arról is, hogy ahol a fegyveres erők és a fegyveres testületek szolgálati érdekei ezt megkövetelik, az ebből eredő sajátosságok is megfelelően érvényre jussanak. Figyelmet fordított a Katonai Kollégium az ügyek elbírálásának időszerűségére, s azok alaposabb, de gyors intézésére, amelynek fontossága a katonai büntető eljárásban éppen a szolgálati rend és fegyelem megszilárdítása érdekében kiemelkedő fon- tosságú. Az utóbbi időben szerzett tapasztalatokra, elsődlegesen a bűnözés területén mutatkozó tendenciákra figyelemmel azonban néhány lényeges körülményre az eddig kialakított munkamódszerek további alkalmazásával a jövőben még fokozottabb figyelmet kell fordítani. így mindenekelőtt arra, hogy a bűncselekmények előfordulása a fokozott erőfeszítések ellenére a fegyveres érők és a fegyveres testületek tagjai körében sem csökkent, sőt egyes bűncselekmény-kategóriáknál az utóbbi időben emelkedés is tapasztalható. Kétségtelen, hogy a bűncselekmények előfordulási aránya még mindig kedvezőbb az országos átlagnál, ami természetes következménye a szolgálati viszonyokból eredő kötöttebb életformának, az állandó parancsnoki felügyeletnek és nevelő munkának, mely bizonyos mértékig befolyásolja a bűncselekményeket kiváltó negatív hatások érvényesülését. A fegyveres erők és a fegyveres testületek is részei azonban társadalmunknak, s így ha bizonyos mértékig korlátozottabban is, de ugyanazok. a kriminogén tényezők hatnak itt is, mint társadalmunk egyéb területén. Ebből eredően a katonai ítélkezésben is fokozott figyelmet kell fordítani a jogtalan anyagi előny szerzésére irányuló bűncselekményekre, melyeknek száma és súlya mint arra a beszámoló is rámuta-

10 tott országosan nő. Igaz, hogy é növekedés itt nem ilyen nagymérvű, de mind gyakrabban kerülnek a katonai bíróságok elé is a mozgóbűnözés ismérveit magában foglaló, illetve erőszakos jellegű tulajdon elleni bűncselekmények, s akadtak olyan szervezett bűnözőcsoportok, melyeknek tagjai között katonák is voltak. Indokolt ezért, hogy e cselekmények elbírálása a katonai bíróságoknál a ritkább előfordulás ellenére az országos adatokat is figyelembe vevő, kellő szigorral történjen. Rá kell irányítani a figyelmet arra is, hogy' az utóbbi időben szaporodnak a hivatali visszaélések és egyes esetekben súlyuk sem jelentéktelen. Esetenként tapasztalható a hivatali helyzettel anyagi javak megszerzése érdekében történő visszaélés. Az e körbe vágó cselekmények pedig az állam funkcionális érdekeit sértik. A hivatalos személyek megközelíthetetlensége, az állampolgárok ügyeinek pártatlan, előírásszerű intézése jelentős közösségi érdek. Éppen ezért különös súllyal esik latba, ha az ilyen cselekményeket éppen a bűn üldözésére vagy a büntetés végrehajtására hivatott testület tagjai valósítják meg, akik a közösség érdekeit szolgáló feladataik megfelelő gyakorlása érdekében igen széles körű jogosítványokkal rendelkeznek. Fokozott figyelmet igényel ezért az ilyen bűncselekmények elbírálása és a kellő visszatartás céljait megfelelően szolgáló büntetés kiszabása. Hasonlóan fokozott figyelmet kell fordítani a szeszes ital hatása alatt elkövetett bűncselekmények megítélésére is. A különböző erőszakos, valamint a vagyon elleni, sőt a katonai bűncselekményeknél is igen gyakori közreható vagy közvetlen előidéző ok a szeszes ital túlzott fogyasztása. Előfordul szolgálati feladatok, így fegyveres szolgálat közben is a leittasodás, mely nem egy esetben vezetett fegyverbalesethez, jogtalan fegyverhasználathoz. Ide kapcsolódnak a közlekedési bűncselekmények is. A fegyveres erők és a fegyveres testületek tagjai esetenként helyzetükből adódóan nem mindig érzik magukra nézve kötelezőnek a közlekedés alapvető normáit, szeszes ital hatása alatt vezetnek járművet, megszegik a legelemibb közlekedési szabályokat, abban bízva, hogy őket nem vonják azért felelősségre. Ebből eredően az utóbbi időben növekedett a katonai bíróságok előtt a közlekedési bűncselekmények, s azon belül is az ittas vezetők által okozott közlekedési balesetek száma. Nem ritkán éppen olyan személyek követik el e bűncselekményeket, akiknek szolgálati kötelességük lenne azok meggátlása és a felelősségre vonás iránti intézkedések megtétele. Az ily elkövetők cselekménye érthetően jelentős társadalmi rosszallásra is vezet. A jövőben ezért e bűncselekmény-kategóriánál is a következetes szigor érvényesítése mutatkozik szükségesnek. A katonai igazságügyi szervek egyik alapvető feladata, hogy segítsék a fegyveres erők és a fegyveres testülétek szolgálati rendjének és fegyelmének megszilárdítását. Éppen ezért következetesen fel kell lépni a szolgálati

11 rendet és fegyelmet alapjaiban támadó függelemsértő vagy kibúvási bűncselekményeket elkövető személyekkel szemben. Nem engedhető meg ezért, hogy a sorkatonai szolgálati idő leszállítása a szolgálati kötelezettség teljesítése ellen irányuló honvédelem elleni és katonai bűncselekmények elbírálásánál enyhébb büntetés kiszabására vezessen. A szolgálati idő leszállítása nem csökkentette ugyanis a cselekmények társadalomra veszélyességét, sőt attól éppen az várható el, hogy a fiatalok nagyobb kötelességtudattal tegyenek eleget kötelezettségeiknek. Fel kell számolni ezért az első fokú katonai bíróságoknál a büntetés kiszabása során e téren tapasztalható kiegyensúlyozatlanságot a cselekmény társadalomra veszélyességének megítélésénél, s következetesen fel kell lépni a honvédelmi érdekek kellő érvényre juttatásáért. Annak érdekében, hogy a Katonai Kollégium döntései és elvi irányítása még jobban megfeleljenek a társadalmi, a szolgálati érdekeknek amelyeknek megvalósulására a beszámoló is igen nagy hangsúlyt helyezett még szorosabbá kell tenni a kapcsolatot a fegyveres erők és a fegyveres testületek vezetői szerveivel, csapataival és intézeteivel. Következetesen tovább kell folytatnia azt a gyakorlatot, hogy a bíróság a bűncselekmények elkövetését elősegítő vagy azokban akár csak közreható körülményekről az illetékes parancsnokot, illetve vezetőt tájékoztassa. Megfelelő intézkedés hiányában vagy több helyen tapasztalható azonos okok esetén az érintett vezető szervnek is jelezzen. Ezek azok a leglényegesebb területek, ahol a Katonai Kollégiumnak a következő időszakban fokozottan figyelemmel kell kísérnie az ítélkezési gyakorlatot és az előforduló hibák kiküszöbölése érdekében eseti döntések közzétételével, szükség szerint törvényességi óvás alapján hozott döntéseivel és az első fokú katonai bíróságokkal kialakított közvetlen munkakapcsolatával biztosítania kell a katonai ítélkezés minden területén az egységes és kiegyensúlyozott gyakorlatot. j i j

12 Az általános hatályú és a szolgálati parancs összefüggéseiről irta: Dr. Jacsó János hb. ezds. A címben felvetett kérdés kapcsán bevezetésként indokolt visszatérni a császári rendeletre nálunk is alkalmazott évi (osztrák) KTBTK, az évi II. törvény, végül az évi LXII. törvény vonatkozó előírásaihoz és ezeket össze kell vetni az évi V. törvény és a jelenleg hatályos évi IV. törvény e körbe vágó rendelkezéseivel. Az évi KTBTK külön rendelkezett a szolgálati parancs és az általános hatályú parancs iránti engedetlenség kérdéseiről és élesen különbséget tett közöttük. A szolgálati parancs iránti engedetlenséget a 145. íjban, a függelemsértésekről szóló fejezetben, az általános hatályú parancs megszegését pedig a 269. c) pontjában, a fegyelem és rend háborításaként jelentkező cselekményekről szóló fejezetben szabályozta. A parancs iránti engedetlenség említett két kategóriáját fenntartotta az évi II. törvény is. A függelemsértéseket szabályozó fejezetben, a ig terjedő részben a szolgálati paranccsal kapcsolatos büntető rendelkezéseket fogalmazta meg, a fegyelem és rend elleni bűncselekményeket taglaló fejezetben pedig, amennyiben a cselekmény súlyosabb rendelkezés alá nem esett, a 123. szerint azt az elkövetőt rendelte büntetni, aki a fegyelem és rend fenntartását célzó, másokat is kötelező parancs ellen vétett. Az évi LXII. törvényként kihirdetett KTBTK a fenti helyzeten csupán annyit változtatott, hogy a függelemsértésekről szóló fejezetben helyezte el mindkét érintett rendelkezést, de külön szabályozta az 59. -ban á szolgálati paranccsal szembeni engedetlenséget, a 62. -ban pedig az általános hatályú parancs megszegését. Az évi V. törvény a katonákra vonatkozó rendelkezésében még tovább lépett. A 317. az eddig egymástól elkülönített bűncselekményeket egy rendelkezés alá vonta, szolgálati parancsnak tekintve a korábbi terminológia szerinti általános hatályú parancsot is. A törvény szövege és a vonatkozó indokolás ezt egyértelműen tükrözi. Ezek után lépett életbe a hatályos Btk, amely a Függelemsértés cím alatt parancs iránti engedetlenségként a ban azt az elkövetőt rendeli büntetni, aki a parancsot nem teljesíti". A törvény szövege nem tartal-

13 mazza a szolgálati parancs kifejezést, az indokolásból azonban kitűnik, hogy a törvény az ún. szolgálati parancsokat részesíti büntetőjogi védelemben". Ezen túlmenően az indokolás még a következőket is tartalmazza : Nem esnek azonban e fogalom alá a jogszabályokban szereplő általános rendelkezések és az elöljáróktól származó olyan átfogó rendelkezések, melyeknek j nagyszámú címzettje van, tehát általános hatályú parancsok". A kérdés tehát az, hogy a jelenleg hatályos törvény bünteti-e a régi terminológia szerinti általános hatályú parancs megszegőit, illetve, hogy a 354. szerinti parancs iránti engedetlenség magában foglalja-e az általá- j nos hatályú parancs megszegését. j Az 1855-ös (osztrák) KTBTK-nak figyelemre méltó magyar jogirodai-! ma nincs. A szolgálati parancs, illetve az általános hatályú parancs fogalmának kialakítása és ezek egymástól való elhatárolása főként az évi II. és az évi LXII. törvényekhez fűződnek. A jogirodalom szerint a parancs alatt az annak kiadására jogosult, valamely tevést vagy nem tevést követelő akarat nyilvánítását kell érteni.! A szolgálati parancs azonban az említetteknél szűkebb területre kor- j látozódik. Egyrészt követelmény, hogy a parancsot kiadó hatáskörébe tar- i tozó ügyre vonatkozzék, másrészt elengedhetetlen, hogy olyan magatartás I kifejtésére irányuljon, amely az alárendelt hivatásbeli, szolgálati köte- i lessége.! Ilyen módon szolgálati parancsról csakis akkor beszélhetünk, ha vala- j mely parancsadásra jogosult a parancsának alávetett egyént oly cselek- ] vésre vagy nemtevésre utasítja, amit a katonai szolgálat lényege követel. A szolgálati parancs tehát valamely katonai személyhez vagy személyekhez irányul és ezért, továbbá, mert a kiadásra is csak katonai állományban lévő személy jogosult, elengedhetetlen, hogy mind az azt kiadó, mind a parancs címzettje katonai állományban legyen. (Jelen esetben figyelmen kívül marad a Szolgálati Szabályzat 25. pontja szerinti polgári felettes, aki meghatározott körben beosztottjainak utasításokat adhat.) j Az általános hatályú parancs fogalma az azt ismerő törvényi rendel- j kezések alapján kialakult gyakorlat szerint, eltér a szolgálati parancsétól. j Az általános hatályú paranccsal való szembeszegülés nem a függelem, ha-. nem az általános katonai rend és fegyelem megsértéseként jelentkezik. Az általános hatályú parancs nem meghatározott személyhez vagy személyekhez szól, hanem mindenkihez, aki olyan viszonyba, körülmények közé kerül, hogy a parancs által szabályozott érdekeket szolgálnia kell. így az is előfordulhat, hogy az ilyen parancs kiadásakor még szolgálatot sem teljesítő személy lesz köteles majd bevonulása után engedelmeskedni a korábban kiadott általános hatályú parancsnak. A joggyakorlat általános hatályú parancsnak tekintette például az illetékes helyőrség-parancsnoknak azon rendelkezését, mely megtiltotta a

14 mindenkori állomány megjelölt részére bizonyos szórakozóhelyek látogatását vagy meghatározta a honvédség mindenkori tagjai évszakonkénti öltözködésének szabályait. Ugyanígy általános hatályú parancsként értékelte a joggyakorlat a kórházparancsnok azon intézkedését, hogy a kórházban mindenkor kezelt katonai személyek a kórház területét külön engedély nélkül nem hagyhatják el. E példák mutatják azt is, hogy a parancs kiadásakor még katona állományban sem lévő személyek miként válhatnak az általános hatályú parancs címzettjeivé, bevonulásuk, illetve az ezt követő kórházba kerülésük után. Általános hatályú parancs megszegése címén vonták felelősségre a katonai bíróságok az évi LXII. törvény hatálya alatt azokat a katonákat is, akik a vonatkozó honvédelmi miniszteri parancs ellenére engedély nélkül elhagyták a szolgálati vagy rendeltetési helyüket és a cselekmény a távollét rövid tartama miatt önkényes eltávozásként nem volt értékelhető. A kialakult bírói gyakorlat szerint a fegyelem és a rend elleni bűncselekmény, tehát az általános hatályú parancs megszegése csak konkrét tevésre vagy attól való tartózkodásra vonatkozó parancs tényleges kiadása esetén volt megállapítható. A különböző szabályzatokban, szolgálati utasításokban foglalt előírások megszegése önmagában nem szolgálhatott alapul e bűncselekményben való bűnösség megállapításához, maga a szabályzat nem volt általános hatályú parancsnak tekinthető. Ugyanakkor az általános hatályú parancs vonatkozhatott mindenre, szabályzatban is előírt kötelességre vagy ott nem szabályozott körülményekre is, ami a fegyelem és a rend fogalma alá volt vonható. Valamely szabályzatban körvonalazott kötelezettség megszegése tehát önmagában nem lehetett alapja az általános hatályú parancs megszegésének, de ha e kötelezettséget egy konkrét parancs általános hatállyal külön is megszabta, az ezzel történő szembehelyezkedés már e bűncselekmény körébe esett. Igen fontos kritérium volt azonban, hogy e parancs ne egy vagy több meghatározott személyhez szóljon. Ha a parancsot ugyanis egy vagy több meghatározott személyhez intézték, engedetlenség esetén már a függelemsértés körébe eső parancs iránti engedetlenség valósult meg. Abban az esetben pedig, ha valamely szabályzati rendelkezés megszegését büntető törvény büntetni rendelte, az a törvény által megfogalmazott bűncselekményként volt üldözendő. Ha pedig az elöljáró az általános hatályú parancsokat speciális paranccsá alakította át, tehát egy vagy több meghatározott alárendelthez kifejezett parancs formájában juttatta el, a szembehelyezkedés már függelemsértésként volt üldözendő. Mindemellett a szabályzat előírásaira való egyszerű figyelmeztetés nem volt semmiféle parancsnak tekinthető és az általános hatályú parancsban

15 foglaltak elöljáró által történt egyszerű megismétlése sem vezethetett szol-, gálati parancs iránti engedetlenség megállapítására. Az évi V. törvény a al a már mondottaknak megfelelően megszüntette a különbséget a szolgálati és az általános hatályú parancs között, az elöljárói akaratnyilvánítás korábban általános hatályú parancsként kezelt részét is a szolgálat parancs körébe sorolta. Ennek okaként az indoklás arra mutatott rá, hogy a szolgálati parancs fogalmi körén belül a büntetőjogi védelem foka" nem indokolja a parancsok közötti minőségi megkülönböztetést, ezért álláspontja szerint nemcsak a meghatározott személyekhez szóló, hanem a széles körű, általános hatályú rendelkezés is szolgálati parancs. A jelenleg hatályos Btk 354. (1) bekezdése pedig, a már korábban idézettek szerint nem szolgálati parancsról, hanem csupán parancsról beszél és az indoklás tartalmazza, hogy a törvény a szolgálati parancsot részesíti büntetőjogi védelemben. Az indoklás álláspontja szerint azonban az általános hatályú parancsot a szolgálati parancs nem foglalja magában, így az nem részesül büntetőjogi védelemben. Nézzük meg, ezek után tartható-e ez az álláspont vagy a törvény szövegét véve alapul figyelmen kívül hagyva az egyébként törvénnyé nem vált indoklást a régi értelemben vett általános hatályú parancsot a Szolgálati parancs fogalmán belül tartva, ezt is büntetőjogi védelemben kell részesíteni. Felmerülhet, hogy az indoklás említett része összefügg azzal, hogy egyes terűleteken a Btk a kisebb jelentőségű cselekményeket kiemelte a büntetőjogi üldözhetőség köréből, és emiatt a korábban az általános hátályú parancs megszegése fogalmi körébe eső magatartás ma már büntetőjogilag nem üldözhető. Ez a feltevés azonban nem megalapozott. A Btk általános indoklása ugyanis e körülményre kifejezetten kitér és megjelöli, hogy á dekriminalizáció a függelemsértés és az elöljárói bűncselekmények körében mely területeken nyilvánul meg. Ezek pedig e témát nem érintik. A parancs iránti engedetlenség körében tehát a dekriminalizációs törekvés nem magyarázhatja az említett indoklást, nevezetesen, hogy az általános hatályú parancs nem áll büntetőjogi védelem alatt. A hatályos Btk ának szövege és az ezzel összhangban nem álló indokolás egyébként az ítélkezési gyakorlatra zavaróan hatott. ; A Katonai Büntetőjogi Döntvénytár 280. szám alatti esetében az első fokú bíróság parancs iránti engedetlenségnek minősítette annak a vádlottnak a cselekményét, aki mintegy 6 órára elhagyta a laktanyát annak ellenére, hogy a szakaszparancsnok-helyettesétől erre nézve kifejezetten tiltó rendelkezést kapott. A fellebbviteli eljárás során hozott ítéletben a másodfokú bíróság a vádlottat bűncselekmény hiányában félmentette és kifejtette, hogy a laktanya elhagyásának körülményeit a Szolgálati Szabály- i I

16 1 zat tartalmazza és mivel az elöljáró csupán ennek a mindenkire általánosan kötelező előírásnak megfelelően rendelkezett, utasítása nem tekinthető szolgálati parancsnak. Így pedig mivel a magatartást egyéb bűncselekményként sem lehetett értékelni a vádlottat bűncselekmény hiányában fel kellett menteni. A felmentő rendelkezés téves. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a szakaszparancsnok-helyettes a katonai szolgálattal összefüggő, konkrét magatartás tanúsítását szabta meg a vádlottnak és az ezt nem teljesítette. Ilyen módon pedig a parancs iránti engedetlenséget megvalósította. De téves az indoklás azon része is, amely a Szolgálati Szabályzatot általános hatályú parancsnak tekinti. Egy másik ügy vádlottja az elöljárójától külföldre utazáshoz kért engedélyt. Az utazást az elöljáró kifejezetten megtiltotta. Az elkövető mégis, egészségügyi szabadságának ideje alatt 10 napra, érvényes útiokmányokkal elhagyta az ország területét. Döntésében a másodfokon eljárt tanács arra az álláspontra helyezkedett, hogy parancs iránti engedetlenség nem állapítható meg, mert az elöljáró a vádlottal általános hatályú katonai parancsot közölt", ez pedig a törvény indokolásából fakadóan szolgálati parancsként nem fogható fel. Ez esetben is kétségtelen, hogy egy általánosan ugyan szabályozott kérdésben az ország mikénti elhagyására vonatkozóan kapott a vádlott parancsot, de ez konkrét, kifejezetten neki szóló utasítás volt. A probléma megoldásánál hogy a szolgálati parancs magában foglalja-e a régi terminológia szerinti általános hatályú parancsot alapvető, hogy a hatályos Btk a törvény szövege szerint nem ismeri az általános hatályú parancs fogalmát, azzal kapcsolatban semmiféle rendelkezést nem tartalmaz. A Fegyveres Erők Szolgálati Szabályzata sem tesz különbséget a parancsok között. A 26. pont szerint a parancs a katonai tevékenység irányításának, a feladatok megszabásának alapvető eszköze, a katonai életet szabályozó előírások, normatívák érvényre juttatása. A 28. pont pedig azt mondja ki, hogy az egység- és annál magasabb szintű parancsnokok hatáskörüknek megfelelően, a parancson kívül más (utasítás, intézkedés stb.) formában is adhatnak ki rendelkezéseket. Kétségtelen ugyanakkor, hogy a parancs, az intézkedés, az utasítás stb. egy vagy több személyhez is szólhatnak. Tartalom szerint pedig vonatkozhatnak a katonai szolgálattal összefüggő bármely területre. Ilyen módon a parancs a Btk ában írt fogalma magában foglalja a korábban általános hatályú parancsnak nevezett elöljárói akaratnyilvánítást is. Az általános hatályú parancsnak a büntetőjogilag értékelhető cselekmények köréből kihagyása egyébként elméletileg sem indokolható. Az ilyen parancsok kiadását ugyanis mindig a kiképzési feladatok végrehajtása, a

17 katonai rend és fegyelem biztosítása indokolja. Ha az ilyen parancsot csak egy személy kapja, az engedetlenség az indokolás szerint is megalapozza bűncselekmény megállapítását. Teljesen logikátlan, hogy e parancs iránti engedetlenség azért nem lehetne alapja a büntetőjogi felelősségnek, mert a parancsban foglaltakat a katonai érdekre tekintettel nem csupán egy személynek, hanem másoknak is indokolt volt kiadni. Ugyanakkor nem követhető az az álláspont sem, hogy a szabályzatokban lefektetett katonai magatartási szabályok megtartására adott kifejezett utasítás nem szolgálati parancs, így ennek megszegése nem parancs iránti engedetlenség. A szabályzatban előírt kötelezettség megszegése ugyanis nem katonai és katonai bűncselekményként is jelentkezhet. Ez utóbbiak között pedig parancs iránti engedetlenség is megvalósulhat. Ismeretes, hogy a Btk számos olyan rendelkezést tartalmaz, amely a katona számára szabályzatban is előírt normák megsértését nyilvánítja bűncselekménynek. Elegendő ezzel kapcsolatban a Szolgálati Szabályzat 4. pontjában írt állami és szolgálati titok megőrzésének kötelezettségére, illetve a titoksértésre vonatkozó büntetőjogi rendelkezésekre utalni. Nyilvánvaló ugyanakkor, hogy a törvény csak olyan szabályzatba is foglalt kötelezettség megszegését nyilvánítja bűncselekménynek, amelynek a súlya ezt indokolja. A katonai érdekek azonban a súlyban kisebb szabályzati előírások betartását is megkövetelik. A szabályzatban foglaltak megszegése minden esetben alapja lehet a fegyelmi felelősségre vonásnak. Ha azonban a szabályzati előírások megszegését az elöljáró vagy feljebbvaló észleli, köteles azt megszüntetni. Ezt a Szolgálati Szabályzat a 18., a 24. és 29. pontjaiban minden elöljárónak és feljebbvalónak kötelességévé teszi. Előírja a szabályzat szerinti élet biztosítását, illetve a fegyelem, közrend, az öltözködési szabályok stb. előírásai, a parancsok betartásának megkövetelését. A 24. pont pedig azt is kifejezetten kimondja, hogy az e körben kiadott utasítás elöljárói parancsnak tekintendő. Ilyen módon pedig a szabályzatban előírt kötelezettség teljesítésére vonatkozó utasítással szembehelyezkedés már katonai bűncselekményként parancs iránti engedetlenségként jelentkezik. Ilyen módon az az álláspont látszik helyesnek, hogy önmagában a szabályzati előírás parancsnak nem tekinthető, az ott írt előírás megszegése önmagában parancs iránti engedetlenség alapja nem lehet, de az elöljárónak vagy feljebbvalónak a szolgálati előírások körében a rend és fegyelem érdekében kiadott minden akaratnyilvánítása a parancs fogalmi körébe tartozik.

18 A függelemsértő bűncselekmények elbírálásának egyes kérdései frta: Dr. Kaposvári Bertalan hb. alez. A katonai rendnek és fegyelemnek az az alapja, hogy a katonák alávetik magukat az életviszonyaikat általában szabályozó jogszabályoknak, utasításoknak, szabályzatoknak; ugyanakkor engedelmeskednek az elöljárók, a feljebbvalók és a szolgálati közegek utasításainak, szolgálati parancsainak. A függelmi viszony az, amely lehetővé teszi a fegyveres erők és testületek rendeltetésszerű működését. A függelemsértő magatartások viszont rést ütnek ezen a láncolaton, amelynek következtében az elkövető ténylegesen a katonai rend és fegyelem alapjai ellen támad. A függelemsértő cselekmények elbírálási gyakorlata történelmi fejlődés eredményeképpen a napjainkra kialakult. Ennek ellenére a gyakorlatban vetődnek fel olyan vitás kérdések, amelyek megnyugtató megoldásához fontos társadalmi érdek fűződik. Az alábbiakban a függelemsértő bűncselekmények néhány olyan kérdéséről kívánnék szólni, amelyekkel kapcsolatban alkalmanként eltérő vélemények, illetve álláspontok alakulhatnak ki. Zendülés A Büntető Törvénykönyv a XX. Fejezetének II. címében határozza meg. a függelemsértő magatartásokat. A korábbi törvényi szabályozástól a hatályos rendelkezések tartalmilag néhány tekintetben eltérnek. A leglényegesebb változás a Btk ának (1) bekezdésébe foglalt zendülés megfogalmazásában történt. Zendülésnek e szerint csak a szolgálati rend és fegyelem ellen irányuló olyan csoportos, nyílt ellenszegülés tekinthető, amely a szolgálati feladatok teljesítését jelentősen zavarja. A zendülésnek tehát tényállási eleme, hogy az elkövetők nyíltan, mások által is felismerhetően szegüljenek szembe a szolgálati renddel és fegyelemmel; s miután csoportos elkövetésről van szó, ahhoz legalább három katona együttes, azonos szándékú fellépése szükséges. A nyílt ellenszegülés ugyanakkor csak akkor válik az itt ismertetett feltételek megléte esetén is zendüléssé, ha az a szolgálati feladatok teljesítését jelentősen megzavarja. A törvény illetve az ahhoz fűzött miniszteri indokolás ter- 2 17

19 mészetesen nem vonhatja meg azt a határt, amikor már a szolgálati feladatok teljesítésének jelentős zavara be is következik. A bírói gyakorlatra vár ezért az a feladat, hogy az elkövetés konkrét körülményeinek értékeléséből vonjon le megfelelő következtetést és a cselekmények elhatárolásához szükséges elemeket pontosan megjelölje. Az ítélkezési gyakorlatban eddig megszilárdult az a felfogás, mely szerint nem zendülés, ha az elkövetők nyílt ellenszegülése: nem az egység (katonai alakulat) fő feladatai közé tartozó tevékenységre irányul; nem befolyásolja jelentősen a harckészültséget, a kiképzés sikerét; az ellenszegülés kiszélesedésének veszélye nem áll fenn; alapjaiban nem sérti a katonai szolgálati rendet. A csoportos elkövetést azonban a törvény nem csak a zendülésnél, hanem más függelemsértő bűncselekményeknél is tényállási elemmé tette, így a Btk 354. (1) bekezdés II. fordulata a parancs iránti engedetlenséget csoportos elkövetés esetén, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegeti. A Btk a (2) bekezdésének a) pontja pedig öt évig, háború esetén két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegeti az elöljáró vagy szolgálati közeg elleni erőszakot egyebek mellett csoportosan elkövető katonákat. A zendülésnek, a parancs iránti engedetlenség bűntettének (csoportosan elkövetett engedetlenség), illetve a csoportosan elkövetett elöljáró elleni erőszak bűntettének a törvényi tényállása tehát rendkívül sok hasonlóságot, egybeesést tartalmaz. A törvény azonban határozott választóvonalat húzott a zendülés, valamint a többi csoportosan elkövetett függelemsértő bűncselekmények közé. Nevezetesen, választóvonal azoknak az ismérveknek a megléte vagy hiánya, amelyeket fentebb részleteztem. Amennyiben a csoportosan elkövetett függelemsértő bűncselekmények nem irányulnak az alakulat fő feladatai közé tartozó tevékenységre, nem befolyásolják a harckészültséget, a kiszélesedés veszélye sem áll fenn, s alapjaiban nem sértik a szolgálati rendet, az esetben az elkövetők cselekménye csoportosan elkövetett parancs iránti engedetlenség bűntettének, illetve elöljáró, szolgálati közeg stb. elleni erőszak bűntettének minősül. így kizárt, hogy a csoportosan megvalósított, enyhébb megítélés alá eső függelemsértő magatartás a tényállási elemek azonossága folytán a legsúlyosabb cselekménnyé, zendüléssé minősüljön. A Btk a a (2), a (3) és a (4) bekezdésében a minősítő körülményekről rendelkezik. Ezek közül a (3) bekezdés a zendülés kezdeményezőjét és vezetőjét a legsúlyosabb büntetéssel fenyegeti, ha a zendülés különösen súlyos következménnyel jár. Ugyanígy azt a résztvevőt is, akinek a zendülés során elkövetett cselekménye halált okoz vagy egyéb, különösen súlyos következménnyel jár, A különösen súlyos következmény" fogal-

20 mát azonban a törvény illetve az ahhoz fűzött miniszteri indoklás nem határozza meg közelebbről. Ennek pedig rendkívül komoly jelentősége van, hiszen az e szakasz (5) bekezdése úgy rendelkezik, miszerint az (1) bekezdés esetén korlátlanul enyhíthető annak a büntetése, aki a zendülést, mielőtt az súlyosabb következménnyel jár vagy miután felszólították, abbahagyja. A korlátlan enyhítés lehetőségéből tehát a törvény eleve kizárja az elkövetőt, ha a zendülés már különösen súlyos következménnyel járt. A különösen súlyos következmény megállapítása a zendülés vonatkozásában ugyancsak a bírói gyakorlatra vár. Igaz ugyan, ad némi támpontot a Btk ához a lázadás törvényi tényállásához fűzött miniszteri indokolás, mely szerint a súlyos következmény például számottevő rongálás, személyi sérülés lehet. A lázadás, valamint a zendülés törvényi tényállásában pedig szembetűnő a fogalmak párhuzamossága. Ha viszont elfogadjuk a súlyos következmény fogalmának ilyen megközelítését a zendülésnél, ez már a továbblépésre is lehetőséget ad. Álláspontunk szerint súlyos következmény lehet az olyan személyi sérülés, amelyet a törvény legalább 5 évi szabadságvesztéssel fenyeget. A büntetéssel fenyegetettség mértéke ugyanis általában meghatározott mértékű társadalomra veszélyességet is igazol; de más körülmények is ezen álláspont realitását igazolják. A rendőrség fegyverhasználati jogáról szóló évi 22. sz. tvr. 3. -a akként rendelkezik, hogy fegyvert használni csak súlyos bűncselekmények elkövetésével alaposan gyanúsítható személy elfogásánál lehet. Ugyanakkor a végrehajtására kiadott utasítás is olyan bűncselekményeket jelöl többnyire súlyosnak, amelyek elkövetője 5 évnél hosszabb tartamú szabadságvesztéssel büntethető. Az elmondottakra figyelemmel megalapozottnak tűnik az az álláspont, mely szerint a zendülésnél a súlyosabb következmény akkor áll be, ha az elkövető a magatartásával olyan egyéb cselekményt is megvalósít, amelynek büntetési tétele 5 év vagy azt meghaladó tartamú szabadságvesztés, kivéve persze, ha a magatartás eleve minősítő körülmény is. Amíg a zendülő ilyen büntetéssel fenyegetett bűncselekményt nem valósít meg, alkalmazható esetében a korlátlan enyhítés lehetősége is. A zendülés minősített esetei között sorolja fel a törvény vagyis tényállási elemként beolvasztja a zendülésbe, amikor a résztvevő az elöljáróval vagy a zendülés ellen fellépővel szemben erőszakot alkalmaz. Ebben az esetben viszont nem súlyosabb következmény beálltáról beszélünk, hanem a zendülés olyan minősített esetéről, amikor eleve kizárt a korlátlan enyhítés alkalmazásának a lehetősége. A kifejtettek ellenére még mindig távol vagyunk a különösen súlyos következmény" fogalmának, illetve tartalmi elemeinek a meghatározásától. Ügy véljük, abból kell kiindulni, hogy a Btk a (3) bekezdésének b)

21 pontja 10 évtől 15 évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel vagy halállal fenyegeti a résztvevőt, ha a zendülés során elkövetett cselekménye halált okoz vagy egyéb, különösen súlyos következménnyel jár. A halál okozása ugyanakkor lehet gondatlan, illetve szándékos magatartás, de mulasztás eredménye is. Nevezetesen zendülés közben a halál okozása történhet közlekedési bűncselekmény elkövetése révén, illetve a Btk ában, a ában, a ában, a ában vagy akár a ában meghatározott módokon is. Az itt felsorolt bűncselekmények büntetési tétele viszont rendkívül differenciált, hiszen' példának okáért a Btk ának (4) bekezdésében írt gondatlan emberölést a törvény 5 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegeti, ugyanígy a Btk ának (2) bekezdés b) pontjában írt halálos közúti baleset gondatlan okozását is. Ugyanakkor a Btk ának (2) bekezdés d) pontjában írt több ember halálát okozó közúti veszélyeztetés bűntettének büntetési tétele 5 évtől 15 évig terjedő szabadságvesztés. Mindebből az is következik, hogy önmagában a halál okozása" mint viszonyítási alap, nem nyújt kellőképp eligazítást a különösen súlyos következmény" fogalmának meghatározásánál. Már csak azért sem, mert a halál okozása számos elkövetési módozattal valósítható meg, s ezekre a törvény igen nagy differenciáltsággal határozza meg a büntetési tételeket. A különösen súlyos következmény fogalma alá elvileg olyan magatartás is vonható lenne, amelyre a törvény 10 évet meghaladó szabadságvesztés kiszabását rendeli. Mégis a különösen súlyos következményt álláspontom szerint nem a zendülés során megvalósított egyéb bűnös magatartások tárgyi súlyából, illetve e magatartások büntetőjogi fenyegetettségének mértékéből kiindulva kell meghatározni. A zendülés ugyanis eleve olyan csoportos függelemsértő magatartás, amely önmagában hordja a kiszélesedést, a továbbterjedés veszélyét. Abban az esetben tehát, ha a zendülő csoport magatartása más katonai alakulatok felé továbbterjed vagy megbénítja az alakulat harckészültségét akár rövid időre is, abban az esetben már a különösen súlyos következmény beálltáról beszélhetünk. Természetesen csak az eset összes körülményeinek gondos értékelése adhat arra választ, hogy az ilyen eredmény bekövetkezett-e. A zendülés az eltelt évtizedek alatt csupán elvétve fordult elő. Az enyhébb függelemsértő magatartások azonban az ítélkezési gyakorlat mindennapi problémái közé tartoznak; mint a parancs iránti engedetlenség is. Parancs iránti engedetlenség A Btk a rendkívül világosan és tömören foglalja össze a parancs iránti engedetlenség tényállását, mely szerint: aki a parancsot nem teljesíti, bűncselekményt követ el. Az e -hoz fűzött miniszteri indokolás pedig

22 rámutat arra, hogy a parancs tartalmilag a szolgálattal kapcsolatos tevékenységre vagy valamilyen magatartástól való tartózkodásra irányul. Ebből következik, hogy a törvény csak a szolgálati parancsokat részesíti büntetőjogi védelemben. A szolgálati parancs értelmezése a gyakorlatban esetenként nehézséget okoz, amelyet azonban a szolgálati parancs fogalmi körének kiterjedtsége magyarázhat. Az előfordulás sokfélesége a gyakorlat számára ugyanakkor minden esetben azt is jelenti, hogy először azt kell tisztázni, volt-e szolgálati parancs, másodsorban pedig azt, hogy az elöljáró akarata a parancs címzettjének a tudomására jutott-e. Az ítélkezési gyakorlatban viszszatérően jelentkeznek olyan esetek, amikor az alárendelt a szabálytalan vagy a jogellenes magatartást tanúsító elöljáró parancsát tagadja meg. Ilyen esetekben pedig ténylegesen az a helyzet, hogy maga az elöljáró, illetve feljebbvaló az önmaga által teremtett jogsértő helyzetet,.parancs" kiadásával akarja megszüntetni. Kérdés, az ilyen helyzetek felszámolására kiadott parancs élvez-e büntetőjogi védettséget. Egy gyakorlati példával érzékeltetem a kérdést: a helyőrségi fogdába a fogdafenyítés letöltése végett kísért honvéd vádlottnak a tisztesi rendfokozatú kísérő szabálytalanul engedélyezte az italozást és azt, hogy különböző szórakozóhelyeken barátaival szórakozzon. Emiatt viszont késésbe kerültek, majd a kísérő azért, hogy végre beérkezzenek a fogdába, parancsot adott a fenyített katonának, miszerint meghatározott időre fejezze be az italozást. Erre azonban a kísért katona vádlott nem hajlandó. Az eljárt első fokú bíróság a vádlott bűnösségét parancs iránti engedetlenségben megállapította. A Legfelsőbb Bíróság viszont az ügy kapcsán rámutatott arra, hogy nem tekinthető szolgálati parancsnak a jogellenes helyzetet létrehozó szolgálati közeg azon kijelentése, mely szerint a helyőrségi fogdába kísérendő katona az általa engedélyezett italfogyasztást meghatározott idő alatt fejezze be. Erre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a vádlottat felmentette az ellene parancs iránti engedetlenség miatt emelt vád alól. A katonai szolgálat rendjét, a katona valamennyi tevékenységét jogszabályok, különböző szintű elöljárók, valamint egyéb szolgálati közegek irányítják. Az ítélkezési gyakorlat egységes abban, hogy az általános magatartási szabályokkal, illetve a katona általános magatartását szabályozó elöljárói utasítással való szembehelyezkedés még önmagában nem függelemsértés, tehát nem parancs iránti engedetlenség. Köztudott, hogy a katona engedély nélkül nem hagyhatja el szolgálati helyét: ez ugyanis a Szolgálati Szabályzatból következő általános érvényű szabály. Ennek a katona által való megszegése még nem a függelmi viszonyok elleni támadás. Ilyen esetekben olyan általános érvényű rendelkezések megsértéséről van szó, amely révén a katona esetleg fegyelemsértést, kibúvási jellegű bűncselekményt (önkényes eltávozást például) elkövethet, de parancs iránti engedet-

23 lenséget nem. Emiatt elvi éllel fogalmazódott még az az álláspont, hogy á2 általánosan kötelező katonai magatartási.szabályok betartására vonatkozó utasítás sem szolgálati parancs. így nem tekinthető parancs iránti engedetlenségnek, amikor a laktanyafogság fenyítés alatt álló katona bár a telephelyügyeletes megtiltotta számára az alakulat elhagyását a szolgálati helyéről, a laktanyából mégis engedély nélkül eltávozott. Ugyancsak nem szolgálati parancs a bűncselekmény abbahagyására való utasítás. A gyakorlatban ez általában úgy fordul elő, hogy az önkényes eltávozáson lévő katonának az elöljáró távbeszélő útján parancsot ad az alakulathoz történő haladéktalan bevonulásra, vagyis a bűncselekmény félbeszakítására, abbahagyására. Márpedig az ilyen kibúvási bűncselekmény elkövetője már korábban eleve kivonta magát az elöljáró rendelkezési jogköre alól, miáltal megvalósított egy jogsértő magatartást. Ez lehet önkényes eltávozás vétsége, bűntette, esetleg a kibúvás más formája. E megvalósított bűncselekmény abbahagyására szóló utasítás nem teljesítése a kifejtettek szerint nem parancs iránti engedetlenség; csupán a büntetés kiszabásánál súlyosítóként vehető figyelembe. Ez a gyakorlat azonban nem volt fenntartható, mert nem szolgálta megfelelően a szolgálati rend és fegyelem fenntartásának érdekeit. Az ítélkezési gyakorlatban jelenleg már ki is rajzolódnak a változtatásra törekvés jelei. A konkrétan felmerülő kérdések kapcsán a gyakorlat elvi megközelítéssel átfogó módon igyekszik a problémát megoldani. A megoldandó kérdések között látom azonban a következőket. Mi a helyzet akkor, ha az elöljáró személyesen keresi fel az önkényes eltávozás bűntettét elkövető katonát, majd utasítja, hogy haladéktalanul fejezze be a jogsértő magatartás folytatását és menjen vissza vele az alakulathoz, amelyre viszont az alárendelt nem hajlandó? Ekkor nem vitásan az elöljáró a bűncselekményt elkövető katonát ténylegesen tettenérve" adja ki utasítását a jogsértő magatartás befejezésére. Az elmondottak szerint az elöljáró parancsának nem teljesítése ilyen esetben nem teremt függelemsértő bűncselekményt. A katonai szolgálat viszonyai között azonban ez nehezen feloldható ellentmondásként jelentkezik, hiszen az elöljáró csupán azt látja, hogy a parancsát az alárendelt nem teljesíti, de azt már nyilván nem érti, hogy az miért nem parancs iránti engedetlenség. Az pedig nem lehet vitás, hogy ha az ilyen előzmények után a parancsot megtagadó katona egyúttal bántalmazza is az elöljáróját, abban az esetben nyilvánvalóan az elöljáró elleni erőszak bűntettének a megállapítására sor kerül. Mégpedig azért, mert a függelmi viszony állandó, nem függvénye a térbeli kapcsolatnak. Ez viszont nemcsak az elöljáró elleni erőszakos magatartásokra érvényes, hanem a parancs iránti engedetlenségekre is. A kibúvásos jellegű magatartások megszüntetése érdekében kiadott elöljárói utasítással, paranccsal kapcsolatban tehát eljuthatunk a kialakult gyakorlattal ellenkező álláspontra is. Az önkényes eltávozással például a