A.13. A bűncselekmény megvalósulási stádiumai. Vázlat Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak Miskolc, 2016.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A.13. A bűncselekmény megvalósulási stádiumai. Vázlat Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak Miskolc, 2016."

Átírás

1 A.13. A bűncselekmény megvalósulási stádiumai Vázlat Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak Miskolc, 2016.

2 akaratelhatározás előkészület kísérlet befejezett bcs. A cselekmény a külvilágban a cselekmény belép a nem megjelenik törvényi tényállásba jelenik meg nem büntetendő kivételesen büntetendő mindig büntetendő (kiv.: alkalmatlanság) adott bűncselekménycsoport vonatkozásában általános erővel pl.: állam elleni bűncs-k sui generis bűncselekményként meghatározva pl.: hamis tanúzásra felhívás konkrét bűncselekmény esetén; ott szabályozva pl.: szándékos emberölés, terrorcselekmény

3 A bűncselekmény stádiumai: az előkészület, a kísérlet, a befejezett bűncselekmény. A stádiumok közötti határvonalat a törvényi tényállás jelenti: a bűncselekmény az előkészülettel jelenik meg a külvilágban, de a törvényi tényálláshoz az előkészület még nem tartozik hozzá (bár a bűncselekmény alanyi oldala már fennáll, tárgyi elemek viszont nem valósulnak meg). A kísérletet a törvényi tényállás részleges megvalósulása jellemzi a tárgyi oldal részlegesen valósul meg

4 A bűncselekmény stádiumai I.: a befejezettség -- fogalma: a törvényi tényállás teljes megvalósulása; -valamennyi törvényi tényállás ebben a formában kerül meghatározásra -- elhatárolás: befejezettség # bevégzettség -a bevégzettség időpontja, amikor a jogi tárgy elleni támadás már véget ért (pl. személyi szabadság megsértése esetén befejezett a cselekmény a személyi szabadságtól való megfosztás időpontjában, bevégzetté akkor válik, amikor ez a jogellenes állapot véget ér, így pl. kiszabadul a passzív alany) - jelentősége: a két időpont között sor kerülhet jogos védelemre, bűnsegély, társtettesség fejthető ki, az elévülés a bevégzettség időpontjától számítható stb.

5 A bűncselekmény stádiumai II.: a kísérlet (Btk. 10..) - elemei: szándékosság; az elkövetési magatartás megkezdése; a be nem fejezés. - kizárt a kísérlet: gondatlan bűncselekmények (általában vegyes mulasztásos bcs. is!), tiszta mulasztásos bűncselekmények; előkészület; részesség; a bűncselekmény természete kizárja a kísérletet. - fajtái: - teljes-nem teljes kísérlet (teljes: az elkövetési magatartás teljes egészében megvalósult, de az eredmény nem jön létre/ nem teljes: az elkövetési magatartást sem fejtették ki teljesen) jelentősége: visszalépés; materiális-immateriális bűncselekmények - közeli-távoli kísérlet jelentősége: büntetéskiszabás - büntethetősége: befejezett bűncselekmény büntetési tétele alapulvételével (DE! gyakorlat: általában enyhébb elbírálás; Btk (4): kétfokú enyhítés, 56. BKv. III/1.p.: enyhítő körülmény)

6 - alkalmatlan kísérlet (Btk. 10. (3)) fordított irányú tévedés: az elkövető tévesen alkalmasnak hiszi - a tárgyat (pl. halott emberen elkövetett emberölés) - az eszközt (pl.: ártalmatlan szerrel történő mérgezés) - a módot (pl.: rosszul bekötött vezetékkel történő áramütés) - közös jellemző: az adott feltételek mellett az elkövetői magatartás nem tudja eljuttatni a bűncselekményt a befejezettség stádiumába (még akkor sem, ha az egyébként más adottságok, eltérő körülmények mellett alkalmas lenne rá) - bírói gyakorlat: nincs különbség az abszolút és a relatív alkalmatlanság között -!csak akkor áll fenn, ha az eszköz vagy a tárgy már a kísérleti szakba jutáskor is alkalmatlan volt - az alkalmatlan kísérlet büntetendő (vagyis a Btk. a szubjektív teória talaján áll), azonban a büntetés mellőzhető vagy korlátlanul enyhíthető; a gyakorlatban általában ez utóbbi fordul elő, figyelemmel a relatíve alkalmatlan kísérletek gyakoribb voltára (azaz, mikor az eszköz vagy tárgy csak az adott körülmények között, az alkalmazott mértékben vagy mennyiségben alkalmatlannak)

7 A bűncselekmény stádiumai III.: az előkészület (Btk. 11..) - jellemzői: célzatos - csak egyenes szándékkal valósítható meg önálló bűncselekmény elkövetője önálló tettes; (pl.: hamis tanúzásra felhívás, vagy a megrontásnál a rábírni törekvés) - elhatárolás: különbség az ún. valódi előkészület és a sui generis előkészületszerű cselekmény között - büntetendősége: csak akkor büntetendő, ha a törvény külön elrendeli (pl. emberölés, állam elleni bűncselekmények stb.), büntetése mindig enyhébb, mint a befejezett bűncselekményé

8 Önkéntes visszalépés: Közös jellemzők: önkéntesség végleges akarat-elhatározás személyhez kötött büntethetőségi akadály maradék-bűncselekményért való felelősség Formái: -önkéntes elállás előkészület nem teljes kísérlet - önkéntes eredmény-elhárítás teljes kísérlet

9 Kísérlet: Btk (4) Nem büntethető kísérlet miatt, a) akinek önkéntes elállása folytán marad el a bűncselekmény befejezése, vagy b) aki az eredmény bekövetkezését önként elhárítja. (5) Ha a (4) bekezdésben meghatározott esetben a kísérlet már önmagában is megvalósít más bűncselekményt, az elkövető e bűncselekmény miatt büntethető. Előkészület: Btk (2) Nem büntethető előkészület miatt, a) akinek önkéntes elállása folytán marad el a bűncselekmény elkövetésének megkezdése, b) aki az elkövetés elhárítása céljából korábbi felhívását, ajánlkozását, vállalkozását visszavonja, vagy arra törekszik, hogy a többi közreműködő az elkövetéstől elálljon, feltéve, hogy a bűncselekmény elkövetésének megkezdése bármely okból elmarad, vagy c) aki az előkészületet a hatóságnál a bűncselekmény elkövetésének megkezdése előtt feljelenti. (3) Ha a (2) bekezdésben meghatározott esetben az előkészület már önmagában is megvalósít más bűncselekményt, az elkövető e bűncselekmény miatt büntethető.

ÖNELLENŐRZŐ KÉRDÉSSOR IV.

ÖNELLENŐRZŐ KÉRDÉSSOR IV. ÖNELLENŐRZŐ KÉRDÉSSOR IV. a 2016. április 15-i konzultáció anyagához A bűncselekmény megvalósulási szakaszai. A bűncselekmény elkövetői. A bűncselekményi egység és többség. A bűnhalmazat Igazságügyi igazgatási

Részletesebben

Igazságügyi igazgatási alapszak Büntetıjog I. 2013/2014. tanév, 2. félév

Igazságügyi igazgatási alapszak Büntetıjog I. 2013/2014. tanév, 2. félév ÖNELLENİRZİ KÉRDÉSSOR III. a 2014. április 12-i konzultáció anyagához (A büntetıjogi felelısségre vonás akadályai II. A bőncselekmény megvalósulási szakaszai. A bőncselekmény elkövetıi.) Igazságügyi igazgatási

Részletesebben

Vázlat Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak Miskolc, 2016.

Vázlat Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak Miskolc, 2016. A.8. A jogellenességet (társadalomra veszélyességet) kizáró rendszere; a jogos védelem és a végszükség A.9. Az alannyá válást kizáró : a kóros elmeállapot, a kényszer és a fenyegetés; a kényszergyógykezelés

Részletesebben

A.8. A jogellenességet (társadalomra veszélyességet) kizáró okok rendszere; a jogos védelem és a végszükség

A.8. A jogellenességet (társadalomra veszélyességet) kizáró okok rendszere; a jogos védelem és a végszükség A.8. A jogellenességet (társadalomra veszélyességet) kizáró okok rendszere; a jogos védelem és a végszükség Vázlat Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak Miskolc, 2016.

Részletesebben

A.16. A bűncselekményi egység és halmazat. Vázlat Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász Alapszak Miskolc, 2016.

A.16. A bűncselekményi egység és halmazat. Vázlat Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász Alapszak Miskolc, 2016. A.16. A bűncselekményi egység és halmazat Vázlat Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász Alapszak Miskolc, 2016. Jelentősége, büntetőjogi következménye: I) Büntető anyagi jogban:

Részletesebben

Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak Miskolc, 2016.

Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak Miskolc, 2016. A.6) A tényállás jelentés-tartalmai; a tárgyi oldal tényállási elemei (elkövetési tárgy, elkövetési magatartás, az elkövetés szituációjához tartozó tényállási elemek, az eredmény, az okozati összefüggés)

Részletesebben

BÜNTETŐJOG ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK ÉS TANANYAG

BÜNTETŐJOG ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK ÉS TANANYAG BÜNTETŐJOG ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK ÉS TANANYAG I. ÁLTALÁNOS RÉSZ l./ A büntetőjog forrásai. A büntető törvény értelmezése. A diszpozíció. 2./ A speciális büntetőjogi alapelvek, különös tekintettel a törvényesség,

Részletesebben

Aki anélkül, hogy a bűncselekmény elkövetőjével az elkövetés előtt megegyezett volna

Aki anélkül, hogy a bűncselekmény elkövetőjével az elkövetés előtt megegyezett volna Bűnpártolás 244. (1) Aki anélkül, hogy a bűncselekmény elkövetőjével az elkövetés előtt megegyezett volna a) segítséget nyújt ahhoz, hogy az elkövető a hatóság üldözése elől meneküljön, b) a büntetőeljárás

Részletesebben

Büntetőjog II. Igazságügyi igazgatási alapszak

Büntetőjog II. Igazságügyi igazgatási alapszak ÖNELLENŐRZŐ KÉRDÉSSOR II. Egyes kiemelt bűncselekmények a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. tv. alábbi fejezeteiből: XIX. fejezet - A nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények;

Részletesebben

Büntetőjog Általános Rész

Büntetőjog Általános Rész Büntetőjog Általános Rész Készítette: Dr. Csóré Csilla r. alezredes 2013. 1 Általános rész A büntetőjog fogalma, felosztása A büntetőjog a jogrendszer egyik ága. Azoknak a hatályos büntetőjogszabályoknak

Részletesebben

A.17. A büntetés jogalapja és célja; a büntetőjogi büntetés fogalma; a hatályos szankciórendszer jellemzői

A.17. A büntetés jogalapja és célja; a büntetőjogi büntetés fogalma; a hatályos szankciórendszer jellemzői A.17. A büntetés jogalapja és célja; a büntetőjogi büntetés fogalma; a hatályos szankciórendszer jellemzői Vázlat Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak Miskolc, 2016.

Részletesebben

A.3) A büntető törvény hatálya. Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak Miskolc, 2016.

A.3) A büntető törvény hatálya. Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak Miskolc, 2016. A.3) A büntető törvény hatálya Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak Miskolc, 2016. A büntető törvény hatálya Fogalma: azon rendelkezések összessége, amelyek meghatározzák,

Részletesebben

időbeli hatály területi hatály személyi hatály hatály

időbeli hatály területi hatály személyi hatály hatály időbeli területi személyi 2 fogalma a fő szabály az elkövetési idő jelentősége az elkövetési időre vonatkozó elméletek magatartás (vagy tevékenység) elmélet cselekményegység elmélete ok-folyamat elmélet

Részletesebben

Deres Petronella Domokos Andrea. Büntetőjogi Záróvizsga-felkészítő a 2012. évi C. törvény (új Btk.) alapján

Deres Petronella Domokos Andrea. Büntetőjogi Záróvizsga-felkészítő a 2012. évi C. törvény (új Btk.) alapján Deres Petronella Domokos Andrea Büntetőjogi Záróvizsga-felkészítő a 2012. évi C. törvény (új Btk.) alapján P a t r o c i n i u m - k i a d v á n y W e r b ő c z y s o r o z a t Károli Gáspár Református

Részletesebben

A.11. A tévedés és a büntetőeljárás lefolytatását kizáró okok, különös tekintettel a magánindítvány hiányára

A.11. A tévedés és a büntetőeljárás lefolytatását kizáró okok, különös tekintettel a magánindítvány hiányára A.11. A tévedés és a büntetőeljárás lefolytatását kizáró, különös tekintettel a magánindítvány hiányára Vázlat Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak Miskolc, 2016. Büntethetőségi

Részletesebben

BÜNTETŐJOG ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK ÉS TANANYAG 2013/2014. TANÉV TAVASZI FÉLÉV

BÜNTETŐJOG ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK ÉS TANANYAG 2013/2014. TANÉV TAVASZI FÉLÉV BÜNTETŐJOG ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK ÉS TANANYAG 2013/2014. TANÉV TAVASZI FÉLÉV I. ÁLTALÁNOS RÉSZ l./ A büntetőjog forrásai. A büntető törvény értelmezése. A diszpozíció. 2./ A speciális büntetőjogi alapelvek,

Részletesebben

A.9. Az alannyá válást kizáró okok: a kóros elmeállapot, a kényszer és a fenyegetés; a kényszergyógykezelés

A.9. Az alannyá válást kizáró okok: a kóros elmeállapot, a kényszer és a fenyegetés; a kényszergyógykezelés A.9. Az alannyá válást kizáró okok: a kóros elmeállapot, a kényszer és a fenyegetés; a kényszergyógykezelés Vázlat Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak Miskolc, 2016.

Részletesebben

A.15. A társas bűnelkövetési alakzatok (bűnszövetség, bűnszervezet, csoportos elkövetés) és a bűnkapcsolatok

A.15. A társas bűnelkövetési alakzatok (bűnszövetség, bűnszervezet, csoportos elkövetés) és a bűnkapcsolatok A.15. A társas bűnelkövetési alakzatok (bűnszövetség, bűnszervezet, csoportos elkövetés) és a bűnkapcsolatok Vázlat Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász Alapszak Miskolc, 2016.

Részletesebben

Helye a közigazgatásban, fogalmak

Helye a közigazgatásban, fogalmak Szabálysértési jog Helye a közigazgatásban, fogalmak A szankciórendszer egyik eleme Kapcsolódó fogalmak: Közrend Közbiztonság Rendészet Közigazgatási Büntetőjog Büntetőjog - kriminalitás - szankció - anyagi

Részletesebben

Büntetőjog II. Témavezető: Prof. Dr. Domokos Andrea Előadó: Kubisch Károly doktorandusz

Büntetőjog II. Témavezető: Prof. Dr. Domokos Andrea Előadó: Kubisch Károly doktorandusz Büntetőjog II. Témavezető: Prof. Dr. Domokos Andrea Előadó: Kubisch Károly doktorandusz Ajánlott és kötelező irodalom Kötelező irodalom: 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről Deres Petronella

Részletesebben

Záróvizsga felkészítő

Záróvizsga felkészítő Dr. Gula József egyetemi docens Záróvizsga felkészítő 2015.03.18. NEMZETKÖZI BÜNTETŐJOG Szűkebb értelemben vett nemzetközi büntetőjog A nemzetközi bűnügyi együttműködés intézményei közönséges bűnügyekben

Részletesebben

ÖNELLENŐRZŐ KÉRDÉSSOR III. a április 1-i konzultáció anyagához A büntetőjogi felelősségre vonás akadályai

ÖNELLENŐRZŐ KÉRDÉSSOR III. a április 1-i konzultáció anyagához A büntetőjogi felelősségre vonás akadályai ÖNELLENŐRZŐ KÉRDÉSSOR III. a 2016. április 1-i konzultáció anyagához A büntetőjogi felelősségre vonás akadályai Igazságügyi igazgatási alapszak Büntetőjog 1. 2015/2016. tanév, 2. félév 1. A büntetőjogi

Részletesebben

1. A BÜNTETŐ TÖRVÉNY HATÁLYA,

1. A BÜNTETŐ TÖRVÉNY HATÁLYA, 1. A BÜNTETŐ TÖRVÉNY HATÁLYA, A BÜNTETŐ TÖRVÉNY VISSZAMENŐLEGES HATÁLYÁNAK SZABÁLYAI Btk. 2-4., 1/1999. Büntető jogegységi határozat A törvény hatálya arra a kérdésre ad választ, hogy mikor, hol és kivel

Részletesebben

13. Az információ büntetőjogi védelme. A büntetőjog alapvető fogalmi kérdései

13. Az információ büntetőjogi védelme. A büntetőjog alapvető fogalmi kérdései 13. Az információ büntetőjogi védelme A büntetőjog alapvető fogalmi kérdései 1 I. A büntetőjog forrásai, a Btk. rendszere 2 I. A büntetőjog forrásai, a Btk. rendszere I.1 A büntetőjog forrásai A büntetőjog

Részletesebben

A.22. Kitiltás és kiutasítás. A mellékbüntetés jellemzői. A közügyektől eltiltás

A.22. Kitiltás és kiutasítás. A mellékbüntetés jellemzői. A közügyektől eltiltás A.22. Kitiltás és kiutasítás. A mellékbüntetés jellemzői. A közügyektől eltiltás Vázlat Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak Miskolc, 2016. A kitiltás 57. (1) E törvényben

Részletesebben

Közigazgatási szankciótan. Gerencsér Balázs Szabolcs PhD. 2013

Közigazgatási szankciótan. Gerencsér Balázs Szabolcs PhD. 2013 Közigazgatási szankciótan Gerencsér Balázs Szabolcs PhD. 2013 Történeti áttekintés II. vh előtt: - alapvetően büntetőjogi irodalom - Bűntett / vétség (= Csemegi) + kihágás (1879. évi XL. törvénycikk) -

Részletesebben

MAGYAR BÜNTETŐJOG ÁLTALÁNOS RÉSZ

MAGYAR BÜNTETŐJOG ÁLTALÁNOS RÉSZ Görgényi Ilona - Gula József - Horváth Tibor - Jacsó Judit Lévay Miklós - Sántha Ferenc - Váradi Erika MAGYAR BÜNTETŐJOG ÁLTALÁNOS RÉSZ.CompLex Woiters Kluwer márka Tartalomj egyzék Előszó 19 Első rész

Részletesebben

Jogi alapismeretek nov. 30.

Jogi alapismeretek nov. 30. Jogi alapismeretek 2017. nov. 30. I. Jogi felelősség II. A jog interdiszciplináris megközelítése I. Jogi felelősség Polgári jogi felelősség Ptk. 6:1. [A kötelem] (1) A kötelem kötelezettség a szolgáltatás

Részletesebben

A.1) A büntetőjog fogalma, feladata; az állami büntetőhatalom korlátai; a büntetőjog alapelvei

A.1) A büntetőjog fogalma, feladata; az állami büntetőhatalom korlátai; a büntetőjog alapelvei A.1) A büntetőjog fogalma, feladata; az állami büntetőhatalom korlátai; a büntetőjog alapelvei Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak Miskolc, 2016. A büntetőjog fogalma

Részletesebben

Deres Petronella Domokos Andrea. Büntetőjogi Záróvizsga-felkészítő a 2012. évi C. törvény (új Btk.) alapján

Deres Petronella Domokos Andrea. Büntetőjogi Záróvizsga-felkészítő a 2012. évi C. törvény (új Btk.) alapján Deres Petronella Domokos Andrea Büntetőjogi Záróvizsga-felkészítő a 2012. évi C. törvény (új Btk.) alapján P a t r o c i n i u m - k i a d v á n y W e r b ő c z y s o r o z a t Károli Gáspár Református

Részletesebben

ntetőjog alapfogalmai a ncselekményeknyek

ntetőjog alapfogalmai a ncselekményeknyek ÜZLETI JOG I. 2013/14 6. előad adás A büntetb ntetőjog alapfogalmai a gazdasági gi bűncselekmb ncselekményeknyek 1 Áttekintés I. A BÜNTETŐJOG FORRÁSAI, A BTK. RENDSZERE I.1 A büntetőjog forrásai I.2 A

Részletesebben

Fiatalkorúak

Fiatalkorúak 2010 11 19 Fiatalkorúak A fiatalkorú fogalma 107. (1) Fiatalkorú az, aki a bűncselekmény elkövetésekor tizennegyedik életévét betöltötte, de a tizennyolcadikat még nem. (2) E törvény rendelkezéseit a fiatalkorúakra

Részletesebben

A.5) A bűncselekmény fogalma (a fogalom Btk-szerinti meghatározása és elemzése); a bűncselekmények súly szerinti osztályozása (1843-tól)

A.5) A bűncselekmény fogalma (a fogalom Btk-szerinti meghatározása és elemzése); a bűncselekmények súly szerinti osztályozása (1843-tól) A.5) A bűncselekmény fogalma (a fogalom Btk-szerinti meghatározása és elemzése); a bűncselekmények súly szerinti osztályozása (1843-tól) Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász

Részletesebben

A közigazgatási szankcionálás

A közigazgatási szankcionálás Szabálysértési jog A közigazgatási szankcionálás Közigazgatásvédelem Büntetőjogi szankciók dekriminalizáció Közigazgatási szankciók bíróságok Szabálysértési büntetések és intézkedések Ágazat-specifikus

Részletesebben

A.21. A foglalkozástól eltiltás, a járművezetéstől eltiltás és a sportrendezvények látogatásától való eltiltás.

A.21. A foglalkozástól eltiltás, a járművezetéstől eltiltás és a sportrendezvények látogatásától való eltiltás. A.21. A foglalkozástól eltiltás, a járművezetéstől eltiltás és a sportrendezvények látogatásától való eltiltás. Vázlat Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak Miskolc,

Részletesebben

A.25. A büntetés kiszabása (a vonatkozó kúriai jogértelmezésre is tekintettel) és a büntetés enyhítése. A mentesítés

A.25. A büntetés kiszabása (a vonatkozó kúriai jogértelmezésre is tekintettel) és a büntetés enyhítése. A mentesítés A.25. A büntetés kiszabása (a vonatkozó kúriai jogértelmezésre is tekintettel) és a büntetés enyhítése. A mentesítés Vázlat Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak Miskolc,

Részletesebben

Záróvizsga-felkészítő. Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak Miskolc, 2016.

Záróvizsga-felkészítő. Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak Miskolc, 2016. Záróvizsga-felkészítő Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak Miskolc, 2016. új Btk (2012. évi C. tv. 2013.07.01.) régi Btk (1978. évi IV. tv. 2013.06.30.)? Tananyag: -

Részletesebben

Tájékoztató a kartellek feltárását segítő engedékenységi politika alkalmazásához kapcsolódó büntetőjogi kérdésekről

Tájékoztató a kartellek feltárását segítő engedékenységi politika alkalmazásához kapcsolódó büntetőjogi kérdésekről Tájékoztató a kartellek feltárását segítő engedékenységi politika alkalmazásához kapcsolódó büntetőjogi kérdésekről A jelen tájékoztatóban foglaltak nem minősülnek a büntetőügyekben eljáró hatóságok hivatalos

Részletesebben

Ajánlott tankönyv: HVG-ORAC: Büntetőjog Általános Rész Szerzők: Belovics-Békés-Busch-Gellér-Margitán-Molnár-Sinku

Ajánlott tankönyv: HVG-ORAC: Büntetőjog Általános Rész Szerzők: Belovics-Békés-Busch-Gellér-Margitán-Molnár-Sinku 2010. szeptember 25. Ajánlott tankönyv: HVG-ORAC: Büntetőjog Általános Rész Szerzők: Belovics-Békés-Busch-Gellér-Margitán-Molnár-Sinku Büntetőjog A büntetőjog fogalmának két alappillére: a bűncselekmény

Részletesebben

A.18. A szabadságvesztés-büntetés kialakulása; a büntetési nem hatályos szabályozása (tartam és végrehajtási fokozatok). Az elzárás.

A.18. A szabadságvesztés-büntetés kialakulása; a büntetési nem hatályos szabályozása (tartam és végrehajtási fokozatok). Az elzárás. A.18. A szabadságvesztés-büntetés kialakulása; a büntetési nem hatályos szabályozása (tartam és végrehajtási fokozatok). Az elzárás. Vázlat Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász

Részletesebben

Közigazgatási szankciótan. Gerencsér Balázs Szabolcs PhD. 2017

Közigazgatási szankciótan. Gerencsér Balázs Szabolcs PhD. 2017 Közigazgatási szankciótan Gerencsér Balázs Szabolcs PhD. 2017 Történeti áttekintés II. vh előtt: - alapvetően büntetőjogi irodalom - Bűntett / vétség (= Csemegi) + kihágás (1879. évi XL. törvénycikk) -

Részletesebben

A.19. A feltételes szabadságra bocsátás; a szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztése; a büntetés végrehajtását kizáró okok

A.19. A feltételes szabadságra bocsátás; a szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztése; a büntetés végrehajtását kizáró okok A.19. A feltételes szabadságra bocsátás; a szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztése; a büntetés végrehajtását kizáró okok Vázlat Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak

Részletesebben

1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről

1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről I/1. A Btk. Általános része: A.: 1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről 2. A bűncselekményt az elkövetése idején hatályban levő törvény szerint kell elbírálni. Ha a cselekmény elbírálásakor hatályban

Részletesebben

BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI JOGI ISMERETEK JEGYZET ALAP- ÉS KÖZÉPFOKÚ KÉPZÉS

BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI JOGI ISMERETEK JEGYZET ALAP- ÉS KÖZÉPFOKÚ KÉPZÉS BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI JOGI ISMERETEK JEGYZET ALAP- ÉS KÖZÉPFOKÚ KÉPZÉS Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási Központja Budapest AZ ÁLLAM ÉS A JOG KIALAKULÁSA 1. A jog kialakulása 5 1.1 Jog fogalma 5

Részletesebben

Adókamara Adószakértői Tagozat. A bűn határán. Budapest, 2011. június 1.

Adókamara Adószakértői Tagozat. A bűn határán. Budapest, 2011. június 1. Adókamara Adószakértői Tagozat A bűn határán. Budapest, 2011. június 1. Előadók: Vadász Iván alelnök Dr. Ditrói-Tóth Zsuzsa ügyvéd, adótanácsadó Dr. Fülöp Péter, ügyvéd adótanácsadó Bűntetőjogi alapok

Részletesebben

Kollokviumi kérdések 2012

Kollokviumi kérdések 2012 Kollokviumi kérdések 2012 Általános Rész I. félév 1. A magyar büntetőjog történeti fejlődése 2. A klasszikus iskola, mint büntetőjog-tudományi irányzat és a Csemegi-kódex. 3. A büntetőjog fogalma, feladata,

Részletesebben

(1) A tanú, aki bíróság vagy más hatóság előtt az ügy lényeges

(1) A tanú, aki bíróság vagy más hatóság előtt az ügy lényeges (1) A tanú, aki bíróság vagy más hatóság előtt az ügy lényeges körülményére valótlan vallomást tesz, vagy a valót elhallgatja, hamis tanúzást követ el. (2) A hamis tanúzásra vonatkozó rendelkezéseket kell

Részletesebben

B/1. BÜNTETŐJOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG

B/1. BÜNTETŐJOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG B/1. BÜNTETŐJOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (Btk.), valamint a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény hatálybalépéséről és végrehajtásáról

Részletesebben

1. Az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása, hazaárulás, kémkedés Az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása 139. (1) Aki olyan cselekményt

1. Az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása, hazaárulás, kémkedés Az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása 139. (1) Aki olyan cselekményt 1. Az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása, hazaárulás, kémkedés Az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása 139. (1) Aki olyan cselekményt követ el, amely közvetlenül arra irányul, hogy a Magyar

Részletesebben

A.12. A büntethetőséget megszüntető okok rendszere, különös tekintettel a tevékeny megbánásra (a külön törvényi rendelkezésekre is figyelemmel)

A.12. A büntethetőséget megszüntető okok rendszere, különös tekintettel a tevékeny megbánásra (a külön törvényi rendelkezésekre is figyelemmel) A.12. A büntethetőséget megszüntető okok rendszere, különös tekintettel a tevékeny megbánásra (a külön törvényi rendelkezésekre is figyelemmel) Vázlat Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból

Részletesebben

Általános jogi ismeretek IV.

Általános jogi ismeretek IV. Általános jogi ismeretek IV Dr Bárányos Bernadett ELTE ÁJK TÁMOP-557-08/1-2008-0001 I Általános büntetőjogi ismeretek TÁMOP-557-08/1-2008-0001 Büntetőjog fogalma Objektív értelemben: a büntetőjog azon

Részletesebben

Járművezetés bódult állapotban

Járművezetés bódult állapotban A meghatározásokat mindenképp tanulják meg ( vastag betű)! Közlekedési bűncselekmények Közúti baleset okozása Aki a közúti közlekedés szabályainak megszegésével másnak vagy másoknak gondatlanságból súlyos

Részletesebben

B/1. BÜNTETŐJOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG

B/1. BÜNTETŐJOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG B/1. BÜNTETŐJOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (Btk.), valamint a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény hatálybalépéséről és végrehajtásáról

Részletesebben

A Bírósági Határozatok című folyóiratban évben megjelent határozatok

A Bírósági Határozatok című folyóiratban évben megjelent határozatok BÜNTETŐ KOLLÉGIUM A Bírósági Határozatok című folyóiratban 2007. évben megjelent határozatok BH 2007/1/3. A bűnszervezetben való elkövetést meg kell állapítani, ha az elkövető tisztában volt azzal, hogy

Részletesebben

A tételek. Jogi Jegyzetek Gyűjteménye - http://www.athina.hu/jogjegyzet/ JOG

A tételek. Jogi Jegyzetek Gyűjteménye - http://www.athina.hu/jogjegyzet/ JOG A tételek 1. A büntetőjog fogalma, felosztása, helye a jogrendszerben. A büntetőjog tudományának főbb irányai és az egyéb bűnügyi tudományok Fogalma: - tág értelemben: jogi normák összessége (anyagi, eljárási,

Részletesebben

Iromány száma: T/3370. Benyújtás dátuma: :35. Parlex azonosító: N4BKLD730001

Iromány száma: T/3370. Benyújtás dátuma: :35. Parlex azonosító: N4BKLD730001 Iromány száma: T/3370. Benyújtás dátuma: 2018-11-06 18:35 Miniszterelnökség Parlex azonosító: N4BKLD730001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó: Dr.

Részletesebben

2. oldal (3) Az új büntető törvényt visszaható hatállyal kell alkalmazni a nemzetközi jog általánosan elismert szabályai alapján büntetendő cselekmény

2. oldal (3) Az új büntető törvényt visszaható hatállyal kell alkalmazni a nemzetközi jog általánosan elismert szabályai alapján büntetendő cselekmény 1. oldal 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről 1 Az Országgyűlés az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogainak, továbbá az ország függetlenségének, területi épségének, gazdaságának,

Részletesebben

Jogi alapismeretek III. Dr.Illés Katalin november 9. ELTE IK Oktatás- és Médiainformatikai Tanszék

Jogi alapismeretek III. Dr.Illés Katalin november 9. ELTE IK Oktatás- és Médiainformatikai Tanszék Jogi alapismeretek III. Dr.Illés Katalin 2012. november 9. ELTE IK Oktatás- és Médiainformatikai Tanszék Számonkérés A számonkérés formája: írásbeli dolgozat Rendelkezésre álló idő: igény szerint, kb.

Részletesebben

Az alkohol, a befolyásoltság és a büntetőjog

Az alkohol, a befolyásoltság és a büntetőjog Az alkohol és hatása (vizsgálati területek, módszerek) Tóth Mihály Az alkohol, a befolyásoltság és a büntetőjog Alkohológia felső fokon Pécs, 2011. november 9. Szociológia Pszichológia Orvostudomány (élettan,

Részletesebben

BÜNTETŐJOG KÜLÖNÖS RÉSZ

BÜNTETŐJOG KÜLÖNÖS RÉSZ BÜNTETŐJOG KÜLÖNÖS RÉSZ XXIV. fejezet: AZ ÁLLAM ELLENI BŰNCSELEKMÉNYEK 1. tétel Az állam elleni bűncselekmények rendszere és jellemzői az 1989. évi XXVI tv. alapján Az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY. 92. szám. MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2012. július 13., péntek. Tartalomjegyzék. 2012. évi C. törvény A Büntetõ Törvénykönyvrõl 13450

MAGYAR KÖZLÖNY. 92. szám. MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2012. július 13., péntek. Tartalomjegyzék. 2012. évi C. törvény A Büntetõ Törvénykönyvrõl 13450 MAGYAR KÖZLÖNY MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2012. július 13., péntek 92. szám Tartalomjegyzék 2012. évi C. törvény A Büntetõ Törvénykönyvrõl 13450 13450 MAGYAR KÖZLÖNY 2012. évi 92. szám II. Törvények

Részletesebben

2012. évi C. törvény. a Büntető Törvénykönyvről 1 ÁLTALÁNOS RÉSZ I. FEJEZET ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK. A törvényesség elve II.

2012. évi C. törvény. a Büntető Törvénykönyvről 1 ÁLTALÁNOS RÉSZ I. FEJEZET ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK. A törvényesség elve II. 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről 1 Az Országgyűlés az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogainak, továbbá az ország függetlenségének, területi épségének, gazdaságának, valamint

Részletesebben

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG Előadó: Dr. Juhász Zoltán r. alezredes Készítette: HBm RFk Elemző-Értékelő Osztály Kereskedelmi televízió hírei a közelmúltból Meghalt a soför, aki nem adott elsőbbséget

Részletesebben

ÖNELLENŐRZŐ KÉRDÉSSOR a május 13-i előadáshoz. Igazságügyi igazgatási alapszak Büntetőjog I. 2015/2016. tanév, 2. félév

ÖNELLENŐRZŐ KÉRDÉSSOR a május 13-i előadáshoz. Igazságügyi igazgatási alapszak Büntetőjog I. 2015/2016. tanév, 2. félév ÖNELLENŐRZŐ KÉRDÉSSOR a 2016. május 13-i előadáshoz Az intézkedések. A büntetés kiszabása. Mentesítés a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól. A fiatalkorúakra vonatkozó külön rendelkezések Igazságügyi

Részletesebben

A Büntető Törvénykönyvr ől szóló évi IV. törvény módosításáról

A Büntető Törvénykönyvr ől szóló évi IV. törvény módosításáról Fidesz Magyar Polgári Szövetsé g Képviselőcsoportj a Ti... számú törvényjavaslat A Büntető Törvénykönyvr ől szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról Előterjesztő: Dr. Lázár János Dr. Répássy Róbert Budapest,

Részletesebben

2. oldal (3) Az új büntető törvényt visszaható hatállyal kell alkalmazni a nemzetközi jog általánosan elismert szabályai alapján büntetendő cselekmény

2. oldal (3) Az új büntető törvényt visszaható hatállyal kell alkalmazni a nemzetközi jog általánosan elismert szabályai alapján büntetendő cselekmény 1. oldal 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről 1 Az Országgyűlés az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogainak, továbbá az ország függetlenségének, területi épségének, gazdaságának,

Részletesebben

2012. évi C. törvény. a Büntető Törvénykönyvről 1 ÁLTALÁNOS RÉSZ I. FEJEZET ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK. A törvényesség elve II.

2012. évi C. törvény. a Büntető Törvénykönyvről 1 ÁLTALÁNOS RÉSZ I. FEJEZET ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK. A törvényesség elve II. 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről 1 Az Országgyűlés az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogainak, továbbá az ország függetlenségének, területi épségének, gazdaságának, valamint

Részletesebben

A bűncselekmény tudati oldala I.

A bűncselekmény tudati oldala I. Tantárgy kódja Meghirdetés féléve V. Kredit Heti kontakt óraszám (előadás+gyakorlat) Félévi követelmény Gazdálkodástudományi Intézet BSP1109 2+0 Tenatika Közjog I. kollokvium A tantárgyi program félévi

Részletesebben

2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről

2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről A jogszabály mai napon (2017.05.23.) hatályos állapota. A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik. Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK 15. 16. 18. 20. 21. 24. 26. 30. 33. 36. 41. 44. 45. 48. 50. 52.

TARTALOMJEGYZÉK 15. 16. 18. 20. 21. 24. 26. 30. 33. 36. 41. 44. 45. 48. 50. 52. TARTALOMJEGYZÉK 1. A büntető törvény hatálya, a büntető törvény visszamenőleges hatályának szabályai...6 2. A bűncselekmény törvényi fogalma, a bűntett és a vétség...6 4. Egység, többség, halmazat. A törvényi

Részletesebben

B/1. BÜNTETŐJOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG

B/1. BÜNTETŐJOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG B/1. BÜNTETŐJOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (Btk.) teljes ismerete minden tétel esetében szükséges. A felkészüléshez ajánlott szakmai irodalom:

Részletesebben

B/1. BÜNTETŐJOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG

B/1. BÜNTETŐJOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG B/1. BÜNTETŐJOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG A Büntető Törvénykönyvről szóló 2013. évi C. törvény (Btk.) Egyes tételeknél ezen túl az ott feltüntetett jogszabályok megjelölt rendelkezéseinek ismerete

Részletesebben

ÖNELLENŐRZŐ KÉRDÉSSOR

ÖNELLENŐRZŐ KÉRDÉSSOR ÖNELLENŐRZŐ KÉRDÉSSOR a 2016. április 29-i előadáshoz A büntetőjogi jogkövetkezmények általános jellemzői. A büntetések és a közügyektől eltiltás (mellékbüntetés). Igazságügyi igazgatási alapszak Büntetőjog

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó. 2012. évi bűnözésről

T Á J É K O Z T A T Ó. 2012. évi bűnözésről T Á J É K O Z T A T Ó a 2012. évi bűnözésről Kiadja: Belügyminisztérium Koordinációs és Statisztikai Osztály, valamint a Legfőbb Ügyészség Informatikai Főosztály ISSN 1217-0046 - 3 - I. A BŰNÖZÉS TERJEDELME

Részletesebben

A jogszabály mai napon hatályos állapota Váltás a jogszabály következő időállapotára ( 2010.XI.27. ) 1978. évi IV. törvény. a Büntető Törvénykönyvről

A jogszabály mai napon hatályos állapota Váltás a jogszabály következő időállapotára ( 2010.XI.27. ) 1978. évi IV. törvény. a Büntető Törvénykönyvről 1 / 85 2010.11.23. 20:08 A jogszabály mai napon hatályos állapota Váltás a jogszabály következő időállapotára ( 2010.XI.27. ) 1. 1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről ÁLTALÁNOS RÉSZ A büntető

Részletesebben

B/3. BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI JOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG. Mindig a vizsga napján hatályos törvényszöveget kell a vizsgázónak ismernie.

B/3. BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI JOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG. Mindig a vizsga napján hatályos törvényszöveget kell a vizsgázónak ismernie. Egyes tételeknél szükséges B/3. BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI JOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (Btk.) a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény

Részletesebben

1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről 1

1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről 1 Opten Törvénytár Opten Kft. I. 1978. évi IV. törvény 1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről 1 A 2010.01.13. és 2010.03.31. között hatályos szöveg Tartalomjegyzék ÁLTALÁNOS RÉSZ A büntető törvény

Részletesebben

B/1. BÜNTETŐJOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG

B/1. BÜNTETŐJOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG B/1. BÜNTETŐJOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (Btk.) teljes ismerete minden tétel esetében szükséges. A felkészüléshez ajánlott szakmai irodalom:

Részletesebben

1978. évi IV. törvény ÁLTALÁNOS RÉSZ. A büntető törvény célja. I. fejezet. A büntető törvény hatálya. Időbeli hatály. Területi és személyi hatály

1978. évi IV. törvény ÁLTALÁNOS RÉSZ. A büntető törvény célja. I. fejezet. A büntető törvény hatálya. Időbeli hatály. Területi és személyi hatály A jogszabály mai napon hatályos állapota 1. 1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről ÁLTALÁNOS RÉSZ A büntető törvény célja I. fejezet A büntető törvény hatálya Időbeli hatály 2. A bűncselekményt

Részletesebben

9. Az elítéltek jogai és kötelességei. Az elítélt nevelése*...59 9.1. Az elítéltek jogai...59 9.1.1. A szabadságvesztés végrehajtása alatt szünetelő

9. Az elítéltek jogai és kötelességei. Az elítélt nevelése*...59 9.1. Az elítéltek jogai...59 9.1.1. A szabadságvesztés végrehajtása alatt szünetelő TARTALOMJEGYZÉK A Kiadó előszava...3 I. Büntetés-végrehajtási jog...4 1. A büntetés és intézkedés végrehajthatósága, intézkedés a végrehajtás iránt és a végrehajtást kizáró okok. A szabadságvesztés végrehajtásának

Részletesebben

Jogi Alapismeretek II.

Jogi Alapismeretek II. Készítette: Gál Zoltán Gál Zoltán Jogi Alapismeretek II. Büntetőjog- Különös rész gzoli 11. osztály 1 g a l z o l i. g p o r t a l. h u Személy elleni bűncselekmények 2 Emberölés 2 Erős felindulásban elkövetett

Részletesebben

1. dia A tanulók fegyelemsértésének polgári jogi és büntetőjogi vonatkozásai. 2. dia. 3. dia. Kiegészítő cím: és szabálysértési. Jogszabályi háttér

1. dia A tanulók fegyelemsértésének polgári jogi és büntetőjogi vonatkozásai. 2. dia. 3. dia. Kiegészítő cím: és szabálysértési. Jogszabályi háttér 1. dia A tanulók fegyelemsértésének polgári jogi és büntetőjogi vonatkozásai. dr. Jásper András előadása 2008. november 28. 1 2. dia Kiegészítő cím: és szabálysértési dr. Jásper András előadása 2008. november

Részletesebben

A büntetés kiszabása

A büntetés kiszabása A 2011 11 05 a törvényi meghatározás 83. (1) A büntetést - céljának (37. ) szem előtt tartásával - a törvényben meghatározott keretek között úgy kell kiszabni, hogy igazodjék a bűncselekmény és az elkövető

Részletesebben

Az emberölés kísérlete és az életveszélyt okozó testi sértés. elhatárolásának egyes kérdései

Az emberölés kísérlete és az életveszélyt okozó testi sértés. elhatárolásának egyes kérdései Az emberölés kísérlete és az életveszélyt okozó testi sértés elhatárolásának egyes kérdései Elméleti alapvetések Szerző: dr. Boda Zoltán Krisztán 2013. szeptember Az 1979. július hó 1-jén hatályba lépett

Részletesebben

1978. évi IV. törvény. a Büntető Törvénykönyvről ÁLTALÁNOS RÉSZ. A büntető törvény célja. I. fejezet. A büntető törvény hatálya.

1978. évi IV. törvény. a Büntető Törvénykönyvről ÁLTALÁNOS RÉSZ. A büntető törvény célja. I. fejezet. A büntető törvény hatálya. 1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről ÁLTALÁNOS RÉSZ A büntető törvény célja 1. I. fejezet A büntető törvény hatálya Időbeli hatály 2. A bűncselekményt az elkövetése idején hatályban levő törvény

Részletesebben

Az új Büntető Törvénykönyv kábítószerekre és hasonlókra vonatkozó bekezdései ( )

Az új Büntető Törvénykönyv kábítószerekre és hasonlókra vonatkozó bekezdései ( ) Az új Büntető Törvénykönyv kábítószerekre és hasonlókra vonatkozó bekezdései ( 176-185) 1 kábítószer 2 kábítószernek nem minősülő kábító hatású anyag, illetve szer TÁRGY 3 kábítószer termesztése vagy előállítása

Részletesebben

2012. évi C. törvény. a Büntető Törvénykönyvről1. Magyarország nemzetközi jogi és európai uniós kötelezettségeinek figyelembe vételével,

2012. évi C. törvény. a Büntető Törvénykönyvről1. Magyarország nemzetközi jogi és európai uniós kötelezettségeinek figyelembe vételével, 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről1 Az Országgyűlés az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogainak, továbbá az ország függetlenségének, területi épségének, gazdaságának, valamint

Részletesebben

CompLex Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától

CompLex Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától CompLex Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától A jogszabály mai napon (2012.VIII.14.) hatályos állapota

Részletesebben

ÍTÉLŐTÁBLAI HATÁROZATOK

ÍTÉLŐTÁBLAI HATÁROZATOK ÍTÉLŐTÁBLAI HATÁROZATOK 2004 2016. JÚNIUS BÜNTETŐ ANYAGI JOG 1978. ÉVI IV. TÖRVÉNY (ÖSSZEÁLLÍTOTTA: VASKUTI ANDRÁS) KÚRIAI BÍRÓ TANÁRSEGÉD ELTE ÁJK Btk Ítélőtáblai határozatok 2 2. időbeli hatály A Btk.

Részletesebben

Büntető jog pillérei BÜNTETŐJOG MINT JOG 2013.VII.1-TŐL BÜNTETŐJOG 2015.03.03.

Büntető jog pillérei BÜNTETŐJOG MINT JOG 2013.VII.1-TŐL BÜNTETŐJOG 2015.03.03. BÜNTETŐJOG MINT JOG ÁG BÜNTETŐJOG Büntető jog pillérei 2013. évi CCXL. törvény a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról Hatályos 2015.I.1-től

Részletesebben

2012. évi C. törvény Hatályos:

2012. évi C. törvény Hatályos: 2012. évi C. törvény Hatályos: 2014.05.06-2014.06.30 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről 1 Az Országgyűlés az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogainak, továbbá az ország függetlenségének,

Részletesebben

A közvetítői eljárás

A közvetítői eljárás A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény módosításáról szóló T/18090. számú törvényjavaslat közvetítői eljárást érintő rendelkezései 85. (4) A Be. 190. -a a következő (3) bekezdéssel egészül ki,

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának.

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

Büntetőjog I. Témavezető: Prof. Dr. Domokos Andrea Előadó: dr. Kubisch Károly Ph.D. doktorandusz

Büntetőjog I. Témavezető: Prof. Dr. Domokos Andrea Előadó: dr. Kubisch Károly Ph.D. doktorandusz Büntetőjog I. Témavezető: Prof. Dr. Domokos Andrea Előadó: dr. Kubisch Károly Ph.D. doktorandusz Az előadás 1. témája A büntetőjogi felelősségre vonás akadályainak rendszere; A jogos védelem; Végszükség;

Részletesebben

2012. évi C. törvény. a Büntető Törvénykönyvről ÁLTALÁNOS RÉSZ I. FEJEZET ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK. A törvényesség elve II. FEJEZET

2012. évi C. törvény. a Büntető Törvénykönyvről ÁLTALÁNOS RÉSZ I. FEJEZET ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK. A törvényesség elve II. FEJEZET 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről Az Országgyűlés az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogainak, továbbá az ország függetlenségének, területi épségének, gazdaságának, valamint

Részletesebben

Azonosító jel: ÉRETTSÉGI VIZSGA május 16. RENDÉSZET ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május 16. 8:00. Időtartam: 180 perc

Azonosító jel: ÉRETTSÉGI VIZSGA május 16. RENDÉSZET ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május 16. 8:00. Időtartam: 180 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. május 16. RENDÉSZET ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. május 16. 8:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Rendészet

Részletesebben

LVIII. ÉVFOLYAM ÁRA: 1105 Ft 4. SZÁM TARTALOM JOGSZABÁLYOK UTASÍTÁSOK

LVIII. ÉVFOLYAM ÁRA: 1105 Ft 4. SZÁM TARTALOM JOGSZABÁLYOK UTASÍTÁSOK LVIII. ÉVFOLYAM ÁRA: 1105 Ft 4. SZÁM A LEGFÕBB ÜGYÉSZSÉG HIVATALOS LAPJA BUDAPEST, 2010. április 30. TARTALOM JOGSZABÁLYOK Oldal 1978. évi IV. törvény a Büntetõ Törvénykönyvrõl... 186 1979. évi 5. törvényerejû

Részletesebben

Közveszély okozás és a szakértői tevékenység

Közveszély okozás és a szakértői tevékenység Közveszély okozás és a szakértői tevékenység Tételes jogi elemzése 1. A jogi tárgy a közbiztonság részeként a személy és vagyonbiztonság védelme. 2. Passzív alany bárki lehet, (teljességgel esetleges a

Részletesebben

B/3. BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI JOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG

B/3. BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI JOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG B/3. BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI JOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG Egyes tételeknél szükséges - az Alaptörvény, - a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (Btk.), - a büntetőeljárásról szóló

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának.

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. 1 Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak,

Részletesebben