DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE november 8-ai rendes ülésének jegyzőkönyvi k i v o n a t a

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE november 8-ai rendes ülésének jegyzőkönyvi k i v o n a t a"

Átírás

1 DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE november 8-ai rendes ülésének jegyzőkönyvi k i v o n a t a / /2001. (XI. 8.) Kh. határozat A Közgyűlés a Városfejlesztési Főosztály vezetőjének előterjesztésére a 25/1997. (VI. 20.) Kr. rendelet 13. (1) bekezdése alapján: 1./ a Centrum Parkoló Kft. (Debrecen, Eötvös u. 22.), mint üzemeltető által tett, a fizető várakozóhelyek üzemeltetésére vonatkozó javaslatát nem fogadja el, ezzel egyidőben tudomásul veszi az üzemeltető felmondását december 31-ei hatállyal. 2./ Felkéri a Városfejlesztési Főosztály vezetőjét, hogy az 1./ pont szerinti döntésről tájékoztassa a Centrum Parkoló Kft-t. Határidő: azonnal Felelős: Városfejlesztési Főosztály vezetője 3./ Pályázatot ír ki a fizető várakozóhelyek kizárólagos üzemeltetésére január 1. napjától december 31-ig terjedő időszakra, a melléklet szerint. 4./ Utasítja a Városfejlesztési Főosztály vezetőjét, hogy a 3./ pontban elfogadott pályázat kiírást jelentesse meg. Határidő: azonnal Felelős: a Városfejlesztési Főosztály vezetője 5./ Kijelöli bíráló bizottságként a Tulajdonosi Bizottságot, felkéri, hogy a pályázatra benyújtott ajánlatokat véleményezze és a pályázat elbírálására vonatkozó javaslatát terjessze a Közgyűlés elé. Határidő: december 15. Felelős: a Tulajdonosi Bizottság elnöke Hajdúné dr. Csabai Éva sk. jegyző Kósa Lajos sk. polgármester

2 2 PÁLYÁZATI KIÍRÁS Melléklet Kiíró szerv neve: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata 4024 Debrecen, Piac utca 20. Pályázat tárgya, célja: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzat tulajdonában lévő 1987 db fizető várakozóhely január 1-jétől december 31-ig terjedő időszakra vonatkozó üzemeltetése és fenntartása. Pályázat jellege: nyilvános. A fizető várakozóhelyek DMJV Önkormányzatának forgalomképtelen törzsvagyontárgyai. Ajánlati kötöttség minimális időtartama: 50 nap A fizető várakozóhelyek üzemeltetését a Debrecen Megyei Jogú Város Közgyűlésének többször módosított "Fizető várakozóhelyek használatának szabályozásáról " szóló 20/1993.(V. 24.) Kr. sz. rendelete szerint kell végezni. Ezen rendelet melléklete tartalmazza a fizető várakozóhelyeken beszedhető díjat, bérlet árakat, illetve az övezeteket. A hatályos rendelet és a január 1-jével hatályba lépő módosítás a dokumentáció mellékletét képezi. Az I. parkolási övezetben - parkoló automatás díjbeszedéssel 1644db parkolót ezen kívül csak szombati működéssel 161 db parkolót a II. parkolási övezetben - parkoló automatás díjbeszedéssel 182 db parkolót kell üzemeltetni. A pályázó éjszakai, őrzött parkoló üzemeltetésre ajánlatot tehet: - az üzemeltetési idő megjelölésével - a terület (darabszám) megjelöléssel - az üzemeltetésért befizetendő Áfa-s összeg megjelöléssel. A pályázó által benyújtott ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevő részletes és jogilag kötelező erejű nyilatkozatát: 1./ a pályázati felhívásban foglalt feltételek elfogadására; 2./ az általa vállalt szolgáltatásokra és kötelezettségekre; 3./ a fizető várakozóhelyek kialakításában és teljes körű üzemeltetésében legalább három éves folyamatos jártasság bemutatását és igazolást a műszaki és technikai referenciák útján; 4./ a pályázó pénzügyi alkalmasságának igazolása banki referenciákkal;

3 3 5./ a parkolás-gazdálkodási rendszer kialakításának és megkezdésének határidejére vonatkozó kötelezettségvállalást, amely január 1. 6/ A./ a fizető várakozóhelyek kizárólagos üzemeltetési jogáért havonta befizetendő fix összeg (Áfa-val) meghatározása parkolási övezetenként, ahol -a bevétel kiesés kompenzálási lehetősége: a befizetendő összegből visszaszámított 1 parkolóra jutó fajlagos összeg db/h nettó értéke övezetenként; 6/ B./ a fizető várakozóhelyek kizárólagos üzemeltetési jogáért havonta befizetendő árbevétel függő meghatározása esetén a legkisebb összeg (Áfa-val) meghatározása parkolási övezetenként és a parkoló darabszám változásból adódó befizetendő összeg változásának képletszerű meghatározása; 7./ az ajánlati kötöttségre vonatkozóan; 8./ kiíró által meghatározott alábbi kötelezettségek vállalására: A pályázó feladata: - az önkormányzat által kijelölt parkolóhelyek 50 db jegykiadó automatával való ellátása, telepítése a hozzátartozó távfelügyeleti és ellenőrzési rendszerekkel a pályázó költségviselése mellett, - a parkolás gazdálkodási rendszer kiépítéséhez és a működtetés megkezdéséhez szükséges pénzügyi források rendelkezésre állásának pénzintézet által kiadott igazolása, - a parkolásgazdálkodási rendszer távfelügyeleti rendszerét, ellenőrzési rendszerét és díjbeszedési rendszerét a pénzügyi adatok havi szolgáltatása Polgármesteri Hivatalba be kell kötni, - a jegykiadó automaták az 5 Ft-os és ennél nagyobb névértékű, illetve az euró valamennyi pénzérméit ismerjék és fogadják el, - valamennyi jegykiadó automata rendelkezzen chipkártya olvasóval, - a jegykiadó automata mind a készpénz, mind chipkártya használata esetén megfelelő módon rögzítse azokat a pénzügyi adatokat, amelyek a pénzügyi elszámoláshoz szükségesek, - az üzemeltető a pótdíjfizetési felszólításokat hordozható (kézi) számítógép és nyomtató segítségével adja ki, s ezen felszólítások követhető és ellenőrizhető módon egy irodai számítógéprendszerbe kerüljenek további nyilvántartás céljából, - a bérletek nyomtatásáról, kibocsátásáról a szükséges darabszámban üzemeltető köteles gondoskodni.

4 Központi infrastruktúrára vonatkozó feltételek: 4 Az üzemeltetőnek vállalnia kell a parkoló automaták üzemeltetéséhez szükséges központi infrastruktúra saját költségén való kiépítését és folyamatos üzemeltetését, elkülönített munkaszervezet foglalkoztatását, így különösen: - az ügyfelek számára legfeljebb tíz percet jelentő várakozási kényszert, színvonalas központi ügyfélszolgálati iroda fenntartását, legalább napi 8 óra folyamatos nyitva tartás mellett, - a munkaszervezet tagjai számára egységes és más hatósági szervek egyenruháitól, öltözetétől egyértelmű megkülönböztetésre alkalmas forma öltözet biztosítása, valamint fényképes kitűzős igazolvány, jelvény alkalmazása, - a parkolás-gazdálkodási rendszer működésére, a parkolóhelyek igénybevételének szabályaira vonatkozó tájékoztató anyagok, táblák, szórólapok folyamatos biztosítása, el és kihelyezése, - a fizető várakozóhelyek folyamatos takarítása, - a fizető várakozóhelyek burkolatának kis felületű javítása, - a fizető várakozóhelyek burkolatjeleinek évente kétszeri festése. 9./ Az üzemeltetési szerződés tervezetének (amelyet a pályázathoz csatolni kell) főbb, a pályázó részéről feltétel nélkül elfogadást igénylő tartalmi elemek: - a szerződés időtartama: január 1-jétől december 31-ig, - jelen pályázati feltételekben nevesített, a parkolás-gazdálkodási rendszerre vonatkozó közgyűlési rendeletben foglaltak maradéktalan betartása, - a parkolás-gazdálkodási rendszer üzemeltetésére vonatkozó jogszabályi előírások betartására vonatkozó kötelezettségvállalás, - az ajánlatban rögzített összeget a pályázat nyertesének minden tárgyhó 5. napjáig előre be kell fizetnie a Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. Észak-Alföldi Régió Igazgatóságánál vezetett sz. folyószámlájára, oly módon, hogy az összegnek a fenti határnapon meg kell jelenni a folyószámlán. A szerződés idő előtti megszűnés szabályai: - amennyiben a nyertes pályázó a kizárólagos üzemeltetési jog gyakorlásáért befizetendő díj szerződés szerinti határidőben történő megfizetését bármilyen okból elmulasztja, - a parkolás-gazdálkodási rendszer üzemeltetése során feltárt hiányosságok, esetleges szabálytalanságok felszámolásáról, megszüntetéséről a megadott határidőn belül nem intézkedik a nyertes pályázó, - szerződés rendes felmondási ideje: 6 hónap.

5 Pályázatok benyújtási határideje: november óra A pályázatokat zárt borítékban kell benyújtani "Debrecen, fizető várakozóhelyek üzemeltetési pályázata" megjelöléssel a DMJV Polgármesteri Hivatal 131. sz. hivatali helyiségébe (Debrecen, Piac utca 20.). Az ajánlatok felbontása: november 26-án órakor a Hivatal 63. sz. termében közjegyző jelenlétében történik. A pályázatra benyújtott ajánlatokat bíráló bizottság véleményezi, és a DMJV Közgyűlése bírálja el. Eredményhirdetés: december havi első közgyűlést követően. A pályázat kiírója fenntartja azon jogát, hogy a pályázat során ajánlatott tett egyik ajánlattevővel se kössön szerződést, és ily módon a pályázatot - akár indoklás nélkül is - eredménytelennek minősítse. A pályázati dokumentációkat bizalmasan kezeljük, azok visszaküldésre kerülnek a pályázati eljárás befejezését követően. A pályázattal kapcsolatban információk kérhetők konzultációs egyeztetés keretében november 15-én óra között Koch Balázs titkártól, a DMJV Polgármesteri Hivatal 63-as tanácstermében személyesen. 5

FIZETŐ VÁRAKOZÓHELYEK ÜZEMELTETÉSI SZERZŐDÉSE Egységes szerkezetbe foglalva.

FIZETŐ VÁRAKOZÓHELYEK ÜZEMELTETÉSI SZERZŐDÉSE Egységes szerkezetbe foglalva. FIZETŐ VÁRAKOZÓHELYEK ÜZEMELTETÉSI SZERZŐDÉSE Egységes szerkezetbe foglalva. amely létrejött egyrészről Debrecen Megyei Város Önkormányzata (4024 Debrecen, Piac u. 20. képviseletében: Kósa Lajos polgármester),

Részletesebben

Nyílt PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Budakalász Város Képviselő-testületének 44/2008 (XII.1) rendelete alapján

Nyílt PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Budakalász Város Képviselő-testületének 44/2008 (XII.1) rendelete alapján Nyílt PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Budakalász Város Képviselő-testületének 44/2008 (XII.1) rendelete alapján A Budakalász, 0184/4 hrsz kivett agyagbánya önkormányzati tulajdonban lévő tó felület értékesítésére KIÍRÓ:

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Ásotthalom Béke u. 10/A sz. alatti volt Őzike Presszó,

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Ásotthalom Béke u. 10/A sz. alatti volt Őzike Presszó, 1. számú melléklet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Ásotthalom Község Önkormányzata pályázatot hirdet a kizárólagos tulajdonában lévő, 6783 Ásotthalom Béke u. 10/A sz. alatti volt Őzike Presszó, összesen 113 m 2 alapterületű

Részletesebben

Lakás bérlésére vonatkozó PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a 15/2015 (V.20.) Önkormányzati rendelet alapján

Lakás bérlésére vonatkozó PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a 15/2015 (V.20.) Önkormányzati rendelet alapján Lakás bérlésére vonatkozó PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a 15/2015 (V.20.) Önkormányzati rendelet alapján I. A PÁLYÁZAT CÉLJA: 1. Pomáz Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban: kiíró), a.../2018 (VI.

Részletesebben

Pályázati kiírás. a Tolnai Hírlap kiadására

Pályázati kiírás. a Tolnai Hírlap kiadására Pályázati kiírás a Tolnai Hírlap kiadására 1. A pályázat kiírójának neve, címe, telefon és telefax száma 2. Bevezetés Tolna Város Önkormányzata 7130 Tolna, Hősök tere 1. 74/540-800, fax: 74/443-805 Tolna

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat a salgótarjáni 6225/14 és 6225/15 helyrajzi számú, Ipari Parkban lévő területek megszerzésére

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat a salgótarjáni 6225/14 és 6225/15 helyrajzi számú, Ipari Parkban lévő területek megszerzésére Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 13253/2013. Javaslat a salgótarjáni 6225/14 és 6225/15 helyrajzi számú, Ipari Parkban lévő területek megszerzésére Tisztelt Közgyűlés! A Salgó Vagyon Kft

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Ügyszám: 24449/2015. Javaslat Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzat Csarnok- és Piacigazgatósága igazgatói (magasabb vezetői) beosztásának ellátására

Részletesebben

PÁLYÁZAT Cégközlöny 2010. július 01-jei szám

PÁLYÁZAT Cégközlöny 2010. július 01-jei szám PÁLYÁZAT Cégközlöny 2010. július 01-jei szám Cégközlöny 26/2010-i szám I. A MÁTRAHOLDING Gazdasági és Tanácsadó ZRt. (1146 Budapest, Cházár András u.9; Cg.sz.: 01-10-043926), mint a TIGA ÉPKER Kereskedelmi

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2012. december 14-ei rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2012. december 14-ei rendkívüli ülésére Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 324/2012. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2012. december 14-ei rendkívüli ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat a parkolás

Részletesebben

POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX:

POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX: SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2017. június 9 Kónyáné dr. Zsarnovszky

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK PIACFELÜGYELETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK PIACFELÜGYELETE BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK PIACFELÜGYELETE PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzat Piacfelügyelete (a továbbiakban: Piacfelügyelet ) az

Részletesebben

2. A határidőn túl érkező pályázatok nem kerülnek elbírálásra. 3. A pályázatok érvényességi feltételei:

2. A határidőn túl érkező pályázatok nem kerülnek elbírálásra. 3. A pályázatok érvényességi feltételei: PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ 1. A pályázók az ajánlatukat a www.jogazdabank.hu honlapról letölthető dokumentumok alapján (tulajdoni lap, vagyonértékelés stb.), továbbá a vagyontárgyak az informatikai eszközök kivételével

Részletesebben

Pályázati felhívás m ,- Ft ,- Ft. A pályázatokat 15465/9 hrsz jeligével, zárt borítékban lehet benyújtani.

Pályázati felhívás m ,- Ft ,- Ft. A pályázatokat 15465/9 hrsz jeligével, zárt borítékban lehet benyújtani. Pályázati felhívás 1. melléklet Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános pályáztatás útján építési telekként kívánja értékesíteni az alábbi ingatlant: Megnevezés a zalaegerszegi 15465/9 hrsz-ú,

Részletesebben

Versenyeztetési eljárás. Ajánlati felhívás. Eljárás száma: V-008/1-VJSZ/2012 Eljárás címe:

Versenyeztetési eljárás. Ajánlati felhívás. Eljárás száma: V-008/1-VJSZ/2012 Eljárás címe: Versenyeztetési eljárás Ajánlati felhívás Eljárás száma: V-008/1-VJSZ/2012 Eljárás címe: Ipari csuklós villamos járművek forgóváz alkatészeinek szállítása módosított felhívás Budapest, 2012. november 8.

Részletesebben

Pályázati felhívás ingatlan értékesítésre

Pályázati felhívás ingatlan értékesítésre Pályázati felhívás ingatlan értékesítésre Helvécia Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete nyílt pályázatot hirdet Helvécia Nagyközség Önkormányzatának kizárólagos tulajdonát képező helvéciai 1136.

Részletesebben

PÁLYÁZAT. emelkedésének napja:2009.04.21., Cégközlönyi közzététel napja: 2009.04.27.)

PÁLYÁZAT. emelkedésének napja:2009.04.21., Cégközlönyi közzététel napja: 2009.04.27.) PÁLYÁZAT A Mátraholding Gazdasági Tanácsadó Zrt. (1146 Budapest XIV. ker., Cházár András utca 9.; Cg.sz.: 01-10-043926), mint az Energiahíd Kereskedelmi Kft f.a. 1097 Budapest, Kén u. 8., adószám:11163266-2-43,

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pomáz Város Önkormányzat tulajdonában lévő ingatlan bérleti jogának megszerzésére

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pomáz Város Önkormányzat tulajdonában lévő ingatlan bérleti jogának megszerzésére PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pomáz Város Önkormányzat tulajdonában lévő ingatlan bérleti jogának megszerzésére I. A pályázat célja: Pomáz Város Önkormányzat tulajdonában lévő Pomáz, Huszár utca 3. 1689/194 hrsz

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 163/2005.(VI.29.) számú. h a t á r o z a t a

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 163/2005.(VI.29.) számú. h a t á r o z a t a NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 163/2005.(VI.29.) számú h a t á r o z a t a A Halotti Tor Házzal kapcsolatos pályázati eljárás kiírásáról A Közgyűlés A Halotti Tor Ház vállalkozói forrásból

Részletesebben

Pályázati felhívás. határozatlan ideig tartó bérletére (üzemeltetésére).

Pályázati felhívás. határozatlan ideig tartó bérletére (üzemeltetésére). Pályázati felhívás A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal pályázatot hirdet a Nyíregyháza, Vörösmarty tér 7. szám alatti hivatalok számára 34,63 m2 területű munkahelyi büfé üzemeltetésére A Szabolcs-Szatmár-Bereg

Részletesebben

NYILVÁNOS KONCESSZIÓS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

NYILVÁNOS KONCESSZIÓS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS NYILVÁNOS KONCESSZIÓS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS DUBICSÁNY I. SZÉN VÉDNEVŰ BÁNYATELEK TERÜLETÉRE BARNAKŐSZÉN KONCESSZIÓ KERETÉBEN TÖRTÉNŐ FELTÁRÁSÁRA ÉS KITERMELÉSÉRE VONATKOZÓAN A Magyar Állam nevében a Nemzeti

Részletesebben

BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI ÖNKORMÁNYZAT évi lakáspályázata üres lakások piaci alapon történő bérbeadására

BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI ÖNKORMÁNYZAT évi lakáspályázata üres lakások piaci alapon történő bérbeadására BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI ÖNKORMÁNYZAT 2019. évi lakáspályázata üres lakások piaci alapon történő bérbeadására Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat, Pénzügyi, Tulajdonosi és Jogi Bizottsága a Képviselő-testület

Részletesebben

Pályázati felhívás. 2, Az üzemeltetés időtartama július 1-től június 30-ig tartó határozott idejű szerződés, 3 hónapos felmondási idővel.

Pályázati felhívás. 2, Az üzemeltetés időtartama július 1-től június 30-ig tartó határozott idejű szerződés, 3 hónapos felmondási idővel. Pályázati felhívás Nemesszalók Község Önkormányzat Képviselő-testülete nyílt pályázatot ír ki a Nemesszalók Rákóczi u. 13. szám alatt lévő 300 adagos főzőkonyha határozott idejű üzemeltetésére. 1, Az étkeztetés

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS J E G Y Z Ő J E 4400 Nyíregyháza Kossuth tér 1. Ügyiratszám:51.917/2008. IX. Ügyintéző: Márföldiné Kotricz Erzsébet /Jánosik Istvánné

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete nyílt pályázatot hirdet

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete nyílt pályázatot hirdet PÁLYÁZATI KIÍRÁS Budakeszi Város Önkormányzatának tulajdonában lévő, 2092 Budakeszi, Fő u. 108. szám alatt található Erkel Ferenc Művelődési Központ bontásához kapcsolódó építészeti-műszaki dokumentáció

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság szeptember 18-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság szeptember 18-i ülésére Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-364/2013. ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság 2013. szeptember 18-i ülésére Tárgy: 2013.

Részletesebben

46/2014.(III.25.)Kt. számú határozat melléklete. Pályázati kiírás

46/2014.(III.25.)Kt. számú határozat melléklete. Pályázati kiírás 46/2014.(III.25.)Kt. számú határozat melléklete Pályázati kiírás Mélykút Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (6449 Mélykút Petőfi tér 1.) a Képviselő-testület 46/2014.(III.25.)Kt. számú határozata

Részletesebben

Magyar joganyagok - Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázati felhívá 2. oldal A pályázónak - konzorcium esetén annak egyik tagjának - a s

Magyar joganyagok - Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázati felhívá 2. oldal A pályázónak - konzorcium esetén annak egyik tagjának - a s Magyar joganyagok - Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázati felhívá 1. oldal Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázati felhívása autóbusszal végzett helyi menetrend szerinti személyszállítás

Részletesebben

BESZERZÉSI FELHÍVÁS- pályázatfigyelési és pályázatírói feladatok ellátására

BESZERZÉSI FELHÍVÁS- pályázatfigyelési és pályázatírói feladatok ellátására BESZERZÉSI FELHÍVÁS- pályázatfigyelési és pályázatírói feladatok ellátására A beszerzési felhívást Zsámbék Város Önkormányzata közzétevő intézmény Címe: 2072 Zsámbék, Rácváros u. 2-4. Email: hivatal@zsambek.hu

Részletesebben

Az újabb értékbecslés mely az előterjesztés 3. sz. mellékletét képezi - az irányadó bruttó vételárat 13 millió Ft-ban határozta meg.

Az újabb értékbecslés mely az előterjesztés 3. sz. mellékletét képezi - az irányadó bruttó vételárat 13 millió Ft-ban határozta meg. Ásotthalom Község Önkormányzata Polgármesterétő l 16/2008. Témafelelős: Dr. Karsai Éva Ikt.sz: 1785/2008 Véleményező Bizottság: PTB Ásotthalom Község Önkormányzata Képviselő -testületének Tárgy: Az Önkormányzat

Részletesebben

A magasabb vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozott időre 5 évre, 2014. augusztus 1-jétől 2019. július 31-ig szól.

A magasabb vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozott időre 5 évre, 2014. augusztus 1-jétől 2019. július 31-ig szól. Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot hirdet Az I-11/80.132/2014.sz. határozat 1. sz. melléklete Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Miskolci Batsányi János Óvoda (3534 Miskolc, Batsányi

Részletesebben

Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete Városfejlesztési, Városüzemelési, Lakásügyi és Turisztikai Bizottsága 6900 Makó, Széchenyi tér 22.

Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete Városfejlesztési, Városüzemelési, Lakásügyi és Turisztikai Bizottsága 6900 Makó, Széchenyi tér 22. Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete Városfejlesztési, Városüzemelési, Lakásügyi és Turisztikai Bizottsága 6900 Makó, Széchenyi tér 22. Ikt.sz.: 1/893-1/2013/I Tárgy: Pályázat kiírása a Rudnay utca

Részletesebben

Előterjesztés Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének október 31-én tartandó ülésére

Előterjesztés Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének október 31-én tartandó ülésére Előterjesztés Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 31-én tartandó ülésére Tárgy: 01634/12 hrsz-ú ingatlanból magáncélú beruházási jelleggel ingatlan értékesítésére indított

Részletesebben

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztést szíveskedjen megvitatni és az alábbi határozatot meghozni: Határozat

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztést szíveskedjen megvitatni és az alábbi határozatot meghozni: Határozat Ásotthalom Község Önkormányzata Polgármesterétő l 21/2008 Témafelelős: Dr. Csúcs Áron Ikt. szám: 32- /2008. Véleményező bizottság: PTB, TVMB Tárgy: Az ÁSOTT-TELSZO Nonprofit Kft. értékesítésére pályázat

Részletesebben

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKKORMÁNYZAT GAZDASÁGI ÉS VÁROSFEJLESZTÉSI BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKÉTŐL

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKKORMÁNYZAT GAZDASÁGI ÉS VÁROSFEJLESZTÉSI BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKÉTŐL HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKKORMÁNYZAT GAZDASÁGI ÉS VÁROSFEJLESZTÉSI BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKÉTŐL E L Ő T E R J E S Z T É S Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 11-én tartandó rendkívüli

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház (röviden: SZSZBMK)

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház (röviden: SZSZBMK) PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az SZSZBMK Pólus Tömbkórház C épületében lévő büfé üzemeltetési jogának megszerzése A Kiíró neve, címe: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház (röviden: SZSZBMK)

Részletesebben

PÁLYÁZAT. I/2. Sport eszközök Irányára: 400.000,-Ft. I/3. Sportcipők. Raktárdíj 2011.05.31-ig:

PÁLYÁZAT. I/2. Sport eszközök Irányára: 400.000,-Ft. I/3. Sportcipők. Raktárdíj 2011.05.31-ig: PÁLYÁZAT A Mátraholding Gazdasági Tanácsadó Zrt. (1146 Budapest XIV. ker., Cházár András utca 9.; Cg.sz.: 01-10-043926), mint a "KUTI-SPORT" Kereskedelmi Bt.. fa" (8000 Székesfehérvár,Tapolcsányi u. 9.,

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/5/2015. E l ő t e r j e s z t é s Képviselő-testülete 2015. május 27-i ülésére Tárgy: Döntés önkormányzati ingatlanok bérleményként történő hasznosításáról

Részletesebben

12/2004. (IV.24.) Orosházi Önkormányzati rendelet

12/2004. (IV.24.) Orosházi Önkormányzati rendelet 12/2004. (IV.24.) Orosházi Önkormányzati rendelet a fizető-parkolóhelyek működésének és igénybevételének rendjéről egységes szerkezetben a módosítására kiadott 19/2004. (VII.15.) Orosházi Önkormányzati

Részletesebben

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2007. szeptember 28-i ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2007. szeptember 28-i ülésének jegyzőkönyvéből Szám: 2-7/2007. K I V O N A T a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2007. szeptember 28-i ülésének jegyzőkönyvéből A Tolna Megyei Közgyűlés 96/2007. (IX. 28.) közgyűlési határozata önkormányzati kötvény

Részletesebben

Tanyafejlesztési Program - 2011

Tanyafejlesztési Program - 2011 Tanyafejlesztési Program - 2011 Kis Zoltán Osztályvezető Vidékfejlesztési Főosztály Vidékfejlesztési Minisztérium 2011. szeptember 1. Budapest VM 2. célterület (TP-T2) Tanyagazdaságok fejlesztésének pályázatai

Részletesebben

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás Pályázati Hirdetmény A(z) GAUDIUM CAPITAL Kft. (cégjegyzékszám: 01-09-171607, székhely: 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 8-10.., levelezési cím: 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 8-10..), mint a(z) Sky Realty

Részletesebben

JAVASLAT. a pásztói strandbüfé bérleti jogának megváltására, terület bérbeadására

JAVASLAT. a pásztói strandbüfé bérleti jogának megváltására, terület bérbeadására Pásztó városi önkormányzat 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. TEL.:(06-32) 460-155 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Szám: 1-68 / 2015. A döntés meghozatala minősített többséget igényel JAVASLAT

Részletesebben

NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁS NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Budakalász, Kálvária domb melletti 4203, 4204, 45 hrsz ingatlanok egy tételben történő értékesítésére KIÍRÓ: BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2011 Budakalász, Petőfi tér 1. Telefon:

Részletesebben

Pályázati Hirdetmény

Pályázati Hirdetmény Pályázati Hirdetmény A(z) KERSZI Zrt. (cégjegyzékszám: 01-10-041640, székhely: 1143 Budapest, Besnyői utca 13.., levelezési cím: 1143 Budapest, Besnyői utca 13..), mint a(z) SVG-Hungary Kft. f.a (cégjegyzékszám:

Részletesebben

Javaslat a Pásztói Hírlap kiadásával kapcsolatos feladatok ellátására, a helyi TV működtetésére

Javaslat a Pásztói Hírlap kiadásával kapcsolatos feladatok ellátására, a helyi TV működtetésére Pásztói Polgármesteri Hivatal 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) *460-155 Fax: (06-32) 460-918 Szám: 1-46/2015. A javaslat elfogadása egyszerű szavazattöbbséget igényel! Javaslat a Pásztói Hírlap kiadásával

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Az ülés helye: Nemesgörzsönyi Közös Önkormányzati Hivatal Magyargencsi Kirendeltség hivatali helyisége

Jegyzőkönyv. Az ülés helye: Nemesgörzsönyi Közös Önkormányzati Hivatal Magyargencsi Kirendeltség hivatali helyisége Magyargencs Község Önkormányzata Ügyszám: /2015. Jegyzőkönyv Készült: Magyargencs Község Képviselő-testülete 2016. január 14-i nyilvános üléséről, mely 16 óra 00 perckor kezdődött. Az ülés helye: Nemesgörzsönyi

Részletesebben

KIVONAT. Szentendre Város Önkormányzat Képvisel -testületének november 11-i ülésér l készült jegyz könyvéb l

KIVONAT. Szentendre Város Önkormányzat Képvisel -testületének november 11-i ülésér l készült jegyz könyvéb l KIVONAT Szentendre Város Önkormányzat Képvisel -testületének 2003. november 11-i ülésér l készült jegyz könyvéb l 6. El terjesztés a belváros forgalmi rendjének kialakítására és parkolási rendszerének

Részletesebben

Bérleti díj: Ft + áfa/hó, azaz forint + áfa/hó A hasznosítás időtartama: év.

Bérleti díj: Ft + áfa/hó, azaz forint + áfa/hó A hasznosítás időtartama: év. 1. sz. nyilatkozat A bérleti díjról, bérlet időtartamáról, a bérleményben folytatni kívánt tevékenységről pályázati eljárásban az ingatlan bérleti díjára az alábbi ajánlatot teszem: Bérleti díj: Ft + áfa/hó,

Részletesebben

P Á L Y Á Z A T I K I Í R Á S. Dunavarsány Város Önkormányzatának. tulajdonában lévő

P Á L Y Á Z A T I K I Í R Á S. Dunavarsány Város Önkormányzatának. tulajdonában lévő Dunavarsány Város Önkormányzata 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., www.dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 P Á L Y Á Z A T I K I Í R Á S Dunavarsány Város Önkormányzatának tulajdonában

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. . Képviselő-testületének 2014. év. napján tartandó rendkívüli, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS. . Képviselő-testületének 2014. év. napján tartandó rendkívüli, nyílt ülésére ELŐTERJESZTÉS Előterjesztő:. polgármester Mellékletek száma: nincs. Képviselő-testületének 2014. év. napján tartandó rendkívüli, nyílt ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Önkormányzat tulajdonában lévő víziközművek

Részletesebben

Lakossági tájékoztató Vác város február 1-től érvényes parkolási rendjéről

Lakossági tájékoztató Vác város február 1-től érvényes parkolási rendjéről Lakossági tájékoztató Vác város 2018. február 1-től érvényes parkolási rendjéről AZ ÜZEMELTETŐ NEVE ÉS CÍME: Váci Városfejlesztő Kft. 2600 Vác, Köztársaság út 34. Telefon: 06-27/510-107 I. Ügyfélszolgálat

Részletesebben

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás Pályázati Hirdetmény A(z) Kossuth Holding Zrt. (cégjegyzékszám: 01-10-044789, székhely: 1075 Budapest, Rumbach Sebestyén utca 15/B., levelezési cím: 1075 Budapest, Rumbach Sebestyén utca 15/B.), mint a(z)

Részletesebben

Pályázati Felhívás. a Kecskeméti Főiskola (6000 Kecskemét, Izsáki út 10.) a továbbiakban Kiíró,

Pályázati Felhívás. a Kecskeméti Főiskola (6000 Kecskemét, Izsáki út 10.) a továbbiakban Kiíró, Pályázati Felhívás a Kecskeméti Főiskola (6000 Kecskemét, Izsáki út 10.) a továbbiakban Kiíró, a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény 122. (2) bekezdése alapján, az Oktatási és Kulturális Miniszter

Részletesebben

BESZERZÉSI SZABÁLYZAT

BESZERZÉSI SZABÁLYZAT Aszód Város Önkormányzata Átdolgozott Szabályzat (4. pályázati elem) BESZERZÉSI SZABÁLYZAT Készítette: CONTROLL Holding Tanácsadó Zrt. Közigazgatási Igazgatósága 2014. október 1 A gazdaság verseny tisztaságának

Részletesebben

AJÁNLATI FELHÍVÁS ÜZLETHELYISÉG BÉRLETÉRE HOTEL CLUB SIÓFOK SZÁLLODAÜZEMELTETŐ ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI KFT. 8600 Siófok, Petőfi sétány 13.

AJÁNLATI FELHÍVÁS ÜZLETHELYISÉG BÉRLETÉRE HOTEL CLUB SIÓFOK SZÁLLODAÜZEMELTETŐ ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI KFT. 8600 Siófok, Petőfi sétány 13. AJÁNLATI FELHÍVÁS ÜZLETHELYISÉG BÉRLETÉRE HOTEL CLUB SIÓFOK SZÁLLODAÜZEMELTETŐ ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI KFT. () A Hotel Club- Siófok Szállodaüzemeltető és Vendéglátóipari Kft., mint Ajánlatkérő, ajánlati felhívást

Részletesebben

2. A határidőn túl érkező pályázatok nem kerülnek elbírálásra. 3. A pályázatok érvényességi feltételei:

2. A határidőn túl érkező pályázatok nem kerülnek elbírálásra. 3. A pályázatok érvényességi feltételei: PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ 1. A pályázók az ajánlatukat a www.jogazdabank.hu honlapról letölthető dokumentumok alapján (tulajdoni lap, stb.), továbbá a vagyontárgyak az informatikai eszközök kivételével - megtekintést

Részletesebben

Versenyeztetési eljárás. Ajánlati felhívás. Eljárás száma: V-015/1-VJSZ/2012 Eljárás címe: Különböző típusú gömbcsuklók beszerzése

Versenyeztetési eljárás. Ajánlati felhívás. Eljárás száma: V-015/1-VJSZ/2012 Eljárás címe: Különböző típusú gömbcsuklók beszerzése Versenyeztetési eljárás Ajánlati felhívás Eljárás száma: V-015/1-VJSZ/2012 Eljárás címe: Különböző típusú gömbcsuklók beszerzése Budapest, 2012. november 14. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: BKV Vasúti

Részletesebben

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatának Beszerzési Szabályzatáról

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatának Beszerzési Szabályzatáról NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK /2012. (II.23.) számú h a t á r o z a t a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatának Beszerzési Szabályzatáról A Közgyűlés Nyíregyháza Megyei Jogú Város

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadására. pályázatot hirdet.

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadására. pályázatot hirdet. PÁLYÁZATI KIÍRÁS nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadására A Szerencsi Városüzemeltető Non-Profit Kft. (3900 Eperjes út 9.), mint bérbeadó a Szerencs Város Önkormányzata (3900 Rákóczi út 89.) tulajdonában

Részletesebben

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás Pályázati Hirdetmény A(z) Modix Kft. (cégjegyzékszám: 01-09-064045, székhely: 1027 Budapest, Vitéz utca 9.., levelezési cím: 1027 Budapest, Vitéz utca 9..), mint a(z) Révai Nyomda Kft. f.a (cégjegyzékszám:

Részletesebben

Áttekintő táblázat a rendeletmódosításhoz

Áttekintő táblázat a rendeletmódosításhoz Áttekintő táblázat a rendeletmódosításhoz Az előterjesztés 2. sz. melléklete az Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 7/2012. (III.5.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

Pályázati dokumentáció. Nagykőrös, Rákóczi u. 6/a. 13 m 2 -es garázs

Pályázati dokumentáció. Nagykőrös, Rákóczi u. 6/a. 13 m 2 -es garázs Pályázati dokumentáció Nagykőrös, Rákóczi u. 6/a 13 m 2 -es garázs 1. Pályázat benyújtásának módja: A bérletre vonatkozó pályázati ajánlatokat zárt borítékban, Rákóczi u. 6/a 13 m 2 -es garázs jelige feltüntetésével

Részletesebben

CNC vezérlésű karusszel eszterga beszerzése

CNC vezérlésű karusszel eszterga beszerzése Versenyeztetési eljárás Ajánlati felhívás Eljárás száma: V-001/1-VJSZ/2014 Eljárás címe: CNC vezérlésű karusszel eszterga beszerzése Budapest, 2014. február 26. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: BKV

Részletesebben

P O L G Á R M E S T E R É T Ő L

P O L G Á R M E S T E R É T Ő L P O L G Á R M E S T E R É T Ő L Száma: 10-5708/2005 Tárgy: Ajánlattételi felhívás Ügyintéző: dr. Ratkay Attila, Paksi Pauletta Melléklet: Felolvasólap minták AJÁNLATTÉTELI PÁLYÁZATI FELHIVÁS (HÓDMEZŐVÁSÁRHELY

Részletesebben

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2016. (VI.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2016. (VI.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE 1 SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2016. (VI.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a parkolás szabályozásáról és a várakozás rendjéről szóló 14/2011. (V. 13.) önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Alcsútdoboz Települési Önkormányzat Képviselő-testületének május 29-ei soros ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Alcsútdoboz Települési Önkormányzat Képviselő-testületének május 29-ei soros ülésére ELŐTERJESZTÉS Alcsútdoboz Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 29-ei soros ülésére Előterjesztés címe és tárgya: Döntés az önkormányzat tulajdonában lévő Alcsútdoboz Szabadság u.

Részletesebben

CSABASZABADI SZLOVÁK ÖNKORMÁNYZAT BESZERZÉSI ADATLAP

CSABASZABADI SZLOVÁK ÖNKORMÁNYZAT BESZERZÉSI ADATLAP CSABASZABADI SZLOVÁK ÖNKORMÁNYZAT BESZERZÉSI ADATLAP Csabaszabadi Mező utca 22 szám alatt megvalósuló Szlovák közösségi ház részleges felújítása, környezetének átalakítására BESZERZÉSI ADATLAP 1./ Az ajánlatkérő

Részletesebben

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) Fax:

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) Fax: ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017. október 26-án tartandó ülésére Füzesgyarmati Városgazdálkodási és Intézményüzemeltetési Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezetői tisztségére vonatkozó pályázat

Részletesebben

ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE

ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE XIII. évfolyam 12. szám _ ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE HIVATALOS LAP 2012. OKTÓBER 11. TARTALOM A KÖZGYŰLÉS HATÁROZATAI ZMJVK 158/2012. (X.10.) sz. hat. Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének

Részletesebben

Ajánlattételi felhívás

Ajánlattételi felhívás Pécsi Vasutas Sportkör 7622 Pécs, Verseny u. 11. Ajánlattételi felhívás A Pécsi Vasutas Sportkör Pécs, Verseny u. 11. alatt létesítendő multifunkciós sportcsarnok kiviteli terveinek elkészítésére 2015.

Részletesebben

2015. augusztus 1-től hatályos szöveg (egységes szerkezetben) KISVÁRDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 13/2008. (VI.26.) r e n d e l e t e

2015. augusztus 1-től hatályos szöveg (egységes szerkezetben) KISVÁRDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 13/2008. (VI.26.) r e n d e l e t e 2015. augusztus 1-től hatályos szöveg (egységes szerkezetben) KISVÁRDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 13/2008. (VI.26.) r e n d e l e t e a parkolás szabályairól és a parkolási díj megállapításáról

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1 TELEFON +36 84 504100 FAX:+36 84 504 103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő: Siófok, 2016. szeptember 2... Kónyáné dr. Zsarnovszky

Részletesebben

Pályázati felhívás. a Paksi Ürgemezei Strandon lévő büfé kiszolgáló egységek üzemeltetésére (2017 évi nyári szezon)

Pályázati felhívás. a Paksi Ürgemezei Strandon lévő büfé kiszolgáló egységek üzemeltetésére (2017 évi nyári szezon) Pályázati felhívás a Paksi Ürgemezei Strandon lévő büfé kiszolgáló egységek üzemeltetésére (2017 évi nyári szezon) 1. AJÁNLATKÉRŐ Székhely: 7030 Paks, Kölesdi út 46. Adószám: 11283144-2-17 Cégjegyzékszám:

Részletesebben

Eladó ingatlan Botfy Lajos utcai építési telek

Eladó ingatlan Botfy Lajos utcai építési telek Eladó ingatlan Botfy Lajos utcai építési telek Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános pályáztatás útján kívánja értékesíteni az alábbi ingatlant: Cím (Zalaegerszeg) Megnevezés Alapterület

Részletesebben

Pályázati felhívás. Pályázat tárgya. Pályázat jellege. Eljárás nyelve: Pályázati ajánlat beadási formája, benyújtás helye

Pályázati felhívás. Pályázat tárgya. Pályázat jellege. Eljárás nyelve: Pályázati ajánlat beadási formája, benyújtás helye Pályázati felhívás Pályázat tárgya Vilonya Község Önkormányzata pályázatot hirdet Vilonya Község teljes közigazgatási területére kiterjedően a településképi arculati kézikönyv elkészítésére, a településképi

Részletesebben

2005. évi 10. szám április 19. T A R T A L O M J E G Y Z É K. Szám Tárgy Oldal A KÖZGYŰLÉS HATÁROZATAI

2005. évi 10. szám április 19. T A R T A L O M J E G Y Z É K. Szám Tárgy Oldal A KÖZGYŰLÉS HATÁROZATAI DEBRECEN Megyei Jogú Város Önkormányzatának K Ö Z L Ö N Y E A Polgármesteri Hivatal lapja 2005. évi 10. szám 2005. április 19. T A R T A L O M J E G Y Z É K Szám Tárgy Oldal A KÖZGYŰLÉS HATÁROZATAI 69/2005.

Részletesebben

PÁLYÁZAT. Megjelenés a Cégközlöny 2011.02.10-i 6. számában

PÁLYÁZAT. Megjelenés a Cégközlöny 2011.02.10-i 6. számában PÁLYÁZAT Megjelenés a Cégközlöny 2011.02.10-i 6. számában A MÁTRAHOLDING Gazdasági és Tanácsadó ZRt. (1146 Budapest, Cházár András u.9; FALCOTRADE Rt. fa. (3200 Gyöngyös, Szurdokpart u.1., asz:11363806-2-10,

Részletesebben

PÁLYÁZAT. n y i l v á n o s p á l y á z a t. útján értékesíti adós társaság kizárólagos tulajdonában lévő, alábbi vagyonelemeket:

PÁLYÁZAT. n y i l v á n o s p á l y á z a t. útján értékesíti adós társaság kizárólagos tulajdonában lévő, alábbi vagyonelemeket: PÁLYÁZAT A Mátraholding Gazdasági Tanácsadó Zrt. (1146 Budapest XIV. ker., Cházár András utca 9.; Cg.sz.: 01-10-043926), mint a Cydonia Kutatási és Botanikai Bt f.a. (8425 Zirc-Lókút, Bem u. 109. cégjegyzékszám:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 1-jén tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 1-jén tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 1-jén tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Komló Város Önkormányzat Gazdasági Ellátó Szervezet magasabb vezetői

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázat célja: Hajléktalan, fogyatékos, időskorú személyek valamint gyermekek programpályázat útján történő támogatása.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázat célja: Hajléktalan, fogyatékos, időskorú személyek valamint gyermekek programpályázat útján történő támogatása. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Debrecen Megyei Jogú Város Közgyűlésének Szociális Bizottsága pályázatot hirdet debreceni székhelyű non-profit szervezetek programjainak támogatására A pályázók köre: Pályázatot nyújthatnak

Részletesebben

Neumann János Egyetem Kancellári Hivatal

Neumann János Egyetem Kancellári Hivatal PÁLYÁZATI KIÍRÁS a vagyonkezelésében lévő Kecskemét 6124/8 hrsz. alatt nyilvántartott, természetben a 6000 Kecskemét, Ceglédi út 2. szám alatti épületekben lévő üzlethelyiségek bérlet útján történő hasznosítására

Részletesebben

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás Pályázati Hirdetmény A(z) SEDINA Kft. (cégjegyzékszám: 02-09-071721, székhely: 7623 Pécs, Rákóczi út 10.., levelezési cím: 7623 Pécs, Rákóczi út 10..), mint a(z) Kaposvári Nyomdaipari Szolgáltató Kft.

Részletesebben

(2).mobiltelefonos parkolás esetén a minimálisan megváltható várakozási jogosultság legrövidebb időtartama 15 perc. 2..

(2).mobiltelefonos parkolás esetén a minimálisan megváltható várakozási jogosultság legrövidebb időtartama 15 perc. 2.. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 44/2006. (12. 20.) sz. rendelete a történelmi belváros környezetkímélő forgalmi rendjéről, valamint a fizető parkolóhelyek működtetéséről szóló 81/2001.

Részletesebben

NYILVÁNOS KONCESSZIÓS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

NYILVÁNOS KONCESSZIÓS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS NYILVÁNOS KONCESSZIÓS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS BATTONYA TERÜLETÉRE GEOTERMIKUS ENERGIA KONCESSZIÓ KERETÉBEN TÖRTÉNŐ KUTATÁSÁRA, KINYERÉSÉRE ÉS HASZNOSÍTÁSÁRA VONATKOZÓAN A Magyar Állam nevében a Nemzeti Fejlesztési

Részletesebben

(/I,. (2 ELŐTERJESZTÉS. NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE

(/I,. (2 ELŐTERJESZTÉS. NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE Ügyiratszám: 20037-8/2012/05. Ügyintéző: dr. Krizsai Anita NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-500 Fax: (42) 524-501 E-maii: polgbrmester@nyiregvhbzb.hu

Részletesebben

DEBRECEN Megyei Jogú Város Önkormányzatának

DEBRECEN Megyei Jogú Város Önkormányzatának DEBRECEN Megyei Jogú Város Önkormányzatának K Ö Z L Ö N Y E 2012. évi 1. szám 2012. január 12. T A R T A L O M J E G Y Z É K Szám Tárgy Oldal DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 1/2012.

Részletesebben

Bem utca páratlan oldali járda építési munkák

Bem utca páratlan oldali járda építési munkák AJÁNLATKÉRÉS Bem utca páratlan oldali járda építési munkák Tárgyú eljáráshoz 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma, e-mail címe: Neve: Répcelak Város Önkormányzata Képviseli: Dr. Németh

Részletesebben

Makó Város Önkormányzat Képviselő-testületének Városfejlesztési, Városüzemelési, Lakásügyi, és Turisztikai Bizottsága 6900 Makó, Széchenyi tér 22.

Makó Város Önkormányzat Képviselő-testületének Városfejlesztési, Városüzemelési, Lakásügyi, és Turisztikai Bizottsága 6900 Makó, Széchenyi tér 22. Makó Város Önkormányzat Képviselő-testületének Városfejlesztési, Városüzemelési, Lakásügyi, és Turisztikai Bizottsága 6900 Makó, Széchenyi tér 22. Ikt.sz.: 1/578-1/2012/I. Tárgy: Makó, Széchenyi tér 7.

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Sárospatak belterület 2894/5 helyrajzi számú ingatlan adásvétel útján történő értékesítésére

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Sárospatak belterület 2894/5 helyrajzi számú ingatlan adásvétel útján történő értékesítésére PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Sárospatak belterület 2894/5 helyrajzi számú ingatlan adásvétel útján történő értékesítésére Készítette: Sárospatak Város Önkormányzata 2013. december 16. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Sárospatak

Részletesebben

Füzesgyarmat Város Önkormányzatának 13/2011. (V. 26.) önkormányzati rendelete A FIZETŐ PARKOLÁSI RENDSZERRŐL

Füzesgyarmat Város Önkormányzatának 13/2011. (V. 26.) önkormányzati rendelete A FIZETŐ PARKOLÁSI RENDSZERRŐL Füzesgyarmat Város Önkormányzatának 13/2011. (V. 26.) önkormányzati rendelete A FIZETŐ PARKOLÁSI RENDSZERRŐL Füzesgyarmat Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a közúti közlekedésről szóló 1988. évi

Részletesebben

KÓDSZÁM MEGNEVEZÉS TULAJDONOS

KÓDSZÁM MEGNEVEZÉS TULAJDONOS Pályázati azonosító: KPH-JO-538/2017. Kalocsa Város Önkormányzata NYILVÁNOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁST tesz közzé mez gazdasági gépek/eszközök értékesítése céljából Kiíró megnevezése: Kalocsa Város Önkormányzata

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 26-i üléséről.

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 26-i üléséről. Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 3-9/2011/JT. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 26-i üléséről. Napirend: Abony,

Részletesebben

Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2011.(VI.24.) önkormányzati rendelete a parkolási rendről

Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2011.(VI.24.) önkormányzati rendelete a parkolási rendről Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2011.(VI.24.) önkormányzati rendelete a parkolási rendről Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testülete a közúti közlekedésről szóló 1988.évi I.tv.

Részletesebben

2/a. A pályázati eljárás során a szakmai bizottság feladatainak ellátására felkéri a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottságot. k.m.f.

2/a. A pályázati eljárás során a szakmai bizottság feladatainak ellátására felkéri a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottságot. k.m.f. NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 189/2018. (Xl.29.) számú határozata a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában működő Váci Mihály Kulturális Központ igazgatói (magasabb vezető)

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. augusztus 27-ei ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. augusztus 27-ei ülésére 219/2014. E L Ő T E R J E S Z T É S Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. augusztus 27-ei ülésére Tárgy: A Pétfürdőn az Ifjúság utca út és közvilágításának kiépítése, Berhidai

Részletesebben

PÁLYÁZATI AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ

PÁLYÁZATI AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata PÁLYÁZATI AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ HELYISÉGPÁLYÁZAT Jeligére 53 darab üres, jogszerű használattal nem terhelt, nem lakás céljára szolgáló helyiség tulajdonjogának

Részletesebben

Tárgy: A sajószentpéteri tartós bentlakásos ellátást nyújtó szociális intézmény létrehozásával kapcsolatos egyes intézkedések megtétele

Tárgy: A sajószentpéteri tartós bentlakásos ellátást nyújtó szociális intézmény létrehozásával kapcsolatos egyes intézkedések megtétele Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésétől, Miskolc 14/2007. (II. 15.) Kgy. számú határozat Tárgy: A sajószentpéteri tartós bentlakásos ellátást nyújtó szociális intézmény létrehozásával kapcsolatos

Részletesebben

I. az ingatlan adatai

I. az ingatlan adatai Tárnok Nagyközség Önkormányzata /2461 Tárnok, Dózsa György út 150-152./ n y i l v á n o s p á l y á z a t o t í r k i az alábbi Tárnok Nagyközség Önkormányzata tulajdonában lévő beépítetlen ingatlan értékesítésére:

Részletesebben

Felelős: Hegyes Zoltán polgármester. Értesülnek:

Felelős: Hegyes Zoltán polgármester. Értesülnek: Cibakháza Nagyközség Önkormányzata 63/2014.(VI.24.) KT határozata Cibakháza Nagyközség Önkormányzat tulajdonában álló, Cibakháza, zártkert 3285 helyrajzi számú ingatlan értékesítésre történő kijelöléséről

Részletesebben

Eladó ingatlan Budai völgy utcai építési telkek

Eladó ingatlan Budai völgy utcai építési telkek Eladó ingatlan Budai völgy utcai építési telkek Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános pályáztatás útján kívánja értékesíteni az alábbi ingatlanokat: Cím (Zalaegerszeg) 1. Zalaegerszeg,

Részletesebben