NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 163/2005.(VI.29.) számú. h a t á r o z a t a

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 163/2005.(VI.29.) számú. h a t á r o z a t a"

Átírás

1 NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 163/2005.(VI.29.) számú h a t á r o z a t a A Halotti Tor Házzal kapcsolatos pályázati eljárás kiírásáról A Közgyűlés A Halotti Tor Ház vállalkozói forrásból történő megvalósításával egyetért. Utasítja Dr. Freidinger Renátát, a Vagyongazdálkodási és Üzemeltetési Iroda vezetőjét, a pályázati eljárás lebonyolítására és a nyertes pályázóval megkötendő megállapodás előkészítésére. Felhatalmazza Csabai Lászlóné polgármestert és Dr. Szemán Sándor jegyzőt a nyertes pályázóval történő megállapodás megkötésére. Felelős: Dr. Freidinger Renáta, Vagyongazdálkodási és Üzemeltetési Iroda vezetője Határidő: a pályázati felhívás megjelentetésére július 31. azt követően folyamatos k.m.f. Csabai Lászlóné polgármester Dr. Szemán Sándor jegyző A határozatot kapják: 1./ A Közgyűlés tagjai 2./ A Jegyző és a Polgármesteri Hivatal belső szervezeti egységeinek vezetői 3./ Szekrényes András, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Temetkezési Vállalat igazgatója

2 Melléklet a 163/2005.(VI.29.) számú határozathoz P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S Ver Tárgy: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata p á l y á z a t i f e l h í v á s a a Halotti Tor Háza kivitelezésére és üzemeltetésére Ajánlatkérő: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata A pályázati eljárás során az Önkormányzat nevében eljáró szervezet neve, címe, telefonszáma: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Vagyongazdálkodási és Üzemeltetési Iroda Nyíregyháza, Kossuth tér 1. D ép. Telefon: 42/ Fax: 42/ Nyíregyháza, június 17.

3 Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata képviseletében Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Vagyongazdálkodási és Üzemeltetési Irodája a Halotti Tor Háza kivitelezése és üzemeltetése tárgyában az alábbi PÁLYÁZATI FELHÍVÁST teszi közzé: A. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata Nyíregyháza, Kossuth tér 1. sz. Tel.: 42/ Fax.: 42/ B. Az ajánlatkérő írásban történő ajánlattételt kér a jelen pályázati felhívásban rögzítettek szerint. C. A pályázat tárgya: A pályázat tárgya a nyíregyházi Északi Temető (nyíregyházi belterületi 2372/1 hrsz-ú, 3 ha 2519 m2 területű ingatlan) északi részén a 280,74 m2 hasznos alapterületű Halotti Tor Háza kivitelezése és üzemeltetése. A jelen felhívásban rögzítettek szerint a pályázó köteles teljes egészében saját költségén megépíteni a Halotti Tor Háza -t, a mellékelt 592-6/2005. számú jogerős építési engedély alapján az előbb meghatározott Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata kizárólagos tulajdonát képező földterületen. A földterületet az Önkormányzat az építkezés céljára ingyenesen bocsátja a nyertes pályázó rendelkezésére, aki a földterületen sem tulajdonjogot, sem más egyéb jogot nem szerez, azonban azt térítésmentesen használhatja a jogviszony megszűnéséig. A kivitelezést követően a felépítmény a nyertes pályázó tulajdonába kerül, míg a földterület Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata tulajdonába kerül. A nyertes pályázó tudomásul veszi, hogy a teljes beruházási költség, legfeljebb Ft + ÁFA, azaz Negyvenötmillió forint + általános forgalmi adó összeg lehet. A későbbi esetleges elszámolás során beruházási költségként legfeljebb ez az összeg vehető figyelembe. Amennyiben a nyertes pályázó az előbb említett beruházási költséget bármilyen okból túllépi, a többlet megtérítésére a későbbiekben semmilyen formában nem tarthat igényt. Az építkezéshez és üzemeltetéshez szükséges energia és közműcsatlakozások biztosítása a nyertes pályázó feladata, melynek teljes költségét maga köteles viselni. Az energia- és közműcsatlakozások

4 kialakítását a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Temetkezési Vállalattal egyeztetve köteles kialakítani a nyertes pályázó. Az előbb említett költségek a teljes beruházási költségbe beszámítanak. A nyertes pályázó az építmény használatba vételi engedélyét a nyertes pályázat alapján megkötendő megállapodás aláírását követő legkésőbb 1 (egy) éven belül köteles megszerezni. A kivitelezés után a nyertes pályázó az építményt a mellékelt Házirend -ben foglaltak szerint köteles halotti torházként üzemeltetni. Az üzemeltetést teljes egészében a Házirend szerint, azonban saját üzletkörében végzi a nyertes pályázó, vagyis az Önkormányzat részére nem köteles bérleti díjat, vagy más hasonló juttatást fizetni, s az Önkormányzat sem nyújt a nyertes pályázó számára semmiféle pénzügyi támogatást. A pályázó pályázatában köteles maghatározni a futamidőt. A futamidő azt az időtartamot jelenti, amely alatt a pályázó az elkészült építményt ingyenesen használhatja. A futamidőt a pályázó szabadon határozhatja meg, azonban azt években kell megadnia. Amennyiben a pályázó a futamidőt eltérő módon jelöli meg, az ajánlatkérő fenntartja magának a jogot, hogy a futamidőt évekre számítsa át, a kerekítés szabályai szerint. A futamidő az építmény jogerős működési engedélye kiadását követő napon kezdődik. A futamidő végén a nyertes pályázó az építményt ingyenesen az Önkormányzat tulajdonába adja. A nyertes pályázó az építményt üres állapotában adja az Önkormányzat tulajdonába és birtokába. Amennyiben a jogviszony a futamidő vége előtt szűnik meg, a felek egymással elszámolnak a később részletezendő módon. A pályázatok tartalma a pályázati határidő lejárta után nem módosítható, a pályázatok tárgyalás nélkül kerülnek elbírálásra. Az ajánlattevő a nyertes pályázóval megállapodást köt, melyben a felek jogviszonyát a jelen pályázati felhívás és a nyertes pályázat alapján írásban rögzítik. D. A pályázatok bírálati szempontjai: A pályázatok elbírálásának szempontja: Futamidő Közel azonos pályázatok esetén előnyben részesíthető az a pályázat (a szempontok sorrendjének meghatározása nélkül), amely: - a szerződés futamidő előtti megszűnése esetére az Önkormányzatnak kedvezőbb elszámolási feltételeket kínál. Közel azonos pályázat: közel azonosnak minősülnek azok a pályázatok, amelyeknél a futamidő a legrövidebb futamidőt tartalmazó érvényes pályázatban ajánlott futamidőnél legfeljebb 366 nappal hosszabb.

5 Előnyben részesítési szempontok: A jogviszony futamidő előtti megszűnése esetén az Önkormányzatnak kedvezőbb feltétel: a pályázó vállalhatja, hogy a futamidő előtti megszűnés esetén a jelen pályázati felhívásban foglaltnál alacsonyabb összegű elszámolási igényt érvényesít az Önkormányzattal szemben. Az alacsonyabb összegű elszámolási igényt a tényleges beruházási összköltség (amennyiben az túllépi az ajánlatkérő által rögzített beruházási összköltséget, akkor ez utóbbi) %-ában kell megadni. E. Alkalmassági követelmények: A pályázónak igazolnia kell a szerződés teljesítésére való pénzügyigazdasági alkalmasságát. Ennek körében csatolnia kell az elmúlt három év lezárt, a számviteli jogszabályok szerinti beszámolójának másolatát. Egyéni vállalkozó esetében az igazolás az APEH-hez benyújtott adóbevallás másolatával történik. A pályázó alkalmatlan a szerződés teljesítésére, ha az elmúlt három év közül legalább egy évben veszteségesen gazdálkodott. A pályázónak igazolnia kell a szerződés teljesítésére való műszaki-technikai alkalmasságát. Ennek körében csatolnia kell az elmúlt öt évben általa megvalósított legjelentősebb építési beruházások leírását (referencia), legalább a teljesítés helyének, idejének és a kért ellenértéknek a megjelölésével. Amennyiben a pályázó nem maga kívánja elvégezni a kivitelezést, köteles megjelölni azt a gazdálkodó szervezetet, amellyel a kivitelezést el kívánja végeztetni. Ez utóbbi esetben a referenciát a tényleges kivitelezést végző cégnek kell felmutatnia. A pályázó alkalmatlan a szerződés teljesítésére, ha az elmúlt öt évben nem jelöl meg legalább három olyan általa (vagy a kivitelezést végző gazdálkodó szervezet által) megvalósított építési beruházást (referencia), amelyek értéke egyenként meghaladja a nettó Ft-ot. F. Az előbérleti jog Amennyiben az ajánlatkérő a nyertes pályázó által vállalt futamidő lejárta után a további hasznosítást bérbeadás útján kívánja megoldani, a nyertes pályázó számára előbérleti jog biztosított az építményen a versenytárgyaláson kialakult bérleti feltételek szerint. Amennyiben az ajánlatkérő nem bérbeadás útján kívánja az építményt hasznosítani, a nyertes pályázót semmilyen jog nem illeti meg az építményen a futamidő lejárta után.

6 G. A rendkívüli felmondás: Az ajánlatkérőt és a nyertes pályázót megilleti a C. pont szerinti megállapodás rendkívüli felmondásának joga, de kizárólag a következő esetekben: 1) A nyertes pályázó a megállapodást írásban felmondhatja, amennyiben a Halotti Tor Házának általa való - mindenkor a Házirend keretei közötti - működtetése számára a működési engedély kiadását követően legalább három egymást követő évben veszteséges. A veszteségességet a mérlegek másolatával, vagy az adóbevallás másolatával kell igazolni. A felmondási idő 3 hónapnál kevesebb nem lehet. A felmondás június 30., vagy december 31. napjára szólhat. Amennyiben a nyertes pályázó gyakorolja a felmondás jogát, a felek között elszámolási kötelezettség jön létre, amely alapján az építmény az ajánlatkérő tulajdonába és birtokába kerül. Ennek ellentételezéseként a nyertes pályázó a tényleges beruházási összköltség (amennyiben ez meghaladja az ajánlatkérő által meghatározott maximális beruházási összköltséget, úgy legfeljebb ez utóbbi) 70 %-át alapul véve tarthat igényt megtérítésre, oly módon, hogy az előbbi összegnek a hátralévő futamidővel arányos részére jogosult. A pályázó jogosult pályázatában ennél kisebb mértékű megtérítési igény-alapot vállalni (ld. előnyben részesítési szempontok). 2) Az ajánlatkérő a megállapodást írásban felmondhatja, amennyiben a Halotti Tor Házát a nyertes pályázó nem a Házirend -nek megfelelően működteti. A felmondási idő 15 napnál kevesebb nem lehet, a felmondás a hónap utolsó napjára szólhat. A Házirend különösen súlyos megsértése esetén a felmondás azonnali hatályú. Amennyiben az ajánlatkérő gyakorolja a felmondás jogát, a felek között elszámolási kötelezettség jön létre, amely alapján az építmény az ajánlatkérő tulajdonába és birtokába kerül. Ennek ellentételezéseként a nyertes pályázó a tényleges beruházási összköltség (amennyiben ez meghaladja az ajánlatkérő által meghatározott maximális beruházási összköltséget, úgy legfeljebb ez utóbbi) 50 %-át alapul véve tarthat igényt megtérítésre, oly módon, hogy az előbbi összegnek a hátralévő futamidővel arányos részére jogosult. A pályázó jogosult pályázatában ennél kisebb mértékű megtérítési igény-alapot vállalni (ld. előnyben részesítési szempontok). A futamidő alatt a megállapodás az előbbi két felmondási okon kívül más módon egyoldalúan nem szüntethető meg. H. Az eredményhirdetés időpontja és a szerződéskötés tervezett időpontja: Az eredményhirdetés időpontja: szeptember 5.

7 A szerződéskötés tervezett időpontja: az eredményhirdetéstől számított 15 napon belül I. Az ajánlati kötöttség időtartama: A pályázó pályázatához a benyújtási határidőt követő 60 napig kötve van. J. A pályázat részei (tartalmi követelmények): Kötelezően kitöltendő, illetve csatolandó: 1. Felolvasólap (1. sz. melléklet); 2. Ajánlattevői nyilatkozat (2. sz. melléklet); K. A pályázat formai követelményei A pályázat valamennyi lapját a pályázó aláírásával kell ellátni. Az ajánlatot név, cím megjelölése nélküli zárt borítékban 1 példányban kell benyújtani, a borítékon a következő szöveget kell feltüntetni: HALOTTI TOR HÁZA Az ajánlatkérő fenntartja magának azt a jogot, hogy a pályázatot bármikor indoklás nélkül visszavonja, vagy eredménytelennek nyilvánítsa. A pályázó pályázata kidolgozásáért ebben az esetben sem tarthat igényt semmiféle térítésre.

8 1. sz. melléklet Felolvasólap I. Pályázó adatai: Cégnév: Székhely: Cégjegyzékszám (vállalkozói ig.szám), egyéb nyt.szám: Adószám: Képviselő: II. 1) A vállalt futamidő:... év 2) Egyéb vállalások: II/2/A: II/2/B: A nyertes pályázó által történő felmondás (tartósan veszteséges működtetés) esetén a megtérítési igény alapját %-ban jelölöm meg. (A pályázó vállalhatja a 70 % -nál alacsonyabb mértékben: Kitöltése nem kötelező, ekkor ajánlatkérő úgy tekinti, hogy a pályázó a felhívás szerinti 70. %-ot vállalja.) Az ajánlattevő által történő felmondás (házirend nyertes pályázó általi megszegése) esetén a megtérítési igény alapját %-ban jelölöm meg. (A pályázó vállalhatja az 50 % -nál alacsonyabb mértékben: Kitöltése nem kötelező, ekkor ajánlatkérő úgy tekinti, hogy a pályázó a felhívás szerinti 50. %-ot vállalja.) III. Ajánlati kötöttség időtartama: 60 nap hónap.. nap. cégszerű aláírás

9 2. sz. melléklet NYILATKOZAT Alulírott, mint a cégnév. képviselője hogy n y i l a t k o z o m - a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata által a Halotti Tor Háza kivitelezése és üzemeltetése tárgyában kiírt pályázati felhívásban rögzített feltételeket teljes mértékben elfogadom; - amennyiben az ajánlatkérő által meghatározott legmagasabb beruházási költséget bármilyen okból túllépem, a többlet megtérítésére a későbbiekben semmilyen formában nem tartok, nem tarthatok igényt; - amennyiben a jogviszony a futamidő előtt szűnik meg (rendkívüli felmondás), az ajánlattételi felhívásban megjelölt, illetve a pályázatomban annál az ajánlatkérő számára kedvezőbben vállalt mértékű megtérítési igényen túl az ajánlattevővel szemben semmiféle követeléssel nem lépek fel; - az építmény használatba vételi engedélyének megszerzését a nyertes pályázat alapján megkötendő megállapodás aláírását követő legkésőbb 1 (egy) éven belül vállalom hónap.. nap aláírás

AJÁNLATI FELHÍVÁS. A BKV Zrt. irat- és dokumentumkezelő rendszerének komplett üzemeltetése Versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt.

AJÁNLATI FELHÍVÁS. A BKV Zrt. irat- és dokumentumkezelő rendszerének komplett üzemeltetése Versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. A BKV Zrt. irat- és dokumentumkezelő rendszerének komplett üzemeltetése Versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. V-284/13 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2014. március Ajánlatkérő neve: AJÁNLATI FELHÍVÁS

Részletesebben

Bem utca páratlan oldali járda építési munkák

Bem utca páratlan oldali járda építési munkák AJÁNLATKÉRÉS Bem utca páratlan oldali járda építési munkák Tárgyú eljáráshoz 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma, e-mail címe: Neve: Répcelak Város Önkormányzata Képviseli: Dr. Németh

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Ásotthalom Béke u. 10/A sz. alatti volt Őzike Presszó,

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Ásotthalom Béke u. 10/A sz. alatti volt Őzike Presszó, 1. számú melléklet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Ásotthalom Község Önkormányzata pályázatot hirdet a kizárólagos tulajdonában lévő, 6783 Ásotthalom Béke u. 10/A sz. alatti volt Őzike Presszó, összesen 113 m 2 alapterületű

Részletesebben

P O L G Á R M E S T E R É T Ő L

P O L G Á R M E S T E R É T Ő L P O L G Á R M E S T E R É T Ő L Száma: 10-5708/2005 Tárgy: Ajánlattételi felhívás Ügyintéző: dr. Ratkay Attila, Paksi Pauletta Melléklet: Felolvasólap minták AJÁNLATTÉTELI PÁLYÁZATI FELHIVÁS (HÓDMEZŐVÁSÁRHELY

Részletesebben

AJÁNLATI FELHÍVÁS. Hídakon, műtárgyakon III. fokú hídvizsgálat, tervezési feladatok elvégzése. versenyeztetési eljárás

AJÁNLATI FELHÍVÁS. Hídakon, műtárgyakon III. fokú hídvizsgálat, tervezési feladatok elvégzése. versenyeztetési eljárás Hídakon, műtárgyakon III. fokú hídvizsgálat, tervezési feladatok elvégzése versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2013. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlati felhívás Ajánlatkérő

Részletesebben

Neumann János Egyetem Kancellári Hivatal

Neumann János Egyetem Kancellári Hivatal PÁLYÁZATI KIÍRÁS a vagyonkezelésében lévő Kecskemét 6124/8 hrsz. alatt nyilvántartott, természetben a 6000 Kecskemét, Ceglédi út 2. szám alatti épületekben lévő üzlethelyiségek bérlet útján történő hasznosítására

Részletesebben

Üzemanyag kutak és nyilvántartási rendszerük fejlesztése. versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-332/11.

Üzemanyag kutak és nyilvántartási rendszerük fejlesztése. versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-332/11. Üzemanyag kutak és nyilvántartási rendszerük fejlesztése versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-332/11. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2011. szeptember hó 08. nap AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlati

Részletesebben

AJÁNLATI FELHÍVÁS. versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-352/12.

AJÁNLATI FELHÍVÁS. versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-352/12. Libegő menetjegy, Nosztalgia jegy, Sikló kartonkártya tekercs és Termotranszver beléptető rendszer megszemélyesítő nyomtatójához festékszalag beszerzése versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt..

Részletesebben

PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ INGATLAN BÉRBEADÁSÁRA

PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ INGATLAN BÉRBEADÁSÁRA PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ INGATLAN BÉRBEADÁSÁRA Pályázat kiírója: Dány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Önkormányzati tulajdonú ingatlan

Részletesebben

CSABASZABADI SZLOVÁK ÖNKORMÁNYZAT BESZERZÉSI ADATLAP

CSABASZABADI SZLOVÁK ÖNKORMÁNYZAT BESZERZÉSI ADATLAP CSABASZABADI SZLOVÁK ÖNKORMÁNYZAT BESZERZÉSI ADATLAP Csabaszabadi Mező utca 22 szám alatt megvalósuló Szlovák közösségi ház részleges felújítása, környezetének átalakítására BESZERZÉSI ADATLAP 1./ Az ajánlatkérő

Részletesebben

Versenyeztetési eljárás. Ajánlati felhívás. Eljárás száma: V-008/1-VJSZ/2012 Eljárás címe:

Versenyeztetési eljárás. Ajánlati felhívás. Eljárás száma: V-008/1-VJSZ/2012 Eljárás címe: Versenyeztetési eljárás Ajánlati felhívás Eljárás száma: V-008/1-VJSZ/2012 Eljárás címe: Ipari csuklós villamos járművek forgóváz alkatészeinek szállítása módosított felhívás Budapest, 2012. november 8.

Részletesebben

Hostessek biztosítása BKV Zrt. rendezvényeire Versenyeztetési eljárás

Hostessek biztosítása BKV Zrt. rendezvényeire Versenyeztetési eljárás Hostessek biztosítása BKV Zrt. rendezvényeire Versenyeztetési eljárás Eljárás száma:bkv Zrt. V-55/14 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2014. március AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési

Részletesebben

HÉV járművek átalakításának tervezése. Versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/VB-218/2013. AJÁNLATI FELHÍVÁS. Budapest, 2013.

HÉV járművek átalakításának tervezése. Versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/VB-218/2013. AJÁNLATI FELHÍVÁS. Budapest, 2013. HÉV járművek átalakításának tervezése Versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. 15/VB-218/2013. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2013. Ajánlatkérő neve: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapesti Közlekedési Zártkörűen

Részletesebben

Pályázati felhívás m ,- Ft ,- Ft. A pályázatokat 15465/9 hrsz jeligével, zárt borítékban lehet benyújtani.

Pályázati felhívás m ,- Ft ,- Ft. A pályázatokat 15465/9 hrsz jeligével, zárt borítékban lehet benyújtani. Pályázati felhívás 1. melléklet Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános pályáztatás útján építési telekként kívánja értékesíteni az alábbi ingatlant: Megnevezés a zalaegerszegi 15465/9 hrsz-ú,

Részletesebben

AJÁNLATI FELHÍVÁS A KAPOLCSI ORVOSI RENDELŐ FELÚJÍTÁSÁRA

AJÁNLATI FELHÍVÁS A KAPOLCSI ORVOSI RENDELŐ FELÚJÍTÁSÁRA AJÁNLATI FELHÍVÁS A KAPOLCSI ORVOSI RENDELŐ FELÚJÍTÁSÁRA Tisztelt Ajánlattevő! A ajánlat kiírója ezúton kéri fel ajánlat benyújtására a Tisztelt Ajánlattevőt (a továbbiakban: ajánlattevő) a jelen ajánlati

Részletesebben

HÉV üzletág kiválásához kapcsolódó könyvvizsgálói feladatok ellátása

HÉV üzletág kiválásához kapcsolódó könyvvizsgálói feladatok ellátása HÉV üzletág kiválásához kapcsolódó könyvvizsgálói feladatok ellátása versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2016. AJÁNLATI FELHÍVÁS 1. Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési

Részletesebben

Energiatanúsítvány elkészítése a BKV Zrt részére

Energiatanúsítvány elkészítése a BKV Zrt részére Energiatanúsítvány elkészítése a BKV Zrt részére e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt V-455/14 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2015 Beszerzési Főosztály/Közbeszerzési Osztály/Minták versenyeztetési

Részletesebben

4 db használt, alacsonypadlós, diesel üzemű csuklós autóbusz beszerzése

4 db használt, alacsonypadlós, diesel üzemű csuklós autóbusz beszerzése 4 db használt, alacsonypadlós, diesel üzemű csuklós autóbusz beszerzése e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. VB-440/16 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2016. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve:

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI NYILATKOZAT FELOLVASÓLAP

AJÁNLATTÉTELI NYILATKOZAT FELOLVASÓLAP 1.sz. melléklet AJÁNLATTÉTELI NYILATKOZAT FELOLVASÓLAP Ajánlattevő neve: Ajánlattevő székhelye: Kapcsolattartó személy neve: Kapcsolattartó személy telefonszáma: Kapcsolattartó személy fax száma: Kapcsolattartó

Részletesebben

AJÁNLATI FELHÍVÁS. Mentőszolgálat és orvosi ellátás biztosítása. versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-285/11.

AJÁNLATI FELHÍVÁS. Mentőszolgálat és orvosi ellátás biztosítása. versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-285/11. Mentőszolgálat és orvosi ellátás biztosítása versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2011. augusztus 1. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlati felhívás Ajánlatkérő neve: Budapesti

Részletesebben

F E L H Í V ÁS NAGYKÁLLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

F E L H Í V ÁS NAGYKÁLLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA F E L H Í V ÁS NAGYKÁLLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA bérbeadás útján történő hasznosításra meghirdeti a tulajdonában lévő Korányi Frigyes út 1. szám alatt található ingatlanát. Pályázni a Nagykálló Város Önkormányzat

Részletesebben

Pályázati felhívás ingatlan értékesítésre

Pályázati felhívás ingatlan értékesítésre Pályázati felhívás ingatlan értékesítésre Helvécia Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete nyílt pályázatot hirdet Helvécia Nagyközség Önkormányzatának kizárólagos tulajdonát képező helvéciai 1136.

Részletesebben

PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ INGATLAN ELADÁSÁRA

PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ INGATLAN ELADÁSÁRA PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ INGATLAN ELADÁSÁRA Pályázat kiírója: Dány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Önkormányzati tulajdonú ingatlan

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Dombóvár Város Önkormányzata pályázat útján kívánja bérbe adni az alábbi Dombóvár, Dombó P. u. 9. szám alatti ingatlant.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Dombóvár Város Önkormányzata pályázat útján kívánja bérbe adni az alábbi Dombóvár, Dombó P. u. 9. szám alatti ingatlant. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS pályázat útján kívánja bérbe adni az alábbi Dombóvár, Dombó P. u. 9. szám alatti ingatlant. A bérlemény általános adatai: Dombóvár, Dombó P. u. 9. - Hrsz.: 1299/5/A/76 - Ingatlan megnevezése:

Részletesebben

46/2014.(III.25.)Kt. számú határozat melléklete. Pályázati kiírás

46/2014.(III.25.)Kt. számú határozat melléklete. Pályázati kiírás 46/2014.(III.25.)Kt. számú határozat melléklete Pályázati kiírás Mélykút Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (6449 Mélykút Petőfi tér 1.) a Képviselő-testület 46/2014.(III.25.)Kt. számú határozata

Részletesebben

1 db személyes használt személyszállító hajó üzembe helyezéséhez szükséges feladatok elvégzése

1 db személyes használt személyszállító hajó üzembe helyezéséhez szükséges feladatok elvégzése 1 db 80-120 személyes használt személyszállító hajó üzembe helyezéséhez szükséges feladatok elvégzése e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2017. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS nyilvános pályázati felhívást tesz közzé Vagyontárgy adatai, műszaki állapota: II. III.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS nyilvános pályázati felhívást tesz közzé Vagyontárgy adatai, műszaki állapota: II. III. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Ábrahámhegy Község Önkormányzatának Képviselő-testülete (8256 Ábrahámhegy, Badacsonyi út 13.) a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény, valamint az önkormányzat vagyonáról

Részletesebben

Az újabb értékbecslés mely az előterjesztés 3. sz. mellékletét képezi - az irányadó bruttó vételárat 13 millió Ft-ban határozta meg.

Az újabb értékbecslés mely az előterjesztés 3. sz. mellékletét képezi - az irányadó bruttó vételárat 13 millió Ft-ban határozta meg. Ásotthalom Község Önkormányzata Polgármesterétő l 16/2008. Témafelelős: Dr. Karsai Éva Ikt.sz: 1785/2008 Véleményező Bizottság: PTB Ásotthalom Község Önkormányzata Képviselő -testületének Tárgy: Az Önkormányzat

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI NYILATKOZAT FELOLVASÓLAP

AJÁNLATTÉTELI NYILATKOZAT FELOLVASÓLAP 1.sz. melléklet AJÁNLATTÉTELI NYILATKOZAT FELOLVASÓLAP Ajánlattevő neve: Ajánlattevő székhelye: Kapcsolattartó személy neve: Kapcsolattartó személy telefonszáma: Kapcsolattartó személy fax száma: Kapcsolattartó

Részletesebben

1. Az eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-306/ A beszerzés tárgya és mennyisége:

1. Az eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-306/ A beszerzés tárgya és mennyisége: AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Gazdasági Igazgatóság Beszerzési Főosztály Schifner Marianna mb. Főosztályvezető 1072 Budapest, Akácfa u. 15.

Részletesebben

Peronfigyelő monitorok beszerzése. versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/VB-255/12. AJÁNLATI FELHÍVÁS. Budapest, 2012.

Peronfigyelő monitorok beszerzése. versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/VB-255/12. AJÁNLATI FELHÍVÁS. Budapest, 2012. Peronfigyelő monitorok beszerzése versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. 15/VB-255/12. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2012. augusztus AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlati felhívás 1. Ajánlatkérő neve: Budapesti

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK. 12/2015. (IV.17.) önkormányzati rendelete

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK. 12/2015. (IV.17.) önkormányzati rendelete MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 12/2015. (IV.17.) önkormányzati rendelete mezőgazdasági művelésre alkalmas földterületek bérbe-, használatba- és haszonbérbe adására vonatkozó eljárási

Részletesebben

Versenyeztetési eljárás. Ajánlati felhívás. Eljárás száma: V-015/1-VJSZ/2012 Eljárás címe: Különböző típusú gömbcsuklók beszerzése

Versenyeztetési eljárás. Ajánlati felhívás. Eljárás száma: V-015/1-VJSZ/2012 Eljárás címe: Különböző típusú gömbcsuklók beszerzése Versenyeztetési eljárás Ajánlati felhívás Eljárás száma: V-015/1-VJSZ/2012 Eljárás címe: Különböző típusú gömbcsuklók beszerzése Budapest, 2012. november 14. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: BKV Vasúti

Részletesebben

Pályázati felhívás Rovar-, és rágcsálóirtási munkák elvégzése XV. kerületi intézmények részére 2015 1. Az ajánlatkérő

Pályázati felhívás Rovar-, és rágcsálóirtási munkák elvégzése XV. kerületi intézmények részére 2015 1. Az ajánlatkérő Budapest Főváros XV. kerületi Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat Gazdasági Működtetési Központ 1158 Budapest, Ady Endre u. 31-33. Telefon:1/815-1700; fax: 1/607-1144 web: www.gmkxv.hu Iktató

Részletesebben

Előterjesztés a február 26-án tartandó Képviselő-testületi ülésre

Előterjesztés a február 26-án tartandó Képviselő-testületi ülésre Előterjesztés a 2015. február 26-án tartandó Képviselő-testületi ülésre Tisztelt Képviselő-testület! Dévaványa Város Önkormányzata a saját tulajdonában lévő Dévaványa, Hajós u. 22. szám alatti 3572 hrsz-ú

Részletesebben

Nyílt PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Budakalász Város Képviselő-testületének 44/2008 (XII.1) rendelete alapján

Nyílt PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Budakalász Város Képviselő-testületének 44/2008 (XII.1) rendelete alapján Nyílt PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Budakalász Város Képviselő-testületének 44/2008 (XII.1) rendelete alapján A Budakalász, 0184/4 hrsz kivett agyagbánya önkormányzati tulajdonban lévő tó felület értékesítésére KIÍRÓ:

Részletesebben

Háztartási és irodai berendezések Javítása. Versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-180/ 2012 AJÁNLATI FELHÍVÁS

Háztartási és irodai berendezések Javítása. Versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-180/ 2012 AJÁNLATI FELHÍVÁS Háztartási és irodai berendezések Javítása Versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-180/ 2012 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2012. szeptember AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlati felhívás Ajánlatkérő neve:

Részletesebben

Tájékoztatás, nyilvánosság feladatok ellátására

Tájékoztatás, nyilvánosság feladatok ellátására AJÁNLATKÉRÉS Tájékoztatás, nyilvánosság feladatok ellátására Tárgyú eljáráshoz 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma, e-mail címe: Neve: Répcelak Város Önkormányzata Képviseli: Dr. Németh

Részletesebben

CNC vezérlésű karusszel eszterga beszerzése

CNC vezérlésű karusszel eszterga beszerzése Versenyeztetési eljárás Ajánlati felhívás Eljárás száma: V-001/1-VJSZ/2014 Eljárás címe: CNC vezérlésű karusszel eszterga beszerzése Budapest, 2014. február 26. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: BKV

Részletesebben

F E L H Í V ÁS NAGYKÁLLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

F E L H Í V ÁS NAGYKÁLLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA F E L H Í V ÁS NAGYKÁLLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA bérbeadás útján történő hasznosításra meghirdeti tulajdonában lévő Korányi F. út 1. sz. alatt lévő Óbester étteremként üzemelő helyiségét. Pályázni a Nagykálló

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY KÉSZÍTÉSE A XV. KERÜLETI GAZDASÁGI MŰKÖDTETÉSI KÖZPONT ELLÁTÁSI KÖRÉBE TARTOZÓ INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE TÁRGYÚ

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY KÉSZÍTÉSE A XV. KERÜLETI GAZDASÁGI MŰKÖDTETÉSI KÖZPONT ELLÁTÁSI KÖRÉBE TARTOZÓ INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE TÁRGYÚ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY KÉSZÍTÉSE A XV. KERÜLETI GAZDASÁGI MŰKÖDTETÉSI KÖZPONT ELLÁTÁSI KÖRÉBE TARTOZÓ INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE TÁRGYÚ NYÍLT PÁLYÁZAT Ajánlatkérő: Budapest Főváros XV. kerületi

Részletesebben

1 db személyes használt személyszállító hajó beszerzése

1 db személyes használt személyszállító hajó beszerzése 1 db 80-120 személyes használt személyszállító hajó beszerzése e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2017. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési Zártkörűen

Részletesebben

Karthauzi utca és a Széchenyi hegy végállomás között részleges felépítményváltás

Karthauzi utca és a Széchenyi hegy végállomás között részleges felépítményváltás Karthauzi utca és a Széchenyi hegy végállomás között részleges felépítményváltás e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2017. Ajánlatkérő neve: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapesti

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ INGATLAN HASZNOSÍTÁSÁRA

ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ INGATLAN HASZNOSÍTÁSÁRA PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ INGATLAN HASZNOSÍTÁSÁRA Pályázat kiírója: Szarvas Város Önkormányzata 2 PÁLYÁZATIFELHÍVÁS Pályázatot kiíró szerv megnevezése, székhelye: Szarvas Város Önkormányzata

Részletesebben

35 milliárd forint összegű középlejáratú hitelkeret biztosítása refinanszírozás céljára AJÁNLATI FELHÍVÁS

35 milliárd forint összegű középlejáratú hitelkeret biztosítása refinanszírozás céljára AJÁNLATI FELHÍVÁS 35 milliárd forint összegű középlejáratú hitelkeret biztosítása refinanszírozás céljára versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. V-429/14 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2014. november AJÁNLATI FELHÍVÁS

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI NYILATKOZAT FELOLVASÓLAP

AJÁNLATTÉTELI NYILATKOZAT FELOLVASÓLAP AJÁNLATTÉTELI NYILATKOZAT FELOLVASÓLAP 1. számú minta Ajánlattevő neve: Ajánlattevő székhelye: Kapcsolattartó személy neve: Kapcsolattartó személy telefonszáma: Kapcsolattartó személy faxszáma: Kapcsolattartó

Részletesebben

AJÁNLATI FELHÍVÁS. Felvonók karbantartása és javítása tárgyban kiírt versenyeztetési eljáráshoz

AJÁNLATI FELHÍVÁS. Felvonók karbantartása és javítása tárgyban kiírt versenyeztetési eljáráshoz AJÁNLATI FELHÍVÁS Felvonók karbantartása és javítása tárgyban kiírt versenyeztetési eljáráshoz 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon-, telefaxszámai, email címe: VOLÁNBUSZ Közlekedési Zártkörűen Működő

Részletesebben

4. A pályázati eljárás: 5. A pályázati biztosíték:

4. A pályázati eljárás: 5. A pályázati biztosíték: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat tulajdonában lévő Budapest II. ker. Hárshegyi út 1. szám alatti ingatlan (10937/21 Hrsz) tulajdonjogának értékesítésére

Részletesebben

Eladó ingatlan Jegenyés utcai építési telek

Eladó ingatlan Jegenyés utcai építési telek Eladó ingatlan Jegenyés utcai építési telek Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános pályáztatás útján kívánja értékesíteni az alábbi ingatlant: Cím (Zalaegerszeg) Megnevezés Alapterület

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK PIACFELÜGYELETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK PIACFELÜGYELETE BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK PIACFELÜGYELETE PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzat Piacfelügyelete (a továbbiakban: Piacfelügyelet ) az

Részletesebben

PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 71-ES FŐÚT MELLETTI ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ INGATLANOK BÉRBEADÁSÁRA

PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 71-ES FŐÚT MELLETTI ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ INGATLANOK BÉRBEADÁSÁRA PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 71-ES FŐÚT MELLETTI ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ INGATLANOK BÉRBEADÁSÁRA Pályázat kiírója: Alsóörs Község Önkormányzat Képviselőtestülete 2 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Önkormányzati

Részletesebben

PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ

PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ FŐKERT Nonprofit Zrt. 1073 Budapest, Dob u. 90. PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ a FŐKERT Nonprofit Zrt. 1106 Budapest, Keresztúri út 130. szám alatti telephelyén 272 m 2 iroda, raktárhelyiség hozzá tartozó 628

Részletesebben

Speciális védőruha beszerzés AJÁNLATI FELHÍVÁS. Versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. V-338/13. Budapest, 2014.

Speciális védőruha beszerzés AJÁNLATI FELHÍVÁS. Versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. V-338/13. Budapest, 2014. Speciális védőruha beszerzés Versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. V-338/13 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2014. Ajánlatkérő neve: AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlati felhívás Budapesti Közlekedési Zártkörűen

Részletesebben

Szállítás:2009. december 3-án az 5. pontban megjelölt budapesti címre

Szállítás:2009. december 3-án az 5. pontban megjelölt budapesti címre Pályázati Felhívás MÁV START Zrt. Asztali naptár nyomdai előkészítése és kivitelezése tárgyú nyílt pályázathoz 1. Ajánlatkérő neve, címe: 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 54-60. Kapcsolattartási cím:

Részletesebben

A szerződés időtartama: a munkaterület átadásától (várhatóan július 1.) február 28-ig terjedő időtartamra.

A szerződés időtartama: a munkaterület átadásától (várhatóan július 1.) február 28-ig terjedő időtartamra. Szám: M/314/2018 Ügyintéző: Takács Péter Tárgy: MONOSTORAPÁTI 471 hrsz-ú (Monostorapáti, Petőfi u. 123. sz. alatti) orvosi rendelő bővítése, felújítása, akadálymentesítése árajánlat kérése műszaki ellenőri,

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA AJÁNLATKÉRŐ: Zalahaláp Község Önkormányzata

KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA AJÁNLATKÉRŐ: Zalahaláp Község Önkormányzata KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA AJÁNLATKÉRŐ: Zalahaláp Község Önkormányzata 2014 Tisztelt Ajánlattevő! 1 Ajánlatkérő a Közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.)

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. személyiség nélküli gazdasági társaságok, vagy azok konzorciuma A pályázat nyelve: magyar

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. személyiség nélküli gazdasági társaságok, vagy azok konzorciuma A pályázat nyelve: magyar I. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat tulajdonában lévő Szent István tér Mélygarázs Beruházó és Üzemeltető Kft. üzletrészének értékesítésére 1. A pályázat

Részletesebben

Szállítás:2008. december 3-án az 5. pontban megjelölt budapesti címre

Szállítás:2008. december 3-án az 5. pontban megjelölt budapesti címre 1. Ajánlatkérő neve, címe: 1087 Budapest, Kerepesi út 1-5. Kapcsolattartási cím: 1087 Budapest, Kerepesi út 3., II. emelet 210. szoba Címzett: Támis Norbert Telefon: + 36 (1) 511-1922 Fax: + 36 (1) 511-1982

Részletesebben

1087 Budapest, Könyves Kálmán krt I. emelet 137. szoba

1087 Budapest, Könyves Kálmán krt I. emelet 137. szoba Pályázati Felhívás COGNOS Planning és BI szoftverek bevezetésének szakmai minőségbiztosítási támogatása tárgyú nyílt pályázathoz 1. Ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail) 1087 Budapest,

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. További információkat lsd. a jelen Befektetői tájékoztató III. fejezetében. 1. A pályázat kiírója: 2. A pályázat célja és jellege:

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. További információkat lsd. a jelen Befektetői tájékoztató III. fejezetében. 1. A pályázat kiírója: 2. A pályázat célja és jellege: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat tulajdonában lévő Budapest V. kerület Fővám tér 5. fsz. szám alatti ingatlan (hrsz.: 23926/0/A/3) tulajdonjogának értékesítésére

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pomáz Város Önkormányzat tulajdonában lévő ingatlan bérleti jogának megszerzésére

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pomáz Város Önkormányzat tulajdonában lévő ingatlan bérleti jogának megszerzésére PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pomáz Város Önkormányzat tulajdonában lévő ingatlan bérleti jogának megszerzésére I. A pályázat célja: Pomáz Város Önkormányzat tulajdonában lévő Pomáz, Huszár utca 3. 1689/194 hrsz

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. ingatlan hasznosítására, wellness szálloda és kapcsolódó szolgáltatások megvalósítása céljából

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. ingatlan hasznosítására, wellness szálloda és kapcsolódó szolgáltatások megvalósítása céljából PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ingatlan hasznosítására, wellness szálloda és kapcsolódó szolgáltatások megvalósítása céljából Készítette: Sárospatak Város Önkormányzata 2010. február 12. 1 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ingatlan

Részletesebben

Lakás bérlésére vonatkozó PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a 15/2015 (V.20.) Önkormányzati rendelet alapján

Lakás bérlésére vonatkozó PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a 15/2015 (V.20.) Önkormányzati rendelet alapján Lakás bérlésére vonatkozó PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a 15/2015 (V.20.) Önkormányzati rendelet alapján I. A PÁLYÁZAT CÉLJA: 1. Pomáz Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban: kiíró), a.../2018 (VI.

Részletesebben

5. A szerződés időtartama vagy a teljesítés határideje A teljesítés végső határideje: 2008. október 10. 12:00 óra

5. A szerződés időtartama vagy a teljesítés határideje A teljesítés végső határideje: 2008. október 10. 12:00 óra 1. Ajánlatkérő neve, címe: 1087 Budapest, Kerepesi út 1-5. Kapcsolattartási cím: 1087 Budapest, Kerepesi út 3., II. emelet 210. szoba Címzett: Támis Norbert Telefon: + 36 (1) 511-1922 Fax: + 36 (1) 511-1982

Részletesebben

Pályázati felhívás. Berhida, 06/205, 06/206, 06/231 és 06/232 helyrajzi számú ingatlanok értékesítésére. I. Pályáztató adatai

Pályázati felhívás. Berhida, 06/205, 06/206, 06/231 és 06/232 helyrajzi számú ingatlanok értékesítésére. I. Pályáztató adatai Pályázati felhívás Berhida, 06/205, 06/206, 06/231 és 06/232 helyrajzi számú ingatlanok értékesítésére. I. Pályáztató adatai Ajánlatkérő neve: Berhida Város Önkormányzata Ajánlatkérő címe: 8181 Berhida,

Részletesebben

Tarhos, Petőfi u. 1. szám alatti ingatlan hasznosítása

Tarhos, Petőfi u. 1. szám alatti ingatlan hasznosítása Sorszám: Tárgy:.. Tarhos, Petőfi u. 1. szám alatti ingatlan hasznosítása Döntéshozalal módja: Véleményező bizottság: Minősített többség a Ugyrendi, Lakásügyi, Egészségügyi és Szociális vagyonrendelet 10.

Részletesebben

Ikt.sz.:502-25/2014 AJÁNLATKÉRÉS - hálózati tárhely beszerzésére Az ajánlatkérő Zsámbéki Polgármesteri Hivatal

Ikt.sz.:502-25/2014 AJÁNLATKÉRÉS - hálózati tárhely beszerzésére Az ajánlatkérő Zsámbéki Polgármesteri Hivatal Ikt.sz.:502-25/2014 AJÁNLATKÉRÉS - hálózati tárhely beszerzésére Az ajánlatkérő Zsámbéki Polgármesteri Hivatal intézmény Címe: 2072 Zsámbék, Rácváros u. 2-4. Email: hivatal@zsambek.hu Telefon:23/565-610

Részletesebben

Pályázati felhívás. Megjegyzés: Az ingatlan üzemeltetője a BFVK Zrt

Pályázati felhívás. Megjegyzés: Az ingatlan üzemeltetője a BFVK Zrt Pályázati felhívás Kiíró: Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. (BFVK Zrt.), (székhelye: 1013 Budapest, Attila út 13/a), Budapest Főváros Önkormányzata megbízásából. Pályázat célja: A Fővárosi Önkormányzat

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata által bonyolított Startmunka Programhoz kapcsolódó nagyértékű gépek beszerzése

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata által bonyolított Startmunka Programhoz kapcsolódó nagyértékű gépek beszerzése 4. számú melléklet AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata által bonyolított Startmunka Programhoz kapcsolódó nagyértékű gépek beszerzése AZ AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS JOG(SZABÁLY)I ALAPJA:

Részletesebben

2. (2) i.) üres helyiség bérbeadása a 4. (16) bekezdése alapján.

2. (2) i.) üres helyiség bérbeadása a 4. (16) bekezdése alapján. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 40/2005.(IX.29.) Kgy. rendelete az önkormányzat tulajdonában levő nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásáról szóló 15/2000.(III.31.) Kgy. rendelet módosításáról

Részletesebben

e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. V-161/16 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2016.

e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. V-161/16 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2016. BKV Zrt. MSZ EN ISO 50001:2012 szabvány szerint bevezetett energiairányítási rendszerének tanúsítói auditja, valamint kettő éven keresztüli felügyeleti auditja e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma:

Részletesebben

H a t á r o z a t. GVOP pályázat keretében megvalósult Izsáki Szélessávú Internet Hálózat értékesítése

H a t á r o z a t. GVOP pályázat keretében megvalósult Izsáki Szélessávú Internet Hálózat értékesítése 33/2019.(04.16.) számú: Kábeltévé hálózat hasznosítására pályázat kiírása H a t á r o z a t Izsák Város Önkormányzat Képviselő-testülete pályázatot ír ki, a GVOP 4.4.2 pályázat keretében megvalósult Izsáki

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Makó Város Önkormányzata EGYFORDULÓS, NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET. a tulajdonát képező

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Makó Város Önkormányzata EGYFORDULÓS, NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET. a tulajdonát képező PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Makó Város Önkormányzata EGYFORDULÓS, NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET a tulajdonát képező MAKÓ, SZÉCHENYI TÉR 10. SZÁM ALATTI KORONA ÜZLETI SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT I. EMELET, 201-208-AS 51 m 2 ALAPTERÜLETŰ

Részletesebben

Eladó ingatlan Budai völgy utcai építési telkek

Eladó ingatlan Budai völgy utcai építési telkek Eladó ingatlan Budai völgy utcai építési telkek Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános pályáztatás útján kívánja értékesíteni az alábbi ingatlanokat: Cím (Zalaegerszeg) 1. Zalaegerszeg,

Részletesebben

Pályázati felhívás önkormányzati ingatlan bérbeadására

Pályázati felhívás önkormányzati ingatlan bérbeadására Pályázati felhívás önkormányzati ingatlan bérbeadására Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (Nvtv.), valamint az önkormányzat vagyonáról, a vagyongazdálkodás

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA RÉSZÉRE MIKROVOKS DÖNTÉSTÁMOGATÓ RENDSZER ÜZEMELTETÉSE

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA RÉSZÉRE MIKROVOKS DÖNTÉSTÁMOGATÓ RENDSZER ÜZEMELTETÉSE AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA RÉSZÉRE MIKROVOKS DÖNTÉSTÁMOGATÓ RENDSZER ÜZEMELTETÉSE AZ AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS JOG(SZABÁLY)I ALAPJA: Jelen Ajánlattételi Felhívást

Részletesebben

Előterjesztés Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének október 31-én tartandó ülésére

Előterjesztés Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének október 31-én tartandó ülésére Előterjesztés Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 31-én tartandó ülésére Tárgy: 01634/12 hrsz-ú ingatlanból magáncélú beruházási jelleggel ingatlan értékesítésére indított

Részletesebben

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatának Beszerzési Szabályzatáról

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatának Beszerzési Szabályzatáról NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK /2012. (II.23.) számú h a t á r o z a t a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatának Beszerzési Szabályzatáról A Közgyűlés Nyíregyháza Megyei Jogú Város

Részletesebben

Ikt.sz.:768-9/2014 BESZERZÉSI FELHÍVÁS- telefonközpont beszerzésére A beszerzési felhívást Zsámbéki Polgármesteri Hivatal

Ikt.sz.:768-9/2014 BESZERZÉSI FELHÍVÁS- telefonközpont beszerzésére A beszerzési felhívást Zsámbéki Polgármesteri Hivatal Ikt.sz.:768-9/2014 BESZERZÉSI FELHÍVÁS- telefonközpont beszerzésére A beszerzési felhívást Zsámbéki Polgármesteri Hivatal közzétevő intézmény Címe: 2072 Zsámbék, Rácváros u. 2-4. Email: hivatal@zsambek.hu

Részletesebben

Ajánlattételi felhívás

Ajánlattételi felhívás Ajánlattételi felhívás egyszerű eljárás lefolytatására a Kbt. 299 (1) bekezdés b) pontja alapján tárgyalás tartásával I. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail): Tel: 458-4500/4924

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI NYILATKOZAT FELOLVASÓLAP

AJÁNLATTÉTELI NYILATKOZAT FELOLVASÓLAP 1.sz. melléklet AJÁNLATTÉTELI NYILATKOZAT FELOLVASÓLAP Ajánlattevő neve: Ajánlattevő székhelye: Kapcsolattartó személy neve: Kapcsolattartó személy telefonszáma: Kapcsolattartó személy fax száma: Kapcsolattartó

Részletesebben

Pályázati felhívás. Pályázat tárgya

Pályázati felhívás. Pályázat tárgya Pályázati felhívás a Csatlakozási konstrukció az önkormányzati ASP rendszer országos kiterjesztéséhez című, KÖFOP-1.2.1-VEKOP-16 kódszámú pályázat szerinti, önkormányzati ASP rendszerben ellátandó feladatokhoz

Részletesebben

PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ INGATLAN BÉRBEADÁSÁRA

PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ INGATLAN BÉRBEADÁSÁRA PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ INGATLAN BÉRBEADÁSÁRA Pályázat kiírója:kunbaracs Község Önkormányzat Képviselő-testülete 1 2 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Önkormányzati tulajdonú

Részletesebben

Telefon: 36 (1) / + 36 (30) /

Telefon: 36 (1) / + 36 (30) / Pályázati Felhívás Almex (Hoeft&Wessel) gyártmányú, Station típusú jegyértékesítő automatához szükséges pénztároló tartalék egységek beszerzése tárgyú nyílt pályázathoz 1. Ajánlatkérő neve, címe, telefon-

Részletesebben

A Rendelet 2. (2) és (3) bekezdései az alábbiak szerint módosulnak: 2. (2)

A Rendelet 2. (2) és (3) bekezdései az alábbiak szerint módosulnak: 2. (2) 1 Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 8/2015. (IV. 02.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásáról szóló 15/2000. (III.31.)

Részletesebben

23. számú melléklet a 15/2004. (IV. 25.) IM rendelethez

23. számú melléklet a 15/2004. (IV. 25.) IM rendelethez 23. számú melléklet a 15/2004. (IV. 25.) IM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751 E-mail: ertesitoaxelero.hu On-line

Részletesebben

BERUHÁZÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ NYÍLT PÁLYÁZATI ELJÁRÁSBAN TÖRTÉNŐ AJÁNLATTÉTELRE VALÓ FELHÍVÁS

BERUHÁZÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ NYÍLT PÁLYÁZATI ELJÁRÁSBAN TÖRTÉNŐ AJÁNLATTÉTELRE VALÓ FELHÍVÁS BERUHÁZÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ NYÍLT PÁLYÁZATI ELJÁRÁSBAN TÖRTÉNŐ AJÁNLATTÉTELRE VALÓ FELHÍVÁS Darázsfészek Utánpótlás Kosárlabda Kft. 1103 BUDAPEST, Kada utca 27-29. 1.) Ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszám,

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadására. pályázatot hirdet.

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadására. pályázatot hirdet. PÁLYÁZATI KIÍRÁS nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadására A Szerencsi Városüzemeltető Non-Profit Kft. (3900 Eperjes út 9.), mint bérbeadó a Szerencs Város Önkormányzata (3900 Rákóczi út 89.) tulajdonában

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete nyílt pályázatot hirdet

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete nyílt pályázatot hirdet PÁLYÁZATI KIÍRÁS Budakeszi Város Önkormányzatának tulajdonában lévő, 2092 Budakeszi, Fő u. 108. szám alatt található Erkel Ferenc Művelődési Központ bontásához kapcsolódó építészeti-műszaki dokumentáció

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. További információkat lsd. a jelen Befektetői tájékoztató III. fejezetében.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. További információkat lsd. a jelen Befektetői tájékoztató III. fejezetében. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat tulajdonában lévő V. kerület 24066 hrsz. alatti ingatlan tulajdonjogának értékesítésére 1. A pályázat kiírója: A pályázat

Részletesebben

Pályázati felhívás. Pályázat tárgya. Pályázat jellege. Eljárás nyelve: Pályázati ajánlat beadási formája, benyújtás helye

Pályázati felhívás. Pályázat tárgya. Pályázat jellege. Eljárás nyelve: Pályázati ajánlat beadási formája, benyújtás helye Pályázati felhívás Pályázat tárgya Vilonya Község Önkormányzata pályázatot hirdet Vilonya Község teljes közigazgatási területére kiterjedően a településképi arculati kézikönyv elkészítésére, a településképi

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS az Eötvös József Főiskola 3 db tantermének bérbeadása február január. 31-ig

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS az Eötvös József Főiskola 3 db tantermének bérbeadása február január. 31-ig AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS az Eötvös József Főiskola 3 db tantermének bérbeadása 2018. február. 01-2023. január. 31-ig a) Az ajánlatkérő neve, címe, telefon és telefax száma: Eötvös József Főiskola, Baja,

Részletesebben

2. A határidőn túl érkező pályázatok nem kerülnek elbírálásra. 3. A pályázatok érvényességi feltételei:

2. A határidőn túl érkező pályázatok nem kerülnek elbírálásra. 3. A pályázatok érvényességi feltételei: PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ 1. A pályázók az ajánlatukat a www.jogazdabank.hu honlapról letölthető dokumentumok alapján (tulajdoni lap, vagyonértékelés stb.), továbbá a vagyontárgyak az informatikai eszközök kivételével

Részletesebben

A J Á N L A T T É T E L I F E L H Í V Á S E G Y S Z E R Ű E L J Á R Á S

A J Á N L A T T É T E L I F E L H Í V Á S E G Y S Z E R Ű E L J Á R Á S A J Á N L A T T É T E L I F E L H Í V Á S E G Y S Z E R Ű E L J Á R Á S 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma Szent István Egyetem 2103 Gödöllő, Páter K. u. 1. Telefon:28 522 967, Fax:

Részletesebben

Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete Városfejlesztési, Városüzemelési, Lakásügyi és Turisztikai Bizottsága 6900 Makó, Széchenyi tér 22.

Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete Városfejlesztési, Városüzemelési, Lakásügyi és Turisztikai Bizottsága 6900 Makó, Széchenyi tér 22. Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete Városfejlesztési, Városüzemelési, Lakásügyi és Turisztikai Bizottsága 6900 Makó, Széchenyi tér 22. Ikt.sz.: 1/893-1/2013/I Tárgy: Pályázat kiírása a Rudnay utca

Részletesebben

Főfékhenger, munkahenger felújítása AJÁNLATI FELHÍVÁS. Elektronikusan lefolytatott versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. V-335/13.

Főfékhenger, munkahenger felújítása AJÁNLATI FELHÍVÁS. Elektronikusan lefolytatott versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. V-335/13. Főfékhenger, munkahenger felújítása Elektronikusan lefolytatott versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI FELHÍVÁS 2014. január Ajánlatkérő neve: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapesti Közlekedési Zártkörűen

Részletesebben

Pályázati Felhívás A MÁV-START Zrt. jogi képviseletében általános ügyvédi tevékenység ellátása tárgyú nyílt pályázathoz

Pályázati Felhívás A MÁV-START Zrt. jogi képviseletében általános ügyvédi tevékenység ellátása tárgyú nyílt pályázathoz Pályázati Felhívás A MÁV-START Zrt. jogi képviseletében általános ügyvédi tevékenység ellátása tárgyú nyílt pályázathoz 1. Ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail) 1087 Budapest, Könyves

Részletesebben

1087 Budapest, Kerepesi út 6. (Bagolyvár) II. emelet 2. szoba

1087 Budapest, Kerepesi út 6. (Bagolyvár) II. emelet 2. szoba 1. Ajánlatkérő neve, címe: 1087 Budapest, Kerepesi út 1-5. Kapcsolattartási cím: 1087 Budapest, Kerepesi út 6. (Bagolyvár) II. emelet 2. szoba Címzett: Molnár Tamás Telefon: + 36 (1) 511-1493 Fax: + 36

Részletesebben

Magyar joganyagok - Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázati felhívá 2. oldal A pályázónak - konzorcium esetén annak egyik tagjának - a s

Magyar joganyagok - Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázati felhívá 2. oldal A pályázónak - konzorcium esetén annak egyik tagjának - a s Magyar joganyagok - Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázati felhívá 1. oldal Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázati felhívása autóbusszal végzett helyi menetrend szerinti személyszállítás

Részletesebben

Ajánlattételi felhívás (helyi beszerzési szabályzat szerinti nyílt eljárásban)

Ajánlattételi felhívás (helyi beszerzési szabályzat szerinti nyílt eljárásban) Ajánlattételi felhívás (helyi beszerzési szabályzat szerinti nyílt eljárásban) 1.) Az ajánlatkérő megnevezése, címe, telefon és faxszáma, e-mail címe: 1.1) Az ajánlatkérő megnevezése: Balatonfenyves Község

Részletesebben