A Jogi és Ügyrendi Bizottság i ülésének 4/ napirendi pontja

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Jogi és Ügyrendi Bizottság 2012.04.12-i ülésének 4/ napirendi pontja"

Átírás

1 A Jogi és Ügyrendi Bizottság i ülésének 4/ napirendi pontja 4/ Napirendi pont A Sárvár Távhő Kft. ügyvezető igazgatójának megbízása. ELŐTERJESZTÉS a Sárvár TÁVHŐ Kft. ügyvezető igazgatójának megválasztásáról A képviselő-testület 210/2010. /VI.25./ számú határozatával a Sárvár TÁVHŐ Kft. ügyvezető igazgatójává Takó László urat választotta meg szeptember 1-től 3 év időtartamra, igazgató úr megbízása augusztus 31-én jár le. A társaság alapító okiratának vonatkozó rendelkezései szerint a képviselő-testület hatáskörébe tartozik az ügyvezető megválasztása és díjazásának megállapítása. Az ügyvezetőt határozott időre, de legfeljebb öt évre kell megválasztani. A társasági szerződés, illetve a gazdasági társaságokról szóló törvény az ügyvezető igazgató megválasztását nem köti pályázati eljárás lefolytatásához. A Sárvár TÁVHŐ Kft. a 2009-es esztendőt 27 millió forintos (mérleg szerinti) veszteséggel, a 2010-es esztendőt már 1,7 millió forint (mérleg szerinti) nyereséggel zárta. Sajnos az elmúlt évben a jogszabályi környezet változása gyakorlatilag a távhő díjak befagyasztását jelentette, amely a forint gyengülésével, a gázár növekedésével együtt rendkívül nehéz helyzetbe hozta a társaságot. Javasolom a képviselő-testületnek, hogy a Sárvár TÁVHŐ Kft. ügyvezető igazgatójává további 2 év és 4 hónap időtartamra, szeptember 1-től december 31-ig Takó László urat válassza meg, aki ügyvezetői feladatait továbbra is munkaviszony keretében látná el. Az ügyvezető igazgató úr megbízási díja a 100/2009. /V.26./ számú képviselő-testületi határozat alapján jelenleg havi bruttó ,-Ft. HATÁROZATI JAVASLAT Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Sárvár TÁVHŐ Kft. ügyvezető igazgatójává Takó László (an.: Magyar Ilona) 9700 Szombathely, Erdei iskola u.6. szám alatti lakost szeptember 1. napjától december 31. napjáig terjedő időre megválasztja, aki vezető tisztségviselői jogviszonyát munkaviszony keretében látja el. A képviselő-testület a Sárvár TÁVHŐ Kft. ügyvezető igazgatója, Takó László illetményét szeptember 1-től bruttó..,- Ft/hó összegben állapítja meg. Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Sárvár TÁVHŐ Kft. Alapító Okiratának pontját szeptember 1-i hatállyal az alábbiak szerint módosítja: Módosítás előtt: A társaság ügyvezetője Név: Takó László Anyja neve: Magyar Ilona Lakcím: 9700 Szombathely, Erdei iskola u. 6. A megbízatás kezdő időpontja: szeptember 1.

2 A megbízatás lejárta: augusztus 31. Módosítás után: A társaság ügyvezetője Név: Takó László Anyja neve: Magyar Ilona Lakcím: 9700 Szombathely, Erdei iskola u. 6. A megbízatás kezdő időpontja: szeptember 1. A megbízatás lejárta: december 31 A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert az egységes szerkezetű Alapító Okirat aláírására. Határidő: augusztus 31. Felelős: Kondora István polgármester HATÁROZATI JAVASLAT Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Sárvár TÁVHŐ Kft. ügyvezető igazgatója és az Önkormányzat között létrejövő, az ügyvezetői feladatok ellátására kötendő munkaszerződés tartalmi elemeit jóváhagyja. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a munkaszerződés munkáltató képviseletében történő aláírására, azzal, hogy a július 1-én hatályba lépő, a Munka törvénykönyvéről szóló évi I. törvény, és a bevezetéséhez kapcsolódó átmeneti rendelkezések alapján szükséges módosítások augusztus 31-ig kerüljenek átvezetésre a munkaszerződésben. Határidő: augusztus 31. Felelős: Kondora István polgármester Sárvár, április 4. Kondora István polgármester

3 MUNKASZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről: Sárvár Város Önkormányzata (9600 Sárvár, Várkerület 2-3., képviseli: Kondora István polgármester) mint Munkáltató (a továbbiakban Munkáltató), másrészről: Takó László (születési hely, idő: Zalaegerszeg, , anyja neve: Magyar Ilona, adóazonosító jele: , TAJ száma: ) 9700 Szombathely, Somlai Artúr u. 22. sz. alatti lakos, mint Munkavállaló (a továbbiakban: Munkavállaló) között az alábbi feltételek szerint: 1. Sárvár Város Önkormányzati Képviselő-testülete, mint a SÁRVÁR TÁVHŐ Hőtermelő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság egyedüli tagja, alapítói jogkörében eljárva szeptember 1. napjától december 31. napjáig tartó időszakra újra megválasztotta a Kft. ügyvezetőjének a Munkavállalót. A Felek jogviszonyára szeptember 1. napjától kezdődően jelen szerződésben foglaltak az irányadóak. A munkaviszonyra vonatkozó, de jelen szerződés aláírását követően megváltozó-, illetve új jogszabályok azok hatályba lépésével a Felek jogviszonyára alkalmazandóak, továbbá ezeknek való megfelelőség érdekében a szükséges módosításokat a Felek megállapodással rögzíteni fogják. 2. A Munkavállaló az ügyvezetői feladatokat munkaviszony keretében látja el. 3. A Munkavállaló főbb feladatait a társaság Alapító Okiratának pontja tartalmazza, de ezen túlmenően köteles minden olyan feladatot ellátni, amely a társaság irányításával összefüggésben felmerül és amely törvény vagy az Alapító Okirat előírásai alapján nem tartozik a Képviselő-testület, illetve a polgármester hatáskörébe. A Munkavállaló a feladatait az ilyen tisztséget (munkakört) betöltő személyektől elvárható gondossággal, az Önkormányzat érdekeinek elsődlegessége alapján köteles ellátni. 4. A Munkavállaló köteles betartani a tevékenységére vonatkozó jogszabályi előírásokat, melyekbe a Sárvár Város Önkormányzati Képviselő-testületének rendeleteit is bele kell érteni. Ezen túlmenően a Munkavállaló köteles végrehajtani a Képviselő-testület határozataiban foglaltakat. 5. A Munkavállaló munkabére bruttó.,- Ft/hónap. 6. A személyi alapbéren túlmenően Sárvár Város Önkormányzati Képviselő-testülete által alapított egyszemélyes cégek vezető tisztségviselői, felügyelőbizottsági tagjai javadalmazásának módjáról, mértékének elveiről szóló szabályzat rendelkezései alapján a Munkavállaló: a) a javadalmazási szabályzat rendelkezéseinek megfelelően részesíthető prémiumban, b) a javadalmazási szabályzat rendelkezéseinek megfelelően részesíthető cafeteria juttatásban, c) jogosult a SÁRVÁR TÁVHŐ Kft. tulajdonát képező gépjárművet munkába járáshoz használni azzal, hogy a munkába járás ezen módjához fűződő mindenkori közterheket a SÁRVÁR TÁVHŐ Kft. fizeti.

4 d) jogosult a SÁRVÁR TÁVHŐ Kft. által biztosított mobiltelefont használni akként, hogy a mobiltelefon használatához fűződő mindenkori közterheket a SÁRVÁR TÁVHŐ Kft. fizeti. 7. A Munkavállaló munkáját, mint állandó munkavégzési helyen Sárvár, Széchenyi u. 2. szám alatt végzi, de mellette munkát kell végeznie mindazon helyen, melyre az intézmény tevékenysége kiterjed. 8. A felek megállapodnak abban, hogy a Munkavállaló kötetlen munkarend szerint látja el feladatait, mely alapján munkaidejét, pihenőidejét és szabadságát maga jogosult beosztani. A szabadság igénybevételének időpontjáról a Munkavállaló előzetesen, írásba köteles tájékoztatni Sárvár Város Polgármesterét. A tájékoztatásnak tartalmaznia kell, hogy a Munkavállaló távolléte tartamára a Munkáltató mely alkalmazottjának, milyen terjedelemben adott eseti meghatalmazást a Munkáltató képviseletében történő eljárásra. Amennyiben a Munkavállaló betegség miatt keresőképtelenné válik, a fentiekben rögzített tájékoztatást, keresőképtelenség várható időtartamának megjelölésével, haladéktalanul köteles megtenni. 9. A Munkavállalóra a Munka Törvénykönyve X. fejezetében foglaltak alkalmazása okán a munkáltató vezetőjének, s ezáltal vezető állású munkavállalónak minősül. 10. A Munkavállaló munkaviszonyának rendes felmondással történő megszüntetésére az Mt. 89. (2) bekezdésében, valamint a ban foglalt rendelkezések nem alkalmazhatóak az Mt (2) bekezdésének előírása alapján. Tehát az esetleges felmondását a Munkáltatónak indokolnia nem kell, valamint a felmondási védettségre vonatkozó szabályok sem alkalmazhatóak. 11. A Munkavállalóval szemben a rendkívüli felmondás joga legfeljebb annak alapjául szolgáló ok bekövetkezésétől számított három éven belül, bűncselekmény elkövetése esetén a büntethetőség elévüléséig gyakorolható. 12. A Munkavállaló további munkaviszonyt, illetve munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyt létesíthet, de erről előtte a polgármestert írásban tájékoztatnia kell. (Ezen megszorítás nem vonatkozik arra a jogviszonyra, amelyet tudományos, oktatói, illetve szerzői jogi védelem alá eső tevékenységre létesítettek.) 13. A Munkáltató nem költhet saját nevében vagy javára a munkáltató tevékenységi körébe tartozó ügyleteket. 14. A Munkáltató rendkívüli munkaidőben történő munkavégzéséért nem illeti meg ellenérték. 15. A Munkáltató a vezetői tevékenységének keretében, illetve az Mt ában előírt szabályok megsértésével okozott károkért a polgári jog szabályai szerint felel. 16. A Munkáltató, ha munkaviszonyát jogellenesen szünteti meg, 12 havi átlagkeresetével tartozik felelősséggel.

5 17. A Munkavállaló tudomásul veszi, hogy a munkája során tudomására jutott üzleti titkot, valamint a Munkáltatóra, vagy üzleti partnereire (ügyfeleire), illetve ezek tevékenységére vonatkozó információkat, illetve adatokat - időbeli korlátozás nélkül köteles megőrizni. A Munkavállaló nem közölhet illetéktelen személlyel olyan információt, adatot, amely munkaköre betöltésével összefüggésben jutott a tudomására, és amelynek közlése a Munkáltatóra vagy más személyre hátrányos következménnyel járna. A Munkavállaló a munkavégzésével össze nem függő célra nem készíthet másolatot a munkavégzése során birtokába került, a munkáltató, vagy üzleti partnerei tevékenységévek összefüggő dokumentumról adatról. 18. A Munkavállaló kijelenti, hogy munkaszerződése megkötésével egyidejűleg a Munkáltató tájékoztatta a Munka Törvénykönyve 76. (7) bekezdésében felsorolt feltételekről. 19. A jelen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Munka Törvénykönyve rendelkezései irányadóak. Sárvár,... Sárvár Város Önkormányzata képviseletében: Kondora István polgármester Munkáltató... Takó László Munkavállaló

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat Szám: 50.362/2010. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Javaslat a Létesítmény és Sport Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezető igazgatójának megválasztására Tisztelt Közgyűlés! Salgótarján

Részletesebben

Javadalmazási Szabályzat. a... Társaság (székhely:... cégjegyzékszám:...)

Javadalmazási Szabályzat. a... Társaság (székhely:... cégjegyzékszám:...) Javadalmazási Szabályzat a... Társaság (székhely:... cégjegyzékszám:...) vezető tisztségviselője (ügyvezetője), felügyelő bizottsági tagjai javadalmazása, valamint a jogviszony megszűnése esetére biztosított

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétől

Sárospatak Város Polgármesterétől Sárospatak Város Polgármesterétől 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu JAVASLAT - a Képviselő-testületnek - az INNOVO-PATAK Sárospataki Városfejlesztő

Részletesebben

MUNKASZERZŐDÉS. 1. Általános előírások. (Ez a kikötés csak a munkaviszony létesítésekor érvényes.)

MUNKASZERZŐDÉS. 1. Általános előírások. (Ez a kikötés csak a munkaviszony létesítésekor érvényes.) MUNKASZERZŐDÉS amely létrejött a... (cím:..., székhely:., cégjegyzékszám:, adószám:..) mint munkáltató és... (cím:..., szül. hely és idő:., anyja neve:., adóazonosító jele: tb. azonosító jele:..) mint

Részletesebben

Tájékoztató. A Biatorbágyi Városfejlesztő Kft. működésével összefüggő kérdésekről. Tisztelt Képviselő-testület!

Tájékoztató. A Biatorbágyi Városfejlesztő Kft. működésével összefüggő kérdésekről. Tisztelt Képviselő-testület! Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Tájékoztató A Biatorbágyi Városfejlesztő

Részletesebben

J A V A S L A T. az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. Felügyelő Bizottsága Ügyrendjének jóváhagyására

J A V A S L A T. az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. Felügyelő Bizottsága Ügyrendjének jóváhagyására J A V A S L A T az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. Felügyelő Bizottsága Ügyrendjének jóváhagyására Ózd, 2015. október 29. Előterjesztő: Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft ügyvezetője Ózd Város

Részletesebben

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 15-én megtartott soron kívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 15-én megtartott soron kívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 15-én megtartott soron kívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Ercsi Dunakavics

Részletesebben

Az alapító Pásztó Városi Önkormányzat a tulajdonában lévő Pásztói Városgazdálkodási 1

Az alapító Pásztó Városi Önkormányzat a tulajdonában lévő Pásztói Városgazdálkodási 1 Pásztó Város Polgármestere 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155/113 Fax: (06-32) 460-918 forum@paszto.hu Szám: 1-67/2015. A javaslat elfogadása minősített szavazattöbbséget igényel!

Részletesebben

MUNKASZERZŐDÉS. I. Általános rendelkezések

MUNKASZERZŐDÉS. I. Általános rendelkezések MUNKASZERZŐDÉS amely létrejött - egyrészről a.. (székhelye:.. adószám:., képviselő: ), a továbbiakban mint Munkáltató, - másrészről (szül:.., an:, TAJ szám:.., adóazonosító jel: )... szám alatti lakos,

Részletesebben

72/2012.(V.15.) önkormányzati képviselő-testületi határozat: A Jászdózsai Vízmű Kft. javadalmazási szabályzatának módosításáról.

72/2012.(V.15.) önkormányzati képviselő-testületi határozat: A Jászdózsai Vízmű Kft. javadalmazási szabályzatának módosításáról. Kivonat: Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 15-én megtartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. 72/2012.(V.15.) önkormányzati képviselő-testületi határozat: A Jászdózsai Vízmű

Részletesebben

Vodova János (nem veszi igénybe)

Vodova János (nem veszi igénybe) Vodova János (nem veszi igénybe) MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS Amelyet kötöttek az alább megjelölt szerződő felek, az alulírott helyen, időpontban, a következők szerint: 1. Szerződő felek 1.1. Gyomaendrőd Város

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület március 24-i soros ülésére a Javadalmazási Szabályzat elfogadása tárgyában

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület március 24-i soros ülésére a Javadalmazási Szabályzat elfogadása tárgyában E L Ő T E R J E S Z T É S 20. a Képviselő-testület 2016. március 24-i soros ülésére a Javadalmazási Szabályzat elfogadása tárgyában Tisztelt Képviselő-testület! A 2016. február 11-i képviselő-testületi

Részletesebben

Mezőkövesdi VG Zrt JAVADALMAZÁSI SZABÁLYZATA

Mezőkövesdi VG Zrt JAVADALMAZÁSI SZABÁLYZATA 1. melléklet a /2013. (VIII..) önkormányzati határozathoz Mezőkövesdi VG Zrt JAVADALMAZÁSI SZABÁLYZATA 1.oldal I. Bevezetés A köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009.

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétől

Sárospatak Város Polgármesterétől Sárospatak Város Polgármesterétől 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu JAVASLAT - a Képviselő-testületnek - a Sárospatak Város Önkormányzata

Részletesebben

K I V O N A T. szabályzatának elfogadásáról 7 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül az alábbi határozatot hozta:

K I V O N A T. szabályzatának elfogadásáról 7 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül az alábbi határozatot hozta: 1 K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 30-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Ercsi Dunakavics Nonprofit Kft.

Részletesebben

Munkaerőpiaci szervező, elemző Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő

Munkaerőpiaci szervező, elemző Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Munkaerőpiaci szervező, elemző Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő

Munkaerőpiaci szervező, elemző Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 2013. június 20-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 2013. június 20-i rendkívüli ülésére 5. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 20-i rendkívüli ülésére Tárgy: A Dombóvár és Környéke Víz- és Csatornamű Kft. ügyvezetőjének

Részletesebben

Javadalmazási Szabályzat

Javadalmazási Szabályzat Javadalmazási Szabályzat Melléklet a 47/2013.(IV.30.)Öh.sz határozathoz Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló -

Részletesebben

VEZETŐI JAVADALMAZÁSI SZABÁLYZAT

VEZETŐI JAVADALMAZÁSI SZABÁLYZAT UV Újpesti Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság VEZETŐI JAVADALMAZÁSI SZABÁLYZAT (EGYSÉGES SZERKEZETBEN) Budapest, 2012. Jóváhagyta a Tulajdonos...számú határozatával Az UV Újpesti Vagyonkezelő

Részletesebben

Munkaerőpiaci szervező, elemző Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő

Munkaerőpiaci szervező, elemző Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Városi Önkormányzat Polgármesterétől Abony Kossuth tér 1. 494/2011./HUM. : (53) 360-010 : (53) 360-010 Az előterjesztés készítésében közreműködött: Humán Közszolgáltatások és Munkaügyi Osztály Az előterjesztést

Részletesebben

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE PÁPA, Fő u. 5. Tel: 89/ Fax: 89/

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE PÁPA, Fő u. 5. Tel: 89/ Fax: 89/ PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 61. 8500 PÁPA, Fő u. 5. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2015. május 28-i ülésére Tárgy: Személyi ügyek

Részletesebben

MUNKASZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSA (1. számú)

MUNKASZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSA (1. számú) 6/2014. (I. 16.) határozat 1. sz. melléklete MUNKASZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSA (1. számú) Melyet megkötöttek egyrészről: a BARCIKA ART Kft. (székhely: 3700 Kazincbarcika, Fő tér 5., képviseletében: Kazincbarcika

Részletesebben

Az új Munka Törvénykönyve. Dr. Komlódi Katalin Sándor Szegedi Szent-Ivány Komáromi Eversheds

Az új Munka Törvénykönyve. Dr. Komlódi Katalin Sándor Szegedi Szent-Ivány Komáromi Eversheds Az új Munka Törvénykönyve Dr. Komlódi Katalin Sándor Szegedi Szent-Ivány Komáromi Eversheds Általános magatartási követelmények Az adott helyzetben általában elvárható magatartás ÚJ! Jóhiszeműség és tisztesség

Részletesebben

K i v o n a t a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlésének január 21-ei ülésén hozott határozataiból:

K i v o n a t a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlésének január 21-ei ülésén hozott határozataiból: 1/2011. (I. 21.) MÖK határozat A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2011. január 21-ei ülése napirendjét a következők szerint fogadja el: 1. A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlése elnökének

Részletesebben

PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ALAPÍTÁSÁBAN LÉVŐ GERJE-FORRÁS NONPROFIT KFT. JAVADALMAZÁSI SZABÁLYZATA

PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ALAPÍTÁSÁBAN LÉVŐ GERJE-FORRÁS NONPROFIT KFT. JAVADALMAZÁSI SZABÁLYZATA PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ALAPÍTÁSÁBAN LÉVŐ GERJE-FORRÁS NONPROFIT KFT. JAVADALMAZÁSI SZABÁLYZATA A JELEN JAVADALMAZÁSI SZABÁLYZATOT PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE A /2015. ( ) SZÁMÚ

Részletesebben

MEGÁLLAPODÁS közalkalmazotti jogviszony közös megegyezéssel történő megszüntetéséről

MEGÁLLAPODÁS közalkalmazotti jogviszony közös megegyezéssel történő megszüntetéséről 1 2 Dombrád Város Önkormányzata Képviselő-testületének / ( ) önkormányzati határozata Az Ady Endre Művelődési Ház és Könyvtár költségvetési szervnél foglalkoztatott intézményvezető és könyvtáros közalkalmazotti

Részletesebben

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 27. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Martonvásár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 23-án megtartott rendkívüli üléséről J e g y z ő k ö n y v

Részletesebben

MIRE FIGYELJÜNK A MUNKAVISZONY MEGSZÜNTETÉSEKOR?

MIRE FIGYELJÜNK A MUNKAVISZONY MEGSZÜNTETÉSEKOR? MIRE FIGYELJÜNK A MUNKAVISZONY MEGSZÜNTETÉSEKOR? Az új Munka Törvénykönyve a munkaviszony megszüntetésének rendszerét némiképp átalakította. A munkaviszony megszüntetésére a jövőben az alábbi módokon kerülhet

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére. Javaslat az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságokat érintő döntések meghozatalára

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére. Javaslat az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságokat érintő döntések meghozatalára Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid

Részletesebben

J a v a s l a t az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására

J a v a s l a t az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására J a v a s l a t az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: P.H. Településfejlesztési Osztály Ózd,

Részletesebben

Önkéntes munka nyilvántartásának rendje

Önkéntes munka nyilvántartásának rendje a Magyar Hadtudományi Társaság Szervezeti és Működési Szabályzatának 3. számú melléklete Önkéntes munka nyilvántartásának rendje Jelen dokumentum a Magyar Hadtudományi Társaság (MHTT) 2014. február 28-án

Részletesebben

M E G H Í V Ó N A P I R E N D:

M E G H Í V Ó N A P I R E N D: SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR, VÁRKERÜLET 2-3 M E G H Í V Ó Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testülete Jogi és Ügyrendi Bizottsága 2012. április 12-án (csütörtökön)

Részletesebben

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 9600 Sárvár, Várkerület 2. Pf. 78. Fax.: 95/320-230, Tel.:95/ 523-100 M E G H Í V Ó Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. november 26-án /csütörtök/ 16.00 órai

Részletesebben

5. Az alapító önkormányzat feladata: 1.

5. Az alapító önkormányzat feladata: 1. Előterjesztés A Biatorbágyi Városfejlesztő Kft. működésével összefüggő kérdésekről Az ügyvezető munkaszerződésének megkötéséről Biatorbágy Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 134/2010. (09. 02.)Öh.

Részletesebben

Az új Munka Törvénykönyve. Dr. Varga Katalin Sándor Szegedi Szent-Ivány Komáromi Eversheds

Az új Munka Törvénykönyve. Dr. Varga Katalin Sándor Szegedi Szent-Ivány Komáromi Eversheds Az új Munka Törvénykönyve Dr. Varga Katalin Sándor Szegedi Szent-Ivány Komáromi Eversheds TARTALOM I. A kárfelelősség szabályai Munkáltatói kárfelelősség Munkavállalói kárfelelőség II. Atipikus munkaviszonyok

Részletesebben

Javaslat dietetikus tovább foglalkoztatására

Javaslat dietetikus tovább foglalkoztatására Az előterjesztés száma: 163/2015. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges! Decs nagyközség képviselő-testületének 2015. augusztus 3-án, 18-órakor megtartandó rendkívüli ülésére Javaslat

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS 14 hetes szakmai gyakorlati képzési feladatok ellátására

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS 14 hetes szakmai gyakorlati képzési feladatok ellátására EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS 14 hetes szakmai gyakorlati képzési feladatok ellátására Amely létrejött egyrészről az Óbudai Egyetem (ÓE) Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar Székhely: 1034

Részletesebben

TAGGYŰLÉSI HATÁROZATOK

TAGGYŰLÉSI HATÁROZATOK TAGGYŰLÉSI HATÁROZATOK 3/2010.05.03. sz. határozat: A Pestszentlőrinc-Pestszentimre Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kiemelten Közhasznú Kft. Taggyűlése a 2009. évi pénzügyi beszámolót és közhasznú jelentést

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Alapító Okiratának módosításáról

ELŐTERJESZTÉS. a Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Alapító Okiratának módosításáról ELŐTERJESZTÉS a Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Alapító Okiratának módosításáról Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testülete /016 (I.8.), 3/016. (I. 8.) és 4/016. (I. 8.) számú

Részletesebben

Szabályozás fegyelmezés a szabályok betartása - betartatása a munkatársak körében. MRE Szeretetszolgálati Iroda 2012. november 27.

Szabályozás fegyelmezés a szabályok betartása - betartatása a munkatársak körében. MRE Szeretetszolgálati Iroda 2012. november 27. Szabályozás fegyelmezés a szabályok betartása - betartatása a munkatársak körében MRE Szeretetszolgálati Iroda 2012. november 27. SZABÁLYOZÓ KÖRNYEZET Jogi normák: 2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvéről

Részletesebben

Társasági szerződés módosítása

Társasági szerződés módosítása Társasági szerződés módosítása A kiemelten közhasznú Bárka Józsefvárosi Színházi- és Kulturális Nonprofit Gazdasági Társaság (1082 Budapest, Üllői út 82.), a taggyűlés.. sz. határozata értelmében, a gazdasági

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2013. szeptember 20-i ülése 6. számú napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2013. szeptember 20-i ülése 6. számú napirendi pontja 1 Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2013. szeptember 20-i ülése 6. számú napirendi pontja Javaslat haszonélvezeti jog alapításáról szóló szerződés jóváhagyására Előadó: dr. Puskás

Részletesebben

Az említettekre tekintettel a korábbi szabályzat azon rendelkezései, melyek ma már nem időszerűek, nem kerülnének felvételre az új előírások közé.

Az említettekre tekintettel a korábbi szabályzat azon rendelkezései, melyek ma már nem időszerűek, nem kerülnének felvételre az új előírások közé. 1 2 3 Nyílt ülésen kerül tárgyalásra A képviselő-testület 2014.12.16-án tartandó ülésének előkészítése 1. NAPIRENDI PONT ELŐTERJESZTÉS Sárvár Város Önkormányzatának tulajdonában álló egyszemélyes cégek

Részletesebben

Javaslat a Soroksári Sportcsarnok NKft. alapító okiratának módosítására

Javaslat a Soroksári Sportcsarnok NKft. alapító okiratának módosítására Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának POLGÁRMESTERE 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Soroksári Sportcsarnok NKft. alapító okiratának

Részletesebben

műszakpótlék szabályozása (140) köztulajdonban álló munkáltató (172-177)

műszakpótlék szabályozása (140) köztulajdonban álló munkáltató (172-177) Munkavállalói jogot sért Keresetcsökkenéssel jár Egyéb, munkavállalókra hátrányos Szakszervezeti jogot sért Egyéb kollektív jogot sért Nagyon súlyos munkaviszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményei

Részletesebben

Megbízási Keretszerződés Befektetési Tanácsadásra. név:... lakcím:... szem. ig. sz:... adóazonosító jel:... ügyfél azonosító:...

Megbízási Keretszerződés Befektetési Tanácsadásra. név:... lakcím:... szem. ig. sz:... adóazonosító jel:... ügyfél azonosító:... Megbízási Keretszerződés Befektetési Tanácsadásra Amely létrejött egyrészről név:... lakcím:... szem. ig. sz:... adóazonosító jel:... ügyfél azonosító:... mint megbízó (a továbbiakban: Megbízó) másrészről

Részletesebben

1/2015. (I. 13.) Kt. határozat

1/2015. (I. 13.) Kt. határozat rendkívüli ülésének könyvéből: 1/2015. (I. 13.) Kt. határozat 1. Dombóvár Város Önkormányzatának a DDOP-6.2.1/K-13-2014-0002 azonosító számú, Dél-Dunántúli Operatív Program Fenntartható településfejlesztés

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS SZAKMAI GYAKORLAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS SZAKMAI GYAKORLAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS SZAKMAI GYAKORLAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA amelyet létrejött egyrészről a Károli Gáspár Református Egyetem (1091 Budapest, Kálvin tér 9.; Adószáma: 18060676-2-43; OM azonosító: FI 44189;

Részletesebben

KÖZZÉTÉTEL a évi CXXII. törvény 2. alapján VEZETŐ TISZTSÉGVISELŐK

KÖZZÉTÉTEL a évi CXXII. törvény 2. alapján VEZETŐ TISZTSÉGVISELŐK KÖZZÉTÉTEL a 2009. évi CXXII. törvény 2. alapján VEZETŐ TISZTSÉGVISELŐK Szenes Márton ügyvezető igazgató Munkaviszony esetén a munkavállaló részére a munkaviszonya alapján közvetlenül vagy közvetve nyújtott

Részletesebben

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133 Fax: (28)-470-357 E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2016. május 25.-ei ülésére Nyílt ülésen

Részletesebben

K I V O N A T a képviselő-testület 2010.április 29-i ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T a képviselő-testület 2010.április 29-i ülésének jegyzőkönyvéből 1 SÁRVÁR VÁROS JEGYZŐJE 9600 Sárvár, Várkerület 2-3. Telefon:95-323-555. K I V O N A T a képviselő-testület 2010.április 29-i ülésének jegyzőkönyvéből 1. 78/2010. /IV.29./ számú képviselő-testületi határozat

Részletesebben

M E G H Í V Ó N A P I R E N D: 2. Fedezetbiztosítás önkormányzati beruházásokhoz. (Az előterjesztések hétfőn kerülnek fel a honlapra.

M E G H Í V Ó N A P I R E N D: 2. Fedezetbiztosítás önkormányzati beruházásokhoz. (Az előterjesztések hétfőn kerülnek fel a honlapra. M E G H Í V Ó Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. március 13-án /csütörtökön/ 15.30 órai kezdettel a Sárvári Közös Önkormányzati Hivatal nagytermében /Sárvár, Várkerület 3. II.em./ rendkívüli

Részletesebben

Megállapodás a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. Kollektív Szerződésének módosításáról

Megállapodás a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. Kollektív Szerződésének módosításáról Megállapodás a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. Kollektív Szerződésének módosításáról amelyet megkötöttek egyrészről a MÁV-TRAKCIÓ Zrt., mint munkáltató (továbbiakban: Munkáltató),másrészről a jelen megállapodás aláíróiként

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Ikt.sz.: 1/458-1/2011/I. Tárgy: VII. számú fogorvosi körzet működtetése Üi.: Csomor Ágnes Melléklet: 2 db megbízási szerződés tervezet,

Részletesebben

Aktuális munkajogi kérdések (a munkaviszony jogellenes megszüntetése, a színlelt szerződés, a vezető tisztségviselő jogviszonya)

Aktuális munkajogi kérdések (a munkaviszony jogellenes megszüntetése, a színlelt szerződés, a vezető tisztségviselő jogviszonya) Aktuális munkajogi kérdések (a munkaviszony jogellenes megszüntetése, a színlelt szerződés, a vezető tisztségviselő jogviszonya) Előadó: Dr. Bicskei Ildikó A munkaviszony megszűnése I. A munkaviszony megszűnik:

Részletesebben

Javadalmazási Szabályzat

Javadalmazási Szabályzat Javadalmazási Szabályzat Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata által alapított köztulajdonban álló (kizárólagos és többségi tulajdonú) gazdasági és nonprofit gazdasági társaságai vonatkozásában alapítói

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat. 3. napirendi pont: Előterjesztés a Soproni Kommunikációs Központ Kft. létrehozásáról

Jegyzőkönyvi kivonat. 3. napirendi pont: Előterjesztés a Soproni Kommunikációs Központ Kft. létrehozásáról Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2015. július 9-ei I. rendkívüli közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 3. napirendi pont: Előterjesztés a Soproni

Részletesebben

TÁRGY: Javaslat gyermekétkeztetéshez kapcsolódó szerződés megszüntetésére E L Ő T E R J E S Z T É S

TÁRGY: Javaslat gyermekétkeztetéshez kapcsolódó szerződés megszüntetésére E L Ő T E R J E S Z T É S AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 194. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Javaslat gyermekétkeztetéshez kapcsolódó szerződés megszüntetésére E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK

Részletesebben

I. HATÁROZAT KIVONAT

I. HATÁROZAT KIVONAT Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának Iktatószám: T-217 /2014. 10/2014. I. HATÁROZAT KIVONAT a 2014. június 26-ai rendkívüli képviselő-testületi ülés nyílt jegyzőkönyvéből 172/2014.

Részletesebben

Munkajogi ismeretek 2014. dr. Száldobágyi Zsigmond Csongor www.szaldobagyi.hu

Munkajogi ismeretek 2014. dr. Száldobágyi Zsigmond Csongor www.szaldobagyi.hu Munkajogi ismeretek 2014. 1 A munkajogi szabályok rendszere Alaptörvény Törvények 2012. évi I. törvény a Munka Törvénykönyvéről 2011. évi CXCIX. törvény a közszolgálati tisztviselőkről 1992. évi XXXIII.

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 1/95-1/2015/I. Üi.: dr. Nagy Rusztem Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Tárgy: Makói Városi Televízió Nonprofit Kft.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2007. február 12.-i ülésére Tárgy: Háziorvosi szerződések felülvizsgálata Előterjesztés tartalma: határozati javaslat Előadó: Vörös

Részletesebben

MUNKAJOGI ALAPOK. A munkaszerződést írásba kell foglalni. A munkaszerződés írásba foglalásáról a munkáltató köteles gondoskodni.

MUNKAJOGI ALAPOK. A munkaszerződést írásba kell foglalni. A munkaszerződés írásba foglalásáról a munkáltató köteles gondoskodni. MUNKAJOGI ALAPOK A munkaszerződést írásba kell foglalni. A munkaszerződés írásba foglalásáról a munkáltató köteles gondoskodni. Mit kell tartalmaznia a munkaszerződésnek? A munkaszerződésnek vannak kötelező

Részletesebben

Város Polgármestere. Előterjesztés a Biatorbágyi Városfejlesztő Kft. működésével összefüggő kérdésekről

Város Polgármestere. Előterjesztés a Biatorbágyi Városfejlesztő Kft. működésével összefüggő kérdésekről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@pmh.biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés a Biatorbágyi

Részletesebben

K I V O N A T. Javaslat energiamenedzsment megbízási szerződés aláírására

K I V O N A T. Javaslat energiamenedzsment megbízási szerződés aláírására BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 35/2010 K I V O N A T Készült: Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. december 14-én megtartott rendes nyilvános ülésén készült

Részletesebben

Megbízási szerződés. ( név) (születési hely,idő) (lakcím) (igazolvány szám) (telefonszám) (e-mail)

Megbízási szerződés. ( név) (születési hely,idő) (lakcím) (igazolvány szám) (telefonszám) (e-mail) Megbízási szerződés Mely létrejött egyrészről ( név) (születési hely,idő) (lakcím) (igazolvány szám) (telefonszám) (e-mail) továbbiakban Megbízó, másrészről a Creative Soul Kft. Székhely: H-8230 Balatonfüred

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bükkszék Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2014.január 21.-én, 16 órakor a Bükkszéki Termálstrand Kft. hivatali helyiségében (3335 Bükkszék, Fürdő út 12.) tartott

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/5/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. május 27-i ülésére Tárgy: Eplény Községi Önkormányzat fenntartásában

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Biatorbágy, október 11. Tarjáni István s.k. polgármester

ELŐTERJESZTÉS. Biatorbágy, október 11. Tarjáni István s.k. polgármester Város Polgármestere 051 Biatorbágy, Baross Gábor utca /a. Telefon: 06 3 310-174/14, 144 Fax: 06 3 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS a Biatorbágyi Családsegítő és

Részletesebben

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2014. február 14. Dr. Pavlek Tünde

Részletesebben

OBB Előadás. Kovács Krisztina UCMS Group Hungary Kft

OBB Előadás. Kovács Krisztina UCMS Group Hungary Kft OBB Előadás Kovács Krisztina UCMS Group Hungary Kft. 2015.10.27 Munkaviszony létesítése Munkaszerződés teljesítése (jogok és kötelezettségek, mentesülés a munkavégzési kötelezettség alól) Munkaszerződés

Részletesebben

Lakcíme: Ausztria, AT-2500, Baden, Johannesgasse 25. Stg. 1/5.

Lakcíme: Ausztria, AT-2500, Baden, Johannesgasse 25. Stg. 1/5. Tisztelt Ügyfeleink! Az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. III. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, képviseli: Parádi-Varga Tamás és Ladányiné

Részletesebben

4 A munkaviszony megszűnése és megszüntetése

4 A munkaviszony megszűnése és megszüntetése 4 A munkaviszony megszűnése és megszüntetése 4.1 1 4 A munkaviszony megszűnése és megszüntetése Az egyik legradikálisabb munkajogi változás a munkaviszony megszűnését, illetve megszüntetését érinti. Az

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. december 10-i ülésére Tárgy: A Magyar Vöröskereszt Veszprém Megyei Szervezetével kötendő ellátási szerződés jóváhagyása Előadó:

Részletesebben

HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK VEZETÉKES ÉS RÁDIÓTELEFONOK HASZNÁLATÁRA VONATKOZÓ SZABÁLYZATA

HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK VEZETÉKES ÉS RÁDIÓTELEFONOK HASZNÁLATÁRA VONATKOZÓ SZABÁLYZATA HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK VEZETÉKES ÉS RÁDIÓTELEFONOK HASZNÁLATÁRA VONATKOZÓ SZABÁLYZATA Hajdúhadház, 2012. június 18. A VEZETÉKES ÉS RÁDIÓTELEFONOK HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYZATA

Részletesebben

TERVEZET MUNKASZERZŐDÉS

TERVEZET MUNKASZERZŐDÉS MUNKASZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a Magyar Olimpiai Bizottság (székhelye: 1124 Budapest, Csörsz u. 49-51., bejegyző végzés száma: Fővárosi Törvényszék Pk.60057/1997., nyilvántartási szám: 14.,

Részletesebben

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata (1145 Budapest, Pétervárad utca 2.) pályázatot hirdet

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata (1145 Budapest, Pétervárad utca 2.) pályázatot hirdet Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata (1145 Budapest, Pétervárad utca 2.) pályázatot hirdet a Zuglói Filharmónia Non-profit Korlátolt Felelősségű Társaság (Cg.: 01-09-914415, székhely: 1145

Részletesebben

A BERÉNYÉP Építő, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. Javadalmazási Szabályzata

A BERÉNYÉP Építő, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. Javadalmazási Szabályzata A BERÉNYÉP Építő, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. Javadalmazási Szabályzata Amely készült a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékos működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény 5. * (3) bekezdésében

Részletesebben

Abony Városi Önkormányzat Polgármesterétől H-2740 Abony Tel.,fax: (53) 360-010 Kossuth tér 1.

Abony Városi Önkormányzat Polgármesterétől H-2740 Abony Tel.,fax: (53) 360-010 Kossuth tér 1. Abony Városi Önkormányzat Polgármesterétől H-2740 Abony Tel.,fax: (53) 360-010 Kossuth tér 1. Az előterjesztés készítésében közreműködött: Az előterjesztést megtárgyalja: Gazdasági Bizottság Pénzügyi Bizottság

Részletesebben

A MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVÉRŐL SZÓLÓ ÉVI I. TÖRVÉNY KOMMENTÁRJA

A MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVÉRŐL SZÓLÓ ÉVI I. TÖRVÉNY KOMMENTÁRJA A MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVÉRŐL SZÓLÓ 2012. ÉVI I. TÖRVÉNY KOMMENTÁRJA TARTALOMJEGYZÉK ELSŐ RÉSZ 13 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I. FEJEZET (1. 13. ) 13 BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK 1. A törvény célja 13 2. A törvény hatálya

Részletesebben

1992. évi XXII. törvény. a Munka Törvénykönyvéről. XI. fejezet. A munkaerő-kölcsönzés

1992. évi XXII. törvény. a Munka Törvénykönyvéről. XI. fejezet. A munkaerő-kölcsönzés 1992. évi XXII. törvény a Munka Törvénykönyvéről XI. fejezet A munkaerő-kölcsönzés 193/B. (1) A kölcsönbeadóval munkaerő-kölcsönzés céljából létesített munkaviszonyra e törvény szabályait az e fejezetben

Részletesebben

MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS JÓVÁHAGYÁSA (ASSZISZTENSI FELADATOKRA)

MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS JÓVÁHAGYÁSA (ASSZISZTENSI FELADATOKRA) RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Előterjesztő: Hegedűs Ferenc

Részletesebben

234/2014. /XII.16./ számú képviselő-testületi határozat

234/2014. /XII.16./ számú képviselő-testületi határozat 234/2014. /XII.16./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Kolping Támogató Szolgálat Sárvár és Kistérsége 2014. évi munkájáról szóló beszámolót - megköszönve

Részletesebben

új jogszabály jön vagy módosítják a következőt. A tulajdonjog a legteljesebb dologi jog, a legfőbb hatalom a dolog felett.

új jogszabály jön vagy módosítják a következőt. A tulajdonjog a legteljesebb dologi jog, a legfőbb hatalom a dolog felett. Jogszaba lyok hata lyok Személyi hatály o Mely személyekre vonatkozik. Területi hatály o Mely földrajzi területekre vonatkozik. Időbeni hatály o Mely időintervallumban hatályos az adott jogszabály. Megváltozhat,

Részletesebben

Bookline.hu Internetes Kereskedelmi Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. közgyűlési határozatai

Bookline.hu Internetes Kereskedelmi Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. közgyűlési határozatai Bookline.hu Internetes Kereskedelmi Nyilvánosan Működő Részvénytársaság közgyűlési határozatai A Bookline.hu Internetes Kereskedelmi Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (1097 Budapest, Ecseri út 14-16.)

Részletesebben

ELŐ TERJ ES ZT ÉS. Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-án tartandó testületi ülésére

ELŐ TERJ ES ZT ÉS. Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-án tartandó testületi ülésére ELŐ TERJ ES ZT ÉS Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. január 26-án tartandó testületi ülésére Az előterjesztés tárgya: Melléklet: Az előterjesztés előadója: a ROJKO-MED Tanácsadó

Részletesebben

AZ EGYSZEMÉLYES KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRAT MINTÁJA. 1. A társaság cégneve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i)

AZ EGYSZEMÉLYES KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRAT MINTÁJA. 1. A társaság cégneve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i) AZ EGYSZEMÉLYES KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRAT MINTÁJA Alapító okirat Alulírott alapító, szerződésminta 1 alkalmazásával, a következők szerint állapítja meg az alábbi korlátolt felelősségű

Részletesebben

~lud:,pest Ff!város X. kt rülct Kóbányai ",.. ",.. 0;1Llrm:ínyz~lt Képviseléí-testület ülése

~lud:,pest Ff!város X. kt rülct Kóbányai ,.. ,.. 0;1Llrm:ínyz~lt Képviseléí-testület ülése ~lud:,pest Ff!város X. kt rülct Kóbányai ",.. ",.. 0;1Llrm:ínyz~lt Képviseléí-testület ülése BUDAPEST FOV AROS X. KERULET KOBANYAI ONKORMANYZAT ALPOLGÁRMESTERE -- ----~:{i

Részletesebben

dr. Száldobágyi Zsigmond Csongor ügyvéd ingatlanforgalmi szakjogász AZ EGYSZEMÉLYES KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRAT MINTÁJA

dr. Száldobágyi Zsigmond Csongor ügyvéd ingatlanforgalmi szakjogász AZ EGYSZEMÉLYES KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRAT MINTÁJA Tisztelt érdeklődő! Ezt a dokumentumot tájékoztatásul tesszük közzé. Célja, hogy Ön előzetesen átlássa a társaság alapításával járó egyes adminisztratív kötelezettségeit. Magyarázó szövegeket az egyes

Részletesebben

J A V A S L A T. az ÓZDINVEST Kft. Felügyelő Bizottsága Ügyrendjének jóváhagyására

J A V A S L A T. az ÓZDINVEST Kft. Felügyelő Bizottsága Ügyrendjének jóváhagyására J A V A S L A T az ÓZDINVEST Kft. Felügyelő Bizottsága Ügyrendjének jóváhagyására Ózd, 2015. október 29. Előterjesztő: ÓZDINVEST Kft ügyvezetője Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015. július

Részletesebben

MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS. Preambulum. meghatározott pályázattal kapcsolatban az alábbi feladatok ellátását:

MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS. Preambulum. meghatározott pályázattal kapcsolatban az alábbi feladatok ellátását: MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről Név: Újhartyán Községi Önkormányzat Székhely: 2367 Újhartyán Fő u. 21. Képviseli: Schulcz József polgármester mint megbízó, továbbiakban megbízó valamint

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Nonprofit Kft. A társaság székhelye: 3600 Ózd, Bolyki főút 4. 93.11 Sportlétesítmény működtetése főtevékenység

ALAPÍTÓ OKIRAT. Nonprofit Kft. A társaság székhelye: 3600 Ózd, Bolyki főút 4. 93.11 Sportlétesítmény működtetése főtevékenység 1. melléklet a.../2015. (III.26.) határozathoz ALAPÍTÓ OKIRAT Amely abból a célból készült, hogy az alapító Ózd Város Önkormányzata a sport és szabadidős szolgáltatások átlátható, színvonalas ellátása

Részletesebben

A Társaság évi nem auditált főbb mérleg és eredménykimutatás adatai a bázis év auditált adataihoz képest a következők:

A Társaság évi nem auditált főbb mérleg és eredménykimutatás adatai a bázis év auditált adataihoz képest a következők: A MASTERPLAST Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (8143 Sárszentmihály, Árpád utca 1/A., a továbbiakban Társaság ) az alábbiakban tájékoztatja tisztelt Részvényeseit a Társaság 2015. április 28-i éves

Részletesebben

2013. évi keret megállapodás

2013. évi keret megállapodás 2013. évi keret megállapodás amely létrejött egyrészről a Savaria Turizmus Nonprofit Kft. (9700 Szombathely, Király u 1-3.), képviseletében Vörös Borsody Csilla ügyvezető, Szombathelyi TDM Szervezet menedzsere,

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. A polgármester megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mert 7 fő képviselő jelen van.

J E G Y ZŐKÖNYV. A polgármester megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mert 7 fő képviselő jelen van. 1 J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2011. január 3. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Farkas Ernő polgármester Cseh Béla Héri Viktor Nádasdi Frida Palsics

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere. Javaslat

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere. Javaslat Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Szám: 14858-3/2011. Javaslat a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság működéséhez szükséges döntések meghozatalára Tisztelt Közgyűlés!

Részletesebben

MUNKASZERZİDÉS határozott idıre szóló. mint munkáltató,

MUNKASZERZİDÉS határozott idıre szóló. <Munkaadó neve> <Munkaadó címe> mint munkáltató, MUNKASZERZİDÉS határozott idıre szóló amely létrejött egyrészrıl az másrészrıl: mint munkáltató, anyja neve: született: sz.ig. száma: lakcíme: mint között

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 27-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 27-i rendkívüli ülésére 3. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 27-i rendkívüli ülésére Tárgy: A Dombóvári Város- és Lakásgazdálkodási NKft. szakmai

Részletesebben