Az óbudai összefogás programja

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az óbudai összefogás programja"

Átírás

1 Az óbudai összefogás programja

2 Közösen Óbudáért! Nyolc éve a polgári oldal pártjai összefogtak, hogy folytatódhasson az a várospolitikai együttműködés, amely Óbuda-Békásmegyert mindig jellemezte. Ennek alapfeltétele a kellő nyitottság, a másik értékeinek elismerése és az összefogásra való képesség. Ezek alapján képviselőtársaimmal azon dolgoztunk, hogy ne pártpolitikai alapon, hanem a kerületben élők érdekeit figyelembe véve, demokratikusan hozzuk meg döntéseinket. Szerencsére a kerületi civil szervezetek és a polgárok támogatását mindig megkaptuk, és ez alapján végeztük munkánkat az elmúlt négy évben, immár a kormány és a főváros támogatását is elnyerve. Ennek eredményeként sikerült hat éves küzdelem után, 2012-ben a Szent Margit Kórház önállóságát visszaszereznünk, és közel 200 ezer ember egészségügyi ellátását biztonságosabbá tennünk. A közösségépítés jegyében számos fejlesztést sikerült elindítanunk és megvalósítanunk. A közeljövő legfontosabb megoldandó feladatának tekintem a térfigyelőrendszer bővítését, a közlekedési problémák (M0 és P+R) kezelését, a békásmegyeri vásárcsarnok megújítását és a panelrehabilitáció folytatását, melyeket csak a fővárossal és a kormánnyal együttműködve lehet megvalósítani. Az önkormányzati választásra a polgári pártok (Fidesz-KDNP) és a civilszervezetek ismét összefogtak a kerület lakosságát szolgáló, elkezdett munka folytatásának érdekében. Hisszük, hogy Óbudán a jövőben is folyamatosságra, együttműködésre és fejlődésre van szükség! A lehetőség adott, hiszen tavasszal az ország is a folytatásra szavazott, így a kerület a kormányzattal együttműködve, a jövőben, a Fővárosi Önkormányzatban is hatékonyabban képviselheti az érdekeit. Mindig úgy gondoltam, hogy minket a tetteink alapján kell és lehet megítélni. Arra kérem ezért Önöket, a választáson támogassák a FIDESZ-KDNP és az óbudai civilszervezetek képviselőjelöltjeit, akik Önökkel együtt, Önökért és Óbuda-Békásmegyer fejlődéséért kívánnak a jövőben is dolgozni. Bús Balázs polgármester haladás kultúra közösség fejlődés hagyomány bizalom folyamatosság hagyomány folyamatosság harmónia harmónia bizalom nyugalom csend tisztaság biztonság otthon tisztaság élmény otthon biztonság élmény kapcsolat mozgás jövő jövő rend

3 I. Folyamatosság II. Együttműködés összefogás tovább folytatjuk a Közel az emberekhez néven elindított párbeszédet, valamint a helyi közösségek bevonását a tervezés és döntés-előkészítés folyamataiba továbbra is megőrizzük intézményeink működőképességét, egyúttal gazdaságosabbá és hatékonyabbá tesszük azokat továbbfejlesztjük a kerületben kiépített, jól működő szociális rendszert, a civilszervezetek aktívabb részvételével csökkentjük a várakozási időt az egészségügyi intézményekben, folytatjuk az ingyenes egészségügyi szűrőprogramokat a jövőben is megrendezzük a népszerű és komoly kulturális értéket képviselő rendezvényeinket (Óbuda Napja, Óbudai Nyár, Advent Óbudán) folytatjuk a sikeres tömegsport-eseményeinket kiemelten támogatjuk a sport- és civilszervezeteket megóvjuk és növeljük a zöldfelületeinket (Hajógyári-sziget, Mocsárosdűlő) az elmúlt 4 évben beindított termelői piacok mellett továbbiakat hozunk létre az ingyenes reggeli gyermekétkeztetést folytatjuk és bővítjük a burgonya- és muskátlivásárlási akciót továbbra is megszervezzük és támogatjuk a lakhatás biztonságát megőrző hátralékkezelést és szociális támogatást továbbra is biztosítjuk a választások után is folytatni kívánjuk az eddig jól működő, a kerületiek érdekét előtérbe helyező, széles körű, konszenzusos politikát együttműködésre törekszünk a helyi civilszervezetekkel, kerületi vállalkozókkal, parlamenti képviselőkkel, Budapest Főváros Önkormányzatával és a szomszédos kerületekkel, agglomerációs településekkel a civilszervezeteket, társasházakat és helyi közösségeket aktívan bevonjuk a döntés-előkészítésbe haladás kultúra közösség folyamatosság fejlődés hagyomány harmónia bizalom nyugalom csend biztonság tisztaság összefogás élmény kapcsolat mozgás jövő rend

4 III. FEJLŐDÉS FEJLESZTÉS III. 1. Közlekedés szorgalmazzuk a Fővárosi Önkormányzatnál új P+R parkolóhelyek létesítését a városhatáron támogatjuk a 10-es út szélesítését, szorgalmazzuk az M0-ás északi szektorának befejezését folytatjuk a sikeres járda-, körforgalom-, parkoló- és útépítési programunkat a Dózsa György utca és Ürömi úti kereszteződést átépítjük és biztonságossá tesszük III. 2. Környezetvédelem zöld kerület program szorgalmazzuk és támogatjuk Csillaghegy és Rómaifürdő árvízvédelmének mihamarabbi megoldását tovább növeljük a megújuló energiaforrások használatát a kerületben a közmunkaprogram bővítésével növeljük a közterületek rendjét és tisztaságát folytatjuk és támogatjuk az energiamegtakarítást eredményező panelfelújításokat folytatjuk és bővítjük a zöldterületek megújítását célzó növény- és fatelepítési programot még több közterületi hulladékgyűjtőt helyezünk ki a szemetelés visszaszorítása érdekében fokozzuk a parkőri jelenlétet a közterületeken új kutyajátszótereket és kutyafuttatókat hozunk létre újabb közösségi kerteket alakítunk ki III. 3. Közbiztonság bővítjük a térfigyelő kamerarendszert Belső-Óbudán, Kaszásdűlőn és a Pók utcai lakótelepen támogatjuk a polgárőrség munkáját a rendőrséggel együttműködve folytatjuk az iskoláknál a Sulizsaru programot folytatjuk a gyalogosátkelők felújítását és biztonságosabbá tételét célzó programunkat tovább működtetjük a társasházak részére a térfigyelőrendszer létrehozását segítő pályázatunkat folytatjuk az idősek biztonságát javító ingyenes ajtóékprogramot a bűnmegelőzés hatékonyságának növelése és a közterületi jelenlét fokozása érdekében javítjuk a közterület-felügyelet, a rendőrség és a helyi polgárőrség kapcsolatát az Életmentő Pontok számát (újraélesztő készülékek vásárlásával) növeljük haladás kultúra közösség fejlődés hagyomány folyamatosság harmónia bizalom nyugalom csend tisztaság otthon biztonság élmény kapcsolat mozgás jövő rend

5 III. 4. Területfejlesztés kormányzati támogatással felújítjuk a Heltai Jenő teret és újjáépítjük a békásmegyeri vásárcsarnokot újabb szabadtéri fitneszparkokat létesítünk pályázati forrásokból folytatjuk az Óbudai Promenád építését a Mókus utcában, a Perc és a Tanuló utca között szorgalmazzuk és támogatjuk közparkjaink felújítását (pl. Flórián tér, Kiscelli park) folytatjuk a játszótérépítési és -felújítási programot támogatjuk a Csillaghegyi strand megújítását és fejlesztését szorgalmazzuk a Gázgyár kármentesítését és megújítását (kulturális célú fejlesztését) források megléte esetén folytatjuk az út-, csatorna- és vízvezeték-építést szorgalmazzuk a Hajógyári-sziget közösségi célú fejlesztését, közparkjának megújítását III. 5. Új intézmények a kerületben támogatjuk a fogyatékos személyek átmeneti otthonának létrehozását pályázati forrás bevonásával új Kortárs Művészeti Központot hozunk létre a Zichy-kastélyban újabb nyugdíjasklubokat hozunk létre a kerületi idősek számára újabb kerékpárkölcsönzőt nyitunk Pünkösdfürdőn új nyári táborozást is biztosító vízi sporttelepet és sportközpontot hozunk létre Békásmegyeren IV. Ifjúság segítjük és támogatjuk az ifjúsági önkormányzat működését és programjait támogatjuk a fiatalok aktív részvételét a tervezési és döntés-előkészítő folyamatokban fiataloknak és pályakezdőknek új lakáspályázatot hozunk létre, továbbá a fiatalok és ifjú házasok első lakáshoz jutási támogatásait is bővítjük támogatjuk egy új uszoda és sportcsarnok létesítését Csillaghegy térségében új óvoda építését tervezzük a Pók utcai lakótelepen új kulturális központot kívánunk létrehozni haladás kultúra közösség fejlődés bizalom hagyomány folyamatosság harmónia nyugalom csend biztonság tisztaság otthon élmény kapcsolat mozgás jövő rend

6 képviselőjelöltjeink képviselőjelöltjeink haladás kultúra közösség fejlődés hagyomány folyamatosság harmónia bizalom nyugalom csend biztonság tisztaság otthon élmény kapcsolat mozgás jövő rend

7 Tarlós István főpolgármester Bús Balázs polgármester Október 12-én támogassa a Fidesz-KDNP jelöltjeit!

2015. április 22. Humán munkacsoport

2015. április 22. Humán munkacsoport 2015. április 22. Humán munkacsoport Újpest középtávú célrendszere Integrált Településfejlesztési Stratégia 1. Versenyképes helyi gazdaság és üzleti környezet 2. Hatékony közösségi infrastruktúrák 3.

Részletesebben

Hulladékgazdálkodás Budapest III. kerületében

Hulladékgazdálkodás Budapest III. kerületében Hulladékgazdálkodás Budapest III. kerületében Óbudai Zöld Szabadegyetem Szabó Magdolna 2011. december 1. főtanácsadó Törvényi háttér Európa Tanácsi alapelvek, Környezeti akcióprogramok 1990. évi LXV. trv.

Részletesebben

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 46/2009. (X. 22.) RENDELETE 1

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 46/2009. (X. 22.) RENDELETE 1 ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 46/2009. (X. 22.) RENDELETE 1 A PARKOLÁS BIZTOSÍTÁSÁNAK MÓDJÁRÓL, A PARKOLÓHELY ÉPÍTÉSI KÖTELEZETTSÉGRŐL ÉS ANNAK MEGVÁLTÁSÁRÓL SZÓLÓ 33/2001. (XI.

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 5. Kiemelt fejlesztésekre fordítható források biztosítása kötvény kibocsátásával (Írásbeli)

M E G H Í V Ó. 5. Kiemelt fejlesztésekre fordítható források biztosítása kötvény kibocsátásával (Írásbeli) M E G H Í V Ó Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselıtestület 2007. december 19-én (szerdán) 10.00 órai kezdettel, a Városháza tanácskozó termében (Bp. III., Fı tér 3. I. em. 21.) tartandó ülésére. NAPIREND

Részletesebben

Sajtó háttérbeszélgetés 2013.08.09. Olimpia park rekonstrukciója rövid leírás

Sajtó háttérbeszélgetés 2013.08.09. Olimpia park rekonstrukciója rövid leírás Sajtó háttérbeszélgetés 2013.08.09. Olimpia park rekonstrukciója Érintett közterületek: Olimpia park, Stollár B. utca, Balassi B. u. 6-10., Széchenyi rkp. Széchenyi rkp. Markó utca Balassi B. u. Balaton

Részletesebben

2014-2019. Kapolcs község Önkormányzata

2014-2019. Kapolcs község Önkormányzata 2014-2019 Kapolcs község Önkormányzata 2 BEVEZETŐ Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 116. -a kimondja, hogy a képviselő-testület hosszú távú fejlesztési elképzeléseit

Részletesebben

A KÉPVISELŐ-TESTÜLET TANÁCSNOKAI 1

A KÉPVISELŐ-TESTÜLET TANÁCSNOKAI 1 A KÉPVISELŐ-TESTÜLET TANÁCSNOKAI 1 4. számú melléklet Ifjúsági tanácsnok: Integrációs tanácsnok: Környezetvédelmi tanácsnok: Sport tanácsnok: Városüzemeltetési és turisztikai tanácsnok: Koordinációs tanácsnok:

Részletesebben

TÉR-KÖZ PÁLYÁZAT 2013. VÁGVÖLGYI ERIKA okl táj- és kertépítészmérnök kertészmérnök

TÉR-KÖZ PÁLYÁZAT 2013. VÁGVÖLGYI ERIKA okl táj- és kertépítészmérnök kertészmérnök TÉR-KÖZ PÁLYÁZAT 2013 VÁGVÖLGYI ERIKA okl táj- és kertépítészmérnök kertészmérnök TÉR-KÖZ PÁLYÁZAT 2013 Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala pályázatot hirdet a főváros közösségi tereinek fejlesztésére:

Részletesebben

Hort Község Önkormányzatának Gazdasági programja

Hort Község Önkormányzatának Gazdasági programja Hort Község Önkormányzatának Gazdasági programja 2015-2019 Bevezetés Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 116..-a alapján a helyi önkormányzatoknak Gazdasági programot

Részletesebben

Önként vállalt feladatok

Önként vállalt feladatok Önként vállalt feladatok 1. A többi gyermekkel, tanulóval együtt nem nevelhető, oktatható sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók ellátása Az enyhe illetve középsúlyos értelmi fogyatékos óvodás és általános

Részletesebben

6. melléklet. A Sárbogárd városközponti akcióterület. költség haszon elemzése

6. melléklet. A Sárbogárd városközponti akcióterület. költség haszon elemzése 6. melléklet A Sárbogárd városközponti akcióterület költség haszon elemzése Városháza (polgármesteri hivatal) Ügyfélszolgálat Információs központ kialakítása, akadálymentesítéssel Pénzügyi bevételek 0

Részletesebben

ÓBUDA BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT

ÓBUDA BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT ÓBUDA BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER 1033 Budapest, Fı tér 3. M E G H Í V Ó Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselıtestületének 2011. február 24-én (csütörtökön) 10.00 órai kezdettel, a Városháza

Részletesebben

Előirányzat. 1. Szabályozott bevételek. 2. Polgármesteri Hivatal saját bevételei:

Előirányzat. 1. Szabályozott bevételek. 2. Polgármesteri Hivatal saját bevételei: Ezer Ft-ban 1. Szabályozott bevételek 1.1 Normatív állami hozzájárulás 1.2 SZJA részesedés 1.3 Helyi iparűzési adó 1.4 Idegenforgalmi adó 1.5 Adópótlék és bírság bevétel ( Fővárosi Önkormányzattól) 1.6

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK 2014.10.12. Ön gondolta volna? 2014 9. szám. VII. évfolyam

ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK 2014.10.12. Ön gondolta volna? 2014 9. szám. VII. évfolyam VII. évfolyam 2014 9. szám Ön gondolta volna? Ahogyan azt a www.dunaharasztima.hu portál szeptember 11-i híréből megtudhattuk, tizenkét év után az idei önkormányzati választásokon jelenlegi polgármesterünknek

Részletesebben

Budapest Főváros IV. Kerület, Újpest Önkormányzata

Budapest Főváros IV. Kerület, Újpest Önkormányzata Budapest Főváros IV. Kerület, Újpest Önkormányzata Integrált Településfejlesztési Stratégia Középtávú célrendszer és projektlista előzetes javaslat Gazdaság munkacsoport Készült a KMOP-6.2.1/K-13-2014-0002

Részletesebben

LMP Budapest III. kerület Program

LMP Budapest III. kerület Program LMP Budapest III. kerület Program A III. kerület területe Budapest egyik legrégebben lakott települése. A római kori Aquincumból a középkorra gyorsan fejlődő város lett, mára pedig Óbuda-Békásmegyer a

Részletesebben

1.napirend. Előterjesztő neve: Bencsik Mónika polgármester. Előadó neve: Perlaki Zoltán gazdasági vezető

1.napirend. Előterjesztő neve: Bencsik Mónika polgármester. Előadó neve: Perlaki Zoltán gazdasági vezető ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐ LAP E-szám: 89/2014 Tárgy: Az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló 1/2014. (II.17.) önkormányzati rendeletének 2. sz. módosítása Előterjesztő neve: Bencsik Mónika polgármester

Részletesebben

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének. 46/2010. (IX. 8.) önkormányzati rendelete 1

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének. 46/2010. (IX. 8.) önkormányzati rendelete 1 Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének 46/2010. (IX. 8.) önkormányzati rendelete 1 egyes önkormányzati rendeletek és önkormányzati rendeleti rendelkezések technikai deregulációs hatályon

Részletesebben

CELLDÖMÖLKI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL

CELLDÖMÖLKI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL 146/2014.(VII.16.) sz. képviselő-testületi határozat: 1. A Képviselő-testület bérüzemeltetési szerződést köt a celldömölki ivóvízellátási rendszer üzemeltetésére a melléklet szerinti tartalommal. 2. A

Részletesebben

Kedves Olvasó! Megvalósult fejlesztések, beruházások: ami a fényképes beszámolóból kimaradt

Kedves Olvasó! Megvalósult fejlesztések, beruházások: ami a fényképes beszámolóból kimaradt Kedves Olvasó! Évek óta rendszeressé vált, hogy a Hajdúhegyi Hírekben ismertettem Önnel a városrész önkormányzati képviselõjeként végzett munkámat. Beszámoltam az elkészült fejlesztésekrõl és a megvalósításra

Részletesebben

MK-gyõztes a Vasas Óbuda nõi röplabda-csapata

MK-gyõztes a Vasas Óbuda nõi röplabda-csapata XXI. évfolyam 4. szám Megjelenik kéthetente 32 oldalon, 73.000 példányban 2015. február 27. Nem csak nõknek! A fenti címmel folytatódik ingyenes szûrésekkel az Egészségkörút Óbudán március 14-én a Békásmegyeri

Részletesebben

Beszámoló a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról

Beszámoló a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról Beszámoló a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról Pályázó neve: Palotási Polgárőr Egyesület Pályázó címe: 3042 Palotás Kossuth út 1. Ügyfél-azonosító: 1004795335 Támogatási

Részletesebben

Budapest, XVIII. Nemes u. 22. - 37 lakásos társasház, a földszinten üzlethelyiségekkel, első emeleten irodákkal, rendelőkkel

Budapest, XVIII. Nemes u. 22. - 37 lakásos társasház, a földszinten üzlethelyiségekkel, első emeleten irodákkal, rendelőkkel 1/5 Budapest, XVIII. Nemes u. 22. - 37 lakásos társasház, a földszinten üzlethelyiségekkel, első emeleten irodákkal, rendelőkkel A XVIII. kerület két fő településből: Pestszentlőrincből és Pestszentimréből

Részletesebben

CSR IRÁNYELV Tettek a fenntartható fejlõdés érdekében

CSR IRÁNYELV Tettek a fenntartható fejlõdés érdekében CSR IRÁNYELV Tettek a fenntartható fejlõdés érdekében A Toyota alapítása óta folyamatosan arra törekszünk, hogy kiváló minõségû és úttörõ jelentõségû termékek elõállításával, valamint magas szintû szolgáltatásainkkal

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság 2013. november 6-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság 2013. november 6-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-473/2013. ELŐTERJESZTÉS A Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság 2013. november 6-i ülésére Tárgy: Tájékoztató a Ferencvárosi Közterület-felügyelet

Részletesebben

Települési stratégiai dokumentumok Budapest III. kerület Óbuda-Békásmegyer MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT KONCEPCIÓ STRATÉGIA

Települési stratégiai dokumentumok Budapest III. kerület Óbuda-Békásmegyer MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT KONCEPCIÓ STRATÉGIA Települési stratégiai dokumentumok Budapest III. kerület Óbuda-Békásmegyer III. Stratégia MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT KONCEPCIÓ STRATÉGIA Tartalomjegyzék 1. Középtávú célok és azok összefüggései... 385 1.1. A

Részletesebben

ÜZLETI TERV AngyalZÖLD 2010

ÜZLETI TERV AngyalZÖLD 2010 ÜZLETI TERV AngyalZÖLD 2010 XIII. Kerületi Környezetgazdálkodási Közhasznú Nonprofit Kft. Készült: Budapest, 2009. október 19. Előzetesen megtárgyalta és elfogadta a társaság Felügyelő Bizottsága, /2009.

Részletesebben

Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának kiemelt fejlesztései 2007-2013 közötti programozási időszakban. Hogyan csinálom én?

Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának kiemelt fejlesztései 2007-2013 közötti programozási időszakban. Hogyan csinálom én? Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának kiemelt fejlesztései 2007-2013 közötti programozási időszakban Hogyan csinálom én? Pályázatok, elnyert támogatások 2007-2013 programozási időszakban Szolnok Megyei

Részletesebben

2014-2019. Hegyesd község Önkormányzata

2014-2019. Hegyesd község Önkormányzata 2014-2019 Hegyesd község Önkormányzata 2 BEVEZETŐ Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 116. -a kimondja, hogy a képviselő-testület hosszú távú fejlesztési elképzeléseit

Részletesebben

Ócsa Város Önkormányzatának Gazdasági Programja

Ócsa Város Önkormányzatának Gazdasági Programja Ócsa Város Önkormányzatának Gazdasági Programja 2014-2019. BEVEZETÉS Ócsa Város Önkormányzata a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 116. -ban meghatározottak alapján gazdasági

Részletesebben

Beszámoló a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról

Beszámoló a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról Beszámoló a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról Pályázó neve: Héhalom Közbiztonságáért Polgárőr Egyesület Pályázó címe: 3041 Héhalom, Szent István Király út 1. Ügyfél-azonosító:

Részletesebben

a BUDAPEST, III. KERÜLET KASZÁSDŰLŐ ÉS KÖRNYÉKE Bécsi út Bojtár utca Csillaghegyi út 19916/5 hrsz telek által határolt terület

a BUDAPEST, III. KERÜLET KASZÁSDŰLŐ ÉS KÖRNYÉKE Bécsi út Bojtár utca Csillaghegyi út 19916/5 hrsz telek által határolt terület ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2002. (VII.4.) RENDELETE a BUDAPEST, III. KERÜLET KASZÁSDŰLŐ ÉS KÖRNYÉKE Bécsi út Bojtár utca Csillaghegyi út 19916/5 hrsz telek által határolt

Részletesebben

KOORDINÁCIÓS TANÁCSNOK JAVASLAT. Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzatának Bűnmegelőzési Koncepciójára

KOORDINÁCIÓS TANÁCSNOK JAVASLAT. Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzatának Bűnmegelőzési Koncepciójára BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KOORDINÁCIÓS TANÁCSNOK JAVASLAT Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzatának Bűnmegelőzési Koncepciójára Készítette: Dr. Kerpán Mátyásné Előterjesztő: Dr. Borsány

Részletesebben

SZENTESI RENDŐRKAPITÁNYSÁG

SZENTESI RENDŐRKAPITÁNYSÁG Szám: 06050/4825/2013 Ált. SZENTESI RENDŐRKAPITÁNYSÁG 6600 Szentes, Kossuth L. utca 43. Pf.: 42. Telefon: 63/561-311, Fax: 63/561-330 BM telefon: 33/42-80 BM fax: 33/42-49 E-mail: baloghi@csongrad.police.hu

Részletesebben

Fejlesztési irányvonalak a megyeszékhelyen

Fejlesztési irányvonalak a megyeszékhelyen Fejlesztési irányvonalak a megyeszékhelyen 2010. November 25. Előadó: Csatári István vezérigazgató Szolnoki Városfejlesztő Zrt. Integrált Városfejlesztési Stratégia területi szemléletű, stratégiai dokumentum

Részletesebben

Kőbányai Önkormányzat Kis-Pongrác lakótelep szociális városrehabilitáció

Kőbányai Önkormányzat Kis-Pongrác lakótelep szociális városrehabilitáció A kőbányai Kis-Pongrác lakótelep szociális városrehabilitációja az URBACT II RegGov alapján készült, a KMOP-2009-5.1.1/A jelű, a Közép-magyarországi Operatív Programon belüli szociális városrehabilitációs

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez '"'\, '(;ltll~t~,1 "".'''f.l.'il I'" PÁLYÁZATOK ÉS PROJEKTMENEDZSMENT 4400, KOSSUTH TÉR l. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-553; FAX: +36 42 311-041 E-MAIL: HAGyMASI.GYULA@NYIREGYHAZA.HU VAROSFEJLESZTÉSI ÉS

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Székhely (Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2. Telephely (Általános Iskola): 1185 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky

Részletesebben

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének. 37/2007. (VI. 29.) rendelete 1

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének. 37/2007. (VI. 29.) rendelete 1 Önkormányzat Képviselő-testületének 37/2007. (VI. 29.) rendelete 1 a személyes gondoskodás keretébe tartozó szociális szolgáltatásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról szóló

Részletesebben

Üdvözlet. Gajda Péter polgármester 1

Üdvözlet. Gajda Péter polgármester 1 Üdvözlet Mi, kispestiek szeretjük azt gondolni településünkről, hogy ez a városrész, ez a kerület a dél-pesti régió központja. Talán nem is alap nélkül hisszük ezt, hiszen Kispesten minden adott ahhoz,

Részletesebben

Nádudvar Város Önkormányzata Képviselőtestületének 4/2011. (II.18.) számú rendelete a gépjármű-várakozóhelyek kialakításának rendjéről

Nádudvar Város Önkormányzata Képviselőtestületének 4/2011. (II.18.) számú rendelete a gépjármű-várakozóhelyek kialakításának rendjéről Nádudvar Város Önkormányzata Képviselőtestületének 4/2011. (II.18.) számú rendelete a gépjármű-várakozóhelyek kialakításának rendjéről Nádudvar Város Képviselőtestülete(továbbiakban: Képviselőtestület)

Részletesebben

2. számú előterjesztés Egyszerű többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 4-i rendkívüli ülésére

2. számú előterjesztés Egyszerű többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 4-i rendkívüli ülésére 2. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 4-i rendkívüli ülésére Tárgy: Döntés térfigyelő rendszer kiépítésének megkezdéséről

Részletesebben

Budapest III. kerület, Békásmegyeri lakótelep keleti oldal Kerületi Szabályozási Terve. - 38/2008. (VI. 30.) ÖK. számú rendelet -

Budapest III. kerület, Békásmegyeri lakótelep keleti oldal Kerületi Szabályozási Terve. - 38/2008. (VI. 30.) ÖK. számú rendelet - Megrendelő: Budapest III. kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 1033 Budapest, Fő tér 3. Terv: Budapest III. kerület, Békásmegyeri lakótelep keleti oldal Kerületi Szabályozási Terve

Részletesebben

BÉKÁSMEGYERI FEJLESZTÉSEK 2014.

BÉKÁSMEGYERI FEJLESZTÉSEK 2014. BÉKÁSMEGYERI FEJLESZTÉSEK 2014. Ssz Térképen jelölt Békásmegyeri fejlesztések jegyzéke Projekt típusa/megnevezése Helyszín Közvilágítás I.1. korszerűsítés III. kerület, Ország út, Békásmegyeri Hév megálló

Részletesebben

A megyei tervezés aktualitásai megyei gazdaságfejlesztés, járások fejlesztése

A megyei tervezés aktualitásai megyei gazdaságfejlesztés, járások fejlesztése A megyei tervezés aktualitásai megyei gazdaságfejlesztés, járások fejlesztése Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat területfejlesztési feladatai Megyei szintű helyzetfeltáró dokumentumok elkészítése - OK Megyei

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. március 25-én tartott üléséről Határozatok mutatója

JEGYZŐKÖNYV Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. március 25-én tartott üléséről Határozatok mutatója JEGYZŐKÖNYV Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. március 25-én tartott üléséről Határozatok mutatója 24/2013. (III. 25.) sz. határozat: Napirendi javaslat elfogadásáról. 25/2013. (III. 25.) sz.

Részletesebben

SAJTÓANYAG. 1. Thúry városrész rehabilitációja. Neve: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Partnerei: Kanizsa Felsőoktatásáért Alapítvány

SAJTÓANYAG. 1. Thúry városrész rehabilitációja. Neve: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Partnerei: Kanizsa Felsőoktatásáért Alapítvány SAJTÓANYAG 1,2 milliárd forint uniós támogatás Nagykanizsa Thúry városrészének rehabilitációjára és a Nagykanizsai Ipari Park és Logisztikai Szolgáltató Központ "A" jelű gyűjtőút építésére Nagykanizsa,

Részletesebben

33/2001. (XI. 26.) RENDELETE A PARKOLÁS BIZTOSÍTÁSÁNAK MÓDJÁRÓL, PARKOLÓHELY ÉPÍTÉSI KÖTELESSÉGÉRŐL ÉS ANNAK MEGVÁLTÁSÁRÓL EGYSÉGES SZERKEZETBEN

33/2001. (XI. 26.) RENDELETE A PARKOLÁS BIZTOSÍTÁSÁNAK MÓDJÁRÓL, PARKOLÓHELY ÉPÍTÉSI KÖTELESSÉGÉRŐL ÉS ANNAK MEGVÁLTÁSÁRÓL EGYSÉGES SZERKEZETBEN ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 33/2001. (XI. 26.) RENDELETE A PARKOLÁS BIZTOSÍTÁSÁNAK MÓDJÁRÓL, PARKOLÓHELY ÉPÍTÉSI KÖTELESSÉGÉRŐL ÉS ANNAK MEGVÁLTÁSÁRÓL AZ 50/2004. (XII. 8.), A

Részletesebben

LAKOSSÁGI KÉRDŐÍV CSOBÁNKA KÖZSÉG TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁHOZ

LAKOSSÁGI KÉRDŐÍV CSOBÁNKA KÖZSÉG TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁHOZ LAKOSSÁGI KÉRDŐÍV CSOBÁNKA KÖZSÉG TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁHOZ 1. Ön csobánkai lakos? igen nem Ha igen, mióta él a településen? éve 2. Ön csobánkai üdülő tulajdonos? igen nem 3. Tervezi-e, hogy

Részletesebben

KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány. 1039 Budapest, József Attila u. 28.

KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány. 1039 Budapest, József Attila u. 28. KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány 1039 Budapest, József Attila u. 28. 2010. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2011. május. 12. Theisz Gábor elnök - 1 - A KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós

Részletesebben

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 5/1991. (VI. 13.) RENDELETE 1

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 5/1991. (VI. 13.) RENDELETE 1 ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 5/1991. (VI. 13.) RENDELETE 1 AZ ÖNKORMÁNYZATI JELKÉPEKRŐL, VALAMINT BUDAPEST III. KERÜLET VÁROSRÉSZEI NEVÉNEK FELVÉTELÉRŐL ÉS HASZNÁLATÁRÓL 2 A 39/1999.

Részletesebben

Települési jövőkép. Sárosd

Települési jövőkép. Sárosd Települési jövőkép Sárosd Problémák Szociális struktúra Kisebbség (10%) Bölcsőde hiánya Gyógyszertár szolgáltatása Hagyományőrzés, nem óvjuk történelmi értékeinket. Képzetlen munkaerő Helyi járatos busz

Részletesebben

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének. 47/2007. (VIII. 31.) rendelete 1

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének. 47/2007. (VIII. 31.) rendelete 1 Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének 47/2007. (VIII. 31.) rendelete 1 a szociális igazgatásról és egyes szociális ellátásokról szóló 8/1996. (IV. 1.) rendelet módosításáról Óbuda-Békásmegyer

Részletesebben

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015. február 25-én (szerda) 16 órakor megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015. február 25-én (szerda) 16 órakor megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből. K I V O N A T Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015. február 25-én (szerda) 16 órakor megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Javaslat az önkormányzat Gazdasági programjára

Részletesebben

úgy határoz, hogy az ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el:

úgy határoz, hogy az ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el: 339/ÖK/2010.(VII.8.) Határozat úgy határoz, hogy az ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el: NAPRIEND: 1. Az útépítés- és közművesítési hozzájárulásról szóló 5/2001.(IV.26.) rendelet módosítása

Részletesebben

Dorog Város Önkormányzat 2015. évi költségvetésének I. félévi módosítása

Dorog Város Önkormányzat 2015. évi költségvetésének I. félévi módosítása DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71., TF.: 06 33 431 299, FAX.: 06 33 431 377, E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU Dorog Város Önkormányzat 2015. évi költségvetésének I. félévi módosítása Felelős készítő:

Részletesebben

SZAKDOLGOZAT TÉMAJEGYZÉK rendészeti igazgatási szak biztonsági szakirány:

SZAKDOLGOZAT TÉMAJEGYZÉK rendészeti igazgatási szak biztonsági szakirány: NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR SZAKDOLGOZAT TÉMAJEGYZÉK rendészeti igazgatási szak biztonsági szakirány: I, Létesítményvédelem és biztonságvédelem tantárgyak körében: 1, Magánbiztonság

Részletesebben

Partnerelégedettségi kérdőív

Partnerelégedettségi kérdőív Partnerelégedettségi kérdőív A szentendreiek, a helyi közösségek, civilek, gazdálkodó szervezetek részéről egyre nagyobb az igény az önkormányzat ügyfélorientált, teljesítményelvű működésére, a szolgáltató

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. március 26-án tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. március 26-án tartandó ülésére Tárgy: ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. március 26-án tartandó ülésére Javaslat a közterületi térfigyelő rendszerről szóló önkormányzati rendelet megalkotására Előterjesztő: Tóth József polgármester

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött a Rábaközi Tájtermék Klaszter tagjai között (a továbbiakban Tagok) az alábbi feltételekkel: Az együttműködési megállapodás megkötésének célja, hogy a klaszter

Részletesebben

Az ifjúság helye és szerepe a Gersekaráti IKSZT-ben. IKSZT Szakmai műhely, Gersekarát, 2015.04.02.

Az ifjúság helye és szerepe a Gersekaráti IKSZT-ben. IKSZT Szakmai műhely, Gersekarát, 2015.04.02. Az ifjúság helye és szerepe a Gersekaráti IKSZT-ben IKSZT Szakmai műhely, Gersekarát, 2015.04.02. Előzmények 2000-től alkalmaz a helyi önkormányzat ifjúsági referenst az ifjúság összefogása 2001-2002 -

Részletesebben

2014. augusztus - december TARTALOM: Általános Iskola és Alapfokú

2014. augusztus - december TARTALOM: Általános Iskola és Alapfokú Fábiáni 2014. augusztus - december TARTALOM: Polgármesteri beszámoló Sajtóközlemények Fábiánsebestyéni Arany János Óvoda életéből Fábiánsebestyéni Arany János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Részletesebben

Beszámoló Óbuda-Békásmegyer Önkormány zatának elmúlt négy évi munkájáról

Beszámoló Óbuda-Békásmegyer Önkormány zatának elmúlt négy évi munkájáról 2006-2010 2006-2010 NÉGY ÉV Beszámoló Óbuda-Békásmegyer Önkormány zatának elmúlt négy évi munkájáról Rómaifürdő Csillaghegy Kaszásdűlő Békásmegyer Újlak Mátyáshegy Remetehegy Táborhegy Testvér hegy Csúcshegy

Részletesebben

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL A 49/2006. (XI. 6.) 1, AZ 55/2008. (X. 31.) 2, A 42/2009. (IX. 30.) 3 ÉS AZ 56/2012. (XI. 30.) 4 RENDELETTEL

Részletesebben

E LŐ T E R J E S Z T É S

E LŐ T E R J E S Z T É S E LŐ T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő- testületének 2013. május 27-i ülésére Tárgy: Tájékoztató a Zirci Közbiztonsági Alapítvány 2012. évi munkájáról, valamint a tér- és közterület

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere 2~3. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Előterjeszt és a Képviselő-testület részére a X. Kerület- Kőbányai "WOLF" Polgárőrség OPSZ Gépjármű Felderítő-

Részletesebben

Történelme, nevezetességei

Történelme, nevezetességei 2015-ben Történelme, nevezetességei Rezi neve először 1236-ban fordul elő. Ekkor a zalai királyi várhoz tartozott. Rezi homokkőből faragott síremlékek 1300-as években 418 m-es dolomitsziklára épült Vár

Részletesebben

SZAKMAI ANYAG. Térfigyelő kamerarendszer bővítése Mezőfalván

SZAKMAI ANYAG. Térfigyelő kamerarendszer bővítése Mezőfalván Mezőfalvi Polgárőr Egyesület 2422 Mezőfalva József Nádor u. 19. SZAKMAI ANYAG Térfigyelő kamerarendszer bővítése Mezőfalván 2014. Mezőfalvi Polgárőr Egyesület bemutatása A Mezőfalvi Polgárőrség 1992-ben

Részletesebben

SZOCIÁLIS FOGLALKOZTATÁS 2011.évi feladatmutató módosítás főigazgatói döntés alapján ELFOGADOTT kérelmek 2011. szeptember 29.

SZOCIÁLIS FOGLALKOZTATÁS 2011.évi feladatmutató módosítás főigazgatói döntés alapján ELFOGADOTT kérelmek 2011. szeptember 29. SZOCIÁLIS FOGLALKOZTATÁS 2011.évi feladatmutató módosítás i döntés alapján ELFOGADOTT kérelmek Feladatmutatóra jutó támogatás összege Békés Megyei Hajnal István Szociális 1 SZF-SZ-002/2-2010 Békés Megyei

Részletesebben

Minden, amit a belső-óbudai Parkolási rendszer Bevezetéséről tudni kell

Minden, amit a belső-óbudai Parkolási rendszer Bevezetéséről tudni kell Minden, amit a belső-óbudai Parkolási rendszer Bevezetéséről tudni kell call center: 06 21 208 8002 www.obudaiparkolas.hu Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a kerület lakóinak érdekeit szem előtt tartva a

Részletesebben

FEJLESZTÉSEK A 2010-2014-ES CIKLUSBAN

FEJLESZTÉSEK A 2010-2014-ES CIKLUSBAN FEJLESZTÉSEK A 2010-2014-ES CIKLUSBAN 2 ORVOSI RENDELŐ FELÚJÍTÁSA ÉS BŐVÍTÉSE 3 ORVOSI RENDELŐ FELÚJÍTÁSA ÉS BŐVÍTÉSE Fogorvosi rendelő, tanácsadó kialakítása Mozgáskorlátozott WC kialakítása Szociális

Részletesebben

Finanszírozási lehetőségek KKVk részére az energiaszektorban

Finanszírozási lehetőségek KKVk részére az energiaszektorban Finanszírozási lehetőségek KKVk részére az energiaszektorban Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. A Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. bemutatása Tulajdonos A 2009-ben alapított Bank tulajdonosa 2010 márciusa

Részletesebben

1/2002. (I. 25.) Darnózseli Önkormányzati rendelet. a közművelődésről *

1/2002. (I. 25.) Darnózseli Önkormányzati rendelet. a közművelődésről * 1/2002. (I. 25.) Darnózseli Önkormányzati rendelet a közművelődésről * Darnózseli község Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről és a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról

Részletesebben

Települési energetikai beruházások támogatása a 2014-2020 közötti operatív programokban. Lunk Tamás Szentgotthárd, 2014. augusztus 28.

Települési energetikai beruházások támogatása a 2014-2020 közötti operatív programokban. Lunk Tamás Szentgotthárd, 2014. augusztus 28. Települési energetikai beruházások támogatása a 2014-2020 közötti operatív programokban Lunk Tamás Szentgotthárd, 2014. augusztus 28. EU 2020 célok: Európa (2020) Intelligens ( smart ) Fenntartható ( sustainable

Részletesebben

Budapest Főváros III. Kerület, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének. /2014. (..) önkormányzati rendelete

Budapest Főváros III. Kerület, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének. /2014. (..) önkormányzati rendelete Budapest Főváros III. Kerület, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének /2014. (..) önkormányzati rendelete egyes szociális és gyermekjóléti szolgáltatások térítési díjával összefüggő önkormányzati

Részletesebben

A 2013. évi költségvetési pénzmaradvány feladatonkénti részletezése

A 2013. évi költségvetési pénzmaradvány feladatonkénti részletezése 1 1. melléklet a..2014. (IV...) határozathoz A 2013. évi költségvetési pénzmaradvány feladatonkénti részletezése M e g n e v e z é s 1. Gazdasági Ellátó Központ (ÓKIG) - Pályázatok és egyéb átvett pénzeszközök

Részletesebben

A BUDAPEST XVI. KERÜLET KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAMJA

A BUDAPEST XVI. KERÜLET KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAMJA Elfogadta: 198/2008. (III. 26.) Kt. hat. A BUDAPEST XVI. KERÜLET KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAMJA A Nemzeti Környezetvédelmi Program a települési környezet védelmén belül egy kisebb környezet-, és stresszhatást

Részletesebben

Alapítványunkat több mint két évtizede azzal a céllal hoztuk létre, hogy (elsősorban értelmi)

Alapítványunkat több mint két évtizede azzal a céllal hoztuk létre, hogy (elsősorban értelmi) TERMÉKISMERTETŐ Alapítványunkat több mint két évtizede azzal a céllal hoztuk létre, hogy (elsősorban értelmi) fogyatékos fiatal felnőttek számára személyre szabott, egyedi lakhatási és foglalkoztatási

Részletesebben

Téma Altéma Konkrét megnevezés Egyszeri

Téma Altéma Konkrét megnevezés Egyszeri 5.1. Kiad A gazdasági program egyes pénzkiadás nélkül, míg más célok jelentős költségek árán valósíthatóak meg. A következőkben azok a mérhető költségvetési kiadással járó fejlesztések, célok kerülnek

Részletesebben

14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN

14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL A 49/2006. (XI. 6.), AZ 55/2008. (X. 31.) ÉS A 42/2009. (IX. 30.) RENDELETTEL EGYSÉGES SZERKEZETBEN ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER

Részletesebben

A tervezettel kapcsolatban bővebb felvilágosítás a Titkárságon a 06/29-330-011 /122 es, és 127 es mellék telefonszámon kérhető.

A tervezettel kapcsolatban bővebb felvilágosítás a Titkárságon a 06/29-330-011 /122 es, és 127 es mellék telefonszámon kérhető. Társadalmi egyeztetés A tervezettel kapcsolatban bővebb felvilágosítás a Titkárságon a 06/29-330-011 /122 es, és 127 es mellék telefonszámon kérhető. Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő testületének a

Részletesebben

Folytatjuk az óbudai közösségépítést

Folytatjuk az óbudai közösségépítést Szeptember 21-én ünnepélyesen is átadták az Esernyőst, az Óbudai Kulturális Központ legújabb intézményét, mely a Fő téren várja naprakész kulturális és turisztikai ajánlásokkal az érdeklődőket. Az emberek

Részletesebben

Gajda Péter polgármesteri programja 2010 2014. - Folytatjuk a nyugodt fejlődést -

Gajda Péter polgármesteri programja 2010 2014. - Folytatjuk a nyugodt fejlődést - Gajda Péter polgármesteri programja 2010 2014 - Folytatjuk a nyugodt fejlődést - Tisztelt Kispestiek! Az elmúlt négy évben kollégáimmal együtt az volt a legfontosabb célom, hogy azt a programot, melyet

Részletesebben

BUDAPESTI III. KERÜLETI RENDŐRKAPITÁNYSÁG TÁJÉKOZTATÓJA A KERÜLETI KÖRZETI MEGBÍZOTTI KÖRZETEKRŐL

BUDAPESTI III. KERÜLETI RENDŐRKAPITÁNYSÁG TÁJÉKOZTATÓJA A KERÜLETI KÖRZETI MEGBÍZOTTI KÖRZETEKRŐL BUDAPESTI III. KERÜLETI RENDŐRKAPITÁNYSÁG TÁJÉKOZTATÓJA A KERÜLETI KÖRZETI MEGBÍZOTTI KÖRZETEKRŐL Ezen az oldalon tájékoztatást szeretnénk adni Önöknek a kerület egyes területeinek közbiztonsági helyzetéről,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére. Javaslat a közterületi térfigyelő rendszerről szóló önkormányzati döntések elfogadására

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére. Javaslat a közterületi térfigyelő rendszerről szóló önkormányzati döntések elfogadására Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3111, Fax.: 231-3255 radi.attila@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. szeptember 24-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. szeptember 24-i rendes ülésére 16. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. szeptember 24-i rendes ülésére Tárgy: Rendeletalkotás a közterületi térfigyelő rendszerről

Részletesebben

Orfű Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 5/2005.(V.30.) számú R e n d e l e t e

Orfű Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 5/2005.(V.30.) számú R e n d e l e t e Orfű Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 5/2005.(V.30.) számú R e n d e l e t e a Horgászfaluba (A-B-C-D szektorok) való gépjárművel történő behajtás és várakozás rendjéről és díjáról Orfű Község Önkormányzatának

Részletesebben

Bűnmegelőzés. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy

Bűnmegelőzés. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy Bűnmegelőzés Dr. Szabó Henrik r. őrnagy A bűnmegelőzés fogalma - az állami szervek - önkormányzati szervek - társadalmi szervezetek - gazdasági társaságok - állampolgárok és csoportjaik minden olyan tevékenysége,

Részletesebben

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének 26/2012. (V. 31.) 1 önkormányzati rendelete az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 9/1995. (VI. 1.) önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

Szekszárd a fejlődő, élhető város. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001

Szekszárd a fejlődő, élhető város. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 Szekszárd a fejlődő, élhető város Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 2010-2013 Szekszárd fejlesztéseinek összértéke 2010-2013 között meghaladta a 15 milliárd Ft-ot!

Részletesebben

Gajda Péter. polgármesteri programja. Folytatjuk a nyugodt fejlődést

Gajda Péter. polgármesteri programja. Folytatjuk a nyugodt fejlődést Gajda Péter polgármesteri programja 2010 2014 Folytatjuk a nyugodt fejlődést Tisztelt Kispestiek! 1. Együttműködés a közbiztonságért...az volt a legfontosabb célom, hogy azt a programot, melyet 2006-ban

Részletesebben

Itt a harmadik rezsicsökkentés

Itt a harmadik rezsicsökkentés Megújul a Heltai tértõl északra fekvõ terület 6 Békásmegyeri városrehabilitációs pályázat: lakossági fórumon vitatta meg az önkormányzat az elkészült terveket. Lapzártakor érkezett: A Szent Margit Rendelõintézet

Részletesebben

BÉKÉS VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK ALAPÍTÓ OKIRATA. Jóváhagyta: Békés Város Képviselı-testülete a 161/2000. (V. 12.) KT számú határozatával

BÉKÉS VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK ALAPÍTÓ OKIRATA. Jóváhagyta: Békés Város Képviselı-testülete a 161/2000. (V. 12.) KT számú határozatával BÉKÉS VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK ALAPÍTÓ OKIRATA Jóváhagyta: Békés Város Képviselı-testülete a 161/2000. (V. 12.) KT számú határozatával a 33/2004. (II. 26.), 140/2005. (VI. 23.), 295/2006. (XI. 30.),

Részletesebben

Közép-Magyarországi Operatív Program eredményei és tapasztalatai Pro Régió Nonprofit Közhasznú Kft. Varga Tamás ügyvezető igazgató

Közép-Magyarországi Operatív Program eredményei és tapasztalatai Pro Régió Nonprofit Közhasznú Kft. Varga Tamás ügyvezető igazgató Közép-Magyarországi Operatív Program eredményei és tapasztalatai Pro Régió Nonprofit Közhasznú Kft. Varga Tamás ügyvezető igazgató Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001

Részletesebben

2009. évi szakmai program

2009. évi szakmai program 2009. évi szakmai program Áttekintés A Szociális Intézmények Országos Szövetségének (SZIOSZ) életében a 2008-as évben jelentkező szakmai és szervezeti kihívásokat, feladatokat áttekintve született meg

Részletesebben

Támogatható Kedvezményezett tevékenységek köre Már elbírált pályázatok

Támogatható Kedvezményezett tevékenységek köre Már elbírált pályázatok Pályázat címe Pályázati azonosító Támogatható Kedvezményezett tevékenységek köre Már elbírált pályázatok Támogatás mértéke % Ivóvíz minőség javító beruházás Monostorpályi településen KEOP-7.1.0/11-2011-0067

Részletesebben

Lakhatási szegénység

Lakhatási szegénység Lakhatási szegénység Megfelelő lakhatás Lakhatás jogi biztonsága Szolgáltatások, infrastruktúra elérhetősége Megfizethetőség Lakásra való fizikai alkalmasság Akadálymentes Lokáció Kulturális megfelelőség

Részletesebben

Az önkormányzat önként vállalt feladatai és ellátásának módja

Az önkormányzat önként vállalt feladatai és ellátásának módja 2. Tevékenységre, működésre vonatkozó adatok Közzétételi egység: A szerv alaptevékenysége, feladat- és hatásköre Az önkormányzat önként vállalt feladatai és ellátásának módja 1.) Szociális ellátás körében:

Részletesebben

a Budapest, III. kerület Mozaik utca Óbudai rakpart Duna folyam HÉV vonal által határolt terület kerületi szabályozási tervét

a Budapest, III. kerület Mozaik utca Óbudai rakpart Duna folyam HÉV vonal által határolt terület kerületi szabályozási tervét ÓBUDA - BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2011. (V.5.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE* a Budapest, III. kerület Mozaik utca Óbudai rakpart Duna folyam HÉV vonal által határolt terület kerületi

Részletesebben

2015. évi felújítások és beruházások Tájékoztató

2015. évi felújítások és beruházások Tájékoztató Költségvetési 2015. évi felújítások és beruházások Tájékoztató összeg ezer Ft Felmerült költségek ezer Ft Végösszeg ezer Ft 1. Iskola 1.1 Kisértékű tárgyi eszközök 1 600 folyamatos, lásd melléklet 108

Részletesebben