Kiadó: Perkátai Polgárőrség Közhasznú Egyesület. Felelős kiadó: Horváth István. Kiadási év, 2014.

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kiadó: Perkátai Polgárőrség Közhasznú Egyesület. Felelős kiadó: Horváth István. Kiadási év, 2014."

Átírás

1 Kiadó: Perkátai Polgárőrség Közhasznú Egyesület Felelős kiadó: Horváth István Kiadási év, 2014.

2 Perkáta és a polgárőrség Perkáta története - röviden Fejér megyében, a Mezőföld keleti peremének völgyekkel szabdalt lösz fennsíkján települt Perkáta, melynek neve kelta eredetű. A vaskorszak kelta településrendszerének egyik lakott helye. Az I-IV. sz-ban a rómaiak foglalták el a területet, de a népvándorlási mozgalmak nyomait is követni tudjuk itt. A XIII-XVI. sz-ban kun szálláshely volt, a hantosszéki kunkapitányság részeként. Régi nevének említése először Ozorai Pipo temesi főispán oklevelében fordul elő 1417-ben. A török hódoltság idején elnéptelenedik a község, kiűzésük után pedig délszlávok és főleg rác telepesek érkeztek ide. Szorgalmuk nyomán jelentős községgé fejlődött, amihez földrajzi helyzete, éghajlati adottságai is nagyban hozzájárultak. A település múltjában a XVIII. sz. utolsó negyedétől a Győry család játszotta a legnagyobb szerepet. Mária Teréziától Radványi Győry Ferenc (IV.) június 25-én kapta meg Perkátát, ahová vincéseket telepít le, iskolát alapít, saját költségén római katolikus templomot építtet. A lakosság száma az 1800-as évek elejétől napjainkig 5000 fő körül mozog, a nagyközség lakóinak száma ma 4189 fő, a lakások száma pedig 1573, területe 7452 ha, ebből belterület 436 ha, mezőgazdasági jellegű település. Legnagyobb intézménye a Perkátai Általános Művelődési Központ, melynek tagintézményei a Szivárvány Óvoda és a József Attila Könyvtár. Perkátai Polgárőrség Közhasznú Egyesület Egyesületünk 2003-ban alakult és abban az évben rendelte el a Fejér Megyei Bíróság a nyilvántartásba vételt is február 24-től Közhasznú Szervezetként van bejegyezve a Fejér Megyei Bíróságon. A mai nap is ebben a formában működünk, eleget téve a Közhasznú Szervezetekkel szemben támasztott követelményeknek. Jelenleg 32 tagja van egyesületünknek, közülük 8 fő választott tisztségviselő, 5 fő a vezetőségi teendőket látja el, 3 fő pedig az ellenőrző bizottság tagja. Minden választott tisztségviselő aktív szolgálatellátó tag is egyben. Feladataink elvégzésében 2 autó áll rendelkezésünkre és a működésünkhöz szükséges anyagi és egyéb tárgyi

3 forrásainkat támogatóink biztosítják. Tevékenységünket a kezdetektől fogva a Polgárőrségre vonatkozó előírásoknak, kormányrendeleteknek, törvényeknek a betartása mellett végezzük mind a mai napig. Törekszünk a jó kapcsolat kialakítására a évi LII. Törvényben meghatározott társszerveken és közigazgatási szerveken kívül a helyi civil szervezetekkel és minden Perkátán élő, valamint Perkátát szerető emberrel. Hozzánk bárki fordulhat bizalommal, mindenkinek segítünk a lehetőségeinkhez képest. A polgárőrség alaptevékenysége Perkátán Alaptevékenységünk a rendszeres napi járőrözés a napkülönböző szakaszaiban. Önkormányzati illetve az önkormányzat által fenntartott intézmények biztosítása a polgárőrség jelenlétén keresztül. Együttműködés a rendőrséggel. Az önkormányzat, vagy az önkormányzat által fenntartott intézmények által szervezett, nagyobb tömeget érintő rendezvények biztosítása. Civil szervezetek, egyesületek által szervezett, rendezett rendezvények biztosítása, felkérés alapján. Természeti csapások idején a polgári lakosság segítése, hivatalos egységek munkájának segítése, természeti csapások által okozott károk megszűntetésére irányuló cselekvések segítése. A 2010-es évben plusz feladatként vállaltuk, hogy az iskolába járó gyermekek reggeli és déli órákban történő közlekedését fokozott figyelemmel kísértük, különösen kiemelve az iskola előtt gépjárművekkel használt úton történő gyalogos forgalom diákok közlekedését.

4 Pályázat a biztonságért Alapvető cél volt, hogy a polgári civil lakosság biztonságérzetét növeljük, kiemelten a lakosság kiskorú és fiatalkorú rétege számára, valamint az idős, mozgásában korlátozott, egyedülálló és segítséget nehezen igényelő polgárok számára. Kiemelten kezeljük a lakosság aktív, dolgozó rétegét is, kik legfőképp a munkaidő alatt igénylik a személy- és vagyonbiztonság fokozott meglétét. A pályázat során beszerzett eszközök közül a személyi számítógép a polgárőrségi feladatokhoz kapcsolódó adminisztrációs munkák elvégzését könnyíti meg, gyorsítja és pontosabbá teszi azt. A laptop a helyszíneken történő és szükséges adminisztratív és operatív feladatok végrehajtásában jelent nagy segítséget, s egyben speciális feladatok ellátását is lehetővé teszi: pl.: rendszám felismerő szoftver alkalmazásával a bűnüldöző szervek számára nyújthatunk hatékony segítséget. A térfigyelő kamerarendszer kiépítése a községi földrajzi területen jelent preventív és aktuális segítséget a bűnüldözés területén, különösen a személyés vagyonbiztonság szempontjából. A Perkátai Polgárőrség Közhasznú Egyesület jelenlegi vezetése és személyi állománya hosszú évek óta elkötelezett volt a polgárőrség szervezeti, szerkezeti, technikai és infrastrukturális fejlesztése mellett. Jelen pályázat keretein belül beszerzett, bűnmegelőzést, bűneset feltárást szolgáló eszközök fejlesztéseként szeretnénk rádiósávon forgalmazó információs hálózatot is kiépíteni, mely a járőröző polgárőrök és a bűnüldöző szervek számára tenné még hatékonyabbá a bűnmegelőzést és a bűnüldözést, valamint a bűnesetek feltárását. Állunk Perkáta nagyközség lakosságának szolgálatára az év minden napján! Képek a Perkátai Polgárőrség Közhasznú Egyesületről

5 Képek a Perkátai Polgárőrség Közhasznú Egyesületről

Kiadó: Perkáta Nagyközség Önkormányzata. Felelős kiadó: Somogyi Balázs

Kiadó: Perkáta Nagyközség Önkormányzata. Felelős kiadó: Somogyi Balázs Kiadó: Perkáta Nagyközség Önkormányzata Felelős kiadó: Somogyi Balázs Kiadási év, 2014 A perkátai Győry-kastély parkja fenntartható hasznosítása Győry kastély és Perkáta Perkáta település Fejér megyében

Részletesebben

Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről

Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről 2014 Szabó Tiborné Az egyesület elnöke Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről Az egyesület jogállása: A polgárőrség önálló civil

Részletesebben

Üdvözli a megjelenteket Tusjak Tamás a Polgárőrség vezetője

Üdvözli a megjelenteket Tusjak Tamás a Polgárőrség vezetője Üdvözli a megjelenteket Tusjak Tamás a Polgárőrség vezetője A polgárőrség szerepe a közrend biztosításában, a bűncselekmények megelőzésében a tanyás térségben Szarvason. A rendszerváltáskor jelentős gazdasági

Részletesebben

Beszámoló a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról

Beszámoló a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról Beszámoló a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról Pályázó neve: Palotási Polgárőr Egyesület Pályázó címe: 3042 Palotás Kossuth út 1. Ügyfél-azonosító: 1004795335 Támogatási

Részletesebben

23. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-i rendes ülésére

23. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-i rendes ülésére 23. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvári Polgárőrség Önvédelmi Egyesület beszámolója

Részletesebben

Rákosmenti Polgárőr Egyesület évi szakmai beszámolója és értékelése

Rákosmenti Polgárőr Egyesület évi szakmai beszámolója és értékelése Rákosmenti Polgárőr Egyesület 2016. évi szakmai beszámolója és értékelése oldal 1 Tartalom Egyesületi adatok Tisztségviselők Közgyűlés, elnökségi ülések Taglétszám alakulása Felszerelés, ruházat Szolgálatellátás

Részletesebben

21. számú előterjesztés Egyszerű többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. február 23-i rendes ülésére

21. számú előterjesztés Egyszerű többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. február 23-i rendes ülésére 21. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. február 23-i rendes ülésére Tárgy: i Polgárőrség Önvédelmi Egyesület beszámolója a 2011. évi tevékenységéről

Részletesebben

- B E S Z Á M O L Ó -

- B E S Z Á M O L Ó - - B E S Z Á M O L Ó - Hajdúhadházi Polgárőr és Tűzoltó Egyesület A Hajdúhadház Város Önkormányzata által 2015. évben nyújtott támogatás felhasználásról Tisztelt Képviselő-testület! A Hajdúhadházi Polgárőr

Részletesebben

Beszámoló a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról

Beszámoló a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról Beszámoló a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról Pályázó neve: Héhalom Közbiztonságáért Polgárőr Egyesület Pályázó címe: 3041 Héhalom, Szent István Király út 1. Ügyfél-azonosító:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének február 14-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének február 14-i ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. február 14-i ülésére Tárgy: Dombóvári Polgárőrség Önvédelmi Egyesület beszámolója a 2010. évi tevékenységéről Előterjesztő:

Részletesebben

A rendőrség és az ORFK-OBB szerepe a gyermekek és a kerékpárosok közlekedésbiztonságának fejlesztésében

A rendőrség és az ORFK-OBB szerepe a gyermekek és a kerékpárosok közlekedésbiztonságának fejlesztésében Kiss Csaba r. alezredes ORFK- Autópálya-felügyeletei és Balesetmegelőzési Osztály vezetője, ORFK OBB főtitkára A rendőrség és az ORFK-OBB szerepe a gyermekek és a kerékpárosok közlekedésbiztonságának fejlesztésében

Részletesebben

A KÜLTERÜLETEK BIZTONSÁGA KIEMELT BŰNMEGELŐZÉSI PROGRAM

A KÜLTERÜLETEK BIZTONSÁGA KIEMELT BŰNMEGELŐZÉSI PROGRAM A KÜLTERÜLETEK BIZTONSÁGA KIEMELT BŰNMEGELŐZÉSI PROGRAM POLGÁRŐR SZOLGÁLAT FÖLDÖN, VÍZEN, LEVEGŐBEN OPSZ programindító fórum 2014. 02. 15. ZÁMBÓ PÉTER OPSZ alelnök, zambo.peter1@chello.hu, 06309010218

Részletesebben

Sióagárd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Sióagárd község közbiztonságának javítása, bűnmegelőzési feladatok hatékony ellátása érdekében

Sióagárd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Sióagárd község közbiztonságának javítása, bűnmegelőzési feladatok hatékony ellátása érdekében Sióagárd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Sióagárd község közbiztonságának javítása, bűnmegelőzési feladatok hatékony ellátása érdekében Bűnmegelőzési koncepciót alkot A bűnmegelőzés a társadalom

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30- án ( kedden ) 16,30 órakor tartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Községháza. Jelen vannak: Fischer

Részletesebben

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. ÉVI HATÁROZATTÁRA

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. ÉVI HATÁROZATTÁRA HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. ÉVI HATÁROZATTÁRA Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 89/2015.(VII.28.); 90/2015.(VII.28.); 91/2015.(VII.28.); 92/2015.(VII.28.);

Részletesebben

Beszámoló a Közterület-felügyelet működéséről

Beszámoló a Közterület-felügyelet működéséről Beszámoló a Közterület-felügyelet működéséről Ózd, 2012. június 21. Előterjesztő: Ügyrendi Igazgatási és Rendészeti Bizottság Elnöke Előkészítő: Közterület-felügyelet vezetője Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

Tömör István Balatonkenese Város polgármestere

Tömör István Balatonkenese Város polgármestere POLGÁRŐR EGYESÜLET BALATONKENESE-BALATONAKARATTYA 8174. Balatonkenese, Vörösmarty tér 8. e-mail: balatonkenese.polgarorseg@gmail.com Tel.: 06-30-621-58-71 Iktsz: 36/2013/05 Tömör István Balatonkenese Város

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. március 26-án tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. március 26-án tartandó ülésére Tárgy: ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. március 26-án tartandó ülésére Javaslat a közterületi térfigyelő rendszerről szóló önkormányzati rendelet megalkotására Előterjesztő: Tóth József polgármester

Részletesebben

Gomba Község Önkormányzatának a közterületi térfigyelő rendszer adatvédelmi, adatbiztonsági, üzemeltetési és kezelési szabályzata

Gomba Község Önkormányzatának a közterületi térfigyelő rendszer adatvédelmi, adatbiztonsági, üzemeltetési és kezelési szabályzata Gomba Község Önkormányzatának a közterületi térfigyelő rendszer adatvédelmi, adatbiztonsági, üzemeltetési és kezelési szabályzata A közterületi térfigyelő rendszer fogalma: A közterületi térfigyelő rendszer

Részletesebben

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL A 49/2006. (XI. 6.) 1, AZ 55/2008. (X. 31.) 2, A 42/2009. (IX. 30.) 3 ÉS AZ 56/2012. (XI. 30.) 4 RENDELETTEL

Részletesebben

Megvalósult pályázatok LEADER jogcím keretein belül (2009)

Megvalósult pályázatok LEADER jogcím keretein belül (2009) Megvalósult pályázatok jogcím keretein belül (2009) Abasári Hagyományörző Dal Abasári Polgárőrség Nagyfüged Község Gyöngyösoroszi Község Gyöngyösoroszi Község Halmajugra Község Domoszló Község Domoszló

Részletesebben

SZAKMAI ANYAG. Térfigyelő kamerarendszer bővítése Mezőfalván

SZAKMAI ANYAG. Térfigyelő kamerarendszer bővítése Mezőfalván Mezőfalvi Polgárőr Egyesület 2422 Mezőfalva József Nádor u. 19. SZAKMAI ANYAG Térfigyelő kamerarendszer bővítése Mezőfalván 2014. Mezőfalvi Polgárőr Egyesület bemutatása A Mezőfalvi Polgárőrség 1992-ben

Részletesebben

Éves beszámoló 2012. A település élhetõbbé tétele szempontjából az itt élõk bevonása a község életébe az egyik legfontosabb célkitûzésünk.

Éves beszámoló 2012. A település élhetõbbé tétele szempontjából az itt élõk bevonása a község életébe az egyik legfontosabb célkitûzésünk. Éves beszámoló 2012 Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Kapott támogatások és egyéb bevételek bemutatása 3. A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás 4. Vagyon kimutatás a 2012. évre 5. A cél szerinti

Részletesebben

2014-2019. Kapolcs község Önkormányzata

2014-2019. Kapolcs község Önkormányzata 2014-2019 Kapolcs község Önkormányzata 2 BEVEZETŐ Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 116. -a kimondja, hogy a képviselő-testület hosszú távú fejlesztési elképzeléseit

Részletesebben

A SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2013. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉNEK ÉRTÉKELÉSE

A SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2013. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉNEK ÉRTÉKELÉSE A SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2013. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉNEK ÉRTÉKELÉSE Kiemelt célkitűzések A polgárok szubjektív biztonságérzetét befolyásoló jogsértésekkel szembeni fellépés; Időskorúak

Részletesebben

Pécsi Hársfa Egyesület. Közhasznúsági jelentés 2007.

Pécsi Hársfa Egyesület. Közhasznúsági jelentés 2007. Adószám: 183278741-02 Bejegyző szerv: Baranya Megyei Bíróság Közhasznúsági fokozat: közhasznú szervezet Közhasznúsági végzés: 0200/Pk.60193/2005/4 Pécsi Hársfa Egyesület Közhasznúsági jelentés 2007. Fordulónap:

Részletesebben

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat költségvetéséből nyújtott Ft-ot meghaladó összegű nem normatív támogatások

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat költségvetéséből nyújtott Ft-ot meghaladó összegű nem normatív támogatások A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat költségvetéséből nyújtott 200.000 Ft-ot meghaladó összegű nem normatív támogatások 2008. év 1. Kedvezményezett neve: Szolnok TV Zrt. A támogatás célja: Összefoglaló

Részletesebben

7/2007. /V.7./ A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOK ELLÁTÁSRÓL

7/2007. /V.7./ A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOK ELLÁTÁSRÓL ZOMBA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETE 7/2007. /V.7./ RENDELETE A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOK ELLÁTÁSRÓL 2 Zomba község Önkormányzat Képviselő-testülete a muzeális intézményekről, a nyilvános

Részletesebben

14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN

14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL A 49/2006. (XI. 6.), AZ 55/2008. (X. 31.) ÉS A 42/2009. (IX. 30.) RENDELETTEL EGYSÉGES SZERKEZETBEN ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER

Részletesebben

Bodorkós Ferenc polgármester

Bodorkós Ferenc polgármester Gencsapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete a két testületi ülés közötti időszak legfontosabb eseményeiről szóló polgármesteri beszámolót elfogadja. Gencsapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

2017. évi éves fejlesztési terv

2017. évi éves fejlesztési terv ZÁKÁNYSZÉK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2017. évi éves fejlesztési terv Elfogadva: a 33/2017. (III.30.) Kt. határozattal I. BEVEZETÉS Zákányszék Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

4. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 28-i rendes ülésére

4. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 28-i rendes ülésére 4. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. január 28-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvári Polgárőr Egyesület beszámolója a 2015. évi tevékenységéről

Részletesebben

3. napirendi pont előterjesztése Báta Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. április 17-i ülésére

3. napirendi pont előterjesztése Báta Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. április 17-i ülésére 3. napirendi pont előterjesztése Báta Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. április 17-i ülésére BÁTA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2012. ÉVI GYERMEKJÓLÉTI ÉS GYERMEKVÉDELMI FELADATELLÁTÁSÁNAK ÁTFOGÓ

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET szeptember 21-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET szeptember 21-ei ülésére Ferencvárosi Önkormányzat Iktató szám: 199/2011. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2011. szeptember 21-ei ülésére Tárgy: Ferencvárosi Közbiztonsági Közalapítvány beszámolója Előterjesztő: Készítette: Előzetesen

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS FÖLDES, 2015. ÁPRILIS 2.

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS FÖLDES, 2015. ÁPRILIS 2. FÖLDES NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 8. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez Helyi önszerveződő közösségek,

Részletesebben

Art Misszió Nemzetközi Művészeti és Hagyományőrző Kiemelkedően Közhasznú Alapítvány. Debreceni Egyetem Orvos-és Egészségtudományi Centrum Debrecen

Art Misszió Nemzetközi Művészeti és Hagyományőrző Kiemelkedően Közhasznú Alapítvány. Debreceni Egyetem Orvos-és Egészségtudományi Centrum Debrecen 2015 06 01-ig szerződött partnereink AFS Magyarország Nemzetközi Csereprogram Alapítvány Alapítvány a Gyermeksportért Szeged Állatbarát Alapítvány Anóka Eszter Városi Könyvtár Nagyhalász Apagy község önkormányzata

Részletesebben

Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2015. (V.29.) önkormányzati rendelete a közterületi térfigyelő kamerarendszerről

Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2015. (V.29.) önkormányzati rendelete a közterületi térfigyelő kamerarendszerről Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2015. (V.29.) önkormányzati rendelete a közterületi térfigyelő kamerarendszerről Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testülete Magyarország

Részletesebben

3.2. Ágazati Operatív Programok

3.2. Ágazati Operatív Programok 3.2. Ágazati Operatív Programok A. Versenyképesség operatív program Irányító Hatóság Gazdasági Minisztérium Közreműködő Szervezetek Ellenőrző Hatóság a Számvevőszék Auditáló Hatósága A pályázók köre: A

Részletesebben

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. ÉVI HATÁROZATTÁRA

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. ÉVI HATÁROZATTÁRA HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. ÉVI HATÁROZATTÁRA Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015.(II.23.) számú határozata Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Dr. Jablonkay István Helytörténeti Gyűjtemény Solymár Templom tér 3.

Dr. Jablonkay István Helytörténeti Gyűjtemény Solymár Templom tér 3. Dr. Jablonkay István Helytörténeti Gyűjtemény Solymár Templom tér 3. A, Bevezetés Az 1972-ben létrehozott Helytörténeti Gyűjtemény községünk történetével, régészetével, néprajzával foglalkozó gyűjtemény.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: 2009.április 21-én Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselőtestületének

Jegyzőkönyv. Készült: 2009.április 21-én Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselőtestületének Jegyzőkönyv Készült: 2009.április 21-én Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselőtestületének soron következő üléséről. Jelen vannak: Biró Ferenc polgármester Czabányi Attila Sándor képviselő Csatlós Csaba

Részletesebben

SZENTESI RENDŐRKAPITÁNYSÁG

SZENTESI RENDŐRKAPITÁNYSÁG Szám: 06050/4825/2013 Ált. SZENTESI RENDŐRKAPITÁNYSÁG 6600 Szentes, Kossuth L. utca 43. Pf.: 42. Telefon: 63/561-311, Fax: 63/561-330 BM telefon: 33/42-80 BM fax: 33/42-49 E-mail: baloghi@csongrad.police.hu

Részletesebben

KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. KIVONAT Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot

Részletesebben

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL A 49/2006. (XI. 6.) 1, AZ 55/2008. (X. 31.) 2, A 42/2009. (IX. 30.) 3, AZ 56/2012. (XI. 30.) 4, A 21/2015.

Részletesebben

Bűnmegelőzés. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy

Bűnmegelőzés. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy Bűnmegelőzés Dr. Szabó Henrik r. őrnagy A bűnmegelőzés fogalma - az állami szervek - önkormányzati szervek - társadalmi szervezetek - gazdasági társaságok - állampolgárok és csoportjaik minden olyan tevékenysége,

Részletesebben

a közterületi térfigyelő rendszerről

a közterületi térfigyelő rendszerről NyíREGYHÁZA MEGY EI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 22/201S.(X.30.) önkormányzati rendelete a közterületi térfigyelő rendszerről Nyiregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése az Alaptörvény

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. A költségvetési szerv neve: Művelődési Ház és Községi-Iskolai Könyvtár

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. A költségvetési szerv neve: Művelődési Ház és Községi-Iskolai Könyvtár ALAPÍTÓ OKIRAT 1. A költségvetési szerv neve: Művelődési Ház és Községi-Iskolai Könyvtár 1.1. Rövidített névalakja: Művelődési Ház és Könyvtár 2. A költségvetési szerv székhelye: 9721 Gencsapáti, Szentegyház

Részletesebben

Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program IV. tengely 3. körös nyertes pályázatai

Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program IV. tengely 3. körös nyertes pályázatai Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program IV. tengely 3. körös nyertes pályázatai 1. Civil szervezetek eszközfejlesztése Templom-halom Nonprofit Kft.

Részletesebben

1. Szolgáltató önkormányzás biztosítása

1. Szolgáltató önkormányzás biztosítása 1. Szolgáltató önkormányzás biztosítása 2. Biztonságos szociális ellátás fenntartása Helyi házi szociális gondozás munkakörülményeinek javítása - gépjármű csere 3. Infrastruktúra állapotának javítása Polgármesteri

Részletesebben

CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 22/2011. /V.26./ sz. rendelete

CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 22/2011. /V.26./ sz. rendelete CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK /0. /V../ sz. rendelete az önkormányzat 0. évi pénzügyi tervéről szóló 9/0./II../ sz. rendeletének módosításáról A képviselőtestület az önkormányzathoz

Részletesebben

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Kulturális

Részletesebben

Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT. a Képviselı-testület 2015. május 06-i rendkívüli ülésének jegyzıkönyvébıl. Kihagyva a kihagyandókat!

Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT. a Képviselı-testület 2015. május 06-i rendkívüli ülésének jegyzıkönyvébıl. Kihagyva a kihagyandókat! Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT a Képviselı-testület 05. május 06-i rendkívüli ülésének jegyzıkönyvébıl Kihagyva a kihagyandókat! 48/05. (V. 06.) ÖH. A Lajosmizse Város Mővelıdési Háza és Könyvtára

Részletesebben

Fenntartási időszak: 2016.03.31. A vagyon használatának jogosultja: Kiskőrös Város Önkormányzata

Fenntartási időszak: 2016.03.31. A vagyon használatának jogosultja: Kiskőrös Város Önkormányzata 2. számú melléklet 1.1. DAOP-4.2.1/ pályázatok: DAOP-4.2.1/2F-2f-2009-0008 - Versenyképes tudás feltételeinek megteremtése a Kiskőrösi Petőfi Sándor Általános Iskolában 515.849.000 Ft Ebből: EU Reg. Fejl.

Részletesebben

Éves beszámoló 2013. Tartalom

Éves beszámoló 2013. Tartalom Éves beszámoló 2013 Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Kapott támogatások és egyéb bevételek bemutatása 3. A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás 4. Vagyon kimutatás a 2013. évre 5. A cél szerinti

Részletesebben

Tömör István Balatonkenese Város polgármestere

Tömör István Balatonkenese Város polgármestere POLGÁRŐR EGYESÜLET BALATONKENESE-BALATONAKARATTYA 8174. Balatonkenese, Vörösmarty tér. 8. Tel.: 06-30-273-0486 Hiv. szám: 15/2012. Ö. ü. Tömör István Balatonkenese Város polgármestere Balatonkenese 8174.

Részletesebben

E LŐ T E R J E S Z T É S

E LŐ T E R J E S Z T É S E LŐ T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő- testületének 2013. május 27-i ülésére Tárgy: Tájékoztató a Zirci Közbiztonsági Alapítvány 2012. évi munkájáról, valamint a tér- és közterület

Részletesebben

Pályázati figyelő 2010. augusztus

Pályázati figyelő 2010. augusztus Jelmagyarázat Műemlék-felújításhoz pályázatok A) Magyar pályázatok kapcsolódó 1 ot (célok) Támogatási keret Támogatás összege Nemzeti Kulturális Alapprogram Múzeumi Szakmai Kollégium Érvényes működési

Részletesebben

ÉVES KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

ÉVES KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS MIOK Dél-dunántúli Régió Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 7400 Kaposvár Bajcsy Zs.u.18 ÉVES KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2015. év Hegedűs Tibor ügyvezető 1 2 3 4 5 6 7 MIOK Dél-dunántúli Régió

Részletesebben

Alapító Okirat. 1. Költségvetési szerv neve: Jakabszállás-Fülöpjakab Általános Művelődési Központ

Alapító Okirat. 1. Költségvetési szerv neve: Jakabszállás-Fülöpjakab Általános Művelődési Központ Alapító Okirat 1. Költségvetési szerv neve: Jakabszállás-Fülöpjakab Általános Művelődési Központ 1.1. Rövid neve: Jakabszállás- Fülöpjakab ÁMK 2. Székhelye: 6078 Jakabszállás, Kun u. 2. 3. Tagintézménye:

Részletesebben

Személyes megbeszélésünk szerint megküldöm a megbeszélt adatokat.

Személyes megbeszélésünk szerint megküldöm a megbeszélt adatokat. Budaörs Rendőrkapitányság Közrendvédelmi osztályvezető Iktatási szám: Tárgy: Közös szolgálatok Tisztelt Osztályvezető Úr! Személyes megbeszélésünk szerint megküldöm a megbeszélt adatokat. 2010. november

Részletesebben

Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának évi ELŐZETES KÖZBESZERZÉSI TERVE. Építési beruházás

Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának évi ELŐZETES KÖZBESZERZÉSI TERVE. Építési beruházás Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2017. évi ELŐZETES KÖZBESZERZÉSI TERVE Építési beruházás 1. Beszerzés tárgya Vállalkozási szerződés köztemetők ravatalozó épületeihez előtetők építésére 2.

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés az EGÉSZSÉG HÍDJA ÖSSZEFOGÁS AZ EGÉSZSÉGÉRT A MELLRÁK ELLEN Egyesület 2012. évben végzett tevékenységéről

Közhasznúsági jelentés az EGÉSZSÉG HÍDJA ÖSSZEFOGÁS AZ EGÉSZSÉGÉRT A MELLRÁK ELLEN Egyesület 2012. évben végzett tevékenységéről Közhasznúsági jelentés az EGÉSZSÉG HÍDJA ÖSSZEFOGÁS AZ EGÉSZSÉGÉRT A MELLRÁK ELLEN Egyesület 2012. évben végzett tevékenységéről Áttekintés az egyesületről: - alapításának időpontja: 2006. - székhelye:

Részletesebben

Személyes megbeszélésünk szerint megküldöm a megbeszélt adatokat.

Személyes megbeszélésünk szerint megküldöm a megbeszélt adatokat. Budaörs Rendőrkapitányság Közrendvédelmi osztályvezető Iktatási szám: Tárgy: Közös szolgálatok Tisztelt Osztályvezető Úr! Személyes megbeszélésünk szerint megküldöm a megbeszélt adatokat. 2010. december

Részletesebben

Dr.~!}sztián. SSLi. jegyző l Jf1. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere. I. Tartalmi összefoglaló

Dr.~!}sztián. SSLi. jegyző l Jf1. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere. I. Tartalmi összefoglaló Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere SSLi. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére az Alfa Polgárőr Egyesület 2012. évi munkájáról szóló beszámolóról,

Részletesebben

JÁSZLADÁNY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. 20/2000.(XII.1.) számú rendelete

JÁSZLADÁNY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. 20/2000.(XII.1.) számú rendelete JÁSZLADÁNY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 20/2000.(XII.1.) számú rendelete az országzászlóra vonatkozó előírásokról és feltételekről, valamint a középületek és közterületek fellobogózásáról Jászladány Nagyközség

Részletesebben

Esélyegyenlőség növelése könyvtári informatikai fejlesztéssel a szerencsi kistérség településein című projekt nyitó fóruma

Esélyegyenlőség növelése könyvtári informatikai fejlesztéssel a szerencsi kistérség településein című projekt nyitó fóruma Esélyegyenlőség növelése könyvtári informatikai fejlesztéssel a szerencsi kistérség településein című projekt nyitó fóruma 2009. október 16. Szerencs, Rákóczi-vár Lovagterme A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség

Részletesebben

Beszámoló a Közterület-felügyelet működéséről

Beszámoló a Közterület-felügyelet működéséről Beszámoló a Közterület-felügyelet működéséről Ózd, 2011. július 14. Előterjesztő: Ügyrendi Igazgatási és Rendészeti Bizottság Elnöke Előkészítő: Közterület-felügyelet vezetője Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

megrendelése, ellátása I. rész (Haller János Általános, Szakközép- és Szakiskola)

megrendelése, ellátása I. rész (Haller János Általános, Szakközép- és Szakiskola) 1. Szerződés tárgya: Támogatás nyújtása az E.MTE-1904 Labdarúgó Szakosztály 2011. évi működéséhez Támogató: Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata Támogatott fél megnevezése: Első Mosonmagyaróvári Torna Egylet

Részletesebben

A JÁRÁSI SZAKIGAZGATÁSI SZERVEK ÉS A POLGÁRŐRSÉG EGYÜTTMŰKÖDÉSE

A JÁRÁSI SZAKIGAZGATÁSI SZERVEK ÉS A POLGÁRŐRSÉG EGYÜTTMŰKÖDÉSE A JÁRÁSI SZAKIGAZGATÁSI SZERVEK ÉS A POLGÁRŐRSÉG EGYÜTTMŰKÖDÉSE ELŐZMÉNYEK Ø Magyarországon 1950-ben megyerendezés történik Ø 19 megyére oszlik. Ø A jó Állam kialakításának egyik eleme, a járások kialakítása

Részletesebben

Tájékoztató a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia felülvizsgálatáról és a 2013. évi LEADER pályázatok benyújtásáról

Tájékoztató a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia felülvizsgálatáról és a 2013. évi LEADER pályázatok benyújtásáról Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Közhasznúsági jelentés A Lét Teljessége Egyesület 2011. január 01-jétől 2011. december 31-éig folytatott tevékenységéről 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ Alkalmazott könyvelés: egyszeres könyvvitel. Az Egyesület

Részletesebben

2014-2019. Hegyesd község Önkormányzata

2014-2019. Hegyesd község Önkormányzata 2014-2019 Hegyesd község Önkormányzata 2 BEVEZETŐ Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 116. -a kimondja, hogy a képviselő-testület hosszú távú fejlesztési elképzeléseit

Részletesebben

III. Az emberi erőforrás tervezése

III. Az emberi erőforrás tervezése BBTE, Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi kar, Szatmárnémeti egyetemi kirendeltség III. Az emberi erőforrás tervezése Emberi Erőforrás Menedzsment 2012 Október 20 Gál Márk PhD Közigazgatási

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Közhasznúsági jelentés A Lét Teljessége Egyesület 2010. január 01-jétől 2010. december 31-éig folytatott tevékenységéről 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ Alkalmazott könyvelés: egyszeres könyvvitel. Az Egyesület

Részletesebben

Radványi~ Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere

Radványi~ Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Előterjesztés J,!_! szám ú előterjesztés a Képviselő-testület részére a X. Kerület- Kőbányai "WOLF" Polgárőrség OPSZ Gépjármű Felderítő-

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2005.

Közhasznúsági jelentés 2005. Adószám: 18100277-2-41 Bejegyző szerv: Fővárosi Bíróság Regisztrációs 16. Pk. 61. 156/1999/4. szám: MAGYAR ELEKTRONIKUS KÖNYVTÁR 1827. BUDAPEST, BUDAVÁRI PALOTA F. ÉPÜLET Közhasznúsági jelentés 2005. Fordulónap:

Részletesebben

FÜLÖP. Elhelyezkedés. Földrajz, természeti adottságok. Történelem. Terület: 55,87 km 2 Lakosság: 1793 fő Polgármester: Hutóczki Péter

FÜLÖP. Elhelyezkedés. Földrajz, természeti adottságok. Történelem. Terület: 55,87 km 2 Lakosság: 1793 fő Polgármester: Hutóczki Péter FÜLÖP Terület: 55,87 km 2 Lakosság: 1793 fő Polgármester: Hutóczki Péter Elérhetőség: Fülöp Község Önkormányzata 4266 Fülöp, Arany J. u. 19. Tel./Fax: 52/208-490 Fülöp község címere Elhelyezkedés Fülöp

Részletesebben

A MTESZ SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI SZERVEZET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE év

A MTESZ SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI SZERVEZET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE év A MTESZ SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI SZERVEZET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 2011. év Nyíregyháza, 2012.május 18. Losonczi László ügyvezető igazgató 1 AZ MTESZ SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI SZERVEZET KÖZHASZNÚSÁGI

Részletesebben

VÁRPALOTA VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA PÁLYÁZATOK LIKVIDITÁSI TERVE MINTA 2.A.3.

VÁRPALOTA VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA PÁLYÁZATOK LIKVIDITÁSI TERVE MINTA 2.A.3. VÁRPALOTA VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA PÁLYÁZATOK LIKVIDITÁSI TERVE MINTA 2.A.3. Szakmai háttéranyag a,,várpalota Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése című pályázathoz Jóváhagyta Máténé Dr. Ignácz

Részletesebben

PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. április 30-án (csütörtök) 15:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült JEGYZŐKÖNYV Perkáta, 2015. április 30.

Részletesebben

HERÉD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2014. ÉVI MUNKATERVE

HERÉD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2014. ÉVI MUNKATERVE HERÉD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ - TESTÜLETÉNEK 2014. ÉVI MUNKATERVE 1 MUNKATERV 2014. év Heréd község Képviselő-testületének 2014. évi munkaterve 1. 2014. január 27. (hétfő) 17 óra Együttes ülés Nagykökényes

Részletesebben

Pályázatok évben Röszke Községben

Pályázatok évben Röszke Községben RÖSZKE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Pályázat célja Röszke-Domaszék szennyvíztisztító telep korszerűsítése A Röszkei Általános Iskola felújítása, az élethosszig tartó tanulás feltételeinek megteremtése Kulturális

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű)

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű) ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű) A Győri Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény 4. (1) bekezdése,

Részletesebben

A Vas Megyei Közgyűlés május 31-i határozatai. 36/2016. (V. 31.) számú határozat

A Vas Megyei Közgyűlés május 31-i határozatai. 36/2016. (V. 31.) számú határozat A Vas Megyei Közgyűlés 2016. május 31-i határozatai 36/2016. (V. 31.) számú határozat A Vas Megyei Közgyűlés az ülés tárgysorozatát az alábbiakban állapítja meg: Nyílt ülés keretében tárgyalja: 1. Beszámoló

Részletesebben

TÁMOGATOTTAK 2014. Megvalósítás helye: Felsőtárkány Támogatás nyújtásáról szóló szerződés kelte: 2014. november 25. Szerződés száma: 3/2014

TÁMOGATOTTAK 2014. Megvalósítás helye: Felsőtárkány Támogatás nyújtásáról szóló szerződés kelte: 2014. november 25. Szerződés száma: 3/2014 TÁMOGATOTTAK 2014. Kedvezményezett neve: Felsőtárkányi Hagyományőrző Közalapítvány Támogatás célja: Néptánc oktatás és táncpedagógiai tevékenységek, viseletek, zenekari díjak Támogatás összege: 900.000

Részletesebben

A B C D E F G H I J. Az intézkedés tartalma stratégiai

A B C D E F G H I J. Az intézkedés tartalma stratégiai Intézkedés sor A B C D E F G H I J A helyzetelemzés A célkitűzés megvalósításához következtetéseiben sel elérni összhangja egyéb tartalma megvalósításának eredményességét szükséges erőforrások feltárt

Részletesebben

1. számú melléklet. n) közbiztonsági, illetve bűnmegelőzési célból közterületen térfigyelő (képfelvevő) rendszert üzemeltet és kezel.

1. számú melléklet. n) közbiztonsági, illetve bűnmegelőzési célból közterületen térfigyelő (képfelvevő) rendszert üzemeltet és kezel. 1. számú melléklet Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Képviselő-testületének.../2013. (..) önkormányzati rendelete a Hegyvidéki Közterület-felügyeletről szóló 15/2009. (VI.26.) Budapest

Részletesebben

Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat

Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat IFJÚSÁGPOLITIKAI KONCEPCIÓJÁNAK Intézkedési terve (2004-2006) A kerületi gyermek és ifjúsági korosztályok fölmérése 1. A fizikai teljesítőképesség, biológiai

Részletesebben

CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 30/2011. /VIII.31./ sz. rendelete

CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 30/2011. /VIII.31./ sz. rendelete CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 0/0. /VIII../ sz. rendelete az önkormányzat 0. évi pénzügyi tervéről szóló 9/0./II../ sz. rendeletének módosításáról A képviselőtestület az önkormányzathoz

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2011. április 28-i ülése 3. számú napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2011. április 28-i ülése 3. számú napirendi pontja Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2011. április 28-i ülése 3. számú napirendi pontja Beszámoló a Tolna Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége 2010. évi tevékenységéről Előadó:

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2007.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2007. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2007. 1 I. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ Bevételek: Megnevezés Költségvetési Központi Kapott Egyéb támogatás költségvetési szervtől, elkülönített állami pénzalaptól, helyi önkormányzattól

Részletesebben

2009. évi munkaterv.

2009. évi munkaterv. 2009. évi munkaterv. Tisztelt Képviselő-testület! A Képviselő-testület a 2008. évi munkaterve alapján napirendre tűzte a 2009. évi munkaterv elfogadását. A Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 24-ei rendkívüli ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 24-ei rendkívüli ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S 2668-1/2010. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 24-ei rendkívüli ülésére Tárgy: A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra

Részletesebben

Célterület: Közösségi célú fejlesztés Civil szervezetek támogatása, kulturális értékeink fenntartása, hagyományőrzés

Célterület: Közösségi célú fejlesztés Civil szervezetek támogatása, kulturális értékeink fenntartása, hagyományőrzés Célterület:1023053 Közösségi célú fejlesztés Civil szervezetek támogatása, kulturális értékeink fenntartása, hagyományőrzés Jogcím Kérelem címe Atilla Alapítvány Farmos Önkéntes Tűzoltó Boldogabb Óvodás

Részletesebben

Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. tengely II. körös nyertes pályázatai

Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. tengely II. körös nyertes pályázatai Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. tengely II. körös nyertes pályázatai Mikrovállalkozások létrehozása, fejlesztése egyéb településeken Pályázó

Részletesebben

Beszámoló. Medgyesbodzás Község Önkormányzat tanyagondnoki szolgálatának. 2013. évi tevékenységéről

Beszámoló. Medgyesbodzás Község Önkormányzat tanyagondnoki szolgálatának. 2013. évi tevékenységéről Beszámoló Medgyesbodzás Község Önkormányzat tanyagondnoki szolgálatának 2013. évi tevékenységéről A tanyagondnoki szolgáltatás célja a hátrányos helyzetű, szolgáltatáshiányos egyéb belterületi lakott hely,

Részletesebben

5. Az Év Tűzoltója kitüntető cím adományozása Előterjesztő: dr. Őri László alpolgármester. Előadó: Vetusinszki Balázs t.alezredes kirendeltségvezető

5. Az Év Tűzoltója kitüntető cím adományozása Előterjesztő: dr. Őri László alpolgármester. Előadó: Vetusinszki Balázs t.alezredes kirendeltségvezető 4. A TOP-6.6.1-15 Egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése, illetve a TOP-6.5.1-15 Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése projektek keretében Pécs MJV tulajdonában lévő Pécs, Csontváry

Részletesebben

TANTERV Egy iskola Egy polgárőr mozgalomhoz

TANTERV Egy iskola Egy polgárőr mozgalomhoz EduSoft Közlekedésbiztonsági Oktatási és Számítástechnikai Szolgáltató Kft. J Ó V Á H A G Y V A: Budapest, 2007. június Dr. Túrós András elnök sk. ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG TANTERV Egy iskola Egy polgárőr

Részletesebben

FÖLDES KÖZSÉGI NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA VEZETŐJE

FÖLDES KÖZSÉGI NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA VEZETŐJE FÖLDES KÖZSÉGI NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA VEZETŐJE 4177 FÖLDES, Rákóczi u. 11. : (54) 464 068 E-mail: juliovoneni@gmail.com Iktatószám: 3. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Földes Községi Napközi Otthonos

Részletesebben